ÁLLAMSZERVEZETI PROBLÉMÁK – FEJLESZTÉSI JAVASLATOK Sárközy Tamás
Vezetői összefoglaló A tanulmány öt pontban fölsorolja a jelenlegi állapot fő ellentmondásait, bemutatja az államreform alapjául szolgáló államfelfogás jellemzőit és az államszervezet fejlesztésének céljait, javaslatokat tesz az államszervezet kormányon kívüli részeinek átalakítására, valamint a kormányzati szervezetrendszer felépítésének alapirányaira. A jelenlegi állami működés alapellentmondása, hogy az állam ugyan biztosítja a jogállamiságot, de működése nem hatékony és nem eredményes; egyszerre pazarló és forráshiánnyal küzd; a központi államszervezet kb. 20–25%-kal nagyobb, mint ami az OECDadatok szerint indokolt lenne, a központi közigazgatásban a szakmai színvonal esik; a növekedés a közszférán belül csak a közhatalmi szervezetre jellemző, a közintézményi szféra mennyiségben–minőségben gyengül; állandósult koordinációs zavarok észlelhetők; a területi államreform végrehajtása huzamosabb ideje késik; az állami vagyongazdálkodás felaprózott, nem alakult ki a modern államkincstári rendszer; az államműködésben megbomlott a politikai és a menedzseri elem egyensúlya, a Kormány és a civil, illetve érdekképviseleti szféra partneri együttműködése még csak kezdetlegesen működik. Az államreform érdekében középutas (kevert) államfelfogásból kellene kiindulni: nincs szükség sem tekintélyelvű, paternalista, sem passzív, ordoliberális államra, az aktív, erős állam koncepciója összeegyeztethető a kicsi és olcsó állam koncepciójával; nem a dél-európai populáris média-marketingpolitizálási kormányzati utat, hanem a kiegyensúlyozott skandináv kormányzati modellt célszerű követni; a modern kormányzás a civil szférával partneri viszonyt kiépítő, nyitott és átlátható, érdekegyeztetésre–konfliktusfeloldásra törekvő többrétegű kormányzás, amely államhatalmi ellensúlyok rendszerében folyik. Az új államszervezet alapja a hatékony jogállamiság (minőség-menedzsment, követelményrendszer, teljesítménymérés, költségtakarékosság); az átalakítás első lépcsője a rendteremtés (egységes szervezetrendszer); melyet a modernizáció követ (az eddiginél jóval kisebb, de hatékonyabb szervezet, az intézményes decentralizáció és dereguláció; az ún. konszenzusos demokrácia modelljére épülve az államszervezet politikai kiegyensúlyozása, melynek eredményeként a jövőre irányított stabilitás alakul ki; a nemzeti érdekek érvényesítése érdekében eurokonform kormányzás.
11
I. A jelenlegi állapot fő ellentmondásai 1. A jelenlegi állami működés alapellentmondása, hogy fejlett jogállami szervezet épült ki, az állam biztosítja a jogállamiságot, de működése ezen túl nem hatékony és nem eredményes. 2. A túl nagy, túltagolt, túlcentralizált, túl tradicionális, túlterhelt, túl nehézkes, a környezeti változásokra túl későn reagáló, egyszerre pazarló és forráshiánnyal küzdő szervezetrendszer a) nehezíti az uniós tagságunkból származó előnyök kihasználását; b) túlköltekezésre, illetve állandósult és egyre mélyülő államháztartási nehézségekre vezet; c) túladóztat, túlszabályoz, túlzott adminisztratív terheket ró a vállalkozókra, és ezzel rontja a magyar gazdaság versenyképességét (deregulációs deficit); d) nem képes színvonalas közszolgáltatásokra, e) az elektronikus közigazgatás bevezetése túl lassú. 