Az 1951-es budapesti kitelepítések történeti háttere és a kitelepítettek élete két napló tükrében
Készítette: Repka Bernadett Történelem szak, BA IOL1LQ
Konzulens: Kunt Gergely Egyetemi tanársegéd Történettudományi Intézet
Miskolc, 2014
1
Tartalomjegyzék Bevezetés
3
I. Történelmi háttér I. 1. A kitelepítések ”légköre” I. 2. Mit is takar a szovjet minta? I. 3. A kitelepítések történeti háttere I. 4. A budapesti kitelepítések
5 6 7 11
II. Naplók elemzése és összehasonlítása II. 1. A naplóírókról röviden II. 2. Szerkezeti különbségek a két napló között II. 3. Életkori és társadalmi státusz közti különbségek a két szerző között II. 4. Megérkezés a kényszerlakhelyre II. 5. Megélhetési lehetőségek II. 6. A hatóságok viszonyulása a kitelepítettekhez II. 7. Kulturális lehetőségek II. 8. A „szabadulás” és azután II. 9. Az elemzés befejezése
14 14 15 16 19 21 23 24 25 27
Összefoglalás
28
Irodalomjegyzék
30
Idegen nyelvű ismertető
32
2
Bevezetés
2010 tavaszán a Gulag szeminárium keretein belül azt a feladatot kapta a csoport, hogy készítsünk interjút olyan személyekkel, akiket a szovjet rendszer idején hurcoltak el a Gulag
táboraiba. A Gulag rendszerről részletesebben a következőkben még szót fogok
ejteni. Édesanyám otthon, Sátoraljaújhelyben elkezdte a keresést, ő talált rá F. Zsuzsa nénire, akit 1951 júniusában egész családjával együtt kitelepítettek Budapestről. Bár ő nem egy tipikusan vett Gulagot megjárt túlélő volt, az egyetemen mégis beleegyeztek, abba, hogy F. Zsuzsa nénivel készítsem el az interjút. Ez a beszélgetés több szempontból is meghatározó volt számomra. Az interjú végén teljesen más szemszögből láttam a történéseket, már nemcsak a könyvek olykor nyers anyagaira gondoltam, hanem F. Zsuzsa néninek és családjának történetére. Másrészről a számomra addig alig ismert budapesti kitelepítések az érdeklődésem középpontjába kerültek. Kíváncsi lettem az emberekre, sorsukra, akiket a szovjet rendszer kitaszított a társadalom berkeiből. Ez a személyes találkozás, az elolvasott könyvek, interjúk és rádióbeszélgetések inspiráltak arra, hogy szakdolgozati témámnak az 1951-es budapesti kitelepítést, és az azt követő évek történéseit válasszam. A naplóról Véleményem szerint ezen eseményeket legjobban és leghitelesebben a naplók alapján lehet rekonstruálni, ezért szakdolgozatomban két naplót kívánok elemezni és összehasonlítani. Feladatomnak tekintem ezért, hogy pár gondolatot írjak a naplóról. A napló a legtöbb nyelven olyan műfaji meghatározás, amelyik fogalommá emeli az írás időpontját, azt, hogy a naplót napról napra írják. (…) Ez a műfaj naponkénti feljegyzésekből áll. Nem folyamatos, összefüggő írás, hanem töredékes, mozaikszerű és rendkívül szubjektív. Áthatja a személyesség. S az is benne van ebben a fogalomban, hogy rendkívül sokféle dolog lehet az, amit az ember naponta feljegyez, nincs e műfajnak semmiféle tematikai kötöttsége sem.1 Philippe Lejeune a naplót sokkal inkább
1
Görömbei András: A naplóforma mai változatai, Alföld. 1993. 2. 56.
3
gyakorlatnak tekinti, mint irodalmi műfajnak. Úgy véli az irodalmi felbukkanása másodlagos jelenség.2 A napló, mint történeti forrás új értelmet kapott a történeti antropológia megjelenésével. Az első, ma már klasszikusnak számító naplófeldolgozást az angol Alán Macfarlane készítette, amely egy 17. századi anglikán lelkész 42 éven át kivételes részletességgel vezetett naplóját elemzi. A napló módfelett ritkán hozzáférhető történeti forrás.3 Fő értéke nem a történeti múltra vonatkozó elsődleges adatok biztosításában, hanem a szubjektív történelem szinte primer dokumentálásában rejlik. Magyarán: az átlagemberektől származó efféle dokumentumok nem azért nélkülözhetetlenek a történésznek, mert belőlük rekonstruálható a múlt politikai köztörténete vagy gazdaságitársadalmi makro folyamata, ezekre a célokra a napló, valójában szinte teljességgel alkalmatlan. A napló elemzése útján megalkotjuk a történelem szubjektív fogalmát. Kivételesen becsessé az teszi a naplót és a hozzá fogható dokumentumokat, hogy a bennük foglalt információk a múlt belső átéléséről szólnak. A napló által betekintést nyerünk a „kisemberek” mindennapjaiba, nyomon követhetjük életük szinte minden egyes mozzanatát.4 Nemcsak arról kapunk képet, hogy hogyan élték meg az egyes történelmi eseményeket, hanem arról is, hogyan szerettek, csalódtak, gondolkodtak. Miképp határozták meg céljaikat, és saját magukat. Még egy rendkívül fontos előnye a naplónak más történeti forrásokkal szemben, hogy nem áll fent az emlékezés problematikája, és az emlékek módosulása. A személy jelenében írja meg az életének eseményeit napról-napra, hétről hétre, nem a múltból tekint vissza az események történéseire, szemben például az interjúval. Ezért úgy gondolom, hitelesebb képet kapunk egy napló elemzése útján, mint egy interjú készítésekor, ahol már az emlékek sokszor nem a valóságot, és a ténylegesen megtörtént eseményeket tükrözik. Ahogy már fentebb említettem, az 1951-es budapesti kitelepítések történetét, és az azt következő éveket két napló alapján kívánom feldolgozni, azok összehasonlítása révén. Az általam választott naplók: Pallavicini- Andrássy Borbála Kitelepítési és 1956-os naplója, valamint Somlay Gizella Tiszaföldvári naplója. Azonban, hogy megértsük, miért is következtek be ezek a drasztikus események, látnunk kell a korszakban bekövetkezett politikai, társadalmi változásokat.
2
Lejeune, Philippe: Önéletírás, élettörténet, napló; Válogatott tanulmányok, Buksz : Kritikai írások a társadalomtudományok köréből, 2004. (16. évf.) 3. sz. 265-268. 3 Gyáni Gábor: A napló mint társadalomtörténeti forrás, In. Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei levéltári évkönyv XII. Nyíregyháza, 1997. 26. 4 Gyáni Gábor: A napló mint társadalomtörténeti forrás, In. Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei levéltári évkönyv XII. Nyíregyháza, 1997. 27.
4
I. Történelmi háttér I. 1. A kitelepítések „légköre” A második világháború után hazánk a Szovjetunió érdekszférájába került, ami a nemzeti szuverenitás ismételt elvesztéséhez vezetett. A Szovjetunió a szövetségi rendszeréhez csatolt európai országokat birodalma külső tartományainak tekintette: konszolidált körülmények között irányította és ellenőrizte őket, kritikus helyzetekben politikai, végső esetben katonai intervenciót alkalmazott. 5 Megkezdődött a magántulajdon felszámolása és a tervgazdálkodás bevezetése, társadalmi téren totális elitváltás, a politikában a többpártrendszer felszámolása (1949), a tanácsrendszer bevezetése (1950), a hatalom kizárólagos birtoklása a kommunista párt (hivatalos nevén 1948 és 1956 között Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól Magyar Szocialista Munkáspárt) által, s a szellemi szférában a marxista ideológia hegemóniájának a kivívása és megtartása. Egymás után szüntették meg azokat a napilapokat, irodalmi és társadalomtudományi folyóiratokat, amelyeket a hatalmi propaganda szempontjából szükségtelennek ítéltek. A könyvkiadást éppúgy központi irányítás alá rendelték, mint ahogy állami kezelésbe vették a színházak, mozik hálózatát, azt is szigorúan ellenőrizve, hogy milyen könyv, színdarab vagy film kaphat- nihil obstat- bemutatási- forgalmazási engedélyt.6 Az átalakulás változó ütemét a szovjet birodalmi érdekek és célok határozták meg.7 Nem tévedek tehát, ha azt írom, hogy magyarországi politikai hatalom az élet minden területén másolta a Szovjetuniót. Ez a kialakult új rendszer diktatúra volt, amit az adott szovjet minta alapján totalitárius rendszernek is nevezhetünk. Ezen diktatúrának egyik fő jellemvonása, hogy különböző rétegek, társadalmi osztályok ellen hadat viselt, próbálta őket teljesen ellehetetleníteni. A korszak egyik súlyos jellemzője az emberi jogok különböző módszerekkel történő sárba tiprása, ennek egyik változata volt a kitelepítés. Azok, akiket az ötvenes évek első felében kitelepítettek a bűnbak kereső rendszer áldozataivá váltak. A társadalom szinte egészét rettegésben tartották, a diktatúra strukturális kényszerből eredő, intézményesített justizmord bárkit utolérhetett. Lényegében minden természetes vagy ideologikusan kreált 5
Holopcev Péter- Irha Melinda: Eltanácsoltak; Miskolc-Hortobágy 1952-1953, Miskolc, Forma, 2003. 7. Gyarmati György: A Rákosi- korszak, Budapest, Rubicon, 2011. 142. 7 http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/Mo_szovj.htm 6
5
társadalmi csoportot egyformán érintett a tömeges meghurcoltatás.8 Magyarországon is létrehozták az internálótáborokat, munkatáborokat szovjet mintára.9
I. 2. Mit is takar a szovjet minta? A cári Oroszországban, Szibériában létezett a későbbi Gulagnak megfelelő kényszermunkatábor
rendszer,
valamint
a
száműzetés
büntetési
gyakorlata.
