Apró közlemények. * Állattenyésztés. A tejkiválasztás és a tej zsírtartalmának viszonya a tehén fajtájához és egyéniségéhez. A szarvasmarhának a gazdasági viszonyok között legfontosabb tulajdonsága a tejtermelés, mert a termelt tejnek mennyisége és minıségétıl függ a marhatartás jövedelmezısége, s e tulajdonság határozza meg, hogy a szarvasmarhák számlája nyereséggel vagy veszteséggel zárul-e? Jelenleg általában el is ismerik a gazdák a bıtejelı tehenek jelentıségét és belátják, hogy a rosszul tejelı tehenet tartani kész veszteség, mert ez épp olyan igényeket formál a takarmány iránt, mint a másik; éppen annyi egyéb költséget okoz, mint amaz, s mindezek mellett jóval kevesebbet fizet, mint a bıtejelı. Sajnos azonban, hogy e tekintetben többnyire figyelmen kivül hagyják a tej zsírtartalmát. A tehén jóságára általában annak tejbıségébıl következtetnek, nem gondolva arra, hogy ott, hol a tejet nem lehet friss állapotban eladni, a tejnek zsír- és caseintartalma szintén tekintetbe veendık lennének. Ott, hol a tejbıl vajat és sajtot készitenek, ott a tehéntıl évente nyert vaj- és sajtmennyiség a mérvadó és nem a tejquantum, melynek legnagyobb részét víz képezi. Nem szabad szem elıl téveszteni tehát, hogy a kevésbé bıven tejelı tehenek teje rendszerint több vajat és caseint tartalmaz, mint a bıven tejelıké. Péld. valamely tehén, mely évente 2500 k/g 3 6 % zsírtartalmu tejet ád, évente 90 k/g vajat, egy másik tehén évi 3000 k/g tejtermeléssel, melynek zsírtartalma csak 3 %, szintén csak 90 k/g vajat produkál; sıt vajkészités szempontjából az elsı tehén többre becsülhetı, mert a kevesebb tej feldolgozása kevesebb fáradságba s így költségbe kerül. Valójában azonban az egyes fajtáknál a tej zsírtartalma tekintetében jóval nagyobb eltéréseket találunk; például álljon itt a következı: a hallei intézeten egy eredeti jersey-tehén 50 hét alatt 2247 l (= 2314 k/g) tejet 5 51 % átlagos zsírtartalommal, s így ez idı alatt 127 5 k/g vajzsírt produkált; ugyanazon istállóban egy hollandi tehén 4070 l (= 4192 k/g) tejet adott, de csak 2 15 % zsírtartalommal, s így összesen csak 91 1 k/g vajat produkált; az 530 k/g sulyu hollandi tehenet, a zsírtartalomra való tekintet nélkül, többre kellene becsülni a 305 k/g sulyu jerseytehénnél, noha a vajat 1 k/g = 1 frt számítva, ez egy évben 36 frt 40 kr áru vajjal többet adott. Ha a különbözı fajtáju tehenek tejében vagy éppen ugyanazon fajta különbözı egyedeinek tejében zsír tekintetében nincsenek is mindig ily nagy eltérések, mindazáltal be kell látnunk: mennyire tévedhetünk, ha valamely tehén használati értékének megbirálásánál egyedül a tejmennyiséget veszszük irányadóul, és szükségképen tájékozni kell magunkat annak zsírtartalmáról, mert az évenkint termelt zsírmennyiségbıl sokkal biztosabban vonhatunk következtetést. Ezen állitásunk kiváló fontossággal bir oly viszonyok között, midın a tej vajkészitésre használtatik, azonban tejszövetkezeteknél is, melyek a tejet directe értékesitik és a tejnek árát többnyire a zsírtartalom alapján számítják ki; ezenkivül nagyobb városokban, ahol a jobb tejet állandóan drágábban fizetik már. Belátva ezek után a tej zsír- és caseintartalmának jelentıségét, maga-magát veti fel azon kérdés: képes-e a gazda tehenei tejének zsírtartalmát fokozni? Mielıtt ezen kérdésre felelnénk, elıbb a tej keletkezésével kell tisztában lennünk. A tejnek szárazanyaga a tejmirigybıl képzıdik, amennyiben a mirígyfürtökben levı sejtek leválván, szétesnek és sajtanyaggá, zsírrá stb. alakulnak át. A tejmirígy által képezett zsírnak menynyisége tehát attól függ, mennyire képes a tejmirígy a sejteket leválasztván, tejalkotó részekké alakitani. A tejben levı víz azonban egyenesen a vérbıl származik, s a vérnek nagyobb víztartalma, rendszerint nagyobb mennyiségü víznek a
