Alsó-T isza- vidéki K ö rn y e zet v éd e lm i é s T e rm é s zet v é d e l mi Fe l üg y e l s ég Szám: 102382-1-13/2015. El adó: Dr. Séra Judit Kissné Nagy Ildikó Filakné Enyedi Andrea Berényi Anita Pintér Ágnes
Tárgy: Varga László Kecskemét-Talfája - el zetes vizsgálati eljárás
. HATÁROZAT Varga László (6100 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1.) megbízásából Czank József (6724 Szeged, Cs u. 6/B) által 2014. szeptember 1én „Kecskemét-Talfája, 0311/53 hrsz.alatt létesítend baromfinevel telep” tárgyában – benyújtott el zetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítom, hogy a tervezett tevékenység, mely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 6. a) pontja szerint min sül (intenzív állattartó telep (amennyiben nem tartozik az 1. számú mellékletbe) baromfitelepnél 100 számosállattól broilerek számára), nem okoz jelent s környezeti hatást, ezért a tevékenység megkezdéséhez nem kell környezetvédelmi hatásvizsgálatot végezni. A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés ac) pontja alapján, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 66. § (1) bekezdés e) pontja szerint, a tevékenység csak a szükséges létesítmények kialakítását, megépítését követ en, a szükséges építésügyi és vízjogi engedélyek birtokában kezdhet meg, mely engedélyezési eljárásokban felügyel ségünk szakhatóságként vesz részt. SZAKHATÓSÁGOK EL ÍRÁSAI: 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR-011/002812-4/2014. számú állásfoglalása: „Az Alsó-Tisza- vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi Felügyel ség megkeresésére a Varga László (6050 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1.) Kecskemét- Talfája 0311/53 hrsz. alatti baromfitelep létesítésére vonatkozó környezetvédelmi eljárásában, az el zetes vizsgálati eljárást lezáró határozat kiadásához, a 2014. december 22-én beérkezett hiánypótlásban foglaltak figyelembevételével környezet-egészségügyi szempontból - az alábbi kikötésekkel járulok hozzá: 1. Az építés, kivitelezés során gondoskodni kell a vonatkozó rendeletben rögzített zajterhelési határértékek betartásáról. 2. Az építési- kivitelezési munkálatok, illetve az üzemeltetés során keletkez kommunális szilárd hulladék gy jtését környezetszennyezést-, fert zésveszélyt kizáró módon kell megvalósítani, megakadályozva a szétszóródást, vagy csepegést, valamint a b z-és szaghatást. 3. Az építési- kivitelezési munkálatok és üzemeltetés során keletkez veszélyes hulladékok gy jtését közegészségügyi kockázatot, környezetszennyezést kizáró módon kell végezni. 4. A hiánypótlásként benyújtott dokumentációban részletezett elhullott állati tetemek éget ben történ megsemmisítése csak külön engedélyek birtokában végezhet . 5. A keletkezett trágya term földön történ elhelyezése a vonatkozó jogszabályban foglalt tilalmi id szakban (november 15.- február 15.) nem lehetséges, ennek figyelembevételével kell a kitrágyázást ütemezni. 6. A telephely vízellátása (szociális és technológiai) során folyamatosan biztosítani kell a kút vizének ivóvízmin ségét, a vízadó berendezés létesítése és üzemeltetése csak külön- külön vízjogi engedély birtokában történhet. 7. Mind a kivitelezés, mind pedig az üzemelés során a nemdohányzók védelmében folyamatosan biztosítani kell a vonatkozó egészségvédelmi követelményeket. 8. A veszélyes anyagokkal és keverékekkel végzett tevékenységet mind a kivitelezés, mind pedig az üzemelés során úgy kell megtervezni és végezni, hogy az a biztonságot, az egészséget, illetve a testi épséget ne veszélyeztesse, a környezetet ne szennyezhesse, ne károsíthassa. 9. A munkáltató köteles a veszélyes anyag egész életciklusa alatt, a veszélyes anyagok és veszélyes keverékek munka közbeni alkalmazásából ered kockázatokat felkutatni, megbecsülni és értékelni, illetve ennek alapján megfogalmazott kockázatkezelési intézkedéseket folyamatosan végre hajtani. 10. A munkáltatónak fel kell kutatni továbbá az állattartásból ered , munkavállalókat ér biológiai kockázatokat is, valamint meg kell tennie a biológiai kockázatok kivédésére a megfelel védelmi intézkedéseket (fekete- fehérrendszer öltöz , általános higiénés el írások betartása, véd ruha, egyéni véd eszközök használata, véd oltás, stb.). 11. Az állattartó telepen a rágcsálók megtelepedésének és elszaporodásának megel zése érdekében, legalább évenként két alkalommal, megel jelleggel, rágcsálóirtást kell végezni. Folyamatos irtással, valamint a tenyész helyek elpusztításával kell megakadályozni a házi legyek elszaporodását. Központ: 6721 Szeged, Fels -Tisza part 17. Postacím: 6701 Szeged, Pf.: 1048, Tel.: (62) 553-060 Fax: (62) 553-068 Kirendeltség: 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 10., Postacím: 6501 Baja, Pf.: 113, Tel.: (79) 521-960 Fax: (79) 521-970 Ügyfélfogadás: hétf , szerda, péntek: 8:30-12:00, továbbá szerda 13:00-16:00 E-mail:
[email protected], Honlap: http://atiktvf.zoldhatosag.hu
2
12. Az üzemelés során, a telephelyen a vonatkozó jogszabályi el írásoknak megfelel en, csak engedélyezett biocid termékek (pl. fert tlenít szerek) használhatók fel. Szakhatósági állásfoglalásom ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat illetve az eljárást megszüntet végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg.” 2.
Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Területi Vízügyi Hatóság TVH-99118-11/2014. számú állásfoglalása: „Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség megkeresésére indult szakhatósági eljárásban Varga László (6050 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1.) részére Kecskemét-Talfája, 0311/53 hrsz. alatti ingatlanon tervezett baromfitelep létesítésének el zetes vizsgálati eljárásához szakhatósági hozzájárulásomat megadom az alábbiak szerint: 1. A telephely vízellátása, szennyvíz- és csapadékvíz kezelés/elvezetés/elhelyezés, illet leg monitoring tevékenység vonatkozásában vízjogi engedély iránti kérelmet kell benyújtani hatóságunkhoz. A kérelemhez mellékelni kell a 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet tartalmi követelményei szerint összeállított tervdokumentációt. 2. A tevékenységgel nem okozhatják a felszín alatti víz (B) szennyezettségi határértéknél kedvez tlenebb állapotát. A szakhatósági állásfoglalással szemben jogorvoslattal élni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (Ket.) 44. § (9) bekezdése alapján csak az I. fokú határozat, illetve az I. fokú eljárást megszüntet végzés ellen benyújtott fellebbezésben lehet.” 3. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság BKG/01/09900-2/2014. számú állásfoglalása: „Varga László (6100 Kjskunfélegyháza, Sas u. 1.) által benyújtott el zetes vizsgálati tervdokumentációhoz (Kecskemét-TaIfája 0311/53 hrsz.-ú ingatlan baromfitelep létesítése) szakhatósági hozzájárulásomat feltétel nélkül megadom. A környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatását az erd kre gyakorolt hatások tekintetében igazgatóságunk nem tartja szükségesnek. Szakhatósági állásfoglalásom ellen önálló fellebbezésnek helye nincs, az csak az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntet végzés elleni fellebbezésben támadható meg.” 4.
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala 11230/2/2014. számú állásfoglalása: „A Varga László (6100 Kiskunfélegyháza, Sas utca 1.) kérelmére, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ségnél (6721 Szeged, Fels -Tisza part 17.) indult, a „Kecskemét-Talfája 0311/53 helyrajzi számú ingatlanon létesítend baromfitelep el zetes vizsgálati tervdokumentáció” tárgyú eljárásban a Kecskeméti Járási Földhivatal, mint term föld védelmi szakhatóság hozzájárulását megadja azzal a kikötéssel, hogy a Varga László részére, a Kecskeméti Járási Földhivatal által 10.438/2013. és 11.161/2013. számon kiadott – a baromfitelep létesítéséhez összesen 2 ha nagyságú term föld végleges más célú hasznosítását engedélyez határozatokban foglaltakat, az engedéllyel rendelkez maradéktalanul betartja. Döntésem ellen önálló fellebbezésnek nincs helye. Végzésem csak az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntet végzés ellen benyújtott fellebbezési kérelemben támadható meg.” 5. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága BKF/01/4418-1/2014. számú állásfoglalása: „A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága - mint els fokon eljáró talajvédelmi hatóság -, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség fenti hivatkozási számú megkeresése és a mellékelt dokumentáció alapján T A L A J V É D E L M I S Z A K H A T Ó S Á G I Á L L Á S F O G L A L Á S Á T adja, a Varga László (6100 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1.) részére, a Kecskemét-Talfája 0311/53 hrsz.-ú ingatlanon baromfitelep létesítésére vonatkozó el zetes környezetvédelmi vizsgálati eljárásához. Az EVD talajvédelmi szempontból elfogadható. Jelen szakhatósági állásfoglalás ellen külön jogorvoslatnak helye nincs, az csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben, vagy egyéb jogorvoslati úton támadható.” A határozat ellen a közlést l számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi F felügyel séghez címzett, de az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel séghez, mint els fokú hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja – a jogszabályban meghatározott esetek kivételével – a befizetett szolgáltatási díjtétel 50 %-a, azaz 125.000 Ft, amelyet a Magyar Államkincstárnál vezetett 10028007-01711875-00000000 el irányzat-felhasználási számú számlára kell átutalni, és a díj megfizetését igazoló bizonylatot vagy annak másolatát felügyel ségünk részére megküldeni. A befizetési bizonylat közlemény rovatába kérem feltüntetni jelen határozat számát. A kérelmez az eljárás 250.000 Ft igazgatási szolgáltatási díját befizette. Az eljárás során 200 Ft postaköltség merült fel, amit az ügyfél a szolgáltatási díjjal együtt befizetett.
