Amerikai kirándulás
egyben kiállítási beszámoló
SHCA National Specialty
2001. október 15–21., Kerhonkson (NY), USA Az elõzmények Mióta elõször csatlakoztam a világhálóra, folyamatosan keresgélem a szibériai huskyval kapcsolatos oldalakat. A legtöbb információt a standardgazda ország, az Amerikai Egyesült Államok honlapjain találni, itt szinte minden tenyésztõnek saját weboldala van, amelyen számos fotóval mutatják be pompás kutyáikat (egy kis angol nyelvtudás azért nem árt). Persze az ember a sok gyönyörûség láttán elõbb-utóbb eljut arra a pontra, amikor saját magának is szeretne egy kölyköt valamelyik híres fedezõkantól és bûbájos szukától, kerül amibe kerül... Azért a biztonság kedvéért az egyik amerikai levelezõlistán, amelynek tagja vagyok, megérdeklõdtem, mennyibe kerül náluk egy kiállítási minõségû kiskutya. Hát ezen a ponton elszállni látszottak a reményeim, mert kiderült, hogy az árak 800 dollártól akár 2000-ig terjedhetnek, ami forintra átszámolva 225 ezernél kezdõdik (és akkor még nem beszéltünk a szállítási költségekrõl meg a vámról). Egyik kedves amerikai levelezõtársam felhívta a figyelmemet arra, hogy mielõtt egy olyan nagyszabású akcióba beleugranék, mint egy huskykölyök importálása az Államokból, nem ártana ellátogatnom az Amerikai Szibériai Husky Klub (SHCA) éves nagy klubkiállítására, ahol személyesen megismerkedhetnék a tenyésztõkkel és élõben választhatnám ki a nekem tetszõ kennelt. Fantasztikus ötletet adott! Csak úgy, cél nélkül eszembe sem jutott volna pénzt költeni egy amerikai útra, de kimenni a legszebb szibériai huskyk seregszemléjére? Azonnal nekiláttam gyûjtögetni a pénzt a nagy utazásra!
Gyülekeznek az akadályok... Elsõ komoly problémám az amerikai vízum beszerzésekor adódott, ugyanis a barátom, akivel együtt utaztam volna, nem kapta meg a vízumot. Én úgy látszik, eléggé meggyõzõ voltam – még a kutyáim törzskönyvének fénymásolatait is csatoltam a kérelemhez, nem beszélve a kiállítás Internetrõl letöltött brosúráiról, meg amerikai tenyésztõkkel a témában folytatott levelezésemrõl –, egy évre megadták a beutazási engedélyt. Úgy döntöttem, hogy egyedül is elutazom, de a szállástervet módosítanom kellett, mivel az egyszemélyes szobák irtó drágák, egyedül autót sem fogok bérelni, tehát mindenképpen a kiállítás helyszínén kellett megszállnom. Megint a levelezõlista segített, összehozott egy négytagú asszonytársasággal, akik nemdohányzó szobatársat kerestek a szobaár további csökkentése céljából. Aztán meg ott volt az ennél is komolyabb probléma: a szeptember 11-i szörnyû terrortámadás New Yorkban (pont oda érkeztem volna a repülõvel ugyebár). Ezek után családom tagjai és az ismerõsök mind megpróbáltak lebeszélni az útról, de mivel úgy nézett ki, hogy a kiállítás nem fog elmaradni és a MALÉV járatok is közlekedtek, én bizony azt mondtam, hogy ha a fene fenét eszik is, most már nekivágok!
Látkép leszálláskor
A Hudson Valley szálloda
50
Hétfõ: az indulás napja A repülõgépem október 15-én, hétfõn 11.45-kor indult volna Ferihegy 2-rõl, de a fokozott biztonsági ellenõrzés miatt egy kicsit késve szálltunk fel. Egy csöppnyi aggodalmat sem éreztem a repüléssel kapcsolatban, de
Az amerikai huskyk agilityben is remekeltek
Ebbe a csõbe gabalyodott bele az egyik kutya
és õ tehet róla, hogy a normális amerikai kiejtés helyett a texasit sajáazért alaposan végignéztem a körülöttem ülõkön, nincs-e köztük terroristítottam el, amely tudvalevõleg eléggé vidéki. De mikor állandóan õt tagyanús egyén... Szerencsére mindenki normális embernek nézett ki. hallottam beszélni...! :o) Az út 9 óra hosszat tartott, kényelmetlen és ritka unalmas volt. A 6 órás idõeltolódást figyelembe véve, helyi idõ szerint du. 3 órakor száll- w Suzanne McFadden, szintén texasi, Angie-vel együtt utazott, két huskyt hozott és egy kis yorkshire terrier szukát, akit Princessnek hívtunk le New Yorkban, a Kennedy reptéren. Legnagyobb meglepetésemre a tak és velünk lakott (illegálisan) a szállodaszobában. bevándorlási hivatalon és vámon rekordidõ alatt átjutottam, pedig Itt jegyzem meg, hogy a szobatársaim kutyái a grooming room-nak (kozhosszasabb zaklatásra voltam felkészülve. A repülõtérrõl az ingyenes reptéri shuttle busszal utaztam az A jelzésû metikai szoba) kinevezett helyiségben, a szálloda alagsorában tartózkodmetróig. Az Interneten kutakodva már elõre teljesen feltérképeztem, ho- tak a kiállítás ideje alatt, szûk kis szállítóketreceikbe gyömöszölve. Persze gyan fogok New Yorkban közlekedni, ezért az eltévedés veszélye fel sem naponta sokszor kivitték õket pórázon a fûre, hogy mozogjanak és elvégezhessék a dolgukat. Csak kevés husky lakott a szobában a gazdájával, merülhetett! Este hat után érkeztem meg a buszpályaudvarra, amely egy óriási, há- mert a szálloda jó nagy összeget számolt fel a kutyák után. A legtöbb kuromszintes épület, rengeteg üzlettel és tömegesen jövõ-menõ emberekkel. tya a parkolóban, minibuszokban éjszakázott (külön szállítóketrecekItt azért eltévedtem egy