APRÓ KÖZLEMÉNYEK. KÖZGAZDASÁG Az észak-amerikai mezıgazdaság fejlıdése és jelentısége. Ismeretes, hogy az északamerikai gazda rendkivül olcsó talajon gazdálkodván, igen nagy elınyben van az európai gazda fölött, egyszersmind kényszerítve van azonban minél extensivebben gazdálkodni, ha azon alacsony gabonaárak mellett – mely az európai piacz távolsága mellett lehetséges – hasznot húzni akar, különösen veszélyessé válik az amerikai concurrentia, midın új közlekedési utak által új területek készlete kerül a piaczra. E tekintetben a hajózható csatornák és a vasutak rendkivüli jelentıséggel birnak. Az észak-amerikai gabonakereskedés úgy van szervezve, hogy – daczára a gyakran többszörös átrakódásnak – kézi munkát a szállitás körül csak a farmer vesz igénybe, midın gabonáját zsákokba töltve, a legközelebbi vasút-állomás elevatorába szállítja. A többi átrakást az elevatorból a waggonba, ebbıl valamelyik fıpiacz vagy kikötı nagyraktárába, ebbıl a tengeri hajóra vagy a csatorna jármüvébe stb. mind gépek végzik. Úgyde vannak Európában – különösen Oroszországban – területek, hol a talaj alig drágább, mint Amerikában, s hol a napszám még olcsóbb, mint az amerikai; ha a tengerentúli verseny mindazáltal ezekre is nyomasztólag hat, ennek egyedüli oka az amerikai gazdasági technika magas fejlıdöttségében keresendı, mely az amerikai farmer’ nagyobb intelligentiája és élelmessége által fokoztatik, mely a még feltöretlen szőzföldet a modern cultura összes segédeszközeivel, kitőnı gépeivel stb. veszi munkába., míg az elıbb emlitett európai területek gazdálkodása alig jobb ma, mint évtizedek elıtt vagy a mult században volt. Ugyanilyenek voltak az amerikai viszonyok a függetlenségi háboru kivivása elıtt, ezután azonban számos gazdasági egylet keletkezett, kiállitások, nyilvános versenyek, folyóiratok, gazdasági lapok csoportosan keletkeztek. A farmerekbıl lett államférfiak fıfigyelmet forditottak a gazdasági fejlıdésre. Jefferson elnök tette a régi ekén az elsı javitást, s az Unio fennállásának elsı ötven évében az öntöttvas-ekék általános használatban voltak; ezeken kivül számos eszköz, péld. a kasza, a szelelırosta stb. javíttatott; elkezdették importálni az európai legjelesebb shorthorn, southdown, merino stb. tenyészállatokat s a drága kézi munkát minden tekintetben kénytelenek voltak gépekkel helyettesiteni. Így 1791-ben vették az elsı szabadalmat cséplıgépre, mely csakhamar annyira tökéletesítve lett, hogy 1840 körül jórészt mindenütt járgányos cséplıgépekkel csépelték a gabonát. Egyidejőleg a tengeritermelés nagy haladásnak indult a cultivatorok, lókapák stb. alkalmazása által. Az elsı hasznavehetı aratóés kaszálógépek szintén Amerikában készültek és mindig szélesebb körben használtatván, folyton tökéletesedtek, míg végül a hetvenes években kévekötıkkel lettek ellátva. Ezt követte a gız-cséplıgépek alkalmazása, szóval a gépmunka folytonos tökéletesitése. Az amerikai rendszerint többvasu ekével szánt, melyek elé 4–8 lovat fog, s melyek a szántó részére üléssel vannak ellátva; igaz az is, hogy 4”-nél ritkán meg, mélyebbre az eke, 6”-re pedig soha. A vetésre szórva- és sorbavetı-gépeket használnak s a tengerin kivül (ezt is csak a keleti vidékeken) mindent gépekkel vetnek. Az aratás az egész terület 1/5 részén gépekkel történik. A cséplést rendszerint vándorló vállalkozók végzik, csak nagybirtokosoknak vannak saját gız-cséplıgépeik. A kézi csép a hadaróval egész Amerikában ismeretlen. Az összes gazdasági munkákat majdnem kivétel nélkül lovak végzik. A gazdák rendkivül érdeklıdnek minden új gép és egyáltalán minden ujitás iránt s azt, ha jónak bizonyul, minden áron beszerzik, s némelyek gépek tekintetében oktalan luxust fejtenek ki.
