Az Amerikai Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikája a 21. század elején

DOI azonosító: 10.17625/NKE.2014.025

Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola

Gustav C. Gressel

Az Amerikai Egyesült Államok kül- és

biztonságpolitikája a 21. század elején című doktori értekezés tézisfüzete

Témavezetők:

Prof. Magyarics Tamás Dr. habil. Molnár Ferenc ezds.

2014

1


1. Bevezetés Az állami főhatalom birtoklóinak változása gyakran a külpolitika céljainak, eszközeinek,

stratégiájának vagy akár a szövetségesek megválasztásának változását is eredményezheti. Az Egyesült Államokban az elnökválasztások után – kiváltképpen amikor ellenzéki elnökjelölt nyeri a

választásokat – az állami adminisztráció legmagasabb szintjein jelentős személycserék zajlanak le. Ez történt például 2000-ben és 2008-ban is. Ez lehet, hogy nem tűnik különösen érdekesnek, de tekintve, hogy az USA a világ vezető hatalma, aki minden jelentős feszültségében, konfliktusában

érdekelt, illetve a status quo garantálója, az aktuális elnök adminisztrációja a világpolitika meghatározó formálója. Gondoljunk csak Észak Koreára, Iránra a nukleáris fegyverek

proliferációjával kapcsolatban; a közel-keleti konfliktusra, a terrorizmus elleni „háborúra”, a Tajvani-szorosra, a kelet-ázsiai biztonsági környezetre, a sokat vitatott afganisztáni és az iraki háborúra. Amennyiben az USA feladná a világpolitikában meglévő meghatározó szerepét –

mondjuk belpolitikai vagy pénzügyi okok miatt – annak is hihetetlen mértékű hatása lenne a világpolitikára. Mindez kétségtelenné teszi, hogy az Egyesült Államok 21. század eleji átfogó

stratégiájának (grand strategy) elemzése releváns mind a politikaformálók, mind pedig a tudomány művelői számára.

A disszertáció célja a lehetséges átfogó stratégiák közötti választás, illetve a Bush és az Obama adminisztráció nemzetközi helyzetének és hosszú távú külpolitikai víziójának elemzése 2012-ig különös tekintettel a 2008-as választások utáni időszakra. A dolgozat részletes elemzést kíván adni

és nem csupán a politikai nyelvezet felszínes összehasonlítását. Ugyanakkor ezt annak tudatában kell tenni, hogy a politikai döntések hátterének rekonstruálása bizonyos tekintetben korlátozottan

lehetséges a minősített archívumok megnyitása előtt. Mi több, a lehetséges jövőverziók, választási lehetőségek leírása, amelyeket értékelve az adminisztrációnak dönteni kell, kétségtelenül tartalmaz spekulatív elemeket.

2. A kutatási kérdések •

Miként írhatóak le, elemezhetők, illetve hasonlíthatóak össze egy ország különböző

külpolitikai elképzelései, megközelítései? •

Miként alkalmazhatóak a már létező paradigmák, elemzési eszközök és modellek az

összehasonlítások során? (külpolitika tervezés, ill. választás; nagy, átfogó stratégia választás, stb.) •

A 2008-ban megválasztott adminisztráció milyen nagy stratégia tervezési opciók közül

választhatott? 2


•

Milyen premisszák mentén rendeződtek az USA egyes stratégiai opciói a kihívásokat, a nemzetközi rendszer struktúráját, kondícióit, valamint az USA általános feladatait és

integritásának megőrzését illetően? •

Milyen hosszú távú víziók, célok és stratégiák, középtávú szakpolitikák, programok, illetve

rövidtávú cselekvések lennének szükségesek az egyes stratégiák megvalósításához? •

Az

egyes

stratégiák

miben

különböznének

céljaikat,

eszközeiket,

eljárásaikat,

szövetségkötéseiket, és képességfejlesztéseiket illetően?

•

Miként teremtettek volna egyensúlyt a belső szükségletek/követelmények és a külpolitikai célok/követelmények között?

•

Az adott közép és hosszú távú stratégiai és szakpolitikai opciók közül miként választott az adminisztráció?

•

Miként valósult meg az átfogó stratégia a törvényhozás és a különböző szintű politikai

cselekvések során? •

A választott nagy stratégia milyen mértékű módosításokon esett át az előre nem látható

események bekövetkezése miatt? 3. Hipotézisek

Vita tárgyát képezi, hogy egy amerikai elnök képes-e lényeges mértékben megváltoztatni az USA külpolitikáját, vagy sem. Minden elnöknek figyelemmel kell lennie a belpolitika folyamatosan jelenlévő követelményeire, a lobby csoportok érdekeire, illetve az Amerikában strukturálisan

beágyazott és így mindig jelenlévő érdekekre. Ezek a tényezők pedig korlátozzák az elnökök mozgásterét. Az egymást követő amerikai kormányok külpolitikája több folytonosságot, mint

változást mutat politikai és ideológiai hátterüktől függetlenül. A szakértők külpolitikai változásokra számítottak 2001. szeptember 11. után és az első Obama kampány alatt is. Hermann 1 a változtatások négy szintjét különbözteti meg: (1) kiigazító változtatás; (2) programváltoztatás; (3)

cél módosítás; (4) nemzetközi orientáció megváltoztatása.

1Charles F. Hermann, “Changing Course: When Governments Choose to Redirect Foreign Policy”, in: International Studies Quarterly, Vol.34, No.1, March 1990, p. 3-31. Kiigazító változtatás “Adjustment Change” : a kormány nem változtat sem a külpolitikai célokon, sem a prioritásokon, vagy az eszközökön de csökkenti, vagy fokozza a kapcsolódó cselekvéseinek intenzitását. A program változtatás “Programme Change” : a kormány nem változtat külpolitikáján, de más programokkal és eszközökkel igyekszik azt elérni. Cél módosítás “Problems/Goal Changes”a külpolitikai célok jelentős változását jelenti. A nemzetközi orientáció megváltoztatása “International Orientation Change” esetén a kormány teljes egészében váltást hajt végre a külpolitikai orientációja, a szövetségesei tekintetében. Ilyen volt például, amikor a Szadat vezette Egyiptom szovjet orientációját amerikaira cserélte.

