All rights reserved, including the right to reproduce this book or portions thereof in any form whatsoever

ÉJSZAKA

EROTIKUS KALANDOK SZŰKÍTS KÖNYVKIADÓ A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült: The Editors of Penthouse Magaziné present: 26 Nights - A Sexual Adventure Copyright © 2001 General Media Communications, Inc. All rights reserved, including the right to reproduce this book or portions thereof in any form whatsoever. Fordította: Szente Mihály Borító: Szlanka Viktor ISBN: 963 9441 67 8 Hungárián edition © Szukits Könyvkiadó, 2003 Hungárián translation © Szente Mihály, 2003 Lektor: Katona Andrea Tördelés és színre bontás: Fontoló Stúdió, Jakab Zsolt Felelős kiadó: Szukits László Felelős szerkesztő: Szántai Zsolt Debreceni Kinizsi Nyomda Kft. Felelős vezető: Bördős János 1 A női test illata bizonyára isteni eredetű. Ezúttal is, mint mindig, még mielőtt teljesen felébredtem volna, tudtam, hogy egy nő fekszik mellettem. A mennyei eredetű illat leírhatatlan, és sokak számára észrevehetetlen is egyben. Számos ismerősöm mesélte, hogy csak bizonyos körülmények között tudatosul bennük, ami szerintem elég lehangoló tény. Azokon a ritka reggeleken, amikor nélkülöznöm kellett ezt az illatot, eluralkodott rajtam valami szörnyű levertség, és heves késztetést éreztem, hogy ismét megtapasztaljam, méghozzá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges. Azon a bizonyos reggelen nem szenvedtem a hiányától. Hálásan kinyújtottam a kezemet, hogy megérintsem a mellettem szuszogó testet, bár még nem voltam annyira magamnál, hogy eszembe jutott volna a neve. De nem is számított. Az illat elárulta, hogy nőről van szó, és a kezem hamarosan visszaigazolta azt, amit az orrom már jelzett. Lágy, meleg, sima bőr, ágaskodó mellek, gömbölyded fenék, formás, feszes comb… - Jó reggelt! - hallottam az álmos hangot, és hirtelen beugrott. Igen, ez Phyllis. Szőke, csinos, macskaszerű, és… férjezett. A férje üzleti útra ment. Milyen kényelmes lehetőség! Nem ez volt az úriember első utazása, amit Phyllis és én kihasználtunk. Volt valami a nővel kapcsolatban,

amit küszköd— 5 ve igyekeztem feleleveníteni. Mindig is büszke voltam arra, hogy képes vagyok elraktározni az elmémben - mint valami lexikonban, ha szabad így mondanom - az ilyen jellegzetes adatokat. Ó, igen, megvan! Phyllis azt szerette, ha egy bizonyos módon érintem meg. Magasan a combjai között, pontosan a hüvelye alsó pontjánál. Pontosan… éppen… így… - Óóó! - lihegte Phyllis. - Ó, istenem! Ó, Steven! Közelebb csusszant, hozzám préselte rendkívül formás testét, és vonaglani kezdett. Az ujjaim ismét végigsimították azt a bizonyos pontot, majd egy kicsit messzebbre kalandoztak. - Jézusom! - sóhajtott ismét, majd a lábát magasra lendítve rám vetette magát. Széles terpeszben feküdt rajtam, megragadta a farkamat - ami már az ébredésem pillanatától fogva keményen ágaskodott - és bevezette a testébe. Elismerésem jeléül felnyögtem, ám ebben a pillanatban megszólalt a telefon. - Ó, istenem! - nyögte Phyllis elfúló lélegzettel. - Jaj, ne! - Ez csak Miss Greenglass lesz! - nyugtattam. - Ne aggódj! Az éjjeliszekrényen álló telefon felé nyúltam. Igyekeztem úgy mozogni, hogy ne szakítsam meg a testünk közötti kapcsolatot. - Ne vedd fel! - lihegett a nő, de én csak kacsintottam. - Igen? - szóltam a telefonba. - Én vagyok, Mr. Walling! Csakugyan Miss Greenglass volt, az asszisztensem. Minden egyes hétköznap reggel ebben a nevetséges, civilizált emberhez méltatlan órában jelent meg a házamban. Ettől a szokásától nem tudtam eltéríteni se könyörgéssel, se fenyegetéssel. - Dolgom van, Miss Greenglass! - mondtam kurtán a telefonba. Ez bizonyos értelemben igaz is volt, bár pillanatnyilag csupán annyit kellett tennem, hogy hanyatt fekszem, miközben Phyllis vadul hullámzó keblekkel és gyönyörű ívben hajló lábakkal fel-le ugrál rajtam. - Biztos voltam benne - mondta Miss Greenglass, és a hangját éppen csak egy árnyalatnyi szarkazmus színezte. Valószí6 nűleg meghallotta a háttérben Phyllis zihálását, de az is lehet, csupán arról volt szó, hogy a titkárnőm tökéletesen tisztában volt azzal, mit szoktam csinálni ebben az időszakban. - Arra gondoltam, hogy

nekilátnék azoknak az szerződésformáknak, Mr. Walling, amíg maga… rá nem ér. - Rendben - mondtam -, köszönöm, Miss Greenglass! Éppen időben tettem le a telefont, így megkíméltem a titkárnőmet attól, hogy végighallgassa az örökké orgazmusra kész Phyllis elragadtatott sikolyait, amelyek megerősítették volna abban, amit már addig is tudott. Phyllis hátravetette a fejét, vadul vonaglott a kéj édes szorításában, majd elernyedt és rám zuhant. , - Ne aggódj Miss Greenglass miatt! Már megszokta, hogy várnia kell! Azzal gurulva átfordultunk, óvatosan, nehogy megszakadjon a gyönyörteli összeköttetés. Ekkor én voltam felül, és nekiláttam, hogy maradéktalanul kiélvezzem a pompás női test nyújtotta örömöket. - Elvégezte, amit akart, Mr. Walling? - érdeklődött Miss Greenglass, miután megjelentem az irodaként szolgáló szobában. - Átmenetileg, Miss Greenglass, átmenetileg. Mrs. Dilsey eléggé kimerült, és pillanatnyilag nincs a közelemben másik nő. Hacsak, esetleg ön nem kapható valamire… Miss Greenglass a lehető legsivárabb tekintetével nézett rám. A szándékaim nem jelentettek újdonságot számára. Gyakorlatilag napról napra nőtt bennem a vágy, és vele együtt a reménytelenség is. A tőlem kapott ajánlatokra sorban lekicsinylő elutasítás volt a válasz. - Biztos vagyok abban - közölte ezúttal -, hogy az ön számára nem jelent problémát, hogy megtalálja a megfelelő 7 prédát, még napnyugta előtt. Nekiláthatunk végre ezeknek a szerződésformáknak? Ami engem illet, sokkal inkább vágyódtam az ő formái után, és ezzel tökéletesen tisztában is volt. A testét nézni nagyobb gyötrelmet jelentett a számomra, mint bármi más. Ruháinak rideg, hivatalos stílusa még csábosabbá varázsolta. Sötét haját rendszerint magasra tornyozta a fején és összetűzte a tarkóján. Sokszor szinte szétvetett a vágy, hogy lássam, amint a pompás hajkorona kibontva leng, és szabályos, rendkívül vonzó arca körül lobog. Sajnálatos módon, bár már hat hónapja dolgozott nálam, és heti öt napot töltöttünk együtt, még azt sem engedte meg, hogy a keresztnevén szólítsam. - Prédát mondott? - kérdeztem. Úgy éreztem, mintha kissé megsértődött volna valamiért. - Biztosíthatom, hogy nem prédának tekintem a hölgyeket, akikkel időnként van szerencsém… hogy úgy mondjam… - Enyelegni? - segített ki Miss Greenglass. - Köszönöm. Enyelegni. Szóval, nem prédaként gondolok rájuk. Bizonyos értelemben vadászom rájuk, de nem használok fegyvert, nem sebzem meg őket és nem okozok nekik semmiféle gyötrelmet. Csupán gyönyört adok, és ők viszonozzák a szívességet. - Milyen nagylelkű! - morogta Miss Greenglass. - Nekilátunk végre a munkának? - Ami azt illeti, én most lelépek. A Brooks Brothershez megyek, hogy megnézzek egy új öltönyt. Tegnap

merő véletlenségből benéztem hozzájuk, és egy nagyon kedves, iijú hölgyhöz volt szerencsém, aki ott dolgozik. Tudja, én még emlékszem arra, hogy régebben a Brooks Brothers egyáltalán nem alkalmazott nőket. De változnak az idők, és a változás néha kimondottan előnyös! - Értem, szóval már kijelölte a mai célpontot - állapította meg a titkárnőm szárazon. - Látom, makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen ádáz képet fessen rólam. De nem tagadom, valóban ilyen gondolattal 8 játszom. A hölgy neve: Abigail. Mindig is tetszett ez a név. Van benne valami büszke és ódivatú, de ezzel együtt amolyan kislányos csengésű. Abigail. Tudja, valami miatt vonzódom az A-val kezdődő nevekhez! (Miss Greenglass keresztneve: Anne.) - Maga valamennyi névért rajong, kezdődjék az ábécé bármely betűjével, A-tól Z-ig - mondta negédesen. - Feltéve persze, ha női név. - Ha jobban belegondolok, ez igaz - bólintottam. - És azt hiszem, egyszer-kétszer végigmentem már az összes betűn. Bár, talán az X kimaradt. Nem is, várjon csak! Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém egy hölgyhöz, aki a Xanthippe nevet kapta az apjától. Az öregúr történészprofesszor volt. A lány a mindennapi életben persze nem használta, Tiffanynak hívatta magát. Teljesen véletlenül megtudtam, hogy… - Tudja, mit kellene tennie? - szakított félbe Miss Greenglass, hangjában a jellegzetes, greenglassi tónussal. - Menjen végig sorrendben az egész ábécén. Úgy vélem, komoly kihívás lenne, szemben azzal, hogy rendszertelenül, nyakra-főre teríti le az áldozatokat. Egy pillanatig elgondolkodtam. - Tényleg, ebben van valami - bólogattam lassan. - Ez tényleg komoly kihívás! Elkezdeném, mondjuk Abigaillel - feltéve persze, hogy becserkészhető -, aztán folytatnám Barbarával, Bettyvel, majd jöhetne egy Carolyne, vagy egy Christine… Ha sikerülne elcsábítani hetente egyet, hat hónap alatt végeznék az egész ábécével. - Már hogy a csudába lenne képes - szúrta közbe Miss Greenglass - heti egyre korlátozni a hódításai számát? - Természetesen időközben lennének mások is, és… - Nem, nem lennének mások! - csattant fel Miss Greenglass. - Ez is része lenne a feladatnak. Ez is kihívás! Szigorúan tartania kell az ábécé sorrendet mindaddig, amíg be nem fejezi! És ha nem sikerül hat hónap alatt befejezni, akkor bizony kudarcot vallott. 9 Kíváncsian méregettem a hölgyet.

- Jól értem, hogy maga szabályokat állít fel nekem? - kérdeztem. - Van valami oka azt hinni, hogy nem tudom megcsinálni? Miss Greenglass megjutalmazott jellegzetes, kifürkészhetetlen pillantásával. - Azt hiszem, elég nehéz lenne teljesíteni - mondta végül -, még magának is! - Hajlandó lenne - kérdezem lassan -, fogadni velem? - Fogadni, Mr. Walling? - Igen, fogadni. Hogy képes vagyok-e huszonhat nővel hálni, a keresztnevük kezdőbetűje alapján ábécé sorrendbe rendezve? Méghozzá, hat hónap lefogása alatt? - És ebben az időben nem foglalkozik másokkal? - Ha ragaszkodik hozzá! - vontam vállat. - Ez még ösztönözni is fog, hogy lendületesebben haladjak előre. - És mi lenne a fogadás tétje? - kérdezte Miss Greenglass. A hangja éppoly hűvös volt, mint bármikor, de láttam, az arca enyhén elpirult, jelezve, hogy van elképzelése arról, mi lesz a válaszom. Vagy legalábbis részben. - Nos, ha valamilyen okból kifolyólag én veszítenék - ön nyilván erre számít -, mondjuk, megduplázom a fizetését. A csudába is, ennél több kell - megtriplázom! Hogy tetszik? - Eléggé csábító - mormolta -, sőt, rendkívül csábító, Mr. Walling! És mi történne, ha nyer? Egyenesen a szemébe néztem, és el kell ismernem, vitézül állta, sőt viszonozta a tekintetemet. - Ha nyerek, Miss Greenglass - válaszoltam neki megfontoltan -, akkor elkezdem elölről az ábécét. Méghozzá Anne Greenglass-szel. - Értem - bólintott, és a tekintetét továbbra is a szemembe fúrta. Igazából nem vártam tőle, hogy beleegyezik. Ez viszont világosan megmutatja, hogy bár bizonyos dolgokban többet tudok a nőkről, mint bármely más férfi (lehet, hogy ez kissé elbi— 10 zakodottnak hangzik), néha viszont semmit sem tudok róluk, ahogy más sem. - Rendben - bólintott Miss Greenglass -, állom a fogadást! Majdnem elájultam. - Tényleg? - kérdeztem ostobán. - Igen - válaszolta -, állom. Most pedig elindul, vagy neki-állunk végre ezeknek a szerződéseknek? - Már régóta ábrándozom arról - mondtam Abigailnek -, hogy a Brooks Brothers egyik apró öltözőfulkéjében szeretkezem egy nővel.

- Valóban, Mr. Walling? Abigail elpirult, és elfordult, hogy kiegyengesse a bemutató asztalon halmozódó, krétacsíkos ingeket. Volt egy érzésem, hogy a pirulás ellenére a hölgy korántsem döbbent meg annyira, mint mutatta. Az ifjú hölgyek (márpedig a bájos Abigail a húszas évei elején járt) manapság ritkán őrizgetik az érintetlenségüket. A saját lábukon álló nők meg aztán pláne nem, még a Brooks Brothersnél uralkodó konzervatív környezetben sem. És akármilyen tartózkodó is volt a bájos Abigail, biztos voltam abban, hogy már nem szűz. Szemmel láthatóan elgondolkodott egy pillanatra a lehetőségen. - No, persze - mondtam vidáman -, ha az öltözőfülke nem jöhet számításba, nincs más választásom, mint hogy meghívjam magát ebédelni. Hogy tetszik az ötlet? - Igazán köszönöm, Mr. Walling, de nem hiszem… - Csak egy ebédről van szó - mondtam, és feltartottam a kezemet, hogy ezzel is kimutassam ártatlan szándékaimat. -Baráti ebéd, egy nyilvános helyen. Bárhol, ahol szeretné! Az elragadó szempár az enyémbe kapcsolódott. A bájos arcot remek keretbe foglalta a vállig érő, finom haj. 11 - Bárhol? - Csak nevezze meg! Vajon pajkos szikrát láttam megcsillanni azokban a nagy szemekben? - Mindig is szerettem volna kipróbálni a Lutece-t - mondta végül. A Lutece! A lány ízlése elég költséges! De nem számított. Ami engem illet, mindig is úgy véltem, hogy a pénz legjobb felhasználási módja, ha a szerelem szolgálatába állítjuk. Vagy a vágy szolgálatába. - Szeretem, ha egy nő tudja, hogy mit akar - mondtam. -Szóval, legyen a Lutece. Indulhatunk? A szeme még tágabbra nyílt. - De hát nem kell asztalt foglaltatni? Hogy jutunk be? - Nekem mindig szorítanak helyet - közöltem nem minden büszkeség nélkül. Természetesen így is történt, és ez mély benyomást gyakorolt bájos partnemőmre. A lány kissé ijedtnek tűnt az elegáns környezet, a pincérek udvarias szolgálatkészsége, továbbá a fantasztikus ételek láttán. Tökéletes körülmények a csábításhoz, gondolhatná bárki, és mégis, minden erőfeszítésem dacára láttam, hogy egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb a próbafülkéhez. Abigail barátságosan viselkedett, sőt, néhány pohár bor után könnyed flörtölésre is hajlandó volt. Ugyanakkor, bár biztos voltam abban, hogy elérem nála a célomat, a hosszan elnyúló udvarlás nem szerepelt a terveim között. Ha meg akartam nyerni a fogadást, akkor, hogy úgy mondjam, sínre kellett tennem az ügyet. Eltöprengtem, vajon hogyan reagálna,

ha elmesélném neki a fogadást, ha az asztalra teríteném a lapokat. Úgy döntöttem, megér egy próbálkozást. Ha nem válik be, nem vesztek semmit, és a jövőben még mindig visszatérhetek hozzá. 12 - Abigail - mondtam végül szeretnék mesélni magának egy nemrégiben kötött fogadásról. Elmeséltem neki az egészet. Pontosabban majdnem az egészet. Természetesen volt annyi eszem, hogy nagy bölcsen elhallgassam előle: már a fogadás előtt is vonzódtam hozzá, sőt tulajdonképpen a hozzá való vonzódásom (no meg a keresztneve) nyomán született a fogadás. A tétet illetően alaposan mellébeszéltem, és elferdítettem más, az ő szempontjából jelentéktelen részleteket is. Gondosan kifejtettem, hogy üzleti ismeretségről van szó, és csakis a pénzről szól a dolog. Az általam előadott mese kevésbé volt romantikus, mint az igazság, de jóval biztonságosabbnak tűnt. Abigail újra megdöbbent, vagy legalábbis úgy csinált. - Gyakorlatilag… azt mondta… az a szándéka… - hebegett zavartan. - Igen. Azt mondtam és az a szándékom. Mindez maga miatt van, Abigail. Ha nem volna olyan csinos… Vagy, ha nem A-val kezdődne a neve… - Ejnye Mr. Walling! - ivott néhány korty bort. - Nem hiheti, hogy én megtenném, csak azért, hogy… - De! Igenis remélem, hogy megteszi - mondtam lágyan. -Tudja, ha egy férfi ilyen fáradságos feladatnak szenteli magát, szeretné a lehető legkellemesebb körülmények között kezdeni. A jövőben sokkal könnyebben boldogulnék a feladattal, ha olyan valakire tekinthetek vissza, mint ön. És - tettem hozzá agyafúrtan - olyan valakire tekintenék előre, mint ön! - Maga szörnyű ember! - sóhajtott Abigail, és kiitta a maradék borát. - Tényleg pont az öltözőfülkében akaija? A Brooks Brothersnél kiépített öltözőfülkék jóval nagyobbak, mint a más helyeken megszokottak, de még így sem nevezhetők tágasnak. Szerencsére az ajtókat belülről is bezár— 13 hatja a vásárló. A szűkös hely eléggé kényelmetlen lett volna két, a padlón fekvő, és erőteljes mozgássorba bonyolódott ember számára. A szobácskákat azonban keskeny fapadokkal bútorozták be, amelyekre az ember a ruháit teszi átöltözéskor. Abigail és én egészen másra használtuk a berendezést. A ruháinkat szétszórtuk a padlón, az apró padot pedig mi magunk foglaltuk el. Én a kemény fán ültem, Abigail pedig rajtam. A hátát fordította felém, kissé előrehajolt, és a térdeimre támaszkodott. A felsőteste köré fontam mindkét karomat, a tenyerem a mellére tapadt, és féktelenül ágaskodó férfiasságom mélyen behatolt édes, forrón lüktető testébe. Ebben a helyzetben mindketten láthattuk magunkat az ajtóra szerelt, hatalmas tükörben. Be kell vallanom, a lány gyönyörűséges, lassan emelkedő-süllyedő testének látványa igen jótékonyan hatott a vágyamra. Abigail is élvezhette a dolgot, mert amikor először elérkezett a csúcsra, a szájára kellett tapasztanom a tenyeremet, hogy elfojtsam a sikolyát. A második alkalommal szembefordult velem, és szenvedélyesen csó-kolóztunk, így gyönyörének kiáltásait az ajkam tompította le. Az én nyögésemet meg az övé.

Miután túl voltunk a dolgon, Abigail ideges lett, mert minél előbb vissza kellett térnie a munkához. Azt hiszem egy kicsit megbotránkozott azon, amit tett. Villámgyorsan felöltözött, és szinte szó nélkül otthagyott. Én is felöltöztem, de jóval lassabban, jóval nyugodtabban. Meglehetősen elégedett voltam, és megpróbáltam az emlékezetembe idézni egy olyan nőismerősömet, akinek B-vel kezdődik a keresztneve. 2 Különleges fogadásom miatt folytonos vágyat éreztem magamban. Mindenáron nyerni akartam. A megállapodás részét képezte a kikötés, hogy tartanom kell magam az ábécérendhez, így, ha történetesen egy csinos - és megszerezhető - nő akadt az utamba, addigi szokásaimmal ellentétben nem eredhettem a nyomába. Sürgősen meg kellett találnom a következő nőt, akit magamban viccesen B-lánynak neveztem el. Nem csupán azért, mert hetente átlag egy nőt kellett elcsábítanom ahhoz, hogy teljesítsem a tervet, hanem mert hozzászoktam, hogy szinte minden nap új és új szexuális élményre teszek szert. Ugyanúgy szükségem volt erre, mint az alkoholistának a szeszre, a drogosnak az anyagra, azzal a különbséggel, hogy az én függőségem nem rombolta a testemet. Éppen ellenkezőleg! Kimondottan jótékony hatást gyakorolt rám, sőt, mondhatni nélkülözhetetlennek bizonyult a fizikai és lelki kondícióm megőrzéséhez. így aztán, ahogy már említettem, még javában öltözködtem a Brooks Brothers egyik próbafülkéjében az elragadó Abigaillel töltött pásztorórát követően, gondolatban máris 15 az agyam telefonregiszterében keresgéltem. Olyan nők után kutattam az emlékeimben, akiknek a neve B betűvel kezdődik. Találtam egy elég kellemes, és nem is túl távoli emlékképet Belinda Reynoldsról. A hölgy nagy társasági ember hírében állt, és egy előkelő divatmagazin szerkesztőjeként dolgozott. Azonban sajnos nemrégiben férjhez ment, és Monte-Carlóba költözött. Természetesen megtehettem volna, hogy felugróm egy repülőgépre, de úgy véltem, bizonyára léteznek kevésbé fárasztó lehetőségek is. Aztán Bonnié Packard járt az eszemben, egy karcsú és forrón szenvedélyes galériatulajdonos, akivel mindössze hat éjszakát töltöttem néhány hónappal korábban. Bár alaposan kiélveztem hajlékony és vággyal teli testét, a szerelmetes együttlétek előtti, alatti és utáni, szüntelen csacsogása annyira az idegeimre ment, hogy még a fejem is belefájdult. Nem, akkor inkább valaki más legyen. Valaki jobb, valaki egészen új, mivel a friss élmény sokkal izgalmasabb és sokkal stimulálóbb volt számomra, mint a múlt gyönyöreinek ismétlése. Szorult helyzetem végül igen egyszerűen és váratlan módon oldódott meg (vagy legalábbis akkor még azt hittem). Miután kiléptem az öltözőfülkéből és a főbejárat felé igyekeztem, odalépett hozzám Abigail. Elég feltűnően elpirult, de a mosolya egészen varázslatos dolgokat művelt az önérzetemmel. - Mr. Walling - suttogta én csak… - Kedves Abigail - mosolyogtam rá -, nem gondolja, hogy az elmúlt óra élményeit követően nyugodtan szólíthat Stevennek? A bájos arc még jobban elvörösödött. - Steven… ami a fogadását illeti… talán segíthetnék!

- Máris megtette, méghozzá igen élvezetes módon segített. 16 - Nos - mondta bizonytalanul, és másfelé nézett szóval van egy barátnőm… - Csakugyan? - Nagyon… nagyon csinos - Abigail szinte suttogott -, és szeret… szóval szereti a férfiakat. - Kiváló tulajdonságok - bólintottam -, és a neve… - A neve Betty - mondta Abigail. - Betty! - Ekkora szerencse ritkán éri az embert. - Hogy maga milyen édes, kedves hölgy, Abigail! És hogyan léphetnék kapcsolatba ezzel a Bettyvel? A lány átnyújtott egy papírszeletet. - Hívja ezen a számon! Már beszéltem neki magáról. Várja a hívását. Micsoda remek lány! - Azt persze nem… - tette hozzá sietve Abigail. - Úgy értem nem mondtam, hogy… Szóval nem tudom, hogy… - Értem! - mosolyogtam rá jóindulatúan. - Emiatt ne aggódjon, kedves. Ezt hagyja csak rám! Mint kiderült, Betty azért volt hajlandó találkozni velem - pedig saját bevallása szerint nem volt híve az ismeretlenekkel való randevúknak -, mert Abigail elmesélte neki, hogy a Lutece-ben ebédeltünk. A telefonbeszélgetés során kétszer is megemlítette és nyilvánvalóvá tette, nem volna ellenére, ha az esti együttlétet egy ilyen elegáns helyen elfogyasztott vacsorával kezdenénk. Én viszont nem tettem határozott ígéretet, mivel úgy vélem, kétszer egymásután ugyanabban az étteremben étkezni kevésbé izgalmas, mint kétszer egymásután ugyanazzal a nővel tölteni az éjszakát. Úgy számoltam, a Lutece ugyanazt az üdvös hatást váltaná ki Bettyből, mint Abigailből. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy megkockáztatom a meglepetést és váratlan helyzet 17 elé állítom. Ennek megfelelően, kifogástalan estélyi öltözetben megjelentem a lakása előtt. A kezemben jókora papírzacskót tartottam, amelyben egy közeli kínai étteremből származó kartondobozok halmozódtak. Bettyről kiderült, hogy egy igencsak szemrevaló, vörös hajú baba. Néhány évvel idősebb volt Abigailnél. Az arcán barátságos mosoly ragyogott. A ruhája gusztusos, érzéki domborulatokat rejtett. Bár először egy kicsit meghökkent a meglehetősen szabad szellemű vacsora láttán, véleményem szerint, amennyire

csalódott volt, annyira kíváncsi is. Hamarosan egymás mellett ültünk egy kanapén, és apró, fehér dobozok sorakoztak előttünk a dohányzóasztalon. Természetadta képességem van az udvarláshoz, és bár nem merném kijelenteni, hogy minden esetben tökéletes siker koronázta az erőfeszítéseimet, a tapasztalat, a megfelelő stílus alkalmazása, és a természet jótékony adományai miatt bizonyos fokú önbizalommal állhatok az új kalandok elébe. E nélkül a sikerlistám jóval rövidebb lenne. Nem kellett hozzá sok idő, és Bettyvel az étel mellé kapott, olcsó fapálcákkal etettük egymást. Innen már csak egyetlen apró lépés volt, hogy levadásszuk egymás ajkáról a morzsákat. Az efféle ínyenckedés során gyakorta lecsöppen a mártás, vagy leesik egy-egy falat, így kézenfekvőnek tűnt, hogy megszabaduljunk a ruháinktól. Mindig is nyitott voltam az új élményekre, és Betty kanapéján néhány igen finom dolgot fedeztem fel. Például, még sosem fordult elő velem, hogy vígan ágaskodó falloszomat szezámos nudlik közé csomagolják, majd egy lágy, éhesen fic-kándozó nyelvecske és egy édes száj finoman lebontogassa a csomagolást. Azt is megtudtam, hogy milyen zsongító ízű a mellbimbó, ha vékony, fűszeres, keleti mustárbevonatot kap. Azt is megtapasztaltam, hogy milyen különleges íz vegyül a női test természetes ízébe, ha szójaszószt öntünk a keblek közé és a has felé, majd még lejjebb csordogáló, sűrű folyadékot finoman lenyalogatjuk. Persze semmi szükség fűszerekre, 18 hogy feljavítsuk egy nő ízét, amikor az ember szája eléri a csodás combok találkozási pontját. Nincs a földön olyan fűszer, ami javítana egy nő természetes ízén, sőt a magam részéről biztos vagyok abban, hogy a mennyben sincs. Bizonyos idő elteltével átkerültünk Betty hálószobájába, ahol - immár a keleti ételkülönlegességek teljes mellőzésével - hosszú, gyönyörteljes éjszakát töltöttünk, kizárólag egymás testét ízlelgetve. Mire másnap reggel hazaértem, Miss Greenglass már javában dolgozott. Amikor bekukkantottam hozzá az irodába, hogy vidáman - és eléggé álmosan - üdvözöljem, nemes met-szésű, sötét szeméből helytelenítést olvastam ki. Úgy tűnt, a szempárban cseppnyi élvezet is csillan, de Miss Greenglass esetében az ilyesmit nehéz volt megállapítani. - Jó reggelt, Mr. Walling! - bólintott, és a hangjában nyoma sem volt jókedvnek. Viszont képtelen volt megállni, hogy ne beszéljen a fogadásunkról, amelynek egyfelől részese, másfelől a tétje volt. - Látom - mondta a ruhámra és borotválatlan arcomra utalva -, Abigail ostroma sikeres volt. Szélesen mosolyogtam. - 0, Miss Greenglass, ahogy már megszokhattam magától, ezúttal is alábecsült! Leültem az asztalomhoz, hátradőltem a forgószékemben és feltettem a lábam az asztalra. Tényleg elégedett voltam önma-gammal. - Drága hölgyem, szó szerint csak az események felét ismeri. Nem csupán egy igen kellemesnek mondható

délutánt töltöttem az édes Abigaillel, de nem vesztegettem az időmet, hanem egyből tovább is léptem. Az éjszakát arra használtam fel, hogy megtegyem a második lépést a mi lebilincselően iz-19 galmas fogadásunk megnyerése felé. Nem csak az A, hanem mindjárt a B betűt is magam mögött tudhatom. Miss Greenglass felvonta a szemöldökét. Ez volt meglepődése egyetlen jele higgadt, bájos arcán. - Valóban, Mr. Walling? Ez még öntől is elég meglepő teljesítmény! Éles pillantást vetettem rá. - Csak nem kételkedik bennem? Remélem, tudja, hogy sosem alacsonyodom odáig, hogy hazudjak, még akkor sem, ha ilyen fogadásról és ilyen tétről van szó. Valószínűleg be tudok szerezni némi bizonyítékot minden egyes esetről… - Félreértett, Mr. Walling! - tiltakozott Miss Greenglass. -Természetesen megbízom az adott szavában. Van ugyan néhány jellembeli hibája, de a hazudozás igazán nem jellemző önre. Bízom a becsületében! - Helyes - bólintottam -, mert biztosíthatom arról, akár emberfeletti teljesítményekre is kész vagyok, hogy megnyerjem a fogadást, és ezáltal megkapjam a maga remekbe szabott testét. Nem beszélve arról, hogy így nem kell megtripláznom a fizetését. Most, hogy Abigailt és Bettyt magam mögött tudhatom, azt hiszem, nekilátok egy C betűs hölgy keresésének. Ha sikerül tartanom ezt a tempót, még két hét sem kell a befejezéshez! - Már bocsánat! - emelte fel a mutatóujját Miss Greenglass, és felvonta a szemöldökét. - Bettyt mondott? - Igen - bólogattam -, a Bombázó Betty. Ne is próbálkozzon, Miss Greenglass, biztosan nem ismeri. A hölgy Abigail egyik barátnője, és… - De Mr. Walling! - vágott a szavamba Miss Greenglass. - A Betty nem B-vel kezdődő név! Bambán meredtem rá. - Micsoda? - A Betty - mondta Miss Greenglass lassan, mint amikor egy tanár magyaráz kissé nehéz fejű tanítványának -, nem igazi név. Általában az Elizabeth becézése. Márpedig ha az 20 adott hölgy neve Elizabeth, akkor ön megsértette a fogadás szabályait azzal, hogy eltért az ábécé sorrendtől. Kíváncsian várom, hogy mit fog mutatni a bankszámlám egyenlege jövő hónap elsején. - Várjunk csak egy pillanatot! - tiltakoztam. - Álljunk csak meg! Ez őrültség! A Betty igenis női név. A hölgy Bettynek hívja magát, minden ismerőse Bettynek szólítja, ezt a nevet használja. Ez egy törvényes név, és egy, a szabályoknak megfelelő B betű. A fogadás még mindig áll! - Attól tartok, nem - ingatta a fejét Miss Greenglass. - Nézze Mr. Walling, ha akar, könnyedén gyárthat beceneveket! A megállapodás igazi keresztnevekről szólt, és én ragaszkodom a feltételekhez!

- Ez csupán átkozott technikai kérdés! - tiltakoztam forró szenvedéllyel. - A technikai K.O. is K.O. - közölte hűvösen Miss Greenglass. A telefon után nyúltam. - Először is derítsük ki, hogy mi az igazság. Villámgyorsan feltárcsáztam Betty számát, de nem vette fel a telefont. így Abigailhez fordultam. Hát, igen, Abigailtől megtudtam, hogy a barátnője eredetileg valóban Elizabeth, de nagyon utálta ezt a nevet, így aztán… Összerándult a gyomrom. Megköszöntem a tájékoztatást és letettem a kagylót. - Nézze - mondtam kissé kétségbeesetten -, ez tényleg nem fair, Miss Greenglass! Tulajdonképpen nem állítottunk fel pontos, a neveket szabályozó feltételeket, így aztán fogalmam sem volt arról, hogy a Betty nem számít B betűs névnek. Biztos vagyok abban, ha elfogulatlan bírótól kérdeznénk meg, ő is azt mondaná… - Nem hinném, hogy szükséges, vagy akár ésszerű dolog lenne bíróhoz fordulni - szakított félbe ismét Miss Greenglass. Egy pillanatra elhallgatott, alighanem fontolóra vette a kérdést. Az arcáról lehetetlen volt leolvasni, hogy mire gondol. Halkan sóhajtott, majd közölte - Hát legyen! Talán ésszerű21 nek tűnik megalkudni egy kicsit. Vegyük úgy, hogy még áll a fogadás. Ugyanakkor - tette hozzá gyorsan -, muszáj ragaszkodnom ahhoz, hogy Betty nem számít, és a szabályos B betűt még nem teljesítette. Szívem szerint még vitatkoztam volna, de láttam rajta, hogy úgysem lenne hajlandó további kompromisszumokra. Megkönnyebbültem, hogy megy tovább a dolog, bár elszomorított, hogy ezzel elszállt az egy nap alatt teljesített kettős siker miatt érzett diadalom. Csalódottságomban úgy éreztem, hogy minél előbb el kell takarítanom az utamból azt a fránya B betűt. Ennek megfelelően ismét az emlékezetembe idéztem Belindát, a nagy társasági pillangót, és a bájos, de szószátyár Bonnie-t. Mivel Monte-Carlo lényegesen messzebb esik, mint a West Side, azonnal felkaptam a telefont és felhívtam Miss Packard-t. - Steven! - kiáltotta meglepetten Bonnié. - Milyen jó hallani végre felőled! Tudod, éppen ma reggel jutottál eszembe, és arra gondoltam, hogy vajon mikor hívsz már fel! Tudod, igen kellemes volt veled annak idején, nem is olyan régen, és jó lenne újra látni. Ó, emlékszel arra az estére, amikor elmentünk Mortimerhez, és belefutottunk azokba a szörnyű emberekbe, akik meghívtak egy partira, aztán meg visszamentünk a saját helyünkre, ó, Steven, hát nem volt csodálatos? Te olyan csodás ember vagy! Épp a napokban beszéltem Sheilával - emlékszel Sheilára, ugye? hát nem fogod elhinni, megint elvált, bár én előre megmondtam neki, hogy… - Bonnié - vágtam közbe -, később visszahívlak! - Lecsaptam a kagylót. - Miss Greenglass, kérem foglaljon nekem helyet az első Monte-Carlóba induló gépre. - Mi szél hozott ide, Steven? - kérdezte Belinda, amikor felhívtam a reptérről.

22 - Egy kis szerencsejáték - válaszoltam, és ebben némi igazság is rejlett. - És muszáj találkoznom veled, Belinda, méghozzá azonnal! - 0, ma este partit adok a barátainknak - válaszolta -, mi lenne, ha inkább holnap este találkoznánk? - Holnap már megyek is haza! - Mi? De… - Megőrülök, hogy láthassalak, Belinda! - szakítottam félbe. - Nagyon szeretnélek látni. Megérinteni, megcsókolni, aztán… - Steven! Tényleg? Csak mert annak idején néhányszor… Nos… - És nagyon jó volt! Nem volt jó? - Ó… igen… az volt… - Fél órán belül ott lehetek! - De a vendégeim… Ó istenkém… Hát… A személyzetnek meghagyom, hogy vezessenek fel az egyik szobába, és mihelyt el tudok szabadulni, besurranok hozzád. De gyorsan kell cselekednünk, Steven, ugye érted? Miután megneveztem magam Belinda lenyűgöző rezidenciájának ajtajánál, azonnal felvezettek az egyik hálószobába, majd magamra hagytak. Negyedóra múlva befutott a háziasz-szony is. Bár közel járt a negyvenhez, roppant vonzó nő maradt. Az elegáns estélyi ruha remekül kiemelte dús, kiválóan karban tartott idomait. Tudtam, hogy a szőkesége nem egészen természetes eredetű, de a haja színe remekül kiegészítette még mindig fiatalos arcát, és hűvös, kék szemét, amely megfelelő körülmények között szempillantás alatt felizzott. Az ágyon fekve vártam. Amikor megpillantott, jellegzetes szikra csillant a szemében. - Olyan jó újra látni téged, Steven - mondta széles mosoly-lyal. - De csak egy pillanatra sikerült elszabadulnom. Még a háziasszonynak is ki kell mennie néha a mosdóba… De nem hagyhatom sokáig magukra a vendégeimet! - Akkor ne vesztegessük az időt - intettem, és lehúztam a cipzárt a nadrágomon. 23 - Olyan komisz vagy! - mondta pajkosan. - De igazad van! - Azzal felemelte a szoknyáját, és alányúlt, hogy lehúzza a bugyiját. - Nem fogjuk vesztegetni! Ó, Steven! kiáltotta, amikor megpillantotta máris kemény, de egyre csak növekvő pé-niszemet. - Istenkém, remélem Geoffrey nem fog keresni!

Felemelte a szoknyát a derekáig, aztán felmászott előbb az ágyra, majd rám. - Hogy van mostanában Geoffrey? - kérdeztem kissé rekedten, miközben Belinda lassan leereszkedett, és a testébe fogadott. - Jól - lihegte de most hallgass, Steven! Boldogan engedelmeskedtem. 3 Hazafelé jövet, a repülőn be kellett vallanom magamnak, hogy meglehetősen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Dacára a Bettyhez kötődő, elhibázott lépésnek, és annak, hogy milyen közel kerültem a fogadás elvesztéséhez, még mielőtt igazán belelendülhettem volna, sikerült kiszabadulnom a veszély szorításából. Végül mégiscsak teljesítettem az első két betűt, méghozzá két nap alatt. Ha ilyen szerencsés lesz a folytatás is, a rendelkezésemre álló hat helyett egy hónap sem kell, hogy befejezzem a dolgot. Ezen a kellemes gondolaton merengve átadtam magam a képzeletemnek. Mint már annyiszor, most is arról ábrándoztam, hogyan fest majd Miss Greenglass teste, ha végre lekerül róla a rideg, hivatalos öltözet. Meg aztán arról is, hogy a jeges és riasztó külső - amely érzésem szerint perzselő belső forróságot ígért hogyan fog előbb olvadozni, majd lángolni a kezem, az ajkam érintésére, és izzó szenvedélyem hatására. A rendkívül stimuláló álmodozás nyomán bekövetkezett a szokásos, feszülő érzés a nadrágomban. Ennek hatására visz-sza kellett térnem az előttem álló ügyhöz. Be kellett mérnem a következő hölgyet, aki segít közelebb kerülnöm az áhított díjhoz. A realitások felől szemlélve a dolgokat, be kellett látnom, igen kevés a valószínűsége annak, hogy képes leszek fenntartani a kezdeti lendületet. Muszáj volt elgondolkodnom azon, 25 hogy mit teszek majd ínségesebb időkben. így aztán megint lapozgatni kezdtem mentális telefonkönyvemet, ezúttal egy C betűs hölgyet keresgélve. Ezzel együtt készenlétben tartottam magamat - mint mindig -, arra az esetre, ha valami bájos nőszemélyt sodorna az utamba a véletlen. Magától értetődően első osztályon utaztam. Nem csupán a kényelem kedvéért, hanem mert általában ezen a részen dolgoznak a legfiatalabb és legcsinosabb stewardessek, pardon: utaskísérők. A légiközlekedési vállalatok természetesen a világ minden kincséért sem ismernék be ezt, sőt elég hevesen cáfolják, de attól a tény még tény marad. Erről bárki meggyőződhet, aki nyitva tartja a szemét. Én nyitva tartottam, így fel is figyeltem két, feltűnően vonzójelenségre a sürgő-forgó személyzet tagjai között. De amíg rendszerint a vonzódás és a báj mindennél fontosabb a számomra, ezúttal az elsődleges szempont a keresztnevük kezdőbetűje volt. Nekiláttam a nevük kiderítésének. Azon gondolkodtam - némiképp ingerülten -, hogy manapság már miért nem visel a személyzet névtáblát? Ez vajon a feminista mozgalom egyik újabb, dicséretre méltó eredménye? Az ember azt gondolná, hogy az azonosíthatóság hiánya inkább növeli, mint csökkenti a hölgyek kiszolgáltatottságát, mivel így könnyebb összekeverni őket. Régebben az ismerkedés is könnyebben ment, ha az ember tudta, hogy hívják azt a nőt, akitől a párnáját kapja, vagy aki a vacsoráját hozza. Ráadásul a névtábla kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy alaposabb vizsgálatnak vessem alá a hölgy kebleit. Ilyenkor eljátszottam, hogy erősen rövidlátó

vagyok, és közelebb hajolva nézelődtem, miközben mélyen beszívtam az illető parfümillatát. Persze mindez nem jelentett leküzdhetetlen akadályt. Valamennyi utaskísérő szívélyesnek bizonyult, és bár egyesek szemlátomást jobban reagáltak könnyed vonzerőmre, nem volt nehéz megszereznem a szükséges információkat. (Mint már említettem, ez a vonzerő a természetes adottságok és az 26 alapos tapasztalatok keverékéből áll. Igazán nem szeretnék el-bizakodottnak tűnni, így a továbbiakban meg sem próbálok illedelmesnek és szerénynek látszani.) A hölgyek között volt egy Patrícia, egy Samantha és egy Meredith (sajnos ez utóbbi egyike volt annak a két szépségnek, akiket korábban kiszúrtam), és egy rövid időre feltűnt a gép női másodpilótája is, aki a Bridget névre hallgatott. Volt még egy légikisasszony - a másik korábbi választásom -, de vele sokáig nem tudtam szóba elegyedni, mert állandóan sür-gött-forgott. Persze az utastársaimat sem hagytam figyelmen kívül. Körülnézve észrevettem néhány ifjú hölgyet, akik felkeltették az érdeklődésemet, de sajnos rajtuk sem volt névtábla. Viszont elég ügyesen megbirkóztam ezzel a problémával. A mosdó felé vezető úton megálltam az utaskísérők kis kabinjánál, ahol éppen Meredith foglalatoskodott valamivel. Mialatt beszélgetésbe bonyolódtam vele, sikerült néhány pillantást vetnem a fülke falára függesztett utaslistára. Egy gyors átolvasás nyomán kiderült, hogy egyetlen női utas van, akinek a neve C-vel kezdődik, egy bizonyos Carolyn McGrath, az L-13-as ülésen. Mialatt visszamentem a helyemre, felmértem a helyzetet. Sajnálatos módon Carolynról kiderült, hogy egy kövérkés, ősz, legalább hatvanöt éves anyó. Úgy döntöttem, tovább keresgélek. Amikor végül sikerült megismerkednem az utolsó utaskísérővel, a lelkem ismét szárnyalni kezdett. Vele is a stewardess-kabinban találkoztam össze. Azonnal láttam, hogy rendkívül csinos és barátságos. Azt is észrevettem, hogy legalább any-nyira vonzódik hozzám, mint én hozzá. Barna haját a kék egyensapka alá tuszkolva hordta. Az egyenruha nemhogy elrejtette volna, ellenkezőleg, kihangsúlyozta remek, telt alakját. Néhány perces társalgást követően szemernyi kétségem sem maradt, hogy a lány mindenre kapható. Persze azt is tudtam, hogy aligha leszek képes ezt kihasználni. Amikor megkérdeztem tőle a nevét, a válaszra várva még a lélegzetemet 27 is visszafojtottam. Miután meghallottam, kis híján felnyerítettem a megkönnyebbüléstől. - Catherine - mosolygott -, és az öné? Valami ilyesmit akartam hallani. Akartam, hogy ezt mondja. Persze egy pillanattal később felrémlett bennem, ahogy nyilván önökben is, hogy mi van, ha tévedek? Mi van, ha a lányt nem Catherine-nek, hanem Katherine-nek hívják? Imádkoztam magamban (nem tudom kihez, és azt sem, hogy mit, de imádkoztam). - Igazán szép név - mosolyogtam rá. - Az egyik kedvencem. Mondja csak: k-val, vagy c-vel írja? Megint visszatartottam a lélegzetemet.

- K-val - viszonozta a mosolyt. - Az anyám nagy Hepburn-rajongó volt! Csendesen elátkoztam magamban az anyját. Aztán elátkoztam az apját is, mert megengedte az anyjának, hogy ilyen ostobaságot csináljon. Elátkoztam Katherine Hepbumt és végül Spencer Tracyt is, csak hogy ki nem maradjanak a sorból. - Ó, milyen kár! Úgy értem - tettem hozzá gyorsan, mert láttam rajta a megrökönyödést -, milyen kár, hogy nincs időnk alaposabban megismerni egymást! Lassan mosolyra húzta a száját. A látvány egyenesen az ágyékomba szállt. - Még hosszú út áll előttünk - mondta lágy hangon. Hogy kihagyjak egy megszerezhető nőt? Ez valami olyasmi, ami még sosem fordult elő velem. Ami azt illeti, nem is óhajtok bővebb tapasztalatokra szert tenni ezen a területen. Ezzel a nővel meg bizonyosan nem akartam. De nem volt más választásom. - A körülmények nem túl ideálisak - ingattam a fejemet bánatosan -, egy gépen nem sok búvóhely van, ugye? A lány ismét mosolygott. - Ó, egész biztosan kitalálunk valamit. - Lépett egyet felém, így a keblei elérték az ingemet. Finoman hozzám dörzsölte őket, és mélyen a szemembe nézett. - Nem gondolja? 28 Átkozottul jól tudtam, mire gondol, és - fogadás ide, fogadás oda - meg sem próbáltam eljátszani, hogy nem vett le a lábamról. Be kell vallanom, az járt a fejemben, ha egy röpke légi kalandba bocsátkozom ezzel a remek nővel, azt Miss Greenglass sohasem fogja megtudni. Katherine az órájára pillantott. - Mindjárt szünetet tartok - suttogta -.jöjjön utánam. - Azzal elsöpört mellettem. A mozdulattól lüktetni kezdett az ágyékom. A lány végigsétált a közlekedőfolyosón. Egyenesen a mosdók felé tartott. Képmutató tiltakozásom dacára nem ez volt az első eset, hogy egy nő társaságában magamra zártam egy repülőgép vécéjének ajtaját. Tudtam, hogy igenis össze lehet hozni némi szerelmetes ficánkolást egy efféle helyen. Persze egy ilyen szűkös térben lebonyolított pásztorórához szükség volt némi leleményességre és ügyességre is. Érdekes, de a szűk hely még valahogy fokozza is a gyönyört. Miközben a távoldó Katherine csípőjét és fenekét néztem, amint végigringott a folyosón, biztos voltam abban, hogy az ő ügyessége és az én leleményességem remekül kiegészítenék egymást. A pokolba is! Mi a fenéért kellett beleegyeznem abba, hogy tartom magam az ábécé sorrendhez? Mit számít, ha időről időre eltérek a feladattól, ha közben nem tévesztem szem elől az eredeti célkitűzést? De a szabály az szabály. Követtem Katherine-t, de csak azért, hogy elmagyarázzam neki, én jelenleg képtelen vagyok… De még mielőtt utolértem volna, belépett az egyik mosdóba. Természetesen nem jelent meg a „Foglalt” felirat az ajtón, mivel várta, hogy csatlakozzam hozzá. Úgy véltem, talán jobb lesz, ha a parányi helyiség kínálta, viszonylagos nyugalomban kérek tőle bocsánatot. Miután meggyőződtem arról, hogy senki sem

figyel, én is becsusszantam az ajtón. A parányi fülkében moccanni sem lehetett. Szorosan egymáshoz préselődtünk. Katherine mindent megtett a siker érdekében. A kaijait a nyakam köré fonta, a teste térdtől vállig összeolvadt az enyémmel. 29 - Helló! - suttogta, és megcsókolt. A nyelve azonnal a számba siklott. Ennek a nőnek volt a leghosszabb és legfürgébb nyelve mindazok közül, akikhez valaha is szerencsém volt. Még mielőtt rájöhettem volna, hogy mire készül, olyan mélyre ledugta a torkomon, hogy úgy éreztem, könnyedén lenyelhetném. Az érzéstől egészen elgyengült a térdem. Néhány hosszú pillanatig minden másra képtelen voltam, csak élveztem az újszerű élményt, és természetesen megpróbáltam viszonozni a kapott gyönyört. Mire végül szétváltak az ajkaink, csaknem kifulladtam. Ágaskodó férfiasságom keményen préselődött Katherine hasához. De az átkozott fogadás emléke még nem tűnt el teljesen szédülő fejemből, bár minden idegszálam, testem minden sejtje azt üvöltötte, hogy egy icipicit sem számít az, amit teszek, és Miss Greenglass nem szerez róla tudomást soha az életben. De a gondolataim között ott kísértett az ő hangja is, amikor higgadtan, állhatatosan, zavarba ejtő hangsúllyal közölte: - Természetesen megbízom az adott szavában. Van ugyan néhány jellembeli hibája, de a hazudozás igazán nem jellemző önre. Bízom a becsületében! A fene vinné el azt a nőt! Hatalmas erővel próbáltam lefejteni magamról Katherine-t, majd miután sikerült, minden erőmet megfeszítve eltartottam magamtól. Ez nem ment könnyen, egyfelől a szűkös tér miatt, másfelől mert erősen kapaszkodott belém. Sikerült vagy két centire eltolnom, és miután lélegzethez jutottam, megpróbáltam megmagyarázni: - Katherine, nagyon sajnálom, képtelen vagyok. - Micsoda? - egy pillanatig tágra nyílt szemmel meredt rám. Aztán úgy döntött, bizonyára csak viccelek, mivel egy bájos mosoly kíséretében ismét hozzám préselte a csípőjét, és a nadrágomat feszítő, nagyon is nyilvánvaló duzzanathoz dörgölőzött. - Szerintem igenis képes vagy rá! - suttogta. - Nagyon is képes! 30 - Nem! - Ismét megpróbáltam eltolni magamtól, de a hátam a fülke falához ért, és nem tudtam volna leválasztani magamról anélkül, hogy fájdalmat okozok neki. Ráadásul már erőm sem volt hozzá. Katherine ekkor elindult lefelé. Lassan végigsiklott a testemen, menet közben szándékosan hozzám dörzsölte a mellét. ¥égül letérdelt elém a padlóra. - Hát nézzük! - mormolta, és lerántotta a sliccemen a cipzárt.

Ó, uram, mit kell kiállnom! - villant át az agyamon. Talán… ha hagyom, hogy csak ő… Vajon az is számít, ha nem jön létre közöttünk a tulajdonképpeni aktus? Elszántan - és kétségbeesetten - győzködtem magam, hogy nem, nem számít. A lelkesen matató ujjak rátaláltak vadul ágaskodó hímvesszőmre. - Nem! - hörögtem. Valahogy sikerült kissé elfordulnom. A kezemmel eltakartam a férfiasságomat, majd gyorsan visszatettem a helyére és felrántottam a cipzárt. - Sajnálom - morogtam zavartan, miközben a kezem a kilincset kereste. - Tényleg, én igazán… Forgott körülöttem a világ, a fejem vadul lüktetett. Ilyesmi nem történt velem hölgytársaságban tizenkét éves korom óta. Kinyitottam az ajtót és szinte kizuhantam a mosdóból. Otthagytam a térden álló Katherinet. Igen meglepettnek látszott, és bizonyára nagyon haragudott rám, amire minden oka meg is volt. A szemközti falnak tántorodtam és próbáltam lélegzethez jutni. Úgy éreztem, a gép valamennyi utasa a vécéből kipattanó, lángvörös képű férfit bámulja, akinek a nadrágja igen feltűnően domborodik. 0, Miss Greenglass, mit csinált belőlem! Uram, remélem, megéri! Miközben arra vártam, hogy az erekcióm alábbhagyjon, Katherine is kilépett a fülkéből. Nem látszott túl boldognak. - Katherine, én… - hebegtem esetlenül. - Szeretném megmagyarázni… 31 A lány azonban elszáguldott mellettem anélkül, hogy rám nézett volna. Képtelen voltam követni, bár pillanatnyi állapotomban nem biztos, hogy célszerű lett volna. Tudtam, hogy kezdeti szerencsém nem fog sokáig tartani, de ez az eset egy kicsit durvának tűnt. Amikor visszatértem a helyemre, olyan pocsékul éreztem magam, hogy még a matró-na korú Carolynt is számításba vettem, mint célpontot. Végső soron az idős hölgyek néha rendkívül szenvedélyesek. Mégsem tettem semmit. Amikor hazaértem, még mindig csalódott és morcos voltam. Röviden beszámoltam Miss Greenglassnak az eseményekről. Nem csupán a Belindával történt sikeremről tettem említést, hanem a Katherine-hez fűződő balsikerről is. A végén kifejtettem, hogy remélem, értékeli mindazt a hűséget, önmegtartóztatást és jellembeli szilárdságot, amit az utazás alatt tanúsítottam. Az egyetlen reakciója egy tipikus, nőies vállrándítás volt. - Mr. Walling - mondta hűvösen -, magától értetődően pontosan ezt vártam el öntől. Nem tudtam eldönteni, hogy megcsókoljam-e vagy inkább kitekerjem a nyakát. - Ezek után, Miss Greenglass - förmedtem rá -, holnap felhívom Christine Dunmore-t. Bizonyára emlékszik még rá. Annak idején volt néhány közös üzletünk az apjával.

- Igen, élénken emlékszem - bólintott Miss Greenglass -, ahogy bizonyára ön is. Igen csinos ifjú hölgy, aki nyilvánvalóan bolondult önért. Azt gyanítottam, hogy ön csakis az apjára való tekintettel nem használta ki a fiatalságból adódó hiszékenységet és könnyelműséget. De mostanra már bizonyára nagykorú lett, nemde? - Pontosan! Az a szándékom, hogy idehívom, és itt, az irodában teszem magamévá. Sőt, pontosan ezen az íróasztalon. Mármost ön bizonyára nem óhajt az irodában tartózkodni ebben az időben, Miss Greenglass. Bár ez csakis öntől függ. De istenemre mondom, pontosan így fog történni! 32 Elbűvölő titkárnőm természetesen eltávozott a munkahelyéről Christine Dunmore látogatásának idejére. És igen, forrón szeretkeztem Christine-nel. Megkísértett egy perverz gondolat, és meg is valósítottam. Miss Greenglass íróasztalán tettem magamévá. A lány olyan szenvedélyes volt, olyan buzgó és leleményes, hogy jobbat már nem is kíván az ember. Be kell vallanom, hogy miközben levetkőztettem formás, fiatal testét, megcsókoltam melleit, majd pompásan éreztem magam a lábával a derekam körül, sokkal kevésbé tudtam összpontosítani, mint általában az efféle helyzetekben. A testem szinte önmagától juttatta el a végső eksztázisig, ahogy az övé is az enyémet. A gondolataim azonban máshol jártak! Katherine járt az eszemben, aki már messze szállt, de főleg Miss Greenglass, aki reményeim szerint lényegesen közelebb volt. Úgy döntöttem, a jövőben inkább nem az irodát használom az ehhez hasonló tevékenységek színhelyéül. 4 Dacára annak, hogy mialatt felnőttem, sosem lelkesedtem különösebben a kimerítő atlétikai versenyeken való részvételért, amelyek úgy megdobogtatták számos barátom szívét, alkalmanként élvezettel néztem egy-egy profi versengést. Annak idején úgy véltem, hogy a rendszeres és gyakori szerelmi torna éppen elég testmozgást nyújt a férfiembernek. A csapatsportok helyett inkább az egyéni sportokhoz vonzódom bizonyára mert erős egyéniségnek tartom magam. Ezek közül a tenisz a kedvencem. Ez az a sport, amely a fizikai kecsesség és az ügyesség látványát nyújtja a nézőnek, ugyanakkor hiányzik belőle az ökölvívás vérszomjas durvasága, vagy a golf kábító unalma. Két körülmény is felhívta figyelmemet erre az esetenkénti élvezetre. Az egyik, hogy közelgett a Labor Day, amikor városunk lakossága a szezonnyitó teniszbajnokság, a United States Open lázában ég. Jómagam Mrs. Mergandahl egyik vendégeként voltam hivatalos a versenyre. A hölgy élénk társasági életet élt. Dúsgazdag férje minden évben lefoglalt több tucatnyi széket a teniszpályán. Az úriember bámulatra méltó udvariassággal osztotta meg velem alkalmanként az üléseit és a feleségét. A másik körülmény az volt, hogy Mrs. Mergandahlt a Deborah névre keresztelték. Közel egy hét telt el a Christine-nel esett igen élvezetes, ám nem teljesen zavarmentes találkozóm óta. Mivel három 34 nap alatt teljesítettem a fogadás megnyeréséhez vezető első három lépést, nem voltam különösebben ideges. A Katherine-nel történt sajnálatos eset miatt olyan levert voltam néhány napig, hogy a libidóm is érezhetően csökkent. A sokkos állapot természetesen nem tartott sokáig. Deborah nagylelkűsége és vonzereje volt az, ami kirángatott levertségemből.

- Miss Greenglass - néztem fel egy jelentésből, amelyet titkárnőm a tőle megszokott tökéletességgel gépelt le -, volna szíves a naptárra pillantani, hogy mikorra beszéltem meg találkozót Mergandahlékkal a US Open meccsekre? - Csütörtökre, Mr. Walling - válaszolta a bámulatos nő, anélkül, hogy felnézett volna a billentyűkről. Mrs. Mergandahl ma reggel telefonált, hogy emlékeztesse önt. A páholyukban fenntartanak egy helyet az ön számára, méghozzá, kétség sem fér hozzá, a hölgy széke mellettit. - Tudja, Miss Greenglass - kezdtem ravaszkodni -, eszembe jutott, hogy milyen különös véletlenek vannak! Éppen a D betűs hölgy következik a listán, és Mrs. Mergandahl keresztneve történetesen Deborah. Olyan megvető pillantást lövellt felém, hogy egy gyengébb idegzetű férfi biztosan földre rogyott volna. - Eléggé szerencsétlen dolognak tartom az ilyesmit, bár nyilván elkerülhetetlen - mondta olyan hangon, ami tökéletesen illett a tekintetéhez -, mivel ön csinos listával rendelkezik, amit bármikor elővehet, ha szükséges. Most már látom, hogy a fogadást az új hódításokra kellett volna korlátozni. - De nem így állapodtunk meg! - vigyorogtam alattomosan. - Még a hátborzongatóan hatékony Miss Greenglass is elsiklik néha bizonyos dolgok felett, nemde? Ami azt jelenti, hogy az ellenállhatatlanul csábos Miss Greenglass hamarosan besiklik az ellenállhatatlanul vonzó Mr. Walling ágyába, aki… - Addig még hosszú út áll ön előtt - vágott közbe az asszisztensnőm, és még csak fel sem nézett a gépelésből. 35 Elég az hozzá, hogy a pénztárnál már készenlétben várt a VIP jegy, amikor néhány nappal később meglátogattam a teniszcentrumot. Már több, mint egy hete nem voltam nővel és teljes erőbedobással, a lehető legrövidebb időn belül igyekeztem csatlakozni Deborah-hoz. Mialatt a stadion felé haladtam, egy pillanatra megálltam, hogy szemügyre vegyem az aznapi mérkőzéseket. Még a korai selejtezők zajlottak, így izgalmas eseményekre nem lehetett számítani. Éppen indulni készültem, amikor a tekintetem megállapodott egy néven, bár korábban még sosem találkoztam vele. Egy bizonyos chilei származású Ms. Dolorosa LaPensa játszott egy bizonyos Peggy Rineharttal, az egyik külső pályán. Dolorosa? Egy teniszezőnő, akinek a teste kétségkívül finom vonalú, csodásán hajlékony, és jó adag kitartás szorult belé. És a neve is D-vel kezdődik… Éreztem, hogy a libidóm máris növekedésnek indul. Talán ez a gondolat nem volt túlságosan hű Deborahhoz, de egy friss hódítás mindig is ösztönzőbb, mint az ismétlés. Természetesen Dolorosa akár csalódást is okozhatott volna, de a pokolba is, úgy véltem, megér egy kis szemlélődést. így aztán a tizenhatos pálya felé irányítottam a lépteimet. Feltételeztem, hogy a két hölgy közül a fekete hajú Ms. LaPensa, és nem tévedtem. Alacsony volt, sportos testfelépítésű. A lábaiban egy atléta ereje és egy modell finomsága ötvöződött. A rövid, fel-fel lebbenő

teniszszoknyát mindig is a civilizáció egyik áldásának tartottam, de fájdalmasan kevés játékos lába méltó egy ilyen bemutatóra. Dolorosáé méltó volt. Okos játékkal, könnyedén nyerte a mérkőzést, és közben fenemód jól érezte magát. Minden egyes megnyert labdame— 36 net után összevissza ugrándozott izgalmában, és a tribünt fürkészte, hogy vajon a nézők is értékelik-e tetteit. Sajnos, elég kevesen figyelték a meccset, és akik jelen voltak, azok sem mutattak különösebb lelkesedést a lényegtelen összecsapás láttán. így aztán nekiálltam lelkesen szurkolni, és minden egyes győztes találat után hangos tapssal igyekeztem megkedvelteim magamat. Amikor megnyerte a meccset, cigánykereket vetett, mielőtt a hálóhoz futott volna, hogy kezet fogjon az ellenfelével. Gondosan körülnéztem, nehogy egy harmadik személy befolyásolni tudja az eseményeket. A kisszámú közönség által produkált, szórványos tapsot és gratulációt követően a lány összeszedte a holmiját, és egyedül indult le a pályáról. A szerencse mellém szegődött, de ekkor még sejtelmem sem volt, mennyire. Gyorsan odaléptem hozzá. - Szép meccs volt - mondtam mosolyogva. Elragadó mosolyt villantott rám, ami kihangsúlyozta latinos vonásait. - Ó, igen, győztem! - mondta erős, de bájos akcentussal. -Láttam, hogy figyel. Nekem szurkolt. Jó voltam, nem? - Igen, nagyon jó volt! Éppen azon gondolkodtam, hogyan tudnám… De ez a pezsgő és nagyon szexis lány a győzelme miatt túlságosan boldog volt ahhoz, hogy végighallgasson. - Igen, én jó játékos vagyok! - csacsogta lelkesen. - Egy nap én leszek a legjobb. Könnyen győztem. Szeretek győzni. - Ezt megértem - bólintottam. Az öltözőknek otthont adó épület felé sétáltunk. Nem oda, ahol a legjobbak öltözködtek, hanem oda, ahol a jelentéktelen játékosok, bár gyanítottam, hogy Dolorosa egy napon majd a csillagok számára fenntartott szentélybe is beteheti a lábát. - Talán, miután átöltözött - kezdtem elmehetnénk… - Jól érzem magam - szakított félbe ismét - amikor nyerek. Úgy érzem, azt érzem, hogy is mondják? Izgalmat érzek. 37

- Izgatott, ez természetes - mondtam. Sejtettem, hogy valami másra gondol, és úgy döntöttem, teszek egy próbát. - Úgy érti: szenvedélyt? Fel izgult? Izgatott? - Pasión - közölte spanyolul, hogy egyértelművé tegye a helyzetet. - Sí. Igen. Én akarok… - Megállt, és a szemembe fúrta a tekintetét. - Tetszem neked? - kérdezte tőlem hirtelen. - Igen? Nem? - Igen - közöltem -, nagyon is. Mire kimondtam, már az épületnél voltunk. - Akkor gyere - intett, és belépett az ajtón. Követtem, amíg oda nem értünk az öltöző ajtajához. - Itt megvárlak - szóltam -, ha lehet… - Nem, gyere! - Kinyitotta az ajtót. - Nem, nem - tiltakoztam -, azt nem lehet, Dolorosa! -Azon járt az eszem, hogy az ismerősei vajon hogyan szólítják? Dolo? - Ez női öltöző! - Válj - intett, és eltűnt az ajtó mögött. Egy pillanat múlva ismét felbukkant. - Öltöző rendben. Senki sincs. Gyere! Megragadta a karomat és szó szerint berántott a helyiségbe. - De bármelyik pillanatban jöhet valaki! - tiltakoztam. - Miért nem inkább… - Nem érdekel - vágta ki -, ha győzök, jól érzem magam. Ha valaki jön, elkergetem. Ha nem sikerül, nem számít. - Hát ez igen felvilágosult viselkedés, de… Ezúttal magamtól hallgattam el, mert rádöbbentem, hogy megint arra készülök - mint Katherine-nal a repülőgépen -, hogy kihasználatlanul hagyjak egy kínálkozó lehetőséget. Ráadásul most nincs is rá okom. Mi a fene van velem? Mit számít az a csekély kockázat? Semmit. Sőt, éppen ez dobott fel! Szeretem a kockázatot, a pokolba is! Dolorosa már szorgalmasan gombolgatta a nadrágomat. - Lezuhanyzom - közölte, és lerántotta a pólóját. - Tiszta izzadtság, érted? Keményen játszottam, tiszta izzadtság. Jó voltam! 38 - Ó, igen, feltétlenül - hadartam mohón, miközben lekerült róla a melltartó. Izzadtság ide, izzadtság oda, legszívesebben rávetettem volna magam. Rám mosolygott, egy pillanatig pózolt nekem, és kidüllesztette hetyke, rugalmas mellét.

- Tetszem neked? Szexi vagyok, igen? Nem? Gyere velem zuhanyozni! Elképzeltem, amint véletlenül ránk nyitnak, és életem végéig kitiltanak a teniszcentrumból. De ahogy Dolo kibújt a fehérneműjéből, én is nekiláttam letépkedni magamról a ruháimat. Egy pillanat múlva már a fürdőhelyiségben álltunk, és meleg víz ömlött meztelen testünkre. Dolorosa lepillantott, szemügyre vette kezdődő erekciómat, és szélesen elmosolyodott. - Tetszem neked, mi? - kacagott. - Azért tetszem, mert jól teniszezek? - Azért tetszel, mert ragyogó és szexi nő vagy! - válaszoltam, és kinyújtottam felé a kezemet. Hozzám simult és vadul csókolóztunk. A szája forró volt és buja. Lelkesen dorombolt, miközben síkos testünk szorosan összetapadt. Amikor szétváltunk, mindketten levegőért kapkodtunk. - Olyan jó, amikor győzök! - lihegte. - Nem érdekel más. Szeretkezzünk, jó? Most, jó? - Részemről oké! - ziháltam, és ismét megragadtam. Le akartam dönteni a járólapokra, de nekitámasztotta a hátát a falnak, hogy kikerüljön a spriccelő víz alól, és engem is magával rántott. Szorosan átölelte a nyakamat, a levegőbe lendítette és a derekam köré fonta a lábait, mintha fel akarna mászni rám. Megmarkoltam feszes popsiját, kissé felemeltem, hogy segítsek neki addig, amíg sikerül egymáshoz kapcsolni a testünket. Ügyesen, egy kéjes sikoltás kíséretében ráereszkedett mereven álló férfiasságomra, aztán azok a csodás lábak még nagyobb erővel szorítottak. Lassú mozgásba kezdtünk. Ő spanyolul sikoltozott. Engem is teljesen elborított az érzés, ahogy keblei a mellkasomon csúszkáltak, erős lábai a derekamat szorították és ruganyos 39 teste vadul vonaglott a karjaimban. Amikor a testünk felvett egy erőteljes, állandó ritmust, ismét angolul kezdett sikoltozni. - Jó, ugye? Olyan jó, ha nyerek! Én leszek a legjobb! Ó, igen, keményen, most! Neked is jó? Nem? Nekem is jó volt. Mindkettőnknek pokoli jó volt. Egyre gyorsabban mozogtunk. Dolo ismét az anyanyelvén folytatta ziháló monológját. Aztán a zuhogó víz hangja mellett női nevetés és női hangfoszlányok ütötték meg a fülemet. Valaki benyitott az öltözőbe. Mindenhez késő volt. Már akkor sem lettem volna képes leállni, ha történetesen akarok. Szempillantás alatt beletörődtem, hogy íme, lebuktam. De Dolorosa - anélkül, hogy akárcsak egyetlen ütemet is kihagyott volna - felkiáltott: - Hé, te! Menjél ki! Dolgom van itt! Oké? A hangok elhallgattak. Egy pillanattal később tisztán hallottam, amint egy nő azt mondja:

- Ó, Jézusom! LaPensa alighanem győzött! - Valakik hangosan kacagtak, majd egy másik nő szólt: - Jó, de siessetek! - azzal elhagyták az öltözőt. - Mi történt? - kérdeztem. Dolo győzedelmes nevetést hallatott. - Őket is legyőztem! - lihegte fickándozás közben. - Tudják, hogy én vagyok legjobb. Dolorosa… egy nap… bajnok lesz. Mindenki tudja. Jó játék… jó szex. Igen, győztem… győztem… Győztem1 Tulajdonképpen mindketten győztünk. A kettős győzelmet követően a padlóra roskadtunk. Néhány perc után sikerült visszamásznom a zuhany alá. Ahogy feltá-pászkodtam, Dolorosa tiltakozni kezdett. - De ki kell mennem innét! - mondtam elgyengülve. - A barátnőid be akarnak jönni. - Majd várnak - mondta határozottan. - Először megmutatom, hogy még miben vagyok jó. És megmutatta. 40 Amikor végül kiléptem az öltözőből, már több nő is állt az ajtó előtt. Elsiettem mellettük, és éreztem, hogy lángba borul az arcom. - Jó a lány, amikor győz, ugye? - kacsintott rám az egyik. A többiek álnokul, rekedten kacagtak. Megpróbáltam vigyorogni, bár rettentő zavarban voltam. - És mi történik, ha veszít? - kérdeztem vissza. - Ne akard tudni! - hangzott a válasz.

O - Miss Greenglass, kérem, fejezze ki sajnálkozásomat Mrs. Mergandahlnak, amiért nem tudtam megjelenni ma délelőtt a US Openen. - Természetesen, Mr. Walling - válaszolta a titkárnőm. Ez a nő az őrületbe kergetett. - Nem akarja tudni, hogy miért? - Úgyis elmondja - közölte lakonikus nyugalommal. - Tulajdonképpen, Mr. Walling, biztos vagyok abban, hogy képtelen lenne magában tartani az okát. Mint mindig, ezúttal is igaza volt. 5 - Még ön sem mondhatja - intettem Miss Greenglasst hogy nem járok el elég körültekintően. Bár számomra tökéletesen érvényesnek tűnik, nem óhajtok további, rejtett feltételekbe botlani a későbbiek során, mint például a Betty-esetnél. Szóval, szeretném jó előre tisztázni… - Vissza kell utasítanom a „rejtett feltételek” kifejezést! -szólt közbe Miss Greenglass. - A feltételek tiszták és tisztességesek voltak. A tény, hogy a Betty nem igazi név, aligha… - Rendben - vágtam a szavába, és megadásom jeléül feltartottam a kezemet. - Rendben. Értem. Csak szeretném megelőzni a menet közben felmerülő problémákat, ahogy mondani szokták. Ez magától értetődően Bettyre is vonatkozik. Amikor vele töltöttem az éjszakát… - A szabályok áthágásával… - Nem szándékos áthágásával… - Amely felett én nagylelkűen szemet hunytam… - Ami csupán fair eljárás volt! - közöltem a véleményemet. -Ugyanakkor, ahogy ön rámutatott, Betty igazi neve Elizabeth. Márpedig elérkeztem az E betűhöz. - Szóval azt tervezi, hogy kihasználja a kínálkozó előnyt, és ismét vele hál - mondta Miss Greenglass. - Csupán logikus lépésnek tűnik - bólogattam. - És ezzel nem csak lépnék egyet előre, de szép gesztus lenne Betty, ó, 42 dehogy! Elizabeth számára is. A hölgy folyton hívogat, hogy ismételjük meg azt az éjszakát. Egyszerű, hétköznapi udvariasságra vallana. - Az önzetlensége igazán lenyűgöző! - mondta szárazon Miss Greenglass.

- De mint említettem, szeretném megelőzni a jövőbeni kellemetlenségeket, így ha valami technikai akadályát látja a tervemnek… A titkárnőm néhány röpke pillanatig néma csendbe burkolózott. - Nem, úgy vélem, semmi akadálya. Már technikai akadálya. Ugyanakkor, Mr. Walling, ahogy már mondtam, az, hogy a korábbi hódításainak listája gyakorlatilag végtelen, jelentős mértékben megkönnyíti a feladatot, nemde? - Várjunk egy pillanatot! - tiltakoztam. - Ez igazán nem fair, Miss Greenglass. Végső soron a négy hölgy közül, akik eddig, izé, hozzájárultak az előrehaladásomhoz, csupán Belinda volt az, akire ráillik az ön által használt „korábbi hódítás” kifejezés. És az is csak a Betty-ügy miatt történt. Miss Greenglass komor maradt. - Ugyanakkor - folytattam -, meg kell mondanom, eléggé zokon venném, ha azért nem tudnám teljesíteni a feladatot, mert korábbi hódításaimat kizárnánk a lehetőségek közül. Mivel nem alkottunk ilyen szabályt, nem szívesen vennék a nyakamba ilyen plusz terhet. Végső soron, amikor majd az X-hez érek, komoly segítségemre lesz a már említett, Xanthippe-hez fűződő ismeretségem. De tudja mit? A saját büszkeségem érdekében, a józan ész határain belül korlátozni fogom magam, hogy lehetőség szerint ne forduljak olyan hölgyekhez, akik már korábban is kegyeikben részesítettek. Tetszik önnek az ajánlat, Miss Greenglass? - Hogy önt idézzem, Mr. Walling, ez a fair eljárás. - De kérem, ne feledkezzen meg arról, hogy ettől a szabálytól alkalomadtán jogom van eltérni. Egyébként azon töprengek, hogy mit csinálhat jelenleg a szép Xanthippe? Most vi— 43 szont nekilátok egy másik E betűs hölgy keresésének, ami remélem nem lesz túl bonyolult. Szegény Elizabeth! Azt hiszem, Miss Greenglass szipogott beszédem alatt. Meg mernék rá esküdni. Amikor azt állítottam, hogy Betty kitartóan hívogatott, nem hazudtam. Kínai vacsorával fűszerezett szerelmi találkánk és annak következményei nyilvánvalóan a legkellemesebb emlékei közé tartoztak. Igyekszem hozzátenni, hogy nekem is. Hamar megbántam, hogy olyan elsietve lemondtam az újabb találkozóról azzal a különösen érzéki és leleményes testtel. De Miss Greenglass a büszkeségembe gázolt. Elhatároztam, hogy amint lehetséges, elmondom Bettynek az egész történetet, és így - reményeim szerint egy kicsit megköny-nyebbül. Ezek a gondolatok forogtak a fejemben, amikor meghívtam vacsorázni, persze a Lutece-be, ahová első találkánk alkalmával szeretett volna menni. Ő azonban megelőzött. - Tudom, hogy miért kerülsz - közölte, miután leadtuk a rendelést. - Abigail elmondta. (Olvasóim bizonyára emlékeznek még Abigailre. Ő volt az első lépés a projektben, és ő ajánlotta a figyelmembe Bettyt.)

