Agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerek az EU és a hazai természetvédelmi szabályozás szempontjából nemzetközi és hazai gyakorlat

Agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerek az EU és a hazai természetvédelmi szabályozás szempontjából — nemzetközi és hazai gyakorlat A Magas Természeti Értékű Területek koncepciója nemzetközi és hazai áttekintés Szerződésszám: VKSZI/188/2008 GreenCapital-4/2008

Készült: az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából 2008

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

TARTALOM Vezetői összefoglaló ................................................................................................................... 2 Előszó: a tanulmány célja, szerkezete ....................................................................................... 5 Bevezetés .................................................................................................................................... 6 A „Magas Természeti Értékű‖ mezőgazdálkodás, mint természetvédelmi koncepció ............ 6 A MTÉ koncepció az Európai Közösség politkájában ........................................................... 17 Potenciális MTÉT indikátorok................................................................................................ 20 A MTÉ területek tagállami megközelítése .............................................................................. 23 A HNV területek lehatárolása statisztikai információk és gazdálkodási gyakorlat alapján .... 23 HNV területek Németországban – monitorozási és értékelési példa .......................................... 27 HNV gazdálkodási rendszerek Olaszországban – egy közgazdasági perspektíva .................... 31 A HNV koncepció Svédországban ................................................................................................. 38 Tapasztalatok a HNV terület indikátorok fejlesztése terén az Egyesült Királyságban ............ 42

A MTÉ területek lehatárolása Európa szintjén ...................................................................... 46 Az első lehatárolás módszere, és eredménye (2003-2004) ............................................................ 46 A 2006-2008-es lehatárolás eredményei és módszere ................................................................... 58

A magyarországi MTÉ lehatárolás ......................................................................................... 70 Irodalomjegyzék ....................................................................................................................... 81 Térképmellékletek .................................................................................................................... 84 Ábrák jegyzéke ......................................................................................................................... 91 Táblázatok jegyzéke ................................................................................................................. 92

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 1

Vezetői összefoglaló Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében megbízta a Green Capital Zrt.-t öt darab, az agrárium és a környezet-, természetvédelem közös fókuszába eső tanulmány elkészítésével. A tanulmányok témája a következő: 1. Agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerek az EU és a hazai természetvédelmi szabályozás szempontjából — nemzetközi és hazai gyakorlat 2. Mezőgazdasági hulladékokból történő megújuló energia-termelés és felhasználás lehetőségei az agrárium területén. 3. A magyar mezőgazdaság jövője a GMO-mentesség szempontjából. 4. Az állattartás környezetvédelmi hatásai, helyzete és viszonya a hazai és EU-s szabályozáshoz. 5. Állattartó telepek bűzhatásának elemzése, és javaslat kidolgozása a lakosságot zavaró hatások megszüntetésére egy mintaterület példáján Jelen tanulmány az első téma (Agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerek az EU és a hazai természetvédelmi szabályozás szempontjából — nemzetközi és hazai gyakorlat) keretében elkészült kutatás jelentése, amit - mivel a téma jelen tanulmány kereteit jelentősen meghaladja - terveink szerint továbbiak is követnek majd. A 6. Környezeti Akcióprogram keretein belül az EU elkötelezte magát amellett, hogy megállítja a biodiverzitás csökkenését 2010-ig. E cél teljesítésének egyik kulcsfontosságú feltétele az, hogy a „magas természeti értékkel‖ bíró mezőgazdasági területeket (MTÉT, az angol irodalomban: High Nature Value farmland, HNV) is megőrizzük. E területek szerepéről a biodiverzitás megőrzésében immár másfél évtizede folynak kutatások. Az európai környezetvédelmi miniszterek által 2003-ban hozott kijevi határozat a biodiverzitásról a mezőgazdasági területekre is figyel és megállapítja, hogy: „2006-ra a páneurópai régióban a mezőgazdasági ökoszisztémákban az összes magas természeti értékű terület közösen megállapított kritériumok szerinti beazonosítása el kell, hogy készüljön 2008-ra. Ezen területek jelentős része biodiverzitást figyelembe vevő kezelés alatt fog állni, a megfelelő mechanizmusok használata - így a vidékfejlesztés eszközei, agrárkörnyezetgazdálkodási programok és biogazdálkodás – révén, többek között támogatva ezen területek gazdasági és ökológiai életképességét …‖ Az MTÉ koncepciójának kialakulásával párhuzamosan e fogalomkör átszivárgott az EU szakmapolitikájába is, beépült az uniós vidékfejlesztési programoknak keretet adó 1698/2005-ös, un. EMVA rendeletbe. Emiatt a fogalom része az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak is, MTÉT-nek jelölve a Magas Természeti Értékű Területek kategóriáját. Ezen kívül az MTÉ Mező- és Erdőgazdálkodási rendszerek megőrzéséhez és fejlesztéséhez, hatékony monitoring program folytatásához a tagállamokra számos magától értetődő kötelezettsége is keletkezik Éppen ezért szükségesé vált az MTÉ koncepció operatív definiálása földrajzilag mérhető kritériumokkal, illetve a szükséges pénzügyi források meghatározásához az ilyen területek "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 2

durva lehatárolása, a célterületek felmérése. Ennek érdekében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség kezdeményezésére 2003-ban Andersen és munkatársai nyomán elkészült az „MTÉ gazdálkodású területek indikátorának kialakítása” című tanulmány, amely a mezőgazdasági területek vizsgálata alapján átfogó MTÉ gazdálkodású terület definícióval állt elő. Hamarosan ez vált a leginkább elfogadott és leggyakrabban használt MTÉ definícióvá: ―A Magas Természeti Értékű mezőgazdasági területek azon térségeket foglalják magukba Európában, ahol a mezőgazdálkodás a fő (általában domináns) földhasználó és ahol a mezőgazdálkodás vagy nagy faj- és élőhelydiverzitást tart fenn vagy európai természetvédelmi szempontból fontos faj jelenlétét támogatja, vagy mindkettőt együttesen.‖ (Andersen et al., 2003; p11). Ugyanebben a MTÉ területek három típusát jelölik meg a szerzők: 1. típus: jelentős természetközeli vegetációval rendelkező területek; 2. típus: dominánsan alacsony ráfordítással fenntartott, vagy mozaikos (félig természetes és művelt területek váltakozása) területek, sok kis tájelemmel; 3. típus: ritka madárfajok fennmaradását, európai vagy világjelentőségű populációk illetve azok részeinek fennmaradását támogató mezőgazdasági területek. Az elmúlt néhány évben jeles természetvédelmi, környezetvédelmi szervezetek (EEA, UNEP, IUCN) és a kutatások térinformatikai hátterét biztosító európai Közös Kutatóközpont (JRC) kísérletet tettek e területek konkrét lehatárolására. A MTÉ területek elhelyezkedését ábrázoló térkép az időközben felújított CLC (Corine) 2000 felszínborítási adatbázisra, a Natura 2000 adatbázis bizonyos területeire, a nemzetközileg fontos madárélőhelyek (Important Bird Area, IBA) meghatározott részeire, az elsődleges fontosságú lepkeélőhelyek (Prime Butterfly Areas, PBA) bizonyos területeire, valamint egyes országok esetében nemzeti biodiverzitás adatbázisokra épült. 2007-ben kísérlet történt a magyar MTÉT rendszer földrajzi lehatárolására. Figyelembe véve, hogy az EU (EEA és JRC) által meghatározott módszertantól való eltérés bizonyos szintig elfogadható, a magyarországi MTÉ mezőgazdasági területek lehatárolását az unió adatbázisai mellett hazai adatbázisokra is építettük. Ez jelentette egyrészt a CLC 50 felszínborítási adatbázis felhasználását, mely részletesebb terepi és tematikus felbontásának köszönhetően jóval kifinomultabb lehatárolást tett lehetővé. Másrészt az IBA fajlista hazai területekre vonatkozó bővített változatát, valamint az Érzékeny Természeti Területek rendszerét alkalmaztuk a lehatárolásban. Megfontolások, javaslatok 1. Tanulmányunkból kiderül, hogy a folyamatos vizsgálatok és módszertani fejlesztések ellenére sem teljesen kiforrott még a MTÉ területek azonosításának a módszere. Valószínüleg az európai szintű lehatárolások pontossága és részletezettsége – akármilyen adatbázisokra is épülnek – nem fogják a közeljövőben elérni azt a szintet, amit a nemzeti adatbázisokkal el lehet érni. 2. Jelenleg az Unió által végzett MTÉT lehatárolás eredményére úgy kellene tekinteni, mint az MTÉ területek jelenlétét valószínűsítő térképre, európai szintű eloszlásának becslésére. Erre több tanulmányban is felhívják a figyelmet! 3. A területek konkrét lehatárolása csak nemzeti szinten végezhető el, de mindig szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a módszernek – hogy a célját elérje – illeszkednie kell az Unió által meghatározott – és egyenlőre folyamatos fejlesztés alatt álló – lehatárolási koncepcióba. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 3

4. Különösen fontos, hogy a rendszer területeinek azonosítása természetvédelmi szempontból szakmailag kellően megalapozott legyen, így a KvVM Természetvédelmi Hivatalával valamint a Magyar Madártani Egyesülettel történő konzultáció elengedhetetlen. 5. Külön felhívjuk a figyelmet a hazai ÉTT rendszer és a MTÉT rendszer közötti hasonlóságra (csaknem azonosságra), amely azt mutatja, hogy az EU-ban érlelődő újabb természetvédelmi-mezőgazdasági politikai irányvonal szempontjai a magyar szakemberek körültekintő munkájának köszönhetően az agrár-környezetvédelmi kifizetési rendszerbe annak kezdeteitől beépültek. 6. Felszínborítási oldalról mindenképp szükség van a Corine 2000-nél részletesebb felszínborítási adatbázis alkalmazására, amely megkülönbözteti a biodiverzitás szempontjából kiemelten fontos kisparcellás művelési módokat a nagyparcellásoktól, valamint lehetőséget nyújt a mozaikosan művelt területek azonosítására. Ez utóbbi szempont – a mozaikos területek azonosítása – az Unió lehatárolási módszertanában is nyitott kérdés, épp a rendelkezésre álló pán-európai felszínborítási adatbázis ilyen irányú alkalmatlansága miatt. Ezért mindenképp ajánlott ezirányú kutatások végzése a Corine 50 felszínborítási adatbázis, esetleg a MEPAR adatai alapján. 7. A közösségi lehatárolás eredményének vizsgálata során felmerült az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer adatainak jövőbeni felhasználási lehetősége a lehatárolásban. Szakértők szerint az IIER egyrészt lehetővé teszi a MTÉ mezőgazdasági területek azonosítására alkalmas indikátorok számítását, másrészt az osztatlan közös tulajdonban lévő földek azonosítását is, amelyek általában extenzíven művelt – főleg gyep – területek. Jóllehet ez az információ EU-szinten még nem harmonizált, ennek ellenére magyar vonatkozásban megvizsgálható alkalmazhatósága a lehatárolásban.


Előszó: a tanulmány célja, szerkezete A 6. Környezeti Akcióprogram (6th Environmental Action Programme, 2002-2012) keretein belül az EU elkötelezte magát amellett, hogy megállítja a biodiverzitás csökkenését 2010-ig. E cél teljesítésének egyik kulcsfontosságú feltétele az, hogy a magas természeti értékkel bíró mezőgazdasági területeket, (az angol irodalomban: High Nature Value farmland, HNV) is megőrizzük. Időközben a HNV koncepció beépült az uniós vidékfejlesztési programoknak keretet adó 1698/2005-ös, un. EMVA rendeletbe is. Emiatt a fogalom része az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak is, MTÉT-nek jelölve a Magas Természeti Értékű Területek kategóriáját. Ugyanakkor megállapítható, hogy – az uniós és a hazai szabályozások, programok ellenére – az MTÉT céljait, lehatárolásuk és „intézményülésük” módját illetően rengeteg bizonytalanság van nemzetközi és hazai szinten egyaránt. Jelen tanulmány ezen bizonytalanság csökkentéséhez kíván hozzájárulni az MTÉT-re vonatkozó legfontosabb külföldi és hazai ismeretek közreadásával. A tanulmány szerkezete az alábbiak szerint alakul: Mezőgazdasági ökoszisztémák biodiverzitása Európában Magas Természeti Értékű Mezőgazdálkodás, mint természetvédelmi koncepció A MTÉT koncepció az Európai Közösség politikájában A MTÉT koncepció gyakorlatba ültetése: az EEA által elindított folyamat Potenciális MTÉT indikátorok A MTÉT területek tagállami megközelítése A MTÉT területek hazai lehatárolása, módszertani kérdések A tanulmány elsősorban a természetvédelem és mezőgazdálkodás ügyeit intéző minisztériumok számára lehet hasznos, de nem kevésbé fontos szerepet kaphat az ugyanezen ügyekkel foglalkozó civil szervezetek informálásában is. A tanulmány első kötete lesz annak a sorozatnak, mely az agrár-környezetvédelmi támogatási rendszereket az EU és a hazai természetvédelmi szabályozás szempontjából értékeli. A tanulmány összeállításában elsősorban a különböző fórumokon fellelhető elsődleges és másodlagos irodalmakra alapoztuk. Emellett azonban nem kis szerepet játszott a tanulmány megírásában a szerzők témában szerzett nemzetközi és hazai tapasztalai, jártassága és kapcsolatrendszere, amely lehetővé tette a sok esetben nehezen hozzáférhető források felkutatását és információk beszerzését is.


Bevezetés Európa természeti környezetének átalakulását nagyban befolyásolta a mezőgazdálkodás. A hagyományos gazdálkodási rendszerek teremtette mozaikos élőhelyek fontos szerepet töltöttek be és töltenek be ma is a növény- és állatfajok sokféleségének fenntartásában. Becslések szerint mára az Európában található fajok fele, köztük sok endemikus és veszélyezetett faj a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődik (Kristensen, 2003). Az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági ökoszisztémák biodiverzitásának drasztikus csökkenése figyelhető meg Európa szerte, amely elsősorban az iparos mezőgazdaságnak, a földhasználat intenzitásának, a gazdaságok specializációjának és méretnövekedésének, valamint a mezőgazdaság fokozódó gépesítettségének köszönhető. A tájhasználat egyszerűsödése és a korábbi összetett, többcélú gazdálkodási rendszerek eltűnése főként Európa északnyugati termékeny síkvidéki területein (dél-Anglia, Észak Franciaország, Belgium, Hollandia, Dánia, Németország) ölt jelentős mértéket. A technológiák elterjedése, a piaci erők és a mezőgazdasági támogatások területi elosztási egyensúlytalansága a kevésbé termékeny, ökonómiailag és társadalmilag is marginalizálódó térségekben a művelés abbamaradásával szintén a mezőgazdálkodáshoz köthető természetes biodiverzitás csökkenését hozta magával. Egyes térségekben a mezőgazdasági területek művelésének fokozódása, más térségekben abbamaradása sok faj populációját kedvezőtlenül érinti Európa szerte. Ezek között első helyen szerepelnek a táplálkozási lánc csúcsragadozói, a korlátozott elterjedésű endemikus fajok, a krónikusan kis populációjú fajok, a vándorló fajok és a specialista fajok (EEA 2006). A mezőgazdasági területeken előforduló madarak jelentik azon kevés csoportok egyikét, amelyek számának alakulásáról több országban rendelkezésre álló hosszú idősoros megfigyelési adatok, így a mezőgazdasághoz kötődő biodiverzitás állapotának egyik fontos mutatójaként használják. Ezek lesújtó képet mutatnak az elmúlt 25 év madárlétszámának drasztikus csökkenéséről (BirdLife International, 2004). A mezőgazdasághoz köthető természetes biodiverzitás hanyatlásának felismerése, valamint a természetvédelem által fontosnak értékelt és egyben a kevésbé intenzív tradícionális mezőgazdálkodási rendszerek fennmaradásától függő veszélyeztetett fajok, természeti értékek védelmének igénye vezetett a „Magas Természeti Értékű” mezőgazdálkodás fogalmának megjelenéséhez. Az európai természeti értékek megőrzésében a természetvédelemnek, az ex lege terület- és fajvédelem mellett, egyik legfontosabb feladatává mára az ezeket fenntartó extenzív földhasználati rendszerek megmaradásának elősegítése vált.

A „Magas Természeti Értékű” mezőgazdálkodás, mint természetvédelmi koncepció A „Magas Természeti Értékű” földhasználat alapvetően természetvédelmi indíttatású koncepció, melynek célja az, hogy megteremtse az ökológia, a gazdálkodás és a közpolitikák közötti kapcsolatot, új megközelítést adva és kiegészítve a megalapozott történeti hátérrel rendelkező területvédelmi megközelítés hagyományának. Új abban a tekintetben, hogy felismeri: a biodiverzitás nemcsak adott ritka vagy veszélyeztetett fajok listája, amely bizonyos kijelölt védett helyszíneken fenntartható, hanem az európai biodiverztiás "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 6

fennmaradása a nagy kiterjedésű és „Magas Természeti Értékű” földhasználattal bíró térségek mezőgazdálkodási gyakorlatának a fenntartásán múlik, nemcsak az európai jelentőségűként megjelölt fajok és élőhelyek esetében, hanem a biológiai diverzitás általános fennmaradása tekintetében is. A Magas Természeti Értékű földhasználattal természetvédelmet tehát rendszerében kell megérteni.

bíró

térségeken

keresztüli

aktív

Az MTÉ népszerű és vonzó koncepcióvá alakult bizonyos gazdálkodási rendszerek által előállított közjavak megértetésében, ugyanakkor meglehetősen nehezen kezelhető a szakmapolitikai gyakorlat számára, részben a tágan értelmezett alapfogalomkörnek, részben a magas természeti érték megkülönböztetésére alkalmas számszerűsített kritériumrendszer hiányának köszönhetően. Normatív és relatív karaktere miatt a MTÉ-k beazonosítása bizonyos mértékig mindig is szubjektív marad. AZ MTÉ gazdálkodási rendszereket elsőként Baldock et al. (1993) határozta meg és írta le: ―A Magas Természeti Értékű (MTÉ) gazdálkodási rendszerek döntően alacsony intenzitású rendszerek, amelyekre gyakran jellemző a természetes környezettel való relatíve komplex kölcsönhatás megléte. Az ilyen rendszerek fontos élőhelyeket tartanak fenn mind a művelt, mind a legeltetett területeken (pl. extenzív gabonaföldek és féltermészetes gyepek), és tájelemek, pl. sövények, tavak, fák formájában, melyek a gazdálkodási rendszerrel történetileg együtt alakultak. […] A jelenlegi MTÉ gazdálkodási rendszerek által kezelt féltermészetes élőhelyek kiemelten fontosak az Európai Közösség természetvédelme szempontjából, a nagy kiterjedésű természetes élőhelyek majdnem teljes eltűnése miatt.‖ Ez a megfogalmazás talán a legteljesebb, hiszen magában foglalja a gazdálkodási rendszerek, a gazdálkodás által közvetlenül érintett élőhelyek (amelyeket a mezőgazdasági terület szinonimájaként használ), valamint a természetvédelmi kérdések közötti ok-okozati viszonyt. A „Gazdálkodás természete” (Nature of Farming) c. munkájukban Beaufoy és munkatársai 1994-ben részletesen elemzik és összefoglalják a MTÉ gazdálkodási rendszerek jellegzetességeit: „Legalább egy közös jellemzőt találunk Észak Olaszország alpesi legelői, a francia atlanti partok sós mocsaras legelői, a britt Yorkshire Dales kaszálórétjei és Nyugat Spanyolország kiterjedt száraz, fás mezői között. Mindegyikük a mai modern intenzív mezőgazdaságtól gyökeresen eltérő gazdálkodási gyakorlat terméke. Gyakran, igaz nem minden esetben, hagyományos karakterűek és „alacsony intenzitásúak‖, mert alacsony hozamok és szerény inputok (pl. műtrágyák) jellemzik.‖ (Beaufoy et al.,1994). Az MTÉ rendszereket éppen ezért a következő három paraméter határozza meg: 1. a földhasználat intenzitása (állatsűrűség, nitrogén- és vegyszerfelhasználás), 2. a félig természetes élőhelyek jellegzetességeinek jelenléte (javítatlan gyepek, bozótosok, táblaszélek, tavak), 3. a mozaikos térhasználati szerkezet (a felszínborítás mértéke és diverzitása). 1. Földhasználat intenzitás A földhasználat intenzitása tekintetében jellemző az alacsony állatsűrűség. Az extenzív legeltetés kiemelkedően fontos az állandó félig természetes gyepek biodiverzitásának "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 7

fenntartásában (például Bignal and McCracken, 1996; Miguel and Miguel, 1999; Anger et al, 2002; Nagy, 2002). Amíg a legeltetés alacsony és közepes zavarási szint között van, addig szabályozza az élőhelyen előforduló növényfajok relatív előfordulását, befolyásolja a növényfajok egymáshoz képesti versenyképességét, megakadályozva így azt, hogy egy faj dominánssá váljék a többi rovására. A jelenlévő fajok száma és összetétele magas szintű diverzitást mutat (lsd. pl. Stevenson and Thompson, 1993; Harris and Jones, 1998; Palmer and Hester, 2000; Alonso et al., 2001). A mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő madárfajok számára is nagyon fontos a tájdiverzitás, amelyet nagyban befolyásolnak a gyepkezelési módok. Ezek a gyepkezelési technikák nyitott vegetációt hagynak, megakadályozva a természetes szukcessziót, amely így a madarak számára kedvező telelő- és szaporodóhelyet biztosít. A költési időszakban alacsonyan tartott legelő állatlétszám csökkenti a tojás- és fiókataposások arányát a földön fészkelő fajoknál. A külső inputok (vegyszerek, műtrágyák, takarmánykoncentrátumok és öntözővíz) alacsony intenzitású használata jellemző, amely kedvez a fél-természetes vegetáció és hozzá kapcsolódó fauna fennmaradásának. A növényvédő szerek nem szelektív, hasznos szervezeteket is pusztító totális hatása közismert. Emellett alacsonyabb gyommag és táplálékrovar produkcióval is járnak, amely azután továbbgyűrűzve a táplálékláncban és a rovarevő- és magevő madarak, illetve közvetett módon a ragadozó fajok (pl. baglyok) számának csökkenését eredményezi (pl. Tucker and Evans, 1997). Az állattartó rendszerekben a parazitairtók használata a szervestrágyázott területek gerinctelen faunáját is károsítja, mely fontos táplálékforrás a madarak számára. Az extenzív gazdálkodási rendszerekben a gazdálkodási gyakorlat a természeti rendszerekkel, folyamatokkal együttműködve nagy kiterjedésű fél-természetes területet kezel a rosszabb gépesítési lehetőség miatt. Ezeket a rendszerek általában jobban kitettek a hely, a klíma és domborzati tényezőknek, amelyek behatárolják az intenzív használatra alkalmas területmennyiséget és korlátozzák a terület alapvető átalakítását (pl. drénezés). A klímaadottságok behatárolják a gazdálkodási beavatkozások időzítését (pl. kaszálások száma nyári száraz időszakban, nedves talajok művelhetősége). 2. Féltermészetes vegetáció és -jellemzők jelenléte A féltermészetes vegetáció jelenléte meghatározó kritérium az MTÉ területek lehatárolásához. Sok MTÉ térségben a gazdálkodás alatt álló terület nagy része különféle legeltetett féltermészetes vegetáció. A fél-természetes tájelemek, táblaszegélyek, sövények, műveletlen területfoltok és gyepek alapvető ökológiai kiegészítői az extenzív mezőgazdasági tábláknak. Az MTÉ rendszerek jellemzéséhez fontos meghatározni, hogy mit is értünk fél-természetes vegetáción és tájelemen. A féltermészetes élőhely fogalmát leginkább helyi szinten lehet pontosan meghatározni, a vegetáció jellemzői és a fajösszetétel, valamint az azokat fenntartó gazdálkodási gyakorlat alapján. Az ilyen gazdálkodási gyakorlat mérsékelt zavarási szinttel jár, így támogatva a faj- és élőhely diverzitás fennmaradását. Az élőhely zavarása és a fajgazdagság közötti összefüggést Grime (1973) modellje személteti (1. ábra), amely alapján látható, hogy a fajgazdagság adott élőhelyen a zavarás súlyosságának és rendszerességének függvénye. A zavarás lehet természetes eredetű (áradás, viharok, vadon élő növényevők legelése) vagy humán eredetű, így pl. a házi állatokkal történő legeltetés, szántás, tápanyagbevitel vagy fakivágás. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 8

1. ábra

Az élőhely zavarása és a fajgazdagság közötti összefüggés Forrás: Grime (1973)

A növényi fajgazdagságot példaként tekintve, a modell azt mutatja, hogy nagy mértékű zavarás néhány alkalmazkodó faj dominanciáját eredményezi és így összességében a fajgazdagság ilyen helyzetekben relatíve alacsony marad. A skála másik végén, nagyon alacsony vagy zéró zavarás mellett szintén alacsony marad a fajgazdagság az adott körülmények között domináns fajok javára. Mindkét véglet tehát relatíve homogén vegetációtípust és szerkezetet hoz létre, amely korlátozza más fajok megtelepedését és növekedését. Azonban közepes zavarás mellett, mint amit a hagyományos gazdálkodás jelent, nagyobb változatosságot hoz magával, mert az időnkénti kíméletes zavarás többféle életteret, folyamatos lehetőséget és versenyhelyzetet teremt a fajok megtelepedéséhez és elterjedéséhez, amely összességében nagyobb fajgazdaságot eredményez. 3. Mozaikos térhasználat Táji szinten, az MTÉ gazdálkodási rendszerek a szántó-, gyepterületek, féltermészetes élőhelyek, és tájelemek (pl. táblaszélek, sövények, fasorok) különféle intenzitással hasznosított, gazdag mozaikját hozzák létre. A változatos, mozaikos élőhelyek adnak helyet a legnagyobb szintű biodiverzitásnak (Angelstamm, 1992). A 2. ábra foglalja össze azokat a tényezőket, amelyek táji szinten befolyásolják a fajok számában és előfordulási gyakoriságának mérhető biodiverzitás szintjét. Az összetettebb tájakban az eltérő biodiverzitás csoportok nagyobb skálája fordul elő, és minden biodiverzitás csoportban adott számú egyed használja a tájat. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 9

A táj egyszerűsödésével a biodiverzitás csoportok száma csökken, és a megmaradó csoportokban a táj által eltartott egyedszám általában csökken. Intenzív szántókon előfordul néhány generalista faj egyedszámának (pl. gabonakártevők) felszaporodása (lsd. harmadik képen megjelenő új fajok).

2. ábra

A tájdiverzitás és –szerkezet hatása a fajdiverzitásra Forrás: Peeters, 2006.

