Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Noszlop Község Önkormányzata
Községháza épületének akadálymentesítése
1 359
Tarnaméra Községi Önkormányzat
Egészségügyi komplexum utólagos akadálymentesítése Tarnamérán
7 888
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tiszasziget Községi Önkormányzat
Tiszasziget településen Bethlen utca felújítása, Béke és Szamos utcákban új út építése.
10 888
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon
"Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd." (Seneca)
15 748
Múcsony Nagyközségi Önkormányzat
Múcsony Egészségház utólagos akadálymentesítése
16 487
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Színház- és Filmmővészeti Egyetem
A test mővészete - The Body Art projekt (interdiszciplináris modell)
37 930
NYDOP-4.1.1/1-A-2f Kistelepülések szennyvízkezelése
Kisrécse Község Önkormányzata
Kisrécse szennyvízelvezetésének és -kezelésének megoldása
100 000
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KEOP-7.1.3.0/09 Ivóvízminıség-javítás
Országos Meteorológiai Szolgálat Jákó Község Önkormányzata
Magyarország kistérségi idıjárási veszélyjelzı és riasztó rendszerének kiépítése és üzemeltetése Jákó község ammónium-mentesítés megoldása
300 000 371 875
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Budapesti Történeti Múzeum
Mirıl mesélnek a romok? Az Aquincumi Múzeum múzeumpedagógiai programjai
1 000 000
KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
József Attila Középiskolai Kollégium
"Együtt, egymásért, Földünk megóvásáért. Közösségformáló kollégiumi szerepvállalással a jövı magyar társadalmának környezettudatosabb szemléletmódjáért!"
1 003 500
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Szıdliget Község Önkormányzata Barlahida Község Önkormányzata Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóság
Barlahida Község ivóvízfejlesztése Közszolgáltatás akadálymentessé tétele a Közlekedési Hatóság Regionális Igazgatóságán
KMOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága 2008. évi KMOP-val kapcsolatos kommunikációs tevéeknységeinek támogatása
1 285 000
KEOP-7.1.3.0/09 Ivóvízminıség-javítás
Szentgotthárd Város Önkormányzata
Szentgotthárd-Farkasfa településrész ivóvízminıség javítása
1 374 450
EKOP-4.1.2 Az OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatás Reform Programok Irányító Hatóság
Monitoring Bizottság 2007. évi ülések helyszíneinek, kapcsolódó szolgáltatásainak é segyéb technikai feltételeinek biztosítása - EKOP
1 500 000
ÁROP-4.1.2 Az OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Közigazgatás Reform Programok Irányító Hatósága
Monitoring Bizottság 2007. évi ülések helyszíneinek, kapcsolódó szolgáltatásainak é segyéb technikai feltételeinek biztosítása - ÁROP
1 500 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Bükkszék Község Önkormányzata
Bükkszék vízellátása az ÉRV Zrt. regionális rendszerérıl
1 500 000
Lovászpatona Község Önkormányzata
Lovászpatona Gyógyszertár komplex utólagos akadálymentesítése
1 563 193
Vashosszúfalu község Önkormányzata
Vashosszúfalui Kultúrház akadálymentesítése
1 666 680
Balatonfőzfı Város Önkormányzata Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
Egy tanév az egészségesebb jövıért
1 833 300
Balatonfőzfı Város Önkormányzata Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
Egy tanév az egészségesebb jövıért
1 833 300
Kéz a kézben. Gyermek a történelemben. "Az Egri Vár története" címő kiállításhoz kapcsolódó muzeumpedagógiai foglalkozások
2 000 000
Szıdliget község árvízvédelmi fejlesztése projekt-elıkészítés
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Heves Megyei Múzeumi Szervezet
1 104 660 1 105 000 1 124 943
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Igazgatósága
Projekt megnevezés A Szatmári Múzeum oktatási-képzési szerepének erısítése
Megítélt támogatás (Ft) 2 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok A Hajdúsági Múzeum múzeumpedagógiai tevékenységeinek fejlesztése a oktatási-képzési szerepének erısítése Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Hajdúsági Múzeum közoktatást segítve és az egész életen át tartó tanulást támogatva
2 100 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás
2 111 400
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Izsák Imre Általános Mővelıdési Központ
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Somló környéki települések ivóvízminıségének javítása
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata
Az Izsák Imre Általános Mővelıdési Központ Városi és Iskolai Könyvtár infrastruktúra-fejlesztése szolgáltatásainak hatékonyabbá tételéhez Medgyesegyháza szennyvízcsatornázásának befejezése és a szennyvíztisztító telep bıvítése
2 160 417
Darnózseli Község Önkormányzata
Darnózseli Polgármesteri Hivatal Akadálymentesítése
2 249 969
A Szabó Károly Mővelıdési Ház és Könyvtár számítástechnikai TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt Köröstarcsa Község Önkormányzata Szabó Károly Mővelıdési Ház infrastruktúrájának fejlesztése és a könyvtárhasználók felhasználói infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” és Könyvtár számítástechnikai ismeretének bıvítése TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Az oktatás-képzés szerepének erısítése a Hanság Muzeális Gyüjtemény oktatási-képzési szerepének erısítése Gyır-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága Intézményében TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
2 119 200
2 276 946 2 300 000
Mágocs Nagyközségi Önkormányzat
Mágocs Nagyközségi Önkormányzat települési könyvtárának infrastrukturális fejlesztése
2 353 500
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
"Színházi kulisszák mögött Bajor Gizivel". A dráma- és színháztörténet szerepe az oktatásban a muzeológia és színház eszközendszerén keresztül. Múzeumpedagógiai programok a színháztörténeti közgyőjteményben.
2 400 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Hibó Tamás Mővészeti Alapítvány
A Petıfi Sándor Mővelıdési Ház és Könyvtár infrastruktúra-fejlesztése
2 400 800
KERTA-ADORJÁNHÁZA- EGYHÁZASKESZİ VÍZELLÁTÓ RENDSZEREK IVÓVÍZMINİSÉG JAVÍTÁSA KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Kerta Község Önkormányzata
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Arany János utcai Óvoda teljeskörő akadálymentesítése
2 532 898
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Zalakaros Város Önkormányzata
A zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola könyvtári szolgáltatásainak fejlesztése
2 565 108
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Petıfi Sándor utcai Bölcsöde teljes körő akadálymentesítése
2 612 366
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Tatárszentgyörgy Kézség Önkormányzata
EGÉSZSÉGES IVÓVÍZ MEGTEREMTÉSE TATÁRSZENTGYÖRGYÖN
2 635 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése Ötvöskónyi Község Önkormányzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága
"Szivárvány" Óvoda Akadálymentesítése "Ilyet én is tudok festeni!" Iskolai programok a kortárs képzımővészeti győjteményben
2 713 419
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
"A mőveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék".
2 796 245
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága Göcseji Múzeum
"Itt élek Zalában" A Göcseji Múzeum helytörténeti, hon-és népismereti múzeumpedagógiai foglalkozásai, táborai, általános iskolások számára
2 900 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Települési Önkormányzat Csabrendek
A könyvtári szolgáltatások fejlesztés a csabrendeki Községi Könyvtár és Mővelıdési Házban
2 904 200
Mihályi Község Önkormányzata
Mihályi orvosi rendelı akadálymentesítése
2 923 148
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Baksa Község Önkormányzata
"Olvas a falu" A Baksai iskolai könyvtár megnyitása a lakosság felé
2 933 724
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Kiszombor Község Önkormányzata
Infrastruktúra fejlesztés a kiszombori könyvtárban
2 937 059
Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár
2 488 800
2 750 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Dombóvár Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Megítélt támogatás (Ft) Élıhelyhelyreállítás a Kis-Konda-patak völgye természetvédelmi területen a regionális jelentıségő ökológiai folyosó zavarmentes mőködése érdekében 2 958 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Kerekegyháza Város Önkormányzata
A kerekegyházi könyvtár szolgáltatásainak fejlesztése
2 992 500
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Cigánd Város Önkormányzata
A cigándi Városi Könyvtár infrastruktúra fejlesztése
2 996 600
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Nagydém Község Önkormányzata
Nagydém Községháza, Háziorvosi rendelı és Védınıi tanácsadó akadálymentesítése
2 997 558
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Nagyhalász Város Önkormányzata, Petıfi Sándor Mővelıdési Ház Tudástár Nagyhalászban és Városi Könyvtár Könyvtári szolgáltatások fejlesztése Nagyhalász Városi Könyvtárban
2 999 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Kísérleti Állomás
"Tudásdepó-Expressz" Az Ady Endre ÁMK Városi Könyvtár informatikai infrastruktúra-fejlesztése Az országos védettségő Kámoni Arborétum természeti értékeinek helyreállítása és fejlesztése
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Beremend Nagyközség Önkormányzata
"Tudásdepó-Expressz" a beremendi könyvtárban
3 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Győjtemény
Körülöttünk forog a világ? - Összefogással múltunk értékeinek megismertetéséért. A Pedagógiai és Helytörténeti Győjtemény és a kerületi általános és középiskolák együttmőködése múzeumpedagógiai foglalkozások megtartására.
3 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - Arany János Muzeális Győjtemény és Kiállítóhely
A nagykırösi Arany János Muzeális Győjtemény és Kiállítóhely múzeumpedagógiai programsorozata
3 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Solt Város Önkormányzata
Online könyvtári szolgáltatások kialakítása a Vécsey Károly Városi Könyvtárban a fogyatékkal élık figyelembevételével
3 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Deszk Község Önkormányzata
Könyvtári infrastruktúra fejlesztés Deszken
3 000 000
Geszteréd Község Önkormányzat
Geszteréd Községi Közmővelıdési és Iskolai Könyvtár Informatikai Infrastruktúra Fejlesztı Beruházás a "Tudásdepó-Expressz" Pályázat bevonásával
3 000 000
Újcsanálos község Önkormányzata
Újcsanálos Község Óvoda udvar akadálymentesítése
3 073 443
Komlóska Község Önkormányzat
Autóbuszvárók létesítése Komlóskán
3 077 750
Csesztreg Község Önkormányzata
Csesztregi fogorvosi rendelı akadálymentesítése
3 120 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése Cserénfa Község Önkormányzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Gyır-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága
Cserénfai önkormányzati épület akadálymentesítése A Soproni Múzeum Fabricius-ház szerepe a minıségi oktatás és hozzáférés biztosításában
3 120 180
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Helvécia Község Önkormányzata
Helvécia Község Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
3 159 414
Pap Község Önkormányzata
Az Egészségház épületének komplex akadálymentesítése Pap községben
3 191 000
Nyíregyházi Fıiskola
A Nyíregyházi Fıiskola Tuzson János Botanikus Kert rekonstrukciója
3 206 192
Nyíregyházi Fıiskola
A Nyíregyházi Fıiskola Tuzson János Botanikus Kert rekonstrukciója
3 206 192
Bejcgyertyános Község Önkormányzata
Bejcgyertyánosi orvosi rendelı akadálymentesítése
3 283 842
Kardos Község Önkormányzata
Kardos Község Önkormányzata meglévı Egészségház fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése
3 311 616
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Nádudvar Városi Önkormányzat
2 999 440 3 000 000
3 150 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Községi Önkormányzat Somlószılıs Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debreceni Irodalmi Múzeum Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum
Somlószılıs község orvosi rendelıjének akadálymentesítése Irodalmi szelence - játékos tanulás a Debreceni Irodalmi Múzeum győjteményében
3 400 000
Az én Medgyessym - A Medgyessy Emlékmúzeum iskolabaráttá formálása
3 400 000
Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága
Csodapatika - az alkimistáktól a természetgyógyászatig
3 400 000
Kistokaj Község Önkormányzata
Akadálymentes gyalogátkelıhely és járda építése Kistokajban
3 414 846
Veszprémvarsány Község Önkormányzata
Veszprémvarsány - Sikátor Körjegyzıség hivatalának komplex akadálymentesítése
3 438 544
A lábatlani Egészségház akadálymentesítése
3 496 505 3 500 000
Pap Község Önkormányzata
A Beregi Múzeum oktatási - képzési szerepének erısítése A Polgármesteri Hivatal épületének komplex akadálymentesítése Pap községben
Mórahalom Város Önkormányzata
AZ ÉSZAK TANASZI-SEMLYÉK VIZES ÉLİHELY REHABILITÁCIÓJA, A TÜSÖKSORI FİCSATORNA TÁJBA ILLESZTÉSÉVEL
3 519 000
Bejcgyertyános Község Önkormányzata
Bejcgyertyánosi orvosi rendelı akadálymentesítése
3 535 842
A váci Tragor Ignác Múzeum múzeumpedagógiai programsorozata
3 600 000
A Vay Ádám Múzeum oktatási - képzési szerepének erısítése
3 624 000
Domaszék Község Önkormányzata
Domaszék Község Önkormányzata 3 számú ügyfélszolgálati épületének teljeskörő akadálymentesítése alakosság közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférésének biztosítása érdekében.
3 640 100
MTA Mezıgazdasági Kutatóintézete
A történeti Brunszvik Kastélypark degradált élıhelyeinek rekonstrukciója
3 654 000
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
A "Tartsuk tisztán Kaposvárt" elnevezéső kampány megvalósítása.
3 663 000
Ostoros Község Önkormányzata
Ostoros településen egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása az önkormányzati közszolgáltatásokhoz
3 690 398
Mezıgyán Község Önkormányzat
Mezıgyán Községi Óvoda komplex akadálymentesítése
3 715 180
İrhalom Község Önkormányzata
3 785 269
Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága
Iskola és Dózsa utca közötti összekötı út felújítása Jászfelsıszentgyörgy Községi Önkormányzat Háziorvosi rendelı akadálymentesítése "Múzeumi foglalkozások mindenkinek" a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága-Ferenczy Múzeum
A szentendrei Ferenczy Múzeum múzeumpedagógiai programsorozata
3 849 375
Lábatlan Város Önkormányzata Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Tragor Ignác Múzeum TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Igazgatósága
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KEOP-7.3.1.3/09 Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Jászfelsıszentgyörgy Községi Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
3 377 532
3 517 000
3 817 241 3 849 291
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Vajszló Község Önkormányzata
Vajszlói Ivóvíztisztítási és ivóvízhalózat rekonstrukció projekt
3 876 000
Kisbajcs Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Kisbajcson
3 897 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Ócsai Tájház és Turjánház Múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztése az Ócsai Tájházban.
3 902 412
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás
3 927 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Kaposhomok Település Önkormányzata
Somló környéki települések ivóvízminıségének javítása Kaposhomok településen idısek napközi otthonának komplex akadálymentesítése
3 927 710
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Gelénes Község Önkormányzata
Gelénes Község Óvoda és Faluház főtéskorszerősítése
3 936 005
III.Béla Szakképzı Iskola és Kollégium
Fızzünk túrázzunk együtt az egészségünkért!
3 999 600
DDOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottsági ülések megrendezésének DDOP-ra jutó része
4 000 000
DAOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottsági ülések megrendezésének DAOP-ra jutó része
4 000 000
ÉMOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottsági ülések megrendezésének ÉMOP-ra jutó része
4 000 000
KDOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottsági ülések megrendezésének KDOP-ra jutó része
4 000 000
ÉAOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottsági ülések megrendezésének ÉAOP-ra jutó része
4 000 000
NYDOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottsági ülések megrendezésének NYDOP-ra jutó része
4 000 000
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Élettelen természeti értékek védelme a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén.
4 020 000
Csobád Község Önkormányzata
Közlekedési Infrastruktúrafejlesztés Csobádon
4 023 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése Patalom Község Önkormányzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága
Patalom településen a Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése Hogyan dolgozik a múzeum? Foglalkozássorozatok a Szent István Múzeum "Rendház" kiállító épületében
4 027 042
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
A tápiószelei Blaskovich Múzeum múzeumpedagógiai programsorozata Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése Tura és térségében.
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága - Blaskovich Múzeum Galgahévíz Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
4 050 000
4 100 000 4 160 000
Téradat-szolgáltatás a nem közép-magyarországi 6 statisztikai régióban az OKIR alrendszerei együttmőködésének geoportálon történı biztosítására.
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Fölmérési és Távérzékelési Intézet
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Dunaszentgyörgy Község Önkormányzata
Ivóvízminıség-javító beruházás Dunaszentgyörgy község vízmővében
4 207 500
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Mezıkövesd Város Önkormányzata
A mezıkövesdi Mezı Ferenc Általános Iskola energetikai korszerősítése
4 236 136
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Somogygeszti Község Önkormányzata
Somogygeszti orvosi rendelıjének akadálymentesítése
4 276 025
Budapest III. kerület, Óbuda - Békásmegyer Önkormányzat
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata által fenntartott Gyermekjóléti Szolgálat teljeskörő akadálymentesítése
4 302 907
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az egri Barkóczy utcai védınıi szolgálat akadálymentesítése
4 360 000
Bıcs Község Önkormányzata
Bıcs Petıfi út felújítása
4 418 946
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Répce, Rábca menti területek, vizes élıhelyek helyreállítása, vízellátása II/I. ütem (I ütem: 21+375 - 38+952)
4 452 000
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Répce, Rábca menti területek, vizes élıhelyek helyreállítása, vízellátása II/I. ütem (I ütem: 21+375 - 38+952)
4 452 000
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Répce, Rábca menti területek, vizes élıhelyek helyreállítása, vízellátása II/I. ütem (I ütem: 21+375 - 38+952)
4 452 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kocs Község Önkormányzata
Kocsi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
4 459 037
4 200 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-6.1.0/A/09 A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Keresztury Dezsı Általános Mővelıdési Központ Imrehegy Község Önkormányzata
BIO-TONE Fesztiválsorozat - Élhetı élet képben és hangban Imrehegy Orvosi rendelı akadálymentesítése
4 471 200 4 471 337
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Dég Községi Önkormányzat
A Dégi körzeti orvosi rendelı (egészségügyi alapellátást biztosító felnıtt háziorvosi rendelı) akadálymentesítése
4 491 797
Ady Endre Általános Iskola
A tényıi lakosok, kiemelten a diákok, szülık környezeti tudat- és szemléletformálása a "Tanuljunk élni, gondolkodni zöldül" rendezvénysorozat és tájbejárás sorozat keretében
4 496 688
Alsóberecki Község Önkormányzata
Buszvárók építése Alsóbereckiben
4 497 725
Deák Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
Egészséges környezetben - egészséges ember. (Hatékony tudatformálás a környezetvédelmben. A tanulókon keresztül a szülık, a falu környezeti szemléletváltoztatása.)
4 498 200
KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
Deák Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
Egészséges környezetben - egészséges ember. (Hatékony tudatformálás a környezetvédelmben. A tanulókon keresztül a szülık, a falu környezeti szemléletváltoztatása.)
4 498 200
Általános Mővelıdési Központ
Négy vándorral körbe-körbe - 12 hónap a környezetért
4 499 550
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Községi Önkormányzat Körösszakál
Orvosi rendelı felújítása Körösszakálban
4 500 000
Zámolyi orvosi és védınıi rendelık technikai feltételeinek javítása.
4 500 000
Mire tanít a bennünket körülvevı világ Tiszabecsen
4 500 000
Lovászpatona Község Önkormányzata
Lovászpatona Orvosi Rendelı komplex akadálymentesítése
4 526 643
Nógrádsáp Község Önkormányzata
Többfunkciós egészségügyi intézmény komplex akadálymentesítése Nógrádsáp településen
4 540 310
Bodrog Egyesület
Bodrog menti tájbejárás
4 590 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pap Község Önkormányzata
Pap község körjegyzıségi hivatalának komplex fejlesztése
4 590 800
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mándok Város Önkormányzata
Mándok város önkormányzati hivatalának szervezetfejlesztése
4 599 800
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
Elek Város Önkormányzata
Elek Város Polgármesteri Hivatalának Akadálymentesítése
4 604 228
Szolnoki Fıiskola
Környezeti nevelési program a Szolnoki Fıiskola Mőszaki és Mezıgazdasági Fakultás partner-középiskolái számára
4 631 670
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kunágota Községi Önkormányzat
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Algyı Nagyközség Önkormányzata
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Zámoly Község Önkormányzata KEOP-6.1.0/A/09 A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) Tiszabecs Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
4 632 934
Kaposkeresztúr Község Önkormányzata
Kunágotai orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése Biharnagybajom Kossuth utcai háziorvosi rendelı komplex akadálymentesítése Az algyıi Kastélykert utcában 2 középület energia-hatékonyságának fokozása. Kaposkeresztúr településen az orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
Zala Megyei Rendır-fıkapitányság
Zalakarosi Rendırırs ügyfélfogadó terének akadálymentesítése
4 686 990
Kisjakabfalva község Önkormányzata
Kisjakabfalva község önkormányzatának többfunkciós közösségi épületének komplex akadálymentesítése
4 710 000
Biharnagybajom Község Önkormányzata
4 633 425 4 661 966 4 670 300
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Pályázat neve Tornyosnémeti Községi Önkormányzat Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum KMOP-6.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet-Nógrádi Történeti Múzeum KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Projekt megnevezés Tornyosnémeti községben található Árpád és Gazdasor utcák korszerősítése A fenntartható életmód értékeinek és eszközeinek népszerősítése az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben A munkaerı-piaci szolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése Sellyén Iskola a múzeumban. A Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeumának múzeumpedagógiai projektje A Közép-magyarországi Operatív Program Monitoring Bizottsági üléseinek megrendezése
Megítélt támogatás (Ft) 4 733 180
4 734 090 4 790 000
4 794 180 4 800 000
A "MÚZEUM MINDENKIÉ"-Múzeumi órák, szakkörök ,tematikus és szünidei foglalkozások a Nógrádi Történeti Múzeumban 4 800 000 Takta-övcsatorna természetvédelmi rehabilitációja Kesznyéten és Tiszalúc között
Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
4 800 000
KÖZÉPKERTÉRT EGYESÜLET
Hajdúsági tájbejárás sorozat megvalósítása
4 806 000
Csitár Község Önkormányzata
Akácfa utca felújítása
4 841 333
Wosinsky Mór Megyei Múzeum
Ostoros településen egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása az önkormányzati közszolgáltatásokhoz A Simontornyai Vármúzeum múzeumpedagógiai tevékenységének fejlesztése
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
"Mikrokozmonauták": utazások a test mélyére. Orvostörténelem a biológia és a történelem keresztmetszetében
4 900 000
Lábatlan Város Önkormányzata
A lábatlani Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése - esély a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáféréshez
4 901 738
Községi Önkormányzat Szalonna
Szalonna, Ravatalozó felújítása
4 907 804
Nagynyárád Község Önkormányzata
Nagynyárádi háziorvosi rendelı komplex akadálymentesítése
4 916 064
Márianosztra Község Önkormányzat
Márianosztra község orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése
4 921 510
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Öko-fesztivál a Homokhátságon
4 939 380
Goldmark Károly Mővelıdési Központ és Szabadtéri Színház
"Zöld Napok a Goldmarkban"
4 946 760
Négy Vándor Óvoda
Zöld liget - Zöld kert - Jeles napok
4 950 000
Somogysárd Község Önkormányzat
Környezetkímélı közlekedés kialakítása kerékpártárolók kiépítésévek Somogysárd községben
4 959 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ostoros Község Önkormányzata
Fogorvosi rendelı korszerősítése Ostoroson
4 962 191
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár
A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtárának és szolgáltatási helyeinek bekapcsolása az országos könyvtárhálózatba IKT infrastruktúra fejlesztéssel
4 983 798
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Repülımőszaki Szakkönyvtár szolgáltatások, infrastruktúra fejlesztése, repüléstudományi adatbázis építése.
5 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház
A Jósa András Oktató Kórház Kállay Rudolf Orvostudományi Könyvtárának infrastuktúra fejlesztése
5 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) KEOP-6.1.0/A A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Ostoros Község Önkormányzata
4 895 680 4 900 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Nyíregyháza házhoz menı szelektív papírhulladék győjtési rendszerének fejlesztése
Gyöngyös Város Önkormányzata
Az egykori gyöngyösoroszi ércbánya hatásterületének környezeti állapotát ellenörzı GIS környezetmonitoring és lakossági tájékoztató rendszer megtervezése és kifejlesztése
5 100 000
Sárosd Nagyközség Önkormányzata
A sárosdi II. számú ovosi rendelı kiegészítı akadálymentesítése
5 124 701
Földes Nagyközség Önkormányzata
A földesi Orvosi Rendelı fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése
5 220 829
Gyöngyöstarján Község Önkormányzata
Gyöngyöstarján közvilágításfejlesztése
5 227 200
Lábatlan Város Önkormányzata
A lábatlani Gondozási Központ akadálymentesítése Élmény KÉP - Tudás TÁR Mőalkotások befogadására építı, ismeretszerzı múzeumpedagógiai foglalkozások
5 233 036
Boldva Község településközpontba vezetı két utcájának burkolatfelújítása
5 268 441
Szécsénke, Temetı út útfelújítási munkái.
5 289 536
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szigliget Község Önkormányzata
Szigligeti orvosi rendelı fejlesztése
5 328 457
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata
Ivóvíz-minıség javító beruházás Nagydorog nagyközségben
5 333 750
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Városi Képtár - Deák Győjtemény ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Boldva Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Szécsénke Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft) 5 015 000
5 250 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Iskola- és családbarát élményprogramok megvalósítása a Magyar Földrajzi Múzeumban
5 334 600
Fıvárosi Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona
Napkollektoros rendszer kiépítése használati melegvíz elıállításra
5 347 306
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Dunaszentgyörgy Község Önkormányzata
Ivóvízminıség - javító beruházás Dunaszentgyörgy község vízmővében
5 355 000
Dámóc Község Önkormányzata
A XXI. század követelményeinek megfelelı, a komfortérzet és a biztonság növelését biztosító infrastrukturális fejlesztés megvalósítása a meglévı, de a célra alkalmatlanná vált autóbuszvárók cseréjével Dámóc községben.
5 385 685
Felsıpetény Község Önkormányzata
Felsıpetényi Csokonai út fejlesztése
5 405 054
Szabadszállás Város Önkormányzata
A József Attila Közösségi Ház infrastruktúrális fejlesztése
5 406 724
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Zirc, Arborétum rekonstrukciója
5 415 600
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Egerszólát Községi Önkormányzat KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása Csepreg Város Önkormányzata
Egerszólát egészségügyi alapellátó rendszerének fejlesztése a háziorvosi rendelı épületének felújításával, akadálymentesítésével, a mőszaki felszereltség korszerüsítésével, valamint informatikai fejlesztéssel. Csepreg Térségi Vízmő vízminıség javítása
5 439 972 5 440 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum
Iskola a múzeumban. A Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum Közlekedési múzeumának múzeumpedagógiai projektje
5 441 300
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Majs Község Önkormányzata
A majsi óvoda akadálymentesítése
5 448 989
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Báta Községi Önkormányzat
A bátai orvosi rendelı akadálymentesítése
5 477 734
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Nagykamarás Község Önkormányzata
Nagykamarási Védınıi Szolgálat akadálymentesítése
5 485 356
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
József Attila Könyvtár Dunaújváros
Tudás, információ, változó könyvtárhasználat
5 499 360
EKOP-4.1.2 Az OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Monitoring Bizottság 2008. évi ülések helyszíneinek, kapcsolódó szolgáltatása-inak és egyéb technikai feltételeinek biztosítása.
5 500 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÁROP-4.1.2 Az OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Monitoring Bizottság 2008. évi ülések helyszíneinek, kapcsolódó szolgáltatása-inak és egyéb technikai feltételeinek biztosítása.
5 500 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Barcs Város Önkormányzata
Barcs Város Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése
5 525 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás Vése-Nemesdéd-Varászló Községi Önkormányzatok Intézményfenntartó Társulása
Somló környéki települések ivóvízminıségének javítása
5 538 600
A varászlói óvoda tartamfejlesztése
5 563 200
Családi napközi létesítése Csapodon A munkaerı-piaci szolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megeteremtése Pakson
5 581 029
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Csapod Község Önkormányzata Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Megítélt támogatás (Ft)
5 600 000
5 616 000
Magyaratád Község Önkormányzata
Természetvédelmi adatgyőjtı, megosztó rendszer kiépítése a Kiskunság területén a nyilvánosság tájékoztatása és az adatkezelések harmonizálása érdekében Magyaratád Polgármesteri Hivatal-körjegyzıség komplex akadálymentesítése
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Gödre Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Gödrén
5 633 409
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum
Iskola a múzeumban. A Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum Elektrotechnikai múzeumának múzeumpedagógiai projektje
5 635 200
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Mezıhegyes Város Önkormányzata
Kozma Ferenc u. 15. sz. alatti háziorvosi rendelı akadálymentesítése
5 637 255
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagydém Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Tornyosnémeti Községi Önkormányzat
5 622 829
Orvosi rendelı korszerősítése 5 648 057 Tornyosnémeti községben található Jókai utca útburkolatának felújítása.
5 649 120
Közszolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés biztosítása Pákozd községben (a Polgármesteri Hivatal épületének, valamint az Önkormányzat honlapjának akadálymentesítése)
5 665 371
A Mezıgyáni Általános Iskola és Könyvtár komplex akadálymentesítése.
5 701 320
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pákozd Község Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Mezıgyán Község Önkormányzat,
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Füzér Község Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Füzér Körjegyzıségen
5 704 680
Mezıgyán, Árpád u. 37.
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Nagytevel Község Önkormányzata
Nagytevel Orvosi Rendelı és Védınıi Tanácsadó akadálymentesítése
5 705 656
Borsodgeszt Község Önkormányzata
A polgármesteri hivatal felújítása Borsodgeszten
5 708 652
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
5 709 000
KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés
Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás
Védett területek átjárhatóságának biztosítása a Tisza-tavon Jármi - İr közötti külterületi kerékpárút szakasz létesítésének elıkészítése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Görgeteg Község Önkormányzata
Komplex hivatali szervezetfejlesztés Görgetegen
5 740 000
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Végrehajtó szerve: DMJV Polgármesteri Hivatal
A 4. sz. fıút mellett, Debrecen-Pallagi bekötıút között közlekedésbiztonsági célú kerékpárút tervezése
5 760 000
Tarcal Községi Önkormányzat
A tarcali Kikelet Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése Munkácsy Mihály Emlékház oktatási-képzési szerepének erısítése Békéscsabán Ivóvízminıség javító beruházás Szakály községben
5 773 640 5 780 000
Ivóvízminıség javító beruházás Nagydorog nagyközségben
5 780 000
Játékos múzeumlátogatás a Thorma János Múzeumban Kiskunhalason
5 798 618
KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Szakály Község Önkormányzata
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása Nagydorog Nagyközség Önkormányzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete
5 724 000
5 767 351
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Adony Város Önkormányzat
Adony város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
5 800 292
Cserháthaláp Község Önkormányzata
5 801 116
Márok Község Önkormányzata
A Dózsa utca felújítás Cserháthaláp Községben Márok Község Önkormányzat Orvosi rendelıjánek komplex akadálymentesítése
Baranyajenı Város Önkormányzata
Oktatásfejlesztés Baranyajenın
5 818 000
Ivánbattyán község Önkormányzata
Az Ivánbattyáni közösségi épület komplex akadálymentesítése
5 852 410
Szentmártonkáta Község Önkormányzata Újdombrád Község Önkormányzata MTA Mezıgazdasági Kutatóintézete Nagypáli Község Önkormányzata Apátfalva Község Önkormányzata
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
A történeti Brunszvik kastélypark degradált élıhelyeinek rekonstrukciója A „Napraforgó” napelemes villamos energia rendszer kialakítása Nagypáliban Szociális Alapszolgáltatási Központ akadálymentesítése Apátfalván Földtani értékek védelme a BNPI területén a recski Antal-táró rehabilitációja és nógrádi bányák természeti állapotának a helyreállítása
5 805 673
5 857 920 5 876 500 5 900 000 5 900 000 5 917 717
5 940 000 5 942 000
Nyírcsászári Községi Önkormányzat
Fiatalok helybenmaradását elısegítı fejlesztés Domoszlón Orvosi rendelınek és védınıi szolgálatnak otthont adó épületrész akadálymentesítése Nyírcsászáriban
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kozármisleny Város Önkormányzata
Lendületben a város - lendületben a hivatal
5 980 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szár Község Önkormányzata
Szár község önkormányzatának szervezetfejlesztése a hatékonyság javításának érdekében
5 981 472
Dévaványa Város Önkormányzat Káld Község Önkormányzata
"A múltból a jövıbe" - Dévaványa múltja, jelene, jövıje - a Bereczki Imre Helytörténeti Győjtemény múzeumpedagógiai feltételeinek fejlesztése. A XXI. század követelményeinek megfelelı technikai feltételek megteremtése a Sárrét nyugati részén. Káld kistérségi vízmő vízminıség javítása
5 990 000 5 992 500
Nyírpazony Község Önkormányzat
"Közösségi ház" utólagos akadálymentesítése
5 995 000
Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzata
Hegyeshalom Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
5 996 607
Községi Önkormányzat Felsıtelekes
Orvosi rendelı akadálymentesítése Felsıtelekesen
5 997 060
Községi Önkormányzat Kishuta
A Som-hegyi utca felújítása Kishuta településen
5 998 746
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Balaton Fejlesztési Tanács
e-Balaton - e-Könyezetvédelem információs rendszer fejlesztése
5 999 999
EKOP-4.1.2 Az OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Monitoring Bizottság 2009. évi ülések helyszíneinek, kapcsolódó szolgáltatásainak és egyéb technikai feltételeinek biztosítása.
6 000 000
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Monitoring Bizottság 2009. évi ülések helyszíneinek, kapcsolódó szolgáltatásainak és egyéb technikai feltételeinek biztosítása.
6 000 000
Bózsva Községi Önkormányzat
Öszetett feladatokat ellátó önkormányzati épület komplex akadálymentesítése Bózsván
6 013 732
Algyı Nagyközség Önkormányzata
Napelemes térvilágítás fokozott alkalmazása Algyın.
6 021 840
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Magyar Mezıgazdasági Múzeum
6 050 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Mezıgazdaság: minden, ami éltet Komplex akadálymentesítés Kondoros Nagyközségi Önkormányzat Településszolgáltató Intézményében
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÁROP-4.1.2 Az OP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Domoszló Község Önkormányzata
A szentmártonkátai Rákóczi úti háziorvosi rendelı épületének akadálymentesítése Orvosi rendelınek otthont adó épületrész akadálymentesítése Újdombrádon
Megítélt támogatás (Ft)
5 953 118
6 074 584
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Hidasnémeti Község Önkormányzata
Hidasnémeti község közvilágításának korszerősítése
6 080 170
Hejce Község Önkormányzata
A Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Hejcén.
6 080 542
Géberjén Község Önkormányzat
Fülpösdaróc-Géberjén Körjegyzısége akadálymentesítése
6 085 012
Kisújszállás Város Önkormányzata
Néprajzi Kiállíltóterem oktatási-képzési szerepének erısítése
6 087 848
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Családsegítı és gyermekjóléti alapellátás akadálymentesítése Forráskúton
6 095 880
Sényı Község Önkormányzata
6 123 000
Újtikos Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı akadálymentesítése Újtikos Önkormányzati Idısek Otthona épületének komplex akadálymentesítése
Csıvár Község Önkormányzata
Csıvár Község Önkormányzat Egyészégügyi Központjának akadálymentesítése
6 142 665
Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás
Tiszanagyfalui szociális telephely felújítása
6 152 412
Nagykozár Község Önkormányzata
Nagykozár Körjegyzıség komplex akadálymentesítése
6 158 301
Jákfalva Község Önkormányzata
Jákfalva belterületi úthálózata egy utcájának komplex burkolat felújítása
6 160 155
Kaposszekcsı Község Önkormányzata
6 168 290
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Községháza komplex akadálymentesítése Kaposszekcsı községben A munkaerıpiaci szolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése Barcson
6 200 000
HEVES MEGYEI RENDİR-FİKAPITÁNYSÁG
Példamutatás Eger város lakosai számára: kerékpáros munkába járást biztosító feltételek kialakítása a Heves Megyei Rendır-fıkapitányságon
6 202 613
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Lıkösháza község Önkormányzata
Önkormányzati ügyfélszolgálati rendszer korszerősítése
6 202 730
Szentistvánbaksa Község Önkormányzata
Községi utcák felújítása Szentistvánbaksán
6 205 415
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Akadálymentesen a pesterzsébeti felnıtt háziorvosi rendelıben
6 223 425
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Újlengyel Községi Önkormányzata
Kútvizek kezelése az ivóvízminıség-javítása érdekében
6 268 750
Csép Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal és Orvosi rendelı akadálymentesítése
6 270 047
Nyugat-Magyarországi Egyetem
A Soproni Botanikus Kert Természetvédelmi terület rekonstrukciója
6 270 799
Szabolcsveresmart Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Szabolcsveresmarton
6 290 000
Szalonna Község Önkormányzata
Szalonna közvilágítás korszerősítése és bıvítése
6 301 473
Sopronkıhidai Fegyház és Börtön
A sopronkıhidai orvosi rendelı akadálymentesítése
6 344 040
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága
"Otthonunk a Tiszazug" tantervi program megvalósítása
Megítélt támogatás (Ft)
6 141 000
6 350 000
Nagyacsád Község Önkormányzata
Nagyacsád Polgármesteri Hivatal épületének akadálymenetesítése
6 351 582
Községi Önkormányzat Ládbesenyı
Ládbesenyı községben, Névtelen utcában új út és járda építése
6 359 338
Zala Megyei Rendır-fıkapitányság Jánossomorja Város Önkormányzata
Zalaszentgróti Rendırırs ügyfélfogadó terének akadálymentesítése Jánossomorja veszélyeztetett vízbázisának kiváltása
6 360 680 6 375 000
Kisbajom Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a kisbajomi óvodában
6 384 975
Nógrádszakál Község Önkormányzata
Nógrádszakál, Madách út 18. szám alatti Orvosi Rendelı utólagos akadálymentesítése.
6 385 199
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve Mátyus Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Orvosi rendelı komplex akadálymentesítésének megvalósítása Mátyus Községben
Tóalmás Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Orvosi rendelı és családsegítı szolgálat épületének teljeskörő akadálymentesítése Tóalmáson
6 400 000
Debrlte Község Önkormányzata
Debréte útépítése
6 409 489
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Daruszentmiklós Község Önkormányzata
Daruszentmiklósi óvoda akadálymentesítése
6 411 193
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sióagárd Község Önkormányzata
Sióagárd-Fácánkert Községek Körjegyzıségének szervezetfejlesztése
6 415 120
Orvosi rendelı felújítása Domoszlón az egészségügyi alapellátás fejlesztése érdekében
6 416 650
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Algyı Farki rét 8. telephely nehézfémszennyezıdés kármentesítése
6 420 000
Szirmabesenyı Nagyközség Önkormányzat
Szirmabesenyı nagyközség kistérségi feladatokat ellátó egészségügyi központjának teljeskörő akadálymentesítése
6 421 020
Szentmártonkáta Község Önkormányzata
A szentmártonkátai Napköziotthonos Óvoda Iskolai utcai épületének akadálymentesítése
6 423 840
Bezi Község Önkormányzata
Bezi orvosi rendelı fizikai és kommunikációs akadálymentesítése
6 424 581
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szılısardó Község Önkormányzata
A Szılısardó Község Önkormányzata által fenntartott Községháza és orvosi rendelı épületének teljeskörı, külsı és belsı akadálymentesítése.
6 426 053

Kondó Község Önkormányzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Infrastruktúrafejlesztés a biztonságos gyalogos közlekedésért Békéscsabai Kistérségi Társulás Kétsopronyi Idısek Klubjának akadálymentesítése
6 489 891
Maklár Község Önkormányzata
A maklári Napsugár Óvoda komplex akadálymentesítése
6 497 446
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Szabás Község Önkormányzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Igazgatósága
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a szabási óvodában
6 501 150
A Sóstói Múzeumfalu oktatási-képzési szerepének erısítése
6 503 142
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Nagykorpád Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a Pöttömpark Napköziotthonos Óvodában
6 509 800
SZIN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Szín község Alkotmány út burkolatfelújítása.
6 550 676
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Domoszló Község Önkormányzata KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft) 6 396 970
6 481 852
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Nagykozár Község Önkormányzata
Nagykozár Község Egészségközpont komplex akadálymentesítése
6 555 183
Pusztaberki Község Önkormányzata
Ady és Vörösharaszti utcák fejlesztése Pusztaberkin
6 557 769
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Kapospula Község Önkormányzata
Orvosi rendelı komplex akadálymentesítése Kapospula községben
6 583 854
Orvosi rendelı felújítása Kistokajban Iskolapad a múzeumban - Oktatási és családi programok a Karacs Ferenc Múzeumban
6 599 907
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kistokaj Község Önkományzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Karacs Ferenc oktatási-képzési szerepének erısítése Múzeum
6 600 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Sajókaza Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Sajókazán
6 601 352
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Bakonycsernye Község Önkormányzata
Bakonycsernye önkormányzat I. számú orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése
6 602 275
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Piliscsév Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Halászi Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Halászi Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése NYDOP-5.1.1/C-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Megítélt támogatás (Ft)
6 604 200
Bátaapáti Község Önkormányzata
Piliscsév, Idısek Klubja épületének akadálymentesítése Innovatív körjegyzıség - Halászi Község Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Innovatív körjegyzıség - Halászi Község Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Kompetencia alapú oktatás elterjesztése a Bátaapáti Napköziotthonos Óvodában
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése İriszentpéteren
6 627 578
Szabolcsveresmart Község Önkormányzata Tiszakécske Város Önkormányzata
Óvodaépület akadálymentesítése Szabolcsveresmarton Tiszakécske szennyvízcsatornázás II. ütem
6 630 000 6 630 000
Bag Nagyközség Önkormányzata
Bagi Napközi Otthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
6 638 137
Nagyberki Község Önkormányzata
Komplex hivatali szervezetfejlesztés Nagyberkiben
6 640 000
Belezna Község Önkormányzata
Önkormányzati ügyfélszolgálat akadálymentestése Beleznán
6 640 491
Tapsony Község Önkormányzata
Tartalomfejlesztés Tapsony Község Óvodájában
6 653 480
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában mőködı Idısek Napközi Otthona fizikai- és infokommunikációs akadálymentesítése
6 659 762
Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága oktatási programjai
6 660 902
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága
6 612 960 6 612 960 6 618 128
KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés
Csongrád Város Önkormányzata
Kerékpárút tervezés a 451-es számú út csongrádi szakasza mellett.
6 672 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Bezedek Községi Önkormányzat
6 673 258
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kaszaper Községi Önkormányzat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága
Önkormányzati Hivatal akadálymentesítése Komplex akadálymentesítés megvalósítása Kaszaper Község Orvosi Rendelıjében A Báthori Múzeum oktatási - képzési szerepének erısítése
6 686 140
6 692 718
KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés
Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás
Az ároktıi fogorvosi rendelı komplex akadálymentesítése Györtelek - Kocsord közötti külterületi kerékpárút szakasz létesítésének elıkészítése
Ároktı Községi Önkormányzat
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Magyar Közút Nonprofit Zártkörően Mőködı Részvény Társaság TIOP-4.2.1-08/1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dörgicse Község Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Bordány Községi Önkormányzat ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Golop Község Önkormányzata KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szentgotthárd Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Létavértes Városi Önkormányzat
6 680 097
6 696 000
A Kiskırösi Közúti Szakgyőjtemény képesség- és kompetenciafejlesztését szolgáló közösségépítı és társadalmi befogadás elımozdító projektje múzeumpedagógiai programsorozatok megvalósításával.
6 699 998
TIOP MB mőködése
6 710 920
Korszerő háziorvosi rendelı kialakítása Dörgicse Községben 6 720 291 "Még egy lépéssel közelebb..." - a kompetenciaalapú oktatás bevezetése a bordányi óvodában
6 733 376
A Mővelıdési Ház akadálymentesítése Golopon
6 747 585
Árvízvédelmi töltés kialakítása Szentgotthárdon, a Rába folyó mentén Létavértes város közüzemi szennyvízcsatorna hálózat bıvítéséhez szükséges elıkészítési munkák
6 782 150 6 783 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Nyírpazony Község Önkormányzat
Önkormányzati ügyfélszolgálat utólagos akadálymentesítése
6 787 800
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Magyar Nemzeti Galéria TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Móra Ferenc Múzeum. Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei oktatási-képzési szerepének erısítése Múzeuma
A Magyar Nemzeti Galéria oktatási és képzési szerepének erısítése "Az ezer arcú Móra" - a szegedi Móra Ferenc Múzeum oktatási szerepének erısítése
6 799 231 6 800 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
FENNTARTHATÓ FIGYELEM - környezettudatosságra nevelı hon- és népismereti múzeumpedagógiai foglalkozások
6 800 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
KASTÉLYKALAND Múzeumpedagógiai programok a Nagytétényi Kastélymúzeum "Bútormővészet a gótikától a biedermeierig" c. állandó kiállításához Iparmővészeti Múzeum
6 800 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Püspökladány Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Vésztı Városi Önkormányzat
Püspökladány Újtelepi városrész szennyvízcsatorna hálózatnak kiépítése (elıkészítés) Vésztı Város szennyvízcsatornahálózat bıvítése (1-2-3-5-6-8-9-10-11 öblözetek)
Palotás Községi Önkormányzat
Körzeti védınıi szolgálatnak otthont adó épületrész akadálymentesítése Palotáson
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
6 800 000 6 800 000
6 816 739
Pocsaj Nagyközség Önkormányzata
Orvosi rendelı átalakítása, bıvítése, eszközbeszerzése és komplex akadálymentesítése Hosszúpályi Nagyközségben Fogorvosi rendelı fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése Pocsaj településen
Beregdaróc Község Önkormányzata
Napköziotthonos Óvoda akadálymentesítése Beregdaróc Községben
6 846 862
Dunaszekcsı Község Önkormányzata
Dunaszekcsı-Bár körjegyzıség szervezetfejlesztési programja
6 849 400
Községi Önkormányzat Zalavár
Kompetencia alapú nevelés a zalavári Napköziotthonos Óvodában
6 851 550
Apagy Község Önkormányzata
Védınıi szolgálat épületének akadálymentesítése Apagy községben
6 853 160
Besence Község Önkormányzat
Polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
6 856 683
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hangács Községi Önkormányzat
NYDOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az İr Község Önkormányzata által fenntartott orvosi rendelı felúíjtása Békéscsaba-Kondoros közötti kerékpárút-hálózat kiépítésének elıkészítése Körjegyzıségi Hivatal Szervezetfejlesztése Hangácson 2009. január 1. 2009. szeptember 30 . A Nyugat-dunántúli Operatív Program 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
6 864 988
KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés
İr Község Önkormányzata Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
KMOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Strukturális Alapok Programiroda
A Strukturális Alapok Programiroda 2008. évi Közép-Magyarországi Operatív Programhoz kapcsolódó kommunikációs tevékenységek ellátása
6 901 700
Iliny Község Önkormányzata
Kossuth és Petıfi út felújítása
6 912 047
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Rudabánya Nagyközség Önkormányzata
A Rudabánya Nagyközség Önkormányzata által fenntartott, Arany János utca 24 sz. alatti orvosi rendelı és tanácsadó épületének, külsı és belsı terének, teljeskörő akadálymentesítése.
6 923 912
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Dág Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
6 817 797 6 845 094
6 877 690 6 890 315 6 900 000
Dág Idısek Klubja szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése 6 924 997
Bolhó Község Önkormányzata
BOLHÓI ORVOSI RENDELİ MAGASTETİ ÉPÍTÉSE ÉS KOMPLEX AKADÁLYMENTESÍTÉSE
6 926 068
Rinyabesenyı Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a rinyabesenyıi óvodában
6 927 360
Felsıregmec Község Önklormányzata
A Táncsics Mihály utca felújítása Felsıregmec községben
6 931 050
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása Szakály Község Önkormányzata TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Szombathelyi Képtár KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Várpalota Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Ivóvíz-minıség javító beruházás Szakály Községben "Az élmény esztétikuma" - A Szombathelyi Képtár múzeumpedagógiai terve
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Magyaratád Község Önkormányzata
Várpalota Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése Magyaratád településen, Rácegres településrészen az orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
Zádorfalva Község Önkormányzata
Több települést ellátó ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Zádorfalván
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Zirc Városi Önkormányzat
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
6 948 217
6 948 514 6 949 628
6 954 806
A Zirci Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Találkozási pont: a múzeum! A Laczkó Dezsı Múzeum múzeumpedagógiai és közmővelıdési programkínálatának megújítása
6 964 400
Községi Önkormányzat Abaújkér Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás
Orvosi rendelı felújítása Abaújkéren Kerékpárút tervezés az 57. sz út mentén
6 976 908 6 980 000
Erdıkertes Község Önkormányzata
A Ki akarok nyílni Óvoda módszertani fejlesztése
6 982 580
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
Sárrétudvari I. sz. Orvosi rendelı akadálymentesítése
6 984 000
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
Sárrétudvari I. sz. Orvosi rendelı akadálymentesítése
6 984 000
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Megítélt támogatás (Ft) 6 936 000
Szentendre Város Önkormányzata Városi Mővészeti Múzeum Bugyi Nagyközség Önkormányzata Wosinsky Mór Megyei Múzeum Orosháza Városi Önkormányzat Szántó Kovács János Területi Múzeum Községi Önkormányzat Felsınyárád (gesztor) - FelsınyárádFelsıkelecsény-Alsószuha települések Óvodai Közoktatási Intézményfenntartó Társulása
Görbeháza Község Önkormányzata Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat
Szentendrei Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatának akadálymentesítése Hétszínvirág - Megújuló múzeumpedagógia a Városi Mővészeti Múzeumban
6 968 521
6 997 193 6 999 088
Kompetencia alapú oktatás Bugyi Nagyközség óvodáiban A Wosinsky Mór Megyei Múzeum múzeumpedagógiai tevékenységének fejlesztése
6 999 400
"A tudás esély, a család egység, a múzeum kapocs"
7 000 000
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - a felsınyárádi óvodában
7 000 000
A kompetencia alapú oktatás fejlesztése a Gólyafészek Óvoda és Bölcsıde intézményében Görbeházán
7 000 000
7 000 000
7 000 000
Bükkszenterzsébet Községi Önkormányzat
Csodaország! A bükkszenterzsébeti Napközi Otthonos Óvoda versenyképességének növelése.
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Pilisszántói Helytörténeti Győjtemény és Kiállítóhely
A Pilis története és népei
7 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08/KMR Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése
Iparmővészeti Múzeum
Fordul a kocka! Játékos tanórák az Iparmővészeti Múzeumban
7 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok Móra Ferenc Múzeum.Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei oktatási-képzési szerepének erısítése Múzeuma
BIHARI "múzeumi tanoda" - a Bihari Múzeum közoktatást és az életen át tartó tanulást támogató tevékenységei
7 000 000
A szentesi Koszta József Múzeum oktatási szerepének erısítése
7 000 000
TÁMOP-3.2.8/B-08 Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése Gyır-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága
Kompetencia és kreativitás fejlesztése múzeumpedagógiai eszközök segítségével a Xántus János Múzeumban
7 000 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés
Közösségi Önkormányzat Gyöngyössolymos Makói Kistérség Többcélú Társulása
Családi Napközik létesítése, infrastruktúrális feltételek megtermetése Kerékpárút tervezése a 43-as fıútvonal mentén
7 000 000 7 000 000
KÖZOP-3.2.0/a-08 Projekt elıkészítés
Debrecen-Mikepércs Többcélú Kistérségi Társulás
Debrecen-Mikepércs összekötı kerékpárút tervezése és elıkészítése
7 000 000
7 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése
Kóny Község Önkormányzata
Gyermekek napközbeni ellátását végzı 2 új családi napközi kialakítása hiánypótló jelleggel Kónyban
7 000 000
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Érsekhalma Község Önkormányzata
Családi napközik kialakítása Érsekhalmán
7 000 000
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése
Gelse Község Önkormányzata
Családi napközi kialakítása Gelse Nagyközségben
7 000 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Gyöngyös Város Önkormányzata
Családi napközik kialakítása Gyöngyösön
7 000 000
Regöly Község Önkormányzata
Regöly Község Körjegyzıségének szervezetfejlesztése
7 002 450
Nógrád Község Önkormányzata
Egyenlı esélyt mindenkinek Nógrád településen! - Nógrád község Háziorvosi Rendelıjének komplex akadálymentesítése
7 004 500
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
7 010 615
Hejce Község Önkormányzata
A Szabadság utca burkolatának felújítása Tiszalúcon Akadálymentesen településünkön! - egészségügyi intézmény akadálymentessé tétele A Polgármesteri Hivatal átalakítása, bıvítése és akadálymentesítése Hejcén
Terpes Község Önkormányzata
Május 1. út felújítása és buszváró építés
7 027 129
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Buza utcai orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése
7 030 677
Sajólád Község Önkormányzata
A sajóládi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
7 038 394
Rudolftelep Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Rudolftelepen
7 043 955
Szécsénke Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapszolgáltatáshoz való egyenlı esélyő hozzáférés Szécsénke községben
7 063 932
Golop Község Önkormányzata
Az Orvosi Rendelı akadálymentesítése Golopon
7 084 248
Ormosbánya Községi Önkormányzat
Önkormányzati közszolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés biztosítása Ormosbányán
7 092 792
Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI INFORMÁCIÓS RENDSZER KIÉPÍTÉSE
7 100 000
Keszthely Város Önkormányzata
A keszthelyi Csány-Szendrey ÁMK komplex akadálymentesítésének megvalósítása.
7 100 559
Zomba Község Önkormányzata
Panyola Község Önkormányzata
7 013 418 7 020 482
Szederkény Község Önkormányzata
Panyola Község Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése Szederkény Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
7 115 418 7 116 200
Karancskeszi Község Önkormányzata
Karancskeszi Százszorszép Óvoda komplex akadálymentesítése
7 137 045
Pocsaj Nagyközség Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Pocsaj településen
7 138 306
MTA Irodalomtudományi Intézete
A Kárpát-medence irodalmai a 18.században
7 140 000
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Celldömölkön
7 149 934
Helvécia Község Önkormányzata
Helvécia - Tábor utcai orvosi rendelı akadálymentesítése
7 154 402
Ziliz Község Önkormányzata
Járda felújítás Zilíz községben
7 173 900
Mezızombor Község Önkormányzata
ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Mezızombor községben.
7 185 153
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Szil Község Önkormányzata
Szil orvosi rendelıjének akadálymentesítése
7 199 619
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Pannon Egyetem
Integrált talajtani adatbázis létrehozása és komplex terhelési kockázati térkép megalkotása a Balaton vízgyőjtıjére
7 200 000
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
A HUMÁN VÍZHASZNÁLATOK KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELETÉT MEGALAPOZÓ NEMZETI INFORMÁCIÓS INFRASTRUKTÚRA KIÉPÍTÉSE PROJEKT Országos Tisztifıorvosi Hivatal
7 211 000 A HUMÁN VÍZHASZNÁLATOK KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELETÉT MEGALAPOZÓ NEMZETI INFORMÁCIÓS INFRASTRUKTÚRA KIÉPÍTÉSE PROJEKT
Országos Tisztifıorvosi Hivatal
7 212 000
Levelek Nagyközség Önkormányzata
Családsegítı és gyermekjóléti szolgálat épületének akadálymentesítése Levelek településen
7 232 895
Községi Önkormányzat Nagyhuta
Petıfi Sándor utca felújítása Nagyhuta községben
7 233 742
Hetényegyházi Orvosi Rendelı utólagos akadálymentesítése
7 238 673
A Napköziotthonos Óvoda Iskola utcai épületének akadálymentesítése
7 240 086
Becskeháza község, Névtelen utca új út építése Orvosi rendelı és polgármesteri hivatal akadálymentesítése Visz községben Lánycsók Községi Önkormányzat polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése.
7 244 283
Taszár településen az orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
7 272 439
Települési járda felújítás Borsodgeszten
7 275 179
Községi Óvoda akadálymentesítése
7 299 026
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Szentmártonkáta Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Becskeháza Községi Önkormányzat DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Visz Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Lánycsók Községi Önkormányzat
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése Taszár Település Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Borsodgeszt Község Önkormányzata DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) İcséyn Község Önkormányzata
7 267 500 7 268 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tótvázsony Község Önkormányzata
Tótvázsony és Hidegkút községek egészséges ivóvízzel történı ellátása Nemesvámos ivóvíz hálózatára történı rácsatlakozással
7 310 000
Tiszaszentimre Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal bıvitése, vizesblokk átalakitása, akadálymentesités.
7 325 088
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Dalmand Község Önkormányzata
Orvosi rendelı épületének komplex akadálymentesítése Dalmandon
7 329 544
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Kaposgyarmat Község Önkormányzata
Kaposgyarmati önkormányzati épület akadálymentesítése
7 330 618
Hernádpetri Község Önkormányzata
Hernádpetri község út- és ravatalozó felújítása
7 360 000
Nyírtura Község Önkormányzata Besnyı Község Önkormányzata
Nyírtura Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése Besnyın a Fı utca felújítása
7 384 390 7 389 951
Beloiannisz Község Önkormányzata
Beloiannisz Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
7 416 944
Hangács Község Önkormányzata
POLGÁRMESTERI HIVATAL komplex akadálymentesítése Hangács községben
7 430 910
Gyır-Moson-Sopron Megyei Rendır-fıkapitányság
Csornai Rendıkapitányság akadálymentesítése
7 433 516
Sajókápolnai Református Egyházközség
A sajókápolnai református templom akadálymentes megközelítésének megvalósítása és a Református Egyházközség parókiájának energiatakarékossági felújítása
7 446 298
Erzsébet Község Önkormányzata
Erzsébeti Önkormányzat és Óvoda közös épületének akadálymentesítése
7 446 408
Alsótelekes Község Önkormányzata
Petıfi Sándor út felújítása Alsótelekes községben
7 467 685
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Budapesti Corvinus Egyetem
Szarvasi Arborétum fejlesztés, az országban egyedülálló módon fennmaradt 150 éves tájképi kert, a Szarvasi Arborétum győjteményének megırzése és élıhelyeinek fejlesztése a klímaváltozás következtében fenyegetı légköri aszály okozta károk megelızésére
Zalavár Községi Önkormányzat Képviselı-testülete
7 479 999
Cirill-Metód Általános Iskola főtéskorszerősítése Az Észak-alföldi Operatív Program 4. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
7 487 500
7 499 087
ÉAOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Ládbesenyı Község Önkormányzata
DDOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Dusnok Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Ládbesenyın A Dél-dunántúli Operatív Program 3. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása Dusnok-Fajsz Társult ÁMK Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
Sajómercse Község Önkormányzata
Sajómercse, Rákóczi út melletti járda felújítása
7 524 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pápakovácsi Község Önkormányzata
Pápakovácsi Orvosi rendelı akadálymentesítése
7 525 466
KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Polgármesteri Hivatal, 6413 Kunfehértó, Szabadság tér 8. DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Szakágazati számjele: 841105 helyi önkormányzatok igazgatási (Akadálymentesítés) tevékenysége ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Panyola Község Önkormányzata KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése Szentes Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Szamosszeg Község Önkormányzata
"Kunfehértó Általános Iskola és tornaterem vizesblokk akadálymentesítése" Kunfehértó, Úttörı tér 7. 226/2 HRSZ. Rámpakialakítás, bejárati ajtó csre, 2 db vizesblokk átalakítása mozgáskorlátozottak részére. A bejárat elıtt a parkoló biztosított.
7 525 758
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÁROP-1.1.5-09/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Megítélt támogatás (Ft)
7 495 000
7 505 000 7 519 059
Egészségház utólagos akadálymentesítése Panyola településen Szentes város települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének komplex fejlesztése
7 541 330 7 560 000
Napköziotthonos ovoda akadálymentesítése Szamosszegen
7 573 593
Beregsurány Község Önkormányzata
Beregsurány-Márokpapi községek körjegyzöségének szervezetfejlesztése
7 578 625
Alsópetény Község Önkormányzata
Háziorvosi- valamint anya és gyermekvédelmi rendelı akadálymentesítése Alsópetény településen
7 580 535
Tiszaladány Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı akadálymentesítése Tiszaladány településen
7 590 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Aranyi Sándor úti óvoda akadálymentesítése
7 599 755
Bóly Város Önkormányzata
A Bólyi Egészségügyi Centrum akadálymentesítése
7 600 000
Vokány Község Önkormányzata
Vokány Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése pályázat
7 627 979
Répáshuta Község Önkormányzata
Összetett feladatokat ellátó önkormányzati épület komplex akadálymentesítése Répáshután
7 628 787
Jánoshalma Többcélú Kistérségi Társulás
##############################################
7 629 000
Jánoshalma Többcélú Kistérségi Társulás
##############################################
7 629 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szentpéterszeg Község Önkormányzata
Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat infrastruktúrális fejlesztése Szentpéterszeg községben
7 636 496
Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltató Központ
"Naplemente" Idısek Klubja utólagos akadálymentesítése
7 645 059
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Gyönk Nagyközség Önkormányzata
Ivóvízminıség-javító beruházás Gyönk nagyközség vízmővében
7 650 000
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Térinformatikai alapú, légszennyezettségi modellezı rendszer tervezése és kifejlesztése a Baranya és Somogy megyében és kiemelten Pécsen
7 650 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Mihálygerge Község Önkormányzata
Mihálygerge Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
7 654 868
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat
Komplex akadálymentesítés Izsófalva Község Polgármesteri Hivatalában
7 659 626
Somoskıújfalu Község Önkormányzata
Somoskıújfalui gyermekorvosi rendelı és fogorvosi rendelı komplex akadálymentesítése
7 664 246
Apáczai Csere János Általános Mővelıdési Központ
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastuktúra-fejlesztése "Tudásdepó-Expressz"
7 666 064
Sárospatak Város Önkormányzata
Sárospataki Gondozási Központ Átmeneti Elhelyezést Nyújtó Idıskorúak Gondozóháza komplex akadálymentesítése
7 675 634
ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Mezıtárkány községben Mezıtárkány Községi Önkormányzat
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Községi Önkormányzat Felsıberecki TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II Gyır-Moson-Sporon Megyei Rendır-fıkapitányság ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Megítélt támogatás (Ft)
7 696 860
Orvosi rendelı felújítása Felsıbereckin
7 698 771
Gyıri Rendészeti Igazgatóság ügyfélfogadó terének akadálymentesítése
7 703 548
Sarud Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı akadálymentesítése, felújítása és korszerősítése Sarud településen
7 711 953
Gávavencsellı Nagyközség Önkormányzata
Egészségház és fogászat akadálymentesítése Gávavencsellı településen
7 712 332
Romhány Község Önkormányzata
Községháza akadálymentesítése, Romhány
7 716 985
Önkormányzati épület akadálymentesítése Alsógagyon Alsógagy Község Önkormányzata
7 724 460
Községi Önkormányzat Ináncs
Az ináncsi Egészségház komplex akadálymentesítése
7 729 000
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Pély-Ludas III. ütem vizes élıhelyrehabilitáció
7 730 000
Magyaratád Község Önkormányzata
Magyaratád településen a kultúrház komplex akadálymentesítése
7 751 941
Madách Imre Kollégium
"Mindenki Egészségmegırzı Központja" Abony város Egészségmegırzı Központjának komplex akadálymentesítése. A balassagyarmati Madách Imre Kollégium energetikai hatékonyságának fokozása
Csönge Községi Önkormányzat
Csönge Orvosi Rendelı akadálymentesítése
7 764 530
Csönge Községi Önkormányzat
Csönge Orvosi Rendelı akadálymentesítése
7 764 530
Tornaszentandrás Község Önkormányzata
Tornaszentandrás Hunyadi utca burkolatfelújítása
7 771 126
Gesztely Község Önkormányzata
ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Gesztely községben
7 773 558
Hévíz Város Önkormányzata
Akadálymentesítés a hévízi Egészségügyi Alapellátási Intézetben. A Dél-alföldi Operatív Program 4. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
7 783 721
Abony Város Önkormányzata
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
7 759 533 7 763 658
7 785 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Várkeszı Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Felsınyárád Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Orvosi rendelı felújítása Várkeszın 7 787 671
Eperjes Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése Felsınyárádon Eperjes Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal épületének teljes körő akadálymentesítése
7 796 632
Nagyrév Község Önkormányzata
Nagyrév, Orvosi rendelı komplex akadálymentesítése, a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítására
7 797 369
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kerékpártároló kialakítása
7 819 408
Községi Önkormányzat Novajidrány
Az Idısek Klubja épületének akadálymentesítése.
7 821 326
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Csaroda Községi Önkormányzat
Csaroda-Hetefejércse-Tákos körjegyzıség szervezetfejlesztése
7 832 750
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Baté Község Önkormányzata
Baté településen a Szivárvány Óvoda komplex akadálymentesítése
7 867 778
Golop Község Önkormányzata
Az Öregek Otthona akadálymentesítése Golopon
7 915 419
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Hidas Község Önkormányzata
Hidasi orvosi rendelı akadálymentesítése
7 931 036
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Balotaszállás Község Önkormányzata Sükösd Nagyközség Önkormányzata
Gyermekjóléti szolgálat infrastrukturális fejlesztése és akadálymentesítése Balotaszálláson Sükösdi Egészségügyi Központ akadálymentesítése
7 932 347 7 934 792
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Az Ipolyi Arnold Helytörténeti Győjtemény iskolabarát fejlesztése
7 947 665
Horpács Község Önkormányzata
7 960 306
Tiszakerecseny Község Önkormányzata
Horpácsi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Tiszakerecseny-Tiszaadony-Mátyus községek körjegyzıségének szervezetfejlesztése
Erdıhorváti Község Önkormányzata Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Erdıhorváti Orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése Gárdonyi Géza Általános Iskola főtés korszerősítése
7 966 281 7 984 429
Borsodivánka Község Önkormányzata
Borsodivánkai óvoda komplex akadálymentesítése
7 985 230
Gondviselés Alapítvány
Gondviselés Alapítvány dr. Somogyi József Idısek Otthona tapolcai épületének kazánházi rekonstrukciója megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
7 985 506
Jászszentandrás Községi Önkormányzat
Az Egészségügyi komplexum akadálymentesítése Jászszentandráson
7 997 843
Aggtelek Község Önkormányzata
Aggtelek község ORVOSI RENDELİJÉNEK komplex akadálymentesítése
8 007 614
Hugyag Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Hugyagon
8 008 711
Recsk Nagyközség Önkormányzata
Belterületi utak korszerősítése
8 010 751
Beregsurány Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése.
8 029 849
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KEOP-5.3.0/B/09 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Szentliszló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Szentliszló községben a Polgármesteri Hivatal és orvosi rendelı akadálymentesítése A Közép-dunántúli Operatív Program 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
7 791 520
7 964 646
8 050 825 8 075 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve Körmend Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Körmend térségi vízmő ivóvízminıség javítása
Almásfüzitı Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése
8 082 925
Nógrád Község Önkormányzata
Gyermekeink jövıjéért! - Nógrád község Gyermekorvosi Rendelı, Anya és Gyermekvédelmi Szolgálat komplex akadálymentesítése
8 094 815
8 096 252
Galgahévíz község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Szendrıládon Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése Tura és térségében. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése Tura és térségében.
Viss Községi Önkormányzat
Korszerő utakon Európába
8 104 953
Községi Önkormányzat Sajóvámos
Tanácsadó helyiség akadálymentesítése Sajóvámoson
8 110 664
TÁMOP-7.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
A TÁMOP Monitoring Bizottság mőködése
8 113 132
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Beloiannisz Község Önkormányzata
8 128 846
Pusztaszabolcs Nagyközség Önkormányzata
Beloianniszban az orvosi rendelı akadálymentesítése 6207 sz. út Pusztaszabolcsot átszelı szakaszán gyalogos-átkelıhelyek létesítése
Füzérkomlós Község Önkormányzata
A Kun Béla és a Radó Köz utak felújítása Füzérkomlós Községben
8 139 336
Tiszatardos Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı és védınıi szolgálat épületének akadálymentesítése Tiszatardos településen
8 140 000
Karcsa Község Önkormányzata
Egészségügyi Központ komplex akadálymentesítése Karcsa községben
8 154 582
Tiszanána Község Önkormányzata
Tiszanánai orvosi rendelı akadálymentesítése
8 156 400
Községi Önkormányzat Ináncs
Az ináncsi Egészségház komplex akadálymentesítése
8 158 000
Jósvafı Község Önkormányzata
8 168 941
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
Szendrılád Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft) 8 075 000
Galgahévíz község Önkormányzata
a
8 100 000 8 100 000
8 138 000
a
a
a
a
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Véménd Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Véménd Község Önkormányzata
ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Jósvafı településen Véménd Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Véménd Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kazár Község Önkormányzata
"A Liget út felújítása a települési környezet és életminıség színvonalának javítása érdekében Kazáron"
8 176 075
Csögle Község Önkormányzata
"Ép testben ép lélek"-egészségház kialakítása Csöglén
8 176 906
Községi Önkormányzat Szalmatercs
Komplex fejlesztés Szalmatercsen az élhetıbb faluért!
8 177 212
Vág Község Önkormányzata
Vági polgármesteri hivatal akadálymentesítése
8 180 019
Putnok - Dubicsány Közoktatási Intézményfenntartói Társulás
A putnoki Soldos Emília Óvoda akadálymentesítése
8 208 000
Egészségügyi Központ korszerősítése
8 215 560
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nyékládháza Város Önkormányzata
8 174 200 8 174 200
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Szociálisan rászorulók étkeztetési alapfeladatait ellátó Központi Konyha infrastrukturális feltételeinek javítása Borsodnádasdon
8 264 213
Kéked Község Önkormányzata
A Fürdı utca burkolatfelújítása Kéked községben
8 274 995
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gellénháza Község Önkormányzata
A helyi konzultatív mechanizmus fejlesztésének lehetıségei a döntéselıkészítési és végrehajtási feladatok informatikai, igazgatásszervezési támogatására és a költségvetési tervezés rendszerszemlélető alakítása az erıforrások hatékony felhasználására
8 280 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Cigánd Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Borjád Községi Önkormányzat
A cigándi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Borjád Községi Önkormányzat Polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Újszilvás Község Önkormányzata
Akadálymentesen adj esélyt! - Tatabánya, Sárberki Óvoda akadálymentesítése Újszilvás Község ivóvíz minıségének javítása
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
8 280 200 8 284 600
8 287 350 8 287 500
A Budafok-Tétény Budapest, XXII. ker. Önkormányzat Budapest, XXII. Gádor utcai Általános Iskola és "Hugonnai Vilma" Általános Iskola kazánház felújítása KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Badacsonytomaj Város Önkormányzata
Akadálymentes egészség
8 294 650
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Pusztaottlaka Község Önkormányzata
Pusztaottlakai Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
8 321 476
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Dombrád Város Önkormányzata
Dombrád és térsége Szociális Alapszolgáltatási Központ akadálymentesítése és felújítása
8 330 957
Maroslele község Önkormányzata
Maroslele Község Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
8 338 862
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szurdokpüspöki Község Önkormányzata
8 287 911
Háziorvosi rendelı, védınıi szolgálat és gyógyszertár akadálymentesítése Szurdokpüspökiben Az önkormányzati ügyfélszolgálat utólagos akadálymentesítése Sárkeresztesen
8 345 262
Sárkeresztes Község Önkormányzata
Ipolydamásd Község Önkormányzat
8 343 190
Téglás Városi Önkormányzat
Ipolydamásd község orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése Városi Okmányiroda és Gyámhivatal fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése
8 385 202
Füzérkajata Községi Önkormányzat
Idısek Napközi Otthonának akadálymentesítése Füzérkajatán
8 385 258
Abaújszántó Város Önkormányzata
Abaújszántó Gondozási Központ akadálymentesítése
8 388 127
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Gyönk Nagyközség Önkormányzata
Ivóvíz-minıség javító beruházás Gyönk Nagyközségben
8 398 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kisszentmárton Község Önkormányzata
A kisszentmártoni egy épületben lévı orvosi rendelı és polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
8 401 034
Községi Önkormányzat Sajóvámos
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szentpéterszeg Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Csegöld Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mezısas Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tiszabecs Nagyközség Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Botpalád Község Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Sajóvámoson Szentpéterszeg Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Csegöld Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Mezısas Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Tiszabecs Nagyközség székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlestése Botpalád Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése
8 373 700
8 405 583 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Géberjén Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szamosszeg Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kisar Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Ópályi Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Túristvándi Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sonkád Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-6.2.0/A/09 Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Jármi Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Géberjén Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Szamosszeg Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Ököritófülpös Nagyközség székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Kisar Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Ópályi Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Túristvándi Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Sonkád Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése Jármi Község székhelytelepülésen mőködı körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése
Községi Önkormányzat Meszes
Községháza akadálymentesítése Meszesen
8 410 017
Szentdomonkos Község Önkormányzata
István király út felújítása
8 410 597
Nemesvámos Község Önkormányzata Sárisáp Község Önkormányzata
Környezettudatos hulladékgazdálkodás- a komposztálás népszerősítése Nemesvámoson Sárisápi iskola energia-megtakarításáért
8 424 000 8 424 386
Csabdi Község Önkormányzata
Csabdi község orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése
8 428 212
Egerszólát Község Önkormányzata
Speciális szelektív hulladékgyőjtı rendszer kiépítése Heves megyében
8 466 000
Nyírmihálydi Község Önkormányzata
Nyírmihálydi Orvosi rendelı akadálymentesítése
8 467 336
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Égerszög Község Önkormányzata
Az Égerszög Község Önkormányzata által fenntartott Községháza és orvosi rendelı épületének teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése
8 472 551
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Égerszög Község Önkormányzata
Az Égerszög Község Önkormányzata által fenntartott Községháza és orvosi rendelı épületének teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése
8 472 551
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Ráksi Község Önkormányzata
Ráksi Községben orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
8 477 985
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Bajót Község Önkormányzata
8 478 959
Városi Óvodák
Bajóti Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése Pápai Városi Óvodák tagintézményeibe külföldrıl érkezı nem magyar állampolgárságú, nem magyar ajkú gyermekek befogadása, nevelése és oktatása
Kondó Község Önkormányzata
Közszolgáltatáshoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása a kondói orvosi rendelıben
8 484 480
Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása
A Kisteleki Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
8 485 000
Sajógalgóc Községi Önkormányzat
Községháza akadálymentesítése Sajógalgócon
8 488 740
Trizs Községi önkormányzat
Trizs község központi épületének komplex akadálymentesítése
8 494 112
TÁMOP-3.4.1/B-08/2 Migráns tanulók a magyar közoktatásban
Tarczy Lajos Általános Iskola
A "SAC/C-17" nemzetekbıl érkezı külföldi állampolgárságú tanulók nevelése és oktatása a pápai Tarczy Lajos Általános Iskolában
8 499 650
VOP-1.1.2 Képzési, humán erıforrás menedzsment programok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az intézményrendszer képzési tevékenységének finanszírozása
8 500 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
TÁMOP-3.4.1/B-08/2 Migráns tanulók a magyar közoktatásban ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft) 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500 8 407 500
8 483 175
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.4.1/B-08/1 Migráns tanulók a magyar közoktatásban DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Szakmár Község Önkormányzata
Menedékjogot kérı, menekült, menedékes, bevándorolt, letelepedett, humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkezı kiskorú tanulók oktatásának és integrációjának támogatása a Than Károly Gimnáziumban Akadálymentesítés a szakmári Egészségházban
8 500 000 8 500 000
Zamárdi Nagyközség Önkormányzat
Zamárdi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítésével az egyenlı esélyő közszolgáltatás biztosítása
8 522 566
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Gyermekvédelmi Központ Lakásotthon komplex akadálymentesítése Miskolcon
8 525 430
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Nagyközségi Önkormányzat Kunfehértó
Megítélt támogatás (Ft)
Balsa Község Önkormányzata Nyárlırinc Község Önkormányzata
Gondozási Központ és Fogorvosi rendelı akadálymentesítése Meseház Óvoda, többcélú intézmény komplex akadálymentesítésének megvalósítása Nyárlırinci Orvosi Rendelı akadálymentesítése
8 543 871 8 550 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÁROP-1.1.5-09/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal kirendeltségének akadálymentesítése
8 552 069
Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás
A leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
8 563 935
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Közép-Szabolcsi Kistérségi Többcélú Társulás
Hátrányos helyzető, disszkriminációban élı családok pszichés, szociális támogatása, társadalmi integrációjának elısegítése
8 577 600
KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Pécsi Tudományegyetem
A Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjének rekonstrukciója az értékek megırzésének és a hosszú távú fenntartható mőködtetés biztosításának céljából
8 580 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Döbrököz Község Önkormányzata
Orvosi rendelı épületének komplex akadálymentesítése Döbröközön
8 581 553
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Rakamaz Város Önkormányzata
Rakamaz Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
8 583 600
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kemecse Város Önkormányzata
Kemecse Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
8 583 600
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagygyimót község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Gesztely Község Önkormányzata
KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
8 542 363
Nagygyimót orvosi rendelı felújítása, akadálymentesítése 8 592 005
GONDOZÁSI KÖZPONT komplex akadálymentesítése Gesztely községben
8 596 101
Szegedi Tudományegyetem
A SZTE Füvészkert győjtemény megırzéshez és helyreállításhoz szükséges infrastruktúrájának fejlesztése, különös tekintettel a hazai védett növények ex situ konzervációjára
8 600 000
Egerfarmos Községi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Egerfarmos községben
8 613 695
Szob Város Önkormányzata
8 616 720
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tornyosnémeti Községi Önkormányzat
Szob Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Tornyosnémeti községben található Rákóczi, Petıfi és Névtelen utcák felújítása
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás
Utólagos akadálymentesítés az Egyesített Szociális Intézmény Tatabánya, Platán tér 10. (Hrsz: 11055) cím alatt található ingatlanján.
8 635 567
Rendelıfelújítás Tiszaszentimre - Újszentgyörgyön
8 640 195
Nagyváradi úti Napköziottonos Óvoda akadálymentesítése Szabadszállási orvosi rendelı akadálymentesítése
8 645 512
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tiszaszentimre Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
8 654 441
Szabadszállás Város Önkormányzata
Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás
8 622 000
A leghátrányosabb helyzető Lengyeltóti kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának erısítése
8 657 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Szögliget Község Önkormányzata
Községháza komplex akadálymentesítése Szögligeten
8 660 946
Komjáti Község Önkormányzata
Orvosi rendelı felújítása és akadálymentesítése Komjáti Községben
8 667 319
Boldogkıújfalu Községi Önkormányzat Vaskút Községi Önkormányzat
Boldogkıújfalu Község Polgármesteri Hivatala épületének teljeskörő akadálymentesítése Orvosi rendelık akadálymentesítése
8 681 326 8 683 853
Borsodivánka Község Önkormányzata
Borsodivánka község Orvosi Rendelıjének komplex akadálymentesítése
8 704 728
Hernádcéce Községi Önkormányzat
Hernádcéce Község közös épületben mőködı Polgármesteri Hivatalának és orvosi rendelıjének teljeskörő akadálymentesítése
8 721 402
Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat
Iszkaszentgyörgy község energia hatékonyságának fokozása (közvilágítás, intézmények utólagos hıszigetelése)
8 732 769
JÁNOSHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Egy újabb esély az egészségre
8 764 583
Ravazd Község Önkormányzata
Ravazd Község Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
8 770 989
Szomolya Községi Önkormányzat
Egészségház akadálymentesítése Szomolyán A Fürst Sándor utca felújításának I. és II. ütemének megvalósítása Szente községben
8 787 402
Szente Község Önkormányzata
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Helvécia Község Önkormányzata DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
8 798 348
Orvosi rendelı és egészségház felújítása és akadálymentesítése Helvécia, Kiskırösi út 49. szám alatt.
8 799 050
Dunafalva Községi Önkormányzat
Dunafalva községben az idısek nappali ellátása számára foglalkoztató kialakítása, amely egyben a házi segítségnyújtás, családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások számára irodaként is funkcionál
8 800 000
Mezıcsát Kistérség Többcélú Társulás
A Mezıcsáti Kistérség fejlesztési kapacitásának megerısítése
8 803 000
Mátranovák Község Önkormányzata
Akadálymentesítés Mátranovák község önkormányzati épületében
8 806 230
Járdánháza Község Önkormányzata
Járdánháza Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
8 808 492
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Akadálymentesen a pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvodában
8 809 883
Kakasd Község Önkormányzat
Kakasdi orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
8 811 147
Halmaj Község Önkormányzata
Halmaji Orvosi Rendelı felújítása, korszerősítése
8 816 004
Hernádkércs Község Önkormányzata
Orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése Hernádkércsen
8 820 372
Tornyospálca Község Önkormányzata
8 822 678
Nézsa Község Önkormányzata
Tornyospálca Község Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése Nézsa önkormányzati járdák felújítása (Kossuth út; Szondi út; Táncsics út.)
8 829 594
Mályinka Község Önkormányzata
Összetett feladatokat ellátó POLGÁRMESTERI HIVATAL komplex akadálymentesítése Mályinka községben
8 831 129
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vilyvitány Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Vilyvitány község egészségügyi alapellátásának fejlesztése
8 831 267 8 832 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Polgár Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
Nagykálló Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal Polgár város szolgálatában Teljesítmény, minıség, hatékonyság - A nagykállói Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
Korlát Községi Önkormányzat
Korlát Község Polgármesteri Hivatalának teljeskörő akadálymentesítése
8 833 330
Hanyi-menti Települések Intézményfenntartó Társulása
Tenki Napközi Otthonos Óvoda akadálymentesítése
8 838 218
Dömsöd Nagyközség Önkormányzata
Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat irodaépületének komplex akadálymentesítése Dömsödön
8 841 600
Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás
A Bácsalmási Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
8 842 080
Kenézlı Községi Önkormányzat
Akadálymentesített óvoda Kenézlın
8 849 217
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Háziorvosi rendelı komplex akadálymentesítése Miskolcon
8 853 615
Tolmács Község Önkormányzata
Tolmács község egészségügyi alapellátást nyújtó Orvosi Rendelıjének teljes körő akadálymentesítése
8 856 675
8 832 000
a
a
a
a
a
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
8 856 675
Szentes Város Önkormányzata
Rétság Város Önkormányzata által Tolmács községben fenntartott egészségügyi alapellátást nyújtó orvosi rendelı teljes körő akadálymentesítése Szentes város települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének komplex fejlesztése
Rétság Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sarkad Város Önkormányzata
Sarkad Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
8 863 500
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagyecsed Város Önkormányzata
Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
8 863 500
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Baktalórántháza Város Önkormányzata
Baktalórántháza Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
8 863 500
Hantos Község Önkormányzata
Hantosi orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése
8 868 540
Községi Önkormányzat, Mezınagymihály
Mezınagymihály Tanácsadó orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
8 878 223
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Élıhelyrekonstrukció és -kezelés a Mátrai rétek és a Bükkaljai gyepek védett és Natura 2000-es területein
8 880 000
Karancskeszi Község Önkormányzata
Karancskeszi Orvosi Rendelıjének komplex akadálymentesítése
8 893 028
Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Fövenyes Utcai Idısek Klubja szolgáltatásainak minıségének fejlesztése energiatakarékos főtéskorszerősítés által
8 898 221
Mezızombor Község Önkormányzata
POLGÁRMESTERI HIVATAL komplex akadálymentesítése Mezızombor községben
8 898 279
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Községi Önkormányzat Szuhakálló
8 862 000
8 901 089
Szilaspogony Község Önkormányzata
Egészségház akadálymentesítése - Szuhakálló Szilaspogony Község Önkormányzat épületének komplex akadálymentesítése
Mezıkövesd Város Önkormányzata
Könyvtári infrastruktúra fejlesztése a mezıkövesdi Városi Könyvtárban
8 919 422
8 918 431
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Ibafa Község Önkormányzata ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Többfunkciós önkormányzati épület komplex akadálymentesítése.
8 919 847
Várpalota Város Önkormányzata
A Várpalotai Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése
8 921 772
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Vasváron
8 945 569
Sajósenye Községi Önkormányzata
Sajósenye község ÖNKORMÁNYZATI és EGÉSZSÉGÜGYI faladatait ellátó faluházának komplex akadálymentesítése
8 949 163
Varbó Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Varbón
8 952 908
Csesztve Község Önkormányzata
Csesztve Kossuth és Liliom utca felújítása
8 954 399
Tiszaföldvár Város Önkormányzata
A tiszaföldvári 2. sz. gyermekorvosi rendelı komplex akadálymentesítése
8 958 643
Tiszaföldvár Város Önkormányzata
A tiszaföldvári 2. sz. gyermekorvosi rendelı komplex akadálymentesítése
8 958 643
Novaj Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı akadálymentesítése Novajon
8 970 547
Novaj Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı akadálymentesítése Novajon
8 970 547
a
a
a
a
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Ösi Község Önkormányzata
Az Egészségház akadálymentesítése İsiben
8 974 800
Putnok és Térsége Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Intézményfenntartói Társulás
A putnoki Városi Egészségügyi és Szociális Központ akadálymentesítése
8 975 700
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Pócsa Község Önkormányzata
Pócsa Község orvosi rendelı és polgármesteri hivatal akadálymentesítése
8 983 982
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Tokaj Város Önkormányzata Bátmonostor Községi Önkormányzat
Szervezetfejlesztés a hatékony és szolgáltató tokaji önkormányzatért Orvosi rendelı akadálymentesítése
8 986 222 8 988 480
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Közép-Szabolcsi Kistérségi Többcélú Társulás
Az Ibrány Szabolcs u. 6. sz. (Hrsz. 120.) alatti óvoda épülete komplex akadálymentesítésének megvalósítása
8 994 348
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Csurgó Város Önkormányzata
A Csurgói Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése
8 995 500
Tófalu község Önkormányzata
Községháza akadálymentesítése Tófaluban
8 996 068
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Újszász Város Önkormányzata
A szolgáltató közigazgatás megteremtése Újszászon
8 998 195
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
A Víz Keretirányelv végrehajtásához és a társadalom tájékoztatásához kapcsolódó informatikai rendszer fejlesztése
9 000 000
Kenderes Város Önkormányzata
Hiányzó akadálymentesítési elemek létrehozása az esélyegyenlıség biztosítása érdekében Kenderes Orvosi rendelıi- és Védınıi szolgálatot nyújtó épületében
9 005 476
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása települési szilárdhulldékgazdálkodási rendszerének fejlesztése szemléletformálás, veszélyes hulladékok elkülönített győjtése és házi komposztálás elterjesztése révén elıkészítés
9 006 600

Somlószılıs háziorvosi rendelıjének bıvítése, felújítása és akadálymentesítése
9 019 649
Pást és Rozmaring utak felújítása Kázsmárk településen
9 020 685
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Községi Önkormányzat Somlószılıs ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Kázsmárk Község Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Rakaca Község Önkormányzata
Rakaca községben a Malom utca felújítása
9 021 685
Léh Község Önkormányzata
Útfelújítás Léh községben
9 026 370
Varbó Község Önkormányzata
Önkormányzati ügyfélszolgálathoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása Varbón
9 027 288
Települési Önkormányzat Gógánfa
Gógánfa Polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
9 029 005
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Tiszakanyári Orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
9 032 000
Bakonszeg Község Önkormányzata
Bakonszegi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
9 035 696
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
9 040 000
Bonyhád Város Önkormányzata
Láprétek, gyepek és fáslegelık természetvédelmi értékeinek védelme és vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése a Balatonfelvidéki Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén. Bonyhádi Gondozási Központ Perczel utcai épületének komplex akadálymentesítése
Csernely Községi Önkormányzat
Csernely községi orvosi rendelı akadálymentesítése
9 076 590
Szikszó Város Önkormányzata
Szikszó Városi Óvoda, Családsegítı, Gyermekjóléti és Védınıi Szolgálat Thököly utcai épületének akadálymentesítése Szikszón
9 084 844
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
A Csépai Községi Önkormányzat İszikék Egyesített Szociális Intézményének komplex módon megvalósított akadálymentesítése, ezzel biztosítva az egyenlı esélyő hozzáférést a szociális szolgáltatásokhoz.
9 092 724
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Jászfényszaru Város Önkormányzata
Jászfényszaru Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
9 098 800
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Karancslapujtı Község Önkormányzata
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
9 062 650
Kállósemjén Nagyözségi Önkormányzat
Integrációs és prevenciós programok a hátrányokkal küzdı gyermekek és családjaik számára Karancslapujtı településen Az esélyegyenlıség alapvetı követelményinek megteremtése Kállósemjén községben.
Napkor Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Napkor Községben
9 119 079
Háziorvosi rendelı kialakítása Dömös községben
9 128 591
Kálmánházi Benedek Elek Általános Iskola és óvoda akadálymentesítése
9 131 754
Egészségügyi Központ akadálymentesítése Egyenlı esélyek biztosítása a Zagyvarékas községi Egészségház komplex akadálymentesítésével
9 133 006
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dömös Község Önkormányzat ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Kálmánháza Község Önkormányzata DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
İcsény Község Önkormányzata Zagyvarékas Községi Önkormányzat
9 115 462 9 117 866
9 134 390
Bagamér Nagyközség Önkormányzata
A sajóvelezdi önkormányzat Polgármesteri Hivatalának utólagos és komplex akadálymentesítése Utólagos akadálymentesítés megvalósítása a bagaméri Egészségház épületében
Rudolftelep Község Önkormányzata Homokmégy Község Önkormányzata
Községháza akadálymentesítése Rudolftelepen Orvosi rendelı akadálymentesítése Homokmégyen
9 147 185 9 150 000
Kisvárda Város Önkormányzata
9 150 254 9 151 240
9 178 157
Sajóvelezd Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bükkszentkereszt Község Önkormányzata
Kistérségi Szociális Szolgálat épületének akadálymentesítése Bükkszentkereszt-Répáshuta Községek Körjegyzısége Szervezet fejlesztése
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Hajdúhadház Városi Önkormányzat
Hajdúhadház Városi Önkormányzat Szociális Gondozási Központ Kazinczy utcai telephelyének fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítése
9 135 200 9 137 311
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Községi Önkormányzat Ragály
Ragály Község orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése.
Megítélt támogatás (Ft)
9 178 671
Szentpéterszeg Község Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Dömsöd Nagyközség Polgármesteri Hivatalánál, korszerő informatikai folyamattámogatások alkalmazásával Szentpéterszegi Polgármesteri Hivatal épületének komplex akadálymentesítése
Sárospatak Város Önkormányzata
Sárospataki Gondozási központ Nappali idısek klubjának komplex akadálymentesítése
9 195 573
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Röszke Község Önkormányzat
A röszkei háziorvosi és fogorvosi rendelı komplex akadálymentesítési munkálatai; a fejlesztés eredményeinek ismertetése a falu nyilvánossága számára.
9 195 663
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hévíz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Hévíz Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékonyság növelése érdekében.
9 200 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hévíz Város Önkormányzata
Hévíz Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékonyság növelése érdekében.
9 200 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Gyula Város Önkormányzata
Gyula város települési szilárd hulladéklerakó telep rekultivációját célzó mőszaki beavatkozás
9 200 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Ásotthalom Község Önkormányzata
Akadálymentesítés Ásotthalom Intézményeinél - Polgármesteri Hivatal 1.-
9 213 235
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Drávapiski Községi Önkormányzat
A drávapiski polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
9 215 003
Mezıkomárom Község Önkormányzata
Mezıkomárom Polgármesteri Hivatal épületének komplex akadálymentesítése
9 228 060
Vadna Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı és körjegyzıségi hivatal akadálymentesítése Vadnán
9 229 675
Abaújlak Községi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal utólagos akadálymentesítése Abaújlak községben.
9 240 840
Hernádkak Község Önkormányzata
POLGÁRMESTERI HIVATAL komplex akadálymentesítése Hernádkak településen
9 248 633
Érsekcsanád Község Önkormányzata
Érsekcsanádi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
9 250 998
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Dömsöd Nagyközség Önkormányzata
9 184 000 9 186 357
Hencida Község Önkormányzata
A Csengeri Kistérség Fejlesztési és Együttmőködési Kapacitásának Megerısítése Fıutcakép javítása Dunabogdányban Mezısas-Mezıpeterd körjegyzıség Mezıpeterdi Kirendeltségének komplex akadálymentesítése A Gyermekvédelmi és Családgondozó Központ akadálymentesítése Hencidán
Szanda Község Önkormányzata
Szanda, Béke utca felújítása
9 277 902
Balmazújvárosi Kistérség Többcélú társulása
A Balmazújvárosi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
9 296 000
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Vizes élıhelyek, fás legelık megırzése és fejlesztése az Észak- Alföldön
9 300 000
Ipolytarnóc Község Önkormányzata
Rákóczi út felújítása Ipolytarnócon
9 305 744
Komjáti Község Önkormányzata
Komjáti községben autóbusz megálló és autóbusz váró építése
9 311 580
Tokaji Többcélú Kistérségi Társulás
A tokaji kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
9 312 000
Szügy Község Önkormányzata
Szügy Község Önkormányzati épületének komplex akadálymentesítése
9 314 197
Csenger Többcélú Kistérségi Társulás Dunabogdány Község Önkormányzata Mezıpeterd Község Önkormányzata
9 267 000 9 268 796 9 271 826 9 273 562
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Répcelakon
9 317 238
Borsodivánka Község Önkormányzata
Borsodivánka Községháza komplex akadálymentesítése
9 321 768
Baranya Megyei Bíróság
Pécsi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
9 333 774
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bakonyszőcs Község Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bakonyszőcs Község Önkormányzata
Bakonyszőcs és Bakonykoppány települések szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás megvalósítása Bakonyszőcs és térsége szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás megvalósítása.
Megítélt támogatás (Ft)
9 350 000 9 350 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Mór Városi Önkormányzat
A Radó Antal Könyvtár és Mővelıdési Központ XXI. századi könyvtárrá fejlesztése
9 351 760
Tard Község Önkormányzata
Több települést ellátó ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Tard községben
9 358 227
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szeged, Vedres utcai Bölcsıde komplex akadálymentesítése
9 368 867
Kalocsa - Dunaszentbenedek - Homokmégy - Öregcsertı Szakmár - Újtelek - Uszód Óvodafenntartó Társulása
Kalocsa, Kunszt utcai Óvoda komplex akadálymentesítése
9 371 889
Rátka Község Önkormányzati Hivatal
Rárka település önkormányzati hivatalának akadálymentesítése
9 375 000
Bedı Község Önkormányzata
A bedıi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
9 378 671
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
Körzeti Orvosi Rendelı akadálymentesítése Bugyi Nagyközségben
9 379 650
Beret Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı akadálymemtesítése
9 381 025
Kistokaj Községi Önkormányzat
Községháza akadálymentesítése Kistokajban
9 386 753
Községi Önkormányzat Szuhakálló
Községháza akadálymentesítése Szuhakállón
9 394 546
Demecser Város Önkormányzata
Demecser Város Polgármesteri Hivatal mőködésének modernizálása
9 395 500
Emıd Város Önkormányzata
Emıd Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
9 399 468
Pusztamonostor Község Önkormányzata
Akadálymentesített középületeket Pusztamonostoron!
9 399 641
ÉMOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az Észak-magyarországi Operatív Program 4. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
9 405 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Alsószentmárton Községi Önkormányzat
Az alsószentmártoni polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
9 406 741
Sajókaza Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátási intézmény akadálymentesítése Sajókazán
9 411 709
Községi Önkormányzat Csány
A csányi Napköziotthonos Óvoda akadálymentesítése
9 420 235
Beregdaróc Község Önkormányzata
A Gyermekjóléti szolgáltatnak is helyt adó Mővelıdési ház akadálymentesítése Beregdaróc Községben
9 422 555
Harkány Város Önkormányzata
A harkányi egészségház komplex akadálymentesítése
9 426 798
Zalkod Községi Önkormányzat
Akadálymentesített orvosi rendelı kialakítása Zalkod községben. Sárrétudvari Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájának akadálymentesítése
9 446 100
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
a
a
a
a
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
9 450 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
Projekt megnevezés Sárrétudvari Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodájának akadálymentesítése
Megítélt támogatás (Ft)
Tenk Község Önkormányzata
Tenki Orvosi rendelı akadálymentesítése
9 453 123
Somoskıújfalu Község Önkormányzata
Somoskıújfalu, Móra Ferenc utca felújítása
9 466 696
Galgaguta Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás és az önkormányzati ügyfélszolgálat egyenlı esélyő hozzáférésének megteremtése Galgagután
9 466 797
Tata Város Önkormányzata
Tatai Piros Óvoda komplex akadálymentesítése
9 467 399
Újfehértó Város Önkormányzata
A Zajti Ferenc Kulturális Központ városi könyvtár intézményegységének infrasrtukturális fejlesztése a 21. századi használók igényeinek kielégítésére, különös figyelemmel a tudás hozzáférhetıvé tételére, a fogyatékkal élık esélyegyenlıségére.
9 498 000
Községi Önkormányzat Abaújszolnok
A polármesteri hivatal akadálymentesítése Abaújszolnok községben.
9 501 780
Bojt Község Önkormányzata Romonya Község Önkormányzatának és Bogád Község Önkormányzatának együttmőködése Romonya Község Önkormányzatának és Bogád Község Önkormányzatának együttmőködése
Bojt Község Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése
9 504 613
Romonya és Bogád szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése
9 511 500 9 511 500
Szászvár Nagyközség Önkormányzata
Romonya és Bogád szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése Szászvár Nagyközség Önkormányzatának polgármesteri hivatali szervezetfejlesztése
9 512 800
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debrecen, Faragó utcai óvoda komplex akadálymentesítése - 2009
9 514 094
Füzérradvány Község Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés Füzérradvány Község Polgármesteri Hivatalában
9 516 442
Szügy Község Önkormányzata
Szügy község orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése
9 522 250
Garadna Község Önkormányzata
9 530 950
Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzata
Településfejlesztés Garadna Községben - Kossuth Lajos utca megépítése Az Arany János Általános Iskola és Óvoda intézmény óvodai épületének komplex akadálymentesítése
9 539 103
Kisújszállás Város Önkormányzata
A Központi Orvosi Rendelı és Fogászat környezeti és kommunikációs akadálymentesítése az esélyegyenlıség érvényesülése érdekében
9 555 468
Tard Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése Tardon
9 559 426
Rátka Községi Önkormányzat
Egészségügyi létesítmény akadálymentesítése Rátka településen
9 566 674
Kisújszállás Város Önkormányzata
A Pitypang Óvoda környezeti és kommunikációs akadálymentesítése az esélyegyenlıség érvényesülése érdekében
9 583 101
Bánhorváti Község Önkormányzata
ORVOSI RENDELİ komplex akadálymentesítése Bánhorváti településen
9 584 527
Halmaj Község Önkormányzata
A Halmaji Egészségház komplex akadálymentesítése
9 585 775
9 450 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Látrány Község Önkormányzata
Polgármesteri hivatal akadálymentesítése Látrányban
9 588 000
Tornyosnémeti Község Önkormányzata
Tornyosnémeti község orvosi rendelı akadálymentesítése
9 597 726
Harsány Község Önkormányzat
Harsány Község orvosi rendelıjének akadálymentesítése
9 601 536
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Lábod Község Önkormányzata
Lábodi Önkormányzati épület akadálymentesítése
9 605 453
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Körzeti Óvodai Intézményfenntartó Társulás
A terényi Óvoda akadálymentesítése
9 612 005
Érsekvadkert Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapszolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés biztosítása Érsekvadkerten
9 613 746
Jákfalva Község Önkormányzatza
Orvosi rendelı akadálymentesítése Jákfalván
9 616 002
Bük Város Önkormányzata Dunapataj Nagyközség Önkormányzata
Büki Egészségház komplex akadálymentesítése Az Egészségház akadálymentesítése Dunapatajon
9 622 260 9 629 703
Bedı Község Önkormányzata
Bedı község Egészségház komplex akadálymentesítése
9 630 574
Daruszentmiklós Község Önkormányzata Szár Község Önkormányzata
Daruszentmiklósi álatlános iskola komplex akadálymentesítése Szár Ér utca II.szakasz fejlesztése
9 635 469 9 636 840
Kétsoprony Község Önkormányzata
Kétsopronyi egészségügyi intézmények akadálymentesítése
9 642 893
Apagy Község Önkormányzata
Fogorvosi rendelı épületének akadálymentesítése Apagy községben
9 643 190
Ajka Város Önkormányzata
Ajkai Idıskorúak Gondozóházának akadálymentesítése
9 644 400
Gárdony Város Önkormányzata
Gárdony Város Önkormányzata Agárd, Óvoda utca 6728 hrsz alatti Óvodájának komplex akadálymentesítése
9 645 479
Bánk Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentessé tételének megvalósítása az egyenlı esélyő hozzáférés érdekében Bánk községben
9 649 620
Egerlövı Község Önkormányzata
Egerlövıi temetı sírkertté alakítása
9 650 000
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar Központi Orvosi Rendelı épületének utólagos, komplex akadálymentesítése az egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása érdekében
9 653 400
Mezıkövesd Város Önkormányzata
A Mezıkövesdi Egri úti I.sz. tagóvoda akadálymentesítése
9 655 200
Egerszólát Községi Önkormányzat
Egerszólát Polgármesteri Hivatal és Egészségügyi Szolgálat akadálymentesítése
9 655 473
Karos Község Önkormányzata
Karos Község Óvoda épületének teljeskörő akadálymentesítése
9 663 221
Az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély parkjának rekonstrukciója, I. ütem KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
A Bódva-folyó Kastély-sziget körüli holtágának revitalizációja Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága
9 665 000
Bujtosi Szabadidı Csarnok és Megyei Sportintézet
Összetett feladatokat ellátó önkormányzati épület komplex akadálymentesítése Felsıkelecsényben A kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása és a fenntartható életmód népszerősítése Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidı Csarnokhoz kapcsolódóan.
Terem Község Önkormányzata
Teremi Napközi Otthonos Óvoda akadálymentesítése
9 674 898
Bükkaranyos Község Önkormányzata
Bükkaranyos orvosi rendelıjének akadálymentesítése
9 678 429
Dámóc Község Önkormányzata
Akadálymentes közösségi élet-tér Dámócon
9 683 556
Gödöllı Város Önkormányzata
Önkormányzati szervezetfejlesztés és Városfejlesztı Társaság alapításának megalapozása Gödöllın
9 684 200
Felsıkelecsény Községi Önkormányzat
9 665 072
9 669 375
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Tiszavasvári Város Önkormányzata Abony Város Önkormányzata
Önkormányzati hatékonyságnövelés Tiszavasváriban szervezetfejlesztéssel és Városfejlesztı Társaság alapításának megalapozásával Komplex ivóvízminıség-javítási projekt Abonyban
9 684 200 9 690 000
Tenk Község Önkormányzat
Tenki Szent Imre Általános Iskola akadálymentesítése
9 693 845
Domaháza Község Önkormányzata
Domaházi beruházás a komplex módon akadálymentes orvosi rendelıért
9 694 692
Kocs Község Önkormányzata
A kocsi Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
9 696 133
ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Komplex akadálymentesítés Ábrahámhegy községben
9 701 604
Egyházasgerge Község Önkormányzata
Egyházasgerge község orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése
9 703 218
Mezıkövesd Város Önkormányzata
Mezıkövesd - Gyula úti orvosi rendelı akadálymentesítése
9 707 040
Községi Önkormányzat Újlırincfalva
9 714 084
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Gondozási Központ akadálymentesítése Újlırincfalván Tündérkert Óvoda " B " jelő földszintes épületrészének utólagos akadálymentesítése
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
A levegıvédelmi alapnyilvántartási és információs rendszer (LAIR) korszerősítése
9 720 000
Mezıszemere Község Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés a mezıszemerei Polgármesteri Hivatalban
9 720 324
Berkenye Község Önkormányzata
Berkenye belterületi út felújítása, településfejlesztés
9 725 616
Dejtár Község Önkormányzata
Utólagos akadálymentesítés komplex megvalósítása a dejtári orvosi rendelıben
9 729 591
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
A KvVM Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságai informatikai hálózata elektronikus Kormányzati gerinchálózati (EKG) csatlakoztatására
9 732 100
Gulács Község Önkormányzata
Polgármesteri hivatal akadálymentesítése Gulácson
9 733 475
Ártánd Község Önkormányzata
Az ártándi Egészségház komplex akadálymentesítése
9 734 183
Nyíracsád Községi Önkormányzat
Nyíracsádi Napköziotthonos Óvoda akadálymentesítése
9 736 283
Nyíracsád Községi Önkormányzat
Nyíracsádi Napköziotthonos Óvoda akadálymentesítése
9 736 283
Álmosd Község Önkormányzat
Álmosdi orvosi rendelı akadálymenetsítése
9 739 878
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Móra Ferenc Múzeum. Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeum
Csallány Gábor Kiállítóhely iskolabarát fejlesztése
9 745 867
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Versend Község Önkormányzata
Versend Polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
9 747 400
Imola Község Önkormányzata
Községháza akadálymentesítése Imolán
9 753 498
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Újkígyósi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
9 756 298
BÖKÖNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Közszolgáltatásban nincs akadály!
9 759 872
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Kisasszonyfa Községi Önkormányzat
A kisasszonyfai polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
9 763 281
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
9 720 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debrecen, Süveg u. 3. szám alatti DMJV Városi Szociális Szolgálat (VSZSZ) 7. sz. Gondozási Központ és 10. sz. Idısek Klubja komplex akadálymentesítése 2009.
9 763 290
Szendrılád Község Önkormányzata
Orvosi rendelı akadálymentesítése Szendrıládon
9 764 986
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzatának egészségügyi alapellátást biztosító intézményében.
9 770 776
Karancsberény Község Önkormányzata
Karancsberény község rendelıintézet utólagos akadálymentesítése
9 772 303
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Hévízgyógyfürdı és Szent András Reumakórház kht
Élıhelyvédelem és rekonstrukció a Hévízi-tónál
9 775 000
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Hévízgyógyfürdı és Szent András Reumakórház Kht
Élıhelyvédelem és rekonstrukció a Hévízi-tónál
9 775 000
A márfai polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
9 780 784
Lakiteleki Szivárvány Napközi Otthonos Óvoda akadálymentesítése
9 790 676
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése Márfa Község Önkormányzata DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Kerékpár-tár, avagy a hivatásforgalmú kerékpározás biztonságosabbá tételének, illetve higiénés feltételeinek javítása kerékpártároló "Rendezvényház" Csongrád Megyei Közmővelıdési és Szolgáltató létesítésével és zuhanyzó, öltözı kialakításával az újszegedi Közhasznú Nonprofit Kft. Rendezvényházban.
9 792 319
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Perkáta Nagyközség Önkormányzata
Perkáta Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
9 797 616
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Rádfalva községi Önkormányzat
A rádfalvai egy épületben lévı orvosi rendelı, könyvtár és polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
9 801 932
Kertész László Városi Könyvtár
A hajdúböszörményi Kertész László Városi Könyvtár infrastruktúrafejlesztése a bárki számára könnyen elérhetı információ és tudás megszerzése érdekében
9 816 546
Tápiószılıs Község Önkormányzata
Tápiószılıs Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
9 826 124
Erdıtarcsa Község Önkormányzata
Erdıtarcsa orvosi rendelıjének és polgármesteri hivatalának helyet adó épület komplex akadálymentesítésének megvalósítása
9 832 066
TISZATARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
A TISZATARJÁNI POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉPÜLETÉNEK KOMPLEX AKADÁLYMENTESÍTÉSE
9 832 262
Kálló Község Önkormányzata
Egészségügyi központ teljeskörő akadálymentesítése Kálló településen
9 836 463
Herencsény Községi Önkormányzat
Többfunkciós községháza akadálymentesítése Herencsényben.
9 836 750
Derecske Város Önkormányzata
Derecske Egészségház komplex akadálymentesítése
9 838 510
Petıfibánya Község Önkormányzata
A komplex módon akadálymentes rendelıért Petıfibánya községben
9 838 734
Földes Nagyközség Önkormányzata
A Szociális Szolgáltató Központ akadálymentesítése Földesen
9 839 073
Ónod Község Önkormányzata
Óvoda akadálymentesítése Ónodon
9 844 706
Igrici Község Önkormányzata
A napközi otthonos óvoda és konyha akadálymentesítése Igriciben Akadálymentesítés megvalósítása a Berettyó-Körös Többcélú Társulás Idısek Otthonában
9 844 942
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
a
a
a
a
a
a
a
Berettyó-Körös Többcélú Társulás
9 848 612
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Göd Város Önkormányzata
A Gödi Önkormányzat saját telkén a központi épület melletti ügyfélszolgálati épület komplex akadálymentesítése.
9 848 682
Szajol Község Önkormányzata
Egyenlıbb esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Szajol Községben
9 849 061
Magyarbóly Községi Önkormányzat
Magyarbóly Község Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
9 850 992
Dormánd község Önkormányzata
Dormánd község egészségügyi és közigazgatási épületének utólagos akadálymentesítése.
9 855 000
Aggtelek Község Önkormányzata
Útépítés és vízelvezetés Aggtelek község Névtelen utcájában
9 857 381
Hollóháza Önkormányzata Bugac Nagyközség Önkormányzata
Utólagos akadálymentesítés az Önkormányzat orvosi rendelı, gyógyszertár és családsegítı és gyermekjóléti szolgálat épületében. Bugac Nagyközség szennyvízhálózatának kialakítása
9 859 343 9 860 000
Hencida Község Önkormányzata
A hencidai Háziorvosi rendelı épületének komplex akadálymentesítése
9 870 244
Petneháza Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Petneháza Községben
9 874 787
a
a
a
Komádi Város Önkormányzata
Borsodi Gyermekvédelmi Körzet nagybarcai Csecsemıotthon Nagybarca, utólagos akadálymentesítése Akadálytalanul, egyenlı eséllyel Fogatékossággal élık esélyegyenlıségének biztosítása a Komádi Városházán
Szendrı Város Önkormányzata
A szendrıi orvosi rendelı és ügyelet és védınıi tanácsadó épületének akadálymentesítése
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal Csengıd Község Önkormányzata
a
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kistelek Város Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata
Csobaj Község Önkormányzata
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása Kistelek Város Polgármesteri Hivatalának intézményeiben. Az akadálymentesen elérhetı közigazgatási szolgáltatásokért Rákóczifalván
Megítélt támogatás (Ft)
9 877 687 9 880 000 9 880 052
9 883 699
9 886 500 9 888 264
9 889 582
Bagamér Nagyközség Önkormányzata
A csobaji önkormányzat utólagos akadálymentesítése Bagamér Nagyközség Polgármesteri Hivatalának teljes körő akadálymentesítése
Baks Község Önkormányzata
Az egészségház teljeskörő akadálymentesítése Bakson
9 891 000
Magyarnándor Község Önkormányzata
Egészségügyi központ akadálymentesítése Magyarnándor községben.
9 891 810
Borsodnádasd Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Zsombó Község Önkormányzata
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Boldva Községi Önkormányzat
Borsodnádasd I. számú háziorvosi szolgálat és központi ügyelet komplex akadálymentesítése Esély egy új világban...élhetıbb környezet teremtése akadálymentesítés megvalósításával
9 889 604
9 893 490 9 894 845
Csányoszró Község Önkormányzata
Boldva község multifunkciós közösségi házának akadálymentesítése Szociális intézmény és Körjegyzıség teljes körő akadálymentesítése Csányoszró körzetközpontban.
9 895 200 9 895 460
Bátorliget Község Önkormányzat
Bátorligeti Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
9 896 225
Nagyfüged Község Önkormányzata
Közösségi közlekedést szolgáló infrastruktúra fejlesztése Nagyfügeden
9 896 447
Aggtelek Község Önkormányzata
POLGÁRMESTERI HIVATAL komplex akadálymentesítése Aggtelek községben
9 896 598
Somogy Megyei Rendır-fıkapitányság
Kerékpártároló és az ehhez tartozó szociális helyiségek kialakítása a Kaposvári Rendırkapitányságon
9 898 200
Borsosberény Község Önkormányzata
Akadálymentes egészségügyi alapellátás megteremtése Borsosberényben
9 899 880
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Borsodszirák Községi Önkormányzat
Borsodszirák Község közösségi házának akadálymentesítése
9 900 000
Községi Önkormányzat Perkupa
Perkupa Község orvosi rendelıjének akadálymentesítése
9 900 000
Dél-nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Az újfehértói Idıskorúak gondozóházának komplex akadálymentesítése
9 900 000
Tabajd Község Önkormányzata
Nincs akadály! Tabajd Község Önkormányzati épületének akadálymentesítése az egyenlı esélyekért
9 900 000
Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Tedd a kocsid a garázsba és járj drótszamárral munkába
9 900 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Mórahalom Város Önkormányzata
A mórahalmi Móra Ferenc ÁMK sportcsarnokának akadálymentesítése a Homokháti Kistérségben élık integrációjáért
9 900 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Községi Önkormányzat Tiszasas
Tiszakeszi Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése A Polgármesteri Hivatal és a település honlapjának akadálymentesítése Tiszasason
9 906 144
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Almamellék Község Önkormányzata
Almamellék Körjegyzıség épületének akadálymentesítése
9 914 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Köröstarcsa Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Alsófokú oktatási intézmény akadálymentesítése.
9 914 822
Bakonszeg Község Önkormányzata
Bakonszeg Általános Iskola akadálymentesítése
9 920 743
Kunhegyes Város Önkormányzata
Utólagos akadálymentesítés a Kunhegyesi Általános Iskola Tiszaroffi Tagintézményében, a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés céljából
9 922 999
Alap Község Önkormányzata
Orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése Alapon.
9 923 872
Kishuta Község Önkormányzata
Kishuta - Körjegyzıségi épület komplex akadálymentesítése
9 926 038
Pocsaj Nagyközség Önkormányzata
Pocsaj Polgármesteri Hivatal épületének utólagos akadálymentesítése
9 933 599
Komlóska Község Önkormányzata
Komlóska Orvosi Rendelıjének komplex akadálymentesítése
9 934 840
Bakonyjákó Község Önkormányzata
Bakonyjákó körjegyzıség szervezetfejlesztési pályázata
9 935 172
Nagyszakácsi Község Önkormányzata
Kerékpártároló kialakítása Nagyszakácsi községben
9 936 000
Nemesvámos Község Önkormányzata
9 939 344 9 942 202
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Tiszakeszi Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
9 903 474
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Mogyoróska Község Önkormányzata
Nemesvámos Egészségházának komplex akadálymentesítése A Görögkatolikus Temetı korszerősítése és eszközfejlesztése Mogyoróskán
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Nagyharsány Község Önkormányzata
Nagyharsány, Kisharsány, Nagytótfalu Községek Képvislıtestületeinek Körjegyzısége épület komplex, utólagos akadálymentesítése
9 947 825
Korszerő orvosi rendelı kialkítása Köröm Községben
9 948 062
Kikelet Óvoda teljes körő akadálymentesítése Pocsaj nagyközségben
9 949 451
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa, Tomori Pál Városi és Fıiskolai Könyvtár szolgáltatásainak összehangolt infrastruktura fejlesztése
9 949 844
Nagyoroszi Község Önkormányzata
Általános iskola akadálymentesítése Nagyorosziban
9 950 399
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Köröm Község Önkormányzata ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Pocsaj Nagyközség Önkormányzata TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.2.0/A/09 Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek KEOP-6.2.0/A/09 Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Nagyoroszi Község Önkormányzata
Általános iskola akadálymentesítése Nagyorosziban
9 950 399
Etyek Község Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés Etyeken
9 953 728
Léh Község Önkormányzata
Léh község orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése
9 954 839
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat
Utólagos komplex fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés a jászalsószentgyörgyi Községi Óvodában, a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés érdekében
9 955 164
Nyírcsaholy Község Önkormányzata
Akadálymentes ügyintézéshez akadálymentes hivatalt. /Egyenlı esélyt a mindennapokban/
9 956 227
Dejtár Község Önkormányzata
Utólagos akadálymentesítés komplex megvalósítása a dejtári orvosi rendelıben
9 957 993
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Szent István téri orvosi és fogorvosi rendelık akadálymentesítése A Vass Jenı Óvoda és Bölcsıde Eszterlánc Tagóvoda komplex akadálymentesítése Berettyóújfaluban
9 959 400
Mezıszilas Község Önkormányzata
Mezıszilas polgármesteri hivatal teljeskörő akadálymentesítése
9 960 489
Rákócziújfalu Község Önkormányzata
Orvosi rendelı átalakítása és korszerősítése Rákócziújfalun
9 960 511
Nógrádsipek Község Önkormányzata
Nógrádsipeki háziorvosi rendelı komplex akadálymentesítése
9 960 930
Községi Önkormányzat, Mezınagymihály
Mezınagymihály Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
9 961 403
Harta Nagyközség Önkormányzata
Kerékpártároló projekt Harta Nagyközségben
9 963 000
Szakmár Község Önkormányzata
Kerékpártároló építése Szakmárban
9 963 000
Borsodnádasd Önkormányzata
Borsodnádasd II. számú háziorvosi szolgálat és fiziotherápia komplex akadálymentesítése
9 964 181
Arló Nagyközség Önkormányzata
Arló Nagyközség Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
9 968 720
Szirák község Önkormányzata
Háziorvosi rendelı akadálymentesítése Szirák községben
9 972 387
Ibrány Város Önkormányzata
Ibrány Polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése
9 975 000
Nyírmihálydi Község Önkormányzata
Nyírmihálydi Óvoda akadálymentesítése
9 976 443
Boldogkıváralja Községi Önkormányzat
Boldogkıváralja Község Polgármesteri Hivatala épületének teljeskörő akadálymentesítése
9 976 988
Községi Önkormányzata Kisgyır Tataháza Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Kisgyırben Tataháza Községháza Akadálymentesítése
9 977 481 9 978 554
Balatonfüred Város Önkormányzata
A "Kiserdı" angol történeti kert rehabilitációja Balatonfüreden A Károly Róbert Fıiskola könyvtárának információs és kommunikációs infrastruktúrájának fejlesztése és a fogyatékkal élık esélyegyenlıségének növelése
9 979 000
Károly Róbert Fıiskola
9 958 261
9 980 179
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata
Egyenlı esélyekkel elérhetı egészségügyi intézményekért Rákóczifalván
9 981 360
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Törökszentmiklós Petıfi úti tagóvodájának komlex akadálymentesítése
9 981 458
Tornanádaska Község Önkormányzata
Tornanádaska orvosi rendelı és polgármesteri hivatal épületének akadálymnetesítése
9 982 439
Községi Önkormányzat, Mezınagymihály
Mezınagymihály Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
9 983 699
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szatymaz Községi Önkormányzat
A szihalmi Polgármesteri Hivatal, és a település honlapjának akadálymentesítése Szatymaz községi Egészségház - járóbeteg, - és fogorvosi ellátás helyiségeinek -akadálymentesítése
Községi Önkormányzat Hidvégardó
Községháza akadálymentesítése Hidvégardóban
9 988 169
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szank Községi Önkormányzat
Út az esélyegyenlıség felé a szanki Általános Mővelıdési Központ Napköziotthonos Óvoda komplex módon történı akadálymentesítésével
9 988 705
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata
Orvosi rendelı és polgármesteri hivatal akadálymentesítése Egyházasdengelegen
9 988 709
Esztergom Város Önkormányzata
Helischer József Városi Könyvtár IKT fejlesztése
9 989 034
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Szihalom Községi Önkormányzat
9 983 936 9 988 089
Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
A baranyhídvégi egy épületben lévı orvosi rendelı és polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése Törökszentmiklós város szociális otthonának utólagos komlex akadálymentesítése
Puszatberki Község Önkormányzata
Pusztaberki Polgármesteri Hivatal Akadálymentesítése
9 989 946
Községi Önkormányzat Tereske
Egyenlı esélyt mindenkinek Tereske településen! - Tereske Község Háziorvosi Rendelıjének komplex akadálymentesítése
9 990 000
Nyírmihálydi Község Önkormányzata
Nyírmihálydi általános iskola akadálymentesítése
9 990 072
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés a Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata által fenntartott Idısek Otthonában
9 992 715
Abádszalók Város Önkormányzata
Óvoda utólagos akadálymentesítése Abádszalók városában
9 993 724
Nyírmihálydi Község Önkormányzata
Nyírmihálydi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
9 994 372
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tolna Megyei Önkormányzat
Komplex akadálymentesítés Dövény község összetett feladatokat ellátó épületében Szent András Otthon dunaföldvári székhelyintézményének akadálymentesítése
Községi Önkormányzat Lucfalva
Lucfalva Orvosi Rendelı akadálymentesítése
9 996 387
Bátorliget Község Önkormányzata
Bátorligeti Általános Iskola akadálymentesítése
9 996 478
Tiszadorogma Község Önkormányzata
9 997 419
Juta Községi Önkormányzat
Önkormányzat épületének akadálymentesítése Tiszadorogmán Házi orvosi és védınıi szolgálatot magában foglaló épület komplex és teljes akadálymentesítése
9 998 000
Abádszalók Város Önkormányzata
Abádszalóki bölcsıde komplex akadálymentesítése
9 998 285
Alsópetény Község Önkormányzata
Az Alsópetényi Általános Iskola komplex akadálymentesítése
9 999 000
Makó Város Önkormányzata
Makó, Justh Gyula utcai orvosi rendelık komplex akadálymentesítése
9 999 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Baranyahídvég Községi Önkormányzat
Dövény Községi Önkormányzat
9 989 262 9 989 917
9 994 874 9 995 874
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Csanádpalota Nagyközség Önkormányzata
Egyenlı esélyt az egészségügyben Csanádpalotán is
9 999 000
Rém Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Rém közterületein és a háztartásokban képzıdött zöld- és biohulladék helybeni komposztálásának beindítása
9 999 180
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Dusnok Község Önkormányzata
Dusnok Gondozási Központ komplex akadálymentesítése
9 999 240
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzat
Komplex akadálymentesítés Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában
9 999 454
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csajág Község Önkormányzata ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Terem Község Önkormányzata KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Megítélt támogatás (Ft)
Korszerő és hatékony háziorvosi rendelı kialakítása Csajág Községben 9 999 666 Teremi Móricz Zsigmond Általános és Alapfokú Mővészeti Iskola akadálymentesítése
9 999 871
Ágfalva Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Az ágfalvi iskolások, önkormányzati, iskolai dolgozók kerékpáros közlekedésének népszerősítését, higiéniai, biztonsági követelmények megvalósítását elısegítı projekt: kerékpártároló és zuhanyzó kialakítása.
9 999 900
Községi Önkormányzat Lucfalva
Lucfalva Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
9 999 936
Csanádapáca Község Önkormányzata
B+R kerékpártároló beszerzése és zuhanyzóhelyiség építése
9 999 967
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Mátészalka Város Önkormányzata
A mátészalkai Képes Géza Városi Könyvtár infrastruktúra-fejlesztése
9 999 994
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
Kerékpártároló létesítése a mórahalmi Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központban
9 999 997
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Szolnoki Fıiskola
Könyvtár-fejlesztés a Szolnoki Fıiskolán
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
10 000 000
"Tudásdepó-Expressz" a Kecskeméti Fıiskolán. Informatikai infrastruktúra-fejlesztés a fıiskola szakkönyvtáraiban a versenyképes tudás megszerzésének érdekében a fıiskola és a régió szakemberei számára Kecskeméti Fıiskola
10 000 000
a Ricse Nagyközség Önkormányzata
Egészségügyi Központ utólagos akadálymentesítése Ricse Nagyközségben
10 000 000
Mátraverebély Község Önkományzata
Mátraverebély község polgármesteri hivatalának komplex akadálymentesítése
10 000 000
Községi Önkormányzat Kesznyéten
A kesznyéteni Polgármesteri és Körjegyzıi Hivatal akadálymentesítése
10 000 000
Nógrádszakál Község Önkormányzata
Nógrádszakál, Madách út 18. szám alatti Polgármesteri Hivatalban utólagos akadálymentes önkormányzati ügyfélszolgálat kialakítása.
10 000 000
Tornanádaska Község Önkormányzata
Tornanádaskai Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
10 000 000
Alsóvadász Község Önkormányzata
Alsóvadász Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése
10 000 000
Oszlár Községi Önkormányzat
Oszlár település Polgármesteri Hivatalának, és a település honlapjának akadálymentesítése
10 000 000
Oszlár Községi Önkormányzat
Oszlár település Polgármesteri Hivatalának, és a település honlapjának akadálymentesítése
10 000 000
a
a
a
a
a
a
a
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Mezıberény Város Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Pusztamérges Község Polgármesteri Hivatala Öttömös Község Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
Orvosi rendelı és tanácsadó komplex akadálymentesítése Községi Önkormányzat Hejıkeresztúr
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Projekt megnevezés
10 000 000 Kistérségi feladatokat is ellátó családsegítı- és gyermekjóléti szolgálat Mezıberény Petıfi u. 27. szám alatt található épületének fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése.
10 000 000
Zákányszék Község Önkormányzata
Pusztamérgesi polgármesteri hivatal épületének akadálymentesítése Öttömösi orvosi rendelı akadálymentesítése Zákányszék Község Gondozási Központjának akadálymentesítési programja
10 000 000
Gyöngyöstarján Község Önkormányzata Újtelek Község Önkormányzata
Gyöngyöstarjáni Polgármesteri Hivatal épületének komplex akadálymentesítése,amely biztosítja a szociális-és gyermekvédelmi alapellátáshoz és az önkormányzati ügyfélszolgálathoz való egyenlı esélyő hozzáférést. Községháza akadálymentesítése Újteleken
10 000 000 10 000 000
Újszentiván Községi Önkormányzat
Újszentiván Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
10 000 000
Tiszapalkonya Község Önkormányzata
Tiszapalkonya Egészségház komplex akadálymentesítése
10 000 000
Tiszakürt Község Önkormányzata
Tiszakürti óvoda komplex akadálymentesítése
10 000 000
Tiszakürt Község Önkormányzata
Tiszakürt polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
10 000 000
Romhány Község Önkormányzata
Idısek Otthona akadálymentesítése, Romhány
10 000 000
Jászjákóhalma Község Önkormányzata
Jászjákóhalma község egészségügyi alapellátást nyújtó Egészségházának teljes körő akadálymentesítése
10 000 000
Hont Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı és polgármesteri hivatal akadálymentesítése Hont községben
10 000 000
Mezıkeresztes Nagyközség Önkormányzata
Mezıkeresztesi Egészségügyi Kombinát komplex akadálymentesítése
10 000 000
Hajdúdorog Város Önkormányzata
Idısek Klubja akadálymentesítése Hajdúdorogon
10 000 000
Sarud Község Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése Sarudon
10 000 000
HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
Heves Megyei Önkormányzat Lırinci Négy Kincs Gyermekotthonának akadálymentesítése
10 000 000
Felsıdobsza Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal utólagos akadálymentesítése.
10 000 000
a
10 000 000 10 000 000
a
a
a
a
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kálmánháza Község Önkormányzata
Solt: A komplex akadálymentesítés feltételeinek biztosítása a Városházán elérhetı közszolgáltatások akadálymentes elérése céljából Háziorvosi, fogorvosi, és gyermekorvosi rendelı akadálymentesítése Kálmánháza Községben
Csolnok Község Önkormányzata
Szociális Gondozási Központ akadálymentesítése Csolnokon
10 000 000
Dédestapolcsány Község Önkormányzata
10 000 000
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
A Dédestapolcsányi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése Komplex akadálymentesítés Kondoros Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában
10 000 000
Sóshartyán Községi Önkormányzat
A hátrányos helyzető lakosság által leggyakrabban látogatott épület komplex akadálymentesítése
10 000 000
Sajókeresztúr Község Önkormányzata
Egészségügyi alapellátás elérhetıségének javítása Sajókeresztúrban
10 000 000
Solt Város Önkormányzata
10 000 000 10 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Kismarja Község Önkormányzata
Orvosi rendelı komplex akadálymentesítése Kismarján
Megítélt támogatás (Ft) 10 000 000
A kerekegyházi Humán Szolgáltató Központ "Öszi Rózsa" Idısek Klubja Nappali Ellátást Nyújtó Intézményének komplex akadálymentesítése DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kerekegyháza Város Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
10 000 000
Abony Város Önkormányzata
"Mindenki óvodája" A Szivárvány Óvoda és Bölcsıde komplex akadálymentesítése Abony városban.
10 000 000
Bıcs Község Önkormányzata
A bıcsi orvosi rendelı akadálymentesítése
10 000 000
Nagyhegyes Község Önkormányzata
Nagyhegyesi Óvoda teljes akadálymentesítése
10 000 000
Szentpéterszeg Község Önkormányzata
10 000 000
Kerekegyháza Város Önkormányzata
Orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése Szentpéterszeg településen A Kerekegyházi egészségház komplex akadálymentesítése akadálymentesítése
10 000 000
Aba Nagyközség Önkormányzata
Aba Orvosi rendelı utólagos akadálymentesítése
10 000 000
Bag Nagyközség Önkormányzata
A Bagi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
10 000 000
Ziliz Községi Önkormányzata
A Zilizi Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
10 000 000
Bag Nagyközségi Önkormányzat
A bagi orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Ruzsa Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése Ruzsán
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Lajosmizse Város Önkormányzata
A Lajosmizsei Egészségház komplex akadálymentesítése
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Békés Város Önkormányzata
Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ akadálymentesítése
10 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tokodaltáró Község Önkormányzat
Tokodaltáró orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Mezıkovácsháza Városi Önkormányzat
Mezıkovácsháza Város Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
10 000 000
Kálmánháza Község Önkormányzata
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kiszombor Község Önkormányzata
Kálmánházi Rákosi Sándor Szociális Intézmény akadálymentesítése. Kiszombor, Fogorvosi Rendelı és a Védınıi Szolgálat épületeinek komplex akadálymentesítése
10 000 000
Hajdúszoboszló Város Önkományzata
Szociális Gondozási Központ épületének komplex akadálymentesítése
10 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Cún Község Önkormányzata
A cúni egy épületben lévı kultúrház és polgármesteri hivatal orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
10 000 000
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
Napraforgó Óvoda akadálymentesítése, Szigetszentmiklós
10 000 000
Csertı Község Önkormányzata
Csertı község Polgármesteri Hivatalának és orvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése által az önkormányzati ügyfélszolgálat, egészségügyi alapellátás egyenlı esélyő hozzáférésének biztosítása a fogyatékossággal élı személyek számára.
10 000 000
Encs Város Önkormányzata
Szociális szolgálatok épületének akadálymentesítése Encsen
10 000 000
Kazincbarcika Város Önkormányzata
A Kazincbarcika Város Önkormányzata által fenntartott, Rózsa utca 5 sz. alatti, háziorvosi rendelı épületének, teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése.
10 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Pályázat neve
Keszeg Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Egyenlı esélyt mindenkinek Keszeg településen! - Polgármesteri Hivatal, Háziorvosi Rendelı, Gyermek és Csecsemı Rendelı komplex akadálymentesítése
Megítélt támogatás (Ft)
Kıtelek Község Önkormányzata Hajós Nagyközség Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése Kıtelek Községben Óvoda akadálymentesítése Hajóson
10 000 000 10 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tapolca Város Önkormányzata
A tapolcai Polgármesteri Hivatal utólagos akadálymentesítése, önkormányzati ügyfélszolgálat kialakítása
10 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Martonvásár Város Önkormányzat
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
10 000 000
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat
Martonvásár háziorvosi rendelıjének komplex akadálymentesítése Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Brunszvik Teréz Óvoda akadálymentesítése
10 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Somogysárd Község Önkormányzata
A "Hétszínvirág" Óvoda komplex akadálymentesítése
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Sándorfalva Város Önkormányzata
Sándorfalva Város Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
10 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Sámod Község Önkormányzata
A sámodi egy épületben lévı kultúrház és polgármesteri hivatal orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
10 000 000
Szakoly Község Önkormányzata
Az Egészségügyi Központ komplex akadálymentesítése Szakoly községben
10 000 000
Iregszemcse Község Önkormányzata
Iregszemcse II. számú körzeti orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
10 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
10 000 000
Marcali Város Önkormányzata
Budapest Önkormányzat II. kerületi Önkormányzat felügyelete alá tartozó bölcsıde komplex akadálymentesítése. Marcali Béke utcai házi- és körzeti gyermekorvosi rendelı komplex akadálymentesítése
Hangony Község Önkormányzata
A hangonyi orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
10 000 000
Abaújszántó Város Önkormányzata
Abaújszántó Város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése.
10 000 000
Balaton Község Önkormányzata
Balaton község iskolájában akadálymentes környezet kialakítása
10 000 000
Bekölce Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal, Óvoda és Általános Iskola akadálymentesítése
10 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Vásárosdombó község Önkormányzata Öregcsertı Község Önkormányzata
A körjegyzıség épületének komplex akadálymentesítése Orvosi rendelı akadálymentesítése Öregcsertın
10 000 000 10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kondoros Nagyközség Önkormányzat komplex akadálymentesítése az Orvosi járóbeteg ellátó intézményében.
10 000 000
Gomba község Önkormányzata
Egészségház akadálymentesítése Gombán
10 000 000
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Okmányiroda komplex akadálymentesítése Miskolcon
10 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
Budapest Önkormányzat II. kerületi Önkormányzat
10 000 000 10 000 000
a
a
a
a
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri XVII. ker. Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Hivatala Módszertani Intézményének komplex akadálymentesítése
10 000 000
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri XVII. ker. Virágoskert Értelmi Sérültek Napközi és Átmeneti Otthonának Hivatala komplex akadálymentesítése
10 000 000
Sárosd Nagyközség Önkormányzata
10 000 000
Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Akadálymentes Sárosd-önkormányzati ügyfélszolgálat akadálymentesítése Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat felügyelete alá tartozó bölcsıde komplex akadálymentesítése. Debrecen - Angyalföld téri központi orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
10 000 000 10 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Egészségügyi szolgálat akadálymentesítése Nagykanizsán
10 000 000
Baskó Község Önkormányzata
Baskó Község Polgármesteri Hivatal és Faluház komplex akadálymentesítése.
