MAGYARSZEMLE 1940 JÚNIUS
XXXVIII. KÖTET 6. (154.) SZÁM
MAGYAR TÖRTÉNELEM — MAGYAROK NÉLKÜL
A
TÖRTÉNELEMSZEMLÉLET szellemi funkció. Ezért mennyiségben és minőségben sokféle lehet. Ha a szellemi propaganda mai szerL vezett állapotát vesszük, midőn néhány nagy középpont sugározza szét az elveket, meggyőződéseket és érzelmeket, két- vagy háromféle. Jól láttuk ezt a szlovákiai magyarságnál az elmúlt húsz év alatt. Szellemi magatartását és így történelemszemléletét négy középpont irányította és befolyásolta. Budapest, az anyaországi kultúra, a magyar mult. Róma, a katolikus szempont, mely egyeseken keresztül olykor a vallás és nemzeti érzés látszólagos ellentétjeit okozta, de különben a tömegekben az első középponttal teljesen egybehangzott. Prága, mely az önzés és pénzvágy hajszálcsövein keresztül a „megelégedett" magyarság mérges cseppjeit fecskendezte a szlovákiai magyaroknak egy aránylag csekély részébe és a magyar multat Surányi-Váradi könyve nyomán feudalista magántörténet címén akarta távoltartani és megtagadni. Végül a kommunizmus a nemzettelenség magvait hintette szét és a magyar történelmet Dózsa, Hóra lázadásaira, Petőfi néhány költeményére és az 1918-as forradalom szomorú emlékeire akarta összezsugorítani. Az irányító központok adják meg a történelemszemlélet különböző minőségét. Mennyiségét a műveltség foka szabja meg. Láttuk saját multunkban is, miképpen élhet meg egymás mellett kétféle történelemszemlélet s nem mindig az érvényesül a mindennapi tettekben, amelyik az érdemesebb. A neobarokk társadalom korában egymás mellett haladt párhuzamosan Deák, Wesselényi, Eötvös, Mocsáry szemlélete, a megértés és nagyvonalúság nézete a vezető középosztály és közigazgatási szervek ellenkező véleményével. Mennyi jóakarat, mennyi tényleges érték sikkadt el amiatt, hogy a mindennapi gyakorlat, a hivatalok eljárása nem vallotta szellemi életünk kiválóságainak felfogását. Valahogy úgy van a történelemszemlélettel is, mint a vallással. A kiválasztott emberekben a vallás az igazság, az út és az élet. Minden kérdés megtéveszthetetlen válasza a filigrán remekművekből összetevődött egységes nagy alkotás. Mások meg, a tömeg emberei, antropomorf Istenben hisznek, aki öreg ember képében tényleg a felhők mögött trónol. Idősebb nemzetek történelemszemlélete készen áll. A mi magyar történelemszemléletünk ezer éves s akik, miként a századforduló nagy korrektorai, simításokat végeztek rajta, rejtett értékeket hoztak felszínre, látszatbálványokat döntöttek romba, de mégis csak a kész, a meglevő anyag bő készletéből merítettek. Viszont új nemzeteknek még nincsen és nem is lehet kialakult történelemszemléletük. Sem egyesekben, minőségi értelemben, sem a tömegekben, a mennyiségi különbség fokozatai szerint. Tanúi vagyunk annak, hogy a kelta bretonok milyen nagy fáradsággal hordják össze a pánkeltizmus eszméinek alapköveit, de közben a breton nyelven beszélő tömegek még nem szabadultak ki a francia-román történelemszemlélet évszázadok óta finomra csiszolt kövei alól. Európa legújabb nemzete a szlovák. Nemcsak azért friss és új, mert mai, önálló állania csak háromnegyed év óta áll fenn, hanem elsősorban, mert a mult belátható mezőin önálló államiságra visszatekinteni nem tud. A folytonosság eszméjét ugyan már a XVII. század végén hámozták ki egyes szlovák írók a nagy-morva birodalom homályos történetéből, de ez az 26
377
378
MAGYAR
SZEMLE
*94<>