tejbe jutását vonja maga után. A takarmány ez okból csak annyiban befolyásolja a tejkiválasztást, amennyiben a mirígy sejtjeinek szétesését s a víznek a vérbıl a tıgymirígybe való szivárgását elısegiteni képes. Elegendı takarmányadagot tartva szem elıtt, a sejtek szétesése csak kis mértékben befolyásolható, s így arra sem leszünk képesek, hogy gazdagabb takarmányozás által a tej zsírtartalmát nagyobb mértékben fokozzuk. Ez különben elsı sorban az illetı tehén individuális képességétıl függ, ez okból oly állatokat kell kikeresni, melyek a nagyobb foku zsírképzésre kiváló hajlamot árulnak el. Minthogy azonban a képzett zsír menynyisége bizonyos – noha a fajta és az egyén szerint ingadozó – határon túl nem mehet, magától érthetı, hogy azon fajták, illetve tehenek tejének, melyek több tejet adnak, rendszerint kevesebb, s a kevésbé jól tejelı fajták és egyedek tejének több zsírt kell tartalmaznia. Sok tej és zsiros tej ennélfogva kölcsönösen kizárják egymást; világos példa erre a hollandi tehén. Ezek vásárlásánál a tej zsirosságát figyelmen kivül hagyva, csak a sok tejre fektet a vevı súlyt, minek következtében a tenyészkiválasztásnál elsı sorban csak a tejelékenységre ügyeltek s ennek következménye, hogy a hollandi tehenek sok, de híg tejet adnak. Mindazáltal vannak tehénfajták, melyek elég bıven tejelnek és mégis zsiros tejet adnak. Ezen állatoknak tenyészkiválasztása által lehetségessé vált egyes bıtejelı fajtáknál meglehetıs zsiros tejet állitani elı; legyen szabad csak a Dairy-Shorthornokat s a simmenthali teheneket emliteni. Egyébiránt a hollandi vagy más bıven tejelı fajtát is lehet gondos tenyészkiválasztás által zsirosabb tejproductióra képesíteni, anélkül hogy a tejelékenység nagyobb mértékben csökkenne. Igazolásul legyen szabad Jul. Kühn, hallei igazgató-tanár következı megfigyelését emliteni: Egy oldenburgi tehén egy gayal-bikával (Bos frontalis – Indiában honos) fedeztetett, üszıborjat ellett s az azt követı évben 1556 l 3 41 % zsírtartalmu tejet szolgáltatott. Ezen utóbbi állat ismét fedeztetvén, már 2299 l 5 81 % zsírtartalmu tejet adott; a gayal-vér bevezetése folytán nemcsak a tejproductió növekedett az utódnál, de a tejnek zsírtartalma is. Ha tehát azt akarjuk, hogy a tehéntartás jövedelmezı legyen, nem szabad figyelmen kivül hagyni a tej zsírtartalmát s ennek alapján eszközöljük a tenyészkiválasztást. Kisérletek a fıtt tengeri etetésével. Egy anyától való Berkshire-malaczok háromféle módon lettek ó-tengerivel etetve, és pedig: szemestengerivel, a tengerit darálva és hideg vízzel ivósnak készítve; darálva megfızve, de hidegen etetve. 172 l szemestengeri után 21 75 k/g, ugyanannyi hideg vízzel kevert dara után 26 25 k/g és ugyanannyi fıtt tengeridara etetése után 37 6 k/g súlyszaporodás mutatkozott. Egy másik kisérletet új tengerivel tettek: 352 l csövestengeri után 13 k/g súlyszaporodást, ugyanannyi tengeri megdarálva és megfızve 28 5 k/g súlyszaporodást létesitett. A tengeridara megfızése tehát nagyon kifizeti magát. Egy pennsylvániai farmer idevonatkozólag a következıket írja: „Tapasztalataim szerint a tengeridara megfızése éppen ⅓ résszel fokozza a tengeri hízlaló hatását. Clay kentucky-i farmer tapasztalatai következık: egy bushel szemestengeri 5 font és 10 lat, egy bushel csövestıl fızött tengeri 14 font és 7 lat, míg 56 font (= 25 k/g) megfızött tengeridara 16 font és 7 lat (7 3 k/g) sertéshúst képezett.” Ezek szerint a tengeridara megfızése igen elınyös; azonban azon sertések, melyek szemestengerin lettek nevelve, sem a száraz, sem a fızött tengeridarát nem akarják enni, s e tekintetben oly makacsok, hogy inkább napokig éheznek, mintsem a darát egyék; azért a fıttdara-etetéshez már malaczkorukban kell szoktatni a sertéseket, s a gızölı a sertéshízlalóknál nagy szerepet fog játszani. Sheltan kansasi tanár szerint nagyban fokozhatni a tengeri hízlaló értékét, ha vele egyidejüleg burgonyát és répát is etetünk. A darálandó
