Kertészeti munkák /9. oldal
Ágazati Béke veled, kitüntetések Békés! /5-6-7. oldal
/15. oldal
Tiszaújváros hetilapja
Nemzeti ünnepünkön
Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal
2016. március 17.
XXXIV. évfolyam, 11. szám
Több, mint bolt
Megújult a Tisza
Új köntösbe öltözött az áruház homlokzata is.
Koszorúk, virágok, zászlók a Petőfi szobornál. 1848 márciusának idusát idézte az időjárás 2016. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján. Az égiek azonban nem tudták megakadályozni a méltóságteljes ünneplést. A városi ünnepségek Tiszaszederkényben, a Hősi emlékműnél kezdődtek,
a református templomtól induló fáklyás felvonulással folytatódtak, majd a Petőfi szobornál tartott megemlékezést követően a Derkovits Kulturális Központban értek véget. A tiszaújvárosi diákság március 11-én a Petőfi szobornál emlékezett a forradalomra és a szabadságharcra. Az
ünnepségek szónokai a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a beszédíró pályázat díjazottjai voltak, akik mindannyian a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai. (Tudósításaink a 3. és 4. oldalon.)
Lehet más üzletnek gazdagabb árukészlete, árusíthat olcsóbban, mégis aligha van olyan tiszaújvárosi, aki legalább hébe-hóba ne keresné fel a Szent István úti Tisza ABC-t. Mert a Tisza, az Tisza! Fogalommá vált a városlakók számára, egyfajta hű társsá. Városunk legrégebbi nagy élelmiszer áruházát - melyet 1974-ben adtak át - most felújították. Hogy mennyire a szívünkhöz nőtt a Tisza, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az átalakítás alatt nem volt olyan óra napközben, hogy valaki ne kukucskált volna be az üzletbe, kíváncsian lesve, mi lesz itt. Most már tudjuk. Tágasabb, áttekinthetőbb, könnyebben használható a március 11-én újra megnyitott áruház. Az első napok a `70-es éveket idézték, bizony sorba kellett állni még a kosarakért, bevásárlókocsikért is, s még hétfőn is hosszú sor kígyózott a csemegepultnál. A roham az idő múltával bizonyára lanyhul, de az üzlet forgalma vélhetően jól alakul a jövőben is. Nem csak az árukészlet, a minőség, a központi fekvés okán. Hanem az ott dolgozók miatt is. Akik nem csak húsvéti nyuszinak, Mikulás-lányoknak, vagy vidáman trombitáló szilveszterezőknek öltözve kedvesek a vásárlókhoz, a vásárlóknak. A hétköznapokon is. És ettől igazán Tisza a Tisza!
Április elsejétől érvényesek
Átvehetők az új Tiszaújváros Kártyák
Szerdától - azaz tegnaptól átvehetők a megújult Tiszaújváros Kártyák. Tiszaújváros várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából döntött úgy a képviselő-testület, hogy az önkormányzat megújult arculatú városkártyát bocsát ki. Az új kártyákat február 1-je óta lehet igényelni, s eddig mintegy 3500-4000-en éltek ezzel a lehetőséggel. Azok, akik már az első hetekben benyújtották igényüket mintegy 2500-an - már átvehetik kártyájukat a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán. Az új kártyák április 1-jétől érvényesek,
Roham a nyitás napján.
Van aki az átvétel, van, aki az igénylés miatt keresi fel az ügyfélszolgálatot.
Kártyaátvétel.
ezzel egyidejűleg a régiek elvesztik érvényességüket. Az igényléseket folyamatosan be lehet nyújtani az ügyfélszolgálaton, s ehhez - szemben a korábbiakhoz - fénykép sem kell. Ahogy pénz sem, hiszen a számos kedvezményre jogosító városkártya ingyenes, csak elvesztése, megrongálódása esetén kell megtéríteni az ismételten igényelt kártya előállítási költségét.
Egy másik jubileumi dokumentumot is készíttet az önkormányzat. A jubileumi emléklapot azok kaphatják meg, akik legalább 1966 óta folyamatosan településünkön élnek. Az emléklapot formanyomtatványon, vagy a lapunkból kivágott szelvényen lehet igényelni 2016. december 31-ig. Információink szerint eddig mintegy hatvanan nyújtották be az igénylőlapot.
Változott a zöldség-gyümölcs árusítási rendje. A pénztárnál kell fizetni.
Sokféle
2. oldal
Nagy forgalom, eltitkolt bevételek
Fókuszban a tűzifa-kereskedelem
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint a tűzifa-kereskedelem adózási szempontból jelentős kockázatot hordoz, ezért az egyik prioritása a NAV idei ellenőrzéseinek. A szektorban tapasztaltak gyakorlati példája egy várhatóan jelentős ös�szegű megállapítást eredményező borsodi vizsgálat. A NAV - felhasználva az EKÁER adatait - kiemelten vizsgálja a tűzifa, mint kockázatosnak minősített termék kereskedelmét. A rendelkezésére álló adatok szerint az elmúlt egy évben közel 14 ezer tűzifa-szállítmány érkezett hazánkba, összesen mintegy 3 milliárd forint értékben. A behozatal döntően Romániához köthető, de a forgalom Szlovákia felöl is jelentős. A több mint 11 ezer szállítmányból álló kivitel - melynek értéke meghaladta a 4 milliárd forintot - fő rendeltetési országa Ausztria volt. Emellett a belföldi fuvarok száma meghaladta a 102 ezret, értéke megközelítette a 23,5 milliárd forintot. A NAV valamennyi értékesítési irányban tapasztalt visszaéléseket. Azokban az esetekben, ahol a fuvart bejelentették az EKÁER-be, a tisztességtelen kereskedők jellemzően a súlyadatokkal manipuláltak vagy nem kockázatosnak minősülő termékek (például MDF-lap) feltüntetésé-
Így is lehet...
Kenyér Ezzel a rejtvénnyel folytatódik márciusi sorozatunk. A megfejtéseket a hónap végén egyben várjuk e-mailben a
[email protected] címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre.
2016. március 17.
Gyógyszertári ügyelet „A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot március 20-ig (vasárnapig)a Tisza Gyógyszertár (Örösi út 1/A., tel.: +3620/4001952), majd március 21-től (hétfőtől) a Remény Gyógyszertár (Szent István út 9-11., tel.: 49/340-052) látja el. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitvatartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár 8-18 8-12 Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 - Remény Gyógyszertár 8-17 8-12 Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 -
Orvosi ügyelet
A belföldi fuvarok száma meghaladta a 102 ezret. vel próbáltak kibújni a kockázati biztosíték megfizetése alól. Az EKÁER szám hiányát pedig jellemzően azzal magyarázták, hogy a tűzifát nem továbbértékesítésre szánták. Ennek bizonyítása érdekében például gyakran iktattak be magánszemélyt az értékesítési láncolatba, holott az áru valójában Tüzép-telepre került. A szektorra jellemző a bevétel eltitkolása és ezzel összefüggésben az adófizetési kötelezettség elmaradása is. Mindezekre tekintettel a NAV a közúti ellenőrzésekkor feltárt gyanús körülmények, valamint a hivatalból rendelkezésre álló adatok kockázatelemzése alapján részletesebben megvizsgálta az értékesítési láncolatok szereplőit. A szektorban tapasztaltakat tükrözi egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zajló vizsgálat, melyben a NAV EKÁER-munkacsoportja egy Szlovákiából rendszeresen tűzifát szállító, de az EKÁER-be egyszer sem bejelentett tehergépkocsira figyelt fel. A közúti ellenőrzés alkalmával a sofőr úgy nyilatkozott, hogy azért nem kért a fuvarra EKÁER-számot, mert a tűzifát saját részére hozta be.
Az EKÁER és a HU-GO kameraképei bizonyították, hogy a teherautó évente közel százötvenszer fordult a két ország között, a mérlegelési adatok szerint pedig két év alatt közel 4700 tonna tűzifát hozott be. Az elmaradt adóbevételek feltárására indult ellenőrzés jelenleg folyamatban van. A NAV a várhatóan jelentős ös�szegű megállapítás fedezetére ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, és a kereskedő tulajdonában álló két lakóingatlanra végrehajtási jogot jegyzett be. Egy Veszprém megyei tűzifa-kereskedő esetében is az EKÁER és a HU-GO adatainak összevetése vezette eredményre a NAV-ot. Az adatok szerint a kereskedő két tehergépkocsija két és fél hónap alatt több mint félszázszor szállított tűzifát Ausztriába, azonban EKÁER-számot csak esetenként kért a fuvarra és bevételeit is csak részben vallotta be. Ebben az ügyben most zárult az ellenőrzés, mely mintegy 4 millió forint áfa-kötelezettséget rótt a kereskedőre. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adó- és Vámigazgatósága
Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/477-104.
Húsvéti tojásfa
A hagyományokhoz híven húsvét alkalmából ismét hímes tojással díszítenek fel egy fát a Városháztér mellett a Remény Klub szervezésében. Az ünnepi ráhangolódáshoz bárki csatlakozhat, az időpont: március 24., csütörtök, 16.00 óra.
Egyházi hírek Római katolikus Kedden és szombaton 18:00 órakor, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel fél 9-kor, vasárnap délelőtt 11:00 órakor lesz a szentmise templomunkban. Nagyböjt idején minden héten, pénteken reggel háromnegyed 8-tól keresztúti ájtatosságot végzünk a szentmise előtt a templomban. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket. Kedves testvérek! Egyházközségünk képviselőtestülete adomány gyűjtését kezdte meg egy tiszaújvárosi 6 éves beteg kislány, Lia életmódjavító műtétére, mely Spanyolországban lesz. Adományainkat a templomban a bejáratnál elhelyezett perselyben helyezhetjük el
Görögkatolikus Nagyböjti lelkigyakorlatunkat március 18-án és 19-én, Virágvasárnap előtti pénteken és szombaton tartjuk. Vendégünk Boronkai József atya, berzéki paróchus, a jezsuita gimnázium hittanára lesz. A lelkigyakorlat alkalmat ad húsvéti gyónásunk és áldozásunk elvégzésére. Szeretettel ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe ezt a lehetőséget, s várunk mindenkit a közös imádságra. „Azáltal üdvözülünk, hogy megvalljuk Krisztus kegyelmét, hirdetjük az ő irgalmát, nem titkoljuk el jótéteményeit - más szóval azáltal, hogy egész életünket Krisztusnak adott válas�szá tesszük.” (Alexander Schmemann atya)
Református Csütörtökön 17.00 órától bibliaóra lesz a városban. Pénteken Tiszaszederkényben 18.00 órától egyházlátogatási istentisztelet lesz. Vasárnap Tiszaszederkényben 10:00 órától, Tiszaújvárosban 11:00 órától lesz istentisztelet. Délután 16:00 órától evangélikus istentisztelet lesz. A városban a délelőtti istentisztelet ideje alatt az imaházban gyermek istentiszteletet tartunk. A délutáni alkalom alatt konfirmációra felkészítő oktatást tartunk. Az idő múlik, de a fájdalom csak nő. Mert nem hoz enyhülést a múló idő! Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor a szeretett férj, édesapa, nagyapa,
Szabó János 15 éve örökre itt hagyott bennünket. A gyászoló család Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail:
[email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133
Ünnep
2016. március 17.
3. oldal
Nemzeti ünnepünkön
Egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal 1848 márciusának idusát idézte az időjárás 2016. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulóján. Az égiek azonban nem tudták megakadályozni a méltóságteljes ünneplést. A városi ünnepségek Tiszaszederkényben, a Hősi emlékműnél kezdődtek, a református templomtól induló fáklyás felvonulással folytatódtak, majd a Petőfi szobornál tartott megemlékezést követően a Derkovits Kulturális Központban értek véget. Szemerkélő eső, hideg fogadta az ünneplőket Tiszaszederkényben a Hősi emlékműnél tartott megemlékezésen. A Himnusz közös eléneklése után Bognár Balázs, A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és kollégium tanulója, a beszédíró pályázat második helyezettje szólt a hallgatósághoz.