kicsit – vagyis inkább kavarogtam, mozgólép- ben), napközben pedig kis kennelekbe tették õket. csõkön fel és le, mert a jelzések és térképek nem voltak egyértelmûek –, w Linda és Kelly Boyd (Tovik kennel), anya és lánya, a csodaszép Oregon államból jöttek, négy kutyával. de azért végül csak megtaláltam a ShortLine busztársaság jegyirodáját, ahol megvettem a jegyemet Kerhonksonba. A busz negyed kilenckor indult, kint már teljesen sötét volt. Tágra me- Kedd: a kanok bírálata resztett szemmel bámultam ki az ablakon a feketeségbe, hogy legalább a Másnap reggel 7 óra körül keltünk fel (ami azt jelenti, hogy csak 5 órát nagy város fényeit meg tudjam õrizni emlékeimben, többet sajnos nem aludtunk, pedig nekem személy szerint a hétfõi nap 24 óra helyett 30 órás volt a hat órás idõeltolódás miatt). Lementünk a kutyákhoz a grooming láttam New Yorkból. Mire Kerhonksonba – a végállomásra – értünk, már csak én marad- szobába, ahol a lányok nekiálltak megmozgatni és kicsinosítani õket, én tam a fedélzeten. Éjjel negyed 12 volt. Óriási szerencsémre a buszsofõr be- pedig nézelõdtem. Próbáltam ellesni a profi kutyakozmetika fortélyait. szédes fajta volt és miután kiderült, hogy szegrõl-végrõl egy néphez tarto- Mindenki nagy teljesítményû levegõfújó gépeket használt a kutyák szárításához és a bunda fellazításához (úgy néz ki, zunk (az apja magyar), felajánlotta, hogy 5 dolmint egy nagyon hosszú csövû porszívó). lárért elvisz a saját kocsiján a szállodába, amely Kellyéknek olyan típus volt, amely vízpermet szóa várostól eléggé messze esett, nem is tudom, horására is képes, tehát a bundát különösen finom gyan jutottam volna el odáig nélküle. állagúvá és csillogóvá lehetett vele varázsolni. A A szállodában a recepciós már várt rám és a lábakon a szõrt bekenték valami szerrel és felfelé kezembe nyomott egy kulcskártyát. Fent a szofésülték, hogy erõsebbnek lássék a csontozat. bában négy vigyorgó nõszemély üdvözölt kitörõ Ezek a kutyák egyébként csodaszépek voltak, örömmel. Kölcsönös bemutatkozások, ajándékok átnyújtása (részemrõl speciális üdvözlõkártyák mindegyik gyönyörûen kifürdetve, a mancsok és szépen hímzett terítõcskék) és fotóalbumok ügyesen körbenyírva, ettõl a lábak olyan tip-top nézegetése közben még éjjel két óráig trécselformát kaptak, a fejük hihetetlenül szép és kedtünk! ves, a füleik aránylag kicsik a nálunk megszokotthoz képest, a bundájuk csillog-villog, külöSzobatársaim nösen az ezüst színûek voltak ragyogóak. Folytatva utazásom történetét, most bemutatom a szobatársaimat, akikkel ezt a hetet sülve-fõve A „kozmetikaszalonból” kilépve felfedeztem, együtt töltöttem. hogy a közeli, magas kerítéssel körbevett teniszw Angie Luna (Icewind kennel) Texas államból pályán agility verseny zajlik. Gyorsan odasiettem érkezett, két kutyát hozott magával. Angie Páros fegyelmezõ gyakorlat: és a kiállítás kezdetéig még sikerült megcsodálnom néhány elképesztõen ügyes husky produkcivolt társaságunk tréfamestere és hangadója, szabadon követés
51
Páros fegyelmezõ gyakorlat: közömbösítés
A háttérben látható sátrakban mindenféle huskys-farkasos holmit lehetett kapni
óját. Jó érzés volt látni, hogy ez az amúgy eléggé makacs, gyakran igencsak betonfejû fajta milyen nagy lelkesedéssel veszi az akadályokat. Egyikõjük olyan hatalmas lendülettel rohant bele a lelapult végû csõbe (bocs, de nem tudom a hivatalos elnevezését), hogy a vászon csõ levált a mûanyag keretrõl, és a kutya ott ugrált a vászonnal együtt, alig bírt belõle kikeveredni. Nagyon mulatságos jelenet volt! A kutya egyáltalán nem volt meglepõdve, mikor végre kibújt a vászonból, vidáman viháncolt tovább. A kiállítási ringet a szálloda melletti jókora kosárlabdapályán állították fel. A szálloda egyébként egy irdatlan nagy komplexum volt, mindenféle termekkel, ahol konferenciákat és egyéb összejöveteleket lehet tartani, belsõ uszodával, konditeremmel stb. Az épületen kívül hatalmas golfpálya terült el. A távolban csinos tavacska látszott, de a golfpálya miatt nem mertem megközelíteni, mert nekem ugyan nem hiányzott, hogy valaki fejbe találjon egy golflabdával. A ring mellett egy hatalmas sátortetõt feszítettek ki, ez alatt tartózkodtak a ringtitkárok, itt lehetett megvenni a katalógust meg egyéb apróságokat, valamint itt helyezték el a díjakat és a speciális tombolán megnyerhetõ, a kiállítók jóvoltából mindenféle jóval teletömött szállítóketrecet, amelybe én is hoztam néhány, számomra már felesleges dolgot: két hámot és két nyakörvet, teljesen újszerû állapotban. Vettem egy katalógust – kemény tíz dollár volt az ára, vagyis átszámolva 2810 Ft. De mindenképpen szükségem volt rá, mert jegyzetelni akartam. A katalógusból kiderült, hogy az Amerikai Szibériai Husky Klub (SHCA) ezévi hivatalos klubkiállítására összesen 593 szibériai huskyt neveztek, a kiállítási programok pedig folyamatosan 5 napig tartanak. Ez azért nem semmi egyetlen kutyafajtánál! Állítólag most még nem is volt túl sok nevezés, tavaly például jóval többen voltak.
