Apró közlemények. * Állattenyésztés. Az etetési rendrıl. Ha még oly jól sikerült is papiroson kiszámitani s a valóságban összeelegyiteni az állataink napi takarmányát képezı anyagokat, a haszonczél elérése tekintetébıl még aziránt is tisztába kell jönnünk: hány adagban etessük fel azokat s hogy minden etetésnél ugyanazon keveréket etessük-e, vagy pedig változtassunk-e valamit az adagokon? E kérdésre csak akkor adhatunk megfelelı választ, ha az emésztés módját physiologiai szempontból szem elıtt tartjuk. A gyomor idıközönkint követeli a táplálékot, s ami az éhség érzetének jelentkezését illeti, ez a legnagyobb mértékben a szoktatástól függ. Rendes viszonyok között az éhség pontosan azon órákban jelentkezik, melyben azt kielégiteni szokták, bármily idıközökben történjék is az. Így állván a dolog, az etetési órák bekövetkeztével az állatoknak enni kell adni, hogy az emésztés tevékenynyé váljék és czélszerü az etetést igen rövid idıközökben eszközölni. Azonban a gyakorlatban e tekintetben bizonyos határokon túl nem mehetünk. Az igásállatok, melyek rendszerint napjában 10 órát töltenek munkában, nem sok idıt tölthetnek az evéssel és három etetés 24 óra alatt teljesen elegendı, melyek egyike reggel, másika délben, harmadika estére esik; gyomruk azután hozzászokik ezen rendhez s noha a gyomoremésztés nem igen tart tovább négy óránál, adagjuk bıséges lévén, éhséget nem éreznek. Amidın azonban a munka hátránya nélkül az etetés több adagban történhetik, ezt követni czélszerü lesz, föltéve, hogy az állandóan fentartható. Így a párisi omnibus-lovak napi eledelüket öt adagban kapják. A hizóállatoknál, melyeknek egyéb dolguk sincs, mint enni és emészteni, semmi sem akadályozza az etetés oly módon való szabályozását, hogy ezek kétóránkint kapják takarmányukat. Bármily rendet kövessünk is azonban, fontossággal bir, hogy az állatokat ne várakoztassuk, mert midın az etetés órája ütött, az állatok elkezdenek nyugtalankodni; gyomruk pontos s így az etetınek is pontosnak kell lennie. Az etetés tekintetében a pontosság a legjobb főszer, s ez nem kerül semmibe, csak felügyeletbe. Nem közönyös továbbá a takarmány beosztása az etetési idık között; ilyenkor lehetıleg hasznot kell húzni a főszeres eledelek vagy concentrált abraktakarmányfélékbıl, melyeket örömest eszi az állat. Midın többször etetünk napjában, czélszerü az etetést oly módon intézni, hogy az egyes adagok ne legyenek keverés és mennyiség tekintetében azonosak. A szálastakarmány háromszorra, legföljebb négyszerre adandó, és pedig concentrált takarmány hozzáadásával vagy anélkül, aszerint amint azt az etetés czélja hozza magával. A többi kisebb etetés csak csupán abraktakarmányból álljon. Midın az abraktakarmány, mint péld. a zab, ingerli az idegeket, annak az adagok szerinti felosztása az állat használatának módjától függ; minden más esetben csak az étvágyra legyünk tekintettel, melyet fölkelteni kell, hogy az állat minél többet egyék és így minél több takarmányt értékesítsen. Ez okból czélszerü reggeli etetésre, midın az állatok éhesebbek, azon takarmányt tenni az állatok elé, amelyet kevésbé örömest eszik és este felé azon takarmányt, melyet legszivesebben fogyaszt az állat. Késı esti etetés után szálastakarmányt teszünk az állat elé, hogy egyék belıle, amíg el nem alszik és reggel vagy éjjel, ha aludni nem tud.
Ezenkivül elınyös tanulmányozni az állatok elıszeretetét fıleg a póttakarmányként szolgáló abrakfélék iránt, s e tekintetben ne tisztán a piaczi ár és tápanyag-tartalom által vezettessük el magunkat, de vessünk számot az állatok ízlésével is; a zsírt, húst stb. csak a takarmány azon része adja, amelyet saját teste szükségletén felül eszik az állat s e többlet adja a tulajdonképeni hasznot; ha most az állat elé olyan takarmányt teszünk, amit az nem kedvel, azt csak akkor eszi meg, ha éhes és csak annyit eszik, míg éhségét csillapítja; ha ellenben kedvére való takarmányt talál, ez ingerli étvágyát akkor is, ha nem igen éhes s azt az állat nem fogja otthagyni. Az adagok beosztásának kiváló befolyása van a takarmányozás sikerére; mindenekelıtt a takarmányt úgy kell összeválogatni, hogy az állatot a fogyasztásra ingerelje; ez okból nem szabad az etetést napszámosokra vagy olyan egyénekre bízni, kik állandóan az állat mellett nem maradhatnak, de teljesen megbízható, tapasztaltabb éves cselédekre, kik ha némi jutalommal lesznek kecsegtetve s szeretik az állatot, megtesznek minden lehetıt, hogy czélunkat elérjük. Midın a takarmány változatosságának szükségességét hangsulyoztuk, ezalatt nem a takarmányváltoztatást akartuk érteni. A takarmányváltoztatás mindig több-kevesebb hátránynyal és kárral jár, s ha az átmenet nem történik óvatosan, még akkor is nagy kárt vallunk, ha a rosszabb takarmányt sokkal jobbal cseréltük fel, mely utóbbinak jó hatása csak néhány nap mulva kezd mutatkozni, ha az állat emésztıszervei már hozzá alkalmazkodtak. Különösen feltünı lesz ez, ha száraztakarmányról zöldtakarmányra vagy ellenkezıleg a zöldtakarmányról a szárazra térünk által, a mérleg mindig súlyveszteséget fog mutatni az elsı héten. Ha tehát a takarmányt bármely okból megváltoztatni akarjuk, az átmenet egyik takarmányról a másikra csak lassan-lassan történjék s legalább nyolcz napig tartson, miközben az új takarmány naponta fokozódó, a régi naponta kisebbitendı adagban tétetik az állatok elé, midın az emésztıszerveknek van idejük ahhoz alkalmazkodni. A mákpogácsa-etetésrıl. A mákpogácsa-etetésnek jóval több az ellensége, mint