ÁPRILISI NAPLÓ
Szécsény 675 éve város Évszázadokon át Szécsény élete összefonódott az országéval, ahogy egy cseppben a tenger, úgy tükröződött kis városunk történetében nemzetünk sorsa. AS történelem többször is megsebezte a várost. Az emberek sokszor farkasszemet néztek a rájuk leselkedő ellenséggel. Nehéz idők történelme járta az utcákat volt amikor ágyúdörgés, a csata zaja, puskák ropogása vagy épp a láthatatlan pusztító ellenség tartotta félelemben a lelkeket. A XIII. század végén a földbirtokosok között dúlt a harc, voltak akik a királlyal is szembefordultak. Az ország kiskirályságokra esett szét, az Árpádház kihalásával 1301-ben kezdetét vette a teljes zűrzavar. A Kacsics nemzetséghez tattozó Folkusz fia Farkas 1301-ben meghalt. Farkasnak 8 gyermeke volt, de csak ketten, Tamás és Péter élték meg a felnőtt kort. Tamás a nógrádi urakkal ellentétben nem Csák Mátét támogatta, hanem Károly Róbert-hez állt. A király és a hatalmát tagadó bárók között nyilt törésre került sor. Tamás a rozgonyi csatában a király oldalán harcolt. Károly Róbert seregeinek az élén 1316-ban visszafoglalta Csák Mátétól a visegrádi várat. A király újabb birtokokkal ajándékozta meg hűséges alattvalóit, Szécsényi Tamás egyedül Nógrádban négy várat és huszonegy falut kapott. Tamás ősi központi birtokának továbbra is Szécsényt tekintette, s róla nevezte el magát Szécsényi Tamásnak.Második felesége révén rokonságba került a királlyal, ami tovább erősítette az uralkodócsaláddal a kapcsolatát. Tamás több magas rangú állást töltött be. volt erdélyi vajda, Arad, Bács, Szolnok, majd Nógrád megye főispánja. A nádor után következő legnagyobb rangot az országbíró tisztséget 1349-től halálláig, 1354 szeptember 19-ig látta el . Szécsényi Tamás az egyéni sikerei mellett minden igyekezetével azon volt, hogy felvirágoztassa Szécsényt. Malmáról 1327-ben, vásáráról 1330-ban tesznek említést a korabeli írások . A szentszéktől kolostor alapítására kért engedélyt. Biztos akart lenni elhatározásában, ezért külön kérvényt íratott a királlyal. Károly Róbertnek komoly tekintélye volt az egyház vezetői előtt. XXII. János pápa 1332. március 9-én kelt levelében engedélyezte a kolostor alapítását. A kereszténység Szécsénybe való megjelenése a hívők lelki ápolása mellett a keresztény kultúra meghonosodását, a építészet és egyéb művészi tárgyi értékek ittlétét jelentette. Károly Róbert az 1334. május 5-én kiadott oklevélben Szécsényt városi ranggal ruházta fel. Az ezt követő évtizedekben a város a virágkorát élte. Állt a
templom és a kolostor. Minden valószínűség szerint felépült a várkastély is. Ilyen írásos dokumentum nincs, de nehéz elképzelni, hogy olyan gazdag és tekintélyes úr, mint Szécsényi Tamás abban a városban, amelyet úgy szeretett és központi lakóhelyének tekintett ne épített volna egy várkastélyt. A mai kastély helyén lévő várkastélyra utaló adat csak a XV. század közepéről származik. A XV. században a szécsényi vár építése összefüggött a huszitákkal folytatottháborús veszéllyel. Nógrád vármegye települései egymás után kerültek a husziták kezére. Ezért Szécsényi László komoly súlyt fektetett a város és a várkastély megerősítésére. Szécsényt nem sikerült a huszitáknak elfoglalni, viszont felgyújtották a kolostort. Ez nem okozott nekik különösebb nehézséget, mert az épület nem az erődítményen belül állt, hanem annak éppen a nyugati határát képezte. A szécsényi várkastélyban írták alá 1441-ben a husziták vezetőjével, Giskrával a fegyverszüneti egyezményt. Hunyadi János, aki részt vett a husziták elleni háborúban két alkalommal is járt városunkban. Először 1451 decemberében, majd a következő év júliusában. Mátyás király pedig 1461. szeptember 17-én felkereste Szécsényt. A Szécsényi család Lászlóval, 1459ben kihalt. Szécsényi László Nógrádi és Honti főispán a szécsényi, hollókői, somoskői és gyöngyösi uradalomnak ura, a 15 évig tartó háborúskodásban teljesen eladósodott. Két lánya még kiskorú volt, amikor eljegyezte őket két dúsgazdag főúri nemzetség tag. Hedvig Losonczi Albert, Anna, Guthi Országh János menyasszonya lett. Losonczi Alberttől 16.000 aranyat kellett felvennie. Ennek fejében zálogba adta lányának hollókői, szécsényi és gyöngyösi uradalmát, összesen 21 települést. Közben elhunyt László egyedüli fiú gyermeke, János. Hunyadi János kormányzó különös kegyével teljes rangú örökössé tette meg a két lányt. Így a birtok veje, Guthi Országh János és Losonczi Albert örökölték. Több mint egy évszázadig a két főúri család volt Szécsény birtokosa. 1544-ben a fenyegető török veszély elől a ferencesek Gyöngyösre menekültek. 1552-ben Szécsényben is elkezdődött a török uralom. 1683-ban Sobienski János lengyel király végleg kiűzte a törököt Szécsényből Nem sokkal később a pestis járványt szedte az áldozatait. Szécsény elnéptelenedett. Bárkányi János, akit joggal nevezhetünk Szécsény második alapítójának újjá szervezte a kolostor életét, szép lassan benépesedett a város is. II. Rákóczi Ferenc 1705-ben itt tartotta történelmi jelentőségű országgyűlését. 1710-ben újabb pestis szedte áldozatait, 1715-ben súlyos tűzvész pusztított a településen. 1828-ban 420 adóköteles család közül 65 iparos, 53 kalmár vagy kereskedő élt Szécsényben. A század első felében megjelent a magasabb iskolai végzettségű, nemesi
