Alattvalókat képez az iskola?

A TARTALOMBÓL:

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a http://jhf.fw.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

1179,2 „bazmeg” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Duplanullás hazaárulók . . . . . . . . . . . . . . 3 Duray szerint: elvált a szar a víztõl . . . . . 6 Tiltott jelkép lesz a kereszt? . . . . . . . . . . . 7 PM-ferdítések a kettõs állampolgárságról . . 8 IGEN, és csak azért is IGEN . . . . . . . . . 11 Ki fizet-, és ki fázik rá a kettõs . . . . . . . . 12 állampolgárságra? A Maradjotthonkiskomám-program . . . 15 A népet nem lehet leváltani . . . . . . . . . 18 Még egyszer a Patrubány-csapdáról . . . . 21 „Ezek rosszabbak, mint a románok”. . . . 22 Nemzet-nemzetiség: Tényleg hülyék . . . 23 volnánk? Politikai erõvé vált a Jobbik? . . . . . . . . . 26 Borítékolt vesztes . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Szoros küzdelemben. . . . . . . . . . . . . . . . 28

Alattvalókat képez az iskola? Az iskola alig képes befolyásolni a gyerekek magatartását – derül ki Szilágyi Gyula szociológus felmérésébõl. A becsült adatok alapján egy nyolcadik osztályos tanuló naponta 1179,2- szer ejti ki a száján a „bazmeg" szót az iskolában. Egy ötödikes 115,5-ször. A magyar gyermekek olvasási, szövegértési és írásos teljesítményei 1978 óta romlanak, és nõ a funkcionális analfabétizmus is. Ma egy nyolcadik osztályos tanuló az iskolában naponta 1179,2- szer ejti ki a száján a „bazmeg" szót. Egy ötödikes 115,5ször. A „szarevõ" és a „te köcsög" kifejezést körülbelül hétszer alkalmazza, a „kurva anyádat" pedig négyszer – derül ki Szilágyi Gyula szociológus felmérésébõl, amelyet a Megbukott az iskola? címû könyvében fejt ki részletesen. A felmérések szerint a magyar gyermekek olvasási, szövegértési és írásos teljesítményei 1978 óta folyamatosan romlottak – fogalmazott Szilágyi Gyula a Népszavának adott interjújában. A szociológus elmondta: 1983-ban az IEA nevû nemzetközi tudásszint felmérõ szervezet Magyarországon másodikos, ötödikes és nyolcadikos gyerekek szövegértési és olvasási teljesítményét vizsgálta. Minden osztály két-két érdemjegyet kapott, a hat érdemjegy átlaga 1,6 volt. A PISA 2000 nevû nemzetközi felmérés

szerint az olvasási és a szövegértési feladatokat a magyar iskolások 48 százaléka kettesre oldotta meg, 23 százalékuk pedig még annál is alacsonyabb szinten teljesített. Egy 1996-os felmérés szerint Magyarország felnõtt lakosságának több mint kétharmada nem rendelkezik a mindennapi életben elvárható és szükséges írásbeli képességek minimumával sem – hívta fel a figyelmet Szilágyi Gyula. Ennek okát abban látja, hogy amióta az állam az oktatási monopóliumot saját kézbe, mindenki számára hozzáférhetõvé tette, egészen a rendszerváltásig arra vigyázott, hogy az osztályzatokban kifejezett tanulói teljesítmények megfelelõek legyenek. Az iskola a tanulók tudásának gyarapítását tûzte maga elé céljául, a politika viszont a tanulmányi erdemények érdekében tett erõfeszítéseket. Amikor romlott az átlag, a politika kijelentette, csökkenteni kell a követelményszintet – mondta a szociológus. A bukási kulcsszámokat 1949-tõl vezették be, vagyis központilag meghatározták, hogy a tanulók hány százalékát szabad az országban megbuktatni – mutatott rá Szilágyi Gyula. Példaként említette, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1972 nyarán olyan határozatot hozott, hogy a jelenleg érvényes tantervekben és tankönyvekben rögzített tananyagot rövid idõn belül lényegesen csökkenteni kell.

A Wall Street Journal európai kiadása szerint Magyarországon egyes korábbi termékek új életre keltek a szocialista nosztalgia révén. A lap a Traubisodát, Tisza cipõt és Sportszeretet említi ennek alátámasztására. Traubisoda, Tisza cipõ, Sportszelet – a The Wall Street Journal címû amerikai lap európai kiadása (WSJE) hétfõi számában többek között ezeket a termékeket sorolja fel annak bizonyítékaként, hogy Magyarországon a „szocialista nosztalgia“ nyomán újra piacra került számos, a korábbi rendszerben közkedveltnek számító termék. MÁSHOL IS A lap megszólaltat egy Traubisodát kortyolgató nõt, aki szerint „Traubit inni nem más, mint elismerni, hogy a múltban is voltak pozitív dolgok.“Mások viszont – mint egy Tisza cipõket nézegetõ vásárló – nem ilyen okokból választják az újra piacra került régi magyar termékeket, hanem mert ezek visszaviszik õket gyermekkorukba. „Csak 2

Ma ha a gyereklétszám drasztikusan csökken egy iskolában, az intézmény léte kerül veszélybe – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette: rossz osztályzatokat sem tanácsos adni, mert akkor a szülõ esetleg más iskolába viszi a gyermekét. Úgy véli, akadnak olyan intézmények, amelyek elindulnak az elitképzés felé, akikbõl meg nem lesznek elitek a családi hátterük miatt, vagy mert a minimális viselkedési és higiéniai normáknak sincsenek a birtokában, alattvalók lesznek. Szilágyi Gyula arra is felhívja a figyelmet, hogy folyamatosan növekszik a funkcionális analfabétizmus, és Magyarországon az általános iskolát elvégzettek 50 százaléka nem képes sem önálló olvasásra, sem önálló tanulásra. Megdöbbentõnek nevezte, hogy a vizsgálatok alapján kiderült, mennyire nem képes befolyásolni az iskola a gyerekek magatartását. Miközben a tanárok és a szülõk szerint ma az iskola befolyásolja legkevésbé a gyerekek magatartását, addig az Országos Közoktatási Intézet adatai szerint a magyar népesség 55, 1 százaléka gondolja úgy, a rengeteg kísérlet és sok reform után, végre nyugalomra van szükség az iskolában. Forrás: MNO

azért, mert szeretem ezeket a cipõket, ez még nem jelenti azt, hogy a kommunizmus visszatérését akarnám“ – teszi hozzá az illetõ. A WSJE szerint a Traubisoda és a Tisza cipõ mellett még több tucatnyi olyan termék jelent meg Kelet- és Közép-Európában, amelyet régi tulajdonosaik vagy a gyártási jogukat megszerzõ multinacionális cégek azért élesztettek fel halottaikból, hogy a szocialista nosztalgia hullámait meglovagolva növeljék bevételüket. Egy szakértõ szerint egyébként a termékek újbóli megjelenése részben a globalizáció elleni lázadást jelzi. A kelet-közép-európai országok lakossága a rendszerváltás után egy ideig az addig beszerezhetetlen nyugati termékeket részesítette elõnyben, ám sokan idõközben kiábrándultak belõlük, gyakran magasabb áraik, no meg a piacon megszerzett monopolhelyzetük miatt. A szocialista korszakbeli termékek iránti nosztalgia korántsem korlátozódik Magyarországra, hasonló jelenségek tapasztalhatók például Csehországban, Szlovákiában és Németország keleti részein is. Forrás: MTI

jó ha figyelünk

– avagy a Struccokat is megszégyenítõ legújabb kori Pató Pálok –

James Gond, a brit titkosszolgálat 007-es ügynökének halovány kelet-európai utánzata, a KGB elleni küzdelem erdélyi származású magyar-orosz kettõs állampolgárságú egykori szigorúan titkos tisztje ismét hallatott magáról most, hogy terítékre került a kettõs állampolgárság ügye. Az utazó nagykövetté kinevezett, egykoron a dróton rángatott marionett-bábú státuszában leledzett volt miniszterelnök, akárcsak TGM, a

szintén erdélyi származású, onnan még idejében áttelepült világpolgár, az otthonmaradásra, vagy az érvénytelen szavazat leadására buzdította a jó népet. Azt hiszi ez a két ember, hogy strucc módjára, a fejünket a homokba dugva, nem véve tudomást az immáron 84 esztendeje meglévõ problémáról, azok, akik otthon maradnak, mentesülnek a felelõsség alól?

Hát nem! Nem mentesülnek! Sõt! Õket terheli majd igazán a felelõsség! Még az is jobb náluk, aki veszi a fáradságot, elmegy szavazni és nemmel voksol majd! Lehet, hogy megtévesztették, lehet, hogy megvezették, vagy egyszerûen csak tájékozatlanságból, vagy a kormányzati szócsõ hazug agit-prop ömlengésinek bedõlve félelembõl szavaz nemmel, de legalább véleményt nyilvánít. Magyarán, gyakorolja a demokráciát, és ami talán még ennél is fontosabb, a ráesõ egyetlen szavazat erejéig, de kiveszi részét hazája, nemzete, országa sorsának irányításából, s egyúttal fel is vállalja meghozott döntésének értelmében az ezzel járó, szintén egyetlen szavazat erejéig ráháruló felelõsséget is. Ha azt nem is állíthatjuk errõl a nemmel szavazó honfitársunkról, hogy nemzeti érzelmû lenne, azt azonban minden kétséget kizáróan kijelenthetjük róla, hogy demokrata. De vajon azok, akik otthon maradnak, vagy tudatosan érvénytelen szavazatot fognak leadni, na õk vajon micsodák, kicsodák? OH, OHA, OHO. Az egyes szám harmadik személy oroszban. Hím, nõ és semleges nem. Nekünk már megint az OHO, azaz a semleges nem jutott. És ez itten kérem szépen a szó legszorosabb értelmében maga a megtestesült „semleges nem”. Amolyan se nem igen, se nem. De talán azért a nemhez mégiscsak közelebb áll, hiszen „vétkesek közt cinkos, aki néma”. De milyen igaza van a költõnek! Már megint a két gyökértelen kaszt, az internacionalisták és a kozmopoliták azok, akik kihúzzák a gyufát a nemzet gyufás skatulyájából, semmibe véve az általuk oly sokszor és oly fennhangon hirdetett ideológiai tûzgyújtási tilalmat. A dologban külön pikantériát jelent, hogy mindkét fent megnevezett közszereplõ erdélyi származású, tehát ha valakiknek lenne okuk az IGEN mellett kampányolni, hát nekik aztán végképp meg lenne rá minden okuk. De nem. Õk ennek éppen az ellenkezõjét teszik. Úgy tûnik tökéletes az összhang e két liberális szellemiségû önkéntes mérvadó (egyikük ráadásul még becsületlovag is – sic!) és a kormánykoalíció médián keresztül terjesztett és közpénzbõl finanszírozott, országos méretû, egy egész nemzetet megalázó agitációs propagandája között. A Csipolla által egyre gyakrabban hangoztatott „nemzetpolitika” és „nemzetstratégia” helyett sokkal találóbb a „kész átverés show” arra, ami itt folyik, vagy sarkosabb megfogalmazásban a „pofátlan hazudozás” kifejezés. Mert hát, mi másnak is lehet nevezni, azt, amikor a szegfûmintás utódpárt Erdélyben, 3

Székelyudvarhelyen nyomattatja ki a kettõs állampolgárság ellen kampányoló kiadványát másfélmilliós példányszámban, a szóvivõjük pedig pofátlanul belehazudik a tévé esti híradójában, mondván, hogy õk sem Amerikában, sem Erdélyben, sem sehol máshol nem nyomtattak ilyen kiadványt, egy szó sem igaz az egészbõl, másnapra meg kiderül, hogy mégis igaz, az utolsó szóig. Ez a pofátlan hazugság, a maga teljes valójában. De minek nevezzük azt, amikor a budapesti elvtársak a kameráknak szóló vigyorgások és vicsorgások közepette újra meg újra belenyomják a sárba az erdélyi magyarok arcát, s közben jót röhögnek azon, hogy mennyire buta birka nép lakja ezt a megcsonkított anyaországot, akikbõl negyven év kommunizmusa teljesen kiölte a nemzeti büszkeséget és a nemzeti tartást? A történelmi léptékekben csak egy szempillantásnak tûnõ négy-öt évtizednyi internacionalizmussal egybekötött államszocializmus tökéletesen elegendõ volt ahhoz, hogy jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan károkat okozzon a fejekben, a lelkekben. Pedig, ha most nem ragadjuk meg a kínálkozó lehetõséget és oly sok viszály és oly sok idõ után végre nem egyesítjük a magyar nemzetet, még hacsak jelképesen is, végérvényesen lemaradhatunk a nemzetek immáron globálissá terebélyesedett versenyében. Mindeközben a Hír Televízió kamerája elõtt a székelyudvarhelyi tanárember a könnyeivel küszködik, amikor az ottani magyarok felháborodását tolmácsolja az anyaországiak felé, ezen nagy fokú megaláztatás láttán. Megmondom õszintén, nem értem a kormánypártokat. Nem is értem, hogy került szóba egyáltalán a nemmel való szavazás. Hiszen december 5-én csak arról fogunk szavazni, hogy az országgyûlés majd hozzon egy kétharmados törvényt arról, hogy az abban foglaltak szerint a határon túl élõ magyarok kérésre minden további nélkül megkaphassák a magyar állampolgárságot. Ami 84 esztendõ után egyébként is visszajárna nekik! Szóval, ha már mindenképpen keresztbe akarnak tenni, miért nem a törvényhozás során próbálják megfúrni a kettõs állampolgárságot? Sokkal produktívabb lenne, hiszen az ellehetetlenítést segítõ törvényi kiskapukat helyezhetnének el, lesöpörhetnék az ellenzéki módosító javaslatokat (ahogyan azt egyébként immáron napi gyakorlatként teszik a Tisztelt Házban más egyéb jogszabályalkotáskor is), hiszen arra már a kutya sem figyelne oda, de legalábbis nem annyira, mint most a népszavazás kérdésére és az a körül dúló számháborúra. De nem. Õk már rögtön az elején megpróbálják elkaszálni az ügyet, biztos, ami biztos, mit lehet tudni? Pedig könnyen lehet, hogy sok egyéb más életszerûtlen intézkedés mel4

lett ez is – a nemmel való voksolásra történõ felhívás is – hozzájárul majd ahhoz, hogy a koalíciós pártok megássák a saját sírjukat. A felmérések szerint még a legelvetemültebb MSZP-szavazók körében is akad majd’ 20%-nyi, aki Gyurcsány Feri ide, Hiller Pista oda, azért csak megadná minden további nélkül a magyar állampolgárságot a határon túli magyaroknak. (Na, de hát nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen maga a miniszterelnök mondta a minap a parlamentben, hogy aszongya: „Magyarnak lenni jó.”) Némileg ellentmondani látszik ezen sommás – és véletlenül igaz – kijelentésének a kormánykoalíció népszavazással kapcsolatos eddigi tevékenysége. A miniszterelnök „magyarnak lenni jó” kijelentése ellenére a Maszop és a Szadesz eget-földet megmozgat azért, hogy mégse lehessen olyan könnyen magyarnak, jó magyarnak, s jól magyarnak lenni. Mindazonáltal nem értem, hogy miért nem kovácsol politikai tõkét a kettõs állampolgárság ügyébõl a kormánykoalíció, hiszen így most elérték azt, hogy a határon túli ma-

gyarok egységesen a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz mögött sorakoznak fel, azzal azonosulnak. Ha a Gyurcsány-kormány történetesen azt mondta volna, hogy azonnal megadjuk (mi, a kormány!) a kettõs állampolgárságot, minimum a határon túli magyarok negyede, de lehet, hogy még több azt mondta volna, de legalább is gondolkodóba esett volna, hogy aszongya, „ezek a szocialisták mégsem olyan rosszak, ahogyan azt a Fidesz állítja róluk. A nem-mel való felhívással azonban elérték azt, hogy a határon túli magyarok egyetlen monolitikus tömbként a Fidesz mögé zártak. Visszatérve a kormánykoalíció kommunikáció technikájára, ez a módszer ismerõs, láttunk már ilyet többször is. Annak ellenére alkalmazzák még mindig, hogy nem eu-konform, pedig hát egy EU-tagállamban az ilyesmire azért illene odafigyelni. És itt ismételten fel kell hívni a figyelmet az ellenzék – és azon belül is a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz – álságos viselkedésére! Annak idején, amikor az uniós tagságról szóló választás elõtt álltunk a Fidesz is az IGEN mellett kardoskodott, nem nagyon hallot-

tunk egy árva hangot sem a háza tájukról, hogy ugyan tessenek már – nem ugyanannyit, de legalább – pár forintocskát potyogtatni a nem mellett kampányoló szervezeteknek is. De mi van most? Most az van, hogy eltérõ álláspontot képviselnek a hivatalostól és ez természetesen azonnal feljogosítja õket, hogy fél téglával verjék a mellüket, mondván, hogy az ellentétes vélemény kifejtésére is legalább ugyanannyi lóvé jár nekik, mint amennyit a kormánykoalíció közpénzen kifizet Gyurcsány Ferenc média-teamjének országos koncert turné címszó alatt. (A késõbbiekben biztosan kiadnak róla egy dupla DVD-t, most azoknak van nagy keletje.) Számomra ebben az egészben az az egyik legérdekesebb momentum, ahogyan a felelõsség egymásra hárítása magyar szakértõk bevonásával elindult, és azóta is folyamatban van, Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét téve az elsõ számú felelõssé. Én azonban némileg eltérõen ítélem meg a helyzetet és Patrubány úr szerepét. Ahogy szoktam volt mondani, kétszáz kilométerre a Gerbeaud Cukrászda kirakatától némileg más rálátás nyílik az eseményhorizontra. A Magyarok Világszövetsége elnökével készült „Kereszttûz” beszélgetést nézve (már az külön élvezetet jelentett számomra, ahogy leküldte megalázóba a mindig mosolygós és mindig gyönyörû Ferenczy Krisztinát a Népszavától – ennyi személyes perverzitást igazán