a barátja. Ennek az az oka, mert a mákpogácsa az összes takarmánypogácsák között leghamarább penészedik meg és lesz avassá. Egy gazda, ki évenkint 500–600 q mákpogácsát etet fel, erre vonatkozólag a következıket ajánlja: a mákpogácsát úgy a penészedéstıl, mint az avasodástól biztosan meg lehet óvni, ha azt szellıs, száraz helyen oly módon rakjuk össze, hogy a pogácsák között a levegı mozoghasson; tehát nem egymásra, mint a többi pogácsákat szokás, de az egyes pogácsák élükre állitandók s úgy helyezendık egymásmellé, hogy a levegı járhassa ıket. Lehet ugyan a pogácsákat lapjukra is fektetni, de ekkor minden egyes réteg közé ócska zsákokat, ponyvát stb. kell rakni, hogy a levegı a pogácsák közé hatolhasson, mikor is a mákpogácsát 3–4 hónapig bizton el lehet tartani s azt úgy a tehenek, mint a hizóökrök elejétıl fogytáig szivesen eszik. A mákpogácsák egy részét Amerika szolgáltatja; e pogácsák rosszabbak, mert keményebben vannak sajtolva, s gyakran a vitorlás hajók nyirkos fenekén hetekig vannak útban Európa felé, mely idı alatt van alkalmuk megromlani, még mielıtt a vevı kezébe kerülnének. Jogosulatlan gyanitás továbbá az, hogy a mákpogácsával az állatok opiumot vesznek fel, minek következtében tunyák és álmosak lesznek. Ha a mákpogácsában valóban van opium, az csak rendkivül kevés lehet, mert a megfigyelések szerint egy ökör huzamosabb ideig napjában 3 k/g mákpogácsát ehetik, anélkül, hogy annak bármi tekintetben rosz hatása mutatkoznék. A mákpogácsát mindjárt kezdetben szivesen eszik úgy az ökrök, mint a tehenek. Az ökröknek 1000 k/g élısúlyra egyéb takarmány mellett 3 k/g-ot, teheneknek 1000 k/g élısúlyra 2 k/g korpa és 2 k/g rizsliszt mellett egész 2½ k/g mákpogácsát adhatunk. A táplálóhatás fıleg a hizóállatoknál mondható kitünınek, a fejısteheneknél nemkülönben az utánna nyert tej mindig elsı minıségü vajnak lett eladva. Mások szerint, ha fejenkint 2 k/g-ot
adunk a teheneknek, a vaj némi tekintetben csipıs és fanyar izü lesz. A mákpogácsa azonkivül hízóürükkel is jól értékesíthetı. Magától érthetı, hogy a mákpogácsát, mint egyáltalán minden pogácsát, szárazan kell etetni. A mákpogácsát végül olcsósága különösen ajánlja. A zab mint a lovak tápláléka. A takarmányfélék értékének megbirálásánál nem elég azoknak a chemiai vizsgálat által megállapitott tápanyag-tartalmát venni tekintetbe, mert a takarmány valódi értékének megállapitásánál következı, bár számokban ki nem fejezhetı factorok is figyelmet érdemelnek, – melyek részint a theoretikailag kiszámitott tápértéket még fokozzák, részint alábbszállítják: a) a takarmány tápanyagainak relativ emészthetısége és ízletessége, melyek tagadhatatlanul fokozzák a practikus táplálóhatást s így az állatot nagyobb munka végzésére képesitik; b) bizonyos, a takarmányfélékben rejlı különleges hatás, melyek elıttünk ismeretlen anyagoktól származnak ugyan, de a tapasztalás szerint gyakran egészen szembeszökı módon nyilvánulnak; c) a takarmánynak az állat élvezetére kiválóan alkalmas alakja, szerkezete vagy elaprózottsága stb. Minél inkább felel meg a különben chemiailag megfelelı takarmány az éppen emlitett kivánalmaknak, annál többet fog az érni rendes piaczi áránál, s hogy az analysisok alapján kiszámitott pénzérték a piaczi árral több esetben nem egyeztethetı össze, az éppen emlitett körülményeknek róható fel. Így azután azt is kimagyarázhatjuk, miért nem esett a zabnak az ára oly nagy mértékben, mint a többi gabonaféléké. A zabot teljes joggal a kitartóan dolgozó igásállatok fıtáplálékának nevezhetjük, mert a zabot kedvezı különleges hatásainál fogva semmi más táplálékkal nem lehetett hosszabb idıre helyettesiteni. A zabnak bizonyos, eddig nem egészen ismert anyagokat kell tartalmaznia, melyek az emésztést, a lovak erélyét, bátorságát és munkakedvét fokozzák, s ezenkivül egyike a legkönnyebben emészthetıbb és diätetikai szempontból is legmegfelelıbb táplálékoknak, mely bıven táplál, anélkül, hogy hízlalna. A zabbal tartott lovak izomzata sovány, száraz, de ínas és szivós, rendkivül kitartó, mely a megfeszitett munkát is huzamosabb ideig ártalom nélkül elvégzi. A zabnak a héjjában egy illatos, kesernyés, főszeres anyag található, mely az emésztést serkenti s így az állat jó kinézését okozza; ez az oka, hogy a zab, ha nagy mértékben etetjük, sem okoz emésztési zavarokat, felfuvódást, dugulást stb., ami pedig más magvak etetésénél gyakran elıfordul; de továbbá, minthogy a zabnak úgy héjja mint magja sok növényi rostot tartalmaz, amelyeket azonban az emésztési nedvek könnyen áthatnak, sokkal jobban jóllaknak tıle a lovak, mint a többi magvakból, melyeknél azonban a zab könnyebben emészthetı. Kiváló fontosságot tulajdonitunk a zabban található avenin1 nevü alkaloidnak, mely fıleg a mozgató idegeket izgatja s az állatokat a munkára készti; ez az anyag az, mi a zabot más magvakkal pótolhatatlanná teszi. Az avenin a különbözı fajta zabban különbözı mennyiségben található, mely ingadozás 0 2 – 0 5 %-ot tesz ki; barnább színü zab állitólag több avenint tartalmaz, mint a világosszinü. Egyébiránt erre vonatkozólag következı tapasztalatok tétettek: 1. Az avenin hatása a nemes lovaknál legfeltünıbb. 2. A nemes lovak táplálékát jó széna és zuzatlan tiszta zab képezze, mert a megzuzás által a levegı oxygenje a zabba hatol s az ott levı avenint megbontja. 3. Pótszereket (péld. más szemes eleséget, száritott sörtörkölyt, korpát stb.) csak hideg vérmérsékletü igáslovaknak adjunk, a zabot végleg elvonni azonban ezektıl sem tanácsos.
