In: Molnár K., Molnár Zs. (szerk.) (2015): Élet és rend a határban. Etnoökológiai Kutatótábor Kalotaszegen. Sztánai Füzetek 19., Művelődés Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Kolozsvár – Sztána, pp. 164–183.
Az alakor memetikája Sztánán és Zsobokon – Harminc évvel az utolsó kalász megtalálása után Fehér Luca Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Természetvédelmi mérnök szak, Gödöllő
[email protected]
Memetics of einkorn wheat (Triticum monococcum) in Sztána and Zsobok (Kalotaszeg, Romania). 30 years after the finding of the last spike: Einkorn wheat had been completely supplanted from cultivation during a few decades in Transylvania. It disappeared from the arable lands, grain markets, attics and even from the memories of people too. Our main goal was to collect the knowledge about this grain in the very last moment, and to search for the yet existing hidden genetic reserves in the former centre of einkorn wheat cultivation in Kalotaszeg. 10 groups conducted one-day intensive research work: using of unified collecting method and questionnaire, collective exchange of experiences, continuous analysis and processing of newly collected knowledge were characterized our research. We could not find any living spike or seed of einkorn wheat, however knowledge related to the cultivation and consuming of the grain was documented by 59 interviews. More than a hundred new memes were documented in the two villages. Most of them mainly give information about traditional cultivation techniques and consuming and are extremely important for the present research of einkorn wheat. Furthermore due to the collected information the process of loosing of knowledge between generations became detectable. A research like this is of importance nowadays since there is a growing demand for cultivation of the ancient grain because of its advantageous characteristics. Our study made it possible to document the knowledge of those people, who had firsthand experience with this ancient species and hence to save a fragment of this valuable empirical knowledge for the next generations. Összefoglaló: Az alakor Erdélyben néhány évtized leforgása alatt teljesen kiszorul a termesztésből. Eltűnik a szántóföldekről, a vetőmagpiacról, padlásokról és az emberek emlékezetéből is. Kutatócsoportunk arra vállalkozott, hogy az utolsó pillanatban
összegyűjtse az ismereteket az gabonáról – a kenyérbúza fajok őséről-, és felkutassa a lappangó genetikai tartalékokat Kalotaszeg egykori alakortermesztési központjában. Tíz csoport egy napos intenzív kutatómunkája, egységesített gyűjtési módszer és kérdőív alkalmazása, közös tapasztalatcsere és a gyűjtött tudásanyag, az új ismeretek elemzése, és feldolgozása vezetett fontos eredményeinkhez. Az alakor élő kalászaira és magokra nem leltünk, viszont az ötvenkilenc elkészült interjú alatt a termesztésére és hasznosítására vonatkozó ismereteket sikerült dokumentálnunk. A két faluban összesen száznál több új mémet sikerült leírnunk; melyek javarészt az alakor hagyományos termesztési technológiáról és a felhasználásról szolgálnak ismeretekkel, de irányt adhatnak a jelenleg folyó alakorkutatásnak és hozzájárulhatnak e kutatások sikerességéhez is. Továbbá a különböző generációk közti tudásvesztés folyamata is vizsgálhatóvá vált a gyűjtött információk által. A módszertanilag és tényanyagában is új munka nagy jelentőséggel bír, hiszen napjainkban - kedvező tulajdonságai miatt- egyre nő az igény az ősi gabona termesztésére. A kutatás lehetővé tette, hogy a legidősebb generáció képviselői, az alakorról még közvetlen tapasztalatokkal rendelkezők ismereteit dokumentáljuk és ezáltal megmentsük a tapasztalati tudás töredékét a jövő generációi számára.
Bevezető A 2013-as év nyarán került sor a II. etnoökológiai kutatótáborra Kalotaszegen. A szervezők, Szabó T. Attilával és Péntek Jánossal a lelkes kutató társaságot az első napokban izgalmas feladat elé állították. Szabó T. Attila munkaterve alapján a társaság egynapos módszertani gyakorlat keretében vállalkozott az ősi gabonával kapcsolatos ismeretek összegyűjtésére két kalotaszegi faluban, Sztánán és Zsobokon. A gyakorlat célja az volt, hogy a Zsobokon, a 70-es években még fellelhető kőkorszaki, félvad reliktum búzáról, a termesztett erdélyi alakorról (Triticum monococcum ssp. monococcum) minél több memetikai adatot gyűjtsünk, és lappangó genetikai tartalékok után kutassunk. „Az utolsó pillanatban figyelhettük meg véglegesnek látszó visszaszorulását, eltűnését, a növény termesztésével kapcsolatos ismeretek és szokások kihalását” – Szabó T. Attila szavai rávilágítanak az alakorral és minden, a hagyományos ökológiai tudással kapcsolatos kutatás nehézségére. Olyan tudás összegyűjtésére vállalkoztunk 2013-ban, mely mára szinte csak a legidősebb generáció tünékeny emlékeiben él. Az alakortermesztés, mely többezer éves hagyományra tekint vissza, a térségben néhány évtized alatt szinte teljesen megszűnt. Egy ősi takarmány- és élelmiszernövény termesztésével kapcsolatos ismeretek (mémek) és a genetikai tartalékok (gének) 20 év alatt szinte teljesen eltűnnek.