elnézhet nekem a tisztelt Olvasó). határozottan az a vélemény alakult ki bennem, hogy bizony tökös gyerek ez a Patrubány. Végre-valahára jött valaki, aki – hacsak képletesen is –, de jól seggbe rúgta ezt a here módjára a parlament épületében tespedõ, tesze-tosza politikai elitet, amely villámgyorsan elveszítette egykori nimbuszát. A képviselõ hölgyek és urak láthatóan nem örülnek,hogy itt van valaki, aki beszólt nekik, hogy aszongya, tizenöt esztendõvel a gengszterváltás után, ugyan, méltóztatnák már összekapni magukat, és a nemzetstratégiai kérdésekben végre felvenni az üzemi fordulatszámot! És akkor persze azonnal jön a hivatalos helyrõl szóló, két szóvivõvel – egyikük, László Boglár ráadásul szintén a határon túlról, Erdélyországból – megtámogatott lecseszés, hogy hát rosszul lett feltéve a kérdés. Rossz kérdésre meg ugye csak rosszul lehet válaszolni. Megint a cinizmus és a pofátlanság vegyes elegye. Amikor már az Index Pulitzer-díjas fenegyerekénél, a sokak szemében a honi elektronikus újságírás kipiszkálhatatlan szálkájaként jelen lévõ, néha-néha a publicisztikai rémálom kategóriába tartozó, és ókor-ókor még a nép faszáról is értekezõ Tóta W. Árpádnál is kiveri a biztosítékot a szeretve tisztelt szocialista vezérkar, mondván hogy Hiller Pistáék szerint hazafiatlan a katonák rendes idõben történõ hazahozatala Irakból, na arra azért már csak oda kellene figyelnie az igen tisztelt kormánykoalíciónak is! De legalábbis a Gyurcsány-féle PR csapatnak. Aho-

gyan azt Tóta W. úr nagyon helyesen végkövetkeztetésként levonja, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy mi magyarok, úgy unblock, hazafiatlanok vagyunk. El velünk. Sebaj, Hiller Pistáéknak megmaradnak a hegyek meg a völgyek,meg az üres ország. És ha már a Pulitzer-díjas Tóta W.-nél kiverik a biztosítékot, mit mondhat erre a jóval szerényebb ingerküszöbbel bíró szocialista nagyváros öntudatos polgára? Ha kisstílû szeretnék lenni, akkor azt mondanám, Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! De nem mondom. Ezt mondja Orbán Viktor. Õ találta ki, õ szabadalmaztatta, és nincs is ezzel semmi baj. Neki legalább van jelmondata, nem úgy, mint ennek a szerencsétlen, média elõtti közönségfellépéseiben az ámerikai PR-team utasításai egy használati útmutató pontosságával betartó ripacsnak. (Hogyan használja instant politikusát? Egyes pont: Kapcsolja be politikusát. Ezt a mûveletet a zakó hajtókáján lévõ, nem régiben újra engedélyezett vörös csillag jelvény alatt található rejtett kapcsolóval teheti meg.) Szóval a sportbuzdítást meghagyom a Felcsút SC. ideiglenes edzõjének, a polgári Magyarország egykori – és remélhetõleg leendõ – miniszterelnökének. Én azt mondom, s írom most ide, amit ilyenkor a vég elérkezésekor mindig is ide szoktam írni, igaz, ezúttal kissé módosítva, az alkalomhoz illõen, hogy aszongya: Isten áldja (Nagy) Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

5

ADALÉKOK A SZÁMHÁBORÚHOZ 1.) Az angol belügyminiszter a napokban kezeit dörzsölve nyilatkozta nagyjából a következõket: Minthogy Nagy Britannia nem korlátozta az EU-ba újonnan belépõ országokból a munkaerõ beáramlást, arra számítottak, hogy 20-25 ezer új munkavállaló jelentkezik majd. Ehelyett több, mint 90 ezer fõ vállalt munkát náluk, ezeknek több, mint a fele lengye l. A magyarok száma kétezer körül mozog. A számolásnál aztán kiderült, hogy ezek az emberek 400 millió fonttal gyarapították már eddig is a nemzeti jövedelmet. Akkor most mitõl szûkölnek ennyire Hillerék attól, hogy friss munkaerõ áramlik az országba? A példa világosan mutatja, hogy a Magyarok Világszövetségének van teljes igazsága mikor azt mondja, hogy a kettõs állampolgárság nem kiadást jelent majd, hanem költségvetési többlet bevételt 2.) Ha igaz lenne, amit Gyurcsány széltében, hosszában hangoztat, Horvátország gazdaságának már rég össze kellett volna omlania. Ezzel szemben Horvátország dinamikusan fejlõdik, holott külföldön élõ állampolgárainak száma meghaladja az anyaország lakó inak számát. 3.) Szerbia most készíti a törvényt, horvát mintára. Azaz, a világon élõ valamennyi szerb megkapja az állampolgárságot, külön kérelem nélkül. Kérdés, hogy Európa egyi k legszegényebb államának politikusai abszolút gyengék számtanból, vagy az elõttük álló példák alapján biztosak abban, hogy semmiféle hátrány nem éri õket. 4.) A nyugati diaszpórában élõ valamennyi magyar útlevéllel rendelkezõ nemzettársunk kettõs állampolgár, kivéve azon keveseket, akiktõl annak idején megvonták a magyar állampolgárságot Nyilvánvaló, hogy közülük aki kéri, bármikor visszakaphatja. A többiek el sem veszítették. Érzünk mi itthon ennek akármilyen hátrányát? 5.) Összefoglalva: nagyon szégyellhetjük magunkat, ha újra csak bedõl az ország népe a szocialisták rablómeséinek. A magyarokról más népek is azt tartják – magunk is szeretjük emlegetni – hogy nincsenek híján a szellemi képességeknek. Itt az ideje, hogy végre eljussunk odáig, hogy saját ügyeinkben is használjuk a józan eszünket, s ne engedjük, hogy holmi csecsszopó bolsevikek bevigyenek minket saját (zsák)utcájukba. Katona Ferenc

6

A szlovákiai Magyar Koalíció Párjának alelnöke egy rádiós mûsorban fogalmazott úgy, hogy egyetlen eredménye volt a múlt hét pénteki, közös nyilatkozat nélkül lezárult Magyar Állandó Értekezletnek, ez pedig az, hogy a nemzetpolitikát illetõen „végre elvált a szar a víztõl“. A burkoltan megvádolt MSZP visszautasítja Duray szavait. Vadai Ágnes elnökségi tag szerint ez „megosztó politika“, amire nemmel kell szavazni december 5-én. Az MSZP elutasítja azt a megosztó politikát, amely magyart és magyart egymással szembeállít, mondta Vadai Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, országgyûlési képviselõ kedden Budapesten sajtótájékoztatón Duray Miklós szlovákiai magyar politikus nyilatkozata kapcsán. „Ez az a megosztó politika, amelynek célja, hogy magyart magyar ellen uszítson határon innen és túl, és így szembefordítson bennünket“ – közölte a szocialista politikus. SIKERES HELYZET Duray Miklós hétfõn azt mondta a Magyar Rádió Határok nélkül címû mûsorában, hogy csak látszólag kudarc, hogy nem született olyan nyilatkozat a Magyar Állandó Értekezleten, amelyet az összes résztvevõ aláírt volna. Mint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjá-

nak ügyvezetõ alelnöke fogalmazott: „viszont a nemzetpolitika szempontjából én végül is ezt a helyzetet egy sikeres helyzetnek tekintem, mert végre elvált a szar a víztõl. És ez a nemzetpolitikában nagyon fontos.“ A szocialista képviselõ hozzátette, ezt a megosztó politikát az MSZP elutasítja, s arra kéri az állampolgárokat, hogy december 5-én nem szavazatukkal õk is utasítsák el. A Fidesz politikai kérdésnek tekinti a kettõs állampolgárságot Vadai Ágnes szerint a Fidesz a keddi négypárti egyeztetésre hozott javaslata azt mutatja, hogy „az egész kérdést nem tekintik másnak, mint csak és pusztán politikai kérdésnek“. A szocialisták azt várják a Fidesztõl, hogy egy olyan törvényjavaslatot nyújtson be az Országgyûlésnek, amely nem osztja meg az embereket, közölte Vadai.

Csak egy levél kell, hogy állhasson a kereszt! A Jobbik Magyarországért Mozgalom idén a tavalyinál is szélesebb körben, több helyszínen szeretné megvalósítani országos keresztállító akcióját karácsony alkalmából. A bevásárlási láz miatti rohanásban az advent idején felállítandó ötméteres fakeresztekkel szeretnénk megállítani egy pillanatra az embereket, hogy elgondolkozzanak az ünnep valódi értelmén. „Megszületett a Megfeszített!“ – a kereszténység közterületekre kihelyezendõ jelképének talapzatán ez a felirat áll majd. Sajnos azonban úgy tûnik, idén is komoly ellenállásokba ütközik a misszió. A Bp. V. kerületi önkormányzat illetékes – jobboldali többségû! – bizottsága is elutasította kérelmünket, mondván: „a kihelyezendõ kereszt megjelenése igénytelen“. Tán Jézus keresztje igényes volt?! Persze tudjuk, a kereszténység nem illik a fogyasztásközpontú, pénzorientált világképükbe. Esetleg, ha valami giccses díszítésre (mondjuk egy színesre festett, villogó keresztre) kértünk volna engedélyt a karácsonyi utcavásárok területén, talán akkor máshogy szavaztak volna... Mi viszont másban látjuk a karácsony értelmét, ezért újból beadtuk közterület-használati kérelmünket, és megkérjük szimpatizánsainkat, hogy a döntés elõtt most az illetékes V. kerületi önkor-

mányzat Fidesz-frakciójának drótpostalevélben, vagy telefonon fejezzék ki tiltakozásukat, és kérjék a jobboldali többségû bizottság álláspontjának módosítását. Rogán Antal frakcióvezetõ címe: [email protected] Az V. kerületi Fidesz-iroda telefonszáma: (1) 267-6343 Továbbá kérjük kedves barátainkat, hogy vegyenek részt azon a nyilvános bizottsági ülésen, melyen döntést hoznak a kereszt felállításának engedélyezésérõl: Idõpont: november 16. (kedd) 13:00 Helyszín: V. kerületi polgármesteri hivatal (Erzsébet tér 4.) földszinti tárgyalója Honlapunkon megtekinthetõ a tavaly ugyanott (a Ferenciek terén) felállított, „igénytelen“ kereszt fényképe. És ajánljuk figyelmébe az Új Ember katolikus hetilap múlt számának vezércikkét is; ez egy világjáró városmisszióról tudósít, melynek keretében Párizsban hasonlóan puritán fakeresztet állítottak: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2004.10.31/0101.html Novák Elõd, a Jobbik Egyházügyi Kabinetjének tagja, a keresztállítási akció fõszervezõje (30/358-2723, [email protected])

A Jobbiknak a karácsonyi kereszt állításokkal kapcsolatos körlevelének (ld. fentebb) a hatására az alábbi levelet küldtem Rogán Antalnak. A levelet néhány idézettel fejeztem be, amelyeket kiegészítek most egy Marx idézettel: „A pénz Izrael féltékeny istene, akinek a színe elõtt más Isten nem létezhet.“ 14 éve figyelve a „magyar “ politikusok mûködését, egyre erõsebb bennem a meggyõzõdés, hogy Marxnak ez a megállapítása az országgyûlésben „dulakodó“ négypárti politikusainkra is érvényes. Azt hiszem, hogy cselekedeteiknek ez a legfontosabb mozgatórúgója. Tisztelettel: Dohán Mihály

Tisztelt Rogán Úr! Mielõtt az V. kerületi önkormányzatban nemmel szavazna a Jobbik keresztállítási kezdeményezésére, kérem, szíveskedjék elolvasni az alábbí írást, esetleg mutassa meg a frakció tagjainak is, és utána döntsenek. Õszinte tisztelettel: Dohán Mihály nyugdíjas és párton kívüli

Israel Shahak professzor nyilatkozata A keresztény vallási jelképek meggyalázása a judaizmusban régi vallási kötelesség. A keresztre, különösen a feszületre köpni, és köpni, ha egy zsidó egy templom mellett halad el, kb. i.sz. 200-tól kötelezõ a vallásos zsidók számára. A múltban, amikor a zsidóellenesség még valóban létezett, a vallásos zsidókat arra utasították a rabbijaik, hogy vagy úgy köpjenek, hogy a köpés oka ne derüljön ki, vagy a mellükre köpjenek, nem pedig ténylegesen a keresztre, vagy nyíltan a templom elõtt. A zsidó állam növekvõ ereje azt okozta, hogy ez a szokás újra leplezetlenné válik, de nem szabad szem elõl téveszteni, hogy a kereszténységrõl judaizmusra áttérõknek a keresztre köpés a hagyományos zsidó ájtatosság gyakorlata, amelyet most a Sa’ad Kibbutz szervez, és az izraeli kormány finanszíroz. Ezért nem tekintik barbárnak, visszataszítónak és erkölcstelennek. Pedig épp ellenkezõ a helyzet: azért rosszabb, mert annyira hagyományos, és emijó ha figyelünk

att sokkal veszélyesebb, pont úgy, mint a nácik felelevenített antiszemitizmusa is azért volt veszélyes, mert részben a hagyományos antiszemita múltra épített. A keresztény vallási jelképek iránti megvetésnek és gyûlöletnek ez a barbár magatartása Izraelben növekszik. Az 1950-es években Izrael kibocsátott egy izraeli városokat bemutató bélyegsorozatot. Názáret képén volt egy templom és azon egy kereszt – majdnem láthatatlan, talán egy milliméteres. Ennek ellenére a cionista „baloldali” tömegekkel támogatott vallásos pártok olyan botrányt gerjesztettek, hogy a bélyegeket gyorsan bevonták, és kiváltották egy majdnem azonos sorozattal, de a keresztet eltávolították róla. Ott volt továbbá a hosszú csata az elemi számtan tanításában érvényesülõ keresztény befolyás miatt. A vallásos zsidók ellenezték a nemzetközi pluszjelet a kereszt alakja miatt, mert az véleményük szerint minden bizonnyal arra befolyásolja a gyerekeket, hogy térjenek át a kereszténységre. Egy másik „magyarázat” szerint így nehéz lesz arra „nevelni” õket, hogy köpjenek a keresztre, ha a számtan tanulása közben megbarátkoznak vele. A korai hetvenes évekig kétféle számtankönyv volt használatban Izraelben. Az egyik a régi iskolák számára, amely egy fordított „T” jelet használt. A 70-es évek elején a

vallási fanatikusok „ráébresztették” a Munkapártot a kereszt számtani használatában rejlõ óriási veszélyre. Azóta valamennyi héber elemi iskolában (és ma már sok felsõ iskolában is) betiltották a nemzetközi pluszjelet. Hasonló változások történtek az oktatás más területein is. Az Újszövetség tanítása mindig tilos volt, de korábban lelkiismeretes tanárok rendszeresen megkerülték a tiltást úgy, hogy szemináriumokat szerveztek, vagy könyvtárba küldték a diákokat (természetesen nem iskolai könyvtárakba). Kb. 10 évvel ezelõtt nagy támadásokat indítottak az ilyen tanárok ellen. Jeruzsálemben egyet majdnem kirúgtak, mert a tanítványainak, akik a palesztinai zsidóknak az i.sz. 30-40-es évekbeli történelmét tanulmányozták, azt tanácsolta, hogy olvassanak el néhány fejezetet az Újszövetségbõl, mint történelmi segédkönyvbõl. Akkor kapta vissza az állását, amikor alázatosan megígérte, hogy soha többé nem tesz ilyet. Azonban az utóbbi években a keresztényellenes indulatok valósággal robbannak Izraelben. (valamint a szórvány zsidóság Izrael-imádói között), párhuzamosan a zsidó fanatizmus növekedésével minden egyéb területen. Az igazság igazi ellenségei e téren ugyanúgy, mint az izraeli valóság egyéb jelenségei esetében is, az USA-ban élõ szocialisták, „li7

berálisok”, „radikálisok”, stb. Képzeljük el, hogy az amerikai liberálisoknak és az olyan lapoknak, mint a The Nation, a New York Review of Books, a New York Times-ról nem is beszélve, mi volna a reakciója, ha valamelyik amerikai államban a kormány pénzelné, hogy a Dávid csillagra köpjenek. De ha itt, Izraelben a keresztre köpnek, akkor megnémulnak, és mindig is némák fognak maradni. Sõt, ezen túlmenõen, segítenek azt pénzelni. A Egyesült Államok adófizetõi, akik túlnyomóan keresztények, fizetik az izraeli költségvetésnek valamilyen módon legalább a felét, ezáltal a szervezett keresztre köpést is. A 2001-ben elhunyt Israel Shahak professzor a jeruzsálemi Héber Egyetem szerves kémia tanára volt. Varsóban született egy ci-

onista családban. Gyermekként volt a bergen-belseni koncentrációs tábor lakója, majd, még gyermekként, Izraelben telepedett le. Katonaként részt vett Izrael valamennyi háborújában. Õ alapította az Izraeli Emberi Jogok Ligáját. A Tisztelt Olvasóra bízom annak eldöntését, hogy õt „hiteles embernek” tartja-e, vagy „a bigott, keresztény gyökerei miatt a zsigereiben öröklötten gyûlölködõ, megrögzött, antiszemita hazudozónak”. A fentieket még három idézettel szeretném kiegészíteni: Marx Károly (egy rabbi unokája, rabbik hosszú sorának a leszármazottja): „A zsidó szellemiség gyakorlati uralma a keresztény világ fölött Észak-Amerikában elérte teljesen

egyértelmû, tökéletes kifejezõdését”. Adin Steinzalz (egy kiemelkedõ, modern rabbi, a Talmud szerkesztõje): „a kereszténység egyszerûsített judaizmus, amelyet a nem zsidók gyerekes értelméhez igazítottak”. Marx Károly: „a kereszténység a felmagasztosult judaista gondolat, míg a judaizmus a kereszténység mocskos, haszonlesõ alkalmazása”. Hadd zárjam Fekete Gyula egyik könyvének a címében megfogalmazott felszólításával: „Gondolkodjunk, magyarok!” Rogán úr! Kiváncsian várom, hogy az V. kerületi önkormányzat megengedi-e a menóra felállítását az Országgyûlés épülete elõtt.