1
Lásd „Mezıgazdasági Szemle” 1883. évi folyamának 39. lapján.
4. Azon lovak, melyek csak jóminıségü szénán és zabon tartatnak, több tüzet, kitartást és temperamentumot, mutatnak, mint amelyek ezt egészben vagy részben nélkülözték. 5. A jó szénán és zabon tartott lovak kevesebbet izzadnak s a legjobb conditióban maradnak. A zabban levı táplálóanyagok mennyisége fölöttébb változó; az idıjárás, a talaj és a trágyázás, végül az aratás módja, mindnyájan befolyást gyakorolnak. Nem mindig a legnehezebb zab a legtáplálóbb is; az igen nehéz zab az olyan lovaknál, melyek sokat vannak az istállóban és keveset dolgoznak, agyvelı-bajokat és vértódulást okozhat. Ha intensive akarunk táplálni, akkor a zabot szárazan, zuzatlanul, kevés szecskával keverve etetjük, mihez némi szénát adunk; a zabot mindig szecskával keverjük, mert különben a ló nem rágja meg jól és nem emészti meg kellıképen. A zabetetésre vonatkozólag az eddig tett tudományos tapasztalatok és vizsgálódások a következı eredményekre vezettek: a) csikók az elválasztásig: zabot és legjobb minıségü réti szénát kapnak, amennyit megesznek; b) az elválasztástól egyéves korig: 2 egész 3 k/g zabot és legjobb minıségü szénát tetszés szerint; c) egytıl kétéves korig: tavasztól ıszig legelı, télen 2–3 k/g zab, 5–6 k/g széna és szalma tetszés szerint; d) kettıtıl hároméves korig: legelı, télen 3–5 k/g zab, 5–6 k/g széna és szalma tetszés szerint. A lovaknál továbbá a következı kategoriákat állíthatjuk fel: I. Hátas-, vadász-, katona- és könnyő kocsilovak: 4–6 k/g zab, 5–7 5 k/g széna, 1–1½ k/g szalma. II. Nehéz kocsilovak: 5–6 k/g zab, 5–7 5 k/g széna, 1½–2 k/g szalma. III. Gazdasági lovak. Könnyü lovak: 3–4 k/g zab, 5–7 5 k/g széna, 2 k/g szalma; középnehéz: 5 k /g zab, 4–5 k/g széna, 2 k/g szalma; nehéz lovak: 6 k/g zab, 5–6 k/g széna, 2 k/g szalma. IV. Igáslovak: 7 5–9 k/g zab, 6–7 5 k/g széna, szalma és szecska. Baromfitenyésztés. Kis vagy nagy tojásokat vigyünk-e piaczra? Sokan azon nézetben vannak, hogy a nagy tojásokat tojó tyukok tenyésztése elınyösebb, s gyakran tetemes költséggel szerzik be az ilyen nagy tojást tojó tyúkfajtákat. Ezzel szemben fel kell vetni azon kérdést: melyik az elınyösebb, a kis tojás vagy a nagy? s ne habozzunk azt kijelenteni, hogy ahol a tyukokat a tojáseladás czéljából tenyésztik, a nagyot tojó fajták tenyésztése pazarlás. A tojást mindenfelé darabszám szerint adják el, s ha ár tekintetében tesznek is különbséget a kis és nagy tojás között, e különbség még sem olyan nagy, hogy a nagy tojások termelése magát kifizetné. A nagy tojás természetszerüleg összefüggésben van a baromfiak táplálékával; a nagy tojáshoz aránylag több táplálékra s fıleg fehérjében dús táplálékra van szükség, s ezt nem tériti meg az eladásnál. Sıt akkor sem térülne meg, ha a tojásokat kilogrammszám szerint adnók el, mert igaz ugyan, hogy kis tojásból több megy 1 k/g-ra, azonban 1 k/g nagy tojásnak több a fehérjéje s kevesebb a héjja, mint 1 k/g kis tojásnak, melybıl a kilogrammnak nagyobb részét a tojáshéj képezi s ez okból a kis tojások termelése eladási czélokra elınyösebb lesz. Állatgyógyászat. A tehenek elvetélése és az általa okozott terméketlenség. A hollandi „Landbouw-Courant”ban a fenti czím alatt következı tapasztalatokat közlik: Egy istállóban, melyben 50 tehén állott, már 1882-ben néhány elvetélés fordult elı, 1883-ban az elvetélés járványszerüleg lépett fel és teljes három évig tartván, alig fordult elı rendes ellés. Az istállót desinficiálták, bikát változtattak eredmény nélkül. Kevés kivétellel az elvetélés elıtt néhány nappal nyálkás, genyszerü anyag folyt a tehénbıl.
