A R N D T MAGYAR UTAZÁSA 1798-BAN. I. HAJÓÚT
BÉCSTŐL POZSONYIG
—
E G Y NAP POZSONYBAN.
A R N D T E R N Ő M Ó R I C , a n é m e t f e l s z a b a d u l á s é s egység történetének j e l e n t ő s alakja, t ü z e s s z a v ú politikai író és költő, m é g n e m volt neve zetes személyiség, amikor az
1798.
évben
i f j ú k o r á n a k v i d á m vándorlásai
k ö z b e n s z i n t e v é l e t l e n ü l m a g y a r f ö l d r e i s elvetődött. M i n t h a m a g a i s é r e z n é ú t l e í r á s a i b a n 1 , h o g y kissé furcsa ötlet v o l t e z a k i r á n d u l á s a , e l ü t ö t t a s z o k o t t l i n e á t ó l , a m i a l á t n i és m ű v e l ő d n i vágyó e m b e r t a k k o r a n a g y r é g i kultúrák országain át vezette.
N e g y e d é v i bécsi
t a r t ó z k o d á s u t á n I t á l i á b a , a z u t á n p e d i g F r a n c i a o r s z á g b a k é s z ü k ; kéthetes m a g y a r ú t j a v á r a t l a n e p i z ó d v o l t c s u p á n . D e — j e g y z i fel útirajzában — a Bécsről szóló
f e j e z e t f ü g g e l é k é ü l s z í v e s e n v e s z i k talán n é m e l y e k e z t a
k i c s i n y k i t é r é s t i s m a g y a r f ö l d i e m l é k e i r ő l . E g y e s b é c s i ismerősei biztatták ő t e r r e a z ú t r a , d e l á t h a t ó l a g m é g t ö b b e n v o l t a k B é c s b e n , akik n e m igen t a n á c s o l t á k a m a g y a r o r s z á g i k i t é r é s t , e l l e n k e z ő l e g r o s s z információkkal e l akarták
Magyarország
m e g l á t o g a t á s á t ó l riasztani.
A m i n é m e t ü n k a z o n b a n s z e r e n c s é r e n e m a z z a l a céllal utazott, h o g y c s a k a z t n é z z e m e g , a m i t m á s o k i s l á t n i v a l ó n a k h i r d e t t e k s h o g y csak a z t e s s é k n e k i , a m i n e k h a g y o m á n y s z e r ű e n m i n d e n k i n e k tetszenie k e l l . lehet mondani,
semmiféle
céllal s e m utazott.
Azt
I n k á b b hányattatta m a g á t
a n a g y v i l á g b a n , m i n t s e m u t a z o t t . S i n k á b b dacolt azzal, amire mások rá a k a r t á k v o l n a b e s z e l n i , s e m h o g y kíváncsiságát tudós elégítette v o l n a ki. A h o l híres
programmok
szerint
n a g y s z e r ű s é g e k ajánlkoztak, o n n a n gyakran
ú n o t t a n s i e t e t t e l ; a h o l n e m v o l t m á s , m i n t f o l d , é g , f a é s fűszál, ott tűnődve állott
sokáig.
A m i k o r k o c s i n j á r h a t o t t v o l n a , n a g y o k a t v á n d o r o l t gyalog
s z e r r e l ; e s ő b e n , s z é l b e n o t t h a g y t a a v á r o s o k k é n y e l m é t s rótta v i d á m a n a hegyeket
és völgyeket.
„ V i d á m a n " , — e z é r t n e h é z i r o d a l m i f o r m á b a n h í v e n m a g y a r r a fordítani útleírásait.
Mezők,
l o m b o k , falvak, nyájak s
m á s i l y e s f é l e teremtésadta
d o l g o k r a j z á h o z e j e l z ő t ragasztja; t á n legkevésbbé akkor, amikor valami olyat
lát,
ami
v a l ó b a n a z e m b e r e k m e s t e r s é g e s f e l v i d á m í t á s á r a v a n szánva.
