MAGYAR 115. ÉVFOLYAM
*
NYELVŐR
1991. OKTÓBER—DECEMBER
*
4. SZÁM
Az angol-amerikai szleng a műfordítás szempontjából 1.1. A modern amerikai irodalom fordításának szempontjából rendkívül időszerűekké váltak az úgynevezett ,,ekszpresszív amerikai köznyelv", vagyis a szleng adekvát megfeleltetésének kérdései. E kérdések megválaszolása, sőt már egyszerű felvetésük is, számos részkérdés tisztázását követelné meg. A kiinduló pont természetesen a fordításelmélet idevágó kérdéseinek köre lehetne elsősorban. Ám mivel a fordítás általános lingvisztikai elméletének felépítése elképzelhetetlen a nyelvészeti diszciplínák e témakörrel kapcsolatos kérdéseinek a vizsgálata nélkül, nem lehet megkerülni azokat a problémákat sem, melyek a szó szorosabb értelmében nem tartoznak határozottan a fordításelmélet tartományába, hanem inkább és elsősorban m á s nyelvészeti szakterületek, a mikro- és makrolingvisztika: az általános, speciális és összehasonlító nyelvészet, a szleng esetében pedig a szociolingvisztika hatáskörébe sorolhatók. Ez a vizsgálat t á r g y á t illetően látszólagos hangsúlyeltolódást eredményez: a fordítói problémák mintegy háttérbe szorulnak a nyelvészeti problémákkal szemben. Ám úgy tűnik, a fordítás lingvisztikai elméletének mai követelményrendszere mellett ez elkerülhetetlen. 1.2. Nyilvánvaló: nem fordíthatunk adekvát módon angol-amerikai szlenget, ha annak lényegét és mibenlétét sem ismerjük, illetve n e m tudjuk, melyik rétegnyelv lehet az a célnyelvben, melyre ekvivalens m ó d o n átültethető. Ezért elsősorban azt kellene megvizsgálnunk, milyen eredmények állnak a magyarországi műfordítók előtt a szlengkutatás terén. A szakirodalom áttekintése u t á n a következők állapíthatók meg. Magyarországon, különböző előítéletekből kifolyólag, a szleng nyelvészeti és nem nyelvészeti körökben mindmáig olyan mostohagyermeke a nyelvtudom á n y n a k , melyre megrovóan, rosszallóan, legjobb esetben sandán illett tekinteni. E z t már a különböző „szakmegnevezések" is m u t a t j á k : zsargon, argó, huligán', vagány-, jassz- és tolvajnyelv, vagy legfeljebb vállveregetően: az ifjúság nyelve. Egyébként valamennyi megnevezés megtévesztő. Ezért aligha meglepő, hogy A mai magyar nyelv című egyetemi t a n k ö n y v meglehetősen elmarasztalóan definiálja azt, amit ezek a „terminusok" jelölnek: a szleng (a tankönyvben „tolvajnyelv") ,, . . . általában közönséges, durva, használata mögött a társadalom igazi értékeinek a megvetése, cinizmus, gátlástalanság, szemtelen hányavetiség rejlik" (477). Jogosan írta t e h á t Kolozsvári Grandpierre E m i l kesernyés iróniával: „Kényelmes nép vagyunk, a t u d o m á n y b a n is nagyon kényelmesek, következésképpen hajlunk sommás ítéletekre olyankor is, h a körültekintő elemzésre volna szükség" (Kolozsvári, 1979 : 128).