összefüggés annyira romantikus, ezer év megszakítása annyira távol vitte a mai élettől, jelentősége olyannyira a mesemondás és az irodalom másodrendű kulisszái mögé tévedt, hogy a mai, élő politikai élet, a mai, élő történelemszemlélet nem kapcsolódhatik hozzá a reális, személyes élmény szorosságában. Olyanféle ez, mint ha régi krónikásaink és egyes vidékeink hunmondáit, hun-magyar összefüggéseit a mai magyar történelemszemlélet tartozékának tartanok. Az új nemzeteknek nemcsak lehetőségük, de egyenesen kötelességük saját fennállásuk érdekében, hogy sajátos történelemszemléletüket kialakítsák. Milyen a mai szlovákság történelemszemlélete? Kik alakították ki, kik fáradoznak kialakításán? Már előbb említettem, hogy a mi időnkben a történelemszemlélet nem egyes, kiválasztott emberek tulajdona s nem is egyszerűen ontológiai elem, mely megvan és legfeljebb tehetetlenségével hat a jelen kialakítására. A szlovák-magyar kapcsolatok fejlődésében láttuk, legjobban mi, a szlováksággal együtt élő magyarok, hogy a történelemszemlélet — nagy tömeghatásában — a mindennapi élet kiformálója lett. A magyar mult képzelt hibájáért életlehetőségeket, iparigazolványokat és nyugdíjakat vonnak meg. így a szlovákiai magyarság előtt nem lehet közömbös, hogy a szlovák tömegek elhiszik-e az ezeréves elnyomás fikcióját, hogy miképpen szemlélik a mult századbeli magyar magatartást, csupa árnyoldalakat látnak-e benne vagy rokonszenves tüneteket is, elismerik-e a közös mult értékeit vagy mindent lerombolva a hagyományok szeparációjára törekednek-e? Ezért fontos annak számontartása, mi van már kialakulva, mi van már megdönthetetlenül készen s mit lehet még egy következő nemzedék jóakaratú munkájának felépítenie? Milyen elemekből tevődik össze a történelemszemlélet, milyen elemek hatnak további fejlődésére s hol van az a szűz talaj, mely a megértés és javítás lehetőségeit még magába fogadja? Szlovákia tömegeiben olyan gyors változások követték egymást, hogy nemcsak a tömegek szemléletét zavarták meg úgyszólván félévenként, hanem azon emberek nézeteit is felkavarták, akik különben magasabb műveltségüknél fogva egy állandó és minden részletében kidolgozott szemlélet megőrzéséhez szoktak hozzá. 1918-ig a magyar liberalizmus uralkodott. 20 évig a csehszlovák demokrácia hintette el elveit az iskola, a könyv, a rádió és a propaganda minden eszközével különösen az ifjabb nemzedékben. Ha ez a demokrácia nem volt is más, mint a törvények és berendezések mechanikus demokráciája, mint egy önmaga felé hajló, másokat kiközösítő rendszer, a demokratikus gondolkodás elemei mindenképpen behatoltak a szélesebb rétegekbe. Sőt a visszatért Félvidék és a mai szlovákiai magyarság példája megmutatta, hogy a demokrácia iránti érzéket eredményesen fejlesztette ki. Viszont a németek előretörése Szlovákiában a totalitás eszméit ültette el. A magyar és szlovák lélek elég idegenül nézte ezt a folyamatot, mert alkatának nem felel meg. Legfeljebb az történt, ami mindenkor megesik, amikor individualista lelkek kerülnek a totalitás közelségébe: felébresztette a deszpotizmus hajlamait. Az új szlovák kormány nem egy intézkedésének kellett azt szolgálnia, hogy a totalitási kísérletek nyomán felébredt deszpota. hajlamokat elsősorban a Hlinka-gárda kebelén belül megtörje. A totalitás német értelmében — a szlovákiai németségen kívül — nem igen talált termékeny talajra, viszont a szlovák vezető körök megtalálták annak a módját, hogy a totalitást hazai körítéssel tálalják fel és így ismét újabb szemléletet igyekeznek a tömegekben kialakítani, az inkább olasz alapokra, a keresztény magatartásra, a részleges individualizmusra épített formális totalitás rendjét, mely totalitásos intézményekben, de inkább individuális szellemben nyilatkozik meg.