Cselekedni kell! Emlékezni és ünnepelni jöttünk ma össze Tiszaszederkénybe, a Hősi emlékműhöz, - kezdte a szónok - emlékezni arról, mit is jelent számunkra 1848. március 15-e. Ami viszont ennél is nagyobb örömmel tölt el az az, hogy mindezt szabadon, nyíltan tehetem. Nem volt ez mindig olyan természetes, mint ebben az emelkedett pillanatban. Az én generációm számára talán már túlontúl természetes ez az érzés. Jól tudjuk, hogy a magyar nép zivataros történelme során alig volt olyan időszak, amikor a társadalom szabadon nyilatkozhatott véleményéről, szabadon fejezhette ki nemtetszését a rendszerrel kapcsolatban és legfőképpen szabadon élhetett volna. (…) Mi, akik már a demokrácia hajnalán születtünk, bele sem tudunk igazán gondolni abba, hogy a szabadság nem is olyan
Bognár Balázs természetes, mint amilyen természetesnek mi azt gondoljuk. Bele sem gondolunk abba, hogy mennyi munka, harc és feláldozott emberi élet van a mögött, hogy egy kormányellenes facebook posztot kedvelhessünk, hogy véleményünket fejthessük ki azzal kapcsolatban anélkül, hogy másnap megbilincselve elszállítanának minket. Ezért a szabadságért folytatott harc 168 éve indult: március 15-én. Tisztelt Hallgatóság! Európa ’48-ban égett a forradalom perzselő lángjától, melynek hőhulláma március 14-e estéjére már Pestet is elérte. Másnap a Pilvax kávéház volt a helyszín, ahol naponta összegyűlt az értelmiség és szerveződött a forradalom a bécsi hírek hatására. (…) A fiatalság felismerte a változás szükségszerűségét. Bennünket, tiszaújvárosiakat, tiszaszederkényieket és minden magyar embert erre a parázsló időszakra kokárdánk emlékeztet, mint a forradalom izzó szene okozta égésnyom a szívünk alatt, amely sebet büszkén viseljük, egy nemzetként. A radikális fiatalok, Petőfi, Jókai és Vasvári, vagy, ahogy akkoriban nevezték őket, a „Fiatal Magyarország” már nem akarta a haza bocskorát foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába kívánta öltöztetni az országot. Petőfi a március 14-ei hír hallatára így fogalmazta meg az ifjúság véleményét: „Íme, a forradalom förgetege már itt zúg a közeli szomszédban. És mi tétovázunk? Nem! Cselekedni fogunk!”
A március 15-ei fáklyás felvonulás több mint negyedszázados múltra tekint vissza. Ugyan a függetlenségért vívott harcuk akkor elbukott, de a forradalom nem. Elődeink megküzdöttek azért, hogy nekünk ma lehetőségünk legyen arra, hogy a saját kezünkben tartsuk országunk irányítását és a magunk sorsát, de eléggé értékeljük ezt? Ahhoz, hogy érvényesíthessük akaratunkat, ki kell kelnünk az ágyból, fel kell vennünk a kabátunkat, és el kell ballagnunk a legközelebbi szavazóurnához, de sajnálatos módon sokan még erre is restek. Petőfi azt mondta, hogy „cselekedni fogunk”, ez azonban nem csak az 1848-as évre hatályos, hanem ebben az évszázadban, és minden továbbiban is. Tisztelt Ünneplők! Nem támaszkodhatunk arra, hogy a demokráciát már kivívták őseink, és nekünk már csak élveznünk kell. Nekünk is dolgunk van vele, nem is kicsi. Fenn kell tartanunk. A mi dolgunk ma már az, hogy éljünk a lehetőségeinkkel, és olyan kormányt válasszunk magunknak, ami értünk van, és nem mi érte. Amen�nyiben azt kezdjük el észlelni, hogy ez megfordul, fogjuk meg az eszközeinket, amiket ősapáink a kezünkbe adtak és használjuk őket. Az én generációm az első olyan generáció, amelynek már semmi közvetlen köze sincs az előző rendszerhez, azon kívül, hogy hallunk és tanulunk róla. Most ehhez a nemzedékhez szólok. A saját nemzedékemhez. Az idő szépít, begyógyítja a sebeket - mondják. A forradalmak sebe évről évre lassan bevarasodik, az elnyomottság érzése pedig a feledésbe merül. A mi legfontosabb dolgunk az, kedves kortársaim, hogy a fölöttünk lévő generációktól, akik még átélték egy szörnyű rendszer igazságtalanságát, minden lehetséges információt összegyűjtsünk, és átadjuk azt majd a mi gyermekeinknek, unokáinknak, s a lelkükre kössük azt, hogy ők is hasonlóképpen cselekedjenek, és soha ne feledjék a múltat, mert egy nemzetté, erős nemzetté éppen a közös múlt tesz bennünket. Ez a mi egyik legfontosabb feladatunk. Kedves Megemlékezők! 1848-ban a magyarok együtt akartak tenni valamit, egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal. Együtt voltak 1848. március 15-én, egyszerre mozdultak. Tiszteletemet fejezem ki a szabadságukért harcoló fiataloknak az emléke előtt. Örömmel tölt el, hogy együtt lehettünk ma, március 15-én, történelmünk sorsfordító napjának évfordulóján. A beszédet követően a Tiszaszederkény Kultúrájáért Egyesület, a Bokréta Citerazenekar és a Mezei Virág Népdalkör, valamint a Fiatal Amatőr Színjátszók műsorát tekinthette meg az ünneplő közönség, melyet koszorúzás követett, majd a Szózat zárta a megemlékezést. Az ünnepi események Tiszaújvárosban fáklyás felvonulással folytatódtak. A Petőfi szoborhoz érkező menet résztvevőivel Farkas Simon, az Eötvös középiskola diákja, a beszédíró pályázat első helyezettje osztotta meg ünnepi gondolatait.
Talpra magyar! Március 15. talán a legszebb, legkedvesebb nemzeti ünnepünk. Mit idéz? Sikeres forradal-
mat, fiatalos lendületet, amely cselekvésre buzdít mondta a szónok. - Megünneplését idegen hatalmak nem erőltették ránk. Ez a nap minden magyarban érzelmeket vált ki: szomorúságot, mellyel hősi halált halt őseinkre emlékezünk, büszkeséget, hiszen ezek az emberek nagyot álmodtak, akik az elnyomást nem tűrték, felléptek ellene egy szebb kor reményében. Tisztelt Hallgatóság! 1998-ban, a polgári forradalom után másfél évszázaddal születtem. 50 éves leszek - mint városunk ebben az évben -, amikor március 15-e 200. évfordulóját ünnepeljük. Bódi László, Cipő sorai csengenek a fülembe: Születni kell, újra meg újra / Indulni kell a háborúba / és harcolni kell, / Meghalni és szeretni még nem elég… 150 évvel előtte, 1848-ban Petőfi Sándor is ezekért az értékekért lelkesült: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem, szerelmemért föláldozom az életet, szabadságért föláldozom szerelmemet.” Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik alapköve, mely társadalmi reformjaival és önvédelmi harcával a polgári átalakulás megindítójává vált. (…)
Farkas Simon Tisztelt Hallgatóság! Petőfi verseiben jól észlelhető, szinte tapintható az akkori hangulat. 1848 februárjában ő már érezte, hogy fontos év lesz az az év: „Ezernyolcszáznegyven�nyolc! az égen egy új csillag vérpiros sugára.”írta. Március 13-án papírra vetette a Nemzeti dalt, mely Himnuszunk és Szózatunk után a harmadik nemzeti versünk, ami tele van buzdítással és hittel. A forradalom kezdete utáni napon még mindig bízik és leírja, hogy nem lett volna szabad eddig várni, ki kellett volna törni, így fogalmazott: ,,Nagyapáink és apáink,/Míg egy század elhaladt,/Nem tevének annyit, mint mink/Huszonnégy óra alatt. Ezren és ezren valánk,/S minden arcon, minden szemben/Rettenetes volt a láng,/Egy kiáltás, egy mennydörgés/Volt az ezerek hangja.” 1848 júniusában pedig dicsőíti a márciusi ifjakat, és megjósolja nevük fennmaradását: ,, Mi emeltük föl először/A cselekvés zászlaját,/Mi riasztók föl zajunkkal/Nagy álmából a hazát!
Oh, ez ritka szép látvány volt,/S majd ha vénül a világ,/Elmondják az unokáknak/Ezt a kort a nagyapák…Bárkié is a dicsőség,/A hazáé a haszon!” (…) Tisztelt Hallgatóság! Március 15-e egyik fő üzenete az, hogy: Talpra magyar! Azaz mindent meg kell tennünk azért, hogy jobb legyen az élet bennünk, s a világ körülöttünk, még ha kicsinynek is érezzük hatósugarunkat. Ne feledjük: A világ velünk változik. Velünk, általunk fordul jóra vagy rosszra. „Sokan azt gondolják: Magyarország volt; én azt szeretném hinni - lesz!” - mondta egykor Széchenyi István, akivel mi, mai magyarok is bizonyára egyetértünk. Azt kívánom mindnyájunknak, hogy halljuk meg a Talpra, magyar! üzenetét, és őrizzük az 1848-as forradalom örökségét. A beszédet követően a Club ’96 Fiatalok Egyesülete és az Eötvös Diákszínpad tagjai adtak ünnepi műsort, melyet koszorúzás követett. Az ünnepi események a Derkovits Kulturális Központban zárultak, ahol az önkormányzat által adományozott ágazati kitüntetéseket adták át.
Összefogást! A kulturális központ színháztermében Kéry János zongoraművész előadása után dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte a beszédíró pályázat díjazottjait, majd Bráz György polgármester szólt az egybegyűltekhez, egyebek mellett az ünnepi szónokok gondolataira reagálva. Azt mondta az egyik szónok, hogy talpra magyar! Ez a gondolat mindannyiunk számára fontos, hiszen nem szemlélhetjük tétlenül azt, ami történik körülöttünk, tennünk kell azért, hogy akármi, mi is jobbá váljunk és általunk is - ahogy mondta a szónok - jobbá váljon a világ, hiszen helyettünk senki nem fog cselekedni, senki nem fogja szebbé tenni családjaink, városunk, országunk, nemzetünk életét. Azt mondta egy másik szónok, hogy szeretné, ha példakép lenne az utánunk következő nemzedéknek. Nekünk is így kell gondolkodni, mert mi is példaképek vagyunk, gyermekeink, a fiatalok rajtunk keresztül is szemlélik a világot. És ha ez nem hiteles, ez hamis, azt is elmondják. Azt mondta egy harmadik szónok, hogy 1848 három dolgot is üzen a mai embereknek. Az egyik a munka, a másik a hit, a harmadik az összefogás. Ezt a várost a munka tette azzá, amilyenekké váltunk. Az itt élő emberek mindig komolyan vették munkájukat, nem csak a munkahelyeken, hanem otthon is. A hit. Hinni abban, hogy van értelme az életünknek, van értelme a munkálkodásunknak. Persze a hit nem csak azt jelenti, hogy bízunk a jövőnkben, hanem azt is, hogy elfogadjuk azokat, akik másképpen gondolkodnak a világról. Ez város az elmúlt években be tudta fogadni a keresztény gondolkodást is, azért tarthatunk ma ott, hogy van két keresztény iskolánk. És ez így van jól. Az összefogás. A tiszaújvárosiak képesek ös�szefogni. Akik az iparban dolgoztak, dolgoznak, azok nagyon jól tudják, hogy számítaniuk kell egymásra, és csak közösen érhetnek el sikereket. De megtanultuk ezt mi is. Különösen tudják ezt azok, akik közfeladatot látnak el Tiszaújváros érdekében. Micsoda boldogság az, hogy március 15-én itt vagyunk, és nagyon sokuknak, sokatoknak meg tudjuk köszönni azt az értékes munkát, melyet végeztek mindannyiunk érdekében. Tiszaújváros képviselő-testülete egyhangú döntést hozott a kitüntetettekkel kapcsolatban. A testületben sokfélék vagyunk, ahogy a városban is, az életben is, de van, amit azonosan látunk. Azonosan látjuk, hogy akiket ma kitüntetünk, azok nagyon nagy feladatot végeztek Tiszaújváros érdekében, az itt élők érdekében. Minden tiszaújvárosi, minden jelenlévő nevében is köszönjük nektek – mondta a polgármester, majd az alpolgármesterrel közösen 42 személynek és egy közösségnek adták át az ágazati kitüntetéseket. (Lásd lapunk 5., 6., 7. oldalán!) F.L.
Ünnep
4. oldal
Márciusi ifjaink
Hit, munka, összefogás
2016. március 17.
Lovas Lajos Díj a Tisza TV-nek
Sajtónap kitüntetéssel
Dr. Fülöp György alpolgármester a sajtó szerepéről, a sajtószabadságról szólt.