Az MTÉ rendszerek természeti értékei Az MTÉ gazdálkodási rendszerek által fenntartott biológiai sokféleséget Maljean and Peeters (2002) az alábbi öszetevőkre osztják fel: a termesztett és domesztikált fajokból és fajtákból álló agro-biodiverzitás,


a mezőgazdálkodáshoz az agrár-ökoszisztémákban a kártevők számának szabályozásával hozzájáruló vagy a tápanyag-forgalomban részt vevő vad élővilágot a gazdálkodást kiegészítő biodiverzitás, valamint az agrár-ökoszisztémák működéséből hasznot húzó, de a termelés szempontjából közömbös fajokból álló vad biodiverzitás. Az agro-biodiverzitás és a kiegészítő biodiverzitás a gazdálkodás biológiai tőkéjeként is értelmezhető. Az MTÉ rendszerek fogalomköre elsősorban a biodiverzitás második és harmadik kategóriáira koncentrál. A kiegészítő biodiverzitást alkotó természetes fajokat a gazdálkodás évszázadok alatt szelektálta (Tubbs 1997) azáltal, hogy a gazdálkodási gyakorlatot ezen fajok figyelembevételével alakították, és kedvező jelenlétüket támogatandó a versenyfajokat eltávolították. A vad biodiverzitáshoz tartozó fajok nagy része közömbös a mezőgazdálkodás szempontjából, kisebb része esetenként tekinthető mezőgazdasági kártevőnek, amely azonban a természeti érték szempontjából viszont pozitív hatású lehet. A kiegészítő és vad biodiverzitás közötti elhatárolás nem egyértelmű, hiszen sokszor az adott faj jelenlévő létszáma határozza meg azt, hogy az agrár-ökoszisztémában jelentékeny szerepet tud-e betölteni (pl. ragadozómadarak száma és szerepe a mezőgazdasági kártevő rágcsálók gyérítésében). A gazdálkodási rendszerek és a természetvédelmi szempontból értékes fajok jelenléte közötti kapcsolat meghatározásához sok esetben nélkülözhetetlen a történeti folyamatok figyelembevétele. Az MTÉ értelmezése akkor lehet teljeskörű, ha azt az európai mezőgazdasági rendszerek alakulásának történeti kontextusába helyezzük, pontosan azért, mert vannak olyan, az ősi gazdálkodási rendszerek eredményeként létrejött ritka tájelemek, tájjellemzők vagy védendő értékek, amelyeknek a jelenlegi gazdálkodási rendszerekkel való kapcsolata nem egyértelmű. Ilyen esetekben egyedül a védendő fajok jelenléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy MTÉ rendszerrel van dolgunk, hiszen a jelenlegi gazdálkodási rendszer nem szükséges (pontosabban nem a jelenlegi gazdálkodási rendszer szükséges) a fajok jelenlétének fenntartásához. Erre példa a franciaországi Massif Central déli részén elhelyezkedő Causses térsége, ahol a jelenlegi legeltetett nyitott táj számos orchideát is magában foglaló értékes flórájának létrejötte nagyrészt a 19. sz. vegyesgazdálkodási és állattartó gazdálkodási rendszereinek köszönhető, míg a jelenlegi juhlegeltetéses rendszer csupán a természetes erdősülés lelassításához elegendő (Lepart et al., 2006). Az MTÉ rendszer állapota Egy MTÉ rendszer állapotát a jelenlévő természeti értékek, így a fajok és élőhelyek összetételén keresztül lehet meghatározni, míg a gazdálkodás oldaláról az olyan jellemzők segítenek az MTÉ felismerésében, mint a termesztett növények területe és típusa, a féltermészetes, vonalas, pontszerű és foltszerű kiterjedésű felületek jelenléte. Az MTÉ gazdálkodású terület állapota idővel változhat bizonyos mértékig, attól függően, hogy miképpen változik a földhasználat és a gazdálkodási gyakorlat. Mindez azt jelenti, hogy egy MTÉ terület jellemzői és határai is változhatnak. A féltermészetes vegetáció jelenléte mellett tehát a jelenleg zajló vagy a múltban lezajlott gazdálkodási gyakorlat az, amely hatással van az MTÉ rendszer állapotára. Amint azt a 3. ábra is mutatja, az ilyen gazdálkodási gyakorlat agronómiai szempontból alacsony intenzitású (anyag- és energiabevitel, vagy legeltetési sűrűség tekintetében). Tehát a megfelelő "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 11

felszínborítással és tájelemekkel rendelkező terület, valamint a biodiverzitást támogató gazdálkodási gyakorlat együttes jelenléte teremti meg az MTÉ gazdálkodási rendszer feltételeit. Az alacsony intenzitású, időszakos legeltetés hiába lenne potenciálisan MTÉ gazdálkodási gyakorlat, ha az csupán nem régen felhagyott, korábban intenzíven művelt szántón történik, az eredmény nem lesz MTÉ, legalábbis hosszú évekig biztosan nem. És fordított példával élve: egy féltermészetes vegetáció hálózata is MTÉ lehetne, amely azonban nem valószínű, hogy megtartja magas természeti értékeit, ha folyamatosan és erősen túllegeltetett.

3. ábra

A természeti értékek támogatásának három kritériuma a mezőgazdasági területeken

MTÉ főtípusok Az MTÉ koncepciójának kialakulásával párhuzamosan e fogalomkör átszivárgott az EU szakmapolitikájába is. Ezzel együtt sürgetővé vált az MTÉ koncepció operatív definiálása földrajzilag mérhető kritériumokkal, illetve a szükséges pénzügyi források meghatározásához az ilyen területek durva lehatárolása, a célterületek felmérése. Ennek érdekében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség kezdeményezésére 2003-ban Andersen és munkatársai nyomán elkészült az „MTÉ gazdálkodású területek indikátorának kialakítása” („Developing a high nature value farming area indicator‟) c. tanulmány, amely a mezőgazdasági területek vizsgálata alapján átfogó MTÉ gazdálkodású terület definícióval állt elő. Hamarosan ez vált a leginkább elfogadott és leggyakrabban használt MTÉ definícióvá: ―A Magas Természeti Értékű mezőgazdasági területek azon térségeket foglalják magukba Európában, ahol a mezőgazdálkodás a fő (általában domináns) földhasználó és ahol a mezőgazdálkodás vagy nagy faj- és élőhelydiverzitást tart fenn vagy európai természetvédelmi szempontból fontos faj jelenlétét támogatja, vagy mindkettőt együttesen.‖ (Andersen et al., 2003; p11). "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 12

Ez a meghatározás tehát kiemeli, hogy az élőhelyek biodiverzitás értéke az, amely az MTÉ területeket megkülönbözteti a többitől. A definíció alapján a tanulmány három fő MTÉ típusra tett javaslatot az élőhely/ fajok jelenlétéhez kapcsolódó jellemzők alapján: 1. típus: a nagy arányú féltermészetes vegetációval rendelkező mezőgazdasági területek. 2. típus: alacsony intenzitású mezőgazdálkodással vagy mozaikos tájszerkezettel (féltermészetes és művelt területek sűrű váltakozása) domináns mezőgazdasági területek. Alacsony intenzitású mezőgazdasági táblák illetve természeti és tájszerkezeti elemekkel (pl. táblaszélek, sövények, kőfalak, erdő- és cserjefoltok, patakok, stb.) mozaikos mezőgazdasági területek (Paracchini et al., 2006 által módosítva). 3. típus: ritka fajok, illetve egy faj jelentős európai vagy világpopulációját támogató mezőgazdasági területek. E három kategória nagyon hasznos a koncepció megértéséhez és annak megállapításához, hogy adott esetben MTÉ rendszerrel van-e dolgunk. A három kategória közötti határ azonban nem éles. Sőt, a gyakorlat azt mutatja, hogy sok esetben nagy az átfedés a kategóriák között és különösen a 2. és 3. típus elemeinek kombinációja gyakran fordul elő (lsd. Paracchini et al., 2006). Az 1. típus a 3. ábra háromszögének bal oldalával függ össze. A 2. típus a háromszög jobb oldalával hozható kapcsolatba, ahol a természeti értékek elsősorban a felszínborításnak és a féltermészetes elemek kombinációjának köszönhető. A gyakorlatban az 1. és 2. típus is gyakran keveredik akár egy gazdaságon belül. A megkülönböztetés célja ezért inkább az MTÉ kialakulásához hozzájáruló tényezők tisztázása, mintsem a különféle rendszerek szigorú osztályozása. A 3. típus, amelyet ritka fajok vagy adott faj jelentős európai / világpopulációja használ, nem feltétlenül rendelkezik az MTÉ rendszerek tipikus jellemzőivel (nagyarányú féltermészetes vegetáció, diverz felszínborítás), adott esetben tehát lehet sokkal intenzívebb mezőgazdaságú terület is. Számos védendő madárfaj meglehetősen intenzíven művelt és így alacsony vegetációs diverzitást mutató térséghez kötődik, a harmadik kategória tulajdonképpen emiatt került kialakításra. Dél-Európában tipikus példája ennek a spanyol és portugál túzokpopuláció. A túzok általában fél-sztyeppi tájak tarlóművelésú gazdálkodási rendszereiben fordul elő (2. típusú MTÉ), néhány populáció azonban intenzívebb szántóföldi térségekben is megél, ahol lucernát is termesztenek amelyet táplálkozóhelyül használ. Hasonlóképpen a mediterrán országok rizsföldjei értékes madárpopulációknak adnak otthont még ott is, ahol a termelés relatíve intenzív az inputhasználat tekintetében. Észak Európában a 3. típusú MTÉ általában szorosabb összefüggést mutat az érintett madárfajok ökológiai igényeivel és földrajzi helyzetével, mint maguknak a gazdaságoknak a jellemzőivel. Tipikus példa erre a telelő ludak hatalmas polulációja, amelyek a nagy tápértékű terményeken, őszi búzán, őszi árpán és intenzíven kezelt, műtrágyázott rozs-gyep keverék kultúrákon táplálkoznak Dániában, Hollandiában vagy észak Németországban. Hasonlóképpen dél-kelet Angliában, sztyeppi madarak, pl. az ugartyúk, gyakran előfordulnak intenzív szántóföldeken is. A 3. MTÉ típus nem feltétlenül kötődik madárfajhoz. Például szántóföldi környezetben adott táblán az egyébiránt intenzíven kezelt táj más növényfajok diverzitásának is nagyobb teret "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 13

adhat társulásban a fő termesztett növénnyel. Ilyen feltételeket biztosítanak a talajtípus eltérései, a táblán belüli heterogén termőhelyi feltételek, a növények közötti nagyobb sortávolság, vagy a növényvédelem korlátozott használata. Sok, szántóföldhöz kötődő növény vagy gyom mára ritkának számít, ezért előfordulásuk a táblán vagy gazdaságban a maga nemében fontos természetvédelmi értéket képvisel. A 3. típusú helyzetekben a mezőgazdasági terület pillanatnyi állapota nem tekinthető optimálisnak természetvédelmi szempontból. Legtöbb esetben a kevésbé intenzív gazdálkodás és a féltermészetes vegetáció nagyobb mérvű jelenléte (vagyis a tényleges MTÉ gazdálkodás) felé történő elmozdulás kedvező helyzetet teremtene nemcsak a szóban forgó faj tekintetében, hanem általában növelné a mezőgazdasági terület biodiverzitását is. A potenciálisan MTÉ gazdálkodási rendszerek tipológiája A londoni Környezetvédelem Politikai Intézet (IEEP) 2007. októberében publikált tanulmányában a földhasználat módja alapján a 4. ábrán látható gazdálkodási rendszer tipológiát alakította ki az EU-27 vonatkozásában, megjelölve (az ábrán vastag betűvel szedetten) a potenciálisan MTÉ rendszereket.

4. ábra

A gazdálkodási rendszerek tipológiája és a potenciálisan MTÉ rendszerek Megjegyzés: a potenciálisan MTÉ gazdálkodási rendszerek vastag betűvel szedettek

Forrás: IEEP, 2007 Az IEEP tanulmánya (2007) e rendszerek általános jellemzőit, hozzávetőleges környezeti adottság zónabeli elterjedésüket (az EU27-ben) is röviden összefoglalja, kiegészítve az egyes típusok beazonosításához javasolt potenciális indikátorokkal is (1. táblázat).


1. táblázat

A potenciálisan MTÉ gazdálkodási rendszerek jellemzői, földrajzi kiterjedése és a javasolt indikátorok

MTÉ Gazdálkodási rendszerek

Földrajzi kiterjedés

potenciális indikátorok

Fél-természetes legelőket hasznosító extenzív rendszerek: a vegetációs periódusban az állatokat féltermészetes területen tartják; a féltermészetes vegetáció dominál a gazdaság takarmánybázisát adó területek között. Helyenként transzhumáló rendszerek előfordulnak.

még mindig viszonylag gyakori rendszer Európa nagy területén

nagy féltermészetes jelenléte;

húsmarha: gyakori KAT területeken, pl. az alpesi, atlanti, kontinentális, mediterrán és pannon zónában

tartott szmha fajta.

Extenzív gyepre alapozott rendszerek: a legeltetési idényben az állatok általában javított vagy félig javított gyepet használnak, fél-természetes vegetációt szárazonálló tehenekkel, üszőkkel, stb. hasznosíthatnak. Nem legeltető rendszerek előfordulhatnak de alapvetően nem jellemzőek. A vegetációs idényen kívül az állatokat istállózhatják. Ez a rendszer alapvetően nem MTÉ, kivéve ha alacsony intenzitású kezeléssel párosul.

alpesi és atlanti zónák. tejelő szmha példák egyre kevesbé gyakoriak. Húsmarha tartó rendszerek jellemzőek. Tejelő szarvasmarha esetében főként félig önellátó gazdálkodásról van szó, húsmarha esetében is alapvetően kis méretű, extenzív nem piacra termelő gazdaságokról van szó.

állatsűrűség

Extenzív gyep/szántó rendszerek: tulajdonképpen megfelel az előző kategóriának csak éppen más biogeográfiai régiókban. Istállózott tartás esetén a szarvasmarhák a szálas és szemestakarmányok keverékét kapják, pl. széna, lucerna, szántóföldi szilázs, szemestakarmányok. A teljesen kötött tartás gyakoribb mint a teljesen gyepre alapozott rendszereknél. Kizárólag extenzív kezelés esetében tekinthető MTÉ-nek. Az ilyen rendszerek nagyon sérülékenyek, kitettek az intenzifikációs törekvéseknek.

A többi biogeográfiai régióban, főként félig-önellátó vagy kisgazdaságok. Különösen gyakori a Közép- és Kelet európai és a mediterrán tagállamokban. Gyors hanyatlás alatt állnak.

állatsűrűség,

Helyben maradó (nem transzhumáló) alacsony intenzitású rendszerek féltermészetes gyepeken: az állatokat általában kerítéssel körbevett féltermészetes gyepen tartják a gazdaságban, esetenként más legelőkön legeltetés is előfordulhat. Az állatsűrűség 0,15-0,6 állategység per ha között változik, amely magasabban fekvő területeken már túllegeltetésnek minősülne.

A legtöbb országban jelen van, főként KAT és más marginális térségekben. Fő területei: Észak-nyugat Anglia, Nyugat Írország, Ibéria.

a féltermészetes legelő %-a, állatsűrűség

Legeltetés féltermészetes vegetáción: a legjellemzőbb rendszer Dél-Európában, gyér takarmánybázisú féltermészetes helyeken (gyep, erdő, bozótos, gyakran vegyesen), felvidékeken és hegyekben. A hagyományosabbnak mondható rendszerekben állandó pásztori kísérettel legelnek az állatok (nincs bekerítés, ragadozók); a modernebb rendszerekben az állatokat más legelőkre terelik, nincs állandó kíséret és csak naponta vagy hetente felügyelik (van bekerítés, nincsenek ragadozók). Az évszakos/ magassághoz kötődő terelés gyakori.

Dél Európa (beleértve Franciaországot is) és Kelet Európa

a természetes legelő %-a,

MTÉ Állattartó rendszerek MTÉ Szarvasmarha tartó rendszerek

tejelő szmha: alpesi zóna, pl. FR, IT, AT, ES, RO

kiterjedésű területek

állatsűrűség,

gyomirtók mellőzése, vetésforgó használata

MTÉ Juh- és kecsketartó rendszerek

dél

állatsűrűség, a pásztorolás napjainak száma egy évben, szezonális mozgások


MTÉ Gazdálkodási rendszerek

Földrajzi kiterjedés

potenciális indikátorok

Ugaron és tarlón legeltetés: csak akkor MTÉ ha a szántóföldi rendszer is MTÉ. Napi pásztorolás jellemzi, mivel a területek kerítetlenek. Állatsűrűség 0, 3 állategység per ha alatti (Spanyolország)

Dél és Kelet Európa

a természetes legelő %-a, a pásztorolás napjainak száma egy évben,

Sertéstartó rendszerek Alacsony intenzitású sertéstartó rendszerek: az év egy részében a sertések szabadon legelnek erdőkben, alacsony állatsűrűségben.

Ritkán előfordul a legtöbb országban. Gyakori bizonyos mediterrán területeken pl. Ibériában.

legelőként hasznosított erdőterület vagy fás legelő, állatsűrűség, használt sertésfajok.

Általában: Portugália belső területei, Spanyolország, Olaszország és Görögország. Kelet Lengyelország, Románia és Bulgária egyes részei.

nitrogén input per ha, hozam per ha, alkalmazott biocid típusok (peszticid, fungicid, herbicid) per ha.

Szántóföldi rendszerek Alacsony intenzitású szántóföldi rendszerek: a féltermészetes területek jelentős arányával és mozaikos tájszerkezettel.

a féltermészetes területek (pl. táblaszélek) aránya hektáronként, ugaroltatott mezőgazdasági terület aránya, felszínborítás diverzitása pl. a különféle felszínborítású parcellák száma Félintenzív szántóföldi rendszerek: természetvédelmi oltalom alatt álló fajokat támogató renszerek

pl. túzokpopulációkat támogató rendszerek PT, ES, FR, AT, DE

A védett fajok jelenléte

vízi madarakat és kétéltúeket támogató rendszer pl. rizsföldeken a Pó völgyében (IT)

MTÉ állandó kultúrák Hagyományos féltermészetes aljnövényzettel

gyümölcsösök: vagy alacsony

állandó intenzitású

Mediterrán szárazföldi fás kultúrák: állandó vagy átmeneti féltermészetes vagy alacsony intenzitású aljnövényzettel.

helyileg előfordul minden tagországban

Helyenként Spanyolországban, inkább elterjedt PT, IT, GR

a fák mérete, N input per ha, hozam per ha, biocid típusok (peszticid, fungicid, herbicid) per ha. a féltermészetes aljnövényzet jelenléte, a féltermészetes területek (pl. táblaszélek) aránya felszínborítás diverzitása pl. a különféle felszínborítású parcellák száma

Forrás: IEEP, 2007


Az IEEP saját tipológiáját összehasonlította az Andersen és munkatársai által javasolt elsődleges területkategóriákkal és a következőket állapította meg: - Az 1. MTÉ mezőgazdasági területkategóriának megfelelő típus a fél-természetes legeltető rendszereknek felel meg. Az alacsony intenzitású állandó kultúrák féltermészetes aljnövényzettel szintén az 1. MTÉ területkategórába sorolhatók. - A 2. MTÉ mezőgazdasági területkategória a gazdálkodási rendszerek komplex csoportját (alacsony intenzitású gyep, illetve gyep és szántóföldi rendszere, valamint alacsony intenzitású szántóföldi mozaikok) foglalja magába. - A 3. MTÉ mezőgazdasági területkategória előfordulhat a nem-MTÉ gazdálkodási típusokban is, pl. a nagy goda (Limosa limosa) által preferált gyepterületek az intenzív gyepen állattartó rendszerekhez tartoznak, illetve azok a sokkal intenzívebb szántóföldi rendszerek ahol túzok (Otis tarda) populációi is élnek, amelyek ha kevésbé volnának intenzívek a 2. típusba tartoznának.

A MTÉ koncepció az Európai Közösség politkájában A „magas természeti érték” kifejezés elsőként szakértői körökben bukkant fel az 1990-es évek elején (lsd. pl. Baldock et al., 1993), és a Közöségi jogszabályozásban elsőként 1999-ben jelent meg a mezőgazdaság kapcsán. A Vidékfejlesztési Rendelet (1257/99/EK) 2. cikke megállapítja, hogy a vidékfejlesztési támogatás érintheti a „környezetvédelmi követelményeket figyelembe vevő magas természeti értékű és fenntartható mezőgazdálkodás megőrzését és elterjesztését”. Ugyanezen rendelet 22. cikke kijelenti, hogy az agrárkörnyezetvédelmi kifizetéseknek „elő kell segíteniük a veszélyeztetett, magas természeti értékű gazdálkodású területek védelmét”, mezőgazdasági szemszögből közelítve a fogalmat. 2001-ben a Bizottság a környezetvédelmi szempontok KAP-ba történő integrációs folyamatának monitorozására és értékelésére alkalmasnak tartott indikátorok (COM (2000) 20) egyikeként a magas természeti érték jelzésére alkalmas indikátor szükségességét terjeszti be. A javasolt 35 indikátor egyike a „magas természeti értékű gyepterületek” (COM (2001) 144). Az IRENA (Indikátor jelentés a környezetvédelmi szempontok mezőgazdaságpolitikába integrálásáról) projekt kibővítette és a javasolt indikátorok használhatóságát vizsgálta (EEA, 2005). Ugyan nem hivatalos szakmapolitikai lépés, de a számos bizottsági főigazgatóság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség közös koordinálásában szervezett IRENA munkának mégiscsak van szakmapolitikai jelentősége. Megjelenik a „magas természeti értékű (mezőgazdasági) területek” indikátor, amely néhány korábbi munka fonalát követi (EEA, 2004 és Andersen et al, 2003). Legutóbb az EEA (2007) vezette azt a kutatást, melynek célja a 2010-ig történő biodiverzitás csökkenés megállítása érdekében történő előrehaladás monitorozására leginkább alkalmas indikátorkészlet meghatározása volt. Az európai környezetvédelmi miniszterek által 2003-ban hozott kijevi határozat a biodiverzitásról a mezőgazdasági területekre is figyel és megállapítja, hogy: „2006-ra a pán-európai régióban a mezőgazdasági ökoszisztémákban az összes magas természeti értékű terület közösen megállapított kritériumok szerinti beazonosítása el kell, hogy készüljön 2008-ra. Ezen területek jelentős része biodiverzitást figyelembe vevő kezelés alatt fog állni, a megfelelő mechanizmusok használata - így a vidékfejlesztés eszközei, agrár-környezetgazdálkodási programok és biogazdálkodás – révén, "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 17

többek között támogatva ezen területek gazdasági és ökológiai életképességét …” (UNEP, 2003). A magas természeti érték következő előfordulása a 2004-es „Malahide-i üzenet”-ben található (Duke, 2005), melyet az Európai Bizottság és az akkor hivatalban lévő ír elnökség közös szervezésében megrendezett konferencia fogalmazott meg. A Malahide-i üzenet több átfogó és elérendő célt tartalmaz a 2010-ig történő biodiverzitás csökkenés megállítására vonatkozó Uniós kötelezettség teljesítéséhez. Az 5. célkitűzés a biodiverzitás szempontjainak KAP-ba integrációjára vonatkozik, az 5.2. alcél pedig a biodiverzitás csökkenéssel vagy művelés felhagyással fenyegetett magas természeti értékű területeken, beleértve a Natura 2000 hálózatot, a fenyegető veszélyeket kiküszöbölő intézkedések beazonosítását és elindítását szorgalmazza. Az 5.2. alpont kifejezi annak szükségességét, hogy folyamatos támogatást biztosítsanak a Kedvezőtlen Adottságú Térségekben található magas természeti értékű területeknek és a tradícionális gazdálkodási rendszereknek. A dokumentum hangsúlyozza a célzott támogatásokat a magas természeti értékeket fenntartó gazdálkodási rendszerek irányába. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az azt kísérő Közösségi Vidékfejlesztési Stratégiai Útmutató egyaránt hivatkoznak az MTÉ fogalomra. A Stratégiai Útmutató bevezető részében rámutat, hogy a 2. tengely Európa vidéki térségeiben a természeti erőforrások védelme és fejlesztése, illetve a magas természeti értékű mezőgazdasági-, erdészeti rendszerek és kultúrtájak megőrzése érdekében intézkedéseket fogalmaz meg. Szintén a bevezető rész állapítja meg azt, hogy a „magas természeti értékű mezőgazdálkodási rendszerek fontos szerepet játszanak a biodiverzitás és az élőhelyek megőrzésében, valamint a tájvédelemben és a talajminőség megőrzésében egyaránt”. A hat stratégiai útmutató egyike közvetlenül is hivatkozik az MTÉ fogalomra, amely így a tagországok vidékfejlesztési programjainak követendő stratégiai prioritásaként jelenik meg. Ezáltal ez tekinthető a magas természeti érték fogalma legfontosabb megjelenésének a jelenlegi EU politikában: „Az EU vidéki térségeinek természeti erőforrásainak és tájainak védelme és fejlesztése érdekében a 2. tengely forrásai a három EU szintű prioritás területre kell, hogy koncentráljanak: a biodiverzitásra illetve a magas természeti értékű mezőgazdálkodási területekre, erdészeti rendszerek és hagyományos mezőgazdasági tájak megőrzésére és fejlesztésére; vizekre és a klímaváltozásra.” Ez a szakmapolitikai kijelentés iránymutató a MTÉ mezőgazdálkodási rendszerektekintetében és azt sugallja, hogy a megfelelő módon végzett mezőgazdálkodás a magas természeti érték hajtóereje. Ezek a rendszerek lehetnek olyanok, amelyek a jelenlegi magas természeti értéket őrzik meg vagy más módon továbbfejlesztik. A továbbfejlesztés formája lehet az MTÉ mezőgazdálkodási rendszerek által lefedett terület kiterjesztése vagy a jelenlegi gazdálkodási gyakorlat változtatása oly módon, hogy a terület természetvédelmi helyzete javuljon. A magas természeti érték fogalmát az EMVA rendelet (1698/05/EK) csupán egyszer említi. A 41. cikk a „nem-termelő beruházásokról” szóló intézkedést fogalmazza meg, melynek keretében kifizetés biztosítható olyan „gazdaságban történő beruházásokra, amelyek Natura 2000 terület vagy más, a program által meghatározandó magas természeti értékű terület közjóléti értékét növelik”. A magas természeti érték fogalmához hasonló kifejezések azonban "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 18

szép számmal fordulnak elő, így a „magas természeti értékkel bíró területek” (37. paragrafus, im.), „magas ökológiai és társadalmi érték” (39. paragrafus, im), „magas értékű erdei ökoszisztémák” (41. paragrafus, im.), „magas természeti értékű helyek”(57. cikk). Mindez azt sugallja, hogy mindenki által elfogadott közös értelmezésre van szükség. A fogalomra történő legutóbbi hivatkozások egyike a 2006 májusában kiadott „Kommunikáció a Biodiverzitás csökkenés 2010-ig történő megállításáról” című kommunikációs dokumentumben és a hozzá tartozó Akciótervben található. A kommunikáció a megreformált KAP keretében rendelkezésre álló intézkedések használatának optimalizálását említi, nevezetesen a magas természeti értékű mezőgazdasági és erdő területek intenzifikációjának vagy művelés felhagyásának megelőzése, valamint helyreállításának támogatása érdekében”. A kommunikáció kéri a Közösséget és a tagállamokat, hogy biztosítsák a magas természeti értékű mezőgazdasági és erdőterületek számára szükséges pénzeszközöket. A kísérő Akcterv négy külön akcióban hivatkozik a „magas természeti érték”re (lsd. keretes írás). Az Akcióterv tartalmaz egy MTÉ terület indikátort is, a „fenntartható gazdálkodás alatt álló erdészeti, mezőgazdasági, halászati és akvakultúra ökoszisztémák” meghatározására szolgáló egyik specifikus indikátorként. Ezek az akciók azonban nem kötelezőek a tagállamok számára. Az MTÉ fogalom előfordulása a „Biodiverzitás megállítására” vonatkozó EU Akciótervben

csökkenés

2010-ig

történő

- A következő programozási periódusban (2007-2013) vidékfejlesztési intézkedések alkalmazása a biodiverzitás védelem hosszú távú érdekeinek optimalizálása céljából, különösen a Natura 2000 területeken és más magas természeti értékű mezőgazdasági és erdő területek esetében (2.1.2. bekezdés). - (2006-2007 között) kritériumok meghatározása, a biodiverzitás csökkenéssel fenyegetett magas természeti értékű mezőgazdasági és erdő területek (beleértve a Natura 2000 hálózatot is) beazonosítása (különös tekintettel az intenzifikációval, művelésfelhagyással fenyegetett, vagy már felhagyott extenzív mezőgazdálkodási és erdőgazdálkodási rendszerekre), 2007-től intézkedések tervezése és végrehajtása a kedvező természetvédelmi állapot fenntartása és vagy helyreállítása érdekében (2.1.3. bekezdés), - Biztosítani kell, hogy a II. tengely keretében a Kedvezőtlen Adottságú Térségek programja a jövőben (2010 után) hatékonyabban járuljon hozzá a biodiverzitás védelemhez és a magas természeti értékű mezőgazdasági és erdő területek megőrzéséhez (2.1.7. bekezdés), - Biztosítani kell, hogy az EU Biomassza Akcióterv végrehajtása szükség szerint kellő figyelmet fordítson az értékelésekben az intézkedések biodiverzitásra gyakorolt hatásaira különösen a magas természeti értékű mezőgazdasági és erdő területeken, a biomassza termelés ökológiai fenntarthatóságának elérése érdekében (2006 után) (9.3.2. bekezdés) (i.m.) Forrás: EU Akcióterv a biodiverzitás csökkenésének megállítására. 2006.5.22. Sem a 6. Közösségi Környezetvédelmi Akcióprogram, sem az EU Fenntartható Fejlődési Stratégiája nem utal azonban a „magas természeti érték” fogalmára. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 19

A fentiek alapján látható, hogy máig sem alakult ki egyértelmű meghatározás a magas természeti érték fogalmára a hivatalos dokumentumokban. Használata az erdészeti- vagy mezőgazdálkodási rendszerekkel, gazdálkodási gyakorlattal és a „magas természeti értékű” területekkel kapcsolatosan meglehetősen képlékeny. A „magas természeti érték” fogalmának különféle megjelenéseit potenciálisan befolyásolja, hogy tagállami szinten hogyan is értelmezik és használják e fogalmat a gyakorlatban. Ez a tagállamok számára bizonyos fokú rugalmasságot ad, lehetővé téve, hogy az egyes országok vagy régiók saját értelmezésük szerint használják a fogalmat egy sor kitűzött cél eléréséhez. Összefoglalásként elmondható, hogy a „magas természeti érték” kifejezésre hivatkozó és azzal foglalkozó dokumentumok sokfélesége alapján egyértelműen felmerül a fogalom tisztázásának és a kellő koncepcionális megalapozásának a szükségessége, melynek keretében azt is tisztázni kell, hogy a fogalom milyen paraméterekkel mérhető. Használható gyakorlati definícióra van szükség, amely kellően tág értelmű ahhoz, hogy a fogalom egymás mellett létező használatait felölelje, ugyanakkor kellően robosztus, egyértelmű elvekre és a „magas természeti értékek” beazonosítását és mérését is lehetővé tevő kritériumrendszerre alapozott. Nem utolsósorban pedig azért is van szükség a használati keretek koordinálására, mert az MTÉ fogalom a Közösségi Vidékfejlesztési Stratégiai Útmutatóban kifejezett prioritásként és a fent ismertetett három indikátor formájában is megjelenik, amelyeket a tagállamok is bele kellett, hogy foglaljanak nemzeti stratégiai terveikbe, vidékfejlesztési programjaikba illetve monitoring és értékelési rendszereikbe. Ha az MTÉ fogalmat nem megfelelően értelmezik akár tagállami vagy a nemzetek feletti szinteken, a környezet- és vidék állapotának javítása érdekében kitűzött Közösségi stratégiai prioritások végrehajtása forog kockán.