Igazságtalanok lennénk a z o n b a n , ha azt állítanánk, hogy Magyarországon n e m is létezett rétegnyelvkutatás. A jelenségre a n y e l v t u d o m á n y m á r régen felfigyelt, mégis a magyar szlengnek csak igen kis n y o m t a t o t t irodalma van. E n n e k a t a n u l m á n y n a k nem célja az áttekintés. A t é m a i r á n t érdeklődők részletesebben t á j é k o z ó d h a t n a k e b b e n a kérdésben, ha Bárczi Géza A magyar nyelv m ú l t j a és jelene című könyvének V. fejezetéhez f o r d u l n a k (Bárczi, 1980: 273—97), m e l y b e n a magyarországi szlengkutatás történetéről is beszámol Oláh Miklóstól (1536) Szirmay Istvánig (1924). 1.3. tgy t e h á t Kolozsvárinak fentebb idézett kijelentése m i n d e n bizonynyal költői túlzás, d e az igazságtól sincs távol. M e r t igaz u g y a n , hogy különböző folyóiratainkban, s főképpen a Magyar Nyelvőrben és a Magyar Nyelvben, rendszeresen jelennek meg cikkek és t a n u l m á n y o k a m a g y a r nyelv kodif i k á l a t l a n rétegeinek nyelvészeti kérdéseiről, s elvétve a k a d n a k szógyűjtések is (pl. A mai m a g y a r argó kisszótára, összeállította: Boross József és Szűts László), és ,,sommás ítéletek" h e l y e t t t u d o m á n y o s a n megalapozott következtetések is elhangzanak, de u g y a n a k k o r a szakirodalom „különböző módon vélekedik erről a nyelvről" (Erdős, 1988: 148), s a szleng szociolingvisztikai sajátosságai, h a s z n á l a t á n a k körülményei és egyéb kérdések m é g teljességgel tisztázatlanok. S b á r a Nyelvművelő kézikönyv stiláris szempontból úgy minősíti a szlenget (argót), hogy szavai „többnyire rendkívül expresszívek, m e r t n a g y f o k ú környezetfelidéző jellemző erejük v a n " (Varsányi, 1988: 136), mégis, a n n a k ellenére, h o g y „pontos a d a t a i n k nincsenek megalapozott szociolingvisztikai kutatások h í j á n " (Tolcsvai, 1988:401), — szinte e g y ö n t e t ű a vélem é n y a rétegnyelvek sajátosságait említő nyelvészeink körében, hogy a szleng (argó, jassznyelv, az u t c a nyelve stb.) olyan nyelvi jelenség, melynek „számos értékes vonása m e l l e t t súlyos r á k f e n é j e a t r á g á r s á g " (Rácz, 1987: 6, Tolcsvai, 1985: 145—61), s ezért használata mindenképpen kerülendő, v a g y legalábbis „ c s í n j á n kell bánni vele". Végül, de n e m utolsósorban, Kolozsvári megállapítása szlengkutatásunkat illetően már csak azért is igaz, mert nincsenek átfogóan összefoglaló és rendszerező műveink ebben a t é m a k ö r b e n , nincsenek szógyűjtéseink, egy- és t ö b b n y e l v ű szlengszótáraink, melyek könnyen hozzáférhetőek lennének a szakemberek: a nyelvészek, irodalmárok, műfordítók és az egész nagyközönség számára. A hiányosság okait csak t a l á l g a t h a t j u k , de elfogadni n e m t u d j u k . Mert ahogy Grétsy László m o n d o t t a a szlengről, Kosztolányit idézve, „higygyék el, kedves olvasók, ez a gyerek élni fog" (Grétsy, 1987: 21). 1.4. Ami az angol és amerikai szlenget illeti, ú g y ennek a nyelvi jelenségnek m a már k ö n y v t á r n y i irodalma van. Már csak a tudós k u t a t ó k neveinek egyszerű felsorolása is oldalakat t e n n e ki (teljes bibliográfiát W . J . Bürke: The Literature of Slang with a n Introduction b y E . Partridge, New York, 1962. c. könyve t a r t a l m a z ) . Természetesen a vélemények távolról sem egyöntetűek. A szlenggel foglalkozó összes k u t a t ó k d o y e n j e , Eric P a r t r i d g e , a Slang T o d a y and Y e s t e r d a y című alap jelentőségű m ű v é b e n a következőket í r j a : „A szlenget könnyű használni, á m igen nehéz azzal a könnyed hozzáértéssel írni róla, melyet e g y ilyen, látszólag teljesen egyszerű t é m a megkövetelne. Mert éppen a legegyszerűbb dolgok azok, melyeket a legnehezebb megfogni és szakszerűen megtárgyalni, mivel általában csak az első pillantásra tűnik úgy, hogy az adott t é m á n a k az egyszerűsége a legszembeszökőbb" (Partridge, 1970: 1).
