INFOKOMMUNIKÁCIÓ
eEGÉSZSÉGÜGY
Az eEszközök rendezett fogalomtár (ontológia) adatszerkezetének készítése és feltöltése mintatartalommal
Az eEgészség Program, – amely az egészségügyi ágazat komplex információs fejlesztési programja – keretében kerül sor a fogalomtárak (ontológiák) közös adatmodelljének kidolgozására valamint az eAdat, eBeavatkozások, eEszközök, ePáciens fogalomtárak adatszerkezetének elkészítésére, illetve feltöltésére mintaadatokkal. A jelen összeállításban – az elôzô számban szereplô hasonló témájú publikáció folytatásaként – dr. Antos György az eEszközök fogalomtár szerkezeti kialakításával és ennek mintaadatokkal való feltöltésével foglalkozik, melynek keretében az eszközökkel kapcsolatos fogalmak áttekintése az Európai Unió-ban elfogadott szabványokkal összhangban történik. A tevékenység alapvetô célja az egyértelmû és egységes használat elôsegítése. Az egységesség lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügyi informatikai alkalmazások megbízhatóbbá váljanak, illetve kisebb költséggel legyenek összekapcsolhatók és mûködtethetôk.
AZ eESZKÖZÖK FOGALOMTÁR Ha nagyon röviden szeretnénk összefoglalni, hogy mi tartozik az eEszközök fogalomtárba, azt mondhatjuk, hogy minden, amivel egészségügyi/orvosi beavatkozások történnek. Ilyen értelemben ide sorolhatjuk az emberi erôforrásokat, szervezeteket, fizikai jellegû erôforrásokat. Az utóbbiak lehetnek „fogyó” jellegûek, mint a gyógyszer, ágynemû stb. és lehetnek „álló” jellegûek, mint az orvosi mûszerek, eszközök. A feltöltési munka keretében mintaadatokként a fizikai erôforrások közül a gyógyszerek és az orvosi mûszerek szolgálnak, ezek kerülnek vizsgálatra és tanulmányozásra, a mintatartalommal való feltöltés szemléltetésére. Hogyan illeszkedik az eEszközök fogalomtár az egészbe, viszonya a többi fogalomtárral? A fogalomtárak kialakítása egységes szerkezetben történik a „Közös Adatszerkezet kialakítása az eAdat, eBeavatkozás, eEszköz, ePáciens Fogalomtárak (=Ontológiák) részére az eEgészég program keretében” címû dokumentumban rögzítetteknek megfelelôen, annak érdekében, hogy az egymással való kapcsolatok kialakítása könnyen megvalósítható legyen a következô fázisban. A fogalmak természetüknél fogva, kapcsolódni fognak az eBeavatkozások, illetve az eAdat fogalomtárakhoz. Leírásukhoz sok más elemi fogalom meghatározására is szükség van.
Az említett fogalomtárakkal való fizikai összefûzése az eEszközök fogalomtárnak jelen fázisban nem történik meg, mivel a munka párhuzamosan folyik. Most önálló OWL állományba kerül a minta fogalomtár. A kialakított egységes adat szerkezet és elvek következetes alkalmazása lehetôvé teszi, hogy ezek összefûzése a következô fázisban könnyen megvalósítható legyen. Miben készül az eEszközök fogalomtár? A kialakított közös adatszerkezetnek megfelelôen (lásd referenciát) és az ott megfogalmazott elvekkel és szabályokkal összhangban, az eEszközök fogalomtár kialakítása önálló OWL állomány formájában történik meg. A használt kódlap az UTF-8-as.
