SZERKESZTÉS ALATT
Ajánlom a Főnöknek és mindannyiótoknak
2
Ima Én Uram. Szent kereszted komor Bizonysága által ments meg, és Szabadíts meg Engem. Ha felmegyek Újra a tavaszfényes Hegyre, ha Megtalálom újra a Házat az élő Ormon, add vissza, ébreszd fel bennem, A régi fényt, régi lángot, és törd Össze erős bilincseim! Én Uram. Fénylő Igazad által mutasd meg Az Utat a Csúcsra fel. S ha fagyos Kezével megkísért újra az éjen Az örök sötét, holdsugáron üzenj Újra értem, s vezess a sötét völgyből Fel a fénylő Hegyre, hogy meg ne Haljon bennem a Dal. Én Uram. Szent kereszted örök fénye által Légy ismét erős oltalmam minden Zsarnok ellen, szabadíts meg, és Ments meg a sötét hadától, s Lelked által, teremtő Éned által, Oltalmazz és védj meg engem Mindörökre. Én Uram. Add újra Értenem a vén fák szavát s Adj nekem egy boldog percet a Kivirágzott oldalon. Én Uram. Szabadíts meg, és védj engem, S én dicsérem majd Neved, Mindörökre, újra, szüntelen. (666 ÉK DB 2007.III.17.)
3
Tizennégy kép a szenvedésről „Imádunk téged, Krisztus, és áldunk… I. Megítéltetett. Hátára vette A sötétlő keresztet, s indult Az élet, nehezen, csendben, Hogy fenékig ürítse a keserű Kelyhet, s vérrel, lélekkel, Kínnal megtörje a Halált. II. Bíbor, tüzes lánggal Izzott a súlyos kereszt. Haragtól, ítélettől, vértől Nehezült a fekete Ég. Szürke naptól volt Forró a magányos keserűség. III. Végtelenül nehéz lett minden. A fájdalom az egekre kiáltott. Sötét és üres lett az út. Földre zuhant tompán a test, S a lélek kínnal felsikoltott, Hidegen, keserűn, reménytelen.
4
IV. A lélek újra meghasad, kínnal, Fájdalommal, hogy látja sok Között a szenvedő Anyát, Csendes, érző könnyeket. S bár ismeri mélyen a titkot, Az Élet egy percre megremeg. V. Most látod az ismeretlent, Feloldoz a kínból hitetlen, Kényszerűségből, meghatva mégis Valahol talán, mélyen és némán, Nem érezve és nem tudva semmit, Viszi előtted a csúcsra a fát. VI. S kiválik akkor egy az asszonyok Közül, sírva enyhet akar látni Az Arcon, s vérrel-verítékkel Örök képet gyújt szívében az Ég. A kín arca elsimul egy pillanatra. Könnyebb lesz talán a szenvedés. VII. Akkor újra sötét szállt elé, Megszűnt minden, s amíg Hátára zuhant a kereszt, Egy pillanatra úgy tűnt, az élet Megállt, majd kínnal fölkelt A porból, s indult, nyerni halált.
5
VIII. Akkor újra szólt, erővel, hatalommal, Mert sírva kísértett sok asszony A legvégső órán, hitetlen. Csendes éjről szólt. Hosszú Éjszakáról. Hosszú éj után Hatalmas, ítélő Királyról. IX. Földre hullt újra. Néma lett a táj. Dicsérve káromolta őt a nép, Hogy újra az út porába tért, S remegett, vérzett a test. Azután újra fölkelt, s ment Nyerni – éltető halált. X. S ruháin osztozkodtak a katonák, Égetett a sorsra vetett szövet, Feltűntek hátán az ostorzott sebek. A tetőn némán, meggyalázva állt Az ember: lelke keserűn lobogott, S szemében megtört fény és égi erő. XI. Legnemesebb minden fák közt, Vedd a testet és a vért, karod Magasztosan kitárva, viseld a kínt Mindenért. Ó, lásd, benned izzó Vasszegek a legszebb titkot: kék eget Dalolnak, hogy megmentsenek ezreket.
6
XII. Beteljesedett. Megrendült a Föld, Az ég sötétbe borult. A test Megnyugodott: s a lélek alászállt a poklokra, Vívni tovább. Leszállt az éj. Az idő Megállt. Ridegen söpört végig a Földön Jeges szelével a félelmes halál. XIII. Majd a test mozdulatlan feküdt Síró anyja szent ölében. Már Nem vérzettek a megváltó sebek. A fájdalom arca megpihent. A keserű szív elhallgatott. A test maga lett a legszebb titok. XIV. Felragyogott a kietlen sziklafal, Ölében csendben nyugodott a test, Míg a lélek megküzdött vészes Viadalban. A test most pihent. Az Élet sírban nyugodott. Éjszaka volt. S harmadnapon feltámadt az Úr. „…mert szent kereszted által megváltottad a világot.” (423-436 LV Bp 2004.IV.6-8.)
7
8
Betű Az élet hatalmas könyvében Kis betű a végtelen sorok Között az ember, s köd Takarja előle a felsejlő Hatalmas szavakat. Mondatig Nem lát s szomszédját rövidlátón Nézi csak, tovább sosem jut. Mert tudva vágyát az Úr Előre, elfelhőzte örökre A végtelen távlatokat. (488 EK Bp 2004.XI.22.)
9
Hosszú mondat Most, ha csendes őszön, ha Lágy eső hull az égből és Kesernyés füst üli meg kint Az utcát, a szavak szétfutnak Valahová az ismeretlen Horizont felé, s vackában Meghúzódik ezer fázós Kicsi élet, csak járok Körbe a hideg faluban, Elmerengek egy-egy Emléken, nem sajáton; Egy régmúlt leheleten, Az ősök porából kelt Homályos képen, s megértem, Egyre csak a régi ősz jön, A régi álom, régi emlékek Már régen, mióta felnőtt A világgal az ember, mióta Ősz van, s benne végtelen Idő van, és álom, és bánat, És szerelem, és ébredés. (638 ÉK DB 2006.XI.4.)
10
Pályaudvaron Sínek futnak előre. Hová? Nem tudom. Csak nézem A messzeségbe vesző pályát, Várom a poros vonatot, Hogy elvigyen innen messze, A horizont felé, rozsdafoltos Tájon át zakatolva végtelen, Nem tudom meddig és hová, Csak vigyen, amíg a pálya véget Ér valahol, s véget ér a Kietlen, rozsdás vasmező. (535 GyL Bp 2005.IV.18.)
11
Romba dőlt ház Romba dőlt házat látok, Szabálytalan téglarakást, Mohos falakat, összeroskadt Tetőt. Összedőlt vágyak múló Halmait. Dohos szobákban A Régmúlt árnya kísért, s Szél trombitál a kihűlt Kémény téglái között. Ősz van, eső szitál. Egy Romba dőlt házat látok: A múlt leégett vágyait. (538 GyL Bp 2005.IV.26.)
12
Vesztes A nevem: végtelen talány. Álmom, hogy valaha elnyerem. Ki vagyok, senki sem tudja. Csak hányódom a habok közt Szüntelen. Néha sima a víz Tükre. Néha hullámot vet A vad vihar. Énem zárva. Nevem talány. Helyem nem Ismerem. Itt-ott megállít Valami egy percre. Mégis Továbbsodor a vihar. Ki Vagyok, még senki sem Mondta. Nem is fogja Talán. Elvesztettem egy nagy Csatát. S habok alól nem Emel fel semmi a partra. A nevem: vesztes, énem: Talány. Ez vagyok csak. Egy az ezer múló hab Közül, parttalan folyón. (615 H DB 2006.VII.20.)
13
Forró nyári nap Forró nyári nap. Lábam Alatt kiégett homokföveny, A levegő tüzes por, fulladt Csend körben, s a faluban Égető aszfaltutak, bódult Emberek, döcögő kocsik. Forró nyári nap. Kiégett Fű az udvaron. Árnyék Sehol. Kívül száraz és Cserepes beton-meder S a levegő mozdulatlan, Csak néha vibrál az út felett. Forró nyári nap. Piszkos Felhő-foszlányok néha Az égen. Tűz a déli Nap. Kókadt levelek. Néha Egy szomjas madár. Sárga Búzamező: felette por. Forró nyár nap. Meleg, Poros beton a házak Között. Száraz kórók A réten. Porfelhő néha Egy kocsi után. Szél Sehol. Forró nyári nap. (616 H DB 2006.VII.21.)