származású polgári értelmiségi réteg. Közéjük tartoztak az ügyvédek, orvosok, mérnökök, gyógyszerészek, uradalmi tisztek. Szécsényben évente hat országos vásárt tartottak. 1821-ben a földesúr heti vásár / piac/ tartására is engedélyt kapott. Forgách Pál gazdaságát 1846-ban Pulszky Ferenc és felesége Walter Teréz vásárolták meg. Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc fénye nálunk is fényesen világított. Városunkban a liberális eszmékért főleg a nemesség az iparosok és az értelmiségiek lelkesedtek. Pulszky Ferenc maga is lelkes híve volt a reformgondolatoknak. Szécsény születte Haynald Lajos kalocsai érsek, 1875-ben árvaházat, kórházat és elemi leányiskolát alapított városunkban. A századvégi események közé tartozik, hogy megépült Aszód- Balassagyarmat-Szécsény-Losonc vasútvonal, amelyen 1896-ban indult meg a forgalom. Az 1886-os települések rendezéséről szóló törvény értelmében elveszítette városi rangját, amelyet 100 év múlva kapott vissza. Mozgalmas, változatos volt a XX. század. 1905-ben felépült a városháza. 1909ben megalakult a Szécsényi Iparosok és Kereskedők Ifjúsági Önképző Köre, két év múlva az Ipartestület A polgári iskola alapításának éve 1918. 1930-ban villanyt kapott a város. 1944-ben, mint az országban mindenütt nálunk is gettóba tömörítették a zsidókat, s július 6-án bevagonírozták őket, s elindult velük a vonat a haláltáborba. A második világháború idején három hétig tartott a város ostroma. 1950 nyarán elvitték a ferenceseket, feloszlatták a rendet. Szécsényben a rendszerváltást követően tértek vissza a ferencesek. Márk atya házfőnök szervező munkájával elkezdődött a kolostor felújítása. 1956 októberében az országos események hatására a haladó gondolkodású, a közösségért felelősséget érző, a budapesti eseményekkel szimpatizáló, az ország, Szécsény helyzetén változtatni szándékozó emberek elkezdtek szervezkedni. Nálunk is, mint máshol az országban a felhalmozódott keserűség, a sorsukon való jobbító szándék vitte ki őket az utcára. Az 1970-80 -as években több új létesítmény épült a városban: Posta, az OTP jelenlegi épülete, ahol a járási könyvtár kapott helyet, SKÁLA áruház, a mezőgazdasági szakközépiskola épülete, az általános iskola Magyar úti épülete, óvoda, művelődési központ. A század második felének krónikájához tartozik, hogy 1963-ban megalakult a gimnázium, felújították a kastélyt, ahol 1975-ben megnyílt a múzeum. A közigazgatási élet átszervezéséhez tartozott, hogy 1979-ben megszűnt a szécsényi járás, 1984-ben Szécsény városi jogú nagyközség lett. Több ipari üzem jött létre a városban. A demokratikus választásokat követően 1990-ben megalakult az önkormányzat, amellyel új fejezet nyílt a város életében. Szécsény az évszázadokon átívelve legyőzve minden nehézséget, felülemelkedett a nehéz időszakon, küzdelmes éveken, mert az itt élők szerették, és szeretik lakóhelyüket, ki-ki a maga módján hozzájárult és hozzájárul , annak anyagi , szellemi gyarapodásához. Szenográdi Ferenc
Épülhet a két híd az Ipolyon Szécsény. Siker koronázta az Ipoly Hidak Újjáépítése Polgári Társulás több éves kitartó munkáját, elhárult az utolsó akadály is, Pösténypusztánál, illetve Ráróspusztánál épülő két híd építéséhez meg van a legfontosabb, a pénz. Április 17-én, pénteken Szécsényben sajtó tájékoztatón Borenszki Ervin országgyűlési képviselő bejelentette, hogy az Ipoly hidak építésére benyújtott pályázatuk eredményes volt, a munkákra 7 millió euró támogatást nyertek, amelye a kivitelezési munkák 85 %-át fedezi. A 15 %-ot a két ország azonos arányban állami költségvetésből biztosítja. Rövidesen sor kerül a nemzetközi közbeszerzési pályázat kiírására. S még az idén elkezdődhetnek a munkálatok. A tájékoztatón a szlovák részről részt vett, Albert Andrejko a besztercebányai megyei hivatal közlekedési osztályvezetője, Martin Martinko az osztály munkatársa, Jánbor László a besztercebányai megyei közgyűlés tagja, Molnár Katalin az Ipoly hidak helyreállításáért alakult bizottság elnöke. Magyar részéről Dr. Serfőző András az Ipoly hidak helyreállításáért alakult bizottság társelnöke Dr. Serfőző András hangsúlyozta, hogy a több éves előkészítő munkájuk során most az volt a legfontosabb, olyan pályázat készüljön, amely formailag, tartalmilag kifogástalan. A híd építésével egy időben sor kerül az Pösténypusztán átvezető út felújítására, a szécsényi – ipolytarnóci út bekötésénél körforgalom lesz kialakítva. Valamikor az Ipolyon 47 híd ívelt át, jelenleg 3 olyan található, amely a két országot összeköti. A most felépülő két híd egy új korszak kezdetét jelentheti. Bejelentette, hogy Magyarország – Szlovákia közösen, a hidak építésével párhuzamosan európai uniós pályázatot nyújtott be, az Ipoly-völgyi nemzetközi vasúti forgalom megvalósíthatósági tanulmányi terv elkészítésére. Ez a pályázatuk is sikeres volt. Molnár Katalin elmondta, hogy mindkét híd 75 méter hosszú, két sávos, acélszerkezetből készül. A pösténypusztai hidat Agócs Zoltán a pozsonyi műszaki egyetem professzora tervezte. Ő készítette az esztergomi Mária Valéria híd tervét is. A szlovák oldalon a két hídnál közel 4 kilométer hosszúságú rávezető utat fognak építeni. Albert Andrejko örül, hogy közös erőfeszítésüket siker koronázta. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a híd mindkét oldalon hozzájárulhat a turizmus, a gazdasági élet fellendítéséhez. A besztercebányai megyei közgyűlés és annak elnöke támogatta és támogatja a hídépítést. Eddig 7 millió szlovák koronát fordítottak az előkészületi munkákra. Jámbor László megköszönte, Molnár Katalinnak és Dr. Serfőző Andrásnak az ügyben vetett hitüket, kitartó munkájukat. Szenográdi Ferenc
Búcsú Kolosi Ferenctől A hír, mélyen megrendített. Egy igaz ember, jóbarát , közéleti személy, lokálpatrióta, édesapa, nagyapa váratlanul itthagyott minket. Kolosi Ferenc életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Egy, a városát szerető, tisztelő, a közösségért, családjáért élő emberrel kevesebben lettünk. Szorgalmának, kitartásának köszönhetően gazdasági sikerei szép lassan íveltek felfelé. Kisiparosként sokat dolgozott, hogy családjának megteremtse a biztos engziztenciát. Évtizedekkel ezelőtt nem volt általános, megszokott, hogy valakia gazdálkodás, a termelés egyéni útját járja. Ő ezt tette. Más embereknek is munkalehetőséget biztosított. Valahogy ez a szép ívű élet, az általa felépített kis gazdasága, jónéhány évvel ezelőtt meginogott, a sikerek helyett a kudarcok jellemezték életét. Életének ezen szakaszáról Petőfi Sándor gondolatai jutottak eszembe: „ Mert Ő