3 INDOKOLÁS Varga László egyéni vállalkozó (6100 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1.) megbízásából Czank József (6724 Szeged, Cs u. 6/B) 2014. szeptember 1. napján a Kecskemét-Talfája, 0311/53 hrsz. ingatlanon létesítend baromfitelep tárgyában – a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti – el zetes vizsgálati dokumentációt nyújtott be felügyel ségünkre, és kérte az eljárás lefolytatását. Az eljárás igazgatási szolgáltatási díját – 250.000 Ft-ot, valamint az eljárásban érintett szakhatóságok eljárási díját az ügyfél nem fizette be, ezért a 102382-1-3/2014. számú végzésben hiánypótlásra szólítottam fel. A felhívás eredménytelensége miatt 102382-14/2014. számon megismételt hiánypótlást Varga László 2014. november 17-én teljesítette. Hatóságunk a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 29. § (6) bekezdése alapján a hatásterületen él ügyfeleket és az ügyfélnek min sül szervezeteket az eljárás megindításáról hirdetményi úton értesítette. Felügyel ségünk a R. 3. § (3) és (4) bekezdése alapján a hivatalában és a honlapján 2014. szeptember 2-tól közzétette az eljárás megindításáról szóló közleményt, továbbá a vonatkozó iratokat – közhírré tétel céljából – megküldte a létesítmény helye szerinti önkormányzat jegyz jének. A közlemény Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2014. szeptember 8-tól szeptember 24-ig közzétételre került, mellyel kapcsolatosan észrevétel nem érkezett. A szakhatóságokat a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 481/2013. (XII.17.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdése alapján kerestem meg. A megkeresett szakhatóságok egyike sem kérte az eljárás hatásvizsgálati szakba utalását. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Területi Vízügyi Hatóság, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága szakhatósági el írásai a határozat rendelkez részében szerepelnek. A szakhatósági állásfoglalások indokolása: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve: „Az Alsó-Tisza- vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi Felügyel ség megkeresésére a Varga László (6050 Kiskunfélegyháza, Sas a. 1.) Kecskemét-Talfája, 0311/53 hrsz. alatti baromfitelep létesítésére vonatkozó környezetvédelmi eljárásában az elektronikusan érkezett dokumentációban, valamint a 2014. december 22-én beérkezett hiánypótlásként beérkezett beadványban foglaltak alapján megállapítottam, hogy a tervezett tevékenység végzése - a szakhatósági állásfoglalásomban megadott feltételek teljesítése esetén - nem okoz, a környezetvédelmi engedély kiadásához való hozzájárulást kizáró, hatáskörömbe tartozó környezetés település- egészségügyi hatásokat. Az egészségkárosító kockázatok csökkentése érdekében az el zetes vizsgálati eljárást lezáró határozat kiadásához való szakhatósági hozzájárulás feltételeként „ a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról” szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet 3. § (1), (2), (3) bekezdésében, valamint a 2. sz. Mellékletében foglaltak, „a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekr l” szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 4. § (2), (4), 5. § (1) és 6. § (1) bekezdéseiben, „a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeir l” szóló 98/2001. (VI. 15.) Kormányrendelet 5. § (1) bek. a)-d) pontjaiban, „a vizek mez gazdasági eredet nitrát szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól” szóló 59/2008. (IV.29.) FVM rendelet 4. §-ban leírtak, „a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról” szóló 72/1996. (V. 22.) Kormányrendelet 3. §-ban leírtak, „a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 14-21. §, és 28-29.§, „a biológiai tényez k hatásának kitett munkavállalók egészségének védelmér l” szóló 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet 3. §-ban el írtak „az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységr l” szóló 1991. évi XI. törvény 3. § ac) pontjában, „a fert betegségek és a járványok megel zése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekr l” szóló 18/1998. (VI.3.) EüM rendelet 4. sz. melléklet 7. pontjában, „a biocid termékek el állításának és forgalomba hozatalának feltételeir l” szóló 38/2003. (VII. 7.) ESZCSM-FVM—KvVM együttes rendelet 3. § és 4. §-ban, valamint „a nem dohányzók védelmér l és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól” szóló 1999. évi XLII. törvény 2. § (1) bekezdésében leírtak, megállapított közegészségügyi, környezet-egészségügyi vonatkozású követelmények betartását írtam el . Az önálló jogorvoslatot „a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól” szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 44. § (9) bekezdése alapján zártam ki. Szakhatósági állásfoglalásomat „a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól” szóló 2004. évi CXL. törvény 44. §-ra figyelemmel, „a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l” szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdésében, és 5. sz. mellékletében meghatározott hatáskörben eljárva, az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelölésér l” szóló 323/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet 4. § (2) bekezdésében megállapított illetékességgel adtam ki.”