És csakugyan: már maga a terminus — slang — eredete sem egészen világos, s végleges tisztázása az etimológusokra vár. Az eddigi kutatások alapján a legvalószínűbb feltevés az, hogv az angol köznyelvi sling ige (melyet már Chaucer is használ: slingen wordes = szavakat mondfejt) múlt idejű melléknévi igenevének főnevesített alakja a skandináv slengja (hajít, dob) ige különböző ragozott alakjainak nyelvi interferenciája révén funkcionálisan ú j a b b jelentéssel egészült ki, ami tulajdonképpen a kódok átkapcsolását mellőző ó-angol—ó-skandináv nyelvi kontaktusok (non-code-switching language contacts) eredménye lehetett (Rot, 1984: 10). Partridge úgyszintén ezt a vélem é n y t látszik megerősíteni, amikor a slang szó eredetijeként az ősi angolszász sling szót létesíti előnyben, és olyan, az alsóbb szintű rétegnyelvekből vett kifejezéseket sorakoztat fel, mint a to sling the hat (annak az országnak a nyelvét beszéli, ahol él); to sling off at (kigúnyol, kicikiz vkit), amely igen közel ál] a kevésbé ismert to slang (szid, igen durván megszólít vkit) kifejezéshez (Partridge, 1970: 2). Még nehezebb feladatra vállalkozunk, ha valamelyest elfogadható módon szeretnénk definiálni a szlenget. A különböző, sok esetben egymással szöges ellentétben álló definíciók tömkelegét tanulmányozva és elemezve Rot Sándor a következő szlengkutató iskolákat (trendeket) véli felfedezni: a genetív iskola, melynek képviselői a szleng eredetének vizsgálatából indulnak ki; a konstitutív iskola, mely a szókincs alapján próbálja definiálni a szlenget; az idioszinkrátikus iskola, mely úgy próbálja meghatározni a szleng lényegét, hogy vizsgálódásának középpontjába a szleng szavak kifejezőerejét, illetve múlékonyságát helyezi; az egyén szerepét kidomborító iskola, mely azt próbálja hangsúlyozni, hogy a szlenghasználat kimondottan az egyének szociális helyzetétől, illetve korától függ; s végezetül az ötödik iskola az, mely szembehelyezi a szlenget az irodalmi nyelvhasználattal (slang versus standard). Mindezeknek az iskoláknak vitathatatlanul sok erényük és tetszetős eredményeik mellett az a közös hibájuk, hogy tömör definíciók helyett bőbeszédű és magától a tárgytól eléggé eltérő meghatározásokkal élnek, ami nem éppen szerencsés dolog, ha pontos terminológiára és kérlelhetetlen tudományos módszerekre van szükség. Ily módon Rot Sándor arra következtetésre jut, hogy az egyetlen út, mely elvezethet a szleng meghatározásának kétségbeejtően rejtélyes megoldásához, csak akkor lesz járható, ha olyan pontosan körülhatárolt nyelvészeti fogalmakat használunk, mint a nyelvi rendszer, a nyelvi struktúra és a nyelvi norma. E terminusok segítségével a szleng a következőképpen definiálható: A szleng a nyelvi rendszer olyan lehetőségeinek a feltárása, amelyeket a nyelvi struktúra ezidáig nem gyakorolt (Rot, 1987: 10—1). f 2.1. Az eddig elmondottak a szlengre vonatkoznak általában. De mivel az amerikai irodalmi művek fordítása esetében elsősorban az amerikai szleng specifikus vonásait kell szem előtt tartanunk, nézzük, mi a k e t t ő között, az angol és az amerikai szleng között a különbség. Virginia Wolf szavai szerint ,,az amerikaiak azt teszik, a m i t az Erzsébet korabeli angolok t e t t e k : ú j szavakat hoznak létre, és ösztönösen saját szükségleteikhez idomítják a nyelvet" (idézve Mencken, 1980: 45). S t e t t é k ezt a kezdet kezdetétől. í g y jött létre az angol nyelv m a k r o s t r u k t ú r á j á b a n egy ú j variáns: az amerikai angol. S ez a nyelv saját törvényeinek engedelmeskedve, saját medrét követve fejlődött. Ezért aligha csodálkozhatunk azon, hogv a két nyelvi variáns között lényeges hangtani, lexikai, grammatikai és helyes-
