1
Elnök urak, tisztelt emlékezők! Amikor múltunkra emlékezünk, a saját jövőnknek üzenünk. Szavaink a ma élőkhöz és a holnap nemzedékeihez szólnak. Embertársainkhoz, akik arra születtek, hogy megértésre, megbecsülésre, és szeretetre találjanak. Mindazokhoz, akik arra születtek, hogy emberhez méltó életet élhessenek. Csakhogy aki nem ismeri civilizációnk sötét erőinek természetét, aki nem ismeri a háborúk és a haláltáborok poklát, az könnyen kérdezheti: Miért lenne olyan nagy vágy az emberhez méltó élet reménye? Hát nem ez volna a lehető legtermészetesebb? Itt állva nehéz szívvel kell kimondanunk: NEM AZ. Nem az, és sosem lesz azzá, ha nem teszünk meg mindent az emberi méltóság feltétlen tiszteletéért. Az élet tiszteletéért. A történelem arra int minket, hogy elég csak néhány lépést hátrálnunk, elég csak néhány óvatlan engedmény tennünk a 20. század embertelen diktatúráit életre hívó erőknek, és az a múlt, amelyet soha nem feledhetünk el, a jövőnkké válhat. És ha ma bárki is túlzónak gondolná ezt a kijelentést, ha volnának ilyenek a mai Európában, azt javaslom, tegyenek fel önmaguknak egyetlen kérdést.
2
Egyetlen kérdést, amely így szól: vajon szüleink és nagyszüleink nemzedéke úgy vágott-e neki az életnek, hogy az ő idejükben megtörténhet majd az, ami itt történt, Mauthausenben, Európa szívében? A mai napon ezért nem elég kimondanunk, hogy erre a felfoghatatlan és megbocsáthatatlan bűnre, a nácizmus aljasságára és kíméletlenségére nincs felmentés. Nincs, és nem is lehet magyarázat. Mint ahogy nem elég kimondanunk: semmilyen közösséget nem vállalunk a népirtókkal, a diktatúrák szellemiségével. A mai napon többre van szükség. Egymás felé kell fordulnunk. Minden gyermekes szülőnek, minden leendő édesanyának, édesapának, és minden jóra való, álmait valóra váltani akaró európai polgárnak. Mindenkinek, aki az életet, minden ember életét megismételhetetlen csodának, adománynak, értéknek tekinti. Itt állva a Mauthauseni táborrendszer központjában, lélekben forduljunk egymás felé, és tegyünk erős fogadalmat. Fogadalmat, hogy soha nem tesszük lehetővé azoknak az aljas eszméknek a térnyerését, amelyek ártatlan milliók halálát okozva, véres és megbocsáthatatlan tévútra vitték Európát. Újra meg újra meg kell fogadnunk ezt, mint ahogy erkölcsi
3
kötelességünk az is, hogy ennek fontosságát az utánunk jövőkkel is a 2x2 bizonyosságával sikerüljön megértetnünk. Tisztelt emlékezők! A náci ideológia jelentette tévút végállomásait a mauthausenihez hasonló koncentrációs táborok jelentik. Ez a táborrendszer, amelyben több mint 200 ezer európai polgár raboskodott nyomorúságos, kíméletlen körülmények között, a hitleri Európa egyik szimbóluma. A kirekesztés, a terror, a kiszolgáltatottság és megaláztatás szomorú szimbóluma. Egész Európának örök figyelmeztetést jelentő emlékhelye. Európa csaknem minden nemzetéből itt gyűjtötték össze mindazokat, akiket a nácik nem pusztán származásuk, hanem értékrendjük, identitásuk vagy politikai meggyőződésük miatt szántak megsemmisítésre. Ez a koncentrációs tábor ennyiben más, mint azok a haláltáborok, amelyeket az „endlösung” vérgőzös, tébolyult rémálma hozott létre. Ide nem csak zsidó származású európai polgárokat deportáltak. Az ártatlan zsidó és nem zsidó áldozatokkal szemben e pokoli helyen alkalmazott náci módszerek között nem volt különbség. A sorsközösség, mindannyiunk sorsközössége éppen ezzel és éppen itt, Mauthausenben vált teljessé. Az elgázosítás, a méreginjekciók beadása, a futószalagszerűen
4
végrehajtott tarkón lövések, az ép ésszel felfoghatatlan és leírhatatlan kegyetlenkedések itt is mindennaposak voltak. Aki pedig elkerülte mindezt, az pontosan tudta, hogy a sorsa így is úgy is megpecsételődött, mert a fogság embertelen körülményeivel megküzdve nem sok lehetőség közül választhatott. Vagy az őrök verhetik agyon bármikor, vagy az éhségbe, a kényszermunkába fog belehalni, vagy önkezével vet véget életének. Sokan választották az önkéntes halált. A Mauthauseni főtábor oldalában működő kőbánya sok száz lépcsőfokból álló útja hírhedt volt a kápók kedvenc kegyetlenkedéseiről. Ez volt az a hely, ahol nap mint nap végig ütlegelték a hatalmas kőtömböket cipelő rabokat, akik pedig már a saját testüket is alig voltak képesek vonszolni. Sokan innen vetették magukat a mélybe. Ez a hely erről kapta a nevét. Halállépcsőnek nevezték.
Nem sorolom tovább az itt elkövetett kegyetlenségeket. Nem sorolom, mert ez a hely, és az hogy itt vagyunk önmagában is fontos, megrendítő erejű tanúságtétel. És ez a tanúságtétel arról is szól, hogy nemcsak saját halottainkat siratjuk.
5
Több mint 100 ezren voltak, akik itt vesztették életüket. Közülük sokan a honfitársaink voltak. Zsidó és nem zsidó magyar polgárok tízezrei raboskodtak itt. Kormányfőt, olimpikont, gyári munkást, egyszerű szatócsot, tanítót vagy földművest deportáltak ide. S voltak köztük sokan olyanok is, akinek Mauthausen túlélőjeként a saját hazájukban egy másik diktatúra kitelepítését is el kellett szenvedniük.
Tisztelt Emlékezők! Mártír honfitársaink sokfelől érkeztek és sokfélék voltak, akárcsak a többi nemzet idehurcolt fiai és leányai. Egyvalami mégis közös volt bennük. Szemben álltak a hitleri rémálommal, a nácizmussal, az önkényuralommal. Ők, a nácik által egytől egyig halálra szántak, a jó oldalon álltak. És amikor most lélekben melléjük állunk, azért tesszük, hogy a jót erősítsük meg Európában. Mindaz, amiért Nekik halált és gyötrelmet kellett elszenvedniük itt Mauthausenben, az számunkra egyet jelent azzal, amiért érdemes élni, amiért érdemes európainak lenni. Mit jelent ez? Az emberhez méltó élet erkölcsi parancsainak követését. Az emberi méltóság tiszteletét.
6
Emlékük ezt a kötelezettséget rója ránk, ma élőkre és az utódokra.
Köszönöm, hogy megoszthattam Önökkel gondolataimat, figyelmük megtisztelő volt számomra.