A kalotaszegi alakorkutatás rövid történeti áttekintése Szabó T. Attila 1962-ben került a kalotaszegi Körösfőre. Az erdélyi alakortermesztés problémájával egyrészt doktori vezetőtanárának, Al. Borza (1945) professzornak, illetőleg Gunda Béla (1947) professzornak a munkásságán keresztül, majd az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár természettudományi címszavainak szerkesztése közben találkozott (Szabó T. A. sen. 1976). Az első alakorkalászokat a 70-es években találják meg akkor még óvodás kislányával, Szabó T. Annával kirándulva Nagykapus határában, a Nagyvárad–Kolozsvár országút felett a Borzikfű agroteraszain (fényképet lásd Péntek – Szabó, 1981). Ekkor indul az első rendszeres kalotaszegi alakorkutatás, melynek az eredményei először románul (Szabó, 1978), majd angolul és magyarul (Szabó, 1981, 1983, Péntek – Szabó, 1981) jelentek meg és összefoglalásuk bekerült a Péntek Jánossal közösen kiadott Ezerjófű című kötetbe is (Szabó – Péntek, 1976/1996). Ezeknek az eredményeknek az ismeretében kapcsolódtak be a Kyotói Egyetem munkatársai a kalotaszegi alakorkutatásba (Sakamoto, 1980 és későbbi közlemények). 1985-ben jelenik meg az Ember és növényvilág című monográfia (Péntek – Szabó, 1985), melyben az alakorról szerzett ismereteiket is összegzik. A jelen kutatásunk abból indult ki, hogy Szabó és Péntek 1975-ös kutatóútja során Zsobokon egy padlásról alakormagok kerültek elő egy megfüstölődött papírzsákban, majd egy 1978-as terepbejárás során a Zsobokhoz közeli Nagykapus és Kiskapus térségében még számos alakorvetésre és alakorkalászokra is találtak ugyanők. Ebben az időben gyűjtik azt a néhány kilogramm magot, mely a magyarországi (biológiai) alakornemesítés egyik kiindulóanyaga lesz Szombathelyen és Veszprémben (Szabó, 1995, 2003; Bartl – Üveges, 2005), majd Martonvásáron is (Kovács, 2009). Két év elteltével visszatérve ugyanazon falvakba, már nem találtak vetést és magkészletet sem. A helyiek elmondása alapján kifogytak a vetőmagból, elhasználták készleteiket. Anyag és módszer A termesztett alakor (ezt nevezzük a továbbiakban itt alakornak: Triticum monococcum L. spp. monococcum) a búza nemzetség legősibb, még diploid szinten termesztett faja, vad alakjából (Triticum monococcum spp. boeticum Boiss.) fejlődött ki más fajokkal való kereszteződések révén a tönke (T. dicoccon), a tönköly (T. spelta) és a kenyérbúza (T. vulgare, v. ö. Szabó, 1983). Az alakor még az ún. pelyvás búzák közé tartozik; sajátossága, hogy a többnyire egyszemű kalászkákban található szemtermések („magvak”, búzaszemek) nem peregnek ki még csépléskor sem a buroklevelek közül, nem hullnak el. Ez a tulajdonság és a további emberi szelekció segítette a pázsitfű kul-
túrnövénnyé alakulását. Géncentruma Kis-Ázsia, a mai Törökország, Irán északnyugati területe, ahol i. e. 10000 környékén már tápláléknövényként felhasználták. A növénytermesztéssel együtt az alakor nyugatra vándorlásának kezdete i. e. 4500–4000-re tehető. A középső neolitikumban a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának népessége már termesztette, a késő neolitikumban pollenanalitikai vizsgálatok segítségével (Zólyomi, 1980) a Balaton iszapjából mutatták ki jelenlétét. A réz-, bronz- és a vaskorból is ismeretesek pannóniai és dáciai maradványai. Termesztési területének visszaszorulása az agrotechnika fejlődésével és a bővebben termő, „modern” tetraploid és hexaploid búzák terjedésével párhuzamosan történt. Igénytelensége és az időjárási viszonyokkal szembeni ellenállósága miatt, biztos termés reményében hegyvidéki területeken máig termesztik, termesztették. Kalotaszeg több kistájra osztható, melyek közül az általunk vizsgált két falu azon belül Alszeg tájegységhez tartozik. Alszeg domborzati viszonyaira jellemző az erőteljes tagolódás, gyakoriak a puha alapkőzet miatt kialakuló talajmozgások, csúszások, suvadások a felszínen (Péntek – Szabó 1985). A kistáj mészkőpadon helyezkedik el az Erdélyi-középhegység peremén, melyet a durvamészkő, gipsz és az alabástrom kőzet alkot. A meszes alapkőzeten kialakuló talaj a rendzina. Az éghajlat mérsékelten kontinentális, azonban a talajfelszín tagoltsága nagy eltéréseket okoz, különböző mikroklíma kialakulását teszi lehetővé a tájban, melynek következtében a növénytakaró is mozaikossá válik. Jellemző a bükkös, gyertyános-tölgyes társulások borítása, melyeket az emberi kultúrtáj, az irtásterüle-tek, gyümölcsösök, szőlők tesznek változatossá. A térszínben tapasztalható nagy különbségek miatt a teraszos földművelés gyakorlata terjedt el a tájban. Ezek a feltételek nem kedveznek az igényes fajták termesztésének. A két falu környéki szegényes termőhelyeken, a köves, sekély termőrétegen ezért lehetséges megoldást jelentett az igénytelen és ellenálló alakor termesztése. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a gipszes rendzinákban a gipsz erősen köti a kristályvizet, ami így felvehetetlenné válik a gyökerek számára, és így itt gyorsan kialakul az egyébként csapadékos hegylábi környezetben is (a mediterrán környezetre emlékeztető) „fiziológiás szárazság”. A tábor részvevői előbb egy módszertani kiképzésen vettek részt a témavezető professzorok irányításával, majd kis csoportokat alkotva kezdték meg a kutatást Sztánán és Zsobokon 2013. július 21-én. Egységesített gyűjtési módszer, azonos kérdőív használatával próbáltak minél több értékes információhoz jutni az alakorról. A lehetőségekhez mérten felmérték az adatközlő családjának tudását is, hogy a szülői-nagyszülői-dédszülői nemzedékek közötti tudásátadás és a tudásvesztés is kimutatható legyen. Zsobokon hat, Sztánán
négy kutatócsoport dolgozott. A terepmunkát tapasztalatcsere követte, ahol a csoportok megosztották egymással a talált mémeket (egy mémnek tekintve az egy kérdésre egy adatközlőtől kapott feleletet), összegezték az adatokat, megvitatták a felmerülő kérdéseket, megbeszélték a két falu közötti különbözőségeket és hasonlóságokat. Mindenki, még vezető tanáraink számára is új élmény volt, hogy egynapi munkánk eredményeképp a két falu együttes alakorismerete kézzelfoghatóvá, mérhetővé és dokumentálttá vált. A csoportok által készített interjúkat az első szerző begyűjtötte, összegezte. A munkában részletesen elemezte az adatközlők életkora és ismeretei közötti összefüggéseket, feltárta a generációk közti tudásvesztésre vonatkozó ismereteket is. A memetikai adatokat agrobotanikai és etnoökológiai szempontok alapján csoportosította. Az eredmények értékelése során a Sztánán és Zsobokon összegyűjtött adatokat Szabó T. Attila Körösfőn a Péntek Erzsébet segítségével 2011-ben gyűjtött adataival is összevetette, valamint a két falu ismeretanyagában fellelhető különbözőségekre is kitért. A két faluban összesen 59 interjú készült el: Zsobokon 43, Sztánán 16 adatközlő osztotta meg ismereteit az alakorról a kutatókkal, azaz a két falu összlakosságának 18%-ára terjedt ki a mintavétel. Generációk közti tudásvesztés Az adatközlőket kor szerint három csoportra bonthatjuk, az 1950 előtt, 1950–1990 között és az 1990 után születők nemzedékeire. Sztánán az 1950 előtt született, nagyszülői generáció szolgáltatta a legtöbb információt az alakorról, tőlük származott minden lényeges tartalom. A nyolc megkérdezett adatközlőből egy kivétellel mindenki hosszasan mesélt az alakorral kapcsolatos tapasztalatairól, emlékeiről. Az 1950–1990 között született szülői generáció azonban semmilyen információval sem rendelkezett a növényről, nagy részük még hallomásból sem ismerte. A Sztánán megkérdezett két fiatalra ugyanez volt jellemző. Az adatközlők között szerepeltek háromgenerációs, egy házban élő család tagjai is, akik példáján jól érzékeltethetővé válik a tudásvesztés folyamata. Az 1937-es születésű nagymama részletes ismeretekkel rendelkezett az alakorról, leírja morfológiáját, termesztési feltételeit, a növény életciklusát, a termesztés gyakorlatát, kitér az alakor hasznosítására is. Kiterjedt tudásának töredéke sem adódott tovább lányára, aki már az alakortermesztés hanyatlásának kezdete után született, 1967-ben. Ő hallomásból ugyan ismerte az alakort, de lényegi információval nem rendelkezett róla: „Növény, nem tudom mi az. Olyan burján valami…” Az 1991-ben született unoka számára már maga a szó sem volt ismeretes. Zsobokon 43 adatközlővel készült interjú. 27, az 50-es évek előtt született