Oroszországban az 1918-as forradalmat követően Lenin megkövetelte, hogy a megbízhatatlan elemeket a nagyvárosokon kívül, koncentrációs táborokba zárják. Ennek megfelelően vittek el és zártak táborokba nagytőkéseket, kereskedőket, arisztokratákat és más potenciális ellenségeket. A rögtönzés és erőszak légkörében születtek meg az első szovjet munkatáborok.10 1921-re nyolcvannégy tábor működött, ekkor még az volt a tervük, hogy a nép ellenségeit átnevelik ezekben a táborokban. 1929-től a táborok jelentősége új feladatokkal bővült, Sztálin ugyanis a kényszermunka segítségével akarta felgyorsítani a Szovjetunió iparosítását és kitermeltetni a Szovjetunió majdnem lakhatatlan északi vidékein található ásványkincseket.11 Sztálin megszállottan érdeklődött a nagyszabású építkezések és a kényszermunkások gürcölő csapatai iránt.12 A Szovjetunió fennállása alatt legalább 476 tábor komplexum jött létre, melyek önálló táborok ezreiből tevődtek össze, az egyes táborokban a rabok száma néhány száztól több ezer is lehetett. A táborokat magukkal a rabokkal hozatták létre, ahol rettenetes körülmények között tartották őket. 1929-től 1953-ig éves átlagban a rabok száma kétmillióra tehető. Sztálin haláláig körülbelül 18 millió szovjet állampolgár járta meg a Gulag táborait. A táborokban őrzött és munkára kényszerítetett különböző nemzetiségű hadifoglyok száma Anne Applebaum szerint egyes években meghaladta a négymilliót. A kommunizmus fekete könyve13 az 1953as év elejéről azt írja, hogy a Gulag különböző intézményeiben 2.750.000 rab sínylődött. Rajtuk kívül körülbelül hatmillió személyt száműztek, deportáltak, ők nem hagyhatták el a lakóhelyül kijelölt falvakat, és bár nem éltek rács mögött, mégis kényszermunkásoknak tekinthetők. A Szovjetunióban egyik büntetésforma a különleges telepeseké, ez a 8
Gyarmati György: A Rákosi- korszak, Budapest, Rubicon, 2011. 249 Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 41. 10 Applebaum, Anne: A Gulag története I., Budapest, Európa, 2005. 62. 11 Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek; A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008. 28. 12 . Applebaum, Anne: A Gulag története I., Budapest, Európa, 2005. 142. 13 Courtois,Stéphane – Werth, Nicolas – Panné, Jean-Louis – Paczkowski, Andrzej – Bartosek, Karel Margolin ,Jean-Louis,: A kommunizmus fekete könyve, Éditions Robert Laffont, Párizs, 1997. 9
6
deportálás egyik formája, amely már a kommunista uralom korai szakaszában megkezdődött.14 A különleges telepesek között találunk kulákokat, deklasszált elemeket, papokat, olyan személyeket, akik nem teljesítették a kolhozokban a minimális éves munkanapokat, vagy nem rendelkeztek a harmincas években bevezetett belső útlevéllel. Sztálin halála után a Szovjetunióban számos tábort megszüntettek, ez az akkori amnesztia része volt, de nagyon sok tábor valójában átalakított formában még hosszú évtizedekig működött. Itt a köztörvényesek bűnözők mellett tartották fogva a politikai rabokat, disszidenseket, a szovjetellenes elemeket, mindazokat, akik hangot mertek adni nemtetszésüknek a fennálló rendszerrel szemben. A Szovjetunióban végül csak 1987-ben, már Gorbacsov idején kezdték megszüntetni a politikai büntetőtáborokat. 1953 fordulópontot jelentett a népi demokráciában, így Magyarországon is, mert némi enyhülést hozott az addigi terrorhoz képest. Ekkor Nagy Imre miniszterelnöksége alatt, az amnesztiatörvény eredményeként sokan szabadultak a börtönökből, feloldották a kitelepítést és csökkent az internálótáborok száma is. A különböző büntetési formák azonban nem szűntek meg, még a törvényeket sem hatálytalanították.
15
Magyarország számára tehát a minta adott volt. Bárki a rendszer ellenségévé válhatott, a rendszer által megítélt „bűnösöknek” igen széles volt a palettája. Rengeteg atrocitás érte a lakosságot. A kitelepítések, az elhurcolások, a gyilkosságok, a többéves börtönbüntetések és még sorolhatnám, mind ez azért, mert a fennálló rendszer ellenségnek titulálta mindazokat, akik az ő eszméjük szerint nem tartoztak soraikba.16 I. 3. A kitelepítések történeti háttere Szerteágazó okokból és indoklásokkal mozdítottak, és kényszeríttek el eredeti lakóhelyükről kisebb-nagyobb embercsoportokat Magyarországon a második világháború végétől az 1950-es évek első harmadáig terjedő időszakban.17 A kitelepítések sorát a magyarországi német lakosság (a svábok) kitelepítése nyitotta meg, amelynek ügyéről a nagyhatalmak potsdami konferenciája döntöttek (1945. július 17-e és augusztus 2-a között), a végrehajtást hazánkban a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízva. A SZEB határozata, amelyet Tildy Zoltán miniszterelnökhöz 1945. november 30-án jutattak el, félmillió német ajkú lakos azonnali áttelepítését rendelte el az amerikai megszállási 14
Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek; A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008. 28. Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek; A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008. 29-30. 16 Gyarmati György: A Rákosi- korszak, Budapest, Rubicon, 2011. 249 17 Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 13. 15
7
övezetbe. Az első áttelepülő csoportokat - akiknek a vagyonát előzőleg leltárba vették és zárolták - 1946. január elején indították útnak Budaörsről. 1946 során közel 130-150 ezer személy települt át az NSZK területére, akiket 1947 tavaszán a német nemzetiségű kitelepítettek egy újabb csoportja követett kb. 50 ezres lélekszámmal, de most már a szovjet megszállási terület, az NDK irányába.18 A német áttelepítések végső mérlegét a későbbi elemzések 177 ezer és 240 ezer fő között húzzák meg. Összességében hasonló számú ember sorsát érintette az ezzel egy időben zajló, bár egészen más motívumokból eredő magyar-csehszlovák lakosságcsere. Ennek előzménye a csehszlovák nemzeti állam megteremtésének programja, amelyet Eduard Benes és a londoni csehszlovák emigráns kormány fogalmazott meg 1942-43 fordulóján, és amihez Csehszlovákia Kommunista Pártja is csatlakozott. A program követelte Csehszlovákia nem szláv nemzetiségektől való megtisztítását, az ott élő mintegy félmillió magyar egyoldalú befogadását Magyarország részéről. A potsdami értekezlet az egyoldalú kitelepítést elutasította, de a kérdést az érintett államok belső ügyének tekintette. Így került sor Budapesten 1946. február 27-én a lakosságcsere- egyezmény aláírására, melynek értelmében annyi magyart telepíthettek át a csehszlovák hatóságok Magyarországra, ahány magyarországi szlovák nemzetiségű jelentkezett önkéntesen Csehszlovákiába áttelepülésre. A lakosságcserében érintettek együttes száma hozzávetőlegesen 170 ezer főre tehető. Mind a német lakosság kitelepítését, mind a magyar-csehszlovák lakosságcserét igen éles választóvonal határolja el a kilakoltatások, kényszerlakhely-kijelölések, kitelepítések és internálások azon változatos, összetett rendszerétől, amely már a Magyar Dolgozók Pártjának teljhatalmi kultusza alatt honosodott meg Magyarországon. Míg az előbbi két intézkedés döntően a II. világháború utáni nemzetközi helyzet, az államközi politika következménye volt, addig az utóbb felsorolt telepítési formák - bár eredetükben mélyen gyökereznek a szocializmus korábbi, szovjetunióbeli gyakorlatában- az országban kialakult rendszer belső logikájának, a szó szoros értelmében vett „belügyeinek” hatáskörébe tartoztak. 19 Az 1948-tól 1953-ig húzódó időszak politikai gyakorlatát szemügyre véve az erőszakkal történő lakóhely-megfosztási formák, ki-és áttelepítési módszerek igen tág, színes spektruma tárulkozik elénk.20 Az internálás intézménye a lakóhelyükről kitiltott személyekkel kapcsolatos rendészeti eljárás két fokozatát foglalja magában: a kitelepítést
18
Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 13-14. Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 14. 20 Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 15. 19
8
és a tulajdonképpeni internálást. A kitelepített személyek valamely település közigazgatási határain belül rendőrhatósági felügyelet, az internáltak a külvilágtól elzárt területen (táborokban) rendőrhatósági őrizet alá kerültek.21 E módszerek közös ismertetőjele nemcsak az, hogy a korszak jogalkotás értelmében,”törvénysértés nélkül” mehettek végbe, hanem az is, hogy jogerős bírói ítélet nélkül alkalmazták őket. A különféle intézkedések és akciók ugyanakkor elkülönültek egymástól abban a tekintetben, hogy mely társadalmi rétegeket vettek célba, az országnak mely területeire terjedtek ki, továbbá, hogy egy-egy intézkedés hány személyt, mekkora népességcsoportot érintett, illetve a személyi szabadság korlátozása, a munkakényszer alkalmazása, egyszóval, a jogfosztás mekkora fokával járt együtt. Az intézkedések legváltozatosabb csoportját a vidéki, elsősorban az ottani „osztályidegennek” minősített személyeket (nagyobbrészt kulákokat) célba vevő átköltöztetések, áthelyezések, kitelepítések alkották. Bár ezek az akciók szép számmal érintették a kuláklistákon nem szereplő kisparasztokat, más okokból veszélyesnek bélyegzett embereket, és a hatósági önkénynek minden látszólagos indok nélkül áldozatul eső állampolgárokat, a fő cél mindvégig a kulákságra mérendő megsemmisítő csapás maradt. Az ötvenes évek magyar falujának kulcskérdése a „kulákkérdés” volt, amelynek gyakorlati funkciója egy mai elemzés megfogalmazásában kettős volt: „egyrészt izolálni és felszámolni a parasztság gazdaságilag legsikeresebb, a falun belül nagy befolyással bíró rétegét, illetve kezdetleges nagyüzemekkel súlyos terhei ellenére is még versenyképes gazdaságát; másrészt, a kulákság elleni eljárások, úgyszintén a kuláklisták nyitottsága révén bizonytalanságot, félelmet kelteni a birtokos parasztság minden rétegében.