V é g ü l m é g i s c s a k r á k e l l j ö n n ü n k , h o g y e s z ó n e m jelző, hanem a vándor keblét
feszítő
hatalmas
életkedv.
„ U t a l ó n a k vidámnak kell lennie,"
—
m o n d j a e l ő r e i s — „ m i n t a h o g y a n u t a z á s k ö z b e n é n vagyok a világ legjobb k e d v ű e m b e r e " , „ s e m m i s z é l o l y m e t s z ő n e m lehet, s e m m i eső n e m verhet o l y c s u r o m v i z e s s é , h o g y elrontsa Mint
Bruder
kedvemet."
S o r g e n l o s u t a z o t t m i n d i g , m o n d j a ö r e g k o r á b a n ; csak
n e m t ú l k ö n n y e d é n , e l ő k é s z ü l e t , t a n u l m á n y o k nélkül. Csak később jött rá, h o g y m é g i s é l t b e n n e v a l a m i h o m á l y o s , ösztönszerű cél, ami vezette é s h o g y m é g i s í g y i s m e r t e m e g l e g j o b b a n a dolgokat, embereket é s népeket. 1 E r n s t M o r i t z A r n d t s R e i s e n d u r c h einen T h e i l Teutschlands, Ungarns, I t a l i e n s u n d F r a n k r e i c h s . I I . k i a d . L e i p z i g , 1804. 1 , k . 2 7 5 — 3 4 4 . 1 l .
Úgy látja később, szerencsétlenség lett volna, ha már utazásközben egyre méregethette volna, hogy íme, ezzel s azzal is tágult látóköre. De így is fest útleírása, mit mindjárt hazatérte után négy kötetben tett közé. Naplószerű feljegyzések, formáló és igazító gond nélkül. Semmi csinált gondolat, mesterséges hatás, mellyel érdekesebbekké akarná tenni a dolgokat, mint amilyenek azok valójában voltak. S ezért talán legillőbb hozzá, ha mi is mindjárt útnak indítjuk őt, közben ismerkedvén meg vele annyira, hogy megmagyarázhassuk magunk nak, miért jött el hozzánk és miért látta földünket és népünket úgy, amint azt leírásában hol örömmel, hol részvéttel elbeszéli. Tehát 1798 augusztus 17-ének reggelén a bécsi Dunaparton üldögélt a Hugelmann kávéházban, ahol, mellesleg megjegyezve, egy magyar újságot is látott Nyilván a „Magyar Kurír"-t; ez volt akkor az egyedüli magyar hírlap s ez is Bécsben jelent meg. A hajó indulására várt ott négy társával együtt, mert úgy tervezték, hogy Pestig a Dunán mennek s onnan aztán gyalogosan vissza az osztrák határig. Reggel kilenctől tizenegyig vártak itt, tizenegytől fél egyig pedig a hajón, rekkenő nyári hőségben. Mert ugyan minden indulásrakész volt már, de tíz és tizenkét óra között nem indul el egy hajó sem, ha már előbb nem indulhatott. Várni kell, míg az óra elüti a teljes tizenkettőt. Arndt nem tudott rájönni e babona magyará zatára, valamint arra sem, hogy miért tiltják el s üldözik a matrózok a fütyörészést a hajón. Szerintük a viharokat lázítja fel ezzel az ember. El kellett hit tűrni a legdurvább rendreutasítást is, hiszen oly sok lélek üdve és biztonsága forgott kockán. Déli fél egykor végre eltaszították a parttól a bárkát. A folyam árja volt fő hajtóereje, ahol lehetett, segítettek vitorlával is és ahol kellett, evezőkhöz is nyúltak, így oly helyeken, ahol szélessé és lassúvá vált a Duna, vagy pedig ha a szél elült Ilyenkor azok az utasok fogták kezükbe az evezőket, akiket éppen erre való tekintettel ingyen vettek a hajóra. Arndt, szokása szerint, nem nyughatott, míg sorban meg nem ismerte útitársait, keresvén köztük olyanokat, akik tréfára, csínyre alkalmasak. Már beszálláskor feszülten szemügyre vették ily szempontból az újabb és újabb jövevényeket. Némelyik sokat is ígért. Sokan voltak, férfiak, nők, ifjak, lányok, világiak és papok, keresztények és zsidók. Podgyászukon, ládákon, zsákokon táboroztak, kiki ahogy helyét találta. Arndt kiemeli, hogy a csőcselék a zsidókkal együtt önként elkü lönítette magát s legföljebb nagy hőségben, kipárolgásaval, volt terhére a jobb közönségnek. Elhaladván a Práter mellett, a teljes és osztatlan Duna tárult szemük elé. Síkságok és kedves szigetek közt hajóztak tova. Vadkacsák és kicsiny sirályok voltak egyedüli kísérői csöndes útjuknak. A part mezőin ritkán látni embereket, még ritkábban nyájakat. A falvak, legalább szemre, mind alázatosabbak és szegényebbek lesznek, amint a magyar határhoz köze ledik a hajó. Szalmatetős, meszeletlen házak; kicsiny és alacsony ablakok. Misztikusan szomorú minden; Arndt az ő északi szülőföldjének, Rügen szigetének halászfalvaira emlékezik. Majd emelkedni kezdtek a partok, hegyek közé szorult a folyam; Hainburg várromjának szürke tornyai alatt úsztattak el. S míg e képben merültek el, hirtelen fordulót vett a Duna, hogy valami még sokkal szebbet tárjon eléjük. Meredeken és hatalmasan mutatták homlokukat odaát a hegyek s ott, ahol a Morva dühösen örvényelve zúdul a Dunába, egy magányos szikla pompázik a folyó fölött, tompakúp formájára csiszolt kőszál, rajta büszke torony és vár, mely Dévény kicsiny városát őrzi. A
hegyek zölderdős fejükkel a felhőkig szöknek fel itt, a magyar határon s mélybevesző szőlőikkel hol közeledve, hol távolodva kisérik a Dunát; mintha m i n d e n órában varázsvessző érintené az embert, ki megbűvölve áll a látvány előtt. Így írja le Arndt Magyarföld kapuját. Odabenn aztán nyugodtabbá válik már minden; a hegyek csak hátairól integetnek utánuk már. A Duna széles vize ezernyi hullámával, mind méltóságteljesebben ömlik tova. í g y m e n t az út, vidáman és jókedvűen, egész alkonyatig, amikor Pozsony partjainál kötött ki hajójuk. * M i u t á n egyik vendéglőtől a másikig hiába vándoroltak, végül a „ S o n n e " - h o z címzettben mégis szálláshoz jutottak. Aztán mindjárt a sétányra siettek ki, hol az alkonyi derengésben méhrajként nyüzsgött a tömeg és ahol a szép úri lányok egész serege mosolygott hamarosan reájuk, felfedezvén bennök az idegent. M á s n a p bejárták a várost. „ P o z s o n y városának fekvése egyike a legszebbeknek és legvidámabbaknak a világon. O l y vidéken, mely mindent gazdagon terem, amit csak az e m b e r az ő első-, másod- és harmadrendű szükségleteire kívánhat. A n a g y D u n a folyam mellett, mely a közlekedést szolgálja és a városnak o l y sok előnyt és könnyebbséget nyújt, magas szőlőhegyek lánca alatt fut belé a síkságba, mely mérhetlenül terjed tovább kelet felé." „A voltaképeni város kicsiny, de a külvárosok háromszor akkorák és m i v e l mind egyben épültek, mégis csak nagy városnak lehet mondani, akárcsak L i n z e t az ő külvárosaival. A tulajdonképeni várost tán azzal tudnám az úgynevezett külvárosoktól megkülönböztetni, hogy sokkal jobban van építve és n e m egy csínos, cserépfödte háza van; a külvárosokban azonban részben csak vályogfalak és zsindely. Szemre szomorú ez és veszélyes, ha t ű z támad, ami itt mindig borzalmasan könnyű munkára talál. Elutaztam után körülbelül nyolc napra magában a városban több mint harminc ház égett le s egy csomó istálló, egy faraktár és egy nagy szalaggyár; oly kár, m i t 40.000 forintra becsültek. A házak egy része jól épült, még a zsinde lyesek is és találni néhány szép és egyenes utcát is, de egészben véve lehetetlen a várost szépnek nevezni. Jórészt hegyen fekszik, hepehupás, ferde és görbe s többnyire nyomorúságosan van kövezve; egész észak keleti része puszta és forgalomnélküli. Csak a Duna felé élénk és vidám s itt találni csak széles utcákat, csínos sétányokat, finom házakat, pozsonyi m o d o r b a n . I t t van a középpontja minden életnek és nyüzsgésnek, üzletnek és szórakozásnak; nem is kell tovább menni, hogy a lakosságot és annak élete folyását dióhéjban lássuk. Itt vannak a legjobb vendéglők, itt a néhány nagy raktár, egy tekintélyes kaszárnya s az elegáns színház és vigadó. Itt v a n a repülőhíd, jönnek és mennek a dunai hajók, itt kötnek ki az apró csónakok és ladikok gazdag és olcsó évszaki termékeikkel: röviden itt van m i n d e n élet." „A színház és egyúttal a vigadó valóban igen csínos és dunamenti kellemes fekvése m é g inkább emeli szépségét. Hosszú épület, egyszerű stílusban. E g y i k fele csinos színháznak van berendezve, a másikban fenn f i n o m táncterem, üdülő szobákkal, konyhával s más szükségessel; alant pedig i g e n elegáns kávéház, amilyent Bécs egyet sem mutathat fel, egy nagyteremmel, több mellékszobával, billiárdokkal; mindenütt nagy már ványasztalok, tükrök, csillárok díszítik ragyogóan. Telente hetenkint meg határozott összejövetelek vannak itt, gyakran bálok és álarcosvigalmak, mikre minden tisztességes ember és rendes család előjegyezhet és amelyeken
a városban élő legelső emberek s legnagyobb mágnások is résztvesznek. Az egészet különben is a város mágnásai és gazdag családjai építették." „Ez épület északi oldalán csínos sétány van, egy szabad terén több sor hársfa és gesztenyefa, ahol estefelé, mint a közeli Dunaparton is, nyü zsögnek a sétálók. Mindjárt e sétány bejáratánál van a másodrangú színház, természetesen csak szegényes, egyemeletes, zsindellyel fedett épület, az úgynevezett nyári színház. Mélyebben benn a városban van m é g Batthyány hercegprímás palotája és a vármegyeház, egész tekintélyes, bár tulajdono suknak és a gyülekezetnek nem egészen megfelelő épületek." „Magasan a város fölött áll a vár, kezdetén a hegysornak, mely észak kelet felé félkörben veszi körül a várost. Tiszteletreméltó emléke a múltnak, melyben valamikor nem egy király lakozott, most azonban láthatólag kikerülhetetlen sorsa felé töredezik. Keleti végén Mária Terézia új stílusban épített hozzá egy szárnyat, amikor József királyfival menekültében itt lako zott uralkodása első rossz idejében s nemes, hősies magyarjait innen küldte ki, hogy örökös tartományait a franciák, bajorok és brandenburgiak kezéből kiragadják. Most a császárnő lakosztályait s a többi régi és új részeket is ifjú papok lakják, kiket több tanító itt készít elő jövő hivatásukra; az érsek szemináristáinak nevezik őket. Belül bizony sivár képe van az intézetnek, a fiatal papok láthatólag nem sokat adnak a rendre és csínra. A m i t emlé kekben, képekben, fegyverekben, török trófeumokban és a régi idők más furcsaságaiban azelőtt e vár őrzött, azt mind Budára, az ottani várba szállí tották át, megfosztván így a pozsonyiakat e kincsektől, amiért eléggé el is vannak keseredve. A várból, sőt már környező falairól is nagyszerű kilátás nyílik a városra, körül a gazdag tájra, a büszke folyamra és a távoli hegyekre s dombokra egész Morvaországig, valamint Bécs öreg Szent István tornyának csúcsáig." „Tulajdonképen Pozsony Magyarország fővárosa, de Buda és Pest vitássá tették e rangját. Minthogy a palatínus Budán székel és ugyanott van székhelye a legfőbb törvényszékeknek és a legtöbb kormányhivatalnak, Pozsonyt már alig lehet fővárosnak tekinteni. Kevés mágnást és nemest lehet itt látni. De most nyár van s télen állítólag sokkal mozgalmasabb az élet, bálokkal álarcos mulatságokkal, színházzal s más szórakozásokkal." „Minthogy a város oly közel fekszik Németországhoz és legtöbb s legközelebbi forgalma Bécshez köti, csaknem egészen el van németesedve; még a viseletben sem látni sok magyarosat. A legtöbb magyar beszél néme tül is, még a közönséges ember is érti e nyelvet. A vidék lakosságának jó része különben német eredetű, a telepesek utódai, kiket a középkor magyar királyai ázsiai népük európaivá tételére és humanizálására hívtak be az országba, városokat és falvakat adományozván nekik benépesítésre és meg művelésre. Nyári és téli színházuk, olvasmányaik, sőt könyvkereskedéseik is csaknem kizárólag németek. Még született magyaroktól is hallottam, hogy jórészüknek már nehezére esik a folyékony beszéd anyanyelvükön, annyira elidegenítette őket attól a megszokás. És a magyarok itt nem is oly komolyak és zárkózottak, mint másutt, idegenekkel, sőt bennszülöttekkel szemben is, ami azonban nem otrombaság és esetlenség tőlük, hanem jellemük követ kezménye. Itt előzékenyek, barátságosak és szolgálatkészek, mint a jószívű bécsiek és az idegennel rögtön beszédbe és tárgyalásokba ereszkednek. A kávéházakban, a billiárdoknál, a sétányokon alig hallani mást, mint német szót. Csak a távolról jött paraszt, kinek ritkán van dolga a városban, szól szí vesebben atyái nyelvének édesebb hangjain, még ha elég jól ért is németül." „Máskülönben e hely meglehetősen élettelen s nagyságához viszonyítva elég néptelen. A föld sava, az ipar és szabad munka, a kézművesség és gyárak még igen hiányoznak innen s az ország jelen állapotában termé-
szetesen aligha is fognak kifejlődni. Minden első természeti produktum, bor, gyümölcs leírhatatlanul olcsó és kiváló minőségű; az ételek is jobbak már, mint Bécsben. De erről majd bővebben Buda és Pest fejezeténél." „ A n n á l mostohábban áll a lelki táplálékok dolga. Hiába keres itt az ember igazi irodaírni életet, szabadság nélkül nincs is az sehol. Már Bécsben is sok jó német elmeélnek, igazi szellemnek el van vágva az útja; még kevésbbé érvényesülhet itt. Silány regényeket helyezhet el leginkább a könyv árus és ezeknek kellene a nyári színház Kasperlejével egyetemben az ízlést javítaniok, az erkölcsöt finomítaniok és nemesíteniök. A magyar férfiak és nők legalább annyira kedvelik az ilyen olvasmányokat, mint bármely német város; az itteni polgárok leányai, a borbélyok, lakájok e szempontból semmiben sem maradnak a mieink háta mögött." „ E s t e a kávéházba mentünk, majd a szép bálteremben bámultunk meg n e m egy hófehér női arcot