APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS

APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS Mikor kell a kanczát tenyésztésre használni? Münster gróf, szász kir. fıistállómester, e

kérdésben a következıleg nyilatkozik: A kimeritı hágatási és ellési jegyzékekbıl világosan kiderül, hogy a kanczák közül annál nagyobb százalék ellik meg, minél rendesebben használtattak azok tenyésztési czélokra. Így péld. 1878-ban a vén kanczák közül csak 34 % ellett meg, míg a fiatal, elıször ellı kanczák közül 50 %. Az 1888-ki ellési idényben pedig a vén kanczák közül 39%, a fiatalok közül pedig 53 % ellett csikót. Az 1878-ki 37 tehát 1889-ig 47%-ra emelkedett, fıként azon okból, mert a kanczák rendszeresebben használtattak tenyésztési czélokra. Ha péld. Oldenburgban arról beszélnek, hogy 100 kancza közül 80 ellik meg, ez igen természetes, mert ott alig van három éven felüli kancza, melyet minden évben be nem hágatnának. Mi ezen eredmény elérésére természetesen nem is számíthatunk egyhamar, azonban mindenesetre legalább némely tenyésztınél az eddigi alacsony fogamzási százalék nagyon is emelhetı lesz, ha szem elıtt tartatnak azon körülmények, melyek a könynyebb és biztosabb fogamzást elısegiteni képesek. Tapasztalhatjuk, hogy majdnem minden hároméves kancza már sárlik, és ha a kancza testileg jól kifejlıdött, úgy, hogy könnyő szolgálatra már bátran alkalmazható s emellett megfelel mindazon kivánalomnak, mely egy jó tenyészkanczához főzhetı: akkor a legtöbb esetben czélszerü lesz az ilyen kanczát fedeztetni. Mivel pedig egy évig még úgyis kimélnünk kell, jó táplálék mellett vemhes korában még jobban megerısödik, hogyha megerıltetés nélkül csak az okvetlenül szükséges mérsékelt mozgást teszi. Négyéves korában az ilyen kancza már csikót ellik, amelyrıl meglehetıs biztossággal következtethetünk arra, vajjon a fiatal kancza alkalmas lesz-e tenyészkanczának. Ha az elsı csikó gyenge, valószinü, hogy ha késıbb fedeztettük volna, akkor is csak gyenge csikót kaptunk volna elsınek. Az ily korán fedezett kanczák különben bıtejelı, könnyen fogamzó anyák lesznek és mindenesetre jobb csikók várhatók tılük, mint az olyanoktól, melyeket talán csak 12 éves korukban bocsájtottunk elıször a mén alá. A legtöbb tenyésztı igen nagy igényeket köt tenyészkanczáihoz, amelyek azok természetével egyáltalában össze nem egyeztethetık; igen kevés kancza kerül fiatalon a mén alá, még kevesebb lesz a legjobban megválasztott idıpontban fedeztetve. Ennek a természetes következménye azután az, hogy az eredmény nem kielégitı. A tenyésztık a rosz fogamzás okát azután legtöbb esetben a ménben keresik, mert mindenesetre kényelmesebb a hágómént hibáztatni, mint magukat. A gazdaságban a számitás a fı és már ezen szempontból is szükséges korán fedeztetni a kanczát, mert egy fiatal, még kimélendı állatot miként használhat ki jobban, mintha tıle akár három-, akár négyéves korában csikót nevel. A hároméves kanczák behágatása azonban csak azon tenyésztıknek ajánlható, akik csikóikat jó conditióban tudják tartani és akik megitélni tudják, hogy a jó tenyészkanczának hogyan kell kinéznie; mert ha a még kellıleg ki nem fejlıdött, gyenge vagy rosszul táplált hároméves kanczákat fedeztetünk, azok a behágatás által csak szenvedhetnek, és pedig annál inkább, minél korábban használtattak túlságos munka végzésére. A kanczák korai fedeztetésének elınyei épúgy, mint a munkára való korai alkalmazás az okszerü tenyésztéstıl és azon gondtól függ, melyet a tenyésztınek reájuk forditania kell, különben az esetleges károk igen érzékenyek lehetnek. Az elmondottak követését is tehát csak a gondolkodó és minden eshetıséget számbavevı gazdáknak lehetne csak ajánlani.

A táparányról. Henneberg és Stohman vizsgálódásai után s a gyakorlati tapasztalat szerint