Potenciális MTÉT indikátorok Az MTÉ fogalma a Közös Monitoring és Értékelési Keret (Common Monitoring and Evalation Framework, CMEF) vonatkozásában is többféleképpen jelenik meg. A CMEF a magas természeti értékű jellegzetesség (HNV features) fogalmát vezeti be. A Közös Monitoring és Értékelési Keret három indikátora is utal a magas természeti értékre. Ezek egyike ún. célkitűzéshez kötődő alaphelyzet-mutató, a másik egy eredményindikátor a harmadik pedig hatásindikátor. Az indikátorokról rövid áttekintést ad az alábbi keretes írás. Az egyes indikátorok teljes leírása a CMEF útmutatójában megtalálható az Európai Közösség honapján1. A CMEF-ben előírtakon túlmenően a tagállamok szabadon határozhatnak meg további indikátorokat, amely így teret ad az MTÉ fogalma meglehetősen eltérő értelmezéseinek.

1

http://ec.europa.eu/agriculture/rurdev/eval/index_en.htm


A Közös Monitoring és Értékelési Keret MTÉ indikátorainak összefoglalása 18. számú célkitűzéshez kötődő alaphelyzet-mutató A mutató megnevezése: Biodiverzitás: Magas Természeti Értékű mezőgazdasági- és erdőterületek. A mutató kifejezési módja: Magas Természeti Értékű Mezőgazdálkodással hasznosított mezőgazdasági terület (mezőgazdaságilag hasznosított terület hektárban kifejezve). A mutató definíciója: „Magas Természeti Értékű” az a mezőgazdasági- és erdőterület, amely nagy biodiverzitással jellemezhető. A magas természeti érték fogalma nemcsak lehatárolt területeket érint, hanem olyan térségeket is, amelyek a magas természeti értékkel bíró jellegzetességek (pl. puffersávok, stb.) bevezetése és jelenléte nélkül egyébiránt nem felelnének meg a magas természeti érték definíciójának. A fogalom továbbá vonatkozik olyan mezőgazdálkodási és erdőgazdálkodási rendszerekre is, amelyekben a magas természeti érték alapelv. A mutató részletes adatlapja utal Andersen és mtsai (2003) munkájára a CORINE felszínborítási adatbázis használatára, illetve az EEA és a JRC továbbfejlesztéseire a további biodiverzitás adatok hozzáadásával a potenciális magas természeti értékű mezőgazdálkodási területek feltérképezésére. 6. számú közös eredménymutató A mutató megnevezése: a biodiverzitás védelméhez és magas természeti értékű mező- és erdőgazdálkodáshoz (illetve a vízminőség védelemhez, az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, a talajminőség védelemhez, a marginalizáció és parlagterületté válás elkerüléséhez) sikeresen hozzájáruló területek. A mutató kifejezési módja: a „sikeres” földhasználat alatt álló összterület hektárban kifejezve. A mutató definíciója: sikeres az a földhasználat, mely hozzájárul a biodiverzitás védelméhez (definíció: vadon élő fajok és faj csoportok védelme, a vetésben a növények kombinálásnak fenntartása vagy bevezetése, veszélyeztetett növény vagy háziállat fajok, fajták megőrzése), a vízminőség védelméhez (definíció: a tápanyag, foszfor és vagy peszticidek koncentráció csökkenése, a műtrágyák csökkentett használata, csökkentett állatsűrűség, javított nitrogénmérleg és a szennyezők vízbázisokba kerülésének csökkentése), a klímaváltozás hatásai elleni küzdelemhez, a talajminőség javításához (definíció: víz-, szél-, művelési erózió csökkentés, belvíz veszély csökkentése, a vegyszer szennyezés megelőzése csökkentett tápanyag és növényvédőszer használattal, a talaj szervesanyag készletének stabilizálása és javítása megfelelő szervesanyag források felhsználásával, lehetőség szerint csökkentett művelés), valamint a marginalizáció és a műveléssel való felhagyás elkerüléséhez. 5. számú közös hatásmutató A mutató megnevezése: a magas természeti értékű mező- és erdőgazdálkodás fenntartása. A mutató kifejezési módja: a magas természeti értékű területekben bekövetkező változások A mutató definíciója: a beavatkozással célzott területek változása, minőségi és mennyiségi változás a magas természeti értékű területekben, amely a beavatkozásnak köszönhető. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 21

A részletesebb leírás megjegyzi, hogy ez a mutató relatíve kialakulatlan az EU szintjén, és ezért a tagállamoknak nemzeti módszertant kell kidolgozniuk az (EU támogatással bíró) biodiverzitásban gazdag mezőgazdasági területek beazonosítására, vagy más nemzeti illetve regionális mutatókat kell alkalmazniuk, amelyek alkalmasak a magas természeti értékű területekben bekövetkezett változások kifejezésére. A leírás javaslatot tesz külön al-mutatók megfogalmazására mezőgazdasági és erdőterületek vonatkozásában, de ezeket nem részletezi. A mérés egysége a mennyiségi változás és minőségi megítélés a program szintjén. Az általános trendre vonatkozó becsléseket szükséges megadni a program területi szintjén, összehasonlítva az alaphelyzet trendjével, ahol ez lehetséges vagy statisztikailag szignifikáns. A közvetlen és közvetett kedvezményezettek számát is becsülni kell a kimeneti és eredmény adatok, felmérési adatok, kiindulási adatok, hasonló projektek és múltbeli értékelések koefficiensei alapján (a számítási torzítások kiküszöbölésével). Valós helyzetekkel és szövegtől függő trendekkel történő összevetéseket is kell végezni. Forrás: KMÉK- CMEF, 2006 szeptember Az MTÉ monitoring indikátorok bevezetése, a tagállamok kötelezettségei Az MTÉ Mező- és Erdőgazdálkodási rendszerek megőrzéséhez és fejlesztéséhez, hatékony monitoring program folytatásához a tagállamokra számos magától értetődő kötelezettsége keletkezik, amelyeket az 5. ábra szemléltet. Ennek értelmében a tagállamok intézkedéseket kell, hogy hozzanak az MTÉ Mező- és Erdőgazdálkodási rendszerek illetve ún. hagyományos mezőgazdasági tájak (HMT, Traditional Agricultural Landscapes: TAL) fenntartására, alkalmazniuk kell a 18. alaphelyzet indikátort a vidékfejlesztési program indításakor, indikátorokat kell bevezessenek az MTÉ területek kiterjedésének és minőségének évente történő felmérésére 2010-től kezdve a vidékfejlesztési program végéig. Ezen mutatók az 5. hatásmutatónak kell megfeleljenek annak érdekében, hogy az időbeni változások nyomonkövethetőek legyenek. lehetőség szerint (hektárban) nyomon kell, hogy kövessék a HMT változását a jelenlegi vidékfejlesztési program időszaka alatt, program értélőket kell kinevezzenek, akik a program célkitűzéseinek teljesülését értékelik.


5. ábra

Az MTÉ mutatók gyakorlatba ültetése: fokozatos beépülés a 2007 -2013 közötti vidékfejlesztési programokba

A MTÉ területek tagállami megközelítése A következőkben öt EU tagállamban (Franciaország, Németország, Olaszország, Svédország és Egyesült Királyság) a HNV (MTÉ) koncepcióval kapcsolatban készült néhány kutatást ismertetünk azzal a céllal, hogy rámutassunk az egyes országok MTÉ-sajátosságaira és az ezekből fakadó módszertani megoldásokra.

A HNV területek lehatárolása statisztikai információk és gazdálkodási gyakorlat alapján2 A francia HNV vizsgálat a Farm Szerkezet Felmérés (Farm Structure Survey – FSS) statisztikai adataira alapuló farm rendszer módszerrel, valamint olyan speciális felmérések eredményeinek felhasználásával történt, mely figyelembe vette a farm működésének rendszerét, a teljes mezőgazdasági területet és azok jellemzőit is. A lehatárolt területek jobb megértése és jellemzése érdekében az elkészült térképet összevetették a nitrátérzékeny területek, LFA területek, ívóvízbázisok, valamint a védett helyi termék védjegy (Protected Designatoin of Origin), az állatkompenzációs kifizetések (Animal Compensatory Payments) és az extenzifikációs célprogramokban (Extensification Payment Scheme) résztvevő települések adatsoraival is. Átfogó vizsgálatokat végeztek a mezőgazdasághoz kötődő madárfajok populációit illetően, értékelték a „mezőgazdasági madárfajok”(Farmland Bird Indicator) indikátor eredményeit a HNV és nem HNV területeken egyaránt. A projekt annak a munkának a kezdetét jelenti, melyben a módszertani kérdéseket 2

szerző: Maria Luisa Paracchini


dolgozzák ki, és amely egyben segíti a HNV területekre vonatkozó különböző közpolitikai szcenáriók előzetes értékelését. A HNV területek lehatárolása Franciaországban az FSS statisztikákra épül. Ez az adatbázis valamennyi típusú farmról (kereskedelmi, nem kereskedelmi) nagy mennyiségű adatot tud szolgáltatni (méret, területhasználat, állatok, állománysűrűség, öntözés, vízelvezetés, közös terület használata, stb.), melyek indikátorokként is használhatók. Ezekkel az információkkal, melyeket a mezőgazdaságilag hasznosítható területekkel súlyoznak, településszintű indikátorokat lehet kialakítani. Ezekre az indikátorokra alapozva NUTS 5 (település) szintű térképeket lehet készíteni és ezeket fel lehet használni egyéb, NUTS 3 és 4 szinten elérhető adatokkal készült elemzésekhez. A HNV területek lehatárolását segítő egyéb eszközökről elérhető franciaországi adatok a következők: hagyományos gyümölcsösök, közös földek, erdőszegélyek és sövények, az intenzív gyepek kezelése. Annak érdekében, hogy modellezni lehessen azokat a mezőgazdasági területeket, amelyeken magas a természeti értékek aránya, három fő komponenst és részindikátort határoztak meg a valószínűsíthetően HNV területre eső gazdálkodási rendszereket illetően. Az első a termesztett növények változatossága, a második az extenzív gyepek és növények kezelése, a harmadik pedig a tájelemek jelenléte. A végső HNV indikátort a három részindikátor súlyozott összege adja ki, melyet település szinten számolnak ki. A NUTS 5 pontokból a legjobb 25%-ot határozták meg minimum küszöbértékként a HNV területek közé kerülés egyik kritériumaként. Ezt a küszöbértéket európai becslés alapján választották, mely az IRENA munkára alapult (HNV indikátor). Mindenesetre a pontozási rendszer más küszöbértékek megadását is lehetővé teszi, így lehetőség van további értékek és szcenáriók tesztelésére a HNV területek lehatárolási munkájában. A fenti módszertan szerint a franciaországi HNV területek 6 996 000 ha-t tesznek ki. Ehhez számolható még 1 076 000 ha közös terület, mely 171 000 farm kezelésében van. A legfontosabb francia HNV régiók a következők: Limousin (a mezőgazdaságilag hasznosítható területek 97%-a), Korzika (88%), Auvergne (62%), Rhone-Alpes (59%), PACA (ProvenceAlpok-Cote d‟Azur) (57%) és Franche-Comté (49%). 21 db HNV területet határoltak le a gazdálkodási rendszerek alapján (állatfajok, állatfajták, gyeptípusok és területhasználat). A HNV gazdálkodási típusok általában legeltetéses rendszerek (63%), illetve vegyes rendszerek (29%). Mindemellett a HNV területeken 84%ban szoros összefüggés van a farmok típusa és a legeltetett állatfajták között. Ezekben a régiókban elsősorban a gyepterületek a jellemzőek, melyek borítása eléri a 85%-ot is, ha a közös területeket is beleszámoljuk. A HNV területekre esik Franciaország extenzív gyepterületeinek 86%-a, a nemzeti közös legelők 81%-a és a franciaországi állandó gyepterületek 50%-a. Nagy átlagban a mezőgazdaságilag hasznosítható területeken a gyepek mellett a termesztett növények részaránya csak mintegy 15%. A szőlők és gyümölcsösök 1,3%-ot, az ugarterületek 1,2%-ot tesznek ki. A HNV területek nagy részén a hagyományos gazdálkodási módok a jellemzőek, és az extenzifikációs célprogram (Extensification Payment Scheme) kifizetéseinek 62%-át az ezeken a területeken működő gazdaságok kapják. A családi gazdaságok a HNV területek mezőgazdaságilag hasznosítható területeinek 11%-át teszik ki, szemben a nem HNV területek 7%-ával. A HNV területek 90% LFA terület, az 500m tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő mezőgazdasági területek 86%-a HNV terület, de a HNV területeknek csak 43%-a található ebben a magasságban. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 24

Egyes termelők kialakítottak helyspecifikus termékeket (sajt, húskészítmények, almabor, olíva olaj), melyeket jelenleg védett helyi termék védjeggyel láttak el (Protected Designation of Origin – PDO). A HNV farmok 6%-a termel PDO termékeket (a bortermelést nem beleszámítva), mely megfelel a teljes francia PDO termékek 72%-ának. A HNV farmokra jellemző az alacsony pénzügyi ráfordítás (2004-ben 59€/ha műtrágyára, 23€/ha növényvédelemre, 165€/ha takarmányra), az extenzív gazdálkodási gyakorlat (a természetes gyepek magas aránya, közös területek, alacsonyabb szintű nitrogénműtrágyázás az állandó gyepeken, alacsonyabb termésátlagok) és a nagyobb tájelemek aránya. A családi farm bevételeinek aránya 14%-kal alacsonyabb volt a HNV területeken, mint a nem HNV területeken. A HNV területek összevetése a nitrátérzékeny területekkel azt mutatta, hogy a HNV területek 91%-a kívül esik az érzékeny területeken. A természeti célú területek (Fauna és Floravédelmi területek, IBA) 47%-a, a védett természeti területek (nemzeti parkok, regionális parkok, Natura 2000 területek) 61%-a, a természeti rezervátumok (natural reserves) 86%-a, a nemzeti parkok 99%-a HNV terület. A lehatárolt potenciális HNV területek értékelésének tesztelésére madármegfigyelési adatokat használtak. A munkához a francia fészkelőmadár-adatbázist használták. Az eredmények azt mutatják, hogy a HNV területeken a mezőgazdasági területhez kötődő madárfajok populációinak 33%-a a nemzeti agrárterületek 25%-án helyezkedik el. Különösen eltérő eredményt adtak egyes kedvezőtlen természetvédelmi státuszú madárfajok. Míg a fajok 39%a jól reprezentált a HNV területeken belül (a populáció több mint 40%-a itt található meg), addig a fajok 12%-a erősen alulreprezentált (a teljes populáció kevesebb, mint 12%-a). Valamennyi alulreprezentált faj egy vagy két jellemzőben megegyezik: valamennyi növényspecialisa (pl: a fogoly (Perdix perdix), a kékes rétihéja (Circus Cyanesus)) vagy az alacsony tengerszint feletti magasságot preferálja (pl. a bíbic (Vanellus vanellus)). E fajok mezőgazdasági adatok alapján történő előfordulás-előrejelzésében a nehézséget az jelenti, hogy eltűnőben vannak az extenzív növénytermesztési módszerek és visszaszorulóban vannak az extenzív legelők az alföldi régiókban. Az EU mezőgazdasághoz kötődő madárfajok (Farmbird) indikátora érdekes eredményeket mutatott: 2001 és 2006 között, HNV és nem HNV területeken mérték (kvadrát alapú vizsgálattal) 18 mezőgazdasághoz szorosan kötődő faj alapján. A vizsgált időszak alatt a nem HNV területeken az indikátor értéke 16%-kal csökkent, de stabil volt a HNV területeken. Egy lineáris modellel ellenőrizték a különbségeket a HNV és nem HNV területekre jellemző trendeket. Az indikátor negatívabb trendeket mutatott ki a nem HNV, mint a HNV területeken. A NUTS 5 szinten hozzáférhető FSS adatok hasznos és felhasználható információforrást jelentenek, amennyiben további gazdálkodási gyakorlat és tájelem adatokkal kombinálják. A farm rendszer módszer (Farm System Approach) erőssége, hogy NUTS 5 szinten lehet térképet készíteni. A módszert pontosítani lehet pl. kereszt-ellenőrzéssel regionális szakértők eredményeivel, és visszajelzést kapni a küszöbértékekről (pl. a legelők nitrogén pótlásának szintje, magas természeti értékekkel összhangban lévő állatsűrűség), illetve súlyozni is lehet az indikátorokat. A farm rendszer módszer (Farm System Approach) gyengesége a gazdálkodási gyakorlat modellezésének módjában rejlik, mivel ez szorosan kapcsolódik az adathozzáféréshez. Például alig van adat a közös extenzív gyepterületek művelési gyakorlatáról. Az extenzíven termelt növényekkel kapcsolatos becslések és értékelések is nehezek. Abból fakadóan pl., "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 25

hogy a vizsgált régió (pl. French Department) heterogén, az átlag terméshozamok torzulása miatt nem megfelelő eredményt adnak a régióra vonatkozóan. Ez a módszer ezenkívül nem veszi figyelembe az intenzív mezőgazdasági területek közé ékelődő kis HNV területeket, mint pl. a keskeny folyóvölgyek, melyek végigfutnak és megoszlanak különböző farmok és települések között. E területek megjelenítéséhez szükséges lenne a módszerhez rendelni a Natura 2000 területeket, az IBA területeket, a fontos növény területeket (Important Plant Areas) és további természetvédelmi felméréseket. A kutatók az európai gyepek és tájelemek felmérésének továbbfejlesztését javasolták. Szorgalmazták a farm szintű nitrogén műtrágya felhasználás adataihoz történő könnyebb hozzáférést, mely a nitrogén utánpótlásban nem részesülő gyepek %-os arányának ismeretében lehetővé tenné a HNV területek és a kis ráfordítással működő gazdaságok pontosabb jellemzését.


HNV területek Németországban – monitorozási és értékelési példa3 Bevezetés Az Európai Unió valamennyi tagállam számára előírt a közös monitorozási és értékelési keretrendszeren belül egy rendszeres, kétéves monitorozási kötelezettséget a HVN területekre. Mivel az EU-ban (IEEP 2007a és b) nincs valamennyi tagállamára érvényes monitorozási protokoll, és emellett az egyes országok specifikus természeti és mezőgazdasági adottságokkal rendelkeznek, minden országnak a saját körülményeinek megfelelő monitorozási módszert kell kialakítania. Így valamennyi tagállam dolgozik az indikátorok megalkotásán, és meglehetősen eltérő módszerek állnak fejlesztés alatt. Módszertan A Német Szövetségi Természetvédelmi Hivatal (Bundesamt für Naturschutz) által megrendelt kutatás keretein belül kidolgozták a németországi HNV területek kiterjedését és minőségét vizsgáló monitorozás módszertanát (Oppermann et al. 2008). A feladat az volt, hogy valamennyi szövetségi tartományban vizsgálják meg a rendelkezésre álló adatokat abból a szempontból, hogy azok mennyire használhatók a monitorozás céljára, valamint dolgozzanak ki egy olyan monitorozási módszert a HNV területekre, amely alkalmazható Németország egészére és a 16 szövetségi tartományra egyaránt. Első lépésként felvették a kapcsolatot valamennyi szövetségi tartománnyal, hogy információt gyűjtsenek az elérhető adatokról, arról, hogy ezek milyen jellegűek, mi az aktualizálás módja stb. A kapott válaszok alapján elkészült egy lista a nemzeti szinten fontos biotópokról, tájelemekről, fajokról, melyek a HNV területek kijelölésének alapjait jelentették. A tartományok megállapodtak abban, hogy Németország egészére egy nemzeti lista jöjjön létre. Ennek ellenére pl. a fajgazdag gyepeket máshogy definiálták az északi és máshogy a déli tartományok. Ezért további azonosító kulcsok kidolgozására lesz szükség a terepi munka támogatására. A meglévő adatokat teljesség, aktualizálási metodika és megbízhatóság szempontjából vizsgálták. Egy ezzel párhuzamos munkafázisban azt dolgozták ki, hogy a mintázásos módszeren belül milyen adatgenerálási lehetőségek vannak arra az esetre, amikor az elérhető adatok alkalmatlannak bizonyulnak a monitorozás számára. Eredmények A meglévő adatok vizsgálata azt mutatta, hogy az élőhelyekről, valamint a Natura 2000 fajokról és területekről elérhető adatok nem alkalmasak a HNV területek rendszeres monitorozására. Az adatok vagy nem teljesek (pl. a fajgazdag gyepek és fajgazdag szántók esetében), vagy az adatok frissítése nem rendszeres, vagy nagyon nagy időbeli eltérés van a különböző adatsorok között (1. sz táblázat). Kiderült, hogy elsősorban a nagy kiterjedésű HNV területekre nem rendelkeznek megbízható adatokkal. Így a HNV területek monitorozási rendszerének felállítására két lehetőség van: vagy javítani kell a meglévő 3

Szerző: Rainer Oppermann "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 27

adatok minőségét, vagy reprezentatív számú mintaterületek kijelölésével mintázásos módszert kell kidolgozni. 2. táblázat A németországi HNV területek fő típusai, az átlagos kiterjedésük, és a HNV területek adatokkal való lefedettsége (élőhelytérképek stb.) A HNV terület fő típusai

HNV terület százaléka

Természetközeli vegetáció

A területek lefedettsége a meglévő adatokkal

1-3

nagyon jó

bozótosok

1-5

közepesen jó

Natura 2000 kódú gyepek: 6510, 6520/ fajgazdag gyepek,

3-10

Részben

Fajgazdag szántók

1-10

nincs adat/hiányos

Vegyes gyümölcsösök

0-2

Hiányos

Fajok élőhelyei

0-2

Hiányos

Élőhelyek(biotópok) stb.)

(sövények,

Összesen

6-20

Figyelembe véve a munka nagyságát és a költségeket, a munkában résztvevő tartományok küldötteinek munkacsoportja a mintázásos módszer kidolgozása mellett döntött. Megvizsgálva a már működő mintázásos monitorozási módszereket, kiderült, hogy a rendszeres madármonitorozási módszert (mely szintén mintázáson alapul) fel lehet használni a munkához. E rendszer keretein belül már elérhetők fontos adatok, mint pl. a területhasználati adatok, légifotók és adatok a fészkelő madárfajokról. A rendszer 2357 db 100 ha kiterjedésű mintaterületből áll. Ezek a mintaterületek megfelelően reprezentatívak mind a tartományi, mind a szövetségi szint, mind pedig Németország fő természeti régióinak szempontjából is. A HNV mintázásos módszer magában foglalja valamennyi HNV terület részletes felmérését. Ezenkívül a mintaterületeken belül részletes definíciók és azonosító kulcsok alapján felmérik az egyes elemek területi kiterjedését és minőségét (öt minőségi kategóriába sorolva). A HNV területek és a mintaterületek elemeinek összesítésével reprezentatív extrapolációt lehet készíteni a HNV területek tekintetében mind egész Németországra, mind a szövetségi tartományokra vetítve. Vitás kérdések A munkacsoport első megvitatandó pontja az volt, hogy szükség van-e a hozzáférhető adatok alapján a HNV mezőgazdasági területek, tradicionális tájak és HNV gazdaságok megkülönböztetésére a nagyléptékű megközelítésnél, ahogy azt néhány módszernél ajánlották (IEEP 2007a és b, Pointereau et al 2007). Megvizsgálva a HNV mezőgazdasági területek és gazdaságok elterjedését a különböző régiókban, arra a következtetésre jutottak, hogy ez nem alkalmazható Németország esetében, mivel minden tájtípusban vannak gazdaságok, melyek "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 28

helyenként nagyon különböző százalékos értéket mutatnak az összes HNV mezőgazdasági területhez képest (<3% és >90%). Valamennyi HNV terület és farm fontos szerepet játszik a teljes ökológiai hálózat fennmaradásában, és a monitorozási elképzelés szempontjából fontos megállapítani, hogy hol történnek pozitív vagy negatív hatású HNV fejlesztések. Fő vitapontként az merült fel, hogy az egyes szövetségi tartományoknak további költségeket kell állniuk a rendszeres monitorozási rendszer felállításában. A tartományok többsége kezdetben azon a véleményen volt, hogy elegendő elérhető adat áll rendelkezésre a monitorozási munka elvégzéséhez, de bebizonyosodott, hogy ezek az adatok nem elegendőek. Így végül a fő kérdés az volt, hogy miképpen lehetne alacsony költséggel elindítani a mintázáson alapuló monitorozási módszert. A költségeket többféleképpen is lehet csökkenteni. Az egyik lehetőség az, hogy a 2357 db mintaterületet kb. 1000 területre csökkentik, illetve csökkenthető a kvadrátok mérete is. Ezekre a kérdésekre pontos választ csak az első teljeskörű adatgyűjtés és az ez alapján történő statisztikai elemzések adhatnak. Mindazonáltal a HNV mintázási módszer nemcsak a HNV területek kiterjedéséről és minőségéről fog adatokat szolgáltatni, hanem az agrár-környezetvédelmi intézkedések hatásairól is, és egyben segítik azok értékelését. Így, ahogy tervezték is, a HNV területekről gyűjtött adatok több célra is felhasználhatók lesznek és a megfelelő mennyiségű mintaterületek és az ott gyüjtött adatok valamennyi felhasználó számára nagy jelentősségűek lesznek. Következtetések és javaslatok A tanulmány szerzői saját és más európai módszerek vizsgálata alapján az alábbi következtetéseket és javaslatokat fogalmazták meg: Néhány megközelítésben az az elképzelés jelenik meg, hogy külön lehet (és szükséges is) választani a HNV régiókat a nem HNV régióktól, vagy a HNV gazdálkodási rendszereket a nem HNV gazdálkodási rendszerektől. Németország egyes régióiban kipróbálva ezt az elképzelést, az a következtetés fogalmazható meg, hogy ez a módszer Közép-Európában nem alkalmazható. Nagyon nehezen kivitelezhető és nem is kívánatos, hogy bizonyos gazdálkodókat elvágjunk a „HNVtudatosság”-tól. Emellett így nem lenne garantálható, hogy a jelenleg magas természeti értékekkel bíró tájak és gazdaságok esetében a gazdálkodók a jövőben is igyekezzenek megtartani a HNV minőséget, ha már egyszer bekerültek a HNV-ként definiált régióba. Ajánlatos lenne egy mintázásos módszeren alapuló európai HNV monitorozó rendszert kialakítani a gyepek ökológiai értékének figyelembe vételével, ahogy azt Pointereau (2007) is ajánlja. Természetesen be kell vonni nemzeti szakértőket a HNV területek definícióinak és azonosító kulcsainak kialakításához. Számos más mintázásos módszer is létezik Európában, melyeket már harmonizáltak egymással és amelyek most már európai szinten is összehasonlítható adatokat szolgáltatnak (pl. LUCAS területhasználati felmérés, európai erdőmonitorozás). Nagy hangsúlyt kellene fektetni a HNV területek eszméinek és koncepciójának terjesztésére Európában. Több figyelemfelkeltő és meggyőző tevékenységre van szükség ahhoz, hogy el tudjuk hitetni az emberekkel azt, hogy a HNV hálózatra szükség van Európa valamennyi tájtípusában annak érdekében, hogy megőrizhessük természeti örökségünket, jellegzetes tájainkat és Európa kultúrtájait. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 29

A tanulmány szerzői végül reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy a módszert sikeresen be lehet majd vezetni a gyakorlatban is. A módszer használata esetén a közvetlen monitorozási jelentősége mellett az adatok arra is nagyon hasznosak lehetnek, hogy indikálják a természet állapotát és a természet állapot javítását célzó erőfeszítéseket.


HNV gazdálkodási perspektíva4

rendszerek

Olaszországban

–

egy

közgazdasági

Bevezetés A Baldock et al. (1993) által definiált HNV gazdálkodás a kilencvenes években kapott nagyobb figyelmet, amikor a mezőgazdaság biodiverzitásra kifejtett pozitív hatásairól vitáztak mind elméletben, mind pedig a gyakorlatban. Így a HNV gazdálkodás koncepciója együtt fejlődött mind a környezetvédelmi szempontok Közös Agrárpolitikába (CAP) történő integrálásával, mind pedig a multifunkcionális mezőgazdaság európai modelljének elfogadásával. E keretek között erősödött a HNV területek és az ezzel kapcsolatos gazdálkodási rendszerek közpolitikai fontossága. A mezőgazdasági gyakorlat és a mezőgazdasági területek természeti értékei közötti alapvető kétirányú kapcsolat olyan tanulmányok elkészítését támogatta, mely a HNV területeket a gazdálkodási tevékenység és a mezőgazdasági terület szemszögből vizsgálta:. A HNV területek koncepciójának elfogadott definíciója alapján (mely magában foglalja Andersen et al (2003) három tágan értelmezhető területi kategóriáját), három különböző és egymást kiegészítő módszert alakítottak ki a HNV területek indikátorainak meghatározására: felszínborítás, gazdálkodási rendszerek, fajok (elsősorban madárfajok) elterjedése. Amint Cooper et al (2007) megfogalmazta: a megfelelő körülményeket a következő feltételek biztosítják ahhoz, hogy egy gazdaság HNV lehessen: az alkalmas felszínborítás és egyéb jellemzők kombinációja az „állapot”, a megfelelő gazdálkodás pedig a „hajtóerő”. A módszer finomítása és aktualizálása során kiemelt figyelmet élvezett a felszínborítási megközelítés (lásd: Parachini et al 2006). Ráadásul a legtöbb módszert csak nemzeti szinten tesztelték (Pointereau et al 2007). A módszerbeli problémák és az adathozzáférési nehézségek azonban nem tették lehetővé, hogy az egyes tagállamok pontosan kijelöljék a HNV területeket. Olaszországban a HNV területeket először Andersen és munkatársai (2003) becsülték meg, a felszínborítás és a gazdálkodási rendszer vizsgálati módszereinek alapján. Így a mezőgazdaságilag hasznosítható területek átlag 21%-a került a rendszerbe. További vizsgálatok történtek a CLC adatok frissítése alapján, amikor a felszínborítási adatokat természeti adatokkal (Natura 2000, IBA területek) is összevetették. Trisoro (2006), és Povellato és Trisoro (2007) kimutatták, hogy a felszínborítási (CLC) adatok és a gerinces fajok előfordulási adatainak összevetése alapján Olaszország területeinek 30%-a tartozik a HNV területek közé. A gazdálkodási rendszer vizsgálatán alapuló módszer gyenge pontját a HNV farm definíciója és az adatok megbízhatósága jelenti. Ez a módszer a gazdálkodás mikéntjére és a természeti erőforrásokra fókuszál és azt próbálja meghatározni, hogy a gazdálkodás különböző típusai mennyire képesek fenntartani, illetve javítani egy adott mezőgazdasági terület természeti értékét. Az egyes típusokat a gazdálkodás HNV területre mért hatása alapján jellemzik. Az alacsony intenzitású gazdálkodási módszerekre fókuszálva lehet információt szerezni a gazdálkodás környezetre tett hatásáról. Ezzel a megközelítéssel bepillantást kaphatunk a HNV 4

Szerzők: Antonella Trisorio, Andrea Povellato, Davide Bortolozzo "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 31

területek kezelési szükségleteibe, és egyben segít a felszínborítási módszer értékelésében és további finomításában is. Andersen et al. 6 különböző HNV gazdálkodási rendszert különített el Európában a Mezőgazdasági Számviteli Adathálózat (Farm Accountancy Data Network, FADN) adatai és a területhasználati „intenzitás” definíciója alapján (elsősorban a „bevitel” alapján – pl. műtrágya költségek, növényvédelem és koncentrált takarmányok használata). Más tipológiát javasolt Cooper et al (2007) a Közös Monitorozó és Értékelő Keretrendszeren (Common Monitoring and Evaluation Framework) belül: a gazdálkodási rendszerek típusait a mezőgazdasági területhasználat alapján különböztetik meg és a területhasználat „intenzitásának” definicióját az indikátorok szélesebb köréhez kapcsolják. Ebben a fejlődő módszertani keretrendszerben az állandó pontok a következők: a. A gazdasági (farm) szint az az alapvető szint, ahol a kezelést és területhasználatot illetően a döntések születnek b. A gazdasági megélhetés, túlélés az első feltétel a farmok működésében. A HNV gazdaságok létét leginkább veszélyeztető tényező az, hogy felhagynak a gazdálkodással, melynek oka elsősorban az e rendszereket kísérő ökonómiai érzékenység. Ráadásul az ökonómiai életképesség szintje befolyásolhatja az agrárpolitika intézkedéseire való fogékonyságot, illetve fordítva, hogy azok hatásosak lehessenek, az intézkedéseket kellene a farmok ökonómiai túlélőképessége szerint differenciálni. A farmok ökonómiai jellegzetességeinek vizsgálata a környezetvédelmi teljesítményével kapcsolatosan hasznos bepillantást tesz lehetővé az agrárpolitika tervezői számára. Ennek segítségével jobban összpontosíthatók a különböző eszközök, illetve differenciálhatók a gazdálkodási irányvonalak. A politika válaszai elsősorban azt célozzák, hogy befolyásolják a farmok viselkedését, melyek elsősorban közgazdasági tényezőktől függenek. Tehát a farmok környezetvédelmi teljesítménye befolyásolható közgazdasági eszközökkel. E cikk célja az, hogy a HNV rendszer potenciális ökonómiai életképességét vizsgálja néhány alapvető közgazdasági indikátor segítségével. A hipotézis az, hogy a bevétel és a termelékenység a fő befolyásoló tényezője a farm működésének területhasználati és gazdálkodási szempontból. A vizsgálat három fő lépésből állt: 1) Az olasz HNV gazdálkodási rendszerek azonosítása, 2) a HNV farmok közgazdasági és szerkezeti specifikációja, leírása, 3) a közgazdasági szempontból életképes farmok meghatározása. Az a döntés született, hogy a vizsgálatokhoz az olasz FADN adatokat használják fel, mivel ezeknél lehetséges a HNV gazdálkodási rendszerek meghatározása, illetve ezek ökonómiai szempontú vizsgálata is. Mivel a FADN adatok éves frissítésűek, ki lehetett olyan indikátorokat is jelölni, melyek a HNV farmok rövid távú változásainak vizsgálatára is alkalmasak. A HNV mezőgazdálkodási rendszerek meghatározása Olaszországban az Andersen-féle tipológiára alapult. Az első lépések eredményei azt mutatják, hogy a HNV gazdálkodásnak nagy regionális szerepe van abból a szempontból, hogy a mezőgazdaságilag hasznosítható területek jelentős része HNV kezelésben van. Így a HNV farmokat megvizsgálták közgazdasági szempontból is. A szociális és szerkezeti specifikáció teszi teljessé a HNV farmok jellemzését. A HNV farmokat ezután a közgazdasági indikátorok szerint sorba rendezték, és így lehetővé vált az ökonómiai életképesség vizsgálata. az egyes régiók között és tengerszint feletti magasságokban. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 32

A HNV területek kiterjedése Olaszországban A HNV farmok közgazdasági teljesítményének vizsgálata előtt érdemes egy rövid áttekintést adni az olaszországi HNV területek értékeléséről. A HNV területek, melyek fontos szerepet játszanak a biodiverzitás védelmében és a hagyományos vidéki táj fenntartásában, a mezőgazdasági területek nagy részét érintik, ha nem is egyenlő megoszlásban. Történek próbálkozások arra, hogy megbecsüljék az olasz HNV területek kiterjedését, melyek során Andersen et al. (2003) általános keretrendszerét vették figyelembe. Az eredmények azt mutatják, hogy a HNV területek megoszlása a mezőgazdaságilag hasznosítható területeken belül 12-30% között mozog attól függően, hogy a gazdálkodási rendszer (12%), vagy a felszínborítási módszert (30%) alkalmazzuk. Az első kísérlet a nemzeti szintű HNV területértékelés megalkotására Trisoro (2006) és Povello (2007) nevéhez fűződik. Az Andersen módszert használták, adaptálva azt az olaszországi környezethez, melynek értelmében a felszínborítási adatokat összevetették a nemzeti biodiverzitás adatokkal (gerinces fajok előfordulási adatai). Az eredmények azt mutatják, hogy több mint 9 millió hektárt lehet potenciális HNV területként lehatárolni. Ez Olaszország területének jelentős, 31%-át jelenti, a mezőgazdasági területnek pedig a 46%-át. Az eloszlásuk nem egységes az országon belül, de a HNV területek legnagyobb része (44%) Dél-Olaszországra és főleg a hegyvidékekre esik. A gerinces fajok gazdagságának alapján történő HNV osztályozás azt mutatja, hogy a legmagasabb értékek 12%-a esik mezőgazdasági területre. Ebbe a csoportba olyan területek tartoznak, melyeknél a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy bekerülnek a HNV területek közé és e módszer szerint a minimum becslést jelentik. Pontosabb becslést végeztek regionális szinten, a Közös Monitorozó és Értékelő Keretrendszer eredményei alapján. Például a Lazio régió a regionális adatrétegek alapján (területhasználat és természeti adatok) jelölte ki a HNV területeket, a felszínborítási adatok és az ortofotók mellett. Nemzeti szinten a regionális értékeléseket nem lehet összehasonlítani, mivel a régiók nem egységes módszer alapján vezették be a 18 sz. indikátort (HNV területek hasznosítható mezőgazdasági területei). Tulajdonképpen a 2007-2013-ig tartó Vidékfejlesztési Programoknál a módszertani keretrendszerre történő kifizetéseket még nem igazán definiálták. A HNV gazdálkodási rendszer ökonómiai életképessége A területi dimenzió, mely elsősorban a felszínborítási módszerrel határolható le, továbbra is alapvető fontosságú a HNV területek kiterjedésének és elhelyezkedésének megértésében. Mindazonáltal az a HNV farmok szoció-ökonómiai jellemzőinek ismerete bepillantást nyújt abba, hogy milyen tényezők befolyásolják a gazdákat a kívánt kezelés és területhasználat alkalmazásában. Adatforrások A vizsgálat a FADN–ből vett olyan mintafarmokon alapult, melyek esetében a farm nagysága meghaladta a 4 ökonómiai méretegységet (Economical Size Unit – ESU). Ezek a farmok meghaladják a 4800 eurós standard fedezeti hozzájárulást (Standard Gross Margin) és olasz viszonylatban kereskedelmi jellegű farmnak számítanak. A vizsgálat 3 év (2003, 2004, 2005) "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 33

átlagértékeit vette alapul a még pontosabb becslések érdekében. Emellett az e három évben történt technológiai fejlődést és árváltozásokat nem vették figyelembe, mivel ezek jelentősen befolyásolták volna a 3 éves átlagok érvényességét. A FADN egyik gyengesége a HNV farmok vizsgálatában az, hogy kizárja a közgazdasági értelemben kicsinek számító farmokat, illetve a nem professzionális (családi) farmokat, amelyek azonban valójában a potenciális HNV farmok jelentős részét tehetik ki. Olaszországban e farmoknak meglehetősen kis jelentőségük van bevétel és terület szempontjából. Ráadásul a kis farmok területeinek jó részét bérlők vagy szomszédos farmok művelik. Ennek ellenére néhány régióban fontos szociális szerepet töltenek be, és legfőképp a természetközeli elemekkel (sövények, kőfalak, puffermezők stb.) jellemezhetők. A Farm Szerkezeti Felmérés (Farm Structure Survey) szerint a 2003 és 2005-ös évekre vonatkozóan, a 4 ESU feletti farmok Olaszországban a farmok 43%-át teszik ki, a mezőgazdasági területek 88%-át művelik és a standard fedezeti hozzájárulás 93%-át termelik. Módszer A vizsgálatot 3 lépésben végezték el: 1) Az olaszországi HNV farmok meghatározása; 2) a HNV farmok közgazdasági és szerkezeti specifikációja; 3) az ökonómiailag életképes HNV farmok azonosítása. 1. lépés: A HNV gazdálkodási rendszerek kritériumait Andersen et al. (2003) munkája alapján határozták meg. A HNV gazdálkodási rendszerek osztályozásának paraméterei elsősorban a gazdálkodás intenzitásán (beviteli költségek, állatállomány sűrűsége, öntözés) és a természetközeli élőhelyek (pl. állandó gyepek, ugarok és legelők) meglétén alapultak, ezért a talajtermékenység sokkal alacsonyabb, mint a nem HNV farmok esetében. Minden HNV farmot csoportokba soroltak annak érdekében, hogy a farmok két típusának vizsgálatára lehessen koncentrálni: a HNV és nem HNV farmokra. Ez az egyszerűsítés egyfelől nem befolyásolta a vizsgálatot, másfelől viszont az eredmények sokkal érthetőbbé váltak. Az Andersen féle maximum és minimum elv alapján történő további csoportosítást csak a HNV farmokon belüli szignifikáns különbségek kimutatására használták. Annak érdekében, hogy ki lehessen mutatni az olasz mezőgazdaságot jellemző legfontosabb különbségeket a termelési struktúrában és a területhasználat terén, a farmok vizsgálatát nagy területi egységekre (észak, közép, dél és szigetek) és tengerszint feletti magasságra (síkság, dombvidék, hegység) osztva vizsgálták. 2. lépés: Új szerkezeti és ökonómiai változókat vezettek be a HNV és nem HNV farmok közgazdasági jellemzésébe. Emellett a tisztán közgazdaságiak mellett további változók, mint pl. a munkaerőhöz kapcsolódó faktort (minőségi és mennyiségi értelemben) is figyelembe vették. A gazdálkodók korához kapcsolódó és a 45 év alatti családi munkaegység változókkal a gazdaságok életképességének szociális aspektusaira igyekeztek fényt deríteni. 3. lépés: A közgazdasági változók (befektetés megtérülése és nettó jövedelem) által kiadott érték szerint a farmok két csoportját tovább osztották 3 csoportra az ökonómiai életképesség szerint (alacsony, közepes, magas).


Eredmények A HNV gazdálkodási rendszerek Olaszország mezőgazdasági területeinek 33%-án vannak jelen. Ez 25%-ra csökken, amennyiben a maximum szintet, és 7%-ra redukálódik, amennyiben a minimum szintet fogadjuk el. Mindemellett közgazdasági szempontból nincs szignifikáns különbség azok között a farmok között, melyek csak a maximum vagy csak a minimum szint kritériumainak felelnek meg. Amennyiben a maximum tipológiát követjük, a HNV farmok aránya a kereskedelmi farmok (ESU>4) számához viszonyítva 12%. Területi kiterjedésben a mezőgazdaságilag hasznosítható területek 25%-át teszik ki, míg közgazdasági szempontból a hozzáadott értékhez csak 7%-kal járulnak hozzá. Ezek az értékek nagymértékben különböznek a kilenc területen, melyekre a vizsgálatban Olaszországot felosztották. A tengerszint feletti magasság növekedésével a HNV területek gyakorisága is növekszik. Míg a sík vidéken a százalékos értékek 10% alatt maradnak, a hegységekben a HNV területek aránya megközelíti az 50%-ot. Földrajzi értelemben a százalékos arány szignifikánsan növekszik az északitól a középső és déli régiók irányába haladva. Nagyobb különbségek a HNV és nem HNV területek között Észak-Olaszországban jellemzőek. Az északi síkságon az extenzív művelési rendszerek aránya minimális (a mezőgazdaságilag hasznosítható területek mintegy 3%-a), mivel itt adottak a lehetőségek az intenzív termelési rendszerek fenntartásához, míg a hegyvidéki területeken a HNV területek aránya igen magas (59%), mivel a talaj és klimatikus adottságok nem teszik lehetővé az intenzív termelési rendszer megjelenését. Ez utóbbi is megerősíti azt, hogy a klimatikus viszonyok és a talajmorfológia hatással vannak a termelési rendszerek intenzitására. Mindemellett ez a felszínborítási módszer eredményeit is alátámasztja. A HNV farmok a művelt területek szempontjából nagyobbak, mint a nem HNV farmok, míg az ökonómiai méret és a munkaerő egységek a nem HNV farmok esetében nagyobbak. Úgy tűnik, hogy az alacsony intenzitású gazdálkodási gyakorlat bevezetése elsősorban a talaj- és klimatikus viszonyoktól függ. Egy HNV farm 16 000 euró hozzáadott értéket tud felmutatni, míg egy nem HNV farm eléri a 29 000 eurót is. Ez a különbség részben egyértelmű az északi és síkvidéki régiók esetében. A nagyobb közgazdasági méret és a termelési faktorok hatékonyabb allokációjának lehetősége figyelemre méltó különbségeket eredményez munka és tőke termelékenység szempontjából. A nem HNV farmok termelékenysége átlagosan 33%, ami nemzeti szinten magasabb, mint a HNV farmoké. Még nagyobb különbségek jelentkeznek a hegyvidéki és az északi régiókban. Így megfogalmazhatjuk azt a hipotézist, hogy az északi régiókban a kedvező talaj és klimatikus adottságok lehetővé teszik a gazdálkodóknak, hogy a termelés szélesebb lehetőségei közül válasszanak, melyek így a specializált és intenzív birtokokat részesítik előnyben. Nagyobb különbségek tapasztalhatók a hegyvidékeken, ahol a szerkezeti és szociális tényezők nagyobb változatosságot eredményeznek (a termelésben). A beruházások megtérülése is magasabb a nem HNV területeken, mint a HNV területek esetében. A közösségi hozzájárulás fontos szerepet játszik a HNV farmok esetében, ahol a hozzáadott nettó érték (net value added) 43%-át adja, szemben a nem HNV farmokon mért 20%-kal. A földrajzi változásokkal változik a farm támogatások elterjedtsége, melyek magasabbak a sík területeken. Ez részben igaz a HNV farmokra. Végül megpróbálták meghatározni, hogy van-e szignifikáns különbség a gazdák korát tekintve a két csoport között. Bár egy kicsit magasabb átlag életkort mértek a HNV területeken, az átlagértékek az egészet tekintve nem különböztek. Még akkor sem, amikor "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 35

figyelembe vették azt a paramétert, hogy mennyi a 45 évesnél fiatalabb munkavállalók százaléka az összeshez képest. A farmok ökonómiai teljesítményének vizsgálata azt mutatta, hogy a legtöbb farm mindkét csoportból (HNV és nem HNV farmok) az ökonómiai életképesség alsó osztályába sorolható, bár a nem HNV farmoknak kisebb aránya tartozik a jó ökonómiai életképességű csoportba. Az alsó osztályba elsősorban a déli és dombvidéki területek tartoznak. A farmok ökonómiai teljesítményének vizsgálatai nem mutatnak kielégítő eredményeket. Úgy tűnik, hogy a HNV és a nem HNV farmok közötti különbségek elsősorban külső tényezőknek köszönhetők, így szükség van további vizsgálatokra. Következtetések A HNV farmokat olyan gazdák irányítják, akiknek egyszerre kell törődniük a gazdasági és környezetvédelmi célokkal. A felszínborításon alapuló módszernek ezért fontos szerepe van abban, hogy megértsük e térségek területi kiterjedését és földrajzi elhelyezkedését. Mindamellett a gazdálkodók viselkedését befolyásoló közgazdasági és szociális mechanizmusok megfelelő ismerete nélkül nem lehet megérteni az ok-okozat kapcsolatot a gazdálkodás és a biodiverzitás-védelem között. A gazdálkodási rendszerek vizsgálata azért alapvető fontosságú, hogy teljes képet kaphassunk róluk annak érdekében, hogy a HNV területek védelmére megfelelő intézkedéscsomagokat lehessen kidolgozni. A birtokszintű (farm) analízis segítheti ezt a célt, mivel a farm az a kritikus szint, ahol a területhasználatot és egyéb kezeléseket érintő döntések születnek. A vizsgálatok eredményei további ilyen irányú kutatások alapjául szolgálhatnak. Különösen a farmok hatékonysága és környezetvédelmi teljesítménye közötti kapcsolatok nyújthatnak bepillantást abba, hogy miképpen lehet „környezetbarát” viselkedésre ösztönözni a gazdákat. Emellett a HNV és nem HNV farmok hatékonyságának elemzésével bepillantást kaphatunk a kifizetések/támogatások szerepébe is. A támogatásoknak különösen fontos szerepük van a pozitív externáliák létrejöttében, valamint abban, hogy motiválják a gazdákat a viselkedésük megváltoztatására. Az FADN minta alkalmasabb volt a közgazdasági és pénzügyi vizsgálatra, mint a Farm Structure Survey alapján készített, mivel ezzel jobban le lehetett írni a gazdák viselkedését. Mindemellett a HNV kritériumok szerinti farmosztályozást tovább kell fejleszteni (Andersen et al. 2007). Annak érdekében, hogy a FADN adatokból kinyerhessük a legjobb közgazdasági és pénzügyi adatokat, integrálni kell a gazdálkodási gyakorlatról, a mezőgazdasági területhasználatról és a nem művelt területek összetételéről és kezeléséről gyűjtött információkat. Fontos szempont, mely további kutatásokat igényel, a farm adatok georeferálása. Ez a módszer közvetlenebb összevetést tesz lehetővé a felszínborítás eredményeivel. A georeferálási munka bonyolultsága tovább szélesíti az ilyen kutatások által igényelt pénzügyi források megszerzésének nehézségeit annak ellenére, hogy az utóbbi években jelentős haladást sikerült elérni az információ-technológia és az adminisztratív adatok hozzáférhetősége terén. A kutatási költségekből és a tervezési célra beszerzett pontosabb adatokból várható előnyök összevetése a további kutatások fontos iránya lehet. A jövőben azokat a konkrét lehetőségeket kell megtalálni, melyek a gazdákat motiválják a biodiverzitás védelemre. Emellett fontos tudatosítani a biodiverzitás védelem szerepét a kevésbé intenzív, de „fenntarthatóbb” gazdálkodási modellekben. A technikai fejlődés és a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 36

piaci trendek az intenzív és specializált termelési modelleket részesítik előnyben. Ezért jogos a kompenzáció igénye, mely kárpótolja a gazdákat a magasabb költségek és az elmaradt haszon miatt, amellyel szembe kell nézniük a területek védelme érdekében.


A HNV koncepció Svédországban5 Bevezetés Úgy tűnik a HNV területek rendszere fontos indikátorrá válik a környezetvédelmi és mezőgazdasági politikában. Az, hogy mely területek lesznek kiválasztva, illetve a kiválasztásnak mi a menete, befolyásolhatja a jövő mezőgazdasági politikáját, a természetvédelmet és az EU felé történő nemzeti jelentéseket is. Ennek fényében fontos áttekinteni, hogy mi lehet a HNV rendszer Svédországban, hogyan válasszuk ki a területeket, és azt, hogy miképpen lehet használni a HNV rendszert a későbbi értékelések során. A HNV koncepciót kevéssé használják Svédországban. Ennek oka az lehet, hogy egy hasonló elképzelésen már régóta dolgoznak a nemzeti környezetvédelmi célkitűzések keretein belül. Az is hozzájárul ehhez, hogy Svédországot későn vonták be az európai tervezési folyamatba. Akárhogy is, Svédországban a HNV koncepció csak egy indikátor a sok közül, melyet használni kellene a Nemzeti Vidékfejlesztési Program környezet hatásainak értékelésére. Elképzelhető, hogy a jövőben szélesebb körben használják majd e koncepciót. 2007-2008 során elvégezték az elsődleges technikai vizsgálatot a svédországi HNV területek térképezéséről (Edman és Wennberg 2008). A továbbiakban ennek a vizsgálatnak az eredményei képezik a leírtak alapját. Háttéradatok Svédországban 3,2 millió hektárnyi mezőgazdasági terület található, mely az ország kiterjedésének 7%-át teszi ki. Ebből valamivel több, mint 500 000 ha állandó gyep (nem számítva a gyepesített szántókat). Ehhez adódik a nyílt élőhelytípusok elterjedési területe (melynek pontos kiterjedése nem ismert), melyek függenek, vagy függtek a mezőgazdasági tevékenységtől. A mezőgazdasági területek megoszlása egyenlőtlen és a tájakat (erősen leegyszerűsítve) két csoportba oszthatjuk: az erdős területekre és a sík (nyílt) területekre. Svédország legnagyobb részét erdő borítja. A történelem során az erdőket is használták legeltetés céljára. Így egyértelmű, hogy a mezőgazdaság jelentős hatással volt a tájra, az erdős vegetációjú területeket is beleértve. A svéd legelők nagy részén jelentős a fák aránya. Ezek a „fennoskandináv fás legelők” általában igen magas biodiverzitásúak, mivel gyakran gazdagok zuzmó-, gomba- és gerinctelen fajokban. Az erdőszegélyek ökológiai szempontból fontos zónák és gyakran számos különböző élőhelyet rejtenek. Az erdőkben gazdag területeken a biodiverzitás számára a legnagyobb veszélyt a gazdálkodás felhagyása jelenti, mely területek gyakran beerdősülnek. A mezőgazdaság legnagyobb részét az állattartás teszi ki, és a szántóterületek jelentős részén ugaroltatás folyik. A sík területeken, melyek főleg az ország déli részén találhatók, mint Európa számos más országában biodiverzitás-védelem szempontjából a mezőgazdasági intenzifikálódása, és a tájak heterogenitásának csökkenése jelentik a legnagyobb problémát. A svéd tájak gazdagok olyan alacsony hozamú természetközeli gyepekben, melyeket nem modern eszközökkel műveltek. Ezek a gyepek egyenlőbben oszlanak el, mint a szántóterületek. 5

Szerző: Martin Sjödahl "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 38

A környezeti célkitűzések Az egyik környezetvédelmi célkitűzés a „változatos mezőgazdasági táj” volt. Ez a célkitűzés a művelt tájak kezelésével foglalkozik. E program keretein belül fontos közbülső cél a természetközeli legelők és kaszálók kezelése természeti értékeik megtartása érdekében. Ezt a célt azért tűzték ki, mert ezek a területek egyre csökkentek, ugyanakkor sok természetvédelmi értéket hordoztak. Egy másik cél a kisléptékű élőhelyek megőrzése volt. A svéd agrár-környezetvédelmi intézkedések (AKG) A természetközeli gyepek értékeit korán felismerve néhány támogató intézkedést ezek védelmére Svédország már az 1980-as években, jóval az EU-hoz történő csatlakozása előtt bevezetett. Jelenleg a gyepek fenntartására Svédországnak vannak kidolgozott AKG intézkedései (legelőkre és kaszálókra). Az alapkompenzáció kb. 150 euró/ha. További kifizetést ad az állam, amennyiben a természeti értékek különleges kezelést igényelnek. Nemrégiben megjelent tanulmányok azt mutatják, hogy ha nem figyeltek volna fel kellő időben ezekre a területekre, mára jelentős részük örökre elveszhetett volna. A szomszédos országok e téren sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a svédek (Emanuelsson 2008). Ráadásul Svédországnak a kultúrelemek védelmére is vannak támogatási intézkedései (pl. kőfalak, nyitott árkok) és van biogazdálkodási célprogramja is. Ezek az intézkedések az élőhelyvédelmi törvénnyel (és bizonyos esetekben védett területek kialakításával) egyetemben a legfontosabb formái a HNV területek védelmének. Az élőhelyvédelmi törvény bizonyos tájelemeket is véd a pusztulástól, pl. kőfalak, tavak, mezőszigetek. Az értékes természetközeli legelők és kaszálók felmérése Az értékes természetközeli legelők és kaszálók országos felmérése Svédországban 2002-2004 között folyt és azóta is rendszeresen frissítik az adatokat. 2002 és 2004 között mintegy 270 000 ha területet mértek fel és digitalizáltak. A különböző objektumok számos jellemzőjét (pl. zavartság, fajok, Natura 2000 élőhelyek, tájelemek, értékes fák) adatbázisba rögzítették. Ott, ahol több ok is indokolta a vizsgálatot, követik a változásokat mind a környezetvédelmi, mind az AKG-s célprogramok miatt. 2006-ban a területek háromnegyedét a legelő és kaszáló programokból fizetett támogatásokkal kezelték. Kétségtelen, hogy ezeket a területeket is be kell vonni a HNV területek közé. Egyéb nemzeti háttéradatok A HNV területek lehatárolásának több módszerét is megvizsgálták. Természetesen az értékes természetközeli legelők és kaszálók felmérésének eredményei, valamint a mezőgazdasági parcella azonosító rendszer növénytermesztési adatai is felhasználhatók. A svéd felszínborítási térkép a Corine Landcover nomenklaturáját követi. Svédországban a 25 ha felbontású CLC-t nem is igen használták. Ennek az az oka, hogy a svéd felszínborítási térkép ennél sokkal jobb felbontású. Kis erdőfoltok, magányosan álló fák és területszigeteken álló fák is le lettek határolva az 1:50 000 méretarányú nemzeti térképezési rendszerben. Az erdők nemzeti élőhelytérképezési rendszerét is felhasználták az erdőszegélyek minőségi és mennyiségi vizsgálatára. A további felhasznált adatok: a védett területek és Natura 2000 "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 39

területek adatai, emellett a svéd fajinformációs rendszer adatbázisába gyűjtött adatok a mezőgazdasági területektől függő vörös listás fajokról. Eredmények Az 1. területtípus elsősorban az értékes természetközeli legelők és kaszálók felmérésében lehatárolt területeknek felel meg. Emellett ide tartoznak még a védett területeken belül található olyan mezőgazdasági területek, melyeken mezőgazdálkodástól függő természeti értékek találhatók. Hozzáadandók még (50 m-es pufferrel) az érdekes vegetációtípusok. Kérdéses, hogy a művelés alatt álló gyepterületek (pl. valamennyi gyep) bekerüljön-e a HNV területek közé. Mivel a természetközeli gyepek jól le vannak határolva, nem szükséges aggregálni ezeket az adatokat. A 2. területtípus meghatározásához egy indexet hoztak létre. Ez az adott parcellák kerület/terület arányára, a magányosan álló fák számára, sűrűségére és a tűlevelű erdők szélének kiterjedésére épít. A termesztett növények sűrűsége és a biogazdálkodás részaránya is felmerült, mint lehetséges változó, de ezek használatának bevezetése előtt további vizsgálatokra lenne szükség. A 2. területtípus adatait 5x5 km-es területekre összegezték, vagy átlagolták. A 3. területtípus térképezésére a megfigyeléseket és a veszélyeztetett fajok adatait 5x5 km-es területegységekre vetítve használták. Mind a megfigyeléseket, mind a fajlistát a mezőgazdasági területekre szűkítették. A 3. és az 1. területtípus között jelentős korreláció tapasztalható. A tanulmányban a svéd veszélyeztetett fajok listáját használták, de a későbbiekben ehelyett az európai veszélyeztetettségi helyzetre adaptált listát lehet használni. Vitás kérdések Az nyilvánvaló, hogy a HNV területek azon definíciója, mely kimondja, hogy a mezőgazdasági területhasználatnak kell a domináns földhasználatnak lennie, Európa északi területein nem alkalmazható, mivel így a definíció kizárja az erdős területeken található mezőgazdasági területeket. Ettől függetlenül egyértelmű, hogy egyes svéd mezőgazdasági területeken több HNV terület található, mint más körzetekben. A természetközeli gyepek (1. területtípus) képviselik a legértékesebb mezőgazdaságilag művelt területeket Svédországban. Pontos ismeretek vannak arról, hogy ezek hol helyezkednek el, és arról is, hogy milyen értékeket rejtenek magukban. Így egyszerű meghúzni a határt a HNV és a nem HNV területek között. A 2. területtípust a legnehezebb meghatározni. A különböző szempontú értékek, melyeket fel lehet használni, olyan eloszlást mutatnak, hogy nem lehet egyértelmű küszöbértéket meghatározni a HNV és nem HNV területek között. Egy példa erre a kerület/terület index eloszlása. A sok figyelembe vehető szempont közül, melyek alapján meghatározható a 2. területtípus, mindegyiknél hasonló eloszlást találtak és ezek nem feltétlenül korreláltak egymással. Így felmerül a kérdés: hol lehet meghúzni a határt? Nem szabad efelejteni, hogy a HNV területeket úgy határozták meg, mint olyan területek, melyek természeti értékeket képviselnek/tartalmaznak. Ez egy másik probléma a 2. területtípussal, mivel a kapcsolata a biodiverzitással sokkal diffúzabb. Egy terület vagy farm egy erdős területen, mely önmagában nem tartalmaz kiemelkedő természeti értékeket, a táj komplexitásának szempontjából mégis fontos lehet. Nem világos, hogy a nyílt területeket (magát a nyíltságot) hogyan értékeljük. Hasonló vitát lehetne folytatni a termesztett növények változatosságáról is. A mezőgazdasági "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 40

területeken található alacsony intenzitású gyepeket Európa szerte fontosnak értékelik a biodiverzitás szempontjából. Ez érvényes Svédországra is, bár talán nem ilyen egyértelmű az erdős területeket illetően, mivel itt majdnem minden gyepet extenzíven kezelnek. Wretenberg et al. (2007) bemutatta, hogy a svéd mezőgazdasági területeken a madárfajok a különböző régiókban különböző trendeket mutatnak, és felvetette, hogy egyes helyeken (elsősorban az erdő borította régiókban), nem elég nagy a változatosság (túl sok a gyepterület és kevés az egyéb növénykultúra). Vagyis optimális-e a növénykultúra változatossága, vagy változatosabbra van szükség? Hasonló kérdések merülnek fel a természetvédelemmel kapcsolatban is, a biodivertizás-értékek javításának érdekében több stratégiai variációra is szükség lenne. A különböző térképezési módszerek összehasonlításából kapott alacsony átfedési érték (a területek egyharmada) azt mutatja, hogy az adatok pontossága/felbontása kiemelkedő fontosságú, és ez tovább árnyalja a HNV és nem HNV területek elhatárolásának problémáját a mozaikos területeken. Svédországban egyelőre az az egységes vélemény, hogy a HNV (mezőgazdasági) terület jobb kifejezés, mint a HNV gazdálkodási rendszer. Ennek az az oka, hogy nem teljesen világos a gazdálkodási rendszerek és az aktuális gazdálkodási rendszerek közötti kapcsolat. A tradicionális gazdálkodás már alig létezik. Ehelyett a tradicionális rendszereket imitáló gazdálkodást vagy ezek biodiverzitásra gyakorolt hatását kellene vizsgálni. Hatékonyságához arra van szükség, hogy e gazdálkodási módnak szoros kapcsolata legyen a tájjal és a terület természeti értékeivel. Számos bizonyíték van arra, hogy a biológiai gazdálkodásnak pozitív hatása van a biodiverzitásra, de ez a hatás káros lehet egy komplexebb táj esetén. Svédországban már régen vizsgálják a mezőgazdaság és a biodiverzitás kapcsolatát. Eddig elsősorban a természetközeli gyepekre fókuszáltak, illetve a tájelemek megőrzésére koncentráltak. Az utóbbi időben egyre inkább (bár egyelőre még kisebb hangsúllyal) a mezőgazdasági területek természeti értékeire is fordul a kutatók figyelme. Ez vezetett ahhoz, hogy új biodiverzitás védelmet célzó intézkedéseket dolgoztak ki, mint pl. a biougar program (Svéd Mezőgazdasági Minisztérium, 2007.). Fontos, hogy a HNV terület egybeesik az aktuális természeti értékekkel. Egyelőre azt még kevéssé lehet látni, hogy az átmeneti és aktuálisan veszélyeztetett élőhely foltok hogyan illenek majd a koncepcióba. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a HNV területek lesznek a biodiverzitás védelmi intézkedések elsődleges területei, ami azt jelentheti, hogy az intenzíven hasznosított területek „közönséges” természeti értékeiről „megfeledkeznek”. Nem szabad megfeledkezni a közönséges fajokról (lásd Gaston & Fuller 2007). Másrészről, ha a HNV területek nagyon nagy kiterjedésűek lesznek, fennáll annak a veszélye is, hogy a koncepció kiüresedik, meggyengül. Ez a probléma aktuális a svéd mezőgazdasági területekre nézve, mivel úgy tűnik, hogy a mindent vagy semmit elv fog érvényesülni, legalábbis a 2. területtípust illetően.


Tapasztalatok a HNV terület indikátorok fejlesztése terén az Egyesült Királyságban6 Bevezetés 2006 őszén az EEA (Európai Környezetvédelmi Ügynökség) kiadott egy konzultációs anyagot az európai Magas Természeti Értékű (High Nature Value – HNV) mezőgazdasági területek térképtervezetéről. Anglia természetvédelemért és agrár-környezetgazdálkodási célprogramokért felelős szerve, a Natural England válaszolt a megkeresésre. A válaszban jelezték azt a véleményüket, miszerint a térképtervezet szerint meglehetősen kevés HNV területet jelöltek Anglia területén. Munkatársaikat meghívták a 2006 novemberében Koppenhágában tartott workshopra, ahol kifejtették az Egyesült Királyság véleményét a tervezettel kapcsolatban. A térképtervezet Andersen (Andersen, 2003) definícióján alapult. Bár Andersen definíciójának logikája elfogadható volt a Natural England számára, az egyik kulcselemre, a „II. típusú HNV területek”-ként leírt területi kategóriára szerintük nem megfelelő módszertant alkalmazott az EEA/JRC csapat. Véleményük szerint a mezőgazdasági területeken a magas biodiverzitási értékek szoros kapcsolatban vannak a táj heterogenitásával. Olyan kis léptékű tájelemek, mint például természetközeli élőhelyfoltok, mezsgyék, sövények és kis tavak, fontos szerepet játszanak a biológiai sokféleség fenntartásában. Ezek a kisléptékű tájelemek kimaradtak az elsőkörös térképtervezetből, mivel az a 25 ha felbontású Corine Landcover (1:100 000) adatbázisra alapult. Nagyon nehéz a kisléptékű elemek alapján jellemezni egy farmot, az elemek nagy száma és komplexitása miatt. Ráadásul a kisléptékű, gyakran lineáris tájelemek nem automatikusan jeleznek magas biodiverzitás értékeket, mivel a folt minősége és kapcsolódásai a meghatározó tényezők. Mindezek érdekében történtek kísérletek arra, hogy - felhasználva a már létező adatokat – megoldást találjanak a kisléptékű tájelem-mátrix által hordozott információk megjelenítésére a HNV területek lehatárolásában. Az alábbiakban ennek a kutatásnak az eredményei kerülnek bemutatásra. Módszertan A kiindulási pontként először létrehoztak egy hasznosítható mezőgazdasági terület fedvényt (UAL) a térinformatikai rendszerben. Ez lehetővé tette, hogy kiszűrjék az erdőket és lakott területeket, melyek jelenleg nem célterületei a HNV területeknek. Ezt a tematikus fedvényt a nemzeti, 25 km2 felbontású, felszínborítási térképből nyerték és a jelenleg fejlesztés alatt álló nemzeti vidéki területhasznosítási adatbázissal vetették egybe, mely lehetővé tette a mezőgazdasági területek parcella szintű azonosítását. Az Andersen definícióra alapuló EEA/JRC megközelítést követve a rendelkezésre álló élőhely és felszínborítási adatbázisokból olyan nagyméretű, természetközeli vegetációval rendelkező területeket térképeztek fel, melyek jelenleg is mezőgazdasági hasznosítás alatt állnak. Ez kiadta az Andersen definíciója alapján HNV I. kategóriájába eső területeket. Hasonló 6

Szerző: Keith Porter


módszerrel válogatták le a fontos madár és fontos lepke élőhelyeket, melynek eredményeként megkapták a HNV II. kategóriájú területeket. A fő kihívást a fent ismertetett HNV II. területek leválogatása jelentette. A kutatók által alkalmazott módszer jelentősen függött attól, hogy milyen pontos adatok vannak az egyes fajokról, valamint attól, hogy hogyan határozzák meg azon fajok körét, melyek megfelelő indikátor fajai az extenzív mezőgazdasági művelésnek. Ez a megközelítés egyrészt országspecifikus fajlisták összeállítását igényli, mivel a különböző fajok másként viselkednek Európa szerte, másrészt szükség van összehasonlítható adatrétegre is. A biológiai adatgyűjtés története messzire nyúlik vissza az időben az Egyesült Királyság területén. Az ország területén, a nagy számú önkéntes adatszolgáltató szakember bevonásával folyó adatgyűjtés lehetővé teszi a fajok elterjedési adatainak hatékony összehasonlíthatóságát, mivel számos taxon elterjedésének változásáról megfelelő megbízhatósági százalékkal tudnak adatot szolgáltatni. Az 1990-es évek elején készült vizsgálat (Burnett et al, 1995) azt mutatta, hogy a fajokról gyűjtött adatok több mint 70%-át önkéntes adatszolgáltatók adták, ami több mint 60 000 fő részvételét jelentette. Ezt a biológiai adatrögzítő tevékenységet, melynek eredményeképpen jelenleg több, mint 30 millió rekord áll rendelkezésre, a Nemzeti Biodiverzitás Hálózat (National Biodiversity Network) kifejlesztésével koordinálták, melyet egy internetes portálon keresztül lehet elérni. Ez az adatbázis jó alapul szolgált a HNVF indikátorok meghatározásában és véglegesítésében. A fajlista első verzióját a Natural England nemzeti szakértőivel történt egyeztetések során alakították ki. E listán számos olyan faj szerepelt, mely jelentősen függ a mezőgazdasági tevékenységtől (1. sz. táblázat). Ez a módszer lehetővé tette, hogy felhasználják a jelenleg is kialakítás alatt álló „indikátor mezőgazdasági madárfajok” listáját és az önkéntes természetvédelmi szervezetek által összeállított, a mezőgazdasághoz kapcsolódó növényfajokkal kapcsolatos portál adatait. A HNV fajok listája még mindig nem végleges, így az itt megjelentetett eredmények vázlatnak, első tervezetnek tekinthetők. Néhány faj adatai, melyek fontosak lennének, a téma szempontjából nem használhatók a jelenleg elérhető legjobb térképezési léptékük (10 km2) miatt. Jelenleg dolgoznak azon, hogy e fajokhoz kapcsolódó adatokat jobb minőségben tudják szolgáltatni annak érdekében, hogy a HNV adatrétegekhez a későbbiekben fel lehessen majd használni. Azokat a fajadatokat, melyekről 1 km2 felbontásban rendelkezésre álltak adatok, összevetették a hasznosítható mezőgazdasági területek (UAL) réteggel. Figyelmen kívül hagytak valamennyi olyan adatot, mely ezen a fedvényen kívül esett, hogy elkerüljék az adatok torzítását (mivel magas biodiverzitási értékek lehetnek olyan területeken is (kiskertek, egyéb területek), melyek nem mezőgazdasági művelés alatt állnak). Ahogy várható volt, a hasznosítható mezőgazdasági területek (UAL) réteg legnagyobb része legalább egy adatponttal egybeesett, így a fajok közötti összefedéseket kimutató szűrőket kellett alkalmazni annak érdekében, hogy ki lehessen jelölni a HVN területeket. Ezek a szűrők lehetővé tették, hogy iteratív módszerrel ki lehessen válogatni a legnagyobb természetvédelmi értékkel rendelkező területeket, mivel a legtöbb faj a HNV II. kategóriában is meghatározott kis léptékű élőhelyekhez és lineáris képződményekhez kötődik.


A térképezés során használt összefedés-küszöbértékek a 3. sz. táblázatban találhatók. 3. táblázat Madárfajok

A HNV területek rangsorolásában használt küszöbértékek

Összefedés értékek 1 km2 felbontásban használt adatok esetén: A négyezetek felső 25%-át választottuk ki (5-11 madárfaj)

Lepkefajok

Összefedés értékek 1 km2 felbontásban használt adatok esetén: A négyezetek felső 21%-át választottuk ki (>3 lepkefaj)

Eredmények Az angliai HNV térképtervezet jelentősen több területet tartalmaz, mint az európai, és jobban reprezentálja a magas biodiverzitás értékekkel rendelkező mezőgazdasági területek kiterjedését. Vitás kérdések Az alkalmazott módszer kritikus eleme a jó minőségű adatokhoz való hozzáférés mind a mezőgazdasági tevékenységektől függő természetközeli élőhelyek, mind az érzékeny természeti területek kezeléséhez kapcsolódó fajok esetén. Hasonló módszereket vizsgáltak Angliában az agrár-környezetvédelmi célprogramok esetében is, de ezeknél megpróbáltak több célkitűzést integrálni (a biodiverzitás célkitűzései, a természeti erőforrás védelem, tájvédelem, a társadalom bevonása, műemlékvédelem). A fajvédelmi elem ezen belül elsősorban olyan kijelölt fajokat használ, melyeket különböző biodiverzitás akciótervek keretében határoztak meg, és melyeknél a ritkaság és a veszélyeztetettség volt a fő kiválasztási kritérium, a tipikus és jellemző fajok kevéssé voltak érdekesek. A fent ismertetett módszer alapján készített térképtervezetben azonban megpróbálták hangsúlyozni, hogy milyen fontos a választott fajokra nézve az alacsony intenzitású mezőgazdálkodás. Az angliai térkép Angliára érvényes, de az egységes európai módszer érdekében a térképet össze kell hasonlítani más országok párhuzamos módszerrel készült térképeivel. A HNV koncepció átdolgozása során, mely magában foglalja az erdőket és farm-rendszereket és a tradicionális agrártájat (IEEP, 2007a), nagy hangsúlyt fektetnek az alacsony intenzitású mezőgazdasági területekre, mivel ezek már most nagy természetvédelmi jelentőséggel bírnak, illetve ezeket a területeket lehet legjobban helyreállítani. Ez a munka előtérbe hozza a kisléptékű tájelemek és fajindikátorok alapötletét, de ez jelenleg csak a megművelt és legeltetett területekre terjed ki. Az új útmutató (IEEP, 2007b) alapján a HNV területek kialakítása során figyelembe fogják venni a területhasználat intenzitására és a birtokméretekre vonatkozó adatokat is. Következtetések A HNV adatréteg az állapot és trend indikátorok támogatására tagállami szinten megvalósítható, feltéve, hogy az összehasonlító adatok és az azokat működtető intézmények rendelkezésre állnak az alapkoncepció elkészítésére és a változások mérésére. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 44

A HNV aktuális definícióihoz és útmutatójához az alábbi kiegészítésekre van szükség: a gazdálkodási (farm) rendszerre vonatkozó adatok, a művelés intenzitásának megállapítására, adatok természetközeli élőhelyekről, hogy meghatározható legyen a meglévő természeti erőforrás mértéke, adatok a kisléptékű művelési mozaikok jellemzésére. Az adatok önmagában folt, vonalas, vagy pont típusú ábrázolása nem elégíti ki a fenti felsorolás utolsó pontjában leírt igényt, mivel a magas természetvédelmi értékek megléte adott esetben közel sem biztos, csak valószínűsíthető. Míg homogén gyepek és erősen bolygatott, fajszegény sövények nem valószínű, hogy magas természeti értékeket rejtenek, addig a fajgazdag mezsgyék és diverz sövények sokkal magasabb természetvédelmi értékekkel rendelkezhetnek. A faj előfordulási adatok használatával és a legmagasabb természeti értékek meghatározásához használt analitikai küszöbértékek használata támogathatja a kisléptékű elemek minőségi értékelését. Szükség van különböző ellenőrzési programokra a faj- és élőhelyadatok aktualizálásához, annak érdekében, hogy a HNV indikátorok változását mérni lehessen. Angliában fejlesztés alatt állnak különböző programok, melyek a faj és élőhelyfelmésérek frissítését célozzák és számos kulcs fajcsoport monitorozása folyamatban van. Mindemellett azonban az egész országot felölelő adatfrissítések időbeli ütemezése gyakran hosszabb lejáratú, mint az RDP jelentési kötelezettségé, így elképzelhető, hogy a változások értelmezését egy strukturált mintahalmaz felől kell megközelíteni. Javaslatok 1. A HNV területek jellemzően egybeesnek természetközeli területekkel, alacsony intenzitású mezőgazdasági művelés alatt álló területekkel, illetve olyan változatos területmozaikokkal, melyeken alacsony intenzítású művelés is folyik. Az összterület jelentős részét le lehet válogatni a jelenleg is létező természetközeli területek leválogatásával, mely feladat a távérzékelési módszerek és a földi felmérések együttes alkalmazásával megoldható. 2. Mezőgazdasági vagy erdőterületeken található változatos mozaikok elvileg interpretálhatók térképezési módszerrel, de az egyes tájelemek minősége fogja meghatározni azt, hogy az egyes fajok milyen mértékig használják ezeket a tájakat. Sokkal direktebb módszer, ha beazonosítjuk azokat a fajokat, melyek függenek ezektől a mozaikoktól és ezeket használjuk természeti értékekként. 3. Az európai útmutató elkészült és megadja az EU tagországoknak azt a keretrendszert, melyben a HNV adatokat fejleszthetik. Emellett valamennyi ország használhat olyan saját/helyi adatokat, melyek megfelelnek az átfogó európai útmutató tágan értelmezett követelményeinek. 4. A jelentések időzítése túl sűrű ahhoz, hogy el lehessen várni az adatfrissítést, az alapállapot-felmérés és a változások mérése között. A változásokról és trendekről szóló jelentésekhez megfelelő, folyamatos mintázáson alapuló ellenőrzött adatok szükségesek. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 45

A MTÉ területek lehatárolása Európa szintjén A MTÉ mezőgazdasági területek szerepéről a biodiverzitás megőrzésében immár másfél évtizede folynak kutatások. Az elmúlt néhány évben jeles természetvédelmi, környezetvédelmi szervezetek (EEA7, UNEP8, IUCN9) és a kutatások térinformatikai hátterét biztosító európai Közös Kutatóközpont (JRC10) kísérletet tettek e területek konkrét lehatárolására. A MTÉ mezőgazdasági területek kijelöléséről az első módszertani tanulmányok 2003-ban, majd 2004-ben láttak napvilágot [Andersen et al. 2003 a, b.; Hoogeveen et al., 2004]. Az eredmények értékelése, a szakértők és a tagországok visszajelzései arra utaltak, hogy mindenképp szükség van a lehatárolási módszertan pontosítására és átdolgozására, ezért az EEA és a JRC felszínborítási alapokon többször is átdolgozta a módszertant 2005 és 2007 között. Az eredményeket az un. „Belgrádi jelentés”-ben publikálták. Ez a jelentés képezte a 2007 októberében Belgrádban megtartott környezetvédelmi miniszterek európai találkozójának egyik vitaanyagát (EEA, 2007). A „Belgrádi térkép”-et ebben az évben tovább finomították egyes tagországok nemzeti biodiverzitás adatbázisaira építve (JRC/EEA/IES, 2008). Az alábbi alfejezetek a lehatárolási módszertan fejlesztését mutatják be röviden.

Az első lehatárolás módszere, és eredménye (2003-2004) Az EEA és a JRC 2004-es közös jelentésében publikált lehatárolási módszertan Andersen és társai 2003-as tanulmányára épít, amely a MTÉ területeket az alábbiak szerint definiálja: „A „Magas Természeti Értékű‖ mezőgazdasági területek azokat az európai területeket jelentik, ahol a mezőgazdasági hasznosítás a fő (általában a domináns) földhasználati forma, és ahol ez a mezőgazdasági hasznosítás támogatja a nagy faj- és élőhely diverzitást, az európai természetmegőrzési szempontok alapján fontosnak ítélt fajok jelenlétét, vagy mindkettőt.‖

Ugyanebben a tanulmányban – ahogy azt az előzőekben ismertettük – a MTÉ területek három típusát jelölik meg a szerzők, éppen ezért a területek lehatárolását is három irányból közelítették meg: 1. típus: jelentős természetközeli vegetációval rendelkező területek; 2. típus: dominánsan alacsony ráfordítással fenntartott, vagy mozaikos (félig természetes és művelt területek váltakozása) területek, sok kis tájelemmel; 3. típus: ritka madárfajok fennmaradását, európai vagy világjelentőségű populációk illetve azok részeinek fennmaradását támogató mezőgazdasági területek. A felszínborítási oldalról végzett megközelítés arra a feltételezésre épít, hogy a féligtermészetes növényzettel borított területeken általában nagy fajgazdagságot találunk, és e 7 EEA: European Environmental Agency, Európai Környezetvédelmi Ügynökség 8 UNEP: United Nations Environment Programme, Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja 9 IUCN: International Union for Conservation of Nature, and Natural Resources, Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség

10 JRC: Joint Research Centre, az EU Egyesített Kutatóközpontja (Ispra, Olaszország)


területek fenntartása nagymértékben hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez és növeléséhez (1. és 2. típusú területek azonosítása). Ez a megközelítés területi elhelyezkedést határol le. A második megközelítés azt feltételezte, hogy a gazdálkodási módszerek vizsgálatával (bizonyos kritériumok, agronómiai és gazdasági adatok figyelembevételével) is azonosíthatók és tipizálhatók azok a gazdaságok, amelyeken az alkalmazott technológiák hozzájárulnak a MTÉ területek megőrzéséhez (1. és 2. típusú területek azonosítása). Ez a megközelítés a gazdaságok tipizálására alkalmas. A harmadik – mezőgazdasági területekhez kötődő fajok szempontjából történő megközelítés a mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajok potenciális élőhelyeit becsülte, így próbálta azonosítani a MTÉ területeket (3. típusú területek azonosítása). Mivel megfelelő, európai-szintű biológiai adatok nem voltak elérhetők kellő hatékonysággal az első lehatárolás kidolgozásakor, ez a megközelítés csak alapozó vizsgálatok tárgyát képezte. Andersen és társai tehát csak felszínborítási adatokkal (CORINE 100 Felszínborítási Adatbázis11, továbbiakban: CLC 100) és a mezőgazdasági tesztüzemi hálózat (Farm Accountancy Data Network, FADN12) gazdasági adataival dolgoztak. Először a 15 tagállam területén tettek kísérletet a lehatárolásra, majd kiterjesztették azt a 2004-ben frissen csatlakozott országok területére, így Magyarországra is. Az FADN adatbázis ebben az időben a közép-kelet európai államokban még nem létezett, így erre a régióra nem is végezték el a gazdasági alapokon nyugvó lehatárolást. Ma Magyarországon ez a rendszer tesztüzemi hálózat néven fut, és szolgáltat adatokat az EU előbb említett adatbázisba, 1800 gazdaság adatai alapján. A rendszert az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKII) üzemelteti. A lehatárolást szakmai okok miatt külön végezték el Dél-Európára, Nyugat-Európára és Skandináviára, valamint a közép-kelet európai régióra. A MTÉ területek azonosítása felszínborítási alapokon Felszínborítási oldalról a MTÉT munkacsoport tagjai Európai szinten azért a CLC 100 adatbázist találták a legmegfelelőbb alapnak a földhasználat szerinti leválogatáshoz, mert egyrészt a felszínborítási osztályok száma nagy (44 kategória), az osztályok mezőgazdasági hasznosítás szempontjából jól azonosíthatók, valamint a térképezés legkisebb egysége méretéből adódóan (25 ha), európai szinten megfelelő lehatárolási lehetőséget biztosít. Ugyancsak a CLC mellett szól, hogy felújítása folyamatos (időközben elkészült a CLC 2000, valamint Magyarország területére a tematikai és területi felbontás szempontjából sokkal részletesebb CLC 50 is), így naprakész adatokat szolgáltat, és jó alapot nyújt monitoring tevékenységhez is. A munka során 44 CORINE osztályból 19-et választottak ki azon az alapon, hogy szorosan kötődnek mezőgazdasági hasznosításhoz, MTÉT tipizálás szerint jelentős természetközeli vegetációval rendelkeznek, illetve mozaikos területek (lsd. 4. táblázat). A szelekciót 11

Coordination of Information on the Environment (CORINE): az EU digitális felszínborítási adatbázisa, mely öt csoportba rendezett kategóriákat tartalmaz: mesterséges felszínek, mezőgazdasági területek, erdők és természetközeli területek, vizenyős területek, vizek. Célja kvantitatív, megbízható és összehasonlítható felszínborítási információ biztosítása az EU területére, melyeken keresztül a felszínborítás és annak változásának ismerete segíti az összehangolt európai környezeti politika kialakítását (www.fomi.hu/CORINE) 12

Mezőgazdasági Számviteli Információs Hálózat—az EU tagállamainak harmonizált adatgyűjtési és információs rendszere, amely a közös agrárpolitika keretében hozott intézkedések megalapozására és ellenőrzésére szolgál. Ennek érdekében a rendszer információkat szolgáltat a mezőgazdasági vállalkozások jövedelméről és vagyoni-pénzügyi helyzetéről. (KovácsKeszthelyi, 1998)


országonként és környezeti zónánként (Environmental Zones) is elvégezték. A környezeti zónarendszer az európai területek osztályozási rendszere környezetei szempontok szerint (klíma, topgráfia, elhelyezkedés). Összesen 13 fő kategóriát tartalmaz. Jelentősége abban áll, hogy az EU-szintű környezetvédelmi, természetvédelmi vizsgálati eredmények egy részét e zónarendszer kategóriáira vetítik ki. A környezeti zónák elhelyezkedését a Metzger-féle Környezeti Rétegződés Térkép mutatja be (6. ábra).

6. ábra Környezeti Rétegződés Térkép Forrás: Metzger (2003), Andersen (2003a)


4. táblázat

A MTÉ területek lehatárolásához kiválasztott CLC 100 felszínborítási kategóriák Forrás: Andersen (2003a)

CORINE kód 2.1.1 2.1.2. 2.1.3. 2.2.1. 2.2.2. 2.2.3. 2.3.1. 2.4.1. 2.4.2. 2.4.3. 2.4.4. 3.2.1. 3.2.2. 3.2.3. 3.2.4. 3.3.3. 4.1.1. 4.1.2. 4.2.1.

Felszínborítási kategória megnevezése Nem öntözött szántóföldek Állandóan öntözött szántóföldek Rizsföldek Szőlők Gyümölcsösök és bogyósok Olajfa-ültetvények Legelők Egynyári kultúrák állandó kultúrákkal vegyesen Komplex művelési szerkezet Elsődlegesen mezőgazdasági területek jelentős természetközeli növényzettel Mezőgazdasági-erdészeti területek Természetes gyepek Hangafüves, harasztos területek Keménylombú mediterrán növényzet Átmeneti erdős-cserjés területek Ritkás növényzet Szárazföldi mocsarak Tőzeglápok Tengermelléki mocsarak

Magyarország tekintetében a következő CORINE kategóriák (11 db) kerültek kiválasztásra az elemzéshez (5. táblázat). 5. táblázat A MTÉ területek lehatárolásához kiválasztott CLC 100 felszínborítási kategóriák Magyarország területére Forrás: [Andersen, 2003 a, b] CORINE kód

Megnevezés

CORINE kód

Megnevezés

211

Nem öntözött szántóföldek

321

Természetes gyepek, természetközeli rétek

221 222 231 242 243

szőlők Gyümölcsösök, bogyósok Rét/legelő Komplex művelési szerkezet Elsődlegesen mezőgazdasági területek jelentős természetes növényzettel

324 333 411 412

Átmeneti erdős-cserjés területek Ritkás növényzet Szárazföldi mocsarak Tőzeglápok

Ezen belül a kategóriákat tovább válogatták: minimum szelekció amelynek eredménye csak azokat a CORINE kategóriákat tartalmazza, amelyek valószínűleg csak MTÉ területeket fednek le (Magyarország esetében pl. az 5. táblázat sötét sorai) maximum szelekció: mindazokat a CORINE kategóriákat is tartalmazza (a minimum mellett), amelyek részben is tartalmazhatnak művelt MTÉ területet (Magyarország esetében az 5.táblázat). Az elgondolás szerint a „Minimum-Maximum” megközelítés lehetőséget ad arra, hogy a kétféle becslés eredményét együtt vizsgálva kimutathatók legyenek azok a szélsőségek, "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 49

amelyeken belül MTÉ területek még előfordulhatnak. Az eredményeket tagországonként és környezeti zónánként szakértők vetették össze saját adatbázisok alapján készült térképekkel Montpellierben, 2004 szeptemberében. Azokon a területeken, ahol az eltérés nagy volt, korrekciókat végeztek, vagy szöveges magyarázatot mellékeltek az eredményekhez az eltérés okáról. Az alábbi ábrák (7. és 8. ábra) a lehatárolás néhány eredményét mutatják a NyugatEurópa és Skandinávia, valamint Magyarország területére. A lehatárolás 10x10 kilométeres felbontással történt.

7. ábra

Az 1. és 2. típusú potenciális MTÉ területek a CORINE alapú maximum leválogatás szerint Nyugat-Európa és Skandinávia területén [Andersen, 2003a]


a)

b)

8. ábra: a) Az 1. és 2. típusú potenciális MTÉ területek a CORINE alapú minimum leválogatás szerint [Andersen, 2003a] b) Az 1. és 2. típusú potenciális MTÉ területek a CORINE alapú maximum leválogatás szerint [Andersen, 2003a] A MTÉ területek lehatárolása gazdasági adatok alapján A gazdasági alapokon nyugvó lehatárolás célja az, hogy azokat a mezőgazdálkodási rendszereket azonosítsa, amelyek a legnagyobb valószínűség szerint támogatják a biodiverzitás növelését és fenntartását. Igy a módszer segítséget nyújthat a MTÉ területek azonosításában. Az FADN széleskörű adathalmazzal rendelkezik a mintagazdaságok környezeti szempontú értékeléséhez, különös tekintettel a gazdaság területére, állatállományra, ráfordítások szintjére, stb. Egyedi farmszinten tartalmaz adatokat, amely lehetővé teszi a gazdaságok több szempont szerinti csoportosítását. Az adatbázist rendszeresen frissítik, így a monitoring alapjai biztosítottak. Az FADN használata mellett szólt az is, hogy az adatai alapján végzett farmtipizáláshoz felhasználható az ELPEN13 projektben alkalmazott, legeltetéses állattartó rendszerekre alkalmazott tipológia. Felmerült az MEPAR14 adatok használata is ennél a megközelítésnél, de mivel a rendszer európai szinten nem volt még egyenlő mértékben kidolgozott minden ország területére, valamint csak támogatott, vagy támogatást igénylő területek szerepelnek benne (azaz valószínűleg nem fed le minden farmtípust), ezt a lehetőséget elvetették. A módszer szerint a tipológia három szinten készült el: Közösségi (EU-15) szinten, regionális szinten Nyugat-Európa és Skandinávia területére és regionális szinten Dél-Európa területére. A 2004-ben csatlakozott államok területén adathiány miatt ezt a megközelítést nem alkalmazták a MTÉ gazdálkodási rendszerek azonosítására. A regionális elkülönítés azért fontos, mert az eltérő környezeti adottságok és a gazdálkodási rendszerek közösségi és regionális szinten különböző változók és különböző küszöbértékek alkalmazását jelenthetik. Még ebben az esetben is tényként kell kezelni, hogy régión belül is szignifikáns különbségek lehetnek adott változó – magas természeti érték jelenlétére, megőrzésére, fejlesztésére utaló – 13

ELPEN: European livestock policy evaluation network – Európai Állattenyésztés szakmapolitikai döntéstámogató rendszer (Wright et al.1999) 14

MEPAR: Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer


határértékeinek alakulásában. Éppen ezért – akár a felszínborítási megközelítés esetében – itt is kísérletet tettek egy maximum/minimum megközelítés alkalmazására adott régión belül. A tipológia az alábbiak szerint alakul: MTÉ növénytermesztési rendszerek: alacsony intenzitású rendszerek, esetenként állattartással, de nem ez utóbbi a fő bevételi forrás. A dél-európai régió esetén tovább osztva öntözetlen gazdálkodási rendszerekre és ugarterületekre. MTÉ állandó növénytermesztési rendszerek: alacsony ráfordítású olívaültetvények, egyéb állandó ültetvények. A dél-európai régió esetén tovább osztva szarvasmarha, juh vagy kecsketartással is foglalkozó, illetve állattartással nem foglalkozó rendszerekre. MTÉ legeltetéses kültéri állattartó rendszerek: szarvasmarha, birka, kecske, akár közös földeken legeltetve MTÉ állandó gyepgazdálkodási rendszerek: szarvasmarha, birka, kecske, ahol a fő takarmányforrást állandó gyepterületek jelentik. A nyugat-európai és skandináviai régió esetén tovább osztva: javítatlan gyepes gazdálkodási rendszerekre és állandó gyepgazdálkodási rendszerekre MTÉ takarmánytermesztő és legeltető állattartó rendszerek: szarvasmarha, juh és kecske esetében, ahol a fő takarmányforrás termesztett növény Egyéb MTÉ rendszerek: elsősorban alacsony intenzitású sertés és baromfitartó rendszerek. A 6. táblázat áttekintést ad a tipológia kialakításában alkalmazott változókról és határértékekről. 6. táblázat

A MTÉ gazdálkodási rendszerek tipizálása gazdasági adatok alapján Forrás: Andersen (2003a) Közösségi szint

Típus

EU-15

MTÉ növénytermeszt ési rendszerek

EU farmtípus 1, 6

Maximum szint Dél-Európa

Nyugat-Európa és Skandinávia 15

Ráfordítás költsége < 80 Euro/ha

Mint közösségi szinten

a

Ugaroltató rendszerek: Az ugarterület aránya a hasznosított mezőgazdasági területen belül >12.5%

Minimum szint Nyugat-Európa és Skandinávia Ráfordítás költsége < 40 Euro/ha

Dél-Európa Ugaroltató rendszerek: Az ugarterület aránya a hasznosított mezőgazdasági területen belül >20.5%, és Ráfordítás költsége < 40 Euro/ha

Nem öntözéses gazdálkodási rendszerek: Nem ugar, és

Nem öntözéses gazdálkodási rendszerek: Nem ugar

15

EU farmtípus: Az FADN-ben használt farmtípus megjelölése: (1) specialista szántóföldi növények (2) specialista állandó növények (3) specialista legelő állatállomány (5) specialista gabonaevő állatok (6) vegyes rendszerek (7.1) vegyes állattartás (7.2) Vegyes állattartás, főleg gabonaevő fajokkal, (8.1) szántóföldi növénytermesztés- legeltető állattenyésztés kombináció (8.2) többféle növény és állat kombináció. (2) kertészeti rendszerek nem szerepelnek a vizsgálatban.


Közösségi szint Típus

EU-15

Maximum szint

Minimum szint

Dél-Európa

Nyugat-Európa és Skandinávia


az öntözött területek aránya a hasznosított mezőgazdasági területen belül <10%

Dél-Európa az öntözött területek aránya a hasznosított mezőgazdasági területen belül <10% Ráfordítás költsége < 40 Euro/ha

MTÉ állandó növénytermeszt ési rendszerek

EU farmtípus 3

Legeltető rendszerek

Nincs adat


állattartó

Nincs adat

a hasznosított mezőgazdasági területen belüli öntözött területek aránya <10%,

legeltetett számosállat egység >= 5

nélküli

Legelő állatok rendszerek

HNV állandó gyepgazdálkod ási rendszerek

EU-típus 4, 7.1, 8.1

Legeltetett napok száma hasznosított mezőgazdasági területen kívül >=120



a

Javítatlan gyepes gazdálkodási rendszerek:

nélküli

Növényvédelmi ráfordítások < Euro/ha

10

nincs öntözés

és a legeltetett számosállat egység < 5 EU farmtípus 4, 7.1, 8.1

<10

nincs öntözés,

a hasznosított mezőgazdasági területen belüli öntözött területek aránya <10%

Üzemi területen kívüli legeltető MTÉ gazdálkodási rendszerek

állattartó

növényvédelmi ráfordítások Euro/ha,

legeltetett számosállat egység >= 5 Legelő állatok rendszerek

Legeltető rendszerek

és a legeltetett számosállat egység < 5

Mint a közösségi szinten

Legeltetett napok száma a hasznosított mezőgazdasági területen kívül: >= 150

Legeltetett napok száma a hasznosított mezőgazdasági területen kívül: >= 150

Hektárra jutó számosállat szám < 0,5

Javítatlan gyepes gazdálkodási rendszerek:

hektárra jutó számosállat szám < 0,2

A hasznosított mezőgazdasági terület több mint 55%-a gyep

A javítatlan gyepek aránya a hasznosított mezőgazdasá gi területen belül >=66%

A javítatlan gyepek aránya a hasznosított mezőgazdasá gi területen belül >=66%

A gyepterületek kevesebb mint 40%-a állandó

a hektárra jutó számosállat szám < 0,5



Közösségi szint Típus

EU-15 gyepterület Nem EU farmtípus 3.

HNV takarmányterm esztő és legeltető állattartó rendszerek

EU-típus 4, 7.1, 8.1 Ráfordítás költsége < 150 Euro/ha

Maximum szint

Állandó gyepgazdálkodá si rendszerek:

Eu-típus 5, 7.2, 8.2 Ráfordítás költsége < 80 Euro/ha


A javítatlan gyepek aránya a hasznosított mezőgazdasá gi területen belül <66%


s hektárra jutó számosállat szám < 1,0


a


a

Dél-Európa

Állandó gyepgazdálkodá si rendszerek:

A javítatlan gyepek aránya a hasznosított mezőgazdasá gi területen belül <66%

Ráfordítás költsége < 80 Euro/ha És a hasznosított mezőgazdasági terület több mint 12.5%-a ugar, vagy a hasznosított mezőgazdasági terület kevesebb mint 10%-a öntözött

Nem EU farmtípus 3 vagy 4. Egyéb HNV rendszerek

Dél-Európa


Minimum szint

A hasznosított mezőgazdasági terület több mint 12.5%-a ugar, vagy a hasznosított mezőgazdasági terület kevesebb mint 10%-a öntözött





És a hasznosított mezőgazdasági terület több mint 20%-a ugar, vagy a hasznosított mezőgazdasági terület nem öntözött

És a hasznosított mezőgazdasági terület több mint 20%-a ugar, vagy a hasznosított mezőgazdasági terület nem öntözött

A tipológia rendszer megfogalmazása mellett a MTÉ területek gazdasági oldalról történő meghatározásának eredménye a régiókra elkészült térképsorozat, amely azoknak a különböző gazdálkodási rendszereknek a regionális eloszlását mutatja, amelyek potenciálisan magas természeti értékűek lehetnek, valamint táblázatok, amelyek egyfajta profilt adnak a különböző típusú rendszerekről, szintén régiónként (lásd 9. ábra és 7. táblázat)


9. ábra

A MTÉ gazdálkodási rendszerek megoszlása a hasznosított mezőgazdasági területen belül. Nyugat-Európa és Skandinávia forrás: FADN-CCE-DG Agri /A-3 adaptation LEI


Átlagos gazdasági méret (ESU, European size unit)

Az 55 éven felüli gazdálkodók megoszlása (%)

1161377

71207850

-

-

61,3

26,2

58,8

MTÉ

86522

7594649

100

100

87,8

35,9

18,2

Alacsony ráfordítású növénytermesztési rendszerek

12987

668151

15

8,8

51,4

17,9

23,5

Üzemi területen kívüli legeltető MTÉ gazdálkodási rendszerek

3020

245749

3,5

3,2

81,4

39,6

32,9

Alacsony ráfordítású állandó gyepgazdálkodási rendszerek

61160

6275104

70,7

82,6

102,6

43,4

15,2

3334

3161971

3,9

41,6

948,4

49,4

27,8

állandó gyepgazdálkodási rendszerek

57826

3113133

66,8

41,6

53,8

43,1

14,4

Alacsony ráfordítású növénytermesztési és gyepgazdálkodási rendszerek

8151

380432

9,4

5

46,7

10,2

23,6

Egyéb rendszerek

1205

25212

1,4

0,3

20,9

13,4

45,1

Összes gazdaság (MTÉ és nem MTÉ) Összes gazdaság

javítatlan gyepes gazdálkodási rendszerek

Átlagos hasznosított mezőgazdasági terület (ha)

A hasznosított mezőgazdasági terület megoszlása a MTÉ gazdaságok területén (%)

Hasznosított mezőgazdasági terület (ha)

A MTÉ gazdaságok megoszlása (%)

A MTÉ gazdálkodási rendszerek általános jellemzői minimum megközelítés esetén. Forrás: FADN-CCE-DG Agri /A-3; adaptation LEI Gazdaságok száma (db)

7. táblázat

MTÉ területek lehatárolása az értékes fajok alapján Európai szinten megfelelően konzisztens adatbázisok hiányában a fajeloszlás alapú lehatárolásra vonatkozóan csak tanulmányok készültek, melynek eredményeit ekkor nem vonták be a MTÉ területek kiterjedésének becslésébe (2006-2008-ban már erre is sor került). "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 56

Éppen ezért e tanulmányok tartalmát nem mutatjuk be részletesen. Ideális esetben egy ilyen alapú lehatárolás egyrészt növénytársulások elhelyezkedésére, másrészt extenzív mezőgazdasági területekhez kötődő állatfajok (pl. madarak, lepkék, gerinctelenek) jelenlétére épít. Ez utóbbiak előfordulása azt jelzi, hogy az adott mezőgazdasági területen meglévő növénystruktúra kedvező élőhelyet biztosít a számukra. Azoknak a fajoknak és élőhelyeknek a megjelölése, amelyekkel a MTÉ mezőgazdasági területek jellemezhetők, régiónként kell, hogy történjen, és nagy szakértői munkát igényel az agrárterületek biodiverzitásának ismeretét illetően. Következtetések A felszínborítási oldalról történő MTÉT lehatárolás erőssége abban rejlik, hogy alkalmas a területek potenciális elhelyezkedésének becslésére, valamint arra hogy megmondja: hol magasabb és hol alacsonyabb e területek előfordulásának lehetősége. Az eredmények jó alapot szolgáltatnak a becsült MTÉT elhelyezkedés terepi ellenőrzéséhez, azok helyének pontosabb kijelöléséhez. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy helyi szinten erre a célra a CLC adatbázis nem alkalmazható, mivel legkisebb térképezési egységének területe 25 ha, e területekhez rendelt felszínborítási kategória pedig az, amelyik a területén belül a legnagyobb százalékban fordul elő. A CLC arra sem alkalmas, hogy helyi szinten érzékeltesse a természetközeli elemek, vagy a mozaikosság meglétét azokon a részeken, ahol ez a jellemző felszínborítási struktúra. Figyelembe kell venni azt is, hogy a CLC 100 nem friss adatbázis (az alapját 1985 és 1994 között készült űrfelvételek szolgáltatták), valamint egyes tagországok esetén nemzeti felszínborítási adatbázisokat osztályoztak át a CORINE nómenklatúrájának megfelelően, tehát metodikailag nem egységesen készült el az összes ország területére. Fontos tudni arról is, hogy a CLC osztályozási rendszeréből következően az erdők esetében nincs lehetőség a legeltetett erdők megkülönböztetésére a hagyományos értelemben vett (mezőgazdasági kezelés alatt nem álló) erdőktől, holott az előbbiek nagy valószínűséggel tekinthetők MTÉ területnek. Végül figyelembe kell vennünk azt is, hogy a CLC-ből levezetett információk nem alkalmasak a természeti értékek minőségi változásának, potenciáljának jelzésére, hiszen nem tartalmaz adatot a mezőgazdasági technikák-technológiák alkalmazásáról. Ha a gazdasági alapon történt megközelítést vizsgáljuk, fontos tudni, hogy az FADN rendelkezik néhány tulajdonsággal, amelyeket mindenképp figyelembe kell venni az eredmények értékelésénél. Egyrészt az FADN minták a gazdaságoknak csak mintegy 52%-át, a hasznosított mezőgazdasági területnek pedig 86%-át reprezentálják az EU-15-ök területén belül. Különösen kevés az adat a gazdasági értelemben vett „kis” gazdaságokról. Az adatok FADN szinten érhetők el, ami kb. NUTS 2 szintnek felel meg, és ez nem jelent túl nagy részletességet. Ugyanakkor a gazdasági alapokon nyugvó megközelítés erőssége, hogy a gazdálkodási gyakorlathoz értelemszerűen szorosan kötődik, ennek következtében segíthet megérteni a MTÉ rendszerek fenntartásához szükséges gazdálkodási kritériumokat, és azonosítani további potenciális MTÉ területeket. Az ezzel a módszerrel azonosított rendszerek felszínborítási értelemben nem lokalizálhatók a nagy méretarány esetén, de a módszer megfelelő tesztelés és ellenőrzés után alkalmas lehet arra, hogy megbecsülje a MTÉ állapotát, és a felszínborítási


megközelítés által lehetővé tett felbontásnál jóval finomabb méretarányban is használható legyen. [Andersen et al. 2003a]

A 2006-2008-es lehatárolás eredményei és módszere Az első lehatárolás tapasztalataira építve, és felhasználva új – időközben európai szinten elérhetővé vált – adatbázisokat, az eredeti módszertant részben átdolgozva a JRC/EEA közös kezdeményezéseként újabb MTÉ lehatárolási kísérlet történt az EU 27 tagországának területére, az IRENA projekt keretein belül. A JRC/EEA (Paracchini et al., 2006) abból a feltételezésből indult ki a lehatárolás során, hogy kapcsolat van bizonyos típusú felszínborítási kategóriák, a gazdálkodás intenzitása, valamint a magas természeti értékek jelenléte között. A MTÉ területek elhelyezkedését ábrázoló térkép az időközben felújított CLC adatbázisra, európai szintű madár- és lepkeadatbázisra, a Natura 2000 adatbázis bizonyos élőhelyeire, valamint egyéb kiegészítő, nemzeti adatbázisokra épült. Az első lehatárolásokkal ellentétben ez a módszertan nem foglalkozik gazdasági alapokon történő lehatárolással, azaz az FADN adatbázis itt nem került felhasználásra. Bizonyos természeti és földrajzi adottságok esetén a felszínborítás és a természeti értékek jelenléte közötti kapcsolat az alkalmazott felbontás (1km x 1km) gyenge vagy helyi szinten pontatlan. Ezért egyéb (nemzeti) adatbázisok felhasználására is sor került a lehatárolásnál, (pl. gyepterületek országos adatbázisai, talajinformációk, domborzati információk, tájjellemzők, MEPAR) ahol lehetőség volt rá. Bár a nemzeti adatbázisok a területei felbontás növelésére is használhatók, szem előtt kell tartani azt, hogy ez a térképezési módszer csak azt a célt szolgálja, hogy átfogó képet adjon európai szinten a MTÉ területek elhelyezkedéséről [JRC/EEA/IES, 2008] A térképezés alaplépései a következőkben foglalhatók össze: A megfelelő felszínborítási kategóriák lehatárolása környezeti zónánként A lehatárolás szakmai, és országspecifikus alapokon történő további finomítása (pl. tengerszint feletti magasság, talajadottság alapján) Biodiverzitás adatok szelektálása és felhasználása Nemzeti biodiverzitás adatok integrálása Interpolálás nagyobb területi egységekre vonatkozóan A MTÉ területek azonosítása felszínborítási alapokon

A térképezés felszínborítási alapját a CLC 100 felújított változata, a CLC 2000 felszínborítási adatbázis és a Metzger-féle Környezeti Rétegződés Térkép biztosította. A felszínborítási kategóriák kiválasztása környezeti zónánként és országonként történt (a zónákat a Metzgerféle térkép határozza meg). Ez azt jelenti, hogy minden tagország területén környezeti zónánként kerültek meghatározásra azon CLC kategóriák, amelyek elsősorban MTÉ területeket fednek le. A kategóriák kiválasztása szakértőkkel történő konzultációk után történt. A 8. táblázat a Magyarország területére kiválasztott CLC kategóriákat tartalmazza: "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 58

8. táblázat

A MTÉ területek lehatárolásához kiválasztott CLC 2000 felszínborítási kategóriák Magyarország területére Forrás:JRC/EEA/IES (2008):

CLC kód 2.1.1 2.1.2. 2.1.3. 2.2.1. 2.2.2. 2.2.3. 2.3.1. 2.4.1. 2.4.2. 2.4.3. 2.4.4. 3.2.1. 3.2.2. 3.2.3. 3.2.4. 3.3.3 4.1.1 4.1.2 4.2.1

Felszínborítás megnevezése

Déli alpesi

Kontinentális

Nem öntözött szántóföldek Állandóan öntözött szántóföldek Rizsföldek Szőlők Gyümölcsösök és bogyósok Olajfa-ültetvények Legelők Egynyári kultúrál állandó kultúrákkal vegyesen Komplex művelési szerkezet Elsődlegesen mezőgazdasági területek jelentős természetközeli Mezőgazdasági-erdészeti területek növényzettel Természetes gyepek Hangafüves, harasztos területek Keménylombú mediterrán növényzet Erdős-cserjés területek Ritkás növényzet Édesvízi mocsarak Tőzeglápok Tengermelléki mocsarak

0 0 0 0 x 0 x x x x x x x 0 0 0 x 0 0

0 0 0 0 0 0 x 0 0 0 0 x x 0 0 0 x 0 0

Mediterrán hegyvidék 0 0 0 0 x 0 x x x x x x x 0 0 0 x 0 0

Pannon 0 0 0 0 0 0 x 0 0 0 0 x x 0 x x x 0 0

A MTÉ területek térképezése szempontjából CLC 2000 hátránya (a CLC 100-hoz hasonlóan) az, hogy nem teszi lehetővé az extenzíven és intenzíven művelt területek megkülönböztetését, sem a szántók, sem a gyepek esetében. Ennek kiküszöbölésére a talajok növénytermesztésre való alkalmasságát vizsgáló szakértői munkacsoport az Európai Talajtérkép (M= 1: 1 000000) vizsgálatba vonását javasolta azt feltételezve, hogy bizonyos talajtulajdonságok alapvetően meghatározzák a művelés módját adott területen (pl. vízgazdálkodási tulajdonságok, lejtésviszonyok, gyökerek által hasznosítható talajréteg vastagsága, stb.) így eldönthető, hogy egy terület alkalmas-e szántóföldi művelésre, kaszálásra vagy legeltetésre. Alapozó vizsgálatok azt bizonyították, hogy ez a módszer a talajtérkép felbontásából adódóan hegyvidéki területeken nem alkalmazható, ugyanis ekkora felbontás nem érzékeny a tengerszintfeletti magasság változásának jelzésére. Ezért néhány tagország esetében nemzeti adatbázisokkal bővítették a felszínborítási adatok körét, hogy a lehatárolást pontosíthassák. Írországban a dagadólápok és a fellápok megkülönböztetése volt az elsődleges cél. A fellápok ugyanis szinte minden esetben legeltetettek, ellentétben a dagadólápokkal, és a CLC alapján a kétféle láptípus nem megkülönböztethető. Skóciában több, csak vadászatra használt ugarterületen ismét legeltetésbe kezdtek. A két terület megkülönböztetésére a CLC nem alkalmas, de a skót mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer igen. Hollandiában a tőzegeken kialakult gyepek megkülönböztetése a többi gyeptől fontos volt, mert ezek a területek az áttelelő madarak és a költő madarak számára is fontos élőhelyet nyújtanak. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 59

Németország esetében az alap módszertan bizonyítottan nem alkalmas a MTÉ mezőgazdasági területek azonosítására. Ezért alkalmazták a nemzeti „Tájtípus” térképet, amely legfontosabb osztályai működtek egyfajta szűrőként a CLC térképen. Segítségével a MTÉ területek lehatárolására alkalmas CLC osztályokat újraválogatták az ország területén. Spanyolországban a leválogatásban egyébként nem szereplő keménylombú mediterrán növényzet (3.2.3 CLC osztály) a Natura 2000 és IBA területeken belül bekerült a leválogatásba, így biztosítva a spanyol legeltetett erdők MTÉ besorolását. Olaszországban a leválogatásban egyébként nem szereplő komplex művelési szerkezet felszínborítási kategóriát (CLC 2.4.2) a mediterrán hegyek zónában 700 méter fölött bevonták a MTÉ területek lehatárolásába. A felszínborítási alapokon történő lehatárolás az 1. és részben a 2. típusú MTÉ mezőgazdasági területek (jelentős természetközeli vegetációval rendelkező, és /vagy mozaikos területek) kiterjedését becsli meg. MTÉ területek lehatárolása az értékes fajok alapján A 3. típusú – ritka madárfajok fennmaradását, európai vagy világjelentőségű populációk illetve azok részeinek fennmaradását támogató – mezőgazdasági területek azonosításához az alábbi adatbázisok bizonyos elemei kerültek felhasználásra: NATURA 2000 hálózat meghatározott részei Nemzetközileg Fontos Madárélőhelyek (Important Bird Area, IBA) meghatározott részei Elsődleges Fontosságú Lepkeélőhelyek (Prime Butterfly Areas, PBA) bizonyos területei Nemzeti biodiverzitás adatbázisok egyes országok esetében. A felsorolt adatbázisok azért nem szerepelnek teljes területükkel a lehatárolásban, mert eredendően egyiket sem a MTÉ mezőgazdasági területek azonosítására készítették. Ennek megfelelően a Natura 2000 területek esetében élőhelyi, az IBA és a PBA területek esetében faji szempontok alapján előszelekciót végeztek annak érdekében, hogy a felsorolt adatbázisok valóban indokolt részei kerüljenek a lehatárolásba. Az állatfajokat illetően azért a madarak és a lepkék adatbázisa került felhasználásra, mert ezek EU-szinten harmonizált adatbázisok, ezen kívül mezőgazdasági szempontból (területi elterjedést illetően) nagymértékben különböző, ugyanakkor egymást kiegészítő adatokat szolgáltatnak. A Natura 2000 hálózat A Natura 2000 hálózat célja az, hogy azonosítsa azokat a területeket, amelyek biztosítják Európa legveszélyeztetettebb és legérzékenyebb élőhelyeinek és fajainak védelmét. A hálózat az Európai Unió két természetvédelmi irányelve alapján kijelölendő területeket – az 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelv (79/409/EGK) végrehajtásaként kijelölendő különleges madárvédelmi területeket és az 1992-ben elfogadott élőhelyvédelmi irányelv (43/92/EGK) alapján kijelölendő különleges természetmegőrzési területeket – foglalja magába [www.kvvm.hu].