22
A
magyarországi kitelepítettek közül a legkeményebb sors azokra várt, akik a hortobágyi („szociális táborokba”) kerültek. A tizenkilenc zárt, szögesdróttal körülvett tábor Balmazújváros-Nádudvar vonalában terült el: Kónya, Ferencváros, Karinkó, Ókarinkó, Hort, Dobi-erdő, Borsóstanya, Karácsonyfok, Dinnyés, Ohat, Elep, Epes, a hírhedt 13-as kócspusztai
tábor
és
a
többi.
A
„szociális
tábor”
névre
keresztelt
kényszermunkatáborokban az élet elemi feltételei és körülményei is jóval mostohábbak voltak, mint máshol. Megkülönböztette a hortobágyi táborokat a szokatlanul kemény, gyakran embertelen bánásmód, a személyes szabadságtól való teljes megfosztás, és a mindenkire kiterjedő, szigorú munkakényszer is. A táborok egy részét már 1948-tól kezdődően a nyugati, majd a jugoszláv határszélről kitelepített „megbízhatatlan elemek”,
21 22
Holopcev Péter- Irha Melinda: Eltanácsoltak; Miskolc-Hortobágy 1952-1953, Miskolc, Forma, 2003. 12. Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989.15.
9
javarészt kulákok építették. Ezen táborok lakói javarészt magyar parasztok voltak.
23
„A
„telepesek” ma is fogalom Hortobágyon. Otthonaikból kiszakítva, az alföldi rabgazdaságrendszerbe kényszerítetten, jórészt rájuk- apáink, nagyapáink nemzedékének száműzöttjeire- hárult azoknak az ötvenes évek eleji természetátalakító programoknak, tervgazdasági kísérleteknek a végrehajtása, amelyeknek következményei a későbbiekben igencsak megnehezítették a táj természetes gazdálkodási rendjének, ökológiai értékeinek, szépségének helyreállítását. .24” Saád József Telepessors című munkájában öt tábor történetét
dolgozta
fel
részletesen,
külön
fejezetben.
A
könyvben
hatalmas
dokumentációra: az egykori táborfolklórra, emlékiratokra, filmekre, terjedelmes levéltári forrásanyagra és „első fejből” való emlékezetre támaszkodik.25 Szót kell ejtenem az internálásokról is, azokról az eljárásokról, amelyek ítélet nélkül helyezték az embereket rendőrségi őrizet alá. Jogilag és gyakorlatát illetően a kitelepítéshez állt a legközelebb, de a valóságban már átmenetet jelentett a börtön felé, ugyanis az internáltakat nem csoportosan, akciószerűen szállították el, a család tagjai nem tartottak együtt a családfővel. Az internálást a kitelepítésektől az is megkülönböztette, hogy már 1948 előtt is
létezett
ilyen büntetés
Magyarországon.
Az
internálótábor szélesebb körű
megszervezése Garasin Rudolf nevéhez fűződik. Az ő vezetésével hozták létre a KÖMI-t, a munkaszolgálatosok és a rabok foglalkoztatását végző vállalatot. Az internálótáborok számát egyes források közel százra becsülik, e mögött a szám mögött azonban sokféle kisebb-nagyobb tábor, telephely értendő. A táborokban megfordult személyek számáról nincs hiteles adat.
26
Az ötvenes évek társadalmi-politikai gyakorlatának volt még egy
sajátos eljárása a megbízhatatlan személyek elkülönítésére, ami látszólag nagyon eltér a kitelepítések különböző változataitól. Ez a nem fegyveres katonai szolgálat - közismert nevén a munkaszolgálat- 1950 őszétől lépett működésbe. Feladatuk körébe katonai létesítmények és infrastrukturális beruházások építése tartozott. A munkaszolgálat három szempontból is összefüggött a korábban említett büntetőeljárás módszereivel. Egyrészt „átjárás” volt közte és a kitelepítések, internálások között, másrészt munkaszolgálatra is törvényben meghatározott keretek között, de bírói ítélet nélkül, politikai megfontolások alapján soroztak be, végül pedig a munkaszolgálatra utalt sorkötelesek kiválogatására szolgáló szempontrendszer szinte tökéletesen egybeesett a többi intézkedést megahatározó 23
Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 13. 24 Saád József: Telepessors, Budapest, Gondolat, 2005. 10. 25 Saád József: Telepessors, Budapest, Gondolat, 2005. 10. 26 Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 14.
10
szempontokkal, így a potenciális áldozatok körei is csaknem fedték egymást.
27
A
szovjetrendszer első éveiben történt intézkedéseknek csaknem 100 -200 000 áldozata volt. Az eddigiekből világosan körvonalazódik, hogy az 1948-ban hatalomra jutó politikai erők a hatósági kényszerre épülő, és jogilag alátámasztott módszerek bonyolult és változatos rendszerét teremtették meg a hatalom létét veszélyeztetőnek ítélt legkülönbözőbb néprétegek elnyomására, jogfosztására, a társadalmi-politikai élet színtereiről való erőszakos kirekesztésére. A budapesti kitelepítési akció sem méreténél, sem kíméletlenségénél fogva nem emelkedett ki ebből a rendszerből; a fővárosban élőket sújtó intézkedések „mellérendelt” viszonyban vannak az országban foganatosított különféle büntetőeljárásokkal. 28 I. 4. A budapesti kitelepítések A budapesti kitelepítések a volt „uralkodó osztály” tagjait érintették. E réteg felszámolását a Magyar Dolgozók Pártja már megalakulásakor napirendre tűzte.29 Gazdasági és politikai megsemmisülésük már közvetlenül a háború után megkezdődött. A háborús veszteségek és a háborút követő jóvátételi lefoglalások már önmagukban gyengítették a korábbi elit gazdasági tartalékait, számottevő veszteségek érték a családi magánvagyonokat is. Mindez azonban még nem eredményezett átrendeződést az alapvető tulajdonviszonyokban. Igen jelentős csoportot érintettek ugyanakkor az 1945-ben meginduló népbírósági eljárások. 1945 és 1950 között hozzávetőleg 60 000-en kerültek a népbíróságok elé, s közülük mintegy 11 000-en nem háborús és népellenes bűnökért, hanem a demokratikus államrend és a köztársaság elleni vétségek vádjával. A népbírósági eljárások révén több tízezer embert iktattak ki rövidebb- hosszabb időre a közéletből. Hasonló következményei voltak az úgynevezett B- listázásnak is. Az 1946-ban bevezetett módszer során 50 - 60 000 nem kívánatos személytől „tisztították meg az államapparátust. A volt uralkodó osztály egészét jóval érzékenyebben érintette a gazdasági élet átalakulása, amely a szovjet gazdasági-politikai irányvonal fokozatos térhódításával párhuzamosan zajlott. 1950 végére az osztályharcos szellem már áthatotta a politikai légkört. 1951. február 24.-március 2. között megrendezésre került a Magyar Dolgozók Pártjának II. 27
Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 15. 28 Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 16. 29 Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 16
11
kongresszusa, ahol központi feladattá emelték az ellenséges rétegek elleni fellépést. 1951 májusának második felében kapták kezükhöz a kitelepítési végzést Budapesten az első érintettek.30 A mai napig nem derült fény arra, hogy a nagyvárosi, illetve budapesti kitelepítést ki és milyen körülmények között rendelte el, de az elérhető források egybehangzó véleménye szerint az akció elrendezése, megtervezése és lebonyolítása az Államvédelmi
Hatóság
–(melyet
1949
decemberében
Államvédelmi
Osztállyá
kereszteltek át) – egyedülálló, gyakorlatilag korlátlan autonómiát élvező intézménye volt.31 A hivatalos indok, az intézkedés „reális” alapja a fővárosi lakáshiány lett. A kitelepítést két rendelet előzte meg 1951. április 17-én a Magyar Közlönyben jelent meg a fővárosi letelepedés szabályozásáról.32 A rendelet megalkotói nagyon előrelátónak bizonyultak, mert 1953-ban, amikor a kitelepítettek elhagyhatták a kijelölt kényszerlakhelyet, még mindig ki voltak tiltva a nagyobb városokból és a fővárosból, illetve nem feleltek meg az ott lakás kritériumainak, mely ebben a rendeletben jelent meg.33 A második (a végrehajtásról szóló) rendelkezés igen bonyolult procedúrát ír elő az esetleges letelepedési kérelmekkel kapcsolatosan, és az ideiglenesen letelepedés időtartamát 15 napban maximálja. A dokumentumok nemcsak szabályozzák – igen kíméletlenül – a fővárosi letelepedést, hanem nagyon nyomatékosan ráirányítják a figyelmet a lakáshelyzet kritikus voltára.34 Jogi szempontból az 1951-ben induló kitelepítések az 1939-es törvényhozás egy miniszterelnöki és egy belügyminiszteri rendeletére épültek, amelyeket még az ún. Honvédelmi Törvény (1939: II. tc.) kapcsán hoztak meg háborús intézkedésként, több más háborút viselő, vagy azzal fenyegetett állam joggyakorlatához hasonlóan. A hivatalos adatok szerint Budapestről 5182 családot telepítettek ki, közöttük (június 15-ig, a Belügyminisztérium június 17-én megjelent közleménye szerint). A Szabad Népben megjelent cikk így számol be az eseményekről: 1951. május 21-től június 15-ig Budapestről a következő nemkívánatos elemeket kitelepítették:
„hat volt herceget, 52 volt grófot, 41 volt bárót, 10 volt horthysta
minisztert, 12 volt horthysta államtitkárt, 85 volt horthysta tábornokot, 324 volt horthysta 30
Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 95-100. 31 Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 98. 32 Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek;A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008. 101. 33 Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek; A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008. 101-102. 34 Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek; A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008. 102.