3. A központi államszervezet kb. 20–25%-kal nagyobb, mint amit az OECD-adatok szerint az ország mérete, GDP-je, illetve a lakosság száma nemzetközi összehasonlításban indokolttá tesz. A növekedés – ciklikusan – a rendszerváltozás utáni 15 évet általánosan jellemzi, és az államhatalom szinte minden ágára jellemző – tehát az Országgyűlésre, az államfői apparátusra, az Alkotmánybíróságra, a területi (települési) önkormányzatokra stb. Így irányadó ez a növekedés a kormányzati szervezetrendszerre is, bár a rendszerváltozással megszűnő feladatok (tulajdonosi igazgatás) volumene egyértelműen meghaladta az új feladatokat (piacszabályozás, megnövekedett hatósági feladatok). Általános tapasztalat szerint a központi közigazgatásban a szakmai színvonal esik, nincs megfelelő követelményrendszer, minőségmenedzsment, költségérzékenység. 4. Jelentős ellentmondás, hogy a növekedés a közszférán belül csak a közhatalmi szervezetre jellemző, a közintézményi szféra mennyiségben–minőségben gyengül, és ez utóbbi rontja a társadalmi közérzetet (az állam mint „tékozló koldus”szindróma). 5. A nemzetstratégia kialakítása és megvalósítása alacsony színvonalú, részstratégiák érvényesülnek, a végrehajtás is szétesik. Állandósult koordinációs zavarok észlelhetők az államon belül. A kormányzati szervezetrendszerben bizonytalan irányítási, illetve felügyeleti viszonyok a jellemzőek, a szervek jelentős részének jogállása bizonytalan. Túlszabályozás, túlzott adminisztratív terhek, túlbürokratizálás a jellemző. A klasszikus minisztériumi rendszer kívülről-belülről kezd felbomlani, túl sok a kormányhivatal-minisztériumi hivatal, amelyek egyben az állandósult változás állapotában is vannak. Kaotikus a kormányzat területi szerveinek helyzete és ez nem segíti elő a regionális (önkormányzati-helyi közigazgatási) államreformot. 6. A területi államreform végrehajtása huzamosabb ideje késik, túl sok a helyi önkormányzat, a kistérségi rendszer bevezetése ellentmondásos, a megyék hatáskörileg kiüresedtek, a régiókialakítás túl lassú. 7. Nincs megfelelően kiépítve az állam vagyonjogi oldala, a költségvetési gazdálkodás rendje felbomlott, rendszeressé vált a közfeladatok államháztartáson kívülre vitele kereskedelmi formákba bújtatva (köztestület–közalapítvány–közhasznú társaság infláció és egyben
12
devalváció). Az állami vagyongazdálkodás felaprózott, nem alakult ki a modern államkincstári rendszer. 8. Az államműködésben megbomlott a politikai és a menedzseri elem egyensúlya, a túlpolitizálás (túlzott politikai patronálás stb.) deformálja az államszervezetet, elbizonytalanítja a közigazgatást, amelynek teljesítőképesség nem megfelelő. A túlpolitizálás egyben 1997-től végletekig kiélezett konfliktuspolitizálással párosul, amely ellehetetleníti a szakmailag megalapozott kormányzást. 9. A civil szféra is deformált, nem tud kialakulni korszerű mezoszféra, a Kormány és a civil, illetve érdekképviseleti szféra partneri együttműködése még csak kezdetlegesen működik.
II. Az államreform alapjául szolgáló államfelfogás 1. A jövőre nézve szerintem középutas (kevert) államfelfogásból kellene kiindulni, nevezetesen a) egyfelől nincs szükségünk tekintélyelvű, paternalista, a civil kezdeményezőkészségetönfelelősséget elmosó, osztogató–büntető–gondoskodó, mindenbe beavatkozó államra (mintegy a totális, diktatórikus, ugyanakkor koraszülött szocialista jóléti állam folytatójára), b) másfelől a szocialista múlt, a rendszerváltozás átmeneti folyamata után nem lehetséges a passzív, az ordoliberális „éjjeliőr állam” felfogás megvalósítása sem Magyarországon. „Mérsékelt” államra van szükségünk. A polgári társadalomban elsődleges a magántulajdonú gazdaság és az autonóm civil szféra kettőssége, de szubszidiárius jelleggel fontos kiegészítő szerepet tölt az aktív, esélyteremtő, a társadalom szociális kohézióját érdekegyeztetési folyamatokban erősítő, a magángazdaság működését befolyásoló, „fejlesztő-szolgáltató” állam. 2. Az aktív, erős állam koncepciója összeegyeztethető a kicsi és olcsó állam koncepciójával. A kisebb állam, az olcsóbb állam nem öncél, de a gigantomán, pazarló, álfeladatokat ellátó, költekező állam valójában nem erős, nem elég hatékony. Az erős állam legyen decentralizált, és ne legyen túlszabályozott. 3. Alapvetően nem a dél-európai populáris média-marketingpolitizálási kormányzati utat, hanem a kiegyensúlyozott skandináv kormányzati modellt célszerű követnünk. 4. A modern kormányzás – európai standard szerint – civil szférával partneri viszonyt kiépítő, nyitott és átlátható, érdekegyeztetésre-konfliktusfeloldásra törekvő többrétegű kormányzás. Ezt kell Magyarországon is megvalósítani, ehhez viszont ki kell építeni a partneri kormányzás szervezetrendszerét (Gazdaság és Társadalompolitikai Tanács, Tripertit érdekegyeztető tanácsok stb.). 5. A modern kormányzás államhatalmi ellensúlyok rendszerében folyik (cheks and ballances). Ilyen ellensúlyokat nemcsak a tradicionális államhatalmi ágak képezik, hanem olyan modern ellensúlyok is kialakultak, mint az alkotmánybíróság, az ombudsmanok, a települési–területi önkormányzatok, a médiahatalom állami szervei, a Számvevőszék, a jegybank, a versenyhatóság. Ugyanakkor az államszervezet egységes egész, a természetszerű ütközések 13
mellett a Kormány és az ellensúlyok viszonyában a kétoldalú együttműködésnek kell dominálnia. Természetesen az államszervezeti ellensúlyok nem növelhetők korlátlanul (a „demokratikus düh” is diszfunkció), mert eltúlzásuk csökkenti az állam hatékonyságát.
III. Az államszervezet fejlesztésének céljai 1. Az alap a hatékony jogállamiság. Nem nulláról indulunk, nem teljesen új államszervezetet kell kiépíteni. Az alapvetően 1989–1991 között kialakult jogállami intézményrendszert a konszenzusos demokrácia elvei alapján meg kell szilárdítani, de torzulásait, belső ellentmondásait ki kell szűrni. Minőségi kormányzással hatékony, eredményes, a fejlettkonszolidált demokrácia és a társadalom belső szociális kohéziójának tényleges megvalósítására (középosztály megerősítése, lemaradottak felzárkóztatása stb.) képes jogállamot kell kiépítenünk. A minőség-menedzsment, követelményrendszer, teljesítménymérés, költségtakarékosság legyen általános jellemzője az államigazgatásnak. 2. Az államszervezet átalakításának első lépcsője a rendteremtés. Intézményi szempontból végleg le kell zárni a rendszerváltozás átmeneti szakaszát. A túlzások megszüntetésével nem egyszerűen jogállamot, hanem hatékony jogállamot kell megvalósítani. Ehhez törvényi alapon meg kell szüntetni az állam saját „szürkegazdaságát”, közfeladatok torz álprivatizációját, vissza kell állítani a költségvetési gazdálkodás tekintélyét, de egyben a költségvetési gazdálkodást modernizálni is kell. Az állam szervezetrendszere legyen egységes, amelyben a) világos jogállású szervezetek, b) egyértelműen szabályozott vertikális és horizontális viszonyai állnak fenn. Normatív eszközökkel is meg kell akadályozni a kormányzati szervezetrendszer politikai deformálódását, és ehhez kapcsolódóan erkölcsi erodálását. Intézményes fékeket kell beépíteni az államszervezetbe az öncélú növekedés meggátlására. 3. Rendteremtés után modernizáció. Az eddiginél jóval kisebb, de egységesebb és hatékonyabb állami szervezetre van szükség, amely megfelel a „governmentről a governance-ra való átmenet” nemzetközi tendenciájának, többszintű stratégiai kormányzást valósít meg, átlátható, nyitott és ellenőrizhető, a környezethez rugalmasan alkalmazkodni képes, a civil szférával (érdekképviseletekkel) partneri együttműködésben működik, biztosítja a társadalmi konfliktusfeloldást és kockázatkezelést. A modernizációhoz hozzátartozik az intézményes decentralizáció és dereguláció, az információs forradalom eredményeinek beépítése a kormányzásba (E-Government) a lakosságközeli szolgáltató közigazgatás erősítése, képesség több és színvonalasabb közszolgáltatások nyújtására. 4. A jövőre irányított stabilitás. Olyan kormányzat szervezetrendszert kell kiépíteni, amelyben a kereszténydemokrata, a szociáldemokrata és a liberális értékrend alapelemei egyaránt megtalálhatók, amely az ún. konszenzusos demokrácia politikai modelljére épülve – nyilván a politikai váltógazdálkodáshoz igazodó eltérésekkel, súlypont-átalakításokkal, de – egyaránt megfelel egy mérsékelt és toleráns balközép, illetve jobbközép kormányzatnak. Az államszervezet politikai kiegyensúlyozása eredményeként elkerülhető a kormányzati szervezetrendszer négyévenkénti rángatózása, visszaállítható a közszolgálatban dolgozók biztonságérzete. A modernizáció befejezése után kialakult államszervezetet tehát stabilizálni kell. 5. Eurokonform kormányzás. A környezeti változásokhoz (globalizáció, információs társadalom) aktívan alkalmazkodni képes, az államfunkciók átalakulását (pl. hagyományos honvédelem helyett terrorelhárítás, válságkezelés, szervezett nemzetközi bűnözés elleni harc) 14
figyelembevevő, a kormányzati feladatok komplexitásához alkalmazkodó, az EU kormányzati rendszerébe a nemzeti érdekek érvényesítése érdekében aktívan bekapcsolódni képes kormányzati szervezetrendszert kell kialakítanunk, amely alkalmas a környezeti változásokra való szervezett és gyors reagálásokra. A magyar államszervezetnek meg kell felelnie az európai közigazgatási térrel szemben felállított, a 2001-es European governance-ról szóló fehér könyvben kifejtett követelményrendszernek.
IV. Az államszervezet kormányon kívüli részének átalakítása 1. Országgyűlés Az Országgyűlés változatlanul töltse be a törvényhozó hatalom, illetve demokratikus pártpolitikai ellenőrző funkcióját. A jelenleginél jóval kevesebb képviselőből álló és jóval olcsóbban működő parlamentre van szükség. A magyar adottságok közt nincs szükség kétkamarás Országgyűlésre. Az Országgyűlés ne lásson el operatív állami funkciókat (ne legyenek közalapítványai, társaságai). Ugyanakkor a kormány civil partnerszervezetét a Gazdaság- és Társadalompolitikai Tanácsot (jelenlegi Gazdasági és Szociális Tanács) az Országgyűlésnél kellene „bekötni” az államszervezetbe. 2. Köztársasági elnök A köztársasági elnök maradjon „puszta” államfő, nem része a végrehajtó hatalomnak. Ugyanakkor, mint a nemzet egységét szimbolizáló, „bizalmi” államszervnek hatásköre kis mértékben bővítendő, pl. a kormánytól független államszervek többségét a köztársasági elnöknél lehetne behelyezni az államszervezetbe (pl. ORTT, MNB stb.). Ettől még nem térünk át a prezidenciális rendszerre, parlamentáris rendszer maradunk. 3. Alkotmánybíróság Hatásköre szűkítendő (pl. önkormányzati rendeletek alkotmánybírósági kontrolljára nincs szükség), hogy érdemi feladatait jobban tudja ellátni. A még hiányzó szabályozatlanságai (pl. eljárási szabályok hiánya) pótolandó. 4. Állampolgári jogok országgyűlési biztosai (ombudsmani intézmény) Az ombudsman maradjon parlamenti intézmény – közigazgatási, önkormányzati jogvédő biztosokra nincs szükség. A szakombudsmanok száma nem bővítendő, ahol van szakombudsman, párhuzamos közigazgatási szervre nincs szükség (pl. kisebbségi ombudsman – egyenlő bánásmód hivatala). Az adatvédelmi biztos hatósági jogkört ne gyakorolhasson – az elavult adatvédelmi törvényt nem lehet alkotmánytörvényként kezelni, nem gátolhatja a korszerű közszolgáltatásokhoz szükséges elektronikus közigazgatás kialakítását. 5. Állami Számvevőszék A Számvevőszék függetlensége biztosított, hatásköre az utóbbi években megfelelően bővült. Ugyanakkor a jelenlegi költségvetési tervezés esetlegessége, az államháztartási törvény 15
elavultsága és áttekinthetetlenné válása következtében nem tudja teljes körűen auditálni a Kormány zárszámadását, ezért új államszámviteli törvényre van szükség. 6. Bírói szervezetrendszer A Kormánytól való függetlensége az európai átlagnál jóval jobban biztosított (Országos Igazságszolgáltatási Tanács irányította igazgatás), ugyanakkor a hatékonyságra és a kevésbé bürokratikus működésre e körben is törekedni kellene. (Pl. öt táblabíróság sok, feltehetően három is elég lenne.) A Legfelsőbb Bíróság erőteljesebben biztosítsa a bírói ítélkezés egységét és támogassa azon törvényhozói törekvéseket, hogy a bíróságok működése gyorsabbá váljon. 7. Ügyészi szervezet Belehelyezkedése az államszervezetbe túlzottan a szocialista hagyományokhoz kötött. Dönteni kellene az alábbi alapalternatívák között a) ügyészség lényegében csak bűnüldöző szerv legyen (többségi európai megoldás), vagy civil feladatai is legyenek (pl. törvényességi felügyelet civil szervezetek felett), de ez esetben a párhuzamos közigazgatási szervek leépítendők, b) államszervezeti ellensúlyként közvetlenül az Országgyűléshez kötődjön (a jelenlegi helyzet) vagy a Kormány irányítása alá kerüljön speciális törvényi biztosítékok mellett (többségi európai megoldás). 8. „Médiahatalom” A jelenlegi szervezeti helyzet kaotikus, a kialakult szervezeti megoldások túlpolitizáltak, túlbonyolítottak, nem hatékonyak és költségesek. A sajtóigazgatás a Kormánynál maradt, az elektronikus médiák a Kormánytól teljesen független, zavaros jogállású ORTT-hez kerültek. A közszolgálati elektronikus médiumok kétfedelű rendszere (közalapítványok + egyszemélyes részvénytársaságok) nem megfelelően működik. A médiatörvény átfogó módosításával jóval egyszerűbb, a kereskedelmi médiumok hatékony törvényességi felügyeletét és a közszolgálati médiumok közszolgálati jellegét ténylegesen biztosító szervezeti és finanszírozási megoldás alakítandó ki (erre külön anyagot készítenek). 9. Települési–területi önkormányzati hatalom A „helyi állam” működése átfogóan modernizálandó – a széttagolt önkormányzati rendszer nem tartható fenn. Ez az ún. területi államreform – a regionális és kistérségi közigazgatás kialakítása (erre külön anyagot készítenek). 10. Jegybank (monetáris hatalom) Az MNB-ről szóló törvény a jegybank Kormánytól való függetlenségét megfelelően biztosítja, kisebb finomításokra van csak szükség. 11. Versenyhivatal A Versenyhivatal európai rendszerbe való beilleszkedése és a Kormánytól való függetlenségének biztosítása a versenytörvény megfelelő módosításával lényegében megtörtént, kisebb finomításokat kell csak végrehajtani. 16
Az államszervezet előző pontokban foglalt átalakításához alkotmánymódosításra, illetve kétharmados törvények egész sorának módosítása szükséges. A IV. fejezetben foglalt átalakítás ezért átfogó politikai-társadalmi konszenzust igényel.
