Április 10. Szombat: A fiúkkal megbeszéltük, hogy 9: 30 kor találkozunk Ferihegyen, hogy még véletlenül se késsük le a gépet. Inkább majd ott várunk. Az utazás nagyon izgalmas volt, mert még soha nem utaztam repülőn. Kicsit ideges is voltam, de az új élmény nagyon izgalmas volt. Tamperébe indultunk, de ahhoz, hogy eljussunk oda át kellett szállnunk Helsinkiben. Onnan egy kis ATR típusú légcsavaros repülőgéppel mentünk tovább. Megérkezvén Tamperébe Thomas várt minket a kijáratnál, aki elvitt minket a város peremkerületén lévő szálláshelyig. Bár már este 7 óra is elmúlt, mire mindent kirámoltunk és elhelyezkedtünk az apartmanban, úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városba és kicsit körülnézünk. Mozgalmas az éjszakai élet és mindenki nagyon segítőkész (ezt a beszámolóban valószínűleg többször is említem majd, mert a 3 hét alatt nem igazán tudtam megszokni ezt a fajta kedvességet). Már bejártuk a fő utcát, amikor erőt vett rajtunk a kimerültség és az utazásból eredő fáradtság, ezért elindultunk hazafele. Mivel nem nagyon tudtuk merre induljunk megkérdeztünk egy fiatal lányt, aki nemcsak hogy elmagyarázta nekünk, de el is jött velünk egy darabon. Este a szobámba jóleső borzongással gondoltam vissza az útra, az első estére.
Április 11. Vasárnap: A kávézás és a reggeli után nappal is körül akartunk nézni a városban. Cseppet sem másabb, csak kevésbé volt nyüzsgő. A belváros közepén egy tó, ahol kis túránkat akartuk kezdeni. Szerencsénkre a szombaton megismert lány – a nevét sajnos, csak kiejteni tudnám, de leírni semmiképp – sétált velünk szemben és szegődött mellénk turistavezetőként. Kérésünkre leírta egy pár érdekesebb múzeum, galéria címét és megmutatta a helyi uszodát. Ránk áldozta majdnem az egész napját. Itt még nem tudtam eldönteni, hogy csak szerencsénk volt-e ezzel a kedves lánnyal, vagy itt tényleg mindenki ilyen szívélyes. Elvitt minket egy kilátóval kombinált kávézóba, ahol megkóstoltam a legfinomabb sütit a világon. A munkit. Talán nagyim almás pitéjét nem körözi le. A kilátóból látni lehetett egész Tamperét és közvetlen környezetét is. Mire hazaértünk a portugál cserediákok is felébredtek – velük voltunk beosztva egy apartmanba – és felajánlották, hogy főznek nekünk vacsorát. Nagyon helyesek voltak és az este nagy része azzal telt, hogy megpróbáltuk kitalálni, hogy mit is szeretnének, mondani. Nem mindig volt könnyű, de megérte. Este korán lefeküdtem, mert úgy éreztem, mintha a szemhéjamat súlyos ólmok húznák lefele. A fiúk még beszélgettek a konyhában. Az ő mormogásuk volt az utolsó emlékem.