adatközlő közül két kivétellel mindenki lényegi információkat osztott meg a kutatókkal. Mikor az alakorról kérdeztük őket, jellemzően gyermekkorukra emlékeztek vissza, sokak szülője aktívan foglalkozott a növény termesztésével. Mikor egy idős zsoboki asszonyt arról kérdeztünk, vajon fia ismerheti-e az alakort, a szülői nemzedékre érvényesíthető választ kaptunk: „A híre porát se hallotta…” A középső generáció megkérdezett tíz adatközlőjéből nyolc ehhez hasonlóan válaszolt: „Nem is hallottam róla”. A harmadik generációhoz sorolt öt fiatal adatközlő közül senki sem ismerte e gabonát. Összességében tehát mindkét faluban jól mérhető a tudásvesztés drasztikus folyamata, melyet az 1-2. ábra szemléltet. Sztánán a III. generáció tagjai közül heten ismerték az alakort, a II-III. generáció adatközlői viszont már nem rendelkeztek lényegi információval a gabonáról. Zsobokon az I. generáció tagjai közül huszonnégyen, a II. generáció megkérdezett tagjai közül ketten, a III. generáció fiataljai közül azonban senki sem rendelkezett érdemi információval az alakorról. Mindkét falu esetében azonos következtetések vonhatóak le: a legidősebbek nagy része még emlékezett az alakorra gyermekkorából, volt, aki termesztette is, konkrét tapasztalatait osztotta meg a kutatókkal az interjú során. Az ő gyermekeik már csak közvetett információkhoz jutottak a növényről, hallomásból ismerték, de termesztésével, hasznosításával kapcsolatos tudással már nem rendelkeztek. A legfiatalabb generáció tudatából pedig teljesen hiányzik az alakor és a termesztéséhez kapcsolódó ismeretek. Eredmények – az alakorról összegyűjtött új ismeretek A két faluban gyűjtött mémeket először összevetettem Szabó T. Attila és Péntek Erzsébet 2011-es körösfői adataival. Az általuk gyűjtött információ-
kat, melyek az alakor általános meghatározására, morfológiájára, termesztési területére vonatkoznak, sikerült megtalálnunk Sztánán és Zsobokon is (1. táblázat). A két faluban az adatközlők megjelölték a körösfőiekhez hasonlóan a gabona termesztési területét és a termőképességére vonatkozó információkat is. A kőrösfői kilenc mémhez viszonyítva Sztánán 53, Zsobokon pedig 66 új mémet gyűjtöttünk az egynapos terepmunka alatt. 1. táblázat. A körösfői–sztánai–zsoboki mémek összehasonlítása Kőrösfői mémek
Sztána - adatszám
Zsobok - adatszám
Búzához hasonló gabona
2
4
Zabhoz hasonló takarmány
1
2
Árpához hasonló takarmány
2
5
Kalászos takarmánynövény
0
3
Gabonaféle
4
6
Lapos a kalász
0
6
Rosszul terem
0
1
Jól terem
2
2
Hideg, hegyvidéki területen vetik
3
1
Az alakor általános jellemzői, a növény morfológiai leírása Morfológiai bélyegei, mint a szúrós szálkája, törékeny feje, hosszú, lapos kalásza, a toklászokban kétfelől elhelyezkedő szemek voltak a gabona legismertebb tulajdonságai Sztánán és Zsobokon. A legtöbben a búzához
és árpához hasonlították a gabonát. Többen emlékeztek a magok pelyvásságára: a szeme olyan beburkolt, tokos. Mindkét faluban ismerték az alakorra használatos román kifejezést is, az alacot. Termesztésre vonatkozó ismeretek A kutatás során a legtöbb adat az alakor termesztésével kapcsolatosan gyűlt össze. Zsobok egykori alakortermesztő központként számon tartott település a térségben, így nem véletlen, hogy különösen sokat tudtak a helybeliek a kérdéskörről. Zsobokon mész- és gipsztalajba vetették a magokat: megyen, ahova gyengébb a föld. A legrosszabb körülmények között is jól termő, szapora gabonaként emlékeztek rá a faluban. Zsobokon, Sztánához viszonyítva több alakort vetettek, mert rosszabb a földje: nagyon köves a zsoboki – más gabona nemigen termett volna meg a meredekebb oldalakon lévő teraszokon. Az adatközlők elmondása szerint a jó földeket meghagyták kenyérgabonák termesztésére: ha kevesebb volt a föld, vagy hegyoldalban van, akkor oda alakort vetettek. Említik továbbá, hogy kis parcellákba, partok (azaz teraszrézsűk) közt vetették vagy az agroteraszok között elhelyezkedő mezsgyesávba. Az alakor sovány talajban is megtermett, igénytelenségére, ellenállóságára utal az is, hogy nem kellett a talaj megmunkálásával foglalkozni a vetés előtt és után, hiszen: Kikelt úgy is, ha nem volt boronálva! Az adatközlők kiemelték az időjárási viszonyokkal szembeni ellenálló képességét is: „Kemény szalmájú volt, az nem dőlt el, hiába fogta a szél vagy zivatar volt!” Kutatásokkal is alátámasztott (Bartl – Üveges, 2005) allelopatikus, gyomelnyomó hatása miatt nem volt szükség gyomlálásra, gyomirtó használatára a növény védelmében, és nem ismerték a gabona kártevőjét, betegségét sem: „Gyomlálni kellett kacorral a búzát, árpát is, de az alakort nem”. Többen közlik az adatot, mely szerint az alakor soványítja, kihasználja a földet, meg kellett utána trágyázni. Vetés – aratás – betakarítás A legnagyobb adatszám őszi vetésidőt jelöl meg a legkedvezőbbnek, többen azt állították: ha ősszel vetik, jobban beérik az alakor. Előfordult azonban tavaszi vetésidő megjelölése is, vizenyősebb földeken ki kellett várni a tavaszt a vetéssel. A gabonát csak tisztán vetették. A betakarításnál ügyelni kellett az alakorkalászok törékenységére, hiszen nagy veszteséget tudott okozni a sok letört kalász, illetve rengeteg többletmunkával járt az óvatlanság: Ha egy kalász letört, felvettük. A hosszú száron a megért, tömött kalászok könnyen törtek, ezért különösen oda kellett figyelni az aratásnál: „Aztat utáltam, hogy aratáskor baj volt vele”. Hogy megelőzzék a kalásztörést,
éjjel vagy hajnalban, nedves, harmatos időben fogtak hozzá a betakarításhoz. Kezdetben a sarlós aratás terjedt el, ami a kaszálásnál finomabb tevékenység, és lehetővé tette a nappali munkát. A sarlós aratást idővel leváltotta a nagyobb hatékonyságú kaszás aratás, melynél fontossá válik a megfelelő aratási időpont megválasztása. Az aratás ütemezése egybeesett a búzáéval, vagy valamivel megelőzte azt, hogy a kalász viaszérését és a kalásztörést elkerüljék. A betakarítás után csépelték kézzel, később géppel, megtisztították a szálkáktól, és malomban őröltették meg. Az alakor hagyományos hasznosítására vonatkozó ismeretek Az alakort elsősorban állati takarmányként hasznosították mindkét faluban ebből a mémből gyűlt a legtöbb: az állatoknak adták csak. Leginkább disznókkal és a majorsággal etették. A disznóknak a moslékba adagolták, mert erősebb volt a lisztje, szegény is, gazdag is szerette. Az alakor növelte a takarmány értékét, vagyis: jól híztak tőle a disznók. A tyúkoknak általában simán adták, a disznóknak simán és őrölve is. Szálkái a lovak, marhák szájában felgyűltek, ezért nem jellemző ezekkel az állatfajokkal való feletetésük. Ha mégis adtak nekik alakort, utána kukoricadarát etettek velük, ami kivitte a szálkát a szájukból. Ez előfordulhatott a majorsággal is, ilyenkor: a tyúkok tikoktak tőle. Az alakorból az állatoknak őrleményt is készítettek, melyhez árpát, zabot, kukoricát, búzakorpát adagoltak, attól függően, ki, mivel gazdálkodott: Egy kövön őrölték a kukoricával, úgy adták a disznóknak. Az alakorszalma hasznosításának több módja is ismeretes a térségben. Takarmányként a szalmát sarjúval összerázták, így megtévesztve az állatot felszaporították az eledelt. Az úgynevezett rázottat ökörnek, bivalynak, piros tehénnek adták. A szalmát felhasználták almozásra is, de olyan kemény volt, hogy az állatok se szerették, ezért javarészt csak a disznók alá tették. A szép, fehér, hosszú szalmát felhasználták kalapkészítésre is. Emberek nem fogyasztották, viszont ínségeledelként emlékeznek rá a falubeliek: a szegények búzája. Volt olyan időszak, hogy meg kellett enni, mert nem volt semmi gabona egyéb. Megőrölték, megszitálták és megsütötték. Ha tehették, kipótolták az alakorlisztet búza- vagy kukoricaliszttel. Magára az alakorból sült kenyérre mindenki másképp emlékszik vissza a sok-sok év távlatából: Alig lehet megkülönböztetni az alakor- és a búzakenyeret. Piroska evett olyat, finom volt. Míg mások így vélekednek róla: „A kenyér, nem mondhatjuk, hogy jó volt belőle. Nem volt ereje a kenyérnek, nem volt olyan lyukacsos.” „Nem rég múlott ki az alakor” – mai helyzete, visszaszorulásának okai Az alakor visszaszorulása az 1960-as évek kollektivizálási folyamatának
kezdetéhez vezethető vissza. A legtöbb adatközlő ezt az időszakot jelölte, mikor a növény eltűnésének idejéről érdeklődtünk: A kollektív idő alatt hagyták el, a 60-as évekig termesztették. Több adatközlő is megemlíti, hogy a kollektív (megalakulása) után betiltották a növény termesztését. Valószínűsíthető, hogy kezdetben az alakor nem szerepelt a kötelezően termesztendő növények között, és nem is kellett azt beszolgáltatni, de később nem kerülhette el a figyelem az alakort sem, ami a termesztés elhagyásához vezetett. Sztánán és Zsobokon több adatközlő is beszámol arról, hogy a kollektív után egyesek újra megpróbálkoztak az alakor termesztésével kedvező tulajdonságai miatt. Azonban elmondásuk alapján, nem tudnak már vetőmaghoz jutni a környékbeli piacokon sem. K: Alakor van-e valahol még egy maroknyi? A: Nem tudom, hogy a piacon… Igény lenne tehát a termesztésére, de nem rendelkeznek vetőmaggal. Most is