10 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat
Iszkaszentgyörgyi Napközi Otthonos Óvoda teljeskörő komplex akadálymentesítése
10 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Öskü Község Önkormányzata
Öskü Község Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése.
10 000 000
Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Újkígyósi Gondozási Központ komplex akadálymentesítése
10 000 000
Gyırújbarát Község Önkormányzata
Orvosi rendelı komplex akadálymentesítése, Gyırújbarát
10 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-1.2.1 Regionális jelentıségő klaszterek közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
"ÚTJELZİ" - az innovációs képesség és -befogadókészség fejlesztése az Észak-magyarországi Régió turisztikai és vendéglátási tevékenységében Károly Róbert Fıiskola
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Türje Község Önkormányzata
10 012 800
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagykáta Város Önkormányzata KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés Budakeszi Város Önkormányzata
A türjei lakosság egészségügyi alapellátásának minıségi javítása érdekében a háziorvosi rendelı infrastruktúrális fejlesztése Korszerő eszközök, korszerő oktatás a Váci Mihály általános Iskolában. Egy 21.századi iskola Udvari mozgásfejlesztı eszközök beszerzése a Budakeszi Szivárvány Óvodában.
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hajdúsámson Város Önkormányzata
A Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
10 037 200
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-6.2.0/A Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Hajdúsámson Város Önkormányzata
A Hajdúsámsoni Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
10 037 200
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
Kerékpártároló létesítése a mórahalmi Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központban
10 053 997
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Szentgotthárdon
10 075 012
Szátok Községi Önkormányzat
Szátok, Rózsa út és Petıfi út felújítása
10 079 939
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzat
Dévaványa Város Önkormányzati Hivatala szervezetfejlesztése 2009 január 1. - 2009.december 31.
10 092 400
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Dombrád Város Önkorányzat
"Esélyt a fiataloknak!" - Esélyteremtés a hátrányos helyzető dombrádi roma és nem roma fiatalok számára
10 093 047
Terem Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Terem Községben.
10 095 080
Veresegyház Város Önkormányzat
10 095 404
Vanyarc Község Önkormányzata
Alapfokú mővészetoktatás az egyenlı esélyő hozzáférés jegyében Kompetencia alapú oktatás bevezetése a csomádi Esztergály Mihály Általános iskolában Somogyhárságyi Körjegyzıségi-Polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése Vanyarc község helyi közlekedési infrastruktúra javítása az élhetı településért
Hímesháza Község Önkormányzata
Himesháza Polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
10 170 600
Községi Önkormányzat Abaújkér
Az esélyegyenlıség alapvetı feltételeinek megteremtése Abaújkéren
10 171 037
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Kıszegen
10 173 472
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Csomád Község Önkormányzata Somogyhárságy Község Önkormányzat
10 019 398 10 033 001 10 035 000
10 096 195 10 100 194 10 128 217
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Nógrád Megyei Bíróság Badacsonytomaj Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kisléta Községi Önkormányzat
A Pásztói Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Útfejlesztés a sport elérésére Kisléta település szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztításának megoldása, kialakítása
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Tiszalök Város Önkormányzata
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Megítélt támogatás (Ft) 10 185 973 10 192 233 10 200 000
10 200 000
Dombóvár Város Önkormányzata
Tiszalök kenyérgyári holtágának rehabilitációja Élıhelyhelyreállítás a Kis-Konda-patak völgye természetvédelmi területen a regionális jelentıségő ökológiai folyosó zavarmentes mőködése érdekében
10 200 000
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
A sátoraljaújhelyi Városháza épületének főtéskorszerősítése
10 219 020
Ónod Község Önkormányzata
10 236 927
KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Ferencváráos Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Kastélykert utca rekonstrukciója Ónodon A halmozottan hátrányos helyzető gyermekek eséyegyenlıségének megteremtése a korszerő oktatási módszerek és és eszközök támogatásával "Ingenium mala saepe movent." Ovidust idézve: Nemritkán a nehéz gond élénkíti fel elménk. ( A belsı tartalékok teljeskörő felhasználása mellett szeretnénk külsı segítséget! ) Ifjúsági Információs pont és fejlesztı programok a társadalmi kirekesztettség leküzdéséért.
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Városi Egészségügyi Intézmény
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Sándorfalva Város Önkormányzata
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Cserepesház Zuglói Mővelıdési Ház
A Homokháti Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának erısítése "Benned a létra" - Cserepesház Zuglói Ifjúsági Iroda esélynövelı célzatú komplex fejlesztı programja
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Lırinci Város Önkormányzata
Szervezet- és mőködésfejlesztés Lırinci Város Polgármesteri Hivatalában
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Jelzırendszeres házi segítségnyújtás fejlesztése ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Bátonyterenye Kistérségi Óvoda Kerekerdı Tagóvodájának komplex (Akadálymentesítés) Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása akadálymentesítése ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nógrádsáp Község Önkormányzata
10 300 000
10 303 144 10 312 411
10 323 000 10 341 410 10 350 000
10 350 000 10 350 887
Abony Város Önkormányzata
A háziorvosi és a fogorvosi rendelı fejlesztése Nógrádsápon Abony város ivóvízminıség-javítási és ivóvízhálózat rekonstrukciós programjának megvalósítása
10 370 000
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Erdészeti Tudományos Intézet
Élıhely- helyreállítási és védelmi beavatkozás Farkasszigeti szikes élıhely komplex -erdészeti, mezıgazdasági és természetvédelmi kezelése/hasznosítása érdekében
10 394 400
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagylak Községi Önkormányzat
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
10 353 290
A nagylaki Pacsirta utca útburkolatának felújítása 10 427 280 Pétervására város, Erdıkövesd, Váraszó, Ivád, Kisfüzes községek Társult Képviselıtestület Közös Polgármesteri Hivatal közszolgáltatásaihoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása (komplex akadálymentesítése)
ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Pétervására város, Erdıkövesd, Váraszó, Ivád, Kisfüzes községek (Akadálymentesítés) Társult Képviselıtestülete
10 439 498
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Gyomaendrıd Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata
"Tedd meg Velünk az elsı lépéseket!"
10 447 329
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Celldömölk Város Önkormányzata
Celldömölk Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
10 451 200
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Jakabszállás Községi Önkormányzat
Jakabszállás községben a belterületi Bem utca (hrsz: 174., 215.) szilárd burkolattal történı ellátása.
10 457 678
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
HULLADÉKGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS ADATBÁZISOK FEJLESZTÉSE
10 464 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Nagyhalász Város Önkormányzata
Tudástár létrehozása - Könyvtári szolgáltatások fejlesztése a nagyhalászi Városi Könyvtárban
10 476 136
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Geresdlak Község Önkormányzata
Geresdlak- Maráza körjegyzıség szervezetfejlesztési programja
10 488 000
Csengersima Község Önkormányzata
Szerves hulladék lerakótól történı eltérítése a Csengeri-kistérségben, szerveshulladék komposztáló és brikettáló telep építése Csengersima községben
10 497 000
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tápióbicske Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Egészségesen a virtuális világban is! Tápióbicske Napköziotthonos Óvoda és Földváry Károly Általános Iskola pályázata Önkéntes alapon mőködı szén-dioxid semlegesítı rendszer létrehozása a Tatabányai Kistérségben
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Ceglédbercel Község Önkormányzata
Udvari játékok beszerzése a Ceglédberceli Napsugár óvodában
10 510 560
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Mór Város Önkormányzata
A Móri Szabadság Téri Óvoda energiahatékonyságának fokozása az épület hıszigetelésével és a nyílászárók cseréjével
10 532 054
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Balmazújváros Város Önkormányzata
Tegyünk együtt összefogással "Együtt a drog ellen, együtt a tiszta jövıért", a jelenünk fiataljaiért, a jövınk nemzedékéért
10 549 500
Tiszaszentimre Község Önkormányzata
Beruházás az egészségbe Tiszaszentimrén
10 554 728
Községi Önkormányzat Körösszakál
Közösségi intézmények főtéskorszerősítése Körösszakálban
10 560 060
Pannonhalma Város Önkormányzat
Pannonhalma Polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése
10 580 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények Városi Egészségügyi Intézmény KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés Nagykáta Város Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Sajóvelezd Község Önkormányzata
"Ingenium mala saepe movent." Ovidust idézve: Nemritkán a nehéz gond élénkíti fel elménk. ( A belsı tartalékok teljeskörő felhasználása mellett szeretnénk külsı segítséget! ) Korszerő eszközök, korszerő oktatás a Váci Mihály Általános Iskolában. Egy 21. századi iskola.
10 500 000 10 503 200
10 581 000 10 606 215
A Sajóvelezdi Napközi otthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
10 617 675
ÁROP-1.1.5-09/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Szécsény Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
Összefogás Szécsény Kistérség Fejlesztéséért
10 623 000
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Szécsény Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
Szécsény Kistérség fejlesztésének elımozdításáért!
10 623 000
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Szentes Város Önkormányzata
A szentesi Tiszai szabad strand aktív turisztikai fejlesztése
10 630 880
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Szolgáltatások kiépítésével és minıségi fejlesztésével sajátos nevelési igényő (elsısorban enyhe értelmi fogyatékos) tanulók inkluzív nevelésének segítése Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben.
10 634 381
ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Bükkszenterzsébet Község Önkormányzata ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése Sarkad és környéke Többcélú Kistérségi Társulás
Általános Mővelıdési Központ Utassy József Általános Iskolájának Bükkszenterzsébeti Tagintézményének komplex akadálymentesítése
10 637 321
Sarkadi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
10 661 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tét Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése
10 705 120
Tét Város Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Pályázat neve
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Törökbálint Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Az Alcsúti Arborétum (kastélypark) vizes és nem vizes élıhelyeinek rekonstrukciója Iskola a XXI. században-Eszközbeszerzések a Zimándy Ignác Általános Iskolában
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
A jövı önkormányzatának alapja Pusztamonostoron
10 719 840
A gyöngyössolymosi egészségház felújítása
10 726 725
Orfő Község Önkormányzata
Orfői Cseralja utcai csapadékvíz-elvezetı árok kiépítése
10 737 733
Nézsa Község Önkormányzata
Nézsa Község belterületi út felújítása (Petıfi út felújítása)
10 748 988
Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
Egységes környezeti információs rendszer (természetvédelmi, vízügyi és környezetvédelmi) kialakítása Gyır-Moson-Sopron megyében
10 767 600
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Pusztamonostor Község Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyöngyössolymos Község Önkormányzata DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Golop Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft) 10 712 000 10 717 930
Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
A Mővelıdési Ház és Könyvtár felújítása és akadálymentesítése Golopon "Közép-Zala Paktum" Partnerség a pacsai kistérségben a foglalkoztatási helyzet javításáért
10 800 000
Konyár Község Önkormányzat
Orvosi rendelı épületének fejlesztése Konyáron
10 824 312
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Körmenden A Ragályi út felújítása Dövényben
10 840 396
Dövény Községi Önkormányzat
10 768 192
10 862 805
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás
Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás területén biológiai szúnyogirtást támogató térinformatikai rendszer kifejlesztése
10 866 400
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Úrkút Község Önkormányzata
Úrkút község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
10 871 667
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Községi Önkormányzat Hidasnémeti
Hidasnémeti önkormányzati hivatalának szervezetfejlesztése
10 885 049
Mályinka Község Önkormányzata
Ravatalozó elıtetı építése Mályinka községben
10 885 536
Bonyhád Város Önkormányzata
A Völgységi Múzeum iskolabarát fejlesztése
10 890 272
Nagylak Község Önkormányzata
Kultúra esztétikus környezetben
10 908 440
Mérk Nagyközség Önkormányzata
10 914 000 10 940 360
Baranyaszentgyörgy Község Önkormányzata
Mérk Nagyközség Önkormányzati körtöltés komplex fejlesztése Kossuth utca és a Bácskai tér burkolatának felújítása Alacska településen II. ütem Belterületi csapadékvíz elvezetı rendszer fejlesztése Baranyaszentgyörgyön
Községi Önkormányzat Szalonna
Szalonna Polgármesteri Hivatal felújítása
10 973 007
Hernádszentandrás Községi Önkormányzat
Hernádszentandrás Petıfi, Szabadság és Temetı belterületi utcák korszerősítése
11 001 387
Vas Megyei Rendır-fıkapitányság
VMRFK ügyfélforgalmi irodáinak akadálymentesítése Szombathelyen
11 013 550
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Köröm Község Önkormányzata
Hivatali szervezetfejlesztés Köröm községben
11 027 304
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Sárisápi Község Önkormányzata
11 034 586
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tárnok Nagyközség Önkormányzata
Sárisápi Óvoda energiamegtakarítással járó fejlesztése Tárnok Nagyközség Polgármesteri Hivatalának szervezési-mőködési fejlesztése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dunavecse Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Dunavecse Város Önkormányzatánál
11 040 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Alacska Község Önkormányzata
10 951 038
11 039 226
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Jenı Községi Önkormányzat
Jenı Község egészségügyi alapellátásának fejlesztése
11 070 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Baktalórántháza Város Önkormányzata
Komplex prevenciós program az egészséges gyermeki fejlıdésért, a családok fejlıdı felelısségért.
11 110 600
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Balatonfüred Város Önkormányzata
Balatonfüredi Szakorvosi Rendelıintézet Akadálymentesítése
11 116 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hövej Község Önkormányzata
Hövej egészségügyi alapellátásának fejlesztése
11 157 393
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendır-fıkapitányság
Rendırkapitányság Mezıkövesd, Mezıkövesd, Egri út 2. szám alatti épületének akadálymentesítése az ügyfélforgalom részére
11 184 148
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Győjteménye
A Ráday Győjtemény interaktív könyvtári portáljának kialakítása
11 189 250
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Geresdlak Község Önkormányzata
Geresdlak- Maráza körjegyzıség szervezetfejlesztési programja
11 224 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Gyır-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Rédics Község Önkormányzata
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Orfő Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Orfő Község Önkormányzata
Újsolt Község Önkormányzata
A hagyományırzı, kutató múzeum múzeumpedagógiai módszereinek és alkalmazásának infrastrukturális támogatása Nagycenken Decentralizált energiaellátó rendszer kialakítása, kondenzációs kazántelepekkel
Újsolt község belterületi úthálózatának fejlesztése Térségi kerékpárút építése Rédics és az országhatár közötti szakasz I. ütem Az Országos Környezeti Információs Rendszer (OKIR) talajdegradációs alrendszerének (TDR) kialakítása Orfő Község Önkormányzata polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése Orfő Község Önkormányzata polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
11 230 000 11 237 381
11 256 541 11 267 270
11 280 000 11 293 000 11 293 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Káld Község Önkormányzata
Káld község orvosi rendelıjének kialakítása
11 298 935
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Pusztaszabolcs Nagyközség Önkormányzata
Pusztaszabolcs, Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában burkolt út építése
11 298 991
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Cserkeszılı Község Önkormányzata
11 313 232
Hevesaranyos Köslg Önkormányzata
Az élhetıbb jövıért - Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Hevesaranyos település fizikai megújulása a vidéki életminıség színvonalának javítása érdekében
11 322 591
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mindszent Város Önkormányzata
Mindszent, Szılı és Mezı utca útburkolatának rehabilitációja
11 389 669
Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Levelek Nagyközségi Önkormányzat
Regionális környezetvédelmi és vízügyi informatikai rendszer fejlesztése a TIKÖVIZIG mőködési területére Levelek Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
11 400 000 11 400 000
Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Regionális környezetvédelmi és vízügyi informatikai rendszer fejlesztése a TIKÖVIZIG mőködési területére
11 412 000
Sajólád Község Önkormányzata
A sajóládi Fráter György utca építése
11 416 009
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Pályázat neve Sárisáp Község Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bükkszentkereszt Község Önkormányzata KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nóráp Község Önkormányzata ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Répáshuta Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Litke Község Önkormányzata KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése Cece Nagyközség Önkormányzata DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Felsıszentiván Község Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vászoly Község Önkormányzata KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
11 441 714
Orvosi rendelı felújítása, akadálymentsítése 11 451 776
Az orvosi rendelı komplex akadálymentesítése és korszrősítése Répáshuta községben
11 453 197
Litke, Dózsa György út meglévı járda felújítása Cece, Széchenyi utca fejlesztése.
11 453 270 11 456 795
Felsıszentiván, Felszabadulás és Martinovics utcák felújítása
11 475 612
Korszerő háziorvosi rendelı kialakítása Vászoly Községben 11 479 450
Jósvafı Község Önkormányzata Kerekharaszt Község Önkormányzata
Ravatalozó épület átalakítása
11 529 319
Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás
Felzárkóztató és Fenntartható Térségfejlesztés a Bodrogközi Kistérségben
11 541 000
Fonyód Város Önkormányzata
Fonyódi Polgármesteri Hivatal Fıépületének akadálymentesítése Iskola a XXI. században-Eszközbeszerzések a Zimándy Ignác Általános Iskolában Új szervezeti, mőködési kultúra meghonosítása az İriszentpéteri Polgármesteri Hivatalban
11 604 832
Bárka Józsefvárosi Színházi és Kulturális Közhasznú Társaság
Törökbálint Város Önkormányzata İriszentpéter Város Önkormányzata
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Újhartyán Község Önkormányzata
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Orvosi rendelı korszerősítés és akadálymentesítés Bükkszentkereszt községben
Megítélt támogatás (Ft) 11 434 702
A Bárka Színház Kht. elektromos hálózatának és főtési rendszerének korszerősítése Rákóczi Ferenc és Dózsa György utcák útburkolatának felújítása Jósvafı településen
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása KEOP-7.3.1.3/09 Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Projekt megnevezés Sárisáp Malom utca burkolat felújítása
Községi Önkormányzat Sajópetri Baranya Megyei Bíróság
Vízkezelés korszerősítése az ivóvízminıség-javítása érdekében Újtéglás, Téglás, Bihari, Dankó és Rózsa utcák burkolat megerısítése Sajópetri községben
11 498 833 11 520 848
11 604 950 11 639 472 11 645 000 11 645 527
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
Komlói Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése a Körösszögi Kistérségben
11 676 378 11 694 300
Fulókércs Községi Önkormányzat
Fulókércs település útfelújítása
11 709 428
Pannon Egyetem
11 760 000
Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
BÉKAVÁR - Vizes élıhely rehabilitációja és bemutató park kialakítása a Keszthelyi Kistérségben, a védett hévízi láp területén - nyertes PHARE CBC pályázat keretében kidolgozott kiviteli terv szerint. Segítı Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat III. Sz. Gondozási Központjának akadálymentesítése
Báta Községi Önkormányzat
"Bátai Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése"
11 769 234
Károly Róbert Fıiskola
Az Erdıtelki Arborétum komplex élıhely-rehabilitációs programja
11 783 000
Károly Róbert Fıiskola
Az Erdıtelki Arborétum komplex élıhely-rehabilitációs programja
11 784 000
Országos Meteorológiai Szolgálat
A magyarországi idıjárási radarhálózat bıvítése és csapadékmérési adatainak minıségi javítása
11 830 000
11 762 100
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Csurgói Kistérségi Többcélú Társulás
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Csorvás Város Önkormányzata
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
A csurgói kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése Szervezetfejlesztési folyamat végrehajtása a Csorvási Polgármesteri Hivatalban Szeged-Szentmihályi Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház energetikai korszerősítése
Derecske-Létavértesi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulása
A Derecske-Létavértesi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
11 860 314
Zala Megyei Rendır-fıkapitányság Badacsonytomaj Város Önkormányzata
Letenyei Rendırırs ügyfélfogadó terének akadálymentesítése Útfejlesztés a sport elérésére
11 915 468 11 918 425
Cece Nagyközség Önkormányzata
Cece, a Táncsics, a Madách és a Feszty utca fejlesztése.
11 928 065
Kovácsvágás Község Önkormányzata
Utak rekonstrukciója és infrastruktúra fejlesztése az élhetıbb faluért
11 946 314
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
11 855 000 11 856 960 11 857 575
Belterületi útszakasz burkolatmegerısítése (pályaszerkezet csere, kátyúzás melegaszfalttal, teljes burkolatszélességben burkolat megerısítése, padkarendezés).
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Fajsz Községi Önkormányzat
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Rimóc Község Önkormányzata
Összefogás a Rimóci Fiatalokért!
11 964 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Dunavarsány Város Önkormányzata
Dunavarsány Város - Szigetszentmárton Község ivóvízminıség javítása.
11 985 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Dunavarsány Város Önkormányzata
Dunavarsány Város - Szigetszentmárton Község ivóvízminıség javítása.
11 985 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Fülöp Község Önkormányzata
Fülöp község szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése
11 993 500
Rajka Község Önkormányzata
Rajka Általános Iskola Akadálymentesítése
11 997 891
11 954 520
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KEOP-7.3.1.3 Győjteményes növénykertek, védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Debreceni Egyetem
Az Országos Környezeti Információs Rendszer (OKIR) talajdegradációs alrendszerének (TDR) kialakítása Speciális biológiai értékeink és élıhelyeik megırzése és rekonstrukciója a DEBOTKERT projekt
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Cserkeszılı Község Önkormányzata
Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat hozzáférhetıvé válásának és infrastruktúrájának fejlesztése Cserkeszılıben
12 000 000
Cirák Község Önkormányzata
Cirák orvosi rendelı felújítása, akadálymentesítése, alapellátás fejlesztése
12 001 723
Községi Önkormányzat Hejıkeresztúr
Az Arany János utca burkolatfelújítása Hejıkeresztúrban
12 005 489
Méra Község Önkormányzata
Autóbuszmegállók létesítése Méra településen
12 012 000
Krasznokvajda Község Önkormányzat
Krasznokvajda közvilágítás korszerősítése és bıvítése
12 023 245
Rimóc Község Önkormányzata
Szervezetten a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében!
12 027 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Jákfa Községi Önkormányzat
Jákfa község orvosi rendelıjének felújítása
12 034 080
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Fülöp község szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése
12 036 000
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen felhalmozódott sokéves tapasztalat adaptációja és átadása a szlovákiai Súkromná Sterdná Odborná Škola - Magán Szakközépiskolának a CNC technológiával kapcsolatos szakképzés területén Cece, Csók István utca fejlesztése.
12 045 400 12 056 688
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
Fülöp Község Önkormányzata
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése Cece Nagyközség Önkormányzata
11 999 999 12 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Halmaj Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Halmaj körjegyzıség Polgármesteri Hivatalának és önkormányzati intézményeinek szervezetfejlesztése
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás
A hatékonyabb és szervezettebb térségfejlesztésért
12 107 000
Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás
A hatékonyabb és szervezetebb térségfejlesztésért
12 107 000
Sály Község Önkormányzata
A Nyár utca burkolatának felújítása Sály községben
12 118 272
ÁROP-1.1.5-09/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KDOP-2.1.2 Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 12 080 580
Rendezvény technológia fejlesztés a Reneszánsz Évében Szindbád Kulturális és Szolgáltató Közhasznú Társaság
12 120 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıberény Város Önkormányzata
Belterületi utcák leaszfaltozása Mezıberény Város belterületén
12 125 883
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bodajk Város Önkormányzat
Bodajk Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
12 132 000
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Szeghalom Kistérség Többcélú Társulása
A térségfejlesztés koordinálása a Szeghalmi kistérségben
12 155 111
Zalalövı Város Önkormányzata
Zalalövöi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
12 171 600
Rudabánya Nagyközség Önkormányzata
A belterületi József Attila utca felújítása Rudabányán
12 175 500
Kesznyéten Község Önkormányzata
Településfejlesztés Kesznyéten Községben
12 197 449
Kövegy Község Önkormányzata
Kövegy, Rákóczi utca kiépítése Földváry Károly Általános Iskola eszközbeszerzése a XXI. századi igényeknek megfelelıen
12 197 954
12 255 732
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Hajdúszoboszló Város Önkormányzata DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kalocsa Város Önkormányzata
Járda felújítása Damak Községben Hajdúszoboszló Város szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztése Kalocsa és Környéke Társult Óvodájának akadálymentesítése Szakmár Községben.
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Komjáti Község Önkormányzata
Komjáti polgármesteri hivatal körjegyzıségének szervezet fejlesztése
12 267 160
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Békési Kistérségi Társulás (többcélú társulás)
A Békési Kistérségi Társulás fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
12 270 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Vác Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Damak Község Önkormányzata
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Égerszög Községi Önkormányzat Szatmári-Kistérségi-Egyesített-Szociális és Egészségügyi Alapellátási Iintézmények
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Aggtelek Község Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.3.1.3/09 Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Égerszög község közösségi közlekedést szolgáló járdáinak fejlesztése A Mátészalkai Gyermekjóléti Szolgálat "Itt a helyed!" gyermekcentrikus programsorozata Aggtelek-Jósvafı-Tereszetenye települések körjegyzıségének szervezeti fejlesztése
12 228 624
12 256 122 12 264 706
12 302 073 12 304 100 12 318 080
Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága
Lakitelek Nagyközség közlekedési infrastruktúrájának javítása a Bocskai utca kiépítésével A dégi Festetics-kastély történeti kertjének rekonstrukciója I. ütem: A Parktó helyreállítása
Hejıpapi Község Önkormányzata
Korszerő közvilágítás Hejıpapi község bevezetı útszakaszán
12 348 898
Fedémes Község Önkormányzata
Felszabadulás út felújítása
12 382 727
Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás
A fenntartható térségfejlesztési kapacitás megerısítése a Sárospataki kistérségben
12 384 350
Hibó Tamás Mővészeti Alapítvány
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a Hibó Tamás Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben
12 408 848
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
12 335 768 12 343 875
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Fony Község Önkormányzata
A Gondozási Központ felújítása Fonyban.
12 413 546
Szil Község Önkormányzata
Szili Polgármesteri Hivatal Akadálymentesítése
12 415 046
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az Eger, Kossuth L. u. 28. szám alatti Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának akadálymentesítése
12 430 435
Községi Önkormányzat Szendrılád
Szendrılád Dózsa György utca építése
12 446 739
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
A felszíni víz szakrendszer adatbázisainak (FEVI és VAL-VÉL) korszerősítése
12 456 000
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulása
Esély az együttmőködésre
12 460 000
ÁROP-1.1.5-09/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulása Újbarok Község Önkormányzata
Együtt. Mőködés Újbarok Vajda János utca fejlesztése
12 460 000 12 472 746
Dombóvár Város Önkormányzata
Dombóvár Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
12 476 371
Sajóvelezd Község Önkormányzata
Kisléptékő településfejlesztés Sajóvelezden, parkoló és útépítés
12 487 648
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csapod Községi Önkormányzat
Csapod orvosi rendelı felújítás
12 503 269
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Pannon Egyetem
Intelligens környezetvédelmi adatbank - INKA
12 527 700
Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény alapellátásban gondozott gyermekek és családjaik integrációs programja
12 538 751
Tornabarakony Községi Önkormányzat
Tornabarakony községben a Dózsa György utca építése
12 586 465
Mórahalom Város Képviselı-testületének Polgármesteri Hivatala Mórahalom Város Önkormányzata
Ifjúsági Információs Pont kialakítása és mőködtetése Mórahalom Ifjúsági Házában
12 597 800
Ecseg Községi Önkormányzat
Ecseg, Dankó út felújítása
12 600 000
Szirmabesenyı Nagyközség Önkormányzata
Arany János utca útburkolatának felújítása Szirmabesenyı településen
12 606 705
Forráskút Község Önkormányzata
Forráskút Község Polgármesteri Hivatala épületének akadálymentesítése
12 612 611
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Perkáta Nagyközség Önkormányzata KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése Pest Megyei Bíróság
Megítélt támogatás (Ft)
Orvosi rendelı felújítása Perkátán 12 632 889 A Nagykátai Városi Bíróság komplex akadálymentesítése
12 661 714
Stratégia, reform, korszerősítés: integrált szervezetfejlesztési program a pásztói polgármesteri hivatalban és intézményeiben
12 662 760
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyóró Községi Önkormányzat
Orvosi rendelı kialakítása, alapellátás fejlesztése
12 663 414
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Uraiújfalu Községi Önkormányzat
Uraiújfalu község orvosi rendelıjének felújítása
12 679 642
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Zsarolyán Község Önkormányzata
Zsarolyáni orvosi rendelı felújítása
12 680 687
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nyékládháza Város Önkormányzata
Nyékládháza Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
12 690 480
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
PÁSZTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Stratégia, reform, korszerősítés: integrált szervezetfejlesztési program a pásztói polgármesteri hivatalban és intézményeiben
12 691 737
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kapolcs Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Alsóregmec Község Önkormányzata TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II Gyır-Moson-Sporon Megyei Rendır-fıkapitányság
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
Kapolcsi orvosi rendelı felújítása 12 699 909 Ravatalozó felújítása, bıvítése és temetıkerítés építése Alsóregmecen
12 711 997
Beledi Rendırırs ügyfélfogadó terének akadálymentesítése
12 752 268
Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Törökszentmiklósi fiatalok részére preventív programok, képességfejlesztı képzések tartása hátrányaik kompenzálása érdekében
12 794 000
Üllés Község Önkormányzata
"FONTOS" - az iskolánk
12 798 034
Csertalakos, Gutorfölde és Szentpéterfölde Községek Önkormányzatai által létrehozott Intézményfenntartó Társulás
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Bátaszék Város Önkormányzata
Csertalakos, Gutorfölde és Szentpéterfölde községek körjegyzıségi épületének akadálymentesítése Bátaszéki polgármesteri hivatal szervezési-mőködési kultúrájának fejlesztése
Sajólád Község Önkormányzata
Infrastruktúra fejlesztés Sajólád cigányok lakta település részén
12 820 138
Alsóvadász Község Önkormányzata
Alsóvadász község - ravatalozó fejlesztése
12 823 130
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
12 825 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Marcalgergelyi Község Önkormányzat
Nyírmada Polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése Marcalgergelyi-VInár-Szergény-Magyargencs-Kemeneshıgyész települések ivóvízminıség javítása
12 835 000
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
Erdei iskola fejlesztése a Fertı - Hanság Nemzeti Parkban
12 851 854
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagyközségi Önkormányzat Doboz, Kossuth tér 3.sz.
Doboz, Áchim L. A. utca útburkolat-felújítás.
12 854 479
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dédestapolcsány Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal szervezet fejlesztése Dédestapolcsányon
12 861 784
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Balatonvilágos Község Önkormányzata
Balatonvilágos Orvosi Rendelı épület felújítása
12 862 626
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet
Interaktív (Web2) kétnyelvő könyvtári honlap- és integrált könyvtári szoftverfejlesztés az egészségügyi szak- és továbbképzés területén megvalósítandó átfogó pedagógiai és tanulást segítı centrális információs felület megvalósítása érdekében
12 878 888
NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
A mosonmagyaróvári Városháza (Polgármesteri Hivatal) fıépületének komplex akadálymentesítése a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosításának érdekében
12 900 000
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása
A Pétervásárai kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
12 917 753
Budapest XII kerület Hegyvidéki Önkormányzat
A Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának Polgármesteri Havatala nyílászáróinak cseréje.
12 933 600
Somoskıújfalu Község Önkormányzata
Somoskıújfalu, Székely Bertalan utca felújítása
12 946 348
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
12 801 000 12 805 222
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szentistvánbaksa Község Önkormányzata
Szentistvánbaksa község árvízvédelmi fejlesztése
12 960 800
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dág Község Önkormányzata
Dág, egészségügyi szolgáltatás fejlesztése
12 988 560
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatala elsısorban a Pénzügyi-Adóügyi Iroda és a Mőszaki Iroda szervezetfejlesztése a hatékonyabb mőködés érdekében
12 995 000
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kıszárhegy Község Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése Mogyoród Nagyközség Önkormányzata NYDOP-4.1.1/2 Helyi és kistérségi szintő rekultivációs programok elvégzése Gencsapáti Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Tolmács Község Önkormányzata NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kenyeri Község Önkormányzata DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése Elek Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Bodrogolaszi Községi Önkormányzat ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Városi színvonalú szabadidıs programok megteremtéséhez, fiatalok társadalmi integrációjához szükséges feltételek biztosítása Kıszárhegy községben Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
13 050 000
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatala elsısorban a Pénzügyi-Adóügyi Iroda és a Mőszaki Iroda szervezetfejlesztése a hatékonyabb mőködés érdekében A gencsapáti felhagyott szilárd hulladéklerakó rekultivációja, tájba illesztése
13 050 200
A tolmácsi községház épületének komplex akadálymentesítése
13 058 191
Orvosi rendelı korszerősítése és felújítása - Kenyeri Kerékpárút építése Eleken a Szent István úton Járdaépítés a településkép rekonstrukciója és a közlekedés biztonságának javítása érdekében
13 060 730 13 061 360
13 050 000
13 052 812
13 064 412
Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás
A Tabi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése a kistérségi fejlesztések eredményességének érdekében
13 066 000
Felsıgagy Községi Önkormányzat
Közlekedési infrastruktúra fejlesztés Felsıgagy községben
13 066 496
A bánokszentgyörgyi orvosi rendelı felújítása
13 088 614
Parkoló építése Bıcsön
13 093 202
A Tiszafüredi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának erısítése
13 113 402
A foglalkoztatás növelése felnıttképzésen keresztül a dombrádi Ady Endre Mővelıdési Ház és Könyvtár szervezésében
13 114 900
Orvosi rendelı bıvítése és felújítása - Pápoc
13 122 573
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bánokszentgyörgy Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Bıcs Községi Önkormányzat ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése Tiszafüredi Kistérség Többcélú Társulás TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Megítélt támogatás (Ft)
Dombrád Város Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Pápoc Község Önkormányzata KEOP-7.3.1.2/09 Élıhelyvédelem, -helyreállítás, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Élıhelyrekonstrukciók a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén
13 137 516
Községi Önkormányzat Sajókaza
A Fellegvár utca szilárd útburkolatának kialakítása Sajókaza községben
13 182 204
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
OKIR átalakítása a PRTR kötelezettségek teljesíthetıségének érdekében
13 190 400
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése
Délegyháza Község Önkormányzata
Délegyháza egészséges és fogyasztható ivóvízzel történı ellátása.
13 192 000
Pest Megyei Bíróság
A Ceglédi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
13 192 526
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés a Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatalban
13 193 600
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Fesztivál színpad létesítése
13 200 000
Vilyvitány Község Önklormányzata
A Sport és az Ady Endre utcák felújítása Vilyvitány községben
13 204 353
Hidegkút Község Önkormányzata
Hidegkút Község orvosi rendelıjének bıvítése Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés-Innovatív intézményekben
13 220 942
Az Orosházi úti Idısek Klubja akadálymentesítése
13 230 000
Mórahalom város Önkormányzata
Mórahalom kulturális és gasztronómiai rendezvényeinek infrastruktúrális hátterének fejlesztése
13 230 000
Abaúj- Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás
"Abaúj-kér, Abaúj-kap" - Az abaúj-hegyközi kistérség hosszú távú fejlıdésének módszertani megalapozása
13 232 000
DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Rád Községi Önkormányzat Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképzı, Általános Iskola, Könyvtár, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Alapfokú Mővészeti Iskola DIGITÁR :A Szepsi Iskola és Könyvtár a digitális írástudásért
Hevesi Kistérség Többcélú Társulása Újszentmargita Község Önkormányzat, mint ÚjszentmargitaFolyás körjegyzıség székhelye
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sály Község Önkormányzata
A hevesi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának erısítése Szervezetfejlesztés és döntéstámogatás e-körjegyzıségi szinten
Megítélt támogatás (Ft)
13 229 350
13 237 764
13 245 959 13 248 000
Korszerő orvosi rendelı kialkítása Sály Községben
13 256 102
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Gerendás Község Önkormányzat
Gerendás Arany János és Jókai Mór utcák útfelújítása
13 277 160
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás
A Sásdi Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
13 284 029
KEOP-6.1.0/B/09 A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
Keszthely Város Önkormányzata
"Mutasd a szemeted, megmondom, ki vagy!" - környezetvédelmi kiállítás, performance és kapcsolódó Diák- környezetvédelmi nap megvalósítása
13 300 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kemecse Város Önkormányzata
Kemecse Város szennyvízcsatorna hálózatának V.üteme és a kapcsolódó szennyvíztisztító telepének bıvítése
13 311 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szociális Szolgáltató Központ
Együtt a holnap öröméért
13 354 884
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Mátyásdomb Község Önkormányzata
Drogprevenció a mátyásdombi fiatalok körében
13 361 400
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Fülöp Község Önkormányzata
Fülöp község szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése
13 372 200
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Somberek Község Önkormányzata
Somberek Körjegyzıség szervezetfejlesztése
13 382 320
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Felsıdobsza Község Önkormányzat
Felsıdobsza község árvízvédelmi fejlesztése
13 387 500
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagybarca Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Az orvosi rendelı fejlesztése Nagybarca községben
13 402 692
DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Celldömölk Város Önkormányzata
Pécs MJV. Esztergár Lajos Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat komplex akadálymentesítése
13 427 794
Berzsenyi Dániel Gimnázium komplex akadálymentesítése - Celldömölk
13 451 029
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
"Tiszta víz - tiszta élet!" - Sásdi térség ivóvíz-minıség javítása Borsosberény belterületi utak felújítása (Sallai út és Temetı út felújítása)
13 451 250
Sásd Város Önkormányzata
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Borsosberény Község Önkormányzata KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Veresegyház Város Önkormányzata
13 456 152 Egyenlı esélyő hozzáférés az egészségügyi szakellátáshoz a veresegyházi kistérségben
13 461 329
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Lukácsháza Község Önkormányzata
Öt község közös háziorvosi rendelıjének felújítása és akadálymentesítése Lukácsházán.
13 470 925
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pellérd Község Önkormányzata
Pellérdi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
13 471 192
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÁROP-1.1.5-09/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Móra Ferenc Múzeum. Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma
Az Espersit-ház iskolabarát fejlesztése
13 478 563
Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás Irodája
A Szikszói Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
13 498 000
Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás
A Szikszói Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
13 498 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Csorvás Város Önkormányzata
A Kadarkúti-Nagybajomi Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése Csorvás ÁMK Petıfi u. 12. szám alatti iskolaépület komplex akadálymentesítése
Járdánháza Község Önkormányzata
Foglalkoztatási paktummal Járdánháza és Borsodszentgyörgy térsége gazdasági felemelkedéséért
13 500 000
Csobaj Község Önkormányzata
A Bocskai utca szilárd burkolatú úttá való fejlesztése Csobajon
13 518 625
Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Diákotthon, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat
Az Éltes Mátyás Nevelési-Oktatási Központ által mőködtetett utazó gyógypedagógiai szolgálat minıségének javítása
13 525 548
A 22 települést ellátó szociális alapszolgáltatás és gyermekjóléti alapellátás infrastrukturális hátterének és hozzáférhetıségének javítása Kóny központtal
13 530 762
Kurityán Község közvilágításának korszerősítése és bıvítése
13 549 860
TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás
######################################### Kóny Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Kurityán Község Önkormányzata
13 498 603 13 500 000
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése Somogy Megyei Földhivatal ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése a Balatonboglári Körzeti Földhivatalban Arany János Általános Iskola és Óvoda intézmény iskolai épületének komplex akadálymentesítése
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Csörötnek Község Önkormányzata
Csörötnek Község árvízvédelmi fejlesztése
13 617 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Izsák Város Önkormányzata
Izsák Város Önkormányzatának szervezetfejlesztési pályázata
13 662 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kecel Város Önkormányzat
Szervezetfejlesztés Kecel Város Polgármesteri Hivatalában
13 662 074
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Harkány Város Önkormányzata
Harkány Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
13 717 108
13 551 835 13 607 329
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Vilmány Község Önkormányzata
Vilmány község útfelújítása
13 724 100
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tihany Község Önkormányzata
A Tihanyi Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése
13 724 928
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ózd Város Önkormányzata
Ózd, Rozsnyói úti orvosi rendelı felújítása
13 725 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata
Nagyrábé - Bihardancsháza körjegyzıség szervezet fejlesztése
13 733 010
Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság
Láprétek, gyepek, fáslegelık és barlangok természetvédelmi értékeinek védelme és vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén.
13 740 000
Fáj Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal és Orvosi rendelı felújítása és átalakítása Fájban
13 742 379
Debreceni Egyetem
Debreceni Egyetem óvodáinak innovatív fejlesztése
13 757 208
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Mór Város Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budafok - Tétény Budapest, XXII. kerület önkormányzata
A Radó Antal Könyvtár és Mővelıdési Központ szolgáltatásainak fejlesztése a jobb jövı érdekében Gyermek nélkül nincs jólét! Családközpontú integrációs program a XXII. kerületben
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szabadszállás Város Önkormányzata
Szabadszállás Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
13 799 952

Sármellék Község Önkormányzata
A körjegyzıség hivatalának szervezetfejlesztése Sármelléken
13 799 985
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kiskırös Város Önkormányzata
Kiskırös Város Önkormányzatának pályázata a Polgármesteri Hivatal mőködésének átvilágítása, Hivatalon belüli folyamatok felülvizsgálatának és korszerősítésének érdekében
13 799 985
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tompa Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Tompa Város Önkormányzatánál
13 800 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bonyhád Város Önkormányzata
A Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése Bonyhádon
13 800 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat
13 800 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Siófok Város Önkormányzata
Pusztaszabolcs Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Siófok Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezeti korszerősítése
13 847 400
13 766 040 13 795 006
13 807 360
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat
HELYEM A NAGYVILÁGBAN címő projektünk védelembe vett serdülık részére szolgáló két alprogramból áll: " Lenni, vagy nem lenni?", " Láss, ne csak nézz!" címmel, valamit egy szüleik számára szervezett alrészbıl: "Nehéz ma szülınek lenni!" címmel
Községi Önkormányzat Alsógagy
Közlekedési infrastruktúra fejlesztés Alsógagy községben
13 889 000
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Fót Város Önkormányzata
Önkormányzati hatékonyság növelése Fóton szervezetfejlesztéssel és projektszemlélető önkormányzati intézmények létrehozásával
13 892 900
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Újfehértó Város Önkormányzata
"Múzeumi vígságok" Oktató- és foglalkoztató terem kialakítása Újfehértón 13 900 249
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Kisköre Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában a hatékonyabb mőködés érdekében
Bács-Kiskun Megyei Bíróság
A Kalocsai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
13 911 455
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Élettelen természeti értékek megırzése az Aggteleki Nemzeti Park területén
13 920 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Balkány Város Önkormányzata
Balkányi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
13 929 720
13 908 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Községi Önkormányzat Abod DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Abod településen a Petıfi út és a 152 HRSZ. út burkolatfelújítása
13 932 356
Bölcsıde akadálymentesítése Kiskunmajsán
13 935 429
ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Bátonyterenye Kistérségi Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási (Akadálymentesítés) Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Intézmény Mátranováki Tagintézményének komplex akadálymentesítése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Dévaványa Város Önkormányzata Dévaványa szennyvízberuházásának megvalósítása
13 954 476 13 967 200
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Hétszínvirág Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Dél-balatoni együttmőködés
13 985 600
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Természeti értékek megırzése a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén
13 992 000
Ricse Nagyközség Önkormányzata
Prevenciós és szocializációs programok Ricsén.
13 993 088
Pákozd Község Önkormányzata
Kompetenciafejlesztés Pákozd, Sukoró óvodáiban
13 997 720
Somodor Község Önkormányzata
Kompetencia alapú nevelés kialakítása a Somodori Kis-Vakond Óvodában
13 999 440
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
Székesfehérvár, Alba Regia Laktanya, környezeti kármentesítés
14 000 000
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"
14 000 000
Székesfehérvár, Alba Regia Laktanya,környzeti kármentesítés Segítı Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat V. Sz. Gondozási Központjának akadálymentesítése "A jövı kihívásai" - ifjúságsegítı szolgáltatások fejlesztése salgótarjáni fiatalok számára
14 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat József Attila Mővelıdési és Konferencia Központ-Ifjúsági TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Információs és Tanácsadó Iroda NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Nagytálya Község Önkormányzata
14 062 500 14 065 600
Egyesített Bölcsıdei Intézmény, (Bem u. 33) komplex akadálymentesítése
14 073 706
Út-és járdaépítés Nagytálya Pacsirta utcajában.
14 078 000
Bátonyterenyei Kistérségi Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Intézmény Móra Ferenc Általános Iskolai Tagintézményének komplex (Akadálymentesítés) Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása akadálymentesítése
14 097 517
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Létavértes Városi Önkormányzat Vereb Község Önkormányzata
Esélyegyenlıség megteremtése a létavértesi Irinyi János Általános Iskola Irinyi utca 8 szám alatti központi épületében. Vereb község szennyvízelvezetése
14 109 647 14 110 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
Báthory utca - Kohán György utca - Vajda utca - Vajda köz burkolatfelújítása
14 117 156
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Vésztı Városi Önkormányzat
Vésztı Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése 2009. május 4. - 2009. december 31.
14 136 000
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉGI INTEGRÁLT KÖRNYEZETI MONITORING KÖZPONT ÉS HÁLÓZAT LÉTREHOZÁSA
14 142 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás
"Tiszta ügy! Akarod?"
14 144 273
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Szeghalom Város Önkormányzata Csongrád Megyei Földhivatal
A szeghalmi Városi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése 2009. január 1. - 2009. szeptember 30. A Csongrád Megyei Földhivatal épületének akadálymentes megközelíthetıségének biztosítása
Borsfa Község Önkormányzata
Borsfa Község Önkormányzatának Akadálymentesítése
14 166 090
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Nógrád Megyei Rendır-fıkapitányság
Rendırkapitányság Rétság, Rétság Rákóczi út 8. szám alatti épületének akadálymentesítése az ügyfélforgalom számára
14 182 580
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Újpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézménye Emberek és értékek - A társadalmi normák és egymás elfogadásának Gyremekjóléti Központ erısítése az újpesti gyermekek és fiatalok körében
14 155 000 14 161 678
14 184 834
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bucsa Község Önkormányzata
Bucsa körjegyzıség hivatalának szervezetfejlesztési pályázata
14 193 000
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kalocsa Város Önkormányzata
A Természetvédelmi Szolgáltató Centrum (TSzC) kialakítása Kalocsa Városi Kórház-Rendelıintézet Tüdıgondozó szakellátó épület komplex akadálymentesítése
14 219 520 14 235 682
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Téglás Város Önkormányzata
Új szervezési-mőködési kultúra széleskörő elterjesztése Téglás Város Polgármesteri Hivatalában
14 250 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tállya Község Önkormányzata
Tállya Önkormányzatának Szervezetfejlesztési pályázata
14 250 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szügy Község Önkormányzata
14 251 720
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagyvázsony Község Önkormányzata
Szügyi Körjegyzıség szervezetfejlesztése Nagyvázsony Község Önkormányzatának körjegyzıségének komplex szervezetfejlesztése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pécsvárad Város Önkormányzata
Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása Pécsvárad Önkormányzatánál
14 264 207
Székesfehérvár Sóstó Természetvédelmi Terület tómeder helyreállítása
14 292 000 14 301 929 14 307 720
KEOP-7.3.1.2 Élıhelyvédelem, - helyreállítás,vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Érsekcsanád Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
14 263 783
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sümeg Város Önkormányzata
Érsekcsanádi óvoda akadálymentesítése A sümegi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése a hatékonyság javításának érdekében
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Sümeg Város Önkormányzata
Sümeg Városi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
14 307 720
Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
Hajdúszoboszlói Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
14 322 934
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Nagybajom Város Önkormányzata
ALTERNAIV
14 329 080
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Zalaeegrszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Zalaegerszegi Kistérségi Tükör Zalaegerszegi Kistérségi Térinformatikai Ügyviteli Környezetinformációs Rendszer
14 336 950
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Somogy Megyei Bíróság
Somogy Megyei Bíróság és a Kaposvár Városi Bíróság Szent Imre u. 14. szám alatt található épületének komplex akadálymentesítése
14 338 614
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Adásztevel Község Önkormányzata
Orvosi rendelı kialakítása Adásztevel Községben.
14 354 479
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Nagykinizs Község Önkormányzata
Nagykinizs község árvízvédelmi fejlesztése
14 358 200
Bajor Gizi Közösségi Ház és Könyvtár
Lokális könyvtár - Globális elérés
14 371 541
Bogyiszló Község Önkormányzata
14 374 009
Szent Lászkló Völgye Többcélú Kistérségi Társulás
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése A kompetencia alapú oktatás tartalmi fejlesztése a Kozma Ferenc Általános Iskolában
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
Nyárlırinci Általános Iskola és Sportcsarnok akadálymentesítése
14 386 500
Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása
Horizont, Gyermekvédelmi tevékenység a Balmazújvárosi Kistérségben
14 389 600
Hejıbába Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal felújítása Hejıbábán
14 391 634
Községi Önkormányzat Szendrılád
Szendrılád Völgy utca építése
14 396 915
Vanyarc község önkormányzata
Vanyarc község önkormányzata többfunkciós épületének utólagos akadálymentesítése.
14 397 743
Kunpeszér Község Önkormányzata
Kunpeszér község belterületi úthálózatának fejlesztése
14 399 348
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
14 383 450
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
FAVI továbbfejlesztése
14 399 999
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
FAVI továbbfejlesztése
14 400 000
Szalánta körjegyzıség szervezetfejlesztése
14 414 943
A tószegi óvoda épületének komplex akadálymentesítése
14 419 562
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
Sárrétudvari fogorvosi rendelı akadálymentesítéssel egybekötött felújítása
14 428 287
Bugac Nagyközség Önkormányzata
Bugac körjegyzıség szervezetfejlesztése
14 444 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése Szalánta Község Önkormányzata ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Tószeg Község Önkormányzata ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Közép-Nyírségi Önkormányzati Többcélú Kistérségi Társulás
Fejlesztési és együttmőködési kapacitások megerısítése a Baktalórántházi kistérségben Pályázat Újfehértó város polgármesteri hivatalának korszerősítésérıl, és szervezetfejlesztésérıl
Megítélt támogatás (Ft)
14 452 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése Újfehértó Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Vadna Községi Önkormányzat DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Dózsa György utca rekonstrukciója Vadnán Pécs MJV. Integrált Szociális Intézmény komplex akadálymentesítése pályázat
14 486 742
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
14 502 319
Háromhuta Község Önkormányzata
A Móricz Zsigmond útfelújítása Drégelypalánk községben Polgármesteri Hivatal és Kultúrterem átalakítása, bıvítése és akadálymentesítése Háromhután
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Galgamácsa Község Önkormányzata
"A jövı megalapozása" , szervezetfejlesztés Galgamácsa , Vácegres, Váckisújfalu körjegyzıségi hivatalában
14 517 600
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Mezıkövesd Város Önkormányzata
"HELYI.ÉRTÉK" A mezıkövesdi Ifjúsági Információs Pont infrastruktúrájának és szolgáltatásainak fejlesztése
14 526 286
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
A szeged-kiskundorozsmai Tas utcai Bölcsıde energetikai korszerősítése
14 554 733
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Baja Város Önkormányzata
Árvízvédelmi fejlesztések a Baja Város Önkormányzata tulajdonában lévı Duna menti töltésszakaszon
14 556 250
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tázlár Község Önkormányzata
Tázlár Radnóti M.u. - Átkötı u. - Új u. szilárd burkolatának kiépítése III.ütem
14 560 268
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Aldebrı Község Önkormányzata
Aldebrı körjegyzıség szervezetfejlesztése
14 561 760
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Mórahalom Város Önkormányzata
A mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola energiahatékonysági programja
14 565 034
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Kecskemét, Széchenyivárosi Lánchíd utcai Óvoda akadálymentesítése
14 569 830
Orvosi rendelı felújítás Onga Nagyközségben. Gyerekek és családok részére nyújtott prevenciós szolgáltatások bıvítése a Homokháti Kistérségben
14 573 943
Drégelypalánk Község Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Onga Nagyközség Önkormányzata Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Gyermekjóléti Központ
14 480 800
14 489 099
14 515 685
14 581 987
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Csátalja Községi Önkormányzat
Csátalja község úthálózatának fejlesztése
14 596 514
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Tudomány és biztonság Mágocs körjegyzıség szervezetfejlesztése
14 610 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
Mágocs Nagyközségi Önkormányzat ÖKO-Pack Csomagolási Hulladékok Kezelését Koordináló Közhasznú Társaság
Hulladékból termék c. könyezetvédelmi szemléletformáló kiállítás 2009. évi programja
14 646 400 14 655 650
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Halmaj Község Önkormányzata
Ravatalozó építése Halmajon
14 655 983
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Edelény Város Önkormányzata
Edelény Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala szervezetfejlesztése
14 668 000
KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Üllı Város Önkormányzata
Halmozott hátrány, halmozott segítség. A szociális és életviteli kompetenciák fejlesztéséhez szükséges IKT eszközök beszerzése az üllıi Árpád Fejedelem Általános Iskolában
14 668 304
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendır-fıkapitányság
Rendırkapitányság Tiszaújváros Tiszaújváros, Tisza út 2. szám alatti épületének akadálymentesítése az ügyfélforgalom számára
14 694 270
Miskolci Egyetem
HULLADÉK EGYEDI AZONOSÍTHATÓSÁGÁNAK BIZTOSÍTÁSA
14 700 000
Tolna Megyei Bíróság
Paksi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
14 711 505
Háziorvosi rendelı felújítása és fejlesztése - Csönge
14 717 960
Kompetencia alapú oktatás, Buzsák
14 724 305
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Lovászpatona Község Önkormányzata
Orvosi rendelı korszerősítése
14 730 303
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Gyırzámoly Község Önkormányzata
Gyırzámolyi Petıfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény és Napköziotthonos Óvoda fejlesztése és felkészítése az "Egész életen át tartó tanulásra" és kompetencia alapú oktatásra
14 753 000
KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
A Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség főtési és hőtési rendszerének megújuló energiaforrásra alapozott korszerősítése
14 758 110
Az orvosi rendelı épületének bıvítése, felújítása Mezıtárkány községben
14 764 560
Iskolai technikai kabinet akadálymentesítése
14 770 000
Alsó tagozatos iskola akadálymentesítése
14 772 594
A Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése.
14 795 999
Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
14 796 047
Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
Hajdú-Bihar Megyei bíróság Debrecen, Széchenyi u 9. szám alatti épületének komplex akadálymentesítése
14 798 192
Csongrád Megyei Rendır-fıkapitányság
Csongrád Megyei Rendır-fıkapitányság komplex akadálymentesítése
14 800 590
Nógrád Megyei Bíróság
A Salgótarjáni Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
14 804 219
Nógrád Megyei Bíróság
14 817 056
Felsıszentiván Község Önkormányzata
A Nógrád Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Felsıszentiván közlekedésbiztonsági célú kerékpárút hálózatának fejlesztése
14 822 685
Veszprém Megyei Bíróság
Ajkai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
14 839 148
Veszprém Megyei Bíróság Paloznak Község Önkormányzata Nagybakónak Község Önkormányzata
Veszprém Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Paloznak Fı u. útfelújítás "Tartsuk itthon idıseinket" Nagybakónak projekt
14 857 688 14 858 444 14 861 868
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csönge Község Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Buzsák Község Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Mezıtárkány Község Önkormányzata DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Mórahalom Város Önkormányzata DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) İcsény Község Önkormányzata ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése Sárréti Többcélú Kistérségi Társulás ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz hozzáférés megteremtése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz hozzáférés megteremtése II
való egyenlı esélyő
Megítélt támogatás (Ft)
való egyenlı esélyő való egyenlı esélyő való egyenlı esélyő
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése #########################################
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Veresegyház Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Veresegyház Város Polgármesteri Hivatalának szervezeti átalakítása és racionalizálása
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Beleg Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a Révkomáromi János Általános Iskola belegi tagintézményében
14 871 025
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Létavértes Városi Önkormányzat
Komplex akadálymentesítés megvalósítása több közszolgáltató intézmény székhelyéül szolgáló épületben Létavértesen
14 874 867
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mecseknádasd Önkormányzata
Mecseknádasdi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése
14 895 536

Simontornya Város Önkormányzata
Simontornya Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
14 906 450
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Egészségügyi Központ szolgáltatásaihoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása Kunszentmiklóson
14 916 444
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Balatonfenyves Község Önkormányzata
A balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtárban kompetencia alapú oktatás bevezetése.
14 923 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagyatád Város Önkormányzata
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Megítélt támogatás (Ft) 14 870 880
14 923 688
Somlóvásárhely Község Önkormányzata
Nagyatád Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése "REMÉNY ÉS LEHETİSÉG" kOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLİ HOZZÁFÉRÉS-INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
Kiskırös Város Önkormányzata
Kiskırös Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
14 940 000
Oszkó Község Önkormányzata
Az oszkói egészségház felújítása és fejlesztése
14 940 000
Öttevény Község Önkormányzata
Dolgozzunk együtt az öttevényi gyerekek tudásáért!
14 959 950
Nógrád Megyei Földhivatal
A Balassagyarmati Körzeti Földhivatal akadálymentesítése
14 964 002
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság
Tiszafüredi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
14 965 160
Magyargéc Községi Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Sóshartyán községben
14 966 500
Nógrád Megyei Földhivatal Térségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat, Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet Gyomaendrıd, Csárdaszállás, Hunya
A Salgótarjáni Körzeti Földhivatal épületének akadálymentesítése
14 975 032
"Vackor-program" a sikeresebb iskolai karrierért Gyomaendrıdön
14 979 795
Vas Megyei Bíróság
A Kıszegi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a Versendi Általános Iskolában Felsıszentiván, Szociális Szolgáltató Intézmény komplex akadálymentesítése
14 980 464 14 982 000
Kiszombori Polgármesteri Hivatal épületének komplex akadálymentesítése
14 997 780
Versend Község Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Felsıszentiván Község Önkormányzata DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kiszombor Község Önkormányzata
14 923 880
14 994 000
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Központi Székház épületrészének komplex akadálymentesítése
14 998 524
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
A Kiskunfélegyházi Orvosi Rendelıintézet akadálymentesítése
14 998 532
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Gyırvár, Andrásfa, Hegyhátszentpéter, Petımihályfa, Olaszfa, Oszkó, Pácsony községek Önkormányzatai
GyırVár-projekt: Erıs várakat alapozunk
14 998 960
KDOP-5.3.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Perkáta Nagyközség Önkormányzata ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Hunyadi Mátyás Általános Iskola komplex akadálymentesítése 14 999 400
Sajószentpéter Város Önkormányzata
Sajószentpéter Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
14 999 680
Dudar Község Önkormányzata
Dudar Község Községházának akadálymentesítése
14 999 800
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve KDOP-5.3.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Perkáta Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Szivárvány Óvoda komplex akadálymentesítése
14 999 850
14 999 895
Vértesacsa Község Önkormányzata
Pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztése, a mátraderecskei általános iskolában, a kompetencia alapú oktatás bevezetése és a hatékony együttnevelés érdekében Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés- a vértesacsai általános iskolában
Békés Megyei Rendır-fıkapitányság
Szeghalom Rendırkapitányság komplex akadálymentesítése
15 000 000
Pápakovácsi Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése helyi innovációként.
15 000 000
Kötegyán Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Kötegyánban
15 000 000
Mezıcsokonya Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Mezıcsokonyán
15 000 000
Nagyszekeres Község Önkormányzata
Tartalmi fejlesztés a ROP keretében felújításra kerülı nagyszekeresi Petıfi Sándor Általános Iskolában
15 000 000
Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Galgóczi Erzsébet Könyvtár nem formális és informális képzési szerepének erısítése
15 000 000
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
Napközi Otthonos Óvoda komplex akadálymentesítése
15 000 000
Szabadszállás Város Önkormányzata
Alapszolgáltatási Központ akadálymentesítése Szabadszálláson
15 000 000
Szentmártonkáta Község Önkormányzata
A szentmártonkátai polgármesteri hivatal épületének akadálymentesítése Körösladány Általános Iskola "új" épületének komplex akadálymentesítése.
15 000 000 15 000 000
Mákvirág óvoda komplex akadálymentesítése
15 000 000
Mátraderecske Község Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Körösladány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Budapest Fıváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata NYDOP-5.1.1/C-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Hódemzıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Géberjén Község Önkormányzat DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Sükösd Nagyközség Önkormányzata DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Gyula Város Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Akadálymentesített központi ügyfélszolgálat megvalósítása Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában Hódmezıvásárhely Erzsébet Kórház Rendelıintézet "B" épületének akadálymentesítése Hódmezıvásárhely Corvin M. Vendéglátóipari és Kereskedelmi Szakközépiskola akadálymentesítés projekt Géberjéni Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda akadálymentesítése Sükösdi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola akadálymentesítése A gyulai polgármesteri hivatal akadálymentesítése Felsıvárosi Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskolájának akadálymentesítése Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "Harmónia" Szenvedélybetegek Otthona, Országos Módszertani Központ - Kaskantyú komplex akadálymentesítése
14 999 998
15 000 000 15 000 000
15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000 15 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Bogyiszló Község Önkormányzata
15 000 000
Általános Iskola akadálymentesítése
15 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
A kecskeméti Arany János Általános Iskola utólagos akadálymentesítése
15 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Baja Város Önkormányzata
Baja város Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése
15 000 000
KDOP-5.3.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Litér Község Önkormányzata DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés Kalocsa Város Önkormányzata
A litéri Árpád Fejedelem Általános Iskola épületeinek akadálymentesítése Kalocsa Rendelıintézet Akadálymentesítése
15 000 000 15 000 000
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Szeged, Tabán Általános Iskola komplex akadálymentesítése Akadálymentesítés Gyermekjóléti Központ
15 000 000 15 000 000
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Duna Menti Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központja és Gyermekotthona - Dunavecse komplex akadálymentesítése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Emıd Város Önkormányzata
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Megítélt támogatás (Ft)
15 000 000
Iregszemcse Község Önkormányzata
Emıd Város Polgármesteri Hivatala és intézményei szervezetfejlesztése Iregszemcse Község Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
15 001 296
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Tiéd a világ, ragadd meg... A XVIII. kerületi veszélyeztetett és hátrányos helyzető 10-18 év közötti gyermekek családi kapcsolatainak erısítése és a társadalmi integritásainak elısegítése.
15 009 705
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
Halmozottan hátrányos helyzető és sajátos nevelési igényő tanulók integrációja, esélyengyelıség biztosítása a Bárdos Lajos Általános Mővelıdési Központ, Könyvtás és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben
15 013 600
Magosliget Község Önkormányzata
Magosligeti Egészségház infrastrukturális fejlesztése parkoló megépítése és eszközbeszerzés révén
15 017 704
15 033 560
Nagybarca Község Önkormányzata
"Együtt a hátrányok ellen" "Jövıd a tét!" - Társadalmi ingtegrációs program megvalósítása Hernádnémeti községben Községháza energetikai, akadálymentesítési és fejlesztési rekonstrukciója Nagybarcán
Ilk község Önkormányzata
Esélyterv végrehajtása Ilken
15 081 000
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Közép-Szabolcsi Kistérségi Többcélú Társulás
Az Ibrányi-Nagyhalászi Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
15 083 890
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Jászapáti Város Önkormányzata
Elektronikus ügyfélirányítás és szervezeti folyamatok fejlesztése a Jászapáti Város Önkormányzat és intézményei tekintetében
15 085 056
Dél-Pest Megyei Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása
Gyalogszerrel a hajdani Jász Pusztákon
15 087 534
Újlırincfalva Község Önkormányzat
Az újlırincfalvai többfunkciós informatiaki központ felújítása.
15 093 000
Sellye Város Önkormányzata
Sellye város belterületét érintı közlekedés biztonságának javítása a vasúti átkelı felújításával és új buszöblök kialakításával
15 097 680
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Élıhelyrekonstrukciók a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén
15 099 000
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Élıhelyrekonstrukciók a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén
15 100 000
Boldog Községi Önkormányzat
Boldog község településfejlesztése.
15 100 362
Községi Önkormányzat Szalonna
Szalonna körjegyzıség Polgármesteri Hivatalainak és önkormányzati intézményeinek szervezetfejlesztése
15 104 828
Mezıtárkány Község Önkormányzata
A Bartók Béla út építése Mezıtárkány községben
15 114 693
A bázakerettyei orvosi rendelı felújítása
15 116 519
Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
15 118 950
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
KMOP-3.1.1/A Aktív turizmus (vízi turizmus és természetjárás) infrastruktúrájának és kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Rétközberencs Község Önkormányzata
15 000 600
Hernádnémeti Községi Önkormányzat
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bázakerettye Község Önkormányzata ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása
15 026 600
15 079 407
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás
Barcsi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése.
15 128 236
Orvosi rendelı akadálymentesítése, felújítása és korszerősítése Abaújvár településen
15 134 086
Újfehértó Város Önkormányzata
Újfehértói Tudástár- a válaszok és lehetıségek tárháza
15 144 560
Egerfarmos Község Önkormányzata
Járdaépítés Egerfarmoson
15 149 570
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Abaújvár Községi Önkormányzat TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Községi Önkormányzat Olaszfalu
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Családsegítı és Pedagógiai Szakszolgálat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Rakaca Község Önkormányzata Györgytarló Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
Olaszfalu orvosi rendelı akadálymentes felújítása 15 154 200 Elzárkózás helyett felzárkózás - komplex prevenció és korrekció integrációs program a sárospataki kistérségben Rakaca Körjegyzıségi Hivatal és az önkormányzati intézmények szervezetfejlesztése
15 166 110 15 169 410
Kazincbarcika Város Önkormányzata
Belterületi földút szilárd burkolatú úttá fejlesztése Györgytarló községben Az Ádám Jenı Általános Iskola esélyegyenlıségi programjának megvalósítása Kazincbarcikán
15 184 990
Alsóberecki Község Önkormányzata
Alsóberecki polgármesteri hivatalának szervezet fejlesztése
15 187 840
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Héreg Község Önkormányzata
15 184 103
Héreg Orvosi rendelıjének felújítása 15 187 894
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szendrı Város Önkormányzat
Szendrıi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
15 190 500
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Szendrı Város Önkormányzat
Szendrıi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
15 190 500
Csaholc Község Önkormányzata
Esélyegyenlıségi terv megvalósítása Csaholcon
15 192 600
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gönc Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés a gönci Polgármesteri Hivatalban
15 200 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Hangony Községi Önkormányzat
Hangony község Ady és Temetı belterületi utcák korszerősítése
15 201 339
Bükkábrány Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
"eNTER 2009/2010": iskolai könyvtárak innovatív fejlesztése a mezıkövesdi kistérségben
15 202 320
Abaújkér Község Önkormányzata
Vidéki életminıség színvonalának javítása Abaújkér településen
15 219 454
DAOP-4.3.1 Akadálymentesítés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Ásotthalom Község Önkormányzata
Akadálymentesítés Ásotthalom Intézményeinél - Mővh. Ház és Kt, és I.H.3
15 290 573
Szuhafı Község Önkormányzata
Járdalétesítmény és 2db autóuszváró építése Szuhafın
15 303 059
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Balatonföldvár Város Önkormányzata
15 303 136
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Aszód Város Önkormányzata
Balatonföldvári Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Gyermekek és fiatatok integrációs programjának megvalósítása az aszódi kistérség településein
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon
"Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd." (Seneca)
15 321 948
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
15 318 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Vasvár Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Ügyfélközpontú szervezetfejlesztés Vasvár Város Polgármesteri Hivatalában
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat ÓBUDAI CSALÁDI TANÁCSADÓ ÉS GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT
"Együtt a család!"
15 343 338
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon
Kisújszálláson gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedı gyermekek társadalmi integrációjának elısegítése
15 346 032
Szerencsi Kistérség Többcélú Kistérségi Társulás
Szerencsi kistérség hosszútávú fejlıdésének módszertani megalapozása
15 347 000
Környe Község Önkormányzata
Környe Község Önkormányzat által megvalósítandó belterületi útfelújítás
15 353 451
Szentmártonkáta Község Önkormányzata Polgári Kistérség Többcélú Társulás Kistérségi Szolgálató Központja
A szentmártonkátai polgármesteri hivatal épületének akadálymentesítése
15 355 440
"Adj esélyt magadnak!"
15 428 082
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagyvenyim Község Önkormányzata
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Nagyvenyim Község háziorvosi rendelıjében
15 453 000
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Területfejlesztési Összefogás a Hajdúhadházi kistérség Fejlıdéséért
15 487 505
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tompa Város Önkormányzata
Orvosi rendelık fejlesztése Tompán
15 505 475
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunbaracs József Attila utca szilárd burkolattal való ellátása
15 514 152
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Hajdúhadházi Többcélú Kistérségi Társulás
Kunbaracs Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft) 15 331 800
Szemléletformáló és tényfeltáró kampány az agglomerációs környezeti problémák enyhítésére - Regionális kampány Budapest agglomerációs terültek környezeti problémáinak bemutatására Tárnok és Törökbálint mintaterületeke
KMOP-3.3.4/A Fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Községi Önkormányzat Felsıtelekes
Csaba és Újtelep utcák korszerősítése Felsıtelekesen
15 538 593
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Somogy Megyei Önkormányzat II. számú Gyermekvédelmi Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája
"Esélyt a szebb jövıért" - A gyermekvédelemben élı gyermekek és fiatalok integrációs programja
15 545 454
Tárnok Nagyközség Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Annavölgy Község Önkormányzata
15 529 650
Háziorvosi szolgálat fejlesztése Annavölgyben 15 614 111
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Polgárdi Város Önkormányzata
Polgárdi Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
15 629 317
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Pilisszántó Község Önkormányzata
Pilisszántón 3 intézmény energiamegtakarítással járó fejlesztése
15 640 811
Szigetszentmiklósi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat infrastrukturális fejlesztése
15 651 136
Útépítés Sály községben (Tél utca)
15 668 693
Káld Község kommunális szilárd hulladéklerakójának rekultivációja
15 697 000
Pécel szennyvíztisztításának hosszú távú megoldása
15 725 000
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése Szigetszentmiklós Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Sály Község Önkormányzata NYDOP-4.1.1/2 Helyi és kistérségi szintő rekultivációs programok elvégzése Káld Község Önkormányzata Pécel Város Önkormányzat KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Tyukod Nagyközség Önkormányzata
Egészségügyi központ fejlesztése Tyukodon
15 761 792
Nagyszekeres Község Önkormányzata
"Esélyegyenlıségi terv megvalósítása Nagyszekeresen"
15 796 600
Kölcse Nagyközség Önkormányzat
,,Esélyegyenlıségi intézkedések a Kölcsey Ferenc ÁMK-ban"
15 805 600
" Egészség = érték ! " -az alapellátás fejlesztése Káloz községben
15 807 519
Debercsény, Fı utca felújítása
15 809 724
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Káloz Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Debercsény Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Települési Önkormányzat Csabrendek
Csabrendek Milleneumi lakótelep Út,- járda építés csapadékvíz elvezetés
15 814 208
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közvilágítási rendszer energiahatékony korszerősítése Sopronban
15 832 996
İrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Komplex élıhely rekonstrukciós tevékenység az İrségi Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén
15 850 000
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
Sopron, Lenkey utcai orvosi rendelı komplex akadálymentesítési programja
15 851 613
Galvács Községi Önkormányzat
Galvácsi Orvosi Rendelı felújítása korszerősítése
15 905 073
Szendrılád Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal felújítása és akadálymentesítése Szendrıládon
15 913 614
Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás
"Bátor Nyírbátor" - Térségfejlesztési kapacitások megerısítése a Nyírbátori Kistérségben
15 924 137
Erdıhorváti Község Önkormányzata
A Temetı és a Pincesor utcák felújítása Erdıhorváti községben
15 945 052
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tomajmonostora Község Önkormányzata
15 945 636
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Egyek Nagyközség Önkormányzata
Tomajmonostora orvosi rendelıjének felújítása az egészség érdekében Új mesterséges eleveniszapos biológiai szennyvíztisztító telep kiépítése Egyeken
15 980 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Alsómocsolád Község Önkormányzata
Szervezetfejleszés a Körjegyzıség Alsómocsoládon
15 985 954
Önkormányzat Szászfa Vác Város Önkormányzata
Szászfa községben a Kút utca burkolatfelújítása és Kis Köz új építése Szent László úti kerékpárút építése Vácon
15 995 084 16 000 000
Ercsi város önkormányzata
Ercsi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése
16 008 000
Tófalu Község Önkormányzata
Rákóczi utca felújítása
16 021 178
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása Foglalkoztatási Paktum létrehozása a Téti Kistérségben Csákberény Község Önkormányzata Kerékpárral a munkahelyre! Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza KórházFoglalkoztatás támogatása a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Rendelıintézet Kórház-Rendelıintézetnél
16 065 562
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bácsalmás Város Önkormányzata
Bácsalmás Város Polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
16 074 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tótvázsony Község Önkormányzata
Tótvázsony Község Önkormányzatának szervezetfejlesztése
16 101 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mohács Város Önkormányzata
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
MOHÁCS, SZİLİHEGY SZENNYVÍZELVEZETÉSÉNEK, ÚJMOHÁCS, SÁROS, SÁRHÁT TELEPÜLÉSRÉSZEK SZENNYVÍZ-ELVEZETÉSE ÉS TISZTÍTÁSA A Kistérségi Koordinációs Hálózat Központi Fejlesztési Programirodájának mőködtetése
16 047 724 16 058 592
16 107 500 16 120 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Gyöngyösoroszi Község Önkormányzata Romhány Község Önkormányzata
Belterületi utak építése, korszerősítése Gyöngyösorosziban Romhány Rákóczi út és Mezı Imre telep között járda építése, feljárat építése a Rákóczi emlékfához
16 159 320
16 157 556
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Mezıkövesd Város Önkormányzata
Mezıkövesdi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
16 182 800
Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás
A BEREGTÖT szervezetfejlesztése, a szakmai munka minıségének javítása
16 197 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Mezıberény Város Önkormányzata
A város központ és a fıtér szilárd burkolatának cseréje, felújítása
16 199 180
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Fonyód Város Önkormányzata
Fonyód Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
16 206 720
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
A hazagondozási folyamatok segítése Hajdú-Bihar Megyében
16 224 800
Tiszatardos Község Önkormányzata
16 236 072
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kıbányai Gyermekjóléti Központ
Tiszatardos Polgármesteri Hivatal felújítása Komplex program hátrányos helyzető gyermekek felzárkóztatására Kıbányán
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
16 247 727
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mőködési területén a bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja Magatartási okból veszélyeztetett gyermekek és családjaik problémáinak komplex kezelése
16 251 897
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hódmezıvásárhelyi összefogás a drogprevencióért
16 254 360
Füzér Község Önkormányzata
Körjegyzıség, Polgármesteri Hivatal és Közösségi Kincstér akadálymentesítése
16 267 600
Sellyei Kistérségi Többcélú Társulás
A leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése a Sellyei kistérségben
16 309 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Települési Önkormányzat Csabrendek
Csabrendek és térsége szennyvízelvezetése, és -tisztítása
16 320 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Települési Önkormányzat Csabrendek
Csabrendek és térsége szennyvízelvezetése, és -tisztítása
16 320 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Települési Önkormányzat Csabrendek
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Mágocs Nagyközségi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Martfő Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Soltvadkert város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
16 248 300
Csabrendek és térsége szennyvízelvezetése, és -tisztítása 16 320 000 Személyiségfejlesztés és közösségépítés a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 7-8. osztályában Belterületi csapadékvíz elvezetı hálózat fejlesztése Mágocson Martfő Város Önkormányzat Polgámesteri Hivatal Szervezetfejlesztés 2008.
16 320 360 16 385 000 16 404 520
Hajdúnánás Városi Önkormányzat
Soltvadkert város szennyvíztisztító telepének rekonstrukciója Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása a Hajdúnánási Polgármesteri Hivatalban
16 405 000 16 420 547
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Martonvásár Város Önkományzat
Martonvásár polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
16 449 600
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Martonvásár Város Önkományzat
Martonvásár polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
16 449 600
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Balatonmáriafürdı Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Derecske Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Derecske Város Polgármesteri Hivatalában
16 458 800
Parád Nagyközség Önkormányzat
A parádi Bendegúz Óvoda esélyegyenlıségi programjának megvalósítása
16 485 000
Múcsony Nagyközség Önkormányzata Tab Város Önkormányzata Dömsöd - Apaj Gyermekjóléti és Családsegítı Intézményi Társulás
Múcsony, Egészségház utólagos akadálymentesítése. Tab város szennyvíztisztító telep fejlesztése
16 487 000 16 490 000
Összefogás Dömsöd és Apaj területén az integráció jegyében
16 504 800
Balatonmáriafürdı belterület csapadékvíz elvezetés rendezése
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
16 452 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-1.1.2 Klasztermenedzsment szervezetek létrehozása, megerısítése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Debreceni Egyetem
Létesítményenergetikai Klaszter
16 512 775
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Hernádkércs Község Önkormányzata
Hernádkércs község árvízvédelmi fejlesztése
16 530 800
Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon
"Kulcs a felnıtt élet kapujához" - Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon gyermekvédelmi szakellátásában élı gyermekek szocializációját elısegítı szakmai profil bıvítése érdekében
16 535 909
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás
"Paktum a Parton"
16 540 560
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Köröstarcsa Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Széchenyi utcai kerékpárút építése.
16 541 911
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Albertirsa Város Önkormányzata
Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalának Fejlesztése
16 556 504
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Községi Önkormányzat Bakonynána
Ady Endre utca burkolat felújítás, járda és árokburkolás
16 562 000
Buják Község Önkormányzata
Buják, Hısök tere körforgalmú csomópont és autóbuszforduló megépítése
16 600 000
Zalaapáti Község Önkormányzat
16 615 000
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Isaszeg Város Önkormányzat
Zalaapáti község 02/1 hrsz. területén kerékpárút szakasz kivitelezése Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése a városi rangot szerzett Isaszegen
16 619 800
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tab Város Önkormányzata
Tab Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
16 625 000
Sajósenye Község Önkormányzata
Ravatalozó bıvítése, felújítása és akadálymentesítése Sajósenyén
16 638 319
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagytarcsa Község Önkormányzat
Blaskovits Oszkár Általános Iskola eszközbeszerzése
16 650 481
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Keszthely Város Önkormányzata
A keszthelyi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése.
16 652 000
NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az "Aranyhíd" Nevelési Oktatási Integrációs Központ Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola komplex fizikai akadálymentesítése
16 677 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Homokszentgyörgy Község Önkormányzata
A homokszentgyörgyi polgármesteri hivatal akadálymentesítése
16 699 297
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Oroszlány Város Önkormányzata
Az Oroszlányi térségben felügyelet nélkül csellengı gyerekek és családjaik számára szabadidıs programok és kompetenciajavító szolgáltatások szervezése
16 705 173
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Csaroda Község Önkormányzata
Csarodai csoda - mikrotérségi programok Csarodán és mikrotérségében
16 708 020
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Alsóörs Község Önkormányzata
Alsóörs - Kocsma csomóponttól induló Fı utca útfelújítása
16 718 565
Hevesvezekény Község Önkormányzata
Vidéki életminıség javítása Hevesvezekényen
16 719 660
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
I. ÓGASZ Óvoda komplex akadálymentesítése Miskolcon
16 778 025
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gárdony Város Önkormányzata
Gárdony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
16 789 264
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Taksony Nagyközség Önkormányzata
TAKSONY TELEPÜLÉSI IVÓVÍZMINİSÉG-JAVÍTÓ PROGRAM
16 789 963
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
Fehérgyarmati Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
16 793 850
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Petıfiszállás Község Önkormányzata
Külterületi útfelújítás Petıfiszálláson
16 800 000
Tiszavasvári Város Önkormányzata
16 827 466 16 896 639
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szakáld Községi Önkormányzat
Gyermekek és fiatalok drogalternatíva programja Tiszavasváriban Szakáld Községi Önkormányzat Arany J. utca szilárdburkolatú úttá való fejlesztése
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Szágy Községi Önkormányzat
Belterületi csapadékvíz elvezetı hálózat fejlesztése Szágyon
16 911 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
GELEJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
16 932 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szociális Szolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálata
Szennyvízberuházás Gelej Község Önkormányzatánál A hátrányos helyzető iskoláskorú gyermekek és szüleik integrációs esélyének növelése
16 941 818
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Budapest Fıváros XV. kerületi Önkormányzat
Csomópont-Ifjúsági Információs Pont kialakítása
16 944 000
Szentkirály Község Önkormányzata
Szentkirály, Közösségi Ház fejlesztése
16 948 087
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
MEGYEI MŐVELİDÉSI ÉS IFJÚSÁGI KÖZPONTMMIK LOGO IFJÚSÁGI SZOLGÁLAT
MMIK-LOGO Ifjúsági Szolgálat ifjúságsegítı munkájának megújítása, szakmai munka kiterjesztése a hátrányos helyzetőek felzárkóztatása érdekében
16 978 505
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Tiszabecs Község Önkormányzata
Gyöngyösoroszi orvosi rendelı felújítása
16 979 918
Esélyegyenlıségi Programok végrehajtásának támogatása Tiszabecsen
16 985 600
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Miskolci Egyetem
Regionális Integrált Környezetvédelmi AdatSZolgáltaTÓ Rendszer, KASZTÓR
16 994 400
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Miskolci Egyetem
Regionális Integrált Környezetvédelmi AdatSZolgáltaTÓ Rendszer, KASZTÓR
16 994 400
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Élıhely- rekonstrukciós fejlesztések a Hortobágyi Nemzeti Parkban
17 000 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Karancsság Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Füzér Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Korlát Község Önkormányzata
Karancssági egészség-program
17 000 000
Füzér község önkormányzati hivatalának komplex akadálymentesítése A Polgármesteri Hivatal külsı felújítása, nyílászáró cseréi és akadálymentesítése Korláton
17 003 222 17 017 151
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Kunszentmiklós Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékonyság növelése érdekében.
17 020 000
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Állami Egészségügyi KözpontBalatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés az Állami Egészségügyi Központ Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet "D" jelő épületében.
17 028 000
Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulás
Partnerség a Bodrogközben a foglalkoztatottság növelése érdekében
17 039 430
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szikszó Város Önkormányzata
Szikszó Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
17 047 800
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Drávagárdony Község Önkormányzata
Komplex települési vízrendezési program Drávagárdony Községben
17 063 807
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Ózdi Városi Önkormányzat
Az ózdi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése
17 072 857
Palotás Község Önkormányzata
17 081 820
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Lajosmizse Város Önkormányzata
Árpád és Mikszáth utca felújítása Palotáson Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatalának fejlesztése a modernizáció jegyében
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szécsény Város Önkormányzata
Szécsény Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
17 100 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Sajópetri Községi Önkormányzat
Sajópetri község Zöldfa, Kossuth és Szabadság belterületi utcák korszerősítése
17 124 397
Rózsaszentmárton község szennyvízelvezetése és tisztítása
17 136 000
Körjegyzıségi hivatali épület komplex akadálymentesítése.
17 160 973
Községi Önkormányzat Jászboldogháza
A jászboldogházi egészségügyi szolgáltatások fejlesztése
17 167 858
Ládbesenyı Községi Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése és korszerősítése Ládbesenyın
17 197 045
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Rózsaszentmárton Község Önkormányzata DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kétújfalu község Önkormányzat ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
17 088 882
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból TÁMOP-3.1.6-08/1 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve Várpalota Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Várpalota Önkormányzat Bán Aladár Általános iskolájában hıszivattyú telepítése.
Megítélt támogatás (Ft) 17 201 328
Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Egyensúlyban a világgal
Sály Község Önkormányzata
Sály Község települési ravatalozójának korszerősítése, bıvítése
17 209 184
Moha Község Önkormányzata
Moha község háziorvosi rendelıjének kialakítása.
17 215 413
Botpalád Község Önkormányzata
Esélyegyenlıségi terv megvalósítása Botpaládon
17 225 600
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
Az Encsi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
17 240 476
Kozármisleny Város Önkormányzata
Kozármisleny közlekedés biztonságát javító fejlesztések az 5711. számú úton
17 260 000
Báránd Községi Önkormányzat
A Raffay Lajos Általános Iskola komplex akadálymentesítése Bárándon
17 272 589
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Halásztelek Város Önkormányzata
Halásztelek polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
17 301 294
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség
Az INSPIRE irányelv bevezetése és gyakorlati alkalmazása az ekörnyezetvédelem területén
17 310 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Lenti Város Önkormányzata
Lenti Város Polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése a közszolgáltatások minıségének javítása érdekében
17 311 371
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunszállás Község Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Csurgó Kistérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
17 206 895
Kunszállás belterületi útjainak kiépítése a közösségi közlekedés szükségleteinek figyelembe vételével Megoldások eszköztára (a hátrányos helyzető gyerekek, fiatalok integrációs esélyeinek javításáért) FelKeltetİ- roma családi bevonás program Tiszavasvári hátrányos helyzető kistérségben
17 343 160 17 410 325 17 411 411
Hejıpapi község Posta, Rákóczi Ferenc, Erkel Ferenc utca útburkolat és a Kossuth Lajos utca járda felújítása
17 418 000
Átmeneti neveltek személyiségfejlesztése, családba való visszagondozás esélyének növelése a gyermek állapotának fejlesztésével és a szülıgyermek kapcsolat korrekciójával, az alapellátás bevonásával
17 429 898
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Hejıpapi Község Önkormányzat Móricz Zsigmond Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó, Egységes Pedagógiai Szolgálat, Gyermekotthon
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézménye
A Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézményének integrációs és tanácsadási programja
17 438 650
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Egyesített Szociális Központ
Veled, érted Beleden 16 település ifjúságának integrációs programja
17 456 696
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Családsegítı Intézet
17 456 696
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat
Kapuvári Kompetencia Kör "Én is jövök" szociális kompetencia növelése a társadalmi kirekesztıdés megelızésére.
Községi Önkormányzat Szalaszend
Községi közlekedési infrastruktúra fejlesztése Szalaszenden
17 469 500
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tárnokréti Község Önkormányzata
Kistelepülés az esélyegyenlıségért: az orvosi rendelı felújítása Tárnokrétiben
17 479 800
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
A sándorfalvi és dóci könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés; könyvtárhasználat népszerősítésére irányuló helyi kampány lefolytatása
17 486 132
Sándorfalva Város Önkormányzata
17 456 696
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Csongrád Város Önkormányzata
Kisvárosi Hendikep - környezettudatos ifjúsági közösségi alapú program Csongrádon, a kábítószer-fogyasztás megelızésére
17 497 794
Rakacai Orvosi Rendelı felújítása, korszerősítése
17 519 629
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Rakaca Község Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Miskolci Gyermekvédelmi Központ (Fruska Regionális Hatáskörő Módszertani Gyermekotthon)
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Nagycserkesz Község Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kajárpéc Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Erdıbénye község Önkormányzata
"Gyermekotthonból - tanuláson át a munka világába" Családon kívül élı gyermekek és fiatalok fejlesztése, társadalmi beilleszkedésük elısegítése. A halmozottan hátrányos helyzető tanulók minıségi oktatásához való hozzáférésének támogatása a nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskolában
Korszerő egészségügyi szolgáltatás feltételrendszerének megteremtése Kajárpécen Erdıbénye József Attila, Rákóczi, és Mátyás király (Hrsz. 924) utcák felújítása, átépítése
Megítélt támogatás (Ft)
17 527 045
17 528 154
17 532 000 17 532 643
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Alsózsolca Város Önkormányzat
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Alsózsolca város közigazgatási rendszerének a fejlesztése, a polgármesteri hivatal szervezeti átalakítása Ifjúsági szolgáltatási rendszer fejlesztése Szombathelyen a pályaválasztás jegyében
Nézsa Községi Önkormányzat 2618 Nézsa Park u. 1.sz.
Nézsa Alkotmány út felújítás
17 550 752
17 536 488 17 549 743
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága
"Múzeum a tetıponton." Oktatási-képzési terek kialakítása a vasvári múzeum tetıterében
17 558 539
Pest Megyei Bíróság Halásztelek Nagyközség Önkormányzata
A Budaörsi Városi Bíróság épületének komplex akadáymentesítése Közösségi színtér kialakítása Halásztelken
17 566 910 17 587 260
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kecel Város Önkormányzata
Kecel Erdı utca felújítása
17 631 567
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Felsıvadász Községi Önkormányzat
Út és járda felújítás Felsıvadász községben a vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés keretében.
17 634 600
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás
Gyermekek és fiatalok integrációs programjai a gyıri kistérségben
17 641 505
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Kiskunmajsán
17 664 000
Cserhátsurány Községi Önkormányzat
Cserhátsurány, Jókai utca szilárd burkolattal való ellátása
17 676 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Komádi Város Önkormányzata
A Központi Orvosi Rendelı felújítása Komádiban
17 691 098
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budakeszi Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Vizsoly Község Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Murony Község Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Budakeszi Város Önkormányzatánál
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szıc Község Önkormányzata Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ
17 702 640 Vizsoly Község polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése a megújuló közszolgálat igényei szerint
17 716 000
Murony község belterületi útjainak felújítása Szıc község Feltáró útjának felújítása, járda építése a biztonságos közlekedés megoldása érdekében
17 720 664
"HERKULES" projekt
17 723 063
17 721 094
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Moha Község Önkormányzata
Moha község háziorvosi rendelıjének kialakítása.
17 729 922
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat
A ráckevei Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat programfejlesztése a hátrányokkal küzdı iskoláskorú gyermekek, valamint családjaik esélyegyenlıségének segítése érdekében
17 754 712
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Taszár Községi Önkormányzat
A Taszári Laktanya területének környezeti kármentesítése
17 760 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Monok Községi Önkormányzat ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bıcs Községi Önkormányzat Zalakaros Város Önkormányzata
Monok Községi Önkormányzat háziorvosi szolgálatának egészségügyi és infrastruktúrális fejlesztése 17 762 184
Orvosi rendelı felújítása Bıcsön Helyi igényekre épülı szervezetfejlesztés a Zalakarosi Polgármesteri Hivatalban
17 766 680
17 791 250
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Bodrogolaszi Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Cece Nagyközség Önkormányzata
Térségi összefogással az egyenlı esélyekért az oktatásban A Kölcsey út burkolatfelújítása és a Petıfi út építése Tiszatardos településen Cece Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Somogyvár Község Önkormányzata
Somogyvár Község Önkormányzat Körjegyzıségi Hivatalának szervezetfejlesztése a mőködési hatékonyság és a közszolgáltatások színvonalának növelése érdekében
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szentlırinc Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Veresegyház Város Önkormányzata
Tiszatardos Község Önkormányzata
A szentlırinci Polgármesteri Hivatal menedzsmentorientált szervezetfejlesztése és költséghatékony mőködési modell bevezetése Szervezetfejlesztés Veresegyház Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában
17 790 960
17 793 214 17 796 900
17 817 324
17 817 442 17 818 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mór Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szentes Város Önkormányzata
Mór Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékony mőködési kultúra megerısítése, a mőködési hatékonyság optimalizálása érdekében Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Szentes Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése korszerő szervezési-mőködési kultúra meghonosítása céljából
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tolna Város Önkormányzata
Tolna Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékony mőködési kultúra megerısítése érdekében
17 819 196
Vecsés Város Önkormányzata
Vecsés Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztésre irányuló projektje a korszerő szervezeti kultúra kialakításának érdekében
17 819 991
Somogyvár Község Önkormányzata
Somogyvár Község Önkormányzat Körjegyzıségi Hivatalának szervezetfejlesztése a mőködési hatékonyság és a közszolgáltatások színvonalának növelése érdekében
17 820 000
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dunaszeg Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Mohács Város Önkormányzata
Dunaszeg-Dunaszentpál Községek Önkormányzatai Körjegyzıségi Hivatalának szervezetfejlesztése korszerő szervezési-mőködési kultúra meghonosítása céljából Szervezetfejlesztés Mohács Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában
Encsi Többcélú Kistérségi Társulás
Az Encsi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
17 818 998 17 819 000
17 819 079
17 820 312 17 820 400
17 821 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Alsózsolca Város Önkormányzat Sátoraljaújhely Város Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Alsózsolca város közigazgatási rendszerének a fejlesztése, a polgármesteri hivatal szervezeti átalakítása
17 822 240
Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Sátoraljaújhelyen
17 838 800
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Sátoraljaújhelyen
17 839 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Komló Város Önkormányzata
Komló város ellátatlan területeinek szennyvízelvezetése
17 850 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Siklós Kistérségi Szocális Szolgáltató Központ
Az elérhetı segítség- mobil prevenció a hátrányos helyzető gyermekekért
17 856 363
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Csongrád Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagykırös Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tököl Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dunaföldvár Város Önkormányzata
TÁMOP-3.1.6-08/1 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon
Mozgáskorlátozott gyermekek inklúzív nevelésének támogatása
Az önkormányzati hatékonyság növelése Csongrádon szervezetfejlesztéssel és a projektszemlélet meghonosításával Nagykırös Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése A Tököl Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Dunaföldvár Város Önkormányzata Szervezetfejlesztési program 20082009. (SzP)
17 864 500 17 882 505 17 903 200 17 906 880
17 918 719
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Csikéria Községi Önkormányzat
Útépítés Csikérián a Táncsics utcában
17 929 884
Bánréve Község Önkormányzata
Bánréve, Kossuth út melletti járda építése
17 931 371
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kalocsa Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés a Kalocsai Polgármesteri Hivatalban
17 931 720
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pálháza Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Záhony Város Önkormányzata
Záhony Város Polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
17 940 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Oroszlány Város Önkormányzata
17 940 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szakoly Község Önkormányzat
Oroszlány Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Az innovatív, mobil ifjúságért - integrációs programok Szakolyban és vonzáskörzetében
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Kerkaszentkirály Község Önkormányzata
Kerkaszentkirály község árvízvédelmi fejlesztése
17 952 000
Fülöp Községi Önkormányzat
Esélyegyenlıségi programok megvalósítása kistérségi szinten
17 965 000
Keszü Község Önkormányzata
Keszü polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
17 967 600
PÁLHÁZA-i REGIONÁLIS SZENNYVÍZKÖZMŐ KORSZERŐSÍTÉSE
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Fáj Község Önkormányzata
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Budakalász Nagyközség Önkormányzat
17 935 000
Salgótarjáni Mackóvár Központi Óvoda utólagos akadálymentesítésének megvalósítása Budakalász Önkormányzat polgármesteri hivatalának komplex szervezetfejlesztése
PH és Orvosi rendelı akadálymentesítése Fájban Értékelési és Módszertani Fıosztály 2007 évi mőködtetése szervezetfejlesztése Az EU Víz Keretirányelv által elıírt állapotértékelési feladatok végrehajtásának informatikai támogatása a TIKÖVIZIG mőködési területén Befogadó óvoda - Elsı esély /Jászkarajenıi óvoda eszközfejlesztése/
Jászkarajenı Község Önkormányzata
17 940 579
17 996 892 17 997 434
17 998 433 18 000 000
18 000 000
18 000 000
Csurgó Kistérségi Többcélú Társulás
Foglalkoztatási paktum létrehozása a csurgói kistérségben
18 000 000
Galvács Községi Önkormányzat
Galvács község Tanács és Bereg belterületi utak korszerősítése
18 006 295
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Alsóvadász Község Önkormányzata
Alsóvadász község - a belterületi utak korszerősítése
18 015 959
Baskó község Honvéd utca szilárdburkolatú úttá való fejlesztése
18 029 196
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Baskó Községi Önkormányzat Gyır-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Gyermekvédelmi Központja
Nyitott kapu a társadalomra
18 042 260
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Elıszállás Nagyközség Önkormányzata
Nagyszénás Szent István utca - Deák utca útburkolat felújítás Elıszállás Hunyadi János utca felújítása
18 061 650 18 064 830
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Szennyvíziszap komposztáló telep létesítése a Debrecen Megyei Jogú Város és vonzáskörzetében keletkezı szennyvíziszap komposztként történı mezıgazdasági és egyéb célú felhasználására"
18 071 000
Felsıszentiván Községi Önkormányzat
Közösségi tér kialakítása Felsıszentivánon
18 092 717
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bakonyszentkirályi Községi Önkormányzat TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Türje Község Önkormányzata
Egészségház feltételeinek megteremtése a bakonyszentkirályi orvosi rendelıben Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a Türjei Általános Iskola intézményében
Megítélt támogatás (Ft)
18 096 534 18 100 000
Szervezetfejlesztés Vaskút - Bátmonostor Körjegyzıségben ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Vaskút Községi Önkormányzat
18 144 987
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÚMFT vonatkozásában az NFÜ BEF ellenırzési tevékenységének támogatása
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dunavarsány Város Önkormányzata
Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
18 163 392
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Ajka város Önkormányzata
Szervezetfejlesztési megoldás Ajka város polgármesteri hivatalának igazgatási folyamatainak javítására
18 170 212
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola.Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat
Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében Öcsöd csatornázása és szennyvíztisztítása
18 186 503 18 190 000
18 150 000
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Hernádkak Község Önkrományzata
Hernádkak község árvízvédelmi fejlesztése
18 196 375
Nemesdéd Község Önkormányzata
18 209 916
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Miskolc Megyi Jogú Város Önkormányzata Iránytő Szociális Szolgálat
Közlekedésbiztonságot javító infrastrukturális fejlesztés Nemesdéden "Segítsd az utca gyermekét! " Programok szervezésével a hátrányok leküzdéséért Miskolc- Avas városközpontban és területein.
18 218 620
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tata Város Önkormányzata
A Tatai Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
18 225 869
Magyargéc Község Önkormányzata
18 232 096
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Tamási Város Önkormányzata
Magyargéc község úthálózatának felújítása Gyermek- és ifjúságsegítı szolgáltatás kialakítása a Tamási kistérségben. Ifjúsági programkoordinálás.
18 248 800
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gyula Város Önkormányzata
Gyulai Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
18 268 626
Kistelepülésen egészségesen
18 269 104
Esélyegyenlıségi terv megvalósítása Nyírparasznyán
18 282 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sárisáp Község Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Nyírparasznya Község Önkormányzata TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Hegyháti Szociális Alapellátási Központ
Sás(d)ka klub a jövıért!
18 295 454
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pécel Város Önkormányzata
Pécel Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
18 300 640
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tamási Város Önkormányzata
Tamási város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékonyság fokozásának érdekében
Szurdokpüspöki Község Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Vámosújfalu Község Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
KIskunlacháza Nagyközség Önkormányzata
Kossuth utcán lévı ravatalozó épületének felújítása és díszburkolatának, térvilágításának, kerítésének készítése Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának komplex szervezetfejlesztése
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat
Dorogért dolgozunk
18 357 090
Községi Önkormányzat Sajókaza
Szilárd burkolatú út építése Sajókaza községben, a József Attila utcában
18 361 309
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
"A Dr. Nagy lászló EGYMI szolgáltatásainak bıvítése és fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek inkluzív oktatása érdekében"
18 370 730
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
A Dr. Nagy László EGYMI szolgáltatásainak bıvítése és fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek inkluzív oktatása érdekében
18 370 730
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dabas Város Önkormányzata
Dabas Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése kiemelten a döntéshozatali folyamatok, a költségvetés tervezés megújítása, a partneri szemlélet és új szervezési-mőködési kultúra terjesztésére.
18 393 284
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Százhalombatta Város Önkormányzata
Százhalombatta Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának átfogó szervezetfejlesztése
18 394 959
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
Mátészalkai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
18 399 515
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Ráckeve Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés a ráckevei Polgármesteri Hivatalban
18 400 000
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gyál Város Önkormányzata
Gyál Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése
18 400 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kerekegyháza Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Herend Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szurdokpüspöki lakóutcák 916 fm-es egybefüggı szakaszainak felújítása SZÍN-TÉR Iskolán kívüli drogprevenciós és szabadidıs programok kialakítása és mőködtetése Egerben
Megítélt támogatás (Ft)
18 308 400 18 313 261
18 318 209
18 332 019 18 345 000
A kerekegyházi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése 18 400 000 18 400 000
Kistarcsa Város Önkormányzata Felsı Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Egyesített Szociális Intézménye
A Herendi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Kistarcsa Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztési pályázata Egyenlı eséllyel az életbe- Integrációs program a Kunszentmiklósi Mikrótérség gyermekeiért
Orosháza Város Önkormányzata
Orosházai hulladéklerakó technológiai bıvítése
18 487 500
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kajárpéc Község Önkormányzata
Korszerő egészségügyi szolgáltatás feltételrendszerének megteremtése Kajárpécen
18 506 000
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
A soltvadkerti Egyesített Szociális Intézmény komplex fejlesztése az idıs emberek életminıségének javítása érdekében
18 508 459
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szár Község Önkormányzata
A szári egészségház átalakítása, felújítása, bıvítése, I. ütem
18 510 808
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
"EGYÜTT A CSALÁDOKÉRT, EGYÜTT ÉRTED"
18 519 201
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai KEOP-7.1.1.1/09 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Soltvadkert Város Önkormányzata
Szécsény Város Önkormányzata
18 400 000 18 405 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Jánoshalma Város Önkormányzata
Jánoshalma Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
18 532 600
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Encs Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Add a kezed!
18 550 800
Farád Község Önkormányzata
Farádi általános iskola akadálymentesítése
18 583 779
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Visegrád Város Önkormányzata
Visegrád Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
18 633 680
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Mezıkövesd Város Önkormányzata
A könyvtári szolgáltatások fejlesztése az élethosszig tartó tanulás szolgálatában
18 634 481
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kemenesmagasi Község Önkormányzata DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Üllı Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Közegészségügyi orvosi rendelı kialakítása Kemenesmagasiban Toldi lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium teljeskörő akadálymentesítése.
Megítélt támogatás (Ft)
18 640 559 18 649 901 18 652 511
Kishuta Község Önkormányzata
Üllı város csellengı gyerekeinek felzárkoztatása Szervezetfejlesztési megoldások megvalósítása a kishutai körjegyzıségi hivatalokban.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolc 1.sz. Bölcsıde komplex akadálymentesítése
18 660 510
Orvosi rendelı felújítása Kópháza községben
18 669 629
18 670 000
18 683 500
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kópháza Község Önkormányzata KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Üllı Város Önkormányzata
A Dél-Borsodi Tájegység tájrehabilitációja II. ütem A Polgármesteri Hivatal startégiai szervezetfejlesztésének megvalósítása Üllın
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata
Alsónémedi szennyvíztisztító telepének korszerősítése és bıvítése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Méhtelek Község Önkormányzata
18 658 336
18 679 680
Erdıháti települések szennyvíztisztító telepének bıvítése NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Egyházasrádóc Községi Önkormányzat ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Tornyospálca Község Önkormányzata
18 700 000
Egészségház kialakítása Egyházasrádócon
18 701 328
Mezıladányi Általános Iskola akadálymentesítése
18 712 231
"Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell mászni!"
18 720 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sopronhorpács Község Önkormányzata
Egészségház Sopronhorpácson - az elérhetı szolgáltatás.
18 745 802
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Szent István Egyetem
Tudásvagyon széles körő megosztása a régiók közötti együttmőködés keretében.
18 750 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Mosonmagyaróvár Város Polgármesteri Hivatalának szervezet fejlesztése
18 759 076
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Fıvárosi Önkormányzat Nyírı Gyula Kórház
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Alsóberecki Község Önkormányzata TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Korszerő orvosi rendelı kialkítása Alsóberecki Községben
18 761 560
Vásárosnaményi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
18 767 823
Okány Község Önkormányzata
A kerékpárút hálózat közlekedés biztonsági fejlesztése Okány községben
18 768 137
Meggyeskovácsi Község Önkormányzata
Korszerő orvosi rendelı kialakítása Meggyeskovácsiban
18 774 276
Adács Község Önkormányzata
Ravatalozó bıvítéses rekonstrukciója Adácson
18 774 551
Vác Város Önkormányzata
Vác Város Önkormányzat kommunikációs akadálymentesítése
18 789 994
Hollóháza Önkormányzata
Utólagos akadálymentesítés az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának épületének
18 813 408
Mogyoróska Község Önkormányzata
Mogyoróskai Polgármesteri Hivatal épületének korszerősítése és bıvítése
18 815 791
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskemét esélyegyenlıségi tervének megvalósítása
18 822 000
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
A Körös-szögi Kistérség Humán Szolgáltató Központ Információs Szolgálat és Közösségi Tér programjainak fejlesztése
18 826 922
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Egerbakta Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Községi Önkormányzat Tiszapalkonya
Az orvosi rendelı felújítása, korszerősítése és komplex akadálymetesítése Egerbaktán
18 828 439
"Vidéki életminıség javítása Tiszapalkonya településen"
18 840 000
TÁMOP-3.1.6-08/1 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola
Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Pedagógiai Szakszolgálatának módszertani fejlesztése
18 858 000
Taktakenéz Község Önkormányzat
Taktakezéz község Kulturház utca útépítése
18 868 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagydobsza Község Önkormányzata
Nagydobsza polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
18 878 400
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása
Ctrl-Alt-Del - Újraindítás Ifjúsági Program Csongrádon Boldog, Ecséd, Hatvan, Lırinci, Rózsaszentmárton állatihulladék-emésztı vermek
(dögkutak) rekultivációja
18 888 400
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
ÉMOP-3.2.1/B-2f Települési hulladéklerakók rekultivációja, felszámolása TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Hatvan Város Önkormányzata Budapest Fıváros Rákosmente Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat
Egészséges élet - kerülıút nélkül
18 910 500
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás
Gyermekvédelem az ország közepén
18 919 727
Komlóska Község Önkormányzat
Komlóska Községháza akadálymentesitése
18 928 800
Abaújlak Község Önkormányzata
Szanticska faluközpont rekonstrukciója "Egy hely ami mindig nyitva áll..." - ifjúsági szolgáltató iroda kialakítása Nagykálló Városában.
18 929 452
Nagykálló Város Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csákberény község Önkormányzata ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Zsámbék Nagyközség Önkormányzata
18 904 000
18 935 568
Csákberény- házi orvosi rendelı felújítása 18 940 438 A zsámbéki Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
18 952 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
İrbottyán Nagyközség Önkormányzata
Projekt megnevezés Átfogó szervezetfejlesztés İrbottyán Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Nyírbátor és Vonzáskörzet Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Pedagógiai Szolgáltató Központ
"Együtt a járható úton"- hátrányokkal küzdı gyermekek és családjaik integrációs esélyeinek növelése a nyírbátori kistérségben
18 952 090
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Hatvan Város Önkormányzata
"MÁS-KÉPp 60" - Esély a tanuláshoz, csatlakozás a jövıhöz Hatvanban
18 960 000
TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
CSILI Mővelıdési Központ
Tanuló Pesterzsébet
18 960 150
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Dabas Város Önkormányzata
"Mi vagyunk a tudás pillére!" - Szolgáltatás-fejlesztés a dabasi Halász Boldizsár Városi Könyvtár olvasói táborának növelése és az élethosszig tartó tanulás érdekében
18 960 778
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Borsod-Abaúj -Zemplén Megyei Rendır-fıkapitányság
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budaörs Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Encs Város Önkormányzata
Tamási és Simontornya Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása "Esély a Tamási Kistérség felzárkózására"
18 999 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás
Együtt a NYITÖT Ifjúságáért.
18 999 995
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kéked Község Önkormányzata
Kékedi Orvosi Rendelı felújítása, korszerősítése
19 002 178
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Átfogó szervezetfejlesztés Algyı Nagyközség Polgármesteri Hivatalánál
19 005 000
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Nagyvázsonyban
19 013 210
Orosházi Kistérség Többcélú Társulása Kistérségi Gyermekjóléti Központ
Az Orosházi Kistérség gyermekeiért - Kistérségi szintő egyenlı esélyeket biztosító prevenciós programok megvalósítása.
19 016 534
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nyergesújfalu Város Önkormányzata
19 034 800
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Nyergesújfalu Város Polgármesteri Hivatalában, a hatékonyság, az eredményesség, a jó gazda szemlélet és a költséghatékonyság tükrében Jövınk az ifjúság - gyermekek és fiatalok integrációs programjai Nagykanizsán
Tolmács Község Önkormányzata
Tolmácsi belterületi utak és járda építése, településfejlesztés
19 082 416
Borsodivánka Község Önkormányzata
19 091 599 19 112 528 19 124 541
Algyı Nagyközség Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagyvázsony Község Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Rendırkapitányság Miskolc, Miskolc, Fábián kapu 4. szám alatti épületének akadálymentesítése az ügyfélforgalom számára Budaörs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Encs Város Polgármesteri Hivatalanák és önkormányzati intézményeinek szervezetfejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 18 952 000
18 991 538 18 993 749 18 998 100
19 062 476
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Nyírbogdányi Község Önkormányzata Csorvás Város Önkormányzata
Borsodivánkai Általános Iskola komplex akadálymentesítése „Közösségi Élet” Nyírbogdány település Közösségi Házának fejlesztési programja Kerékpárút építése Csorvás belterületén
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Borsod-Zempléni Gyermekvédelmi Körzet
"Miénk itt a tér..... itt mindenkire szerep vár!"
19 125 000
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Velencei-tó Környéki Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
Közép-dunántúli térségek összefogása, az egységes inkluzív nevelési/oktatási hálózat régiós szintő kialakításáért
19 128 846
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Dévaványa Városi Önkormányzat Mezılak Község Önkormányzata Krasznokvajda Községi Önkormányzat
Dévaványa Kerékpárút hálózat fejlesztés / III.ütem kiépítés, Sport út / Petıfi utca burkolat felújítása Európai színvonalú utakkal Krasznokvajdában a balesetmentes közlekedésért.
19 159 077
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bicske Város Önkormányzata
A Bicske Város Polgármesteri Hivatala szervezetfejlesztése
19 165 440
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Köveskál Község Önkormányzata
A Káli-medence központjában lévı, több település igényét kielégítı háziorvosiszolgálat épületének felújítása, akadálymentesítése, fejlesztése, az európai uniónak való megfelelés elısegítése.
19 169 901
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság
Mezıkövesdi Mezıgazdasági Gépmúzeum múzeum-oktatási fejlesztése
19 183 489
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások
Gyömrı Városi Település Üzemeltetı és Fejlesztı Közhasznú Társaság
Házi komposztálás megvalósítása Gyömrı közigazgatási területén
19 197 244
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Monor Város Önkormányzata
Monor Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése
19 200 000
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest Fıváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
19 200 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Egerág Község Önkormányzata
19 136 760 19 143 917
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Göd Város Önkormányzata
Budapest XI. kerületi, Somogyi úti kerékpárút kiépítése Szippantott szennyvíz szippantását és elszállítását szolgáló jármő beszerzése Egerág községben Udvari játékok beszerzése a pomázi önkormányzati fenntartású óvodák részére Göd Város Önkormányzat polgármesteri hivatalának teljeskörő szervezetfejlesztése
Mezıkövesd Város Önkormányzata
A Mezıkövesdi SZTK rendelıintézet és Tüdıgondozó akadálymentesítése
19 250 006
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dombrád Város Önkormányzata
Dombrád Város polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése.
19 271 579
Rákóczi utca útburkolat építés Komplex integrációs programok a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthonban
19 274 694
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Mezıhegyes Város Önkormányzata Budapest Fıváros Önkormányzatának Kossuth Zsuzsa Gyermekotthona és Általános Iskolája
19 278 530
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
DROG-FREE Gyógyult Szenvedélybetegek Alapítványa
"A varázsló kertje". Drogprevenció mővészetpszichológia és drámapedagógiai eszközökkel
19 284 640
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Mezıcsát Város Önkormányzata
A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Mezıcsáton
19 285 000
Községi Önkormányzat Hidasnémeti
Általános iskola akadálymentesítése Hidasnémeti községben
19 285 051
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Pomáz Város Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Sarló projekt - a Sarló utca 25. szám alatti háziorvosi egészségcentrum korszerősítése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Püspökladány Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
Püspökladány Város Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Gyermekek Háza Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Családsegítı TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai és Gyermekjóléti Szolgálat TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
19 200 000 19 216 811 19 222 840
19 287 493
"Egy HÁZ gyermekeknek, fiataloknak, családoknak." - 720 nap közösség, élmény, tanulás Rendszer szemlélető komplex problémakezelés hátrányokkal küzdı családok és gyermekek számára
19 287 653
19 289 230 19 290 800
Aba Nagyközség Önkormányzata
Utolérni az információt - az abai Tanka János könyvtár szakmai fejlesztési programja
19 300 000
Nógrád Megye Önkormányzata
A Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló, Gondozó Otthon utólagos akadálymentesítése
19 300 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Vízvár Közsség Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Rudloftelep Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Építı közösségek Vízváron az életen át való tanulásért
19 311 465
A Mikoviny út felújítása Rudolftelepen
19 315 456
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vashosszúfalu Község Önkormányzata
Orvosi rendelı kialakítása Vashosszúfalu településen
19 318 716
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tiszacsege Város Önkormányzata
Tiszacsege Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése.
19 320 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Balmazújváros Város ÖnkormányzataOM 031245
A döntési mechanizmus korszerősítése Balmazújvárosban
19 321 104
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Törökszentmiklós Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
19 321 104
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Törökbálint Város Önkormányzata Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Cigánd Város Önkormányzata
Integrált irányítási rendszer kialakítása és szervezetfejlesztés Törökbálint Város Önkormányzatánál Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
19 348 520 19 350 000 19 350 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Fábiánsebestyén Község Önkormányzata
A Cigándi Falumúzeum fejlesztése Oktató Múzeummá Kompetencia alapú oktatás bevezetése az óvodában és általános iskolában Tállyán Fábiánsebestyén település szennyvízelvezetési és tisztítási rendszerének kiépítése
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Országos Idegennyelvő Könyvtár
Több szólamban - az Országos Idegennyelvő Könyvtár nemzetiségi és zenei szolgáltatásainak fejlesztése
19 367 770
Tállya Község Önkormányzata
19 354 060 19 359 886 19 361 300
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Mohács Város Önkormányzata
Mohács Város Kórháza komplex akadálymentesítésének megvalósítása
19 374 900
Tiszavárkony Község Önkormányzata
Tiszavárkony Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
19 378 508
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kunszentmárton Város Önkormányzata
Szennyvíztisztító telep és csatornahálózat bıvítése Kunszentmártonon
19 380 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kisgyır Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kenderes Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Kenderes Város Polgármesteri Hivatalában
19 384 400
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Komárom Város Önkormányzata
Pályázat Komárom Város Polgármesteri Hivatalának korszerősítésérıl, és szerve-zetfejlesztésének jövıjérıl
19 387 160
Farkaslyuk Község Önkormányzata
Farkaslyuki Általános Iskola akadálymentesítése
19 405 622
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Múcsony Nagyközségi Önkormányzat
Lépnünk kell!
19 410 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Végegyháza Községi Önkormányzat
19 419 336
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Badacsonytomaj Város Önkormányzata
A Petıfi utca útburkolatának felújítása Végegyháza belterületén Minıség és hatékonyság Badacsonytomaj Város Polgármesteri Hivatalában
Kisgyır belterületi földutak szilárdburkolatú úttá való fejlesztése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Települési Önkormányzat Lesencetomaj
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Velence Város Önkormányzata
19 382 626
19 424 880
A Lesencetomaji orvosi rendelı felújítása az esélyegyenlıség biztosításával 19 430 595 Velence város Önkormányzatának szervezetfejlesztése a hatékonyság javítása érdekében
19 435 920
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás
Projekt megnevezés FIGYUSZ A HEGYHÁTRA! - Fiatalság, Identitás, Gyakorlat, Útkeresés, Szórakozás a Hegyháton
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Heves Megyei Rendır-fıkapitányság
Pétervására Rendırırs, Pétervására, Szent Márton út 23/a szám alatti épületének akadálymentesítése az ügyfélforgalom számára
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest Fıváros X. kerület Kıbányai Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hetes Község Önkormányzata
Kıbányai fiatalok "drogalternatíva" programja Komplex hivatali szervezetfejlesztés a Hetesi Önkormányzaton és intézményeiben
Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ
"Félúton" Nevelıszülıknél nevelkedı gyermekek társadalmi beilleszkedését elısegítı programok, valamint a tanulási részképességek zavarát kezelı képzési program megvalósítása Somogy Megyében.
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Megítélt támogatás (Ft) 19 444 120
19 445 752 19 446 500 19 467 000
19 474 474
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
A kisteleki Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése a korszerősítés és Kistelek Város Önkormányzata hatékonyság elıtérbe helyezésével Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Szakoly Összefogással gyermekeink, fiataljaink jövıjéért - Szakolyi ifjúsági Pont Alapszolgáltatási Központ létrehozása
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Páty Község Önkormányzata
Páty polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése
19 499 400
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dunakeszi Város Önkormányzata
Dunakeszi város önkormányzati hivatalának szervezetfejlesztése
19 499 400
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Abaúji Gyermekvédelmi Körzet
"Párbeszédben gyermekekkel, szülıkkel - a családokért" Terápiás tréningek megvalósítása az Abaúji Gyermekvédelmi Körzetben
19 500 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ
Borsod-Abaúj-Zemplén megye nevelıszülıi hálózatában élı gyermekek felzárkóztató és fejlesztı programja
19 503 264
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Somogy Megyei Önkormányzat Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ akadálymentesítése "Kapaszkodó" Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ Társulás Hétszínvilág
19 524 488
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat
Ifjúság, jövı, esély - Medgyesegyháza
19 536 116
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat
Általános iskolai felsı tagozatos tanulók komplex integrációs programja
19 547 700
Kistérségi Gyermekjóléti Intézmény
Az Ózd Kistérségi Gyermekjóléti Intézmény komplex integrációs program pályázata a gyermekek, fiatalok számára, ezáltal lehetıség biztosítása hátrányaik leküzdéséhez, a számukra kockázatot jelentı devianciák csökkentéséhez
19 549 250
Dél-Nyírségi Szociális és Gyermekjóléti Központ Nagykállói Intézményegysége
"IGAZGYÖNGY - hozd felszínre a benned rejlı értékeket!" Gyermekek és fiatalok integrációs programjai Nagykállóban
19 551 600
Mezıkövesd Város Önkormányzata
A Mezıkövesdi Bárdos Lajos Tagiskola akadálymentesítése
19 588 500
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Rácalmás Község Önkormányzata
19 475 000 19 481 048
19 510 727
Rácalmás Község Orvosirendelı felújítása 19 591 139
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Fıfelügyelıség Északalföldi Munkavédelmi Felügyelısége
OMMF Észak-alföldi Munkavédelmi Felügyelısége teljeskörő akadálymentesítése
19 592 150
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai
Együttnevelést elısegítı gyógypedagógiai szolgáltatások fejlesztése Fejér megye kistérségeiben
19 594 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása PILISCSÉV KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Piliscsévi orvosi rendelı felújítása, bıvítése 19 595 600
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu Város Önkormányzata
"EGY MIndenkiért...", avagy hálózati lánc kialakítása a sajátos nevelési igényő gyermekek szakszerő ellátása érdekében Berettyóújfalu gesztori vezetésével 12 település üzemelı vízbázisainak biztonságba helyezése
Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása
A Berettyóújfalui kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Örvényes Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
19 598 267 19 599 995
19 603 191
Egészségügyi ellátás biztosítása Örvényesen 19 607 247
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása
Kisteleki és Balástyai gyermekek integrációs programjai
19 610 000
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Cegléd Város Önkormányzata
Önkormányzati hatékonyságnövelés Cegléden szervezetfejlesztéssel és Vagyongazdálkodási Társaság alapításának megalapozásával
19 610 280
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Deszk Község Önkormányzata
Ifjúsági integrációs program Deszken
19 613 776
Szikszó Város Önkormányzata
Malom utcai általános iskola akadálymentesítése Szikszón
19 632 834
Gyermekjóléti Központ Nyíregyháza
"Nyíregyházán minden gyermek fontos!"
19 639 550
Izsófalva Község Önkormányzata
Orvosi rendelı és Tanácsadó intézmény komplex akadálymentesítése Izsófalván
19 647 132
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Könyvtári szolgáltatás-fejlesztés a tárnoki mikrotérségben
19 648 247
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Tárnok Nagyközség Önkormányzata KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATA
Senkit sem hagyunk magára
19 656 850
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ
"Zöld Ösvény" - Program a családon belüli érzelmi kapcsolatok erısítésére, a hátrányos helyzető gyermekek iskolai integrációjának elısegítésére, strukturált szabadidıs tevékenység megvalósítására
19 659 090
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
Informatikai beruházással támogatott szervezetfejlesztés Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalában.
19 673 280
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Informatikai beruházással támogatott szervezetfejlesztés Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatalában.
19 673 280
19 680 600
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Baja Város Önkomrányzata
"KIKÖT-İ Közösségi Tér-İrangyala" információs pont kialakítása, fiatalok igényére és aktív bevonására épülı komplex közösségi szolgáltatási program megvalósítása
Felsızsolca Város Önkormányzata
Felsızsolca-Egészségház utólagos akadálymentesítésének komplex megvalósítása
19 688 400
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Létavértes Városi Önkormányzat
Egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése a közszolgáltatásokhoz Létavértes Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában
19 688 417
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Nagyecsed Város Önkormányzata
"NAFIP" - Nagyecsed Fiataljaiért integrációs program
19 688 638
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budakalász Nagyközség Önkormányzat
"Szabad a Tér": alternatíva a drogprobléma megelızésére Budakalászon
19 689 600
Egyházaskozár Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás bevezetése a Bikal-Egyházaskozár Általános Iskola és Óvoda intézményeiben újszerő tanulásszervezési eljárások, IKTeszközök segítségével szegregáció mentes pedagógiai környezetben
19 695 240
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Mezıkövesd Város Önkormányzata
A Mezıkövesdi Bayer Róbert Középiskolai Kollégium akadálymentesítése
19 710 000
Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Debrecen, Perényi utca 1. szám alatti épületének komplex akadálymentasítése
19 710 840
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az egri Tavasz úti óvoda akadálymentesítése
19 720 000
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Zalalövı Város Önkormányzat
Zalalövı fıtér felújítás a városi közösségért
19 722 304
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tapolca Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Tapolcán
19 723 949
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Beled Nagyközség Polgármesteri Hivatal
Esélyt a beledi fiataloknak!
19 733 220
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Gyomaendrıdön
19 734 073
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Pilisi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Hátrányos helyzető, elsısorban roma kisebbséghez tartozó gyerekek iskolai felzárkóztatása, szabadidejüknek hasznos eltöltése
19 742 887
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Homrogd Község Önkormányzata
A homrogdi körjegyzıségi hivatal szervezetfejlesztése a hatékonyabb mőködés támogatásáért
19 744 800
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Dunaújvárosi Fıiskola
A könyvtári hálózat az élethosszig tartó tanulásban betöltött szerepének erısítése a Dunaújvárosi Fıiskola Könyvtár és Információs Központjában
19 750 550
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Habeas Corpus Eurocentrum Egyesület
Ifjusági integrációs programok Biharban
19 754 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Fiatal Romák Tiszaigari Szervezete
Roma fiatalok integrációs programjai a tiszafüredi kistérségben
19 754 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Adj esélyt magadnak" gyermekvédelmi alap- és szakellátásban részesülı gyerekek és családjaik integrációs esélyének növelése
19 755 400
Somogy Megyei Önkormányzat
Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon (Somogyvár) iskola épület általános iskolai részének akadálymentesítése
19 755 506
Kecskéd Község Önkormányzata
Innováció Kecskéd közoktatási intézményeiben
19 756 440
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Kaktuszvirág az inkúzióban
19 759 400
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Ócs Város Önkormányzata
Ócsa Város Önkormányzatának, Polgármesteri Hivatalának és fenntartott intézményeinek szervezetfejlesztése és müködésének racionalizálása.
19 760 680
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Családsegítı Szolgálat és Gyermekjóléti Központ
"ZIP-ZÁR" Zalai Integrációs Program - Zalaegerszeg
19 769 293
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
A román határrendészeti képzés schenge-ni csatlakozásra történı felkészítése, a román és a magyar kompetencia alapú moduláris szakképzés kölcsönös tapaszta-latainak feldolgozásával
19 772 950
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szarvas Város Önkormányzata
Alternatíva - drogprevenció Szarvason
19 773 183
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona
A projekt címe: Agressziókezelés - békére nevelés avagy ismerd meg magad, élj békében magaddal,embertársaiddal,töltsd szabadidıdet számodra hasznos, érdekes tevékenységgel
19 780 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Baja Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mórahalom Város Önkormányzata
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
A Bajai Polgármesteri Hivatal szervezet-fejlesztése a rendszer-szintő információ-áramlás hatékonyságának növelésére összpontosítva Ügyfélszolgálati rendszer kialakítása Mórahalom város Képviselı-testülete Polgármesteri Hivatalában
Megítélt támogatás (Ft)
19 780 000 19 780 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Epöl község önkormányzata
Korszerő orvosi rendelı létrehozása Epölön
19 780 200
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szentkirályszabadja Község Önkormányzata
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Szentkirályszabadján
19 781 464
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Adony Város Önkormányzat
Dombóvári Polgármesteri Hivatal Dombóvár, Szent István tér 1. szám, 1061/5 hrsz. alatti épületének teljeskörő akadálymentesítése Kompetencia alapu oktatas, egyenlo hozzaferes az innovativ intezmenyekben Adony
19 785 900
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Fehérgyarmat Város Polgármesteri Hivatalában
19 788 500
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Dabas Város Kisebbségi Önkormányzata
Dabasi Roma Tanoda
19 788 600
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Hunyadi János Gimnázium, Szakképzı Iskola, Speciális A Békés megyei egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények és Szakiskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Egységes partnerszervezetek közötti együttmőködés kiépítése, közös szolgáltatások Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és fejlesztése, valamint a sajátos nevelési igényő gyermekek és tanulók Kollégium inkluzív nevelése, oktatása érdekében
19 799 090
Pásztó Város Önkormányzata
Pásztó Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
19 800 000
Encs Város Önkormányzata
Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény komplex akadálymentesítése
19 800 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Hosszúhetény Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sellye Város Önkormányzata
Dombóvár Város Önkormányzata
19 782 941
A mővészet mindenkié Szervezetfejlesztési célok megvalósítása Sellye Város Polgármesteri Hivatalában
19 800 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dabronc Község Önkormányzata
Egészségügyi alapellátás komplex fejlesztése Dabronc településen
19 811 040
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Tiszatarján Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Otthon a Mezıcsáti Kistérségben-térségi összefogás a fiatalokért
19 822 300
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Somogy Megyei Önkormányzat
19 824 979
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
Orosházi Kistérség Többcélú Társulása
Mathiász János Középsikola és Szakközépiskola akadálymentesítése "Neked, Érted-Veled - Neked szólnak a programok, Érted dolgozunk-Veled közösen"
19 828 120
Rétság Város Önkormányzata
Ügyfélszolgálat akadálymentesítése Rétság városban
19 830 000
Algyıi Általános Iskola
Elsı lépés a fenntartható háztartások felé - regionális képzés és kampány
19 835 577
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Csokvaomány Községi Önkormányzat
Útburkolat felújítás Csokvaomány településközpontba vezetı útjainak összefüggı, három utcából álló részén
19 835 676
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Füzesabony Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
19 805 679
19 842 852
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
Esély háló a halmozott hátrányok leküzdésére Többfunkciós, ügyfélbarát Polgármesteri Hivatal átfogó szervezetfejlesztése a vezetı mikrotérségi szerepkör hatékony és minıségi ellátása érdekében
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Somogy Megyei Önkormányzat
Park Szociális Otthon akadálymentesítése
19 853 601
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Taksony Nagyközség Önkormányzata
Taksony Nagyközség Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
19 853 913
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tiszafüred Város Önkormányzata
19 854 680
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Battonya Város Önkormányzata
Korszerőbb folyamatok a hatékonyabb ügyintézésért Tiszafüreden Szolgáltató önkormányzat kialakítása Battonya Városban a szakmai munka minıségi fejlesztésével
19 847 400
19 855 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Kiskunhalas Jókai utcai települési szilárd hulladéklerakójának rekultivációja
19 859 400
Halmaj Község Önkormányzata
Halmajon járda felújítása és új járda építése
19 862 477
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Maglód Város Önkormányzata
Maglód Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 864 640
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Zalaszentgrót Városi Önkormányzat
Polgármesteri hivatal szervezetfejlesztési programja Zalaszentgróton
19 872 000
Petıfibánya Község Önkormányzata
Petıfibánya község iskolájában akadálymentes környezet kialakítása
19 876 514
Tarpa Nagyközség Önkormányzat
A tarpai Esze Tamás Általános Iskola akadálymentesítése
19 877 464
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Hosszúhetény Községi Önkormányzat
Helyünk a társadalomban
19 878 620
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pilis Város Önkormányzata
19 879 360
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kisvárda Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Solymár Nagyközség Önkormányzat
Pilis Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése Új szervezési-mőködési kultúra elterjesztése Kisvárda város polgármesteri hivatalában Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése a dinamikusan növekvı Solymáron
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Önkormányzat Vigántpetend
19 880 737 19 883 040
"Egészséges Vigántpetend" - Új orvosi rendelı létesítése Vigántpetenden 19 883 848 Egyéni és közösségi kompetenciákat fejlesztı valamint értékteremtı szabadidıs komplex programok a kiskunhalasi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában
19 885 450
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Baracska Község Önkormányzata
Egészségház kialakítása Baracskán
19 886 087
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Levelek Nagyközség Önkormányzata
"Összefogással a fiatalok társadalmi integrációjáért Levelek községben"
19 887 458
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Paks Város Önkormányzata
Paksi Gyermekek Integrációs Programja
19 890 416
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Mohács Város Önkormányzata
19 894 004
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gödöllı Város Önkormányzata
Közösségi programok megvalósítása a mohácsi ifjúságért Új szervezési-mőködési kultúra bevezetése Gödöllı Város Polgármesteri Hivatalának napi rutinjába
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás
Hátrányos helyzető fiatalok társadalmi beilleszkedését elısegítı programok a Szikszói Kistérségben
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Szegedi Tudományegyetem
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Zala Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Csákvár Nagyközség Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kiskunhalas Város Önkormányzata
A Szegedi Tudományegyetem kezelésében lévı Szeged-Öthalom volt szovjet laktanya hordós tároló kármentesítése Velem, Veled de nem helyetted! " Az ablak egyszerően felfalta a falakat, és ezzel meg is szőnt ablak lenni átlátszó fallá változott."
19 895 000
19 896 000
19 900 000
19 900 000
Solymár Nagyközség Önkormányzat
Gondozási Központ és Idısek Otthona (GKIO) akadálymentesítése Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése a dinamikusan növekvı Solymáron
19 901 663 19 905 120
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény, Diák és Gyermekotthon, Szakértıi és Rehabilitációs Biziottság
Egyedül nem megy - segítünk, hogy segíthessünk
19 908 909
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Zuglói Családsegítı és Gyermekjóléti Központ
"Tanulással, családdal együtt lesz esélyünk" - A Zuglói Családsegítı és Gyermekjóléti Központ komplex fejlesztıprogramja
19 910 300
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata
A cibakházi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Balatonalmádi Város Önkormányzata Budapest Fıváros Önkormányzatának Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Litér Község Önkormányzata ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Füzesabony Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
A Balatonalmádi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 19 912 000 19 912 480
Komplex integrációs programok a Béke gyermekotthonban
19 915 000
Háziorvosi rendelı szolgáltatói szerepének megerısítése és szolgáltatások minıségének javítása Litéren
19 917 152
Kimle Község Önkormányzata
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Ügyfélelégedettség növelése szervezetfejlesztéssel a Kimlei Önkormányzatnál
19 927 127
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Dombóvár Város Önkormányzata
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium teljeskörő akadálymentesítése
19 927 536
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Községi Önkormányzat Csépa
19 928 786
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hajdúdorog Város Önkormányzata
Egészségügyi Központ felújítása, és akadálymentesítése Komplex szervezetfejlesztés megvalósítása a hajdúdorogi Polgármesteri Hivatalban
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest Fıváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
"A gyermekeknek nemcsak fészket kell adni, hanem szárnyakat is" - a XVII. kerületi Gyermekjóléti Központ szolgáltatásiainak bıvítése
19 938 800
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Csömör Nagyközség Önkormányzata
A Csömör Nagyközség Polgármesteri Hivatala szervezetfejlesztése
19 943 760
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata
A Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 943 760
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bátonyterenye Város Önkormányzata
Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
19 944 300
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
KEMÖ Mentalhygienes és Rehabilitációs Intézménye 60 férıhelyes értelmi fogyatékosok rehabilitációjára kialakított otthona és foglalkoztatója komplex akadálymentesítése
19 944 511
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Abaújszántó Város Önkormányzata
Abaújszántó polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése 2009
19 945 250
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala
Esélyt az éveknek! Az Encsi Ápoló-Gondozó Otthon és Módszertani Intézmény komplex akadálymentesítése, modellértékő, regionális módszertani intézmény létrehozása
19 947 177
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
19 925 337
19 930 882
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kiskunhalas Város Önkormányzata
A kiskunhalasi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 947 440
Alsótold Községi Önkormányzat
Alsótold, Petıfi út és Petıfi úti híd felújítása
19 949 454
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Berettyóújfalu Város polgármesteri hivatalának szervezetfejlesztése.
19 950 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Egyek Nagyközség Önkormányzata
Egyek Nagyközség polgármesteri hivatalának és a projektbe bevonni kívánt intézményeinek szervezetfejlesztése
19 950 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Körösladány Város Önkormányzata
Körösladány Polgármesteri Hivatalának és a projektbe bevont intézményeinek szervezetfejlesztési projektje
19 950 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KMOP-3.3.4/A Fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
Vámospércs Városi Önkormányzat
Vámospércs Polgármesteri Hivatalának és a projektbe bevont intézményeinek szervezetfejlesztése
19 950 000
Herman Ottó Általános Iskola
Fenntartható életmód népszerősítése Felsıpakonyon
19 950 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Békés Város Önkormányzata
Békés Város Polgármesteri Hivatalának és a projektbe bevonni kívánt intézményeinek szervezetfejlesztése
19 950 000
Bázakerettye Községi Önkormányzat Hivatala
A bázakerettyei önkormányzati ügyfélszolgálat komplex akadálymentesítése keretében, az Európai Unió támogatásával, megújuló, emberbarát közszolgáltatás, figyelemmel a hátrányos helyzető település fogyatékkal élı lakossági csoportjának igényeire.