Mai márciusi ifjak, az Eötvös középiskola diákjai. Tiszaújváros diáksága március 11-én ünnepelte az 1848/ 49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját a Petőfi szobornál. Először az általános iskolások - és a hozzájuk csatlakozó óvodás csoportok - népesítették be a Petőfi szobor előtti, körülötti területet, s műsorral, a szobor talapzatánál elhelyezett virágokkal, zászlókkal emlékeztek a forradalomra, a szabadságharc hőseire. Az ünnepség szónoka Demeter Diána, a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója, a beszédíró pályázat harmadik helyezettje volt. - Történelmünk során mindig is kiemelkedő szerepe volt 1848. március 15-e megünneplésének - kezdte ünnepi beszédét a szónok. - A magyar szívek mindig magukban hordozták, s a mai napig hordozzák sajátos, szimbolikus jelentéstartalmát, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. Az akkori korszaknak köszönhetjük gyönyörű himnuszunk keletkezését, zászlónk piros-fehér-zöld színeinek hivatalossá válását, illetve azt, hogy Magyarország fővárosa Pozsony helyett Budapest. Büszkének kell lennünk erre a napra. Úgy gondolom, hogy ma, amikor nemzetünk újra a fejlődés helyes útját keresi egy válságokkal, s viszontagságokkal teli korban, ennek a napnak az emléke nagyon fontos tanulságokkal töltheti fel lelkünket. Ezek a tanulságok pedig az összefogás, a kitartás és a tenni akarás hegyeket megmozgató ereje, valamint embertársaink megbecsülése. De hogy mi is történt pontosan azon a zord, hideg, szürke tavaszi napon? Ez sokak számára a mai napig homályos. 1848. március 15-e a történelem magasságából szemlélve csupán egy egyszerű tavaszi nap volt. Iskolai tanulmányainkból tudhatjuk, hogy cseppet sem lehetett megszokottnak mondani. Ezen a napon Pesten forradalom tört ki. Tudjuk, hogy Petőfi és hűséges társai a Pilvax kávéházból elindulva a Landerer nyomdához vonultak, ahol kinyomtatták 12 pontba foglalt követeléseiket. Ezután kiszabadították a jobbágyok sorsát szívén viselő Táncsics Mihályt. Ezen események sorozata minden magyar emlékeiben szerepelnek, ám tudnunk kell azt is, hogy az 1848-as forradalom igazi jelentőségét nem a pesti eseménysor mel-
A legkisebbek, az óvodások egy-egy zászlócskát tűztek a Petőfi szobornak helyet adó dombra. lett a várostól 180 km-re fekvő pozsonyi országgyűlés tevékenysége, annál inkább a március 15-ét megelőző csaknem két évtizedes időszaknak, a reformkornak kiharcolt eredményei. Nem lehet és nem is szabad, e nap eseményeit elválasztani
Demeter Diána a hitet, a munkát és az összefogást emelte ki beszédében. az ezt megelőző 18 esztendő küzdelmeitől. Maga Kossuth Lajos is ezt fejezte ki, amikor a következőt mondta március 15ről: ,,Letétetett a szabadság talpköve, a felelős független magyar minisztérium alakítása által feltétetett az alkotmány boltozatának záróköve.”
Kedves Diáktársaim! Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak kötelességünk ennek a bizonyos boltozatnak a zárókövét fent tartani és nem szabad hagyni, hogy összeomoljon a magyar nemzet, hisz előttünk a példa, s ezt kell követnünk. Ma, 2016. március 15-én 1848 üzenetéből három momentumot emelnék ki. A hitet, a munkát, és az összefogást. A forradalmi hősöket is a hit érzülete vitte előre, hitük tettekben, munkában jelent meg. Köteléket pedig az összefogás teremtett közöttük. Hittek a hazában, a szabadságban, s abban, hogy a magyar nép sorsa igenis jobbra fog fordulni. Emlékezzünk büszkén rájuk! Végül engedjétek meg, hogy én is elegendő erőt és hitet kívánjak nektek, magunknak ahhoz, hogy folytatni tudjuk a további munkát, tudjunk tenni másokért és önmagunkért, családunkért, a mi városunk közösségéért, a mi magyar hazánkért, nemzetünkért - zárta beszédét Demeter Diána. Az általános iskolásokat és óvodásokat követően az Eötvös középiskola diákjai vették birtokba a Petőfi szobor környezetét, s emlékeztek zenés irodalmi műsorral a forradalom és szabadságharc évfordulójára. Itt az intézmény tanulója, Farkas Simon, a beszédíró pályázat első helyezettje szólt diáktársaihoz. (Beszédét lásd a városi ünnepségről szóló tudósításunkban!) f.l.
A Tisza TV kollektívája kapta meg az idei Lovas Lajos sajtódíjat. Az elismerést a március 15-ei ünnepségen vehette át a közösség. Az idén 30 éves városi televízió és a Tiszaújvárosi Krónika munkatársait a város vezetése is köszöntötte a Magyar Sajtó Napján. A március 15-ei megemlékezéseken köszöntik országszerte a sajtó munkatársait. Tiszaújvárosban is így van ez évek óta. A város vezetői és a képviselő-testület tagjai közül többen is tiszteletüket tették a már hagyományos sajtónapi ebéden. Az ünnep különlegességét az adta, hogy a helyi médium munkatársait idén a kitüntettek körében köszönthették. A jubiláló televízió dolgozóit elsőként dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte, aki a sajtó szerepéről és a sajtószabadságról szólt. - Hagyomány, hogy nemzeti ünnepünkön köszöntjük a sajtó munkatársait. Idén sikerült ezt az ünnepséget a szó legnemesebb értelmében társadalmasítani, hiszen ma szinte mindenki kitüntettetnek érezheti magát, ez egy sajtótörténeti pillanat - kezdte köszöntőjét az alpolgármester. - Az első magyar nyelvű újságnak, a Magyar Hírmondónak 1780-ban jelent meg az első száma, de a történelem során a legelső újság, ami újságnak nevezhető a szó mai értelmében, az az ókori Rómában jött létre „acta diurna urbis” néven, ami a város egy-egy napjáról szóló közlemény volt, a sajtó tehát helyben alakult ki, a helyi közélet híreit ismertette. Mi, akik itt vagyunk, azért vagyunk felelősek, hogy helyben ez a sajtó az embereket tájékoztassa korrekten, tisztességesen, befolyástól mentesen. Persze vannak jogszabályok, amik befolyásolják mindannyiunk életét, így a sajtóét is. A helyi sajtó nagyon fontos szerepet tölt be a város életében, az itt élők a ti munkáitokon keresztül tájékozódnak a város történéseiről, éppen ezért az a munka, amit végeztek, roppant felelősségteljes. Mi, városvezetők várospolitikai döntéseket, szabályokat hozunk, a sajtó munkatársai pedig segítik ezt „eladni”, elmagyarázni az itt és a környéken élőknek. Ez fontos, hiszen nekünk nincs arra módunk, hogy mindenkihez odamenjünk és elmondjuk, mi, miért történt. A sajtó tudósítói, munkatársai szabadon, mindenféle befolyástól mentesen végezhetik itt helyben a dolgukat, és mi most ezért köszönetet mondunk. Bráz György polgármester folytatta a sajtónapi köszöntések sorát. Megköszönve a televízió és a Krónika munkatársainak munkáját, a városvezető az újságírói felelősségről is szólt beszédében. - A sajtónak óriási szerepe van abban, hogy hogyan szocializálódnak a fiatalok, azok, akik újságot olvasnak, internetet böngésznek, tévét néznek, rádiót hallgatnak, és ezen csatornák segítségével keresik helyüket a világban. Ők is figyelik nap, mint nap a nyilatkozatokat, vezetőkét, politikusokét, ami meghatározó lehet számukra. Napjainkban nehéz olyan sajtóorgánumot működtetni, amelyik független és szabad, de remélem ti úgy érzitek, hogy a tiszaújvárosi sajtó mögött a tiszaújvárosi lakosság áll, akik szeretnék tudni, hogy mi történik a városban, körülöttük, a környezetükben. Szeretnék tudni a jót és a rosszat is. Az persze nem csak a ti felelősségetek, hogy mit és hogyan tudtok megírni, hanem azoké is, akik nyilatkoznak. Vajon olyan dolgokat mondunk, ami hiteles, vagy megvalósíthatatlan ábrándokat mondogatunk. Nincs könnyű dolgotok, nem könnyű elfogulatlanul szemlélni a világot, de én azt kérem tőletek a Magyar Sajtó Napján, hogy maradjatok ugyanolyanok, amilyenek eddig voltatok - mondta Bráz György. Az ágazati kitüntetések egyikét, a Lovas Lajos Díjat idén nem egy személynek, hanem egy közösségnek, a Tisza Televízió szerkesztőségének ítélték oda. Az elismerést a városi díszünnepségen adták át, de a sajtónapi ebéden a szerkesztőség minden munkatársa is kapott egy, a díjjal járó elismerő oklevelet és Tiszaújváros 2015-ös évkönyvét. A kollektíva nevében Radácsi Zsuzsa, a Tisza Média Kft. ügyvezető igazgatója köszönte meg a kitüntetést. - Igazán megtisztelő ez az elismerés, amivel a munkánkat jutalmazta Tiszaújváros önkormányzata - mondta. - Évtizedek óta igazi műhelymunka folyik itt, erről jómagam is megbizonyosodhattam, amikor a tévétörténeti kiállításra készültünk, hiszen számos olyan történelmi ereklye, fotó és archív videofelvétel került elő, ami ezt a hagyományt mutatja be. Bízom benne, hogy továbbra is sikerül rászolgálnunk a város, a lakosság bizalmára, hiszen munkánkkal őket szolgáljuk. berta
2016. március 17.
Ünnep
5. oldal
Ágazati kitüntetések március 15-e alkalmából Tiszaújváros Közneveléséért Fodorné Szabó Valéria intézményvezető-helyettes 1999-től dolgozik a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban. 2013-ban közoktatási vezető szakképzettséget szerzett. Az évek során osztályfőnöki feladatokat látott el, valamint több éven keresztül vezette az osztályfőnöki munkaközösséget. 2009-ben kiérdemelte az Eötvös-díjat. 2010 decemberétől kommunikációs-, majd intézményvezető-helyettes. Szakmai hozzáértés és elhivatottság, segítőkészség, empátia és nagy munkabírás jellemzi. Megbecsült tagja a tantestületnek, megbízhatósága és szerénysége példaértékű. Az oktató-nevelő munka területén végzett magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Lukács Árpád tanár 1990-től tagja a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tantestületének. Lelkiismeretesség, elhivatottság jellemzi tevékenységét. Pedagógiai munkájában törekszik a korszerű ismeretek elsajátítására, továbbképzéseken gazdagítja tudását. Osztályfőnökként szeretettel, megértéssel vezeti osztályát. Megbízhatóságának, a kollégái iránt érzett felelősségtudatának köszönhetően a közalkalmazotti tanács tagjává, majd elnökévé választották. 2015-ben az intézmény Eötvös-díjjal jutalmazta munkáját. Kiváló szakember, szókimondó és egyenes jellemű, önmagával és kollégáival, valamint tanítványaival szemben igényes, következetes. Az oktató-nevelő munka területén végzett magas színvonalú munkája, tehetséggondozói tevékenysége és a pedagógusi élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült.
tens. Minden tevékenységét nagyfokú felelősségérzet és precizitás jellemzi. Rendelkezik a munkaköréhez szükséges ismeretekkel és képességekkel, azokat munkája során alkotó módon alkalmazza. Remek problémamegoldó- és szervezőképessége van. Nagyszerű közösségi ember, lehet rá számítani a problémás feladatok megoldásában. Önzetlenül segít másokon, de fontos számára a csapatmunka is. Több évtizedes kimagasló, lelkiismeretes szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült.
Tankó Lászlóné intézményvezető-helyettes 1993-tól a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hunyadi Mátyás Iskolájának intézményvezető-helyettese. Szakmai munkája példaértékű, nagyfokú hivatástudat jellemzi. Munkáját lelkiismeretesen, következetesen, precízen végzi. Kiváló pedagógus és szaktanár, szívügyének tekinti a tanítást. Vezetőhelyettesi munkájában rendkívül igényes, alapos, felelősségteljes és segítőkész. Remek szervező, kiváló kapcsolatot ápol tanítványaival, a szülői közösséggel és vezetőtársaival, kollégáival egyaránt. Több évtizedes kimagasló pedagógusi és vezetőhelyettesi munkája, nagyfokú hivatástudata elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült.