vetnénk, ha lenne mag. Számos adatközlő számolt be viszont arról, hogy a falvakba a havasokból hoztak vetőmagot. Zsobokon Székelyjót, Sztánán Dés városát jelölték meg a szaporítóanyag forrásaként. Sokan úgy vélik, az egyetlen terület, ahol még alakorra lelhetünk, az a hegyvidék: „Az alakor itt eltűnt, de a hegyekbe még lehet hogy van. A hegyekbe kell hogy legyen, mert ott nem volt kollektív.” Vagy: „Talán a havasokba, zord körülmények között még termesztik”. Ezek az ismeretek arra engednek következtetni, hogy napjainkban is érdemes genetikai tartalékok után kutatni az alakor megőrzése érdekében. Értékelés A sztánai és zsoboki kutatómunka módszertanilag és tényanyagában is jelentős. Módszertanilag azért, mert ezen a példán jól látható, hogy az összehangolt, célzott és intenzív egyidejű csoportmunka révén viszonylag rövid idő alatt (egyetlen hétvégén), mennyi biztos és új adat gyűjthető egy adott kérdésben. A kutatás során az alakor élő kalászaira és magjaira ugyan nem sikerült rálelnünk, viszont olyan, elsősorban a termesztésére és hasznosítására vonatkozó ismereteket sikerült dokumentálnunk, melyek a jövőben hosszas kísérletezések útján lennének csak kideríthetőek (v. ö. pl. Bartl – Üveges, 2005, Szabó és mtsai, 2005). Az általunk lejegyzett ismeretek sok ezer éves hagyomány és tapasztalati tudás lenyomatai, melyek az alakor jelenlegi helyzetét és termesztési kísérleteit tekintve nagy jelentőségűek. A vetőmagokkal együtt napjainkban elvész egyfelől a géntartalék és az a tudás is, ami a gabona termesztését megkönnyíti és sikeressé teszi. Napjainkban (nálunk éppen az erdélyi alakortermesztés hatására v. ö. pl. Szabó, 2003, Kovács, 2009) egyre nagyobb az érdeklődés az alakor és más ősi gabonák iránt, számos kísérlet folyik a nemesítésére és a termesztésére is. Megnőtt az igény
az alakorra kedvező tulajdonságai miatt, sok gazdálkodó számára vonzó, hogy vegyszermentesen termeszthető. A munkában összegyűjtött ismeretek hozzájárulnak a megfelelő termesztéstechnológia alkalmazásához, a tárgyalt hagyományos hasznosítási módok pedig segítik az alakor jövőbeni szerepét megtalálni és visszajuttatni a termesztésbe. A gyűjtött információk továbbá irányt adnak a jelenleg folyó alakorkutatásnak és hozzájárulnak a lappangó géntartalékok utáni kutatás sikerességéhez is. Köszönetnyilvánítás Köszönettel tartozunk a kalotaszegi etnoökológiai kutatótábor részvevőinek (Biró Éva, Biró Marianna, Buzás Előd, Darányi Nikoletta, Dorogi Viktória, Ficsor Csilla, Füle Dániel, Gellény Krisztina, Gerner Gerda, Gradzikiewicz Mária, Illés Anna, Illés Katalin, Margóczi Katalin, Molnár Zsolt, Nagy Tímea, Palásthy Kinga, Papp Mónika, Péntek Erzsébet, Pinczési Dóra, Sajti Emese, Sipos Gergely, Szalai Csenge, Szalai Diána, Ujházy Noémi, Varga Anna, Váczi Violetta), akik nélkül nem jöhetett volna létre a kutatás és ez a közlemény sem ebben a formában, és nem utolsósorban a sztánai és zsoboki adatközlőknek, akik megosztottak velünk mindent, amit az alakorról tudni érdemes: Jakab Éva (1980), Domonkos Anna (1945), Ambrus Piroska (1942), Gábonci Gyula (1946) és felesége, Erzsébet (1939), Gál Kovács Katalin (1946), Gál Jankó Csaba (1968) és felesége, Erzsébet (1973), lányuk Barbara, Kis Pál Ilona (1949), Erdélyi Ilona (1941), Korpos Attila (1961), Gál István (1953), Berci Endre (2004), Kiss Zoltán (1999), Gál Ilona (1945), Gál Aranka (1955), Ambrus Irén (1968), Gál Bancsi Gyula (1935) és felesége, Erzsébet (1925), Ruzsa Ferkő Kata (1927), Ruzsa Ilona (1945), Szalai Erzsébet (1943), Gál Juliska János (1939) és felesége, Sugár Kata (1943), Ruzsa Kata (1929), Ambrus Ferenc Kata (1947), Gál Kovács István (1952) és felesége, Piroska (1959), Szalai Ferenc (1944) és felesége Magda (1948), Ruzsa Gyuri Jenő (1944) és felesége, Erzsébet (1944), Kis István (1919) és felesége, Kató (1926), Márton Erzsébet (1940), Bódis Borbála (1939), Bódis Ildikó (1967) és fia, Bódis Szabolcs (1991), Boldizsár János (1929), Ruzsa Gazsi Ferkő Erzsébet (1958), Dezső Enikő (2000), Bálint Judit (1966), Szőke Erzsébet (1935), Szőke Anna (1935), Nyisztor Georgeta (1928), Varga Erzsébet (1930), Ágoston István (1937). Irodalom Bartl K. – Üveges V. (2005): Alakor (Triticum monococcum L. ssp. monococcum) gyomelnyomó hatása szabadföldi és laboratóriumi kísérletekben, különös tekintettel a parlagfűre (Ambrosia artemisiifolia L.)