19 950 000
NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Szarvas Város Polgármesteri Hivatalában
19 950 200
BÁTONYTERENYE KISTÉRSÉGI SZOCIÁLIS KÖZPONT
EGYÜTT KÖNNYEBB-Kistérségi összefogással a területen élı hátrányos helyzető gyermekek és családjaik esélyegyenlıségének megteremtése, hátrányaik leküzdése és társadalmi beilleszkedésének segítése érdekében, a szociális munka eszközeivel.
19 950 500
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Csót Község Önkormányzat
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gyömrı Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Balatonboglár Város Önkormányzata
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
"Velünk teljes a világ" - intézményközi felkészülés együttmőködés az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, esélyteremtésért Szakiskola és Kollégium
19 954 848
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Bugyi Nagyközségben
19 960 320
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Esztergom Város Önkormányzata
Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
19 960 320
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sándorfalva Város Önkormányzata
A sándorfalvi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 962 160
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pápa Város Önkormányzata
19 962 160
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága
A pápai polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése "Más-Kép" Lakásotthonokban élı gyermekek és fiatalok társadalmi integrációjának segítése
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
A Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 964 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tótkomlós Város Önkormányzat
A tótkomlósi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése
19 964 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kapuvár Városi Önkormányzat
A Kapuvári Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 964 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Makó Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés valamint ehhez kapcsolódóan elektronikus tanúsított iratkezelı, elektronikus adóbevallást lehetıvé tevı és munkafolyamirányító informatikai rendszerek bevezetése Makó Város Önkormányzatánál
19 964 000
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Seregélyesi Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási, Pedagógiai Szak-és Szakmai Szolgáltató Intézmény és Óvoda
Innovatív technikák és módszerek az együttnevelés pedagógiájában
19 964 898
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Vác Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Vác Város Önkormányzati Hivatalában
19 965 472
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Dudar Községi Önkormányzat
19 968 251
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szigethalom Város Önkormányzata
A Dudari Általános Iskola akadálymentesítése Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Szigethalom Város Önkormányzatánál
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Zalaszentgrót Város Önkormányzata
Zalaszentgrót Tekenye városrészében Római Katolikus templom felújítása és Templom domb támfalának kivitelezése, parkolóhelyek és feljárat kialakítása
19 972 590
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Dunaföldvár Város Önkormányzata
"Esély az egyenlıségre" - Dunaföldvár Város Polgármesteri Hivatal épületének komplex akadálymentesítése
19 975 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Hajdúdorog Város Önkormányzata
Hajdúdorog ifjúságáért
19 975 700
Komlóska Község Önkormányzat
Komlóska Községháza akadálymentesitése
19 980 040
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nagymaros Város Önkormányzata
Hatékony hivatal Nagymaroson
19 980 560
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Komló Város Önkormányzat
Szolgáltató hivatal Komlón
19 980 560
"Program a csóti gyerekek esélyegyenlıségéért" Gyömrı Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Balatonboglár Város Önkormányzatánál
19 952 800 19 954 800 19 954 800
19 962 456
19 971 360
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás
A Hódmezıvásárhelyi Kistérségben élı 10 év feletti gyermekek, fiatalok és családjaik integrációs esélyeinek növelése oktatási rendszeren kívüli preventív program szervezésével
19 981 116
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola
Zrínyi Miklós Gimnázium és SZKI Ifjúsági Központ
19 981 988
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Megítélt támogatás (Ft)
Esély! Göllesz Viktor Speciális Szakiskola és Általános Iskola Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet
19 984 749
Kazincbarcika Város Önkormányzat
Ifjúsági integrációs szolgáltató iroda létesítése a fıvárosi és középmagyarországi régióban. A Kazincbarcika Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Fı tér 4. szám alatti, központi épületének teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése.
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása
PONT-ÉRTED program a Salgótarjáni Kistérség gyermekeiért
19 985 920
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Esztergár Lajos Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálata
"Varázspálca" Program
19 988 432
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kisbér Város Önkormányzata
Háziorvosi ügyelet korszerő környezetbe helyezése Kisbéren
19 988 838
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Jánoshalma Város Önkormányzata
Ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatás kialakítása a Jánoshalmán és környékén élı fiatalok társadalmi integrációjáért
19 990 300
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Pécsvárad Város Önkormányzata
Közösen Pécsvárad fiataljaiért!
19 990 320
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest Fıváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
"Eséllyel az esélyért" - az újbudai fiatalok drogprevenciós alternatívája
19 992 280
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Újkígyós Nagyközség Polgármesteri Hivatalában
19 992 520
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Erdıkertes Község Önkormányzata
Erdıkertes Község Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
19 993 440
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Körmend Város Önkormányzata
Körmend Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése a hatékonyság javításának érdekében.
19 995 464
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kisbér Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kisbér Város Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Lajosmizse Város Önkormányzata
Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Szervezetfejlesztés az ügyfélelégedettség növelése érdekében a Kisbéri Önkormányzatnál Szervezetfejlesztés az ügyfélelégedettség növelése érdekében a Kisbéri Önkormányzatnál A Lajosmizsei Gyermekjóléti Szolgálat prevenciós célú gyermekvédelmi pogramjai 2009-2010-ben.
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Városi Humánsegítı és Szociális Szolgálat
"KAMASZOK KÖRÜL"
19 997 237
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sárospatak Város Önkormányzata
Sárospatak Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
19 997 500
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kisapostag Község Önkormányzata
Az egészségesebb Kisapostagért új orvosi rendelı pályázata
19 997 710
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Keszthely Város Önkormányzata
"MENTOR" Ifjúsági szolgáltató iroda és közösségi központ kialakítása Keszthelyen a szociális és gazdasági szempontból hátrányos helyzető fiatalok helyben tartása és integrációja érdekében.
19 998 048
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala
Esélyt az éveknek! Az Encsi Ápoló-Gondozó Otthon és Módszertani Intézmény komplex akadálymentesítése, modellértékő, regionális módszertani intézmény létrehozása
19 998 153
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Ifjúsági információs pont kialakítása Érd Megyei Jogú Városban
19 998 280
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Medgyesbodzás Község Önkormányzata
Együtt sikerülhet- Közösségi tér kialakítása Medgyesbodzáson
19 998 600
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
19 985 136
19 985 673
19 996 200 19 997 120 19 997 120 19 997 204
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek Rehabilitációs Osztály Miskolc, utólagos akadálymentesítése
19 998 761
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala
Mozgásjavító Általános Iskola, Elıkészítı Szakiskola és Diákotthon Sály, utólagos akadálymentesítése.
19 998 810
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Tata Város Önkormányzata
A Tatai Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
19 998 960
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal
Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon, Pedagógiai Szolgálat Ózd óvodai részlegének utólagos akadálymentesítése.
19 999 071
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Országos Cigány Önkormányzat
Középpontban az ifjúság (Az Országos Cigány Önkormányzat a fiatalok jövıjéért - Ifjúsági Információs Pont létrehozása és mőködtetése)
19 999 086
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nyíradony Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Heves Város Önkormányzata
Nyíradony Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése Hatékony szervezeti mőködés kialakítása Heves Önkormányzati Hivatalában
19 999 376
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Füzesabony Város Önkormányzata
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalában szervezetfejlesztése
19 999 463
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztı Speciális Szakiskola és Kollégium
Integrációs forrásközpont kialakítása a veszprémi Kozmutza Iskolában
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Biatorbágy Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nyírbátor Város Önkormányzata
Polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése Biatorbágyon Szervezetfejlesztés Nyírbátor Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Veresegyház Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
Komplex prevenciós szolgáltatás minıségi fejlesztése a Veresegyházi kistérségben élı hátrányokkal küzdı gyermekek és családjaik integrációs esélyeinek növelése, személyiségük, képességeik és készségeik fejlesztése érdekében
19 999 737
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása
PINK HaJó "Kelet-Balatoni Kistérség Közösségi Ifjúságsegítı Programja"
19 999 750
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Herend Város Önkormányzata
19 999 335
19 999 500 19 999 512 19 999 624
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Herenden SÜLYSÁP NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Paks Város Önkormányzata
Paks Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése
19 999 880
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Abony Város Önkormányzata
Abony Város Polgármesteri Hivatalának szervezeti fejlesztése
19 999 880
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Komádi Város Önkormányzata
Komádi Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
19 999 887
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szerencs Város Önkormányzata
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Budapest Fıváros Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Heves Város Önkormányzata
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Új szervezési-mőködési kultúra bevezetése Szerencs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában Hátrányokkal küzdı iskolás gyermekek esélyeinek növelése a Kisbéri Kistérségben Lépésrıl lépésre Gyermeklánc - Hagyományteremtı gondozási technikák kialakítása a szakellátásban Hatékony szervezeti mőködés kialakítása Heves Önkormányzati Hivatalában
Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, EGY-MIndenkiért, mindenki együtt - az együttneveléshez szükséges Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai szolgáltatások fejlesztéséért Szolgálat Csenger Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése és Csenger Város Önkormányzata Folyamatvizsgálata
19 999 858 19 999 880
19 999 909 19 999 926 19 999 950 19 999 958 19 999 960
19 999 976 19 999 978
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Biharkeresztes Város Önkormányzata
Biharkeresztes Város Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
19 999 989
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kondoros Nagyközség Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
19 999 992
TÁMOP-3.1.6-08/1 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Bp. Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat PRIZMA Általános Iskola "Kaptár"- projekt és Óvoda, Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény Együttmőködés- Szolgáltatásbıvítés - Hálózatépítés
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest XIII. kerület Önkormányzat Prevenciós Központ
"Suttogó". Komplex személyiségfejlesztı program magatartási problémákkal küzdı gyermekeknek és családjuknak.
19 999 998
Paks Térségi Pedagógiai Szolgáltató Központ
Dél-Dunántúli Aranykapu Program, regionális összefogás a sajátos nevelési igényő gyermekek inkluzív nevelésének támogatása érdekében
19 999 999
NFÜ Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság
Monitoring Bizottsági Ülések teljes körő lebonyolítása a GFP IH számára
20 000 000
A TAHITI Tatabányai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda fejlesztése
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
A Közmővelıdés Háza Közhasznú Társaság Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás
Kallódó fiatalok Alapellátásban lévı gyermekek lehetıségeinek növelése a Kiskunmajsai kistérségben
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás
Élményalternatíva
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Egri Kulturális és Mővészeti Központ
"LÁNCSZEM"az egri gyermekek és fiatalok értékteremtı, komplex, szabadidıs programjaihoz, a hátrányos helyzető gyermek és ifjúsági korosztály érdekeinek érvényesítéséhez, az intézmények és ágazatok közötti - a fiatalokért létrejött - együttmőködéshez.
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest Fıváros Önkormányzatának Kossuth Lajos Gyermekotthona és Általános Iskolája
Budapest Fıváros Önkormányzata által fenntartott gyermekotthonok gyermekeinek és fiataljainak integrációs programja
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Monor Város Önkormányzata
Ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltatás kialakítása Monoron
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Zala Megyei Önkormányzat Gyermekotthona
"Majd én megmutatom...!" - útban a teljesség felé, a gyermekvédelmi szakellátásban élık célzott programja
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében GOP-5.1.2 GOP lebonyolításával kapcsolatos specifikus feladatok ellátása TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Elsı Lépés TÁMASZ-TÉKA A Békés megyei gyermekvédelmi szakellátásban élı 18 éven aluli gyermekek és szülık számára.
Megítélt támogatás (Ft)
19 999 997
20 000 000
20 000 000
20 000 000
Minıségi szolgáltatások az együttnevelésért 20 000 000
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
"Befogadó pedagógia - befogadó társadalom" Intézményi összefogással tudásbázis kialakítása a gyógypedagógiai szolgáltatások fejlesztése és kiterjesztése érdekében az inkluzív nevelés megvalósításáért
Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztı Speciális Szakiskola, kollégium és pedagógiai Szakszolgálat EGYMI a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei gyermekekért
20 000 000
Segítünk, hogy segíthess 20 000 000
20 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Elıkészítı Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Nevelési Tanácsadója
"Nyitott kapu" Dél-alföldi együttmőködés a sikeres SNI integrációért
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
"Szegregációtól az integrációig" a Liget Úti Általános Iskola, Elıkészítı, SZMJV Intézményszolgálata Liget Úti Általános Iskola, Elıkészítı, Készségfejlesztı Speciális Szakiskola és EGYMI által nyújtott Készségfejlesztı Speciális Szakiskola és Egységes szolgáltatások létrehozása és fejlesztése a sajátos nevelési igényő tanulók Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény együttnevelése érdekében
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Nyíri Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Központ
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Csemı Község Önkormányzata
EGY-MÁS-KÖZT Komplex program a társadalmi befogadás elısegítésére Kecskemét városában és térségében Ifjúsági Információs Pont létrehozása Csemın és a kapcsolódó szolgáltatásfejlesztés megvalósítása
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Törökszentmiklósi fiatalok iskolai elımenetelének elısegítése, közösségi kompetenciáik fejlesztése a közösségi házban szervezett képzések és programok révén
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselı-testületének Polgármesteri Hivatala
Érik a Cseresznye...! - A Cseresznye Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda humánszolgáltató szakmai tevékenységének fejlesztése, bıvítése, valamint az ehhez szükséges HR és infrastruktúra biztosítása
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Megítélt támogatás (Ft)
20 000 000
20 000 000
20 000 000 20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Kistelek Város Önkormányzata Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda kialakítása Kisteleken Szepsi Csombor Márton Gimnázium, Szakképzı, Általános Iskola, Könyvtár, Egységes Pedagógiai Szolgálat és Alapfokú Mővészeti Iskola Perdülj, fordulj, mozdulj az értékeidért!
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Orosháza Város Önkormányzata
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Békéscsabai Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítı Központ
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Szentesi Családsegítı Központ
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Lebegés Alternatív programok Békéscsabán: csoport foglalkozások, klubok tartása, családi programok szervezése Szentesi gyermekek és családjaik integrációját segítı komplex programcsomag megvalósítása Jó szóval oktasd, játszani is engedd! Gyermekjóléti Szolgálat Integrációs Programjainak Fejlesztése Pesterzsébeten
20 000 000
20 000 000 20 000 000
20 000 000
6 KOMP PROJEKT KOMPromisszumon alapuló, KOMPlex - a család egészére kiterjedı KOMPetens szakemberek által vezetett - egymással KOMPatibilis KOMPonensek a proramrészek, a célcsoport tagjai hátrányainak, devianciáinak KOMPenzálására. TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Városi Népjóléti Gondozási KözpontGyermekjóléti Szolgálata
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
"De nehéz az iskolatáska" - Dél-Pest megyei gyermekek társadalmi integrációja
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Túristvándi Község Önkormányzata
" Egyenlı esélyekkel a teljesebb jövıért"
20 000 000
TÁMOP-5.2.5-08/1 Gyermekek és fiatalok integrációs programjai
Vadna Községi Önkormányzat
Integrált Kistérségi Drogmegelızési Program
20 000 000
TÁMOP-3.1.6-08/2 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében
Aranyhíd Nevelési- Oktatási Integrációs Központ, Egységes Az Aranyhíd Nevelési- Oktatási Integrációs Központ által nyújtott Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola szolgáltatások fejlesztése a sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók és Speciális Szakiskola együttnevelésének támogatása érdekében
20 000 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Mátészalka Város Önkormányzata
20 000 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
ÁROP-3.A.1/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
20 000 000
Vámospércs Városi Önkormányzat
A Mátészalka Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Magasabb minıségő szolgáltatásokért a VámospércsI Szociális Szolgáltató Központban
20 000 000
Adony Város Önkormányzat
Adony Város Polgármesteri HIvatalának szervezetfejlesztése
20 000 000
Szentendre Város Önkormányzata
Szentendre Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése az igazgatási rendszer teljesítményének növelésére, az erıforrások felhasználásának optimalizálására
20 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Soltvadkert Város Önkormányzata
A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Soltvadkerten
20 000 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Jászárokszállás Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Jászárokszálláson
20 000 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Siklós Város Önkormányzata
Siklós Város Önkormányzata adóügyi folyamatainak fejlesztése, adóügyi informatikai rendszer bevezetése
20 000 000
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Gyöngyös Város Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Körmend Város Önkormányzata
Gyöngyös Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése - mőködéskorszerősítés az önkormányzati döntéshozatal, intézményirányítás, ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások terén, a teljesítmény- és projektmenedzsment fejlesztése A körmendi önkormányzat szervezetfejlesztése a hatékonyság javításának érdekében
ÁROP-1.A.2/A A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Fertıd Város Önkormányzata
Fertıd Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
20 000 000
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások
Újszilvás Község Önkormányzata
Újszilvás községben a házi komposztálást népszerősítı mintaprojekt megvalósítása
20 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kömlıd Községi Önkormányzat KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Mór Város Önkormányzata KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés közszolgáltatásokhoz)
a
20 000 000 20 000 000
Kömlıd község háziorvosi szolgáltatásának fejlesztése 20 000 000
KDOP 5.2.1./ "A" komponens pályázati kiirásra - Gyermek egészségügyi alapellátás fejlesztése Mór városában és környékén
20 000 000
Szentmártonkáta Község Önkormányzata
A szentmártonkátai Gondozási Központ infrastrukturális fejlesztése
20 000 000
Szécsény Város Önkormányzata
Szécsény Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának utólagos akadálymentesítése
20 000 000
Szécsény - Nagylóc- Nógrádszakál Közoktatási Intézményfenntartó Társulás
II. Rákóczi Ferenc Bölcsıde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola intézményének általános iskola épülete utólagos akadálymentesítése
20 000 000
Bekecs Község Önkormányzata
A bekecsi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
20 000 000
Heves Megyei Önkormányzat
Heves Megyei Önkormányzat Vámosgyörki Idısek Otthonának akadálymentesítése
20 000 000
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Mikrotársulási formában alapfokú iskolai feladatokat ellátó Hunyadi Mátyás Általános Iskola akadálymentesítése
20 000 000
Felsızsolca Város Önkormányzata
Felsızsolca Város Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése
20 000 000
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Akadálymentesítés a veszprémi Cholnoky Jenı Lakótelepi Tagóvodában
20 000 000
a
a
a
a
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tác Község Önkormányzata KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Adony Város Önkormányzat
Új orvosi rendelı építése Tácon 20 000 000
Orvosi rendelı felújíása, bıvítése
20 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Sátoraljaújhely Kazinczy Ferenc Általános Iskola Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvő Nyelvoktató Német és Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Jókai Mór Tagintézményének komplex akadálymentesítése
20 000 000
Eger Megyei jogú Város Önkormányzata
Akadálymentesített Vizimolnár utcai bölcsıde
20 000 000
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Sátoraljaújhely Egyesített Szociális Intézmény Alapszolgáltatási Központjának komplex akadálymentesítése
20 000 000
Vértessomló Község Önkormányzata
A Vértessomlói Német Nemzetiségi Általános Iskola komplex akadálymentesítése
20 000 000
Gyöngyös Város Önkormányzata
Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium épületének akadálymentesítése
20 000 000
Balassagyarmat Város Önkormányzata
Városi Idısek Otthona akadálymentesítése
20 000 000
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat utólagos akadálymenesítésének megvalósítása
20 000 000
Tarcal Községi Önkormányzat
A tarcali Klapka György Általános Iskola komplex akadálymentesítése
20 000 000
Szent István Egyetem
Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés az andragógia alap- és mesterszak, illetve az emberi erıforrás tanácsadó mesterszak képzési programokban
20 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szigetvár Város Önkormányzata
A polgármesteri hivatal (Szolgáltató Ház) épületének komplex akadálymentesítése Nógrádkövesden Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának utólagos komplex akadálymentesítése
Felsıtárkány Község Önkormányzata
A felsıtárkányi Általános és Alapfokú Mővészeti Iskola akadálymentesítése
20 000 000
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Veszprém Megyei Önkormányzat
A külsıvati idısek otthona komplex akadálymentesítése
20 000 000
Ászár Község Önkormányzat Orvosi rendelı kialakítása
20 000 000
Ászár Község Önkormányzat Orvosi rendelı kialakítása
20 000 000
Tar község Polgármesteri Hivatalban önkormányzati ügyfélszolgálat akadálymentes kiépítése.
20 000 000
Tar község új Polgármesteri Hivatal kialakítása során kerül megvalósításra az önkormányzati ügyfélszolgálat akadálymentes kiépítése.
20 000 000
A Dunaújvárosi Óvoda Római Városrészi Egysége utólagos komplex akadálymentesítése
20 000 000
Nógrádkövesd Községi Önkormányzat
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Ászár Község Önkormányzata KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ászár Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Tar Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Tar Község Önkormányzata KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
İcsény Község Önkormányzata
A Dunaújvárosi Óvoda Római Városrészi Egysége utólagos komplex akadálymentesítése Megújulás 2008. - Akadálymentes és korszerő élet elindítása az İcsényi Általános Iskolában
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
A dunaújvárosi József Attila Könyvtár utólagos komplex akadálymentesítése
20 000 000 20 000 000
20 000 000 20 000 000
20 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Községi Önkormányzat Abasár
Abasári Általános Iskola emeletes épületének teljeskörő akadálymentesítése.
20 000 000
Siófok Város Önkormányzata
Siófok Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
20 000 000
Heves Megyei Önkormányzat
A Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelıintézet kétszintes Rendelıintézeti épületének komplex akadálymentesítése.
20 000 000
Kazincbarcika Város Önkormányzat
A Kazincbarcika Város Önkormányzata által fenntartott, Csokonai u. 1.sz.alatti, központi szerepő óvoda teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése.
20 000 000
Nógrád Megye Önkormányzata
Utólagos akadálymentesítés a Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Gyermekotthon pásztói intézményegységében
20 000 000
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Akadálymentesen adj esélyt! - Tatabánya, Kırösi Csoma Sándor Általános Iskola akadálymentesítése
20 000 000
Gyöngyös Város Önkormányzata
Gyöngyös, Dobó Úti Óvoda épületének akadálymentesítése
20 000 000
Nógrád Megye Önkormányzata
A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium utólagos akadálymentesítése
20 000 000
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium akadálymentesítése
20 000 000
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Hriszto Botev Általános Iskola akadálymentesítésének 2. üteme
20 000 000
Tokaj Város Önkormányzata
A tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola komplex akadálymentesítése
20 000 000
Tata Város Önkormányzata
A Tatai Vaszary János Általános Iskola és Logopédiai Intézet komplex akadálymentesítése
20 000 000
Tokaj Város Önkormányzata
A tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola komplex akadálymentesítése
20 000 000
Tiszaújváros Önkormányzata
ÁAMIPSZ Széchenyi István Általános Iskola komplex akadálymentesítése.
20 000 000
Drégelypalánk Község Önkormányzata
20 000 000
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Egészségközpont akadálymentesítése Drégelypalánkon Egyenlı eséllyel az iskolában! -5. számú általános iskola akadálymentesítése
20 000 000
Fejér Megyei Önkormányzat
Székesfehérvár Gıbel János György Fejér Megyei Gyógypedagógiai Központ és Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottság komplex akadálymentesítése
20 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
Dunaújvárosi Alkotás utca 7-9 szám alatti rendelı komplexum felújítása és komplex akadálymentesítése
20 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata
Nagyigmánd Nagyközség orvosi rendelıjének korszerősítése
20 000 000
Kazincbarcika Város Önkormányzata
A Kazincbarcika Város Önkormányzata által fenntartott, Mikszáth utca 2. sz alatti, Ádám Jenı Általános Iskola épületének teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése
20 000 000
Tiszaújváros Önkormányzata
Eötvös József Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium komplex akadálymentesítése.
20 000 000
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉMOP-4.2.2 Utólagos akadálymentesítés az önkormányzati feladatokat ellátó intézményekben (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Megítélt támogatás (Ft)
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sárbogárd Város Önkormányzata NYDOP-5.1.1/E Önkormányzati felelısségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítése (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Sárbogárdon 20 000 000 A gyıri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény teljes akadálymentesítésére irányuló beruházás
20 000 000
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Táncsics Mihály Gimnázium teljes körő akadálymentesítése
20 000 000
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Dózsa György Általános Iskola akadálymentes átalakítása
20 000 000
Cserszegtomaj Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Cserszegtomajon
20 000 140
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Nagykereki Község Önkormányzata
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Nagykerekiben
20 008 016
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Csili Mővelıdési Központ Könyvtár
Olvass velünk Pesterzsébeten!
20 009 578
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat
Csorba Mikro-Térségi Szociális Alapszolgáltatási központ fegyverneki telephelyének I. számú Annaházi Idısek Klubja felújítása, komplex utólagos akadálymentesítsé és tárgyi infrastruktúrájának fejlesztése
20 024 380
ÁROP-1.1.5-08/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása
"Fejlıdésre rendelve" - Salgótarjáni Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
20 035 000
ÁROP-1.1.5-09/C/B A komplex programmal segítendı kistérségeken kívül esı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása
Közösek a dolgaink - Salgótarjáni Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
20 035 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
NYÍREGYHÁZI FİISKOLA
Avantgárd a zenében - online tananyagfejlesztés és idegen nyelvi képzésbıvítés
20 040 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata
Összekötı utak felújítása Sarkadkeresztúron
20 058 372
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Az angol nyelvő képzés meghonosítása a Szegedi Tudományegyetem Mezıgazdasági Karon
20 064 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Miskolc Környéki Rekultivációs Önkormányzati Társulás
Miskolc Környéki Rekultivációs Önkormányzati Társulás területén található felhagyott, bezárt 11 db települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjának elıkészítése
20 094 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
A Jászladányi Idısek Otthona épületének felújítása
20 142 856
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Feked Község Önkormányzata
Feked belterületi vízrendezése
20 144 745
Kozárd Község Önkormányzata
Kozárd - Járda kiépítése, felújítása
20 146 212
Hugyag Község Önkormányzata
Útfelújítás Hugyag községben
20 155 007
Mándok Város Önkormányzata
Orvosi rendelı felújítása Mándokon
20 156 189
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése KDOP-5.3.2 Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csikéria Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bársonyos Község Önkormányzata
Tiszta cipı-Tiszta kerék Csikéria új ÚT-ra lép Bársonyos-Kerékteleki-Bakonyszombathely települések közös szennyvízelvezetési projektje
Dombrád Város Önkormányzata
Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Mővészeti Iskola (Dombrád, Kossuth u. 36-40.) komplex akadálymentesítése
20 176 733
Vékény Községi Önkormányzat
Az élhetıbb településért - 70' alatt biztonságosabb
20 180 571
Rudolftelep Község Önkormányzata
Kegyeleti infrastruktúra fejlesztése Rudolftelepen
20 180 998
Nógrádsáp Község Önkormányzata
Belterületi út korszerősítése és közösségi közlekedést szolgáló infrastruktúra fejlesztése Nógrádsápon
20 200 000
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
20 164 008 20 170 500
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Parád Nagyközség Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés RADOSTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
Orvosi rendelı felújítása, korszerősítése Parádon Radostyán településen Akác utca és Rákóczi Ferenc utcai járdaburkolat felújítása
20 208 697
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Réde és Bakonybánk közös szennyvízelvezetési projektje
20 230 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Réde Község Önkormányzata
20 219 118
Mezıtárkány Község Önkormányzata
"Információ-Tudás" bázis Felsızsolcán Szerezd meg és add tovább! A kis Kossuth utca útépítése és az Ady Endre utca járdaépítése Mezıtárkány községben
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hetényegyházi Mővelıdési Házban közösségi tér kialakítása
20 239 518
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
Az Ózdi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése A Nagy Sándor József Gimnázium fejlesztése új, akadálymentes informatikai teremmel
20 239 778
Felsızsolca Város Önkormányzata
20 231 950 20 235 168
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budakeszi Város Önkormányzata
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
SZEGEDI REGIONÁLIS HULLADÉKKEZELÉSI PROGRAM, HULLADÉKLERAKÓK REKULTIVÁCIÓJA
20 260 096
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mátételke Községi Önkormányzat
600 méter, 90 fok, Mátételke fejlıdni fog.
20 265 795
Magyarszék Község Önkormányzata
Magyarszék községben a Pécs-Kaposvár között II. rendő fıút belterületi szakaszán forgalomcsillapításra alkalmas három útpályaelem kialakítása és sebességmérı mőszer beszerzése.
20 277 076
Kisbágyon Község Önkormányzata
Kisbágyon élhetıbbé tétele
20 297 198
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tarnaméra Község Önkormányzat
"Tarnaméra község Orvosi rendelıjének fejlesztése"
20 300 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gesztely Község Önkormányzata
Orvosi rendelı fejlesztése Gesztely községben
20 309 286
DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Zalakaros Város Önkormányzata
DDOP-3.1.1 Közszolgálati intézmények akadálymentesítése
Aparhant Községi Önkormányzat
20 249 010
Kompetencia alapú oktatás fejlesztése a Móra Ferenc Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Mővészoktatási Intézmény és Könyvtárban "Egyenlı eséllyel az iskolapad mögött" - Aparhanti Általános Iskola akadálymentesítése
20 337 375 20 396 036
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Tiszakécske Város Önkormányzata
Tiszakécske Város belterületi árvízvédelmi töltésének megépítése
20 400 000
Borsfa Község Önkormányzata
Borsfai innováció a kompetencia tükrében
20 408 180
Földes Község Önkorámnyzata
Nagyrábéi szociális szolgáltatások infrastruktúra fejlesztése
20 421 797
Szendrı Város Önkormányzat
Fenntartható életmódot népszerősítı mintaprojekt Szendrı önkormányzatánál.
20 425 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése KEOP-6.2.0/B/09 Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Sárszentmihály Községi Önkormányzat
Az ápolók leterheltségének csökkentése, betegelégedettség javítása A sárszentmihályi Dózsa György belterületi győjtıutca útburkolati felújítása
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Információtechnológai tananyagfejlesztés az élettudományokban
20 486 400
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Szegedi Tudományegyetem Piliscsév Község Önkormányzata
A Szegedi Tudományegyetem kezelésében lévı Szeged-Öthalom volt szovjet laktanya hordós tároló kármentesítése A piliscsévi Szılısor utca - út és járda építés
20 500 000 20 521 030
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Kiskırös Város Önkormányzata
Kiskırös szennyvíztisztításának és elvezetésének végleges megoldása
20 570 000
Vokány község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megteremtése Vokányban
20 571 880
Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás
A Mátészalkai kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
20 580 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pándy Kálmán Megyei Kórház
Megítélt támogatás (Ft)
20 450 088 20 478 878
WEBWORK - a hallgatók tevékenységét támogató web bázisú rendszer adaptálása, tesztelése és bevezetése Budapesti Corvinus Egyetem
20 627 040
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Homokháti Kistérségi Foglalkoztatási Paktum
20 638 890
Ramassetter Vince Általános Iskola
Add a kezed, hagyd, hogy segítsek!
20 640 000
Ludányhalászi Község Önkormányzat
Ludányhalászi Község Mővelıdési Házának felújítása A turisztikai vonzerı felhasználása foglalkoztatásra a Hajdúszoboszlói kistérségben
20 652 159
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Pándy Kálmán Megyei Kórház
Az ápolók leterheltségének csökkentése, betegelégedettség javítása Hollókıi lakóút felújítása - Szállások utca szélesítése
Hollókı Község Önkormányzata
20 685 364 20 687 688 20 700 000
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ
Egy mindenkiért, mindenki a komplex akadálymentességért
20 700 000
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
Kerékpáros generációk Soroksáron
20 723 476
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Jakabszállás Községi Önkormányzat
Jakabszállás községben - Mezı I. utca és a Községi temetı között kerékpárút építése, 821 m hosszúságban
20 725 346
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kisvárda Város Önkormányzata
Kisvárda város szennyvízcsatornázása hálózat építés II. ütem
20 740 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Mélykút Nagyközség Önkormányzata
Közlekedésbiztonsági célú kerékpárút építése az 55-ös fıút Mélykút Nagyközségre esı belterületi szakaszán
20 768 201
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
Elektronikus tananyagok fejlesztése a modern filológiai képzés megújítására
20 779 992
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Vállaj Községi Önkormányzat
Mikro térségi fogorvosi rendelı kialakítása, meglévı épület felújításával Vállajon
20 789 086
Iklad Község Önkormányzata
P+R parkoló építése Ikladon
20 804 146
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
Homokország kincsestára
20 835 400
Orvosi rendelı korszerősítése Szendrıládon
20 836 859
Településfejlesztés Taktaszadán
20 837 048
Oktatási innováció - Sokorópátka
20 860 940
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szendrılád Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Taktaszada Községi Önkormányzat TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Sokorópátka Község Önkormányzata NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csonkahegyhát Községi Önkormányzat TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
Csonkahegyháti körzeti orvosi rendelı bıvítése és korszerősítése
20 877 970
Moholy-Nagy Mővészeti Egyetem
A Moholy-Nagy Mővészeti Egyetem innovatív tudományos eredményeinek terjesztése és népszerősítése
20 895 500
Répáshuta Község Önkormányzata
Tölgyfa-Névtelen utca építése Répáshuta községben
20 901 763
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Óbuda, Ürömi úti orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
20 902 473
Kazincbarcika Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatásfejlesztés Gyöngyös Város Óvodái közül az Epreskert Úti, a Katona József Úti és a Tündérkert Tagóvodákban A Pollack Mihály általános Iskola esélyegyenlıségi programjának megvalósítása Kazincbarcikán
20 906 480
Soltvadkert város Önkormányzata
Soltvadkert város szennyvíztisztító telepének rekonstrukciója
20 910 000
Nógrádszakál Község Önkormányzata
Nógrádszakál településfejlesztés.
20 917 950
Kıszegszerdahely és mikrotérsége egészségügyi ellátásának bıvítése és fejlesztése
20 921 877
Gyöngyös Város Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kıszegszerdahely Önkormányzata TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Színpetri Község Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Móra Ferenc Múzeum. Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeum
20 902 951
20 975 871
Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
A szegedi Móra Ferenc Múzeum iskolabarát fejlesztése. Három buszmegálló épület és a temetıhöz vezetı belterületi közút építése Színpetri községben. A Miskolci Gyermekvédelmi Körzet és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat lakásotthonainak korszerősítési és akadálymentesítési programja
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértıi és Rehabilitációs Bizottsága
Könyvtári szolgáltatások fejlesztése Zalában
21 023 945
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Hodász Nagyközség Önkormányzata
Komplex természeti értékvédelmi program a Fertı-Hanság Nemzeti Parkban Hodász Nagyközség Szennyvízcsatornázása és Szennyvíztisztító telepének kiépítése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Csurgó Város Önkormányzata
Csurgó térség szennyvízelvezetés és tisztítás II. ütem
21 080 000
Murakeresztúr Község Önkormányzata
Komp
21 082 000
20 985 169
20 994 725
21 060 120 21 080 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Sellye Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Körjegyzıségi épület akadálymentesítése és korszerősítése Kishuta községben Sellye Város Önkormányzata által fenntatott Gondozási Központ fejlesztése
Aszód Város Önkormányzata
Aszódi Óvoda Szivárvány Tagóvodájának eszközbeszerzése
21 158 982
Szıdliget Község Önkormányzata
Szıdliget Község árvízvédelmi fejlesztése
21 183 360
Szigetvár- Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás
A Szigetvári Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
21 245 000
Nagykeresztúr község Önkormányzata
Ravatalozó építése Nagykeresztúr községben
21 249 814
Báta Községi Önkormányzat
Önkormányzati töltések árvízvédelmi fejlesztése: Bátai Magaspart
21 250 000
Csenyéte Községi Önkormányzat
Községi közlekedési infrastruktúra fejlesztése Csenyétén
21 308 643
Gödre Község Önkormányzata
Oktatásfejlesztés Gödrén
21 314 284
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
A törökszentmiklósi polgármesteri hivatal komplex akadálymentesítése
21 315 222
Baranya Megyei Bíróság
Szigetvári Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
21 365 161
MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
Az Agrokémiai és Talajtan online (ATON) szakfolyóirat indítása
21 417 160
Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia lapú oktatás bevezetése a Lırincze Lajos Általános Iskolában
21 420 100
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Az e-környezetvédelemhez kapcsolódó ügyintézést támogató iratkezelı rendszer országos szintő bevezetése
21 431 520
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pörböly Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás a Pörböly Napköziotthonos Óvodában és a Pörböly Alsótagozatos Általános Iskolában
21 436 786
Sümegcsehi Községi Önkormányzat
A pedagógusok módszertani kulturájának korszerősítésével a hátrányos helyzető gyermekek hatékony megismerésének és differenciált fejlesztésének megvalósítása a Fazekas József Általános Iskola és Óvoda intézményében
21 459 520
Orvosi rendelı kialakítása - Vönöck
21 476 264
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve Kishuta község Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vönöck Község Önkormányzata KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-2.5.1-07/1 Érdekképviseleti szervek kapacitásának fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 21 148 623 21 150 000
Egészségház kialakítása Kocs községben Kocs Község Önkormányzata
21 498 695
Újszilvás Község Önkormányzata
Széchenyi István Általános Iskola teljeskörő akadálymentesítése
21 500 019
Felsıdobsza Község Önkormányzata
21 512 533
Cserhátsurány Község Önkormányzata
Felsıdobsza Deák út és buszmegálló Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Cserhátsurány és Mohora községekben
21 534 050
Nıtincs Község Önkormányzata
Belterületi út felújítása Nıtincs községben
21 553 707
Drávamenti Körzeti Közoktatási Intézmény Darányi Általános Iskola
Integrációs bázisintézmény és hospitációs központ létrehozása a DKKI Darányi Iskolájában
21 554 800
Nádudvar Városi Önkormányzat
A nádudvari Kövy Sándor Általános Iskola akadálymentesítése
21 564 999
Abasár Község Önkormányzata
" Új külsıhöz, új belsı - Fejlıdés a kompetenciák mentén"
21 633 440
Magyar Köztisztviselık és Közalkalmazottak Szakszervezete
Szervezetfejlesztés és regionális együttmőködés kialakítása az MKKSZ-nél
21 638 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.2.4.0/09 Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Sajókeresztúr Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Sajókeresztúr községben
21 644 250
Mesztegnyı Község Önkormányzata
Ladi János Általános Iskola és Napközi Otthonos óvoda tartamfejlesztése
21 647 800
Báta Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Bátán
21 677 188
Fancsal Község Önkormányzata
21 682 000
Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
Fancsal község útfelújítása, a borturizmus fellendítése Fertı-tó / Neusiedler See Világörökségi Kultúrtáj területén lévı sarródi, László-major kármentesítése
Zsadány Község Önkormányzata
Pedagógusok módszertani kultúrájának korszerősítését és a tanulók kulcskompetenciáinak fejlesztését szolgáló oktatás feltételeinek megteremtése a Zsadányi Általános Mővelıdési Központ Óvodájában és Általános Iskolájában
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Boldogkıújfalu Község Önkormányzata KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése Fıvárosi Bíróság TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Orvosi rendelı kialakítása Boldogkıújfalun A Fıvárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma épületének komplex akadálymentesítése
Megítélt támogatás (Ft)
21 682 000
21 702 880
21 723 957 21 737 744
Tényı Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás bevezetése a tényıi Napközi Otthonos Óvodában és az Ady Endre Általános Iskolában
21 743 975
Pácin Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Pácin községben
21 798 200
Öregcsertı Község Önkormányzata
Belterületi útépítés Öregcsertın
21 800 000
Atkár Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Atkár KözoktatásiIintézményeiben.
21 834 237
Tetétlen Község Önkormányzata
Szivárvány Alapszolgáltatási Központ akadálymentesítése
21 840 000
Tiszafüred Város Önkormányzata
Fortuna Kemping szállásférıhely-, és szolgáltatásbıvítése Tiszafüreden
21 846 968
Mátraterenye község Önkormányzata
Mátraterenye község Rákóczi út felújítása és Kossuth úti járda felújítása
21 847 832
Bükkszék Község Önkormányzata
Arany János, Bem, Jókai, Templom és Vörösmarty utcák felújítása
21 851 532
Söjtör Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása egyenlı hozzáféréssel, Söjtörön
21 851 600
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Aszód Város Önkormányzata
Aszódi Óvoda Szivárvány Tagóvodájának eszközbeszerzése
21 852 968
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Onga Nagyközség Önkormányzata
Onga-Ócsanálos árvízvédelmi fejlesztése
21 882 400
Bükkszentkereszt Község Önkormányzata
Erdıalja és Névtelen utcák útépítése Bükkszentkereszt településen
21 899 121
Szank Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Szankon Az oktatás tartalmi fejlesztése a székkutasi ÁMK óvodájában és általános iskolájában
21 901 164
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-2.1.2 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minıségi fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.3.5/A-08/1 Tanoda programok támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Székkutas Község Önkormányzata
21 920 620
21 920 900
Községi Önkormányzat Pusztadobos
"EGYÜTT MENNI FOG-Hátrányos helyzető, elsısorban roma fiatalok társadalmi integrációjának elısegítése Tanoda hálózati rendszer létrehozásával Miskolc Megyei Jogú Város településén" Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pusztadobos Község közoktatási intézményeiben
Bodroghalom Község Önkormányzata
Az új alapokra helyezett tudás
21 933 997
Hangony Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósulása Hangony Községben
21 934 130
Fülöp Községi Önkormányzat
Kreatívabban, hatékonyabban, használhatóbban....
21 937 840
ROMÉRO B.-A.-Z. Megyei Cigány Értelmiségi Fiatalok Közhasznú Egyesület
21 933 600
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.3.5/A-08/1 Tanoda programok támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Hajdúdorog Város Önkormányzata
Orvosi rendelı felújítása és fejlesztése Hajdúdorogon
21 941 739
Községi Önkormányzat Hidvégardó
Szabadság, Árpád és Jókai utcák felújítása Hidvégardóban
21 943 599
Rakamaz Város Önkormányzata
Rakamaz és környéke könyvtár szolgáltatásainak fejlesztése
21 945 818
Dávod Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés
21 948 640
Dávod Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés
21 948 640
Homrogd Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás és hatékony együttnevelés a homrogdi óvodában és általános iskolában.
21 952 963
Bodrogolaszi Községi Önkormányzat
Érdekesebben eredményesebbet!
21 972 040
Tereske Község Önkormányzata
21 982 412
Községi Önkormányzat Lucfalva
Községháza kialakítása Tereske községben Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Lucfalva község közoktatási intézményeiben
Ároktı Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás bevezetése Ároktı Községben
21 992 475
Szentkirály Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás és innováció Szentkirályon Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Vértesszılısön
21 993 300
Vértesszılıs Község Önkormányzata Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
21 991 518
21 993 320 21 994 958
Kölesd Községi Önkormányzat
Nıi átmeneti szálló felújítása Kompetencia alapú oktatás bevezetése és nevelési-oktatási innováció Kölesden
Ónod Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Igrici községben
21 997 540
Szabolcsveresmart Község Önkormányzata
Versenyképes oktatással a fejlıdésért Szabolcsveresmart településen
21 997 833
Apagy Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Apagy községben
21 998 720
Baksa Község Önkormányzat Kinizsi 20 Kulturális Közhasznú Egyesület
Újabb lépés a hátrányos helyzet leküzdéséhez - hiánypótlás "Nyitnikék" Tanoda Tunyogmatolcs"
21 999 520 22 000 000
Petıfibánya Község Önkormányzata
Komoetencia lakpú oktatás bevezetése Petıfibánya intézményeiben
22 000 000
Kálmánháza Község Önkormányzata
Oktatási, pedagógiai innováció fejlesztése Kálmánháza településen
22 000 000
Ságújfalu Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Ságújfalu intézményeiben
22 000 000
Besnyı Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyın
22 000 000
Mátraszentimre Önkormányzat Képviselı Testülete
Kompetenciafejlesztés Mátraszentimrén
22 000 000
Nyírcsászári Község Önkormányzata
A kompetenciák elınye gyermekeinek jövıje
22 000 000
TIHANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT
A ZÖLD ÓVODA és az ÖKOISKOLA program integrálása a kompetencia alapú oktatásba
22 000 000
egyenlı
21 997 089
egyenlı Alsónemesapáti Község Önkormnyzata Tolcsva Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Alsónemesapátiban Kompetencia alapú oktatás bevezetése Tolcsván az óvodai és általános iskolai nevelésben
22 000 000
Szentpéterúr Község Önkormányzata
Pedagógiai innováció Szentpéterúron a hátrányos helyzető gyermekekért
22 000 000
Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása
Kompetencia alapú oktatás intézményi szintő megvalósítása Rumban
22 000 000
egyenlı
22 000 000
egyenlı egyenlı
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nagymányok Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Mővelıdési Központban
Megítélt támogatás (Ft)
22 000 000
22 000 000
Szenna Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertani központjának kilakítása a badacsonytomaji Tatay Sándor Közös Fenntartású Általános Iskolában és a Pipitér Közös Fenntartású Napközi Otthonos óvodában Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés- innovatív intézményekben
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Földes Nagyközség Önkormányzata Vác Város Önkormányzata
Buszmegállók kialakítása Földesen. Rádi úti kerékpárút létesítése Vácon
22 000 000 22 000 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Elek Város Önkormányzata
Elek Város Polgármesteri Hivatalának felújítása és hıszigetelése
22 060 859
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Dad Község Önkormányzata
Dad, Fı utca faluközponti szakasza komplex rehabilitációja
22 067 891
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Mikóháza Községi Önkormányzat
Az orvosi rendelı komplex akadálymentesítése és korszrősítése Mikóháza községben
22 110 459
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Kocs Község Önkormányzata
Egészségház kialakítása Kocs községben
22 120 000
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete
Szórakaténusz Játékmőhely és Múzeum az oktatás szolgálatában.
22 129 139
Derekegyház Község Önkormányzata
Új közösségi tér kialakítása Derekegyház-Tompaháton
22 133 256
Bódvaszilas Községi Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Bódvaszilas községben
22 178 000
Hollóháza Orvosi Rendelı fejlesztése
22 178 075
Belterületi kerékpárút-építés Szany településen
22 183 728
Helyközi közlekedés infrastruktúrájának akadálymentes, komplex, korszerő fejlesztése autóbuszvárók és autóbuszforduló létesítésével, korszerősítésével jól fenntartható megoldással a leghátrányosabb helyzető kisteleki kistérségben
22 202 716
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bük Város Önkormányzata
Büki egészségház rekonstrukciója
22 215 993
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés második ütemének megvalósítása a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban
22 219 223
Szabadszállás Város Önkormányzata
Szabadszállás Város autóbuszmegállójának,buszvárójának kiépítése, fejlesztése
22 224 717
Nyírbátor Város Önkormányzata
Nyírbátori Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
22 243 000
Monostorpályi Község Önkormányzat
Orvosi rendelı épületének felújítása és fogorvosi rendelı kialakítása
22 254 000
Ózdi Többcélú Kistérségi Társulás
Az ózdi kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásának megerısítése
22 262 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Badacsonytomaj Város Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hollóháza Önkormányzat NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén Szany Nagyközség Önkormányzata
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Pusztaszer Község Önkormányzata
22 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Váci Mihály Kulturális, Mővészeti és Gyermekcentrum
A Váci Mihály Kulturális, Mővészeti és Gyermekcentrum fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében
22 310 575
Heves Megyei Bíróság
A Hevesi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
22 315 639
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal 'B' épületének akadálymentesítése
22 339 000
Szegedi Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetem kezelésében lévı Szeged-Öthalom volt szovjet laktanya hordós tároló kármentesítése
22 347 500
Egerlövı Községi Önkormányzat
Egerlövı község útjainak járhatóvá tétele
22 390 000
Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete
22 400 000
Sajólászlófalva Községi Önkormányzat
Az MTA ITI könyvtárának on-line katalógusának megvalósítása Sajólászlófalva Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése, felújítása és bıvítése
22 454 503
Kunpeszér Község Önkormányzata
Kunpeszér község közösségi és információs központ bıvítése
22 495 320
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás
Foglalkoztatási Paktum az Ország Közepe Kistérségben
22 500 000
Budakeszi Város Önkormányzata
Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium akadálymentesítése
22 503 180
Pest Megyei Bíróság
A Váci Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
22 519 497
Besenyıtelek Község Önkormányzata
Besenyıtelek község úthálózatának fejlesztése
22 523 588
Somogy Megyei Bíróság
22 611 848
Nyáregyháza Község Önkormányzata
Nagyatádi Városi Bíróság komplex akadálymentesítése Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Nyáregyháza közoktatási intézményeiben
Szelevény Község Önkormányzata
Háziorvosi rendelı felújítása, infrastrukturális fejlesztése Szelevényen
22 633 539
Somogy Megyei Bíróság
Barcsi Városi Bíróság komplex akadálymentesítése
22 647 800
MTA Regionális Kutatások Központja
A regionális tudomány társadalmasítása
22 666 338
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
22 614 960
Nógrádsipek Község Önkormányzata
Az idıseket ellátó szolgáltató rendszer bıvítése és férıhely számának növelése Krisztinavárosban Nógrádsipeki településrehabilitáció a belterületi utak felújításával és a közvilágítás korszerősítésével
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szent István Egyetem
Hazai és külföldi tervpályázatok szakadatbázisának létrehozása és tananyagba integrálása a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi karán
22 709 752
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat
Izsófalva nagyközség Egressy és Rózsa belterületi utcák korszerősítése
22 715 174
Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat
22 674 402 22 682 232
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
Magyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Szolnok városában található épületének energetikai korszerősítése
22 731 397
Edelényi Kistérség Többcélú Társulása
Az Edelényi Kistérség fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
22 742 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Litke Község Önkormányzata
Litke község határában található felhagyott települési szilárdhulladéklerakó komplex rekultivációja.
22 807 200
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Szécsényfelfalu Község Önkormányzata
Belterületi utak felújítása Szécsényfelfaluban
22 807 771
KMOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Közép-magyarországi Operatív Program 4.5, 4.6 és 4.7 intézkedésével kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
22 835 000
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
A Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata fenntartásában mőködı Vénusz u. 2. szám alatti orvosi rendelı komplex akadálymentesítése
22 836 244
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sajóecseg Községi Önkormányzat
Sajóecseg és Sajókeresztúr települések szennyvízkezelése
22 865 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Rohod Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás fejlesztése Rohod Községben
22 884 037
Bükkaranyos Község Önkormányzata
Báthori István utca útburkolatának felújítása Bükkaranyos községben
22 893 062
Gyönk Nagyközség Önkormányzata
A gyönki Általános és Zeneiskola tartamfejlesztése
22 895 876
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Kecskeméti Fıiskola
A Kecskeméti Fıiskola Tanítóképzı Karának főtésrekonstrukciója
22 929 089
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Táborfalva Község Önkormányzata
######################################### Jánosháza Nagyközség Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Ságújfalu Község Önkormányzata
Élıhelyrekonstrukciós tevékenységek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - a táborfalvi általános iskolában
22 983 600 23 000 000
Gondozási és Családsegítı Központ felújítása Jánosházán
23 007 157
Ságújfalu településközpont elérhetıségének javítása
23 025 835
Kaszaper Község Önkormányzata
Belterületi utak javítása, avagy közlekedésbiztonság növelése Kaszaperen
23 049 720
Farmos Község Önkormányzata
Hivatásforgalmi kerékpárút építés a farmosi Szelei út mentén
23 058 213
Túrkeve Város Önkormányzata
A túrkevei Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
23 068 900
Szil Község Önkormányzata
A szili mikortéségi iskola kompetencia alapú oktatásának fejlesztése
23 074 495
Átány Község Önkormányzata
23 084 100
Fıvárosi Bíróság
Az Elıre és a Sallai utca felújítása Átány községben A Budai Központi Kerületi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
Vámospércs Város Önkormányzat
Vámospércs, Béke u. 3.szám alatti épület akadálymentesítése
23 112 000
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Kétsoprony Község Önkormányzata
A kétsopronyi közösségi közlekedés infrastruktúrájának rekonstrukciója
23 126 637
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Komoró Község Önkormányzata
Tuzsér és Komoró települések szennyvízközmő fejlesztése
23 145 500
Mátraderecske Község Önkormányzata
Út és járda felújítási munkálatok Mátraderecskén
23 148 000
Ibrány Város Önkormányzata Pápa Város Önkormányzata
Ibrány Város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése Pápa, Ötödik u. útfejlesztése I. ütem
23 202 807 23 300 000
Szentgáloskér Község Önkormányzata
A baleset- és akadálymentes buszközlekedés feltételeinek megteremtése Szentgáloskéren
23 320 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
XIII. Kerületi Közmővelıdési Nonprofit Kft. Mezıberény Város Önkormányzata
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Kamut Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sajószentpéter Városi Önkormányzat
23 092 755
"Van jövıd!" Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ színház termének felújítása, akadálymentesítése
23 324 749
Kamut község közösségi közlekedés infarastruktúra fejlesztése Sajószentpéter Dusnok, Újbányatelep, Fecskeszög városrészeinek szennyvízcsatornázása
23 336 910
23 326 554
23 341 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÁROP-1.1.5-08/C/A A komplex programmal segítendı leghátrányosabb helyzető kistérségek fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Szalonna Község Önkormányzata Balatonlelle Város Önkormányzata
Szalonna község orvosi rendelıjének felújítása Innovatív pedagógiai módszertan bevezetése a Lellei Álatlános Iskolában és Óvodában
Felsı-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás
A Felsı-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás fejlesztési és együttmőködési kapacitásainak megerısítése
23 466 665
Szarvasgede Község Önkormányzata
Vidéki életminıség színvonalának javítása Szarvasgede településen
23 467 796
Balatonföldvár Város Önkormányzata
"Tökéletesülni és tökéletesíteni"
23 496 640
23 382 642 23 383 500
Hajléktalanok Átmeneti Szállásának korszerősítése a Kıszegi Kistérségben TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Kıszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása Baj Község Önkormányzata Porcsalma Nagyközség Önkormányzat
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Háromhuta Község Önkormányzata ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Az orvosi rendelı fejlesztése Háromhuta községben
23 500 000 23 500 993 23 502 600
23 506 317
Berettyóújfalu Város Önkormányzata Kunbaja Község Önkormányzatqa
Szociális Alapszolgáltatási Központ kialakítása a Szelevényen élı idısek számára A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolájának komplex akadálymentesítése Buszmegálló Kunbaján
Zala Megyei Bíróság
A Lenti Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
23 681 238
Egészségház kialakítása Rédicsen, a település és térségének egészségéért "PALLÓ" felnıttképzési tájékoztató szolgálat országos hálózatának kiépítése
23 682 249 23 686 230
Apátfalva Község Önkormányzata
Szociális Alapszolgáltatási Központ felújítása Apátfalván
23 689 446
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
Kisvárdai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Dörgicse Község belterületén átvezetı 7338 számú közút mellett kerékpárút építése
23 732 802
Szelevény Község Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Rédics Község Önkormányzata TÁMOP-1.4.3-08/2 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok – B komponens Budapesti Mővelıdési Központ DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Baj - Tata kerékpárút építése A szociális szolgáltatások mikrokörzeti központjának akadálymentesítése Porcsalma Nagyközségben
Dörgicse Község Önkormányzata
23 564 067 23 584 140 23 601 137
23 739 437
Izsófalva Nagyközség Önkormányzata Tapolca Város Önkormányzata
Az izsófalvai Izsó Miklós út mellett járda és autóbusz váró építése Tapolca város szennyvíztisztító kapacitásbıvítése
23 762 282 23 791 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Szekszárd Megye Jogú Város Önkormányzata Sárisáp Község Önkormányzata
Szekszárd Megye Jogú Város csatornahálózatának bıvítése, valamint a települési szennyvíztisztítóban keletkezı szennyvíziszap hasznosítását célzó komposztáló kiépítése Sárisáp Malom utca burkolat felújítása
23 800 000 23 803 374
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tiszapüspöki Község Önkormányzata
Tiszapüspöki szennyvízelvezetı rendszerének és a szolnoki agglomerációba csatlakozásának megvalósítása
23 817 000
Vámosgyörk Község Önkormányzata
Településfejlesztés Vámosgyörk községben
23 822 904
Patvarc Község Önkormányzata
Patvarc község települési infrastruktúrájának korszerősítése
23 852 757
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Pécel Város Önkormányzata
P +R parkoló 2 építése Pécelen
23 884 625
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szentendre Város Önkormányzata
Szentendrei árvízvédelmi védmő megerısítése és átalakítása a történelmi óváros védelmének érdekében
23 902 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KEOP-7.1.1.1/09 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Pályázat neve Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás
Projekt megnevezés Hernád Völgye települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 23 923 250
Szentes, Nagyhegyi városrészben a Nagyhegyszéli úton mindennapos közlekedés részére közforgalmú közlekedésbiztonsági kerékpárút építése. DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szentes város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Tarnabod Község Önkormányzata
23 990 535 Népház külsı felújítása
23 992 650
Bárczi Gusztáv digitális tananyagfejelsztı program - Projektrendszerő oktatási formák és ezeket támogató digitális tananyagok fejlesztése a gyógypedagógus-képzés BA- és MA-szintő moduljaihoz
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Eötvös Loránd Tudományegyetem
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Csernely Községi Önkormányzat
Csernely község Bazsik, Petıfi, Rózsa és Árnyas belterületi utak korszerősítése
24 008 863
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Tiszalök Város Önkormányzata
Helyi településfejlesztési akció végrehajtása Tiszalökön
24 015 079
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata
Nagyközségi Szociális Gondozási Központ bıvítése Cibakháza településen.
24 029 220
Dunakiliti Község Önkormányzata
24 039 000
24 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése és egyenlı hozzáférés biztosítása Dunakiliti Község Önkormányzata által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben Komplex akadálymentesítés a hajdúböszörményi Napsugár Óvoda új telephelyén
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nyírgyulaj Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a nyírgyulaji Kossuth Lajos Általános Iskola és Óvoda intézményeiben
24 066 755
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Fejér Megyei Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Fejér Megyei Önkormányzat sárbogárdi Petıfi Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumában
24 088 280
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pusztamonostor Község Önkormányzata
24 061 090
Dédestapolcsány Község Önkormányzata
Új rendelı létesítése Pusztamonostoron Dédestapolcsány Táncsics Mihály, Vásártér és Lajos Árpád utcák burkolatfelújítása
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szalkszentmárton Község Önkormányzata
"Mi is kompetensek szeretnénk lenni!" kompetencia alapú oktatás implementációja a Petıfi Sándor Többcélú Közoktatási Intézményben
24 164 260
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Csengersima Község Önkormányzat
Körzeti orvosi rendelı épületének infrastrukturális fejlesztése és eszközállományának bıvítése Csengersima községben
24 181 847
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hejıpapi Községi Önkormányzat
24 129 675 24 136 481
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tárkány Község Önkormányzata
Akadálymentesített, felújított orvosi rendelı Hejıpapin Tárkány-Csép-Ete agglomeráció szennyvízelvezetési és tiszítási problémájának megoldása
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bakonysárkány Község Önkormányzata
Bakonysárkány-Vérteskethely-Kisbér közös szennyvízelvezetési projektje
24 225 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kölesd Község Önkormányzata
Kölesd és Kistormás községek szennyvízelvezetése és - tisztítása
24 225 000
Orvosi rendelı átalakítása Egyházaskeszın.
24 249 878
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Egyházaskeszı Község Önkormányzata
24 194 485 24 225 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-2.5.1-07/1 Érdekképviseleti szervek kapacitásának fejlesztése
Sportegyesületek Országos Szövetsége
A mezıtúri környezetveszélyeztetı szennyvízkezelés átalakítása biztonságos, a természeti környezetet óvó, magas színvonalú, gazdaságosan üzemeltethetı technológiával, az iszapkezelés megoldásával. Sportegyesületek Országos Szövetsége humánerıforrás kapacitás fejlesztése
DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
"Színpadon a Kenyérünnep" az Európai Kenyérünnep infrastrukturális hátterének bıvítése
24 296 114
Bükkszentkereszt Községi Önkormányzat
Bükkszentkereszt község Bem, Erdészkert, Rákóczi, Dorongosi és Zrínyi belterületi utcák korszerősítése
24 297 066
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Foglalkoztatási megállapodás a Szolnoki kistérségben
24 300 000
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
A Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata fenntartásában mőködı Hétszínvirág Óvoda komplex akadálymentesítése
24 333 742
Nemesbikk Községi Önkormányzat
A közösségi közlekedés fejlesztése Nemesbikk településen
24 363 000
Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata
Tiszaalpár belterületi úthálózat bıvítése a települési közszolgáltatások kulturált, biztonságos elérése érdekében
24 365 665
Nyírtura Község Önkormányzata
Nyírturai Általános Iskola komplex akadálymentesítése
24 399 940
Békés Megyei Bíróság
A Békési Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
24 408 392
Tiszavasvári Város Önkormányzata
A tiszavasvári Polgármesteri Hivatal épületének akadálymentesítése INTER- Studium Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttmőködéssel
24 430 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Mezıtúr Város Önkormányzata
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
24 260 700 24 278 125
24 460 600
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tiszaszentmárton község Önkormányzata
Komplex szennyvízberuházás a minıség életfeltételek megteremtése céljából Tiszaszentmárton és Zsurk településeken
24 480 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıhegyes Város Önkormányzata
Alkotmány utca útburkolat építés
24 480 427
Csesztve község háziorvosi rendelıjének korszerősítése.
24 516 621
Zöld Jeles Napok és Programok Budapesten és környékén Kulcskompetenciák fejlesztésére és pedagógusok képzésére irányuló fejlesztés Bábolnán
24 519 120 24 520 800
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Informatikai rendszerfejlesztés, a Víz Keretirányelv végrehajtásának és társadalmi igényeinek megfelelıen
24 536 000
Táplánszentkereszt Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás a táplánszentkereszti iskolában
24 550 540
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Zsira Község Önkormányzata
Az oktatás tartalmi megújítása újszerő tanulásszervezés bevezetésével a zsirai Általános Iskolában
24 567 600
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közvilágítási rendszer korszerősítése Zalaegerszegen
24 572 418
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat
Iszkaszentgyörgy, Köves utca és a kapcsolódó csomópont fejlesztése
24 574 970
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Rém Község Önkormányzata
Rém zsáktelepülés infrastruktúrális fejlesztése a Kossuth L. utca felújításával
24 576 966
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága
A Sóstói Múzeumfalu iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastruktúrális fejlesztése
24 587 491
Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás
"Hajdúsági Foglalkoztatási Paktum"
24 633 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csesztve Község Önkormányzata KMOP-3.3.4/A Fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Bábolna Város Önkormányzata KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sántos Község Önkormányzata - Szentbalázs Község Önkormányzata
Sántos és Szentbalázs települések szennyvízelvezetés és -tisztítás program végrehajtása
24 650 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése
Röszke Község Önkormányzata
Röszke - Domaszék közös szennyvíztisztító telep korszerősítése
24 650 000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az érdi Kincses Óvoda komplex akadálymentesítése
24 652 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szılısardó Községi Önkormányzat
Szılısardó község közösségi közlekedést szolgáló járdáinak fejlesztése
24 702 114
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat
TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Dunakanyari és Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása
Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kompetencia alapú oktatási és egyenlı hozzáférés pályázata FOGLALKOZTATÁSI PARTNERSÉG A TURIZMUSÉRT A DUNAKANYAR-PILIS KISTÉRSÉGBEN
24 710 100
24 726 600
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala XVII. ker. Péceli úti Orvosi Rendelı komplex akadálymentesítése
24 741 386
KİSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Kıszegi Kistérség és a Felsı-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktum
24 750 000
Jánkmajtis Község Önkormányzata
A halmozottan hátrányos helyzető, különösen roma származású tanulók esélyegyenlıségét biztosító tanoda típusú tevékenységek megvalósítása
24 754 000
Nagykáta Város Önkormányzata
A Nagykátai Idısek Gondozási Központjának akadálymentesítése
24 779 784
Gyönk Nagyközség Önkormányzata
Szívárvány Óvoda - Regenbogen Kindergarten Tartamfejlesztése
24 787 400
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Vecsés és környéke idıskorúak nappali ellátására Mikrotérségi Intézményi Társulás
Épületfelújítás és eszközbeszerzés az idıskorúak nappali ellátása színvonalának javítása érdekében
24 795 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Adj esélyt az elesetteknek!-Szekszárdi Hajléktalan Gondozási Központ éjjeli menedékhely korszerősítése
24 825 604
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
Jászladányi Polgármester Hivatal akadálymentesítése
24 838 965
Csanádalberti Község Önkormányzata
Csanádalberti Közösségi Ház kialakítása
24 884 099
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Budapest XIII. kerület Önkormányzat Dédestapolcsány Község Önkormányzata
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gádoros Nagyközségi Önkormányzat NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Veszprémvarsány Község Önkormányzata
Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat, "Digitális Közszolgálat" akadályok nélkül Élményszerő oktatás megújuló módszerekkel a dédestapolcsányi Lajos Árpád Általános Iskolában
24 888 712 24 888 800
A gádorosi gyermekorvosi rendelı felújítása
24 890 000
Veszprémvarsány egészségház felújítása és akadálymenetesítése
24 903 219
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
A XVI. kerületi Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola komplex akadálymentesítése Nyíregyháza Város Polgármesteri Hivatala "A" épületének akadálymentesítése
Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás
Foglalkoztatási Paktum létrehozása a Siklósi Kistérségben
24 927 300
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Családias Ellátást Nyújtó Idısek Otthona utólagos akadálymentesítése Utolsókból lesznek az elsık - foglalkoztatási együttmőködés a DélNyírségben Németh László Általános és Mővészeti Iskola komlex akadálymentesítése Bocskaikert
24 930 000
Budapest Fıváros XVI.. kerületi Önkormányzat
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Bocskaikert Községi Önkormányzat
24 909 512 24 926 000
24 935 801 24 945 655
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Vasvár Város Önkormányzata
24 962 000
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Vasi Hegyhát gyermekeiért: pedagógiai módszertani fejlesztéssel Tiszasülyi Általános Iskola és mővelıdési ház épületének akadálymentesítése Kaposvár fényei - Kaposvár Megyei Jogú Város közvilágításának korszerősítése.
Zalakaros KIstérség Többcélú Társulása
Zalakaros Kistérség Foglalkoztatási Paktum a kistelepülések jövıjéért
24 972 282
Bük Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Bükön
24 973 392
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Szıregi homokbánya infrastrukturális fejlesztése
24 974 996
Martonvásár Város Önkormányzata
Egyenlı eséllyel a tudásért "Szükséges minden tehetséget kimővelni, hogy mindenki, aki embernek született tanuljon meg emberként élni" Comenius
24 979 550
Nagykálló Város Önkormányzata
A Nagykállói Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium Budai Nagy Antal Szakközépiskola Intézményegysége épületének komplex akadálymentesítése Nagykállóban
24 985 800
Pannon Egyetem
A Pannon e-Oktatási Klaszter menedzsmentjének megerısítése, projektgenerálás, valamint a Közép-Dunántúli Régióban, az esélyegyenlıség elvén alapuló összefogással, K+F+I információtechnológián alapuló interaktív infrastruktúra bevezetése, mőködtetése.
24 991 648
Jász-Nagykun-Szolnok-Megyei Önkormányzat
Törökszentmiklósi "Angolkert Otthon" Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idısek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye akadálymentesítése
24 992 800
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
A Dél-Nyírségi SZOGOK épületének rekonstrukciója I. ütem
24 993 666
Gávavencsellı Nagyközség Önkormányzata
Gávavencsellıi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése
24 995 337
Herend Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése, szegregációmentes, együttnevelési környezet kialakítása a Herendi Általános Iskola és Mővészetoktatási Intézmény keretében
24 997 634
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás fejlesztése a Bárdos Lajos ÁMKK és AMI-ban
24 998 100
Szent István Egyetem
A kompetencia alapú oktatás bevezetése és az IKT alapú oktatás fejlesztése a Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskolájában
24 998 240
Nógrádsáp Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Nógrádsáp községben
24 998 620
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város aktív turisztikai fejlesztése a Mártélyi Üdülıterületen és a kapcsolódó kerékpárút mentén
24 998 626
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pétervására város, Erdıkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes községek Társult Képviselıtestülete
Kompetencia alapú oktatás és egyenlı hozzáférés megteremtése a pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolában
24 999 150
Balatonfőzfı Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás módszertanának és eszközeinek széles körő elterjesztése, az egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztése, a pedagógusok módszertani kultúrájának korszerősítése a balatonfőzfıi Irinyi Iskolában
25 000 000
Szekszárd és Medina Közoktatási Intézményfenntartó Társulás
"A minıségi oktatás útján" - a Dienes Valéria Általános Iskolában
25 000 000
Nyúl Község Önkormányzata
Korszerő kompetencia alapú oktatás megvalósítása Nyúlon
25 000 000
Nagykálló Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás a Nagykállói Általános Iskolában
25 000 000
Zalaszentgrót Város Önkormányzata
Pedagógiai megújulás Zalaszentgróton Kompetencia alapú oktatás megszervezése a tuzséri Lónyai Menyhért Általános Iskolában
25 000 000
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
KDOP-1.2.1 Regionális jelentıségő klaszterek közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben
Tiszasüly Községi Önkormányzat
egyenlı
Megítélt támogatás (Ft) 24 958 400
24 963 706
egyenlı egyenlı egyenlı egyenlı egyenlı Tuzsér Nagyközség Önkormányzata
25 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kutas Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a Révkomáromi János Általános Iskolában
Megítélt támogatás (Ft)
25 000 000
"Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés" megteremtése a DDOP3.1.2/2F projektben érintett Szigetvár Város Önkormányzata Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola intézményben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz)
Szigetvár Város Önkormányzata
25 000 000
Pilismarót Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás elterjesztése a pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskolában
25 000 000
Mosonszentmiklós község Önkormányzata
KOMPETENS KOMPETENCIA
25 000 000
Kerekegyháza Város Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben
25 000 000
Boldva Község Önkormányzata
Esélyt a holnapért, tudással!
25 000 000
Prügy Községi Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás bevezetése az Általános Iskolában
25 000 000
Kemecse Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása az Arany János Általános Iskola Mővészetoktatási Intézményben
25 000 000
Püspökladány Város Önkormányzata
Püspökladányi Általános Iskola és Elıkészítı Szakiskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petıfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola tagintézményének komplex akadálymentesítése
25 000 000
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
Jász-Nagykun Szolnok Megyei Ipari, Mezıgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola és Kollégium, Jászapáti, Vasút út 4.sz. alatti épülete akadálymentesítése
25 000 000
Püspökladány Város Önkormányzata
Püspökladány Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
25 000 000
Püspökladány Város Önkormányzata
Püspökladány Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
25 000 000
Püspökladány Város Önkormányzata
Püspökladányi Általános Iskola és Elıkészítı Szakiskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petıfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola tagintézményének komplex akadálymentesítése
25 000 000
Jásztelek Község Önkormányzata
Jászteleki Egészségház Orvosi Rendelı komplex akadálymentesítése
25 000 000
Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása
Központi és Petıfi Sándor Kistérségi Általános Iskola és Kollégium Dózsa Gy. u. 17-23 sz. alatti épületegyüttesének komplex akadálymentesítése
25 000 000
Tiszavárkony Község Önkormányzata
Tiszavárkony Orvosi Rendelı komplex akadálymentesítése
25 000 000
Gödöllı Város Önkormányzata
Gödöllıi Tormay Károly Egészségközpont komplex akadálymentesítése
25 000 000
Pest Megye Önkormányzata Hajdúhadház Városi Önkormányzat
Egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása a Pest Megyei Megyeháza épületében A hajdúhadházi Központi Orvosi Rendelı fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítése
25 000 000 25 000 000
A Bagi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény komplex akadálymentesítése Bag Nagyközség Önkormányzata
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
Budapest Fıváros Önkormányzata Jászberény Város Önkormányzata
25 000 000
Szigetszentmiklós Bíró Lajos Általános iskola akadálymenteítése Bethlen Gábor Közlekedésgépészeti és Közgazdasági Szakközépiskola akadálymentesítése A jászberényi Gróf Apponyi Albert Általános Iskola komplex akadálymentesítése.
25 000 000
25 000 000 25 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése ÉAOP-4.1.5 Akadálymentesítés (Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése KMOP-4.5.3 Önkormányzatok illetıleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Budapest Fıváros Önkormányzata
Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon általános iskolai intézményegységének akadálymentesítése
25 000 000
Aszód Város Önkormányzata
Aszód polgármesteri hivatalának átalakítása akadálymentes használhatóság céljából
25 000 000
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
Általános iskola komplex akadálymentesítése Nyírmadán
25 000 000
Fót Város Önkormányzata
Teljeskörő akadálymentesítést célzó beruházás a fóti Garay János Általános Iskolában
25 000 000
Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata
Nyírbélteki Polgármesteri Hivatal komplex akadálymentesítése
25 000 000
Községi önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Tiszakanyár Általános Iskola komplex akadálymentesítése
25 000 000
Szigethalom Város Önkormányzat
A szigethalmi Gróf Széchenyi István Általános Iskola akadálymentesítése
25 000 000
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata
A Kiskunlacháza- Áporka Általános Iskolai és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Társulás Kiskunlacháza épületeinek teljes körő akadálymentesítése.
25 000 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola akadálymentesítése
25 000 000
Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat
Budapest XIII. kerület Tutaj utca 7-11. sz. Pannónia Általános Iskola akadálymentesítése.
25 000 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az óbudai Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény komplex akadálymentesítése az értelmi fogyatékos tanulók életminıségének javítása érdekében Egyesített Szociális Intézmény Kaán Károly úti épületének akadálymentesítése
Budapest Fıváros XV. Kerület Önkormányzata
XV. kerületi Száraznád Nevelés-Oktatási Központ teljes körő akadálymentesítése
25 000 000
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Akadálymentesen a pesterzsébeti Stromfeld Aurél Általános Iskolában
25 000 000
Pest Megye Önkormányzata
Az egészségügyi szakellátás egyenlı esélyő hozzáférésének biztosítása a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban
25 000 000
Pomáz Város Önkormányzata
Pomáz, Mátyás Király Általános Iskola komplex akadálymentesítése
25 000 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola akadálymentesítése
25 000 000
Pest Megye Önkormányzata
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása az İszirózsa Idısek Otthonában.
25 000 000
Budapest Fıváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata
Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény komplex akadálymentesítése
25 000 000
Bács-Kiskun Megyei Bíróság
A Kiskırösi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
25 049 998
Kisvárda Idısek Szociális Otthona felújítása, korszerősítése
25 085 543
Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium akadálymentesítése
25 090 248
Buszmegállók építése és járda felújítása Mád községben.
25 123 122
Városi Könyvtár Dombóvár
Akadálymentes könyvtárak a Dombóvári kistérségben
25 141 877
Nyíradony Város Önkormányzata
Kerékpárút építése Nyíradony-Tamásipuszta belterületén
25 148 189
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése Kisvárda Város Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Mád Községi Önkormányzat TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Megítélt támogatás (Ft)
25 000 000 25 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-3.2.3 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Józsefvárosi Gyermekek Üdültetéséért Közhasznú Társaság
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Bácsszılıs Község Önkormányzata
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Fót Város Önkormányzata
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Projekt megnevezés Józsefvárosi Gyermekek Üdültetéséért Közhasznú Társaság Erdei Iskola infrastrukturális fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 25 167 228
25 226 312
Magyarbánhegyes Község Önkormányzata
Zökkenımentesen Bácsszılısön Fót, Vásártér 24 tantermes iskola és környezetének csapadékvíz elvezetése Magyarbánhegyes vízbázis védelmét szolgáló megalapozó diagnosztikai vizsgálat
Andornaktálya Települési Önkormányzat
Ravatalozó építése Andornaktályán
25 250 616
Szakáld Községi Önkormányzat
Szakáld településen közösségi közlekedést szolgáló infrastruktúra fejlesztése - Táncsics utcában járda kiépítése
25 277 152
Noszvaj Község Önkormányzata
Noszvaji ravatalozó felújítása
25 300 000
Püspökladány Város Önkormányzata
25 300 000
25 245 000 25 247 040
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Baracs Község Önkormányzata Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Püspökladány Újtelepi városrész szennyvízcsatorna hálózat kiépítése A Baracsi Általános Mővelıdési Központ innovatív, kompetencia alapú oktatása MgSzH megyei intézmény_1 komplex fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítése.
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése
Sándorfalva Város Önkormányzata Piliscsév Község Önkormányzata Halimba Község Önkormányzata
Összehangolt infrastruktúra-fejlesztés Sándorfalva és Dóc települési könyvtáraiban Piliscsévi kerékpárút építése Halimba község csapadékvíz elvezetés
25 368 872 25 377 982 25 408 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Habeas Corpus Eurocentrum Egyesület
Általános és szakmai célú, informális és nem formális képzési programok lebonyolítása Hencidán, a környezı települések hátrános helyzető családjainak bevonásával
25 434 200
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Városi Kulturális Központ és Könyvtár
A szerencsi és a kistérségi mozgókönyvtári hálózat szerepének erısítése a minıségi szolgáltatás elérése és az élethosszig tartó tanulás érdekében
25 438 240
KMOP-3.1.1/A Aktív turizmus (vízi turizmus és természetjárás) infrastruktúrájának és kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A BME gödi ingatlanjának turisztikai fejlesztése
25 441 836
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Vásárosdombó Község Önkormányzata
Hátrányos helyzető tanulók integrációjának támogatása a kompetencia alapú oktatási programok bevezetésével Vásárosdombón
25 484 800
Helyi egészégház kialakítása Pápateszér Községben
25 499 618
Ebes Községi Önkormányzat
Az Ebesen mőkıdı szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások minıségének javítása, korszerő infrastrukturális feltételrendszer kialakításával.
25 564 855
Csongrád Megyei Bíróság
A Szentesi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
25 570 490
Pécsi Tudományegyetem
Természettudományi Klaszter
25 580 144
Onga Nagyközség Önkormányzata
Tanulómegtartó erı növelése a pedagógiai megújulás segítségével
25 604 160
Lébény Nagyközség Önkormányzata
Lébény-Mosonszentmiklós községek közötti kerékpárút építése
25 604 546
Okány Község ÖnkormányzatPolgármesteri Hivatala
Községi könyvtár kialakítása meglévı épületben
25 622 468
Szentendre Város Önkormányzat Pécel Város Önkormányzata
"Életet az éveknek": Esélyegyenlıségi program Szentendrén a Gondozási Központ által ellátott hajléktalanok, idısek, csecsemık számára Szentendrei Gondozási Központ korszerősítése P + R parkoló építése Pécelen az Állomás utcában
25 650 000 25 688 542
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Pápateszré Község Önkormányzata
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II DDOP-1.1.3 Regionális jelentıségő klaszterek és vállalkozások közötti együttmőködések erısítése, közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése KMOP-2.3.1/C Parkolók és csomópontok fejlesztése
25 340 650 25 351 358
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budapest Fıváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Energiahatékonysági mintaprojekt Újbudán
25 694 162
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Vázsnok Község Önkormányzata
Csapadékvíz elvezetı hálózat fejlesztése Vázsnokon
25 710 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Becske Község Önkormányzata
Vidéki életminıség javítását célzó infrastrukturális beruházás Becskén
25 752 418
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Esztergom Város Önkormányzata
Múzeumpedagógiai foglalkoztató kialakítása az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban
25 799 400
Parád Nagyközség Önkormányzata
"A legjobb út a járható út - járható utakon a XXI. században" Parádon a régió egyik leglátogatottabb idegenforgalmai településén, a palócok központjában közösségi közlekedést szolgáló infrastrukturális fejlesztés
25 837 800
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Községi Önkormányzat Szendrılád
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Budakalász Nagyközség Önkormányzat
Szendrılád Petıfi Sándor utca építése Budakalász, Berdó és Taván településrész szennyvízelvezetés és tisztítás csatornázása
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Barany Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
Akadálymentesítés a Baranya Megyei MGSZH Megyeri út 24 szám alatti melléképületben
25 970 371
Egészségház létesítéséhez kapcsolódó eszközbeszerzések Halmajugrán
25 988 683
Kerékpárút Zalaváron
26 002 653
XXI. századi Idısek Otthona létrehozása Kengyel Községben
26 018 800
A Sátán mőködı felnıtt-, és gyermekorvosi ellátás minıségének javítása, korszerő és minıségi feltételrendszerek kialakítása által.
26 046 064
Bóly Város Önkormányzata
Családok Átmeneti Otthonának fejlesztése Bólyban
26 079 048
Szolnoki Fıiskola
Innovatív Turizmus Klaszter létrehozása
26 120 000
Tállya Község Önkormányzata
Tállya község belterületi utcáinak felújítása
26 142 171
######################################### Bısárkány Nagyközség Önkormányzata
"Adjunk esélyt a vidéki idıseknek!" - a Bısárkányi Gondozási Központ épületének bıvítése, átalakítása, felújítása, valamint a szolgálat számára közösségi busz beszerzése
26 154 540
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Onga Nagyközség Önkormányzata
Onga-Ócsanálos árvízvédelmi fejlesztése
26 166 400
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budapest XII kerület Hegyvidéki Önkormányzat
A Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Havatalának nyílászáróinak cseréje, valamint főtéskorszerősítése hıszivattyú beépítésével
26 170 650
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Gyömrı Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Új vízbázis létesítése az ivóvízminıség-javítása érdekében
26 180 000
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Szatymaz község Önkormányzata
Közösségi civil ház ifjusági klub helyiséggel, teakonyhával, külsı-belsı felújítással való fejlesztése Szatymazon
26 189 079
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Halmajugra Község Önkormányzata NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén Zalavár Községi Önkormányzat Képviselı-testülete TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sáta Községi Önkormányzat TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉAOP-1.1.2 Klasztermenedzsment szervezetek létrehozása, megerısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
25 861 176 25 908 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Kövegy Község Önkormányzata Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat
Kövegy, Petıfi utca I-II. szakasz és a Széchenyi utca kiépítése Kétegyháza szennyvízfejlesztése
26 191 231 26 222 500
Zala Megyei Bíróság
A Zala Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
26 238 872
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Püspökladány Város Önkormányzata
Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Püspökladányban
26 253 848
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gérce Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Bodrogkeresztúr Község Önkormányzata ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Perkupa Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Gérce, Orvosi rendelı kialakítása
26 256 526
A meglévı ravatalozó épület felújítása és bıvítése Bodrogkeresztúron
26 288 243
26 305 880
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sajószentpéter Város Önkormányzata
Perkupa község orvosi rendelıjének felújítása Sajószentpéter Dusnok, Újbányatelep, Fecskeszög városrészeinek szennyvízcsatornázása
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Napkor Község Önkormányzata
A bentlakásos idısek otthonának komplex fejlesztése Napkor községben
26 319 837
Alsópetény Község Önkormányzata
Vidéki életminıség színvonalának javítása Alsópetény településen
26 320 264
Bekölce Község Önkormányzata
Belterületi utak korszerősítése
26 345 795
Községi Önkormányzat Fajsz
Turisztikai közlekedést szolgáló kerékpárút létrehozása, nemzetközi kerékpárút-hálózatokra való rácsatlakozás megvalósíthatósága, kerékpártárolók elkészítése, beszerzése, elhelyezése. Innováció a Csornai Általános és Mővészeti Iskola, Óvodában a kompetencia alapú oktatás tükrében
26 361 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Csorna Város Önkormányzata
######################################### Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás
Ikrény Mikortérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye épületének felújítása és szolgáltatásának bıvítése
26 316 000
26 369 840
26 387 437
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által üzelmeltetett Kontyvirág Erdei Iskola infrastruktúra-fejlesztése
26 442 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagyér Község Önkormányzata
Nagyér Község belterületi úthálózat korszerősítése
26 544 830
Ostoros Község Önkormányzata
Az Ostorosi Alapszolgáltatási Központ bıvítése, felújítása, infokommunikációs akadálymentesítése és korszerősítése a szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások centralizálása és infrastrukturális fejlesztése érdekében
26 547 948
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
SPORTSZAKEMBERKÉPZÉS AZ ÉLETMINİSÉG SZOLGÁLATÁBAN. Tananyagfejlesztés a testnevelı-edzı, rekreációszervezésegészségfejlesztés és sportszervezı szakos hallgatóknak.
26 548 837
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csengele Község Önkormányzata
Temetı út felújítása
26 557 200
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Dunaharaszti Város Önkormányzata
Dunaharaszti SZennyvíz Tisztító Telep és Csatornahálózat Bıvítése
26 585 167
Nyírtura Község Önkormányzata
Nyírtura Önkormányzatának tulajdonában lévı háziorvosi-, és fogorvosi rendelı rekonstrukciója az alapellátás minıségének javítása érdekében
26 665 369
Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet
Az Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet akadálymentesítése
26 722 000
Füzérkomlós Közság Önkormányzata
Hátrányos helyzető családok felemlekedési esélyeinek javítása a Hegyközben szociális szolgáltatások fejlesztésével
26 722 726
Bátmonostor Községi Önkormányzat
Szennyvízkezelés Bátmonostoron DAOP-2007-5.2.1/C
26 730 000
Bódvaszilas Község Önkormányzata
Bódvaszilason a Petıfi, Dózsa Gy., Zrínyi utak felújítása
26 768 956
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Társadalom - politika - média. Komplex digitális tananyag- és taneszközfejlesztés a társadalomtudományi képzés számára 26 417 536
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Balástya Község Önkormányzata
Balástyai ifjúsági ház közösségi tér komplex felújítása
26 777 331
Kesznyéten Község Önkormányzata
Egyenlı esélyeket az oktatásban Kesznyétenyen
26 787 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kemenesaljai Mővelıdési Központ és Könyvtár
"Kreatív tudásközpont " - a XXI. század mővelıdési háza az egész életen át tartó tanulásért
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Lajosmizse Város Önkormányzata
Lajosmizse város belterületi közúthálózatának komplex fejlesztése győjtıutak korszerősítésével I. ütem
26 810 083
Békés Megyei Bíróság
A Szeghalmi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
26 828 538
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
A Mészáros Lırinc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium tanügyi épületének energiaracionalizálása.
26 837 271
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Somogy Megyei Bíróság
Somogy Megyei Bíróság és a Kaposvári Városi Bíróság Bajcsy-Zsilinszky utca 3. szám alatti épületének komplex akadálymentesítése
26 861 120
26 800 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Kecskeméti Fıiskola
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Élıhelyrekonstrukciós tevékenységek a Kiskunsági Nemzeti Park mőködési területén
26 921 600
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Darvas Község Önkormányzat
Meglévı orvosi rendelı felújítása és a szolgáltatások minıségének javítása Darvason
26 950 000
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzataí
A soroksári szociális gondozó közösségi pszichiátriai és interneten elérhetı szolgáltatásainak infrastrukturális fejlesztése
26 963 433
Hollóháza Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
Házasságkötı terem kialakítása
26 972 837
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
A Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
26 982 932
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Szindbád Kulturális és Szolgáltató Közhasznú Társaság-Krúdy Gyula Városi Könyvtár
Várpalota könyvtári és információs feladatainak tudásgazdálkodásra és élethosszig tartó tanulásra összpontosító, holisztikus szemlélető átalakítása a Krúdy Gyula Városi Könyvtár koordinálásában
26 983 828
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Pusztaszer Község Önkormányzata
Kossuth utca és Felszabadulás utca központi szakaszának korszerősítése
26 986 144
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szentgotthárd Város Önkormányzata
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése a szentgotthárdi háziorvosi rendelıben
26 995 903
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szervezeti reorganizáció Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalánál és Intézményeinél (Savaria-organ)
27 000 000
REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás
Szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jászberényi és Dél-Hevesi kistérségében
27 035 780
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kertészeti modelltechnológiák kidolgozása a Konvergencia Régióban KEMOTEKI
Mohács Város Önkormányzata Községi Önkormányzat Sajópálfala
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Decs Nagyközség Önkormányzata
26 880 000
Mohács Város Kórháza komplex akadálymentesítésének megvalósítása Sajópálfala Község Dózsa György, Ady Endre, Rákóczi Ferenc utcák burkolatépítése és felújítása TISZAALPÁRON ÁTVEZETİ TURISZTIKAI KERÉKPÁRNYOMVONAL KIJELÖLÉSE ÉS KERÉKPÁRÚT ÉPÍTÉSE Dél-Tolna Aqua Projekt, két centrumú víztermelı és tisztító berendezésre épülı kistérségi rendszer.
27 050 160 27 078 724
27 118 000 27 132 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Magyarcsanád Község Önkormányzata
Belterületi új út építése Magyarcsanád községben: Budai Nagy Antal utca I. és II. ütem
27 180 332 27 183 000
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
Versenyképes oktatást Megyaszón Kompetenciaalapú oktatással a mezıszentgyörgyi gyermekek esélyegyenlıségéért A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolci Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
VOP-1.1.2 Képzési, humán erıforrás menedzsment programok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az intézményrendszer képzési tevékenységének finanszírozása
27 200 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Hosszúhetény Község Önkormányzata
A belterületi vízfolyás káros hatásainak mérséklése
27 200 000
Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat
Iszkaszentgyörgy Köves utca útburkolat szélesítése, járda és áteresz építése, a Rákóczi utca - Köves utca csomópontjában kijelölt gyalogátkelıhelyek létesítése, buszöböl és áteresz építése, valamint a közvilágítás kiépítése, korszerősítése.
27 220 652
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Megyaszó Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Mezıszentgyörgy Község Önkormányzata
27 183 956 27 199 541
27 320 000
######################################### Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása
Komplex megközelítéső digitális tananyagfejlesztés a közgazdaságtudományi képzési terület turizmus alap- és mesterszakjaihoz A zalakarosi kistérségi Családsegítı Központ és Gyermekjóléti Szolgálat infrastrukturális fejlesztése"
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Balástya Község Önkormányzata
Balástya hrsz:0353 zöldmezı major bekötı út felújítása
27 350 100
Kötegyán Község Önkormányzata
Irány Csókás! Esély a mezıgazdasági vállalkozóknak. Kampány a környezeti tudatosság növeléséért, a fenntartható fejlıdés érdekében
27 357 480
27 370 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
Pécsi Tudományegyetem
Zöld Kör - a Föld Barátai Magyarország tagja
27 332 293
27 360 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Túrkeve Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pilisszántó Község Önkormányzata
Túrkeve Város új szennyvíztisztító telepének projektje Nagyrészt gravitációs rendszerő szennyvízcsatorna-hálózat és mesterséges eleveniszapos biológiai szennyvíztisztító telep kiépítése Pilisszántón
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Bánréve Község Önkormányzata Jánoshalma Város Önkormányzata
Bánréve, Hét, Serényfalva szennyvízelvezetése és tisztítása Bajai utcai kerékpárút építése
27 444 800 27 479 674
Mikrotérségi Általános Mővelıdési Központ Beled
27 485 166
Balástya Község Önkormányzata
XXI. századi felnıttképzés és képzésfejlesztés Beleden "Tovább az úton" A pedagógiai megújulás folytatása Balástya község közoktatási intézményeiben
27 485 890
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gönc Város Önkörmányzata
Gönc Város szennyvízelvezetési és tisztítási projektje
27 489 000
KMOP-3.1.1/A Aktív turizmus (vízi turizmus és természetjárás) infrastruktúrájának és kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése
Tápiógyörgye Község Önkormányzata
Kalandok a pusztában
27 531 715
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
DDOP-2.1.1/C Helyi jelentıségő egészségturisztikai fejlesztések ösztönzése
Szuloki Termálfürdı és Kemping létesítményeinek technológiai és infrastukturális fejlesztése, vízforgatásos fürdıtechnológia kialakítása, technológiai mőtárgyak megépítése, a nagymedence korszerősítése. Szulok Község Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vitnyéd Község Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Szank Község Önkormányzata KDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése Balatonfüredi Kistérségi Többcélú Társulás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
27 397 767
Szentgotthárd Város Önkormányzata
27 552 044
Orvosi rendelı felújítása Vitnyéd településen
27 575 893
Esélyegyenlıségi programok megvalósítása Szank közoktatásában
27 611 634
Mobil rendezvényhelyszín létrehozása a Balatonfüredi kistérségben Szentgotthárd városrészein szennyvízcsatorna hálózat- és végátemelı építése
27 617 580 27 625 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
Lakitelek árvízvédelmi töltés kiépítése A kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés bevezetése Nagykovácsi innovatív intézményeiben
27 658 623
Rózsaszentmárton Község Önkormányzata
Településközpont fejlesztése Rózsaszentmártonban
27 660 145
27 665 100
27 629 760
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Nagyréde Község Önkormányzata
Nagyréde Önkormányzatának Kastély Óvoda és Szent Imre Általános Iskola, Könyvtár és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény kompetencia alapú oktatás implementációla
Mátyásdomb Község Önkormányzata
Esélyt a kisebbeknek is Mátyásdombon!
27 672 242
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Gyöngyös Város Önkormányzata
Összehangolt könyvtári infrastruktúra fejlesztés Heves megyében Gyöngyösi konzorcium
27 683 187
Bük Város Önkormányzata
Répcementi kistérség felnıttképzési lehetıségeinek továbbfejlesztése
27 688 716
Tolna Megyei Bíróság
Dombóvári Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
27 709 386
Tard Község Önkormányzata
Rózsa Ferenc utca útburkolatának felújítása Tard községben
27 722 761
Ináncs Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése az Ináncs község önkormányzata általa fenntartott közoktatási intézményekben
27 729 144
Kaposvári Egyetem
A kompetencia alapú oktatás-nevelés, valamint újszerő tanulásszervezési módok bevezetése a Kaposvári Egyetem Gyakorló Óvodájában és Gyakorló Általános Iskolájában
27 750 000
Békés Megyei Bíróság
A Szarvasi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
27 753 444
Budapesti Corvinus Egyetem
BCE - ELOSZK, E-learning rendszer kialakítása a Budapesti Corvinus Egyetemen
27 768 655
Fejér Megyei Bíróság
A Sárbogárdi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
27 772 640
Újszalonta Község Önkormányzata Baj Község Önkormányzata
Újszalonta település közútfejlesztési programja Baj Tóvárosi út felújítása
27 789 561 27 802 493
Komádi Város Önkormányzata
A Szent István úton kerékpárút építése Komádiban
27 878 381
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TÁMOP-4.1.2-08/2/C/K Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Mérk Nagyközség Önkormányzata DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Demecser Város Önkormányzat
Az esélyegyenlıség érvényesülése a közoktatásban Mérk - Vállaj települések közös fenntartású intézményeiben Pécs MJV Életminıség-fejlesztı Szolgáltatások Intézménye komplex akadáylmentesítése Demecser-Borzsova településrészen a Jókai és Móricz belterületi kiszolgáló utcák pormentesítése
Atkár Község Önkormányzata
Atkári belterületi közutak - Jókai; Dobó; Kossuth, Kertalja és Móricz Zsigmond út felújítása, korszerősítése
27 904 718
Zala Megyei Rendır-fıkapitányság
Lenti Rendırırs akadálymentesítési terve
27 940 263
27 883 500 27 893 282 27 899 480
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
Lakitelek Nagyközség közlekedési infrastruktúrájának javítása a Jókai és Muraközy utcák kiépítésével
27 950 860
Hidasnémeti Község Önkormányzata
Hidasnémeti közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése
27 953 068
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Gárdony Város Önkormányzata, a Gárdonyi Óvodai Közoktatási Intézményi Társulás gesztor önkormányzata
Kompetencia programcsomag bevezetése Gárdony, Vereb, Zichyújfalu óvodáiban
27 978 420
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Sajóecseg Községi Önkormányzat
Sajóecseg Község árvízvédelmi fejlesztése
27 978 600
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Köröstarcsa Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Köröstarcsa szociális alapszolgáltatásainak és gyermekjóléti alapellátásának kiterjesztése, hatékonyságának növelése az Alapszolgáltatási Központ infrastrukturális fejlesztése által
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre Eötvös Loránd Tudományegyetem DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Iregszemcse Község Önkormányzata
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kocsord Község Önkormányzata Kaposszerdahely Község Önkormányzata Isaszeg Város Önkormányzat
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Balatonfüred Város Önkormányzata TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II Békés Megyei Bíróság ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Környezettudományi alapok tankönyvsorozat Iregszemcse Község Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése Kocsord Község területén a közösségi közlekedés javítását szolgáló buszöblök kiszélesítése, felújítása, valamint fedett várakozóhelyek kialakítása Kaposszerdahely község szennyvízelvezetése Isaszeg Szennyvíztelep fejlesztése "Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Gondozási Központjának korszerősítése"
27 999 594
28 000 000 28 007 900
28 021 697 28 050 000 28 050 000 28 068 870
Balatonfüredi Szakorvosi Rendelıintézet főtési rendszerének korszerősítése és információs rendszerének kialakítása.
28 086 431
Az Orosházi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 121 701
Izsófalva Község Önkormányzata
Egészségügyi alapellátás korszerősítése Izsófalván
28 158 685
Tolna Megyei Bíróság
Bonyhádi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 171 513
Somogy Megyei Bíróság
Marcali Városi Bíróság komplex akadálymentesítése
28 179 560
Baranya Megyei Bíróság
Mohácsi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 184 582
28 191 463
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Nagykátai Székhelyő Közös Fenntartású Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat Társulása
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Megyei Gyermekvédelmi Központ
"Harmónia a családban - harmónia a szolgáltatásban" Pályázat esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatására Erdıkertesen Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ 5 lakásotthonának korszerősítése, belsı átalakítása
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás
REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jászberényi és DélHevesi kistérsége szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének fejlesztése
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Megítélt támogatás (Ft)
Erdıkertes Község Önkormányzata
Ricse Nagyközség Önkormányzata Mátraszele Község Önkormányzata Öreglak és Pamuk Községek Általános Iskolai Intézményfenntartói Társulása
A kompetencia alapú oktatás bevezetése a ricsei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben az integráció jegyében.
Mátraszele község helyi közlekedési infrastruktúra javítása az élhetı településért
28 192 324 28 193 556
28 202 660
28 217 400 28 225 005
Kompetencia alapú oktatás, Öreglak
28 257 600
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagymaros Város Önkormányzata
Mővészeti iskola eszközbeszerzése Nagymaroson
28 294 813
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Demecser Város - Berkesz Község- Székely Község Társulási Közoktatási Esélyegyenlıségi Intézkedési Tervének végrehajtása
28 333 700
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nyáregyháza Község Önkormányzata
A nyáregyházi közoktatási intézmények részére a nevelés, oktatás tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése.
28 350 000
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
A közoktatási esélyegyenlıségi intézkedési terv megvalósítása érdekében Mentorközpont és Térségi Mentorhálózat kialakítása Abádszalókon
28 366 000
A lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény lakásotthonainak korszerősítése
28 372 960
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Demecser Város Önkormányzata
Abádszalók Város Önkormányzata Móricz Zsigmond Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó, Egységes Pedagógiai Szolgálat, Gyermekotthon
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Corvinus Egyetem
Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés az élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminısítı mesterképzésekhez kapcsolódóan
28 376 720
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Romhány község Önkormányzata
Romhány teljes körő szennyvíz tisztításának megoldása
28 390 000
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
Felnıttképzési projektek kidolgozása és megvalósítása erdélyi kistelepülési, közösségi és szociális szolgáltatások végzéséhez
28 432 000
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése a Hortobágyi Nemzeti Parkban
28 440 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
JÁNOSHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Esély az egészségre Jánoshidán
28 446 600
######################################### Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
Szentgotthárdi Városi Gondozási Központ alapszolgáltatásainak javítása
28 454 914
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kunágota Községi Önkormányzat
Kunágotai háziorvosi rendelı bıvítése, átalakítása, korszerősítése és akadálymentesítése
28 459 918
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Örménykút Község Önkormányzata
Örménykút Község - hálózatos belterületi útépítések és útfelújítás
28 493 078
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Somogy Megyei Rendır-fıkapitányság
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése a Nagyatádi Rendırkapitányságon
28 495 225
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Móra Ferenc Mővelıdési Központ Ifjúsági és Közösségi Ház
KUN-KAPOCS A KÖZMŐVELİDÉSBEN
28 502 068
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
A táncmővészet és a tudomány szolgálatában. A Magyar Táncmővészeti Fıiskola könyvtári szolgáltatásainak fejlesztése. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 544 657
Goldmark Károly Mővelıdési Központ és Szabadtéri Színház
"Keszthelyi TudásTér" kialakítása a Goldmark Károly Mővelıdési Központban, a fogyatékkal élı és megváltozott munkaképességő emberek, illetve a kisgyermekes anyukák és nagycsaládosok továbbképzése és munkaerı-piaci reintegrációja érdekében.
28 558 282
Helvécia Község Önkormányzata
Helvécia
28 571 519
Faluház és Karikó János Könyvtár
Információ helyben és az Integrált rendszerben - azaz a Biatorbágyi és a Herceghalomi könyvtárak bekapcsolása az országos adatbázisokba
28 580 806
Mátranovák Község Önkormányzata
Vidéki életminıség színvonalának javítása Mátranovák településen.
28 607 552
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyırszemere Község Önkormányzata
Egészségház felújítása Gyırszemerén
28 607 838
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Ronyvazugi, Bodrog jobb parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése A Kiskunfélegyházi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 625 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Magyar Táncmővészeti Fıiskola
Észak-magyaroszági Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Bács-Kiskun Megyei Bíróság
Megítélt támogatás (Ft)
28 502 810
28 633 050
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Körmend Város Önkormányzata
Körmend Város szennyvízcsatornázottságának fejlesztése Alsóberkifalu, Felsıberkifalu és Horvátnádalja településrészek bevonásával
28 645 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Mágocs Nagyközség Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás bevezetése és egyenlı hozzáférés biztosítása a Mágocs és Környéke ÁMK és Könyvtár inzétményeiben
28 675 000
Heves Megyei Bíróság
A Heves Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 678 616
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiszaroff Község Önkormányzata
Orvosi rendelı felújítása Tiszaroffon
28 682 381
Községi Önkormányzat Fábiánháza
Háziorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése Fábiánházán
28 686 456
Csaholc Községi Önkormányzat
Esélyt Csaholcnak a kompetencia fejlesztésére!
28 703 000
Nyáregyháza község Önkormányzata
A nyáregyházai közoktatási intézmények részére a nevelés, oktatás tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése.
28 729 993
A pusztazámori óvoda udvarának korszerősítése, berendezésének és eszközeinek bıvítése, új munkahelyek létrehozása
28 769 985
Siklósi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
28 790 277
A szociális alapellátást biztosító épületek akadálymentesítése, felújítása, kommunikációjának korszerősítése TAKTAHARKÁNYBAN (házi gondozás, szociális étkeztetés, idısek nappali ellátása, családgondozás, gyermekjólét)
28 790 812
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pusztazámor Községi Önkormányzat TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése Baranya Megyei Bíróság
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata
A Szegedi Tudományegyetem oktatási potenciáljának növelése: oktatók felkészítése idegen nyelvi kurzusok fejlesztésére, oktatására, valamint oktatásügyi vezetésfejlesztési továbbképzésekre Szegedi Tudományegyetem
28 800 000
Palotabozsok Község Önkormányzata
Palotabozsok belterületi vízrendezése
28 801 800
Fáj Község Önkormányzata
Útfelújítások Fáj községben
28 805 310
Alap Község Önkormányzata
Felkészítés a kompetencia alapú nevelés-oktatásra Alapon
28 809 040
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Csongrád Megyei Bíróság
Munkácsy Mihály Emlékház (Békéscsaba, Gyulai út 5.) iskolabarát fejlesztése A Hódmezıvásárhelyi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Magyarcsanád Község Önkormányzata
Belterületi új út építése Magyarcsanád községben: József Attila utca I. és II. ütem
28 885 369
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
TISZAJENİ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Orvosi rendelı épületének felújítása, korszerősítése, funkcionális bıvítése, orvosi eszközökkel történı felszerelése a házi-, gyermek- és fogorvosi alapellátás helyben történı, jó szinvonalú, összehangolt szolgáltatásainak biztosítása érdekében.
28 893 902
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Gesztely Községi Önkormányzat
Gesztely, Sajószentpéter és Alsódobsza települések szilárdhulladéklerakóinak térségi szintő rekultivációja
28 900 000
Tiszafüredi Református Egyházközség
Az infrastrukturális feltételrendszerben megújuló Bán Zsigmond Református Általános Iskola és Óvoda pedagógiai, módszertani fejlesztése európai uniós támogatással.
28 933 176
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
28 849 534 28 851 549
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
TÁMOP-2.5.1-07/1 Érdekképviseleti szervek kapacitásának fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Honvédszakszervezet
A Honvédszakszervezet, a Hivatásos Tőzoltók Független Szakszervezete valamint a Független Rendır Szakszervezet konzorciumi pályázata a szervezetek kapacitásának fejlesztésére, az érdekvédelmi munka hatékonyabbá tételére
28 941 772
Esztár Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Esztáron és Kismarján
28 979 720
Bucsa Község Önkormányzata
Bucsa település szennyvíz programja
28 985 000
Gyömöre Község Önkormányzata
Az oktatás tartalmi megújítása Gyömörén és Kajárpécen
28 996 600
Fót közoktatási intézményeinek fejlesztése
29 027 578
Orvosi rendelı rekonstrukciója, akadálymentesítése és eszközökkel történı felszerelése Jármi községben
29 050 829
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Fót Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Jármi község Önkormányzata
Baranya Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Isten minden kis tücske Akadálymentesítés a A Baranya Megyei MGSZH Megyeri út 24 szám alatti fıépületében
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pannon Egyetem
Tananyagfejlesztés és a tartalomszolgáltatás modernizációja a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán
Káloz Község Önkormányzata
Mecseknádasd Önkormányzata
29 076 600 29 078 567
29 088 000 29 109 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás
Jelzıberendezések telepítése Kaposváron a 67. számú fıközlekedési úthoz csatlakozóan. Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás Tiszalöki Idısek Gondozó Központja fejlesztése
Miskolc Környéki Rekultivációs Önkormányzati Társulás
Miskolc Környéki Rekultivációs Önkormányzati Társulás területén található felhagyott, bezárt 10 db települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjának elıkészítése
Miskolc Környéki Rekultivációs Önkormányzati Társulás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezıgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Miskolc Környéki Rekultivációs Önkormányzati Társulás területén található felhagyott, bezárt 11 db települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációjának elıkészítése MgSzH megyei intézmény_2 komplex fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítése.
29 155 000
Zagyvarékas Községi Önkormányzat
Esélyegyenlıségi program megvalósítása Zagyvarékas Községben
29 194 000
Dunaújvárosi Fıiskola
Korszerő OECD tagállamban használt anyagtudományi szimuláció és anyagtudományi folyamatszimuláció tudásterület tananyagtartalom adaptációja a Dunaújvárosi Fıiskolán és a Pannon Egyetemen
29 216 724
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Dunaújvárosi Fıiskola
Korszerő OECD tagállamban használt hálózati kommunikáció tudásterület tananyagtartalom adaptációja a Dunaújvárosi Fıiskolán és az Eszterházi Károly Fıiskolán
29 216 724
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
MTA Mezıgazdasági Kutatóintézete
A felsıoktatási szektorban jelenlévı MTA Mezıgazdasági Kutatóintézete új tudományos eredményeinek népszerősítése
29 232 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Családok átmeneti otthona bentlakásos intézmény korszerősítése a DélNyírségben II. ütem
Megítélt támogatás (Ft)
29 109 920
29 139 645 29 140 000
29 155 000
29 171 761
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Homokmégy Község Önkormányzata
Iskola utca és Vörösmarty utca belterületi utak burkolatfelújítása Homokmégy
29 256 300
Vas Megyei Bíróság
A Sárvári Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 310 308
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pusztahencse Község Önkormányzata
Pusztahencse szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
29 325 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csesztreg Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Mikrotérségi házi orvosi rendelı felújítása Csesztregen
29 356 966
ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Tornyospálca Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Szuhogy Község Önkormányzata TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II Csongrád Megyei Bíróság
Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda Tornyospálca Czóbel Minka tagintézménye Anarcs akadálymentesítése
29 363 692
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Cserhátsurány Községi Önkormányzat
Cserhátsurány, lakóutcák - Kossuth Lajos u., Zrínyi Miklós u., Ady Endre u., Hunyadi u. és Tessedik Sámuel u. - burkolat-felújítása
29 412 000
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II
Zala Megyei Földhivatal
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyőhozzáférés megteremtése a Nagykanizsai Körzeti Földhivatalnál
29 460 000
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete Perkáta Nagyközség Önkormányzata
Az épületek hıveszteségének csökkentése a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetében A Bocskai-Deák-Virág utcák felújtása Perkátán
29 485 451 29 504 563
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Jászapáti Város Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása KDOP-5.2.2/B-2f Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szuhogy, Petıfi út és kapcsolódó híd építése A Szegedi Városi Bíróság Perenkívüli és Végrehajtó Irodája épületének komplex akadálymentesítése
29 405 440 29 408 677
Vas Megyei Bíróság
Energiatakarékos hivatallal a hatékony közszolgáltatásért Jászapátin A Vas Megyei és Szombathely Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 513 798
Csongrád Megyei Földhivatal
A Szentesi Körzeti Földhivatal épületének akadálymentesítése
29 514 776
Bács-Kiskun Megyei Bíróság
29 519 694
Alsószuha Község Önkormányzata
A Bajai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése Ravatalozó épület bıvítése és korszerősítése, környezetének rendezése Alsószuhán.
29 531 192
Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ
Széleskörő szakmai és intézményi együttmőködésen alapuló felnıttképzési szolgáltató centrum kialakítása - a HUMÁN-TÁR-HÁZ intézményesülése
29 544 502
Röjtökmuzsaj Község Önkormányzata
Egészségház építése Röjtökmuzsaj Községben
29 550 623
Pest Megyei Bíróság
A Gödöllıi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 558 771
Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata
Gyenesdiási innováció a közoktatásban
29 562 368
Nyírmihálydi Község Önkormányzata
29 564 191
Tornyospálca Község Önkormányzata
Új tégla-új kréta Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda Tornyospálca akadálymentesítése
29 577 366
Elek Város Önkormányzata
Elek Város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése
29 604 356
Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft
A monori Vigado Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. felnıttképzési kapacitásának bıvítése
29 622 210
Csurgó Város Önkormányzata
Csurgó térség szennyvízelvezetés és tisztítás II. ütem
29 622 500
Hernádvécse Község Önkormányzata Aba Nagyközség Önkormányzata
Készségfejlesztés és kompetenciaalapú oktatás elısegítése Hernádvécsén Aba település győjtı útjainak fejlesztése.
29 633 496 29 638 700
Nagykálló Város Önkormányzata
Nagykálló Birke-tanyára vezetı kerékpárút építése Bölcsıde létesítése Nyergesújfalun
29 646 000
Nyergesújfalu Város Önkormányzata Monok Község Önkormányzata
29 512 000
29 650 642 A Kossuth Lajos utcai járda felújítása Monokon
29 671 580
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Hajós Város Önkormányzata
Általános iskola akadálymentesítése Hajóson
29 673 200
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szatymaz Község Önkormányzata
Szatymazi háziorvosi rendelık épületének felújítása, fertızı váró kialakítása
29 678 994
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
A Gondozási Központ felújítása, korszerősítése és komplex akadálymentesítése Szamossályiban a szociális alapszolgáltatások színvonalának javítása és infrastrukturájának fejlesztése érdekében
29 687 610
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Szamossályi Községi Önkormányzat
Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Gyır-Moson-Sopron Megyei Bíróság Vésztı Városi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Záhony Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Tószeg Község Önkormányzata ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Megyaszó Község Önkormányzata ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda TIOP-4.1.2-08/1 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások Társadalmi Szolgáltató Kht. KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Projekt megnevezés
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése az Észak-magyararországi Regionális Közigazgatási Hivatalban A Gyır-Moson-Sopron Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
Megítélt támogatás (Ft)
29 699 342 29 699 879
Vésztı, buszmegállók közlekedésbiztonsági korszerősítése Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
29 700 000
A záhonyi óvoda komplex akadálymentesítése
29 710 512
Komplex akadálymentesítés megvalósítása a tószegi iskolában
29 715 426
Mikrotérségi fogorvosi alapellátási szolgálat infrastrukturális fejlesztése Megyaszón "Az ESZA Kht. által kezelt TIOP projektekhez kapcsolódó kommunikációs tevékenységek"
29 700 000
29 717 290 29 718 000
Tamási Város Önkormányzata
Tamási Város szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése
29 778 942
Fıvárosi Bíróság
A Fıvárosi Bíróság Cégbírósága épületének komplex akadálymentesítése
29 789 174
Nıtincs Község Önkormányzata
Községháza felújítása Nıtincs Községben
29 794 275
Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
A Tunyogmatolcsi Holt-Szamos rehabilitációja
29 800 000
Vas Megyei Bíróság
A Körmendi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 800 365
Észak-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal
Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Borsod-AbaújZemplén-Megyei Kirendeltség épületének komplex akadálymentesítése
29 802 628
Vas Megyei Bíróság
A Vas Megyei Bíróság Petıfi utcai épületének komplex akadálymentesítése
29 802 840
Somogy Megyei Bíróság
Siófok Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 816 600
Leányfalu Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megteremtése a leányfalusi Móricz Zsigmond Általános Iskolában és Napköziotthonos Óvodában
29 821 360
Nagykamarás Község Önkormányzata Záhony Város Önkormányzata Mezıcsokonya és Újvárfalva Községek Intézményfenntartó Társulás
Kerékpárút hálózat fejlesztése Dél-Békésben, Nagykamarás községben Egyenlı esélyő hozzáférés az önkormányzati ügyfélszolgálathoz Záhonyban
29 836 679 29 848 500
Kéz a kézben Mezıcsokonya és Újvárfalva esélyegyenlıségéért
29 866 926
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Lengyeltóti Városi Mővelıdési Ház és Könyvtár
Tanulással a kistérségünkért
29 875 600
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Szakoly Község Önkkormányzata
Munkanélküliség csökkentéséért akreditált képzések Szakolyban
29 900 100
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és képzési szerepének infrastrukturális erısítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés megteremtése KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés megteremtése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága Göcseji Múzeum
A Göcseji Múzeum múzeumpedagógiai foglakoztató és oktató termének kialakítása, berendezése
29 921 265
Bács-Kiskun Megyei Bíróság
A Kecskeméti Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 945 698
Veszprém Megyei Földhivatal
29 953 410
Fıvárosi Bíróság
Komplex akadálymentesítés a Veszprém Megyei Földhivatalban A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 954 781
Csongrád Megyei Bíróság
A Makói Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 957 041
Fejér Megyei Bíróság
A Dunaújvárosi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése.
29 960 000
OMMF Közép-Dunántúli Munkavédelmi Felügyelısége teljeskörő akadálymentesítése
29 964 000
Pándy Kálmán Otthon akadálymentesítése.
29 966 280
AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ
Felnıttképzési szolgáltatások bevezetése a szombathelyi AGORÁBAN
29 970 476
Sirok Község Önkormányzata
Belterületi utak felújítása
29 970 552
oktatási-
Megítélt támogatás (Ft)
esélyő esélyő
esélyő esélyő
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő Országos Munkavédelmi és Munkaügyi FıfelügyelıségKözéphozzáférés megteremtése dunántúli Munkavédelmi Felügyelısége DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Mohács Város Önkormányzata TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Állami Egészségügyi KözpontBalatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet
DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Somogy Megyei Önkormányzat ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Egercsehi Község Önkormányzata TÁMOP-1.4.1-07/1 Alternatív munkaerı-piaci programok támogatása Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II KDOP-5.3.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-2.5.1-07/1 Érdekképviseleti szervek kapacitásának fejlesztése ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése II DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés az Állami Egészségügyi Központ Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet "C" épületében. Somogy Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon és Diákotthon általános iskolai részének akadálymentesítése
29 974 000
29 975 086
Egercsehi Általános Iskola komplex akadálymentesítése MÁSODIK ESÉLY - alternatív munkaerı-piaci program hátrányos helyzető emberek részére
29 979 816
Kadarkút Város Önkormányzata
Kadarkút város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztiítása
29 983 750
Pest Megyei Bíróság
A Dabasi Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 989 976
Csongrád Megyei Bíróság
A Csongrád Megyei Bíróság Cégbírósága és Szegedi Munkaügyi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 990 645
Veszprém Megyei Önkormányzat
29 981 636
29 992 950
Tiszalök Város Önkormányzata
Szıci Idısek Otthona komplex akadálymentesítése Agrárium civil szervezeteinek együttmőködése, a Nyugat-Dunántúli Régióban Egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása az önkormányzati ügyfélszolgálat területén Tiszalökön
Zala Megyei Bíróság
A Nagykanizsai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 996 420
Bács-Kiskun Megyei Bíróság
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság épületének komplex akadálymentesítése
29 998 367
Tamási Város Önkormányzata
Tamási Város Önkormányzata közszolgáltatásainak akadálymentesítése
29 999 700
MŐVÉSZETEK HÁZA GÖDÖLLİ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT
A gödöllıi Petıfi Sándor Mővelıdési Központ felnıttképzési centrummá fejlesztése
29 999 724
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Intézet központi telephelyén lévı székház (Gyır, Jósika u. 16.) komplex akadálymentesítése a közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése érdekében
29 999 980
Nagykónyi Polgármesteri Hivatal Akadálymentesítése
29 999 999
Országos Gazda Szövetség
TIOP-3.3.1-08/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nyugathozzáférés megteremtése II dunántúli Regionális Intézete DDOP-3.1.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Nagykónyi Község Önkormányzata
29 994 475 29 995 181
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KÖZOP-6.2.1 Monitoring Bizottság mőködtetése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Projekt megnevezés A KözOP Monitoring Bizottság és albizottságai mőködési költségeinek 2007-2008. évi támogatása
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Nagykálló Város Önkormányzata
Gyerekház Nagykállóban
30 000 000
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Fókusz programja megyei múzeumi könyvtári hálózat kialakítására
30 000 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Kecskeméti Fıiskola
"Olvasás, érték, korszerőség" - informális és nem formális készségek fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében a Kecskeméti Fıiskolán és Kecskemét egyes közoktatási intézményeiben
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Túristvándi Község Önkormányzata
"Életet az Életen át tartó tanulásnak Túristvándiban"
30 000 000
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
A Kecskeméti Kistérség Közösségi Színtereinek Felnıttképzési Kompetencia Fejlesztı Központja Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Aba Nagyközség Önkormányzata
Az abai Kultúr Közösségi Ház "Egész életen át tanulunk" programja a hátrányos helyzető lakosság felzárkóztatásáért
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
A Mővelıdés Háza és Könyvtára
"+ 1 esély Zemplénben" - A Mővelıdés Háza és Könyvtára felnıttképzési kapacitásának fejlesztése a Sárospataki Kistérség lakói életminıségének javítására
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
VOKE Csomóponti Mővelıdési Központ
VOKE Csomóponti Mővelıdési ház "Képzéssel a munkáért" LLL programjának megvalósítása
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Pécsi Kulturális Központ
"Lépéselınyben" - Az Európa Kulturális Fıvárosa, Pécs 2010 projekt kulturális léptékváltásához szükséges szakemberek képzése
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Móra Ferenc Mővelıdési Központ Ifjúsági és Közösségi Ház
A Kiskunfélegyházi Kistérség (Kompetens) Karrier Központja II.
30 000 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága
30 000 000
A Bihari Múzeum többfunkciós oktatóterének kialakítása 30 000 000
Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága
Hajdúsági Múzeum, mint az egykori Hajdúkerület Székház múltidézı, de jövıbe mutató többfunkciós oktatóterének kialakítása különbözı korosztály számára
30 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Ferencvárosi Mővelıdési Központ és Intézményei
"Felnıttképzési akkreditáció megszerzése, a már létezı kapacitások kihasználása érdekében"
30 000 000
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Állami Szívkórház Balatonfüred
"B" épület folyosó padlóburkolatainak cseréje, közösségi vizesblokkok felújítása, épületenként 5 mozgássérült blokk kialakítása.
30 000 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Állami Szívkórház Balatonfüred
Mentıbejáró út, fedett mentıbeálló, valamint a beállótól az aktív osztályig tartó útszakaszon automata ajtók létesítése akadálymentesítés és a betegmozgatás kockázati tényezıinek csökkentése érdekében.
30 000 000
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése
Állami Szívkórház Balatonfüred
Rondella és az épületeket összekötı folyosók padlóburkolatának cseréje, teherlift átépítése személyliftté, prosectura áthelyezése.
30 000 000
Állami Szívkórház Balatonfüred
"A" épület folyosó padlóburkolatainak cseréje, közösségi vizesblokkok felújítása, épületenként 5 mozgássérült blokk kialakítása.
30 000 000
Hagyományok Háza
Hagyományok Háza - a Budai Vigadó akadálymentesítése
30 000 000
Szendrı Város Önkormányzata
Szendrı Város Polgármesteri Hivatalának akadálymentesítése Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon akadálymentesítése Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola akadálymentesítése
30 000 000
TIOP-3.3.1-07/1 A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés megteremtése KMOP-4.4.2 Állami fenntartású közintézmények akadálymentesítése ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) ÉAOP-4.1.5-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)
Budapest Fıváros Önkormányzata Budapest Fıváros Önkormányzata Jászapáti Város Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
30 000 000 30 000 000
Sajólád Község Önkormányzata
Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz Jászapátin Sajóládi Fráter György Általános és Alapfokú Mővészeti Iskola komplex akadálymentesítése
30 000 000
Bıcs Község Önkormányzata
A Bıcsi Általános Iskola épületének komplex akadálymentesítése
30 000 000
Községi Önkormányzat Tiszakanyár
Hunyadi Mátyás Általános Iskola akadálymentesítése
30 000 000
ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kazincbarcika Város Önkormányzata
Az Ádám Jenı Általános Iskola épületének /komplex/, teljeskörő, külsı és belsı akadálymentesítése, Kazincbarcikán.
30 000 000
ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kazincbarcika Város Önkormányzata ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Kazincbarcika Város Önkormányzata
A Kazincbarcikai Összevont Óvodák MESEVÁR Tagóvoda épületének teljeskörő akadálymentesítése A kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium épületének teljeskörő akadálymentesítése
ÉMOP-4.2.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) DAOP-4.3.1-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-4.5.3-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)
Budapest Fıváros Önkormányzata
A Kazincbarcikai Összevont Óvodák NAPSUGÁR Tagóvoda épületének teljeskörő akadálymentesítése Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon (Pilis) iskolaépületének akadálymentesítése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Jelky András Ruhaipari és Mővészeti Szakközépiskola akadálymentesítése
30 000 000
Kalocsa Város Önkormányzata
Tompa Mihály utcai iskola komplex akadálymentesítése
30 000 000
Budapest Fıváros Önkormányzata
Kölcsey Ferenc Gimnázium akadálymentesítése
30 000 000
Kazincbarcika Város Önkormányzata
30 000 000
30 000 000 30 000 000
30 000 000 30 000 000
KDOP-5.3.2-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) Pápa Város Önkormányzata
A Weöres Sándor Általános Iskola akadálymentesítése
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Ráckeve Város Önkomrányzata Baj Község Önkormányzata
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Zalaegerszeg Megyei jogú Város Önkormányzata
Rekettye-Bogárzó csatorna mederburkolása II. ütem Esélyegyenlıségi törekvések megvalósítása Ráckeve város közoktatásában Baj, Tóvárosi utca felújítása Belvárosi kerékpárút folytatása, a Petıfi-Hunyadi u. közötti szakasz megépítésével.
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Semmelweis Egyetem
CSALÁDORVOSTAN ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA - KORSZERŐ MODULÁRIS ÉS ON-LINE TARTALOM- ÉS TANANYAGFEJLESZTÉS
30 114 960
Mohora Község Önkormányzata
A közösségi élet infrastrukturális fejlesztése Mohorán
30 126 947
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága
"Otthonunk a Tiszazug" program keretében a Tiszazugi Földrajzi Múzeum "Dr. Varga Lajos Oktatóterem infrastrukturális és virtuális fejlesztése."
30 227 125
GAGYBÁTOR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Gagybátor községben Fı tér és Rákóczi Ferenc utca új út építése
30 255 842
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kecel Város Önkormányzat
30 000 000 30 035 000 30 052 060 30 110 629 30 111 250
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-2.2.1 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatásaik fejlesztése ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Községi Önkormányzat Nyíri
Járdaépítés Nyíri községben
30 265 603
Bogács Községi Önkormányzat Halmaj Község Önkormányzata
A bogácsi Jurta Üdülıközpont minıségi fejlesztése és akadálymentesítése Kerékpárút építése Halmaj településen
30 292 000 30 339 633
Sarud Község Önkormányzata
Sarud, a kis Tisza-tavi falucska szépségének és otthonosságának megırzése a vidékfejlesztés érdekében
30 370 075
Vép Nagyközség Önkormányzata
A kompetencia alapú nevelés és oktatás elterjesztése Vépen
30 386 360
Bácsalmás Város Önkormányzat
Szociális védıháló erısítése Bácsalmáson
30 424 611
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Buj község Önkormányzata
A II. Rákóczi Ferenc Általános Mővészeti Iskola, Óvoda, Könyvtár a kompetencia alapú oktatás mélyebb ismeretére, tanári jártasság fokozódása, két feladatellátási helyen. Cél a fejlesztés lehetıségének keresése különösen informatika és angol órákon.
30 433 100
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Magyargéc Község Önkormányzata
Legyen jobb a gyerekeknek Magyargécen
30 433 550
Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség
A munkavállalói kiszolgáltatottságtól a kollektív szerzıdésig - avagy ágazati reprezentatív szakszervezet megalakításának támogatása a Magyarország 1000 halmozottan hátrányos helyzető kistelepülésén dolgozó falu- és tanyagondnok számára
30 435 597
Zalabér Község Önkormányzata
Biztonságban Zalabérben
30 437 916
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
Kerékpárút kiépítése a Bagosi utca mentén Hosszúpályiban
30 455 356
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
TÁMOP-2.5.1-07/1 Érdekképviseleti szervek kapacitásának fejlesztése TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Megítélt támogatás (Ft)
Épületkorszerősítés és eszközfejlesztés Miske Óvodában KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Felsıörs Község Önkormányzata Öregcsertı Község Önkormányzata
Buszmegállók létesitése Öregcsertın
30 486 447 30 540 000
Gyulaháza Község Önkormányzata
Tartalmi fejlesztéssel a jövı nemzedékéért Gyulaházán
30 559 946
Lepsény Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú nevelés, oktatás a lepsényi ÁMK-ban
30 571 155
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Besnyı Község Önkormányzata
Besnyı belterületi útjainak felújítása a község vonzóerejének és népességmegtartó erejének növelése érdekében
30 572 500
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szolnok, Tiszaliget körtöltés megerısítése
30 600 000
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szolnok Tiszaligeti körtöltés megerısítése
30 600 000
TIOP-4.1.2-08/1 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága
OKMTI 2008. évi kommunikációs tevékenységeinek támogatása
30 645 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Tiszakécske Város Önkormányzata
Tiszakécske - 4625-ös közút melletti - 1,016 km hosszú külterületi és belterületi közlekedésbiztonsági kerékpárút építése
30 657 600
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Szegvár Nagyközség Önkormányzata
Szegvár Nagyközség Beltéri csapadék- és belvíz elvezetése
30 661 000
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Szentgotthárd Város Önkormányzata
30 665 592
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Jászberény Város Önkormányzata
Szentgotthárd városközponti Liget fejlesztése Minıségi környezet kialakítása a korszerő közösségi közlekedésért Jászberényben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pétfürdı Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megvalósítása Pétfürdı nagyközség innovatív oktatási intézményeiben
30 750 520
ÉAOP-1.1.2 Klasztermenedzsment szervezetek létrehozása, megerısítése
Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete
Az Észak-alföldi PRIZMATECH Debreceni Mőszergyártó és Fejlesztı Klaszter menedzsment szervezetének kialakítása és erısítése
30 764 200
30 736 999
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Fábiánsebestyén Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés az Arany János Általános Mővelıdési Központ Fábiánsebestyéni Általános Iskolában és Fábiánsebestyéni Napköziotthonos Óvodában
30 769 730
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Esztergom Város Önkormányzata
Eligazodás a világban - Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom
30 801 200
Tiszaszılıs Község Önkormányzata
Orvosi rendelı bıvítése és felújítása Tiszaszılısön
30 811 366
Erk Község Önkormányzata
Erk község úthálózatának fejlesztése
30 814 269
Tarcal Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Tarcalon.
30 822 980
Nagycsécs Község Önkormányzata
Útépítés Nagycsécs Községben
30 824 484
TIOP-4.1.2-08/1 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Strukturális Alapok Programiroda
A Strukturális Alapok Programiroda 2008. évi TIOP-hoz kapcsolódó kommunikációs tevékenységének támogatása a TA keretében.
30 844 763
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Tahitótfalu Község Önkormányzata
Duna-menti árvízvédelmi beruházások Tahitótfalu területén
30 868 600
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Dunaszekcsı Község Önkormányzata
Diási árok belterületi szakaszának rendezése
30 885 903
Tiszakarád Községi Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Tiszakarád községben
30 895 800
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Pétervására Város Önkormányzata
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
Idıskorúak Otthona Pétervására korszerősítése
30 919 722
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Rakovszky Sámuel Általános és Mővészeti Iskola
"Legyen a tudásunk és tapasztalatunk mindenkié"
30 967 200
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Konrád Ignác Körzeti Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
Inkluzív iskola
31 000 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı Bátai Általános Mővelıdési Központ Hunyadi János Általános együttmőködésük támogatása Iskola
integrÁLOM4 - Integrációs Közoktatási referencia intézmény létrehozása és mőködtetése a Bátai ÁltalánosMővelıdési Központ Hunyadi János Általános Iskolájában
31 000 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Cecei Iskola
Út a jövıbe
31 000 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
"Segítünk, hogy magad tudd csinálni" - Együtt a hátrányos helyzető gyermekekért Kampány a környezeti tudatosság növeléséért, a fenntartható fejlıdés érdekében A kompetencia alapú oktatás bevezetése Döge község oktatási intézményeiben
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Általános Mővelıdési Központ Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Zöld Kör - a Föld Barátai Magyarország tagja Döge Község Önkormányzata
31 000 000 31 017 500 31 028 569
Szociális alapellátás minıségi fejlesztése Perkátán Perkáta Nagyközség Önkormányzata Nagykırös Város Önkormányzata Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata
Nagykırös belterületi kerékpárút építése Kompetencia alapú oktatás bevezetése Balatonkenese innovatív intézményeiben
Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás
Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény szociális alapszolgáltatásainak és gyermekjóléti alapellátásának minıségi színvonala és infrastrukturális fejlesztése - akadálymentes megközelíthetısége.
31 034 120 31 053 957 31 073 890
31 113 275
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Biatorbágy Város Önkormányzata
Biatorbágy Önkormányzat Kerékpáros hálózatának fejlesztése
31 122 221
31 126 758
Mindszent Város Önkormányzata
Esély a tanulásra A Mindszenti Bankpalota homlokzatának rekonstrukciója, felújítása és revitalizációja
31 127 409
Alsónyék Község Önkormányzata
Alsónyék községet Bátaszék várossal összekötı kerékpárút építése Alsónyék külterületi szakaszán a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtéséért.
31 163 940
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Nógrádmegyer Község Önkormányzata DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
31 200 000
Községi Önkormányzat Felsıberecki
Tát, Kenyérmezei és Únyi-patak visszatöltésezése Komplex rekonstrukcióval az élhetıbb faluért és településeink közlekedésének javításáért
Bácsbokod Nagyközségi Önkormányzat
Bácsbokod, földes utcáinak szilárd burkolattal való kiépítése.
31 261 586
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Vértesacsa Községi Önkormányzat
Közoktatási intézmények szakmai megújulási programja Vértesacsa József Attila utca I.szakasz fejlesztése
31 273 640 31 290 240
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga együttmőködésük támogatása Tamás Általános Iskola
Tanuljunk egymástól! Tanuljunk együtt!
31 301 107
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Észak-magyaroszági Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Ronyvazugi, Bodrog jobb parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése
31 320 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nagykörő Község Önkormányzata
Nagykörő Község egészségházának bıvítése
31 327 515
Mándok Város Önkormányzata
Korszerő oktatást Mándokon Kompetencia-alapú oktatás a Nyugat-magyarországi Egyetem gyakorló intézményeiben
31 343 980
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Megítélt támogatás (Ft)
Nyugat-magyarországi Egyetem
31 245 102
31 369 680
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Vajdácska Község Önkormányzata
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás Területén található Települési Szilárd Hulladék-lerakók rekultivációja Akác és Vásáros utcák útburkolatának rekonstrukciója Vajdácska községben
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Jakabszállás Községi Önkormányzat
Jakabszállás községben - Mezı Imre utca és a községi temetı között kerékpárút építése, 821 m hosszúságban
31 453 635
Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megvalósítása innovatív intézményekben Tiszaalpáron
31 475 480
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás
Verpelét Nagyközség Önkormányzata Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Belterületi utak korszerősítése A közösségi élet hátterének fejlesztése új funkciók bevezetésével Kunszentmiklóson
31 411 708 31 415 760
31 480 980 31 492 858
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Heves Város Önkormányzata
Borsodnádasd Város Önkormányzat közoktatási intézményeinek kompetencia alapú oktatási pályázata. Kompetencia alapú oktatás elterjesztése Heves Város Önkormányzatának oktatási Intézményeiben.
Cserhátsurány Községi Önkormányzat
Cserhátsurány, Bocskai út és Szabadság út burkolat-felújítása
31 500 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Öregcsertı Község Önkormányzata
Belterületi úthálózat fejlesztése Öregcsertın
31 500 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Baks Község Önkormányzata
Mária telep utcáinak szilárd útburkolattal való ellátása II. ütem
31 532 454
Lábod Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás módszertanának bevezetése és eszközeinek elterjesztése a Kótai Lajos Általános Iskolában és a lábodi napköziotthonos óvodában
31 541 495
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Borsodnádasd Város Önkormányzata
31 496 698 31 496 698
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csávoly község Önkormányzata
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Csávoly községben
31 547 391
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Sajóecseg Községi Önkormányzat
Sajóecseg Község árvízvédelmi fejlesztése
31 548 600
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tibolddaróc Község Önkormányzata
Tibolddaróc, Bükkábrány, Kács szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
31 577 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tibolddaróc Község Önkormányzata
31 577 500
Bükkmogyorósd Község Önkormányzata
Tibolddaróc, Bükkábrány, Kács szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása Bükkmogyorósd ravatalozójának korszerősítése, bıvítése, parkoló kialakítása.