Április 12. Hétfő Reggel 9re értünk jött Thomas , aki elvitt minket a Hervantában található Tampere Collageba. Ott végighallgatunk egy előadást a finn oktatási rendszerről. Az elején kissé bonyolult volt megérteni, de a programszervező és az előadást is tartó Anna-Maija érthetővé tette. Később végigvezettek minket a professzionálisan felszerelt iskolában. Csak ámultunk és bámultunk. Teljesen másként folyik az oktatás, mint a magyar iskolákban. Érdekesnek találtam, hogy egy épületen belül vagy 5 különböző szakmát tanulnak a diákok. Például csak egy emelet választja el a grafikust a CNC forgácsolótól. A tanárok, mint ahogy az elmúlt 2 napban már volt alkalmunk tapasztalni, borzasztó kedvesek és előzékenyek. Délben az iskolában ebédeltünk, majd a 13-as busszal elindultunk egy másik épületbe, ahol időnk nagy részét fogjuk tölteni a következő 3 hétben. Ott megkaptuk a biztonsági oktatást és előkészítették a terepet, hogy elkezdjük a gyakorlati feladatunkat. Kezdetnek a pitot static rendszer szimulátorával ismerkedtünk meg. Számítógépen szimuláltunk különböző lefagyásokat, hibákat. Délután bevásároltunk és viszonoztuk a portugál lakótársak vasárnapi vacsoráját. Április 13. Kedd Nehezen indult a második tanítási nap. Nagyon fáradtan keltem fel, mert hétfőn már befejeztem a napló írását, amikor beállítottak a jövendőbeli finn diáktársaink. Essi, Saija, Kesshia és Lotta. Nagyon kedvesek voltak, persze s türelmesek, mert nem mindig jutottak eszembe a szavak angolul. Kiderült, hogy az ő osztályukba kb. 15 lány és 13 fiú jár. Nem értették, hogy miért furcsálljuk ezt. Mi meg nem értettük, hogy ez nekik mitől olyan természetes, mert itthon nem egy tipikusan lányos szakma a repülőgép-műszerészség. Később egymást tanítgattuk magyar illetve finn kifejezésekre. Pár óra elteltével úgy nézett ki a konyha mint egy finn magyar nyelvterem. Viccesnek találtuk egymás szavait. Persze nagyon elszaladt az idő, mint mindig, ha az ember jól érzi magát. Éjfélre járhatott az idő, amikor elköszöntünk egymástól és Ricsi hazakísérte őket. Ezért volt nehéz a kedd reggeli ébredés. Mire az iskoláig jutottunk már senki sem volt kókadt és örömmel kezdtünk neki a hétfőn félbemaradt feladatunknak. Párban dolgoztunk a finn diákokkal és nem a számítógép előtt ülve, mint előző nap. A könyvtárban kellett kikeresni az egyes géptípusok pitot static rendszerét, majd lefénymásolni azt saját magunknak és a hangárban lévő modelleken végigkövetni a rendszert. A szimulátoron tegnap indukált változásokat kézzelfogható műszereken is megfigyelhettük. Ilyen szimulátor nincs Magyarországon – legalábbis én még nem találkoztam vele – ezért nagyon örültem, hogy ezt is kipróbálhattam. Szintén furcsa volt, hogy a tanár reggel tart egy nagyjából egy órás előadást, kiadja az aznapi feladatot és a diákok lelkiismeretére bízzák, hogy miként oldják meg, csak a nap végén kell beszámolniuk az eredményeikről.. este nem tettünk semmilyen kulturális kirándulást, mert nagyon fáradtak voltunk így csak a közös konyhában kártyáztunk. Április 14. Szerda A mai nap megismerkedtünk a repülőgép-karbantartó szakma oktatás vezetőjével, Juhanni Antillával, aki nagyon nagy szeretettel fogadott minket és sokszor elnézést kért, amiért nem tudott előbb találkozni velünk. Átvitt minket egy másik számítógépes terembe, ahol az AIRBUS +20-as repülőgép gépkönyvét és IPC-jét tanulmányoztuk és ezzel kapcsolatos feladatokat oldottunk meg. A mai gyakorlat nagyon komoly agymunkát követelt tőlünk. A