becsületes lelkű, igaz, azt gondolná, hogy minden ember az. És e hitének áldozatja lett”. Hitt az emberek jóhiszeműségében, szavahihetőségében, s a gátlástalan személyek, a gazdasági hiénák ezzel nagyon csúnyán visszaéltek.Kedves Feri! Mint tudjuk, hogy őszinte, becsületes, tisztességes emberként élted az életed, mindig mindenkinek csak jót akartál, segítettél az elesetteken. A jóhiszeműsége, becsülete mellett talán csak a közösségért tenni akaró szíve volt nagyobb. Hosszú évekig, 1985-ig a KIOSZ Szécsényi szervezetének vezetői tisztségét töltötte be. Az első két ciklusban 1990-1998-ig Szécsény Város Képviselő Testületének volt a tagja. A Műemléki, Idegenforgalmi és Városfejlesztési, valamint az Egészségügyi és Szociális Bizottság munkájában vett részt. Nevéhez kapcsolódik a polgárőrség megszervezések, melynek közel 10 évig volt a vezetője. Nehéz lenne felsorolni azt a sok társadalmi munkát, amelyet alkalmazottaival a város érdekében végzett. Az utóbbi időben visszavonultabban élt. 2009. április 19-én a szíve felmondta a szolgálatot, végleg itthagyott minket. Cselekedeteivel, munkájával, tetteivel beírta nevét a város történetébe. Nyugodj békében, emlékedet megőrizzük. Szenográdi Ferenc
2008. évi városi költségvetés teljesítése Szécsény Város Önkormányzata az április 21-i ülésén megtárgyalta a 2008-i évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést. Dr Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester a költségvetés alakulásáról, annak teljesítéséről kérdeztük: - Mennyi volt az ez évi előirányzat? - Az önkormányzat 2008. évi költségvetését 1 milliárd 321.7 millió forint kiadással és 1 milliárd 104,7 millió forint bevétellel fogadtuk el. Így a forráshiány 217 millió forint volt. Év végére a forráshiányunk 53.1 millió forintra csökkent. Az elmúlt év költségvetés tárgyalásánál intézkedési tervet fogadtunk el, ennek a végrehajtására felhatalmazott a képviselő testület. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok részére kiírt pályázaton 13.7 millió forint támogatásban részesültünk. Három alkalommal nyújtottunk be pályázatot a működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatására. Itt összesen 54 millió forintot kaptunk. A helyi adó hátralékosaival szemben igen komoly intézkedést foganosítottunk. 27 gépjármű esetében kezdeményeztük azok forgalomból történő kivonását. 125 gépjármű hátraléka még az előző évről húzódott át. Intézkedésünk hatására 3 millió forint gépjárműadó térült meg. A bírósági végrehajtónak átadott ügyekből 1.4 millió forint került a város kasszájába. Munkabérekből, nyugdíjakból 90 esetben letiltást kezdeményeztünk Azonnali beszedési megbízást nyújtottunk be a vállalkozók bankszámlája ellen, ebben volt iparűzési adó, gépjárműadó, kommunális adó stb. A 31.8 millió forint kintlévőségünkből 15.8 millió forintot sikerült behajtani. Asz intézkedési terveink között szerepelt az intézmények takarékos működtetése. Így például az óvodai csoportlétszámot csak a közoktatási törvényben előírtak szerint biztosítottuk. - Milyen bevételi forrásból, lehetőségekből tevődött össze a több mint 1 milliárd forint? - A sajátos működési bevételünk 380,7 millió forint volt, amelyből a helyi adó 112.3 millió. Az átengedett központi adók 214 millió forint . az önkormányzat költségvetési támogatása 631.4 millió forint. Az elején említettem a pályázatok útján kapott központi támogatást és az ÖNKIHI-t
- Mi szerepel a kiadási oldalon? - Volt személyi, dologi kiadásunk, ezek a képviselő testület elé került anyagban szakfeladatok ellátásaként jelentek meg. A Városgazdálkodási Kftnek 21.1 millió forintot adtunk át, amelyből az össze városgazdálkodási feladatot ellátták. A közvilágításra 13.3 millió forintot fordítottunk, amelyből a karbantartási díj 1.8 millió. A közvilágítási tételben szerepel a díszkivilágítás villanyszámlája is. A kiadási rovatban jelentős összeggel 17 millió forinttal szerepel a rendszeres szociális ellátás. A gyermekétkeztetés normatív kedvezményére 11.4 millió forintot tett ki. Eseti szociális segélyre 3.8 millió forintot, a mozgáskorlátozottak üzemanyag támogatására 2 millió forintot biztosítottunk. A szociális földprogramnak a megvalósítására 3.35 millió forintba került, de ennek 95 %-át pályázat útján megkaptuk. A közgyógyellátási igazolványokra 1.4 millió forintot költöttünk. A sportcélú támogatásaink között szerepel a Kossuth Liget sporttelepének fenntartása, amely a z év során 3.5 millió forintba került. Ebbe benne van fűtés, világítás, csatornadíj használata is. Ezen felül a sportegyesületeinket plussz támogatásban részesítettük. Az összetett intézményünknél az óvodára 123,4 millió forintot kötlöttünk, az általános iskolának, ahol 570 gyermek tanul a működési kiadása 207.1 millió forint. A gimnázium és szakközépiskola esetében ez az összeg 166.7 millió, az intézményben 422 diák tanul. Az összes kiadás az összevont intézményeinkre 529.1 millió forint, ami az éves bevételünk közel felét jelenti. Úgy gondolom, hogy az intézményeinktől nem szabad sajnálni a pénzt, annak működését biztosítani kell. A 2007. évről áthúzódó beruházások közül 3 út felújításának költségeit kifizettük. Rendeztük Benczúrfalva gázberuházási csatlakozási díját. 2008-ban több fejlesztésünk is elkezdődött. Befejeződött a ravatalozó felújítása, amely 2008 őszén kezdődött el és ez évben rendezzük a számlát. Az általános iskola, polgármesteri hivatal akadálymentesítése befejeződött, asz elszámolásra jövőre kerül sor. - Hogyan alakult a város hitelállománya? - Csökkent a hitelállományunk 67.3 millió forinttal. Jelenleg a tartozásunk, 391 millió forint. Itt jegyzem meg, hogy az önkormányzatunk vagyona emelkedett a pályázatok útján történt felújításokkal, fejlesztésekkel. Összességében azt tudom elmondani, törekedtünk az önkormányzat gazdasági , pénzügyi egyensúlyának megtartására. A város, az intézményeinek működését megfelelő mértékben biztosítottuk.