A Madárvédelmi Irányelv általános célja a tagállamok területén, természetes módon előforduló összes madárfaj védelme. Különleges madárvédelmi területnek azok a régiók számítanak, amelyek az irányelv 1. mellékletben felsorolt, a tagállam területén rendszeresen előforduló és átvonuló fajok nagy állományainak adnak otthont, valamint a vízimadarak szempontjából nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket foglalnak magukban (Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen, mint a vízimadarak tartózkodási helyeiről. Ramsar, 1971.) Az irányelv alapján kijelölendő különleges madárvédelmi területek kijelölése a tagállamok saját hatásköre. A Bizottság csak akkor tesz észrevételt, ha a kijelölés hiányos. A kijelölésnek a rendelkezésre álló országos, átfogó felmérések figyelembevételével kell történnie, ilyen felmérés lehet például a BirdLife International által végzett „fontos madár élőhelyek” (Important Bird Areas, IBA) felmérése. A kijelölésnél figyelembe kell venni a vonuló madarak élőhelyeit, különös tekintettel a vonulás során igénybe vett pihenőhelyeket, kiváltképp a Ramsari Egyezmény alapján kijelölt nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyeket [www.kvvm.hu]. A tagországok természetesen védetté nyilváníthatnak egyéb, nem nemzetközi jelentősséggel bíró állatfajokat és területeket is, de az EU csak a közösség szempontjából is jelentős fajok és élőhelyek védelmét kéri számon. Az Élőhelyvédelmi Irányelv egyik megalapozó intézkedése a Berni Egyezmény, (Egyezmény a vadon élő növény- és állatfajok és természetes élőhelyeik védelméről. Bern, 1979.) fő célkitűzése pedig a biológiai sokféleség megóvása, a fajok és élőhelytípusok hosszú távú fennmaradásának biztosítása, természetes elterjedésük szinten tartásával vagy növelésével. Az irányelv írja elő az európai jelentőségű területek ökológiai hálózatának létrehozását, amely a „Natura 2000 hálózat” fantázianevet kapta, és melynek a madárvédelmi irányelv rendelkezései alapján kijelölt területek is részei lettek. Az Élőhelyvédelmi Irányelv előírja az u.n. különleges természetmegőrzési területek (Special Areas of Conservation – SAC) kijelölését, a madarakon kívül minden más élőlény és ezek élőhelyeinek védelme érdekében. A különleges természet-megőrzési területeket az irányelv 1. mellékleten szerepelő közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok (amelyeket az eltűnés veszélye fenyeget, vagy kicsi a természetes elterjedésük, vagy egy adott biogeográfiai régión belül jellemző sajátosságokkal bírnak) és a 2. számú mellékletben szereplő közösségi jelentőségű (veszélyeztetett, sérülékeny, ritka vagy endemikus) állat- és növényfajok védelmére kell kijelölni. Az irányelv hatálya nem terjed ki a madárfajokra, mivel azok védelméről a fent említett Madárvédelmi Irányelv gondoskodik. Azok az élőhelytípusok és fajok, melyek fennmaradását csak azonnali intézkedéssel lehet biztosítani kiemelt jelentőségűek és az Unióban elsőbbséget, prioritást élveznek [Balczó, 2005]. Az élőhelyvédelmi irányelv I. mellékletében felsorolt élőhelyek közül – több szakmai konzultáció után (EEA, Topic Centre for Nature Conservation) – 53 került kiválasztásra. Ezek az élőhelyek feltételezhetően extenzív mezőgazdasági területekhez és művelési módokhoz kötődnek, így jól jellemzik a MTÉ mezőgazdasági területeket. A kiválasztott élőhelyeket két további csoportra osztották: Az első csoportba tartoznak azok, amelyek biztosan kielégítik a MTÉ terület kritériumait (44 db élőhely) a másodikba pedig azok, amelyek esetében előfordulhat, hogy nem feltétlenül extenzív mezőgazdasági területekhez kötődnek. Ez utóbbi élőhelyek nem szerepelnek a lehatárolásban, de nemzeti szinten (ahol lehetőség van ezeknek az élőhelyeknek a felülvizsgálatára) bevonhatók, ha kötődésük az extenzíven művelt területekhez bizonyított. A Madárvédelmi Irányelvben szereplő Natura 2000 területek nem képezték a MTÉ területek lehatárolásának közvetlen alapját, mivel a mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajok eloszlása az IBA adatbázisból került azonosításra. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 61

A MTÉ mezőgazdasági területként azonosított Natura 2000 élőhelyeket a 10. ábra szemlélteti.

10. ábra

A HNV lehatárolásban részt vevő Natura 2000 területek elhelyezkedése Forrás: JRC/EEA/IES (2008)

Nemzetközi jelentőségű madárélőhelyek A Nemzetközi jelentésű madárélőhelyek (International Bird Area, IBA) feltérképezése a világ madárvédő szervezeteinek kísérlete arra vonatkozóan, hogy közös alapelvek (20 kritérium) alapján meghatározzanak egy olyan ökológiai hálózatot, ami - ha megfelelő védelemben részesül - biztosíthatja a Föld madárfajainak fennmaradását [www.mme.hu]. Sok madárfaj védelme hatékonyan biztosítható – legalábbis életciklusuk egy adott időszakában – a számukra kulcsfontosságú, meghatározott számú területek védelmén keresztül, ahol a madarak koncentrálódnak. A kiválasztott IBA területek a fajok egész elterjedési területét behálózó hálózatot hoznak létre. [www.natura.2000.hu]. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 62

Egy adott IBA terület nemzetközi jelentőségét betűvel jelölik (A- világjelentőségű, B-európai jelentőségű, és C-Európai Uniós jelentőségű fajok). A MTÉ területek lehatárolása esetében csak a C kategóriába eső területek vettek részt a vizsgálatban. A MTÉ mezőgazdasági területként azonosított IBA területeket a 11. ábra mutatja be.

11. ábra

A HNV lehatárolásban részt vevő IBA területek elhelyezkedése. Forrás: JRC/EEA/IES (2008)

Kiemelt jelentőségű lepkeélőhelyek Európában 576 lepkefajt azonosítottak eddig melyek harmada endemikus faj a kontinensen. Az Európai Lepkefajok Vörös Könyve alapján az azonosított fajok 12%-a (71 faj) tekinthető veszélyeztetettnek, ezek közül 19 globálisan, 52 pedig európai szinten. Ez leginkább a gyors környezeti (földhasználati) változásoknak, és az intenzifikációnak köszönhető. 2003-ban a "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 63

Butterfly Conservation Europe könyvet adott ki azzal a céllal, hogy az elsődleges lepkevédelmi területeket azonosítsák. A területek kiválasztása 34 meghatározott faj elterjedésén alapult. Így összesen 431 területet azonosítottak. A MTÉ területek kijelölésénél azon 27 faj elterjedéséi területét vették alapul, amelyek extenzív mezőgazdasági területekhez szorosan kötődnek. Összesen 178 terület került ily módon lehatárolásra (12. ábra).

12. ábra

A PBA területek elhelyezkedése Európában Forrás: JRC/EEA/IES (2008)


Miután a Natura 2000 és az IBA területek kiválasztásra kerültek, sor került a rájuk eső CLC kategóriák újraválogatására is. Hogy mely CLC kategóriákat jelölték a szakértők magas természeti értékűnek ezeken a területeken, az alábbi táblázat mutatja: 9. táblázat

A CLC kategóriák leválogatásának szabályai Natura 2000 és IBA területeken Forrás: JRC/EEA/IES (2008)

2.1.1.

Nem-öntözött szántóföldek (Spanyolország-Portugália)

2.1.3. 2.2.1. 2.2.2. 2.2.3. 2.3.1. 2.4.1. 2.4.2. 2.4.3.

Rizsföldek (Spanyolország-Portugália-Magyarország) Szőlők Gyümölcsösök, bogyósok Olajfa-ültetvények * Rét / legelő Egynyári kultúrák állandó kultúrákkal vegyesen * Komplex művelési szerkezet Elsődlegesen mezőgazdasági területek, jelentős természetes növényzettel Mezőgazdasági-erdészeti területek * Természetes gyepek, természetközeli rétek Törpecserjes, cserjés területek, fenyérek * Keménylevelű (Sclerophyl) növényzet * Ritkás növényzet Szárazföldi mocsarak Tőzeglápok Tengermelléki mocsarak *

2.4.4. 3.2.1 3.2.2. 3.2.3. 3.3.3. 4.1.1. 4.1.2 4.2.1.

Csak a megjelölt országokban Elfogadott Általános szabályok (Környezeti zóna+ország)

Nemzeti biodiverzitás adatok: Néhány ország esetében fontos volt kiegészítő – az európai szinten rendelkezésre álló adatoknál részletesebb – nemzeti adatokat is alapul venni az MTÉ mezőgazdasági területek lehatárolásához. Ez a lehetőség azon adatok esetében merülhetett fel, amelyek integrálhatók az JRC/EEA által létrehozott adatrétegekbe, és amelyek összhangban állnak az MTÉT definíciójával és jelen vizsgálat koncepciójával. Ide tartoznak pl. : Észtország természetközeli növénytársulásainak adatbázisa Litvánia gyeptérképe Csehország nemzeti biodiverzitás-térképező programjának azon eredményrétegei, amelyek összhangban állnak az Unió által körvonalazott MTÉ élőhely és biodiverzitás-kritériumokkal. Anglia négy adatréteget biztosított az eredmények pontosításához: gyepterületekre, lápokra és fenyérekre, édesvizű és sós mocsarakra vonatkozóan. Svédország esetében a természetközeli rétekről és legelőkről áll rendelkezésre az európai szintűbe integrálható adatbázis. A nemzeti adatbázisok és a CLC-ből levezetett 100 m-es adatréteg összehasonlítása azt mutatja, hogy a CLC pontossága és részletessége folytán nem használható a MTÉ területek üzemi szintű azonosítására. A nemzeti adatbázisok végül oly módon kerültek felhasználásra, hogy 1 kilométeres térbeli felbontás esetén is tükrözzék az eredmények az adatok eredeti részletességét. Ez többféle módszertani problémát is felvet, a bemenő adatoktól függően. A CLC-ből levezetett eredménytérkép úgy készült el, hogy a pixelértékek megjelenítsék az adott cellára eső MTÉ terület %-os arányát. A biodiverzitás adatrétegek (Natura 2000, IBA) az eredeti, 100 "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 65

méteres felbontásban kerültek felhasználásra, de bármikor egyesíthetők a CLC fedvényben lévő információval. A nemzeti adatbázisok esetében azonban ez nem ennyire egyszerű művelet, mivel több esetben a térbeli felbontásuk jóval részletesebb a CLC-nél. Ezekben az esetekben a nemzeti adatbázisok nem helyettesíthetik a Corine 2000-et, viszont kiegészíthetik a cellánkénti információt. A két fedvényt vektor formátumban egyesítve majd az eredményt raszteresítve pontosabb értéket kapunk arról, hogy az 1km-es pixel hány %-a tartozik MTÉ mezőgazdasági terület kategóriába. Eredmények A négy adatréteg (CLC, Natura 2000, IBA, PBA) egyesítése után az alábbi végeredménytérképek (13. és 14. ábrák) készültek el az Unió 27 tagországa területére (A biodiverzitás adatrétegek – Natura 2000, IBA és PBA – az eredeti felbontással (100x 100 m) vettek részt a vizsgálatban, és külön-külön is megjelenítésre kerültek a felszínborításuk tükrében).


13. ábra

HNV területek az EU 27tagországában. (1 km-es felbontás) Forrás: JRC/EEA/IES (2008)


14. ábra

HNV területek az EU 27tagországában. (1 km-es felbontás) Forrás: JRC/EEA/IES (2008)

Módszertani megfontolások Az eredménytérkép különböző felbontású alapadatokra épül. A CLC adatbázis legkisebb térképezett egysége 25 hektár, ugyanakkor több ezer hektáros foltokkal is rendelkezik. Ezzel szemben pl. egy nemzeti természetközeli gyep adatbázis legkisebb térképezi egysége csak néhány hektár. Szem előtt tartva ezt a tényt, valamint azt, hogy egy olyan CLC térképet használunk biodiverzitás modellezésre, amely eredendően nem ebből a célból készült, az eredménytérkép cellái nem ábrázolhatják az MTÉ területek konkrét megoszlását és elhelyezkedését. E helyett az eredményre úgy kellene tekinteni, mint MTÉ területek jelenlétét valószínűsítő térképre, európai szintű eloszlásának becslésére. A CLC legkisebb térképezési egységének méretéből következik, hogy a MTÉ területek szempontjából nem lehetséges kisebb méretű foltok azonosítása a kevert felszínborítási osztályokon belül, illetve abban az esetben, amikor a domináns felszínborítási forma került "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 68

térképezésre (pl. az Alpok magashegyi rétfoltjai beolvadnak az erdő osztályba). Ehhez jön még hozzá az is, hogy a fotó-interpretációs technikák korlátaiból fakadóan a szerkezetileg komplex osztályok azonosítása nehézkes (pl. a komplex művelési szerkezet). Az adatgyűjtés időzítése és gyakorisága miatt ez a megközelítés kevésbé alkalmas a vidékfejlesztési programok hatásának értékelésére a MTÉ területeken. A CLC adatokat 1990ben, 2000-ben és 2006-ban gyűjtötték, azaz ezek alapján a területi és minőségi változások rövid távon nem mutathatók ki a meglehetősen statikus és homogén MTÉ mezőgazdasági területek blokkjain. Az eredmények régiónkénti vizsgálata során felmerült az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer adatainak, termésátlag eloszlás és talajadottságok, valamint tájtipológiai adatbázisok használatának jövőbeni lehetősége. Az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszert (IIER) az MTÉT lehatárolásban tesztelő Vallon szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy az IIER lehetővé teszi a MTÉ mezőgazdasági területek azonosítására alkalmas indikátorok számítását (termesztett növény diverzitás, gyepborítás, állandó gyepek aránya a hasznosított mezőgazdasági területen belül, parcellaméret, stb.). Az IIER lehetővé teszi továbbá az osztatlan közös tulajdonban lévő földek azonosítását is, amelyekről általában elmondható, hogy az esetek többségében extenzíven művelt – általában gyep – területek. Ez az információréteg azonban EU-szinten még nem harmonizált, jelenleg nem is létezik az osztatlan közös tulajdonban lévő gyepeket ábrázoló térkép, az FADN adatbázis pedig nem alkalmas ezeknek a területeknek az azonosítására. A termésátlag eloszlásának bevonása a lehatárolásba azért merült fel, mert azok a termőhelyi adottságok amelyek a termésátlagok alakulását befolyásolják, lehetővé tennék az extenzíven és intenzíven művelt területek megkülönböztetését. Általában az extenzíven művelt területeket alacsonyabb biomassza termelő képességgel jellemezhetjük. Természetesen ilyen jellegű adatok használata komplex feladat, hiszen nem feltétlenül csak az extenzíven művelt területeken alacsonyak a termésátlagok. A mezőgazdasági tájtípusok földrajzi adottságaira vonatkozó információk hasznos hátteret nyújthatnak a 2. típusú MTÉ területek azonosításához. Egy ilyen információs rendszernek tartalmaznia kellene a táblarendszerre, vonalas elemek meglétére, táblaméretre vonatkozó adatokat. Léteznek európai kezdeményezések, amelyek harmonizált információval rendelkeznek tájtipológiát és tájképi elemeket illetően (LANMAP – Alterra, Wageningen; a LUCAS projekt lineáris elemekre vonatkozó információi), de felbontásukból adódóan mégsem alkalmasak a 2. típusú MTÉ területek lehatárolására. Erre nemzeti szintű tájadatbázisokból lehetne információt kinyerni. Látható tehát, hogy a folyamatos vizsgálatok és módszertani fejlesztések ellenére sem teljesen kiforrott még a MTÉ területek azonosításának a módszere. Valószínüleg az európai szintű lehatárolások pontossága és részletezettsége – akármilyen adatbázisokra is épülnek – nem fogják a közeljövőben elérni azt a szintet, amit a nemzeti adatbázisokkal el lehet érni. Ezen túl az egyes országok sajátosságai is azt a koncepciót erősítik, mely szerint az európai szintű lehatárolás pusztán az MTÉ területek jelenlétét valószínűsítő térképként fogadható el.


A magyarországi MTÉ lehatárolás Figyelembe véve, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) és az Európai Unió Egyesített Kutatóközpontja (JRC) által meghatározott módszertantól való eltérés bizonyos szintig elfogadható, a magyarországi MTÉ mezőgazdasági területek lehatárolását az unió adatbázisai mellett hazai adatbázisokra is építettük. Fontos volt mind a felszínborítási alapokat nyújtó adatok, mind a lehatárolás természetvédelmi alapjait nyújtó területi kategóriák újragondolása, ugyanis a JRC által végzett lehatárolás eredményei a potenciális magyar MTÉ területek kiterjedését – hazai szakértők véleménye szerint – alábecsli (TvH, 2007). Ennek oka egyrészt a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából fontos szántóterületek kizárása a lehatárolásból, másrészt az IBA területeket kiválasztó fajlista magyar vonatkozású hiányosságai. A JRC által alkalmazott megközelítés nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a nagyüzemi extenzív szántók bizonyos területei fontos élőhelyei egyes rendkívül értékes madárfajoknak (pl. Magyarországon a túzoknak, parlagi sasnak, kerecsensólyomnak stb.) Éppen ezért – az IBA fajlista kiegészítése mellett - az alábbi nemzeti adatbázisokkal egészítetettük ki a lehatárolást: CLC 50 felszínborítási adatbázis Az Érzékeny Természeti Területek pilot, „kiemelten fontos”, és egyes „fontos” területei A CLC 50 alkalmazásának indokai A JRC által használt CLC 2000 adatbázis mellett tehát a CLC 50 adatbázis alkalmazását is javasoltuk az 1. és 2. típusú MTÉ területek azonosításához, mely részletesebb terepi és tematikus felbontásának köszönhetően jóval kifinomultabb lehatárolást tesz lehetővé. Különösen fontos az egyes felszínborítási kategóriák további diverzifikálása, hiszen több olyan CLC 3-szintű osztály létezik, amely a HNV területek lehatárolása szempontjából további vizsgálatra szorul. A CLC 50 megkülönbözteti a kisparcellás és nagyparcellás művelési módokat a szántók és a szőlők esetében. Madártani kutatások igazolják, hogy a kisparcellás művelés mellett a madarak állománya sokkal nagyobb, mint a nagyüzemi, intenzív táblákon, ráadásul a kisüzemi szántók mintegy keretbe fogják a komplex művelési szerkezetű, szórvány gyepekkel, természetes vegetációval elegyes mezőgazdasági területeket. Nagy (2006) kutatásai alapján megállapítható, hogy egy olyan átalakuló szerkezetű országban, mint Magyarország, leginkább a kisparcellás szántók, a szórvány gyepek eltűnése és a kisparcellás szőlők megszűnése fogja meghatározni azoknak a gyakoribb madárfajoknak a sorsát is, amelyek megőrzéséhez a HNV területek hozzájárulhatnak. Amint azt később látni fogjuk, a tematikailag részletesebb CORINE 50 adatbázis használatának jelen vizsgálatban a szántók (211) mellett az átmeneti erdős-cserjés területek (324) alkategóriáinak besorolása esetén van még jelentősége. A CLC 100, CLC 2000 és a CLC 50 adatbázisok legfontosabb jellemzőit a 10. táblázat mutatja be.


10. táblázat A CORINE 100 és a CORINE 50 felszínborítási adatbázis jellemzőinek összehasonlító táblázata Forrás: www.fomi.hu Jellemzők Év lépték területi felbontás lineáris elem felbontás tematikus tartalom

CORINE 100 1990-92 1: 100 000 25 hektár 100 méter

CORINE 50 1998-99 1: 50 000 4 hektár (állóvizekre 1 ha) 50 méter

CORINE 2000 2000 1: 100 000 25 hektár 100 méter

standard európai (3. szintes) nómenklatúra

standard európai (3. szintes) nómenklatúra

osztályok száma

27 fordult elő Magyarországon a 44-ből

az EU/PHARE által a 4. szinten továbbfejlesztett nómenklatúra, melyet a hazai adottságokra adaptáltak, és néhány 5. szintes osztállyal is bővítettek 79 fordul elő Magyarországon a 87-ből

poligonok száma geometriai pontosság tematikus pontosság

24.000 hiba: <100 méter (RMS) (EU specifikáció) megbízhatóság: >85% (EU specifikáció)

174.000 hiba: < 20 méter (RMS) megbízhatóság: >90%

28 fordul elő Magyarországon a 44-ből 40500 hiba: <12,5 méter (RMS) -

Az Érzékeny Természeti Területek alkalmazásának indokai Magyarország területének 83 százaléka áll erdő-, ill. mezőgazdasági művelés alatt, így természeti értékeink jelentős része kötődik az emberi hatásra kialakult ökoszisztémákhoz. Ebből adódóan a természetvédelmi célok gazdálkodási gyakorlatba történő integrálása, a természetvédelem és a mezőgazdálkodás céljainak harmonizálása hazánk esetében fokozottan is szükségszerű. Nem véletlen tehát, hogy Magyarország az EU 2078/92 számú agrárkörnyezeti, és 1257/1999 sz. vidékfejlesztési rendeletének megfelelően a különböző előírások és a szempontok szerint már az Európai Unióhoz való csatlakozása előtt elkészítette programját Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) néven. Az NAKP előkészítésének fontos lépése volt a biológiai sokféleség megőrzésében kiemelkedő szereppel bíró, érzékeny, az extenzív gazdálkodási módok fenntartását első helyen igénylő, mezőgazdasági művelés alatt álló területek azonosítása. Az Érzékeny Természeti Terület fogalmát az 1996. évi LIII. Tv. Az alábbiak szerint definiálja: „Az Érzékeny Természeti Terület olyan extenzív művelés alatt álló terület, amely a természetkímélő gazdálkodási módok megőrzését fenntartását, ezáltal az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség fennmaradását, a tájképi és kultúrtörténeti értékek megóvását szolgálja.‖ (1996. évi LIII. Tv. 53. § (3) c.) „Kiemelten fontos ÉTT: azok a területek, ahol nemzetközi viszonylatban is kiemelkedõ természeti, táji és kultúrtörténeti értékek fordulnak elõ, amelyek fennmaradása középtávon (5–10 év) is kétséges a természetkímélõ gazdálkodás támogatása nélkül‖ (2/2002. (I. 23.) KöM–FVM rendelet 3§ (3) a.) Az ÉTT területek lehatárolására vonatkozó első javaslat 1995-ben készült, végül a térinformatikai adatbázisok komplex analízise (mezőgazdasági alkalmasság, környezeti érzékenység stb.), ill. nemzeti parki, zoológiai, botanikai és ornitológiai szakértők terepi felmérései alapján azonosított magyarországi Érzékeny Természeti Területek lehatárolása "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 71

jogszabályban való kihirdetéssel és a területekre vonatkozó szabályozás megalkotásával vált teljessé 2002-ben. Az Érzékeny Természeti Területek kijelölését a 2/2002. KöM-FVM együttes rendelet tette meg. A jogszabályban meghatározott (tervezett, fontos és kiemelten fontos) Érzékeny Természeti Területek közül az azóta eltelt években mindösszesen 15 területen vált lehetővé természetközeli gazdálkodási módok támogatása. 2002-2003 években ez az új típusú támogatási rendszer a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program kereteiben valósult meg hazai forrásból, majd 2004-től a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Agrár-környezetgazdálkodási Intézkedései foglalták magukba a tartalmilag és területi hatályát tekintve is némileg módosult programot. A támogatás részletes szabályait külön rendelet határozza meg (150/2004. (X.12.)FVM rendelet) A gyep-, vagy szántóterületen pályázható célprogramok egyes fajok (túzok, haris) védelmére, ill. élőhely-, madárélőhely fejlesztésre kiemelten koncentrálnak, de a komplex előírássorok révén természeti állapotra, biológiai sokféleségre kifejtett kedvező hatásuk szerteágazó. Az egyes ÉTT területek legfontosabb célfajait a 11. táblázat ismerteti. 11. táblázat A 15 működő ÉTT terület kiemelt célfajai ÉTT neve

Célfajok

Békés-Csanádi hát ÉTT

Coracias garrulus, Otis Tarda, Aguila heliaca, Falco cherrug, Falco vepertinus, Circus pygargus

Beregi ártér ÉTT

Crex crex, , Perdix perdix, Coturnix coturnix

Bodrogköz ÉTT

Crex crex, Aquila heliaca, Circus aeruginosus, Falco subbuteo

Borsodi-Mezőség ÉTT

Otis tarda, Coracias garrulus, Aquila heliaca, Falco cherrug, Falco vespertinus, Circus pygargus

Dél-Baranya ÉTT

Komplex élőhely-fejlesztés

Dévaványa környéke ÉTT

Otis tarda, Coracias garrulus, Aquila heliaca, Falco cherrug, Falco vespertinus, Circus pygargus

Dunavölgyi-sík ÉTT

Burhinus oedicnemus, Otis tarda, Falco cherrug, Falco vespertinus, Circus pygargus, Coracias garrulus

Észak-Cserehát ÉTT

Crex crex, locustella naevia, Aquila heliaca, Perdix perdix, Coturnix coturnix

Hevesi-sík ÉTT

Aquila heliaca, Falco cherrug, Falco vespertinus, Circus pygargus, Burhinus oedicnemus, Coracias garrulus

Marcal-medence ÉTT

Crex crex

Mosoni-sík ÉTT

Otis tarda, Aquila heliaca, Falco cherrug, Falco vespertinus, Circus pygargus, Lanius minor

Őrség-Vendvidék ÉTT

Crex crex

Szatmár-Bereg ÉTT

Crex crex, Perdix perdix, Coturnix coturnix

Szentendrei-sziget ÉTT


Turjánvidék ÉTT


Jelenleg a kijelölt területek közül 15 ÉTT szerepel a zonális programban, ami közel 500 ezer hektár támogatható területből 121 614 támogatott területet és 2 160 támogatott gazdálkodót jelent. Kezdetektől felmerült az igény - melyet az Európai Unió is megfogalmaz a támogatási kereteket szabályozó rendeletekben, útmutatókban - hogy az ÉTT kifizetések valós természetés környezetvédelmi hasznát mérni lehessen. Jelentős lépést jelent ezen a téren, hogy 2006. "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 72

novemberére a nemzeti park igazgatóságok ÉTT koordinátorai egységes szempontok alapján elkészítették az egyes területek monitoring-terveit. Ezzel keretet biztosítottak a területekhez kötődő természeti értékek, fajok rendszerezett nyomonkövetéséhez. A célzott támogatást nyújtó zonális célprogramok, a szakmai felügyeletet és szaktanácsadást biztosító nemzeti parki koordinátorok, és nem utolsó sorban a rendszerbe szervezett monitoring tevékenység együttvéve az ÉTT területek kedvező természeti állapotának hosszútávú megőrzését szolgáló hatékony eszközrendszer, amelynek további fejlesztése a hazai természetvédelem kiemelt céljai között szerepel. Az előzőekben leírtak alapján szembeötlő MTÉT és az ÉTT rendszer közötti hasonlóság, mely szemléltetésére a 12. táblázatban összefoglaltuk két rendszer legfontosabb jellemzőit. A hasonlóságra azért hívjuk fel a figyelmet, mert világossá teszi: az EU-ban érlelődő újabb természetvédelmi-mezőgazdasági politikai irányvonal szempontjai a magyar szakemberek körültekintő munkájának köszönhetően az agrár-környezetvédelmi kifizetési rendszer felépítésébe annak kezdeteitől beépültek. Az agrár-környezetvédelmi programok közül az ÉTT rendszer az egyik legfontosabb eszköze lehet a HNV területek megőrzésében, ugyanakkor a két rendszer összecsengő céljainak ismeretében felmerül az a lehetőség, hogy Magyarország esetében az ÉTT rendszer ne csak a HNV területek megőrzésben, hanem kijelölésében is szerepet játsszon!