31 579 583
Püspökladány Város Önkormányzata
Püspökladányi közösségi közlekedés fejlesztése
31 595 185
Besenyıtelek Község Önkormányzata
Iskola és Óvoda összesített tábla
31 595 602
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Aszaló Község Önkormányzat
Kompetencia alakpú oktatás bevezetése a Göız József Általános Iskola és Napköziotthonos Óvodában
31 628 931
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság Tímár malom úti Győjteményi, Raktári -és Tanulmányi Központ fejlesztése
31 631 265
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Újszalonta Község Önkormányzata
Újszalonta település közútfejlesztési programja
31 654 589
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Encsi Többcélú Kistérségi Társulás
Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése az Encsi kistérség egyes településein.
31 672 528
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Nyírtelek Város Önkormányzat
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Bácsbokodi Nagyközségi Önkormányzat
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Földes Nagyközségi Önkormányzat Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata
Nyírtelek Város autóbusz megállóhelyeinek komplex fejlesztése Bácsbokodi Belvízprogram 2008 Petıfi utcai 1-0-0 számú csatorna burkolás, Aradi téri és Kossuth Lajos utcai belvízcsatornák felújítása Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Földesen Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Nagyrábén
31 676 009
31 680 000 31 684 136 31 694 736
Mártély Község csapadékvíz elvezetésének, valamint belvízkockázatának csökkentése és a meglévı hálózatok hatékonyságának növelése az új kiosztású területeken DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Mártély Község Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Felsınyárád Község Önkormányzata KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
31 706 000
Az orvosi rendelı épületének átalakítása és bıvítése Felsınyárád községben
31 741 344
Budaörs Kistérség Többcélú Társulása
Budaörsi Kistérségi feladatellátás bıvítése az infrastrukturális feltételek megteremtésével
31 749 600
Kiskırös Város Önkormányzata
A Kiskırösi Mővelıdési Központ Felújítása
31 762 845
A badacsonytomaji egészségház fejlesztése, egészségközponttá alakítása. Energiaracionalizálás Bokod Község intézményeiben
31 767 315 31 769 779
A kompetencia alapú oktatás bevezetése Zagyvarékason
31 811 580
Hálózati tanulással az integrációért
31 822 229
"Infrastruktúra-fejlesztés az élhetıbb településért Telkibánya községben"
31 823 469
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Badacsonytomaj Város Önkormányzata KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása Bokod Község Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Zagyvarékas Község Önkormányzata TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Mővészeti Iskola ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Telkibánya Községi Önkormányzat
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-1.4.3-08/2 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok – B komponens Kecskeméti Regionális Képzı Központ TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Közép-Répcementi Intézményfenntartó Társulás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Tószeg Község Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Városi Kulturális Központ és Könyvtár
Megítélt támogatás (Ft)
Veled-Együtt - Komplex szakmai és módszertani minta adaptálása a fogvatartottak bőnismétlésének megelızésére és szocio-ökonómiai szempontú reintegrációjának elısegítésére
31 824 499
Csepreg város közoktatásának megújítása
31 847 720
Új iránnyal a versenyképesebb tudásért Tószegen
31 848 621
A VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM, A VERSENYKÉPES TUDÁS, AZ ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS, AZ INTERNETKULTÚRA, A TEHETSÉGFEJLESZTÉS, A HÁTRÁNYOS HELYZETŐEK FELZÁRKÓZTATÁSÁNAK SZOLGÁLATÁBAN
31 854 370 31 861 134
Nagyhegyes Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Halmaj Községben Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Nagyhegyesen
Községi Önkormányzat Gyöngyösoroszi
Kompetenciafejlesztés Gyöngyösoroszi innovatív intézményeiben
31 871 960
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szendrılád Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Szendrıládon, a modern, méltányos oktatási környezet és az esélyegyenlıség biztosítása érdekében.
31 873 652
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kecel Város Önkormányzata
Kecel Város szennyvízelvezetı hálózatának bıvítése - III. ütem
31 875 000
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Kocs Község Önkormányzata
A kocsi Kis utca útfelújítása, a kapcsolódó infrastrukturális és közterületi elemek komplex korszerősítése
31 880 000
Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola
Nyitott kapcsolatok
31 908 197
Olaszliszkai Mővelıdési ház és a település két útjának a felújítása Kompetencia alapú oktatás bevezetése Tiszabura Község oktatási intézményeiben
31 917 945
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben
egyenlı
Halmaj Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Olaszliszka Község Önkormányzat Községi Önkormányzat Tiszabura Kunszentmiklós Város Önkormányzata
31 869 236
31 927 300
Bocskaikert Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás elterjesztése Kunszentmiklós városában Kompetencia alapú oktatás bevezetése Bocskaikert oktatási-nevelési intézményeiben
31 931 100 31 932 400
Baracska Község Önkormányzata
Kétkeréken Baracskán - a biztonságosabb közlekedésért
31 936 210
Vilmány Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Vilmány Községben
31 938 510
Darnózseli,Dunaremete és Kisbodak Községek Közoktatási Intézményfenntartó társulása
A kompetencia alapú oktatás megvalósítása a Szigetköz Körzeti Általános Iskolában és a Gólyavár Körzeti Óvodában, Darnózseliben.
31 941 400
Vizsoly Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Vizsoly községben
31 942 830
İsi Község Önkormányzata
VARÁZSCERUZA
31 947 660
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata
Módszertani megújulás Dunapatajon
31 953 500
Répcelak Város Önkormányzata
Felkészítés a kompetencia alapú nevelés-oktatásra Répcelakon
31 954 278
Eszterházy Károly Fıiskola
TTKK - TermészetTudományi Képzık Képzése
31 975 094
Tiszabezdéd Község Önkormányzata
31 983 456
Kozármisleny Város Önkormányzata
Tudással építsünk jövıt Tiszabezdéden! Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a kozármislenyi Janikovszky Éva ÁMK-ban
31 985 379
Nyírlugos Város Önkormányzata
Oktatásfejlesztés Nyírlugoson
31 994 458
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kompetenciafejlesztési projekt megvalósítása Kondoroson
31 996 182
egyenlı egyenlı egyenlı egyenlı
TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-1.4.1-07/1 Alternatív munkaerı-piaci programok támogatása TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Bekecs Község Önkormányzata
A Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Bekecs Községben.
31 997 510
Jászárokszállás Város Önkormányzata
"Táguló világ" - Kompetencia alapú oktatás bevezetése Jászárokszálláson
31 997 960
Kékcse Község Önkormányzata
"GYERMEKEINK SIKERÉÉRT ÉS ÉRVÉNYESÜLÉSÉÉRT" - a személyes kompetenciák fejlesztésével
31 999 200
Algyı Nagyközség Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület
Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Algyın Palántából-erdı. Alkalmazható tudás az általános iskolától - a munka világáig.
31 999 269 31 999 550
Újvárosi Általános Mővelıdési Központ Általános Iskolájának Felsıvárosi Tagintézménye
"Tudunk egymásról"-Összefogás az integrációs nevelés érdekében Baján és környékén
31 999 949
Harta Nagyközség Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Hartán
32 000 000
Balatonszentgyörgy Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Balatonszentgyörgyön
32 000 000
Települések Oktatási Társulása Sásd
MAZSOLA - Innovatív óvoda- és iskolafejlesztés Sásdon
32 000 000
Szamosszeg Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Szamosszeg intézményeiben.
32 000 000
Hodász Nagyközségi Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés és Innováció- Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda, Hodász
32 000 000
Nádasd Községi Önkormányzat
Az csorvási Átalános Mővelıdési Központ óvodai és iskolai feladatellátási helyéhez kapcsolódó kompetencia alapú humán fejlesztés DAOP-4.2.1./2F2008-0027 azonosító számú oktatási infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódóan. Kompetencia alapú oktatás a Széchenyi István Általános Mővelıdési Központban
Novajidrány Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás bevezetése és megvalósítása a novajidrányi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában és Napközi Otthonos Óvodában
32 000 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı Tüköry Lajos Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási együttmőködésük támogatása Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat
"Eszterlánc" - egymástól tanulunk
32 000 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı Kossuth Lajos Általános Iskola, Egységes Pedagógiai együttmőködésük támogatása Szakszolgálat és Diákotthon
"Kéz a kézben"
32 000 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Mővészeti Iskola
"Ugyanazt másképpen, egymásért"
32 000 000
Ökörítófülpös Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése az ökörítófülpösi Németh Lili Általános Iskolában és óvodában.
32 000 000
Gelse Község Önkormányzata
Pedagógiai innováció Gelsén
32 000 000
Pacsa Nagyközség Önkormányzata
32 000 000
Berente Község Önkormányzata
Képességfejlesztés Pacsa nevelési-oktatási intézményeiben. Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - a Berentei Általános Mővelıdési Központban
32 000 000
Kadarkút Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatással az egyenlı hozzáférés biztosításáért Kadarkút oktatási intézményeiben
32 000 000
Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata
Az oktatás színvonalának javítása Nyírábrányban
32 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben
Csorvás Város Önkormányzata
egyenlı
32 000 000 32 000 000
egyenlı egyenlı egyenlı
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Sümeg Város Önkormányzata
Egyek Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Sümegen Újabb lépések az egyeki óvodás gyerekek és általános iskolás tanulók kompetencia alapú oktatása és nevelése érdekében az esélyegyenlıség szempontjainak érvényesítésével
32 000 000
32 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Pannonhalma Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Pannonhalmán
32 000 000
Gyırújbarát Község Önkormányzata
Az élethosszig tartó tanulás a gyırújbaráti ÁMK-ban
32 000 000
Tiszacsege Város Önkormányzata
32 000 000
Kengyel Község Önkormányzati Képviselı-testülete
Kompetencia területek fejlesztése a jövı oktatásáért Tiszacsegén A kompetencia alapú oktatás bevezetése Kengyel község közoktatási intézményeiben
32 000 000
Perkáta Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Perkátán
32 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Az informatikus-.könyvtáros képzés humán információtudományi tantárgycsoportjának és a germanisztikai stúdiumok újgenerációs szakirodalmának a Gondolat Kiadóval közös program keretében digitális tananyagegyüttessé történı fejlesztése
32 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Nyugat-magyarországi Egyetem
Az agrár és mőszaki szaktanárképzés tananyagfejlesztése
32 000 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Tunyogmatolcs Község Önkormányzata Csongrád Város Önkormányzata
Tunyogmatolcsi orvosi rendelı felújítása Tisza-Körös-zugi gyalogtúra útvonal kialakítása
32 030 324 32 069 491
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KDOP-4.2.2-08 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Zsadány Község Önkormányzata Baracska Község Önkormányzata
Zsadány Község Rákóczi utca útépítési kivitelezése Kétkerékkel a vasúthoz Baracskán
32 147 299 32 166 656
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Tokod Nagyközség Önkormányzata
A tokodi Polgármesteri hivatal és környezetének rendbetétele
32 173 752
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Heréd Község Önkormányzata
Infrastrukturális fejlesztések Heréd Községben a vidéki életminıség színvonalának javítása, szépségének és otthonosságának megırzése érdekében
32 192 607
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Szervezetfejlesztés Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Képviselı-testületének Polgármesteri Hivatalában
32 220 325
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Szent Benedek Idısek Háza
Szent Benedek Idısek Háza Korszerősítése
32 228 762
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Nagyszénás Község Önkormányzata
Nagyszénási Gondozási Központ Idısek Klubja felújítása
32 253 562
Kiszombor, egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, orvosi rendelık korszerősítése, felújítása
32 267 204
Infrastruktúra fejlesztés Tornanádaska romák lakta településrészén
32 281 904
Egyenlı esélyekkel a Vasvári Pál Általános Iskolában és Óvodában
32 334 060
NYÁRLİRINC KÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNA-HÁLÓZATÁNAK ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPÉNEK KIÉPÍTÉSE
32 363 750
######################################### Keszthely Város Önkormányzata KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések Monorierdı Község Önkormányzata
A pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátó intézményének kialakítása, és az Idısek Gondozóházának felújítása Keszthelyen. Településközpont kialakítása Monorierdın
32 400 000 32 482 224
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tiszaszentimre község önkormányzata
Tiszaszentimre település szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
32 512 500
Kaposfı Község Önkormányzata
Kaposfı Község oktatái hálózatának minıségi fejlesztése, a halmozottan hátrányos helyzető tanulók hozzáférésének javítása érdekében
32 561 912
Bódvaszilas Község Önkormányzata
A bódvaszilasi Mővelıdési Ház felújítása
32 596 149
egyenlı egyenlı egyenlı egyenlı egyenlı
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kiszombor Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Tornanádaska Község Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Nyírvasvári Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
NYÁRLİRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Köröstarcsa Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás területén található Települési Szilárdhulladék-lerakók rekultivációja Köröstarcsa község belterületi csapadékvíz elvezetı rendszer rekonstrukciója, II. ütem
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ágasegyháza Község Önkormányzata
Ágasegyháza 436/6 hrsz-ú belterületi út útépítése
32 653 600
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Újkenéz Község Önkormányzata
Orvosi rendelı létrehozása Újkenézen
32 654 160
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hidasnémeti Község Önkormányzata
Egészségház létrehozása Hidasnémeti településen
32 668 060
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága
"Modern Múzeum Somogyban" - Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága iskolabarát fejlesztése
32 690 256
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mőködési területén települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer kialakítása
32 707 275
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kardos Község Önkormányzata Dunaegyháza Község Önkormányzata
Kardos község belterületi úthálózatának rekonstrukciója Szennyvízelvezetés és Tisztítás Dunaegyházán
32 717 724 32 725 000
TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Csertán Sándor Általános Iskola és Óvoda KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Nagysimonyi Község Önkormányzata DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése Tab Város Önkormányzata
"Karöltve" Integrációs közoktatási referencia intézmény kialakítása hálózati együttmőködés keretében a Csertán Sándor Általános Iskola és Óvodában Sitke agglomeráció szennyvízelvezetés és tisztítás.
32 745 440 32 750 500
Városias és esztétikus környezet kialakítása a tabi kertvárosi övezetben
32 753 224
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés FVM Dunántúli Agrár-szakképzı Központ, Csapó Dániel és felnıttképzés területén Középiskola, Mezıgazdasági Szakképzı Iskola és Kollégium
Határon átnyúló együttmőködés a méhész képzés területén szlovén és hazai képzıintézményekkel
32 755 301
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Pálosvörösmart Község Önkormányzata
Pálosvörösmarti orvosi rendelı felújítása és bıvítése
32 764 913
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Dunakeszi Napsugár Gondozási Központ korszerősítése
32 847 228
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel Polgári Kistérség Többcélú Társulás Kistérségi Szolgáltató rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Központja
A Polgári Kistérségben élı aktív korú inaktív lakosság foglalkoztathatóság és az önálló életvitelre való képesség alapvetı feltételei, valamint a munkaerıpiacon és a társadalmi életben szükséges kulcsképesség kialakításának, fejlesztésének segítése
32 860 887
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Nekézseny Község Önkormányzata BÁTOR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT
Nagykırös belterületi kerékpárút hálózatának bıvítése Szilárd burkolatú belterületi út, a Deák Ferenc utca építése Nekézsenyben. Új ravatalozó építés, és belterületi közútfelújítás a Bátor Községi Önkormányzatnál
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Kemecse Város Önkormányzata
Kemecse városban a szinvonalas közösségi közlekedés biztosításához szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése.
32 924 296
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiborszállás Község Önkormányzata
Tiborszállás orvosi rendelıjének rekonstrukciója
32 955 367
Dunakeszi Város Önkormányzata
Nagykırös Város Önkormányzat
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
32 597 500 32 630 000
32 881 871 32 897 000 32 905 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kondoros Nagyközség Önkormányzata TÁMOP-3.3.3-08/1 Integrációs közoktatási referencia intézmények minıségbiztosítása, szakmai szolgáltató hálózatokkal történı együttmőködésük támogatása Deák Ferenc Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda
Projekt megnevezés Kondorosi háziorvosi rendelı Egészségközponttá alakítása anyag-és energiatakarékos megoldással, új szolgáltatás bevezetésével, munkahelyteremtéssel, széleskörő partneri együttmőködésben.
Hálózatokkal együttmőködı referencia intézmény Söjtörön Szennyvízcsatorna-hálózat és tisztítómő építésének elıkészítése Borsodnádasdon
Megítélt támogatás (Ft)
32 961 939
32 976 400
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Borsodnádasd Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nyárlırinc Község Önkormányzata
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Sárbogárd Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Szentesi Családsegítı Központ Sárkeresztúr Község Önkormányzata
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Szentesi Kistérség által fenntartott Szentesi Családsegítı Központ Családok Átmeneti Otthonának korszerősítése. Sárkeresztúr település győjtı útjainak fejlesztése. Székesfehérvár, Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok energiatakarékos technológiai korszerősítése Székesfehérvár, Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok energiatakarékos technológiai korszerősítése
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Borota Község Önkormányzata
Borota Község belterületi úthálózatának fejlesztése.
33 035 995
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága
33 046 289
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Zirc Városi Önkormányzat
Új foglalkoztató terek kialakítása az Országzászló téren Kerékpárút építése Nagymágocs-Ótompahát és Nagymágocs temetı között Kerékpárút kiépítése Zircen az Alkotmány és Állomás utcák közti szakaszon
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Horvátzsidány Község Önkormányzata
SZENNYVÍZCSATORNA-HÁLÓZAT ÉS MESTERSÉGES ELEVENISZAPOS BIOLÓGIAI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEP KIÉPÍTÉSE NYÁRLİRINCEN Sárbogárd Város Önkormányzata tulajdonában lévı utak felújítása, burkolat megerısítése
32 980 000
32 980 000 32 991 723
32 998 700 33 006 638 33 011 706 33 011 706
33 050 000 33 074 870
Egészségház létrehozása a Horvátzsidányi mikrotérség egészségügyi alapellátása érdekében
33 126 733
TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Nyugat-magyarországi Egyetem
Képzık képzése program a Nyugat-magyarországi Egyetemen
33 167 000
Dencsháza Község Önkormányzata
"Gyermekeink arca" - Dencsháza község esélyegyenlıségi programja
33 179 167
DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése
Baja Város Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunágota Községi Önkormányzat
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Cserkeszılı Község Önkormányzata
A Bajai Halászléfızı Népünnepély infrastrukturális hátterének fejlesztése 33 180 317
Belterületi útépítés Kunágotán Eger város kerékpárút-hálózatának fejlesztése a Kossuth Lajos és Sas utcák közti szakaszon
33 180 936
33 199 666
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Cserkeszılı orvosi rendelı infrastruktúrájának korszerősítése A zafír alapítvány által megvalósított foglalkoztatási célú projektekben alkalmazott mőhely-modell komplex módszertanná fejlesztése és adaptációja A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a haladási feltételek javítása a Baross utcában
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Gondozási Központ korszerősítése, eszközbeszerzése, valamint komplex akadálymentesítése
TÁMOP-1.4.3-08/2 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok – B komponens Zafír Alapítvány
33 197 751
33 219 250 33 256 486
33 285 162
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Gádoros Községi Önkormányzat
Gádoros község infrastruktúrájának javítása szilárd burkolatú utak felújításával
33 286 554
Deszk Község Önkormányzata
21. század könyvtára
33 302 615
Nagyréde Község Önkormányzata
Községi ravatalozó épület átalakítása, bıvítése
33 309 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Vác Város Önkormányzata
Váci óvodák felszerelése korszerő óvodai fektetıkkel és udvari játékokkal
33 400 730
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Multimédiával támogatott moduláris tananyag kidolgozás zenés mozgásfejlesztéssel, mozgásterápiás és zeneterápiás tartalommal
33 414 720
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sükösd Nagyközség Önkormányzata
Sükösd Nagyközség belterületén Ságvári utca útépítése
33 430 365
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola
Határon innen és túl - együttmőködés a korszerő tudás szolgálatában, alkalmazás és továbbadás céljából
33 433 870
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sümeg Város Önkormányzata
Sümeg és térsége (Sümeg II. ütem, Dabronc, Gógánfa, Hetyefı, Ukk, Zalaerdıd, Zalagyömörı) szennyvízhálózat kiépítése és szennyvíztisztító telep kapacitás bıvítése
33 449 200
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Sarud Község Önkormányzata
A jövı gyermekháza, Sarud jövıje
33 452 896
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Községi Önkormányzat Nyírkércs
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Egészségház építése Nyírkércs községben az esélyegyenlıség megteremtése érdekében A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hajósi lakásotthonainak korszerősítése
Megítélt támogatás (Ft)
33 488 771 33 576 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Jászkarajenı Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Kálló Község Önkormányzata DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése Biharugra Közsség Önkormányzata
Iskolafelújítás a jászkarajenıi Gróf Széchenyi István Általános Iskolában
33 576 701
Kálló község településrész versenyképesség javítás
33 586 932
Biharugrai Közösségi Ház felújítása
33 589 764
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Rimóc Község Önkormányzata
Legyen jobb a gyerekeknek Rimócon
33 605 310
Csongrád Város Önkormányzata
Oktatásfejlesztés Csongrádon
33 624 236
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Hajléktalan Segítı Központ
A szentesi Hajléktalan Segítı Központ Átmeneti Szállójának felújítása, akadálymentesítése, korszerősítése, mukaképesség fejlesztését célzó foglalkoztatásra alkalmas mőhelyek kialakításával és motivációs csoport szervezésével.
33 646 496
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Kiskunfélegyháza településközpont biztonságos megközelítésének megteremtése a Kalmár József utca burkolatának szélesítése révén
33 654 002
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Családsegítı Központ - Gyermekjóléti Szolgálat és Gyermekjóléti Központ fejlesztése (II. ütem)
33 655 525
Sajóvámos Község Önkormányzata
ÖNKORMÁNYZATI KONYHA FELÚJÍTÁSA SAJÓVÁMOSON
33 657 541
Szeghalom Város Önkormányzata
Szeghalom esélyegyenlıségi programjának végrehajtása
33 667 000
Vezsprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezeti fejlesztése a hatékonyabb mőködés érdekében
33 678 000
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések Lakitelek Nagyközség Önkormányzata ######################################### Gencsapáti Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Lakitelek árvízvédelmi töltés kiépítése A Gencsapáti Idısek Klubja felújítása
Megítélt támogatás (Ft) 33 700 800 33 702 336
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Komoró Község Önkormányzata
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Baktalórántháza Város Önkormányzata
Komplex szennyvízberuházás - hálózatépítés és tisztítórekonstrúkció - a minıségi életfeltételek megteremtése céljából Komoró és Tuzsér településeken Stratégiai koordinációs tevékenység támogatása a Stratégiai Koordinációs Fıosztályon Baktalórántháza Város Által kínált életminıség javítása, településkép vonzerejének növelése.
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunfehértó Község Önkormányzata
Kunfehértó Hunyadi u.,Táncsics u., és Liget köz utcák útépítése, és a Szegfő utca, Strand utca, Tavasz utca burkolatának felújítása
33 797 726
Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetemen 2009-tıl induló Filozófia MA képzési szakirányt és a kapcsolódó területeket támogató digitális tartalmak fejlesztése a szak képzési hálóterve alapján, különös tekintettel a bolognai követelményekre és az esélyegyenlıségre
33 809 352
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Balatongyörök Község Önkormányzata
A balatongyöröki és vonyarcvashegyi háziorvosi rendelık felújítása
33 826 995
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Jászkarajenı Község Önkormányzata
Iskolafelújítás a jászkarajenıi Gróf Széchenyi István Általános Iskolában
33 837 331
Újszilvás Község Önkormányzata
Újszilvás község elsı kerékpárútjának megépítése / a 176 hrsz-ú Alkotmány úton a 0+000-1+250 km szelvények között /
33 900 000
Ásotthalom Község Önkormányzata
Ásotthalmi tanyavilág élni akar Kissoron
33 915 000
Ásotthalom Község Önkormányzata
Ásotthalmi tanyavilág élni akar Gátsoron
33 915 000
Csengele Község Önkormányzata
Csengele szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
33 924 916
Igal Nagyközségi Önkormányzat
Az igali esélyegyenlıségi terv magvalósító programja
33 941 812
Vésztı Város Önkormányzat
Egyenlı esély mindenkinek
33 942 000
Balotaszállás község Önkormányzata
Belterületi utak felújítása és építése Balotaszállás községben
33 963 929
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ
Molekuláris biológia és mindennapjaink-az MTA Szegedi Biológiai Központ tudományos eredményeinek megismertetése és népszerősítése a Délalföldi Régióban
33 993 625
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szentendre Város Önkormányzata
Szentendre árvízvédelmi védmő megerısítése és átalakítása a történelmi óváros védelmének érdekében
34 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
A megújuló gyógyszerészi kompetenciák graduális oktatását szolgáló tananyagok fejlesztése
34 011 968
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki Fıiskola
Proaktív Informatikai Modulfejlesztés (PRIM2): Intelligens beágyazott rendszerek modul
34 044 418
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Túrkeve Város Önkormányzata
Túrkeve Város új szennyvíztisztító telepének projektje
34 068 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Prügy és Taktakenéz Községi Önkormányzatok együttmőködése
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Balatonboglár Város Önkormányzata Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Csabdi Község Önkormányzata
Szennyvízcsatorna-hálózatok és tisztítómő építésének elıkészítése Prügy és Takatakenéz településeken Innovatív pedagógiai módszertan bevezetése a Boglári Álatlános Iskolában és Óvodában Hernád Völgye települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése A Szabadság út fejlesztése Csabdiban
33 702 500 33 720 000 33 768 800
34 085 000 34 093 000 34 102 000 34 161 363
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Községi Önkormányzat Tiszakanyár
Az esélyegyenlıség érvényeülése és megerısítése Tiszakanyáron
34 181 408
Kállósemjén Nagyközség Önkormányzat
Az esélyegyenlıség érdekében kállósemjén településén
34 186 553
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Kardoskút Község Önkormányzata
Kardoskút, Petıfi Sándor utcai útburkolat megerısítése
34 196 809
Zók község Önkormányzata
A Zóki Zöld-ház
34 229 450
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Karcsa Község Önkormányzata
Szociális alapszolgáltatási központ kialakítása Karcsán
34 259 873
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Fertıszentmiklós Város Önkormányzata
Változó Világ Tükrében - Fertıszentmiklósi Mikrotérségi Iskola és Óvoda, ill. tagintézményének közös tartalomfejlesztési programja
34 294 049
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Pannon Egyetem
Pannon Egyetem Georgikon Kar "D" épület és Pethe Ferenc Kollégium energetikai hatékonyságának fokozása
34 327 140
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Selyem út - III. ütem
34 335 470
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Orosháza Városi Önkormányzat Szántó Kovács János Területi Múzeum
34 405 823
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gávavencsellı Nagyközség Önkormányzata
A tudás esély, a család egység, a múzeum kapocs Gávavencsellı község szennyvízcsatornázása (II. ütem) és szennyvíztisztítótelep létesítése
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Gádoros Nagyközségi Önkormányzat
34 432 111
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
Gádorosi Idısek Otthonának fejlesztése Partnerség a határ menti térségek foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tiszaföldvár Város Önkormányzata
Szennyvízcsatorna-hálózat építése Tiszaföldvár Homok városrészén
34 475 998
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Hernádnémeti Községi Önkormányzat
Cseperedı Gyerekház Hernádnémetiben
34 496 214
Községi Önkormányzat Méhtelek
A méhteleki egészségügyi alapellátás fejlesztése, a családorvosi központi rendelı felújítása
34 508 077
Szuhakálló Község Önkormányzata
Belterületi útfejlesztés Szuhakállón
34 512 766
Aszfaltburkolat és vízszikkasztó árok építése a Szabadság utca, Majsai utca és Csillag utcában"
34 520 472
"A Béke szigete"- félutasház felújítása a Béke Gyermekotthonban
34 529 130
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
34 425 000
34 465 050
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Orgovány Község Önkormányzat Budapest Fıváros Önkormányzatának Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskemét, Talfája köz szilárdburkolat építése
34 586 546
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Szakmár Község Önkormányzata Császártöltés Község Önkormányzata
Belterületi útfelújitás Szakmáron. Buszmegálló létesitése Császártöltésen
34 598 500 34 600 000
Tataháza Község Önkormányzata
Tataháza község Hunyadi és Fürst utcáinak szilárd burkolatú kiépítése A göncruszkai Polgármesteri Hivatal épületének közösségi célú infrastruktúrális fejlesztése, bıvítése
34 621 783
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Göncruszka Község Önkormányzata
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Körösújfalu Községi Önkormányzat
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Körösújfalu, Felszabadulás u. 44. alatti volt általános iskola épületének átépítésével kialakítandó "Idısek klubja" Új szervezési - mőködési kultúra kialakítása Tatabánya városának Polgármesteri Hivatalában
34 623 298
34 627 598 34 675 177
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Medgyesegyháza Nagyközségi Önkormányzat
Petıfi és Moravszki utcák útfelújítása és útburkolataik megerısítése
34 694 277
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Kecskeméti Fıiskola
A Kecskeméti Fıiskola Kertészeti Karának főtésrekonstrukciója
34 701 315
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Balajt Községi Önkormányzat
Balajt község Kossuth és Petıfi utak szilárdburkolatú úttá való fejlesztése
34 711 685
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata
"Jobb utak - jobb élet"
34 714 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Tiszafüred Város Önkormányzata mint a Konzorcium gesztora
Tisza Tó környéki települések konzorciumának területén lévı 31 lerakó rekultivációja
34 764 522
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Regöly Község Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Belterületi útfelújítás Elek Városában a Petıfi, a Béke, az Arany, a Bajcsy Zsilinszky, a Zrínyi és a Zalka utcákban Regöly község belterületi vízrendezése, közcélú vízilétesítmények kivitelezése Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése
Nógrádsáp Község Önkormányzata
Ravatalozó építése Nógrádsápon
34 990 783
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Békés Város Önkormányzata
Kotró-rakodógép beszerzése a belvízkár megszüntetése végett/A
34 994 000
A deteki háziorvosi rendelı felújítása, akadálymentesítése, bıvítése, fejlesztése.
35 000 000
Az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter menedzsment szervezetének kialakítása és fejlesztése
35 000 000
Mezıszilas Széchenyi István belterületi győjtıút fejlesztése A Szabadság út fejlesztése Csabdiban
35 025 425 35 039 218
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Detek Község Önkormányzata ÉMOP-1.2.1 Regionális jelentıségő klaszterek közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése Miskolci Egyetem KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Mezıszilas Község Önkormányzata Csabdi Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
34 812 720 34 892 721 34 956 000
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sándorfalva Város Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Isztimér Község Önkormányzata
Egészségház bıvítés, fizioterápiás szolgáltatások kialakítása
35 054 988
Isztimér öröksége - gyermekeink jövıje
35 071 935
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Répásy Mihály Szociális Szolgáltató Központ
A Répásy Mihály Szociális Szolgáltató Központ Idısek Lakóotthonának bıvítése, átalakítása, felújítása
35 095 792
Dunaújvárosi Fıiskola
Korszerő OECD tagállamban használt precíziós agrárgazdálkodás tudásterület tananyagtartalom adaptációja a Dunaújvárosi Fıiskolán és a Kaposvári Egyetemen
35 102 063
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Baktalórántháza Város Önkormányzata Szentmártonkáta Község Önkormányzata
Az intézményfenntartó társulás formájában mőködtetett baktalórántházi Kistérségi Szociális Központ infrastruktúrájának létrehozása, amely az ellátott mikrotérség szociális szolgáltatásait és gyermekjóléti alapellátásait biztosítja a gesztor városban Kerékpárút kiépítése a Bacsó Béla utcában
35 108 200 35 145 744
KMOP-3.1.2/D Turisztikai látogatóközpontok fejlesztése
Újhartyán Község Önkormányzat
Újhartyáni Hagyományırzı Faluház felújítása
35 190 574
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Drégelypalánk Községi Önkormányzat
Háziorvosi és fogorvosi rendelı fejlesztése Drégelypalánkon
35 192 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására
35 200 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pannon Egyetem
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága
Vasvári Pál Múzeum iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastruktúrális erısítése
35 209 984
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Apostag Község Önkormányzata
Petıfi Sándor utca felújítása Apostag Község belterületén
35 224 530
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás
A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Jásztelki Regionális Hulladéklerakó telepének és szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének fejlesztése a Jászberényi és Dél-Hevesi kistérségekben
35 241 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba, Nagy Antal utca, Trefort utca, Kisszik utca útfejlesztése
35 261 114
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata
Nagydorog nagyközség szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
35 275 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nagyberki Község Önkormányzata
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Innovatív pedagógiai módszertan bevezetése a Szász Endre Álatlános Iskolában és tagintézményeiben Petıfi, Széchenyi és Táncsics utcák belsı útburkolatainak felújítása Vécs Községben
Vécs Községi Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
35 315 000
35 321 738
Sajópüspöki Község Önkormányzata
Sajópüspöki község ravatalozójának és a fıutca járdájának felújítása
35 348 286
Csincse Község Önkormányzata
Csincse település fejlesztése
35 358 097
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Zala Megyei Múzeumok- Balatoni Múzeum
Múzeumpedagógiai foglalkoztató és virtuális pont kialakítása a Balatoni Múzeumban
35 374 872
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Paks Város Önkormányzata
Paksi Képtár iskolabarát fejlesztése
35 376 810
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Göd Város Önkormányzata
Szociális alapszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése Göd városában
35 432 650
Kultúrháló - hátrányos helyzetőek integrációja a kulturális tevékenységek által
35 433 460
Polgármesteri Hivatal Kelebia
Idısek nappali ellátását biztosító épület rekonstrukciója és akadálymenetesítése
35 450 025
Bükkzsérc Község Önkormányzata
A bükkzsérci ravatalozóépület felújítása
35 451 000
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Óvodája, Általános TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes és felnıttképzés területén Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye
A HAMET2 szakmai képesség és kompetencia-felmérı teszt magyarországi akkreditációja, a módszer bemutatása és továbbadása erdélyi partnerintézményeknek, ezzel segítve a szakképzés és a felnıttképzés fejlesztését, az egységes munkaerıpiac kialakítását
35 488 659
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Dombrád Város Önkormányzat
"Hogy legyen egy kuckónk!" .Gyerekház program a dombrádi hátrányos és halmozottan hátrányos 0-5 éves gyerekek jövıbeni esélyegyenlıségének megteremtésére
35 494 606
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Paks Város Önkormányzata
A paksi szennyvíztisztító telep bıvítése és fejlesztése
35 530 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Máza Község Önkormányzata
Máza község belterületeinek vízrendezése
35 553 483
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Dunaföldvár Város Önkormányzata
A Dunaföldvári Vármúzeum fejlesztése az oktatás-képzési szerep erısítése érdekében
35 578 655
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Bük Város Önkormányzata DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Eötvös Loránd Tudományegyetem
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Baktalórántháza Város Önkormányzata Komádi Város Önkormányzata
Digitális tananyagfejlesztés, tartalomfejlesztés, valamint interaktív oktatási segédanyagok létrehozása magyar és angol nyelven a többszintő biológus képzéshez Baktalórántházi Kistérségi Szociális Központ szociális és gyermekjóléti intézményeinek korszerősítése Komádi városközpont rekonstrukciója
35 600 000 35 648 000 35 661 498
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiszaszalka Község Önkormányzata
Orvosi rendelı rekonstrukciója, akadálymentesítése és eszközökkel történı felszerelése Tiszaszalka községben
35 662 012
Alapellátás fejlesztése, egészségház kialakítása Kıvágóörsön
35 689 234
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kıvágóörs Község Önkormányzata DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain Vásárosdombó község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szatmárcseke Község Önkormányzata
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
Közlekedésbiztonságot javító autóbuszöblök kialakítása, járdával, gyalogátkelıhellyel Vásárosdombón Túristvándi és Szatmárcseke települések szennyvíz-elvezetése és szennyvíztisztítása Tarnaszentmária, üzemen kívüli üzemanyagbázis környezeti kármentesítése
Szászvár Nagyközség Önkormányzata
A közúti közlekedés biztonságának fejlesztése Szászváron
35 751 789
Budapesti Corvinus Egyetem
Tananyag- és tartalomfejlesztés az Élelmiszermérnöki alapszakon Infrastrukturális fejlesztés új közösségi tér kialakítása érdekében Gyomaendrıdön
35 752 960
35 694 000 35 700 000 35 740 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
A Belváros-Lipótváros Budapest Fıváros V. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése a hatékony mőködési Belváros-Lipótváros Budapest Fıváros V. kerület Önkormányzata kultúra megerısítése érdekében
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Községi Önkormányzat Pusztadobos
Kastélykerti Gyerekház létrehozása Pusztadoboson a Biztos Kezdet Program keretében
35 807 965
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Tiszasziget Község Önkormányzata
"Rendezvény-sziget", mint falusi közösségi terület kialakítása a tiszaszigeti mélypont emlékhely helyszínén
35 829 418
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Orosháza Városi Önkormányzat Justh Zsigmond Városi Könyvtára Olvasó Oázis - Tudás és kultúra a könyvtárban
35 833 488
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Tóalmás Község Önkormányzata
A gyermekjóléti alapellátás infrastrukturális fejlesztése Úri községben
35 858 254
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Cered Község Önkormányzata
KOMPETENCIA FEJLESZTÉSSEL A HÁTRÁNYKOMPENZÁCIÓ ÉRDEKÉBEN A TARNA VÖLGYÉBEN
35 866 199
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Mindszentgodisa Községi Önkormányzat
Belterületi csapadékvíz elvezetı hálózat fejlesztése Mindszentgodisán
35 876 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Ópusztaszer Község Önkormányzata
Ópusztaszer szennyvíztisztítása és szennyvízcsatornázásának bıvítése
35 909 949
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Községi Önkormányzat Bıcs
"Új idıszámítás", Gyerekház létesítése Bıcs községben
35 919 047
35 924 005
35 935 816
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kunbaja Község Önkormányzata TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Fejér Megyei Önkormányzat
Háziorvosi rendelı bıvítése, felújítása Kunbaján Élhetıbb körülményekkel az ellátottak életminıségének javításáért Fejér megyében
KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások
Pilis Város Önkormányzata
A pilisi Gerje-forrás megırzését, helyreállítását szolgáló beruházás
35 798 328
35 800 000
35 932 881
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Önkormányzat Hegyszentmárton
Gyalogos és jármőközlekedés biztonságát növelı autóbuszöblök, forduló kiépítése, fülkék kihelyezése. Megélhetésünkért naponta utazunk óvodásoktól a nyugdíjasokig. ESÉLYEGYENLİSÉG 60PONT ALATT IS!!
35 976 994
A gencsapáti Egészségház felújítása, bıvítése
35 985 835
Új módszerekkel, hatékonyabban
35 988 740
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Murakeresztúr Község Önkormányzata
Murakeresztúr település egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztése
36 000 000
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ
Legyen otthonosabb a CSÁO!
36 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Digitális tananyag- és tartalomfejlesztés a matematika egyetemi oktatásához
36 000 000
DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gencsapáti Község Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Magyarszék Községi Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
"Múzeumbogár klub", interaktív látványtár mint múzeumpedagógiai segédgyőjtemény és a hozzájuk kapcsolódó virtuális pontok létrehozása a szombathelyi Savaria Múzeumban TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén III. Béla Szakképzı Iskola és Kollégium
36 005 557 Szlovén-Magyar szakképzési együttmőködés a határrégióban A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése - ÁROP 1.A.2 Dunaújváros 2008
36 090 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Területi rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Gyermekvédelmi Központja
Elsı lépés az érvényesülés felé
36 134 200
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Búcsúszentlászló Község Önkormányzata
Búcsúszentlászlói helyi egészségház kialakítása
36 161 927
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás Mocsa Község Önkormányzata
A Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja Mocsa Község Táncsics M. utca felújítása
36 162 604 36 203 003
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Az Országos Légszennyezettségi Mérıhálózat továbbfejlesztése
36 320 544
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Rakamaz Város Önkormányzata
Az Országos Légszennyezettségi Mérıhálózat továbbfejlesztése Köztér kialakítása Rakamazon
36 320 544 36 327 220
Parád község belterületi csapadékvíz elvezetésének rekonstrukciója Zökkenımentes átmenetek, egységes, modern nevelési rendszer megvalósítása kerepesen
36 373 963 36 379 000
Korszerő oktatással esélyt a romhányi gyerekeknek!
36 395 040
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Parád Nagyközség Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Kerepes Nagyközség Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Romhány Község Önkormányzata
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Herencsény Községi Önkormányzat
Keszeg Községi Önkormányzat Mórágy Község Önkormányzata
Herencsény Községben a Lisznyai út páros és páratlan oldala, a Kossuth út 154. számmal szembeni buszforduló és a Béke utca 5. szám alatti ravatalozó, bıvítése, korszerősítése, felújítása. Keszeg községben a vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés keretében ravatalozó felújítás, út és járda építés a temetıkertben. Kompetencia alapú oktatás a Mórágyi Általános Iskola és Óvoda Intézményben
36 012 750
36 414 905
36 440 516 36 453 688
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
Paks Város Önkormányzata
Paks Biztonsági út mentén (Jedlik Ányos utca-6-os számú út közötti szakasz) haladó kerékpárút kialakítása
36 480 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szendrı Város Önkormányzata
Szendrın Orvosi és Fogorvosi Rendelı felújítása, korszerősítése
36 538 453
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Orvosi rendelı infrastrukrúrájának korszerősítése a jobb betegellátás érdekében Mezıhéken
36 549 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hernádvécse Község Önkormányzata
Korszerő egészségügyi feladatellátás feltételeinek megteremtése Hernádvécsén
36 667 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata
Medgyesegyháza közlekedésének korszerősítése
36 672 386
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jánosháza Nagyközség Önkormányzata
Duka, Karakó, Keléd, Kissomlyó, Kemenespálfa és Nemeskeresztúr Községek a Jánosházai szennyvíztisztító telepre való csatlakozása
36 720 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Ócsa Város Önkormányzata
Ócsa Város települési szilárdhulladék lerakójának rekultivációja
36 720 000
Mezıhék Község Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Naszály Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
A Naszályi Egészségház bıvítése 36 746 180
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
Társadalmi integráció a gyulai kistérségben dinamikus és komplex szolgáltatások kialakításával
36 780 300
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
"Újkígyós épül és szépül!" - településfejlesztés a vonzó környezet kialakításáért Újkígyóson
36 789 841
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Szent István Egyetem
Újcsanálos községi közösségi közlekedést szolgáló járdáinak fejlesztése A tudomány eredményei, az eredmények közlésének tudománya a Szent István Egyetemen
36 798 515
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tanári MA - pszichológiai-pedagógiai tananyagfejlesztés (taMApp)
36 800 000
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Újhartyán Község Önkormányzata
36 805 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Borsodnádasd Város Önkormányzata
Vízkezelés korszerősítése az ivóvízminıség-javítása érdekében Szennyvízcsatorna-hálózatok és tisztítómő építésének elıkészítése Borsodnádasdon
36 924 000
Községi Önkormányzat Dunaegyháza
Dunaegyháza belterületi útjainak felújítása
36 952 556
Mátraszentimre Község Önkormányzata
Mátraszentimre településfejlesztése.
36 980 065
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Újcsanálos Községi Önkormányzat
36 791 107
Köröstarcsa Község Önkormányzata
Kecel Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának energiaracionalizálással egybekötött felújítása Kompetenciaalapú oktatás bevezése Köröstarcsa alapfokú közoktatási intézményeiben.
Polgármesteri Hivatal
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megvalósítása a Tarnazsadány-i Önkormányzat által fenntartott, társult kozoktatási intézmény három feladatellátási helyén. Az intézmény neve "Tarnai Alapfokú Oktatási Intézmény".
37 000 000
Csökmı Nagyközségi Önkormányzat
Új módszerek a csökmıi oktatásban
37 000 000
Kecel Város Önkormányzat
36 984 135 36 997 496
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Bodrogkisfalud Község Önkormányzata
Bodrogkisfalud Rákóczi, Dózsa, Vasút utca burkolat felújítása
37 006 000
Meglévı mikrotérségi orvosi rendelı felújítása Óhíd településen
37 008 012 37 010 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Óhíd Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Diósd Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Belterületi csapadékvíz elvezetés a diósdi Gyár utcában Hódmezıvásárhely szennyvíztisztítása és Kishomok városrészének szennyvízcsatornázása
KMOP-2.3.1/C Parkolók és csomópontok fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Budapest Fıváros Önkormányzata
B+R parkolók létesítése HÉV- és metróállomások mellett
37 025 463
Aszaló Község Önkormányzata
Közösségi ház kialakítása Aszaló településen
37 055 513
Községi Önkormányzat Szemere
Szemere Község Önkormányzata belterületi útjainak szilárdburkolatú úttá való fejlesztése, illetve korszerősítése.
37 055 892
Bánk Község Önkormányzata
Bánk Község Úthálózatának Fejlesztése
37 081 656
Mikóháza Községi Önkormányzat
Közoktatási intézmények környezetbarát átalakítása Mikóházán
37 086 727
Balmazújváros Város Önkormányzata
Balmazújváros helyi autóbuszközlekedésének fejlesztése
37 094 827
Hejıkürt Község Önkormányzata
A hejıkürti Községháza felújítása és akadálymentesítése
37 096 240
Házi- és fogorvosi rendelı felújítása TIszalúcon
37 121 978
Kompetenciaalapú oktatás a Hunyadi János Általános Iskolában
37 129 660
ZÖLD ERNYİ KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETFORMÁLÓ KAMPÁNY
37 135 500
Dédestapolcsány Község Önkormányzata
Eséllyel az esélyegyenlıségért-pályázat Dédestapolcsány, Nekézseny, Mályinka és Tardona települések Társulási Közoktatási Esélyegyenlıségi Helyzetelemzésének és Intézkedési Tervében foglaltaknak a megvalósítására
37 219 702
Mónosbél Község Önkormányzata
Településfejlesztés Mónosbélen
37 230 892
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Fejér Megyei Mővelıdési Központ TÁMOP-1.4.3-08/2 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok – B komponens Sopronkıhidai Fegyház és Börtön
Fejér megye építı közösségei
37 271 572
KAPULÁZ - Esély az életre
37 276 761
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Siófok Város Önkormányzata
A siófoki Perczel Mór Gimnázium energiafelhasználásának csökkentése
37 314 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kadarkút Község Önkormányzata
Kadarkút város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztiítása
37 315 000
Tököl Város Önkormányzata
Tököl Város Gyermekjóléti Szolgálatának infrastrukturális fejlesztése.
37 329 054
Gyöngyöspata Községi Önkormányzat
Gyöngyöspata közlekedésének fejlesztése.
37 332 998
Uppony Község Önkormányzata
Uppony Község komplex infrastruktúrális fejlesztése
37 367 556
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Bátorliget Község Önkormányzata
Orvosi rendelı rekonstrukciója, akadálymentesítése és eszközökkel történı felszerelése Bátorliget községben
37 392 190
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Vésztö Város Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás, átfogó intézményfejlesztés a vésztıi Szabó Pál Általános Iskolában
37 421 480
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tiszalúc Nagyközség Önkormányzat TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Kaposmérı Község Önkormányzata KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok Kecskeméti Ifjúsági Otthon
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
37 021 300
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Devecser Város Önkormányzata
Esélyegyenlıség=egyenlı esély
37 439 182
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Nagylózs Község Önkormányzata
Nagycenk és térségének szennyvízelvezetése és -tisztítása
37 481 600
Ipolyszög Község Önkormányzata
Az ipolyszögi Budai utca szilárdburkolatú úttá való fejlesztése
37 504 128
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága
A Bezerédy Gyızı terem korszerő múzeumi foglalkoztató térré alakítása, valamint virtuális pontok kialakítása a pécsi Várostörténeti Múzeumban
37 508 592
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága
Jósa András Múzeum iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastruktúrális fejlesztése
37 519 336
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Jánoshalma Város Önkormányzata
Jánoshalma belterületi útjainak fejlesztése
37 519 535
Kamut Község Önkormányzata
Kamut község közút hálózat rekonstrukciója
37 531 657
Településfejlesztés Markazon - az Ifjúság utca felújítása Szennyvízcsatorna-hálózat építésének elıkészítése Nyírmeggyes és Nyírcsaholy településeken
37 553 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Markaz Község Önkormányzata Nyírmeggyes és Nyírcsaholy Községi Önkormányzatok együttmőködése
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Mórahalom Város Önkormányzata
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Szabadszállás Város Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
A Móra-Túra útvonal rehabilitációja, valamint központi pihenıhely kialakítása a Nagyszéksósi Iskolánál Szabadszállás Város központjának felújítása, amely magába foglal kettı díszpark kiépítését
37 570 000
37 576 000 37 583 045
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kulcs Község Önkormányzata
Az egész életen át tartó tanulás hagyományának megteremtése Kulcs mikrotérségében
37 596 405
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Gyula Város Önkormányzata
A gyulai hajléktalan szálló korszerősítése
37 600 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Ásotthalom Község Önkormányzata
Gondozási Központ korszerősítése Ásotthalmon
37 600 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csobaj Község Önkormányzata
Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Csobajon
37 639 099
TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Sátoraljaújhelyi Kistérség Magyar - Szlovák határmenti foglalkoztatási megállapodásának kidolgozása
37 651 950
Sátoraljaújhelyi Kistérség Többcélú Társulása
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Felsıtárkány Község Önkormányzata
Könyvtárhasználók igényeinek kiszolgálása és egyenlı esélyő hozzáférés biztosítása Felsıtárkány közég arculatának javítása, belterületi közutak fejlesztése és hiányzó közvilágítás kiépítése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mohács Város Önkormányzata
MOHÁCS, SZİLİHEGY SZENNYVÍZELVEZETÉSÉNEK, ÚJMOHÁCS, SÁROS, SÁRHÁT TELEPÜLÉSRÉSZEK SZENNYVÍZ-ELVEZETÉSE ÉS TISZTÍTÁSA
37 740 000
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Budapesti Gazdasági Fıiskola
Tapasztalatcsere és fejlesztés a belsı pénzügyi irányítási- és kontrollrendszerel nemzetközi képzési programjához
37 765 390
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Pácin Község Önkormányzata KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Nagykálló Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Kishartyán Község Önkormányzata
Az orvosi rendelı átalakítása, bıvítése, akadálymentesítése Pácin községben Nagykálló szennyvíztisztító telep létesítése
37 775 638 37 825 000
Kishartyán, Mővelıdési ház-faluház felújítása
37 835 640
Demecser Város Önkormányzat
37 716 951 37 730 751
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Észak-Magyarországi Regionális Képzı Központ
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Trans-Fair Gyakorlatorientált felnıttképzési módszerek, képzési- és tananyagfejlesztési tapasztalatok átadása 37 934 105
TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Pannon Egyetem
Nyelvi és informatikai képzés a Pannon Egyetemen
37 940 000
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Tápiószılıs Község Önkormányzata
Idısek Gondozási Központjának infrastrukturális fejlesztése és bıvítése
37 964 689
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
"Biztos kezdet" Sátoraljaúljhelyen
37 972 575
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Tárnok Nagyközség Önkormányzata
Kompetenciafejlesztés az iskoláskorú és a felnıtt lakosság körében a tárnoki mikrotérségben
37 975 041
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csorna Város Önkormányzata
Csorna város Egészségházának kialakítása
38 039 352
Monok Községi Önkormányzat
Monok Széchenyi, Petıfi,Táncsics és Úttörı belterületi utcák korszerősítése
38 041 667
Zsombó Község Önkormányzata
Hárman kooperálunk...
38 139 400
Mezıhegyes Város Önkormányzata
Ipari területet és településrészt feltáró út felújítása a Mezıhegyes Kossuth L. és Kozma F. úton
38 142 486
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Halászi Község Önkormányzata
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Dél-hevesi Ivóvízminıség-javító Önkormányzati Társulás
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Kiskırös Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés javítása Halásziban Hevesi kistérségi települések ivóvízminıség-javító programjának II. üteme Csapadékvíz-elvezetı hálózat rekonstrukciója és fejlesztése Kiskırös város belterületén
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Györköny Község Önkormányzata
Innovatív intézmények - A kompetencia alapú oktatás bevezetése Györköny és Bikács községek nevelési- és oktatási intézményeiben
38 151 823 38 152 000 38 170 180
38 171 415
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Erdıbénye község Önkormányzata
Az ipari terület megközelítésére szolgáló meglévı utak felújítása, és új utak kiépítése Erdıbénye Polgármesteri Hivatal felújítása, korszerősítése és belsı akadálymentesítése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Vaspör Község Önkormányzata - Ozmánbük Község Önkormányzata - Hagyárosbörönd Község Önkormányzata
Vaspör és térsége szennyvízelvezetése
38 243 200
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagyhegyes Község Önkormányzta
Nagyhegyesi szennyvízelvezetı rendszer és tisztító megépítése
38 250 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Hodász Nagyközség Önkormányzata
HODÁSZ NAGYKÖZSÉG SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSÁNAK ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPÉNEK KIÉPÍTÉSE
38 250 000
Szegilong Község Önkormányzata
Szegilong, ravatalozó felújítása
38 286 808
Dubicsány Község Önkormányzata
Kisléptékő település fejlesztés Dubicsányban, út-, és járda felújítás
38 314 927
Csorna Város Önkormányzata
Közösségi célú "volt községháza" épületének külsı felújítása
38 324 916
Cece Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Cecén
38 329 830
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Érsekcsanád Község Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Pusztaszer Község Önkormányzata
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat
Pusztaszer Község belterületén a Dózsa György utca, Tas utca, Elıd utca, Mezı utca és a Hétvezér sor szilárd burkolatú útépítése Energiahatékonyság javítása az Ady Endre és Berzsenyi Dániel Gimnáziumok nyílászáró cseréjével
38 179 484 38 210 857
38 336 104 38 367 625
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában mőködı erdei iskola minıségi fejlesztése
38 371 965
Mikófalva Község Önkormányzata
A vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés keretében polgármesteri hivatal és útfelújítás az "élhetıbb településért" Mikófalván.
38 375 075
Kaposfı Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Kaposfı intézményeiben
38 391 528
Zsombó Község Önkormányzata
Zsombó Község közösségi közlekedésének fejlesztése
38 414 147
Novajidrány Község Önkormányzata Sárbogárd Város Önkormányzata
Kisléptékő településfejelsztés Novajidrányban - járda rekonstrukció Sárbogárd Szent István út felújítása
38 460 856 38 469 904
Dombrád Város Önkormányzata
Dombrád településközpontjának kialakítása, városépítés városszépítés
38 512 011
Hajdúsági Szilárd Hulladék Lerakó és Hasznosító Társulás
Hajdúsági Biohulladék Hasznosítási Program
38 513 500
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Nagykun Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében
38 599 055
Bıcs Község Önkormányzata
Bıcs községben 2 ravatalozó felújítása, bıvítése
38 688 650
Varbó Község Önkormányzata
Varbó község Béke, Szabadság, Névtelen (414, 357, 403. hrsz.) utcák burkolatfelújítása valamint Dózsa György és Rákóczi Ferenc utcai járdaburkolatok burkolatfelújítása.
38 741 519
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Berettyóújfalu, 0490/4 hrsz. alatti volt szovjet katonai objektum területén levı föld alatti tartályok által okozott szén-hidrogén-szennyezés kármentesítése
38 748 265
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Eötvös Loránd Tudományegyetem
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Berhida Város Önkormányzata
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Beled Nagyközség Önkormányzata KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Mezıszilas-Igar Óvoda Fenntartó Társulás (Mezıszilas Község Önkormányzata gesztor)
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
"Egészséges életet, egészséges embereket, kultúrált környezetben" Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése Beledben Nyírbogát település szennyvízcsatorna hálózatának és szennyvíztisztításának kiépítése, megoldása
38 749 318 38 752 241
38 752 367 38 760 000
Kompetencia alapú nevelés-oktatás Mezıszilason
38 793 862
Nógrádmarcal Község Önkormányzata
Nógrádmarcal Dózsa György úti, Szügyi úti Kinizsi úti Ady Endre úti járdák felújítása és 334 hrsz út felújítása.
38 808 444
Budapest Fıváros Önkormányzata
Fıpolgármesteri Hivatal szervezeti és mőködési kultúrájának javítása, Projekt Megvalósító Egységének kialakítása és informatikai támogatása
38 845 894
Egészségügyi centrum fejlesztése Rém községben
38 855 074
Veszprém Megyei Önkormányzat
Laczkó Dezsı Múzeum oktató és foglalkoztató termének kialakítása
38 862 263
Mezıcsát Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Mezıcsát városában
38 872 400
Alsóberecki Község Önkormányzata
Lakóparki út építése Alsóbereckiben
38 880 653
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Rém község Önkormányzata TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Az ELTE könyvtár rendszerének komplex fejlesztése a könyvtárhasználat megkönyítésének érdekében Berhida, Bezerédi utca burkolat felújítása, csapadékvíz elvezetése és gyalogjárda átépítése
Megítélt támogatás (Ft)
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Mágocs Község Önkormányzata
A Mágocsi Szociális Gondozási Központ korszerősítése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Megítélt támogatás (Ft) 38 892 639
Önkormányzati Társulás Dabas város és Bugyi Nagyközség közös szennyvíztisztító telep létesítésére/fejlesztésére Dabas és Bugyi közös szennyvíztisztító telepének megépítése
38 896 000
Nagyközségi Önkormányzat Gávavencsellı
38 903 700
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
Oktatásfejlesztés Gávavencsellın A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Budaörsi út-Hegyalja út útvonal torlódásmentesítése Kerékpárúthálózat továbbfejlesztése Rácalmáson
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szilvásvárad Község Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés -Szilvásvárad és Nagyvisnyó innovatív intézményeiben
38 979 384
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pusztaszabolcs Város Önkormányzata
A pusztaszabolcsi József Attila Közös Igazgatású Általános Iskola és Óvoda kompetencia alapú fejlesztése
38 998 110
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
38 916 468 38 961 378
Kompetencia alapú nevelés-, oktatás bevezetése, egyenlı hozzáférés biztosítása a Gagarin Általános Iskolában és óvodáiban Komló Város Önkormányzata
39 000 000
Abádszalók Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Abádszalók oktatási intézményeiben
39 000 000
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Fıpolgármesteri Hivatal szervezeti és mőködési kultúrájának javítása, Projekt Megvalósító Egységének kialakítása és informatikai támogatása
39 000 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Zsadány Község Önkormányzata
Szilárd burkolatú belterületi utak létesítése Zsadány községben
39 060 219
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kisláng Község Önkormányzata
Kisláng Község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
39 066 000
Községi Önkormányzat Szalonna
Szalonna Község Nádaspatak, Szabadság, Petıfi utak felújítása
39 067 484
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Katymár Községi Önkormányzat
Biztos Kezdet Program Katymáron
39 068 284
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Zsadány Község Önkormányzata
Közösségi közlekedés fejlesztése Zsadány-Okány községekben
39 071 220
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Abádszalók Város Önkormányzata
Abádszalók-Kunhegyes közös szennyvízelvezetési és tisztítási projektje
39 100 000
Eötvös Loránd Tudományegyetem
,,Az ELTE házhoz megy" Tudományos eredmények megismertetése a tehetség-felismerés, a tehetségtámogatás, és a tehetségelismerés szolgálatában az ELTÉ-n
39 100 000
Kálló Község Önkormányzata
Együtt az esélyegyenlıségért
39 131 418
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Ónod Község Önkormányzata
Az Igrici Tompa Mihály Általános Iskola éa Alapfokú Mővészetoktatási Intétmény korszerősítése
39 171 336
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet
Orvosok és egészségügyi szakdolgozók foglalkoztatásnak támogatása a Réthy Pál Kórház-Rendelıintézetben
39 195 355
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Elek Város Önkormányzata
Elek Város Háziorvosi Rendelıjének felújítása
39 196 604
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága
Tudományos Dokumentumellátó Rendszer projekt, a Digitális Tartalmak Adatbázisának létrehozásával és egy webportál fejlesztésén keresztüli közzététellel
39 200 000
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Solt Város Önkormányzata
Solt Város Önkormányzat Alapszolgáltatási Központ fejlesztése
39 207 565
TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Szécsény Város Önkormányzata
Szécsény fejlıdéséért! -Szécsény Kistérség Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat fejlesztése
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Megítélt támogatás (Ft)
39 226 209
A Lajosmizsei Egészségház infrastruktúrális fejlesztése, kialakítása Lajosmizse Város Önkormányzata
39 231 593
Járdánháza Község Önkormányzata
Járdánháza község három belterületi útszakaszának felújítása
39 248 213
Mihálygerge község Önkormányzata
39 276 338 39 315 879
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
Mihálygerge község infrastruktúrájának fejlesztése A Budapesti Corvinus Egyetem tudományos versenyképességének erısítése Tarnaszentmária, üzemen kívüli üzemanyagbázis környezeti kármentesítése
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Pusztaottlaka Község Önkormányzata
Belterületi úthálózat fejlesztés Pusztaottlakán
39 370 703
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vilmány Község Önkormányzata
Alapvetı egészségügyi alapellátás feltételeinek biztosítása Vilmány és mikrokörzetében
39 420 189
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Pocsaj Nagyközség Önkormányzata
Pocsaj Lorántffy Zsuzsanna Szociális Intézmény nappali ellátásainak korszerősítése
39 422 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Martfő Város Önkormányzata
A Tisza, mint általánosan védett terület terhelésének csökkentése a martfői új szennyvíztisztító telep megépítésével
39 440 000
Budapesti Corvinus Egyetem
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Füzesgyarmat Város Önkormányzata TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kaposvári Egyetem
Füzesgyarmat Egészségügyi Központ felújítása és teljes körő akadálymentesítése A Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár szolgáltatás-fejlesztéssel összefüggı információs és kommunikációs infrastruktúrájának (IKT) fejlesztése
Bak Község Önkormányzata
Pedagógiai innováció a Göcsej Kapujában
39 322 000
39 491 663
39 500 000 39 500 000
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Csolnok Község Önkormányzata
Orvosok és egészségügyi szakdolgozók foglalkoztatásnak támogatása a Réthy Pál Kórház-Rendelıintézetben Csolnok önkormányzatának közintézményeiben az energihatékonyság javítása
Mórahalom Város Önkormányzata
A Mórahalom belterületén lévı Petıfi, Honvéd, Móra Ferenc, Juhász Gyula, Rózsa és Köztársaság utcákban a csapadék- és belvíz elvezetés megoldására rekonstrukciós fejlesztési beruházás megvalósítása.
39 600 000
Polgárközpontú helyi közigazgatás és közmenedzsment rendszerelvő kialakítása Budafok–Tétény Budapest, XXII. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalának mőködésében
39 600 000
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Hantos Községi Önkormányzat
Hernád Völgye települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése Az újszilvási általános iskola korszerősítése a 21. századi követelményeknek megfelelıen, integrált nevelés-oktatásra való áttérés II. ütem Hantos Rákóczi Ferenc utca és Hunyadi János utca I. szakasz komplex fejlesztése
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Sárkeresztes Község Önkormányzata
Sárkeresztesi Jókai és Petıfi utcák komplex fejlesztése: út-, vízelvezetés és járdafejlesztés, parkolóhelyek kialakítása és közterület-rendezés
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Újszilvás Község Önkormányzata
39 549 247 39 570 000
39 605 750
39 658 000 39 729 161
39 729 620
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sarkad Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
A Sarkadi Központi Orvosi Rendelı fejlesztése
39 732 473
Kompetencia alapú oktatás Bajna-Epöl-Nagysáp térségben
39 751 600
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hort Község Önkormányzata
Házirvosi renedelık áthelyezése infrastrukturális fejlesztéssel
39 751 649
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bokod Község Önkormányzata
Egészségház létesítése Bokodon
39 782 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás
Vidéki és városi központosított alapellátási ügyelet kialakítása Mosonmagyaróváron
39 782 068
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sarkad Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Enying Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Maglód Város Önkormányzata
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Tapolca Város Önkormányzata
"Sima úton Európába" Sarkad Ady E., Bihar, Gárdonyi, Veress F. utcák burkolat felújítása Enying város szennyvízelvezetésének és szennyvízkezelésének a kiépítése. Önálló, zártrendszerő szennyvíztisztító és komposztáló létrehozása Maglódon Tapolca és Tapolca-Diszel városrész közötti kerékpárút építésének II. üteme
39 801 063 39 801 250 39 821 670
39 827 798
Pécsi Tudományegyetem
Elektronikusan elérhetı 24 órás könyvtár: a PTE szakkönyvtárainak informatikai infrastruktúrafejlesztése az információhoz történı gyors és hatékony hozzáférés érdekében.
39 878 715
Farkaslyuk Község Önkormányzata
Farkaslyuk belterületi utak korszerősítése
39 880 620
Nyugat-magyarországi Egyetem
SZEMLÉLETFORMÁLÁSSAL A FA ALAPÚ TERMÉKEK ÉS AZ ERDEI KÖRNYEZET FENNTARTHATÓ HASZNÁLATÁÉRT
39 915 000
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Az újfehértói Lengyel Laura (Csicsergı) Óvoda átalakítása Idısek Napközi Otthonává
39 934 686
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Komplex tananyag- és tartalomfejlesztés a sporttudományi képzési területen
39 948 544
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Kerepes Nagyközség Önkormányzata
Komplex akadálymentesítés a Béke ligeti Általános Iskolában Kerepesi P+R és B+R kialakítása
39 950 000 39 957 695
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vasszécseny Község Önkormányzata
Egészségház létesítése
39 960 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Celldömölk Város Önkormányzata
Háziorvosi és gyermekorvosi rendelık korszerősítése - Celldömölk
39 964 532
ÉAOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Az Észak-alföldi Operatív Program 1., 2., 3. és 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
39 980 000
Egészségház kialakítása Balogunyom Községben
39 989 514
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-6.1.0/B/09 A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre NYDOP-5.1.1/C-09 Egyenlı esélyő hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) KMOP-2.3.1/C Parkolók és csomópontok fejlesztése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Balogunyom Község Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Gyomaendrıd-Csárdaszállás-Hunya Intézményi Társulás
,,Alkossatok szivárványnyalábot, melynek színeibıl kiteljesedik a mindenség!"- Az esélyegyenlıség biztosítása a Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskolában
39 991 594
A csorvási Egészségügyi- Centrum épület bıvítése, korszerősítése, felújítása
39 999 013
Korszerő módszereken alapuló kutyás terápia
39 999 232
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csorvás Város Önkormányzata TÁMOP-1.4.3-08/2 Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok – B komponens Debreceni Regionális Képzı Központ
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Közép-magyarországi Operatív Program 1.5, 2.1, 2.3, 3. és 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
40 000 000
DAOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Dél-alföldi Operatív Program 1., 2., 3. és 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
40 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Elek Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megteremtése Napkor településen az alapfokú oktatás és nevelés teljes vertikumában Kompetencia alapú oktatás bevezetése az eleki Dr. Mester György Általános Iskolában
40 000 000
Szekszárd és Szálka Közoktatási Intézményfenntartó Társulása
Gyakorlatban alkalmazható tudás az 5. Számú Általános Iskolában
40 000 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága
Békés Megyei Munkácsy Múzeum oktatás-képzési szerepének infrastruktúrális fejlesztése
40 000 000
NYDOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Nyugat-dunántúli Operatív Program 1., 2., 3. és 4. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
40 000 000
KDOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Közép-dunántúli Operatív Program 1., 2., 3. és 4. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
40 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagyalásony Község Önkormányzata
"Legjobb befektetés az egészség!" -egészségház kialakítása Nagyalásonyban
40 000 000
TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Magyar Képzımővészeti Egyetem
A Magyar Képzımővészeti Egyetem Diplomás Pályakövetı Rendszerének és Alumni portáljának kiépítése, fejlesztése és mőködtetése
40 000 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Beremend Nagyközség Önkormányzata
Beremend Nagyközség Belterületi Vízrendezése
40 000 000
Egészségünkre!-a lébényi egészségház környezetbarát felújítása
40 000 000
Napkor Község Önkormányzata
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Lébény Nagyközség Önkormányzata
40 000 000
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Újkígyós Nagyközség Önkormányzata ÉAOP-5.1.3 A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése Támasz-Gondviselés Egyesület
Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Újkígyóson
40 000 000
Újszentmargitai bentlakásos rehabilitációs intézmény építése
40 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Bırgyógyászati differenciáldiagnosztikai és procedurális dermatológiai oktatási anyagok létrehozása és alkalmazása a graduális és a szakképzésben
40 000 000
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ásotthalom Község Önkormányzata
Egészségügyi alapellátás infrastruktúrafejlesztése Ásotthalmon
40 000 000
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat
Egészségügyi Centrum kialakítása Kétegyházán
40 000 000
Szegedi Tudományegyetem
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ásotthalom Község Önkormányzata
Háziorvosi Rendelı fejlesztése Ásotthalmon
40 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Magyaralmás Község Önkormányzat
Magyaralmás község egészségügyi alapellátást biztosító rendelıjének egészségházzá fejlesztése, bıvítése, akadálymentesítése
40 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Berhida Város Önkormányzata KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budapest Fıváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
"Egészségház létrehozása minden berhidai lakosért" 40 000 000 Energiahatékonysági mintaprojekt Újbudán
40 000 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain Marcali Város Önkormányzata ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók Nyírtelek Város Önkormányzat
A Berzsenyi úti rendelıkomplexum korszerősítése és akadálymentesítése
40 000 000
68-as fıút Marcali belterületi szakszán új lámpás csomópont kialakítása és meglévı sávszélesítése Nyírtelek, Honvéd-lakótelep fejlesztése
40 014 900 40 026 248
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapest Fıváros - Nagykörúti elınyben részesítés
40 027 234
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeum
A MMKM könyvtárait használók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatások fejlesztése, bıvítése.
40 029 087
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Bakonszeg Község Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nádudvar Városi Önkormányzat
Bakonszeg Vörös hadsereg - Bajcsy-Zsilinszky - Deák Ferenc utcák szilárd burkolatú útjának megépítése. A Schönherz utca fejlesztése - az északi elkerülı út kialakítása Nádudvaron
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Körösladány Város Önkormányzat
Tömegközlekedéshez kapcsolódó akadálymentesített buszmegállók felújítása, építése, környezeti rendezése Körösladányban.
40 075 142
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Zsadány Község Önkormányzata
Zsadány községben a Béke utcai kerékpárút építése III. ütem.
40 095 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kömlı Község Önkormányzat TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Békéscsabai Regionális Képzı Központ
Egészségügyi alapellátás fejlesztése Kömlın Lendületben a Pannon Forrás - Tudástranszfer és felnıttképzés-fejlesztés transzregionális hálózatban
40 104 402
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Soltvadkert Város Önkormányzata Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Nagysimonyi Község Önkormányzata
A városi örökség megırzése és korszerősítése Soltvadkerten Kerépárút Nagydorogon Sitke agglomeráció szennyvízelvezetés és tisztítás
40 141 267 40 181 420 40 188 000
DDOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Dél-dunántúli Operatív Program 1., 2., 4. és 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása
40 203 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
Sárrétudvari északi részét bekötı Szabó Pál és Eszteró utcák útépítése
40 219 583
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiszanagyfalu Község Önkormányzata
Orvosi rendelı építése Tiszanagyfalu-Virányos településen
40 226 185
A közmővelıdési szolgáltatások fejlesztése Törökszentmiklós és Fegyvernek településeken
40 237 120
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Törökszentmiklós Város Önkormányzata
40 045 302 40 061 322
40 122 184
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Püspökladány Város Önkormányzata
Püspökladány Bocskai utcai kerékpárút építése
40 291 675
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Vaspör Község Önkormányzata - Ozmánbük Község Önkormányzata - Hagyárosbörönd Község Önkormányzata
Vaspör és térsége szennyvízelvezetése
40 302 000
Kultúra 2.0 - Pannon közmővelıdési tudásbázis
40 322 223
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Keresztúry Dezsı Általános Mővelıdési Központ
Megítélt támogatás (Ft)
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Mezıkövesd Város Önkormányzata
Mezıkövesd kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése
40 346 269
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Esélyegyenlıség megteremtése Kiskunmajsán
40 400 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Hajdúdorog Város Önkormányzata
"Akkor élsz, ha másokért élsz." - Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat fejlesztése Hajdúdorogon
40 401 353
TÁMOP-5.2.2-08/1 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Józsefvárosi Egyesített Bölcsıdék
Biztos Kezdet Gyerekház mőködtetése Józsefváros Magdolna negyedében (Biztos Kezdet Gyerekház Bp. VIII.)
40 422 125
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága Vác Város Önkormányzata Somogyhatvan Községi Önkormányzat
Oktató múzeum a székesfehérvári Rendházban Deákvár-Szérőskert kerékpárút építése Vácon Kerékpárút a balesetmentes közlekedésért.
40 433 965 40 462 961 40 466 340
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Kisújszállás Város Önkormányzata
Néprajzi Kiállítóterem iskolabarát fejlesztése
40 490 285
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagyvázsony Község Önkormányzata
40 500 000 40 505 963
Tibolddaróc Község Önkormányzata
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése Nagyvázsony Kertalja utca felújítása BÖGÖTE-8 SZ. FİÚT KÖZTI (7355 SZ. KÖZÚT MELLETTI) KERÉKPÁRÚT ÉPÍTÉSE Kerékpárút kiépítése Zircen Tibolddaróc, Bükkábrány és Kács szennyvíz elvezetése és szennyvíztisztítása
Eszterházy Károly Fıiskola Egerfood RET
Az Egerfood Élelmiszerbizotnsági és Technológiafejlesztési Klaszter mőködtetése és tevékenységének kiszélesítése
40 671 360
Orvosi rendelı létesítése Göncruszkán, a minıségi betegellátás és egészségmegırzés érdekében
40 673 024
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete
Kiskun Múzeum iskolabarát fejlesztése
40 683 000
Devecser Város Önkormányzata
Innovatív iskola-új módszerek Devecserben
40 685 664
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szolnok Gárdonyi út és Kút út és gyalogjárdáinak felújítása
40 700 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kötegyán Község Önkormányzata
Kötegyán település közútfejlesztési programja
40 704 120
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Vámospércs Város Önkormányzat
Vámospércs, Iskola utca útépítési és csapadékvízelvezetési munkái
40 734 868
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Nagymaros Város Önkormányzata
40 784 700
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Tiszaszentimre Község Önkormányzata
Nagymarosi árvízvédelmi vonal kiépítése Újszentgyörgy község belterületén lévı Új-Tompa-Homok győjtıút útburkolatának felújítása
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Izsák Város Önkormányzata
Izsáki Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer települési szilárdhulladéklerakóinak térségi szintő rekultivációs programja
40 800 000
TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
MTA Kémiai Kutatóközpont
Immerzív kommunikációs csatornák a természettudományos ismeretterjesztés szolgálatában
40 800 000
Hátrányos helyzetőek társadalmi reintegrációja Kerekegyházán és vonzáskörzetében
40 805 200
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén KDOP-4.2.2-08 Kerékpárút hálózat fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-1.2.1 Regionális jelentıségő klaszterek közös beruházásainak támogatása, szolgáltatásainak kialakítása és fejlesztése
BÖGÖTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Zirc Város Önkormányzata
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Göncruszka Község Önkormányzata TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Kerekegyháza Város Önkormányzata
40 519 814 40 566 371 40 666 450
40 786 988
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kiskunhalas Város Önkormányzata ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Varbó Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Kulturális- és kompetenciafejlesztés a Kiskunhalas-Kelebia tengelyen: Kultúra és tanulás élet-hosszig
Megítélt támogatás (Ft)
40 837 018
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
Orvosi rendelı kialakítása meglévı épület átalakításával, felújításával Varbón. Településközpont rehabilitáció Nyírmadán, a település vonzerejének növelése érdekében
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Csorvás Város Önkormányzata
A csorvási Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) nappali foglalkoztató épületének átalakítása, korszerősítése, felújítása
40 952 399
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer hulladéklerakók rekultivációja
40 987 149
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Dunaújvárosi Fıiskola
Korszerő OECD tagállamban használt ellátási lánc menedzsment tudásterület tananyagtartalom adaptációja a Dunaújvárosi Fıiskolán és a Debreceni Egyetemen
40 987 404
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Borsodbóta Község Önkormányzata
Borsodbótai Gyerekház projekt lebonyolítása a Biztos Kezdet program megvalósítása érdekében
41 000 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
Szociális Támogató, Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat fejlesztése Nyírmadán
41 040 000
40 900 000 40 908 942
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Táplánszentkereszt Község Önkormányzata Budapest Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Budapest Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat Isaszeg Nagyközség Önkormányzat
Táplánszentkereszt községben a 87. sz. közút mellett kerékpárút építés folytatása a Rumi úton a Petıfi Sándor utca és a Széll Kálmán út közé esı szakaszon Budapest Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Budapest Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése Isaszeg Szennyvíztisztítótelep fejlesztése
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat
A Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat által nyújtott szociális alapszolgáltatások, illetve gyermekjóléti alapellátások színvonalának emelése infrastrukturális fejlesztés segítségével.
41 179 946
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jegyzetek és példatárak a matematika egyetemi oktatásához
41 200 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Bogádmindszent Község Önkormányzata
"Figyeljünk jobban a hátrányos helyzető kisgyermekes családokra is! Gyerekház indítása Bogádmindszenten
41 289 500
NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Komádi Város Önkormányzata
41 070 361 41 085 000 41 085 000 41 156 150
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata
A Bocskai utca burkolatfelújítása és szélesítése Komádiban Cibakháza belterületén lévı, 4633. számú összekötıút melletti kerékpárút kiépítése
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás
A Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja
41 356 750
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata
Szociális szolgáltatások minıségi alapfeltételeinek javítása, családsegítı, valamint gyermekjóléti szolgáltatások infrastrukturális feltételeinek korszerősítése Cibakházán.
41 357 532
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Borsod-Zempléni Gyermekvédelmi Körzet
"Az épület korszerősítése nyílászárók cseréjével"
41 360 000
Új foglalkoztató terek kialakítása a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban Káld Község Idısek Klubjának fejlesztése
41 389 592 41 400 613
Kamut Község közösségi tér fejlesztése
41 415 667
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága ######################################### Káld Község Önkormányzata DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése Kamut Község Önkormányzata
41 302 770 41 347 586
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ
OLVASS-SHOW Könyvtárközi együttmőködés a szolgáltatások egyenlı esélyő hozzáférésének megteremtése érdekében
41 427 600
Nézsa Község Önkormányzata
Nézsa község belterületi út építés (Árpád út építés)
41 471 276
Újszász Város Önkormányzat
Az újszászi Kárpát út térsége útkapcsolati rendszerének fejlesztése az új közszolgáltatási funkcióval megújuló városrész közlekedési kapcsolatainak javítása érdekében.
41 488 874
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Mővelıdési Központ és Városi Galéria KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tápiószılıs Község Önkormányzata
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Lırinci Város Önkormányzata
K I T - Kistérségi együttmőködés az esélyteremtés szolgálatában Tápiószılıs szennyvízelvezetésének és -tisztításának megvalósítási programja Lırinci város kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, temetıhöz vezetı kerékpárút építése
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéssámson Község Önkormányzata
A Munkácsy és Jókai utca teljeskörő kiépítése a lakóterületekkel való kapcsolat javítása érdekében
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Nagyatád Város Önkormányzata
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet
DDOP-5.1.2/A Közösségi közlekedésfejlesztés projektgenerálás
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
A nagyatádi Városi Múzeum iskolabarát modernizációja
Megítélt támogatás (Ft)
41 510 900 41 561 600 41 605 536
41 610 726
41 633 421
NÓGRÁDI KINCSESTÁR: a múzeumi, levéltári könyvtárak lehetıségterének bıvítése Nógrád megye társadalmi, gazdasági felemelkedése érdekében 41 640 936
Alsópáhok község Önkormányzata
Szekszárd MJV közösségi közlekedési rendszerének fejlesztését célzó koncepció, valamint megvalósíthatósági tanulmányok készítése Alsópáhok Nemesi út csapadékvíz elvezetése és Balassi utcai csapadékvíz továbbvezetése
41 667 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kaposszerdahely Község Önkormányzata
Kaposszerdahely, Sántos és Szentbalázs községek szennyvízelvezetése
41 678 333
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiszabezdéd Község Önkormányzata
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Szár Község Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában AGORA Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Novajidrány Község Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Szentbalázs Község Önkormányzat
A tiszabezdédi orvosi rendelı felújítása, bıvítése, korszerősítése, akadálymentesítése. A Bakonybéli Erdıismereti Oktatóbázis és Kismesterségek Háza Infrastrukturális fejlesztése Szár Rákóczi Ferenc utca komplex fejlesztése
41 650 000
41 678 472 41 686 624 41 714 322
"TUDÁSTARISZNYA" 41 743 574 Kétkeréken munkába-Kerékpárút létesítése Szekszárdon
41 754 447
Az orvosi rendelı felújítása és korszerősítése a hatékonyabb egészségügyi feladatellátásért Novajidrányban 41 773 400 Mindannyian mások vagyunk...
41 794 069
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vizsoly Község Önkormányzata
Vizsoly orvosi rendelı fejlesztés és eszközbeszerzés
41 813 310
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
A fertıszéplaki tájházak múzeumpedagógiai foglalkozásaihoz az infrastruktúlális feltételek megteremtése, iskolabarát fejlesztése.
41 825 269
Porpáczy Aladár Általános Mővelıdési Központ
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉMOP-6.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Cibakháza Nagyközség Önkormányzata
Az Észak-magyarországi Operatív Program 1., 2., 3. és 5. prioritásával kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátása Cibakháza Öregszılı II út kiépítése
41 850 000 41 857 862
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jánosháza Nagyközség Önkormányzata
Duka, Karakó, Keléd, Kissomlyó, Kemenespálfa és Nemeskeresztúr Községek a Jánosházai szennyvíztisztító telepre való csatlakozása
41 871 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Zsadányi Általános Mővelıdési Központ
"Jövınk esélye a gyermek" - A zsadányi Biztos Kezdet program megvalósítása a Reménysziget Gyerekház szolgáltatásainak segítségével
41 897 351
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagykamarás Község Önkormányzata
A közlekedésbiztonság feltételeinek megteremtése, valamint az elérhetıség és átjárhatóság javítása Nagykamaráson
41 944 392
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Újszentmargita Község Önkormányzat DDOP-2.1.3/B Desztináció menedzsment szervezetek kialakítása a régióban Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
"Kis lépés az embernek, nagy lépés Margitának" Kaposvár és környéke turisztikai desztináció menedzsment szervezet kialakítása Sárvár-Rábasömjén városrész és Rábapaty község csatornázása közös Sárvár Város Önkormányzata - Rábapaty Község Önkormányzata beruházásban
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
A Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és intézményei mőködésének átfogó fejlesztése
41 993 910
Kékcse Község Önkormányzata Egerszalók Község Önkormányzata
"Egy fontos lépés a komplex prevenciós szemlélet érvényesüléséért" esélyegyenlıséget segítı program kékcse alapfokú oktatási - nevelési intézményben (óvoda+általános iskola) Egerszalók-Hıforrás közötti kerékpárút építése
41 996 400 41 999 074
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Marcali Városi Kulturális Központ
Összefogással a különbözı módon hátrányos helyzető csoportok társadalmi beilleszkedéséért: a kultúra , a hagyományok és a nem formális képzés helyi társadalmakat formáló erejének kibontakoztatásával
42 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Körmend Város Önkormányzata
A körmendi Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat valamint a Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény kompetencia alapú oktatásának fejlesztése
42 004 600
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Helvécia Község Önkormányzata
Településrészt összekötı kerékpárút építése Helvécián (53102 j. út)
42 012 000
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Letenye Város Önkormányzata
Letenye Városközpont Rehabilitáció
42 067 163
A XXI. század táncosa - a színpad után is sikeresen. Oktatás, amely megalapozza az élethosszig tartó tanulás lehetıségét. Székesfehérvár, Tobak u. és Rác utca fejlesztése
42 111 647 42 125 370
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Magyar Táncmővészeti Fıiskola KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Celldömölk Város Önkormányzata
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
41 945 361 41 989 810 41 990 000
Vezetık és oktatók képzése a Pécsi Tudományegyetemen Pécsi Tudományegyetem
42 156 000
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Esélyegyenlıségi program végrehajtása Celldömölk városában 'Túzokok nyomán' - A Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi Látogatóközpontja múzeumépületének iskolabarát és infrastrukturális fejlesztése
42 244 045
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Rinyamenti Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulása
A nagyatádi Idısek Otthona megfiatalítása
42 273 061
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Újszentiván Község Önkormányzata
Újszentiván település belterületi csapadék -és belvíz elvezetésének megvalósítása I. ütem DAOP-2007-5.2.1/A
42 281 000
Kömlı Község Önkormányzata
Településfejlesztés Kömlı községben
42 343 433
Bácsalmás Város Önkormányzata
Egy tér az információért, a közösségért Bácsalmáson
42 344 362
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata
Két győjtıúthoz kapcsolódó tíz lakóutcából álló úthálózat felújítása Dunapatajon.
42 380 473
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
42 188 061
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pályázat neve
Tapolca Város Önkormányzata Tök Község Önkormányzata
Projekt megnevezés A tapolcai múzeum szolgáltatásainak közmővelıdési célú megújítása, oktatási-képzési szerepének erısítése, az "oktató múzeum" elveihez igazodó infrastrukturális fejlesztések révén Tök Község szennyvízhálózatának kiépítése Csillogó gyermekszemek Ruzsán és Pusztamérgesen
Ruzsa Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
42 400 000 42 415 000 42 455 760
Budapest Fıváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
Holdsugár Gondozási Központ felújítása, új szolgáltatással történı bıvítése
42 484 626
Sajókeresztúr Község Önkormányzata Kisláng Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal felújítása és bıvítése Sajókeresztúrban Kisláng település szennyvíz beruházása.
42 485 017 42 500 000
MTA Szegedi Területi Bizottság Titkársága
Dél-alföldi Tudáskert - az MTA SZAB tájékoztató tevékenysége a tudományos eredmények elismerésére és disszeminációjára a Dél-alföldi Régióban
42 500 000
Kerekharaszt Község Önkormányzata
Belterületi utak felújítása
42 525 452
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagykamarás Községi Önkormányzat
42 571 170
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Pápa Város Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Budapest Fıváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Tiszaszılıs Községi Önkormányzat
Belterületi útépítés Nagykamráson Pápa, Ady sétány II. ütem és Gróf út I. ütem kerékpárút - gyalogút építése Szervezeti folyamatok korszerősítése Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában Szilárdburkolatú utak kiépítése Tiszaszılısön.
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
Sárrétudvari Idısek Klubjának Kapacitásbıvítéssel Egybekötött Akadálymentesítése, Felújítása
42 738 708
Somoskıújfalu Község Önkormányzata
Somoskıújfalu, Vörösmarty utca felújítása
42 747 210
Hajdúnánás Városi Önkormányzata
Hajdúnánás felhagyott városi szennyvíztisztító telepének kármentesítése
42 780 000
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.2.4.0/09 Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése
42 690 484 42 699 522 42 719 400
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
Sugár, Honvéd, Katona és Arany János utak felújítása Nyírmadán
42 784 200
Hajdúböszörmény Város Önkományzata
"Együtt egymásért" projekt az oktatási szegregáció csökkentésre
42 798 600
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunbaja Község Önkormányzata
Kunbaja község belterületi Damjanich és Kossuth utcáinak kiépítése
42 830 949
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Baks Község Önkormányzata
Baks község szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
42 840 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
Hulladéklerakók rekultivációja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás területén
42 840 000
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Dunaszekcsı Község Önkormányzata
Dunaszekcsı Község árvízvédelmi fejlesztése
42 840 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága
Vadrózsa Biztos Kezdet Gyermekház
42 861 965
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat lakásotthonainak korszerősítése
42 881 418
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jánkmajtis Község Önkormányzata
Jánkmajtis - Csegöld Szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
42 882 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tiszatenyı Község Önkormányzata
42 925 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Szennyvizelvezetés és tisztitás fejlesztése Tiszatenyın és Kengyelen. Törökszentmiklós hátrányos helyzető, munkanélküli állampolgárainak önálló életvitelének és munkaerı-piacra belépésének elıkészítése és segítése
42 973 500
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Ajtóprojekt 2." -integrált fejlesztıprogrammal a társadalmi beilleszkedésért
42 982 240
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
A sárkeresztesi Jókai és Petıfi utcák komplex fejlesztése
42 988 820
Sárkeresztes Község Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Elektrotechnikai (villamos energetikai) szakirányok tananyagának kidolgozása a villamosmérnöki mesterképzésben
43 000 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tolcsva Község Önkormányzata
A Bónis Ferenc út szélesítése és felújítása valamint járdaépítés a Dózsa György utcán a vidéki élet minıségének javítása érdekében, Tolcsván
43 000 421
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Balástya Község Önkormányzata
A Virág-Fecske utca felújításával, a Tavasz-Remény utca megépítésével egybefüggı belterületi úthálózat kiépítése Balástyán
43 014 906
TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Széchenyi István Egyetem
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sajókaza Község Önkormányzata
Kompetencia-alapú felsıoktatás elektronikus tanulási környezetben a Széchenyi István Egyetemen SAJÓKAZA KÖZSÉG SZENNYVÍZELVEZETÉSÉNEK ÉS TISZTÍTÁSÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulás
Tömörkényi Gondozási Központ nappali ellátásának fejlesztése
43 058 796
A kiskörei orvosi és fogorvosi rendelı felújítása és akadálymentesítése
43 093 655 43 095 000 43 109 875
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kisköre Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
43 051 000 43 052 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tököl Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
Tököli szennyvíztisztítótelep kapacitásbıvítése és technológia fejlesztése Jászladány településen szennyvízhálózat kiépítése, szennyvztisztító teleppel
KMOP-3.1.1/A Aktív turizmus (vízi turizmus és természetjárás) infrastruktúrájának és kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése
Kisoroszi Község Önkormányzata
"Bike&Boat" rendszerben mőködı Csónakház-program Kisorosziban
43 119 750
TÁMOP-4.1.2-08/2/C/K Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére VOP-2.1.1 IT rendszer fejlesztése
Szent István Egyetem Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Tanuló Tanár EMIR továbbfejlesztési igények szakmai elıkészítése
43 183 738 43 200 000
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának mőködésének átvilágítása és szervezetfejlesztésének megvalósítása
43 200 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Eötvös Loránd Tudományegyetem
A történelem alapszak (BA) képzés szerkezetének tananyag-adaptáción és -fejlesztésen, valamint digitalizáción alapuló komplex fejlesztése, különös tekintettel a képzés tömegessé válására és az esélyegyenlıség szempontjának érvényesítésére.
43 200 000
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Budapest III. kerület Ürömi út-Szentendrei úti intermodális csomópont és P+R, ill. B+R parkoló fejlesztése
43 205 913
Miniszterelnöki Hivatal
A belsı piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv implementálására irányuló projekt elıkészítése, megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése.
43 220 250
Dombrád Város Önkormányzata
Egyenlı esély megteremtése a dombrádi közoktatási intézményekben
43 322 950
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Deszk Község Önkormányzat
Deszk Község belterületi kerékpárút-hálózat fejlesztése
43 344 771
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Gyula Város Önkormányzata
Autóbuszmegállók létesítése és korszerősítése Gyulán
43 380 000
EKOP-2.A.1 Elıkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
43 384 437
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Dorogháza Község Önkormányzata Biztos kezdet Dorogházán "Rendezvényház" Csongrád Megyei Közmővelıdési és Szolgáltató A Rendezvényház energetikai korszerősítése megújuló energiahordozók Közhasznú Társaság alkalmazásával
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Somoskıújfalu Község Önkormányzata
Somoskıújfalu, Erdei Iskola kialakítása
43 409 381
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata.
Komplex szervezet fejlesztés Soroksár Polgármesteri Hivatalában.
43 426 800
43 387 494
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Somogy Megyei Önkormányzat
43 438 591
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Vecsés Város Önkormányzata
dr. Takács Imre Szociális Otthon korszerősítése P+R és B+R parkolók létesítése Vecsés - Kertekalja vasúti megállóhely térségében.
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tiszanána Község Önkormányzat
Helyi komplex egészségügyi fejlesztés Tiszanánán
43 469 257
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budaörs Város Önkormányzata
A Kesjár Csaba Általános Iskola felújítása és eszközbeszerzése.
43 473 780
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kisnána Község Önkormányzata
Kisnána-Domoszló-Vécs községek szennyvízelveztése és tisztítása
43 475 511
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kisnána Község Önkormányzata
Kisnána-Domoszló-Vécs községek szennyvízelveztése és tisztítása
43 475 511
Boconád Község Önkormányzata
Boconád község sportépületének fejlesztése
43 490 506
Kıtelek Községi Önkormányzat
43 588 425
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Fejlesztésekkel a mi sulinkért: Nagykörő-Kıtelek! A Csongrádi partfal rekonstrukciója és a mederrézső állékonyságának növelése
Közmővelıdési szolgálat és szolgáltatás az ismeretszerzésben
43 676 720
Esélyegyenlıségi program Tarcalon
43 690 000
Bácsbokod Nagyközségi Önkormányzat
Bácsbokod, Petıfi Sándor Utcai meglévı útburkolat felújítása.
43 692 422
Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás
Komposztáló Kistérség Program –Zöldjavak hasznosítása a Pilis-BudaZsámbék Többcélú Kistérségi Társulás területén
43 696 314
Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata
Borsodszentgyörgy településfejlesztése - ravatalozó felújítás és útépítés
43 745 345
Mályinka Község Önkormányzata
Útépítés és vízelvezetés Mályinkán a Temetı, a Bocskai, a Tardonai, a Kassai utcákban, útfelújítás a Munkácsy Mihály és a Petıfi utcában
43 750 387
Alsópetény Község Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Alsópetényben
43 772 785
Zirc Városi Önkormányzata
Reguly Antal Múzeum és Népmővészeti Alkotóház iskolabarát fejlesztése
43 783 015
Harsány Község Önkormányzata
A Bartók Béla utca szilárd burkolatú úttá alakítása Harsány községben Rákóczi utca útburkolatának megerısítése és a hozzátartozó árok és járdaszakasz felújítása
43 799 429 43 831 600
Oktatásfejlesztés Hernádon
43 873 212
Rimóc szociális szolgáltatásainak fejlesztése
43 876 271
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Ady Endre Mővelıdési Központ TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Tarcal Község Önkormányzata DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kisar Község Önkormányzata Községi Önkormányzat Hernád
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Rimóc Község Önkormányzata
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Iskolapadból a menedzseri székbe - komplex képzés a nyugat-dunántúli Széchenyi István Egyetem, Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar régióban
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-2.2.3/A/09 Ivóvízbázisvédelem – Üzemelı, sérülékeny vízbázisok diagnosztikai vizsgálata
Megítélt támogatás (Ft)
43 462 801
43 612 000
43 877 024
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatánál
43 925 400
Görbeháza Község Önkormányzata
Görbeháza üzemelı sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata
43 950 000
HERMÁNSZEG KÖZSÉG KÜLTERÜLETÉN TELEPÜLÉSEKET ÖSSZEKÖTİ ÚT II ÜTEMÉNEK MEGÉPÍTÉSE ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
HERMÁNSZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Biharkeresztes Város Önkormányzata
Biharkeresztes városközpontjának rehabilitációja
43 958 556 43 980 297
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Hernádnémeti Községi Önkormányzat
"Add a kezed" Esélyegyenlıségi program Hernádnémetiben
43 997 486
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Ormosbánya Községi Ömkormányzat Képviselı Testülete társulásban: Rudolftelep Község Önkormányzatával
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Ormosbányán.
44 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-4.1.2-08/2/B/K Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Megítélt támogatás (Ft)
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
" Együttmőködéssel gyermekeink esélyéért "a Kaposszekcsıi Óvoda és Általános Iskola intézményeiben az oktatási-nevelési program megújítása A szakmai pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
44 000 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése a Szolnoki kistérségben
44 006 400
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Iharosberény, Iharos és Pogányszentpéter Községek Önkormányzatai
Az, aki falura születik, nem lehet eleve hátrányos helyzető a tanulás útjait tekintve. A "kulturális hajléktalanok" segítése, infrastrukturális beruházások és módszertani megújulás az iharosberény Körzeti Általános Iskola és Óvodában.
44 042 300
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kerekegyháza Város Önkormányzat
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kaposszekcsı Község Önkormányzata
44 000 000
Jakabszállás Községi Önkormányzat
A kerekegyházi, Kölcsey és Dózsa György utca részleges felújítása Jakabszállás községben a belterületi Arany János utca, Nyár utca, Sport utca és Tavasz utca végének, mint győjtıutaknak szilárd burkolattal való ellátása.
44 102 834
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Ópusztaszer Község Önkormányzata
Ópusztaszer szennyvízcsatorna hálózat bıvítése és a meglévı szennyvíztisztító telep megfelelıségének biztosítása
44 129 300
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Tiszabercel Község Önkormányzata
Belterületi Vásártér utca és a Vásártér utca 3821. összekötı út és Fı utca közötti szakaszának felújítása Tiszabercel Községben
44 160 315
Zalaháshágy Község Önkormányzata
Zalaháshágy, belterületi autóbuszöblok és autóbusz- forduló kialakítása.
44 174 446
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Szakoly Község Önkormányzat
A szakolyi Egészségügyi Központ és fogorvosi rendelı modernizációja
44 223 840
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Ács Város Önkormányzata
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Abádszalók Város Önkormányzata
44 049 172
Tass önkormányzat belterületi útfelújítása Tass Községi Önkormányzat
44 278 400 A kompetencia alapú oktatás alapjainak megteremtése Ácson
44 358 427
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Kunfehértó Község Önkormányzata
Szociális alapszolgáltatást biztosító fızıkonyha infrastrukturális fejlesztése Abádszalókon Kunfehértó község nyomott rendszerő szennyvízelvezetı rendszerének létesítése
Csörötnek Község Önkormányzata
Kistérségi közlekedési infrastrukturális fejlesztés a Rába mentén
44 434 943
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Baktalórántháza Város Önkormányzata
Bóbita Gyerekház Baktalórántházán a Biztos Kezdet programban
44 451 116
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szőcsi Községi Önkormányzat
Szőcsi Egészségház kialakítása
44 465 400
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Várpalota Város Önkormányzata
"Tegyél a jövıdért!" - hátrányos helyzető lakosság fejlesztése Várpalotán
44 489 355
Jászárokszállás településképének és a lakosság életminıségének javítása Esélyegyenlıség-orientált eszközfejlesztés a XII. kerületi Mackós Óvodában Esélyegyenlıség-orientált eszközfejlesztés a XII. kerületi Mackós Óvodában
44 511 609
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Jászárokszállás Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
44 375 419 44 421 000
44 531 682 44 531 682
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Nyírtura Község Önkormányzata
Projekt megnevezés A nyírturai Egyesített Szociális Intézmény szociális alapszolgáltatásainak szükségleteken alapuló fejlesztése Lengyeltóti város belterületi vízrendezése A befogadó Szent János árok, és a fı becsatlakozó csapadékvíz elvezetık rekonstrukciója
Lengyeltóti Város Önkormányzata OM.034111
Megítélt támogatás (Ft)
44 589 710
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Tiszavasvári Város Önkormányzata
Tiszavasvári integrációját elısegítı tevékenységek
44 610 022
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
A Tihanyi Levendula Erdei Iskola Infrastrukturális Fejlesztése
44 612 607
"Társadalmi és munkaerıpiaci integráció" a Mura mentén
44 617 393
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Muramenti Családsegítı Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
44 593 200
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sajóecseg Községi Önkormányzat
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
Sajóecseg és Sajókeresztúr községek szennyvízelvezetése és a meglevı boldvai szennyvíztisztító telepre történı rácsatlakozása Fehérgyarmat Város központjának térburkolása és utcabútorokkal való ellátása
Kunágota Községi Önkormányzat Balmazújváros Város Önkormányzata
Belterületi útépítés Kunágotán a Jókai és Március 15. utcákban. Balmazújváros, Nap utca útburkolatának felújítása
44 665 926 44 747 122
Mezıszemere Község Önkormányzat
Útépítés az élhetıbb faluért - Mezıszemere
44 755 200
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat
Táncsics Mihály Mővelıdési Ház átalakítása, felújítása Kétegyházán
44 791 650
Elektronikus tanulás, módszertani képzés és környezettudatos oktatás a Budapesti Mőszaki Fıiskolán
44 808 000
"Lépésrıl lépésre" - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık programja Kispesten
44 820 350
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Lehetıség- Hátrányos helyzető emberek munkaerı-piaci integrációjára a szociális munka segítségével
44 839 200
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Magyarbóly Községi Önkormányzat
"Tudásdepó-Express" program a Magyarbólyi Községi Könyvtárban
44 849 554
TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Kecskeméti Fıiskola
Vezetıi készségfejlesztés és az oktatók szaknyelvi képzése a Kecskeméti Fıiskolán
44 873 859
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Iregszemcse Község Önkormányzat Zsáka Község önkormányzat
Iregszemcse település szennyvízelveztése és szennyvíztisztítása Zsáka Rákóczi utca komplex felújítása
44 880 000 44 881 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Bihartorda Község Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Bihartorda Község belterületén Rákóczi utca-Dózsa köz-Sport utca, északi győjtıúthálózat burkolatfelújítása A Egressy Béni, Katona József és Török Bálint útcák kiépítése Berettyóújfaluban
KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Dunakeszi Város Önkormányzata
Eszközök (interaktív táblák) beszerzése a dunakeszi önkormányzat által fenntartott oktatási intézmények számára
44 930 645
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Katymár Községi Önkormányzat
Jobb utakon a fejlıdés felé
44 934 480
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Sásd Város Önkormányzata
Belterületi csapadékvíz elvezetı hálózat fejlesztése Sásdon
44 935 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskemét és környéki roma célcsoportok munkaerıpiaci integrációjának elısegítése
44 944 041
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Zsombó Község Közintézményeinek energetikai korszerősítése, valamint megújuló energia hasznosítása
44 944 165
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/2/C/K Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai
Budapesti Mőszaki Fıiskola Budapest Fıváros XIX kerület Kispest Önkormányzata
Zsombó Község Önkormányzata
44 625 000 44 634 906
44 907 000 44 924 400
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Pakod Község Önkormányzata
Közösségi közlekedés fejlesztése Pakod - Pókaszepetk Községekben
44 949 466
KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Magyar Táncmővészeti Fıiskola
A XXI. század táncosa - színpad után is sikeresen. Oktatás, amely megalapozza az élethosszig tartó tanulás lehetıségét.
44 978 024
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Zsámbok Község Önkormányzata
Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése Bajza Lenke Általános Iskola infrastruktúra fejlesztése és eszközbeszerzése
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások
Az örkényi biopiac
44 990 764
Út a munkához a Gondozási Központtal
44 993 048
Örkény Város Önkormányzata
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Gondozási Központ Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/C Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Budapest XVIII. kerület Pestszentlırinc - Pestszentimre Önkormányzata
44 982 000 44 984 788
Budapest XVIII. kerületi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése 44 993 700
Debreceni Egyetem
Program az idegen nyelvi kompetencia fejlesztésére és a vezetıi hatékonyság javítására a Debreceni Egyetem oktatói, valamint közép- és felsıvezetıi körében
44 999 680
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kaposvári Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
44 999 996
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kaposvári Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
44 999 998
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık önálló életvitelének elısegítése Miskolcon
45 000 000
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztési célok megvalósítása, controlling rendszer bevezetése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatánál
45 000 000
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szervezetfejlesztési célok megvalósítása, controlling rendszer bevezetése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatánál
45 000 000
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest fıváros XIV. ker. Zugló Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros II. Kerületi Önkormányzat
Zuglói Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése Budapest Fıváros II. Kerületi Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának komplex szervezetfejlesztése - A közszolgáltatási folyamatok, az irányítási rendszer, a belsı együttmőködés és koordináció, valamint a kapcsolódó informatikai alkalmazások fejlesztése
45 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/C/K Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Képzık képzése az ELTE-n
45 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/C/K Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Képzık képzése a BME oktatói körében
45 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/C/K Képzık képzése, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre és azok fejlesztésére
Semmelweis Egyetem
Képzık képzése a nSemmelweis Egyetemen
45 000 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Székkutas Község Önkormányzata
Székkutas község szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése és szennyvíztisztító telep építése KEOP - 1.2.0 pályázat keretében
45 050 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Dombrád Város Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás és egyenlı hozzáférés a dombrádi Szivárvány Óvodában és a Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Mővészeti Iskolában
45 075 400
KMOP-3.1.1/A Aktív turizmus (vízi turizmus és természetjárás) infrastruktúrájának és kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése
Pilisi Zöldút, természetjáró és tematikus túrautak újszerő Pilisszentkereszt Község Önkormányzata és konzorciumi partnerei megközelítésben
45 000 000 45 000 000
45 078 719
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Földeák Község Önkormányzata
Könyvtár áthelyezése, közösségi tér és szolgáltatás bıvítése, fejlesztése Földeák Mővelıdési Ház és Könyvtár intézményében a településen élık társadalmi aktivitásának és részvételének fokozása érdekében
45 082 690
Községi Önkormányzat Selyeb
Selyeb Rákóczi u. felújítása A/B.
45 092 716
Mándok Város Önkormányzata
A településközpont zöldfelületi rekonstrukciója Mándokon - a településkép vonzerejének növelése érdekében
45 115 201
Interaktív vállalkozói tanulás megjelenése a hagyományos képzési környezetben, komplex tartalomfejlesztés az Alkalmazott vállalkozástan (Team Akadémia) szakirányon
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Gazdasági Fıiskola
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Madaras Község Önkormányzata
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
45 122 664
Budapest Fıváros II. Kerületi Önkormányzat Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat
Szent István utcai közlekedési kerékpárút építése Madarason. Budapest Fıváros II. Kerületi Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése A Wunderland Óvoda Energetikai Korszerősítése
45 182 029 45 187 140
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Csenger Város Önkormányzata Káloz Község Önkormányzata
Közoktatási esélyegyenlıségi intézkedési terv megvalósítása a Csenger Mikrotérségi Közoktatási Intézményfenntartó Társulásban Kossuth Lajos utca útburkolatának kiépítése
45 197 775 45 214 171
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Ráckeve Város Önkormányzata
Szociális szolgáltatások bıvítése és fejlesztése megújuló környezetben Ráckevén
45 239 357
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet
"Változtatással, felelısen a fenntartható fejlıdésért" (VAFFF) A I. és V. kampány akciói a társadalom és környezet harmonikus viszonyára, tudatformálásra, a humán együttmőködésre utalnak a fenntartható fejlıdés érdekében.
45 303 410

Vilmányi Közösségi Ház felújítása
45 324 635
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata
45 351 670 45 390 000
45 390 000
KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
Sárrétudvari Kossuth utcai kerékpárút kialakítása Jászladány településen szennyvízhálózat kiépítése, szennyvztisztító teleppel
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szolnok, Abony, Rákóczifalva és Szajol felhagyott települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
45 126 000
ÉRD MJV ÖNKORMÁNYZAT SZAKORVOSI RENDELİINTÉZETE
Természeti értékeink kezelésének komplex fejlesztése a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mőködési területén PÁLYÁZAT A HUMÁN-ERİFORRÁS HIÁNY MEGSZÜNTETÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRA
Budapesti Corvinus Egyetem
Tájépítészmérnöki képzés szakmai törzsanyag tananyagfejlesztése TÁJTAN
45 585 040
Pannon Egyetem
Georgikon Fenntartható Életmód Kampány (GeoFÉK)
45 600 000
Pannon Egyetem
Georgikon Fenntartható Életmód Kampány (GeoFÉK)
45 600 000
Kompetenciafejlesztés és képesség-kibontakoztatás az esélyegyenlıség jegyében Sarkad Város 1., 2. és 3. számú Napközi Otthonos Óvodáiban komplex fejlesztés megvalósításával
45 736 254
Buszöblök létesítése Molnáriban és Tótszerdahelyen
45 803 162
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Sarkad Város Önkormányzata, OM 028127 Molnári Község Önkormányzata és Tótszerdahely Község Önkormányzata
45 402 000 45 448 095
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Csanádalberti Község Önkormányzata
Útfelújítás Csanádalberti községben
45 821 013
Csopak Község Önkormányzata Nagykálló Város Önkormányzata
Intelligens strand Nagykálló szennyvíztisztító telep létesítése
45 845 200 45 900 000
Ercsi Város Önkormányzat
Ercsi város oktatási-nevelési intézményeiben a kompetencia alapú oktatás bevezetése, és a tanulói laptop program módszertani feltételeinek megteremtése
45 913 818
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Berettyóújfalu Város Önkormányzata
"Útkeresı" - a Berettyóújfaluban és a környezı településeken élı hátrányos helyzető munkanélküliek vagy inaktív személyek munkaerıpiaci esélyeit és társadalmi beilleszkedését elısegítı program
45 926 220
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Gyomaendrıd Város szennyvíztisztító telep fejlesztése
45 982 450
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata
Szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, a szennyvíz elvezetése és ártalommentes tisztítása Tiszalúc Nagyközségben
45 985 000
Szentes Város Önkormányzata
Szakmai megújulás a szentesi közoktatási intézményekben
46 000 000
Piliny Község Önkormányzat
Piliny Tarjáni út felújítása
46 002 619
Városi szolgáltatások, településközpont hatékonyabb és gyorsabb megközelítését elısegítı, lakóterületekkel való kapcsolat javítását szolgáló jó minıségő belterületi győjtıutak építése a leghátrányosabb helyzető mezıkovácsházi kistérségben
46 005 319
Tárgyi feltételek biztosítása a Jászberényi Szent Klára Otthonban
46 060 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Battonya Város Önkormányzata Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Szent Klára Idısek Otthona Jászberény
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Abaújszántó Város Önkormányzata
Az "İszi Napfény" Idısek Otthonának korszerősítése Abaújszántón
46 066 392
Tabdi Község Önkormányzata
Tabdi, Dózsa György - Petıfi Sándor utcán burkolatmegerısítés, Mészáros Lırinc utcán lakóút építés.
46 072 550
Zagyvaszántó Község Önkormányzata
Belterületi utak építése felújítása Zagyvaszántón
46 075 500
Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar
Tananyagfejlesztéssel a GEO-ért
46 088 888
Écs Község Önkormányzata
Új épület - új lendület!
46 106 050
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Kaposszekcsı Község Önkormányzata
Kaposszekcsı-Dombóvár kerékpárút összekötı III. ütem
46 149 599
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Széchenyi István Egyetem
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Telkibánya Községi Önkormányzat
Energia hatékonyság növelése a gyıri Széchenyi István Egyetem Hegedős Gyula Kollégium utólagos hıszigetelésének megvalósításával. Csapadékvíz-elvezetés biztonságos megoldása Telkibányán a Dózsa György és Múzeum utcákban
46 202 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Gerényes Község Önkormányzata
Minden jobb, ha jó a kezdet
46 222 291
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Rátka Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal épületének felújítása, komplex akadálymentesítése, továbbá a Vasút, a Széchenyi és a Fenyves út felújítása Rátka Községben.
46 231 820
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Tudástárfejlesztés Kiskunfélegyházán és térségében
46 236 676
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Kisvarsányi Községi Önkormányzat
Kisvarsány árvízvédelme
46 247 820
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Kisvarsányi Községi Önkormányzat
Kisvarsány árvízvédelme
46 247 820
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Kisvarsányi Községi Önkormányzat
Kisvarsány árvízvédelme
46 247 820
46 181 800
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Balatonkenese Nagyközségi Önkormányzat
A Balatonkenesei Nagyközség Szent István utcai útépítési és vízelvezetési beruházási projektje - I. ütem
46 260 885
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Nyírvasvári Község Önkormányzata
Gyerekház kialakítása a hátrányos helyzető 0-5 éves gyermekek és családjaik részére Nyírvasváriban
46 285 958
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Szegedi Tudományegyetem
SZTE Mővészettörténeti tanszék energetikai rekonstrukció
46 294 866
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
A mosonmagyaróvári szennyvíztisztítótelep intenzifikálása a jogszabályi követelményeknek megfelelıen
46 325 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Dávod Község Önkormányzata Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Dávod Község szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás Béke utca felújítása Berettóújfaluban
46 325 000 46 329 300
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vilmány Község Önkormányzata
Alapvetı egészségügyi alapellátás feltételeinek biztosítása Vilmány és mikrokörzetében
46 345 000
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Tiszalök Város Önkormányzata
Hubertusz út - Major köz / Ikvahíd utca / Szent Mihály utca közötti belterületi hivatásforgalmi kerékpárút építése Sopronban Tiszalök önkormányzati utak felújítása
46 361 975 46 374 649
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Csenger Város Önkormányzata
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Nagyhalász Város Önkormányzata
"Add a kezed" Hátrányos helyzető Csoportok Társadalmi Integrációjának Erısítése Csengerben a Biztos Kezdet program Segítségével Nagyhalász Városháza és Csuha-Kállay kúria külsı felújítása, kúria környezetének rendezése
46 391 632
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Buják Község Önkormányzata
Buják szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztése
46 410 000
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Budapest Fıváros X. Kerület Kıbányai Önkormányzat Abádszalók Város Önkormányzata
Kerékpározz Kıbányán! Abádszalók településközpontjának megújítása
46 421 685 46 430 370
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata
Komplex szervezetfejlesztés a Terézvárosi Polgármesteri Hivatalban
46 440 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kocsér község Önkormányzata
46 495 000
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat
Kocsér község csatornázott szennyvízelvezetése és szennyvízkezelése Kerékpárút hálózat fejlesztése a Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzatnál.
46 499 559
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolataink megerısítése
46 499 805
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ambrózfalva Község Önkormányzata
Ambrózfalva belterületi útjainak felújítása
46 512 939
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagyvarsány Község Önkormányzat Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzata
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Kerekegyháza Város Önkormányzata
Orvosi rendelı infrastrukturális fejlesztése és eszközállományának bıvítése Nagyvarsány községben Lajoskomárom-Dég szennyvízberuházás Kerekegyháza településképének javítása a városi identitás erısítése érdekében
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések KDOP-1.1.1/A_2.kör Iparterületek fejlesztései
Vác Város Önkormányzata Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hatékony árvízvédelem Vácon Alba Innovációs Park fejlesztése I. ütem
46 549 400 46 586 298
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Orgovány Község Önkormányzat
Új út építési az orgoványi Szabadság és Ürögi utcában, ill. profiljavító tevékenység elvégzése az Attila, H.Szabó J., és Gárdonyi utcában.
46 647 169
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
A Baradla Kemping területén található 7 kis faház I.osztályú üdülıházakká való átépítése - Egy Világörökségi helyszínhez méltó szálláshelybázis kialakítása -
46 648 058
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzat
Kétegyháza KOMP-ra száll
46 663 205
ÉMOP-2.2.1 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatásaik fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
46 390 169
46 527 674 46 529 000 46 535 130
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés Megítélt támogatás (Ft) Sajókápolna körforgalom kialakítás, buszöböl-buszváró építés, útépítés és csapadékvíz elvezetés
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Sajókápolna Községi Önkormányzat
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Városi Mővészeti Múzeum
Oktatómúzeum virtuális pontokkal a Váczy Péter győjteményben
46 691 256
46 676 527
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Balástya Község Önkormányzata
Balástya Község szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
46 692 200
Prügy Községi Önkormányzat
Ravatalozó felújítása Prügy településen
46 714 334
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
46 714 463
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Vaskút Községi Önkormányzat
Útépítések és felújítás Gyomaendrıdön Vaskút Község belterületi csapadék- és belvíz elvezetése DAOP-20075.2.1/A
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Medgyesbodzás Község Önkormányzata
Belterületi útfejlesztés Medgyesbodzáson
46 729 224
Mecseknádasd Önkormányzata
Mecseknádasd belterületi vízrendezése
46 732 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Négyes Község Önkormányzata
Négyes Község megújítása
46 723 000
46 741 933
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Soltvadkert Város Önkormányzata
Csapadékvíz-elvezetı hálózat bıvítése Soltvadkerten a vízkárveszélyeztetettség csökkentése érdekében
46 756 049
Dombóvár Város Önkormányzata
Dombóvár, 61. számú fıút - Kórház utcai csomópont átépítése
46 757 193
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Pápa Város Önkormányzata
A szociális alapszolgáltatás ellátását biztosító intézményi környezet fejlesztése Pápán
46 757 629
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
Mocorgó Gyerekház létrehozása Nyíradán a Biztos Kezdet Program keretében
46 761 729
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Foktı Község Önkormányzata
Foktı község Barákai bekötıútjának felújítása és szélesítése.
46 763 280
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Tolna Megyei Önkormányzat
Faddi 2. számú gyermekotthon korszerősítése
46 794 148
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Dunavecse Város Önkormányzata
Dunavecsei Református Templom felújítása
46 800 000
Ricse Nagyközség Önkormányzata
46 815 314
Hajdúdorog Város Önkormányzat
Autóbuszváró állomásépület építése Ricse Nagyközség központjában Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Hajdúdorogon
46 849 696
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Dunaújvárosi Fıiskola
Korszerő OECD tagállamban használt beágyazott rendszerek tudásterület tananyagtartalom adaptációja a Dunaújvárosi Fıiskolán és a Pécsi Tudomány Egyetemen
46 872 743
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Cece Negyközség Önkormányzata
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata
Fegyvernek nagyközség történelmi településközpontjának rehabilitácíója
46 946 955
İriszentpéter Város Önkormányzata
Kompetencia alapú nevelés és oktatás az İrségben
46 959 080
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Felsı-Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás
Fogyatékkal Élık Otthonának felújítása Tass községben
46 961 951
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Hernádkak Község Önkormányzata
Egészségház kialakítása Hernádkak községben
46 974 006
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
K.O. - A kompetenciaalapú oktatás kiütéses gyızelme Mórahalom város közoktatási intézményeiben
47 000 000
Cece Község szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
Mórahalom Város Önkormányzata
46 900 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve Jánossomorja, Újrónafı, Várbalog települések Intézményfenntartó Társulása gesztoraként Jánossomorja Város Önkormányzata
Korszerő oktatással a versenyképes tudásért Jánossomorján
47 000 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Sarkad Város Önkormányzata Óvodák
A Biztos Kezdet program elindítása és Gyerekház létrehozása Sarkadon a mélyszegénységben élı gyermekek korai felzárkóztatása és családjaik társadalmi integrációja érdekében
47 022 057
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiszaföldvár Város Önkormányzata
Háziorvosi rendelı és gyermek háziorvosi rendelı kialakítása Tiszaföldvár, Szondy V. út 30 szám alatt
47 025 000
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Dabas Város Önkormányzata ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Emıd Város Önkormányzata
Dabasi kerékpárhálózat fejlesztése, Tabáni utcai szakasz.
47 068 149
Emıd Idısek Klubja komplex akadálymentesítése, a szociális alapszolgáltatások hatásosságának és hatékonyságának növelését célzó komplex fejlesztése megvalósítása
47 073 060
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Balmazújváros Város Önkormányzata
Balmazújváros, Bethlen és Bercsényi utcák útburkolatának felújítása
47 115 065
Alsóvadász Község Önkormányzata
Alsóvadász község - a közösségi közlekedést szolgáló járdák fejlesztése
47 154 180
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Kocsér község Önkormányzata Kunszentmárton Város Önkormányzata
Kocsér község csatornázott szennyvízelvezetése- és kezelése Kunszentmárton városközpontjának felújítása
47 175 000 47 181 431
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
A Homokháti Családsegítı és Gyermekjóléti Központ fejlesztése
47 196 410
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Társult Önkormányzatok "Együtt" Segítıszolgálata
Családi napközi és nappali ellátás infrastrukturális fejlesztése Dabason.
47 207 833
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Szigethalom Város Önkormányzata
Szigethalom, Petıfi Sándor utcai HÉV megálló környezetrendezésére
47 308 939
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Eszterházy Károly Fıiskola
A Spekula Csillagvizsgáló területének bıvítése, természettudományos oktató múzeummá és virtuális kiállítássá fejlesztése
47 309 369
Mővelıdési házak a nem formális tanulás szolgálatában
47 320 728
Humánerıforrás fejlesztés a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban
47 337 325
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Deszk Község Önkormányzata TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Erzsébet Kórháza
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Porcsalma Nagyközség Önkormányzata
"Érted, veled, de nem helyetted" Biztos Kezdet a Társadalmi Integráció Erısítéséért Porcsalmán
47 363 506
NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Murakeresztúr Község Önkormányzata
Murakeresztúr Kollátszegi településrészének belterületi vízrendezése
47 378 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Vásárosdombó község Önkormányzata
Belterületi csapadékvíz-elvezetı rendszer felújítása Vásárosdombón
47 400 000
Sándorfalva Város Önkormányzata
Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központ kialakítása
47 425 391
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Infrastrukturális fejlesztések a fogyatékkal élık nappali ellátása érdekében
47 444 909
Balatonmáriafürdı Község Önkormányzata
Hajóállomási szabadstrand szolgáltatási színvonalának fejlesztése
47 452 699
Kétsoprony Község Önkormányzata
47 457 900 47 469 577
47 473 400
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése DDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Héreg Község Önkormányzata
Kétsoprony község közösségi házának teljes rekonstrukciója Héreg, Faluközpont felújítása Fı utca 0+900 - 1+144 km szelvények között
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Okány Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Családsegítı Szolgálat fejlesztése, épületének bıvítése
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Balatonboglár Város Önkormányzata
Kerékpárút építése a balatonboglári Klapka és Gyep utcákban
47 477 952
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Komádi Város Önkormányzata Kunhegyes Város Önkormányzata
Szociális nappali ellátások fejlesztése Komádi térségében SZABADSÁG TÉR REVITALIZÁCIÓJA
47 494 511 47 495 050
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Törtel Község Önkormányzata
"Kéz a kézben"-Együtt a korszerő, befogadó európai iskoláért! A törteli Szent István Király Általános Iskola akadálymentesítése, sportpálya kialakítása és IKT eszközfejlesztése
47 502 713
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
47 506 360
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Komádi Város Önkormányzata
A Nagysándor József utca burkolatfelújítása és szélesítése Komádiban
47 546 354
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mélykút Nagyközség Önkormányzata
Útépítés Mélykút nagyközségben
47 559 600
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Nagypall Község Önkormányzata
Nagypall község belterületének vízrendezése
47 632 500
Élethosszig tartó tanulás Somogyországban
47 641 660
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A Együd Árpád Általános Mővelıdési Központ és Alapfokú közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Mővészetoktatási Intézmény
Megítélt támogatás (Ft)
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Magasabb szintő életminıség biztosítása az újszászi városközpont északi része és a Batthyány út térsége arculatának megújításával. Bercsenyi utca összefüggı szilárd burkolatának kialakítása Berettyóújfaluban
47 651 400
Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
A Kispesti Polgármesteri Hivatal fejlesztése
47 784 600
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Borsod-A-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Nemzeti népegészségügyi programok megvalósítása foglalkoztatás támogatás útján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban
47 799 161
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Karolina Kórház, Rendelıintézet
Gyógyítás, ápolás minıségének javítása munkanélküliek, illetve az egészségügyi pályára visszatérık bevonásával
47 814 600
Izsák Város Önkormányzata
Izsák Város körzetközponti szerepének erısítése és vonzerejének növelése a városközponti park és parkoló megújításával
47 840 255
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Újszász Város Önkormányzat
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
47 649 314
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Nógrád Község Önkormányzata MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ És Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft.
Épül és szépül Nógrád! - Komplex fejlesztés Nógrád községben
47 878 398
Egészségügyi ellátás javítása Miskolc városában és vonzáskörzetében
47 880 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Nyíribrony Község Önkormányzata Kaba Város Önkormányzata
Bi.Ke.Pro.- Biztos Kezdet Program megvalósítása Nyíribronyban Kaba belvárosának felvirágoztatása
47 884 500 47 896 427
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Siófok Város Önkormányzata
Siófok Város közvilágítás energiafelhasználásának csökkentése
47 900 556
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Gyöngyös-Pálosvörösmart Intézményfenntartó Társulás
Kompetencia alapú oktatásfejlesztés a gyöngyösi Arany János Általános Iskolában és a Kálváriaparti Általános és Sportiskolában
47 905 510
Monok Község Önkormányzata MARTFŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Monok ravatalozójának korszerősítése, bıvítése MARTFŐ VÁROSBAN SZABADIDİPARK KIALAKÍTÁSA
47 952 000 47 952 929
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kerékpárút építése a Szent Borbála tértıl a Bláthy Ottó útig
47 955 520
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Bagamér Nagyközség Önkormányzata
Községfejlesztés útépítéssel, csapadékvíz elvezetés megvalósításával
47 964 470
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Elek Város Önkormányzata Fejér Megyei Szent György Kórház
Elek Város belterületi, önkormányzati tulajdonú, kapcsolat javítását szolgáló betonút építése a Bólyai, Hunyadi, Kazinczy utcákban. A Fejér Megyei Szent György Kórház humán erıforrás fejlesztése a hiányszakmákban
47 980 150 48 022 600
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Pécsi Tudományegyetem
Olvasási és digitális kompetenciák fejlesztése könyvtári szolgáltatásokkal. A PTE Egyetemi Könyvtár a minıségi oktatás és a hatékony tanulás szolgálatában.
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Hidasnémeti Község Önkormányzata
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Dévaványa Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
48 051 300
48 116 025
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Csemı Község Önkormányzata ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése Vezseny Község Önkormányzata
Hidasnémeti, Tornyosnémeti és Hernádszurdok községek szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztító-telepének kiépítése Dévaványa kistérségi szerepének erısítése a települési örökség megırzésével és fejlesztésével A ROP keretében felújításra kerülı Ladányi Mihály Általános Iskola berendezésének korszerősítése Európai szinvonalú utakat Vezsenybe
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata
Kunmadaras Nagyközség komplex belterületi rehabilitációja
48 225 100
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Zala Megyei Kórház
A Zala Megyei Kórház pályázata humán erıforrás foglalkoztatásának támogatására
48 261 824
48 110 000
48 128 578 48 138 113
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Nádudvar Város Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás implementációja, egyenlı hozzáférés biztosítása a Sombereki Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben és tagintézményeiben Nádudvar Város közigazgatási területén található Schönherz utca fejlesztése
Páhi Község Önkormányzata
Egységes közösségi tér kialakítása Páhin
48 295 452
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Szombathelyi Képtár
"Kreativitás és környezet" - Szombathelyi Múzeum oktatási-képzési szerepének infrastrukturális fejlesztése.
48 314 261
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Túrkeve Város Önkormányzata
Közterületi rehabilitáció az élhetıbb és vonzóbb Túrkevéért
48 354 681
Esztergom Város Önkormányzata
Esélyegyenlıségi programok végrehajtása az Esztergom Város Önkormányzatának fenntartásában mőködı valamennyi általános és középiskolában
48 375 000
Szegedi Tudományegyetem
A közvetlen betegellátás javítását szolgáló mobil teamek foglalkoztatása a nozokomiális infekciók leküzdése,a rehabilitációs és ápolási munka színvonalának emelése,továbbá a fogyatékkal élık ellátásának emelt szintő egészségügyi ellátásának területén
48 385 190
Szakmár Község Önkormányzata
Közösségi tér fejlesztése Szakmáron
48 400 000
Mezınyárád Községi Önkormányzat
Mezınyárád község Szent István király és Keresztesi belterületi utak korszerősítése
48 419 433
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Alsószentmárton község önkormányzata
Alsószentmárton alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezı lakosainak önálló életvitelt és munkához való viszatérést segítı programjai
48 420 800
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szentendre Város Önkormányzata
Békés-dánfoki lakóterülethez és Kishajó kikötıhöz vezetı útvonal felújítása (Borz utca - Fürdı sétány, Kırösi Csoma S. u. és Dánfoki út) Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Szentendre Város Innovatív intézményeiben
48 481 086
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kondoros település szennyvízhálózatának bıvítése és az ehhez szükséges kapacitás- és hatékonyság növelés a meglévı szennyvíztisztító telepen
48 482 079
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kondoros Nagyközség İr utcájának (Kinizsi és Dózsa György utcájának) szilárd burkolatú útépítése
48 485 811
Szegedi Tudományegyetem
A közvetlen betegellátás javítását szolgáló mobil teamek foglalkoztatása a nozokomiális infekciók leküzdése,a rehabilitációs és ápolási munka színvonalának emelése,továbbá a fogyatékkal élık ellátásának emelt szintő egészségügyi ellátásának területén
48 500 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Somberek Község Önkormányzata
Békés Város Önkormányzata
48 268 900 48 274 231
48 450 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat
Budapest II. kerületi Családsegítı és Gyermekjóléti Központ új telephelyre költözése, infrastrukturális- és szolgáltatásfejlesztése az egyenlı esélyő hozzáférés jegyében
48 500 200
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Budapest Fıváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
48 556 782
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mártély Község Önkormányzata
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Nyíradony Város Önkormányzata
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Székesfehérvári Regionális Képzı Központ
"Nagy utazás"- Mártély Község belterületi útjainak fejlesztése Nyíradony városközpont revitalizációja a közösségi szolgáltatások körének bıvítése érdekében
Megítélt támogatás (Ft)
48 565 936 48 648 876
"5-LET" öt lehetıség tapasztalat-átadásra Hazai tapasztalatok átadása, módszerek adaptálása a szak- és felnıttképzéssel foglalkozó Kovászna, Hargita és Maros megyei régió magyar nyelven oktató intézményei számára 48 667 120 AZ EÖTVÖS JÓZSEF MŐVELİDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR FEJLESZTÉSE ERCSIBEN
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Ercsi Város Önkormányzata
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
48 670 555 Életminıség javító, kistérségi rangot erısítı pontszerő, kisléptékő fejlesztések Hosszúpályi Nagyközségben
48 670 588
Putnok Város Önkormányzata
A 040. hrsz-ú külterületi út szilárd burkolattal történı ellátása a kistérségi központ (Kistelek) megközelíthetıségének javítása érdekében Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Putnok Város általános iskoláiban
48 726 853
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa-Meszes Duna-part aktívturisztikai fejlesztése (E komponens)
48 732 058
Domaszék Község Önkormányzata
Doma Rendezvényház létrehozása Domaszék Községben
48 734 176
Kunszentmiklós Város Önkormányzata TÉGLÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
Közösségi közlekedés feltételeinek javítása Kunszentmiklóson ZÖLDTERÜLET FEJLESZTÉSE A VÁROSKÖZPONTBAN
48 735 000 48 746 439
Nyíradony Város Önkormányzata
Kerékpárút építése Nyíradony-Aradványpuszta belterületén
48 747 300
Sióagárd Község Önkormányzata
Sióagárd község szennyvízkezelésének fejlesztése
48 755 000
Jávorszky Ödön Városi Kórház
Támogatott foglalkoztatás a Jávorszky Ödön Kórházban
48 779 687
######################################### Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Mosonmagyaróvári Kistérségben Szociális Alapellátási Centrum kialakítása és szolgáltatás szervezés
48 808 753
KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások
Gyömrı Város Önkormányzata
Gyömrıi tızeges tó helyreállítása
48 812 400
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása
SORS-O.K. - integrált szolgáltatás nyújtása a hátrányos helyzető Csongrádi kistérségben élı, alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık számára
48 815 000
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai KEOP-2.2.3/A/09 Ivóvízbázisvédelem – Üzemelı, sérülékeny vízbázisok diagnosztikai vizsgálata KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kistelek Város Önkormányzata
48 681 270
Hajdúdorog Város Önkormányzata Hajdúdorog üzemelı, sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Sajó-Bódva Völgye és Környéke szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer Társulás fejlesztése
48 820 000 48 826 550
Borsod-A-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Nemzeti népegészségügyi programok megvalósítása foglalkoztatás támogatás útján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban
48 831 849
Borsod-A-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
Nemzeti népegészségügyi programok megvalósítása foglalkoztatás támogatás útján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban
48 831 849
Varbó Község Önkormányzata
Varbói Községház építése
48 846 217
Tisza -menti Közoktatási Intézménytársulás nevében Lakitelek Nagyközségi Önkormányzat, mint gesztor
Tisza-menti Kompetenciák
48 861 040
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
A Mővelıdési Ház, mint közösségi tér megújítása Lakiteleken
48 861 484
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Tázlár Község Önkormányzata
Közösségi terek fejlesztése és információs pontok kialakítása Tázláron a Mővelıdési Ház komplex megújításával
48 863 007
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Létavértes Város Önkormányzata
Helyi településfejlesztési akció megvalósítása Létavértesen
48 866 940
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Vácrátót Község Önkormányzata
A vácrátóti Gárdonyi Géza Mővelıdési Ház hıszigetelı és épületgépészeti rendszereinek megújítása
48 881 866
Öregcsertı Község Önkormányzata
Közösségi tér fejlesztése Öregcsertın
48 901 180
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Tompa Város Önkormányzata.
48 903 847
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Esztár Község Önkormányzata
Tompa városközpont felújítása Felszabadulás-Árpád-Széchenyi-Irinyi utcák útburkolatának felújítása Esztáron
Szabadszállás Város Önkormányzata
Szabadszállás Város útjainak szilárd burkolattal történı ellátása
48 938 200
XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata
Támogatott foglalkoztatás a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálatnál
48 963 775
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
Esélyegyenlıség, igazságosabb Magyarország, a mi községünkben is
49 000 000
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
"Zöld Kréta" - szemléletformáló kampány
49 001 000
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Szentes Város Önkormányzat
Szentes Város Gondozási Központ épületeinek rekonstrukciója, infrastrukturális felújítása, az ellátottak életminıségének javítása
49 018 555
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Vámospércs Városi Önkormányzat
A városi és közösségi szolgáltatások körének bıvítése Vámospércsen
49 029 270
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás
49 045 340
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Enying Város Önkormányzata
Karcag kistérség hulladéklerakóinak rekultivációs programja Enying város szennyvízelvezetésének és szennyvízkezelésének a kiépítése.
49 062 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat
Nyírmártonfalva Zúgó út és Reviczky major összekötı út felújítása
49 068 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Ricse Nagyközség Önkormányzata
Alapszolgáltatási Központ fejlesztése Ricsén
49 078 561
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Jászkisér Nagyközség Önkormányzata
Jászkisér Nagyközség fejlesztése a településközpontot elkerülı út építésével és a polgármesteri hivatal felújításával
49 093 983
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Tállya Község Önkormányzata
Gyerekház létesítése és mőködtetése Tállyán
49 135 200
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Szakoly Község Önkormányzata
Biztos kezdet- szakmaközi együttmőködés a szakolyi gyermekekért és családjaikért
49 146 876
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata
Kerékpárút építése Kétegyházán a Márki Sándor és a Toldi Miklós utcában
49 155 229
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros X. Kerület Kıbányai Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal hatékonyságának javítása Kıbányán
49 161 600
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Onga Nagyközség Önkormányzata
49 176 000
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata
Onga szociális alapszolgáltatásának fejlesztése Rákóczifalva központjának kialakítása településfejlesztési akciók megvalósításával
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Nagykátai Székhelyő Közös Fenntartású Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat Társulása
Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat új helyének kialakítása Nagykátán
49 212 220
Dombegyház Nagyközség Önkormányzata
Dombegyházi mővelıdési központ fejlesztése
49 228 256
Korszerő informatika a Szobi Fekete István Általános iskolában Záhony városközpontjának megújítása
49 233 554 49 237 595
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KEOP-6.1.0/B A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szob Város Önkormányzata ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók Záhony Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
48 907 674
49 181 650
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Balkány Város Önkormányzat
49 242 878
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Máriapócs Város Önkormányzata
Városközponti közterületek rehabilitációja Balkányban Máriapócs városközpontjának megújítása a mőemlékhez méltó környezet kialakítása érdekében
Kerecsend Község Önkormányzata
Belterületi utak és ravatalozó építése Kerecsenden
49 274 188
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Maroslele Község Önkormányzata
A szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások minıségének fejlesztése Maroslelén
49 308 198
Fogyatékosok nappali intézményének kialakítása Zalaszentgróton
49 367 513
A Mezıhegyesi József Attila ÁMK Közösségi Terének fejlesztése, felújítása
49 381 991
######################################### Magyar Vöröskerszt Zala Megyei Szervezete DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése Mezıhegyes Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
49 256 749
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Veress Ferenc Szakképzı Iskola
Hajdúböszörményi iskolai könyvtárak informatikai és könyvtári együttmőködése.
49 395 900
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Komló Város Önkormányzata
Komló Város Önkormányzat intézményi épületek energiahatékonyság javítása és energia felhasználásának racionalizálása
49 398 233
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Komló Város Önkormányzata
Komló Város Önkormányzat intézményi épületek energiahatékonyság javítása és energia felhasználásának racionalizálása
49 398 235
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése a Szobi kistérségben
49 413 600
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Körösladány Város Önkormányzat
Körösladány Köröstarcsai út melletti kerékpárút építés
49 416 851
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
A Nagy Gyıri István utcai Szociális Szolgáltató Központ bıvítése, felújítása, akadálymentesítése és szolgáltatás-fejlesztése
49 444 271
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Sándorfalva Város Önkormányzata
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Sárvár Város Önkormányzata
Sándorfalva Történelmi városközpont fıutcájának, az Ady Endre utca Alkotmány körút és Kolozsvári utca közötti szakaszának közterületrendezése és parkosítása a vonzó kisvárosi környezet kialakítása érdekében. A sárvári Polgármesteri Hivatal főtési és elektromos hálózatának korszerősítése
49 463 206 49 464 000
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
A soproni Zöld Ág Bölcsıde férıhelybıvítése a komplex ellátás biztosítása érdekében
49 465 302
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Közösségi terek fejlesztése Kiskunmajsán
49 470 825
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Madaras Község Önkormányzata
Madaras Község belterületi úthálózatának fejlesztése.
49 484 498
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Bélapátfalva Város Önkormányzata Az éritntett intézmény OM azonosítója: 031498
Bélapátfalvai óvoda korszerüsítése
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Füzesgyarmat Város Önkormányzata
Füzesgyarmat városközpont felújítása.
49 500 000
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Budakeszi Város Önkormányzata
A Hid Szociális és Gyerekjóléti Intézmény bıvitése, komplex rekonstrukciója.
49 500 000
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
49 500 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Solt Város Önkormányzata Nyírcsászári Község Önkormányzata Bács-kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Bács-kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza
A SOLTI VÁROSHÁZA ÉPÜLETHOMLOKZATÁNAK ENERGIARACIONALIZÁLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT FELÚJÍTÁSA Nyírcsászári Kátai út szélesítése és felújtása
49 500 000 49 509 000
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának humánerıforrás fejlesztése
49 512 100
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházának humánerıforrás fejlesztése
49 512 100
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
49 484 668
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Karolina Kórház, Rendelıintézet
Gyógyítás, ápolás minıségének javítása munkanélküliek, illetve az egészségügyi pályára visszatérık bevonásával
49 522 000
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Karolina Kórház, Rendelıintézet Derecske Város Önkormányzata
Gyógyítás, ápolás minıségének javítása munkanélküliek, illetve az egészségügyi pályára visszatérık bevonásával Derecske város településrehabilitációja
49 522 000 49 531 486
Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat
Az iszkaszentgyörgyi volt orvosi rendelı és szolgálati lakás átalakítása, a szomszédos ingatlan megvásárlásával és az épületegyüttes mikrotérségi szociális szolgáltató központtá való átalakítása
49 532 400
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Fegyvernek Marx Károly győjtıút szélesítése, kapcsolodó parkoló építése, a humánközszolgáltatások hozzáférésének zavartalan biztosítása és jelentıs turisztikai és gazdasági célterület elérhetıségének javítása, menetidı csökkentése érdekében.
49 537 793
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata
Szociális Gondozó és Családsegítı Központ infrastrukturális fejlesztése és funkcióbıvítése Piliscsabán
49 546 244
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
Kalocsa Város Önkormányzata
Jászladány településközpontjának rendezése az egységes és harmónikus településkép kialakítása, és az itt élık érdekében Kalocsa, Hunyadi u. 82 szám alatti ingatlan, mint közösségi tér infrastrukturális fejlesztése
Marcali Város Önkormányzata
Marcali - Boronka közötti kerékpárút építése
49 581 400
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Körmend Város Önkormányzata
Körmendi Vasútállomás utas-központú rekonstrukciójának elsı üteme (Közzösségi célú épületek felújítása - közösségi szab. szempontból nem un. állami támogatásnak minısülı támogatási keretbıl)
49 589 383
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Kenderes Város Önkörmányzata
Városrehabilitációs beavatkozások Kenderes Városban a jobb életminıség és az esélyegyenlıség jegyében.
49 592 703
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Szentes Város Önkormányzata
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Zalabaksa Község Önkormányzata
Szentistván Nagyközség Önkormányzata Gödöllı Város Önkormányzata Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat
Közösségi tér kialakítása Szentesen, egy városközponti funkcióját vesztett épület megfelelı átalakításával és széleskörő civil összefogással D2 - Dolgozzunk Dorogon - integrált szociális és munkaügyi szolgáltatásnyújtás az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık számára
ZALAI TANREND - Komplex felnıttképzési és TANulássegítı szolgáltatási RENDszer létrehozása Zala megyében Szentistván közvilágítási hálózat korszerősítése és 3 db autóbuszváró építése Gödöllı város szennyvíztisztító telep korszerősítése Infokommunikációs és készségfejlesztı eszközök beszerzése a II. kerület iskolái számára
49 559 400 49 572 000
49 595 003
49 604 000
49 610 000
49 613 575 49 640 000 49 649 850
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ózd Város Önkormányzata
Ózd, Lehel vezér úti orvosi rendelı felújítása
49 653 000
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
Kerékpárút-hálózat fejlesztése Bugyi Nagyközségben
49 656 950
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
İriszentpéter Város Önkormányzata
Kistérségi közigazgatási központ kialakítása az İrség szívében
49 658 052
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása
A Szociális Ellátások Intézménye két telephelyén mőködı szociális alapszolgáltatásainak, gyermekjóléti szolgáltatásának infrastrukturális fejlesztése
49 670 553
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Hajdúhadház Város Önkormányzata
Mikrotérségi Családsegítı és Gyermekjóléti Szolgálat infrastrukturális fejlesztése
49 674 456
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat
A ráckevei Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat programja az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık segítése érdekében
49 678 338
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Baja Város Önkormányzata
"KIKÖT-İ, a Kiscsávolyi Közösségi Tér-İranygyala" Baja Város Önkormányzat Jelky A. utcai információs ponttal egybekötött közösségi tér infrastruktúrális fejlesztése.
49 680 660
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Szada Község Önkormányzata
A szadai Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ infrastrukturális fejlesztése (I. ütem)
49 684 718
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Etyek Község Önkormányzata
Az etyeki "Segítı Kéz" intézmény infrastrukturális fejlesztése
49 689 911
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Községi Önkormányzat, Meszes
Idısek napközi otthonának kialakítása Meszes községben
49 696 902
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Zákányszék Község Önkormányzata
Foglalkoztatást támogató program a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház - Rendelıintézetben A Zákányszéki Mővelıdési Ház és Könyvtár szolgáltatásbıvítési célú infrastrukturális fejlesztése
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások
Budapest Fıváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat
Komposztáló Kispest
49 718 609
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Lajosmizse Város Önkormányzata
Lajosmizse város reprezentatív fıterének kialakítása - a Városház tér és az ahhoz kapcsolódó sétáló utca rehabilitációja I. ütem
49 723 654
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
Az újfehértói Levente Otthon átalakítása Idısek Napközi Otthonává
49 727 105
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Hercegszántó Község Önkormányzata
Hercegszántó Község belterületén a Dózsa György és Rákóczi Ferenc utcák felújítása
49 729 937
DR. KENESSEY ALBERT KÓRHÁZ-RENDELİINTÉZET
49 697 860 49 704 833
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
"Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése a Dél-Nyírségben - I. ütem
49 730 000
Maroslele Község Önkormányzata
Közösségi tér kialakítása Maroslelén
49 732 007
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Idıskori demenciában szenvedık napközbeni ellátása az Óbudai Gondozási Központban
49 749 948
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Kommunikációs Fıosztály feladatellátásának támogatása a szervezet hatékonyabb mőködése érdekében
49 750 000
TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Kecskeméti Regionális Képzı Központ
Egy életen és két határon át! - Az Egész Életen Át Tartó Tanulás jó gyakorlatainak megosztása szomszédos EU-tagállamok között
49 753 160
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Jászapáti Város Önkormányzata
Városháza felújítása a településkép javítása, a lakossági igények kiszolgálása érdekében Jászapátin
49 761 443
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Hajdúdorog Város Önkormányzata
Városközpont megújítása, élhetı település kialakítása a legszükségesebb helyi településfejlesztési akciókkal Hajdúdorogon
49 766 215
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
"A szociális otthon ne az élet vége, hanem annak koronája legyen." Hosszúpályi Szociális Szolgáltató Központ Idısek Otthonának korszerősítése, bıvítése, valamint komplex akadálymentesítése
49 767 703
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Város rehabilitációs beavatkozások Kenderes Városban, az élhetıbb és biztonságosabb Kenderesért ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Kenderes Város Önkormányzata Borsfa Község Önkormányzata
Borsfa község belterületi vízrendezése
49 768 126 49 774 289
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Moholy-Nagy Mővészeti Egyetem
Tartalomfejlesztés a Moholy- Nagy Mővészeti Egyetemen
49 777 894
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Dusnok Község Önkormányzata
A Dusnoki József Attila Közösségi Ház felújítása, bıvítése
49 779 664
Csongrád Megyei Önkormányzat
Rendezvényház épületének komplex felújítása, közösségi terek fejlesztése
49 781 500
49 783 975
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
A közszolgáltatási funkciók ellátásának korszerősítése és a közigazgatási munka hatékonyságának javítása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál
Tótkomlós Város Önkormányzata
Közösségi tér fejlesztése Tótkomlóson a J. G. Tajovsky Mővelıdési Házban
49 795 305
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Zsombó Község Önkormányzata
Közösségi centrum kialakítása József Attila Közösségi Ház és Szabadidıközpont felújítása
49 803 686
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel Budapest Fıváros XVIII. Kerületi Szociális Foglalkoztató és rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Rehabilitációs Kht.
Reménysugár A XVIII. kerületben élık foglalkoztatási esélyeinek javítására.
49 804 700

TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
"Új Tudástár - Új Tudástér" - Múzeumi tudáspróba padok és pedellus nélkül Foglalkoztatás támogatása a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben Projekt a Budapest Fıváros XIII. kerület Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztésére Határtalan felnıttképzés- A Pannon Egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem együttmőködése
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Dombóvár Város Önkormányzata Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat Pannon Egyetem Körösladány Város Önkormányzat Kiskunhalas Város Önkormányzata
Körösladányi mővelıdési ház felújítása. Közösségi tér és információs pont infrastuktúrális fejlesztése a kiskunhalasi Közösségek Házában
Tótkomlós Város Önkormányzata
A tótkomlósi Szociális Szolgáltató Központ szolgáltatásai minıségének fejlesztése a Pósa utcai épület korszerősítésével és akadálymentesítésével
49 812 680 49 824 000 49 839 128 49 840 884 49 842 316
49 852 254
Szociális alapellátások fejlesztése Balmazújvároson A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Mővelıdési Központ Ifjúsági és Közösségi Ház bıvítése
49 855 097
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Községi Önkormányzat Rábagyarmat
Egészségház kialakítása Rábagyarmaton
49 862 250
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Eszterházy Károly Fıiskola
Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése a tiszafüredi kistérség 5 településén Kompetencia alapú oktatás fejlesztése az Eszterházy Károly Gyakorlóiskolában
49 869 520
Fıvárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháza
Középületek és más nagy látogatottságú építmények komplex környezetbarát átalakítása - Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház részleges nyílászáró cseréje és víztakarékos megoldások alkalmazása és szelektív hulladékgyőjtés bıvítése
49 875 000
Kerekegyháza Város Önkormányzata
KEREK-ASZTAL.Lokális közösségszervezés - és fejlesztés Kerekegyházán
49 879 588
Többcélú bel- és kültéri közösségi terek kialakítása, a szolgáltatások minıségének fejlesztése a kistérségi feladatellátás tükrében
49 879 952
Támogatott foglalkoztatás a Jávorszky Ödön Kórházban
49 895 087
Felnıttképzési és szakképzési tudástranszfer
49 898 700
Szociális ellátás európai környezetben
49 899 000
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása 200932
49 807 072
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás
######################################### Kıszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények Jávorszky Ödön Városi Kórház TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés és felnıttképzés területén Nyíregyházi Fıiskola ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás
49 860 000
49 865 947
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Kanizsai Dorottya Kórház
KMOP-3.3.4/A Fenntartható életmódot és ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok
Veresegyház Város Önkormányzata
Kéz a kézben. Gyermek a történelemben. "Az Egri Vár története" címő állandó kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai fejlesztések. A Kanizsai Dorottya Kórház fekvıbeteg ellátásához kapcsolódó foglalkoztatás támogatásáért "Élj harmóniában önmagaddal és környezeteddel!" - Fenntarható életmód és fogyasztás elterjesztése a fiatalok körében, a veresegyházi kistérségben
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága
Iskolabarát múzeum fejlesztése a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatóságán, a tatai várban
49 927 067
Szent István Egyetem
Digitális, interaktív, lexikon alapú tananyag és tartalomfejlesztés a környezetgazdálkodási agrármérnök, a természetvédelmi mérnök és a vadgazda mérnök szakokon
49 927 840
49 935 887
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Heves Megyei Múzeumi Szervezet
49 904 748 49 907 040
49 922 310
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés KMOP-3.1.2/C Turisztikai desztináció menedzsment szervezetek támogatása
Körmend Város Önkormányzata
A minıségi oktatás, az olvasási és a digitális kompetenciák fejlesztése és az életen át tartó tanulás hátterét biztosító XXI. századi könyvtári szolgáltatások megteremtése partnerségben, az esélyegyenlıség jegyében a "nyugati végek" könyvtáraiban
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
Dél - Pest Megye Kincsei
49 937 500
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórház
A Balassa János Kórház hatékony mőködéséhez szükséges humánerıforrás foglalkoztatási támogatása
49 942 552
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata Budapest Fıváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata
Pesterzsébet Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztési és folyamatfelülvizsgálati pályázata XV. Kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztési és reorganizációs pályázata
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Komplex beruházás a szegedi kerékpár turizmus fejlesztése érdekében "Az Újszegedi Liget (Játékok kertje) és a Szent István tér turisztikai célú fejlesztése"
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Nyíradony Város Önkormányzata Fıvárosi Önkormányzat Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdı
"Együtt a helyiekért, együtt a településfejlesztésért!" Rehabilitációs szakmai létszámfejlesztés a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházban.
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Körmend Város Önkormányzata
Minıségi információs szolgáltatások feltételeinek kialakítása és fejlesztése a tudás és az esélyegyenlıség szolgálatában a "nyugati végek" könyvtáraiban.
49 963 626
KMOP-3.1.2/D Turisztikai látogatóközpontok fejlesztése
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
A Szemlı-hegyi-barlang fogadóépületének fejlesztése
49 980 000
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
A Balatonkutatás eredményeinek széleskörő társadalmi megismertetése az eredmények más víztestekre kiterjesztése, gazdasági és felsıoktatási alkalmazásának elısegítése céljából
49 980 000
TÁMOP-1.4.4-08/1 Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások
Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság
"REKORD" Regionális foglalkoztatási együttmőködés létrehozása és hálózati koordináció kialakítása Nyugat-dunántúlon
49 981 770
TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Fıvárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháza Kemecse Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
49 952 254 49 952 254
49 956 000 49 957 500 49 961 500
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház korai aktív rehabilitációt támogató team létrehozása és aneszteziológiai munkaerı alkalmazásának támogatása Kemecse Város Közösségi tereinek fejlesztése A csongrádi Piroskavárosi Idısek Otthonának fejlesztése a mőködési feltételek biztosításáért
49 987 320
Mór Városi Önkormányzat
"Mór város Szociális Alapszolgáltatási Központjának infrastrukturális fejlesztése"
49 990 000
Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás
A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központjának fejlesztése
49 992 443
Vaszary Kolos Kórház Esztergom
Vaszary Kolos Kórház Esztergom hiányszakmáinak pótlása
49 992 816
Jávorszky Ödön Városi Kórház
Támogatott foglalkoztatás a Jávorszky Ödön Kórházban
49 993 472
49 982 687 49 984 252
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-2.5.1-07/1 Érdekképviseleti szervek kapacitásának fejlesztése DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények KDOP-2.2.1/D Balatoni turisztikai desztináció menedzsment szervezetek támogatása
Pályázat neve Demecser Város Önkormányzat
Projekt megnevezés Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés- program a Demecseri Oktatási Centrumban
Agrár Munkaadói Szövetség
Agrár Munkaadói Szövetség szervezeti fejlesztése
49 994 704
Mélykút Nagyközség Önkormányzata
Belterületi utak építése Mélykúton
49 994 714
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata
Dunapataji Kodály Zoltán Mővelıdési Ház fejlesztése
49 994 761
Városi Önkormányzat Mezıhegyes
Mezıhegyes - Világörökségi Várományos Város Városházának megújítása
49 995 000
Deszk Község Önkormányzata
Új közösségi tér kialakítása Deszken
49 995 261
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
A Körös-szögi Kistérség Ifjúsági Közösségi Terének és Információs Szolgálatának infrastrukturális fejlesztése, Térségi Humán Szolgáltató Központ kialakítása
49 996 155
Vaszary Kolos Kórház Esztergom
Vaszary Kolos Kórház Esztergom hiányszakmáinak pótlása
49 996 280
Fıvárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháza
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház korai aktív rehabilitációt támogató team létrehozása és aneszteziológiai munkaerı alkalmazásának támogatása
49 996 800
Fıvárosi Önkormányzat Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháza
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház korai aktív rehabilitációt támogató team létrehozása és aneszteziológiai munkaerı alkalmazásának támogatása
49 996 820
A Balatonalmádi desztináció fejlesztéséért
49 997 000
Mezıgazdasági vállalkozók versenyképességének javítási lehetıségei a felnıttképzés keretében
49 997 998
Vaszary Kolos Kórház Esztergom hiányszakmáinak pótlása
49 998 000
Balatonalmádi Turisztikai Egyesület FVM Közép-Magyarországi Agrár-szakképzı Központ, Bercsényi TÁMOP-2.2.4-08/1 Határon átnyúló együttmőködés a szakképzés Miklós Élelmiszeripari Szakképzı Iskola, Kollégium és FVM és felnıttképzés területén Gyakorlóiskola TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények Vaszary Kolos Kórház Esztergom
KMOP-3.3.4/B Fenntartható életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, teljesülésüket elısegítı mintaprojektek, beruházások TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Megítélt támogatás (Ft) 49 994 035
Kisgöncöl Mintaprojekt - A töki Waldorf általános iskola komplex átalakítása és a fenntartható fejlıdéshez kapcsolódó kommunikációs kampány lebonyolítása Gyermekliget Alapítvány
49 998 185
Semmelweis Egyetem
Támogatott foglalkoztatási program a Semmelweis Egyetemen
49 998 600
Semmelweis Egyetem
Támogatott foglalkoztatási program a Semmelweis Egyetemen
49 998 600
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Halmaj Község Önkormányzata
"Ezt egy életen át kell játszani!" - Halmaj Község Önkormányzatának pályázata
49 998 700
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában A Mővelıdés Háza és Könyvtára
"Kreativitás, hagyomány és közösség" - Nem formális és informális tanulási lehetıségek bıvítése Sárospatakon és térségében
49 999 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Bácsalmás Városi Önkormányzat
A bácsalmási Dobokai út felújítása.
49 999 500
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Kistelek Környéki Települések Többcélú Társulása
ÁROP-3.A.1/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Budapest, IX kerület Ferencváros Önkormányzata
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Tótkomlós Város Önkormányzata
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal mőködésének átvilágítása és a szervezet fejlesztése Tótkomlós kulturális örökségének megırzése a J. G. Tajovsky Mővelıdési Ház felújításával
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Körösladány Város Önkormányzat
Körösladány településközpontjának felújítása, vonzerejének növelése értékeinek kihangsúlyozásával.
Szociális alapszolgáltatások fejlesztése és családi napközik kialakítása a Kisteleki kistérségben A Ferencvárosi Önkormányzat Intézményeinek - kiemelten a Polgármesteri Hivatalának - szervezet átalakítási, továbbfejlesztési pályázata
49 999 921
49 999 945
49 999 950 49 999 992
50 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Bük Város Önkormányzata
ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Egyek Nagyközség Önkormányzata
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Tiszakécske Város Önkormányzata
Bük - központi park kialakítása Egyek Fı téren településközpont és sétáló utca kialakítása,parkosítással,buszöböl áthelyezéssel. A tiszakécskei Arany János Mővelıdési Központ energiaracionalizálással egybekötött felújítása
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Kondoros település központi szervezı erejő területén álló középület hagyományörzı komplex felújítása jól fenntartható megoldással
50 000 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Gyomaendrıd városközpont helyi építészeti értékeinek felújítása
50 000 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Mélykúti Nagyközségi Önkormányzat
Mélykút nagyközség településképének és környezetének javítása céljából a Szent Joachim Római Katolikus templom és a közpark felújítása
50 000 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Algyı Nagyközség Önkormányzata
Algyıi záportározó és környezetének zöldfelületi rendezése
50 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár
Koordinált könyvtári informatikai infrastrukturális fejlesztés a dokumentumok és az esélyteremtı szolgáltatások oktatási teljes spektrumú hozzáféréséért, az országos adatbázisok egységes megyei adatbázissal történı kiegészítésével.
50 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás közoktatási intézményeiben
50 000 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Corvin János Múzeum
"Erkel az iskolapadban" - múzeumpedagógiai fejlesztés a gyulai Corvin János Múzeum - Erkel Ferenc Emlékházában
50 000 000
TIOP-1.2.2-08/1 Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatásiképzési szerepének infrastrukturális erısítése
Wosinsky Mór Megyei Múzeum
A Wosinsky Mór Megyei Múzeum Iskolabarát Fejlesztése
50 000 000
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórház
A Balassa János Kórház hatékony mőködéséhez szükséges humánerıforrás foglalkoztatási támogatása
50 000 000
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelıintézet
Hiányszakmák foglalkoztatásának támogatása a hódmezıvásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelıintézetben
50 000 000
TÁMOP-6.2.4/A-08/1/k Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények TÁMOP-6.2.4/A-08/1 Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények
Debreceni Egyetem Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ Fıvárosi Önkormányzat Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházai
Hiányszakmák támogatott betöltése a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrumában Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ foglalkoztatási igényeinek támogatása
Megítélt támogatás (Ft) 50 000 000 50 000 000 50 000 000
50 000 000 50 000 000
A szakdolgozói létszám növelése, család-barát programmal. Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ foglalkoztatási igényeinek támogatása Foglalkoztatás támogatása a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben
50 000 000
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat
"Elsı lépés" akadályok nélkül
50 000 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Kemecse Város Önkormányzata
Funkciójukat vesztett épületek átalakítása az alapvetı nappali ellátási szolgáltatáshiány megszüntetése és a házi segítségnyújtás és étkeztetés feltételeinek fejlesztése érdekében.
50 000 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Megyaszó Községi Önkormányzat
Megyaszó Idısek Klubja szociális alapszolgáltatásának minıségi fejlesztése
50 000 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Sajószöged Községi Önkormányzat
Sajószöged közétkeztetési konyha felújítása
50 000 000
KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése KMOP-4.6.1/A_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés
Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú város Önkormányzata
Szıdligeti Általános Iskola eszközfejlesztése a minıségi oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében, a közoktatási reformfolyamatoknak és a XXI. század iskolája zászlóshajó programnak megfelelıen. A Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése
Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat
Óvoda - játék - esély
Szıdliget Község Önkormányzata
50 000 000
50 000 000
50 000 000 50 000 000 50 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XIII. Kerület Önkormányzata
Többet-TöbbNet-Jobban
50 000 000
ÁROP-1.A.2/B A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szolgáltató önkormányzat fejlesztése Szolnokon
50 000 000
Homokmégy Község Önkormányzata
50 000 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Csorvás Város Önkormányzata
Közösségi tér fejlesztése Homokmégyen Szabadság tér rehabilitációja, a park kertépítészeti rendezése, sétányainak felújítása.
50 000 000
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Fábiánsebestyén Község Önkormányzata
Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások bıvítése, minıségi fejlesztése Fábiánsebestyénen illeszkedve a települési ellátó infrastruktúra összehangolt fejlesztéséhez
50 000 000
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések
Kapuvár Város Önkormányzata
Települési alközpontok környezetrendezése - Kapuvár
50 000 000
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése
Kıszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulása
Bölcsıde kialakítása Kıszegen a Felsıvárosi Óvoda bıvítésével
50 000 000
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése
Zalakaros Város Önkormányzata
"Bölcsıdei ellátást végzı intézményfejlesztés és kapacitásbıvítés Zalakaroson"
50 000 000
DAOP-5.1.2/B A városi örökség megırzése és korszerősítése
Vésztı Városi Önkormányzat
Vésztı történelmi városközpont megırzése és korszerősítése
50 000 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Alsózsolca Város Önkormányzata
Gyermekjóléti alapellátás infrastruktúrájának fejlesztése Alsózsolca városban
50 000 000
ÉMOP-4.2.1/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Szendrı Város Önkormányzata
A Városi Szociális Szolgáltató Központ felújítása, átalakítása, infrastruktúrális bıvítése és energiatakarákossá tétele.
50 000 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Adósságkezelési szolgáltatás bevezetése Berettyóújfaluban
50 000 000
Debreceni Egyetem
Nemzetközi konferenciaszervezés és elektronikus kiadványfejlesztés a Debreceni egyetem új tudományos eredményeinek disszeminációja érdekében
50 000 000
Üllés Község Önkormányzata
Déryné Mővelıdési Központ infrastrukturális fejlesztése
50 000 000
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Majer István nevelési tanácsadó logopédia intézet és gyermekjóléti szolgálat infra-struktúra fejlesztései
KDOP-5.2.2/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Újszentiván Község Önkormányzat
Újszentiváni civil ház kialakítása
50 000 000
DAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének fejlesztése
Lajosmizse Város Önkormányzata
A lajosmizsei szociális alapszolgáltatási központ infrastrukturális fejlesztése, kialakítása
50 000 000
NYDOP-5.1.1/B Gyermekek napközbeni ellátását végzı intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Férıhelyszámbıvítés és esélyegyenlıség megteremtése az Egyesített Bölcsıdei Intézményben
50 000 000
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Szigethalom és Környéke Intézményfenntartó Társulás
Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítı Szolgálat épületének bıvítése új eszközök beszerzésével egybekötve
50 000 000
KMOP-3.1.1/A Aktív turizmus (vízi turizmus és természetjárás) infrastruktúrájának és kapcsolódó szolgáltatásainak fejlesztése
Visegrád Város Önkormányzata
Bike&Boat csónakház építése Visegrádon
50 000 000
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye I. számú Gondozási Központja -Szolnok, Irgalmas u. 5. sz. alatti- épületének bıvítése és teljes felújítása Ibrány városképének javítása
50 000 000 50 000 000
Uszód Község Önkormányzata
Uszódi Vállalkozói, Turisztikai és Közösségi Információs Központ I. ütem
50 000 000
Pusztamérges Község Önkormányzata
Közösségi tér kialakítása Pusztamérgesen Gyakorlati turisztikai oktatást támogató látogatóközpont Budapest "Fıutcájában" Látogatóközpont létesítése a Fıvárosi Állat- és Növénykert Nagysziklájában
50 000 000
ÉAOP-4.1.3/A Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése DAOP-4.1.3/B Közösségi terek és és információs pontok infrastrukturális fejlesztése
Esztergom Város Önkormányzata
KMOP-3.1.2/D Turisztikai látogatóközpontok fejlesztése
Budapesti Gazdasági Fıiskola
KMOP-3.1.2/D Turisztikai látogatóközpontok fejlesztése
Fıvárosi Állat- és Növénykert
50 000 000
50 000 000 50 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
NYDOP-3.1.1/D Kisléptékő, pontszerő kisvárosi fejlesztések ÉAOP-5.1.1/E Helyi településfejlesztési akciók
Jánossomorja Város Önkormányzata Jászfényszaru Város Önkormányzata
Jánossomorja Város - Polgármesteri Hivatal, a minıségi szolgáltatást nyújtó, ügyfélbarát közigazgatási intézmény Közösségfejlesztési akció Jászfényszarun
50 000 000 50 000 000
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Nagymaros Város Önkormányzata
Egy mosoly a gyermekekért
50 000 000
KMOP-4.5.1 Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése
Biatorbágy Város Önkormányzat
Fogyatékosok nappali ellátása, családi napközi és játszóház kialakítása Biatorbágyon
50 000 000
TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Diplomás Pályakövetı Rendszer, Vezetıi Információs Rendszer és Alumni Moholy-Nagy Mővészeti Egyetem szolgáltatások fejlesztése a Moholy-Nagy Mővészeti Egyetemen Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Sajó-Bódva Völgye és Környéke szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer Társulás fejlesztése
50 039 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szabadszállás Város Önkormányzata
Szabadszállás Város csatornázása és szennyvíztisztítása
50 107 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Sajókaza Község Önkormányzata
50 150 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Dánszentmiklós Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Izsák Város Önkormányzata
Sajókaza Község szennyvízelvezetésének és tisztításának megvalósítása Dánszentmiklós-Nyáregyháza szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás II. ütem Az izsáki agglomeráció csatornahálózatának és szennyvíztisztító telepének fejlesztése
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csávoly község Önkormányzata
Kül- és belterületi utak felújítása, valamint belterületi út építése Csávoly községben
50 167 020
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
Lakitelek Nagyközség közlekedési infrastruktúrájának javítása a Jókai és a Petıfi S. utca kiépítésével, illetve a Petıfi S. utca (Széchenyi u. - Arany J. u. között) útburkolatának felújításával
50 188 125
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése
Béb Község Önkormányzata
Erdei iskola fejlesztése a Fertı - Hanság Nemzeti Parkban Béb község vízrendezési-rendszerének fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
50 036 400
50 150 000 50 150 000
50 195 575 50 242 000
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Máriakálnok község Önkormányzata
Máriakálnok külterületén az 1406. sz. összekötı utat tehermentesítı kerékpárút építése, Máriakálnok - Mosonmagyaróvár közötti külterületi szakasz ( 1,5 km )
Hercegkút Község Önkormányzata
Hercegkút község közlekedésének fejlesztése - járdafelújítás
50 274 852
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bócsa Község Önkormányzat Pálháza Város Önkormányzata
Bócsa belterületi útjainak építése és felújítása Hegyközi szennyvízközmő építés és rekonstrukció
50 303 474 50 320 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tompa Város Önkormányzata
Tompa város 064 Hrsz-ú külterületi útjának szilárd burkolatra történı kiépítése.
50 325 333
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mezıladány község önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
50 269 319
Nyírtelek Város Önkormányzata
Mezıladány és Térsége Szennyvíz elvezetési és tisztítási projekt NYÍRTELEK- Szent István út önkormányzati szakaszának burkolat felújítása, járda építése
50 374 400
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Cserkeszılı Község Önkormányzata
Cserkeszılı-Szelevény (Halesz) összekötı út belterületi szakaszán Nagyfertı-Kocsis Pál-Tessedik Sámuel utakon - új út kiépítése
50 376 000
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Csókakı Község Önkormányzata
Csókakı belterületi utcáinak fejlesztése - A Vár és a Petıfi Sándor utcák felújítása, vízelvezetı rendszerük zárttá alakítása és járda építése
50 400 000
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Remeteszılıs Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
Remeteszılıs legfıbb közlekedési útvonalán szilárd út kialakítása a szükséges infrastrukturális, közlekedésbiztonsági, valamint környezetvédelmi beruházásokkal.
50 432 707
DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzat Ugod Község Önkormányzata
"Teremts esélyt" - üzemcsarnok létesítése Dévaványán Ugod község belterületi vízrendezés
50 500 000 50 514 000
Dunaújvárosi Fıiskola
Korszerő OECD tagállamban használt mérnök tanár szakképzettségi tudásterület tananyagtartalom adaptációja a Dunaújvárosi Fıiskolán és a Széchenyi István Egyetemen
50 534 197
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
50 362 500
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kehidakustány Község Önkormányzata
"ZÖLD ÚT" - Kehidakustány és vonzáskörzete szennyvíztisztító telep és csatornahálózat bıvítı fejlesztése
50 575 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıberény Város Önkormányzata
Összekötı, tehermentesítı utak felújítása és korszerősítése Mezıberény belterületén
50 690 943
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pocsaj Község Önkormányzata
Pocsaj-Esztár-Kismarja települések szennyvízelvezetése
50 691 237
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Bácsbokod Nagyközségi Önkormányzat Kisvárda Város Önkormányzata Kunfehértó Község Önkormányzata
Bácsbokod, Petıfi Sándor utcai meglévı útburkolat felújítása és Bácsbokod földes utcáinak szilárd burkolattal való kiépítése. Kisvárda, Török út külterületi szakaszának felújítása Kunfehértó, Rákóczi út melletti kerékpárút építése
50 700 000 50 726 072 50 759 799
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata
Nagyigmánd, Ördöghegyi út korszerősítése és továbbépítése
50 768 459
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tiszatarján Község Önkormányzata
A Tiszatarjáni Háziorvosi és Gyermekorvosi rendelı átépítése és korszerősítése a betegellátás feltételeinek javítása érdekében
50 798 235
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Erdıtelek Község Önkormányzata
A Biztos Kezdet projekt indítása Erdıtelek köszégben, a 0-5 éves korú hátrányos helyzető gyerekek számára
50 828 200
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Böhönye Község Önkormányzata vezetésével Böhönye, Nemeskisfalud, Szenyér, Nagyszakácsi, Tapsony, Somogyfajsz Községek Közoktatási Intézményi Társulása
Festetics Pál Általános és Alapfokú Mővészeti Iskola és Óvoda Tartamfejlesztése
50 868 480
Egercsehi Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés bevezetése az egercsehi Mikrotérségi Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda intézményeiben.
50 884 694
Somogyvár Községi Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás, Somogyvár
50 896 485
Együtt sikerülhet!
50 956 380
Drégelypalánk és Hont községek szennyvízcsatornázásának kiépítése és az összegyőjtött szennyvíz bevezetése a meglévı dejtári szennyvíztisztító telepre Dombóvár térségi szennyvízkezelésének kiépítése Jászkarajenı Község szennyvíz csatornázása és szennyvíztisztító telep építése
51 000 000 51 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Múcsony Nagyközségi Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Drégelypalánk Község Önkormányzat Dombóvár Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jászkarajenı Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tompa Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
51 000 000
Tompa város szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása 51 000 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Miskolc Megyei Jogú város Önkormányzata
Miskolc város meglévı szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése, szennyvíztisztító telepén korszerő szennyvíziszap kezelési eljárás létesítése és szennyvíz III. tisztítási fokozat létesítése
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése I. ütem
51 000 000
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nyíregyháza - 4.sz. fıúti kerékpárút szakasz építése
51 033 337
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
A Biztos Kezdet Program modellértékő fejlesztése - "Gyermekház a Körösszögi Kistérségben"
51 044 383
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Korszerő elektronikus tananyagokkal a nagyobb tudásért, biztonságért
51 051 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ
Társadalmi Megújulás Operatív Program "Építı közösségek" A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
51 059 776
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tiszalúc Nagyközség Szennyvízcsatorna rendszer kiépítése
51 085 000
Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata
51 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Tárnok Nagyközség Önkormányzata
Projekt megnevezés Tárnok Nagyközség területén, az elıvárosi vasúthoz kapcsolódó, önálló P+R parkoló fejlesztése
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Ady Endre Városi Könyvtár és Mővelıdési Központ
Észak-bácskai könyvtárak szolgáltatásainak összehangolt infrastruktúra fejlesztése. A kulturális értékek átörökítése és elérhetıségük, az egész életen át tartó tanulás, a tudás biztosítása formális, non-formális és informális keretek között.
51 141 300
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Tuzsér Község Önkormányzata
Gyerekház létesítése Tuzséron
51 170 106
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ruzsa Község Önkormányzata
Ruzsa, Felszabadulás utca burkolat felújítása
51 192 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése Tiszafüred Város Önkormányzata mint a Konzorcium gesztora KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése Csókakı Község Önkormányzata ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Abaúj-Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás
Tisza Tó környéki települések konzorciumának területén lévı 34 lerakó rekultivációja A Vár és Petıfi Sándor utcák fejlesztése Csókakın
51 199 000 51 288 873
Gyermekvédelmi és szociális feladatellátás fejlesztése a hátrányos helyzető Abaúj - Hegyköz kistérségben
51 300 000
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Dömsöd Nagyközség Önkormányzata
Belterületi vízrendezés Dömsödön
51 316 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Medgyesegyháza Község Önkormányzata
Medgyesegyháza, Gárdonyi - Szondy utcai kerékpárút építése
51 318 000
Startállás
51 321 931
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás
KEOP-2.2.3/B Üzemelı vízbázisok biztonságba helyezése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Monor Város Önkormányzata Dunabogdány Község Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagymágocs Nagyközség Önkormányzata
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Etyek Község Önkormányzata
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
A Sárisápi ivóvízbázis védıterületének biztonságba helyezése érdekében az Unyi patak 12+453-12+900 km közötti szakaszának mederrendezése Monor földes utcáinak komplex felújítása Belterületi útfejlesztés Dunabogdányban Nagymágocs Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása KEOP - 1.2.0./ 1F Nagymágocs Nagyközség szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása Közlekedés biztonság javítása és közszolgáltatások gyorsabb elérése Etyeken
Megítélt támogatás (Ft) 51 116 658
51 340 000 51 380 000 51 388 680 51 433 157 51 433 157
51 463 916
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XVII. Pesti út (501. utca Ferihegyi út között)
51 480 780
Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Könyvtári szolgáltatások fejlesztése Kunszentmiklós és térsége konzorciumában
51 485 051
Sajószentpéter Város Önkormányzata
"Mit tehetnék érted? Esélyegyenlıségi program Sajószentpéteren
51 503 870
Lengyeltóti Város Önkormányzata
51 508 220
Veszprém Megyei Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás Lengyeltóti Veszprém megyei lakásotthonokban élı gyermekek életkörülményeinek javítása
Csorvás Város Önkormányzata
Csorvási Arany János utca útépítése I. ütem
51 537 681
Felsınyárád Község Önkormányzata
A Szuhaalja és Ady Endre utcák építése Felsınyárád községben
51 573 564
Elsı lépések az integráció felé AZ Európai Uniós Közbeszerzési és Koordinációs Egység szakértıi állományának a kapacitásbıvítése
51 587 050
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel Gyır-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Gyermekvédelmi rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Központja VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szank Községi Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Körösladány Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
Önkormányzati tulajdonú belterületi Vörösmarty Mihály utca és Bem utca szilárd burkolatú lakóút kiépítése 1066 méter útszakaszon. Körösladány Város szennyvízcsatornázása II. ütem és a szennyvíztisztító telep bıvítése Jászladány településen szennyvízhálózat kiépítése, szennyvztisztító teleppel
51 521 120
51 624 000
51 629 867 51 658 750 51 731 850
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
A Csárdaszállás, Kisezüst 067/2 hrsz-ú külterületi út burkolatmegerısítési Községi Önkormányzat 5621 Csárdaszállás Petıfi Sándor utca 17. munkái. Gyömrı Város Önkormányzata Gyömrıi Boglárka és Puky Miklós utca fejlesztése
51 731 940 51 747 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tompa Város Önkormányzata
Tompa város szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
51 750 834
Wesley János Lelkészképzı Fıiskola
A Wesley János Lelkészképzı Fıiskola infrastruktúra és IKT fejlesztése Szent István, Delta és Sövény utca útburkolat felújítási és árok rendezési munkái A felsıoktatási tevékenység színvonalának emeléséhez szükséges informatikai infrastruktúra fejlesztése a Moholy-Nagy Mővészeti Egyetemen
51 790 000
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Nyékládháza Város Önkormányzata
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Moholy-Nagy Mővészeti Egyetem
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Mezılak Község Önkormányzata KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
51 801 129
51 835 760
51 847 342
Budapest Fıváros Önkormányzata
Egészségház létrehozása Mezılakon Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, III. Bécsi út Nagyszombat utca útvonal
Vizsoly Község Önkormányzata Kisbér Város Önkormányzat
Vizsoly Közoktatási Esélyegyenlıségi Intézkedési Tervének megvalósítása A kisbéri Fehérvári utca felújítása
51 890 000 51 894 403
Az Egészségügyi Központ felújítása Szirmabesenyı nagyközségben
51 915 978
Co-Missio - Negyvenöt év feletti és megváltozott munkaképességő munkanélküliek kulcsképesség-, és szakmai kompetencia-fejlesztése raktárosi munkakörre Dél-Budakörnyék logisztikai központjai részére
51 993 583
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Tarnalelesz intézményeiben
52 000 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szirmabesenyı Község Önkormányzata
TÁMOP-1.4.1-07/1 Alternatív munkaerı-piaci programok támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Projekt megnevezés
Napra Forgó Rehabilitációs Kht. Tarnalelesz, Bükkszenterzsébet, Szentdomonkos Községek Önkormányzatai
51 873 763
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Magyarbánhegyes Község Önkormányzata
Magyarbánhegyes Nagyközség csatornahálózat és szennyvíz tisztító telep létesítése
52 034 450
Vatta Községi Önkormányzat
A vattai polgármesteri hivatal felújítása
52 110 979
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Jakabszállás Község Önkormányzata
Jakabszállás községben a belterületi Arany J., Bem, Kossuth, Nyár, Sport és Tavasz utcák szilárd útburkolattal történı ellátása.
52 115 796
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás
Ifjúsági Tudásdepó - országos ifjúságügyi szakmai könyvtár kialakítása és mőködtetése
52 116 271
Hernád Völgye települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése
52 122 000
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Községi Önkormányzat Telkibánya Nagytarcsa Község Önkormányzata
Erdei Iskola felújítása Telkibányán Nagytarcsa Füzesligeti kerékpárút megvalósítása.
52 181 594 52 191 405
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Üllés Község Önkormányzata
Az üllési Baromjárási erdei iskola fejlesztése
52 204 844
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Terem Község Önkormányzata
52 252 457
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Derecske Város Önkormányzata
Az Erdıalja, Iskola és Fı utca felújítása és győjtıúttá történı fejlesztése Közösségi közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása Derecske Város területén
52 268 936
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kaposvár MJV integrált agglomerációs közösségi közlekedési rendszere hosszútávú fejlesztési tervének elkészítése és közösségi közlekedésfejlesztési projektek azonosítása
52 275 000
Megyaszó Községi Önkormányzat
Megyaszó belterületi utak korszerősítése, burkolatjavítása
52 356 895
DDOP-5.1.2/A Közösségi közlekedésfejlesztés projektgenerálás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Komárom Város Önkormányzata, mint a Jókai Mór Városi Könyvtár fenntartója
Könyvtárak a XXI. században - képzések az élethosszig tartó tanulás érdekében
52 366 845
Tornyospálca Község Önkormányzata
"Intézményi összefogással az esélyegyenlıség megteremtéséért"
52 508 240
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
Zalaegerszegi városháza energiahatékonyságának fokozása
52 548 500
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyırasszonyfa Község Önkormányzata
Új orvosi rendelı építése Gyırasszonyfán
52 581 795
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kompetencia alapú oktatás és intézményi innováció megvalósítása a Hernádnémeti Általános Iskolában és tagintézményeiben
52 615 148
Egészségügyi alapellátás központosítása Seregélyesen
52 619 969
BIZTOS KEZDET - GYEREKHÁZ
52 649 564 52 661 867
Tornaszentjakab Községi Önkormányzat
Pétervására, Petıfi Sándor és Ivádi utak felújítása Tornaszentjakab községben, Rákóczi, Kossuth, Táncsics és Petıfi utcák burkolatfelújítása.
52 692 800
TÁMOP-1.4.1-07/1 Alternatív munkaerı-piaci programok támogatása
Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft.
"Jövınk a tét" - A megváltozott munkaképességő/fogyatékos emberek képzésének és foglalkoztatásának egyéni, személyre szabott segítése
52 701 812
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézménye Vasvár Város Önkormányzata Budapest Fıváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézményelakásotthonok korszerősítése Vasvár agglomeráció szennyvízelvezetés és tisztítás
52 702 040 52 717 000
Kompetenciafejlesztés Józsefvárosban
52 749 840
Iregszemcse Község Önkormányzat
IREGSZEMCSE szennyvízelveztése és szennyvíztisztítása A kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megteremtése Mátészalkán Szolnok Kırösi út felújítása
52 870 000
Hernádnémeti Község Önkormányzata
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Seregélyes Nagyközség Önkormányzata TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulása Humán Szolgáltató Központ Pétervására Város Önkormányzata
Mátészalka Város Önkormányzata Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
52 875 008 52 900 000
Szatymaz település belterületi csapadék -és belvíz elvezetésének megvalósítása I. ütem - DAOP - 2007 - 5.2.1/A DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Szatymaz Községi Önkormányzat
52 909 000
TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Budapest Fıváros X. Kerület Kıbányai Önkormányzat
Esélyegyenlıségi programok végrehajtása Budapest Fıváros X. kerület Kıbányai Önkormányzat oktatási intézményeiben
52 950 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Komárom Város Önkormányzata, mint a Jókai Mór Városi Könyvtár fenntartója
Könyvtárak a XXI. században - Fejlesztés, együttmőködés, esélyegyenlıség
52 953 967
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Bogács Községi Önkormányzat
A turisták hosszabb idejő tartózkodása és a vidéki életminıség javulása érdekében megvalósuló komplex program Bogács településen
52 962 029
Csorvás Város Önkormányzata
Arany János utca útépítése I. ütem
52 977 644
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Tápiószele Nagyközség Önkormányzata
Közoktatási intézmények átfogó fejlesztése Tápiószele Nagyközségben
53 000 000
Szarvas Város Önkormányzata Mezıpeterd Község Önkormányzata
53 018 957 53 021 943
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Budajenı Községi Önkormányzat
Esélyegyenlıségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban A Petıfi Sándor utca fejlesztése Mezıpeterden Budajenı Táncsics, Füzes, Bokréta, Vadvirág, Magtár utcák szilárd burkolatú kiépítése
53 060 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Orosháza Város Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Pénzügyminisztérium
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzata
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Dévaványa város közúthálózatának fejlesztése Szekszárd, Magura csatornán záportározó építése és átemelı kapacitásbıvítése
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Hetefejércse Község Önkormányzata
Hetefejércse orvosi és fogorvosi rendelı létesítése az Európai Uniós szintő egészségügyi ellátás feltételeinek biztosítására.
53 190 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
Hulladéklerakók rekultivációja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás területén
53 193 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szentpéterszeg Község Önkormányzata
Szentpéterszeg-Gáborján-Hencida Kistérségi Szennyvízelvezetési és Tisztítási Agglomeráció kialakítása
53 205 750
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Mészáros Károly Városi Könyvtár
Könyvtárak a Tudós Közösségekért az Alföldön (K.A.T.K.A) projekt
53 220 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tószeg Község ÖnkormányzataOM azonosító: 035955
A tószegi orvosi rendelı felújítása és modernizálása hatékony betegellátásért és a település népességmegtartó erejének fokozása érdekében
53 237 940
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Prügy és Taktakenéz Községi Önkormányzatok együttmőködése
Szennyvízcsatorna-hálózatok és tisztítómő építésének elıkészítése Prügy és Takatakenéz településeken
53 244 000
Együtt még nagyobbra növünk! - A fertıszentmiklósi, mikrotérségi központi feladatokat ellátó családsegítı és gyermekjóléti szolgálat komplex fejlesztési programja
53 249 412
######################################### Fertıszentmiklós Város Önkormányzata KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése KDOP-4.2.2-08 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kulcs Község Önkormányzata Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Projekt megnevezés 1.2.2. "Miénk itt a tér ..." Hajléktalan szálló - Hajléktalan szálláshelyek korszerősítése Az államháztartásért felelıs miniszter felelısségi körébe tartozó képzésekhez kapcsolódó humánerıforrás-kapacitás támogatása Szolgáltatásfejlesztés az Idısek Gondozóházában - Modernizációs Program keretében
Megítélt támogatás (Ft) 53 077 156
53 100 000 53 124 916
53 169 456 53 173 800
Máriapócs Város Önkormányzata
A 6-os fıúthoz kapcsolódó kulcsi belterületi győjtıút építése Kerékpárút építése A máriapócsi Idısek Otthona és Alapszolgáltatási Központ modernizálása, szolgáltatásainak bıvítése
53 373 839
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
11.06 Árvízvédelmi szakasz védelmi képességének komplex fejlesztése
53 412 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sarkad Város Önkormányzata
"21. századi, biztonságos közlekedést mindenkinek!" - Sarkad, Széchenyi utcai győjtıút építése
53 415 030
ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Bélapátfalva Város Önkormányzata Pellérd Község Önkormányzata
Bélapátfalva, Kossuth Lajos utca útburkolat felújítás és Móricz Zsigmond utca (0226/9 hrsz. - 705/76 hrsz. - 709 hrsz. - 713/2 hrsz.) szilárd burkolatú út építése Kompetencia alapú oktatás a Pellérdi Általános Mővelıdési Központ intézményeiben
53 286 297 53 345 280
53 429 220 53 435 100
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata
Infrastrukturális és szakmai fejlesztés Borsodszentgyörgy vegyes háziorvosi körzetében.
53 452 626
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Balástya Község Önkormányzata
Balástya belterületi bel- és csapadékvíz elvezetés
53 465 000
Kevermes Nagyközségi Önkormányzat
Kevermes Déli utca útépítés
53 572 373
TISZATARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Vidékfejlesztés Tiszatarján község belterületi útjain
53 641 818
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kompolt Községi Önkormányzat
Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása
53 691 666
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kompolt Községi Önkormányzat
53 691 666
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Vámospércs Városi Önkormányzat
Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Szegvár-Mártély ÁMK óvodáiban és általános iskoláiban Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvízcsatornázása
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
Magyar és angol nyelvő tananyagfejlesztés a munkaerı-piaci szereplık bevonásával és az angol nyelvő képzés fejlesztése a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán.
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Rádfalva Község Önkormányzata
Szegvár-Mártély Közoktatási Intézményfenntartó Társulás
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Iklad Község Önkormányzata
Rádfalva bel- és külterületi vízrendezés 2008 Az ikladi Német Nemzetiségi Óvoda konyhájának felújítása és tetıterének beépítése
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Felcsút Községi Önkormányzat
A Felcsúti Egészségház kialakítása, az egészségügyi alap-, és szakellátás korszerősítése.
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Tihany Község Önkormányzata
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Körösladány Város Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
53 717 444 53 762 000
53 778 630 53 786 000 53 809 859
53 820 000
Kerékpárút építése Tihany központjába a 7117. számú közút mellett. Körösladányi belterületi csapadékvízelvezetı rendszer tervszerő felújításának II. üteme.
53 865 000
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kossuth Mővelıdési Központ
Építı közösségek - a dabasi Kossuth Mővelıdési Központ az egész életen át tartó tanulásért
53 901 700
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Dusnok Község Önkormányzata
Komplex tartalmai és módszertani fejlesztésekhez kapcsolódó pedagógus képzések megvalósítása, illetve szegregációmentes környezet kialakítása a Dusnok-Fajsz Társult Általános Mővelıdési központ feladatellátási helyein
53 930 500
Gödöllı Város Önkormányzata
Gödöllı város Egyesített Szociális Intézményének korszerősítése. Az ellátottak életminıségének javítása az épület belsı átalakítása és energetikai korszerősítése útján, komplex akadálymentesítéssel és terápiás szoba kialakításával
53 989 303
Balkány Város Önkormányzata
"EGY SZÍN IV. – Kohézió" Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés, pedagógiai innováció Balkány oktatási intézményeiben
54 000 000
Hidasnémeti Közoktatási Intézményfenntartó Társulás
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Hidasnémeti intézményeiben.
54 000 000
Domaszék Község Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás a Domaszék-Röszke ÁMK intézményeiben
54 000 000
Egervár Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Egerváron és Zalaszentivánon.
54 000 000
Mérk Nagyközség Önkormányzata
Mérk- Vállaj ÁMK a kompetencia fejlesztések hatása alatt
54 000 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Végrehajtó Szervezete a Polgármesteri Hivatal.
"Iskolai könyvtárak a jövı nemzedékének szolgálatában". A nem formális és informális képzés támogatása debreceni és létavértesi intézményekben. Budajenı Táncsics, Füzes, Bokréta, Vadvirág és Magtár utcáinak fejlesztése
54 010 962
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Budajenı Községi Önkormányzat
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, hozzáférés - Innovatív intézményekben
egyenlı
53 846 110
egyenlı egyenlı egyenlı egyenlı
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
54 058 046
Jászberény Város Önkormányzata
Jászberény (Pórtelek) - Jászjákóhalma közös szennyvízelvezetési és tisztítási projektje
54 060 000
Bükkszenterzsébet Község Önkormányzata
Bükkszenterzsébet település fizikai megújítása a vidéki életminıség színvonalának javítása érdekében
54 139 665
Dédestapolcsány Község Önkormányzata
Dédestapolcsány Martos Flóra út építése
54 298 182
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros Önkormányzata
A régió hallássérült iskolásai és óvodásai részére a minıségi nevelés feltételeinek megtermtése a környezet és az eszközök fejlesztésével
54 307 532
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
Rácalmás Móricz Zs. u. és Mikszáth K. u. felújítási munkálatai
54 360 121
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Dunapataj Község Önkormányzat
54 377 160
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Zomba Község Önkormányzata
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata
Dunapataj Nagyközség belterületi győjtıutak felújítása Zomba és térsége /Kéty-Felsınána/ szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása Kerékpárút építése Kétegyházán, a Márki Sándor és a Toldi Miklós utcákban.
Alsómocsolád Község Önkormányzata
54 550 800
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Lıkösháza Község Önkormányzata
A közúti közlekedés biztonságának fejlesztése Alsómocsoládon Lıkösháza község Önkormányzatának pályázata az Eleki úton tervezett kerékpárútra
54 554 403
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budakalász Nagyközség Önkormányzat
"Együtt az egészségesebb gyermekért, egészségesebb családokért" Tornaszoba és játszóudvar létesítése a budakalászi Nyitnikék Óvodában
54 649 652
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budakalász Nagyközség Önkormányzat
" Együtt az egészségesebb gyermekekért, egészségesebb családokért" Tornaszoba és játszóudvar létesítése a budakalászi Nyitnikék Óvodában.
54 656 824
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Dunakeszi Város Önkormányzata
A Játszóház Óvoda bıvítése és eszközbeszerzése Dunakeszin a minıségi, XXI. századi oktatás megteremtése érdekében
54 700 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Halászi Község Önkormányzata
54 400 000 54 522 804
54 707 758
Gádoros Nagyközség Önkormányzata
Egészségház építése Halásziban Gádoros nagyközség szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
Karancsalja Község Önkormányzata
Karancsalja, Rákóczi úti járda építése I. ütem
54 731 708
Érsekvadkert Község Önkormányzata
Vidéki életminıség színvonalának javítása Érsekvadkert településen
54 831 375
Kóka Községi Önkormányzat
54 835 024
Szügy Község Önkormányzata Bük Város Önkormányzata
Kóka község oktatási intézményeinek esélyegyenlıségi programja A közösségi közlekedést szolgáló infrastruktúra fejlesztése Szügy községben. Alapszolgáltatási Központ fejlesztése - Bük
54 883 155 54 884 374
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Kettıs-Körös árvízvédelmének fejlesztése
54 900 000
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
Rácalmáson a Móricz Zs. utca és Mikszáth K. utca felújítása
54 941 182
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés #########################################
54 723 000
Önkormányzati tulajdonú belterületi Vörösmarty Mihály utca és Bem utca szilárd burkolatú út kiépítése 1066 méter útszakaszon. DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szank Község Önkormányzat
54 953 564
Battonya Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó Szervezet
Ellátatlan kisgyermekes családokat célzó, szülıi aktivitásra és széleskörő helyi együttmőködésre épülı szolgáltató Gyermekház létrehozása Battonya városban
54 994 328
Községi Önkormányzat, Mezınagymihály
Belterületi útépítés és szociális foglalkoztatás Mezınagymihály településen
54 998 294
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése
Kaposvári Egyetem
A Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár nem formális és informális képzési szerepének erısítése, online szolgáltatások kialakítása, és szolgáltatásbıvítés az Országos Lelıhely-adatbázishoz történı csatlakozással
55 000 000
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Tiszaújváros Önkormányzata
Kerékpárút- hálózat fejlesztés, Tiszaújvárost és TiszaújvárosTiszaszederkény városrészt összekötı útszakaszon
55 052 527
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Martfő Város Önkormányzata
A Tisza, mint Általánosan védett terület terhelésének csökkentése a martfői új szennyvíztisztító telep megépítésével
55 080 000
Orvosi rendelı felújítása és infrastrukturális fejlesztése Jánosházán
55 085 766
Bugac nagyközség szempontjából kiemelten fontos gyüjtıutak komplex fejlesztése
55 154 091
Bodajk nagyközség integrált turisztikai fejlesztése
55 165 145
55 226 050
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Jánosháza Nagyközség Önkormányzata DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése Bugac Nagyközség Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Bodajk Nagyközség Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-7.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások
Strukturális Alapok Programiroda
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Csanádpalota Nagyközség Önkormányzata
A Strukturális Alapok Programiroda 2008. évi Társadalmi Megújulás Operatív Programhoz kapcsolódó kommunikációs tevékenységének támogatása a TA keretében. A térségi kerékpárút-hálózat egyik gerincelemének kiépítése Csanádpalota belterületén
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Fertı-Hansági Nemzeti Park Igazgatóság
Erdei iskola fejlesztés az İrségi Nemzeti Parkban
55 293 816
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Ibrány Város Önkormányzata
Ibrányi 0-5 éves korú hátrányos helyzető gyermekek esélyegyenlıségének biztosítására Gyerekház létesítése
55 312 115
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata036474
A Mocorgó Óvoda korszerő közoktatási intézménnyé történı átalakítása, fejlesztése az energiatakarékosság tükrében
55 313 839
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
"Kapaszkodó" Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ "Indulópont"- a korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet Társulás program megvalósítása Dombóváron
55 396 122
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Tó és Átlós utca felújítása burkolat-megerısítéssel
55 571 724
Tornaszoba kialakítása a Nyár utcai óvodában
55 596 628
Domaházai életveszélyessé vált ravatalozó kiváltása
55 601 467
összefogás Szigethalom gyermekeiért
55 602 386
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Vác Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Domaháza Község Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Szigethalom Város Önkormányzata
55 279 347
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bóly Város Önkormányzata
Borjád, Bóly, Monyoród, Pócsa, Szederkény, Máriakéménd települések szennyvízcsatornahálózatának és szennyvíztisztító telepének bıvítése
55 604 167

Szergény Község Önkormányzata
Szergény-Kemeneshıgyész-Magyargencs-Vönöck-Kemenesmagasi községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
55 604 450
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉAOP-1.1.1/A-2F A kistérségi és helyi jelentıségő ipari területek fejlesztése
Szergény Község Önkormányzata
Szergény-Kemeneshıgyész-Magyargencs-Vönöck-Kemenesmagasi községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
55 604 450
Létavértes Város Önkormányzata
Létavértes ipari területén út és közmő infrastruktúra fejlesztése
55 604 509
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Taktaharkány Nagyközségi Önkormányzat
Szennyvízelvezetı rendszer és tisztító telep kialakítása Taktaharkány és Taktaszada községekben
55 675 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Somlóvásárhely Község Önkormányzata
Apácatorna központú agglomeráció szennyvízelvezetés és tisztítás.
55 675 000
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Visegrád Város Önkormányzata
Duna-menti árvízvédelmi beruházások Visegrádon
55 688 600
KEOP-7.2.1.2 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Visegrád Város Önkormányzata
Duna-menti árvízvédelmi beruházások Visegrádon
55 688 600
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nyíradony Város Önkormányzata
A temetı melletti Móra Ferenc utca útépítése Nyíradonyban
55 749 654
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Budapest, III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ fejlesztése a gondozottak méltó életkörülményeinek megteremtése érdekében
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bısárkány Nagyközség Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Görbeháza Község Önkormányzata
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Kisújszállás Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Somogy Megyei Önkormányzat
A Központi Orvosi Rendelı és Fogászat infrastrukturális fejlesztése a minıségi ellátás biztosítása érdekében Százszorszép Gyermekotthonban élı gyermekek és fiatal felnıttek életminıségének javítása
Uszód Község Önkormányzata (Gesztor)
Uszód, Géderlak, Dunaszentbenedek községek szennyvízcsatornázása, Kalocsa Város szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése és a szennyvíztisztító telep rekonstrukciója
56 100 000
Izsák Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés
56 163 380
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Koroncó Község Önkormányzata
Egészségház építése Koroncón
56 205 821
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Felsı-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás
Kerékpárral a gyógyfürdı irányába
56 215 226
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Váckisújfalu Község Önkormányzata
Váckisújfalu felszíni csapadékvíz elvezetése
56 232 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Elek Város Önkormányzata
A roma integrációt segítı betonút építése a Szántó, Dankó, Cinka, Eötvös, Damjanich, Vajda és Leiningen utcákban
56 237 426
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Mór Városi Önkormányzat
Kapu a jövıbe Mór Városában. Kompetencia alapú nevelési program bevezetése Mór Város nevelési-oktatási intézményeibe.
56 239 779
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Csornai szennyvíztisztító fejlesztés és bıvítés és Bısárkány csatornázása Görbeháza Kolozsvári-Szabadság és Királyhágó győjtıutak burkolat megerısítése
Megítélt támogatás (Ft)
55 800 000 55 850 000 55 984 560
56 082 002 56 083 773
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.1.1/09 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Somlóvásárhely Község Önkormányzata
Apácatorna központú agglomeráció szennyvízelvezetés és tisztítás.
56 253 000
Siófok Város Önkormányzata
Somi hulladéklerakó fejlesztése hulladék elıválogató telepítésével.
56 270 000
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Aszód Város Önkormányzata
Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása Aszódon
56 283 499
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Cserkeszılı Község Önkormányzata
56 286 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Berettyó-Körös Többcélú Társulás
Cserkeszılı-Szelevény (Halesz) út belterületi szakaszának felújítása A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Idısek Otthonának korszerősítése, akadálymentessé tétele
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Lajosmizse és Felsılajos Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Az esélyegyenlıségi program végrehajtása Lajosmizse és Felsılajos gesztoraként Lajosmizse Város Önkormányzata közoktatási Intézményfenntartó Társulás iskolájában és óvodájában Mórahalom belterületi kerékpárút hálózat fejlesztése a Zákányszéki és Mórahalom Város Önkormányzata Kissori út mentén
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
56 327 976
56 350 682 56 366 988
Sarkad Város Önkormányzata
A Gyepes csatorna Sarkad belterületi szakaszának rekonstrukciója, a 16675 és 18-215 szelvényszámok közötti (HRSZ: 113, 305, 1681, 1838) mederszakasz kotrása és mőtárgy rekonstrukciós munkák
56 393 000
Nagybajom Város Önkormányzata
Nagybajom közösségi színtér-komplexumának fejlesztése
56 492 509
Tiszakarád Községi Önkormányzat
Önkormányzati infrastruktúrafejlesztés Tiszakarádon
56 499 239
Magyar Képzımővészeti Egyetem
56 696 853
Hodász Nagyközség Önkormányzata
Vizuális mővészeti és mővészettörténeti tananyagok fejlesztése a Magyar Képzımővészeti Egyetemen, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mővészettörténeti Intézetében Hodász Nagyközség szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztító telepének kiépítése
Adács Község Önkormányzata
Az Akácfa és a Jókai utca felújítása Adács községben
56 811 169
56 780 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Budapest Fıváros Önkormányzata
A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - busszsáv hosszabbítás a Mészáros u - Gyızı u. útvonalon
56 825 375
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pilisvörösvár Város Önkormányzata
A pilisvörösvári csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése
56 882 000
Nyárlırinc Község Önkormányzata Dutireg Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Társaság
56 918 380
Dévaványa Város Önkormányzata
Nyárlırinc belterületén a Rákóczi utcában közút építése "Messzirıl jöttünk" - Életesélyek növelése a munka segítségével a Makói kistérségben Pedagógusok módszertani kultúrájának korszerősítése a dévaványai ÁMKban
Verıce Község Önkormányzata
Verıce belterületi kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése
56 982 675
Újszász Város Önkormányzata
21. századi módszerek Újszász város oktatási rendszerében
56 990 920
Tápiószele Nagyközség Önkormányzata
56 997 744
Tiszakécske Város Önkormányzata
Közlekedésbiztonsági kerékpárút építése Tápiószelén Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Tiszakécske oktatási intézményeiben
57 000 000
Tiszalök Város Önkormányzata
Oktatási innováció fejlesztés Tiszalökön, a teljes pedagógiai vertikumra
57 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Elek Város Önkormányzata
Önkormányzati tulajdonú belterületi utak burkolatfelújítása a Táncsics, Vécsey (Batthyány u. és Táncsics u. közötti szakasz), Kiss, Tompa, Bartók, Széchenyi, és Madách utcában
57 118 138
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára
Athenaeum az interneten
57 199 948
Kézenfogva Pesterzsébeten
57 200 280
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-1.4.1-07/1 Alternatív munkaerı-piaci programok támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Csili Mővelıdési Központja TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Óbudai Múzeum és Könyvtár
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
56 943 267 56 967 333
SÜN TÓBIÁS KÖNYVTÁRA - Interaktív honlap kialakítása az óvodások és kisiskolások információkeresési kompetenciáinak megalapozása és fejlesztése érdekében
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Karancslapujtı Község Önkormányzata ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása Komádi Város Önkormányzata KEOP-7.2.4.0/09 Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
Szıdliget Község Önkormányzata
57 234 665 Mőködı hulladéklerakók rekultivációja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás területén
57 256 000
Karancslapujtı háziorvosi és fogorvosi ellátás infrastruktúrális fejlesztése, eszközbeszerzés
57 276 334
A Dózsa György úton kerékpárút építése Komádiban
57 289 216
Mezıkövesd, üzemen kívüli üzemanyagbázis környezeti kármentesítése
57 380 000
Szıdligeten a Meggyfa utcában és a Nyárfa közben önkormányzati tulajdonú települési belterületi kiszolgáló utak kiépítése kétoldali, szintbe süllyesztett útszegélykıvel, továbbá csapadékvíz-elvezetés kialakítása, zöldterület felújítás
57 387 101
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Csanádapáca Dózsa Bem Pázmány Péter utcák útépítése
Pácin Község Önkormányzata
Belterület utak és járda felújítása, ravatalozó bıvítése Pácin községben
57 444 432
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Vác Város Önkormányzata
Tornaszoba kialakítása, akadálymentesítés és lakossági szolgáltatások a váci Nyár utcai óvodában
57 449 990
Csanádapáca Község Önkormányzata
57 395 985
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
Épületek energetikai jellemzıinek homlokzati hıszigetelésen, tetıszigetelésen és nyílászárócserén keresztül történı javítása, ezáltal energiafelhasználásuk csökkentése.
57 564 261
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Iklad Község Önkormányzata
"Számítógépet az óvodába" -avagy az ikladi Nemzetiségi Óvoda átalakítása I. ütem
57 568 756
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Települési Önkormányzat Zalahaláp
Új, korszerő orvosi rendelı építése Zalahalápon
57 600 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Törökszentmiklós szegregátumában élı hátrányos helyzető 0-5 éves gyermekek életesélyeinek javítása korai beavatkozással, Gyerekház létrehozásával és mőködtetésével
57 618 749
EKOP-2.A.1 Elıkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében
Miniszterelnöki Hivatal
A belsı piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv implementálására irányuló projekt elıkészítése, megvalósíthagósági tanulmányának elkészítése
57 634 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Kistelek Város Önkormányzata
Biztos Kezdet program bevezetése és Biztos Kezdet Gyerekház mőködtetése Kisteleken
57 648 000
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Hévízgyörk Község Önkormányzata
Hévízgyörk településen Akácvirág, Vadvirág, Deák Ferenc utca, Deák Ferenc köz és Deák Ferenc sétány szilárd burkolattal való ellátása, járdák építése, csapadékvíz-elvezetés készítése, díszítı fásítás
57 736 318
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
TÚRKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MINİSÉGÉNEK JAVÍTÁSA A TÚRKEVEI ORVOSI RENDELİ KORSZERŐSÍTÉSÉVEL
57 753 480
Eszterházy Károly Fıiskola
Nemzetközi tanulmányok BA szak tananyagfejlesztése
57 760 000
Taktabáj Község Önkormányzata
Közösségi Ház kialakítása Taktabájon
57 830 817
Kázsmárk Község Önkormányzata
Esélyt a tanulásra!-a kompatancia alapú oktatás bevezetése innovatív eszközökkel a beiskolázási körzet oktatási intézményeiben
57 839 320
######################################### Csorna Város Önkormányzata
Esélyegyenlıség, minıségfejlesztés a szociális szolgáltatás területén
57 861 047
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Karancsság Község Önkormányzata
Biztosan jó kezdet Karancsságon
57 866 388
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gönc Város Önkörmányzata
57 910 500
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Kismarja Község Önkormányzata
Gönc Város szennyvízelvezetési és tisztítási projektje Kismarja község közlekedési kapcsolatainak javítása belterületi úthálózatának felújításával
REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás
REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás jászberényi és Délhevesi kistérségében lévı 32 település felhagyott szilárd hulladéklerakójának rekultivációja
57 937 361
DAOP-2.1.1/D Bor- és pálinkaturizmushoz kapcsolódó kizárólag turisztikai célú infrastrukturális fejlesztések 100.000 euro támogatási összeg fölött Mórahalom Város Önkormányzata
Borház, avagy szılészeti, borászati bemutató- és kóstolóhely kialakítása Mórahalmon
57 953 913
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás
A Kiskırösi Kistérség Bentlakásos Szociális Otthonának korszerősítése
57 984 617
Uszka Község Önkormányzata
Az uszkai gyermekek képességfejlesztése és az esélyegyenlıségünk javítása a Biztos Kezdet program megvalósításával az uszkai Gyermekházban
58 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Megítélt támogatás (Ft)
57 913 972
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Corvinus Egyetem
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Mélykút Nagyközségi Önkormányzat
Gazdasági szótár sorozat - angol, német, francia, olasz, orosz és spanyol nyelven Mélykút Nagyközség szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
Rimóc Község Önkormányzata Baks Község Önkormányzata
Rimóc komplett településfejlesztése Baks szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
58 048 915 58 049 332
58 010 720 58 038 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.2.4.0/09 Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata
Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Nagyszénáson
58 072 000
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Hajdúböszörmény Városi Szennyvíztisztító telepének kármentesítése
58 080 000
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Bükkszenterzsébet Községi Önkormányzat
A bükkszenterzsébeti Napköziotthonos Óvoda ''otthonosabbá tétele''
58 116 315
Üllés Község Önkormányzata
"Sors Nyiss nekem tért..." (Petıfi Sándor)
58 143 196
Karácsond Község Önkormányzata
Belterületi utak építése korszerősítése Karácsondon
58 148 521
Ikervár Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Ikerváron Fogyatékkal élık nappali ellátását biztosító intézmény infrastruktúrájának fejlesztése
58 165 937
Belterületi kerékpárút építése Tákos községben
58 240 529
Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei térségi hulladéklerakó rekultivációs projekt
58 242 850
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pápa innovatív intézményeiben
58 322 818
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
######################################### Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása Tákos Község Önkormányzat Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati szintő rekultivációs programok elvégzése Társulás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Pápa Város Önkormányzata
58 210 744
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése
Tiszatenyı Község Önkormányzata
Szennyvizelvezetés és tisztitás fejlesztése Tiszatenyın és Kengyelen
58 344 000
Kadarkút Város Önkormányzata
Kadarkút városközpont harmonikus arculatának kialakítása
58 391 926
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Természettudományos (matematika és fizika) képzés a mőszaki és informatikai felsıoktatásban.
58 400 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása
Lépésrıl lépésre a munkaerıpiac felé a Salgótarjáni Kistérségben
58 438 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás
Szikszói Kistérségi Központi Ügyelet létrehozása
58 458 345
######################################### Lenti Város Önkormányzata
A fogyatékkal élık nappali ellátása a Lenti Kistérségben
58 463 658
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Doboz Nagyközségi Önkormányzat
Doboz Nagyközség csatornázásának és szennyvíz tisztításának kiépítése
58 466 400
Pécel Város Önkormányzata
Péceli Pedagógiai Mőhely a város közoktatás-fejlesztésének szolgálatában
58 472 870
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Bagamér Nagyközség Önkormányzata
"A korai beavatkozást küözéppontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése Gyerekház létrehozása Bagamérban"
58 473 527
Tiszanána Község Önkormányzata
Településfejlesztés Tiszanánán
58 500 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Pénzügyminisztérium, Adóigazgatási és szakképzési fıosztály, Szakképzési osztály
Az államháztartásért felelıs miniszter felelısségi körébe tartozó képzésekhez kapcsolódó humánerıforrás-kapacitás támogatása
58 500 000
"Elsı lépés" - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai a Balassagyarmati Kistérségben
58 503 320
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Balassagyarmat Kistérség Többcélú Társulása
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Karcsa Község Önkormányzata
Ravatalozó felújítása Karcsán
58 593 888
A Balmazújvárosi Kistérség településein élı aktív életkorúak foglalkozatási esélyeinek javítása.
58 636 363
Kisléptékő városrehabilitáció Simontornya városában
58 638 517
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése Simontornya Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja, Nyírbátor
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kunágota-Nagykamarás-Almáskamarás Szennyvízberuházó Társulás Békés Város Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Albertirsa Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Dunavarsány Város Önkormányzata TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása Biharkeresztes Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Baranya Megyei Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központja, Nyírbátor, Gyermekotthonainak korszerősítése 58 710 783 KUNÁGOTA-ALMÁSKAMARÁS-NAGYKAMARÁS SZENNYVÍZELVEZETÉSE ÉS SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA II. ÜTEM Békést Muronnyal összekötı kerékpárút I. üteme Aszfaltúton Albertirsán_A Thököly és Boglárka utcák aszfaltréteggel való ellátása, kiszélesítése. A dunavarsányi Weöres Sándor Óvoda Nagyvarsányi tagóvodájának rekonstrukciója, bıvítése
58 876 666 58 883 898 58 899 750 58 910 844
"Egy kézfogás a jövı záloga"
58 915 000
Komp a tudáshoz
59 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Taksony Nagyközség Önkormányzata
A Taksony Vezér Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése
59 044 929
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Gyır Megyei Jogú Város Roma Kisebbségi Önkormányzata
Összefogással a romákért 59 055 900
Mány Község Önkormányzata
Mány Rákóczi Ferenc utca fejlesztése I. szakaszának burkolat- és járdafelújításával és a II. szakasz út- és térburkolat-felújításával, a vízlevezetés rendezésével és zöldfelület növeléssel
59 072 631
Újszentmargita Község Önkormányzat
Gyerekház Margitán
59 094 300
Bátaszék Város Önkormányzata
Bátaszék 55. és 56. számú fıutak csomópont korszerősítése
59 149 656
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Fizikai, kémiai és interdiszciplináris tananyagfejlesztés
59 200 000
Nagyút Község Önkormányzata Kötegyán Község Önkormányzata
Nagyút község úthálózatának fejlesztése Kerékpárút építése Kötegyánban
59 301 878 59 400 000
######################################### Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
"Támasz: Kistérségi Intézmény az észak-zalai és ırségi szociális hálóban"
59 400 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki Fıiskola
Proaktív Informatikai Modulfejlesztés (PRIM1): IT Szolgáltatásmenedzsment modul és Többmagos/többszálas processzorok és programozásuk modul
59 406 341
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Cegléd Város Önkormányzata Taksony Nagyközség Önkormányzata
Parkolók (P+R, B+R) építése és fejlesztése Cegléden, II. ütem Taksony kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
59 423 502 59 468 130
Szarvaskı Községi Önkormányzata
Szarvaskı komplex infrastruktúrális fejlesztése
59 489 877
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Szada Község Önkormányzata
Hivatásforgalmi kerékpárút építése Szada Községben
59 499 000
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szeged belvárosi árvízvédelmi rendszer fejlesztése
59 500 000
KEOP-7.2.1.2/09 Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések
Budapest Fıváros Önkormányzata
Római parti árvízvédelmi mő 2. ütem építése
59 500 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
" A lehetı legegészségesebben"- egészségügyi szolgáltatások-, és az alapellátás fejlesztése Kunhegyesen Kunhegyes Város Önkormányzata
59 534 484
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
######################################### Körmend Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı Iregszemcse Község Önkormányzata - Iregszemcse Közös Iskola hozzáférés - Innovatív intézményekben Fenntartó Társulás gesztoraként TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Tokaj Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Balmazújvárosi Kistérség Többcélú Társulása
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
A Körmendi Szociális Szolgáltató és Infomációs Központ Fogyatékosok Nappali Intézményének fejlesztése a felmerülı igények kielégítése és a kistérségi ellátás megvalósítása érdekében Kompetencia alapú oktatás kialakítása Iregszemcse oktatási intézményeiben
59 601 524
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Tokaj városában
59 692 457
Tartalomfejlesztés az oktatásban Balmazújvároson és Hortobágyon
59 708 400
59 690 560
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Szegedi Tudományegyetem
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Gárdony Város Önkormányzata
AGATHA (Informatikai infrastruktúra-fejlesztés szegedi felsıoktatási és egyházi könyvtárakban) A gárdonyi Ady Endre utca rekonstrukciója az út, a járda és a felszíni vízelvezetés felújításával
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Hercegszántó Község Önkormányzata
Hercegszántó község belterületén a Dózsa György tér és a Petıfi, Gábor Áron, Vöröshadsereg utcák felújítása.
59 811 538
Egészségház kialakítása Sárkeresztesen az egészségügyi szolgáltatások minıségének javítása és a szolgáltatások körének bıvítése érdekében
59 834 700
Egészségház kialakítása Sárkeresztesen az egészségügyi szolgáltatások minıségének javítása és a szolgáltatások körének bıvítése érdekében
59 834 700
Pécskı út felújítása
59 893 763
Belterületi utak építése az esélyegyenlıség jegyében
59 913 247
Felsıszentiváni Szociális Szolgáltató Intézmény korszerősítése
59 913 257
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Sárkeresztes Község Önkormányzata KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sárkeresztes Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Mezızombor Község Önkormányzata TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Felsıszentiván Községi Önkormányzat
59 730 000 59 811 310
A szociálpolitikus és szociális munkás képzés megújítása az ELTE és a BCE együttmőködésében (SZOCMEG) Eötvös Loránd Tudományegyetem
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Szécsény Város Önkormányzata
59 948 560
RAJT
59 961 060
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Nagykun Tudásdepó-Expressz-Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Faluközpont fejlesztés, forgalomcsillapítás és közösségi tér kialakítása Pilisszentkereszten
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Záhony Város Önkormányzata
Kistérségi Gyerekház létesítése Záhonyban
59 971 126
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Tiszavasvári Város Önkormányzata
A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos kezdet programok elterjesztése Tiszavasváriban
59 986 660
Egészségház építése az İrségben
59 993 082
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása İriszentpéter Város Önkormányzata
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Partners Hungary Alapítvány
59 965 914 59 968 177
Dolgos napok Komplex szakmai együttmőködési modell a hátrányos helyzető csoportok hatékony munkaerı-piaci reintegrációjának támogatására 59 994 495
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-5.2.2-08/1 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Kispesti Családsegítı Szolgálat és Gyermekjóléti Központ
Gyermekház az esélyt adó
60 000 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Baks Község Önkormányzat
Biztos Kezdet Gyerekház létrehozása Bakson
60 000 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Somogyvár Községi Önkormányzat
GYEREKHÁZ SOMOGYVÁRON
60 000 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányat Egyesített Bölcsıde és Egészségügyi Szolgálat
Érted!? - Veled! Lyukóvölgyi Biztos Kezdet Gyerekház
60 000 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Kisvárda Város Önkormányzata
"Legyen jobb a gyerekeknek" Nemzeti Stratégiához kapcsolódó Gyerekház lialakítása Kisvárdán
60 000 000
TÁMOP-5.2.2-08/2 A korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programok elterjesztése országos szinten, kiemelt figyelemmel a leghátrányosabb helyzető térségekre
Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó
"Baba-mama Tanoda" A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ korai beavatkozást középpontba helyezı Biztos Kezdet programja Kaposváron
60 000 000
Váli egészségház kialakítása
60 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Vál Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
SORS-TÁRS - Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ kialakítása, Kapuvár ######################################### Kapuvár Város Önkormányzata TÁMOP-4.1.2-08/2/B/K Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása Eötvös Loránd Tudományegyetem KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dudar Község Önkormányzata
60 000 000 Pedagógusképzési hálózat Közép-Magyarországon
60 000 000
Dudar Község Egészségházának kialakítása 60 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Úrhida Községi Önkormányzat
Egészségügyi centrum fejlesztése
60 000 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Csörötnek Község Önkormányzata
Komplex Egészségügyi Szolgáltatóház létrehozása Csörötneken
60 000 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyırújbarát Község Önkormányzata
Egészségház építése Gyırújbaráton
60 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sárszentmihály Községi Önkormányzat
Egészségközpont kialakítása Sárszentmihályon
60 000 000
KDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Mocsa Község Önkormányzata
Mocsa Község Egészség Centrumának kialakítása
60 000 000
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Egészségház kialakítása Nagykanizsa - kiskanizsai városrészben
60 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Mátészalka Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Dánszentmiklós Önkormányzata
Földeák község három belterületi utcájának (Táncsics Mihály utca, Somogyi Béla utca és Ady Endre utca) útfejlesztési projektje Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Abaújszántón Mátészalka Város közoktatási esélyegyenlıségi intézkedési tervének végrehajtása Dánszentmiklós-Nyáregyháza szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás II. ütem
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıberény Város Önkormányzata
Belterületi városrész összefüggı úthálózatának felújítása, korszerősítése
Földeák Község Önkormányzata Abaújszántó Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
60 058 610 60 077 680 60 113 220 60 180 000
60 181 461
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Somogyjád Községi Önkormányzat
A Vörösmarty és Munkás utca szilárd útburkolatának elkészítése Végegyháza belterületén Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskolában.
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Jászfényszaru Város Önkormányzata
"Mini" autóbuszmegálló Jászfényszarun
60 210 084
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Apátfalva Község Önkormányzata
Hálózatos belterületi útépítések és útfelújítások Apátfalván II.
60 249 066
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Mezıtúr Város Önkormányzat
Buszöblök, buszmegállók felújítása Szolnokon Európai színvonalú utakat Mezıtúrra
60 277 728 60 339 278
A dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola főtéskorszerősítése, akadálymentesítése valamint eszközeinek technológiai korszerősítése
60 349 320
Végegyháza Községi Önkormányzat
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pest Megye Önkormányzata
60 186 914 60 204 920
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Kiskırös Város Önkormányzata
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Csólyospálos Község Önkormányzata Szajol Község Önkormányzata
Kiskırös, Soltvadkert, Kecel és Izsák városok könyvtári szolgáltatásainak összehangolt infrastruktúra-fejlesztése Csólyospálos belterületi csapadék - és belvíz elvezetés I. ütem DAOP2007-5.2.1/A A közlekedési kapcsolatok javítása Szajolban
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kisnána Község Önkormányzata
Kisnána-Domoszló-Vécs községek szennyvízelveztése és tisztítása
60 480 892
Székely Község Önkormányzata
Egészségház építése Székely községben az egészségügyi ellátás színvonalának javítása érdekében
60 549 053
Gyöngyös Város Önkormányzata
Gyöngyös, Kálváriaparti lakótelep melletti győjtıút hálózat felújítása
60 550 127
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kossuth Mővelıdési Központ és Könyvtár
60 384 271 60 427 435 60 466 254
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
A ceglédi Kossuth Mővelıdési Központ és Könyvtár alkalmassá tétele az új tanulási formák elterjesztésére Közösségi közlekedésfejlesztés a Gyomaendrıd-Csárdaszállás-Hunya mikrotérségben
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kelebia Község Önkormányzata
Kelebia Község szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
60 620 583
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése
Közlekedési Múzeum
A Közlekedési Múzeum látogatóbarát fejlesztése
60 736 536
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Együd Árpád Általános Mővelıdési Központ és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény
Felnıttképzés Somogyországban
60 836 800
Pély Községi Önkormányzat
Komplex infrastrukturális fejlesztés Pély községben.
60 926 220
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Erdıtelek Község Önkormányzat
Szennyvízgyőjtı csatorna és szennyvíztisztító telep építés Erdıtelken
60 945 000
Drégelypalánk Község Önkormányzata
Drégelypalánk és Hont községek szennyvízcsatornázásának kiépítése és az összegyőjtött szennyvíz bevezetése a meglévı dejtári szennyvíztisztító telepre
60 996 000
Jászkisér Nagyközség Önkormányzata Ecser Község Önkormányzata
"Esélyt mindenkinek" - Módszertani megújulással gyermekeink jövıjéért Ecser közlekedésének fejlesztése
61 000 000 61 000 198
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
60 559 889 60 609 769
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés Diplomás pályakövetési rendszer és a karrierszolgáltatás fejlesztése a Mőegyetemen
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
61 030 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (végrehajtó szerve: DMJV Reménysugár Otthonának Családok Átmeneti Otthona átalakítása, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala) korszerősítése
61 055 482
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szilvásvárad Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás infrastruktúrájának fejlesztése Szilvásváradon
61 095 800
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
61 096 833
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
A 6-os fıúthoz tartozó kulcsi belterületi győjtıút építése Kerékpárút építése Zalaegerszegen, a 76-os számú fıút átkelési szakasza mellett
61 132 000
Kulcs Község Önkormányzata
61 103 600
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Öcsöd Nagyközség Önkormányzata
A Szelevényi és az egykori Hunyadfalva-Kıtelki hulladékgazdálkodási rendszerhez tartozó települések szilárdhulladék-lerakóinak térségi szintő rekultivációs programja
Ároktı Község Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Ároktın
61 214 198
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Mernye Község Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Mernyei Szabadi Gábor Általános Iskola és Óvoda tagintézményeiben
61 240 789
TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Ady Endre Mővelıdési Központ
Észak-pesti felnıttképzés - Élethosszig tartó tanulás hátrányos helyzető csoportokban
61 267 147
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Putnok Város Önkormányzata
61 356 769
Szigetvár Város Önkormányzata
A putnoki Egészségház fejlesztése Aszfaltúton Albertirsán "A Thököly és Boglárka utcák aszfaltréteggel való ellátása, kiszélesítése". Szigetvár emblematikus épületeinek értékmegırzı megújítása, közösségformáló szerepük erısítése
Encs Város Önkormányzata
Az encsi kistérség szocális szolgálatainak és szakszolgálatainak fejlesztése
61 396 172
Egerszólát Községi Önkormányzat Veresegyház Város Önkormányzata
Egerszólát Község településfejlesztése Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Veresegyházon
61 425 907 61 435 513
"Otthon a kulturában, otthon a mővészetben"- közmővelıdés és kreatív oktatás fejlesztése Veszprémben.
61 447 655
Regionális hivatásforgalmú kerékpárút építése a Böszörményi úton
61 450 085
Kompetencia alapú oktatás elterjesztése Bátaszéken
61 455 069
Budapest Fıváros Önkormányzata Siklós Város Önkormányzata Gyula Város Önkormányzata
Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XI. Bogdánfy utca Siklós város szennyvíz közmő beruházása Kerékpárút létesítése Gyulán a Sarkadi úton.
61 557 196 61 625 000 61 714 260
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csongrád Város Önkormányzata
Burkolat felújítás a csongrádi Gyöngyvirág utca-Muskátli utca -Hársfa utca -Öregvár utca(Kerekárok,Kígyó utca közötti) összegüggı belterületi útszakaszokon
61 749 953
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ópusztaszer Község Önkormányzata
Ópusztaszeri lakóutak építése
61 766 550
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Albertirsa Város Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Városi Mővelıdési Központ és Könyvtár ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása Hjadúdorog Város önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Bátaszék Város Önkormányzata KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
61 391 750 61 394 653
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Martfő Város Önkormányzata
Egészségház fejlesztése mentıorvosi szolgálat integrálásával
61 975 620
Sóshartyán Község Önkormányzata
Sóshartyánban a ravatalozó felújítása, bıvítése, járdafelújítás
62 118 172
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat
62 161 962
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Törökbálint Város Önkormányzata Szegedi Tudományegyetem
Szalkszentmárton úthálózat fejlesztés Törökbálint város környezeti GIS alkalmazásainak megvalósítása, a környezeti adatok integrálására és egységes, átlátható rendszerben való kezelésére. Teleki kollégium energetikai felújítás
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Sajó-Bódva Völgye Települési Szilárd Hulladék Rekultivációs Projekt Társulás II.ütem
62 228 500
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Települési Szilárdhulladék-lerakókat Rekultiváló Társulás
Gyöngyösi Kistérség Hulladékgazdálkodási Program - TSZH lerakók rekultivációja
62 338 915
Városi Mővelıdési Központ és Könyvtár - Veszprém
A pályázó könyvtárak több évtizedes lemaradásban lévı szolgáltatásainak fejlesztése, a könyvtárak informatikai infrastruktúrájának korszerő kialakításával. Komplex rendszer, az online közös katalógus kiépítésével.
62 364 535
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Megítélt támogatás (Ft)
62 166 050 62 214 652
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Göd Város Önkormányzata
Parkoló építés Alsó Gödön a MÁV vasútállomás közeli szomszédságában
62 370 970
Görcsöny Községi Önkormányzat
Görcsöny, 5801.és 5814 sz. utak csomópontjának körforgalmú kialakítása.
62 412 930
KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése
Szabadegyház Község Önkormányzata
Szabadegyházán a belterületi vízrendezés megoldása
62 475 000
Mórahalom Város Önkormányzata
A Mórahalom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı Mórahalom, 573/14; 1743; 1751; 573/15; 1791 helyrajzi számú belterületi utcák szilárd burkolattal való ellátása
62 479 800
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
Felcsút 2.sz. üzemanyagbázis, környezeti kármentesítés
62 480 000
Barcs Város Önkormányzata
Barcsi Gyógyfürdı és Rekreációs Központ fejlesztése
62 492 500
Dombóvár Város Önkormányzata
Dombóvár, Hunyadi tér /611. sz. fıút - 65358. sz.áv. út/ csomópontjának átépítése a közlekedésbiztonság érdekében
62 516 938
Jászszentlászló Község Önkormányzata
Jászszentlászló Község belterületi úthálózatának fejlesztése.
62 545 055
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Ónod Község Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás korszerősítése Ónod községben
62 546 470
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Cegléd Város Önkormányzata
Szennyvíz infrastruktúra fejlesztés Cegléden, a fenntartható fejlıdésért
62 560 000
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
62 642 500
Boldogkıváralja Község Önkormányzata
Szeged Tisza-parti Általános Iskola energetikai korszerősítése A Polgármesteri Hivatal átalakítása, felújítása és bıvítése Boldogkıváralján
62 646 079
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Páhi Községi Önkormányzat
Páhi 080 hrsz-ú utca építése
62 708 727
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Soltszentimre Község Önkormányzata
62 722 880
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nagyecsed Város Önkormányzata
Soltszentimre község úthálózatának fejlesztése Nagyecsed Ady E.; 2427.; illetve a 2548. hrsz-ú névtelen utcák útépítése és vízrendezése
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
Épületenergetikai fejlesztések Mogyoród Nagyközség közintézményeiben A kompetencia alapú oktatás, nevelés bevezetése Bakonycsernyén és Bodajkon
62 757 655
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése DDOP-2.1.1/B-2f Regionális jelentıségő egészségturisztikai fejlesztések ösztönzése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Móri Többcélú Kistérségi Társulás
62 734 684
62 758 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat
A Délibáb és Tavaszmezı utcák egységes szilárd burkolatának kialakítása
62 772 996
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kóka Község Önkormányzata
Kóka községben meglévı kerékpárút folytatása, kialakítása
62 799 187
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budaörs Város Önkormányzata
A budaörsi Kamaraerdei Óvoda infrastrukturális és eszközfejlesztése
62 910 811
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szécsény Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése, egyenlı hozzáférés és szakmai megújulás a szécsényi többcélú intézményben
62 928 240
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Békés Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
63 000 000
Zomba Körzeti Intézményi Társulás
Fedett autóbuszvárók építése Békés bel- és külterületén Szakmai fejlesztések a Zomba Körzeti Intézményi Társulás intézményeiben
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Taksony Nagyközség Önkormányzata Balatonalmádi Város Önkormányzata
Taksony Vezér Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése Győjtıútfejlesztés Balatonalmádi városában
63 052 688 63 153 394
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Dunavecse Város Önkormányzata
Dunavecse város úthálózatának fejlesztése
63 207 496
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békés Város Önkormányzata
Békés, belterületi utak aszfaltozása 14 utcában
63 240 000
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Baracs Község Önkormányzata Képviselı-testülete
Baracs Széchenyi utca és Remény sor belterületi győjtıut burkolat felújítása és autóbusz peron építése.
63 263 760
Békés Város Önkormányzata
Kompetencia fejlesztés a Békési Kistérségi Általános Iskolában
63 408 506
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Biatorbágy Város Önkormányzata Csákvár Nagyközség Önkormányzata
Biatorbágy szennyvíztisztítási problémájának megoldása
63 410 000
"Lépés a jövıbe" Kompetencia alapú nevelés bevezetése Csákváron.
63 441 296
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
63 051 520
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Martfő Város Önkormányzata
A Munkácsy Mihály utca útburkolat felújítása Martfő városban
63 454 023
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kisdombegyház Község Önkormányzata
Kisdombegyház Község belterületi útjainak fejlesztése
63 514 195
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pest Megye Önkormányzata
A szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola mint többcélú intézmény komplex fejlesztése a közoktatási szolgáltatás modernizációja érdekében
63 547 121
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıkovácsháza Város Önkormányzata
Mezıkovácsháza város belterületi úthálózatának fejlesztése
63 561 030
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Dunaújvárosi Fıiskola
63 584 499
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Balkány Város Önkormányzata
A RENDSZERVÁLTÁS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE. Átmenetek és változások kora Magyarországon a nyolcvanas évektıl napjainkig. Országos oktatási audiovizuális adattár. Balkány - Ady, Dobi, Dózsa út burkolatának, és csapadék elvezetı csatornáinak felújítása
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI. Ady Endre út
63 694 850
Csécse Község Önkormányzata
Ravatalozó és útfelújítás Csécsén. Kompetencialapú fejlesztés a Drávamenti Körzeti Közoktatási intézményben
63 736 920
Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás, 201042
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Nyírkáta Község Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Sátoraljaújhely Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Új Egészségház építése és eszközökkel történı felszerelése Nyírkáta községben Rácz Aladár és Dohány utcák útépítése, győjtıutakká történı fejlesztése Jászladányban
Építı közösségek a Sátoraljaújhelyi kistérségben
63 621 936
63 740 000
63 787 725 63 792 500
63 800 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve Községi Önkormányzat Tiszanána
Projekt megnevezés Kompetencia alapú oktatás bevezetése Tiszanána Község oktatási intézményeiben
Megítélt támogatás (Ft) 63 871 512
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Magyarországi Roma Parlament
Rromnet - önálló életvitelt elısegítı, a munkavállalóvá válást motiváló és elıkészítı esélykiegyenlítı integrációs támogató programok és szociális szolgáltatások alacsony foglalkoztatási esélyő roma célcsoport számára .
63 920 724
NYDOP-5.2.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Gyırasszonyfa Község Önkormányzata
Új orvosi rendelı építése Gyırasszonyfán
63 937 000
Budapesti Corvinus Egyetem
Digitális tananyag fejlesztése a Szociológia Mesterképzéshez - SZOCMEST
63 999 548
Martfő Város Önkormányzata
63 999 992
Csenger Város Önkormányzata
"Együtt a piacképes tudásért" a martfői oktatási-nevelési intézményekben Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés a csengeri Petıfi Sándor ÁMK-ban
64 000 000
Tótkomlós Város Önkormányzat
"ESÉLY A JÖVİNEK TÓTKOMLÓSON!"
64 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Hévíz Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - bevezetése Hévíz közoktatási-nevelési intézményeiben
64 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Üllés és Forráskút Községek Közoktatási Intézményi Társulás
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Zsámbék Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
" Ha probémád lesz, értı figyelemmel foglak hallgatni, hogy segítsek megtalálni saját megoldásodat" (Credo) 2072 Zsámbék Nyárfás utca (591/2 hrsz) útépítési és zöldfelület kialakítási munkák végzése
64 000 000
64 002 620
Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában mőködı intézményben a szakosított szociális ellátás fejlesztése az igénybe vevık életminıségének javítása érdekében
64 037 387
Tiszaladány Községi Önkormányzat
"Megújul a község- Infrastruktúra fejlesztés Tiszaladány településen"
64 074 000
Az Orvosi Rendelı átalakítása és bıvítése Tállyán
64 139 695
Mikóháza, járdafelújítás és útépítés
64 208 322
Két keréken a biztonságos közlekedésért!
64 212 398
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tállya Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Mikóháza Község Önkormányzata ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása Ajak Nagyközség Önkormányzata
A Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola (Szentendre) komplex fejlesztésének megvalósítása eszközbeszerzéssel és infrastrukturális KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pest Megye Önkormányzata beruházásokkal A támogatások ellenırzésének koordinációjával kapcsolatos kapacitás VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása Pénzügyminisztérium, Költségvetési és pénzügypolitikai fıosztály biztosítása
64 248 390 64 300 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Nyíribrony Község Önkormányzata
A Rákóczi út győjtıúttá történı fejlesztése Nyíribronyban
64 354 109
Emıd Város Önkormányzata
Emıd város közlekedésfejlesztése
64 428 456
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Herend Város Önkormányzata Dabas Város Önkormányzata
Herend Városkapu kialakítása Belterületi utak fejlesztése Dabason
64 450 049 64 469 992
Harsány község orvosi rendelıjének felújítása
64 474 316
Belterületi utak, járda és buszvárók korszerősítése Nagylóc községben
64 521 118
Informatikai eszközökkel támogatott intézményi hallgatói szolgáltatásfejlesztés, vezetıi döntéstámogatás
64 560 600
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Harsány Község Önkormányzat ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Nagylóc Község Önkormányzata TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Igal Nagyközségi Önkormányzat (Gesztor)
Projekt megnevezés Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Igal oktatási intézményeiben
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Csehimindszent Község Önkormányzata (gesztor)
Bérbaltavár és térsége szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
64 600 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
DigiTAB Digitális tananyagfejlesztés a bölcsészettudományok terén
64 609 840
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által fenntartott Naprózsa Erdei Iskola infrastruktúra fejlesztése
64 710 690
A Csongrádi Környezetvédelmi Ipari Park infrastrukturális fejlesztése
64 738 500
A Kıhegyi Erdei Iskola rekonstrukciója
64 775 264
64 841 680
DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése KMOP-3.2.3 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Pályázat neve
Csongrád Város Önkormányzata Szalamandra Sport, Turisztikai, Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Megítélt támogatás (Ft) 64 580 457
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtára
Komárom-Esztergom megye meghatározó győjteményő könyvtárainak összefogása szolgáltatásaik fejlesztésére, az olvasás népszerősítésére, az ismeretek terjesztésére az élethosszig tartó tanulás jegyében, képzett könyvtári szakemberek közremőködésével
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
A "Fehér Akác" Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idısek Otthona fejlesztése
64 860 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás
Bezárt hulladéklerakók rekultivációja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás területén
64 906 000
Törökszentmiklós intézményeinek energiahatékonyság-javítása és az energia felhasználás racionalizálása. KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
64 919 325 Kompetencia alapú oktatás bevezetése, elterjesztése középfokú intézményekben.
64 932 220
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Felsıtárkány Község Önkormányzata
Felsıtárkányi egészségügyi alapellátások fejlesztése, a szolgáltatások minıségének javítása növekvı lakosságszámú községünkben
64 934 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Oroszlány Város Önkormányzata
A Kompetencia alapú oktatás és az egyenlıs hozzáférés feltételeinek megteremtése Oroszlány Város Általános Iskoláiban
65 000 000
KMOP-3.2.3 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Tápiógyörgye Község Önkormányzata
Bíbicfészek Erdei Iskola infrastrukturális fejlesztése
65 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
A soroksári Csillag utcai Óvoda komplex fejlesztése
65 017 338
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Pásztó Városi Önkormányzat
A Mátrakeresztesi Erdei Iskola infrastrukturális fejlesztése a példaértékő, hiteles minısített erdei iskoláztatás térségi fellendítéséhez
65 033 161
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Magyarbánhegyes Község Önkormányzata
Magyarbánhegyes szennyvízberuházásának megvalósítása
65 042 850
Dunaföldvár Város Önkormányzata
Dunaföldvár közlekedésbiztonságának javítása a 6. számú fıút belterületet érintı szakaszán történı beruházásokkal
65 070 844
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Üröm Község Önkormányzata
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Deszk Község Önkormányzata
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tolna Megyei Önkormányzat
Az ürömi közösségi közlekedés feltételeinek biztosítása Deszk község belterületi csapadék- és belvíz elvezetésének megvalósítása II. ütem
Pénzügyminisztérium, Támogatásokat Vizsgáló Iroda
A Pécsi Városi Könyvtár, a pécsi Apáczai Nevelési Központ, a pécsi Minerva Könyvtár Egyesület, a bólyi Erzsébet Vigadó és Városi Könyvtár és a Komlói Városi Könyvtár szolgáltatásainak összehangolt infrastruktúrafejlesztése Felsıgödi hivatásforgalmi kerékpárút építése Pénzügyminisztérium - Támogatásokat Vizsgáló Iroda humánerıforrás fejlesztése
Bekecs Község Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Bekecsen
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Városi Könyvtára Göd Város Önkormányzata
65 121 475 65 129 617
65 165 603 65 176 240 65 200 000 65 240 634
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Lucfalva Község Önkormányzata
Lucfalva község rehabilitációja. Közösségi Ház átalakítása, felújítása, akadálymentesítése, valamint a településen található közutak felújítása.
65 262 638
Kondoros Nagyközség Önkormányzata Sarkad Város Önkormányzata
Közutak fejlesztése Kondoros Nagyközség területén A közösségi közlekedés fejlesztése Sarkad városban
65 272 733 65 306 518
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tornyospálca Község Önkormányzata
Kompetenciaalapú oktatással a fejlıdésért Tornyospálca településen
65 359 343
Harsány Község Önkormányzat
Harsány község településfejlesztése
65 364 298
DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Siófok Város Önkormányzata Városföld Község Önkormányzata
Siófok, Jubileum tér - Galamb köz közötti kerékpárút építése "Városföld a kerékpárosokért"
65 520 816 65 548 414
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzata
Nagyigmánd, Ördöghegyi út korszerősítése és továbbépítése
65 572 788
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kognitív tudományi digitális oktatási felület
65 623 280
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Demecser Város Önkormányzat
Demecseri Egészség ház fejlesztése
65 711 500
TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Budapesti Mővelıdési Központ
Munkaerı-piaci Iránytő
65 787 696
Tokaj Város Önkormányzata
Esélyegyenlıségi programok végrehajtása a II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési, Oktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Városi Könyvtár általános iskoláiban és óvodáiban
65 809 297
Kaposvári Egyetem
Az Állattenyésztı mérnöki alap- és mesterszak, valamint a Takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki mesterszak fıbb szakspecifikus törzstárgyainak tananyag fejlesztése illetve kidolgozása, különös tekintettel az új típusú, lineáris képzési szerke
65 833 333
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pest Megye Önkormányzata
A váci Simon Antal Általános Iskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat fejlesztése
65 881 179
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása
A társadalmi és munkaerıpiaci integráció elısegítése, "az elsı lépés" megtétele a Körös-szögi Kistérségben
65 900 720
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Veresegyház Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
Veresegyház Kistérség Idısek Otthonának fejlesztése
65 916 585
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzata
A közösségi közlekedés versenyképességének növelése Dévaványán
65 929 860
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Jászkisér Nagyközség Önkormányzata
Háziorvosi rendelık felújítása és akadálymentesítése Jászkiséren
65 943 264
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Telekgerendás Községi Önkormányzat
Telekgerendás Dózsa György-Tulipán utcai útépítés
65 960 334
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szentes Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Szentes, Nagyhegyi városrészben a Nagyhegy széli út (önkormányzati belterületi közút) szélesítése (forgalmi sáv növelése nélkül) és felújítása.
66 000 939
Gyöngyöspata egészségház átalakítása, bıvítése és akadálymentesítése
66 001 140
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Községi Önkormányzat Gyöngyöspata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre Budapesti Corvinus Egyetem NYDOP-2.2.1/C-2f Tájegységi, öko- és aktív turisztikai programok megvalósítása Lenti Kistérség Többcélú Társulása
Projekt megnevezés Angol és magyar nyelvő, digitális tananyagok fejlesztése a BCE Kertészettudományi Kar mesterszakos és multiple degree hallgatói számára
Megítélt támogatás (Ft)
66 015 356
Barangolás a Kerka mentén Nagykereki Rákóczi és Bihari utcák útépítése településrészek összekapcsolásával
66 098 066
"Új esély a hátrányos helyzetőek munkaerıpiacra történı visszaintegrálásához"
66 117 915
Borsodivánka településfejlesztési projektje
66 125 454
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Százszorszép Gyermekház
Százszorszép Közösségi Lánc - A Százszorszép Gyermekház az informális kompetenciafejlesztı tanulás szolgálatában
66 301 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata Budapest Kıbányai Önkormányzat
Kiskunlacháza szennyvízcsatornázása V. ütem, szennyvíztisztító telep rekonstrukció és szennyvíziszap komposztáló megvalósítása Két keréken Kıbányán
66 414 750 66 438 576
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gödöllı Város Önkormányzata
Gödöllı város szennyvíztisztító telep korszerősítése a bírósági ítéletbıl adódó kötelezettségek teljesítése érdekében
66 490 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Gazdasági Ügyekért felelıs elnökhelyettesség feladatellátása
66 540 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat
Hódmezıvásárhely városrészeinek szennyvíz tisztítása és elvezetése, és a csatornázatlan városrészek csatornahálózatának kiépítése
66 544 800
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nagykereki Község Önkormányzata
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Borsodivánka Község Önkormányzata
66 088 983
Centrum-Sétány Albertirsán KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Albertirsa Város Önkormányzata Budakeszi Város Önkormányzata
Városi alközpont felújítása és kialakítása Albertirsa Alberti településrészén Budakeszi Villám Miklós utca útépítési fejlesztése
66 550 791 66 581 916
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Nyugat-magyarországi Egyetem
66 593 600
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Sajó-Bódva Völgye Települési Szilárd Hulladék Rekultivációs Projekt Társulás II.ütem
66 606 000
DDOP-5.1.2/A Közösségi közlekedésfejlesztés projektgenerálás
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintő közösségi közlekedés-fejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében
66 606 765
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Mórahalom Város Önkormányzata Aba Nagyközség Önkormányzata
A Mórahalom Város Önkormányzata tulajdonában lévı Mórahalom, 1805; 1905 helyrajzi számú belterületi utcák szilárd burkolattal való ellátása Aba Nagyközség kerékpárút fejlesztése
66 651 300 66 658 618
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tarcal Község Önkormányzata
Tarcal község vállalkozások letelepedését, a település fizikai megújítását célzó fejlesztése
66 661 506
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Derekegyház Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mélykút Nagyközségi Önkormányzat
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tököl Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
INTER-ERFA-TAN ON-LINE ELÉRHETİ TANANYAGOK FEJLESZTÉSE ERDÉSZETI, VADGAZDÁLKODÁSI, FAIPARI TÉMAKÖRBEN
Derekegyház község belterületi útjainak felújítása. Mélykút Nagyközség szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
66 676 667
66 848 352
Sellye Város Önkormányzata
A XXI. századi óvoda kialakítás Tökölön. Önkormányzati utak fejlesztése Létavértesen a településközpont tehermentesítéséért Sellye városképének javítása a közterületek fejlesztésével és közintézmények felújításával
Kevermes Nagyközségi Önkormányzat
Kevermes Déli utcai útépítés
66 970 937
Tótszentmártoni Községi Önkormányzat
Tótszentmárton és Petrivente településeken létesítendı autóbuszöblök
66 983 164
Létavértes Város Önkormányzat
66 793 000
66 850 023 66 910 001
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése DDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése
Pályázat neve Monor Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Kerékpárút építése Monoron a Kistói úton
Megítélt támogatás (Ft) 67 034 400
Fonyód Város Önkormányzata
A Fonyódi Várhegy kilátó és a hozzá tartozó tanösvény kialakítása
67 113 144
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Városi Mővelıdési Központ
Élj a lehetıséggel!
67 143 040
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gyırszemere település Önkormányzata
Gyırszemere és Tényı települések szennyvízcsatornázása, az összegyőjtött szennyvizek átvezetése a téti szennyvíztisztító telepre. A téti szennyvíztisztító telep korszerősítése és bıvítése, Tét és Gyömöre Önkormányzataival együtt.
67 192 500
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ferencszállás Község Önkormányzata
Ferencszállás Község Iskola utca, Petıfi Sándor utca, Újtelepi sor útburkolatának felújítása
67 372 582
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Községi Önkormányzat Tunyogmatolcs
Tunyogmatolcs községben a 491. sz. fıút belterületi szakaszát tehermentesítı gyalog- és kerékpárút építése
67 424 771
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat
A Budai vár forgalomirányítási rendszerének fejlesztése, a közösségi közlekedés attraktivitásának növelése
67 499 964
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pest Megye Önkormányzata
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Budaörs Város Önkormányzata
A váci Simon Antal Általános Iskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat fejlesztése, speciális integrációs forrásközpont kialakítása Szombathely I/C jelő, Bartók B. krt. - Magyar L. u. közötti kerékpárút építése Kerékpárút-hálózat fejlesztése Budaörsön
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Pápa Város Önkormányzata
A Pápai ESZI Idısek Otthonának korszerősítése
67 741 570
DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése
Sásd Város Önkormányzata
Sásd városközpontjának kiterjesztése és megújítása a Polgármesteri Hivatal akadálymentesített és modernizált épületbe való költöztetésével valamint közpark-felújítással
67 886 536
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kisasszonyfa Község Önkormányzata
Kisasszonyfa község szennyvízkezelésének fejlesztése, csatornahálózat és szennyvíztisztító telep kiépítésével
67 890 000
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Csolnok Község Önkormányzata
Csolnok Szt. Borbála, Erdısor, Szénbányászok és Széchenyi utca felújítása
67 890 739
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Eötvös Károly Megyei Könyvtár Csenger Város Önkormányzata
67 894 339 68 000 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nádudvar Város Önkormányzata
Veszprém megyei közkönyvtárak szolgáltatásainak, adatbázisainak összehangolása a minıségi oktatás, az iskolarendszerő oktatáson kívüli képzések támogatására, olvasási és digitális kompetenciák fejlesztésére Csenger Városban szennyvíz közmő építése Nádudvar város szennyvíz elvezetı rendszerének, valamint szennyvíztisztító telepének fejlesztése
68 000 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KEOP-7.2.4.0/09 Szennyezett területek kármentesítési feladatainak elvégzése
Zala Megyei Önkormányzat Gyermekotthona
Nagykanizsai gyermekotthon korszerősítése
68 039 456
Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Mechanikai Mővek Rt. "fa" Marcaliban lévı telephelyének kármentesítése
68 040 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bácsalmás Város Önkormányzata
Bácsalmás város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
68 091 375
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Újszentiván Község Önkormányzata Pécel Város Önkormányzata
Újszentivánt Tiszaszigettel összekötı 937. Hrsz. út megépítése Kerékpárútépítés a péceli zöldfolyosóért
68 136 844 68 146 488
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Derecske Város Önkormányzata
Hisszük- lesz második lépés!
68 215 784
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata
Tiszaalpár nagyközség szennyvízelvezetése és tisztítása a település vonzó természeti környezetének, felszíni és felszín alatti vizeinek megóvásáért
68 223 125
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Dávod Község Önkormányzata
Dávod község területén a Jelky, Madách, Bocskai, Hámán Kató, Táncsics belterületi utcák felújítása.
68 241 609
67 529 000 67 575 602 67 717 640
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Békés Város Önkormányzata
Békés, 470. sz. fıút melletti kerékpárút befejezı szakasza
68 297 213
Múltat idézı, jövıt építı közösségek
68 329 309
Kerékpárút építése a nagykanizsai Petıfi utcában
68 367 673
68 420 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Mezıcsát Város Önkormányzat NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEOP-7.3.1.1 Élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Aba Nagyközség Önkormányzata
Az élı- és élettelen természeti értékek megırzése, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén Kompetencia alapú oktatás bevezetése Aba-Soponya Közoktatási Társulás intézményeiben
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Városi Kulturális Központ és Könyvtár
Esélyegyenlıség növelése könyvtári informatikai fejlesztéssel a szerencsi kistérség településein
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
DDOP-1.1.1_2.kör Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezıs telephelyek)fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Gödöllı Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
68 481 524
68 568 079
A Kaposvári Keleti Ipari Park infrastrukturális bıvítése Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
68 598 000
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés bevezetése Gödöllın A társadalmi változásokra komponált adekvált válasz a gyermekvédelemben Szegeden
68 791 832
Községi Önkormányzat Tunyogmatolcs
Tunyogmatolcs Tölgyes településrész összekötı út felújítása, járda építése
68 829 712
"Ugródeszka"
68 885 341
Vésztı városközpont tehermentesítı és győjtı út felújítása E-könyvtárak fejlesztése Csongrád megyében. Három kistérség könyvtárainak együttmőködésével közös szolgáltatások kialakítása.
68 955 000
69 117 006
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Hajdúhadház Városi Önkormányzat
68 603 241
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Vésztı Város Önkormányzat
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kevermes Nagyközségi Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Vámospércs Város Önkormányzata
Kevermes, Petıfi utcai útépítés Vámospércs és Nyírmártonfalva települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Kaba Város Önkormányzata
Orvosi rendelı felújítása Kabán
69 211 899
Az Általános Iskola korszerősítése Boldogkıváralján
69 224 546
Budakeszi Város Tölgyfa - Fenyı utcák egyesített útrekonstrukciója
69 277 230
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Vácrátót Község Önkormányzata ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése Kıtelek Község Önkormányzata
A vácrátóti Petıfi Sándor Általános Iskola épületeinek energetikai korszerősítése és IKT eszközök beszerzése Önkormányzati utak fejlesztése Kıtelek Községben
69 307 893 69 310 995
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Valkó Nagyközség Önkormányzata
A valkói Móra Ferenc Általános Iskola infrastrukturális és eszközfejlesztése
69 340 151
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tótkomlós Város Önkormányzata
Tótkomlós csatornázásának és szennyvíztisztításának fejlesztése
69 420 563
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kecel Város Önkormányzata
Buszöblök kialakítása és a központi buszpályaudvar felújítása Kecelen a közösségi közlekedés fejlesztése érdekében
69 439 923
Szomolya Községi Önkormányzat
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Pilisborosjenı Község Önkormányzata
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Kóka Község Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Boldogkıváralja Község Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Budakeszi Város Önkormányzata
Szertartás- és emlékhely, ravatalozó Szomolyán Belterületi utak felújítása Pilisborosjenın
69 095 744
69 190 000
69 444 000 69 470 030
Kóka községben meglévı kerékpárút folytatása, kialakítása
69 475 238
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Egyek Nagyközség Önkormányzata
Az egyeki Béke utca 1,086 km hosszú szakaszának útburkolat megerısítési, járda- és nyílt burkolt csatorna fejlesztési projektje
69 536 240
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár
A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében a KSH Könyvtárban
69 563 680
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Üllés Község Önkormányzata
Üllés Község külterületi kerékpárút-hálózatának fejlesztése
69 579 146
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat KEOP-7.3.1.3/09 Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása Nyíregyházi Fıiskola
Fegyvernek orvosi rendelı rekonstrukciója és bıvítése
69 624 822
A Nyíregyházi Fıiskola Tuzson János Botanikus Kert rekonstrukciója
69 652 500
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Sásdi Többcélú Kistérségi Társulás
"Nyitott kapuk" Sásd és Komló kistérségében
69 658 648
Valkonya kistelepülés szennyvízelvezetésének és- kezelésének megoldása NYDOP-4.1.1/1-A-2f Kistelepülések szennyvízkezelése
Valkonya Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mórahalom Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat KMOP-4.5.2/A-2f Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése Budapest XV. Kerület Önkormányzat
69 660 000 Mórahalom és Zákányszék települések szennyvízelvezetése és tisztítása
69 700 000
Hódmezıvásárhely városrészeinek szennyvíz tisztítása és elvezetése, és a csatornázatlan városrészek csatornahálózatának kiépítése
69 728 900
Komplex infrastruktúra-fejlesztés a XV. kerület 5-ös számú bölcsıdéjében
69 758 579
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán
69 852 240
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Kiskunhalas Város Önkormányzata
A Kiskunhalasi és a Kiskunmajsai kistérség könyvtárainak összefogása a XXI. századi tudásért
69 953 287
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése
Tapolca Város Önkormányzata
A tapolcai Ipar utca, mint belterületi győjtıút korszerősítése, kiépítése
69 998 350
Barcs Város Önkormányzata
Barcs városközponti intézményeinek rehabilitációja 2008
70 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Orosháza - Csorvás - Battonya konzorciuma : térségi bázis létrehozása, felkészülés a nonformális, informális oktatásra : infokommunikációs Orosháza Városi Önkormányzat Justh Zsigmond Városi Könyvtára hálózat kialakítása
70 000 000
Városi Könyvtár és Információs Központ (Jászberény)
JászPortál - Könyvtári "Tudásdepó-Expressz" a Jászságban
70 000 000
Lengyeltóti Város Önkormányzata
Közösségi létesítmény kialakítása Lengyeltótiban
70 000 000
Tamási Város Önkormányzata
Tamási város központi részén kialakításra kerülı "Kultúrák Háza".
70 000 000
Tar Község Önkormányzata
Tar község belterületi utak felújítása, korszerősítése.
70 014 100
Bócsa Község Önkormányzata
70 021 577
Ajka Város Önkormányzata
Közlekedésbiztonsági kerékpárút építése az 54. sz. fıút mentén Bócsán Kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Ajka város oktatási intézményeiben
70 023 219
Jászberény Város Önkormányzata
Esélyegyenlıségi terv megvalósítása Jászberényben
70 053 936
Szentkirály Község Önkormányzata
Szentkirály, belterületi úthálózat fejlesztése A szentesi Dr. Bugyi István Kórház geothermális energiafelhasználásának bıvítése
70 068 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése DDOP-4.1.1/B Hátrányos helyzető térségek kisvárosainak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Csongrád Megyei Önkormányzat
70 072 087
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel Battonya Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Ellátó rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Szervezet
Alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık társadalmi és foglalkoztatási integrációjának javítása a szociális szolgáltatás eszközeivel, azok elérhetıvé tételével széles körő partnerségben
70 142 000
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Szarvas Város Önkormányzata
Gyalogtúra útvonalak kialakítása a turisztikai attrakciók elérése érdekében a történelmi Magyarország közepén, Szarvason
70 142 479
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Csemı Község Önkormányzata
Csemı község belterületi közlekedésének fejlesztése
70 156 724
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Vésztı Város Önkormányzat
70 176 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
LIPTÓD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Vésztı Nádasdy és Danckai belvízelvezetı rendszer fejlesztése Liptód belterületi fakadó-, és csapadékvíz elvezetı árok és szivárgó rendszer "Az ároktıi Napközi Otthonos Óvoda korszerősítése"
Ároktı Község Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Kiskunfélegyháza Város ÖnkormányzatSzivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény
A kiskunfélegyházi idıskorúakat és fogyatékosokat ellátó Szivárvány intézmény szolgáltatásainak bıvítése a Nádasdy utcai telephely korszerősítésével és részleges átalakításával.
70 500 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Eszterházy Károly Fıiskola
Az Eszterházy Károly Fıiskola matematika-, földrajz- és informatikatanári mesterképzése a Tudásalapú Társadalom szolgálatában
70 502 240
Doboz Nagyközségi Önkormányzat
Doboz Nagyközség csatornázásának és szennyvíz tisztításának kiépítése
70 744 390
Karancslapujtó Község Önkormányzata
Karancslapujtó településközpont elérhetıségét biztosító beruházás
70 749 022
Kanizsai Kulturális Központ
70 794 943
Dorog Város Önkormányzat
"ZALAI IRKA" a Kanizsai Kulturális Központ és a Zalakomári Kulturális Központ közös projektje a felnıttképzési infrastruktúra kialakítására és fejlesztésére A kompetencia alapú oktatás bevezetése Dorog város közoktatási intézményeibe.
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Fertı-Hansági Nemzeti Park Igazgatóság
Erdei iskola minıségi fejlesztése a Fertı - Hanság Nemzeti Parkban
70 827 252
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Dunabogdány Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Dunabogdányi Általános Iskola Melegítıkonyhás étterem építése
70 832 318
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa város belterületi önkormányzati tulajdonú utak korszerősítése, felújítása, megerısítése 2008. (DAOP-2008-3.1.1/B)
70 848 911
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Kiskunmajsa üdülıterületének útépítése - III. ütem
70 880 837
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
70 205 000
70 379 926
70 815 171
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Sarkad Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése, és szegregációmentes, együttnevelési környezet kialakítása a sarkadi oktatási intézményekben
70 950 600
Ecséd Község Önkormányzata
"Ecséd új utakon Európában"
70 960 189
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Sükösd Nagyközség Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Sükösd - Érsekcsanád Közoktatási Intézményfenntartó Társulás közoktatási intézményeiben
71 000 000
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Nyíregyházi Fıiskola
"NYÍR-DISS-CREDIT" Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Nyíregyházi Fıiskolán
71 106 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel "Kapaszkodó" Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ "Lépjünk együtt!" - az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Társulás képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Dombóváron
71 219 634
EKOP-2.A.1 Elıkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében
Országos Egészségbiztosítási Pénztár
71 250 000
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Dabas Város Önkormányzata
Az elektronikus egészségbiztosítási kártya bevezetésével kapcsolatos feladatainak elıkészítése Összefüggı hivatásforgalmi kerékpárút-hálózat összekötıelemének kiépítése Dabason
71 291 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások
Tinnye Község Önkormányzata
A Garancsi tó rehabilitációja
71 324 820
Szarvas Város Önkormányzata
Szarvas város szennyvíztisztító rendszerének komplex fejlesztése
71 428 900
Füzesabony Város Önkormányzata
71 434 889
71 563 370
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Megítélt támogatás (Ft)
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tamási Város Ömkormányzata
Füzesabony kistérségi központ közlekedésfejlesztése Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Hivatásforgalmú kerékpárút megvalósítása Tamási-Rácvölgy közti szakaszon
Tiszabábolna Községi Önkormányzat
Településfejlesztés Tiszabábolna Községben
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Tomori Pál Városi és Fıiskolai Könyvtár
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szegvár Nagyközség Önkormányzata
A nem formális és informális képzés szerepét erısítı szolgáltatások fejlesztése a konzorciumban résztvevı intézményeknél. Szegvár szennyvízcsatorna hálózatának és szennyvíztisztító telepének megvalósítása
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekben
71 810 400
Egercsehi Község Önkormányzata
Terület- és településfejlesztés az élhetıbb vidék megvalósítása érdekében
71 901 651
Bátya Község Önkormányzata Nagytarcsa Község Önkormányzata
A Bercsényi, a Mészáros, a Kiss, a Legelı és 429/4 hrsz-ú utcák burkolatának felújítása a közintézmények jobb megközelíthetısége érdekében Bátya község belterületén Nagytarcsa község Munkácsy utca építése
71 926 941 71 967 448
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pomáz Város Önkormányzata
71 502 263
71 634 602 71 714 500
Szekszárd és Szedres Közoktatási Intézményfenntartó Társulása
Ács városközpont rehabilitációja KOMPont Szekszárd-Szedres
Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás oktatási intézményeiben
72 000 000
Nagybajom Város Önkormányzata
Kompetenciafejlesztés a nagybajomi integrált közoktatási hálózatban
72 000 000
KEOP-3.3.0/09 Az erdei iskola és erdei óvoda hálózat infrastrukturális fejlesztése
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
"Felelısséggel a jelen és jövı generáció környezettudatosságáért" Hatékony környezeti nevelés az interaktivitás és élménypedagógia jegyében, a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola infrastrukturális hátterének fejlesztése révén
72 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Corvinus Egyetem
Élelmiszermérnöki mesterszak tananyagának kidolgozása
72 140 600
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Csemı Község Önkormányzata
72 171 410
KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése
Csetény Község Önkormányzata
A csemıi általános iskola épületének részleges felújítása Csetény község belterületi csapadékvíz elvezetı rendszerének rekonstrukciója
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıkovácsháza Város Önkormányzata
72 192 690
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Lajosmizse Város Önkormányzata
Mezıkovácsházi belterületi úthálózat fejlesztés Lajosmizse Város csatornahálózatának kiépítése és szennyvíztisztító telepének bıvítése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gönyő és Nagyszentjános Települések Szennyvíz-csatornázása Önkormányzati Társulás
Gönyő és Nagyszentjános szennyvízcsatornázása, az összegyőjtött szennyvizek átvezetése Gyır város biológiai szennyvíztisztító telepére
72 250 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Levelek Nagyközségi Önkormányzat
Az egészségügyi szolgáltatás színvonalának emelése Levelek nagyközségben.
72 281 422
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Ács Város Önkormányzata
71 497 000
72 000 000 72 000 000
72 183 000
72 204 950
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Újfehértó - Bököny Viziközmő Beruházási Társulás
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása
Helyközi és helyi közösségi közlekedés fejlesztése a Tisza-Maros térségben: Szeged, Deszk, Tiszasziget, Újszentiván.
72 410 183
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gávavencsellı Nagyközség Önkormányzata
Gávavencsellı község szennyvízcsatornázása II. ütem
72 420 000
Egészségház építése Átány községben
72 584 861
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Átány Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Újfehértó - Bököny Viziközmő fejlesztési projekt
Megítélt támogatás (Ft)
72 335 000
Ráckeve Város Önkormányzata belterületi utak burkolása KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Ráckeve Város Önkormányzata Békés Megyei Önkormányzat
A kompetencia alapú oktatás elterjesztése Békés megyében
72 703 304
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kiskunhalas Város Önkormányzata
72 760 000
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Kiskunhalas Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése Komárom-Almásfüzitı árvízvédelmi öblözet árvízvédelmi biztonságának javítása
72 900 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Jászladány Nagyközség Önkormányzata
A jászladányi orvosi rendelı korszerősítése, felújítása és komplex akadálymentesítése
72 900 000
Makó Város Önkormányzata
43-as számú fıút tehermentesítésének biztosítása Makó város belterületén
72 916 500
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
Jászapáti Város Önkormányzata
72 625 234
Kerékpárút építése Jászapáti Petıfi Sándor úton
72 979 973
Balotaszállás Község Önkormányzata
Balotaszállás község szennyvízkezelésének megoldása
72 991 800
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Mérk Nagyközség Önkormányzata
Mérk Nagyközség belterületi út szélesítés, győjtıúttá történı fejlesztése az ipari terület kedvezıbb megközelítés és a belterület tehermentesítése céljából
73 066 548
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szarvas Város Önkormányzata Balaton Község Önkormányzata
Szarvas város autóbusz megállóhelyeinek felújítása, rekonstrukciója Balaton községben vidékfejlesztés keretében útépítés és a temetıkerítés felújítása.
73 090 310 73 110 748
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Kisbajom Község Önkormányzata
Kisbajom erdei iskola infrastrukturális fejlesztése
73 230 729
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Sümeg Város Önkormányzata
A Polgármesteri Hivatal felújítása
73 250 569
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kerecsend Község Önkormányzata KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése Sárszentmihály Községi Önkormányzat
Kerecsendi PODO-HÍD közmővelıdési program az egész életen át tartó tanulásért Sárszentmihály "Öregfalu" útfelújítási program
73 260 000 73 316 040
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Erzsébet Vígadó és Városi Könyvtár
A közoktatási rendszer hatékonyságának a közmővelıdés eszközeivel történı javítása Bólyban és a környezı térségben
73 366 700
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzat
A Pitagorasz Általános Iskolában az ép értelmő mozgáskorlátozott, látásés hallássérült tanulók integrált neveléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése és a nevelés-oktatás tartalmi fejlesztéséhez szükséges eszközök, berendezések beszerzése
73 401 781
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
A homokháti kerékpárút-hálózat bıvítése Üllés és Bordány közötti közlekedésbiztonsági és hivatásforgalmi jelentıségő kerékpárút építésével
73 422 745
Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ Idıskorúak Otthonának (Kalocsa, Bem apó u. 19.) korszerősítése TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Kalocsa Város Önkormányzata
Az intézmény nevének rövidítése: SZASZK
73 428 664
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Pályázat neve Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
A Békéscsabai Kistérségi Társulás Életfa Idısek Otthona korszerősítése
73 449 233
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
Létesítménymérnöki MSc képzés tananyagainak fejlesztése
73 451 600
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár
A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtár és Közmővelıdési Központjának szolgáltatásfejlesztése az élethosszig tartó tanulásban betöltött szerepének erısítése érdekében
73 489 719
Háziorvosi rendelık infrastruktúra fejlesztése Balassagyarmaton
73 526 992
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Balassagyarmat Város Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Dánszentmiklós Község Önkormányzata
Gazdaságfejlesztési szempontból kiemelt jelentıségő belterületi útszakasz építése Szegeden (Dorozsmai út-Cserjesor) Dánszentmiklós-Nyáregyháza szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás II. ütem
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Nyírkarász Község Önkormányzata
Új egészségház építése és eszközökkel történı felszerelése Nyírkarász községben
73 568 586
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
Kerékpározó Kispest
73 585 490
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Egerfarmos, Mezıszemere, Mezıtárkány, Szihalom települések önkormányzati együttmőködése
Egerfarmos, Mezıszemere, Mezıtárkány, Szihalom községek szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztításának beruházása
73 610 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Egerfarmos, Mezıszemere, Mezıtárkány, Szihalom, Füzesabony települések önkormányzati együttmőködése
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Somogy Megyei Önkormányzat
Egerfarmos, Mezıszemere, Mezıtárkány, Szihalom községek szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztításának beruházása A Kékmadár Gyermekotthon bıvítése anyás gondozási egységgel és az épület rekonstrukciója
73 686 600
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Medgyesbodzás Község Önkormányzata
Kerékpárút-hálózat fejlesztése Dél-Békésben, Medgyesbodzáson
73 691 229
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Eszterházy Károly Fıiskola Bóly Város Önkormányzata
73 704 114 73 742 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Balástya Község Önkormányzata
Kurzusmegosztás elvén (OCW) alapuló informatikai curriculum és SCORM kompatibilis tananyagfejlesztés Informatikus könyvtáros BA, MA lineáris képzésszerkezetben Bóly-Szederkény kerékpárút Balástya belterületet és a Kapitánysági vasútállomást összekötı kerékpárút építése
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Valkó Nagyközség Önkormányzata
Móra Ferenc Általános Iskola infrastrukturális és eszközfejlsztése
73 799 376
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által fenntartott Naprózsa Erdei Iskola infrastruktúra-fejlesztése Újfehértó - Bököny Viziközmő fejlesztési projekt
73 951 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Újfehértó Város Önkormányzata
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Újszentmargita Község Önkormányzata
73 539 732 73 558 490
73 610 000
73 749 505
74 035 000
Orvosi rendelı felújítása és bıvítése Újszentmargitán
74 053 836
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Györtelek Községi Önkormányzat
Györtelek Községi Önkormányzat hátrányos helyzető lakosainak képzése a munkaerıpiacra történı belépés elısegítésének érdekében
74 098 409
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
A képességek fejlesztése és a kompetencia alapú oktatás bevezetése a Besenyszög-Tiszasüly Chiovini Ferenc Általános Iskolában és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben, illetve a Besenyszög-Tiszasüly Eszterlánc Óvodában.
74 130 474
Besenyszög Község Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csanytelek Község Önkormányzat
Csanyteleki belterületi utcák útépítése
74 239 650
Földes Nagyközség Önkormányzata
Egészségház kialakítása Földesen
74 250 156
Gyöngyössolymos Község Önkormányzata
74 305 358 74 350 000 74 350 237
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Nagykörü Községi Önkormányzat
Kiegészítı településfejlesztés megvalósítása Gyöngyössolymoson A tudományos eredmények terjedése és a szemléletváltás lehetıségei a Tisza völgyében Székesfehérvár, Sajó és Rába utca fejlesztése Kistelepülések közlekedési isnfrastruktúrájának fejlesztése a szolnoki kistérségben.
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Alsónána Község Önkormányzata
Települést veszélyeztetı faluárok vízrendezése
74 418 273
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Bicske Város Önkormányzata
Bicske, Apponyi Albert u., Szent Imre u., Kölcsey Ferenc u., Kisfaludy u., Batthyány Lajos u., Akácfa u. burkolat felújítása, megerısítése
74 479 321
Ostoros Község Önkormányzata
Településfejlesztés Ostoroson
74 497 958
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Hajmáskér Község Önkormányzata
Belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása Hajmáskéren
74 560 125
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Soltvadkert Város Önkormányzata
Soltvadkerten önkormányzati belterületi úthálózat felújítása.
74 570 940
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Körösszegapáti Községi Önkormányzat Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Egészségház kialakítása Körösszegapátiban Kerékpárút-hálózat fejlesztése Újkígyóson
74 644 930 74 700 000
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
Hivatásforgalmi kerékpárút fejlesztés Bugyi Nagyközség területén
74 731 461
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Pusztaföldvár Községi Önkormányzat
Pusztaföldvár község infrastruktúrájának bıvítése szilárd burkolatú utak létrehozásával
74 768 497
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Füzesgyarmat Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás kialakítása Füzesgyarmaton
74 772 250
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
A Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı, Komárom, Csillag lakótelep 62/ a), b), c), d) szám alatti 4 darab egyenként 20 férıhelyes gyermekotthon infrastrukturális korszerősítése
74 824 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szolnoki Fıiskola Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
74 363 400
A DEBRECENI AGGLOMERÁCIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TÁRSULÁS TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK-LERAKÓINAK REKULTIVÁCIÓJA Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás Igrici Község Önkormányzata
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Tiszavasvári Többcélú Kistérségi Társulás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás
74 912 200 Belterületi utak fejlesztése Igricin
74 987 446
Segély helyett munkából éljünk Szabolcsban
75 000 000 75 000 000 75 075 917
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat
Modern módszertanokkal a Kisbéri kistérség tanulóinak fejlıdéséért Települési szennyvíztisztító telep bıvítése és szennyvízcsatornázás Fegyverneken
İrségi Többcélú Kistérségi Társulás
İrségi közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
75 101 479
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Egyek Nagyközség Önkormányzata
Orvosi rendelı egészségházzá történı átalakítása Egyeken
75 167 789
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Miskolci Egyetem Balatonszabadi Község Önkormányzata
Korszerő anyag-, nano- és gépészeti technológiákhoz kapcsolódó mőszaki képzési területeken kompetencia alapú, komplex digitális tananyag modulok létrehozása és on-line hozzáférésük megvalósítása Hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése Balatonszabadiban
75 320 139
Tamási Városkörnyéki Önkormányzatok Közoktatási Társulása
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a TONI öt intézmény egységében
75 324 400
Tamási Városkörnyéki Önkormányzatok Közoktatási Társulása
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a TONI öt intézmény egységében
75 324 400
Kiskunhalas Város Önkormányzata
A kiskunhalasi és a kiskunmajsai kistérség könyvtárai a minıségi szolgáltatásokért
75 368 984
Pécsi Tudományegyetem
Informatikai képzések integrációja és konszolidációja a Dél-dunántúli Régióban
75 416 520
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Seregélyes Nagyközség Önkormányzata
Autóbusz-öblök építése Zalaegerszegen Belterületi vízrendezés Seregélyesen
75 444 228 75 448 000
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára
Megítélt támogatás (Ft)
75 312 160
BÁCS-TUDÁS-TÁR. A lakosság tájékozódását, tanulását, olvasását támogató szolgáltatásfejlesztések Bács-Kiskun megye könyvtáraiban. 75 466 223
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szentendre Város Önkormányzata
Egészséges környezetet - élhetı környezetet az egészségért a szentendrei közoktatási intézményekben 1. Mozgásban a csipet-csapat! 2. "Önzetlenül Környezetünkért és Otthonunkért"
75 472 377
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Tényı Község ÖnkormányzataOM azonosító: 030407
A tényıi óvoda felújítása, bıvítése, minıségi nevelés feltételeinek megteremtése a Zöld Óvoda Kritériumrendszer alapján
75 491 500
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Paks Város Önkormányzata
TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Budapest Fıváros VIII. kerület Józsefváros Önkormányzat
Paks, Árok utcai és Páli-zsilip belvízmentesítı szivattyúállás kialakítása Komplex közoktatási esélyegyenlıségi program megvalósítása Józsefvárosban az esélyegyenlıség többirányú, egyidejő javítása érdekében
75 649 640
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Pócsmegyer Község Önkormányzata
A fenntartható közösségi közlekedés alapjainak megteremtése Pócsmegyeren
75 661 951
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Beremend Nagyközség Önkormányzata A Szívárvány Központ korszerősítése és akadálymentesítése. Magyar Közút Állami Közútkezelı, Fejlesztı, Mőszaki és Információs Közhasznú TársaságMagyar Közút Kht. Békés Megyei Igazgatósága A 4644. sz. közút Békés belterületi szakaszának felújítása
75 778 361
BALATONALMÁDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Balatonalmádi, Wesselényi strand szolgáltatási színvonalának fejlesztése
75 800 000
Zöld Kör - a Föld Barátai Magyarország tagja
Környezeti tanácsadás intézményi hátterének fejlesztése Hajdú-Bihar Megyében
75 875 478
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Autóbuszmegállók korszerősítése Nagykanizsán
75 901 028
Bátonyterenye Város Önkormányzata
A bátonyterenyei Köztársaság út felújítása
75 903 513
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Szociális Szolgáltatási Központ
A Szociális Szolgáltatási Központ "Elsı lépés" programja Hajdúböszörményben a foglalkoztatási esély növelésére
75 915 068
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Egészségház kialakítása Derecskén
75 973 500
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése KEOP-6.2.0/B/09 Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Derecske Város Önkormányzata
75 634 000
75 754 003
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Pusztaottlaka Község Önkormányzata
Belterületi úthálózat fejlesztés Pusztaottlakán A kompetencia alapú oktatás bevezetése Soroksár közoktatási intézményeiben
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben EKOP-2.A.1 Elıkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala KEK KH Szolgáltatási Rendszer elıkészítı projekt
76 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
KELET-MAGYARORSZÁGI INFORMATIKA TANANYAG TÁRHÁZ
76 000 000
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Bábolna Város Önkormányzata
Bábolna város központjában több generációs aktív szabadidı eltöltésére alkalmas közcélú tér kialakítása
76 097 300
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Püspökhatvan Község Önkormányzata
A püspökhatvani Községi Általános Iskola infrastrukturális és eszközfejlesztése a minıségi oktatás megteremtése érdekében
76 152 188
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Megyei Tudástár kialakítása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében Az infrastrukturális feltételrendszer fejlesztése a Pannonhalmai kistérség közösségi közlekedésében
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Gyırság Község Önkormányzata
75 973 953 75 985 380
76 174 611 76 254 919
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás
"Új esély a hátrányos helyzetőek munkaerıpiacra történı visszaintegrálásához"
76 296 966
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Mezıberény Város Önkormányzata
Esélyegyenlıség feltételeinek a megteremtése Mezıberény és mikrotérségének nevelési-oktatási intézményeiben
76 390 036
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Kiszombor Község Önkormányzata
Kiszombor belterületi csapadék és belvízelvezetés korszerősítése I. ütem
76 482 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szeghalom Város Önkormányzata
7db egymással összefüggı útból álló úthálózat kiépítése Szeghalmon
76 498 499
KÖZOP-6.1.1 Közremőködı szervezet finanszírozása
A KIKSZ 2008-ban megvalósításra kerülı vásárolt kommunikációs tevékenysége a KÖZOP forrásokhoz (ÚMFT) kapcsolódó PR, marketingKözlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Közlekedésfejlesztési kommunikációs, médiavásárlási és kreatív feladatok megvalósítása Integrált Közremőködı Szervezet érdekében
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mezıkövesd város Önkormányzata
Mezıkövesd város szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése a lakosság életminıségének javítása és a települési környezet védelme érdekében
76 500 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mórahalom Város Önkormányzata Szirák Község Önkormányzata
Mórahalom és Zákányszék települések szennyvízelvezetése és tisztítása Szirák és térsége szennyvízközmő beruházás
76 500 000 76 500 000
76 500 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
"INTER-ÁLLATORVOSTAN" Tananyagfejlesztés és tankönyvdigitalizáció az állatorvos-képzésben Szent István Egyetem
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Móricz Zigmond Városi Könyvtár
Olvasáskultúra és informális képzés fejlesztése - könyvtárak az élethosszig tartó tanulásért Tata és környékén
76 574 759
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szent István Egyetem
"Mezıgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök alapszak tananyagfejlesztése"
76 627 750
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Tótkomlós Város Önkormányzata
Tótkomlós belterületi kerékpárút építése a 4432 j. összekötı út mentén
76 832 280
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Szászvár Nagyközség Önkormányzata
Szászvár nagyközség belterületének vízrendezése.
76 860 000
Sajószentpéter Városi Önkormányzat
Sajószentpéter történelmi belvárosához vezetı út felújítása
76 973 503
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Zirc Városi Önkormányzat
Zirc belterületi útjainak felújítása az Erdıalja lakótelepen
77 000 000
76 538 240
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Nagykálló Város Önkormányzat Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat
"Disciplina Naturalis" - a környezeti nevelés elısegítése a Nagykállói Erdei Iskola fejlesztése által.
77 010 460
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kunszentmiklós Város Önkormányzata Tolna Város Önkormányzata
Szennyvíztisztítótelep és csatornahálózatbıvítés Kunszentmiklóson Tolna Szennyvíztisztító Telep fejlesztése
77 031 250 77 071 500
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Eszterházy Károly Fıiskola
A "Csevice" Erdei Iskola komplex fejlesztése
77 081 882
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kistelek Város Önkormányzata
Kerékpárút építése Kistelek város belterületén
77 084 330
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Kerecsend Község Önkormányzata
Kerecsendi PODO-HÍD közmővelıdési program az egész életen át tartó tanulásért
77 116 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Püpökhatvan Község Önkormányzata
Püspökhatvan Községi Napköziotthonos Óvodájának komplex fejlesztése a minıségi oktatás megteremtése érdekében
77 122 314
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Budapest XVIII. kerület Pestszentlırinc - Pestszentimre Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Komplex környezeti monitoring rendszer- és környezettudatosságfejlesztés a XVIII. kerületben
77 124 489
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nyírbátor-Nyírderzs Alapfokú Intézményfenntartó Társulás
A kompetencia alapú oktatás implementációja és az esélyegyenlıség javítása Nyírbátorban és oktatási intézményeiben
77 145 200
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Széchenyi István Egyetem
Részlegesen idegen nyelvő, digitális tananyagfejlesztés a Széchenyi István Egyetem Mőszaki Tudományi Karának mesterszakjain
77 174 400
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Dinamikus információs rendszer a környezethatékony és környezettudatos döntéshozatal szolgálatában (KÖRINFO)
77 239 988
TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Budapest Fıváros X. kerület Kıbánya Önkormányzata
Kompetencia alapú nevelés és oktatás bevezetése Budapest Fıváros X. kerület Kıbánya nevelési és oktatási intézményeiben
77 330 229
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
Az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapképzési szak és a klinikai laboratóriumi kutató mesterképzési szak tananyagfejlesztése
77 394 961
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
A Kecskemét, Juhar utcai bentlakásos intézmény korszerősítése
77 406 076
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Csobánka Község Önkormányzata
77 410 161
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Tiszasziget Községi Önkormányzat Fertıszentmiklós-Hegykı Vízbázis Biztonságbahelyezése Önkormányzati Társulás
A települési közlekedési infrastruktúra fejlesztése Csobánkán. Aktív turizmushoz kapcsolódó fejlesztések Magyarország legmélyebben fekvı területén.
77 437 580
Fertıszentmiklós-Hegykı vízbázis diagnosztikai vizsgálata
77 443 160
77 457 847
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
Az "Angolkert" Idısek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye törökszentmiklósi telephelyének energiaracionalizálása
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Felsı - Szabolcsi Viziközmő Beruházási Társulás
Felsı - Szabolcsi Szennyvízelhelyezési és tisztítási projekt
77 477 500
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Szentes város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Szentes és térsége közösségi közlekedésének fejlesztése "címő DAOP2007-3.2.1. intézkedésre" Szentes (gesztor település), Derekegyház és Árpádhalom települések közigazgatási területén buszvárok telepítése és buszöblök, buszfordulók kialakítása.
77 485 292
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Hegyszentmárton Község Önkormányzata
Hegyszentmárton bel- és külterületi vízrendezés 2008
77 508 000
Gyöngyös Város Önkormányzata
Gyöngyös, Keleti tehermentesítı útvonal felújítása
77 531 364
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata036611
A Derkovits Gyula Általános Iskola korszerő közoktatási intézménnyé történı átalakítása, fejlesztése az energiatakarékosság tükrében
77 594 924
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéssámson Község Önkormányzata
Az Andrássy utca szilárd útburkolattal való ellátása Békéssámson tehermentesítése érdekében
77 618 948
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés Interdiszciplináris (élet-, társadalom- és jogtudományi ismeretköröket integráló) ápolástan, valamint elsısegélynyújtás és egészségügyi menedzsment többnyelvő elektronikus tananyagfejlesztés az Ápolás- és betegellátás alapszak hallgatói részére Gubacsi híd-Ady Endre úti kerékpárút kiépítése Csepel és Pesterzsébet városközpontjai között
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Makó Város Önkormányzata
Kerékpárút hálózat fejlesztése Makón
77 946 750
Tab Város Önkormányzata
Tab, 6511 sz. út (Kossuth L.u.), 65137 j.út (Dózsa Gy.u.) és a Sallai utca csomópont korszerősítés-körforgalmi csomópont építés.
77 989 801
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Szent István Egyetem
"A képzés munkaerı-piaci relevanciájának erı-sítése komplex intézményi és hallgatói szolgál-tatásfejlesztési programokkal a Szent István Egyetemen"
77 999 265
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
Az agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése
78 000 000
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Csobánka Község Önkormányzata
A csobánkai települési közlekedés feltételeinek biztosítása
78 082 566
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tiszacsege Város Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagybaracska Község Önkormányzata
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kiskunlacháza Község Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
77 800 000
77 873 753
Tartalomfejlesztés az ELTE Társadalomtudományi Karának Közgazdaságtudományi Tanszékén Önkormányzati utak fejlesztése Tiszacsegén Nagybaracska, Gara és Hercegszántó községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
78 085 391 78 194 245 78 200 000
Jászárokszállás Város Önkormányzata Budakeszi Város Önkormámyzata
Hivatásforgalmi kerékpárút kialakítása Kiskunlacháza és Ráckeve között A jászárokszállási Bajcsy-Zsilinszky utca útfelújítási, csapadékvízelvezetési és járdafelújítási projektje Budakeszi Nagy Sándor József utca útfejlesztés
78 259 555 78 308 050
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Téglás Városi Önkormányzat
Városi orvosi rendelı épületének átalakítása, felújítása - helyi egészségház kialakítása
78 465 827
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat
Hódmezıvásárhely belterületi csapadék- és belvíz elvezetése
78 534 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Modern felsıoktatási tartalmak, programok és képzési módszerek kidolgozása a mezıgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök képzésben
78 551 040
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Püspökhatvan Község Önkormányzata
A püspökhatvani Községi Általános Iskola komplex fejlesztése a minıségi oktatás megteremtése érdekében
78 589 647
Gyırszemere község Önkormányzata
Gyırszemere és Tényı települések szennyvízcsatornázása, az összegyőjtött szennyvizek átvezetése a téti szennyvíztisztító telepre. A téti szennyvíztisztító telep korszerősítése és bıvítése, Tét és Gyömöre Önkortmányzataival együtt.
78 625 000
Balástya Község Önkormányzata, Munkácsy M. ÁMK OM 029727
A Munkácsy M. ÁMK székhelyével határos telken található épület XXI. századi követelményeknek megfelelı óvodaépületté alakítása, amely biztosítja a gazdaságosabb kapacitáskihasználást, energiaellátást indirekt módon lehetıvé teszi bölcsıde indítását
78 690 704
Egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi esélykülönbségének csökkentése Borsodnádasdon
78 698 147
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Borsodnádasd Város Önkormányzata
78 227 084
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Rétság Város Önkormányzata Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Közlekedésfejlesztés Rétság városban A térségi kerékpárút-hálózat kiindulópontja.
78 800 000 78 865 979
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás
Apró lépésekkel a NYITÖT-ben
78 872 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
Települési szeméttelep-rekultivációs program a Körös-szögben
78 948 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Deszk Község Önkormányzat
Deszk-Szeged összekötı út építése
78 968 435
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás elterjesztése Hajdúböszörményben a közoktatási intézmények körében
78 979 589
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Várpalota Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Várpalota Város Önkormányzatának innovatív intézményei
79 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
A filozófia egyetemessége. A filozófia mesterszak tananyag- és tartalomfejlesztése a Debreceni Egyetemen
79 000 000
Debreceni Egyetem
Az esztétikum sajátossága. Az esztétika mesterszak tananyag- és tartalomfejlesztése a Debreceni Egyetemen
79 000 000
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Esélyegyenlıségi programok végrehajtása Sátoraljaújhelyen
79 009 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központ Elsı lépés
79 045 380
NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Pápoc Község Önkrományzata
Autóbuszöblök, buszfordulók, váróhelyiségek felújítása és kialakítása öt településen a közösségi közlekedés fejlesztése érdekében.
79 079 364
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Széchenyi István Egyetem
Speciális jármőgyártási szakirány (Automobil Produktion) részleges német nyelvő digitális technikára alapozott korszerő tananyagának kidolgozása, a gépészmérnök BSc képzés keretén belül, jármőipari igényekre alapozva
79 130 400
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Kengyel Község Önkormányzat
Korszerő háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelı kialakítása Kengyelen
79 200 000
DAOP-2.1.2/A Kereskedelmi szálláshelyek minıségi és mennyiségi fejlesztése Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Minıségi turizmus feltételeinek megteremtése Veránka szigeten - "Csend és nyugalom, pihenés a természetben"
79 200 000
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
HOMOKVILÁG ÉVNYITÓJA - Mórahalom Erdei Iskolájának programja a minısített erdei iskoláztatás kistérségi kultúrájának fellendítéséhez szüséges infrastruktúra kialakításához
79 250 165
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
EKOP-1.A.1-08/A Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gádoros Nagyközség Önkormányzata
"Homokvilág Évnyitója" - Mórahalom Erdei Iskolájának programja a minısített erdei iskoláztatás kistérségi kultúrájának fellendítéséhez szükséges infrastruktúra kialakításához Elektronikus szolgáltatások fejlesztése civil szervezetek számára a Civil Információs Portálon. Gádoros nagyközség szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Paks Város Önkormányzata
Cseresznyéskert Erdei iskola felújítása
79 424 843
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Tiszasüly Község Önkormányzata
Önkormányzati utak fejlesztése Tiszasüly Községben
79 505 687
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Makró gondozási központ hálózat kialakítása Veszprém megyében
79 524 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunadacs Község Önkormányzata
Kunadacs község úthálózatának fejlesztése
79 608 572
79 250 165 79 344 000 79 347 500
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Miskolci Egyetem
Virtuális vállalatok, e-kormányzat, információs és kommunikációs technológiák
79 718 412
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Abádszalók Város Önkormányzata
Orvosi rendelı átalakítása és bıvítése Abádszalók városában
79 729 216
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Jászalsószentgyörgy Községi Önkormányzat
Biztonságos kerékpáros közlekedés lehetıségének megteremtése a községen áthaladó 32-es fıút mentén
79 781 571
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Budapest Fıváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Uniós utakon Pesterzsébeten
79 815 354
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Tiszagyenda Község Önkormányzata
Tiszagyenda község Egészségházának kialakítása
79 822 857
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
Tremészettudományos tárgyak tananyagfejlesztése az orvos- és gyógyszerészképzésben.
79 846 800
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Dunapataj Nagyközség Önkormányzat
A Lepke Üdülı és Erdei Iskolai Oktatóközpont fejlesztése
79 857 121
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Hernádszentandrás Község Önkormányzata
Biogazdálkodási oktatási és foglalkoztatási program a Csereháton alacsony életeséllyel rendelkezı (roma és nem roma) lakosok számára
79 903 160
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
E-learning kialakítása a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában
79 904 000
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Mártély Község Önkormányzata
A környezeti nevelés feltételeinek javítása a mártélyi erdei iskolában épületfelújítással, tananyagfejlesztéssel, képzéssel
79 907 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
Kompetencia alapú képzési módszerek kidolgozása a mérnökképzésben
79 911 130
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Heves Megyei önkormányzat
79 916 306
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Seregélyesi Általános Iskola Alapítványa Berente Községi Önkormányzat
Tardosi Ifjúsági és Sporttábor- Erdei iskola infrastrukturális fejlesztése "Jövıbarát Pelikán fészek"-A seregélyesi Pelikán-ház Erdei Iskola fejlesztése Polgármesteri hivatal bıvítése, főtés korszerősítése, valamint belterületi útépítés Berentén
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Miskolci Egyetem
Tananyagfejlesztés és tananyag-korszerősítés a Miskolci Egyetem Mőszaki földtudományi alapszakán
79 945 677
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Debreceni Egyetem
Szimulációs modelleken alapuló tananyag adaptálása és fejlesztése orvosés fogorvostan hallgatók képzésében
79 953 551
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Multidiszciplináris, modulrendszerő digitális tananyagfejlesztés a vegyészmérnöki, biomérnöki és vegyész alapképzésben
79 967 085
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Mozgásfejlesztés és egyenlı esélyek infrastrukturális háttérének megteremtése az óbudai Meseerdı Óvodában
79 994 337
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Tananyagfejlesztés mérnök informatikus, programtervezı informatikus és gazdaságinformatikus képzésekhez
79 995 592
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Parádfürdıi Ifjúsági tábor és Erdei iskola fejlesztése
79 995 612
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
A Gyomaendrıd Templom-zug Erdei Iskola fejlesztési projektje
79 997 522
79 925 560 79 933 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Debreceni Egyetem
A környezetgazdálkodási és természetvédelmi mérnöki MSc szakok tananyag és tartalomfejlesztése különös tekintettel a természettudományi, mőszaki és informatikai tartalomra
79 999 360
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara preklinikai és klinikai szintő oktatási tematikájának integrált és hosszmetszeti fejlesztése
79 999 360
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Nyugat-Magyarországi Egyetem
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Pénzügyiés Számviteli BSC képzésének tananyagfejlesztése a munkaerı piaci igények jobb kielégítése céljából
79 999 938
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szegedi Tudományegyetem
Interdiszciplináris és komplex megközelítéső digitális tananyagfejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz
79 999 960
Móra Ferenc Általános Mővelıdési Központ
"Felelısséggel a jelen és jövı generáció környezettudatosságáért" Hatékony környezeti nevelés az interaktivitás és élménypedagógia jegyében, a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola infrastrukturális hátterének fejlesztése révén
80 000 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Szolgáltató Központ
"Induljunk Együtt"
80 000 000
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás
Lépjünk együtt elıre!
80 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kompetenciaalapú oktatás megvalósítása az Éltes Mátyás Általános Iskola és Speciális Szakiskolában, valamint a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Készségfejlesztı Speciális Szakiskolában.
80 000 000
TÁMOP-5.3.1-08/1 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Humán Sztráda Nonprofit Kft.
Munkához jutás lépésrıl lépésre
80 000 000
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
MÁS-KÉP(P) - a civil és közszféra összefogása alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjában Békéscsabán
80 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat
TÁMOP-5.3.1-08/2 „Elsı lépés” - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezık képessé tevı és önálló életvitelt elısegítı programjai Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Elsı lépés Bátonyterenyén Szolnoki Turisztikai és Szabadidı Központ erdei iskolai kapacitásainak KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány komplex fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
80 000 000 80 000 000
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Az erdei-iskola szolgáltatás színvonalának emelése (infrastrukturális fejlesztés, képzés, tananyagfejlesztés) Kácsárdon
80 000 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Nádudvar Város Önkormányzata
Nádudvar egészségügyi központ fejlesztése
80 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pannon Egyetem
Környezetmérnöki MSc tananyagfejlesztés
80 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pannon Egyetem
Növényorvos mesterszak tananyagfejlesztése
80 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/A Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Pécsi Tudományegyetem
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
80 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Szent István Egyetem
EMPC eLearning Akadémia projekt
80 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-4.1.2-08/2/A/K Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, mőszaki és informatikai (MTMI) képzésekre
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
KMR Gépészmérnöki Karok informatikai hátterő képzési anyagai és tartalmai kidolgozása
80 000 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása
Hajdúsámson Város Önkormányzata
Az egészségügyi alapellátás fejlesztése egészségház létrehozásával Hajdúsámsonban.
80 000 000
KEOP-3.3.0 Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
A kácsárdi erdei-iskola fejlesztése Sátoraljaújhelyen
80 000 000
ÉAOP-4.1.2/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Újszász Város Önkormányzata
Egészségügyi Központ kialakítása Újszászon
80 000 000
Egerbakta Község Önkormányzata
Egerbakta település megújítása
80 009 697
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala
80 015 486
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Velence Város Önkormányzata
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Baks Község Önkormányzata
Az egyenlı esélyért Szentesen Közösségi területek és helyszínek kialakítása Velencén, az Iskola utcában felújítással, bıvítéssel Baks belterületi csapadék - és belvíz elvezetés I. ütem DAOP-20075.2.1/A
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÚMFT vonatkozásában az NFÜ Jogi, Igazgatási és Koordinációs Fıosztály jogi tevékenységének támogatása 2007
80 110 000
Balaton Általános Olimpiai Központ balatonfüredi vitorláskikötıjének felújítása, korszerősítése, rendezvénysátor kialakítása a megváltozott felhasználói igényeknek való megfelelés és a látogatottság növelése céljából
80 217 285
Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás implementációja Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményeiben
80 231 087
Vásárossnamény Város Önkormányzata
Vásárosnamény-Vitka hivatásforgalmú kerékpárút építése.
80 395 155
Bonyhád Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás a Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézményben
80 424 040
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Autóbusz öbölpár építése és jelzıberendezések telepítése Kaposvár belterületén.
80 467 161
KDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet Balaton Általános Olimpiai Központ - Vitorláskikötı
Megítélt támogatás (Ft)
80 027 182 80 028 703
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Deák Ferenc Megyei Könyvtár
Új szolgáltatások Zala megye könyvtáraiban - élethosszig tartó tanulás támogatása könyvtári környezetben
80 484 030
Baranya Megyei Önkormányzat Zirc Város Önkormányzata
A Régi Vármegyeháza épületegyüttesének geotemikus hıellátása Az Alkotmány utca felújítása Zircen
80 557 810 80 747 565
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Püspökhatvan Község Önkormányzata
Püspökhatvan Községi Napköziotthonos Óvodájának komplex fejlesztése a minıségi oktatás megteremtése érdekében
80 789 129
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Makó Város Önkormányzata
Tanösvények és ügyességi pálya építése a Maros parton
80 799 330
Építı közösségek Bács-Kiskun megye három kitérségének 15 településén. Jobbágyi, út-, és járda- és parkoló felújítás, ravatalozó felújítás és temetıi kerítés építés
80 927 766 80 937 441
Kisújszállás Város Önkormányzata
Kisújszállás város autóbuszmegállóinak infrastrukturális fejlesztése a tömegközlekedés színvonalának emelése érdekében
80 944 110
Poroszló Község Önkormányzat Bük Város Önkormányzata
Úthálózat- és temetıfejlesztés Poroszlón Bük város belterületi vízrendezése
81 000 000 81 070 025
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közmővelıdési Szakmai és közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Szolgáltató Intézete ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Jobbágyi Községi Önkormányzat
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
Mogyoród, belterületi utcák aszfaltburkolattal való ellátása a 11 önkormányzat által szorgalmazott térségi kerékpárút-nyomvonal mentén
81 200 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Megyei és Városi Könyvtár
Könyvtári szolgáltatások összehangolt fejlesztése Somogy megyében
81 204 252
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása OM azonosító (Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata): 200909
Megítélt támogatás (Ft)
Kisújszállás Város Önkormányzata
A Szatymazi Iskola központi épületegyüttesének fejlesztése és az oktatási célra alkalmatlan épület kiváltása Új módszerek, innovatív pedagógusok a XXI. század kisújszállási iskoláiban
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Székkutas Község Önkormányzata
Székkutas belterületi utcáinak fejlesztése a közintézmények elérhetıségének javítása érdekében
81 413 183
KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Apátfalva Község Önkormányzata
Apajpusztai rekonstrukció és invazív növényirtás Közlekedésbiztonsági kerékpárút építése Apátfalván
81 459 000 81 527 472
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
"Békés Tudásdepó Expressz" - a könyvtárhasználók igényeire szabott összehangolt szolgáltatásfejlesztés az olvasási és digitális kompetenciák fejlesztésének elısegítésére
81 553 334
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bısárkány Nagyközség Önkormányzata
Szennyvízcsatorna beruházás Bısárkány Nagyközségben
81 600 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Csongrád Megyei Önkormányzat Csány Község Önkormányzata
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ASZÓDI JAVÍTÓINTÉZETE
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Dél-Nyírségi Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás
A Csongrád Megyei Önkormányzat lakás- és gyermekotthonainak összehangolt korszerősítése infrastruktúra-, illetve eszközfejlesztéssel Csány község vidékfejlesztési programját kiegészítı településközpont fejlesztés SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ASZÓDI JAVÍTÓINTÉZETE 2170 ASZÓD BAROSS TÉR 2. KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Az intézmény energia megtakarítást célzó fejlesztése kondenzációs kazánok beépítésével
81 209 713 81 255 000
81 616 534 81 619 386
81 682 755
"BiKe - Biztonságban kétkeréken" - I. ütem - Munkahelyek megközelítése Nagykállóban - Nagykálló-Kállósemjén hivatásforgalmú kerékpárút építése
81 751 572
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Tarnalelesz Község Önkormányzata
Belterületi kerékpárút építése a 33.sz. fıút mentén Debrecenben a Füredi u. 57-59 számú ingatlantól a Rákóczi út/Csapó u. csomópontjáig Sülysáp településközpont fejlesztése Megfelelı komfortérzetet biztosító infrastrukturális fejlesztések megvalósítása Tarnalelesz településen
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Zalakaros Város Önkormányzata Dunaföldvár-Bölcske-Madocsa Közoktatási Intézményfenntartó Társulás
Kerékpárút építése Zalakaroson Kompetencia alapú nevelés oktatás Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa mikrotérségben
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Mezıtúr Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Mezıtúr Város Önkormányzatának oktatási-nevelési intézményeiben
81 964 321
NYDOP-2.2.1/C-2f Tájegységi, öko- és aktív turisztikai programok megvalósítása Bakonyszentlászló Község Önkormányzata KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések Tura Város Önkormányzata
"Bakony Kapuja - a fenntartható és természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programcsomag fejlesztése" ( II. forduló) Városközpont felújítása, fejlesztése Turán
81 972 508 81 985 860
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Miskolci Egyetem
Elektronikus szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Miskolc és Borsod különbözı funkciójú könyvtáraiban az életen át tartó tanulás minden formájának és szintjének támogatására - országos cikkarchívum létrehozása
82 000 000
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése felmenı rendszerben a gyomaendrıdi oktatási intézményekben
82 000 000
Kisbér Város Önkormányzata
Szakmai innováció a kisbéri nevelési-oktatási intézményekben
82 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Sülysáp Nagyközség Önkormányzata
81 794 546 81 882 268 81 891 902 81 896 777 81 941 620
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Pilisborosjenı Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Belterületi utak fejlesztése Pilisborosjenın
Megítélt támogatás (Ft) 82 006 036
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Kazincbarcika Város Önkormányzata
Május 1. út 2 sz. alatti orvosi rendelı épületének bıvítése, átalakítása, felújítása Kazincbarcikán.
82 045 760
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Vácrátót Község Önkormányzata
Vácrátót belterületi csapadékvíz-elvezetı rendszer fejlesztése
82 091 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Madaras Község Önkormányzata
Madaras Község belterületi úthálózatának fejlesztése
82 092 851
Építı közösségek a békéscsabai Ifjúsági Házban
82 126 863
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Ifjúsági Ház és Általános Társaskör DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Algyı Nagyközség Önkormányzata
Belterületi utak korszerősítése Algyın
82 181 000
Szajla Község Önkormányzata
82 219 992
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Baja Város Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal bıvítése Szajlán "Baja Vízi Kapuja" - A vízi turizmus korszerő feltételeinek kialakítása Baján, a Sugovica mentén
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Gelse Község Önkormányzata
Szennyvízelvezetési és tisztítási projekt a Principális menti térségben
82 305 500
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagybaracska Község Önkormányzata
Nagybaracska turisztikai attrakcióvá tétele az útépítések segítségével
82 339 689
Mozgásfejlesztés és egyenlı esélyek infrastrukturális hátterének megteremtése az óbudai Pitypang Mővészeti Óvodában
82 353 314
Vonzó településközpont kialakítása Tinnyén
82 384 327
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
82 288 473
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Tinnye Község Önkormányzata és a Tinnyei Római katolikus Egyházközség konzorciuma
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Apátfalva Község Önkormányzata
A belterületi csapadék és belvíz elvezetés fejlesztése Apátfalván
82 386 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "İszi Napfény" Integrált Szociális és Módszertani Intézménye
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat "İszi Napfény" Integrált Szociális és Módszertani Intézménye bácsalmási és nagybaracskai telephelyének korszerősítése
82 390 367
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Hatvan Város Önkormányzata Beret Község Önkormányzata
Hatvan és térsége szennyvízelvezetı rendszer bıvítése, fejlesztése Beret Községben közfunkciót ellátó intézmények fejlesztése az esélyegyenlıség jegyében
82 400 000
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
"Versenyképes tudásért Csepelen"
82 427 696
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
"Zounok projekt II" Jász-Nagykun-Szolnok megye könyvtárainak olvasás-, könyvtárnépszerősítı projektje, az ifjúsági és leszakadó térség felnıtteire, valamint az elktronikus megyei köz- és iskolai könyvtári szolgáltatások nyújtására koncentrálva
82 459 333
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Újfehértó Város Önkormányzata
Autóbusz váróhelyek építése Újfehértón
82 483 459
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Olvasással a jövıért a Szolnoki kistérség könyvtáraiban
82 500 398
Zalaegerszegi Északi Iparterület I. ütem infrastrukturális fejlesztése.
82 515 638
NYDOP-1.3.1-2f A befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
82 390 500
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása OM azonosító (Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata): 200909
Nevelési-oktatási intézmények felújítása Deszken
82 608 651
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
Belvárosi kerékpárút Orosházán - a biztonságos közlekedésért
82 630 260
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Tolna Megyei Önkormányzat
A szekszárdi 1. számú gyermekotthon átalakítása
TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Gárdony Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás implementációja, önálló intézményi fejlesztések a II. kerület oktatási-nevelési intézményeiben A gárdonyi Ady Endre utca rekonstrukciója az út, a járda és a vízelvezetés felújításával
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Kiskunfélegyháza város szennyvízcsatornázása befejezı ütemeinek megvalósítása a NTSZMP-ról szóló hatályos 25/2002 (II. 27). Korm. rendeletben foglaltak szerint
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Cigánd Város Önkormányzata BUDAPEST FİVÁROS VI. KERÜLET TERÉZVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Megítélt támogatás (Ft) 82 671 637
82 735 411 82 827 628
82 858 000
82 938 990
Dunaharaszti Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés: Cigánd Város ÁMK Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben, Terézvárosban Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Dunaharaszti alapfokú oktatási intézményeiben
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Köblény Községi Önkormányzat
Köblény község belterületi vízrendezése a Kossuth és Béke utcában
83 005 098
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Komádi Város Önkormányzata
83 010 254
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Halásztelek Nagyközség Önkormányzata
Buszöbölpár építése Komádi központjában Halásztelek, Katona J. tér, játszótér és környezete korszerősítése, kiépítése
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÁROP-1.2.1-08/B Büntetés-végrehajtási intézetek szervezetfejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Herend Város ÖnkormányzataOM: 0317130 Herendi Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Ópusztaszer Község Önkormányzata
82 881 800
82 941 000
83 090 754
A Herendi Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény infrastruktúrális- és eszközfejlesztése a minıségi oktatás feltételeinek biztosítása érdekében Közösségi közlekedés fejlesztése Ópusztaszeren
83 267 551 83 395 121
Szilvásvárad Község Önkormányzata
Szilvásvárad Meggyes Lakóterület úthálózat fejlesztése
83 409 000
Monorierdı Község Önkormányzata
83 426 006
Endrefalva Község Önkormányzata
Komplex települési úthálózat fejlesztés Monorierdın - I. ütem. Endrefalva komplex településfejlesztés: mővelıdési ház, ravatalozó, utak, buszvárók fejlesztése
83 441 186
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
az "Egyes államigazgatási intézmények szervezet-fejlesztése elnevezéső támogatási konstrukció" részeként a Büntetés-végrehajtási intézetek szervezetfejlesztése
83 443 615
Vizslás Község Önkormányzata
Vizslás - közösségi ház felújítása
83 498 512
Budapest Fıvááros VII.kerület Erzsébetváros Önkormányzata
A VII. kerületi Önkormányzat keretein belül Agglomerációs Környezetinformációs-technológiai Rendszer (AKIR) rendszer kiépítése a környezeti demokrácia fejlesztése érdekében
83 561 050
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása
Közösségi közlekedés fejlesztése a Csongrádi kistérségben
83 831 041
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Nemesbikk Község Önkormányzata
"Esélyt a szalkszentmártoni gyerekeknek is!" Tiszaparti szennyvízelvezetı rendszer építése
83 974 200 83 988 500
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Szigethalom Város Önkormányzata
Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény korszerősítése
83 998 773
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Budapesti Mővelıdési Központ
TeÉrted Akadémia
83 999 655
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Apátfalva Község Önkormányzata
Hálózatos belterületi útépítések és útfelújítások Apátfalván I.
84 033 592
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Helvécia Község Önkormányzata
Helvécia község 5 burkolatlan belterületi útjának burkolattal történı ellátása.
84 116 688
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Zala Megyei Önkormányzat
Esélyegyenlıségi program Keszthely és Zalaszentgrót térségében a (halmozottan)hátrányos helyzető tanulók oktatási sikeressége érdekében
84 236 000
KMOP-3.3.2 Települési hulladéklerakók rekultivációja KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Verseg Község Önkormányzata Majosháza Község Önkormányzat
Verseg Község települési szilárd huladéklerakójának rekultivációja A Majosházi Piróth Gyula Mővelıdési Ház felújítása
84 290 000 84 365 971
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Városi Mővelıdési Központ Lenti
A Lenti Városi Mővelıdési Központ a non-formális és informális tanulás szolgáltában
84 410 714
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Kossuth Mővelıdési Központ és Könyvtár
A könyvtári szolgáltatások minıségének és hatékonyságának javítása a Ceglédi Kistérségben
84 524 493
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Alsó-Szabolcsi Viziközmő Beruházási Társulás
Alsó - Szabolcsi szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
84 532 500
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Kisújszállás Város Önkormányzata
Kisújszállás Béla király és Malom utca útburkolatának felújítása a város egyes területeinek megközelíthetıségének érdekében
84 613 760
Sásd Város Önkormányzata
A közúti közlekedés biztonságának fejlesztése Sásdon
84 640 279
TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Szerencs Város Önkormányzata
Esélyegyenlıségi programok végrehajtása az ózdi Árpád Vezér ÁMK és Árpád Vezér Úti Naköziotthonos Óvoda Intézményekben Szerencs város belterületi, győjtıút funkciójú 1295 hrsz. Bajcsy-Zsilinszy Endre útjának fejlesztése.
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Solt Város Önkormányzata Mohács Város Önkormányzata
Solt belterületi 2. számú vízgyőjtı terület bel- és csapadékvíz elvezetése Mohács-Üdülıterület kerékpárút építése
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Szokolya Község Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Pócsmegyer Község Önkormányzata
Cseh Péter Általános Iskola energiahatékonyságot elısegítı felújítása és eszközbeszerzése A fenntartható közösségi közlekedés alapjainak megteremtése Pócsmegyeren.
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budapest Fıváros X. Kerület Kıbányai Önkormányzat
Budapest X. kerületében a Fekete István és a Szervátiusz Jenı Általános Iskolák energetikai mutatóinak javítása
84 835 378
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Ócsa Város Önkormányzata
Ócsa Város településközpontjának kisléptékő fejlesztése
84 948 024
Pap Község Önkormányzata
Pap-Jéke településeket összekötı út építése Alcím: Humánközpontok elérhetıségének javítása 1692 m aszfaltút megépítésével Pap-Jéke települések között
84 971 140
Csanádpalota Nagyközség Önkormányzata
Csanádpalota Nagyközség szennyvízelvezetési és szennyvízkezelési beruházása a Maros Hordalékkúp - Magyarország egyik legnagyobb felszín alatti ivóvíz forrásának- védelme érdekében
84 977 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Ózd Város Önkormányzata
Kaposvári Egyetem Újfehértó Város Önkormányzata Nagyvisnyó Község Önkormányzata
Pannon Egyetem
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Mezıfalva Nagyközség Önkormányzata Mezıkövesd Város Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Budakalász Nagyközség Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata
A Kaposvári egyetem tudásbázisának innovatív hasznosítása a kutatói bázis utánpótlása, valamint a hazai mezıgazdaság és élelmiszeripar fejlesztése érdekében A kompetencia alapú oktatás innovatív lehetıségeinek megteremtése Újfehértón Az élhetı vidék - Nagyvisnyó község infrastruktúrális és közösségi fejlesztése Tudásdepó Expressz a közép-dunántúli felsıoktatási könyvtárakban összehangolt akadálymentes könyvtári portál és infrastruktúra fejlesztése a Pannon Egyetem, a Dunaújvárosi Fıiskola és a Veszprémi Érseki Hittudományi Fıiskola könyvtáraiban Mezıfalva, Baracs, Nagyvenyim és Kisapostag szennyvízcsatornahálózatának bıvítése "Egyenlı eséllyel Matyóföldön" Mezıkövesd oktatási intézményeiben Belterületi utak fejlesztése Budakalászon
84 653 694 84 675 641 84 704 000 84 710 862
84 755 820 84 800 697
85 000 000 85 038 608 85 070 618
85 225 061 85 294 583 85 345 000 85 394 207
Belterületi útfelújítás Kétegyházán a Bocskai, az Úttörı és a Zrínyi Miklós utcában
85 398 790
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéssámson község Önkormányzata
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Tápiószele Nagyközség Önkormányzata
Belterületi elérhetıség javítása Békéssámson településen A településközpont megújítása a közösségi funkciók bıvítésével Tápiószelén
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzata
Közösség-Tudás-Könyvtár: Összehangolt könyvtári szolgáltatásokkal a használókért! Kerékpárral a környezetvédelemért – Dévaványa Város Kerékpárúthálózat fejlesztése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Füzesgyarmat Város Önkormányzata
Füzesgyarmat Város (2/A-2/B-4-5-6-7-8-9. öbl) szennyvíz csatornázása és szennyvíz tisztító telep bıvítése
85 549 100
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Szentkirályszabadja Község Önkormányzata
Rákóczi útca burkolat felújítása, zöldfelület kialakítás.
85 549 856
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mórahalom Város Önkormányzata
Mórahalom és Zákányszék települések szennyvízelvezetése és tisztítása
85 582 250
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
A kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Hódmezıvásárhelyen a kertvárosi kerékpárút megépítésével
85 645 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
A tanulás élménye - az élethosszig tartó tanulás igényének terjesztése Kecskeméten és kistérségében
85 648 453
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Göd Város Önkormányzata
Parkoló építés Felsı Gödön, a MÁV Vasútállomás szomszédságában
85 722 744
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Röszke Község Önkormányzat
Útfelújítások Röszkén
85 740 938
85 407 400 85 469 400
85 536 965 85 548 046
Kisbéri Római Katolikus Templom Homlokzat és Tetı Felújítása KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Kisbér Város Önkormányzata
KMOP-3.1.2/A Fogadóképesség javítását szolgáló infrastruktúraés szolgáltatásfejlesztés kereskedelmi szálláshelyek esetében
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Tiszasziget Községi Önkormányzat
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kistelek Város Ömkormányzata Lırinci Város önkorményzata
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Eötvös József Fıiskola ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Felsıpetény Község Önkormányzata KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések Tököl Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések
Kunhegyes Város Önkormányzata
85 744 520
Ifjúsági szálló létesítése Gödön Tiszasziget település belterületi csapadék -és belvíz elvezetés I. ütem DAOP-2007-5.2.1/A Kisteleki Kistérség helyközi közösségi közlekedését meghatározó infrastruktúra, létesítmény kialakítása A kompetencia alapú oktatás megvalósítása Lırinci város 6 intézményében "A minıség mérföldkövei" - Hallgatói- és öregdiák szolgáltatás, valamint vezetıi információs rendszerfejlesztés az Eötvös József Fıiskolán Felsıpetényi Kultúrház fejlesztése Tököl Város Településközpontjának Fejlesztése Kompetencia alapú oktatás bevezetésének modellje a többcélú közoktatási intézményben a tanulók iskolai sikerességének javítása érdekében Komáromi Napsugár Óvoda komplex fejlesztése
85 824 959 85 841 082 85 848 997 85 876 740
85 955 000 86 267 873 86 370 226
86 381 980 86 391 309
Komárom Város Önkormányzata 031682 Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Kerékpárút építése Berettyóújfalu Széchenyi-Vágóhíd utcáján
86 490 666
Tokaj Város Önkormányzata
Közút- és járdafelújítás Tokaj városában
86 508 000
Székesfehérvár, ALBA VOLÁN SC Jégcsarnok korszerősítése és energiaracionalizálása megújuló energiahasznosítással Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
86 565 210
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
A jövı iskolái Bács-Kiskun megyében
86 577 668
Sándorfalva Város Önkormányzata
A sándorfalvi volt bányatavak aktív turisztikai célú hasznosítása: "Orchideás tavak" Szabadidıpark létrehozása
86 586 405
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés Integrált Területhasználati Monitoring Rendszer kialakítása a KözépMagyarországi Régió területére az OKIR és a TeIR rendszerekkel kialakítandó online kapcsolatra építve
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Pilisszentiván Község Önkormányzata
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Generációk Háza Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Kiskunmajsa Város Önkormányzata által fenntartott óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumban.
Herceghalom Község Önkormányzata Csomád Község Önkormányzata
Herceghalom településközpontjának fejlesztése a közlekedés, társadalmi élet és szabadidı színtereinek vonzóbbá tétele érdekében A Mővelıdési Ház felújítása Csomádon
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Megítélt támogatás (Ft)
Ózd Város Önkormányzata
86 605 549 86 625 563
86 639 704
86 696 358 86 728 358
Siófok Város Önkormányzata
Ózd, Piac út-Sárli telep összekötı út és körforgalmi csomópont építése Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Siófoki Integrált Oktatási Központban
86 735 929 86 808 288
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
,,Együtt-egymásért, lépésrıl-lépésre"
86 974 000
Orosháza Város Önkormányzata
Orosháza - az innováció háza
87 000 000
Balatonmáriafürdı Község Önkormányzata Vácrátót Község Önkormányzata
Körforgalmú csomópont kialakítása Balatonmáriafürdın Településközpont fejlesztés Vácrátóton
87 040 000 87 085 677
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Taksony Nagyközség Önkormányzata
Taksony településközpontjának rehabilitációja, II. ütem.
87 107 988
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, X. Fehér út - Albertirsai út
87 121 276
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Mővelıdési Központ Örkény Város Önkormányzata
"Partnerek a tanulásban" - az egész életen át tartó tanulási környezet létrehozásának könyvtári koncepciója Hajdú-Bihar Megyében Örkény város településközpontjának fejlesztése
87 224 800 87 289 210
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Nagykırös Város Önkormányzat
KÖNYVTÁRBUSZ A SZATMÁRI KÖNYVTÁRAK "RENESZÁNSZA" Nagykırös, Déli elkerülı út építése
87 465 339 87 498 592
Paks Város Önkormányzata
Paks és térsége hulladékgazdálkodási rendszer
87 720 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Iregszemcse Község Önkormányzata
Iregszemcse szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
87 796 500
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Leányfalu Nagyközség Önkormányzata
A leányfalusi Faluház funkcióbıvítése és korszerősítése
87 800 442
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Cserkeszılı Község Önkormányzata
Cserkeszılı-Szelevény(Halesz) öszekötı külterületi új út építése
87 940 000
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Gödöllı Város Önkormányzata
XXI. századnak megfelelı helyi közösségi közlekedés feltételrendszerének megteremtése Gödöllın.
87 966 000
Széchenyi István Egyetem
Tudás- és tudomány disszemináció a Széchenyi István Egyetemen
87 975 000
KEOP-5.3.0/B/09 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
Erdészeti Tudományos Intézet
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata
Az FVM Erdészeti Tudományos Intézet Sárvári Kísérleti Állomásának épületenergetikai fejlesztése faapríték kazán beépítésével kombinálva Bentlakásos Idısek Otthona felújítása, modernizációja és bıvítése Nyírbogáton
88 047 614 88 084 467
"Víz nélkül nincs élet, és víz nélkül nincs fejlıdés sem!" Derecske város új szennyvíztisztító telepének kiépítése és szennyvízcsatornahálózatának fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Derecske Város Önkormányzata
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Ajka város Önkormányzata
88 191 875 Ajka- Pulai út mellett egyesített kerékpárút és járda kiépítése
88 211 936
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár
Fejér megyei könyvtárak szolgáltatásainak összehangolt fejlesztése, az élethosszig tartó tanulás, az oktatásban résztvevık hatékonyabb könyvtári ellátása érdekében
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
88 270 000
88 326 363
Abony Város Önkormányzata Lovasberény Község Önkormányzat Etyek Község Önkormányzata
Ipari út és Berzsenyi utca felújítása Békéscsabán Lehetıségeink Fı Tere - Kossuth tér környezetrendezése Abonyban (I. ütem) Lovasberény, Kossuth utca felújítása Közszolgáltatások gyorsabb elérése Etyeken
Zsadány Község Önkormányzat
Zsadány vállalkozói inkubátorház infrastrukturális megvalósítása
88 404 964
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Boldogkıváralja Község Önkormányzata
Egészségközpont kialakítása Boldogkıváralján
88 630 865
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Pilisszántó község településközpontjának fejlesztése
88 632 115
Pilisszántó Község Önkormányzata
88 349 633 88 384 000 88 402 395
"Pest megyei tudás-expressz" Könyvtárak és iskolák együttmőködése a tanulásért, az olvasásért és a digitális kompetenciáért
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Pest Megyei Könyvtár
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Abony Város Önkormányzata
Energetikai hatákonyság fokozása Abony Város általános iskoláiban
88 708 350
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Fenntartói Társulás
Kompetencia alapú oktatás megvalósítása a Sajószentpéteri Önkormányzat Oktatási Intézményeiben.
88 727 241
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kehidakustány Község Önkormányzata
"ZÖLD ÚT" - Kehidakustány és vonzáskörzete szennyvíztisztító telep és csatornahálózat bıvítı fejlesztése
88 740 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
88 632 220
"Ariadné Program - találd meg a saját utad, az építı közösségekben, @tanulás, képzés, önfejlesztés által" Egri Kulturális és Mővészeti Központ
88 742 864
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Domaszék Község Önkormányzata Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata
Domaszék belterületi csapadék - és belvíz elvezetés I. ütem DAOP - 2007 5.2.1/A Tatárszentgyörgy úthálózat rekonstrukciója
Nógrádkövesd Község Önkormányzata
Nógrádkövesd község településfejlesztés.
88 916 316
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Közlekedési Programok Irányító Hatósága feladatellátása
88 990 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
Mogyoród Nagyközség hagyományos faluközpontjának (Római Katolikus Templom és környéke) rehabilitációja
89 000 000
Keszthely Város Önkormányzata
Teljeskörően Keszthelyen a kompetencia alapú oktatásért.
89 000 000
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
İrbottyán Nagyközség Önkormányzata
İrbottyán Vasútállomás környéke P+R és B+ R parkolófejlesztés.
89 000 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Csömör Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Faluközpont fejlesztése Csömörön
89 070 537
EKOP-1.A.1-08/A Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
A panaszbejelentés folyamatainak elektronizálása és komplex fejlesztése
89 100 000
Pásztó Város Önkormányzata
89 100 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szentmártonkáta Község Önkormányzata
Pásztó Hunyadi út győjtı úttá átépítése Az esélyegyenlıség feltételeinek javítása a szentmártonkátai Napköziotthonos Óvodában
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Értékeink megırzése - A Kaszaper-pusztaszılısi malom rekultivációja
89 152 826
Kaszaper Község Képviselı-testületének Polgármesteri Hivatala
88 761 000 88 837 077
89 122 467
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Telki Község Önkormányzata
Telki Ófalu Fıtér és a Pajta Közösségi Ház revitalizációja
89 180 424
Sárvár város Önkormányzata
A sárvári távolsági autóbusz pályaudvar felújítása
89 211 646
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Szentmártonkáta Község Önkormányzata
Az esélyegyenlıség feltételeinek javítása a Napköziotthonos Óvodában
89 230 467
Etes Község Önkormányzata
Az Etesi Polgármesteri Hivatal épületének felújítása és bıvítése a már meglévı épület tetıterének kialakításával, valamint a község fı közlekedési útvonala, a Rákóczi út mentén járdaépítés
89 231 680
Egészségügyi alapellátás fejlesztése, a közszolgáltatások biztosítása a Nagyrédei Egészségházban
89 246 340
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Nagyréde Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Hosszúpályi, Monostorpályi és Hajdúbagos községek szennyvízelvezetési és tisztítása programjának elıkészítése A "Napfény" Napköziotthonos Óvoda használaton kivüli épületének Ercsi Város Önkormányzata"Napfény" Napköziotthonos Óvoda OM felújítása azonosító: 029923
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Budajenı Községi Önkormányzat
Komplex építészeti-zöldterületi településközpont fejlesztés Budajenın mőemléki és védett örökséghez méltó környezetben
89 304 133
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
MISKOLCI EGYETEM
"Bringázz a tudásért, környezetbarát közlekedés a Miskolci Egyetemen"
89 367 756
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Cece Nagyközség Önkormányzata
Cece község szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
89 414 443
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Ecser Község Önkormányzat
Egyenlı eséllyel Pogányvölgyben. Az Ecseri Rábai Miklós Mővelıdési Ház Felújítása
89 440 092 89 450 485
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
Nagykovácsi történelmi, de mára funkciói ellátására alkalmatlanná vált fıterének rehabilitációja, találkozóhelyi és közösségi téri funkciókra alkalmassá tétele, rendezett zöldfelületének növelése új, együttmőködésen alapuló elıkészítési módszerrel
89 495 093
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A Városi Mővelıdési Központ, Könyvtár és Alapfokú Mővészeti közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Iskola
KOMPok a túlsó partra - Zalai közmővelıdési intézmények újszerő együttmőködése a hátrányos helyzetőek oktatási esélyeinek növelése és munkaerıpiaci reintegrációjának érdekében gyermekkortól a felnıttkorig
89 504 000
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Dunakeszi Város Önkormányzata
Belterületi földutak szilárd burkolattal való ellátása Dunakeszin
89 616 994
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Dunakeszi Város Önkormányzata
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Nagymaros Város Önkormányzata
KMOP-3.3.2 Települési hulladéklerakók rekultivációja
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
89 250 000
89 260 380
Belterületi földutak szilárd burkolattal való ellátása Dunakeszin 89 616 994
Újszilvás Község Önkormányzata
Helytörténeti tárlat és civil közösségi tér létrehozása Nagymaroson Újszilvás felhagyott települési folyékony hulladék ürítıhelyének rekultivációja
89 640 000
KMOP-3.2.1/B Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
Szent István Egyetem
A Szent István Egyetem Botanikus Kertjében megtalálható élıhelyek és bemutató parcellák rekonstrukciója, valamint speciális homoki élıhelyek kialakítása
89 743 562
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata OM azonosítója: 033258
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Pilis Város Önkormányzata
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
A Nyírbélteki "Gyöngyszem" Óvoda pedagógiai koncepciójának megújítása, illetve az óvoda költséghatékony feltételeinek megteremtése Fegyvernek, települési szennyvíztisztító telep bıvítése és szennyvízelvezetése
89 640 000
89 757 804 89 758 226
ADONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
Arculatfejlesztés és térfigyelı rendszer telepítés Pilis város központjában Adony Városközpontjának Közösségi Szemlélető Rehabilitációja és Fejlesztése
89 866 022 89 888 882
Abaújszántó önkormányzat
Belsı útburkolat javítása, készítése Abaújszántón
89 890 778
Dabas Város Önkormányzata
Dabasi kerékpárhálózat fejlesztése, Vörösmarty utcai szakasz.
89 928 368
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Páty Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Páty község magtárépületének kulturális, közösségi, szabadidıs és turisztikai célú átalakítása, felújítása
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Pilisborosjenı Község Önkormányzata Dunavarsány Város Önkormányzata
Pilisborosjenı központjának fejlesztése, közösségi tér kialakítása A Dunavarsányi Petıfi Mővelıdési Ház felújítása
89 965 066 89 989 525
Keszthely és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás
Buszváró fejlesztések a Keszthely és környéke kistérségben
89 992 080
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben EKOP-2.A.1 Elıkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében
Miniszterelnöki Hivatal
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Velencei-Tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem informatikai rendszerének fejlesztése, a szerverkonszolidáció, a hálózati gerinc sávszélességének növelése, WIFI lefedettség biztosítása, illetve biztonságos VPN alapú elérés kialakítása révén A Velencei-Tó Környéke Többcélú Kistérségi Társulás innovatív intézményeinek tartalmi fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 89 963 833
89 995 456 89 996 362 89 999 794
Pusztaszabolcs Nagyközség Önkormányzata Szıd Község Önkormányzata Nagytarcsa Község Önkormányzata
Elektronikus adatcsere az államigazgatási szervek között A Mővelıdési Ház felújítása és térfigyelı rendszer kiépítése Pusztaszabolcson Faluház építése Szıd községben Nagytarcsa Településközpont fejlesztése I. ütem
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Budakalász Nagyközség Önkormányzata Felsıpakony Község Önkormányzata Szada Község Önkormányzata
Budakalász történelmi központjának megújítása, fıtér kialakítása Felsıpakony Községi Településközpont kialakítása Településközpont fejlesztése Szada Községben
90 000 000 90 000 000 90 000 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Szigetmonostor Község Önkormányzata Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat
90 000 000 90 000 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Délegyháza Község Önkormányzata Erdıkertes Község Önkormányzata
Faluház - Közösségi tér kialakítása Szigetmonostoron Alsónémedi településközpont fejlesztése Délegyháza község új településközpontjában megvalósuló épületfejlesztések Erdıkertes településközpontjának fejlesztése
90 000 000 90 000 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Tahitótfalu Község Önkormányzata
Közösségi ház a település központjában - Piliscsaba egykori moziépületének és környezetének revitalizációja Tahitótfalu faluközpont fejlesztése - Faluház
90 000 000 90 000 000
İrbottyán Nagyközség Önkormányzata
İrbottyán településközpontjának rehabilitációja, melynek eredményeként egy 5300 m2-es közösségi tér jön létre, 4100 m2 gyalogos diszburkolattal, 860 m2 új, növényzettel fedett területtel, 38 parkolóval és 30 kerékpár tárolóval.
90 000 000
Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár
Fejér megyei könyvtárak szolgáltatásainak összehangolt infrastruktúrafejlesztése, az oktatásban résztvevık információellátásának javítása érdekében
90 000 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
89 999 892 90 000 000 90 000 000
KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések
Csobánka Község Önkormányzata
Diplomás pályakövetési és vezetıi információs rendszerek, továbbá a kapcsolódó ALUMNI és egyéb komplex hallgatói humán szolgáltatások rendszereinek kialakítása, fejlesztése a Kaposvári Egyetemen Településközpont fejlesztése Perbálon Csobánka fıterének rendezése, valódi közösségi településközpont kialakítása
TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Semmelweis Egyetem
Semmelweis Egyetem Piramis Projekt- Tudományos ismeretterjesztés és tehetséggondozás a tudásalapú társadalomért
90 000 000
Dr. Raksányi Árpád Integrált Szociális Intézmény Mohács Város Önkormányzata
Törıdés - a Dr. Raksányi Árpád ISZI Idısek Otthonának korszerősítése Mohács-Üdülıterület kerékpárút építése.
90 117 330 90 160 591
Nyíradony Város Önkormányzata
ESÉLY A JÖVİHÖZ NYÍRADONYBAN
90 282 400
Harta Nagyközség Önkormányzat
Duna-parti iparterületet ellátó út, illetve a településközpontot tehermentesítı Hunyadi és Ady utcák felújítása
90 289 652
Új tanulási formák az élethosszig tartó tanulás jegyében, a Rábaköz közmővelıdési intézményeiben
90 405 659
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Kaposvári Egyetem KMOP-5.2.1/A Kisléptékő megyei fejlesztések Perbál Község Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Mikrotérségi Általános Mővelıdési Központ Beled
90 000 000 90 000 000 90 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Soltvadkert Város Önkormányzata
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
Belterületi kerékpárút hálózat bıvítése Soltvadkerten a közlekedésbiztonság javítása érdekében A Virágvölgyi úttól Sopron határállomásáig külterületi hivatásforgalmi kerékpárút építése
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Itt mindenkinek helye van"
90 581 952
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Uszka Község Önkormányzata
Mezıgazdasági feltáró út létesítése Uszka községben mezıgazdasági telep megközelítése céljából
90 742 935
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Tapolca Város Önkormányzata
A tapolcai Ipar utca, mint belterületi győjtıút kiépítése és korszerősítése
90 749 925
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Porpáczy Aladár Általános Mővelıdési Központ
A fertıszéplaki tájházak az egész életen át tartó tanulásért.
90 861 040
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KIH feladatainak ellátáshoz szükséges tevékenységek és képzési tevékenységek finanszírozása
91 000 000
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szeghalom Város Önkormányzata
90 441 371 90 567 936
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Szeghalom csapadékvíz elvezetése Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Kiskunhalas innovatív intézményeiben
Csurgó Város Önkormányzata
Csurgó átkelési szakaszán a 6801es út melletti Széchenyi téri és Petıfi téri csomópont korszerősítése, körforgalommá alakítása a közlekedésbiztonsági helyzetének javítása céljából
91 170 230
TAKTAHARKÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
TAKTAHARKÁNYI BELTERÜLETI UTAK FELÚJÍTÁSA, korszerősítése A LAKOSSÁGI IGÉNYEKNEK MEGFELELİEN
91 182 240
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Tudományos eredmények egy Egyetem életébıl a köz javára
91 225 000
Nagyatád Város Önkormányzata
A nagyatádi közoktatás átfogó innovációja
91 291 412
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Városföld Község Önkormányzata
Külterületi útépítés Városföldön
91 300 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kunszállás Község Önkormányzata
Kunszállás - Fülöpjakab közötti kerékpárút megépítése
91 611 627
DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Békés Megyei Önkormányzati Hivatal Ceglédbercel Község Önkormányzata Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Kulturális és gasztronómiai rendezvények infrastrukturális hátterének beszerzése "C" Ceglédbercel belterületi utak fejlesztése Hajdúszoboszló, József Attila utca útrekonstrukciója
91 625 971 91 795 000 91 835 796
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kaszaper Község Önkormányzata
Népességmegtartó infrastrukturális beruházás Kaszaper Község belterületén
91 876 644
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Peremartongyártelep, Északi Bányaterület kármentesítése
91 905 000
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Komárom Város Önkormányzata
Komárom Város Önkormányzata Feszty Iskola és Csillag Óvoda energetikai korszerősítése
92 079 766
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hajléktalan Ellátó Centrum kialakítása Dunaújvárosban
92 220 942
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Göd Város Önkormányzata
Csapadékvíz rendezés Göd városában
92 234 700
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KMOP-1.3.4 Költségtérítés
Tát Nagyközség Önkormányzata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Csongrádi Többcélú Kistérségi Társulás intézményeiben. Belterületi győjtıút fejlesztése Tát központjában a népességvonzó képesség növelése érdekében Költségtérítés
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár
Kisalföldi Könyvtári Információs Tudástár
92 394 405
Kalocsa a nem formális és informális tanulás szolgálatában
92 402 144
DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kalocsa Város Önkormányzata
91 048 000 91 128 385
92 274 679 92 310 896 92 325 505
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
A II. Kerületi Önkormányzat környezetvédelmi tájékoztatási, online bejelentési és lekérdezési és döntéstámogató rendszere Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat
Iszkaszentgyörgyi kerékpárút
92 590 000 92 633 840
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolc város ivóvízellátás biztonságának javítása korszerő víztisztítási technológia kiépítésével, Miskolc-Tapolca vízbázis súlyos veszélyeztetése miatt
92 650 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés Megyei és Városi Könyvtár ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Abasár Község Önkormányzata
Somogyi könyvtárak a képzett emberért
92 725 532
Abasár Integrált Szociális Intézményének fejlesztése
92 869 643
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár
Vas megye könyvtárai formális és informális tanulást támogató szolgáltatásainak összehangolt fejlesztése
92 904 211
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Egyenlı eséllyel Érden
93 059 908
EKOP-1.A.1-08/A Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Országgyőlési Biztos Hivatala
Az OBH webes és könyvtári szolgáltatásainak, workflow alapú ügykezelésének, és az adatvédelmi nyilvántartásának fejlesztése
93 183 977
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mezıberény Város Önkormányzata
Külterületi utak felújítása és korszerősítése
93 188 340
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Sióagárd Község Önkormányzata
93 361 000
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Zsombó Község Önkormányzata
Sióagárd község bel- és külterületi vízrendezése Zsombó belterületi csapadék- és belvíz elvezetés I. ütem DAOP-20075.2.1/A
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Hajdúböszörmény III. ütem és Bodaszılı II. ütem szennyvízcsatornázása
93 449 000
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Szada Község Önkormányzata
Belterületi csapadékvíz elvezetés biztosítása Szada Községben
93 453 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Az esélyegyenlıség megteremtése hatékonysággal és minıséggel
93 658 840
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Németkér Község Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata Mór Városi Önkormányzat
"Németkér szennyvízkezelésének fejlesztése suháng főzes talajbiológiai tisztítással és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrával" Lakitelek külterületén - 2,53 km hosszú turisztikai célú kerékpárút építése a 44-es számú fıút mellett - Kecskemét és térsége kerékpárút hálózat részeként Wekerle Sándor utca, Szabadság tér rehabilitációja
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Szabolcs Szatmár - Bereg megyében
94 111 040
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Nyugat-magyarországi Egyetem
Tudásbázis és disszemináció a Nyugat-magyarországi régióban az oktatás hatékonyságának javítására
94 119 556
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása
Szolnok, Kaán Károlyi úti bentlakásos intézmény korszerősítése
94 152 092
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Klárafalva Község Önkormányzata
Belterületi utak szilárd burkolattal történı ellátása Klárafalván
94 163 918
KEOP-7.1.3.0/B Ivóvízellátás biztonságának javítása a vízbázis súlyos veszélyeztetése esetén
93 396 676
93 720 985
93 818 700 93 940 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Szokolya Község Önkormányzata Jászárokszállás Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szabadszállás Város Önkormányzat
Projekt megnevezés Szokolya község belterületi csapadékvíz-elvezetési csatornahálózatának felújítása és bıvítése A Jászárokszállási Ipari Parkhoz vezetı Ságvári Endre úti kerékpársávok megépítése Szabadszállás Város csatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítása
Megítélt támogatás (Ft)
NYDOP-4.1.1/1-A-2f Kistelepülések szennyvízkezelése
Csapi Község Önkormányzata
Csapi község szennyvízelvezetésének és - kezelésének megoldása
94 243 938
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Hetes Község Önkormányzata
Komplex települési vízrendezési program Hetes Községben
94 269 964
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Maroslele község Önkormányzata
94 551 345
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Gárdony Város Önkormányzata
Belterületi út kiépítése Maroslele községben Településkép javítása Gárdony Város Önkormányzatának központi területein I. ütem
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Balatonalmádi Város Önkormányzata Nagykırös Város Önkormányzat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Balatonalmádi városközpontjának megújítása, kistérségi szerepkörének és vonzerejének növelése (I. ütem) Nagykırös "Déli elkerülı út" építése "Tegyünk érte" - kooperációval a halmozottan hátrányos helyzető gyermekekért Nagykanizsán
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Izsák város Önkormányzata
Belterületi közútfejlesztés Izsákon 16 utca és útszakasz felújításával
94 900 767
EKOP-1.A.1-08/A Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Magyar Szabadalmi Hivatal
Elektronikus tájékoztatási szolgáltatások fejlesztése
95 000 000
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat
95 008 439
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szarvas Város Önkormányzata
Alsónémedi Nagyközség belterületi úthálózatának fejlesztése Szarvas város szennyvíztisztító telepének és csatornahálózatának fejlesztése
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kompolt Községi Önkormányzat
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
94 187 000 94 195 546 94 242 900
94 588 709
94 717 701 94 739 279 94 895 280
95 123 500
Mindszent Város Önkormányzata
Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása Mindszent város szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházásának megvalósítása
95 200 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa, kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
95 215 451
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata A beruházással érintett intézmény: Béke Utcai Általános Iskola (OM azonosító: 029637)
Nagykunsági árvízszint csökkentı tározó (NFH – ENV - 11/2005)
95 300 250
XXI. századi oktatási környezet kialakítása és akadálymentesítés a Béke Utcai Általános Iskolában
95 357 810
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
Összehangolt könyvtári szolgáltatásfejlesztés és az olvasáskultúra népszerősítését támogató programsorozat lebonyolítása Heves megyében a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár vezetésével
95 423 268
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagymaros Város Önkormányzata
Kisebbségi óvoda felújítása Nagymaroson
95 533 331
Nyergesújfalu Város Önkormányzata
Alkotóház a régi Kernstok villaépületben
95 669 726
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
95 200 000
Zala Megyei Önkormányzat
Paks Dózsa György út (6231 J. ÖK. ÚT) átépítése - a Táncsics Mihály utcai körforgalmi csomópont és a Kereszt utca között Befogadó intézmények a társadalmi integráció szolgálatában Lenti Kistérségben
Hencida Község Önkormányzata
A hencidai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda óvodájának infrastrukturális és pedagógiai megújítása
95 896 885
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár
Összehangolt könyvtári szolgáltatásfejlesztés és az olvasáskultúra, valamint a digitális írástudás terjesztését támogató programsorozat lebonyolítása a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtárban
95 930 570
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Varsány Község Önkormányzata
Varsány Község mővelıdési ház átalakítása és felújítása integrált közösségi és szolgáltató életházzá
95 933 283
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Paks Város Önkormányzata
95 672 593 95 878 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Ózd Város Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás bevezetése Ózd Város 6 intézményében
95 994 030
KMOP-3.3.2 Települési hulladéklerakók rekultivációja
Pilisszentiván Község Önkormányzata
Pilisszentiván Község települési szilárdhulladék lerakójának rekultávációja
96 000 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése Ballószög Község Önkormányzata DAOP-2.1.2/A Kereskedelmi szálláshelyek minıségi és mennyiségi fejlesztése Békés Megyei Önkormányzat
Ballószög - 53101 jelő bekötıút korrekciója, összekötı út kialakítása
96 173 212
Irány a Természet! - A dobozi Vadász Panzió szolgáltatásainak fejlesztése
96 287 551
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Deszk Község Önkormányzat
Deszk-Szeged összekötıút építése
96 382 828
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kunszállás Község Önkormányzata
Kunszállás és Fülöpjakab közötti kerékpárút megépítése
96 488 626
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Izsák Város Önkormányzat
Izsák város belterületi útjainak fejlesztése
96 508 030
KMOP-3.3.4/C Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Geoportál létrehozása téradatinfrastruktúra fejlesztéssel. Az INSPIRE irányelv implementációjához szükséges földmérési és térképészeti téradat szolgáltatások geoportálon történı biztosítása Földmérési és Távérzékelési Intézet
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Veresegyház Város Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
96 512 244 Szennyvíztisztító bıvítés, korszerősítés és csatornaépítés a Veresegyházi agglomeráció területén
96 562 550
Rácalmás - Kulcs integrált turisztikai fejlesztése
96 814 660
96 817 000
TÁMOP-3.3.2-08/1 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Budapest Fıváros XX.kerület Pesterzsébet Önkormányzata
"Együtt könnyebb" A halmozottan hátrányos helyzető gyermekek korai (3 éves kortól történı) óvodáztatását biztosító szakmai programok bıvítése valamint az óvoda-iskola átmenetet támogató módszertani továbbképzések és szakmai együttmőködések megteremtése
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat Óhid Község Önkormányzata
Alsónémedi Nagyközségben belterületi úthálózat fejlesztés Óhid és térsége szennyvízelvezetése
96 828 093 96 970 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kisvárda Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Kisvárdai Önkormányzat fenntartásában lévı öt feladatellátási hely tekintetében
96 985 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Mezıberény Város Önkormányzat Képviselı-testülete
Kompetencia alapú oktatás feltételeinek a megteremtése Mezıberény és mikrotérségének nevelési-oktatási intézményeiben
96 991 982
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Kompetancia alapu oktatás és módszertan bevezetése Tata Város Önkormányzata által fenntartott általános iskolákban XXI. századi kompetenciaalapú gyakorló iskolák Szegeden - az óvodától az egyetemig
Nagymányok Nagyközség Önkormányzata
6534. sz. Bonyhád-dombóvári összekötı út Nagymányok átkelési szakasz korszerősítése
97 024 462
Orosháza Város Önkormányzata
Viharsarki esélyek
97 058 337
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közmővelıdési Intézet
Közös tudás
97 131 125
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Kerekegyháza Város Önkormányzata
Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése Kerekegyházán
97 209 159
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Budapesti Corvinus Egyetem
Tudásdepo - Tudásvásár. A felsıoktatási tudásvagyon megosztása és az élethosszig tanulás érdekében történı hasznosítása az együttmőködı intézmények és könyvtáraik szolgáltatásainak fejlesztésével.
97 259 380
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Ráckeve Város Önkormányzata
Ráckeve Város Önkormányzat belterületi földutainak burkolása
97 283 574
Tata Város Önkormányzata
96 993 255 97 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Erdıtelek Község Önkormányzata Nemesbikk Község Önkormányzata Nagykálló Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mezıkövesd Város Önkormányzata
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése
Nagykáta Város Önkormányzata
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Megítélt támogatás (Ft) 97 308 000 97 325 000 97 333 280
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
"Give a chence"- "Adj esélyt!" Mezıkövesd város szennyvízcsatornával még el nem látott városrész csatornahálózatának kiépítése Kulturális és örörkség-turizmus fejlesztése Nagykátán - Tájház kialakításával Kerékpár- és gyalogút építése Szigetszentmiklós és SzigetszentmiklósLakihegy között
Berhida Város Önkormányzata
"Pályázat a berhidai gyerekek esélyegyenlıségéért"
97 439 670
Siklós Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás Siklóson
97 474 329
Csókakı község önkormányzata Csehimindszent, Csehi, Bérbaltavár, Csipkerek, Mikosszéplak és Nagytilaj Községi Önkormányzatok
Csókakı közséd DNY-i területeinek felszíni vízelvezetése
97 493 000
Bérbaltavár és térsége szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
97 519 650
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata EKOP-1.A.1-08/A Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Projekt megnevezés Szennyvízgyőjtı csatorna és szennyvíztisztító telep építés az Erdıtelki agglomeráció területén Tiszaparti szennyvízelvezetı és tisztító rendszer
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala Budakalász Nagyközség Önkormányzat Pilisszentkereszt Község Önkormányzata Szentlırici Kistérségi Többcélú Önkormányzati Társulás
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Tát Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A "Szabadhajdú" Közmővelıdési Média és Rendezvényszervezı közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Diósviszló Község Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Tatai Többcélú Kistérségi Társulás
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Szólítsuk meg a jövı generációját! - avagy az "Agóra-tartalom" kiépítése Szekszárdon GONDNOKOLTAK ORSZÁGOS NYILVÁNTARTÁSA INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁSÁNAK ELEKTRONIZÁLÁSA Belterületi utak fejlesztése Budakalászon Belterületi utak fejlesztése Pilisszentkereszten Szakmai és tartalmi megújulás a Szentlırinci Kistérségi Oktatási Nevelési Központban Összehangolt könyvtár-infrastruktúra fejlesztés Heves megyében a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár vezetésével Tát Nagyközség településközpontjának kialakítása a település vonzerejének növelése érdekében
A "Szabadhajdú" Nonprofit Kft. szerepe az egészen életen át tartó tanulásban
97 359 000 97 384 680 97 412 807
97 575 068 97 601 000 97 708 971 97 738 354 97 867 307
97 931 680 98 085 990
98 141 422 98 173 000
Tatai Kistérségi Idıskorúak Otthona
Diósviszló bel- és külterületi vízrendezés 2008 Tata Kistérség Idıskorúak Otthona fıépületének korszerősítése és szakmai munkájának reformja Tatai Kistérség Idıskorúak Otthona fıépületének korszerősítése és szakmai munkájának reformja
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kistelek Város Önkormányzata
Kistelek város szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító építése
98 200 500
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kistelek Város Önkormányzata
Kistelek város szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító építése
98 200 500
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Hivatásforgalmi kerékpárút létesítés Kunszentmiklóson
98 202 127
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Illyés Gyula Megyei Könyvtár
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
98 174 415
Budapest Fıváros Önkormányzata
Könyvtári szolgáltatások infrastruktúra fejlesztése Tolna megyében az Illyés Gyula Megyei Könyvtár vezetésével Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XVII. Pesti út (Ferihegyi út - Hegyalatti u. között)
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Nyírbátor Város Önkormányzata
Hivatásforgalmú kerékpárút építése Hajdúböszörmény belterületén Nyírbátor Zrínyi utca felújítása, átépítése
98 294 727 98 297 402
Marczibányi dráma és komplex mővészeti központ Ravatalozó és úrnafal építése, közvilágítás, út valamint parkoló kialakítása a novaji köztemetıben Biztonságos utak, élhetıbb környezet- önkormányzati utak felújítása Sárosdon
98 313 204
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Marczibányi Téri Mővelıdési Központ ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés Novaj Község Önkormányzata KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
98 174 415
Sárosd Nagyközség Önkormányzata
98 217 741 98 248 955
98 368 083 98 450 942
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kisújszállás Város Önkormányzata
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csongrád Város Önkormányzata
Kisújszállás: itt mindenkire szerep vár Útburkolat felújítás a csongrádi Szentesi út- Kereszt utca- Dob utca- Fı utca- Jegenye utca- Arany János utcával összefüggı belterületi útszakaszok között
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Bujtosi Szabadidı Csarnok és Megyei Sportintézet
Energiahatékonyság és energiatakarékosság fokozása a nyíregyházi Bujtosi Szabadidı Csarnok épületében
Megítélt támogatás (Ft)
98 490 337
98 542 635
98 569 945
az "Egyes államigazgatási intézmények szervezet-fejlesztése elnevezéső támogatási konstrukció" részeként az ÁNTSZ és az OVSZ szervezetfejlesztése ÁROP-1.2.1-08/A Az ÁNTSZ és az OVSZ szervezetfejlesztése
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
98 655 310
98 677 475
Kötegyán Község Önkormányzata NÓGRÁD MEGYE 4 - bátonyterenyei, pásztói, salgótarjáni és szécsényi - KISTÉRSÉGÉT ÉRINTİ HULLADÉKREKULTIVÁCIÓS TÁRSULÁS
Táguló tudás - versenyképes könyvtár Közösségi közlekedés fejlesztése Kötegyán - Újszalonta - Méhkerék községekben
Kelet-Nógrádi Térségi Hulladékrekultivációs Program elsı ütem
98 710 500
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Illyés Gyula Megyei Könyvtár
Összehangolt könyvtári szolgáltatásfejlesztés és az olvasáskultúra népszerősítését támogató programsorozat lebonyolítása az Illyés Gyula Megyei Könyvtár vezetésével Tolna megyében
98 979 101
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Csákvár Nagyközség Önkormányzata
TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Budapest XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzata
TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Eötvös Loránd Tudományegyetem
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Balatonfőzfı Város Önkormányzata
Esély, Lehetıség, TEhetség A kompetencia alapú oktatás implementációja az ELTE gyakorlóintézményeiben Balatonfőzfı Főzfıgyártelep városrészének értéknövelı és funkcióbıvítı fejlesztése
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Algyı Nagyközség Önkormányzata
Belterületi vízrendezés Algyın I. ütem
99 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Mővelıdési Központ
"Közös jövınk: Hajdú-Bihar"
99 040 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Európai színvonalú oktatás és egyenlı esélyek megteremtése az Elsı Óbudai Általános Iskolában, Óbudán.
99 043 925
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Báta Községi Önkormányzat
Báta település csapadékvíz hálózatának kiépítése I. ütem
99 110 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Encsi Gondozási Központ
99 188 424
Szögliget Község Önkormányzata
Encsi bentlakásos intézmény fejlesztése Óvodaépület konyha és étkezı bıvítése, rekonstrukciója, akadálymentesítése Szögligeten
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
"Zounok projekt" Jász-Nagykun-Szolnok Megye könyvtárainak információs infrastruktúra fejlesztése, elektronikus megyei köz- és iskolai könyvtári szolgáltatások nyújtására koncentrálva
99 281 186
Tápiószılıs Község Önkormányzata
Távolsági autóbusz-átszálló kialakítása Tápiószılısön
99 301 679
Gyöngyös Város Önkormányzata Siklós Város Önkormányzata
Fenntartható életmódot népszerősítı mintaprojekt Gyöngyösön Siklós város szennyvíz közmő beruházása
99 319 374 99 331 000
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Közösségi célú kulturális ingatlanfejlesztés Florianaban Kompetencia és Innováció Pestszentlırinc-Pestszentimre közoktatása az alapkompetencia-fejlesztés megvalósításáért
98 692 190
99 000 000
99 000 000
99 000 000 99 000 000
99 217 134
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Mende Község Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Iskola a jövınkért!
99 336 967
99 337 065
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
KREATÍV JÖVİ - közösségépítés, a kreatív ipar lehetıségeinek megteremtése innovatív non formális és informális képzések, kompetencia és kreativitást fejlesztı programok tehetséges és hátrányos helyzető fiatalok és az ıket oktatók, nevelık számára. Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése Csongrád megyébenBefogadó könyvtár - táguló tudás
Püspökladány Város Önkormányzata
,,Az esélyhez egy kézfogás is elég"
99 447 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagydorog Nagyközség Önkormányzata
Nagydorog község szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
99 450 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Ifjúsági Ház és Általános Társaskör
Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére Békéscsabán, Battonyán és Sarkadon
99 500 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Egri Kulturális és Mővészeti Központ
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Károly Róbert Fıiskola Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Az ország elsı öko felsıoktatási intézménye"- a Károly Róbert Fıiskola tudományos eredményeinek népszerősítése Miskolc közoktatási Esélyegyenlıségi Intézkedési Tervének megvalósítása hat oktatási intézményben Tiszai védvonal fejlesztések a Tisza bal parton Tiszafüred és Rakamaz között
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
EKOP-1.A.1-08/A Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
EGYES KIEMELT KÖZSZOLGÁLTATÁSOK ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala LEHETİSÉGÉNEK KITERJESZTÉSE, BACK OFFICE MŐKÖDÉS ÁTALAKÍTÁSA
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Gyöngyös Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Sellyei Kistérség Többcélú Társulás
99 413 615
99 500 000 99 596 000 99 600 000
99 620 000
Aktív Kultúr Iskola Gyöngyösön - Közösségek a tanulás szolgálatában
99 653 765
Kompetencia alapú oktatás a Sellyei Kistérségben
99 671 122
Hagyomány-Tehetség-Korszerőség
99 676 683
Nyíregyházi Fıiskola Központi Könyvtár és Szakirodalmi Információs Központ
A jövı tudósaiért
99 726 390
Semmelweis Egyetem
Semmelweis Közösség - Semmelweis Közösség
99 731 898
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtára
Összehangolt infrastruktúra-fejlesztés Komárom-Esztergom megye meghatározó győjteményő könyvtáraiban annak érdekében, hogy a tanulást, továbbképzést támogató szolgáltatásaik szélesebb körben elérhetıvé váljanak.
99 737 540
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Szıd Község Önkormányzata
NYDOP-4.1.1/1-A-2f Kistelepülések szennyvízkezelése
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Szakszolgálati és Közmővelıdési Intézet TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Esztergályhorváti Község Önkormányzata
Szıd Úthálózatának fejlesztése a Közép-Magyarországi régióban Esztergályhorváti Község szennyvízelvezetésének és kezelésének megoldása
99 801 093
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár
Konzorciumi együttmőködésen alapuló informatikai rendszerfejlesztés virtuális megyei tudástár kialakítása Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosságának minıségi könyvtári ellátása érdekében.
99 817 883
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
##############################################
99 833 320
Barcs Város Önkormányzata
Esélyteremtés a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben
99 838 000
Kulturális innováció az Észak-Magyarországi régióban (REKÉP - REgionális Kultúra Építı Projekt)
99 878 500
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Eszterházy Károly Fıiskola
99 768 892
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Eötvös Károly Megyei Könyvtár
Projekt megnevezés Veszprém megye közkönyvtári hálózatának infrastrukturális fejlesztése, oktatási célú tartalmak, helyismereti győjtemények hozzáférhetıvé tételére
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Esélyegyenlıségi programok megvalósítása Tatabányán
99 897 280
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet
Budapest iskolakönyvtári hálózatának fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében
99 919 600
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Pályázat neve
Megítélt támogatás (Ft)
99 895 985
A DEBRECENI AGGLOMERÁCIÓ HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TÁRSULÁS TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK-LERAKÓINAK REKULTIVÁCIÓJA Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás
99 931 100
BAJAI-INFO-LÁNC, két nyilvános könyvtár együttmőködése szolgáltatásaik fejlesztésében, a használók nem formális és informális tudásának bıvítése az élethosszig tartó tanulás érdekében.
99 932 620
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Hosszúhetény Község Önkormányzata
Együtt könnyebb
99 949 820
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Gyulaháza Község Önkormányzata OM azonosító: 200071
21. századi minıségi oktatás megvalósítása Gyulaházán
99 956 298
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Csorba Gyızı Megyei Könyvtár
Baranya megye közkönyvtárai a minıségi oktatás és az egész életen át tartó tanulás szolgálatában
99 981 071
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Megyei Könyvtára
Bács-Kiskun Megyei Könyvtárak Információs Rendszere
99 988 210
99 989 393
Eötvös Loránd Tudományegyetem
A Vas Megyei Könyvtári Portál létrehozásához szükséges infokommunikációs infrastruktúra összehangolt fejlesztése a közkönyvtári tudástranszfer támogatására. Diplomás pályakövetési program, komplex hallgatói szolgáltatásfejlesztés az ELTE-n
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ
Lépéselıny a Dél-Dunántúlon
99 992 946
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Együtt, hogy jobb legyen
99 994 722
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Eötvös József Fıiskola
Berzsenyi Dániel Városi és Megyei Könyvtár
99 991 040
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása
Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Mővelıdési Központ
"Hajdúsági Könyvtári Kapuk" Hajdú-Bihar megyei városok könyvtári szolgáltatásainak infrastruktúra fejlesztése a térségi partnerség jegyében
99 995 411
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
A közoktatás esélyteremtı szerepének erısítése
99 996 657
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Eszterházy Károly Fıiskola (Központi Könyvtár)
Oktatást és tanulást támogató elektronikus Szakkönyvtári Partner Portál (e-SZAPPORT)
99 997 488
TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Szent István Egyetem
A képzés munkaerı-piaci relevanciájának erısítése komplex intézményi és hallgatói szolgáltatásfejlesztési programokkal a Szent István Egyetemen
99 998 363
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Csorba Gyızı Megyei Könyvtár
Könyvtárbusz beszerzése a Csorba Gyızı Megyei Könyvtár részére, a kistelepüléseken élı hátrányos helyzető csoportok ellátása érdekében
99 999 167
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Nyíregyházi Fıiskola - Központi Könyvtár és Szakirodalmi Információs Központ
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakkönyvtári Tudástár
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közmővelıdési Intézet
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Zirc Városi Önkormányzat
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Mezıfalva Nagyközség Önkormányzata
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Enying Város Önkormányzata
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Martonvásár Város Önkormányzata
TÁMOP-3.3.2-08/2 támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 támogatása
Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának
NÓGRÁDI KINCSESTÁR: OLVASÁS- TANULÁS- INFORMÁCIÓ- TUDÁS A NÓGRÁD MEGYEI KÖZ- ÉS SZAKKÖNYVTÁRAKBAN. Zirc-Városi Mővelıdési Ház, Könyvtár és Tourinform Iroda felújítása, átalakítása, bıvítése 2. ütem Községközpont rehabilitációja Mezıfalván Településközpont rehabilitáció Enyingen, a település közösségi célú megújítása érdekében Multifunkcionális Közösségi Tér kialakítása Martonvásár központjában - I. ütem
Megítélt támogatás (Ft)
99 999 724
99 999 958 100 000 000 100 000 000 100 000 000 100 000 000
Somogy Megyei Önkormányzat
Esélyegyenlıségi programok megvalósítása a Kisteleki Kistérségben a Térségi Intézményi Társulás közoktatási intézményeiben Lépcsı a jövıbe - Esélykülönbségek kiegyenlítése Gyomaendrıd város közoktatási intézményeiben "Egyenlı hozzáférés, egyenlı esélyek-közoktatási esélyegyenlıség Kaposváron" Esélyegyenlıségi programok végrehajtása a Somogyi TISZK tagintézményeiben
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Békés Megyei Tudásház és Könyvtár
Összehangolt infrastruktúrafejlesztés a közös könyvtári szolgáltatások támogatására, az élethosszig tartó tanulás elısegítésére Békés megyében
100 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz”
Deák Ferenc Megyei Könyvtár
KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK ÖSSZEHANGOLT INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE - ZALAI TUDÁSTÁR LÉTREHOZÁSA
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Aba Nagyközség Önkormányzata
A közmővelıdési szolgáltatások megújítása a Sárvíz Kistérség területén a nem formális és informális tanulás szolgálatában.
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Ifjúsági és Szabadidı Ház
Kéz a kézben közösségben- " Együtt egy élhetıbb Miskolcért"
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2/KMR „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Ferencvárosi Mővelıdési Központ és intézményei
Oktatást kiegészítı, iskolán kívüli programok lebonyolítása a IX. kerület oktatási intézményeinek, és civil szervezetek bevonásával az FMK szervezésében
100 000 000
TÁMOP-3.2.4-08/1/KMR "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Közös Tudás - Innovatív Könyvtár
100 000 000
TÁMOP-3.2.4-08/1 "Tudásdepó-Expressz" - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében - Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztés
Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közmővelıdési Intézet
NÓGRÁDI KINCSESTÁR: OLVASÁS- TANULÁS- INFORMÁCIÓ- TUDÁS A NÓGRÁD MEGYEI KÖZ- ÉS SZAKKÖNYVTÁRAKBAN
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/1 „Építı közösségek”, közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1. kör: Program a közmővelıdési intézményrendszer felnıttképzési kapacitásának bıvítésére
Békés Megyei IBSEN Oktatási, Mővészeti és Közmővelıdési Közhasznú Társaság
Híd a munka világába - felnıttképzési programok a munkanélküliség csökkentéséért
100 000 000
Közösségek építése a Körösök völgyében - a közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Békés megyében
100 000 000
Térségi Intézményi Társulás Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának Gyomaendrıd Város Önkormányzata Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A Békés Megyei IBSEN Oktatási, Mővészeti és Közmővelıdési közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Közhasznú Társaság
100 000 000 100 000 000 100 000 000 100 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Mórahalom Város Önkormányzata
Mórahalom közmővelıdési intézményei a nem formális és informális tanulás szolgálatában
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Városi Könyvtár és Mővelıdési Ház
"Építı közösségek az egyhajúvirág térségében - a nem formális és informális tanulás szolgálatában"
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában JÓKAI MÓR MŐVELİDÉSI KÖZPONT
TUDÁS-SZÍN-TÉR Közmővelıdés a közoktatásért A Jókai Mór Mővelıdési Központ projektje a Pápai kistérségben
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Kecskeméti Ifjúsági Otthon
A jövınk építıkockái Kecskeméten.
100 000 000
TÁMOP-3.2.3-08/2 „Építı közösségek” - közmővelıdési intézmények az egész életen át tartó tanulásért 2. kör: A közmővelıdés a nem formális és informális tanulás szolgálatában Megyei Mővelıdési és Ifjúsági Központ
Vasi Míves Tanoda
100 000 000
TIOP-1.2.3-08/1 Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó-Expressz” TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-3.3.2-08/2 Esélyegyenlıségi programok végrehajtásának támogatása TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Mándok Város Önkormányzata
Országos hatókörő korszerő könyvtári szolgáltatások infrastruktúra fejlesztése Kistérségi összefogással az esélyegyenlıség megteremtéséért a Záhonyi Kistérségben
Vásárosnamény Város Önkormányzata
"Szakemberek a gyerekekért"
100 000 000
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
100 000 000
Budapesti Mőszaki Fıiskola
Egyenlı bánásmód és szolidaritás a közoktatásban Nyíregyházán Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Budapesti Mőszaki Fıiskolán
100 000 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Gyula Város Önkormányzata
Erkel Ferenc szülıházának látogatóbarát fejlesztése
100 000 000
NYDOP-4.1.1/1-A-2f Kistelepülések szennyvízkezelése
Zalaújlak Község Önkormányzata
Zalaújlak szennyvízelvezetésének és -kezelésének megoldása
100 000 000
TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Budapesti Gazdasági Fıiskola
TETT - A TE jövıd a Te kezedbe Téve! Korszerő szolgáltatásokkal az elhelyezkedést, pályakezdést, sikeres karriert segítı esélyekért a BGF-en
100 000 000
TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban
Budapesti Corvinus Egyetem
Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban: Vezetıi információs rendszer, Alumni, diplomás pályakövetı rendszer és tehetséggondozás bevezetése a Budapesti Corvinus Egyetemen
100 000 000
NYDOP-4.1.1/1-A-2f Kistelepülések szennyvízkezelése
Pat Község Önkormányzata
Pat község szennyvízelvezetésének és -kezelésének megoldása
100 000 000
KDOP-4.1.1/E Települési vízrendezés fejlesztése
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
Rácalmás csúszásveszélyes magaspart vízrendezése
100 000 000
KDOP-3.1.1/C Kistelepüléseken településkép javítása
Badacsonytomaj Város Önkormányzata
Közösségi Ház és rendezvénytér I. ütem
100 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tiszakécske Város Önkormányzata
Tiszakécske, Hajtó út útburkolatának felújítása a külterületi településrészek megközelítésének javítása és az alsóbbrendő úthálózat fejlesztése érdekében
100 000 036
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Zsadány Község ÖnkormányzataOM azonosító:200925
"Légy méltó a tudáshoz" - Zsadány község népességmegtartó erejének erısítése az Óvoda és Általános Iskola fejlesztésével
100 010 134
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Domaszék Község Önkormányzata
Domaszék külterületén a 0347 hrsz., két országos közutat összekötı út útépítése a külterületi lakosság életminıségének javítása, az 55. sz. fıút tehermentesítése érdekében.
100 045 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Bácsalmás Város Önkormányzata Nyergesújfalu Város Önkormányzata
Bácsalmás város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása Nyergesújfalu, Jókai Mór utca komplex rehabilitációja
100 045 000 100 053 542
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Halasi Többcélú Kistérségi Társulás
Bentlakásos intézmények korszerősítése a Kiskunhalasi kistérségben
100 370 565
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata
Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Nagyszénáson
100 419 000
Debreceni Egyetem
100 000 000 100 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tompa Város Polgármesteri Hivatala
Tompa város belterületi útjainak felújítása
100 464 165
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Közösségi közlekedés komplex fejlesztése Kiskunfélegyházán
100 503 509
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás bevezetése Berettyóújfalu alap- és középfokú oktatási intézményeiben
100 559 200
Egyesített Szociális Intézmény
A csorvási Egyesített Szociális Intézmény idısek otthona épületének átalakítása, korszerősítése felújítása
100 761 929
Mohács Város Önkormányzata
A mohácsi kompkikötı helyreállítása
100 826 184
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Budapest,Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Peterdy utca 16. sz. alatti Nyugdíjasház átalakítása korszerősítéssel, akadálymentesítéssel bentlakásos intézménnyé
100 854 248
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Gara Község Önkormányzata
Gara belterületi burkolatfelújítási munkái
100 863 563
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Budapest Fıváros VII.kerület Erzsébetváros Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Zomba Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Zomba Község Önkormányzata
Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Dózsa György út 46. szám alatti Nyugdíjas házának átalakítása korszerősítéssel bentlakásos intézménnyé Zomba és Térsége /Kéty-Felsınána/ szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása Zomba és térsége (Kéty-Felsınána) szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bácsalmás Város Önkormányzata
Bácsalmás város szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
101 150 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Tiszabecs Nagyközség Önkormányzata
Tiszabecs Kis utca aszfaltozása és új aszfalt járda építése
101 362 116
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Bábolna Város Önkormányzata
101 106 000 101 150 000 101 150 000
Bábolnai Egészségügyi Központ fejlesztése 101 706 150
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagybaracska Község Önkormányzata
Nagybaracska, Gara és Hercegszántó községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Dunakanyari és Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása
Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány szennyvízcsatorna hálózat építésének befejezı üteme
101 838 500
Dombóvár Város Önkormányzata
Az oktatási-nevelési munka megújítása az Apáczai Általános Iskolában, az Apáczai Középiskola Kollégiumában, a Belvárosi Általános Iskolában és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményben, az Erzsébet Óvodában és az Ipari Szakképzı Iskolában
102 000 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése
Pannon Egyetem
KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
102 040 966
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Tudásdepó-Expressz" - Szolgáltatás-fejlesztések és az országos elektronikus dokumentumküldı rendszer kidolgozása a Pannon Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárban A Belvárostól a Déli Intézményközpontig - hivatásforgalmi kerékpárút létesítése Veszprémben
Csengele Község Önkormányzata
Útfelújítás és útépítés Csengele községben
102 307 081
"Megújult épületben, európai szemlélettel az új genErációért" - a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény korszerő, befogadó intézménnyé alakítása
102 387 360
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés Abony Város Önkormányzata TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Károly Róbert Fıiskola KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
101 745 000
Göd Város Önkormányzata
"Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Károly Róbert Fıiskolán" Parkoló építés Göd középsı részén, a MÁV Vasútállomás szomszédságában
102 252 960
102 450 000 102 537 706
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
"EURÓPAI SZINTŐ FELSİOKTATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK AZ ORSZÁG KÖZEPÉN" A Dunaújvárosi Fıiskola tevékenységi színvonalának emelése a hallgatói szolgáltatások és az intézményi mőködés minıségének javításával
102 591 137
Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi, Rehabilitációs és Módszertani Központ
A MI HÁZUNK A Békés megyei gyermekvédelmi gondoskodásban lévı gyermekek és fiatalok ellátását szolgáló 97 férıhely korszerősítése.
102 701 479
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Kerékpárút építése a Kádár utca mentén Berettyóújfaluban
102 848 878
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mórahalom Város Önkormányzata
103 145 545
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Délegyháza Község Önkormányzata
Mórahalom és Zákányszék szennyvíz- csatorna és tisztító építése Délegyháza közlekedésének fejlesztése - lakossági igények kielégítése komplex, akadálymentes és korszerő út- és kiegészítı infrastruktúraépítés során
103 320 100
Egészségház kialakítása Taktaszadán
103 357 000
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Dunaújvárosi Fıiskola
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Taktaszada Községi Önkormányzat
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szentes - Szegvár összekötıút (Szentes közigazgatási területe) felújítása és burkolat megerısítése, valamint a régi 4521 sz. szegvári út és a 451 sz. Szentest elkerülı út le-felhajtó ágánál körforgalmi csomópont kiépítése az 1+451(95) km szelvény. Szentes város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
103 468 183 Székesfehérvár város és térsége (Pátka, Pákozd, Seregélyes) szennyvízcsatornázása (NFH – ENV - 5/2005)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Székesfehérvár Város és Térsége (Pátka, Pákozd, Seregélyes) szennyvízcsatorna-hálózat bıvítési Önkormányzati Társulás
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Nagykırös Város Önkormányzata Baja Város Önkormányzata
Nagykırös vasútállomás elıtti tér rendezése Baja város kerékpárút hálózatának fejlesztése
103 774 381 103 809 600
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Orosháza Város Önkormányzata
Az orosházi csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése
103 810 500
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Gyula Város Önkormányzata
Elek-dél Üzemelı Sérülékeny Vízbázis Diagnosztikai Vizsgálata
103 848 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szegvár Nagyközség Önkormányzata
Két keréken biztonságosan Szegváron
103 872 790
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Jánoshalma Város Önkormányzata
Jánoshalma Város szennyvízcsatornázási és szennyvíztisztítási beruházása
103 928 083
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
103 722 085
A Közlekedésfejlesztési Integrált Közremőködı Szervezet (KIKSZ) KözépMagyarországi Operatív Program 2. prioritás 2 intézkedésének (a régió Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Közlekedésfejlesztési külsı elérhetıségének javítása) végrehajtási és monitoring Integrált Közremőködı Szervezet tevékenységének finanszírozása
104 000 000
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
EGYMÁSÉRT-MÁSKÉPP innováció
104 000 000
Kiskırös város belterületi úthálózatának burkolatfelújításos rekonstrukciója.
104 040 058
Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladékgazdálkodási Rendszer teljes kiépítése
104 250 000
104 432 746
Kiskırös Város Önkormányzata Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pest Megye Önkormányzata
A dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola környezettudatos nevelési módszereinek fejlesztése, kulcskompetenciát szolgáló eszközök beszerzése, hatékony és racionális mőködés biztosítása komplex fejlesztés keretében
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Ricse Nagyközség Önkormányzata
Ricse üzemelı, sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata
104 545 800
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Abony Város Önkormányzata
Intermodális csomópont kialakítása Abonyban
104 619 392
Maklár Község Önkormányzata
Településfejlesztés Maklár községben
104 621 334
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Dunaszentmiklós Község Önkormányzata Dunaszentmiklós Község Önkormányzata
Dunaszentmiklós belterületi fıútjának fejlesztése, a tömegközlekedési eszközök és munkahelyek gyorsabb és biztonságosabb elérése érdekében, továbbá a településkép javítása valamint a helyi és látogatóink életminıségének javításához Dunaszentmiklós belterületi fıútjának felújítása
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés ÉAOP-2.1.2 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minıségi fejlesztése
Békés Város Önkormányzata
Szigetszentmiklós, Bucka városrész szennyvízcsatornázása és a szennyvíztisztító telep bıvítése. Békés-Békéscsaba összekötı kerékárút III. (befejezı) ütemének kivitelezése
Cserkeszılı Község Önkormányzata
Cserkeszılıben I. osztályú üdülıházak építése kiszolgáló létesítményekkel
104 850 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Vas Megye Önkormányzata
A kompetecia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben
104 855 081
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szany Nagyközség Önkormányzata
Kerékpárút építése Szany nagyközség belterületén
105 192 393
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Szerencs Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése Hajdúhadház Városi Önkormányzat
Szerencs, Rákóczi u. 51.sz. alatti egészségház fejlesztése
105 296 986
A kompenetcia alapú oktatás megvalósítása Mosonmagyaróváron Hajdúhadház, Béke útja rehabilitációja
105 355 965 105 378 620
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Nemesnádudvar Község Önkormányzata
Nemesnádudvar község belterületi csapadékvíz elvezetése I. ütem
105 389 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben - megvalósítása Kiskunfélegyházán
105 408 668
Az orvosi rendelı épületének felújítása Prügy településen.
105 549 535
Budapest Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Budapest, XVI. kerületében
105 636 226
Nagyréde Község Önkormányzata
A Horváthkert és az Atkári út felújítása Nagyrédén
105 643 661
Községi Önkormányzat Rakacaszend
KÖZÖSSÉGI HÁZ ÉPÍTÉSE RAKACASZENDEN
105 957 390
Kaba, Báránd, Tetétlen Önkormányzati Társulás
Kaba-Báránd-Tetétlen Szennyvíztisztító és csatornahálózat kiépítése
106 101 250
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Prügy Községi Önkormányzat TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Megítélt támogatás (Ft)
104 770 000 104 770 000
104 805 000 104 805 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Európai színvonalú oktatás és egyenlı esélyek megteremtése az Elsı Óbudai Általános Iskolában, Óbudán
106 110 556
Szakoly Község Önkormányzata
Kerékpárút kialakítása Szakolyban
106 414 142
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kerekegyháza Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Örményes Község Önkormányzata
Kompetencialapú oktatás elterjesztése a soproni közoktatási rendszer minden szintjét átfogó módszetrani fejlesztésen keresztül Kerékpárút építése az 5212, 5214 sz. út Kerekegyháza belterületi szakasza mentén Összekötı út építése Örményes településen az Ófalu és Újfalu településrészek között
Dunaújvárosi Fıiskola
Interaktív kommunikáció a Dunaújvárosi Fıiskolán
106 590 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás
106 596 481
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzata
Pándy Kálmán Otthon Fogyatékos Intézményegység korszerősítése. Jászalsószentgyörgy közösségi közlekedésének infrastrukturális fejlesztése
106 815 325
Hajdúnánás Városi Önkormányzat
Hajdúnánási gyermekek kompetencia alapú oktatásáért
106 844 130
Községi Önkormányzat Vágáshuta
Hutaház építése és utak korszerüsítése a településeink szépségének és otthonosságának megörzése érdekében
106 884 856
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
106 424 800 106 466 828 106 558 644
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Bolgog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetésének segítése Tatabánya közoktatási intézményeiben.
107 000 000
Marcali Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatással az oktatás jövıjéért.
107 000 000
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Újszilvás Község Önkormányzata
Kerékpárút építése a 3119. sz. összekötı út mentén, a 2+779 km szelvényétıl a 6+322,20 km szelvényig
107 132 788
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XV. Régi Fóti út
107 161 012
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kistelek Város Önkormányzata
Kisteleket és Ópusztaszert összekötı kerékpárút építése
107 825 621
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Miske Község Önkormányzata
Miske belterületi úthálózatának komplex felújítása
107 972 640
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskemét Város autóbusz vonalai mentén lévı utasvárók korszerősítése, s néhány végponton kulturált pihenıhely kialakítása
107 979 255
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága Kecskeméti Megyei Jogú Város Önkormányzata
A szentendrei Kovács Margit Múzeum megújulása Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Kecskemét 8 feladatellátási helyén
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba, Lipták András utcai burkolt csatorna és hozzá kapcsolódó csapadékelvezetı csatornák megépítése
108 000 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Pári Község Önkormányzata
Pári község belterületi vizrendezése
108 114 000
Tiszalúc Nagyközség Szennyvízcsatorna rendszer kiépítése
108 120 000
Szociális ellátás javítása Kovácsvágáson
108 173 906
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Tiszalúc Nagyközség Önkormányzata ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Kovácsvágás Községi Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
107 999 319 108 000 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
"Élhetı hagyományok - Játékos idıutazás" A Magtár és a Darvas József Emlékház turisztikai funkcióváltása Hosszúpályi-Hajdúbagos-Hajdúszovát üzemelı sérülékeny vízbázisok diagnosztikai vizsgálata
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Szentendre Város Önkormányzata
Szentendre, Egres út I-II. útszakasz (Virágkertészettıl-Egres út-Fogoly utca-Vörösgyőrő sétányig) fejlesztése
108 413 445
Kék Község Önkormányzata
Új osztatlan gyalog- és kerékpárút létrehozása Kék községben a biztonságos közlekedés megteremtéséért
108 429 008
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
A közlekedés biztonságát javító fejlesztések a szekszárdi 56. számú országos fıút mentén Szent István út rekonstrukciója I. ütem
108 488 219 108 493 087
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
108 179 986 108 368 240
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Baja Város Önkormányzata
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Balatonlelle Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat
Baja, belterületi győjtıutak felújítása Balatonlelle Napospart-sétány és környezı part menti területek belterületi csapadékvíz elvezetése Hajdúnánás, Fürdı u. 1. sz. alatti Idısek Otthona felújítása, új szolgáltatások kialakítása
Nagyatád Város Önkormányzata
Nagyatád, 68 sz.fıút, 6809 sz. ök.út és 6814 sz. ök.utak (Dózsa Gy. u., Baross G. u. és Somogyszob u.) csomópont korszerősítése, körforgalommá alakítása a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében.( Sebességcsökkentés, gyalogos védelem.)
109 065 981
Kerékpárút építése Bácsbokod, Bácsborsód településeken
109 103 847
Fillér Utcai Általános Iskola energiatakarékosságát célzó felújítása Körösladány Város szennyvízcsaornázása II. ütem és a szennyvíztisztító telep bıvítése
109 363 680
DDOP-5.1.3/C A közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintı átkelési szakaszain DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata Budapest Fıváros II. kerületi Önkormányzat (1024 Budapest, Mechwart liget 1.)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Körösladány Város Önkormányzata
108 737 916 108 838 800 109 000 000
109 417 100
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Belterületi utak fejlesztése Tatárszentgyörgyön az alapvetı közlekedési feltételek megteremtéséért
Tiszafüred Város Önkormányzata
A Tiszavégi településrész közlekedési kapcsolatának, településközponttal való összeköttetésének javítása a Dózsa György és a Kiss Pál út útburkolatának felújításával
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Algyı Nagyközség Önkormányzata Kazinbarcika Város Önkormányzata
Külterületi összekötı út építése és a Búvár utca felújítása Algyın Kompetencia alapú oktatás fejlesztése 6 kazincbarcikai feladat ellátási helyen.
Megítélt támogatás (Ft) 109 422 945
109 440 000
109 593 837 109 665 744
Szamos-Krasznaközi árvízszint csökkentı tározó (NFH – ENV - 10/2005) KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
110 000 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Gyula Város Önkormányzata
Gyula-Városerdı kerékpárút létesítése
110 154 815
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Kecel Város Önkormányzata
Kecel város szennyvízközmő beruházás III. ütem megvalósítása
110 262 000
Tiszakeszi Község Önkormányzata
A közösségi ház felújítása Tiszakeszin
110 304 720
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Regéc Községi Önkormányzat
Regéc község szennyvízkezelése
110 409 000
Edelény Város Önkormányzata
Edelény Belvárosi győjtıút szélesítése, korszerősítése és fejlesztése
110 477 784
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Zsombó Község Önkormányzata
Hivatásforgalmi kerékpárút hálózat fejlesztése Zsombón
110 480 580
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Derekegyház Község Önkormányzata
Kistérségi kerékpárúthálózat Derekegyházi szakaszának megépítése
110 555 476
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Dánszentmiklós Község Önkormányzata
Az egészséges és korszerő tanulási feltételek megteremtése a dánszentmiklósi Mosolygó Alma óvodában
110 838 965
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolc, Tömörkény utcai háziorvosi rendelıkomplexum Egészségházzá fejlesztése
110 921 521
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Verseg Község Önkormányzata
Verseg belterületi csapadékvíz-elvezetés és gyüjtés
111 290 000
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Mecsek Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelı Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Szada Község Önkormányzata
MECSEK-DRÁVA HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI PROGRAM Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése Belterületi utak építése Szada Községben
111 727 500 111 748 423
KEOP-7.1.3.0 Ivóvízminıség javítása
Szerencs Város Önkormányzata
Az Észak-Magyarországi Régió településein élı lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása
111 775 000
Pannon Egyetem
Az Oktatási és Kulturális Miniszérium Támogatáskezelı Igazgatósága 2008. évi kommunikációs tevékenységeinek támogatása A Közép-Dunántúli Régió pedagógusképzését segítı szolgáltató és kutatóhálózat kialakítása
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ
Baranya megyei lakásotthonok korszerősítése
112 008 520
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Szálka Község Önkormányzata
Szálka község vízrendezése
112 050 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Tarcal Községi Önkormányzat
Egészségház fejlesztése Tarcalon
112 155 000
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Szıd Község Önkormányzata
Szıd belterületi csapadékvíz-elvezetı rendszer fejlesztése
112 186 000
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Detek Község Önkormányzata
Esélyegyenlıség biztosítása Deteken, az alapfeladatokat ellátó közfunkciós intézményfejlesztésen keresztül
112 466 878
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kistelek Város Önkormányzata
TÁMOP-7.1.2 Vásárolt kommunikációs szolgáltatások TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága
A kisteleki ipari terület megközelítését szolgáló útépítés
112 000 000 112 000 000
112 472 810
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Sellye Város Önkormányzata
Sellye város belterületi vízrendezése a csapadékvíz-elvezetı csatornahálózat fejlesztésével és rekonstrukciójával
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Felsıegerszeg Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
112 509 000
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Felsıegerszeg Község szennyvízszállításának és kezelésének megoldása Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Hajdúszoboszlón
112 733 400
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Balástya Község Önkormányzata
Kisteleket és Balástyát összekötı kerékpárút építése
113 137 205
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Mohács Város Önkormányzata
Mohács város Bégpatak belterületi szakaszának burkolása, és a Munkás utca és környéke vízrendezése
113 181 805
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Hanyi- Tiszasülyi árvízszint csökkentı tározó (NFH – ENV - 12/2005)
113 300 000
Szihalom Települési Önkormányzat
113 303 934
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás
Komplex településfejlesztés Szihalom községben Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Battonya Város Ömnkormányzata
Battonya Eper-Somogyi-Köztársaság-Aradi utca kerékpárút
113 497 897
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Abony Város Önkormányzata
Útépítések Abonyban - A környezetterhelés csökkentése és a vonzó városi környezet feltételeinek javítása.
113 507 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Dunakeszi Város Önkormányzata
Nyíregyháza MJV bentlakásos intézményeinek fejlesztése A Fóti úti kerékpárút kiépítése
113 512 114 113 723 526
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás
113 730 000
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Szalonna Község ÖnkormányzataOM azonosító: 029240
Hernád Völgye Települési Szilárd Hulladék Rekultivációs Projekt A szalonnai óvoda bıvítése és felújítása az esélyegyenlıség és a modern méltányos oktatási környezet biztosítása érdekében
113 797 153
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás
A kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés biztosítása a Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás településein.
113 816 640
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Árvízvédelmi fıvédvonal fejlesztése, Szolnok város térségi fejlesztése a jobb parti árvízvédelmi szakaszon
113 900 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szamos-Krasznamenti Viziközmő Beruházási Társulás
Szamos-Krasznamenti szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
113 900 000
Szabadkígyós Község Önkormányzata
Szabadkígyós község külterületi közúthálózat fejlesztése
113 963 948
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kompetenciák fejlesztése az óvodától az érettségiig Békéscsabán
114 000 000
Miniszterelnöki Hivatal
Multicsatornás ügyfélkiszolgálási rendszer, Contact Center (CC) integrációs és harmonizációs program elıkészítése, megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése.
114 000 000
Dabas Város Önkormányzata
Dabas üzemelı sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata
114 150 000
Nyugat-magyarországi Egyetem Makád Község Önkormányzata
" Tudás határok nélkül " Makád közlekedésének fejlesztése
114 173 190 114 473 001
Csávoly község Önkormányzata Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás
Külterületi utak felújítása Csávoly községben
114 552 583
Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei térségi hulladéklerakó rekultivációs projekt
114 601 190
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kistelek Város Önkormányzata Demecser Város Önkormányzata
Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés Kistelek város fıutcáin Demecseri Önkormányzati utak fejlesztése
114 615 792 114 781 201
Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat
Angyalföldi Komp
114 914 420
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Vértesszılıs Község Önkormányzata
A vértesszılısi Múzeum u., Petıfi u. és Arany u. felújítása
115 153 694
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
EKOP-2.A.1 Elıkészítési tevékenységek támogatása a hozzáférés javítása érdekében KEOP-2.2.3/A/09 Ivóvízbázisvédelem – Üzemelı, sérülékeny vízbázisok diagnosztikai vizsgálata TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
112 522 500
113 417 472
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése
Szigethalom Város Önkormányzat
Projekt megnevezés Szigethalmi Tüskevár-Középkori lovagi csarnok és várudvar az élı múzeumfaluban
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Német Kisebbségi Önkormányzat Solymár
Nemzetiségi óvodafelújítás Solymáron
115 678 382
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
HAJÓS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Hajóst elkerülı tehermentesítı út kiépítése
115 784 781
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Vázsnok Község Önkormányzata
115 855 200
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Jászfényszaru Város Önkormányzata
Vázsnok szennyvízszállításának és kezelésének megoldása Jászfényszaru nagy forgalomvonzású Fürst Sándor utcájának korszerősítése
115 921 787
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Dombrád Város ÖnkormányzataOM azonosító: 033182
Dombrádi Tündérkert Óvoda komplex fejlesztése
116 014 571
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Kaposmenti Hulladéklerakó Rekultivációs Program
116 166 100
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás és az egyenlı hozzáférés bevezetése Dunaújváros innovatív iskoláiban
116 190 660
115 636 705
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Észak-magyaroszági Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Taktaköz-felsı árvízvédelmi rendszer fejlesztése
116 260 000
Parádsasvár Község Önkormányzata
Parádsasvári Polgármesteri Hivatal kialakítása felújított irodaépületben
116 308 827
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tótkomlós Város Önkörmányzat
Tehermentesítı út és lakóutak építése Tótkomlóson
116 489 565
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
116 540 400
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Délegyháza Község Önkormányzata
Hajdúböszörményi üzemelı sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata Délegyháza közlekedésének fejlesztése - lakossági igények kielégítése komplex, akadálymentes és korszerő út- és kiegészítı infrastruktúraépítés során
116 553 360
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
Taktaharkány Nagyközségi Önkormányzat
Szennyvízelvezetı rendszer és tisztító telep kialakítása Taktaharkány és Taktaszada községekben
116 790 000
Bóly Város Önkormányzata
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Dunaföldvár Város Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
A lehetıségek kerékpárútja Bóly és Szederkény között. Dunaföldvári belterületi vízrendezés az egészséges települési környezet kialakításáért A Bácsbokod agglomeráció szennyvíztisztító telep és csatornahálózat fejlesztés
116 900 000
117 327 200
Pénzügyminisztérium Nagyrábé Nagyközség Önkormáyzata
SZÉLRÓZSA A támogatások ellenırzésének koordinációjával kapcsolatos kapacitás biztosítása Nagyrábé, összekötı út építése.
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Földes Nagyközség Önkormányzata Zsombó Község Önkormányzata
A Dózsa György utca - Déli tehermentesítı út- felújítása Földesen Zsombó kerékpárút építése
117 402 381 117 518 759
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Kerepes Nagyközség Önkormányzata
Kerepes:Dessewffy,Berzsenyi,Wéber,Wesselényi,Szondi utcák fejlesztése
117 518 973
Celldömölk Város Önkormányzata
117 544 513
Mohács Város Önkormányzata
A kompetencia alapú nevelés és oktatás elterjesztése Celldömölkön Pedagógiai innováció a kompetencia fejlesztésért Balassagyarmat oktatási intézményeiben Az Árpád utca korszerősítése Balatonfőzfın Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Mohács Város közoktatási intézményeiben
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Csongrád Város Önkormányzat
Települési szilárdhulladék mechanikai-biológiai stabilizálására szolgáló rendszer kialakítása a Homokhátsági Települési Hulladékgazdálkodási Rendszerben
117 895 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kóka Községi Önkormányzata
Kóka község oktatási intézményeinek felújítása,bıvítése
117 945 154
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Derekegyház Község Önkormányzata
Derekegyház község külterületi (István majori bekötıút) útjának felújítása.
118 056 760
Veszprém Megyei Önkormányzat
Balassagyarmat Város Önkormányzata Balatonfőzfı Város Önkormányzata
117 000 000 117 300 000
117 330 000 117 333 528
117 624 772 117 807 305 117 866 455
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mórahalom Város Önkormányzata
A Nagy Imre utca,a Mátyás király körút egy szakaszának,a Füstölı sor,az 55. sz. fıút és 0243 hrsz-ú út közötti 0405/38 hrsz-ú út,az 55. számú fıút melletti Szervízút és a 1652 és 1653 helyrajzi számú utcák szilárd burkolattal való ellátása Mórahalmon
118 194 573
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Új utakon Pesterzsébeten
118 393 380
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Marcali Város Önkormányzata
118 527 688
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Marcali belterületi csapadékvíz rendezése Csapadékvíz elvezetésének megvalósítása Kaposváron, a Cseri út északi oldalán
Gyöngyös Város Önkormányzata
Az egykori gyöngyösoroszi ércbánya hatásterületének környezeti állapotát ellenırzı GIS környezetmonitoring és lakossági tájékoztató rendszer megtervezése és kifejlesztése
118 800 000

KEOP-6.3.0/2F Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
KEOP-6.3.0/2F Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Eszterházy Károly Fıiskola
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
EKF a Természettudás Fıiskolája Szeged-Budapesti út, valamint Szeged-Sándorfalvi út kerékpárút-hálózat fejlesztése Eger történelmi belvárosát és a 25. sz. fıútvonalat összekötı Szvorényi út korszerősítése
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Istenmezeje Község Önkormányzata
''Istenmezeje Község Polgármesteri Hivatalának és Mővelıdési Házának felújítása és akadálymentesítése"
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Tamási Város Önkormányzata
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Budapest Fıváros Önkormányzata Ecsedi-láp Viziközmő Beruházási Társulás
KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
Lábatlan Város Önkormányzata
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szeged Megyei jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
118 602 000
118 929 671 119 000 000 119 076 593
119 150 000
Tamási "Ki mit tud" lakótelep csapadékvíz rendezése Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XI-XXII. Hosszúréti-patak menti útvonal Ecsedi - láp Szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
119 556 000
119 713 291
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Épületenergetikai fejlesztések Lábatlan közoktatási intézményeiben Kerékpárút-hálózat fejlesztése Nagykanizsán, a 61. számú fıút belterületi szakaszán
119 828 867
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Harc Község Önkormányzata
Harc Község Önkormányzata belterületi csapadékcsatorna építése
119 880 000
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Baja Város Önkormányzata
A csapadékvíz elvezetése Baján a Szegedi úti fıgyőjtı kiépítésével a lakosság életminısége és a környezetbiztonság javítása érdekében
119 882 700
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Csongrád Többcélú Kistérség TársulásaOM azonosító:200945
Piroskavárosi Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése
119 885 313
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Gyula Város Önkormányzata
Elek - Dél üzemelı sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata
119 923 200
ÁROP-1.2.1 Egyes államigazgatási intézmények szervezetfejlesztése
Miniszterelnöki Hivatal Közpolitikai Titkárság
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
119 593 500 119 680 000
Balatonboglár Város Önkormányzata
Az egyes államigazgatási intézmények szervezetfejlesztése címő konstrukció keretében: Az ÁNTSZ és az OVSZ szervezetfejlesztése Belterületi csapadékvíz-rendezés Balatonbogláron A "II. számú részvízgyőjtı vízrendezése" címő engedélyezett terv részmegvalósítása
120 000 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Kıröshegy Község Önkormányzata
Csapadékvíz elvezetı hálózat kiépítése Kıröshegyen
120 000 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Mórahalom Város Önkormányzata
Klebelsberg világa- gr. Klebelsberg Kúnó szellemi, kulturális, gazdasági örökségét bemutató ház kialakítása Mórahalmon
120 000 000
DDOP-5.1.5/B Települési bel- és külterületi vízrendezés
Nagymányok Nagyközség Önkormányzata
KDOP-1.1.1/A Iparterületek fejlesztései KMOP-2.3.1/C Parkolók és csomópontok fejlesztése
Polgárdi Város Önkormányzata Szob Város Önkormányzata
Nagymányok település belterületi vízrendezése Polgárdiban a volt szovjet laktanya területén gazdasági-ipari terület létesítése P+R parkoló kialakítása Szob városában
120 000 000
120 000 000 120 000 000 120 101 926
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bélapátfalva Város Önkormányzat DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Projekt megnevezés
A bélapátfalvai Egészségház II. ütemének megvalósítása
Megítélt támogatás (Ft)
120 121 419
Csongrádi Kistérség Többcélú TársulásaIntézmény OM azonosító: 200945 Gr. Széchenyi István Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Mezıkövesd Város Mezıkövesd Város Önkormányzata közoktatási intézményeiben Ecser Község Önkormányzata Ecser közlekedésének fejlesztése
120 523 445 120 800 883
Sátoraljaújhely Városi Önkormányzat
120 821 564
Kompetencia alapú oktatás Sátoraljaújhelyen
120 498 457
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Tótkomlós Város Önkormányzata
Kompetenciaalapú oktatás-nevelés kialakítása, megszilárdítása Szombathely város innovatív intézményeiben Tiszai védvonal fejlesztések a Tisza bal parton Tiszafüred - Rakamaz között Közösségi közlekedés fejlesztése Tótkomlóson
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Makád Község Önkormányzata
Makád belterületi csapadékvíz elvezetése és befogadó tó revitalizációja
121 318 000
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Idısek Otthona bentlakásos intézményének korszerősítése
121 453 821
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kacsóta Község Önkormányzata
Kacsóta község szennyvízkezelésének fejlesztése
121 454 100
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Recsk Nagyközség Önkormányzata
ÉMÁSZ kirendeltség átalakítása egészségügyi központtá Recsk nagyközségben
121 555 634
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
121 794 000
Kecskeméti Fıiskola
Biharugra csapadékvíz elvezetése Természettudományos ismeretek integrált és komplex közvetítésének és elsajátításának új formái
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása OM azonosító: 200945
122 079 924
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Csanyteleki Napközi Otthonos Óvoda infrastrukturális fejlesztése Az Európai Uniós Közbeszerzési és Koordinációs Egység szakértıi állományának a kapacitásbıvítése
122 200 000
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Korszerő Gondozói Ház kialakítása Egerben
122 200 000
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Községi Önkormányzat SelyebSelyebi Mezıgazdasági Szakiskola, A Selyebi Óvoda XXI. Századi kialakítása az esélyegyenlıség Speciális Szakiskola, Általános Iskola, Napközi Otthonos Óvoda és biztosításának jegyében Könyvtár OM: 029032
122 324 784
Biharugra Község Önkormányzata
120 999 999 121 000 000 121 042 289
121 801 731
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése KMOP-4.5.2/B-2f A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde)
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata
Dunapataj-Szelidi-tó turisztikai kerékpárút hálózat bıvítése.
122 634 900
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
Ceglédi Kistérségi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ fejlesztése a kistérségi komplex feladatellátás biztosítása érdekében
122 714 749
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés VOP-2.1.4 Szakértıi hálózat
Mezıkeresztes Nagyközség Önkormányzata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az életminıség színvonalát javító komplex infrastrukturális fejlesztés, és foglalkoztatás Mezıkeresztes Nagyközségben Roma Program Támogatási Hálózat mőködtetése
122 790 139 123 000 000
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
Hevesi Hulladékgazdálkodási Program TSZH lerakók rekultivációja
123 071 288
Petıfibánya Község Önkormányzata
Vidéki életminıség színvonalának javítása Petıfibánya községben
123 133 261
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása
Bordány, Forráskút, Üllés, Zsombó szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának fejlesztése
123 216 850
Ebes Községi Önkormányzat
Az ebesi, felhagyott települési szilárd hulladéklerakó környezetkárosító hatásának megszüntetése, a terület természetes környezetébe való beillesztése, annak rekultiválása által.
123 446 000
ÉAOP-5.1.2/C-2f Települések korszerőtlen hulladéklerakóinak rekultivációja
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata
Hosszúpályi üzemelı sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata
123 450 240
Uszód, Géderlak, Dunaszentbenedek Községek szennyvízcsatornázása, Kalocsa Város szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep bıvítése
123 607 850
Ercsi város integrált turisztikai fejlesztése
123 769 860
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Uszód Község Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Ercsi Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
SOROKSÁRI BELTERÜLETI UTAK FEJLESZTÉSE 123 803 808 123 963 048 124 000 000
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Nyergesújfalu Város Önkormányzata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Solymár Nagyközség Önkormányzat
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kalocsa Város Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Bánréve Község ÖnkormányzataNapköziotthonos Óvoda BánréveOM 028766 Pilis Város Önkormányzata
XXI. Századi óvoda kialakítása Bánrévén Pilis város úthálózatának fejlesztése.
124 234 740 124 263 663
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Szociális Szolgáltató Központ
Az edelényi Idıskorúak Szociális Otthonának korszerősítése
124 452 252
DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás
Villány és Nagyharsány közötti kerékpárút építése, a Siklósi kistérség meglévı kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése
124 493 625
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sarkad Város Önkormányzata
Sarkad Város 3 db földútjának szilárd burkolattal történı ellátása a városi közúthálózatba történı bekapcsolásuk érdekében
124 626 122
Ásotthalom Község Önkormányzata
Kerékpárút építése Ásotthalmon a balesetmentes közlekedés érdekében
124 705 471
Zala Megyei Önkormányzat
Kompetencia alapú oktatással a minıségért Zala megyében
125 000 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nyergesújfalu - Bajót települések közötti kerékpárút A KEOP IH feladatellátása Belterületi útfejlesztés Solymáron
124 083 988 Közlekedésbiztonsági kerékpárút építése Gyomaendrıdön Kalocsa, Petıfi utca és Negyvenszállás településrész közötti kerékpárút kiépítése
124 137 611 124 200 000
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
Rendezvény - és sport-turizmus infrastrukturális feltételének javítása a "2010. évi Veterán Atlétikai Európa Bajnokság megrendezéséhez szükséges Nyíregyházi Városi Stadion infrastrukturális fejlesztésére" I. osztályú panzió építése Nagyhegyes turisztikai vonzerejének növelése érdekében Hivatásforgalmi gyalog- és kerékpárút kialakítása a Rákos-patak mentén a XVII. kerületben
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzata
Új településközpont közlekedési feltételeinek megtermtése Rákóczifalván
125 649 276
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Egyesitett Egészségügyi és Szociális Intézmény
A gyıri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Kálóczy téri Idısek Otthonának bıvítése, energia megtakarítást eredményezı korszerősítése, valamint eszközbeszerzése.
125 698 282
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Sándorfalva-Szatymaz Szennyvíz-, Csatorna Beruházó Társulás Gesztor: Sándorfalva Város Önkormányzata Dunakeszi Város Önkormányzata
Sándorfalva-Szatymaz települési agglomeráció szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítése Kerékpárút kiépítése a Fı út és a Liget utca mentén
125 804 250 125 913 987
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Rakaca Község ÖnkormányzataÁltalános Iskola és Napköziotthonos Óvoda: OM: 029239 és 200388
A rakacai óvoda felújítása bıvítése az esélyegyenlıség biztosításának jegyében
125 930 738
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Budapest XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Pilis Város Önkormányzata
A MIKSZÁTH KÁLMÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA FEJLESZTÉSE Úthálózat fejlesztés Pilis város központjában.
126 164 236 126 277 744
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Kistelek Város Önkormányzata Ceglédbercel Község Önkormányzata
A kisteleki ipari terület megközelítését szolgáló út Belterületi utak fejlesztése Ceglédbercelen
126 299 175 126 343 080
ÉAOP-2.1.1/D-2f Rendezvény- és sport-turizmus infrastrukturális feltételének javítása ÉAOP-2.1.2 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minıségi fejlesztése
NYÍRSULI Nyíregyházi Sportszolgáltató KHT. Nagyhegyes Község Önkormányzata
125 000 000 125 172 594 125 545 045
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Újszász Város Önkormányzat
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat Mezıkovácsháza Város Önkormányzata
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Vértessomló Község Önkormányzata
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Madaras Község Önkormányzata
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Galgaguta Község Önkormányzata
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Abony Város Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Budapest Fıváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Galgaguta faluház kialakítása, belterületi utcák felújítása Belterületi kerékpárút építése Abonyban a Duna-Tisza közi kerékpárforgalmi nyomvonalon Az Alsóhegy utca befejezı szakaszának kiépítése Budapesten, a XI. kerületben
Vésztı Városi Önkormányzat
Békés Megyét Bemutató Tematikus Park és Történelmi Emlékhely fejlesztése Vésztı-Mágoron
127 500 000
Eszterházy Károly Fıiskola
"Fenntartható iskolaépület mintaprojekt" - Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola Bartók téri iskolaépületének környezetbarát fejlesztése
127 563 150
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Projekt megnevezés Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, IV. Szilágyi u. - Külsı Szilágyi út Városrészek közötti közlekedési kapcsolatok javítása az újszászi Dózsa György út fejlesztésével, a közszolgáltatások könnyebb elérése érdekében. XXII. kerületi belterületi utak szilárd burkolattal való ellátása Mezıkovácsházi kerékpárút-hálózat fejlesztés Út a jövıbe - Vértessomló komplex útfejlesztési pályázata a népességvonzó képesség növelésére
Megítélt támogatás (Ft) 126 398 388
126 424 352 126 859 998 126 887 971 126 964 269
Csanádpalota Nagyközség Önkormányzata
Három kistérséget összefogó közösségi közlekedés fejlesztés. Csanádpalota Nagyközség szennyvízelvezetési és szennyvízkezelési programja
127 398 000
Füzesgyarmat Város Önkormányzata
Füzesgyarmat Város (2/A-2/B-4-5-6-7-8-9. öbl.) szennyvíz csatornázása és szennyvíz tisztító telep bıvítése
127 420 000 127 429 329 127 441 175 127 458 223
Nógrádkomp - oktatási innováció Energetikai hatékonyság fokozása megújuló energiahordozók alkalmazásával összekötve a Békés Megyei Önkormányzat három intézményénél
127 652 400
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Dédestapolcsány Község Önkormányzata DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése Gádoros Nagyközség Önkormányzata
Egészségház létrehozása Dédestapolcsányon Gádorostól - Nagyszénásig kerékpáron
127 812 052 127 837 878
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Baktakék Község Önkormányzata
Baktakéki lakosság részére könzfunkciót ellátó intézmények fejlesztése, Mikrotérségi Közigazgatási Központ a "Szárazvölgyben"
128 000 000
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Gyömrı Város Önkormányzata
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Lakitelek Nagyközség Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Abony Város Önkormányzata
Gyömrıi regionális hivatásforgalmi kerékpárút fejlesztés Lakitelek hivatásforgalmi célú kerékpárút építése a 44. sz. fıút mentén Nyárlırinc közigazgatási határa és a Lakitelek, Zalán u. vége közötti szakaszon Abony Város belterületi kapcsolatainak javítása az élhetıbb település megvalósítása érdekében
KDOP-2.1.2 Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése
Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató IntézetBalaton Általános Olimpiai Központ Balatonfüredi Vitorláskikötı
A NUSI Balatoni Általános Olimpiai Központ balatonfüredi vitorláskikötıjében található szálláshelyek fejlesztése az olimpiai központokról szóló Kormányhatározat elıírásaihoz igazodva
128 360 535
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Kistérségi Szociális Intézmény
Bentlakásos intézmények fejlesztése a Kiskumajsai kistérségben
128 439 000
Ormosbánya Községi Önkormányzat Aszód Város Önkormányzata
128 456 953 128 518 158
Barcs Város Önkormányzata
Ormosbánya komplex infrastrukturális fejlesztése - Domb út csatlakozó utcáinak szilárd burkolatúvá tétele, közösségi közlekedés fejlesztése buszmegállók felújításával Belterületi úthálózat fejlesztése Aszódon Kompetencia alapú oktatás elterjesztése a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézményben
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Hatvan Város Önkormányzata
Hatvan és térsége szennyvízelvezetı rendszer bıvítése, fejlesztése
128 993 963
TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Szent István Egyetem
Paideia-pedagógiai kutatócsoport (hálózat) létrehozása a Tisza völgyében és kiemelten az Észak-Alföldi régióban
129 161 720
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Nógrád Megye Önkormányzata
127 237 469
Békés Megyei Önkormányzati Hivatal
127 784 684
128 118 560
128 225 050 128 297 639
128 976 119
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Pályázat neve Biharkeresztes Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Kolozsvári és Osváth Pál utcák útépítése
Megítélt támogatás (Ft) 129 245 069
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nemesnádudvar Község Önkormányzata
Nemesnádudvar úthálózatának korszerősítése.
129 280 655
Tiszasziget Község Önkormányzata
129 375 507 129 517 880
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Balmazújváros Város Önkormányzata
Tiszaszigeti gátırházi út felújítása A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése az óvodától a középiskoláig
Karancskeszi Község Önkormányzata
Karancskeszi község infrastruktúrájának fejlesztése
129 552 421
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Községi Önkormányzat Jászszentlászló 027928
Oktatási intézmény komplex fejlesztése Jászszentlászlón
129 733 681
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Fót Város Önkormányzata
Fót Város Önkormányzata Apponyi Franciska Óvoda rekonstrukciója
129 938 318
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Kunszentmiklós város úthálózatának fejlesztése
130 004 338
Balatonboglár Város Önkormányzata
Kerékpárút építése Balatonbogláron
130 021 455
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
Kerékpárút hálózat fejlesztése Elek és Kétegyháza között
130 137 761
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Tótvázsony Község Önkormányzata 36961
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Budapest XXI. kerület, Csepel Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Budapest XXI. kerülete, Csepel területén
130 222 859
Székkutas Község ÖnkormányzataOM: 029689
Iskola a családokért Segítsük elı az akadálymentes közösségi közlekedést a Mosonmagyaróvári kistérségben
130 349 840
Fót Város Önkormányzata Apponyi Franciska óvoda rekonstrukciója Kippkopp Óvoda és Bölcsıde
130 668 000
Tótvázsony és Hidegkút Óvodájának felújítása és bıvítése bölcsıdével
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Dunakiliti Községi Önkormányzat
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Fót Város Önkormányzata KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata
KEOP-2.2.3/A/09 Ivóvízbázisvédelem – Üzemelı, sérülékeny vízbázisok diagnosztikai vizsgálata KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Bakonykarszt Zrt. Területén Üzemelı Sérülékeny Vízbázisok Diagnosztikai Vizsgálatára Pályázó Önkormányzatok Társulása
130 189 228
130 640 634
131 138 665
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Üzemelı sérülékeny vízbázisok védelme a Bakonykarszt Zrt. szolgáltatási területén Biomassza hıellátású rendszerek kialakítása a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat intézményeiben
131 245 987
Borsodszirák Község Önkormányzata Pellérd Község Önkormányzata
Községháza és Közösségi Ház II. ütemének kivitelezése Borsodszirákon Pellérd - Pécs közötti kerékpárút építése
131 337 604 131 800 422
Komárom Város Önkormányzata
Komárom: A Huszár utca felújítása közösségi közlekedést és iparterületeket elérhetıségét elısegítve
132 015 127
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Romhány Község Önkormányzata
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
131 154 837
132 184 970
Sándorfalva Város Önkormányzata
Romhány, belterületi utak felújítása Európai színvonalú, korszerő buszpályaudvar építése Sándorfalva városában
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Recsk Nagyközség Önkormányzata Göd Város Önkormányzata
Csengıvár Óvoda korszerősítése Recsken Belterületi útfejlesztés Göd Városában
132 293 486 132 380 705
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Répcelak Város Önkormányzata, Konzorciumi tagok: Csánig, Vámoscsalád, Uraiújfalu Községek ÖnkormányzataBeruházással érintett intézmény: Százszorszép ÓvodaOM azonosító: 036527
Az esélyegyenlıség és a minıségi óvodai nevelés biztosítása a répcelaki közoktatási mikrotérségben
132 632 298
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Pécel Város Önkormányzata
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Pécel városában: Hasznos, Vadász, Tarcsai és Pozsonyi utcák útépítése Kerékpárút-hálózat fejlesztése a Szarvast Orosházával összekötı 4404 jelő út mentén.
132 193 557
132 777 352 132 980 507
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alalpszolgáltatási Központ
A kisújszállási szociális otthon korszerősítése az ellátottak életkörülményeinek javítása és a szakszerő ellátási körülmények megteremtése érdekében
133 140 096
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Szıd Község Önkormányzata
Szıd úthálózatának fejlesztése a Közép-Magyarországi régióban 2008
133 528 242
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása Csongrád Megyei Önkormányzat DDOP-2.1.1/D-2f A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése Balatonlelle Város Önkormányzata ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Sajóbábony Nagyközségi Önkormányzat
A Csongrád Megyei Önkormányzat közoktatási intézményeinek energetikai korszerősítése megújuló energia hasznosításával Balatonlelle turisztikai szolgáltatási palettáját színesítı kulturális és strandi attrakciók fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
133 547 785 133 566 458
Szociális központ létrehozása Sajóbábonyban
133 661 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nyársapát Község Önkormányzat
A tudás a jövı záloga
133 719 054
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ásotthalom Község Önkormányzata
Ásotthalmi belterületi utcák útépítése
133 823 056
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Mecsek Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelı Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Vésztı Városi Önkormányzat
Vésztı belterületi elkerülı-, győjtı-, és ipari út fejlesztése
134 053 452
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata
Balatonkenese-Balatonakarattya, az Árpád győjtıutca megépítése
134 206 924
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Solt Város Önkormányzata
Solt város úthálózatának fejlesztése
134 224 101
Bugyi Nagyközség óvoda-korszerősítése Székesfehérvár, Alsóvárosi kerékpárút
134 622 413 134 927 528
Körösladány Város Önkormányzat
"Ideális éllettér program" a Körösladány pszichiátriai betegeket gondozó szociális otthonának korszerősítésével és bıvítésével.
134 965 831
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kompetencia fejlesztés Salgótarjánban
135 015 294
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Bugyi Nagyközség Önkormányzata KDOP-4.2.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése Székesfehrévár Megyei Jogú Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése
MECSEK-DRÁVA HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI PROGRAM települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja (NFH – ENV - 18/2005) 133 904 250
DAOP-2.1.1/C Kulturális és gasztronómiai turisztikai célú rendezvények infrastrukturális hátterének fejlesztése
Farkas Gyula Szakképzı Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény és Kollégium Esélyteremtı vállalkozói inkubátorház létrehozása a Békési Kistérségben A Körös-szögi kistérség kulturális és szellemi értékeire épülı rendezvényeihez, turisztikai célú infrastrukturális háttér fejlesztése / "C" Regionális Színház Közhasznú Társaság komponens
135 458 016
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
135 506 400
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei ÖnkormányzatÁpoló- Gondozó Otthona Nyírbéltek
Hajdúböszörmény üzemelı sérülékeny vízbázis diagnosztikai vizsgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Nyírbéltek korszerősítése
135 024 019
135 616 808
Gyula Város Önkormányzata
"Múltat idézı" Kossuth utca - Kossuth utca felújítása és közvilágítás javítása Füzéren Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben "A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS BEVEZETÉSE GYULA VÁROS NEVELÉSIOKTATÁSI RENDSZERÉBEN"
Ostoros Község Önkormányzata
Ostoros Község településfejlesztése
136 161 756
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Kondoros Nagyközség Önkormányzata
"Betyárcsapás" - Túrakörút Kondoroson
136 525 179
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Felsıgagy Község Önkormányzata
Felsıgagy szennyvízkezelése
136 540 800
KEOP-2.2.2/B/2F/09 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó informatikai rendszer fejlesztése
Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Dél-Dunántúli Vízügyi Információs Rendszer kiépítése
136 740 000
Füzér Község Önkormányzata Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
135 833 440 136 000 000 136 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Pályázat neve Baja Város Önkormányzata
Projekt megnevezés Oktatásfejlesztés Baja Város Önkormányzata által fenntartott intézményekben
Megítélt támogatás (Ft)
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Tiszakécske Város Önkormányzata
A tiszakécskei Egyesített Szociális Intézmény Vörösmarty utcai bentlakásos intézményi épületének korszerősítése
137 014 508
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Dunsok Község Önkormányzata
Dusnok község belterületi úthálózatának fejlesztése
137 067 130
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Szegedi Tudományegyetem
Interaktív Természetismereti Témapark
137 140 721
137 000 000
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Nyugat-magyarországi Egyetem Beruházással érintett intézmény: Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános A minıségi oktatáshoz és a szabadidı hasznos eltöltéséhez való egyenlı Iskola és GimnáziumOM azonosító: 036733 esélyő hozzáférés biztosítása Speciális Gyermekotthon kialakítása a fóti Károlyi István Károlyi István Gyermekközpont Gyermekközpontban
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Csanádpalota Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Napsugár Óvoda és Bölcsıde - OM 029 533
A csanádpalotai Óvoda fejlesztése, esélyeinek kiegyenlítése
137 754 605
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
137 281 092 137 527 227
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Orgovány Község Önkormányzat
Óvoda-és iskola felújítás és bıvítés Orgoványon
137 952 000
Felsızsolca Város Önkormányzata
Két településrészt összekötı új út építése Felsızsolcán
138 290 029
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzata
Vállalkozói inkubátorház létrehozása Dévaványán
138 291 567
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Szentes Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Szentes belterület, Kossuth utca felújítása és Nagyhegyszéli út szélesítése (forgalmi sáv növelése nélkül) és Szegvári út felújítása.
138 536 717
Jászfényszaru Város Önkormányzata
Kerékpárút kialakítása Jászfényszaru város belterületén
138 562 301
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Tornyospálca Község Önkormányzat
Új út építése Tornyospálca gazdasági potenciállal rendelkezı iparilogisztikai területe és a 4111. számú közút között
139 054 004
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Füzér Községi Önkormányzat
Füzér belterületi vízrendezés
139 077 000
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest Fıváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Budakalász Nagyközség Önkormányzat
Közoktatási intézmények energetikai hatékonyságának növelése Zuglóban Kerékpárút-hálózat továbbfejlesztése Budakalászon
139 291 200 139 292 715
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
Utasközpontú autóbusz-pályaudvar kialakítása Orosházán
139 380 120
Demjén Község Önkormányzata Erdıkertes Község Önkormányzata
Belterületi utak korszerősítése és Mővelıdési Ház átalakítása és bıvítése Erdıkertes belterületi útjainak fejlesztése
139 427 210 139 624 033
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-7.1.3.0/B Ivóvízellátás biztonságának javítása a vízbázis súlyos veszélyeztetése esetén KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Pirtó Község Önkormányzata
Pirtó község bel- és külterületi úthálózatának fejlesztése
139 708 081
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Telki Község Önkormányzata
Szekszárd MJV hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása Telki közlekedésének fejlesztése
139 825 000 139 893 363
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Dömsöd Nagyközség Önkormányzata
139 960 800
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KEOP-6.1.0/C/09 A fenntartható élatmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönzı kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés)
Tahitótfalu Községi Önkormányzat Taksony Nagyközség Önkormányzata
Elıre utca, Felszabadulás út, Ságvári Endre utca szilárd burkolattá építése Belterületi közlekedési és kiegészitı infrastruktúra fejlesztése Tahitótfalun. Taksony közlekedésének fejlesztése
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Gödöllı Város Önkormányzata
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium
139 988 151 139 999 035
140 235 590
Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata
"Szólj rá apádra!" P+R és B+R parkoló kialakítása Gödöllın, a MÁV állomás melletti rakodótéren A gyıri Anya- Csecsemı- és Gyermekotthon épületének komplex rekonstrukciója
140 000 000
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Jót s jól! Használható tudást mindenkinek
141 012 420
140 604 812
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunbaracs Község Önkormányzata
Kunbaracs, Csarada út szilárd burkolattal való ellátása
141 405 058
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
A közszolgáltatásokhoz való egyenlı esélyő hozzáférés érdekében, kerékpárút kialakítása Törökszentmiklós központjában Pécs, Kénes út-Budai vám közötti kerékpárút építése
141 581 884
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
141 636 193
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Újfehértó Város Önkormányzata
DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése
Harruckern János Gimnázium, Szakképzı Iskola, Készségfejlesztı Speciális Szakiskola, Alapfokú Mővészoktatási Intézmény, Inkubátorház létesítése Szabadkígyóson a Harruckern János Közoktatási Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Intézmény területén a gazdaságfejlesztés érdekében
141 920 000
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
142 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Dávod Község Önkormányzata
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Pápa Város Önkormányzata 37006
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Észak-magyaroszági Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata
KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Debreceni Egyetem
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Dusnok Község Önkormányzata
Gyalog- és kerékpárút építése, és csapadékvíz csatorna hálózat kiépítése a 4912. sz. önkormányzati út mellett
Murai árvízvédelmi szakasz fejlesztése projekt Dávod község területén a Petıfi és Dózsa György utcák (régi 51-es út) külterületi szakaszának felújítása. Budapest XXI. kerület Csepel belterületi csapadékvíz-elvezetı rendszerének fejlesztése. Szarvas-Orosháza összekötı út melletti térségi kerékpárút építés I. ütem Pápa Városi Óvodák Infrastruktúrális fejlesztése
141 831 276
142 053 837 142 165 800 142 393 104 142 426 155
A Bodrogközi Tisza-Felsı és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése A Bácskai Szennyvíztisztítási Társulás a Kigyós-csatorna vízgyüjtıjének területére Debreceni Egyetem Agrár- és Mőszaki Tudományok Centrumának kollégiumának és igazgatási épületének energetikai korszerősítése megújuló energiaforrások felhasználásával "Egészséges intézményi környezet kialakítása a dusnoki általános iskolában infrastrukturális és módszertani eszközök komplex fejlesztésével"
142 458 333 142 495 417
142 500 000
142 575 325
A tatai Bartók Béla Óvoda bıvitése a költséghatékony,személyiségközpontú ellátás érdekében KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Tata Város Önkormányzata
142 597 189
Ózd, Idısek Otthona épületének korszerősítése, akadálymentessé tétele, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Idısek Otthona szolgáltatásainak fejlesztése. Farkas Gyula Szakképzı Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Vállalkozói inkubátorház létesítése a békési Farkas Gyula Közoktatási Gyermekotthon Intézmény területén
142 615 445
142 721 728
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Abony Város Önkormányzat
"Globális gondolkodás, lokális cselekvés". Abony város és a mikrotérség egyetlen középfokú oktatási intézményének felújítása és bıvítése.
142 775 182
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Tudományos eredmények disszeminációja és tehetséggondozás a minıségi képzésért a Pannon Egyetemen
142 861 262
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pannon Egyetem Varga Község Önkormányzata Pest Megye Önkormányzata Nemesbikk Község Önkormányzata
Varga Község szennyvízszállításának és kezelésének megoldása Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben Tiszaparti szennyvízelvezetı és tisztító rendszer
142 863 300 143 000 000 143 310 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Derekegyház Község Önkormányzata
Szegvár-Szentes-Derekegyház-Nagymágocs települések között építendı kerékpárút Derekegyház bel- és külterületi szakaszának elkészítése
143 455 705
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás EKOP-1.2.9-09 Bőnügyi nyilvántartás felkészítése az új jogszabályi környezetre TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Hajdúböszörmény III. ütem és Bodaszılı II. ütem szennyvízcsatornázása
143 539 500
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Bőnügyi nyilvántartás felkészítése az új jogszabályi környezetre
143 700 000
Pécsi Tudományegyetem
143 700 000
Nyitott Egyetem - a PTE tudásbázisának disszeminációja
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
KISKUNFÉLEGYHÁZI IPARI LOGISZTIKAI PARK ÉS TUDÁSKÖZPONT infrastrukturális fejlesztése II. ütem
143 986 394
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megteremtése a Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás (DDOP-3.1.2/2F projektben érintett) Közoktatási Intézményeinél
144 000 000
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Budapesti Gazdasági Fıiskola
KIOSZK - Komplex információs on-line szolgáltatások kialakítása egységes rendszer a Budapesti Gazdasági Fıiskolán
144 007 800
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Községi Önkormányzat Szente
Szennyvízkezelési beruházás Szentén
144 017 000
Tiszavárkony Község Önkormányzata
Kerékpárút építéste Tiszavárkony Község kül- és belterületén
144 111 123
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Kisdelta árvízi szükségtározó korszerősítése
144 324 750
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pilisszentiván község Önkormányzata
"Süss fel Nap"
144 560 580
KMOP-3.1.2/D Turisztikai látogatóközpontok fejlesztése
Abony Város Önkormányzata
Látogatóközpont Abony kapujában - az Ungár kúria mőemlék épületének teljes felújítása, új funkciókkal való megtöltése
144 601 365
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén - 1. ütem
144 622 451
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási RendszerLétrehozását Célzó Önkormányzati Társulás Tass község Önkormányzata Intézmény, Földváry Gábor Általános Iskola OM azonosítója: 027936
Az ormokra nem hívják az embert, oda fel kell mászni!
144 941 512
NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Sokorópátka Község Önkormányzata
Sokorópátka Önkormányzatának pályázata a NYDOP-2007-4.1.1/1 "Helyi környezetvédelmi infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
145 122 770
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés ÉAOP-2.1.2 Kereskedelmi szálláshelyek és szolgáltatások minıségi fejlesztése
Makád Község Önkormányzata Kisújszállás Város Önkormányzata
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi Észak-Balatoni Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési szintő rekultivációs programok elvégzése Önkormányzati Társulás KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Ugod Község Önkormányzata ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése ÁROP-1.2.3 E-közigazgatási tudásportál DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Makád község 50 férıhelyes óvoda építés A turisztikai attrakciók fejlesztéséhez kapcsolódó szálláshelyek kialakítása Kisújszálláson
145 169 642 145 206 559
Az Észak-Balatoni Térség Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer mőködési területén lévı 34 db. települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjának megvalósítása.
145 208 817
Ugod és Bakonyszücs községek integrált turisztikai fejlesztése
145 523 940
Homrogdi lakosság részére közfunkciós intézményfejlesztés és Mikrotérségi Közigazgatási Körzetközpont kialakítása a belsı-Cserháton Hajdúböszörmény az idısekért, Fazekas Gábor idısek otthona korszerősítése
145 650 650
ÁROP-123, Elektronikus Közigazgatási Tudásportál
145 783 516
Apátfalva Község ÖnkormányzataDózsa György Általános Mővelıdési Központ: 029691
"Európa ideér" - A Dózsa György ÁMK Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése
145 800 000
Kompolt Község Önkormányzata Szirák Község Önkormányzata
Kompolt község úthálózatának fejlesztése, felújítása Szirák és térsége szennyvízközmő beruházás
145 803 574 145 850 000
Kerékpárút fejlesztés Hévízen és Alsópáhokon.
145 869 860
Homrogd Község Önkormányzata Fazekas Gábor Idısek Otthona Miniszterelnöki Hivatal, Elektronikus Közigazgatás Stratégiai Központ
145 600 000
Alsópáhok Község Önkormányzata és Hévíz Város Önkormányzata (Gesztor: Alsópáhok Község Önkormányzata ) NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
KMOP-2.3.1/B Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Csömör Nagyközség Önkormányzata
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Szamosszeg Község Önkormányzata
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Pomáz Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Nagyhegyes Község Önkormányzata
A távolsági autóbusz közlekedési feltételeinek javítása - közúti csomópont korszerősítése és átépítése Csömörön 21. századi minıségi oktatás megvalósítása a szamosszegi Általános Iskolában Berettyó védtöltések fejlesztése a Kis-sárréti és a Berettyóújfalui ártéri öblözetekben Pomáz, belterületi útfejlesztés Szilárd burkolatú új út építése jelentıs gazdasági súllyal rendelkezı terület megközelítése céljából
146 091 158 146 120 687 146 240 000 146 456 796 146 664 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Abasár község Önkormányzata
Fejlıdı Abasár – települési infrastruktúra fejlesztése Abasáron
146 820 215
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Kartal Nagyközségi Önkormányzat
A minıségi oktatás feltételeinek biztosítása már óvodás kortól a KartalVerseg Közoktatási Intézményfenntartó Társulás intézményeiben
146 929 051
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Sükösd Nagyközség Önkormányzata
Sükösd Nagyközség belterületén - 3,75 km hosszú közlekedésbiztonsági kerékpárút építése a 51-es számú országos közút mellett - a tervezett Bácskai kerékpárúthálózat részeként
146 940 397
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város közoktatási intézményeiben
147 000 000
Kazincbarcika Város Önkormányzata
Kazincbarcikai kerékpárút hálózat bıvítése, fejlesztése
147 062 188
Bercel Községi Önkormányzat
Polgármesteri hivatal épületének korszerősítése, bıvítése Bercelen
147 065 000
Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás
Számítógépes adatbázissal támogatott non-profit információs központ létrehozása a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás (NYITÖT) településeinek fenntartható fejlıdése érdekében
147 116 050
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés ÉAOP-1.1.1/C A régió vállalkozásai üzleti hátterének fejlesztése kiemelt projektek
Tenk Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
147 150 987
Tornyospálca Község Önkormányzata
Tenk község településfejlesztési akciói Ipari-logisztikai kapacitások feltárását biztosító új út építése Tornyospálcán
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI. Szabadkikötı út
147 636 040
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Semmelweis Egyetem
A Semmelweis Egyetem felsıoktatási tevékenysége színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
148 080 000
NYDOP-1.3.1-2f A befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
MoWinPark Innovációs és Kereskedelmi Park fejlesztése Mosonmagyaróváron
148 357 392
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
Napraforgó Óvoda komplex felújítása
148 500 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Tótkomlós Város Önkormányzata
Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Tótkomlóson
148 552 568
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Szár Község Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
147 232 800
"Napközi - otthon" - Új óvodaépület létesítése Száron 148 622 102
Tamási Város Önkormányzat
A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése Tamási-Pári szakaszon
148 749 343
Nyugat-Magyarországi Egyetem
Fejlesztés a soproni Lewinszky Anna gyakorló óvodában
148 976 415
Tahitótfalu Község Önkormányzata
Belterületi utak infrastruktúrális fejlesztése Tahitótfalu Községben
148 981 997
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
A sportudvar felújítása a Radnóti Miklós Általános Iskolában
149 284 172
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Mélykút Nagyközség Önkormányzata
Úton- Útfélen Mélykúton
149 315 297
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Kiskunfélegyházán, a Bercsényi u. Mikszáth Kálmán u. és a Bercsényi u. - Mezıgazdasági Áruház közötti nyomvonalon
149 587 887
ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Vizsoly Község Önkormányzata
Közösségi közlekedés- közfunkciós intézményfejlesztés és Közigazgatási Központ kialakítás Vizsolyban
149 759 000
KEOP-5.3.0/B/09 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
Mohács Város Önkormányzata
KDOP-4.2.2-08 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Ajka Város Önkormányzata
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja
Miskolci Egyetem Szegedi Tudományegyetem
Mohács Városi Kórház pszichiátriai épületszárnyának teljeskörő energetikai rekonstrukciója és revitalizációja Ajka - Pulai út melletti kerékpárút szakasz és az Ajka-Ajkarendek közötti kerékpárút kiépítése A tudományos utánpótlás-nevelés és a mőszaki, informatikai életpálya elismertségének növelése a Miskolci Egyetem stratégiai céljaival összhangban Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a szegedi Tudományegyetemen
149 842 026 149 862 936
149 865 000 149 955 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése ÉMOP-3.1.3 Vidékfejlesztési programot kiegészítı településfejlesztés
Pályázat neve
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Magyarnándor Község Önkormányzata
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a Közép- Kós Károly Építıipari Szakközépiskola és Szakiskola (Fazola Magyarországi Régióban Henrik Térségi Integrált Szakképzı Központ)
Projekt megnevezés KISKUNFÉLEGYHÁZI IPARI LOGISZTIKAI PARK ÉS TUDÁSKÖZPONT Barnamezıs területeinek infrastrukturális fejlesztése Mikrotérségi kultúrház létrehozása a Magyarnándori Mővelıdési Ház revitalizációjával Leghátrányosabb Helyzető Kistérségek Komplex Fejlesztése Programiroda mőködtetése A Fazola Henrik Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása.
EKOP-1.1.2-07 Jogügyletek biztonsága Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Jogügyletek biztonsága TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Berzeviczy Gergely Szakképzı Iskola (Gálffy Ignác TISZK) A Gállfy Ignác Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása.
TÁMOP-4.2.3-08/1 Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
149 981 193 149 991 210 150 000 000 150 000 000 150 000 000 150 000 000
Debreceni Egyetem
Új tudományos eredmények népszerősítése és a tudományos tevékenységhez kapcsolódó kezdeményezések fejlesztése a Debreceni Egyetemen
150 000 000
Budapesti Mőszaki Fıiskola
EU & EDU Oktatás és innováció a mőszaki felsıoktatásban
150 000 000
Budapesti Corvinus Egyetem
150 000 000 150 000 000
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Lenti Város Önkormányzata
Szolgáltatás és Minıségfejlesztés a Budapesti Corvinus Egyetemen Lenti-Mumor és Lentiszombathely CREATON Cserépgyár közötti kerékpárút kiépítése
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Szent István Egyetem
Infokommunikációs szolgáltatási és alapinfrastruktúra fejlesztése, multimédiás oktatási terek kialakítása a Szent István Egyetemen
150 000 000
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Békés Város Önkormányzata
Békési inkubátorház létrehozása.
150 000 000
ÉMOP-1.1.1/B_2.kör Önkormányzati ipari területek elıkészítése
Kazincbarcika Város Önkormányzata
Barcikai Ipari Park infrastruktúrális fejlesztése - közmőhálózat kiépítés, belsı feltáró út építés- a térségi munkahelyteremtés érdekében
150 000 000
Inkubátorház létesítése a Gyulai Kistérségben a Harruckern János Közoktatási Intézmény területén Lajoskomárom-Dég szennyvízberuházás
150 000 000 150 161 000
Szilárd útpálya burkolatok építése Budapest XV. kerületének lakóutcáiban
150 497 151
Gyömöre Község ÖnkormányzataOM azonosító: 030589
Oktatási környezet megújítása Gyömörén
150 733 785
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása
A Rumi Rajki István ÁMK óvodája és iskolája épületének akadálymentes felújítása, bıvítése, modernizációja a minıségi oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében
150 739 616
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Közösségi közlekedés komplex fejlesztése Kiskunmajsa
150 849 003
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata
Belterületi útépítés Kétegyházán a Széchenyi, a Nap utcában, a Déli soron és a Névtelen utcában
150 977 368
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
BISSE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Szentkirályszabadja Község Önkormányzata
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Göd Város Önkormányzat Budapest Fıváros XIII. kerületi Önkormányzat
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Harruckern János Gimnázium, Szakképzı Iskola, Készségfejlesztı Speciális Szakiskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Lajoskomárom Nagyközség Önkormányzata Budapest Fıváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata
Bisse község kommunális szennyvízcsatornázási projekt. Rákóczi út burkolat felújítása Göd: Alsógöd - Felsıgöd - Újtelep (Bócsa) közötti hivatásforgalmi kerékpárút létesítése Hivatásforgalmi kerékpárút a BP. XIII. kerületben
151 030 400 151 266 863 151 304 320 152 000 000
A KÖZIG IH feladatellátásának támogatása a szervezet mőködésének hatékonyabb mőködése érdekében. VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
152 060 000 Kerékpárút-hálózat fejlesztése Gyomaendrıdön, a közintézmények biztonságosabb megközelíthetısége érdekében.
152 144 447
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási RendszerLétrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
Települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén - 2. ütem
152 334 884
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Abony Város Önkormányzat
"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" - Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola korszerő, intelligens intézménnyé alakítása.
152 395 139
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Abony Város Önkormányzat
"Megújult épületben, európai szemlélettel az új generációért" - a Somogyi Imre Általános Iskola korszerő, befogadó intézménnyé alakítása
152 395 139
Ráckeresztúr belterületi győjtıútjainak fejlesztése, I. ütem: Gárdonyi Géza, Petıfi Sándor, Eötvös, Vajda János, Csokonai Vitéz Mihály, Korniss István és Vörösmarty Mihály utcák korszerősítése
153 267 299
"Szilárd útpályaburkoltok építése Budapest XV. kerületének lakó utcáiban"
153 350 000
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Vác Város Önkormányzata
Miskolc Dayka Gábor utca korszerősítése (I. ütem) Duna-parti győjtıút építése Vácon
153 392 742 153 720 000
TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Törökszentmiklós Város Önkormányzatának Társadalmi Megújulásra vonatkozó Operatív Programja - Innovatív intézményekben kompetencia alapú oktatás, valamint egyenlı hozzáférés megvalósítása
153 905 740
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Vértesszılıs Község Önkormányzata
A vértesszılısi Múzeum u., Vértes L. u , Arany J. és Petıfi u. felújítása
154 027 986
KMOP-2.3.1/C Parkolók és csomópontok fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Tápiószılıs Község Önkormányzata Ebes Községi Önkormányzat
Közlekedési csomópontfejlesztés a 311. sz. úton - II. ütem Az ebesi Kossuth utca útépítési munkái
154 118 619 154 290 513
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Bocskaikert Község Önkormányzat
154 290 750 154 322 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Hetvehely Község Önkormányzata
Belterületi útfelújítás Lıkösháza belterületi, átkelési szakaszán Bocskaikert Község úthálózatának fejlesztése Hetvehely község kommunális szennyvízcsatornázása és szennyvízkezelése
154 422 400
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Bugac Község Önkormányzata
BUGACPUSZTAHÁZA - KISKUNMAJSA ÜDÜLİÖVEZET KÖZÖTTI TURISZTIKAI KERÉKPÁRÚT KIÉPÍTÉSÉNEK I. ÜTEME BUGACPUSZTAHÁZA ÉS BUGAC KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN
154 712 713
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
Belterületi győjtıutak felújítása a biztonságos közösségi közlekedés kialakítása érdekében Berettyóújfaluban
154 755 900
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Az ÚMFT intézményrendszer ellenırzésének biztosítása
154 850 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pest Megye Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Ráckeresztúr Község Önkormányzata Budapest Fıváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Gödöllı Város Önkormányzata Apaj Község Önkormányzata
A NAT 2007 kulcskompetenciáinak erısítése a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban komplex fejlesztés megvalósításával Gödöllı helyi infrastruktúrájának fejlesztése három utca állandó burkolattal való ellátásával Apaj belterületi közlekedésének fejlesztése
155 279 247 156 193 359
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Idısek Otthona
A péceli idısek otthonának korszerősítése
156 368 685
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kunszentmiklós Város Önkormányzata
Belterületi utak felújítása Kunszentmiklóson
156 430 126
Járdánháza Egészségházának fejlesztése
156 798 492
A tudatos fogyasztói magatartás és kultúra kialakítása és megerısítése Hódmezıvásárhelyen, a Németh László Iskola segítségével.
156 981 610
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Járdánháza Község Önkormányzata KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
155 072 767
Ráckeve Város Önkormányzata
Beregi árvízvédelmi töltések fejlesztése Vásárosnamény és Lónya között Ráckeve, Gábor Áron u.- Rákóczi u.- Báthory u. - Árpád u. és térsége csapadékvíz elvezetése
157 277 152 157 397 400
Nagykálló Város Önkormányzata
Nagykálló térségi közösségi közlekedési decentrum fejlesztése
157 403 823
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Bük Város Önkormányzata
Autóbusz pályaudvar rekonstrukció Bük-fürdın
157 814 637
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Orosházi Kistérség Többcélú Társulása
Kerékpárral biztonságban - A kistérségi központ elérhetıségének javítása
157 851 157
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Üröm Község Önkormányzata
A Napraforgó Óvoda környezetbarát üzemeltetést lehetıvé tevı fejlesztése
157 924 363
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Körösladány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Körösladány újladányi településrészén összefüggö szilárd útburkolatú úthálózat megépítése.
157 961 373
A perbáli Mézeskalács Óvoda szükséges fejlesztése
157 999 827
Csorvási Arany János utca útépítése II. ütem Belterületi utak kiépítése Nagykátán Sárvár 1247/2 hrsz-ú területen található felhagyott települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja
158 069 991 158 276 422
Újszalonta szennyvíz beruházása
158 650 200
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Perbál Község Önkormányzata DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése Csorvás Város Önkormányzata KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése Nagykáta Város Önkormányzata NYDOP-4.1.1/2 Helyi és kistérségi szintő rekultivációs programok elvégzése Sárvár város önkormányzata DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése Újszalonta Község Önkormányzat
Megítélt támogatás (Ft)
158 304 000
KMOP-2.3.1/C-08 Parkolók és csomópontok fejlesztése
Visegrád Város Önkormányzata
P+R parkoló kialakítása Visegrád városában
158 717 522
KEOP-1.3.0/2F Ivóvízminıség javítása TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Újlengyel Községi Önkormányzata
Kútvizek kezelése az ivóvízminıség-javítása érdekében Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
158 843 750
Vác Város Önkormányzata
159 000 000
Pedagógiai szolgáltató és kutatóhálózat kialakítása a pedagógusképzésben a nyugat-dunántúli régióban
TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Nyugat-magyarországi Egyetem
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
A hódmezıvásárhelyi Emlékpont - idıszaki kiállítás látogatóbarát fejlesztése
159 408 305
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Kiskunhalas, Déli-záportározó építése
159 630 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Galgamácsa Község Önkormányzata
Aszód és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvízelvezetése
159 630 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Leghátrányosabb helyzető kistérségek projektiroda mőködése
159 900 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pilisszentiván község Önkormányzata
"Süss fel Nap..."
159 939 801
KMOP-4.4.1/B Bentlakásos intézmények korszerősítése
Pest Megye Önkormányzata
A péceli idısek otthonának korszerősítése
160 094 685
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nyírtét Község Önkormányzata
Nyírtéti Bónis Sámuel Általános Iskola komplex fejlesztése
160 214 233
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Üröm Község Önkormányzata
A Napraforgó Óvoda környezetbarát üzemeltetést lehetıvé tevı bıvítése
160 427 255
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Szentmihályi úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel Hivatásforgalmú kerékpárút kiépítése Bonyhád - Zománcgyár és Mecseknádasd között
Budapest Fıváros Önkormányzata Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás
159 090 400
160 711 910 160 803 561
A Gazdasáfejlesztési Programok IH kapacitásának biztosítása VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Mezıberény Város Önkormányzata
Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei térségi hulladéklerakó rekultivációs projekt Kerékpárút építése Mezıberényben a Kinizsi Pál utca és a Vésztıi út mentén
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tamási és Környéke Szennyvíz- Közmő Önkormányzati Társulás
Regöly, Pári, és Nagykónyi Községek szennyvízcsatornázása, Tamási Város szennyvízcsatorna hálózát és szennyvíztisztító telep bıvítése
161 496 600
"MOZGÁS, SPORT, BARÁTSÁG" Tápiógyörgye tornatermének felújítása
161 500 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tápiógyörgye Község Önkormányzata
161 120 000
161 274 780 161 384 065
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tápiógyörgye Község Önkormányzata
"MOZGÁS, SPORT, BARÁTSÁG" Tápiógyörgye tornatermének felújítása
161 500 000
DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése
Szentes Város Önkormányzata
Szentes Ipari Park infrastrukturális fejlesztése II.
161 681 644
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Bánk Község Önkormányzata
Bánk Község szennyvíztisztítása
161 739 000
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Szegedi Tudományegyetem Szigetszentmilós Város Önkormányzata Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
CONTENTA - Szegedi könyvtárak tartalomszolgáltatási kooperációja az oktatás és képzés hatékony kiszolgálásának fejlesztésére Szigetszentmiklósi belterületi utak fejlesztése Kerékpárút építése Elek és Kétegyháza között
162 354 150 162 481 038 162 524 023
Mohács Város Önkormányzata Komádi Város Önkormányzata
Mohácsi Ipari Park infrastruktúrájának fejlesztése III. ütem A Széles utca szélesítése és kiépítése Komádiban
162 572 740 162 620 370
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Monitoring állomások automatizálása (felszín közeli vizek)
162 664 000
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Monitoring állomások automatizálása (felszín közeli vizek)
162 664 000
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
163 440 000
DDOP-1.1.1 Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezıs telephelyek) fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése KEOP-2.2.2 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése KEOP-2.2.2 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Megítélt támogatás (Ft)
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Ózd Város Önkormányzata
Szombathely Dolgozók úti kerékpárút Szennyvízelvezetés- és tisztítás fejlesztése Ózd városban és Farkaslyuk községben
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kompetenciaalapú oktatás fejlesztése Nyíregyházán
164 000 000
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon.
164 000 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Karcag Város Önkormányzata
A karcagi Kossuth Lajos és Attila utcák útburkolatainak fejlesztése
164 369 712
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
Települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás területén.
164 662 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
İrbottyán Nagyközség Önkormányzata
İrbottyán és térsége szennyvízcsatornázása és szennyvízelvezetése
165 455 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Sándorfalva Város Önkormányzata
Sándorfalva néprajzi és helytörténeti bemutató tereinek fejlesztése a Pallavicini kastélyban és a Budai Sándor Emlékházban
165 479 359
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás
Korszerő nevelés-oktatás óvodától az iskoláig Csengıdön
165 792 752
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szentes Város Önkormányzata
Szentes város kerékpárút-hálózatának fejlesztése
165 831 583
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése KMOP-3.1.1/E A turisztikai vonzerı- és termékfejlesztés elımozdítása - kiemelt projekt
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
163 816 250
"Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Mővészeti Iskolájának megújulása a jövı nemzedékéért " Ságújfalu Község Önkormányzata
165 884 490
Budavári Vagyonkezelı és Innovációs Közhasznú Társaság
Budai Palota kulturális turisztikai fejlesztése
165 887 473
Kaba Város ÖnkormányzataOM azonosító: 030994
" Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdıdi," - A kabai Napközi Otthonos Óvoda Sápi Tagintézményének bıvítése, a meglévı épület komplex akadálymentesítése, eszközbeszerzése és felújítása
165 925 448
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Kistelek Város Önkormányzata
A Kistelek, 040 hrsz-ú külterületi mezıgazdasági út II. és III. szakaszának szilárd burkolattal történı ellátása
166 152 522
Szegedi Tudományegyetem
MENTOR(h)ÁLÓ PROGRAM
166 312 192
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Putnok Város Önkormányzata Ecsedi-láp Víziközmő Beruházási Társulás
"Serényi László Általános Iskola infrastruktúra és eszközfejlesztés felújítása" Ecsedi-láp szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
166 599 410 166 600 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Alsó-Szabolcsi Víziközmő Beruházási Társulás
Alsó-Szabolcsi szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
166 600 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Hajdúsámson Város Önkormányzata
Hajdúsámson úthálózatának fejlesztése - Malom, Jókai utcák útépítése
166 708 080
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Tállya Község Önkormányzat
Óvoda épület átalakítása, korszerősítése, bıvítése Tállyán Komplex fejlesztés megvalósítása a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban eszközbeszerzésen és infrastrukturális beruházásokon keresztül "Az ezeréves Káloz"- turisztikai attrakciók összehangolt fejlesztése Káloz községben Taksony belterületi csapadék elvezetése és a befogadó Marestli tó revitalizációja Solti-sziget, Bezerédi-sziget, Újmohács-Dél távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata MH Ócsai üzemanyagraktár területén feltárt szénhidrogén szennyezettség kármentesítése
167 098 140
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pest Megye Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Káloz Község Önkormányzata KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Taksony Nagyközség Önkormányzata
KEOP-2.2.3/C Távlati vízbázisok diagnosztikai fázisa
Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
Megítélt támogatás (Ft)
167 159 852 167 764 751 167 874 565 167 972 400 168 000 000
KEOP-6.3.0/2F/09 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) Országos Meteorológiai Szolgálat
Magyarország kistérségi idıjárási veszélyjelzı és riasztó rendszerének kiépítése és üzemeltetése
168 139 100
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség
Szolnok, Kilián György úti laktanya MH86. SZHB központi üzemanyagtelep szénhidrogén szennyezettségének kármentesítése
168 300 000
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Dánszentmiklós Község Önkormányzata
A települési közlekedési infrastruktúra fejlesztése Szigetszentmiklóson "Dánszentmiklós, Ady Endre Általános és Zeneiskola akadálymentes felújítása és bıvítése"
168 568 875 168 795 000
DAOP-5.1.1-2f Integrált szociális jellegő városrehabilitációs akciók Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa Szılık városrész integrált szociális városrehabilitáció
168 804 900
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Tamási és Környéke Szennyvíz- Közmő Önkormányzati Társulás
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás
Regöly, Pári, és Nagykónyi Községek szennyvízcsatornázása, Tamási Város szennyvízcsatorna hálózat bıvítése Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás területén lévı felhagyott szilárdhulladéklerakók rekultivációjának elıkészítése
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Dél-Pest Megyei Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása
Jászkarajenı - Kıröstetétlen települések belterületi kerékpárút szakaszait összekötı, külterületi kerékpárút megépítése a Duna-Tisza közötti regionális kerékpárforgalmi nyomvonalon
168 981 187
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Kaszaper Község Képviselı-testületének Önkormányzata
Kaszaper község belterületi csapadékvíz-elvezetése, I. ütem
169 065 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Kecel Város Önkormányzata OM 027683
Infrastrukturális fejlesztés, EU-konform játszóudvarok kialakítása és modern pedagógiai eszközök, fejlesztıjátékok beszerzése Kecel Város Óvodájában
169 371 191
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Sámsonháza Községi Önkormányzat
Sámsonháza község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
169 426 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Balástya Község Önkormányzata
Balástya 0232-0233 hrsz. feltáró - összekötı út építése
169 435 405
Ágasegyháza Község belterületén 1,2 km, külterületén 4,2 km hosszú közlekedésbiztonsági kerékpárút építése a 5301-es számú országos közút és Kossuth u. keresztezıdésétıl a PEGAZUS központig a tervezett Kecskemét-Izsák kerékpárút hálózat részeként.
169 438 194
Örökségünk kincsei Sümeg és a Somló ölelésében
169 555 699
Dánszentmiklós Község Önkormányzata
"A dánszentmiklósi Ady Endre Általános és Zeneiskola racionálisan kialakított modern, akadálymentes tanulási környezetének infrastrukturális és informatikai fejlesztése"
169 695 000
Pénzügyminisztérium
A költségvetési szervek jogállásához és gazdálkodásához, valamint az új államháztartási szakfeladatrendhez kapcsolódó képzések és egyéb felkészítés
169 820 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése Ágasegyháza Község Ömkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Nemeshany Község Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés ÁROP-2.2.6-09 A költségvetési szervek jogállásához és gazdálkodásához, valamint az új államháztartási szakfeladatrendhez kapcsolódó képzések és egyéb felkészítés
168 807 960
168 870 211
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Megítélt támogatás (Ft)
"A Pély községi nevelési, oktatási tagintézmények (óvoda, általános iskola) tartalmi fejlesztését megalapozó infrastrukturális beruházás és eszközeinek megújítása"
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Jászkisér Város Önkormányzata
TÁMOP-3.1.4-08/1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Budapest Fıváros Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Projekt megnevezés
169 893 095 Kompetencia alapú oktatás elterjesztése, módszertani megújulás a Fıváros oktatási intézményeiben. A belterületi Kiskun utca fejlesztése, mint a Bankfalu győjtıútja és a vállalkozások megközelítését szolgáló infrastruktúra komplex felújítása és építése
DAOP-5.2.1/B Regionális jelentıségő vízvédelmi intézkedések ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Sátoraljaújhelyi Városi Önkormányzat
"Értékek élménye" Győjtemények Háza Kecskeméten A Bozsó Győjteménynek éa a Hanga Óragyőjteménynek helytadó historikus, szeccessziós XIX. századi épület felújítása Peitsik-éri belvízfıcsatorna mederfejlesztése az 1+250-2+045 km szelvények között A Kossuth tér sétálóutcát elkerülı és mentesítı út építése, felújítása Sátoraljaújhelyen
NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Zalakaros Város Önkormányzata
Zalakaros belterületi, központot is veszélyeztetı csapadékvíz elvezetése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
169 935 974
169 961 000
170 000 000 170 055 000 170 525 812 170 757 753
A Budakeszi Város Német Önkormányzata által fentartott TarkabarkaKunterbunt kétnyelvő német nemzetiségi Óvoda felújítása, bıvítése, korszerősítése, akadálymentesítése KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budakeszi Város Német Önkormányzata
170 876 853
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás DAOP-5.2.1/D Környezeti értékeink védelme, környezetbiztonság kiemelt projekt Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Zempléni Térségi Integrált Szakképzı Központ továbbfejlesztése
170 959 520
Komplex vízvisszatartási akcióprogram a Nagyszéksós-tó vízrendszerében
170 999 917
KMOP-2.3.1/C Parkolók és csomópontok fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Csepel, II. Rákóczi Ferenc út 94-104 elıtti (hrsz: 208 633/1) felszíni, murvás felülető parkoló helyén kétszintes parkoló kialakítása. Kazincbarcika városmagjának élhetıbbé tétele a keleti győjtıút kialakításával
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Kazinbarcika Város Önkormányzata
171 094 958 171 252 682
"Térségi szerepet betöltı iskola korszerősítése, bıvítése az integrált Kazár Község ÖnkormányzataBeruházással érintett intézmény OM oktatás nevelés hatékonyságának növelése érdekében Kazáron" azonosítója: 032232
171 400 663
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Óvodától az érettségiig - a kompetencia-alapú oktatás Szegeden
171 999 997
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A tájékoztatási tevékenység humán kapacitásának, valamint az Irányító Hatóságok program menedzsment feladatait támogató informatikai kapacitás biztosítása
172 000 000
TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Debreceni Egyetem
RE-PE-T-HA Regionális Pedagógusképzı és Továbbképzı Hálózat és Adatbázis az Észak-Alföldi Régióban
172 000 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Jankay Kutúrpalota létrehozása Kiskunfélegyháza bel- és csapadékvíz elvezetés I. ütemének megvalósítása
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kerekegyháza Város Önkormányzata
Kerekegyháza közlekedésének biztonságosabbá és környezetbarátabbá tétele kerékpárút és hivatásforgalmi kerékpáros létesítmények építésével
172 640 598
Szegedi Tudományegyetem
A SZTE Füvészkert győjtemény megırzéséhez és helyreállításához szükséges infrastrukturájának fejlesztése, különös tekintettel a hazai védett növények ex situ konzervációjára
172 683 643
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
KEOP-3.1.3/2F/09 Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása
172 156 932 172 437 380
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nyírcsaholy Község ÖnkormányzataOM azonosító: 033517
A XXI. századi tudás megszerzéséhez XXI. századnak megfelelı oktatási környezet megteremtése. /Integrált oktatáshoz integrált iskolát, a községben lévı 3 épületben folyó oktatás helyett, 1 épületben megvalósuló, költséghatékony oktatás megteremtése/
172 900 000
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Ipari park komplex fejlesztése Kiskunmajsán
173 172 560
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Kaba Város Önkormányzata Biatorbágy Város Önkormányzat
A Sári Gusztáv Iskola infrastrukturális fejlesztése az esélyegyenlıség és az energiatakarékosság jegyében Biatorbágy, Zugor utca és környéke útépítése
173 298 770 173 737 667
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Baja Város Önkormányzata
A Bajai Ipari Park fejlesztése
173 823 101
DDOP-1.1.1 Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezıs telephelyek) fejlesztése Bóly Város Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Cece Nagyközsség Önkormányzata által vezetett Konzorcium
A Bólyi Ipari Park fejlesztése Csók, Természet, Hagyomány-Integrált turisztikai fejlesztés a Dél-Sárvíz területén
174 035 113
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debrecen város 47 db buszmegállójának korszerősítése, illetve átépítése
174 077 821
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata
Salgótarján, Észak-Dél irányú kerékpárút I. ütemének megvalósítása Kiskunlacháza földes utcáinak komplex felújítása
174 498 832 174 555 410
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kistótfalu Község Önkormányzata
Kistótfalu szennyvízszállításának és kezelésének megoldása
174 775 200
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése
Magyar Nemzeti Múzeum
Visegrádi Királyi Palota turisztikai funkcióbıvítı programja - MÁTYÁS KIRÁLY TÖRTÉNELMI JÁTSZÓPARK LÉTREHOZÁSA
174 978 000
KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Szegedi Tudományegyetem
Környezettudatosság-fenntarthatóság-szervezeti vitalitás: úton a társadalmi felelısségvállalás egyetemi szintő megvalósítása felé. A Szegedi Tudományegyetem komplex környezettudatos mintaprojektje
175 009 950
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Boldva Község Önkormányzata azonosító: 029231
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Martfő Város Önkormányzata Dél Nyírségi szennyvízberuházási társulás
OM
Megítélt támogatás (Ft)
174 036 841
Esélyt a holnapért! 175 037 065 SZOLNOK-MARTFŐ KERÉKPÁRÚT RÁKÓCZIFALVA-RÁKÓCZIÚJFALUMARTFŐ KÖZÖTTI SZAKASZAINAK MEGVALÓSÍTÁSA Dél- Nyírségi szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
175 386 261 175 418 750
Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a DélkeletAlföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás Sajó-Bódva Völgye Települési Szilárd Hulladék Rekultivációs Projekt
175 797 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kerepes Nagyközség Önkormányzata
176 042 282
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
175 573 280
Budapest, Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat
Széchenyi István Általános Iskola felújítása Kerepes Nagyközségben "900 év a Szilas patak mentén" Cinkota központjának turisztikai fejlesztése
176 075 892
Budaörs Város Önkormányzata
Az Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola felújítása Budaörsön
176 527 585
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szigetbecse Község Önkormányzata
A Szigetbecsei Általános Iskola bıvítése és felújítása
176 696 000
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Bucsa csapadékvíz elvezetése
176 953 000
Bucsa Község Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Boldva Község Önkormányzata
Boldva, egészségház kialakítása
177 064 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Ellend Község Önkormányzata
Ellend község kommunális szennyvízcsatornázási projekt.
177 099 200
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Ófalu Község Önkormányzata
Ófalu község kommunális szennyvízcsatornázási projekt. Nagykanizsa és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése
177 136 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás Vésztı Városi Önkormányzat
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Vác Város Önkormányzata
Vésztı-Mágor kerékpárút építése
177 300 000 177 410 448
A Madách Imre Gimnázium sport- és iskolaudvarának kialakítása
177 625 398
177 922 431 178 001 910 179 600 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Császártöltésen általános iskola rekonstrukciója Békéscsaba Város kerékpárút- hálózatának fejlesztése ( Orosházi út, Békési út - Szarvasi út)
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Makó Város Önkormányzata
Makó Város Önkormányzat Belterületi csapadék és belvízelvezetés
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Bakonykarszt Zrt. Területén Üzemelı Sérülékeny Vízbázisok Diagnosztikai Vizsgálatára Pályázó Önkormányzatok Társulása Dombóvár Város Önkormányzata
Üzemelı sérülékeny vízbázisok védelme a Bakonykarszt Zrt. szolgáltatási területén Dombóvár térségi szennyvízberuházás Iskola a Galga mentén - A galgahévízi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola korszerősítése a 21. század iskolája követelményrendszerének megfelelıen A budapesti közösségi közlekedés fejlesztése - a Pesti úton buszsáv kialakítása útpálya szélesítéssel
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Galgahévíz Község Önkormányzata KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Budapest Fıváros Önkormányzata
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Európai színvonalú oktatás és egyenlı esélyek megteremtése a Veres Péter Gimnáziumban, Békásmegyeren.
179 870 000 179 877 000
179 879 564 179 921 592
179 942 739
Békéscsaba Megyei Jogú Város kerékpáros hálózati tervében szereplı szakaszok kivitelezése Békési út- Szarvasi út melletti kerékpárút; Orosházi út melletti kerékpárút II. ütem; Kétegyházi út melletti kerékpárút II/1. ütem DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata Nagykırös Város Önkormányzata
180 000 000 Budapest VIII. kerületében található Losonci Téri Általános Iskola és a Vajda Péter Általános Iskola részleges rekonstrukciója és fejlesztése, hogy megfeleljenek a minıségi oktatás követelményeinek
180 000 000
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Nemzetiségi közoktatási intézmények fejlesztése Pilisszentkereszten Nagykırös Város szennyvíz-kezelésének fejlesztése Árvízvédelmi fıvédvonal fejlesztése a Hármas-Körös folyó jobb parti Köröszugi térségben
180 000 000 180 206 800
Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program
180 625 000
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Ajka Város Önkormányzata
Ajka Gyár utcai csomópont - Bartók Béla utca felújítása
180 641 745
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Solt Város Önkormányzata OM azonosító: 027867
A solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény korszerősítése
180 648 900
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Domaszék Község Önkormányzata
Domaszék belterületén Ady E., Rózsa F., Árpád, Móra F., Radnóti M., Béke, Liliom, Duna, Tisza, Úttörı, Szılı utcák útburkolatának építése a község központjának és intézményeinek jobb megközelítetısége érdekében.
180 795 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata 028425
Szarvas Város Közoktatási Intézménye óvodáinak infrastrukturális fejlesztése
180 960 333
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Abádszalók Város Önkormányzata OM azonosító: 035809
A Hat Szín Virág Óvoda abádszalóki intézményeinek komplex fejlesztése
181 092 884
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Községi Önkormányzat Trizs
Trizs település szennyvízkezelésének megoldása
181 263 150
180 250 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa, belterületi csapadék- és belvíz elvezetés DAOP-2007-5-2-1/A
181 569 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Sülysáp Nagyközség Önkormányzat
181 687 711
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Polgár Város Önkormányzata
Sülysápi 2.sz tagóvoda bıvítése, infrastrukturális fejlesztése Tehermentesítı utak fejlesztése Polgáron "The development of lightening roads in Polgár"
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben
Szentes Város Önkormányzata Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Csenger Város Önkormányzata
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete és a Pécsi Tudományegyetem Csillagászati Külsı Tanszéke
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Szentes Ipari Park általános infrastruktúra és üzleti környezet fejlesztése Kompetencia alapú oktatas megvalósítása Miskolc Megyei Jogú Város 8 intézményében
Megítélt támogatás (Ft)
181 700 150
181 723 770 181 988 230
Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése a DélkeletAlföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén 182 097 030 A csengeri tartós ápolást és gondozást nyújtó intézmény infrastrukturális korszerősítése, szolgáltatásainak fejlesztése
FÖLDI UNIVERZUM - tudományos élménypark, 1. ütem B Komponens ÚMFT vonatkozásában az NFÜ Jogi Fıosztály jogi tevékenységének támogatása 2008-2009
182 132 886
182 245 440 182 400 000
A HUMÁN VÍZHASZNÁLATOK KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELETÉT MEGALAPOZÓ NEMZETI INFORMÁCIÓS INFRASTRUKTÚRA KIÉPÍTÉSE PROJEKT
KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Országos Tisztifıorvosi Hivatal
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Tenk Község Önkormányzata
Tenk település szennyvízkezelésének megoldása
182 472 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Újkígyós Nagyközség Önkormányzata
Újkígyós komplex úthálózat-fejlesztése
182 552 149
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Gyula Város Önkormányzata
Észak-törökzugi győjtıút létesítése
182 900 544
KMOP-4.2.1/A_1 A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése - kiemelt projekt Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem
Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsıfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten
183 088 830
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kıröstarcsa Község Önkormányzata
Köröstarcsa Község belterületén 11 szilárd burkolatú út építése
183 573 298
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Makói Kistérség Többcélú Társulása Szada Község Önkormányzata
183 681 715 183 684 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Baja Város Önkormányzata
Közösségi közlekedés fejlesztése a Makói Kistérségben Belterületi utak építése Szada Községben Bajai agglomerációhoz tartozó települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Makó Város Önkormányzata
184 325 050
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nagyszekeres Község Önkormányzata
Honvéd városrész közúthálózatának komplex fejlesztése A nagyszekeresi Petıfi Sándor Általános Iskola épületének energiahatékony felújítása
TÁMOP-5.6.2-08/1 A büntetıpolitikai reform módszertani megalapozása bőnmegelızési és reintegrációs programokkal
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
A társadalmi kohéziót erısítı bőnmegelızési és reintegrációs programok módszertani megalapozása
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat
182 459 999
183 971 875
184 346 530
184 995 706
Táplánszentkereszt Község Önkormányzata, OM 036702
Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés megvalósítása Piliscsabán Apáczai Csere János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése Táplánszentkereszten
186 371 000 186 388 500
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Fertıd Város Önkormányzata
Forgalmas utakon Alpokalján, az É-D-i közlekedés biztonságosságáért
186 640 875
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Kiskunfélegyházán, a Szentesi út Liget u. - Alpári út nyomvonalán
186 699 910
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Debreceni Egyetem
Debreceni Egyetem Agrár- és Mőszaki Tudományok Centrumának kollégiumának, tanszéki épületének (C épület) és sportcsarnokának energetikai korszerősítése megújuló energiaforrások felhasználásával
186 803 822
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Zsófia utca - Pünkösdfürdı utca, valamint Bogdáni út - Kazal utca közötti közlekedésbiztonsági kerékpárutak kialakítása, fejlesztése az óbudai hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat bıvítése érdekében
187 325 109
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Nádasd Községi Önkormányzat Széchenyi István Általános Mővelıdési Központ és Könyvtár 036650
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
"Nekünk nem 8" a mikrotérségi fenntartású Széchenyi István Általános Mővelıdési Központ felújítása Marcal jobb parti árvízvédelmi részöblözet árvízvédelmi biztonságának javítása
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tahitótfalu Község Önkormányzat
Megújuló óvoda és iskola, fejlıdı faluban, egészséges és korszerő nevelési-oktatási környezettel
188 100 446
Tóth Antal Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, óvoda, általános iskola, speciális szakiskola, kollégium, pedagógiai szakszolgálat. Épület átalakítás- felújítás-komplex akadálymentesítés a 21. sz. követelményeinek megfelelıen
188 187 662
Szolgáltató Nyíregyházi Fıiskola
188 230 284
KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Beruházással érinett fejlesztése intézmény OM azonosítója:038504 TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Nyíregyházi Fıiskola
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Ibrány Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Galgahévíz Község Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Kerepes Nagyközség Önkormányzata
A veszprémi Mártírok útja 0+000+905 km közti szakaszának és csapadékvíz-elvezetésének felújítása Az ibrányi Kiserdı, Nagy Imre és Rozmaring út győjtıúttá történı fejlesztése Kerékpárút építés a kistérségi központ megközelíthetıségének elısegítésére Szelevény és Kunszentmárton között Iskola a Galga mentén - a galgahévízi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola korszerősítése a XXI. század iskolája követelményrendszerének megfelelıen Kerepes; Dessewffy, Berzsenyi, Wéber Ede, Wesselényi, Szondi utcák fejlesztése, 2007
Megítélt támogatás (Ft)
187 327 665 187 470 000
188 404 871 188 531 012
188 622 616
188 962 567 188 994 251
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat NYDOP-5.3.1/2/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata, fejlesztése
Európai színvonalú oktatás és egyenlı esélyek megteremtése a Veres Péter Gimnáziumban, Békásmegyeren
189 218 473
Infrastrukturális fejlesztéssel a nyitott, többfunkciós iskoláért
189 520 947
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Kardoskút Község Önkormányzata Fót Város Önkormányzata
Kardoskút és Orosháza kerékpárutas összeköttetése Belterületi útfejlesztés Fóton
189 857 081 189 993 667
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
A Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V1 jelő épületének energetikai korszerősítése
190 080 000
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás
A Hódmezıvásárhelyi kistérség közösségi közlekedésének fejlesztése
190 239 300
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
190 400 000
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Községi Önkormányzat SzendrıládSzendrıládi Napköziotthonos Óvoda és Általános IskolaOM azonosító: 029242
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár, Templom utca - Rézöntı utca Tisza utca - Tárcsás utca - Zománc utca - Wekerle Sándor utca Szentlırinci út (Hrivnák Pál utcáig) kerékpárút építés "A Szendrıládi Általános Iskola felújítása és bıvítése a modern, méltányos oktatási környezet és az esélyegyenlıség biztosítása érdekében."
190 822 051
KEOP-2.2.3/C Távlati vízbázisok diagnosztikai fázisa
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Ivóvízbázis-védelem konstrukció Távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata C komponens
KMOP-3.3.3 A megújuló energiahordozó-felhasználás növelése
Erdıkertes Község Önkormányzata
GEOTERMIKUS KÖZMŐ ERDİKERTESEN
NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Fertıd Város Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata
BIZTONSÁGOS ÉS FENNTARTHATÓ KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSÉRT A FERTİ/NEUSIEDLER SEE KULTÚRTÁJON Orosháza - Nagyszénás közötti kerékpárút II. ütem és Nagyszénás belterületi kerékpárút építés
190 831 276 191 707 800
192 317 133 192 387 424
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kosd Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
A Kosdi Önkormányzati Óvoda fejlesztése és akadálymentesítése
192 522 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kosd Község Önkormányzata
A kosdi Arany János Általános Iskola átfogó fejlesztése
192 663 019
Épületbıvítés és eszközfejlesztés a pilisi Rákóczi úti Óvodában
192 930 813
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pilis Város Önkormányzata KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek Mórahalom Város Önkormányzata DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Harc Község Önkormányzata
Bábolna Város ÖnkormányzataBeruházással érintett intézmény OM azonosítója: 031895 Hatvan Város Önkormányzata
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése Dunapataj Nagyközség Önkormányzata NYDOP-5.3.1/2/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése Halászi Község Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulás
ÁROP-2.2.4 Tudásalapú igazságszolgáltatás-fejlesztés
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala
DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
A mórahalmi Fenntartható Fejlıdés Háza 193 105 224 Harc szennyvízkezelésének fejlesztése, csatornahálózat és szennyvíztisztító telep kiépítése
193 138 494
A régión belüli társadalmi kohézió, az egyenlı esélyek és a korszerő feltételek megteremtése a Bábolnai Általános Iskolában 193 154 690 Hatvan, Ring Kálmán út III. szakasz és a kapcsolódó körforgalmak megépítése
193 246 825
"Együtt-egymásért a Duna-menti Közoktatási Társulásban" - Projekt a felhasználóbarát közoktatás-fejlesztésért
193 581 237
Infrastruktúrafejlesztéssel a méltányos oktatásért
194 026 264
Kistérségi kerékpárút I. ütemének építése a 4519 j. országos közút Csongrád-Felgyı-Csanyteleki szakasza mellett.
194 089 304
Regöly Község Önkormányzata
Tudásalapú igazságszolgáltatás fejlesztés- Magyarországi bírák és igazságügyi alkalmazottak képzése és integrált tudásbázis kialakítása Hivatásforgalmú kerékpárút megvalósítása a Regöly - Pacsmag - Tamási Adorján szakaszon
194 695 281
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése
Miskolci Egyetem
Országos és helyi elektronikus könyvtári szolgáltatások fejlesztése a Miskolci Egyetemen az oktatás - képzés és az élethosszig tartó tanulás támogatása érdekében
194 704 000
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
Szarvasi ipari park fejlesztése inkubátorház építésével
194 767 600
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Pályázó: Kiszombor Község ÖnkormányzataIntézmény OM azonosítója: 029697 Telki Község Önkormányzata
A Kiszombori Mikrotérségben korszerő oktatási feltételek megteremtése a Dózsa György Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésével Telki közlekedésének fejlesztése
194 841 566 194 908 387
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata
'Minıségi oktatást szolgáló infrastruktúra- és eszközállomány-fejlesztés a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó többcélú intézményben'
194 916 007
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Bükkszék Község Önkormányzata
Új szennyvíztisztító telep építése Bükkszéken
195 039 000
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Esztár Község Önkormányzata, OM azonosító: 201145 Zalakaros-Zalamerenye Önkormányzatok Intézményfenntartó Társulása
Az óvodai nevelés az élethosszig tartó tanulás elsı lépcsıfoka, Esztár és Kismarja községek közoktatási társulásának óvodafejlesztése A zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola infrastruktúrájának és szolgáltatásainak fejlesztése
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KEOP-3.1.3/2F/09 Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása KDOP-4.1.1/C Omlásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
194 601 900
195 154 498 195 334 148
Debreceni Egyetem
Belterületi győjtı utak korszerősítése a Belvárosban és Csúcs városrészben Hódmezıvásárhelyen Speciális biológiai értékeink és élıhelyeik megırzése és rekonstrukciója a DEBOTKERT projekt
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata
Balatonakarattya vasút feletti magaspartfal védelme I.ütem
195 500 000
Kötegyán Község Önkormányzata
Kötegyán szennyvíz elvezetése és tisztítása
195 642 000
Üllı Város Önkormányzata
Komplex modernizáció az üllıi Harmónia Zeneiskolában korszerő eszközök beszerzésével és új épületrész kialakításával az alapfokú mővészetoktatás színvonalának emelése érdekében
195 691 014
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
195 365 560 195 499 999
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
KEOP-2.2.3/C Távlati vízbázisok diagnosztikai fázisa KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Baracs Község Önkormányzata
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Dávod Község Önkormányzata
Bugyi Nagyközség belterületi úthálózatának fejlesztése Csurgó, Felsıszentmárton-Drávakeresztúr és Piskó-Vejti távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata Baracs Széchenyi utca felújítása Dávod község belsıségi csapadékvíz elvezetésének környezetbiztonsági célú fenntartható fejlesztése.
Türje Község ÖnkormányzataOM azonosító: 037613
Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése Általános Iskola, Óvoda, Pedagógiai Szakszolgálat és Batyki Tagintézménye Türje, Intézmény Felújítása, fejlesztése
196 097 517
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés DDOP-5.1.1-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Budapest. Fıváros XVI. kerületi Önkormányzat Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
A Lemhényi Dezsı Általános Iskola HH-s és SNI-s tanulók esélyegyenlıségének pedagógiai hátterét biztosító infrastrukturális és eszközbeszerzési beruházása. Kerékpárút a komlói kistérségben
196 143 539 196 181 132
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Borsodnádasd Város Önkormányzata
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
Orosháza, Közép-dőlı útépítés
197 083 869
KEOP-2.2.3/C Távlati vízbázisok diagnosztikai fázisa
Észak-magyaroszági Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Ivóvízbázis-védelem konstrukció Távlati vízbázisok diagnosztikai vizsgálata C komponens
197 092 031
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolc város meglévı szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése, szennyvíztisztító telepén korszerő szennyvíziszap kezelési eljárás létesítése és szennyvíz III. tisztítási fokozat létesítése
197 200 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Solt Város Önkormányzata Kemecse Város Önkormányzata Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata
Solt város úthálózatának fejlesztése Kemecse Város iparterületi út építése Három belterületi út fejlesztése Piliscsabán
197 374 165 197 484 170 197 542 493
DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése
Balatonföldvár Város Önkormányzata
Biztonságos hivatáscélú kerékpárforgalom feltételrendszerének megteremtése Balatonszárszó és Balatonföldvár között
197 640 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Inárcs Község Önkormányzata
A közlekedési szempontból kiemelt jelentıségő Vásárhelyi Pál utca komplex felújítása Belterületi utak burkolása Inárcs községben
197 682 455 197 764 242
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
A Kelet - Nyírségi Viziközmő Beruházási Társulás
Kelet - Nyírségi szennyvízelvezetési és tisztítási projekt
197 766 666
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Fertıszentmiklós Város Önkormányzata
"Változó Világ Tükrében!" A fertıszentmiklósi, mikrotérségi központi feladatokat ellátó általános iskola komplex fejlesztési programja
198 171 007
KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
A kistérségi szempontból kiemelten fontos Domaszéki külterületi út fejlesztése "A minıségi nevelés-oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása Borsodnádasdon"
Megítélt támogatás (Ft) 195 842 264 195 895 000 195 955 726 196 000 000
196 681 135
196 790 520
Szarvas Város Önkormányzata
Budai út (46125 j. út) melletti kerékpársáv és kerékpárút kialakítása Szarvas Város belterületi belvíz-rendezése IV. ütem 1/2. sz. vízgyőjtı öblözet
198 546 872 198 728 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Vésztı Város Önkormányzat
Vésztı belterületi kerékpárút hálózat fejlesztése
198 843 122
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Röszke Község Önkormányzat
A Röszkei Általános Iskola felújítása, az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtése
198 870 352
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Kiskunhalas Város Önkormányzata OM azonosító: 027563
EU-szintő nevelési infrastruktúra a jövı nemzedékéért
198 932 968
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Elek Város Önkormányzata
Pszichiátriai Betegek Otthona felújítása Eleken
199 024 898
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
"4 Lépés" - Bentlakásos intézmények korszerősítése Pécsett
199 255 007
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Fábiánsebestyén Község Önkormányzata; OM azonosító: 200830 Új esély a "Mi Iskolánkban" Szerencs 37. sz. fıközlekedési út átkelési szakasza mentén kerékpárút Szerencs Város Önkormányzata építése
199 328 323
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
Hivatásforgalmú kerékpárút a komlói kistérségben
199 600 000
Szil Község Önkrományzata
A szili mikrotérségi iskola fejlesztése
199 635 624
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása
199 670 000
KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Vértessomló Község Önkormányzata
Kossuth Lajos Iskola bıvítése és infrastruktúrájánka fejlesztése Közlekedési infrastruktúra elvárt színvonalúra fejlesztése Vértessomló település központjában
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Kötegyán Község Önkormányzata, 028369
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Mohács Város Önkormányzata
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Csorvás Város Önkormányzata; OM 028314
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése DDOP-5.1.1 A hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Közösen a jövı iskolájáért Egyesített Szociális Intézmény Mohács,Gólya u. 42. sz. intézményi korszerősítése Csorvás, ÁMK István utcai épületének felújítása, bıvítése, akadálymentesítése és az integrált nevelést elısegítı eszközökkel való felszerelése
199 315 728
199 698 600
199 722 891 199 909 800
199 910 914
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XVI.. kerületi Önkormányzat
A Lemhényi Dezsı Általános Iskola hátrányos helyzető és sajátos nevelési igényő tanulók esélyegyenlıségének pedagógiai hátterét biztosító infrastrukturális és eszközbeszerzési beruházása
199 911 115
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Füzesgyarmat Város Önkormányzata (OM azonosító: 201 088)
A "LURKÓFALVA" óvodai nevelési program továbbfejlesztése a kibıvített, korszerősített füzesgyarmati óvodában
199 930 350
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Földeák Község Önkormányzata 029695
A földeáki Návay Lajos Általános Iskola kompetenciaalapú oktatáshoz szükséges eszközbeszerzése, az egészséges életmódra nevelés elısegítése érdekében tornaterem építése és éületkorszerősítési beruházás megvalósítása
199 958 832
TIOP-3.4.2-08/1 Bentlakásos intézmények korszerősítése
Kisbér Város Önkormányzat
Minıségjavítás a kisbéri İszi Napfény Idısek Otthonában
199 975 414
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Vép Nagyközség Önkormányzata Konzorciumi tag: Bozzai Község Önkormányzata A beruházással érintett intézmény: Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, OM azonosító: 036707 A minıségi oktatás megteremtése a vépi közoktatási mikrotérségben
199 979 221
Gyula város belterületi csapadék- és belvíz-elvezetése Városerdı, Dénesmajor, Gyulavári, Ajtósfalva, Bodoky szılık, Újgyula, Máriafalva, Újvári városrészekre DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Gyula Város Önkormányzata
199 980 000
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Kerékpárforgalmi hálózat komplex fejlesztése Kiskunhalason a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés forgalmának növelése és a közlekedésbiztonság javítása érdekében
199 991 250
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése KMOP-2.1.2-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Vasvár Város ÖnkormányzataOM azonosító: 036627 Nagykáta Város Önkormányzata
A Vasi Hegyhát gyermekeiért: A vasvári Kardos László Általános Iskola, mint a kistrség bázisiskolájának megújítása egy modern-akadálymentes, inkluzív szolgáltató oktatási intézménnyé, amely a térség gyermekeinek fejlıdését, fejlesztését szolgálja. Kerékpárút-építés Nagykátán
199 996 538 199 999 304
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Magyarbánhegyes Község Önkormányzata028357
"A jó a mának szól, a kiválóság a jövınek"
199 999 998
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
200 000 000
Somogy Megyei Önkormányzat
Pólus Program Programiroda létrehozása és mőködtetése A Somogy Megyei Önkormányzat közoktatási intézményeinek innovatív fejlesztése
Kazár Község Önkormányzata
BONUS Projekt
200 000 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása TÁMOP-3.1.4-08/2 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés - Innovatív intézményekben KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
200 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-6.2.0/B Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetıségeket népszerősítı, terjedésüket elısegítı mintaprojektek
Nagykálló Város Önkormányzata
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Szécsény Város Önkormányzata
A fentartható életmódot és környezettudatos magatartást népszerősítı mintaprojekt megvalósítása a nagykállói Korányi Frigyes Gimnázium és Kollégium környezettudatos és energiatakarékos átalakításával Szécsény kerékpárút kialakítása a jobb elérhetıség és a közlekedés biztonságának fokozása érdekében
200 000 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzata
Jövı - Esély Program a tiszaalpári gyermekekért
200 000 000
Forráskúti Általános Iskola és Alpfokú Mővészetoktatási Intézmény infrastrukúra fejlesztése
200 000 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
OM azonosító 027689
Forráskút Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
200 000 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Körösladány Város ÖnkormányzatOvoda Om azonosítója: 028206 Új központi bölcsıde és óvoda építése
200 000 000
ÉMOP-5.1.3-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése Miskolc városában
200 000 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata
Orosháza és Kardoskút közötti kerékpárút építése
200 000 000
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Vésztı-Körösújfalu Alapfokú Közoktatási Intézményfenntartó Társulás nevében Vésztı Városi Önkormányzat
200 000 000
DAOP-3.1.2/A-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Vésztı, Szabó Pál Általános Iskola bıvítése Kerékpárút építése a Kecskemét Kiskırösi út - Könyves Kálmán körút mentén
NYDOP-4.3.1/B-09 Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése NYDOP-4.3.1/B Kerékpárút-hálózat fejlesztése forgalmas útszakaszok mentén
Zalaszentiván Község Önkormányzata
Kerékpárút-hálózat fejlesztés a Zala Völgyében Zalaszentivánon
200 000 000
Zalaszentiván Község Önkormányzata Szentes Város Önkormányzata Klauzál Gábor Általános Iskola 029629
Kerékpárút-hálózat fejlesztés a Zala Völgyében, Zalaszentivánon
200 000 000
Korszerő környezetben megújuló tudás a Klauzál Gábor Általános Iskolában
200 000 000
200 000 000
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉMOP-3.1.2/B Kistérségek központi településeinek közlekedésfejlesztése
Balassagyarmat Város Önkormányzata
A balassagyarmati Ipolypart utca győjtıúttá való fejlesztése
200 000 000
DAOP-5.2.1/A Belterületi csapadék- és belvíz elvezetés
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szeged, Tápéi szivattyútelep fejlesztése
200 000 000
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Algyı Nagyközség Önkormányzata Derecske Város Önkormámyzata
Korszerő, a 21. századi követelményeknek megfelelı általános iskola kialakítása Algyın Derecske, településrészt összekötı új út építése
200 000 000 200 607 863
ÉMOP-1.1.1/C-2f Inkubátorházak kialakítása és bıvítése KDOP-1.1.1/A_2.kör Iparterületek fejlesztései
Pálháza Város Önkormányzata Esztergom Város Önkormányzata
Fókuszban a hegyközi vállalkozások-Pálháza Város Önkormányzatának inkubátor-ház fejlesztési projektje Esztergomi Ipari Park fejlesztése
201 865 000 202 133 690
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szentes város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Szentes, Vecseri foki út és parkoló építés a 100+50 fı-s Idısek Otthonához.
202 935 942
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
Iskolafejlesztés Bugyi Nagyközségben
203 674 342
A szervezetfejlesztés, pedagógusok módszertani és szakmai fejlesztése, valamint tananyagfejlesztés az Építıipari TISZK-ben a szakképzés munkaerı-piaci elvárásainak megfelelıen.
203 676 000
Alapszolgáltatási Központ felújítása, bıvítése Sátoraljaújhelyen
203 810 000
Rád Község Önkormányzat II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületének infrastrukturális felújítása, bıvítése.
204 557 683
TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Ybl Miklós Építıipari Szakképzı Iskola ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Sátoraljaújhely Városi Önkormányzat KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Rád Község Önkormányzata
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nagydobos Község ÖnkormányzataOM azonosító: 033 225
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
A nagydobosi napközi otthonos óvoda épületének bıvítése Esélyegyenlıség a Jıvıért - Devecseri Várkerti Általános Iskola bıvítése, Devecser Város ÖnkormányzataA beruházással érintett intézmény felújítása és fejlesztése OM azonosítója: 037056
205 506 410
Nádudvar Városi Önkormányzat
205 798 384
Kerékpárút kialakítása Nádudvaron a Fı utca teljes hosszában
204 711 749
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÁROP-2.2.4 Tudásalapú igazságszolgáltatás-fejlesztés
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Kocsér Községi Önkormányzat KDOP-4.1.1/C Omlásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása Nyergesújfalu Város Önkormányzata KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Projekt megnevezés Tudásalapú igazságszolgáltatás-fejlesztés - Magyarországi bírák és igazságügyi alkalmazottak képzése és integrált tudásbázis kialakítása "Együtt, egy épületben, egy európai iskolában" a kocséri általános iskola korszerő, befogadó, intelligens intézménnyé alakítása 10-es fıút melletti sziklafal stabilizáció Komplex közoktatás fejlesztés Ácson
Nagykálló Város Önkormányzata
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kökény Község Önkormányzata
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata Görbeháza Község ÖnkormányzataGólyafészek Óvoda és BölcsıdeOM azonosító: 030974
NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
206 000 000
206 082 551 206 224 263 206 825 873
Ács Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
Fintortagi bekötıút építése - Nagykállóban jelentıs gazdasági súllyal rendelkezı területhez Kökény község kommunális szennyvízcsatornázás Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás területén lévı felhagyott szilárdhulladéklerakók rekultivációjának elıkészítése
206 970 615 207 019 000
207 035 210
Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola korszerísítése, fejlesztése 207 189 563 Görbeháza Gólyafészek Óvoda és Bılcsıde bıvítése és felújítása Zala jobb parti városrész csapadékvíz-elvezetı hálózat rekonstrukciója, fejlesztése (I. ütem)
207 615 156
207 855 600
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Szentendre Város Önkormányzata
Szentendre, Egres út I. és II. szakaszának megépítése, valamint a Barackos utca szilárd burkolattal történı ellátása, járda, továbbá buszforduló kiépítése, és a fejlesztett útszakasz fásítása
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XV.Kerület Önkormányzata
Kitárul a világ-infrastruktúra fejlesztés a Kolozsvár Általános Iskolában
208 095 708
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
208 300 000
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Répce-árapasztó árvízvédelmi biztonságának javítása "Hidasnémeti közoktatásának a térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése egy korszerő iskola megteremtésével "
Községi Önkormányzat Hidasnémeti
208 042 300
208 593 864
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Ócsa Város Önkormányzat TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Berettyó-Kırös Szakképzés-szervezési Társulás
Az ócsai Halászy Károly Általános Iskola komplex korszerősítése és akadálymentesítése A BERETTYÓ-KÖRÖS TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZİ KÖZPONT MODELL LÉTREHOZÁSA
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése
Magyar Természettudományi Múzeum
"Kézbe vehetı múzeum." Interaktív Természetrajzi Központ kialakítása a Magyar Természettudományi Múzeum Lovardájában.
209 343 980
Nyugat-magyarországi Egyetem Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
eCompetence Mulktidiszciplináris Egyetemi Tudásmenedzsment rendszer fejlesztése és regionális innovációs keretrendszert megalapozó szervezeti fejlesztések a Nyugat-magyarországi Egyetemen Békéscsaba Kalandpark
209 448 342 209 485 000
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése DAOP-2.1.1/E Aktív turisztikai fejlesztések KMOP-4.5.2/A-2f Bölcsıdei ellátást nyújtó intézmények fejlesztése és kapacitásának bıvítése TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
209 314 000
Pécsi Tudományegyetem
Bölcsıde létesítése Sülysápon "A kompetencia-alapú pedagógusképzés regionális szervezeti, tartalmi és módszertani fejlesztése"
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kocsér Községi Önkormányzat
"Együtt egy európai iskolában" - az általános iskola korszerő, befogadó intézménnyé alakítása Kocséron
209 711 351
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Szegedi Tudományegyetem
Az SZTE természettudományi győjteményeinek tudományturisztikai fejlesztése interaktív múzeumhálózat felállításával
209 840 816
Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Minıségi oktatás minıségi környezetben (Az Újpesti Önkormányzat Angol Tagozatos Általános Iskolája tárgyi és környezeti feltételeinek megújítása)
209 850 063
Kitárul a világ -infrastruktúra fejlesztés a Kolozsvár Általános Iskolában
210 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata
209 042 145
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XV. Kerület Önkormányzata
209 547 990 209 600 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Pénzügyminisztérium Tura Város Önkormányzata
Nevelési Tudásdepó az olvasóvá neveléshez és a digitális kompetenciák fejlesztéséért. PM - TVI humánerıforrás fejlesztése Komplex belterületi útfejlesztés Tura városban
210 100 600 210 286 000 210 734 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Albertirsa Város Önkormányzata
Kreatív Kópé Vár - Albertirsa 21. századi óvodája
210 977 271
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sándorfalva Város Önkormányzata
Korszerő közlekedés kialakítása Sándorfalván az életminıség javítása érdekében
211 492 923
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szeged Rókusvárosi II. sz. Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény infrastruktúrájának fejlesztése és az épületek akadálymentesítése
211 500 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békésszentandrás Nagyözség Önkormányzata
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Szakadát Község Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Tiszanána Község Önkormányzat
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kerepes Nagyközség Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kakucs Község Önkormányzata
Békésszentandrás Nagyközség belterületén 11 szilárd burkolatú út építése Szakadát község szennyvízhálózatának és korszerő tisztítótelepének kiépítése
Megítélt támogatás (Ft)
212 014 665 212 082 300
A jövı ''Gárdonyi''-ja - Kömlı jövıje 212 322 843 Kerepes, Wéber utcai óvoda bıvítése, energetikai rekonstrukciója és akadálymentesítése "A bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola infrastruktúrájának fejlesztése"
213 328 343
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Kakucs Község Önkormányzata
"XXI. századi tartalomhoz XXI. századi feltételek" - Általános Iskola bıvítése, korszerősítése Kakucson "XXI. századi tartalomhoz XXI. századi feltételek" - Általános Iskola bıvítése, korszerősítése Kakucson
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Remeteszılıs legfıbb közlekedési útvonalán szilárd burkolatú út kialakítása a szükséges infrastruktúrális, közlekedésbiztonsági, valamint környezetvédelmi beruházásokkal.
Remeteszılıs Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budakeszi Önkormányzat KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Gödöllı Város Önkormányzata
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Gógánfa Települési Önkormányzat
212 976 225
A Széchenyi István Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése Gödöllı helyi infrastrukturájának fejlesztése hat utca állandó burkolattal való ellátásával "Fekete István Iskola Gógánfa - Ukk - Dabronc" Intézmény infrastruktúrális fejlesztése
213 813 588 213 813 589
214 058 439 214 210 617 214 277 867
214 422 293
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Mindszent Város Önkormányzata
Mindszent város szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházásának megvalósítása
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Krasznokvajda Községi Önkormányzat
Krasznokvajda község szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás kiépítése
214 979 000
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sajóbábony Nagyközségi Önkormányzat
A sajóbábonyi egészségház fejlesztése
215 734 944
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Biatorbágy, Zugor és Szalonna utca csoport és környéke útépítése
215 843 830
Összefüggı hálózati elérést biztosító külterületi kerékpárút építése (Szeged-) Domaszék-Mórahalom-Ásotthalom között
216 458 848
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Biatorbágy Város Önkormányzat Mórahalom Város Önkormányzata (mint konzorciumvezetı)Domaszék Község Önkormányzata (mint konzorciumi tag)Ásotthalom Község Önkormányzata (mint konzorciumi tag)
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Megyaszó Község Önkormányzata 029212
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
214 618 200
''A jövı nemzedékéért''
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
216 581 559 Debrecen, Pallagi út korszerősítése 5200 m hosszú szakaszon - Móricz Zsigmond körúttól a 4. sz. fıútig
216 750 000
Egészséges és Modern Képzés - Kispest jövıje
216 757 710
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XIX: Kerület Kispest Önkormányzata
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Egészséges és Modern Képzés - Kispest Jövıje Budapest Fıváros - XI. Régi Budaörsi út (Virágpiac - Gazdagréti út) buszsáv kialakítása útszélesítéssel
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kiskırös Város Önkormányzata
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
216 757 710 216 772 104
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Kerékpárút hálózat fejlesztése Kiskırös Város közigazgatási területén A Korpona utca, a Kálvin tér és az Árpád utca felújítása, korszerősítése Hajdúböszörményben
218 119 781
Pécel Város Önkormányzata
Ráday Pál Gimnázium infrastruktúrális fejlesztése és eszközbeszerzése
218 458 144
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Délegyháza Község Önkormányzata
A Délegyházi Napköziotthonos Óvoda komplex fejlesztése
218 496 204
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Visegrád Város Önkormányzata
Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény felújítása és akadálymentesítése
218 659 138
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Visegrád Város Önkormányzata
Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény felújítása és akadálymentesítése
218 659 138
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Szank Község Önkormányzata
Szank-Majsafürdı közötti turisztikai kerékpárút építése.
218 937 600
TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvő Vegyipari, Környezetvédelmi és
Tapasztalatok és módszerek integrációja, továbbfejlesztése a tudás- és kompetencia alapú moduláris szakképzés megszervezésével, a pedagógusok felkészítésével, a tanulók egyenlı esélyő munkavállalási képességének és alkalmasságának kialakítására.
218 996 240
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kistelek Város szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító építése
219 349 501
Kistelek Város Önkormányzata
216 860 357
"A prügyi Móricz Zsigmond általános iskola fejlesztése a modern oktatási környezet megteremtése érdekében "
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Prügy Községi ÖnkormányzatOM: 029216
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése
Pannon Egyetem
219 374 992 Egységes Tudás és Technológia Transzfer platform a kiterjesztett KözépDunántúli tengelyen
219 385 000
KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Ajka város Önkormányzata
Ora et labora! - Imádkozzál és dolgozzál! avagy összefogássál a helyi kulturális értékek integrált bemutatásáért
219 882 699
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
(OKMT) A Közép-Magyarországi Operatív Program 4. prioritás felsıoktatási intézkedésének technikai-adminisztratív lebonyolítása
220 000 000
TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a Közép- Szily Kálmán Kéttannyelvő Mőszaki Középiskola, Szakiskola és Magyarországi Régióban Kollégium KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése Csömör Nagyközség Önkormányzata
Boldogulás a XXI. századi gazdasági világban - a szakképzés és a munkaerı- piac igényeinek összekapcsolása. Úthálózat fejlesztése Csömörön
220 000 000 220 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Délegyháza Község Önkormányzata
A Délegyházi Napköziotthonos Óvoda komplex fejlesztése
220 065 179
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat
Hagyomány és megújulás
220 352 099
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata OM azonosító: 200896
Varga Tamás Általános Iskola felújítása és teljes körú akadálymentesítése
220 552 209
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba, Köröspart utca útburkolat építés
220 616 000
"Pákozd- Mészeg-hegyi Történeti Tematikus út" kialakítása
220 923 975
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Stratégiai és Értékelési Fıosztály 2008-2009. évi kapacitásfejlesztése
221 000 000
Gárdony Város Önkormányzata
Gárdonyi fürdı és kommunális létesítmények geotermikus energaellátása
221 135 155
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Pályázói konzorcium a Pákozdi Önkormányzat vezetésével, a Sukorói Önkormányzat, Honvédség és Társadalom Baráti Kör KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés Székesfehérvári Szervezete, Pákozdért Alapítvány és tematikus fejlesztése közremőködésével. VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Monorierdı Községi Önkormányzat
A minıségi oktatás feltételeinek megteremtése a monorierdıi Fekete István Általános Iskolában
221 261 547
A Bagi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény épületének felújítása, bıvítése és eszközbeszerzése
221 502 919
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Bag Nagyközség Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Hátrányos helyzető település infrastrukturális helyzetének javítása: Battonya József Attila utca és Puskin utca útépítése
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Battonya Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budajenı Községi Önkormányzat
Integrált oktatás feltételeinek megteremtése komplex akadálymentesítéssel Budajenı általános iskolájában
222 656 158
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Bag Nagyközség Önkormányzata
A Bagi Arany János Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény épületének felújítása,bıvítése és eszközbeszerzése
222 712 466
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladékkezelési Önkormányzati Társulás
Az ÉSZAK-BALATONI TÉRSÉG Települési Szilárdhulladék-kezelési Rendszer mőködési területén lévı 28 db. települési szilárdhulladék-lerakó rekultivációjának megvalósítása
222 997 927
221 786 166
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Kiskunfélegyháza város közlekedésbiztonsági kerékpárút-hálózatának bıvítése, és a már meglévı elemek hálózatba szervezése a külterületi lakott helyek bekapcsolásával A tudáshasznosulást és a tudástranszfert, valamint az intézményirányítást támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése a Mőegyetemen.
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Szin Község Önkormányzat A beruházással érintett Általános Iskola OM azonosítója: 029243
21. századi korszerő nevelési, oktatási környezet megteremtése Szin településen
223 229 053
223 668 960
223 696 401
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Albertirsa Város Önkormányzata ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Albertirsai Újtelepi Óvoda építése Kerékpárút építése Zsurk-Záhony-Gyıröcske között a Tisza árvízvédelmi töltésén
223 898 790
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés
Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Pornóapáti Község Önkormányzata
Esély=ÁMK Alapkészség Mővelıdés Környezettudatosság Pinka-völgye települései belterületi vízrendezése
224 236 000 224 450 150
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Göd Város Önkormányzata
Német László Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény bıvítése és az integált oktatás feltételrendszerének fejlesztése
224 515 254
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Göd Város Önkormányzata
A Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény tetıtér beépítése és felújítása
224 544 271
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szigetcsép Községi Önkormányzat
Szigetcsép Közös Igazgatású Mővelıdési Intézmény (általános iskola) rekonstrukciója, bıvítése, a korszerő nevelési-oktatási környezet megteremtése érdekében.
224 703 190
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Poroszló Község Önkormányzata, Vass Lajos Általános Iskola és Napsugár Óvoda, OM 031591
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pécel Város Önkormányzata
224 005 390
A modern közoktatás alapjai Poroszlón 224 762 811 A péceli Petıfi Sándor Általános Iskola infrastrukturális és eszközfejlesztése, akadálymentesítése
224 930 264
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat
Hagyományırzés és megújulás
224 985 834
TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola
Szakképzési együttmőködés a munkaerı-piac valamint a fiatalok és felnıttek igényeinek megfelelı szak-, át- és továbbképzési központ kialakítására a szakmai innováció jegyében Dél-Budán .
224 999 540
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Petıfi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola fejlesztése a 21. századi igények és a teljes körő esélyegyenlıség biztosítása érdekében
224 999 954
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(KIKSZ) A Közép-Magyarországi Operatív Program 2. prioritás 2 intézkedésének (a régió külsı elérhetıségének javítása) technikaiadminisztratív lebonyolítása
225 000 000
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kismaros Község Önkormányzat
Kismaros II-es jelő településközpontjában elhelyezkedı Vilcsek Gyula Általános Iskola korszerősítése felújítással és bıvítéssel.
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Megítélt támogatás (Ft)
225 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pécel Város Önkormányzata
A jövı iskolája, az iskola jövıje Akadálymentesítés, bıvítés, felújítás, eszközbeszerzés a Ráday Pál Gimnáziumban
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
A szendrıi Általános Iskola felújításával méltányos, minıségi oktatási környezet megteremtése az esélyegyenlıség érdekében
225 008 725
KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Csókakı Község Önkormányzata
Csókakı egyedi kulturális és természeti vonzerıinek turisztikai célú hasznosítása, valamint borturizmusának integrált fejlesztése
225 270 391
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Kistarcsa Város Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Kistarcsa új beépítéső városrészeiben. Nagybaracska, Gara és Hercegszántó községek szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nagybaracska Község Önkormányzata
Szendrı Város ÖnkormányzataÁltalános Iskola OM azonosító:029241
225 000 000 225 000 520
225 487 927
225 758 324
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Pécel Város Önkormányzata Pocsaj Nagyközség Önkormányzat
Belterületi utak fejlesztése Pécel városában: Hasznos, Vadász, Boncsok, Sukorói, Fegyverkovács, Levendula, Napsugár, Tarcsay és Pozsonyi utcák útépítése Árpád utca burkolatszélesítése és felújítása
KEOP-7.2.4.0 Szennyezett területek kármetesítése
Sármellék Község Önkormányzata
Sármellék-Zalavár volt szovjet katonai repülıtér kármentesítése
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Mucsony Nagyközségi ÖnkormányzatKalász László Általános Mővelıdési KözpontOM azonosító: 029047
KEOP-7.2.3.0 A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
Hevesi Hulladékgazdálkodási Program TSZH lerakók rekultivációja
226 954 037
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése
Országos Széchényi Könyvtár
A nemzeti könyvtár az élethosszig tartó tanulásért. Országos és intézményi fejlesztések a tanulás szolgálatában az állományok hozzáférhetıségének biztosítására, innovatív új szolgáltatások kialakítására és az olvasás népszerősítésére
227 000 240
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Baja Város Önkormányzata
Baja, belterületi utak építése
227 944 404
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Kistarcsa Város Önkormányzata
228 355 446
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Balassagyarmat Város Önkormányzataés az OM azonosító:032155
Belterületi utak állandó burkolattal ellátása Kistarcsán "A balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola fejlesztése "
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Általános Mővelıdési Központ Tarnalelesz - OM 031523Ált. Iskola Tarnalelesz - OM 031523Intézmény fenntartója, az épület kizárólagos tulajdonosa Tarnalelesz községi Önkormányzat, így a pályázó. A tarnaleleszi ÁMK korszerő fejlesztése
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
225 929 332 225 966 000 226 026 000
Kalász László ÁMK épületeinek bıvítése, felújítása a modern nevelésioktatási környezet megteremtése érdekében 226 720 531
228 431 622 Összefüggı turisztikai kerékpárút építése a Homokháti Kistérségben Domaszék-Mórahalom érintésével
228 500 000
229 293 951
Inárcs Község Önkormányzata
Inárcs község népességmegtartó erejének növelése, térségi szerepének erısítése infrastrukturális fejlesztések révén
229 803 285
Rábapatona Község Önkormányzata
Gyıri agglomeráció közösségi közlekedésének fejlesztése
229 815 961
A tokaji II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési-Oktatási Intézmény Óvodájának felújítása és bıvítése " Tokaj Város Önkormányzata
229 819 399
Mezıkövesd Város Önkormányzata Többcélú körzeti általános iskola fejlesztése Mezıkövesden
229 970 122
"Új, korszerő óvoda építése Kompolton, funkcióbıvítéssel." Kompolt Község Önkormányzata, 031441
229 999 999
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Felsıdobsza Község Önkormányzata "Bárczay Gábor"Általános Iskola és ÓvodaOM azonosító 029012
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata OM028975
A felsıdobszai Bárczay Gábor Általános Iskola és Óvoda iskolai infrastruktura átépítése,felújítása és bıvítése "Herman Ottó Általános Iskola és Munkácsy Mihály Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény székhelyének rekonstrukciója"
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata OM028952
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Edelény Város Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata OM028975
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
230 000 000
230 000 000 "A Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény korszerősítése " 230 000 000 Az edelényi Izsó Miklós Gimnázium és Szakképzı iskola korszerősítése és bıvítése
230 000 000
"A Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény korszerősítése" 230 000 000 Esélyt a vilmányi mikrokörzetben a halmozottan hátrányosan helyzető és sajátos nevelési igényő gyerekek oktatására
Vilmány Község Önkormányzata Sajószentpéter Város Önkormányzat Sajószentpéteri Központi Általános Iskola
230 000 000 Bagolyv@r a Pitypalaty-völgy kapujában, tudásközpont megvalósítása a SKÁI Kossuth Lajos Iskola infrastrukturális fejlesztésével, a XXI. sz. iskolájának megfelelıen Sajószentpéteren 230 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Kismaros Község Önkormányzat
Kismaros II-es jelő településközpontjában elhelyezkedı Vilcsek Gyula Általános Iskola korszerősítése felújítással és bıvítéssel.
230 029 732
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Békés Megyei Önkormányzat
"Sokszínőség - Nemzetiségek Békés Megyében" - a békéscsabai Gabonamúzeum turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése "B"
231 856 934
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Kiskunhalas Város Önkormányzata
Kiskunhalas Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése
231 931 000
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Kissikátor Község Önkormányzat
Kissikátor község csatornázása és szennyvíztisztítása
232 000 200
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Battonya Város Önkormányzata
Battonya város infrastrukturális helyzetének javításával élhetıbb település kialakítása a leghátrányosabb helyzető mezıkovácsházi kistérségben
233 457 338
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Isaszeg Város Önkormányzata
Isaszeg Város belterületi és kiszolgálóútjainak építése
233 730 200
Berhida Város Önkormányzata II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola OM azonosítója: 037127
Iskola- és jövıképfejlesztés Berhidán, gyermekeinkért
KDOP-5.1.1/2/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
233 785 554
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Kıbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
A Harmat Általános Iskola felújítása
235 453 480
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pócsmegyer Község Önkormányzata
A 21. század követelményeinek megfelelı új, akadálymentesített iskolaépület építése, berendezése és a kompetenciafejlesztéshez szükséges taneszközök beszerzése a Zöldsziget Körzeti Általános Iskola pócsmegyeri tagiskolájának számára.
235 514 619
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Kıbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Harmat Általános Iskola felújítása
235 689 195
Homokháti kistérségi integrált környezeti monitoring központ és hálózat létrehozása
235 757 000
KEOP-6.3.0/2F/09 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) Homokháti Kistérség Többcélú Társulása DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szabadkígyós Község Önkormányzata
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
Szabadkígyós község belterületi közúthálózat fejlesztése Turisztikai kerékpárút kiépítése a Ráckevei-Dunaág csepel-szigeti partszakaszán
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Belterületi győjtıutak felújítása és közlekedési csomópont biztonságossá tétele Törökszentmiklóson
235 931 547 235 954 084
235 962 184
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Mátészalka Város Önkormányzata OM:33081
Projekt megnevezés A mátészalkai Négy Évszak Óvoda infrastrukturális eszközfejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 236 317 573
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szentendre Város Önkormányzata
Az egészséges életmód alapelveinek megvalósítása a szentendrei közoktatási és közétkeztetési intézmények beruházásai kapcsán 1. Legyen Neked is JÁTSZÓ-TERED! 2. Az ÉLETED az ÉTELED!
236 807 509
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Miskolc város meglévı szennyvízcsatorna hálózatának bıvítése, szennyvíztisztító telepén korszerő szennyvíziszap kezelési eljárás létesítése és szennyvíz III. tisztítási fokozat létesítése
237 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest XVIII. Kerület Pestszentlırinc - Pestszentimre Önkormányzat
Együtt a Bókay megújulásáért
237 092 089
Kulturális Központ Fejér megye leghátrányosabb térségében" - a sárbogárdi Petıfi Sándor Gimnázium felújítása és eszközfejlesztése KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Fejér Megyei Önkormányzat
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Tata Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés Szentendre Város Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Vajta Község Önkormányzata KEOP-6.3.0/2F Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
238 092 935 Komplex energiaracionalizálás Tata általános iskoláiban és óvodáiban
238 475 933
A Szentendrei Óvodák Felújítása és Korszerősítése
238 657 232
Vajta község integrált turisztikai fejlesztése
238 815 822
Térinformatikai alapú, légszennyezettség modellezı rendszer tervezése és kifejlesztése a Baranya és Somogy megyében és kiemelten Pécsen
239 163 750
A mezıfalvi Petıfi Sándor Általános Iskola, Szakiskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Infrastruktúrális és eszközfejlesztése KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Mezıfalva Nagyközség Önkormányzata
239 480 514
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Mórahalom Város Önkormányzata
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Ajka Város Önkormányzata
TÁMOP-4.1.2-08/1/B Pedagógusképzést segítı szolgáltató és kutatóhálózatok kialakítása
Eszterházy Károly Fıiskola
Regionális Pedagógiai Kutató- és Szolgáltató Központ kialakítása pedagógusképzı intézmények együttmőködésére (RPKSZK)
239 948 800
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése
Miskolc Megyei Jogú Város Önrkományzata
A Széchenyi István Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása
240 245 600
Öko(r)szerő tanulási környezet - ösztönzı fejlesztés
240 404 039
Vizek mennyiségi és minıségi védelmének fejlesztése a Duna-völgyben
240 496 250
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tápiószılıs Község Önkormányzata
"Esélyteremtés Pest megye délkeleti perifériáján" - A tápiószılısi Házi Árpád Általános Iskola felújítása és IKT eszközparkjának bıvítése
241 261 077
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tápiószılıs Község Önkormányzata
"Esélyteremtés Pest megye délkeleti perifériáján" - A tápiószılısi Házi Árpád Általános Iskola felújítása és IKT eszközparkjának bıvítése
241 261 077
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kerekegyháza Város Önkormányzata
Kerekegyháza belterületi útjainak felújítása és építése
241 579 374
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Makó Város Önkormányzata
Befektetés-ösztönzı üzleti környezet megteremtése a Makói Ipari Park komplex infrastruktúra-fejlesztésével
241 661 642
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Dunaharaszti Város Önkormányzata
A dunaharaszti Mese Óvoda bıvítése és megfelelı eszközellátásának biztosítása
241 841 157
Ipari parki szolgáltatásfejlesztés Mórahalmon
239 696 109
Infrastruktúra- és eszközfejlesztés az ajkai Fekete- Vörösmarty Iskolában
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak Budapest, XVIII. Kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés Önkormányzat DAOP-5.2.1/D Környezeti értékeink védelme, környezetbiztonság kiemelt projekt Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
239 884 510
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Segítı pályázati program. Segítı, esélyteremtı, gondoskodó, infrastruktúra-fejlesztést támogató ötlet
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Székesfehérvár Megyei Jogú Város ÖnkormányzatEzredéves Készségfejlesztı Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Székesfehérvár, Havranek u. 4. 8000OM azonosítója: 038492 100/ fı maximális létszámmal (3-23) éves korig /SNI-s tan./
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budakeszi Város Német Önkormányzata
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása ÁROP-2.2.3 Uniós döntéshozatalban való részvételi képesség javítása
Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyezı Iroda Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Személyügyért Felelıs Államtitkárság
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
242 198 913 Tarkabarka-Kunterbunt kétnyelvő német nemzetiségi Óvoda rekonstrukciója
242 326 767
Az Igazoló Hatóság humánerıforrás fejlesztése
242 562 000
Uniós döntéshozatalban való részvételi képesség javítása
243 000 000
Baja Város Önkormányzata
Belterületi győjtıutak (Tóth Kálmán, József Attila, Arad, Honvéd, Tél utca, Bácska tér) burkolatának felújítása és csapadékvíz-elvezetésének kiépítése Baja város területén
243 036 437
Dévaványa Város Önkormányzata
Dévaványa város népességmegtartó erejének növelése, térségi szerepének erısítése infrastrukturális fejlesztések révén
243 184 388
Az inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola felújítása és bıvítése
243 198 547
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Inárcs Község Önkormányzata
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
Pilismarót Község ÖnkormányzataBozóky Mihály Általános Iskola, Bozóky Mihály Általános Iskola közoktatási infrastrukturális fejlesztése OM: 031884
243 445 728
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szentmártonkáta Község Önkormányzata
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kisegítı iskoalépületének infrastrukturális fejlesztése a sajátos nevelési igényő és napközis tanulók körülményeinek javítása érdekében Gundel Vendéglátó és Idegenforgalmi TISZK szervezetfejlesztése, képzési struktúra kialakítása Integrált oktatás fejlesztése a szentmártonkátai Arany János Általános Iskolában
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Bátonyterenye Város Önkormányzata
Bátonyterenyei Egészségház Központ kialakítása
245 209 561
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Az integrált oktatás fejlesztése az Arany János Általános Iskolában
245 319 446
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés Dunaharaszti Város Önkormányzata TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a Közép- Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképzı Magyarországi Régióban Iskola
Szentmártonkáta Község Önkormányzata
243 458 767 244 372 000 244 942 764
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium oktatási funkcióinak integrálása új szárny építésével KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Ibrány Város Önkormányzata
Ibrány és Nagyhalász közösségi közlekedési feltételeinek javítása
245 380 122
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Szada Község Önkormányzata
Székely Bertalan Általános Iskola felújítása Szada Községben
245 710 291
Tata-Neszmély Borok Útja kialakítása Öko(r)szerő tanulási környezet - ösztönzı fejlesztés
245 749 700
A termálvíz komplex hasznosítása Törökszentmiklóson
245 773 500
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(ESZA) A Közép-Magyarországi Operatív Program 4. prioritás szociális intézkedéseinek technikai-adminisztratív lebonyolítása
246 000 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
Szarvas város belterületi útjainak fejlesztése és építése az ipari területek megközelíthetıségének javítása és a 44-es számú fıközlekedési út tehermentesítése érdekében
246 113 873
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Ady Endre Általános Iskola komplex felújítása
246 313 097
KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés Tatai Városkapu Közmővelıdési, Turisztikai, Pályázatkoordináló és tematikus fejlesztése és Kommunikációs Kiemelten Közhasznú Nonprofit Zrt. Budapest, XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Önkormányzat KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból Törökszentmiklós Város Önkormányzata
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
245 324 275
245 753 820
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Dunaharaszti Város Önkormányzata ÉAOP-2.1.1/B-2f Természeti és környezeti értékekre alapozott turizmus fejlesztése Tiszafüred Város Önkormányzata
Projekt megnevezés A dunaharaszti Mese Óvoda bıvítése és megfelelı eszközellátásának biztosítása Morotva kerékpáros pihenıpark létesítése és egyéb turisztikai attrakciófejlesztés Tiszafüreden
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata
A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvő Nemzetiségi Gimnázium komplex felújítása és infrastrukturális fejlesztése
246 974 389
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Gyál Város Önkormányzata
Gyál, Eötvös József Álatlános Iskola és Közgazdasági Szakközépiskola Átalakítása, Bıvítése
247 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
Gyermekeink jövıje - az Erkel Ferenc Általános Iskola modernizációja
247 469 867
A Tündérkert Óvoda bıvítése, felújítása és eszközbeszerzése
247 500 000
247 500 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tóalmás Községi Önkormányzat
A tóalmási általános iskola, óvoda és fızıkonyha felújítása, bıvítése és eszközbeszerzése a környezettudatosság és a korszerő nevelés-oktatás megteremtése jegyében. A tóalmási általános iskola, óvoda és fızıkonyha felújítása, bıvítése és eszközbeszerzése.
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Helyi sajátosságokra épülı komplex közoktatásfejlesztés a munkaerıpiaci igények tükrében
247 569 413
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budakalász Nagyközség Önkormányzat
A Szentistvántelepi Általános Iskola oktató-nevelı munkája infrastrukturális és tárgyi feltételeinek minıségi javítása
247 634 763
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Kiskunlacháza Község Önkormányzata
„Fogyatékkal élık térségi esélye” – A kiskunlacházi Munkácsy Úti Általános Iskola felújítása és multifunkciós tornateremmel történı bıvítése
247 793 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Népi építészeti és mesterség-történeti kiállítóhelyek turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése Hódmezıvásárhelyen B komponens
247 870 916
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Hernád Község Önkormányzata
A 21. századi oktatás feltételeinek megteremtése Hernádon és Pusztavacson
247 970 660
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Girincs Község Önkormányzata
Girincs szennyvízkezelése
248 131 800
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Vecsés Város Önkormányzata
A Tündérkert Óvoda bıvítése, felújítása és eszközbeszerzése
248 373 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budakalász Nagyközség Önkormányzat
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Vecsés Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tóalmás Községi Önkormányzat
Inárcs Község Önkormányzata
TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Raoul Wallenberg Humán Szakképzı Iskola és Gimnázium KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése Esztergom Város Önkormányzata
A Szentistvántelepi Általános Iskola oktató-nevelı munkája infrastrukturális és tárgyi feltételeinek minıségi javítása A Humán TISZK rendszerének továbbfejlesztése a Humán szakmák moduláris képzésével, a humán értékrend és az esélyegyenlıség megvalósításával. Bánomi áttörés II. ütem
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
A budakalászi Kalász Suli Általános Iskola bıvítése tornaterem kialakításával és akadálymentesítéssel
KDOP-5.1.1/2/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés KEOP-2.2.2 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Budakalász Nagyközség Önkormányzat
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Intézmény OM azonosító:031847 Makó Város Önkormányzata (mint gesztor) Apátfalva Község Önkormányzata (mint támogatásban részesülı konzorciumi partner)
Megítélt támogatás (Ft) 246 332 238 246 969 000
247 500 000
248 429 658
248 500 000 248 542 163
248 579 146
Sárberki Általános Iskola energiatakarékos felújítása, bıvítése és teljeskörő akadálymentesítése 248 589 072
248 655 403
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Kerékpárút építése a 43-as számú fıút mentén Mőszerkalibrációs labor és vízsebességmérı hitelesítési csatorna kialakítása
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat
Hódmezıvásárhely Ipari Park iparvágány létesítése
248 965 770
A Damjanich János Általános Iskola felújítása és bıvítése, hátrányos helyzető tanulók eredményesebb oktatása, és a speciális tagozat jobb elhelyezése érdekében.
249 075 500
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Isaszeg Nagyközség Önkormányzata
248 899 440
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Budapest Fıváros Önkormányzata
Versenyképes vízivárosi iskola: a 21. század iskolája -szakmai modernizáció és infrastrukturális beruházás, akadálymentesítés a Hunfalvy János Szakközépiskolában az esélyegyenlıség és a környezettudatosság jegyében
249 091 038
Szigetmonostor Község Önkormányzata
A Zöldsziget Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény szigetmonostori tagiskolájának rekonstrukciója, bıvítése és a kompetenciafejlesztéshez szükséges taneszközök beszerzése.
249 100 328
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Felsıpakony Község Önkormányzata
A felsıpakonyi Hermann Ottó Általános Iskola bıvítése és korszerősítése
249 177 002
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Letkés Község Önkormányzata
Letkési jıvı reménysugara - a Napköziotthonbos Óvoda újjáépítése, kiszolgáló konyha és éttererem bıvítése
249 183 687
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Egészségügyi és Oktatási Intézményfenntartói Társulás
M I N D E N K I K É P E S ... A pestszentlırinci Vörösmarty iskola kiterjeszti az "Esélyteremtés egy 13 évfolyamos tehetségfejlesztı iskolában" címő pedagógiai programját a a mozgáskorlátozott és/vagy nagyothalló tanköteles tanulókra Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola felkészítése az integrált oktatásra
249 209 131
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola felkészítése az integrált oktatásra
249 209 131
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
Egészségügyi és Oktatási Intézményfenntartói Társulás
249 189 385
Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztı Speciális Szakiskola és Kollégium speciális integrációs forrásközponttá fejlesztése KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Veszprém Megyei Önkormányzat
249 289 387 A Györgyi Dénes Általános Iskola komplex felújítása és tornateremmel történı bıvítése
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Balatonalmádi Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Ceglédbercel Községi Önkormányzat
Felújítás és fejlesztés a jövı nemzedék 21. századi iskolájáért Ceglédbercelen
249 338 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Vác Város Önkormányzata
Váci Petıfi Sándor Általános Iskola főtés-korszerősítése, akadálymentesítése és infrastruktúrális fejlesztése
249 421 936
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Felsıpakony Község Önkormányzata
A felsıpakonyi Hermann Ottó Általános Iskola közoktatási infrastruktúrájának korszerősítése
249 429 442
Budapest Fıváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata
ÁLMAINK ISKOLÁJA, ISKOLÁSOK ÁLMA - AZ ESÉLYEGYENLİSÉGET, KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLET KIALAKÍTÁSÁT ÉS SZÍNVONALAS OKTATÁST SEGÍTİ ISKOLA MODERNIZÁCIÓ
249 600 000
Isaszeg Nagyközség Önkormányzata
Isaszeg Damjanich János Általános Iskola felújítása és bıvítése, hátrányos helyzető tanulók eredményesebb oktatása és speciális tagozat jobb elhelyezése érdekében.
249 648 840
Budapest Fıváros IV. kerületi Újpest Önkormányzata
Ingerdús nevelés feltételeinek megteremtése lakótelepi óvodákban (Az Újpesti Önkormányzat Játék-Mozgás-Kommunikáció Óvodájának és Park Óvodájának eszközbeszerzési és infrastruktúrafejlesztési pályázata)
249 743 857
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Vácduka Község Önkormányzata
Vácduka új óvodájának megépítése és eszközbeszerzése egy demográfiailag növekvı lélekszámú település népességmegtartó képességének, a minıségi nevelı munka, a racionális és hatékony mőködtetés megteremtése érdekében
249 843 173
DAOP-1.1.1/A Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Északi Ipartelepen infrastruktúra és logisztikai csarnok építése BELP
249 846 500
SZÉKELY BERTALAN ÁLTALÁNOS ISKOLA FELÚJÍTÁSA SZADA KÖZSÉGBEN A Weöres Sándor Általános Iskola és Mővészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése
249 879 307
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása SZADA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Gyömrı Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
249 302 124
249 899 146
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tahitótfalu Községi Önkormányzat
Pollack Mihály Általános Iskola és Zeneiskolai, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény megfelelı tárgyi környezetének biztosítása
Megítélt támogatás (Ft)
249 900 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budakalász Nagyközség Önkormányzat
Diósd Község Önkormányzatának pályázata "Akadálymentesített óvoda építése mozgássérültek és egyéb fogyatékossággal élık számára" témájában A budakalászi Kalász Suli Általános Iskola bıvítése tornaterem kialakításával és akadálymentesítéssel
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közszolgáltatásainak elektronizálása, informatikai rendszerének fejlesztése
249 916 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros Önkormányzata
Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakközépiskola komplex -szakmai, infrastrukturális és akadálymentesítési - fejlesztése
249 931 152
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagykırös Város Önkormányzata
Petıfi Sándor Általános Iskola felújítása és korszerősítése
249 939 358
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagykırös Város Önkormányzata
Petıfi Sándor Általános Iskola felújítása és korszerősítése
249 939 358
ÉMOP-1.1.1/C-2f Inkubátorházak kialakítása és bıvítése
Szikszó Város Önkormányzata
Inkubátorház létesítése Szikszón
249 946 531
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros Önkormányzata
Infrastrukturális modernizálás és akadálymentesítés a Hunfalvy Szakközépiskola szakmai fejlesztése érdekében
249 991 038
TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Budapest Fıváros Önkormányzata
A "Károlyi" Gazdasági TISZK szervezetének, irányítási rendszerének és menedzsmentjének kialakítása, felkészítése a korszerő moduláris képzésre, a közép-magyarországi régióban élı, hátrányos helyzető fiatalok munkavállalói kompetenciájának fejlesztésére.
250 000 000
TÁMOP-3.2.4-08/2 „Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erısítése az élethosszig tartó tanulás érdekében -Országos elektronikus szolgáltatások bıvítése, fejlesztése
Országos hatókörő könyvtári szolgáltatások fejlesztése a hagyományos és nem hagyományos képzési formák erısítésére az élethosszig tartó tanulásban
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Diósd Község Önkormányzata
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Debreceni Egyetem
249 903 130 249 910 769
"MÉRTÉKELÉS" Diagnosztikus mérések és értékelések az Észak-alföldi régióban. TÁMOP-3.1.9-08/1 Diagnosztikus mérések
Nyíregyházi Fıiskola
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata
250 000 000 Budapest VI. kerület Tóth Aladár Zeneiskola Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény rekonstruciója
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Hévízgyörk Község Önkormányzata
Hévízgyörki Petıfi Sándor Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése, akadálymentesítése, tetıtér beépítése, energiatakarékos főtési rendszer , parkolók -, járdák létesítése, az új Pedagógiai Program célkitőzéseinek megvalósítása
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Ady Endre Általános Iskola komplex felújítása
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest XVIII.kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzat
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros Önkormányzata
Korszerősítéssel és könyvtárfejlesztéssel egy tudásalapú, multikultúrális Európára nyitott ifjúságért 250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Páty Község Önkormányzata
" Harmóniában múlt és jövı - modern iskola történelmi környezetben " Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon fejlesztése Mindenki számára elérhetı, korszerő oktatás és környezetének megteremtése Pátyon
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Szakközépiskola fejlesztése Piliscsabán
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Monor Város Önkormányzata
A Kossuth Lajos Általános Iskola 21. századi igényeknek megfelelı funkcionális átalakítása
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros Önkormányzata
Egressy Gábor Kéttannyelvő Mőszaki Szakközépiskola fejlesztése
250 000 000
250 000 000 250 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros Önkormányzata
A jövı korszerő diákotthonának kialakítása Csepelen
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzat
Tatárszentgyörgyi óvoda és iskola bıvítése és az intézmények komplex fejlesztése a színvonalas alapfokú oktatás biztosításáért
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tatárszentgyörgy Községi Önkormányzat
Tatárszentgyörgy óvoda és iskola bıvítése és az intézmények komplex fejlesztése a színvonalas alapfokú oktatás biztosításáért.
250 000 000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Érd Megyei Jogú Város közösségi közlekedése feltételeinek fejlesztése, a helyi autóbusz-hálózat megújításával, akadálymentesítésével valamint az elıvárosi vasúttal teljes egységet képezı szolgáltatási rendszer kialakításának elıkészítésével.
250 000 000
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Érd Megyei Jogú Város közösségi közlekedés feltételeinek fejlesztése, a helyi autóbusz-hálózat megújításával, akadálymentesítésével valamint az elıvárosi vasúttal teljes egységet képezı szolgáltatási rendszer kialakításának elıkészítésével.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros Önkormányzata
Kossuth Lajos Gimnázium infrastrukturális fejlesztése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros Önkormányzata
KMOP-2.3.1/B-08 Közösségi közlekedés elınyben részesítése
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagykáta Város Önkormányzata
A Zrínyi Miklós Gimnázium és Szki. komplex - szakmai, infrastrukturális, akadálymentesítési - fejlesztése A Nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola infrastrukturális beruházása eszközfejlesztéssel
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Szigethalom Város Önkormányzata
Szent István Általános Iskola felújítása és új eszközök, bútorok beszerzése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagykáta Város Önkormányzata
Nagykátai Mátray Gábor Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése eszközbeszerzéssel.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Gyömrı Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
A Weöres Sándor Általános Iskola és Mővészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szigethalom Város Önkormányzat
A szigethalmi Szent István Általános Iskola épületének felújítása, új eszközök és iskolai bútorok beszerzésével egybekötve.
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata
Esély a tanulásban, esély az életben!
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Hévízgyörk Község Önkormányzata
A minıségi oktatás feltételeinek megteremtése a Hévízgyörki Petıfi Sándor Általános Iskolában
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tök Község Önkormányzata
A töki Napsugár Óvoda komplex fejlesztése, azaz a korai fejlesztés, kompetencia alapú nevelés és széles körő tudás alapjainak biztosítása.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzata
Esély a tanulásban, esély az életben!
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Farmos Község Önkormányzata
„Többfunkciós iskola és közösségi tér” – a farmosi Általános Iskola bıvítése és felújítása
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Vácrátót Község Önkormányzata
A vácrátóti Petıfi Sándor Általános Iskola épületeinek bıvítése, akadálymentesítése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Leányfalu Nagyközség Önkormányzata
A leányfalusi Móricz Zsigmond Általános Iskola rekonstrukciója
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Üllı Város Önkormányzata
Az üllıi Napsugár Óvoda új, korszerő tagóvodájának kialakítása a gyermekek magas színvonalú készségfejlesztı foglalkoztatását és a környezettudatosság elmélyítését segítı eszközök beszerzésével
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzata, EU Pályázati Iroda
Az esélyegyenlıség Diadala
250 000 000
250 000 000 250 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagykırös Város Önkormányzata
Kossuth Lajos Általános Iskola infrastruktúrális és oktatási fejlesztése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagykırös Város Önkormányzata
Kossuth Lajos Általános Iskola infrastruktúrális és oktatási fejlesztése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagykırös Város Önkormányzata
Kossuth Lajos Általános Iskola infrastruktúrális és oktatási fejlesztése
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzata
Esélyegyenlıség a Diadal Úti Általános Iskolában a XXI. század küszöbén
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Vasad Község Önkormányzata
Iskolabıvítés Vasadon. (egyházi ingatlanátadás okán keletkezett szükségtanterem kiváltása, tornaterem építésével,szaktanterem létesítésével, eszközfejlesztéssel a 21.század korszerő és egészséges többcélú iskola kialakításáért Budapesttıl 35 km-re.)
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Kistarcsa Város Önkormányzata
Korszerő oktatási feltételek, akadálymentes környezet megteremtése a kistarcsai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, EU Pályázati Iroda Kicsi nekünk ez a ház, kirúgjuk az oldalát
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
A Nagykovácsi Kispatak Óvoda infrastrukturális beruházása
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata
A Nagykovácsi Kispatak Óvoda infrastrukturális beruházása
250 000 000
KMOP-4.2.1/B A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése
Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Esély, Lehetıség, Tudás, ELTE - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem infrastrukturális fejlesztése az informatikai mobilitás és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén az esélyegyenlıség megteremtése érdekében.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Telki Község Önkormányzata
A Telki Óvoda bıvítése új telephellyel
250 000 000
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Esély, Lehetıség, Tehetség, ELTE - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóintézményeinek infrastrukturális fejlesztése és eszközparkjának bıvítése a közoktatás és a pedagógusképzés színvonalának fejlesztése érdekében.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Befektetés a település jövıjébe - A szigetszentmiklósi "Mocorgó Óvoda" Szigetszentmiklós Város Önkormányzata bıvítése és eszközbeszerzése. Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri Kicsi nekünk ez a ház, kirúgjuk az oldalát - Ajándék a Mézeskalács Óvoda 95. születésnapjára KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Hivatala KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Pilisszentiván község Önkormányzata
250 000 000 250 000 000
"Terem-teni taní-tani"
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Dunaharaszti Város Önkormányzata
A Hunyadi János Általános Iskola alsó- és felsı tagozatos iskolaépületeinek korszerősítése és bıvítése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
A perbáli Általános Iskola és Mézeskalács Óvoda infrastrukturális és eszközfejlsztése a modern, XXI. századi nevelés elımozdításáért
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Pilisszentiván község Önkormányzata
"Terem-teni taní-tani"
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
A Thaly Kálmán utcai Csicsergı Óvoda fejlesztése
250 000 000
Perbál Község Önkormányzata
Ferencvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Cegléd Város Önkormányzata A ceglédi Köztársaság utcai Óvoda felújítása, bıvítése I. ütem Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Hivatala Gyújtópontban a Sugár suli
250 000 000 250 000 000
KDOP-4.2.1/B Belterületi utak fejlesztése
Balatonfüred Város Önkormányzata
Balatonfüred: A közösségi közlekedést lebonyolító Fürdı utca felújítása, illetve iparterületi győjtıút építése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Cegléd Város Önkormányzata
A ceglédi Köztársaság utcai óvoda komplex felújítása és bıvítése
250 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatást elısegítı, fenntartható infrastrukturális fejlesztés a Dr.Mezı Ferenc Általános Iskolában
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata
Kompetencia alapú oktatást elısegítı, fenntartható infrastrukturális fejlesztés a Dr. Mezı Ferenc Általános Iskolában
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, EU Pályázati Iroda Az olvasás Szabadsága - idegen nyelvő könyvtár a kerület szolgálatában
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tura Város Önkormányzata KDOP-4.2.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Turai iskolai infrastruktúra- és oktatásfejlesztés. (A Hevesy György Általános Iskola fejlesztése 12 új tanterem, 2 informatikai szaktanterem és 1 csoportszoba megépítésével az egyházi ingatlan visszaadási kötelezettségbıl fakadó helyzet megoldására) Székesfehérvár kelet-nyugati belsı korridor fejlesztése a PalotavárosÖreghegy tengelyen
250 000 000
250 000 000 250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Csömör Nagyközség Önkormányzata
Turai iskolai infrastruktúra- és oktatásfejlesztés. (A Hevesy György Általános Iskola fejlesztése 12 új tanterem, 2 informatikai szaktanterem és 1 csoportszoba megépítésével az egyházi ingatlan visszaadási kötelezettségbıl fakadó helyzet megoldására) Csömöri Mátyás Király Általános Iskola rekonstrukciója és akadálymentesítése
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Csömör Nagyközség Önkormányzata
Csömöri Mátyás Király Általános Iskola eszközbeszerzése és infrastruktúrafejlesztése
250 000 000
DAOP-3.1.1/B-08 Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hiányzó győjtıút-szakaszok kiépítése Kecskeméten
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
A demográfiailag növekvı, hátrányos helyzető gyermekekkel rendelkezı Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium komplex modernizációja a kistérségi minıségi oktatás,versenyképes tudás érdekében a magasfokú esélyegyenlıség és környezetvédelem jegyében.
250 000 000
DAOP-1.1.1/A-09 Ipari területek, ipari parkok és vállalkozói inkubátorházak infrastruktúrális fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Északi Ipartelepen infrastruktúra és üzemcsarnok építése
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Törökbálint Város Önkormányzata
Korszerő óvodai nevelés - Bóbita Óvoda bıvítése új épületben
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Halásztelek Nagyközség Önkormányzata
Hunyadi Mátyás Általános iskola és Általános Mővelıdési Központ bıvítése Halásztelken
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Halásztelek Nagyközség Önkormányzat
Általános Iskola bıvítése Halásztelken
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
"Minden gyermek egyaránt fontos!". Az erzsébetvárosi Baross Gábor Általános Iskola komplex fejlesztése a minıségi oktatás feltételeinek erısítése érdekében.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
A Szent László Általános Iskola és Pedagógia Szakszolgálat infrastrukturális fejlesztése
250 000 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola komplex fejlesztése, a minıségi oktatás fokozása, a versenyképes tudás elsajátítása érdekében, a racionális és hatékony mőködés kialakítása, komplex esélyegyenlıség és a magas fokú környezetvédelem jegyében.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Alsónémedi Nagyközségi Önkormányzat
Alsónémedi Széchenyi István Általános Iskola akadálymentes bıvítése
250 000 000
Budapest Fıváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Az Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola fejlesztése a korszerő, kompetenciafejlesztı intézményi környezet megteremtése érdekében.
250 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tura Város Önkormányzata
250 000 000 250 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budapest Fıváros VII. kerület Polgármesteri Hivatala KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Gödöllı város Önkormányzata NYDOP-2.3.1/A Magas kategóriájú szálláshelyek minıségi fejlesztése Gelse Község Önkormányzata
Projekt megnevezés Az Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola infrastrukturális fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 250 000 000
A Damjanich János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése
250 000 000 250 000 000
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Algyı Nagyközség Önkormányzata
Termál Hotel Gelse- "A zöld szálloda" Üdülı és rekreációs területeket összekötı kerékpárút hálózat kiépítése Algyın
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Somogyvámos Község Önkormányzata
Somogyvámos község szennyvízkezelésének megoldása, a környezetterhelés csökkentése és a helyi életminıség javítása érdekében
250 997 400
TÁMOP-4.2.1-08/1/KMR Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése Budapesti Corvinus Egyetem
Corvinus Ventures - Innováció és vállalkozásfejlesztéso központ
252 818 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Tompa Város Polgármesteri Hivatal
Tompa-Kelebia összekötı út építése
253 170 809
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése
Néprajzi Múzeum
Palotából látogatóbarát múzeum - A Néprajzi Múzeum szolgáltatáskínálatának minıségi megújulása a kulturális intézmény látogatóbarát fejlesztése érdekében
253 805 886
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Tornyai János Múzeum és Közmővelıdési Központ
Tornyai János Múzeum - Hódmezıvásárhely - látogatóbarát fejlesztése
254 574 275
KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások
Veresegyház Város Önkormányzata
Veresegyházi Malom-tó rehabilitációja
254 800 069
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
A Szegedi Vadaspark Látogatóbarát Fejlesztése
254 953 386
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Szigetbecse Község Önkormányzata
255 418 281
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Halasi Többcélú Kistérségi Társulás
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Gávavencsellı Nagyközség Önkormányzata Karcag Város Önkormányzata
A Szigetbecsei Tóparti Óvoda Újjáépítése A halasi kistérség buszközlekedésének fejlesztése buszpályaudvar és buszmegállók építésével Kerékpárút kapcsolat kiépítése Szeghalom és Füzesgyarmat Városok között Gávavencsellı Rakovszky Sámuel Általános és Mővészeti Iskola komples fejlesztése Karcag és Berekfürdı települések közötti kerékpárút II. ütemének megépítése
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Királyegyháza Község Önkormányzata
250 329 465
255 472 272 256 050 000 257 113 394 257 123 736
Királyegyháza községkommunális szennyvízcsatormázási projekt.
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Jánkmajtis Község Önkormányzata OM azonosító: 033452
257 183 000 A jánkmajtis Móricz Zsigmond Általános Iskola felújítása, korszerősítése az esélyegyenlıség és költséghatékony mőködés megteremtése érdekében
257 498 057
Szepetnek Község belterületi csapadékvíz elvezetése NYDOP-4.1.1/1-B-2f Belterületi vízrendezés Szepetnek Község Önkormányzata TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Szegedi Tudományegyetem
Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szegedi Tudományegyetemen.