- Elpanaszoltam neki, hogy az együtt töltött éjszaka óta tudomást sem veszel rólam - folytatta Elizabeth. Végül mindent elmesélt az ostoba fogadásodról. Ti, férfiak! De minden rendben van. Elérkeztél az E betűhöz? Tudsz arról, hogy az igazi nevem Elizabeth? - Igen, tudok - bólintottam, majd elmeséltem neki, hogy miféle bonyodalmakat okozott a neve. Aztán bocsánatkérő stílusban azt is elmondtam, hogy egy másik E betűs hölgyet kell kerítenem valahonnan. A hír hallatán Betty arca elsötétült. 44 - Ó, értem! Hosszú szünet következett. - Sajnálom, Betty - mondtam, és tényleg úgy is éreztem. -Tudom, hogy ostobaságnak tűnik, de… - Várj! - emelte fel a mutatóujját a lány. - Hagyj gondolkodni! Mit tehettem volna? Hagytam. - Van egy ötletem - szólalt meg néhány perc múlva. - Tényleg? És miféle ötlet? - Ismerek valakit. - Tényleg? - horkantam fel meglepődve. - Valakit, akit Elaine-nek hívnak? Vagy talán Eloise-nak? Euphronia? - Edna - mondta tömören Betty. - Edna? Nem voltam elragadtatva. Nem tehettem róla, de az Edna név hallatán egy bokáig érő, hímzett kötényt viselő parasztlány képe ugrott be, aki az apja iowai farmján tehenet fej és lekvárt főz. Betty finoman elmosolyodott. A zsebébe nyúlt, elővett egy lapos bőrtárcát, és kihalászott belőle egy fényképet. - Ez itt Edna - mondta, és átnyújtotta a képet. Megesküdtem volna rá, hogy a fotón látható lányon még soha életében nem volt hímzett kötény. - Állandóan magadnál tartod a képét? - kérdeztem, miközben Edna vonásait tanulmányoztam. - Igen - vonta meg a vállát Betty -, Edna jó barátnőm. Nagyon jó barátnőm. - Tényleg? Mennyire jó? - Nagyon jó.

- Értem - bólintottam. - Ha felajánlom neked… - Úgy fest, igen hatékony szolgáltató láncot alakítottatok ki - vágtam közbe -, Abigailtól kezdve Ednáig. - Nem, nem - tiltakozott a lány -, ez valami más. Abigailt hagyd ki belőle, ő ennél jóval szemérmesebb. Ő megbotrán-kozna. Viszont van egy feltételem! 45 - Valóban? És mi lenne az? - kérdeztem, és belekortyoltam a boromba. - Nézni akarom! Ahogy kimondta, kis híján megfulladtam a nemes vörösbortól. - Hogy mi? Nézni akarod? - kérdeztem, miután lélegzethez jutottam. - Komolyan beszélsz? - Igen - válaszolta Betty -, feldob az ilyesmi. Ezúttal én voltam az, akinek némi szünetre és gondolkodásra volt szüksége. Sosem vonzódtam különösebben az exhibicionizmushoz, bár taszítónak sem találtam. Viszont világ életemben nyitott voltam az új tapasztalatokra. Ráadásul, a fénykép alapján ítélve, Edna olyan élménynek ígérkezett, ami miatt megérte egy kicsit kísérletezni. Huszonöt év körülinek becsültem. Karcsúnak tűnt, de semmi esetre sem volt nőies alkat. Egészen rövidre nyíratta a haját, szúrós szemében nyíltan kihívó kifejezés honolt. Az egész lénye rendkívül provokatívnak tűnt. Ugyanakkor, bármilyen csábító volt is, egyéb szempontokat is mérlegre kellett tenni. - Amikor azt mondtad, nézni akarod - kezdtem óvatosan -, csak ezt értetted alatta? Úgy értem, tudod, hogy te meg én nem… szóval… nem élvezhetjük egymást. Különösen, ha Edna és én… - Ismerem a szabályokat, Steven - segített ki Betty némi éllel a hangjában. - Képes leszek uralkodni magamon. - Nem úgy értem… - Minden rendben - intett le Betty. - Azt hiszem, te és Edna egész érdekes showműsort fogtok előadni. Jól fogok szórakozni. Ne aggódj, Steve, nem próbálok csatlakozni. - Finoman elmosolyodott. - Legalábbis hozzád nem!

O 46 Betty biztosra vette, hogy Edna nem fog tiltakozni az ötlet ellen. És persze ellenem sem lesz kifogása. Visszautasította az ajánlatomat, hogy vacsorázzunk együtt, vagy rendezzünk valami előzetes találkozót, hogy Edna megfontolhassa a döntését. - Minden rendben lesz, Steven - makacskodott Betty. -Csak annyit kell tenned, hogy megmutatod magad. Majd szól, ha nem tetszel neki, rendben? - És ha ő nem tetszik nekem? - Azt nem hinném - mosolygott a lány. Megállapodtunk, hogy még azon az estén találkozunk Betty lakásán, feltéve, hogy Edna ráér. Betty késő délután felhívott, hogy minden rendben, várnak. Miután letettem a kagylót, odafordultam Miss Greenglasshez. Éppen egy levelet diktáltam neki, amit ő - szokás szerint elütés nélkül - bepötyögött a számítógépbe. - Ez Betty volt, ó, dehogy, Elizabeth! Úgy tűnik, Miss Greenglass, hogy ma sikerül teljesítenem az E betűt, bár nem a káprázatos Bettyvel. Elmeséltem neki Elizabeth tervét. Gondosan figyeltem az arcát, megdöbbenés vagy kellemetlen érzés jelei után kutatva. Magától értetődően nyomát sem láttam ilyesminek. Az arca nyugodt, és kiismerhetetlen maradt, mint máskor. - Milyen érdekes - mondta, miután befejeztem. - Elég pajzán szituációnak tűnik. Ugyanakkor remélem tudja, Mr. Walling, ha csak… - Hozzá sem érek! - ígértem. - Egyetlen ujjal sem! - Egy pillanattal később álnokul hozzátettem: Természetesen ha személyesen kíván meggyőződni a szabályok sértetlenségéről, csatlakozhat Elizabethhez, örömmel látom a nézőtéren. Bizonyára a hölgyeknek sem lesz kifogásuk a jelenléte ellen. Az egyik legjellegzetesebb greenglassi tekintet volt a jutalmam. - Nagyon köszönöm, Mr. Walling. Sajnálom, de nem kívánom kihasználni a nagylelkű meghívást. - Minő meglepetés! 47 Mire megérkeztem Betty lakására, Edna már ott volt. Élőben még vonzóbb látványt nyújtott, mint a fényképen. Ez alkalommal egy olyan egyrészes, lasztexruhát viselt, mint a fitnesszes csajok fellépéskor. A ruha szorosan ráfeszült az idomaira, és kihangsúlyozta testének kecses íveit. Amikor Betty bemutatott minket egymásnak, nyíltan, tetőtől talpig végigmért. - Betty azt mesélte, hogy valóságos csődör vagy! - ezek voltak az első szavai.

Megpróbáltam szerény képet vágni, de ebben nem voltam különösebben tapasztalt. - Betty túlontúl nagylelkű - válaszoltam. - No, majd meglátjuk! - mosolygott Edna. Betty vadul vigyorgott. - Ugye, Steven, nem érzed, hogy kényszerítve lennél? Csak, mert tényleg nagy feladat előtt állsz. És persze, mert Edna igen kritikus, amikor a férfiak teljesítményéről nyilatkozik! Ráadásul egész idő alatt itt leszek, és nézlek titeket. Mindez nem okoz számodra problémát, vagy igen? Úgy vélem, Betty ezt a kis szurkapiszkát bosszúnak szánta, amiért elutasítottam. Meg kell mondanom, igen kihívóan öltözött azon az estén. Feszes, mélyen kivágott póló és szűk miniszoknya volt rajta; mintha rá akart volna venni, hogy szegjem meg a szabályokat. Válasz helyett csak mosolyogtam, majd Ednához fordultam, és nyíltan végigfuttattam a tekintetemet pompás alakján. - Nem, nem hiszem, hogy problémák adódnának. - Akkor oké! Kezdjünk bele! - kiáltott fel Betty. - Edna, miért nem veszed le a ruhádat? - Egy pillanat! - emelte fel a kezét Edna. - Rendezni akarod a jelenetet? - Miért ne? - kérdezte Betty. 48 - Nem fogadok el utasításokat! - dacoskodott Edna. - Úgy is jó - vonta meg a vállát Betty. - Bocsánat. Csak úgy véltem, logikus lépés lenne, ha levetnéd a ruháidat. - Ha azt akarod, hogy ne legyen rajtam ruha - kérdezte Edna -, miért nem veszed le magad? Betty tekintetében megvillant valami. - Szeretnéd, ha én csinálnám? - Bizony! - bólintott Edna. - De miért nem te vetkőzöl le elsőnek? Rövid szünet következett. - Szabad? - kérdezte aztán Betty. - Miért ne? - vont vállat Edna. - Steven, nem bánod, ha Betty meztelenre vetkőzik, itt és most? - Nos, nem. Azt hiszem, nem. Bár… De Betty máris nekilátott a vetkőzésnek. Élénken emlékeztem érzéki testére, a pazar keblekre, finoman ívelő lábára, és az élénkvörös fanszőrzetre. Éreztem, hogy elönt a vágy, miközben mindez ismét

feltárulkozott előttem. Betty mindent ledobott magáról. - Most én jövök! - szólt Edna. Betty odalépett hozzá, és a nyaka felé nyúlt, hogy lehúzza a cipzárt. Azonban menet közben eltévedt a keze, és hirtelen mozdulattal végigsimította Edna mellét a feszes, sima ruhán keresztül. - Ó, ez jólesik! - sóhajtott Edna, és Betty vállára tette a kezét. Ők csókolózni kezdtek, én meg feleslegesnek éreztem magam. - Izé… hölgyeim - feszengetem. - Minden rendben, Steven! - közölte Edna, amikor Betty matató ujja végre rátalált a cipzárra és lehúzta. Minden oké! Csak sodródj az árral, jó? Hajlandó lettem volna sodródni, de úgy láttam, az áradat egyre távolabb kerül tőlem. Kezdtem magam ostobán érezni, hogy ott téblábolok körülöttük, így aztán hanyatt vágtam ma— 49 gam az egyik kényelmes fotelben, és néztem, amint Betty lehámozza a ruhát Ednáról. Edna nem viselt melltartót. A mellei nem voltak nagyok, de feszesen álltak. A formájuk tökéletes volt, és szokatlanul hosszú mellbimbók ékeskedtek rajtuk. Betty megcsókolta először az egyiket, majd a másikat. Aztán Edna vette a szájába Betty mellbimbóit. Ő már hosszabban elidőzött rajtuk, csókolgatta és nyalogatta őket. Végül mindketten a szőnyegre ereszkedtek. - Hölgyeim… - próbáltam felhívni magamra a figyelmet. - Minden oké - mondta Edna rekedtes hangon -, szállj be, amikor csak akarsz. - Csinálj, amit akarsz! - lihegte Betty elfúló hangon. Szerettem volna beszállni. Nem hinném, hogy létezik olyan férfi, aki kihagyna egy ilyen lehetőséget: hármasban szeretkezni két szenvedélyes, finom, és oly különböző nővel. A nadrágomban perzselő forróság uralkodott. Viszont az is tény, hogy kevés férfi kerül olyan különleges, fenyegető helyzetbe, mint én akkor. Csak az egyik hölgyre volt engedélyem, és az adott körülmények között elég nehezen korlátoztam volna magamat arra az egyre. Betty hanyatt feküdt a szőnyegen. Edna föléje hajolt, és lassú, nyalakodással és csókolgatással fűszerezett útra indult. A melleknél kezdte, majd az élvezetet elnyújtva, lassan haladt a has felé, aztán még lejjebb, a lángvörös háromszög irányába. Végül annál is lejjebb merészkedett. Betty vadul nyögdé-cselt. Magasba emelte a lábait, és izmos hasát összehúzva feltolta az alsótestét, hogy Edna keresgélő ajkai rátaláljanak a célpontjukra. A fejemben kavargó hangok és a hímtagom lázasan ordították, hogy csináljak már valamit, méghozzá azonnal. Talán némi óvatossággal és önmegtartóztatással képes leszek megfelelni a fogadás diktálta elvárásoknak és a szenvedélyem sürgetésének.

Felugrottam és gyorsan leszórtam magamról a ruháimat. A hanyatt fekvő Betty elhomályosult tekintettel felnézett rám, 50 de a szeme nem engem látott, és aligha volt tudatában annak, hogy mi történik körülötte. Edna a lábai között térdelt, háttal nekem, az arcát Betty combjai közé temette. Letérdeltem a pompás ívben hajló test mögé, végigsimítottam a hátát, majd előrenyúltam, és a tenyerembe fogtam a melleit. A hüvelyk- és a mutatóujjammal finoman megszorítottam a mellbimbóját. Hangosan felnyögött gyönyörében, majd szélesebb terpeszbe állt, hogy hozzáférhessek, bár a fejét továbbra sem emelte fel édes fészkéből. Szerettem volna teljesen magamra vonni a figyelmét, de nem volt türelmem a fondorlatosabb dolgokhoz. Előrenyomultam. Férfiasságom mintegy magától rátalált nedves és forró céljára, majd könnyedén, mélyen besiklott. Edna halk, elfojtott nyögést hallatott. Lassan, finoman ringatózni kezdtünk előre-hátra, Betty nyögdécselésének ritmusára. A nyögdécselés egyre gyorsult és egyre hangosabbá vált, ahogy Edna szája tette a dolgát. (Hogy ehhez mennyi közük volt az én erőteljes mozdulataimnak, azt nem tudnám megmondani.) Aztán mindketten sikoltozni kezdtek, majd lassan elhaltak a gyönyörteli kiáltások. Addigra én is teljesen átadtam magam a gyönyörnek, és csak homályosan tudatosult bennem, hogy Betty kitomázta magát Edna alól, és a hátunk mögé siklott. Hirtelen éreztem valamit a hátamon. Valami megérintett. Megsimogatott… megcsókolt! Megugrottam, mintha Betty keze és forró ajka izzó vas lett volna. Megszakítottam az istenien finom kapcsolatot Ednával, és szembefordultam Bettyvel. Azonnal felcsendültek a magára hagyott Edna panaszos nyögései. - Ne, ezt ne csináld! - mekegtem szerencsétlenül. - A fene egye meg, Betty! Azt mondtad, meg tudod állni… Hirtelen elhallgattam, mert rájöttem, hogy a levegőben lengedező, merev falloszommal elég nevetséges látványt nyújthatok. Betty kinyújtotta a kezét, hogy megfogja. Én elhúzódtam. 51 - Csak meg akarom érinteni - rimánkodott Betty. - Ó, kérlek, Steven. Csak szeretném… - Lehajolt, és megpróbálta a szájába venni. Egy bölcs (és meglehetősen hímsoviniszta) kollégám azt mondta egyszer, hogy a nőknek nincs érzékük a becsülethez. Néhányszor velem is előfordult - akárcsak abban a pillanatban -, hogy azt kívántam, bárcsak nekem se volna! Muszáj volt erősen Miss Greenglass képére koncentrálnom, hogy ne engedjek Betty követelésének. Másrészről viszont be kellett fejeznem a megkezdett ügyemet Ednával, ha nem akartam elveszíteni a fogadást.

- Csak meg akarom csókolni - csücsörített Betty. - A csók nem számít! - De számít, igenis számít! - hörögtem rekedten. - Edna, nem kötözhetnénk össze, vagy valami ilyesmit? - Jobb ötletem van - mosolygott Edna. - Mi lenne, ha Betty engem csókolgatna? - De… - kezdtem volna tiltakozni, de Edna leintett. - Maradj csendben! Szeretnéd csinálni, ugye, Betty? Nem lenne élvezetes? - Hát nem ugyanaz - szabódott Betty, de végül elmosolyodott. - De a pokolba is, az se rossz! A következő pillanatban Betty ismét hanyatt feküdt, de ezúttal a leleményes Edna az arca fölé guggolt, és testének legérzékenyebb pontját a vörös hajú macska ajkához érintette. Amikor létrejött a kapcsolat, Edna felnyögött és zihálni kezdett. Aztán, hogy Bettyt lefoglalta, nekem is intett. Betty formás teste fölé álltam, szétvetett lábbal, Ednával szemben. Teljesen átadtam magam az élvezetnek, amit Edna finom, tüzes és szerfelett tapasztalt szája nyújtott. Nem beszélve sebesen pörgő nyelvéről, és a lágy, telt ajkakról. Edna nyögései kissé tompítva törtek elő legkedvesebb testrészemre forrott ajkai közül, ahogy Betty heves gyönyörben részesítette. A teste néhány perc múlva görcsösen remegni kezdett, ahogy az orgazmus édes szorításában vergődött. Az 52 érzéki, csodás ajkak egyre magasabbra és magasabbra szították bennem is a lángot. Végül én is a csúcsra értem. Ó, nők, ti nők! Amúgy meg, ki a fenének kell a becsület? 6 Apám azt mondogatta, hogy a vagyon megszerzéséhez kemény munka, szorgalom és kitartás kell. A saját elméletére ő maga volt a legjobb példa. A három dologra támaszkodva igen csinos vagyont gyűjtött, amelyet aztán rám hagyott, így nekem már nem kellett erőlködnöm. A magam részéről három következtetést vontam le, amelyek aztán segítségemre voltak egész életemben. Egy, hogy az ember gondosan válassza meg a szüleit. Kettő: sose dolgozzon keményen, ha nem muszáj. Három, hogy bánjunk óvatosan az általánosításokkal. Az örökölt vagyon persze kötelezettségekkel is jár, bár ezt igyekeztem a lehető legkevesebbre csökkenteni. Gondosan megválogatott emberekre bíztam, hogy tartsák működésben a családi vállalatot, és kezeljék az örökkön-örökké növekvő profitot. Csak akkor tettem be a lábamat azokba a szörnyen lehangoló, hivatalos irodákba, ha végképp elkerülhetetlennek tűnt. Mivel azonban névlegesen én voltam az igazgató, kénytelen voltam bizonyos mennyiségű időt arra fordítani, hogy eljátszom a vezetőt, aki

irányít és felügyeli a tevékenységet. Sikerült úgy megszerveznem a dolgokat, hogy ezt a munkát a házamban kialakított irodában végezhettem, a roppant hatékony és szerfelett kívánatos Miss Greenglass segítségével. Eltekintve az üzlettel való foglalatoskodás unalmától, ennek a pozíciónak egyéb hátrányai is voltak. Az egyik, hogy 54 a cég sikereire való tekintettel, valóságos pénzügyi varázsló hírében álltam, vagy legalábbis az üzleti élet kiváló szakértőjének tartottak. Ebből következően időről időre megkeresett a média, hogy értékes véleményemet kérdezze, vagy interjút kértek, amelyben a gazdaság állásáról, meg hasonlókról alkotott nézeteim felől érdeklődtek. Ha az adott pillanatban éppen nem vágytam szerepelni, rendszerint visszautasítottam a meghívásokat, mert kerültem mindent, ami valamilyen módon a munkához kötődött. Egy csendes napon Miss Greenglass arról informált, hogy egy helyi tévétársaság rövid interjút kért a másnap délutáni híradójába. Bizonyára ismerik az ilyen műsorokat. Egy rakás ostoba hír, tengernyi közhellyel körítve. A titkárnőm arra számított, hogy kapásból elutasítom, és először én is így gondoltam. - Mi történt velük? - kérdeztem gúnyos hangon. - Lebetegedett egy csillagjós? Vagy az egyik diétás könyv szerzőjének adódott más elfoglaltsága? - Úgy vettem ki a szavaikból, hogy a gazdasági visszaesésről alkotott véleményére kíváncsiak - közölte Miss Greenglass. - A szerkesztő szerint mindössze tíz percről lenne szó. - Kihagyom - legyintettem, de aztán szeget ütött a fejembe egy gondolat. - Váljunk csak! Egészen pontosan melyik műsorról is van szó? - A Négyórás Hírekről - mondta Miss Greenglass, és hangjából kitetszett, hogy sem a műsorról, sem a címéről nincs valami jó véleménye. Ismertem ezt a jellegzetes hangot. - Négyórás Hírek - mormoltam tűnődve. - Nem ebben szerepel Fém Forrester? Tudja, az a szexi vörös, aki olyan bájosan selypít? - Meglehet, de nem tudom biztosan! - Azt hiszem, igen - mondtam, és az órámra pillantottam. Fél négy felé járt az idő. - Néhány percen belül meglátjuk. Az a hölgy csakugyan igen vonzó. És ahogy bizonyára jól tudja, történetesen egy F betűs hölgy után nyomozok a piacon. 55 - Fém Forrester? - vonta fel a titkárnőm a szemöldökét. -Valóban úgy gondolja, hogy ez igazi név, Mr. Walling? - Jaj, ne! - sóhajtottam. - Már megint itt tartunk? Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy a becenév nem számít igazi névnek. Nagyon is jól emlékszem Bettyre. Ez viszont nem becenév, hanem művészi álnév,

vagy mi a fene. Az ilyet bizony bele kell számítani. Mondja, ha történetesen még élne Marylin Monroe, csak az N betűnél jöhetne számításba, mint Norma Jane? Egy kicsit több józan észt, ha szabad kémem! - Attól tartok - emelte fel a mutatóujját Miss Greenglass -, ez ismét vitatható pont. A lelkiismeretére bízom, Mr. Walling. - Helyes! - vágtam rá, de nem voltam maradéktalanul boldog a válasz miatt. Előkotortam a tévé távirányítóját, és megkerestem a megfelelő csatornát. - Ó, ez az - bólintottam, amikor elkezdődött a műsor. - Igen, rá gondoltam. Fern Forrester egy bizonyos Larry Brewster oldalán ült az asztal mögött. A fickó idegesítő parókát viselt, az arcán örökösen gúnyos kifejezés honolt. Fém haja vörösesszőke színben pompázott - legalábbis ez alkalommal. Szemrevaló nő volt. Kissé kiugró pofacsontja és telt ajka igen vonzó látványt nyújtott. Karcsú, jó karban lévő nő benyomását keltette, bár az alsótestét természetesen eltakarta az asztal. A megjelenése jó hatással volt a hormonjaimra. Tekintetbe véve nevének kezdőbetűjét, és az én állhatatos győzni akarásomat, nem láttam okát, miért ne lehetne ő a következő lépcsőfok a győzelem, és a Miss Greenglass felé vezető úton. - Megmondhatja a Négyórás Híreknek, hogy boldogan állok nagybecsű műsoruk rendelkezésére mondtam végül. Ahogy kiléptem az irodából, úgy döntöttem, aznap éppen eleget dolgoztam. 56 Másnap délután, röviddel a műsorkezdés előtt megérkeztem a tévéstúdióba. A producer-gyorsan Lány Brewsterhez kísért, aki megérdeklődte, hogy milyen kérdéseket tehet fel az adás során. Azonnal láttam, hogy több haja van, mint a témához kapcsolódó ismerete. Amikor leírta a javaslataimat, mellékesen megemlítettem, hogy szeretnék találkozni elbűvölő kolléganőjével. Rántott egyet a vállán, és egy, a háttérdíszlet mellett álló öltözőasztalra mutatott. Fém Forrester az asztal mögött ült. - íme, a királynő! - horkant fel Brewster. Megköszöntem az előzékenységét és megközelítettem az asztalt. Fém az utolsó ecsetvonásokat vitte fel az arcára, és a haját igazgatta, bár a külseje szerintem már tökéletes volt. - Miss Forrester! - búgtam behízelgő hangon. - Úgy örülök, hogy látom! A nevem Steven Walling. Elmagyaráztam, hogy miért vagyok ott. Menet közben elejtettem egy-két bókot. Nem nézett rám, tekintetét saját tükörképére szegezte. - Örülök, hogy Larrynek sikerült rávennie a részvételre. -Ezek voltak az első, hozzám intézett szavai. - A műsor általában csupa unalom! - Nos, izé - mosolyogtam, bár nem vette észre. - Tudja, én nem mindig vagyok unalmas, alkalomadtán elég vonzó is tudok lenni. Szívesen bebizonyítom. Ha ráér, esetleg ihatnánk valamit az adás után.

- Az álmaidban, haver! - mordult fel, és továbbra sem nézett rám. Hirtelen felállt, és szó nélkül faképnél hagyott. Végre megláttam a lábát! Éppoly kívánatos volt, mint a teste többi része. Megfordultam, és megláttam Brewstert, aki időközben észrevétlenül mögém került. A leggúnyosabb vigyorát sugározta felém. Nem sokon múlt, hogy nem téptem le a fejéről a parókát. - Hát nem édes ez a lány? - kuncogott. - Elfogad egy tanácsot? 57 - Magától? - néztem a szemébe. - Kösz, inkább kihagyom! Megint vállat vont. - Úgyis elmondom! - legyintett. - Próbálkozzon nála adás után! Nem fog ráismerni! Ha egyszer kamera elé kerül, úgy felpörög, hogy egy alkoholista hajléktalannal is kefélne. Átvillant az agyamon, hogy Brewster vajon tapasztalatból beszél-e, de nem kérdeztem meg. Mindesetre úgy döntöttem, hogy ott maradok a műsor végéig, ha esetleg történne valami. Míg a jelenésemre várakoztam, egy ellenőrző monitoron figyeltem az adást. A képernyőn Fém egészen más embernek tűnt. Melegen mosolygott, nyílt volt és elbűvölő. Szemmel láthatóan sejtelme sem volt, hogy még a tévén is átsugárzik a belőle áradó szexuális vonzerő. A producer odalépett mellém, és szólt, hogy én jövök. - Olyan, mint egy kislány, nem? - kérdezte, amikor kiszúrta, hogy Femt figyelem. - Pontosan - bólintottam -, áralja már el, a Fém Forrester a polgári neve? - Egy frászt - nevetett -, Frances Malzetech néven anyakönyvezték. És persze rég elmúlt huszonhét, pedig annyinak mondja magát! Érdekelt is engem a kora! Annak viszont nagyon megörültem, hogy az eredeti neve is F betűvel kezdődik. így ugyanis nem kellett aggódnom a lelkiismeretem miatt. Az inteijú simán lement, és kétség nem fér hozzá, pontosan olyan unalmas volt, ahogy Fém megjósolta. Végignéztem a műsor hátralévő részét is. A vége felé, amikor egy vihogó ripacs a másnapi időt jósolta, Fern egy pillanatra kilépett a díszlet elől, és gyorsan ellenőrizte magát a tükörben. Meglátta, hogy ott állok. - Még itt van? - kérdezte, és végre közelebbről is szemügyre vett. Valami határozottan megváltozott. A szeme izzott. A sminkréteg alatt egészen elvörösödött az arca. Szinte szikrák pattogtak a testéből. - Igazán élveztem az adást. Maga nagyon… profi. 58

- Hát, köszönöm! - Leült a tükör elé, és igazgatni kezdte a haját. - Amit az italról mondtam… - kezdtem. Hirtelen rám pillantott. - Mit akarsz, haver? Meg akarsz dönteni egy tévésztárt? - Izé… - Nem kell a duma! Mindenki ezt akarja. Pontosan itt válj. Mindjárt visszajövök! Pontosan ott vártam. A monitoron követtem, ahogy a végefőcím alatt ostobaságokat csacsog Lanyvel. Még jóformán el sem indult az első reklám, már mellettem állt. - Gyerünk - vetette oda kurtán -, gyere utánam! Mire megmukkanhattam volna, elindult. Úgy éreztem, bizonyára meg kellene sértődnöm a viselkedése miatt, és egy rövid pillanatig úgy gondoltam, fogom magam és egész egyszerűen kisétálok a stúdióból. De csak egy nagyon rövid pillanatig. Ahogy a tekintetem végigpásztázta karcsú testének elegáns formáját és hosszú lábát, az ágyékom nyomban lüktetni kezdett. Természetesen kicsit sem rajongtam ezért a nőért, de a hormonjaimat ez cseppet sem érdekelte, így a nyomába szegődtem. Az öltözőjébe vezetett. A parányi helyiségben hatalmas rendetlenség uralkodott. Úgy festett, nem sok hely van, amit szexuális tevékenység céljára fel lehet használni. De még így is nagyobb volt, mint a Brooks Brothers próbafülkéi, márpedig ott-is jól elboldogultam. A szobát valósággal elborították a tükrök. Volt egy a fésülködőasztalnál, egy padlótól plafonig érő az egyik falon, egy kisebb az ajtó hátoldalán, és néhány kézi változat szanaszét. Fém becsukta az ajtót és ráfordította a kulcsot. Aztán felém fordult és tetőtől talpig végigmért. - Hát rendben - bólintott. - Ez életed legszerencsésebb napja! Vetkőzz le, addig én leszedem magamról a sminket. Nem kezdtem neki a vetkőzésnek, csak hogy kimutassam a függetlenségemet. Nekitámaszkodtam a falnak, és a szobát szemléltem, mialatt ő a festéket törölgette az arcáról. 59 - Amikor a műsor előtt lerázott - mondtam frigidnek tartottam. - Rendszerint az is vagyok, kedvesem - közölte Fern. - Nem szeretném, ha nimfomániásnak tartanál, vagy ilyesminek. De a műsor után nagyon felpörgők. Átkozottul felpörgők! Csak kérdezd meg a stábot! Rám mosolygott a tükörben. A mosolya kissé erőltetettnek tűnt, de a szeme lángolt. Úgy véltem, éppen elég hosszan és alaposan kimutattam a függetlenségemet, így nekiláttam a vetkőzésnek.

- És tudod, miért? - kérdezte, de nem várt választ. - Mert tudom, hogy amikor adásban vagyok, sok férfi figyel rám. Néznek és vágynak rám. Ez így igaz. Férfiaktól tudom. És meg is írják nekem. És nemcsak a perverzek! Mindenféle férfi. Néznek a képernyőn és arról ábrándoznak, hogy megkefélnek. Néha kielégítik magukat a tévé előtt, miközben engem néznek. Amikor a kamera rám szegeződik, ez jár a fejemben, és pokoli forróság önt el. A mellbimbóim megkeményednek, a lábam között forróságot érzek. Aztán, az adás után kell valaki. Egyszerűen kell egy test. Levetettem a nadrágomat. - Szóval bárki megteszi, aki a környéken van. - Nem kérdeztem, állítottam. - Ne komiszkodj, kedvesem! - Felállt és szembefordult a nagy tükörrel. - Te megkapod azt, amiről férfiak ezrei csak álmodozhatnak. Gondolatban levetkőztetnek, és elképzelik, hogy hogyan nézek ki, amikor nincs rajtam ruha. Felemelte a kezét és lassan, kiszámított mozdulatokkal kigombolta a ruháját. Aztán letolta a válláról, és hagyta, hogy a padlóra hulljon. Egy szál melltartóba és bugyiba öltözötten állt előttem. Az alakja teltebb volt, mint gondoltam, de így is pompás látványt nyújtott. A farkam már ágaskodott, hogy kifejezze elismerését. Fém azonban ügyet sem vetett rám. A keze lassan végigsimította a testét, finoman cirógatta magát. Aztán a háta mögé nyúlt, és megfogta a melltartó kapcsát. 60 - Sokan mindent megadnának azért, hogy láthassák a mellemet! - mormolta, és levette a melltartóját. A mellei láttán megborzongtam. Tökéletesen kerek formájú-ak voltak, mélybarna mellbimbók ágaskodtak rajtuk. Megérintette a bimbókat. A tekintetét a világért sem szakította volna el a tükörképétől. Én se az enyémet. Ledobtam az alsónadrágomat. Fém levetette a bugyiját. - Sokan vágynak rá, hogy meztelenül lássanak - mondta kissé lihegve. - Nézd, meztelen vagyok. Ez az én meztelen testem. - Közelebb lépett a tükörhöz. A mellbimbói az üveglaphoz értek. Halk nyögés szakadt fel a torkából. Azt hittem, mindjárt megcsókolja magát a tükörben, de néhány pillanattal később hátralépett. Továbbra is magát nézte, mintha transzba esett volna, és egyik kezét végigsiklatta a testén. Kissé szétnyitotta a lábait, és ujjait a combjai közé fúrta. - Nézd a meztelen testem! - mordult fel, miközben simogatta magát. - íme, Fern Forrester, meztelenül! Volt egy olyan érzésem, hogy már nem hozzám beszél, hanem a vágytól égő tévénézők láthatatlan seregéhez. Szerintem azt sem tudta, hogy ott vagyok. Az alsótestemben érzett lüktetés arról tanúskodott, hogy nagyon is ott vagyok. Közelebb léptem hozzá és kinyújtottam felé a kezemet. Az érintésemtől összerezzent, majd a hátát szorosan hozzám préselte. - Rajta, kapd el Femt! - zihálta elfúló lélegzettel. - Döngesd meg a tévésztárt! - Nem rossz ötlet - mormoltam, és merev falloszomat sima fenekéhez nyomtam. - Válj! - hördült fel, és kissé elhúzódott.

Megfogta a fésülködőasztal előtt álló széket, és szembe fordította a tükörrel. - így akarom! - lihegte. - Ülj le! Ülj már le! Leültem. A helyiségben nem volt se ágy, se kanapé, így valószínűleg a szék nyújtotta a legkényelmesebb lehetőséget. Arra számítottam, hogy szemtől szembe akar kerülni velem, 61 de nem így történt. Hátat fordított nekem és úgy ereszkedett az ölembe. Naná, így ugyanis látta magát a tükörben, méghozzá tetőtől talpig. Széles terpeszbe nyitotta a lábát, és lassan rám ült. Amikor feneke a combjaimhoz simult, lenyúlt, megfogta a rakétát és célra tartotta. Mindketten felnyögtünk, amikor tovább ereszkedett, és testem egyre mélyebbre merült az övébe. A feszes forróság úgy vett körül, mintha pontosan rámszabták volna. - Ó, óó, óóó! - lihegett Fern gyönyörtől bódultán. - Szerintem is! - lihegtem vissza. Fern olyan szélesre nyitotta a lábát, amennyire tudta, hogy még mélyebbre kerüljek a testébe. így a tükörben kiválóan láthatta - a válla felett én is -, amint ki-be csusszanok. Tulajdonképpen ebben a pózban az egész teste igen figyelemreméltó látványt nyújtott. A tükörképét figyelve tekergetni kezdte a csípőjét. A magam részéről azzal járultam hozzá a közös élvezethez, hogy fel-alá pumpáltam az alsótestemet. Fern is ráérzett és lassú mozgásba kezdett. Ritmikusan emelkedett és süllyedt. - Nézd, nézz oda! - sikoltotta. - Kefélek! Kefélek veled! Ó, óó! Nézd, milyen gyönyörű! Tényleg gyönyörű volt a vadul vonagló, fénylő test, a reszkető mellek. Pompás belső combja a teljes hosszában kitárulkozott előttem. Átkaroltam a testét, megfogtam a mellét, és finoman megdörzsöltem a mellbimbóját. A másik kezemet végigcsúsztattam izmos, lapos hasán, majd lejjebb vittem. Amikor megérintettem az apró rózsabimbót, élesen felszisz-szent és felnyögött. Finom mozdulatokkal simogatni kezdtem, hogy felderítsem az érzékeny területet, mialatt a másik kezem a mellét kényeztette. Felváltva szorítottam és simogattam a melleit és meredező bimbóit. Fern egyre hangosabban nyögött és egyre gyorsabban mozgott. A légzésem is felgyorsult és amennyire tőlem telt, együtt mozogtam vonagló és tekergőző testével. 62 - Gyorsabban, gyorsabban! - zihálta Fern, - Még gyorsabban! Vadul remegni kezdett, ebből tudtam, hogy úton van egy kiadós orgazmus felé. Előrehajoltam, és végighúztam a nyelvemet a tarkóján, miközben alig tudtam megállni, hogy bele ne harapjak a nyakába. - Ó, istenem, ó! Mindjárt, mindjárt - sikoltotta. - Ó nézd! Mindjárt! Nézd, ahogy elélvezek! Nézd, ahogy Fern Forrester elélvez! Ó! Nézd, ahogy egy tévésztár elélvez! Nézd! Nézd!

Néztem, és ő is nézte magát. A keze hatalmas erővel szorította a lábamat, aztán a teste megrándult egyszer, kétszer, háromszor. A szája tágra nyílt és hangosan zihált. A tekintetét egyetlen pillanatra sem szakította el orgazmusban vergődő teste tükörképétől. Néhány pillanat múlva elemyedt és előregömyedt az ölemben, mint egy leeresztett guminő. Keményen álló fullánkom továbbra is mélyen a testébe fúródva várakozott. Kitartottam, hogy megvárjam, amíg kielégül, de most én következtem. Hanem úgy festett a helyzet, hogy ez Femt egyáltalán nem érdekli. Adtam neki még egy kis időt, hogy összeszedje magát. Önkéntelenül is össze-összeránduló hüvelye majdnem eljuttatott a csúcsra. Kissé megmozgattam a csípőmet, hogy eszébe juttassam a teendőit. Semmi válasz. Végigsimítottam a mellbimbóit, és megint megnyaltam a tarkóját, hogy felkeltsem az érdeklődését. Fern csupán halk sóhajt hallatott. - Végeztem - mondta halkan. - De én még nem - vágtam rá, és olyan erővel toltam felfelé az alsótestemet, ahogy csak tudtam. Fern ismét felsóhajtott, ezúttal hangosabban, és egy kicsit megmozgatta a csípőjét. Megkapta, amit akart, és fikarcnyit sem törődött mással. De végül is mit vártam tőle? Ahogy izgett-mozgott, lassan eljutottam a csúcs közelébe. Az utolsó pillanatban magamhoz szorítottam a testét, és minden erőmet megfeszítve felemeltem annyira, hogy kicsúszhassak belőle. Aztán elengedtem, és ő félig szembefordulva velem, le-63 csúszott a padlóra. A következő pillanatban hatalmas erővel lövellni kezdtem. A cseppek beterítették a mellét. Fern kivergődött gyengülő szorításomból. - Szép találat! - kiáltott fel. - Undorító vagy! Felálltam. Hirtelen mosolyognom kellett. - Nyugi - mondtam széles mosollyal. - Gondolj a tengernyi rajongódra, akik arról ábrándoznak, hogy Fern Forrester mellére élveznek! - Tényleg! - A szeme felcsillant, és máris a tükör felé fordult. Azt hiszem, az elevenébe találtam. Ahogy magát nézte, a tekintete ellágyult. Gondolatban bizonyára férfiak egész seregét látta, amint előtte hódolnak. Elegem lett. Olyan sebesen öltöztem, ahogy csak tudtam. Mire indultam volna, egész normális lett. Búcsúzóul megcsókolt, és felajánlotta, hogy szívesen ad nekem autogramot, de azt válaszoltam, hogy sajna, nincs nálam az emlékkönyvem. ) 7 - Tűnjetek innen a francba! - ordított a férfi. Mit mondjak, a helyében én is azt tettem volna. Amikor kinyitottam a szoba ajtaját, nyomban megpillantottam az önfeledt kettőst. Az úr terpeszben állt, a nadrágja és az alsógatyája a bokája körül. A lába előtt egy bájos, fiatal szöszi térdelt, akinek előre-hátra mozgott a feje, miközben orális örömökben részesítette a férfit.

- Ajajj! - nyögött fel Grace -, másik szoba! A férfit nem ismertem, a lányt viszont igen. - Bocs, Ginger - biccentettem, és becsuktam az ajtót. - Ismered? - kérdezte Grace. - Annak idején összefutottam vele néhányszor - válaszoltam. - A férjed mutatott be neki. - Russel szereti elkényeztetni a vendégeit - bólintott Grace. - De nem hinném, hogy tetszene neki, ha a felesége is bekapcsolódna ebbe. - Akkor ne áruld el neki! - Pompás ötlet - mosolygott Grace. Évek óta nem voltam Russeléknál, bár állandóan hívtak. Ezúttal is csak azért mentem el, mert Russel egy nála jóval fiatalabb nőt vett feleségül, egy vonzó, vérpezsdítő barna lányt, izgató alakkal - és a Grace keresztnévvel. Grace és én még sosem élveztük egymás intim társaságát, de volt egy olyan érzésem, hogy megfelelő körülmények kö65 zött ez a kellemetlen állapot megváltozik. Az volt a szándékom, hogy még azon az estén megteremtem a megfelelő körülményeket. Russel partijai mindig ugyanúgy zajlottak. Csakis gazdag és sikeres embereket hívtak meg. Kevés kivételtől eltekintve, azok társasága, akik vagyonuk megszerzésének szentelik az életüket, nem túl vérpezsdítő. (Mivel én magam egyetlen lépést sem tettem a vagyonomért, értelemszerűen nem tartozom ebbe a kategóriába.) Szerencsére nők is részt vettek az eseményen. Számos gazdag férfi - mint Russel elvált az első feleségétől, és feleségül vett egy fiatalabb nőt. Mások magukkal hozták a szeretőiket. És mindig jelen volt bizonyos számú roppant mutatós és szemlátomást független hölgy, akiket Russel a barátai szórakoztatására bérelt fel. Amikor megérkeztem, a házigazda melegen üdvözölt. A bárhoz kísért, és mialatt az italunkra vártunk, bemutatott néhány embernek, akiket látásból már ismertem. - Grace merre jár? - érdeklődtem. - Ó, itt van valahol ő is - mondta bágyadtan. - Talán a sminkjét igazgatja, vagy ilyesmi. Egyedül jöttél, Steve? Ez nem vall rád! - vigyorgott. - Vagy itt akarsz felcsípni valakit? - Valami ilyesmi - intettem. - Nézz körül - mondta szívélyesen a házigazdám. - Ha szeretnéd, hogy bemutassalak valakinek, csak szólj!

- Tulajdonképpen egy khm… bizonyos típust keresek. - Mondd meg milyet, talán segíthetek. - Egy G-lányra van szükségem. - Egy mire? - Egy G-lányra. Akinek a neve G betűvel kezdődik. - Most ugratsz? - meresztett nagy szemeket Russel. - Az ég szerelmére, miért éppen G? - Személyes okokból. Szóval, ismersz ilyet? Russel szemügyre vette a vendégsereget. Az, hogy a felesége neve is G-vel kezdődik, eszébe sem jutott. Pontosan erre 66 számítottam. - G… G… - mormolta. - Nézzük csak! Ő nem, ő sem. Megvan! Van egy ilyen! - Tudtam! - mondtam. - Ott, a könyvespolcnál. Látod azt a zöldruhás szöszit? A neve Ginger. Csinos, mi? Odanéztem. Tényleg csinos volt. - Nem rossz - bólintottam -, és kivel van? - Senkivel. Fogalmazzunk úgy, hogy a vendégsereget szórakoztatja. Bármire kapható. Szolgáld ki magad! - Nem, köszönöm! - tiltakoztam. - Nem akarok fizetni az ilyesmiért. - Nem kerül egy vasadba se! - nevetett Russel. - Előre kifizettem. Tetőtől talpig a tiéd. Élvezd ki! Hé, Ginger! - kiáltott a lánynak, és intett. - Ginger! Gyere csak ide! A lány két férfival beszélgetett. A házigazda hívása hallatán kimentette magát és elindult felénk. Járás közben a teste remekül ringott a rövid, de még éppen decens ruhában. - Ginger, szeretném bemutatni neked Steven Wallingot. Az úr régi barátom, és pompás fickó. - Helló! - ragyogott rám a lány. - Örülök, hogy megismerhettem, Ginger - udvariaskodtam. - Te kellesz az úrnak, mert a neved G betűvel kezdődik. -vigyorgott lelkesen Russel. - Hát, jó szórakozást! - Azzal otthagyott minket.

- Ezt hogy értette? - kérdezte mosolyogva Ginger. - Huh, Russel néha hajlamos elkapkodni a dolgokat - magyarázkodtam. - Elnézést, hogy elrángattam a társaságától, de tulajdonképpen valaki mást keresek. Méghozzá a háziasz-szonyunkat. Russel feleségét. Nem látta véletlenül? - Nem ismerem személyesen a hölgyet - vont vállat Ginger. - Az ő neve is G-vel kezdődik? - Pontosan. - Sokféle ízléshez volt már szerencsém, de ez nekem is új! — pislogott a lány. 67 - Hagyjuk, hosszú történet - legyintettem. - Nos, mit tegyünk? - kérdezte. - Fogadok, hogy én is vagyok olyan készséges, mint ő. Ráadásul férjem sincs. - Rendkívül vonzó nő vagy - mondtam, az igazságnak megfelelően. - Ha nem lennél… - Ha nem lennék mi? Bérelhető? - Sajnálom - tártam szét a karomat -, nem mintha kifogásaim lennének, de… - Egy centedbe sem kerül - mosolygott a lány. - Már gondoskodtak róla. - Tudom. Pontosan ez a baj, sajnálom. - Te vagy az, aki kihagyja a lehetőséget - vont vállat Ginger, azzal sarkon fordult és otthagyott. Bánatosan néztem, amint távolodik. A büszkeségem érintetlen maradt, de a hormonjaim nem voltak különösebben boldogok emiatt. Én azonban mást tartogattam a számukra. Elindultam, hogy előkerítsem Grace-t. Hamarosan rábukkantam. A karcsú, sötét hajú jelenés egyszerű, de roppant szexi sárga ruhát viselt. A vendégek között körözött. Amikor meglátott, szédítő mosolyt villantott rám. - Steven! Nem is tudtam, hogy eljöttél! - Hogy vagy Grace? - kérdeztem és megcsókoltam az arcát. - Káprázatosán nézel ki! - Jó, hogy látlak, Steven. Azt hittem, úgy kerülöd Russel partijait, mint ördög a tömjénfüstöt. - Nem bírtam tovább, látni akartalak! - kezdtem bele. - Hiányoztál, Grace! - Mélyen a szemébe néztem, és ismét meg-éreztem azt a kölcsönös vágyat, amit még sosem engedtünk szabadjára. - Pokolian hiányoztál!

Nincs itt valahol egy hely, ahová elbújhatnánk egy kicsit… beszélgetni? - Beszélgetni? - Vagy… valami mást csinálni… - Még mindig a régi rossz fiú vagy, Steve! - És te még mindig varázslatos nő vagy! - mondtam. - Azt hiszem, eljött a mi időnk! Nem gondolod, Grace? 68 A ház asszonya habozott. De nem sokáig. - Gyere utánam - súgta. A lépcsősor alján megvárt és kézen fogott. Egy ajtóhoz vezetett és kinyitotta. Ekkor megláttuk Gingert és az úriembert, aki elküldött minket a fenébe. Mialatt egy másik helyiséget kerestünk, elmeséltem Grace-nek a Gingerrel esett rövid beszélgetést. Szerencsére találtunk egy üres hálószobát. Egyszeriben megfeledkeztem Gingerről. Grace azonban nem. Az első hosszú, szenvedélyes és rendkívül izgató csókunkat követően - kissé kifulladva - megszólalt: - Azon töprengek, hogy vajon szereti-e, amit csinál. - Micsoda? - lihegtem. - Ki? - Az a lány. A prosti. Tudod, Ginger! - Ki tudja? - morogtam, miközben a nyakát csókolgattam, és a kezem felfedezőútra indult a testén. - Steven… - Igen? A fülemhez nyomta a száját. - Szeretnéd, ha azt csinálnám, amit ő? Felidéztem azt a képet, amikor utoljára láttam Gingert. - Nem rossz gondolat - szuszogtam. - Aztán viszonzod? - csapott le Grace. - Természetesen. Csak próbálj leállítani! Nem fog menni!

Grace megint megcsókolt, majd lecsúszott rajtam és letérdelt elém. Éreztem, hogy kinyitja a sliccemet, és kiszabadítja, ami ott merevedett. Aztán megéreztem, ahogy végigsimítja a szájával. Az ajka forró volt, ügyes és szinte kínzó élvezetet okozott. Hamarosan a gyönyör könnyű felhőjén lebegtem. Aztán Grace váratlanul felemelte a fejét, és kijelentette: 69 - Néha elképzelem magam, hogy én is az vagyok. - Azzal folytatta a megkezdett munkát. Alig kaptam levegőt. A hangom egészen vékonyan csengett, amikor megkérdeztem: - Micsoda vagy? A szája megint elvált tőlem. - Kurva - mondta magától értetődően egy prosti. - Aztán megint éreztem a nedves forróságot. Abban a pillanatban képtelen voltam világosan gondolkodni, de ez a kijelentés megdöbbentett. - Miért csinálnál ilyesmit? - kérdeztem. Az ajka ismét elvált tőlem. - Az élmény kedvéért - közölte, és forró csókot nyomott kicsi Steve fejére. - Úgy unatkozom! - végighúzta a nyelvét az oboán. - Emellett máris az vagyok. Nagyon jól tudod, hogy a pénzéért mentem hozzá Russelhez. - Az nem ugyanaz - tiltakoztam erőtlenül. Megint nyalókázott egy kicsit, majd kéjesen felnyögött. Behunytam a szememet és kissé meginogtam. - Ezzel egy vagyont keresnél - nyögtem, és átadtam magam az ajka okozta élvezetnek. - Mmmmm mmummm? - hangzott lentről. - Tessék? - kérdeztem vissza. Ez nagy hiba volt, mert szabaddá tette a száját, hogy felelhessen. - Fizetnél érte nekem? - Sosem fizetnék érte! - fortyantam fel. - De, ha mégis, akkor te… - Miért nem? - Ez nálam alapelv - mondtam, és célzatosan az arca felé toltam az alsótestemet, hogy folytassa, amit elkezdett. - Nem beszélhetnénk meg később, Grace? Megint csókolgatni kezdte lüktető merevségemet. De nem sokáig. - Azon gondolkodom, hogy milyen érzés kurvának lenni -töprengett hangosan. - Úgy értem, igazinak.

70 - Kérdezd meg Gingertől! - mordultam fel. - Persze, csak később! Aztán megint éreztem, amint szándékos lassúsággal végighúzza a nyelvét a hímtagomon. - Steven! Sejtettem mi következik, és mondhatom, nem voltam elragadtatva tőle. - Grace - mordultam rá -, fejezzük be a beszélgetést, jó? Lenyúltam, hogy felhúzzam magamhoz. Eltolta magát tőlem, bár a szája továbbra is egy magasságban, mindössze néhány centire volt a férfiasságomtól. - Steven, kurva akarok lenni! Csak most az egyszer. Szeretném, ha fizetnél nekem. Kérlek! - Grace, mondtam már, hogy nem csinálok ilyet! Na, gyere, csináld tovább, amit… - Mennyi legyen a tarifa? - kérdezte. - Egy százas? Mit szólsz mondjuk száz dollárhoz? Megfelelő ár? - Igen olcsó - mondtam -, de te nem vagy eladó, Grace, és én nem vagyok vevő! Azért vagyunk itt, mert tetszünk egymásnak és akarjuk egymást! Világos, ugye? - Hát persze… De, Steve! - Közelebb hajolt és ismét kezelésbe vett. - Pedig megérné! Nem bánod meg, megígérem! Nem csekély erőfeszítésembe került, de elhúzódtam tőle. - Grace, most már hagyd abba, az ég szerelmére! Nem vagyok hajlandó fizetni érte, így… - Akkor nem is kapod meg! - jelentette ki Grace. Hirtelen felegyenesedett és lesimította a ruháját. - Csak ugratsz! - kiáltottam. - Nem, nem! - ingatta a fejét. - Nincs dohány, nincs szerelem, vagy nem így mondják? - Fejezd ezt be, Grace - kértem. - Ne legyél kegyetlen! Még mindig magamon éreztem az ajka nedvességét, és semmit sem vesztettem merevségemből. - Te ne legyél kegyetlen! - mondta. - Gyerünk, Steve! Mi az a száz dollár barátok között? 71 A háta mögé nyúlt, és lehúzta a ruháján a cipzárt. Aztán kibújtatta belőle a vállait, és letolta a ruhát a derekáig. A melltartót a ruhába építették, így a mellei csupaszon meredeztek előttem. Csodás látvány volt. - Nézd meg alaposan, Steve! - szólt rám. - Nem éri meg?

A torkom egészen összeszűkült. - Már megmondtam, hogy nem ár érted - nyüszítettem -, de… - Csak száz dollár - emelte fel a mutatóujját Grace -, és én leszek a kurvád. Megteszek mindent, amit csak akarsz, Steven! Azzal kinyitott valahol egy kapcsot, így a ruhája lesiklott a lábán. Lenyúlt és a bokájára tolta a bugyiját. - Jesszusom - lihegtem, és elindultam felé. Grace elhátrált előlem. - Nem! - jelentette ki határozottan. - Maradj csak ott, Steven, amíg ki nem fizetsz. Kerek száz dollár. Csak dobd az ágyra! - Grace! - ziháltam. - Az isten verje meg, én nem… én nem… - Nem? - vonta fel a szemöldökét. - Az nem lesz jó! Tényleg akarlak téged. De… - felvonta a vállát, amitől a mellei látványos táncot lejtettek. - Azt hiszem, keresek valaki mást, aki hajlandó lesz fizetni! Lehajolt és kezdte visszahúzni a bugyiját. Hangosan felnyögtem. Nem csak azért, mert úgy éreztem, meghalok, ha nem kapom meg azt a buja testet, hanem, mert megőijített a gondolat, hogy végre eljutottunk idáig, és Grace faképnél hagy. Aztán valami más is felrémlett előttem. A fogadás szabálya, melynek értelmében egy betűhöz egy nő jár. Bár Grace-szel nem jutottunk el a végkifejletig, igenis szexuális kapcsolatot létesítettünk. Az igaz, hogy ezen a területen a szabályok nem írták elő pontosan a lehetőségeket és teendőket, de, mint arra rá kellett döbbenem, a szellemiségük tiszta volt. Néhányszor közel kerültem ahhoz, hogy kissé csavarjak az előírásokon, de 72 eddig sikerült hűségesnek maradnom becsületszavamhoz, és a jövőben sem szándékoztam megszegni. Abban a pillanatban úgy éreztem: vagy Grace lesz a G-lány, vagy senki. Nagyot sóhajtottam és feladtam. - Rendben, Grace - mondtam, és előhúztam a tárcámat. -Nyertél. Fizetek. - Elővettem egy százast és az ágyra hajítottam. - Szeretném ha tudnád, hogy ez az első alkalom, hogy fizetek egy nőnek ilyesmiért. És mindenre esküszöm, hogy egyben az utolsó is! Grace lassú léptekkel az ágyhoz ment. Felkapta a százast, a melléhez szorította, és különös mosoly villant az arcán. - Ó, ez az! - lihegte. - Milyen jó érzés! Azt hiszem, gyakrabban fogok ilyesmit csinálni. Szerinted, ha megkérem Gingert, bevezet az üzletbe? - Vajon mit szólna hozzá Russel? - kérdeztem vissza.

- Russel sosem fogja megtudni! - vágta rá Grace. - Nappal kurva leszek, este szerető feleség. Hát nem lenne mókás? - Mielőtt azonban nekilátnál… Grace még szélesebben mosolygott. - Hát persze! - kiáltott lelkesen. A padlóra dobta a pénzt, majd hanyatt vetette magát az ágyon és felém nyújtotta a kaiját. Ráugrottam, és forrón megcsókoltam. Az ajkunk összeforrt, mialatt leküzdöttük magunkról a ruháinkat. - Most pedig - mondta kihívó hangsúllyal -, mit szeretnél, mit csináljon először a kurvád? - Először is ne hívja magát kurvának! - vágtam rá. - Cseppet sem tetszik! - Amit csak akarsz, édes - mondta Grace. - Végül is te fizetsz! Felsóhajtottam. - Jó. Először is szeretném, ha még csinálnád egy darabig, amit az előbb. Aztán, én is csinálom neked, ahogy megígértem. Utána… Hirtelen elakadt a szavam, mert máris munkához látott. 73 Eltartott egy darabig, mire Grace összeszedte magát any-nyira, hogy visszatérhessen a vendégek közé. Én ugyan aggódtam, hogy Russel esetleg gyanút fog, de ő megnyugtatott, hogy a férje még az eltűnését sem vette észre. Azt is elmondta, hogy már másnap nekilát egy jobbfajta call-girl szolgálat keresésének, és felajánlotta, hogy legyek az egyik rendszeres ügyfele. Sikerült kikerülnöm, hogy ígéretet tegyek. Miután kisiklott a szobából, az illem kedvéért vártam néhány percet, majd én is visszatértem a vendégek közé. Mivel nem volt értelme tovább maradnom, megkerestem Russelt, hogy elbúcsúzzam tőle. - Szuper dolgot hagysz ki, cimbora! - vigyorgott rám cinkosan Russel. - Hallomásból tudom, hogy az a Ginger lány fantasztikus dolgokat művel. Már gondoltam rá, hogy én is kipróbálom. Neked sem ártana! Felejtsd el azt a „nem fizetek nőért” dolgot! Baromság! Hagyd abba, és tegyél egy kivételt. A kivétel erősíti a szabályt, tudod, ugye? Nem így szól a mondás? - De! - értettem egyet. - Pontosan így szól! 8 - Halleluja! - rikoltott Jarret Jourdemayne tiszteletes. - Isten hozott a Fény Templomában, testvér! Heather nővérünk barátait mindig szívesen látjuk. Éjjelnappal, testvérem, éjjelnappal! - Izé, köszönöm - bólintottam, és elfojtottam magamban a késztetést, hogy testvéremnek nevezzem, mert ehhez cseppnyi kedvet sem éreztem. Már volt egy öcsém, és ez éppen elég volt nekem. Több mint elég. Csak azért mentem oda, hogy megnézzem magamnak azt a férfit, aki elszipkázta tőlem Heathert. Méghozzá

éppen akkor, amikor már majdnem sikerült megtennem vele a következő lépést a fogadás megnyerése, és ezzel Miss Greenglass káprázatos teste felé. Bár Heather még csak a harmincas évei végén járt, özvegy volt. Méghozzá nagyon csinos özvegy, akire néhai félje tekintélyes vagyont hagyott. A pénze csak annyiban érdekelt, hogy általa lehetőségem nyílt üzleti ügyekben találkozgatni vele. így aztán lelkesen udvarolgattam neki és vártam, hogy eljöjjön a Hlány ideje. Heather, bár nem volt hűvös természetű, némiképp félénk típusnak tűnt, ami miatt gondos előkészületeket igényelt. Finoman közeledtem felé, mialatt túljutottam Ednán, Fern Forresteren és Graceen. A tökéletes időzítésből fakadóan pont a kellő pillanatban érkezett el a teljes megadáshoz. És akkor váratlanul elkapta a vallásos áhítat. 75 Lázas izgalommal újságolta, hogy újjászületett. Valahogy összeakadt Jarret Jourdemayne tiszteletessel, a Fény Templomának alapítójával és főpapjával. A tiszteletes karizmatikus egyénisége, szenvedélyes vallásossága, és tiszta, átható tekintete magával ragadta a nőt. Arról lelkendezett, hogy megnyílt a lelke és ezáltal beleköltözhetett a Szentlélek. Arra készült, hogy maga is a Templom tagjává váljon. Úgy vélte, attól a perctől kezdve a hit, a szellem, a tisztaság és személyesen maga Jourdemayne tiszteletes fogja vezérelni a lépteit. Alapos okom volt haragudni Jarret tiszteletesre, továbbá gyanakodni, hogy az egyházfit nem annyira Heather lelke, sokkal inkább a bankszámlája és talán a teste érdekelte. Felvetettem Heathernek ezt a lehetőséget. - Ó, Steven, hogy vagy képes ilyesmire! - tiltakozott hevesen. - A tiszteletes Isten embere! - Emlékszel Jimmy Swaggartre? És Jim Bakkerre? Ez a fickó is át fog verni, vagy talán valami rosszabbra is képes! Fogadd meg a szavamat! - Hogy mondhatsz ilyet? Még csak nem is ismered! - Hát jó! - jelentettem ki. - Találkozom vele, és megpróbálom kitalálni, hogy miféle ember. Mikor lesz a következő istentisztelet? - Eljössz egy igehirdetésre a Templomba? - tört ki Heather. -Hisz ez csodás, Steven! Lehet, hogy te magad is újjászületsz! - Azt azért kétlem - mordultam fel. - Anyám azt mesélte, hogy az első születésem is elég nehezen ment. Szóval, így jutottam odáig, hogy Jarret Jourdemayne tiszteletes a testvérének nevezett. Nem csekély erőfeszítésembe telt, hogy végigüljem az igehirdetést. Elsősorban a két fiatal lány érdekelt, akiket a tiszteletes „akolitusának” nevezett. Egyiküket Szent Szűz Marthának, a másikat Hittel Áldott Marynek 76 hívták. Bár mindketten hófehér, bő, laza köntöst viseltek, láttam, hogy a testük olyan, mint egy mennyei katedrális. Éltem a gyanúval, hogy nem csak az oltár körüli teendők - éneklés és a persely körbehordozása - elvégzésében állnak a tiszteletes rendelkezésére.

Azt terveztem, megtalálom a módját, hogyan leplezzem le a tiszteletest, ha nem is a világ, de legalább Heather előtt. Azt reméltem, hogy így megfeledkezik a lelke megmentéséről -ami szerintem cseppet sem forgott veszélyben -, és eszébe jut a teste gyönyöre. Meg persze az én testemé is. Természetesen egyszerűbb lett volna keríteni egy másik H betűs nőt, de már túl sok energiát fordítottam Heather elcsábítására. Emellett kedveltem annyira, hogy nem akartam végignézni, amint kihasználják. Ha a szexuális kizsákmányolással kapcsolatos gyanúm igaz, csak várnom kell, amíg a tiszteletes közeledik felé. Sejtelmem sem volt arról, hogy ez meddig várat magára. És persze arról sem, hogy maga Heather hogyan reagálna: tetszene-e neki a dolog, vagy felháborodna. Azon töprengtem, hogy hogyan lehetne lecsapni a tiszteletesre, amikor Szent Szűz Martha nővér vagy Hittel Áldott Mary nővér körül kujtorog. A mise után, mialatt Heather és a java részben nőkből álló tömeg a tiszteletes körül tolongott, sikerült félre vonnom a két káprázatos szépségű lányt. - Nagyon megindító volt az istentisztelet - mosolyogtam rájuk. A tele perselyből ítélve nagyon jövedelmező is. - Meséljék már el nekem hölgyeim, hogy miképp jöttek össze… Szóval, hogyan ismerkedtek meg a derék tiszteletessel? Kiderült, hogy testvérek - valódi testvérek. A szüleik Jourdemayne követőiként élték le az életüket. Mindketten ál-dottnak érezték magukat, amikor a lányaikat akolitussá tette az egyház vezetője, és annak szentelték életüket, hogy Isten országát elhozzák az emberiségnek. Martha tizenkilenc éves volt, Mary húsz. Martha fején barna haj ékeskedett, Maryén aranybama. Martha pokolian szexi volt, Mary még inkább. 77 Ösztönösen éreztem, hogy egyikük sem az az ártatlan virágszál, amit a hamvas arc és a fehér köntös sugall. - Bizonyára megéri ilyen fontos munkát végezni - fondor-kodtam. - Önök és a tiszteletes nyilván igen közeli viszonyban állnak. - Amilyen közeliben csak lehet - mosolygott Mary. - A tiszteletes csodálatos férfiú. És igen életerős - tette hozzá. - Dacára a korának - egészítette ki Martha. - Maga is életerősnek tűnik! - mondta Maiy. - És fiatalabb - mondta Martha. - De nem túl fiatal! - bólogatott Mary. - Pont megfelelő korban van - mosolygott Martha. - Ó, igazán köszönöm - mondtam kissé elgyengülve, és nyomban felvéstem az agyamba ezt a két pompás teremtést, hogy felkeressem őket (vagy legalábbis egyiküket), amikor majd az M betűhöz érek.

Mivel immár teljesen biztos voltam abban, hogy a tiszteletes nem csak az M&M lányok (máris így gondoltam rájuk) leikével foglalkozik, meg kellett találnom a módját, hogy ezt Heathemek is bebizonyítsam. Hirtelen eszembe villant Ginger képe. Hűséges olvasóim nyilván emlékeznek rá, hogy Ginger egy „mindenre kapható” hölgy volt, akivel utoljára Russel barátom házában volt szerencsém találkozni. És persze arra is, hogy csábító, de üzleti alapokon nyugvó szolgáltatását visszautasítottam Grace kevésbé közkézen forgó (bár, mint kiderült, szintén költségekkel járó) bájaiért. Biztos voltam abban, hogy Ginger nem ellenkezik, szívesen kiveszi a részét a tervezett hadműveletből. Magától értetődően tisztes díjazás ellenében. Miután hazavittem Heathert és hazaértem, felhívtam Russelt, hogy elkérjem tőle Ginger telefonszámát. - Szóval megfogadtad a tanácsomat, mi? - kuncogott Russel. - Nagyon jól teszed! A kicsike tényleg ügyes! - Ez remek. És hogy van Grace? - kérdeztem álnokul. 78 - Bámulatosan! Az utóbbi időben nagyon élénk és vidám, bár sejtelmem sincs, hogy miért. Felhívtam Gingert. Először azt hitte, hogy megváltoztattam a nézeteimet, és mégis feliratkozom az ügyfelei listájára, de miután elmagyaráztam neki hívásom igazi célját, nem csupán készségesen segített a terv végrehajtásában, hanem saját ötleteivel is hozzájárult. Kiderült, hogy korábbi lakótársa a kettejük szobáját elválasztó ajtóba beépített egy speciális tükröt, amely csak az egyik irányba tükrözött, a másik irányba tökéletesen átlátszó volt. így a kukkoló hajlamokkal megáldott ügyfelek figyelemmel kísérhették, hogy mi folyik a másik szobában. Minden tökéletes volt. Ginger úgy vélte, pompás mulatság lesz elcsábítani a tiszteletest - persze csak akkor, ha meg tudunk állapodni a megfelelő díjazásban. Sikerült megállapodnunk. A következő lépés az volt, hogy megkerestem Jourdemayne tiszteletest. A templomban bukkantam rá. Elmeséltem neki, hogy ismerek egy ifjú hölgyet, aki nagyon boldogtalan, és akire - véleményem szerint jó hatással lenne a tiszteletes vigasztalása. - Halleluja, testvérem! - rikoltotta a pasas a képembe. -Megvilágosodik egy újabb lélek! Dicséijük az Urat! - Igen, így van - köhécseltem zavartan. - A helyzet az, tiszteletes úr, hogy a szerencsétlen lány igen félénk és visszahúzódó természetű. Fél felkeresni a fényt, amely, ahogy ön említette, elhozza neki a megvilágosodást. De talán ez a fény elmehetne hozzá. Az jár a fejemben, hogy talán lehetséges lenne, hogy ön meglátogassa, és akkor megtapasztalhatná az ön… hitének erejét. Mivel a tiszteletes kissé kétkedve fogadta a javaslatomat, ráerősítettem: - Tudja, a lány árva, és bár a szüleitől komoly vagyont örökölt, nem hiszem… Ez hatott.

- Mi az, hogy „lehetséges lenne”, testvérem! - ragyogott fel a tiszteletes. - Nekem minden gyötrelmet megér, ha meg— 79 menthetek egy magányos, vergődő lelket a sötétségtől! Csak mutasd az utat, testvér! Hanem a nők gyakran még a legjobban felépített tervet is képesek tönkretenni. Eredetileg nem akartam beavatni Heathert a részletekbe. Azt akartam, hogy jöjyön el velem Ginger lakására. Ennek érdekében a lehető legfinomabb módon elmagyaráztam neki, hogy szeretném megmutatni a tiszteletes jellemének számára eddig ismeretlen oldalát. Egyszerűen elutasított. - Sejtelmem sincs, miért akarod lerombolni előttem Jourdemayne tiszteletes tekintélyét, Steven. Egy ilyen kitűnő, istenes ember! Ha ez valami ostoba féltékenység, akkor igen méltatlan hozzád! Biztosíthatlak, hogy a legteljesebb mértékben megbízom a tiszteletes jellemében és becsületében, és a bizalmamat semmi sem képes megingatni. Nem, a világon sehová sem megyek veled, semmilyen céllal. Sőt, valójában csodálkozom rajtad, Steven! Azt hittem rólad, hogy jellemes férfi vagy! Úgy látszik, tévedtem. Hát, erről ennyit. De már kifizettem Ginger gázsiját, és biztosra vettem, hogy nem szívesen adná vissza. így aztán Heather nélkül jelentem meg a lakásán a megbeszélt időpontban, viszont szereztem egy videokamerát. Ginger először tiltakozott, de gyorsan újratárgyaltuk a tiszteletdíja összegét. Ha meggondolom, mennyibe került nekem ez a terv, azt kell mondjam, hogy Grace szinte ingyen állt a rendelkezésemre. Ginger nem okozott problémát. Azt mondta a tiszteletesnek, hogy ő egy szánni való bűnös, aztán ezt be is bizonyította neki. Méghozzá alaposan. A tiszteletes kezdetben mindent megtett, hogy eltérítse a bűntől. Először Istenhez, majd Jézushoz fohászkodott. Az igazat megvallva, még akkor is így tett, amikor Ginger már javá80 bán gyakorolta rajta az egyik legmegátalkodottabb bűnét. Az egyházfi egy óvatlan pillanatban megkeresztelte. Ez érdekes hatást váltott ki a lányból, mivel Ginger a nyelve segítségével válaszolt. Keményre varázsolta a tiszteletes férfiasságát, hogy kényelmesen beleereszkedhessen. A tiszteletes igen élénk életerőről tett tanúbizonyságot, amikor megkísérelte kiűzni a lányból az ördögöt. Bizonyára sikerülhetett neki, mert örömteli kiáltásait alighanem a mennyekben is hallották… Felhívtam Heathert. - Van egy felvételem, amit szeretnék megmutatni neked. Azt hiszem, nagyon érdekesnek találnád. - Már megint Jourdemayne tiszteletesről szól a dal? - kérdezte gyanakodva. - Steven, már megmondtam, én nem… - Csak nézd meg! - kértem. - Heather, ez az ember nem az, akinek hiszed. Ez a felvétel bizonyítja. Megmutatja, amint… - Nem érdekel! - jajdult fel Heather. - Nem akarom tudni! Ó, Steven, miért vagy képtelen hagyni, hogy a

dolgok a maguk útján menjenek? Ó, istenem! Soha többé nem akarlak látni, Steven! Isten veled, Steven! - Én csak… - kezdtem volna magyarázkodni, de a telefon elnémult. Nagyon dühös lettem. Valószínűleg örökre kiestem Heather kegyeiből, ráadásul nem volt másik H betűs nő a láthatáron, és akkor még nem számoltam bele a rengeteg, feleslegesen kidobott pénzt. De még a kezemben volt a felvétel, és egy dolgot megtehettem: kilódítom Jarret tiszteletest az egyházi üzletből. Azonnal elindultam a templom felé. Mire odaértem, némileg lehiggadtam. - Ha akarom, tönkretehetem magát ezzel a kazettával -mondtam a tiszteletesnek. - De ahogy a dal is mondja, egész földi életünkben a csapdákat kerülgetjük. Szóval, a felvétel ná81 lám marad, ha maga megtesz valamit. Hagyja békén Heathert. Felejtse el a pénzét és minden mást, ami vele kapcsolatos, különben a kazetta az újságokhoz és a tévétársaságokhoz kerül. Rendben? - Amit csak akar, testvérem - mondta a tiszteletes. - Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ha akar ad, ha akar elvesz! Halleluja, testvér! - Nem vagyok a testvére! - mordultam rá. Miközben kifelé ballagtam a templomból, a lépcsőn összetalálkoztam Szent Szűz Martha nővérrel. A fehér köntös helyett ezúttal szoknyát és blúzt viselt, amiben még jobban kirajzolódott isteni alakja. - Helló! - mosolygott rám angyalian. - Csak nem velem akart találkozni? - Nos, tulajdonképpen a tiszteletessel volt egy kis dolgom -mondtam -, de örülök, hogy látom! Mary merre jár? - Otthon van - mondta Martha és tetőtől-talpig végigmért. -Szeretne találkozni vele? Biztos tetszene neki, ha meglátogatná. - Tulajdonképpen… - Akár én is magával mehetek, hogy közösen szórakozzunk egyet. A tiszteletes mindig élvezi az ilyen közös mókákat. - Ebben biztos voltam, de khm… Pillanatnyilag nem vagyok olyan kondícióban, mint általában. És, izé… Van némi kötelezettségem, de ha a meghívás még egy-két hét múlva is érvényes, akkor… - Azt hittük, tetszünk magának - vonta össze a szemöldökét. - Ó, persze, persze! - mondtam sietve. - De ez most rendkívüli helyzet. Nehéz lenne elmagyarázni, de mivel maguk M… - M? - ismételte incselkedve. - Mit akar ez jelenteni?