írási különbségek v a n n a k . I n k á b b azon csodálkozhatunk, hogy a két angol nyelv n e m vált el egészen egymástól, s tulajdonképpen, ha j o b b a n megfigyeljük, alig van s z á m o t t e v ő különbség a kettő között. E n n e k lingvisztikai m a g y a r á z a t a röviden a két nyelvi variáns állandó és manapság csak fokozódó kölcsönhatása. A kölcsönhatás és az eltérések egyaránt az angol és az amerikai szleng esetében is megfigyelhetők. Az eltérések időnként és helyenként, a két nyelvi variáns eltérő fejlődéséből kifolyólag, meglehetősen jelentősek is lehetnek, de semmi esetre sem annyira, mint azt E . Weekley jelezte még 1929-ben: ,,Ha az amerikai karakter, a sztenderdizálássál kapcsolatos hajlandósága ellenére, a jövőben is csak annyira fog ragaszkodni az irodalmi normához, m i n t jelenleg, akkor a beszélt amerikai nyelv esetleg annyira el fog térni az angoltól, mint a jiddis a klasszikus h é b e r t ő l " (Weekley, 1930: 56). Az egyik legszembeszökőbb különbség a két köznyelvi variáns, s ezen belül az angol és az amerikai szleng k ö z ö t t az, hogy az amerikai, mely állandó kapcsolatban áll a különböző nemzetiségű bevándorlók nyelvével és nyelvi szokásaival, ,,sokkal vendégszeretőbben fogadja a jövevényszavakat, mint a konzervatívabb brit angol" (Mencken, 1966: 208). A tömeges szógyártás is i n k á b b amerikai vonás. Ezzel kapcsolatban Mencken megjegyzi, hogy nincsenek p o n t o s adatai a r r a vonatkozóan, h á n y ú j szó születik az Egyesült Állam o k b a n évente, de általános becslések szerint s z á m u k a háromezret is megh a l a d j a , ,,s ez igen figyelemreméltó jelenség még a k k o r is, ha ezeknek a szavaknak jelentős h á n y a d a feledésbe is vész" (Mencken, 1966: 324). így érthető E . Partridge-nak az a megállapítása, hogy az amerikai szleng viccesebb és bohémabb, mint az angol, és az, a m i bohém, r i t k á n hosszú életű (Partridge, 1970: 304). 2.2. Az amerikai szleng specifikus vonásairól szólva okvetlenül meg kell említenünk azt is, hogy sokkal nehezebben választható külön a dialektusoktól, a köznyelvtől és az alvilág nyelvétől, mint az angol, bár t a l á n könnyebben elválasztható a s t a n d a r d nyelvhasználattól. Azért nehezebb ez az elválasztás, m e r t az amerikai n y e l v j á r á s o k n a k egészen mások a jellemzőik. A lakosság t ú l n y o m ó többsége egy nyelvjárást beszél, az úgynevezett General Americant, azaz a Midland v a g y Western d i a l e k t u s t (Marckwardt, 1980: 139). Nyilván Mencken is ezt a k é t h a r m a d o s többséget t a r t o t t a szem előtt, a m i k o r azt írta, hogy ,,a szokások, az erkölcs és a politikai nézetek átestek egy olyan egységesítési folyamaton, a m e l y az amerikai evolúció egyik legnagyszerűbb aspektusa" (Mencken, 1980: 305). Mencken szerint Amerikában t u l a j d o n k é p p e n nem is beszélhetünk nyelvjárásokról. A legújabb k u t a t á s o k azonban sok esetben m á s t bizonyítanak, nevezetesen azt, amit McKnight már a 20-as években megállapított: ,,A szókincs helyi variációi m i n d e n ü t t megfigyelhetők" (McKnight, 1923: 1). Ám amint arra m á r Glenna R u t h Pickford is felfigyelt az ötvenes években kiadott, de sokáig észrevétlenül m a r a d t ú t t ö r ő jelentőségű t a n u l m á n y á b a n , az urbanizációval együtt járó tényezők sokkal fontosabbak az amerikai nyelvjárások tanulmányozása szempontjából, m i n t a földrajziak. Annál is i n k á b b , mert, a m i n t az az 1960-as évek nyelvjárási kutatásaiból kiderült, a m o d e r n Amerika nyelvhasználatában n e m valamelyik vezető dialektus a döntő. L é t r e j ö t t az úgynevezett Network Standard, az a f a j t a angol „televíziós nyelvjárás", a m e l y a követendő példa a mai Amerikában. „Amerika nemzetiségileg orient á l t és nagyfokúan mobilis lakossága a standard nyelvjárásnak ezt a koncep-