12
törzstisztet, 67 volt csendőr- és rendőrtisztet, 30 volt gyártulajdonost, 46 volt bankárt, 53 volt gyárigazgatót, 93 volt nagykereskedőt, 105 volt nagybirtokost és hozzátartozóikat is.”35 Ezekből a számokból kiderül, hogy jóval kevesebb emberről számol be, mint amennyit valójában kitelepítettek Budapestről, ez a korszak propagandájára jellemző, hamis, elferdítet tények közlése, az embereket ugyan tájékoztatták a kitelepítésekről, de nem a valóságnak megfelelően. Az 1952-ig elhúzódó további kitelepítési hullámok (egy 1953. novemberi jelentés szerint) 13 670-re emelte a Budapestről kitelepített személyek számát, ezek közül a Hortobágyra 7281 fő (2524 család) került. A többi család számára kisebb falvakban, tanyákon jelöltek ki kényszerlakhelyeket, amellyel egyben a kulákságra nehezedő terheket is tovább növelték. Az így kitelepített lakosságról készített töredékes összesítések arról tanúskodnak, hogy a „volt uralkodó osztály” fogalmát az illetékesek igen tágan értelmezték. Mentesültek ezzel szemben a kitelepítés alól azok a volt magas pozíciójú személyek, akiket a hatóságok az állam szempontjából fontosnak, értékesnek ítéltek meg. Az akciók során megüresedett 5292 lakást és lakásrészt, a bennük levő holmikkal együtt zárolták, majd 1952. február 17-én államosították.36 Figyelemmel kellett lenni arra, hogy a közös háztartásban élő családtagok a családfő közelében helyezkedhessenek el. Az eljárás alá vontaknál meghagyott legszükségesebb tárgyakról jegyzéket kellett felvenni.37 A kitelepítettek és internáltak sorsában az 1953. július 26-ai amnesztia hozott döntő fordulatot. A kegyelmi rendelet által érintettek hatalmas száma csak sejteti a megelőző három és fél év közjogi állapotait: összesen 748 ezer emberre terjedt ki, ezek közül 115 761 személy szabadult polgári és katonai börtönökből. E szám mögött azonban hiába keressük a kitelepítetteket és internáltakat, mivel ők nem részesültek közkegyelemben tekintettel arra, hogy soha nem ítélték el őket.38
35
Gyarmati György: A Rákosi- korszak, Budapest, Rubicon, 2011. 249 Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 17-18. 37 Füzes Miklós: Törvénysértéssel, G- Nyomdász Bt. 1992. 13. 38 Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 19. 36
13
II. Naplók elemzése és összehasonlítása Dolgozatom további részében a két naplót kívánom elemezni és összehasonlítani. Mindkét napló a Budapestről való kitelepítést, és az azt követő évek eseményeit dolgozza fel. Már itt különbséget tehetünk; ugyanis Somlay Gizella Tiszaföldvári Naplója 1953. október 3-ai dátummal lezárja a kitelepítés történetét, további életútját az És azután…Életem története a kitelepítés után című munkájából ismerhetjük meg. Pallavicini Andrássy Borbála Kitelepítési és 1956-os Naplója, ahogy már a címe is utal rá az 1956-os év március 27-e és november 28-a között zajló események történésiről is vall. II. 1. A naplóírókról röviden Somlay Gizella 1936. február 13-án született Budapesten.39 Édesapja Somlay Zoltán vezérőrnagy volt. 1941-ben a 39. ezred parancsnokaként részt vett a Délvidék megszállásában. 1941-ben és 1942-ben az 53. ezred majd a 102. könnyű hadosztály parancsnokaként szolgált a keleti fronton. 1947-ben háborús bűncselekmények elkövetése miatt 25 évi javító- nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 1954-ig Vorkután töltötte büntetését. Ezt követően vizsgálati fogságban tartották Jászberényben, majd Budapesten. 1956-ban szabadult.40 Perét megtalálhatjuk A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban; Levéltári dokumentumok 1941-1947 című könyvben.41 1951 júniusában a Somlay családot kitelepítették Tiszaföldvárra, ahonnan 1953 októberében tértek vissza. Pilisborosjenőre költöztek. Gizella 1959-ben érettségizett, dolgozott a Beruházási Banknál, a Pénzügykutató Intézeténél, a Magyar Hitelbanknál, a Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdasági Intézeténél, 1991-ben főelőadóként ment nyugdíjba.42 Andrássy Borbála grófnő 1890. január 9-én született Budapesten. Édesapja gr. Andrássy Tivadar, Édesanyja Zichy Eleonóra grófnő. 1911. január 30-án kötött házasságot Pallavicini György őrgróffal. A Pallavicini család ókonzervatív és katolikus volt.