Kisebb csúsztatások fedezhetõk fel a pénzügyi tárcának a kettõs állampolgárságról szóló népszavazás pusztán pénzügyi vonatkozásait elemzõ tanulmányában. A pénteken tartott tájékoztatón Katona Tamás, a tárca politikai államtitkára ismertette a PM számításai. Amennyiben 800 ezer új állampolgár érvényesíti jogait, s veszi igénybe az állami szolgáltatásokat és támogatásokat, akkor ez 537,4 milliárd forintba kerülne a magyar adófizetõknek – derül ki a Pénzügyminisztérium által közölt számításokból. Katona Tamás az errõl szóló pénteki sajtótájékoztatón többször közölte, hogy a számítás pusztán becsléseken alapul, ám a kiadott közleményben nem szerepeltek becslések a bevételre vonatkozóan. Ezt utólag Katona Tamás újságírói kérdésre korrigálta: szerinte az újonnan jövõk mintegy 15 milliárd forintnyi többlet adóbevételt jelentenének az államnak. Az eredeti, a kormány által több napja közzétett táblázatban a Magyarországra települõk mindannyian csak a szociális és egyéb állami juttatásokra utaznak, nem fizetnek adót, nem dolgoznak és nem fogyasztanak. Ugyanis 16 százalékuk a közoktatásban vesz részt, 30 százalékuk nyugdíjas és 50 százalékuk munkanélküli. A maradék 4 százalékból kerülnének ki a dolgozó, illetve a semmilyen ellátásban nem részesülõk. Ez 800 ezer betelepülõvel számolva 32 ezer ember. Miközben a munkaerõpiac felvevõképessége Katona szerint 20 és 30 ezer fõ közé tehetõ. A tanulmány nem számol a különbözõ demográfiai, szociális és egyéb a lakóhelyhez kötõ tényezõkkel. Így például azt feltételezi, hogy a köztudottan alacsony mobilitási hajlandósággal rendelkezõ nyugdíjasok számaránya nem csökken a betelepülõk számának növekedésével. A tanulmány implicit azt sugallja, hogy az állampolgárságot felvevõk nem fogyasztanának Magyarországon, noha azt feltételezi, hogy 10 százalékuk lakást vásárol Magyarországon, vagyis feltehetõleg több-kevesebb idõt itt kíván élni.

FigyelõNet

8

jó ha figyelünk

FINNORSZÁGI HÍR Iltalehti, 2004. november 13. A finn esti hírlap értesülései szerint Németország külügyminisztere, Joschka Fischer is örülne, ha a magyar népszavazás december 5-ikén a kettos állampolgárság megadása m ellett döntene, mert o maga is meg akarja szerezni a magyar állampolgárságot. Ez ügyb en a múlt héten Berlinben magyar kollégájával Somogyi Ferenccel is beszélgetett, akit ol megkérdezte, hogy kérvényezhet-e majd o is magyar állampolgárságot, amire a magyar külügyminiszter elmondta, hogy ez a népszavazás eredményétol függ. „Becslések szerint “ -írja a napilap- „5 000000 magyar lakik a jelenlegi határokon kívül, a legtöbben Ro mániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában“. A lap megemlíti, hogy a népszavazá st az oppocízióban lévo „közép-jobboldal szervezte“, de hogy a szocialisták azt állít ják, hogy a kettos állampolgárság megadása tömeges Magyarországra költözést eredménye zne. K.L., Finnország

KÖRÖMI ATTILA VÁLASZA A FINNORSZÁGI HÍRRE A hír pikáns, érdekes és az ügynek használ. Ezzel együtt jó lenne a finn lapot tájékoztatni csak a maguk tisztánlátása érdekében, hogy a kettõs állampolgárság melletti népszavazást nem a magyarországi oppozíció, hanem a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte, és saját erejébõl gyûjtötte össze az aláírásokat. Tudom, mert végig ott voltam a gyûjtésben. Az ellenzéki pártok részérõl nemhogy segítség nem érkezett, hanem vezetõ politikusaik kifejezetten gáncsokat próbáltak vetni. Tudom, mert többször is ott voltam mások kérdéseire tett ellenzõ véleményeik megfogalmazásainál. Tudom, mert én magam is kérdeztem õket, és ismerem válaszaikat. Annak, hogy mára nagyrészt õk kívánnak az üggyel az élen menetelni – bár még mindig nem az ellenzéki szerepüknek megfelelõen –, máshol keresendõek az okai. Egyébként na-

gyon helyes, hogy immár mozgósítani próbálnak az „igen“ mellett. Ám ennek a történelmi jelentõségû kezdeményezésnek a tényét senki nem tagadhatja el a Magyarok Világszövetségétõl. Azért nem, mert az igazat kell mondani. Már csak azért is, mert a kezdeményezéssel – valamint a szkeptikusok és a ferdénnézõk véleménye és hozzáállása ellenére az aláírások összegyûjtésével – a Magyarok Világszövetsége teljesen új helyzetet teremtett Magyarországon. Az MVSZ bátorsága és utolsó órában megtett világos álláspontja mozdította meg a magyar közállapotokat, és a szavazás eredményétõl függetlenül az MVSZ-nek köszönhetõen valóságos nemzeti program indulhat el Magyarországon. A finneknek elég annyit írni, hogy a kezdeményezést a Magyarok Világszövetsége tette. Körömi Attila országgyûlési képviselõ

Határon túli magyarokkal készíttetik a szocialisták a kettõs állampolgárság elutasítására buzdító szórólapokat Úgy érzem magam, mint azok a halálraítéltek, akikkel a kivégzésük elõtt megásatják a saját sírjukat – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére a székelyudvarhelyi Infopress Rt. nyomda egyik alkalmazottja. A munkás névtelenséget kér – állítása szerint azonnal kirúgnák a munkahelyérõl, ha megtudnák, hogy a nyomdában készülõ kiadványokról nyilatkozott. Szász Jenõ székelyudvarhelyi polgármesterhez egy másik munkás juttatta el kedd este azt a kiadványt, melyet másfél millió (!) példányban nyomtatnak a székely anyavárosban. A felelõs döntés! – nélkülözhetetlen gondolatok a december 5-i népszavazáshoz címet viselõ, színes, tizenhat oldalas brosúra arra buzdítja a szavazópolgárokat, hogy mindkét kérdésre nemmel szavazzanak. A kiadvány címlapján ott az MSZP logója, ám nem találni benne impresszumot, és a cikkeket sem írták alá a szerzõk. A székelyudvarhelyi magyarok körében óriási felháborodást váltott ki az a hír, hogy a kilencvennyolc százalékban magyarok lakta városban nyomtatják azt a kiadványt, amellyel a kettõs állampolgárság elutasítására szólítják fel az anyaországi szavazókat. Szász Jenõ polgármester szerint az MSZP bebizonyította, hogy a szemtelenségben és a határon túli magyarság megalázásában nem ismer semmilyen határt. A város legnagyobb – és egyben Románia egyik legjelentõsebb – nyomdájának igazgatója, Albert András az erdélyi Transindex internetes portál kérdésére nem cáfolta, de nem is erõsítette meg, hogy õk készítik a kiadványt, csak annyit mondott: az MSZP-vel nem, de több magyarországi céggel üzleti kapcsolatban állnak. A Majó ha figyelünk

gyar Rádió tudósítójának a cégvezetõ elismerte: nyomtatnak magyarországi megrendelõk számára különbözõ újságokat, olyanokat is, amelyek a kettõs állampolgársággal foglalkoznak, ám mindezt alvállalkozóként teszi a nyomdaüzem. – A kettõs állampolgárság kérdésében a nem szavazatra buzdító újság valóban Székelyudvarhelyen készül, azonban az üzleti érdeknek nem sok köze van a termékek tartalmához mindaddig, amíg az a törvényes keretben mozog – vélte az üzletember, aki úgy gondolja, hogy neki nem a cenzúrázás a feladata, hanem az, hogy háromszáz embernek munkát és fizetést adjon. A Magyar Nemzet megtudta: arra már volt példa, hogy a székelyudvarhelyi nyomda saját üzleti érdekei ellenére megtagadta egy könyv elkészítését. Bayer Zsolt és Lukács Csaba Haza a magasban címû könyvét például 2002 végén a székelyudvarhelyi Mytrend Kft. az Infopressnél akarta elkészíttetni tízezer példányban, ám miután a nyomda vezetõsége számára kiderült, hogy az egyik szerzõ Bayer Zsolt, a vállalkozás visszamondta a munkát. A könyvet végül Sepsiszentgyörgyön készítették el. A nyomda többségi tulajdonosa különben 2001 óta egy londoni kockázati tõkealap, a Baring Central Europe Found, õk a részvények közel nyolcvan százalékát birtokolják. A Magyar Nemzet birtokába került cégadatok szerint az 1991 óta mûködõ vállalkozásban (többek között) kisebbségi tulajdonos az igazgató és helyettese is (12,34, illetve 4,63 százalékos tulajdonrésszel), õk az elmúlt választási ciklusban az RMDSZ színeiben jutottak be a helyi tanácsba. A lapunknak nyi9

latkozó munkás szerint fura dolog, hogy ugyanabban a nyomdában készítik az RMDSZ választási plakátjait és szóróanyagait, amelyekkel a romániai magyar párt a kettõs állampolgárság szükségességét hangsúlyozza. A nyomda készíti különben a román színes lapok zömét és a nagy példányszámú, ingyenes szórólapok többségét, de eleget tesznek Bulgáriából, Szerbiából és más országokból érkezõ megrendeléseknek is, így havonta kétezer-hatszáz tonna kereskedelmi és reklámkiadványt nyomtatnak ki. A Transindex értesülése szerint tavalyi forgalmuk 20 millió dollár volt, idénre pedig 26 milliós bevételt prognosztizálnak. A vállalkozást sokan hírbe hozták az RMDSZ székelyudvarhelyi szenátorával, Verestóy Attilával is. A cégadatok ezt az információt nem támasztják alá, ám székelyudvarhelyi forrásaink szerint a romániai politikus jól fizetõ üzleteket hoz a nyomdának, ezért tehették meg neki azt a szívességet, hogy a Verestóyt gyakran kritizáló Bayer Zsolt könyvét nem nyomták ki. Mint ismeretes, Verestóy Attila jó kapcsolatot ápol a magyarországi szocialistákkal, részt vett Medgyessy Péter és Adrian Nastase 2002. december elsejei, a budapesti Kempinsky Hotelben megszervezett koccintásán is. A romániai magyar politikus különben a státustörvény megszavazása idején úgy nyilatkozott, hogy õ nem fog kérni magyarigazolványt sem. A kiadványról tegnap sajtótájékoztatót tartott a Fidesz is. Szijjártó Péter képviselõ szerint a szocialisták titokban kampányújságot készíttetnek Székelyudvarhelyen, és ez a megrendelés olyan, „mintha az amerikaiak Japánban, japán emberekkel készíttették volna el a hirosimai atombombát”. A politikus szerint azért nyomtatják Erdélyben, mert ott olcsóbb. „Gyurcsány Ferenc ebben a kérdésben is tipikus üzletemberként viselkedik” – mondta. A fideszes képviselõ szavaira reagálva az MSZP szóvivõje, Nyakó István azt állította: „Nem igaz, hogy Japánban vagy Amerikában vagy Székelyudvarhelyen csináltatott volna az MSZP kampányfüzetet. Ezért azt mondom, ha a dezinformációt Magyarországon találták volna fel, akkor Szijjártó Péter ma magyar milliárdos lenne.” Az MTI-nek nyilatkozó Nyakó István így folytatta: „Tudomásul vesszük, hogy a képvi-

10

selõ úr ezt a sajátos módját választotta az MSZP kampánykiadványának bemutatására, mivel valószínûleg felkeltette a választók érdeklõdését. Örömmel vesszük, és bízunk abban, hogy sokan fogják ezt olvasni.” A rendkívül éles hangú kiadvány címoldalán különben Gyurcsány Ferenc portréját találjuk, és a vele készült interjút olvashatjuk, melyben a kormányfõ kijelenti: „Felelõs hazafi nem butít eldöntendõ kérdéssé egy olyan nemzeti dilemmát, amire bizony nem lehet egyszerû igennel vagy nemmel felelni.” A miniszterelnök szerint az állampolgárság ötszázmilliárdba kerülhet mindannyiunknak. A brosúra minden lapjának alsó részére odanyomtatták „A december 5-i népszavazáson: 2 x nem” mondatot. Interjú készült az MSZP elnökével, Hiller Istvánnal, aki kifejti: „Mi mást és többet adunk, mint amit a népszavazás ajánl.” Megszólaltatták Vadai Ágnes szocialista képviselõt, bemutatják a kormány Szülõföld programját, és arra biztatják a választókat, hogy „Legyünk egy nemzet polgárai! Nemet mondunk december 5-én, hogy igent mondhassunk a nemzetpolgárság programjára.” Külön oldalakat szántak az ellenzék „felelõtlen nyilatkozatainak” a cáfolatára, és grafikailag kiemelt módon, szlogenszerûen próbálják tudatosítani az olvasókban,

hogy „a többletköltségek minket terhelnek”, és felelõs hazafiságra van szükség az „új Trianonnal” szemben. Az utolsó oldalakon a kórház-privatizáció leállításának elutasítására kérik fel a választókat, szerintük a kórházak magánosítása alatt tõkebevonást kell érteni, és ezzel nem csorbulnak a magyar állampolgárok alkotmányos jogai, a társadalombiztosítás pénzeszközeit hatékonyabban lehet felhasználni, és a kórházi dolgozók átlépnek a közalkalmazottiból a versenyszférába. A brosúrát egy táblázat zárja, melybõl megtudhatjuk, hogy a kettõs állampolgárság bevezetése esetén fejenként évi 167 938 forint többletköltség várható. Egyetlen oldalon sem olvasható a cikkek szerzõinek a neve, és arról sem találni semmit, hogy ki szerkesztette, illetve ki a felelõs a rágalmazónak is nevezhetõ kiadványért. Lapunk erdélyi forrásokból megtudta, hogy a nyomtatást egy budapesti cég, a Pauker Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft. rendelte meg. Megpróbáltunk beszélni a magyar vállalkozás ügyvezetõ igazgatójával, de a cég titkárságán azt válaszolták, hogy Vértes Gábor csak holnap érhetõ el. Forrás: Lukács Csaba – MNO

Igen és csak azért is IGEN Magyarország feltámadására Gyurcsány Ferenc a magyar választópolgárok által semmilyen formában meg nem szavazott „miniszterelnöke“, álságos módon félreinformálja a társadalmat, és meredt szemekkel m ond hülyeséget, hazugságokat a nép szemébe. Kijelent dogokat, amikre nem ad magyaráza tot, mint például: „A kettõs állampolgárság kérdése csapda, amelyet a rövid távú poli tikai haszonszerzés érdekében állítottak fel.“ A kettõs állampolgárság kérdése csak annak csapda, akinek nincs nemzeti identitása, a kinek a haza csak lakóhely és pénzszerzõ forrás. Csapda annyiban, hogy világossá váli k mindenki számára, hogy az adott politikus mit tart nemzetérõl, hogy ki is õ valójában. Hogy éppen Gyurcsány Ferenc beszél politikai haszonszerzésrõl, az azért is érdeke s, mert épp õ az a „M“SZP-és politikus, aki értékén vette meg a miniszterelnökséget. Milyen rövid távú haszonszerzéssel vá-

dolható a Magyarok Világszövetsége, mint kezdemé nyezõ szervezet, vagy az a több ezer aktivista, aki ingyen és bérmentve dolgozik Magyarország feltámadásán? Ez nem rövid távú politikai érdek, hanem éppenséggel jövõbe m utató, a nemzet fennmaradását szolgáló hazafiúi cselekedet. Ezt õk is tudják, hogy en nek a népszavazásnak van, és lesz politikai következménye! A magyar politikai elitrõl minden ellentétes próbálkozása ellenére lehull a lepel, és világossá válik, hogy ki melyik oldalon áll. A király meztelen! A balliberális oldalt meztelenre vetkõzteti a feltett népszavazási kérdés, mert vagy IGEN, vagy NEM a válasz. Az IS nem válasz! A magyarázkodással meg nem lehet megkerülni a kérdést, csak elbizonytalanítani, megtéveszteni a választópolg árokat. Ma már az „M“SZP-nek, nem a NEM-ek gyõzelme a fontos, hanem a népszavazás eredménytelensége, mert ez több annál, mint sárba tiporni egy nép önérzetét,

mert akik nem hajlandók mocsokban fetrengeni a többség kívánságára, azok még képesek fellázadni. Az eredménytelenség lassan, de visszafordíthatatlanul véglegessé tenné a nemzettudat leépülését, a morális válságot, a tudati káoszt, vagyis az anarchiát, a balliberálisok hatalmi létformáját. Azzal, hogy a kormány, különbözõ ígéretekkel akarja a „kettõs állampolgárságra“ adható válaszokat okafogyottá tenni, ezzel magát a népi kezdeményezést kívánja politikailag annulálni, végül is kiiktatni a politika fegyvertárából, illetve a politikailag elhamarkodott NEM-eket törölni a köztudatból. Fidesz elõre akarja tisztázni törvényi úton a kettõs állampolgárság tartalmi kérdéseit, ami szintén csapdahelyzetet teremthet, amennyiben nem párosul a két-IGEN-es népszavazás aktív támogatásával. A veszély abból fakad, ha a parlamenti pártok egyessége alapján december elõtt megszületik a törvény, akkor leértékelõdik a népszavazás fontossága, ami jogilag nem akadályozza meg a népszavazás megtartását, de annak az eredményességét, mérhetõséget veszélyezteti. Nem beszélve arról, hogy maga a népszavazás intézménye válik értelmetlenné, kijátszhatóvá válik, egy megelõzõ parlamenti törvénycsapással elkerülhetõvé, megsemmisíthetik a kezdeményezést. Végeredményben a népakarat kiiktatását jelentené a demokráciából. Amennyiben elõállna ez a helyzet, akkor ez leállíthatja azt a politikai folyamatot, ami Magyarország feltámadását eredményezheti. Ezért lényegi kérdés, hogy a Fidesz tartja-e magát ahhoz az állásponthoz, ami az állampolgárság megadását szorgalmazza. És az sem lényegtelen kérdés, hogy a Fidesz kiáll-e a ké t-igenes népszavazás mellett, avagy ismét besétál az „M“SZP csapdájába. A Fidesznek most nem szabad kompromisszumot – paktumot – kötnie az „M“SZP-vel, mert morálisan egy platformra kerül velük! Takács András

11

Budapest több kerületében szórólapokat szórtak NE FIZESSÜNK RÁ A KETTÕS ÁLLAMPOLGRSÁGRA! – harsogják a papírfecnin. A kezdõmondatot követõen munkaszolgálatos rendben sorjáznak az aljas és piszkos hazugságok, amelyek csak a nagybetûs szavak kisilabizálására alkalmas rétegekhez szólnak. „Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzébõl!” „Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat!” „Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt!” „Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet!” „December 5-én szavazzunk nemmel!” Igen, egy dologban igazuk van: a Kárpát-medencében „nehezedik számukra a lakáshelyzet!”, mert aki becstelenségre bíztatja önmagát és társait, az elõbb-utóbb „álmaival fizet.” Hetek óta kész tébolyda a lakásunk, a számítógép és a tévékészülék más égtáj felé tájolt, a telefonkészülék egy harmadik helyen rángatózik az erõszakos hívásoktól. A három hírforrás között ugrálok, mint egy bakkecske. Mikor éppen belelendülnék a budapesti röpcsizés írásos rögzítésébe – vezércikket írok a helyi lapba -, éppen akkor kezd táncolni a telefonkészülék az asztalkán. Rohanok. Egyik barátom hív, illetve utasít: azonnal kapcsold be a tévét! És káromkodva hörgi, hogy ott mi folyik. Az „ott” Budapest. Magyarország fõvárosa. Nekem viszont tévénézésre nincs érkezésem, lapzárta elõtt szállítanom kell a jegyzetet, témám kifejtésére kell összpontosítanom, ami újabb csapdahelyzet felé sodor, mert a cikkbe a legfrissebb információkat is bele kell fésülnöm. Bekapcsolom a tévét. Manapság ez eléggé problematikus, mert a politikusok témakezelése kiszámíthatatlan. Medgyessy miniszterelnöksége idején még valamennyire egy mederben és egy nyelvi zagyban sodródtak a többnyire infantilis kormányfõi szövegek, a megmosolyogtató naivságok buta blõdségekkel váltakozva, el-elakadozva csurogtak elénk. Most élénkebb a ritmus, annak ellenére, hogy Gyurcsány fele-fele arányúra porciózza a mondandójában a szavakat és szüneteket, amelyeket csak túlzással lehetne lélektaniaknak nevezni, mert a töltelékszavak is úgy tûnnek, mintha magvas mondandó letéteményesei lennének. Szóval nagy a lendület, amelyet még egy ragadozó madár mimikrijével és tollatlan szárnyakként repdesõ kezeivel is felpörget. Mondandójának hol magas-, hol mély repülését problematikus nyomon követni és rendszerbe fogni, mert ha például 12

a tegnap még a miniszterelnöki magasságoknál is fennebb röpködõ szavak a magyar jólét és mindenféle szocialista fejlõdés égmagasságait horzsolták, ma, amikor a határokon kívülrõl az országra rárontó nyolcszázezres horda pusztításait kell demonstrálni, egyszeriben elapadnak az elõbb még virágzó gazdaság életnedvei. Egy munkanélküliséggel terhelt, az önnön eltartó képességének alsó határain tengõdõ tízmillió nyomorgó, a miniszterelnök által rajzolt ország kép szerint az európai csõdeljárás elõtt toporgó szegény hazával van nekik dolguk, és õk a magyar tíz millió magyarért is felelõsek, nem csak értünk, s az otthoniak a kenyerét nem etethetik el a kettõs állampolgárság révén betóduló határon túli dologkerülõ hordával. Ezzel szemben valóban nincsenek észérvek, ezt csak a mozgalmi életük hõskorából elõzizegtetett röpcékkel lehet alulmúlni, mint amilyen ez a mostani is. A „ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet” típusú blõdségekkel. Elõ-elõtûnnek ennél szalonképesebb szövegelések is, mint amilyen például a Hiller István pártelnöké, aki legutóbb nagy jóakaratában alkotmánymódosítás révén a mostani magyar állampolgárokéval azonos formájú – és azonos értékû! – útlevelet adatna nekünk, nemzetpolgároknak. Üsse kõ, elsõ hallásra ez-

zel a csodabogár szóval is megbarátkoznánk, megnevezéseken nem múljanak lényeges dolgok, mi már, voltunk oláhok, magyarul beszélõ románok, hazátlan bozgorok, ázsiai hordák, históriai jöttmentek, másrészt voltunk horthysták, irredenták, nacionalisták, miegyebek, és ha a nemzetegyesítésnek a mi nemzetpolgárságunk lenne a hívószava, ám legyen. Igen, igen – két igen, akárcsak december 5-én! -, szóval igen, igen de közben szállnak-szálldosnak a budapesti röpcsik, (az egykori „hék” utódai, vagy õ maguk reptetik?), és én hiába próbálkozom és matatok a pártelnöki jóhiszemûség háza és szíve táján, és hiába próbálom nem venni észre, hogy itt a pártmagasságok önkímélõ, magukat mentõ emelkedettségérõl van szó, a piszkos munka másokkal való elvégeztetésének tipikus esetérõl. A pártelnök, a miniszterelnök szárnyas szavakkal szól – miközben a szervezett slepp infantilis SMS szövegeket fogalmaz és forgalmaz a kereskedelmi tévék révén, és ugyanez a társaság a „ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet” szerû mozgalmi szövegekkel szívatja a lakosságot. Erre vall, hogy a „röpcsivel” egy idõben és térben – Nagy-Budapesten – Hiller István szocialista pártelnök közleményt fogalmazott: „Felszólítom a kormányt, alkossa meg a magyar nemzetpolgárság fogalmát, és egy héten belül dolgozza ki annak bevezetésének jogi feltételeit. Azt várom, és azt várjuk, hogy a Fidesz és annak elnöke dolgozza ki, és haladéktalanul nyújtsa be a parlamentnek ezt a javaslatot…” (Szöveghû idézet.)

Ugyancsak az újdondászpártelnök tolla alól pörcen ki a röpcével azonos szájtartású szöveg: „Az MSZP elutasítja a rossz kérdést, elutasítja a kényszerpályát. Nemet mondunk december 5-én, hogy igent mondhassunk a nemzetpolgárság programjára.” A Máért után a minapi négypárti egyeztetés is zsákutcába jutott. Ezen ne csodálkozzunk, Lendvai Ildikó frakcióelnök a nemzetpolgárság kötényét eléggé próbálta megigazítani, de masnit neki sem sikerült kötnie rá. Aki megalkotta, annak sem, mert én, a majdani nemzetpolgár vajon mit kezdjek a Hiller úr definíciójával? „Magyar nemzetpolgár az, aki magát magyar nemzetiségûnek vallja, éljen bármely államban, és akiért a magyar állam felelõsséget visel, az õ szülõföldön való boldogulását támogatja.” A pártelnök szól aztán úti okmányról, amelyet mi kapunk, hogy beutazhassunk az értünk álmaikkal fizetõ pestiek és nehezedõ lakáshelyzetû magyarok országába, és ott megcsodálhassuk „a szülõföldön való boldogulás programjának több elemét”, a szülõföld alap jogi szabályozását. Ezek után sietünk majd haza, nehogy „olcsó határon túli munkavállalónak” nézzenek, és elõvegyék a baseball ütõket, vagy a sósavat ne a romániai rendszámú kocsira, hanem az arcunkba loccsantsák. Igen, ez a helyzet. És azt sem lehet mondani, hogy ezt az aljas röpcsit a Fidesz találta ki, õ provokál, mert ennek a szövege egyezik több kormánytag, párt fõmufti szövegeivel, és nem-nem-re buzdításával. Sok a duma, a politikai hablatyolás. Szándékosan sok, hisz ész érvek, nemzeti érzelmek nincsenek, csak gõgös és makacs nem és nem, a még akkor sem – pedig nagyon is ráfázhatnak ezek az urak és pártjuk a magyar nemzet egységének szétverési kísérletére. Már is szembekerültek minden határon kívü-

li magyar szervezet, szövetség, egyesület, egyház, bármi más közösségi csoportosulás akaratával. A Máért ülésén az igen szavazatok mellett 14 szövetség és szervezet voksolt. Gyakorlatilag a határokon kívüliek összessége, mert ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a Kárpát-medence teknõjén kívüli magyarok is az igen-pártiak közé tartoznak. December 5-ét illetõen bizakodó vagyok. Nincs olyan európai nép és nemzet, amely hatalomféltésében kormányzati és tömegpárti szinten fordulna az övéi ellen. Újra a tévé képernyõje elé telepszem. Parlamenti közvetítés – élõben. Bár ne tettem volna. Eddig abban a naiv hitben éltem, hogy – becslések szerint – a mai magyar társadalom mintegy felének õsei a Trianonban elcsatolt területekrõl származnak, vagy ezek rokonai ma is ott élnek . Számadatokat és arányokat nem ismerünk, mert a félszáz éve regnáló kormányok, és az erre szakosodott intézmények ilyen felméréseket nemhogy nem végeztek, hanem egy idõben fizikailag is leszámoltak azokkal, akik a magyarság közti vérségi kapcsolatokat firtatták. Dutyiba dugatták õket. Mára finomult a kín: „csupán” gróf Teleki Pál vagy Wass Albert szobrát nem engedik be Budapestre azok, akik minket sem tartanak a maguk társaságában

kívánatosnak, sõt a mai hatalmukra nézvést kimondottan veszélyeseknek minõsítettek. Pedig, ugye, a magyarság számára õk a fontosak. A frusztráltság, a másság, a plázs- és sziget-kultúra, a homok és a százmilliókat pergetõ budapesti vívmány, a Nagy Idõóra. Szóval én, a naiv, azt hittem, hogy a rokoni kapcsolatok is az igenek irányába fordítják a golyóstollakat tartó kezeket. Ha a magyar parlament az ország jelenlegi erkölcsi állapotának a lenyomata, illetve ennek az emblematikus felpöckölése a nemzet falára, akkor nagyot tévedtem. Vannak ott ifjú titánok, mint a Szeged alatti hármas határról induló Újhelyi média- és magyarszakértõ, aki richtig nemekkel szavaz majd. Nyilván vehemensen tiltakozik, hogy õ becstelen lenne, õt ne merészelje senki annak nevezni. Orbán Viktor se. Van-e, lesz-e, aki megmondja neki, hogy õt és társait csakugyan fölösleges becstelennek titulálni, minõsítik õk saját magukat. És hogy fel vannak (mû)háborodva a magyarságáért börtönviselt, minden magyarok egyik legtöbbet kockáztató karizmatikus személyének rusztikusabb képi fogalmazásáért, miszerint most elválik a szar a víztõl! (Mifelénk az egyik nemes szervtõl, a májtól válik el az a valami, vagy „feljön, mint a Duray megnevezte szó a moslékban.) Milyen prûddé váltak egyszeriben! És Alföldi képviselõ úr, aki Zuschlag parlamenti örökébe lépett Erdélyben sûrûn térül-fordult, amint mondja a parlamentben. Hûséges pártkatonaként mostani szövegeivel fõnökeinél csettint és nyalint, érzelmesen buzgómócsingoskodik, miközben, bennünket „úgy szerette, majd megette” alapon kedvel. Azzal az idõs románnal, aki neki fuvardíjként kézcsókot ajánlott Nagyszeben alatt, nincs amit kezdjek, mert az öreg román embert én is többre tartom, mint alkalmi úrvezetõjét, de az már kimondottan bosszant, hogy Zágonból, Mikes szülõföldjérõl miként térül-fordul haza, Kecskemétre. Az még hagyján, hogy a zágoni Mikes Mûvelõdési Központot nem a jelenlegi polgármester és nem zágoni pénzbõl újították fel, amint õ állítja, de azt, ha még erre jár, meg ne merje ismételni, hogy a kultúrgabonást adminisztráló polgármesternek inkább kellene tíz zuhanyozó rózsa a meglévõ egy mellé, mint a kettõs állampolgárság, mert még ki találja önteni a fürdõvízzel ezt a Mikes szülõhelyén koslató nagy magyart, mint az ürgét. Arról bezzeg az érzékeny lelkületû, bennünket a magyar nemzetbõl kiszavazó Alföldi honatyának egy szava sincs, hogy a zágoni polgármestert támogatná a rodostói Mikes ház újraépítésében, amihez a szükséges faanyagot és a szakmunkát a zágoniak már rég felajánlották, de a magyar kormányzat illetékesei, köztük Alföldi úr a kicsi ujját sem mozdítja? És, egyébként is, mit szédeleg õ urasága egy nem magyar állampolgár, a Mikes háza táján? Hisz Mária Terézia óta õ és társai azok, akik Erdély útjait befedték és elfedik elõle. És mit szólna Alföldi úr ahhoz, ha ad abszurdum, a romániai magyarok román állampolgárokként Mikest maguknak követelnék, mint ahogyan erre éppen a Kádár-rezsim jó szomszédságpolitikájának köszönhetõen már volt is példa? A szerbek Kosztolányiból nagyjából annyit tûrtek meg Bori Imre tankönyveiben, amennyi idõrõfnyit a Vajdaságban élt. Anonymusból csak Tittel mondája fért bele a szerbiai szellemi háztartásba. Erdélyben egy idõben Arany János, a szalontai hajdúszármazék csupán azért húzódhatott meg romániai tankönyvekben, mert „odavalósi”. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V. kötete a mai napig 13

sem jelenhetett meg, mert húsz évvel ezelõtt minden áldott nap ki kellett húzni belõle egy-egy távozó híresség és tehetség nevét. És Kozsár képviselõ és mit tudom én még milyen tisztségviselõ úr minderre rátesz egy lapáttal: õ ugyanis szintén Erdélyt járó ember, képzeljük el, még képeslapon is azonnal felismeri a Kis-Cohárdot, és a Nagy-Cohárdot Békás felé, s államtitkári gõggel ordibál a parlamentben, hogy õ mennyire szeret bennünket. Most képeslapon. Majd gyászjelentõben olvasva rólunk. És, érdekes, hogy ezek ellenére mégis bízom a december 5-i igen-ben. És akkor az arcomba vágódik az elsõ hallásra hihetetlen hír, hogy az MSZP, illetve a magyar kormány tizenhat oldalas kampánylapját, ezt a becstelen, nemzetáruló hazugságömlenyt Székelyudvarhelyen nyomtatják. Székelyudvarhelyi magyaremberekkel ásatják meg a nemzet sírját. Ezen már kínkeservesen röhögni lehet. A pártigazgató tényeket tagadó becstelen hazu14

dozásain, „Nem igaz, hogy Japánban vagy Amerikában vagy Székelyudvarhelyen csináltatott volna az MSZP kampányfüzetet” – majd a minõsíthetetlen aljasságot cinikusan beismeri, és megköszöni, hogy a kampánykiadványnak ilyen remek reklámot kerekítettek. Ebbõl az erdélyi gazdasági beruházásból egyebekre is következtethetünk. A Gyurcsány-kormány által nekünk szánt extra-összeg elsõ milliárdját a december 5-i szavazás propagálására szánják. Ennek az elsõ küldeménye érkezett meg Székelyudvarhelyre azzal az üzenettel: dögöljetek meg, ott, ahol vagytok? A más forrásokból ígért 20 milliárd vajon Mudura Alexandru úrék háza táján köt ki, amint ezt már megszokhattuk? A székelyudvarhelyi nyomdai munkálatokról egy szakállas vicc jut eszembe, aminek tovatûnt fiatal koromban volt kínkeserves aktualitása, de ma is megvan az idõszerû üzenete. A szakszervezetek abban az idõben váltak a párt is a munkásosztály közötti transzmissziós szíjjá.

Szakszervezeti gyûlést hívtak össze, és mondták a szónokok, hogy a pártutasítás szerint minden szakszervezeti tagot fel kell akasztani. Egy tag hozzászólásra jelentkezett. És a kötelet is mi vigyük? Hát – nem visszük. Fonják csak õk – és nem mondom, csak utalok egy Kövér-mondásra, ami egyébként nem is úgy hangzott el, ahogyan éveken óta hazudták. Én megmaradok a Duray Miklós diagnózisa, s általa használt metafóra eredetije mellett: nem víz, hanem a máj válik el. A víz, az más mondásban folyik. „Láttam még ekkora …-t, és azt is elvitte a víz.” Ha december 5-én még ezek után is többségben lesznek a nem-es magyar nem-esek, akkor beteljesedik Czakó Gábor Kasszandra jóslata: „Ha a népszavazás eredménye a nem lesz, azt fogja jelenteni, hogy megszûnt a magyar nemzet.” Forrás: Sylvester Lajos - gondola

A határon túli magyar politikusoknak Budapestet elhagyva saját választóik elõtt kell megvédeniük álláspontjukat. Ha a kormánypártokkal értenének egyet, akkor – vérmérséklettõl függõen – a határig kergetnék õket, vagy nem adnának újabb mandátumot nekik. (Romániában országgyûlési választási kampány van, az RMDSZ a magyar kormányhoz lojális állásponttal kivégezné magát.) És a kisebbségi magyaroknak azt sem mondhatják, hogy rossz kérdésre csak rossz válasz születhet, vagy hogy a Magyarok Világszövetsége nevû izé – mely Semmelweis utcai székházában félfasiszta szervezeteknek is otthont ad – kezdeményezte a népszavazást, ami olyan, mintha az államfõ a Hús Terméktanácsot kérné fel kormányalakításra. Azzal sem érvelhetnek, hogy a határon túl állítólag oly népszerû és népszavazáson mostanában akár a kolhozosítást is támogató Fidesz országgyûlési képviselõi a párt tavaszi petíciós kampánynyitóján még úgy zavarták el az MVSZ aláírásgyûjtõ aktivistáit, mintha leprások lennének.

A határon túli magyar törzsek vezetõinek mondani kellett valamit, mégse nyithattak azzal, hogy kurva sokba’ vagytok, bazzeg. Azt mondják, hogy a kettõs állampolgárságról szóló népszavazás érzelmi kérdés. Hogyan lehet nemmel szavazni, ha egy kolozsvári nagynéninek, egy ungvári unokatestvérnek, egy szabadkai nagymamának kell majd megmagyarázni döntésünket? És hogyan lehet igennel szavazni, ha az ember a határon túli magyarokkal csak a Moszkva téri reggeleken találkozik? Kurva sokba’ vagytok, bazzeg Kudarccal zárult a nyolcadik Magyar Állandó Értekezlet, nem született zárónyilatkozat, mert a határon túli magyarok és az ellenzéki pártok igen, a kormánypártok nem szavazatra buzdítják a választópolgárokat. Az elõre meghirdetett fél hat helyett késõ este kezdõdõ sajtótájékoztatón – a reggel óta kitartó újságírók várakozásaival ellentétben – tépett zakókat, monoklis szemeket, vérzõ orrokat nem lehetett ugyan látni, de a határon túliak elkeseredése leírhatatlan volt. Takács Csaba (RMDSZ): „Egy népszavazásra van bízva hárommillió határon túli magyar jövõképe.“ Jakab Sándor (Horvátországi MDK): „Megnyugtatok mindenkit, nem akarok Magyarországra költözni, mert odahaza jobb ízû a hal és nem mérgezett a paprika.“ Tomka György (MMÖNK, Szlovénia): „Sértve érzem magam azért, ami itt történt. Nekünk mást akarnak eladni, külhoni útlevelet, papírokat, ezeknek semmi köze a kettõs állampolgársághoz.“ jó ha figyelünk

Ennyivel is kevesebbet zabálnak fel elõlünk, európaiaktól A kormány viszont mindent megtesz, hogy összezavarja a választópolgárokat, Tóbiás József szelleme kísért. A Népszabadság csütörtöki számának hetedik oldalán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a népszavazásról ezt mondta: „A kormány nem foglal állást igen vagy nem kérdésében, csupán tájékoztatást kíván adni a következményekrõl“. A harmadik oldalon Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke így nyilatkozott: „a kormány továbbra is úgy látja, hogy nemmel kell szavazni“. Túl voltunk ekkor már a nem melletti kormánypropaganda elsõ napjain, csak úgy röpködtek a százmilliárdok arról, hogy mennyibe kerülne a határon túliak kettõs állampolgársága, a gyakorlati életben tájékozatlan, de lelkes külügyi államtitkár még az útlevelet is a költségek közé sorolta, holott a passzusért 18 és 70 év között, az érvényességi idõtõl függõen négy-hatnyolcezer forintot kell fizetni. És a felvilágosító kampányban azt is elfelejtették közölni, hogy a határon túliak a magyar állampolgárság megszerzésével egy sor, magyarigazolvánnyal járó kedvezményt elveszítenek, tehát állampolgárságot szerezve ennyivel is kevesebbet zabálnak fel elõlünk, európaiaktól. A kormány szerdán kapott észbe, hogy pénteken, a nyolcadik Magyar Állandó Értekezleten a határon túli magyar törzsek vezetõinek mondani kell valamit, mert mégse nyithatnak azzal, hogy kurva sokba’ vagytok, bazzeg. (Kiszivárgott hírek szerint a pénteki ülésen egy szó nem hangzott el a költségekrõl, holott egy hétig mást se hallottunk.) Kidolgozták hát a Szülõföld-programot, a Fidesz-kormány óta a nagy ívû elnevezésekben különösen jók vagyunk, lassan már egy klozettet sem lehet úgy átadni, hogy az ne illeszkedne az Európa-tervbe, a nemzetstratégiába vagy a felemelkedési programba. A Maradjotthonkiskomám-program alamizsnát (hétezer forint jut minden egyes határon túli magyarra), plusz külhoni magyar útlevelet jelentene a határon túliaknak. Ez utóbbival az a baj, hogy a 2007 után a schengeni vasfüggönyön túlra kerülõ kárpátaljaiak és vajdaságiak ezzel az okmánnyal legfeljebb mosolyt varázsolhatnak az ukrán/szerb határõr arcára, de országukat el nem hagyhatják. Újabb nem egyeztetett szocialista álláspont: Hiller miniszter elismerte, hogy fogalma sincs, mi lesz 2007 után; Vadai Ágnes képviselõ szerint a külhoni magyar útlevél 2007 után is érvényes lesz. Utóbbi külügyi vénájáról legyen elég annyi, hogy Somogyi Ferenc bizottsági meghallgatásán Burmát ma is létezõ, afrikai országként említette. Forrás: Tóth-Szenesi Attila – Index

15

– plakátkiállítás képekben – Wittner Mária 2001-es elhíresült parlamenti beszédében az ’56-os forradalom hóhérjait a Szent Korona és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullának nyilvánította. Székely Kornél A.D. grafikusmûvész Magyarok Házában látható „Tárlat a beszéd jegyében” címû kiállítását az aktuálpolitikai vonatkozások mellett ezek a gondolatok ihlették meg.

Az exkormányfõ szerint felelõtlenség a buzdítás Medgyessy nem tesz eleget a kormánypártok felhívásának, és nem szavaz nemmel december 5-én. A volt miniszterelnök ugyanis egyáltalán nem adja le voksát. Az exkormányfõ szerint felelõtlenség arra biztatni az embereket, hogy menjenek el szavazni. Medgyessy Péter a Klubrádióban kijelentette: nem megy el szavazni december 5-én. A volt miniszterelnök a rádióban azt fejtegette: felelõtlenség arra biztatni az embereket, hogy menjenek el voksolni anélkül, hogy valójában tudnák, mirõl van szó. Az exkormányfõ úgy véli, hogy a kettõs állampolgárság a magyarság többsége számára érzelmi kérdést jelent, ám szerinte nem esik szó a racionális megközelítésrõl. – Ez nem azt jelenti, hogy mindez mennyibe fog kerülni a magyar államnak, hanem hogy hosszú távon mi szolgálja a magyar nemzet érdekét – fûzte hozzá Medgyessy a rádióban. A volt miniszterelnök hozzáállása nyilvánvalóan ütközik az MSZP és az SZDSZ álláspontjával, hiszen a kormánypártok arra buzdítják a szavazásra jogosultakat, hogy nemmel szavazzanak, nem pedig arra, hogy ne menjenek el a népszavazásra. A Lakitelek munkacsoport ma nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, hogy változtassa meg véleményét a kettõs állampolgársággal kapcsolatban. A volt MDF-es képviselõk ugyanezzel a kéréssel fordultak Medgyessyhez is. Forrás: MNO

16

17

És ez még akkor is így van, ha pártunk(?) és kormányunk(?) ezt tartaná egyedül üdvözítõ megoldásnak hatalmának megõrzése érdekében. Ha most életre kelne a Magyar vándor címû film hét vezére és megjelenne lóháton az esti neonfényes Budapest utcáin, akkor Álmos vezér (Gesztesi Károly kitûnõ alakításában) – aki az „Ember küzdj és bízva biznisz!” jelmondat szellemében adta el a selejtes nyílvesszõket a mongoloknak, most minden bizonnyal azt mondaná a nemmel kampányolóknak, hogy „Itt bizony csak ez az egy nép van, aranyapám! A magyar. Apropó, nem láttak errefelé hatszázezer magyart?” És jó, ha komolyan vesszük Álmos vezért, mert ha így folytatjuk tovább, ennek az évszázadnak a közepére kétmilliónyi eltûnt magyarnak üthetjük majd bottal a nyomát. A jelenleg regnáló kormánykoalíció a média valamennyi rendelkezésre álló csatornáján keresztül csak azt harsogja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kizárólag útlevél kérdéssé akarja lealacsonyítani a határon túli magyarok ügyét, miközben õk maguk állnak elõ a fából vaskarika „külhoni útlevél” ötletével és a gyakorlatilag értelmezhetetlen „nemzetpolgár” ötletével. A külhoni útlevél állampolgárság nélkül kizárólag belépési engedélyt adna hazánk területére, ami gyakorlatilag kivitelezhetetlen, mert mindenféle úti okmány, így bármiféle útlevél is, állampolgársághoz kötött. Eget-földet megmozgatnak azért, nehogy határon túli nemzettestvéreink megtehessék az elsõ lépést a szavazati jog felé vezetõ úton, mert nagyon jól tudják, hogy akkor végük van, mint a botnak. A nyomtatott és az elektronikus sajtóban lezajlott vitákat figyelemmel kísérve, elsõ ránézésre olyan kép rajzolódik ki, hogy a vitákban elsõsorban a gazdasági érdek, ha tetszik, a hideg racionalitás (némely esetben sajnos mindennek lehet nevezni õket csak észérveknek nem) és a nemzeti lelkesedésbõl, a hazafiságból, a hazaszeretetbõl fakadó érzelmi politizálás csap össze az újságok hasábjain és a különbözõ televíziós csatornák képernyõin. Úgy tûnik, a nemzeti oldal erõi felvették a kesztyût és viszonylag hamar rájöttek, felesleges arra vesztegetni a drága idõt, hogy azon polemizáljunk, egyáltalán fel lehet-e, fel szabad-e tenni a kérdést, hogy mennyibe kerül a kettõs állampolgárság megadása, hanem papírt, ceruzát és KSH-t ragadva – úgy tûnik saját fegyverét fordítva az ellen ellen, a gazdasági adatok racionalitásával küldi padlóra a magát szociálisan érzékenynek valló posztkommunista neoliberális véd- és dacszövetséget. 18

Az elsõ sikert máris elérték, a MÁÉRT-en megbukott a kormánykoalíció két pártja, látványosan elszigetelõdtek mindenkitõl, szembemenetelve gyakorlatilag az összes határon inneni és határon túli szervezettel. Ahogyan az a napvilágra került számokból is kiderült – és itt jön aztán a képbe a sokat szidott globalizáció és az Európai Unió – már pusztán azzal, hogy (az MSZP és Gyurcsány számainál maradva) nyolcszázezerrel több magyar éli meg a fogyasztói létezés csodálatosnak éppen nem mondható munkás hétköznapjait csonka Magyarországon belül, már azzal is súlyos milliárdokkal növekednek az államháztartás bevételei. Köszönhetõen az EU, de talán a világ egyik legmagasabb általános forgalmi adójának. És akkor még a mindannyiunk által hõn szeretett másik sápról, az SZJA-ról (gyengébbek kedvéért: a személyi jövedelem adó) még nem is beszéltünk. Abból még egy petákot sem fizetett be ez a szerencsétlen sorsú nyolcszázezer betelepülõ magyar, aki a kormányzat hivatalos propaganda számításai szerint csak élõsködne a nyakunkon, igénybe véve mindenféle alanyi jogon járó szolgáltatást, értéket persze egy fillért sem termelve, arra azonban valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mégis képesnek mutatkozva, hogy itt nálunk Magyarországon vásároljanak egy lakást.

(Az utánozhatatlan színészkirály, a néhai Kabos Gyula egyik filmszerepe jut eszembe, amikor hazatelepült gazdag (vagy legalábbis gazdagnak hitt) amerikai nagybácsit alakított és a rokoni pénzkunyerálásra egyetlen kérdéssel válaszolt: MIBÕL?! Szóval idetelepül a nyolcszázezer magyar, nem csinál semmit, nem dolgozik semmit, csak élõsködik a nyakunkon és hipp-hopp, mégis tud venni magának egy lakást. Hát itt, kedves Olvasó, ismét elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a szépirodalom és a publicisztika kimeríthetetlennek tûnõ eszköztára a végéhez érkezik. Innen már csak az obszcenitás következne, de lévén, hogy e cikk írója magát civilizált kultúrembernek tartja – aki ugyan kétségkívül a káromkodások tekintetében talán a világ leggazdagabb szókincsével rendelkezõ nyelv tudását bírhatja magáénak és aki a trágárság öncélú alkalmazásától tartózkodik – ettõl most eltekintenék. Ahogy így visszapörgettem magamban az elmúlt napokban látott és hallott gazdasági elemzéseket, egyszer csak világossá vált számomra, megértettem, hogy miért hangzik el minden vitában szinte a legelsõ helyen az érv, miszerint a kettõs állampolgárság Európában egy bevett gyakorlat. Mielõtt azonban rátérnék a rideg gazdasági racionalitás kínálta kiadás-bevétel egyenleg már-már fõkönyvek

Az erdélyi származású kormányszóvivõ László Boglár, akit úgy tûnik volt osztálytársainak szívhez szóló levele sem hatott meg, õ már elfelejtette, honnan indult

Szintén erdélyi származású az orosz-magyar kettõs állampolgár Medgyessy Péter exminiszterelnök, alias James Gond, aki annak idején a szocialista táboron belül egyedüliként vette fel a harcot a KGB ellen. Szerinte is felelõtlenség a népszavazás a kettõs állampolgárság ügyében. (Basszátok meg! – A szerk.)

A szintén erdélyi származású Tamás Gáspár Miklós. A filozófus és önkéntes mérvadó elmegy ugyan szavazni december 5-én, de szándékosan érvénytelen szavazatot fog leadni. Azt hiszi, hogy ezzel felmentést kaphat a felelõsség alól. (Ennél azért okosabbnak gondoltam – A szerk.)

fiskális szemléletmódját idézõ elemzésére, érdemes néhány szót szentelnünk a kérdéskör érzelmi részére is, megvizsgálva a dolgot a morális és etikai oldaláról is. Azoknál, akik elsõsorban (vagy kizárólag) érzelmi alapon közelítik meg a kettõs állampolgárság kérdését, azonnal kiveri a biztosítékot a kormánypropaganda elsõ megközelítésre haza- és nemzetáruló garasoskodása, vagy ahogyan egyesek írói munkásságuk részeként oly gyakran meg szokták fogalmazni, kalmár lelkületû kufárkodásuk a nemzeti érzésekkel.

No, mármost Buddha óta tudjuk, hogy legjobb út az arany középút, járjunk hát mi is ezen az arany középúton, és próbáljunk meg szélsõségektõl mentesen viszonyulni az adott problémához. (És abban azért ugye valamennyien meg tudunk egyezni, hogy Buddha nem volt egy hülye ember?) Próbáljuk tehát bölcsen, higgadtan és okosan szemlélni ezt az egész kérdéskört, vizsgálódjunk az érvek mentén, természetesen azért nem mentesen egy csipetnyi egészséges nemzeti érzelemtõl és öntudattól sem. Nos tehát, ott tartottunk, hogy fel lehet-e tenni, fel szabad-e tenni a kettõs állampolgárság kapcsán azt a kérdést, hogy mennyibe fog ez kerülni nekünk, anyaországi magyaroknak? Az én rövid válaszom erre a következõ: – Fel lehet tenni, csak nem szabad. Pontosabban, nem érdemes. Sõt, továbbmegyek. A jelenlegi politikai elitbõl – pártállásra való tekintet nélkül – senkinek sincs joga hozzá, hogy feltegye ezt a kérdést, különösen a jelenleg regnáló kormánykoalíció pártjainak és politikusainak nincs joga ehhez.

Tudom, hogy ezek rendkívül súlyos szavak, én ezzel tökéletesen tisztában vagyok, és nem is mondanám, ha nem így gondolnám. Mirõl van szó? Csak két dolgot említenék, a teljesség igénye nélkül. Elõször is, a privatizáció címszó alatt végrehajtott nemzetrablást, egy egész ország hivatalból elrendelt kifosztását. Ma már nem annyira, de régebben még gyakrabban kerülhettünk olyan helyzetbe, hogy az üzlet, vagy a kis ABC-áruház, ahová éppen vásárolni indultunk, leltár miatt zárva tartott. Idõrõl-idõre felmérték a készletet, hogy mibõl mennyi fogyott, mit kell utánrendelni stb. Ma már ezt a modern, számítógépes pénztárrendszerek automatikusan elvégzik, még a rendelést is leadják. Gondolná azt a kedves Olvasó, hogy ha még a legkisebb üzletben is ilyen nagy jelentõséggel bír a leltározás, el lehetett adni egy egész ország teljes vagyonát úgy, hogy egyáltalán nem készült róla vagyonleltár? Pedig Magyarország esetében pontosan ez történt. Csak az amerikai titkosszolgálatnak volt egy hozzávetõleges becslésen alapuló felmérése a privatizálható állami vagyonról, amely összegszerûen mintegy 120 milliárd dollárnyi privatizálható vagyonról szólt. Ez forintosítva mai árakon számolva körülbelül 20 ezer milliárd forintnak felelt meg. A magyar állam privatizációs bevételei azonban csak mintegy 1000 milliárd forintra rúgtak, a többi 19 ezer milliárd forint kézen-közön eltûnt. Hát ezért nevezem én ezt privatizáció címszó alatt végrehajtott nemzetrablásnak. (Egyes szakértõi számítások szerint, ha a teljes privatizációs bevétel befolyt volna a magyar államhoz, ma kb. 30%-kal magasabb lenne mindenki fizetése.) És akkor most arra kérek mindenkit, gondoljon bele, hogy egy ilyen mindannyiunk sorsára és anyagi helyzetére máig kiható, ezermilliárdokban mérhetõ nemzetmegkárosítás után fel szabad-e tenni azt a kérdést, hogy mennyibe fog kerülni a kettõs állampolgárság nekünk, anyaországi magyaroknak? Másodszor: Még mindig nem lehetünk benne biztosak, hogy Princz Gábor elviszi a Postabank-ügyet, hiszen kitûnõ sztárügyvédek egész garmadája védi õt, Bárándy úr, a volt igazságügy-miniszter vezényletével, aki jó baksisért még bársonyszékkel járó állását is hajlandó volt odahagyni. És akkor most arra kérek mindenkit, hogy gondoljon bele, a százmilliárdokat felemésztõ bankkonszolidációk után fel szabad-e tenni azt a kérdést, hogy mennyibe fog kerülni a kettõs állampolgárság nekünk, anyaországi magyaroknak? Nem. Nem szabad feltenni ezt a kérdést. Egyszerûen nincs jogunk hozzá, hogy feltegyük ezt a kérdést. De még ha jogunk is lenne hozzá és ha – jó magyar szokás szerint – immáron ki tudja hányadszor, csak ez okból ki19

folyólag újból beljebb kéne húzni egy lyukkal azt a képzeletbeli nadrágszíjat (amin talán már nincs is több hely egy újabb lyuk számára, s talán már félig a gatyából is kilóg a seggünk), nekünk ezt a cehhet akkor is kutyakötelességünk állni, még abban az esetben is, ha – képletesen szólva – beledöglünk. Ez a minimum. A nemzeti minimum. Ez nyolc évtized adóssága. Az anyaország adóssága a nemzet felé. Ráadásul egy evidenciáról van szó, amit minden más, úgy tûnik rajtunk kívül normális nemzet – ez ügyben sajnos mi vagyunk a cseppet sem üdítõ kivétel – majdhogynem automatikusan megad a külhonban rekedt vagy ott élõ és valamilyen honi kötõdéssel (pl. származás) bíró nemzettestvéreinek. És egyetlen normális állam sincs (csak úgy tûnik az Ibolya elnök-asszony által oly hõn áhított „normális” Magyarország az egyetlen, amelyik ennyire buta és ostoba), mely vezetõi és pártjai akárcsak egy pillanatra is elgondolkoztak volna azon, hogy ez mennyibe fog kerülni az adott országnak, annak lakóinak, vagy hogy pénzkérdést csináljanak egy ilyen fontos nemzetstratégiai ügybõl. Ja igen! És még egy apró adalék, ha már a pénznél tartunk. Mielõtt még valaki azt gondolná, hogy a kettõs (álom) állampolgárság valamiféle szociális intézmény a határon túli élõsködõ magyarok kiéhezett hordái számára, az jobb ha tudja, hogy a kettõs állampolgárságért folyamodó határon túli magyarnak – akárcsak nekünk, anyaországiaknak – még az útlevélért kirótt illetéket is meg kell fizetnie, vagyis semmi sincs ingyen! Ja kérem, piacgazdaságban nincs ingyen ebéd, azt valakinek ki kell fizetnie! Ennyit a dolog érzelmi részérõl! Most pedig térjünk vissza a gazdasági érdekekhez, a hideg (és olykor rideg) pénzügyi racionalitáshoz. Ahogyan arról már a korábbiakban is szó esett, a kettõs állampolgárság kapcsán fellángolt viták során a polgári, nemzeti oldal szinte az elsõként említi, hogy a kettõs állampolgárság bevett európai gyakorlatnak számít, az unió nem gördít akadályokat elé, az adott ország belügyének tekinti annak megadását. Még akkor is, ha ez az unión kívüli országok lakóit érinti (lásd Portugália esetében a brazilok – elegendõ feltétel, ha valaki portugálul beszél.). Ha visszapillantunk a közelmúlt történéseire, fõként az Európai Unió bõvítésének tükrében, jobban megérthetjük a kettõs állampolgárság kérdéskörét is, annak gazdasági és társadalmi folyamatokra gyakorolt hatásait és kapcsolatrendszerét. Ahogyan azt már a kettõs állampolgárságnak a magyar állam számára bevétel növekedéssel járó hatásainál is láthattuk, az inga most visszafelé lendül. Ha úgy tetszik, a neoliberális erõk társadalmi, politikai és gazdasági dilettantizmusból fakadóan meghozott, döntésekkel, törvényekkel és rendeletekkel szabályozott fogyasztás centrikussága, valamint az ebbõl következõ, mértéket nem ismerõ pénz- és profitéhsége most a saját fejére hull vissza. Minden az Európai Unió alapeszményére, az áruk és a tõke szabad áramlására vezethetõ vissza. Paradox módon, ez a rendszer ugyan anti-humánus, hiszen nem az embert állítja a középpontba, hanem a fogyasztáson keresztül az árut (szolgáltatást) és a tõkét, valamint annak szabad, korlátok nélküli mozgását, ez az egész mégis visszájára sül most el (legalábbis az uralkodó kormányfelfogással mindenképpen ellentétesen), mivel a lánc legvégén természetes személyként a hús-vér ember, maga a fogyasztó áll. Ahhoz pedig, hogy a szabadon mozgó áru és tõke szabadon (tehát korlátok nélkül) értékesíthetõ, azaz fogyasztható legyen, magának a fogyasztónak is szabadon (tehát korlátok nélkül) kell mozognia, számára biztosítani kell a kötöttségek nélküli szabad mobilitást. Annak érdekében, hogy a lehetõ legtöbb helyen a lehetõ legtöbbet fogyaszthassa. 20

No, mármost az Európai Unió bõvítésével lezajlott gazdasági újgyarmatosítási folyamat célja az volt, hogy az újonnan csatlakozott országok – ez mintegy plusz 100 millió új európai uniós fogyasztót jelent – felszívják az eddigi EU tizenötök által megtermelt árufelesleget – elsõsorban az élelmiszereket. Igen ám, de mi van akkor, ha ez az újonnan érkezett 100 milliónyi fogyasztó nem képes hozni a tõle elvárt fogyasztási mennyiséget, nem felel meg az elõzetesen kalkulált fogyasztási kvótának? Mondjuk azért nem, mert jóval gyengébb anyagi kondíciókkal rendelkezik, mint a tõle néhány száz kilométerrel nyugatabbra élõ EU-polgártársa? Két megoldás kínálkozik az unió számára. Az egyik – ez a hosszabb –, hogy a nagyságos és fényességes Európai Unió központilag, kézi vezérelten néha-néha ráripakodik az adott tagállamra –megunván annak kormányzati tökölõdését, a tekintetben, hogy nem képes megfelelni az uniós elõírásoknak – hogy aszongya: méltóztatnának végre egy kicsivel több pénzt hagyni a lakosságnál, mert így nem teljesíteni az elõzetesen önökre kalkulált fogyasztási mennyiséget, magyarán önök nem termelnek nekünk annyi profitot, amennyit mi elõre beterveztünk (Lásd átlagkeresetek felzárkóztatása az uniós átlaghoz). Azért mondom, hogy ez a lassúbb megoldás, mert itt diplomácia súrlódások, félreértések, ne adj’ isten még sértõdések is elõfordulhatnak, arról nem is beszélve, hogy meglehetõsen drágának tûnik ez a megoldás, mivel nagy valószínûség szerint ennek megvalósításához mind az uniónak, mind pedig az adott államnak bele kell nyúlnia zsebébe, és kétség sem férhet hozzá, meglehetõsen mélyre kell nyúlniuk. (Ja kérem, piacgazdaságban beruházás nélkül nincs haszon!) jó ha figyelünk

Van aztán a másik megoldás, ez jóval olcsóbb és jóval gyorsabb, „vendégmunkásokkal” külsõsökkel megnövelni a fogyasztók számát. Az sem baj, ha nem EU-tagállamból érkeznek az illetõk. A lényeg, itt nálunk, az unióban költsék el a pénzüket. Sõt, talán még ez a legjobb megoldás az összes közül, hiszen az EU-n kívülrõl érkezõ kettõs állampolgár fogyasztók sirámainak kielégítésére (TB, nyugdíj stb.) ott az illetõ anyaországa, a választójog meg ugye helyben lakáshoz kötött. Ezért tökéletes fogyasztók tehát az Európai Unió számára az EU-n kívülrõl érkezõ kettõs állampolgárok, így a magyarok is. Tehát az Európai Uniónak érdeke a kettõs állampolgárság. Csak nekünk nem érdekünk. Legalábbis pártunk(?) és kormányunk(?) szerint nem az. A Gyurcsány-Hiller duót hallgatva érdekes déja vú érzése támad az embernek. Kicsit emlékeztet engem ez az egész dolog az erõs forint vs. gyenge forint problémakörére. Minden épeszû államnak az a jó, ha stabil és erõs a nemzeti valutája. Mit ad isten, csak

nekünk magyaroknak nem jó az erõs nemzeti valuta (legalábbis pártunk(?) és kormányunk(?) szerint. Gyurcsány mondta ezt: ”Beledöglünk ebbe az erõs forintba!”). Most ugyanez képzõdött meg a kettõs állampolgárság ügyében is. Minden épeszû nemzetnek, államnak, országnak szüksége van a sajátjaira, csak nekünk magyaroknak nincs szükségünk a saját fajtánkra (legalábbis pártunk(?) és kormányunk(?) szerint). De vajon milyen képet fest ez rólunk a külföld felé? Vajon milyen felhangot ad mindez a Tony Curtis nevével fémjelzett „Someone like hot!” – Van, aki forrón szereti! országimázsnak? De ami még ennél is fontosabb, milyen reakciókat vált ki a környezõ országok kormányaiból, lakosságából? Mi lesz, ha eztán még annyira sem veszik majd emberszámba az ott élõ magyarokat, mint eddig, mondván, „semmik vagytok, hiszen ti még a saját fajtátoknak se kellettetek?” Mert ha a népszavazás sikertelen lesz, vagyis érvénytelen lesz az alacsony részvétel miatt, vagy a nem gyõz, akkor

Mivel a gondola fórumán ritkán látott vihart kavart e sorozat múltkori darabja, s mivel az ott olvasható hozzászólások arra döbbentettek rá, hogy van még mit megbeszélnünk e tárgyban, arra fanyalodom, hogy ismét fejeljek egyet a falba. A fórumon kibontakozott vitában szóba került Czakó Gábornak a november 12-ei Magyar Nemzetben közölt csodálatos írása. Czakó Gábor fogalmazta meg a lényeget: Ha a népszavazás eredménye a nem lesz, az azt fogja jelenteni, hogy a nemzet megszûnt. Maga jelentette ki azt a tényt, hogy nem közös ihlet már, erkölcsi értelemben nem létezik, nem is óhajt létezni. A dolog önmagáért beszél. A nemzet közös ihlet. Nincs nemzet, ha egyszer azok jelentik ki magukról, hogy nem tartoznak össze, akiknek az összetartozás-érzete (volna) maga a Nemzet, a nemzeti érzés. Mivel voltak, akik félrevitték a nótát a múltkori cikkem egyik kitétele miatt, ezennel visszavonom a Patrubányt körüllengõ ügynökvádról írtakat. Bocsánatot kérek, felejtse mindenki el, biztos nem igaz. Kérek azonban mindenkit, feleljen az alábbi kérdésekre önmagának: – Mit nyerhetünk ezzel a szavazással? – Mit veszíthetünk ezzel a szavazással? – Ki hozta ránk ezt a mostani tébolyt? A múlt hétvégén választás volt Sopronban és Szécsényben. Két merõben ellentétes mentalitású vidék, mondhatni az ország két ellenkezõ sarka. Az eredmény? A Fidesz mindkét helyen elsõ fordulós gyõzelmet aratott – volna, ha a voksolás érvényes lett volna. Pedig a szécsényi választóknak csak szeptemberben mutatták be Nagy Andort! Ahogy 1994-ben mondták: a takarítónõk is bejutottak a pártszékházból (akkor a Köztársaság térre utalt a bonmot). És mit mondott az MSZP-szóvivõ másnap? Nyakó szerint a választáson bebizonyosodott, hogy az ellenzék „nem tudta megõrizni a két mandátumot”. Hát így kell ezt. A szoclib csapat egy éjszaka rájött, hogy ha a híveik a második fordulóban nem mennek el voksolni, akkor a Fidesz cigánykereket hányhat, úgy sem nyer. Mert a mai politikai aktivitás nem elegendõ 25 százaléknyi szavazó megmozdításához. jó ha figyelünk

könnyen elõfordulhat, hogy ezt a keserû valóságot kell majd megélnünk a Kárpát-medencében, miközben a magánszocializmus dölyfös milliárdosai – akik az Internacionálé szellemiségében tényleg semmik voltak, de mára mindenek (mindenhatók) lettek – karosszékükbõl röhögve nézik majd, hogyan enyészik el a nemzet. December 5-én a MÁÉRT-en egységes véleményt kimondó határon túli magyar szervezetek példáját követve félre kell tennünk az egymással való rivalizálást, a különbözõ nézeteltéréseket – talán az olimpia nemes hagyományához hûen – erre az egy napra mindenki kössön fegyverszünetet azzal, akivel éppen hadban áll, mert a nemzet mindenek elõtt! És mindenki hozzon magával még egy embert! És az a még egy ember is hozzon magával még egy embert, és szavazzunk IGEN-nel! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

November 28-án annak lesz a legnagyobb esélye, hogy a választás érvénytelen lesz, és hiába nyer mindkét helyen a Fidesz akár 75 százalékkal is. Az MSZP mindkét választókerületben azt fogja harsogni, hogy december 5-én lesz a választás… És a lakosság túlnyomó többsége ezt el is fogja hinni, s megfeledkezik az egy héttel korábbi idõközi választásról. És a Fidesz tényleg nem fogja tudni megõrizni a két mandátumot. Mi köze ennek a kettõs állampolgárságról szóló voksoláshoz? Csupán annyi, hogy józan ésszel nem számíthatunk arra, hogy a választás eredményes lesz. Ebbõl a szempontból figyelemreméltó, hogy a múlt hét második felében koncepciót váltott a kormányoldal. Addig a távolmaradásra buzdították a híveiket, azóta az elmenetelre, ám a nemleges válaszra. A változásnak egyetlen értelme látszik: ha egy alacsony részvételû választáson elsöprõ fölényû lenne az „igen”, akkor az annyit jelentene, hogy „a magyarok lusták szavazni, de alapjában összetartanak, tehát mégiscsak egy nemzetet alkotnak”. Azonban láthatólag nem ez a cél. A cél annak demonstrálása, hogy a magyarok nem tekintik magukat közös nemzetnek a határon túliakkal. Ehhez pedig nem elegendõ az érvénytelen szavazás, ehhez az kell, hogy sokan mondjanak kifejezetten nemet a kettõs állampolgárságra. A kormány nagyon is érti, miféle csavarok vannak ebben a szavazásban. A kormánynak nem elég, hogy semmiféle kötelezettséggel sem terheli az igen gyõzelme sem, a kormányerõknek kifejezetten az kell, hogy kimondassék: a nemzet megszûnt, nem közös ihlet többé. Feleljünk csak a fenti kérdésekre: – Mit nyerhetünk ezzel a szavazással? Semmit. – Mit veszíthetünk ezzel a szavazással? Mindent. – Ki hozta ránk ezt a mostani tébolyt? Na ki? Mutassanak még egy népet a Földön, amelyik ennyi energiát fordít önmaga szétverésére. Forrás: gondola.hu

21

„Ezek rosszabbak, mint a románok” – hangzott el a történet ezen részénél a mondat a nagyváradi, õszi éjszakában. Állítólag ugyanis a Partiumban, Erdélyben és Romániában ugyan a magyaroknak nagyon kevés az esélyük egy-egy tárgyaláson, de ha egyértelmûen igazuk van egy románnal szemben, akkor a román bíró is a magyarok javára ítél. Budapesten ez a magyarok irányában soha nem fordul elõ. Itt, Esztergomban az emberek jobb része tudja: a hungarofóbia nem ismer határokat. Magyarnak lenni Bukarestben is, Budapesten

is – veszélyes! Ezért is kell megfogadnunk Bocskai István intelmét, amelyet 398 évvel ezelõtt, Testámentomában kötött a lelkünkre: „jó lelkiesmérettel meghagyom, s írom, szeretettel intvén az erdélyi és magyarországi híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tõlök el ne taszítsák, tartsák õ atyjokfiainak és õ véreknek, tagoknak.” Forrás: Tallér Krisztina – gondola