cióját helyezi előtérbe a korábbi presztízs központokkal kapcsolatos elképzelések h e l y e t t " — írja Marckwardt (1980: 141). E n n e k a „ n y e l v j á r á s n a k " legjellemzőbb t u l a j d o n s á g a a könnyed társalgási stílus, melynek elsődleges fontossága van a szleng tanulmányozása szempontjából, m e r t ez a f o l y a m a t oly annyira közel hozza egymáshoz a társalgási stílust és a szlenget, hogy a nyelvtisztaság optimista őre m a j d örvendezve kiálthat fel: „Lám, a szleng többé m á r nem is létezik!" Mire a nyelvi t é n y e k objektív megfigyelője azt válaszolhatja: „ É p p ellenkezőleg, nincs társalgási stílus, csak szleng" (Partridge, 1970: 307). 3.1. Milyen következtetéseket v o n h a t u n k le mindabból, amit itt eddig elmondottunk, a műfordítás szempontjából. H a elfogadjuk a szleng f e n t e b b megadott definícióját és azt a körülményt, miszerint a szlengnek mindenekelőtt a stiláris és k o n n o t a t í v jegyei a meghatározóak, a k k o r elsősorban a z t , hogy a fordítónak főként a szleng szókincs pragmatikai jelentéseinek a megfeleltetését kell előnybe részesítenie a referenciális jelentésekkel szemben. Mert csakugyan, amikor J . 1). Salinger például ismert Zabhegyezőjében a z t m o n d a t j a hősével, hogy „ t h a t Dávid Copperfield kind of c r a p " , akkor ezzel nem arra utal, hogy az angol Charles Dickens rossz író, a m i n t azt a fordításból vélnénk (az a Copperfield Dávid-féle marhaság), h a n e m i n k á b b és elsősorban arra, hogy az egész amerikai oktatási rendszer, mely kötelező olvasmányokkal és sztereotip életfilozófiával (life is a game = az élet meccs) kétszínű, t ö r t e t ő és másokkal nem törődő felnőttek világával „ a j á n d é k o z z a " meg a t á r s a d a l m a t , úgy ahogy v a n „crap", vagyis „szar". De nézzünk n é h á n y más példát is Salingernek ebből a világhíres regényéből, és próbáljuk meg levonni belőlük a fordítói tanulságot. (Az idézeteket J . D. Salinger: The Catcher in the R y e , Penguin Books, 1985., illetve J . D. Salinger: Zabhegyező, Árkádia, Budapest, 1983., fordította Gyepes J u d i t , könyvekből v e t t e m . Az idézetek utáni számok a megfelelő oldalt m u t a t j á k . ) I t was a f u n n y thing t o say. I t sounded like a real kid. You'd think a prostitute a n d all would say 'Like hell you are' or 'Cut t h e crap' instead of 'Like f u n you are' (99). Az volt a vicces, hogy ezt mondta. Mint egy gyerek ! Az ember azt v á r n á egy kurvától, hogy: „Vágd á t a n é n i k é d e t ! " , vagy „Na, ne j á t s z d meg a hülyét, mert úgy maradsz !", ahelyett, hogy „Ne viccelj !" (86). A fordító k i m o n d o t t a n a szituációból és a kontextusból indul ki, értelemszerűen fordít és a megfeleltetés ragyogó, a n n a k ellenére, hogy a „cut the c r a p " és a „like hell you a r e " szleng kifejezések referenciális jelentése egészen m á s („hagyd ezt a süket d u m á t " , ill. „egy nagy f r á s z t " stb.). E g y é b k é n t a szleng esetében a referenciális jelentést helyezni előtérbe „életveszélyes". Ezt a következő példa is jól m u t a t j a : 'He's crazy about you. He told me he thinks you're a goddam prince; I said. (27). — ő megőrül érted. Nekem mondta, hogy szerinte elátkozott királyfi vagy (24). Az a d o t t esetben, ha a „goddam prince" úgynevezett szótári jelentését nézzük, akkor „az elátkozott királyfi" jogosan lehet az ekvivalense. Csakhogy a szituáció egészen mást sugall: Holdén azt igyekszik bizonyítani Ackleynek, hogy Stradlater — akit egyébként mindketten gyűlölnek — felnéz a fiúra, még akkor is, ha időnként megjegyzéseket tesz a fogai rossz állapotára, és