Kurucz Erzsébet tanár Éveken át előnyprogramos alsós osztályok napközis nevelőjeként tevékenykedett. Jelenleg természetismeret- és földrajztanárként, valamint felsős napközis nevelőként végzi hivatását. Szakmai munkájára mindig az alaposság, a maximalizmus jellemző. Szívügyének tekinti az egészséges életmódra nevelést mind a gyermekek, mind a felnőttek körében. Színvonalasan szervezi évek óta az iskola egészségnevelési hetét, a rendezvénysorozat fő koordinátora. Az Egészségnevelés munkaközösség vezetőjeként is megmutatkozott hivatástudata, kezdeményezőkészsége, pontossága és precizitása. Lelkiismeretes, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült.
Kovács-Balog Imréné gyógypedagógus 2000-től a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Éltes Mátyás Iskolájában tanít, 2007-től 2013-ig az iskola szakmai vezetője. Gyógypedagógusként hivatásszeretet, empátia, kitartás jellemzi. Éveken keresztül ellátta a sajátos nevelési igényű integrált autista tanulók egyéni fejlesztését. Munkájában segítőkész, felelősségteljes. Nyitott, érdeklődő, környezetére is odafigyelő, támogató személyiség. Az intézmény szakmai munkáját hatékonyan koordinálja, kollégáit folyamatos önképzésre, alkotásra, fejlődésre ösztönzi. A tantestületet összetartó, együttműködő, egymásra odafigyelő közösséggé kovácsolta. Több éves lelkiismeretes, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült.
Bakos Irina zenetanár 2006 óta dolgozik a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Vándor Sándor Zeneiskolájában zongora szakos tanárként. Pedagógiai módszereinek, személyiségének köszönhetően a gyerekek szívesen járnak hozzá a továbbképző évfolyamokra is. Kiemelkedően jó munkát végző tanáregyéniség, aki szakmai ismereteit folyamatosan bővíti. Lelkiismeretes, magas fokú szakmai felkészültség, kreativitás, tudatosság és előrelátás jellemzi. Munkáját precízen és következetesen végzi, emberi magatartása példaértékű, elhivatott, gyermektisztelő- és szerető személyiség. Lelkiismeretes, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült.
Bene Józsefné pedagógiai asszisztens 1985-től az 5. sz. Általános Iskolában képesítés nélküli napközis nevelőként, majd pedagógiai asszisztensként, később pedig iskolatitkárként dolgozott. Jelenleg ismét pedagógiai asszisz-
Negyvenkét személy és egy közösség részesült ágazati kitüntetésben.
Iványiné Burai Éva tanító 1981-ben került az akkor 6. sz. Általános Iskolába, melynek jelenleg is a pedagógusa, tanítója. Több előnyprogramos osztályban, majd harmadik éve az emelt szintű matematika osztályban osztályfőnök és a matematikát tanítja. Ta-
nítványait nagy szakértelemmel, gondoskodással oktatja és neveli, nagy lelkesedéssel készíti fel őket versenyekre. A szakmai munka mellett évekig a tanítói munkaközösség összekötőjeként segítette a munkát. Az alsós táborok stabil szervezője. Jó kedélyű, színes egyéniség, akire számíthat gyermek, felnőtt egyaránt. Nagy szakmai tudással rendelkező kolléga, akinek tevékenységét 2000-ben az iskola diáksága és tantestülete Széchenyi-plakettel ismerte el. Hosszú időn át végzett eredményes szakmai munkája alapján Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Prágainé Sóvári Anikó tanár Tanári pályáját a leninvárosi 4. sz. Általános Iskolában kezdte, a mai napig a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolában dolgozik. Szakmai munkáját magas színvonalon végzi, állandó önképzés jellemzi, lépést tart a korszerű szaktárgyi, módszertani ismeretekkel. Tanóráit a tanulók egyéni adottságainak figyelembe vételével vezeti. Osztályfőnökként elhivatottsága, gyermektisztelő- és szerető tevékenysége következetességgel párosul. Kiváló munkájának elismeréseként 1990-ben Miniszteri Dicséretben részesült. Lelkiismeretes szakmai munkájával, gyermekszeretetével, nagyfokú hivatástudatával kivívta vezetői és munkatársai megbecsülését, bizalmát. Szakmai és emberi kapcsolataiban nyitott és közvetlen. Hosszú éveken át kifejtett nagyfokú hivatástudata, lelkiismeretes és magas szintű szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Baráthné Éliás Tünde gazdaságvezető A Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolában áll alkalmazásban gazdaságvezetőként. Elhivatottság, kitartás és következetesség jellemzi. Munkáját lelkiismeretesen, nagy szorgalommal és hozzáértéssel végzi. Feladatait precízen, pontosan, határidőre teljesíti. Munkájára igényes, szakmai fejlődése érdekében folyamatosan továbbképzéseken vesz részt. Szakmai és emberi kapcsolataiban nyitott, pozitív emberi tulajdonságai miatt véleményét tisztelik. Munkahelyének megbízható és fontos tagja. Nagyfokú hivatástudata, lelkiismeretes és magas szintű munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Tölgyesiné Liktor Mária tanár A Kazinczy Ferenc Református Általános Isko-
la pedagógusa, 1992-től folyamatosan osztályfőnöki tevékenységet lát el. Feladatait mindig pontosan, precízen és határidőre végzi, értékközvetítő tevékenysége tudatos. Szakmai tárgyai igényes oktatása mellett nagy gondot fordít a nevelőmunkára is, pedagógiai elveiben következetes ember. A diáksport egyesületben évtizedek óta kirándulásokat, túrákat szervez az intézmény tanulóinak, dolgozóinak és a szülőknek. Szakmai munkája elismeréseként 1995ben a képviselő-testület Tiszaújváros Közoktatásáért Oklevél évi díjban, 2015-ben az iskola diákközössége Kazinczy-díj elismerésben, az intézmény fenntartója, a Tiszaújvárosi Református Egyházközség Kazinczy-plakett díjban részesítette. Több mint 35 éves kiváló pedagógiai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült. Csermely-Kiss Emőke tanító A tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában végzett pedagógiai munkásságát példaértékű módszertani gazdagság jellemezi. Tanítványait önálló gondolkodásra, egymás elfogadására és tiszteletére neveli. Tanulási problémák vagy személyiségfejlődési nehézségek esetén megfelelő szakmai segítséget nyújt. Nyitott a tanuló, a szülő, az intézményvezető, a kollégák visszajelzéseire, felhasználja azokat szakmai, emberi fejlődése érdekében. Ének-zene specializáció képzettségét az iskola ének tanításában és énekkarának hatékony működtetésében hasznosítja. Több mint két évtizedes kiváló pedagógusi munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Zavarkóné Árvai Valéria óvodapedagógus 1979-től a Szivárvány Óvodában dolgozik. A kisgyermekek nevelésében elkötelezett, kiváló óvodapedagógus. Munkáját hivatástudat és gyermekszeretet jellemzi. Mindennapi nevelőmunkájára lelkiismeretesen készül, munkájában igényes. Magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkezik, folyamatosan követi az óvodapedagógia változásait, önképzéssel és továbbképzéseken való részvétellel egyaránt. Közvetlen, kedves személyiség, nagy szakmai felkészültséggel. Munkája során óvodai felügyelő és szaktanácsadói feladatokat is ellátott. Tevékenységére az együttműködésre törekvés és a jó kapcsolatteremtő képesség jellemző. Több évtizedes kiváló szakmai munkája, emberi, pedagógusi helytállása elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült.
Ünnep
6. oldal Tógyerné Révész Márta óvodapedagógus 1980-tól a Bóbita Óvodában dolgozik. Hivatásában magabiztos, a gyermekközpontú nevelés iránt elkötelezett pedagógus. Nagy hangsúlyt fektet az innovatív törekvések napi alkalmazására, ezért folyamatosan képzi magát. A gyerekeket együttműködésre, toleranciára, egymás segítésére neveli. Erősíti pozitív énképük alakulását, fejleszti nyelvi kifejezésbeli kreativitásukat. Munkavégzésére a pontosság, átgondoltság és alaposság jellemző. Empatikus emberi magatartásával, szakmai elkötelezettségével egyaránt kivívta munkatársai és a szülők megbecsülését. Több évtizedes kimagasló szakmai munkája, emberi helytállása, a közösségi életben betöltött aktív szerepe elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Magyarné Tóth Anikó óvodapedagógus 1991-től a Tündérkert Óvodában dolgozik, ahol elhivatottan neveli, fejleszti a csoportjába járó gyermekeket. Személyiségét és szakmai munkáját nagyfokú gyermekszeretet hatja át. Munkájában megújuló, elhivatott, lelkiismeretes és alapos. Tudását, tájékozottságát önképzéssel és továbbképzéseken való részvétellel folyamatosan fejleszti. Több évig volt munkaközösség-vezető, jelenleg az Óvoda-Iskola munkaközösség szakmai munkáját szervezi, irányítja. A szülőkkel való kapcsolattartására a korrektség, az empátia és a segítőkészség jellemző. Több mint két évtizedes kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesült. Venczel Anikó gazdasági ügyintéző 1997-ben helyezkedett el a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvodában, gazdasági ügyintézőként. Iskolai végzettségei alapján széleskörű feladatellátásra képes. Mindennapi feladataiban elsősorban az óvoda személyzeti, valamint az ehhez kapcsolódó gazdasági, költségvetési ügyek szakszerű és jogszerű intézéséért felelős, melyet lelkiismeretesen, nagy alapossággal és körültekintéssel lát el. Gazdasági, személyzeti területen széles látókörrel rendelkezik, tanácsaival, iránymutatásával segíti a dolgozókat. Folyamatosan nyomon követi a munkaterületéhez kapcsolódó aktuális jogszabályváltozásokat, törekedve ezzel a pontosságra, jogszerűségre. Több mint másfél évtizedes, az óvoda hatékony és eredményes működését segítő, kimagasló szakmai munkája, elhivatottsága elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért évi díj kitüntetésben részesül. Takács Benjámin tanár 1994-től dolgozik a Szerencsi SZC Brassai Sámuel Szakképző Iskolájában. Szakmai munkáját, nagy hozzáértéssel és lelkiismeretesen végzi. Ismereteit folyamatosan gyarapítja, magas szintű tudását, tapasztalatait igyekszik tanítványainak is átadni. Részt vett, illetve segítséget nyújtott az iskolai számítógépes rendszer kialakításában, valamint a számítógépek javításában. Helyettesítő tanárként szívesen vállalja és nagy hozzáértéssel teljesíti nem csak gyakorlati, hanem elméleti órák megtartását is. Osztályfőnökként is a diákjaival törődő pedagógusnak ismerik kollégái. Munkáját nagy elhivatottsággal, lelkiismeretességgel, a diákok iránti elkötelezettséggel és szeretettel végzi. A nevelő-oktató munka területén végzett több mint két évtizedes magas színvonalú szakmai munkája, és a pedagógusi élethivatás mellett elkötelezett életpályája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült. Szabó Sándorné nyugalmazott igazgató-helyettes Az 1975/76. tanévtől a 3. számú, majd Kazinczy Ferenc nevét felvevő általános iskolában helyezkedett el, ahol 1990-től igazgatóként tevékenykedett és dolgozott egészen nyugdíjazásáig. Létrehozta és sikeresen működtette a „Kazinczy Gyermekei” alapítványt, beindította a „Zenélő udvar” rendezvénysorozatot. A kilencvenes évek közepén elkezdte a játékos angol nyelvi foglalkozásokat Tiszaújváros óvodáiban, majd az iskolában előkészítette és beindította a magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást. Kiemelkedő pedagógiai munkásságát, ki-
2016. március 17. szolgáltatásban évi díj kitüntetésben részesült.
A beszédíró pályázat díjazottjait dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte. magasló szakmaszeretetét Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1996ban Tiszaújváros Közoktatásáért Oklevél évi díj kitüntetéssel ismerte el. Tiszaújváros oktató-nevelő munkájában végzett három és fél évtizedes, kimagasló szakmai és vezetői tevékenysége, a pedagógus élethivatás mellett elkötelezett életpályája elismeréseként Tiszaújváros Közneveléséért életműdíj kitüntetésben részesült.
emelkedő eredmény bizonyít. Jelenleg az intézményben működő TISZI Diáksport Egyesület vezetője. Osztályfőnökként szociális érzékenység, segítőkészség jellemezte. Emberi kapcsolataiban nyitott, a szakmai és gyakorlati példamutatást, a korrekt, jó viszonyt a diákokkal és a kollégáival nagyon fontosnak tartja. Kiemelkedő testnevelői, edzői, sportszervezői munkája elismeréseként Tiszaújváros Sportjáért évi díj kitüntetésben részesült.