AZ eESZKÖZÖK HELYE AZ ONTOLÓGIÁK ÁTFOGÓ SZERKEZETÉBEN Az eEszközök fogalomtár a párhuzamosan elkészülô többi fogalomtárhoz hasonlóan elhelyezésre kerül a közös fogalomtárba, ahol a Thing alatt közvetlenül az eDevice osztály jelenik meg. Az eDevice osztály alatt kerül sor a Gyógyszerek (=Drug), illetve Orvosi eszközök (=Medical device) besorolására. A fogalomtár kialakításában lényeges szerepük van különbözô egyedi összerendelési kategóriáknak, amelyek a definiált közös szerkezetnek megfelelôen az Összerendelési kategóriák (=AssociatedCategory) alatt kerülnek elhelyezésre. Az AssociatedCategory osztály közvetlenül a Thing alatt helyezkedik el. Egyedi összerendelési kategóriák Az összerendelési kategóriák felsorolása során jelölésre kerülnek azok az összerendelési kategóriák, amelyek a fogalomtárak összevezetéséig a hivatkozások helyes kezelését szolgálják. Összevezetés után szerepük csökken, vagy teljesen megszûnik. • AgeGroup (=korosztályok) – a korosztályok azonosítását szolgálják. • Body (=test) – a testtel kapcsolatos fogalmak kezelését segítik. Az eAdattal való összevezetés után várható, hogy részben, vagy egészben megszûnik a szerepe. • DeviceBaseCategory – az eszközök alaptulajdonságainak azonosítását szolgálják. • DeviceComponent – az eszközök részeinek leírásában játszik szerepet.
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
39
INFOKOMMUNIKÁCIÓ
•
• •
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
eEGÉSZSÉGÜGY
DeviceFunction (=eszköz funkció) – szerepe van annak leírásában, hogy mire szolgál, mit végez az adott eszköz. Environmental C omponent (=környezeti komponens) – arra szolgál, hogy a környezet jellegét azonosítsuk. HealthProblem (=betegség, egészségügyi gond) – az eAdattal való összevezetés után várható, hogy szerepe megszûnik. Ingredient (=alapanyag) – szerepe fôleg a gyógyszerek hatóanyag tatalmának megadásánál van. Location (=hely) – a hely azonosítására szolgál. MaterialRole (=anyag szerepe) – meghatározásánál használjuk. Medium (=közeg) – a közeg azonosításához fontos. ORKI – az ORKI adatbázisában szereplô besorolásokat tartalmazza. Organism (=szervezet) – az élô szervezet típusának azonosítására szolgál. PatientsContext (=páciens kontextus) – azt azonosítja, hogy miként kerül kapcsolatba a pácienssel. PersonalRole (=egyéni szerep) – azonosítását szolgálja. PhysicalState – a fizikai állapot leírására szolgál (pl. folyadék, gáz, pára). Position (=helyzet) – a pozíció azonosítására való. PresentationForm (=megjelenési, kiszerelési forma) – a kiszerelést azonosíthatjuk vele. Property (=tulajdonságok) – az általános tulajdonságok azonosítását szolgálja. Speciality (=specialitás) – leírására használható. SurgicalStructure (=sebészeti struktúra) azonosítása. TechnicalPrincipleAndMethod (=technikai elv, módszer) azonosítására való. Type (=típus) osztály alatt: ControlType = felügyelet FlexibilityType = rugalmasság PowerSourceType = erôforrás ReusabilityType = újra használás SterilityType = sterilitás típusa TemporalType = idôbeli típus
Használt eszközök A megvalósításhoz használt eszköz az eEgészség fogalomtár elkészítéséhez a Protege (build szám 197) az OWL plugin használatával (build száma 121). A használt következtetô gép nem más, mint a RACER (Version 1.7.1. verziója) Az elkészítési folyamat lépései Követelmények összegyûjtése Milyen célt kell szolgálnia az eEszközök minta ontológiának? Ennek kiderítésére alkalmazzuk azt a módszert, hogy összeírjuk azokat a kérdéseket, amelyeket a tervezett minta ontológia alapján készülô tudásbázis meg kell válaszoljon.