délután hátralevő részében elmentünk egy –a szállásunktól nem mesze lévő áruházbabevásárolni. Találtam egy postát is, ahol anyuéknak feladtam egy képeslapot. Este sütöttünk melegszendvicset és megnéztünk egy filmet. Április 15. Csütörtök Borzasztó bonyolult feladat elé állítottak minket. Mindenki kapott egy kb 1m x1m-es rácsos lapot, amit –első ránézésre millió és még annyi vezeték borított. Később elmondták, hogy a hátsó vízszintes stabilizátor vezérlését látjuk. Az első feladat az volt, hogy szedjük szét az egész áramkört. Miután ezzel végeztünk, kaptuk a fekete levest: a kapcsolási rajzot, azzal az instrukcióval, hogy építsük újra az egészet. Persze könnyítés is volt. Kaptunk egy teljesen ép áramkört is, hogy tanulmányozzuk kicsit. Mire kibogoztuk a vezetékek hovatartozását ebédre járt az idő. Jóízűen elvitatkoztunk azon, hogy ki szerint, hogyan kellene egyáltalán nekiindulni a feladatnak. Aztán latba vetve minden tudásunkat nekiálltunk, hogy összeállítsuk a vezérlést. Délután 4kor, amikor vége volt az aznapi munkaidőnek nagyjából a munka felénél járhattunk. Arra gondoltam, hogy a következő nap délelőttje mindenképp a vezetékezéssel fog eltelni. Ha több idő telik el vele, az azt jeleneti, hogy valamit rosszul kötöttem össze és meg kell keresni a hibát. Este becsöngetett hozzánk Kesshia a finn osztálytársunk és áthívott minket egy házibuliba, de valahogy nem kaptunk kedvet a szórakozáshoz, viszont megígértük, hogy a 3 hét alatt egy partin mindenképp ott leszünk. Ezzel az ígérettel
elvonultunk aludni. Április 16. Péntek Csalódottan indult a napom. Az izgatottság, amit tegnap éreztem a vezérléssel kapcsolatban, hamar elszállt. Miután az összes vezetéket – a szerintem jó helyre - behúztam, rákapcsoltam a tápot a megfelelő pontokra, de a stabilizátor modell meg se moccant. Kb egy órán át próbáltam megfejteni, hogy mi okozhatta a gondot, de az óra elteltével csak egy rövidzárral lettem gazdagabb. Gondoltam, majd ebéd után megint átnézem pontról pontra az egészet. Menzáról visszaérve rá kellett ébrednem, hogy egyszerűbb, ha elölről kezdem az egész
vezetékezést. Tehát szétszedtem az összes kapcsolást. Délután 3kor Masa, aki felügyel ránk, szólt, hogy aznapra tulajdonképpen végeztünk. Még maradtam volna, hátha sikerül a végére érnem, de a rövid rábeszélés után rájöttem, hogy aznap már nem tehetek semmit az ügy érdekében. Bizonyítékul, amikor lecsuktam a szemem millió és millió vezetéket és számozásokat láttam. Így elpakoltunk magunk után, megírtuk az iskolai munkanaplót és hazamentünk. A buszon nem nagyon beszélgettünk, mindenki elfáradt. Amikor hazaértünk Gergő felajánlotta, hogy főz valamit. A finn diáklányok közül hárman elutaztak hétvégére. Essit áthívtam, hogy egyen velünk, addig sem lesz egyedül. Ő meg vasárnapra hívott át magához minket biliárdozni. Örültem, hogy ilyen gyorsan sikerült beilleszkednünk. Késő este megnéztünk egy filmet a fiúkkal akik állították, hogy egyáltalán nem félelmetes…a film után azért a kislámpámat égve hagytam egész éjjelre. Április 17-18. Szombat -Vasárnap A hétvége nagy része eseménytelenül telt, köszönhetően a hidegnek…meg a hóesésnek…áprilisban. Gergő és Ricsi is megfáztak kicsit, mert addig-addig nyaggattam őket, míg bejöttek velem a városba és tettünk egy kulturális kirándulást. Megnéztük a Lenin múzeumot. Sokkal több múzeumot nem volt kedvünk meglátogatni, de a kirakatokat szívesen nézegettük. Szombat este áthívtuk magunkhoz a velünk szemben lakó francia lányt Juliette-et. Kiderült, most hogy végzett tanulmányaival politológus lett. Nagyon elfáradt a vizsgaidőszak alatt és hiányzott neki az otthona. Augusztus óta van kinn. Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan bírta ennyi ideig egy idegen országban. A hidegnek köszönhetően elmaradt a séta a kikötőben. Helyette a meleg konyhában főzőcskéztünk és kártyáztunk. Vasárnap, ígéretünk híven átmentünk Essihez biliárdozni, kicsit beszélgetni. Lehet, hogy kicsit tovább maradtunk a kelleténél, de nagyon jól éreztük magunkat.