A fıldmíves a társadalom minden osztályábóí szedi ujonczait, s éppen az ujonczok azok, kik elfogulatlan itéletet és önálló kritikát hoznak magukkal, s így ami nálunk hagyományként száll apáról fiura és unokára, a szomszédjaitól távol esı farmer elıtt ismeretlen: ez kénytelen a maga fejével gondolkozni, s így számos hasznavehetı dolgot talál fel; igaz, hogy a találmányok még nagyobb része teljesen hasznavehetetlen, hiszen csak ekére, illetve az eke javitására 1790–1880-ig nem kevesebb mint 5585 szabadalmat vettek, és jóformán minden talajnak, minden mőveletnek s a legtöbb növénynek megvan a maga különleges ekéje. A gızekék azonban, részint a magas kamatláb, részint a mély mivelés nélkülözhetısége miatt, nem tudnak lábra kapni. Vetıgépekre 2314 szabadalom adatott, és pedig 543 szórvavetı, 310 sorbavetı és 1029 tengerivetö-gépre. Az aratógépekre 6205 szabadalom adatott és csak kévekötıkre 398. Cséplıgépekre 2307 szabadalom vétetett, s csak az Egyesült Államokban 1943 gazdasági gépgyár mőködik, 39.580 munkással. Tartósság, könnyüség és kézhezvalóság jellemzik az amerikai kézi eszközöket: villák, ásók, kapák stb., melyek a legjobb aczélból készülvék. Úgyannyira haladt az amerikai gazdaság, hogy Sewell és Tell angol biztosok jelentésükben azt mondják: „Az amerikai farmokon a jó gépeket és javitott eszközöket nagyobb mértékben használják, mint az angol gazdák.” Mit szóljunk akkor mi magyar gazdák, kik – különösen az ország keleti és déli vidékein – olyannyira hátra vagyunk már az angolokkal szemközt is! NÖVÉNYTERMELÉS. A különbözı talajnemek befolyása a burgonya gumóinak mennyiségére és minıségére. Marek tanár Königsbergben a mult évben nagyobb szabásu kisérleteket tett a burgonya termelésével. Ezen kisérletekrıl szóló jelentésében a talajnemeknek a burgonya gumóira gyakorolt befolyását a következıkben foglalja össze:
a) Az agyagtalaj igen sok gumót eredményezett és sok keményitıt is termett, a burgonyák – melyek jórészt csak takarmányburgonyák voltak – mégis kevesebb keményitıt tartalmaztak, mint a többi talajon termettek és emellett még igen sok volt a beteg gumó is, úgy, hogy az agyagtalajt egyáltalán nem tarthatjuk olyannak, melyen a burgonya termelése biztos. b) A homoktalaj kicsiny, de sok burgonyagumót termett és kizárólag kedvezı volt a koránérı asztali burgonyák fejlıdésére. A homoktalaj emelte az egyes burgonyafélék keményitıtartalmát, úgy, hogy a hektáronkinti keményitıtermés kielégitı mennyiségő volt. Az ezen talajon termett gumók között igen kevés beteg volt. c) A tızegtalajon nagy és sok burgonyagumó termett. Elég keményitıdúsak voltak a gumók és egészség tekintetében is kielégitıbbek voltak, mint az agyag- és vályogtalajon. d) A vályogtalajon általában kevés gumó termett, amely között sok beteg volt található. e) A humustalajok a vályoghoz hasonlólag viselkedtek, termékenységüknek megfelelıleg, nagyobb termést adtak.