40
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
A késôbbiekben ugyanezen kérdéseket használjuk fel ellenôrizési célra. Segítségükkel vizsgáljuk, hogy tartalmaz-e az ontológia elégséges információt, hogy válaszolni lehessen rájuk. Az eEszközök fogalomtár szerkezetét kell kidolgozni, mintaadatokkal fel kell tölteni. A további munka szerkezetét kell megteremteni. Ez a folyamat kezdetét jelenti. A kialakított szerkezetben tovább kell folytatni a munkát. További ágakat kell felvenni, már létezôket kell logikai nyelven leírni. Az eEszközök minta fogalomtár tartalmának meghatározása A minta fogalomtár a gyógyszertörzzsel és az orvosi eszközökkel foglalkozik, erre terjed ki. A gyógyszertörzs esetében sor kell kerüljön a gyógyszerek ATC szerinti hierarchikus besorolására. A besorolás terjedjen ki valamennyi Magyarországon forgalomban levô gyógyszerre. Az ATC hierarchia esetében a WHO szerinti angol nevek is megtalálhatóak legyenek. Valamennyi gyógyszer esetében választ kell kapni azok hatóanyagára. A hatóanyagok referencia megnevezése az angol nyelvû megnevezés. Emellett választ kell kapni a magyar, illetve latin névre is, ahol ez rendelkezésre áll. Az orvosi eszközök esetében meg kell határozni azokat az alapfogalmakat, amelyek segítségével az orvosi eszközök leírhatóak. Valamennyi ORKI által regisztrált eszköz kerüljön a vizsgálat körébe, és ebbôl egy kiválasztott minta csoport esetében valósuljon meg azok logikai besorolása is. Az alapkategóriák az európai alapszabványok szerint kerüljenek kialakításra és logikai meghatározásra. A fogalmak lefedettsége A gyógyszertörzzsel kapcsolatos fogalmak kiterjednek a Magyarországon forgalmazott valamennyi gyógyszerre és leírják minden esetben az általuk tartalmazott hatóanyagot. Az orvosi eszközök esetében a fogalomtár tartalmazni fogja a Magyarországon ORKI által regisztrált valamennyi orvosi eszközt. Logikai leírás a fogalmak egy korlátozott körére történik meg, amely mintául fog szolgálni a fogalomtár késôbbi elkészítésekor, karbantartásakor. A megfelelô eszköz fogalomtár megkeresése, felhasználása Az eEszközök területén Magyarországi felhasználásra alkalmas fogalomtár létezésérôl nem tudunk. Ezért kiindulásként ilyet használni nem áll módunkban, csak a létezô törzseket használhatjuk fel. Az elkészítés folyamatában tekintettel leszünk arra, hogy az eEszközök fogalomtárhoz illeszkedni tudjanak más fogalomtárak, illetve az idôközben esetleg elkészülô más nemzetközi fogalomtárhoz a késôbbiekben minél könnyebben kapcsolni lehessen jelen fogalomtárat is.
INFOKOMMUNIKÁCIÓ
eEGÉSZSÉGÜGY
eEszköz minta fogalomtár elkészítése Az eEszközök fogalomtár elkészítésének folyamatában is két fázis különböztethetô meg Elsô fázisban sor került a feladat elvégzéséhez szükséges szakszókincs elsajátítására, valamint a megvalósításhoz szükséges törzsek vizsgálatára. A második fázisban valósult meg a tartalmak elôfeldolgozása után azok betöltése a kívánt szerkezetekbe, majd a mintaként választott fogalmak logikai modellezése.
•
Osztályok használata az eEszközök minta fogalomtárban A fogalmak hierarchiába sorolása az osztályok felhasználásával történik. A fogalmak megnevezését az osztályok neve tartalmazza. A gyógyszerek esetében besorolásra, összerendelésre kerülnek a hatóanyagok. Sor kerül az ATC szerinti hierarchia kialakítására, az egytôl hétig hosszúságú besorolási kódoknak megfelelôen. Orvosi eszközök esetében kialakításra kerülnek az alap összerendelési kategóriák, amelyek segítségével az alap tulajdonságok leírása megvalósítható. Az európai elôszabványnak megfelelôen sor kerül az orvosi eszköz alapkategóriák kialakítására, majd ez alá minta adatok besorolására az ORKI összerendelés alapján.