39
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 2. Krausz Tamás- Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban; Levéltári dokumentumok 1941-1947, L’ Harmattan, 2013. 594. 41 Krausz Tamás- Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban; Levéltári dokumentumok 1941-1947, L’ Harmattan, 2013. 42 Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 2. 40
14
Pallavicini György már fiatalon belevetette magát a politikai életbe. Országgyűlési képviselő volt. Általában a politikai centrumban állt, jobb és bal felé egyaránt hadakozott a zsarnokságellen, a királyság mellett; a fasizmus ellen és a magyar szuverenitás mellett. Állandóan ellenzékben volt, kivéve egy rövid időt, amikor Wekerle Sándor, majd Eszterházy Móric alatt miniszterelnökségi államtitkár volt. 1946-ban hunyt el. Négy gyermekük született:43 György, Antal, Ede, Thyra. Thyról nem sokat tudunk. Montrealban, majd Genfben élt. Első férje Festetics Miklós, második férje Dóra Sándor volt. Egy fia született Festetics László. György fia először német fogságban volt, majd az oroszok hurcolták el 1946-ban a Conti utcai gyűjtőbe, majd pár hét múlva egy nagyobb szállítmánnyal Lembergbe vitték, 1947-be elszállították az észak-szibériai Tejsedbe. Ott halt meg 37 évesen. Antal fia a Néphadsereg tisztje lett, Pálinkásra változtatta a nevét. Az 1956-os forradalom idején egy páncélos osztag parancsnoka volt, őrnagyi rangban. Ő szabadította ki és kísérte Mindszenty József hercegprímást Budapestre. A forradalom után egy ideig, mint teherautó-sofőr dolgozott, de hamarosan letartoztatták és halálra ítélték, melyet 1957-ben hajtottak végre. Ede fia adta ki édesanyja naplóját, akinek felesége Gerliczy Ilona volt, egy fiuk született, István. Montrealban éltek. Pallavicini- Andrássy Borbálát 1951. május 22-én telepítették ki Budapestről Besenyszögre, ahol a kitelepítések 1953-as feloldásáig lakott. 1957-ben megkapta a kanadai bevándorlási engedélyt, 78 éves korában, 1968 augusztusában Montreálban halt meg.44 II. 2. Szerkezeti különbségek a két napló között Somlay Gizella naplóját hat részre osztotta. Az előszó és az utószó kivételével mindegyik rész előtt a Mi Atyánk című egyetemes imádságból vett idézetek állnak: Az Utazás: „legyen meg a Te akaratod...” Ugrai: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” Téli esték: „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek” A Fűz: „és ne vigy minket a kísértésbe.” Beszédesek ezek az idézetek. Véleményem szerint az írónő mindig az aktuális helyzetére utal ezekkel; az első, elhurcolásukra enged következtetni, beletörődve sorsukba, elfogadják a kialakult új körülményeket. A második mindenféleképpen a megélhetési körülményekre, arra, hogy hogyan teremtették meg maguknak a mindennapi betevőre való 43 44
Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 282 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 282-283
15
összeget- kemény munkával. A harmadik idézet a megbocsátásról vall, hiába minden megaláztatás, meghurcolás, a megbocsátásra hívja fel a figyelmet az írónő. A negyedik idézetnek egy intést választott. Naplójában kiderül, hogy párhuzamos naplóírást folytatott Somlay Gizella. Az 1951. július 24-i napló bejegyzéséből tudhatjuk meg, hogy édesanyja összetépte „csodálatosan” megírt naplóját és csak „ez a ronda firkálmány” maradt.45 A naplót egy padláson találták meg, eredetileg nem kiadásra szánták. Megtalálása után megszerkesztették.46 Pallavicini Andrássy Borbála naplója, ahogy az előbbiekben említettem két fő részből áll, ő azonban kisebb részekre nem osztotta fel. Az utóiratban kiderül, hogy Andrássy Borbála két formában írta meg naplóját. Az első, eredeti kéziratban a tényleges nevek szerepelnek, és sok, személyre és családjukra vonatkozó adat. A második változatból, melyet publikálásra szánt, minden családi és személyi vonatkozású nevet és eseményt kihagyott, és a szereplőket és a helységneveket fedőnévvel látta el. A könyv ez utóbbi kéziratot veszi alapul, de visszaállítja a benne szereplők valódi nevét, és a családjukra vonatkozó eseményeket is megörökíti.47 II.3. Életkori és társadalmi státusz közti különbségek a két szerző között „Somlay Gizellának hívnak, és 15 éves vagyok. Édesanyámmal és nővéremmel élünk együtt egy kertes házban az Üröm- hegyen. Anyukám ny. tanárnő, jelen pillanatban htb. Nővérem 21 éves, és a Mélyéptervnél dolgozik. Édesapámról - aki 45 előtt tábornok volt-ekkor már 4 éve nem tudtunk semmit. Ugyanilyen derűs nyári nap volt 47-ben, mikor érte jöttek, és elvitték. Azóta azt sem tudjuk él-e, hal-e.” Ebből a rövid részletből megtudhatjuk, hogy a szerző a család kitelepítésének évében 15 éves tinédzser, egy családi ház van a tulajdonukban, nem arisztokraták, a budapesti házhoz valószínűleg az apa foglalkozása révén jutottak. 48 „Őrgróf Pallavicini Györgyné. Elhangzott a nevem, teljes díszében.” „Andrássy Borbála, Pallavicini György őrgróf az egyik legnagyobb tekintélyű magyar arisztokrata felesége volt. Pénzről az Andrássy családban nem illett beszélni. A pénz az nem 45
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 36. Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009 47 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 278 48 Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 9. 46
16
olyasvalami volt, amit meg kell keresni, vagy amiért dolgozni kell. A pénz az olyasvalami volt, ami magától értetődően van, és amit a jószágkormányzó vagy titkár kezel. Persze a pénz az idők folyamán mégis fontossá lett. A trianoni béke folytán a tőketerebesi és erdélyi birtokok elvesztek, majd ifj. Andrássy Gyula 1929-ben bekövetkezett halála után a tiszadobi hitbizomány is egy családi örökösödési per áldozatául esett. Pallavicini Andrássy Borbála Budapesten élt a város külső részén 1951-ben. A lakásméretéről egy ávós pejoratív megjegyzése során következtethetünk: „Egyedül lakott itt? Csodálom, hogy elfért.” Pallavicini- Andrássy Borbála Európa-szerte ismert arisztokrata család tagja volt. A kitelepítése évében már elmúlt 60 éves.49 Pallavicini- Andrássy Borbálát társadalmi presztízse és elsősorban nagy lakása miatt utasították ki a fővárosból. Somlay Gizella családját pedig az édesapa foglalkozása révén. A másik vizsgált tényező az életkor. Pallaviciny Andrássy Borbála 61 esztendős volt, Somlay Gizella 15. Ennek fényében kell tekintenünk a két naplóra, míg az egyik egy érett, idősödő nő lejegyzései az eseményekről, addig a másik egy kamaszodó lány gondolatai. A korkülönbségből fakadóan a naplók nyelvezete eltérő. Andrássy Borbála többször használ például idegen szavakat, olykor mondatokat is. Gyönyörű tájleírásokat olvashatunk tőle, ez nem csoda, szabadidejében sokat festett. A humor mindkét naplóban jelen van, ezzel próbálták enyhíteni sokszor a megaláztatások okozta gyötrelmeket. Könnyedén olvasható mindkét mű, mindenki számára érthető. Teljesen bele tudjuk élni magunkat az írók helyzetébe. A kitelepítés végzések átvétele után 1951. június 6. „A végzet, a nagybetűs VÉGZET Nacsával együtt robbant be a szobába. Épp a felkelési szertartási alkudozási szakaszánál tartottam, amikor kicsapódott az ajtó, és Nacsa szörnyen izgatott állapotban, valami fehér lapot lobogtatva a kezében, sírástól elcsukló hangon dadogta: - Itt van, megkaptuk, Úristen, bekövetkezett…”50
49 50
Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 280. Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 10.
17
„Kisilabizáltam a szöveget, mely a továbbiakban hosszú időre megpecsételte sorsunkat. Anyámat, nővéremet és jómagamat ezzel a véghatározattal kitiltottak Budapest területéről, s kényszerlakhelyül Tiszaföldvárt jelölték meg. Holnap, azaz 1951. június 7-én kell elhagynunk a fővárost, elszállításunkról gondoskodnak, 5 mázsát vihetünk magunkkal, tehát a legszükségesebbeket…”51 1951. május 22. „Kopogás Reggel 7 óra. A bejárati ajtó kis üvegén keresztül vadonatúj, szilvakék tányérsapka látszik. (Pár napja kapták az új egyenruhát.) Nyitok. Kövérkés, borotvált arcú rendőr. Mielőtt átnyújtja a cédulát, már persze tudom, mi járatban van, nevetve mondom: - Na, már meghozta nekem is az útilaput?” - Honnét tudja? - Tegnapelőtt már sok ismerősömet vitték el. Az egész város tudja. Csak nem képzeli, hogy ez titok?”52 Átfutottam a géppel kitöltött írást. Besenyszög község, Szolnok megye, Szurmai házában. Holnap reggel! A rendőr figyelmeztet, olvassam el jól. Benne van az is, hogy ha van rokonom, akihez mehetnék vidékre, kérhetem az áttelepítésemet. Biztatólag mutatja ezt a cédulán. Kérdem, mi történik a holmikkal, bútorral, ami itt marad. - Leltározni fogják, elárverezik, és Ön megkapja az ellenértékét.”53 A kitelepítés másik nagy adminisztratív feladata a kitelepítési körzetek kijelölése volt. Tekintettel arra, hogy a kitelepítés egyik fő célkitűzése a kitelepített népesség mennél teljesebb kiiktatása volt a közéletből, a kitelepítettek fogadásához a Tiszántúl és a DunaTisza köze távol eső keleti régióinak falu- és tanyavilágára esett a választás. Az elhatározás mögötti szempontok Péter Gábor, az ÁVH főnöke a kitelepítést megelőzően így summázta: „Vannak még Magyarországon olyan területek, amelyek felett még a gólya sem repül át.” A befogadó családok kijelölése a budapesti előkészületekkel párhuzamosan folyt. A kitelepítettek a végzésben kézhez kapták a pontos címet is. A fogadó családokat a helyi tanácsi szervek jelölték ki, szinte kivétel nélkül ezek kulák családok voltak. A
51
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 11. Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 10. 53 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 10. 52
18
fogadó települések kiválasztásának módjáról az említett földrajzi szempontokon kívül semmit sem tudunk.54 1951. május 21-én a rendőrség megkezdte a kitelepítési véghatározatok kézbesítését. Elsőként az arisztokrácia és a legfelsőbb politikai elit tagjainak kellett elhagyniuk a fővárost. Az ezt követő két hónapban másnaponként indultak útra a kitelepítettek fapados különvonatai néhány budapesti teherpályaudvarról.