Április 19. Hétfő Reggel morcosan indult a napom, mert tudtam, hogy a vezérléssel kell bajlódnom, és egyenlőre fogalmam se volt, hogy hol kell elkezdenem keresni a hibát. Szerencsémre Ricsi segített és mintegy röpke 3 óra alatt meg is találtuk a zárlat okát. Kijavítottuk. Mie idáig
eljutottunk, megint előjött a pénteki látomásom, ha lecsuktam a szemem. Vezetékek és számok mindenhol. Meg ebéd után is húzkodtuk a vezetékeket, de csak sikerült. Jó érzés volt. Aztán következhetett a biztosítás. Kaptunk valamiféle kátrányszerű anyagot, amivel össze és le lehetett rögzíteni a 3 napi munkánk gyümölcsét. Piszmogós munka és sok türelmet igényel, mivel a vezérlést összekötő vezetékek vastagsága nagyjából 1, 5-2 mm vastagok. A feladatot kiadó tanár Masa, megkért minket, hogy a kivezetések legyenek párhuzamosak, akárha igazi repülőgépen lennének. Kívánsága teljesült. Délután vásároltunk, mert amilyen farkaséhségük van a fiúknak, pillanatok alatt kifogytunk majdnem minden élelmiszerből. Már vártam a következő napi feladatot. Kíváncsi voltam, hogy ezzel is elbabrálunk-e 2-3 napot.
Április 20. Kedd Masa azzal kezdte a napot, hogy mindegyőnk stabilizátor vezérlését letesztelte. Működött. Nem gondoltam volna, hogy ennyi időt fog igénybe venni, bár sejthettem volna. Az előző csoport, aki szétszedte és újraépítette a rendszert 2 fős csoportban dolgozott és valamivel több, mint 2 nap kellett hozzá. Ezt Masa mondta. Ahhoz képest szerintem mi egész jól haladtunk. Ebéd után ismét a számítógép előtt ültünk. Kaptunk egy hibalapot és a nem régiben tanulmányozott gépkönyvben meg kellett keresni, hogy az adott meghibásodást hogyan lehet kijavítani. Összesen 15 kijavítandó hibát kellett megtalálnunk, ami jó időbe telt, mert ugye összesen hetvenegynéhány fejezetet tartalmaz a gépkönyv, aminek vannak alfejezetei és így tovább. Nagyjából 4re lettünk kész mindennel. Kíváncsi voltam, hogy milyen feladat vár ránk a következő nap. Este ismét elmentünk Essivel az egyik ismerőséhez, aki a városban lakik és nála grilleztünk. Persze a hangulat megint nagyon jó volt.