•
Tulajdonságok használata Fontos minél egyértelmûbben meghatározni, hogy melyek azok az alaptulajdonságok, amelyek segítségével az adott fogalmak leírására, meghatározására sor fog kerülni. Az OWL-ben – a Data típusú tulajdonság és az Object típusú tulajdonság létezik. Mindkettôt használni fogjuk a fogalomtárban. Nézzük elsôként az Object típusú tulajdonságokat. Az orvosi eszközök esetében többféle objektum tulajdonságot használunk. Ilyenek: • has-constituent – arra szolgál, hogy segítségével az alkotó elemek felsorolhatóak, azonosíthatóak legyenek; • has-context-of-use – leírható vele, hogy milyen összefüggésben kerül felhasználásra; • has-target – mire irányul, mi a célja; • is-based-on – min, milyen elven alapszik; • is-presented-as – megjelenési, kiszerelési formája; • performs – mit végez, mire szolgál; • has-specification – a specifikálására, meghatározására szolgál. Abban az esetben, ha egy tulajdonságot pontosabban akarunk használni, lehetôségünk van a tulajdonságot altulajdonság használatával pontosítani. Az altulajdonság rendelkezik a tulajdonság minden jellemzôjével, azt pontosítja. Így a has-specification esetében pontosabb azonosítást tesznek lehetôvé az alábbi altulajdonságok: • has-specificationPowerSource – amely pontosítja az erôforrást,
• • • •
has-specificationReusability – amely pontosítja az újra felhasználhatóságot, has-specificationImplantability – amely pontosítja a beültethetôséget, has-specificationTemporal – amely pontosítja az idôbeliségét, has-specificationFlexibility – amely pontosítja a rugalmasságot, has-specificationSterility – amely pontosítja a sterilitást, has-specificationControl – amely pontosítja a kontroll, az ellenôrzés mikéntjét.
A gyógyszerek esetében a használt objekt típusú alaptulajdonság a hatóanyag meghatározását szolgálja – hasingredient. A gyógyszerekkel kapcsolatosan a késôbbiekben fontos lehet még az alábbi tulajdonságok használata: • has-contraindications-and-caution – ellenjavallat és figyelmeztetés; • has-formRoute – megjelenés, alkalmazás módja; • has-indication – javallat; • has-interaction – alapanyag; • has-pharmacodynamic – pharmaco – dinamikája; • has-pharmacological-action – gyógyszerészeti hatás; • has-physiological-action – fiziológiai hatás; • has-side-effect – mellékhatás. Az Object típusú tulajdonságok után nézzük a Data típusú tulajdonságokat: • ATCKod – általunk meghatározott data típusú tulajdonság az ATC kódok tárolására szolgál. • Comment – alapértelmezett annotációs tulajdonság az OWL-ben az rdfs:comment– használjuk az egyéb megjegyzések rögzítésére. Leíró logika használata A logikai leíró nyelv segítségével azt akarjuk biztosítani, hogy az adott fogalom minél pontosabb logikai meghatározására kerüljön sor. Ennek érdekében fogalmazunk meg összefüggéseket, megszorításokat az osztállyal kapcsolatosan. Ezekben a kifejezésekben használunk operátorokat és végezhetünk halmaz mûveleteket is. Belsô tesztelés A belsô tesztelésben nagyon fontos szerepe van úgy a fejlesztô eszköznek, ami nem más, mint a Protege, mint a következtetô gépnek, amely célra a Racer szolgál. A Protege automatikusan ellenôrzi a logikai konzisztenciát már begépeléskor. A Racer a szemantikus konzisztencia ellenôrzésében van segítségünkre. Segítségével támogatást kapunk abban, hogy megtaláljuk a hiányzó vagy hibás besorolásokat. Az eEszközök minta fogalomtár kiértékelése A minta fogalomtár elkészülése után kerül sor ennek át-
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
41
INFOKOMMUNIKÁCIÓ
eEGÉSZSÉGÜGY
tekintésére. A különbözô szakértôk által végzett áttekintés során feltárt pontatlanságokat, ütközéseket kijavítják.
Az eDevice alatt alatt a :Drug és MedicalDevice ahova a gyógyszerekkel illetve orvosi eszközökkel kapcsolatos fogalmak kerülnek.
Szövegmagyarázatok – annotációk Orvosi eszközök esetében Szövegmagyarázatként rögzítésre kerülnek fontos információk, mint az adott fogalom megnevezése magyarul és más nyelven, valamint különbözô egyéb leírások, kiegészítô információk. A fogalom magyar nevének minden esetben szerepelnie kell. Amennyiben rendelkezésre áll, kitöltésre kerül a fogalom angol illetve latin neve is. Minden magyarázó szöveg esetében szükséges a nyelvparaméter értékének beállítása. Ez a magyar nyelv esetében legyen: „hu”. Angol nyelv esetében legyen „en”, míg a latin nyelv esetében legyen „la”. Valamennyi szöveg tárolása ékezethelyesen történik – UTF-8 kódolásban. A címkék használata a közös adatszerkezetnél leírtaknak megfelelôen történik. Valamennyi osztály és tulajdonság esetében szükséges azok nevének ékezethelyes feltüntetése címkék (label) használatával. Ez az alapértelmezett owl annotációs tulajdonsággal az rdfs:label mezôvel oldható meg. Abban az esetben, ha az adott névhez részletesebb magyarázó leírás tartozik, akkor annak elhelyezése a „Leiras” mezôben történik a közös adatszerkezetben leírtaknak megfelelôen. A verzió kezelés is a közös adatszerkezetben leírtaknak megfelelôen történik. A változatok azonosítására verziószámot alkalmazunk. Ennek tárolására szolgáljon az alapértelmezett annotációs tulajdonság : owl:versionInfo Jelen fázisban két számjegyes verzió azonosításra kerül sor. Az eEszközök fogalomtár induló verziószáma az 1.0-ás verzió lesz.