55
Láthatjuk, hogy Andrássy Borbála
a kitelepítési végzést az egész folyamat indulásának másnapján kézbe vette, a Somlay család pedig csak később, június 7-én. Mindkét naplóíró tudott a kitelepítésekről. Ennek magyarázatára a két író társadalmi státusza szolgál. Az előző szövegben olvashattuk, hogy az arisztokratákat utasították ki első körben a fővárosból. Ha megfigyeljük a két naplórészletet, láthatjuk az eltérő reakciókat a kitelepítés hírére. Míg Andrássy Borbála tisztában volt vele, hogy hamarosan megkapja az iratot, számított rá, nyugodtan kezelte, addig a Somlay - családban kitört a pánik, - ahogy olvashatjuk- egyáltalán nem gondolták, hogy őket is száműzhetik otthonukból. A helyszín választásának stratégiájáról írtam a fentiekben, Andrássy Borbálát Besenyszögre, míg a Somlay - családot Tiszaföldvárra kényszerítik. Az is kiderül, hogy 5 mázsa csomagot vihettek magukkal. II. 4. Megérkezés a kényszerlakhelyre 1951. június 7. „A mi szálláshelyünk a Széchenyi u. 27. sz. alatti házban, Á. Kovács Lajosnénál volt kijelölve. „Szobánk” tulajdonképpen nem is szoba, hanem éléskamra, döngölt földpadlóval, egészen pici rácsos ablakkal, ami közvetlenül a budira néz. Villany nincs, petróleumlámpával vagy gyertyával lehet csak világítani, de ez direkt jó, mert így csak szórványosan vesszük észre a félhomályban surranó egereket.(..) Háziasszonyunk tőle telhető kedvességgel fogadott, ő kuláknak lett minősítve, s ezért velünk büntették.”56
54
Gulyás Gyula- Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989. 17. Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 104. 56 Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 15. 55
19
1951. május 23. „Hiába adom meg ismételten is a végzésen szereplő címemet, azt mondják, hogy megváltozott, és elvisznek a falu másik végére, egy üres telek mellett lévő kis házhoz. A gazda, Cseh Ignác börtönben van, mondja a felesége, aki felöltözve alszik, mert egész éjjel várta érkezésünket. A lakóházban nincs hely (..) Engem csak az úgynevezett nyári konyhába tehet. Ez különálló kis épület, pincelejárat és füstölő egyben. Van egy beépített kis tűzhely, két kis ablak. Alig tudjuk az ágyat és a koffereket bevinni. Háziasszonyom lámpát hoz.(…) - rendőrség! Újra észbe kapok, nyitok. - Meg van elégedve a lakással? Van-e panasza? Mit tudom én? A lakás hideg, nedves, nyirkos, és rengeteg az egér. De nekem mindegy, aludni akarok. Hagyjanak már aludni!” 57
1951. augusztus 3. „Ma beköltöztem új lakásomba, ami nagyon nagy eseménynek számít Fokoru pusztán.”58 Mind a két részletben olvashatjuk, hogy milyen embertelen körülmények fogadták új lakóhelyükön a Pestről kitiltott, kitelepítésre ítélt embereket. Az emberi szükséglet kielégítésének határait feszegette a befogadó környezet. A „lakások”–ban nem volt villany, sem elegendő tűzifa, a lakhatási körülmények nem voltak emberhez méltóak, szinte elviselhetetlenné tették a száműzött lakosság életét. Somlay Gizella beszámol arról, hogy milyen lehetetlen körülmények között kellett aludniuk Ugraiban egy gazdasági épületben. Tiszaföldváron otthonossá próbálták tenni a rendelkezésükre álló szobát, ugyanez elmondható Pallavicini- Andrássy Borbáláról is, akinek sokszor meg kellett küzdeni Fokoru –pusztán az egerekkel és a természeti „csapásokkal”. Itt például a nagy szélre, hóra gondolok, amik ellen alig volt védett lakhelye.
57 58
Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 21. Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 79.
20
II. 5. Megélhetési lehetőségek 1951. június 18. „Nacsa is leszerződött az állami gazdasághoz. 56 éves létére most majd arathat! Nem tudom, hogy fogja bírni, talán megengedik, hogy én is segítsek.”59 1951. július 28. „Fel vagyunk háborodva- és joggal. Tegnap kaptunk fizetést. Abszurdum! Volt, aki egy vasat sem kapott, s a legjobb, legszorgalmasabb munkások is csak 10-20 forintokat. Levonták a kosztot, szállást (!!!), s még ki tudja, mi mindent. 10-20 forintokat kaptunk egy dekádra, napi 12 órai megfeszített munkáért, nem is beszélve a 2 órai gyaloglásokról.”60 1951. május 31. „Bemondtam koromat, munkakedvem van, de nem szerződtem le. A fiatalember igen udvariasan kijelentette, hogy munkakényszer nincs.”61 1951. június 1. „Megjött a nyugdíjam, és ez nagyon megnyugtató. Ma reggel teherautó szedte össze a fiatalokat, és rendőri kísérettel elvitték őket vagy 50 km távolságra egy állami gazdaságba pár heti munkára.”62 A létfenntartás költségeit munkával keresték meg. Általában nem volt jellemző a munkakényszer, de az életben maradni akarás rákényszerítette az embereket, családokat, hogy dolgozzanak. Egyes településeken azonban a helyi vezetők önkénye érvényesült, ez történt Tiszaföldváron is, miszerint úgy vélték, hogy a lakhely kényszere a munka kényszerével is párosul. Hogy a kitelepítettek az ilyen törekvéseknek ellen tudtak-e állni, az a helyi viszonyoktól függött; voltak települések, ahol sikerrel jártak (például 59
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 23. Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 39. 61 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 35. 62 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 36. 60
21
Besenyszögön). A falura került munkaképesek emberek, rendszerint a helyi állami gazdaságokban helyezkedtek el. A munkavégzésnek soha nem az életkor szabott határt, (bár olvashatjuk Pallavicini Andrássy Borbála naplójában, hogy 65 év felett nem volt kötelező dolgozniuk), hanem a teherbíró képesség. Az alkalmazás lehetett alkalmi vagy szerződés jellegű. A végzendő munka a helyi állami gazdaság profiljától függött: szezonális mezőgazdasági munkák, közművek, utak, gazdasági épületek építése stb. Sok kitelepített vett részt a kísérleti gyapot- és rizstermesztésben. Dessewffy Tibor és Szántó András „Kitörő éberséggel” a budapesti kitelepítések hiteles története című munkájukban azt olvashatjuk, hogy a kitelepítettek megállapított munka-, illetve órabérkulcsok rendszerint nem voltak alacsonyabbak az általában fizetetteknél, ugyanakkor világos, hogy a mezőgazdasági munkában járatlan kitelepítetteknek csak a legrosszabbul fizető segédmunkák jutottak; az előírt normát nehezen tudták teljesíteni, így igen alacsony fizetéseket kaptak kézhez.63 Ezzel szemben Somlay Gizella az előzőekben idézett naplórészletéből az derül ki, hogy még a legjobban dolgozó emberek is nagyon kevés fizetést kaptak, pedig ők feltehetően teljesítették a normát. A Somlay - család mindhárom tagja dolgozott, az évek alatt több helyen is. Főként mezőgazdasági munkákat végeztek a helyi állami gazdaságban, Gizella egy időben a Fűzben is dolgozott. Szinte minden munkát elvállaltak, hogy jövedelemhez jussanak. Nőként sokszor nehéz fizikai munkát kellett végezniük. Ahogy írja is naplójában: megtanult dolgozni. „Nekem egyáltalán nem jelentett problémát a falusi élethez való asszimilálódás, a nehéz fizikai munka, hiszen jóformán belenőttem, s nem volt mihez viszonyítanom.” 64 Pallavicini Andrássy Borbála naplójából idézett részletből kiderül, hogy kapott nyugdíjat. Besenyszögen vállalt ugyan kisebb mezőgazdasági munkákat, de nem szerződött le állami gazdaságba. Később a Fokoru- tanyán megtanulta a tanyasi élet minden rejtelmét, kosztért segédkezett a mindennapi munkálatokban. Neki sem esett nehezére, szívesen tanult, örömét lelte benne, a tanyasi, falusi emberekkel hamar szót tudott érteni. Naplójából az is kiderül, hogy a kitelepítés feloldása után azt tervezte, hogy a tanyán marad. Mindkét naplóban tetten érhető, hogy (adományokat), élelmet, szükséges használati eszközöket, ruhadarabokat stb. kaptak rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől. Ezen kívül
63
Dessewffy Tibor- Szántó András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989. 114-115. 64 Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009.284.
22
meg kell említenem, hogy a falusi emberek is nagyon sokszor segítették ki őket élelemmel, tűzifával, ruházattal.
1951. december 24. „A másik meglepetés talán még egy fokkal meghatóbb volt. Bent ültünk a szobámban, mikor kopogtak. „Szabad”- mondtuk kórusban, de nem jött be senki. Kinéztem, s meglepetésemben szóhoz sem jutottam. Az ajtó előtt hatalmas kosár, tele mindenféle jóval (…) Fogalmunk sem volt, ki lehetett az ajándékozó, aki ezt a tapintatos módját választotta az örömszerzésnek. Volt a kosárban mindféle földi jó, egy csomó hasznos dolgon kívül. Liszten, kakaón, cukron kívül bejgli, dió, birsalmasajt, bor. Igazi ünnepi esténk volt.”65 Persze voltak olyan személyek is, akik ellenszenvvel viseltettek a kitelepítettek iránt. 1951. június 24. „ – Csodálatos, hogy milyen távolságokat gyalogolnak errefelé- mondtam elég bután. Erre a nő, trombitahangon: - Majd megtanulja maga is gyaloglást. Csak aztán nem arrafelé fog gyalogolni, amerre szeretne, hanem egészen másfelé. A gyűlölettől eltorzult arca, füstös kék szeme kellemetlenül hatottak. Lassan elhúzódtam mellőle, mintha nem nekem szólt volna. Eddig mást, mint rokonszenvet, nem tapasztaltam az itteni lakosságtól.”66 II. 6. A hatóságok viszonyulása a kitelepítettekhez Számos incidensről olvashatunk a két naplóban, főleg rendőri túlkapásokról. Folyamatosan lelki terror alatt tartották őket, azzal fenyegetőztek, hogy el fogják őket vinni Szibériába. Mindkét naplóban olvashatunk olyan részleteket, hogy a rendőrök esténkét megjelentek a házuknál, feldúlták a szobájukat, elvitték dolgaikat, faggatták a családtagokat. Ez több esetben is megtörtént. Somlay Gizella naplójában ír egy olyan esetről is, amikor tettlegességig fajult el a helyzet.
