Evangéliumi Gyermek- és Ifjúsági lap 2004/2
Andika megfejti a titkot Andika lassan lépett be a lakásba. Szemén bosszúság látszott, ajkát lebiggyesztette. Persze, ott várt rá az asztalon a halom piszkos edény. Egyszerűen elviselhetetlennek tartotta a mosogatást, s méghozzá ekkora halmaz edény! Poharak, tányérok, lábasok és evőeszközök! Brrr! Hogy utálta a mosogatást! Bosszúságában még toppantott is kicsiny lábaival. Cirr… Cirr.. – hallatszott a sarokból, nagymama kötőtűi ütődtek, csörrentek. Keze még akkor sem állt meg, ha szemüvege fölött kitekintett, hogy a kislánnyal beszélgessen. Éppen harisnyát kötött. Nagymama mindig csak kötött, már hetvenkét év óta. - Éppen nyolc éves voltam – mondotta gyakran unokáinak – amikor nagyanyám megtanított kötni. Nagymama legutóbb ünnepelte 80. születésnapját, hát sok-sok éve kötött már. A kötés nagymestere volt, csukott szemmel éppúgy tudott kötni, mintha nyitott szemmel csinálta volna. - De nagyanyó, olyan rengeteg ez a mosogatnivaló – panaszkodott Andika. – Sohasem leszek kész vele! Általában a legtöbb nagymama ilyenkor – jó szívétől késztetve – így bíztatja a kis duzzogót:
- Majd én segítek, csak ne zúgolódj! Sajnos, Andika nagymamája nem beszélhetett így, mivel béna volt, nem tudott segítség nélkül felállni a székből. De meggyőződése is az volt, hogy a kislányok tanuljanak meg dolgozni. - Andika, hány kés, villa és kanál fekszik az asztalon? - Nem tudom, nagymama, de majd megszámolom. - Számolás közben rakosgasd szépen egy helyre! - Van hat kés, hat villa és kilenc kanál. – Mondta Andika, és egy halomba rakta őket. - Hát, az nem is olyan sok. Meg aztán egyszerre csak egyet kell mosogatnod. Hány poharad van? - Hat. – felelte, és sorban összeszedte egymás mellé. - Hány tányér? – kérdezősködött tovább a nagymama. - Hét. - Most pedig tégy mosogatószert a mosogatótálba, öntsd rá a meleg vizet! Készítsd el az öblítéshez a vizet a másik tálba! Először a poharakat mosd el! – mondta, miközben pedig szorgosan csillogtak kezében a kötőtűk. Andi elmosta a poharakat. Szépen kifényesítette őket a tiszta törlőruhával, s berakta a szekrénybe. Ennyit már elvégzett. - Most az evőeszközök következnek. – irányította a kislányt a nagymama. Biztosan tudom, hogy olyan fényesre csiszolod azokat is, mint a poharakat. Andika egészen kipirult, a dicséret igen boldoggá tette. Egyszerre csak érdekelni kezdte a mosogatás. Jól, tisztára elmosta a késeket, villákat és kanalakat, csak úgy csillogtak a kezében, amikor fényesre törölgette. Azután következtek a tányérok és egyéb porcelánok. Mindegyiket elmosta, öblítette, eltörölte és helyére rakta. Majd hozzáfogott a lábosok tisztításához is. - Nem is olyan nehéz a mosogatás, nagyanyó! – mondta, miközben száradni teregette a kimosott, kiöblített mosogató- és törlőruhákat. - Persze, hogy nem. Hiszen egyszerre mindig csak egyet csinálsz. Azért tűnt fel olyan nehéznek, mert az összes edényt egyszerre láttad meg! Ha az életben olyan munkát kell elvégezned, amit nem szívesen teszel, az mindig unalmas. De ha örömmel fogsz hozzá, akkor nem fogod annak találni és egyáltalán nem lesz fárasztó számodra!
2
Bibliaóra gyermekeknek Milyen az Isten? 2. rész
Isten mindent tud. Minden gyermeknek iskolába kell mennie, ha elérkezett az ideje. Azért mennek iskolába, hogy sok mindent megtanuljanak. Isten azonban soha nem járt iskolába. Őneki nem kellett tanulnia. Isten mindent tud! Tudja, hány csillag ragyog az égen, hol fészkel a sas a magas kősziklán, hány hal és élőlény úszkál a tengerekben. Tudja, hogyan bocsátják a növények, fák, virágok a földbe gyökereiket, és hogyan küldenek ereiken keresztül vizet és tápanyagot minden kicsi levelükbe. Isten azt is tudja, mi történik a sötétben. Ismeri gondolatainkat, amiket soha ki nem mondtunk. Tud minden titkot. Egyszóval: Isten mindent tud! A Bibliában olvashatunk egy királyról, Nabukodonozorról, aki egy éjjel különös álmot látott. Amikor felébredt, nem emlékezett vissza arra, amit álmodott, és emiatt nagyon szomorú volt. A király magához hívatta a bölcseit. Azt mondta nekik: - Mondjátok meg, mit álmodtam! – Azok azonban nem tudták megmondani, mit álmodott a király. Hogyan is tudták volna, hiszen csak emberek voltak, és nem Isten, aki mindent tud. Ezért a király nagyon megharagudott. Dániel, egy zsidó ifjú – ő is a király bölcsei közé tartozott. Barátaival könyörögtek Istenhez, hogy mutassa meg nekik, mit álmodott a király. Dániel tudta, hogy Isten mindent tud, még álmaikat is ismeri. Könyörgött Istenhez, és Isten megmutatta neki látomásban, hogy mit álmodott a király. Isten tudta ezt kezdettől fogva. Dániel azután elmondta a királynak az álmot. Isten még azt is tudja, mi fog történni holnap vagy azután, vagy a jövő évben. Ebben az álomban is a jövőt mutatta meg a királynak: mi fog történni ezután. Mi csak tervezgetünk: holnap iskolába megyek, vagy bemegyek a városba. De az nem biztos, hogy valóban ezt fogjuk tenni holnap. Egyedül Isten tudja bizonyosan, hogy mi fog történni ezután. Isten nagyon nagy. Ő mindent tud! Olvassuk el a 139. zsoltárt, amely leírja, hogy Isten részletesen tud minden csekélységet rólunk. 3
Töltsön el bennünket csodálattal Isten mindentudása, de félelemmel is, mert tudja azt is, amikor vétkezünk. Ismeri szándékunkat, amikor talán fontolgatjuk, hogy megtegyünk-e valamit, ami rossz és bűn! De örüljünk is, mert Isten azt is tudja, amikor megbánjuk bűneinket, és amikor jóvá tesszük azokat! Aranymondás: „Uram, te tudod, ha leülök vagy felállok, messziről észreveszed szándékomat!” 139. zsoltár: 2. Szeretettel: Pozsgai Józsefné Klári nővér
Folytatásos történet Fehérke Az első próba Lassan felfelé igyekezett a nap az égen. Fehérke nagyon csendben volt. Nem kérdezett semmit, mert olyan félelmetes sziklák között, meredek ösvényen haladtak, hogy a szíve sokszor a torkában dobogott a félelemtől. A Pásztorhoz lapult, a válla fölött néha bele-belenézett a szakadékba, amelynek a mélyén párás ködök kavarogtak titokzatosan, vad patakok zuhogtak félelmetesen. Figyelte, hogyan viselkedett Bátor. Nemhiába ez a neve, bátor és tekintélye is van a juhok között, és a Pásztor is bízik benne. Már a nyájat is kezdte megismerni. Látta a viselkedésüket, és felismerte, hogy mindenki természete szerint kapta a nevét. Gyámoltalant mindig segíteni kell, Merész folyton vagánykodik, Bátor, akiben meg lehet bízni, és aki legyőzi a félelmet. De a figyelmét most Izgága és Dühös kötötte le, akik szinte egész úton veszekedtek. A Pásztornak sokszor rájuk kellett szólni, de társaik is figyelmeztették őket, hogy maradjanak békében, mert őket is zavarják. Ilyenkor egy kicsit csendben voltak, de csakhamar újra összekaptak valami csekélységen. - Borzalmasak… ilyen én soha nem leszek – gondolta -, és mélyen megvetette őket. A Pásztor újra letette Fehérkét, és előre ment. Csodaszép legelő terült el a völgyben. Dús füve hívogatóan mosolygott a táj felé. A fűben tarka virágok 4
nyíltak, zümmögő méhecskék és tarka lepkék játszadoztak a ragyogó napsütésben. Fehérke oda akart futni, de anyja visszatartotta. - Várj! Akkor vette észre, hogy egy juh sem mozdul. Mind állt a helyén mozdulatlanul és a Pásztort nézte. Elszégyellte magát, és visszakullogott a helyére. - Mit csinál a Pásztor? – kérdezte, hogy leküzdje kínos zavarát. - Megtisztítja a legelőt, mert tele van mérges füvekkel, amelyeket ha megeszi a bárány, nagyon beteg lesz tőle, sőt meg is halhat. Ezeket a Pásztor most kiszedi. Meg aztán mérges kígyók is lapulnak a zöld füvek között, a marásuk halálos. Ezeket is elzavarja a Pásztor. - Jaaa?.. Ezért csapkod a hosszú botjával? - Igen. Mikor tiszta a legelő, akkor mehetünk oda, akkor már biztonságosan legelhetünk – magyarázta Csendes. - Tehát nem csak a karámban van biztonság? - Mindenütt biztonság van, ahol ott a Pásztor. A Pásztor maga a biztonság. Fehérke most már türelmesen várta, míg a Pásztor elvégzi a tisztogatási munkát. És akkor történt valami borzalmas, amiből megtanulhatta, hogy szüntelenül vigyázni és figyelni kell. Furcsa zajra lett figyelmes, víz csobogását ismerte fel. - Víz – kiáltott fel, és hirtelen nagy szomjúságot érzett. Mielőtt még bárki figyelmeztethette volna, rohant a csobogás irányába. Sebes folyású patak zubogott a völgyben keskeny part közé szorítva. - Víz! – kiáltotta ismét, és lecsúszott a meredek parton, hogy csillapítsa szomjúságát. De a part sáros, csúszós volt, és Fehérke belepottyant a patakba, és nyomban el is merült. A patak, mintha erre várt volna, sebes sodrásával elragadta és vitte el a nyájtól, Pásztortól, Csendestől és mindentől, ami neki addigi boldogságát jelentette. Fuldoklott, és úgy érezte, vége mindennek. De mégsem! Hangot hallott a part felől, amely túlharsogta a patak félelmetes zúgását: - Ne félj!… Itt vagyok!… A Pásztor hangja volt. Fehérke kiáltani szeretett volna, de szája tele volt vízzel és a tüdeje majd szétpattant. Érezte, hogy a bundáját valami gyorsan a part felé vonja. Aztán érezte a biztos kezet, az erős, ölelő kart. Míg reszketve a Pásztorhoz bújt, egyre csak sírt, zokogott. – Jaj, Pásztor… én úgy… én úgy… megfulladtam… meghaltam… Ez a szó, hogy élet, új tartalmat nyert a számára, mert egy másikat, amit eddig nem ismert, most a leheletét közelről érezte, s sejtette, hogy ez ott lapul az élet közelében: a 5