- Úgy értem, hogy a nevük M betűvel kezdődik - magyaráztam -, és… - Nem azzal kezdődik - ingatta a fejét. 82 - Nem? - Az enyém például Sz-szel. Szent Szűz Martha. - Igen, de én az igazi nevüket értem alatta. Tudja… - Ez az igazi nevem - mondta tömören. - Tényleg? - Úgy bizony. Tudja, a szüléink nagyon vallásosak voltak. Ezekre az átkozott szent nevekre kereszteltek minket. - Úgy érti - egészen megdöbbentem -, hogy a húga tulajdonképpen… - Hittel Áldott Mary - bólintott Martha. - Ez van a születési anyakönyvi kivonatán és minden iratában. - Hát akkor: halleluja! - rikkantottam boldogan. így aztán egy hosszú és gyönyörteli enyelgést követően Hittel Áldott Mary nővér ruganyos és kéjvágyó teste elhozta nekem a dicsőséget. A szívem mélyéig hálás voltam a szüleiknek, hogy ilyen dicséretesen vallásos nevet adtak a lányaiknak, de még hálásabb voltam azért, hogy a lányok nem vették komolyan a nagy ájtatoskodást. Mary tényleg megörült, amikor meglátott, és bár mindketten sajnáltuk, hogy a nővére nem vesz részt a találkozón, kimeríthetetlenül mohónak, leleményesnek és sportosnak bizonyult. Fennállt a lehetőség, hogy tapasztalata a Jourdemayne tiszteletes társaságában folytatott tanulmányokból eredt, de őszintén szólva kételkedtem ebben. Sokkal valószínűbbnek tartottam, hogy a lány született tehetség. Hogy stílusosan mondjam, isteni ajándék. Bizonyára így lehetett, mert mire befejeztük, sokkal többet fohászkodtam, mint az utóbbi évek során összesen. 83 Miután visszatértem az irodába, összefoglaltam az eseményeket Miss Greenglassnek. Pontosan, az időrendet szigorúan betartva meséltem a történéseket, és reméltem, hogy egyetlen részletet sem felejtek ki. - Isten útjai - fejeztem be a mesét -, néha csakugyan kifür-készhetetlenek. Miss Greenglass szárazon közölte, hogy szerinte istennek jobb dolga is akadna, mint hogy segít nekem megnyerni a fogadást. Erre azt feleltem, hogy ezt azért nem venném biztosra. Aztán egy pillantást vetettem az égre, és nem minden öröm nélkül megállapítottam, hogy már csak tizennyolc betű van hátra. 9

Már csaknem másfél hónap telt el azóta, hogy megkötöttem a végzetes fogadást Miss Greenglass-szel. Bár technikai értelemben jól haladtam a feladat teljesítése felé (az ábécé közel harmada a hátam mögött volt, és még messze volt a határidő vége), igazából nem voltam elégedett a tempóval. Hogy úgy mondjam, repülőrajttal indultam, három nap alatt abszolváltam az első három betűt, és a bonyodalmak ellenére azt reméltem, hogy egészen a végéig megőrzőm ezt a lendületet. Sajnos nem így történt. Mindazonáltal továbbra is bizakodtam, hogy teljesítem a kitűzött célt, és elnyerem a jutalmat, azaz a gyötrően vonzó Miss Greenglass kegyeit, de legalábbis a testét. Ugyanakkor aggódtam, főleg a Q, X, és Z betűk, továbbá a még előttem álló hódítások miatt, és úgy éreztem, rá kell kapcsolnom. Ráadásul szerfelett bosszantott, hogy szexuális életem kizárólag a fogadáshoz kapcsolódó nőkre korlátozódik. Ha egy férfi hozzászokik, hogy nap-nap után új és új nő kaijai között leli meg gyönyörét, akkor hat hét alatt mindössze nyolc szenvedélyes összecsapás eléggé lehangolóan hat rá. Pontosabban kilenc, ha hozzászámítom Bettyt, az egyik komplikált esetet is, de még így is úgy éreztem, mintha elsötétülne felettem az ég, és valami kiszivattyúzná belőlem a testi-lelki életerőmet. Más szavakkal: piszokul felpörögtem. 85 Járulékos probléma volt továbbá, hogy - mint azt már említettem -jó néhány múltbéli hódításom alanya neheztelt rám, mivel elhanyagoltam őket, bár ez sajnos elkerülhetetlen volt. Ki kellett agyalnom valamit, amivel nyitva tarthattam magam előtt bizonyos ajtókat, hogy amikor eljön az ideje, egyszerűen csak besétálhassak rajtuk. Ez - sajnos - nem minden esetben sikerült. Az egyik ilyen ismerősöm volt Phyllis, a szenvedélyes hölgy, akinek a férje gyakran utazott üzleti útra. Ő volt az, akivel a Miss Greenglass-szel kötött izgalmas fogadás reggelén hancú-roztam. Történetesen úgy esett, hogy a férje ismét elutazott, ő pedig nyomban felhívott. Egy nem létező üzleti útra hivatkoztam, hogy elkerüljem a társaságát. De nem volt szerencsém. Éppen kifelé tartottam a Négy Évszakból, egy kitűnő ebédet követően, és azon gondolkodtam, hogy vajon merre járhat Inez, a portugál származású hölgyismerősöm, aki azt állította magáról, hogy bárónő. Hirtelen meghallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja és megláttam a felém siető Phyllist. - Steven! - kiáltotta ismét. - Olyan jó, hogy összefutottunk! Folyamatosan hívlak! Szörnyű dolog történt! Nem mondhatnám, hogy nagyon megijedtem. Tudtam, az ő életében ritkán adódik húsz percnél hosszabb válsághelyzet. Katasztrófa vagy hirtelen megtérés meg szóba sem jöhet. Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy olyan kellemes lepedőakrobata lett belőle. - Mesélj, mi a baj? - mosolyogtam rá. Jó volt Phyllisre mosolyogni. Rendkívül csinos nő volt. Harmincas éveinek elejét taposta. Göndör, szőke haja volt, és olyan alakja, amelynek láttán megmozdultak bennem bizonyos emlékek. Az emlékek nyomán pedig a testem bizonyos része is megmozdult. Megpróbáltam az arcára koncentrálni. - Michael holnap ismét elutazik! - mondta tragikus arckifejezéssel.

86 - És ebben mi a borzasztó? - kérdeztem, miközben az agyam máris egy újabb kifogáson dolgozott, amivel lerázhatnám. - Nem ez az első eset! - De attól félek, nem tudunk összejönni! - jajongott Phyllis. - Rövidesen meglátogat a coloradói unokahúgom, és nekem kell szórakoztatnom egy darabig. Sejtelmem sincs, hogyan tudok ennyi időt rááldozni, ó, istenkém! - Ó, igen - sóhajtottam fel, és megpróbáltam nem kimutatni a megkönnyebbülésemet. - Majd egy másik alkalommal. Később, tudod… Phyllis szorosan mellém lépett, és karon fogott. - Azt gondoltam, Steven… abban reménykedtem… Ajajj! - Nézd, az unokahúgom még sosem járt New Yorkban, és látni akaija a nevezetességeket. Nekem kell körbevinnem a városban. Ha segítenél, talán találnánk alkalmat, hogy… - Jaj, Phyllis, rengeteg dolgom van mostanában - mondtam. - Néhány komoly üzleti ügy. Rengeteg munkával jár. Tudod, hogy megy az ilyesmi. - Jaj, Steven, olyan csalódott vagyok! Azt reméltem, hogy ketten körbevisszük Irene-t, és akkor… Valami megütötte a fülemet. - Válj csak! Irene-t mondtál? így hívják az unokahúgodat? - Hát persze - vágta rá Phyllis, mintha ez a tény magától értetődő lett volna. - És, izé… ő is olyan gyönyörű, mint te? - kérdeztem. - Ó, Steven! - Játékosan a karomba bokszolt. - Tulajdonképpen sokkal szebb nálam! - Láttam rajta, hogy egy pillanatig sem gondolja komolyan. - Tudod, fiatalabb, mint én. De nem sokkal! - tette hozzá sietősen. - Nos - mormoltam, mintha komolyan megfontolnék valamit. - Ha jobban meggondolom, talán ki tudok szorítani egy kevés időt. - Ó, Steven, hálásan köszönöm! - Phyllis alig tudta visszafojtani az örömét. 87 - Megmutatjuk neki a várost - mondtam töprengve. - A Szivárvány Termet, Bobby Shortot a Carlyle-nál, egy ebéd a Le Circque-ben… - Dehogy! Irene azt mondta, a turistalátványosságokra kíváncsi. Tudod, az Empire State Buildingre, meg

ilyesmikre. - Tudod, most, hogy belegondolok, ezek az üzleti ügyek… - Steven! -csattant fel. - Jó, jó - morogtam -, csak remélem, hogy Irene majd… - Mit csinál? - csapott le gyanakodva. - Méltányolja az erőfeszítéseimet! Nem láttam semmi hasonlóságot Irene és Phyllis között, de panaszra sem volt okom. A fekete hajú Irene kissé magasabb volt, mint Phyllis, a teste nem olyan gömbölyű, de minden ízében formás. Mivel aggódtam a fogadás miatt, látatlanban eldöntöttem, ha lehetőségem nyílik, elcsábítom a vidéki unokahúgot, tekintet nélkül a külsejére. Megkönnyebbültem, amikor megláttam; éreztem, hogy ez cseppet sem esik nehezemre. A dolog nehezebb része az volt, hogy miképp távolítsam el a közeléből Phyllist annyi időre, amíg elérem a célomat. Ezzel együtt Phyllis próbálkozásait is el kellett hárítanom, aki ugyanezen okból szeretett volna kettesben maradni velem. Irene huszonkilenc éves volt, egy évvel korábban elvált a férjétől. Megőrült a vágytól, hogy láthassa azokat a dolgokat a nagyvárosban, amikről már annyit hallott. Őrült biliárdgolyóként cikáztunk a városban, és mindent megnéztünk, amit a valaha kiadott összes útikönyvben megemlítettek. A hagyomány kedvéért felmentünk az Empire State Building tetejére. Leróttuk tiszteletünket Grant síijánál. Az ég szerelmére, még Greenwich Village-be is túráztunk egyet! Körbeutaztuk Manhattant, körülbattyogtuk a Central Parkot. Irene-t elbűvölte a város. Phyllist felizgatta. (Egész életében New Yorkban élt, de 88 ő egy porszemtől is felizgult.) Én halálra untam magam és piszokul fájt a lábam. Sikerült kiharcolnom egy ebédet a Le Circque-be, de csak azért, mert amit Irene meg akart nézni, már bezárta a kapuit - a lány nagy csalódására. Volt valami gyerekes Irene rajongásában (a testén viszont biztosan nem), ami még kívánatosabbá tette a szememben. Nem csupán élénk eszűnek ismertem meg - észbeli adottságok tekintetében jócskán Phyllis felett állt -, ráadásul nyitott szelleműnek bizonyult, amit igen élénkítőnek találtam. A városnéző túrákat csak azért voltam képes elviselni, mert menet közben állhatatosan ostromoltam Irene-t. Úgy vettem észre, nem kimondottan sikertelenül. Az volt a határozott benyomásom, hogy még emlékezetesebb és élvezetesebb lenne a kiruccanás, ha rövid, szenvedélyes kapcsolatba bonyolódna egy kifinomult városlakóval, példának okáért velem. Miközben az Empire State Building tetejéről szemléltük a várost, mintegy mellékesen a dereka köré fontam a karomat. Meg sem kísérelt elhúzódni. Grant sírjánál, mialatt Phyllis másfelé nézett, egy röpke pillanatra kéz a kézben sétáltunk, mint két kamasz. A Természettudományi Múzeumban, mialatt nővérkéje meglátogatta a női szakaszt, sikerült megcsókolnom egy dinoszaurusz takarásában.

Természetesen amikor Irene-t szólította el a természet, Phyllist is meg kellett csókolnom. Nem mintha nehezemre esett volna, de a programmal tapodtat sem haladtam. Phyllis egészen kétségbeesett, amikor látta, nem tudjuk lerázni a hugit, hogy összebújjunk egy kicsit. Ez spéciéi jól jött nekem, de sajnos visszafelé is működött. Ugyanakkor a holnap mindig hoz valamit. - A holnap mindig hoz valamit - mondtam nagy bölcsen Miss Greenglassnek, amikor hazaértem. Éppen összecsomagolt, hogy elinduljon haza. - Ez igazán szép gondolat, de már hallottam valahol -mondta lehangolón, és kilépett az ajtón. 89 így aztán forró vízben áztattam a lábamat és megpróbáltam működőképes tervet kovácsolni. Mielőtt elaludtam, azon töprengtem, vajon merre járhat Inez? A következő nap sem használt a lábamnak, de a testem többi részére nézve egészséges dolgok történtek. Szokás szerint egy hölgy hozta el számomra a szerencsét. Ezúttal minden nehézség nélkül belehatolhattam: a Szabadság-szoborról beszélek. Be kell vallanom, egyike vagyok azon városlakóknak, akik még soha életükben nem jártak a híres emlékműnél. Ha Irénétől eltekintek, olyan élmény volt, amiről készségesen lemondok életem hátralévő részében. Szeretek magamra lelkes hazafiként gondolni, de erről a kirándulásról kellemetlen benyomásaim maradtak: a túlzsúfolt hajó, a végtelen lépcsősor, amely egy olyan helyre vezet, ahonnan megint csak Manhattan látványában kell gyönyörködni. Mire felértem, már túl fáradt voltam ahhoz, hogy értékelni tudjam a kilátást. És, kedves olvasó, igazam volt! Irene persze kimeríthetetlen energiával rendelkezett. Mire elértük a szobor koronáját, és a kicsi ablakokon keresztül szemügyre vettük a kétségkívül megkapó látványt, még Phyllis utálkozása is elenyészett, sőt, kimondottan boldog volt, amikor leült mellém egy elég kényelmes padra. Irene továbbra is nézelődött, lelkesen sikongott és kiabált, hogy milyen gyönyörű minden. Aztán magasabbra akart mászni. Bár általában feljebb is kapaszkodhat a látogató - a csigalépcső a szobor karjában folytatódik, egészen a fáklyáig -, ezúttal valamilyen okból lezárták a felsőbb szintet a látogatók elől. Titokban hálás voltam, amikor ezt felfedeztem, mert úgy éreztem, aznap már éppen elég lépcsőt megmásztam. Hanem Irene megjegyzése felgyújtotta bennem a remény aprócska szikráját. Kezdtem magam frissnek érezni. 90 A szobor kezébe vezető lépcsőt lezárták. Szemlátomást karbantartási munkálatok folyhattak odafent, mivel a lépcső alján egy fűrészbakokból rögtönzött torlasz állt. Ez előtt egy őr téblábolt, nehogy valami bátor lélek fellopózzon a munkaterületre. Természetesen mások is voltak velünk. Számos videokamerával és fényképezőgéppel felszerelt turista kóválygott körülöttünk, de hétköznap reggel volt, így nem voltak annyian, amennyien már zavarták volna a

tervemet. Felálltam, és -mintha csak véletlenül tenném-az őr felé ballagtam. Barátságos fickónak bizonyult. Kellemes beszélgetésbe merültünk, melynek során egy kisebb összeg is gazdát cserélt. Aztán tovább csevegtünk, előkerült még egy kis pénz, így eszmecserénk végül kölcsönösen kielégítő eredménnyel zárult. Elindultam Irene-ért. Reméltem, hogy Phyllis beéri a nézelődéssel, amíg mi eltűnünk néhány percre. Elégedetten nyugtáztam, hogy a megfáradt hölgy elszundított a pádon. - Gyere! - suttogtam Irene fmom fülébe. - Felrepítelek a Paradicsomba! A lány incselkedő pillantást vetett rám, de hagyta magát az őr felé vezetni. Kivártuk a megfelelő pillanatot. Amikor úgy festett, senki sem figyel ránk, az őr gyorsan félrehúzta az egyik fűrészbakot, mi pedig besurrantunk a résen. Irene mondani akart valamit, de az ajkára szorítottam a mutatóujjamat, hogy elhallgattassam. - Indulj felfelé - suttogtam. Nekivágtunk a lépcsőnek. A lépcső keskeny volt, meredek, és szűkös spirálban keringőzött felfelé, de nem érdekelt, mert a fáradtságom elszállt. Irene előttem lépdelt. A feneke pont egy magasságban volt a szememmel. A látvány úgy feldobott, hogy akár egy elefánttal a vállamon is megmásztam volna a szobrot. Hirtelen képtelen voltam türtőztetni magam. Odanyúltam, és végigsimítottam a gömbölyded idomokat. A lány megállt és félig megfordult. 91 - De Steven! - szólt rám, ám ordított róla, hogy korántsem volt ellenére a simogatás. Ott helyben a magamévá akartam tenni, de ehhez túl meredek volt a lépcső. - Menj tovább! - szuszogtam. - Siess! Folytattuk az utat. És végre, ha kifulladva is, de felértünk a legmagasabb pontra. Legalábbis én kifulladtam, de ezt inkább az Irene bájai iránti vonzalomnak tulajdonítottam, mintsem a fizikai fáradtságnak. A lépcső tetejét egy keskeny terasz koszorúzta, amelyet derékmagasságú vaskorlát futott körbe a fáklya falába vágott apró ablakok alatt. Innen nézve még különlegesebb látványban volt részünk, mint a koronánál, de ezzel édeskeveset törődtem. - Ó, Steven! - lihegte Irene, amikor végighordozta a tekintetét az alattunk elterülő városon és kikötőn. Hát nem gyönyörű? - De még mennyire! - morogtam, de amit én néztem, az Irene teste volt. A háta mögé léptem, átöleltem, és magamhoz vontam. Nem állt ellen, azonban továbbra is a panorámában gyönyörködött.

- Ez mesés! - zihálta izgatottan. - Bizony mesés! - visszhangoztam. Megcsókoltam a tarkóját és a tenyeremet a mellére tapasztottam. - Ó! - nyögte Irene. Aztán megint felnyögött, amikor megérezte a hátához feszülő, keményen meredező férfiasságomat. Ez végre elvonta a figyelmét az ablakról. Derékból hátrafordult és kissé elhúzódott, hogy rám nézhessen, de nem bújt ki az ölelésemből. Előrehajtottam a fejemet, hogy megcsókoljam lágy ajkát. Egy pillanattal később kinyitotta a száját és a nyelvünk egymásra talált. Amikor az ujjaim a blúza gombjait kezdték keresgélni, megszakította a csókot. - Ó, Steven, istenem - kapkodott levegő után -, nem lehet… Itt nem! 92 - Miért nem? - kérdeztem, és a kezem sebesen dolgozott. -Senki sem jön fel ide. - De - pillantott a koszos kőpadlóra -, de hogyan… - Csak gyönyörködj a kilátásban - búgtam a fülébe -, és hajolj előre egy kicsit. - Jaj, istenem! - nyögött, de előrehajolt és mindkét kezével megmarkolta a korlátot. Hagytam a gombokat a csudába, inkább lenyúltam és felhajtottam a szoknyáját. Aztán lehajoltam és végigcsúsztattam a bugyiját finom lábain. - Jaj, istenem! - nyögdécselt ismét. Kilépett a bugyiból, majd, megérezve mire készülök, széles terpeszbe lépett. Szorosan mögé léptem, villámgyorsan letoltam magamról a nadrágot és az alsónadrágot, és hagytam, hogy a bokámra rogyjanak. Nem volt különösebben elegáns dolog, de ezzel abban a pillanatban egyikünk sem törődött. Irene hangosan felhördült, amikor finoman körbetapogattam a teste lágy, nedves nyílását, majd lassan becsúsztattam rajta a hímtagomat. Édes, lassan erősödő gyönyörben volt részünk. A kezem utat tört magának a blúza és a melltartója alatt, amíg rá nem akadt a mereven álló mellbimbóra. Irene lassú, érzéki ritmusban ringatta a csípőjét. Még soha életemben nem láttam eny-nyire szépnek a New York feletti égboltot. - Ó, ez gyönyörű - lihegte -, ez csodálatos, Steven! Azt hiszem, nem kizárólag a látványra értette. Ilyen körülmények között egész álló nap képes lettem volna a panorámát bámulni, de tekintetbe kellett vennem Phyllist és persze az őrt, aki világosan tudtomra adta, hogy csak rövid időre enged fel. így aztán, amikor Irene szaggatott nyögdécse-lése halk sikolyokba csapott át, és a teste görcsösen vonaglani kezdett, én is elengedtem magam, és csatlakoztam elragadtatott gyönyöréhez. Mire leereszkedtünk a karból és átsiklottunk az akadályon, az őr már szemlátomást türelmetlenül topogott. Phyllis időközben felébredt és csodálkozva keresett minket a turisták kö93

zött. Sietve odaléptünk hozzá, és előadtam egy rövid mesét arról, hogy véletlenül lementünk egy alsóbb szintre. Volt egy olyan érzésem, hogy Phyllis nem vette be a mesét, mivel gyanakodva méricskélte Irene fényesen csillogó szemét és kipirult arcát. Ahogy az előző napon, ezúttal is akkor értem az irodába, amikor Miss Greenglass éppen távozni készült. Amikor voltam szíves informálni, hogy újabb lépést tettem a káprázatos teste birtoklása felé vezető úton, nem láttam rajta semmiféle észrevehető reakciót. Ahogy máskor sem. Fáradtan lerogytam az egyik székre, és mielőtt nekiálltam volna, hogy megosszam vele a részleteket, a tekintetem véletlenül az asztalomon álló cetlikre esett, amelyekre feljegyezte a napi üzeneteket. Az egyiken olyan név szerepelt, amelynek láttán majdnem felugrottam. - Ő is hívott? - kérdeztem és felmutattam a cetlit. A megközelíthetetlen nő hűvösen bólintott. - Igen. Beszélni szeretne önnel. Egy könyv kiadásáról van szó. Megmondtam neki, hogy rendszerint visszautasítja az ilyen ajánlatokat, de ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen beszéljenek. - Valaki megátkozott! - kiáltottam fel. - Meglehet - bólintott Miss Greenglass. - Mondja - kérdeztem kissé mérgesen -, egy kicsit sincs meghatva? A fenébe is, még engem is lenyűgöz! Úgy értem, valószínűleg ő a világ leghíresebb nője! Miss Greenglass tovább rámolgatta az íróasztalát. - És - mondtam lélegzetnyi szünet után -, kiválóan időzít! - Időzít? - Igen - intettem, és felvettem az ő nyugodt tónusát. - Tudja, a keresztneve! 94 Ennek hallatán Miss Greenglass végre abbahagyta a matatást. Megfordult és rám nézett. - Ezt nem mondja komolyan, Mr. Walling! - Miért is ne? - kérdeztem. - Miért ne próbálhatnám meg? 10 Ha jobban belegondolok, be kell vallanom, néha bizony kudarcot vallók a nőknél. Először mindenképpen végig kellett volna gondolnom ezt a tényt, mert akkor talán nem teszek elhamarkodott kijelentést Miss Greenglass előtt, miután elolvastam a híres hölgy telefonüzenetét. Tudniillik a kihívás, amit magamra vettem, a legfinomabb kifejezéssel élve is borzasztó nehéznek ígérkezett. Ahogy említettem, a hölgy talán a világ leghíresebb asszonya. A legmagasabb körökben forog, és folyamatosan a sajtó és a közvélemény mohó kíváncsiságának kereszttüzében áll.

Magával ragadott a dolog, hogy kapcsolatba lépett velem, persze tudtam, csakis üzleti ügyről van szó, amely a hölgy foglalkozásával van összefüggésben. Elkápráztatott a szemlátomást szerencsés időzítés is. Mindössze egyetlen nap telt el az Irene-nel, a Szabadság-szobor tetején esett kellemes csatározás óta, amelyről az előző fejezetben írtam. De az is átfutott az agyamon, hogy talán nem kellene elkapkodnom a döntést. J betűs hölgyekből sosem mutatkozott hiány a környezetemben. Talán csakugyan a leggyakoribb kezdőbetű az angol nyelvterületeken. Néha úgy éreztem, hogy az általam ismert hölgyek felét Jennifernek hívják. Aztán ott volt még a tengernyi Joan, a Jane-ek és a Julie-k. így aztán ironikusnak éreztem, hogy ekkora nehézséget veszek a nya-96 kamba, amikor meg is könnyíthetném a feladatomat. Azzal vigasztaltam magam, ha kudarcot vallók a szóban forgó hölgynél, még mindig fordulhatok a tömérdek J betűs hölgyhöz. De természetesen úgy éreztem, ha egyszer már szándéknyilatkozatot tettem, akkor kötelességem mindent elkövetni a siker érdekében. Az éles szemű olvasó (és bízom abban, hogy másfajta nincs is) már bizonyára javában találgatja a szóban forgó hölgy kilétét. Meg kell érteniük, hogy ez a különleges eset jókora adag diszkréciót kíván a részemről. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy ez az elbeszélés mindeddig nem vádolható sem viszszafogottsággal, sem lovagiassággal. Ugyanakkor ebben az egy esetben fejet kell hajtanom a lehetséges következmények előtt, mivel nem akarom megsérteni sem őt, sem pedig ösz-szetartó és nyilvánosságra érzékeny családját. Ráadásul valamennyien nagy hatalmú, befolyásos emberek, és úgy hírlik, rendelkeznek bizonyos kapcsolatokkal, amelyek… De hagyjuk ezt. Legyen elég annyi, hogy ezt a hölgyet nem nevezem a nevén. Tudtam, ha azt akarom, hogy ő legyen a következő fok a Miss Greenglasshez vezető lépcsőn, többre lesz szükség, mint felmagasztalt férfiúi képességeimre és vonzerőmre. Ez most nem Irene volt, akit izgatott a lehetőség, hogy sikamlós kapcsolatba keveredjen egy finom idegennel, egy nagyváros fölött. Meg kellett találnom a módját, hogy áttöijek a hölgy természetéből fakadó hűvös nyugalmán és tartózkodásán, valamint az évek folyamán felépített vastag páncélon, amelyet a hízelgés és híresség miatt növesztett maga köré. Csakugyan komoly kihívással kerültem szembe. Az első lépésem az volt, hogy nem tettem semmit. Pontosabban: nem hívtam vissza. Ezzel persze kockáztattam, de nem sokat. Csaknem teljesen biztos voltam abban, hogy visszahív. És meg is tette, rögtön másnap. Vagyis a titkárnője hívott. Elismételte a Miss Greenglassnek már átadott üzenetet. Azt mondta, a főnöke beszélni szeretne velem egy könyv kiadásá97 nak lehetőségeiről, amely könyvben ismertetnénk az aktuális gazdasági válságról alkotott véleményemet. Megérdeklődtem, hogy ebben az esetben miért nem a főnöke hívott. Némileg csípősen elmagyarázta, hogy ő igen elfoglalt hölgy, de megbeszélhetnénk egy időpontot, amikor egy ebéd kíséretében tárgyalhatnánk a témáról. Én sem fukarkodtam a csípős megjegyzésekkel, amikor elmagyaráztam, hogy én is nagyon elfoglalt ember vagyok, és sosem fogadok el meghívást egy harmadik féltől. Azzal letettem a kagylót. Eltelt két nap, és már attól tartottam, hogy elpuskáztam a lehetőséget. Aztán jött egy újabb hívás, és a szokásos titkárnői felvezetést követően meghallottam a hölgy ismerős, kissé lihegő hangját.

- Mr. Walling? - Üdvözlöm! - Hogy van? - kérdezte. - Magát aztán elég nehéz elcsípni! - Nem mondhatnám! - közöltem. - De tudja, hogy megy ez. Annyi hívás fut be nap mint nap… Rövid szünet következett. Nyilván ahhoz volt szokva, hogy bárkit keres, nyomban visszahívják. Méghozzá kellő alázattal. Az ötletem az volt, hogy kizökkentem egy kicsit azzal, hogy nagy ívben teszek az alázatra meg a tiszteletre, és úgy kezelem, mint bárki mást. Vagy talán mégsem teljesen úgy. Ez újabb kockázatos játék volt, de mint önök is tudják, szeretem a kockázatot. - Hát persze! - mondta végül. - Mr. Walling, ahogy már a titkárnőm is említette önnek, szeretnénk felhasználni a pénzügyi területen szerzett tapasztalatait egy könyvhöz. Elég jótékony hatást gyakorolna az ön hírnevére is, és amennyiben… - Nos, köszönöm - szakítottam félbe. - De tudja, már számos ehhez hasonló ajánlatot kaptam, és valahogy a feltételek sosem nyerték meg annyira a tetszésemet, hogy úgy érez-zem, megéri a fáradtságot. Nézze, én egy afféle lusta disznó vagyok és nem hinném, hogy tényleg… 98 - A cégem hajlandó elfogadható feltételeket kínálni - vágott közbe hűvösen. - Biztosra veszem, hogy kölcsönösen kielégítő megállapodást fogunk kötni, Mr. Walling. Mi lenne, ha együtt ebédelnénk, és közben megvitatnánk a lehetőségeket? - Ennyi még talán belefér - mondtam vonakodást színlelve. - Helyes. Mit szólna a holnapi naphoz? Mondjuk, Mortimer-nél egykor? - Attól tartok, holnap nem megy. Teljesen be vagyok táblázva! - hazudtam. - Legyen mondjuk… csütörtök. Nem, az sem jó. Péntek! Péntek? Újabb röpke szünet következett. - Rendben. Legyen péntek! Egykor találkozunk. Miss Greenglass természetesen minden általam kiejtett szót hallott. Szorgalmasan kalapálta a billentyűket, és éppoly közönyös volt, mint máskor. - Máris gyűlöl engem - mondtam vidáman. - Kezdetnek nem rossz, mi? - Biztosra veszem, hogy tudja mit csinál, Mr. Walling - közölte. - Tulajdonképpen sejtelmem sincs! - válaszoltam őszintén. -De valamit tennem kell. A hölgy ahhoz szokott, hogy mindenki porig alázza magát felséges színe előtt; hátha ezzel levehe-tem a lábáról. - Vagy esetleg ő veszi le a lábáról magát - mormolta halkan Miss Greenglass.

- Ez benne van a pakliban - ismertem el -, de a hölgyért megéri. Meg persze magáért! Miss Greenglass szája megrándult, amit akár egy mosoly kezdeményének is felfoghatunk. - A hölgy bizonyára roppant hízelgőnek fogja találni -mondta szárazon -, ha megtudja, hogy csupán lépcsőfoknak használja ahhoz, hogy megszerezzen magának valaki mást. - És hogy ne kelljen megtripláznom valaki fizetését - bólintottam. - Ezt se felejtsük el! 99 - Biztosíthatom, hogy nem felejtettem el - vágta rá Miss Greenglass. - Egyébként - vigyorogtam rá - ne azt kérdezze, mit tehet értem a hölgy, hanem hogy mit tehetek én a hölgyért! Az illető már természetesen elhullatta a csikófogait, de az évek figyelemre méltóan kevéssé rombolták le a szépségét. Ha magukkal is vitték az ifjúi frissességet, bőségesen kárpótolták azzal, hogy erőt és érettséget csempésztek kifinomult vonásaiba, ami miatt gyönyörűbb volt, mint valaha. A teste megőrizte karcsúságát, és szemlátomást a feszességét is, bár vélhetően sok időt és sok pénzt emésztett fel a fantasztikus külső fenntartása. Az elegáns aura szinte tapinthatóan lebegte körül. Be kell vallanom, amikor leültem hozzá, küszködnöm kellett, hogy ne vonjon teljesen a bűvkörébe. - Köszönöm, hogy eljött, Mr. Walling - mondta a szokásos udvariassági formulák után. - Szívből remélem, hogy együtt tudunk dolgozni. Úgy érzem, egy könyv, amelyben hangot ad a jelenlegi gazdasági nehézségekről alkotott elképzeléseinek, igen jótékony hatást gyakorol a vállalatunkra. - Nézze - vontam vállat -, sejtelmem sincs, hogyan lett belőlem ekkora szakértő. Mindössze annyit tettem, hogy örököltem egy sikeres vállalatot és nem vittem csődbe. - Maga túlságosan szerény - mosolygott. - Az ön neve kiválóan cseng pénzügyi körökben, és számításaim szerint a megfelelő reklámhadjárattal körítve a könyve… - Szerintem nem - vágtam közbe. - Bocsánat? - Azt mondtam, nem hinném, hogy könyvet akarok írni. Nézze, ez elvinné az összes időmet. Nem vagyok író! Üzletember vagyok, és még annak is amolyan vonakodó, kelletlen típus. Az én elvem az, hogy az ember a lehető legkevesebb 100 munkát végezze, és semmi többet. így, ahogy azt már a telefonban is elmondtam, nem érdekel igazán a dolog. - Értem - bólintott. Megérkezett a pincér az italainkkal. A hölgy azonnal felkapta a magáét és ivott egy kortyot. Bosz-szús volt, de nem akarta kimutatni. - Ebben az esetben, Mr. Walling, szabad megkérdeznem, hogy miért akart találkozni velem?

- Kíváncsiságból - rántottam egyet a vállamon. - Látni akartam, hogyan fest közelről. Az ajka megfeszült. - Értem - mondta ismét, és óvatosan letette a poharat. - Ez esetben azt hiszem, nincs értelme tovább… - Ezért nem hibáztathat - mondtam -, ez természetes! Maga nagyon híres nő, én pedig látni akartam, hogy mire az a nagy felhajtás! Egészen elsápadt. Bizonyára forrt benne a harag, de képes volt magába fojtani. - Akkor majd meglátja - mondta szinte suttogva -, hogy többé nem okozok problémát önnek. - Indulni készült. Én meg se moccantam. - Szóval ennyi? - kérdeztem. -Nem is próbál rábeszélni? Úgy nézett rám, mint egy csótányra. - Mégis mire? - Egy könyv megírására, természetesen. Miért, ön valami másra gondolt? Vett egy mély lélegzetet. Az biztos, hogy hosszú gyakorlattal rendelkezett abban, hogyan uralja az érzelmeit. - Ön, Mr. Walling - mondta egy pillanatnyi szünet után -, rendkívül bosszantó személy! - Fogadni mernék, hogy néha maga is az - mondtam, csaknem vidáman. - Nézze - folytattam, mielőtt elindulhatott volna. - Eszem ágában sem volt megbántani, vagy ilyesmi. Csak úgy éreztem, látni szeretném az embert, a nőt a nagy felhajtás mögött. - Tényleg? - horkant fel. 101 - Bizony így van - mondtam. - Tudom, hogy valahol odabent egy igazi nő van. Úgy értem, bizonyára ön az egyik leghíresebb nő a világon, de néha magáról is ledumálják a bugyit, nem? Az arca két oldalán egy-egy vörös folt jelent meg. Azt hittem, azonnal elmegy, ehelyett még egy kortyot ivott az italából. - Tényleg? - kezdte, majd vett egy mély lélegzetet. - Velem sosem beszélnek így! - Fogadni mernék, hogy az emberek nagyon sok mindent nem mondanak el önnek - bólogattam. - Például, biztosra veszem, sokan mondják önnek, hogy szép, de azt már nem, hogy pokolian szexis! A vörös foltok a duplájukra nőttek.

- Mr. Walling, azt hiszem… - Tudja, hogy az, ugye? Magának elképesztő teste van! Feltűnően a mellére szegeztem a tekintetemet. Kicsinek és formásnak tűntek a selyemblúz alatt. A szemem néhány pillanatig elidőzött a kellemes látványosságon, majd visszatért az arcára. Mereven bámult rám, de a szemében valahogy nem csupán harag csillogott. Megéreztem a pillanatot: most vagy soha. Közelebb hajoltam hozzá, és halkan, de eltökélten kijelentettem: - Szeretném látni a testét. Úgy értem, meztelenül. Szeretném megérinteni. Megcsókolni. Szeretném magam alatt érezni, szeretném látni magát, amint… - Fejezze be! - Nem kiabált, de láttam, hogy nem sokon múlt. Dermedten és falfehéren ült. - Ez képtelenség! Maga nem… Mit képzel… Hogy beszélhet így? Maga bizonyára… - Bizonyára mi? - csaptam le. - Őrült? Miért? Őrült lennék, mert szeretkezni akarok magával? Levegő után kapkodott és indulni készült. Megfogtam a csuklóját. Nem szorítottam, de nem is tudta kihúzni a kezemből. - Pontosan ezt akarom csinálni magával! - néztem mélyen a szemébe. - Meg akarom kefélni, le akarok feküdni magával. 102 Hallani akarom a nyögdécselését, azt akarom, hogy veszítse el a fejét. Azt akarom, hogy élvezzen engem, újra és újra. Nézni akarom, ahogy a híres dáma kielégül. Fogadni merek, hogy igen pompás látvány! Azzal elengedtem a kezét. Meg se mozdult. Bénultnak tűnt, szinte alig lélegzett. Láttam, hogy nagyokat nyel. Adtam neki még pár másodpercet, hogy válaszolhasson. - A megbeszélésnek ezennel vége! - suttogta nyomatékosan. Hátradőltem a széken. - És mi lesz az ebéddel? - kérdeztem. - Mr. Walling - kezdte, de elfulladt a hangja. Felállt. - Viszlát, Mr. Walling! Én is felálltam. - Fogok magának egy taxit - mondtam. - Köszönöm, autóval jöttem! - hárított el. - Ebben az esetben talán hajlandó lenne elfuvarozni engem az irodámba - dobtam fel a labdát. Rám nézett. Az arcára teljességgel üres kifejezés telepedett. Képtelen voltam leolvasni róla az érzelmeit,

és a lelke mélyére hatolni. Néhány pillanatig habozott. Aztán könnyedén megvonta a vállát, és az ajtó felé indult. A nyomába szegődtem. Egy lenyűgöző külsejű limuzin állt a járdaszegély mellett. Amikor kiléptünk az étterem ajtaján, az egyenruhás sofőr kipattant belőle és tisztelegve kinyitotta a hátsó ajtót. - Elvisszük Mr. Wallingot az irodájához, Peter - mondta a hölgy a sofőrnek, és beszállt a kocsiba. Megmondtam Petemek a címet, és én is besiklottam a limuzinba. Odabent meglehetősen tágas tér fogadott. A hölgy a lehető legmesszebbre ült tőlem. Az utasteret fal választotta el a kocsi elejétől. Az ablakok természetesen sötétített üvegből készültek. Kezdtem kifutni az időből, de nem akartam feladni. Közelebb csusszantam hozzá. Rám nézett. A tekintetéből sütő harag és fennhéjázás csaknem megállított. De valami más is volt abban a szempárban. - Mit művel? - kérdezte. 103 - Nézze, az irodám körülbelül tizenöt percre van. Mi lenne, ha szólna a sofőrnek, hogy egy ideig körözzön a park körül? A haragja hitetlenkedésbe csapott át. - Maga egyszerűen szörnyű! - Mikor csinálta utoljára egy kocsi hátsó ülésén? - kérdeztem és ismét közelebb nyomultam hozzá. Fogadjunk, hogy régen. Egyáltalán csinálta már így? - Ha hozzám ér - mondta zihálva -, sikítani fogok! - Nem fog! - ingattam a fejemet, de korántsem voltam olyan biztos a dologban. De nem értem hozzá. Vettem egy mély lélegzetet. - Kérem, húzza fel a szoknyáját! A hölgy csak nézett rám. Ha jelenetet akart rendezni, annak eljött az ideje. De csak nézett és nem csinált semmit. - Mit mondott? - suttogta végül. - Húzza fel a szoknyáját! Szeretném látni a lábait. Tudom, hogy szép lába van. Láttam néhány képet! - Maga… maga… hol látta… Egy pillanatra arra gondoltam, hogy eszébe juttatom a fotókat, amelyek néhány évvel ezelőtt láttak napvilágot a bulvárlapokban, de aztán elvetettem az ötletet. - Na, gyerünk - bátorítottam. - Szeretném látni az egészet. Szeretném megérinteni a lábát. Szeretnék közéjük férkőzni és érezni őket a derekamon. Most rögtön!

- Én még soha… - Akkor itt az ideje! Húzza fel! - Ó! - jajdult fel. Vártam. - Én nem… - mondta, alig hallható hangon. Vártam. - Nem! Édes istenem! - sóhajtotta. - Én, nem… - Rám nézett, majd elszakította rólam a tekintetét. - Jaj, mit csinálok? - nyögte, azzal felhúzta a szoknyáját. A nemes vonalú lábat a létező legfinomabb selyemharisnya borította. A szoknya aljának eleje a derekára került, a hátsó részén ült. Még mindig nem nézett rám. 104 - Meztelenül akarom - szóltam rá vegye le a harisnyáját! Kissé megrázta a fejét. Aztán behunyta a szemét. Végül a szoknya alá nyúlt, a dereka környékén, és lehúzta magáról a harisnyát. Jobbra-balra csavargatta a csípőjét, hogy kitornázza magát a finom anyagból. Végiggördítette a lábán, végül a kocsi padlójára dobta. - Elképesztő - suttogtam halkan. Kinyújtottam a kezemet és a combjára tapasztottam a tenyeremet. Kicsit megugrott, de meg sem próbált tiltakozni vagy menekülni. - Miért csinálom ezt? - kérdezte halkan. - Mert - mondtam, amilyen határozottan csak tudtam -, mert maga egy gyönyörű és elegáns nő, aki szexi és szenvedélyes is. És aki képes állatként viselkedni, ha úgy érzi, tetszik neki a dolog. - Állatként? Igen! Ó, istenem! Magasabbra csúsztattam a tenyeremet. Lihegni kezdett és kissé megmerevedett. - Szóljon Petemek, hogy cirkáljon a park körül - javasoltam ismét. - Én, nem is tudom… A kezem egészen a combja tövéig siklott. Ügyetlenül matatva felvette a telefont és lenyomott egy gombot. - Peter, kérem körözzön a park körül egy… Egy darabig. - A helyére ejtette a kagylót. - Ó, istenem! nyögte ismét. Lehúztam róla a bugyit.

Akkor elkapta a csuklómat és mélyen a szemembe nézett. Éreztem, hogy valami lázas kijelentésre készül. Igazam lett: - Soha, soha nem mondhat erről egyetlen szót sem senkinek! - lihegte. - Rendben - egyeztem bele azonnal. Még egy pillanatig nézett rám, aztán elengedte a kezemet és hátravetette magát az ülésen. Deréktól lefelé meztelen volt, a bugyija a bokájáról csüngött. Mit mondjak, érdekes látványt nyújtott! 105 Elkezdtem matatni a nadrágommal, de képtelen voltam egyszerűen csak elővenni a férfiasságomat és rávetni magam. Ezzel a nővel képtelen voltam. így aztán lecibáltam magamról a ruhát, olyan gyorsan és elegánsan, ahogy az adott körülmények között lehetséges volt. Figyelte a mozdulataimat. Kapkodva szedte a levegőt, de nem szólt és nem is mozdult. - Mutasd meg a melledet - szóltam rá. Behunyta a szemét, majd kinyitotta. A keze megmozdult. Kigombolta a blúzát, szétnyitotta és levette. Aztán kikapcsolta a melltartóját és azt is lehúzta a válláról. Néhány pillanatig csak néztem a finoman kerek, formás kebleket, majd odahajoltam, hogy megcsókoljam őket. A mellbimbói máris mereven álltak, és még inkább megkeményedtek az ajkam és a nyelvem érintésére, amikor felváltva kezelésbe vettem őket. Hallottam, hogy kapkodva veszi a levegőt. Aztán halkan felnyögött, és végre simogatni kezdte a testemet. Én is simogattam és csókolgattam őt, játszottam a testével. Néhány perc múlva egy halk kiáltással lecsúszott és hanyatt vetette magát a széles ülésen. Az egyik lábát feltette a kalaptartóra, a másikat a padlón hagyta. Végigkúsztam a testén és megpróbáltam szájon csókolni, de elfordította a fejét. - Ne - susogta -, csak csináld! Kérlek! Mint egy állat! Csináld! Ahogy a hölgy óhajtja! Megkerestem az utat és lassan, de határozottan beléhatoltam. Felnyögött, és a testét az enyémnek feszítette. A keze átkarolta a nyakamat. Már majdnem belefeledkeztem a dologba, amikor hirtelen rádöbbentem, hogy hol vagyok és mit csinálok. Sürgősen kisöpörtem a fejemből ezeket a gondolatokat, és az alattam vonagló, vibrálóan érzéki testre koncentráltam. Mozgás közben az egyik lábát körülvetette a derekamon. A mozgásunk egyre gyorsult és egyre vadabbá vált. Hallottam és a bőrömön is éreztem, ahogy egyre hangosabban és erősebben kapkod levegő után. Aztán a lihegést halk, rekedt kiáltozás váltotta fel. Éreztem, hogy a teste megfeszül, majd hosszú másodperceken át görcsösen vonaglott, végül elernyedt. 106 Ekkor már magamra is gondolhattam. A tudat, hogy láttam, amit akartam, további erőfeszítésekre sarkallt. Azt akartam, hogy élete végéig emlékezzen erre az esetre. Még mindig nem hagyta, hogy megcsókoljam és egyetlen szót sem szólt. Olyan vadul hajszoltam előre a gyönyör útján a kocsi hátsó ülésén, hogy még kétszer elborította az eksztázis. Aztán, végül engem is.

Csak ekkor hagyta - mialatt ernyedten feküdtünk és megpróbáltuk összeszedni magunkat -, hogy megcsókoljam. Nem volt sem hosszú, sem szenvedélyes, de azért igazi csók volt. Végül finoman, de határozottan eltolt magától. Felültünk és csendben felöltöztünk. Előreszólt Peternek, hogy menjünk az irodámhoz. Attól kezdve a megérkezésünkig csupán kétszer szólalt meg. - Úgy vélem, nem találkozhatunk többé, Mr. Walling -mondta először. - Ahogy óhajtja - bólintottam. És tényleg nem találkoztunk soha többé. Mielőtt kiszálltam a kocsiból, még egyszer megszólalt. - Soha, semmilyen körülmények között… - Egyetlen szót sem szólok. Megígérem! És csakugyan, nem mondtam el soha, senkinek. Leszámítva természetesen Miss Greenglasst, de az asszisztensem maga a megtestesült diszkréció. (És persze most önöknek.) 11 - Adjon egy csókot, Miss Greenglass! - trilláztam lelkesen, miközben önfeledten hanyatt vágtam magam a székemben és feltettem a lábamat az íróasztalomra. - Kenjen meg szent olajokkal, zúdítsa rám az elismerését, hirdesse a szélrózsa minden irányába a dicsőségemet és csináljon nekem egy jó kávét. Ne feltétlenül ebben a sorrendben! Várakozásaimnak megfelelően Miss Greenglass a felsorolt programpontok egyikére sem volt kapható. Egyszerűen csak felpillantott az asztalán tornyosuló papírokból. - Értem - mondta szárazon -, ezek szerint sikerrel járt. - Kételkedett ebben valaha is? - kérdeztem, holott eredetileg jómagam is kételkedtem. - Minél magasabbra jut valaki, annál nagyobbat esik, Miss Greenglass. És minél nagyobbat esik, nos, izé… - Felteszek egy kávét - intett le Miss Greenglass. - Úgy látom, kissé szédül, Mr. Walling. - Csak jó kedvem van! - vágtam rá. - És miért is ne lenne? Egy lépéssel közelebb kerültem a győzelemhez, ráadásul máris tudom, ki lesz a következő. - Csakugyan? - vonta fel a szemöldökét. - És, ha szabad megkérdeznem, ki lesz a szerencse kegyeltje? - Megkérdezheti! - bólintottam nagyvonalúan. - Emlékszik arra a fantasztikus lányra a repülőgépen? Tudja, amikor 108 visszafelé utaztam Monte-Carlóból a Bonnie-val esett röpke kalandot követően? A stewardessről van szó, akiről azt hittem, hogy Catherine-nek hívják, de sajna kiderült, hogy a neve: Katherine, mint a felejthetetlen Miss Hepburn esetében.

- Hát persze - bólogatott Miss Greenglass. - Akkor le kellett ráznom a szegény teremtést, de most felragyogott a szerencsecsillaga! - Ha én lennék a helyében… - kezdte Miss Greenglass. - De nem így fest a helyzet - intettem le. - Egyébként ne aggódjon, Miss Greenglass, rövidesen eljön a maga ideje is! - Majd meglátjuk! - mondta szárazon a hölgy. Megeresztettem néhány hívást a légitársaság felé. Némi diszkréten adagolt bájolgás és néhány jól kiagyalt füllentés árán hamarosan hozzájutottam a kívánt információkhoz. Katherine továbbra is a New York Monte-Carlo járaton repült. Csütörtök reggel indult a Kennedy reptérről. Miss Greenglass-szel foglaltattam egy helyet a gépre. Természetesen első osztályra. Forrón vágytam rá, hogy újra lássam Katherine-t, sőt igazából azóta vágytam rá, hogy félbeszakítottam kellemes együtt-létünket a repülőgép aprócska fülkéjében. Felforrt a vérem, amikor az emlékezetembe idéztem utaskísérő egyenruhába préselt, dús idomait, és azt az őszinte, féktelen vágyat, amelyet azelőtt tanúsított, hogy leállítottam volna. Érezni véltem, ahogy mozgékony, szenvedélyes nyelve lesiklik a torkomon. És szinte éreztem magamon forró leheletét, amikor lágy ajka végigsimította kemény húsomat, és majdnem, a fenébe is, majdnem… De ezúttal semmi sem állt a késleltetett befejezés útjába. Semmi, kivéve Katherine-t. 109 Először azt hittem, nem fog megismerni, de amikor megpillantott a repülőgép ajtajában beszálláskor, a teste megfeszült és a szemébe jeges szikrák költöztek. Azonnal láttam, hogy döcögős repülőútnak nézünk elébe. - Helló, Katherine - mondtam mosolyogva, miközben átnyújtottam a beszállókártyámat. - Jó újra látni! - Jó reggelt, uram - mondta mereven. - Első sor, jobbra. Jó repülést kívánok! Esélyem sem volt beszélni vele. Megkerestem az ülésemet, aztán vártam, amíg a gép felszáll és lezajlik az első felszolgálási hullám, meg a többi kezdeti készülődés. Katherine elsuhant mellettem néhányszor, de még csak nem is nézett rám. Végül kicsatoltam az övemet és a keresésére indultam. Gondosan kellett időzítenem, hogy a kérdéses időpontban egyedül legyen az apró stewardess-kabinban. - Katherine - kezdtem bele -, szeretném… - Nem szabad itt lennie - mondta hűvösen. - Menjen vissza a helyére. - Szeretnék beszélni magával. Arról, hogy… - Nekem nincs semmi mondanivalóm - mondta a lány, és megpróbált elsiklani mellettem, de útját álltam.

- Ha nem lép arrébb, segítségért kiáltok - mondta közömbös hangon. - Gyerünk, rajta! Hívjon ide mindenkit! Én meg elmesélem nekik, hogy csak azért repülök Monte-Carlóba, mert látni akarom magát. - Na persze! - csattant fel. - Pedig így van! - néztem mélyen a szemébe. - Szeretnék bocsánatot kérni azért, ami a múltkor történt. Szeretném megmagyarázni. - Arra mérget vennék, hogy kiagyalt egy helyre kis magyarázatot! - horkant fel, majd szerintem merőben feleslegesen hozzátette: - Maga szemétláda! Ekkor következett a döntő perc. Ünnepélyesen kijelentem, hogy csak akkor hazudok egy nőnek, ha elkerülhetetlennek 110 ítélem. Viszont adódnak olyan helyzetek, amikor ez az alapelv a háttérbe szorul, mert az alkalmazása nem praktikus. Mióta megkötöttem a végzetes fogadást Miss Greenglass-szel, néhány alkalommal szembe kerültem a döntéssel, hogy vajon miből származik nagyobb hasznom? Az őszinte vallomás elősegíti-e, vagy inkább hátráltatja az előmenetelt? Abigailt például kimondottan vonzotta. De tekintetbe véve Katherine akkori lelkiállapotát, úgy éreztem, az igazság nem gyakorolna rá egészséges hatást. így aztán hazudtam. - A helyzet az - mondtam egy mély sóhajtás kíséretében -, hogy akkor még eléggé elmélyült kapcsolatban álltam valakivel és megpróbáltam hűséges maradni hozzá. Bár a kapcsolatunk válságba jutott, kötelességemnek éreztem, hogy megpróbáljam megmenteni. - Érzelmes pillantást vetettem rá. - Be kell vallanom, megkísértett a dolog. Annyira akartam magát. De kérdem én, ki ne akarná magát? - És nem sokon múlt… de az utolsó pillanatban én… én képtelen voltam megcsalni őt. Katherine arcán nyoma sem volt érzelmeknek. - Feltételezem, most már szabad! - mondta. - Igen - sóhajtottam. - Már vége. És azon kaptam magam, hogy magára gondolok. Képtelen voltam leállni, folyton maga járt az eszemben. Először csak nézett rám, majd lassan elmosolyodott. Az órájára pillantott. - Van pár percem - mondta lágyan. - Mi lenne, ha megint bebújnánk a mosdóba? - Pompás ötlet! - Akkor gyere! Persze éreznem kellett volna, hogy túl könnyen ment a dolog. De talán az utolsó hódításom miatt túlságosan elbizakodott voltam abban a percben. Ráadásul Katherine csábos testére pillantva képtelen

voltam gondolkodni. A nyomába szegődtem és megvártam, amíg besurran az egyik szabad helyiségbe. Meggyőződtem arról, hogy senki sem figyel és utána mentem. 111 Akárcsak előző alkalommal, a szűkös hely miatt most is egymáshoz préselődtünk, de Katherine ezúttal is segített. Az ajkán széles mosollyal, szempillantás alatt hozzám tapadt. A melle hetyke, édes párnái a mellkasomhoz nyomódtak. Alsótestét lassú, hihetetlenül erotikus mozdulatokkal az enyémhez dörzsölte. Egy szempillantás múlva erőteljes lüktetést éreztem a nadrágomban. Magamhoz szorítottam és mondani akartam valamit, de ajka az enyémhez tapadt, aztán az a bámulatosan ügyes nyelvecske máris a számban fickándozott. A világ rendje helyre állt. Csókolózás közben folytatta a lassú dörgölőzést, aztán éreztem, amint a keze végigsiklik rajtam, és finoman megcirógatja a nadrágom duzzanatát. Kicsivel később a cipzáramon matatott és lehúzta. A finom ujjak keresgéltek egy kicsit, majd rátaláltak a célpontra, és simogatni kezdték. A nyelve egész idő alatt pajkosan játszadozott az enyémmel, mintegy előrevetítve, hogy még nagyszerűbb móka következik. Végül megszakadt a csók és mindketten levegő után kaptunk. Katherine kezdett lefelé siklani. - Emlékszel erre? - kérdezte kissé kifulladva és letérdelt elém. Gyengéden simogatta merev férfiasságomat, majd odahajolt és könnyed csókot nyomott rá. Forró lélegzetét a bőrömön éreztem. Igen, jól emlékeztem. Kissé előrébb toltam a csípőmet. Katherine halkan kuncogott. A tudatom mélyén megszólalt egy apró vészcsengő, de az agyam abban a pillanatban nem szentelt neki figyelmet. - Emlékszel? - ismételte Katherine. - Ugyanígy voltunk. És éppen így csináltam… - Kissé közelebb hajolt, az ajka szétnyílt. Hangosan lihegve vártam, hogy belépjek a mennyek kapuján. Aztán megint csak lihegtem, de egész más módon, mert megéreztem, hogy a fogsora szorosan összezárul oldalról a farkam tövénél. Olyan erősen préselte össze a fogait, hogy nagyon-nagy csöndben maradtam. Hallottam, hogy megint felkuncog, bár ezúttal kissé letompítva. 112 - Ó, izé… Katherine - nyögtem nagyon óvatosan. Még néhány pillanatig így maradt, majd elengedett és elhúzta a fejét. Halk, megkönnyebbült nyögést hallattam, és sietve eltakartam gyorsan csökkenő méretű szerszámomat. - Le kellett volna harapnom! - sziszegte dühösen. - Te szemét tetű! Felállt és a testünk közé dugta a kezét, hogy eltoljon magától. - Katherine… Megpróbált pofon vágni, de sikerült elhárítanom, mire a méhkasomat kezdte püfölni.

- Te rohadék! Ehhez mit szólsz? Hogy tetszett? - De én… - Azt hitted, megeszem a hülye történeted? - Megint megütött. - Először porig alázol, aztán megjössz és… - Nézd Katherine, hadd magyarázzam… - Baszd meg! - dühöngött. Meglepő erővel eltaszított magától, kibújt mellettem, és mielőtt megakadályozhattam volna, kinyitotta az ajtót. - Várj! - szóltam rá, de nem törődött velem. Kilépett az ajtón, én meg körül se nézve követtem. A nevét kiáltottam halkan, és sikeresen beleütköztem egy üres fülkére váró, testes hölgybe. Döbbent pillantásokkal méregetett. - Parancsoljon, asszonyom - intettem az immár kiürült helyiség felé. Amikor a hölgy elindult a mosdó irányába, igyekezett széles ívben elkerülni. Nem messze tőlem egy csendesen nevetgélő stewardess állt. Szemlátomást végignézte, amint gyakorlatilag egyszerre lépünk ki Katherine-nel a fülkéből. Zavartan megrántottam a vállamat, mire ő szélesen mosolyogva odalépett hozzám. - Van valami problémája Katherine-nel? - kérdezte, és elég kihívó pillantásokat vetett rám. - Néha elég heves természetű! - Ezt magam is észrevettem - bólintottam. - Segíthetek valamiben? - kérdezte. 113 Biztosra vettem, hogy nem a szokásos utaskísérő tevékenységre gondol. - Mondja, hogy hívják? - kérdeztem. - Diana. - A fenébe is. A Diana véletlenül sem K-betűs név, ugye? - Nem - pislogott értetlenül. - Nagy kár! Sajnálom, Diana. Majd egy másik alkalommal, jó? Diana vállat vont. - Mit szól a ma estéhez? A kaszinóban leszek. Az egész lánycsapat ott lesz. - Igen? - kérdeztem. - Katherine is? - Csak ő számít, mi? - kérdezte, és fancsali képet vágott.

- Most csak ő. - Ott lesz, ahogy én is - vágta oda, azzal hátat fordított, és magamra hagyott. Hátulról nézve is pompás látványt nyújtott. Már vagy századszorra reméltem, hogy Miss Greenglass méltányolni fogja, mi mindenről lemondok a kedvéért. Mivel nem szándékoztam sok időt Monte-Carlóban tölteni, alig vittem magammal ruhát. Szmokingot meg pláne nem, márpedig ha kaszinóba megyek, mindig az van rajtam. Ugyanakkor a szokások már annyira eltorzultak az utóbbi időben, hogy még szerény öltönyömben is kitűntem a turisták, hamis-kártyások és egyéb paraziták közül. Azon az estén nem érdekelt különösebben a rulett. Inkább egy olyan szerencsejátékra koncentráltam, ami az életem központi kérdésévé, mondhatni rögeszmévé vált. Főleg Katherine-re összpontosítottam, akit a játék következő fokozatának tekintettem. Megtehettem volna, hogy egyszerűen hazamegyek és keresek egy másik K betűs hölgyet, de elkeseredve gondoltam arra, hogy akkor a semmiért tettem meg ezt a hosszú utat. Ráadásul továbbra is érez-114 tem a melleit a testemen, lassan vonagló csípőjét, és azt a mesés nyelvet. Körülbelül egy órája kóboroltam a kaszinóban, amikor végre megjelentek. Négyen voltak: Diana, Katherine és két másik lány, akiket nem ismertem. Ez volt az első eset, hogy nem egyenruhában láttam Katherine-t. Elképesztően érzéki látványt nyújtott az egyszerű, testhezálló fekete ruhában, amelynek elején mély kivágás fokozta a hatást. Egy asztalnál álltak és izgatottan csiviteltek, miközben az egyik, számomra ismeretlen lány elhajította a kockát. Veszített. Miközben közeledtem feléjük, Diana kiszúrt, integetni kezdett, és mondott valamit a többieknek. Katherine még csak fel sem nézett. - Helló! - üdvözölt lelkesen Diana. - Jó, hogy újra látom. Hé, lányok az úr itt, izé… Egyébként mi is a neve? - Steven. - Szóval, ez itt Steven - mondta Diana. - Katherine egyik barátja. - Nem - szólt közbe Katherine nem a barátom. - Kicsit összekaptak a gépen - közölte Diana gonosz mosollyal. - Méghozzá a mosdóban! A másik kettő felvihogott. Katherine a szemét forgatta és kicsit elhúzódott a társaságtól. Odamentem hozzá, és szorosan mellé álltam. - Nézze - mondtam halkan -, tényleg sajnálom a dolgot és valóban jó okom volt arra, amit tettem. Feleslegesen túlbonyolítottam a magyarázatot. - Ne mondja! - Továbbra is az asztalon folyó játékot figyelte. De legalább nem hagyott ott, amit jó jelnek vettem. - De mondom! És higgye el, belehalok, ha most itt hagy. - Maga intézte így, nemde?

- Sajnálom - mondtam újra. - Mit mondhatnék még? Ha nem képes megbocsátani, nos, akkor elmegyek és soha többé nem háborgatom. Ha tényleg ezt akarja. Nem válaszolt. Tudtam, hogy fordult a kocka. 115 - Másrészről viszont - egészen közel hajoltam a füléhez és lehalkitottam a hangomat a kaszinó vécéfülkéi sokkal nagyobbak, mint a repülőgépé! Elhúzta kissé a fejét, de gyorsan felém fordult és rám pillantott. A szemében ülő kifejezés láttán rögtön megugrott a pulzusom. - Közel sem annyira csendes hely! - mormolta. - Ezt elintézhetjük - mondtam. - Vagy mehetünk akár a szállodámba is. - Nem, köszönöm - ingatta a fejét. - Nekem itt is tetszik. - Akkor tehát: a férfi mosdó vagy a női? A mienket választottuk. A helyiségben álló inas egyáltalán nem lepődött meg, amikor arra kértem, hogy szíveskedjen néhány percre távozni a mosdóból (persze némi készpénz is gazdát cserélt). Az volt a benyomásom, hogy időről-időre hasonló kérésekkel állnak elé, aminek köszönhetően alighanem még a gyerekei főiskolai tandíjára is futja. Azt persze nem vállalhatta, hogy őrt áll az ajtóban és nem enged be senkit. Vártam, amíg a helyiség átmenetileg kiürül, majd beloptam az ajtón Katherine-t, olyan titokban, ahogy csak lehetséges az ilyesmi. Villámgyorsan beugrottunk az egyik üres fülkébe és magunkra zártuk az ajtót. A fülke jóval nagyobb volt, mint a repülőgépen az egész mosdószakasz. Hanem az ajtó, ahogy az már lenni szokott, jó fél méterrel a föld felett kezdődött. így ha valaki lenézett, láthatta a bent ülő ember (jelen esetben emberek) lábát. Eléggé valószínűtlennek tűnt, hogy senki sem keresi fel a mosdót a következő néhány perc során. És valóban. Alig bonyolódtunk bele egy szenvedélyes csókba, máris hallottuk, hogy kinyílik a külső ajtó és egy csapat férfi betódul a helyiségbe. Gyorsan leültem a kagylóra, és az ölembe húztam Katherine-t. Szerencsére elég széles volt a deszka, így mindkét lábát a combom mellé tehette, mialatt fölöttem guggolt. Nem ez volt a világ legkényelmesebb pozíciója, de a céljainknak ez is megfelelt, leszámítva azt a tényt, 116 hogy a ruháink útban voltak. Ráadásul igen csendben kellett lennünk. Újabb férfiak érkeztek, és innentől kezdve gyakorlatilag folyamatos volt a forgalom. Lecsúsztattam a kezemet kettőnk között és kinyitottam a sliccemet. Az ujjaim Katherine alsótestét simogatták, mire ő halkan nyögdécselni kezdett. A másik kezemmel odahúztam magamhoz a fejét, hogy az ajkammal hallgattassam el a gyönyörteli nyögéseket. Kiszabadítottam a farkamat és a lány ruháját a combja fölé gyűrtem. De ebben a helyzetben képtelenség

volt lebűvészkedni róla a bugyit. Megpróbáltam félrehúzni az útból a finom anyagot, de ez sem volt sikeres, így végül csináltam rajta egy kis lyukat az ujjaimmal. Kissé kitágítottam a rést és átvezettem rajta a hímtagomat, majd egyenesen belehatoltam egy sokkal édesebb nyílásba, amely mohón várta az érkezésemet. Egyszerre kezdtünk lihegni. Az ajkunk összetapadt. Katherine fel-le mozgott rajtam, én pedig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy segítsem a mozgásban. Letépte rólam a zakót, nekem meg sikerült kinyitni a ruháját annyira, hogy félretolhassam a melltartóját, és kerek melleiben gyönyörködhessem, amelyeken mereven álltak a bimbók. Egymásba kapaszkodva, egyre gyorsabban mozogtunk. A lány hozzám préselte magát, és ismét csókolóztunk, hogy elfojtsuk a zihálásunkat és nyögéseinket, bár nem tudtam, milyen sikerrel. Különösen akkor nem, amikor megéreztem, hogy a teste görcsösen összerándul az enyém körül. Katherine eljutott a csúcsra, én pedig azon töprengtem, hogy nekem mennyi időm lehet hátra. Mint kiderült, egyetlen másodpercem sem maradt. Ha a gyönyörünk hangjait hallotta is valaki a fülkén kívül, senki sem tett róla említést. Monte-Carlo, bizony, nagyon civilizált hely. Továbbra is csókolóztunk, miközben szenvedélyünk alábbhagyott, bár Katherine nyughatatlan, tapogatózó nyelve azt sugallta, hogy további játékokat forgat a fejében. Nem mintha nekem ellenemre lett volna a dolog. Csak azt sajnáltam, 117 hogy az adott körülmények között nem használhatta azt a csodálatos ajkát, pedig már másodszorra jutottam olyan közel hozzá. De a fenébe is, az ember nem kaphat meg mindent! 12 - Hallgass ide, Henry! - mondtam és megpróbáltam megőrizni a hidegvéremet. - Már megmondtam, nem akarom, hogy itt hűtsd a levet! Főleg ne az asszisztensem körül. Megmondtam, ugye? - Hé, mi a probléma, Steve-O? - kérdezte Henry. így hívott, pedig tudta, hogy utálom. Talán pontosan azért hívott így. -Nem ugorhatok be, hogy köszönjek a bátyámnak? És ha a tesómnak van egy igen szemrevaló titkárnője, nos, aki férfi, mutassa meg, nem? - Tévedsz! - förmedtem rá. - Először is, Miss Greenglass nem a titkárnőm, hanem az asszisztensem. Másodszor, te nem férfi vagy, hanem egy csótány. Harmadszor, azt sem érdemied meg, hogy kipucold annak a nőnek a levetett cipőjét. így aztán… - Álljunk csak meg! Jól érzem, hogy itt egy kis féltékenység úszik a levegőben, Steve-O? Magadnak akarod ezt a pipit, mi? Annyira jó a kislány? Vettem egy mély lélegzetet. - Miss Greenglass és én egyszerű munkaviszonyban állunk. Én vagyok a főnök, ő a beosztott. Legalábbis

mostanáig. És még soha… - Micsoda? Ilyen jó nő, és még sosem tekertél alá? Nem hiszek neked, Steve! 119 A könyvem hűséges olvasói minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy van egy öcsém. Nos, Henryről van szó. Az eddigiekből nyilván kitűnt, hogy nem ápolunk túl jó viszonyt. - Henry - sóhajtottam. - Elmondom még egyszer. Nem akarom, hogy itt legyél. Ez egy munkahely. A családi vállalatról van szó, amivel kapcsolatban te úgy döntöttél, hogy nem veszel benne részt. Inkább kivetted belőle a pénzedet, hogy playboy lehess, vagy mi a fene. Rendben, csináld. De ne itt! És ne Miss Greenglass közelében! - Attól tartok - vont vállat Hemy -, ez esetben ketten repülünk rá a kicsikére. - Mi van? - Sajnálom, Steve-O, de az a helyzet, hogy megbeszéltem egy randevút holnap estére az elbűvölő hölggyel. Bambán meredtem rá. - Nem hiszem el - suttogtam végül. - Miért is ne? - rántott egyet a vállán. - Hé, a tyúkok felismerik a minőséget, ha összeakadnak vele! - Te… és ő… elmentek valahová? - Tudtam, hogy végül felfogod! - szemtelenkedett Hemy. - Nem! - nyögtem. - Nézd, Steve-O, ha te azt mondod nem, ő azt mondja: igen, akkor szerinted melyikőtöknek higgyek? - Takarodj innen a pokolba! - hörögtem. - Rendben, tesó, de holnap délután alighanem újra látjuk egymást. Idejövök érte, mert innen indulunk! Felpattantam a székemből. Amikor Henry meglátta az arcomon ülő kifejezést, gyorsan a távozás mellett döntött. Gyakran mondogattam, hogy inkább szerető vagyok, mintsem harcos, de ez alkalommal kész voltam kivételt tenni. 120 Valószínűtlennek tűnt, hogy az én hűvös, megközelíthetetlen Miss Greenglassem egy Henryhez hasonlatos férfivel randevúzzon. Bár egyáltalán nem tűnt valószínűnek, hogy az öcsém csak kitalálta a történetet, viszont nem engedhettem meg magamnak, hogy alaposabb bizonyítékok nélkül elhigy-gyem. Amikor Miss Greenglass megérkezett másnap reggel, egy darabig vártam, hátha szóba hozza a dolgot, de nem tette.

Végül aztán a kíváncsiságom rákényszerített, hogy magam vessem fel a témát. - Miss Greenglass - kezdtem egy megfelelőnek tűnő pillanatban. - Miután maga tegnap hazament, a testvérem arról beszélt - bár tudom, hogy lehet pusztán a fantáziája műve is -, hogy maga és ő… Elmennek valahová. Ma este. Miss Greenglass nyugalmának tengere még csak nem is fodrozódott. - Igen, Mr. Walling. A testvére volt olyan kedves, hogy elhívott vacsorázni. - És maga elfogadta? - meredtem rá. - Igen, el. - De… de miért? Rám pillantott és kissé feljebb vonta az egyik szemöldökét. - Már bocsánat. Tessék? - Mondom: miért? - ismételtem. - Miért megy el éppen Henryvel, amikor annyi férfi szaladgál a világban? Nem hiszek a fülemnek! Miss Greenglass hangja hűvösebben csengett, mint valaha. - Azt hiszem, a magánéletem kizárólag rám tartozik, Mr. Walling! - Igen, hát persze! - vágtam rá. - De… de Henry! Ő olyan… egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egy ilyen típussal ön képes lesz… hogy egy ilyennel akar… - Ehhez semmi köze, Mr. Walling! - mondta Miss Greenglass. - De talán a testvérének vannak bizonyos tulajdonságai, amiket ön nem méltányol kellőképpen. 121 - Az öcsém egy faszfej! - jelentettem ki. - Maga pedig nagyot téved, igenis van hozzá közöm! Miután megnyertem a fogadást, bebújok a maga ágyába. És semmi kedvem ahhoz, hogy az idióta öcsém korábban járjon ott. Sajnálom, ha durván hangzik, Miss Greenglass, de ha Hemyről van szó, képtelen vagyok higgadtan viselkedni. A szemében egy pillanatra megcsillant valami. Képtelen voltam eldönteni, hogy vajon a harag szikráját látom-e, vagy csak remekül szórakozik a felháborodásomon. - Egyszerűen csak elmegyek vacsorázni a testvérével, Mr. Walling - mondta. - Szó sem volt szexuális együttlétről - rövid szünetet tartott. - Bár előre nem zárom ki a lehetőségét… - tette hozzá.

- Micsoda? De… - Nagyon jól tudja, Mr. Walling, hogy a fogadásunk nem jár semmiféle korlátozással rám nézve, csakis önre. És ameny-nyiben - ahogy finoman utalt rá - az a célja, hogy bebújjon az ágyamba, talán inkább a saját társasági életével kellene foglalkoznia, mint az enyémmel, nemde? Ez a nő igen dühítően tudott viselkedni. - Amiatt ne aggódjon - vágtam oda mérgesen. - Már az L betűnél járok! A francba is, rengeteg L betűs nőt ismerek! Ott van Laura, Louise, Lana, Linda, Lonnie, Leslie, Loma… - Bizonyára a legtöbbjükkel eltöltött már egy-egy éjszakát -bólogatott Miss Greenglass. - És akkor mi van? Ugye, emlékszik: ez nem kizáró ok! Csak annyit mondtam, hogy megpróbálok új hölgyeket keríteni, hogy kissé megnehezítsem a saját dolgomat. De ha maga odáig süllyed, hogy elmegy az öcsémmel… - Nem látom be, mi ebben a tragédia! - közölte a hölgy. - Az, hogy ostobaságot csinál! 122 Laura telefonját kikapcsolták. Louise üzleti úton volt. Lana törött lábbal feküdt egy kórházban. Linda nászúton volt. Leslie soha többé nem akart szóba állni velem (nem tudtam miért, de bizonyára jó oka volt rá). Lonnie, mint megtudtam, leszbikus lett időközben (a 90-es évek divatját követve, magyarázta). Lornának egy hónapja volt hátra első gyermeke születéséig. A sajnálatos információkhoz egy sor telefon útján jutottam, mialatt Miss Greenglass elment ebédelni. A hírek nem sokat javítottak a levertségemen, no nem mintha nem lettek volna további L betűs hölgyek a telefonkönyvemben. Bosszús hangulatom igazi oka az volt, hogy az asszisztensem randevúra készült az öcsémmel, és hiába próbáltam, nehezen tudtam összpontosítani más dolgokra. Nem voltam ott az irodában, amikor Henry eljött Miss Greenglassért, mivel nem óhajtottam látni a jelenetet. Ugyanakkor végignéztem az indulást. Ez azért volt lehetséges, mert merő véletlenségből egy, az irodától nem messze parkoló taxiban ültem a kérdéses időpontban. A házamat figyeltem, mialatt a taxióra boldogan ketyegett. És véletlenül végignéztem, amint Henry leint egy másik taxit, és mindketten beszállnak. - Kövesse azt a taxit! - mondtam a sofőrnek. - Maga ugrat - horkant fel. - Nem viccelek! Gyerünk, húzzon bele! - Maga zsaru, vagy ilyesmi? - kérdezte a sofőr. - Nem, csak azt akarom…

- Huszonhárom éve vezetek taxit, de ilyet még soha senki nem kért tőlem. - Kérem! - mondtam és megpróbáltam szemmel tartani Henryék kocsiját, mielőtt felszívódna a forgalomban. - Tegye amit mondok, és nem jár rosszul, oké? - Úgy érzem magam, mintha másik idősíkba kerültem volna - hitetlenkedett a férfi. Végül sebességbe tette a váltót, és elindultunk. Megrázta a fejét. - Kövesse azt a taxit, jesszusom! -morogta. 123 - Siessen, befordultak azon a sarkon. Látja? - Hogy siessek ekkora forgalomban? - kérdezte. - Képtelenség! Amikor elértük a sarkot és befordultunk, számos taxit pillantottam meg az orrom előtt. Képtelen voltam megmondani, hogy melyikben ülnek ők. - Próbáljon közelebb menni! - mondtam a sofőrnek. - Ez nem helikopter, haver! - horkant fel a férfi. - Azt hittem, hogy maguk mind külföldiek manapság - jelentettem ki. - Igen, egy kihalófélben lévő ághoz tartozom - bólogatott. -Én vagyok a jó öreg, bölcselkedő, aranyköpéseket mondogató brooklyni taxisofőr. Akar rólam tudni többet is? - Nem. Maga az a sofőr, akinek azt mondták: kövesse azt a taxit, ez minden. - Rendben - bólintott a sofőr. - Most, hogy ilyen is megesett velem, akár nyugdíjba is mehetek. Hé, egyébként melyiket kövessem? - Már nem tudom biztosan! Azt hiszem azt, amelyik most fordul balra. Azt kövesse! Megtette, amire kértem. Néhány háztömbnyi távolságig sikerült szemmel tartani a kocsit. Aztán hirtelen megállt, hogy kirakja az utasokat. Ketten szálltak ki belőle, de a távolság miatt nem láttam jól, hogy kik azok. - Álljon meg itt! - mondtam a sofőrnek. Előhúztam néhány bankjegyet és a tálcára tettem. - Köszönöm! - Nem, nem! - tiltakozott. - Maga azt akarta mondani: maradjon itt, Mack, és hagyja ketyegni az órát! - Majd legközelebb! - mondtam és kiszálltam. A másik kocsi egy Jádebirodalom nevű kínai étterem előtt tette ki az utasait. Láttam belépni őket az étterembe. Lassan sétáltam az épület felé. Bár nem voltam teljesen biztos abban, hogy mit akarok csinálni, követtem őket. Mégis, mit akartam látni? Tudtam, hogy ostobaságot, sőt alattomos dolgot csinálok, de az agyam és az önérzetem szinte

124 belezsibbadt a gondolatba, hogy Miss Greenglass és a fafejű öcsém… Bekukkantottam az ablakon, de nem láttam semmi említésre méltó dolgot. Most mi legyen? Nem akartam, hogy észreve-gyenek, de eddig már eljöttem… Kinyitottam az étterem ajtaját és óvatosan bekémleltem. - Jó estét, uram. Szeretne egy asztalt? A kérdést egy fiatal, ázsiai nő tette fel, aki felém közeledett, mialatt beléptem. Egy maréknyi étlapot tartott a kezében és szemlátomást a háziasszony szerepét játszotta. - Nem, köszönöm… én csak… - Szabadkozás közben gyorsan körülnéztem odabent, és a hosszanti fal mellett megpillantottam a taxival ideutazó párost. Azonnal rájöttem, hogy nem Henryt és Miss Greenglasst látom. - A fenébe is - morogtam. - Hát végül mégsem azt a kocsit… - Uram? - szólt közbe a hölgy. - Ó, sajnálom! - néztem rá, és végre szemügyre is vettem. A nő elég hosszúra nőtt és még magasabbnak tűnt, mivel a haját a fejére tornyozva hordta. Nagyon csinos volt! Kiálló pofacsontja és ferde vágású, sötét szeme erősen kihangsúlyozta ázsiai származását. Mély hangon beszélt, elharapta a szóvégeket, ami miatt az akcentusa vonzónak és valahogy szexisnek hatott. - Szeretne egy asztalt, uram? - kérdezte ismét. - Egy egyszemélyes vacsorát? - 0, nem, köszönöm. Már éppen készültem kihátrálni az ajtón, amikor megláttam valamit, ami miatt nyomban habozni kezdtem. A lány hagyományos, magas nyakú kínai köntöst viselt, amely szorosan tapadt karcsú és hajlékony idomaira. A ruha kék selyemből készült. A bal keble fölött egy aprócska névtábla díszelgett, amelyen az állt: „Li Mai”. - Ha jobban belegondolok… - mondtam végül. 125

o A hagyományos ruháról nem maradt le a hagyományos oldalsó hasíték sem. Miközben követtem a lányt az asztalhoz, elsősorban hosszú, formás lábát figyeltem. Nem mintha akadt volna kifogásolnivaló a teste többi részével kapcsolatban, sőt, nagyon is remek alakkal büszkélkedhetett. Közöltem vele, hogy valami félreeső asztalt kérnék, ha lehetséges. A hölgy olyan előzékeny volt, hogy egy sarokasztalhoz vezetett, amely, ha nem is volt egészen elzárt helyen, eléggé messze esett a tömegtől. - Köszönöm - mondtam, miután leültetett. - Gondolom nem ér rá, hogy csatlakozzon hozzám, ugye? Mondjuk, legalább egy ital erejéig? Az obszidián szemek gyorsan felmérték a helyzetet, de a mosolyában nem bujkált más, csakis udvariasság. - Attól tartok, uram, nem. Jelenleg dolgozom. - Talán, ha szünetet tart? - javasoltam. - Az még legalább egy óra! - figyelmeztetett. - Nem baj, majd lassan eszem! - viszonoztam a mosolyát. A mosoly eltűnt az arcáról, viszont ismét végigmért. - Azonnal küldöm a pincért - mondta, és magamra hagyott. Rendeltem valami italt, aztán egy vacsorát. Tényleg lassan ettem. Ahányszor csak elsuhant az asztalom mellett, hogy ellássa háziasszonyi teendőit, egy-egy mosolyt villantottam rá, amelybe igyekeztem belesűríteni valamennyi férfias vonzerőmet. Mit mondjak, nem viszonozta. Ellenben, mialatt a második csésze teámat szürcsölgettem, hirtelen az asztalomnál termett. - Tudom, mi a dörgés - mondta. Ezúttal mosolygott, de csak óvatosan. - Jó magának - közöltem. - Miféle dörgés? - Maga tudni akaija, hogy mi az igazság az ázsiai nők körül. 126 - Kiindulásnak jó - bólogattam. - Csinált már ilyet korábban is? - Nem is egyszer - mondta Li Mai. - És működött a dolog? - Nem mindig! - Micsoda megkönnyebbülés! - sóhajtottam. - Tulajdonképpen engem a maga neve érdekelne. Li Mai.