RÉSZLETEK A MINTAADATOKKAL VALÓ FELTÖLTÉSSEL KAPCSOLATOSAN
Összerendelési kategóriák Az AssociatedCategory alá több alapfogalom összerendelése került. Az Ingredient-en kívül valamennyi az orvosi eszközöknél kerül felhasználásra. Az ORKI törzs ugyancsak ide került beillesztésre. Az ORKI törzs esetén a benne levô eszközkódok alapján kialakításra került a benne leírt eszközökre vonatkozóan a hierarchia. Az osztály nevek képzése az eszköznevekbôl történt. A képzés során sor került a nevekbôl az ékezetes és speciális karakterek eltávolítására, majd minden szóból nagy kezdôbetûsre alakítás után space-ek elhagyásával megtörtént az egybe illesztés. Az európai elôszabványnak megfelelôen (lásd a referenciát) sor került a MedicalDevice alatt a tizenkét eszközkategória rögzítésére, majd minden esetben logikai definíció megadására. ORKI törzs eszközeinek besorolása – minta A cél az, hogy az ORKI törzs orvosi eszközei besorolásra kerülhessenek a kialakított szerkezetben. Az alábbiakban ennek megvalósítási folyamatát tekintem át példák segítségével. Mintaként az ORKI alatt a Pacemakerek osztály és a hierarchiában alatta levô osztályok kerülnek besorolásra. A folyamat magyarázata érdekében vizsgáljuk meg: • a Pacemakerek osztályt és alatta a • Beültethetô pacemakerek (Beultetheto_Intern_Pacemakerek) és a • Pacemaker- Defibrillátor, kombinált (Pacemaker DefibrillatorKombinaltBeultetheto) osztályok definícióját. A Pacemakerek osztály logikai specifikálása az 1. sz. ábrán látható:
A fentiekben leírásra került az a folyamat, amely szerint megvalósult az eEszközök fogalomtár szerkezeti kialakítása. Jelen fejezetben a mintaadatokkal való feltöltés részleteinek bemutatására kerül sor. Közös szerkezet kialakítása Létrehozásra kerültek az eEszközök fogalomtár esetében (a fentiekben már leírt ) gyökérelemek.: eDevice, AssociatedCategory. Az AssociatedCategory alá kerül valamennyi összerendelés, amelyre a munka során szükség van. Ezek egyik része ideiglenesen szükséges, ameddig sor kerül a többi fogalomtárral való összevezetésre, a másik hosszabb távon szolgálja a gyógyszer, illetve orvosi eszközökkel kapcsolatos fogalmak minél pontosabb logikai leírását.
42
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
1. ábra A Pacemakerek osztály logikai specifikálása
INFOKOMMUNIKÁCIÓ
eEGÉSZSÉGÜGY
Amint az ábrán is látható a Pacemakerek logikai definíciója szerint az eszköz célja a szív és szabályozást végez. A Beultetheto_Intern_Pacemakerek logikai definícióját mutatja a 2. sz. ábra.