3


Feltételezve, hogy Obama sikeresen változtatta meg az amerikai külpolitikát, a dolgozat az alábbi hipotéziseket állítja fel:

1. hipotézis: Obama sikeresen hajtotta végre a nemzetközi orientációváltását az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikájának.

2. hipotézis: Bush átfogó stratégia alkotásához képest, Obamára jellemzőbb (gyakoribb) a célmódosítás, mint a programváltoztatás. Herman ugyancsak megkülönbözteti a politikai változtatások forrásait: (1) vezetői szándék szerinti

(Leader Driven) változtatás; (2) a hivatali munka révén kialakuló (Bureaucratic Advocacy); (3) belföldi strukturális változások (Domestic Restructuring); (4) külső sokk (External Shock) előidézte.

Feltételezve, hogy az elnök, illetve annak adminisztrációja idéz elő változásokat, a következő négy hipotézis állítható fel: 3. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a vezetői szándék szerinti,

mintsem a külső sokk okozta változtatások lesznek jellemzők. 4. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a vezetői szándék szerinti,

mintsem a hivatali munka révén előálló változtatások lesznek jellemzők. 5. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a belföldi strukturális változások,

mintsem a külső sokk okozta változtatások lesznek jellemzők. 6. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a belföldi strukturális változások, mintsem a hivatali munka révén előálló változtatások lesznek jellemzők.

4. Kutatás módszertani kérdések A dolgozat empiricista és realista hagyományokat követ és “makroanalitikus” történelmi,

szociológiai fogalmakat használ - mintsem a post-modernizmushoz kötődőket. Következésképpen nem a hermeneutikai, vagy éppen filozófiai alapon kívánja értelmezni az amerikai külpolitikát. A szakpolitika (policy) választásokat igyekszik azonosítani (mint a lehetségesnek tűnő jövőverziók

közötti szelekció eredményét) és a mögöttük lévő politikai értelmet/racionalitást magyarázza – és periférikusan kezeli a különböző (stratégiai, szakpolitikai, belpolitikai, ideológiai, forrásbeli,

információs helyzetbeli stb.) okok hermeneutikai elemzését. A kutatás során csak aszerint ítéltetnek meg a döntések, választott “policy”-k, hogy elősegítették-e az eredeti stratégiai terv megvalósulását,

illetve konzisztensek-e a kormányzat által kommunikált stratégiai, szakpolitikai célokkal. A kutató munka során az 1960-70-es évek módszertani irodalmának megfontolásai és ajánlásai a meghatározóak – mivel a szerző azokat nem találja meghaladottnak.

A dolgozatban a „stratégia” fogalma és a „stratégiai” melléknév szigorúan a szervezet legmagasabb szintjén lévő átfogó tervet, illetve végbemenő tervezési folyamatot jelöli. A dolgozat alapvető 4


módszertani eszköze a nemzeti szintű stratégiai tervezés egy lehetséges sémája. Ennek alapján kerülnek elemzésre az amerikai külpolitika opciói.

Minden adminisztráció külpolitikája tekintetében megkülönböztetünk stratégiai és szakpolitikai (“policy”) szintet (utalva a gyakorlati megvalósításra) a világ főbb régióira vonatkozóan. A

stratégiai választások ennek megfelelően strukturálva kerülnek tárgyalásra, miközben a jelzet sémának a segítségével tesszük „mérhetővé” az amerikai külpolitika változását és tárgyaljuk a hipotéziseket.

A dolgozat időhorizontja az amerikai külpolitika és átfogó stratégia 2001 és 2012 közötti időszaka – George W. Bush beiktatásától, a 2012. november 06-i amerikai elnökválasztásig. A jelzett

időhorizonton belül – tekintettel arra, hogy az amerikai külpolitika napról napra bontakozik ki, ami jelentős nehézséget jelent a kutatás szempontjából - , a dolgozat Obama első kormányzati ciklusának problémáit, megfontolásait, döntéseit írja le legrészletesebben.

5. A dolgozat fejezeteinek rövid ismertetése A bevezető első fejezetet követően a második fejezet az elméleti kereteket fekteti le és a különböző

nagy stratégiák, külpolitikai koncepciók összehasonlíthatóságával foglalkozik. Bemutatja a korábban jelzett séma, mint alapvető módszertani eszköz megalapozottságát. Az 1960-70-es évek

csúcsmenedzsmentre vonatkozó tervezési elméleteit ötvözi az összehasonlító külpolitika, a “nagy stratégia” vita, és Rosenau koncepciójával. A séma alapvető módszertani eszköz volta mellett nagy segítséget jelentett a külpolitika végrehajtásának hiányzó, illetve ellentmondásos kérdései

meghatározása tekintetében. A 3. fejezet, a Bush adminisztráció külpolitikájának, illetve stratégiájának legjelentősebb

aspektusait tárgyalja. A Bush kormányzat számos külpolitikai lépése, döntése közül a dolgozat természetesen az afganisztáni és az iraki háborút, a közel-keleti politikát tekinti mindenekelőtt a legjelentősebbnek, valamint néhány egyéb kérdésre is kitér mint például a rakétavédelmi rendszer.