előtte (Holdén előtt ) többször is úgy nyilatkozott, hogy Ackley egy ,,goddam prince", vagyis ,,fene f i n o m " , mint egy igazi herceg, azaz igazi úriember. Ez esetben ez utóbbi lett volna adekvát megfeleltetés, mely nem fosztotta volna meg a fordítást az eredeti komikumától. Az árnyalatok finom alkalmazásával, az angol „istenes" kifejezések művészi differenciálásával egyébként Salinger rendkívül komikus helyzeteket t u d teremteni. í g y például azzal, hogy a mélyen vallásos Ackley szájába oda nem illő, durva „istenes" kifejezéseket ad, Salinger konfliktushelyzetet teremt az extralingvisztikai szituáció (Ackley vallásossága) és a lingvisztikai kontextus (gyakori szóhasználata) k ö z ö t t : — ' W h a t the hell's t h e matter with you?' he said. 'I was asleep, for Chrissake' (53). — Mi a nyavalya ü t ö t t beléd? Az istenét! Már a l u d t a m . (47). — 'Listen', he said. ' I don't care w h a t you say about me or anything, but if you s t a r t making eracks about m y goddam religion, for Chrissake' . . . (54). — Ide figyelj, nem izgat, hogy mit mondasz rólam vagy akármiről, de ha azt a rohadt vallásomat kezded . . . (47). Az a d o t t esetben a fordító nem figyel ezekre a finom árnyalásokra, nevezetesen arra, hogy a vallásos Ackley a kimondottan d u r v a Chrissake-et használja a sokkal gyengébb goddam helyett, és ezáltal a pragmatikai információ, a komikus hatás elsikkad. A pragmatikai jelentést megőrizendő, a fordító akkor járt volna el helyesen, ha Ackley magyarul is mond egy-két kemény „istent káromló" kifejezést, mint amilyen például „az isten verjen meg" stb. De nézzünk egy másik példát: 'C'mon, let J s get outa h e r e / I said. 'You give me a royal pain in the ass, if you want to know the t r u t h ' (139). — Á, menjünk innen. Le kell rohadni tőled, ez a helyzet (119). A "you give me a royal pain in the a s s " angol kifejezésnek sokkoló hatása van. Nem véletlen, hogy Sally Hayes, akinek Holdén ezt címezte, halálosan megsértődik, és sírva elrohan. A fordító viszont, mert nyilván nem akarja megbotránkoztatni a magyar olvasót, egy meglehetősen üres és semmitmondó frázissal próbálja érzékeltetni a szituációt. Eredménytelenül. Utóvégre az irodalomban azért vannak sokkoló hatású szavak, hogy sokkoljanak. De miről is van szó tulajdonképpen ebben az esetben? A magyar megfeleltetés ellen azért merülhet fel kifogás, mert az adott esetben a fordító nem veszi figyelembe azt a Salinger által gyakran használt stilisztikai fogást, melyet Michael Riffaterre amerikai nyelvész „megtévesztett várakozásoknak" (deluded expectations) nevez. A helyzet ugyanis az, hogy ennek a tipikusan holdeni kifejezésnek, melyet a főhős a to give somebody a pain in the neck köznyelvi idióma m i n t á j á r a használ (vö. a magyar púp vagy a hátamon kifejezéssel), azért van rendkívül nagy emotív hatása, mert a royal (királyi, fenséges) szó u t á n az olvasó egészen más vonzatra van felkészülve, egészen másra van hangolva, de csalódik. Ami lineárisan az irodalmi royal szó u t á n következik, az egy meglehetősen közönséges és d u r v a szó, a my ass, ami teljesen váratlanul éri a hallgatót vagy az olvasót. A megfeleltetés ezért nem könnyű feladat, s az igazán jó megoldás nyilván csak részletes elemző munka u t á n lesz lehetséges. A Kolozsvári Grandpierre Emil által javasolt „ m a j d bes z a r t a m " típusú kifejezés visszaadja ugyan az eredeti durvaságát (Kolozsvári, 1978: 102), de még adós m a r a d „a megtévesztett várakozással", amellyel