Június
DUKA ZÓLYOMI:
MAGYAR
TÖRTÉNELEM
379
Ez a félévenkénti hatás és ellenhatás már akkor rombolta le az eszményeket, amikor még épülőfélben voltak. Az eszmék és szemléletek ki sem alakulhattak, mert máris új vihar söpörte el őket. Ennek az állandó kavargásnak legjellemzőbb esete a történelemszemlélet kialakulása. Az idősebb emberek iskolaélményeiben és személyes visszaemlékezéseiben gyakran a magyar állam élménye, a magyar történelem magyar képe kísért és sok esetben csak azzal toldják meg, hogy a szlovák önálló nemzeti élet kellékeivel egészítik ki. Ez a szemlélet leginkább a keleti lakosság és az idősebb evangélikus nemzedék sajátja. A csehszlovák húsz év igyekezett ezt a felfogást gyökeresen kiirtani. A magyar történelem megvetésére tanította az embereket, a közös mult megtagadására, arra hogy a magyarok ezer év előtt megdöntötték az önálló szláv államiságot és azóta rabságban tartották a szlovákokat. A tömegekben úgy hatott vissza ez a szemlélet, hogy a negatívumot, a magyar történelem megtagadását elfogadták, azonban a szlovák autonomista törekvések hatására elejtették és megtagadták a szemlélet másik, pozitív részét: a cseh közösséget. A húszéves cseh nevelés tehát lényegében teljesen negatív, tagadó eredményeket hozott, értékrombolást, negativizmust. Az új önállóság rövid ideje még nem volt elég ahhoz, hogy a kusza vonásokat egységes képben rögzítse meg és a sok negatívum helyébe pozitív értékeket adjon. Az új nemzedék történelemszemlélete anarchikus. Megtagadja a magyarokat, de ugyanakkor és egyidejűleg olyan értékeket is elismer, amelyek ennek a tagadásnak ellentmondanak. Elismeri a magyar irodalom jórészének a kiválóságát, a magyar lelkiség jogosultságát, a szlovák-magyar kapcsolat természetes szükségét. A bécsi döntés évfordulóján néhány főiskolás hangosan tüntetett a pozsonyi Hviezdoslav-szobor előtt: „Az do Vácu v§etko zpáí!" (Vácig mindent vissza!). Közben azonban ugyanolyan főiskolások álltak a járda mellett és odakiáltották nekik — ne tüntessetek, mert nem kapunk magyar sertéseket! — Sokszor halljuk egyesek intim vallomásait, hogy nem értenek egyet a mai vezetőkkel, de ugyanakkor méltatlankodva hangoztatják, nem kell nekünk Magyarország semilyen formában. Arról pedig, hogy ismét a csehek jöjjenek vagy netalán mások, hallani sem akarnak. Az anarchikus történelemszemlélet élénk tanúbizonysága a németekről alkotott fogalom. vMagukban idegenül állnak velük szemben, ellenkeznek, de ugyanakkor elismerik, hogy nélkülük nem volna önálló államuk. Bár ugyanakkor már azt is láttuk, hogy az állammal szemben is idegenül állnak. A cseheket ösztönösen nem szeretik, viszont önelégült tréfákat gyártanak arról, hogy a németek helyzete állítólag milyen nehéz a Protektorátusban. A lengyel háború idejében egyszerre szidták és védték a lengyeleket. Rokonszenvük és gyűlöletük egyszerre irányul a magyarok, csehek és németek felé. A végeredmény az az anarchikus történelemszemlélet, mely eddig csak a meglévőket rombolja, eszmék helyébe indulatokat helyez és építeni még nem tudott. Ezt a szellemi anarchiát jól ismerik a szlovák körök is. Aliközben a rádió, a rendeletek sorozata és a sajtó meg egyes kiadványok szimptomatikusán akarják gyógyítani a bajt, Hrusovsky Ferenc szlovák nemzetgyűlési képviselő és a pozsonyi egyetem történettanára gyökeréhez nyúlt hozzá. Nemrégen jelent meg 400 oldal terjedelmű könyve: Slovenske dejiny (Szlovák történelem). Művét nem a szaktudósok számára írta. Szeme előtt éppen az az igyekezet lebegett, hogy az eddigi rombolások kusza nyomai felett, szűz és megműveletlen talajon kiépítse a szlovákság modern, minden vonatkozásának megfelelő történelemszemléletét. HruSovsky jól ismerte fel, hogy a történelemszemlélet nem egyes emberek s kiváltképpen nem egyes kiválasztott emberek tulajdona, hanem a tömegeké. Könyve, melyet a szlovák sajtó „szlovák bibliának" nevez, „melynek minden szlovák ka26*