Meggyızıdve az elvetélés ragályos voltáról, kisérletet tettek e nyálkát, mely egy terméketlen tehén hüvelyébıl kifolyt, két más egészséges tehénbe átvinni, mire az egyik tehén terméketlenné vált. Azután két vemhes tehén hüvelyét érintették vele, mire az egyik 9, a másik 13 nap mulva elvetélt, s így bebizonyult, hogy az elvetélni készülı vagy már elvetélt tehénbıl folyó nyálka még a hat hónap óta vemhes tehenet is 8–13 nap alatt elvetélésre birja. Ez bizonyítja a baj ragályos voltát, melyet a hüvely és méhre ható organismusok hoznak létre, s melyeket a bika hágatáskor egyik tehénbıl a másikba beolthat. Az állatokat ez okból elkülönitették, az istállót desinficiálták és 1: 1000 erısségü sublimatoldattal lemosták, kénnel kifüstölték s a tehenek hüvelyét az elvetélés elsı jeleire ugyanily erısségü sublimat-oldattal kifecskendezték. Mindazáltal még három tehén elvetélt, melyeket azonnal elkülönítve, sublimattal kifecskendeztek s a kifolyó nyálkát kénsavval keverve, desinficiálták, az alomszalmát elégették, a jászlat lemosták. Ennek folytán a tehenek felgyógyultak és kettı újból vemhes lett. Egy év óta a nevezett istállóban elvetélés nem fordult elı. Növénytermelés. A márgázásról. A talaj márgázása már réges-rég óta gyakoroltatik. Márgának a szénsavas mészszel átitatott agyagot hívjuk, mely már több-kevesebb homokkal van keverve. Összetétele fölöttébb változó, részint consistentiája, részint az alkatrészek viszonylagos mennyisége szerint. Így ismerünk agyagmárgát, mely 15–20 % meszet, 50–75 % agyagot s legföljebb 25 % leiszapolható homokot; vályogmárgát, mely 15–25 % meszet, 20–50 % agyagot és 25–50 % homokot; mészmárgát, mely 50 egész 75 % meszet, 20–50 % agyagot s legföljebb 5 % homokot; homokmárgát, mely legalább 15 % meszet és 40–50 % leiszapolható homokot tartalmaz. A márgában gyakran találunk szénsavas magnesiát, mely az agyagmárgában egész 10 %-ot, a mészmárgában egész 20 %-ot tesz, a dolomit-márgában néha 10–40 %-ig is emelkedik; minthogy pedig a szénsavas magnesia physikailag azonos hatásu a szénsavas mészszel, a magnesia éppen nem csorbítja a márga értékét. Továbbá lelünk a márgában vasvegyeket, gipszkristályokat, humozus anyagokat, sıt phosphorsavat is, mely utóbbi a márga értékét rendkivül fokozza. Physikai szempontból a márgának fıtulajdonsága, hogy az idıjárás viszontagságainak kitéve, lassankint földnemü anyaggá omlik, melyet kitünıen lehet a talajjal keverni. A márga továbbá nagymennyiségü vizet képes fölvenni, és pedig annál nagyobb mértékben, minél több agyagot vagy magnesiát tartalmaz. A tulajdonképeni márga úgy hat, mint az istállótrágya, mert tápanyagokat hoz a talajba, mesze igen jó oldószer s végül a talaj physikai tulajdonságait változtatja meg. Nagy különbség van azonban a márga s az istállótrágya között a tekintetben, hogy az utóbbi az összes növényi tápanyagokat tartalmazza, a márga pedig fıleg csak meszet, mely azután képesítve van a talaj tápanyagot alkotó alkatrészeinek oldására. Ez okból a márga sohasem pótolhatja a trágyát; a márgázott talaj megfelelı trágya nélkül kezdetben szép terméseket ád, de hova-mielıbb kimerül s a közmondás szerint „az atyákat gazdagítja a fiak rovására”. A márgázás majdnem minden talajon szembeötlı befolyást gyakorol, de fıleg mészben szegény talajon – s ilyen igen sok van hazánkban – alkalmazása fölöttébb elınyös és hasznothajtó. Ha tehát közelben lehet márgát kapni, s annak szállitása túlságosan sokba nem kerül, a márgázást nem szabad elmulasztani. A márga jelenlétét az altalajban gyakran némely növények megmutatják; ilyen márganövényeknek tartják az Ononis spinosa (tövises iglicze), Serratula arvensis, Equisetum arvense, Lotus corniculatus, Salvia pratensis, Medicago lupulina, baltaczím, Poterium sanguis orba és másokat. Olyan száraz magaslatokon, hol ezek csoportosan buján fejlıdnek, márgát gyaníthatunk; egy 2½ –3 m/-nyi furóval próbát veszünk tehát s e próbát híg sósavval öntjük le,
a pezsgés a szénsavas mész jelenlétét bizonyítja. Ez esetben a furóval igyekezzünk a márgaréteg mélységét, vastagságát és kiterjedését megállapitani. Ekkor lehordatjuk annak felsı rétegét s a márgánál helyet csinálunk arra nézve, hogy fogataink akkor is kényelmesen bejárhassanak, ha a verem tetemesen mélyebb lesz. Igen czélszerüek e czélra a kétkerekü, egy lóra való talyigák, melyek könnyebben fordulnak és felbillentés által könnyen kiüríthetık. Márgázni lehet nyáron, késı ıszszel, de legszélszerőbben télen, mert a fagy a márgát hamar szétomlasztja s a rákövetkezı nyáron ugarnak hagyva a márgázott földet, amidın a mívelés által a talajjal jól elkevertetik. A márgát különben azonnal szétszórjuk a földön, hol a nedvesség s a fagy hamar szétporlasztja. Ha az egyes darabok nehezen esnek szét, akkor egy ideig halomban hagyjuk állani, hol idıvel megpuhulnak. Ha a szétszórt márga elomlott, akkor elıször meghengerezzük, hogy szétnyomassék, azután megboronáljuk, hogy egyenletesen szétosztassék s végül, ha teljesen kiszáradt, sekélyen alászántjuk. Mindezen munkákhoz teljes szárazság kivánatos, mert a nyirkos márga összetapad s a talajjal nehezen keverhetı. Ha a márgázott talaj kizöldült, száraz idıben újra minden irányban jól megboronáljuk, hogy a talajjal minél jobban kevertessék. Ha újból kizöldült, ellenkezı irányban pár centiméterrel mélyebben megszántjuk. A harmadszori kizöldülés után újból boronáljuk, megtrágyázzuk s a trágyát vetés alá sekélyen alászántjuk. Így marad a vetıszántás után 14 napig boronálatlanul, mikor azután bevethetı. A márga mennyisége annak mésztartalmától függ, azonkivül a talajtól s az elérendı czéltól: minél meszesebb a márga, annál hevesebb kell belıle; agyagtalajra természetesen több, homoktalajra pedig kevesebb. A 10 % meszet tartalmazó márgából természetszerüleg kétszer annyi kell, mint a 20 %-osból, hogy ugyanazon hatást mutassa. Általában 1 H/a-ra 18 m/3 márga gyenge, 24–28 m/3 közepes, 30–36 m/3 