4
Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Területi Vízügyi Hatóság: „Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség (6721 Szeged, Fels - Tisza part 17.) fenti számú, 2014. november 24. napján érkezett megkeresésében hatóságunk szakhatósági állásfoglalását kérte Kecskemét-Talfája, 0311/53 hrsz. alatti ingatlanon tervezett baromfitelep létesítése tárgyú el zetes vizsgálati eljárásban. A vízügyi hatóság részére elektronikus úton rendelkezésre bocsátott tervdokumentáció alapján megállapítottam, hogy - a rendelkez részben megadott feltételek betartásával - a tevékenység megfelel a vízügyi hatóság hatáskörébe tartozó jogszabályi el írásoknak, vízgazdálkodási és vízvédelmi érdeket nem sért. Az ügyfél a telephelyen baromfi neveléssel kíván foglalkozik. Összesen 3+1 (4) db új ól, 410 m3-es trágyatároló csurgalékvíz gy jt aknával, 11 m3-es szennyvízgy jt akna, 5 m3-es technológiai szennyvízgy jt akna, 1 db talajvíz figyel kút, szolgálati lakás, egy tároló és egy baromfitetem tároló és éget építését tervezi. A telep egyidej leg 33 056 db baromfi (182 számosállat) tartására alkalmas, a tartástechnológiának megfelel en több - évente hat turnusban, a hozzá tartozó, tervezett és szükséges kiszolgáló egységekkel. Az állattartási technológia mélyalmos rendszerben történik. A telephely vízellátása a telepen található meglév kútról biztosítható. A tevékenység éves vízfelhasználása 4593,8 m3/év. A szociális létesítményekben keletkez szennyvizet egy 11 m3 hasznos térfogatú, vízzáróan kialakított beton szennyvízgy jt aknában gy jtik, ahonnan szükség szerint elszállításra kerül. A technológiai szennyvíz (takarításból) fogadására 1 db 5 m3 térfogatú vasbeton akna szolgál majd. A technológiai szennyvizet - mivel az állati ürülékkel, illetve vegyszermaradékkal szennyez dhet - külön tervezik engedéllyel rendelkez kezel nek átadni. Az állattartási tevékenységb l keletkez almos trágya mennyisége 396 m3/év, amelyet a tervezett almos trágyatárolóban (410 m3) tárolják, majd mez gazdasági területeken hasznosítják. Az 1,5 m3-es trágyaléaknából az összegy trágyalevet id nként visszalocsolják az almos trágyára, így fenntartható a trágya optimális nedvességtartalma. Az épületek tet felületeir l a csapadékvíz a burkolattal ellátott járdákra kerül, ahonnan az épületek között kialakított zöldfelületre jut, és ott elszikkad. Szennyezett csapadékvíz a tartástechnológiából adódóan nem keletkezik. A felszín alatti vizek min ségének változását 1 db monitoring kúttal tervezik megoldani. Felhívom a figyelmet, hogy a monitoring tevékenységet legalább két ponton szükséges létrehozni, melyek helyét a talajvíz áramlási irányának figyelembe vételével kell meghatározni. A tervezett figyel kutakra vonatkozóan, a külön jogszabály tartalmi követelményeinek megfelel dokumentációt kell benyújtani. Irattári nyilvántartásunk szerint a telep vízellátására szolgáló kút vízjogi üzemeltetési engedéllyel nem rendelkezik. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján vízjogi engedély szükséges - jogszabály által bejelentéshez kötött tevékenységekt l eltekintve - a vízimunka elvégzéséhez, illetve vízilétesítmény megépítéséhez, átalakításához és megszüntetéséhez (létesítési engedély), továbbá annak használatbavételéhez, üzemeltetéséhez, valamint minden vízhasználathoz (üzemeltetési engedély). A felszín alatti vizek védelmér l szóló 219/2004. (VII. 21.) Kormány rendelet 8. § b) pontja alapján a felszín alatti vizek jó állapotának biztosítása érdekében tevékenység csak ellen rzött körülmények között történhet, beleértve a monitoring kialakítását, m ködtetését és az adatszolgáltatást, valamint a 10. § (1) bek. b) el írása szerint a tevékenység csak a felszín alatti víz (B) szennyezettségi határértéknél kedvez bb állapotának lehet ség szerinti meg rzésével végezhet . A (B) szennyezettségi határértékeket a 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet határozza meg. Az állattartó épület építése vízbázisvédelmi érdeket nem sért, az