Erdélyben és a Partiumban élõ nemzettársaink könnyen gondolhatják, hogy Belsõ-Magyarországon – ahogyan csonkaországot szeretetteljesebben hívjuk – jobb a magyarok sorsa, mint az övéké. A dolog nem feltétlenül van így. A napokban Nagyváradon egy püspöki estebéden tájékoztattak egy ott élõ és tevékenykedõ magyar asszonyt a budapesti magyarellenességrõl. Õ akkor, a hallottak megértésekor fogalmazott olyképp: „Ezek rosszabbak, mint a románok.” Igen, magyarnak lenni a magyarok fõvárosában, Budapesten sem könnyû – akkor, ha az ember magyarságát is vállalja. Talán a világon a legerõsebb a hungarofóbia éppen a magyarok fõvárosában: Budapesten. A Délvidéken „csak” megverik nemzettársainkat. Bukarestben „csak” kirekesztik, kigúnyolják, megfenyegetik. A Felvidéken „csak” utálják magyarjainkat. Budapesten a helyzet mintha még rosszabb lenne. A Nagyváradon elmesélt történet szerint Budapesten egy ismert politikus beindította a jogi gengszterizmust. A kamarából kiselejtezett ügyvédekkel – jogi verõlegényekkel – följelenteti azokat a demokratákat, akik a párt korrupciós ügyeit, a család privatizációs visszaéléseit próbálják korlátozni, nyilvánosságra hozni. A módszer egyszerre aljas és gyáva. Ha az adott pártról például megírják, hogy törvénysértõen támogatta minisztériumuk az egyik pártvezetõ testvérét, akkor a szélsõséges bíró elítéli a korrupció leleplezõjét. Ha az adott párt egyik alakja „tolvajbandának” minõsít demokrata politikusokat, akkor a rágalmazót természetesen ártatlannak mondja a pártbíróság. 22

jó ha figyelünk

Meghallgattam november 10-én este egy magyar államtitkár beszélgetését a Duna tévében. A nevét nem tudtam megjegyezni, de nincs is jelentõsége. A beszélgetés nagyon tanulságos volt. Kiderült belõle, hogy mi, erdélyiek mindnyájan tökhülyék vagyunk. Legalábbis az államtitkár úr és elvtársai szerint. Eddig is sejtettem, de ilyen világosan még senki nem vágta a szemembe. Államtitkár úr szerint nekünk halvány fogalmunk sincs arról, hogy mi a saját érdekünk. Értelmetlenül üvöltözünk, követelõzünk, kettõs állampolgárságot, meg más hasonló hülyeségeket kívánunk, anélkül hogy tudnók, az nekünk csak árt. Még arra is képtelenek vagyunk, hogy ezt magunk találjuk ki, mi csak szajkózzuk, amit a magyar ellenzék bedumált nekünk. Hálásan köszönöm ezt a szíves felvilágosítást, de naivságomban mégis lenne néhány valószínûleg szintén értelmetlen megjegyzésem. Szeretném, ha elhinnék odafent, Budapesten, ahova a kutyaugatás nem szokott felhallatszani, hogy nekünk semmi szükségünk nincs arra, hogy felvilágosítsanak a saját vágyainkról és érdekeinkrõl. Talán mégis maradt annyi eszünk és jogunk, hogy ezeket saját magunk fogalmazzuk és mondjuk meg. Legkevésbbé kérünk felvilágosítást azoktól, akik pár évvel ezelõtt még megbüntették azt a tanárt, aki említést mert tenni a diákjai elõtt a puszta létezésünkrõl. Ha mi úgy tudjuk, hogy éppen olyan magyarok vagyunk, mint a dunántúliak, legalább annyit higgyenek el, hogy ezt a naiv tudatot saját magunk, sõt, ükapáink is úgy tudták, nem kell senki bemagyarázza nekünk. És illetlenül csúnyákat gondolunk, sõt, mondunk is azokra, akik ezt kétségbe akarják vonni. Ez tény. Hogy mi miért szeretnénk azonos állampolgárságot kapni azokkal, akik a határ másik oldalán élnek, mikor normális európai ember egy magyar állampolgárság ellen kétségbeesetten tiltakozna, az is a mi bajunk. Joguk és hatalmuk nem megadni, de ne akarják bebeszélni nekünk, hogy nekünk nem kell. Bízzák ránk a saját vágyainkat! Ilyenkor pénzt ígérnek nekünk. Nyugodtan megígérhetik, úgyis tudják, hogy soha nem fogják megadni. Õk is tudják, mi is tudjuk. Azt is tudjuk mindketten, hogy ha a nevezetes magyar GDP teljes összegét beárasztanák Romániába, abból akkor sem lenne nekünk semmi hasznunk, különösen olyan nem, mint amit most lelkesen ígérgetnek. Vállalkozási lehetõséget ígérnek annak a nyolcszázezer éhezõ határon túlinak, akikkel most riogatják a magyar szavazókat, abból a pénzbõl, amibõl otthon még a saját iskoláikat sem tudják fenntartani! Minket tartanak annyira hülyének, vagy saját magukat? Kedves államtitkár úr, azért ott még nem tartunk, hogy ezt a maszlagot bevegyük.

De volt a beszélgetésnek egyetlen értelmes mondata is. Az tudniillik, hogy aki elfogadná a magyar állampolgárságot, az pénzt többé nem kaphatna. Na végre, csak kibújik a szeg a zsákból. Hogy is van ez? Tehát aki kéri, és megkapja az állampolgárságot, az többé még segéllyel sem terheli a magyar államkasszát. Hát akkor mi a kifogás a megadása ellen? Kérjenek meg minket szépen, hogy minél többen kérjük a magyar állampolgárságot, ezzel levették rólunk a gondjukat, nem kell segélyezni minket szegény magyarországi adófizetõk keserves filléreibõl. Hát ezt a remek alkalmat igazán kár volna elszalasztania a magyar kormánynak! De most akkor hogy is állunk? Mire kell az a bizonyos ötszázötven-milliárd dollár, akarom mondani, forint a nyolcszázezer új állampolgárnak, ha még csak segély sem járna nekik? Ezt tényleg nem értem. Úgy látszik, mégis csak az államtitkár úréknak van igaza a szellemi képességeim megítélésében! Viszont itt megint van egy alázatos kérésem. Ha két ilyen remek lehetõség között lehet választanom, legyenek szívesek, bízzák rám és a hozzám hasonló naiv alakokra, hogy eldöntsem, mi kell nekem: állampolgárság vagy segély? A döntés gondját és felelõsségét szívesen levesszük államtitkár úr és elvtársai válláról. De nézzük meg most már a további tényeket. Hogy is állunk a nagy veszedelemmel, a nyolcszázezer határontúli beözönlésével? Elõször is szögezzük le: mióta Werbõczy jogot adott a jobbágyoknak a szabad költözködésre, még nekünk is jogunk van dönteni abban, hol kívánunk élni. Nagyon kérjük túlnani jóakaróinkat, mind a barátainkat, mind az ellenségeinket, ne akarjanak minket megtanítani, se rákényszeríteni arra, hol van a helyünk. Aki el akarta hagyni a ,,szülõföldjét", az már elhagyta. Vagy vállalta a teméntelen akadályt, megaláztatást, oláhozást stb., és valahogy bekönyörögte magát régi hazájába

(gyengébbek kedvéért: Magyarországra), vagy megundorodott tõle, és inkább szétszéledt a nagyvilágban. (Különben megint gyenge az elmém, nem értem, miért inkább szülõföldje a nagyváradi magyarnak Bukarest, mint Debrecen, vagy a székelynek Temesvár, mint Szeged? Az erdélyi magyaroknak legalább a hatvan százaléka nem ott él, ahol az apja született, tehát elhagyta a szülõföldjét. Mi úgy tudjuk, szül?földünk a Kárpát-medence. Tényleg hülyék vagyunk?) Aki itt maradt, az vagy szerzett életlehetõséget magának, vagy már annyira tehetetlen (sajnos, nagyon sokan vannak!), hogy ezután sem fogja vállalni az átköltözés kálváriáját. De ha valaki mégis átköltözik, akár az új állampolgársággal, akár anélkül, az viszi a maga szakmáját, tudását, végzettségét. Magyarországon egy átlagos diploma kb. húszmillió forintba kerül. Tessék azt is kiszámítani, mennyi lenne ez, ha nyolcszázezren átköltöznénk. Megmondom: 16 000 000 000 000, azaz tizenhatezermilliárd. Ha csak százan vinnék át a diplomájukat, az is kétmilliárd forint. Ezt minden átköltözõ ingyen ajándékozza a magyar államnak. Ezt bizony még a barátaink is el szokták felejteni. Magyarországon is csak annak járnak a jogosultságok, akinek ott igazolt munkahelye van. Anélkül sem nyugdíjjogosultság, sem ingyenes kórházi kezelésre való jog stb., stb. nem jár. Miért járna tehát nekünk, ha itthon megkapjuk az állampolgárságot? Állást a magyar állam senkinek nem ad. A cégek adnak, akinek akarnak. A nevezetes Sötét család minden nagy felhajtás ellenére jó ideig nem kapott semmit. Miért kapnánk mi többet, ha átkérezkedünk? Az egész kérdés különben is csak formai. Románia két-három év alatt bekerül Európába. Akkor minden itteni lakos úgy megy át a határon, úgy vállal ott állást, munkát, ahogy neki jólesik. Ettõl a két-három évtõl félnek államtitkár úrék? Szlovákiából már ma is úgy mehet át akárki Magyarországra. Úgy tudom, nagyon szívesen fogadják õket a dunántúli gyárakban. Megkapnak tehát mindent, munkát, jogot, európai útlevelet, mégis óhajtják a magyar állampolgárságot, pedig abból nekik semmi anyagi hasznuk nem származik. Ugyanbiza miért? Ennek az okát államtitkár úr és elvtársai soha nem fogják megérteni, talán éppen azért nem, mert olyan nagyon okosak, azért nem érthetnek meg minket, gyengeelméjûeket. Azért, mert az nekünk kell. Haszon nélkül, segély nélkül, megvetve, kiröhögve, kell nekünk. Mert magyarok vagyunk. Úgy látszik, igaza van államtitkár úrnak. Tényleg hülyék vagyunk. Varga László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tiszteletbeli elnöke Forrás: gondola

23

A korrupció természetrajza a rendszerváltozás Magyarországán Ma már csupán néhány kattintás, és e könyv esélyt kaphat a túlélésre, Magyarország pedig a szembenézésre és a változtatásra. Varga Domokos György

E könyv szerzõjének nem az volt a célja, hogy bebizonyítsa azt, amit lassan már mindenki tud: rendszerváltozásunk a korrupció terén sem azt hozta, amit szerettünk volna. „Gyõzzön a jobbik!“ – leginkább ezért áhítoztunk egy új világra, amelyben majd éles, de mindenképp tisztességes versenyben végre az gyõz, aki a legrátermettebb, a legszorgalmasabb, a legfelkészültebb. Ehelyett jött el a baksisvilág. Amelyben mindennapos gyakorlattá vált a verseny tudatos kiiktatása, a nemtelen eszközökkel való, gátlástan önérdek-érvényesítés. Ez a könyv e baksisvilág természetét: összefüggéseit, mozgatórugóit, felelõseit, s nem utolsósorban „fejlõdését“ vizsgálja. Szigorú tények s a nem kevésbé szigorú logikával levont következtetések alapján állítja: Magyarország mára eljutott a korrupció harmadik, „legfejlettebb“ szintjére, a „totális“ korrupció szakaszába, ahol a megvesztegetõ és a megvesztegetett egy személyben testesül meg. „Politikusok és vállalkozók, pártok és vállalkozások személyi összefonódásáról beszélek: amikor akár a kormányfõnek, akár egyik-másik miniszterének, akár a pártok különféle tisztségviselõinek, képviselõinek többé-kevésbé kiterjedt vállalkozásaik vannak. Az összefonódás egy idõ múltán törvényszerûen olyan mértékûvé válik, hogy a Politika legfõbb mozgatójává is a Pénz válik." A korrupció egyik legfõbb sajátossága, hogy mind a korrumpálóknak, mind a korrumpáltaknak érdekük a hallgatás. A korrupció azonban mára olyannyira elmocsarasította a magyar közéletet, hogy egyre többen érzik: elõbb-utóbb mindenkit beszippanthat a növekvõ ingovány. A szerzõ erre építve-számítva kereste meg a korrupciós ügyletek jó néhány szereplõjét vagy ismerõjét, akik között ki névvel, ki név nélkül nyilatkozott, de mindannyian a lehetõ legõszintébben, elfogadva kérdezõjük alapelvét: nem néhányak lebuktatása vezethet el a helyzet gyöke-

24

res megváltozásához, hanem a helyzet gyökeres megváltoztatása szüntetheti meg a korrupcióra való erõs hajlandóságot. Van-e remény, lehetõség erre? Megszûnhet-e a baksisvilág Magyarországon? Erre is választ keres – és talál a könyv szerzõje. 2) Az egyik (Internetes) terjesztõ (Új Könyvpiac) ismertetõje a könyvrõl A szerzõ a korrupció természetrajzát írja le a rendszerváltás utáni Magyarországon. „Esetleírásai" nem kímélik sem a jobb, sem a baloldalt. A közelmúlt politikatörténete, a gazdasági közélet iránt érdeklõdõk számos új ismeretet szerezhetnek a kötetbõl. (Megj: KönyvNet ismertetõ: A HÍR TV-bõl is jól ismert újságíró szerzõ a korrupció természetrajzát adja a rendszerváltás Magyarországán egészen a Medgyessy Péter miniszterelnök bukását követõ idõszakig. Az áttekintést, elemzéseket, következtetéseket számos konkrét esetleírás illusztrálja (pl. Gyurcsány-féle ügyeskedések: etika és jog határán), így kisebbfajta botrány is várható.)

Nemmel szavazz, ha nincs szíved, hagyd magára a testvéred! Nemmel szavazz, mindazokra, kiknek rosszul megy a sora. Börtönné lett szülõföldjük, Trianon a börtönõrük. Szenvedés lett az életük, mert magyar az anyanyelvük.

Magyarnak lenni tudod, mit jelent? A magasba vágyni, s tengni egyre lent! – írta valaha Sajó Sándor, aki nem sejthette, hogy Magyarország miniszterelnöke egyszer még rákontráz az õ fájó, búsongó üzenetére. Magyarnak lenni jó, ugyanakkor embert próbáló is – mondta Gyurcsány Ferenc rímtelenül, de azért roppant poétikusan a nemzetpolitikáról tegnap tartott vitanapon.

Ha már nem bírták a hajszát, titkon lépték át a határt. Kádár János parancsára, vissza lettek toloncolva. De magyarnak megmaradtak, s együttérzést tõlünk vártak. Rúgj beléjük, megszokták már, csak csizmádban ne essen kár! Hallgass Gyurcsány kérésére, Hiller bárgyú szövegére! Hidd el Gál J. számítását, és Lendvai hazugságát! Magyar (?) kormány azt akarja, testvér testvért, megtagadja. Forintosít embereket, tisztességet, becsületet. Befogadtunk romát, bolgárt, kínait és görög polgárt. Zsidót, szerbet és szlovákot, Isten tudja, hány nációt. Csak magyarra mondjál nemet, áruld el a nemzetedet! Csatlakozz hát Trianonhoz, s gyalázatos kormányodhoz! Ha megteszed, felejts minket, hõseinket, címerünket. Erdélyt és a székelyeket, s minden elcsatolt földünket! Elérkezik a pillanat, eldönthetjük a sorsunkat! „Sehonnai bitang ember“, ki most nem szavaz IGENNEL! BOKOR IMRE

Ha ez önkritikus megállapítás lenne, akkor üdvözölnénk a miniszterelnök következetességét, megalkuvást nem tõrõ elemzõképességét, ám Gyurcsány a legkevésbé sem magára gondolt mint embert próbáló tényezõre. Így is igazat kell adnunk neki, mert amióta pártja és személyesen õ vezeti ezt az országot, valóban embert próbáló feladat magyarnak, állampolgárnak, egyáltalán embernek lenni ebben a hazában. Gyurcsány az okát is tudni véli romlott állapotainknak. Szerinte magyarnak lenni „különösen nehéz azóta, több mint nyolcvan éve, amióta a nemzet, a haza, az ország, a magyarság fogalmai sok-sok más nyelvtõl eltérõen a mi nyelvünkben, a mi lelkünkben, a mi gondolkodásunkban nem ugyanazt jelentik”. Megnyugtatjuk a miniszterelnök urat, a magyar nyelvû, lelkû, gondolkodású embereknek a nemzet, a haza, az ország, a magyarság fogalmai ugyanazt jelentik, ettõl érezhetik, vallhatják, vállalhatják magukat magyarnak. Ugyanakkor értjük is az õ dilemmáját. Lelki, szellemi, ideológiai gyökerei olyan politikai erõkhöz kötik, amelyek gyakorta megtagadták magyar voltukat, szabadulni akartak nemzeti identitásuktól. A Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjai elsõsorban és mindenekfölött kommunistának vallották magukat, s csak a fátum kiszámíthatatlan végzése folytán pottyantak éppen ide, Magyarországra. (Haragszunk a fátumra, megkímélhette volna az országot tõlük.) Az ilyen elõdök eszmei örököseként és jogutódjaként Gyurcsánynak és híveinek nyilvánvalóan mást jelentenek a fenti fogalmak, mint nekünk, ideológiai jelzõk nélküli magyaroknak. Ebbõl következõen azok ássák az árkokat, mélyítik a szakadékot, okozzák az ország megosztottságát, akiknek nem ugyanazt jelenti a

nemzet, a haza, az ország, a magyarság fogalma, akik kibicsaklott eszméikhez akarják igazítani a cselekvõ, felelõs hazafiságot. Gyurcsánynak a jelek szerint már patikaszere is van az országot megosztó kórságra. Kormányzati nemzetpolitikának nevezi az officinát, de most figyelmeztetünk mindenkit, ne vegyék be, mert olyan placebo az, amelyiknek kizárólag mellékhatásai vannak. Gyurcsány azt mondja, a kormány nemzetpolitikájának lényege és célja az, hogy lebontsa azokat a szociális, jövedelmi határokat, amelyek a magyart a magyartól elválasztják. A szándék nemes, a megvalósítás brutális, kártékony és nemtelen. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövedelmi határok lebontását célzó nemzetpolitikai stratégia a lakosság legatyásításából áll. Ennek ellensúlyozására kimagasló kormányzati kegyként 57 ezer forintra emelték a minimálbért, nemzetpolitikai igazságosztóként mindenki jövedelmét ehhez az összeghez közelítenék. Ezt a magasröptû tervezetet szolgálják a rendszeresen esztelen megszorító csomagok, a vállalkozók szüntelen és ötletgazdag sanyargatása, a köztisztviselõi és közalkalmazotti kar megtizedelése, a közterhek adócsökkentésnek álcázott emelése, a rászorultsági elvnek nevezett jogfosztás. Az új nemzetpolitika szociális, jövedelmi határokat lebontó törekvéseibõl eddig ennyit láttunk. S félünk, ha ez így folytatódik, akkor nemcsak nehéz és embert próbáló feladat lesz magyarnak lenni, hanem kifejezetten rossz is. De ne örüljön elõre Gyurcsány úr, túléljük az embert próbáló idõket. Megõrizzük a nemzet, a haza, az ország, a magyarság fogalmainak egyértelmûségét. Megmaradunk. Forrás: Ugró Miklós – MNO