Tiszaújváros Közművelődéséért
Béke Kornél kajakozó 2012-től a Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkány¬hajó Egyesület versenyzője, edzője Betlenfalvi István. 2013-ban szerezte meg első egyéni magyar bajnoki címét. 2015-ben, az ifjúsági korosztályba érve pályafutása eddigi legnagyobb sikereit érte el: újabb két magyar bajnoki címet szerzett, de a legnagyobb sikert a Portugáliában megrendezett világbajnokság hozta meg, olimpiai távon K2 1000 méteren párosban világbajnoki címet szerzett. Romániában párosban nyert K2 500 méteren Európa-bajnokságot. Lengyelországban két aranyés egy bronzérmet gyűjtött be az Olimpiai Reménységek Versenyén. 2015-ben megválasztották B-A-Z megye legjobb, valamint legnépszerűbb sportolójának is. Tiszaújváros, mint nemzeti sportváros hírnevének öregbítése terén elért kiemelkedő eredményei, a kajak-kenu sportág népszerűsítésében végzett tevékenysége, emberi helytállása elismeréseként Tiszaújváros Sportjáért évi díj kitüntetésben részesült.
Füredi Zsuzsanna szakkörvezető 2006-tól a Derkovits Kulturális Központ által működtetett, a népi kultúra értékeinek megőrzésével, megismertetésével és átadásával foglalkozó Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör, a Szederke Díszítőművészeti Szakkör és a Százszorszép Kézműves Szakkör vezetője. Képzett szakemberként kitűnő pedagógiai érzékkel, nagy munkabírással, lelkiismeretesen, a közösségi alkotó tevékenység szempontjait maximálisan szem előtt tartva irányítja a csoportok munkáját. Alkotásaival folyamatosan részt vesz regionális és országos kiállításokon, melyeket rendszeresen zsűriztet. 2009ben megkapta a Népi Iparművész címet mézeskalács-készítő szakágban. A népi kultúra tárgyi és szellemi értékeinek megismertetéséért, Tiszaújváros és Tiszaszederkény népi hagyományainak feltárásáért, megőrzéséért és átadásáért, kimagasló szakkörvezetői tevékenysége elismeréseként Tiszaújváros Közművelődéséért évi díj kitüntetésben részesült. Kitka Zsuzsanna könyvtáros A Derkovits Kulturális Központ Hamvas Béla Városi Könyvtárban 1994-től dolgozik, olvasószolgálati feladatokat lát el. Részt vállalt a könyvtár elektronikus katalógusának kialakításában, az eMagyarország pont vezetőjeként irányítja a könyvtárban tevékenykedő e-tanácsadó könyvtárosok munkáját. Felkészültségével, tárgyi és szakmai tudásával kivívta az olvasók és a könyvtárosok elismerését. A Minőségirányítási Tanács tagjaként a minőségirányítási rendszer kialakításában lát el jelentős feladatokat. 2015. január 1-jétől a Tiszaújváros Települési Értéktár Testület titkáraként kulcsszerepe van a testület munkájának megszervezésében, a települési értékek gyűjtésének elindításában. Munkájára maximalizmus, nagyfokú igényesség és elhivatottság jellemző. Magas színvonalú, lelkiismeretes, a könyvtárhasználók igényeit maximálisan figyelembevevő tevékenységének elismeréseként Tiszaújváros Közművelődéséért évi díj kitüntetésben részesült.
Tiszaújváros Sportjáért Nemes Nándor tanár 1994-ben került a jelenlegi Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolába földrajz-testnevelés szakos tanárként, ahol most is tanít. Szervezője az iskolai, városi úszó-, atlétika- és labdarúgás döntőknek, tömegsportórákat, edzéseket tart, a tanórák keretében korcsolya- és úszásoktatást végez. Fontos számára az egyéni képességek megfelelő fejlesztése, a versenyekre való felkészítés, melyet számos ki-
Betlenfalvi István edző A Tiszaújvárosi Kajak-kenu és Sárkányhajó Egyesületnél alapítóként és edzőként 2011-ben kezdte meg munkáját. Az egyesület fennállásának négy éve alatt versenyzőivel 14 utánpótlás magyar bajnoki címet szerzett, ez idő alatt három Olimpiai Reménységek Versenyen összesen 13 versenyszámban álltak rajthoz magyar színekben tiszaújvárosi versenyzői. 2015-ben az ifjúsági világbajnokságon világbajnoki-, az ifjúsági Európa bajnokságon Európa-bajnoki címet szerzett tanítványa, Béke Kornél a kajak párosok versenyében. 2015-től tagja a MOB kiemelt edzőprogramjának. Tiszaújváros kajak-kenu sportjának fejlődésében kifejtett kiemelkedő tevékenysége, a kajak-kenu sportágban végzett kimagasló munkája, az utánpótlás nevelésében szerzett érdemei elismeréseként Tiszaújváros Sportjáért évi díj kitüntetésben részesült.
Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban Domán István karbantartó 1998-től a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. dolgozója. Része volt annak a folyamatnak, amely során a városi sporttelepből Magyarország egyik legmodernebb sportcentruma jött létre. Ellátja a napi javítási, karbantartási feladatokat, folyamatosan ügyel a rendre, ellenőrzi a gépek, berendezések, technikai eszközök, mérőműszerek működését. Tapasztalata, szakmai tudása nagy segítségét jelent a Sportcentrum sikeres működtetése, üzemeltetése területén. Feladatait pontosan, lelkiismeretesen végzi. Lelkiismeretes, pontos és precíz munkavégzése elismeréseként Tiszaújvárosért a Köz-
Csoma Bertalan Zoltánné ügyintéző 2013-tól a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központban lát el egyéb ügyintézői - titkárnői feladatokat. Munkáját mindenkor a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen, következetesen, határozottan végzi. Segítőkészsége, aktivitása az intézményen belül példaértékű. Tevékenységével elősegíti az intézményi feladatok mindennapi gördülékeny megoldását. Feletteseivel, kollégáival, munkatársaival mindenkor közvetlen, segítőkész és tisztelettudó. Színvonalas munkájának elismeréseként, a köz szolgálatában végzett közel 30 éves lelkiismeretes munkássága elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban életműdíj kitüntetésben részesült. Nácsa Anna élelmezési ügyintéző Megalakulásától a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ munkavállalója, jelenleg élelmezési ügyintéző beosztásban. Munkáját mindenkor lelkiismeretesen, pontosan, precízen végzi. Tudásával támogatja az élelmezési csoport munkáját, nagyfokú szakmai tapasztalatával önzetlenül segíti fiatalabb munkatársait. Munkához való hozzáállása, problémamegoldó képessége példaértékű. Munkavégzését a gyorsaság, határozottság, a munkakörével kapcsolatos jog-, és intézményi szabályok betartása jellemzi. Magatartásával elősegíti a mindennapi intézményi feladatok hatékony megoldását. Igényes és színvonalas szakmai munkájának elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban évi díj kitüntetésben részesült. Sepsik József asztalos 23 éve dolgozik a jelenlegi Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.-nél, illetve jogelődeinél. Feladata a város közterületeinek, intézményeinek karbantartási, fenntartási és felújítási munkálatainak szakszerű ellátása, valamint a városi rendezvények előkészítése. Rendkívüli munkavégzések esetén is azonnal rendelkezésre áll. A munkaköréhez kapcsolódó szakmai feladatokat önállóan, szakszerűen látja el. Fegyelmezett munkavégzése során mindig betartja a vonatkozó munkavédelmi szabályokat, előírásokat. Precíz, pontos, megbízható munkaerő. Lelkiismeretesen végzett szakmai munkája elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban évi díj kitüntetésben részesült. Kiss György parkgondozó - gépkocsivezető A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.-nél feladatai közé tartozik a parkgondozáshoz kapcsolódó gépek és berendezések szakszerű használata, kezelése és karbantartása. Fakitermelői képzettségével segíti a fagallyazási, metszési munkálatokat. A munkaköréhez kapcsolódó szakmai feladatokat önállóan és szakszerűen látja el. Fegyelmezett munkavégzése során mindig betartja a vonatkozó munkavédelmi szabályokat, előírásokat. Feletteseivel, munkatársaival kiváló a munkakapcsolata. Tiszaújváros park-és közterület-fenntartási munkálataiban való tevékenyen részvételének elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban évi díj kitüntetésben részesült. Nagyné Tanyi Ágnes könyvelő 1988-tól dolgozik a TiszaSzolg 2004. Kft-nél, illetve jogelőd társaságainál. Kezdettől fogva könyvelői munkakörben dolgozik, jelenleg is a gazdasági részlegnél látja el feladatait. Munkáját alaposság, precizitás és körültekintés jellemzi. Szakmai fejlődése érdekében rendszeresen vesz részt számviteli és adóügyi továbbképzéseken. Munkakörébe nem csak a TiszaSzolg 2004. Kft könyvelése és adóelszámolásai, hanem az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok számviteli-pénzügyi munkálatai is beletartoznak, így 2014-től ellátja a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. teljes körű könyvelési munkáit is. Több évtizedes kimagasló, lelkiismeretes munkájáért, Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban évi díj kitüntetésben részesült.
Ünnep
2016. március 17. Kerékgyártó István ügyvezető igazgató A 2005-ben alapított Városgazda Kht., illetve a későbbi Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Rendkívül igényes, feladatait nagy szakmai hozzáértéssel és rátermettséggel végzi. Szakterületét érintő konferenciák, továbbképzések rendszeres résztvevője és előadója. Vezetésével megvalósult az illegális hulladéklerakók felszámolása, Tiszaújváros díszfáinak rekonstrukciós programja, a díszparkok létesítése. A nevéhez fűződik az ’56-os tér kialakítása, az Erzsébet tér öntözéses rendszerű parkjának kiépítése. A közterületek felületeinek ápolása és takarítása, a díszcserjék, örökzöldek, különleges magyar nemesítésű rózsafajták telepítése terén végzett munkája kivívta a szakmai és társadalmi szervezetek elismerését. Kiemelkedő tevékenysége alapján 2010-ben Szent István Emlékérem kitüntetésben részesült. Tiszaújváros környezetszépítő kultúrájának megalapozásában és fejlesztésében végzett elévülhetetlen érdemei, kimagasló szakmai és vezetői munkája elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban életműdíj kitüntetésben részesült.
Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért Völgyesiné Czinege Margit szakmai vezető 2002-től a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Napsugár Bölcsődéjének szakmai vezetője, magas színvonalú szakmai tudással látta el feladatait. Nem csak a gyermekek megfelelő ellátására, testi nevelésére fordított nagy hangsúlyt, hanem életkoruknak és egyéni sajátosságainak megfelelő mentális fejlesztésükre is. Gondozónői tevékenysége alatt lehetővé vált a fogyatékos gyermekek speciális csoportban történő ellátása, melyet csoportvezetőként irányítva nagy odaadással és empátiával, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva végzett. 1996ban Tiszaújváros képviselő-testülete Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért évi díjban részesítette, 2007-ben Miniszteri Dicséretben részesült. Több évtizedes kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért életműdíj kitüntetésben részesült. Dr. Fónagy-Sütő Zoltán kardiológus-háziorvos Diplomája megszerzése után B-A-Z megyei ösztöndíjasként Szikszón kezdett dolgozni a II. Rákóczi Ferenc Kórház belgyógyászati osztályán. 1988-ban itt szerezte meg első szakvizsgáját belgyógyászatból, majd kardiológiából is szakosodott. Szakmája iránti elhivatottság és a betegeken való segíteni akarás motiválta arra, hogy létrehozza a kardiológiai gondozást. 1995-ben megszerezte harmadik szakvizsgáját és háziorvosként kezdett el praktizálni, azonban nem fordított hátat a kardiológiának sem. A Tiszaújváros Városi Rendelőintézetben 2006ban kezdte meg szakorvosi munkáját, mellette háziorvosi tevékenységét is elindította Tisza-part városrész és Tiszaújváros családi házas övezetének egy részében. Háziorvosi feladatai részeként rendszeresen részt vesz a központi orvosi ügyeleti feladatok ellátásában is. A tiszaújvárosi lakosok egészségi állapotának megőrzésében és a betegek gyógyításában tanúsított megbízható, kimagasló szakmai tevékenysége, segítőkészsége elismeréseként Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért életműdíj kitüntetésben részesült. Szilvási Józsefné laboratóriumi asszisztens 1981-től dolgozik a Tiszaújváros Városi Rendelőintézetben. A laboratóriumon kívül sportorvosi asszisztensi, orvos írnoki és körzeti ápolói feladatokat is ellátott. Az intézményben, ezáltal az egészségügyi pályán eltöltött 35 év alatt folyamatosan bizonyságot tett emberszeretetéről, kedvességéről. Kiemelkedően magas empátiás készségéről, magas szintű szakmai tudásáról, emberszeretetéről és segítőkészségéről nap mint nap meggyőződhetünk. Munkamorálja, embersége, igazságérzete és szakmaszeretete kimagaslóan példaértékű. Több mint három évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége, segítőkészsége elismeréseként Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért életműdíj kitüntetésben részesült.