Április 21. Szerda Reggel egy másik tanár felügyeletére lettünk bízva, aki forrasztási gyakorlattal bízott meg minket, ami eltartott egész délelőtt. IC-ket és ellenállásokat kellett forrasztani. Az ottani technológia- gondolom már mondanom sem kell – sokkal fejlettebb, mint az itthoni. Érdekes volt kipróbálni az óngőz elszippantós Weller-pákákat. Miután tanárunk ellenőrizte a délelőtti
munkánkat levitt minket a műszerész laborba, ahol mutatott nekünk egy válaszjeladót. Természetesen ehhez is tartozott egy külön teszter, ami megkönnyítette a mérést, bár így is eltartott délután 4ig. Az A és C módot kellett leellenőrizni. Estefele megbeszéltem Ricsivel, hogy menjünk be a városba és üljünk be valahova. Ez olyan fél 7 körül lehetett. El is indultunk, csakhogy útközben meggondoltuk magunkat és egy hatalmasat sétáltunk, végül eltévedtünk. Némi bolyongás árán azért visszataláltunk a fő utcára, ahol eredeti tervünk megvalósításra került. Április 22. Csütörtök Többféle mérést végeztünk. Nem gondoltam volna, hogy ebben – az első ránézésre valamiféle raktárnak látszó – épületben ennyi minden megtalálható. Ott van például az a műszer, amit ma is teszteltünk. A tegnapról visszamaradt illetve inkább idő hiányában be nem fejezett transzponder tesztelése. Ezt befejezve megkaptuk a VOR teszter gép használati utasítását és fontosabb leírásokat magáról a gépről. Csak azután nyúlhattunk a készülékhez. A műszer mellé kaptunk egy feladatlapot is. Kis nehézséget jelentett, hogy a feladatok finnül voltak leírva, de tanárunk készségesen lefordította nekünk. A feladat arról szólt, hogy ellenőriznünk kellett a transzponder pontosságát. A tesztert beállítottuk, hogy küldjön bizonyos jeleket a berendezésnek és annak egy meghatározott értéket kellett mutatnia. Ezt a lapon rögzíteni kellett. Nap végére már kicsit megfáradt az agyunk a sok számtól, de mindent egybevéve hasznos volt kipróbálni. Iskola után nem maradhatott el a vásárlás, amiből Gergő főzött nekünk egy finom vacsorát. Az előző napi sétától még mindig fáradtan lefeküdtem aludni.
Április 23. Péntek Ugyanazokkal a mérésekkel indult a pénteki nap is, mint a csütörtöki. Az eddigiekhez még hozzávettük az ILS berendezés vizsgálatát is. Ez egy műszeres leszállító rendszer, melynek segítségével a pilóták képesek leszállni. Megmutatja a siklópálya és az iránysáv szögét, hogy a repülőgép mennyire tér el a helyes iránytól. Ez tehát egy fontos rendszer. Mint az előző nap is mindenek előtt a berendezés leírásával és használati útmutatójával ismerkedtünk meg. Csak ezek elolvasása után kezdhettük meg a rendszer ellenőrzését. Akárcsak szerdán, kaptunk egy feladatlapot és az értékeket abban kellett lejegyezni. Ez a mérés illetve összehasonlítgatás felemésztette az egész napunkat. Tapasztaltunk némi eltérést, de tanárunk megnyugtatott minket, hogy az összehasonlítást jól végeztük el, ez a differencia még megengedhető. Délután a buszról észrevettük, hogy valamiféle kirakodó vásár készülődik a főtéren. Megegyeztünk, hogy visszamegyünk és összehasonlítjuk a magyarországi vásárokkal. Éreztük a sülő kolbász és hurka illatát és tudtuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Amikor egy kamionra felállított színpadot is felfedeztünk, arra a következtetésre jutottunk, hogy nagyjából teljesen azonos az otthoni majálissal. Az idővel sem törődtünk, hiszen hétvége volt és nem kellett korán se kelni. Április 24–25. Szombat -Vasárnap A hétvége nagyon mozgalmasan telt. Kipróbáltuk a finnek által előszeretettel fogyasztott füstölt sört. Azt nem állítom, hogy életem legfinomabb söre, de abban mind egyetértettünk, hogy különleges. A fiúk még tovább maradtak volna az éjszakában, de kértem őket, halasszuk el egy nappal későbbre. Így is tettünk. Szombat reggel a fiúk elmentek úszni, ahol találkoztak
Essivel és meghívták, hogy töltse velünk a napot. Áthívtuk a tanárnőt is ebédre. Gergő főzött garnéla-rákos spagettit. Így már elég zsúfolt lett a kis konyha, de ahogy mondják sok jó ember kis helyen is elfér. Aztán egyszerre mindenkire rájött a mehetnék, bementünk a városba és találtunk egy egész hangulatosnak tűnő pubot. Beszélgettünk a tulajjal, aki egyből a szívébe zárt minket, mert az anyukája is magyar származású. Éjjel 1kor jöttünk el és másnap rengeteget lustálkodtunk. Essi, akivel szombat éjjel rájöttünk, hogy azonos a zenei ízlésünk csinált nekem egy válogatás Cd-t és megígértem, hogy ha hazaérek akkor én is küldök neki egy zenei összeállítást. Vasárnap mindenki korán elaludt, mert mindenki álmos volt a szombati kicsapongástól. Elalvás előtt még eszembe jutott, hogy másnap az utolsó hetünket kezdjük meg itt Finnországban.