Ha az elôzô feltétel teljesül, akkor a kiválasztott osztályon állva a jobb egér gomb megnyomásával egy almenü jelenik meg. Válaszuk ki ebbôl a „Classify sub-tree..” menüpontot. A 4. sz. ábrán látható képernyô fog megjelenni:
4. ábra Figyelmeztetô üzenet (Classifier Results) a képernyôn
2. ábra A Beultetheto_Intern_Pacemakerek logikai definíciója
Amint az ábrán is látható a Beultetheto_Intern_Pacemakerek logikai definíciója szerint az eszköz célja a szív, szabályozást végez, beültethetôségi specifikációja beültethetô, erôforrás specifikációja aktív forrás. Egy másik specifikációt, a Pacemaker-DefibrillatorKombinaltBeultetheto-t lásd az alábbi 3. sz. ábrán:
A 4. sz. ábrán látszik, hogy a képernyôn megjelenik a gép következtetô figyelmeztetô üzenete: Classifier Results. Mire is hívja fel ez az üzenet a figyelmet? Arra, hogy helyezzük át a Pacemaker-DefibrillatorKombinaltBeultetheto-t (defibrillálásra is alkalmas beültethetô pacemakert), a Beultetheto_Intern_Pacemakerek (beültethetô pacemaker) alá. Honnan vette ezt észre? Onnan, hogy a logikai kifejezésben a defibrillálási képességen kívül minden egyéb tulajdonság megegyezik. Ennek alapján arra következtet, hogy hierarchiában alatta kell szerepelnie. Gyógyszertörzs esetében
3. ábra A Pacemaker-DefibrillatorKombinaltBeultetheto logikai definíciója
Amint az a 3. sz. ábrán is látható a Pacemaker-DefibrillatorKombinaltBeultetheto logikai definíciója szerint az eszköz célja a szív, szabályozást végez, beültethetôségi specifikációja beültethetô, erôforrás specifikációja aktív forrás és ezen kívül defibrillálást is végez. Besorolás ellenôrzése A hierarchia fában válasszuk ki a Pacemakerek osztályt. Ellenôrzéshez a Racer következtetô gépnek a környezetben helyesen beillesztve, mûködnie kell.
Összerendelési kategóriák Az Associated Category alá a hatóanyagok (alapanyagok) leírása került – Ingredient. A hatóanyag leírásakor az osztálynév a referenciának tekintett angol nyelvû névbôl származik. Sor került minden szó nagy kezdôbetûre való alakítására, majd a space és más speciális karakterek eltávolítására a nevekbôl. Minden esetben rögzítésre került a hatóanyag magyar neve és angol neve, amikor rendelkezésre állt akkor a latin neve is. A verziószámot a leíró információ mindig tartalmazza. ATC hierarchia kialakítása Az ATC hierarchia esetében is az osztály nevek képzése az angol nyelvû WHO szerinti besorolás szerinti nevek alapján történt. Sor került minden szó nagy kezdôbetûre való alakítására, majd a space és más speciális karakterek eltávolítására a nevekbôl. Az ATC szerinti hierarchia kialakítása és a hierarchia alapján a gyógyszerek besorolása bizonyos ütközések kezelését igényelte.
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
43
INFOKOMMUNIKÁCIÓ
eEGÉSZSÉGÜGY
Ilyen ütközés, hogy a WHO szerinti besorolásban a kódokhoz tartozó nevek nem egyediek. Mivel a fogalmak rendszerezése a nevek alapján történik, a többszörös névhasználatot fel kellett oldani. A „Többször elôforduló nevek az ATC hierarchiában” címû melléklet tartalmazza a többször elôforduló neveket és az elôfordulás számosságát. A feloldás kezelése úgy történt, hogy a névhez egy ”_” aláhúzási jel után nagybetûket csatoltam. A kétszeres elôfordulás leggyakoribb oka, hogy az ATC adott szintjén adott megnevezés az annál eggyel mélyebb szinten is elôfordul. Pl. az A06 neve Laxatives , az A06A neve ugyancsak Laxatives és ebbôl az egyediség érdekében képeztem a Laxatives_A nevet. Minden esetben feloldásra került ezzel a módszerrel a név. A késôbbiekben meg kell vizsgálni, hogy van-e ennél célszerûbb mód a feloldásra. Gyógyszertörzs beillesztése Megtörténik az ATC hierarchia és gyógyszertörzs közös szerkezetbe illesztése, mivel ugyanazon hierarchiába kell elhelyezni a mélyebb szintekre. Az osztályok neve a gyógyszerek nevébôl képzôdött. A képzés során sor került a nevekbôl az ékezetes és speciális karakterek eltávolítására, majd minden szót nagy kezdôbetûsre alakítás után space-ek elhagyásával egybe illesztettünk. A gyógyszerek ATC szerinti azonosítója hét karakter hosszú, így az ATC szerinti hierarchia alján helyezkednek el. A gyógyszerek besorolása során is találhatóak ütközések, aminek az oka elsôsorban a pontatlan azonosító. Különbözô hatóanyagú gyógyszerek ugyanazon a néven szerepelnek a törzsben. Ezeket a mellékletben levô „Többször elôforduló gyógyszer nevek ” – táblázat tartalmazza. A sokszoros nevek feloldása hasonlóan történt, mint az ATC törzs esetében. A nevek végére egy ”_” aláhúzás jel után nagybetûk kerültek és ezzel került sor a feloldásra. Abban az esetben, amikor mindenben megegyezett a két rekord, akkor az egyik törlésre került. A fogalomtárba csak egyszer került így bele a gyógyszer. A késôbbiekben meg kell vizsgálni, hogy van-e ennél célszerûbb mód a feloldásra. Az egyedi ATC és Gyógyszer osztálynevek kialakítása után kerülhetett sor arra, hogy az ATC kódok alapján egy elô feldolgozási folyamatban kialakításra kerüljön az osztályok és alosztályok szerkezete és tartalma.