tengerit éppen nem szükséges elıbb lemorzsoltatni mert csutkástól is könnyen megdarálható, s a lemorzsolás költségei egyáltalán nem térülnek meg a sertéshízlalásnál. A malaczok felfalása anyjuk által. A malaczok felfalása az anyakoczák némelyikének rosz szokása s az egyéni ösztönre vezetendı vissza, miért is legczélszerőbb lesz az ilyen koczákat kizárni a tenyésztésbıl. A saját malaczaik felfalására hajlamot fıleg azon koczák mutatnak, melyek gyakran kapnak mészárszéki hulladékokat vagy éppen dögöket eledelül, melyeknek továbbá alkalmuk van egereket enni, s melyek – ha szerét tehetik – a tyukokat, házi nyulakat is megtámadják és föleszik. Az az ösztön, mely a koczákat saját malaczaik fılevésére kényszeriti, csak az ellés után 2–3 napig mutatkozik, s ha a szoptatás megkezdıdött, akkor már csak nagyon ritkán észlelhetı; ezt talán onnan lehetne magyarázni, hogy az ellés következtében a vér az agyba tolul s ott természetellenes ösztönöket kelt, amely megszünik, ha a szoptatás megkezdıdvén, a vér ismét rendes útjára tér által. Ezek szerint a károktól óvhatjuk magunkat, ha fias koczáinkat gondos ırizet alatt tartjuk, a gyanus koczák alól a malaczokat elszedjük és csak szopni eresztjük felügyelet mellett az anyjuk alá. Különös, hogy e rosz szokás némely években járványszerüleg lép fel. Némely helyen az ilyen anyának hánytatót adnak be, hogy falási vágyát elvegyék. Mások ajánlják a malaczok hátát a felettébb keserü izü koloquinta-festménynyel bekenni, amit a koczák megutálnak; ez azonban nem ajánlható, mert ezen eljárás nem veszélytelen a malaczokra nézve. Tejgazdaság. A vaj hibái, azok keletkezése és megszüntetése. A vaj hibái annak minıségét nagy mértékben befolyásolják, érdekében áll tehát mindenkinek, aki vajkészitéssel foglalkozik, tudni, hogy mely körülmények azok, melyek a vajban káros változásokat képesek elıidézni. E körülményeknek recapitulálása képezendi jelen soraink tárgyát. Mindenekelıtt a tehenekkel föletetett takarmány változtathatja meg a vaj minıségét. Mindenki tudja péld., hogy a zöldtakarmány etetésekor a vajnak szép aranysárga lesz a szine, míg a száraz téli takarmányozás alatt a vaj szine fehér vagy legfölebb halványsárga. Nézzük már most az egyes fıbb takarmányféléket: minı befolyással vannak a vaj minıségére? Elsı sorban természetesen szükséges tudni azt, hogy milyennek kell a jó vajnak lennie. A jó vaj elıször tiszta, aromatikos izü, másodszor szép szinü, harmadszor tartós legyen. A helyesen megválasztott takarmány elsı sorban képes a vaj jóságát befolyásolni. Miután azonban a gazda nincs mindig abban a helyzetben, hogy a téli takarmányozásnál oly nagy mennyiségü szénát etethessen állataival, kénytelen abraktakarmányok alkalmazásához nyúlni, melyek között legfontosabbak az olajpogácsafélék. Így péld. a gyapotmag-pogácsa úgy színre, valamint izre nézve hibátlan vajat eredményez, csak az a baja, hogy sokat belıle az állatok egészségének veszélyeztetése nélkül etetni nem lehet. A lenpogácsa szintén szilárd és elég ízletes vajat eredményez. A pálmamag-pogácsa igen jó diätetikus szer, azonban tıle a vaj kissé merev lesz; ezért óvatosan kell alkalmazni. Hogy a repczepogácsa, nagyobb mennyiségben etetve, a vaj minıségét csökkenti, ismeretes dolog. A vaj tıle sajátságos kellemetlen izü s igen lágy lesz, azért legfölebb 1 k/g-nyi mennyiségben szabad darabonkint etetni. A földi dió (Arachis hypogea) pogácsája a vaj minıségét javítja, ha a pogácsa hibátlan; azért annak vételénél erre igen kell ügyelni, mert a hibás pogácsa nagyon leszállítja a minıséget. A kókuszliszt igen figyelemreméltó melléktakarmánya a teheneknek, mert növeli a vaj mennyiségét, de jótékonyan hat annak a minıségére is. Sörtörköly, malátacsira etetését tejelıállatokkal nem lehet eléggé ajánlani.