Ez a fejezet (megszokottaktól eltérően) nem csupán a megelőző (pre-emptive) csapás védelemben betöltött szerepére és a demokrácia erőszakkal való terjesztésére igyekszik kitérni. Ennek oka, hogy

az iraki esetet kivéve Bush sem nem definiálta, sem nem igyekezet ezekkel legitimizálni külpolitikáját – vagyis Irak inkább a kivétel volt, mintsem szabályalkotó Bush stratégiai

gondolkodásában. Sokkal inkább állítható, hogy Bush a Közel-Kelet átszervezését erővel akarta megoldani. Úgy gondolta, hogy a régió békéje és reformja csak a kikényszerítéssel oldható meg, és ehhez Irak kezelése fenyegető példaként szolgálhat, ami másokat elbátortalanít attól, hogy 5


megpróbáljanak Amerika regionális politikájával szembeszegülni. Ezzel sikerült némi eredményt elérni 2003 után, de hamarosan meg is rekedt, amint kiderült, hogy

az iraki háború inkább meggyengíti, mintsem megerősíti az Egyesült Államokat. Ugyancsak korlátozott sikereket hozott Bush azon elképzelése miszerint, a radikális iszlám csoportokkal - mint

amilyen az Al Qaida - való küzdelem, valamiféle konszenzus lehetőségét fogja eredményezni a vezető regionális hatalmak (Kína, Oroszország, India) között, és ez több játékteret hagy az USA számára.

A 4. fejezet, a Bush stratégiát követő négy lehetséges opciót vázolja fel: elszigetelődés, szelektivitás, kooperatív biztonság és egyeduralkodás (isolationism, selective engagement, cooperative security

and primacy). Ezek a lehetséges opciók Ross és Posen 1996-os tanulmánya 2 alapján kerültek kialakításra, illetve a 2008-as körülményeknek megfelelő adaptálásra. Az elhúzódó iraki és afganisztáni háború, valamint a pénzügyi válság miatt az amerikai politika

kezdeményező volta, inkább megőrző/fenntartó jellegűvé vált: a bel- és külpolitikai követelmények ellentmondásossága olyan helyzetet eredményezett, amelyben a dönteni kellett, hogy miként osztják

meg a felmerülő veszteségeket. A nemzetközi környezetben bekövetkezett alapvető változások ellenére mind a négy nagy stratégia választási lehetőség több, kevesebb vita tárgyát képezte a 2008-

as választási kampány során. A fejezetben kifejtésre kerül, hogy a környezeti kényszerek ellenére az elnöknek még mindig maradtak opciói a kül- és a belpolitika alakításában a világpolitika ügyeit illetően.

Az 5. fejezet Obama külpolitikáját veszi górcső alá a kialakított sémának megfelelően. Ebben az esetben is a legfontosabb döntések és politikák kerülnek elemzésre. Az kormányzati ciklus első két

évét a rövidtávú küzdelmes válságkezelés (muddling through) jellemezte a pénzügyi válságnak és a két háborúnak (Irak, Afganisztán) köszönhetően. 2010 után a „szelektivitás” stratégiájának kivitelezése és a Nyugat Csendes Óceán felé forduló figyelem egyre inkább érzékelhetővé vált. Az

Egyesült Államok igyekezett erősíteni a szövetséges országok szerepét külpolitikája támogatásában, illetve átadni/megosztani az adott régiók stabilitása fenntartásának költségeit/nehézségeit. Ennek

nyilvánvaló nehézségei miatt azonban továbbra is fenn kellett tartani az Egyesült Államok támogatását, aminek egyik új fogalma az un. „háttérből vezetés” (“lead from behind”).

Az iraki kivonulás és az afganisztáni hadszíntérre fókuszálás a hazai nyomásgyakorlásnak megfelelően alakult. Ugyanakkor a későbbi fejlemények (2011-ben kezdődött konfliktusok) azt mutatták, hogy Irak stabilitása sokkal inkább hasznára vált volna Amerikának, mint az 2 Barry R. Posen, Andrew L. Ross, “Competing Visions for U.S. Grand Strategy”, in: International Security, Vol. 21, No. 3, Winter 1996/97, p. 5-53;

6


elvesztegetett erőforrásai Afganisztánban, ahol rosszul mérték fel az afgán állam és társadalom képességeit. Kína egyre asszertívabb magatartása egyértelművé tette a Csendes Óceán térség

jelentőségét. A jelentősnek mondható hazai nyomás ellenére, a kormányzat kitartott stratégiai céljai mellett és nem invesztált újra erő alkalmazásába a Közel-Keleten, az “Arab Tavasz” kitörésekor.

Mindennek eredménye a következtetések (Conclusion) részben található és kiegészül a mellékletben lévő két fontos táblázattal: a második fejezetben leírt elemzési séma táblázata; a Bush és az Obama adminisztráció külpolitikáját összehasonlító táblázat. Ez utóbbi szerepe a külpolitikai

változások mérhetővé tétele. Ugyancsak a mellékletben találhatók az oroszországi rezsimre, illetve annak az amerikai külpolitika vonatkozásaival kapcsolatos megjegyzések. Noha Oroszország nem,

de az amerikai politikára gyakorolt hatásának jelentősége miatt helyet kapott a mellékletben. 6. A hipotézisek igazolása, illetve cáfolata A módszertani eszközként kezelt séma segítségével került sor a bizonyítási eljárásra. A táblázat

releváns mezői a 3. és az 5. fejezet alapján kerültek kitöltésre. Ezt követően a források és a változás szintjeinek Herman féle megkülönböztetésével a változások mennyisége kategorizálásra és

összeszámolásra került.

Az USA külpolitikájának változása

A fenti táblázat illusztrálja a politikai változások kategorizálását és mennyiségét. A táblázat “X”

kategóriája jelzi a közvetlenül stratégiai vagy policy döntésekhez nem besorolható kérdéseket, amelyek leginkább a nemzetközi rendszer vagy a hazai társadalom változásaira utalnak. Ezek a változások valamiféleképpen megjelennek ugyan a politikai és stratégiai változások során, 7


de semmiképpen sem közvetlenen okozói azoknak. Egyes szerzők a külső sokk jellegű döntésmeghatározó kérdésként viszonyulnak ezekhez a változásokhoz, ugyanakkor látni kell azt, hogy

nincs olyan súlyuk, hogy valóban kényszerként kezeljük őket – vagyis az elnök számára számtalan döntési opciót hagynak még nyitva.