AZ eESZKÖZÖK FOGALOMTÁR KARBANTARTÁSÁRA TETT ÁLTALÁNOS JAVASLATOK Eldöntendô kérdés lesz, hogy a tartalom további bôvítése valósuljon meg elôször, vagy kerüljön sor a fogalomtárak összevezetésére a tervezett közös szerkezetbe. Összevezetés során sor kerülhet a jelzett összerendelési kategóriák helyettesítésére a másik fogalomtár megfelelô osztályaira való hivatkozással. A gyógyszerekkel kapcsolatosan el kell dönteni a további részletezési irányokat és annak alapján tovább végezni a tartalmi és logikai besorolást. A fogalomtárak általános forgalomba kerüléséhez szükséges, hogy szakterületenként sor kerüljön az adatok ellenôrzésére. A tartalom annál kikristályosodottabb lesz, minél több szemszögbôl történik meg annak ellenôrzése. A késôbbiekben meg kell vizsgálni, hogy az ATC és gyógyszernevek egyediségének kialakítására van-e a fentiekben leírtnál célszerûbb mód. A munkát a kialakított szerkezetben jelen dokumentumban leírt részleteknek megfelelôen és a „Közös Adatszerkezet kialakítása az eAdat, eBeavatkozás, eEszköz, ePáciens Fogalomtárak – Ontológiák- részére – eEgészég program keretében” dokumentummal összhangban kell tovább folytatni. A késôbbi bôvítések az eddigi elvek figyelembe vételével történjenek!
AJÁNLÁSOK A TOVÁBBFEJLESZTÉSRE Indokoltnak tûnik a használhatóság érdekében az eEszközök fogalomtár feltöltését és a logikai besorolásokat folytatni. A kialakított szerkezetben is lehetnek változások, ha változnak az igények a munka késôbbi fázisában. Ebben az esetben el kell végezni az eEszközök szerkezetében is a szükséges módosításokat, a módosítások dokumentálását, hogy az irányelvek mindig egyértelmûen követhetôek legyenek. A továbbfejlesztés során szükséges, hogy álljon rendelkezésre az érintett egészségügyi szakterületrôl szakember és az ontológia kialakításához, annak karbantartásához teljes mélységében hozzáértô szakember. Véleményem szerint ilyen páros tudja hatékonyan fejleszteni a késôbbiekben a fogalomtárakat. A további munka során az eddig dokumentált szerkezetekhez, mintatartalmakhoz feltétlenül igazodni kell.