csakhogy
nagyobb
f) A mészdús vályog a legrosszabb eredményeket mutatta fel, mert ezen termett a legkevesebb és a burgonyák keményitıtartalma is szenvedett a mész befolyására s a gumók között sok beteg volt. A fagyapot mint almozóanyag és annak korhadó képessége. Dr Ramann és Kaltitsch tanulmányozták a különbözı fából készült fagyapot vízfelszivó képességét s azt 4 c/m hosszura metszett rozsszalma vízfelszivó képességével hasonlitották össze. A közlött adatok azt jelentik, hogy 100 súlyrész különbözı fából készült gyapot hány súlyrész vizet képes fölvenni. Főzfa 333, fenyı 302, fekete nyárfa 275, égerfa 255, hársfa 254, fenyı 200, szil 250,
kıris 233, vadgesztenye 215, erdei fenyı 212, rozsszalma 206, tölgyfa 155, akácz 142, bükkfa 136, nyirfa 131. A puhafák tehát részben több vizet képesek felszívni, mint a rozsszalma; azonban a keményfáké is igen jelentékeny. A fagyapot finomsága vagy durvasága alig gyakorol befolyást a vizfelszivó képességre. A durvább szálu, szélesebb fagyapot alomnak alkalmasabb, mert jóval olcsóbb és nem fonódik oly könnyen az állatok lábára; legjobbnak tartják az 1½–3 c/m széles szalagokat, melyek jobban összeállnak s a trágyatelepen könynyebben korhadnak el. Ami ezen anyagok elkorhadását illeti, a kísérletek azt mutatták, hogy legkönnyebben korhad el a rozsszalma és fölöttébb nehezen korhad a tızegalom. A fagyapot homokkal keverve csak kevéssé korhad, ha azonban trágyalével van átivódva, a korhadása sokkal gyorsabb és kitartóbb; péld. az éger oly gyorsan korhad el, mint a rozsszalma. A fagyapot azonban csak kevés növényi tápanyagot tartalmaz. A fagyapotból csak alig kell több, mint az aloínszalmából. 100 k/g fagyapot 90 k/g szalmát pótol, s igy egy 500 k/g súlyu tehénre naponta 3 k/g fagyapot kell. 100 k/g fagyapot elıállitási költsége, a faértéket is beszámítva, körülbelül 42 krba kerül. A különbözı talajnemek összetapadása. Ez irányban H. Puchner tett ujabban kisérleteket, melyeknek eredményét a következıkben közöljük:
1. A talajnemek összetapadása, azaz azon erı, melylyel a talaj részecskéi egymáshoz tapadnak, a talaj mechanikai összetételétıl, annak nedvességétıl és bizonyos vegyületek jelenlététıl függ. 2. A talajalkotó részek közül legnagyobb erıvel tapad az agyag, míg a többiek: a quarz, a humus, a mész hasonlíthatatlanul kevésbé tapadnak egymáshoz; ez az oka, hogy a talaj kötöttsége az agyagtartalommal emelkedik, s azon mértékben csökken, amely mértékben emelkednek benne a többi alkatrészek. 3. A víznek a talaj tapadására gyakorolt hatása abban nyilvánul, hogy az agyagnál vagy agyagos talajoknál annál nagyobb foku tapadást találunk azokban, minél kevesebb vizet tartalmaznak, mig a humus, a quarz, a mész legnagyobb tapadást közepes víztartalom mellett mutatnak, s ha a víztartalom akár növekszik, akár kevesbül, a tapadás csökken. 4. Ugyanazon talajban a talajrészecskék egymáshoz tapadása különben hasonló körülmények között ezek elhelyezkedésétıl függ. A tömöttebb talaj jóval nagyobb consistentiával bir, mint a morzsás, s a talaj összesajtolása által annak tapadása nagy mértékben fokoztatik. 5. Különben hasonló viszonyok között a benıtt talaj sokkal nagyobb ellenállást fejt ki az ékalaku tárgyak behatolása ellen, mint a kopár. 6. A víznek a talajban való megfagyása rendkivül fokozza a talaj ellenállását úgy az ékalaku testek benyomulása, mint annak felaprózása ellenében. 7. Égetett mész hozzákeverése által az agyag szivóssága bármely nedvességi állapotban nagyon alább száll; a káli, hydrat és káliumcarbonattal való keverés fokozza a légszáraz talaj ellenállását, a nedvesebbét azonban csökkenteni látszik. 8. A talaj megmunkálásánál a nedvességi viszonyok annyiban nem jönnek tekintetbe, mert közepes víztartalomnál (a vízfoghatóság 40%-a) a talajok teljesen porhanyíthatók, noha ez állapotban a legnagyobb tapadást mutatják. Fıdolog, hogy a talaj kellıképen porhanyítható legyen. A carbololeum hatása a növényekre és állatokra. Mult számunkban e czim alatt közlöttek
kiegészitéseül Fischer és Heidlberg czég szivességébıl pótlólag még a következıket közöljük: A carbolineum vagy carbololeum alkalmazása üvegházak, melegágyak vagy oly faedények mázolására, amelyekben növények tenyésztetnek, a növényzet fejlıdésére igen ártalmas, de
egyéb festékek sem válnak hasznára a növényzetnek és a többé-kevésbé fejlıdı gázok a növést megakasztják, sok esetben a növények teljes elpusztulását eredményezik. Bécsben a városi Pelargonium-üvegház összes faalkatrészei carbolineummal mázoltattak be, minek természetes következménye az lett, hogy ezen üvegház tenyésztési czélokra és téli eltartásra teljesen haszonvehetetlenné vált. Ha már az ilyen elrontott üvegházat rendeltetésének megfelelıleg helyrehozni akarjuk, a carbololeummáz legyalulása után nem tanácsos a fát olajfestékkel, még pedig 3–4-szeres mázzal bekenni, mert akkor az illetı semmi czélt sem ért el, azaz csöbörbıl vederbe esett. Legjobb a carbololeumtól megtisztitott faalkatrészeket antimerulion-festékkel bekenni. Az antimerulion-festék a növényzetre semmiféle káros befolyást nem gyakorol és üvegházak bemázolására a legalkalmasabb, mert savmentes. Az emlitett czikk czime azonban arra is enged következtetni, hogy a carbololeum vagy carbolineum az állatokra is káros befolyással lehet; pedig ez nem áll, mert a carbololeum a carbolsavval rokon lévén, pótolja igen sok esetben ez utóbbinak tulajdonságait, s eltekintve a fa conserváló hatásától, az istállók levegıjét is fertözteleniti; ily carbololeum-mázzal telitett istállókban nagyon ritkán és csakis egyenkint lépnek fel ragályos betegségek, melyeknek fészke mindig az istállón kivül keresendı. Az istállóberendezésnek carbololeummal való telitésénél ügyelni kell arra, hogy a mázolt tárgyak a mázolás után azonnal ne vétessenek használatba., hanem idı engedtessék a fának, hogy a carbololenmot egyenletesen magába szívja, ami meleg idınél 4–5 nap alatt eléretik. ÁLLATTENYÉSZTÉS. Sertésetetési kisérlet. Újabban ismét dr Kausz tett aziránt kisérletet, mi elınyösebb: a
sertéseket nedves vagy száraz takarmánynyal etetni? Ennek keresztül vitelérıl a következıket jelenti: Négy darab fajra, korra és súlyra lehetıleg megegyezı süldıt kerestem ki, melyeket burgonyával, répával, tejhulladékkal és konyhai hulladékon tartottam, s melyek abraktakarmányul takarmányrozslisztet és takarmány-árpalisztet kaptak. Kettı a takarmánylisztet szárazan kapta vályujába, s midın azt tisztára fölették, akkor kapták bele a többi takarmányt, nevezzük ezeket szárazan etetetteknek. A másik kettı ugyanazon takarmányt kapta, mint az elsı kettı, csakhogy a takarmányliszt a többi eledellel lett összekeverve, ezeket nedvesen etetetteknek nevezi. Az alábbi táblázat a súlygyarapodást tünteti elı:
Mibıl eléggé kitetszik, hogy ez esetben azon sertések jobban gyarapodtak, melyek a takarmányt szárazan kapták vályujokba. A sertés emésztési képessége és módja fölött abban Hofmeister és Ellenberger tettek kisérleteket, melyekbıl a következık tünnek ki: A kisérlet tárgyát elıbb a zab kihasználása, utóbb a burgonya megemésztése képezte; a burgonya szárazanyaga 80 % keményitıt, 12.20 % fehérjét és 2.37 % rostot tartalmazott. Úgy a szemes takarmány, mint a burgonya etetésénél a sertés gyomrában a különbözı idıszakokban különbözı chemiai folyamatok mőködnek. A táplálékot a gyomor mozgása nem keveri. Daczára a bı etetésnek és itatásnak, a különbözı takarmány elkülönülve marad a sertés gyomrában. Az egyik részben csak tejsav, a másik részben csak sósav találtatott; az egyik részben sok czukor, a másikban kevés; egyik helyen az összes sav 0.1 %-ot, a másikon 0 2 %-ot tett. A gyomorban a nyál befolyására a szénhydratok jelentékeny mértékben emésztetnek meg, s egy részük már itt tejsavvá változik, a gyomornedv gyakran 0.5–0.8 % tejsavat tartalmaz. A burgonya az egyes gyomorrészletekben rövidebb ideig marad, mint a szemes takarmány; két óra mulva az etetés után 1/3 már a vékonybélben volt, míg a zab csak három óra mulva kezdett átmenni. Az etetésre következı hat óra alatt a burgonyának ¾ része felszívatott, míg a szemes élet lassabban szivatik fel. A keményítı-emésztés menetét következı számok mutatják: 2 óra mulva az etetés etán a keményítı 31.2 %-a megemésztetett, 20.8 %-a felszívatott; 3½ óra mulva megemésztetett 54 és felszívatott 49 % és 6½ óra mulva megemésztetett 77 és felszívatott 75 %. Az árpapolyva mint takarmány. Az árpapolyva etetésérıl sokan és sokhelyütt írtak már; de a
legtöbb közlemény arról tanuskodik, hogy az illetık nem értették a dolgot. Az árpapolyva mint takarmány igen kevés jelentıséggel bir. Weiske szerint van benne 1.2 % protein, 0.6 % zsír, 3.5 % szénhydrat emészthetı alakban. Mindenesetre mint gyomortöltelék alkalmazható volna, azonban erre más szálas takarmányaink alkalmasabbak, annál inkább, mert az árpapolyva etetése némi veszélylyel is jár, mivel az árpa szálkái befúródnak az emésztıcsatorna nyákhártyájába s a szájban, valamint a bárzsingban köhögéssel egybekötött gyuladást idéznek elı, amely azonban még a gyomorban is elıállhat. A szarvasmarhának százrétő gyomrában vagy a többi állatok gyomrának redıiben megülepedve, gyakran nagy csomókat képezvén, gyomortartalom tovahaladását gátolják. A lovaknál igen könnyen kólikát okoz. Ha kénytelenek vagyunk az árpapolyvát föletetni, akkor a legnagyobb elıvigyázattal kell eljárnunk, hogy az esetleges veszélyt elkerüljük. Sohasem szabad szárazan etetni, mert
szárazan etetve idézi elı legkönnyebben a fentemlitett betegségeket; még alomnak sem szabadna szárazan alkalmazni, mert a szálkák péld. a teheneknél a tıgybe fúródnak és gyuladást okoznak. Az árpapolyvát csak megnedvesítve szabad föletetni, még jobb: savanyítani vagy gızölni. Ezen eljárások által a veszély kisebbíttetik ugyan, de teljesen mégsem távolítható el. Azért azt ajánljuk, hogy az árpapolyvát a compostra hordjuk, hogy még az istállótrágya közé se kerüljön. A szarvasmarha csontjainak vegyi összetétele. Walther Storch vizsgálataiból a következık