A kiállítás ünnepélyes megnyitása után – ahol megemlékeztek a terrortámadás áldozatairól és a himnusz is elhangzott – az egyes ringben elkezdõdött a kölyök kanok bírálata, amelyet a Novice (kezdõ), a Tenyésztõi, az Amerikai tenyésztésû, majd végül a Nyílt kan osztály követett. Ezekbe az osztályokba összesen 132 kutyát neveztek. Mialatt a kanok bírálata folyt az egyes ringben, a hármasban tovább folytatódott az agility, a kettes ringben (ezt szintén a bekerített teniszpályán alakították ki) pedig 10 órakor kezdõdött az engedelmességi pontverseny. Az aznapi kiállítás befejezése után még sikerült elcsípnem néhány engedelmességi gyakorlatot. A magasabb szintû gyakorlatoknál is meglepõen szép produkciókat láttam. Azonban a nézõk körében nagy derültséget keltett a szánhúzókra jellemzõ, kevésbé fegyelmezett végrehajtási stílus. Például az ugróakadályon átdobott apportfa felvétele elõtt szinte mindegyik kutya szaglászgatott egy kicsit körülötte, volt amelyik még a kerítésig is elment, de a gazda nem szólhatott egy szót sem, csak nagyon mérgesen nézett a kutyájára. Persze aztán szinte kivétel nélkül visszamentek az apportfáért és szépen visszaugrottak vele az akadályon át. Újabb bizonyíték arra, hogy milyen intelligens és önfejû ez a kutyafajta! Mikor minden kültéri mûsor véget ért, a társaimmal elmentünk vacsorázni egy közeli kis étterembe. Eldöntöttem, hogy amíg itt vagyok, csakis eredeti amerikai kajákat fogok enni, ezért sajtos-szalonnás hamburgert kértem. Jókora zsömlében méretes hamburgerhús, rajta sajt és szalonna, a zsemle teteje levéve, körülötte rengeteg sült krumpli és saláta. Akkora adag volt, hogy képtelen voltam mind megenni! Mikor visszamentünk a szállodába, még korán volt a lefekvéshez, ezért lementünk a Hospitality Room-ba, ahol a kiállítás minden napján más-más állambeli szibériai husky klub rendezett vendégváró estet. Itt
A kozmetikai szoba
Ketrecek a parkolóban
52
Különbözõ megoldások kutyaszállításra gyûltek össze a kiállítók esténként egy kis eszem-iszomra, csevegésre. Volt üdítõ, vörös és fehér bor, sör, salátafélék, fondan, apró húspogácsák stb. Mivel viseltem a kitûzõmet, amelyet még itthonról, e-mail-en rendeltem meg és a helyszínen kaptam kézhez, többen is üdvözöltek, akik már ismertek a Sibernet-L és ShowSibe levelezõlistákról. Nagyon érdekes volt személyesen is találkozni. De mivel az utazás után nem tudtam kipihenni magam, sajnos nem sokáig bírtam a feszült figyelmet – mert nekem azért igencsak erõteljesen figyelnem kell, hogy teljesen megértsem az amerikai beszédet, a nyelvtudásom még korántsem perfekt –, így hamarosan elbúcsúztam a társaságtól és felmentem a szobánkba aludni. Szerda: a szukák bírálata Most végre kialudtam magam, reggel 7-ig ki sem nyitottam a szemem. A grooming szobában egy ideig figyeltem a felkészítést, majd kisétáltam a ringhez és nézelõdtem a sátrak körül. Mindenféle huskys és farkasos holmit lehetett kapni, ruhanemûket, kitûzõket, nyakláncokat, bögréket és festményeket (természetesen nem a mi pénztárcánkhoz szabott árakon). Legnagyobb bánatomra egyetlen könyvet sem láttam, pedig nagyon szerettem volna vásárolni egy kis szakirodalmat. Végül hosszas válogatás után vettem egy puha anyagból készült kabátkát, amelyen szép farkasos
Erre a kis szoborpárra a kiállítás tiszteletére kutyafüleket és álarcot ragasztottak humoros emberek