Hírek Ballagás Szécsény. A Gimnázium és Szakközépiskolában május 2-án szombaton 10 órakor lesz a végzős diákok ballagási ünnepélye. Szociális földprogram Szécsény. A város Önkormányzata 2008-ban a szociális földprogram keretében 97 család részére nyújtott természetbeni támogatást. 48 család burgonya, 49 kukoricaföldet igényelt. Gyermekétkeztetés Szcésény. Az önkormányzat, Szécsény Gyermek és Közétkeztetési Kht. útján 290 gyermek részére biztosít kedvezményes gyermekétkeztetést. Közülük 203an a térítési díj felét fizetik. 87 gyermek ingyen kapja az étkezést. Véradás Szécsény. A Vöröskereszt szervezésében május 7-én 8 órától 19 óráig önkéntes véradás lesz a művelődési házban. Kiállítás Szécsény. A művelődési ház galériájában május 15-én lesz a salgótarjáni Tőzsérné Balázs Mária képeiből válogatott kiállítás megnyitója. Az alkotásokat Bakos Ferenc szécsényi grafikusművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Fotóalbum Szécsény. AS várossá nyilvánítás 675. évfordulója alkalmából jelent meg „Szeretettel vár Szécsény „ című könyv ( fotóalbum). A kiadvány bemutatója április 30-án (csütörtökön) lesz a Városháza kistermében. Különdíjas Szécsény. Az elmúlt napokban Győrben rendezték meg a középiskolások Kazinczy-ról elnevezett „ Szép magyar beszéd” országos döntőjét. A szécsényi gimnázium és szakközépiskola 10. osztályos tanulója Őze Viktor különdíjat kapott.
Döntős matematikusok Szécsény. Még megnövök kiemelkedő közhasznú alapítvány a Kárpát medence iskolái részére, MATEKGURU címmel matematika versenyt hirdetett. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 7 csapatot nevezett. A három fordulón túljutva 3 csapat jutott az országos döntőbe. Nyíregyházán az általános iskolások csapata, Juhász Katalin tanárnő tanítványai az 5. helyen végeztek. A gimnáziumból a 6. osztályosok 4 fős csapata, Sándor Éva diákjai, valamint Lantos Sándorné 5. osztályos diákjai is ott lesznek az országos döntőn. Rajzosok sikere Szécsény. A Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi Tagintézményének rajzosai, Bakos Ferenc tanár úr növendékei szép sikert tudhatnak magukénak. A művészeti iskolák országos rajzversenyén Kelemen Sára a III. helyen végzett. A megyei rajzversenyen a 6 díjból 4-et a szécsényiek hoztak el. Az 5-6 .osztályosoknál I. Tácsik Fanni, II. Lénárt Anna, III. Szmorad Alexandra. A 7-8. osztályosoknál I. Horváth Tamás. Montenegróban különdíjas Szécsény. Varga Ivett a szécsényi Gimnázium 7. osztályos tanulója , a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola szécsényi Tagintézményének növendéke ,Lévárdi Beáta tanítványa, a fiatal kora ellenére már számos énekversenyen bizonyította tehetségét. A Csillag Születik Nemzetközi Dalfesztivál döntőjén, 2008. szeptemberében Budapesten a Művészetek Palotájában megrendezett versenyen III. helyezett lett.Meghívást kapott Szentpétervárra és Montenegróba. Az előbbire a nagyobb költségek miatt nem utazott el. Viszont most ott volt Montenegróban, ahol különdíjat kapott. Ivett készül a „ Fehér galamb” elnevezésű Országos Népzenei versenyre, melyet május 9-én Budapesten tartanak. Horgászfiúk sikere Szécsény. A Ceredvölgye Horgászegyesület és az Id. Szabó István Általános Iskola, Óvoda és Körzeti Könyvtár az idén 5. alkalommal rendezte meg az
általános iskolások speciális horgászversenyét. A verseny két részből állt. Elméleti, ügyességi és specibotos horgászásból. Az április 22-én megrendezett versenyen a szécsényi általános iskola Rácz Dávid, Golyán Tamás, Jusztin Alexander, Oláh Márk összetételű csapat az I. helyen végzett. Ott lesznek május 23-án az országos döntőn, amelyet a dunántúli _Rétmajoron tartanak meg. Szécsényi tavasz Szécsény.Károly Róbert 1304 május 5én kiadott oklevelében Szécsényt városi ranggal ruházta fel. Rákóczi városában, Szécsényi Tavasz címmel készülnek a 675. évforduló méltó megünneplésére. A programsorozat a Művelődési Ház kamaratermében látható történelmi arcképcsarnok megnyitójával már április elején elkezdődött. A Krudy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár korábban a diákok részére meghirdette a helytörténeti vetélkedő,ennek döntőjét április 30-án tartják. Ezen a napon 17 órakor lesz a Kubinyi Ferenc Múzeumban a helytörténeti kiállítás megnyitója. Tavaly tavasszal jól sikerült a szlovák-magyar Vasutasnap rendezvénysorozata, amelyet idén a történelmi évfordulóhoz kapcsolódva ismét megrendeznek. Április 30-án a Városháza nagytermében tartják a „ Határok nélkül a térségi vasutakért „konferenciát. Többek között olyan előadások hangzanak el, mint a nemzetközi tapasztalatok a vasúti regionális közlekedés fejlesztésében. A hazai lehetőségek az Ipoly völgyi vasúti rendszerben.Színes és gazdag a Május 1. programja. A Vasútállomáson nagy vasúti járműparádéra várják az érdeklődőket. Befut a modern vonata, érkeznek nosztalgia szerelvények, hajtányozásra nyílik lehetőség. A Vasútállomáson a szlovákiai, a művelődési házban a budapesti Láng vasúti modellezők, makett és modell kiállítását lehet megtekinteni. Fülekre 10.45 órakor nosztalgia vonat indul, amelyre menetjegyet kell váltani. A vonat 15 órakor indul vissza Szécsénybe. A füleki szabadidőt egyéni városnézéssel lehet eltölteni. A várba a belépő 3 euró. A volt Járás Bíróság épületében 10 órakor lesz a szlovák-magyargazdasági kiállítás megnyitója. A kiállítást Dr Serfőzőné Dr. Fábián Erzsébet Szécsény város polgármestere és Filip József Szécsénykovácsi polgármestere nyitja meg. A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete és a Magyar Csipkekészítők Egyesülete 9 órakor a Kubinyi Ferenc Múzeumban tartja a Palóc földi csipkekonferenciát és kiállítást. Köszöntőt mond dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet. A kiállítást Nagy Vinczéné csipkekészítő iparművész nyitja meg. A történelmi belvárosban „Palóc konyha az Ipoly mentén „címmel szlovák és magyar csapatok főzőversenyen mérik össze gasztronómiai tudásukat. A