1. hipotézis: Obama sikeresen hajtotta végre a nemzetközi orientáció váltását az Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikájának. Valóban változás történtek változások a nemzetközi orientációt illetően (a táblázat tizenkét

alkalommal jelez ilyet), de kérdéses, hogy az USA külpolitikája mint olyan valóban megváltozott volna. Olyan mértékű változás, mint amilyenről Herman 1990-ben ír „nemzetközi orientációs

változás” címen – ti.: a kommunista rezsimek bukása utáni teljes újraigazodás – semmiképpen nem ment végbe az USA-ban. Meg kell különböztetni a politikai (policy) célok „normál” változtatását (pl.. USA Ázsia

politikájának változása) és a hosszabbtávú stratégiai célokét, amelyek a legtöbb programot és szakpolitikát meghatározóan befolyásolják. Így azt a kikötést kell tennünk, hogy amennyiben olyan

változás történik, ami legalább öt szakpolitika (policy) változását eredményezi, akkor állítjuk, hogy „nemzetközi orientációváltás” történt.

Ez mindenekelőtt az egyeduralkodástól (primacy) a

szelektivitás felé való elmozdulásra utal – mivel a nagy, átfogó stratégia határozza meg, hogy miként viszonyul az egyes államokhoz, a nemzetközi renddel kapcsolatos célokhoz úgy általában, az USA által alkalmazott eszközökhöz (diplomáciai apparátus, fegyverkezési programok, fegyveres

erők struktúrája). /Ami az USA belgazdasági struktúráját illeti (különösen az energia politikához kapcsolódást), azt

túl alapvető jelentőségű kérdéseket vetett fel, mintsem, hogy a külpolitikai célváltoztatásként lehessen megkülönböztetni őket. / A komoly és nagy változás ellenére, a kutatás arra az eredményre jutott, hogy ennek a hipotézisnek

az igazolása nem volt sikeres. A Bush és az Obama adminisztráció kül- és biztonságpolitikájában inkább a folytonosság a meghatározó.

2. hipotézis: Bush átfogó stratégia alkotásához képest, Obamára jellemzőbb (gyakoribb) a célmódosítás, mint a programváltoztatás.

Igen gyakoribb. Obama esetében 34 programváltoztatást és 63 célváltoztatást lehetett regisztrálni. Ezekben az esetekben pedig nem csak eljárások és eszközök, hanem valóban az adott politikák céljai is változtak. A célváltoztatások 24 esetben döntően az elnöki adminisztrációtól származtak, és

ugyanilyen számban okozták azt külső sokkok. Első ránézésre tehát azt állíthatjuk, hogy Obama 8


jelentős változásokat hozott az amerikai külpolitikába. Ugyanakkor, az új célok közül sok a nemzetközi környezet jelentős változásából következett - 181

szakpolitikai ügy közvetlenül kormányzati döntésekhez kötődött, ahol 75 esetben változtak a célok, de 106 esetben nem történt célváltoztatás (sokkal inkább az eszközökben illetve azok kvantitatív

jellemzőiben történt változás). Következésképpen, a sok változás ellenére az elemzés azt mutatja, hogy a folytonosság inkább jellemzi az amerikai külpolitikát. 3. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a vezetői szándék szerinti,

mintsem a külső sokk okozta változtatások lesznek jellemzők. Ennek a hipotézisnek a cáfolata igazolódott, mivel 65 esetben volt a külső körülmények

megváltozása és 51 esetben a vezetői adminisztráció elvárásai, lépései okozták a változást. Bármennyire is komoly ideológiai különbségek lehetnek Obama és Bush között, a változások kiváltója inkább a nemzetközi rendszer 2000-2008 között végbement változása, amely minden új

elnököt arra késztetett volna, hogy újragondolja az amerikai külpolitika főbb kérdéseit. 4. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a vezetői szándék szerinti,

mintsem a hivatali munka révén előálló változtatások lesznek jellemzők. Igen, az elnöki adminisztráció vezérelte döntően az új nagy/átfogó stratégiát – mint korábban

láthattuk, 51 esetben ez volt a meghatározó. Ugyanakkor 43 esetben a közigazgatás „gépezete” volt meghatározó, így a bürokrácia hatalmára érdemes figyelemmel lenni. A bürokrácia programokat, forrásokat, kompetenciaköröket és privilégiumakt véd – mégpedig gyakran sikerrel. Ez olyan

ellentmondásos esetekre is igaz, mint a határon átívelő drón csapások, a különleges alakulatok akciói, az internetes kémkedés, illetve szabotázs, a kommunikációt érintő széleskörű felderítő

tevékenység, vagy éppen a Guantánamo Öbölbeli börtön működtetése. Az elnök és emberei ellenezték ezeket, amikor ellenzéki pozícióban voltak, de amint hatalomra kerültek megtanulták, hogy mi a nemzetbiztonsági jelentősége ezeknek, vagy, hogy micsoda adminisztratív és jogi

nehézségekkel néz szembe az, aki felakarja ezeket számolni.

Vagyis a bürokrácia politikai

befolyása kétségtelen („bureaucratic politics” szemléletmód) – különösen, ha nem felejtjük el

Rumsfeld „új védelmi víziójának” sikertelenségét. 5. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a belföldi strukturális változások,

mintsem a külső sokk okozta változtatások lesznek jellemzők. Nem igazolható ez a hipotézis, mivel 41 ügy esetében volt meghatározó a hazai változás, ugyanakkor minimum fontosnak tekinthető a változások ezen forrása (figyelembe véve, hogy 51

esetében a vezető, 43-nál a hivatali munka, és 65 esetben pedig a külső sokk volt meghatározó). 9


Feltéve persze, hogy a bürokrácia politikai játszmáit („bureaucratic politics”) nem tekintjük belföldi változásnak.

Valójában, a belpolitika a legfőbb forrása az amerikai külpolitika folytonosságának. A 41 esetből 17 címkézhető fel a folytonossággal, hét a némi módosítással, 5 programváltoztatással (ahol a cél

változatlan maradt csak az eszköz változott).