érintett ingatlanok elhelyezkedése következtében a tervezett létesítmény és tevékenység árvíz, jég levonulását, mederfenntartási munkálatokat nem akadályozza. A vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 223/2014. (IX. 4.) Kormány rendelet 14. § alapján hatóságom szakhatósági állásfoglalását a megkeresés beérkezését követ naptól számított harminc napon belül köteles megadni. A szakhatósági megkeresés 2014. november 24. napján érkezett hatóságunkra. A hatóság szakhatósági állásfoglalását a fenti ügyintézési határid n belül adta ki. A Ket. 33. § (3) bek. c) pontja szerint nem számít be az ügyintézési határid be a hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjed id . A szakhatósági állásfoglalás elleni önálló fellebbezés lehet ségét a Ket. 44. § (9) bekezdése zárja ki. Hatóságom a Ket. 78. § (1) bekezdésére figyelemmel kéri az érdemi határozat megküldését. A vízügyi hatóság illetékességét a vízügyi igazgatási, valamint a vízügyi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 223/ 2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. melléklet 11. pontja állapította meg. Szakhatósági állásfoglalásomat a 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdése, valamint az 5. számú melléklet 3. pontja alapján, a hatályos jogszabályok figyelembe vételével adtam ki.” Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága: „Az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség által megküldött el zetes vizsgálati dokumentációból és igazgatóságunk nyilvántartásából megállapítottam, hogy a tervezett baromfitelep létesítése erd terület igénybevételével nem jár, a környez erd területekre a dokumentációban fogalt szennyvíz- és trágyakezelési eljárási technológiák betartása esetén nincs káros hatással, ezért hozzájárulásomat feltétel nélkül megadtam. Szakhatósági állásfoglalásomat a f városi és megyei kormányhivatalok mez gazdasági szakigazgatási szerveinek kijelölésér l szóló 328/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet 12. § (1) bekezdésében, valamint a 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdése, és 5. számú mellékletének 8. pontja alapján megállapított hatáskörben eljárva, a 328/2010. (XII. 27.) Kormányrendelet 2.
5 § (3) bekezdése és 2. melléklete szerinti illetékességi szabályok figyelembevételével, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. § (1), (3), (6) és (9) bekezdése figyelembe vételével adtam ki.” Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala: „Megállapítottuk, hogy az el zetes tervdokumentációval érintett Kecskemét 0311/53 hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában a term föld végleges más célú hasznosításának engedélyezése 10.43 8/2013. és 11.161/2013. számú határozatokban korábban megtörtént. A határozatok érvényességi idejében, az azokban engedélyezett összesen 2 ha nagyságú term földön a baromfitelep megvalósítható. Végzésemben a 263/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. melléklete el írásainak figyelembevételével, a 2006. évi LIII. tv. 5. § (1) bekezdésére tekintettel, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, a term föld védelmér l szóló 2007. évi CXXIX. törvény, és a földhivatalokról szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet el írásai szerint jártam el.” Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága: „Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség fenti hivatkozási számú levelében szakhatósági állásfoglalás kiadásával kapcsolatban kereste meg a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságát. Álláspontunk szerint a tervezett tevékenység talajvédelmi szempontból megvalósítható. Az önálló jogorvoslati jog kizártságáról a Ket. 44. § (9) bekezdése rendelkezik. A Kormányhivatal hatáskörét a 328/2010. (XII. 27.) Kormány rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja és a 17. § (1) bekezdése állapítja meg. Jelen szakhatósági állásfoglalást a 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 32/A § (1) bekezdése, 