és Minerva- s Diana-termetet. Oly előny, mit kevés európai nőnél találni abban a pompában, mint a magyaroknál. Innen a nyári színházba vetődtünk el, mely most egyedül szolgálta a közönséget, mert az állandó színház nyáron zárva van. A nyári színház finom deszkaépület galériával, parterre-el és nobel parterre-el, ahol a nép tekintélyesebbjei ülnek. Mi sem akartunk ma plebejusok lenni és megkockáztattuk a tíz krajcárt a nobel parterre-ért. A színház öt órától este tízig van nyitva. K i k i végignéz pénzéért három felvonást, mert ennyiből áll a darab; mindegy, melyik felvonásnál kezdi. Mindegyik felvonásra külön fizetik a díjakat, csak a galéria és a nobel parterre mentes e megszégyenítő ide-oda járkálástól, mert jegyeket kapnak, melyekből minden felvonás előtt egyet leadnak. A zenekar néhány béna sípból, egy kis- és egy nyomorult nagydobból állott. A darab c í m e : Kasperle öröksége; az idei divatos ízlés minden rekviritumával, lovagokkal, apródokkal, nemes szüzekkel, varázslókkal, óriásokkal, kísértetekkel, véres gyilkosságokkal és ami még egy pokoli elégikus tragikomédiához tartozik. Kasperle jól játszott, tán Bécsben járta tanulóéveit, vagy pedig a Marinelli-féle Kasperlétől lesett el és jegyzett m e g valamit. A nők egyike csodaszép volt, nyilvánvalóan túl jó e színész társaság számára, de ő is, mint a többiek is, csapnivalóan játszottak, amint hogy a lovagok is silány, csetlő-botló és betűrágó fickók voltak. Egyikük azonban mégsem látszott egészen közönséges színésznek. Hosszú lábaival oly rátartian és hatalmasan lépegetett, mintha legalább is a bécsi Nationaltheater közönsége ülne előtte; így becsülte meg önmagát és tízkrajcáros nóbelparterristáit magas komolyságával a bolond játékban; Mégis csak tréfás dolog, mint gondolja magáról minden ember, hogy valami nagyot játszik és hogy m é g a Kasperliádéknak is megvannak a maguk hősei és kedvencei! Jobban örültem e lovagnak, kicsiny szavainak és nagy léptének, hangjának, mint valami közepes színésznek, ki mindenfélének silány keve réke. V é g ü l is ki ne kedvelné meg e Kasperlét, ha látja, milyen hatalma van a homlokok ráncainak eltüntetésére és az ajkak mosolygóvá varázsolására?" Szószerint ez az, amit Arndt Pozsony város külső-belső életéről fel jegyez. Árnyékéletet lát itt mindenben, mi az irodalmat és művészetet illeti. M i n t ahogyan Bécsben is csak árnyékéletet látott. A bécsi kormánynak minden újat és hatalmasan előretörőt elnyomó gyámkodását okolja mindezért. A francia forradalom hatása alatt s nálunk különösen Martinovics nemrég elfojtott összeesküvése után vált e gyámkodás hosszú időkre rendszerré. Jellemző Arndtra, hogy amikor hajója Pozsonynál kikötött, első tekin tete nem is a várost kereste, hanem túloldalt a vizén át bájosan integető szigeteket, ligeteket, kicsiny falvakat. És másnap kora reggel, még a város megszemlélése előtt, valóban e békés partokat kereste fel először. Erdős szigetecske, amelyen a pozsonyi világ a bécsi Práter módjára
szokott szórakozni. Csinos sétahelyek, melyek a Duna tűkre mellett és apró patakoktól meg-megszakítva igen bájosan hatottak. Kicsiny vendéglők, tekepályák és más különlegességek, de a pozsonyiak mégis csak túloznak, amikor a Práterrel hasonlítják mindezt össze, amely mégis csak sokkal szebb s amelyben ezerszer nagyobb a forgalom és népcsődület. Beljebb a sűrű ségben nyulak, szalonkák, vadkacsák raja. Magyar földdel vadászörömökben alig versenyezhet más országa Európának s oly sok jó céllövőt is alig találni másutt, mint a magyarok között. E szigetet egy nagy híd köti össze egy másikkal, amelyen bájos parányi kis falura találunk. Míg Pozsony városi látványosságait meglehetős szapora kritikává sorolja fel, itt csak csodálni valót lát az északi tengerpart fia, ki a zord termé szettel való folytonos küzdelmet tapasztalta otthon maga körül. A falvacska körül gazdag mezőkön marhák és lovak sokasága legelész. A faluban egy alacsony, szalmafedelű házikóba tért be az idegen társaság. Barátságos anyóka ült orsója mellett egy szőllőlugasban; a nehéz szőllőfürtök ősz hajára csüngtek. Körülte két kedves gyermek játszadozott dinynyékkel és tökökkel. A barackfák ágait a nyitott ablakokba hajlította be érett gyümölcsük. Az öregasszony az idegeneket nyájasan késztette befelé; tejet kértek tőle, amiért aztán csak hosszú huzavona után fogadott el valami fizetést. A kertben szőllőfürtök alatt telepedtek le. A nap fényesen ragyogott; a hatalmas fák buja lombjukkal csöndesen s patriarchálisán állottak körültűk. „Átéreztük a jámborság és elégedettség ez édes csöndéletét, mit ily kuny hóban s kertecskében valóban át is tud élni a tiszta szív. A barátságos öreg, ki mellénk ült a napra, a játszó gyermekek, hallgatag fák s nyájak, a folyam távoli zúgása, ó, mi végül is oly fájdalmasan beszéltünk arról, mily emlékeket mozgat meg majd szívünkben harminc év múlva ez édes otthon, a mi északt rónáinkon és partjainkon, hol nem csüggenek szőllő fürtök fölöttünk s nem hallik a vincellér kiáltása Ó délföld! Ó déli égbolt! Miért is nem juthattál mindenkinek osztályrészül?" Ha Pozsonyban kellene laknia, — mondja Arndt — itt lenne minden napi pihenőhelye. „Milchinsel"-nek nevezik ez ártatlansággal teli paradicso mot, melyen a Dunát s a partokat fák és bokrok szegélyezik, területének többi része pedig nagy rét, a legbujább zölddel. Télen-nyáron friss tej és vaj. Földig hajló gyümölcsfák, a magas kukorica között pettyezett arany sárga dinnyék vidám sorokban, „Ó, van a földön még elég paradicsom, csak több jámbor szív kellene, ki lakhatnék b e n n ö k ! " Hosszan üldögéltek ott kinn a „Tejszigeten", majd egy vidám órát bolyongtak mezőin és lombjai között. Hazafelé menet kissé elnézegettek a bécs—budai országúton, mely a szigeteken át halad. K o c s i k , lovasok állandó sora mozgott azon; akkor még többet jelentettek az országutak, nagyobb élet folyt rajtuk, mint napjainkban. A tutajon, azaz Arndt szerint a mozgó hídon, francia papok kerültek melléjük, kik fűt-fát összebeszéltek előttük viselt dolgaikról, bámultatni szerették volna magukat a németekkel. Forradalom ide, forradalom oda, a pa pok büszkék voltak, a francia seregek az előző évben végigverték fél Európát. Az igazi magyar ebéd aztán ismét visszatérítette társaságunk figyelmét a magyar föld vendégszerető bőségére; dallal és muzsikával keltek fel asztaluktól. Este is sokáig ültek a dinnyében hűtött legjobb magyar borok előtt, míg végre az ital édes erejétől hevül ten és az ég csillagaitól mámo rosan az álom karjaiba nem merültek. HAJNAL ISTVÁN. (Folytatjuk.)