HALÁL. És azt is megtapasztalta, mi a veszedelem. Ez leselkedik minden figyelmetlen bárányra. Mikor már egy kicsit megnyugodott, a Pásztor letette anyja mellé. Kirázta bundájából a vizet, és szótlanul legelni kezdett, mintha most ez lenne a legfontosabb. Nem mert anyjára nézni, nagyon szégyellte magát. Anyja szeretettel nyalogatta. Nem szólt semmit. Csak Izgága nem állta meg szó nélkül: - Buta bárány, aki még azt sem tudja, hogy a juhok nem isznak zuhogó patakokból. Úgy kell az ilyennek! Fehérke még mélyebbre hajtotta le a fejét, és csak magában kesergett: - Miért bánt ez engem?… Mikor úgyis elég a bajom – torkát ismét sírás fojtogatta -, a Pásztor nem bántott… pedig ő meg is verhetett volna… ez meg… - csak oldalt pillantott Izgágára -, hogy vigyorog. Nagyon megbántva érezte magát. Nagyot sóhajtott, tekintetével a Pásztort kereste. Míg a nyáj legelt, a Pásztor dolgozott. Ágakkal körülrakott egy kis mélyedét, kibélelte kavicsokkal, amiket a patakból szedett, és kannájával telehordta vízzel. Mikor a juhok már jóllaktak, Bátor felnézett a Pásztorra, és elindult a kis meder felé, ahol kristálytiszta, üdítő víz várta mindannyiukat. A juhok békésen, hosszan ittak belőle. Fehérke nem ivott. Még mindig feszült a bendője a zuhogó patak vizétől. Csak belenézett. A víztükörben magára ismert. – Ez én volnék? Hát ilyen vagyok?! – és akkor egy másik fej is megjelent mellette. Szép, formás fej, két kemény, kerek szarvval. Bátoré. Elmosolyodott. – Törődök is én Izgágával, mikor itt van Bátor – és boldogan nézte kettőjük tükörképét. Farkas Jánosné Folyt.köv.
Morzsák
Ha visszaveszed azt, amit egyszer az oltárra tettél, Isten hamarabb megbocsátja neked, mint a saját lelkiismereted! Szent-Gally Kata
Ne azt reméld, hogy Isten megkímél a szenvedésektől, hanem azt, hogy erőt ad hozzá! Szent-Gally Kata
Ha valakit megajándékoztunk mosollyal, ajándékot adtunk saját magunknak is! Szent-Gally Kata
6
Rejtvény Gyermekeknek 1
2
3
4
5
7 13
7
11
12
16
17 23
6
19 25
29
34
36
c
Vízszintes: 1. A megfejtés első sora egy Bibliai történet (Bir:13.). 7. Kisméretű házi kedvenc 11. Az Oxigén vegyjele és Spanyol autójel 13. Megadott betűk R.C.L. 16. Szagló szerv 17. A megfejtés második sora 19. Római ötszáz ötven kettő 23. Minden hívő kötelessége havonta ( Mal:3.10.). 29. Béka porontya 36. A megfejtés befejező része
Függőleges: 1. Vadász puskádba való töltényed 2. Nem igazi tyúk ivadék 3. Megadott betűk: M.L.L. 4. A kén és a bór vegyjele 6. Női név 12. Női név és virág is 16. Ebből is áll a könyv 19. HEDI betűi keverve 25. Régi orosz teherautó márka 34. Szolmizációs hang ( ékezet hiány ) Beküldendő: Vízszintes 1,17,36. Szeretettel: Szabó Ferenc testvér
Kedves Gyerekek! A „Rejtvény gyerekeknek” feladatai nektek készültek, hogy ügyeskedjetek, gondolkodjatok! Reméljük, szeretetitek böngészni, találgatni a megfejtést! Ezt az igyekezeteteket jutalmazzuk! Minden 12 év alatti gyermek beküldheti a megfejtést, akik között minden negyedévben 2 db szép könyvet osztunk szét. Egyéb apró ajándékot is kaphattok! Próbálkozzatok! A megfejtéssel együtt írjátok le a neveteket, címeteket, életkorotokat és ha van, a telefonszámotokat! Minden megfejtést szeretettel várunk: Szabó Ferenc 2340 Kiskunlacháza, Csendes u. 3. / e-mail:
[email protected] Beküldési határidő: 2004. júl. 15. 7
Titkosírás – Fejtsd meg! Az Úr Jézus mondta:
_______________________________________________________ _______________________________________________________ __________________ A-
É-
O-
Á-
I-
Ó-
Z-
N-
R-
S–
G-
M-
V-
L-
B-
E -
Misszió A misszió története A missziói parancs az Úr Jézustól származik. Az utolsó szavai ezek voltak, amikor felment a mennybe: Menjetek el széles e világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik! A Szentlélek áldása után valóban terjedni kezdett az evangélium. Az első misszionárius Pál apostol volt, Silás, Barnabás és sokan mások. Amikor a hívők száma felettébb megnövekedett, Néró császár által komoly üldözés kezdődött. Sokan mártírhalált haltak, de éppen bátorságukért, kitartásukért sok követőjük akadt, akik hittek beszédüknek, és hívőkké lettek. Sátán látta, hogy így nem ér célhoz, más módszert alkalmazott. Konstantin császár által rendelet jött, 8
hogy a kereszténységet meg kell tűrni, sőt, államvallássá tette. Persze, nem a tiszta hitet, hanem először csak kis változtatásokkal, majd egyre nagyobbakkal. A hívők közül kevesen vették észre a csapdát, mert mind örültek a „békének”, az üldöztetés végének. A pogány vallás összekeveredett a keresztyénséggel, hamis nézetek szőtték át az evangéliumot. Így jött létre az egyetemes világegyház. Akik látták, hogy elveszett a tiszta hit, hangot is adtak neki. De őket kirekesztették, üldözték, mint akik ellenségei az egyháznak, a békének. De ők mégis kitartottak az evangélium mellett. Ilyenek voltak a valdensek, a hugennották… Minden korban volt egy kicsiny csoport, akik igaz hitben éltek, de gyakran menekülve, bujdosva. Ők mindig törekedtek arra, hogy hitüket másoknak is továbbadják veszélyes körülmények között is, sokszor az életükkel játszva. A valdensek például igazán megtért gyermekeiket egyetemre küldték. Kicsi koruktól úgy nevelték őket, hogy felelősséget vállaljanak minden szavukért - hiszen egy meggondolatlan szó az egész közösséget veszélybe sodorta volna -, a hamisítatlan evangéliumot tanították nekik, elmagyarázva azt is, milyen tévtanításokkal vegyítették az idők folyamán. Így tudták, hogy pontosan mit hisznek, és miért. Felkészítették őket arra, hogy milyen kísértések várják őket kinn a világban, és hogyan állhatnak meg azokban. Az egyetemen a legfőbb feladatuk először a jó cselekedet, a tiszta életvitel lett. Mikor észrevették, hogy valaki fogékony a hit dolgaira, akkor egy-egy kézzel írott bibliai szemelvényt (amit még odahaza írtak fáklyafény mellett) tettek az útjába. Mindezt titkon, mert a római inkvizítorok rögtön lesújtottak. Sok fiatal megtért általuk, akik szintén továbbvitték az örömüzenetet. A misszió egyre terjedt. Közben a római egyházban is elindult egy reformáció. Voltak bátor emberek, akik felfedték az egyház romlását, a Bibliától való elfordulását: Wiclif János, Husz János, Luther Márton, Kálvin János, Zwingli és többen. Ők próbáltak visszatérni az őskeresztény hithez. Bár keményen üldözték, mégis győzött a megújulás! Ettől fogva szinte az egész Európában ismerni kezdték a tiszta evangéliumot. Az Amerikába kivándorlók a hitüket is vitték magukkal, és Amerika volt az első állam, amely a Biblia törvényei szerint szabta törvényét. (sajnos, mára már eltompult). Kezdtek arra is gondolni, hogy vannak országok, ahol Jézus nevét még soha nem hallották. Afrikában, Ázsiában bálványokat imádtak, ott a buddhizmus, az iszlám, a szellemkultusz, a démonoktól, a Sátántól való félelem uralkodott. Az 1800as években kezdtek misszionáriusokat küldeni Afrikába, Kínába. Alakultak misszionárius-képző iskolák, ahol Istennek szentelt életű, elhívással rendelkező fiatalok készültek fel a pogányok közötti munkára. Szívükben 9
szeretet égett, sajnálták a sok-sok millió pokol felé rohanó embert, és életüket arra szánták, hogy eszközök legyenek Isten kezében azok megmentésére. Elmentek idegen országba, idegen nép közé. Megtanulták a nyelvüket, megtanultak olyan körülmények között élni, mint ők, de életükkel bemutatva az evangéliumot, és azt, hogy Isten erősebb a Sátánnál. Az Úr sok csodával támasztotta alá bizonyságaikat, mint az apostolok idejében. Szükség volt erre, hogy az emberek lássák Isten hatalmát, és higgyenek! Sokan hittek Istenben! De a Sátán sem nézte ezt tétlenül! Ő mindig az igazság, az Isten ellen harcol! De mégis igaz lesz az Ige: addig nem jő el a vég, míg mindenki nem hallott a megváltásról! Zöldi Józsefné Magdi nővér