Vagyis a 41-ből 29 a konzervatív oldalon áll és

minimum a politikai célok fenntartását követeli meg. Három esetben pedig nem lehet közvetlen politikai hatásról beszélni. A hazai aktorok érdekei alapvetően a kereskedelemhez, pénzügyekhez és

a fegyverkezési programokhoz kapcsolódnak (mivel ezek az ország régiónak munkaerőpiacát stb. érintik). Ez természetesen már nem feltétlenül az országos politikát érinti, de fontos jelzés annak

tekintetében, hogy a külpolitikai kérdések helyi viták által is befolyásoltak. 6. hipotézis: Bush és Obama külpolitikáját összevetve inkább a belföldi strukturális változások, mintsem a hivatali munka révén előálló változtatások lesznek jellemzők.

Csekély különbséggel, de a számok azt mutatják, hogy ez a hipotézis cáfolva lett. 41 esetben bizonyultak a belföldi strukturális változások meghatározóak, míg 43 esetben a hivatali munka.

Csakúgy, mint sok esetben a hivatali bürokráciának jelentős eszközei és komoly érdekei vannak amivel, illetve ami szerint befolyásolni tudja a kormányzati döntéshozatalt. Ráadásul, a Bush

kormányzatnak számos kezdeményezése volt a védelmi és a külügyi apparátus megreformálására. Az elnökváltás után egyfajta visszavágás következett, mivel a bürokratikus apparátus inkább ellenzője a változásoknak. 34 esetben a 43-ból a hivatali munka során a politikai célok folytonosság

került sikerrel támogatásra, 26 esetben pedig a programok is maradtak. nem túlzás azt állítani, hogy a szereplők közül a bürokratikus apparátus a legfőbb forrása a folytonosságnak.

7. Összegzés és új kutatási eredmények A disszertáció fő fókusza ugyan Obama első elnöki ciklusán volt, az azóta eltelt időszak fejleményei – különösen az Ukrajnai események – validálták a kutatási eredményeket és

megállapításokat. (Lásd elsősorban a mellékletben az Oroszország fejezetet.) Mindenesetre, a dolgozat hozzájárul a 21. század eleji

amerikai kül- és biztonságpolitika jobb megértéséhez.

Különösen Bush és Obama elnöksége idején született döntések hátterét, a stratégiák, szándékok, alapvetések mögötti töredékes kép pontosabb megértését segíti. Természetesen, mindezt úgy teszi –

a kutatás tárgyának és eszközeinek sajátossága révén –, hogy teret hagy a további vitának. Ami a kutatás új eredményeit illeti, mind tartalmi mind módszertani oldalon találhatunk ilyet. Módszertanilag (1) bizonyítja, hogy igen korlátozott az értéke a nem kortárs kül- és

biztonságpolitikai összehasonlításoknak, mivel a különböző vezetők, vagy államok helyzetéből 10


következik az adott kül- és biztonságpolitika eltéréseinek többsége. (2) A dolgozat bizonyította, hogy a politikai vezetők több ráhatása lehetnek a kül- és

biztonságpolitika megváltoztatására, illetve formálására, amennyiben különös figyelmet szánnak a létező alternatívák nyilvános kifejtésére. Amennyiben az alternatívákra is

figyelemmel vannak, akkor a folyamatok közbeni váltás is lehetővé válik a túl sok erőforrás elpazarolását megelőzően.

Továbbá a nyilvános viták során a politikai döntéshozók számára

tágabb lehetőségek nyílnak meg3, ha nem azzal érvelek, hogy nem volt más választásuk, hanem

kifejtik a lehetséges opciókat. A dolgozat a döntési opciók és lehetséges következményeik kifejtését és magyarázatát hatékonyabbnak találta az alternatívák hiányára való hivatkozásnál.

(3) A dolgozat bizonyította, hogy a politikai vezetőknek kiemelkedő szerepük van a kül- és biztonságpolitika formálásában és a változtatásokban. Noha sok változtatás külső sokkokra vagy környezeti változásokra (lásd: 3. hipotézis ) vezethető vissza, a vezető dönt, illetve választ

politikai megfontolásai alapján. Ezek között a belpolitikai követelmények rendszerint a folyamatosság igényével lépnek fel (5-6. hipotézis), tehát a választók mobilizálása a kiemelkedő

kül-és biztonságpolitikai döntések támogatása tekintetében fontos szerepet kap. (4) A hivatali munka (állami bürokrácia) jelentős befolyással van a kül- és biztonságpolitikai

döntéshozatalra (4. és 6. hipotézis). Amennyiben a politikai vezetők és a hivatali apparátus egy véleményen van, a szakpolitikai (policy) változtatás gyorsan bevezethető/végrehajtható. Amennyiben ez az egyetértés nem áll fenn, az elnöki adminisztráció nehéz küzdelem elé néz a

hivatali apparátus befolyásolása, illetve átalakítása tekintetében. Ez az idő és munkaigényes tevékenység azonban lényegesen befolyásolja a hatékony döntéshozatalt. A megfelelő vezető

személyek kiválasztása, akik a hivatali apparátust képesek a célok érdekében mozgósítani és vezetni talán még komolyabb tesztje az elnök vezetői képességeinek, mint a közvélemény mobilizálása. A disszertáció úgy tekintette át George W. Bush kül- és biztonságpolitikáját, hogy igyekezett

figyelmen kívül hagyni azt a keserű csalódottságot, ami közvetlen a hivatalból való távozása utáni időszakot jellemezte. (5) Ennek során a disszertáció igazolta, hogy a hagyományosan a Bush-

doktrína

jellemzőiként

demokratizálás)

inkább

azonosítottak kivételei,

(preemptív

mintsem

háború,

meghatározó

rezsimváltás, normaként

erőszakos

jellemzői

a

kivitelezett/megvalósított politikának. Ezek sokkal inkább arra tett kísérletek, hogy egyes külpolitikai lépéseket (mint pl. az iraki háború) igazoljanak, mintsem alapvető útmutatói a külpolitikának. Valójában a Bush-doktrínának a 3 Ennek a védekező viselkedésnek a részletes kritikáját lásd: Ivan Krastev, In Distrust We Trust, Can Democracy Survive When We Don't Trust Our Leaders, TED Books, 2013;