4. számú melléklet 5. pont, valamint a 2004. évi CXL. tv. 44. § alapján adtam ki.” A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály BK-05D/008/2901-2/2014. számú végzésében hatáskör hiányában megszüntette szakhatósági eljárását. Az indoklás szerint: „Megállapítottam, hogy hatóságom, mint szakhatóság a megkeresés szerinti ügyben nem rendelkezik hatáskörrel, tekintettel arra, hogy tárgyi munka sem m emléki érdeket, sem nyilvántartott régészeti lel helyet nem érint. A fentiek miatt a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 45/A § (3) bekezdése alapján döntöttem a szakhatósági eljárásom megszüntetésér l. Tájékoztatásul felhívom a figyelmet, hogy a kulturális örökség védelmér l szóló 2001. évi LXTV. törvény (továbbiakban Kötv.) 24. §a alapján, amennyiben a földmunkák során régészeti lelet vagy emlék kerül el , a régészeti örökség védelme érdekében err l a területileg illetékes megyei hatókör városi múzeumnak (Kecskeméti Katona József Múzeum, 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1., tel: (76) 481-122) bejelentést kell tenni a munkálatok felfüggesztésével egyidej leg, a talált leleteket a felel s rzés szabályai szerint meg rizve, lehet séget biztosítva a munkálatokkal érintett terület átvizsgálására, illet leg az esetlegesen el kerül régészeti jelenségek feltárására. A bejelentési kötelezettség elmulasztása a Kötv. 82. § (2) bekezdése alapján örökségvédelmi bírság kiszabását vonja maga után. A jogorvoslat módjáról a Ket. 44. § (9) bekezdése rendelkezik.” Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyz je 533-18/2014. számú végzésében hatáskör hiányában ugyancsak megszüntette szakhatósági eljárását. Az indoklás szerint : „Varga László (6100 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1.) által benyújtott kérelem alapján, a Kecskemét, külterület 0311/53 hrsz-ú ingatlanon, baromfinevel telepre vonatkozó el zetes vizsgálati eljárásban, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség (a továbbiakban: Felügyel ség) szakhatósági állásfoglalásomat kérte a 102382-1-5/2014. számú megkeresésében. A szakhatósági megkeresést és annak mellékleteit megvizsgálva, az alábbiakat állapítottam meg. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló többször módosított 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 44. § (1) bekezdése értelmében a szakhatóság olyan szakkérdésben ad ki állásfoglalást, amelynek megítélése hatósági ügyként a hatáskörébe tartozik, ennek hiányában törvény vagy kormányrendelet annak vizsgálatát szakhatósági ügyként a hatáskörébe utalja. A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet {a továbbiakban: Korm. rendelet} 33. § (1) bekezdése, valamint az 5. melléklet 7. sora alapján a Kormány a Felügyel ség el zetes vizsgálati eljárásában, els fokon a települési önkormányzat jegyz jét szakhatóságként jelöli ki a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjed szakkérdésekben. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének a környezetvédelem helyi szabályairól szóló 8/2002. (II. 11.) önkormányzati rendelete 6. §-a tételesen felsorolja a helyi jelent ség védett természeti területeket, és értékeket. A megkeresést és a csatolt dokumentációkat megvizsgáltam, és megállapítottam, hogy a jelen szakhatósági megkeresés tárgyát képez Kecskemét, külterület 0311/53 hrsz-ú ingatlan nem érint helyi jelent ség természetvédelmi területet. A fentiek alapján, a tárgyi megkeresés tekintetében hatáskörrel nem rendelkezem, így a Ket: 45/A § (3) bekezdése alapján a rendelkez részben a szakhatósági eljárás megszüntetésér l döntöttem. Végzésem a Ket. 45/A § (3) bekezdésén, 71. § (1) és 72. § (2) bekezdésében foglaltakon alapszik. A végzésem elleni önálló jogorvoslatot a Ket. 44. § (9) bekezdése alapján zártam ki, s e jogszabályi helyre hivatkozással adtam tájékoztatást a jogorvoslati lehet ségr l. Az eljárási cselekmény kapcsán eljárási költség nem merült fel, ezért annak megállapításáról és viselésér l nem rendelkeztem.”