Szép név! - Köszönöm. - Hanem, a kínai neveket nem visszafelé kell érteni? Úgy értem, hogy az első neve tulajdonképpen a második, és viszont? Vagy valami ilyesmi? - Az már ódivatú! Most már Amerikában vagyunk, oké? Másik ország, másik világ. A nevem Li Mai Chang. - Igazán örülök - mondtam. Jobban örültem, mint gondolta volna. - Szóval, mi az? - Micsoda? - Az igazság az ázsiai nőkről. - Persze nagyjából ismertem a dolgot. Annak idején volt szerencsém kelet lányai közül néhány igen emlékezeteshez. - Ó - villantotta rám a tekintetét. - Azt hiszem, most azt kellene válaszolnom: „miért nem találja ki maga?” - Az igazán remek lenne. - Akkor menjünk hátra - mondta -, bezárkózunk a raktárba. - Jól hangzik - vágtam közbe. - Van ott egy asztal, amire rá lehet feküdni. - Ez egyre jobb és jobb! - Vagy talán a padlót szereti? Ott több hely van! - Maga csak játszik velem, igaz? - Miből gondolja? - kérdezte Li Mai. - Mert mi, nyugatiak igen okosak vagyunk ám! - feleltem. 127 Visszament dolgozni, én meg rendeltem még egy csésze teát. Újabb egy óra múlva visszatért hozzám. - Jobb lesz, ha csinos borravalót ad a pincérnek - mondta. - Remélem megérte elkölteni a pénzt. - Most azt fogja mondani, hogy még sosem akarta megtudni a választ. - Pedig néha megpróbáltam - mondtam. - De még maga sem mondott nemet, ugye? - Ön türelmes ember - mondta, majd rövid szünetet tartott. Végül rám nézett. - Li Mai szereti a türelmes

embereket. - Én pedig szeretem a kiugró arccsontú nőket, akiknek a szoknyája oldalt fel van hasítva. És persze a hasítékon kivillanó lábakat. - Kínában a lányok sokkal illedelmesebbek - felelte. - És itt? - Ez egy másik ország - vonta meg a vállát. A szemünk egymásba akadt. Ezúttal nem fordította el a tekintetét. - Tudja - mondtam -, történetesen egy tanulmányt készítek, amely a különféle nemzetiségi éttermek éléskamrájának állapotáról szól. Szeretném látni az önökét is! A sötét szempárban megvillant valami. - Menjen hátra! - intett az ajtó felé. - Egyenesen végig, majd jobbra. Tizenöt perc. - Legyen tíz! Már így is olyan régóta itt vagyok, hogy attól tartok, nekemugrik a pincér. - Nem kimondottan ezért mérges - mosolyodott el. - Nem? Hát akkor miért? - Mert ő a férjem! - mondta könnyedén Li Mai. Tényleg volt ott egy asztal, ha nem is túl nagy. Li Mai azon ült. Amikor becsuktam az ajtót és rátoltam a reteszt, hanyatt feküdt és a levegőbe emelte az egyik lábát. Ezáltal a szoknyá128 ja szétnyílt és felfedte a lábát, egészen a combja tövéig. Egy szempillantás múlva előtte álltam és végigfuttattam a kezemet a bokájától a combjáig. Aztán felgyűrtem a ruhát a derekára. A szívélyes fogadtatás jeléül felemelte a csípőjét, én pedig azzal válaszoltam, hogy lehúztam róla a bugyit. - Nem igaz - mondtam. - Rosszul tudtam! - Biztos? - mondta kissé elfúló hangon. - Talán meg kellene nézni egy kicsit közelebbről is! Meg is tettem. Mélyen lehajoltam, hogy alaposan szemügyre vehessem. - Csaknem teljesen biztos vagyok benne - mondtam. - De jobb, ha ellenőrzőm. Ezt is megtettem. Először az ujjaimmal, majd a számmal. A dolog eltartott egy darabig. Miközben szorgoskodtam, egy kicsit izgett-mozgott. Részben a szenvedély miatt, részben, mert a háta mögé nyúlt, hogy lehúzza a ruháján a cipzárt. Aztán levetette a melltartóját. A keble apró volt és tökéletes. Belekapaszkodtam a mellébe, hogy stabilabban álljak, mialatt folytattam a beható vizsgálatot.

Amikor nagy megelégedésemre - és azt hiszem az övére is - befejeztem az ellenőrzést, gyorsan lehajigáltam magamról a ruhámat és felmásztam az asztalra, hogy csatlakozzam hozzá. Az asztal kicsi volt, de szerencsére erős. A testünk minden gond nélkül összeforrt. Li Mai a levegőbe emelte finom, formás lábait és összekulcsolta őket a hátamon. Hosszan, elmé-lyülten és igen kellemes körülmények között kutattam a Kelet titkait, bár a szavak, amelyeket Li Mai a fülembe kiáltozott, határozottan angolul szóltak. Miközben öltözködtünk, a pincérként dolgozó férj felől érdeklődtem. Valahogy nem vágytam különösebben egy váratlanul felbukkanó húsvágó bárddal való találkozásra. - Ne aggódj! - nyugtatott Li Mai. - Ez most már Amerika. Az étterem az enyém. Ha meg akarja tartani az állását, jobb, ha csendben marad. - Isten áldja Amerikát! - bólogattam. 129 Másnap reggel közöltem Miss Greenglass-szel, hogy ismét léptem egyet előre. A hölgy a szokásos hidegvérrel fogadta a bejelentést. Természetesen nem meséltem el, hogyan kerültem abba a bizonyos étterembe, és szerencsére ő sem kérdezte meg. - Szóval, így telt az estém - fejeztem be. Aztán, amilyen mellékesen csak tudtam, megkérdeztem: - És az öné? - Köszönöm, nagyon kellemesen - mondta rendíthetetlen asszisztensem. - Maga és Henry… jól kijöttek egymással? - Igen - bólintott Miss Greenglass. - De maga nem… úgy értem… Semmi sem történt, ugye? - Nem tudom, mire gondol, Mr. Walling… - Ó, ne csinálja már! Pontosan tudja, hogy mire gondolok. - Akkor most újra elmondom, Mr. Walling, hogy a magánéletemhez semmi köze. Remélem, ezúttal emlékezni fog erre. - Én pedig újra elmondom önnek, Miss Greenglass, hogy igenis van! Főleg, mivel az öcsém is érintett a dologban. - A téma lezárva! - jelentette ki Miss Greenglass határozottan. - Átkozottul biztos lehet abban, hogy Hemy el fogja mondani! - mondtam. - Méghozzá részletesen!

- Ez esetben azt tanácsolom: kérdezze meg tőle - mondta Miss Greenglass. Ez nem is volt olyan elvetemült ötlet. Azt azonban kivártam, amíg a hölgy kiment valahová, és csak akkor hívtam fel Hemyt. - Az a nő egy jéghegy! - utálkozott Henry. - Aha! Ez azt akarja jelenteni, hogy nem bújt ágyba veled, ugye? - Az a tyúk frigid. Gyűlöli a férfiakat! Valószínűleg egy álruhás férfi! 130 - Csak jó ízlése van - mondtam. - Ne aggódj - szólt Henry legközelebb elkapom. - Legközelebb? - kérdeztem döbbenten. - Szombaton! - vágta rá. - Megint találkozunk. Ezúttal elviszem egy show-ra, így talán megadja magát! Lecsaptam a kagylót. - Megint elmegy vele? - kérdeztem hitetlenkedve, amikor Miss Greenglass visszatért. - így van! - Nem tudom elhinni! Hogyan képes… - Nézze, Mr. Walling! - mondta Miss Greenglass. - A szombat történetesen nem munkanap, így a lakásom elé jön értem. Este hétre. Ezt csak azért közlöm, ha esetleg ismét szeretne követni minket! Nem jutottam szóhoz; felhördültem. 13 Talán Henry idegesítő, Miss Greenglass elcsábítására irányuló kísérlete miatt kerültem nosztalgikus hangulatba. Eszembe ötlött, hogy először a gimnáziumban próbálta lenyúlni tőlem a nőket, bár ez természetesen sosem sikerült neki. (Nos, szinte sosem.) Vagy talán mégsem emiatt. Miközben haladtam előre az ábécében, és egyre csak az előttem álló betűkön törtem a fejemet, az M betű felé közeledvén felidéződött bennem egy név. Marcia Bradbury neve, aki az első igazi barátnőm volt. Mindketten a gimnázium utolsó osztályát jártuk. Tizenkilenc évesek voltunk, és amikor lángra kapott iíjúkori románcunk, mindenre készen álltunk. Eltartott egy ideig, hogy a kezdeti pettingelést és tapizásokat követően eljussunk a végkifejletig. És akkor, amikor végre bekövetkezhetett volna, pontosabban akkor, amikor bekövetkezett, és már elragadott minket a hév… Hazaértek a szülei! Ezek után a szerelmünk valahogy már sosem nyerte vissza eredeti erejét. Az efféle csalódás sosem kellemes emlék. Azóta is szorgosan munkálkodtam azon, hogy elkerüljem az ilyen helyzeteket.

Mielőtt fogadtam Miss Greenglass-szel, évekig nem gondoltam Marciára, de amikor végül eszembe jutott, képtelen voltam kiverni a fejemből. Az járt az agyamban, hogy milyen csodálatos lenne, ha visszamehetnénk az időben, és hosszú132 hosszú évek múltán végre beteljesíthetnénk a durván megszakított kalandot. Természetesen tudtam, Marcia már rég nem az a házasulandó korban lévő szűz, mint egykor, de ha nem hagyta el magát, még mindig nagyon vonzó nő lehet. Eltöprengtem, hogy vajon rá tudnék-e találni? Időközben más gondjaim is adódtak. Az én Miss Greenglassem másodszor is elment valahová Henryvel, bár ezúttal eszem ágában sem volt követni őket. Ahogy korábban, ezúttal sem tudtam meg semmit Miss Greenglasstől a találkájukat illetően. Ráadásul, amikor felhívtam Henryt, a hölgyhöz hasonlóan roppant szűkszavúnak bizonyult. Általános rosszkedvéből azt a következtetést vontam le, hogy nem sikerült elbűvölő asszisztensem ágya közelébe kerülnie. Persze egy pillanatig sem hittem komolyan, hogy valaha is sikerül neki. Mindezek dacára olyan megkönnyebbülést éreztem, hogy magam is meglepődtem. - Feltételezem - mondtam Miss Greenglassnek kicsivel később -, hogy többé nem megy Henryvel sehová. Két vele töltött este több, mint elég! - Semmit sem kellene feltételeznie, Mr. Walling! - mondta hűvösen a hölgy. - Ha nem bánja, nem szeretném bővebben megvitatni a témát. - De igen, bánom. Ahogy már korábban is megmondtam, amikor megnyerem a fogadásunkat, felettébb boldogtalanná tenne a gondolat, ha megtudnám, hogy az ostoba öcsém már hamarabb elnyerte a díjat. - Még nagyon messze van a céljától, Mr. Walling! - intett Miss Greenglass. - És ha továbbra is az öccsével és velem kapcsolatos rögeszméjére koncentrál, az imént említett esemény sosem fog bekövetkezni! 133 - Halló? - Egy női hangot hallottam. Nem volt ismerős, de végül is igen rég történt a „kaland”. - Helló! - köszöntem. - Marcia Bradburyt keresem. Mondja, nem ott lakik véletlenül? - Kicsoda? - Marcia Bradbury. Legalábbis régebben így hívták. Nem tudom pontosan, lehet, hogy férjhez ment… - Ó, Marcia! Igen, ő itt van. Tartsa egy percig! Tartottam. A telefonkönyvből kerestem ki Marcia szüleinek számát, és az ő nevét is ott találtam. Bár kételkedtem

abban, hogy még mindig ott lakik, azt reméltem, képes leszek a nyomára bukkanni. - Halló! - hallottam egy új hangot. - Marcia vagyok, tessék! A szívem kihagyott egy ütemet. - Marcia? Marcia Bradbury? - Igazából már nem. Maga kicsoda? - Steven vagyok - nevetségesen ideges voltam. - Steven Walling. Szünet. - Steven Walling - ismételtem -, a gimiből! Újabb rövid szünet következett. - Ó - mondta Marcia minden meggyőződés nélkül -, szóval a gimiből! - Igen. Annak idején viszonyunk volt. Bizonyos értelemben. Az utolsó évben. Emlékszel? Egy darabig jártunk egymással. - Az utolsó év. Hmmm. Az bizony már rég volt! - Igen, de nem annyira régen! - tiltakoztam. Képtelen voltam elhinni, hogy nem emlékszik rám. - Mi akkor… mi majdnem… - Összevissza hebegtem, mint egy kamasz. Ez már kifejezetten abszurdnak tűnt. Emlékszel arra az estére, amikor a szüleid hazajöttek és rajtakaptak minket a díványon? -kérdeztem. Éppen arra készültünk, hogy… - Ó, kedves - vágott közbe Marcia -, a nappaliban? 134 - Igen! Akkor nyitottak ránk, amikor félmeztelenek voltunk, és miután… - Micsoda égés! - mondta Marcia. - Én mennyire voltam meztelen? - Hát nem emlékszel? - kérdeztem. - Ó, de, persze, hogy emlékszem! - mondta Marcia, de a szavaiból ezúttal is hiányzott a meggyőződés. - És azután már sosem csináltuk? - Nem. Sajnos szakítottunk. A szüleid… - Hát, ők már meghaltak azóta - mondta Marcia. - Ők már nem állíthatnak meg minket többé. Kacsintottam, bár senki sem látott. - Nem bizony! - vágtam rá. - Úgy értem, sajnálom…

- Most is van díványom - mesélte Marcia -, bár talán már nem ugyanaz. De ez nem számít, ugye? Szeretnéd újra átélni azt az estét, ezúttal anélkül, hogy megzavarnának. Ez az igazság, ugye, kedves? Különös érzés telepedett rám. De igaza volt, épp ezt akartam. - Nos, úgy gondoltam, hogy talán újra összejöhetnénk, és… - Akkor miért nem jössz át, kedves? Tudod a címet? - Igen, emlékszem rá - mondtam. - De te is, Marcia? Emlékszel rám? - Hát persze, kedves! A neved, izé, hogy is mondtad az előbb? - Steven. Steven Walling. - Igen. Mi volt rajtam azon az estén, Steven? Fel tudod idézni? Tényleg emlékeztem rá. - Egy kék gyapjúpulóver, rózsaszín tűpettyes. És sötét szoknya. A hajadban pedig egy kék szalag. Éppen hazaértünk egy- Rendben, Steven! Mikor szeretnél jönni? - Bármikor - feleltem. - Mit szólnál ahhoz, ha most mennék? Fél óra alatt odaérek! - Gyere, várlak! - mondta Marcia. 135 Marcia és én Brooklyn Heights-ben nőttünk fel, egy meglehetősen jómódú környéken, Manhattannel szemben, a folyó másik oldalán. Miközben a taxiban ültem, egyfelől a várakozás kerített a hatalmába, másfelől a zavarodottság. Szerettem volna újra látni Marciát, és csodás lett volna, ha végre tényleg sikerül eljutni az ifjúkori szerelem végkifejletéig. Viszont úgy éreztem, igazából nem emlékszik rám. Ebben az esetben viszont miért hívott meg magához? Egyáltalán minek ígérte meg, hogy ő és én… Kifizettem a taxit az ismerős, barnatéglás épület előtt. Mialatt megmásztam a lépcsőket és megnyomtam a csengőt, képtelen voltam ellenállni a rám törő érzésnek. Néhány percre ismét az a régi, ideges kamasz lettem, aki azelőtt voltam, hogy hozzászoktam volna az ilyesmihez. Az ajtót egy fiatal szöszi nyitotta ki, aki, bár erősen túlfestette magát, igen vonzó látványt nyújtott. - Szia! - köszönt rám. - Huh, szia! - köszöntem vissza. - Én Marcia Brad… szóval Marciát keresem. A nevem Steven Walling. - Ó, igen, Steven. Gyere be!

A nappaliba vezetett. - Rögtön itt lesz! - mondta a szöszi, és kiment. Hallottam, hogy az ajtón kívül kiáltozni kezd: - Marcia! Gyere! Megjött Steven! A szoba nem egészen úgy nézett ki, ahogy az emlékeimben élt, de a dívány - ha nem is ugyanaz - pontosan ott állt, ahol annak idején. Máris elkapott a nosztalgikus hangulat. Amikor Marcia belépett az ajtón, egészen elvesztem. Természetesen idősebb lett, nem volt azonos az emlékeimben élő fiatal, sugárzóan üde lánnyal. Mégis ő volt. Ugyanaz a mosoly ragyogott az arcán, a szeméből az ismerős melegség sugárzott. Az alakja, bár kevésbé volt karcsú, tökéletesen ívelt, 136 formás maradt. Pontosan úgy öltözött fel, ahogy azon az utolsó éjszakán, ahogy a telefonban leírtam. A gyapjúpulóver… sötét hajában a kék szalag… - Marcia! - Szia, Steven! - Azzal a mosollyal mosolygott rám, és odajött hozzám. Odahajoltam, hogy üdvözlésképpen megcsókoljam. Az ajkaink találkoztak és egymáshoz tapadtak. Mire szétváltunk, már javában szédelegtem. Marcia hátralépett és piruettezett. - így emlékszel rám, Steven? - kérdezte. - Jól nézek ki? - Istenien! - nyögtem. - Gyönyörű vagy. Úgy festesz, mint… - Kihagytam egy ütemet, hogy lélegzethez jussak és összeszedjem magam. - De Marcia! Te emlékszel rám? Amikor telefonáltam, azt hittem… - Ne is törődj vele! - legyintett könnyedén. - Az a lényeg, hogy most itt vagy. Gyere, üljünk a díványra. Mint azon az estén. Csak gondolj arra az estére. A díványhoz vezetett és leültünk. Nagyon közel került hozzám. A haja hosszú volt és könnyű, pontosan olyan, mint annak idején… - Ki az a lány? - kérdeztem. - Az a szőke. Csak nem a… - Miatta ne aggódj! - mondta Marcia. - Nem fog megzavarni. Senki sem fog zavarni. Kivéve, talán a szüleim. Bármelyik percben megjöhetnek. Hát nem izgató, Steven? - Ó, istenkém! - nyögtem, és megcsókoltam. Sokáig csókolóztunk. A csókja ártatlan volt és mégis tapogatózó, éppen, mint akkor. Egy idő múlva a kezem felfedezőútra indult. Megszakította a csókot, de nem húzódott el tőlem.

- Ó, Steven! - súgta. - Úgy felizgatsz! Nem volna szabad… - Tudom - mondtam. A kezeim lassan a melleire siklottak. Finoman megszorítottam a lágy halmokat. Emlékeztem rá, hogy milyen érzés volt, amikor először csináltam ezt. Emlékeztem, hogy mit éreztem. Ezúttal is ugyanazt éreztem. - Jaj, Steven, ne… - nyögte Marcia. Aztán ismét megcsókolt. Az ajka és a nyelve igent mondott. Az egyik kezem lecsúszott 137 a melléről, és miközben a combja felé tartott, végigsimította a testét, majd besiklott a szoknyája alá. - Nem, nem volna szabad - mormolta. - Marcia, szeretlek! - ziháltam. Ezt mondtam akkor, a sürgető vágy forróságában, miközben az egyik kezemet a mellén, a másikat a szoknyája alatt tartottam, és ezt mondtam ezúttal is. - Ó, én is szeretlek - lihegett Marcia. - Ó, Steven! - suttogta, amikor a kezem rátalált a selyem fehérneműn átütő lágy nedvességre. - Ó, annyira felizgatsz! - Marcia - lihegtem, azzal megfogtam a bugyiját és lehúztam róla. - Lehet, hogy hazajönnek a szüleim - tiltakozott elgyengül-ten, de a teste önálló életre kelt, és az enyémhez préselődött. A keze az inggombjaim körül matatott. Hamarosan lekerült rólam az ing, róla a bugyi. Aztán lehúztam a pulóverét, majd egy pillanatra elcsodálkoztam, hogy mennyivel könnyebben boldogulok a melltartó kapcsával, mint annak idején. Akkor ez volt az a bizonyos pillanat. Éppen a melleit csókolgattam és küszködve próbáltam kigombolni a nadrágomat, amikor kinyílt az ajtó és beléptek rajta a szülei. A szerelmünk és szenvedélyünk egy csapásra átváltott zavarodottságba és vádaskodásba. Ezúttal azonban nem létezett zavaró tényező vagy akadály. Csak Marcia létezett, ahogy az emlékeimben élt. Nyögdécselt és készen állt. És ott volt még az én kitartó, lármásan követelőző, régóta kielégítetlen vágyam. A teste forró volt és édes. Miközben beléhatoltam, élesen felkiáltott és vadul belém mart. Aztán már a testében voltam, együtt mozogtam vele. Végre forrón szeretkeztem Marciával. Szenvedélyesen vonaglott alattam, a kezével és a lábával erősen szorította a testemet. Lihegett, sikoltott és a nevemet kiáltozta. A vágyunk lassan, de megállíthatatlanul kúszott egyre magasabbra és magasabbra. Végül megfeszült a teste, elragadtatott kiáltást hallatott, miközben vadul vonaglott és rázkó138 dott alattam. Egy pillanattal később én is kirobbantani Marcia édes és csodálatos teste mélyén. Mialatt rendbehoztuk magunkat és felöltöztünk, keveset beszéltünk. Én továbbra is a nosztalgia és a fiatalkori szerelem beteljesülésének mámorító ködében lebegtem.

- Élvezted, Steven? - kérdezte Marcia egy idő után. - Jó volt neked? - Ez… ez csodálatos volt! - lelkesedtem. - Fantasztikus! Istenemre mondom, Marcia… - Jó - szakított félbe -, akkor háromszázat kérek, kedves. A mámorító köd egy szempillantás alatt semmivé foszlott. - Micsoda? - kérdeztem bambán. - Hát, amikor felhívtál, azt hittem, tudod az árat - vont vállat Marcia. - Aki mesélt neked rólunk, nem említette? - Várjunk csak egy percet! - felemeltem a kezemet. Ismét szédülni kezdtem, bár közel sem olyan kellemesen, mint az imént. Lassan összeállt a kép. Ostobának és megalázottnak éreztem magam. És mocskosnak. - Várj egy pillanatot, Marcia. Úgy érted… úgy érted ez a hely… ez a hely, Jézus Krisztus, ez egy bordélyház? - Nem, nem az! - kiáltott fel Marcia. - Ne legyél ilyen durva, Steven! Ez a fantázia háza. Különleges igényekre specializáltuk magunkat. Azok fordulnak hozzánk, akik valamilyen érdekes helyzetet szeretnének eljátszani, vagy velünk eljátszatni. Ahogy te is! - Ó, istenem! -nyögtem fel. - Ezt nem hiszem el! Ez az egész csak… Krisztusom, Marcia! Ezzel azt akarod mondani, hogy egyáltalán nem emlékszel rám? Vállat vont. - Nem is tudom. Olyan rég volt már! Azóta annyi férfival volt dolgom. Amikor megörököltem ezt a házat, beindítottam ezt az aranyos kis üzletet. Annyi férfi után az ember elfelejti… - De én voltam az első… illetve majdnem az első, ugye? - A végzős évben? - nevetett fel. - Ne áltasd magad, kedves! 139 - Ó, istenem! - sóhajtottam fel. - Szóval akkor is egy balek voltam! - Minden férfi az - vont vállat Marcia. - Tehát háromszáz lesz, kedves! Mit tehettem volna? Fizettem. Leverten, undorodva és kiábrándultán értem haza. Egyfelől azért, mert pár hónap alatt immár második alkalommal vettek rá valamilyen trükkel arra, hogy fizessek a szexért, márpedig megesküdtem rá, hogy ilyet sosem teszek. Másfelől az első szerelmemhez kötődő, régóta dédelgetett emlékem a sárban hevert. De a legfőbb baj az Volt, hogy a magamról alkotott kép, miszerint kellemes, kifinomult szerető vagyok, komoly csapást szenvedett, és kétségesnek tűnt, hogy helyreáll-e valaha. Általában csak társasági rendezvényeken fogyasztok szeszes italt, de azon az éjszakán magamba döntöttem fél üveg whiskyt, mielőtt rávettem magam, hogy ágyba bújjak.

És akkor ott volt még a probléma, hogy informálnom kellett Miss Greenglasst előmenetelem legutóbbi állomásáról. A tények száraz ismertetésén kívül szükségtelen lett volna bármit is mondanom. Tudtam, bízik abban, hogy nem hazudok neki, de erősen hajlottam arra, hogy egész egyszerűen kihagyjam a beszámolóból az eset végét. Miss Greenglass valahogy mégis kicsalta belőlem a teljes őszinteséget, így végül azon kaptam magam, hogy elmeséltem neki az egészet. Fogalmam sem volt arról, hogyan fogadja majd a híreket: megvetően, gúnyosan vagy teljesen közömbösen? De megint meglepetést okozott. Nyugodtan végighallgatott, majd rövid szünet után olyan higgadt pillantást vetett rám, amilyenre csak ő volt képes. - Nincs miért szégyenkeznie, Mr. Walling - mondta. Mit mondhattam volna erre? 140 Miss Greenglass visszatért a munkájához. - Köszönöm, hogy olyan őszinte volt hozzám, Mr. Walling - bólintott, majd hozzátette: - Viszonzásképpen azt hiszem, a tudomására hozom, hogy nem tervezek újabb találkozót a testvérével. - Csakugyan? - kiáltottam felélénkülve. - Hát, ez végre jó hír! Tudtam, hogy előbb vagy utóbb megjön az esze! Miss Greenglass kifogyott a mondanivalóból. Henry viszont nem. Felhívott, hogy elpanaszolja: az asszisztensem látni sem kívánja soha többé. - Mondtam, hogy jó ízlése van! - hívtam fel a figyelmét. -Bár, hogy egyáltalán miért ment el veled… - Á, az a lány nem komplett - dühösködött Hemy. - Egyébként mást sem akart, csak rólad beszélgetni. - Mi van? - kérdeztem. - Igen! Buta, mint a föld! Folyton csak rólad kérdezett, hogy milyen voltál gyerekkorodban, ilyen szarságokat. Nézd, én most is azt mondom, hogy az a nő egy jéghegy, de szerintem ha rárepülnél, neked elolvadna! - Pontosan ez a szándékom - feleltem, és letettem a kagylót. Nagyságrendekkel jobban éreztem magam. 14 A Marciával esett lehangoló és költséges kalandot követően túljutottam a kijelölt feladat felén. Félúton jártam, hogy megnyerjem a fogadást és ezáltal a gyönyörűséges Miss Greenglasst. Továbbra is remek tempóban haladtam előre, mivel mindössze két hónap és néhány nap telt el a rendelkezésemre álló hat hónapból, amelyet a feladat végrehajtására kaptam. De közel sem álltam annyira jól, amennyire szerettem

volna. Feltett szándékom volt, hogy ráerősítek és siettetem a dolgokat, mivel ki akartam küszöbölni a legkisebb kockázatot is, nehogy kudarcot valljak az előre nem látható bonyodalmak miatt. Ráadásul szerettem volna megszabadulni a kötöttségektől, hogy tilalmak és gátlások nélkül üldözőbe vehessem az utamba akadó nőket, tekintet nélkül a keresztnevükre. Természetesen szerettem volna lerövidíteni az időt, amikor végül beteljesíthetem zárkózott és mégis gyötrően vonzó asszisztensemmel kapcsolatos vágyaimat, aki minden egyes nappal vonzóbbnak tűnt a szememben. Ennek megfelelően máris kiválasztottam és rögzítettem a következő célpontot a radaromon. A hölgyet Nancy Dahlgrennek hívták. A vörös hajú, húszas évei végén járó Nancyt jótékonysági rendezvényekről ismertem. Az a típus volt, akibe gyakran botlik az ember ilyen helyeken. (Ez a fő oka annak, hogy alkalmanként megjelenek ezeken a ren-142 dezvényeken.) Az ilyen nőket hívják egyszerűen „unatkozó szépasszonynak”. Általában gazdag urak feleségei, akiket férjük elhanyagol, ezért vesznek részt olyan élénken a társasági életben, és bárkivel, bárhol és bármikor szívesen enyhítenek az unalmukon. Nancy határozottan közülük való volt, és szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy tőlem megkaphatja azt a szórakozást, amit igényel, és amit vélhetően élvezni fog. A gyanakvásom, miszerint ő is hasonló reményeket dédelgetett, megerősítést nyert, mivel cseppet sem lepődött meg, amikor felhívtam. - Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte. - A lényeg az időzítés! - válaszoltam. - Mivel úgy tűnik, eljött az idő, mit szólnál ahhoz, ha ma este összejönnénk egy kicsit? - Miért is ne? - kérdezte Nancy. - Gyere át hozzám. Tudod hol lakunk, ugye? Tudtam. A Sutton téren álló, exkluzív épületben kialakított lakást számos építészeti és lakberendezési magazin bemutatta. - Gondolom, Bruce elutazott, ugye? - kérdeztem. - Bruce miatt ne aggódj. Kilenc körül várlak! így aztán nem aggódtam Bruce miatt. Egészen addig, amíg ajtót nem nyitott. - Ó… jó estét - mondtam és megpróbáltam lezserül viselkedni. - Én csak… - Tudom - bólintott Bruce. - Azért jöttél, hogy megkeféld Nancyt. Gyere be! Megrökönyödtem. Azt hiszem, ezt a fogalmat használjuk arra, amit én ott és akkor éreztem. Képtelen voltam kinyögni akárcsak egyetlen szót is. így aztán bementem. 143 - Egy perc, és itt lesz - mondta Bruce, miközben bevezetett a fényűző nappaliba. A férj az ötvenes évei elején járhatott. Kissé meghízott, de amúgy jó formában volt.

- Kérsz egy italt? - Huh, nem. Egyébként kösz! - mondtam, és pokoli kényelmetlenül éreztem magam. Bruce mosolygott, de nem volt igazán vidám. - Higgadj le, ne feszengj! - szólt rám. - Mindig ez van! Én Nimfó Nancynek hívom. - Nézd… - Nem tudtam biztosan, hogy mit akarok mondani, de nem is kellett mondanom semmit, mert abban a pillanatban megérkezett Nancy. Zöld selyemruhát viselt, ami remekül illett pompás, vörös hajkoronájához. Elbűvölő látványt nyújtott. - Helló, Steven! - mosolygott rám. - Bruce megkínált innivalóval? - Igen, nos… Tudod, nem számítottam arra, hogy Bruce-szal is találkozom. - Ó, Bruce nézni fog minket! - közölte Nancy. - Micsoda? - horkantam fel. - Nagyon élvezi az ilyesmit -vont vállat Nancy. - Nem számít, mit mond! így igaz, ugye, édesem? - Te rohadt kurva! - mordult fel Bruce. - Hoppá! - nyögtem én. - Mi a fene folyik itt? - Nimfó Nancy szeret felvágni! - mondta Bruce keserűen. -így köszöni meg nekem, hogy feleségül vettem és gazdaggá tettem. - Ne is törődj vele! - szólt rám Nancy. - Csak iszik még néhány kortyot és figyel minket. így lesz, Brucie? És hajó fiú lesz, esetleg megengedjük neki, hogy ő is beszálljon! - Gyérünk, Steve! Ne legyél ünneprontó! - mondta Nancy és felém lépett. - Ha elmész, egyszerűen idehív valaki mást - mondta Bruce. - Jó éjt, Nancy! - intettem. - Sajnálom! 144 Nancy rám mosolygott. - Mondhatok valamit, mielőtt elmész? - Hát persze! - Ehhez mit szólsz? - kérdezte, és odalépett. Szorosan hozzám préselte a testét, és a száját az enyémre tapasztotta. Az ajkai szétnyíltak, a nyelve végigsimította az ajkaimat, aztán besiklott a számba és kutakodni kezdett. A karjait a nyakam köré fonta, és testét válltól bokáig az enyémbe olvasztotta. Halk, mély torokhangon felnyögött, miközben a nyelve az enyémmel játszadozott. A szája még jobban szétnyílt, mintha

fel akarná falni a telkemet. Egyre csak csókolóztunk és közben elkezdett hozzám dörgölőzni. A mellei olyan erővel nyomódtak a mellkasomnak, hogy a ruháink szövetén keresztül is éreztem kemény mellbimbóit. Vonagló csípőjét érzéki mozdulatokkal dörzsölte a lágyékomhoz, amíg megérezte a nadrágomban keletkező, gyorsan növekvő duzzanatot. Még egy darabig csókolóztunk, és az első néhány pillanatot leszámítva már nem voltam passzív résztvevő. Amikor szétváltunk, mindketten lihegtünk. - Nos? - vonta fel a szemöldökét Nancy. - Tényleg el akarsz menni, Steven? Be kellett vallanom, elég meggyőző érveket sorakoztatott fel. Abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy képes lennék-e megmozdulni, ha esetleg akarnék. - Hadd győzködjelek még egy kicsit! - kérte Nancy, és letérdelt elém. A nadrág anyagán keresztül gyengéden megsimogatta a fent említett duzzanatot, majd lehúzta a sliccemet. Egy szempillantás alatt kiszabadította szemlátomást hevesen vágyódó férfiasságomat. - Figyelsz, Brucie? - kérdezte. - Kurva! - köpte oda Bruce. A díványon ült, a kezében egy italt szorongatott, és tényleg élénken figyelt. Már majdnem megfeledkeztem róla! Ez a figyelmeztetés talán észhez térített volna, ha nem érzem meg Nancy ajkait. Megcsókolta. 145 Végignyalta. Aztán befogadta. Méghozzá teljes hosszában. Behunytam a szememet és kisöpörtem a fejemből Bruce-t. Mindent kisöpörtem a fejemből, leszámítva a serényen munkálkodó, kényeztető száj keltette érzést. Aztán kinyitottam a szememet, mert megéreztem, hogy valami mást is csinál. Levetette a ruháját. Anélkül, hogy elengedett volna, anélkül, hogy egy ütemet is kihagyott volna a felvett, állandó ritmusból, végiggombolta a ruháját és kibújtatta belőle a vállait. Aztán a háta mögé nyúlt és kikapcsolta a melltartóját. Miközben ezt csinálta, a szeme sarkából a dívány felé pislogott, hogy megbizonyosodjon arról, a férje figyeli-e. Figyelte, de még mennyire! A melltartó szétnyílt és Nancy lecsúsztatta a pántokat a válláról. Aztán, továbbra is térden állva, olyan közel hajolt hozzám, hogy a melleit a combjaimnak nyomta. Folytatta a francia nyelvleckét…

Egészen elgyengültem és elszédültem. Vonakodtam akárcsak egy pillanatra is elszakadni Nancy szájától, de nem akartam állva maradni. Lassan leereszkedtem a padlóra. Nancy csak egy röpke pillanatra engedett el. Hanyatt feküdtem, ő gyorsan mellém térdelt, és ismét a szájába vette férfiasságomat. Nyögdécselni kezdtem, belemarkoltam a hajába, mire felemelte a fejét és rám mosolygott. Teljesen lelökte magáról a ruhát. A pompás testet immár csak egy apró, fekete bugyi takarta. Ekkor nekilátott, hogy engem is levetkőztessen. A művelet során felújította az előbbi játékot. Lágyan nyalogatta, csókolgatta a testem minden egyes, napvilágra kerülő darabját és lelkesen hozzám dörzsölte az ágyékát. Időközben sikerült levarázsolnom róla a bugyit. A kezeim felderítették a testéből azt, amit elértem. Be kell vallanom, továbbra is feszélyezett Bruce jelenléte. Amikor minden ruha lekerült rólam, Nancy 146 gyengéden lenyomott a vastag, süppedős szőnyegre. - Csak feküdj nyugodtan, kedves - suttogta. Röviden megsimogatta lüktető keménységemet, aztán átlendítette fölöttem a lábát és fölém guggolt. Pompás, vörös szőrrel borított ágyéka pontosan vadul meredező póznám felett lebegett. Úgy helyezkedett el, hogy szembe kerüljön a dívánnyal, amelyen a férje ült. - Jól érzed magad, Brucie? - kérdezte édes mosollyal. - Baszódj meg! - Pontosan ez fog történni, édesem! Éppen erre készülök! -mondta Nancy. - Most figyelj! Benyúlt közénk és beigazított oda, ahová szerette volna, majd lassan, de állhatatosan rám ereszkedett. Amikor befogadott meleg, nedves mélységeibe, élesen felszisszent, és alighanem én is kiadtam magamból egy-két nyögést. Aztán már teljesen belé-temetkeztem. A feneke erősen a combomhoz préselődött. Felemeltem a kezemet és megragadtam a mellét. Egy pillanatig így maradt, aztán mozgásba lendült. Lassan kezdte. Finom, formás combja megfeszült, miközben állandó ritmusban, fel-le mozgatta a testét. - Látod, Brucie? - lihegte. - Látod, hogy kefélek vele? - Igen, látom, te nimfomániás dög! - mondta Bruce. - A rohadt életbe, Bruce! - hördültem fel. - Menj már ki! - Ó, ne! - tiltakozott Nancy. - Brucie nézni akarja. Felpörög tőle, tudod? Felpörögtél már, Brucie? Ekkor már lendületesebben mozgott, és én - amennyire hanyatt fekve tudtam - követtem a teste hullámzását. A combjára csúsztattam a kezemet, így láthattam, ahogy telt, kerek melle vidáman ugrándozik mozdulatai ritmusára. - Be akarsz szállni, Brucie? - kérdezte Nancy.

- Menj a pokolba! - mordult rá a férje. - Felejtsd el! - csikorogtam. - így is elég jó! - Akkor majd később száll be! - közölte Nancy. - Mindig a látványtól jön meg a kedve… így van? Szereti az ilyesmit, ugye, Brucie? 147 - Kimegyek - mondta Bruce. - Nem, nem mész sehová! - vágta oda Nancy. - Csak figyelj! - dacolt Bruce, és felállt. - Mondok valamit, Bruce - szólt rá Nancy anélkül, hogy akár egyetlen ütemet kihagyott volna. - Mi lenne, ha miközben kifelé mész, beküldenéd Amoldot? - Szeretnéd mi? - Tudod, ő mindig készen áll! - figyelmeztette a féijét Nancy- Jesszusom - nyögtem. - Ki ez az Arnold? - A házibarátunk - közölte Nancy. - Felejtsd el! - szóltam rá. - Ne aggódj, Steven! - mondta Nancy és lehajolt, hogy megcsókoljon. A számra tapasztotta lágy és szexi ajkát, miközben a mellei a mellkasomat cirógatták. - Nem verünk át! - suttogta anélkül, hogy az ajkát elvette volna az enyémtől. - Megígérem! Ekkor a csípője apró köröket írt le, és gyorsított a ritmuson. Ha volt is kifogásom az ellen, hogy részese legyek ennek a különös, sőt bizarr színjátéknak, Nancy édes, forró és szexi teste semmivé foszlatta. Bruce tényleg kiment a szobából, de egy pillanattal később vissza is tért. A háta mögött egy vékony, fiatal, csíkos livrébe öltözött férfi lépkedett. Cseppet sem tűnt meglepettnek, hogy két, szexuális aktusba bonyolódott, meztelen embert lát a padlón. Szemlátomást hozzászokott az efféle látványosságokhoz a munkája során. Bruce némán visszaült a helyére. - Tudtam, hogy nem bírsz kint maradni, Brucie! - mosolygott Nancy. - Kicsi a rakás, nagyobbat kíván! - vágta oda Bruce. - Igazam van, Nimfó Nancy? - Hát persze! - lihegte Nancy. - Gyerünk, Arnold! Vedd elő, kedves! Arnold szétnyitotta a nadrágját és elővette. Megpróbáltam Nancyre koncentrálni. A teste mozgása folyamatosan stimu—

148 Iáit, így állandó, intenzív gyönyört éltem át, mialatt az éppen általa életre hívott, zavaró tényezők megakadályozták, hogy a csúcsra éljek. Ez volt a legfurcsább érzés, amit valaha is megtapasztaltam egy szexuális együttlét során. Leszámítva talán azt az esetet, amikor… De hagyjuk, elkalandoztam. - Gyerünk, Arnold - mondta Nancy. - Nem, gyere át a másik oldalra, hogy Bruce jól lásson minket. így, itt jó lesz. A fiatal férfi a nő mellé állt, és szembefordult vele. Szempillantás alatt megmerevedett. Nancy hátrahajolt. Nem szakította meg a kettőnk között lévő kapcsolatot és a mozgást sem hagyta abba. A háta mögött megtámasztotta magát a két kezével, amitől a melle felemelkedett és megfeszült. Hátrahajtotta a fejét és szélesre nyitotta a száját. Arnold az ajkai közé csúsztatta a lényeget. Nancy mondott valamit, de mivel tele volt a szája, nem lehetett érteni. Azonban egyetlen pillanatig sem volt kétségem afelől, mit mondott. Tudtam, a féijét biztatja, hogy figyelje, mit művel szerető felesége. Ismét behunytam a szemem, és megint Nancy melleiért nyúltam. Megmarkoltam a rugalmas halmokat és a sziklakemény mellbimbókkal játszadoztam. Hallottam, hogy Arnold légzése felgyorsul és hangosabbá válik. Aztán egyre szagga-tottabban hangzott, végül zihálássá és nyögésekké alakult. Már tudtam, mire képes Nancy szája, így egyáltalán nem lepett meg, hogy Amold rohamléptekkel közeledett a csúcs felé. Néhány hangos nyögést adott ki magából. Amikor meghallottam, hogy kielégül, kinyitottam a szemem. Nancy szorgalmasan dolgozott, és közben a féijére mosolygott. - Élvezted, Brucie? - kérdezte. - Annyira nem, amennyire te, az tuti! - recsegte Bruce. - A rohadt életbe, ebből elég! - káromkodtam el magam. Azzal összeszedve az akaratomat, csakúgy, mint a testi erőmet, felültem a szőnyegről. Felemeltem Nancyt, és oldalra gördítettem a testét, majd ráfordultam. így ő került alulra, hanyatt fekve. A következő pillanatban ismét összecsatlakoztattam a 149 testünket. Ezúttal én uraltam a helyzetet. Erőteljes mozgásba kezdtem, és vadul űztem-hajszoltam mindkettőnket a hosszan késleltetett végkifejlet felé. Nancy boldogan nyöszörgött, a karjaival és lábaival is átölelt. A teste együtt hullámzott az enyémmel, miközben a férjét szólítgatta, hogy nézze, amint kielégül. Ez hamarosan meg is történt. Vadul vonaglott és tekergőzött alattam, és egy pillanattal később én is csatlakoztam hozzá. Rövid szünet következett. Mindketten levegő után kapkodtunk. Amikor összeszedtük magunkat, legurultam róla. Biztos voltam abban, hogy nekem aznapra éppen elég volt a szórakozásból. Nancynek viszont nem. - Minden rendben, Brucie! - mondta, még mindig lihegve. -Most már jöhetsz! Bruce-ra pillantottam, és megdöbbenve láttam, hogy Arnold a lába előtt térdel, és azt csinálja vele, amit a feleség az imént ővele. Arnold ennél a háznál szemlátomást kiterjedt és változatos feladatkört kapott a

munkaadóitól. - Hát sosem elég neked, te szajha? - kérdezte Bruce szónoki stílusban. Eltolta magától Arnold fejét, felállt és a feleségéhez lépett. Miközben ő leült, én kezdtem feltápászkodni. - Nehogy elmenj, Steven! - tiltakozott Nancy, és felém nyújtotta a kezét. Elérte a combomat, és gyorsan feljebb csúsztatta a kezét, hogy megmarkolhassa a hímtagomat. - Kész vagyok, Nancy! - mondtam. - Ráadásul el kell… - Nem, nem! - tiltakozott ismét, majd hasra fordult és kissé felemelte a fejét, hogy láthasson, amint hanyatt fekszem. Az ujjai lágyan cirógattak. - Majd mi ismét kész állapotba hozunk, ne aggódj! - Nem hinném - ingattam a fejemet. - De… Elakadt a szavam, mert Nancy a keze helyett a hajával kezdett simogatni. A fejét az altestem fölé hajtotta, és lassan, bal-ról-jobbra ingatta, így selymes hajának lágy fürtjei gyengéden cirógatták a lágyékomat. Éreztem, hogy javíthatatlan férfiasságom ismét életre kel. 150 - Érzed már? - lehelte Nancy. A lábaim között térdelt. Hirtelen megéreztem, hogy forró lehelete és lágy ajka új erőre kapó falloszom felé közelit. - Most, Bruce - szólt hátra a nő. Ekkor Bruce a hátára feküdt, úgy, hogy Nancy lába köze az arca fölé került, majd egészen magára húzta a felesége testét. Csak homályosan érzékeltem, hogy Arnold a házigazda teste fölött guggol. Nem láttam pontosan, hogy mit művel, de nem is érdekelt különösebben. Nancy teste elfojtotta Bruce nyögéseit, Nancy nyögéseit pedig az enyém. Az én nyögéseimet bezzeg semmi sem fojtotta el! Nancy varázslatos szája és nyelve villámgyorsan harckész állapotba hozott, majd ismét elindított a kirobbanó gyönyör felé. Ezúttal több időbe került, hogy összeszedjem magam. Mire sikerült, Arnold már eltűnt a láthatárról. Hanem Bruce és Nancy ott maradt. Egymásba kapaszkodva, egymáshoz tapadva feküdtek a szőnyegen, és halkan turbékoltak, mint a sebzett galambok. - Ó, istenem, Nancy! - zokogott Bruce. - Édes, Nancy! Ó, istenem, annyira sajnálom! - Minden rendben, Bruce! - suttogta Nancy. - Minden rendben, drágám. Szeretlek. Szeretlek, Bruce! Mindez nagyon távol állt tőlem. Magamra kapkodtam a ruháimat és az ajtó felé lódultam. - Jó éjt, Steven! - szólt utánam Nancy. - Hamarosan felhívsz, ugye, kedves? - Persze! - mondtam és kiléptem az ajtón. Az igazat megvallva, abban a percben eszem ágában sem volt felhívni sem hamarosan, sem később. Sőt, elhatároztam, hogy mihelyt hazaérek, úgy kivágom a névjegykártyáját a szemétbe, hogy csattan. Meg is tettem.

Hanem egy kis idő múlva, amikor felidéztem magamban az est eseményeit, eszembe öltött, hogyan préselte hozzám Nancy a testét. És eszembe jutott hetyke, gömbölyded melle, 151 és a selymes érzés, ahogy a hajával cirógatott. Meg persze a szája, az a csodálatos, telhetetlen, ügyes szája. Végül kihalásztam a papírkosárból a kártyát és visszatettem a névjegy-tartómba. Az ember sose döntsön elhamarkodottan. 15 Bámulatra méltó és kívánatos asszisztensem egyik legfontosabb feladata volt biztosítani, hogy a természetemből fakadó munkaundorom ne veszélyeztesse jelentős mértékben az általam vezetett vállalat sikereit és anyagi biztonságát. Miss Greenglass fáradhatatlan szorgalommal teljesítette ezt a feladatot, dacára a felőlem érkező bátortalanításnak és ellenállásnak. Szemernyi kétség sem férhetett hozzá, hogy ő volt a cég legfontosabb dolgozója. Bár magam is ellenszenvesnek találtam (noha előszeretettel és nagyvonalúan ruháztam át a munkát és a felelősséget másokra), attól még tény maradt, hogy az üzlet működtetése bizonyos fokú lemondást követelt tőle. Gyanítottam, hogy ha saját, sajnálatosan hanyag hajlamaimra lennék kénytelen hagyatkozni, a rólam alkotott sikeres üzletember képe - nem beszélve a jövedelmemről - rövid idő alatt semmivé foszlana. De Miss Greenglass a maga hűvös, határozott, bosszantó, ám kétségkívül hatékony módján addig piszkált, ösztökélt és manipulált, amíg a legtöbb esetben sikerült rávennie, hogy elvégezzem azt, amit feltétlenül muszáj. A Nancyvel esett, érdekes kaland után néhány nappal, az egyik ilyen kötelességteljesítés során egy üzleti találkozón találtam magam a Carswell & Haynsworth vállalat főhadiszállásán. A hatalmas pénzügyi cég egy belvárosi felhőkarcoló 153 legfelső emeletén tartotta fenn az irodáit. Maga a tárgyalás dögunalmas volt, mindazonáltal kielégítő eredménnyel zárult. Amikor véget ért, a nagy Philip Haynsworth társaságában hagytam el a konferenciatermet. Haynsworth megállt egy íróasztalnál és átnyújtott egy dosz-sziét az asztal mögött ülő ügyintézőnek. - June - mondta -, kérem, adja ezt oda Opalnak, és kérje meg, hogy gépelje le. Ahogy mondani szokták, egyből hegyezni kezdtem a fülemet. Opal? Abban a pillanatban pontosan egy Opalra volt szükségem! Egy Opálra vagy egy Olgára, vagy egy Olympiára, vagy egy Odessára vagy… De az Opal név pontosan megfelelt volna. Gyorsan elbúcsúztam az igazgatótól és - mintha csak véletlenül tenném - követtem az ügyintéző hölgyet, miközben végigsétált egy folyosón, majd kilépett Haynsworth irodájából. Közvetlenül az ajtó mellett állt egy íróasztal. June az asztal mögött tevékenykedő hölgynek adta a dossziét. Nem hallottam, hogy mit mond neki, de alapos okom volt feltételezni, hogy ő lesz az a bizonyos Opal. A húszas évei elején járhatott, a bőre olyan színben pompázott, mint a kávé, amelybe egy kanál tejszínt raktak. Úgy éreztem, évek óta nem láttam ekkora és ilyen fekete szemeket. A haja göndör volt és rövid. Bár az asztal eltakarta az alsótestét, a

felsőteste alapján a nem látható részekre sem lehetett panasz. Nem vettem tudomást az ügyintéző hölgy incselkedő pillantásáról, amit elhaladtában vetett rám. Lassan lépdeltem Opal asztala felé. Közelebbről még szédítőbb látványt nyújtott. - Ó, elnézést - szólítottam meg, és rámosolyogtam. - A nevem Steven Walling. Épp az előbb tárgyaltam Mr. Haynsworth-szel, és van valami abban az anyagban, amit szeretnék még egyszer ellenőrizni. Megkaphatnám egy pillanatra? Mindössze egy közömbös pillantásra méltatott. Néhány pillanatig habozott, majd vállat vont. - Miért is ne? - Átnyújtotta a dossziét. 154 - Köszönöm - mondtam, és úgy tettem, mintha átfutnám a papírokat. - Ó, ez lesz az - bólogattam nagy bölcsen. - Igen, jó lesz így. - Becsuktam a dossziét, és visszaadtam neki. - Köszönöm, Miss… - Adams - közölte. - Opal Adams. - Miss Adams - fejeztem be a mondatot. - Bizonyára számtalanszor hallotta már, de meg kell mondjam, hogy ön rendkívül szép nő. Az biztos, hogy már ezerszer hallotta, mivel nem látszott rajta, hogy akárcsak egy kicsit is hatott volna rá a bók. - Köszönöm - mondta meglehetősen hűvösen, és a számítógépe felé fordult. - Tudja, a találkozó hamarabb ért véget, mint gondoltam -csacsogtam. - Történetesen ebédre is lett volna egy találkám, az meg elmarad. Mi lenne, ha eljönne velem ebédelni, Miss Adams? - Köszönöm, nem. - Bárhová, ahová menni szeretne! - mondtam. - ígérem, mindent elkövetek, hogy ne unja halálra magát. - Sajnálom - ingatta a fejét. - Más terveim vannak. Sőt, most rögtön indulok valahová. Kikapcsolta a számítógépét, felállt és elsuhant mellettem. Ilyen könnyen nem adtam fel. A nyomába szegődtem és követtem, végig a folyosón. Az irodákon kívül, a liftajtónál utolértem. Amikor megpillantott, nem tűnt boldognak. - Ez esetben, mit szólna egy vacsorához? - kérdeztem. - Ha már egyszer összeakadtunk? - Dolgom van - mondta Opal. Megérkezett a lift és kinyílt az ajtó. Opal belépett, én pedig követtem. Dél körüljárt az idő, és a fülke minket leszámítva

- üres volt. A lány az emeleteket számláló, aprócska kijelzőre függesztette a tekintetét. - Nézze - mondtam. - Igazán nem vagyok az a baltás gyilkos típus, vagy ilyesmi. Tisztességes üzletember vagyok, és szeretnék bizonyos mennyiségű időt magával tölteni. 155 - És vajon miért szeretne? - fordult felém. A viselkedése hirtelen megváltozott. Már nem azt az üzleties ridegséget sugározta, mint nemrégiben az irodában. A hangja keményebben szólt, és volt valami tüzes és izgató azokban a hatalmas, sötét szemekben. - Miért? Mert maga csinos nő, én pedig történetesen… - Mert meg akar kefélni! - vágta oda Opal. Semmi sem hasonlítható ahhoz a nőhöz, aki eljut ehhez a felismeréshez. - Nos, természetesen ez a lehetőség is felmerült bennem -mondtam óvatosan -, de pillanatnyilag arra gondolok, hogy ennénk valamit együtt. Tudja: megebédelnénk, beszélgetnénk… - Hé - szakított félbe Opal. - Mit is mondott, mi a neve? - Steven. Steven Walling. - Nos, Steven, áruljon el valamit! Lát köztünk valamilyen különbséget? - Hát persze - bólintottam. - Maga gyönyörű nő, én pedig egy… Nos, átlagos megjelenésű férfi vagyok. Vive la diffe-rence! - Mást? - kérdezte. - Milyen mást? - Én fekete vagyok - mutatott magára. - Maga pedig fehér. Ezt nem vette észre? - De, persze. És akkor mi van? - Nézze - mondta, és ismét elfordította az arcát -, én nem kefélek fehérekkel! Próbáltam visszaemlékezni, hogy volt-e valaha ilyen problémám. Úgy véltem, eddig még soha. - Miért nem? - kérdeztem. - Találja ki! - horkant fel. - Nem tudom - tártam szét a karomat. - Talán előítéletei vannak? - Frászt! - mondta Opal. - Maga a fehér fiú, és maga beszél előítéletekről? - Megint felhorkant. Ő volt az egyetlen nő az ismeretségi körömben, aki vonzóan tudott horkantani. - Mit akar? Azt hiszi szerencsét hoz,

ha megkefél egy nigger tyúkot? 156 - Szó sincs róla! - tiltakoztam. - A szerencsémmel semmi bajom, köszönöm szépen. Ismerek fekete hölgyeket. Biztosíthatom, hogy a bőrszínnek semmi jelentősége a számomra. - Az lehet, számomra viszont van! - vágta rá Opal. - Felejtsen el! A felvonókabin leért az előcsarnokba, és elindultunk a főbejárat felé. - Nézze. Csak ebédeljen velem, ennyi az egész. Vagy enni sem hajlandó fehérekkel? - Ha nem muszáj, nem! - mondta Opal. - Emellett egy barátommal van találkozóm. - Akkor legyen vacsora! Kiléptünk az utcára. Opal megállt közvetlenül az ajtó előtt, és szembefordult velem. - Vacsora? - kérdezte kétkedve. - Tényleg el akar vinni vacsorázni? - Igen, szeretném! - Ahová csak akarom? - Nevezze meg a helyszínt! - Fanny kávézója - mondta, és felvonta a szemöldökét. - Rendben - bólintottam habozás nélkül. - Merre van? - Közvetlenül ott, ahol lakom - mondta Opal, miközben az arcomat fürkészte. - A 137. utcában, Lexington mellett. Pontosan a Harlem kellős közepén. Aha, megpróbál rám ijeszteni! Vállat vontam. - Rendben. Miért ne? Továbbra is az arcomat figyelte. - Nem fél attól, hogy szétrúgják a fehér seggét? - Majd maga megvéd! - vigyorogtam rá. - Egy frászt! Arra ne számítson! - intett. - Jöjjön értem hatra. Ha addig nem száll el a bátorsága! 157 Fanny kávézója aprócska hely volt. Azon az estén zsúfolásig megtelt, viszont remek ételeket szolgáltak fel. Az enyém volt az egyetlen fehér arc a helyiségben, így jelenlétem nem maradhatott észrevétlen. Látszott,

hogy Opált jól ismerik a kávézóban, de ez nem állította le a pillantásokat - java részük ellenségesesnek tűnt -, sem pedig a morgásokat. Nem ez volt a legkényelmesebb helyzet, amibe valaha belecsöppentem, de megpróbáltam jó képet vágni a dologhoz. Kedélyesen beszélgettem Opállal, ami nem volt könnyű. Világosan éreztem, csak azért hozott ide, hogy megfélemlítsen vagy zavarba hozzon, így már a kezdet kezdetén elakadjon a kapcsolatunk. A vacsora vége felé egy magas, tagbaszakadt, fiatal férfi lépett be az ajtón. Körülnézett, és nyílegyenesen felénk tartott. Nem tűnt boldognak. - Mi folyik itt, Opal? - csattant fel azonnal. - Szia, Calvin - mondta a lány nyugodtan. Calvin felém biccentett, anélkül, hogy rám nézett volna. - Ki ez a fehér alak? - kérdezte. - A neve Steven - mondta Opal. - Steven, ez itt Calvin. Calvin nem törte magát, hogy kezet fogjunk. - Mit csinálsz vele, kislány? - Minek látszik? - vonta fel a lány a szemöldökét. - Éppen eszünk, rendben? - Lófaszt! - mordult Calvin. - Mióta eszel te fehérekkel? Jónak láttam felvillantani valamit a férfiasságomból. - Nézd, Calvin - szóltam közbe -, Opal és én csak… Calvin felém fordult, és az arcomra mutatott. A tekintetéből vegytiszta gyűlölet sütött. - Te befogod a pofád, fehér fiú, vagy kibaszottul szétrúgom a seggedet! Egyébként, hogy a picsába kerülsz te ide? - Én hoztam ide, te seggfej! - vágta oda Opal. - Most pedig tűnj a picsába! - Mi a fasz bajod van, asszony? - kérdezte Calvin. - Csak nem készülsz valamire ezzel a fehér szarral? Jobb, ha meggon— 158 dolod, hallod? - Felém fordult. - Te pedig ebben a pillanatban húzz el innen, emberke, vagy lebontom az arcod! - Hé, mégis kinek képzeled magad? - kiáltotta Opal. - Azt mondtam, velem van, oké? Most pedig tűnj a

picsába! - Nem fogsz kefélni a fehér pöccsel, Opal, hallod? Nem du-gatod meg magad a belvárosi fehér szeméttel, érted? Vetted az adást? Opal arca lángra gyúlt. Felugrott. Én is felálltam. - Hé, Calvin, ezt tisztázzuk le, jó? Nem te mondod meg, hogy kivel kefélek és kivel nem, világos? Egyetlen kibaszott faszfej sem mondhatja meg, hogy kivel kefélek! Azzal dugok, akivel csak akarok, és mi a lófasz közöd van az egészhez? - A kurva életbe! - ordított Calvin. - Nehogy azt mondd, hogy dugni akarsz vele! - De igen, baszd meg! - ordított vissza Opal. - Megteszem! Te meg baszd meg magad! Gyerünk, Steve! Azzal karon ragadott és gyakorlatilag kivonszolt az étteremből. - Várj! - tiltakoztam. - Ki kell fizetnem a számlát! - Csak fizesse ki Calvin! Gyere már, itt lakom a következő házban. - Calvin a barátod? - kérdeztem menet közben. - A fenét! Csak egy hapsi, aki azt képzeli, hogy a nője vagyok, vagy valami ilyesmit. Bassza meg! A rohadék! Nekem senki se íija elő, hogy kivel keféljek! - Nézd - próbálkoztam -, talán nem kellene ágyba bújnod velem csak azért, mert dühös vagy Calvinre! - Mi van, most meghátráltál? - kérdezte mérgesen. - A francba is, most meg akarsz kefélni vagy nem? - Akarlak, igen, de… - Akkor pofa be! - csattant Opal.

O 159 Opal kicsi, de csinos lakásban lakott, bár nem volt esélyem alaposabban megvizsgálni. Amint beléptünk, a lány bezárta az ajtót, felkapcsolta a lámpákat és rám szólt: - Vedd le a kibaszott ruháidat! Bármennyire is kívántam, nem igazán barátkoztam meg a gondolattal, hogy azért csinálja ezt, mert vissza akar vágni Calvinnek. - Opal, biztos, hogy ezt akarod? - kérdeztem. - A francba! - szitkozódott és kezdte kigombolni a blúzát. -Úgy tűnik, nem? - Azt hittem, nem kefélsz fehérekkel! - Te leszel az első és egyben az utolsó is! - morogta. - Tényleg? Még sosem voltál fehér férfivel? Opal letépte magáról a blúzt. - Nem volt rá külön szükségem, bébi! A fehér fiúk már négyszáz éve baszogatnak minket. - Olyan rég? - kérdeztem, és a fekete melltartót feszítő keblekre pillantottam. - És ez csak ebben az országban! - dühösködött Opal. - Levetkőzöl végre, vagy a fehér fiúk felöltözve szoktak kefélni? Beszéd közben kikapcsolta a szoknyáját, hagyta, hogy a padlóra hulljon és kilépett belőle. Egyszerű harisnyanadrágot viselt, amelyen keresztül áttetszett fekete bugyija. A teste maga volt a csoda. A feszes, kemény mellektől kiindulva finoman ívelt a megdöbbentően karcsú derékig. Onnan meredek szögben kifelé kanyarodott a gömbölyű csípőnél, majd a leg-formásabb combok következtek, amelyeket valaha is láttam. És ezt az egészet sima, sötét, különleges színű bőr borította, amelyen egyetlen foltot vagy mélyebb árnyalatot sem láttam. Opal legurította a harisnyát a csípőjén, majd a karosszékhez lépett és leült, hogy teljesen lehúzza. Félig felöltözve odaléptem, hogy segítsek neki. - Hát ez érdekes fordulat! - mondta Opal. - A fehér fiú egy színes lányra vár. Milyen érzés, miután annyi ideig rabszolgaként tartottatok minket? 160 í - Én ugyan nem - ingattam a fejemet. - Ó, persze, te nem! Hát egy frászt! A fehér ember az fehér ember!

- Igen, és a jó szivar sem más, csak füst! - mondtam. - Merre van a hálószoba? - Felejtsd el, fehér fiú! Ez a szoba éppen megteszi. Hogy kefélek veled, az egy dolog, de nem engedek fehér fiút az ágyamba! - A fene egye már meg, nem minden fehér ember egyforma - förmedtem rá. Mindkét kezemet a lábára tettem, és végigfuttattam a lábikrától a csodás combokig. Finoman széthúztam a lábait. Nem állt ellen. - Nem a lófaszt nem! - vágta oda. - Valamennyien utálják a niggereket. A fekete férfi is elég rossz, a legtöbbjük utálja a nőket. De a fehér ember utálja a feketéket is és a nőket is! Ember, az odakint egy rakás szar! - Te is eléggé utálod magad! - szóltam rá. Megsimogattam a combja belső részét. A lágy, meleg bőrt érezve alig voltam képes a beszélgetésre koncentrálni. - Igen, és mit gondolsz, az mitől van? - kérdezte. A hangja ezúttal kissé rekedten szólt. Becsúsztattam az ujjaimat a bugyija alá. Opal visszatartotta a lélegzetét és kissé előbbre csusszant a fotelban. Egy darabig felderítést végeztem a combjai közötti területen, majd odanyúltam, hogy lehúzzam róla a bugyit. Kissé megemelte a csípőjét, hogy segítsen. - Nem utálom a nőket - mondtam, és az én hangom sem csengett valami tisztán. - Erre az összes pénzeddel fogadhatsz. Sőt, ha van valami, amit imádok, az a nő. Minden nő. Minden szín és minden típus. Miközben letérdeltem elé, megfogtam és a vállamra emeltem a lábait. Még közelebb húztam magamhoz a testét, így már szinte a fotel szélén ült. - Igen, értem - lihegte. - Szeretsz kefélni, ez minden. - Egyebek közt! - mondtam. 161 A szavaimat elnyelte a teste, mert a számat a combja belső felére tapasztottam. Elkezdtem csókolgatni és nyalogatni, miközben lassan haladtam felfelé. A bőre ízétől zsongani kezdett a fejem. Opal egyre gyorsabban szedte a levegőt. - Egyél meg, fehér fiú! - Csak próbálj leállítani! - mondtam. Hosszú-hosszú percekig kóstolgattam, csókoltam és mélyeket lélegeztem Opal édes, sötét rejtekébe temetkezve. Hirtelen hangosan felszisszent és még erősebben tolta felém az alsótestét. A nyelvem mélyen benyomult a testébe. Alaposan felderítettem mélységeit, végül a szám rátalált a csiklójára. Finoman simogattam, köröztem körülötte és játszottam vele, feleletképpen szinte lüktetett a nyelvem érintésére. - Ó igen, csináld, fehér fiú! - zihálta Opal. - Egyél meg, nyalogasd azt a dolgot… Gyerünk, fehér haver…

erősebben… - A teste ide-oda tekergőzött a fotelban. A lágy combok két oldalról a fejemhez szorultak. Alig kaptam levegőt, de abban a pillanatban csakis a teste esszenciájára volt szükségem. Csókolgattam, szívogattam és nyalogattam, és ő egyre erősebben vonaglott. A feneke a levegőbe emelkedett, a lábai vadul remegve szorították az arcomat. - Gyerünk, te fehér szemétláda, ne állj le, te fehér rohadék, te fakóképű seggfej, igen, ott… igen… ó… Most, te kibaszott fehér, most… most… fehér fiú… Most! A szavai majdnem üvöltésbe csaptak át, amikor szinte minden ízében egyszerre kezdett vonaglani. A mindent elborító kéj pillanataiban a teste, a lába hevesen rángatózott. Eltartott néhány percig, mire annyira szétnyitotta reszkető combjait, hogy kihúzhattam közülük a fejemet. De nem bántam. Nagyon is elégedett voltam azzal a hellyel. - A fenébe! - nyögte végül Opal. - Látod már? - kérdeztem. - Be kell ismerned, hogy a fehér fiúk is értenek néhány dologhoz! - Igen? Csak azt tudod, hogyan használd a szádat? 162 - Majd rájössz magadtól! - mondtam, és letépkedtem magamról a ruháim maradékát. Kemény voltam, mivel nagyon beindultam. Opal érdeklődve vizsgálgatta meredező férfiasságomat. - Nem is rossz egy fehér fiútól! - bólintott. - Hát, köszönöm. Csak feküdj le ide, és megmutatom, hogy mit tudok vele csinálni! - Nem-nem! - csóválta a fejét Opal. - Te ülj le ide! - Azzal leültetett a fotelba. Rám mászott, terpeszbe állt a csípőm felett és magába vezette a férfiasságomat. - Ha magadra engedsz egy fehér fiút, egész biztosan megöl! - Ezt hagyd abba! Sosem öltem meg senkit! - tiltakoztam, majd felnyögtem, amikor rám ereszkedett. A nemrégiben átélt orgazmus dacára eléggé szűknek bizonyult. - Jó! - mondta Opal, és mozogni kezdett. - És mi van Medgar Eversszel? James Chaney? És… - Nem voltam ott! - mondtam erőtlenül. A melltartó még mindig rajta volt, és miközben a csípője ritmikusan mozgott fel és le, odanyúltam, kikapcsoltam és lehúztam róla. A melle feszes volt és kemény. A sötét mellbimbók keményen meredeztek. Előrehajoltam, hogy a számba vegyem őket. - És Fred Hampton? - folytatta lélegzet után kapkodva. - És George Jackson, és… - Esküszöm, hogy nem én voltam! - motyogtam a mellének. - És Martin? - mondta, ezúttal már zihálva. - És Malcolm? És…

- A fene egye már meg! Én nem.;. Válj csak! Malcolmot fekete férfi ölte meg! - Akkor mi van? - lihegte Opal. - Ó, igaz! Gondolnom kellett volna rá! Azt hiszem, még felidézett néhány embert, akit bizonyára én öltem meg, de abból már egy szót sem hallottam, mert a fülemet morajló hangok töltötték meg. Egyébként is túl hangosan nyögdécselt ahhoz, hogy megértesse magát. 163 Néhány percig mindketten kiáltoztunk és vadul kapaszkodtunk egymásba, miközben a világ széthullott körülöttünk. - Oké, fehér fiú - mondta Opal. - Ideje indulni! - Azt hittem, reggelig maradhatok! Hívhatok innen egy taxit? - Jobb, ha én hívom! - intett le Opal. - Ha meghallják a fehér hangodat, az életben nem jönnek ki! Miközben öltözködtem, megkérdeztem tőle: - Mi lenne, ha néhanapján összejönnénk? - Szó sem lehet róla! - És miért nem? - Mert nem kefélek fehér fiúkkal - válaszolta Opal. - Á, és akkor az előbb mit csináltunk? - Semmit sem csináltunk! - vágta rá. A hangja ellenségesen csengett, és úgy tűnt, a szándéka végleges. Sosem történt meg, és sosem fog újra megtörténni. Érted, ugye? - Nem igazán - csóváltam a fejemet. - De mit tehetek ellene? A ház előtt megszólalt a taxi dudája. Lementem a lépcsőn. Az épület főbejárata előtt egy férfi lépett elő az árnyékból. Calvin volt az. - Te szemétláda! - kiabálta. - Megkefélted, te fehérseggű rohadék! Mindent elkövettem, hogy bátornak tűnjek, ami bizony csak trükk volt a részemről. -Ehhez tényleg semmi közöd, Calvin! - szóltam oda neki. 164 Egy pillanatig azt hittem, rögtön rám veti magát. Szerencsére azonban rápillantott a taxi sofőrjére, aki a

kocsi biztonságából követte az eseményeket. Ekkor visszafordult felém. - Kibaszottul jól teszed, ha soha többé nem jössz erre a környékre! - horkant fel. A szemében a gyűlölet lángjai lobogtak. - Ha még egyszer idejössz, kitépem a beleidet! Ne gyere ide még egyszer, megértetted, faszfej? Meg nem próbálj még egyszer idejönni! Nem akarlak még egyszer itt látni! - Hát, úgy néz ki, ez a vágyad teljesül! - mondtam némiképp szomorúan, majd gyorsan beszálltam az autóba. 16 - Kérem, értse meg - mondtam Miss Greenglassnek -, hogy szó sincs különleges kikötésről. Már többször is megegyeztünk abban, hogy a fogadásunk szabályai nem zárnak ki egy nőt egyszerűen csak azért, mert van szerencsém még azelőtt-ről ismerni - akármilyen közelről is -, hogy megkötöttük volna a fogadást. - Ez technikai értelemben igaz is, Mr. Walling - bólintott Miss Greenglass. - Ön viszont nemrégiben egyetértett velem abban, hogy mivel tengernyi nő létezik, akivel erotikus kapcsolatban állt a múltban, ez lényegesen megkönnyíti a dolgát. Ráadásul kijelentette, hogy a teljesítés ideje alatt megpróbálja korlátozni magát azokra a nőkre - legyenek akármilyen kevesen is -, akik nem esnek bele ebbe a kategóriába. Szándékosan nem vettem tudomást a finoman adagolt gúnyról. - Nagyon jól tudja, Miss Greenglass, hogy mit mondtam. Azt, hogy merő szívjóságból és dacára annak, hogy a szabályok nem írják elő, megpróbálok olyan nőkre összpontosítani, akikkel korábban még nem élveztem a testiség örömeit. És így is tettem. Az előrehaladásom valamennyi állomását új nőkkel teljesítettem azóta a beszélgetés óta. Sőt, tulajdonképpen a kezdet kezdetétől fogva mindössze egyetlen hölgy akad, aki korábban a szeretőm volt - Belinda. És még ez az 166 egy is - bizonyára emlékszik rá - eléggé speciális körülmények között történt. Miss Greenglass nem válaszolt. De ő úgy tudott hallgatni, hogy az felért egy ünnepi szónoklattal. - Ugyanakkor - folytattam -, határozottan tisztáztam, hogy ez nem abszolút követelmény, és előfordulhatnak olyan esetek, amikor eltekintek az alkalmazásától. Emlékszem, hogy di-rekt kihangsúlyoztam Xanthippe esetét, akit remélem megtalálok, még mielőtt foglalkoznom kell az X betűvel. - Ha eljut odáig! - figyelmeztetett Miss Greenglass. - Ne féljen, eljutok! - intettem. - Most itt van Phyllis esete. Mint azt ön is tudja, Miss Greenglass, a roppant vonzó Mrs. Dilsey szüntelenül háborgat a telefonjaival, valahányszor a férje üzleti útra indul. Régóta szokásunk, hogy ilyen alkalmakkor eltöltünk együtt egy-egy szenvedélyes éjszakát. Attól tartok, szegény Phyllis már így is teljesen összezavarodott, sőt talán meg is sértődött a tengernyi mentegetőzés és kifogás miatt, amelyekkel a fogadásunk kezdete óta próbáltam lerázni. Bár nem ő a legokosabb nő a földön, de kezd gyanakodni, és…

- Különösen, mióta maga elcsábította az unokahúgát a Szabadság-szobor tetején, gyakorlatilag az orra előtt - szúrta közbe Miss Greenglass. - Az elég sokat rontott a helyzeten - ismertem be. - És most, végre eljött Phyllis számára a lehetőség. Abban a helyzetben vagyok, hogy csillapíthatom a gyanakvását - és testének lángolását mialatt megteszem a következő lépést az ön teste felé. Számomra csupán udvariasságnak tűnik, hogy a kedvére teszek egy hölgynek. Miss Greenglass az egyik igen jellegzetes pillantásával jutalmazott. - Milyen végtelenül kedves magától! - mondta szárazon. - És persze jelentős megkönnyebbüléssel jár, hogy ezzel egy időre levakarom magamról - mondtam. Szóval, csak azt akartam megértetni magával, hogy egyetlen szabályt sem szegek meg. Phyllis tökéletesen törvényes P betűs hölgy, oké? 167 - Ha annyira biztos a dologban, Mr. Walling, akkor most miért magyarázkodik nekem? Nem lehet, hogy a jelen helyzetben éppenséggel ön az, akinek kifogásai vannak Mrs. Dilsey alkalmasságát illetően? - Szó sincs róla! - mondtam határozottan. - Egy cseppnyi sincs. Csupán szerettem volna megelőzni minden egyes kifogást, amely téves értelmezéseken alapul. Ez minden. Csak tisztázni akartam a helyzetet! - Értem - mondta Miss Greenglass, és visszafordult a számítógépe felé. - Ez esetben teljes egészében az ön lelkiismeretére bízom a dolgot, Mr. Walling. - Ennek semmi köze a lelkiismeretemhez! - mondtam. - Köszönöm, a lelkiismeretemmel minden rendben. Teljesen tiszta! - Ha ön mondja, Mr. Walling! - bólintott Miss Greenglass és nekilátott a gépelésnek. Ahogy már korábban is említettem, ez a nő néha az őrületbe kergetett. Phyllis volt az utolsó nő, aki megtisztelte korábban igen forgalmas ágyamat, mielőtt belevágtam volna a folyó kalandba. A kedves olvasó bizonyára emlékszik még rá. Ő volt az, aki mellett felébredtem azon a reggelen, amikor megkötöttem a végzetes fogadást Miss Greenglass-szel. Phyllis a harmincas évei elején járt. Pazarul formás testű nő, rövid, göndör, szőke hajjal. Általában jó volt a kedve. Rámenős típus, nyitott és izgató úgy az ágyban, mint az ágyon kívül. Majdnem olyan mohón kívántam ágyba bújni vele, ahogy ő velem. Legalábbis azt hittem. Elvittem vacsorázni, aztán hozzám mentünk, ahol egyenesen a hálószoba felé vettük az irányt. Phyllis jól ismerte a járást. 168 - Olyan rég volt már, Steven - sóhajtott és a karjaim közé vetette magát. - Tudom, de az egész éjszaka a miénk, hogy bepótoljuk -válaszoltam, és megcsókoltam.

Hosszan, szenvedélyesen csókolóztunk. A teste összeolvadt az enyémmel, és szorosan öleltük egymást, miközben a nyelveink összetalálkoztak és egymásba fonódtak. Rámtört az édes, ismerős érzés, amint feszes melle a mellkasomnak préselődött, a hasa az enyémen lüktetett, az alsótestét az enyémhez szorította, miközben halkan felnyögött, a nyelvemmel a szájában. A kezem végigsiklott a hátán, és rátalált a remekbe szabott fenékre. Gyengéden megmarkoltam, ő pedig élvezettel ficánkolt a szorításomban. Semmi sem hatott a férfiasságomra gyorsabban, mint Phyllis fogékonysága, és tudtam, hogy kész vagyok… Várjunk csak egy percet! A férfiasságom közel sem ágaskodott annyira, amennyire vártam. Vagy legalábbis nem voltam annyira kész. Ez kissé nyugtalanító volt, de korántsem aggasztó. Még csak a dolgok elején tartottunk. Amikor végül szétváltak az ajkaink, hogy levegőt vegyünk, felkaptam Phyllist és az ágyra fektettem. Ismét csókolóztunk és elkezdtem kigombolni a blúzát. Tudtam, hogy a pompás test látványától pillanatok alatt megkeményedem, és érezni fogom az ismerős lüktetést. Phyllis kilazította a nyakkendőmet, és lehúzta rólam. Forró csókok és gyengéd simogatások közepette levetkőztettük egymást. Miután levettem róla a melltartót, a feszesen álló, nyál-csordító mellekben gyönyörködtem, amelyeket mindig is roppant izgatónak találtam. Pontosan olyan mesés látvány volt, ahogy az emlékeimben élt. Odahajoltam, hogy megcsókoljam az egyiket, és amennyire csak tudtam, a számba vettem. Gyengéden körbefuttattam a nyelvemet a kemény, vörös mellbimbón. Phyllis zihálni kezdett és belemarkolt a hajamba. - 0, igen, Steve - nyögte -, ó, istenem! Tényleg „ó, istenem”! Mi a fene folyik itt? Phyllis éppoly pompás, szexi és mohó volt, mint mindig, és ugyanúgy kíván— 169 tam őt, de a testem ernyedtnek és vonakodónak tűnt. Egy halvány, kellemetlen gyanakvás kezdte befészkelni magát a gondolataimba. Lehetséges, hogy valami megmozdult a lelkiismeretem mélyén - a lelkiismeretemben, amelyre Miss Greenglass olyan sportszerűtlenül hivatkozott -, és ez a dolog problémát okozott? Lehet, hogy kétségeim támadtak? Lehet, hogy tényleg nem viselkedem tisztességesen a fogadás kapcsán? Nem! Abszolút nem! Teljes mértékben hittem az igazamban, ahogy el is magyaráztam neki, hogy jogom van Phyllisszel tölteni az éjszakát. Nem lehettek kétségeim. És mégis… Miután levetkőztettem a hölgyet, és rólam is lekerült a ruha, az ágyra vetettük magunkat. Hiába simogattuk, csókolgattuk egymást, és adtuk át magunkat az érzéki kéjvágynak, képtelen voltam teljesen harckész állapotba kerülni, és nem tudtam kisöpömi az agyamból Miss Greenglass szigorú, elitélő arcát. Az isten veije meg azt a nőt! Elszántan összpontosítottam minden figyelmemet Phyllis lágy, tejfehér bőrére. Már folyamatosan nyögdécselt. A keze és a szája felderítette a testemet, ahogy én az övét. Hamarosan, elkerülhetetlenül ráébredt, hogy a merevedésem korántsem nyilvánul meg a maga szokásos erejével. Halk, meglepett hangot hallatott, majd közelebb siklott hozzám. Az egyik lábát átvetette a csípőmön és érzékien vonaglott, miközben az ajka az arcomat és a nyakamat cirógatta, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy felfütse

lagymatag vágyamat. Én is igyekeztem. Tudtam, hogy nem Phyllisszel van probléma. Sosem tudtam megunni buzgó kéjvágyát, ráadásul ré-ges-rég nem bújtunk össze. Aztán felrémlett bennem, hogy mióta Phyllis utoljára nálam járt, nem is fordult meg más nő az ágyamban. Gondolkodni kezdtem. Amint azt önök is láthatják, a gondolataim csapongtak, miközben Phyllis vonagló testét tartottam a karjaimban, azaz egy olyan páratlan jelenséget, amit talán csak Miss Greenglass múlhatott felül. Beugrott, hogy bizony hosszú idő telt el azóta, hogy 170 egyáltalán ágyba bújtam valakivel. Elkezdtem visszagondolni a közelmúltra. Opal nem engedett az ágya közelébe, egy karosszékben hancúroztunk. A Nancyvel (és társaival) esett kaland egy nappali szőnyegén zajlott. Azt megelőzően Marciával a díványon, Li Mait egy kicsi, kemény asztalon tettem a magamévá… Katherine-t egy vécéfülkében. A J-hölgy a limuzinja hátsó ülésén lett az enyém. Irene a Szabadság-szobor tetején. Ó, megvan! Vissza kell mennem, egészen Hittel Áldott Maiyig. Akkor csináltam utoljára ágyban. Különös! Már majdnem elfelejtettem a hajlékony, ifjú hölgyet, angyali arcával és ördögi testével. Ekkor rá gondoltam. Emlékeztem a fáradhatatlan fesztelenségére, ahogy bemutatta rajtam a trükkjeit, amelyeket a nővérével együtt a vén szélhámos, Journemayne tiszteletes öregecske testén szokott gyakorolni. Emlékezetembe idéztem, hogyan tekergette alattam érzéki csípőjét, mint a golyóscsapágyat, hogyan szorította satuként a derekamat a lábaival, és hogyan sikoltozott orgazmus közben (ő volt a leginkább orgazmusra kész nő, akit valaha is ismertem), hogy már attól féltem, a szomszédok kihívják a rendőrséget. Ahogy ezeken a dolgokon elmélkedtem, a vérem, amely olyan lustán pumpálódott végig a vénáimon, hirtelen száguldani kezdett, és a vágy, amely eladdig elkerült, kezdte kifejezni magát, cseppet sem bizonytalan megjelenési formában. Phyllis megérezte és boldogan dorombolt a fülembe, majd erősen hozzám préselte az alsótestét. - 0, Steven! - lihegte, és lecsúszott rajtam, hogy megvizsgálja azt, amiről teljesen természetesen feltételezte, hogy ő idézte elő. Felrémlett bennem az iíjú Maiy tapasztalt keze, és hogy az u|jai hogyan… De ez nem volt tisztességes. Rákényszerítettem magam, hogy kisöpörjem a fejemből Hittel Áldott Maryt. Most, hogy az átmeneti késlekedést magam mögött tudhattam, foglalkozhattam a szőke barátnőm által nyújtott különleges élvezettel 171 - dacára Miss Greenglassnek, akire szintén nem akartam gondolni. Elszántan igyekeztem nem gondolni az asszisztensemre, miközben Phyllis elismerő nyögdécseléssel simogatta a keménységemet, és ennek nyomán… Nos, nem feszült egész pontosan, de éreztem bizonyos mértékű lüktetést… Bár talán nem a megszokott erővel. Sőt, egy kicsit mintha össze is húzódott volna… Phyllist bizonyára ugyanúgy meglepte a dolog, mint engem, de nem adta fel. A megfelelő helyzetbe csúszott, és munkára fogta édes, gyengéd ajkait. Kétség nem fér hozzá, tudta mit kezdjen a szájával. Az ajkai lágyak és melegek voltak, és a nyelvét is jól ismertem. És imádtam azt, amit csinált. Pontosabban gondolatban imádtam. A fenébe is, a lelkem is imádta. Hanem a testem…

Hát ez már nevetséges volt! Koncentráltam. Behunytam a szemem, hogy jobban összpontosíthassak. És hirtelen másik szájra, másik ajkakra gondoltam. Katherine járt az eszemben, az elbűvölő utaskísérő, amint előttem térdel a repülőgép parányi mosdófülkéjében, és arra készül, hogy a mennyországba repítsen lehetetlenül hosszú, mozgékony nyelvével, mielőtt vonakodva visszautasítom a szolgálatkészségét. Az emlékképtől ismét életre keltem. Phyllis élvezettel nyög-décselt, és mélyen a szájába vette újjáéledő férfiasságomat. Nekem meg beugrott egy másik, hasonló élmény. A kistermetű teniszjátékos, Dolorosa, akinek tökéletesen atlétikus testét először a zuhanyzó falának támasztva ízleltem meg, a teniszcentrum női öltözőjében. A lány aztán a hátamra fektetett, és forró ajkaival új életet lehelt belém, majd ugyanazzal a céltudatos elszántsággal eljuttatott a csúcsra, bevetve minden tapasztalatát és a teljesítmény puszta örömét, amelynek segítségével az ellenfeleit is legyőzte a pályán. Az élvezetes emlékek a legpozitívabb hatást váltották ki belőlem. Olyannyira, hogy veszedelmes közelségbe kerültem ahhoz, hogy idő előtt megkönnyebbüljek. Azt viszont pokolian 172 sajnáltam, hogy Katherine-nel nem kerültem hasonló helyzetbe. Hanem Phyllis, aki sokkal bölcsebb volt a testiség terén, mint bármely más területen, abbahagyta, mielőtt a folyamat visszafordíthatatlanná vált volna. Fölém lendítette magát és elhelyezkedett rajtam, lovaglóülésben. Merevségemet a lába közé, a mohó nyílásba irányította, miközben lassan lejjebb eresztette az alsótestét, hogy teljes hosszamban befogadjon. Ebben az állapotban hirtelen eszembe ötlött, hogy pontosan így szórakoztunk azon a reggelen is, amikor Miss Greenglass felhívott az irodából, és… Hé, állj! Ez nem lesz jó! Ez rossz emlék. Ha nem vagyok elég óvatos… Ismét behunytam a szemem. És hirtelen Belinda ágyán feküdtem a monte-carlói kastélyban, ahol a gyönyörű nő a derekára gyűrt estélyiben, szétvetett lábakkal ült rajtam, miközben a vacsoravendégek a földszinten szórakoztak. Mélyen magába fogadott, és keményen, állandó ritmusban lovagolt rajtam, azzal a szándékkal, hogy mindkettőnket gyorsan eljuttasson a kábító élvezetig, mert sietnie kellett vissza, a vendégekhez. Sima, meztelen lábát simogattam, majd felnyúltam, hogy megfogjam a melleit. Lágy húst és kemény, előreálló mellbimbókat tapintottam. De Belinda félig fel volt öltözve… Nancy, ugrott be a kép. Alig néhány nap választott el a gátlástalan, vörös hajú tüneménytől. Ő volt Nimfó Nancy, ahogy a félje hívta. Vele a nappalijuk kellős közepén gabalyodtunk egymásba, miközben férje nézett minket, és a házibarát a színfalak mögött várakozott. A melleinél fogva tartottam, és hallgattam, amint liheg, nyögdécsel, és levegő után kapkod, miközben a teste fel-le járt, és emlékeztem, hogyan… - Ó, Steven - nyögött Phyllis -, ó, istenem, Steven, igen… ez csodás… Kinyitottam a szemem. Igen, Phyllist láttam. Az arca kipirult és kissé eltorzult a szenvedélytől, a haja kibomlott és szanaszét állt, pompás keblei vadul ugráltak. Elképesztően szexi— 173 sen nézett ki, és pokolian jó érzést okozott. Ő volt az egyik legizgatóbb nő, és boldog voltam, hogy vele lehetek. Dacára Miss Greenglass szőrszálhasogató kifogásainak, amelyek…

A francba! - Igen, Steven, ó, istenem, olyan jó… ó, kedves! Megint becsuktam a szemem. Ki mondta ezt? Igen, megvan! Eszembe jutott: Christine. Az édes, szinte szűzies, tizenkilenc éves szöszke, akivel régóta esedékes szerelmeskedésünk végül az irodában teljesedett be, egészen pontosan Miss Greenglass íróasztalán. - 0, kedves, kedves - lihegte, és a körmeivel a hátamat szántotta, miközben feszes feneke ritmikusan csapkodta az asztal kemény felszínét, ahogy vonaglott alattam. - Ó, Steve, erősebben, igen kedvesem, most… ó, istenem, ezt imádom, igen… Az emlékezés felszította bennem a lángot. Ülő helyzetbe toltam magam és a hátára fordítottam Phyllist. Egy pillanatra megszakítottam gyönyörteli kapcsolatunkat, amíg elhelyezkedtem fölötte. így történt Christine esetében is, leszámítva azt, hogy akkor a puha ágy helyett kemény fa felszín volt pumpáló testünk alatt. Erről viszont egy nemrégiben lezajlott másik kaland és egy másik asztal jutott az eszembe. Ez az asztal a bájos kínai hölgy, Li Mai tulajdonát képezte, és az étterme raktárhelyiségében állt. Li Mai kiáltásai sokkal kifejezőbben hatottak, mivel az erőteljes angol obszcenitásokat kihangsúlyozta az akcentusa. És hosszú lábait a derekamra fonta, hogy még mélyebbre húzzon magába. Finom, hajlékony teste olyan erővel ívelt fel és olyan hevesen vonaglott, hogy alaposan rácáfolt kifinomult karcsúságára. Phyllis folyamatosan nyöszörgött, ahogy állhatatosan és erősen döfködtem. Izzó gyönyört okoztam neki és magamnak is. Az elődei emléke vezette a mozdulataimat. Érdekes módon ugyanolyan hangon nyöszörgött, mint az unokahúga, Irene. Ő akkor adta ki ezt a hangot, amikor hátulról beléhatoltam a 174 Szabadság-szobor legtetején, miközben Manhattan látványát szemlélte. Számomra az a látvány kevésbé volt emlékezetes, mint Irene ruhájának képe, amint felfelé lépked a meredek csigalépcsőn. Érezni véltem, ahogy a kerek, finom popsi az altestemnek préselődik, és a formás, hetyke mellek a tenyerembe simulnak. Felidéződtek bennem a magas, nyávogó hangok, amelyek olyan élénken éltek az emlékeimben, hogy szinte kristálytisztán hallottam őket. A nyöszörgés nyögdécselésbe, aztán rekedt, ziháló kiáltozásba fordult, amikor Phyllis az aznapi első orgazmusában rázkódott. A tetőponton hallatott sikolyai eltértek Irene hasonló helyzetben kiadott hangjaitól. Sokkal inkább olyan volt, mint… Mint Bettyé, a kéjvágyó boszorkányé, aki csaknem végzetes hatással volt a fogadásomra. Viszont az ő társaságában fogyasztottam el az eddig legszexisebb gyorséttermi vacsorát… Egyebek mellett. Ez az emlék keményen és készen tartott, mialatt Phyllis az orgazmust követően visszanyerte az erejét. Nyögdécselve kapkodott levegő után. Az ilyesmi az ő esetében sosem tartott sokáig. Néhány másodperccel később négykézlábra állt és azt kérte, hogy másodjára hátulról közeledjek felé. Sietve teljesítettem a kérést, és már jött is a következő emlékkép. Betty barátnője, Edna járt a fejemben, amint előttem térdel, popsija magasan a levegőben és a fejét Betty combjai közé fúija. Aztán eszembe jutott Fém Forrester, a tévés hölgy, amint közösülés közben azt képzeli maga elé, hogy hatalmas férfiközönség kíséri

figyelemmel. Abigailre gondoltam, a Brooks Brothers apró öltözőfülkéjében, amint részben roppantul élvezi saját, ifjúi szenvedélyét, részben pedig megdöbben miatta, és úgy próbálja elfojtani a sikolyait, hogy az ajkát az enyémre tapasztja. Ezek a képek cikáztak át az agyamon, miközben Phyllis tekergő, rázkódó, előre-hátra lengő testébe kapaszkodtam. És ezúttal, amikor ő ismét a csúcsra ért, én is belerobbantam a gyönyörbe. 175 Kifulladva zuhantunk egymás mellé az ágyra. Persze tudtam, hogy még hosszú éjszaka áll előttünk. De nem aggódtam. Szerencsére - ahogy Miss Greenglass szokta emlegetni - tengernyi nő volt a múltamban. Biztos voltam abban, hogy az emlékeim átsegítenek a gondokon. Amikor reggel felvettem az ágy mellett álló telefont, erőteljes déjá vu érzés tört rám. Befutott Miss Greenglass szokásos reggeli hívása, amelyben arról informált, hogy megérkezett a földszinti irodába. - Hamarosan lent leszek, Miss Greenglass - mondtam neki. - Pillanatnyilag kissé elfoglalt vagyok. - Felteszem, Mrs. Dilsey miatt - mondta Miss Greenglass, eléggé hűvösen. - Természetesen. Nem tudom, észrevette-e, Miss Greenglass, hogy történetesen azon a napon, amikor megkötöttük a mi kis… khm… egyezményünket… - Igen, valóban emlékszem, Mr. Walling - szakított félbe Miss Greenglass szokatlanul éles hangon. Nagyon is jól emlékszem. És azzal is tisztában vagyok, hogy ez a megismételt kaland cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem okozott önnek az egyezményünket illetően. - Lelkiismeret? - kérdeztem ártatlanul. - Nem sértettem meg a szabályokat, Miss Greenglass, nem szegtem meg az előírásokat. Miért gondolja, hogy lelki aggályaim lennének? Volt néhány dolog, amiről Miss Greenglassnek sem kellett tudnia. 176 17 Ha nem azzal töltöttem volna az egész életemet, hogy távol tartom magamtól a haszontalan érzelmeket, amelyek éppoly tehetetlenné tettek volna ebben, a férfiak számára kitalált világban, mint az általam ismert nőket, valószínűleg hamar pánikba estem volna. Még így is volt bennem egy bizonyos távoli, bizsergő érzés, amely kikezdte nagy nehézségek árán megőrzött hidegvéremet. Ez egyfelől bosszantott, másfelől viszont, őszintén be kell vallanom, érdekelt is. Dacára az ellenérzéseimnek, kíváncsian vártam a pillanatokat, amikor munkaadóm megjelenik mellettem, hogy elpletykálja legutóbbi szexuális hódítása történetét. Volt egy időszak, amikor fizikai közelsége miatt csupán enyhe undort éreztem. Egy idő után azonban az ilyen alkalmak egyre inkább borzongó, csiklandós örömet jelentettek, amelyet csak komoly erőfeszítések árán voltam képes elrejteni. Viszont keményen megfogadtam, hogy elrejtem. Ahogy az is feltett szándékom volt, hogy megnyerem a fogadást, amelyet olyan ostoba fejjel kötöttem.

Anne, mondhatnák, ha elég közeli ismerősök lennénk ahhoz, hogy a keresztnevemen szólítsanak, hogyan képes egy ilyen értelmes, fiatal nő ilyen bután viselkedni? Miért köt fogadást egy Steven Walling típusú emberrel? De most már mindegy, a dolog megtörtént (büszke vagyok rá, hogy sosem 177 borongok a múlton). Egyébként az egyik legősibb ok miatt mentem bele a játékba: a pénzért. Már azelőtt ismertem munkaadóm hajlamait, hogy beléptem a vállalathoz, és csak azért fogadtam el az állást, mert fejedelmi fizetéssel járt. Természetesen figyelembe vettem azt is, hogy Mr. Wallingot a felvételnél nem pusztán az irodai gyakorlatom érdekli, de úgy éreztem, képes leszek hivatalos szinten tartani a kapcsolatunkat. A belépéstől számított első hat hónapban így is történt. Aztán jött a fogadás. Abban az időben nem vezettem feljegyzést a beszélgetéseinkről, amely most igen hasznos lenne, hogy leíijam ezt a különös folyamatot, így sajnos képtelen vagyok szóról szóra felidézni a történteket. Attól tartok, engem is legalább akkora felelősség terhel, mint őt. Bár megdöbbentem azon, ahogy ágyról ágyra repked, bevallom, bizonyos mértékig csodáltam is, hogy milyen könnyedén és elbűvölő kedvességgel hajtja végre az újabb és újabb hódításokat. Az én életem nem különösebben könnyű, és azt hiszem, a legtöbb emberhez hasonlóan én is lenyűgözőnek találtam azt, hogy betekintést nyerhettem azok életébe, akiknek mindenük megvan, amit csak szemük-szájuk kíván. Nem mintha Mr. Walling nem volna vonzó férfi. Éppen ellenkezőleg! Bár gyűlölöm bevallani, a vonzereje eredeti és hiteles. És azt is bevallom, hogy úgy érzem, valóban örömét leli a rengeteg nőben, akiket mániákus rendszerességgel az ágyába szédít. De nem emiatt vagyok lehangolt. Nem, ez a fajta gépies, végtelenített szexuális ismétléssorozat csupán közömbösséggel tölt el. Inkább a kíváncsiságom, no meg a rendszeretetem vezetett oda, hogy azt javasoljam neki, szervezze a kalandjait úgy, hogy próbálja ábécé sorrendben megszerezni a nőket, a keresztnevük alapján A-tól Z-ig. Ha a beszélgetésünk ennél a pontnál véget ért volna, most nem lennék ebben a szorongatott helyzetben. De a munkaadómnak van egy szerencsétlen hajlama: néha minden dologra kivetíti a sportban alkalmazott fogalmakat. Mielőtt megszólalhattam volna, felajánlotta, 178 hogy megtriplázza a fizetésemet, ha nem sikerül teljesítenie a feladatot hat hónap leforgása alatt. Bár, ahogy azt már említettem, a fizetésem eleve magas, számológép nélkül is megállapítható, hogy ennek háromszorosa már igen tekintélyes összeg. Pontosan ezért mentem bele a játékba. Csak az utóbbi időben gondolkodtam el komolyabban azon, hogy milyen következményekkel jár, ha veszítek. Ha ő nyer, az egyezség értelmében a díj én magam vagyok. Az lesz a huszonhetedik hódítása. Annak idején, amikor alkut kötöttünk, úgy véltem, sokkal előnyösebb helyzetben vagyok. A feladat végső soron csüggesztően nehéznek tűnt, bármennyire hatékony rábeszélő-képességgel rendelkezik Mr. Walling. És ott volt még az egyik kikötés, hogy nem fordulhat egyetlen korábbi partneréhez sem, és más nővel sem létesíthet viszonyt a fogadás hat hónapja alatti időszakban. Biztosra vettem, hogy ez utóbbi feltétel betarthatatlannak bizonyul egy olyan férfi számára, akinek két határidőnaplója van. Az egyik üzleti célokat, a másik a gyönyör céljait szolgálja. Hozzátenném, bár gyakran felhív, hogy megkérdezze, vajon hová tette az üzleti naplót, azt sosem hozza a tudomásomra, ha nem találja a személyes változatot. Ami a legfontosabb: Mr. Walling megrögzötten lusta ember. Nem magamnak akarok hízelegni, amikor azt mondom, hogy a vállalata igen nagy hasznot húz abból, hogy én is szemmel tartom az üzleti tevékenységet.

Azt feltételeztem (mint utólag kiderült, tévesen), hogy az egész epizód úgyis kimegy a fejéből néhány nap alatt, és a hat hónap leteltével emlékeztetem az eseményekre, továbbá felszólítom, hogy háromszorozza meg a fizetésemet. Különös módon, figyelemre méltó céltudatossággal és elszántsággal vágott neki a ránézésre triviális feladat teljesítésének, és ez erősen aggasztott. Bár a szóban forgó pénz számomra nagyon sokat jelentett, ő maga gyakran sokkal komolyabb összegeket is elvesztett, csupán mert lusta volt visszahívni valakit egy adott határidőn belül. 179 Már a kezdet kezdetén rám tört a balsejtelem, amikor láttam, milyen gyorsan és sikeresen halad előre. Természetemből fakadó óvatosságom figyelmeztetett, hogy jegyezzem fel az egyes állomásokat és őrizzem meg a feljegyzéseket. Most, ezekre támaszkodva beillesztek ide némi magyarázatot menet közben előálló aggályaimról. Nem érzem magam elég idősnek ahhoz, hogy csóváljam a fejemet a fiatalság esendősége miatt, de mégis megteszem. A Mr. Walling által alkalmazott csábítási technika az volt ebben az esetben, hogy elvitte ebédelni az ifjú hölgyet, és elmagyarázta neki a fogadásunkat, továbbá kifejtette, hogy a hölgy hogyan segíthetne neki. Úgy tűnik, a nyílt megközelítés megnyerte a kislány tetszését, és felülkerekedett az önbecsülésén. Lehet, hogy a mamája még el sem engedte volna az esti moziba, viszont ők ketten korántsem a rendeltetésnek megfelelő célra használták a lány munkahelyén az öltözőfülkét. Az események alábbi leírása teljessé teszi a mesét. A Brooks Brothersnél kiépített öltözőfülkék jóval nagyobbak, mint a más helyeken megszokottak, de még így sem nevezhetők tágasnak. Szerencsére az ajtókat belülről is bezárhatta a vásárló. A szűkös hely eléggé kényelmetlen lett volna két, a padlón fekvő, erőteljes mozgássorba bonyolódott ember számára. A szobácskákat azonban keskeny fapadokkal bútorozták be, amelyekre az ember a ruháit teszi átöltözéskor. Abigail és én egészen másra használtuk a berendezést. A ruháinkat szerteszét szórtuk a padlón, az apró padot pedig mi magunk foglaltuk el. Én a kemény fán ültem, Abigail pedig rajtam. A hátát fordította felém, kissé előrehajolt, és a térdeimre támaszkodott. A felsőteste köré fontam a karjaimat, a tenyerem a mellére tapadt, és féktelenül ágaskodó farkam mélyen behatolt édes, forró testébe. 180 Ebben a helyzetben mindketten láthattuk magunkat az ajtóra szerelt, hatalmas tükörben. Meg kell mondjam, a lány gyönyörűséges, lassan emelkedő-süllyedő testének látványa igen jótékonyan hatott a vágyamra. Abigail is élvezhette a dolgot, mert amikor először elérkezett a csúcsra, a szájára kellett tapasztanom a tenyeremet, hogy elfojtsam a sikolyát. A második alkalommal már szembefordult velem, és szenvedélyesen csókolóztunk, így gyönyörének kiáltásait az ajkam tompította le. Az én nyögésemet meg az övé. Úgy éreztem, Steven össze akar zavarni a bőkezűen adagolt részletességgel. Esetleg az volt a szándéka, hogy felizgat vele? A kérdés makacsul zsongott a fejemben, dacára annak, hogy szabadulni akartam tőle. Mindenesetre Abigail nem csupán az első mérföldkő szerepét töltötte be, ő szolgáltatta a másodikat is. Majdnem. Talán akkor döfött belém először az aggodalom, amikor munkaadóm a második napon bejelentette, hogy máris bebiztosította a második győzelmét, amely megszólaltatta jogászi énemet. Hadd magyarázzam meg.

A lelkiismeretem még mindig nem nyugodott meg teljes mértékben, mert kizártam az Abigail által biztosított barátnőt. De nem is bánt különösebben. Végső soron egy adott keresztnévhez számtalan becenév társulhat. Példának okáért, egy Theresa nevű hölgyet hívhatnak akár Betshebának is a barátai, csak mert az egyetemen egy Dávid nevű fiúval járt. Nem bántam, hogy makacsul ragaszkodtam ehhez a szabályhoz, amelyet kezdettől fogva egy gyerek is magától értetődőnek vélt volna, de igenis kezdtem aggódni, hogy Steven olyan gyors léptekkel halad előre. És kevés hasznom származott abból is, hogy az előzőhöz hasonló gyorsasággal elintézte Belindát, a társasági pillangót, akivel Monte-Carlóban bújt ágyba. 181 Megtudtam, hogy az ő esetében még kevesebb udvarlásra volt szükség, mint Abigailnél. Úgy festett, Steven puszta betoppanása elegendő volt mindkettejük számára, hogy a megfelelő hangulatba kerüljenek, ahogy az kiderül az alábbi idézetből: - Olyan jó újra látni téged, Steven - mondta széles mosoly-lyal. - De csak egy pillanatra sikerült elszabadulnom. Még a háziasszonynak is ki kell mennie néha a mosdóba… De nem hagyhatom sokáig magukra a vendégeimet! - Akkor ne vesztegessük az időt - intettem, és lehúztam a cipzárt a nadrágomon. - Olyan gonosz vagy! - mondta pajkosan. - De igazad van! - Azzal felemelte a szoknyáját, és alányúlt, hogy lehúzza a bugyiját. - Nem fogjuk vesztegetni! Ó, Steven! kiáltotta, amikor megpillantotta máris kemény, de egyre csak növekvő péniszemet. - Istenkém, remélem Geoffrey nem fog keresni! Ó, a romantika! Steven Walling igen találékony férfi. Be kell vallanom, a maga módján még tiszteletreméltó is. A Christine-nel esett találkozóról szükségtelen többet megjegyezni annál, hogy megtörtént. Sokkal érdekesebb az eset, amelyik - ahogy mondani szokták - nem jött össze. Ki merem jelenteni, eszelősnek tűnik az a könnyedség, ahogy ide-oda röpködött Monte-Carlo és Amerika között. Nem beszélve a repülés közben történt románcról, amikor hajszál híján olyasmit követett el, ami miatt a világ valamennyi bírósága nekem ítélte volna a győzelmet. Hirtelen egy kifutópályán, egy repülőgépen találta magát, aztán a gép mosdójában, egy utaskísérő társaságában, akiről kiderült, hogy a neve nem Catherine, hanem Katherine. Még azt is be kell vallanom, egészen lenyűgözött Steven akaratereje, hogy képes volt visszautasítani egy ilyen készséges part-182 ner ajánlkozását, továbbá az őszintesége, amellyel bevallotta, milyen közel került ahhoz, hogy végzetes hibát kövessen el. Talán egy kicsit kicicomázta a történetet, de szó szerint azt ismétlem, amit nekem mondott: Lassan végigsiklott a testemen, szándékosan hozzám dörzsölte a mellét. Végül letérdelt elém a padlóra. - Hát nézzük! - mormolta, és lerántotta a sliccemen a cipzárt. Ó, uram, mit kell kiállnom! - villant át az agyamon. Talán… ha hagyom, hogy csak ő… Vajon az is számít,

ha a tulajdonképpeni aktus nem jön létre közöttünk? Elszántan - és kétségbeesetten - győzködtem magam, hogy nem, nem számít. A lelkesen matató ujjak rátaláltak vadul ágaskodó hímvesszőmre. Kihúzta a nadrágomból, felé hajolt, és… - Nem! - hörögtem. Valahogy sikerült kissé elfordulnom. A kezemmel eltakartam a férfiasságomat, majd gyorsan visszatettem a helyére és fel rántottam a cipzárt. Legnagyobb csodálatomra, ez a jelenet nem zárta ki Mr. Wallingot Katherine szemében a szóba jöhető partnerek közül, amint az hamarosan kiderült. A munkaadóm rövidesen bepótolta az elvesztett időt Christine-nel, méghozzá olyan hamar, hogy a kudarc szóba se jöhetett. A becsülete pillanatnyi felvillanása, és az érzés, hogy előkelő ellenfélként kezel, kissé pirosra festette az arcomat. Számomra is úgy tűnt, hogy kissé tényleg megérintett a vágy, mégis töretlen volt a meggyőződésem. Megosztottam munkaadómmal a legintenzívebb fizikai tevékenységekkel szembeni ellenérzéseimet, melynek részben az az oka, hogy a tevékenységet végzők hajlamosak érzelmileg túlságosan is felizgulni. Nehezen hittem el, hogy a gondvi— 183 selés éppen akkor sodorta Mr. Walling útjába a nyugati félteke legfelizgultabb hormonbombáját, amikor az illető keresztneve pontosan megfelelt a céljainak. Mégis ez történt. Steven éppen egy Deborah nevű hölgyet keresett, amikor összeakadt azzal a gőzhengerrel. A csábítás sokkal inkább a hölgyön múlott, mint rajta. Ő csupán kivárta, hogy kihasználhassa a hölgy kezdeményezéséből fakadó előnyöket. Egy mérkőzés megnyerése szemlátomást olyan mértékű szexuális izgalmat váltott ki a nőből, hogy boldogan vetette magát az útjába akadó első férfi nyakába. Ebben az esetben történetesen Steven Walling volt az a férfi. Amikor szétváltunk, mindketten levegőért kapkodtunk. - Olyan jó, amikor győzök! - lihegte. - Nem érdekel más. Szeretkezzünk egy nagyot, jó? Most, jó? - Részemről oké! - ziháltam, és ismét megragadtam. Le akartam dönteni a járólapokra, de nekitámasztotta a hátát a falnak, hogy kikerüljön a spriccelő víz alól, és engem is magával rántott. Szorosan átölelte a nyakamat, a levegőbe lendítette és a derekam köré fonta a lábait, mintha fel akarna mászni rám. Megmarkoltam feszes popsiját, kissé felemeltem, hogy segítsek neki addig, amíg sikerül egymáshoz kapcsolni a testünket. Ügyesen, egy kéjes sikoltás kíséretében beleereszkedett mereven álló férfiasságomba, aztán azok a csodás lábak még nagyobb erővel szorítottak. Azt kell mondjam, amikor Steven megosztotta velem ezeket a részleteket, feleslegesen közel hajolt és igen halkan beszélt, így lehetséges, hogy nem fogtam fel minden szavát kristálytisztán. De csak lehetséges! 184 Voltak olyan időszakok, amikor az ellenfelem előmenetele, és a tervei meghiúsítására tett (meglehetősen visszafogott) erőfeszítéseim kezdték magukra ölteni egy sakkjátszma jellemzőit. Ebben a játékban sokkal

hatásosabb, ha a játékos pszichikai akadályokat gördít az ellenfele útjába, mint valódiakat. Sosem kötöttem ki, hogy a Betty nevű hölgy, bármennyire is elfogadhatatlan volt B-betűsként, ugyanígy elfogadhatatlan Elizabeth-ként. Csupán azt sugalltam, hogy meglehetősen sportszerűtlen viselkedés lenne egy olyan férfi részéről, akit a múltban annyi nő részesített a kegyeiben, ha felmelegítené korábbi kapcsolatait abból a célból, hogy eléije a saját maga által kitűzött célt. Azt is tudomására hoztam, hogy az efféle ismétlés nem öregbítené túlzottan a hírnevét. A vezérelv további erőltetését a lelkiismeretére hagytam, ami az események során hatékonynak bizonyult. Ugyanakkor a lelkiismeret nem akadályozta meg abban, hogy kihasználja a Betty/Elizabeth-tel való viszonyát, akiről kiderült, hogy hasonlóan barátságosan viselkedik egy másik, E betűs hölggyel, Ednával. Az események során Elizabeth többet is kapott, mint a meglehetősen kétségesnek mondható sikerélményt, ami abból származhatott, hogy ő ajánlotta barátnőjét Steven figyelmébe. Betty hanyatt feküdt a szőnyegen. Edna fölé hajolt, és lassú, nyalakodással és csókolgatással fűszerezett útra indult. A melleknél kezdte, majd az élvezetet elnyújtva, lassan haladt a has felé, aztán még lejjebb, a lángvörös háromszög irányába. Végül annál is lejjebb merészkedett. Betty vadul nyögdécselt. Felemelte a lábait, és izmos hasát összehúzva feltolta az alsótestét, hogy Edna keresgélő ajkai rátaláljanak a célpontjukra. Mindenesetre elég annyit mondani, hogy Steven sikeresen teljesítette a feltételeket azzal, hogy megmaradt a soron következő betűnél, mivel kizárólag Ednával került kapcsolatba. Gondolatban számtalanszor lejátszottam magamnak a jelenetet, hogy teljesen kielégítőnek találjam a tényt, és azon kaptam magam, hogy meglehetősen elégedett vagyok az események alakulásával. 185

o Ha Mr. Wallingnak sikerült is lenyűgöznie néhány figyelemre méltó lépésével, mialatt végigsöpört a női populáción, a következő sakklépésem határozottan hátrányomra szolgált. Először is az lepett meg kissé, hogy elfogadott egy televíziós műsorba szóló meghívást. Az is meglepett, inkább többé, mint kevésbé, amikor rájöttem, hogy ezt a műsor házigazdájának neve miatt tette. Fern Forrester, a maga felszínes módján igen vonzó nő, de széles körben ismert dolog, még a magamfajta emberek számára is, akik nem törik magukat az efféle információkért, hogy az illető hölgy sekélyes, önimádó és cseppet sem érdekes személyiség, akit a sekélyes, önimádó és cseppet sem érdekes televíziós ipar termelt ki. Mindazonáltal Steven a szokásos hatékonyságával tört előre és gyorsan elérte a célját. A zavar leghalványabb jele nélkül mesélte nekem a történetet. Volt egy olyan érzésem, hogy az a nő, akivel intim viszonyba került azon a délutánon, másnap már a nevét sem tudta volna felidézni. Mr. Walling elég részletesen írta le a történteket. íme egy rövid ízelítő: A tükörképét figyelve tekergetni kezdte a csípőjét. A magam részéről azzal járultam hozzá a közös élvezethez, hogy fel-alá pumpáltam az alsótestemet. Fern is ráérzett és lassú mozgásba kezdett. Ritmikusan emelkedett és süllyedt. - Nézd, nézz oda! - sikoltotta. - Kefélek! Kefélek veled! Ó, óó! Nézd, milyen gyönyörű! Tényleg gyönyörű volt a vadul vonagló, fénylő test, a reszkető mellek. Pompás belső combja teljes hosszában kitárulkozott előttem. Átkaroltam a testét, megfogtam a mellét, és finoman megdörzsöltem a mellbimbóját. A másik kezemet végigcsúsztattam izmos, lapos hasán, és végigsimítottam az ágyékát. Amikor megérintettem az apró rózsabimbót, élesen felszisz-szent és felnyögött. 186 Azt hiszem, ezúttal azért fejtegette hosszan az együttlét apró részleteit, hogy féltékennyé tegyen. Micsoda ostoba ötlet! Ha olyan nőre akaija elpazarolni az energiáját, aki még csak tudatában sincs annak, hogy ki is ő, ami engem illet, szabadon megteheti! Meglepett az az állandó kitartás, amelyet munkaadóm a feladat teljesítése közben mutatott. A beképzeltség és az önáltatás azt sugallta, hogy tényleg szeretne intim viszonyba kerülni velem, de nem voltam hajlandó elfogadni ilyen híresen megbízhatatlan tanácsnokok javaslatait. Akkor hát miért ez a lelkes hajsza? Végső soron ő egy olyan férfi, akinek több hölgy kegyét volt szerencséje élvezni, mint Anglia királyainak együttvéve, Hódító Vilmostól napjainkig. Úgy döntöttem, ezt a kérdést nyitva hagyom. A munkaadóm következő áldozata együttérzést keltett bennem. Amikor előállt a történettel, elsősorban az erényét hangsúlyozta, mert ellenállt Ginger, a parti házigazdája által fizetett kéjhölgy csábításának. Ugyanakkor mellőzte a házigazda hitvesének erényeivel kapcsolatos következtetések levonását. Ami leginkább magára vonta a figyelmemet - sőt felkeltette az együttérzésemet -, az nem a gyorsaság volt, ahogy Grace-re cserélte Gingert, hanem Grace furcsa vágya, hogy elcserélje az életét Gingerével. Biztosra veszem, ha tudta volna azt, amit én tudok - nem számít honnan - a Ginger-félék életéről, gyorsan felhagyott volna a különös, az unatkozó gazdagok köreiben olyannyira elterjedt vágyálmokkal. Elvártam volna Steventől, hogy viszonzásul több részvétet érez a boldogtalansága miatt, és kevésbé törődik a saját, ostobán alkalmazott büszkeségével, miszerint sosem fizet a testi együttlétért. Mindamellett sem a büszkeség, sem pedig a részvét nem akadályozhatta meg, hogy eléije a szokásos eredményt.

187 - Miért csinálnál ilyesmit? - kérdeztem. Az ajka ismét elvált tőlem. - Az élmény kedvéért - közölte, és forró csókot nyomott kicsi Steve fejére. - Úgy unatkozom! - Emellett, máris szajha vagyok. Nagyon jól tudod, hogy a pénzéért mentem hozzá Russelhez. - Az nem ugyanaz - tiltakoztam erőtlenül. Megint a szájába vett és kéjesen felnyögött. Behunytam a szememet és kissé meginogtam. - Ezzel egy vagyont keresnél - nyögtem, és átadtam magam az ajka okozta élvezetnek. Mindenképpen Steven javára szól, hogy elmesélte a különös átváltozás valamennyi részletét. Bizonyára aggódott miatta egy kicsit. Ha csak egy bizonyos szempontból nézem a dolgot, kijelenthettem volna, hogy elveszítette a fogadást, mivel fizetett egy nő kegyeiért. Ugyanakkor úgy véltem, az adott körülmények között, a rendelkezésére álló lehetőségek közül a helyes utat választotta. Bár alaposan megdicsértem munkaadóm becsületét, kétségek között vergődtem, amikor közölte velem a következő, célpontnak kiszemelt hölgy nevét. Egy ragadozó hevességével vetette magát Heatherre, de úgy látszott, ezúttal kudarcot vall. A következő néhány nap során alig jelent meg az irodában, és amikor ott volt, mogorván és zárkózottan viselkedett. Feltételeztem, hogy Heathemek esze ágában sincs együttműködni, és a lelkem szárnyalni kezdett. Gyakorlatilag ez volt az első alkalom, hogy úgy tűnt, olyan akadályba ütközött, amely megakadályozza, hogy a rendelkezésére álló hat hónap alatt befejezze az ábécét. A kiválasztottja szemlátomást igen vallásossá vált. Ahelyett, hogy másik célpontot választott volna, kidolgozott egy bonyolult aknamunkát, hogy diszkreditálja 188 Jourdemayne tiszteletest, a spirituális szülészt, aki Heather újjászületésénél bábáskodott. Már éppen kezdtem elengedni magam, hogy élvezzem a reményt. Úgy véltem, a férfiakra oly jellemző makacssága bizonyul az Achilles-sarkának. Aztán váratlanul frissen és vidáman jelent meg az irodában. A hangulatváltás okaként egy vallásos élményt jelölt meg. Az éjszakát egy ifjú hölgy ágyában töltötte, akit a roppant valószínűt-lenül csengő, Hittel Áldott Mary névre kereszteltek a születése pillanatában. Nyilvánvaló kíváncsiságom ellenére, csupán szűkszavú beszámolót kaptam az eseményekről, az alábbiak szerint: Mary tényleg megörült, amikor meglátott, és bár mindketten sajnáltuk, hogy a nővére nem vesz részt a találkozón, kimeríthetetlenül mohónak, leleményesnek és sportosnak bizonyult. Fennállt a lehetőség, hogy a tapasztalata a Jourdemayne tiszteletes társaságában folytatott tanulmányokból eredt, de őszintén szólva kételkedtem ebben. Sokkal valószínűbbnek tartottam, hogy a lány született tehetség. Hogy stílusosan mondjam, isteni ajándék. Mr. Walling ezzel túljutott az ábécé harmadán, mindössze hat hét leforgása alatt. Én pedig baljós gondolatok közepette, tűkön ültem az irodában, hogy vajon mit tartogat számomra a jövő.

A végzet - a jó ég tudja miért - biztonságos életutat szánt Steven Wallingnak. Arra a következtetésre jutottam, hogy a fogadás megnyeréséhez kizárólag olyan bonyodalmakban reménykedhetek, amelyek teljesen függetlenek a nőktől. Úgy éreztem, munkaadómat csakis szoknyabolond hajlamai állíthatják meg. Ezért kezdtem bizakodni, amikor egyik pillanatról a másikra rengeteg időt töltött egy régi barátnőjével, Phyllisszel, akinek kezdőbetűje az adott pillanatban még igencsak 189 messze esett. Mr. Walling mindenképpen meg akarta őrizni a barátságot arra az időre, amikor nyer, vagy esetleg veszít, hogy akkor újra kezdhesse a régi szokásokat. Az én butuska álomvilágom váratlanul darabokra hullott, amikor kiderült, hogy egy harmadik személy is részt vesz a játékban. Ez Irene volt, a Phyllist meglátogató unokahúg, aki megjelenése pillanatában máris Steven Walling célkeresztjébe került. Elég any-nyi, hogy nem sok idő kellett és arról informált, hogy a fiatal nő megadta magát, méghozzá festői körülmények között, a Szabadság-szobor tetején, mialatt a látványban gyönyörködtek. Szorosan mögé léptem, villámgyorsan letoltam magamról a nadrágot és az alsónadrágot, és hagytam, hogy a bokámra rogyjanak. Nem volt különösebben elegáns dolog, de ezzel abban a pillanatban egyikünk sem törődött. Irene hangosan felhördült, amikor finoman körbetapogattam a teste lágy, nedves nyílását, majd lassan becsúsztattam rajta a hímtagomat. Egész idő alatt édes, lassan erősödő gyönyörben volt részünk. A kezem utat tört magának a blúza és a melltartója alatt, amíg rá nem akadt a mereven álló mellbimbóra, miközben Irene lassú, érzéki ritmusban ringatta a csípőjét. Még soha életemben nem láttam ennyire szépnek a New York feletti égboltot. Talán azt a benyomást keltettem benne, hogy hűvös vagyok és szenvtelen. Ez tévedés! Ugyanakkor mélyen hiszek abban, hogy külön kell választani a gyönyört és az üzleti dolgokat. Ebből következik, hogy ki merem jelenteni, hogy a fenti jelenet következtében - csupán egyetlen pillanatra -arra gondoltam, hogy talán mégsem lesz jóvátehetetlen katasztrófa, ha elveszítem a fogadást. A pillanat elmúlt, remélem anélkül, hogy meglátszott volna az arcomon, mi jár a fejemben és megkettőztem az elszántságomat a győzelemre. Nem állítom, hogy én javasoltam a következő kihívást, amelyet biztosan leküzdhetetlennek véltem, és reméltem, hogy lefoglalja Stevent egy hosszú, terméketlen időszakra. Né190 hányszor hangosan elismételtem a nevet azokban a pillanatokban, amikor a munkaadóm fogékonynak tűnt, és minden egyes esetben kihangsúlyoztam a keresztnév kezdőbetűjét. A csalétek hatékonynak bizonyult, én pedig elfojtottam a diadalittas érzést. És, hogy jól tettem, azt a fejlemények igazolták. A beteljesülés, amit leírni készülök, komolyan elgondolkodtatott, hogy létezik-e valami, ami megállíthatja a folyamatot. Napjainkban, a férfiak korában egy Steven Walling típusú, égi adományokkal megáldott férfi könnyedén jut szexuális kielégüléshez. Nem vártam, hogy a készséges partnerek elérhetősége lesz a veszte, sokkal inkább hittem abban, az erőfeszítésektől való, természetéből fakadó idegenkedése fogja megakadályozni, hogy tartsa magát a hat hónapos határidőhöz. így aztán, amikor bejelentette, hogy szándékaiban áll elcsábítani a világ legismertebb nőjét, aki nagyrészt a zárkózottságáról volt híres, alaposan meghökkentem. Meglepett, hogy önként megnehezíti a dolgát, továbbá, hogy rengeteg értékes időt áldoz egy hosszadalmasnak ígérkező, és minden bizonynyal hiábavaló ostromra. Megdicsértem magamat, mivel valóságos csoda volt a részemről, hogy elfojtottam az

érzelmeimet, amikor nagy élvezettel a tudomásomra hozta az első találkozójukon elért sikerét. A kezem rezzenéstelen maradt, miközben a részleteket ecsetelte, de azt hiszem, a szívem majdnem kiugrott a helyéről, főleg ennél a résznél: - Meztelenül akarom - szóltam -, vegye le a harisnyáját! Kissé megrázta a fejét. Aztán behunyta a szemét. Aztán a szoknya alá nyúlt, a dereka környékén, és lehúzta magáról a harisnyát. Jobbra-balra csavargatta a csípőjét, hogy kitornázza magát a finom anyagból. Aztán végiggördítette a lábán és végül a kocsi padlójára dobta. 191 - Elképesztő - suttogtam halkan. Kinyújtottam a kezemet és a combjára tapasztottam a tenyeremet. Kicsit megugrott, de meg sem próbált tiltakozni vagy menekülni. - Miért csinálom ezt? - kérdezte halkan. Tényleg, miért csinálta? A fogadás szempontjából csak az a fontos, hogy megtette, így a többire boruljon a feledés fátyla! Miután Steven Walling befejezte a szentségtelen rózsafüzér első dekádját, az ember azt várta volna, hogy megáll, és szünetet tart, hogy rendezze sorait. Csakhogy ez nem vallott volna rá. Percnyi pihenés nélkül, ismét a dolgok sűrűjébe vetette magát, méghozzá kíméletlen hatékonysággal. Mr. Walling megszokottan részletes leírását tekintve nem mondanám, hogy Katherine visszafojtott lélegzettel várt rá az első találkozásukat követően. Sőt, igen kevéssé hatotta meg, hogy hősünk a kedvéért Monte-Carlóba repült abból a célból, hogy ismét megrohamozza a hölgy kissé talán megkérdőjelezhető erényeit. Erre Katherine azzal reagált, hogy véget vet Steven hölgyeket boldogító karrierjének, nélkülözhetetlen függelékének eltávolításával. Mivel a fogai közé kapta a fent említett függeléket, a fenyegetést komolyan kellett venni. Ez néhány eléggé csiklandós perchez vezetett, amelynek során Stevennek minden vonzerejét be kellett vetnie, hogy megőrizze férfiassága sértetlenségét. Soha, senki sem hálás az Úrnak az apró kegyeiért, így úgy döntött, nem éri be azzal, hogy épen megmenekült, hanem beteljesíti a hódítást is. Mint mindig, Walling behízelgő modora és személyisége győzedelmeskedett, és sikerült a kaszinó mosdójába csalogatnia a lányt. Amikor a fogadásunk véget ér, fel kell tennem neki néhány keresztkérdést, hogy miért vonzódik annyira a vécékben történő paráználkodáshoz. 192 Egymásba kapaszkodva, egyre gyorsabban mozogtunk. A lány hozzám préselte magát, és ismét csókolóztunk, hogy elfojtsuk a zihálásunkat és nyögéseinket, bár nem tudtam milyen sikerrel. Különösen akkor nem, amikor megéreztem, hogy a teste görcsösen összerándul az enyém körül. Katherine eljutott a csúcsra, én pedig azon töprengtem, hogy nekem mennyi időm lehet hátra. Mint kiderült, egyetlen másodpercem sem maradt. Ha a gyönyörünk hangjait hallotta is valaki a fülkén kívül, senki sem tett róla említést. Monte-Carlo, bizony, nagyon civilizált hely.

Én is ki merem jelenteni. Rászánva magam, hogy felkészülök arra az esetre, hogy elvesztem a fogadást, rádöbbentem, milyen keveset tudok munkaadómról. Az öccséhez, Henryhez fordultam, hogy pótoljam a mulasztást. Váratlanul jött, de jólesett látni, hogy Stevenben felgerjedt a féltékenység, amikor a figyelmem Hen-iy felé fordult. És én semmit sem tettem, hogy lecsillapítsam ezt az érzést. Nos, talán nem csupán hagytam, hadd vergődjön a téves értelmezés csapdájában, de egy kicsit még rá is segítettem. A zöld szemű szörnyeteg tombolása egyfelől egy tökéletesen ártatlan, a testvére társaságában elfogyasztott vacsorához vezetett (melynek során hozzájutottam a kívánt információkhoz), másfelől a kínai étterem tulajdonosának kegyeit is sikerült elnyernie: Az asztal kicsi volt, de szerencsére erős. A testünk minden gond nélkül összeforrt. Li Mai a levegőbe emelte finom, formás lábait és összekulcsolta őket a hátamon. Hosszan, elmélyülten és igen kellemes körülmények között kutattam a Kelet titkait, bár a szavak, amelyeket Li Mai a fülembe kiáltozott, határozottan angolul szóltak. 193 A testvéri vetélkedés gyötrelmei lehet, hogy nem fékezték Stevent, de be kell vallanom, nagyon jótékony hatást gyakoroltak a hiúságomra. Jól szórakoztam, amikor megtudtam, hogy Steven Walling szexuális kalandjai kudarccal kezdődtek. Nem az ő hibájából történt, és nem is partnere ellenállásán múlott a dolog, hanem azon, amin számos kamasz kénytelen átesni. A lány szülei rajtakapták őket és pokollá tették a kapcsolatukat. Valami perverz indíttatástól hajtva Steven elhatározta, hogy ezt a csorbát ki kell köszörülnie. Talán továbbra is küszködött határozott javaslatommal, hogy csak olyan nővel van joga hancúrozni, akiben korábban még nem lelte gyönyörét. De ez csak azután történt, hogy még a szokásosnál is könnyebben sikerült elérnie a célját, és rájött, hogy Marcia miért volt olyan készséges. Gimnáziumi szerelméből prostituált lett. - Marcia, szeretlek! - ziháltam. Ezt mondtam akkor, a sürgető vágy forróságában, egyik kezem a mellén, a másik a szoknyája alatt, és ezt mondtam most is. - Ó, én is szeretlek - lihegett Marcia. - Ó, Steven! - suttogta, amikor a kezem rátalált a selyem fehérneműn átütő lágy nedvességre. - Ó, annyira felizgatsz! Az egész történeten végighúzódó szenvedély miatt közelebb éreztem magamhoz Steve Wallingot, mint korábban bármikor. Megint rám tört a pillanatnyi zavar, hogy vajon tényleg minden erőmmel győzni akarok-e? Éppen két hónap telt el azóta, hogy átdöccent a csúcson, és kezdett lefelé rohanni a völgybe, menet közben átszáguldva az ábécé felén. A felső tízezer közismerten laza erkölcsökkel rendelkezik. Érdekes lett volna, ha a fogadás kezdetén

felállítunk egy szabályt, miszerint munkaadóm csakis ebből a körből szemelhe— 194 ti ki az áldozatait, bár kétlem, hogy ezzel nehezebbé vált volna a feladat. Csakugyan figyelemre méltó, hogy valahányszor dúsgazdag hölgyek felé közeledett, igen kevés ellenállásba ütközött, még a titokzatos J hölgy esetében is. Ez alól a társaságkedvelő Nancy sem volt kivétel. A tény, hogy férjnél van, cseppet sem tartotta vissza. Éppen ellenkezőleg, a maga módján még hűséges is volt, mivel csupán annyit kért, hogy a férje nézhesse kettejük összecsapását. Meg persze, hogy a végén ő is beszállhasson… A házibaráttal együtt. Arnold szétnyitotta a nadrágját és elővette. Megpróbáltam Nancyre koncentrálni. A teste mozgása folyamatosan stimulált, így állandó, intenzív gyönyört éltem át, mialatt az éppen általa életre hívott, zavaró tényezők megakadályozták, hogy a csúcsra érjek. Körülbelül ez volt a legfurcsább érzés, amit valaha is megtapasztaltam egy szexuális együttlét során. A jelek szerint Mr. Walling tapasztalatai sem terjednek ki mindenre. Ha munkaadóm megtanult valamit szeszélyes kalandjai során - márpedig remélem, megtanult -, akkor azt, hogy valószínűleg nem léteznek új csábítási technikák. Talán egyszer ráébred arra, hogy ez a játék fabatkát sem ér, ráadásul a soron következő esetben kitette magát a valódi, fizikai veszély kockázatának is. Megakadt a szeme az afrikai szépségen, és mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszerezze magának. Ebben az esetben a veszély nem a kudarcból, hanem a sikerből származhatott volna. A lány meg volt győződve arról, hogy Stevent csupán a származása érdekli, mindazonáltal belement a játékba, noha nem annyira az élvezet kedvéért, sokkal inkább egy másik szeretővel szemben érzett gyűlöletből. A düh, amit a lány Stevenre zúdított a sze-195 relmeskedésük előtt, alatt és után, össze sem vethető mindazzal, amit a régi szerető ajánlott arra az esetre ha még egyszer együtt látja őket. Nem hinném, hogy Steven akarná. A teste ide-oda tekergőzött a fotelban. A lágy combok két oldalról a fejemhez szorultak. Alig kaptam levegőt, de abban a pillanatban csakis a teste kipárolgására volt szükségem. Csókolgattam, és ő egyre erősebben vonaglott. A feneke a levegőbe emelkedett, a lábai vadul remegve szorították az arcomat. - Gyerünk, te fehér szemétláda, ne állj le, te fehér rohadék, te kibaszott fehér, most… most… fehér fiú… Most!” Életben maradt, nem beszélve az újabb, a kalapja mellé tűzött toliról. (A kalap kezdett egy indián tolldíszhez hasonlítani.) Fogott egy taxit, hogy ismerős környékre vitesse magát, aztán elmesélte nekem az eseményeket. Kijelenthetjük, hogy az egész zűrzavarért Phyllis Dilseyt terheli a felelősség. Azt hiszem, világosan látszik, nem vagyok féltékeny típus, de nem szerettem látni, hogy Mr. Walling az üzlet helyett érdemtelen dolgokkal tölti az idejét. így aztán könnyen provokálható voltam azon a végzetes reggelen, amikor a fogadásunk megköttetett. Aznap reggel tényleg ki kellett rángatnom az ágyból, a fent említett Mrs. Dilsey mellől. Ez megmagyarázza, hogy miért hagytam magam belevinni egy ilyen kockázatos kalandba. Hozzá kell tenni, hogy a hölgy állandóan a környéken sertepertélt és a forró éjszaka megismétlését várta, így

önök is bizonyára megértik bosszankodá-somat, amikor Steven felfedte a szándékát, miszerint teljesíte196 ni kívánja a hölgy óhaját. A beszélgetésbe hosszú szünetek vegyültek, mivel nem állt szándékomban kinyilvánítani, hogy milyen mérges vagyok amiatt, ami véleményem szerint az egyezségünk szellemiségének elárulása volt. Hallgatásom odáigjuttatta, hogy majdnem kudarcot vallott. Nem mintha a beszámolójából szereztem volna erről tudomást. Az ő részéről - akárcsak az enyémről - a hallgatás mindennél ékesebben szólt. Hosszú odisszeánk kezdete óta először történt meg, hogy csupán biztosított arról: elérte a célját. A tapasztalatom szerint (és ne törődjenek azzal, honnan származik) ez csak egyetlen dolgot jelenthetett. Bizonyára némi nehézséggel találta szemben magát a szokásos akrobatamutatvány előadása közben. Azt is mondhatnám, bizonyára kemény volt a helyzet, de ez félreértésre adhatna okot. Ezt a visszatekintést befejezve, úgy vélem, immár sokkal kevésbé aggódok az esetleges győzelméből fakadó kilátások miatt, mindazonáltal nem természetem a harc nélküli feladás. Ha a tisztességem és becsületem feladása nélkül áthúzhatom a számításait, meg fogom tenni. Ugyanakkor, ha az a sorsom, hogy elvesztem a fogadást, remélem, képes leszek méltósággal szembenézni végzetemmel. Olyan könnyű volna megkeseríteni a győzelmét (feltéve, ha eléri, mert továbbra is reménykedem a győzelmemben) azzal, hogy kinyilvánítom, elsősorban én is ezt akartam. De önök, kedves olvasók, nem hagyják magukat elbolondí-tani, ugye? 197 18 Még a Miss Greenglass-szel kötött fogadásunk elején tettem néhány előzetes lépést - vagy legalábbis megpróbáltam - abból a célból, hogy megkönnyitsem a dolgomat, amikor a legnagyobb kihívást jelentő betűkhöz érek. Be kell vallanom, hogy egészében nézve kevés sikerrel jártam ebben a kérdésben. Már a rendelkezésemre álló hat hónap fele eltelt, és bár túljutottam az ábécé felén, a nehezebbik rész következett. Menet közben elraktároztam néhány, többé-kevésbé homályos iratot, és a szükség órájában eszembe jutott egy újságkivágás, amelyet előrelátón elraktam, gondolva az ínséges időkre. Előástam és ismét végigolvastam. Egy alacsony példányszámban megjelenő hetilap hirdetése volt. Az újság baloldali politikával és a New Age rejtélyeivel foglalkozott. Egyebek között egy Asztrálbolygó nevű társaság kínálatát reklámozta, a következőképpen: Látogassa meg az Asztrálbolygót, amely a Haladást és a Megvilágosodást szolgálja. Spirituális tanácsadás. Érzelmi válságok kezelése. Kristálygömb. Testékszerek. Meditációs gyakorlatok. Boszorkányság. Látogatás csak bejelentkezéssel. Ezt a cím követte, majd a hirdetés alján egy fiatal nőt ábrázoló, nagyon apró fénykép következett, alatta a neve: Quintana.

198 Képtelen voltam kideríteni, hogy ez a kereszt-vagy az utóneve volt-e. Különös módon, bár a látogatáshoz be kellett jelentkezni, nem adtak meg telefonszámot. Ezek után sejtelmem sem volt a bejelentkezés módjáról. Úgy döntöttem, megkockáztatom, hogy egész egyszerűen beállítok hozzájuk. A cím az egykor Lower East Side-nák hívott negyed mélyén volt. Kifizettem a taxit, kikerültem néhány fekvő egyént, akik a délutáni szunyókálásukat intézték a járdán, majd beléptem az Asztrálbolygó ajtaján. Szinte mellbe vágott a tömjén szaga. Az átható illatú sötétség mélyén aprócska harangok csilingeltek halkan. A világítást néhány gyertya szolgáltatta, amelyek rendszertelenül elhelyezett zsámolyokon álltak. Úgy láttam, a zsámolyoknak nincs is más céljuk. Valahonnan halk, susogó hangot hallottam, és egy ifjú hölgy siklott át a helyiség hátsó falát alkotó függönyök között. A szoba általános félhomályának és a fénykép elmosódott-ságának köszönhetően nem voltam biztos abban, hogy a hirdetésben látott hölgy áll előttem, de valószínűnek tűnt. Hosszú, laza, fehér köntöst viselt, és mezítláb volt. Ahogy közelebb lépett, láttam, hogy az arca nincs kifestve, és ez valamiért nemhogy csökkentette volna, ellenkezőleg, kihangsúlyozta arcának tiszta szépségét. A lazán leomló köntös eltakarta az alakja java részét, de nem rejtette el feszes, szemlátomást szabadon hagyott kebleinek formáját. - Namas te - köszöntött az ifjú hölgy. - Légy üdvözölve az Asztrálbolygón! - Köszönöm. Maga Quintana? - Igen - mondta. - Én vagyok Quintana. A hangja halkan és lágyan, szinte éterien csengett. Volt benne valami, ami miatt lehangolóan esetlennek, betolakodónak éreztem magam. - Bocsásson meg, hogy bejelentkezés nélkül magára törtem - mondtam -, de nem találtam… 199 - Ó, én tudtam, hogy jön! - szakított félbe. - Megéreztem a kisugárzását. Vártam magát! - Tényleg? Ez komoly? - kérdeztem. A lány csinos volt, de volt benne valami furcsa is. - Akkor a nevemet is tudja? Finoman elmosolyodott. - A nevek lényegtelen dolgok. A szellemét ismertem fel. - De a nevek fontosak is lehetnek - vitatkoztam. - Például az öné. Quintana. Mit mondjak, nagyon szokatlan név. Vajon igazi? - A név pusztán jelkép - vállat vont -, a fizikai megjelenés mesterséges szimbóluma. Semmit sem jelent!

- Számomra igen! - mondtam. - Ez a keresztneve? - Kérem! - Quintana leintett. - Azért jött ide, mert szükségét érezte. Ezt világosan érzem. Hadd segítsek magának! Maga földhözragadt ember, akinek a lelke arra vágyik, hogy szabadon szárnyalhasson. Próbált valaha szent dalokat énekelni? Lelki útbaigazítást keres? - Nem egészen - csóváltam meg a fejemet. - Én csak… - Nem - szakított félbe ismét Quintana. - Az aurája több… -Elkezdett keringeni körülöttem, az egyik kezét felemelte, mintha az aurámat tapogatná. - Igen, földi, tapintható… fizikai megoldás után kiált! - Azt hiszem igaza van - helyeseltem. - Egy lélek ki akar szabadulni… Talán a test egyik nyílásán keresztül kiszabadulhat börtönéből… Történetesen én is a test egyik nyílására gondoltam. De nem a saját testemére, hanem az övére. - így van - mondtam. - Azért jött ide, mert keres valamit - folytatta Quintana. -Mondja el mi az, és én mindent megteszek, hogy segítsek. - Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megtudjam, mi a neve - mondtam. - Tudom, hogy csupán a fizikai megjelenés mesterséges szimbóluma, de… Quintana felsóhajtott, ami érdekes és látványos hatást gyakorolt a mellére. 200 - Ha kitér előle, nem oldhatja meg a problémáját - mondta. - Jöjjön velem! Követtem. A függöny mögött egy kisebb szoba volt. Éppoly sötét volt, mint a nagy, de sokkal lakályosabb. A padlóját mindenfelé takarók és párnák borították. - Kérem, üljön le! - búgta. - Van egy kevés herbateánk, és később majd a Tarothoz fogunk fordulni. Egy pámarakás felé intett; én leültem rá, bár elég kényelmetlen volt. Azon gondolkodtam, vajon honnan származhat a tea. Talán az is a lélek egyik kipárolgása lehetett. Quintana komoly arccal meredt rám. - A melleimet nézi - szólalt meg. - Akarja látni? - Hát, izé, igen - pislogtam. Kinyitotta a köntös nyakát, lecsúsztatta a vállain, és derékig lemeztelenítette magát. A melle kerek volt és feszes, a két gömb kissé széttartott, a bimbók eperszínben tündököltek.

- El kell mélyülnie és felül kell emelkednie a fizikai dolgokon - mondta Quintana. - A test csupán egy burok, egy átmeneti váz, amely romlásra és elmúlásra ítéltetett. Csak a lélek halhatatlan. Érzem, hogy a lelke szárnyalni vágyik, túl az anyagi világ határán! Azon kell dolgoznunk, hogy kiszabadítsuk ezt a lelket. Meditált már valaha? Abban a pillanatban éppen a melleiről meditáltam. - Nézze - mondtam. - Igaza van. Én egy nagyon materiális személy vagyok. így elképzelhető, hogy a lelkemet is fizikai eszközökkel lehet szabaddá tenni. Ha az ön ideiglenes vázát összetennénk az enyémmel, az valószínűleg meghozná a szabadulást… Quintana megrázta a fejét. - Maga arról beszél, amiről csupán azt hiszi, hogy vágyik rá - mondta. - Nem arról, ami a lelke mélyen lapul. A bal agyfélteke által vezérelt váz zsarnoksága kényszeríti arra, hogy erotikus tárgyként tekintsen rám. Ez csupán illúzió, ami megakadályozza a megvilágosodását. - Tényleg? - csodálkoztam. - Akkor honnan származik ez az erekció? Szerintem a péniszem nincs igazán tisztában az— 201 zal, hogy csupán a bal agyféltekém által vezérelt váz egyik alkatrésze. Quintana nem tűnt izgatottnak. - Egy erekció pusztán a földhözragadt fantázia megnyilvánulása. A maga igazi lelki lényege felemelkedésre vágyik… - Nem, nem arra! - vágtam közbe. - Magára vágyik! Arra vágyik, hogy megfoghassa a maga gyönyörű melleit. Arra vágyik, hogy magába hatolhasson, és a testem körül érezhesse a maga lábát, hogy a csípője fel-le hullámozzon alattam. De mindenekelőtt arra vágyik, hogy megtudja a maga nevét. Az igazi nevét. Ha valóban segíteni akar nekem, ez lenne a legjobb kezdés. Quintana vállat vont. A melle ugrott egyet. A farkam pedig rándult egyet. - A nevem Quintana - mondta. - De csak a nevem. Ez egy név. De nem az, ami vagyok. - Hát, jó - mondtam. - Részemről rendben. - Ha azt mondta, ez a neve, akkor az nekem is éppen megfelelt, és Miss Greenglassnek is meg kellett elégednie vele. - Már most ami ezt az erekciót illeti… - Elűzheti magától! - mondta. - Nem valós dolog. Koncentráljon! Nézzen mélyen magába, és rá fog döbbenni, hogy a hús vágya csupán káprázat… Lerántottam a cipzáramat és hagytam, hogy a merevségem kiugorjon a nyíláson. Arra gondoltam, ha ő megmutathatta nekem ideiglenes vázát, én is megmutathatom az enyémet.

- Hát ez káprázat lenne? - kérdeztem. - Egy illúzió? Egy hamis váz? Azt hiszem, egy pillanatra kitágult a szeme. Nem válaszolt rögtön és nem is mozdult. Csendben üldögéltünk, és kezdtem magam ostobán érezni. De egy idő után vett egy mély lélegzetet. - Talán - mondta lágyan, majd szünetet tartott. - Van egy eljárás, bizonyos jógaguruk gyakorolják; a megvilágosodás elérhető egy… A szexuális kapcsolat egyik esztétikus formája által is. 202 - Na, erről beszélgessünk! - csaptam le gyorsan. - Meg kell értenie - magyarázta Quintana -, ez spirituális eljárás. Nincs benne szerepe a vágynak, semmiféle földi szenvedélynek. - 0, természetesen - mondtam. - Biztosan így van. Másképp nem is fogadnám el! - Vetkőzzön! - mondta. Felállt és végrehajtotta a saját utasítását. Én is így tettem, de a szememet rajta tartottam, miközben végígsiklatta a testén a fehér köntöst. Meztelenül állt előttem. Pazar látványban volt részem. Az erekcióm tovább erősödött. Quintana kihúzott a kupacból egy párnát, a padlóra tette és törökülésben ráültetett. Aztán egészen közel hozzám lépett, és velem szemben leereszkedett. Az ölem fölött guggolt. Odanyúltam, hogy megérintsem a mellét, de élénken megrázta a fejét. - Nem! Csak maradj nyugton. Ne gondolj semmire! Ezt könnyű volt mondani, de annál nehezebb megcsinálni. Még nehezebb volt a kezemet az oldalam mellett tartani, amikor puha, meleg ujjai megérintették buzgón ágaskodó keménységemet, és egyenesen tartották, amíg fölé igazította magát. Lehet, hogy ez az egész csupán spirituális izé volt a számára, de volt ebben a spirituális dologban valami, ami nedvessé tette, és előkészítette a szeretkezésre. Fokozatosan befogadott lágy, szoros testébe, én pedig gyönyörködve szuszogtam. - Csss! - csitított. - Ürítsd ki a telkedből a vágyat! Elmélkedj a lelkek csatlakozásáról! Beszéd közben egyre mélyebbre és mélyebbre engedett magába, amíg végül a combjaimon ült, és teljesen beletemetkeztem káprázatos testébe. - Quintana… - hörögtem. A légzésem egyre gyorsult, a szívem vadul kalapált, a kezem erősen reszketett, hogy megérinthessem valahol, bárhol. Képtelen voltam mozdulatlan maradni. Finoman megcirógattam formás, puha combját. 203 - Nem! - mondta ismét, és elvette a kezemet a testétől. -Nyugton kell maradnod!

El sem tudtam képzelni, hogyan csinálhatják azok a jógik. Lehetetlennek tűnt számomra, hogy az ember csak ül, nem csinál semmit, és nem csökken sem a vágya, sem az erekciója, hanem éppen ellenkezőleg. Csinálnom kellett valamit! A lehető legfinomabb módon megfeszítettem a combizmaimat, és enyhén felfelé toltam a csípőmet. Éreztem, hogy még mélyebbre merülök a testébe. Quintana kinyitotta a száját, kétségkívül azért, hogy ismét rám szóljon, de feddő szavak helyett halk nyögés tört elő a torkából. Ez bátorítólag hatott rám, és kissé erősebben ringattam magam. - Nyugton kell maradnod - mondta Quintana, szinte könyörögve. - Nem szabad… - Nem tehetek róla - válaszoltam. - Érzem a lelket, Quintana. Érzem az istent magamban! Te is érzed, Quintana? - Még erősebben ringattam. - Ó… - nyögte, - Ó, nem… ó! Sötét szeme, amelyet eddig a messzeségbe fúrt, mintha a végtelenségen elmélkedett volna, kitágult és kissé elhomályosodott. Aztán hirtelen zokogó nyögést hallatott, és velem együtt ő is mozogni kezdett. A melle finoman ringott, csodás combja ívben feszült, amint követte a testem ritmusát. - Igen! - lihegte, és minden egyes döfésnél felnyögött. - Ó, igen… igen… Csináld! Ekkor végre rátettem a kezemet és végigsimítottam sima combját, az oldalát, majd a mellét. Finoman gyúrni kezdtem a finom dombokat. Az ujjaim között dörzsölgettem a bimbóit, és még erősebben mozogtam. Hátravetette a fejét, kinyitotta a száját és hatalmasat sikított. - Ó, Jézusom! - kiáltotta. Aztán körém fonta a karjait, megszorított, magával húzott, és előrerántotta a testemet, miközben hanyatt vetette magát. Miközben átfordultunk, valahogyan sikerült együtt maradnunk. Immár ő volt alul, én fölötte, és továbbra is benne vol— 204 tam a testében. Felemelte a lábait, és majdnem függőlegesen kinyújtotta, majd amennyire csak tudta, széttárta. Mindent bedobtam. És ő is. A lábai felemelkedtek és körém fonódtak. Még sosem szorított láb olyan erővel, mint az övé. Vadul tekergő teste felívelt a padlóról, újra és újra megrázkódott, mialatt a szájából ömlő szavak érthetetlen zagyvasággá olvadtak össze, majd hamarosan éles, hangos sikoltás szakadt ki belőle, amely végül elhalt. - Te szemétláda - mondta Quintana, miután lecsillapodott a légzése. - Ezzel beleavatkoztál a belső utazásomba, és megakadályoztad a lelki előrejutásomat. Visszavetetted a folyamatot, mielőtt teljesen megvilágosodott lény lett volna belőlem! - Tényleg én okoztam? - kérdeztem. - Sajnálom, de… - Csináljuk újra - szakított félbe. 19

- Engedjen el, most azonnal, maga szörnyeteg! - kiáltott a nő. Mivel hozzá sem értem, sőt, a szoba másik végében ültem, továbbá semmi sem tartotta vissza, vagy akadályozta a távozását, a követelőzés jogtalannak tűnt. De addigra már semmi sem lepett meg. Felsóhajtottam - Rachel! - mondtam neki. - Semmi sem tart itt. Akkor mész el, amikor akarsz! Azt mondtad, a férjed értékpapíijairól akarsz velem beszélni… - Ó, tudom én! - kiáltott Rachel tragikus hangsúllyal. - Tudom, hogy a férjem a maga könyörületétől függ, és ha nem engedek gonosz követeléseinek, összetöri őt, mint egy gyermek a játékszerét. Azt hiszi, nem tudom? - Flagyd abba, Rachel! - mondtam fáradtan. - Még csak nem is ismerem a féijedet. Nem foglalkozom az érdekeltségeivel. Nem tudom, hogy mire megy ki ez a játék. Én azt hittem, azért találkozunk, hogy befektetési tanácsot kéij. Ez persze nem volt teljesen igaz. A férje befektetéseivel kapcsolatban kérdezősködött, mire én - mivel a keresztneve R betűvel kezdődött - meghívtam az irodámba. Egy vacsorával egybekötött partin találkoztam vele, és igencsak megtetszett a magas, karcsú, kihívó testű, sötét hajú, sötét szemű szépség. Úgy huszonhét évesnek becsültem. Természete-206 sen amikor megtudtam, hogy Rachel a neve, még jobban megtetszett. Nem szándékoztam az irodában elcsábítani, de ott mindig adva volt a lehetőség, hogy felmegyünk a lépcsőn, és máris a hálószobában vagyunk. Vagy legalábbis megállapodhatunk egy jövőbeni találkában. Úgy döntöttem, hogy a Miss Greenglass-szel kötött fogadással összefüggő szexuális tevékenységet az irodán kívül bonyolítom, bár magam sem értettem, miért. Miss Greenglass történetesen szabadságon volt. Nélküle az irodai munka gyakorlatilag teljesen leállt, dacára annak, hogy távolléte idejére gondoskodott egy helyettesről. (Ideiglenes asszisztensemet Brendának hívták, ami miatt számításba se jöhetett nálam. Ennek bizonyára Miss Greenglass is tudatában volt, amikor őt választotta.) Amikor Rachel elfogadta az irodába szóló meghívást, csaknem biztos voltam abban, hogy tudja, mit forgatok a fejemben. Nekem viszont sejtelmem sem volt arról, hogy a hölgy afféle… Nos, fogalmazzunk talán úgy, hogy igen élénk a képzelőereje. Abban a pillanatban kezdődött, amikor belépett az irodába. Pompásan festett a szűk, kék pulóverben és a még szűkebb, sötét nadrágban. Nyálcsordító látványt nyújtott és ennek tudatában is volt. Kész voltam az első adandó alkalommal felvezetni a lépcsőn, de arra korántsem voltam felkészülve, amit Rachel tartogatott a számomra. - Rendben, Steven - mondta azonnal. - Hát itt vagyok! Szóval, mit kell tennem? Pislantottam egyet. - Tessék? - kérdeztem zavartan. - Semmit sem kell tennie, Rachel! Jöjjön be és üljön le.

- Ne kerülgessük a forró kását, Steven! Világosan értem a helyzetet. Tudom, ha meg akarom menteni a férjemet a csődtől, a testemmel kell fizetnem érte. Eljöttem, hogy alávessem magam a szeszélyeinek. 207 Bambán meredtem rá. - Na, várjunk egy percet… - Tudom, arra kényszerülök, hogy megalázzam magam -mondta Rachel. - Ezt akarja, nem, Steven? Hogy lealjasodjak maga előtt? Hogy hason csússzak a lába előtt? Hogy velem elégítse ki állati ösztöneit? - Fejezze be! - kiáltottam rá. Aztán vettem egy mély lélegzetet. - Nézze, Rachel. Vagy rettenetesen félreértett valamit, vagy ez egy ostoba játék, de akármi legyen is, én nem játszom, világos? Mi van a férjével? Tudja egyáltalán, hogy ön itt van? - Nem. - Dacosan felszegte a fejét. - Egyedül akarok szembenézni a megpróbáltatásokkal. Az áldozati felajánlással. - Ó, az isten szerelmére! - mondtam bosszúsan. - Nézze, Rachel, maga roppant vonzó nő, és nem állítom, hogy nem voltak ötleteim arról, hogyan vihetném az ágyamba. De nem így! Ez nem az én stílusom. Most pedig mi lenne, ha megfeledkeznénk erről az egészről, és elmennénk valahová inni valamit? - Azt hiszem, először is azt akarja - mondta Rachel -, hogy levegyem a ruhámat. A gondolattól bizsergés futott végig a hátamon, de gyorsan kivertem a fejemből. - Rachel, kérem! Nem kell csinálnia semmit! Miért nem megy egyszerűen haza? - Hát rendben, Steve! - bólintott Rachel. - Már látóm, hogy nincs más választásom! Azzal keresztbe fonta a kezeit, lenyúlt és megfogta a pulóvere alsó szegélyét. Aztán elkezdte felfelé húzni. Egyre feljebb és feljebb. Áthúzta a fején, majd kihúzta belőle a kezeit is. Végül a padlóra hajította. Nem viselt melltartót. Természetesen a melleit bámultam. Mi mást tehettem volna? A keble nem volt nagy, de tökéletesen aránylott karcsú testéhez. Gyönyörűen, feszesen gömbölyödött, a mellbimbók máris keményen meredeztek. Szemlátomást felizgatta az általa játszott kisded dráma. 208 Miután hagyta, hogy néhány másodpercig legeltessem a szememet, eltakarta a kebleit a kezével, de a mozdulata megjátszott szégyenlősségről árulkodott. Ez volt az a pillanat, amikor azt követelte, hogy engedjem elmenni, és a fent idézett módon válaszoltam abban a reményben, hogy elmegy, mielőtt túl késő lenne. Halk sóhajjal elvette a kezét, és a teste mellett lógatta. - Mi haszna ennek az egésznek? - kérdezte tragikus hangsúllyal. - Tudom, hogy cseppnyi méltóságot sem

hagy nekem. Élvezi, ha megalázhat, mint most! Ismét vettem egy mély lélegzetet, mivel erősen küszködtem magammal. - Rachel - mordultam rá -, azért jöttél ide, hogy teljesíts mindent, amit akarok, igaz? Rendben, akkor most parancsolok neked. Érted? Kapsz egy parancsot! - Teljesen a hatalmában vagyok - mondta Rachel. - Teljesítenem kell minden megalázó parancsát. - Helyes! Azt akarom, hogy vedd fel a földről a pulóveredet és húzd vissza magadra. Aztán tűnj el innen a pokolba! Elég világosan fejeztem ki magam? - Előre tudtam - sóhajtott Rachel. - Nincs magában szánalom. Arra kényszerít, hogy teljesen lemeztelenítsem magamat a színe előtt. Kinyitott egy gombot a nadrágja elején. - Állj le! - kértem kétségbeesetten. - A fenébe is, állj le! Kérlek, hagyd abba. Az isten szerelmére, hagyd ezt abba! Letolta magáról a nadrágot. Ez elég érdekes látványosságnak bizonyult. A nadrág olyan szoros volt, hogy szó szerint úgy kellett áterőltetnie buján ívelő csípőjén. Először az egyik oldalon tolta lejjebb egy kicsit, aztán a másikon. Minden egyes tolással körülbelül két-há-rom centit haladt lefelé. Ettől a mellei reszketni és ugrándozni kezdtek és valami elképesztő módon egymásnak is ütköztek. Éreztem, hogy az erekcióm egyre erősödik, ezzel párhuzamosan egyre gyengül az ellenállásom. Átvillant az agyamon, 209 hogy felállók és kimegyek. Egy pillanatra fontolóra vettem. De csak egy pillanatra. - Rachel - kezdtem. A hangom már korántsem volt nyugodt és egyenletes. - Ezt szabad akaratodból csinálod. Érted? A nadrág a földre hullt. Rachel kicsatolta a cipőit, majd lerúgta őket a lábáról, végül kilépett a nadrágból. Már csak az igen vékony anyagból készült bugyi maradt rajta. Nem viselt harisnyát. A csupasz lábaira meresztettem a szemem. Nem csupán egy pillanatra. Azt hiszem, nagyokat nyeltem. - Ó, istenem, Steven! - nyögte Rachel. Mintha zokogott volna. - A becsületem utolsó foszlányait is el akaija ragadni tőlem? Muszáj teljesen meztelenre vetkőznöm? - Szabad akaratodból - hörögtem elgyengülten. - Maga vadállat! - zokogta Rachel, és levetette a bugyiját. Valahogy sikerült összekaparnom magamban némi akaraterőt. - Nézd, Rachel, ha nem fejezed be ezt azonnal, felhívom a férjedet, és elmondom neki, hogy mit művelsz!

- Istenem, Steven - zihálta Rachel -, hát már olyan mélyre süllyedt, hogy abban leli örömét, ha végignézi, amint szegény férjem megpillant ebben a szégyenletes helyzetben, amibe maga kényszerített bele? - Ó, Uram! - mordultam fel. Hanem, mielőtt végiggondolhattam volna, hogy mit csináljak, feltárult az irodám ajtaja, és besietett rajta Brenda. Rachel éppen csak kicsit tűnt meglepettnek, de én majdnem hanyatt estem a székemmel. - Brenda! - ziháltam, és nem tudtam eldönteni, hogy meg-könnyebbültem-e, vagy csalódtam. - Azt hittem, már hazament! - Arra gondoltam, befejezek még egy pár… - kezdte Brenda, de a hangja elhalkult, amikor az iroda közepén meztelenül álló Rachelre esett a pillantása. - Nézze - mondtam -, ez nem az, úgy értem… Jó, rendben. Izé, a hölgy éppen távozni készül! 210 - Látom már - szólt közbe Rachel nem elég, hogy egyszerűen megaláz és rám kényszeríti az akaratát. Egy vadidegen nő szeme láttára akarja végigcsinálni velem ezeket az aljas dolgokat! - Mi folyik itt? - kérdezte Brenda. Felrémlett bennem, hogy korántsem tűnik olyan döbbentnek, mint vártam. Brenda körülbelül a huszadik évét taposta. Barna hajú, csinos lány volt, remek alakkal, amit szándékosan nem vettem figyelembe az elmúlt hét során. - Ezt elég nehéz megmagyarázni - mondtam zavartan. - Most mi legyen? - kérdezte Rachel. - Felteszem, azt akarja, hogy térdeljek le, és csússzak-másszak a színe előtt. - Jobb lesz, ha kimegyek - mondta Brenda, de észrevettem, hogy meg sem mozdult. - Ne! - szóltam rá. - Azaz igen! Szóval ne! Ó, Krisztusom! - Rendben - mondta Rachel, immár nyöszörögve. - Többé nem kell megütnie! Mindent megteszek, amit csak akar! -szép lassan térdre ereszkedett. - Jesszus - hördült fel Brenda -, ennek a tyúknak teljesen elmentek otthonról! Rachel négykézlábra állt, és felém indult. - Azt akaija, hogy négykézláb csússzak maga előtt, mint egy állat! - mondta kifulladva. - Meztelenül. Egy idegen szeme láttára. Micsoda iszonyú megaláztatás! - Rachel! - mondtam rekedten. - Utoljára mondom… Elharaptam a mondatot, mert odaért hozzám, felegyenesedett és a lábamra tette a kezét. Széttolta a lábaimat, hogy közéjük furakodhasson.

- A pokolba az egésszel! - hördültem fel hangosan. - Nem harcolok tovább! Csinálj, amit akarsz! A keze felcsúszott a lábamon. Az egyikkel a keménységemet simogatta a nadrágon keresztül, a másikkal a cipzárt kereste. - Kényszerítenem kell magam, hogy ezt csináljam! - lihegte. - Tudom, hogy megkötöz és megkorbácsol, ha nem teszem. Sőt, talán még akkor is, ha csinálom! 211 - Nincs ilyen szerencséd! - förmedtem rá. Lehúztam a cipzáramat. Brenda közelebb lépett, hogy jobban lásson. - Brenda - nyögtem bizonytalanul -, talán jobban tenné, ha kimenne! - Azt már nem! - válaszolta a lány. Képtelen voltam vitatkozni abban a pillanatban, mert Rachel kivette a nadrágomból vadul ágaskodó vesszőmet. - Milyen gusztustalan! - jelentette ki Rachel. - És most arra kényszerít, hogy a számba vegyem ezt a förtelmes dolgot? És… és… ó, kérem… kérem ne akarja, hogy… - Nem akarom… - kezdtem, bár tudtam, semmi értelme. Az igazat megvallva, az adott pillanatban pokolian reméltem, hogy nem áll le. - Ó! - nyögte reménytelenül. - Ó, maga aljas, perverz szörnyeteg! - Azzal lehajtotta a fejét, és a szájába vette. - Ó, istenem! - hörögtem, aztán: - Ó, Jézusom! De mondhattam volna akár Buddhát vagy Mohamedet is. Kifejezetten ökumenikus élményben volt részem. Rachel ajka és nyelve egy ateistát is megtérített volna. A szája lassan siklott fel és le. Zihálni kezdtem. Aztán tekergőzni kezdtem a székemben, és teljes erőmmel kapaszkodtam a karfákba. Úgy éreztem, mintha felemelkednék és felszállnék a plafonra. Rachel minden tudását beleadta. Egyre gyorsabban mozgott. A szoba forogni kezdett körülöttem. Láttam, hogy Brenda is pörög a többi dologgal együtt. A szeme nagyra tágult, a kezével a mellét masszírozta, miközben minket figyelt. Aztán már nem láttam mást, csak üstökösöket, rakétákat és fénylő csillagokat. Hátravetettem a fejemet, felemeltem az alsótestemet a székről. Kiszakadt belőlem egy hangos ordítás, amit meg sem próbálnék reprodukálni, aztán nagy erővel kilövelltem. A csípőm ellenőrizhetetlenül rángatózott. Lassan visszatértem a földre. Levegő után kapkodva ültem, és ostobán pislogtam, mire végre eszembe jutott ki vagyok, és hol vagyok. Az iroda forgása is lassulni kezdett. 212

Rachel felnézett rám. A mellbimbói keményebben álltak, mint valaha. - Ó, hogyan képes arra kényszeríteni, hogy ilyen szörnyű, gonosz dolgot csináljak? - nyögdécselt. - És mégis, most mit akar, mit tegyek? - Most? - kérdeztem eltompulva. Rachel szeme kitágult. - Jaj, ne! - zihálta. - Azt nem akarhatja! Nem akarhatja, hogy megtegyem… Azt! Behunytam a szememet. - Mégis, mit? - recsegtem. - Hogy… hogy perverz dolgokat csináljak ezzel… ezzel a nővel! - sikoltott Rachel. Felpattant a szemem. - Hé! - kiáltott Brenda. - Nem is rossz ötlet! - Na, várjunk csak… - tiltakoztam volna, de nem hagyták. - Ó, maga mocsok! - mondta Rachel, és megpróbált zokogni. - Hát nincs az a mélység, amelybe ne süllyedne le, hogy megkapja perverz gyönyörét? - A rohadt életbe! - szitkozódtam. Rachel szánalmas nyöszörgés kíséretében elfordult tőlem, és térden csúszva az íróasztal mellett álló Brenda felé indult. Brenda - akit a megtestesült ártatlanságnak hittem - nem vesztegette az időt. Mire Rachel odaért hozzá, letépte magáról a bugyit, és felhúzta a szoknyáját a derekára. Az asztalnak támaszkodott, és szélesre tárta a lábát. Rachel egészen közel mászott hozzá, és újabb drámai zokogással a formás, hívoga-tóan széttárt combok közé temette az arcát. Brenda élesen felszisszent, és Rachel hajába fúrta az ujjait, hogy a megfelelő helyre vezesse, bár Rachelnek nem volt szüksége útbaigazításra. Brenda vonaglani és nyögdécselni kezdett. Volt egy olyan érzésem, hogy Rachel csodálatos ajka legalább akkora gyönyörben részesíti őt, mint előzőleg engem. 213 Brenda továbbra is Rachel fején tartotta az egyik kezét, a másikat felemelte, és kigombolt néhány gombot a blúzán. Becsúsztatta a nyíláson a kezét, hogy megsimogassa a melleit, miközben a lába között térdelő, meztelen nő tovább dolgozott rajta. Kezdetben bizonyos távolságtartással figyeltem az eseményeket, de a jó öreg fallosz rövidesen éledezni kezdett. Végső soron eléggé erotikus látvány tárult a szemem elé. Egy meztelen nő térdelt egy félmeztelen előtt, az arca a másik lába közé fúrva. Mindketten nyögdécseltek, Brenda vonaglott, lihegett és a mellét dörzsölte.

Mire Brendából felszakadt a gyönyör sikolya, és hevesen rázkódó teste Rachel továbbra is munkálkodó feje fölé görnyedt, az erekcióm ismét teljessé vált. Kissé ostobán éreztem magam, ezért gyorsan eltüntettem a nadrágomban és felrántottam a cipzárt. Ettől egy cseppet sem csökkent a vágyam. - Óóó! - nyögdécselt Brenda, és az íróasztalra hanyatlott, miután elengedte Rachelt. - 0, ez igazán remek volt - mondta. - Feküdj hanyatt kedvesem, most én csinálom veled, jó? - Azt nem lehet - mondta keserűen Rachel. - Steven nem akarja, hogy nekem is jusson gyönyör. Csak a szégyen és a megaláztatás. Ezt akarja látni. Most oda fog kötözni az asztalhoz, és… - Felejts el! - förmedtem rá. Rachel felkelt a földről. Az arca nedvesen csillogott, amitől még szexisebb látványt nyújtott. Odalépett az asztalhoz és ráhasalt, majd azt az édes, kerek popsiját feltolta a levegőbe. Széttárta a karját, és a távoli sarkok felé nyújtotta, a mellét az asztal lapjára préselte. Elnyúlva feküdt, mintha csakugyan kikötözték volna. - Most már tehetetlen vagyok - nyögdécselt. - Addig korbácsolhat, amíg sikoltozni kezdek! Semmit sem tehetek ellene! Brenda felhúzta a bugyiját, és elfojtott egy kuncogást. - És aztán - folytatta Rachel -, felteszem, hátulról akar magáévá tenni, ebben a helyzetben, mialatt én kétségbeesetten küzdők. 214 Nem érdekelt a kikötözés és a korbácsolás, de a szexi, szétterülő test, és a gömbölyded, kiálló fenék erősen csábított. Szélesre tárt combjai formásak és simák voltak. A testem azt akarta, hogy préseljem oda a kemény, kerek fenéknek, és csúsztassam be teste édes forróságába. Másrészről viszont az agyam az mondta, hogy tűnjek el onnan a fenébe. Találják ki, melyik győzött? 20 A lány tizenkilenc éves volt. Ártatlan külsejű ifjú hölgy, hosszú, barna hajjal és sötét szempárral. Pompás, szinte érzéki alakja volt. Az ágya szélén ült, szétvetett lábakkal, a talpát a padlón tartotta. Hosszú szoknyáját teljes egészében felhúzta a derekára, és ott is tartotta. Magasra nőtt, és még sosem volt szerencsém az övénél formásabb combokhoz. És nem viselt bugyit. - Ezt akarod? - kérdezte. Az ember nem kimondottan ezt várta egy „Mondj nemet a pornóra” nevű szervezet vezető szimbólumától és poszterlányától. A hölgy a szervezet alapítójának és ügyvezető igazgatójának, Mrs. J. W. Dunbartonnak volt a lánya. Másrészről viszont nem mondhatnám, hogy teljesen meglepett a dolog. Azon az estén a szervezet égisze alatt adott fogadás okán jelentem meg Dunbartonék lakásán. Talán tucatnyian voltunk. Azért hívtak minket, hogy koktélokat szürcsölgessünk, aprósüteményt majszolgassunk a

kanapén ücsörögve, és remélhetőleg bőkezűen támogassuk az ügyet, azaz embertársaink veszélyeztetett erkölcseinek őrzését. 216 A regény hűséges olvasói gyaníthatják, hogy az ügy nem nyerte el teljes mértékben a rokonszenvemet. Nem azért jelentem meg az összejövetelen, hogy magam is csatlakozzam azok egyre gyarapodó táborához, akik szeretnék ráerőltetni különös erkölcsi ideáljaikat a többségi társadalomra. Nem, a motivációmnak, amely miatt megjelentem az estélyen, nem volt semmi köze a puritán erkölcsiséghez. Ó, nem. Éppen ellenkezőleg! Mrs. J. W. Dunbarton régóta híres volt a pornográfia ellen vívott háborújáról. Az évek folyamán az egész családját besorozta a keresztes hadjáratba. A férje volt olyan szerencsés, hogy néhány évvel korábban jobblétre szenderült. Röviddel ezután a fia is elmenekült otthonról, és meg sem állt Oregonig. Ott aztán rögtön megalapította a Szexuális Szabadcsapatok egyik zászlóalját. (Mrs. Dunbarton soha többé nem ismerte el fiának.) A lánya viszont hűséges maradt hozzá, egy csapatként dolgoztak a továbbiak során, és gyakran megjelentek egy-egy televíziós talkshow-ban. Tulajdonképpen én magam is a tévében láttam meg először Mrs. Dunbarton leányát. Az ifjú hölgyet - minő véletlen! - Sabrinának hívták. - Kezdésnek megteszi - válaszoltam a feltett kérdésre. Az ágyhoz léptem és letérdeltem elé. Aztán a csodásán lágy combokra tettem a kezeimet és még jobban szétnyitottam őket. A finom, bársonyos comb belső felületére tapasztottam az ajkamat, és végigsiklattam a nyelvemet a finom húson. Hallottam, hogy Sabrina levegő után kapkod. A másik lábához fordultam és megismételtem a műveletet, miközben lassan haladtam a lába közé felé. Felemeltem és a vállaimra vontam a lábait. Amikor az ajkamat a célhoz érintettem, halk nyöszörgés szakadt fel belőle. A számmal finoman megcirógattam a szeméremajkait, és gyengéden végighúztam rajtuk a nyelve-217 met. Sabrina nyögdécselt, hátratámaszkodott a kezeire. A kezem a lábain kalandozott, nyelvem mélyen beléhatolt… Ami arra késztetett, hogy meglátogassam ezt a különös estélyt, nem volt más, csupán egy homályos megérzés, amely egy, a fent említett tévéműsorból megmaradt, ködös, de csiklandós emlékképen alapult. A figyelmem Sabrinára összpontosult, valahányszor csak őt mutatta a kamera. A mamája folyamatosan locsogott arról, hogy kötelességünk megvédeni a fiatalságot a társadalmunkat jelenleg is átható mocsoktól, hogy a helyes értékrend megtanítása mennyire szükséges az olyan tradicionális erények betartásához, mint az önmegtartóztatás és a szüzesség megőrzése. Amikor ezekről az erényekről beszélt, példázatként a lányára mutatott, aki bizonyára szigorú és jámbor neveltetésben részesült. Én azonban felfigyeltem arra, hogy amikor a mama Sabrinával példálózott, időről-időre megvillant valami a lány tekintetében. Mindez annyira gyors volt és olyan tudattalan, hogy úgy véltem, talán csak képzelődtem. A lány az anyja beszéde alatt java részben mosolygott és bólogatott, és amikor rá került a sor, töb-bé-kevésbé elismételte a hölgy szavait, méghozzá nagy nyugalommal és igen erélyesen. Mégis, valamiért úgy éreztem, nem őszintén beszél. Képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az érzést… - Sabrina? - A kérdés az ajtó előtt hangzott el. Mrs. Dunbarton állt odakint. Hirtelen végigvágott rajtam a rémület, amikor rájöttem, hogy nem zártuk be az ajtót. Az első, ösztö218

nős reakcióm az volt, hogy elhúzódtam a lánytól, és megpróbáltam ártatlan kifejezést erőltetni az arcomra. De Sabrina váratlanul belemarkolt a hajamba, és ott tartott, ahol voltam. - Tessék, mama? - kiáltott vissza. A hangja kissé feszülten csengett. - Mit csinálsz, édesem? - érdeklődött Mrs. Dunbarton. Visszahúzott magához, amire én azzal válaszoltam, hogy ismét becsúsztattam a testébe a nyelvemet. Amíg ott voltam, szorgoskodnom kellett. Sabrina összerándult és hangosan felszisszent. - Most dolgom van, mami - mondta kissé reszkető hangon. - Én… én éppen a munkánkról beszélgetek Mr. Wallinggal. -Kihúztam a nyelvemet. - Mr. Walling, ó! Nagyon érdekes dolgokat esi… mesél! Rövid szünet következett. - Rendben, drágám! - mondta végül Mrs. Dunbarton. - De ne tartson sokáig! - Még… még… néhány perc, mami, és… ott leszek! - lihegte Sabrina, miközben a nyelvemnek és a számnak köszönhetően vadul vonaglott és tekergőzött. - Akkor jó - mondta az anyja. Halk, távolodó cipőkopogást hallottam, amint végigment a folyosón. Gyorsan eltávolodott, így nem hallhatta a lánya beteljesülésének fojtott kiáltásait. - Jézusom - mondtam, miközben érzéki combján pihentettem a fejemet. - Mi lett volna, ha benyit? - Nem tett volna ilyet - közölte Sabrina. - Tudta, mi folyik idebent! Nagyon meglepődtem. - Tudta? - Ó, igen. Persze, hogy tudta, nincs ebben semmi különös! 219 Amikor néhány héttel korábban kézhez kaptam a szervezet alapítójának levelét, szokásommal ellentétben nem továbbítottam automatikusan a szemetesbe, hanem szándékosan megtartottam. Abban reménykedtem, hogy megfelelő lesz az időzítés, és a feltüntetett dátum idejére elérkezek az S betűhöz. Szerencsére minden pontosan a reményeim szerint zajlott. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy rettentő kihívást vállalok magamra. A siker igencsak kétségesnek látszott, még a tekintélyes tapasztalatomat, vonzerőmet és szerencsémet figyelembe véve is. Viszont erősen ösztönzött az érzéki Sabrina képe. Mindamellett a kockázat korántsem volt olyan szörnyű. Ha mellényúlok, még mindig ott volt a tengernyi Sally, Susan és Sandra, akikhez bármikor

visszatérhettem. - Én jövök - jelentette ki Sabrina, miután felegyenesedtem. A cipzárom után nyúlt és lehúzta. - Igazán nem kell - dadogtam -, a mamád… - Ne aggódj miatta - mondta Sabrina. - Vissza fog jönni. - Micsoda? Vissza? - Mmmmm… - dorombolt Sabrina jóváhagyólag és szemügyre vette kicsi Steve-et. Valamivel korábban Mrs. Dunbarton előttünk ágált és a felnőtt társadalom anyagi hozzájárulásának szükségességét hangsúlyozta, amelyet a hozzánk hasonló polgároktól vár fontos munkájához. Mialatt beszélt, Sabrinát figyeltem. Először semmit sem láttam a szemében, csakis odaadó figyelmet és helyeslést, de amikor az anyja folytatta, a szeme kevésbé fókuszált, aztán vándorolni kezdett, körbe a helyiségen. Egy 220 pillanattal később a tekintete beleakadt az én mozdulatlan szemembe. Nem néztem másfelé. És ő sem. Az a sötétbarna szempár egy hosszú percen keresztül az enyémbe kapcsolódott. Bár képtelen voltam megkülönböztetni azt a kifejezést, amit korábban már láttam, volt ott valami, amiben szinte teljesen biztos voltam: egyfajta töprengés. Amikor az előadás véget ért, csatlakoztam a háziasszonyaink körül tolongó kisebb tömeghez, és vártam a pillanatot, amikor a fiatalabbik viszonylag egyedül marad. Amikor úgy láttam, elérkezett a perc, odaléptem hozzá és bemutatkoztam. - Örülök, hogy el tudott jönni, Mr. Walling - mosolygott Sabrina. - Ha jól emlékszem, korábban még sosem sikerült idecsábítanunk magát, ugye? - Ostobaság volt a részemről - biccentettem. - Ugyanis nagyon érdekel az, amit csinálnak. Szeretnék többet is megtudni róla. Talán valamikor összejöhetnénk, maga meg én, hogy négyszemközt beszélgessünk róla egy kicsit bővebben. - Hát persze - mondta -, bár én mostanában nagyon elfoglalt vagyok, de biztosra veszem, hogy a mama tud időt szakítani arra, hogy találkozzon önnel. - Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy inkább csak magával beszélgetnék erről. - Ó, de a mama sokkal többet tud a témáról, emellett ő a, szervezet vezetője. Tőle sokkal többet megtudhat, mint tőlem. A hangja nemet mondott, de a szeme, az a kifürkészhetetlen, barna szem valami egészen mást. Csak éppen nem voltam biztos abban, hogy mit. Amikor odalépett hozzánk valaki, hogy néhány szót váltson vele, kimentettem magam, és a mosdó keresésére indultam. Tágas lakást béreltek, így eltartott néhány percig, mire egy hosszú folyosó végén megtaláltam azt, amit kerestem. Amikor kiléptem a mosdóból, megláttam Sabrinát. A folyosó közepén, egy

ajtó előtt állt. Elindultam felé. Egy tapodtat sem mozdult, csak állt és várt. Bár továbbra sem tudtam biztosan, hogy mit forgat a 221 fejében, szándékosan feltűnően végigfuttattam a testén a tekintetemet, tetőtől-talpig. Fehér alapon kék mintás blúzt viselt, és hosszú, tweed szoknyát, amely majdnem a bokájáig ért. Alapos vizsgálatom láttán sem mutatott semmilyen reakciót. - Csak kihoztam valamit a szobámból - mondta, amikor odaértem hozzá. - Ez lenne a maga szobája? - intettem a háta mögött lévő ajtó felé. - Igen, szeretné megnézni? - kérdezte. - Miért is ne? Megfordult és bement a szobába. A nyomába szegődtem. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, megpördült és ösz-szevonta a szemöldökét. - Miért csukta be az ajtót? - kérdezte. - Mit szól egy kis édesketteshez? - vontam vállat. - Nyissa ki, kérem! - Oké. - Megtettem, amire kért. - De ha egy hölgy a hálószobájába invitál, rendszerint feltételezem, hogy… - Túl sokat feltételez, Mr. Walling - mondta éles hangon Sabrina. - Kérem, szólítson Stevennek - mondtam. - Szóval, csak azért hívott, hogy megcsodáljam a szobáját? Igazán szép, de… - Biztosra veszem, hogy gyakran jár hölgyek hálószobájában - mondta Sabrina. - Nem véletlenül tett szert a hírnevére, Mr. Walling. - Steven, ha kérhetném - biccentettem. - És tényleg láttam már néhány hálószobát. Izgatja ez a dolog, Miss Dunbarton? Nem ajánlotta fel, hogy szólítsam Sabrinának, és nem válaszolt a kérdésemre. - Mennyit látott? - kérdezte. - Nem számoltam össze! - A szabados nemi élet - mondta olyan hangon, mintha az anyját hallottam volna - nem csupán

erkölcstelen, hanem 222 napjainkban még veszélyes is, és éretlenségre, továbbá jellembeli gyengeségekre utal. - Másrészről viszont pompás szórakozás - mondtam felemelt mutatóujjal. - Azért hívott ide, hogy kiselőadást tartson? - Mivel maga szemmel láthatóan elkötelezettje az erkölcstelenség és hedonizmus ösvényének, képtelen vagyok megérteni, Mr. Walling, hogy miért jött ide ma este. - Hogy találkozzam magával - mondtam. Csak nézett rám. A jelek, amelyeket kibocsátott, annyira zavarba ejtőek voltak, hogy én, nos, zavarba jöttem. De csak egyféle módon erőltethettem ki belőle a megoldást. - Maga még tényleg szűz, Sabrina? - kérdeztem. A barna szempár mélyén aprócska szikra villant. - Nem gondolja, hogy ez roppant arcátlan kérdés, Mr. Walling? - Steven, ha kérhetném - mondtam. - Igen, az. Szóval? - Maga mit gondol? - kérdezett vissza. - Kétlem, hogy az lenne. - Igen? - kérdezte, változatlan arckifejezéssel. - És mégis, miért? - Az ösztöneim súgják - vontam egyet a vállamon. - És az, ahogy most játszik velem. - De maga nagyon jól tudja, hogy a mama úgy nevelt fel, hogy… - Engem fikarcnyit sem érdekel a mamája! - vágtam közbe. - És őszintén szólva, úgy érzem, hogy magát sem! Ettől egy kicsit elpirult, és egy pillanat erejéig azt hittem, kapok egy pofont. De csak nézett rám, majd megszólalt: - Tegyük fel, hogy még szűz vagyok. Ettől kevésbé lennék vonzó az ön szemében? Vagy jobban? - Általában jobban szeretem a cseppnyi tapasztalatot - válaszoltam -, de semmi kifogásom a szüzesség ellen, feltéve, ha az adott hölgy kész feladni. - Maga az, akit csábítónak hívnak, Mr. Walling. - Maga meg az, akit tutajosnak.

223 - Micsoda? - Nem ismeri a szóviccet? Mit csinál a tutajos? Fát szállít, azaz faszállító. Ezúttal megkaptam a pofont. Méghozzá elég nagyot. Csak álltam és vártam. - Legyen átkozott! - sziszegte Sabrina. - Csukja be az ajtót! Becsuktam az ajtót, így pár másodpercig hátat fordítottam neki. Amikor visszafordultam, elakadt a lélegzetem. A már ismertetett módon ült az ágyon. Az alteste nyitva állt a tekintetem előtt. Tágra nyílt szemmel bámultam rá, mire megkérdezte: - Ezt akarod? Továbbra is ülve maradt, és előrehajolva, édesen munkálkodott. Ezalatt a keze kicsatolta a derékszíjamat és levarázsolta rólam a nadrágot. Aztán az alsónadrágom követezett. A magam részéről azzal járultam hozzá, hogy lekapkodtam magamról a többi ruhámat, miközben szédelegtem a szája és a nyelve nyújtotta érzéstől. Akkor ismét felcsendült az anyja hangja az ajtó túloldalán. - Sabrina? Kiengedett a szájából. - Igen, mama? - A vendégeink várnak. - Köszönj el tőlük a nevemben is, mama! - Sabrina, kérlek… - Dolgom van - mondta Sabrina, és visszavette a szájába azt, ami korábban is ott volt. Zihálni kezdtem, talán egy kicsit túlságosan hangosan. - Sabrina… - A sürgető hang ezúttal másképp csattant. Kevésbé parancsolón, inkább kérő tónusban. Sabrina, mit művelsz odabent? 224 - Nagyon jól tudod, mit csinálok, mama! - A szavai némiképp eltompítva csengtek, mert a továbbra is a szájában tartott. Aztán hirtelen meggondolhatta magát, mert felemelte a fejét, és tisztán, jól hallhatóan kijelentette: - Éppen orálisan szexelek, mama. Számomra úgy tűnt, üvöltő csend állt be az ajtón kívül. Aztán:

- Én… én… akkor nekem kell elköszönnöm… - mondta elhaló hangon Mrs. Dunbarton. - Tudom, hogy úgyis visszajössz, mama! - szólt Sabrina. - Jézusom - leheltem -, mi a fene folyik itt? - Ne törődj anyámmal! - szólt rám Sabrina. - Nem fog benyitni! - De… nézd - nyögtem némi nehézségek árán, mivel ismét munkálkodni kezdett a szájával. - Nem akarom, hogy… úgy értem… - Meg akarsz kefélni, nem? Nem ezért jöttél ide? - Hát… De igen. - Akkor csináld! - mondta Sabrina és levetette a blúzát. Haboztam, de amikor lekerült róla a melltartó is, azon kaptam magam, hogy fölé hajolok, és hanyatt fektetem az ágyon, majd a szám tisztelettel adózik kemény, ifjú keblének és hosz-szú, piros mellbimbóinak. A testünk egymásnak ütközött, a kezem rátalált hosszú, lágy combjára, majd végigsimítottam buján ívelő oldalát. Elvettem a számat a melléről, és kissé opálos szemébe bámultam. Aztán az ajkaink egymásra találtak, és tapogatózva csókolóztunk, mialatt ő beigazította az alsótestét. Rátaláltam a lágy, nedves nyílásra. Finoman próbálgattam, aztán, amikor megéreztem forró sürgetését, mélyen belesiklottam a testébe, miközben ajkával az ajkamon nyög-décselni kezdett. - Sabrina? Jézusom! - Menj most el, mama! - Sabrina oldalra fordította a fejét, hogy hangosabban szólhasson. - Éppen szexelek, mama! 225 - Ó, Sabrina… Ó, istenkém - sóhajtott hangosan Mrs. Dunbarton. A hangja úgy hangzott, mintha mindjárt elsírná magát. Majdnem elhúzódtam tőle, de Sabrina hosszú lábai átfogták a derekamat. Egymásba akasztotta a bokáit, és ott tartott, ahol voltam. Meg se bírtam moccanni, de őszintén szólva, nem is harcoltam túlságosan. Egyfajta felfüggesztésként használva a lábait, belekezdett egy lassú, de határozott fel-le irányuló mozgásba, és ennek hatására csatlakoztam az igyekezetéhez. Mozgásunk ritmusa egyre gyorsult, és néhány másodperc múlva megszólaltak az ágyrugók. Hangosan csikorogtak. Emlékszem, homályosan arra gondoltam, hogy Sabrina könnyedén megengedhetne magának egy strapabíróbb ágyat. Ugyanakkor gyanítottam, szántszándékkal nem cseréltette ki a nyikorgó rugókat, hogy ezzel is gyötörhesse az anyját. - Sabrina! - Az ajtó túloldaláról könyörgő, kétségbeesett szűkölés hallatszott. - Ó, istenem! - kiáltott Sabrina. Talán hangosabban annál, amit a helyzetéből fakadó, természetes, eredeti szenvedélynek véltem volna. - Ó, igen, csináld! Csináld Steve, így jó!

- Az isten verjen meg, Sabrina - kiáltotta az anyja, egyre növekvő haraggal. - 0, légy átkozott! Miért kell ezt csinálnod velem? . Bár nem rajongtam túlságosan Mrs. Dunbartonért, nem voltam elragadtatva a helyzetemtől. Másrészről viszont Sabrina finom, rugalmas teste, mellkasomnak préselődő, kemény bimbó-jú melle, érzéki, ölelő lába elegendő indokot szolgáltatott, hogy ott maradjak, ahol voltam. - Menj a fenébe, mama! - kiáltotta Sabrina. Erősebben ficánkolt, hangosan lihegett és nyögött. - Azt szeretnéd, ha te lennél a helyemben, ugye, mama? Azt szeretnéd, ha téged döngetnének így… Ilyen keményen, ugye? Ezt akarod, ugye, mama? Magam is eléggé ziháltam, de próbáltam fékezni: 226 - Válj… várj egy pillanatot! Nem kellene… - Most hátulról! - kiáltott Sabrina, és folytatta a ficánkolást. - Mint a kutyák! Hallod ezt, mama? Gyere, gyere csináld már! Te is szeretnéd, igaz? Nekem ez már sok volt. Abbahagytam a mozgást, Sabrina viszont nem, és emiatt, bár ki akartam szállni, a farkam nem vett tudomást az akaratomról. így aztán hiába próbáltam elhúzódni tőle, a lány szorosan fogott. Mindössze annyit sikerült elérnem, hogy a nagy birkózás közepette átfordultunk, és ő került felülre. Erőnek erejével persze eltolhattam volna magamtól, de szeretek úriemberként gondolni magamra, márpedig úriember nem csinál ilyet. Emiatt aztán nem sokat tehettem. Csak feküdtem a hátamon, és Sabrina ugrándozó mellét, vonagló testét néztem, amint erőteljesen felle mozgott szégyenletesen romlott, de kábítóan boldogító ütemben. - Igen! - sikoltott Sabrina. A lábai dugattyúként jártak, a törzse vadul vonaglott és tekergőzött. - Igen, igen, ez az, ó istenem, igen! A sikolyok, az ágyrugók nyikorgása - és a fülem zúgása -mellett az ajtó túlsó oldaláról érkező hangokat is hallottam. Lehetett volna éppen zokogás, de akár valami más is. Nem voltam benne biztos, hogy mi az. Sabrina az addig hallatott leghangosabb, legélesebb sikoly-lyal elégült ki. Aztán már kihívóan, győztesen kiáltozott, amikor teste mélyének rángásai engem is a mennyekbe röpítettek. Azt hittem, szétrobbanok. Sabrina rám dőlt, és néhány percig mozdulatlanul feküdtünk, hogy összeszedjük magunkat. Végül megszólalt, eléggé elfúló hangon: - Maradhatsz még, és akkor folytatjuk! Az ötlet kimerült állapotom ellenére kimondottan csábítónak tűnt. Viszont továbbra is hallottam kívülről azokat a különös, kivehetetlen hangokat. Úgy döntöttem, nem akarom megismerni a részleteket. 227 - Talán majd máskor! - mondtam. - És persze hallgatóság nélkül!

- Ó, ne! - tiltakozott Sabrina. Kibontakozott a karjaimból, és meglepő fürgeséggel felpattant az ágyról. Hidd el, a mama nélkül korántsem olyan szórakoztató! Ösztönzőleg hat rám, ha látom, hogy vannak még erős családi kötelékek. 21 - Ez meglehetősen… Különleges kérdés - mondtam Miss Greenglassnek. Az íróasztalom mögött ültem, kávét ittam, és megpróbáltam nem figyelni a fejemben érzett lüktetésre. - De attól tartok, feltétlenül meg kell vitatnunk. Abból a célból, hogy tisztázzuk a felvetést. - Megköszörültem a torkomat. -Miss Greenglass, az ön véleménye szerint pontosan miből áll egy szexuális együttlét? - Ez nem csupán különleges kérdés, hanem - mivel ön tette fel - eléggé különös is, Mr. Walling válaszolta a lehető legenyhébb csodálkozással az arcán. - Ha maga nem tud válaszolni erre a kérdésre, alig hinném, hogy van valaki a világon, aki képes rá. Felsóhajtottam. - A könnyelműség nem áll jól önnek, Miss Greenglass! -morogtam rosszkedvűen, bár a kijelentésem duplán is félrevezető volt. Először is, alig tudnám elképzelni, hogy Miss Greenglass könnyelműsködik, másodsorban egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy létezik olyasmi, ami ne állt volna jól neki. Természetesen a fogadásunk feltételeiről beszélek - folytattam. - Ha már idáig eljutottam, eszem ágában sincs veszélybe sodorni a sikeremet néhány technikai kérdés miatt, amelyeket ön oly ügyesen ás elő, ha a szükség úgy hozza. A szóban forgó kérdés kapcsán olyan - mondjuk így - körülmé229 nyék álltak elő, amelyek alapján talán a legutóbbi esetemet a feltételek kölcsönösen kielégítő és érvényes teljesítésének kellene elfogadnunk. - Nagyra értékelem az akkurátusságra való törekvését, Mr. Walling - bólogatott a hölgy. - De úgy vélem, ön legalább olyan világos fogalmakkal rendelkezik, mint én, hogy tulajdonképpen hogyan határozhatunk meg egy ilyen természetű együttlétet. Bár a fogadásunk szabályait bizonyos esetekben eltérően értelmezzük, bízom abban, hogy ön ennek a kérdésnek a kezelésében sem lesz kevésbé becsületes. Biztosra veszem, hagyatkozhatom az ítélőképességére. - A pokolba is! - mondtam komoran. - Pontosan ettől tartottam! A zavarodottság, amit éreztem - nem beszélve a kiadós fejfájásról - egy balul sikerült randevúnak volt köszönhető. Egy Tamara Twindle nevű, feltehetőleg szép jövő előtt álló festőnő volt az okozója. A kedves olvasó valószínűleg nem hallott még róla, hacsak nem rajongója a kortárs művészetet bemutató, elvont újságoknak, és nem látogatja azokat az inkább a divatra, mint a minőségre specializálódott galériákat. Tulajdonképpen én magam is az egyik ilyen tárlaton ismertem meg a hölgyet. Egy Dávid Fenster nevű művész ismerősöm meghívására mentem oda, egészen pontosan Dávid kiállításának megnyitójára. Nem a barátom iránt érzett hűségem okán jelentem meg, nem is az esztétikai érdeklődés vágyától hajtva. Arról volt szó, hogy az ismerősöm a közelmúltban felszedett egy Tina nevű, bájos szőkeséget.

Természetesen volt némi etikai komplikáció a dologban, mivel mégiscsak egy barátom nőjéről volt szó, de a szokásos jellembeli erősségre támaszkodva szembenéztem a nehézségekkel. 230 - Azért jöttem, hogy elcsábítsam a barátnődet - közöltem Dave-vel, amikor kezet fogtunk. - Tinát? - kérdezte. - Váljék egészségedre! Hát, ennyit az etikai komplikációkról. De amikor bemutattak Miss Tamara Twindle-nek, villámgyorsan más irányt vettek a gondolataim. Magas, kecses hölgy volt, a húszas évei közepén járt. Szénfekete hajával, gyakorlatilag szoborszerű alakjával nyálcsordító látványt nyújtott a vékony, mélyen kivágott ruhában. Teljes gázzal ráindultam. Minden vonzerőmet bevetettem a cél érdekében, és hamarosan egy sarokban találtam magam vele, egy igen ígéretes beszélgetésbe merülve. - Nagyon izgalmasnak vélem a munkáját - mondtam annyi őszinteséggel és lelkesedéssel, amennyit csak ki tudtam erőltetni magamból. - Szeretném megnézni. Talán néha beugor-hatnék a stúdiójába. Történetesen ismerek néhány prominens műkereskedőt. Ezt azért tettem hozzá, mert arra számítottam, ha a fent említett vonzerőm nem győzi meg, akkor talán a karrierbeli előmenetel lehetősége leveszi a lábáról. Akármelyik vált is be, a dolog működött. - Szeretném, ha feljönne, Steve - mondta, és csábító mosolyt vetett rám. - Amikor csak akar. - Aztán alaposan meglepett, mert lépett egyet hátra és tetőtől talpig végigmért. És még jobban meglepett: Tulajdonképpen - mormolta elgondolkodva azon gondolkodom, hogy szeretném lefesteni magát, Steven. Mi lenne, ha modellt állna nekem? Egy pillanatig bambán meredtem rá. Bár gyakran hízelegtem magamnak azzal, hogy az arcom és az alakom elég messze van a csúnyától, aligha vélhetem magam napjaink Adoniszának. Az ajánlat szemlátomást bizonyos csábítást takart, ami kimondottan jólesett, de azért eljátszottam az ártatlant. - Nem gondoltam volna, hogy modell alapján dolgozik -mondtam -, az alapján, ahogy leírta… 231 - Ó, rendszerint nem is! - vágott közbe. - De néhanapján szeretek emberi alakokat használni kiindulópontnak. És magában van egyfajta erőteljes érettség, amelyet - biztosra veszem - képes lennék határozott formában kifejezésre juttatni a vásznon. - Értem - bólintottam. - Akkor bizonyára azt szeretné, ha meztelenül pózolnék önnek, nemde? - Természetesen - vágta rá Tamara. - Természetesen… - ismételtem. Nem igazán tudtam elképzelni magam, amint modellt állok, de gyanítottam, ha én egyszer nekivetkőzök, nem sok festék kerül a vászonra.

- Érdekes dolognak ígérkezik - mondtam. - Mi lenne, ha most rögtön belevágnánk? - Remek ötlet! Tamara egy tetőtéri lakásban rendezte be a stúdióját, nem messze a galériától. Percek alatt odaértünk, és egyszeriben azon kaptam magam, hogy tudálékos képpel vizsgálgatom a képeit, és helyeslően bólogatok, mialatt felerősített egy tiszta vásznat a festőállványra. - Oké, ez kész - mondta végül, és rám mosolygott. - Tudod, mit? Vedd le a ruháidat, én meg felkapom magamra a festő-cuccomat. Aztán nekiugrunk! Mivel bizonyosra vettem, hogy tudom, mi következik, meglehetős fürgeséggel teljesítettem a kérését. Tamara egy alkóvhoz lépett, ahol néhány gönc lógott egy fogason. Laza köny-nyedséggel lecsúsztatta a királykék, szatén kisestélyi pántjait a válláról, és hagyta a ruhát a földre hullani. Alatta a ruha színével megegyező, de vékonyabb anyagból készült melltartót és bugyit viselt. Tényleg remek teste volt. Mohón szemléltem, ahogy felakasztja a ruháját, és levesz a fogasról egy régi, festékfoltos kezeslábast. Meztelenül ácsorogtam, és a testét fürkésztem. A magasan álló, büszke mellek, a remek ívben hajló derék és csípő, valamint a szoborszerű lábak láttán a hímtagom egyre merevebb és keményebb lett. 232 Tamara, kezében a kezeslábassal, véletlenül felém pillantott. A szeme tágra nyílt. - Ó, istenkém! - sikoltott egy aprót. - Ó, Steven! Illedelmesen hallgattam. - Ó, kedvesem - hördült fel Tamara, és a kezeslábas kiesett a kezéből. Magabiztosan várakoztam, hogy a vágyódó megadástól vezérelve odafusson hozzám, és rám vesse magát. - 0, Steven, drágám, tudsz arról, hogy leszbi vagyok, ugye? Azt hiszem, nagyon bamba képet vághattam. - Mi? - szakadt ki belőlem a briliáns felelet. - Leszbi vagyok! - ismételte. - Leszbikus vagyok, Steven! -Bocsánatkérően széttárta a kezét, én meg csak néztem. - Azt hittem, tudsz róla. Úgy értem, nem titok, vagy ilyesmi. Sajnálom, ha te… ó, kedvesem! De megérted, ugye? Képtelen voltam elhinni. - Úgy érted, tényleg csak modellnek akartál? - Igen - bólintott Tamara -, és még most is szeretném. Sőt, jobban, mint eddig! Az a… az a dolog, ami neked van, igazán klasszikus darab. Tényleg szeretnék csinálni vele valamit! Persze csak művészi értelemben, érted, ugye?

Megértettem, persze megértettem, de nem voltam elragadtatva tőle. Beszéd közben Tamara odalépett az állványhoz, felkapott egy szénceruzát és gyors vonásokkal nekilátott a vázlatnak. Hanem az a bizonyos klasszikus dolog, amire az imént hivatkozott, bizony kezdett összemenni. A lány elfelejtkezett a kezeslábasról, és bár hiányos öltözetében ínycsiklandóbb volt, mint valaha, a helyzet már egész másképp festett. Bár szemlátomást rajongott fizikai adottságaimért, nem tartozom azon tudatlan férfiak közé, akik azt hiszik, hogy egy leszbikus nőnek csupán egy jókora hímtagra van szüksége ahhoz, hogy megszeressen minket. Ha Tamara leszbi, hát leszbi, ezzel nem sokat tudtam kezdeni. A lány lázas tempóban dolgozott. - Jaj, Steven, összemegy! - kiáltotta csalódottan. - Jaj, ne! Nem tudod mereven tartani? Csak pár percig? Kérlek! 233 - Hát, Tamara, én szeretném rákényszeríteni, de attól tartok, ez nem… - Várj! - könyörgött. - Csak hadd ragadjam meg a lényegét, akkor már képes leszek… - Hanem a „klasszikusom” nem várt. Tamara csalódottan felmordult. - Várj csak! - mondta ismét. - Ez talán segít! - Ledobta magáról a melltartóját. Segített. Sokat segített. A melle kissé fehérebb volt a teste többi részénél. A kerek, érzéki formák, és a hosszú mellbimbók láttán falloszom ismét növekedni kezdett. Tamara azonnal folytatta a vázlat készítését. A teste mozgásától a mellei is lendületbe jöttek. Jobbra-balra ingáztak, fel-le ugráltak, és ez sokat segített, hogy a kívánt állapotban maradjak. De a tudat, hogy nem játszadozhatom velük, hatni kezdett, és végül… - Csak még egy perc! - kérte Tamara. - Ó, a fenébe is. Na, jó! Most figyelj! - Letette a szénceruzát, és ledobta magáról a bugyit is. A mellei egymáshoz ütődtek, ahogy lehajolt. És amikor letűrte a bugyiját a csípőjén, majd hosszú, formás lábán, fokról fokra feltárult előttem dús szeméremszőrzete. Kilépett belőle, és meztelenül szembefordult velem. Aztán, hogy továbbra is fenntartsa a manőver szemmel látható sikerét, teljesen megfordult előttem, hogy egészében megcsodálhassam káprázatos testét. Aztán gyorsan felkapta a szénceruzát és ismét munkához látott. Ezúttal makacs hímtagom úgy maradt, egészen addig, amíg be nem fejezte. Sőt, még azt követően is mereven ágaskodott, mivel élénk képzeletem - szándékaim ellenére - izgalmas képeket varázsolt elém. Ezek mindegyikén magamat és Tamarát láttam különböző helyzetekben, különféle tevékenységek folytatása közben. - Oké! - mondta végül. - Most már megvannak az alapok. A vázlat alapján meg tudom festeni a képet. Természetesen szeretném, ha időről időre felugranál, és pózolnál kicsit, mert úgy— 234 - Nem hiszem, hogy kibírnám! - vágtam közbe. - A rohadt életbe, Tamara, vegyél fel valamit, vagy mit

tudom én! Hacsak nem akarsz… - Én nem csinálom fiúkkal, kedvesem! - ingatta a fejét Tamara. - Hm. Most meg nem akar lelankadni, mi? - Felém indult, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Továbbra is meztelen volt. - Ez hogyan lehetséges? - Úgy, hogy megőrülök a testedért - hördültem rá. - Öltözz már fel, az isten szerelmére! De nem öltözött. Sőt, megállt előttem, és provokatívan nyújtózkodott egyet. - Tetszik, mi? - dorombolt. - Nos, tényleg sajnálom, Steven! Eszem ágában sincs ugratni téged! - Akkor mégis mit képzelsz, mit csinálsz éppen? - méltatlankodtam. - Mi a fene folyik itt? Közelebb lépett, de amikor ösztönösen felé nyúltam, azonnal hátratáncolt. - Nem, nem - ingatta a fejét incselkedve. - Semmi érintés, Steven! - Pontosan kartávolságon kívül állt meg, és pózolni kezdett előttem. A kezét csípőre tette, széles terpeszbe állt, ki-düllesztette a mellét, és finoman ingatta megfeszített testét. -Nézni viszont annyit nézhetsz, amennyit csak akarsz! - mondta. - És, ha akarsz… tudod… segíthetsz magadon! Bambán meredtem rá. - Te szórakozol velem! - morogtam. Tamara vállat vont, amitől a melle felugrott, a farkam pedig megrándult. -Én csak nem szeretném, ha szenvednél, kedvesem! -mondta, és szemléletes módon végigfuttatta a kezét a testén. - A fene vigye el, igenis szenvedek! - vágtam oda dühösen. - De már nem vagyok kölyök, Tamara, és eszemben sincs… 0, egek ura! Letérdelt előttem, és derékból hátrahajolva a kezeire támaszkodott. A mellei felmeredtek, a lábát szélesre tárta. Olyan 235 volt, mintha invitált volna, hogy tegyek valamit, de biztosan éreztem, ha megpróbálkozom valamivel, jókora rúgást kapok. Ez a lány lehet, hogy a nőket szerette, de szemlátomást pokolian jól szórakozott azon, ha egy férfit heccelhetett. Váratlanul teljes hosszában a padlóra feküdt. Csavargatni kezdte a testét, és finoman cirógatta magát, miközben egyik oldaláról a másikra gördült, és csábítón tárogatta a lábát. Annyit tudtam csinálni, hogy maradtam, ahol voltam. Be kell vallanom, megkísértett a gondolat, hogy megtegyem, amit javasolt. De néha még nekem is vannak korlátaim.

- Fejezd be, Tamara! - förmedtem rá. - Remek a tested, de nem akarom kiverni magamnak, miközben nézlek. Most, hacsak egy kicsit is szeretnél, segítő kezet adnál… - Kezet? - Abbahagyta a tekergőzést, és úgy láttam, elgondolkodott. Abban a pillanatban egy kézzel is beértem volna, na persze az övével. Nem kimondottan ezt akartam, de a semminél még mindig jobb lett volna. - Nem - mondta végül. -Nem tudom megtenni, Steven. Megérted, kedvesem, ugye? - A pokolba veled! - hördültem fel. Bár nem ment egyszerűen, elfordultam tőle és nekiláttam az öltözködésnek. Begyömöszöltem magam a nadrágomba, és nem csekély nehézségek árán felrángattam a cipzáramat. Mire befejeztem az öltözködést, a vágyam is csillapodott annyit, hogy ne legyen túl szembeszökő. Amikor az ajtó felé lódultam, Tamara utánam kiáltott, de nem álltam meg. Dühös voltam és csalódott. Arra gondoltam, hogy felhívom Tinát, de már elég későre járt, és különben is, Tamara meztelen testének látványa örvénylett az agyamban. Ekkor bevettem magam egy bárba, és alaposan feltankoltam. 236 Aminek következtében másnap reggel kiadós fejfájással ébredtem. A Miss Greenglass-szel folytatott beszélgetésem egy halvány elgondolás eredménye volt. Abban reménykedtem, hogy érvényes szexuális együttlétnek tudom elfogadtatni a Tamarával töltött, nem éppen kielégítő estét. Végső soron mindketten meztelenek voltunk. Viszont fogadásunk előírásai, bármennyire eufemisztikusak voltak is, mindkettőnk számára azt jelentették, hogy sajnos a szexuális kapcsolat nem akármilyen, emberek közti érintkezést jelent. Igazából magamat sem tudtam teljes mértékben meggyőzni arról, hogy az eset megüti a kívánt mértéket, így aztán, amikor Miss Greenglass - a körülményeket meg sem hallgatva - a saját lelkiismeretemre bízta a dolgot, tudtam, hogy minden reményem elveszett. Emiatt a nap folyamán felhívtam Tinát. Davidnek igaza volt. Tényleg nem került különösebb erőfeszítésembe. - Hé, szia! - köszöntött vidáman, miután bemutatkoztam. -Reméltem, hogy felhívsz. Dave mesélte, hogy le akarsz feküdni velem! - Hát, izé… Szóval megfordult a fejemben… - Remek! Gyere át most! Dave nincs itthon. - Izé… Remek! - mondtam. Nem mondhatnám őszintén, hogy Tamara emléke teljesen kiment a fejemből a kellemes órák során, amelyeket Tina társaságban, és Dávid ágyában töltöttem. De Tina hajlékony, sportos és roppant ügyes teste sokat tett azért, hogy - legalábbis az idő nagy részében - megfeledkezzem Tamaráról. A lány szöszi hajáról kiderült, hogy a színe nem eredeti, de ez cseppet sem csökkentette a vonzerejét. Alacsonyabb és vékonyabb volt Tamaránál, de úgy tekergett, mint a dugóhúzó, és esze ágában sem volt heccelődni. Szexi volt és találékony, továbbá gyakorlatilag fáradhatatlan. Amikor alattam volt, úgy mozgott, mintha az ágy trambulin lenne, amikor pedig fölöttem, úgy ficánkolt, hogy szinte elmosódva láttam ugrándozó, tekergő testét. Az első orgazmusomat követően - ő a harmadikon is túl volt - ismét életre keltett hihetetlenül ügyes nyel-237

vével és ajkával. Aztán - a maga nem túl finom modorában -megkért, hogy ismételjük meg a mutatványt. Mivel mindig is kész vagyok bármire, hogy egy hölgy kedvére tegyek, teljesítettem a kérést. Teljes mélységéig belehatoltam. Az egyik kezem a csiklójával játszott, a másik reszkető, kemény bimbójú mellét markolta. Tina ezalatt térden állva nyögdécselt, nyüszített, vonaglott, és könyörgött, hogy még erősebben csináljam. Ez volt az a pillanat, amikor Dávid betoppant. Abbahagytam a mozgást, ami csalódott hörgést csalt ki Tinából; Dávid csak vigyorgott. - Szevasztok! Látom, haver, nem hagyod berozsdásodni a gépezetet! Tegnap Tamara, most Tina. Csak így tovább! Nem igazán szeretem a dicséretet, ha nem szolgáltam rá, de úgy véltem, aligha ez a megfelelő időpont arra, hogy kiábrándítsam. - Izé, Dave? Mi lenne, ha egy kicsit magunkra hagynál most? Csak egy pár perc… De Davidnek más ötlete támadt. - Hé, ne is törődj velem, cimbora! - mondta, majd, mintegy mellékes mozdulattal lerántotta a nadrágja cipzáiját. Letolta magáról a farmert - alsónadrágot nem viselt -, és az ágyra ült. Úgy állította be magát, hogy Tina elérje a szájával. Ezt a lány azonnal meg is tette. Ezzel egy időben megcsóválta a fenekét, mintegy jelezve nekem, hogy folytassam, amit abbahagytam. A jelzés nyomán - bár némileg zavarodottan engedelmeskedtem. Négy kielégüléssel később - egy nekem, egy Davidnek és kettő Tinának - az érzéki együttlétet követő ernyedt percek békességében elmeséltem az előző esti, Tamarával kapcsolatos kalandom igaz történetét. Amikor befejeztem, Dávid felnevetett. - Igazán mókás - mondtam keserűen. - De az ám, haver! - kacagott Dave. - Csak te nem tudod, miért! Hallgass ide! Az a tyúk nem leszbi, de mindig ilyen hülyeségekkel szórakoztatja magát. Letámad valakit, aztán hü238 lyét csinál belőle. Mi úgy hívjuk: Trükkös Tamara. Ha egy kicsit sertepertélsz körülötte, előbb-utóbb megkaphatod. - Ezt nem hiszem el! - meredtem rá bambán. - Az életemre esküszöm! - mosolygott Dave. - Hé, ne aggódj már! Ha tetszik neked, fogadok, hogy a tiéd lesz! De Tina után Tamara természetesen szóba sem jöhetett az átkozott fogadás végéig. Valószínűleg bővebben is kifejtettem volna a dologról alkotott véleményemet, ha abban a pillanatban Tina nem gurul oda hozzám, és nem kezdi csókolgatni ismét a testemet. Amikor hazaértem, felhívtam Tamarát, de csak azért, hogy kitomboljam magam.

- Ó, Steven, kedvesem! - duruzsolt a telefonba. - Úgy örülök, hogy hallok felőled! Miért rohantál el olyan gyorsan tegnap? Mondd csak, ugye nem gondoltad komolyan, hogy leszbi vagyok? Ez csak egy módszer, amellyel próbára teszem a férfiak jellemét, érted? És te remekül megfeleltél a vizsgán, Steven. Mi lenne, ha átjönnél hozzám éjszakára, és méltó módon megünnepelnénk az alkalmat? Vettem egy mély lélegzetet. Amit akkor mondtam… De ne törődjünk azzal, amit mondtam. Néhány dolgot még egy ilyen könyvben sem lehet kinyomtatni. 22 - Nincs az az ok, amiért elfogadnám ezt a meghívást -mondtam Miss Greenglassnek. - Lesz ott egy rakás kitömött, fehér ing, ostoba beszédek és tompíthatatlan unalom. Mondja meg nekik, hogy köszönöm, nem kérek belőle. - De ez igazi kitüntetés, Mr. Walling! - tiltakozott elbűvölő asszisztensem. - Hiszen felkérték, hogy ossza meg nézeteit egy szenátusi bizottsággal, aztán pedig hivatalos egy díszebédre a Fehér Házba! Ezt semmi esetre sem utasíthatja visz-sza! - De, bizony megteszem! - mondtam. - Minden évben megtartják ezt a konferenciát. Meghívnak egy tucat úgynevezett üzleti szakértőt. Aztán mindenki órákig locsog anélkül, hogy mondana valamit, majd kiadnak egy meggyőzően hangzó sajtóközleményt, végül nem változik semmi, és mindenki visszatér a szokásos elfoglaltságához. Nem, köszönöm, ennél sokkal jobb dolgom is akad. Miss Greenglass csak nézett rám. De az ő hallgatása többet mondott bárki másénál. Lepillantottam az asztalomon nyugvó meghívó levélre. - Ez a szenátor egyébként is visszataszító alak - mondtam. Közelebbről is szemügyre vettem az aláírást, mert kíváncsi voltam, hogy vajon eredeti példányt, vagy fénymásolatot küldtek-e. - Nem mondanám… 240 Elakadtam a mondat közepén, mert a tekintetem megakadt valamin. A szenátor neve takarosan az aláírás alá gépelve díszelgett a bal margónál. Ezt egy „/” jel követte, majd kisbetűvel gépelve az u és a j betűk zárták a sort. - Hmmm! - mormoltam. - Miss Greenglass, kérem. Ön, kétségkívül sokkal otthonosabban mozog a levelezési etikett misztikus világában, mint én. Talán megerősíthetné a sejtésemet, hogy ez itt azt jelenti, amire gondolok. A ceruzámmal bekarikáztam a jelzést és felé nyújtottam a levelet. Közelebb lépett és átvette, majd amikor megpillantotta a bekarikázott részt, az egyik szemöldöke kissé feljebb emelkedett. - Mint azt bizonyára ön is tudja, Mr. Walling, ezek a betűk a levélért felelős ügyintézőre utalnak. A nagybetűk azt a személyt takarják, aki diktálta, vagy kibocsátotta - jelen esetben nyilván a szenátort -, míg a kisbetűk azt a személyt jelölik, aki legépelte, vagy bármi más módon elkészítette. - És, mint azt bizonyára ön is tudja, Miss Greenglass - bólogattam -, történetesen a közelmúltban érkeztem

el izgalmas fogadásunk azon pontjához, amikor bizonyos érdekeim fűződnek egy U kezdőbetűhöz. Mint tudja, az U nem kimondottan elterjedt kezdőbetű. Sőt, pillanatnyilag senkit sem ismerek, akinek a keresztneve U-val kezdődik. Mármost, amennyiben kétes hírű szenátorunk alkalmazásában áll egy ifjú hölgy, aki az említett értékes tulajdonsággal dicsekedhet… Nos, talán megérné részt venni az ostoba és unalmas társasjátékban, hátha lesz esélyem… Jobban megismerni a hölgyet. Miss Greenglass visszatért az asztalához. - Fontosnak tartom megemlíteni, Mr. Walling - közölte szárazon -, önnek fogalma sincs arról, hogy a hölgy fiatal-e. Sőt, még arról sem, hogy egyáltalán egy nő gépelte-e a levelet. Csak, hogy a számos dolog közül a legnyilvánvalóbb tényeket említsem. Önnek sejtelme sincs a személyt illetően. - Ebben sok igazság van, Miss Greenglass - ismertem be -, és logikusnak tűnik, hogy mielőtt elkötelezném magam az 241 unalom napja mellett, megpróbálom kideríteni, érti, ugye? Mi lenne, ha felhívná nekem a szenátor irodáját, és odahívatná a telefonhoz ezt a bizonyos U. J. -t? Miss Greenglass olyan pillantást vetett rám, amit meg sem próbálok leírni. Kedves, nyugodt vonásai cseppet sem változtak, de kérdés nélkül is tudtam, ha beszélni akarok a szenátor irodájával a nap folyamán, nekem kell felhívnom. Meg is tettem, mihelyt Miss Greenglass elvonult ebédelni. A telefont egy férfi vette fel, és csak remélni tudtam, hogy nem ő U. J. Aztán rájöttem, hogy a szenátor valószínűleg kiterjedt személyzetet foglalkoztat. Igazam volt, és azt hiszem, gyakorlatilag mindenkivel beszélnem kellett. Megpróbáltam elmagyarázni, kit keresek és miért, aztán végül valaki rájött a megfejtésre, és azt mondta: - Ó, azt hiszem, maga Ursulát keresi! Tartsa egy kicsit, kérem! Ursula! - Igen - rikkantottam -, pontosan őt keresem. Az illető átkapcsolt egy másik mellékre, és a következő hangot hallottam: - Halló? Miss Jennings vagyok. Miben állhatok a rendelkezésére? Amennyire meg tudtam ítélni, elég fiatalos volt a hangja. Legalábbis nem hangzott idősnek. - Ó, Miss Jennings! - válaszoltam. - Miss Ursula Jennings, jól mondom? - Igen - mondta -, és ön kicsoda? - A nevem Steven Walling, Miss Jennings. - Mivel ez az információ nem csalt elő belőle különösebb lelkesedést, folytattam. - Ön, pontosabban a szenátor úr küldött nekem egy meghívót a Szenátus üzleti

konferenciájára, és… - Ó, igen - mondta a lány. - Igen, Mr. Walling, már emlékszem. Ha azért hív, mert elfogadja, attól tartok szükség lesz a hivatalos… 242 - Ó, nem - szakítottam félbe. Tetszett a hangja, de ettől még természetesen lehetett akkora, mint egy bálna, a külseje lehetett olyan, mint Lugosi Béláé, és lehetett meggyőződéses leszbikus. Mégis úgy döntöttem, megkockáztatom. - Pontosabban szándékomban áll részt venni rajta, most csupán néhány részletet szeretnék tisztázni. Példának okáért, a meghívó említi, hogy a konferencia alatt sor kerül egy, a Fehér Házban rendezett díszebédre is. - Igen, uram? - És azt íija itt, lássuk csak, hogy… Igen, ez az. „Házastársát is szívesen látjuk.” - Igen - mondta, a hangjában egy kevés csodálkozás is csengett. - Máskor úgy szokták írni, hogy „Feleségét is szívesen látjuk”, de ezt a kifejezést szexistának minősítették, mert azt feltételezi, hogy kizárólag férfiak vesznek részt a konferencián, így… - Hát persze, már értem - vágtam közbe. - Tartsuk magunkat a politikai korrektség elveihez, igaz? De nézze, Miss Jennings, nekem se feleségem, se házastársam. így aztán azt reméltem, hogy ön, Miss Jennings abban a kitüntetésben részesít, hogy eljön velem arra az ebédre. Hosszú szünet következett. - Már bocsánat, uram, mit is mondott? - kérdezte végül. - Nos, utálok egyedül megjelenni egy ilyen helyen - mondtam. - Mi lenne, ha randevúzna velem egyet? - De Mr. Walling, nem is ismeijük egymást! Még sosem találkoztunk. - Akkor ez egy vakrandevú lesz - mondtam. - Nem nézek ki túl borzalmasan, Miss Jennings. Szólíthatom Ursulának? És biztosra veszem, hogy ön… - Tudom, hogy néz ki, Mr. Walling. Az aktájában fényképek is vannak. - Á, értem! - Az információ hallatán kissé kényelmetlenül éreztem magam, de mit lehet tenni? Ilyen a kormányzatunk! - Szóval, mit gondol? 243 - Mr. Walling, én… Én nem értem. Miért kér meg egy ismeretlent egy… egy ilyen dologra? Én nem… Azt kívántam, bárcsak elmondhatnám neki az igazat, de az átélt kalandok során megtanultam, hogy az igazság elvont fogalomként az egyik legdicséretesebb dolog, a gyakorlatban viszont megbízhatatlan és

gyakran sok mindent elront. így aztán hazudtam egy kicsit: - Nézze, nem adhatom ki a forrásaimat, de történetesen tudok arról, hogy ön egy roppant vonzó és bájos ifjú hölgy. Igazán hálás lennék, ha elkísérne. Mit szól hozzá? Újabb szünet. - Nem… nem is tudom mit mondjak - mondta végül Ursula. - Ez tényleg nagyon szokatlan. Nem is tudom, vajon mit szólna hozzá a szenátor… - Ne törődjön a szenátorral! - mondtam. - Ahogy ez a meghívás is jelzi, Miss Jennings - Ursula történetesen az egyik legbefolyásosabb üzletember vagyok, egy hatalmas és dúsgazdag pénzügyi vállalat vezetője. Erősen gyanítom, hogy semmi sem okozna a szenátor számára nagyobb örömet, mint hogy ön gondoskodik valamennyi szeszélyemről, feltéve, hogy az úr azt hiszi, az ő érdekében csinálja. Elfojtott kuncogást véltem hallani, bár nem voltam benne biztos. Mégis, bátorító jelként fogtam fel. - Volt már valaha a Fehér Házban, Ursula? - kérdeztem. - Nos, csak a szokásos turistalátogatáson - mondta Ursula. - De meghívottként még soha. Sem pedig egy meghívott vendég kísérőjeként. Ekkor már éreztem, hogy megfogtam. Legalábbis egy randevú erejéig. Én viszont jóval többet akartam egy randevúnál, ezért megkísértettem a szerencsémet. - Akkor még semmit sem tud az életről! - mondtam könnyed hangsúllyal. - Ismerőseim mesélték, hogy semmi sem fogható és hasonlítható hozzá. Megebédelni a díszteremben, megnézni az Ovális Irodát, szeretkezni a Lincoln Lakosztályban… 244 Ismét csend következett, és már-már azt vártam, hogy lecsapja a kagylót. Végül csak annyit mondott: - Nos, úgy vélem, ennyire azért nem kellene előre tervezni, Mr. Walling! - Szólítson Stevennek! - vágtam rá. A találkozó minden egyes perce pontosan olyan unalmas volt, ahogy vártam. A szenátorok közhelyeket mondogattak, az üzletemberek - magamat is beleértve - elcsépelt frázisokkal és klisékkel feleltek rájuk. A kamerák jelenléte miatt mindenki folyamatosan mosolygott és fikarcnyit sem törődött azzal, hogy mit mond a másik. A hosszú délelőtt alatt csak abban reménykedtem, hogy Ursula miatt megéri elviselni mindezt. Nos, megérte. Nem mintha olyan nagy szépség lett volna, vagy ilyesmi. Műértő ínyencként inkább átlagos megjelenésűnek mondtam volna. Bár, ami azt illeti, csodálatos volt a mosolya. Az egész arcát beragyogta, amikor felvillantotta. Jó alakja volt, de aligha különleges. Hosszú, világosbarna haját szorosan,

illedelmesen hátrafésülve hordta, és bár nem festette az arcát, láttam rajta, hogy friss, ragyogó bőrének nincs is szüksége ilyesmire. A megállapodás értelmében a tárgyalás után találkoztunk. Azonnal csatlakoztunk az ebédelni induló csoporthoz. A lány a kezdeti merevséget követően felszabadult, és végül köny-nyedén csevegtünk, miközben az állami limuzin a Fehér Ház felé röpített minket. Tetszett nyílt modora, továbbá az, hogy minden percben készen állt a nevetésre. Ezzel együtt volt egy nyugtalanító gyanúm, hogy Ursula korántsem könnyű préda - még nekem sem. Az elnök szívélyesen fogadott minket. Elhangzott még egy rakás közhely, majd elfogyasztottuk az elegáns, de nem különösebben ízletes ebédet. Ezt követően az elnök - néhány számysegédjével együtt - elkísért minket egy gyors túrára a Fehér Házban, ahol egyebek mellett az Ovális Irodát is megte-245 kintettük. Reménykedtem abban, hogy a Lincoln Lakosztály is sorra kerül, de nem ez történt. Bár, még ha meg is látogatjuk, akkor sem volt elképzelésem arról, hogy az adott körülmények között hogyan hajthattuk volna végre az Ursulának tett javaslatomat. Viszont valamilyen okból kifolyólag úgy éreztem, ha egyáltalán van esélyem Ursulánál, a dologra csakis ezen a helyen kerülhet sor. Talán a hangjában hallottam valamit, amikor azt a félig tréfás ajánlatot tettem. Mindenesetre hiábavalónak tűnt minden, mert a csoportunk szedelőzködni kezdett, hogy hazaindul. Aztán támadt egy igen vad ötletem. Végső soron ki viseltetne nagyobb rokonszenwel egy szenvedélyes csábítás iránt, ki értené jobban a test vágyát, ki tudná jobban, mire képes egy férfi egy nőért, mint az Egyesült Államok B. C. monogrammú elnöke? így aztán, amikor én kerültem sorra a gyors búcsúzkodásban, villámgyorsan hadarni kezdtem: - Elnök úr, azt reméltem, hogy lehetőségem nyílik megnézni a Lincoln Lakosztályt a látogatás során. Tudja, a társaságomban lévő hölgy nagyon szeretné látni. Én pedig szeretnék látni… többet a hölgyből… Ahogy sejtettem, az elnök azonnal megértette. Egy pillanatig csak nézett, aztán a nap folyamán látott legőszintébb mosolyt villantotta rám. Villámgyorsan magához intette az egyik számysegédjét, odahajolt hozzá, és súgott néhány mondatot a fülébe. Egy újabb másodperc elteltével a segéd elvezetett engem és a kissé zavarban lévő Ursulát a távozó csoporttól, és egy lifthez irányított minket. Végigmentünk egy folyosón és megálltunk az ajtó előtt, amelyet a segéd habozás nélkül kinyitott nekünk. Tényleg a Lincoln Lakosztály küszöbén álltunk. A tizenhatodik elnök arcképe nézett ránk a falról. A baldachinos ágyat sötétkék takaró borította. Amikor beléptünk, Ursula halkan felnyögött. - Egy óra múlva visszajövök, uram - mondta a segéd. A hangja mit sem árult el az érzéseiből. - Pontosan egy óra múlva! - Azzal becsukta az ajtót és eltűnt. 246 Ursula csak a szemét forgatta. - Steven - szuszogta tágra nyílt szemmel. - Édes istenem, ezt meg hogyan sikerült…

- Mindig megtartom az ígéreteimet - mondtam könnyedén. - Emlékszel, ugye? Megebédeltünk a díszteremben, láttuk az Ovális Irodát, most pedig… - Emlékszem, mit mondtál - szakított félbe Ursula. - De nem mondtad komolyan, úgy értem… - Természetesen komolyan mondtam! - léptem egyet felé. 0 meg egyet hátra. - Maradj csak! - intett Ursula. - Úgy értem, tényleg, Steven… Még, ha jobban is ismernénk egymást márpedig nem -, úgy értem, ez itt a Lincoln Lakosztály, az isten szerelmére… - Nem hinném, hogy Lincolnt zavaija - mondtam, és egy újabb lépést tettem felé. - Mint jól tudod, rég nincs közöttünk. Ursula ismét hátrált. - Azt mondják, a szelleme néha itt járkál - mondta szinte suttogva -, ebben a szobában. - De csak éjszaka! - mondtam. - Ursula, mindössze egyetlen óránk van! - Steven, kérlek, légy belátó! Nem tehetjük meg… - Hirtelen elhallgatott, és csendben állt, mintha hallana valamit. - Ó, istenem - lehelte egy pillanattal később. - Hallottad ezt? - Micsodát? - kérdeztem. - Azt hittem, hallok… egy hangot… - Miféle hangot? Én nem… - Abbahagytam, mert ismét hallgatózott. - Ó, istenkém! - fohászkodott újra Ursula. - Nem lehet, hogy… - Nagyon különös arcot vágott. - Miről beszélsz? - kérdeztem zavartan. - Azt mondja… azt mondja… - Alig hallottam a hangját. Megállt, nyelt egy nagyot és suttogóra fogta: Azt mondja, minden rendben! Az első gondolatom az volt, hogy a lány őrült. A második pedig az, hogy azért csinálja ezt a műsort, mert valójában 247 meg akarja tenni. Tulajdonképpen sosem hittem el, hogy tényleg van itt valami - vagy valaki. Nos, be kell vallanom, gyorsan körülnéztem, de csak reflexből… vagy valami ilyesmi miatt. Mindenesetre, amikor ismét közeledni próbáltam hozzá, nem húzódott el, és amikor a karjaimba zártam, hogy megcsókoljam, nem állt ellen. Sőt, visszacsókolt. A kaiját körém fonta, kissé szétnyitotta lágy ajkait. Aztán váratlanul felszisszent, a teste megmerevedett.

- Mi a baj? - kérdeztem. - Valami hozzám ért - suttogta Ursula. - Ó, ól - A teste ismét ellazult, és az enyémhez tapadt. - Ó, igen! És újra megcsókolt. Méghozzá szenvedélyesen. Nem tudtam, hogy mi a fene történik körülöttünk, de velem minden rendben volt. A nyelvünk összefonódott, és a teste érintésére a férfiasságom hamar merevedésnek indult. A kezem a hátán kalandozott, mielőtt megállapodott volna a kicsiny fogantyún. Lassan lehúztam a hátán a cipzárt. Az ajkát az enyémhez forrasztva halkan felnyögött, de meg sem próbált leállítani, amikor megfogtam a melltartója kapcsát és kinyitottam. Amikor megszakítottam a csókot és kissé hátrébb húzódtam, hogy lecsúsztassam róla a ruhát, két karját védekezőn összezárta a mellein. A tágra nyílt szemekbe minden addiginál különösebb kifejezés költözött. - Olyan… olyan, mintha figyelne - suttogta. Aztán tett egy negyed fordulatot, hogy szembekerüljön a falon függő képpel. Vett egy mély, szaggatott lélegzetet, és egy pillanattal később a kezeit a teste mellé ejtette. Ennek következtében a ruhája felső része a derekára omlott. A melltartó a földre esett. Derékig meztelenül állt a kép előtt. A melle nem volt nagy, viszont formás. A kiálló, rózsaszín mellbimbók a szemem láttára keményedtek meg. Kissé lihegni kezdett, majd a melléhez emelte a kezét, és cirógatni kezdte magát, ami miatt a bimbói még keményebben álltak. A tekintetét továbbra is a képre szegezte. 248 A dolog kezdett kísértetiessé válni. Szinte betolakodónak éreztem magamat, de hamar leráztam az érzést. - Hadd csináljam én - mondtam. Mögé léptem, és átkaroltam hátulról. Hagyta, hogy a kezem felváltsa az övét, sőt a hátát a testemnek nyomta, amíg a ruhán keresztül meg nem érezte, hogy egyre merevebb férfiasságom a fenekének prése-lődik. A nyaka oldalát csókolgattam, miközben finom melleinek és lüktető mellbimbóinak tapintását próbálgattam. Feleletképpen halkan felnyögött, de a szemét továbbra is a portrén tartotta. Egy perccel később végigcsúsztattam az egyik kezemet a mellén, le a lapos, sima hason, majd benyúltam a továbbra is a csípőjéről lógó ruha derékrésze alá. Az ujjaim átbújtak a bugyija szegélye alatt, és lassan lefelé indultak… Átvágtak a selymes szeméremszőrzeten… még lejjebb… egyre csak lejjebb… - Ó! - zihálta Ursula. - Ó, édes istenem, ó! A teste megfeszült és vonaglani kezdett, ahogy az ujjaim finoman előrenyomultak, kerestek, kutattak, tapogattak és simogattak. Ursula még mindig a képet nézte, aztán hátravetette a fejét, és behunyta a szemét. A lélegzete felgyorsult és hangosabbá vált, További néhány perc erejéig az egyik kezemmel folyamatosan simogattam a csiklóját, a másikkal pedig a melleit dédelgettem felváltva. Aztán, anélkül, hogy elvettem volna a kezeimet a helyükről, elindítottam az ágy felé. Egyfajta kábulatban engedelmeskedett a mozdulataimnak, és bár lassan haladtunk, végül odaértünk. Sikerült levarázsolnom róla a ruhát, az ágyra fektettem, és egy pillanat

leforgása alatt magamról is lehajigáltam mindent. Vetkőzés közben Ursula pompás testében gyönyörködtem. Nem viselt mást, csupán bugyit, harisnyát és harisnyakötőt. Nyálcsordító látványt nyújtott, és örültem a konzervativizmusának, hogy nem harisnyanadrágot vett fel egy ilyen alkalomra. Az ilyen jó ízléssel rendelkező hölgyek száma sajnos gyorsan fogyatkozik modem világunkban. 249 A látványt még izgatóbbá tette, bár kissé zavarba ejtővé is, ahogy érzékien csavargatta-tekergette a testét az ágyon, miközben a kezei ismét a rózsaszín hegyű kebleket simogatták. A szemem láttára felhúzta a térdét és széttárta harisnyás lábát. Aztán elkezdte ritmikusan fel-le mozgatni a csípőjét, először lassan, de fokozatosan gyorsuló iramban. Olyan volt, mintha valaki… De senki sem volt ott! Semmit sem láttam! Elnehezült légzése lihegésbe csapott át, majd a lihegés nyögdécselésbe, végül a nyögdécselés sikoltozásba. Nem bírtam tovább. Megmozdultam, hogy csatlakozzam hozzá. Ha kissé óvatosan mozogtam, az nem azért volt, mert arra számítottam, hogy akadályba ütközők. Talán inkább azért, mert a megszokottól eltérően ezúttal nem voltam olyan fickós és rugalmas. De Ursula elhúzódott előlem. Átvillant az agyamon a baljós érzés, hogy talán végül mégsem leszek szerencsés a Lincoln Lakosztályban. Hanem Ursula csupán átfordult az ágyon, majd felnyomta magát térdelő helyzetbe. Négykézláb állt, és megint szembekerült a falon lógó nagy portréval. - Ó, igen, csináld! - lihegte elfúló hangon. - Ó, istenem, igen! Csináld már, csináld! Nem voltam biztos abban, hogy kihez beszél, de ameny-nyire megítélhettem, én voltam a helyiségben az egyetlen, fizikailag létező személy. A háta mögé kerültem, lehúztam a bugyiját, és felkészültem, hogy magamévá tegyem. Feszülő hímtagom rátalált forró, nedves nyílására, mire Ursula felnyögött. Aztán mindketten hangosan nyögdécseltünk, miközben behatoltam a testébe. A férfiasságom fokról fokra mélyebbre került a forró, vonagló nyílásba. A kezemmel a teste alá nyúltam, hogy megragadjam ingadozó melleit, és a markomban tartottam őket, amíg teljesen bele nem mélyed-tem. Aztán elkezdtem előre-hátra ringatni magam. Ursula csatlakozott hozzám, így együtt mozogtunk. A nyögései egyre mélyebb hangon szóltak, sőt időről időre felmordult, amitől 250 a szenvedélyem az egekbe szárnyalt. Formás, harisnyás lába csupasz combomat dörzsölte. Úgy éreztem, mintha apró elektromos kisülések táncolnának a bőrömön. Láttam, hogy a tekintetét továbbra is a festményre szegezi, de fikarcnyit sem érdekelt. Csak azt kívántam, bárcsak addig csinálhatnánk, amíg valamennyi történelmi elnök ki nem kel a sírjából, hogy drukkoljon nekünk. Ez persze képtelenség volt. Egyre erősebben és erősebben döfködtem vonagló testét. A sikolyai nyögésekbe fordultak a közelgő orgazmus jeleként. Megmarkoltam a melleit, és a hátát nyalogatva mindent beleadtam, amit csak tudtam. És amikor sikoltott és vonaglott, és előre-hátra lendült újra meg újra, szabadjára engedtem a magam gyönyörét is. Végül mindketten az ágyra zuhantunk. Csendesen feküdtünk. Egyetlen szót sem szóltunk, amíg vissza nem nyertük a lélegzetünket. Ursula hirtelen felült és úgy meredt rám, mintha valami transzból ébredne.

- Ó, istenem! - mondta. Aztán felpattant és öltözni kezdett. Észrevettem, hogy ezúttal a hátát fordítja a kép felé. Az órámra pillantottam. - Még van egy kis időnk, ha esetleg… Kissé elpirult, bár azt képtelen voltam megállapítani, hogy az iménti tornamutatvány vagy a zavarodottság miatt. - Én még soha életemben nem csináltam ehhez hasonló dolgot - mondta halkan, és úgy fordult, hogy felhúzhassam a hátán a cipzárt. Amit vonakodva meg is tettem, az ágy szélén ülve. - Én sem! - mondtam, majd a félreértések elkerülése végett hozzátettem: - Helyesebben a Lincoln Lakosztályban még én sem. Ursula rám mosolygott, de a mosolya távolinak tűnt. Úgy éreztem, a kettőnk között lezajlott intim dolgok ellenére idegenek maradtunk egymás számára. Aztán, a legnagyobb megdöbbenésemre Ursula - immár teljesen felöltözve - minden előzetes figyelmeztetés nélkül letér— 251 delt elém, és a szájába vett. Egy forró nyelvet és egy fel-le mozgó, érzéki szájat éreztem magamon. Ez a két inger mindig is gyorsan magára vonta a figyelmemet. Meglepetést okozott újjáéledt lelkesedése, persze nem kellemetlen meglepetést. Egy kényelmes karosszék állt a hátam mögött, nem messze tőlem. Elkezdtem roppant óvatosan a szék felé manőverezni. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy egy pillanatra se szakadjon meg az Ursula által kezdeményezett, finom művelet. Mivel már teljesítettem az eredeti célkitűzést, és megtettem a következő lépést a fogadás tárgyában, átadhattam magam a környezet egyszerű luxusából és újdonsült ismerősömtől kapott, csodás bánásmódból származó élvezetnek. A célomat elérve, hálásan süllyesztettem a fenekemet az alaposan kipámázott székbe. A padlót mély, süp-pedős szőnyeg borította, így attól sem kellett tartanom, hogy Ursula esetleg kényelmetlenül érzi magát. Mivel nemrégiben elégültem ki, hosszú, gyönyörteli, kényelmes műveletre készültem. Gyorsan kiderült azonban, hogy Ursula igen fejlett technikát sajátított el. Minden egyes leereszkedésnél csavart egyet a fején, így az ajkai oldalra is simítottak egyet a vesszőmön. Ezzel olyan isteni érzést okozott, hogy minden egyes alkalommal megrándultam. Az ujjaimmal a hajába túrtam, és egyszerre két dologra koncentráltam. Egy, hogy fenékig kiélvezzem az ajkai által okozott gyönyört, kettő, hogy olyan hosszan elnyújtsam az élményt, amennyire csak bírom. Az ember mindig túl sokat akar, és mielőtt elhittem volna, hogy ez tényleg lehetséges, megint felértem a csúcsra. Amikor a szemembe fúrta a tekintetét, behorpadó arca és nedves ajkai láttán, melyek mindent elkövettek, hogy gyönyört okozzanak nekem, vészhelyzet állt elő, és ismét elszabadult bennem a szenvedély.

Kecses mozdulattal megtörölte a szája sarkát egy zsebkendővel. Amikor felállt, a korábbinál sokkal melegebben mosolygott rám. 252 - Csak nem akartam, hogy úgy érezd, elhanyagollak. Micsoda furcsa nő! Az öltözködést leszámítva sajnos már semmire sem maradt idő. Abban a pillanatban készültem el, amikor megérkezett a szárnysegéd, hogy kivezessen minket. Amikor Ursula nyomában kiléptem az ajtón, a küszöbről még egy utolsó pillantást vetettem Lincoln képmására. Egy röpke pillanatig megesküdtem volna… De nem, bizonyára csak a fénytörés játszott velem.

O Amikor hazaérkeztem és elmeséltem Miss Greenglassnek a legutóbbi eredményt, hálatelt szívvel láttam, hogy még ő is meglepődik. Természetesen sosem kételkedett beszámolóim valóságtartalmában, de ebben az esetben képtelen volt elfojtani kíváncsiságát. Elsősorban az érdekelte, hogyan sikerült végrehajtanom a feladatot egy ilyen szokatlan és magasztos környezetben. Meglehetős önelégültséggel magyaráztam, hogy ebben az esetben maga az Egyesült Államok elnöke volt a segítőm. Csak azt nem árultam el, hogy melyik. 23 A történelem folyamán számos bölcs férfi eljutott ahhoz az igen megalapozott megfigyeléshez, hogy ha egy férfiember meg akarja valósítani a legzamatosabb álmait, az efféle dolgokért felelős, pajkos isteneknek nem szokásuk elvenni a vágyak tárgyainak ízét. Vagy legalábbis nem csökkentik a za-matukat. Néhány alkalommal úgy tekintettem erre a kijelentésre, hogy túl cinikus és erősen megkérdőjelezhető. De ez még az előtt volt, hogy találkoztam a Davenport ikrekkel. A heteroszexuális férfiak legínycsiklandóbb álmai és fantáziái között bizonyára az ikerpár közé keveredés az egyik leggyakoribb. Ezen álmok lehetőleg gyönyörű, szexi, kétségkívül kéjvágyó, abszolút gátlástalan és valószínűleg szőke ikrekről szólnak. A Davenport nővérek pontosan ilyenek voltak. És, ami személy szerint engem illet, ez még csupán a kezdet volt. Hihetetlen módon úgy festett, mintha kizárólag az én céljaim teljesítése érdekében születtek volna a világra. Bölcs szüleik a két, káprázatos teremtménynek a Vinora és a Winona neveket adták, ők maguk, a családjuk, a barátaik pedig a jóval bensőségesebb Vinnie és Winnie néven szólították őket, illetve egymást. Sajnos ez a pompás lehetőség nem az ideális pillanatban pottyant az ölembe, azaz nem az Ursulával töltött kielégítő és némiképp misztikus délutánt követően. Ekkora szerencse 254 már túl sok lett volna. Kicsivel korábban ismerkedtem meg a Davenportokkal. Egy ismerősöm meghívott egy külföldi autókat bemutató kiállításra, abban a reményben, hogy a műsor alatt rávesz az autógyára megvásárlására. Az autókon felül a kiállítás felvonultatta a szokásos, bőkezűen adagolt, hiányos öltözetű modelleket is, akiknek egyetlen feladatuk volt: őrülten szexisen domborítani a kocsik mellett. Felteszem, abból az ötletből indulnak ki ilyen alkalmakkor, hogy így elhitetik a férfivásárlókkal, az autó mellé ilyen nők is járnak, vagy legalábbis a kocsik tulajdonosai mágnesként vonzzák a gyönyörű cicababákat. A helyzet úgy festett, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt egy autógyár megvásárlása. Kizárólag azért mentem el, mert az ismerősöm megígérte, hogy bemutat néhány modellnek. Ezek közül is elsősorban egy különleges ikerpár érdekelt, mivel az ismerős állítása szerint Vinnie-nek és Winnie-nek hívták őket. A váratlan szerencsét aligha tulajdoníthattam volna másnak, mint a végzetnek. Ráálltam, hogy találkozom az ifjú hölgyekkel, és végighallgatom az üzleti ajánlatot, mintegy mellékesen, az alku részeként. Mihelyt megpillantottam a hölgyduót, fikarcnyit sem érdekeltek az autók, sőt még a modellek sem. Legalábbis nem mindegyik. A látvány csakugyan különleges élményt ígért. A két hosszú hajú, érzéki szőkeség láttán felpattant a szemem, és a testem egyéb részei is éledezni kezdtek. Vállalatigazgató barátom odaintette őket hozzánk, és magunkra hagyott minket. Ebből arra következtettem, hogy bizonyára elmagyarázta a lányoknak a dologból származó előnyöket, amennyiben ők ketten engem… Szóval

lenyűgöznek. - Szia - köszöntek rám egyszerre. - Mi vagyunk Vinnie és Winnie! - Értem - mondtam. - Ő Vinnie - mondta az egyik. - 0 pedig Winnie - mondta a másik. - Ikrek vagyunk - mosolygott Vinnie. 255 - Azonosak - locsogott Winnie. - Látom - bólintottam. - Jól néz ki - mondta Vinnie. - Szép a szeme - mosolygott Winnie. - Szép a foga - helyeselt Vinnie. - Jó a segge - kacsintott Winnie. - Szerinted mekkora van neki? - kérdezte Vinnie. - Legalább tizennyolc centi - méricskélt Winnie. - Fogadjunk, hogy több! - vágta rá Vinnie. - Húsz? - vetette fel Winnie. - Legalább húsz. Esetleg huszonhárom - mondta Vinnie. - Miért nem kérdezünk rá? - kérdezte Winnie. - Úgyis hazudna - legyintett Vinnie. - A hapsik mindig kamuznak - bólintott Winnie. - Fogadni mernék, hogy hamarosan megtudjuk - közölte Vinnie. - Szerinted tetszünk neki? - kérdezte Winnie. - Mindig tetszünk a hapsiknak - mondta magabiztosan Vinnie. - Azt elhiszem! - szúrtam közbe.

- Jól is teszed - vágta rá Vinnie. - Mert ez az igazság - mondta Winnie. - Mert olyan szexisek vagyunk - bólintott Vinnie. - És gyönyörűek - tette hozzá Winnie. - És imádunk kefélni - közölte Winnie. - Meg franciázni - egészítette ki Vinnie. - Meg mindent - mondta Winnie. - Ööö… izé, ez igazán csodálatos - szóltam közbe. - Ez… szóval… Csodálatos. Legalábbis abban a pillanatban pokolian biztosra vettem. 256 De a dolog természetesen korántsem volt egyszerű. Abban az időben még csak Phyllisen voltam túl, és éppen egy Q betűs hölgyre vadásztam. így meg kellett találnom a módját, hogyan tegyem talonba Vinnie-t és Winnie-t. Persze anélkül, hogy menet közben megvásárolnék egy autógyárat. További problémák is adódtak. - És ki tudja önöket megkülönböztetni, hölgyeim? - kérdeztem. - Senki - mondta magától értetődően Vinnie. - Nincs olyan ember - ingatta a fejét Winnie. - Az lehetetlen - mondta Vinnie. - Mi azonosak vagyunk - közölte Winnie. - Mint két tojás - bólogatott Vinnie. - Ajaj! - nyögtem fel. - És azok a dolgok, amiket az imént említettek, amiket annyira szeretnek csinálni… izé… együtt csinálják őket, vagy néha… - Ó, mi mindent együtt csinálunk - mondta Vinnie. - Mindent - helyeselt Winnie. - Mindig - mondta Vinnie. - Tudod, mi ikrek vagyunk - mondta Winnie. - Igen, tudom - mondtam.

- Akarsz ágyba bújni velünk? - vetette fel Vinnie. - Hát persze, hogy akar - csapott le Winnie. - Tudom, te csacsi - intette le testvérét Vinnie. - Csak udvarias voltam. - Természetesen szeretnék - mondtam -, de az a baj, hogy egy időre el kell utaznom, így, ha egy későbbi időpontban… - Bármikor - vont vállat Vinnie. - Mi itt leszünk - mondta Winnie. - Csak csörögj ránk - mondta Vinnie. Remek! Óriási! De további problémák vártak rám. A legtöbb férfinek, ha ilyen helyzetbe kerül, hogy úgy mondjam, nem kell aggódnia amiatt, hogy melyikük melyik, nekem viszont igenis fontos volt, hogy ne sértsem meg a fogadás szabályait. Bizonyos okokból, amiket magam sem értettem, nem is akar-257 tam. Voltak olyan esetek, amelyeknél könnyedén - és kényelmesen - eltekinthettem volna egy kissé a szabályoktól anélkül, hogy felkeltem Miss Greenglass gyanakvását. De mindeddig nem használtam ki az efféle helyzeti előnyöket és a jövőben sem szándékoztam. Mivel becsületes férfiú vagyok, be kell vallanom, több alkalommal is erős kísértésnek voltam kitéve, de továbbra sem csaptam be azt a kifürkészhetetlen nőt. Bár az ő véleménye a jellememről, hogy úgy mondjam kevésbé volt biztató bizonyos területeket illetően, érthetetlen módon megbízott feddhetetlenségemben és becsületemben, legalábbis a fogadásunk vonatkozásában. És ez volt az a bizalom, amelyet - bölcsen vagy ostobán - meg akartam szolgálni, akár a fogadás elvesztése árán is. Persze nem szándékoztam veszíteni. Mindazonáltal komoly gondokkal küszködtem. Adva volt Vinnie és Winnie, akik - mint azt világosan érthetővé tették - mindig, mindent együtt csináltak. Feltehetően egyszerre is. Nyilvánvalóan mindkettejüket megkaphattam, és isten látja a lelkemet, akartam is őket. De a fogadás értelmében a sort Vinnie-nek kellett nyitnia. Először Vinnie, aztán Winnie. De ez még nem minden. Miután túl leszek Vinnie-n, nem térhetek vissza hozzá, hogy még egyszer csináljuk. Először Vinnie, aztán Winnie, és kész. Mármost, hogyan fogok bírni két forró, szexi és káprázatos lánnyal az ágyban egyszerre? - Lenne még egy dolog, hölgyeim! - mondtam. - Esetleg csinálhatnánk úgy, hogy egyszerre csak egyikükkel foglalkozom? - kérdeztem. - Csak egyikünkkel? - kérdezte Vinnie. - Külön-külön? - kérdezte Winnie. - Igen. Külön-külön - bólogattam szomorúan. - Csak a változatosság kedvéért. Nevezzük talán újszerű

élménynek. 258 - Ó, mi nem tudunk ilyet csinálni - közölte Winnie. - Mi mindent együtt csinálunk - tette hozzá Vinnie. - Mi testvérek vagyunk, tudod! - figyelmeztetett Winnie. - Ikrek - mondta Vinnie. - Azonosak - tette hozzá Winnie. - Igen - bólogattam lemondóan vettem a lapot! Oké, minden rendben. Tényleg vettem a lapot, bár egy kicsit zsongott a fejem a megduplázott látványosságtól. Csak nagyon óvatosnak kellett lennem. Nagyon, nagyon óvatosnak! Mialatt túljutottam Quintanán, Rachelen, Sabrinán, Tinán és Ursulán - remélem hűséges olvasóim ugyanolyan szeretettel gondolnak vissza rájuk, mint én a barátom eladta a gyárát valaki másnak, így nem voltam biztos abban, hogy az ikrek továbbra is olyan készségesek lesznek. De feleslegesen aggódtam. A telefonhívásomat követően, két óra múlva becsöngettek hozzám, további tíz perc múlva a hálószobában voltunk. - Már azt hittük, sosem hívsz fel minket! - mondta egyikük és gombolni kezdte a blúzát. Fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda. - Azt hittük, elfelejtettél minket - mondta a másik, és lerúgta a cipőit. - Persze, nem hittük igazán - mondta az első, miközben levetette a blúzát. - Elég valószínűtlennek tűnt - mondta a másik és ledobta magáról a szoknyát. 259 - Mivel mi olyan szexisek vagyunk, meg minden - mondta az első és kicsatolta a melltartóját. - És káprázatosak! - tette hozzá a másik, és letolta magáról a bugyiját. - És imádunk kefélni - mondta az első, és mivel ő már meztelen volt, az én ruhámmal kezdett foglalatoskodni. - És franciázni - mondta a másik. És így tovább…

Amikor mindhármunkról lekerült a ruha, az első dolgom az volt, hogy lassan körbejártam őket, és közelről, alaposan megvizsgáltam a testüket. Nagyon közelről. Egyfelől, mert pompás szórakozásnak ígérkezett. De a fő oka az volt, hogy keressek rajtuk valamit, ami alapján megkülönböztethetem őket egymástól. Egy anyajegyet. Egy sebhelyet. Egy szeplőt. Bármit! Semmit sem találtam. Hetyke, kemény mellek, kiálló, rózsaszín mellbimbók, lapos és sima hasak, kerek és feszes popsik, formás, elsöprően szép lábak, ívelt, ruganyos lábikrák… Sehol egy folt, egy jel, sehol egy pötty. Egyikükön sem volt ilyesmi. A dolog egyrészről csüggesztő volt, másrészről viszont a vizsgálódás alatt úgy begeijedtem, hogy azt kívántam, bárcsak hárman lennének. - Minden rendben - mondtam végül akkor először Vinnie. - Miért? - kérdezte az egyikük. - Huh… mert szeretem sorban csinálni a dolgokat - mondtam. - Először Vinnie, aztán Winnie. Oké? - Miért nem dobunk fel egy pénzt? - kérdezte egyikük. - Mert így könnyebb! Most pedig, melyikőtök Vinnie? 260 - Én vagyok - mondta az egyik. - Nem, én vagyok! - vágta rá a másik. És mindketten rám vigyorogtak. - Mindkettő nem lehet Vinnie! - mondtam, és megpróbáltam uralkodni a szenvedélyemen. - Miért nem? - kérdezte az egyik. - Mi ikrek vagyunk! Ez olyan, mintha egy és ugyanaz a személy lennénk! - mondta a másik. - Mi mindketten Vinnie vagyunk. - És mindketten Winnie is. - Nem, az nem lehet - mondtam, és ostobán éreztem magam. - Gyerünk lányok, ki kicsoda itt? - Mind a ketten elsők akarunk lenni - mondta egyikük. - És egyikünk sem akar második lenni - tette hozzá a másik.

- Miért nem lehet egyszerre kettő? - kérdezte az egyik. Mindkettő egyszerre, ó uram! Csakugyan, miért is ne? Minden férfi erről álmodik! - Nem! - tiltakoztam. - Nem lehet kettő egyszerre. Nem. Nem csinálom. Úgy nem! - De miért nem? Úgy olyan izgi! - mondta egyikük. - A fenébe is! - morogtam. Ha azt mondom, hogy erősen kísértett a vágy, hogy belevessem magam a sűrűjébe, és használjam ki a lehetőséget, akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam. De aztán eszembe ötlött, hogy mi történt Phyllisszel, és hogy abban az esetben nem szegtem meg a szabályokat. Vettem egy mély lélegzetet. Egészen más jellegű kockázatot kellett vállalnom. - Nézzék, hölgyeim! - mondtam, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne remegjen a hangom. Most komolyan beszélek. Nem tudom megmagyarázni az okát, de nagyon fontos nekem, hogy sorrendben csináljuk, oké? Márpedig ha nem tudjuk - nem tudom -, ki kicsoda, akkor lefújom az egészet. Komolyan! Isten látja a lelkemet, hogy nem szeretném. - Nem 261 finomítottam a szavaimon. - De megteszem! Szóval kérem, nem is, könyörgöm, árulják el, hogy melyikük Vinnie? Hosszú szünet következett. - Oké! - szólalt meg végül az egyikük. Felsóhajtott, és a másikra mutatott. - 0 Vinnie. - Ez igaz? - kérdeztem a kijelölt Vinnie-től. - Ja! - bólintott. - Én vagyok Vinnie. Ő pedig Winnie. Muszáj volt elhinnem. - Rendben. Most pedig, hogy meg tudjalak különböztetni benneteket… Körülnéztem és felkaptam a padlóra hajított nyakkendőmet. Odaléptem Winnie-hez, és a nyakkendőt masniként használva, hátrakötöttem hosszú, szabadon repkedő haját. - így, ni! - mondtam. - így már jobb. Most számon tudom tartani, hogy ki kicsoda. - Hogy áll? - kérdezte nyomban Winnie. - Kicsit dilisnek hat - mondta Vinnie. - Szó sincs róla - tiltakoztam, nehogy levegye -, kimondottan jól áll. - Hol egy tükör? - kérdezte Winnie. - A fürdőszobában - mutattam az ajtóra.

- Kimegyek, megnézem - közölte Winnie. - Én is megyek - bólintott Vinnie. - Várj csak! - szóltam utána. - Vinnie, mi lenne, ha addig… - Mindjárt itt vagyok! - intett Vinnie. És eltűntek a szemem elől. Hát, végül is megmondták, hogy mindent együtt csinálnak! Vinnie egy percen belül visszatért. Legalábbis feltételeztem, hogy ő Vinnie. A haja szabadon repkedett és szép keretbe foglalta gyönyörű arcát. Miközben felém tartva átszelte a szobát, a mozgástól a haja, valamint a teste különféle részei repkedtek, ugráltak, és reszkettek. Mire odaért hozzám, a halántékom javában dobolt. Megragadtam és megcsókoltam. Ajkunkat összeforrasztva zuhantunk együtt az ágyra. A nyelvét mélyen a számba dugta, mialatt fel-alá henteregtünk az 262 ágyon. Gyorsan végigsimítottam a testét, mire engedelmesen széttárta a lábát. Bár szerettem volna késleltetni a dolgot, és több időt akartam tölteni pompás teste különféle finom részeivel, a bennem égő vágy azt súgta, hogy az előjáték ráér. Majd utójáték helyett következhet. Vagy bármi helyett. Fölé kerültem, magasra emelt és széttárt lába közé térdeltem, és lenyúltam, hogy megkeressem puha forróságát. Előbbre toltam a csípőmet. Már majdnem hozzáértem, amikor egy felháborodott kiáltást hallottam: - Hé! Felnéztem. És ott volt a másik lány. A haja szabadon repkedett és szép keretbe foglalta gyönyörű arcát! Kipattantam az ágyból, mintha katapultból lőttek volna ki. Egy másodperc, és mindennek vége. - A fenébe is! - kiabáltam. - Mi a… Te nem Vinnie vagy! - Persze, hogy nem - mondta a másik. - Én vagyok Vinnie. Az ágyon fekvő lány vállat vont és gonoszkás mosolyt villantott rám. - Mi a pokol! - mosolygott. - Egy próbát megért! Elment a hangom. Nagyon közeljutottam ahhoz - túl közel -, hogy ne a megfelelő lányt tegyem a magamévá. Az már csupán technikai kérdés volt, hogy ténylegesen nem kerültünk szexuális kapcsolatba. De a technikai kérdések nagyon fontosak voltak. Sokat számítottak.

Csak reménykedni tudtam, hogy Miss Greenglass majd egyetért velem. - Csaltál! - mondta Vinnie. - Miért, azt akarod, hogy csak neked jusson a mókából? -kérdezte Winnie. - Később te is megkapod a magadét - mondta Vinnie. - Arra akár fogadhatsz is! - vágta oda Winnie. - Álljatok le! - csattantam rájuk. - Ahogy pillanatnyilag érzek, senki sem kap semmit! - És a végső kijelentés hatására valóban csökkenni kezdett a vágyam. Méghozzá láthatóan. 263 - Márpedig, igen! - mondta Vinnie, és odajött hozzám. Pontosan úgy mozgott, ahogy a testvére. Aztán átölelt, tetőtől talpig az enyémhez tapasztotta a testét, és ficeregni kezdett. Ekkor kezdtem úgy vélni, talán mégis megkapjuk azt, ami jár. Az ágyban voltunk. Hanyatt feküdtem, Vinnie fölöttem térdelt, és a hajával cirógatta a lábam közét, hogy visszaállítsa az iménti vágyat. Azt hiszem, nyögtem egyet-kettőt. Winnie mellénk telepedett és figyelt. Aztán a férfiasságom eltűnt Vinnie szájában. Az ajka fel-le csúszkált, halkan mormogva ingatta a fejét. Én vonaglottam, és a lepedőt markolásztam. - Jól csinálja, ugye? - kérdezte Winnie. - Remek… remekül! - nyögtem. - Mmmmm-hmmm - közölte Vinnie. - Én jobban csinálom - mondta Winnie. - Nnnnhh-nnnn - tiltakozott Vinnie. - Majd meglátod! - jósolt Winnie. - Jézus Krisztus - hörögtem. - Szereti ezt csinálni - mondta Winnie. - Érzed, ugye? - Igeeen, mmm, én is, én is szeretem - mondtam. A hangom fojtottan szólt, mert a fejemet Vinnie combjai közé temettem. Viszonoztam a sok finomságot, amit kaptam. Kötelességemnek tartottam. Azt hiszem, alaposan túlteljesítettem a kötelességemet. - Szereted ezt, ugye, Vinnie? - kérdezte Winnie. - Tudod, hogy szeretem - nyögdécselt Vinnie.

- Én is szeretem! - duzzogott Winnie. - Válj a sorodra - szólt rá Vinnie. - Miért várjak? - dacolt Winnie, és megveregette a vállamat. - Csinálhatom azt, amit Vinnie, amíg vele foglalkozol? Kicsit felemeltem a fejemet. Összeszedtem minden erőmet. - Most nem - mondtam. - Kérlek. Most ne, jó? - A francba! - szitkozódott Winnie. - Én is így vagyok vele - mondtam bánatosan. 264 - Bent van? - kérdezte Winnie. - Ó, igen, bent! - nyögte Vinnie. - És jó? - érdeklődött Winnie. - A pokolba is! - nyögte Vinnie. Ja, nem is ő. Bocsánat, ez én voltam. - Milyen érzés? - kérdezte Winnie. - Óédesistenem! - nyögött Vinnie. - Ennyire jó? - kérdezősködött Winnie. - Óédesistenem! - válaszolt Vinnie. - Megmondtam, hogy nagy van neki - bólogatott Winnie. - Oooolyan nagy! - sikoltott Vinnie. - És milyen kitartó - csettintett Winnie. - Ó, Mária mennyei anyám… - nyögdécselt Vinnie. - Mindjárt elélvezel? - kérdezte Winnie. - Azt a boldogságos hétszentségit - sikoltotta Vinnie. - Igen, ez az, mindjárt elélvez - bólintott Winnie. - Iiiggeeennn - sikította Vinnie. - Mmooooossssst!

Vinnie megtapasztalta, hogy mi ihlette a csillagos-sávos lobogót. Színesben. Bombák robbantak a levegőben, vörös rakéták süvítettek szerteszét. Az egész mindenség vörösbe, fehérbe és kékbe burkolózott, és mindez a lábai között történt. Olyan volt számára, mint a július negyediki tűzijáték. Mit mondjak, nekem is. - Ilyen a lány - mondta Winnie. - Én is - mondtam. - Te nem vagy lány - ingatta a fejét Winnie. - Tudod, hogy értem - válaszoltam. - Itt az idő - csapott le Winnie. - Most én jövök! 265 Alig volt erőm legurulni Vinnieről. Ziháltam, mint egy fújtató. - Én jövök! - mondta újra Winnie. - Azt hiszem… egy kicsit… egy kicsit vámunk kell! - lihegtem, és tehetetlenül feküdtem a hátamon. - Ó, csak ne aggódj! - mosolygott pajkosan Winnie. - Bízd csak rám, majd én újra felpörgetlek! - Semmi perc alatt - erősítette meg Vinnie. - Szélsebesen! - biztatott Winnie. - Csak először kiugrók a fürdőbe! - Én is! - bólintott Vinnie. - Csak nehogy elszaladj! - intett Winnie. - Mindjárt visszajövünk - mondta Vinnie. - Ne! - kiáltottam. - Nem! Még egyszer nem! Együtt nem! Soha… De már elkéstem. 24 Amikor az ikrek visszatértek a fürdőszobából, tudtam, hogy bajban vagyok. Négy ugrándozó, lengő cici, négy buján ívelő láb, két szabadon repkedő, szőke sörény, és két gonoszkodó, csalfa, eltökélt mosoly. Természetesen ezúttal sem volt fogalmam arról, hogy ki kicsoda. Dacára a néhány perccel korábban, Vinnie-vel esett találkozónak, a két pompás test látványa újjáélesztette a vágyamat, és baljós érzésemet. Rövid távollétük alatt azzal a gondolattal nyugtattam magam, hogy végül is gyerünk, essünk neki, és élvezzek egy nagyot a Winnie-ként bemutatkozó hölggyel, mivel nem kell tartanom a szörnyű következményektől. Ha az igazi Winnie lesz az, akkor jó, mert megint léptem egyet

előre (bár még akkor is el kell kerülnöm egy második fordulót Vinnie-vel). Ha pedig kiderül róla, hogy Vinnie az, akkor egész egyszerűen az előző szeretkezés folytatásának nyilvánítom, amely után még mindig a magamévá tehetem Winnie-t, vagy akár egy másik, W-betűs hölgyet. Emellett arra számítottam, hogy Winnie, miután az imént maga elé engedte a testvérét, annyira mohón áhítozik a saját köre után, hogy ezúttal esze ágában sem lesz az ostoba ki kicsoda játékhoz. Megint tévedtem. 267 - Most mindketten akarunk játszani - mondta egyikük. - Veled - mondta a másik. - Együtt - közölte az elsőként megszólaló. - Nem, nem! - tiltakoztam, és ostoba módon feltartottam egy párnát, mintegy védelemül, miközben az ágy felé tartottak. - Együtt nem! - Mi mindent együtt csinálunk! - mondta az egyik. - Tudod, mi ikrek vagyunk - mondta a másik. - Tudom, persze, hogy tudom - mondtam. - Melyikőtök Winnie? - Én vagyok - mondta az egyik. - Nem, én vagyok - mondta a másik. - Mindketten azok vagyunk - mondta az első. - Ez ismerősen cseng - morogtam bosszúsan. Odaértek az ágyhoz, és amikor rám vetették magukat, úgy felpattantam, mintha tüzet fogott volna alattam a lepedő. Ezzel egy időben az a gondolat suhant át az agyamon, hogy hogyan kerülhettem ilyen mélyre. Mit is csinálok tulajdonképpen? Éppen megpróbálom elkerülni, hogy szexeljek két pazar, meztelen és mohó ifjú hölggyel! Miféle varázslatot bocsátott rám Miss Greenglass? Tényleg megéri megnyerni a fogadást ilyen áron? De a francba az egésszel, ha már idáig eljutottam… - Nézzék, hölgyeim - mondtam. - Bármennyire is szeretném, nem csinálhatom egyszerre kettőjükkel. Együtt nem lehet! - Rádöbbentem, hogy a párnát az ágyékomra szorítom, amelynek állapota elárulhatta, hogy igazság szerint kész vagyok bárkivel csinálni. Ostobán éreztem magam, de makacsul kitartottam. - Csak az egyikkel csinálom! Ha az ismét Vinnie lesz, rendben. De Winnie jobb lenne, mert most ő következik. Szóval, ki Winnie? - Én vagyok - mondta az egyik.

- Nem te vagy! - csattant fel a másik. - Én is az vagyok - mondta az első. - Ne higgy neki! - mondta második. 268 - Oké! - vágtam közbe. - Ecc pecc kimehetsz, holnap után bejöhetsz! Te jössz! - intettem a lánynak, akin megállapodott a mutatóujüam. Kockáztattam, de legalább nem szegtem meg a szabályokat. Reméltem, hogy később megtudom, melyikre esett a választás. Az, akire mutattam, elvigyorodott és rám vetette magát. A másik tiltakozva kiáltotta: - Hé, ez nem ér! Már megint ő következik! Aha! Vinnie az ágy szélén ült, és figyelt. - Én jobban csinálom - mondta Vinnie. - Ki van zárva - mondta Winnie. - Kérdezzük csak meg tőle - mondta Vinnie. - Én jobban csinálom? - Jézusom - sóhajtottam. - Nem tudom, azt, azt hiszem… - Akkor most figyelj! - mondta Winnie. Fölötte könyököltem, és egy lassú, majdnem álmosító közjáték során összegyűjtöttem az erőmet. így próbáltam összeszedni magam a vad tekergőzés után, amibe Winnie vitt bele. Az efféle, heves tevékenység nagyon izgalmas és eksztatikus, szinte egyenértékű a gyönyör, ha ezzel a könnyed, lassított, ritmikus módszerrel teszem a magamévá. Mesés teste finoman fel-le hullámzott a mozdulataim nyomán, édesen tekergőzött és vonaglott alattam. - Ezt figyeld! - mondta, de amit ezután csinált, azt nem lehetett látni, érezni kellett. A hüvelyizmaival csinált valamit. Úgy húzta össze és emyesztette el az izmokat, hogy szorító érzést keltett, amely végiggyűrűzött rajtam. - Ó, Krisztusom! - nyögtem. - Vinnie ezt nem tudja megcsinálni - mondta Winnie. 269 - De igenis, tudom! - vágta rá Vinnie.

- Nem, nem tudod - mondta Winnie, és tovább csinálta. -Tudod, hogy képtelen vagy rá. - De igen! Állandóan gyakorlom! - mondta Vinnie. - De úgy még nem tudod, ahogy én - mondta Winnie. - Ezt meg honnan veszed? - kérdezte Vinnie. - A hapsik mondták - közölte Winnie. - A hapsik hazudnak - legyintett Vinnie. - Ebben nem! - vitatkozott Winnie. - Mit szólsz hozzá? - kérdezte tőlem Vinnie. - Nem csináltam neked? - Izé… nem emlékszem - válaszoltam. Ez hazugság volt. Emlékeztem volna rá. - Hah! - kiáltott fel Winnie. - Akkor majd csinálni fogom neked, ha végeztél vele - intett a testvére felé Vinnie. Ezt mindenáron el kellett kerülnöm. - Nem lesz hozzá erőm - tiltakoztam. Felgyorsítottam a mozdulataimat, hogy véget vessek a csevegésnek. A Winnie által folytatott dolog miatt nem sokáig tarthattam ki. Egyre erősebben és gyorsabban pumpáltam, Winnie hamarosan nyögdécselni kezdett. Körém fonta kezeit és lábait, a teste elégedetten vonaglott. - Ó, jó lesz, már közeljár - mondta Vinnie. - Siess! - Pofa be, Vinnie! - zihálta Winnie. - Ha közeleg a pillanat, elfogy a türelme! - magyarázta Vinnie. - Menj a francba! - szitkozódott Winnie. - Na, így tudsz megkülönböztetni minket - csacsogott tovább Vinnie. - Kussolj már, te hülye! - kiáltott Winnie. A teste vadul rángatózott és olyan erősen ívelt fel, hogy engem is felemelt az ágyról. A belső izmai egyre görcsösebben és erősebben hullámoztak. - Óóó, igeeeeen! Éppen időben elégült ki. Egy pillanattal sem tudtam tovább várni. 270 - Most engem! - kezdte megint Vinnie. - Nem tudok most többet - lihegtem. - Nem megy. Kimerültem.

- Fogadok, hogy keménnyé tudom tenni - próbálkozott Winnie. - Mi szeretjük együtt csinálni a dolgokat! - mondta Vinnie. - Tudod, ikrek vagyunk - emlékeztetett Winnie. - Tudom - bólintottam. Isten a tanúm, tényleg tudtam. - De nem lehet. Sajnálom! - Mi a baja? - fordult a testvéréhez Vinnie. - Talán meleg - vont vállat Winnie. - Hű - nézett rám Vinnie -, eddig normálisnak tűnt. - Hát, sosem lehetsz igazán biztos benne - mondta Winnie. - Ez igaz - bólogatott Vinnie. - Számos meleg nem is tudja, hogy meleg - okoskodott tovább Winnie. - Te tudod, hogy az vagy-e, Steven? - kérdezte Vinnie. - Nem vagyok meleg! - mondtam. - Semmi baj! - mondta Winnie. - Nincs abban semmi rossz, ha valaki az! - De én nem… - tiltakoztam volna, de eszembe ötlött, ezen a módon elkerülhetem a kockázatot, hogy ismét feldúlják az ágyamat. - Oké, lányok. Igazatok van. Meleg vagyok. Sajnálom! Jó volt veletek, de tudjátok, hogy megy az ilyesmi! - Minden rendben - mosolygott Vinnie, és bátorítólag megsimogatta a vállamat. - Ne aggódj miatta - mondta Winnie, és ő is simogatni kezdett. Cirógattak, simogattak, és apró, vigasztalónak szánt puszikat adtak. Mindketten. A dolgok hamarosan kezdtek ismét felkavarodni. - Ó, nézd csak! - hördült fel Vinnie. - Látom! - közölte Winnie. - Hoppá! - csodálkozott Vinnie. - Talán mégsem meleg! - vetette fel Winnie. Azzal egyre lejjebb simogattak és csókolgattak. 271 - Nem! - mondtam. - Úgy értem, igen! Az vagyok. Meleg vagyok. És most be kell fejeznünk! Az isten verje meg!

Olyan vonakodással, amit meg sem próbálok leírni, elhúzódtam tőlük, és kicsusszantam az ágyból. Ez volt életem legnehezebb feladata. - Tudod, cseppet sem látszik melegnek - mondta Vinnie. - Most nem, az biztos - értett egyet Winnie. - Higgyenek nekem, hölgyeim - mondtam, miközben erőnek erejével kényszerítettem magam, hogy felöltözzek. - Ha valaha is kiderül, hogy mégsem vagyok az, maguk fogják elsőként megtudni. - Ezt sejtettük - bólintott Vinnie. - Mondani sem kellett volna - intett Winnie. - A hapsik nagyon szexisnek tartanak minket - mondta Vinnie. - Persze, csak a heterók - tárta szét a kezét Winnie. - Talán mert azok vagytok - mondtam én. Elérkeztem a nagy kihívás azon pontjára, amely már a kezdetektől fogva komoly fejtörést okozott. Találnom kellett egy X betűs hölgyet. Krónikám hűséges olvasói bizonyára emlékeznek rá, említettem, hogy hosszú évekkel korábban ismertem egy lányt, akinek az apja - a történészprofesszor - a Xanthippe nevet adta, bár a hölgy Tiffany néven építgette táncosnői karrierjét. Ki hibáztatta volna ezért? Rövid, de intenzív kapcsolatunkat követően eltűnt a szemem elől. A fogadásunk elején nagy vidáman meséltem róla Miss Greenglassnek, és azóta szórványos, sikertelen kísérleteket tettem, hogy a nyomára akadjak. Az idő egyre kényelmetlenebbül sürgetett. Csupán valamivel több mint egy hónap volt hátra az engedélyezett hatból, és X betűs hölgyek nem álltak rendelkezésemre túlzott bőséggel. 272 Emlékeztem arra, hogy Xanthippe apja a Columbia Egyetem professzora volt, de amikor felhívtam az ókor tanszéket, felvilágosítottak, hogy néhány évvel korábban nyugdíjba vonult. Amikor a lakcímét tudakoltam azt válaszolták, hogy nem adhatnak ki ilyen információt. Hiába vetettem be minden vonzerőmet, sőt még egy kis vesztegetéssel is megpróbálkoztam - ez a két módszer általában eléggé hatékony, különösen az utóbbi -, állhatatosan ragaszkodtak az álláspontjukhoz. Egészen kétségbeestem. így aztán a zsarukhoz fordultam. Egészen pontosan egy bizonyos zsaruhoz. Felhívtam Angélát, régi barátnőmet abban a reményben, hogy hajlandó lesz egy szívességre. De a dolognak volt néhány buktatója. Buktató nélkül sosem megy. - Rég volt már, Steven - mondta, amikor felhívtam. - Tudom - válaszoltam. - Eléggé elfoglalt voltam. Figyelj csak, Angéla, szükségem lenne egy szívességre. - Nekem is - mondta -, egy elég nagyra!

Az emlékek rögtön forralni kezdték a véremet, de félresöpörtem őket. - Csak szeretnék megtalálni valakit - közöltem -, a Columbia egyik volt professzorát. Nekem nem adják ki a címét, de ha van róla rendőrségi anyag…? - Elég könnyű megszerezni - mondta Angéla. - Mi lenne, ha ma este átugranál hozzám, és megbeszélnénk a dolgot… Mondjuk az ágyban? Pont ettől féltem. Mély lélegzetet vettem. - Angéla, nem lehet. Most nem. De jövök neked eggyel, jó? - Nem hiszek a fülemnek! - kiáltotta. - Ez tényleg Steven Walling, a részvénypiac csődöre? A kéjenc üzletember? A Wall Street farkasa? A kereskedelem Casanovája? A pénzügyi világ kefélőbajnoka? A… - Hagyd ezt abba! - szakítottam félbe. Angéla időnként túl agyafúrt a saját érdekében. Bár pokolian szexi is. - Tartozom eggyel, szavamat adom. 273 - Nem. Most kell megtenned - közölte. - Most rögtön. - Azonnal? A telefonban? - Itt és most. A járőrszoba kellős közepén. - Angéla - tiltakoztam otthon vagy! Az otthoni számodat hívtam! - Nem - mondta, és a hangja egy kissé rekedtebben szólt, mint az imént. - Felejtsd el! A járőrszoba közepén állok. Az íróasztalomnál. És minden hapsi engem figyel. Felhúzom a szoknyámat, Steven. Felteszem a lábamat az asztalomra, és egészen a derekamig húzom a szoknyámat, hogy kilátszik a bugyim. Most szétrakom a lábamat. Valamennyi zsaru engem néz! El is felejtettem említeni, hogy Angélába szorult némi perverz hajlam. Az egyik kedvenc elméletem szerint kissé perverznek kell lenni ahhoz, hogy valaki zsarunak álljon. - Oké - mondtam. - Remek! Bármire kész voltam, feltéve, hogy ténylegesen nem érintkezem vele. Nem mintha nem tetszett volna a nő. Sőt, az, hogy Angélára gondoltam és magam elé képzeltem, amint felhúzott szoknyával, karcsú lábait szétvetve áll, erős hatást váltott ki belőlem. Mocorogni kezdtem a széken. - Valamennyien engem néznek, Steven - folytatta Angéla. - Látom, hogy a nadrágjuk duzzadozik elöl, ahogy engem figyelnek. Most a combjaimat simogatom, Steven. A bugyin keresztül megérintem magam, ezt valamennyien látják, és megőrülnek tőle, Steven. Akarnak engem, Steven! - Azt elhiszem - sóhajtottam. Elhittem, hogy tényleg csinálja azt, amit mond, ha nem is a járőrszobában.

Hallottam, hogy a lélegzete elnehezül és egyenetlenné válik. Magam elé képzeltem szexi, barna szemét, huncut száját, rövid, sötét haját és azt, ahogy feszes, kerek keblei belülről feszítik a kikeményített, kék egyenzubbonyt. - Várj csak egy percet! - kaptam észbe. - Ha a járőrszobában vagy, miért nincs rajtad egyenruha? Mi van ezzel a szoknya dologgal? 274 - Látszik, hogy régen beszélgettünk! - mondta szemrehányó hangsúllyal Angéla. - Nem egyenruhában dolgozom, Steven! Már majdnem egy éve nyomozó vagyok. - Ó, akkor gratulálok! De nem örülök neki túlságosan, any-nyira szexi voltál uniformisban! - Úgy gondolod, most már nem vagyok szexi? - kérdezte rekedten. - így, hogy a szoknyám a derekamon van, és mutogatom a bugyimat? Harisnyát és harisnyatartót viselek, Steven! - Látom - mondtam, és az elmémben tényleg láttam. Behunytam a szememet. Az elém táruló kép nem volt rossz. - Az összes hapsi szexisnek tart - folytatta Angéla. - Körben állnak, a nyelvük kilóg, és ámultán figyelik, ahogy játszadozom magammal. Látják, hogy szélesre tártam a lábamat, és lassan becsúsztatom az ujjaimat a bugyimba, Steven! - Fúúú - fújtattam vadul. Ismét mocorogtam a székemben. A nadrágom hirtelen túl szűkké vált valami miatt. - Csak eny-nyit csinálnak? Állnak és néznek? Ahogy hallom, elég mamlasz kollégáid lehetnek! - Tudják, hogy nem kaphatnak meg! - mondta Angéla. -A szabályok értelmében a rendőrség tagjai nem létesíthetnek egymással szexuális kapcsolatot. - Ó, értem - bólogattam. - És, mint azt mindenki tudja, a zsaruk sosem sértik meg a szabályokat, ugye? - Emellett - folytatta ellágyulva csakis téged akarlak, Steven. Gyere és tegyél a magadévá! Tegyél a magadévá így, a sok hapsi szeme láttára! - Ajaj! - nyögtem. Akkor hívtam fel az irodából, amikor Miss Greenglass kiment ebédelni. Az órámra pillantva megállapítottam, hogy maradt néhány percem a várható visszaérkezésig. Egy pillanatra belém hasított az aggodalom, hogy azzal, ha végigjátszom ezt a játékot, vajon megsértem-e a fogadás szabályait. Leráztam magamról a kellemetlen érzést. Ezt igazán nem lehet szexnek nyilvánítani, mondtam magamnak. Végső soron igazából nem vagyunk együtt, és egyébként sem állt szándé275 komban ténylegesen a magamévá tenni Angélát. Ugyanakkor elbizonytalanodtam a dologban rejlő irracionalitás miatt. - Tudod, nem vagyok egy exhibicionista típus - mondtam. -Nem mehetnénk el egy sokkal intimebb helyre?

Sőt, az lenne a legjobb, ha megvárnánk, amíg tényleg… - Én látlak, Steven - mormolta Angéla. - Látom, ahogy állsz és engem nézel. Látsz engem? Ó, a fenébe, végül is jó ügy érdekében teszem! Ismét behunytam a szememet, és megint előhívtam az emlékeimből Angéla képét, majd magam elé képzeltem abban a szinte mindent megmutató pozícióban. - Igen - suttogtam -, igen, látlak! - Mit fogsz csinálni? - kérdezte Angéla. - Mit fogok csinálni? Ja! Nos, mit szeretnél, mit csináljak? - Ülj az asztalomra! - kérte Angéla. - Én? Úgy értem, én. Persze, hogy én. Az asztalra. - Tedd a kezedet a lábamra. Most már a lábaim között ülsz. - Tényleg? - kérdeztem. - Ez meg hogyan sikerült? - Ne törődj vele! Most végigfuttatod a kezedet a lábamon. Ó, Steven… ó, istenem, ez finom! Lehunyva tartottam a szememet. - Örülök, hogy ízlik - mondtam. - És most, mit csináljak? - Steven! - egy cseppnyi könyörgő hangsúly vegyült a hangjába. - Vedd már komolyan, gyerünk! Csendben sóhajtoztam. - Oké! - vágtam bele. - Most felcsúsztatom a kezem, egészen a lábad közé. Benyúlok a bugyidba… - Igen - szisszent Angéla -, vedd le rólam! - Hát, éppen a lábad között ülök - emlékeztettem ahhoz először… - Ó, az isten szerelmére! - nyögött Angéla. - Ne akard már betű szerint csinálni! Tépd le rólam, vagy ilyesmi! - Remek. Akkor legondolom rólad. így, ni. Most már meg tudlak simogatni. Finom, nedves, Angéla. Emlékeztem rá, hogy rendszerint az volt. 276 - Igen, ó, Steven, igen! Mmm, érzem a kezedet, Steven! Olyan csodálatos kezed van! Rekedt nyögdécselése hallatán én is kezdtem beindulni. A feszülés a nadrágomban egyre hangsúlyosabbá vált. Megint más helyzetbe mocorogtam magam, és akkor, végig sem gondolva mit teszek, lehúztam a sliccemet, hogy enyhítsek a feszülésen és lélegzethez juttassam kicsi Steve-et. Csak ennyit akartam.

- Elővettem a lényeget - tudattam Angélával. - Az jó - búgta -, pompás! Mindig is szerettem ezt a fegyvert. Használd, Steven! - Szuper ötlet! - siettem egyetérteni. A szemem továbbra is csukva volt, a légzésem kezdett gyorsulni. Csak lecsúszom az asztalról, hogy jobban… - Mi lenne, ha először bekapnám egy kicsit? - kérdezte Angéla. - Csak egy icipicit? A számba venném, és nyalogatnám, meg szopogatnám? Szeretnéd, Steven? - Átkozottul! - mondtam lázasan. Miközben Angéla nyögéseit és nyüszítését hallgattam, amint a beteljesülés felé űzte-hajtotta magát, szabad kezem önkéntelenül is ágaskodó hímvesszőmre csúszott és finoman simogatni kezdtem. Magam elé képzeltem a lágy, édes ajkakat, és hogy milyen érzés volna, ha tényleg… Hirtelen valami mozgás hangja ütötte meg a fülemet. A szemem felpattant és kis híján szívrohamot kaptam. Miss Greenglass az iroda ajtajában állt. A szokásos, kifürkészhetetlen tekintettel meredt rám, de a szemöldökét sosem látott magasságba vonta, legalább két centivel az alapállás fölé. Azt hiszem, ordítottam egyet. Azt tudom, hogy őrült zavaromban lecsaptam a kagylót, mialatt a másik kezemmel megpróbáltam gyorsan - és sikertelenül - visszagyömöszölni a nadrágomba kicsi Steve-et. A puszta gondolatát is gyűlöltem annak, hogy képem milyen mélyvörös lehet. - Én… én csak… úgy értem… - Összevissza hebegtem. Miss Greenglass moccanás nélkül, és látszólag érzéketlenül állt. 277 Nézze, én… én csak… tudja… telefonszex… Egyfajta. Igazából, izé, nem számít. Úgy értem, milyen régen… A rohadt életbe már! - Azt hiszem, Mr. Walling - mondta Miss Greenglass a mai délutánra szabadnapot veszek ki, ha nem bánja. - Még a szokásosnál is jobban uralkodott a hangján, mintha megpróbálna magába fojtani valamit. De hogy ez vidámság volt-e vagy harag, azt képtelen voltam megítélni. - Biztosra veszem, hogy ma már nem lesz szüksége rám, hajói látom, alaposan… kézben tartja az ügyeket. Mielőtt megmukkanhattam volna kifordult az irodából. Azt hiszem, miközben végigment a folyosón, egy nem teljesen elfojtott nevetést hallottam. Lepillantottam továbbra is vígan ágaskodó hímtagomra. 0 meg felnézett rám. Egyikünk sem volt túl boldog. 25 - Xenofón mereven ragaszkodott a tényekhez - bólogatott Daltry professzor, és kékes szivarfüst felhőt fújt a plafon felé. -Ami viszont Tuküdidészt illeti, ő hajlamos volt helyenként kiszínezni az eseményeket a drámai hatás kedvéért, úgyhogy az ember csak legyen óvatos Tuküdidésszel! Másrészről viszont Hérodotosz… Az udvariasság kedvéért megpróbáltam érdeklődést színlelni, miközben a jó professzor minduntalan

elkalandozott. Egy öregdiák hamis álcájába bújva loptam be magam a tanszékre, azzal az eléggé hihető indokkal, hogy volt kollégáját, Anderpol professzort keresem - Xanthippe apját. Ez alapján feltételezte, hogy magam is osztozom az ógörög történetírók felé irányuló érdeklődésében. Alaposan tévedett. Daltry professzor a Columbia Egyetem ókor tanszékének vezetője volt, Anderpol professzor nyugdíjba vonulása óta. Utolsó esélyként fordultam hozzá, abban a reményben, hogy útmutatásával megtalálhatom Xanthippe apját, így feltehetően magát Xanthippe-ot is. Angéla, a zsaru barátnőm szóba sem állt velem, miután lecsaptam a kagylót, amikor Miss Greenglass betoppant kisded telefonos fantáziálgatásunk kellős közepén. (Miss Greenglass sem szóval, sem tettel nem utalt az incidensre, én pedig túlságosan is zavarban voltam ahhoz, hogy előhozakodjam vele.) Elmagyaráztam Daltrynak, hogy 279 Anderpol professzor az egyik régi tanárom volt, és bizonyos érzelmi okokból szeretnék a nyomára bukkanni. Sajnos, amikor végre rávettem, hogy összpontosítson az általam felvetett témára, felvilágosított, hogy Anderpol hosszú utazásra indult Európába és Ázsiába, így nincs állandó lakcíme. - Értem - bólintottam, és megpróbáltam elrejteni csalódottságomat. Aztán az utolsó szalmaszál után kaptam: - Merő véletlenségből, nem tudja, hogy a… izé… a felesége és a lánya is vele mentek? Xanthippe, a lánya? A professzor meglepettnek tűnt. - Nos, sejtelmem sincs - csóválta a fejét. - Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy Anderpol nak van egy lánya. - Pedig van! - mondtam. - Csakugyan van neki egy. A hölgy a… Szóval a szórakoztatóiparban dolgozik. Tiffanynak hívatja magát. Tudja, afféle művésznév. - Á, igen, értem - bólogatott Daltry. - Úgy vélem, érthető, bár nem túl jó dolog. A Xanthippe régi, szép, klasszikus név. Bizonyára emlékszik, hogy Theopompus egyszer, az egyik fi-lippikájában arról beszélt… Gyorsan közbevágtam, nehogy megint az ókoriaknál kössünk ki. - Eléggé szokatlan, ugye? Hogy egy nőnek ilyen neve legyen. Úgy értem, X betűvel kezdődik. Esetleg ön… Szóval nem ismer másokat ilyen névvel? - Tessék? Á, értem, mire céloz. Igen. Nem. Nem, ha belegondolok, azt hiszem, nem. - Attól tartok, én sem - sóhajtottam, és felálltam, hogy elinduljak. - Nos, mindenesetre nagyon köszönöm, professz… - Természetesen Miss Kanellopoulost leszámítva - mormolta a professzor. Azonnal visszaereszkedtem a székre. - Miss Kanéi… kicsoda?

- Igen, Miss Kanellopoulos. Tudja, Xenobia. - Nem tudtam - mondtam. - Ezt miért nem mondta eddig? Ki ez a Miss Kanéi… Xenobia? 280 - Ő az egyik oktatónk. Pontosan ezen a tanszéken. Bizony. Ógörögöt tanít, méghozzá nagyon jól. Tudja, nem könnyű tárgy. Nem Xenobia, hanem az ógörög. Azon tűnődtem, hogy vajon maga Xenobia mennyire lehet ősi, de tartózkodtam attól, hogy rákérdezzek. - Á, és gondolja, hogy találkozhatnék vele? - kérdeztem, a lehető legmellékesebb hangon. - Csak úgy, kíváncsiságból -tettem hozzá gyorsan. - Ahogy mondtam, érdekelnek a különlegese nevek. És a Xenobia olyan… klasszikusnak hangzik. - Ó, csakugyan - mondta Daltry azt hiszem Cratippus volt az, aki a papnőkre hivatkozott, amikor… - Igen, én is azt hiszem - léptem gyorsan közbe -, és mit gondol, ez a Xenobia elérhető távolságban van pillanatnyilag? A professzor a karórájára pillantott, majd miután rájött, hogy nincs neki, felnézett a faliórára. - Igen, úgy gondolom, még itt lehet. Talán az előadótermében megtalálja. Nézzük csak… - Kinyitott egy mappát az asztalán, és valami táblázatot tanulmányozott. - Igen, a háromhuszonegyes. Pontosan ebben az épületben van. - Ez csodás! - mondtam. - Köszönöm, professzor úr! És adja át üdvözletemet Tükididisnek! Miközben a harmadik emelet felé haladtam egyfelől rendkívül izgatott voltam, hogy rábukkantam egy igazi X betűs hölgyre, méghozzá ilyen kényelmes közelségben. Másrészt viszont attól tartottam, hogy ez az ógörög oktató egy totyogó, műfogsoros, vén madárijesztő lesz, ritkuló hajjal és bibircsók-kal az orrán. De szorított az idő, ráadásul az X betűs nők olyan ritkák voltak, hogy gyakorlatilag egyetlenegyet sem ismertem. Ezért elhatároztam, mindent elkövetek annak érdekében, hogy Xenobiát felvegyem a listára, tekintet nélkül a korára és a megjelenésére. Azt mondogattam magamnak, hogy a világ bármely nőjét képes vagyok a magamévá tenni, ha rá tudok nézni anélkül, hogy elhánynám magam. Vagy legalábbis reméltem, hogy így áll a helyzet. 281 A szívem majdnem kiugrott a helyéről, továbbá az elszántságom azonnal megingott, amikor a háromhuszonegyes terem felé közeledve megpillantottam a helyiségből kilépő nőt. A hölgy alacsony volt, kövér, foghíjas és legalább a hatvan-ötödik évét taposta. Hát, ez van. Mialatt a Miss Greenglass ágyba cipeléséről szőtt álmaim kezdtek szertefoszlani, megállítottam az asszonyságot. - Elnézést, hölgyem - mondtam. - Esetleg ön Miss… izé, szóval ön Xenobia? - Nem - rázta a fejét, és hirtelen nagyon megszépült a szememben. - Xenobia ott van - mutatott az ajtóra, ahonnan az imént kilépett, majd továbbkacsázott.

Vettem egy nagyon mély lélegzetet, aztán bekopogtam és kinyitottam az ajtót. A nő a terem végébe állított íróasztal mögött ült. Amikor megpillantott, felállt és megkerülte az asztalt. Tátott szájjal meredtem rá. Becslésem szerint harminchat-harminchét éves lehetett. Éjfekete haja rövid volt, de nagyon dús, és olyan formán, félkörben volt lenyírva, hogy pompás keretbe foglalta gyönyörű arcát. A szeme a hajához hasonlóan nagyon sötét volt, és feszülten csillogott a súlyos szemöldök alatt, amely bármely más nő esetében férfiasnak hatott volna, de az ő arcához tökéletesen illett. Az arcszíne akár a friss olívaolajé. Ekkor értettem meg először, amikor felmértem a bőre simaságát és áttetsző voltát, hogy miért hasonlítják ezt a típust a különleges, mediterrán növényhez. Merev és arisztokratikus pózából érződött, hogy a saját birtokán áll. A póz egyúttal megmutatta alakjának bőkezűen adagolt, érett asszonyiságát is. A melle kerek volt és telt, a csípője valami elképesztő módon gömbölyödött, a lába pedig - legalábbis amit nem rejtett el belőle a lábszárközépig érő szoknya - tökéletesen, szoborszérűén ívelt. Megpróbáltam elkerülni, hogy túl mohón és ostobán nézzek rá. 282 - Elnézést, hölgyem - kezdtem. - Ön Miss… Kanéi… ö… Miss Xenobia Kanellop… - Én vagyok Ms. Kanellopoulos - felelte. - Segíthetek valamiben? - Azt hiszem, igen. - Felvillantottam a legellenállhatatlanabb mosolyomat. - Szeretném elmagyarázni, hogyan. Az arcán mérsékelten kíváncsi kifejezés honolt. - Mit szólna hozzá, ha meghívnám ebédelni? - kérdeztem. - Köszönöm, nem - ingatta a fejét. - Mit akar, Mr…? - Walling - közöltem. - Steven Walling. És amit én szeretnék, nos… - Hogy miféle hazugság vagy féligazság tolult a nyelvemre, arra már nem emlékszem. De mindegy, mit adtam elő, a sötét, mindent látó szemek pillantásából kitetszett, hogy teljesen hatástalan volt. Azon a tekinteten semmi sem változtathatott, csakis az igazság. Belevágtam. - Egészen pontosan szexelni akarok magával - vágtam ki egyszuszra. A vastag szemöldök megemelkedett, de ez volt meglepetésének egyetlen jele. - Ez igazán hízelgő - mondta olyan hangon, ami világosan jelezte, hogy mindennek találja az ajánlatot, csak hízelgőnek nem. - És, ha szabad megkérdeznem, miért szeretné azt csinálni? - Mert X-szel kezdődik a neve - válaszoltam az igazságnak megfelelően. Azon töprengtem, hogy a sötét szempárban látott villanás vajon az élvezet szikrája volt-e, vagy valami

egészen más. - Értem - bólintott Xenobia. - Tudom, hogy nem túl gyakori női név, de eddig nem tapasztaltam, hogy erotikusán stimuláló hatása lenne! Volt egy borzasztó érzésem, hogy a küldetésem reménytelen, de egyelőre képtelen voltam feladni. Hol találnék egy másik X-et? Ösztönösen megéreztem, hogy csakis a teljes őszinteség segíthet rajtam. Minél teljesebb, annál jobb. Ami— 283 óta megkötöttem a fogadást Miss Greenglass-szel, leszámítva a kezdet kezdetén Abigailt, sosem fedtem fel a fogadás létét, miközben megpróbáltam túljutni az adott lépcsőfokon. Bármennyire is hiszek abban (elméleti síkon), hogy a nőkkel őszintének kell lenni, nem gondoltam komolyan, hogy az efféle őszinte vallomások sokat lendítenének az ügyemen. Ebben az esetben viszont úgy láttam, csakis ez vezethet eredményre. - A helyzet az, hogy kötöttem egy fogadást - mondtam. -Egy kollégámmal. Xenobia csak nézett rám, meg sem rezzent, de a szeme elárulta, hogy mit hisz el, és mit nem. - Pontosabban egy hölggyel, aki nekem dolgozik - tettem hozzá sietősen. - 0 az asszisztensem. Szóval, amit csinálok, azt a fogadás miatt teszem. Nos, végig kell mennem az ábécén. Nőkkel. Érti, a keresztnevük szerint, A, B, C és így tovább. - Tisztában voltam vele, hogy igen esetlenül hangzik a mese, sőt, szinte abszurdnak hat. Ezzel a módszerrel biztosan nem kaptam volna meg Abigailt. De ez a Xenobia úgy elbátortalanított, ahogy az édes, ártatlan Abigail sosem lett volna képes. További néhány másodperc erejéig csak némán nézett rám. Aztán hátravetette a fejét és hangosan felkacagott. A nevetése kellemesen csengett, de nem volt túl bátorító. - És mesélje már el, Mr. Walling - mondta, amikor kissé lecsillapodott -, mi a tétje ennek a lenyűgöző fogadásnak? Elmondtam neki. - Értem - bólintott. - Szóval ezért akar velem szexelni. Hogy aztán valaki mással szexelhessen. Hát ez tényleg nagyon hízelgő! - Nem ez az egyetlen oka! - ráztam meg a fejemet. - Úgy értem, igen, ez a fő oka, hogy felkerestem. De tudnia kell, hogy ön egy roppant vonzó nő, akit bármely férfi szeretne megkapni, bármilyen körülmények között. - Azzal, hogy nyomaté-kot adjak a szavaimnak, lassan végigsiklattam a tekintetemet ragyogó testén, majd visszatértem a szeméhez. Szándékosan 284 csináltam. Az ösztöneim azt súgták, hogy csak akkor van esélyem megkapni ezt a nőt, ha legalább olyan merész vagyok, mint amilyen őszinte. Úgy éreztem, a gyengeség legcsekélyebbjeiére elsöpör az útjából.