7. oldal
Sokan ünnepelték a kitüntetetteket. Pappné Szabó Margit fizioterápiás asszisztens Pályafutását a Tiszaújváros Városi Rendelőintézetben kezdte, mint fizikoterápiás asszisztens. Szakmai tevékenysége kimagasló, jó szervezőképességű. Az intézetben és egyben az egészségügyi pályán eltöltött 36 éves életút alatt folyamatosan bizonyságot tesz magas szintű szakmai tudásáról, emberszeretetéről és segítőkészségéről. Kimagasló kötelességtudat és felelősségérzet jellemzi. Munkamorálja, embersége, igazságérzete és szakmaszeretete, valamint a betegek felé megnyilvánuló empátiásés segítőkészsége kimagasló és példaértékű. Szakmai igényességéből fakadóan folyamatosan figyelemmel kíséri az újdonságokat, naprakész információkkal rendelkezik, rendszeresen részt vesz a továbbképzéseken. Az elmúlt több mint három évtizedben tanúsított megbízható, kimagasló szakmai tevékenysége és segítőkészsége elismeréseként Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért életműdíj kitüntetésben részesült. Pap Zsolt vezető mentőtiszt 1985-ben állt szolgálatba az Országos Mentőszolgálat Tiszaújvárosi Mentőállomásán, mint mentőápoló, 1993-ban szerzett mentőtiszti diplomát. A Tiszaújvárosi, később a Miskolci Mentőállomás vezetője, jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mentőszervezet vezető mentőtisztje. 14 éve Tiszaújváros képviselő-testületének tagja. Vezetője az „Együtt Tiszaújváros Védelmében” alapítványnak, több mint 10 éve szervezi az alapítványi programokat. A mentőállomás 50 éves évfordulós eseményeinek fő koordinátora volt. Ötletgazdája és szervezője az immár nemzetközivé nőtt mentőgépjármű-vezetők versenyének, melyet minden évben Tiszaújvárosban rendeznekmeg. Emberi helytállása, szakmaszeretete, szaktudása példaértékű, tevékenységével kivívta kollégái és a betegek tiszteletét. Három évtizedes kitartó, eredményes és lelkiismeretes munkája elismeréseként Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért életműdíj kitüntetésben részesült. Takács Józsefné nyugalmazott gazdaságvezető 1971-ben kezdett el dolgozni városunkban. Nyugdíjba vonulásáig előbb adminisztrátori, gazdasági ügyintézői, majd később élelmezésvezetői és gazdaságvezetői feladatokat látott el az akkori 4. sz. Általános Iskolában, illetve annak jogutódjában. Az intézményben dolgozókkal és a külső partnerekkel jó szakmai kapcsolatot ápolt. Munkája mindig precíz és pontos volt. Nyugdíjba vonulása után a Nikodémus Idősek Otthonának gazdaságvezetője. Új feladatát ugyanazzal a szakmai hozzáértéssel végezte, mint amit aktív korában is példaként mutatott. Az idősek otthonában munkája meghatározó volt, jó kapcsolatot tartott az intézmény lakóival és dolgozóival, továbbra is értékes szakmai tanácsokkal támogatja az otthon munkáját. Több évtizedes kimagasló szakmai munkája elismeréseként Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért életműdíj kitüntetésben részesült.
Tiszaújvárosért a Közszolgálatban Takács Erzsébet csoportvezető 1981-ben kezdett el dolgozni Tiszaújvárosban,
az akkori Városi Tanács VB Művelődési Osztályán, azóta a Polgármesteri Hivatal a munkahelye. Feladatait minden területen pontosan, nagy szorgalommal és alapossággal végezte. Munka mellett folyamatosan képezte magát, és 1990-ben igazgatásszervezői diplomát szerzett az Államigazgatási Főiskolán. Munkáját nagy szakmai felkészültséggel, körültekintően, lelkiismeretesen végzi. Feladatait kifogástalanul, naprakész jogszabályismeretek segítségével oldja meg. Emberi magatartását a kötelességtudat, az őszinteség és segítő szándék jellemzi. Kiváló teljesítményét Tiszaújváros képviselő-testülete 2006-ban Tiszaújvárosért a Közszolgálatban évi díj kitüntetéssel ismerte el. A közigazgatásban végzett három és fél évtizedes kiemelkedő munkavégzése, kimagasló szakmaszeretete, példamutató helytállása elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgálatban életműdíj kitüntetésben részesült. Godány-Varga Zsuzsanna munkatárs 1999-től dolgozik a Polgármesteri Hivatalban, jelenleg városfejlesztési munkatárs. Ellátja a településrendezéssel, településfejlesztéssel, önkormányzati beruházásokkal kapcsolatos feladatokat, valamint az önkormányzat által kiírt, energiamegtakarítást eredményező beruházásokra vonatkozó, illetve az „Otthon Melege Program” keretében a társasházak energiamegtakarítást eredményező pályázati felhívások előkészítését, lebonyolítását. Kiemelkedő érdemeket szerzett a panelprogramhoz kapcsolódó feladatok teljes körű koordinálása során. Kiválóan képzett, nagy munkabírású szakember. Feladatait szakmai megalapozottsággal, pontosan és felelősséggel végzi. Emberi tulajdonságaira a szerénység, az együttműködő-készség és a tenni akarás a jellemző. A közigazgatásban végzett több mint másfél évtizedes kiemelkedő munkavégzése, az energiamegtakarítást eredményező pályázatok és beruházások megvalósításában elért kimagasló eredményei elismeréseként Tiszaújvárosért a Közszolgálatban évi díj kitüntetésben részesült.
Tiszaújváros Közbiztonságáért Pelyhe Róbert rendőr hadnagy 2012-től dolgozik a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, mint nyomozó. Szolgálatba lépését követően azonnal kitűnt társai közül kiemelkedő szorgalmával. Munkavégzése során kiegyensúlyozott, a bűnügyi szakterületen mindig igyekszik magas színvonalon ellátni szolgálati feladatait. Példaértékű munkája elismeréseként főnyomozói beosztásba került. Tevékenységére kiemelkedő szakmai tudás, megbízhatóság és lelkiismeretesség jellemző. Jogszabályi ismereteit megfelelően kamatoztatja nyomozói munkájában. Pozitív hozzáállásával, igyekezetével és fegyelmezettségével, kollegialitásával példát mutat a Bűnügyi Osztály teljes beosztotti állománya számára. Tiszaújváros és térsége közbiztonságának növeléséhez való hozzájárulása elismeréseként Tiszaújváros Közbiztonságáért évi díj kitüntetésben részesült.
Drencsik Lajos rendőr törzszászlós A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon 2001ben először a Rendészeti Osztály állományába került járőrként, ahol kitűnt társai közül kiemelkedő hozzáértésével. Később a Közlekedésrendészeti Osztályon végzett helyszínelő munkát. Munkájában kiegyensúlyozott, feladatait mindig magas színvonalon végzi, egyenletes jó teljesítményt nyújt. Jelenleg szolgálatirányító parancsnoki beosztásban van. Tevékenységére kiemelkedő szakmai tudás, megbízhatóság és lelkiismeretesség jellemző. A vezetői utasításokat mindenkor precízen végrehajtja, pozitív hozzáállásával, fegyelmezettségével és a nehéz helyzetekben hozott döntéseivel példát mutat a Rendészeti Osztály teljes beosztotti állománya számára. Tiszaújváros és térsége közbiztonságának növeléséhez való hozzájárulása elismeréseként Tiszaújváros Közbiztonságáért évi díj kitüntetésben részesült.
Pintér Ferenc Díj Bihari Mihály tűzoltó alezredes 1996-tól tagja a tűzoltóság szervezetének, jelenleg a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályának vezetője. Meghatározó szerepet játszik osztálya folyamatosan javuló szakmai tevékenységében. A napi jogszabályi változásokat figyelemmel kísérve rendszeresen kezdeményezi azok helyi médiában történő megjelenítését, ezzel segítve a társadalom és a helyi lakosság, valamint a szervezetek, cégek soron kívüli tájékoztatását az őket érintő tűzvédelmi hatósági feladatokról. Beosztotti állományának általa történő felkészítése töretlen, erősíti bennük a hatósághoz való tartozás pozitív tudatát. Fáradhatatlanul dolgozik a hatósági tevékenység szervezeten belüli méltó helyen való maradásáért, esetlegesen magasabb szintre történő emeléséért. Szakmai tudása, hozzáértése, tenni akarása és az általa képviselt értékek elismeréseként Pintér Ferenc Díj életműdíj kitüntetésben részesült. Lukács János beosztott tűzoltó 2013-tól a FER Tűzoltóság Kft.-nél dolgozik beosztott tűzoltóként, híradó ügyeletesi feladatokat lát el. Tudásával és szakmai tapasztalatával, személyes példamutatásával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a létesítményi tűzoltóság személyi állománya teljes értékű csapatként állhasson készenlétben az ipari üzemek védelmére. Kiemelkedő munkáját, hivatásszeretetét vezetői számos alkalommal elismerték és jutalmazták. Munkáját mindig alaposan, precízen nagy gondossággal és odaadással végzi, megfontoltság jellemzi. Szakmai felkészültsége, gyakorlati tapasztalata kiemelkedő. Személyisége becsületes, közvetlen, tekintélyét tudása és rátermettsége alapozta meg. Közel négy évtizedes tűzoltói munkássága elismeréseként Pintér Ferenc Díj életműdíj kitüntetésben részesült.
Lovas Lajos Díj A Tisza Televízió szerkesztősége A Leninvárosi Városi Televízió 1986-ban az országban az elsők között kezdte meg kísérleti adásait. 30 év alatt több mint 25.000 összeállítást láthattak a nézők, műsoraiban több ezer stúdióvendég fordult meg, köztük jeles közéleti személyiségek, művészek, sportolók. A szerkesztőség elsődlegesnek tartotta tájékoztatási feladatait, a hitelesség, objektivitás, és tárgyilagosság elvei mentén végezte és végzi munkáját, hogy széleskörű információkat nyújtson a helyi történésekről, a közéleti, kulturális és sporteseményekről. A szerkesztőség tagjai lelkes, munkájukat szerető emberek, akiket családias közösséggé kovácsolt az elmúlt évek, évtizedek alatt végzett tevékenység. Feladataikat hivatásként végzik, a város és a lakosság szolgálatában. A munkatársak közül a Lovas Lajos Díj 2007-es alapítása óta heten kapták meg a város kitüntetését. A Tisza Televízió, fennállásának 30. évfordulója alkalmából, a korábbi és jelenlegi munkatársaknak Tiszaújváros életének, eseményeinek bemutatása, a városlakók tájékoztatása terén szerzett érdemei és kimagasló tevékenysége, helytállása elismeréseként Lovas Lajos Díj évi díj kitüntetésben részesült.