körülbelül egy negyedszázad óta tudjuk, hogy házi állataink etetésénél a táparány, tehát azon arány, mely a takarmányban a nitrogéntartahnu és nitrogénmentes anyagok között van, kiváló fontossággal bir. Ezen táparány a takarmányozás különbözı czéljaihoz képest különbözı s az egyes állatfajták szerint is eltérı, s így az elkövetett hibák a takarmány értékesitése tekintetében nevezetes kárral járhatnak. A helyes táparány fontossága világosan kitünik Haubnernek következı takarmányozási kisérletébıl: Haubner merinóbirkákat etetett, és pedig eleintén naponkint 1⅛–1¼ k/g rozsszalmával, melyhez eleintén ½ k/g, késıbb 1 k/g burgonyát adott. Ezen takarmányozás mellett az ürülékben nyoma sem volt a meg nem emésztett keményitınek, amint azonban a burgonyaadagot még ½ k/g burgonyával szaporitotta, az ürülékben a meg nem emésztett keményitıt azonnal ki lehetett mutatni. A keményitı azonnal megszünt mutatkozni az ürülékben, ha a takarmányt fejenkint és naponkint ⅛ k/g borsóval megjavitották; a borsóban ugyanis sok proteinanyag van, ez az egész takarmány táparányát megjavitotta, minélfogva a keményitı megemésztetett. A keményitı akkor is eltőnt az ürülékbıl, ha a takarmányhoz az ⅛ k/g borsó helyett ¼ k/g lóherszénát adtak. A két különbözı takarmány tápláló hatása azonban nagyon eltérı volt: míg a borsóetetés folytán az állatok 10 nap alatt fejenkint 1½ k/g súlyszaporodást mutattak, a lóherszéna etetése alatt ugyanezen idıközben csak ¼ k/g súlyszaporodás volt kimutatható. A két takarmányadag jóformán azonos mennyiségő fehérjét tartalmazván, okul csak az tekinthetı, hogy a fehérjefélék emészthetısége tekintetében volt eltérés. Mai nap a takarmánykiszámitásoknál alapul a különbözı takarmányfélékkel végzett emészthetıségi kisérletek szolgálnak. Ezekbıl kitőnt, hogy a különbözı tápanyagok a különbözı takarmányfélékben majd kisebb, majd nagyobb mértékben emésztetnek meg, miértis ujabban a táparányok és takarmányadagok kiszámitásánál csak a takarmány emészthetı részeit veszszük tekintetbe. A takarmány emészthetıségét azonban sok körülmény befolyásolja, így: a talaj és trágyaviszonyok, idıjárás, korai vagy késıi kaszálás, aratás stb.; a kaszálás alatti idıjárás, az eltartás módja, az állatfajta, az állat kora, individualitása stb. Ez okból, ha a takarmány összetételérıl szerkesztett táblázatokat jó eredménynyel akarjuk használni, mellızhetetlen minden takarmányunkat lelkiismeretes birálat alá venni s ennek alapján annak értékét a minimális közép- vagy maximális számokban megállapitani, mint az péld. Kühn „A szarvasmarha okszerü táplálása” czimü munkájában részletesen ki van fejtve. Az emészthetıségre befolyást gyakorol végül a takarmányadag összeállitása; a szálas takarmányfélék emészthetısége, ha azokkal együtt több szénhydratot etetünk, nem kis mértékben csökken; errıl Wolff „A gazd. haszonállatok okszerü takarmányozása” czimü munkája ád bıvebb felvilágositást. Az állat tápanyag-szükségletét az állat élısúlya alapján kell megállapitani. E czélra nem elég az állat súlyát csak úgy szemmérték után fölbecsülni, de megbízható marhamérlegre van szükség, s ha ez nem állna rendelkezésre, legalább egy Pressler-féle mérıszalagot szerezzünk be, melynek segélyével az élısúlyt megközelitı pontossággal meghatározhatni. A takarmány mennyiségét 1000 k/g élısúlyra szoktuk számitani és fölveszszük például, hogy 1000 k/g fejıs tehénnek napjára szükséges 25–33 klq szárazanyag; ebben 2.0–2.7 K/g emészthetı protein, 0.4-0.7 k/g emészthetı zsír és 12.5–15 k/g nitrogénmentes vonatanyag. A takarmánykeverékek megszabásánál mindenekelıtt tudnunk kell: minı takarmánykészlettel rendelkezünk és miképen osztjuk el azután állataink között; tudva már most állataink élısúlyát, kiszámíthatjuk: mennyi jut ezekbıl 1000 k/g élısúlyra.

Például 25 drb fejıs tehenünk van, egyenkint 400 k/g súlylyal, melyek 200 napon át takarmányozandók; rendelkezısünkre áll 160 q zabszalma; 100 q lóher széna, 140 q réti széna, 400 q burgonya. Fölvéve, hogy ezen takarmányfélık mind közepes minıségőek, s hogy az állatok összes súlya 25×400 = 10.000 k/g esik tehát napjára: 8 k/g zabszalma, 5 k/g lóhexszéna, 7 k/g réti széna, 20 k/g burgonya s ezekben 22 k/g szárazanyag, 1.03 k/g emészthetı protein, 0.27 k/g zsír, 10.50 k/g szénhydrat. Összehasonlítva a fennebb közölt szükséglettel, látjuk: az adag nem elegendı, s hogy úgy protein, mint zsír és szénhydratra van szükség; elhatározzuk, hogy a napi adagot 3.5 k/g legjobb minıségü repczepogácsával javítjuk meg, miáltal a keverék tápanyag-tartalma 26.32 k/g szárazanyag, 2.50 k/g protein, 0.64 k/g zsír és 11.72 k/g szénhydratra emelkedik; hiány már most csak szénhydratok tekintetében van, azonfelül nem fog ártani a proteint is némileg fokozni, mert ez kedvez a tejelválasztásnak s ez okból még naponta 2 k/g korpát etetünk, miáltal a takarmányadag összetétele 27.06 k/g szárazanyag, 2.8 k/g fehérje, 0.71 k/g zsír és 12.80 k/g szénhydratra emelkedik, ami most már megfelelınek mondható. Ily módon kell a takarmányszükségletet a növendékállatokra, hizóállatokra, az igásokra stb. kiszámitani. A takarmány bevásárlásánál fontos a vásárlandó takarmány valódi értékét legalább megközelitıleg kitudni. Ez legegyszerübben úgy érhetı el, ha a vásárlandó takarmány emészthetı tápanyagait a megfelelı táblázatokból kikeressük, a fehérjeszázalékot 2.5-el, a zsírt 1.5-el szorozzuk s ezek összegéhez a szénhydratot hozzáadjuk szorzás nélkül; ily módon a takarmányegységek számát megtudva, ezzel osztjuk a takarmány árát, péld. repczepogácsa 36%, emészthetı fehérje × 2.5 = 90, 10% emészthetı zsír = 15, 29.3% vonatanyag = 29.3, összesen 90 + 15 + 29.3 = 134.3 takarmány-értékegység; ha ennek 100 k/g-ja 7 frt 50 krba kerül, akkor az értékegység ára 750/134.4 = 5.51 kr. Míg a búzakorpáé, ha 100 k/g 5 frt 15 krba jı:

Ezen összeállitásból elhatározhatjuk, hogy repczepogácsát vagy korpát szerezzünk-e be. Ezen számitásoknál azonban ne hagyjuk figyelmen kivül a takarmányfélék különleges hatását, péld. a korpa a hízlalásnál, a lenmag-pogácsa a fiatal állatok nevelésénél, a pálmamagpogácsa a tejelı állatoknál kiválóan jó hatást mutat. Az ily módon keresztülvitt kiszámitások az elsı pillanatra bonyodalmasaknak látszanak, némi gyakorlat után azonban a feladat nemcsak környüvé válik, de egyszersmind – különösen a téli hónapokban – érdekes szórakozást nyujt, ami ezenfelül még nagyon kifizeti magát. A pata kenése. A lótenyésztık nagy része között általános az a vélemény, hagy a lovak patáját nagyon czélszerü bizonyos szerekkel néha-néha megkenni, mert azt hiszik, hogy ezáltal a pata conserválása s annak egyenletes növése elısegítve lesz; hogy ezáltal a pata meg lesz óva a káros töredezéstıl, a túlságos kiszáradástól, élénk színt nyer, sıt hogy a pata esetleges megbetegedésének is elejét lehet ezáltal venni. Ez azonban téves nézet, amennyiben ezideig olyan kenıcsöt, amelyik a nevezett jó tulajdonságokat elıidézné s a mondott káros megbetegedéseknek elejét venné, még nem ismerünk. Igaz, hogy van néhány feldicsért kenıcs, amelyeknek alkalmazásához sokan nagy reményeket főznek, de ok nélkül, s alkalmazzák is sokan, de eredmény nélkül, – azaz, hogy képzelt eredménynyel. A gyakorlattal karöltve haladó tudomány még nem ismer olyan szert, melyet a pata kenésére ajánlani

lehetne, de még maga a természet is ellene szól a kenésnek. A kenıcsöt ugyanis nem engedi a pata belsejébe jutni a máz, mely a patát burkolja; ha pedig a kenıcs esetleg a mázon keresztül is hat, úgy ez csak káros dolog, mert ez esetben a máznak kell megsemmisülnie. Nem kell a patának kenés, de igenis kell: tökéletes vasalás és tisztántartás, és kell, hogy a csikó (a pata természetes kifejlıdése miatt s egyéb fontos, de ide nem tartozó okok miatt is) elegendı mozgásban részesüljön. Innen ered, hogy annyira elüt egymástól a legelın és az istállón nevelt lovak patája: azoknál jó, egészséges és szabályszerü a pata fejlıdése, ezeknél ha nem is mindig szabálytalan, de tökéletesen jó – csak nagyon ritkán. A kenés helyett adjuk meg inkább a természet által elıirt követelményeket: elegendı mozgást a csikónak, jó vasalást a lónak, és sohase téveszszük szem elıtt, hogy a legfıbb kellék: a tisztántartás. TEJGAZDASÁG. Hideg vagy langyos vízzel itassuk-e a teheneket? E kérdést illetıleg a nézetek eltérık a gazdák között. Az élettan szerint a langyos viz az állati szervezetnek jobban megfelel, mint a hideg víz, mert a test átlagos hımérsóke 37.5 C° lévén, önmagától értetıdik, hogy hasonló hımérsékü víz legmegfelelıbb az itatásra. Ha az emlitett hıfoknál hidegebb víz jut az állat gyomrába, úgy kell, hogy a test hıfokának a magasságára emelje azt a szervezet; ez pedig csak bizonyos mennyiségü takarmány elégetése által lesz teljesíthetı. Szóval a fölvett takarmánynak egy része arra fordíttatik, hogy fölmelegítse a gyomorba jutott hideg vizet, s így ahelyett, hogy direct haszonnal járna, kárba vesz.

Ezen kérdés teljes megoldása kedvéért 6 drb tehénnel pontos megfigyelést tett F. H. King a wisconsini gazd. kisérleti állomáson. Megfigyelésénél fıleg annak megállapitására törekedett, hogy: vajjon a fölmelegitett víz fokozza-e a tejhozamot, s ha igen, úgy ezáltal a tejnek csak víztartalma szaporodik-e, vagy pedig a szárazanyag-tartalomban is elınyös változás következik be, mert természetes, hogy csak ez utóbbi esetben lehet ajánlatos a fölmelegités. Kisérleténél a következıleg járt el: 1889. év január hó 21-én a wisconsini kisérleti állomás istállójában lekötött 6 drb tehenet. Ezen teheneket két csoportra osztotta; mindegyik csoport 3–3 tehénbıl állott. A takarmányozás mind a két csoportnál egyforma volt, állt pedig naponkint és darabonkint: 5 font (2.270 k/g) korpa és 2 font (908 g) zúzott zabkeverékbıl és 6 font (2.724 k/g) szénából. Ezenkívül mindegyik csoportnak adott megszecskázott kukoriczaszárt, annyit, amennyit csak el tudot fogyasztani. Ha jó idı volt, úgy a tehenek mozgás végett néhány órára az udvarra hajtattak ki. A kísérlet 1889. év márczius hó 25-ig (összesen 62 napig) tartott s ezen idı alatt az egyik csoport 0 C° hımérsékü vízzel lett itatva, a másik csoport ivóvize pedig 21.12 C° hımérsékü volt. A kisérletre szánt idıt négy szakaszra osztotta fel, mindegyik szakasz 16 nappal. Midın a harmadik szakasz ideje is lejárt, az itatást megforditotta vagyis, amelyik csoport a három elsı idıszak alatt 21.12 C° hımérsékü vizet kapott annak most 0 C° hideg vizet adott és megfordítva, azért, hogy ezáltal a teheneknél is mutatkozó individuális különbség elenyészszék, vagy csak aránytalanul csekély legyen. A kisérlet által elért eredmény következı: 1. Azon tehenek, melyek 21.12 C° hımérsékü vízzel lettek itatva, darabonkint és naponkint 1.002 font (455.918, g) tejje] többet adtak, mint azok, melyeknek ivóvize 0 C° hımérsékü volt. 2. A langyos vízzel itatott tehenek a takarmányból naponkint és darabonkint 0.74 fonttal (335.96 g) többet fogyasztottak el, mint a hideg vízzel itatottak.