Hudson Taylor A Kína-Belföldi Misszió alapítója
Kínában
A három fiatal misszionárius kissé fáradtan, de azért vidáman ült be az egyik kínai dzsunkába, amelyet éppen akkor vontattak ki a folyó iszapos partjához. Megtörölték arcukat, miközben a hajósok ellökték a csónakot a parttól. Eléggé zsúfolt napjuk volt. Reggeli után keltek útra Sanghajból, déltájban érkeztek meg Woosung szigetére, és egészen mostanáig traktátusokat osztogattak, valamint fogyatékos nyelvtudásukkal beszélgettek a hajósokkal a part mentén. A Sanghaj körüli vízi utakon megszámlálhatatlan dzsunka nyüzsgött. Kicsinyek és nagyok, újak és ócskák. Mindegyikben családok laktak, akiknek egész élete úszó otthonukban telt el: ezek hamarosan felhívták magukra a három misszionárius: Hudson Taylor és két barátja, Edkins és Quartermen figyelmét. 10
- Igazán el kellene mennünk közéjük, és szólni nekik Krisztusról! – döntötték el. Mert ugyan hogy is fordulhatnának el ezek a szegény pogányok bálványszobraiktól, tömjénrudacskáiktól és babonáiktól, ha soha senki nem beszél nekik az egy igaz Istenről? – Ezért hát hajóra szálltak és elindultak, hogy egy napon át missziói szolgálatot végezzenek köztük. Kissé örvendeztek annak is, hogy legalább egy napig fel vannak mentve a fáradságos nyelvtanulás alól. Most elégedetten pihentek meg, és hallgatták a csónak oldalához verődő víz csobogását. A Dzsunka-lakók barátságosak voltak, szívesen elfogadták a kicsiny, saját nyelvükön íródott traktátusokat. Egyesek még azt is megígérték, hogy ha elolvasták, továbbadják más kikötőkben. *** Nee úr, selyem köntösbe burkolt magas, méltóságteljes férfi, lassan ballagott végig a szűk utcán. Mi lesz – töprengett – a halál után? Hol van a titok nyitjához vezető út? Hirtelen harangszóra figyelt fel, és a hang irányába fordult. Az egyik ház kétszárnyú kapuja tárva-nyitva volt, és ahogy Nee úr benézett az udvarra, látta, amint néhányan végigmentek az udvaron, és egy ajtón át beléptek egy hosszúkás szobába. - Mit csinálnak itt? – kérdezte a falnak támaszkodó utcai árust. - Ez a Jézus-imaház – jött a válasz. – Idegenek laknak itt. Amikor megszólal a harang, elkezdik Istentiszteletüket. Nee úr újra az nyitott ajtóra nézett, majd elhatározta, hogy bemegy. Talán ezek meg tudnak fejteni valamit az élet és halál sötét titkaiból. Belépett a terembe, leült az egyik padra. Egy fiatal ember olvasott a Bibliából: „Mert úgy szerette isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa!” (Jn 3: 16-17) Örök élet – nos, éppen erre vágyott Nee úr, hogy el ne kárhozzék, hanem üdvözüljön. Azon az estén úgy ülte végig az egész Istentiszteletet, mint akit megbűvöltek. Ez volt tehát az ÚT! Mikor Hudson Taylor becsukta a Bibliáját és befejezte az igehirdetést, Nee úr felállt. Minden szem feléje fordult, ahogyan nyugodtan, a keleti emberre jellemző méltósággal megszólalt: - Régóta keresem az igazságot. Apám is ezt tette, minden eredmény nélkül. Sem Konfucius tanításában, sem a buddhizmus, sem a taoizmus tanaiban nem talált nyugalmat lelkem. Hiába utaztam közelbe és távolba, nem leltem meg az utat. De abban, amit ma este hallottam, nyugalmat talált lelkem. Mostantól kezdve hiszek az Úr Jézusban! 11
És állta a szavát. Egészen egyszerűen elmondta a barátainak, miért nem imádja többé isteneiket, és nem éget nekik több tömjént. Szerzett egy Bibliát, elkezdte tanulmányozni, részt vett a gyülekezeti összejöveteleken, és elkísérte szinte mindenüvé a misszionáriusokat prédikáló útjaikon és családlátogatásaikon. Nem ő volt az első kínai, aki Hudson igehirdetése nyomán elfordult bálványaitól, és az élő Istenhez tért, de talán senki sem jutott oly határozott és végleges döntéshez az evangélium hallására. - Mióta hirdetik az evangéliumot a tiszteletre méltó Angliában? Hudson tétovázott. Ez a kínai úr, aki olyan készséggel és boldogan követte az élő Isten szerető hívását, égett a vágytól, hogy másokkal is közölje a jó hírt. - Néhányszáz éve már – mondta Hudson kissé vonakodva. - Néhányszáz éve? – kiáltotta Nee úr elképedve. – Hát lehetséges az, hogy a ti tiszteletre méltó országotokban már oly régóta ismerik az Úr Jézust, és csak most jöttök el hozzánk, hogy beszéljetek Róla? – Lelki szemei előtt megjelent az a férfi, akit annyira szeretett, amint komoly arccal tanulmányozza a klasszikusok írásait, és buzgón áldoz a templomokban a néma, tehetetlen bálványok előtt, vagy csendes elmélkedésekben órák hosszat keresi a választ az élet és a halál titkainak nagy kérdésére, és arca közben végtelen szomorúságot tükröz. - Apám több, mint húsz éven át kereste az igazságot – mondta csöndesen. – Meghalt anélkül, hogy megtalálta volna. Ó, miért is nem jöttetek már hamarabb?
Elisabeth Seiler Kínai misszionáriusnő
Peng-Po Állomásunkon, a bejáratnál lakott egy kapuőr, Pengnek hívták. Ennek a Pengnek nagyon kedves, egyszerű felesége volt. Földi bölcsességgel nem rendelkezett, de ez a Peng-Po Isten szeretett gyermeke volt. Amikor megismertem, rögtön észrevettem, hogy komoly imádkozó. Még a kínai nyelvtanulás idején megkérdeztem, nem akar-e imádkozni értem, hogy lehetőleg gyorsan és jól megtanuljam a kínai nyelvet? Olyan nagy örömmel és odaadással vállalta, hogy valaki egyszer azt mondta: - Neked igazán olyan imasegítséged van, mint senki másnak! - Hogyhogy? – kérdeztem csodálkozva. 12
- Peng-Po annyiszor imádkozik érted, ahányszor kinyitod a szádat! Ha a kapuőr nem lehetett a posztján, akkor felesége fogadta a látogatókat, és vagy a férfi, vagy a női vendégszobába vezette őket. De a kedves PengPo olyan rosszul látott, hogy csak a hang után tudta megítélni, férfi vagy nő áll előtte. A látogatóknak – tökéletesen mindegy volt, kik azok – azonnal Jézusról kezdett beszélni. Alkalmas és alkalmatlan időben bizonyságot tett arról, ami számára a legfontosabb volt. A pogány asszonyok néha vitába szálltak vele: - Csak be akarunk kukkantani, hogy lássuk, mi a helyzet nálatok. A tanításaidra nincs szükségünk. Mi a bálványokat imádjuk, és nem óhajtunk hallani a te Istenedről! Ha a vendégek semmit nem akartak hallani Jézusról, akkor Peng-Po elénekelt nekik egy szép éneket, amiben benne volt az Evangélium. Egy éneket mindenki szívesen meghallgatott. Alig találtam még egy olyan buzgó asszonyt Kínában, mint Peng-Po. Egyetlen lehetőséget sem szalasztott el kihasználatlanul, és mindennek örült, amit az Úr cselekedett. Peng-Po egy napon súlyos beteg lett. Mikor meglátogattam, így szólt hozzám: - Ne imádkozz tovább azért, hogy meggyógyuljak! Az Úr Jézus megmondta nekem, hogy hazavisz. De azért imádkozhatsz, hogy valóban felkészülve térjek Hozzá! Szívesen teljesítettem ezt a kívánságát. S akkor egyszer csak ragyogó arccal hozzám fordult: - Ó, mennyire örülök, hogy az égbe mehetek, és ott Jézust láthatom! De tudod, valaminek még külön is örülök. - No, és minek? – kérdeztem. - Tudod, - folytatta – ajándékot viszek a Megváltónak. Elképzelni sem tudtam, mire gondol Peng-Po, de egyszerű hitében nem akartam megzavarni, azért kissé vonakodva kérdeztem: - Peng-Po, ugyan mit viszel magaddal a Megváltónak? - Hogy mit viszek magaddal a Megváltónak? – ismételte az asszony boldogan. – Huszonkét lelket viszek. Mindet én vezettem az Úrhoz, és mellettük lehettem, amikor meghaltak. Valamennyien végig hűségesek maradtak! Szememből kicsordult a könny, mikor ezt hallottam. Mélyen megszégyenülve éreztem magam. Hogy mit tett az Úr ennek az asszonynak egyszerű bizonyságtételén keresztül! 13
- De vannak ám még többen is, - folytatta, - csakhogy ők még élnek. Őket később vihetem a Megváltó elé. – Nem sokkal ezután a kedves Peng-Po Urához tért. Sok-sok ember vett részt a gyászünnepélyen. Egyébként az a szokás, hogy csak a hozzátartozók sírnak a koporsónál; de itt – csodálkozásomra – sokan léptek a ravatalhoz, köztük tekintélyes férfiak, és hullott a könnyük. Egyiktől részvétteljesen megkérdeztem: - Te is Peng-Po rokona vagy? - Igen is, meg nem is. Ez az asszony mutatta meg a Jézushoz vezető utat. – válaszolta. Sokan válaszolták ezt. - Micsoda dicsőségben lesz része ennek az asszonynak! – gondoltam. Megaláztam magam a kedves elköltözött sírja mellett. Bűnbánatot tartottam afelett, hogy az Úr engem nem tudott mindig ilyen Isteni egyszerűségben használni.
Todd és DeAnn Burke Misszionárius házaspár Kambodzsában
Isten kezének védelmében DeAnn és én Kambodzsáról 1971 tavaszán hallottunk először. Egy barátunktól kérdeztük beszélgetés közben: - Van még a világon olyan hely, amely nincs misszionáriusokkal elárasztva? - Az első, amely szóba jöhet: Kambodzsa. 8 milliónyi lakósa van, és csak egy kis missziói csapat tartózkodik ott, Szentlélekkel megáldott egy sincs közöttük. Azonnal vonzódni kezdtünk ehhez az országhoz… Kambodzsában nagy szegénység uralkodott, mivel diktatúra és háború dúlta az országot. Viszont éppen ezért az emberek fogékonyak voltak az evangélium üzenetére. Todd evangélizációt szervezett, ahol nagyon sokan hallhattak először Jézusról és a megváltásról. Megalakult az első gyülekezet Pnom-Penhben, a fővárosban. Mivel buddhista ország, sok megszállott ember él benne. Jézus nevében csodálatos szabadulásoknak voltak tanúi. Isten jelekkel és csodákkal kísérte a bizonyságtételt, mint a pünkösdi időkben. Így ismerték meg Isten hatalmát, szeretetét, a Szentlélek 14
erejét és örömét, akik elfordultak a bálványoktól, és az élő Istenhez tértek. És Ő ott volt közöttük. *** Éppen asztalomnál ültem, amikor a detonációk egész sorozata rázta meg a házat. - Testvér, testvér, gyere gyorsan! – kiáltott izgatottan Kong. – Nézd, ott! – délre mutatott Sötét füstfelhők takarták el az előbb még kék eget. Lángok csaptak a magasba. Erős szél fújt északi irányból, és a pusztító tűzáradatot mind messzebbre fújta a könnyen lángra gyúló faházak közé. Hatalmas pánik fogta el az embereket. Mindenki igyekezett, hogy kijuthasson kevés holmijával az egyre előbbre haladó lángtengerből. A robbanás miatt az utcák tele voltak sebesültekkel, halottakkal. Vértócsa mindenütt. Könnyes arcok és eszelős sikoltások. Próbáltunk segíteni, akinek csak tudtunk. Borzalmas volt. Másnap egy testvér kért mosolyogva, hogy kísérjük el házához. Közvetlenül abban a negyedben lakik, amely tegnap leégett. Boldogan újságolta, hogy óvta meg őt és családját Isten a tűzvész között. Nekiindultunk. Ameddig szem ellátott, pusztaság, mindenütt füstölgő törmelékhalmazok. Emberek turkáltak a romok között. Cipőinket elborította a fekete korom. - Ez az én házam! – mondta Panaan. Csodálkoztam. Az összes hasonló ház, mely azelőtt Panaan házát vette körül, porhalmazzá süllyedt. Az ő háza azonban érintetlenül állt a romok között, mintha egy kéz védte volna. - Az Isten hatalmas keze őrizte a mi házunkat! – magyarázta. – Amikor gránátok és rakéták csapódtak le körülöttünk, a ház alsó részébe siettünk. Egy-egy robbanás között kiáltásokat és sistergést hallottunk, amely úgy hatott, mintha tűz égne. Végre a lövéseknek vége lett, de nem mertünk kimenni a szabadba, mert féltünk, hogy újból lőhetnek. Sokáig vártunk, míg végre kinéztünk, hogy tulajdonképpen mi történt. Akkor láttuk, hogy milyen veszélyes helyzetben vagyunk: egy tűztenger közepén találtuk magunkat. Próbáltunk utat keresni kifelé, de már késő volt. A házak kezdtek összeomlani. – Könnyek jöttek Panaan szemébe. – A forróság és a füst elviselhetetlen volt, és arra kényszerített, hogy visszamenjünk a házunkba. Reményünk sem volt arra, hogy túléljük a katasztrófát. A gyerekek kiabáltak a félelemtől. Feleségem megfogta a kezem, és kért, hogy imádkozzam. Ekkor eszembe jutott a három férfiről szóló történet, 15
akik a tüzes kemencében voltak. Az Úr megvédte őket! – gondoltam, és így imádkoztam: Ó, édes Atyám, tartsd meg a mi életünket, Jézusért! Ments meg minket, Uram! Nem tudom, mennyi ideig kuporogtunk itt. Bátorítottam a gyerekeket, és lelki énekeket énekeltünk. Ekkor hirtelen hangokat és lépéseket hallottunk. Kimásztam, és nem hittem a szememnek. Mindenütt füst és korom. Csak a mi házunk az egyedüli az egész távoli körzetben, amely még áll. Örömöt, de szomorúságot is éreztem. Jézusba vetett hitünk miatt sokat gúnyoltak. Most azonban néhány ember felénk jött, és a házunkra mutatott: - Hogy-hogy áll még a házatok? - kérdezték. Elmondtam nekik, hogyan imádkoztam Istenhez, és Isten kegyelme megvédte életünket és házunkat. A sok gúnyolódónak el kellett ismernie, hogy Jézus úr mindenek felett! Panaan otthon maradt, mi pedig a romhalmazon keresztül hazafelé tartottunk. Amikor visszafordultunk, és Panaant és feleségét integetni láttuk, egy pillanatig csendben maradtam, és elgondolkodtam az Isteni kegyelemnek ezen az emlékművén. Amikor Panaan házát, mint Noé bárkáját, a pusztulás közepében láttam, olyan béke és biztonság töltötte be szívemet, hogy a mi jövőnket is Isten kezében láttam. Ettől a naptól kezdve soha nem féltem.
Dr Ida – Mary Vergese Orvosok Indiában
Vándorpraxis Indiában Kora reggel volt, amikor Mary egy pénteki napon a kórház oldalkapujánál beszállt a hatalmas mentőautóba. Megmagyarázta a szolgálatot teljesítő nővérnek, hogy helyettesíti egy kolláganőjét, aki megbetegedett. - Jó – mosolygott a nővér. – Először jön velünk vándorpraxisra? - Igen. – felelte Mary – És azt hiszem, még sokat kell tanulnom. - Hát igen, arra szükség van! De ne féljen! Az ember úgy tanul meg valamit a legjobban, ha csinálja. Mary érdeklődve figyelte, hogy a vezetőülés mögötti kis szekrényt megtöltötték gyógyszerrel, s egy ládát az ülés alá helyeztek műszerekkel, kötszerekkel tele. 16
- Ott, abban a piros dobozban vannak a fülészeti, a kékben a szemészeti eszközök. – magyarázta a nővér. Mindig így jegyezzük meg: a szem sohasem lehet piros. Lassan megérkeztek a csoport többi tagjai is: két fiatal orvosnő, két felsőbbéves tanuló a nővériskolából, két gyógyszerésznő, egy Bibliásasszony, a sofőr és Ida B., aki a mai vállalkozás vezetője volt. Helyet foglaltak a keskeny padokon a rendelőkocsi két oldalán. A hatalmas jármű lassan kigördült a kórház kapuján, és először Vellore-ba tartott, melynek utcáin már a kerékpárok, lovas kocsik, ökrös szekerek és kényelmesen bandukoló tehenek sűrű forgataga uralkodott. A város végén a kb. mérföldnyire fekvő Odugathurba vezető országútra fordultunk. Keskeny, hepehupás út volt, tele gödrökkel és kerékvágással. Habár nem sok eső esett, az út két oldala csodálatos látványt nyújtott: bólogató cukornád, amely éppen most bontotta ezüstös virágát; itt-ott egy rizstábla, benne kék ég tükröződött; mesterségesen öntözött földek, melyek a zöld minden árnyalatában ragyogtak: a halványzöldtől a legmélyebb smaragdszínig. A kórházi csoport vidám és jókedvű volt. A vándorpraxist dr. Ida csaknem ötven évvel ezelőtt hívta életre. Mary kissé szorongott. Ma olyan világba merészkedett, amit eddig csak távolról szemlélt: szorosan egymás mellé ragasztott vályogkunyhók világába, félig éhenhalt gyermekek, füstös tehéntrágya-tüzek és napszítta hajú, földszínű szárit viselő nyomorúságos asszonyok közé. Nagy különbség volt, hogy ezek az emberek jöttek hozzá akár a kórházba, akár kényelmes, kókuszpálmákkal körülvett otthonába, vagy ő jött közéjük. A kocsi hirtelen megállt. Óriási fügefák árnyékában nagy tömeg ember gyűlt össze. A csoport kiszállt – azonnal körülvették őket. Mary megrökönyödve ott találta magát lármázó gyerekek és asszonyok között, akik a számára még ismeretlen tamil nyelven kiabáltak össze-vissza. Piszkos kezek tapadtak fehér szárijához. Egy borzalmas fekélyekkel borított kar majdnem az arcába csapódott. Mikor megfordult, rémült tekintete egy összetapadt hajú, beragadt szemű csecsemőre esett, akinek a testét csupa seb és heg borított. - Doktor amnah, kérem! Segítsen a gyermekemen! Mary utat tört magának dr. Idához, aki teljesen nyugodtan állt egy hasonló csoport közepén. A különböző betegeket nevükön szólította, hol egy lesoványodott lábat kopogtatott, hol egy szemhéjat húzott le, és részvéttel mormogott maga elé, ha a súlyos vérszegénység jelét, a majdnem teljesen fehér kötőhártyát látta, vagy egy pici gyerek felpuffadt testét. Mary fejében 17
egymást kergették a gondolatok. Hiszen itt többszáz ember van. A csoportnak legalább egy hétre való munkája lesz, mire az összes beteget lekezelik. De hirtelen helyreállt a rend és a nyugalom. Az árnyékban asztalokat állítottak fel, valaki a kötszerekkel és gyógyszerekkel a kocsi hátsó lépcsőjére állt, s az útszegély egyre hatalmasabb poliklinikává változott. De mielőtt a kezelés megkezdődött volna, valamennyien körbeálltak. Lehajtották a fejüket, és a Bibliásasszony imádkozott. Mary csodálkozva hallgatta. Mennyei Atyánk, itt állunk előtted! – mondta egyszerűen. – Te látsz bennünket. Látod, milyen gyengék vagyunk, látod a fáradt férfiakat és asszonyokat, a beteg gyermekeket! Ismered minden gondunkat. Ó Urunk, te egykor, mint ember, éltél közöttünk. Éhes voltál és szomjas, ismerted a fájdalmat, a nyomorúságot. Segíts rajtunk, mennyei Atyánk! Ámen. A csoport most munkához látott. Mindenki tudta, mit kell tennie, még a tömeg is, mely egyre nőtt. Sokan a kocsi elején gyülekeztek, ahol CARE és UNICEF segélyszervezetektől kapott tejport, az egyházi Világszolgálaton keresztül küldött vitaminokat, valamint a gabonát és a rizst osztották. A kocsitól kissé távolabb azok sorakoztak, akik kötözésre vagy sebészeti kezelésre vártak. Egy másiknál a leprások kaptak chaulmoogra-injekciókat. Közben a Bibliásasszony egy fa alá telepedett a gyermekekkel, s Mary hallotta, ahogy egy másik száraz, sziklás országról, Izraelről beszélt, és egy emberről, aki poklosságot gyógyított. Mary valósággal megkönnyebbült, amikor dr. Ida magához intette. Így legalább nem kellett a leprásoknál segédkeznie. Először szinte gyámoltalanul, majd egyre biztosabban követte a doktornő utasításait, kérdezte a neveket, írta a recepteket, és minden tamil tudását összeszedve megpróbálta a betegek emlékezetébe vésni az utasításokat. „Először vegye ki a papírból az orvosságot, mielőtt lenyeli? Érti?” „Kenje be a kenőccsel három éjszakán át, aztán fürdesse meg a gyereket és mossa ki a ruháit!” „Adjon a kicsinek egyet-egyet ezekből a piros tablettákból! Törje össze, és szórja bele a kásájába! Minden nap! Érti?” A fél tucat helyen, ahol a nap folyamán megfordultak, Mary segített a keléseket bekötözni, gyulladt szemeket kimosni, hajat vágni, hogy a kenőcsöt jobban felkenhessék a fejbőrre. Egy síró gyermeket tartani, míg dr. Ida fájdalmas tályogot nyitott a sarkán lévő bőrkeményedés alatt. Mary csodálattal nézte. Dr. Idának igazán nem hiányzott, hogy ilyen nehéz körülmények között dolgozzon. Bizonyára elég nehéz dolga akadt radiológiai osztályán is. Egyáltalán minek jött ebbe az országba, egy számára idegen faj legnyomorúságosabb, legműveletlenebb tagjai közé, 18
akiknek a nevüket úgy megjegyezte, mintha minden egyesről személyesen viselt volna gondot. - Nézd Mary, ez Pancsala, ez meg a kislánya, Puspam. Ugye, milyen csinos, tiszta kisbaba? Mint egy kis virág! Pancsalának sokára lett ez a gyermeke, férje a leprától megnyomorodott, és nem tud dolgozni. Az asszony teljesen egyedül viseli a család gondját. A tejport és a csukamájolajat továbbra is adjuk neki, míg szoptat! – No, mi a baj, nagymama? Nem lát? Hát igen, hályog van a szemén, megcsináljuk, hogy megint látni fog! Senkije sincs, aki elhozná? Akkor várjon, míg ma este visszatértünk, majd mi visszavisszük!” „A fia tíz napja lázas, és fáj a feje. No, mutassa, a lép megnagyobbodott… Mary, írjon egy receptet malária ellen. Következő héten megint jöjjön vissza, hozzon magával egy üveget is!” „Mit mondasz, vért köptél? – Mary látta, hogy dr. Ida szeretettel megsimogat egy sovány gyermekarcocskát – Remélem, nincs tuberkulózisod! – folytatta aggódva, aztán odafordult a fiatal hallgatónőhöz: Ez az egyik kedvencem. Már évek óta ismerem a családot. Ha ennek a gyereknek tbc-je van, halálosan boldogtalan leszek… Mary fürgén, egyre figyelmesebben teljesítette az utasításokat, sok beteg volt még vissza. Késő volt, mire a kocsi az utolsó állomásra, Odugathurra érkezett. Itt megint nagy tömeg várakozott. Ezeket még mind végig kell kezelnünk? – gondolta Mary rémülten. Egyáltalán, minek jöttünk el idáig? Dr Ida mintha kitalálta volna Mary gondolatait. - Egyszer majdnem hazamentünk anélkül, hogy betértünk volna Odugathurra – mondta. Már késő volt, és valamennyien nagyon fáradtak voltunk. Aztán mégis rászántuk magunkat. Mikor megérkeztünk, egy kisfiút találtunk ott. A földön feküdt, feje egy másik fiú ölében. Az ökör felnyársalta. Belei kilógtak. Szerencsére, kis barátja olyan talpraesett volt, hogy a sebet tiszta banánlevelekkel letakarta. A két gyerek már órák óta várt, mert tudták, hogy jövünk. Nagy örömünkre megmenthettük a fiút. Azóta soha meg sem kísértett, hogy előbb hazaforduljak, mint ahogy terveztem. Végre, az utolsó beteg kezelése is megtörtént egy pislogó lámpa fényénél. A koffereket és asztalokat elrakták, kezüket megsúrolták. Ez átlagos nap volt 375 beteget kezeltek, és 106 gyermeknek osztottak tejet és vitamint. Ez hát az új India, melyre annyira büszke volt. A bátor, szabad ország, melynek szolgálatára oly könnyedén fogadalmat tett. Ilyennek igazán sose látta, érezte, tapintotta eddig. 19
Az út mellett lámpás pislákolt a sötétben. A kocsi megállt. A hátsó ajtó kinyílt, s egy töpörödött kis alakot emeltek be: azt az öregasszonyt, aki hályog miatt megvakult. Valaki Mary ülése mellé vezette, ahol lekuporodott, meztelen lábát szürkésfehér szárija alá húzta, fejét pedig, amilyen mélyen csak lehetett, ruhája ráncai közé rejtette. A piszkos kéz, mely a szári két részét összefogta, reszketett. Dr. Ida, aki vele szemben ült, lehajolt a vak öregasszonyhoz, és megnyugtatóan simogatta reszkető kezét. - Jól van, jól van! Ne féljen! Itt vagyok, és magával maradok, ameddig csak szüksége van rám! Mary újból csodálkozva nézett rá. Dr Ida azért tanult orvostudományt, mert megrendítette az indiai nők nyomorúságos helyzete. Csaknem teljesen egyedül alapított kórházat, nővérképzőt, majd egy hatalmas egyetemet. Mindenki nagyon szerette. Egész életét Istennek adta, és Isten csodálatosan használta őt.
Zsófi A hétköznapok misszionáriusnője
A prédikáló mosónő - Az ajtó előtt áll egy asszony, és beszélni óhajt Önnel. Azt mondja, Zsófi a neve, és prédikátornőnek tartja magát. Hamarosan előttem állt egy igen különös teremtés. - Végre megtaláltam Önt, testvérem! Hallottam tegnap a missziói beszámolóját. Utána így társalogtam Urammal, Istenemmel: Atyám, nekem ezzel a testvérrel beszélnem kell. Ma pedig ezt mondta az Úr nékem: Zsófi, te tegnap fél dollárt kerestél, vidd el ezt az összeget annak a testvérnek, és prédikálj neki! – Uram, megteszem, de nincs mondanivalóm. – Menj gyalog, tedd hozzá az útiköltség árát, és útközben közlöm veled a prédikációt. Most itt vagyok, és itt a pénzem. Ezek után mit tartsak felőle? Majdnem egy órát gyalogolt, hogy napszámát missziómnak adja. Úgy éreztem, ha prédikációja felér cselekedetével, akkor nekem áldásos lehet. Behívtam a szobámba. - Az én hivatásom: mosás és prédikálás – folytatta kedves mosollyal. – Prédikátornak születtem, de mivel szegény vagyok, megtanultam dolgozni. Jó munkát végzek, az emberek megbízhatnak bennem, de miközben 20
dolgozom, a prédikációimat is meg kell hallgatniuk. Prédikáció nélkül nincs munka! *** Sokszor értelmetlenül imádkozunk. Én 12 éven át imádkoztam így: - Atyám, formálj belőlem misszionáriusnőt! Szeretném a pogányoknak hirdetni az evangéliumot! Amint egy napon újból ezt kértem Istentől, így válaszolt nékem: - Zsófi, hagyj fel ezzel! Hol születtél? - Németországban, Atyám. - És most hol vagy? - Amerikában. - Akkor nem vagy-e máris idegen országban misszionáriusnő? - Igaz, Atyám! - Kik laknak fölötted? – kérdezte tovább. - Egy svéd család. - És azok fölött? - Úgy hiszem, svájciak, a szomszédban olaszok, kissé távolabb pedig kínaiak. - Te soha ezekkel az emberekkel nem beszéltél az én Fiamról! Gondoltad, hogy többezer kilométerre foglak elküldeni, holott a közeledben élő pogányokkal sem törődsz, nem beszélsz velük lelki üdvösségükről? Én gyorsan munkához láttam, és megtapasztaltam, ha a közelfekvő kötelességeket megtesszük, akkor Isten további feladatokat bíz ránk. - Volt egy kevés megtakarított pénzem. Egyszer azt mondták nekem, ha valamennyi dollárral hozzájárulnék, egy japán fiút lehetne iskoláztatni. Én ezt megtettem, és ez a fiú most saját hazájában misszionárius. Beszélgetést hallottam a déli államokban élő négerek felöl. - Nos, Zsófi, biztos tudsz valamit értük tenni! – mondta Atyám. Akkor én még fukar voltam, olyan szorosan markoltam 1-1 dollárt, hogy a rajta lévő sas segítségért kiálthatott volna! Nagyon nyugtalan lettem. Isten hangját hallottam újból: - Mindenedet tőlem kaptad, mégis vonakodol valamennyit visszaadni javaidból? – A nyugtalanságom fokozódott, míg végül mégis elmentem a lelkészhez, és átadtam neki egy összeget. Az a pénz elég volt arra, hogy egy tanítónőt küldjenek ki a déli államok négereihez. Így tehát most Japánban, délen és New Yorkban prédikálhatok egyszerre, mintha megsokszorozódtam volna! Igazán mondhatom Önnek, csodálatos dolog Jézusnak szolgálni!… 21
Kedves kis Testvérem! Ha már találkoztál az Úr Jézussal, és megismerted az Ő szeretetét, akkor ezt a csodálatos jó hírt neked is tovább kell adnod! Felelős vagy azokért az emberekért, gyerekekért, akik körülötted élnek. Állj te is az Úr missziói munkájába! Akár idegen országban, mint Hudson Taylor, vagy a hivatásodban, mint dr. Ida, akár a környezetedben, mint Zsófi. Légy az Úr munkatársa a lelkek mentésében!
Az apostolok nyomában „… a templomnak Ékes-kapujában” Olvasmány: ApCsel 3.és 4. rész
Péter és János apostolok rendszeresen elmentek a jeruzsálemi templomba az imádkozás idejére. A templomnak több kapuja volt. Az egyik alkalommal, amint az Ékes-kapun át igyekeztek befelé a templomba, a kapu előtt ott ült egy béna ember. Ez az ember születése óta béna volt és már elmúlt negyven éves. Gondolhatjátok, milyen fájó lehetett neki, amikor gyermekkorában látta a vidáman futkározó kis pajtásait és ő nem mehetett velük. Később sem erősödött meg a lába és bár felnőtt már, mégis úgy hozták, vitték a segítő kezek, mert egymaga nem juthatott el sehová. Nem tudunk semmit a családjáról, de nem lehetett gazdag rokonsága, hiszen ahogy olvassuk az Igében, ő volt az „akit napról napra letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől.” Szüksége volt az együtt érzők segítségére, hiszen képtelen volt a kenyérkeresetre, nem tudott dolgozni. Amikor meglátta Pétert és Jánost közeledni, remény ébredt a szívében. Úgy gondolta, hátha ezek a jólelkű emberek is segítenek egy kis pénzzel, talán lesz elég a napi kenyérre. Kérőn fordult hozzájuk. Péter apostol szólalt meg. „Nézz mireánk!” Mit akarhat ez az ember tőlem? Miért kell ránéznem? Miért nem dobja ide az alamizsnáját a rongyaimra? Mások ezt teszik és igyekeznek minél előbb elmenni a közelemből, mert zavarja őket a nyomorúságom látványa – gondolhatta, de… felnézett. Hosszú töprengésre nem volt idő, mert az előbb beszélő újra megszólalt: „Ezüstöm és aranyam nincsen,” Hmm… miért mondja ezt nekem? Én megelégszem egy pár garassal is! - futhatott át a gondolatán – ám a beszélő folytatta: „de amim van, azt adom neked: (vajon mit?) A názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!” – hiszen negyvenéves elmúltam már és még egy lépést sem tettem, hogyan tudnék járni? — De lám mégiscsak jó, hogy ránéztem, mert már nyújtja is a kezét, 22
megfogja az enyémet és… és felemel! És én lábra álltam! Sőt! Hiszen már lépek is! Ez csodálatos! Tudok ugrándozni, futni! Ó, hát ez sokkal nagyobb ajándék, mint amit valaha is remélhettem! Hála, hála legyen az Istennek!!! És amikor Péter és János bement a templomba, a meggyógyult sánta is velük ment ugrándozva nagy-nagy örömmel hálát adva Istennek ezért a csodáért. Többé már nem szorul rá mások könyöradományára, hanem tud dolgozni! Most már ő adhat majd a rászorulóknak! Igazán el sem tudjuk képzelni ennek az embernek az örömét. És akik látták? Csodálkoztak, hiszen: „Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.” Péter apostol, amikor látta az emberek ámulatát azonnal felhasználta az alkalmat arra, hogy Jézus Krisztusról bizonyságot tegyen. Elmondta nekik, hogy ezt a csodát nem ők (Péter és János) tették, hanem „mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust,” akit megfeszítettek, de Isten Őt feltámasztotta és „És az ő nevében való hit által” történt ez a csoda. Térjetek meg, bánjátok meg a bűneiteket és eljön a felüdülés a ti számotokra is. Azok közül nagyon sokan megtértek és hittek. (4:4) Míg Péter és János a néppel beszélt a papok, a templomőrség vezetője és a sadduceusok „Neheztelve a miatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást;”(4: 2.) megfogták őket, és a börtönbe vitték, mert már este volt. Másnap kérdőre vonták őket „Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?” Ekkor Péter a Szentlélek erejével nekik is bizonyságot tett a megfeszített és feltámadt Jézus Krisztusról. Péter és János bátor beszéde zavarba hozta a főpapokat. De rövid tanakodás után meg akarták tiltani, hogy Jézus Krisztus nevében tanítsanak. „Péter és János azonban így válaszolt nekik: „Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.”(4: 19-20) A főpapok minden igyekezetük ellenére sem tudták megfélemlíteni az apostolokat. Ők pedig visszatértek a gyülekezetbe, és a történteket elbeszélték. A testvérek buzgó imában is kérték: „Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet;”(4:29) S az Úr meghall imát, ahogy énekeljük is. Az evangélium pedig tovább terjedt. Egyre többen ismerték meg Jézus Krisztust és az ő bűntől szabadító kegyelmét. Aranymondás: „Én vagyok az Úr, a te gyógyítód!” 2 Móz. 15,26 Szeretettel: Erdei Józsefné, Ildikó nővér 23
Üzen az Ószövetség Belsazár A történet Izrael babiloni leigázása, fogsága alatt játszódik. Izrael népét Kr.e. 606-ban igázta le Nabukodonozor, Babilónia királya. Majd, miután Nabukodonozor meghalt, több uralkodó követte egymást a trónon gyors egymásutánban. Néhány év múlva unokája, Belsazár lett a király. Egy alkalommal nagy lakomát szerzett ezer főemberének – a korabeli éjszakai mulatozásoknak megfelelően. A keleti uralkodók gyakran rendeztek lakomákat családi körben, vagy néhány kiválasztott vendéggel együtt. Viszont Belsazár ezalkalommal nagyarányú ünnepséget rendezett, amelyen – a szokásokkal ellentétben – a király feleségei és ágyasai is ott voltak. Az ünnepség abban a palotában volt, amelyet szépsége miatt az egész világ csodált. Ezek a babiloni lakomák tivornyákban és lerészegedésben végződtek. Így italozás közben, a bőségesen fogyasztott bor hatásának következményeképpen Belsazár egy mélységesen Isten ellenes dolgot tesz. Előhozatja azokat az arany és ezüst edényeket, amelyek Isten szolgálatára lettek szentelve, és még Nabukodonozor király hozatott el a jeruzsálemi templomból. Ittak ezekből a serlegekből a király és vendégei, dicsérve pogány isteneiket. Ezzel Isten elleni vétkeinek sorozatában eljutott odáig, mely nem maradhatott következmény nélkül. „Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala. Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének.” Dán. 5: 5-6. A királyon úrrá lett a félelem, a rettegés a büntetéstől, amellyel lesújtani készült az az Isten, akit ő szándékosan megsértett. Azonnal hívatta a jövendőmondókat, hogy fejtsék meg az írást, de erre képtelenek voltak. Ekkor lépett be az anyakirálynő, Nabukodonozor özvegye, aki emlékezteti Belsazárt Dánielre, és az ő kivételes bölcsességére, és állítja, hogy ő biztosan megfejti az írást. Belsazár azonnal hívatja Dánielt. Dániel – mielőtt megfejtené az írást – elmondja feljegyzésének okát. Világossá és egyértelművé teszi mindenki előtt, hogy azok a dolgok, amiket Belsazár cselekedett, tudatosan és szándékosan elkövetett bűnök voltak. Tudta ugyanis Belsazár, hogy az ő nagyapjának, Nabukodonozornak, Isten birodalmat adott, és vele együtt méltóságot, dicsőséget és tisztességet. 24
Tudta azt is, hogy nemzetek és népek rettegtek tőle. Ennek következtében szíve felfuvalkodott és megkeményedett. Belsazár azt is tudta, hogy Nabukodonozor emiatt kivettetett az emberek közül, a barmok között élt, míg megismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek között! És te, Belsazár – mondja a próféta – mindezeket tudtad! Ennél szemléletesebb példa nem is állhatott volna előtte, lehetetlenség volt nem emlékezni rájuk. Ezért semmilyen mentség nem lehet számára, mert mindezeket semmibe vette. Ahelyett, hogy megalázta volna magát, szembeszegült az egek Urával! Mert megszentségtelenítette a templomi edényeket, és ráadásul azokat az isteneket dicsérte, amik nem látnak, nem hallanak és nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a lelke, nem dicsérte. Bűne felelőtlen volt és szándékos. A fali írás a közelgő ítélet bejelentője volt – jelezte Isten türelmének végét Belsazárral szemben. Az ítélet így hangzott: Megmérettél, és híjával találtattál! Számba vette Isten országlásodat, és véget vet annak. Más népeknek adja. – Még azon az éjszakán megölték Belsazárt, és a várost elfoglalták. Mi is tudatában vagyunk Isten akaratának! Jól ismerjük a Szentírást – talán már gyermekségünk óta –, ismeretünk van arról, mit vár tőlünk Isten. Ez a tudás számunkra lehetőség! Viszont ha nem tesszük azt, akkor a tudás súlyosbító körülménnyé válik! Sok példa is van előttünk, Isten sok ember történetét leíratta számunkra, hogy tanuljunk belőlük. Ezért széles látókörrel rendelkezünk affelöl, hogy melyik életmódnak mi a következménye. Tudjuk, mit kell tennünk, hogy örök életünk legyen! Viszont a tudatos engedetlenség: szándékos bűn! Alapjában véve bármilyen cselekedet, ami nem Isten szerint való, bűnnek számít. Ebből következik, hogy minden bűn elkövetése engedetlenség Isten akaratával szemben. Mivel bűn nélküli ember nem létezik, a különbség az engedetlenségben: a szándék és a bűn milyenségében van. A legnagyobb bűn, amikor valaki magának Istennek ellenszegül, szándékosan tesz Isten akarata ellenére. Az ilyen ember teljesen eltávolodik Istentől, és számára csak súlyosbító ítélet az a tudás, ami a birtokában van. És minden bűnnek következménye van! A bűn következménye a halál – de Isten kegyelmi ajándéka az örök élet! Jézus Krisztusban megbüntettetett a bűn! Mégis azt olvassuk, hogy a szándékosan elkövetett bűnökért nincs többé bűnökért való áldozat! Ez nem azt jelenti, hogy a szándékos bűnt nem bocsátja meg! Igaz, hogy a bűnnek van egy olyan foka, mértéke, amiután Isten megvonja az embertől a kegyelmet. De ha valaki őszintén megtér szándékosan elkövetett bűnéből, Isten megbocsát neki, de – úgymond – megfizet érte, vagyis bűnének 25
következményét viselnie kell. Isten munkálkodni akar életünkben, akaratát véghez akarja vinni, életünket át akarja menteni az ő csodálatos országába! De egyedül rajtunk múlik, hogy ez megvalósul-e! Keménységünkkel, makacsságunkkal akadályozhatjuk tervének megvalósulását, sőt, véget is vethetünk neki. De engedelmességünkkel, alázatos, készséges magatartásunkkal elősegíthetjük azt. Ma is vannak olyanok, akik tudatában vannak Isten akaratának, a Neki való ellenszegülés következményeinek, és mégsem alázzák meg magukat! Az utolsó ítéletkor hangzik majd: Gonosz szolga, te tudtad, és mégsem cselekedted! Borzalmas lesz! Mi azért alázzuk meg magunkat Isten hatalmas keze alatt, és engedelmeskedjünk az Ő akaratának, mert Isten a kevélyeknek ellene áll, de az alázatosaknak kegyelmet ad! Szeretettel: Horváth Gábor testvér
Rejtvény Fiataloknak 1
2
3
14
4
5
6
7
8
16
24
9
26
33
56
61 70
71
76
63 72
73
75
83
87
89 96
34
53
59
66
13
42
49
57
12
23
31
47
11
20
38 46
10
94 97
99
100 101
103
105
107 108
106
116 117
118
127
26
128 129
Keresztrejtvény kérdések: Függőleges: 1. A szeretett tanítvány (Jn:21,21) 2. Ószövetségi főpap (1Sám:1,9) 3. Zambia autójele 4. Német férfinév 5. Építő anyag 6. Sütemény 7. Vers lehet ilyen 8. A Jód vegyjele 9. A levegő királya 10. A cirkónium vegyjele 11. Pál apostol munkatársa (Apcsel:16,1) 12. Az urán vegyjele 13. A Zsidó főtanács neve (arám) 26. Péter apostol küldetett hozzá (Apcsel:10,1) 31. A frigyládához hozzá érve meghalt (2Sám:6,3-8.) 34. Kötőszövet 47. Ószövetségi próféta (1Kir:17,1) 53. Olasz férfinév 59. Letakarítva az útról 66. Növény fordítva 70. Személyes névmás 71. Közterület 73. Növényi rész 83. Csokor 87. Betű kiejtve fordítva 96. Valaminek az indítéka 99. A Bárium és a Vanádium vegyjele 100. Az Osztrák autójel és a Kálium vegyjele keverve 101. A kobalt vegyjele és római 500 –as. 103. Az Oxigén és a Diplomata testület rövidítés 105. Rangjelző előtag 108. kötőszó 117. Cin
Vízszintes: 1. A Megfejtés első sora ( Isten Küldötte számunkra) 14. Hamis 16. Leánynév becézve 17 .Becézett nőnév 23. Zambia autójele 24. Jézus titkos tanítványa (Jn:3,1) 33.„Hej …. kő tyúkanyó kend”( Petőfi ) 36. Az Oxigén vegyjele 37. Zéró 38. Nem amaz 42. Német város 46. A halottak nyugvó helye 49. Sorjázott 56. A magyar autójel 57. A Holland és a Spanyol autójel keverve 60. Kötőszó 61. Orosz repülőgép típus a második világháborúban 63. Magyar író Sípos…Álmos 66. Ájult 72. A Zsuzsanna név becézett formája 75. Római 500. 76. A Nagymama becsben tartott konyhai törőedénye 89. A szilícium és az Urán vegyjele 94. Kérdőszó 97. Jézus áldozatára való emlékezés a gyülekezetben 106. Norvégia autójele 107. Régi Csehszlovák mese 116. Nemes állat 118. A megfejtés befejező része 128. Az egyik nem Beküldendő: Vízszintes 1,118
Szeretettel: Szabó Ferenc testvér
Kedves Fiatalok! Ezek a rejtvények kicsit nehezebbek, de reméljük, hogy örömet szerez a megoldása! A megfejtést küldjétek be, mert minden negyedévben 2 db szép könyvet osztunk szét közöttetek! Ha sok levelet kapunk, abból tudni fogjuk, hogy igényetek van a rejtvényekre, hogy szeretitek. A leveletekben írjátok le a neveteket, címeteket, életkorotokat és ha van, a telefonszámotokat! Minden megfejtést szeretettel várunk: Szabó Ferenc 2340 Kiskunlacháza, Csendes u. 3. / e-mail:
[email protected] Beküldési határidő: 2004. júl. 15. 27
Illik nem illik? Hogyan viselkedjünk Isten házában? Hogyan készüljünk a szolgálatra?