Xenobia hűvösen méregetett, cseppet sem zavartatta magát, hogy nyíltan vizsgálgattam a testét. - Jól megnézett magának? - kérdezte. - Nem igazán - feleltem -, örökkön-örökké tudnám nézegetni. - Úgy látom, értékeli a látványt - mondta Xenobia. Úgy éreztem, kissé olvadozik a jegessége. - Csakugyan nagyra értékelem - ismertem be. - Önnek káprázatos teste van. A szája kicsit megrándult. - Köszönöm - mondta -, de azt hiszem, el kell mondanom önnek, hogy én még szűz vagyok. - Maga ugrat engem! - meredtem rá bambán. - Én ugyan nem! - Maga még szűz? - Pontosan! Képtelen voltam elhinni. De azt sem tudtam elhinni, hogy hazudik. - Miért? - kérdeztem. - Az isten szerelmére, miért? Nem szenvedhetett hiányt kérőkben! - Nem is - közölte Xenobia -, csakhogy még sosem találkoztam olyannal, aki megérdemelte volna ezt az ajándékot. - Ez komoly? - kérdeztem döbbenten. - Azt állítja, hogy még sosem volt szexuális kapcsolata? - Ó, nem - ingatta a fejét a nő ezt egy szóval sem mondtam. A görögök igen világias emberek, Mr. Walling, és én nagyon szenvedélyes nő vagyok! - Nem értem! Akkor most szűz vagy nem szűz? - Az vagyok. Technikailag. - Technikailag… - Bizony! Úgy még senki sem kapott meg.

i 285 - De vannak más lehetőségek is - mondtam. - Erről lenne szó? - Pontosan - bólintott Xenobia, a tekintetét továbbra is az enyémbe fúrta. - Tudja, én görög vagyok. Egy kicsit - hogy úgy mondjam - pofára voltam esve. - Értem, legalábbis azt hiszem - mondtam végül. Röpke szünet után ismét megszólalt. - Szeretne megkapni görög módra, Mr. Walling? Ha tud. - Szeretném megkapni minden lehetséges módon! - mondtam az igazságnak megfelelően. - Akkor megkaphat! - mondta Xenobia. Azzal egy folyamatos mozgássorba kezdett. Hátat fordított nekem, közben a dereka fölé emelte hosszú szoknyáját, lehúzta a bugyiját és ráhasalt az asztalra, felfedve ezzel a legkáprázatosabb popsit, amit valaha láttam. Felé léptem, majd beálltam remekbe szabott lábai közé, szorosan a nyálcsordító ívben feszülő fenék mögé. Közvetlenül előttem állt, és csak annyit kellett tennem, hogy nekiállok. De ez még nekem is túlságosan hűvös volt. - Ne olyan gyorsan! - morogtam. Felhúztam az asztalról és megfordítottam. Nagyon szorosan álltunk egymás előtt. A szemébe néztem. Viszonozta a tekintetemet, de láttam rajta, komoly erőfeszítésébe került, hogy így tegyen. Azt hitte, meg fogom csókolni. Én is. Ehelyett inkább felemeltem a kezemet és a mellére tapasztottam a tenyeremet. - Ah! - sóhajtott elfúló hangon. Szemben álltunk egymással, az altestünk egymáshoz tapadt. Gyengéden megemeltem kissé a puha, rugalmas halmokat. Vett egy lassú, hallható lélegzetet, és még a blúza, valamint a melltartója anyagán keresztül is éreztem, hogy a mellbimbói megkeményednek. A következő lélegzetvételnél kissé szétnyitotta a száját. Anélkül, hogy elengedtem volna a melleit, előrehajoltam és a szám rátalált telt, forró, buja ajkaira. 286 Egy pillanatig passzív maradt, csupán engedte magát csókolni. Nem állt ellen, de nem is kapcsolódott be. Az ajka lágy volt és forró, és amikor néhány pillanat múltán becsúsztattam a szájába a nyelvemet, halk nyögést hallatott. Aztán a nyelve előbbre csusszant, hogy találkozzon az enyémmel. A szája tá-gabbra nyílt, és végül az enyémhez igazította.

Továbbra is csókolóztunk, közben a kezem a melléről a blúza gombjaira siklott. A nyelve meg sem próbálta megállítani kéjes vizsgálódásomat, sőt, amikor nekiláttam a gomboknak, a torka mélyéből fojtott, nyöszörgő hangok törtek elő. A kezével sürgető mozdulatot tett, hogy csináljam gyorsabban. Miután kigomboltam és lehúztam róla a finom anyagot, megpillantottam pompásan gömbölyödő vállát. A blúz egy ideig elfeledetten lógott a derekáról, mivel sokkal sürgősebb dolgokkal kellett foglalkoznunk. Xenobia lágy bőre nagyon izgatóan hatott rám. A csókot meg nem szakítva kikapcsoltam a melltartóját. Kissé hátrébb húzódott, hogy rám pillanthasson. A szeme tágra nyílt és kifürkészhetetlen pillantással méregetett. Lecsúsztattam a finom, vékony anyagot a melléről. A tekintetem a kebleire esett és elakadt a lélegzetem. A bőre tökéletes simasága kombinálódott a különleges mediterrán színnel, és ez rendkívül erotikus ragyogást kölcsönzött a tömör domborulatoknak. A mellbimbói olyan mélyvörös színben pompáztak, hogy szinte lilának hatottak, és pontosan a pazar gömbök kellős közepéből emelkedtek ki. Odahajoltam az egyikhez. A nyelvem a bőr bársonyosságát kutatta. Lassan, apró köröket leírva körülnyalogattam a mellbimbót, aztán a számba vettem. Finoman maj-szolgattam, a nyelvemmel cirógattam, aztán amennyit csak tudtam, a számba vettem a melléből. Egy-két perc múlva elengedtem, majd odanyalogattam magam a másik bimbóhoz. Időközben a kezem fel-alá csúszkált a testén. Hallottam a zihálását, közel a fülemhez, aztán megéreztem a nadrágom elején matató ujjait. Kicsatolta az övemet, kigombolta a nadrágomat, és lehúzta a sliccemet. Szempillantás 287 múlva a nadrágom és az alsógatyám a bokámnál volt, és a varázslatosan fürge ujjak igencsak merev falloszommal játszadoztak. - Most - zihálta levegő után kapkodva -, csináld! Azzal megfordult és ismét az asztalra hasalt. - Kérlek! így már jobb volt. Megint szemügyre vettem a formás, magasra emelt popsit, aztán rátettem a kezemet és belemarkoltam, majd simogatni kezdtem. A tevékenységem halk, könyörgő nyögdécselést csalt elő Xenobiából. A feneke fogása éppolyan jólesett, mint a látványa. Az egyik kezemet a combjai közé csúsztattam, de ösztönösen összezárta őket, hogy ne érhessem el nőiességének középpontját. Nem hagyta, hogy magamévá tegyem, de amúgy görögösen mégis az enyém lett. Mindketten feljutottunk a csúcsra, azután vissza, és még egyszer. Beléhatoltam, de szűz maradt. Érdekes élmény volt, bár szokatlan. Mindenesetre győztem! Tudomásom szerint azóta is szűz… 26 - Úgy érzem, feltétlenül tudnia kell, hogy el fogja veszíteni a fogadást - közöltem önelégülten Miss Greenglass-szel. - Mi lenne, ha feladná? Sok időt megspórolhatnánk! Miss Greenglass arra sem méltatott, hogy a provokáció hallatán felnézzen a billentyűzetről. Nem is igazán vártam el tőle.

- Mint azt bizonyára ön is tudja, Mr. Walling, már csak néhány hete maradt - közölte olyan halkan, hogy a billentyűk csendes kopogása szinte elnyelte a hangját. - A végkimenetel még korántsem biztos. - Nagyjából az! - állítottam magabiztosan. - Máris előkészítettem Mrs. Burlesdont, azaz Zeldát. Lángolva várja, hogy rákerüljön a sor. Mondhatni, ropogósra pirulva, kellően megpuhítva kerül az asztalomra. - Milyen elegáns, ahogy közli! - mormolta Miss Greenglass. - Nem csoda, ha oly sok nő akad, aki ellenállhatatlanul sármosnak találja önt. Nem vettem tudomást a gúnyos felhangról. - Ami az Y-t illeti - folytattam történetesen pont ma este találkozom a hölggyel, akinek a neve, mint megtudtam - Yolanda. Aki, egy kis szerencsével a lánc utolsó előtti szemét szolgáltatja. Yolanda, aztán Zelda, végül maga következik. 289 Miss Greenglass halk hangot hallatott, ami túlságosan is nőies volt ahhoz, hogy horkantásnak nevezzem. - Még ha feltételezzük is, hogy ez az eléggé furcsának hangzó név igazi - mondta -, bizonyára megérti, Mr. Walling, ha késleltetem a fogadás tétjének átnyújtását mindaddig, amíg valóban eldől a dolog. - Rendben - bólintottam. - Ami pedig a nevet illeti, biztosíthatom, hogy ellenőrizni fogom. Bár az úriember, aki mesélt róla, biztosított, hogy teljesen eredeti név. Magamban közel sem voltam olyan biztos a dologban, mint ahogy állítottam. Azt ugyanis nem hoztam Miss Greenglass tudomására, hogy a szóban forgó úriember a tulajdon öcsém volt, Henry. Azokat, akik elég szerencsétlenek voltak ahhoz, hogy olvassák a történet korábbi részeit, amelyekben felbukkan Henry öcsém, valószínűleg nem lepi meg, hogy elbűvölő asz-szisztensem jelenlétében vonakodtam megemlíteni a nevét. Az öcsém nemrégiben komoly érdeklődést mutatott Miss Greenglass irányába, amit én - bár a figyelem magától értetődően nem lelt viszonzásra -, hogy finoman fogalmazzak, nyomorúságos dolognak tartottam. Sőt, Henry dolgait általában véve is siralmasnak tartottam, és az egyetlen ok, amiért továbbra is gyötröm vele türelmes olvasóimat, hogy ő is közreműködött a lebilincselő fogadásom tárgyában tett következő lépésemben. Henty közvetlenül a Phyllisszel töltött éjszakát követően jelentkezett. - Szevasz, Steve-O! - rikkantott a telefonba. - Hogy s mint, nagy tesó? Hogy van a szexi titkárnőd? - Nem a titkárnőm! - förmedtem rá. - Mit akarsz, Henry? - Hallgass rám, felejtsd el azt a leszbikus jégtömböt! - Henry eldöntötte, hogy Miss Greenglass leszbikus, mivel a hölgy visszautasította a közeledését. - Szereztem neked egy igazi nőt! Megőrül, hogy találkozhasson veled!

- Eddig rendben - mondtam. - És mégis miért? 290 - Mert elmondtam neki, hogy nagy farkad van - közölte Henry. - Micsoda? - Persze nincs akkora, mint nekem - csevegett Henry. -Nézd, szereti a nagy farkat, oké? így természetesen szereti az enyémet, és amikor meghallotta, hogy van egy bátyám, azonnal megkérdezte, hogy… - Henry - vágtam közbe -, menj a pokolba! - De tényleg találkozni akar veled! - mondta Henry. - Nos, én meg nem… izé, várj csak! Hogy hívják? - Yolanda. - Yolanda? Ez biztos? Ez igazi név? - Tuti! Miért ne lenne az? Ez a nő, öregem… A további locsogását már nem hallottam. Az adott időben tulajdonképpen egy Q betűs hölgy után nyomoztam, és a vártnál lassabb tempóban haladtam. Felrémlett bennem, hogy talán nem is olyan elvetemült ötlet, ha nem hajítok el egy jövőbeni lehetőséget. - Add meg a számát! - mondtam végül. - Talán majd rácsör-gök valamikor. Amit aztán meg is tettem, amikor eljött az idő. Azt javasoltam, hogy a Plaza Hotel Tölgyfa Termében találkozzunk, ami nem kimondottan ideális találkahely. A Yolanda név bennem egy egzotikus külsejű, kifinomult és kissé titokzatos hölgy képzetét keltette, valamint egy cseppnyi távolságtartást és zárkózottságot, továbbá idegen akcentust. Erre a lányra egyik tulajdonság sem illett. A húszas évei közepén járt. Közepes magasságú volt. A bájairól mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy elrejtette őket. Narancssárga pulóvert viselt, amely tekintélyes méretű mellekről csüngött alá, és nem sok kétség maradt afelől, hogy semmit sem visel alatta. Irgalmatlanul magas sarkú cipőt hordott. Rendkívül formás lábát fehér gyapjúharisnya borította, amelyet a rövidke, kék szoknya csaknem teljes hosszában megmutatott. 291 Szőke haját, amely nyilvánvalóan nem eredeti színében pompázott, hanyagul a fejére tornyozva hordta. Erősen rúzso-zott szája szinte állandó ritmusban mozgott, a rágógumi rágásának ütemére.

Mivel Henry ismerőséről volt szó, pontosan ilyen nőt kellett volna várnom. Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a kifinomultság teljes hiánya ellenére meglehetősen érzéki látványt nyújtott. Ráadásul, mivel nem volt más Y betűs hölgy sem közei, sem távol, nem lehettem túlságosan finnyás. Amikor a pincér az asztalomhoz vezette, felálltam. - Maga Henry bátyja? - kérdezte. - Sajnos, elmondhatom magamról, hogy enyém a kitüntető cím - bólintottam -, ha mondhatjuk így. - Igen, te leszel az! - közölte a nő. - Mesélte, hogy úgy beszélsz, mint egy homokos. Alaposan meghökkentem. - Mit mondott? - Ja, bár azt is mondta, hogy heteró vagy! És hogy nagy szerszámod van! Igaz ez? - Nos - hebegtem -, mi lenne, ha leülnénk, Miss… - Szólíts Yolandának - legyintett, miután helyet foglaltunk. - Szóval, az van? - Nézze - kezdtem óvatosan -, sejtelmem sincs, hogy Hemy miket mesélt rólam, de… - Én csak azt mondom, amit ő mondott. Azt mondta, akkora a lőcsöd, mint egy gorillának. Most akkor igaz vagy sem? - Attól tartok, Henry hajlamos túlzásokba esni. Emellett, mégis honnan tudná… - Hé, t’od, én nem csinálom akárkivel! - mondta Yolanda. - Erre mérget vettem volna… - De Henry mondta, hogy neked tényleg nagy van, t’od? Asz’onta, majdnem akkora, mint neki. Jesszuskám! Szóval, szeretném látni, csak a biztonság kedvéért. - Valószínűleg nagyobb - morogtam. - De mondjon nekem valamit a nevéről, Yolanda. 292 - A nevem? Mi van vele? - Igen aranyos - mondtam. - Henry mesélte, hogy ez az igazi neve. így van? - Hah! - Akkorát horkantott, hogy még egy díjnyertes vadkannak is becsületére vált volna. - Egy frászt! Az ég szerelmére, kinek van ilyen neve? Nem tudtam eldönteni, hogy a kijelentése hallatán csalódtam-e, vagy megkönnyebbültem.

- Akkor micsoda? - kérdeztem. - Mi az igazi neve? Gyanakodva méregetett. - Miért érdekel? Számít? - Csak kíváncsi vagyok! - Nos, ha mindenképpen tudni akarod - vont vállat. - Elég hülye nevem van: Yetta. Ez egy régi zsidó név. Zsidó vagyok, oké? Legalábbis a szüleim azok. Talán van valami gondod a zsidókkal? - Szó sincs róla! - tiltakoztam gyorsan. - Csak olyan szokatlan név. Megint nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e, vagy aggódom. - Nagy dolog! - vont vállat Yolanda. - Akkor most csináljuk, vagy nem? Haboztam, de nem sokáig. - Alighanem igen. A közelben lakik? Vagy menjünk inkább hozzám? - Egyik sem - rázta meg a fejét Yolanda/Yetta. - Csak menjünk fel a lépcsőn. Henry foglalt itt egy szobát. Odafent vár minket. Némi nehézségek árán elkerültem, hogy megfulladjak az italomtól. - Hogy mit csinál? - Igen, nézni akar minket. Sőt, azt hiszem azt akarja, hogy te meg ő egyszerre tekerjetek alám. Tudod, amolyan szendvics módra. Csináltál már ilyent? Nagyon óvatosan az asztalra tettem a poharamat. 293 - Igen, csináltam - közöltem. - De nem Henryvel. És nem is szándékozom. Soha! Nem állhat elő olyan körülmény. Még akkor sem, ha veszítek. Nincs az a hatalom! Sajnálom Yett… izé, Yolanda. És, ha te kizárólag ilyen körülmények között vagy hajlandó… - Hé, a francba Henryvel! - rikkantott a lány. - Nem érdekel. Az is király, ha csak te meg én, oké? Merrefelé laksz? Útban a házam felé, a taxiban ülve, Yolanda a combomra tette a kezét, majd felfuttatta a lábam közé. Bár a keresgélő ujjak érintésére azonnal merevedni kezdtem, valami magára vonta a lány figyelmét. - Hé - szólalt meg olyan hangon, amit ő bizonyára suttogásnak vélt -, látod azt a hapsit? - Miféle hapsit?

- Hát a sofőrt. Egy törölközőt tekert a fejére. Látod? - Persze! - A sofőrünk valóban turbánt viselt a fején. Az ilyesmi napjainkban egyáltalán nem szokatlan látvány a New York-i taxisofőrök körében, mivel sokan közel-keleti vagy indiai származásúak. - Azoknak a fickóknak óriási farkuk van! - közölte Yolanda. - Az indiaiaknak, főleg a törölközősfejűeknek! Esküszöm az istenre! - Ez igaz? - kérdeztem. - Valamennyiüknek? - Bizony! Yolanda szemügyre vette a személyazonossági kártyát, amelyet a törvények értelmében a sofőrülés háttámlájához erősítettek. - Pravda Singh - olvasta a lány. - Hé, ez király! - Azzal hirtelen áthajolt az ülés fölött, és megszólította a pilótát. - Hé, Pravda! Hogy vagyunk? Te indiai vagy, ugye? A sofőr kissé elfordította a fejét, de a szemét továbbra is az úton tartotta. - Én Indiából jöttem, igen - mondta, és az akcentusa igazolta a kijelentést. - Remek! - kiáltott Yolanda. - Neked nagy van, Pravda? 294 A férfi zavartnak tűnt. - Elnézést kérek, asszonyom, mi volt a kérdés? - Azt kérdeztem, hogy neked nagy van-e? Nagy farkad, érted? Egy farok, egy szép, nagy indiai farok. Tudod, amivel kefélni lehet! Pravda már értette. Először meglepettnek tűnt, de szinte azonnal széles mosoly költözött a képére. - Ó, igen! - vigyorgott lelkesen. - Amivel lehet kefélni, igen. Igen, nagy! Tovább vigyorgott a lányra, aztán felém fordult, hogy én is osztozzam a boldogságában. Én viszont kissé morcosán figyelmeztettem, hogy inkább az útra figyeljen. Ahogy visszafordult, megkönnyebbülten éreztem, hogy Yolanda ujjai ismét a nadrágomon matatnak. - Hé, hogy tetszik a hapsi? - sutyorgott a fülembe. - Mi lenne, ha őt is meghívnánk? Két fütyi jobb, mint egy. Érted, hogy gondolom? - Á, szerintem ne! - válaszoltam. Mivel összevonta a szemöldökét, gyorsan hozzátettem. - Jobb szeretném egyedül csinálni. Legalábbis először, oké?

Úgy láttam, lecsillapodott. - Hát, jó. De hé, nem bánnád, ha várnod kellene néhány percet? - Én… - kezdtem, de mielőtt válaszolhattam volna, a lány ismét az ülés fölé hajolt. - Hé, Pravda! Álljunk félre valahol, jó? Valami szép és sötét helyen, érted, mire gondolok, ugye? - Nézd, Yolanda - próbálkoztam ismét. - Nem tart sokáig - ígérte a lány. - Csak vetek egy pillantást a farkára, jó? Csak ne aggódj! Olyan boldoggá teszem, hogy a végén nem fogad el borravalót, majd meglátod! - Nem tragédia, ha borravalót kell adnom - tiltakoztam bágyadtan. Pravda időközben befordult egy csendes mellékutcába és talált egy területet a parkban, ahol a lelógó ágak felfogták a sarki ostorlámpa fényét. Még egy utolsó simogatás, 295 aztán Yolanda fürgén kinyitotta az ajtót és kipattant a kocsiból. A következő pillanatban már az anyósülésen térdelt, a sofőrünk mellett. - Oké, Pravda, elő vele! - vezényelt. Pravda meglepettnek tűnt. Felém fordult és rám nézett, de én nem tudtam segíteni rajta. Yolanda gyorsan ismét magára vonta a figyelmét, mert odanyúlt és nagy merészen megmarkolta a lába közét. Hallottam, hogy leszalad a sliccén a cipzár. A taxióra továbbra is ketyegett. - Én, izé, azt hiszem, lelépek! - köszörültem a torkomat. - Ó, édes Jézus! - hördült fel Yolanda. - Ez tényleg nagyon nagy! - Szívből örülök - jegyeztem meg epésen, és a pénztárcámért nyúltam azzal a szilárd elhatározással, hogy fizetek és eltűnök onnan. De addigra az ülésen térdelő Yolanda már Pravda fölé hajolt. A férfi ölébe temette az arcát, és amennyire meg tudtam ítélni, teljesen a szájába vette a feltehetően tekintélyes méretű szerszámot. Az ülésen kuporgó Yolanda látványa átmenetileg megakadályozta tervezett indulásomat. Roppant formás hátsója fel és kifelé mutatott, a rövid szoknya vajmi keveset takart belőle. A teste előre-hátra lengett, valami ínycsiklandóan erotikus ritmusban. A feje elkezdett fel-le mozogni Pravda szerszámán, ráadásul mohó ajkai közül éhes, nyöszörgő hangok törtek elő. A szoros blúz alatt látni lehetett előre-hátra lendülő mellei körvonalait. Bevallom, eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha szépen mögé kerülnék, felhajtanám a szoknyáját, és hátulról a magamévá tenném. Biztosra vettem, hogy Yolanda nem emelt volna kifogást a dolog ellen. De inkább úgy döntöttem, kivárom, amíg kettesben leszünk. Emellett a helyszín kissé túlságosan is nyilvános volt nekem, dacára annak, hogy a csendes, sötét utcában nyoma sem volt forgalomnak. így végül nem indultam el, csak ültem és néztem, ahogy Yolanda feje egyre gyorsabban mozog. Pravda egyre hangosabban nyögött.

296 Úgy festett, a pilóta rohamléptekkel száguld a tetőpont felé. A figyelmemet teljesen lekötötte Yolanda vadul himbálózó teste, miközben a férfin dolgozott. Aztán hirtelen észrevettem, hogy egy autó mellénk gurul és megáll. Oldalra fordítottam a fejemet, és felismertem - nagy döbbenettel -, hogy egy járőrkocsi parkol mellettünk. Hirtelen éles fény villant, és a következő pillanatban a kocsink belső tere vakító fényárban úszott. Ebben a pillanatban Pravda elélvezett, Yolanda pedig felemelte a fejét, hogy megtudja a hirtelen fényesség okát. A fénysugár továbbra is ránk szegeződött. A járőrkocsi ajtajai kinyíltak, és két rendőr jelent meg a világ valamennyi rendőrére jellemző határozott, kissé fenyegető arccal és mozdulatokkal. Pravda gyönyörteli nyögdécselése rémült mekegésbe csapott át, és ahogy a rendőrök közeledtek felénk, ijedten próbálta visszagyömöszölni magát a nadrágjába, majd sietve felrántotta a sliccét. Yolanda maradt, ahol volt. Én szintén, mivel számomra sem sok alternatíva kínálkozott. Az egyik rendőr az elülső szélvédőhöz lépett és bekémlelt a taxiba. - Mi folyik itt? - kérdezte. Megköszörültem a torkomat: - Semmi, biztos úr - mondtam a tőlem telhető legnyugodtabb hangon. - Éppen csak… - Semmi? - mordult fel a rendőr, miközben a tekintete megállapodott Yolandán. A lány az egyik kezével a szemét emyőz-te a vakító fény elől. - Nekem nem úgy tűnik! Úgy látom, inkább „valami”! A hölgy vajon mit mond? - Mit mondok miről? - kérdezte Yolanda. - Mondjuk arról, hogy mi a fene folyik itt? - intett a zsaru. - Tulajdonképpen - kezdtem volna -, mi csak… - Oralizáltam a sofőrrel - vágott közbe Yolanda. - Szóval, mi van? A kijelentés hallatán a kérdező elnémult néhány másodpercre, de ekkor a társa is odaért. 297 - Egy kicsit túl nyilvános a terület az efféle dolgokhoz, nem? - kérdezte a második zsaru. - Ha megengedik, megmagyarázom… - próbálkoztam. - Pofa be! - förmedt rám az első. - A hölggyel beszélgetünk, oké? - Maga prostituált, édesem? - kérdezte a második zsaru.

- Dehogy! - kiáltott Yolanda méltatlankodva. - Én tisztességes nő vagyok, az ég szerelmére! - Akkor miért fuvolázik két hapsinak a nyílt utcán? - kérdezte a rendőr. - Engem nem… - kezdtem volna. - Mert imádom az ilyesmit, oké? - közölte Yolanda. - Mi rossz van ebben? - A rossz az, hogy ezennel letartóztatom, édesem. Valamennyiüket! - Na, váljunk csak egy percet! - intett az első zsaru. - Talán a rendőröket is szereti. - A rendőröknek nagy farkuk van? - érdeklődött Yolanda kíváncsian. - Most viccel? - kérdezett vissza a második rendőr. - A zsaruknak van a legnagyobb! - Az enyém nagyobb, mint a gumibotom, bébi! - vigyorgott az első. - Akarod látni? - Hát persze! - rikkantotta Yolanda. - Akkor szállj ki onnan és ülj be a mi autónkba! - intett a zsaru. Aztán Pravdára és rám nézett. - Oké, srácok, most ideje elpárologni! Majd mi vigyázunk a hölgyre! A félelemtől reszkető Pravda sietve begyújtotta a motort. Yolanda megszólalt. - Hé, váljunk csak! Neki - mutatott rám - és nekem randevúnk van. Hadd maradjon itt! - Miattam igazán ne törd magad! - szóltam rá. - Majd később felhívlak! - Hallottad a hölgyet, haver - szólt rám a második zsaru. - Azt akaija, hogy maradj, szóval maradsz! Szállj be abba a kocsiba! 298 így Yolanda és én kiszálltunk a taxiból. Alig húztuk ki belőle a lábunkat, Pravda repülőrajtot vett és eldübörgött. A rendőrök utasítását követve beültem a rendőrkocsi első ülésére. Ők hárman beszuszakolták magukat hátúira. A rendőrkocsi az utca kellős közepén parkolt, így sokkal inkább szem előtt volt, mint az imént a taxi, de úgy festett, a zsarukat cseppet sem érdekli. Meghallottam a két cipzár ziz-zenését, aztán Yolanda halk, örömteli kiáltását. Ebből arra következtettem, hogy a srácok méretei megütötték a kívánt méretet. Kezdetben előrefordulva ültem és kifelé bámultam a szélvédőn. A hangok elől azonban nem volt menekvés. A nyögések és lihegések hallatán feléledt bennem a természetes kíváncsiság, és bizony más dolgaim is erőre kaptak. így végül megfordultam, hogy lássam is az eseményeket. Yolanda a kocsi padlóján térdelt. A két zsaru egymás mellett szorongott az ülésen. A nadrágjuk nyitva volt. Yolanda felváltva dolgozott rajtuk. Először az egyikhez hajolt, aztán a másikhoz. Minden egyes körben a szájába vettvalamit, pumpált néhányat a fejével, majd átváltott a másikra. Miközben csinálta,

boldog, gurgulázó hangok törtek elő a torkából, és a két rendőrön sem látszott, hogy különösebben szenvednének. Végül Yolanda rövid szünetet tartott. - Ó, Jézusom - lihegett mekkora farkak, Jézusom! - Lerántotta magáról a narancsszínű felsőt, a mellei táncra perdültek, és vadul ugrándoztak, amikor áthúzta a fején a pulóvert. - Azt akarom, hogy bennem legyenek! - zihált. A két rendőr mohón vetette magát a két csupasz cicire. Ösz-szeütötték a fejüket, de ez nem akadályozhatta meg őket abban, hogy a szájukba vegyenek egy-egy mellbimbót. Yolanda felnyögött és kinyitotta a szoknyáját. Egy perc sem kellett hozzá, és a rendőrök felhúzták a lányt a padlóról az ülésre. Vadul rángatták, lökdösték egymást, menet közben Yolandáról valahogy lekerült a bugyi. Amikor a dolgok elrendeződtek, a hölgy terpeszben ült az egyik, csendben várakozó zsarun. A 299 másik oldalazva térdelt mellettük az ülésen, így Yolanda, miközben hevesen ficánkolt, oldalra hajolva mohó szájába vehetett valamit. De még ez sem volt elég neki. - Mindkettőt! - lihegte, miközben a teste ritmikusan, fel-le járt. - Azt akarom, hogy mind a kettő bennem legyen! így aztán ismét pozíciót váltottak. Az első rendőr hanyatt feküdt az ülésen, Yolanda fölé kuporodott, a második zsaru pedig a háta mögé térdelt. A lány szinte vonyított a gyönyörtől. Aztán lassú, fokozatosan gyorsuló mozgásba kezdtek. Mindhárman ráéreztek a ritmusra, és Yolanda megkapta, amit akart. Én csendben követtem az eseményeket. Yolanda elhomályosult tekintete váratlanul összeakadt az enyémmel. Vágytól lángoló arca egyfajta különös, szenvedélyes szépséggel ragyogott a félhomályban, ami csak fokozta a provokatív összhatást. - Gyere! - hördült felém, és a fejével intett. - Gyere ide, gyere már! Képtelen vagyok megmagyarázni, hogy miért engedtem a csábításnak. Az agyam nemet mondott, de a testem azonnal mozgásba lendült. Kipattantam a kocsiból, és bekászálódtam hátra. A zsúfolt térben alig volt hely, de nagy nehezen bepréseltem magam az ülések közé. Félig álltam, félig Yolanda fölé görnyedtem, és kapaszkodtam, ahogy csak tudtam. Nem törte meg a három test ritmusát. Meglepődtem és elégedett is voltam. Különösen akkor, amikor a nyelve és az ajkai ugyanabban a ritmusban kezdtek mozogni. Néhány pillanat múlva már az sem érdekelt volna, ha egy egész rendőrszázad szorong körülöttem. Behunytam a szememet. Hamarosan én is levegő után kapkodtam, miközben a zsaruk nyögtek. Emlékszem, hogy amikor a kocsi padlójára roskadtam, Yolanda felkiáltott. - Ez állati jó volt! Gyerünk, még egy kört!

300 De nem csináltuk tovább. Eltartott egy ideig, mire ösz-szeszedtük magunkat. Zavartan kibontakoztunk egymásból, hogy magunkra öltsük az illendőség látszatát. Nem volt egyszerű, de végül persze sikerült, Yolanda szemmel látható csalódottságára. A zsaruk voltak olyan rendesek, hogy elvittek minket a házamhoz. Előtte még felhívták a figyelmünket, hogy a jövőben kerüljük a nyilvános helyen történő bujálko-dást. Addig viszont nem indultak el, amíg meg nem kapták Yolandától a telefonszámát. Úgy készültem, hogy hazaviszem, de a lány megbántódott az ajánlattól. Tiltakozott és közölte, hogy velem szándékozott tölteni az éjszakát. Miután igen szemléletesen elmagyarázott néhány dolgot azok közül, amiket velem óhajtott csinálni, csak egyetérteni tudtam a tervével. Ekkor kijelentette: átkozottul jól tudta, hogy belemegyek. Végső soron, emlékeztetett, ő aztán nem csinálja akárkivel! 27 - Aludni akarsz? - bökött oldalba Yolanda (ha úgy tetszik, Yetta), amikor azon az éjszakán ötödszörre lefordultam róla és lihegve, verejtékezve, kimerültén elterültem mellette. - Hé, ember, még egy csomó elintézetlen dolgunk van! Egy objektív szemlélő aligha nevezhet tapasztalatlannak, de be kell vallanom, nem tudtam előállni olyan heteroszexuális cselekedettel, amit ő és én ne tettünk volna meg azon az éjszakán. Néhány vad perverzió is szerepelt az ötletek között, amelyeknél azt hiszem, még Yolanda is habozott egy kicsit, de lehet, hogy rosszul éreztem. - Édes istenem - lihegtem. - Adj egy kis időt! Tartsunk szünetet, jó? Pihenjünk egy kicsit! Aludjunk egy szemhunyást, aztán talán… - Majd később alszunk - szakított félbe Yolanda és a takaró alá fúrta magát. A szája a hasam izzadt bőrén keresgélt, majd egyenesen lefelé vette az irányt. Az ajkai rövidesen rátaláltak a céljukra, és munkához láttak azzal az ügyes nyelvvel összhangban, én pedig üdvözülten lehunytam a szememet. Hamarosan ismét életre keltem. Nem először csinálta ezt velem, de tudtam, ezúttal túlságosan is leharcolt vagyok ahhoz, hogy a forró, nedves, csodásán fel-alá sikló száj, a lágy, érzékien csúszkáló ajkak, továbbá a szorgos, hozzáértő, és - ó! - oly hajlékony nyelv felhívására megfelelő választ adjak. 302 Nos, talán még egy belefér… Yolanda győzedelmesen felnevetett és félresöpörte a takarót. Fölém lendítette magát és széles terpeszben rám ült. Boldogan kapkodott levegő után, ahogy lassan, de állhatatosan befogadott. Aztán hátravetette festett, szőke haját és pompás ívben megfeszítette a hátát. - Ó, Krisztusom! - nyögte. - Istenem, olyan nagy! Az előző fejezet olvasói bizonyára emlékeznek arra, hogy Yolanda rajongott a nagy hímtagokért. Elsősorban ez hozott össze minket, az öcsém, Henry áldásos közreműködésével. - Olyan nagy! - folytatta a lány, és kicsit csavargatta az alsótestét, hogy könnyebben befogadhasson. -

Jézusom - lihegte -, istenemre mondom, nagyobb, mint a két zsarué… nagyobb, mint a taxisofőré! - Még Henryénél is nagyobb? Erre bezzeg semmit sem mondott! Ez akár el is vehette volna a kedvemet az egésztől, de abban a pillanatban elkezdte fel-le mozgatni vonagló testét, amitől nagy, kerek melle csábító ugrándozásba kezdett, és úgy tekergette a csípőjét, hogy harcokban megfáradt lándzsámat örömteli, harckész állapotban tartotta. Ha jobban belegondolok, sosem válaszolta meg az utolsó kérdést! Amikor a következő reggelen betántorogtam az irodába, Miss Greenglass egyetlen pillantással felmérte, hogy a randevúm Yolandával sikeres volt, ha kevés pihenővel is járt. Továbbá tisztában volt azzal tudtam, hogy tudja -, hogy rengeteg időt spóroltam össze az ábécérendben következő és egyben utolsó hölgy előkerítésére. Akkor már hetek óta ápolgattam gyengéd viszonyt egy rendkívül vonzó, fékezett hölggyel. Az illetőt Zelda Burlesdonnak 303 hívták, és mire eljött az ő ideje, szinte lángolt a vágytól, hogy beteljesítsük azt, amit kölcsönös vonzalmunk diktált. (A tény, hogy férjezett, csupán apró kellemetlenségnek tűnt. Zelda szerint az úriember teljes mértékig megbízott benne. Azt is elmesélte, hogy korábban sosem volt hűtlen a férjéhez, de én, mivel kevésbé voltam hiszékeny mint Mr. Burlesdon, eléggé kételkedtem az állítás igazságtartalmában.) így, mivel több hetem maradt az engedélyezett időből, bizonyosnak tűnt, hogy megnyerem a fogadást, és ezáltal hamarosan birtokba vehetem a fent említett Miss Greenglasst, a maga teljes pompájában. Az asszisztensem ugyanakkor nem mutatott különösebb reakciót erre a hírre. A szokásos, hűvös hozzáértéssel végezte a dolgát. Túlságosan is kimerített az előző éjszaka ahhoz, hogy ugrassam a közelgő diadallal. Hagytam dolgozni. Tíz óra tájban úgy döntöttem, a nap hátralévő részét pihenéssel töltöm. Miss Greenglass nyomban tiltakozni kezdett. Rámutatott, hogy több, előre egyeztetett találkozóm is van a nap folyamán, amelyet távozásom esetén törölni kellene. De amikor látta, hogy ez a tragédia érzéketlenül hagy, feladta. A hosszú tapasztalat megtanította arra, hogy hasztalan próbál az íróasztalom mögött tartani, ha én magam nem akarok ott lenni. De amikor szedelőzködni kezdtem, hogy elindulok, Miss Greenglass abbahagyta a munkát, karba tette a kezét (tétlen keze igen szokatlan látványt nyújtott) és rám szegezte tiszta, egyenes tekintetét. - Mielőtt elindul, Mr. Walling - mondta -, válthatnánk néhány szót? Meglepetten néztem rá. - Természetesen - bólintottam. Vett egy mély lélegzetet, és belevágott: - Nos, úgy tűnik - mondta nyugodt hangon -, hogy az ön, khm… randevúja Miss… Ezzel a Yolanda nevű személlyel…

- Az eredeti, igazi neve Yetta - vágtam közbe. - És mivel ez is Y-nal kezdődik, bizony beszámít. És igen, valóban meglehetős este volt. Hadd meséljem el… 304 - Elnézést, Mr. Walling. Befejezhetném? Megadásom jeléül feltartottam a kezemet. - Miután mindössze egyetlen betű van hátra - folytatta -, és miután tegnap rámutatott, hogy máris - az ön kifejezésével élve - megpuhította Mrs. Burlesdont… - Aki egy igen kedves kanca - szúrtam közbe -, bocsánat. Folytassa. - Ezáltal úgy fest, hamarosan megnyeri a fogadást - mondta Miss Greenglass. - És ezzel elnyeri a jogot, hogy birtokba vegye a testemet - hogy szexeljen velem -, jutalom gyanánt. - Körülbelül erről van szó - vigyorogtam rá. - És, ha szabad elmondanom, Miss Greenglass, a győzelem érdekében huszonhat nővel kellett hálnom, és meg kell mondjam, kemény, kegyetlen feladat volt, de tudom, hogy ezért a díjért megérte. - Remélem, igaza van, Mr. Walling. De, ha szabad, lenne egy javaslatom. - Rendben, hallgatom. - Mivel elkerülhetetlennek tűnik - mondta Miss Greenglass, a hangjában cseppnyi változás sem történt -, azt javaslom, hogy szexeljünk most. Eltartott egy másodpercig, mire a tudatomig ért a dolog. És amikor odaért, csak bambán meredtem rá. Megköszörültem a torkomat. - Most? - kérdeztem. - Most - bólintott Miss Greenglass. - Most? - kérdeztem ismét ostobán. - Most rögtön? Itt és most? - Itt, vagy odafent a lakásában, ahol ön szeretné - vont vállat Miss Greenglass, mintha csak arról beszélne, hogy hol akar ebédelni. - Odafent talán kényelmesebb, de persze az is lehet, hogy ha az irodában leszek a magáé, ahol már oly sok időt töltöttünk el együtt, az talán különlegesen izgalmas élmény lesz az ön számára. Önre bízom a döntést, Mr. Walling! Az agyam továbbra is pörgött. Itt van ő - a megfoghatatlan, elérhetetlen Miss Greenglass - és hirtelen felajánlja ma— 305 gát. Természetesen igaza volt, gyakorlatilag megnyertem a fogadást, de…

- Hadd tisztázzam a dolgot - kezdtem hangosan gondolkodni. - Feladja a fogadást. Én nyertem, igaz? És maga csak egy kicsivel korábban nyújtja át a díjat. így fest a helyzet? Miss Greenglass szemöldöke a milliméter törtrészével magasabbra kúszott. - Nem pontosan - közölte. - Ahhoz, hogy nyerjen, teljes mértékben teljesítenie kellene a kötelmeket. Márpedig ezt mindeddig nem tette meg! Végiggondoltam a dolgot. - Értem - mondtam aztán -, szóval, ha elfogadom ezt a hirtelen felajánlkozást, és a magamévá teszem önt, mielőtt befejezem az ábécét Zeldával, elnyerem a díjat, de elveszítem a fogadást! - így igaz! - bólintott Miss Greenglass. - Márpedig, ha elveszítem a fogadást - folytattam -, alighanem meg kell tripláznom a fizetését. - Ez is igaz. - Nagyon okos! - ismertem el. - De miért csinálnék ilyet? Bármilyen vonzó is ön, Miss Greenglass, miért ne várnám ki, amíg túljutok Zeldán - ami az ön szavaival élve elkerülhetetlennek tűnik -, és akkor enyém a győzelem is és az érte járó díj is? Rövid szünet következett. - Mert talán, Mr. Walling - mondta aztán Miss Greenglass - egy magát szabadon felkínáló nőt inkább… lelkesebb és talán… tüzesebb partnernek fog találni, mint egy olyat, aki egyszerűen csak teljesíti a kötelességét, hogy úgy mondjam. A szemét egy pillanatra sem szakította el az enyémtől. Vettem egy mély lélegzetet. - Roppant csábító ötlet, Miss Greenglass, de nem hiszem, hogy kihasználom a belőle származó előnyöket. Ennek egyik oka, hogy bár az ön szolgálatai megfizethetetlenek a számomra - valószínűleg többet is megérdemel annál, hogy megtrip— 306 lázzam máris tekintélyes fizetését mivel ilyen messzire jutottam, a veszteség gondolata jobban nyugtalanít, mint holmi költségek. És gyanítom, ha ön győz, ha csak technikai értelemben is, a diadal sokkal jobban esne önnek, mint a megnövekedett bevétel. Másodsorban, gyanítom továbbá, hogy bármiféle körülmények között adná oda magát, veleszületett becsületessége és tisztessége nem hagyná, hogy kevésbé lelkesnek és tüzesnek (ezt a szót használta?) mutassa magát, mint amit az alkalom megkövetel. Inkább nem mondok semmit az ön természetes szenvedélyéről és érzékiségéről, azaz azokról a tulajdonságokról, amelyekről régóta hiszem, hogy ott vannak az áthatolhatatlan felszín alatt. Miss Greenglass egyetlen szót sem szólt.

- És végül - folytattam -, akármilyen erősen vágytam az ön káprázatos testére - és vágyom most is -, és akármennyi munkámba, aggodalmamba, sőt önfeláldozásomba került a fogadás megnyerése, pillanatnyilag úgy tűnik - bevallom megkésve -, hogy ha nekem adja magát, csak azért csinálja, hogy az ön szavaival élve „teljesítse a kötelességét”. Ha ez csupán egy kötelesség, amelyet kellemetlennek vagy nyomasztónak talál, vagy akár csak közömbösen tűri, akkor az igazság az, hogy ilyen körülmények között nem nyújthatja azt a gyönyört, amelyre oly régóta áhítozom. Ezennel felmentem a kötelessége alól, Miss Greenglass! Továbbmegyek, hogy megnyerjem a fogadást, de a mi plátói kapcsolatunk változatlan marad. És természetesen a fizetése is. Miss Greenglass arckifejezése nem változott. - Az én személyes érzéseimmel, Mr. Walling - mondta -, nem kell törődnie. Tisztességes fogadást kötöttünk, ön már majdnem megnyerte, és teljes mértékben rászántam magam, hogy ezt minden lehetséges módon díjazom is. Az ajánlatom továbbra is áll. Odaadom magam itt és most. Szabadon, feltételek nélkül. Igen, ezzel elveszíti a fogadást. De nagyra értékelem a gesztusát, Mr. Walling. Ezennel lemondok a fizetésemelésről! Önnek igaza van: bár a pénz jól jönne, első307 sorban nem ez izgat. Önhöz hasonlóan, Mr. Walling, nyerni akarok! - Ez, Miss Greenglass, az egyetlen dolog a világon, amit megtagadok öntől - közöltem. - Szándékomban áll összejönni Zeldával, méghozzá amint lehetséges, és végül, nos, majd meglátjuk, jó? - kezdtem felállni. - Egy pillanat, Mr. Walling - Miss Greenglass felállt. - Van még egy érvem, amit feltétlenül a tudomására akarok hozni! És elkezdte kigombolni a blúzát. Azonnal visszaültem. Miss Greenglass pontosan olyan nyugodt volt, mint máskor. A tekintete higgadtan szegeződött rám. Az ujjai rezzenéstelenül tették a dolgukat. Mielőtt reagálni tudtam volna, vagy akár csak világosan végiggondolhattam volna az eseményeket, kigombolta a blúzát és lecsúsztatta a válláról. Takarosan összehajtogatta és a székére tette. Egyszerű, fekete melltartót viselt, amely magasra emelte a kebleit, bár úgy láttam, a mellének semmi szüksége alátámasztásra. A finom ruhadarab éles kontrasztban állt porcelánfehér bőrével. Egy pillanatig lélegezni sem tudtam. A teste kábító szépségén túl ott volt még a hihetetlen tény, hogy tényleg Miss Greenglass állt félmeztelenül előttem, és arra készül, hogy további ruhadarabjaitól is megszabadul. Csupán egyetlen pillanatig maradt így, aztán odanyúlt, hogy kikapcsolja melltartóját. Továbbra is a szemembe nézett. - Várjon - hörögtem, és minden erőmet összeszedve felálltam. - Miss Greenglass - mondtam rekedten -, én nem… Levette magáról a melltartót.

Egyetlen villámgyors pillantást vetettem rá. Aztán - ez volt életem legnehezebb próbatétele - behunytam a szememet. - Nem - brekegtem - nem, nem, nem és nem! Nem lehet! Sajnálom, Miss Greenglass. Nem! Elfordultam tőle és valahogy kitámolyogtam a szobából. Ahogy bizonytalanul, reszkető lábakkal felfelé másztam a lépcsőn, felrémlett bennem, hogy valószínűleg képtelen let— 308 / tem volna ellenállni egy ekkora kísértésnek, ha az előző éjszaka nem merít ki annyira. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon hálás legyek-e Yolandának, vagy inkább haragudjak rá emiatt. Azon is elgondolkodtam, hogy vajon melyikünknek esett inkább nehezére, hogy szakítson a szokásaival. Úgy döntöttem, hogy nekem. Amikor felértem a lakásomba, először is aludtam egy egészségeset. Amikor felébredtem, sokkal jobban éreztem magam. Kész voltam megmérkőzni az egész világgal, vagy legalábbis a női felével. És a pompásan érzéki Zelda gondolata, akinek csodás teste oly sok gyönyört ígért, új tüzet gyújtott bennem, kiűzte belőlem a Yolandával töltött éjszaka utolsó maradványait - ha Miss Greenglass emlékét nem is. Vagy legalábbis, majdnem mindet. Úgy döntöttem, felhívom Zeldát, és elintézek vele egy randevút, méghozzá olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Korábban - amíg túljutottam az X-en és az Y-on - tartalékba tettem a hölgyet, és néhány kifogás alkalmazásával késleltettem a vágyunkat. Zelda idővel egyre türelmetlenebb lett, sőt kissé már gyanakodott is. De végre eljött az idő. - Zelda, kedvesem! - lelkendeztem a kagylóba, amikor felvette a telefont. - Óriási újságom van! Végeztem az üzlettel, és végre letisztult a napirendem! Találkozzunk! Mit szólnál a ma estéhez? Vagy talán a holnap jobb lenne? - Ó, Steven! - sóhajtott Zelda, és a hangja hallatán megfagyott bennem a vér. Nem tűnt túl lelkesnek. - Ó, Steven, ez szörnyű! - Tényleg? - kérdeztem. - Mi a szörnyű? - Meghalt, Steven! Walter halott. Tegnap este szívrohamot kapott, és… 309 Még csak nem is találkoztam a fickóval, de természetesen sajnáltam Zeldát, bár volt egy benyomásom, hogy a házasságuk egy ideje nem igazán tökéletes. Az együttérzés mellett

- be kell vallanom - azonnal elkezdtem töprengeni, hogy a haláleset vajon milyen hatást gyakorol a terveimre. Ó, hiszen valamennyien önző, kőszívű szemétládák vagyunk a lelkünk mélyén! Vagy ez csak rám igaz? - Ó, istenem! - mondtam olyan őszintén, ahogy csak tudtam. - Sajnálattal hallom, Zelda! Tehetek érted valamit? - Igen - válaszolta a nő. - Igen, tehetsz, Steven. Gyorsan gyere ide, és keféld szét az agyamat! Becsengettem, Zelda ajtót nyitott. Ahogy egy újdonsült özvegyhez illik, feketében fogadott. Fekete melltartóban, fekete bugyiban, fekete harisnyában és fekete cipőben. Ez volt minden öltözete. - Gyere fel! - mondta. Követtem felfelé a lépcsőn. Zelda a harmincas évei közepén járhatott. Érzékien kecses nő volt, vállig érő, aranybarna, hullámos hajjal. A pompás karban lévő, csupán fehérneműt viselő test az orrom előtt ingadozott, és a látvány olyan harckésszé tett, mintha még sosem hallottam volna Yolandáról. De ez még azelőtt volt, hogy beléptünk a hálószobába. A küszöbről megpillantottam a férjét. Pontosabban az ágyon fekvő testet. Legalábbis feltételeztem, hogy a félje. Egy középkorú férfit láttam, elegáns öltönyben és nyakkendőben. - Jézusom! - hördültem fel akaratlanul. Zelda rám mosolygott. - Ne aggódj, Steven! - mondta. - Walter nem állít le minket. Soha többé nem állít le, bármit csináljak is. Talán most is lát minket. Akárhol jársz is, remélem, látsz minket, Walter! És 310 remélem, hogy szenvedsz, te mocskos, rothadó szemétláda! -Azzal lerántotta magáról a melltartót. - Izé - nyögtem. Körülbelül ez volt minden, amire gondolni tudtam abban a pillanatban. Úgy tűnt, ez az a nap, amikor a nők az ideálisnál jóval rosszabb körülmények között ajánlkoznak fel nekem. Ez a körülmény kissé erősnek tűnt. Az ember életében nem sűrűn fordul elő, hogy egyszerre lát egy olyan izgató dolgot, mint Zelda meztelen keble, és egy olyan lehangolót, mint az ágyon fekvő test. Legalábbis az én életemben ritkán. A kép, ahogy Zelda leveszi magáról a melltartót, emlékezetembe idézte azt, amikor néhány órával korábban Miss Greenglass csinálta ugyanezt. Még a két melltartó színe is megegyezett. Lelki szemeimmel Miss Greenglass csupasz mellét láttam. A röpke pillanat emléke majdnem olyan elevennek tűnt, mint a piros bimbókkal megkoronázott, gyönyörűséges keblek tényleges látványa. - Gyerünk, Steve - búgta Zelda. - Csináljuk! - Izé, Zelda - hebegtem. - Tudod, talán… talán nem ez a megfelelő időpont… - Ez a tökéletes időpont - mondta Zelda és a tökéletes helyszín. Közvetlenül a szemétláda előtt! Az ágyán,

amin még rajta fekszik. Ó, istenem, Steven, most van szükségem rád! Azzal körülfonta karját a nyakamon és a testét az enyémhez préselte. A szája rátalált a számra, és nedvesen, kinyílva rátapadt. A nyelve az ajkaim közé furakodott. A csupasz mellek olyan erővel nyomódtak a mellkasomnak, hogy az ingemen keresztül is éreztem a mellbimbóit. Mire az ajkaink szétváltak, már olyan kemény voltam, mint egy szikla. Hanem amikor kinyitottam a szemem, és a pillantásom az ágyon fekvő testre esett, a szikla gyorsan puhulni kezdett. De csak átmenetileg! Zelda letérdelt elém. A keze a cipzáramat kereste, aztán már belül keresgélt. Megpróbáltam arra koncentrálni, amit csinál - elég jól csinálta -, de az ágyon fekvő alak nem engedte. 311 Volt még valami, ami akadályozott, bár nem akartam elismerni. Az, ahogy Zelda levette a melltartóját olyan élénkké varázsolta bennem Miss Greenglass képét, hogy ott is maradt a gondolataimban, márpedig neki szokása volt sokáig ott időzni. Ez talán nem volt fair Zeldával szemben, akit alapjában véve kifinomultnak és intelligensnek tartottam, dacára annak, hogy az adott pillanatban alighanem elkapta a könnyelműség a félje elvesztése miatt. De ő nem ért fel Miss Greenglass-szel. Senki sem ért fel Miss Greenglass-szel. Zelda mocorogni kezdett és térden állva hátrált az ágy felé. A combjaimba kapaszkodva maga után húzott, menet közben megpróbált a szájában tartani. Félúton megálltam. - Zelda - mondtam neki -, Zelda, várj! Zelda felemelkedett. - Gyere, Steven! Szemben állt velem. A tekintete lángolt. Villámgyorsan megszabadult a bugyijától, csak a harisnyát és a harisnyatartót hagyta magán, majd megfordult és felmászott az ágyra. Térden állva lekönyökölt előttem, a fenekét feltartotta és kitolta az ágy szélén túlra. Az arca gyakorlatilag halott férje fölé került. - így csináljuk! - lihegte. - Pontosan így, mert így láthatja! Azt akarom, hogy ez a rohadt szemétláda lássa! Kérlek, Steven! Alighanem ez volt a legbizarrabb helyzet, amibe valaha is keveredtem, de azt hiszem, végül mégsem ez állított meg. Nem vagyok babonás, így a halott férj jelenléte - bár első blikkre dermesztő volt önmagában véve nem akadályozott volna, hogy teljesítsem a feladatot azzal a vágytól égő, mohó, izgató nővel, aki olyan kihívó pózban térdelt előttem. Sőt, valami elképesztően perverz módon még stimuláló is lehetett volna. De léteztek más tényezők is. Ez nem olyan volt, mint Phyllisszel, amikor a lelkiismeretem - merőben feleslegesen 312 - nem hagyott nyugodni. Akkor tekintettel voltam Miss Greenglass szurkálódó kifogásaira, és ez a tény

komolyan befolyásolta a teljesítményemet. A testem készen állt, hogy -dacára a holttest jelenlétének - a magamévá tegyem Zeldát. Valami más tartott vissza, és bármi volt is, nem voltam boldog miatta. Rápillantottam Zelda magasra emelt, pompás fenekére. Közelebb léptem az ágyhoz, és kinyújtottam a kezemet, hogy megsimogassam. Szenzációs érzés volt. Készen álltam, ott voltam, ott volt ő, akart engem, én akartam… - A fenébe, képtelen vagyok! - hördültem rekedten. Zelda hátrafordult és rám meredt. - Ó, Steven - zihálta -, képes vagy! Nézz csak magadra! - Nem megy! - csóváltam a fejemet. - Én nem… sajnálom! Sajnálom, Zelda! Zelda úgy nézett rám, mint aki menten sírva fakad. Aztán a férje felé fordult, és dühösen méregette. - Látod, Walter, ez is a te hibád - tört ki belőle a harag. - Te szemétláda! Walter talán komoly házastársi hibákat követett el, de ezt egy kicsit igazságtalannak éreztem. De az úriember nem volt abban a helyzetben, hogy tiltakozhasson, így hagytam, hogy a szégyen az ő fejére hulljon. Zelda még akkor is átkozódott, amikor leléptem. így aztán egy nap alatt két nőt is kikosaraztam. Ez bizonyára új, egyéni rekord. A pokolba is, az lett volna az igazi rekord, ha nem megyek bele ebbe a nevetséges fogadásba! Különböző okokból egyik eset miatt sem éreztem jól magam. Sőt, abban a szent pillanatban nem volt olyan dolog, ami miatt jól éreztem volna magam. A nők mindig is a legnagyobb örömet és gyönyört jelentették számomra. Ha az életem nem a nőkről szól, akkor vajon miről? Késő délután értem vissza az irodába; Miss Greenglass még nem ment haza. Abban a percben senkinek sem örültem volna jobban, a helyzet mégis kínosnak ígérkezett. Akkor lát— 313 tam utoljára, amikor elmenekültem előle, mert lemeztelenítette előttem a kebleit. Az aggodalmam feleslegesnek bizonyult. Amikor megérkeztem, egyetlen jelét sem mutatta, hogy valami rendkívüli dolog történt volna közöttünk. - Miss Greenglass - kezdtem, még mielőtt leültem volna. -Szeretnék bocsánatot kérni a ma reggel miatt. Ez csak egy… - Kérem, Mr. Walling - mondta nyugodtan. - Erre semmi szükség! Mindketten nyerni akarunk, ez minden. Nincs miért bocsánatot kérnie, és remélem, nekem sincs. - Természetesen nincs - mondtam, és belesüppedtem a székembe. Százévesnek éreztem magam. Egyébként semmi sem történt Zeldánál. És nem is fog történni. Az egész egy csődtömeg! - Biztosra veszem - mondta -, hogy találni fog valakit, mielőtt lejár a határidő, Mr. Walling.

- Nem - ingattam a fejemet. - A pokolba az egésszel! Belefáradtam! Már nem okoz örömet. Nem akarom tovább csinálni. Soha többé - megráztam a fejemet. - Győzött, Miss Greenglass. Gratulálok! A fizetésemelése nyomban hatályba lép. - Előző beszélgetésünk alkalmával világosan megmondtam, hogy nem tartok rá igényt, Mr. Walling. - Nos, egyébként is megadnám - mondtam. - Hiszem és vallom, hogy az ember mindig fizesse ki, ha elveszít egy fogadást. Ezt az apámtól tanultam. Nem mintha emlékeznék akárcsak egyetlen elvesztett fogadásra is! De egyszer mindennek eljön az ideje. Miss Greenglass nem szólt semmit. Továbbra is az iratszekrénynél ügyködött. Csak ültem és néztem, mivel nem volt semmi okom mást csinálni. Néhány pillanat múlva megállt és felém fordult. - Mr. Walling - kezdte, de ismét rövid szünetet tartott. Különös érzés volt így látni, hogy nem talál szavakat. - Mr. Walling - mondta végül a helyzet az, hogy nem voltam teljesen őszinte önnel. 314 - Valóban? - kérdeztem és felvontam az egyik szemöldökömet. - Valóban - bólintott a hölgy és kerülte a tekintetemet. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy ilyet csinált. - Attól tartok, én… én félrevezettem önt a nevemet illetően. Az igazi nevemet illetően. - Ezt meg hogy érti? - kérdeztem. - Maga nem Miss Greenglass? Anne Greenglass? - Természetesen Miss Greenglass vagyok - sietett leszögezni. - De az Anne tulajdonképpen a középső nevem. Az első nevemet sosem használtam. Sosem szerettem. - Értem. - Rászegeztem a tekintetemet, de úgy tett, mintha az akták között keresgélne valamit. - És mi az első neve, Miss Greenglass? - Zoe - lehelte alig hallhatóan. Hosszú szünet következett. - Zoe! - ismételtem. - Igen - bólintott Miss Greenglass -, Zoe. Sajnálom, hogy becsaptam, Mr. Walling. Megköszörültem a torkomat. - Hát… Ajajj. Szóval. Ezek szerint, ha ma reggel elfogadom nagylelkű felajánlását, azt hiszem, végső soron megnyertem volna a fogadást. - Ez így igaz - ismerte be Miss Greenglass. - Értem. - Nem szóltam semmit, csupán vártam és bámultam őt, amíg végre felemelte a tekintetét és a

szemembe nézett. - Akkor meg miért csinálta? - Miért csin… - Igen. Azt mondta, azért akarja, mert meg akarja nyerni a fogadást. De nem nyerte volna meg. Elvesztette volna! Szóval, miért ajánlkozott fel? - Én… nos… mert maga természetesen nem tudhatott róla. Maga azt hitte, a nevem Anne. És akkor nem… - Arra gondolt, hogy továbbra is fenntartja a látszatot, és ágyba bújik velem valami hamis ürüggyel, aztán megkapja 315 a fizetésemelést a fogadásért, amit tulajdonképpen elveszített, igaz? - Igen - mondta Miss Greenglass, és tovább keresgélt az akták között. Felsóhajtottam. - Miss Greenglass - kezdtem maga rengeteg dolgot kiválóan csinál. Ön első osztályú asszisztens és kiváló üzlet-asszony. Még sosem láttam olyan dolgot - egészen mostanáig amit maga nem a lehető legnagyobb hatékonysággal és legügyesebb módszerekkel valósított volna meg. Hanem, Miss Greenglass, ön szörnyen rosszul hazudik. Egyszerűen szörnyen! Fogadja el ezt a terület egyik szakértőjétől. Ahhoz, hogy boldoguljon ezen a világon, Miss Greenglass, remek hazudozónak kell lennie. Emiatt szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy miért vagyok én a vállalat vezetője, és maga miért egy asszisztens csupán. Az igaz, hogy a vállalatot apám hagyta rám, de ő is kiváló hazudozó volt. Elkalandoztam és összevissza beszéltem, mert különös érzés fogott el. Úgy éreztem, még nem vagyok felkészülve arra, hogy szembenézzek a dolgokkal. A helyzet nem tűnt túl rózsásnak. - Magának semmi köze a Zoe névhez - mondtam végül. -Igaz? - Igaz - mondta Miss Greenglass. Nem tudtam dűlőre jutni az érzéseim tekintetében, és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán szeretnéke. De akármit éreztem is, úgy tűnt, semmit sem tudok kezdeni vele. - Akkor miért? - kérdeztem. - Miért mondta azt, Miss Greenglass? Óráknak tűnő másodpercek után ismét a szemembe nézett. És amikor így tett, minden más megszűnt a számomra. Nem létezett más a világon, csak az a szempár, és ami benne volt. - Azt hiszem, tudja miért, Mr. Walling - mondta nyugodtan. 316 - Mondja el. Kérem!

- Mert nem szeretem így látni, Mr. Walling. Ha szomorúnak látom, az engem is szomorúvá tesz. Vannak, igen vannak bizonyos érzéseim az ön irányába. - A tekintetét ezúttal egyetlen pillanatra sem szakította el az enyémtől. - És azt… azt hittem, hogy meg akarom nyerni a fogadást, de most úgy érzem, azt szeretném, ha ön nyerne. Egy pillanatig alig kaptam levegőt. - Engem fikarcnyit sem érdekel, ha elveszítem - mondtam. - Ebben az esetben, az ajánlatom továbbra is él - közölte Miss Greenglass. Hosszú ideig néztem a szemébe. Úgy éreztem, mintha egy nehéz és kimerítő utazás végén, egy váratlan kanyar után rábukkantam volna a keresett célra - egy szakadék alján. Nem tudtam biztosan, hogy csakugyan jó ötlet-e fejest ugrani a szakadékba, de valami máris áttaszított a peremén. Végül felálltam és megkerültem az asztalomat. Miközben lassú léptekkel közeledtem felé, Miss Greenglass szembefordult velem. Kétméternyire tőle megálltam. - Miss Greenglass. - Igen, Mr. Walling? - Nem gondolja, hogy akár szólíthatnám Anne-nek is? És akkor hirtelen bekövetkezett egy sosem látott, váratlan jelenség, a világ legcsodásabb jelensége. Miss Greenglass elmosolyodott. Igazán mosolygott. - De igen, azt hiszem, igen, Steven. És akkor megcsókoltam. A karjaimban tartottam, és minden kétséget kizáróan úgy éreztem, hogy leértem a szakadék aljára, és valószínűleg már sosem leszek képes kikapaszkodni belőle. Abban a pillanatban nem is akartam. Mintha hirtelen a világ valamennyi nőjét a karaimban tartottam volna Miss Greenglass - Anne - képében. Mintha valamennyien Miss Greenglass-szé váltak volna, ő pedig a világ valamennyi nőjévé. Nem volt szükségem másra és nem is akartam mást. 317 Az ajka lágy volt és forró, és egy ideig csakis a szája édességének, továbbá szokatlan, új érzéseimnek voltam tudatában. De hamarosan ráébredtem, hogy a teste olyan szorosan, olyan intim módon préselődik hozzám ölelkezés közben, hogy kezdtem megmerevedni. Tisztán éreztem a keblei kísértő feszességét, a lágyéka gyengéd nyomását, és azt, hogy egész testével nekem dől, mintha teljesen megadná magát. Ugyanebben a pillanatban az ajka szétnyílt az enyém alatt, és a csók természete gyorsan megváltozott mindkettőnk számára. Az ajkai közé csúsztattam a nyelvemet, mire ő habozás nélkül végigsimította a sajátjával. A torka mélyéről előtört valami halk hangocska. A kezem vándorútra indult a testén. Végigsiklott az íveken, dombokon és völgyeken, vakon húzkodtam a

ruháit. Az érintése még a selyem- és gyapjúakadályokon keresztül is borzongató érzéssel töltött el. Az egyik kezem rátalált formás fenekére és simogatni kezdtem, mire ő halkan lihegni kezdett. Meg-éreztem, hogy az ő keze is elindul lefelé a hátamon. A nyelvünk egymásba fonódott, kutakodott és kóstolgatott. A testünk megfeszült, hogy még közelebb férkőzhessen a másik testéhez. És akkor már tudtam, hogy igazam volt a világ legkülönlegesebb nőjének hűvös, gyönyörű szemei mögött lobogó belső, láthatatlan tüzet illetően, amelyet kiolthatatlan-nak véltem. Csókolózás közben egyszerre mozdultunk, hogy a padlóra ereszkedjünk. Összegubancolódott rakásként terültünk el. Izgatottak voltunk, de ezzel együtt zavarodottak is. Egy pillanattal később vonakodva megszakítottuk a csókot és mindketten erősen zihálva szétváltunk. Anne hanyatt feküdt, én pedig bámultam őt. A haja kibomlott. Még sosem láttam ehhez hasonló állapotban. A sötét hajkorona kócosán, ziláltan terült el a szőnyegen, a blúza helyenként kicsúszott a szoknyájából, és összevissza állt, a szoknya felcsúszott formás lábain. A szemében olyan szenvedélyt láttam, amiről addig a pillanatig csak álmodozhattam. 318 - Vetkőztess le! - suttogta egy addig még sosem hallott, rekedtes hangon. Megtettem. Az egyik kezemmel kigomboltam a blúzát, ezalatt a másikkal végigsimítottam a nyakán, majd keblei halmán át lefelé haladtam. Mialatt végigkövettem a teste vonalát, Anne visz-szatartotta a lélegzetét. A blúz szétnyílt, engem pedig ismét elbűvölt a fekete melltartó alatt és felett látszó bőr makulátlan tisztasága. Lecsúsztattam a blúzt a válláról, majd ugyanezzel a mozdulattal a melltartó pántja alá nyúltam. Kikapcsoltam, és azt is levettem róla. Ezúttal hosszabb ideig bámulhattam a mellét, melyet csak egy röpke pillanatra láttam azon a reggelen. A pillanatnyi benyomásom megerősítést nyert. Valóban tökéletes, kerek félgömbök remegtek a szemem előtt. Elég nagyok voltak, hogy még hanyatt fekve is kiemelkedjenek a teste síkjából, mégis tömören, feszesen álltak. A rózsaszínes-vöröses mellbimbók mereven álltak és szinte pulzáltak, amikor megcsókoltam őket. Sokáig csókolgattam őket, a kezem közben ismét elkalandozott a testén. Végigsimítottam a szoknya alatt a combját, mire halkan felnyögött. Éreztem, hogy a keze az ingem gombjaival foglalatoskodik. Segítettem neki, így gyorsan lekerült rólam a ruha. Lefelé mozdultam, hogy kikapcsoljam a szoknyáját, ő felívelte a testét, hogy segítsen, amíg lehúzom róla. Aztán a harisnyát is lehúztam a formás lábakról. Láttam már az övénél érzékibb, talán különlegesebb testet is, de olyan kiváló és nemes formákat még sosem. Még soha, egyetlen nőt sem ismertem, akinek testrészei ilyen pompásan összeillettek volna. A gyönyörű részletek káprázatos egésszé olvadtak össze. Még sosem találkoztam olyan nővel, akit jobban kívántam volna nála. Rám nézett, a keze a testemet simogatta. Az érintése egyszerre volt merész és óvatosan tapogatózó. Lihegni kezdtem, amikor megéreztem, hogy vándorló ujjai rátalálnak duzzadó, merev férfiasságomra. A selymes 319 combra tettem a kezemet, és a szemébe néztem, miközben éreztem, hogy szélesre tárja a lábait.

- Igen - suttogta. - Igen, Steven. Most! A pompás combok közé csúsztam, amelyek még szélesebbre tárultak, hogy fogadjanak. Megtaláltam a lágy, nedves bejáratot és megálltam. Mélyen belenéztem abba az elszánt, mélybarna szempárba. A szemében eddig sosem látott sebezhetőség csillogott, és éreztem, hogy éppoly készségesen fogad be a leikébe, mint a testébe. - Igen - mondta ismét kérlek! A tekintetünk egymásba kapcsolódott, miközben lassan belehatoltam. Egyszerre lihegtünk, miközben egymásba forrt a testünk, és végre együtt voltunk. Én szándékosan moccanás nélkül feküdtem, de ő úgy mozgatta a csípőjét, hogy mozgásra ösztönözzön. Amikor teljesen benne voltam, szorosabbra zárta a lábát, és átölelt, miközben halkan nyöszörgött. Azt hiszem, én is nagyokat nyögtem azokban a pillanatokban. Lassú ritmusban kezdtük a mozgást, ami kezdetben nem volt több gyengéd ringatásnál. Óvatosan ízlelgettük a másik meztelen teste által keltett érzést. Alig voltam képes elhinni, hogy valóban Miss Greenglass az, akivel éppen szeretkezem, az ő testét simogatom, az ő teste van alattam. És mégis, szemernyi kétségem sem volt, mert tudtam, még soha senkivel nem éreztem úgy, és soha senkivel nem fogok úgy érezni, ahogy akkor és ott. Szeretkeztem már olyan nőkkel, akik nyögéseket, sikolyokat csaltak ki belőlem, megnevettettek, megrí-kattak és megőrjítettek. De olyannal még soha, aki mellett azt éreztem, hogy hazaértem. Különös módon úgy tűnt, mind közül ez a legizgalmasabb érzés. A mozdulataink fokozatosan felgyorsultak. Csókoltam a száját, a nyakát, a vállát, a mellét, és simogattam meg-meg-feszülő testét. Hallottam gyönyörteli zihálását, nyögéseit, és zokogását, ahogy együtt mozdult velem, adott és kapott, felvette a tempómat, vagy éppen sürgetett. Egy idő után kissé 320 lelassítottam, hogy megőrizzem az erőmet, hogy a dolog ne érjen véget túl hamar. Anne felnézett rám, egyetlen szót sem szólt. Aztán egyszerre mozdultunk és átfordultunk, én kerültem alulra, ő pedig fölém. Hagytam, hogy ezúttal ő diktálja a tempót. Figyeltem, amint a teste emelkedik és süllyed. Pompás melle finoman ugrándozott, amíg rá nem tapasztottam a kezemet. Halkan lihegett, miközben fel-le mozgott rajtam. Aztán egyik pillanatról a másikra a lihegés hangosabb lett, és egy sor éles sikolyba ment át. A teste megfeszült, hátraívelt, és rázkódott a hirtelen, váratlanul rátörő kéj szorításában. Hagytam, hogy addig mozogjon, amíg jólesik neki, végül elégedett nyögésekkel rám zuhant. Forró csókokat váltottunk, és lassan megnyugodott. Lendületet vettem és átfordítottam a testét. Fenntartottam a kettőnk közötti kapcsolatot, de amíg össze nem szedte magát, mozdulatlanul feküdtem rajta. Pár perc múlva felmosolygott rám. A szeme és a teste elárulta, hogy készen áll a folytatásra. Lassan kezdtem, de hamarosan az egekbe szárnyalt a szenvedélyünk. Még az előzőnél is magasabbra emelkedett. Keményen, gyorsan mozogtam, erősen döfködtem mohó, hajlékony testét. A sikolyai összevegyültek nyers zihálásommal. Mindketten megfeszültünk, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy minden lehetséges módon eggyé váljunk a másikkal. Ezt nem sokáig bírhattuk. Hamarosan megéreztem, hogy minden izma összehúzódik, és összegyűjti minden erejét. Egy hosszú pillanatig vadul rázkódott, ahogy a kéj határára ért, majd átlépte azt a határt, és ismét rátört a gyönyör. Ezúttal olyan erővel, hogy hangosan kiáltozott és a hátamba vájta a körmeit. Amikor kéjes vonaglásai és rángásai miatt elvesztettem az önuralmamat, magam is kiáltozni

kezdtem, és mindent, ami csak bennem volt, beleadtam abba a különleges, káprázatos és csodás testbe. Nem tudom, milyen hosszan feküdtünk egymásba kapaszkodva, hogy visszanyerjük a lélegzetünket. A szőnyeg nem volt vastag, de úgy éreztem, mintha felhőn feküdnék. 321 - A fenébe - mondtam végül. - Ez volt a legnagyszerűbb fogadás, amit valaha is elvesztettem. Halkan felnevetett. - Szerintem mindketten nyertünk! -Az már átkozottul biztos, hogy nincs okom panaszra -mondtam és lustán megsimogattam a hátát. - De az már tény, hogy te nyertél, és így valószínűleg te vagy az ország legjobban fizetett asszisztense. - Már mondtam, hogy nem kell a pénz. Komolyan gondoltam, Steven! - Tudom - mondtam, és megcsókoltam. - De ahogy már mondtam, én mindig megadom a tartozásomat. Szünet következett. Aztán valami olyasmi csúszott ki a számon, amiről sejtelmem sem volt, hogy kimondom. Amikor pedig kimondtam, engem legalább annyira meglepett, mint őt. Talán még jobban is. Természetesen ha összeházasodnánk, a családban maradna a pénz! Szent isten! - tettem hozzá döbbenten. Anne hangosan felnevetett. Ezt a hangot még sosem hallottam tőle. Csodás volt! - Ez lánykérés akar lenni, Steven? - kérdezte. - A fenébe is! - dörmögtem. - Nos, izé. Én… Jézusom, azt hiszem, igen. - Ránéztem, és hirtelen biztos voltam a dologban. Vagy legalábbis majdnem biztos. - Igen. Igen, az. Hozzám jön feleségül, Miss Greenglass? Válasz helyett megcsókolt. Méghozzá hosszan. - Szándékomban áll tovább dolgozni - mondta, amikor félbeszakította a csókot, hogy levegőhöz jussunk. Tekintet nélkül a fizetésre. - Azt hiszem, azt jól is teszed - helyeseltem. - Nélküled darabokra hullana a vállalat. - Ebben sok igazság van - bólintott. Aztán megint csókolóztunk. - Azt hiszem, berakatok ide egy kanapét - mondtam a következő szünetben. - A jövőben valószínűleg sok… üzleti meg— 322 beszélésünk lesz, meg ilyesmi, és az sokkal kényelmesebb lenne, mint a szőnyeg. - Nem biztos, hogy jó ötlet lenne, kedvesem - mondta. -Akkor sose leszünk kész semmilyen munkával! Talán jobban tennénk, ha az irodát kizárólag a munkának szentelnénk. Végül is rengeteg időnk lesz, amit

együtt tölthetünk, Steven! - Mmm - mondtam diplomatikusan, és ismét megcsókoltam. - Ugyanakkor - szólt kissé rekedten -, ezt a szabályt nem kell rögtön életbe lépetni, ugye? Holnap is megteszi! - Vagy holnapután! - Steven - suttogta. - Mi lenne, ha most rögtön tartanánk egy megbeszélést? - Kitűnő ötlet! - mondtam. - De még szükségem van pár percre, hogy összeszedjem magam az előző miatt. Miss Greenglass rám mosolygott. - Akarsz fogadni? - kérdezte. Könyváruház az Ön otthonában! Alexandra Könyvfutár Rendeljen katalógusunkból! 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Tel./fax: (72) 511-998, 511-999 e-mail: [email protected] http://www.alexandra.hu A Szűkíts Könyvkiadó kizárólagos terjesztője e Pécsi Direkt Kft., amely könyv kis- és nagykereskedelemmel egyaránt foglalkozik. A kezdeti egyetlen pécsi üzlet mára 18 könyváruházból álló, országos hálózattá fejlődött. A gyakran 400 m2-t is elérő alapterületű, vonzóan kialakított áruházakban kb. 8000 könyveim mellett - a mai kor igényei szerint - több ezer hangzóanyag, videokazetta és CD-ROM is kapható. A Szukits Kiadó könyvei természetesen ezekben a boltokban is megvásárolhatók. ALEXANDRA KÖNYVÁRUHÁZAK Budapest: Alexandra Könyváruház, Duna Plaza, 1 138 Budapest, Váci út 178. Tel.: (1] 238-0594