8. oldal
Önkormányzat/Közlemények
Felhívás az általános iskolába történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2016/2017. tanévre történő általános iskolai beíratás az alábbi időpontokban lesz:2016. április 14. (csütörtök) 8.0019.00 óra között, 2016. április 15. (péntek) 8.00-19.00 óra között. A beíratás helyszíne: Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3580 Tiszaújváros, Alkotmány köz 2. A tanköteles korú gyermeket, aki 2016. augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az első évfolyamra történő beíratáshoz az alábbi dokumentumokat szükséges bemutatni: 1. A gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolvány. 2. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás, melyek a következők: - óvodai szakvélemény, - nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény, - sajátos nevelési igényű gyermek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye. 3. Tartózkodási helyet igazoló lakcímkártya (állandó bejelentett lakcím hiányában). 4. Szabad mozgás- és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgár esetén:
- regisztrációs igazolás (határozatlan ideig érvényes), vagy - tartózkodási kártya (max. 5 éves érvényességi idővel), vagy - állandó tartózkodási kártya (10 éves érvényességi idővel, melyet a BÁH tízévente a feltételek vizsgálata nélkül megújít; EGT – állampolgárok részére határozatlan ideig érvényes). 5. Nyilatkozat életvitelszerű lakcímről. 6. Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlásáról. 7. A gyermek TAJ - kártyája, a gondviselő lakcímkártyája, valamint a gyermek születési anyakönyvi kivonata. A felvételről első fokon az intézmény vezetője dönt, elutasítás esetén a fenntartó hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni. Bozsikné Vig Marianna tankerületi igazgató Hok Csaba intézményvezető * Az általános iskola körzeteibe tartozó utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük: Település: TISZAÚJVÁROS 1. TISZAÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HUNYADI MÁTYÁS ISKOLA (3580 Tiszaújváros, Alkotmány köz 2.) Alkotmány köz, Árpád út, Bolyai köz, Jedlik Ányos út, Mátyás király út, Szent István út 1-11., Szent István út 2-8., Verebély L. út, Bláthy O. út, Bánki D. út,
Tiszavirág út, Vasútállomás, Ady E. utca, Arany J. utca, Gát utca, Hunyadi utca, Kossuth L. utca, Lorántffy tér, Irinyi J. út, Kazinczy F. út, Bajcsy- Zsilinszky út, Barcsay tér, Örösi út 2-32., Bethlen G. út 1-15., Bethlen G. út 10-32., Gátőrház, Lévay J. út 2-58., Szemere B. út, Szederkényi út 1-15., Szederkényi út 17-31., Tompa M. út, Tóth Árpád út, Vörösmarty M. út, Petőfi S. utca, Rákóczi utca páros oldal, Bartók B. út, Munkácsy M. út (28-48 kivételével), Széchenyi I. út, Lorántffy út, Liszt F. út, Teleki B. út, Árkád sor. 2. TISZAÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZÉCHENYI ISTVÁN ISKOLA (3580 Tiszaújváros, Deák F. tér 16.) Erzsébet tér, Bélahalma út, Deák Ferenc tér, Hajdú tér, Izabella út, József Attila út, Krisztina út, Lévay József út 66-114., Margit sétány, Király köz, Örösi út 34-56., 58112. és 73-117., Pajtás köz, Sarolta út, Sulymoshát út, Szent László út, Szent István út 13-115. és 34-104., Tárnok út, Templom út, Zita út, Dohány utca, Dózsa György utca, Táncsics Mihály utca, Vasvári Pál utca, Zrínyi Miklós utca, Rákóczi utca páratlan oldal, Babits M. út, Bethlen G. út 21-43., Bakrak tanya, Egressy B. út, Építők útja, Juhar köz, Kosztolányi D. út, Karinthy F. út, Lévay út 1-11., Munkácsy M. út 28-48., Rózsa út, Sajó u., Bocskai utca, Szabadság utca, Béke út, Tisza út.
Közlemény az óvodai felvételek rendjéről
Felhívjuk a Kedves Szülők, Gondviselők figyelmét arra, hogy 2015. szeptember 1-jétől az óvodakötelezettség megkezdődik abban az évben, melynek augusztus 31. napjáig a gyermek betölti a harmadik életévét. Fentiek szerint, a 2016/2017. nevelési évben óvodakötelesek azok a gyermekek, akik: 2013. 01.01.-2013. 08.31. között születtek (3 éves óvodakötelesek) 2012. 01.01.-2012. 12.31. között születtek (4 éves óvodakötelesek) 2011. 01.01.-2011. 12.31. között születtek (5 éves óvodakötelesek) 2010. 09.01.-2010. 12.31. között születtek (6 éves óvodakötelesek). A szabad férőhelyek függvényében előfelvételt nyerhetnek azok a gyermekek, akik harmadik életévüket 2016. december 31. napjáig töltik be. A szülő az óvodaköteles gyermekét a hirdetményben meghatározott időpontban köteles beíratni. A kötelesség elmulasztása esetén szabálysértési eljárás indítható a szülő ellen. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2013. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába. A már óvodába járó gyermekeket nem kell újból beíratni! Mentesül a gyermek óvodai beíratásának kötelezettsége alól annak az óvodaköteles gyermeknek a gondviselője, amely gyermek bölcsődében marad és ellátását a bölcsőde vezetője, illetve családi napköziben való ellátás esetén a családi napközi fenntartója a jegyző felé jelentette. A gyermekek óvodai felvétele a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján történik. Az óvodai felvételi kérelmek beadása Tiszaújvárosban egy helyen, a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda székhelyén, a Szivárvány Óvodában (Tiszaújváros, Pajtás köz 13.) 2016. április 20. és 21. napján történik. Az óvodában 8.00 órától 17.00 óráig fogadják a beiratkozókat. A törvényi szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a gyermek az ötödik életév betöl-
Április 20-án és 21-én lesz a beíratás. téséig felmentést kapjon az óvodába járás alól, ha családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete ezt indokolja. Az engedélyt a jegyző (egyházi és magánintézmény esetében a fenntartó) adhatja a szülő kérésére, a védőnő és az óvodavezető egyetértése alapján. Az a szülő, aki gyermeke felmentését kéri a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, a beiratkozás kezdő időpontjáig, 2016. április 20. napjáig nyújthatja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez. Ha a szülő nem települési önkormányzati fenntartású óvodába kívánja beíratni gyermekét, akkor a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentési kérelmét az óvoda fenntartójához nyújtja be, továbbá a kérelem másolatát megküldi a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz. Amennyiben a gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, arról a beiratkozás utolsó határnapját, 2016. április 21-ét követő 15 napon belül a szülő írásban köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. Az óvodába történő jelentkezés „Óvodai felvételi kérelem” nyomtatványon történik, melyet az óvodákban lehet beszerezni. Mindhárom korosztályra (kis-, középső és nagycsoport) beadható a kérelem.
Az intézmény felvételi körzete: Tiszaújváros közigazgatási területe. A Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvoda felvételi körzetében ellátja az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű mozgásszervi, érzékszervi (enyhe fokban hallássérült, gyengén látó), vagy beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő gyermekek nevelésével, oktatásával kapcsolatos szakmai feladatokat. Az óvoda azt a gyermeket köteles felvenni, átvenni, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát, a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, társadalombiztosítási azonosító jelét. (Amennyiben indokolt, a gyermek sajátos nevelési igényéről, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarának megállapításáról szóló szakértői/szakvéleményét.) Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, melyről 2016. május 23-ig írásban értesíti a szülőket. A jelentkezés elutasítása esetén a kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni. Az eljárást megindító kérelmet (fellebbezés) az óvodához kell benyújtani, de Tiszaújváros jegyzőjéhez kell címezni. Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy a megadott időben a jelen közleményben foglaltak szerint gondoskodjanak a gyermekek beíratásáról. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
2016. március 17.
Hunyadi évkönyv
A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hunyadi Mátyás Iskolájának 40. évfordulója tiszteletére megjelent a Hunyadi évkönyv, mely a régi tablókról készült CD mellékletet is tartalmazza. Megvásárolható a Hunyadi Mátyás Iskola iskolatitkári irodájában, ára: 2.500 Ft. Hok Csaba intézményvezető
Ötven éve tanítottak A Kaffka Margit Pedagógus Nyugdíjas Klub várja olyan pedagógusok jelentkezését, akik 1966-ban városunkban dolgoztak, de még nem keresték meg őket, és szeretnének részt venni az április 6-ai ünnepi köszöntőn. Jelentkezni lehet március 20-ig Suller Istvánnénál a 06/20-335-7070-es telefonszámon.
Tájékoztató
Összevont bölcsődei ellátás
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Napsugár Bölcsődéje egész nyáron át biztosítja a gyermekek bölcsődei ellátását. A karbantartási munkálatok elvégzésének ideje alatt, 2016. július 18. - augusztus 06. között összevont csoportban történik a gyermekek ellátása. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Mozaik
2016. március 17.
Győzelem, meggyőző fölénnyel
Nagy lett az Eötvös
A győztes csapat felkészítőikkel... A Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium március 14-én, Győrben megnyerte a Nagy vagy! játékos sportvetélkedőt. Az ország 23 kiválasztott középiskolája fölött fantasztikus és örökké emlékezetes győzelmet aratott a csapat. A reggeltől este 10-ig tartó küzdelmek két helyszínen, összesen 23 játékkal a győri Aqua Sportközpontban és az Audi Arénában zajlottak. A mezőnyt az Eötvös hihetetlen módon összeszedett és lelkes csapatmunkájával meglepte, az ellenfeleket folyamatos nyomás alatt tartotta. A verseny minden szakaszát - középdöntőt, elődöntőt és a döntőt is - meggyőző fölénnyel nyerte, kivívva ezzel a szakemberek, szervezők és az ellenfelek elismerését. Nagyon kimerítő volt hajnaltól este 10-ig a gyerekeknek és a szurkolóknak toppon maradni, de megérte. A győztes csapat lány tagjai: Kovács Eszter, Pelyhe Lilla, Sóvári Panna, Sóvári Petra, Szilágyi Viktória. Fiúk: Béke Kornél, Kovács Zoltán, Mannheim Krisztián, Mayer Ákos, Zsuga Tamás. Felkészítők: Szendrey Tibor és Tóth Papp Tamás testnevelők. A szurkolókat Fejes Anita tanárnő kísérte. A celeb csapatkapitány Madár Veronika színésznő volt. Köszönjük szurkolóink támogatását, akik két éjszakájukat is feláldozták, hogy a helyszínen buzdítsanak bennünket. És köszönjük mindazoknak, akik segítették munkánkat, felkészülésünket, utazásunkat. Külön köszönjük Tiszaújváros önkormányzatának, hogy anyagi támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy az Eötvös és Tiszaújváros neve országszerte még ismertebbé vált. A küzdelmekről készült TV-sorozat a TV2-n tekinthető meg 8 adás lesz vasárnap délelőttönként. Az első adást április 3-án, 8:55-kor lehet megnézni. Szép volt Eötvös, Nagy vagy! Pogonyi-Simon Edit intézményvezető
Itt a tavasz!?