Április 26. Hétfő Spektrum analizátor. Ez volt a napi feladatunk. Amikor először elénk tették a műszert, csak pislogni tudtam. Az elmaradhatatlan használati utasítás elolvasása után már volt valami elképzelésem a használatáról. Valamennyi idő elteltével már azt is tudtam, hogy milyen gombokat kell megnyomni a műszeren. Nap végére aztán már teljesen tisztán láttam, hogy valójában mire jó a szerkezet és mit lehet vele mérni. Megmutatja a hullámhosszak felharmonikusait. Érdekes volt és hasznos is, hiszen ki tudja lehet, hogy életem nagy részét egy ilyen berendezés mellett kell eltöltenem. Délután megkértem Attilát, hogy jöjjön el velem vásárolni és útközben találtunk egy ajándékboltot is, ahova gyorsan be is rángattam magammal Atist és elkezdtem begyűjteni az ajándékokat. Nem vagyok valami lelkes vásárló, ezért meglepődtem, amikor a vásárlás végeztével ránéztem az órámra. Majdnem egy teljes óráig keresgéltem a legmegfelelőbb szuvenír után… remélem megérte.
Április 27. Kedd Különleges volt a mai nap. Nemcsak az iskolai feladatot tekintve, de a délutáni program is felejthetetlen volt. Reggel oktatónk megkérdezett bennünket, hogy nem volna-e kedvünk a múlt héten gyakorolt méréseket a kis Cessnán tesztelni. Természetesen volt. Felügyelőnk nagyon kedves volt egész itt tartózkodásunk alatt, és mindig próbálta érdekesebbé tenni a gyakorlati munkáinkat, nem tudva, hogy nekünk az is éppen elég érdekes, hogy kipróbálhatjuk ezeket a korszerű készülékeket. Délelőtt az iskolába látogatott tanárnőnk, így neki is elmagyarázhattuk, hogy mire jó egy gépen a VOR és mit miért kell tesztelni. Ebéd után egy interaktív angolórán vettünk részt. Csoportokba rendeztek minket; egy magyar és 4-5 finn diák. Megismerhettük egymást és egymás kultúráját, hazai viszonyokat. Végül Anna tanárnő, aki az angol nyelvet oktat, megkérdezett bennünket, hogy nincs-e kedvünk az óra után elmenni egy kicsit lézerharcolni az elsősökkel. Elmentünk. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az a kétszer 25 perc életem legjobb játéka volt. Aztán izzadtcsatakosan, izmainkat igencsak érezve hazaindultunk és csak reménykedtünk, hogy megússzuk a másnapot izomláz nélkül.