márga erıs adagnak mondható. Meszes agyagból három kétlovas fuvarral elegendı, míg agyagmárgából homoktalajra 100 szekérrel is vihetünk. A márgázási munkát legjobb szakmányban végeztetni; 1 H/a márgázása, a márgatelep távolsága szerint, 30–40 frtba kerül ugyan, de minthogy már a márgázásra következı évben 6 H /l búza- vagy más gabonaterméstöbbletre számíthatunk s a hatás 10–12 évig is mutatkozik: a márgázás nagyon kifizeti magát. A márgázott talajnál a trágyázás igen fontos, és csak akkor, ha a gabona megdülésétıl kell tartanunk, adunk csak féltrágyát az elsı termés alá. Azonkivül a szalma és takarmány a gazdaságban maradjon, hogy a nagyobb termés által elvont talaj-termıerı pótoltassék. Azonkivül vetésváltást kell tartani; két gabona és fıleg két zab sohase jöjjön egymásután mert különben a föld hamar elgyomosodik. A talaj elgyomosodása azt jelenti, hogy újból márgázhatunk. Bárha a márgázás után minden növény jobban díszlik mint elıbb, különösen hálásak azonban a zab, árpa, búza, rozs, tönköly, borsó, repcze, lóher, füvek, répa és burgonya stb. Ha a talaj erıteljes, tanácsos a márgázás után oly növényeket termelni, melyek meg nem dülnek, mint repcze, kerekrépa stb. A márgázás, mint emlitettük, 10–12 évig is mutat hatást, s bizonyos gyomok újból fellépte mutatja, hogy újból márgázhatunk, s a második márgázás – feltéve, hogy a talajt rendszeresen trágyáztuk – szintén kifizeti magát. A leutowitzi takarmányrépa termelési módja. Steiger Ottó, a leutowitzi nemesi birtok tulajdonosa, évek elıtt oly takarmányrépa-varietást állitott elı, mely meglehetıs széles körben termeltetik már különösen Németországban, de nálunk is. Steiger a leutowitzi répa termelését következıleg írja le:
A leutowitzi takarmányrépa két változatban, ú. m. fehér- és vörösszinü változatban termeltetik. A kétszinü répa között sem a termés mennyiségét, sem pedig minıségét illetıleg különbség nincs. A répa legnagyobbrészt a föld fölé emelkedik és dús levélzettel bir. A répa husa egészen fehér és édesizü. Valamint a fajta elıállitásakor a legnagyobb gonddal tenyésztette a répát, úgy a répamag nyerésénél most is a legaprólékosabb figyelem fordíttatik arra, hogy az tökéletes és jól csirázó legyen. Az ilyen magtermelés sokkal költségesebb és drágább, semmint azt sokan hiszik és igen nagy munkaerı alkalmazását teszi szükségessé. Mindenekelıtt a nagy táblákon termelt répa közül a legjellegzetesebb és legnagyobb répák szorgalmasan kiválasztatnak és télen át prismákba rakva tartják el ıket; tavaszszal újból alaposan megvizsgálják: vajjon tartósak voltak-e és megfelelnek-e a jellegnek, azután jól trágyázott és megmívelt földbe kiültettetnek. A szárakat virágzáskor kiválogatják és csak a legerısebbeket hagyják a tövön, a többit kitörik; ha pedig a mag érni kezd, nem egyszerre vágják le, hanem csak azon szárakat, amelyeken a mag már érett. A szárakról lemorzsolt répamag azután különbözı répamag-tisztitó gépeken sortiroztatik és csak a tökéletes, jól csirázó mag bocsáttatik eladásra. A kiterjedt kisérletek azt mutatták, hogy tökéletes répa csak tökéletes mag után származik és csak ily mag után várható a legjobb növekedés s a legjobb termés úgy mennyiség, mint minıség tekintetében. Szabad legyen a mívelés leirásával kapcsolatban Steiger répaeltartási módját is ehelyütt röviden vázolni. Steiger a vetıágyat, hová t. i. a répa vetendı, már az elızı év ıszén elıkésziti, és pedig akként, hogy az elızı növény tarlója szeptemberben megszántatik, másodizben pedig szeptemberben a trágya szántatik alá, és pedig legtöbbnyire juhtrágya; ezután még ıszszel és tavaszszal trágyalevet hordanak ki az illetı talajra. Mihelyt a talaj tavaszszal felszikkadt, felásatik és minden 6–7 H/a-nyi beültetendı területre ¼ H/a vetıágyat számítva, hektáronkint 37 5 k/g répamaggal elvettetik. Ez mindenesetre sok vetımag, rendesen fele is elég volna; megvan mellette azonban azon haszon, hogy ezen eljárás mellett az összes beültetendı területre a répapalántát egyszerre lehet kiültetni. A vetımagot a vetés elıtti napon langymeleg vízbe beáztatják, a magot körülvevı boriték ezáltal megpuhíttatik és ezáltal a kikelést rendkivüli módon gyorsítja. A mag vetése csak felületesen történik, mintán elıbb ¼ H/a-kint 1 q superphosphat és 0 50 k/g guano hintetett a talajra, a répamag azután beboronáltatik és meghengereztetik, ha ugyan a talaj még göröngyös; ha azonban nem göröngyös, úgy akkor nem ajánlható a hengerezés, mert az esetleg bekövetkezı kései fagyok ellen a fiatal növények a nem hengerezett földön több oltalmat találnak. Nagy figyelmet kell arra forditani, hogy a mag ne kerüljön nagyon mélyre a földbe, legföljebb 2 5 c/m-re, mert minél sekélyebben fekszik a mag a felszin alatt, annál jobban csirázik az. A beboronálást tehát csak nagyon könnyü fogassal kell végeztetni; a sorvetésnél a vetés elıtt könnyü hengert járatni a földön igen czélszerü. Hogy a fiatal palánták a kései fagyok ellen védve legyenek, jó a talajt szalmaszecskával behinteni. Mihelyt a növények akkorára nıttek, hogy már gyomlálni lehet, rögtön egy- vagy kétszer meg kell azt gyomlálni. A trágyalé vagy guanóból álló fejtrágya is alkalmazható ugyan, de nem szükséges jobb ennél a chilisalétrom alkalmazása, mert a chilisalétromnak mint fejtrágyának különös rosz hatása itt érvényre nem jut, miután a répanövénykék úgyis át lesznek ültetve. Az apró növénykék oly buján fejlıdnek, hogy rendesen junius elején már ujjnyi vastag gyökkel birnak, mikor is átültetendık. A szántóföldnek ezen idıre kellı módon elkészítve kell lennie. Steiger még ıszszel a trágyát alászántja, tavaszszal újból megtrágyázza és kétszer megturatja. Az egyik trágyázáshoz juhtrágyát használ, mert ezt különösen jónak találta. Kora tavaszszal ezenkivül 10–12 mázsa kálitrágyát hintet el hektáronkint és az elsı szántás alkalmával alátakartatja. Ha a talaj kellıleg elkészíttetett s a palánták elég erısek, következik a kiültetés.