258 300 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Természetes eredető növényi hatóanyagok molekuláris hatásmechanizmusának vizsgálata és terápiás hasznosítása diabéteszes és hiperkoleszterinémiás kardiovaszkuláris kórképekben
259 679 310
Debreceni Egyetem
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Dévaványa Város Önkormányzata Nagykáta Város Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Hódmezıvásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás
257 760 800
Az érték benned van! A versenyképesség feltételeinek javítása az Általános Mővelıdési Központ Ványai Ambrus Általános Iskola intézményegységében Nagykátán belterületi utak kiépítése Hódmezıvásárhely és Mindszent településeket összekötı közlekedési kerékpárút építése
259 874 333 259 907 483 260 006 400
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Felsızsolca Város Önkormányzata TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Szolnoki Fıiskola
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Projekt megnevezés
Felsızsolca város Egészségházának felújítása, bıvítése A 21. század igényeinek megfelelı differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Fıiskolán Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programja
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
260 823 149
260 843 255
261 050 915
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Pálháza Város Önkormányzata
Egészségház építése Pálházán
261 620 796
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Debreceni Egyetem Dávod Község Önkormányzata
Geotermikus rendszerek fenntarthatóságának integrált modellezése Dávod-Hercegszántó közötti kerékpárút építése
261 792 037 261 870 299
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Varsád község Önkormányzata
Varsád község szennyvízkezelésének fejlesztése, csatornahálózat és szennyvíztisztító telep kiépítésével
262 646 100
Mórahalom Város Önkormányzata
Mórahalmi geotermikus kaszkád rendszer
263 040 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Letkés Község Önkormányzata
A letkési jövı reménysugara
263 272 581
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Csabacsüd Nagyközség Önkormányzata
"Külterületi út felújítása, bıvítése Csabacsüdön az új Bioetanol üzem településhez kapcsolása érdekében"
263 497 329
ÉMOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Füzesabony Város Önkormányzat DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Alapszintő járóbeteg szakellátás feltételeinek biztosítása a füzesabonyi Egészségügyi és Szociális Központban Közösségi közlekedés fejlesztése Békéscsabán Feladatnövekedéshez kapcsolódó óvoda és iskola fejlesztése Szilvásváradon és Nagyvisnyón
263 576 402 265 036 814
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése KEOP-4.1.0 Hı- és/vagy villamosenergia-elıállítás támogatása megújuló energiaforrásból
Szilvásvárad Község ÖnkormányzataAz Intézmény (ÁMK) OM azonosítója: 200687 Orosháza Város Önkormányzata
Nulla kibocsátású geotermikus energia hasznosítás Gyopárosfürdın.
265 224 600
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Budafok–Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata
XXII. Kerületi belterületi földutak szilárd burkolattal való ellátása
266 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Nagybaracska Község Önkormányzat
Nagybaracska turisztikai attrakcióvá tétele az útépítés segítségével.
266 466 965
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba, Északi Logisztikai Park útfejlesztése
267 477 000
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése Abádszalók Város ÖnkormányzataOM azonosító: 035961 TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Nyugat-Magyarországi Egyetem Kalocsa Város Önkormányzata6300 Kalocsa, Szent István kir. út DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése 35. TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Eszterházy Károly Fıiskola TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Pannon Egyetem TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Kecskeméti Fıiskola DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Baja Város Önkormányzata Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
265 151 724
Kovács Mihály Általános és Mővészeti Iskola rekonstrukciója és pedagógiai tevékenységének tartalmi fejlesztése Hálózatos egyetemi adatszolgáltatás-innováció a Nyugat-Magyarországi Egyetemen
268 071 570 268 388 568
Kalocsa autóbusz pályaudvar építése 2008-2009-2010. Minıségi szolgáltatásokkal a jövı felsıoktatásáért az Eszterházy Károly Fıiskolán
268 394 060
Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Pannon Egyetemen
269 118 477
Modern hallgatói és intézményi szolgáltatás - versenyképes fıiskola A közösségi közlekedés forgalmi helyzetének és elérhetıségének javítása Baján Szeged, kerékpárút hálózat fejlesztése
269 931 282
268 636 520
270 002 178 270 540 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció Pályázat neve ÉMOP-4.2.1/C. A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex és/vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) Ózd Kistérség Többcélú Társulása
Az ózdi kistérség szociális ellátórendszerének infrastrukturális fejlesztése
270 673 411
KEOP-4.2.0/B/09 Helyi hı- és hőtési energiaigény kielégítése megújuló energiaforrásokból
Somogy Megyei Önkormányzat Drávakastély Szociális Otthona
A drávatamási Drávakastély Szociális Otthon főtési rendszerének korszerősítése többlépcsıs megújuló geotermikus energiahasznosításra épülı hıtermeléssel, az energiaköltségek nagyarányú csökkentése és a környezetszennyezés minimalizálása érdekében
271 632 410
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Mogyoród Nagyközség Önkormányzata
Kistérségi kerékpárút-hálózat mogyoródi szakaszának megvalósítása (KMOP - 2007 - 2.1.2 keretében)
272 000 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A HEPIH feladatellátásnak támogatása a 2007-13 idıszakban megvalósuló humánerıforrás-fejlesztési programok végrehajtása során.
273 000 000
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM OM azonosító:029635
A jövı iskolája - Iskolánk jövıje
273 259 800
KDOP-1.1.1/A Iparterületek fejlesztései Komárom Város Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Mór Város Önkormányzata
Infrastruktúrafejlesztés a Komáromi Ipari Park területén Móri Lamberg borút infrastrukturális fejlesztése (tematikus fejlesztés - bor és gasztronómia)
273 401 280
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése KEOP-2.2.2 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Kiskırösi Többcélú Kistérségi TársulásOM: 200955
A versenyképes tudás megszerzését támogató intézményi infrastruktúra kialakítása a KTKT Közoktatási Intézménye soltvadkerti tagintézményében
274 768 683
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Jászberény Város Önkormányzat
Hidrometeorológiai állomások automatizálása Győjtıút rehabilitáció Jászberényben
274 890 000 275 398 000
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
A Körös-szögi kistérség kulturális és szellemi értékeire épülı turizmus fejlesztése
275 630 076
KDOP-4.1.1/C Omlásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kıtár alatti partfalszakasz védelme, meglévı védmővel való összehangolása (Öreghegy és a Siklói út közötti partvédımő) I. ütem
275 695 800
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Veresegyház Város Önkormányzata
Veresegyház, belterületi győjtıutak és kiszolgáló utcák építése.
275 882 505
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása
Homokháti Önkormányzatok közösségi közlekedéshez kapcsolódó összehangolt infrastruktúrafejlesztése
276 003 183
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
274 688 596
Miskolc,Szentgyörgy úti lakosság közeli egészségugyi ellátó centrum létesítése. 276 080 381 64Encsért és Abaújért, együtt a megyéért! Az encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium közoktatási térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúra- fejlesztése
277 924 363
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata
Belterületi utak fejlesztése Piliscsabán a települési szolgáltatások és a közösségi közlekedési eszközök gyorsabb eléréséért
278 151 254
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Balmazújváros Város Önkormányzata Kecel Város Önkormányzat
A balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképzı komplex módszertani és infrastrukturális megújulása Kecel-Soltvadkert közötti kerékpárút építése
279 651 432 279 902 024
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Nagydobsza Község Önkormányzata
Nagydobsza és Kisdobsza szennyvízkezelésének fejlesztése, csatornahálózat és szennyvíztisztító telep kiépítésével
279 995 400
"SZErvice21" - 21. századi felsıoktatási intézménnyé válás hallgatói öregdiák kultúra és vezetıi menedzsment szolgáltatás fejlesztéssel a Széchenyi István Egyetemen
280 135 944
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Széchenyi István Egyetem TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Pápai Szakképzés-szervezési Társulás Tiszabecs Nagyközség ÖnkormányzataII. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola, OM: 033467 ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Pápai TISZK szakmai fejlesztése. II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola oktatási-nevelési intézmény felújítása
280 963 600 280 969 676
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÉMOP-4.1.1/A Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Sajószentpéter Város Önkormányzata
Sajószentpéteren mőködı háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi praxisok, a védınıi szolgálat és a központi orvosi ügyelet infrastruktúrájának építészeti fejlesztése
282 036 338
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Debreceni Egyetem
Az ember-gép kommunikáció technológiájának elméleti alapjai
282 458 349
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Vilyvitány Községi Önkormányzat
282 888 000
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Balatonfüzfı Város Önkormányzata
Vilyvitány település szennyvízkezelésének megoldása Élhetı Főzfı - Diagnosztikai vizsgálat Balatonfőzfın a balatonfőzfıi vízbázis védelméért
ÁROP-1.1.3-08/A Dereguláció és eljárások egyszerősítése
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
282 999 640
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Dereguláció és eljárások egyszerősítése A Közig IH feladatellátásának támogatása a szervezet hatékonyabb mőködése érdekében.
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Csongrád Város Önkormányzata
Csongrád város kommunális szennyvizeinek tisztítását szolgáló szennyvíztisztító telep bıvítése és gépészeti átalakítása
284 710 000
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Csaholc Község Önkormányzata OM azonosító: 033449
A csaholci Általános Iskola felújítása és bıvítése
284 972 133
KEOP-6.3.0/2F/09 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet
Az Országos Környezeti Információs Rendszer (OKIR) talajdegradációs alrendszerének (TDR) kialakítása
285 300 000
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Mőködési folyamatok hatékonyságának növelése, elektronikus közigazgatási szolgáltatások bevezetése, tartalomszolgáltatás, információs adatbázisok kialakítása
286 207 060
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
282 990 000
283 600 000
Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése (NFH – ENV - 4/2005) KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Szigetcsép Községi Önkormányzat
286 542 977
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szigetcsép Községi Önkormányzat
A Szigetcsépi Közös Igazgatású Mővelıdési Intézmény Óvodájának Újjáépítése A Szigetcsépi Közös Igazgatású Mővelıdési Intézmény Óvodájának újjáépítése
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Makó Város Önkormányzata
Makó autóbusz-pályaudvar újjáépítése és a közösségi közlekedés kiszolgálásának korszerősítése
288 105 220
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Pomáz Város Önkormányzata
Pomáz Majdenpolje-Szelistye feletti városrész csapadékvíz elvezetése
288 677 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Debreceni Egyetem
Kémiai és biotechnológiai alapkutatások vízzáró rétegek és talajvizek halogénezett szénhidrogén szennyezıinek eltávolítására
288 683 375
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése
Balaton-felvidék - Somló Szakképzés-szervezési Társulás
Globális kihívások, lokális válaszok
289 978 400
KEOP-7.2.2.1 Komplex vízvédelmi beruházások
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
A Mosoni-Duna és a Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja
291 500 000
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Kaba Város Önkormányzata
291 635 014
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Erdıkertes Község Önkormányzata
A bárándi "Napsugár" óvoda bıvítése és felújíátsa A Ki akarok nyílni Óvoda 330 férıhelyes új épületének létesítése Erdıkertesen
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szimuláció és optimalizáció-Célzott numerikus matematikai alapkutastás komplex fizikai folyamatokra és termelési rendszerekre a Széchenyi István Egyetemen, nemzetközi kutatói team kialakításával
Széchenyi István Egyetem
NYDOP-2.2.1/C-2f Tájegységi, öko- és aktív turisztikai programok megvalósítása Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése Taksony Nagyközség Önkormányzata KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
"Az ismeretlen táj?Gyöngyös patak völgyének bekapcsolása az Alpokalja fejlett aktív- és ökoturisztikai hálózatába" Taksony közlekedésének fejlesztése Budapesti kerékpárút-hálózat fejlesztése II. – turisztikai célú kerékpárutak
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Nemzetközi innovatív kutatói team a környezet egészségtudatos testmozgásos életmód tényalapú tesztrendszerei kialakítására
286 918 947 286 921 800
291 724 838
291 939 640
292 041 596 292 625 459 292 748 565
292 808 700
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Bugyi Nagyközség Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Isaszeg Nagyközség Önkormányzata
Isaszeg Nagyközség Önkormányzat belterületi földutainak burkolása
293 529 600
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Magyar Közút Állami Közútkezelı, Fejlesztı, Mőszaki és Információs Közhasznú Társaság
Kiskırösi Közúti Szakgyőjtemény turisztikai igényekhez igazodó látogatóbarát fejlesztése
295 687 380
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Makó Város Önkormányzata
Makó város belterületi kerékpárút hálózatának fejlesztése
295 759 028
Belterületi úthálózat fejlesztése Bugyi Nagyközségben
DAOP-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése
Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Levelek Nagyközség Önkormányzat
292 884 659
Közösségi közlekedés színvonalának javítása a Szeged, Tarján Víztorony téri állomás intermodális csomóponttá alakításával, valamint 11 db meglévı megállóhely felújításával, továbbá 6 db új megállóhely és 1 db új buszforduló létesítésével A BME "E" tanulmányi épület központi tömbje nyílászáró és főtésrekonstrukciós projektje "Négy kistérség - egy projekt" Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád kistérségek összefogása a szak- és felnıttképzés összehangolása érdekében
296 509 041 297 540 000
298 462 100 Gárdonyi Gáza Általános Iskola 8 tantermes épületének felújítása
298 597 812
Vilmány község szennyvízkezelése
298 663 200
Szolgáltatásfejlesztés a Pécsi Tudományegyetemen Kiskunmajsa-Gyógyfürdı és Móricgát (kisvasút) között turisztikai célú kerékpárút megépítése Kerékpárút hálózat fejlesztése Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén Közép-Európa egyik legnagyobb régészeti látogatóközpontjának kialakítása Aquincumban
299 214 000
TISZK létrehozása Fejér megyében
299 998 600
TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
Integráció a szakképzési potenciál növeléséért a Közép-dunántúli Régióban TISZK létrehozásán keresztül.
300 000 000
ÉMOP-3.2.1/D-2f Térségi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Országközepe Szakképzés-szervezési Társulás
Hanyi-éri belvízcsatorna mederfejlesztése és rekonstrukciója
300 000 000
Országközepe TISZK szakmai fejlesztése
300 000 000
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése Vilmány Község Önkormányzata TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Pécsi Tudományegyetem DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Jászszentlászló Község Önkormányzata
DAOP-3.1.2 Kerékpárút hálózat fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése Budapest Történeti Múzeum TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Debreceni Egyetem
299 822 730 299 990 338 299 991 839
Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban: Vezetıi információs rendszer és diplomás pályakövetı rendszer bevezetése a Debreceni Egyetemen 300 000 000
TÁMOP-4.1.1-08/1 Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsıoktatásban Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem mőködési folyamatainak megújítása, komplex hallgatói és intézményi szolgáltatás-fejlesztésre alapozva
300 000 000
NYDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Zalaszentgrót Város Önkormányzata
Alapszintő kistérségi járóbeteg szakellátó központ fejlesztése és korszerősítése Zalaszentgróton
300 000 000
NYDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Vasvár Város Önkormányzata
KMOP-3.1.1/C Kulturális és örökség-turizmus fejlesztése KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése KMOP-4.3.3/B_2 A Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése
Kerepes Község Önkormányzata Gyömrı Város Önkormányzata Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ
Vasvár kistérségi alapszintő járóbeteg ellátó központ kialakítása Kerepes, kultúrális - turisztikai központja, EGY KÖZÉPKORI FALU VÉDELMI RENDSZERE Gyömrıi Kerékpárút fejlesztése "Állami Egészségügyi Központ XXI. századi betegkezelésre való felkészítése"
300 000 000
300 000 000 300 000 000 300 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Apagy Község Önkormányzata
A többcélú Zrínyi Ilona Általános Iskola és Óvoda felújítása, új konyha építése és az épületek berendezési eszközökkel történı felszerelése Apagy Községben
300 637 995
Helvécia Község belterületi útjainak felújítása és építése
302 316 632
Munkaerı-piaci igényekhez alkalmazkodó közép-Magyarországi Agrárszakképzı Központ fejlesztése. Belterületi utak fejlesztése Dömsödön
302 807 664 304 080 000
XXI. századi közoktatási környezet kialakítása Gyırújbaráton
304 748 555
Turisztikai desztinációk integrált fejlesztése Gárdonyban.
306 604 627
Nemzetközi fotobiológiai interdiszciplináris kutatások környezeti tényezık és genomikai faktorok interakciójának vizsgálatára, új diagnosztikus és terápiás eljárások kidolgozására
307 524 000
"Végvárak világa" - Sirok barlangvár, turisztikai központ
307 743 162
Hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kiépítése Jászberényben
307 876 194
TISZK létrehozása a Sajó mentén
308 205 000
Nagytarcsa Csillagszem Óvoda építése
309 159 597
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Helvécia Község Önkormányzata FVM Közép-Magyarországi Agrár-szakképzı Központ, Bercsényi TÁMOP-2.2.3-07/1-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a Közép- Miklós Élelmiszeripari Szakképzı Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola Magyarországi Régióban KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése Dömsöd Nagyközség Önkormányzata NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése Gyırújbarát Község ÖnkormányzataOM azonosító: 030592 KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Gárdony Város Önkormányzata
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
ÉMOP-2.1.1/B-2f Turisztikai attrakciók fejlesztése Mőemlékek Nemzeti Gondoksága ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása Jászberény Város Önkormányzat TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Nagytarcsa Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése KMOP-3.3.1/C Helyi és térségi jelentıségő vízrendszerek rekonstrukciója és fejlesztése
Mosonszentmiklós Község Önkormányzata A beruházással érintett A Széchenyi István általános és alapfokú mővészeti iskola infrastruktúraintézmény OM azonosítója: 030655 és eszközfejlesztése
309 678 484
Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
310 374 874
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Szarvas Város Önkormányzata
KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság fokozása
Szigetvár Város Önkormányzata
Szarvas Város belterületi, 44-es számú fıközlekedési utat elkerülı, azt tehermentesítı győjtıutak minıségi fejlesztése Energetikai hatékonyság fokozása a Szigetvári Városi Kórház és Rendelıintézetben
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása
Bátorliget Község Önkormányzata
Összekötı út építése Bátorliget és Ömböly Községek között a közös humán közszolgáltatások hozzáférésének elısegítésére
311 826 342
Mátészalka Város Önkormányzata
Hivatásforgalmú kerékpárút építése Mátészalka és Nyírcsaholy között
311 889 563
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése ÉAOP-3.1.3 Regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása VOP-2.1.3 Tájékoztatás és nyilvánosság
Szúnyogi szivattyútelep rekonstrukciója
Dorog Város Önkormányzat
Neurodegeneratív betegségek, anxietás és depresszió patomechanizmusa és terápiás lehetıségei A Dorogi Szénmedence bányászati történeti emlékhelyeinek tematikus fejlesztése
Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Kerékpárút-hálózat fejlesztés a beregi kistérségben Informatika és tájékoztatás
Szegedi Tudományegyetem
310 648 756 311 254 620
312 080 000 313 668 922 314 800 861 315 000 000
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
HATÓSÁGI ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY ELEKTRONIKUS KÉRELMEZÉSÉHEZ Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala ÉS KIÁLLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FELTÉTELEK KIALAKÍTÁSA
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Felgyı Község Önkormányzata
Felgyı Község Önkormányzatának 45119 j. külterületi út szélesítese és burkolattal történı ellátása
317 420 424
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Törökszentmiklós Város Önkormányzata OM azonosító: 035902
A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerő oktatási környezet kialakítása céljából
319 700 195
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Sümegi Kistérségi Többcélú Társulás VOP-2.1.4 Szakértıi hálózat Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Gyır-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
317 000 000
Járóbeteg szakellátó központ kialakítása a Sümegi Kistérségben 319 738 500 Az ÚMFT lehetséges kedvezményezettjeinek tájékoztatása az ÖTK Hálózat közremőködésével.
320 000 000
TISZK létrehozása Gyır-Moson-Sopron megyében
320 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
Hévíz Város Önkormányzata
Ember és informatikai rendszerek kapcsolatának új, etológiai modell alapú generációja Városi autóbusz-pályaudvar áthelyezése a Hévízi-tó Természetvédelmi Terület védelme érdekében
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Porcsalma Nagyközség Önkormányzata033525
A procsalmai Kiss Áron Általános Iskola fejlesztése a tanulók esélyegyenlıségének érvényesítése érdekében
322 646 157
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Esztergom város árvízvédelmi biztonságának javítása
322 800 000
Munkaerı- piaci igényekhez alkalmazkodó Térségi Agrár-szakkézı Központ fejlesztése
324 603 000
Nagyhalász Malom, Petıfi és Hunyadi utcák győjtıúttá alakítása burkolat szélesítéssel, .megerısítéssel
325 281 560
Kerékpárral a Fertı-tó Neusiedlersee kultúrtájon
327 496 412
Legyünk együtt és tegyünk együtt!
327 644 295
327 926 900
Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a Közép- FVM Dunántúli Agrár-szakképzı Központ, Csapó Dániel Magyarországi Régióban Középiskola, Mezıgazdasági Szakképzı Iskola és Kollégium
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése Nagyhalász Város Önkormányzata NYDOP-2.2.1/C-2f Tájegységi, öko- és aktív turisztikai programok megvalósítása Fertı-Hanság és İrségi Nemzeti Park Igazgatóság KMOP-5.1.1/C-2f Ipari technológiával épült lakótelepek rehabilitációja Budapest Fıváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata
320 071 818 321 883 560
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Innovatív, multidiszciplináris kutatói team létrehozása fehérjekonformáció megváltozásával kapcsolatos neurodegeneratív betegségek kutatására
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Liptód Község Önkormányzata
Liptód-Erdısmárok-Maráza települések szennyvíz projektje
328 589 087
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Közlekedési Operatív Program Irányító Hatóság feladatellátása
329 590 000
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
A Nemzeti Innovációs Információs Rendszer (IIR) kialakítása
329 760 000
330 859 633
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
XXI. századi oktatási-nevelési feltételek megteremtése Écsen és Ravazdon Komplex fejlesztés a dinamikus és fenntartható közösségi közlekedésért Sopronban
331 188 300
Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás
"Esélyt a jövınek!"
331 880 610
Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
TISZK létrehozása Nógrád megyében
332 080 000
Ragály község Önkormányzata
Ragály település szennyvízkezelésének megoldása
332 115 000
NYDOP-1.3.1-2f A befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
Inkubátorház létrehozása Zalaegerszegen
332 554 974
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Berkesd Község Önkormányzata
Berkesd település kommunális szennyvízcsatornázás és szennyvíztisztítás
332 567 200
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése
Debreceni Egyetem
Tudás- és technológia transzfer az Észak-alföldi régió felsıoktatási intézményeiben
335 093 451
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Hevesvezekény Község Önkormányzat
Hevesvezekény község szennyvízelvezetése és kezelése
336 500 000
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Nyíradony Város Önkormányzata
Külterületi kerékpárutak építése Nyíradony és Hajdúsámson között
337 500 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsa város belterületi önkormányzati tulajdonú utak korszerősítése, felújítása, megerısítése 2007. I. ütem (DAOP-2007-3.1.1/B)
338 807 802
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Átány Község Önkormányzata
Átány Község szennyvízelvezetése és - tisztítása
339 540 776
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Szabadszentkirály Község Önkormányzata
Komplex szennyvízkezelés megvalósítása Szabadszentkirályon
339 874 400
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés KDOP-4.1.1/C Omlásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása KDOP-4.1.1/C Omlásveszélyes partfalak állékonyságának biztosítása
Hévízgyörk Község Önkormányzata
Hévízgyörk belterületi vízelvezetésének rendezése
339 924 000
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
Rácalmás Ófalusi partfalszakasz védelmi munkái
340 000 000
Rácalmás Nagyközség Önkormányzata
Rácalmás Ófalusi partfalszakasz védelmi munkái
340 000 000
Dabas, Bóbita Óvoda építése
340 669 947
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Écs Község Önkormányzata Érintett intézmény: Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Écs-Ravazd Közoktatási TársulásaOM azonosító: 201070
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Dabas Város Önkormányzata
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Szenzorhálózat alapú adatgyőjtés és információ feldolgozás
341 185 099
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Pálfi István Szakképzés-szervezési Társulás
Mályvádi árvízi szükségtározó fejlesztése
342 154 000
TISZK létrehozása a Bihari, Sárréti és Hajdúszoboszlói kistérségekben.
344 720 000
KEOP-7.2.2.1 Komplex vízvédelmi beruházások DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
345 000 000
Mohács Város Önkormányzata
Komplex Tisza-tó projekt Mohács Térségi Általános Mővelıdési Központ és alapfokú Mővészetoktatási Intézmény létrehozása
345 676 680
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Hidvégardó Község Önkormányzata
Hidvégardó község csatornázása és szennyvíztisztítása
346 233 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyezı Iroda
Az Igazoló Hatóság kapacitásának biztosítása
347 303 220
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Laskod Község Önkormányzata
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Nyírkércs - Laskod összekötı út építése, Laskod község zsáktelepülés jellegének megszüntetése céljából Miskolc város üzemelı, sérülékeny, karsztos vízbázisának diagnosztikai vizsgálata
348 236 406 348 309 020
Tisza hullámtér projekt (árvédelmi mővek, hajózhatóság javítása, nagymőtárgyak rekonstrukciója, rekreációs fejlesztés) (NFH – ENV 13/2005) KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Gyál Város Önkormányzata
Győjtıút hálózat fejlesztése Gyálon
348 632 640 349 789 892
TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a Közép- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzés-szervezési Magyarországi Régióban Önkormányzati Társulás
Munkaerı-piaci igényekhez alkalmazkodó FVM Kelet-Magyarországi Agrárszakképzı Központ létrehozása és fejlesztése.
350 000 000
A Szatmár-Beregi TISZK szakmai fejlesztése.
350 000 000
TÁMOP-7.2.1 Az OP lebonyolításával kapcsolatos egyéb feladatok
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
A TAMOP éves megvalósítási jelentések, az OP végrehajtását érintı tanulmányok, elemzések készítése
350 000 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Fizikai, biológiai, kémiai válaszreakciók kutatása
350 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
Összekötı út elsı szakaszának létesítése a Kiskunfélegyházát Petıfiszállással összekötı Csólyosi úton
351 291 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Dabas Város Önkormányzata
"Lendületben a Dabasi Dobos Ovisok". A Bóbita Óvoda új akadálymentes épületének környezetbarát üzemeltetést lehetıvé tévı építése a hozzá kapcsolódó eszközbeszerzési és szakmai fejlesztési (TAMOP) programmal kiegészítve.
352 293 948
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Kisnémedi Község Önkormányzata
Belterületi vízelvezetés Kisnémediben
352 907 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Gazdaságfejlesztési Programok IH kapacitásának biztosítása
353 250 000
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
Károly Róbert Fıiskola
Zöldpont Technológia és Tudástranszfer Központ a Károly Róbert Fıiskolán
353 690 800
Szentkirály Önkormányzata
Szentkirály település csatornázása és szennyvíztisztító telep építése
354 535 187
ÉAOP-3.1.4/B Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
355 038 920
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Budapest Fıváros Önkormányzata
Közösségi közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése Nyíregyházán Budapesti kerékpárút-hálózat fejlesztése I. - hivatásforgalmi célú kerékpárutak
355 352 674
Diósd Község Önkormányzatának pályázata "Akadálymentesített óvoda építése mozgássérültek és egyéb fogyatékossággal élık számára" témájában
356 400 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Diósd Község Önkormányzata KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Páty Község Önkormányzat KEOP-7.2.2.1 Komplex vízvédelmi beruházások
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Budaörs Város Önkormányzat
Álomból valóság-XXI. századi óvoda Pátyon a jövı ifjú tehetségeiért Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése
358 200 000 359 000 000
Budaörs Város Farkasréti Pagony Óvodájának fejlesztése 100 férıhelyes, Holdfény utcai új épület építésével
359 429 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése Gyula Város Önkormányzata TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Észak-Hajdúsági Szakképzés Szervezési Társulás
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Győjtıút létesítése Gyulán a Tölgyfa-Botond-Bulcsú utcákban
359 567 000
ÉSZAK-HAJDÚSÁGI VERSENYKÉPES TISZK
360 000 000
ÁROP-1.1.3 Jogszabályok és eljárások egyszerősítése Miniszterelnöki Hivatal Közpolitikai Titkárság TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
Dereguláció és eljárások egyszerősítése
360 000 000
A Vas megyei szakképzés fejlesztése a vasi TISZK keretein belül.
360 000 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Sámod község Önkormányzata
Sámod és környékének csatornázott szennyvízelvezetési projektje
361 330 200
TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szent István Egyetem
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó TársulásOM-azonosító: 200787 Kemecse Város Önkormányzata
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Újszilvás Község Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Egészséges, biztonságos élelmiszeralapanyag elıállítás és életminıség javítás innovatív biológiai, gazdasági és mőszaki kutatás- fejlesztéssel Az oktatási körülmények fejlesztése a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában
361 408 000
Kemecse Város közúthálózatának fejlesztése
363 706 857 364 344 318
Újszilvás Község csapadékvíz - elvezetés megoldása
365 584 500
"Községi óvoda rekonstrukciója és bıvítése, az általános iskola felújítása, bıvitése és sportudvarának kialakítása, energiahatékonyságának biztosítása Homrogdon" Homrogd Község Önkormányzataiskola
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
NYDOP-1.3.1-2f A befektetési környezet fejlesztése - ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése PANNON Szakképzés Szervezési Társulás KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése Apaj Község Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás
365 988 988 Berettyóújfalu, Furta és Zsáka települések közötti külterületi kerékpárút megépítése Berettyóújfalu, Furta és Zsáka települések közötti külterületi kerékpárút megépítése
366 284 755 366 284 755
Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ létrehozása
366 394 493
A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása - a TISZK rendszer fejlesztése Baranya megyében Apaj belterület közlekedésének fejlesztése
367 178 575 367 440 278
Turisztikai desztináció létrehozása a Bakonyalja felzárkózásáért
367 664 395
367 761 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Debreceni Egyetem
Kutánbiológiai Kutatóközpont (KBKK): A Debreceni Egyetem innováció orientált kutatásának integrálása nagy populációkat érintı bırbetegségek patomechanizmusának vizsgálatára (Acronym: DERMINOVA)
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Albertirsa Város Önkormányzata
A belvízmentes Albertirsa.
367 785 000
TÁMOP-3.1.9-08/1 Diagnosztikus mérések
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kisiskoláskori fejlesztéseket megalapozó komplex diagnosztikai mérési és tanácsadói rendszer kialakítása
369 359 200
KEOP-3.1.2/2F/09 Élıhelyvédelem, -helyreállítás, vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Fertı-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Vecsés Város Önkormányzata
Komplex természeti értékvédelmi program a Fertı-Hanság Nemzeti Parkban Vecsés Város belterületi úthálózatának fejlesztése
371 025 545 371 252 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Újfehértó Város Önkormányzata
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Muhi Község Önkormányzata
Újfehértó, Széchenyi út szélesítése és teljes felújítása csapadékvíz elvezetési rendszer és járda építésével. Muhi község szennyvízelvezetésének és szennyvíztisztításának megvalósítása
Egészségügyi Minıségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet
Megvalósíthatósági tervek minıségbiztosítása a tervezett jelentıs beruházásoknál (A tervezett jelentıs beruházások megalapozása az egészségügyben szakmai támogatással és ágazati adatbázisok kialakításával)
373 211 828
Eszterházy Károly Fıiskola
Integrált kutatások új, multifunkciós, nano-, és enzimalpú biszenzorok kifejlesztésére környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági és orvosdiagnosztikai célokra
373 991 098
Bekecs község belterületi vízrendezése
374 178 000
TÁMOP-6.2.6-08/1 Megvalósíthatósági tervek minıségbiztosítása a tervezett jelentıs beruházásoknál
TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Bekecs Község Önkormányzata
371 789 453 372 379 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Bicske Város Önkormányzata
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Komplex Egészségügyi Központ fejlesztése Bicskén
374 430 227
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Mindszentgodisa Község Önkormányzata
Mindszentgodisa szennyvízszállításának és kezelésének megoldása
374 806 800
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer
375 402 500
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Juta Község Önkormányzata
Juta község szennyvízelvezetése és szennyvíz-tisztítása
376 288 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Dunaújvárosi Fıiskola
A régió és a Dunaújvárosi Fıiskola válaszai az anyagtudomány és technológia új kihívásaira
377 737 416
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Bocskaikert Község Önkormányzat OM azonosító: 201112
Németh László Általános Iskola, Alapfokú Mávészetoktatási Intézmény és Óvoda komplex felújítása, bıvítése
378 860 101
NYDOP 5. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
380 000 000 380 500 000
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Újhartyán Község Önkormányzat
Somogyi Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása. Energiaracionalizálás Józsefváros önkormányzati fenntartású közintézményeiben Újhartyáni Német Nemzetiségi Óvoda - konyha, Bölcsöde "Gyerekvár" építése
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Karancslapujtı Község Önkormányzata; OM: 032231
Mocsáry Antal Körzeti Általános és Mővészeti Iskola Infarstrukturális fejlesztése és eszközbeszerzése
381 256 803
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Keringési, anyagcsere és gyulladásos betegségek teranosztikájának fejlesztése
381 348 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Újhartyán Község Önkormányzat
Újhartyáni Német Nemzetiségi Óvoda - konyha "Gyerekvár" építése
382 778 061
Kiskunhalas, Dongérvölgyi u. II. (Mártírok útja-Tinódi út között) szakaszának megépítése.
382 999 997
Az Újvárosi Általános Mővelıdési Központ infrastrukturális fejlesztése
383 230 556
NYDOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok Nemzeti Fejlesztési Ügynökség TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Somogy Megyei Önkormányzat KEOP-5.3.0/A/09 Épületenergetikai fejlesztések
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Budapest Fıváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzata
380 909 523 380 959 875
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Kiskunhalas Város Önkormányzata Pályázó neve: Baja Város Önkormányzata Intézmény: Újvárosi Általános Mővelıdési Központ, OM azonosítója: 027737
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Egerlövı Önkormányzata
Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása Egerlövın
384 031 800
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
eKirendeltség projekt
384 222 600
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Vatta Községi Önkormányzat
Vatta település szennyvízkezelésének megoldása Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem megvalósítása (NFH – ENV 15/2005)
386 763 000
KEOP-7.2.2.1 Komplex vízvédelmi beruházások
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Som Község Önkormányzata
Som község szennyvízelvezetésének és -kezelésének megoldása
389 210 436
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése KEOP-7.1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése
Sávoly Község Önkormányzata
Sávoly község szennyvízelvezetésének kiépítése
390 784 000
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer
391 000 000
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése
Széchenyi István Egyetem
Egyetemi Tudásmenedzsment Központ létrehozása, valamint a regionális szintő tudáshasznosulást és tudástranszfert segítı szervezeti fejlesztések a Széchenyi István Egyetem
391 228 695
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Bodroghalom községi Önkormányzat
Boroghalom község szennyvízelvezeése és tisztítása
392 788 000
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Dunaharaszti Város Önkormányzata
Dunaharaszti 23 belterületi utcájának szilárd burkolattal való ellátása és csapadékvíz-elvezetésének kialakítása
392 884 789
Csenger Város Önkormányzata
A Csenger Város Önkormányzat Petıfi Sándor Általános Mővelıdési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat integrált oktatásának fejlesztése, infrastrukturális beruházás és eszközbeszerzés
393 359 429
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
387 245 964
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Tolmács Község Önkormányzata
Tolmács Község szennyvíztisztítása és szennyvíz csatornázása Borsodszirák község csapadékvíz és belvíz elvezetı rendszerének kiépítése Püspökladányi győjtıutak fejlesztése
395 007 000 396 180 000
Érd Megyei Jogú Város hat utcájának szilárd burkolattal és csapadékvízelvezetéssel történı kialakítása.
396 341 939
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Borsodszirák Község Önkormányzata ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése Püspökladány Város Önkormányzata
KMOP-2.1.1/B-08 Belterületi utak fejlesztése Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Zempléni Szakképzés-szervezési Társulás ÉMOP-2.1.1/B-2f Turisztikai attrakciók fejlesztése
Pácin Község Önkormányzata
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Fejér Megyei Önkormányzat NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése Murakeresztúr Község Önkormányzata OM 200538
Zempléni Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása Bodrogköz Öröksége - Karos-Karcsa-Pácin mikrotérség turisztikai célú fejlesztése
Kistérségi emelt szintő járóbeteg szakellátó központ fejlesztése Sárbogárd A murakeresztúri Zrinyi Miklós Általános Mővelıdési Központ oktatási és nevelési funkcióinak fejlesztése
Megítélt támogatás (Ft) 393 476 400
397 169 200 397 335 500
397 738 707 398 370 209
Az ELTE Botanikus Kert élıhelyeinek felújítása, valamint az ex situ védelemben lévı fajok számának növelése a magyar és nemzetközi jogszabályoknak és irányelveknek megfelelıen
398 448 240
Árpád-Szakképzı Iskola és Kollégium / TISZK / Új összekötı út Encsencs és Nyírbogát között
399 083 000 399 313 573
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Csomád Község Önkormányzata
Iskolaépítés Csomádon
399 446 190
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Iskolaépítés Csomádon - Esztergály Mihály Általános Iskola megépítése.
399 446 190
Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda épületében XXI. századi oktatási környezet kialakítása és az épületek akadálymentesítése Nyíregyháza - Keleti körút építése
399 600 000 399 777 516
Nyergesújfalu mikrotérségi járóbeteg szakellátásának fejlesztése
399 781 100
KMOP-3.2.1/B Győjteményes növénykertek és védett történeti kertek megırzése és helyreállítása Eötvös Lóránd Tudományegyetem TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Árpád Szakképzı Iskola és Kollégium ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése Encsencs Község Önkormányzata
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
Csomád Község Önkormányzata Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata029640 Tisza-parti Általános Iskola és Óvoda200416 Szeged Megyei Jogú Város, Óvodák Igazgatósága Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Nyergesújfalu Város Önkormányzata TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése Észak-Hajdúsági Szakképzés Szervezési Társulás TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés Szervezési Társulás TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Tolna Megyei Önkormányzat
Észak - Hajdúsági Versenyképes TISZK
399 904 910
TISZK létrehozása Jász-Nagykun-Szolnok megyében Integráció a szakképzési potenciál növeléséért Tolna megyében TISZK létrehozásával.
400 000 000
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
A békéscsabai TISZK (II) szakmai fejlesztése
400 000 000
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése
Alföld Szakképzı Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelten Közhasznú KFT.
A debreceni Alföld Szakképzı (TISZK) szakmai fejlesztése
400 000 000
TÁMOP-2.2.3-09/1 A szak- és felnıttképzés struktúrájának átalakítása – TISZK rendszer fejlesztése
Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
A munkaerı- piaci igényekhez alkalmazkodó FVM Alföldi Agrár-szakképzı Központ fejlesztése
400 000 000
400 000 000
TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Békés Megyei Önkormányzat TÁMOP-2.2.3-07/2-2F TISZK rendszer továbbfejlesztése a KözépMagyarországi Régióban Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szakképzés a gazdaságért - Kompetencia alapú szakképzés a gazdaságfejlesztés érdekében, szolgálatában. A szakképzés struktúrájának átalakítása Gyırben térségi integrált szakképzı központ szervezésével.
DDOP-3.1.3/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Járóbeteg szakellátó központok fejlesztése Tamási Város Önkormányzata
A tamási járóbeteg szakellátó központ fejlesztése
400 000 000
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Fejér Megyei Önkormányzat
Kistérségi emelt szintő járóbeteg szakellátó központ fejlesztése -Enying
400 000 000
400 000 000 400 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DDOP-3.1.3/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Járóbeteg szakellátó központok fejlesztése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Pécs Lánc utcai járóbeteg-szakrendelı intézet fejlesztése
400 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskemét, Petıfiváros Ny-i elkerülı út építése
400 000 000
NYDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Lenti Város Önkormányzata
Az emeltszintő járóbeteg szakellátás fejlesztése a Lenti Kistérségben a Dr. Hetés Ferenc Rendelıintézet revitalizációjával
400 000 000
KDOP-5.2.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Balatonalmádi Város Önkormányzata KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás
Balatonalmádi kistérségi járóbeteg szakellátás integrált fejlesztése A Velencei-tó körüli egységes kerékpárút hálózat befejezı szakaszának kiépítése - I. ütem
400 000 000
DDOP-3.1.3/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Járóbeteg szakellátó központok fejlesztése Balatonboglár Város Önkormányzata
Emeltszintő, komplex járóbeteg szakellátás létrehozása - az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés és esélyegyenlıség javítása érdekében Balatonboglár vonzáskörzetében
400 000 000
ÉAOP-5.1.2/B-2f 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Jásztelek Község Önkormányzata
Szennyvízelvezetés és tisztítás fejlesztése Jásztelken
400 000 000
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Szalaszend Község Önkormányzata
Szalaszend szennyvízkezelése
400 000 000
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése
Detk Községi Önkormányzat
Detk település szennyvízkezelésének megoldása
400 000 000
Halmajugra település szennyvízkezelésének megoldása
400 000 000 400 000 000
ÉMOP-3.2.1/A 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése Halmajugra Községi Önkormányzat KDOP-2.1.1/C Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztése Döbrönte Község Önkormányzata
400 000 000
ÉAOP-3.1.2 Önkormányzati utak fejlesztése
VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Integrált településfejlesztés Döbröntén Vásárosnamény iparosított gazdasági területeit megközelítı új út létesítése.
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága
"A vármegyék világa" - Szegvári Vármegyeháza Kulturális és Látogatóközpont- I. ütem.
402 819 000
Igal Nagyközség Önkormányzata
Igal Integrációs iskolabıvítés
406 175 980
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
407 500 000
Veresegyház Város Önkormányzata
A ROPIH feladatellátása az NFÜ alapvetı mőködtetési feladatain felül A Misszió Egészségügyi Központ korszerősítése és bıvítése emeltszintő szakellátás biztosításához
407 500 000
TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Eötvös Lóránd Tudományegyetem
PannonLiDAR projekt, a teljes jelalakos légi lézerszkennelés többcélú fejlesztése, multi- és transz- és interdiszciplináris alkalmazása és alkalmazásának elterjesztése a Középmagyarországi Régióban
408 000 000
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Tarnaörs Község Önkormányzata
Tarnaörsi iskola felújítása és a boconádi iskola felújítása, bıvítése
408 980 645
KÖZOP-3.2.0/b-08 Projekt kivitelezés
Halasi Többcélú Kistérségi Társulás
"Soltvadkert-Selymes-Pirtó-Kiskunhalas-Kunfehértó településeket összekötı közlekedésbiztonsági kerékpárút" I. ütem
410 483 422
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Központi Statisztikai Hivatal
A KSH elektronikus adatgyőjtési rendszerének fejlesztése, kiszélesítése
411 987 027
Maglód Város Önkormányzata
KIS EMBEREK NAGY ÁLMA - A maglódi Hétszínvirág Mővészeti Óvoda új épületének létrehozása
414 938 371
Zsana Község Önkormányzata
Zsana község szennyvízcsatornázása és szennyvízkezelése
415 018 353
Szegedi Tudományegyetem
A fenntarthatóság társadalmasítása: Komplex, egymásba ágyazódó rendszerek fenntarthatóságának multidiszciplináris alapkutatási programja: új tudományos alapdiskurzustól az (inter) generációs szemléletformálásig
415 763 000
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
400 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Napsugár Part - turisztikai vonzerık komplex fejlesztése Gárdonyban KDOP-2.1.1/B-2f Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerık NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése TÁMOP-3.2.2-08/A/2 "Területi együttmőködések, társulások, hálózati tanulás" A komponens
Gárdony Város Önkormányzata Gelse Község ÖnkormányzataOM azonosító: 037563
Kunhegyes Város Önkormányzata Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakmai és Közmővelıdési Szolgáltató Intézmény
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Mátraballa Község Önkormányzata
415 879 108 XXI. századi közoktatási intézmények kialakítása Gelsén
415 907 687
A Kunhegyes Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Szakiskola és Óvoda mikrotérségi társulás új tornatermének építése, feladat-ellátási helyeinek felújítása, bıvítése
416 322 538
Megújuló pedagógia: Hálózatat az Észak-Magyarországi régióban
418 194 392
Mátraballa Község belterületi vízrendszer, csapadékvíz átvezetés, valamint az ahhoz kapcsolódó, tehermentesítı záportározó létesítése
420 171 273
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése ÉAOP-2.1.1/B-2f Természeti és környezeti értékekre alapozott turizmus fejlesztése
Kölcse Nagyközségi ÖnkormányzatOM azonosító: 033454
A Kölcsey Ferenc Általános Mővelıdési Közpönt Általános Iskolájának felújítása és az iskolai tornaterem átépítése
420 540 897
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
"Puszta Szafari" A Hortobágyi Vadaspark fejlesztése
420 893 578
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Kecel Város Önkormányzata
Kecel 0299/2, 0299/3, 0299/4. és 0324. hrsz. utak építési munkái
422 410 833
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Debreceni Egyetem
Az inzulin rezisztencia és cukorbetegség kezelésének farmakológiai lehetıségei
425 000 000
Eger, Tetemvár és Vécseyvölgy úti zárt csapadékcsatorna építése és a nyíltárkos rendszer rekonstrukciója
425 000 000
Kunadacs község szennyvízkezelésének fejlesztése
426 189 000
Belterületi úthálózat fejlesztése Csömörön
426 704 604
ÉMOP-3.2.1/C-2f Belterületi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztése Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése Kunadacs Községi Önkormányzat KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Csömör Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Mezıszentgyörgy község oktatási intézményeinek fejlesztése, bıvítése és felújítása a jıvı nemzedékéért KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Mezıszentgyörgy Község Önkormányzata
426 800 985
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Derecske Város ÖnkormányzatDerecskei Óvoda OM azonosító:030796
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Halásztelek Nagyközség Önkormányzat
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tinnye Község Önkormányzata
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Tiszanána Község Önkormányzat
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Tiszacsege Város Önkormányzat, 201059
Tiszacsegei Városi Óvoda és Bölcsıde infrastrukturális fejlesztése
433 137 321
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése
Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem Technológia- és Tudástranszfer Centrumának kialakítása és mőködtetése
434 197 363
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
NFÜ Koordinációs Irányító Hatóság
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Hernádvécse Község ÖnkormányzataIskola: 029021, Óvoda: 028629
Környezetvédelmi eljárások, szolgáltatások elekronizálása a KvVM, az OKTVF és a KDV-KTVF együttmőködésében
428 000 000
Derecskei Óvoda bıvítése, felújítása és bölcsıdei rész kialakítása
429 652 631
Győjtıúthoz kapcsolódó belterületi utak burkolása Halásztelken
430 580 467
A 21. század iskolájának megfelelı, korszerő általános iskola építése Tinnyén "Európai szintő oktatás feltételeinek megteremtése Tiszanánán"
431 835 027
KIH és az Elnöki Kabinet feladatainak ellátáshoz szükséges tevékenységek és képzési tevékenységek finanszírozása "Esély a halmozottan hátrányos helyzetben élı gyermekek számára Hernádvécsén"
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban
Abony Város Önkormányzata
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Elektronikus közigazgatás az MBFH-ban.
Kékcse Község Önkormányzata
434 920 000
435 421 000 A Kossuth Lajos Általános Iskola 21. századi igényeknek megfelelı funkcionális átalakítása Méltányos oktatás-nevelési környezet megteremtésével az esélyegyenlıségért Pest megye dél-keleti területi igényeit kiszolgáló alapfokú járóbeteg szakellátás fejlesztése
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Monor város Önkormányzata
431 817 059
436 162 777 436 496 516 436 821 915 437 077 091
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés TÁMOP-3.2.8/A-08 „Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése – Központi módszertani fejlesztés TÁMOP-3.2.8/A-08 „Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése – Központi módszertani fejlesztés
Zsámbék Nagyközség Önkormányzata
Új, korszerő 8 foglalkoztatós óvoda építése a fejlıdı Zsámbékon
437 455 166
Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Múzeumi Oktatási és Képzési Központ)
"Múzeumok Mindenkinek" Program - Múzemok oktatási-képzési szerepének erısítése - Központi módszertani fejlesztés
438 233 032
Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Múzeumi Oktatási és Képzési Központ)
Múzeumok Mindenkinek Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erısítése - Központi módszertani fejlesztés
438 233 032
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Mezıszilas Község ÖnkormányzataOM azonosító: 201114
DAOP-2.1.1/A-2f „Dél-Alföld Spa”, egészségturisztikai létesítmények komplex fejlesztése
Mórahalom Város Önkormányzata
Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdı fejlesztése
440 000 000
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Szentendre Város Önkormányzata
442 281 118
Mezıszilas Németh László Általános Iskola fejlesztése 438 835 842
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Budapest, Fıváros XVI. kerületi Önkormányzata
Szentendre - Pannónia telep csapadékvíz elvezetése A 21. század iskolájának megfelelı, korszerő általános iskola építése Tinnyén Budapest, XVI. ker. Csömöri út (Eperjes u. - Akácfa u. között ) csapadékcsatorna építése
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Szalánta Község Önkormányzat
Szalánta település kommunális szennyvíz csatornázás és tisztítás
443 458 400
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nyírmada Nagyközség Önkormányzata
Patay István Általánso Iskola felújítása Nyarmadán
444 431 504
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Botpalád Község Önkormányzata
Botpalád térségi óvoda és iskola felújítása, bıvítése az Európai Uniós oktatási színvonal biztosítása érdekében
444 708 911
ÉAOP-2.1.1/B-2f Természeti és környezeti értékekre alapozott turizmus fejlesztése
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
"Daruvonulás Hortobágyon" A Hortobágy-halastavi kisvasút továbbfejlesztése és új ökoturisztikai attrakciók létrehozása
444 807 344
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
Bárdos Lajos ÁMK és AMI rekonstrukciója és komplex akadálymentesítése
445 240 828
ÉAOP-4.1.1/2/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Hodász Nagyközség Önkormányzata. A beruházással érintett intézmény OM azonosítója: 033219
Új óvoda építése Hodász Nagyközségben
445 605 812
DAOP-5.2.1/B Regionális jelentıségő vízvédelmi intézkedések
Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
A Szeghalmi belvízrendszer vízrendezési fımőveinek rekonstrukciója
446 788 000
Eötvös Lóránd Tudományegyetem
A természettudományok elıremozdítása modern számítástudományi eszközökkel (Advancing Science with Modern Computational Tools)
450 000 000
Budapest XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat
Kispesti Forrásház Gondozás Központ
450 332 853
Szarvas Város Önkormányzata 028425
A szarvasi Fı téri Általános Iskola infrastruktúrájának fejlesztése
451 102 742
Cserkeszılı Község Önkormányzata
Cserkeszılı, Termál és Gyógyfürdı fejlesztés
451 522 643
Új, európai szintő óvoda építése Aszódon a 21. századi igényeknek megfelelıen
452 022 152
CS-2-0-0 jelő csapadékvíz csatorna építése Kecskeméten
452 744 100
454 711 538
455 285 500
456 112 206
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tinnye Község Önkormányzata
TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása KMOP-4.5.2/B-2f A szociális alapszolgáltatásokhoz és gyermekjóléti alapellátásokhoz való hozzáférés javítása és a szolgáltatások minıségének komplex vagy térségi szintő fejlesztése (kivéve bölcsıde) DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉAOP-2.1.1/A-2f Gyógy- és termálturizmus feltételrendszerének fejlesztése
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés Aszód Város Önkormányzata DAOP-5.2.1/D Környezeti értékeink védelme, környezetbiztonság kiemelt projekt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Mezıkovácsháza Város Önkormányzata TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Semmelweis Egyetem
Járóbeteg szakellátó központ fejlesztése Mezıkovácsházán Adat- és tudásfúzió a klinikai genomikában tudásmérnökség, szövegbányászat, statisztikai adatelemzés, és web-technológiák felhasználásával
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Csobánka Község Önkormányzata
Óvoda - Kistérségi integrációs központ létesítése a csobánkai és a kistérségi gyermekek esélyegyenlıségéért
442 651 374 443 447 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
KMOP-5.1.1/C-2f Ipari technológiával épült lakótelepek rehabilitációja KMOP-4.1.2/B Komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Budapest Fıváros XV. kerület Önkormányzata
Budapest XV. kerületben az ipari technológiával épült újpalotai lakótelep, Zsókavár utcai akcióterületen lakó- és középület felújítása, korszerősítése és a kapcsolódó közterületek rehabilitációja A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet
KMOP-4.1.2/B Komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet
KMOP-2.1.2 Kerékpárutak fejlesztése
Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása
A Komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése (Közép-magyarország régió) Kerékpárral az Ipolymentén - turisztikai célú kerékpárút építése Szob és Letkés település között
Megítélt támogatás (Ft)
456 112 932 456 386 296
456 999 276 458 029 392
TÁMOP-4.2.1-08/1/KMR Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése a Mőegyetemen
458 667 554
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Orosháza Város Önkormányzata Orosháza Város Általános Iskolája OM azonosító: 028279
Orosháza Város Általános Iskolája Eötvös József Tagintézmény integrált fejlesztése
460 901 434
TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése
Pécsi Tudományegyetem
3T - Technológia - és tudástranszfer feltételeinek kialakítása a Déldunántúli Régió egyetemi tudásbázisaiban
460 965 657
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Balkány Város Önkormányzataa beruházással érintett intézmény neve: Szabolcs Vezér Általános Iskola, Szakiskola, Alapfokú Mővészeti Iskola és Pedagógiai Szakszolgálataz intézmény OM azonosítója: 033534 A jövı iskolája a Dél-Nyírségben, III. ütem: Tornaterem építése Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás Beruházással érintett intézmény: Kiskırösi Többcélú Kistérségi Társulás Óvodája, Általános Iskolája, Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma(OM A versenyképes tudás feltételeinek megteremtése a Kiskırösi Petıfi azonosító: 200955) Sándor Általános Iskolában
461 069 494
461 581 860
Csongrád Megyei Önkormányzat
AZ Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark örökségprogramjában rögzített látogatóbarát infrastrukturális fejlesztések megvalósítása a komplex turisztikai termék és egyedi tematikus bemutatóhely kialakítása érdekében
463 100 000
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata OM azonosító: 031205
Hıgyes Endre Gimnázium komplex felújítása és akadálymentesítése
464 020 273
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Közép-Szabolcsi Kistérségi Többcélú Társulás
"Esély a Tanulásra" - A korszerő iskola tárgyi feltételeinek megteremtése az integrációs bázisként szolgáló ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskolában
464 059 848
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Pogány község Önkormányzat
Pogány község kommunális szennyvízcsatornázási projekt.
464 651 200
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
A berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és tagintézménye épületeinek fejlesztése és tornaterem építése a korszerá oktatási környezet kialakításáért
467 681 942
A Csongrádi kistérség Dr. Szarka Ödön Egyesített egészségügyi Intézmény szakrendelıjének komplex építészeti, orvos-technológiai és IT felújítása
469 161 627
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Csongrád Város Önkormányzata KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Törökbálint Város Önkormányzata ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nyírmihálydi Község Önkormányzata
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Mórahalom Város Önkormányzata
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Korszerő óvodai nevelés - Bóbita Óvoda bıvítése új épületben Nyírmihálydi Petıfi Sándor Általános Iskola és Óvoda felújítása és eszközbeszerzése
Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ fejlesztése Mórahalmon Kistérségi összefogás a Bakonyalján a közoktatási esélyegyenlıség megteremtéséért
470 891 334
471 567 536
471 837 441
Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás Berettyóújfalu Város Önkormányzata
470 329 948
A berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és tagintézménye épületeinek rekonstrukciója
472 283 864
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DAOP-2.1.1/B Múzeumok, tájházak, tematikus bemutatóhelyek, témaparkok és az épített örökség (várak, kastélyok, kúriák) turisztikai célú, látogatóbarát fejlesztése
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Hajósi Érseki Kastély turisztikai célú, interaktív, látogatóbarát bemutatóhellyé fejlesztése
472 920 000
Nyolc foglalkoztatós napköziotthonos óvoda megépítése Veresegyházon, a dinamikusan fejlıdı Csonkás városrészben.
474 359 607
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Veresegyház Város Önkormányzata ÁROP-4.1.1 Az OP technikai-adminisztratív lebonyolítása (Közremőködı szervezet finanszírozása)
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Közigazgatás Reform Programok Irányító Hatósága
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Budapest Fıváros XVII. kerület Önkormányzata
TÁMOP-4.2.1-08/1/KMR Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése Semmelweis Egyetem DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
Páhi Községi Önkormányzat
ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Szécsény Város Önkormányzata OM azonosító: 200885
KEOP-2.2.3/A Üzemelı vízbázisok diagnosztikai fázisa
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Budapest Fıváros XVI.. kerületi Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Az Államreform Operatív Program projektjeinek operatív lebonyolításában való közremőködés biztosítása a 2007-2015 közötti idıszakban. Rákosmente földes utcáinak komplex felújítása, szilárd burkolattal történı ellátása
475 000 000
Budapest Bioscience Busniness Hub - Innovatív kelet-középeurópai bitechnológiai vállalkozások létrehozását szolgáló közös technológiaitranszfer program
475 103 026
475 000 000
Páhi Község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztása projekt 477 417 510
Alapfokú oktatási intézmények fejlesztése Szécsényben Miskolc város üzemelı, sérülékeny karsztos vízbázisának diagnosztikai vizsgálata (STRAPI) A Közép-Magyarországi Operatív Program 4. prioritás egészségügyi intézkedéseinek technikai-adminisztratív lebonyolítása Budapest Fıváros XVI. kerület 14 belterületi földútjának szilárdburkolattal való burkolása
478 799 186 478 964 680
479 000 000 479 563 700
"Méltányos közoktatási infrastruktúra megteremtése a Móri Kistérség székhelyintézményeiben, Bodajkon. A Zengı Óvoda és a Bodajki Általános Iskola felújítása, bıvítése" KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Móri Többcélú Kistérségi Társulás 201027, 201025
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Országos Katasztrófavédelmi Fıigazgatóság
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése ÉAOP-2.1.1/C-2f Kulturális és örökségturizmus infrastrukturális fejlesztése TÁMOP-3.2.2-08/A/2 "Területi együttmőködések, társulások, hálózati tanulás" A komponens
Jászkisér Nagyközség Önkormányzata, OM 035929, OM 035770
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet
"Adj Esélyt"- új módszerekkel gyermekbarát iskolai környezettel a jászkiséri gyermekek neveléséért, oktatásáért "A történelem országútján" - Tematikus csárdaútvonal a Hortobágyon keresztül Észak-alföldi Komp-háló, minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek
Nyíradony Város ÖnkormányzataOM azonosító: 038271 - Kölcsey Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola komplex Ferenc Gimnázium és Általános Iskola fejlesztése Makói Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Kálvin téri épületkomplexum infrastrukturális fejlesztése Makó Város Önkormányzata
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Kistelek Város Önkormányzata DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése TÁMOP-3.2.2-08/A/2 "Területi együttmőködések, társulások, hálózati tanulás" A komponens DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
479 897 790 Elektronikus hatósági ügyintézés és elektronikus iratkezelés megvalósítása
Értékünk az ember: a "Kisteleki Központi Rendelıintézet korszerősítése, bıvítése"
480 000 000
480 855 453 481 705 943 482 315 000
482 462 913
483 687 503
484 192 136
Körösladány Város ÖnkormányzatTüköry Lajos Általános Iskola és "Eszterlánc" - kopmlex fejlesztés a XXI. sz. iskolájáért a Tüköry Lajos Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény OMA:028346 Általános iskola és alapfokú mővészet oktatási intézményben
484 368 642
Békés Megyei Tudásház ás Könyvtár
Közoktatás-fejlesztést támogató hálózat kiépítése a dél-alföldi régióban
484 430 909
Derekegyház Község Önkormányzata
Derekegyház község szennyvízkezelésének fejlesztése
484 928 312
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Berettyóújfalu Város Önkormányzata
A berettyóújfalui Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképzı és Közgazdasági Szakközépiskola bıvítése, felújítása, tanulóbarát oktatási környezet kialakításával a kompetencia alapú tanítás érdekében
485 765 886
NYDOP-5.3.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
Csorna Város ÖnkormányzataSzéchenyi István Körzeti Általános Iskola 200953Bóbita Óvoda 200953
"XXI. század óvodája és iskolája"
485 851 993
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tápiószele Nagyközség Önkormányzata
Az emberközeli tanulás feltételeinek megteremtése Tápiószelén
486 604 889
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Cegléd Város Önkormányzata
Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés Cegléd város területéröl. Rövid cím: Cegléd város csapadékvíz-elvezetése
486 675 900
12 foglalkoztatós új óvoda építése Ócsán
487 743 297
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Ócsa Város Önkormányzat Gyula Város Önkormányzata Gyula Város Önkormányzatának Alapfokú Oktatási, Mővészetoktatási, Sportiskolai és Pedagógiai Szakszolgálati Intézménye 200919
A gyulai Implom József Általános Iskola fejlesztése, bıvítése
489 889 745
DAOP-5.2.1/B Regionális jelentıségő vízvédelmi intézkedések
Csongrád Város Önkormányzata
Csongrád Serházzugi holtág rehabilitácója
492 300 000
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata OM azonosító: 028254
2. számú Általános Iskola komplex felújítása
492 300 000
Pusztaszer Község Önkormányzata
Pusztaszer szennyvízcsatornázása és szennyvízkezelése
493 572 000
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Nyírbátor Város Önkormányzata
Nyírbátori Bılcsıde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Zrínyi utcai telephelyének felújítása, bıvítése I ütem
493 738 140
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Békés Város ÖnkormányzataOM azonosító: 200901
Épületkorszerősítés és eszközfejlesztés a Békési Kistérségi Iskola Dr. Hepp Ferenc Tagiskolájában
494 591 445
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Maglód Város Önkormányzata
Maglód új utakon - Maglód város földes utcáinak komplex felújítása, szilárd burkolattal történı ellátása
494 592 837
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Szigetmonostor Községi Önkormányzat ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Mátészalka Város Önkormányzata OM azonosító: 033392
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Oroszlány Város Önkormányzata
Zöldsziget Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény rekonstrukciója, bıvitése A mátészalkai Képes Géza Általános Iskola infrastrukturális és eszközfejlesztése
Megítélt támogatás (Ft)
495 612 900 495 918 441
Oroszlány Város Általános Iskoláinak komplex fejlesztése
DAOP-4.2.1/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala
ÉMOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Mezıkövesd Város Önkormányzata Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és Batthyány Lajos Általános Iskola gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése 999998
ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Kazincbarcika Város ÖnkormányzataPollack Mihály Általános IskolaOM: 028880
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Kıtelek Község Önkormányzata (gesztor)OM azonosító: 200933
KMOP-4.6.1 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása Tápiószele Község Önkormányzata TÁMOP-4.2.1-08/1 Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítı eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése
Szegedi Tudományegyetem
496 079 149 A versenyképes tudás megszerzését támogató modern és racionális tanulási környezet kialakítása Sándorfalván, a SZKTT Közoktatási Intézménye tagintézményében AZ ÜGYFÉLKAPCSOLATOK ELEKTRONIZÁLÁSA EGYES BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN
496 253 725
A mezıkövesdi kistérség önálló járóbeteg szakrendelıjének fejlesztése
496 800 000
A "tudás - esély" Kiskunfélegyháza "A kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola és Árpád Fejedelem Tagiskola épületeinek teljeskörő infrastruktúrális felújítása a közoktatás színvonalának fejlesztése érdekében."
496 800 000
496 500 000
497 107 231 "Tizenkétcsoportos óvoda építése Piliscsabán".
497 204 742
12 csoportos óvoda, Piliscsaba Nagykörő és Kıtelek általános iskoláinak és óvodáinak komplex fejlesztése
497 204 742
Az emberközeli tanulás feltételeinek megteremtése Tápiószelén Tudáshasznosulást, tudástranszfert szolgáló eszköz- és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen és a Dél-alföldi Régióban
497 703 094
497 650 702
498 533 752
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kétújfalu Község Önkormányzat
Házi szennyvíztisztító kisberendezések alkalmazása és szennyvíziszap kezelı telep megépítése Kétújfalu községben
498 620 000
150 férıhelyes óvoda építése Kistarcsán
498 772 686
Kertvárosi Általános Iskola fejlesztése Új óvodai épület kialakítása és az óvodai nevelési módszer hatékonyságának növelése Létavértesen
499 080 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
DAOP-4.2.1/2/2F-2f Alapfokú nevelési-oktatási intézmények és gimnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Kistarcsa Város Önkormányzata Kalocsa-Dunaszentbenedek - Homokmégy - Öregcsertı Szakmár - Újtelek - Uszód Közoktatási Társulása nevében Kalocsa Város Önkormányzata OM azonosító: 200542 Létavértes Város ÖnkormányzataOM azonosító: 030959 - Városi Napközi Otthonos Önálló Óvoda
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Egyek Nagyközség Önkormányzata
Az egyeki Móra Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda épületeinek a felújítása, bölcsıde kialakítás a kompetencia-alapú oktatás, környezettudatos és egészséges életmódra nevelés fejlesztése érdekében
KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások
Szentendre Város Önkormányzata
A Szentendrei Pap-szigeti kis-Duna-ág irányított, fenntartható biodiverzifikációt létrehozó revitalizációja, vízi tanösvény
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
"Hagyjátok megérni a gyermekkort a gyermekben" - az Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat intézményfejlesztése által a minıségi oktatás és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkorm. OM azonosító: 038585 az egyenlı esélyek megteremtése
Megítélt támogatás (Ft)
499 203 270
499 239 642
499 257 000
499 383 057
A Zöldliget Általános Iskola bıvítése és felújítása Velencén KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés ÉAOP-1.1.1/A_2.kör A kistérségi és helyi jelentıségő ipari területek fejlesztése
Velence Város Önkormányzata Törökszentmiklós Város Önkormányzata
ÉAOP-4.1.1/2F-2f Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Törökszentmiklós Város Önkormányzata OM azonosító: 036032
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Seregélyes Nagyközség Önkormányzata
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása ÉMOP-4.3.1/2F-2f Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastruktúrájának fejlesztése
Földmérési és Távérzékelési Intézet Sárospatak Város ÖnkormányzataII. Rákóczi Ferenc Általános Iskola OM azonosítója: 102952Mese Óvoda és Bölcsıde OM azonosítója: 028529
KDOP-5.1.1/2F-2f Közoktatási infrastruktúrális fejlesztés
Kisbér Város Önkormányzata
ÉMOP-2.1.1/B-2f Turisztikai attrakciók fejlesztése
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
EKOP-1.A.1-08/B Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása TÁMOP-3.2.2-08/A/2 "Területi együttmőködések, társulások, hálózati tanulás" A komponens
Szociális és Munkaügyi Minisztérium ALBA Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet
VOP-2.1.2 Értékelések és tanulmányok
499 411 973 Befektetésösztönzı komplex beruházás Törökszentmiklós ipari területén A törökszentmiklósi Székács Elemér Mg-i Szakközépiskola épületének rekonstrukciója és komplex akadálymentesítése "Közösen egy-másért" - avagy társuló intézmények infrastrukturális feklesztése
499 499 999
499 640 400
499 680 248 Ingatlan-nyilvántartási eljárás indítása ügyfélkapun keresztül "Minıségi közoktatás megteremtése Sárospatakon "
499 920 000
499 962 057 "A kisbéri kistérség gyermekeinek és fiataljainak esélyegyenlıségéért." 499 982 110 Az Ipolytarnóci İsvilági Pompeji turisztikai célú fejlesztése II. ütem Elektronikus gyámügyi igazgatás a gyámhivatali hatáskörbe tartozó ügycsoportok vonatkozásában
499 993 476 500 000 000 500 000 000
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Pókháló-Projekt a Közép-Dunántúli Régióért Fejlesztési programok értékelése, a folyamatos értékelés rendszerének mőködtetése
500 000 000
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés DAOP-5.2.1/C 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvízkezelésének fejlesztése
Gödöllı Város Önkormányzata
Zöld óvoda Gödöllın
500 000 000
Ecsegfalva Község Önkormányzata
500 000 000
KMOP-2.1.1/B Belterületi utak fejlesztése
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÉMOP-2.1.1/B-2f Turisztikai attrakciók fejlesztése
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
Ecsegfalva község szennyvízkezelésének megoldása Érd 10 belterületi utcájának szilárd burkolattal való ellátása és csapadékvíz-elvezetésének kialakítása Zempléni Turisztikai és Idegenforgalmi centrum kialakítása a Magashegyen
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés
Tárnok Nagyközség Önkormányzata
A jövı oktatása a jövı iskolájában Tárnokon.
500 000 000
Budaörs Város Önkormányzata
A XXI. század iskolája Budaörsön
500 000 000
Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata
Gyır Megyei Jogú Város közösségi autóbusz-közlekedésének átalakítása
507 195 178
KMOP-4.6.1/B_2 Közoktatási intézmények beruházásainak támogatása, eszközbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés NYDOP-3.2.1/B Közösségi közlekedési infrastrukturális fejlesztések
500 000 000 500 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Kistérségi emeltszintő járóbeteg szakellátó központ fejlesztése Hajdúböszörményben
508 339 296
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Tiszafüred Város Önkormányzata
Tiszafüred kistérség önálló alapszintő járóbeteg szakrendelı fejlesztése
522 351 591
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Hajdúnánás Város Önkormányzata
Egészségesebb Észak-Hajdúságért
523 323 163
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Szarvas Város Önkormányzata VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Szarvas Város Önkormányzat Szakorvosi Rendelıjének komplex kistérségi szakrendelıvé fejlesztése A KEOP IH feladatellátása
523 496 700 526 000 000
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Bácsalmás Város Önkormányzata
Emeltszintő kistérségi szakrendelı kialakítása Bácsalmáson
526 042 448
KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás
Medgyesegyháza szennyvíz beruházásának megvalósítása
527 505 118
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Békés Város Önkormányzata
A Békés Kistérségi Komplex Járóbeteg-ellátó Központ korszerősítése
528 411 694
DDOP-1.1.1_2.kör Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezıs telephelyek)fejlesztése
A pellérdi lıszerraktár gazdasági célú hasznosítása
533 516 156
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Kunszentmiklós Város Önkormányzata
A járóbeteg szakellátó központ fejlesztése Kunszentmiklóson
536 076 000
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Balmazújváros Város Önkormányzata
A balmazújvárosi kistérségi komplex egészségügyi központ fenntartható fejlesztése
537 614 916
ÉAOP-2.1.1/C-2f Kulturális és örökségturizmus infrastrukturális fejlesztése
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
''Jászkun kapitányok nyomában'' tematikus túraútvonal kialakítása JászNagykun-Szolnok megyében
538 632 000
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Kiskırös Város Önkormányzata
Kiskırös járóbeteg szakellátó központ fejlesztése, korszerősítése
540 000 000
DAOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Dunavecse Városi Önkormányzat
Dunavecse Városi Járóbeteg Szakrendelı Központ komplex kistérségi járóbeteg ellátási rendszerré fejlesztése
540 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Izsák Város Önkormányzata
Izsák-Soltszentimre összekötı út
540 482 059
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(VÁTI) A Közép-Magyarországi Operatív Program 4.prioritás regionális intézkedéseinek technikai-adminisztratív lebonyolítása
542 000 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Nyugat-magyarországi Egyetem
ERDİ- és MEZİGAZDÁLKODÁS, valamint a MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁS TECHNOLÓGIÁK és a KLÍMAVÁLTOZÁS
544 624 000
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata
Pellérd Község Önkormányzata
Megítélt támogatás (Ft)
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
DDOP-1.1.1_2.kör Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezıs telephelyek)fejlesztése KDOP-2.1.1/B-2f Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerık
Bóly Város Önkormányzata
Bólyi Ipari Park fejlesztése II. ütem
546 874 661
Tata Város Önkormányzata
A tatai Angolpark rehabilitációja
549 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Hód-Ipari Parkot és a 47-es fıközlekedési utat összekötı külterületi út építése FEP KPPF feladatellátás
552 054 600 556 000 000
DDOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A DDOP 3. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
557 000 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Zsana Község Önkormányzat
Zsana-Pusztamérges összekötı út
558 995 312
KMOP-4.1.1/A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés
FVM Közép-Magyarországi Agrár-szakképzı Központ, Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképzı Iskola, Kollégium és FVM Gyakorlóiskola
A ROP - KMOP keretében készített, a Munkaerı-piaci igényekhez alkalmazkodó Közép-magyarországi Agrár Szakképzı Központ (KASZK) infrastruktúrájának átalakítása és fejlesztése
563 500 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Vése Község Önkormányzata
Vése és Nemesdéd községek szennyvízelvezetése és kezelése
572 102 377
TÁMOP-4.1.4-08/1 Minıségfejlesztés a felsıoktatásban
Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet
Minıségfejlesztés a felsıoktatásban
573 652 520
TÁMOP-4.1.4-08/1 Minıségfejlesztés a felsıoktatásban
Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet
Minıségfejlesztés a felsıoktatásban
573 652 520
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban KMOP-4.3.3/B-09-2F Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
Budapest Fıváros II. Kerületi Önkormányzat
Budapest II. kerület belterületi csapadékvíz elvezetése
584 737 000
Pilisvörösvár Város Önkormányzata
Szakorvosi rendelıintézet fejlesztése Pilisvörösváron
586 800 000
Országos Mentıszolgálat
"Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése"
586 906 000
Zomba Körzeti Intézményi Társulás
"Zomba Mikrotérségi Oktatási Hálózat Fejlesztése"
588 552 794
KEOP-7.2.1.1 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Beregi Komplex Árapasztási - Ártér revitalizációs fejlesztés
589 546 320
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kurd Község Önkormányzata
Kurd község szennyvízelvezetése, és szennyvíz tiszítása
589 965 282
KEOP-2.2.2 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Külföldrıl érkezı kis-és közepes folyók vízhozamának és fiziko-kémiai paramétereinek automatikus távmérése
590 630 000
KEOP-2.2.2 A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Külföldrıl érkezı kis-és közepes folyók vízhozamának és fiziko-kémiai paramétereinek automatikus távmérése
590 630 000
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Csenger Város Önkormányzata
Csengeri alapszintő kistérségi járóbeteg-szakellátó központ fejlesztése
590 937 443
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Tiszavasvári Város Önkormányzata
Tiszavasvári városban kialakítandó járóbeteg-szakellátó központ koncepciója az " Észak Alföldi Operatív Program" keretében
591 878 800
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Pannon Egyetem
Élhetıbb környezet, egészségesebb ember- Bioinnováció és zöld technológiák kutatása a Pannon Egyetemen
593 082 400
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Szegedi Tudományegyetem
Gyógyszerjelöltek membrán célmolekulákkal való kölcsönhatásainak feltérképezése az atomi koordináták szintjén
595 000 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Ságvár Község Önkormányzata
Ságvár község szennyvízelvezetésének-és kezelésének megoldása
596 839 902
Információtechnológiai és Gazdasági Információs Tudásközpont (Infocentrum) barnamezıs fejlesztése
597 000 000
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Budapesti Gazdasági Fıiskola KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
KMOP-4.3.3/B Mentésirányítási rendszer
Országos Mentıszolgálat
Érd, Erzsébetváros vízrendezése "Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése" (OMSZ)
597 144 000 599 660 403
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
KMOP-4.3.3/B Mentésirányítási rendszer NYDOP-3.1.1/B Városközpontok funkcióbıvítı megújítása a megyei jogú városokban, és a megyei jogú városok szociális célú rehabilitációja
Országos Mentıszolgálat
Projekt megnevezés Megítélt támogatás (Ft) Átdolgozott: " Közép-Magyarországi Régió egészségügyi informatikájának fejlesztése" 599 660 403
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata
A városközpont értékmegırzı megújítása
599 688 152
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Ozora Község Önkormányzata
Ozora település szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása
599 706 000
DDOP-3.1.3/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Járóbeteg szakellátó központok fejlesztése Barcs Város Önkormányzata
A Barcsi kistérségi járóbeteg központ fejlesztése
599 846 189
DDOP-5.1.5-A/2F-2f A felszíni vizek védelmét szolgáló fejlesztések regionális jelentıségő vízvédelmi területeken TÁMOP-3.2.2-08/A/2 "Területi együttmőködések, társulások, hálózati tanulás" A komponens
599 986 000
Gyır-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet
Szekszárd-Bátai fıcsatorna komplex vízrendezése Tanuló régió-tanuló hálózat " Hálózati tanulással a minıségi oktatásért Nyugat-Dunántúlon"
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Kaposfı Község Önkormányzata
Kaposfı község szennyvízelhelyezése és szennyvíztisztítása
600 000 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése
Dencsháza Község Önkormányzata
Dencsháza és Hobol települések szennyvízkezelésének kialakítása
600 000 000
DDOP-5.1.4 A kistelepülések szennyvízkezelésének fejlesztése Pörböly Község Önkormányzata TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
Alsónyék-Pörböly települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása "Fejlett szakképzés - térségi esély" - A Fejér megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése
600 000 000 601 000 000
DAOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A DAOP 4. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
602 000 000
DDOP-5.1.5-A/2F-2f A felszíni vizek védelmét szolgáló fejlesztések regionális jelentıségő vízvédelmi területeken
Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Rinya vízrendszer rekonstrukciója
602 126 692
Pécsi Tudományegyetem
SP! IKT-Science, Please! Innovatív Kutatói Team létrehozása Integrált mikrotérségi oktatási központ fejlesztése a Kadarkúti kistérségben
603 996 893 604 229 858
TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Munkaerı-piaci igényekhez alkalmazkodó FVM Kelet-Magyarországi Agrárszakképzı Központ infrastruktúrájának átalakítása és fejlesztése
607 462 000
TÁMOP-4.2.2-08/1/KMR Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása
Semmelweis Egyetem
Semmelweise Híd Projekt
609 206 080
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
Magyar Államkincstár
A Magyar Államkincstár programterve a 281/2006. (XII.23.) Korm. rendeletben meghatározott kincstári ellenırzési rendszer mőködtetésére és a számviteli nyilvántartás vezetésre
613 979 800
KDOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Kadarkút Város Önkormányzata
600 000 000
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KDOP 5. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása A HEPIH feladatellátásnak támogatása a 2007-13 idıszakban megvalósuló humánerıforrás-fejlesztési programok (TÁMOP és TIOP) végrehajtása során.
632 500 000
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Hajdúszoboszlói Járóbeteg-Ellátó Centrum - a kistérségi egészségügyi alappillér fenntartható korszerősítése
645 221 000
DDOP-5.1.5-A/2F-2f A felszíni vizek védelmét szolgáló fejlesztések regionális jelentıségő vízvédelmi területeken
Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Dráva-Mura torkolati szakasz rendezése
652 000 000
ÉMOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Tiszaújváros Önkormányzata
Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ felújítása Tiszaújvárosban
655 296 613
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Ópusztaszer-Pusztaszer összekötı út kiépítése
657 388 097
İssejt és génterápiás kutatóközpont létrehozása a Debreceni Egyetemen
660 846 000
Teljesítményértékelési képzések
664 000 000
TÁMOP-4.2.2-08/1 Innovatív kutatói teamek alapkutatástól az alkalmazott kutatásig terjedı projektjeinek támogatása ÁROP-2.2.2 Teljesítményértékelési képzések
Ópusztaszer Község Önkormányzat Képviselıtestületének Polgármesteri Hivatala
Debreceni Egyetem Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ
630 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Kunszentmárton Város Önkormányzata
"Kumszentmárton Városi Egészségügyi Központ komplex kistérségi járóbeteg ellátási rendszerré fejlesztése"
669 208 000
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
"Kistérségi járóbeteg szakellátó központ fejlesztése Törökszentmiklóson"
669 627 257
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása
Szeged környéki kistelepülések szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának fejlesztése
676 686 360
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása
Szeged környéki kistelepülések szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának fejlesztése
676 686 360
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés TÁMOP-5.2.1-07/1 Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése
Dunakeszi Város Önkormányzata
Csapadékvíz fıgyőjtı kiépítése a Liget és Toldi utcák között I. ütem
688 537 800
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése
688 663 023
Mór Város Önkormányzata
a TIOP keretében meghirdetett "Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztésére" kiírt pályázat alapján Móron a jelenleg a járóbetegek ellátására szolgáló épület átalakítása, orvosi eszköz és informatikai fejlesztése
690 616 800
Kocsér község Önkormányzata
Kocsér község belterületi csapadékcsatorna hálózatának rekonstrukciója
690 660 000
Szentendre Város Önkormányzata
Emelt szintő járóbeteg-szakellátó központ kialakítása Szentendrén
691 233 192
692 223 872
TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban
Megítélt támogatás (Ft)
DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése DDOP-2.1.1/B-2f Regionális jelentıségő egészségturisztikai fejlesztések ösztönzése
Kozármisleny Város Önkormányzata
"Tanulva sportolni - sportolva tanulni" - a kozármislenyi többcélú Janikovszky Éva Mővelıdési Központ mint integrált mikrotérségi központ fejlesztése
Tamási Város Önkormányzata
Ability Gyógyfürdı fejlesztése Tamásiban
701 508 808
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése
Sarkad és környéke Többcélú Kistérségi Társulás
A Mezıgyánt és Újszalontát összekötı külterületi út megépítése
706 463 706
Kutas Község Önkormányzata
A Kutas-Lábod-i mikrotérség oktatási hálózatának integráción alapuló intézményi infrastrukturális fejlesztése és hatékony szervezeti rendszerének létrehozása
714 170 377
"A szakképzési potenciál növelését és a TISZK-KEM létrehozását támogató infrastrukturális felesztés a Közép-dunántúli Régióban"
720 000 000
A Pápai TISZK infrastrukturális fejlesztése
722 481 034
Pécsvárad járóbeteg-szakellátó központ kialakítása és fejlesztése Európai jelentıségő élıhelyek rekonstrukciója a Turján vidéken, Hajta mentén valamint élettelen természeti értékek megırzése a Rácskai barlangban
722 788 000
722 950 280
Emeltszintő járóbeteg szakellátó központ kialakítása Sárospatakon Diagnosztikus mérések fejlesztése
736 318 017 737 394 479
Benta patak mederrehabilitációja
738 829 000
DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Pápai Szakképzés-szervezési Társulás TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése Pécsvárad Város Önkormányzata KMOP-3.2.1/A Élıhelyek és élettelen természeti értékek megırzését, helyreállítását szolgáló beruházások
Duna - Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
ÉMOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Sárospatak Város Önkormányzata TÁMOP-3.1.9-08/1 Diagnosztikus mérések Szegedi Tudományegyetem KMOP-3.3.1/C Helyi és térségi jelentıségő vízrendszerek rekonstrukciója és fejlesztése Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban Gödöllı Város Önkormányzata TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
A gödöllıi Tormay Károly Egészségügyi Központ több kistérség lakosainak ellátását lehetıvé tevı gondozóházának kialakítása Munkaerı- piaci igényekhez alkalmazkodó Térségi Agrár-szakképzı Központ fejlesztése
741 001 556 747 275 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése EKOP-1.2.3-07 Biztonságos elektronikus összeköttetés kiépítése NYDOP-5.2.1/C Egészségügyi rehabilitációs ellátási központok kialakítása DDOP-2.1.1/B-2f Regionális jelentıségő egészségturisztikai fejlesztések ösztönzése TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház szakmai átalakítási koncepciója a "Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program" keretében az "Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztésére" címmel kiírt pályázatnak megfelelıen
747 725 686 750 000 000
Kapuvár Város Önkormányzata
Biztonságos elektronikus összeköttetés kiépítése Lumniczer Sándor Kórház angilológiai rehabilitációs központ kialakításának rekonstrukciós programja
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdı komplex egészségturisztikai fejlesztése
750 000 000
Sárvár Város Önkormányzata
Emelt szintő járóbeteg szakellátó központ kialakítása Sárváron
751 798 177
Kisvárda Város Önkormányzata
755 209 000
Velence Város Önkormányzata
Kisvárda Város szennyvízcsatornázása hálózat építés II. ütem. Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ létesítése a Gárdonyi Kistérségben
762 849 931
Országközepe Szakképzés-szervezési Társulás
Az Országközepe TISZK infrastrukturális fejlesztése
762 897 707
Pásztó Város Önkormányzata
"SANSZ 2" Pásztó a betegekért Cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztése és korszerősítése
770 371 471
Bihari Sárréti, Hajdúszoboszlói TISZK infrastrukturális fejlesztése.
773 688 160 775 823 715 777 655 161
Gyula Város Önkormányzata
Fazekaszugi belvízöblözet kapacitásfejlesztése Bonyhád Városi Kórház - Rendelıintézet szakmai - infrastrukturális fejlesztése Gyula város települési szilárdhulladék-lerakó telep rekultivációját célzó mőszaki beavatkozás
Balatonszentgyörgy Község Önkormányzata
Balatonszentgyörgyi Integrált Közoktatási Intézmény fejlesztése
781 539 270
DAOP-5.2.1/B Regionális jelentıségő vízvédelmi intézkedések
Gyomaendrıd Város Önkormányzata
Külterületi holtágak rehabilitációja Gyomaendrıdön
788 032 000
ÉAOP-4.1.2/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése NYDOP-5.2.1/C Egészségügyi rehabilitációs ellátási központok kialakítása TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése
Nyírbátor Város Önkormányzata
Nyírbátori emeltszintő szakrendelı, kistérségi egészségcentrum fejlesztése
790 416 889
Sárvár Város Önkormányzata
Térségi rehabilitációs központ kialakítása Sárváron
791 000 000
Kapuvár Város Önkormányzata
Kistérségi járóbeteg szolgáltatások fejlesztése Kapuváron
791 359 222
Szerencs Város Önkormányzata
Szerencsi Kistérségi Szakorvosi Ellátó Központ fejlesztése
795 234 584
Aba Nagyközség Önkormányzata
Kistérségi Járóbeteg Szakelátó Központ létesítése az Abai Kistérségben Lumniczer Sándor Kórház angiológiai rehabilitációs központ kialakításának rekonstrukciós programja
795 318 538
KEOP-1.2.0/2F/09 Szennyvízelvezetés és tisztítás TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése KMOP-4.1.1/A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
Megítélt támogatás (Ft)
EKOP-1.1.1-07 A cégbírósági rendszerek korszerősítése Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Pálfi István Szakképzés-szervezési Társulás DAOP-5.2.1/B Regionális jelentıségő vízvédelmi intézkedések TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése KEOP-2.3.0/2F/09 Települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációit érintı projektek DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
ÉMOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése NYDOP-5.2.1/C Egészségügyi rehabilitációs ellátási központok kialakítása NYDOP-5.2.1/C Egészségügyi rehabilitációs ellátási központok kialakítása KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban
KMOP-2.3.1/B Közösségi közlekedés elınyben részesítése
TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése
Körös Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Bonyhád Város Önkormányzata
Kapuvár Város Önkormányzata Sárvár Város Önkormányzata
Budapest Fıváros Önkormányzata
Térségi rehabilitációs központ kialakítása Sárváron Szigetszentmiklósi Emeltszintő Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ kialakítása Budapest Fıváros - közösségi közlekedés elınyben részesítése átfogó buszsáv létesítési programmal és a forgalomtechnikai eszközök fejlesztésével
Várpalota Város Önkormányzata
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében az "Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése" tárgyában meghirdetett pályázat alapján emelt szintő komplex járóbeteg szakellátó központ létrehozása Várpalotán.
Pest Megye Önkormányzata
750 000 000
770 500 000
777 684 000
795 636 000 798 336 000 798 407 100
799 184 883
799 200 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
ÉMOP-4.1.1/B Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése /Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerősítése / Kistérségi önálló járóbeteg szakrendelık fejlesztése Heves Város Önkormányzata TIOP-2.1.3-08/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése Várpalota Város Önkormányzata
A LAKOSSÁGI SZÜKSÉGLETEKNEK MEGFELELİ KISTÉRSÉGI JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ KÖZPONT LÉTREHOZÁSA A HEVESI KISTÉRSÉGBEN
799 961 560
Infrastruktúra fejlesztés a várpalotai kórházban
799 999 260
TIOP-2.1.3-07/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése
Zirc Városi Erzsébet Kórház - és Rendelıintézet új, emelt szintő (R1) járóbeteg szakrendelıjének kialakítása
800 000 000
TIOP-2.1.3-08/1 Aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban NYDOP-2.2.1/B-2f Történelmi és kulturális örökség értékek fenntartható hasznosítása EKOP-1.1.1-07 A cégbírósági rendszerek korszerősítése
Zirc Város Önkormányzata
Zirc Város Önkormányzata Dabas Város Önkormányzata Kıszeg Város Önkormányzata Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés Dabas Város Önkormányzata TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése Pannonhalma Város Önkormányzata TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Veszprém Megyei Önkormányzat
Zirc Városi Erzsébet Kórház- és Rendelıintézet új, emelt szintő (R1) járóbeteg szakrendelıjének kialakítása "A Dabasi Kistérségi Dr. Halász Géza járóbeteg Szakorvosi Rendelıintézet fejlesztése"
800 000 000 800 000 000
Kıszegi Jurisics-vár turisztikai fejlesztése I. ütem Cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztése és korszerősítése Környezeti káresemények megelızése, helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentése Dabason.
800 000 000
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítása Pannonhalmán
806 771 348
"Esélyt a jövınek!" a Bakony SzaSzet megalakulásának támogatása
809 999 433
800 379 023 801 450 000
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése
Rém Község Önkormányzata
Rém - Nemesnádudvar összekötı út kiépítése Rém község zsáktelepülés jellegének megszüntetése érdekében
810 951 473
Tét Város Önkormányzat
Téti kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítása
814 200 341
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Legfıbb Ügyészség
Ügyészségi eljárások elektronizálása
818 400 000
KEOP-2.5.0/B Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Árvízi veszély- és kockázati térképezés és kockázatkezelési tervezéstartalmi és formai követelményeinek meghatározása, a végrehajtás megalapozása és eszközrendszerének kialakítása
819 380 000
ÉAOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÉAOP 4. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
823 000 000
A Kiskırösi Kistérség Kaskantyú-Kiskırös-Soltvadkert településeit összekötı út kiépítése.
827 487 770
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések KMOP-2.3.1/A A közösségi közlekedés versenyképességét javító kiemelt projektek TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása KDOP-2.1.1/A Kiemelt, kulturális örökségre épülı vonzerık fejlesztése
KMOP-4.1.1/A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés
Kaskantyú Község Önkormányzata Kós Károly Építıipari Szakközépiskola és Szakiskola (Fazola Henrik Térségi Integrált Szakképzı Központ)
Jánoshalma Város Önkormányzata
A Fazola Henrik Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása Rákoskeresztúri autóbusz folyosó kialakítása (KIEPR-2007-0000003/PROREGIO) A szakképzés struktúrájának átalakítása Gyırben térségi integrált szakképzı központ szervezésével. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítása a jánoshalmi kistérségben
Oktatási Hivatal
Az Oktatási Hivatal közigazgatási szolgáltatásainak elektronizálása
859 672 530
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kolostorok és kertek a Veszprémi Vár tövében
859 806 234
Budapest Fıváros Önkormányzata Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata
Ybl Miklós Építıipari Szakképzı Iskola
A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának fejlesztése, meglévı épület bontása, tanmőhelyi csarnok építése és a képzéshez szükséges eszközök beszerzése az Építıipari TISZK-ben, a szakképzés munkaerıpiaci elvárásainak megfelelıen. Szőrıprogramok országos kommunikácója
TÁMOP-6.1.3-08/1 Szőrıprogramok országos kommunikációja Országos Tisztifıorvosi Hivatal TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Berzeviczy Gergely Szakképzı Iskola (Gálffy Ignác TISZK)
A Gállffy Ignác Térségi Integrált Szakképzı Központ
KMOP-4.1.1/A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Somogy Megyei Önkormányzat
A korszerő szakképzési együttmőködés kiépítéshez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Dél-Budai TISZK-ben A Somogyi Térségi Integrált Szakképzı Központ infrastrukturális fejlesztése
835 041 897 840 757 171 855 985 000 859 557 018
863 880 000 865 668 290 866 157 739
868 000 000 871 770 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Aba Nagyközség Önkormányzata
Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ létesítése az Abai Kistérségben
872 510 000
Tokaj Város Önkormányzata
Alapszintő Járóbeteg szakellátó létrehozása Tokajban
884 199 792
Szakképzés infrastrukturális fejlesztése a környezettudatos, korszerő, moduláris vegyipari, környezetvédelmi és informatikai szakmai kompetenciák megszerzésének biztosításához
885 487 497
A Szatmár-Beregi TISZK infrastrukturális fejlesztése
887 909 594
Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés Szervezési Társulás
TISZK képzıközpontok létrehozása Jász-Nagykun-Szolnok Megyében
892 084 250
Tolna Megyei Önkormányzat
A Tolna megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése
893 445 067
Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata
Gyır, Széchenyi tér és környezetének funkcióbıvítı fejlesztése
896 525 816
Sellye Város Önkormányzata
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítása Sellyén
896 986 955
ÁROP-1.2.2 Elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása Miniszterelnöki Hivatal TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulás
Elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása
897 000 000
Sajó menti TISZK infrastrukturális fejlesztése
897 200 000
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése NYDOP-3.1.1/B Városközpontok funkcióbıvítı megújítása a megyei jogú városokban, és a megyei jogú városok szociális célú rehabilitációja NYDOP-3.1.1/B Városközpontok funkcióbıvítı megújítása a megyei jogú városokban, és a megyei jogú városok szociális célú rehabilitációja NYDOP-3.1.1/B Városközpontok funkcióbıvítı megújítása a megyei jogú városokban, és a megyei jogú városok szociális célú rehabilitációja
Nagykırös Város Önkormányzata
Nagykırös Város legkritikusabb területeinek csapadékvíz elvezetése
897 849 000
Nógrád Megyei Szakképzés-szervezési Társulás
898 200 000
Gönc Város Önkormányzata
Nógrád megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése Göncön
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbıvítı fejlesztése- Belvárosi akcióterületi terv
899 649 148
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szombathely MJV városközpontjának funkcióbıvítı megújítása
899 758 658
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata
Zalaegerszeg történelmi városközpont rehabilitációs és revitalizációs program
899 970 045
Szily Kálmán Kéttannyelvő Mőszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Infrastrukturális fejlesztés a Szily Kálmán SZKI tanmőhelye és irodaöltözı épületének korszerősítésével, a képzéshez szükséges eszközök beszerzésével, a szakképzés és a felnıttképzés fejlesztése érdekében a munkaerı piaci elvárásoknak megfelelıen
899 999 991
KMOP-4.1.1/A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések NYDOP-3.1.1/B Városközpontok funkcióbıvítı megújítása a megyei jogú városokban, és a megyei jogú városok szociális célú rehabilitációja TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése
KMOP-4.1.1/A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések
Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvő Vegyipari, Környezetvédelmi és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzés-szervezési Önkormányzati Társulás
Észak-Hajdúsági Szakképzés Szervezési Társulás
Megítélt támogatás (Ft)
898 342 228
Észak-Hajdúsági TISZK koncentrált infrastrukturális fejlesztése Györ-Moson-Sopron Megyei TISZK infrastrukturális feltételeinek kialakítása
900 000 000
TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Zempléni Térségi Integrált Szakképzı Központ keretében
900 000 000
TÁMOP-6.1.3-08/1 Szőrıprogramok országos kommunikációja Országos Tisztifıorvosi Hivatal TIOP-3.1.1-08/1 A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések Békés Megyei Önkormányzat
Szőrıprogramok országos kommunikációja
900 000 000
Térségi Integrált Szakképzı Központ létrehozása Gyula központtal
900 000 000
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata
Cigánd Város Önkormányzata
Budapest, XVIII. kerület Vedres Márk utca környéke és az Alacskai úti lakótelep belterületi csapadékvíz elvezetése Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ fejlesztése a Bodrogközi kistérségben
ÉMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÉMOP 4. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
901 000 000
TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése
Mezıcsát Város Önkormányzata
A Mezıcsáti Kistérség járóbeteg szakellátásának fejlesztési koncepciója a "Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program" keretében
907 260 277
TÁMOP-5.5.5-08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erısítése
Egyenlı Bánásmód Hatóság
A diszkrimináció elleni küzdelem - a társadalmi szemléletformálás és a hatósági munka erısítése
911 440 838
KMOP-3.3.1/B Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése
Budapest, XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzata
900 000 000
900 000 000 900 937 074
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Rétság városban kialakítandó járóbeteg-szakellátó központ koncepciója a "Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program" keretében a "Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése" címmel kiírt pályázatnak megfelelıen TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TÁMOP-2.5.2-08/1 A partnerség és a párbeszéd szakmai hátterének megerısítése, közös kezdeményezések támogatása TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése KMOP-5.1.1/C-2f Ipari technológiával épült lakótelepek rehabilitációja KMOP-4.1.2/A Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztatási szolgálat fejlesztésével EKOP-1.1.1-07 A cégbírósági rendszerek korszerősítése KMOP-5.1.1/C-2f Ipari technológiával épült lakótelepek rehabilitációja TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése EKOP-2.3.3-09 Második generációs biometrikus útlevél EKOP-1.1.5 Civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csıd és felszámolási eljárások modernizációja TIOP-2.1.2-08/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése
Rétság Város Önkormányzata
912 302 313
Tab Város Önkormányzata
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létrehozása a Koppány-Völgye Kistérségben
912 328 801
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
A partnerség és a párbeszéd szakmai hátterének megerısítése, közös kezdeményezések támogatása
924 015 703
Csurgó Város Önkormányzata Sarkad Város Önkormányzata Lengyeltóti Városi Önkormányzat
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítása Csurgón Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létrehozása a sarkadi kistérségben
926 232 061 936 843 874 943 865 296
Kiskunmajsa Város Önkormányzata
Pogányvölgyi integrált nevelési-oktatási hálózat Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ kialakítása a kiskunmajsai kistérségben
Szécsény Város Önkormányzata
Kistérségi Szakorvosi Rendelıintézet kialakítása Szécsényben
957 585 706
Ibrány Város Önkormányzata
Ibrány-Nagyhalászi Kistérségi járóbeteg szakellátó központ kialakítása
968 267 351
Ercsi Város Önkormányzata Budapest XVIII. kerület Pestszentlırinc-Pestszentimre Önkormányzata
Ercsi egészségügyi Központ átalakítása és fejlesztése
968 349 618
A Havanna lakótelep integrált szociális rehabilitációja
970 000 000
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
970 000 000
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Az integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató rendszer kialakítása Cégbírósági és céginformációs rendszerek továbbfejlesztése és korszerősítése
970 990 400
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
Ady lakótelep integrált szociális rehabilitációja
974 339 677
Polgár Város Önkormányzata
"Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs."
978 570 000
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A ROP IH feladatellátása az NFÜ alapvetı mőködtetési feladatain felül
981 100 000
Szentlırinc Város Önkormányzata Létavértes Városi Önkormányzat
Eszterházy Egészségközpont kialakítása, és mőködtetése Szentlırincen
981 210 906
Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létrehozása Létavértesen
982 775 000
Vámospércs Városi Önkormányzat
Vámospércsi Kistérségi járóbeteg-szakellátó központ létrehozása
982 775 000
Somogyjád Község Önkormányzata
Somogyjádi integrált mikro térségi oktatási hálózat
985 931 234
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Második generációs biometrikus útlevél
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala Baktalórántháza Város Önkormányzata
Civil szervezetek bejegyzésének és nyilvántartásának, valamint a csıd- és felszámolási eljárások modernizációja
946 920 938
989 000 000
990 000 000
Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás
Baktalórántháza Kistérségi Járóbeteg-szakellátó Központ kialakítása A Szigetvári kistérség integrált oktatási központjának/hálózatának kialakítása és fejlesztése
992 163 666 995 780 456
Tét Város Önkormányzat
Európa Egészségház - Tét
999 000 000
Szentlırinc Város Önkormányzata
Európa Egészségház - Szentlırinc
999 000 000
Polgár Város Önkormányzata
999 000 000
Nagyatád Város Önkormányzata
Európa Egészségház - Polgár "JÖVÖKÉPzés" - A nagyatádi Közoktatási Intézmény átfogó fejlesztése integrált mikrotérségi központtá
Vámospércs Város Önkormányzata
Vámospércs Egészségügyi Központ kialakítása Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP-2.1.2/07/1.) keretében meghirdetett "Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése" pályázatban
999 184 954
999 390 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése TIOP-2.1.2-07/1 Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése KMOP-3.3.1/C Helyi és térségi jelentıségő vízrendszerek rekonstrukciója és fejlesztése
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
Létavértes Város Önkormányzata
EURÓPA EGÉSZSÉGHÁZ - LÉTAVÉRTES
999 400 000
Kadarkút Város Önkormányzata
EURÓPA EGÉSZSÉGHÁZ - KADARKÚT
999 400 000
Baktalórántháza Város Önkormányzata
Európa Egészségház-Baktalórántháza
999 400 000
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Körös-éri belvízfıcsatorna mederfejlesztése és rekonstrukciója
999 458 560
DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése
Dunaföldvár Város Önkormányzata
Integrált mikrotérségi oktatási központ és hálózat fejlesztése Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa településeken
999 926 280
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Országos Nyugdíjbiztosítási Fıigazgatóság
Betekintési jog gyakorlása magánszemélyek számára a nyugdíjbiztosításnál nyilvántartott adatokba.
1 019 152 087
DAOP-3.1.1/B Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése NYDOP-4.2.1/A Felszíni vizek minıségének javítása és felszíni vizek okozta kockázatok csökkentése
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Károly Róbert körút kiépítése Kecskeméten
1 022 211 938
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Nagy-Pándzsa vízgyőjtı revitalizációja
1 037 604 430
DAOP-5.2.1/B Regionális jelentıségő vízvédelmi intézkedések
Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
A Maty-Fehértói belvízrendszer fejlesztése
1 063 240 000
DDOP-4.1.1/C Megyei jogú városok integrált fejlesztése
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
1 100 000 000
KEOP-1.2.0/2F/09 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Vésztı Városi Önkormányzat
Kaposvár Városközpont funkcióbıvítı városrehabilitációja Vésztı Város szennyvízcsatorna hálózat bıvítése (1-2-3-5-6-8-9-10-11 öblözetek)
KEOP-7.1.3.0/09 Ivóvízminıség-javítás
Siklós Város Önkormányzata
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása DAOP-1.1.1/B Üzleti infrastruktúra regionálisan kiegyensúlyozott fejlesztése
Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása VOP-2.1.4 Szakértıi hálózat GOP-4.4.1 Költségtérítés
Országos Egészségbiztosítási Pénztár Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KÖZOP-6.1.1 Közremőködı szervezet finanszírozása
A Közlekedésfejlesztési Integrált Közremőködı Szervezet (KIKSZ) Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Közlekedésfejlesztési Közlekedési Operatív Program végrehajtási és monitoring Integrált Közremőködı Szervezet tevékenységének finanszírozása
EKOP-4.1.1 Az OP technikai-adminisztratív lebonyolítása Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Közigazgatás Reform Programok (Közremőködı szervezet finanszírozása) Irányító Hatóság KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás Budapest Fıváros Önkormányzata TIOP-1.2.1-08/2 „Agóra -multifunkcionális közösségi központok és területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása-” Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata DDOP-3.1.2/2F-2f Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése Tamási Város Önkormányzata
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Nemzeti Közlekedési Hatóság
1 104 995 290
Dél-dunántúli regionális ivóvízminıség-javító program AZ ÜGYFÉLKAPCSOLATOK ELEKTRONIZÁLÁSA EGYES BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSOKBAN
1 105 765 000
"Kreatív Innovációs Központ Kecskemét" Közgyógyellátási rendszerhez kapcsolódó ügyintézési folyamatok megvalósítása ÚMFT Tanácsadói Hálózat mőködtetése Pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó költségtérítés
1 120 000 000
1 110 790 000
1 124 400 000 1 125 323 000 1 131 674 495
1 132 383 586
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program projektjeinek operatív lebonyolításában való közremőködés biztosítása a 2007-2015 közötti idıszakban. Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése
1 165 000 000 1 170 919 330
Minden nap kultúra! A Petıfi Mővelıdési Központ felújítása és bıvítése
1 190 016 781
Integrált mikrotérségi oktatási központ kialakítása Tamási városában
1 193 313 286
E-TRANSPORT PROJEKT - A Nemzeti Közlekedési Hatóság által végzett egyes közigazgatási szolgáltatások elektronizálása érdekében végrehajtandó informatikai fejlesztés.
1 197 468 882
Társasházi ügyiratok elektronikus kezelése a földhivatalokban és új földhivatali e-szolgáltatások az Ügyfélkapun keresztül EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 199 823 360
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium
Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer megvalósítása
1 200 000 000
EKOP-1.A.1-08/C Közigazgatási szolgáltatások elektronizálása KMOP-2.1.1/A A régión belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztésének kiemelt projektjei KMOP-3.3.1/C Helyi és térségi jelentıségő vízrendszerek rekonstrukciója és fejlesztése EKOP-1.2.7 Adóalany centrikus adatszolgáltatási modell megvalósítása
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Elektronikus szociális igazgatás a települési önkormányzati és jegyzıi hatáskörbe tartozó ügycsoportok vonatkozásában.
1 200 000 000
Újszilvás Község Önkormányzata
Tápiószele-Újszilvás-Abony összekötı út építése, felújítása
1 219 168 797
Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Gyáli patak rekonstrukciója
1 241 028 749
Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ
Adóalany centrikus adatszolgáltatási modell megvalósítása (ACM)
1 260 940 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TIOP-3.2.1-07/1 Az integrált munkaügyi és szociális szolgáltató rendszer kereteinek megteremtése az Állami Foglalkoztatási Szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Az integrált munkaügyi és szociális szolgáltató rendszer kereteinek megteremtése a Foglalkoztatási Szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével
1 263 101 622
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(MAG) A Közép-Magyarországi Operatív Program 1. prioritás ágazati intézkedéseinek technikai-adminisztratív lebonyolítása
1 274 000 000
TÁMOP-5.4.2-08/1 Központi szociális információs fejlesztések ÉAOP-5.1.1/B Funkcióbıvítı integrált települési fejlesztések a megyei jogú városokban
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Központi szociális információs fejlesztések
1 279 117 106
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szolnok a Tisza fıvárosa városközpont rehabilitáció
1 290 417 608
1 313 000 000
TÁMOP-5.4.1-08/1 Szociális szolgáltatások modernizációja, központi és terü-leti stratégiai tervezési kapacitások megerısítése, szociál-politikai döntések megalapozása KMOP-4.3.2 Kistérségi járóbeteg szakellátás fejlesztése a KözépMagyarországi régióban
Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet
A szociális szolgáltatások modernizációja, központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerısítése, szociálpolitikai döntések megalapozása.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Érd Emeltszintő Kistérségi Járóbetegszakellátó Központ kialakítása
1 320 167 360
NYDOP-2.1.1/B A régió nemzetközi jelentıségő kulturális világörökségi helyszíneinek fenntartható turisztikai hasznosítása
Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága
Eszterháza Közép-Európa Kulturális központ I. fejlesztési ütem
1 327 428 149
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szombathely történelmi-régészeti városrész kialakítása II. ütem - Az Iseum rekonstrukciója
1 354 912 101
Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyőjtı rehabilitációja
1 370 240 928
Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK)
Mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét segítı eszközfejlesztı mőhely és szolgáltatási hálózat
1 399 994 114
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debrecen Belváros funkcióbıvítı városrehabilitációja
1 455 363 595
Gödöllıi Királyi Kastély Közhasznú Társaság
A Gödöllı Királyi Kastély komplex, környezetbarát üzemeltetést lehetıvé tevı újjáépítése és családbarát szolgáltatásokkal történı fejlesztése
1 457 192 363
Baranya Megyei Önkormányzat
Nagy Kiállítótér (Múzeum utca)
1 490 617 255
Velence Város Önkormányzata
Velencei-tó Kapuja
1 490 797 050
Hévízgyógyfürdı és Szent András Reumakórház Kht.
Hévíz nemzetközi Gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése - Új Fürdı és Terápiás Centrum kialakítása
1 499 853 000
NYDOP-2.1.1/B A régió nemzetközi jelentıségő kulturális világörökségi helyszíneinek fenntartható turisztikai hasznosítása KDOP-4.1.1/D Helyi és térségi jelentıségő vízrendszerek rekonstrukciója TÁMOP-1.4.2-07/1 Mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét segítı eszközfejlesztı mőhely és szolgáltatási hálózat ÉAOP-5.1.1/B Funkcióbıvítı integrált települési fejlesztések a megyei jogú városokban KMOP-3.1.1/E A turisztikai vonzerı- és termékfejlesztés elımozdítása - kiemelt projekt DDOP-4.1.3/A Pécs EKF 2010 program kiemelt projektjeinek megvalósítása KDOP-2.1.1/A Kiemelt, kulturális örökségre épülı vonzerık fejlesztése NYDOP-2.1.1/A Kiemelt, nemzetközi célpontú gyógyfürdık fejlesztése KEOP-7.6.3.0 Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (e-környezetvédelem) KDOP-2.1.1/A Kiemelt, kulturális örökségre épülı vonzerık fejlesztése
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Balatonfüred Város Önkormányzata
TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Károly Róbert Fıiskola
A Természetvédelmi Szolgáltató Centrum (TSzC) kialakítása Balaton-part ékköve: A reformkori városközpont felvirágoztatása Balatonfüred II.
Komplex oktatási, kutatási, innovációs, szolgáltatási és infokommunikációs infrastruktúrafejlesztés a Károly Róbert Fıiskolán A Társadalmi Megújulás Operatív Program 6. prioritásának technikaiadminisztratív lebonyolítása
TÁMOP-7.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága TIOP-1.2.1-08/2 „Agóra -multifunkcionális közösségi központok és területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása-” Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Tatabánya - a Vértes Agórája EKOP-1.2.6 A családtámogatási ellátások folyósításának korszerősítése Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ A családtámogatási ellátások folyósításának korszerősítése (TÉBA) EKOP-2.1.6-09 Központi szabálysértési nyilvántartás megvalósítása Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Központi Szabálysértési Nyílvántartás Megvalósítása TIOP-3.2.1-07/1 Az integrált munkaügyi és szociális szolgáltató rendszer kereteinek megteremtése az Állami Foglalkoztatási Szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével
1 499 999 999 1 500 000 000
1 549 681 000 1 572 284 858
1 588 506 898 1 600 000 000 1 600 000 000
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
Az integrált rendszer kereteinek megteremtése a foglalkoztási szolgálat infrastruktúrájának fejlesztésével
1 608 000 000
NYDOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok KMOP-5.2.2/A Budapesti integrált városfejlesztési program kiemelt projektek VOP-2.1.3 Tájékoztatás és nyilvánosság
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
NYDOP 1. 2. 3. és 4. prioritásainak technikai-adminisztratív lebonyolítása
1 623 000 000
Budapest Fıváros Önkormányzata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Budapest Szíve Program - Hídfıterek és új pesti korzó kiépítése, I. ütem ÚMFT tájékoztatás és nyilvánosság
1 633 119 607 1 656 160 000
KEOP-7.1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapest teljeskörő csatornázása, befejezı szakasz.
1 656 794 420
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció TIOP-1.2.1-08/2 „Agóra -multifunkcionális közösségi központok területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása-” ÉMOP-2.1.1/A Turisztikai attrakciók fejlesztése TIOP-1.2.1-08/2 „Agóra -multifunkcionális közösségi központok területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása-” TIOP-1.2.1-08/2 „Agóra -multifunkcionális közösségi központok területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása-” ÉAOP-2.1.1/E Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés - kiemelt projekt TIOP-1.2.1-08/2 „Agóra -multifunkcionális közösségi központok területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása-” DDOP-2.1.1/A-2f Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása ÁROP-2.2.1 Személyügyi központ szervezetfejlesztése és teljesítmény-értékelés EKOP-3.1.1-09 Az ÁNTSZ gyors reagálási képességét növelı komplex információs rendszerének fejlesztése a külsı szolgáltatások és belsı hatékonyság növelésének támogatására KDOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok KDOP-2.1.1/A Kiemelt, kulturális örökségre épülı vonzerık fejlesztése ÉAOP-5.1.1/B Funkcióbıvítı integrált települési fejlesztések a megyei jogú városokban
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Tokaj Város Önkormányzata
Agóra-Program Békéscsaba - A békéscsabai Agóra intézménytípusú multikfunkcionális közösségi központ és területi közmővelıdési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása A Tokaji "Fesztiválkatlan" kialakítása
1 711 606 000 1 716 347 965
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kaposvár a térség Agórája - Az Agóra térsége
1 717 684 153
és
Megítélt támogatás (Ft)
és
és
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat
Agóra Szekszárd - A Babits Mihály Mővelıdési Ház és Mővészetek Háza multifunkcionális közösségi központ kialakítása A tiszadobi Andrássy-kastély és kapcsolódó területeinek kulturális és turisztikai hasznosítása
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
AGORA AGRIA
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
1 718 839 000 1 738 019 044
és
Baranya Megyei Önkormányzat "Baranyai Élménykörút" Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Személyügyi és Közszolgálati Szakállamtitkárság Személyügyi Központ Szervezetfejlesztés és teljesítmény-értékelés
1 749 940 452 1 783 915 983 1 789 200 000
Országos Tisztifıorvosi Hivatal
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat gyors reagálási képességet növelı komplex információs rendszerének fejlesztése a külsı szolgáltatások és belsı hatékonyság növelésének támogatására
1 791 051 600
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KDOP 1. 2. 3. és 4. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
1 807 000 000
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Királyi séta - Történelmi idıutazás az ezeréves Székesfehérváron
1 825 706 818
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
A belvárosi terek integrált funkcióbıvítı fejlesztése Nyíregyházán
1 843 554 998
Komplex belvízrendezési program megvalósítása a belterületen és a csatlakozó társulati csatornán I. ütem
1 852 289 192
Budapest - Józsefváros Magdolna Negyed Program II. (MNP II.)
1 911 833 000
Belváros új fıutcájának kiépítése - I. ütem Új Pálya
1 931 050 088 1 950 000 000
A váci Jávorszky Ödön Kórház korszerősítése Földhivatali adatok elektronikus non-stop szolgáltató rendszere ügyfélkapun keresztül
1 966 734 051
DAOP-5.2.1/D Környezeti értékeink védelme, környezetbiztonság kiemelt projekt Békés Megyei Önkormányzat KMOP-5.1.1/B Integrált szociális város-rehabilitáció - kiemelt projekt Budapest Józsefvárosi Önkormányzat KMOP-5.2.2/A Budapesti integrált városfejlesztési program kiemelt projektek Belváros-Lipótváros Budapest Fıváros V. Kerület Önkormányzat TÁMOP-2.3.1-07/1 Új Pálya Pécsi Regionális Képzı Központ KMOP-4.3.1/A Kiemelt ellátást biztosító egészségügyi intézmények korszerősítése Vác Város Önkormányzata EKOP-1.1.3 Földhivatali adatok elektronikus non-stop szolgáltató rendszere ügyfélkapun keresztül Földmérési és Távérzékelési Intézet
1 972 487 310
ÁROP-2.2.5 Humánerıforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban KMOP-3.1.1/E A turisztikai vonzerı- és termékfejlesztés elımozdítása - kiemelt projekt KMOP-4.3.1/A Kiemelt ellátást biztosító egészségügyi intézmények korszerősítése KÖZOP-6.2.2 Irányító Hatóság szakértıi támogatása TÁMOP-2.2.2-08/1 A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése TÁMOP-2.2.2-08/1 A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése DDOP-4.1.3/A Pécs EKF 2010 program kiemelt projektjeinek megvalósítása
Kormányzati Személyügyi és Közszolgálati Szakállamtitkárság, Kormányzati Személyügyi Fejlesztési Programok Fıosztály
Humánerıforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban
1 991 891 892
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Skanzen Örökség Program
2 000 000 000
Vác Város Önkormányzata Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A váci Jávorszky Ödön Kórház korszerősítése A KözP IH szakértıi támogatása 2007-2008. évben
2 000 000 000 2 070 000 000
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése
2 080 049 932
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése
2 100 000 000
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közterek és parkok újjáélesztése I. ütem
2 135 524 663
KEOP-2.3.0/2F A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Közép_Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer hulladéklerakók rekultivációja
2 283 769 899
DDOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok VOP-2.1.3 Tájékoztatás és nyilvánosság ÉAOP-2.1.1/E Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés - kiemelt projekt
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nyírbátor Város Önkormányzata
DDOP 1. 2. 4. és 5. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása ÚMFT tájékoztatás és nyilvánosság "Hit és Egészség" Máriapócs és Nyírbátor összefogása a vallási turizmus fejlesztéséért
2 377 301 576
EKOP-1.2.2-07 Egyablakos vámügyintézés megteremtése
Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ
Egyablakos vámügyintézés megvalósítása
2 381 831 000
2 350 000 000 2 375 840 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Kecskeméti Fıiskola
Mőszaki-természettudományi tudásbázis infrastruktúrájának fejlesztése a Kecskeméti Fıiskolán
2 440 925 248
DAOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
DAOP 1.2. 3. és 5. prioritásainak technikai-adminisztratív lebonyolítása
2 484 000 000
KEOP-2.5.0/A Vízgyőjtı - gazdálkodási tervek készítése
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Vízgyőjtı-gazdálkodási terv készítése
2 500 000 000
KEOP-2.5.0/A Vízgyőjtı - gazdálkodási tervek készítése KMOP-2.1.1/A A régión belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztésének kiemelt projektjei
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Vízgyőjtı-gazdálkodási terv elkészítése
2 500 000 000
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapest, Szabadság híd rekonstrukciója
2 522 571 437
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT lebonyolításával kapcsolatos kapacitásának biztosítása VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása KMOP-5.2.2/A Budapesti integrált városfejlesztési program kiemelt projektek
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Budapest Fıváros Önkormányzata
2 600 000 000 Budapest Szíve Program - Reprezentatív kaputérség kiépítése, I. ütem
2 647 284 860
EKOP-1.2.5 Agrártámogatások kölcsönös megfeleltetési rendszere Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
Agrártámogatások kölcsönös megfeleltetési rendszere
2 668 568 750
TIOP-4.1.1-08/1 Közremőködı szervezeti feladatok NYDOP-4.2.1/A Felszíni vizek minıségének javítása és felszíni vizek okozta kockázatok csökkentése KMOP-3.1.1/E A turisztikai vonzerı- és termékfejlesztés elımozdítása - kiemelt projekt
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
A TIOP 3. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
2 730 695 728
Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Lukácsházi tározó Szépmővészeti Múzeum térszint alatti bıvítése - látogató és turisztikai központ létrehozása
2 780 000 000 2 787 211 883
Modern Szolgáltató és Kutató Egyetem kialakítása Kaposváron
2 902 760 000 2 950 000 000 3 000 000 000
Szépmővészeti Múzeum
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Kaposvári Egyetem ÉMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
VOP-2.1.1 IT rendszer fejlesztése
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÉMOP 1. 2. 3. és 5. prioritásainak technikai-adminisztratív lebonyolítása Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) fejlesztése és üzemeltetése
ÉAOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÉAOP 1. 2. 3. és 5. prioritásainak technikai-adminisztratív lebonyolítása
3 031 000 000
KEOP-2.3.0/2F/09 Települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációit Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási érintı projektek Önkormányzati Társulás
Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Rendszer települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja
3 055 177 268
KEOP-2.3.0/2F A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Sopron térségi települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja I. ütem
3 064 650 432
KMOP-6.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok VOP-2.1.4 Szakértıi hálózat KMOP-3.1.1/E A turisztikai vonzerı- és termékfejlesztés elımozdítása - kiemelt projekt
Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Budapest Fıváros Önkormányzata
TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Dunaújvárosi Fıiskola TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Dunaújvárosi Fıiskola KMOP-4.3.1/A Kiemelt ellátást biztosító egészségügyi intézmények korszerősítése Budapest Fıváros Önkormányzata
(ProRegio) A Közép-Magyarországi Operatív Program 1., 2., 3., és 5. prioritás regionális intézkedéseinek technikai-adminisztratív lebonyolítása Kistérségi Koordinációs Hálózat mőködtetése A Városliget kapuja - A Városligeti Mőjégpálya pálya és épületegyüttes rekonstrukciója
3 175 000 000
EURÓPAI CAMPUS AZ ORSZÁG KÖZEPÉN, AZAZ A DUNAÚJVÁROSI FİISKOLA TEVÉKENYSÉGI SZÍNVONALÁNAK EMELÉSE A HALLGATÓI, OKTATÓI ÉS KUTATÓI TEREK INFRASTRUKTÚRÁLIS ÉS INFORMATIKAI FEJLESZTÉSÉVEL
3 193 647 456
EURÓPAI CAMPUS AZ ORSZÁG KÖZEPÉN, AZAZ A DUNAÚJVÁROSI FİISKOLA TEVÉKENYSÉGI SZÍNVONALÁNAK EMELÉSE A HALLGATÓI, OKTATÓI ÉS KUTATÓI TEREK INFRASTRUKTÚRÁLIS ÉS INFORMATIKAI FEJLESZTÉSÉVEL
3 193 647 456
Szent Imre Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II ütem
3 270 000 000
3 094 000 000 3 112 258 800
TIOP-2.3.4-07/1 Mentésirányítási rendszer fejlesztése
Országos Mentıszolgálat
Átdolgozott: "Mentésirányítási rendszer fejlesztése" (OMSZ)
3 495 408 209
TIOP-2.3.4-07/1 Mentésirányítási rendszer fejlesztése
Országos Mentıszolgálat
"Mentésirányítási rendszer fejlesztése (OMSZ)"
3 499 556 995
KEOP-8.1.1 Az OP technikai-adminisztratív lebonyolítása (Közremőködı szervezet finanszírozása)
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
KEOP KSZ feladatainak ellátása (Enegia Központ)
3 500 000 000
TIOP-2.3.4-09/2 „Mentésirányítási rendszer fejlesztése”
Országos Mentıszolgálat
"Mentésirányítási rendszer fejlesztése"
3 500 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció KÖZOP-6.2.2 Irányító Hatóság szakértıi támogatása
Pályázat neve Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Projekt megnevezés KözOP IH szakértıi támogatása 2009. évben
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása KMOP-2.1.1/A A régión belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztésének kiemelt projektjei
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT lebonyolításával kapcsolatos kapacitásának biztosítása 2008
3 774 330 000
Budapest Fıváros Önkormányzata
Budapest XXI. kerület csepeli gerincút kiépítése (I. ütem)
3 795 222 365
Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ
3 986 724 640
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet
Elektronikus fizetés megvalósítása A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése
3 992 363 522
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet
A komplex rehabilitáció szakmai hátterének megerısítése
4 022 912 506
TIOP-1.3.2-08/1 Központi felsıoktatási információs infrastruktúra fejlesztése „A” komponense és az Információmenedzsment a felsıoktatásban kiemelt projektekhez Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet
Információmenedzsment a felsıoktatásban
4 047 490 000
TIOP-4.1.1-08/1 Közremőködı szervezeti feladatok
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
A TIOP 1. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
4 115 996 480
TÁMOP-3.1.8-08/1 Átfogó minıségfejlesztés a közoktatásban
Oktatáskutató és Fejlesztı Intézet
Átfogó minıségfejlesztés a közoktatásban
4 146 000 000
Pannon Egyetem
A Pannon Egyetem infrastrukturális és informatikai fejlesztése
4 183 071 990
Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet
4 291 980 000
Budapest Fıváros Önkormányzata
A komplex rehabilitáció szakmai hátterének megerısítése Uzsoki utcai Kórház regionális egészségügyi központ rekonstrukció II. ütem
4 429 886 486
Baranya Megyei Önkormányzat
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont megvalósítása
4 624 731 887
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közterek és parkok újjáélesztése, II. ütem
4 644 631 654
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Debreceni Egyetem
Természettudományi és mőszaki képzés infrastruktúrájának fejlesztése
4 881 960 800
VOP-1.1.1 Intézmények kapacitásának biztosítása
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT lebonyolításával kapcsolatos kapacitásának biztosítása 2009
4 912 500 000
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Nyugat Magyarországi Egyetem
''Zöld Egyetem'' program infrastrukturális feltételeinek megteremtése a Nyugat-magyarországi Egyetemen
4 963 851 044
TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Eszterházy Károly Fıiskola
Líceum a természettudományért
5 003 434 146
EKOP-2.1.1-07 Elektronikus fizetés megvalósítása TIOP-3.2.2-08/1 A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése TÁMOP-5.4.8-08/1 A Komplex rehabilitáció szakmai hátterének megerısítése
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása TÁMOP-5.4.8-08/1 A Komplex rehabilitáció szakmai hátterének megerısítése KMOP-4.3.1/A Kiemelt ellátást biztosító egészségügyi intézmények korszerősítése DDOP-4.1.3/A Pécs EKF 2010 program kiemelt projektjeinek megvalósítása DDOP-4.1.3/A Pécs EKF 2010 program kiemelt projektjeinek megvalósítása
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Megítélt támogatás (Ft) 3 600 000 000
KEOP-2.3.0/2F A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése DDOP-4.1.3/A Pécs EKF 2010 program kiemelt projektjeinek megvalósítása
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mőködési területén, a bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja
5 181 258 147
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Pécsi Konferencia és Koncertközpont létesítése
5 251 262 072
KEOP-2.3.0/2F A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mőködési területén, a bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációja
5 367 412 546
KMOP-4.3.1/C Az onkológiai és gyermek onkológiai ellátást végzı intézmények infrastrukturális fejlesztése Országos Onkológiai Intézet TIOP-3.2.2-08/1 A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértıi Intézet (ORSZI) VOP-2.1.1 IT rendszer fejlesztése KMOP-2.1.1/A A régión belüli közlekedési kapcsolatok fejlesztésének kiemelt projektjei
Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése
5 404 500 000 5 706 352 424
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
NFÜ Támogatásközvetítés IT Stratégia Megvalósítási Projekt
6 000 000 000
Budapest Fıváros Önkormányzata
A budapesti Margit híd és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztése
6 000 000 000
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
Megítélt támogatás (Ft)
TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Miskolci Egyetem
A Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása
6 234 747 631
TIOP-1.3.1-07/2/2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Szegedi Tudományegyetem
A Dél-alföldi Tudáspólus felsıoktatási infrastruktúrájának fejlesztése
6 424 147 702
Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége (Pákozd, Pátka, Seregélyes) szennyvíz-csatorna hálózatok bıvítése
6 437 420 437
KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás
Székesfehérvár Város és Térsége (Pátka, Pákozd, Seregélyes) szennyvízcsatorna-hálózat bıvítési Önkormányzati Társulás
TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Pécsi Tudományegyetem KEOP-2.1.1/2F/09 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Felsı-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
KEOP-1.1.1/2F Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Science, Please! PTE Science Building létrehozása,Egyetemi informatikai infrastruktúra-fejlesztés 6 442 138 808 Beregi árvízvédelmi töltések komplex fejlesztése Vásárosnamény és Lónya között
6 479 885 000
TIOP-1.3.1-07/1-2F A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastrukturális és informatikai fejlesztések támogatása Széchenyi István Egyetem
Gyır Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás mőködési területén települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer kialakítása Jármő- és közlekedésiparhoz kapcsolódó multidiszciplináris mőszaki képzési és kutatási infrastruktúrafejlesztés a Széchenyi István Egyetem központi kampuszán
6 496 413 000
KEOP-2.3.0/2F A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése
Mecsek Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelı Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
MECSEK DRÁVA HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI PROGRAM Rekultiváció
6 877 304 919
TIOP-4.1.1-08/1 Közremőködı szervezeti feladatok
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
A TIOP 2. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
7 405 373 151
KEOP-2.3.0/2F A települési szilárd hulladéklerakót érintı térségi szintő rekultivációs programok elvégzése TÁMOP-2.2.1-08/1 A képzés minıségének és tartalmának fejlesztése KEOP-2.2.1/2F/09 Komplex vízvédelmi beruházások
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer hulladéklerakók rekultivációja
7 706 833 886
Nemzeti Szakképzési és Felnıttképzési Intézet Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
A képzés minıségének és tartalmának fejlesztése Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. ütem
7 800 000 000 7 892 700 000
TÁMOP-1.3.1-07/1 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
A Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként
7 983 108 758
TÁMOP-1.3.1-07/1 Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal
TÁMOP-7.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
KMOP-4.2.1/A_1 A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése - kiemelt projekt Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
TIOP-2.2.7-07/2F/2 Infrastruktúra-fejlesztés egészségpólusokban TIOP-2.2.7-07/2F/2 Infrastruktúra-fejlesztés egészségpólusokban TIOP-2.2.7-07/2F/2 Infrastruktúra-fejlesztés egészségpólusokban TIOP-2.2.7-07/2F/2 Infrastruktúra-fejlesztés egészségpólusokban TIOP-2.2.7-07/2F/2 Infrastruktúra-fejlesztés egészségpólusokban TÁMOP-2.1.1-07/1 Lépj egyet elıre II.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
az az
Gyır-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként A Társadalmi Megújulás Operatív Program 3. és 4. prioritásának technikaiadminisztratív lebonyolítása Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsıfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten Nyíregyháza és Térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programja „Csillagpont Kórház” létrehozása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban Infrastruktúra-fejlesztés a Petz Aladár Megyei Kórházban, mint egészségpólusban
6 485 953 463
8 850 000 000 9 502 234 619
9 534 517 170 9 891 881 778
10 055 578 626 10 138 882 500
az Pécsi Tudományegyetem az Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
Janus Pannonius Program - Korszerő egészségügy a történelmi régióban Kecskeméti Gyógyintézeti Központ - hatékony egészségügyi rendszer BácsKiskun megyei modellje
10 281 605 726 10 487 499 034
az
KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás TIOP-2.2.7-07/2F/2 Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban
KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás
Debreceni Egyetem Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Oktató Kórház Önkormányzati Társulás Makó város és térsége szennyvízcsatornázásának és szennyvíztisztításának megvalósítására
Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt (DEK FP) Lépj egyet elıre II. Nagykanizsa agglomeráció csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése projekt
10 614 562 419 10 665 000 000 10 722 633 200
Jósa András Tömbkórház projekt
11 146 570 562
Makó város és térsége (Kiszombor, Maroslele, Földeák, Apátfalva és Magyarcsanád) szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
11 515 803 284
Adatok lezárva: 2009.07.22.
Adatok forrása: EMIR Államháztartáson belüli nonprofit szervezetek támogatott ÚMFT projektjei
Konstrukció
Pályázat neve
Projekt megnevezés
KEOP-2.1.1/2F/09 Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Tisza Hullámtér: Nagyvízi meder vízszállító képességének helyreállítása a szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti szakaszon
11 808 366 701
EKOP-1.2.1-07 Központi Gazdálkodási Rendszer kiépítése
Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ
Költségvetés Gazdálkodási Rendszer (KGR)
11 831 000 000
TÁMOP-7.1.1 Közremőködı szervezeti feladatok
NFÜ Humánerıforrás Programok Irányító Hatósága
TÁMOP 1. 2. és 5. prioritásának technikai-adminisztratív lebonyolítása
12 456 446 933
KEOP-1.1.1/2F Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek Mecsek Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelı Rendszer fejlesztése Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
MECSEK-DRÁVA HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI PROGRAM Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer fejlesztése
12 901 280 700
KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba MJV szennyvíztisztításának és csatornázásának fejlesztése
14 979 304 000
TÁMOP-1.1.1-08/1 Megváltozott munkaképességő emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése KÖZOP-5.2.0-07 A városi közösségi kötöttpályás közlekedés fejlesztése
Szociális és Munkaügyi Minisztérium, mint a Munkaerıpiaci Alap kezelıje
Megváltozott munkaképességő emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése
15 382 040 000
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat
Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal)
15 762 157 248
KEOP-2.1.1/2F Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések
Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság
Szamos-Kraszna-közi árvízszint-csökkentı tározó projekt
16 744 730 500
KÖZOP-6.1.1 Közremőködı szervezet finanszírozása
A Közlekedésfejlesztési Integrált Közremőködı Szervezet (KIKSZ) Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Közlekedésfejlesztési Közlekedési Operatív Program végrehajtási és monitoring Integrált Közremőködı Szervezet tevékenységének finanszírozása
GOP-5.1.1 A közremőködı szervezeti feladatok finanszírozása
NFÜ Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság
A GOP támogatási konstrukcióinak lebonyolítása a Vállalkozói Támogatásközvetítı Zrt. (továbbiakban VTK Zrt.) közremőködésével
20 971 000 000
Érd és Térsége Szennyvízelvezetési- és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás
Érd és térsége szennyvíztisztító telep rekonstrukciója és bıvítése és szennyvízelvezetı rendszer fejlesztése
24 457 252 521
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése
25 231 489 692
Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Munkaerıpiaci Alap
Decentralizált programok a hátrányos helyzetőek foglalkoztatásáért
26 041 000 000
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Hátrányos helyzetőek foglalkoztatását ösztönzı járulékkedvezmények (START + és START Extra programok)
30 753 000 000
Budapest Fıváros Önkormányzata
Az 1-es és 3-as villamos továbbfejlesztésének I. üteme a budapesti körgyőrős közúti vasútvonalak fejlesztésének részeként
33 137 532 079
KEOP-1.2.0/2F Szennyvízelvezetés és tisztítás KÖZOP-5.2.0-07 A városi közösségi kötöttpályás közlekedés fejlesztése TÁMOP-1.1.2-07/1 Decentralizált programok a hátrányos helyzetőek foglalkoztatásáért TÁMOP-1.2.1-07/1 Hátrányos helyzetőek foglalkoztatását ösztönzı járulékkedvezmények KÖZOP-5.2.0-07 A városi közösségi kötöttpályás közlekedés fejlesztése KÖZOP-5.2.0-07 A városi közösségi kötöttpályás közlekedés fejlesztése KÖZOP-5.1.0-07 A budapesti 4-es (DBR) metró fejlesztése konstrukcióra
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Budapest Fıváros Önkormányzata
Miskolc városi villamosvasút fejlesztése Budapest 4. sz. metróvonal I. szakasz (Kelenföldi pályaudvar - Keleti pályaudvar)
Megítélt támogatás (Ft)
17 619 436 000
33 707 373 000 261 031 300 000