Április 28. Szerda
Sajnos az izomláz elkerülhetetlen volt, nem is tudom most, hogy akkor miben reménykedtünk. Már félálomban tudatosult bennem, hogy fájdalmas egy nap lesz a mai. A fiúk is épp csakhogy kibotorkáltak a konyhába reggel. De nem kellett tartanunk az általunk jobban kedvelt gyakorlati feladatoktól. Digitális áramköröket raktunk össze. Mindezt egy kapcsolási rajz alapján. Mivel az első ilyen jellegű feladatot is itt Finnországban kaptam, kicsit megszeppentem a rengeteg számtól, vonaltól, ábrától. De ha az ember végigkövette a jel útját, a bekötéseket, kicsit kitisztult a kép. Mire délután hazaértünk valamiért mindenkit elnyomott a fáradság és úgy döntöttünk, hogy átadjuk magunkat az édes semmittevésnek. Nassoltunk és filmet néztünk. Április 29. Csütörtök Rádióztunk. Egész nap. Olyan volt, mintha újra gyerek lettem volna, persze kicsit sem gyerek kezébe való műszerrel. Az oktató tanár saját bevallása szerint még életében nem próbálta ki, ami Ricsi eszébe jutott. Megkérdezte, hogy nem lenne-e lehetséges az iskolai berendezésekkel belehallgatni a tamperei irányítótorony és a pilóták közti kommunikációba. Szegény először csak gondolkodóba esett majd mondta, hogy tulajdonképpen a felszerelés megvan hozzá, de ő ilyesmivel még tényleg nem próbálkozott. A tervet végiggondolva már ő is belelkesedett és velünk együtt próbálta meg először kitalálni, hogy milyen műszerek kellenek és azokat hogyan kell a megfelelő módon összekapcsolni, hogy halljuk az irányítást. Nap végére létrejött a kapcsolat, de csak szigorúan hallgatóztunk. Magunkkal elégedetten délután elmentünk a tamperei sportcentrumba, hogy kipróbáljuk az úgynevezett glow bowlingot. Annyiban különbözik az itthoni bowlingtól, hogy itt a pályát kizárólag UV fények világítják meg és természetesen a bábuk és a golyók, mind olyan színű, hogy kihangsúlyozzák ezt a fényhatást.
Április 30. Péntek Reggel, amikor beértünk az iskolába, Juhani a repülős oktatás vezetője meghívott minket kávézni délután a saját kabinetjébe. A délelőttünk azzal telt, hogy a Piperen kicseréltük a transzpondert, kalibráltuk és beállítottuk a leszállító rendszer LOC részét. Az utolsó másfél hétben ránk felügyelő oktató az utolsó napon is végtelen türelemmel volt felénk kérdezhettünk akármilyen apróságot is, készségesen elmagyarázta annak működését és használatát. Délután a kávézós-teázós beszélgetésen szóba került a jövőnk és a tanárok
bíztattak minket, hogy mindenképp próbáljuk meg elhelyezkedni a repülőgép iparban. De a fiúk elképelése is nagyon elnyerte a tetszésüket, hogy a következő évben megpróbálnak bekerülni a tamperei egyetemre. Délután kedves kísérőinkkel Essivel, Lottával, Kesshiával és Saijaval megnéztük a május elsejei mulatságot. Ők mondták, hogy ez a nap arról szól, hogy őrültebbnél őrültebb ruhákba öltöznek az emberek, kimennek a központi parkba, ahol leülnek és beszélgetnek. Olyasfajta ünnep ez náluk, mint otthon a majális, csak április 30-án tartják. Estére már csak azokat a ruhákat kellett elpakolni, amik a mosásból maradtak. Szombat reggel 5-re el kell készülni, mert addigra jön értünk Thomas, hogy kivigyen minket a reptérre. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, hogy itt lehettem, hogy kipróbálhattam magam egy idegen országban, megismerkedhettem egy más kultúrával, hogy megélhettem ezt. Azért mindezek ellenére jóleső érzéssel töltött el a tudat, hogy nemsokára otthon lehetek a szeretteimmel.
Készítette: Szíjártó Anna Repülőgép-műszerész tanuló Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola
