ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY IMÁJA Uram! Nem csodát, nem jelenéseket kérek Tőled. A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem! Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére, Hogy föltaláljam magam a napi forgatagban, Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni, Hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged; hallgatnálak, és Neked segítenék! Add, hogy mélyen megértsem, nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része! Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlődjek és megérjek. Kérlek, szükség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az Igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene! Tudom Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idő old meg. Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az őszinte barátságra. Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt a legszebb, legértékesebb, leggyöngédebb, hatalmas ajándékát! Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint életem hiábavaló lenne! Ne azt add; Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van! Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére! A tartalomból: Liturgikus naptár z Interjú Vida Zolivalz A gitáros énekkar bemutatása z Elmélkedés z Mese, vers z Közös élményeink z Programok
Liturgikus naptár 2006. szeptember 21. csütörtök : SZENT MÁTÉ APOSTOL (ünnep) 23. szombat : SZENT P. PIO 24. vasárnap : ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP (SZENT GELLÉRT) 27. szerda : PÁLI SZENT VINCE 29. péntek : SZENT MIHÁLY, GÁBOR ÉS RÁFAEL FŐANGYALOK (ünnep) 30. szombat : SZENT JEROMOS 2006. október 1. vasárnap : ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP (LISIEUX-I SZENT TERÉZ, Szent Remig) 2. hétfő : SZENT ŐRZŐANGYALOK 4. szerda : ASSISI SZENT FERENC 7. szombat : RÓZSAFÜZÉR KIRÁLYNŐJE 8. vasárnap : SZŰZ MÁRIA, MAGYAROK NAGYASSZONYA (főünnep) 11. szerda : Boldog XXIII. János pápa 17. kedd : ANTIOCHIAI SZENT IGNÁC 18. szerda : SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA (ünnep) 23. hétfő : KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS 25. szerda : Pannonhalmi SZENT MÓR 28. szombat : SZENT SIMON ÉS JÚDÁS(TÁDÉ) APOSTOLOK (ünnep) 2006. november 1. szerda : MINDENSZENTEK (főünnep) 2. csütörtök : HALOTTAK NAPJA (főünnep)
Interjú Vida Zoltánnal, a gitáros énekkar vezetőjével Pontosan tizenöt éve már, hogy egy-egy szentmisén gitáros egyházi énekek csendülnek fel templomunkban. Időközben sok minden változott az ifjúsági dalokat hallató kis kórus életében. Ám egy valami biztosan maradt: Vida Zoli átszellemült éneklése gitárkísérettel… - Először is szeretnék gratulálni a közelmúltban megköttetett házasságotokhoz… - Köszönöm! Mindenkinek azt kívánom, hogy az ezzel járó örömöket – beleértve a hosszas szervezési munkát is - élje át! - Jelenleg mivel foglalkozol, mit csinálsz a világban? - Nem rég végeztem el második szakmámat. Így számítástechnikai programozóként és műszerészként keresek jelenleg állást; igaz a napokban dől el, hogy kell-e tovább keresnem… Mostantól a legnagyobb kihívás egy saját lakás megszerzése lesz. - Hogyan kerültél a Béke térre? - Egy hetes korom óta a közeli lakótelep egy földszinti lakásában élek. A templomba először nagymamám vitt, aki nagyon vallásos életű. Aztán – testvérem nevében is mondhatom – jött egy kisebb „lázadó korszakunk”, amikor nem láttuk túl kényelmesnek a templomba járást, azonban a szülői és nagyszülői ráhatás erősebb volt. Mindez meghozta gyümölcsét és megalapozta kötődésünket az egyházhoz. Akkoriban lettünk elsőáldozók, azután énekkar tagok. Elsősorban az énekkar kapcsán egyre mélyebb gyökeret eresztettünk itt az egyházközségben. Most már minden szál ide köt
2
minket. Időközben az a megtiszteltetés ért, hogy a gitáros kórust vezethetem. Ebben jövőbeli munkám lehet, hogy részben akadályoz majd, de valamilyen megoldást keresnem kell a folytatás érdekében. Ez azért is fontos, mivel szüleink siketek, így talentumnak érezzük a testvéremmel jó zenei érzékünket és hallásunkat. - Mondhatjuk, hogy kiemelkedő a tehetségetek? - Nem hiszem, hogy különleges tehetségünk lenne. Egyszerűen mindig szeretettel és nagy átéléssel éneklünk Macival, és talán ez adhat valami pluszt. Nem csupán elénekeljük a dalokat, hanem a szövegek tartalmát is megpróbáljuk átgondolni, átérezni. - Egyéb plébániai közösségekhez is tartozol… - Igen, még az énekkaros évek elején Szolnoki Vica mindannyiunkat meghívott egy akkor szerveződő ifjúsági keresztény közösségbe. Jó páran el is kezdtünk járni az alkalmakra. Azóta ugyan változott a tagok összetétele, de máig tart ez a közösség. Ez elsősorban már a felnőtt kori hitemet erősítette. Nem sokan vagyunk a csoportban, de annál bensőségesebben tudunk beszélgetni. A közösség cserkész tagjai aztán a cserkészetbe is elhívtak. Itt egy nagyon jó fiú társaságot találtam. Sok élményt nyújtottak a táborok is, amelyekre sajnos az utolsóbbi két évben már nem tudtam elmenni. Ezt nagyon sajnálom, hiszen a nyári táborok nagyszerű alkalmakat adnak a szolgálatra. Sokszor tapasztalhattam, hogy egy-egy jó szolgálat jutalma a többiek öröme, és ez az ami megelégedettséggel tölti el az embert. Ezenkívül szívesen emlékszem vissza a kirándulások jó hangulatára is. Néhány éve a Szent László felnőtt kórusba is beléptem. Talán mondhatni, hogy az önfejlesztés céljából is, hiszen itt alkalmam nyílik a hangom csiszolására. Egyszóval szinte minden, ami érdekel, az ide a templomhoz köt. Katit is itt ismertem meg! - Mivel foglalkozol szabadidődben? - Korábban többet kirándultam, sportoltam és gitárt oktattam, mostanában a szabadidőmet inkább Katival szeretem eltölteni. E mellett a számítógépezés szórakoztató része is érdekel a munka mellett… - Mit változtatnál a plébánia életében? - Nem tudok olyan negatívumról, ami miatt sok mindent változtatni kellene. Nagyon szeretem a Béke téri közösséget! Ennek fényében, majd ha lesz rá lehetőségünk, a környéken szeretnénk lakást nézni. - Van e kedvenc tárgyad, szertartásod, vagy bármi más, ami kezdettől fogva vonz az egyházhoz? - Még kisebb koromban sokat ministráltam. Nagyon szerettem az oltár körül végzendő kis feladatokat. Másrészt nagyon tetszenek a nagyobb ünnepek méltóságteljes szertartásai és a köréjük szervezett programok. Ilyenek pl. a karácsonyi misztériumjátékok, a csomagkihordások, vagy a betegek közös meglátogatása. Már kiskoromtól kezdve szerettem ezeket az alkalmakat, mert olyan érzésem volt, mint ha valaki megdicsérne ezekért. Pedig a dicséret „csak” egy-egy elérzékenyült tekintet, vagy hálálkodó köszönet volt. Mégis ilyenkor éreztem azt, hogy jó helyen vagyok, jó az, amit csinálok. Hajósi Áron
3
A gitáros énekkar bemutatása 1991-ben kezdődött az egész, vagyis ekkor alakult meg a mostani gitáros énekkar két Lehel téri kórusból jött gitáros, és némi szervezőmunka segítségével. Az első próbák a templomkertben zajlottak, majd a hittantermeket szálltunk meg, s végül egy kis másfél szobás lakásban kötöttünk ki minden péntek délután. Az énekpróbáknak mindig családi-baráti hangulata volt, és csak nevetek, ha arra gondolok, hogy az a pár fiú, aki járt, még nem is mutált (szép kis hangunk lehetett). Akkor még fel sem fogtam, hogy olyasmit éneklünk, ami a hívek többségének nem megszokott, legalábbis nem a szentmisén. Pár évre rá gitároktatás is indult, amire négyen-öten jártunk, így lassan kinevelődött a Béke téren egy igazi gitáros énekkar saját gitárosokkal és énekesekkel, akikre szükség is volt, mert a későbbiekben már csak magunkra támaszkodhattunk. Nem csak kitartó, lelkes is volt és mindmáig annak is tartom ezt a kis közösséget. Bár ahány ember annyiféleképpen szemléli működésünket, számomra az énekkar Istent dicsérni hívatott, amely énekkel és zenével való tanúságtétel az embereknek az Úr dicsőségéről és szeretetéről. Ha ezt csak egy pillanatra is, de megérzik énekünk alatt, célba értünk. Igaz, sokszor én is megfeledkezem erről, és csak sóhajtozom; bárcsak többen énekelnének velünk! De nem vagyok telhetetlen és örülök, hogy a kb. 20 fős énekkar és a gitár mellett más hangszer is felszólal, mint a basszusgitár, szaxofon, és alkalmanként furulya, illetve tekerőlant. Igyekszünk színesen énekelni két, esetenként három szólamban, bár így nehezebb a hívőknek megtanulni az énekeket annak ellenére, hogy kivetítjük a szöveget, pedig nem titkolt szándékunk, hogy ezzel éneklésre buzdítsuk a híveket. Néha azért éneklünk már a mise kezdete előtt a templomban, hogy a fülekbe másszon a dallam. Aki ennél is jobban szeretné ismerni és énekelni a dalokat, azt szeretettel várjuk az énekkari próbákra. Stílusában a könnyűzenéhez lehetne hasonlítani, de ez mit sem von le az értékéből. Engem az énekkar, vagyis a zene hozott közel Istenhez, ültette el hitem magvait, és máig tudok belőle erőt meríteni. Egy-egy helyzetben eszembe jut egy dal szövege és már nyugodtabb is leszek tőle, arra gondolván: hisz ez bizonyíték, hogy figyel rám az Isten. Remélem még nagyon sokáig fog működni a gitáros énekkar, mert szükségét látom. Az apostolkodás egyik nagyon jó eszköze, hisz én még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne szerette volna a zenét. Az első lépést idézhetjük elő főleg a fiatal korosztály számára, ami közelebb hozza őket ahhoz, akire mindeninek szüksége van.
Elmélkedés
SZERETET INSTALLÁLÁS Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek? Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton? Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra? Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok. Mit kell először tennem? Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét? Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak? 4
Terméktámogatás: Milyen más programok futnak? Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen. Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját fájljaival, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelés-t teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket? Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani? Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek. Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális? Terméktámogatás: Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez. Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: „Hiba – A program nem fut külső egységeken.” Most mit tegyek? Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell szeretnie, mielőtt másokat szerethetne. Vásárló: Tehát most mit tegyek? Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Hálát adok az Értékeimért 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0, Megbánom és meggyónom a bűneimet 1.3. Vásárló: Rendben, kész. Terméktámogatás: Most másolja őket az „Én Szívem” föliratú könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen, és soha ne jöhessen újra elő. Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális? Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem? Vásárló: De, csak szokatlan. Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letenné. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat. Vásárló: Köszönöm, Isten.
5
Közös élményeink
SZENT LÁSZLÓ BÚCSÚ Templomunk búcsúját – a szokásos módon -, reggel 10 órai szentmisével indítottuk. Az ünnepi szentmisét Takács Ervin piarista atya celebrálta. Prédikációjában kiemelte, hogy Szent Lászlóra emlékezve helye van az ünnepnek, az örömnek, ám a fő hangsúlyt mégis az önvizsgálatra kell tennünk. Vizsgáljuk meg, hogy miben maradunk el önmagunktól, Isten eredeti, belénk ültetett szándékától. A szentbeszéd részeként Ervin atya értelmezte és elemezte a templomunk főoltárán álló festményeket. Mint ismeretes, a Molnár C. Pál által készített képek Szent László legendás életét foglalják össze. A szentmise után dr. Hajnal Róbert plébános atya meghívta a híveket egy kis üdítőre, süteményre, közös ünneplésre a templomkertbe. Ezt követően ünnepi ebéd kezdődött a tárgyalóteremben, melyen – elfogadva a meghívást – részt vett dr. Tóth József polgármester úr és Takács Ervin piarisa atya is. Az ebéd összességében jó hangulatban telt el. Ezután kerülhetett sor a képviselő-testületi gyűlésre. A gyors, hatékony gyűlés érdekében mindössze egy ügyről, templomunk hangosításáról esett szó. Török László atya ismertette a témában mostanra kialakult helyzetet. Összesen öt hangosítással foglalkozó cég küldte be ajánlatát plébániánkra. Ebből az egyik vállalkozó felajánlotta, hogy termékét egy hétvége alatt ki is lehet próbálni. Miután templomunkban a kipróbált rendszer alkalmatlannak bizonyult, és két másik cég ajánlata sem felelt meg, végül a fennmaradó két lehetséges ajánlat közül kell kiválasztani a legmegfelelőbbet. A képviselő-testület úgy határozott, hogy későbbi időpontban, független szakember bevonásával hozza meg a végső döntést. Nagy örömünkre szolgált, hogy immár képviselő-testületünk új tagja, Bárányosné Homonnai Piroska is jelen lehetett a megbeszélésen. Dr. Hajnal Róbert plébános atya a képviselő-testületi gyűlést 15 órakor egy záró ima elimádkozása után bezárta. Hajósi Áron
A TISZA, A GYULA MEG A TÓT OTTÓ …avagy béke téri Túr de Franc Tiszagyulaházán Az idei hittantábor az Alföld tengersík vidékén hegyi kerékpárok nyergében látta fiataljainkat. Tekintetünket távolra szegezve, mustármagnyi hitünket acélozva nap mint nap rendíthetetlenül tekertünk. Az első napon a tiszadobi Andrássy-kastélyról Vica tartott műértő előadást, melyet a helyi idegenvezető is tágra nyílt szemmel hallgatott. Majd percekig áhítattal csodáltunk egy Rippl-Rónai festménynek hitt, neoszocreál borzadványt (egy idő után gyengéden kivezettek minket a kastély eme látogatók elől lezárt részéből). A kultúrprogram a kastély buxuslabirintusában játékos szúnyogetetéssel fejeződött be. Nyíregyházán a görög-katolikus papnevelde és múzeum megismerése jelentette a szellemi táplálékot. A többi napon kerékpározás, mise, strandolás és méta játék szolgáltatta a testi és lelki épülést. Fiataljaink esténként szerettek volna sokáig fenn maradni, de Laci atya személyében Törököt fogtak. 6
A polgári strandon Laci atya vezetésével felállított háromszintes embertornyunk örökre nyomot hagyott az úszómester érzékeny idegrendszerén. A tábor végén megtörve bár, de fogyva nem, élményekkel gazdagon sántikáltunk haza. Egyszóval ez a csodálatos hét is sokáig fog élni emlékezetünkben. Hálával tartozunk a tiszagyulaháziak vendégszeretetének és a szervezők lelkiismeretességének, hogy ez a nagyszerű tábor létrejöhetett. Dénes István
MISKOLCTAPOLCA Július 24-én reggel fél 9-kor indult a buszunk Miskolctapolcára. Őszintén szólva sokkal izgatottabb voltam, mint a többiek, hiszen most először vettem részt ebben a táborban. Vegyes társaság fogadott, kicsik, nagyok, fiúk, lányok. Az út zökkenőmentesen telt, míg végre megérkeztünk. Nagyon kedves házmester néni fogadott minket. Lepakoltunk, és még aznap felfedeztünk egy gyönyörű tópartot, ami később a kedvenc helyünkké vált. A táborhelyhez egy kápolna is tartozott. Ide bármikor bárki bejöhetett elmélkedni, fohászkodni… Számomra ez a hely volt a legfontosabb; mert úgy éreztem megnyugszik a lelkem, amikor senki más nem volt a kápolnában, csak Isten és én. Esténként megköszöntük Istennek, hogy eljuthattunk idáig, és persze Gábor vallási történeteit is. Nem maradhatott el az éneklés és a gitár sem, amelyben „Bandi” segített nekünk. Másnap akadályversenyt rendeztünk a kicsiknek, ami nem volt könnyű, és délután pedig elmentünk a barlangfürdőbe. Mindig elcsodálkozom a természet adta szépségeken, és ez most is így volt. Számomra a legérdekesebb élmény volt úgy úszni, hogy fejem felett a barlang kis „köveit” láttam. Miközben egyre jobban megismertem a társaságot, kezdtem kívülről látni, hogy nem vagyunk mások, mint egy nagy keresztény család. A „kicsik” odabújnak a „nagyokhoz”, ha baj van a nagyok pedig tárt karokkal fogadják őket. Aki rossz kedvű, azt felvidítják, aki pedig egy pillanatra egyedül maradna ahhoz mindenki odamegy. Az idősebbek a „nagyoknak” segítenek a házimunkában. És végül kedves táboroztatóink: Erzsi néni, Béla bá’ és a többiek csak mosolyogva nézik a fiatalok kibontakozását. Minden programot nem tudok leírni a véges memóriám miatt. Kedden Laci atya is meglátogatott minket és egy nagyon tanúságos misét tartott. Szerdán a „nagy család” elment kisvasúttal Lilafüredre. Gábor szavaival élve: „olyanok vagyunk, mint egy átlag közösség, csak egy kicsit másképp, mert velünk van Isten, aki még közelebb hoz minket egymáshoz. Ezért tudunk mi egy családot alkotni.” Nóri
CSERKÉSZTÁBOR 2006 Idén augusztusban sajnos a vártnál kevesebben indultunk útnak a cserkésztáborba. Ennek persze nem örültünk, de uticélunk környezetének látványa hamar kárpótolt minket. Sátára ugyanis Magyarország egyik legszebb vasútvonala vezet. Az Eger és Putnok között közlekedő vonat a Bükk- és az Upponyi-hegység keleti oldalán halad keresztül. Noha Sáta község a turisztikai szempontból igen csak felkapott Szilvásváradtól (légvonalban) mindössze 10 kilométernyire van, infrastrukturálisan jócs-
7
kán elmarad mögötte. Szó, mi szó, a falu állapota a koldusszegény kárpátaljai települések emlékét idézte fel többünkben. A sátai utcaképnél már csak az elhagyatott plébániaépületet sújtotta cudarabb sors, pedig a vastag falak övezte tágas termek egy szebb múltról mesélhetnének… Mindenesetre –„nincs mese!”- itt foglaltuk el egy hétre szálláshelyünket, innen indítottuk túráinkat. Az elsőt mindjárt másnap. Sátrastul róttuk a kilométereket a vadregényes Lázbérci-víztároló és a kevésbé vadregényes dédestapolcsányi aszfalt utak mentén, hogy végre elkezdhessük a mintegy 800 méteres szintkülönbség leküzdését, és hogy végül a Bálvány–csúcs közelében, 956 méter magasan élvezhessük a hegyi levegő (és a kimerültség?) alvást segítő hatását. Következő nap reggelén már a Petőfi-kilátóból gyönyörködtünk a ködborította tájban, majd tovább indultunk a Bánkút – Tarkő – Őserdő – Szalajka-völgy útvonalon, hogy végül Szilvásváradra érkezzünk. Azt hiszem, hogy erre a páratlan szépségű túrára még sokáig emlékezni fogunk! Sajnos a következő napokat beárnyékolta a borús időjárás, ám ez sem tántorított el minket attól, hogy megkóstoljuk a híres szilvásváradi pisztrángot, hogy Bélapátfalván a középkori hangulatot máig idéző cisztercita apátságban hallgassunk szentmisét, hogy felküzdjük magunkat Bélkő-nyakra, és hogy a mögöttünk álló hét fáradalmait kipihenve megmártózzunk az egri termálfürdőben. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy ha még eddig nem tette, látogasson el a Bükk-vidékre, ahol a teremtés csodáját egy sajátosan szép szemszögből szemlélhetjük! Hajósi Áron
A GYERMEKÁLDÁSÉRT ÉS A GYERMEKET VÁRÓ CSALÁDOKÉRT Közhelyszámba menően halljuk oly gyakran: kevés gyermek születik, nem divat a gyermekvállalás. A tények feletti szomorkodáson túl, kérdezzük meg magunkat, hogy mit tehetünk a kedvezőtlen folyamatok ellen a magunk szerény eszközeivel? A tenni akarás mozdította előre ennek az előadássorozatnak is az ügyét. Külön örömteli a tény, hogy az Egyház felkarolta a kezdeményezést, helyet adott a programoknak. Istentől rendelt szent hivatásunk a gyermeknevelés, de még ha lelkiekben ráhangolódunk is a babavárásra, a gyakorlati teendőkkel kapcsolatban számtalan kérdésünk merül fel. A programban ezért az első szó az Istené: mindegyik alkalmat szentmisével kezdjük. Az ezt követő beszélgetésen a gyakorlati szakemberek veszik át a szót. Nagycsaládos diakónus, bába, dúla, szülésznő volt már a vendégünk. A témák megválasztása telitalálatnak bizonyult, a jelenlévők számtalan kérdéssel ostromolták az előadókat. Megtapasztalhattuk, hogy a fiatal párok a konkrét tanácson túl, a bátorítást várják a tapasztaltabbaktól. Örülnek, ha valaki tanúságot tesz a gyermekvállalás öröméről, és arról, hogy a születendő gyermekek világra jötte az Isten szándéka szerint való. Ne féljünk munkásai lenni az Úrnak ebben a csodálatos misztériumban, fogadjuk szeretettel az érkező kis jövevényeket. Amiről eddig beszéltünk: életadás, családdá válás; a szülés és a születés; a segítők szerepe a várandós anya lelki és testi támogatásában; a kispapák szerepe; meg nem született gyermekek elsiratása
8
Ami szeptembertől következik: a szoptatás szerepe és jelentősége; a gyermekágy, az érintés ereje, babamasszázs; az újszülött, a kisgyermek a gyermekorvos szemével; decemberben hálaadás. A beszélgetések során számtalan újabb témajavaslat merült fel, ezekre a jövő évben szervezünk alkalmakat. „Mindenkit szeretettel várunk” – ez esetünkben egyaránt vonatkozik a egyedülállókra és a családosokra, az első, második, harmadik stb. babájukat várókra és azokra is, akik csak most barátkoznak a gyermekvállalás gondolatával. Laci atya
Mese (nem csak gyerekeknek)
PETIT KINEVETTÉK AZ OSZTÁLYTÁRSAI Peti minden vasárnap elment a templomba édesanyjával, és imádkozott a Jézuskához. Ha valamelyik vasárnap valamiért nem tudott elmenni, akkor nagy hiányt érzett a szíve mélyén. Olyan érzés volt, mint amikor az ember nagyon készül, hogy találkozzon a legjobb barátjával, de nem sikerül. Ezért, ha csak tehette, mindent elkövetett, hogy ne hiányozzon a vasárnapi miséről. Egyik vasárnap délelőtt az osztálytársai néhányan meglátták, amint ment az édesanyjával a templomba. - Hová mész Peti? – kérdezték kuncogva a háta mögött. - Megyünk a templomba édesanyámmal. Erre a gyerekek hangos nevetésbe törtek ki és elszaladtak. - Ne törődj velük! – szorította meg édesanyja a kezét – Buták, ha ezért kinevetnek. Peti édesanyjának adott igazat és hamar el is feledkezett az egészről. Mise után hazamentek és elfogyasztották a finom vasárnapi ebédet. Csak másnap, hétfőn az iskolában juttatták eszébe, hogy vasárnap délelőtt templomban volt. - Peti misére jár. Peti misére jár. – skandálták kórusban, azok az osztálytársai, akikkel találkozott és még ezt is hozzátették – Szentfazék! Peti nem értette, miért bántják, hogy vasárnaponként templomba jár. Hiszen ezzel nem bánt meg senkit. Ott más kisfiú és kislány is van rajta kívül, sőt felnőttek, meglett korú emberek. Szerette volna megkérdezni, hogy mi a bajuk vele, de félt, mert a fiúk erősebbek voltak nála. Félrehúzódott a tanterem egyik sarkába és elsírta magát. Éppen akkor ment arra a tanító néni, és meglátta a síró kisfiút. - Miért sírsz, Peti? – kérdezte kíváncsian. Először nem akarta elárulni sírásának az okát, csak könnyektől küszködve hümmögött. De a tanító néni addig kérlelte, míg Peti elmondta részletesen, hogy a fiúk kinevették, kicsúfolták, amiért vasárnap templomban volt. A tanító néni nem szól semmit, csak megsimogatta Peti fejét és elment. A kisfiú tovább sírdogált a sarokban. Aznap nem történt semmi, sőt másnap sem. Az osztálytársai tovább csúfolták. Legszívesebben nem ment volna az iskolába. Még az édesanyja is észrevette szomorúságát. Harmadnap a hittanórán Gábor atya tartott előadást a gyerekeknek. Mindenki szájtátva hallgatta, mert nagyon szép történeteket mesélni, a kicsi Jézusról. Végül találós kérdést adott fel, és megígérte, aki felelni tud rá, azt megjutalmazza. Néma csönd lett az osztályban. Mindenki hallgatott. Senki nem tudta a választ. Ekkor hirtelen Peti keze magasan felemelkedett. 9
- Halljam, Peti! - mondta biztatóan Gábor atya - Tudod-e a feleletet? A kisfiú eleinte kissé remegő hangon, de hibátlanul megmondta a választ. - Jól válaszoltál Peti – veregette Gábor atya a kisfiú vállát – Látjátok gyerekek, enynyit jelent, ha valaki templomba jár. Ezért nem kell senkit kinevetni, kicsúfolni. Inkább vasárnap ti is gyertek el a templomba, mert ott csak jót tanulhattok! Ugye, Peti? - Igen – bólogatott boldogan, mert érezte, hogy Gábor atya biztató szavai után naggyá nőtt a többiek szemében. Még azok a fiúk is irigykedve néztek rá, akik vasárnap az utcán, és hétfőn az iskolában kinevették. A legnagyobb csoda, következő vasárnap történt, amikor Peti megint édesanyjával a templomba ment. Az osztálytársai a szokott helyükön álltak, mintha vártak volna valakit. Peti megijedt, mert attól tartott, hogy újból gúnyolódásuk céltáblája lesz. Lesütött szemmel még közelebb bújt édesanyjához, mintha csak nála keresett volna menedéket. - Szerbusz Peti! – köszöntötték a fiúk - Szevasztok! – mondta alig hallhatóan, és már szinte hallotta a háta mögött a gúnyos kacajukat. De most a nevetés elmaradt, csak a lépteik ütemes kopogása visszhangzott a járda kövén. - Hová mentek? – fordult hátra egy kisidő multával, még mindig rosszat sejtve. - Mi is megyünk a templomba – jött a váratlan válasz. - Ti is a templomba mentek? – csodálkozott el Peti, és nem akart hinni a füleinek – Nem szoktatok templomba járni. - De ezentúl minden vasárnap és ünnepen mi is megyünk, mint te – mondta Jóska, aki a fiúk közül a legerősebb volt – Gábor atya szavai meggyőztek, hogy neked volt igazad, és most szeretnénk bocsánatot kérni tőled a múltkori viselkedésünkért. Ugye megbocsátasz és nem haragszol ránk? Persze, hogy Peti megbocsátott a fiúknak, mert egy keresztény ember erénye a megbocsátás, Úrjézus is megbocsátott az ellene vétkezőknek. Ettől a naptól kezdve Peti és a fiúk jó barátok lettek és mindig együtt mentek a templomba. Apáti Kovács Béla
Szentek élete
MAGYAROK NAGYASSZONYA Október 8. Röviddel II. János Pál pápa második lengyelországi zarándokútja előtt az egyik budapesti buszmegállóban középkorú házaspárral találkoztam, térkép volt a kezükben, s meglehetősen tanácstalanul tanulmányozták... Kérdésemre, segítheteke valamiben, idegenszerű kiejtéssel beszélt német nyelven adták elő tájékozódási nehézségüket. Miután elmagyaráztam nekik a helyes útirányt, a busz indulásáig maradó néhány percben beszélgetés alakult ki köztünk. Kiderült, hogy lengyelek és sietnek haza, mert lakóhelyükön, Poznanban akarnak lenni, mire a pápa odalátogat... Szóba került Czestochowa is, és egyszerre csak nekem szegezték a kérdést: -- Hol van a magyarok nemzeti kegyhelye? Zavarban voltam, de végül is kénytelen voltam megmondani, hogy hazánkban vannak Mária-kegyhelyek minden egyházmegyében, de egy országos jellegű ,,sanktuarium narodowe'' (nemzeti kegyhely) nincsen. El lehet gondolkozni azon, miért van ez így... Bizonyára szerepet játszik benne a török hódoltság kora, amikor az egyházi szervezet és közigazgatás éppen az ország központi részén ment tönkre. 10
Ezt a hiányt ellensúlyozza az a tisztelet, amellyel minden kor és hely katolikus magyarja hódol Szűz Mária mint Nagyasszonya előtt. Kevesen gondolnak talán arra, hogy az ,,asszony'', s így a ,,nagyasszony'' szó nyelvünknek még pogány kori rétegéből való... A magyar nyelvbe az alán ,,achszin'' szó kerülhetett át a8. század táján, amikor szorosabb kapcsolatok lehettek az előmagyar törzsek és az alánok között. Az ő nyelvükben a jelentése ez volt: úrnő, fejedelemasszony. A Halotti Beszédben még így olvassuk: ,,vimagguc szen achscin mariat''. Később elhomályosult „fejedelmi” jelentése, s nyilván ezért adhatták hozzá a fokozó „nagy” jelzőt... (A m. nyelv tört-etim. szótára. I. k. Bp., 1967. 189. lap). Mennyei fejedelemnőnek tisztelhették tehát Máriát az első Krisztus hitére tért magyarok, és megerősítette őket e hívő tiszteletükben Szent István király, amikor elmerülve a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, istápolása, Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és királyságát. E természetfeletti kapcsolatot Mária és hazánk népe között a Szent István halálát követő belvillongások sem tudták elhomályosítani, és Szent László, a lovagkirály uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védte életét, hitét és övéit a középkor magyarja, mikor pedig az 1683. szeptember 12-i, a Bécs melletti Kahlenbergben lezajlott csatában visszaszorították a török szultán seregeit, megkezdődhetett a magyarországi török uralom fölszámolása. 1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását a Nagyasszonynak. Az egyházi élet újjászervezésében ismét nagy szerepet játszott a ,,mindörökké áldott Nagyasszonyunk''. XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét. Eleinte október 2. vasárnapján ünnepelték. X. Szent Pius pápa tette át október 8-ra. A II. Vatikáni zsinat után áthelyezte a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re, de 1984-től ismét október 8-án üljük. Mi magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Hogy csak néhány más országot említsünk: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti Patrónaként tisztelni Máriát, s 1916-tól ünneplik. Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638- ban, és Nagyboldogasszony napján emlékeznek rá. Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának, 1647-ben; ők december 8-án ünneplik. Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította a Szűzanyát 1656-ban. 1754ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték. XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék, valamint, hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak. Legismertebb Mária-énekünk e szavakkal kezdődik: ,,Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!'' A boldog jelző nemcsak a latin ,,beata'' egyszerű fordítása... Már a 13. században jelentése volt e szónak a gazdag; a múlt század végén pedig az áldott, a terhes állapot jelzésére is használták. Ma nem a csatatereken dől el a magyarság jövője, hanem a szülészeti osztályokon! És azokban az otthonokban, családokban épül tovább, ahol a szülők a mindennapi kenyér mellé hitük, reményük és szeretetük bőségéből, gazdag, egyre megújuló tartalmából tudnak és akarnak adni gyermekeiknek. www.katolikus.hu
11
Vers
TEMPLOM ÉS ISKOLA Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán Kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia. Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükbe biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Reményik Sándor
Felhívás Várjuk azon cégek, vállalkozások jelentkezését, akik a BékeHírben való hirdetés ellenében hozzá tudnának járulni az újság előállítási költségéhez. Köszönettel: a szerkesztőség.
12
KI KICSODA? Előadás-sorozat 2006. őszén, hétfő esténként 18 órakor a Ráday Kollégium Dísztermében Budapest, IX. ker. Ráday u. 28. Előadó: Dr. Pálhegyi Ferenc Október 2. Kik vagyunk mi emberek? (Népszerű bibliai antropológia) Október 9. Ki vagyok én? (Önismeret és énkép pszichológiai és bibliai megközelítésben) Október 16. Értékesebb vagyok-e sok verébnél? (Az önértékelés bibliai szempontjai) Október 30. Kik vagyunk mi magyarok? (Nemzeti identitás, keresztyén hazafiság) November 6. Kicsoda számomra a másik ember? (Fogyasztói és keresztyén társkapcsolati attitűd) November 13. Hogyan lehet megérteni és elfogadni a másikat? (Empátia) November 21. A szerelem = múló téboly vagy önátadás? November 27. Konfliktusaink megoldása bibliai módon December 4. Kik az angyalok és a démonok? December 11. Ki a mi Istenünk?
13
HITTANÓRÁK ÉS KÖZÖSSÉGI FOGLALKOZÁSOK RENDJE A MAGDOLNAVÁROSI SZENT LÁSZLÓ PLÉBÁNIÁN: Óvodások és I. osztályosok hittanórája: ...................... Csütörtök ..... 1700 Elsőáldozásra készülők hittanórája: ............................ Kedd ............ 1700 5-6 osztályosok hittanórája: ......................................... Hétfő ............ 1700 7-8 osztályosok hittanórája: ......................................... Kedd ............ 1700 Bérmálkozásra készülők hittanórája: ........................... Szerda ......... 1830 Ifjúsági hittanóra (középiskolás kortól) ......................... Hétfő ............ 1830 Istenkereső fiatalok szentségfelkészítője: ................... Péntek.......... 1900 Bibliaóra (felnőtteknek) ................................................ Kedd ............ 1830 Ministránsgyűlés .......................................................... Péntek.......... 1600 Cserkészgyűlés ........................................................... Péntek.......... 1700 Ifjúsági gitáros énekkari próba ..................................... Péntek.......... 1700 Felnőtt kóruspróba ....................................................... Péntek.......... 1830
BÉKE TÉRI PROGRAMOK 2006
Szeptember 16. Szombat TEMPLOMTAKARÍTÁS
Október 21. Szombat VÉRTESI KIRÁNDULÁS
Szeptember 23. Szombat KERÉKPÁROS KIRÁNDULÁS
Október 22. Vasárnap GITÁROS SZENTSÉGIMÁDÁS
Szeptember 24. Vasárnap GITÁROS SZENTSÉGIMÁDÁS
Október 27. Péntek IFJÚSÁGI RÓZSAFÜZÉR
Október 7. Szombat NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ
Október 30. Hétfő BIBLIAÓRÁS RÓZSAFÜZÉR
Október 14. Szombat EGYHÁZKÖZSÉGI ZARÁNDOKLAT EGERBE
Október 31. Kedd ÜNNEPÉLYES RÓZSAFÜZÉR
Október 15. Vasárnap TEMPLOMI HANGVERSENY
VÁRUNK TÉGED IS!!! Várjuk észrevételeiket és javaslataikat: tel.: 3-408-408 (Szolnoki Vica), 06-20-331-9588 (Hajósi Áron) web: www.szentlaszlo.tk (folyamatosan új képekkel, hírekkel) e-mail:
[email protected] levelezőlista:
[email protected]
14