tőnnek ki: a) A végtag-csontok víztartalma kisebb, mint a csigolya-csontoké: az elsık 5.91, az utóbbiak 24.81 % vizet tartalmaznak átlagban. b) A végtagok csontjai frissen több zsírt tartalmaznak, mint a csigolya-csontok: elsık 33.64, utóbbiak 1.97 %-ot átlagban. c) A bordák és a csigolyák nitrogéntartalma valamivel nagyobb, mint a többi csontoké: elsık 4.94, utóbbiak 2.82 %-ot tartalmaznak. d) A zsír- és vízmentes borda- és csigolya-csontok jelentékeny mennyiségü ásványi anyagot tartalmaznak: ez kitesz 2.9.10–39.53 %-ot, a friss csontoknál azonban csak 23.01–19.65 %-ot; ellenben a végtag-csontok több ásványi anyagot tartalmaznak, amely 61.13–72.92, illetıleg a friss csontoknál 36.45–9.45 %-ra rúg. e) A csontok hamuja fıként mész, magnesia, kálium, natrium, phosphorsav, szénsav, kénsav, chlor és fluorból áll, míg a a vas teljesen hiányzik TEJGAZDASÁG A tej ártalmas anyagai és a sterilizálás. A tej kétségkivül a legjobb és legalkalmasabb tápszerek egyike úgy a gyermekek, mint a felnıttek, egészségesek és betegek részére, de egyszersmind megvan azon hátrányos oldala, hogy semmiféle tápszerben sem képzıdhetik annyi az egészségre ártalmas anyag, mint a tejben, és semmiféle tápszer nem képes annyi ártalmas anyagot kivülrıl magába venni és megtartani, mint éppen a tej, mert a tej csak kis ideig marad változatlan állapotban, azután bomlani kezd, minek következtében megsavanyodik és tápszerértékébıl veszít; de ennél is rosszabb azon tulajdonsága, hogy a különbözı betegségek bacteriumait igen könnyen magába fogadja és táplálván, szaporítja azokat, miáltal a betegségek átmennek azon egyénre, aki az illetı tejjel táplálkozik. A betegségek bacteriumai vagy úgy kerülnek a tejbe, hogy beteg állatról már a fejés alatt vagy közvetlen utánna hullnak a tejbe, vagy a tejjel foglalkozó egyének betegek, s így ezekrıl kerül a tejbe a betegség terjesztıje, vagy pedig a beteg emberek vagy állatok bacteriumai az ürülékkel a földbe kerülnek, honnét a talajvíz felhozván, a tejes edények mosására használt vízzel kerülnek a tejbe. Ezen módon terjesztetnek: a typhus, vörheny, diphteritis és más ragályos betegségek csirái. Így a tuberculosis betegségeket az eddigi kísérletek szerint – a nyers tejet élvezık, ha a tej tuberculosis állattól származott, szintén megkaphatják. A ragadós betegségek sporái bizonyos hıfokra melegítve azonban elvesztik életképességüket, megszünnek szaporodni. Ez a hıfok körülbelül a víz forrpontja alatt van; ha tehát a tejet felforraljuk; akkor bizonyos betegségek bacteriumait megölvén, az egészségre ártalmatlanná teszszük. A tejnek egyszerü megfızése azonban nem elég; mert igaz ugyan, hogy ezáltal ártalmatlanná tettük a tejet, de abba ismét kerülhetnek bacteriumok, minek következtében a fızés által tartósan ártalmatlanná nem tehetjük. Erre egyedül a tejnek sterilizálása képes, mely ma már
mindnagyobb szükséget képez; erre tehát külön gépeket is szerkesztettek. A sterilizálás abban áll, hogy a tejet legalább 102 C. hıfokra melegitik és ekkor rögtön teljesen légmentesen edényekbe zárják, s lehőtvén, forgalomba kerül. A fózés által a tejben levı baciteriumok megsemmisíttetnek, a rögtöni légmentes elzárás megakadályozza, hogy újból ártalmas szervezetek kerüljenek a tejbe, melyet az edény felbontása után fogyasztanak. Németországban. már oly intézet is létezik, mely bárkinek bármily mennyiségü tejét literenkint 2 pfennigért (circa 1 kr) sterilizálja.