egyébként irodalmunk kiemelkedő egyéniségei sem f u k a r k o d t a k (lásd pl. Petőfi Sándor: A helység kalapácsát, amely tulajdonképpen nem más, mint az ilyen „megtévesztett várakozások" sorozata). 3.2. Ily módon tehát már e néhány kiragadott példa alapján is elmondh a t j u k : az amerikai szleng adekvát megfeleltetése során számos problémával t a l á l h a t j a szembe magát a fordító. Ezek a problémák elsősorban abból erednek, hogy a szleng nyelvi egységei a nyelv alacsonyabb regiszteréhez, sőt gyakran a nyelv makrostruktlírájának kodifikálatlan részéhez tartoznak, és — amint az említett példákból is nemegyszer kiderült — az e területen való alapos jártasság nélkül nem lehet ,,jól" fordítani. Továbbá, a szlengben rejlő pragmatikai információ, a konnotációk egész komplexuma a megfeleltetés során sokszor igen átgondolt és precíz megoldásokat követelhet. Amint azt Fjodorov is említette, ,,a grammatika területén az összehasonlítást végző nyelvész lába alatt szilárdabb a talaj, mint a szókincs egybevetése terén tevékenykedő nyelvész esetében, és a megfigyelések összegezésére is kézzelfoghatóbbak a kritériumok. A szókincs t a r t o m á n y á b a n minden komponensnek, minden jelenségnek markánsabb a jellege, s mindent egybevéve a kontrasztív vizsgálat síkján igen nehezen általánosíthatók óriási differenciáltságuk és sokszínűségük m i a t t " (Fjodorov, 1971: 15). Ám véleményünk szerint a szociolingvisztikai kutatások és a Fjodorov által említett kontrasztív vizsgálatok mindenképpen célszerűek és jogosak, m e r t a fordítói telitalálatok és kudarcok konkrét elemzésein alapszanak. S a tények mindig speciális elemzést, magyarázatot, általánosítást és levonható kövtekeztetést követelnek.
IRODALOM B á r c z i G., 1980: A m a g y a r n y e l v m ú l t j a és jelene, Gondolat, B u d a p e s t . E r d ő s G., 1988: U j a b b j e l e n t é s v á l t o z á s o k az i f j ú s á g i n y e l v b e n , N y r . , 2. sz. F j o d o r o v , A. V., 1971: Osznovi obscsej t y e o r i j i p e r e v o d a , M e z s d u n a r o d n y i j e o t n o s e n y i j a , Moszkva. G r é t s y L., 1987: A b u d a p e s t i koiné. B u d a p e s t , A főváros f o l y ó i r a t a , m á r c i u s . K o l o z s v á r i G r a n d p i e r r e E . , 1979: H e r d e r á r n y é k á b a n . Magvető, B u d a p e s t . M a r c k w a r d t , A . H . , 1980: A m e r i c a n E n g l i s h . N e w Y o r k : O x f o r d . M c K n i g h t , G. TI., 1923: E n g l i s h W o r d s a n d T h e i r B a c k g r o u n d , N e w Y o r k . M e n c k e n , H . L . , 1980: T h e A m e r i c a n L a n g u a g e , N e w Y o r k . U ő . : 1966: T h e A m e r i c a n L a n g u a g e , S u p p l e m e n t I., N e w Y o r k . P a r t r i d g e , E . , 1970: Slang T o d a y a n d Y e s t e r d a y . L o n d o n . R á c z E . , 1987: A m a i m a g y a r n y e l v v á l t o z á s a i . M N y . 1. sz. R o t S., 1984: W h a t H a v e Y o u G o t t o K n o w a b o u t Slang? B u d a p e s t . U ő . : 1987: P r o b l e m s of M o d e r n British a n d A m e r i c a n Slang, B u d a p e s t . Tolcsvai N a g y G., 1988: A m a i m a g y a r n y e l v n o r m a r e n d s z e r é n e k egy jelentős v á l t o z á s á ról a z „ i f j ú s á g i n y e l v " k a p c s á n . N y r . 4. sz. U ő . : 1985: N y e l v i d i v a t o k , B u d a p e s t . V a r s á n y i Gy., 1988: Argó n y e l v i elemek s z é p i r o d a l m i ós publicisztikai s z ö v e g e k b e n . N y r . 2. sz. W e e k l e y , E . , 1930: A d j e c t i v e s a n d O t h e r W o r d s . L o n d o n .
Ortutay Péter