3. A langyos vízbıl a tehenek naponkint és darabonkint 73 fontot (33.142 k/g) ittak, a hideg vízbıl pedig 63 fontot (28.602 k/g); tehát az elıbbibıl 10 fonttal (4.54 k/g) többet, mint az utóbbiból. 4. A tehenek közül öt szivesebben, jobbizüen itta a langyos vizet, egy pedig megfordítva, a hideg víz iránt mutatott elıszeretetet. 5. Ha a hideg vízzel itatott tehenek a rendes mennyiségnél többet ittak, úgy a tejhozamuk is nagyobb volt, még pedig átlagosan minden 100 font (45.400 k/g) megivott víz után 1 fontnyi (454 g) tejszaporulat állott be; azonban ezen többlet csak vízbıl állt, mert a tejnek szárazanyag-tartalma nem változott. 6. A langyos vízzel itatott tehenek állandóan többet ittak, tejhozamuk is állandóan nagyobb volt, csakhogy tejükben nemcsak a víztartalom növekedett, hanem növekedett egyszersmind a szárazanyagtartalom is, és a nagyobb mérvü tejproductio mellett fıleg ezen körülmény okozta, hogy a kisérlet eredménye a langyos vízzel való itatás javára dılt el. Önmagától értetıdik, hogy ezen érdekes kisérletnél az eredményül nyert számok pontosan csak a jelen esetre vonatkoztathatók és változni fognak rögtön, ha akár más hımérsékü vízzel itatunk, akár pedig, ha a fenti hideg vízzel különbözı koru (növendék- vagy öreg) állatokat itatunk, de azért a fentiekbıl önként következik, hogy – habár a számok kis mértékben ingadoznak is, – nagyobbodva vagy kisebbedve, de azért a tehenészetekben a langyos viz elsısége a hideg vizé fölött megállapitottnak tekinthetı, s a kérdés nem tartozik többé a vitás kérdések közé. A brie-sajt készitése. A brie-sajt kétségtelenül a legjobb sajtok egyike. Ha még meggondoljuk,

hogy készitése fölöttébb egyszerü, hogy tetszés szerinti mennyiségü tejbıl készíthetı, hogy költséges sajtüstökre, complikált sajtókra stb. semmi szükség: be kell látnunk, hogy felkarolása nagyjelentıségü volna, annál is inkább, mert készitését bárki is könnyen megtanulhatja s a nemsikerüléssel járó koczkázat is fölöttébb csekély. Tudjuk, hogy különösen a nagydarabban készülı keménysajtok erjedés közben felpuffadván, héjuk elreped, mire belsejük kiszáradván, a sajt elromlik. Ez a kis darabban készült puha briesajtnál sohasem fordulhat elı, s ha egyik-másik nem éppen sikerült, a kár nem nagy; azonfelül e sajtok hamar érvén, két hónap mulva élvezhetık és eladhatók. Egyedüli hátrányuk, hogy nyáron át bajos ıket késziteni. A következıkben azon eljárást ismertetjük, mely Deligny-féle kisérleti állomáson Giremontiersben gyakoroltatik. A sajtkészités fıleg télen gyakoroltatik s e veszıdséges munka kizárólag az egész vidéken a házi asszonyok feladatát képezi. A franczia nık ügyessége és példátlan gondossága emelte a Fromage de Brie-t a tökély legmagasabb fokára. A tejet fejés után azonnal megszőrik, s miután az körülbelül 19°-ra lehőlt, némi sárga festéket és oltót tesznek hozzá, mire kis, 8 l tartalmu, ónbádog edényekbe osztják el és magára hagyják, hogy megaludjon. Két óra mulva, amint a megaludt tömeg az edény oldalától elválik, a formákba töltik. A formák mindkét oldalról nyilt fahengerek, melyek 12 c/m magasak és 40 c/m átmérıvel birnak; ezeket megtöltés elıtt kis, sima, egyenes és gyékényfonattal betakart deszkácskákra állítják; a töltés után a formákat az egouttoire-ra, egy asztalforma, széles és czinkbádoggal szegélyzett állványra teszik, egyik formát a másikra.

Estére – naponkint kétszer fejnek – a formákba ismét ugyanannyi megaltatott tejet töltenek; ily módon minden darab sajt 16 l tejbıl készül, melynek fele reggeli, másik fele estéli tej. Másodnap a sajtot megfordítják. Ezen míveletek egy négyszögletes; cementbıl készült talaju szobácskában végeztetnek, melyben a vízvezetéken kivül mit sem találunk. Harmadik nap a sajtot, mely már összeállóvá lett, egy másik, szintén cementtalaju helyiségbe viszik, melynek falait faállványok foglalják el. Ezen helyiséget száritónak (séchoir vagy séchouse) nevezik. A sajtdarabokat itt nyilt, bádogból készült rámákba teszik, melyet tetszés szerint összébb húzhatnak vagy tágíthatnak, hogy a sajt szét ne menjen, hanem eredeti alakját és magasságát megtartsa. Ez alkalommal egyik oldalát finomra ırlıtt sóval hintik be, s negyednap, midın megfordítják, a másik oldalát sózzák be. Körülbelül egy hét mulva egy fehéres penész (penicillium és mucor) kezdi hevonni a sajtot, mely az érés folyamában lassankint zöldes szinü lesz. Az érés ezen idıszakában a sajt a piaczra kerül: Hogy a sajt élvezhetıvé váljék, még az utóérésre is szükség van, mi akkor fejeztetik be, midın a sajt felülete vöröses szinü lett. Ezen állapotban a sajt oly puha, mint a vaj, szaga alig érezhetı s éppen nem kellemetlen, ize finom, édes és némileg csipıs, a tormára emlékeztet. Ezen érési fok oly helyiséget kiván, mely állandóan 10–12° hömérsékkel bir, friss levegıjü és levegıjének páratartalma 75–80%. Ilyen helyiségekkel (caves d’ affinage) a legtöbb sajtkészitö nem rendelkezik, miértis a sajtkereskedık foglalkoznak az utóérleléssel, kik a félig kész sajtot összevásárolják. A sajtot 12-darabonkint kosarakba csomagolva, melyben minden darabot egy kis szalmafonat különít el a másiktól, viszik a piaczra. A coulonier-sajt éppen úgy készül, mint a brie-sajt, csakhogy formája kisebb átméröjü (14 c/m). Az oltót maguk készitik, és pedig a következı módon: A szopós borju gyomrát megmosva, kis darabokra metélik és langyos vízben kiáztatják. A rothadás meggátlására némi sót s egypár szegfő-borsot tesznek hozzá. A tejoltásnál egy fatálat egy gyomordarabkával kikennek, erre azt a tejbe teszik s a tejet jól összekeverik. A tej értékesitése a sajtkészités által körülbelül 25–30 centimre (12.5–15 kr) tehetı literenkint, minthogy 12 drb briesajt középára 50 frankra becsülhetı. NÖVÉNYTERMELÉS. Olcsó takarmányprés. Ezen elnevezést méltán megérdemli H. Hervig gazdasági tanácsosnak a

takarmánysajtolásra a legszebb sikerrel használt eljárása. Ez, az ábrák szerint, abban áll, hogy kıbıl készült alapra, mely kemény talajra 4 m hosszuságban és 3 m szélességben rakatik, 3 drb körülbelül 4 m hosszu és 25 m vastag gerendát fektetnek le egymástól egyforma távolságra s azután ezen alzatra 6 drb 4 m bosszu rudat raknak, melyek vége mindkét oldalon körülbelül 40 c/m-rel hosszabb a gerendáknál; a két szélsı rúd a gerendák végén fekszik, a többi egyforma távolságban egymástól ezek közé kerül. Ezen rudak most bedeszkáztatnak s ott, hol a deszka a rudat keresztezi, leszegeljük; erre most egy vékony szalmaréteget rakatunk s erre jönnek a zöld bükköny, luczerna, sarju stb. zöldtakarmány. Ennek a felrakásánál két ember arra ügyel, hogy a takarmány egyenletesen legyen elosztva és letaposva; ezen eljárás a szükséglet szerint pár hétig folytatható, anélkül

hogy eközben a takarmányt préselni kellene. Az utolsó takarmányréteg domboruan rakatik fel, hogy az esıvíz lefolyhasson, azután egy tenyérnyire szalmát rakatunk reá, melyre ismét 7 drb félgömbölyü, 4 m hosszu rúd tétetik, melyek egymástól 1 m-nyire rakatnak és 4 drb 10 m hosszu lánczczal megköttetnek, és pedig oly módon, hogy azok páronkint egy-egy faék segélyével két, vaskarikákkal ellátott, 2 m hosszu emelıkerékre (Winde) vannak erısítve, melyek a láncznak tetszés szerinti feszitését lehetıvé teszik.

Hogy a kazalt minél tökéletesebben összepréseljék, páronkint feszitik meg a szemközt álló emelıkerekeket s azután a karikán és lánczon keresztülhúzott ékkel vagy szeggel a láncz visszacsuszását meggátolják; ezt addig folytatják, míg csak a kazal préselhetı. A lánczok ezentúl minden harmadik-negyedik nap újból megfeszíttetnek. A közölt méretekben ezen takarmányprés, melyhez 4 drb 10 m hosszu láncz teljesen elegendı, minthogy a zöldtakarmány már felrakás közben jól összeülepedik, s legföljebb még 20 m lánczot kell tartaléknak készletben tartani, következı kiadásba kerül: 40 láncz, 25 krjával méterje 4 emelıhenger kulcsokkal gerendák, ócska deszkák, rudak 20 m láncz tartaléknak összesen

10 5 10 5 30 frt.

frt, „ „ „

Ezen kazlak, teljesen összesajtolva, 50 m takarmányt foglalnak magukban, s a külsı részen levı és az esı által átáztatott vékony réteg kivételével, mindig kiváló jóminöségü volt s oly kevésbe kerül, hogy gazdáinknak bátran ajánlhatjuk. Mily módon lehet a gabona kifagyását mérsékelni? Kétségtelen, hogy a gabona kifagyása által

okozott károkat okkal-móddal mérsékelni lehet; ezen eljárások azonban részint nem köztudomásuak, részint pedig a gazda egy kissé közönyös irántuk. Már a talaj elıkészitése alkalmával ıszi alá tehetünk egyet-mást. Ha a talaj jól van elıkészítve s a kellı physikai tulajdonsággal bir és kellı zárlata van, jóval kevesebb térfogat-változás várható, mintha az még nem ülepedett meg s a barázda még nem rokkant össze; a kifagyás pedig ezen változásokkal szoros összefüggésben van. A talaj emelkedése és sülyedése által a gyökerek szétszakíttatnak és kiemeltetnek. A nedves talajban a megfagyó víz a talajrészecskéket és a gyökereket fölemeli; ha most lágy idı következik, a talajrészek elıbbi helyzetükbe visszakerülnek, a gyökerek ellenben pusztán maradnak és elszakadnak, mert az emelkedés és sülyedés a talaj mélyebb rétegeiben más módon nyilvánul, mint a felületen. A talaj structurája akkor lesz megfelelı, ha a vetıszántás idejében végeztetik, hogy a vetésig a talaj kellıképen megülepedjék. Erre azonban az szükséges, hogy a tarlót azonnal alászántsuk, melyet más okokból különben is meg kell tenni. Humusos, homokos talajon, vagy ha az elıvetemény igen késın került le a talajról, vagy kedvezıtlen idıjárási viszonyok. között a

talajzárlatot megfelelı gépek segélyével igyekezzünk létrehozni, e czélra nehéz hengerek, nehéz és hosszu fogu boronák jó szolgálatot tesznek; ha a talaj kinézése nem kedvezı, akkor ıszi gabona helyett inkább tavaszit vessünk. Ami a búzavetést illeti, ez jobb, ha egy kissé göröngyösen marad. A göröngyök védelmezik a fiatal búzanövényt a zord északi szál ellen, meggátolják a talaj kérgesedését; meggátolják, hogy a havat tisztára elsöpörje a szél a földrıl, s ha tavaszszal szétesnek, betakarják a pusztán maradt gyökereket, fıleg ha tavaszszal a vetést megboronálják vagy meghengerezik. Különösen ha a búzát a szokottnál késıbben vetettük, vagy a búza kényesebb fajta, ne engedjük a talajt igen finomra boronálni, mert a rögök védelmezik a gyenge növényt. Nagy befolyása van azonban a vetés kitelelésére a vetımag minıségének. Ha a vetımag apró és hibás, belıle csak gyenge, elnyomorodott növényke keletkezhetik, mely az idıjárás viszontagságainak kevésbé képes ellentállani. Különösen ha mélyebbre vetettük, a magnak tartalékanyagai már elfogynak, még mielıtt egy erıteljes növényke fejlıdhetnék. Wollny kísérletei szerint a tavaszi éjjeli fagyok annál nagyobb kárt tesznek, minél apróbb szemő volt a mag és minél gyengébbek voltak a nıvények. Borsóból a fagy következtében tönkrement 100 mag 34.9 g súlya 12 100 „ 26.3 „ „ 100 „ 19.9 „ „ 100 „ 14–6 „ „

% 20 38 52

„ „ „

100 100 100

Babból: drb súlya 83.3 „ „ 51.3 „ „ 29.5

g „ „

tönkrement „ „

3.5 17.5 23.0

% „

100 100 100

Rozsból: drb súlya 4.25 „ „ 3.51 „ „ 1.76

g „ „

tönkrement „ „

13 31 51

% „ „

A magvak érettségi állapota szintén igen fontos a kitelelésre. 100 rozsszembıl: ıszszel kikelt zöldérett 97 tejes érett 96 félérett (sárga) 100 teljesen érett 100

tavaszra megmaradt 40 88 100 100

A vetés mélysége szintén fontos a kitelelésre. Tudjuk, hogy a rosz vetés különösen rosszul telel ki, ha azt nagyon mélyre vetették, de a legjobb vetımagnál is kárt vallunk, ha a kellınél mélyebbre vetettük. A magból származó növényke minden csomója gyökereket képez, s így sok tápanyagot fogyaszt, míg a felszinre kerülhet, s így elgyengülve juthat csak a föld fölé. Ha már most nem volt elég ideje, hogy a levegıbıl és talajból elég táplálékot vegyen fel, télen át tönkre jut. Ez okból a késıi vetés sekély legyen, eltekintve azon esettıl, midın oly késın vetünk, hogy a kikelést meggátolni akarjuk. 100 rozsszem elvettetvén, belıle télen kiveszett: 21½–5 c/m mély vetésnél 11

%

7½–10 „ 12½–15

„ „

„ „

12–13 „ „ 44–72 „

Igen fontos továbbá a vetési idı. Rozsot mindig korán kell vetni, hogy még tél beállta elıtt megbokrosodjék, tavaszszal igen gyengén bokrosodik, s ha a meleg idı bekövetkezik, azonnal szárba megy. A búza azonban az ıszi mulasztást tavaszszal kipótolja, úgyannyira, hogy az esetben, ha idejében nem vethetjük, az ıszi vetésrıl még nem kell lemondanunk, ha a talaj jó erıben van és kellıen elı volt készítve. Sokan bizonyítják, hogy a késın vetett ıszi búza nagyobb termést ád a tavaszi búzánál; ha tehát a búzavétéssel megkéstünk, akkor ezt halaszszuk még tovább, hogy az ıszi vetés csak tavaszszal keljen ki. Így jobban kitelel, mintha öszszel meg nem erısödhetett volna; a korai vetés azonban a búzánál is mindig elınyösebb lesz s a késleltetett vetés csak szükségbıl valónak tekintendı. A korai vetésnél a magból keletkezett gyökereken kivül az elsı csomónál még ıszszel új gyökerek képzıdnek, melyek késıi vetésnél csak tavaszszal mutatkoznak; ezen gyökerek kiváló jelentöségüek, mert azon esetre, ha a fagy a felsı földréteget fölemelvén, a növényt elszakítja: lehetıvé válik, hogy a növény ezen utóbb képzett gyökerek segélyével táplálkozzék, mi lehetetlen volna, ha a késıi vetés következtében ezen gyökerek még ki nem fejlıdtek. Blomeyer említ egy esetet, midın rozsot októberben nehéz Garret-féle sorvetıvel túlmélyen vetvén, az egészen kifagyott; míg ugyanazon forgóban a kézzel vetett részbıl semmisem pusztult el. Azonban a végletektıl óvakodni kell. A túlságosan korai vetés különösen gazdag talajon veszélyes, mert ha az ıszi idıjárás enyhe, a vetés igen buja lesz és megrothad; ez esetben már ıszszel le kell legeltetni vagy meg kell sarlózni, s a megfagyott havat vagy néhéz hengerekkel kell áttöretni, vagy szarvasmarhát kell áthajtani rajta, hogy a vetés ki ne pálljon és levegıhöz jusson. Legveszedelmesebb idıszak a tavasz, midın nappal olvad, éjjel ismét fagy; ez okból kivánatos, hogy a hótakaró minél tovább maradjon a vetésen; az érdes felületü talaj a havat tovább megtartja, mint a sima. Fontos továbbá a tavaszi olvadék-víznek elvezetése, mit alagcsövezéssel nem érhetünk el, mert a talaj fagyva lévén, az alagcsövek sem mőködhetnek, mely okból vízvezetı barázdákra van szükség, melyek tisztán tartandók, mert különben – kivált a rozs – sokat szenvedne. Tavaszszal, ha a föld kérges, meg kell boronálni; ha azonban a gyökerek ki vannak huzódva, a hengerezés lesz czélszerőbb. A rozs a boronálást rosszul türi. Ha a késıi tavaszi fagy tett kárt a vetésben, akkor néha a kaszálás segít, mert kedvezı idıben újra kezd hajtani. Gyakran azonban kifagyásnak tulajdonítják azon károkat is, melyeket különösen parasiták, továbbá egerek, rovarok stb. okoznak, melyek ellen ismét másképen kell védekeznünk. A zabtermés fokozása javitott termelési eljárás folytán. A gabonafélék közül a zabtermelés

mindenesetre nagyobb figyelmet érdemel, mint aminıben részesül, mert: a legtöbb talajon termelhetı, mert okszerő mívelés mellett termelése szép hasznot hajt, nem sok termelési költséget okoz, a külföldi verseny nyomásának kevésbé lévén kitéve, aránylag magas ára van, – végül, mert szalmáját, polyváját s a magvakat saját gazdaságunkban is kitünıen értékesíthetjük. Ezek után nem érdemli meg a zab, hogy azt csak a legrosszabb földekbe és a trágyázástól legtávolabb állítsuk forgóba, mert ha a zab igénytelen növény is, de a gondot, mívelést és trágyát igen jól meghálálja. A zab díszlése tekintetébıl a talaj kellı megmunkálása és a fajtakiválasztás kiváló fontossággal birnak. A talaj tekintetében különösen az igénytelenebb bugás zab nem válogatós és minden talajon megterem, a sivár homokon kivül. A nedvességet azonban szereti s a talaj megmunkálásánál erre tekintettel kell lennünk, s így igyekezzünk a téli nedvességet

megtartani s a nedvességet úgy az al-, mint a feltalajban szabályozzuk. Ez azáltal érhetı el legjobban, ha mélymívelést alkalmazunk, ha a vetıszántást már öszszel végezzük s a vetés után a nedvesség megırzése czéljából a henger után boronát küldünk a földre, hogy a felületet némileg meglazítsak vele. A zabnak a talaj iránti igénytelensége azon alapszik, hogy a zab gyökérzetét a talajhoz alkalmazni képes és dúsabb talajban kevesebb, szegényebb talajban gazdagabb gyökérzetet fejleszt. Tekintve azonban a zabtermésben mutatkozó fölötte nagy ingadozásokat: bátran állithatjuk, hogy a kedvezıbb viszonyokat, különösen a kellı talajnedvességet, gazdagon megjutalmazza. Ha az e tekintetben leghathatósabb mély mivelést – különösen a gızekemívelést – nem alkalmazzuk: is közvetlenül a zab elıtt, hanem a mélyen mívelt talajba kapás növényeket szoktunk vetni, ennek kedvezı utóhatása a zabnál is nagyon feltünı: a zab erélyesebben csirázik, a vetés egyenletesebb és bujább lesz, ezenfelül a mély mívelés a zabnak sok ártalmas növényi és állati ellenségét: gyomot, rovarálczát stb. elpusztít. Gızekével rendelkezı gazdaságok a mély mívelést követı vetıszántást ıszszel végeztetik, midın a gyomok egy része elnyomatik; ha most a télen át képezett kérget boronával meglazítják, vagy grubbert használnak, a zab fejlıdéséhez szükséges nedvesség biztosítva lesz és a gyom kiirtatott. A zabfélék közül a bugás zab igénytelenebb, a zászlós zab azonban termékeny földeken nagyobb terméseket szolgáltat. A hallei gazd. intézet kísérleti telkén hasonló mivelési viszonyok között a legnagyobb termést adta a Schwanenberg-féle javitott Probstei-zab, és pedig ¼ H/a 7.5 q szemet és 15 q szalmát. A közönséges fehér bugás zab és fehér kanadai bugás zab ugyanezen területrıl 7.25 q szemet, 13.5 q szalmát; kétféle triumph-zab 4.75 q szemet, illetve 4.25 q szemet és 15.5 q, illetve 14.8 q szalmát adtak. Legtöbb proteint, 12.5%-ot, a triumph-zab és 11.94%-ot a kanadai tartalmaztak, míg a Probstei-zab proteintartalma csak 9.8% volt. Legsúlyosabb volt a kanadai zab, 52.5 k/g súlylyal per hektoliter. A triumphzab különben is csak jobb talajfélékre való, különösen kevert zöld takarmányul alkalmas késıi fejlıdése, buja növése és erıs szalmája miatt. Ezen kisérletek azt mutatják, hogy czélszerü a termesztendı zabfajtákkal kisérleteket tenni annak kinyomozására, hogy melyik adja a legnagyobb hasznot a mi különleges talaj- és idıjárási viszonyaink között. Az elıbbiekben megbeszélteken kivül tekintetbe veendı még a talaj tápanyagtartalma s ezzel a zabnak a forgóban való elhelyezése függ össze. Megemlitendınek tartjuk e helyen, hogy a zab a talajban levı nagyobb mennyiségü meszet szereti, miáltal nemcsak a szemtermés fokozódik, de a szalma minısége is javul. Így a mészfős talajon termett zab szalmájától a tej nem lesz kesernyés izüvé, mint azt más zabszalma mellett gyakran tapasztalták. A forgóban a zab legjobban szeret a trágyás kapás növények után következni s e helyen termékenység és jövedelmezıség tekintetében csak az árpa mulja felül, s hol az árpa nem szolgáltat valóban jó minıségő sörárpát, gyakran czélszerübb lesz helyette zabot vetni. Azonkivül zab és árpa keverve is vethetı; az ilyen elegynek elıbb nem igen volt jelentısége, mert nem tudtuk ıket egymástól elkülöniteni; ujabban azonban Mayer és Comp. Kalkban, Köln mellett, Krüger szabadalma szerint oly kitünı trieuröket készít, melynek segélyével a gyomon s egyebeken kivül a zabot és árpát egymástól igen jól el lehet választani. A tett tapasztalatok szerint a homokos vályogtalajon vetımagul ⅔ rész zabot és ½ rész árpát használhatunk.

Igen jól terem továbbá a zab lóher után vagy friss törésben, hol gyakran a második évben jobb termést ád, mint az elsıben. A gabonaárak Magyarországon az utolsó 19 év alatt. A budapesti statistikai hivatal

összeállitotta a havi átlagárak alapján az utolsó 19 évrıl a középszerő minıségü gabona átlagárait. Ezen rendkivül érdekes adatok 100 %-ra forintokban a következı ingadozásokat mutatják: Év 1871: 1872: 1873: 1874: 1875: 1876: 1877: 1878: 1879: 1880: 1881: 1882: 1883: 1884: 1885: 1886: 1887: 1888: 1889:

búza 12.18 13.32 14.76 13.08 9.72 10.97 12.30 9.96 10.85 12.44 12.73 11.22 10.12 9.11 8.39 8.39 8.20 7.44 8.00

rozs 7.85 8.26 10.69 10.35 7.74 8.38 9.06 6.75 7.26 9.95 9.64 9.44 8.46 7.59 6.85 6.41 6.14 5.62 6.46

árpa 6.30 6.87 8.03 8.06 6.13 6.44 7.08 6.54 6.19 7.05 7.00 6.31 7.18 6.96 6.21 6.04 5.92 5.57 9.09

zab 7.46 6.66 6.64 8.53 6.67 8.24 8.17 6.11 6.03 6.94 6.93 7.21 6.58 6.92 6.65 6.40 5.86 5.39 6.21

tengeri 7.80 7.92 7.88 8.70 5.68 5.57 6.77 6.22 5.77 7.32 6.23 7.29 6.40 6.56 5.78 5.63 5.78 5.91 4.80

Különösen kitünik e táblázatból azon körülmény, hogy míg a búza, rozs, zab és tengeri ára folyton csökken, addig az árpa ára az utóbbi idıben emelkedett. A carbolineummáz befolyása a növényekre és állatokra. A carbolineum alkalmazását úgy az üvegházakban, mint a melegágyaknál, s minden oly helyen, hol növények tartatnak, kerülni kell, mert az minden növényre, fára, cserjére valóságos méreg s azokat rövid idın elpusztítja; ezt jelenti Hennings mőkertész Erfurtból, továbbá jelentik Morvaországból is. Horpácson a legszebb melegház két év óta üresen áll, mert a farészeket carbolineummal kenték be. Eifler szerint a carbolineum akkor is rövid idı alatt tönkre teszi a növényeket, ha ahhoz közel áll (30–60 c/m) azon fa, mely vele bekenetett. Ez esetben legjobb a növényeket az ilyen helyrıl eltávolitani, a carbolineummal bemázolt farészeket legyalulni és 3–4-szer olajfestékkel bekenni.

VEGYES. A kolozs-monostori m. kir. gazdasági tanintézet igazgatósága a tanintézet convictusában az 1890/91-ki tanévben betöltendı tíz állami alapítványi ösztöndijas (ingyenes) és öt fizetéses helyre pályázatot hirdet. E helyek a tanintézetbe belépendı I-sı éves hallgatóknak vannak elsı sorban fentartva.

Az állami alapítványi ösztöndijas helyekre az alapítvány értelmében kizárólag csak az erdélyrészi megyékben (a tulajdonképeni erdélyi megyékben s a volt „kapcsolt részekben”, azaz a volt Kraszna, Közép-Szolnok és Zaránd megyékben és Kıvár vidékén) született, iskolai tanulmányaikat sikerrel végzett, vagyontalan ifjak nyerhetik el. Az ösztöndíj áll: teljes

élelmi ellátásból, az intézetben lakás, főtés és világitásból, a folyamodó által hozandó ágy- és törülközınemüek mosatásából, esetleg ingyenes gyógykezelésbıl. A fizetéses helyekben már az erdélyi részeken kivül született tanulók is részesülhetnek; e helyek ugyanolyan élvezményekkel járnak, mint az állami alapítványi ösztöndijas helyek, csakhogy az e helyekre fölvettek az ellátás fejıben havi 20 frtot fizetni tartoznak. A folyamodványok f. évi julius 15-éig a m. kir. gazdasági tanintézet igazgatóságához KolozsMonostoron (posta ugyanott) benyujtandók. A tanintézetre künnlakó hallgatók is fölvétetnek és számukra a beiratkozási határidı f. évi október 1-jétıl 10-éig tart. A pályázatra vonatkozó közelebbi föltételek a kolozs-monostori gazd. tanintézet igazgatóságánál megtudhatók, valamint az intézeti „Szabályzatokat” is megküldi az igazgatóság.