Borza Al. (1945): L’„alac” (Engrain, Triticum monococcum) chez les Roumains. Étude botanique et d’histoire culturelle. Bibl. Rerum Transilvaniae, XVI., Sibiu Emődi A., Gyulai F., Hartman M., Tirczka I. (2011): Az alakor és a tönke termesztésbe való visszahozatalának vizsgálata. Tájökológiai Lapok 9 (2): 447–454. l. Gellény K. – Szűcs B. (2013): A II. etnoökológiai tábor (Sztána–Zsobok, 2013. július 18. – augusztus 3.), Néprajzi Hírek 42 (3): 30–31. l. Gunda B. (1947): Borza Al. tanulmányának recenziója. Ethnographia, 58: 308–310. l. Gyulai F. (2001): Archeobotanika. A kultúrnövények története a Kárpát-medencében a régészeti-növénytani vizsgálatok alapján. Jószöveg Műhely Kiadó, Bp., 28–31. l., 68–136. l. Gyulai F. – Holly L. (2003): Eleven örökség. Kenyér- és kásanövények a Kárpátmedencében. Agroinform Kiadó, Bp. 9–17. l. Kovács G. (2009): Az alakor ökológiai nemesítése és termesztése. Biokontroll, 2009/5 Molnár Cs., Bódis J., Óvári M., Raksányi Zs., Biró É., Gerner G., Nagy T., Molnár K., Molnár Zs. (2014): Sztána és Zsobok (Kalotaszeg) flórája. Kitaibelia 19: 114–132. l. Pasztenák F. (2009): Az ezerarcú tönkölybúza. Mezőgazda Kiadó, Bp.,18–30. l. Péntek J. – Szabó (T.) A. (1985): Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Péntek J. – Szabó T. A. (1981): Az alakor (Triticum monococcum L.) Erdélyben. Miscellanea Ethnologica Carpatho-Balcanica. Sep. Ex. Ethnographia XCII: 259–277. Sakamoto S. (1980): Variation of Cultivated Plants and their Relatives in Romania. In Tani Y (szerk.) Preliminary Report of Field Survey on the Agriculturalpastoral Peoples in South-Western Eurasia. University of Kyoto, 87–94. l. Szabó T. A. (sen.): Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, I: 203-204. l. Szabó T. A. (1983): Alkalmazott biológia a termesztett növények fejlődéstörténetében. Ceres Könyvkiadó, Bukarest, 122., 143–150. l. Szabó T. A. (1978): Eroziunea genetica şi protecţia resurselor autohtone la plante din ecosisteme artificializate. In Preda V. (szerk.), Ecosisteme artificializate şi însemnătatea lor pentru omenire. Cluj-Napoca, I. 116–142. l. Szabó T. A. – Márton A. (1980): Az alakor nyomában. Egy ősi búzafaj a korszerű kutatás fényében. Művelődés (Bukarest), 33. évf., 1. 35–38; 2. 44–46. l. Szabó (T.) A. – Péntek J. (1976/1996): Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató.
Kriterion Könyvkiadó, Bukarest (1976; első kiadás), Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 38–41. l. Szabó T. A. – Tóth M. – Bartl K. (2003): Kárpát-medencei reliktáris alakor (Triticum monococcum L. ssp. monococcum) populációk változatosságának kutatása és dokumentálása a Veszprémi Egyetem Biológiai Intézetének Génökológiai Herbáriumában Szalay P. (2014): Sztána település történeti tájhasználat-elemzése. TDK dolgozat, Szent István Egyetem, Mezőgazdasági és Környzettudományi Kar, Gödöllő Zólyomi B. (1980): Landwirtschaftliche Kultur und Wandlung der Vegeta-tion im Holozan am Balaton, Phytococnologia 7. 121–126. l. Függelék 2. táblázat. Alapadatok az adatközlők életkoráról és ismereteiről (Sztána) Sztánai adatközlők életkor szerint (2013) Születési idő
Kor
Ismeret
1928
85
+
1929
84
+
1930
83
+
1935
78
–
1935
78
+
1937
76
+
1937
76
+
1940
73
+
1958
55
–
1967
46
–
1968
45
–
1972
41
–
1980
33
–
1986
27
–
I. generáció
II. generáció
III. generáció
1946
67
+
67
+
1991
22
–
1946
2000
13
–
1947
66
+
1948
65
+
3. táblázat. Alapadatok az adatközlők életkoráról és ismereteiről (Zsobok)
1948
65
+
Zsoboki adatközlők életkor szerint (2013)
1949
64
+
Születési idő
Kor
Ismeret
1919
94
+
1952
61
+
1925
87
+
1953
60
–
1926
86
+
1955
58
–
1927
85
+
1959
54
+
1929
84
+
1961
52
–
1935
78
+
–
76
+
1968
45
1937 1939
74
+
1968
44
–
1939
74
+
1973
40
–
1940
73
–
1977
36
–
1941
72
+
1980
33
–
1943
70
+
1943
70
+
1943
70
+
1999
14
–
1943
70
+
2002
11
–
1944
69
+
2004
9
–
1944
69
+
–
69
+
2004
9
1944 1945
68
–
1945
68
+
1945
68
+
I. generáció
II. generáció