Közvetlen az ültetés elıtt megturatik a talaj, mely alkalommal a turóeke egyes lábai oly távolságra állíttatnak egymástól, mint amily távolságra a répasorokat ültetni akarjuk, a turás folytán barázdák keletkeznek egymástól circa 56–58 c/m-re; a barázdákra derékszög alatt a vonalzóval egymástól 38–48 c/m-re vonalakat huzunk. Már most egy ember egy karóval a vonalak találkozási pontjára lyukat fúr, egy nımunkás vagy egy gyerek a lyukba frissen kihozott répapalántát tesz, a harmadik munkás megöntözi a palántát, a negyedik pedig, aki jóval utánuk jár, benyomja a palánta körül a földet, miután az a vizet beitta. Az utolsó mőtét a legfontosabb; szükséges ennél, hogy a palánta a lyukba egyenesen és ne igen mélyen álljon, hogy erısen be ne nyomassék s a környezı föld felsı része egy kevés száraz földdel befödessék. A palánták gyökerébıl és levelébıl ültetés elıtt egy keveset le lehet metszeni. Az ültetés legjobban sikerül, ha azt száraz idıjárás mellett hajtják végre s ha jól megöntözik a palántát. Ha a munkások már gyakorlottak e munkában, 20 munkás naponkint 2–2½ H/a-t könnyen elvégezhet. Ha az ültetett palánták megeredtek, a sorkapálóval a sorközök megmíveltetnek; valamivel késıbb kézi kapával porhanyítják meg a talajt a növények között is, végül a harmadik kapálás ismét sorkapálóval történik. Minden palánta ezenkivül leginkább egyenkint 1 l trágyalével megöntöztetik, és pedig akként, hogy a trágyalé a növény mellé fúrt lyukba öntetik; trágyalé helyett guano-oldat is alkalmaztatik, vagy guano-por szóratik el, és pedig hektáronkint circa 4 mázsa. A trágyalé használata fölötte jó hatással van és alkalmazása által még a könnyebb talajokon is nagy termések érhetık el. A leirt munkák nagy piszmogásnak látszanak és költségesnek tünnek fel, azonban ha kellıen gyakorlottak már a munkások, gyorsan megy a dolog; a nagyobb költséget pedig hasonlíthatlanul magasabb hozam bıven födözi. Steigernek 1 mázsa répa elıállitási költsége 25–30 fillér (15–18 kr) s a takarmány értékéhez képest ez igen olcsó ár. A répa szeptember közepe elıtt takarmányozási czélra sohasem lesz levelezve, daczára, hogy a répalevél herével és szénával keverve kitünı takarmány, azonban a levelezés a répa silányabb tenyészetét vonná maga után. A répáról csakis az amúgy is lehulló leveleket szabad leszedni. A répa kiszedése október elején történik. Mikor is a répa levelei sarlóval levágatnak és vagy zölden azonnal feltakarmányoztatnak, vagy pedig bevermelve téli takarmányul conserváltatnak. A répát Steiger 6′ széles, 4–5′ magas prismákban tartja el, melyeknek hossza 30–40 lépés. A répe a puszta földre prismába rakatik, azután 1½′ vastag szalmaréteggel befödetvén, földdel takartatik be. A nagyobb hidegek bekövetkeztekor még egy vastagabb földréteggel födetvén, az egészben egész télen át igen jól eláll. Tavaszszal átválogattatik és újból prismákba rakatik a nyári takarmányozás számára. A murokrépa. A murokrépa tulajdonságainál fogva legértékesebb takarmánynövények egyike, ezenkivül még mint emberi táplálék is jelentékeny értékü. Hogy a murokrépát ennek daczára némely vidéken éppen nem, vagy csupán csak a konyha czéljaira termelik: ennek oka csakis az lehet, hogy értékét megbecsülni nem birják, vagy pedig legczélszerőbb termelési módját – hogy t. i. mint más növény közötti termény míveltessék, – nem ismerik. Ez utóbbi mívelési módra a következı szabályok vannak érvényben: 1. A murok tenyészetéhez, termeszszük azt egymagában vagy más növények között, mindenekelıtt mélyen megmívelt és jó trágyaerıben levı talajt kiván. Ha ily talajjal nem rendelkezünk, úgy termelésébe bele se fogjunk, mert mély mívelés nélkül a legjobb ápolással és legdúsabb trágyázással sem megyünk semmire.