A hüvelyesek, valamint a gabonafélék magvai, általában jó hatással vannak a vaj minıségére, egy-kettı kivételével, amennyiben a rozsdara könnyen kólikát okoz, az árpadara igen hízlal, a bükköny magja pedig hátráltatja a tejelválasztást. A takarmány- és czukorrépa etetésénél a vaj igen ízletes lesz, ha azok szecskával keverten takarmányoztatnak; épígy van ez a burgonya etetésénél is. Ha a csicsókát mérsékelt mennyiségben etetjük, szintén jó vajat kapunk. A szalmafélék közül az árpaszalmától a vaj keserü lesz, míg a borsó szalmája a tejelválasztásra bir hátrányos hatással. A szeszmoslék etetése, ha azt vigyázattal és mérsékelten adagoljuk, úgy a vaj mennyiségére, valamint minıségére kedvezı hatással van. A mészszegény takarmányok etetése mellett nyert tej könnyen savanyodik meg s a vaj nehezen köpülhetı ki. A hibátlan, ízletes vaj elıállitására azonban nem elegendı tudni azt, hogy minı takarmányt etessünk, hanem szükséges az is, hogy a takarmányozás módjára is nagy gondot fordítsunk. Az abraktakarmányokat nem szabad az állatoknak ivós alakjában adnunk, mert a víz hozzáadása által ezek ízletességükbıl és emészthetıségükbıl veszitenek, ezenkivül a sok vizenyıs takarmány az emésztıszerveket elpetyhiti. A víz hozzáadásával továbbá csipıs olajok keletkeznek, melyek a készitett vajra is kártékony hatásuak. A szálastakarmányok szecskázva, de sohase füllesztve vagy gızölve adagoltassanak. Nemcsak a takarmány és annak etetési módja, hanem egyéb körülmények is igen befolyásolják a vaj minıségét. Mindenekelıtt a vaj készitésénél és eltartásánál a legnagyobb tisztaság tartandó szem elıtt. Tisztalevegıjü helyen készüljön és tartassék el, mert a vaj igen hajlandó a különféle szaganyagokat absorbeálni. A vaj jó kigyurása és helyes csomagolása sem tévesztendı szem elıl. A vajat jól kell kigyúrni és megsózni, az edényeket igen tisztán kell tartani, a tejet szorgosan meg kell szőrni, nehogy a vaj olajos izüvé legyen. A vaj csomagolása is nagy gondot igényel. Legjobbak a faládácskák, melyekbe a vaj jól bepréselendı, de úgy, hogy üres hely ne maradjon benne. A vajkészitı eszközökön kivül a tehenek is tisztán tartandók és szorgosan kefélendık és vakarandók. Végül az istálló hımérsékére kell ügyelni, mely legjobb, ha 10–12 R° között van. Hideg istállóban a tehenek sok takarmányt fogyasztanak, melegben nem esznek; mindkét esetben pedig az eredmény az, hogy a tejnek úgy minısége, valamint menynyisége csökkenni fog, minek folytán természetes, hogy a vaj is veszít értékébıl. Az istállót jól kell szellıztetni, s hogy a levegı tiszta legyen, az almot gipszszel kell behinteni. Azon rosz szokás ellen, hogy a tehén saját tejét ki ne szopja, Észak-Németországban következı egyszerü módon járnak el: Vesznek két darab 5–6 c/m átmérıjü, ívalakban meghajlitott fát, melyet egyfelıl összekötnek s a tehén nyakára akasztják; ezen fák közepetájára, jobbról is, balról is a nyak mentén 2–2 drb 30 c/m hosszu és 2½–3 c/m átmérıjü fácskát kötnek s erre az ívalaku fákat a nyak alatt oly módon kötik össze, hogy az az állatot ne szorítsa. A fákat a tehén nehézség nélkül viseli, de nem képes többé kiszopni magát, mert a keresztbe kötött fák a mell és az állkapczák közé jutván, nem engedik, hogy a tıgyhöz hozzáférjen. A tehéntejnek czitromsav-tartalma. Soxhlet tanár jelenti, hogy laboratoriumában Th. Henkel a fehérjementessé tett friss savóban a czitromsav jelenlétét minden kétséget kizárólag bebizonyitotta. Erre nagyszámu különbözı eredetü tehéntejet vizsgáltak meg és kiderült, hogy 1 l tehéntejbıl 0 9–1 1 g/ czitromsav nyerhetı; s így a tejmirigyek által kiválasztott czitromsav mennyisége nem jelentéktelen. Egy jó fejıstehén napjában annyi czitromsavat produkál, amennyi 2–3 czitromban lelhetı; s így Bajorországban a tehéntejben évenkint 40.000 q