V. A kormányzati szervezetrendszer felépítésének alapirányai 1. Magyarországon nincs szükség (alkotmányos lehetőség) „prezidenciális” kormányzásra. A kormányzati szervezetrendszer élén a Kormány, mint sajátos közjogi jogalany testület áll, és ezt a testületet vezeti az igen széles jogkörrel felruházott miniszterelnök. A Kormány elsősorban minisztériumokat vezető miniszterekből álló testület legyen, a tárca nélküli miniszter, illetve a kormánybiztos kivételes intézményként funkcionáljon, kormánymegbízottra, kormány-meghatalmazottra pedig nincs szükség, 2. Gyors operatív reagálásokra képes kormány-kabinetrendszert kell kialakítani. (Négy kabinet: nemzetbiztonsági, gazdaságpolitikai, vidékfejlesztési, társadalompolitikai – a felesleges kormánybizottságokat-tanácsokat le kell építeni.) 3. A Miniszterelnöki Hivatal megtisztítása és rendeltetésszerű működésének biztosítása a hatékony kormányzati szervezetrendszer egyik kulcskérdése. A MeH nem minisztérium, és ezért nem is úgy építendő fel, mint egy minisztérium. A MeH egyszerre az egész Kormány és a miniszterelnök komplex hivatali munkaszervezete, valamint egyszerre a kormányzati közpolitikai tevékenység és a központi közigazgatás irányításának intézménye. A MeH-ben ezért szakágazati feladatok, „alhivatalok” nem lehetnek (nem darabolódhat fel politikai államtitkárok között), és a MeH túlpolitizáltsága is megszüntetendő. Ugyanakkor a kormányzati szervezeti és tartalmi reform végrehajtását, az Európai Unióval kapcsolatos belső kormányzati koordinációt, valamint a civil szférával való kormányzati kapcsolattartást a Miniszterelnöki Hivatalba kell koncentrálni. 4. A miniszter kormánytagként a minisztérium egységes politikai és szakmai vezetője. A miniszter alapfeladata az összkormányzati stratégia és szemléletmód érvényesítése a tárcánál, és csak másodlagos a tárcához tartozó szakágazatok-területek szempontjainak beépítse a kormányzati szervezetbe. A miniszter ne legyen ágazati érdekképviselő és költségvetési pénzkijáró-pénzelosztó. A jövőben a minisztérium alapfeladata részben a Kormány stratégiájába beilleszkedő ágazati-szakmai stratégiaalkotás (-tervezés), részben a szabályozás (szabályozás-előkészítés) legyen, amelyet megfelelő információáramlás biztosítása útján egyfelől nemzetközi kapcsolatrendszerben (EU, globalizáció hatásai), másfelől a civil szervezetekkel-érdekképviseletekkel való folyamatos együttműködés keretében kell a tárcának teljesítenie. A minisztériumok a) hatósági, b) intézményirányító, c) támogatáselosztó tevékenysége radikálisan leépítendő, erre más szervezeti formák a hivatottak. 5. A központi közigazgatás alapvető területi szerve a Kormány területi (megyeiből fokozatosan regionálissá váló) hivatala legyen, a minisztériumok dekoncentrált szervei jelentősen csökkentendők, a tárcák csak törvény alapján és indokolt esetekben rendelkezzenek dekoncentrált szervekkel. A központi közigazgatás területi szervezetrendszere szinkronban álljon a regionális közigazgatási, illetve az önkormányzati reformmal. 6. A nem minisztériumi formában működő kormányhivatalok csak törvény alapján maradhatnak fenn – számuk jelentősen csökkentendő, egységesítendők-megtisztítandók. (A 17
mai 50–60 szerv helyett csak kb. 25 kormányhivatal.) A kormányhivatalok egy része ún. független szabályozó hatóságként testületi vezetéssel és nagyobb önállósággal működtetendő, és új szervtípusként alakítandó ki, a kormányügynökség. 7. A jelenlegi államtitkári rendszer ellentmondásait és a vezetődömpinget fel kell számolni. Két típusú politikai államtitkárt kell rendszeresíteni, nevezetesen a miniszterelnökségi államtitkárt és a minisztériumi parlamenti államtitkárt. A helyettes államtitkárok számát maximalizálni kell, az államtitkári juttatású vezetők külön rendszere megszüntetendő. 8. A központi közigazgatás háttérintézményeit kizárólag költségvetési szervi formában lehessen létrehozni. Az állam gazdasági társasági formában csak a tartósan állami tulajdonban maradó ún. kincstári társaságokat, illetve az állam gazdasági befolyásoló szerepét megvalósítandó szervezeteket (pl. fejlesztési társaságok) működtetheti. A közhasznú társaság intézménye megszüntetendő – a privát szféra rendelkezésre álljon a nonprofit társaság, a közszférának pedig a közintézet és a közüzem újból kialakítandó formái. 