380
MAGYAR
SZEMLE
*94<>
rácsonyfa alatt van a helye", a legszélesebb tömegeknek szól. Stílusa egyszerű, gördülékeny, eseményszerűségében friss. A szöveget átszövi a nemzeti buzdítás mondataival, par excellence olyan munka, mely nevelni, alakítani akar. HruSovszky bőven merített a legújabb magyar történelmi kutatásból. Munkája modern és korszerű. Magyar szempontból azonban nem objektív oldalai fontosak, hanem egyedül az a körülmény, hogy képes-e a szlovák tömegekre tartós és mély hatást kifejteni és ha erre képes, milyen lesz ennek az eredménye, milyen lesz a nyomán felébredő és kifejlődő történelemszemlélet magyar szempontból? A könyv elrendezése és stílusa nem hagy kétséget afelől, hogy a mély és tartós tömeghatás meglesz. Annyival inkább fog bekövetkezni, mert minden gondolata, minden véleménye teljesen szűz talajra hull. A munka az első szlovák történelem a szó szintétikus értelmében. Sasinek ugyan írt egyszer egy összefoglaló munkát: Slováci v Uhorsku (Szlovákok a magyar államban) címmel, de ez nem volt egyéb a szlovák személyi vonatkozások felsorolásánál. Akkor, amikor egy államra szert tett nemzetet kell nevelni, semmi szerepe nem juthat neki, éppen úgy, mint Botto „Slováci" című művének sem, mely kizárólag a XIX. század szlovák ébredését rajzolta meg. Ezenkívül sok érdekes és értékes monográfia jelent meg, elsősorban Dániel Rapant két alapvető könyve, melyben a szerző sok kitűnő adatot gyűjtött össze. Most, az új állam megalakulásakor egészen másról volt szó. Ezer évig visszamenőleg hitelesíteni kellett az államot, meg kellett teremteni a mai szemlélet folytonosságát. HruSovszky itt nem támaszkodhatott az elmúlt húsz év cseh történetíróira, mert az új szlovák állam a csehszlovakizmus eszméjének a megtagadásából született. Chaloupecky, Prazák és a pozsonyi egyetem „történelmi eszmegyára" elválasztotta ugyan az ezeréves szlovák fejlődést a magyartól, de viszont odakötötte a cseh történelmi fejlődéshez. Chaloupecky még odáig is elmerészkedett, hogy Szlovákiát a középkorban a szent Vencel-korona tartozékának álKtotta oda, Prágák meg a szlovák nyelv önállóságát is tagadta. Hru§ovszky az építést elölről kezdi. Teljesen szakít a csehszlovakizmus ideológusaival, sőt könyvének megfelelő részeiben nyíltan megbélyegzi csatlósaikat. Feladata ezen a téren elég nehéz volt, mert két dolgot a mai szlovák sem tagadhat meg : a szlovák kulturális fejlődés a középkor óta nevezetes cseh hatásokat tüntet fel és az önálló szlovák állam sem születhetett volna meg, ha a történelmi előzmények sorában nincsen ott a cseh politikusok, a cseh légiók háborúalatti szereplése. Hrusovszky nem tagadja meg a csehek ebbeli érdemeit, de mindenütt kiemeli, hogy a cseheket önző célok vezették és kezdettől fogva szembehelyezkedtek a szlovákok önálló nemzeti létének elismerésével. Hogy HruSovszky a történelmi folytonosságot megtalálja, miként előszavában kifejezetten hangsúlyozza, nem ír államtörténetet, de még etnikai történelmet sem, hanem három elem kombinációjában keresi meg a folytonosságot. A föld, a nép és az állam kombinációjában. A szlovák államiság történelme szerinte külön, sajátos történelem a magyar fejlődéssel szemben, mert a magyarságnak a honfoglalásig még nem volt, 1918 után pedig már nem volt közvetlen köze a szlováksághoz. Ez a két idő azonban a könyv legkisebb részét foglalja el. HruSovszky sem kerülhette ki azt, hogy ezer éven keresztül tmagyar föld és a szlovák föld, a magyar nemzet és a szlovák nemzet közös Jbrsot jelenteit. Ennek a korszaknak szlovák szempontból ugyan nagyon változó tartalmú részei vannak. Hol csak a föld történelmét lehet megírnia tipikusan szlovák események hiányában, hol pedig egyes vonatkozásokból mozaikszerűen kell összeillesztenie az etnikai történelmet, mert a szlovák