czitromsav fejetik ki, amennyi körülbelül 1 millió métermázsa czitromból nyerhetı. A condenzált tejben gyakran lelhetı concrétiók majdnem tiszta czitromsavas mészbıl állanak. Nevezetes továbbá, hogy az asszonytejben még egy esetben sem sikerült a czitromsav jelenlétét kimutatni. A fölfedés fölöttébb érdekes, de mégis jelenleg sokkal ujabb, mintsem belıle akármely irányban következtetést vonni lehetne. A vaj csomagolása a postán küldésnél. Az eddig alkalmazásba vett vajcsomagolási eljárások egyike sem nevezhetı kifogástalannak, mert részben drágák, gyakran nehezebbek mint kellene, néha nem elég jól tartják vissza a meleget a vajtól, egyik-másik nem elég erıs és könnyen széttörik. Az eddig tett tapasztalatok szerint a vaj küldésére a vékony hárs- vagy bükkfa-deszkából készitett ládikák, melyek pergamenpapirral béleltetnek ki, a legalkalmasabbak. A német tejgazdasági egylet a postai elküldésre szánt ládikák iránt a következı igényeket támasztja: 1. A lehetı legolcsóbbak legyenek, hogy ıket visszaküldeni ne legyen érdemes. 2. Oly tartós és erıs legyen, hogy a vaj legmelegebb nyáron se szivároghasson ki belıle s azonkivül a vaj minıségének se ártson. Ezen ládikák 27 c/m hosszuak, 19 c/m szélesek és 11 c/m magasak s éppen 4 5 k/g vaj fér beléjök, áruk darabonkint 15 –20 fillér (9–12 kr). Ily szekrények J. M. Krannich mellenbachi (Thüringia) és Grube Albert lübeki czégtıl szerezhetık be. Krannich nem kész szekrényeket, de azok minden deszkáját külön küldi, melyet a megrendelı könnyen összeszegeztethet. Ezáltal az üres ládikák küldése válik tetemesen olcsóbbá. Egy postai szállítmánynyal 10 ládikának (á, 4 5 k/g) való deszka küldhetı és következı költségbe kerül: a kész deszkák 1 márka 30 fillér, szállitás és utánvét 60 fillér, csomagolás 5 fillér, összesen 1 95 márka = 1 frt 20 kr, tehát egy ládika 12 krba kerül. A ládika 26 c/m hosszu, 18 c /m széles és 11 c/m magas; oldalainak fenekének vastagsága 4 m/m, a fejeknél 6 m/m A Grubeféle ládikák drágábbak, nyárfából készültek, de 2–3-szor bátran használhatók; nagyságuk 32 X 16 X 10 c/m. Ára pedig:
. Mind a két czégtıl kisebb ládikák is kaphatók, melyek aránylag olcsóbb áruak. Növénytermelés. A kömény termelése. A kömény (Carum carvi L.) termelése, mint igen jövedelmezı kereskedelmi növényé, sok helyen igen elterjedt volt; miután azonban a kömény ára csökkent, termelését is szükebb korlátok közé szoritották. A kömény ára azonban az utóbbi öt év alatt ismét jelentékenyen emelkedett, miért is termelése újból felkarolást érdemel. A kömény kétéves növényi, s ezt termelésénél nem szabad figyelmen kivül hagyni, mert éppen e körülmény okozza a köménytermelés drágaságát. Hogy azonban a köménytermelés elsı évében is adjon már az illetı terület némi jövedelmet, különbözı termelési módok vannak alkalmazásban. Hogy a kömény erıteljesen növekedjék, legczélszerőbb kora tavaszszal mély és erıteljes talaju ágyakban 8–10″ távolságu sorokba meglehetıs sőrőn vetni, honnét azután a palántát junius végén vagy julius elején a szabad földbe ültetik. Sokan azt tartják, hogy ezen eljárás
mellett sok oly növényi akad, mely a második esztendıben sem megy még magba. A korai kiültetés e módjánál ıszi keverék vagy zabosbükköny termeszthetı a kömény elıtt, mert mire a kömény kiültetésére kerül a sor, a keverék és zabosbükköny már régen lekerült a talajról. A köményit 35–45 c/m távolságu sorokba ültetik, a sorokban a növények egymástól 25–30 c/mnyire helyezendık. A kiültetés igen egyszerüen ültetıfával vagy eke után eszközölhetı, midın is a barázda szélére helyeztetnek a palánták s azokat a következı eke takarja be. Természetesen palánták csak minden harmadik-negyedik barázdába tétetnek. Az ültetıfával való ültetéskor a talajt elıbb hosszában és keresztben meg kell a sorhuzóval vonalazni a kellı távolságra s azután a két vonal keresztezési pontján ültetjük el a palántát úgy, ahogyan akármely más palántát elültetni szokás. A palántaültetésnek azon nagy hátránya van, hogy az ilyen köményt a mezei egerek jobban rontják meg, mint a vetettet. A mezei egereket tehát szorgosan kell irtani. Más módja a kömény ültetésének a következı: A köményt a fentemlitett sortávolban elvetik zabosbükköny alá, ez utóbbi elvetése után. Mihelyt a zöldtakarmányt lekaszálták, a köményt megkapálják s a szántóföldet az esetleges tarlómaradványoktól megtisztítják; ezenkivül, ahol a növények sőrőn állanak, ott megritkítják. İszszel és tavaszszal újból megkapálják. E mívelési mód mellett is a kömény a második évben magot köt. A köménynek jó védnövénye a korai len is. A köményt tavaszi gabona közé vetni nem jó, mert csak a harmadik évben köt magot és termése sem kielégitı. Végül szokták a köményt akként is termeszteni, hogy julius végén vagy augusztus elején vetik a palántaágyakba s a palánta csak a jövı