9. Egyértelműen szabályozni kell a költségvetési szervek jogállását. Ki kell alakítani a költségvetési szervek típusait, és az egyes típusok eltérő költségvetési gazdálkodási szabályokkal rendelkezzenek. A két alaptípus: közhatalmi szerv–közintézmény. A közintézmény altípusai: a) közintézet, b) közüzem, c) költségvetési célalap, d) önkormányzó költségvetési szerv. A költségvetési célalapokon keresztül történjen – kiváltva a megszüntetendő közalapítványt – az állami támogatások elosztása a tág értelemben vett civil szférában (Civil Alap, Kulturális Alap, Innovációs Alap, Tudományos Kutatási Alap, Szülőföld Alap stb.). Az Alapok élén civil tagokkal rendelkező testületek álljanak. Az önkormányzó költségvetési szervek egyik formája a felsőoktatási intézmény, a másik az ún. nemzeti közintézmény legyen (az alapvető kulturális intézmények új formájaként). 10. A köztestületek infláltatását is meg kell szüntetni és részükre egységes jogállást kell biztosítani. A kormányzati munkába bevonandó két alapvető köztestületnek a Magyar Tudományos Akadémiának, illetve a Nemzeti Sportszövetséggel társult Magyar Olimpiai Bizottságnak közvetlenül a költségvetésből származó egylépcsős normatív finanszírozást kell biztosítani, és hasonló megoldás megfontolandó a művészetek terén is. 11. Az intézményes privatizáció befejezésével meg kell szüntetni az állam vállalkozói vagyonát, illetve az ezt kezelő üzleti szervezetet. Az államnak alapvagyona a kincstári vagyon, amelyet egységes államkincstári szervezetnek kell kezelnie – a kincstári vagyonból ágaztatandó el az állam gazdasági befolyást célzó vagyon. Az Államkincstárhoz tartozzon a teljes kincstári vagyon (pénzvagyon, reálvagyon, kincstári társaságok, államadósság-kezelés), a befolyásoló vagyon a Magyar Fejlesztési Bankhoz kapcsolódjon. A kormányzati szervezetrendszer szétszórt gazdálkodása, infrastruktúra-ellátása megszüntetendő, és azt a jövőben a Kormány Szolgáltatási Főigazgatósága, illetve a Magyar Államkincstár együttesen lássa el. A Magyar Államkincstár egységes szervezetrendszer legyen, élén az Államkincstári Tanáccsal. 12. A közbiztonság hatékonyabb jogállami (garanciális) minisztériumi megalapozása szükséges az Igazságügyi és Közbiztonsági Minisztérium létrehozásával. A területi államreform komplex megvalósítására alkalmas Területfejlesztési, Helyi Közigazgatási és Önkormányzati Minisztériumot kell létrehozni. Olyan gazdasági minisztériumrendszert 18
kell kialakítani, amelyben világosan elkülönülnek a költségvetési-kincstári (Pénzügyminisztérium), a gazdaságfejlesztési (Gazdaságfejlesztési Minisztérium), valamint a gazdasági infrastrukturális feladatok (Infrastrukturális Minisztérium). A gazdasági infrastrukturális (ágazati) területen önálló szabályozó hatóságként működni képes kormányhivatalok rendszere alakítandó ki (energia, építésügy, közlekedés). A vidékfejlesztést komplexen lássa el a területfejlesztési, az agrár, az infrastrukturális és a környezetvédelmi tárca. A társadalompolitikai kormányzásban meg kell szüntetni a tág értelemben vett kulturális terület kormányzati feldaraboltságát és egységes Kulturális és Oktatási Minisztérium alakítandó ki. Megszilárdítandó az integrált Szociálpolitikai és Esélyegyenlőségi Minisztérium. 13. Az előzők alapján 2006-ban először egy kb. 20%-os szervezeti csökkentést jelentő 15 tagú kormány alakítandó ki (miniszterelnök, tizenkét tárcaminiszter, két tárca nélküli miniszter). Ez a kormányzati periódus végére 11 tagú kormányra viendő le (miniszterelnök és tíz tárcaminiszter). A V. fejezetben foglaltak végrehajtásához kétharmados törvények módosítására nincs szükség.
Irodalom Ágh Attila: Demokratizálás és europaizálás. Villányi úti könyvek, Budapest, 2002. Kéri László: Hatalmi kísérletek. Helikon, Budapest, 2000. Horváth M. Tamás (szerk): A központi közigazgatás az EU-csatlakozás tükrében Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004. Kormányzati közigazgatási modernizáció esélyei és kilátásai. MEH STRATEK, Budapest, 2003. Sárközy Tamás: Államszervezetünk potenciazavarai. (A betegség okai, a beteg állapota, a gyógyulás útjai.) HVG-ORAC, Budapest, 2006. Sólyom László: A pártok és az érdekszervezetek az alkotmányban. Rejtjel, Budapest, 2004. Kormányváltások számokban. XXI. Századi Intézet, Budapest, 2003.
19