2. A talaj trágyaerejének kiegészitésére igen ajánlatos még ıszszel jó érett istállótrágyával, csontliszttel vagy composttal, tavaszszal pedig guano, chilisalétrom vagy érett juhtrágyával trágyázni. A kálitrágya akkor hatásos, ha azt az elıvetemény alá alkalmaztuk. 3. Azon nézet, hogy a murok csak a homok- vagy legalább könnyü talajokon díszlik igazán, pusztán tévedés; mert ha a talaj mélyen megmíveltetett (túratott, szántatott, a nehéz agyag- és márgatalajokon is igen jövedelmezı termést lehet elérni. A jól megmívelt tızegtalajokat a murokrépa különösen szereti. A legszebb murok Angliában, az alagcsövezett vályog- s a tızegtalajokon terem. 4. A murok a perjét vagy egyéb messze terjedı gyökérzetü gyomot el nem visel, a talajt vetése elıtt tehát alaposan meg kell tisztatani, ha ily gyomok volnának rajta. És a muroknak nem is hátránya az, hogy csak gyommentes és mélyen mívelt talajban tenyészik. Különben a fıtermény is, mely közé a murok vettetik, annál jobban sikerül, minél tisztább és minél jobban megmívelt az illetı talaj. Hogy e körülmény jóformán mindenütt kevés figyelemben részesül, oka annak, miszerint úgy a gabona-, valamint egyéb növények nem adnak teljesen jövedelmezı, hanem csak kétharmadnyi terméseket, melyek sem a munkát és költségeket nem fizetik meg, sem dús jövedelmet nem szolgáltatnak, mint ahogy a gondos és okszerü termelés mellett méltán elvárható volna. 5. Fıterményül, melyek között a murok igen jól termelhetı, a következık alkalmasak: rozs, repcze, len, mák, paszuly és csicsóka. A fıterményekkel való mívelésnél a következık veendık tekintetbe: Rozs és murok. Mihelyt tavaszszal a talaj megszikkadt, a murokmag homokkal keverve az ıszi rozsra vettetik és könnyü fogassal beboronáltatik. Óvakodjunk ezt igen nedves talajon eszközölni, mert a murokmag nagy része az igásállatok által mélyre tapostatik és emellett a rozsban is igen sok kárt tehetünk. Vetımagul kat. holdankint 2 5–4 25 k/g vetendı el. A sorba vetett rozs igen alkalmas a muroknak közötte való vetésére, midın is a tavaszi fogasolás után a sorok közé vetjük a murokmagot. A sorok a rozs learatása után sokkal könnyebben gyomlálhatók és kapálhatók, mint a szórva vetett vetés. A tavaszi rozsnál a murok a rozs vetését követı boronálás után vetendı, mire azután könnyü boronával vagy tüskeboronával alátakarjuk. Az ilyen rozsban nyerhetni a legszebb murokrépát; a rozsból vetımagul azonban a rendes mennyiségnek csak legföljebb kétharmadát szabad venni. A rozs learatása után a tarlót rögtön erıs boronával meg kell fogasolni, azután pár nap mulva gyomlálni, midın is a murokvetést megritkítjuk, úgy, hogy egyik növény a másiktól 6–7 c/m távolra legyen. A körülmények szerint azután még egyszer meg lehet még kapálni. A murok kiszedését november eleje elıtt nem szabad eszközöltetni, mert a murok késı ıszszel még nagyot nı és minıségre nézve is gyarapodik. A korán kiszedett murok megfonnyad és nem lesz oly tartós, mint aminınek a muroknak lennie kell, ha nagyban termeltetik, hogy a gazdaságban lehetıleg kihasználtassék. Repcze és murok. Az eljárás egészben véve ugyanaz, ami a rozsnál. A sorbevetés itt annál fontosabb, mert a repcze kötöttebb talaját többször kell megkapálni, mint a könnyü rozstalajokat; mert ha a kötött talaj nem tartatik kellı porhanyósan, úgy a murok sohasem fog oly módon tenyészni, hogy termése csak félig-meddig is jövedelmezı legyen. A murokmagnak a repczével egyszerre való elvetése (augusztusban) nem ajánlható. Len és murok. A murokmagot a lenmaggal keverve egyszerre kell elvetni, miáltal épúgy elosztatik, mintha homokkal keverve vettetnék. Ha a len kinyüvetett, a murok megfogasolandó, mire pár nap mulva a gyomlálás és az egyezés következik. Ha mákkal vagy gomborkával vetjük a murokrépát, az eljárás ugyanolyan, mint a lennél. Babó (lóbabó, disznóbabó) és murok. E módon igen nagy jövedelem érhetı el. Ha a babó már alátakartatott, a murok elvettetik és sekélyen beboronáltatik. Ha a lóbabót 50–60 c/m sortávolra
vetettük, úgy a sorokban az egyes növények egymástól körülbelül 5 c/m-re állnak és eközött van azután a murok. Az alacsonyan növı borsófélék között is igen jövedelmezı a murok termelése. Babó és murok együtt kiválóan könnyü, száraz talajokon termelhetık elınynyel. Csicsóka és murok. Ahol a csicsóka kellı trágyában és mívelésben részesül, ott a csicsóka között kiváló sikerrel termelhetı a murok. A murok e czélból 5 c/m távolra vettetik, mely közé a murok szórva vagy pedig sorba, és pedig úgy, hogy minden második sorba murok vetendı. Csak vigyázni kell a csicsókasorokra, hogy a muroksorok szabályosan egyenlı távolra jussanak egymástól. Szılımívelés. A cochin-chinai gumós szılı. Midın Sudánban a gumós szılıt fölfedezték s azt Francziaországba vitték, a legvérmesebb reményeket főzték hozzá, melyek azonban nem teljesültek. E remények újból éledtek, midın az új franczia gyarmatokban Tonkin- és Cochin-Chinában számos vad és itt-ott már mívelt gumósgyökerü szılıfajt