III. generáció
4-5. táblázat. Az alakorról gyűjtött memetikai adatok és adatszámok a falvakban Az alakor általános jellemzői, leírása Mém
Sztána
Zsobok
Gabonaféle
1
6
Búzához hasonló gabona
2
4
Zabhoz hasonló takarmány
1
2
Árpához hasonló takarmány
2
5
Kalászos takarmány 1
2
Kétsoros
1
4
Kemény, hosszú a szalmája
3
5
Törékeny a kalász
1
6
Pelyvás
1
3
Lapos a kalász
6 2
9
Dúsabb a kalász a búzánál
2
Román kifejezés is van rá: „alac”
2
Igénytelen, ellenálló
3
5
Az alakor visszaszorulásának okai – mai előfordulása Mém
0
1
Tízen évekkel ezelőtt volt még
0
1
Havasokról hoztak magot
3
0
A havasokon megmaradhatott
3
0
Désről hoztak vetőmagot
1
0
Zsobokon többet vetettek
1
0
Régen szinte mindenki termesztette
1
0
6. táblázat Az alakorról gyűjtött memetikai adatok és adatszámok a falvakban
3
Rozshoz hasonló gabona
Szúrós a szálkája
1982-ben aratott utoljára alakort
Az alakor hagyományos hasznosítása Mém
Sztána
Zsobok
Állati takarmány
5
12
Lovaknak nem szabad adni
1
0
A ló ínyébe akad
1
0
A marha, ló szájában felgyűlik a szálka
–
1
Majorsággal etették
4
2
Disznók jól híznak tőle
1
0
Disznóknak való
5
7
Disznóknak szemezve adták
0
3
Disznóknak őrölve adták
2
5
Tyúkoknak simán adták
1
3
Sűríti a moslékot
1
2
Keveréket adtak
5
8
Kevert őrlemény – búza, alakor
0
4
Sztána
Zsobok
Most is vetnének, ha lenne még
0
1
Piacon se árulják
0
1
Hunyadi piacon lehet keresni
2
2
Székelyjóról, havasból kapott magot vetettek
0
1
Kevert őrlemény – árpa, alakor
1
1
Kollektív után betiltották
1
1
Kevert őrlemény – zab, kukorica, alakor
1
0
Kollektív után eltűnt
2
8
A 60-as években vetették
0
6
Őrleménybe kukoricát tettek, lisztesebb legyen
3
3
Szalmája alomnak jó
3
3
Éjjel aratták
2
Harmatban kaszával aratják
2
6
Nappal sarlóval aratják
0
5
3
Búzával egy időben aratták
0
4
2
8
Hamarabb aratják, mint a búzát
0
2
Málét tettek a liszthez kenyérsütésnél
1
1
Vadzab nőtt közötte, együtt lehetett aratni
0
2
Búzát kevertek a liszthez kenyérsütésnél
2
0
Ínségeledel
1
5
Emberek nem ették
3
6
Szalmáját sarjúval összerázták – ökör, bivaly, tehén
1
0
Szép fehér a szalmája, kalapot készítettek belőle
1
2
Rostálták, szitálták
1
Kenyeret sütöttek belőle
7. táblázat. Az alakorról gyűjtött memetikai adatok és adatszámok a falvakban Az alakor termesztésére vonatkozó ismeretek Mém
Sztána
Zsobok
Jól terem
1
2
Rosszul terem
0
1
Őszi vetésű
1
7
Őszi vetésnél jobban megérik
0
3
Vizes talajba tavasszal vetik
0
3
Tavasszal vetik
0
4
Március végéig el kell vetni
1
0
Gyengébb talajba vetették
3
7
Tisztán vetették
0
2
Krumpli után jött a fordulóba
0
2
1 év búza, 1 év alakorvetés
0
1
Partok közt sávokban vetették
0
2
Köves helyen termesztik
0
5
Részeg-tetőn termesztették tönköllyel
0
3
Zsobokon nagyon köves talajba vetik
1
1
Savanyítja a földet, mint a rozs
0
2
Szalmája nem dől, zivatarban, szélben sem
1
2
Kikelt úgy is, ha nem volt boronálva a talaj
0
1
0
Tisztították a pelyvától, szálkától
0
1
Csépelni kellett
2
5
Nem kellett gyomlálni
1
3
Gyomlálni kellett
0
3
Nem kellett gyomirtó
1
2
Malomba vitték őrölni
1
2
Hideg, hegyvidéki területen vetették
2
1
Kihasználta a földet, trágyázni kellett utána
2
1
Sovány talajba jobban terem
2
0
Ára zabbal egyenlő
1
0
Búza után őrölték
1
0
Nem ismert betegsége
1
0
Szabó T. Attila és Péntek János a kalo- A kutatócsapat szabadtéri megbeszélése az taszegi tájról és az alakorról beszél. Sz. első terepnapon, 2013. július 20-án. T. A., mellett az előtérben az 1985-ös kalotaszegi etnobotanikai monográfia egy példánya. 2013. július 20. (Sipos Gergely felvételei)
Kis István (94) és felesége, Katalin (86) zsoboki adatközlők (2013. július 20.)
A gyűjtőmunka utáni összesítés Sztánán a református közösségi házban, 2013. július 21-én. (Sipos Gergely felvételei)
1975 – Zsobok – A padlásról, füstös zacskóból előkerült alakor magpróba, illetőleg egy kapusi gazda magtárából származó (kétmarokkal tartott) akkor még termesztésben lévő alakorpróba (Péntek J. – Szabó T. A. 1985. 34, 60).