minta van és egy Alaszka felirat. Az ára csekély 50 dollár volt, ami magyar pénzben kb. 14.000 Ft. A mai napon a szuka osztályok bírálatára került sor, összesen 178 benevezett kutyával. Az idõ napsütéses, de igen szeles volt, majdnem elrepült a ringsátor. A szukákkal kapcsolatban okvetlenül meg kell jegyeznem, hogy hihetetlenül jó minõségû állományt láttam! Szerintem szebbek voltak, mint tegnap a kanok. Teljesen el voltam ájulva! Egyébként az is nagyon tetszett (már elõzõ nap is), hogy minden kutya csodálatosan viselkedett a ringben, kiváló ringdresszúrával rendelkeztek, pedig többségüket nem hivatásos handlerek vezették fel. Mindegyikük a gazdáját figyelte, mikor varázsol elõ valami finomságot a zsebébõl, egymással egyáltalán nem foglalkoztak. Élénkek és jókedvûek voltak, látszott rajtuk, hogy élvezik a kiállítást, a nyüzsgést és tudják, mi a dolguk. Ez ilyen nagy számú szibériai husky esetében fantasztikus látvány volt. Az egyes osztályok bírálata azzal kezdõdött, hogy az összes oda nevezett kutyát behívták a hatalmas ringbe – ez gyakran közel ötven csodaszép husky bevonulását jelentette! Próbáljátok elképzelni azt a sok gyönyörûséget! Már ezért a látványért megérte annyit utazni! Miután mentek egy kört, a bíró kb. 10–15 fõs csoportokra osztotta a mezõnyt. Az elsõ csoport bent maradt a ringben, a többiek kivonultak. A bírálat a csoport
Innisfree’s Black Ice nyílt osztályos kan érdeklõdve figyeli a fényképezõgépemet
Egy jópofa fazon a felvezetõk közül (nyílt osztályos Innisfree kannal)
53
Suzanne és Princess
Ù Kelly és Gibson × Suzanne és Kelly kölyök kanokkal
megtekintésével kezdõdött, állásban és mozgásban egyaránt. Ezután a bíró egyesével vizsgálta meg a kutyákat, elõször a harapást, testarányokat (tapogatással is), majd az oldalmozgást körben futtatással, az elsõ és hátsó mozgást pedig távolodó és közelítõ futtatással. Az amerikai bírálati szisztéma szerint nem kritizálta a kutyákat, az az igazság, hogy szinte egy szót sem szólt, inkább csak mutogatott, hogy éppen merre mozduljanak a versenyzõk. Ez a bírálati módszer nekem nagyon szimpatikus, mert így a kiállítóknak nincs okuk arra, hogy szidják a bírót a véleménye miatt. Az egyes bírálatok közben a többi kutya a ringben pont azon az oldalon várakozott, ahol a mi bandánk ült, tehát tudtam közeli fotókat készíteni róluk. A kiállítás után került sor a szálloda Manhattan Amfiteátrumnak nevezett elõadótermében az SHCA Bíró/Kiállító Szemináriumra, amelynek témája a szibériai husky testarányainak helyes mérési technikája volt. Az elõadó élõ példákkal illusztrálva mutatta be, hogyan történik ez a gyakorlatban. Az elõadáson elhangzottak leírása egy külön cikk anyaga lehetne, ezért itt csak annyit jegyzek meg, amit az elõadó is külön kihangsúlyozott, hogy a tenyésztésben komolyan oda kell figyelni a megfelelõ testarányokra, nem szabad a standard elõírásait figyelmen kívül hagyni, mert csak így õrizhetjük meg ennek a csodálatos fajtának a munkaképességét.
A szeminárium végén minden hallgató kapott egy kék dossziét, amelyben mérési táblázatok, marmagasság–ideális súly összehasonlító táblázat, ismertetõk, a standardleírás, rajzokkal illusztrált méréstechnika és egyéb hasznos információk voltak, meg egy oklevél, amely bizonyítja, hogy az illetõ részt vett ezen az elõadáson. Én roppantul élveztem ezt az egészet, milyen jó lenne, ha nálunk is rendeznének ilyeneket!!! Este megint abba az étterembe mentünk, ahol tegnap is vacsoráztunk. A szállodába visszatérve a többiek még lementek a vendégváró szobába, de én már nagyon fáradt voltam. Kicsit néztem a tévét – az egyik csatornán a Vészhelyzet ment –, aztán szunya!
Snowfire’s Born To Be Wild nyílt kan
Kristari’s Tryton of Sykoya nyílt kan
54
Csütörtök: farmlátogatás A mai napi programunk farmlátogatás volt. A szobatársaim azt mondták, hogy ma nem túl lényeges bírálatok lesznek és ha úgy gondolom, menjek el velük (Angienek volt valami üzleti dolga a farm tulajdonosával), legalább egy kicsit világot látok. A katalógusba belepillantva láttam ugyan néhány osztályt, amelyet szívesen megnéztem volna, pl. a tenyészkanokat és tenyészszukákat, de vonzott a kirándulás is, hiszen ha ki sem mozdulok a szállodából, semmit sem látok Amerikából. Ezért menet közben vadul bámultam a tájat, hogy semmit ne mulasszak el. Nos, az ottani családi házak mind kétszintesek és eléggé törékenynek látszottak, mivel fából készültek, ráadásul a vékonyabb fajtából.