év tavaszán kerül ki a szabad földbe. Az egyes növények ugyan erıteljesek lesznek, de éppen ezért félni lehet attól, hogy a legerıteljesebbek még azon év ıszén virágozni fognak s így termésük kárba vész. Egy másik vetési módja a köménynek az, hogy 2–3 sor köményt, azután 2–3 sor takarmányrépát, káposztát, lóbabot vagy borsót vetünk, azután ismét köményt, úgy hogy a közbeesı növény ápolása által a kömény is mívelésben részesül s a jövı esztendıben magot köt és termést ád. A köménymag igen sekélyen takarandó alá, a vetıgéppel pedig a repczekerékkel vetendı. A talajt illetıleg a kömény nem igen válogatós; csak jó erıben levı, porhanyós és mély legyen a talaj, anélkül hogy vizenyıs lenne. Csak a túlkötött agyag-, száraz homok- s tızeges talajon nem ajánlható kömény termelése. Az erıs trágyázást a kömény igen meghálálja. Már az elıveteményt czélszerü istállótrágyával megtrágyázni, a kömény elıtt pedig superphosphatot és chilisilétromot tanácsos alkalmazni; sıt ha lehet, fejtrágyának a trágyalé is alkalmazható. A kömény ápolása a talaj tisztántartásából és porhanyitásából áll. Kapálni több izben kell. Ha pedig a kömény már az elsı esztendıben igen buján fejlıdött, úgy ıszszel juhokkal kissé le szabad legeltetni is. A kömény aratása igen nagy vigyázatot igényel. Mihelyt a köményi szára és magvai kissé barnásak kezdenek lenni, – ami a második év junius végén vagy julius elején bekövetkezik, – levágáshoz kell fogni; mert ha késlekedünk az aratással, a szél vagy esı igen nagy kárt tehet a termésben. Mihelyt a kömény levágatik, amit legjobb sarlóval tenni, középnagyságu kévékbe kötözzük, s hogy teljesen kiszáradjon és utánérjék, két kévét egymásfölé helyezve, sorokba rakjuk. A behordásánál a szekérbe ponyvát kell tenni, hogy a kihulló magvak el ne szóródjanak. A cséplés géppel vagy kézi cséppel igen könnyen történik. A már kicsépelt és tiszta köménymagot nagy gonddal kell kezelni, mert ha csak kissé nedves is, igen könnyen penészedik és dohosodik. Azért a köménymagot vékonyan kell a magtárban elteriteni és többször szorgalmasan átlapátolni.
A középtermés mennyisége 6–9 q holdankint. A kömény kórójának semmi takarmányértéke nincs. A kömény majdnem minden növénynek kitünı elıveteménye, de különösen a rozsnak, búzának, repczének. Sokan akként mívelik a köményt, hogy 3–4 esztendın át hagyják ugyanazon talajon és minden két évben learatják. Ezen eljárás azonban nem czélszerü, mert a talajt nagyon is egyoldalulag zsarolja, míg másrészt a termések évrıl évre csekélyebbek lesznek. A köménynek nagy ellensége a Depressaria nervosa Haw. nevü gyom, melynek elszaporodását úgy gátolhatjuk meg, ha azt nemcsak a kömény közül, hanem az útszélek, mesgyék és árkok mentérıl is kipusztítjuk. A vetıburgonya téli eltartása. Ha jó burgonya termést akarunk elérni, úgy a burgonyát mindenekelıtt a télen át kell okszerü módon eltartani. Azon vetıburgonya, melyet télen át a szabadban levı prismákban vagy zártlevegıjü nedves pinczében tartottak el, sokkal inkább lesz kitéve kiültetése után különféle betegségeknek, mint az, mely száraz és fagymentes helyen telelt át. A burgonya eltartására legczélszerőbb 10 egész 15 R° hımérsékü száraz helyiség. Bizonyítja ezt a következı kisérlet. Az 1886. év októberében kiszedett burgonya között – V – egy rendkivüli nagyságu burgonyagumót vett észre, melyet curiosumképen eltett egy, körülbelül 1 m/-nyire a kályhától álló szekrénybe. A szobát egész télen át 15 R°-on felül főtötték, s daczára a nagy melegnek, a burgonya nem száradt igen össze, hanem bizonyos duzzadtsággal birt és tavaszszal apró, erıs, sötétszinü csirák voltak rajta láthatók. 1887. év április közepén, mikor a szabadban eltartott hosszucsirás vetıburgonya már a földben volt, a szobában áttelelt burgonyát is szeletekre vágva, helyenkint elültette. Az ebbıl kihajtott burgonya igen buján s a legkorábbi fajtáknál is elıbb fejlıdött. İszszel a kiszedéskor ezen egy burgonyából összesen 78 drb, tehát kétszer-háromszor oly nagy mennyiségü gumó termett, mint a többibıl. 