11


a Közel-Kelet erővel való átszervezését tekinthetjük. célozta meg. Amikor a Bush adminisztráció kivitelezte a politikát, akkor a sor hibát követett el ami a stratégiai víziót

megvalósítását ellehetetlenítette (pl.: az iraki invázió nem volt megfelelően kidolgozva a tervek, az eszközök és művelet invázió utáni időszakai tekintetében – ezzel Amerika ellenes ellenállási

kampány kialakulását ösztönözte; a gázai választások kierőszakolása pedig a Hamasz hatalomra jutását segítette elő). Ezzel a dolgozat a Bush elnöksége alatti kül- és biztonságpolitika alaposabb és kiegyenlítettebb megértéséhez járult hozzá.

Ami Obama külpolitikáját illeti, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a dolgozat 2012 és 2013 elején íródott, amikor a Közel-Kelet eseményei folyamatosan alakultak. Az a feltételezés, hogy az

Egyesült Államok hezitál a szíriai konfliktusba való involválódását illetően, mivel nem bízhatnak a különböző ellenzéki csoportokban ma egyértelműnek látszik, de még vitatatott volt 2012-ben. Ugyanez igaz Amerikai szövetségeseire a régióban. Mint az a disszertációban kifejtésre került, az

Egyesült Államok nem bízhat sem Törökországban sem Szaud-Arábiában. Ezért az Iránnal szembeni elszigetelési politika nehezen kivitelezhető. Ugyanakkor a rezsim leváltása sem tűnik

lehetségesnek – már amerikai belpolitikai megfontolások miatt sem. Ami lehetőségként marad az többek között az együttműködés. Obama érzékelte, hogy a közvetlen tárgyalás és együttműködés

Iránnal egy un. „exit stratégia” része lehet a Közel-kelet turbulens viszonyai között. (6) A dolgozat rendszerezi azokat a megfontolásokat, amelyek segítik a Közel-Kelettel, illetve Iránnal kapcsolatos döntések értelmezését.

A dolgozat stratégiai gondolatmenet szerinti érvelése, miszerint az iraki kivonulás egy szerencsétlen döntés volt, igazolódni látszik ma, amikor a szélsőségesek fegyveres tevékenysége újra intenzívvé

válik. Ennek alapján, az Afganisztánnal kapcsolatos sikerkritériumok is megfontolásra érdemesek, és a közeljövőben kiderül, hogy mennyiben lesz képes az ország önállóvá válni. (7) Ellentétben a jelenlegi hivatali vitákkal, a dolgozat nem tekinti sikernek, vagy sikertelenségnek, azt, hogy

Afganisztán mekkora saját fegyveres erőt képes felállítani és, hogy azok a műveleti eljárásokat elsajátították-e (figyelemmel az ezzel kapcsolatosan megfogalmazott célokra),

hanem az afgán társadalom általános állapotától teszi azt függővé. A dolgozat egy újszerű, nem szokásos megközelítést használ, amely további tudományos érdeklődésre tarthat számot.

(Különösen abban az esetben, amennyiben a valóság visszaigazolja a dolgozat Afganisztánnal kapcsolatos előrejelzéseit.) Mindezen túl, a dolgozat

a terrorizmus elleni globális háborút úgy tárgyalja, mint „politikai

revizionizmust” és nem mint a terrorizmushoz kapcsolódó kérdést. (8) Az Al-Kaida terrorizmusa egy iszlám revizionista szereplő műveleti eljárásának nevezhető. Napjainkban,, ahogy a

stratégiai helyzet változott a Közel-Keleten, az iszlám revizionisták is változtattak műveleti 12


eljárásaikon: inkább arab országokon belüli hatalom megszerzéséért küzdenek mintsem a nyugat ellen. Ez korántsem jelenti azt, hogy a Nyugat számára jelentett kockázat eltűnt volna,

sőt a Közel-Kelettel kapcsolatos viszonyok tekintetében az még növekedett is. Éppen ezért fontos lenne a régióval kapcsolatos nyugati politikának az adaptálása, amelyben az energia politikán

túl, az európai szomszédságban alakuló társadalmi, politikai rend kialakulásával is foglalkozni kellene. Hasonló gondolat menet alapján, a dolgozat javaslatot tesz Oroszország világpolitikai szerepének és

kelet-európai törekvéseinek alternatív megközelítésére. (9) Oroszország esetében is az energia politikán túli kérdésekre is figyelni kell, hiszen végső soron a társadalmi és politikai rend

számít. Az a fő kérdés, hogy képes lesz-e Oroszország saját elképzeléseit érvényesíteni KeletEurópában, vagy a poszt-szovjet országok a nyugati érett demokráciák modellje szerinti adaptációt hajtják végre.

(10) Végül, pedig azt állítja a dolgozat, hogy az amerikai külpolitikában az ambíciók/törekvések és az (ön)korlátozások ciklusai átfedésben vannak a katonai potenciál nemzetközi térben való

elosztásának struktúrájával. A dolgozat egyfajta kapcsolatot jelez az erő strukturális eloszlása és az ambíció között, noha nem állítja, hogy az ambíciók vagy a korlátozások a struktúra jellemzőiből

fakadnak. 8. Ajánlások és gyakorlati alkalmazhatóság Az alkalmazott séma államok nagy átfogó stratégiái vagy külpolitikái összehasonlítására alkalmas.