6 A benyújtott el zetes vizsgálati dokumentáció alapján felügyel ségünk a következ ket állapította meg. Tervezett beruházás: A beruházás keretében egyidej leg 33056 baromfi broiler (182 számosállat) mélyalmos tartására alkalmas létesítmény kerül kialakításra, a tartástechnológiának megfelel en több (évente hat) turnusban. Az ingatlan területén meglév régi épületek elbontásra kerülnek, helyettük a korszer tartástechnológiának megfelel állattartó épületek épülnek. A tervezési területen 3+1 ól kerül kialakításra, a hozzá tartozó, szükséges kiszolgáló egységekkel (410 m3-es almos trágyatároló, baromfitetem h - és éget kisberendezés, tároló épület, szolgálati lakás). Az állattartó telepen 2-3 f t kívánnak foglalkoztatni. A vízellátás saját kutas vízellátó rendszerr l történik, a keletkez kommunális szennyvizet zártan gy jtik, majd elszállítják. A hat ciklus alatt keletkez trágya mennyiségét tárolni képes vasbeton almos trágyatárolóból (410 m3) a trágyát term földre helyezik ki. Földtani közeg: Az építkezés során a földtani közegre a munkaárkok mélyítésével kapcsolatos talaj kitermelés, annak más területen történ elhelyezése, ill. a munkagépek taposó hatása gyakorolhat hatást. Az építési munkálatok során a talaj szerkezet megváltozhat, egyes rétegei összekeverednek, a változás azonban csak lokális jelleg . A földtani közeg min sége szempontjából az építési munkák során kockázatos anyag talajba történ bevezetésére nem kerül sor. Normál esetben nem következhet be talajszennyezés, havária (munkagépek meghibásodása) esetén történhet üzemanyag, hidraulikaolaj csepegés, elfolyás. Ebben az esetben azonnal beavatkoznak, a szennyez dés felitatásával, a szennyezett talaj haladéktalan felszedésével, ill. azok veszélyes hulladékként való elszállításával akadályozzák meg az esetlegesen kiömlött anyag szétterjedését. A hatás lokális, a károsodás gyors beavatkozással megakadályozható. Az ingatlan burkolt felületei, ill. a vasbetonból készült almos trágyatároló által biztosítható, hogy a földtani közegbe szennyez dés ne kerülhessen. Az almos trágyát, a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, tápanyagpótlás biztosítása érdekében, term földön helyezik el. A leírt hatások számba vétele alapján megállapítható, hogy sem az építési munkák, sem pedig a telephelyi tevékenység nem gyakorolnak jelent s mérték kedvez tlen hatást sem a földtani közeg fizikai-, sem pedig kémiai állapotára. Környezetvédelmi szempontból tartós, vissza nem fordítható fizikai-, ill. kémiai károsodás nem következik be a földtani közegben. Hulladékgazdálkodás: A jelenlegi telepen elbontásra kijelölt építmények találhatóak. A meglév épületek bontása, az állattartó épületek és a hozzájuk kapcsolódó létesítmények építése során vegyes építési-bontási hulladékok, beton törmelékek, fa-, fémhulladékok, ásványi eredet épít anyag hulladékok és vegyes települési hulladékok keletkeznek. A létesítési munkálatok során kitermel földmennyiség, kitermelt talaj az ingatlanon feltöltésként hasznosításra kerül. A meglév épületek bontása, ill. újak építése során keletkez építési hulladékot engedéllyel rendelkez hulladék átvev vel szállíttatják el. Az építkezés és üzemelés során keletkez hulladékok környezetvédelmi szempontból megfelel gy jtésér l és elszállításáról gondoskodnak. Leveg védelem: A tervezési terület Kecskemét-Talfája összefügg lakott területét l ÉK-re, mintegy 2,5 km-re, Katonatelep határához közelebb helyezkedik el. Az építkezés el re láthatóan 6–7 hónapot vesz igénybe napi 8-10 órás munkaid vel számolva. Az épít anyagok beszállítását várhatóan napi 50 db tehergépjárm vel végzik. A tervezett építési munkálatok porszennyez hatása kismérték és rövid ideig érzékelhet , a tevékenység közvetlen hatásterülete a tervezési területen belül marad. A várható porszennyez hatás szükség szerint csökkenthet a szállítási útvonalak locsolásával, tisztán tartásával, a földmunkák gyors és szakszer végzésével, letakarások és vízpermet alkalmazásával. A szállítójárm vek és munkagépek, mint vonalforrások légszennyez anyagainak (kipufogógázainak) hatástávolsága az utak tengelye mentén mindkét oldalon várhatóan néhány méter lesz, és a hatás nem lesz számottev . A takarmányt silóban tárolják. A tranzittartály töltése pneumatikusan történik, amely m velet gyors és kiporzás mentes, zárt rendszerben biztosított. A baromfitartó épületek f tését 1 db 55 kW teljesítmény bálakazánnal, valamint gázsugárzókkal tervezik megoldani, míg a szociális melegvíz el állítása elektromos vízmelegít vel történik. A leveg védelmi terjedésszámítás alapján megállapításra került, hogy a tervezett kazán m ködése során a pontforrás légszennyez anyagainak hatástávolsága (közvetlen hatásterülete) az ólak geometriai középpontja köré rajzolt kisebb, mint 80 méter sugarú kör. A telephelyen bejelentés köteles pontforrást nem létesítenek. A baromfinevel épületek szell ztetésére klímakomputer által vezérelt szell zési rendszer beépítését tervezik. Az almos trágyatárolót fedett kialakításúra tervezik. Ezáltal a trágya érésére jellemz b zképz dés a legkisebb mértékben zavarja majd a környezetet. Zajvédelem: A telephely közvetlen környezetében mez gazdasági m velés , valamint gyep- és erd területek találhatóak. A legközelebbi védend tanyaépületek a telep határától K-i irányban kb. 130 m-re a 0311/12 hrsz. alatti, Ny-i irányban kb. 140-150 m-re a 0268/9 hrsz. alatti, és a 0268/12 hrsz. alatti ingatlanokon helyezkednek el. A telep megközelítése a 0271 hrsz.-ú útról közvetlen leágazással lehetséges.