Kézművesház mellett 13.3o órakor lesz a kovács műhely megnyitója, ahol a kovácsmesterektől el lehet lesni a szakma fogásait. Lesz ugróvár, körhinta, kézműves foglalkozás, alkalmi bélyegzés, érem csere és vásár. A szabadtéri színpadon 15 órától szlovák és magyar művészeti csoportok, szólisták szórakoztatják a közönséget. 16 órakor fellép a két zsivány mulattató. Sztárvendégük Tóth Vera műsora 17 órakor kezdődik. Este 20.3o órakor a Retro party a P.Unicum együttes lép a színpadra. Május 2-án a Várkertben történelmi íjászverseny és országos díjugrató lovasversenyt rendeznek. Mindkét napon városnéző kisbuszon lehet utazást tenni. Május 3. a sport napja. Május 5-én lesz a kiemelt rendezvény, amely 9 órakor a Várkert bejáratánál az emlékkőnél az emléktábla avatásával kezdődik. A nyílt ünnepi képviselő testületi ülés 9.3o órakor kezdődik a Kubinyi Ferenc Múzeum nagytermében, amelyet várostörténeti konferencia követ. Este 17 órakor a múzeumban a Musica Rediviva együttes középkori muzsikával kedveskedik az érdeklődőknek. Május 9-én szombaton rendezik meg a 18. városnapot, amely annak idején a város születésnapjának a megünneplésére szerveződött. Az egésznapos szórakoztató programban 16 órakor fellép a BonBon együttes, majd 20 órától a Republik együttes lesz a város vendége.A szécsényi Tavasz programsorozat május 10-én vasárnap a kolostorban a ferences rend fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitójával zárul. rádi Tavasz a határban Szécsény. – Amit a március elvett tőlünk azt az április visszaadta- vélekedett Laczkó Bertalan szécsényi mezőgazdasági vállalkozó. Márciusban a havazás, a sok eső, a hideg nem kedvezett a mezőgazdaságnak. Az őszi vetés nem fejlődött megfelelően, a tavaszi munkákat nem vagy csak késve lehetett elkezdeni. Az átlagosnál melegebb április viszont kegyeibe fogadta a mezőgazdasági dolgozókat. - A mi munkánk jelentős része mindig is az időjárástól függött. A kedvezőtlen márciusi idő miatt egy kicsit átalakítottam a vetésterületemet. Régi igazság, hogy a márciusi árpa maradjon a zsákban. A tavasz árpa helyett is kukoricát vetek. Kihasználjuk a jó időt, a gépek kint dolgoznak a határban. A kukorica vetésének
most van itt az ideje. Elég nagy területen 8o hektáron fogok szemes és silókukoricát termeszteni. Egymás után három fázisban dolgoznak a gépek. Végezzük a magágy előkészítést, közvetlen utána speciális vetőgéppel szemenként kerül a talajba a kukorica és melléje a műtrágya. Ezt követően gyűrűshengerrel tömörítjük a talajt. Az Ipoly völgyében 20 hektáros terület hosszú ideig belvíz alatt volt. Arra a részre csak májusban tudok a gépekkel rámenni.Úgy tervezem hogy oda silókukoricát teszek. Alkalmazkodnunk kell az időjáráshoz. Márciusban sikerült a 120 hektáros búzaterület fejtrágyázását elvégezni. Az idén drasztikusan megemelkedett a műtrágya ára, mázsánként 8000 Ft + Áfa az ára. Azt mondom meg kell adni a növénynek, ami szükséges. Hiszen csak így tudunk megfelelő mennyiségű és minőségű termésre számítani. Most van itt a búza gyomtalanításának és a kártékony bogarak elleni védekezésnek az ideje. Repcét 35 hektáron termesztek, március végén el volt maradva a növény, de az áprilisi jó időben nagyon szépen fejlődött. Eddig kétszer kellett lepermeteznem, úgy néz ki, hogy még harmadszor is igény lesz rá. - magyarázta a mezőgazdasági vállalkozó Laczkó Bertalan a szaktudása mellett a munkák időben történő elvégzéséhez fontosnak tartja, hogy megfelelő gépparkkal rendelkezzen. Joggal büszke a 400 lóerős modern, korszerű traktorára, amiből kevés van az országban. Ezen kívül 8 MTZ traktor és a szükséges munkagépek, pótkocsit várnak, ha kell „ bevetésre”. Azt mondta, a géppark felújítását fokozatosan végzi, az idén három új erőgépet vásárolt. A tervek között szerepel egy új kombájn beszerzése. - Burgonyát mennyi területen termeszt? - Lemondtam róla. Elment a kedvem a burgonyától. A mezőgazdaság nemcsak az időjárásnak a piacnak is ki van szolgáltatva. Annyira nyomott a burgonya ára, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Nem beszélve róla, hogy ősszel elvittek tőlem egy kamionnal és még mindig nem fizették ki. Úgy érzem, hogy nem is fogják. - Napraforgó? - Búza, repce, napraforgó az aminek korrekt piaca van. Benne vagyok az agrárgazdálkodási célprogramban, ezért azonos helyen négy éven belül nem vethetek napraforgót. Az idén úgy jött ki a vetésforgóm, hogy nincs ilyen területem,- magyarázta a 300 hektáron gazdálkodó Laczkó Bertalan, aki a