12. táblázat Az ÉTT és HNV területek főbb jellemzőinek összehasonlítása Definíció, célok

és

Érzékeny Természeti Terület

Magas természeti értékű mezőgazdasági terület

Az Érzékeny Természeti Terület olyan extenzív művelés alatt álló terület, amely a természetkímélő gazdálkodási módok megőrzését, fenntartását, ezáltal az élőhelyek védelmét, a biológiai sokféleség fennmaradását, a tájképi és kultúrtörténeti értékek megóvását szolgálja

A „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek azokat az európai területeket jelentik, ahol a mezőgazdasági hasznosítás a fő (általában a domináns) földhasználati forma, és ahol ez a mezőgazdasági hasznosítás támogatja a nagy faj- és élőhely diverzitást, az európai természetmegőrzési szempontok alapján fontosnak ítélt fajok jelenlétét, vagy mindkettőt

Legfontosabb közös jellemző:

A természeti értékek fennmaradását az adott helyen folytatott mezőgazdasági gyakorlat negatív vagy pozitív irányban befolyásolja, ezért annak megváltoztatásának, VAGY fenntartásának támogatása elengedhetetlenül szükséges

Legfontosabb különbség

A HNV területeken nem fókuszálnak direkt formában tájképi és kultúrtörténeti értékek megóvására

Érintett területek általában

Természetvédelmi szempontból értékes extenzív, illetve hátrányos helyzetű mezőgazdálkodási rendszerek, azok a területek, ahol jelen vannak e rendszerekhez kötődő indikátorfajok, valamint agrárjellegű Európai jelentőségű Madárélőhelyek (IBA-k) és védett területek részei

Jelentős természetközeli területek,

vegetációval

bíró

dominánsan alacsony ráfordítással fenntartott, vagy mozaikos terület, sok kis tájelemmel, ritka madárfajok fennmaradását, európai vagy világméretű populációk illetve azok részeinek fennmaradását támogató mezőgazdasági területek

Érintett mezőgazdasági területek konkrétan

Mezőgazdasági művelés alatt álló területek, az erdők kivételével, (Magyarországon különösen a rét, legelő, nádas, halastó művelési ágú termőföldeken, illetve a hagyományos és természetkímélő módon hasznosított, valamint a nem megfelelő hasznosítás által veszélyeztetett, illetve jelentős természeti érték előfordulási helyeként ismert szántó, szőlő, kert, gyümölcsös, fásított terület művelési ágú földrészleteken)

Mezőgazdasági művelés alatt álló területek, az erdők kivételével. A lehatárolható területek tagországonként (azok mezőgazdasági jellemzőitől függően) változhatnak (pl. az EU legújabb koncepciója szerint a rizsföldek csak Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Magyarországon kerülhetnek be a lehatárolásba. (JRC, 2006))

Eszközök (A HNV területek esetében várhatóan)

Rendeletben rögzített, általános illetve területspecifikus gazdálkodási előírások érvényesítése

EU-szintű rendeletekben és direktívákban megfogalmazott előírások érvényesítése, azaz: Natura 2000 védelem: madárvédelmi és élőhelyvédelmi direktíva területeinek védelme Kedvezőtlen adottságú területek támogatása Agrár-környezetvédelmi programok indítása és működtetése a tagországokban

Forrás: Belenyesi M.-Podmaniczky L. (2007). Baldock et al. (1993, 1995); Andersen (2003); 1996. évi LIII. Tv., Márkus-Nagy (1995) alapján

Az IBA fajlista bővítésének indokai A 3. típusú HNV területek lehatárolásához használt IBA fedvénynél figyelembe vett madárfaj lista esetében a 13. táblázatban felsorolt fajok felvétele indokolt. A táblázatban szereplő madárfajok közül a korábbi módszertani leírásokban több még releváns fajként szerepelt, "Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával. 74

végül a legutóbbi leválogatásból már kikerültek, ugyanakkor Magyarország esetében továbbra is fontos figyelembe vételük. 13. táblázat Javaslat a 3. típusú HNV területek lehatárolásakor figyelembe vett IBA madárlista kiegészítésére Latin név

Angol név

Magyar név

Anser albifrons*

Greater White-fronted Goose

nagy lilik

Anser anser*

Greylag Goose

nyári lúd

Anser fabalis*

Bean Goose

vetési lúd

Anthus campestris

Tawny Pipit

parlagi pityer

Aquila heliaca

Imperial Eagle

parlagi sas

Caprimulgus europaeus

Eurasian Nightjar

lappantyú

Dendrocopos syriacus

Syrian Woodpecker

balkáni fakopáncs

Glareola pratincola

Collared Pratincole

székicsér

Grus grus

Common Crane

daru

Lullula arborea

Wood Lark

erdei pacsirta

Saxicola torquatus

Stonechat

cigánycsuk

Upupa epops

Hoopoe

búbosbanka

*A nyári lúd, nagy lilik és vetési lúd felvételét arra alapozzuk, hogy e három faj vonulási időszakban (a nyári lúd a költési időszakban is) tömegesen fordul elő mezőgazdasági területeken, és okoz kárt legelésével.

A jelenlegi listán megtalálható faj a bakcsó, ami további fajok felvételének megfontolását (bölömbika /Botaurus stellaris/, törpegém /Ixobrychus minutus/, üstökösgém /Ardeola ralloides/, vörös gém /Ardea purpurea/), avagy a bakcsó hazai szerepeltetésének felülvizsgálatát teszi szükségessé. Tekintettel, hogy a szárazföldi mocsarak (411) kategória is szerepel a Natura 2000 és az IBA területek esetén figyelembe vett CLC kategóriák között, ezért az ehhez kötődő madárfajok közül a 14. táblázatban felsoroltak feltüntetése indokolt lehet. 14. táblázat Javaslat a 3. típusú HNV területek lehatárolásakor figyelembe vett IBA madárlista kiegészítésére, tekintettel a CLC 411 kategóriára Latin név

Angol név

Magyar név

Aythya nyroca

Ferruginous Duck

cigányréce

Chlidonias hybridus

Whiskered Tern

fattyúszerkő

Chlidonias niger

Black Tern

kormos szerkő

Chlidonias leucopterus

White-winged Tern

fehérszárnyú szerkő

Acrocephalus melanopogon Moustached Warbler

fülemülesitke

Himantopus himantopus

Black-winged Stilt

gólyatöcs

Recurvirostra avosetta

Avocet

gulipán

Charadrius alexandrinus

Kentish Plover

széki lile

Porzana porzana

Spotted Crake

Pettyes vízicsibe


A magyarországi MTÉ területek lehatárolásának módszere: A lehatárolás lépéseit az alábbi ábra mutatja:

Felszínborítás

CORINE 50

Természetvédelem/ madártani alapok Érzékeny Természeti Területek

Osztályozás

Nemzetközileg fontos madárélőhelyek

Natura 2000

Adatintegráció Nem alkalmas felszínborítási kategóriák

Alkalmas felszínborítási kategóriák

Az 1. és 2. típusú HNV területek eredménytérképe

Nem alkalmas felszínb. kategóriák kivonása

Adatintegráció

A 3. típusú HNV területek eredménytérképe

A HNV területek eredménytérképe

15. ábra

A „Magas Természeti Értékű” területek lehatárolásának módszertani lépései


Az 1. és 2. típusú HNV területek leválogatásának módszere

A CORINE 50 adatbázis alapján a 15. táblázatban felsorolt felszínborítási kategóriákat jelöltük „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területté, ugyanakkor a vizsgálatból a következő CORINE kategóriákat kizártuk a leválogatásból: mesterséges felszínek (111, 112, 121, 123, 124, 131, 132, 133, 141, 142) erdők (311, 312, 313) átmeneti erdős-cserjés területek (324) közül az alábbiak: 3241, 3244, 3245 homokos területek, dűnék, tengerpartok (331) kategória Magyarországon előforduló részei: 3313 csupasz sziklák (332) folyóvizek, vízi utak, állóvizek (511, 512). 15. táblázat Az 1. és 2. típusú „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek lehatárolása a CORINE 50 felszínborítási adatbázis alapján CORINE 4. és 5. szint

CORINE 3.szint

Terület

2.1.1. Nem-öntözött szántóföldek

2.1.1.2. Kistáblás szántóföldek

2.3.1. Intenzív legelők és erősen degradált gyepterületek

2.3.1.1. Intenzív legelők és erősen degradált gyepek bokrok és fák nélkül

282 172 ha

2.3.1.2. Intenzív legelők és erősen degradált gyepek fákkal bokrokkal

117 117 ha

2.4.2.1. Komplex művelési szerkezet épületek nélkül

91 281 ha

2.4.2.2.1. Komplex művelési szerkezet szórt elhelyezkedésű épületekkel

97 776 ha

2.4.2.2.2. Tanyák

57 837 ha

2.4.3.1. Mezőgazdasági területek túlsúlyban szántókkal és jelentős természetes vegetációval

31 827 ha

2.4.3.2. Mezőgazdasági területek túlsúlyban intenzív legelőkkel és jelentős természetes vegetációval

21 954 ha

2.4.3.3. Mezőgazdasági területek túlsúlyban szórt megjelenésű természetes vegetációval

11 788 ha

2.4.3.4. Mezőgazdasági területek kis tavak jelentős részarányával és szórt természetes vegetáció előfordulásával

46 ha

2.4.3.5. Mezőgazdasági területek állandó kultúrák jelentős előfordulásával, és szórt megjelenésű természetes vegetációval

18 365 ha

3.2.1.1. Természetes gyep fák és cserjék nélkül

442 997 ha

3.2.1.2. Természetes gyep fákkal és cserjékkel

105 921 ha

3.2.4. Átmeneti erdős-cserjés területek

3.2.4.3. Spontán cserjésedő-erdősödő területek

79 387 ha

3.3.3. Ritkás növényzet

3.3.3.1. Ritkás növényzet homokon vagy löszön

418 ha

3.3.3.2. Ritkás növényzet kőzetkibúvásokon

305 ha

3.3.3.3. Ritkás növényzet szikes területeken

8 488 ha

4.1.1.1. Édesvizű mocsarak

81 466 ha

4.1.1.3. Szikes mocsarak

32 794 ha

2.4.2. Komplex művelési szerkezet

2.4.3. Elsődlegesen mezőgazdasági területek jelentős természetes növényzettel

3.2.1. Természetes gyepek, természetközeli rétek

4.1.1 . Szárazföldi mocsarak

1 418 005 ha


Összesen

2 899 944 ha

A területi kimutatás a CLC 50 alapján készült. A felszínborítási kategóriák közül különös gondot okozott az átmeneti erdős-cserjés területek (324) alkategóriáinak besorolása. A CORINE 100 alapján végzett korábbi HNV lehatárolás [Andersen et al. (2003)] az egész kategóriát „Magas Természeti Értékű” területnek sorolta (maximum leválogatásban). Figyelembe véve azonban az EEA szempontjait, valamint azt, hogy erdőterületek nem vesznek részt az elemzésben, a TvH szakembereinek megkérdezése után döntöttünk úgy, hogy a „fiatalos erdők és vágásterületek” (3241), „csemetekertek, erdei faiskolák” (3244), és a „károsodott erdők” (3245) kikerülnek az elemzésből. A spontán cserjésedő-erdősödő területek vizsgálatban tartását az MME a CORINE 50 kategóriáit agrárkörnyezeti vonatkozásban elemző leírása indokolta, mely szerint: „Nagyon sok helyen előforduló élőhelytípus, ahol a művelés felhagyása miatt különböző gyorsasággal megindul a visszaerdősülés. A kialakuló növényi formáció sokfélesége miatt változatos életteret adhatnak, számos védett fajnak élőhelyül szolgálva. Azonban a sokszor értékesebb élőhely átalakulása miatt (felhagyott természetes gyepek) természetvédelmi szempontból ritkán jelentenek kedvező állapotot. Ilyenkor visszaszorításuk, a folyamat megállítása vagy lelassítása alapvető fontosságú.” [Szabó-Szilvácsku (szerk.), 2003]. A 3. típusú HNV területek leválogatásának módszere A 3. típusú HNV területek lehatárolásához a Nemzetközi Jelentőségű Madárélőhelyek (IBA), a Natura 2000 területek, és az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) „kiemelten fontos”, „fontos” valamint a jelenleg is futó „ÉTT pilot” kategóriájába tartozó területek nyújtsanak alapot.

A CLC kategóriák szerepeltetése az elemzésben a 17. táblázat alapján történt. Eredmények A két részeredmény digitális, raszteres fedvényét integráltuk, így jutottunk el a végső eredménytérképekhez (16. ábra). A területi adatokat az alábbi táblázat szemlélteti. 16. táblázat

A lehatárolt „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek kiterjedése

1. és 2. típusú területek a CORINE 50 alapján (ha)

3. típusú területek az IBA, a Natura 2000 és az ÉTT adatbázis alapján (ha)

3026365

Az adatintegráció eredménye (ha)

2205893

3979331

A lehatárolt területek elhelyezkedését a melléklet térképei mutatják be.


16. ábra

A magyarországi MTÉ területek

Következtetések, javaslatok Szakértői vélemények szerint (Magyar Madártani Egyesület, Természetvédelmi Hivatal szakemberei) a területek hazai kijelölése során figyelembe kellene venni a korábban különféle módszerekkel, szakmai szempontból igen jól indokolható módon lehatárolt, eltérő természetvédelmi jellegű területi kategóriák határait. Ez a Natura 2000 hálózat, az IBA és az ÉTT mellett olyan területek vizsgálatát is igényelné, mint a Nemzeti Ökológiai Hálózat vagy a védett és védelemre tervezett területek, mivel ezek mind olyan „természetvédelmi” kategóriák, amely több változó alapján, a valós természeti értékek figyelembe vételével kerültek meghatározásra. Ezeken a területeken a távérzékeléssel azonosított mezőgazdasági művelés alatt álló területek mindenképpen kiérdemlik a MTÉ terület megjelölést. Ily módon az Unió által történő Top-Down (felülről jövő) megközelítés helyett valódi Bottom-Up, azaz a helyi adottságokon, értékeken alapuló (alulról építkező), a pán-európai és a helyi adatbázisok együttes felhasználásával történne a lehatárolás.


17. táblázat Az 1. és 2. típusú „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek magyarországi lehatárolásába szakmai szempontból ajánlott CORINE felszínborítási kategóriák 16 Type 1 and 2 CLC

Nem-öntözött szántóföldek Nem öntözött, kistáblás szántóföldek

CLC kód

211 2112**

Alpin Dél magyar MIN

Kontinentális magyar MIN

Type 3

Mediterrán hegyek magyar MIN

Pannóniai magyar MIN

IBA

Natura 2000

ÉTT pilot

ÉTT igen fontos

0

0

0

0

211

211

211

211*

2112

2112

2112

2112

0

0

0

2112

Rizsföldek

213

0

0

0

0

213

213

213

213

Szőlők

221

0

0

0

0

221

221

221

221

Gyümölcsösök és bogyósok

222

222

0

222

0

222

222

222

222

Legelők és gyepek

231

231

231

231

231

231

231

231

231

Egynyári kultúrál állandó kultúrákkal vegyesen

241

241

0

241

0

0

0

0

0

Komplex művelési szerkezet

242

242

0

242

242

242

242

242

242

Elsődlegesen mezőgazdasági területek jelentős természetes növényzettel

243

243

0

243

243

243

243

243

243

Mezőgazdasági-erdészeti területek

244

244

0

244

244

244

244

244

244

Természetes gyepek, természetközeli rétek

321

321

321

321

321

321

321

321

321

Hangafüves, harasztos területek

322

0

0

0

0

0

0

0

0

Sclerophyllous vegetation

323

0

0

0

0

0

0

0

0

Átmeneti erdős-cserjés területek

324

0

0

0

0

324

324

324

324

Spontán cserjésedő-erdősödő területek

3243

3243

3243

3243

0

0

0

0

Ritkás növényzet

333

0

0

0

333

333

333

333

333

Szárazföldi mocsarak

411

411

411

411

411

411

411

411

411

16

3243**

*Csak a Kis-Sárrét ÉTT, Bihari-sík ÉTT és a Hortobágyi Nemzeti Park pufferzóna ÉTT esetében, ** CLC 50 4/5 szint

"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa" – az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

Irodalomjegyzék Alonso, I., Hartley, S.E., and Thurlow, M, 2001. Competition between heather and grasses on Scottish moorlands: interacting effects of nutrient enrichment and grazing regime. Journal of Vegetation Science, 12, 249-260. Andersen E. (szerk.) (2003b): Developing a high nature value farming area indicator. Annexes. EEA. Koppenhága. 74 p. Andersen, E., Baldock, D., Bennett, H., Beaufoy, G., Bignal, E., Brouwer, F.,Elbersen, B., Eiden, G., Godeschalk, F., Jones, G., McCracken, D.I., Nieuwenhuizen, W., van Eupen, M., Hennekens, S. & Zervas, G., 2003. Developing a high nature value indicator. Report for the European Environment Agency, Copenhagen. Angelstam, P., 1992. Conservation of communities: the importance of edges, surroundings, and landscape mosaic structure. In: L. Hansson, (ed.), Ecological principles of nature conservation. London, Elsevier, p. 9-70. Anger, M., Malcharek, A. and Kuhbach, W., 2002. An evaluation of the fodder values of extensively utilised grasslands in upland areas of Western Germany. I. Botanical composition of the sward and DM yield. Journal of Applied Ecology, 76, 41-46. Balczó B. (2005): A Natura 2000 területek földhasználati előírásai és finanszírozása. TDK dolgozat. Gödöllő. 59 p. Baldock, D., Beaufoy, G., Bennett, G. and Clark, J., 1993. Nature Conservation and New Directions in the Common Agricultural Policy. Institute for European Environmental Policy (IEEP), London. Beaufoy, G., Baldock, D. and Clark, J., 1994. The Nature of Farming: Low Intensity Farming Systems in Nine European Countries. Institute for European Environmental Policy (IEEP), London. Belényesi M. , Podmaniczky L. (2007): A „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek lehatárolása Magyarországon Tájökológiai Lapok 5. évf. 2. sz. 347-362. p Bignal, E.M. and McCracken, D.I., 1996. Low-intensity farming systems in the conservation of the countryside. Journal of Applied Ecology, 33, 413-424. Birdlife International (2004). Biodiversity Indicator for Europe:Population trends of wild birds. Communication from the Commission on Halting the Loss of Biodiversity by 2010 – And Beyond, Sustaining ecosystem services for human well–being, COM (2006) 216, 22.5.2006. Directorate General for Agriculture and Rural Development Handbook on Common Monitoring and Evaluation Framework, Draft Guidance Document, Version 3, September 2006. Duke, G. (Ed.), 2005. Biodiversity and the EU – Sustaining Life, Sustaining Livelihoods. Conference Report. Stakeholder Conference held under the Irish Presidency of The European Union in partnership with the European Commission, 25th - 27th May 2004, Grand Hotel, Malahide, Ireland. EEA (2007): Europe‟s environment. The fourth assessment (biodiversity chapter). Copenhagen. (in:) JRC/EEA/IES (2008): High Nature value farmland in Europe. An estimate of the distribution patterns on the basis of land cover and biodiversity. 87p.


EEA (European Environment Agency), 2004. High nature value farmland – trends, characteristics and policy challenges. European Environment Agency, Copenhagen. EEA (European Environment Agency), 2005. Agriculture and Environment in EU- 15- the IRENA Indicator Report. EEA Report No. 6/2005. European Environment Agency; Copenhagen. EEA (European Environment Agency), 2006. Integration of environment into EU agriculture policy – the IRENA indicator-based assessment report. European Environmental Agency, Copenhagen. EEA (European Environment Agency), 2007. Halting the loss of biodiversity by 2010: proposal for a first set of indicators to monitory progress in Europe. EEA Technical report no. 11/2007, Copenhagen. FADN-CCE-DG Agri /A-3 adaptation LEI (in) JRC/EEA/IES (2008): High Nature value farmland in Europe. An estimate of the distribution patterns ont he basis of land cover and biodiversity. 87p. Grime, J.P., 1973. Competitive exclusion in herbaceous vegetation, Nature, 242, 344- 347. Harris, R.A. and Jones, R.M., 1998. The Nature of Grazing – Farming with flowers at Loft and the hill of White Hamars. Ten Management Advisory Notes. Hoogeveen et al. (szerk) (2004): High nature value farmland. Characteristics, trends and policy changes. EEA report No. 1/2004. Koppenhága. 31p. IEEP 2007. Final Report for the Study on HNV Indicators for Evaluation. Contract notice 2006.G4-04. London JRC/EEA/IES (2008): High Nature value farmland in Europe. An estimate of the distribution patterns ont he basis of land cover and biodiversity. 87p. Kovács G.- Keszthelyi Sz. (1998): A Mezőgazdasági Számviteli Információs Hálózat az Európai Unióban. http://miau.gau.hu no3. Kristensen, P., 2003. EEA core set of indicators: revised version April 2003. Technical report. EEA, Copenhagen. Lepart, J., 2006) Mutation des systèmes agraires, paysage et biodiversité in “Action publique, agriculture et biodiversité – résultats scientifiques”, MEDD INRA, pp 20-27 Metzger (2003): Delienation of Environmenta Zones. (in:) Andersen E. (szerk.) (2003a): Developing a high nature value farming area indicator. Final report. EEA. Koppenhága. 76 p. Miguel, J.M. de, 1999. Nature and configuration of the agrosilvopastoral landscape in the conservation of biological diversity in Spain. Revista Chilena de Historia Natural. 72, 547-557. Nagy, G., 2002. The multifunctionality of grasslands in rural development in a European context. Acta Agronomica Hungarica, 50, 209-222. Palmer, S.C.F. and Hester, A.J., 2000. Predicting spatial variation in heather utilization by sheep and red deer within heather/grass mosaics. Journal of Applied Ecology 37, 616631. Paracchini, M.L., Terres, J.M., Petersen, J.E. and Hoogeveen, Y., 2006. Background document on the methodology for mapping High Nature Value farmland in EU27, European Commission Directorate General Joint Research Centre and the European Environment Agency. Further work of the EEA and JRC is documented under: http//eea.eionet.europa.eu/Public/irc/envirowindows/hnv/library.


Peeters A., 2006. Processus écologiques et agricoles dans une diversité de situations, synthèse scientifique. Présentation au colloque Action publique, Agriculture et biodiversité, Rennes 23-25 octobre 2006 Stevenson, A.C. and Thompson, D.B.A., 1993. Long-term changes in the extent of heather moorland in upland Britain and Ireland: palaeoecological evidence for the importance of grazing. The Holocene 3: 70-76. Szabó b.- Szilvácsku Zs. (szerk.) (2003): Az ÉTT folytatása területi kiterjesztésének vizsgálata az EU jogharmonizációs feladatok tükrében. Kutatási zárójelentés. Bp. 76 p. Tubbs, C.R., 1997. A Vision for Rural Europe. British Wildlife, 9, 79-85. Tucker, G.M. and M.I. Evans, 1997. Habitats for Birds in Europe: a conservation strategy for the wider environment. BirdLife Conservation Series No. 6. BirdLife International, Cambridge, Great Britain. UNEP, 2003. Kyiv Resolution on Biodiversity, Kiev, Ukraine, 21-23 May 2003. Wright G. Et al (1999): A Protocol for Building the ELPEN Livestock Policy Decision Support System. Macaulay Land Use Research Institute, Aberdeen, Scotland, UK, 92pp [www.kvvm.hu]. [www.natura.2000.hu]. [www.fomi.hu/CORINE].


Térképmellékletek 1. Az 1. és 2. típusú MTÉ területek Magyarországon – művelési ágak szerkezete 2. Az 1. és 2. típusú MTÉ területek Magyarországon – a lehatárolási kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági területek 3. A 3. típusú MTÉ területek Magyarországon – művelési ágak szerkezete 4. A 3 típusú MTÉ területek Magyarországon – a lehatárolási kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági területek 5. Magas Természeti Értékű területek Magyarországon – 1., 2. és 3. típusok külön 6. Magas Természeti Értékű területek Magyarországon – 1., 2. és 3. típusok összevontan








Ábrák jegyzéke 1. ábra

Az élőhely zavarása és a fajgazdagság közötti összefüggés

2. ábra

A tájdiverzitás és –szerkezet hatása a fajdiverzitásra

3. ábra

A természeti értékek támogatásának három kritériuma a mezőgazdasági területeken

4 . ábra

A gazdálkodási rendszerek tipológiája és a potenciálisan MTÉ rendszerek

5. ábra

Az MTÉ mutatók gyakorlatba ültetése: fokozatos beépülés a 2007 -2013 közötti vidékfejlesztési programokba

6. ábra

Környezeti Rétegződés Térkép

7. ábra

Az 1. és 2. típusú potenciális MTÉ területek a CORINE alapú maximum leválogatás szerint Nyugat-Európa és Skandinávia területén

8/a. ábra

Az 1. és 2. típusú potenciális MTÉ területek a CORINE alapú minimum leválogatás szerint

8/b. ábra

Az 1. és 2. típusú potenciális MTÉ területek a CORINE alapú maximum leválogatás szerint

9. ábra

A MTÉ gazdálkodási rendszerek megoszlása a hasznosított mezőgazdasági területen belül. Nyugat-Európa és Skandinávia.

10. ábra

A HNV lehatárolásban részt vevő Natura 2000 területek elhelyezkedése

11. ábra

A HNV lehatárolásban részt vevő IBA területek elhelyezkedése

12. ábra

A PBA területek elhelyezkedése Európában

13. ábra

HNV területek az EU 27tagországában. (1 km-es felbontás)

14. ábra

HNV területek az EU 27tagországában. (1 km-es felbontás)

15. ábra

A „Magas Természeti Értékű” területek lehatárolásának módszertani lépései

16. ábra

A magyarországi MTÉ területek


Táblázatok jegyzéke 1. táblázat

A potenciálisan MTÉ gazdálkodási rendszerek jellemzői, földrajzi kiterjedése és a javasolt indikátorok

2. táblázat

A németországi HNV területek fő típusai, az átlagos kiterjedésük, és a HNV területek adatokkal való lefedettsége (élőhelytérképek stb.).

3. táblázat

A HNV területek rangsorolásában használt küszöbértékek

4. táblázat

A MTÉ területek lehatárolásához kiválasztott CLC 100 felszínborítási kategóriák

5. táblázat

A MTÉ területek lehatárolásához kiválasztott CLC 100 felszínborítási kategóriák Magyarország területére

6. táblázat

A MTÉ gazdálkodási rendszerek tipizálása gazdasági adatok alapján

7. táblázat

A MTÉ gazdálkodási rendszerek általános jellemzői minimum megközelítés esetén

8. táblázat

A MTÉ területek lehatárolásához kiválasztott CLC 2000 felszínborítási kategóriák Magyarország területére

9. táblázat

A CLC kategóriák leválogatásának szabályai Natura 2000 és IBA területeken

10. táblázat

A CORINE 100 és a CORINE 50 felszínborítási adatbázis jellemzőinek összehasonlító táblázata

11. táblázat

A 15 működő ÉTT terület kiemelt célfajai

12. táblázat

Az ÉTT és HNV területek főbb jellemzőinek összehasonlítása

13. táblázat

Javaslat a 3. típusú HNV területek lehatárolásakor figyelembe vett IBA madárlista kiegészítésére

14. táblázat

Javaslat a 3. típusú HNV területek lehatárolásakor figyelembe vett IBA madárlista kiegészítésére, tekintettel a CLC 411 kategóriára

15. táblázat

Az 1. és 2. típusú „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek lehatárolása a CORINE 50 felszínborítási adatbázis alapján

16. táblázat

A lehatárolt „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek kiterjedése

17. táblázat

Az 1. és 2. típusú „Magas Természeti Értékű” mezőgazdasági területek magyarországi lehatárolásába szakmai szempontból ajánlott CORINE felszínborítási kategóriák


Témafelelős a Green Capital Zrt-nél:

Hatvani Szabolcs Körmendi Mónika

A tanulmány elkészítésében a Green Capital Zrt. kutatási partnere:

KÖRTÁJ Tervező Iroda Kft. Podmaniczky László Balázs Katalin Belényesi Márta Zsemberi Zita

Budapest, 2008. augusztus 29.

Őri István vezérigazgató


Agrár-környezetvédelmi támogatási rendszerek az EU és a hazai természetvédelmi szabályozás szempontjából nemzetközi és hazai gyakorlat

Recommend Documents