7
Az építkezés várhatóan legnagyobb zajjal járó része a betonozás és az ólak alapjainak kialakítása, mely munkálatokat csak nappali id szakban végeznek. Zajkibocsátással járó tevékenységek: takarmánysiló feltöltés, ventillátorok m ködése (éjjel-nappal), áruszállítás. A tervezett állattartó telep üzemeltetése során a védend létesítményeknél a zajterhelési határértékek biztonsággal teljesülnek. Táj- és természetvédelem: A tevékenységgel érintett Kecskemét-Talfája, 0311/53 hrsz. alatti ingatlan nem érint országos jelent ség védett természeti területet, Natura 2000 területet. A tevékenységnek kedvez tlen természetvédelmi és tájképi hatása várhatóan nem lesz. A benyújtott el zetes vizsgálati dokumentáció alapján felügyel ségünk megállapította, hogy az a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti tartalmi és formai feltételeknek megfelel, továbbá, hogy a tervezett tevékenység nem okoz jelent s környezeti hatást, így hatásvizsgálati dokumentáció benyújtása nem szükséges. A felügyel ség a határozat rendelkez részében, mivel nem feltételezhet jelent s környezeti hatás és a tevékenység a R. 2. számú mellékletének hatálya alá sem tartozik, tájékoztatta a kérelmez t, hogy a R. 5. § (2) bekezdés ac) pontja alapján, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 66. § (1) bekezdés e) pontja szerint a tervezett tevékenység milyen egyéb engedély birtokában kezdhet meg. A fellebbezési jogot a Ket. 98. § (1) bekezdése és 99. § (1) bekezdése alapján biztosítottam. A fellebbezést a Ket. 102. § (1) bekezdése alapján annál a hatóságnál kell el terjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. A felügyel ség jelen határozatot a környezet védelmér l szóló 1995. évi LIII. törvény 71. § (3) bekezdése értelében – joger re emelkedésre tekintet nélkül hivatalában, honlapján és a központi rendszeren (www.magyarország.hu) – nyilvánosan közzéteszi. Az ügyintézési határid lejártának napja: 2015. február 6. A Felügyel ség a R. 5. § (6) bekezdése alapján ezen döntését megküldi az eljárásban érintett, hatásterületen lév Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Jegyz jének, aki – jelen határozat megküldését l számított 8. napon – gondoskodik annak közzétételér l, továbbá a közzétételt követ 5 napon belül tájékoztatja felügyel ségünket a közzététel id pontjáról, helyér l, a betekintési lehet ség módjáról. Az igazgatási szolgáltatási díj mértékét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet (továbbiakban KvVM rendelet) 1. melléklet I.49. pontja alapján határoztam meg. A postaköltséget a KvVM rendelet 6. § d) pontjára figyelemmel az illetékekr l szóló 1990. évi XCIII. törvény 73/A § (1) bekezdése alapján állapítottam meg. A jogorvoslati eljárás díját a KvVM rendelet 2. § (4)-(10) bekezdése alapján állapítottam meg. A Felügyel ség hatáskörét a R. 3. § (1) bekezdése, illetékességét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 1. számú melléklete állapítja meg. Szeged, 2015. február 3. Némethy Tímea igazgató megbízásából: Dr. Mader Balázs s. k. hatósági engedélyezési irodavezet Kapják: 1. Varga László 6100 Kiskunfélegyháza, Sas u. 1. tv. 2. Czank József 6724 Szeged, Cs u. 6/B tv. 3. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12. HKP 4. Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Jegyz je 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. tv. 5. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. tájékoztatásul HKP 6. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 6001 Kecskemét, Pf.: 112. HKP
8 7.
Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály 6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. HKP 8. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága 6001 Kecskemét, Pf.: 130. HKP 9. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Járási Földhivatala 6001 Kecskemét, Pf.: 90. HKP 10. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Növény és Talajvédelmi Igazgatósága 6001 Kecskemét, Pf.: 171. HKP 11. ATI-KTF Hatósági Nyilvántartás 12. Irattár