mezőgazdaságon belül a több lábon állás híve. A növénytermesztés mellett állattartással is foglalkozik. Telepén 160 hízó marhát tart és van 15 lova. Azt mondom, hogy meg van a hízó szarvasmarha megfelelő piaci ára. Lassan lehet a lucernát kaszálni, a következő lépés a rétről a széna betakarítása. Fontos az állatok megfelelő téli takarmányának a biztosítása. - Milyen területen van szálastakarmánya? - Lucerna 30, rét 160 hektár. Ami a növénytermesztést és az időjárást illeti, most jól jönne 1-2 napos leállás az esőzések miatt. Tehát tudomásul kell vennünk, hogy nem mi szabályozzuk az időjárást. Sz.F. Egy tucat gondolat az ifjúságnak Szenográdi Ferenc - Minden ember fontos, de számodra te vagy a legfontosabb. - Az ember önmaga ura és rabszolgája. - Csak az tudja és érzi igazán mi a szegénység, aki már volt gazdag és megtapasztalta a jót. - Nem dicsőség az olyan embert bántani, aki nem tudja magát megvédeni. - Társaságban ne dicsérd önmagad ! Dicsérjen a modorod, viselkedésed. - Ne hivatkozz iskolai végzettségedre, összeköttetéseidre- és ne légy kíváncsi mások anyagi helyzetére. - A tehetséges, szorgalmas ember legalább egy lépéssel mindig mások előtt jár. - A mai tanulás a holnapi boldogulás alapja. - Aki több mint a kora néha sokat szenved, de az utókor maradéktalanul megérti őt. - Sokszor, ami bonyolultnak látszik, az egyszerű, és ami egyszerűnek tűnik az bonyolult. - A pénzen sok mindent megvehetsz, de tudást, szerelmet, lelki harmóniát soha. - Ne akarj többnek látszani, mint ami vagy.
Központban a gyermek Szécsény. A Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni Programirodája, a Szécsényi Gyermekesély Iroda, Szécsény Város Önkormányzata és a Miniszterelnöki Hivatal április 24-25-én Szécsényben országos konferenciát szervezett, a „Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia helyzetéről, a program szécsényi kistérségben bevezetett tapasztalatairól. Darvas Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetője, a konferencia célkitűzéseiről lapunknak a következőket mondta: - 2006-ban Ferge Zsuzsanna vezetésével egy munkacsoport elkészítette a gyermekszegénység elleni programot, amelynek továbbfejlesztéséből alakult ki” Legyen jobb a gyermekeknek” nemzeti stratégia. Ezt 2007.májusában elfogadta a parlament. Szécsény kistérségben a program gyakorlati megvalósítása bevezetésre került. A konferencia egyik célja, hogy összegezzük az itteni tapasztalatokat, megmutassuk az embereknek, hogy mit sikerült megvalósítani. A másik, a jövőben újabb öt leghátrányosabb helyzetben lévő kistérségben, Nógrád megyében Bátonyterenyén, az Európai Uniós támogatással bevezetjük a programot. Ezekből a kistérségekből itt vannak mindazok a személyek, akik érintettek a program megvalósításában, megismerhették a szécsényi tapasztalatokat. A harmadik célunk, úgy gondoljuk országos szinten is szükség van egy összegzésre. - Részben már említette, hogy kik a konferencia résztvevői. Rajtuk kívül kik vannak még itt? - Összesen 260-an vagyunk. Az említetteken kívül részt vesz még a konferencia munkájában az ország még négy hátrányos helyzetű régiójából a gyermekprogramokat szervezők, regionális szakértők. Itt vannak a szociális
és Munkaügyi Minisztérium több főosztályáról, és azok a szakemberek akik a különböző intézményekben , egyetemeken a témával foglalkoznak. A szécsényi kistérségből néhány fiatal is bekapcsolódott a munkánkba. - Mi volt a konferencia üzenete? - Ferge Zsuzsanna a plenáris ülésen az előadásában elmondta, hogy a pénzügyi és gazdasági válság hogyan érinti az embereket, milyen válságot vált ki az elszegényedett rétegek körében. Felhívta a figyelmet a felelősséget arra, hogy a gyermekek nem lehetnek áldozatai a válságnak. Nem mondhatunk le a célkitűzésünk megvalósításáról, arról, hogy megteremtsük a gyermekek számára az esélyegyenlőséget. A konferencia üzenete, hogy ne lehessen a gyermekes családokat kilakoltatni, ezzel a gyermekeket még nagyobb veszélybe kilátástalanabb helyzetbe sodorjuk. A harmadik üzenete, hogy nem mondunk le a szolgáltatások bővítéséről. Norvég pályázati forrásból Európa Uniós támogatással tovább tudjuk bővíteni a gyermekházakat. Kedvezőek a tapasztalataink az iskolakoordinátorok munkájáról, amit a jövőben meg kell erősíteni. Az ifjúsági házakra, klubbokra nagy szüksége is van a fiataloknak, kell egy olyan hely, ahol önszerveződéssel értelmesen eltudják tölteni szabadidejüket. szenográdi Természetvédelmi vetélkedő Szécsény. A Cserhát- Ipoly Környezet és Természetvédelmi Egyesület az idén hatodik alkalommal hirdette meg az általános iskolások részére a környezet és természetvédelmi vetélkedőt és rajzpályázatot. A versenyre 8 iskolából 60 diák adta le nevezését. A versenyen , amelyet április 22-én a Föld Napján Szécsényben a művelődési házban tartottak a tanulóknak feladatlapot kellett kitölteni és különböző védett és nem védett növényeket felismerni. Az alsó tagozatosoknál I. helyezett Oláh Diána, II. Siti Anita, III. Balázs Vanessza. Valamennyien a szécsényfelfalusi iskola diákjai. A felső tagozatosoknál I. Borik Anna ( Szécsény), II. Dér Leonóra (Kazár), III. Jónás Mária ( Varsány). Oláh János az egyesület elnöke elmondta, hogy a díjakat, jutalmakat június 5-én a Környezetvédelmi Világnapon a szécsényi művelődési házban adják át, ekkor kerül sor a rajzpályázat eredményeinek a kihirdetésére is.