Ugyanakkor alkalmas lehet regionális biztonsági elemzéseknél a konfliktusos kérdések jelzésére, a teljesebb és pontosabb kép meghatározására. Egy olyan heurisztikai segédeszköznek tekinthető,

ami segítheti az elemzőt, kutatót

olyan kérdések, érdekek észrevételére, amelyek e nélkül

elkerülhetik a figyelmét. A séma útmutatóként is használható a megfelelő sokdimenziós és átfogó politika kialakításához,

mivel napjainkban jellemzően erre van igény. Egy adott politika kialakításakor a hivatali munka különböző szakterületei számára nyújthat segítséget. A szerző saját kapcsolódó munkatapasztalatai

alapján tisztában van azzal, hogy a magukat „átfogónak”, „proaktívnak”, „előretekintőnek” állító politikák milyen kevéssé azok valójában. Az ilyen jellegű munka során jellemző a bürokratikus

érdekek, az időhúzás, a ‘copy and paste’ attitűd, amik korántsem a stratégia gondolatok formálói, sokkal inkább a (nem megfelelő) tartalomé. Ez kiváltképpen a korlátozott külpolitikai érdekekkel rendelkező kis államokra igaz, mint pl. Ausztria. Vagyis a séma segítheti a szokásos gyakorlattól

eltérő strukturált politikaalakítást. 13


Az amerikai kül és biztonságpolitika tekintetében felhívja a figyelmet arra a sok változásra és kiigazításra ami a Clinton korszak óta végbement. Különösen Európában jellemző, hogy az európai

politika formálók nem veszik elég komolyan, hogy Amerika szerepe változáson megy keresztül a világpolitikát illetően.

Európa csökkenő jelentőséggel bír az amerikai stratégiai gondolkodásban, ami azt eredményezi, hogy Európa egyre inkább magára marad. Olyan nehézségek közepette kell ezt tudomásul venni, mint amilyenek az Oroszországgal (Ukrajna, Grúzia, Moldova kapcsán is) való küzdelem, az észak-

afrikai (pl. Egyiptom, Tunézia, Libya), vagy az afrikai (Mali, Közép-Afrikai Köztársaság, Szudan, Csád ), vagy éppen a Balkán stabilitásának a biztosítása. Talán a Franciák kivételével alig van

európai főváros akinek van elképzelése arról, hogy Washington nélkül mit tegyen. Amennyiben a szénhidrogének alternatív kitermelése (pl. palagáz) arra ösztönzi az Egyesült Államokat, hogy visszább vonuljanak a Közel-Keletről (amit talán az Iránnal kapcsolatos egyességre törekvés is jelez)

ez a helyzet még problémásabbá válik Európa számára. Az öreg kontinens energia függősége nem fog csökkenni és aligha engedheti meg magának, hogy a Közel-Kelet formálásában más hatalmak

(különösen Oroszország és Kína) vegyék át a vezető szerepet. Ugyanakkor a régi szélsőséges mozgalmai és a kiélezett régión belüli vetélkedés nem teszik lehetővé, hogy a Közel-Kelet magára

legyen hagyva. Ugyanakkor, Amerika gyanakvása, hogy az európai integráció veszélyt jelentene az Egyesült Államok vezető szerepét illetően, vagy az euró a dollár szerepét illetően már nem létezik. Ezért az

USA azon törekvése, hogy akadályozza az európai integrációt - olyan projekteket akadályozzon, mint a Galileo, vagy eltérő viszonyt alakítson ki az Egyesült Királysággal - gyakorlatilag megszűnt.

Ausztriában, az Egyesült Államok valós, vagy vélt szkepticizmusa az európai integráció iránt, mármár beteges Amerika ellenességhez vezetett az állami bürokrácia egyes területein. Minden bizonnyal itt az ideje az Amerikával kapcsolatos attitűdünk újragondolására.

Végezetül, a kiválasztott időszak elemzése felhívja a figyelmet arra - amiről Brüsszelben és Washingtonban

sem

kellene

megfeledkezni

-,

hogy

az

Egyesült

Államoknak

a

legellentmondásosabb cselekedetei esetében sem volt kitartóbb szövetségese Európánál. Ugyanez igaz fordítva is, hogy az öreg kontinens gazdasági és stratégiai stabilitásának megőrzése iránt sincs

elkötelezettebb szövetségese Európának az Egyesült Államoknál. Az Atlanti óceán minkét oldalán követtek el hibákat és voltak stratégiai tévedések, ugyanakkor a nyugat egy olyan nemzetközi közösséget alkot, amelynek tagjai kölcsönösen függnek egymástól.

14


9. Önéletrajz és publikációs lista

Munkakörök 2006 március: Desk Officer for Strategy and Security Policy, Bureau for Security Policy, Osztrák

Védelmi és Sport Minisztérium 2003 - 2006 március: kutató, Commissioner for Strategic Studies, Bureau for Security Policy, Osztrák Védelmi Minisztérium

2007 március-június: kutató, International Institute for Liberal Politics Vienna 1997 október – 2002 szeptember, katonai szolgálat, Osztrák Fegyveres Erők

Iskolai végzettség és tanfolyamok 2008 október - doktorandusz Hadtudományi Doktori Iskola, ZMNE/NKE

2010 június-július: St. Petersburg State Polytechnical University, Summer-School, “Russia as a Business Environment”

2007 október-november: National Defence University, People’s Republic of China, International Symposium Course

2002 október – 2007 március: University of Salzburg, Institute for Sociology and Political Science, Master in Political Sciences

Publikációk Monográfiák

2010, with Eugene Kogan, “Missile Defence in Europe, Systems, Policies, and Strategic Choices”, Sozialwissenschaftliche Schriftenreihe des IILP Wien, Reihe Studien 2004, “Die Nuklearrüstung Nordkoreas und die an den Pekinger Gesprächen teilnehmenden

Staaten”, Strategische Analysen of the Bureau for Security Politics, Vienna

Könyv fejezetek 2013, “Underbalancing Europe? Europa und der nächste Weltordnungskonflikt”, in: Johann Frank,

Walter Matyas (Eds.), Strategie und Sicherheit 2013, Chancen und Grenzen europäischer militärischer Integration, Böhlau Verlag, Vienna, p.37-52 2012, “Der Wandel der weltpolitischen Rolle der USA”, in: Johann Frank, Johann Pucher (Eds.),

Strategie

und

Sicherheit

2012,

Der

Gestaltungsspielraum

der

österreichischen

Sicherheitspolitik, Böhlau-Verlag, Vienna, p.37-51; 15


2011, “Raketenabwehr als strategisches Korrektiv”, in: Johann Frank, Johann Pucher (Eds.), Strategie und Sicherheit 2011, Globale Herausforderungen – globale Antworten, Böhlau-

Verlag, Vienna, p.151-168 2010, “Russland und die Türkei als Herausforderung für die europäische Außen- und

Sicherheitspolitik”,

in:

Johann

Frank,

Johann

Pucher

(Eds.),

Strategie

und

Sicherheitspolitik 2010, Das Strategische Profil der Europäischen Union, Böhlau-Verlag, Vienna, p.131-152

2009, “Der Krieg am Kaukasus, Geschehnisse und Konsequenzen”, in: Erich Reiter (Ed.), Die Sezessionskonflikte in Georgien, Böhlau-Verlag, Vienna, p.15-49

2007, “Globalisierung und Krieg”, in: o.A., Beiträge zum modernen Kriegsbegriff, Armis et Literis, Band 18, Wr. Neustadt, p.197-231 2006, “Die Strategischen Optionen der Türkei”, in: Erich Reiter (Ed.), Sicherheitspolitische und

strategische Aspekte eines Beitritts der Türkei zur Europäischen Union, LIT-Verlag, Vienna, p.23-65

Folyóirat cikkek 2013, „Nowhere to run to, Austria's defence policy searching for new paradigms”, The Casimir

Pulaski Foundation, Warsaw, online at: pulaski.pl/index.php/publikacje2/stanowiskopulaskiego/617nowheretorunto_austrias_defencepolicy_searching_for_new_paradigms 2012,

“Strategische

Überlegungen

zur

amerikanischen

Raketenabwehr”,

Österreichische

Militärische Zeitschrift (ÖMZ), Vol. 1/2012, p.14-23 2009, “Anmerkungen zu den politischen Beziehungen der Europäischen Union und Taiwan”, in:

Sozialwissenschaftliche Schriftenreihe des IILP, Heft 4/2009, Ostasien, Geopolitischer Schwerpunkt der Welt, p.59-75 2008, “Der Krieg am Kaukasus vom 07.08.2008 bis 14.08.2008”, in: Sozialwissenschaftliche

Schriftenreihe des IILP, Heft 10/2008, Schwerpunkt Georgienkonflikt, p.1-18 2008, “'Brothers in Evil' oder 'Apfel und Birne': Übersicht über die Menschenrechtsverletzungen,

Demokratie- und Rechtsstaatsdefizite in der Volksrepublik China und Burma”, in: Sozialwissenschaftliche Schriftenreihe des IILP, Heft 6/2008, Asien und die Außenpolitik

der EU, p.12-22 Egyéb publicisztika 19 Reviews in the Review Journal of the Bureau for Security Policy

7 Articles in DAVID, Jewish Cultural Magazine 3 Reviews in DAVID, Jewish Cultural Magazine 16


Oktatói, előadói tapasztalat

2014.02. Austrian Division for Armament and Military Technology, Iran's Ballistic Missile Programmes: Bureaucratic and Industrial Interests and Policies inside Iran

2013.10. International Institute for Liberal Politics, Austrian Interests in Eastern Europe: Russia, Ukraine, Belarus, Moldova 2013.02. Austrian National Defence Academy, The strategic situation in East Asia, The strategic

situation in the Blacksea area, Missile Defence and American Grand Strategy 2012.02. Austrian Division for Armament and Military Technology, Missile defence and public

opinion: Poland and Turkey 2011. nyári kurzus, Theresan Military Academy, Current developments in world affairs: the Black Sea region

2011. 03. J.F.K. School of Government, Harvard University, The Military-Strategic Situation in the Black-Sea-Region

2011.02. Industrieanlagen Betriebsgesellschaft (IABG), Missile Defence in Europe 2011.02. Austrian Division for Armament and Military Technology, Missile defence in Europe and

Austrian Security Policy 2010.05. Austrian National Defence Academy, Iran, proliferation, missile defence 2009.10. University of Fribourg, Academic Swiss Caucasus Network, The Russian-Georgian War

in August 2008 2009.03. Manfred Wörner Foundation, Budapest, 50 Years NATO, 20 Years Democracy, 10

Membership of Hungary – the Austrian Perspective 2008/09 téli szemeszter, Theresan Military Academy, Introduction in international relations 2009.03. Manfred Wörner Foundation, Budapest, Threat Perception of the Austrian Public

2008.04. Austrian National Defence Academy, The strategic situation in East Asia 2007/08. téli szemeszter Theresan Military Academy, Introduction in International Relations

2006/07. téli szemeszter, Theresan Military Academy, Introduction in International Relations 2006/07. téli szemeszter, Theresan Military Academy, Current developments in world affairs, basic

facts and introduction Kutatások

2014, European Council on Foreign Relations, Project “A New Global Strategy for Europe”, managing the cooperation of the Austrian MoD with the ECFR regarding chapter IV:

“Liberal Interventionism at a Time of Austerity and Fatigue” 17


2012-2013, International Institute for Liberal Politics, Europe to the East of the EU: strategic situation and policy options for Europe; project management, budgeting, research-

evaluation 2010 - 2012, Carnegie Endowment for International Peace, Bruno Kreisky Forum International

Dialogue, Russia in 2020, Scenarios for the Future, Discussant, Representative of the MoD 2007-2011, International Institute for Liberal Politics, Eastern Europe/Blacksea Region: conflicts and potential conflicts, and perspective for conflict resolution; project management,

analysis and quantitative research

18

Az Amerikai Egyesült Államok kül- és biztonságpolitikája a 21. század elején

Recommend Documents