Ù Nem túl szoros a nyakláncod? × Yvar’s Skygazer a kanok gyõztese (WD) Ezen a környéken csak szétszórtan álltak a házak, mind kerítés nélkül, szépen ápolt, nyírt gyeppel. Az utazás alatt az autókat és a forgalmat is figyeltem, és arra a megállapításra jutottam, hogy az autók mind gyönyörûek, a forgalom pedig teljesen nyugodt tempójú, az emberek türelmesek, itt élvezet vezetni. Az autóútról egy kis földút vezetett a farmra, amely csodálatos környezetben terült el. Sehol egy szomszéd, csak dimbes-dombos erdõségek köröskörül. Az õszi lombszínek New York államban különösen szépek, mivel sok a pirosra színezõdõ levelû fa. A tulajdonos, egy kedves nõ, körbekalauzolt minket, megmutatta a versenylovait és ausztrál juhászkutyáit. Ilyen fajtájú kutyával élõben most találkoztam elõször. Miután Angiék megbeszélték a dolgaikat, elbúcsúztunk és hazaindultunk. Útközben megálltunk egy étteremnél ebédelni, majd betértünk egy fagylaltozóba, ahol hatalmas adag, nagyon finom fagyit ettünk. Mivel még volt egy kis idõnk sötétedésig, ellátogattunk a Hyde Parkba. Itt megnéztük Franklin Delano Roosevelt nemtudomhányadik elnök és felesége volt rezidenciáját, síremlékét és bementünk a múzeumba is. Továbbhaladva beugrottunk egy jókora, ABC-jellegû bevásárlóközpontba, ahol vettem egyetlen darab gyönyörûen kifényesített starking almát (nem tudtam ellenállni neki...), egy mûanyag dobozban lévõ vegyes salátatálat (mindenféle zöldsaláta, sárgarépa stb. és apró, sajttal töltött
sonkatekercsek, plusz salátaöntet egy kis tasakban – nagyon gusztusos volt!), meg 6 doboz Budweiser sört. Csak egyet akartam venni, de egyszerûen képtelen voltam szétszedni õket... Persze meg kellett állnunk kedvenc vacsorázóhelyünknél is, mert rajtam kívül már mindenki megint éhes volt. Elképesztõ, hogy ezek az amerikaiak mennyit tudnak enni! Azért egy finom lencselevest még én is bepakoltam... Este a szállodában mindannyian levonultunk a Hospitality Roomba. Már jókora társaság összegyûlt és javában társalogtak egymással. Megint voltak falatkák, üdítõk és bor. Sok emberrel összeismerkedtem, köztük Trish Kanzlerrel, a neves Innisfree kennel tulajdonosnõjének lányával, akinek legnagyobb örömömre bemutattak és jól elbeszélgettem vele, még az egyik üdvözlõkártyámat is sikerült rásóznom. Trish egy nagydarab, ritka jó humorú, kedves, belevaló nõszemély, aki a kiállítás folyamán jó sok Innisfree kutyát vezetett fel. Amerikában egyáltalán nem snassz ilyen nagy termetû asszonyoknak körbe-körbe és fel-alá futkosni a ringben a kutyájukkal! Nem sokkal késõbb annyira elálmosodtam, hogy szégyenszemre megint idejekorán távozni kényszerültem. Nem is ártott már lefeküdni, hiszen másnap igen kemény megpróbáltatások vártak rám...
Ù Kirándulás a farmra × Jól csinálom, Anyu?
55
A Gibson fiú a hátizsákos túrán Péntek: a kirándulás napja Még itthon, e-mailben elvállaltam, hogy helyettesítem Kellyt a kutyás-hátizsákos túrán, amelyre benevezett, de nem tudott részt venni, mert az egyik Tovik kölyköt kellett felvezetnie a kiállításon. Errõl a túráról el kell mondanom, hogy nem csak egyszerû kirándulás volt, hanem mérföldgyûjtõ akció a WPD (Working Pack Dog) cím elnyeréséhez, amelyhez összesen 40 mérföld távot kell megtenni az elõírt súlyú hátizsákkal, ellenõrzött körülmények között. Amerikában a kiállítási Champion cím mellett számtalan más címet is kaphatnak a szib. huskyk, és ezeket ugyanolyan büszkeséggel viselik a nevük mögött, mint a CH-t elõtte. Néhány példa: CD (Companion Dog = Társkutya), CDX (CD Excellent = Kitûnõ Társkutya), CGC (Canine Good Citizen = Jó Kutyapolgár), SD (Sleddog = Szánhúzókutya), SDX (SD Excellent) és még van néhány. Ezeket a címeket nem is olyan könnyû megszerezni, komoly feladatokat kell teljesítenie a kutyának és gazdájának egyaránt. Az én túrapartnerem, a hátizsákcipelõ kutya egy fiatal, csinos, fekete-fehér husky fiú, Gibson volt, Angie kutyája. Kelly teletömte a hátizsákját vizespalackokkal meg kutyatáppal – olyan nehéz lett, hogy amikor Gibson hátára erõsítettük, szegény rögtön hanyatt esett tõle (szó szerint!). Kellytõl kölcsönkaptam egy övtáskát, amelybe útravalónak bepakoltam a fényes almámat, a fényképezõgépemet meg egy halom nylonzacskót Gibson esetleges melléktermékeinek összegyûjtéséhez. Amerikában ugyanis az a szokás, hogy a nemzeti parkok területén nemhogy szemetelni
Ù Megfáradt emberek nem sokkal a cél elõtt A Roosewelt múzeum a Hyde Parkban Ø
56
nem szabad, de még a – végül is bioszemétnek számító – kutyagumit is kötelezõ maradéktalanul feltakarítani. A túracsapat reggel 8-kor találkozott a szálloda halljában, ahol kiosztották a túraszabályzatot, kaptunk egy sípot és egy SHCA logóval ellátott kendõt, amelyet mindenki a kutyája nyakába kötött és a túravezetõ ellenõrizte, hogy a kutyák hátizsákja jól van-e felerõsítve. Ezután kocsival vittek ki minket a Mohonk nemzeti park egyik pihenõjébe, a túra kezdõpontjára. Hét és fél mérföldes (több mint 12 km) gyaloglás várt ránk, amelynek elsõ fele kemény hegymászás volt. A gyakori pihenõk ellenére gyorsan földig lógott a nyelvünk, de azért tartottuk pozíciónkat az élbolyban. A táj csodálatos volt, fõleg mikor felértünk a hegy tetejére! Fantasztikus kilátás tárult elénk. Sokat fényképeztem. Ezek után lefelé vezetett az utunk, ami majdnem olyan nehéz volt, mint felfelé, csak itt azon kellett erõlködni, nehogy szélsebesen leszáguldjunk az ösvényen. Egyszer megcsúsztam egy kicsit és rögtön több irányból hallottam az aggodalmas hangokat: „Are you okay, Susan?” Nagyon tetszett, hogy az emberek ennyire figyelnek egymásra. A túra felénél lehetõség volt abbahagyni és visszatérni a szállodába azoknak, akik nem bírták tovább, de ilyen egy sem akadt. Gibson nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat és élvezte a sétát. Az egyetlen kifogásom ellene az volt, hogy alig indultunk el, máris rájött a pottyanthatnék, hiába végezte el a nagydolgát reggel. Egész úton cipelhettem magammal a végterméket a övtáskámra erõsítve, mivel az õ hátizsákjába már egy tû sem fért volna bele. Egy kicsit nehezteltem a srácra emiatt...
Egy kedves arc a nyílt kanok mezõnyébõl: Tackora’s Kosca Come Back (engem az Amulett Igloo-ra emlékeztetett)
Felkészülés a Best of Breed versenyre: Ch. Bralin’s Cat Scratch Fever
Ch. Arlington’s Let Me Entertain You
Kiindulási pontunkra visszajutva lemálháztuk kutyáinkat és modellt ültünk a csoportképhez. Egy olyan társunk készítette a fotókat, aki nem jött velünk, tehát minden egyes túrázó rajta van a képen (lásd Borító-3). A csapat minden tagja kapott egy szép oklevelet, amely igazolja, hogy végigcsináltuk a 7,5 mérföldet, ezenkívül megtarthattuk a kendõt és a sípot is emlékbe. 3 óra után értünk vissza a szállodába. Az aznapi kiállításból a veterán sweepstakes (pénznyerõs) osztályt még volt szerencsém látni, köztük a kiállítás legöregebb kutyáját, egy 17 éves huskyt! Szegény már nagyon rozzant volt, alig bírt menni, de egészen vidámnak tûnt... A kiállítás a valamilyen címet nyert (CH, CD, CDX, TD, OA, OAJ, NAJ, AX – ne kérdezzétek, melyik mit jelent!) vagy elõzõ Specialty-nyertes kutyák parádéjával zárult. Itt láttam néhány kevésbé szép kutyát is. Miután a ringtõl elsétáltunk, találkoztunk a híres Kontoki kennel tulajdonosaival, Tommy O-val és Marlene DePalma-val. A társaim rögtön bemutattak ne-
kik. Marlene-nel már levelezgettem elõzõleg – végül is az õ tanácsára utaztam ki erre a kiállításra –, most nagy örömmel üdvözölt. Elhozták néhány híres kutyájukat, de csak társaságképpen, nem vezették fel õket és nem is voltak kikozmetikázva. Azért szépek voltak. Hármuk nevére emlékszem: Peabo (Ch. Kontoki’s Bingo Was his Name O), Oliver (Ch. Kontoki’s Uh-Huh) és Drew (Ch. Kontoki’s ReincarNate). Este a szállodában vacsoráztam Lindával, méghozzá a büfé részlegben. Én ilyet itthon még sosem láttam, hogy egy éttermen belül egy önkiszolgáló részleg is mûködjön, pedig igazán szuper ötlet! Egy külön szobában volt elhelyezve a büfé, a fal mellett végig asztalok, azokon pedig speciálisan melegített edényekben különbözõ finomságok. Mindenki mindenbõl annyit szed, amennyit csak akar, mivel fix árat kell fizetni. Most gusztusom támadt egy kis levesre is, finom zöldséges csirkehusi-leves volt a kínálatban. Köretnek zöldséges rizst választottam és az összes feltétbõl szedtem hozzá egy kicsit, nevezetesen: párolt-sült borjúszeletet, csirke-
Ch. Bralin’s Livin on the Edge (kan), AOM (Award of Merit) nyertes
Ch. Synama’s Blues Traveler (kan), AOM nyertes
57
Ch. Seeonee’s Dot Matrix, a pompás pinto szuka Award of Meritet nyert
Ch. Nahani’s Ivy Lace, egy másik igen szép felépítésû szuka
mellet natúr mártásban és párolt lazacot. Zöldsalátafélét is pakoltam a tálcámra rendesen. A végén igen méretes adag kerekedett ki, de Lindát megint nem sikerült túlszárnyalnom. Alig bírtuk kivonszolni magunkat az étterembõl, pedig a java még hátravolt. Kezdõdött az AUKCIÓ!!! Az aukciót, vagyis árverést a szálloda Manhattan Amfiteátrumnak nevezett helyiségében tartották este 8 órakor. Mikor mi odaértünk, már tele volt a terem. Mindenki kapott egy árverési katalógust és egy nyeles kis táblácskát, amely a licitálási hajlandóság jelzésére szolgált. Az árverést egy pasas vezette, aki elképesztõen tudott hadarni. Olyan sebességgel mondta a számokat egymás után, hogy úgy hangzott, mint egy kereplõ, mégis jól meg lehetett érteni. Fantasztikus volt! Szép képekre, értékes könyvekre, kutyás relikviákra lehetett licitálni, még egy vadiúj szán is akadt a kínálatban. Úgy láttam, hogy mindenki roppantul élvezi a licitálást, gyakran alakultak ki egyéni párviadalok, és sokszor a kikiáltó beszélte rá a jelentkezõt a magasabb ár megadására. Egy-egy izgalmas csata után hatalmas tapsvihar üdvözölte a gyõztest. Annyira élveztem az
árverést, ezt az egész nyüzsgést, hogy teljesen elfelejtkeztem róla, milyen hullafáradt vagyok. Ez a nap nagyon sûrûre sikeredett! Végül mikor ágyba kerültem, nem tartott sokáig mély álomba zuhanni...
Ch. Paka’s Batotu Yetu. Ennek a kannak olyan gyönyörûséges bundája volt, amilyet még életemben nem láttam!
Ch. Alkas’iber’s Silver Lining 10 éves kan – legjobb szánhúzó-osztályos kutya, AOM nyertes – gazdájával, George Cookkal
58
Szombat: Best Of Breed Elérkezett a kiállítás utolsó napja, az eddigi gyõztesek és a szépek szépeinek (vagyis a championok) a nagy seregszemléje. A „kozmetikai szalonban” óriási volt a nyüzsgés, mindenki igyekezett még egy kicsit igazítani amúgy is tökéletes formát mutató kutyáján. A Best Of Breed (a fajta legjobbja) címért folyó versenyre Angie és Suzanne is nevezett saját tenyésztésû, CH. kutyát, Angie egy szép ezüst szukát, Suzanne pedig egy ezüst kant (az ezüst szín amúgy eléggé uralkodó volt az egész Specialtyn). A ringben elõször a kanok vonultak fel – köztük olyan nagy nevek, mint Ch. Innisfree’s Chips Ahoy (akinek 8 éves lévén már egy kicsit õszült a homloka) és a mostanában minden kiállításon BOB-gyõztes Ch. Seeonee’s Point Blank –, utánuk következtek a szépséges szukák. Itt láttam életemben elõször olyan gyönyörû, pinto színû (sa-
kiállítás sikeres lebonyolításában, és valami emlékplaketteket is kiosztottak. A beszédeket jelmezverseny követte. Csak néhányan öltöztek jelmezbe, köztük Kelly, aki valami középkori parasztlányruhát vett fel. Mi a maszkabál után nem sokkal visszavonultunk a szobánkba és nekiálltunk összepakolni a holminkat. Kicsit szomorú voltam, hogy holnap el kell válnunk egymástól, másrészt viszont alig vártam, hogy újra láthassam a kutyáimat! Ilyen hosszú ideig még sohasem voltam távol tõlük. Szobatársnõim megígértették velem, hogy jövõre okvetlenül találkozunk a következõ National Specialtyn, amelyet Pennsylvania állam Carlisle városában rendeznek meg. Állítólag gyönyörû hely és a szálloda is jóval olcsóbb. Nem esett nehezemre igent mondani... Végül is csak pénz kérdése az egész, de a szobamegosztásos módszerrel nagyon sokat meg lehet spórolni a szálláson. Nekem kb. 250 ezer forintomba került ez az egy hét, ebbõl 125 ezer volt a repülõjegy. Rettenetes maszkok! (Angie és Helen) ját meghatározásommal élve: „tehéntarka”) szukát, akinek hatására kénytelen voltam átértékelni e színnel szemben érzett elõítéleteimet. A leányzó neve Ch. Seeonee’s Dot Matrix, és nem csak engem bûvölt el szépségével, hanem a bírónõt is, mert odaítélt neki egy Award Of Merit-et (talán érdeméremnek lehetne fordítani, tíz kutya kapott ilyet ezen a specialty kiállításon). A Best of Breed osztály késõbbi gyõztese már a ringbe lépése pillanatában magára vonzotta a tekinteteket, mert odaillõ angol szóval mondva abszolút „flashy” volt (ez valami olyasmit jelent, hogy feltûnõ, ragyogó). Elképesztõ szõrminõség jellemezte, a színe krém, a mozgása sima, könnyed, tökéletes, az arca édes babaarc. Ja igen, szuka volt, nem egy lányos arcú kan! A neve: Ch. Gerick’s Mystic Prim N’ Proper. Jean Furnier bírónõ sem tudott ellenállni e különleges szuka vonzerejének és az SHCA 2001. évi National Specialty kiállítás legjobb kutyájának (Best of Breed) választotta. Az ellenkezõ nemû gyõztes (Best of Opposite Sex) nem túl nagy meglepetésre Ch. Seeonee’s Point Blank lett. Az osztálygyõztesek közül a Syntari’s Karamad Diamond nevû, tenyésztõi osztályos szuka nyerte el a legjobb címet (Best of Winners). Ezután a bírónõ kiosztotta az Award of Merit-eket, majd az engedelmes és agility verseny gyõzteseinek díjazása következett. Itt rövid, de annál színvonalasabb engedelmes bemutatót is láthattunk a legmagasabb szintû engedelmességi osztály gyõztesétõl és gazdájától. A kiállítás ünnepélyes záróbeszéddel ért véget. Hátra volt azonban még a bankett, a búcsúvacsora és maszkabál! Kicsit bajban voltam, mert nem hoztam magammal sem jelmezt, sem estélyi ruhát, de társaim megnyugtattak, hogy mindenki úgy öltözik, ahogy akar, nincsenek megkötések. A terem ajtaja elõtt felállítottak egy hatalmas saláta-asztalt és amíg a bebocsátásra vártunk, a zöldségeket majszolgattuk. Volt ott felezett eper, banánkarika, sárgarépa-hasáb, spárga, uborka, paradicsom, jégsaláta, halványított zellerszár (szerintem ez volt a legfinomabb, ilyet még életemben nem ettem!) meg különféle sajtkockák. Annyira ízlett, hogy többször is repetáztam. A teremben szépen megterített asztalok vártak minket, a terítékek mellett egy-egy színes-tollas álarc. A pulpitushoz közeli asztalt választottunk és rögtön fel is próbáltuk az álarcokat. Hát, mit ne mondjak, elég szörnyûségesen néztünk ki bennük (lásd a fotót)! A vacsora most elõször nem volt valami nagy szám. Már nem is emlékszem pontosan, mit szolgáltak fel. Az étkezés után elérkezett a beszédmondások ideje. Jane Furnier vezetõ bírónõ hosszasan mesélt a felvezetett kutyákkal kapcsolatos benyomásairól, a szervezõk köszönetet mondtak mindenkinek, aki segédkezett a
Vasárnap: búcsú Amerikától Mikor reggel végleg elhagytam szállodai szobánkat, lent a hallban már nagy volt a sürgés-forgás: mindenki készülõdött hazafelé, pakolták a cuccot meg a kutyákat a csodajárgányokba. Az én buszom háromnegyed 10-kor indult New Yorkba, Angie felajánlotta, hogy kivisz a megállóba. A többiektõl hosszas ölelgetés-puszizkodás közepette elbúcsúztam, persze megígértük, hogy amint hazaértünk, azonnal emilezünk egymásnak. Kerhonksonba érve rövid várakozás után felbukkant a buszom. Nehéz szívvel elbúcsúztam másik két kedves szobatársamtól is, aztán irány New York! Negyed egyre értem a buszpályaudvarra, a repülõgépem indulásáig még öt órám volt. Ekkor eszembe jutott, hogy még senkinek nem vettem semmi apró emléket, itt volt az ideje hát egy kis vásárlásnak. Addig-addig nézelõdtem, válogattam, amíg majdnem lemaradtam a három órakor induló shuttle buszról, ugyanis sikerült megint eltévednem a hatalmas épületben. Három óra elõtt két perccel estem ki a buszmegállóba! Mivel még nappal volt, tudtam egy kicsit nézelõdni, hát elég vegyes érzelmeket keltettek bennem a látottak. A belvárosban meglehetõsen nagy volt a tumultus, irdatlan méretû toronyházak tövében araszolgattunk. Ahogy felnéztem ezekre a monstrumokra, úgy éreztem, nem is embernek való építmények, én például féltem volna felmenni a tetejükre (fõleg az ikertornyok katasztrófája után...). Aztán kijjebb érve csúnya kockaházakat láttam, amelyeket az oldalukra szerelt óriási tûzlépcsõk még jobban elcsúfítottak. A kiállítás helyszíne, a vidékies környezet sokkal szimpatikusabb volt számomra, mint ez a hatalmas, nyüzsgõ város.
Ezt a saját tervezésû, fotókidolgozási eljárással készült, kedvenc állatkáimat bemutató üdvözlõlapot osztogattam új ismerõseimnek
59
A repülõtérre idõben érkeztem, fõleg hogy egy fémdetektor kapun és egy átvilágító berendezésen kívül semmilyen más ellenõrzésen nem kellett átesnem. A repülés hazafelé érdekes módon csak nyolc óráig tartott (idefelé 9 óra volt), lehet, hogy hátszéllel repültünk? :o) Reggel 8-ra érkeztem meg a Ferihegyi reptérre, a családom már várt a kijáratnál. Otthon a kuGyõztesek: w Best of Breed (fajtagyõztes): Ch. Gerick’s Mystic Prim N’ Proper (champion osztályos szuka, krém) w Best of Winners (az osztálygyõztesek legjobbja): Syntari’s Karamad Diamond (tenyésztõi oszt. szuka, szürke) w Best of Opposite Sex (legjobb ellenkezõ nemû): Ch. Seeonee’s Point Blank (champion osztályos kan, szürke) Award of Merit: w Seeonee’s Dot Matrix (tenyésztõi oszt. szuka, pinto) w Cedarstone Seadream Navygator (nyílt kan, szürke) w Ch. Alkas’iber’s Silver Lining, SDX (szánhúzó-oszt. kan, vöröses szürke) w Ch. Marionhill Chairman of the Board, CD (ch. oszt. kan, szürke) w Ch. Kriskin’s the Jazz Baby (veterán szuka 9-11 év) w Ch. Synama’s Blues Traveler (ch. oszt. kan, szürke) w Ch. Bralin’s Livin on the Edge (ch. oszt. kan, szürke) w Ch. Seeonee’s in the Buff (ch. oszt. szuka, pinto) w Ch. Demavand’s Basra (ch. oszt. szuka)
tyáim kitörõ örömmel üdvözöltek, de nem nagyon látszott rajtuk, hogy különösebben hiányoltak volna... Márton Zsuzsa Kakastavi szib. husky kennel http://susanmarton.tripod.com
A 2001. évi SHCA National Specialty gyõztes kutyái sorjában: Best of Breed (fajtagyõztes), Best of Winners (az osztálygyõztesek legjobbja), Best of Opposite Sex (legjobb ellenkezõ nemû) és az Award of Merit-et elnyert kutyák. Háttal a kiállítás vezetõ bírója, Jean Furnier w Ch. Wildestar’s Cat Ballou (ch. oszt. szuka, szürke) w Best in Sled Dog Classes (legjobb szánhúzó-osztályos kutya): Ch. Alkas’iber’s Silver Lining, SDX (vöröses szürke kan)
w Best in Bred-by-Exhibitor Classes (legjobb tenyésztõi osztályos kutya): Syntari’s Karamad Diamond (szürke szuka)
NORDI Északikutyás Hírmagazin Szerkesztõ: Schererné D. Zsuzsa (e-mail:
[email protected]) A szerkesztõség címe: 1188 Budapest, Pázsit u. 4. Tel.: 295-0994 Tördelõ-szerkesztõ: Márton Zsuzsa (e-mail:
[email protected] http://susanmarton.tripod.com) Borító tipográfia: Márton Zsuzsa NORDI honlap: www.extra.hu/nordi ÉSZK SE honlap: www.extra.hu/szanhuzas Kiadja: ÉSZK SE • ISSN: 1418-8953 Megjelenik negyedévente, belsõ használatra, 1500 példányban, címre postázva.
E lapban megjelent minden cikk védett. Más írott sajtóban vagy könyvben a lap szerkesztõjének engedélye nélkül fel nem használható! A fizetett hirdetések valóságtartalmáért felelõsséget nem vállalunk.
60