Ügyes manók fesztiválja Szécsény. Április 25-én szombaton Szécsény és kistérségének ovisai töltötték meg a szécsényi általános iskola auláját. Az apróságokat az óvónők mellett több szülő is elkísérte. Kíváncsiak voltak, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola által rendezett „ Ügyes manók” fesztiváljára. Akik ott voltunk nem csalódtunk, remekül szórakoztunk „a manócskák „ fesztiválján. A vendégeket Havasiné Földi Zsuzsanna az intézményegység vezetője köszöntötte. A rendezvényt Zsolnai Györgyné az összetett intézmény igazgatója nyitotta meg. Az apróságok verseltek, énekeltek, táncoltak, bábjelenetet adtak elő, láttunk tőlük zenés mesejátékot, dramatizált előadást . Szóval színes volt a kép. Volt kézműves foglalkozás, a közétkeztetési Kht. jóvoltából tízórait is kaptak a gyermekek. Összességében azt mondhatjuk, vidámság, önfeledt szórakozás, jókedv töltötte meg az iskola auláját. A bemutató végén a zsűri elnöke Ruzsinné Thiles Judit az általuk ítélt legjobbaknak, kategóriánként, 3-4 díjat adott át. Korábban rajzpályázatot hirdettek az ovisoknak, akik rajzban „ mesélték el,” hogy melyik a kedvenc meséjük és miért. Az alkotásokból rendezett kiállítást Szenográdiné Végh Erzsébet a gimnázium rajztanára nyitotta meg és adta át a díjakat. Megtisztelte jelenlétével a gyermekeket dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő is, aki nem érkezett üres kézzel. Ajándékokat adott át az ovisoknak. Sz.F. A város zenei életének „ karnagya” Szécsény. Lévárdi Beáta a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában végzett, diplomásként az intézet zongora- szolfézs és énnekkari tanára. Hosszú évek óta a zeneiskola szécsényi tagintézményében tanít. Az agilis, tettre kész, nagy munkabírású tanárnő szakmai munkája egy kicsit összeforrt a város zenei életével. Azt is mondhatjuk, hogy annak „karnagya”. Diákjait nagy szakmai felkészültséggel, pedagógiai elhivatottsággal tanítja. Az a pedagógus típus, aki azt vallja: „ követelek tőled, mert tisztellek „. A tizenhat év
zongora tanítása alatt, sok tehetséges gyermekkel foglalkozott. A tanárnő sohasem sajnálta a tanítványaira fordított plusz időt, hogy kihozza belőlük a maximumot, felkészítse őket a különböző versenyekre. A kiváló, tehetséges növendékei közül is a legjobbak: Mizsák Georgina, Halmos Tünde, Bobály Vanda és testvére Dominika, Kiss Gabriella, Kelemen Zsanett, Kiss Flóra, Lovász Lilla, Beszkid Valéria, Petrovics Dávid, Varga Ivett. Számos növendéke választotta élethivatásul a zenei pályát. Hosszú listát tenne ki ha felsorolnánk azoknak a nevét, akik a különböző versenyeken , vetélkedőkön méltó módon képviselték iskolájukat, a dobogós helyeken végeztek vagy nívódíjat kaptak. Növendékei megmutatták zenei tudásukat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a Zeneakadémián. „ Játszunk operát „ címmel meghirdetett országos zenei műveltségi vetélkedőn , amelynek döntőjét a Bartók Rádió élő adásban közvetítette a tanárnő tanítványai az első helyet szerezték meg. Zenepedagógiai munkája során fontosnak tartja a tehetségek felkarolását, azt hogy zenét értő és szerető embereket neveljen. Munkáját a gyermekek szeretete a zene iránti tisztelet határozza meg. Jelentős szerepet vállal Szécsény kórusmuzsikájának az életében. 1994-től az ő szakmai karnagyi vezetésével dolgozik a városi Erkel Ferenc Vegyes kar, amely hét alkalommal kapott arany minősítést. 2007-ben Egerben a zsűri szereplésüket arany dicséretes minősítésben részesítette. Volt rádió felvételük, számos hazai és nemzetközi fesztiválon, ünnepségen léptek fel. 1993-ban megalakította városi gyermekkórust, melynek azóta is karnagya. A csoport több alkalommal bronz,illetve ezüst minősítésben részesült. 2007-ben arany diplomát kaptak. A zenei közéletnek egy másik vonulata a helyi kórustalálkozók szervezése, rendezése. Mindezeken túl számos helyi, megyei rendezvényen ő maga is fellép. A tanárnő fontosnak tartja a szakmai megújulást. Minden érdekli, ami új , ami innovatív. 1992-ben diplomázott a miskolci Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A következő évben már megkezdte tanulmányait a felsőfokú kórusvezető szakon, amelyet 1997-ben fejezett be. 1999-2001 között Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen ének-zenetanár és zeneelméleti tanár szakon szerzett újabb diplomát. 2008-ban tanügyi szakértői szakon szakvizsgázott. Tudását 2003-tól megyei szaktanácsadóként is kamatoztatja. Iskolájában tanszakvezető, zenetanár a zongora szakon. Munkáját több megyei és országos kitüntetéssel ismerték el. Szenográdi Ferenc Felújítások, fejlesztések az évfordulón Szécsény. A város nemcsak ünnepi sorozattal, fejlesztések, felújítások megvalósításával is készül a várossá nyilvánítás 675. évfordulójának méltó megünnneplésére . Erről nyilatkozott lapunknak dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester.