Istennek szolgálni nagy öröm és kiváltság! Bármily kicsiny dolgot teszel is az Úrért, annak Ő örül! Gondolj a gyermek Sámuelre, akinek az volt a feladata, hogy a templom ajtaját nyitotta ki az érkezők előtt. Ő lett később Izráel egyik legnagyobb prófétája. Tanuld meg, hogy aki a kevesen nem hű, az nagyobb dolgokban sem megbízható! Ha kis szolgálatodat lelkiismeretesen teljesíted, Isten maga fog többet bízni rád! A szolgálatra mindig készülni kell! Tanulással, Isten előtti elcsendesedéssel. Készületlenül soha ne álljunk a gyülekezet elé! Inkább halasszuk legközelebbre! Ha szavalni szeretnél, olyan verset válassz, amit jól értesz, át tudod érezni, és úgy gondolod, hogy annak hallása a többi testvért is építi. Ne siess, ne hadarj, érthetően mondd a szavakat! Addig gyakorold, amíg úgy érzed, hogy egészen szíved mélyéről jönnek a szavak, és minden érzésed benne van a versben! Akkor lesz áldás! Az énekléshez is komolyan készülni kell. Érezni kell az ének ritmusát, dallamát, ami segít átérezni, megérteni a szöveget. Akkor szép, akkor érinti meg a szíveket, ha érthető a szöveg és az énekes lelke is benne van! Ha vele együtt sír, imádkozik, ujjong, örül a gyülekezet! Hangszeren szolgálni is csodaszép! Igaz, sokat kell tanulni, de milyen jó érezni a harmóniát, a szólamok összefonódását, szétválását! Még szebb, ha ismerjük a szöveget, amit kifejez a dallam! Ha a lelkünk közben énekel! Vannak olyan szolgálatok, amik nem látványosak, de értékesek! Milyen szép, amikor a gyerekek, fiatalok segítenek pl. a takarításban, fűnyírásban, öntözésben. Bármilyen kicsi dolog is szolgálat, ha Istenért tesszük! Légy figyelmes, szolgálatkész – vedd észre, mikor segíthetsz, és tedd örömmel! Vedd fel a leesett szemetet, cukorkát, ropit, mielőtt rálépnének. Te magad ne szórjál le semmit! Használd a papírkosarat! A szolgálatodért felelős vagy! Mindig figyeld, hogy az Úrnak tetszike? Légy engedelmes, amikor Ő vezet! Légy kitartó! Ha nem is mindig 28
úgy sikerül valami, mint ahogy szeretnéd, ne állj félre azonnal! Kérd az Urat, és ha igazán Neki akarsz szolgálni, érezni fogod áldását! Bármilyen szolgálatot végzel, arra mindig gondolj, hogy ajándék az, hogy teheted! Tálentumokat kaptál, hogy kamatoztasd az Úr dicsőségére! Ha az Úr megáld, és szépen szavalsz, énekelsz vagy zenélsz, ügyes vagy és kedves, dicsérnek a testvérek – soha ne bízd el magad! Áldás csak addig van a szolgálatodon, amíg a dicsőséget Istennek adod! Nagyon sok szeretettel: Zöldi Józsefné Magdi nővér
Postaláda Néhány bibliai történetben olvastam angyalokról. Kik ők tulajdonképpen? Kérlek, írjál róluk! Köszi: Angi Kedves Angi! Nagyon szívesen, örömmel válaszolok minden kérdésedre! Az angyalok Isten által teremtett lények, őket előbb alkotta, mint az embert. Nem hibátlanok, (Jób. 4.18), ezért történt meg, hogy az angyalok egyharmada fellázadt Isten ellen, és gonoszakká, bukott angyalokká váltak. Ők ma a Sátán angyalai. (Mt 25.41) A többi angyal szabad akaratából hűséges maradt Istenhez, híven szolgálja Őt. Ők Isten követei, amikor üzenni akar az embereknek. Mindig Isten küldetésében járnak, Isten és a mennyei világ képviselői. Kihirdetik Isten ítéleteit (Jel. 7:11), a lelkeket viszik a paradicsomba (Lk. 16.22), Isten trónja körül állnak és magasztalják Őt. (Jel. 5.11.). Az angyalok szellemi lények, akik legtöbbször férfialakban, de bárhogyan megjelenhetnek az emberek között. Láthatatlanul is. Csak akkor láthatja az ember, ha Isten megnyitja erre a szemét (IV. Móz. 22: 31 ,II. Kir. 6:17..) Az angyalok vigyáznak az emberekre, főként jelen vannak ott, ahol Isten különleges munkája folyik. (Pl- egy ember Isten-keresésénél, megtérésénél). Ma is vannak angyalok, és időznek az emberek között. Sokszor olyan emberek képében, akiket egyébként elutasítunk. Az apostol int: „A vendégszeretetről el ne feledkezzetek, mert ezáltal némelyek tudtukon kívül angyalokat vendégelnek meg!”(Zsid. 13.2) Nehéz helyzetben különleges segítség is lehet angyal személye által. Isten áldott követei ők. De mivel Isten küldetésében járnak, ezért ők nem igényelnek és 29
nem is szabad őket tisztelni, meg sem engedik, mert a dicsőség egyedül az őket küldő Istené. A Biblia történetei mindezeket igazolják. Szeretettel: Magdi
Hirdessétek hatalmas dolgait! Merjünk szólni! Kedd reggel volt, az első két óránk rajz. Szeretem ezt az órát, mert sokszor beszélgetünk fontos dologról. Én a tanári asztal előtt ülök közvetlenül, így mindig a tanár úrral szoktam beszélgetni. Ezen a reggelen egy számomra meglepő témát hozott fel, a vallást. Rólam mindenki tudja, hogy hívő vagyok, mind az osztálytársak, mind a tanárok. - Majd a hét végén imádkozok a Szent Antalhoz. – vetette fel a tanár úr. - Ön hívő, hisz Istenben?- kérdeztem. - Igen. - Hát akkor mért nem Istenhez imádkozik, miért Szent Antalhoz? - Mert Szent Antal a vándorok védőszentje, és én a hétvégén elutazok. - Nem úgy van-e megírva a Bibliában, hogy az Úr angyala tábort jár az őt félők körül? – Erre nem tudott válaszolni, egy időre abbamaradt a beszélgetés. Azután elkezdett beszélni a pápáról, a pápaságról. Felcsillant a szemem, mert ifjúsági órán egy ideje erről tanulunk, a reformációról. Megkérdeztem a tanár urat, hogyan gondolkodik ő erről. Nagyon érdekes beszélgetést folytattunk. Megszólalt a csengő. Az osztály átment egy másik terembe, készülődtünk a következő órára. Bejött a történelem tanárnő. - Hallgassuk meg a Józsit. – Nem tudtam, mit kellene mondanom… - Kapsz húsz percet arra, hogy amit az osztály kérdez tőled, arra válaszolj. Ekkor elkezdődött egy beszélgetés. Megkérdezték, mióta vagyok hívő így komolyabban? Egy hívő embernek mit kell tennie, ha örökké akar élni? Mennyiben más egy hívő ember élete és mit kell tenni ahhoz, hogy valaki hívő lehessen? Bizonyságot tettem megtérésemről, ami tavaly pünkösdkor történt. Beszéltem Isten vezetéséről, áldásairól, a hívő élet örömeiről, próbáiról, Isten formáló kezéről. Aztán elmondtam, milyen csodálatosan segít Isten mindenben, még látszólag kis dolgokban is, mennyivel jobb hívő embernek lenni. Ekkor megszólalt újra a csengő, észre sem vettük, és a húsz percből megint egy óra lett, amit végigbeszélgettünk. Nem tudom, miért történt ez 30
így, de Isten bizonyára tudja. És talán fel tudta használni bizonyságtételemet az Ő dicsőségére. Olyan jó volt megtapasztalni a Szentlélek segítségét a válaszadásban! Ő azt akarja, hogy bátrak legyünk, ne hallgassunk a csodáról, Isten szeretetéről! Ki tudja, hogy egy embertársunk nem rajtunk keresztül tér-e meg, vagy indul el Isten felé? Szeretettel: ifj. Pásztor József Pécs
Olvastad? Hudson Taylor: Isten sohasem vall kudarcot Egy fiatalember hajózik lefelé a folyón egy dzsunkán, hogy Kína belsejébe jusson, és ott hirdesse az Evangéliumot. Komolyan készült arra, hogy egyedül Istenre támaszkodva éljen ebben a messzi országban. Egészen alkalmazkodik, szinte kínaiként él, öltözik, viselkedik, csak kék szeme és fehér bőre árulja el, hogy idegen. Egészen Istennek szentelt élete nyomán sokan ismerték meg az Urat. Nagyon tanulságos könyv, amely egy nagy bizonyságtétel arról, hogy Isten sohasem vall kudarcot. Ajánlja: Pozsgai J. Tibor Pécs
Helena Sehauf: Tip és lámpája A történet egy szegény kisfiúról szól, aki nagyon csintalan. Társaival csak azért megy el a vasárnapi iskolába, mert nem tudnak mit csinálni odakint, vagy azért, hogy megzavarják a rendet, és rosszalkodjanak. Egy alkalommal hallott ott egy kedves történetet, ám ekkor még senki sem sejtette, hogy ez milyen hatást gyakorol majd rá, és mennyire megváltoztatja az életét. Nyomon követhetjük ennek az elhanyagolt, neveletlen, rossznak tartott fiúnak lelki küzdelmeit, Isten keresését, jóra való igyekezetét, bukásait, gyötrelmét, s végül – miután életét teljesen Istenre bízta – boldogulását, célhoz jutását. Ajánlja: Váraljai Éva Nekézseny
31
Nyár van Elönt a zöldek árja újfent, Árnyék ölel a lomb alatt. Nyár van, olajfa illatú csend, Csak a vadméhek zsonganak.
:
Füle Lajos
Ó látni, látni… Ó látni, látni… s megköszönni mind, Mit szemen át befogadhat az ember, Mindent, miben a szépség testet ölt, S még sokkal messzebb látni – Lelki szemmel! Füle Lajos
Az 1. szám megfejtései: Rejtvény gyermekeknek: Rejtvény fiataloknak:
Jézus feltámadása Gőg és büszkeség; Áldja a hatalmas Istent
Ajándék-könyvet kaptak:
Ifjúsági rejtvény: Gyermek rejtvény:
Pásztor József – Pécs Gyaraki Nikolett – Pécs Kurucz Kitti – Kisgyőr Kis Balázs – Kaskantyú
Szeretettel várok minden megoldást! Szabó Ferenc testvér
FÉNYSUGÁR Őskeresztyén Apostoli Egyház gyermek- és ifjúsági lapja 1016 Budapest, Dezső u. 12/b. Tel: 1-225-1187 / Fax: 1-225-1188 Felelős kiadó: Pozsgai József Felelős szerkesztő: Zöldi Józsefné Szerkesztőség és levelezési cím: 7636 Pécs, Csaba u. 5/2 Tel: 06 20 / 967 85 31 E-mail:
[email protected] Megjelenik: negyedévente 32