találtak. Néhány évig szaporitották és megkisérlették a helyszinén bort késziteni belıle. Azonban a szılı érése alkalmával ott uralkodó tropikus hıség a rendes csendes kierjedést lehetetlenné teszi, s maig sem sikerült, daczára számos költséges kisérletnek, a Tonkinban szüretelt szılıbıl iható bort késziteni. Most azonban új eszme foglalkoztatja a tonkini francziákat. Ez évben az egész szılıtermés megszáríttatik részint a levegın, részint aszalókon, s ezen aszúszılıt, mely természetesen vámmentesen vihetı az anyaországba, arra fogják használni, hogy általa az óriási mérvet öltött görög korinthusi szılınek és spanyol rosinának bevitelét meggátolják; azon hitben, hogy a tonkini aszúszılı éppen olyan alkalmas lesz a borkészitésre, mint azt jelenleg külföldi szılıvel nagyban gyakorolják, hogy a phylloxera által okozott kevesebb bortermést helyreigazítsák. A termıvesszı csonkitása. Általánosan bevett szokás, a legfelsı fürt fölött két levelet hagyván, a termıvesszıt megcsonkitani. Pynaert jelenti a „Bulletin de l’Arboriculture”-ban, hogy a belga üvegházakban próbaképen 50–60 tıkét csonkitatlanul hagytak; a csonkitatlan vesszıkön termett szılıfürtök csak olyan jók voltak, mint a csonkázatlanokon; ami azonban kiválóan fontos, három héttel elıbb értek meg. Ezen észleletet Burvenich tanár is megerısiti és kisérletképen az angol szılıs üvegházakban a csonkázást elhagyni javasolja. Ha a fürt fölött hagyott összes levélzet valóban gyorsítja a nedvkeringést s így gyorsítja a szılıfürtök kiképzését és megérését, akkor ezen eljárás a szabadban is teljes figyelmet érdemel, különösen hővös, rövid nyáron és oly helyeken és szılıfajoknál, hol a fürt teljes kiérése kétséges. Az 1887. évi szüret eredménye. A hivatalos adatok szerint nyeretett a mult évben 5,512.323 H /l must s ebbıl 4,961.097 H/l bor, 1886-ban 3,932.755 H/l, 1885-ben 5;422.675 H/l. A fennebbi 1887. évi termésbıl 2 5 millió hektoliter közönséges fehér bor, 22.600 H/l fehér csemegebor, 1 millió hektoliter közönséges vörös bor, 15.000 H/l vörös csemegebor, közel 1 millió hektoliter silleres, 792 H/l aszúbor. Átlagosan termett egy kat. holdon 1887-ben 8 12 H/l, 1886-ban 6 24 H /l és 1885-ben 8 50 H/l. Ezenkivül leszedetett 1887-ben 4 5 millió kilogramm, 1886-ban 3 2 millió, 1885-ben 3 4 millió kilogramm szılı, mibıl 1887-ben kivitelre került 2,261.341 k/g, 1886-ban 2 05 millió, 1885-ben 2 5 millió kilogramm. A bor- és szılıtermés éréke tehát 1887-ben 43 7 millió forint, 1886-ban 40 7 és 1885-ben 51 millió forint.
Vegyes. A gazdasági tanintézeteknél 1888 junius hó utolsó napján készletben volt eladó tárgyak jegyzéke. I, Keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet. Állatok: Simmenthali növéndékbika (11–18 hónapos) 3 drb; Nathusius tenyészkos (1 éves) 3 drb; Merino tenyészkos (1 éves) 2 drb; fésüs tenyészkos (1 éves) 1 drb; kiselejtezett öreg és növendéki anyajuh, mint számfölötti 15 drb. II. Kassai m. kir. gazdasági tanintézet. Állatok: Kuhlandi bika (16 hónapos) 1 drb; ugyanaz (14 hónapos) 1 drb; hampshirei kosbárány (¾ vér) 3 drb; Rambouillet kosbárány 8 drb; frieslandi kosbárány 7 drb; frieslandi félvér kosbárány 1 drb. III. Debreczeni m. kir. gazdasági tanintézet. Állatok: Simmenthali fajta növendékbika (6–18 hónapos) 6 drb; fésős anya- és cotswold-kos (angol húsjuh) keresztezésébıl származott félvér állatok (1–2 évesek) 8 drb. IV. Kolozs-monostori m. kir. gazdasági tanintézet. Állatok: Bikák, pinzgaui fajta (1¼–2 évesek) 3 drb; malaczok:
V. Nagy-enyedi m. kir. vinczellériskola. Borok: 1885. évi termés (asztali bor) 1400 l, 1 l ára 15 kr; 1886. évi termés (asztali bor) 1090 l, 1 l ára 15 kr. A tarczali m. kir, vinczellérképezdében a nyilvános vizsgálatok folyó évi julius hó 28-, 29-, 30- és 31-én tartattak meg, mely alkalommal négy harmadéves növendék végezte a tanfolyamot, kik mérsékelt dijazás mellett szakmájukba vágó állást óhajtanak elfoglalni; e tekintetbeni tudakozódásokra az intézet igazgatósága készséggel szolgál felvilágositással. Ugyancsak a tarczali m. kir. vinczellérképezdébén a folyó évi október hó 10-én kezdıdı tanfolyamra hat saját- és hat félköltséges hely elnyerésére pályázat hirdettetik. Bıvebb felvilágositást ad az igazgató. Gazdasági szeszgyáraknak az új szeszadó-törvény követelményeinek megfelelı átalakitása, úgyszintén az új gyárak épitéséré való engedély megszerzése sok gondot adhat a gazdának és bizonyoson nagy örömmel fogják gazdatársaink fogadni azon hírt, hogy oly kitünı szakférfiu, mint Lázár L. Pál úr (gépészmérnök és kir. mőegyetemi m. tanár), a Köztelken gazdasági mőszaki irodát nyitott s a szeszgyártásra vonatkozó mindennemü szakkérdésekre készséggel ad díjmentesen felvilágositásokat, s a lehetı legjutányosabban vállalja el a régi szeszgyárak reconstructióját s új gazdasági szeszgyárak épitését és berendezését. A mi részünkrıl szerencsét kivánunk Lázár úrnak e közérdekü vállalathoz és a legmelegebben ajánljuk a „Gazdasági mőszaki irodát” gazdatársaink bizalmába.