- Az idén ünnepeljünk a várossá nyilvánításunk 675. évfordulóját.-kezdte a nyilatkozatát a polgármester asszony .– A történészek feladata, hogy áttekintsék az elmúlt évszázadokat, viszont az utóbbi 2o évről, ami a rendszerváltás óta eltelt már mi is véleményt tudunk alkotni. Az első két – három ciklusban az önkormányzat részben hitelből megvalósította az infrastrukturális beruházásokat. Ezt követően a mi feladatunk volt, hogy várost építsünk, szépítsük. Pályázati pénzből több mindent sikerült megvalósítani. Készülünk a májusi ünnepi sorozatra. Úgy gondolom, hogy ünnepünket azok a fejlesztések teszik igazán teljessé, az utókor számára maradandóvá, amelyeket az idén pályázati pénzből megtudunk valósítani. Az elmúlt 20 év, de talán még a korábbi évek egyikében sem volt olyan nagyszabású felújítás, beruházás, mit az idén lesz. Büszke vagyok rá, hogy ilyen nagymértékű fejlesztést tudunk az évfordulóhoz kapcsolódva megvalósítani. Az óvoda bővítésére, az általános iskola felújítása, korszerűsítésére 500 millió forintot nyertünk. A kistérségi járóbeteg szakrendelő megvalósítására 1 milliárd forint áll rendelkezésünkre. Mindkét építés még ez év első felében elkezdődik. Közel 1 milliárd forintot nyertünk a városközpont további felújítására. Reményeink szerint a második félévben itt is elkezdődhetnek a munkálatok. A Báthory, Bem Apó, Bajcsy-Zs. utal felújítására 73 millió forint visszanemtérítendő támogatást kaptunk. A kivitelezésre a közbeszerzési pályázat most van folyamatban. Az Árpád út korszerűsítésére 20 millió forint áll rendelkezésünkre. A felújított utat május végén adja át a kivitelező. Április 30-án jelenik meg a LEKI-és TEKI pályázat. Pályázni kívánunk a gimnázium épületének ablak cseréjére a szennyvízhálózat felújítására. Igaz nem önkormányzati beruházásból, de még az idén elkezdődik Pősténypusztánál az Ipoly híd. Mi közvetlenül nem tudunk munkahelyeket létrehozni csak olyan feltételeket teremteni, hogy az vállalkozók letelepedjenek nálunk. Úgy gondolom, hogy mindaz amit elmondtam, talán hozzájárul majd ahhoz, hogy a vállalkozók érdeklődése megnő az ipari területünk iránt. Munkalehetőséget biztosít azon fejlesztések megvalósítása is, amit az előbbiekben felsoroltam. Úgy gondolom, hogy a megvalósításra kerülő felújításokkal, fejlesztésekkel méltón ünnepelhetjük városunk 675. évfordulóját. Szenográdi Ferenc
Áprilisi sport Szécsény. Azt, hogy ki milyen sporttal foglalkozik, a környezet, a lehetőségek, a hagyományok vagy a családi indíttatás határozza meg. Szigeti Zsófi a szécsényi gimnázium 9. osztályos tanulóra az utóbbiak közé tartozik. Édesapja Szigeti Zsolt aki egyben házi edzője is, ugyancsak családi indíttatásra kezdett el síelni. A lakásban családi ereklyeként ott van a nagyapa egykori síléce, ami ma már igazi muzeális érték. Szigeti Zoltán annak ellenére, hogy imád síelni élete során kevés versenyen vett részt. Ahogy elmondta számára nem a versenyzés a lesiklás a síelés a igazi öröm. Azt már mondani sem kell, hogy felesége is természetbarát és síelő. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, ha egy kis túlzással azt mondjuk, Zsófi előbb tudott síelni, mint járni. Előkerült lapunknak az a száma, amely az egykori ovisok versenyéről tudósított, s ott van a két és féléves Szigeti Zsófi fotója, aki megnyerte élete első versenyét, az ovisok közül, a megyei síversenyen első lett. Az asztalra került az az oklevél is amit akkor kapott. A téli hónapokban Zsófi a családjával járja a síparadicsomokat. Egyre magabiztosabb, ügyesebb, technikailag fejlettebb lett az alpesi műlesiklásban.„Felfedeztünk Szlovákiában egy közeli sípályát, ahol edzéseket is tudunk végezni, megengedik, hogy lerakjuk a lesikláshoz a kapukat. – mondta az édesapa. Megmutatta a síbalaszt, ami deszkából készült, lakásban is lehet vele láberősítő, egyensúlyozó gyakorlatokat végezni. Nekem a szobakerékpár jutott róla eszembe, annál is inkább, mert beszélgetésünk során elhangzott, hogy a család a síelés mellett szeret kerékpározni is. A családfő megjegyezte, hogy a kerékpározás a síelés egyik legjobb kiegészítő sportága. Zsófi 6 éves kora óta rendszeresen részt vesz a diákolimpia műlesikló versenyén. Többször volt megyei bajnok, szinte minden évben dobogós helyezéseket ért el. Számára a 2006-os év kiugróan jól sikerült. Megnyerte a Megyei Diákolimpiát , a Szilváskő kupát, a Diákolimpia országos döntőjén 9. lett a Tamarix Kupa II. helyezettje lett. A Diákolimpia országos döntőjén 2007ben 6. volt. Egy évvel később 4. lett. Idén Ausztriában a Diákolimpián a 4. korcsoportban az alpesi EK.kategóriában bronzérmes volt. Számára ez a legrangosabb eredmény. Szűk környezetén kívül kevesen tudnak sportsikereiről Az iskolában az osztálytársak, tanárai osztoznak örömében, büszkék az eredményeire. Szécsény nem az a város, ahol sok sí versenyző „terem”. - Az osztályfőnököm az iskolából elenged a versenyekre, amit ezúttal is köszönök, hálálkodott a nyúlánk, gimnazista diáklány. - Mit jelent számodra a síelés? - Sportot, kikapcsolódást. Jó érzés a dobogóra állni, örülök az elért eredményeimnek, de nem hiszem, hogy valaha is nemzetközi versenyző lesz belőlem. Nem ez az életcélom, nem ezért síelek. Szerintem remek kikapcsolódás, az a véleményem mindenkinek kell valamilyen sportággal
foglalkozni. Én a síelést választottam. Jó dolog, amikor hétvégeken a szüleimmel, húgommal kocsiba ülünk és elmegyünk valamelyik sípályára. Szenográdi Ferenc Sporttal is emlékezünk Szécsény. A város 1334. május 5-én kapott városi rangot. A 675. évforduló méltó megünneplésére készül a város. Az ünnepi programsorozatban május 3-án több helyi sportrendezvény is szerepel. A Győri Teniszcentrumban várják a sportág híveit. A Szécsényi Amatőr Futók Társasága szervezésében 14 órakor kezdődik a városnapi kocogás, melyre 13 órától lehet nevezni a művelődési házban. Akik úgy gondolják kerékpáron is megtehetik a 4.5 kilométeres távot. A futók kerékpárosok útjuk során „felfűzik” a város nevezetességeit, látnivalóit, ahol rövid tájékoztató hangzik el. A sportpályán 10 órakor veszi kezdetét a szlovák-magyar csapatok öregfiúk labdarúgó tornája. Ezen Szécsénykovácsi, Szécsényke és Szécsény csapatai mérik össze tudásukat. A Petőfi Horgász Egyesület is csatlakozott az évforduló megünnepléséhez. Ők a Sóderbánya tónál horgász emlékversenyt tartanak. Sz.F.