1887-ben több apró gumó tétetett el olyformán, mint 1886-ban azonegy nagy; egész télen át jól tartották magukat és 1888 tavaszán elültettetvén, igen jó termést szolgáltattak. A vetıburgonyának helyenkint a vetés elıtt szokásos fonnyasztása szintén hasonló okokból történik, hogy t. i. a fölösleges nedvesség eltávolíttassék. A fürészpor használata trágyázásra. A fürészport sokféleképen használhatjuk földeink és réteink javitására. A fürészport gyakran almozásra használják, fıleg tehenek alá, s e czélra kitünıen be is válik, fıleg ha nem egyedül, de szalmával keverve alkalmazzuk, mert a fürészpor a trágyában s a trágyalében levı nedvességet mohón felszívja; ezáltal nemcsak nagyon megkönnyiti a marhák tisztántartását, de segélyével oly kitünı istállótrágyát nyerünk, mely a növényzet díszlésére szükséges összes táplálóanyagokat együttesen tartalmazza. A fürészporos trágya kissé lassúbb hatásu a közönséges trágyánál, de hatása tovább kitart; különösen kevés humust tartalmazó homok- vagy nehéz agyagtalajokra kitünıen ajánlható. Világos hogy ezt is, mint a többi trágyát, gondosan kell kezelni a telepen, hogy a veszteségektıl megóvjuk. A fürészporból gyakran compostot is készitenek, e czélból ajánlható azt földdel és más könnyen rothadó vagy a rothardást elömozditó anyaggal, nevezetesen égetett mészszel keverni, belıle nem nagy halmokat késziteni, idırıl idıre trágyalével megöntözni és néhanéha átforgatni. Nem ajánlható ellenben a fürészport elégetve, annak csak hamvát használni trágyául, mert a fürészpor csak kevés hamút szolgáltat s az csak kevés növényi táplálóanyagot tartalmaz. Azonkivül elégetvén a fürészport, veszendıbe mennek belıle az elégés folytán a nitrogenvegyek, a humusképzı organikus vegyületek s azonfelül talajtlazitó stb. kedvezı physikai tulajdonságai is. Lóhercséplés. A lóhermagot nagyon bajos kézi cséplıvel tisztára kiverni; ez az oka, hogy a kézzel való lóher-cséplést a száraz, hideg téli napokra hagyják vagy éppen a következı nyárra
halasztják. A gépipar igen alkalmas készülékekkel rendelkezik ugyan a lóhermag kifejtésére, mindazáltal, ha lóherfejtı-gépekkel nem rendelkezünk és ilyent beszereznünk sem lehet: nem tehetünk mást, hogy a lóhermagot tisztára kikapjuk, minthogy a kézi cséppel szétvert fejeket egy enyhén befőtött sütıkemenczében vagy aszalóban elıbb lehetıleg jól kiszárítjuk s azután csépeljük ki véglegesen. Eközben azonban igen vigyázni kell, hogy a lóhermag jobban meg ne melegedjék, mint szabad, és tovább se legyen a száritó melegének kitéve, mint okvetlenül szükséges; azért czélszerü a lóhermagot nem verni ki tisztára, hanem a fejeket csak jól összezúzni a hadaróval s ezeket az apróra szétvert fejeket használni vetımagul; elıbb azonban egy kis próbacséplés által megállapítjuk, mennyi tiszta magra számíthatunk péld. 10 l szétvert lóherfejbıl, s ebbıl megtudjuk, mennyit kell belıle vetni holdankint. A vetés kézzel szórva történik, s hogy minél egyenletesebb legyen, czélszerü lesz azt gipszszel, homokkal vagy száraz földdel keverni a kiszórás elıtt. Ha a magot eladásra szántuk, így nem járhatunk ugyan el, saját gazdaságunkban azonban ily módon sok munkát és idıt megkimélhetünk. A Thomas-salak alátakarása. Dr Giesberg szerint legczélszerübb a salaklisztet a még szántatlan tarlóra felhinteni, midın is az a talajmívelés által kitünıen kevertetik a talajjal. Fıdolog, hogy az alászántás csak akkor történjék, midın a talaj elegendıen száraz, mert különben a tökéletes és egyenletes keveredés a talajjal nem is képzelhetı; pedig a jó hatásnak ez a fıfeltétele. Rétekre és legelıkre legczélszerőbb már ıszszel felhinteni, mert ekkor több ideje van a lisztnek a feloldódás és felbomlásra. Laza talajokra czélszerü ezenfelül kainitot hinteni, mely a salakliszt hatását nagyban fogja fokozni. A rétek és lóherések késı ıszi legeltetése. A legelıket ıszszel nem szabad addig legeltetni, míg a fagy az állatokat be nem szorítja; a főnek mindig maradjon ideje arra, hogy a fagyok bekövetkezte elıtt kihajthasson. Az újon nıtt és elhervadt főnek rendeltetése a gyökereket a fagy ellen védelmezni; ellenkezı esetben nem csodálhatjuk, ha a fő tavaszszal itt-ott visszamarad, a legelı kopár s a termés az elsı évben nem kielégitı. Ha a legelıt ıszszel némi fő takarja, ez legjobb biztositék a következı év jó termésére nézve. A késıi legeltetésnek azonban még egy másik rosz következménye van. Ha a legelıket ıszszel megfigyeljük, észre fogjuk venni, hogy az ıszi esızések által meglágyult talajt a rajta levı fővel együtt állataink nagyon is széttiporják; ennek