65 66
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 102. Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 47.
23
1951. július 31. „A falu elöljárói részegen, meglehetősen nagy hangon duhajkodtak. Mikor a mieink megérkeztek, fal mellé terelték a félelemtől reszkető idős embereket, lámpával világítottak a szemükbe, miközben vallatták őket mindenféle kémkedésről, s egyebekről. S mikor szegények semmit sem tudtak mondani- honnan is tudtak volna-, kegyetlenül ütlegelték, rugdosták őket.”67 1951. július 10. „Bódi Imre tanácselnök állt az ágyam előtt. Mivel nem kapott választ, körülszaladt, mindenhez hozzányúlt, magára öntött a parfümömből, körömollómmal vágott a körméből, nyitogatta a dobozaimat, a falon lógó ruháim zsebébe mártogatta a kezét.”68 Állandó ellenőrzés alatt álltak, teljes mértékben ki voltak szolgáltatva a hatóságoknak. Több esetben súlyos visszaélések történtek. Számos olyan esetről olvashatunk mindkét naplóban, hogy éjszaka ellenőrizték őket, megzavarták magánszférájukat, feldúlták a lakásukat, hamis vádakkal illeték őket. Mindenáron az ország ellenségének próbálták őket titulálni. A kényszerlakhelyüket csak engedéllyel hagyhatták el, amit nem minden esetben kaptak meg. Ellenőrizték a postájukat, a könyveiket, személyes tárgyaikat. PallaviciniAndrássy Borbálának az írógépét is elvitték, amit később sem kapott vissza. II. 7. Kulturális lehetőségek Somlay Gizella nem folytathatta tanulmányait, nem engedélyezték, hogy iskolába járhasson. Viszont, tudásszomjának köszönhetően, és új barátai befolyására olvasni kezdett. Amikor ideje volt, olvasott, művelődött. Idősebb sorstársai tanítgatták. A fiatalok a faluban gyakran jártak együtt moziba, esténként kártyáztak. Bálokon vettek részt. Gizella néptáncot oktatott a helyi téglagyárban dolgozó fiataloknak. A megpróbáltatások ellenére sikerült egy kulturális közösséget kialakítaniuk.
67 68
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 40. Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990.65.
24
1952. november 30. „Nálunk volt a társaság, s nagy vitákat rendeztünk az erkölcsről. Irtó érdekes volt, hol az egyiknek adtam igazat, hol a másiknak, s szomorúan konstatáltam, hogy nekem erről semmi megalapozott tudásom nincs (megalapozatlan sem). (…) Meg fogom kérni az Urbánt, hogy tanítson nekem egy kis filozófiát is, szeretnék ehhez is konyítani valamit.”69 De mi a helyzet egy tanyán? Pallaviciny Andrássy Borbálát Besenyszögről átutasították Fokoru - pusztára. A faluban sokkal több lehetőség volt társadalmi életet élni. Szinte minden héten meglátogatta valamelyik kitelepített családot, de hozzá is sokszor érkeztek vendégek. Ingázott a puszták és Besenyszög között. Néhány alkalommal be tudott utazni Szolnokra, ehhez rendszerint engedélyt kellett kérnie a helyi hatóságoktól. A tanyán Andrássy Borbála idejét a mindennapi munkálatok mellett festéssel és olvasással töltötte, illetve ahogy említettem, mikor alkalma nyílt rá meglátogatta barátait, ismerőseit. 1951. július 1. „Tegnap délután átjött Phoebe egy feketére. Kellemesen elbeszélgettünk. Ő is rajzolgat, verseket ír, és van benne egy szomorú kis humor is, amit annyira tudok méltányolni.”70 A valláshoz fűződő viszonyaik is különbözőek voltak. Pallavaiciny Andrássy Borbála naplójában így ír vallásosságáról: „Templomba megyek, csakazértis, mert evvel dokumentálni lehet a rendszer ellen érzett undoromat.” 71Ebből a rövid részletből kiderül, hogy nem vallásos ember, csupán az előbb idézet dolog miatt járt templomba. Somlay Gizellának az édesanyja mélyen vallásos asszony volt, amit Gizelláról nem feltétlenül lehet elmondani. Sok humoros bejegyzést olvashatunk tőle, hogyan próbált kibújni katolikus kötelezettségei (gyónás, felolvasás) alól.
69
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 241. Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 59. 71 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 44. 70
25
II. 8. A „szabadulás” és azután „Az igazságügy-miniszter is utasítást kapott a minisztertanácstól, hogy sürgősen dolgozzon ki törvényjavaslatot az amnesztiára, továbbá készítse el az internálás intézményének megszüntetésére vonatkozó jogszabályt és a kitelepítettek letelepedését szabályzó végrehajtási utasításokat és kezdjen hozzá azok végrehajtásához.”72 „Mámoros boldogsággal ugrottunk egymás nyakába, s rohantunk végig a falun minden egyes sorstársunknak újságolva: szabadok vagyunk, szabadok!!! Megindultak a tervezgetések, rémhírek terjedtek, de ezek most „optimista” rémhírek voltak. Sokan abban reménykedtek,
hogy visszakapjuk
az
otthonunkat,
hogy rehabilitálnak, szóval
rózsaszínűbbnél rózsaszínűbb álmok közt éltünk. Pedig még hosszú idő telt el a beszédtől számítva, amíg valami is történt érdekünkben. Két és fél hónap múlt el, míg megkaptuk a hivatalos papírt felmentésünkről. S az a szabadság, amely oly mámorítónak látszott júliusban, kissé kiábrándító lett szeptember végére.(...) Mi október 6-án kerekedtünk útnak Urbánékkal és Seregdyékkel együtt.(...) Néztük az egyre kisebbedő templomtornyot, a távolodó falut, s bármily hihetetlennek is tűnik, nem álltam meg könnyek nélkül az elválást ettől a helytől, amely annyi keserűség, megaláztatás, nélkülözés között mégis annyi derűs, sőt boldog percem színhelye volt.”73 1953. október 11. „Kezd szörnyen idegesíteni az a gondolat, hogy el kell utazni, Nem is „kell” csak lehet. Idegesít, hogy ezt meg kell szervezni, és bizonyos napra lekötni magamat Kényszerítve vagyok a vonatidőhöz, lakást adókhoz alkalmazkodni, kényszerítve vagyok programot csinálni, tervek kereteibe beilleszkedni. Gondolni se szeretek rá, hogy vége a szabadságomnak.”74 Somlay Gizella naplórészletéből kiderül, mennyire örömteljes és egyúttal szomorú volt búcsú Tiszaföldvárról. Nem kapták vissza otthonukat, ingóságaikat. Nem várt rájuk biztos munkalehetőség, Budapestre sem térhettek vissza. Pilisborosjenő határába költöztek
72
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 273. Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 273. 74 Pallavicini- Andrássy Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990. 195. 73
26
a „felszabadulás” után, ahol jó ideig csak édesanyjának volt munkahelye. „Sok minden történt a továbbiakban, jó is rossz is, de ez már külön történet.”75 Pallavicini Andrássy Borbála félelemmel hagyta el a Fokoru - tanyát, ahová tervezte a visszatérést, de ez nem következett be. Élete elkövetkező éveit Budapesten, majd 1957-től lányánál Montrealban töltötte. II. 9. Az elemzés befejezése „Ma már tudom, hogy a kitelepítés sokkal, de sokkal kegyetlenebb volt, mint ahogy az ebből a papírra vetett vallomásból kitűnik. Bármennyire is szerettem volna az eseményekhez hűen ábrázolni akkori nyomorúságos, kiszolgáltatott helyzetünket, akarvaakaratlan is átsüt a naplón a derű, a vidámság, az életöröm. Bizonyára a többiek- az akkori felnőttek- másképp látták, illetve rosszabbnak látták a rosszat, és kevésbé jónak a jót.(...) Végül is egy biztos, s ezt el kell ismernem. Gazdagabban tértem vissza Tiszaföldvárról, mint ahogyan odaérkeztem.(...) Megedződtem testben és lélekben, megtanultam keményen dolgozni, mindent kibírni, a munkát becsülni, megtanultam áldozatot vállalni, megszoktam, hogy másokért is kötelesség tenni valamit, és végül, hogy meg kell becsülni az embereket emberségükért rang, származás, hovatartozás latolgatása nélkül. Azt hiszem, ez nem kevés!”76 Somlay Gizella így emlékszik vissza Naplója utószavában a vele történt változásokra, melyet egy olyan helyzet kényszerített ki, melynek soha sem kellett volna megtörténnie, pláne nem a 20. században. A részletből kitűnik az a pozitív életszemlélet, mely az egész naplóban jelen van, de felhívja a figyelmünket arra, hogy sokkal keményebb volt ez a kitelepítés, mint ahogy a naplóból kitűnik. Azzal számol el, hogy mit nyert a kitelepítéssel, és nem azzal, hogy mit veszített általa. Pallavicini Andrássy Borbála nem írt ilyen összefoglalót, de naplóját olvasva ugyanazt a pozitív szemléletmódot láthatjuk, mint Somlay Gizellánál. Idős asszony létére, aki addigi egészéletében „úri módon” élt, hatalmas alkalmazkodóképességet mutatott a paraszti élethez. Ahogy már említettem, szívesen, örömmel végezte a tanyasi munkákat. Egyik naplóban sincs jelen az önsajnálat, mindkét naplóíró emelt fővel viselte nyomorúságos sorsát. 75 76
Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 281-282 Somlay Gizella: Tiszaföldvári Napló 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009. 284-285
27
Összefoglalás Az 1951-es budapesti kitelepítések történetét két napló tükrében dolgoztam fel. A dolgozatom újszerű, hiszen – tudomásom szerint - eddig ilyenfajta feldolgozása nem történt a budapesti kitelepítéseknek. A naplókat dolgozatom második felében hasonlítottam össze, míg az első részben azt a történelmi légkört próbáltam bemutatni, melyben megtörténhetett a budapesti kitelepítések tragédiája.