14
Gondolatok a porban Hamuvá omlottam. Por vagyok. Lerombolt az égető hajnali Sugár s ledöntött az út szürke Porába. Azután szelek és esők Jöttek, s széthordták a port. Sár és iszap lettem, majd a Reggeli fény kiszárított, s most Csak por, ismét rom vagyok. S hogy lesz-e a porból élet Újra, nem tudom. De előttem Az Út, s már nem csüggedek. Most hamu és rom vagyok. Egykor ismét vár lehetek. (601 F Bp 2006.IV.14.)
15
Az Alkotó nyoma Hogy körültekintek száz nyomát látom Alkotó kezének: a kezdet lángját A hajnal tüzében, s a békét erdőm Aranyló koronáján. A hegy felől Madárdalt hoz a késő nyári szél, Majd október ködében friss avar Tömjén-szagát hordja szét. Majd tavasz jön, új, alkotó ébredés, Bársonyos illat száll zsongítón S éji holdfényben bátorít nyugtatón A pacsirta-dal. S hogy körültekintek Mindenütt látom az alkotó nyomát: Napsugárban, virágban, az élet száz Szavában, mert mind tőle származott. (476 EK BP 2004.X.11.)
16
Csoda „Bár e csodát, hitünk titkát, Elménk fel nem foghatja...” Most nézd a ragyogó Csodát, az arany kalászt, A fénylő fürtöket, a nappalt, És az éjszakát, hallgasd A csöndet üres csarnokokban, Mert a csoda már ott van, Ódon-szent falak között, Arany ruhában, egy néma, Keserves fohászban, A végtelenben, az idő Folyásában, a szél halk Suttogásában, mindenütt, és Mindörökké. Végtelen. (559 GyL BP 2005.IX.16.)
17
Öreg Föld Nézd, már sárgul a vén tölgy Az udvaron, a szél nehéz Avart kavar messze fel, üres A fecskefészek a házfalon, S a földeken néma rögök Hallgatnak sötéten. Víztől Nehezül minden. Ősz van. Ősz jött egy hosszú nyár után. Most öreg minden. Vénül A Föld. Mint meglassúdott Öregember egyre alszik, s Álmodik talán: fiatalos, új napokat. (631 H Bp 2006.IX.18.)
18
Földet látok Most földet látok: messze Ködből kivillan egy zöld orom, Vagy álmodok talán? Zavaros Vizek sodornak a sziget felé. Tavasz van, s most földet látok, A messze ködből kék hegyek jönnek Felém. Nem álom a föld. Zúgó Viharban tavasz-földre sodor a szél. Most földet látok, itt magaslik Lábam előtt virágzón, élőn. Csendes lett a víz, pirkadó Tavasz Van. Csend. Most földet látok. (461 KVH Bp 2004.VI.10.)
19
Boszorkányszombat Vidám egy éjszaka volt, Az égről tűzött a Hold, S a hegytetőn árnyalakok Gyűltek, az éj felkacagott, S megremegett a Föld. Egy csonthalom, néma holt, Fájdalmasan felsikolt, Egy ködforma szellemalak Szavát száz ajak Ismétli tovább, s indul Fertőzni az éjszakát A boszorkahad sötéten, Mígcsak hajnal az éjen Erőt nem vesz, s kialszik A sötét az új tavaszig. (564 GyL Bp 2005.X.11.)
20
Kőnek lenni milliók között "A kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az vált szegletkővé” Mondd: kavics vagy egy köves Mederben, s már felizzom Érted, holott elsodor az ár, S alá-alábukom a habokban, De felmerülve kiáltva áldalak, Mert kavics lettem, apró kő Sok millió között. S ha hullám Sziklának ver s pozdorjává szakít Utolszor áldalak s elveszek a porban, Hiszen Te mondtad: apró kő vagy, Egy, házam építői közül, de lásd, A porból emellek a kövek közé, Homokos oldalból, az élet hulláma Elragad s visszaszállsz a partra S mint partra vetett por áldasz Majd onnan örökre tovább. (404 LV Bp 2004.III.17.)
21
Hervadt szirmok Elhervadt a világ. Lehullott Vastagon ezer szirom. Valaha-volt-virágok illata száll. Nem ismerem az okát, hogy Előbb miért borult virágba Minden, s most újra miért lett Sivár az ág. Elhervadt. Alszik végleg a hervadt Világ. (670 V DB 2007.IV.10.)
22
Én ellenem: Magam Kezemben kard és kereszt Oldalamon fáklyás sereg S előttem sötétben áll Az ismeretlen: csak küzdök. Küzdök, lobogó fényben, reménytelen Mert küzdeni kell, s törik a kard, Ellenem megáll, s hogy felé nyújtom Az aranyos keresztet, felsikolt. Bezárja gyűrűjét a sereg s embert Látok, az ismeretlent - magamat látom. Magammal szemben dermedten, hogy Legyőztem önmagam s ő vesztett. Nem bírta állni a fénylő keresztet, S ő hirtelen eltűnt, és maradtam Magam, beálltam a körbe, kezemben karddal és kereszttel, a győzelmek éjjelén. (419 LV Bp 2004.III.31.)
23
Alkotó éjszakák Kételkedtem. Talán Igazad volt mégis. Nem voltak soha Gonosz éjszakák. Alkotó csend volt. Tervekkel átszőtt Izgalmas pillanatok. Lelassult minden. Letűnt egy világ. Irgalom volt csak. Alkotó éjszakák. (691 V Bp 2007.X.7.)
24
Hatalmat Hatalmat adtál kezembe, A szeretet hatalmát adtad, Boldogságot, forró és Ragyogó könnyeket. Nehéz hatalmat adtál. Szeretni mindent nem Tudom, hogy lehet. Szabadságot kaptam. Feladatot. Szabadon Szeretni élő szíveket. (700 V Bp 2007.XI.7-15.)
25
Szerető Természet Színes levelek között Haldokló őszi sugár Maradt belőled végül, Hatalmas álom, szebb Napokról, szebb jövőről, Szeretetről, ezüst Virágról. Szerelmes, Forró tavasz voltál. Most lettél felhőbe simuló Fuvallat. S mégis. Örökre karoddal ölelsz, Ha csendben is, révült Álmodozásban, szent, és Élő Természetem. (701 V Bp 2007.XI.15.)
26
Ismeretlen Én Nem ismerem magamban az Ismeretlen Ismeretlent, nem érzem, Hogy bennem lenne az új Én egy Régi Magam felett, nem ismerem Egyszer-volt-magamban az Ismeretlen erőt. Eltávolodtam Nem ismert Magamtól. Most Új dimenziók nyíltak meg bennem, Kihunyt a fény és mégsincs sötét. Élek s mégsem ismerem az Élőt Magamban. Távol vagyok. Elvesztettek az ismeretlen Távlatok. (684 V DB 2007.VII.6.)
27
Újra Magad Könnyed patak lenni, Tiszta égen lenge felhő, Fényes szellő, édes dalnok. Vagy csillag lenni könnyű Éjen, búzamező, Tavasz Ölében, csendes lélek, bíbor Szirom, virágos faág, gyémánt Harmat, édes álom. S vágytam Újra énekelni, harsonák közt Dallamnak születni, szavak Között igaz mese lenni. Hogyha Vágytam, azzá lettem, apró Szikra élő szívekben, s Most újra én vagyok magam. (697 V Bp 2007.XI.8.)
28
Nem érted körben Nem érted körben ezt a világot, Mint ahogy én sem, ahogy talán Senki e Földön. Nem érted, amit Körben minden mesél, nem érted Az el nem rejtett titkokat, s Ha mégis megsúg a bűvöletből egy Véletlen éj néhány igazságot, mégsem érted meg minden szavát. Ilyen a világ. S mégis, ha kell, Egy elfelejtett, jövendő napon Majd tudtodra adják ezt az erőt. Akkor majd megértesz körben Mindent. Megérted a titkot. Az El nem rejtett suttogást. Megérted a végtelen bűverőt. (685 V Zh 2007.VII.24.)
29
Kép Ezüstvíz. Aranyhíd. Lemenő Nap. Csókot dob az Alkonyat. Falevelek az úton vastagon. Messzi zajok. Követ dobok. Halk csobbanás. Gyűrűk a Sima vízen. Körben füves Part. Öreg füzek. Hullámverte, Sárgás homok. Ezüstvíz. Aranyló Nap. A hegytetőn Csókot dob a szerelmes alkonyat. (634 ÉK Bp 2006.X.2.)
30
Könyv vagyok Könyv vagyok én is. Olykor felütnek, S olvasnak soraimból, néha csak Állok hosszú heteken át zárva, némán, Tudattalan. Szeretem, ha olvasol Bennem. Olyankor vagyok csak boldog, Ha ujjad végigsimít lelkem láthatatlan, Fénylő lapjain. Ha kézbe nem veszel, Félhomályban, rettegve, csöndben rágódom Szüntelen: szeretsz-e még. Néha Nehezen nyíltam. Néha ólomsúlyú volt Bennem minden betű. S mégis. Csak Érted voltam mindig. Szerettelek szüntelen. (622 H DB 2006.VIII.19.)
31
Boldog a lelkem Most boldog a lelkem, dalolva Járja táncát valahol a Föld s A felhők között, mert boldog a Lelkem, s nem tudok más lenni, Csak lánggal égő tűz, csak béke, Csak szeretet, csak tudás, Csak remény. Egyre álmodom Ébren egy hibátlan, fényes Világot, s azután nappal is, Ha körbejárok, megtalál Ugyanez a fény. Most boldog A lelkem, dalolva járja táncát Valahol a Föld s a felhők Között. Most boldog a lelkem, S általa végre én is mindig, Örömben, bajban, fáradalomban, Ezer dologban, hitben és Fényben, én is boldog vagyok. (649 ÉK DB, 2006.XII.8.)
32
Szerettelek Szerettelek, mert virág voltál Egy havas lejtőn, s szavadra Elcsitult a szél. Szerettelek, mert Napfény voltál egy ködös Őszön, bátorító sugár. Szerettelek, Mert egy voltál, egyetlen száz Virág közül, csak te tudtad Felragyogtatni sötét kedvemet. Szerettelek, mert Utat láttam Százszor benned, és út is voltál Valóban, előre mutató és egyenes út. Szerettelek, mert egyetlen voltál Azok között, akik megszabadítottak. Egyetlen voltál, és szabad voltam Általad egyetlen pillanatig. Szerettelek. Álom voltál, amit Nekem adtál, új álomvilágban Élnek azóta álomtalan vágyaim. (667 ÉK Bp 2007.III.23.)
33
Tavasznak születtél Te tavasznak születtél. Más ősz volt kezdetektől Fogva. Te tiszta voltál, És szabad. Mások végig Raboskodtak sötét, mély Börtönökben. Te sohasem Voltál magányos és nem Voltál soha szomorú. Mindig láttad az életet. Láttad az évszakok folyamát. Te tiszta tavasz voltál, És élet voltál egymagad. (698 V Bp 2007.XI.8.)
34
Tompa reggel Tompa reggel. Árnyékos még A csúcs. S nehéz éj után nehezen, Tompán ébred tudatom. Mi Volt a titok, valahol érzem, Harcoltam érte, s mégis a Tompa hajnal eltörölte: Immár nem tudom. S hogy Lesz-e még túl a tompa Reggelen napos híd száz Vízen át, hogy újra enyém Lehessen, mit elrabolt orozva A szürke hajnal, s elfed a Tompa ébredés egy nehéz Éj után, melyen elnyertem Néma, hideg, vad küzdelemben. Ki mondja meg nekem? (614 F Bp 2006.VII.14.)
35
Hegyek Most átszeli utam a zöld mezőt. Tocsogókat, suhogó fenyőket Magam mögött lassan Elhagyok. Körbevesznek A távol-kék hegyek. Csend van. Én is Hallgatok. Egyre nézem Tisztelettel, mint hallgatnak A koronás magasok. (555 GyL Amstetten 2005.IX.11.)
36
Mély tó Mély tóba nézek. Nem Tudom, mit mutat meg A mélységből a víz, de Érzem, hogy ott a hatalmas, A mindennél drágább Titok. Lassan feléled Előttem a távoli mélység, Kitisztul majd a kép, S akkor megtudom végre, A legvégső napon, hogy Miért volt minden, S mivégre voltam én. Mély tóba nézek. Ez a Tó a Te lelked tükre, S benne magamat Látom, úgy, ahogy Egykor, lobogva, Messzi fényben elmerülve A lélek vizében, ahogy Egykor megítél majd A hatalmas Bíró a Legvégső napon. Azután Csak téged látlak. Izzón, Fényben, virágban, szerelemben. (582 DR Bp 2005.XII.25.)
37
Egyetlen élet Lehullott, harmatos szirom, Rózsás fények, gyémánt csillag, Bársonyos, csendes tisztás, Az ágakon kibomlott levél, Nyugalmas perc, mozdulatlan Illatok. Abban a csendes, ritka Pillanatban én is csak néha végre Csak egyetlen élet vagyok. (702 V Bp 2007.XI.12.)
38
De profundis A mélyből kiáltottam Hozzád, S Te meghallgattad szavam, A Völgy sötétjéből hívtalak S napfényre hoztál a csillag Fénysugarán át, napfényre, s Ragyogó új tavaszba. A mélyből Hívtalak, a reménytelenség ködéből S eloszlattad a felhőket életem Egéről, s most nincs más, csak Végtelen öröm, és tavasz, és fény, És mindörökre áldott ragyogás. (583 DR Bp 2006.I.7.)
39
Zöldek Nem tudom, valaha ennyi Színt egy zöld fasorban Láttam-e. Talán nem is Volt, talán nem is fontos, Hogy volt-e valaha ennyi Zöldje a lombnak. Nem Tudom. De azt igen, Érzem és látom most Mélyen, hogy számomra Eljött egy rég várt, egy Nyugodt pillanat. Most Bennem is ezer zöld van. Bennem is fölkelt a tavasz. (672 V DB 2007.IV.24.)
40
Üresen Fagyos, csendes reggel ébredt. Felhők mögött homályosan izzott Át a Nap. Üres volt minden. Üres, mint gyakran: én magam. Rideg hetek voltak. Megfagyott, Fekete pusztaság. Névtelen Napok. És a sok ismeretlen kép Között – én is csak egy vagyok. (653 ÉK Bp 2007.II.19.)
41
Város Falak. Kapuk. Ablakok. Kiugró Párkányzatok. Szürke kövezet. Robogó, sárga villamos. Fénylő Sínek a fehér betonban. Szürke Oszlopok. Megvakult lámpafény. Szélhordta papiros. Repedt, Poros üvegtábla. Színes-zajos Autó-folyam. Kiszáradt füvek. Kérő, megszáradt kezek. Fekete háztetők. Hideg kémények. Forró zene. Hivalkodó neon. Csak ennyit látok, pedig Sokan sokat meséltek a régmúlt Titokról. Sokat tud és sokat Látott ez a falrengeteg. Város. Nem szeretlek. S titkodat, már úgy Remélem, soha meg nem ismerem. (660 ÉK Bp 2007.III.9.)
42
Emlékezem A távolból nézem a régi erdőt, Ködöt von kéklőn csendben közénk a Messzeség. Hallom távol zúgni Kis patakom virágos ágyán, és Hallgatom zúgását a messzi fáknak, Előttem a hullámzó mező: Emlékezem. A régi időkre, mikor még Nem voltam én, s talán az atyák sem Járták a morajló Vadont, s trillázott Megannyi rigó a zöld-ezüst fákon, és Kéken csillogott hátul a víztükör, s az Élet zúgott körben. Daloltak a fák. Távolból nézem a régi erdőt. Emlékezem. (463 KVH DB 2004.VII.21.)
43
Titkos hárs a hegyen Most hallgatom, hogy suttog Titkos szavakat fénylő Hársam szép koronáján A szél, állok csendben Egy kopár oldalon, s várom Az égen a sűrű alkonyt, Mikor odalenn az erdő, s kis Patakom a völgyben aranyba, Tűzbe válik, hogy álmom Szárnyán megértsem végre Szerelmes titkait. ( 372 VFFZ LV Bp 2004.II.12.)
44
Virágvilág Már virágba vált A világ, madár Dalárda dalát Visszhangozzák a fák. Nyílnak virágok, Füzek, orgonák, Hajnalban a Nap Tesz a hegyek fölé Lángkoronát. Már tavaszba vált Lassan a világ. (539 GyL Bp 2005.IV.28.)
45
Esthajnal Ezüst sugár sötét égen, Gyémánt-csillag, szent üzenet, Esthajnalom, áradó élet, Áldott fényű, szent tavasz! Csillogó fény, vezess az éjben, Lassan, szerelemmel az Útra, Hogy szolgáljak majd veled és általad, Örökre, tiszta reményben. Esthajnalom, gyémánt-ezüst-fény Csillagom, hívlak most erős szavakkal, Hozd el újra a fényt, s adj új reményt, Hozz nekem új, élő életet. (355 LV Bp 2004.I.22.)
46
Reményem dala Becsukom körben az összes ajtót, Kulcsra zárom, mi eddig nyitva volt, Majd megtisztítom szívem templomát, S ismét Magam leszek Magam. Elhagyom végre a megnyitott házat, Bezárom hosszú időre mögöttem, Felmegyek újra napfényes szirtre, Szabad leszek, tiszta és névtelen. S ha bennem újra tiszta forrás fakadhat, Akkor majd végleg szabadon érkezem Vissza, megnyitom a fényből-szőtt Ajtót, s boldog leszek – végtelen. (658 ÉK Bp 2007.III.8.)
47
Ismeretlen zsarnok Összesimulnak felettem a lombok, Körbevesznek aranyos búzamezők, Százezer élet: körbevesznek újra És újra, ezer jó barát, s bátorítást Suttognak vén fáim az oldalon. Mégis, egészen egyedül, egészen Elhagyott vagyok. S míg körben Száz lángoló élet simogat, odakint Szikrát vet az élő Napsugár, bennem Sűrű köd van, piszkos felhők. Lassan elaludt bennem a nyár. Szeretnék újra szabad és fénylő Élet lenni, egy körben az ezer Virág közül. Szeretnék szabad, Üde szellő lenni. Most nem vagyok Más, csak hideg pára, és néma szürkület. S bár összesimulnak felettem a lombok, s körbevesznek virágos, szép mezők, bennem ébredő Tavaszon mégis Megül a téli sötét. Elégtem. Lassan Kialudt bennem minden. S most Nem vagyok más, csak lélektelen, Üres, és hideg Ködmagány. (665 ÉK DB 2007.III.17.)
48
Zsoltár szorongattatásom idején Szorongattatásom napján ne hagyj Magamra, én Uram, s a kísértő Szótól, a vértől, a magánytól Mindörökre szabadíts meg engem. Ha az Utat megtalálom egyszer Újra, ne rejtsd előlem el, hogy Mindvégig kövesselek fényben, Örömben, szeretetben végtelen. Hadd halljam szavad újra, mint Régen, szél-fuvallatban, s új Tavaszon, cinke-csivitben, a vén Föld s a csillagok szavában. Ha messze járok a napfényes Úttól, a sötétben szelíd Arany-sugárral mutass utat, S követni fogom előre a fényt. S ha tőrbe csalt az élet, Szabadíts meg a fogságból, Szavad acél-erejével és Szent kezed örök hatalmával. Szorongattatásom napján ne hagyj Magamra, én Uram, s a kísértő Szótól, a vértől, a magánytól Mindörökre szabadíts meg engem. (587 DR Bp 2006.II.16.)
49
Zsoltár a hegycsúcsokon Most napfényes csúcsokon vezetsz Az úton, s társat adtál csendes Vándorlásomhoz mellém, hogy Meg ne kísértse szívem a sötét. Ha hiába kerestem az Utat Egykor, kértelek, s kezed nyoma Megmutatta, s mentem, és Elértem, hogyha lehetett. Ha egykor megpihentem hosszú Út után, a fényes magaslaton, Te Szelíd napsugárral vettél Körül, hogy csendben körültekintsek. Most napfényes csúcsokon vezetsz Az Úton, s társat adtál csendes Vándorlásomhoz mellém, hogy Könnyebben meglássam kezed nyomát. Ahogy mindvégig fénysugárral vezettél, Most vezetőt adtál lelkemnek, hogy Le ne térjen többet a te Utadról, és Örömmel áldjalak, mindörökre, szüntelen. (588 DR Bp 2006.II.16.)
50
Tavaszhimnusz Most új tavasz van, Bíbor tűzben égnek Újra a hajnalok, a rét Virágruhába öltözött. Tavaszra ébredt minden. Bársonyos lombba öltözött A fák koronája, s virágos Ágon tüzes hévvel dalolja A szerelem dalát egy fényes Aranyba öltözött rigó. Most új tavasz van, Virágruhába öltözött A napfényes oldal, Kizöldült a fű az úton S megindultak szerte A gyors patakok. Mert most új tavasz Van, itt ég mélyen a Szívemben, és ki nem Alszik többé – soha. (591 DR Bp 2006.II.22.)
51
Hitvallás Szárnyalok néha a vadmadarakkal, Gyenge szelek emelnek a magasba, Szent hitem acélozza szívemet, És az erős lélek karja ölel. Ha olykor kék magasságban szállok, Erős vagyok, mint kovácsolt, míves Fegyver, s fejedelmi kéz tart maga Előtt, bizonysággal, fenyegetőn. Ha valaha a felhők közé érek, Kitartón harcolok egy gyenge Zivatarral, acélos és erős Leszek, és páncél, magamat védeni. Szárnyalok néha a vadmadarakkal, Erős hit és erős szavak szárnyán, Soha le nem tekintve, s bátran Minden vész előtt, mert hittel szárnyalok. (669 ÉK Bp 2007.IV.5.)
52
Tartalom Tizennégy kép a szenvedésről ..........................................4 Betű ..................................................................................9 Hosszú mondat ...............................................................10 Pályaudvaron ..................................................................11 Romba dőlt ház...............................................................12 Vesztes ...........................................................................13 Forró nyári nap ...............................................................14 Gondolatok a porban ......................................................15 Az Alkotó nyoma ...........................................................16 Csoda ..............................................................................17 Öreg Föld........................................................................18 Földet látok .....................................................................19 Boszorkányszombat .......................................................20 Kőnek lenni milliók között .............................................21 Hervadt szirmok .............................................................22 Én ellenem: Magam .......................................................23 Alkotó éjszakák ..............................................................24 Hatalmat .........................................................................25 Szerető Természet ..........................................................26 Ismeretlen Én..................................................................27 Újra Magad .....................................................................28 Nem érted körben ...........................................................29 Kép .................................................................................30 Könyv vagyok ................................................................31 Boldog a lelkem .............................................................32 Szerettelek ......................................................................33 Tavasznak születtél ........................................................34 Tompa reggel..................................................................35 Hegyek ...........................................................................36 Mély tó ...........................................................................37 Egyetlen élet ...................................................................38 53
De profundis ...................................................................39 Zöldek.............................................................................40 Üresen.............................................................................41 Város ..............................................................................42 Emlékezem .....................................................................43 Titkos hárs a hegyen .......................................................44 Virágvilág .......................................................................45 Esthajnal .........................................................................46 Reményem dala ..............................................................47 Ismeretlen zsarnok..........................................................48 Zsoltár szorongattatásom idején .....................................49 Zsoltár a hegycsúcsokon ................................................50 Tavaszhimnusz ...............................................................51 Hitvallás .........................................................................52
54