következtében sok helyen a kényesebb, de értékesebb füvek elpusztulnak és helyettök többnyire silányabb savanyu füvek lépnek fel. Azonkivül széttiporják ıszszel az állatok a legelı vízmentesitésére alkalmazott árkokat, csatornákat és barázdákat is, miáltal a legelı határozottan rosszabbá válik, mely okból legalább arra ügyeljünk, hogy a nyirkosabb legelık késı ıszszel kimélve legyenek. Ami a fiatal lóherések ıszi legeltetését illeti, tekintetbe veendı, bármilyen állásu is a fiatal lóherés és bárminı volt is védnövénye, hogy a fiatal lóhernövény igen kényes és gyökérzete igen gyenge. Különösen feltünı ez homoktalajon, mely okból ily talajon a legeltetés nagy károkat okozhat, mert a legelı marha az egész növényt kitépi. Másrészrıl, ha a lóhere elég erıs s a talaj elég kemény, czélszerőbb lesz legeltetni, mely ily esetben határozottan hasznothajtó; mert ha nem legeltetjük, a hajtások felnyurgulnak s a lóher nem bokrosodik meg úgy, mint ha legeltettük volna. A bokrosodást az annak idejében és megfelelı módon foganatositott legeltetés nagyban elımozdítja, miért is nagyon ajánlható. Az ily kezelés alatt álló lóherés oly tömötté válik, hogy a védnövény által okozott kopasz helyek egészen kitöltetnek, miáltal azt is meggátoljak, hogy a gyom a kopasz helyeken elhatalmasodjék, mi gyakran megtörténik, ha ıszszel a lóherést nem legeltetjük. Mindezek után bátran ajánlhatjuk a fentebbiek figyelembevétele után a fiatal lóheréseknek elsı évben való legeltetését; csak nem szabad elıbb legeltetni, míg a növények kellıképen meg nem erısödtek s a legeltetést idejében hagyjuk abba, hogy a lóhernek ideje maradjon a kopasz foltokat a fagyok beálltáig lehetıleg benıni. A körültekintı gazda talajának stb.
viszonyaihoz ezek után könnyen fog alkalmazkodni s egypár harapás főért vagy lóheréért nem fogja egész jövı évi termését könnyelmüen koczkára tenni. Kertészet. A kerti talaj megmunkálásáról. Már a szántóföldnél is kitünik a mély mívelés igen nagy elınyre; mily nagynak kell ennek lenni a kertnél, melynek oly sok és sokféle növényt kell teremnie! Könnyen belátható, hogy a növények gyökerei a sekélyen mívelt földbe nem hatolhatnak oly mélyen, nem terjedhetnek el oly könnyen, minek következtében tápanyagot is csak kevesebbet képesek a talajból fölvenni. Ezenkivül a mélyen mívelt talaj mélyebb rétegben mállik el, tehát nemcsak relative, de absolute is több tápanyagot képes a növények rendelkezésére bocsátani. A mély mívelés ıszszel végzendı. Mert a télen át lehulló esı és hó, valamint a fagy folytán a talajrészecskék igen finom darabkákra mállanak el – egy részük tápanyagként fölvehetı, mások pedig elıkészittetnek arra, hogy a nyáron át is elmállani képesek legyenek. Ezenkivül az alsó talajnak a feltalajjal való keverésénél a talajban áttelelı rovarok álczáinak egy része is a felületre hozatván, azok egy részét legalább ott a tél fagya elpusztítja. A mély mívelést akármily késın végezhetjük, csak akkor ne, mikor hó van a talajon; mert a hó a talaj közé kerülve, ott igen lassan fog elolvadni s a talajt oly nagy mértékben hőti le, hogy a tavaszi munkák az ily talajon csak igen késın lesznek végezhetık. A kerti talajt, ha az ıszszel felásatott, tavaszszal nem szabad ismét megásni, csak a vetés vagy ültetés elıtt mélyen megkapálni, mert ezen eljarás által vagyunk csak képesek a téli nedvességet a talajban kellı módon conserválni. Ha a. kertet ıszszel ástuk fel, úgy czélszerü akkor még az ágyakat is kimérni s az utakat letaposni, mert ekkor ez legkönynyebben megy és legalább tavaszszal nem kell vele bibelıdni. Az ásást nem szabad minden évben ugyanazon helyen kezdeni és bevégezne, hanem azt évrıl évre váltogatni kell, mert a talaj csak így kevertetik meg kellıleg. A kert megalapitásánál a rigolozást sohasem szabad elmulasztani. Rigolozásra a legalkalmasabb idı az ısz, midın a napszám olcsó; másrészt pedig, mert ekkor a felhozott, még sokszor nyers talaj a bekövetkezı tél teljes erejének tétetvén ki, a rigolozás leginkább megfelel czéljának. A rigolozást 50–80 c/m mélyen kell végeztetni. A rigolozás módja oly ismeretes, hogy annak leirásával nem fárasztjuk olvasóinkat, csak azt az egyet említjük még meg, hogy ha a rigolozással egyidejüleg trágyázni is akarunk, akkor a trágyát legjobb a második ásónyom mélységében helyezni el.