eEgészség Programiroda
44
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
INFOKOMMUNIKÁCIÓ
eEGÉSZSÉGÜGY
HIVATKOZÁSOK ÉS REFERENCIA LISTA •
• • •
Közös adatszerkezet leírása: • Közös Adatszerkezet kialakítása az eAdat, eBeavatkozás, eEszköz, ePáciens Fogalomtárak – Ontológiák részére – eEgészség program keretében. Készítette: Máthé Sándor Orvosi eszközök adatbázisa – ORKI Gyógyszertörzs – Melánia Kiadó Medical Informatics Categorial structure of systems of concepts – Medical Devices – European Prestandard – 1996
•
• •
Owl alapinformációval kapcsolatos források • http://www.w3.org/2001/sw/WebOnt/ • http://www.w3.org/TR/2004/REC-owl-features20040210/ • http://www.w3.org/TR/owl-guide/ • http://www.w3.org/TR/owl-ref/ • http://www.w3.org/TR/2003/NOTE-owl-xmlsyntax20030611/ Protege-vel kapcsolatos információk • http://protege.stanford.edu/ Minta ontológiák és az OWL plugin a Protegehez • http://protege.stanford.edu/ontologies/ontologies.html
A fizikai fájdalmat csillapítani lehet és csillapítani kell A Magyar Rákellenes Liga 2004. október 1-én pénteken a HM-Kulturális és Szabadidô Központban megrendezte az elsô Fájdalom Napot. A délelôtt 10 órakor kezdôdô elôadásokkal fel akarta hívni a köz figyelmét a krónikus fájdalom csillapításának fontosságára és lehetôségére. Ugyanis annak ellenére, hogy ma már elérhetôk és jogilag is lehetségesek olyan módszerek, amelyekkel a krónikus fájdalmat meg lehet szûntetni, sokan szenvednek. Sok tudományos problémával szemben a fájdalomcsillapítás olyan dolog, amelyre létezik válasz és érdemes is foglalkozni vele. A csont tumor fájdalomcsillapítása és a gyermekek fájdalmának csillapítása figyelemre méltó módon külön témaként szerepelt. A rendezvényre orvosok, betegek és egészségügyi szakiskolások kaptak meghívást. Az elôadások egyik célja az volt, hogy az egészségügyi képzésben részesülô meghívott vendégek tájékozódjanak és egy többrétegû szakmai képet kapjanak a fájdalomcsillapításról. A rendezvény egy újabb alkalmat kívánt biztosítani az orvosok és betegek közötti párbeszédre, ami kérdések és hozzászólások formájában meg isvalósult. A szakmai elôadások a fájdalomcsillapítás komplex szemléletét tükrözték és tudatosították. Elméletben tudatosítani, a gyakorlatba pedig átvinni szükséges, hogy a fájdalom nemcsak gyógyszeresen, hanem invazív módon, ill. sugárkezelés útján is csillapítható. Az invazív, tehát a nem gyógyszeres fájdalomcsillapítás és a sugárral történô kezelés is a fájdalomcsillapítás elfogadott módjai közé tartoznak. A fájdalomcsillapítás legnagyobb része a háziorvosokra hárul, ezért fontos, hogy tisztában legyenek a különbözô gyógyszerek és beviteli módok lehetôségeivel és azok szakmailag kifogásolatlan dozírozásával. Megfelelô fájdalomcsillapítással el lehet és el kell érni, hogy a beteg fájdalommentesen éljen. A háziorvosnak oda kell figyelnie a betegre és meg kell találnia a dozírozásnak azt maximumát, ahol a beteg már nem panaszkodik fájdalomról. A fájdalomcsillapításról rendezett programon terítékre került a betegjogok és azok érvényesítésének problematikája. Délután a beteg önrendelkezési jogáról, a gyógyszeres fájdalomcsillapítás jogi vonatkozásairól és elôírásairól beszéltek, a betegek saját tapasztalatainak tükrében. A levezetô elnök, Dr. Jobbágyi Gábor, elôadásában konkrét példákkal illusztrálta a törvények és jogszabályok adta kereteket, amelyek így érthetôbbé váltak minden jelenlévô számára. Dr. Takács Albert, az állampolgári jogok országgyûlési képviselôjének általános helyettese arról beszélt, hogyan érvényesülnek a betegjogok a gyakorlatban. Kiemelte, hogy a gazdasági szempontok mindenképpen befolyásoló tényezôk. Dr. Vasváry Artúrné megnyitó beszédében utalt a pszichés tényezôk fontosságára. Ezek fontos szerepet játszanak a fájdalommal küszködô betegek kezelésében. Az elsô Fájdalom Nap csúcspontja egy gyógyult beteg jelenléte volt. Németh Ilona évek óta mankóval jár, ráadásul a fájdalmát sem sikerült csillapítani. A Magyar Rákellenes Ligánál jelentkezett, ahol megfelelô helyre irányították. Ennek köszönhetôen ma már nincsenek fájdalmai, az eseményen pedig mankó nélkül jelent meg.
IME III. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2004. OKTÓBER
45