Június
DUKA ZÓLYOMI:
MAGYAR
TÖRTÉNELEM
381
mint nemzet akkor még nem létezett. Sok helyen találunk ezért a modern időből visszavetített tételeket. Nemzeti elnyomásnak minősíti az általános szociális elnyomást, szlovák nemességről beszél, holott akkor még csak egységes nemesség volt az országban. Máskor meg a személyi eredetet erőszakosan ragadja ki és például Mányoki Ádámot és Beniczky Pétert szlováknak állítja oda. Tulajdonképpen a szerves szlovák történelmet, az öntudatos szellemiség útját csak a XVIII. század végétől kezdve tudja segédeszközök nélkül megrajzolni. A legújabb kor eseményeit a Björnson és Seaton Watson óta ismert fogalmazásban adja. A magyarság elnyomta a szlovákságot és még elemi jogait sem tisztelte. Mai magyar szempontból és még inkább a kisebbségi sorsban megtisztult álláspont alapján el kell ismernünk, hogy hibák valóban történtek. Saját történelemkutatásunk felfedte a neobarokk társadalom vétkeit, a szlovák önálló nemzeti jelleg el nem ismerésének alaphibáját, a tűszúrás politikájának magtalan cselekményeit. Viszont ugyanakkor kétségtelen, hogy a magyar szellemi fejlődésnek volt olyan vonala, mely messze felette állt a szűkkeblűségnek, Wesselényi, Eötvös és Deák vonala és kétségtelen az is, hogy a nemzetiségek sem voltak hiba nélkül. HruSovszky csak az egyik oldalt látja, azt az oldalt, mely a jövőben is alkalmas arra, hogy a mult félszegségeiből, félreértéseiből és kölcsönös hibáiból áldatlan jelent csináljon. A könyvnek ez a része semmiképpen sem alkalmas arra, hogy a két nemzet között a megértés légkörét elősegítse. A hatás annál veszélyesebb lehet, mert ez a rész a csehszlovák időszak tanaiban alkalmas elődöt talál és ezeken megerősödve építi ki a magyargyűlöletet és az érzelmi eltávolodást. A könyv magyar vonatkozásai kétfélék. A modern időre vonatkozólag a kölcsönös megértés szempontjából negatívok, gátlók. A „madfarsky §tát", miként 1867-től kezdve nevezi tüntetőleg az „uhorsky §tát"-tal szemben, nem egyéb itten, mint a nemzetiségek fogházőre és kínzója. Hungária nemzeti békéjét megértéssel kezeli a szerző. Nem egyszer jelenti ki, hogy a középkorban nem volt nemzetiségi elnyomás és az „uhorsky 5tát" minden tagjának állama volt. Megállapításai, melyek remélhetőleg eljutnak a szlovákság széles tömegeibe, egyszer és mindenkorra véget vetnek az ezeréves elnyomás meséjének, mely legújabban is annyiszor üti fel fejét. Objektív dicsérettel nyilatkozik Szent Istvánról, Mátyásról, Pázmányról, eloszlatja Csák Máté szlovákságának és JanoSík „nemzeti" példaképének a meséjét. Részleteiben a könyv középkori része hasznos és a szellemi revízió jegyében termékeny. De ezek csak részletek. Mert a középkori rész minden lényege is odairányul, széles, a részleteket elsöprő folyásban, hogy a magyar kapcsolat, a magyarság jelenlétének minden jegyét eltörölje. Aki nem tudja, a könyv nyomán nem jön rá arra, hogy Szent István és Pázmány magyar volt, hogy az „uhorsky Stát" nem egyes nemzetiségek külön munkájából született, hanem a magyar államalkotó tehetség kohójában, hogy nem a magyarság volt az uhorsky stát történelmének „egyik" nemzetisége, hanem mozgatója, irányítója és szellemi vezére. A szerző elismeri a közös uhorsky Státot és megemlékezik — a szülő megnevezése nélkül — a magyar építő munka nagy tényeiről és eredményeiről, a magyar nemzeti funkciót, sőt még a „madarsky" jelzőt is mindaddig száműzi könyvéből, amíg a modern korban a megbélyegzés hangján nem tárgyalhat róla. HruSovszky „magyartalanltja" a magyar történelmet. A szűz talajon épített új szlovák történelemszemlélet első munkájában még nem szabadult fel felesleges és káros előítéletek bilincseiből. A „magyartalanított" magyar történelem igen veszélyes és messze időre kiható kísérlet. DUKA ZÓLYOMI NORBERT