A legtöbben interjúk,
visszaemlékezések alapján rekonstruálták a történéseket. Például Dessewffy Tibor és Szántó András Kitörő éberséggel című könyve interjúkat és visszaemlékezéseket tartalmaz. Én személy szerint hitelesebb forrásnak tartom a naplókat, ahogyan már a dolgozatom elején kifejtettem. Kutatásaim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a budapesti kitelepítésekről valószínűleg ez a két napló jelent meg nyomtatásban, több olyan naplóról nem tudok, mely ezeket az éveket örökítette volna meg. A dolgozat felépítése: A bevezetésben kitértem arra, hogy miért ezt a témát választottam, majd a naplóról mint történeti forrásról írtam, érvelve amellett, hogy miért tartom hitelesebbnek, mint az interjúkat, visszaemlékezéseket. A következőkben kitértem arra, hogy Magyarországon a 20. század közepén milyen politikai hangulat uralkodott, a szovjet mintát külön kiemeltem, részletesen írtam a GULÁG intézményéről. Majd szót ejtettem a különböző internálásokról, kitelepítésekről, lakosságcserékről Európában és Magyarországon. A továbbiakban a budapesti kitelepítésekről írtam. Megpróbáltam átlátható írást adni azokról az okokról, amelyek ezen sajnálatos események bekövetkezéséhez vezettek, és azon emberekről, akikkel mindez megtörtént. Dolgozatom második fele Somlay Gizella és Pallavicini Andrássy Borbála naplóinak különböző szempontok szerinti összehasonlítását, elemzését tartalmazza. Arra szerettem volna választ találni, hogy hogyan élték át a mindennapok megpróbáltatásait, hogyan viselték sorsukat. Több pont alapján hasonlítottam össze és elemeztem a két naplót, és a két naplóírót. Először bemutattam a naplóírók élettörténetét röviden, majd a naplók formai különbségeire hívtam fel a figyelmet. A vizsgálat során az egyik legfontosabb összehasonlítási pontnak a társadalmi és életkori különbségeket tartottam. Ezek a tényezők nagyon sokban hozzájárultak ahhoz, hogyan viszonyultak az adott helyzethez, és hogyan képesek az új, számukra „szokatlan”, ismeretlen élet továbbfolytatására. A továbbiakban összehasonlítottam a két kitelepített naplóíró új életkörülményeit, a szállás, pénzszerzés, és a kulturális lehetőségek tekintetében. Kitértem arra, hogy a hatósági
28
emberek, a falusi, tanyasi lakosok milyen módon viszonyultak a kitelepítettekhez. Végül arra, hogyan élték meg a szabadulásukat. Arra a következtetésre jutottam, hogy mindkét napló írója helytállt a mindennapokban, alkalmazkodott az új helyzethez, megtanult együtt élni a falusi, pusztai emberekkel. Leleményesek, fogékonyak, tanulékonyak, és főleg optimisták voltak, nem veszítették el életkedvüket, nem estek depresszióba, reménnyel telve élték meg a legborzasztóbb napokat, pillanatokat is. Élvezet volt olvasni ezeket a naplókat, sokat lehet tanulni belőlük újrakezdésről, bátorságról, kitartásról - remek példakép lehet mindkét író. Nagyon érdekesnek találom ezt a témát, úgy gondolom, hogy sokkal több kutatásnak kellene ezzel a nem túl régi történelmi eseménnyel foglalkoznia. Valószínűsíthető, hogy a kevés szakirodalom annak tudható be, hogy az emberek nem beszélhettek a velük történt tragikus eseményekről, majd később, amikor már elmondhatták volna a velük történteket, addigra már sokan meghaltak közülük, sokan pedig csak homályosan, nem pontosan emlékeztek a történésekre. Ahogy a bevezetőben írtam, én is készítettem ebben a témában egy interjút. Saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy interjúalanyom már nem emlékezett pontosan a dolgokra, ugyanazokat az eseményeket többféleképpen mesélte el, hol szépítette, hol pedig torzította a vele történteket. Ebből kiindulva, pontosan ezért választottam a két naplót, hogy minél hitelesebben tudjam ábrázolni a budapesti kitelepítések éveit. Remélem, még több napló elő fog kerülni a padlásokról, hiszen nagyszerű olvasmányok, a korszak leghűbb, leghitelesebb őrzői.
29
Irodalomjegyzék
Szakirodalom APPLEBAUM, Anne: A Gulag története I., Budapest, Európa, 2005 COURTOIS, Stéphane – WERTH, Nicolas – PANNÉ, Jean- Louis – PACZKOWSKI, Andrzej – BARTOSEK, Karel – MARGOLIN, Jean-Louis: A kommunizmus fekete könyve, Éditions Robert Laffont, Párizs, 1997 DESSEWFFY Tibor- SZÁNTÓ András: „Kitörő Éberséggel” A budapesti kitelepítések hiteles története, Budapest, Lap-és Könyvkiadó, 1989 FÜZES Miklós: Törvénysértéssel, G- Nyomdász Bt. 1992 GÖRÖMBEI András: A naplóforma mai változatai, Alföld. 1993 GULYÁS Gyula- GULYÁS János: Törvénysértés nélkül, Debrecen, Láng, 1989 GYÁNI Gábor: A napló, mint társadalomtörténeti forrás, In. Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei levéltári évkönyv XII. Nyíregyháza, 1997 GYARMATI György: A Rákosi- korszak, Budapest, Rubicon, 2011 HOLOPCEV Péter- IRHA Melinda: Eltanácsoltak; Miskolc-Hortobágy 1952-1953, Miskolc, Forma, 2003 KRAUSZ Tamás- VARGA Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban; Levéltári dokumentumok 1941-1947, L’ Harmattan, 2013 LEJEUNE, Philippe: Önéletírás, élettörténet, napló; Válogatott tanulmányok, Buksz : kritikai írások a társadalomtudományok köréből, 2004. (16. évf.) 3. sz. SAÁD József: Telepessors, Budapest, Gondolat, 2005 30
SZÉCHENYI Kinga: Megbélyegzettek; A kitelepítések tragédiája, Pomáz, Kráter, 2008
Források PALLAVICINI- ANDRÁSSY Borbála: Kitelepítési és 1956-os naplója, Budapest, Gondolat, 1990 SOMLAY Gizella: Tiszaföldvári Napló, 1951-1953, Pomáz, Kráter, 2009
Internetes források
http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/Mo_szovj.htm
31
Idegen nyelvű ismertető
The story of the 1951's resettlements of Budapest I worked up from two diaries. My dissertation is new, in my knowledge this kind of processing about the Budapest resettlements didn't happen until now. The diaries were compared in the second half of my dissertation, while in the first part I tried to show the historical atmosphere in which the tragedy of the Budapest resettlements may have occurred. Most of the events were reconstructed based on interviews and memoirs. For example, the book of Andras Szanto and Tibor Dessewfy "Erupting vigilance" contains interviews and recollections. Personally I think the diaries are a more authentic source, as I have already explained at the beginning of the dissertation. Based on my research, I have concluded that, about the Budapest resettlements presumably this two diaries appeared in print, I do not know about more diaries that would have immortalized these years. The construction of the dissertation: In the introduction I discussed the reasons why I chose this topic, then I wrote about the diary as a historical source, arguing why I consider it more authentic than the interviews, reminiscences. In the following, I have covered it about how political mood reigned on the middle of the 20. century in Hungary, the Soviet pattern highlighted separately, I wrote in detail the institution of the Gulag. I mentioned the different internments, resettlements, population exchanges in Europe and then in Hungary. In the following I wrote about the Budapest resettlements. I tried to give a clear writing about the reasons that led to the occurrence of these unfortunate events, and about the people with whom this happened. And here I would proceed to the second part of my dissertation, which includes a comparison and analysis from different points of Gizella Somlay and Barbara Pallavicini Andrassy logs. I wanted to find answers to how they lived through the trials of everyday life, and how they wore their fate. Several points were compared and analyzed based on the two journals and the two authors of the diaries. I presented the diarists life story in brief and then I took the attention on the formal differences between diaries. During the research, I considered the social and age differences one of the most important comparison dots. These factors have contributed much to how they adjusted to this particular situation, and how they could continue their new "unusual", unknown life. In the following, I compared the two displaced diarist new living conditions, accommodation, getting money, and cultural opportunities. I have pointed out how were the official people, rural, farm resident’s attitude towards the displaced people. Finally, how they lived their escape. 32
