Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII.
Szerzők:
Andor József, Balogh-Kovács Zsuzsanna, Csontos Nóra, Dér Csilla Ilona, Hámori Ágnes, Imrényi András, Kothencz Gabriella, Kugler Nóra, Laczkó Krisztina, Ladányi Mária, Papp Kornélia, Tanos Bálint, Tátrai Szilárd, Tolcsvai Nagy Gábor
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII. Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből Sorozatszerkesztő:
Kiefer Ferenc A kötet szerkesztői:
Tolcsvai Nagy Gábor és Ladányi Mária Technikai szerkesztő:
Siptár Péter
Akadémiai Kiadó, Budapest
Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával Lektorálta:
Bartha Csilla, Balicza Klára, Dömötör Adrienne, Haader Lea, Havas Ferenc, Kiefer Ferenc, Kocsány Piroska, Komlósi László Imre, Kugler Nóra, Ladányi Mária, Moravcsik Edit, Pelyvás Péter, Tanos Bálint, Tátrai Szilárd, Tolcsvai Nagy Gábor, Varga László, Zólyomi Gábor
ISBN 978 963 05 8618 4
Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akkrt.hu www.szakkonyv.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2008 © Akadémiai Kiadó, Budapest 2008 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádióés televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Rt. igazgatója A számítógépes szerkesztés Kiss Zoltán munkája LATEX 2ε rendszerrel A nyomdai munkálatokat Kaloprint Nyomda Kft. végezte Felelős vezető: a Kaloprint Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója Kalocsa, 2008 Felelős szerkesztő: Siptár Péter Termékmenedzser: Egri Róbert Kiadványszám: KM080015 Megjelent 50,59 (A/5) ív terjedelemben HU ISSN 0569-1338
Tartalomjegyzék
Szerkesztői bevezetés (Tolcsvai Nagy Gábor – Ladányi Mária) . . . . . .
7
Ladányi Mária – Tolcsvai Nagy Gábor: Funkcionális nyelvészet . . . . . 17 Csontos Nóra – Tátrai Szilárd: Az idézés pragmatikai megközelítése (Az idézési módok vizsgálatának lehetőségei a magyar nyelvű írásbeliségben) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 Dér Csilla Ilona: Önálló nyelvváltozás-e a degrammatikalizáció?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. . . . . 121 Hámori Ágnes: A figyelem és a beszédaktusok összefüggései a társalgásban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161 Imrényi András: Szerkezeti fókusz—pragmatikai típusjelölés? . . . . . 203 Kothencz Gabriella: A lexikai jelentésváltozások okairól holista kognitív szemantikai keretben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. . . . . 241 Kugler Nóra: Az episztemikus modalitást és evidencialitást jelölő módosítószók funkciói és a hozzájuk kapcsolódó műveletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269 Laczkó Krisztina: A mutató névmási deixisről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 309 Ladányi Mária: Produktivitás és analógia a szóképzésben: a magyar főnévképzés néhány esete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 349 Papp Kornélia: A melléknévi módosítóról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 431 Tolcsvai Nagy Gábor: Topik, információfolyam, szórend . . . . . . . . . . . 455 Könyvismertetők Andor József: M. A. K. Halliday – C. M. I. M. Matthiessen: Construing experience through meaning. A languagebased approach to cognition . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 501 Kovács-Balogh Zsuzsanna: Óriási könyv Finnországból . . . . . . . . . . . . 523 Tanos Bálint: Joan Bybee nyelvelmélete. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 537
Szerkesztői bevezetés
Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII., Funkcionális nyelvészet című kötete több célt kíván megvalósítani. Egyrészt összefoglaló bemutatást kíván adni a szélesebb értelemben vett funkcionális nyelvészeti kutatások ma érvényes elméleti hátteréről, valamint módszertani és leíró vonatkozásairól a legfrissebb nemzetközi szakirodalom alapján. Ezt a célt összegzően az első tanulmány valósítja meg, amelyből az olvasó részletes tájékoztatást kap a fenti kérdésekről. Emellett az egyes tanulmányok a maguk specifikus területeinek elméleti és módszertani alapjaival gazdagítják, ill. árnyalják a bevezető tanulmányban megrajzolt képet. A kötet másrészt áttekintést nyújt a magyar funkcionális nyelvészeti kutatásoknak arról a részéről, amely főképp az ELTE-hez kötődik. E kutatások kibontakozása — bizonyos előzmények után — nemrégiben kezdődött el, annak érdekében, hogy a funkcionális nyelvészet elméletében, módszertanában és más nyelvek leírásában elért empirikus eredményei minél inkább hasznosíthatók legyenek a magyar nyelv leírására. Az ebben a kötetben tárgyalt irányzatok és a keretükben végzett, itt bemutatott kutatások azt jelzik, hogy a magyar nyelv leírásában is új területek, kérdések nyithatók, és jelentős új adatok és eredmények nyerhetők. Ilyen kérdéskörökként említhetők meg a következők: a morfoszintaktikai és a szemantikai szerkezetek közötti megfelelések, a jelentés megkonstruálásának egyetemes és specifikus magyar jellemzői, a grammatikalizáció, a szöveg és a nyelvtan viszonya, korpuszadatok beépíthetősége a nyelvleírásba és felhasználhatósága elméleti jellegű problémák megoldásában. Ezek a kutatások nemcsak ismertebbé tehetik a magyar nyelvet, hanem jelentősen hozzájárulhatnak a nemzetközi nyelvészet eredményeihez is, ezért feltétlenül bekapcsolhatók és bekapcsolandók a diskurzusba.
7
Harmadrészt a kötet jelezni kívánja a közeljövő magyar funkcionális kutatásainak a lehetséges irányait, pontosabban azok egy részét. A nyelvtudományi kutatómunka is az elmélet és az empíria feszültségviszonyában, kölcsönhatásában halad a maga útján. E tevékenységben az elméleti keret(ek) jótékonyan hathatnak egyes feltáratlan magyar jelenségek leírására, míg az empirikus eredmények hozzájárulhatnak bizonyos elméleti kérdések tisztázásához (így például a szórend vagy az agglutináció kérdéseiben a tipológiai kutatásokra és azok elméleti hátterére lehetnek hatással). A funkcionális nyelvészetet általában, és egyes irányzatait külön sem gondoljuk a nyelvleírást maradéktalanul megoldó rendszer(ek)nek. Azt azonban a teoretikusokkal együtt állítjuk, hogy a nyelv funkcionális megközelítése igen árnyalt, átfogó képet tud adni a nyelvről, képes leírni a formális nyelvészet által elérhetetlennek bizonyuló nyelvi jelenségeket, az egyes nyelvi jelenségeket erőteljesebben összefüggésbe tudja hozni a nyelv diskurzusokban (szövegekben) megnyilvánuló természetével, a nyelvhasználattal, továbbá érzékenyen tájékozódik a nyelv egyetemes, tipológiai és specifikus tartományai közötti viszonyokról. A funkcionális nyelvészet a beszélő embert a környezetével folyamatos kölcsönviszonyban lévő megismerő emberként látja, lényegében hermeneutikai viszonyban. A kötetet elsősorban az ELTE-n működő Funkcionális nyelvészeti műhely közössége írta és szerkesztette. A Funkcionális nyelvészeti műhelyt 2005 januárjában hoztuk létre azokkal a nyelvészekkel, akik a funkcionális nyelvészet keretében végzik kutatásaikat, elsősorban a magyar nyelv leírására összpontosítva, az autentikus nemzetközi közegben. A csoport összetétele tagolt: a középponti részt az ELTE munkatársai alkotják (így Bartha Csilla, Kugler Nóra, Laczkó Krisztina, Ladányi Mária, Tátrai Szilárd, Tolcsvai Nagy Gábor). Fontos a műhelyben jónéhány doktorandusz tevékenysége, valamint a műhelyhez lazábban kapcsolódó további fiatalok sora. A csoport működése többfunkciós: a) egyik összetevője a folyamatos műhelymunka, vitákkal, megbeszélésekkel, a nemzetközi szakirodalom állandó feldolgozásával, b) másik jellemzője egyes résztémák alapos kidolgozása (eredményei tanulmányok, tanulmánykötetek és monográfiák), c) kiemelkedő célja egy funkcionális nyelvtan előkészítése és elkészítése. A kötetbeli tanulmányok három tematikus csoportra oszlanak. Az első tanulmányban a kötet szerkesztői összefoglalják a funkcionális nyelvészet legfontosabb elméleti és módszertani jellemzőit, valamint fő irány8
zatait. A második csoportban, amely a kötet legnagyobb részét teszi ki, egy-egy nyelvi jelenségkör funkcionális bemutatása olvasható, meghatározott, specifikus elméleti és módszertani keretben. Ezek a tanulmányok — bár különböző témájúak, és a tágabb funkcionális kereten belül akár eltérő irányzatokhoz is kapcsolódhatnak — érvényesítik a legfontosabb közös elveket: a jelentés fontosságát és konceptuális jellegét, a mindenkori kontextus lényeges voltát és a valós szövegekből származó adatok elsődlegességét. A harmadik részben könyvismertetések tágítják a kötet látókörét. Ladányi Mária és Tolcsvai Nagy Gábor Funkcionális nyelvészet című bevezető tanulmányában a kötet szerkesztői körképet kívánnak adni a mai funkcionális irányzatok egészéről és egyes irányzatairól. A szerzők áttekintik a mai funkcionális nyelvelméletek előzményeit, viszonyukat a formális (főként a strukturalista és generatív) nyelvelméletekhez, és összegzik a funkcionális modellek álláspontját a nyelv mentális és/vagy társadalmi természetével, a nyelvi struktúrákkal és a nyelvi funkciókkal, a jelentés és a szemantika szerepével, valamint a nyelvészeti vizsgálat jellegével kapcsolatban. A funkcionális modellek ezen általános jellemzése után néhány jelentős funkcionális irányzat bemutatása következik, így képet kapunk M. A. K. Halliday szisztémikus-funkcionális, valamint Talmy Givón biológiai-adaptációs nyelvtanáról, a (holista) kognitív nyelvészetről (Leonard Talmy, George Lakoff és Mark Johnson, Ronald W. Langacker, Gilles Fauconnier és mások munkássága alapján), továbbá a konstrukciós nyelvtan, a természetes nyelvelmélet, valamint Joan Bybee, ill. Paul Hopper nyelvészeti felfogásáról. Csontos Nóra – Tátrai Szilárd Az idézés pragmatikai megközelítése (Az idézési módok vizsgálatának lehetőségei a magyar nyelvű írásbeliségben) c. problémafelvető tanulmánya arra tesz kísérletet, hogy az idézéshez, azon belül is a tipikus idézési módokhoz kapcsolódó kérdéseket kognitív pragmatikai keretben fogalmazza újra, s e kérdések megválaszolásához olyan — leíró és történeti szempontból egyaránt releváns — szempontokat kínáljon, amelyek adekvát módon járulnak hozzá az idézés nyelvi működésének jobb megértéséhez. E keretben kiemelt problémaként jelenik meg a nézőpont (perspektíva) idézésbeli szerveződése. A figyelem annak a két ún. nem semleges, azaz kontextusérzékeny kiindulópontnak — a referenciális központnak és a tudatosság szubjektumának—az idézésbeli működésére irányul, amelyek hatókörüket tekintve átfogják az éppen aktuális megnyilatkozások egészét. A tanulmány emellett — szorosan kapcsolódva a nézőpont idézésbeli szerveződéséről mondottakhoz—azt is vizsgálja, hogy az idéző tevékenység milyen jellegű és 9
mértékű megnyilatkozói tudatossággal jár együtt, és ebből a szempontból mennyiben különböznek egymástól az egyes idézési módok. Ennek érdekében tárgyalja egyfelől az idézéssel együtt járó metapragmatikai tudatosságot, vagyis az idéző tevékenységre történő reflektálást, illetőleg annak mértékét és nyelvi jelzéseit, másfelől az idézéssel szintén együtt járó pragmatikai tudatosságot, amely az idézés hátterében álló mentális folyamatokkal—kiemelten az emlékezéssel és a tervezéssel—függ össze. Dér Csilla Ilona Önálló nyelvváltozás-e a degrammatikalizáció? c. tanulmánya a degrammatikalizációval kapcsolatos nyelvészeti elképzelésekkel és azoknak a grammatikalizációelméletre gyakorolt hatásával foglalkozik. A szerző a témát a funkcionalista és formalista (strukturális) nyelvészeti paradigmával való összefüggésében tárgyalja, hangsúlyozva, hogy azok a nyelvi változásokat — így a grammatikalizációt is — természetükből fakadóan eltérő módon értelmezik. E különbségből eredeztethető mind a grammatikalizációelmélet egyik kulcsfontosságú állításának, az egyirányúsági hipotézisnek formalista oldalról történő eliminálási kísérlete, mind a degrammatikalizáció önálló nyelvváltozási folyamatként való felfogása. Számba véve a degrammatikalizáció fogalmának eltérő jelentéseit, látható, hogy a legelterjedtebb degrammatikalizációs példák néhány kivételtől eltekintve valójában valamely más nyelvváltozás (újraelemzés, lexikalizáció, exaptáció, szófajváltás) kategóriájába esnek, és az is nyilvánvalóvá válik, hogy a degrammatikalizáció esetében egyelőre nem beszélhetünk önálló, típusos nyelvváltozásról. Hámori Ágnes A figyelem és a beszédaktusok összefüggései a társalgásban c. tanulmánya a beszédaktusok kognitív aspektusaival foglalkozik, bemutatva, hogy ezek hogyan fonódnak össze a diskurzusban a pragmatikai és társalgáselemzési megközelítésekből ismert társadalmi-szociokulturális tényezőkkel (udvariasság, erőviszonyok, homlokzati munka stb.). A középpontban a társalgás interakcionális síkja, az udvariassági és támadó beszédaktusok, a metapragmatikai értékelések és a (befogadói) figyelem összefüggései állnak. Az írás alapgondolata az, hogy a beszédaktusok és megformálásuk, direkt vagy indirekt, explicit vagy implicit mivoltuk és metapragmatikai vonatkozásaik a figyelem irányítása és az előtérbe helyezés útján befolyásolják a diskurzus során történő dinamikus jelentésképzést és az információ mentális feldolgozását. A fenti összefüggéseket a szerző számos valós példa elemzésének segítségével vizsgálja, bemutatva azt is, hogy milyen hatással vannak a beszélői, ill. a befogadói oldalra: az előbbit tekintve — a társas-szociális, az interakcionális és a beszédstratégiai céloknak megfelelően—befolyásolhatják a
10
szövegszerveződést, az utóbbit tekintve pedig alakítják a diskurzus értelemszerkezetének formálódását. Imrényi András Szerkezeti fókusz—pragmatikai típusjelölés? c. írásában a generatív keretben szerkezeti fókusznak nevezett magyar mondattani jelenség újraértelmezését kísérli meg. A generatív elemzések egyenetlenségéből kiindulva arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a közös a fókuszált elemtípusokban (KIT hívott meg János? MARIT hívta meg János. RITKÁN hívja meg János Marit). A cikk alapfeltevése, hogy az állítmány nem a mondat elemi „építőkockája”, hanem sematikus magmondat, sőt protoállítás. A fókuszált kifejezések közös sajátossága e nézőpontból az, hogy a protoállítás érvényességét/jelentőségét csökkentő műveleteket hajtanak végre (beszédaktusváltás, fölérendelt azonosító predikátum bevezetése, ill. az érvényesség megszorítása/tagadása). A fókusz tehát módosítja az állítmány értelmezési kontextusát, ugyanakkor maga is a kontextustól meghatározott, hiszen szorosan összefügg azzal, hogy a mondat mire jó a diskurzusban (vö. különösen a kérdő funkciót). Így — oppozícióban a jelöletlen semleges mondatokkal — érdemes lehet pragmatikai típusjelölőnek tekinteni. Kothencz Gabriella A lexikai jelentésváltozások okairól holista kognitív szemantikai keretben c. írása a holista kognitív szemantika és a hagyományos jelentéstörténet szemlélete közötti különbségek, valamint az e megközelítésmódok mögött húzódó elméleti kérdések mentén végzett elemzések bemutatását tűzte ki célul. E különbségek szemléltetésére a szerző a lexikai jelentésváltozások okainak csoportosítási rendszerét választotta. A kapcsolódó magyar példák elemzésének hátterében a holista kognitív szemantika elmélete, ill. tudományos eredményei állnak, elsősorban a prototípus-elmélet és az alapmetaforák általi konceptualizáció elmélete. Ezek felhasználásával olyan összefüggések leírására nyílt mód, amelyeket a hagyományos jelentéstörténeti szemléletnek eddig nem sikerült feltárnia. Kugler Nóra Az episztemikus modalitást és evidencialitást jelölő módosítószók funkciói és a hozzájuk kapcsolódó műveletek c. tanulmánya egy módosítószó (a talán) korpuszalapú vizsgálata során igyekszik pontosabbá tenni a modális tartomány határait. A szerző a módosítószó funkcióinak kiépülését megkísérli úgy ábrázolni, hogy az illeszthető legyen a modalitás tipológiai szempontból releváns, szinkrón és diakrón összefüggéseket, valamint a modális és a posztmodális jelentések közötti kapcsolatokat is bemutató szemantikai térképéhez. Az empirikus vizsgálat különbségeket mutat ki a beszélt nyelvi és az írott szövegek módosítószó-használata között. Mivel a módosítószók funkcionális 11
jellemzőivel több kategória és művelet is kapcsolatba hozható, a tanulmány elméleti kérdéseket tárgyaló részében a szerző ezek értelmezésével foglalkozik. Az episztemikus modalitásnak és az evidencialitásnak olyan megközelítését adja, amely a kettő merev elkülönítése helyett inkább ezek összefüggéseire épül. A holista kognitív nyelvelmélet szubjektivizáció fogalmát egy pragmatikai szemléletű episztemológiai modellel hozza összefüggésbe, és a módosítószókat a szubjektivizáció műveletének jelölőiként mutatja be. Laczkó Krisztina A mutató névmási deixisről c. tanulmánya a magyar főnévi mutató névmások deiktikus működésének, szerkezeti és műveleti jellemzőinek a feltárására törekszik, alapvetően a funkcionáliskognitív nyelvelmélet keretében. A szerző először a névmási szóosztály kutatására vonatkozó eddigi ismereteket összegzi, majd tisztázza azokat a terminusokat, amelyek ebben a keretben a deixis leírásához szükségesek. A deixis fogalmának meghatározása után külön vizsgálja az önálló, valamint a főnévi fejjel összekapcsolódó névmásoknak a magyarban jellegzetesen elkülönülő használatát, amelyen belül elsőként az exoforára és ennek térjelölő alkalmazásaira tér ki, majd ezt követi a szociális és a szimbolikus deixis bemutatása. A deiktikus mutató névmások exoforikus utaló funkciójával, azaz azzal kapcsolatban, hogy ezek milyen entitásokra utalhatnak, a szerző bevezeti az eseménydeixis fogalmát, amely átvezet a mutató névmások endoforikus használatához. A mutató névmási deixis sajátosságainak feltárása, minthogy ez a szóosztály rendelkezik a legsokrétűbb pragmatikai funkcióval, fontos hozzájárulás a magyarban eddig elhanyagolt deixiskutatás egészéhez is. Ladányi Mária Produktivitás és analógia a szóképzésben: a magyar főnévképzés néhány esete c. írását az elméleti és a használat alapú megközelítés, az empirikus kutatás ötvözése jellemzi. A tanulmány egyrészt a képzőproduktivitás elméleti megközelítéseinek bemutatását adja széles szakirodalmi háttér alapján, másrészt a -da/-de, a -(s)di, a -ka/-ke és a -cska/-cske, ill. az idegen eredetű -árium, -itás, -izmus és -ista képzőket vizsgálja korpuszadatok alapján, a természetes morfológia elméleti keretében. A magyar képzővizsgálatokban eddig példátlanul nagy számú adat elemzése révén a szerző határozottabban tud állást foglalni a vitatott produktivitású képzők megítélésében, valamint (a szabályosságok leírásával és a korlátozások megadásával) pontosítja a korábbi leírást, és elméleti magyarázatot is kínál a vizsgált jelenségekre. A szerző az adatok sok szempontú elemzése révén árnyaltabbá teszi a természetes morfológia produktivitásértelmezését, és az elméletet módosító, új eredményekre jut: bizonyítja a típusgyakoriság és a produktivitás összefüg12
gését, valamint javaslatot tesz az idegen eredetű képzők produktivitási skálájának kritériumrendszerére. Papp Kornélia A melléknévi módosítóról c. tanulmányában a melléknévi módosítók lehetséges funkcionális leírási lehetőségeit foglalja össze. Ennek a kereteit egyrészt a funkcionális alapú keretszemantika és a Langacker-féle kognitív szemantika elmélete és módszertana adja. Másrészt a szerző a melléknevet, annak szemantikáját (és szintaxisát) a főnévvel való viszonyában, a főnév + melléknévi módosító típusú szerkezetben határozza meg. A tanulmány először e szerkezet fő szemantikai jellemzőit vizsgálja meg több különböző funkcionális megközelítés alapján, majd a szerző az ezzel a szerkezettel kapcsolatos saját elgondolását fejti ki. A tanulmányban a szerző legfontosabb felismerése az, hogy a melléknév a módosított főnév jelentésszerkezetéből egy zónát (részt) aktivál, pontosabban (explicit vagy implicit módon) egy kognitív tartományt profilál. Ez az az empirikus alap és egyúttal módszertan is, amelynek révén a melléknevet — a főnév támogató mátrixában — szemantikailag le lehet írni. Tolcsvai Nagy Gábor Topik, információfolyam, szórend c. tanulmánya a címben jelzett három nyelvi kategória magyar nyelvbeli leírhatóságának egy lehetséges változatát mutatja be, elsősorban a kognitív nyelvészet keretében. A tipológiai kutatások alapján külön jellemzi a merev és a rugalmas szórendű nyelveket. Bemutatja a topik kognitív és funkcionális leírásait, elsősorban a mondaton belüli (így a figyelem középpontjában álló entitás értelmében vett) topik és a szövegben feldolgozható (több tagmondaton át kidolgozódó entitás értelmében vett) topik fogalmát, szoros összefüggésben az aktiválhatóság mentális és kontextuális összefüggéseivel. A tanulmány legfontosabb megállapítása a magyar prototipikus mondat szórendje és topikja viszonyában fogalmazódik meg: amennyiben a topik az a referenciapont (fogalmi kiindulópont), amely az általa megnyitott fogalmi (asszociációs) tartományban a tagmondat többi részéhez való mentális hozzáférést teszi lehetővé, és a topik a valamilyen okból leginkább aktivált fogalom jelölője, akkor a topik szórendi helyzete a magyar mondatban nincsen feltétlenül rögzítve. Mondatkezdő helyzetben maga a topik nyitja meg azt a fogalmi tartományt, amely az egész mondatot meghatározza, más esetben viszont egy másik mondatbeli résztvevő nyitja meg az első fogalmi tartományt, amelyen keresztül el lehet jutni a topikhoz. Mindezt a magyar nyelv ragozó jellege teszi lehetővé, amely a fogalmilag másodlagos résztvevők másodlagos jellegét a ragozással jelzi.
13
A kötet a fenti tanulmányokon kívül három, a fő témához kapcsolódó ismertetést is tartalmaz. Andor József M. A. K. Halliday és Christian M. I. M. Matthiessen Construing experience through meaning. A language-based approach to cognition című könyvét ismerteti. A kötet Halliday négy évtizedes kiemelkedő munkásságának, az általa kidolgozott szisztémikus-funkcionális nyelvtannak a monografikus összefoglalása. A könyvben munkatársával, Matthiessennel együtt rendszerszerűen áttekinti a nyelv, a tapasztalati megismerés és a kogníció viszonyát. A szerzők olyan szemiotikai megalapozottságú kognitív rendszert kívántak létrehozni, amely átfogja az ismeretek halmazát, a jelentést, valamint a lexikális szemléletű grammatikát. A jelentés potenciál, amelyet az egyén használat közben alakít, amelyben nem a generatív nyelvelméletet jellemző szintagmatikus bázis, hanem a paradigmatikus szemlélet áll a középpontban. Itt a jelentés folyamatos növekedést mutat, egy közösség közös konstrukciója, szemben a gondolkodással, amely az egyén teljesítménye. A jelentés egyfajta aktivitás, amit minden nyelv középpontjában a grammatika működtet, s amelynek forrása a tapasztalat. Ennek kategóriáit és viszonyrendszerét a nyelv alakítja ki és közvetíti. E keretben a nyelv egy stratifikált, rétegzett rendszer, amely a tapasztalatot jelentéssé alakítja. A kidolgozott modell egyszerre elméleti nyelvészeti és leíró státusú, elsősorban az angol nyelv fogalmi síkon alapuló szemantikájára alapozott módon. Kovács-Balogh Zsuzsanna Óriási könyv Finnországból. Iso suomen kielioppi (’Nagy finn nyelvtan’) c. ismertetésében a finn nyelvtudomány eddigi legnagyobb nyelvtanírói vállalkozásának eredményéről számol be. A mintegy tíz évig tartó alapos tudományos munka után 2004 végén jelent meg ez az átfogó deskriptív nyelvtan, amely egyesíteni kívánja a finn nyelvvel kapcsolatos kutatások legújabb eredményeit, és hiteles képet akar adni a 20. század második felében használt finn (irodalmi és beszélt) nyelvről, bőséges korpuszanyag felhasználásával. Az ISK nemcsak méreteivel tűnik ki a hagyományos nyelvtanok sorából, hanem szerkezeti felépítésével, funkcionális megközelítésmódjával, tematikus sokoldalúságával, a nyelvi jelenségek differenciált és árnyalt bemutatásával, problémafelvető elemzéseivel, valamint terminológiai újításaival is. Az ISK-t a „legfrissebb finn nyelvi lexikonnak” tartják, amely — bár elzárkózik a hagyományos nyelvtanokra jellemző normativitástól, mégis — hamar etalonná vált. Egy olyan forrásmunkává, amelyből egy helyen tudunk tájékozódni a finn nyelvet érintő legfontosabb kérdésekről: a finn nyelvtudomány legújabb állásfoglalásairól, határesetekről és problematikus kérdésekről egyaránt. 14
Tanos Bálint Joan Bybee nyelvelmélete c. írása nem szokványos, inkább tanulmány jellegű ismertetés. Ebben a szerző nem egy művet, hanem a funkcionalista keretben végzett fonológiai és morfológiai kutatások egyik kiemelkedő alakjának, a Magyarországon a fentiek ellenére eddig még viszonylag kevéssé ismert kutatónak, Joan Bybee-nak a munkásságát, ill. annak számos, egymással összefüggő aspektusát mutatja be. Az áttekintés Bybee-nak mintegy 20 évnyi (1985 és 2007 között megjelent) publikációját, több mint 20 munkáját (tanulmányát, ill. könyvét) veszi alapul. A szerző elhelyezi Bybee munkásságát a funkcionális nyelvészet keretei között, majd áttekinti a kutató morfológiai elméletéhez kapcsolódó főbb fogalmakat és elképzeléseket. Ezek közé tartoznak a gyakorisági hatások, amelyek Bybee központi kutatási témáját adják, a sémák, a lexikai erő, az emergencia, a szemantikai relevancia és a grammatikalizáció fogalma, illetve a produktivitás gyakorisági alapon történő megközelítése is. A szerző ismerteti továbbá a nyelv mentális reprezentációs modelljét, az ún. hálózati modellt is, amelyet Bybee a fenti fogalmakra alapozva hozott létre. A benyújtott tanulmányokat két-két szakmai lektor véleményezte. A szerkesztők ezúton mondanak köszönetet mindazoknak, akik lektori véleményükkel segítették a szerzőket, és hozzájárultak a kötet színvonalának emeléséhez. A kötet megjelentetését a Magyar Tudományos Akadémia támogatása tette lehetővé. Tolcsvai Nagy Gábor, Ladányi Mária
15