25

Vasárnap, az idõközi választásokon elõször állt csatasorba a nemrég egy éves Jobbik Magyarországért Mozgalom. Az eredményrõl, a párt helyzetérõl és jövõjérõl kérdeztük az elnököt, Kovács Dávidot. – Túl a tûzkeresztségen. Egy évnyi várakozás után elõször mérette meg magát a Jobbik. Milyen eredményre számítottak a hétvégi idõközi választásokon? – A közvélemény-kutató intézetek eddig sosem mérték a Jobbik Magyarországért Mozgalmat, ezért valójában mi sem tudhattuk, mire is számíthatunk. Új pártként azonban elsõdleges célunk nem lehet más, mint minél hamarabb feltûnni a politikai palettán. Ez úgy gondolom, az eredmények tekintetében sikerült is, hiszen ha a két helyszín átlagát nézem, a Jobbik jobban szerepelt, mint az MDF, vagy a MIÉP. A hûség városában a jelenlegi legfiatalabb képviselõjelölt, Kirkovits Balázs lépte át a politikai nagyszínpadra kerüléshez szükséges egy százalékos eredményt, míg Szécsény városában Franka Tibor parlamenti pártot is megelõzve, közel négy százalékos támogatottsággal a pártok jelöltjei között a harmadik helyen végzett. Igaz, ehhez a teljesítményhez feltehetõleg hozzá játszott a jelölt személye is. Bizakodásra ad okot az is, hogy az ország két, egymástól távoli régiójában is eredményesen szerepeltünk. – Arról azonban nem lehet elfeledkezni, hogy a részvétel nagyon alacsony volt. És tudjuk, ez a kispártoknak kedvez igazán… – Valóban. Számunkra nagy kérdés maradt továbbra is, hogy mekkora lehet a szimpatizánsaink tábora, és az sem derült ki, hogy akik ránk szavaztak, miért tették. Az egyik lehetõség, hogy a fegyelmezett, de szûk nemzeti radikális csoport voksolt ránk, de mi bízunk abban, hogy nem csak õk, hanem a jelenlegi pártstruktúrából kiábrándult polgárok is mellénk tették az ikszet vasárnap. Ha az utóbbi elmélet igaz, akkor van okunk a bizakodásra, mert a politikából való folyamatos kiábrándultság 2006-ban még sokat lendíthet rajtunk. – A következõ választás azért még messze van és egy jól finanszírozott, felépített és megszervezett kampány még a legkiábrándultabb polgárt is voksolásra késztetheti. Ilyen hadjáratra a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak nincs pénze. Kikre támaszkodhat a párt? – A taglétszámunk közel ezer fõ, és aki tisztában van azzal milyen nehéz pártot szervezni, tudja, nem is olyan rossz eredmény ez egy év alatt. Mivel egy ifjúsági szervezetbõl fejlõdtünk ki, így a fiatalok aránya más pártokéhoz képest domináns és az elmúlt idõszakban arra tettünk kísérletet, hogy a Fidesztõl jobbra helyezkedõ erõket tudjuk megszólítani. – Ezért nem is kevés támadást érte a Jobbikot, hiszen létrejöttével csak tovább tördelte, az egyébként sem kifejezetten egységes jobboldalt. 26

– beszélgetés Kovács Dáviddal, a párt elnökével –

– Külön érdekessé teszi ezt a helyzetet, hogy a vasárnapi idõközi választásokon a két nemzeti radikális párt összesen a 4,5-5 százalékos szintet súrolta, ami már majdnem a parlamenti küszöböt jelenti. A mostani különállás nem rajtunk múlik, a MIÉP a kezdetektõl fogva sanda szemmel figyel minket és hol az MSZP, hol pedig a Fidesz pénzelt pártjaként kezel minket. Ezek az összeesküvés-elméletek megterhelték a két párt viszonyát, de mi nem zárkózunk el az együttmûködéstõl. – Az együttmûködés akár a második fordulóban is szóban jöhet valakivel? Vagy a Jobbik nem lépteti vissza a jelöltjeit? – A Fidesz jelöltjeinek meggyõzõ fölénye az MSZP jelöltjeivel szemben azt bizonyítja, hogy a magyar választók nem vevõk a Gyurcsány-féle demagógiára. De

mint már említettem, az még számunkra sem világos, mit akarnak a saját szavazóink. Egyrészrõl a kormánypártokkal szembeni összefogás és az õ hatalmuk megdöntése a célunk, de szavazóinkat sem szeretnénk cserbenhagyni azzal, hogy rögtön feladjuk különállásunkat. Erkölcsi döntés elõtt állunk mindenképpen, és a párton belül is viták folynak arról, hogy melyik utat válasszuk. A visszalépésünk a Fidesz javára egyébként szimbolikus szereppel bírhat, hiszen a mi százalékaink valószínûleg nem fogják befolyásolni az ellenzéki párt gyõzelmét. – Nemcsak a korábban említett közvélemény-kutató cégek felméréseiben, de a sajtóban sem sokat hallani a pártról. A Jobbik mit tett eddig és mit fog majd tenni, hogy nagyobb publicitást kapjon? – Egyértelmûen szûk a mozgásterünk, hiszen anyagi forrásaink korlátozottak. A balliberális sajtó a teljes elhallgatás taktikáját választotta, de a jobboldali média is inkább a saját maga érdekszféráját védi. Célunk, hogy rést nyissunk ezen a zárt rendszeren, illetve az, hogy valamelyest átrendezzük a kerekasztal tárgyalások idejében létrejött status quo-t. A meglévõ lehetõségeinket megpróbáljuk tovább erõsíteni, ám a költségvetésbõl egy fillért sem kapunk, így nehéznek látszik a helyzetünk. Magánszemélyek támogatásából és tagdíjakból tartjuk fenn magunkat, így pedig nehéz a jövõt tervezni… Forrás: Reichter János – gondola

A másként gondolkodó pályázatíró balladája

A pályázatírás siralmas gyermeke megalkotta vérverítékkel rótt pályázatát, mint meggyötört hajótörött a segélykérõ palackposta levelet. A pénzosztó hatalom ezalatt nagyokat mondott. Legtöbbször érthetetlen fanyelven. Fõleg kampánygyûléseken, de úton-útfélen. Miközben egyetlen dologra koncentrált. Arra és csakis arra, hogy az összes közpénz az õ zsebében legyen. Mindegy, hogy milyen csatornán folyt be. És milyen áron. A betonba öntött hatalomnak mára már csak egyetlen dolog lett fontos. Az, hogy pofátlanul tovább gazdagodjon és a nagy rakás közpénzre szemtelenül ráüljön. Onnan aztán farzsebbõl magához láncoljon, megalázzon, rabszolgává tegyen, mert a pályá-

zatírás csüggedt gyermeke tovább írta verejtékkel rótt pályázatát, mint kétségbeesett hajótörött a végsõ palackposta levelet. Ezalatt a Párt az összes létezõ kuratóriumba befurakodott. Majd módszeresen minden egyes pénzosztó intézményre rátelepedett. Aztán magas, bûzlõ trágyadombjáról megvetõen lenézett a másként gondolkodó pályázatíróra. Aki földig megalázva, esélytelenül, remegõ kézzel ugyan, de tovább írogatott. S a hatalom pénzosztó kedvét leste. Reggeltõl estig. S még fel se háborodott az égbekiáltó igazságtalanságon, hogy az õ pályázatában egy pont, egy vesszõ, egy felkiáltójel mindig rossz helyre volt téve. De csak és csakis az õ munkájában.

Számtalan alkotását válaszra sem méltatta az, aki életében nem írt egyetlen ilyen fajta dolgozatot sem, de most kurátor lett. De a pályázatírás szomorú gyermeke mégis megírta vérrel rótt pályázatát, mint fuldokló hajótörött a tragikus palackposta üzenetet. Közben mások nyúlták le a pályázati pénzeket. Azok, akiknek cinkostársai ott ültek a hatalom húsos fazeka mellett. Cinkos, koma, sógor, haver alapon. S akiknek pályázata egy árnyalattal mindig jobb volt az övénél. Mert a pont, a vesszõ és a felkiáltójel pont oda volt téve, ahová kellett. A pártos „kuratórium” szerint. S mindig ugyanazok nyertek. És következetesen mindig ugyanazok veszítettek. Pedig a pályamunkák közt halvány, szinte észrevehetetlen különbségek voltak csak. Ha a másként gondolkodó pályázatíró türelmét veszítve bírálni merészelte néhanapján a Pártot, az alamizsnaosztó apparátus rettentõen felháborodott. És nem adott mérgében a pofázónak egy fityinget sem. S meg is fenyegette rendesen a szókimondót. Mert a Párt egyre önteltebben vigyorogva tovább osztogatja saját klientúrájának a szégyentelenül megkaparintott Júdás pénzt. Haveri és pártos alapon. A másként gondolkodó pályázatíró viszont tovább süllyed a szegénységbe, a csüggedtségbe, a megaláztatásba és a reménytelenségbe. Mégis tovább ír rendületlenül. Ameddig meg nem hal. S meg nem eszik a nyüvek. Akárcsak a boldog nyerteseket. Csíki Sándor

TERMINÁTORBÓL ELNÖKÖT? Még éppen hogy megtörtént az amerikai elnökválasztás, máris megkezdték a készülõdést a négy év múlva esedékes voksolásra. Alkotmánymódosításért küzd egy lobbicsoport Schwarzenegger elnökké választása érdekében. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója az egyik legnépszerûbb republikánus az Egyesült Államokban. Sok híve van, és egyre többen vannak. San Franciscóban éppen õk hoztak létre most egy civil szervezetet, amelynek az a célja, hogy Schwarzeneggerbõl akár az Egyesült Államok elnöke is lehessen. Az amerikai alkotmány szerint csakis amerikai születésû polgár lehet az Egyesült Államok elnöke. Schwarzenegger viszont osztrák földön látta meg a napvilágot. Az új civil szervezet az amerikai alkotmány megváltoztatásáért indított kampányt, hogy a testépítõ színészbõl lett Schwarzenegger is indulhasson az elnökválasztáson. Maga Schwarzenegger egyébként szintén nem zárta ki ezt a lehetõséget. Forrás: gondola

27

– avagy Nem az a fontos, hányan szavaztak, hanem az, hogy ki számolja a szavazatokat – Legújabban az Ukrajnában lezajlott elnökválasztás már-már forradalmi hangulatot gerjesztõ csalássorozata borzolja a kedélyeket Európa és a világszerte. A Nagy Testvér, az egykori államszocializmus központilag irányított félfeudális kézi vezérléses hatalmi struktúráit levetni képtelen Oroszország, az egykori Szovjetunió jogutódja persze most is gyorsan a segítségére sietett az oroszbarát „gyõztesnek”. Putyin elnök egy pillanatot sem tétovázott és rögtön gratulált az oroszbarát jelölt „gyõzelméhez”, gondolván az általa irányított majd’ kontinensnyi ország mára már csak van akkora hatalmi tényezõ a világban, hogy magával húzza a többieket is, akik aztán majd szintén elismerik hû csatlósának sikerét. Putyin tévedett. Nem így történt. A világ – élén Amerikával, mostanában minden esetben Amerika az, aki megmutatja, hogy ténylegesen ki is az úr a házban –, szóval a világ nemet mondott a múltra és a múlt antidemokratikus, itthon a Hazafias Népfrontos idõket idézõ 99,99%-os látszat választási színjátékoknak. Pedig a két jelölt között mindösszesen 3%-nyi különbség volt. Állítólag. Mint utóbb kiderült, amint a részvételi arány 60-70% környékére ért, az ukrán rendõrség – jó lenne tudni, vajon ki adta ki az utasítást – egyszerûen kitessékelte, kidobta a szavazóhelyiségekbõl a nemzetközi megfigyelõket és a sajtót, majd ezután a részvételi arány szinte pillanatok alatt elérte a 98%-ot. A nemzetközi megfigyelõk, élükön egy amerikai szenátorral, szóvá is tették, hogy hát nem ehhez vannak szokva, és még akkor is túl megy a dolog a tûréshatáron, ha az egészre úgy tekintünk, mint az ukrán vezetés sajátos demokrácia-felfogására. A választás második fordulója nem felelt meg egészen a demokratikus játékszabályoknak. Még látszatra sem. Azonban van itt valami, ami mellett ismét csak nem mehetünk el szó nélkül. Maga a jelenség az, ami érdekes. Az ukrajnai választások – az amerikai elnökválasztáshoz és a 2002. évi magyar parlamenti választásokhoz hasonlóan – felhívja a figyelmet a társadalom hihetetlen mértékû megosztottságára, és arra a hatalmas méreteket öltött demokráciadeficitre, mely – például az egykori Szovjetunió érdekszférájába tartozott volt szocialista országokban – a múlt rendszerekbõl itt ragadt, és hatalmi, gazdasági pozícióihoz a végletekig ragaszkodó, s annak megõrzése érdekében a demokráciát lábbal tipró csalások immáron egyre gyakoribb megjelenésében testesül meg. Ez pedig nem lehet a véletlen mûve. Vajon itt is egy láthatatlan háttérhatalom keze munkálkodik, ahogy a kulisszák mögül, rejtve rángatja az általa kiválasztott marionett-figurák zsinórjait? (A megunt vagy törött babák pedig – stílusosan – selyemzsinórt kapnak? Némelyikük már rászolgált!) Érdekes egybeesések vannak. Vagy maguk a választási eredmények alakultak nagyon szorosan – 28

lásd 2002-es magyar parlamenti választások –, vagy a kampány során haladtak fej-fej mellett a jelöltek, mint például az amerikai elnökválasztáson. Ukrajnában azonban úgy tûnik, átestek a ló túlsó oldalára. Egyes híradások szerint akadt olyan választási körzet is, ahol 100%-os volt a részvétel, de az igazi csúcsot a régi sztahanovista mozgalom munkaversenyeinek világát idézõ 120%-os részvételi arány jelentette, ami ugye képtelenség. (Az elvtársak egy kicsit túlteljesítették a felajánlást. Mindenki vitt magával még egy embert. Meg az is vitt magával még egy embert, és így tovább. Ilyen értelemben a december 5-i népszavazást illetõen van még mit tanulnunk az ukránoktól.) A tömegdemokrácia csõdje immáron kiteljesedett. A világ konszolidáltabb részén – mondjuk úgy, a mûvelt Nyugaton – cizelláltan, kínosan odafigyelve még az apró részletekre is zajlanak a választási csalások. Izraelbõl egy napra az országba érkezõ katonai számítógéprendszerrel, finom nyomásgyakorlással a Legfelsõbb Bíróságra, vagy éppen a várhatóan nekünk nem kedvezõ szavazatot leadni szándékozó néhány százezer szavazó kizárásával folynak a választási csalások, elegánsan, feltûnés nélkül, a vazallus média csahos ölebeinek hathatós segítségével. A tömegkommunikáción keresztül gyakorolt manipulatív megoldásokkal elérik azt, hogy ne a démosz, a nép akarata érvényesüljön, vagy ne olyan mértékben érvényesüljön, ahogyan azt a nép szeretné, s mire a naiv, immáron sokadszor megvezetett, becsapott és megalázott választók milliói ráébrednek arra, hogy megint becsapták õket, addigra már késõ. Különösen az olyan országokban, mint amilyen hazánk is, ahol a diktatúra öt évtizede elég volt ahhoz, hogy a lakosság túlnyomó részébõl kiöljenek mindenféle tartást. Az egzisztenciális kényszertõl hajtva – sokszor még ma is – nagyon sokan nem merik felemelni a fejüket (a hangjukat meg aztán pláne nem), nem merik a nevüket adni valamihez, mert félnek, hogy a múlt keze utánuk nyúl és utoléri õket. És sajnos ez a félelem – sok esetben még ma is – jogos félelem. A recept általában ugyanaz. A tiltakozások, a hõzöngések, miután az adott ország választási bizottsága elegáns mozdulattal – sok esetben tárgyalás nélkül, erõbõl – lesöpri az asztalról a csalásokról szóló beadványokat, egy idõ után elhalnak. Az emberek belefáradnak, belefásulnak, s végül beletörõdnek. Túl sok a hasonlóság. Túl szoros a verseny, túl szoros a befutó, és úgy tûnik, néha a célfotót produkáló gépezet rosszkor kattan. A túl szoros befutó után pedig egyre többször túl nagy az elégedetlenség. Mindeközben a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Semmi sem változik, csak a gyilkolás eszközei válnak még hatékonyabbá. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára.

Szentmihályi Szabó Péter: VELÜNK SZAVAZZATOK! Ne gyertek haza! Itt nem kelletek! Itt a fél ország lop, csal. Beteg. Itt már nem kellenek a gyermekek. Itt Horn, Petõ, Gyurcsány az úr, Itt mindenki angolul tanul, Ne gyertek haza! Itt nem kelletek! Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország, Emléketek is gyáván elhazudták, Itt útlevél nem jár, csak idegennek, Ha kampányt vezet vagy bölcsen befektet. Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország! Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye, Vígan él Kun Béla, Kádár szelleme, Itt nem állhat szobra gróf Telekinek, Pázmánynak, Wassnak, Mindszentynek. Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye. Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont, Itt zászlót a nép Károlyiért bont, Koccintanak Erdély gyászünnepén, Itt nincs már magyar hit, munkás remény, Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont. Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely, Magyar szív, ész, kéz itt senkinek se kell, Nincs itt magyar gyár, talpalatnyi föld, A reklám és hazugság minden tért betölt. Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely. Ne gyertek haza! Ki itt rátok szavazna, Az mind szélsõséges, sovén és irredenta, Populista, demagóg, ellenforradalmár Jaj, emlékeztek? Sok ilyesmi volt már. Ne gyertek haza! Nincs, ki rátok szavazna. Vagy gyertek mindannyian! Velünk szavazzatok! Élõk és holtak, látók és vakok, Ki járni bír, ki élni mer, Tenger tömegben jöjjön el! Szavazzatok helyettünk üvöltõ igennel, Gyertek zászlóval, fáklyával, kereszttel, Gyertek mindannyian, velünk szavazzatok! S amit nem tudtunk megtenni ötven éve, Kergessük õket együtt el, örökre, végre!