9. oldal
Kertészeti munkák gőzerővel
Már februárban elkezdődtek a tavaszi munkálatok a kertekben, parkokban. Az idei tél enyhe időjárása ugyanis nem csak lehetővé, indokolttá is tette ezt. Jelenleg az ágyások kitakarását, a növények metszését és permetezését végzik a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft munkatársai. Már a lakóközösségek is elkezdték a maguk által gondozott virágágyások tavaszi rendbetételét. - Kigereblyézem, kikapálgatom, locsolgatom, aztán nyáron meg ültetek bele mondja Varga Zoltánné, aki saját bevallása szerint legalább ötven éve gondozza a virágágyást a lakása előtti parkban. Régen sokkal többet gondoztunk, de mára már csak ezt a kis szakaszt művelem. A kiskertekben is javában folynak a tavaszi munkálatok. Alig van olyan kert, ahol ne metszenének, vagy permeteznének. Bár jóleső a friss levegőn lenni, az enyhe időnek nem örül minden gazda. - Sajnos elég hamar jött a tavasz, most minden rügy ki van pattanva - mondja Tóth Miklós, akinek gondosan ápolt kertje árulkodik arról, szakavatott gazdával van dolgunk. - Tulajdonképpen az őszi-
Szellőztetik az ágyásokat. barack is éppen, hogy ki nem virít, nem tudom, hogy aztán mennyire fog megviccelni majd minket az idő. Egy kései fagy ugyanis a termés java részét tönkreteheti. Volt már erre példa az elmúlt években, nem is egy alkalommal. Metszenek, kapálnak, lemosó permeteznek a Városgazda Kft. munkatársai is. Közel ötvenen tevékenykednek azért, hogy a város közterületei, parkjai, virágágyásai megfelelő állapotban legyenek. - Április végéig végezzük a tavaszi szel-
lőztető gereblyézést, illetve a zöldterületek „felélesztését” és a cserjék metszését is - mondja Tamics Adrienn, a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. kertészeti részlegvezetője. - Májusban pedig a kétnyáriak kiszedése és az egynyári növények ültetése lesz az aktuális feladat. Az enyhe tél nem okozott gondot, károkat. Az elmúlt időszak nagy mennyiségű csapadéka azonban nehezíti a munkálatokat a parkokban és a virágágyásokban. borza
Várják a jelentkezőket
Ismét lesz show tánc fesztivál
Sok szeretettel várják a szervezők a tánccsapatok, iskolások, óvodások jelentkezését az idei Táncolj, ne drogozz! XVIII. Show Tánc Fesztiválra, mely 2016. április 16-án lesz a Tiszaújvárosi Sportcentrumban. Észak-Magyarország egyik legnépesebb táncfesztiváljának felhívása azoknak szól, akik szeretnének egy különleges eseményen részt venni, ahol a kábítószer ellen táncolnak a résztvevők, ahol nincs verseny és díjazás, csak bemutatók és a tánc öröme. A szervezők: a Tiszaújvárosi Diáksport Egyesület, a „Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért” Alapítvány, valamint a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. Együttműködő partner a Tiszaújvárosi Az egyik szervező a Tiszaújvárosi Gimnasztrádáért Alapítvány. Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). A fesztivál fővédnöke Bráz Gyögy, Tiszaújváros polgármestere, a főtámogató Tiszaújváros önkormányzata. Jelentkezni bármilyen zenére végzett táncos bemutatóval lehet, óvodás, alsós, felsős, középiskolás, felnőtt korosztályban. A nevezési határidő 2016. április 1. Várhatóan a megnyitó délelőtt 10.00 órakor kezdődik, majd a délelőtt során az óvodások és alsó tagozatosok produkciói láthatók. Ezt követi a díjátadás és a közös tánc a drog ellen minden csapat rész-
... és a lelkes szurkolók.
Évnyitó mazsorett siker
Pompás pom-pon
vételével. Délután egy órakor kezdődnek a felső tagozatosok, a középiskolások és felnőttek produkciói, ezt követi a díjátadó. A rendezők szeretettel várnak minden táncolni vágyó csapatot, amatőröket és profikat, kicsiket és nagyokat egyaránt! Információ és nevezési lap letölthető a www.gimnasztrada.hu honlapról. Kérdéseikkel forduljanak a szervezőkhöz e-mailen a
[email protected] e-mail címen. Haisz Vanda, főszervező
Állatorvosi közlemény
Veszettség elleni eboltás áprilisban
A Derkovits Kulturális Központ ifjúsági mazsorettjei február 27-én a IV. Újfehértói Országos Mazsorett Fesztiválon léptek ismét zsűri elé. Ez volt az év első, úgynevezett nyitó versenye, melyet a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség szervezett. Az újjáalakult csoport pom-pon kategóriában mutatkozott be és arany minősítéssel térhetett haza. Felkészítőjük: Bognár Imre művészeti vezető, okleveles mazsorett oktató. (Fotó: Orbánné Pók Lívia)
Értesítem Tiszaszederkény, Tisza-part városrész, valamint Tiszaújváros lakosságát, hogy a 2016. évi veszettség elleni eboltást a következő ütemezésben végzem: Tiszaszederkény városrész: 2016. április 5-től 8-ig. 2016. április 5-én: Táncsics út 1-től kezdve, Kossuth út. 2016. április 6-án: Bajcsy Zs. u. 1-től kezdve, Rákóczi út. 2016. április 7-én: Dózsa u. 1-től kezdve, Vasvári P. u., Zrínyi u., Gát u., Dohány u., Szabadság u., Hunyadi u. 2016. április 8-án: Bocskai u. 1-től kezdve, Petőfi u., Tisza-part városrész (12-től 13 óráig a révőrsnél), Ady u. 2016. április 9-én Tiszaújvárosban délelőtt 10-től 12 óráig a TiszaSzolg parkolójában összevezetett oltást végzek. Amennyiben a fent jelzett időpontban nem tartózkodnak otthon, vagy az időpont nem megfelelő, kérem, hogy a 06-30/928-1953as számon egyeztessenek időpontot. A fent megadott napokon az utcák sorrendjében fogom az oltást végezni, a kezdő időpont az első utcára vonatkozik, a többi utcán az oltást a munka tempójának megfelelően fogom elvégezni. A három hónapot betöltött kutyáknak a veszettség elleni oltás kötelező, a négy hónapot betöltött kutyáknak a chip beültetése
A három hónapot betöltött kutyák oltása kötelező. kötelező és csak chipezett kutyát lehet veszettség ellen beoltani. A veszettség elleni oltás díja nem változott a 2015-ös évihez képest, az oltás díja 3500 forint, a chip behelyezése 3500 forint. Dr. Pap Imre jogosult állatorvos
Önkormányzat/Közlemények
10. oldal
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy dr. Fülöp György alpolgármester, a 2. sz. választókerület képviselője 2016. március 21-én (hétfőn) 13.00 órától 15.00 óráig fogadóórát tart. A fogadóóra helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti önkormányzati tárgyaló. Figyelem! Az ügyfélfogadás előzetes bejelentkezés alapján történik, negyedórás beosztással. Az érdeklődők bejelentkezését az 548-010-es telefonszámra várjuk. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Megújul a Tiszaújváros Kártya Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Tiszaújváros várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából az önkormányzat megújult arculatú Tiszaújváros Kártyát bocsát ki. A jelenleg használatban lévő Tiszaújváros Kártyák érvényessége 2016. március 31-én lejár, az új kártyával április 1-jétől vehetők igénybe a kedvezmények. Az új Tiszaújváros Kártya első alkalommal ingyenes, elvesztése, megrongálódása esetén azonban az újonnan igényelt kártya előállításának költségeit a kártya használójának meg kell térítenie. A kártya a jogosultság fennállása esetén öt évig
Tájékoztatás
Szünidei gyermekétkeztetés
A Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Szülők/Törvényes Képviselők figyelmét, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos gyermek részére ingyenesen biztosítja. A fentieken túl az önkormányzat a helyi rendelete alapján a déli meleg főétkezést ingyenesen biztosítja azon általános vagy középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek részére, aki Tiszaújvárosban lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyén él. Az ingyenes szünidei étkezés a tavaszi
Tájékoztatás
lesz érvényes, nem kell évente érvényesíteni. Az új kártyát tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező, vagy Tiszaújváros önkormányzatának tulajdonában lévő lakást szolgálati jelleggel bérlő magánszemély, illet-
ve ez utóbbi magánszeméllyel jogszerűen együttlakó hozzátartozó igényelheti. A jogosultak az új Tiszaújváros Kártya iránti igényüket 2016. február 1. napjától a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában nyújthatják be. Az igénylőlapok benyújtása során - a jogosultság megállapítása érdekében - a személyazonosság igazolására alkalmas és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány, valamint a szolgálati jelleggel bérelt lakás esetén a bérlet igazolására alkalmas okmány szükséges. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
szünetben valamennyi, azaz 3 munkanapon keresztül (2016. március 24., 25., 29.) a Központi Étteremben (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.), valamint a Tiszaszederkény városrészben élők esetében az Esély Napközi Otthonban (Tiszaújváros, Dózsa Gy. u. 2.) helyben fogyasztással vehető igénybe. Amennyiben az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek betegsége akadályozza, lehetőség van a szülő, törvényes képviselő, vagy a szülő, törvényes képviselő által megbízott személy számára a gyermek részére biztosított étel ételhordóban történő elvitelére. Felhívjuk a Tisztelt Szülők/Törvényes Képviselők figyelmét, hogy a gyermek betegsége esetén az étel ételhordóban történő elvitele orvosi igazolás benyújtása, illetve a szülő, törvényes képviselő által megbízott személy számára az elvitel írásbeli meghatalmazás alapján lehetséges. A szünidei gyermekétkeztetés forma-
nyomtatványon igényelhető, melynek benyújtási határideje 2016. március 23. A formanyomtatvány beszerezhető: - Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyisége (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. földszint), - Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.), - Tiszaszederkényi Szolgáltatóház (Tiszaújváros, Bocskai u. 33., kedden és csütörtökön 9,00-13,00 óráig), - a nyomtatvány letölthető Tiszaújváros honalapjáról is: http://ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez szükséges nyilatkozat benyújtása személyesen ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán (I. em. 111. iroda), valamint postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) lehetséges. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Jubileumi emléklap kiadása
Tiszaújváros 2016-ban ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, ebből az alkalomból jubileumi emléklap készül az 1966-tól folyamatosan itt élők részére. Az emléklapot 2016. március 1-től 2016. december 31-ig lehet igényelni a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. fszt.), illetve a Tiszaújváros honlapjáról (www. tiszaujvaros.hu) is letölthető igénylőlapon. A kitöltött igénylőlapot a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. fszt.) kell leadni. Az adatok feldolgozását követően a kiállított emléklapot postai úton kapják meg a kérelmezők. Polgármesteri Hivatal
2016. március 17.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy lehetővé vált a korábban átvett elektronikus személyazonosító igazolványok (eSZIG) aktiválása. Kérjük, hogy az aktiváláshoz az új igazolványt és az igényléskor kapott PIN-borítékot hozzák magukkal! Ügyfélfogadás:
Hétfő
07.00 – 17.00
Kedd:
08.00 – 18.00
Szerda:
08.00 – 18.00
Csütörtök:
08.00 – 18.00
Péntek:
08.00 – 18.00 óráig
Telefonszámok: Járási titkárság: 49/795-026 Információ, időpontfoglalás:
49/795-244, 795-030
Kormányablak ügyek:
49/795-242
Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)
Földárverések Tisztelt Ügyfeleink! A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Borsod-AbaújZemplén megyében 2016. január 29-én tette közzé honlapján (www.nfa.hu) a 3 hektár feletti állami tulajdonban lévő földrészletek értékesítésével kapcsolatos, a konkrét helyrajzi számokat tartalmazó árverési hirdetményeket. Internetes elérés: www.nfa.hu►ÉRTÉKESÍTÉS►3 HA TÉRMÉRTÉKET MEGHALADÓ FÖLDRÉSZLETEK ÁRVERÉS UTJÁN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSE► 3 HA TÉRMÉRTÉKET MEGHALADÓ FÖLDRÉSZLETEK ÁRVERÉS UTJÁN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSE-HIRDETMÉNYEK►Borsod-Abaúj-Zemplén A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei árverési hirdetmények megtekinthetők a Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablakában ( Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) is, az ügyféltérben megyei árverési helyszínenként kifüggesztve. B-A-Z Megyei Kormányhivatal Tiszaújvárosi Járási Hivatala
Zöld szám
A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot,
IGÉNYLŐLAP a város jubileumi évfordulójához kapcsolódó emléklap átadásához
hogy a 06-80/200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a
1. Személyi adatok 1.1. Az igénylő személyére vonatkozó adatok 1.1.1. Neve:............................................................................................................................................. 1.1.2. Születési neve:............................................................................................................................... 1.1.3. Anyja neve: ................................................................................................................................... 1.1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): .............................................................................................. 2. Lakcím adatok 2.1. Lakóhelye: Tiszaújváros, .................................................................................................................. 2.2. A települési lakcímre történő bejelentkezés időpontja: ..................................................................... 2.3. Telefonszáma (nem kötelező megadni):............................................................................................ 3. Nyilatkozatok 3.1. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek, a településen lévő lakcímem folyamatossága legalább 50 éve fennáll. 3.2. A közölt adatoknak a nyilvántartás, valamint az emléklap kiállítása céljából történő felhasználásához, adatkezeléséhez hozzájárulok. Tiszaújváros, 2016. ........................ hó ......... nap
…………………………… igénylő
szükséges intézkedéseket.
Közterületi SOS hívószám A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy
Vendlerné Polyák Ilona
az 5. sz. választókerület képviselője 2016.március 23-án (szerdán) 16.00 órától 18.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői iroda. Polgármesteri Hivatal
2016. március 17.
Önkormányzat/Közlemények
Új menetrend A Polgármesteri Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a térítésmentesen igénybe vehető TEMETŐI AUTÓBUSZJÁRATOK 2016. március 22-től keddi és pénteki napokon - lakossági kérésre - az alábbi menetrend szerint közlekednek: Oda 15.20 15.30 15.31 15.32 15.33 15.34 15.37 15.38 15.39 15.40 15.50
Megálló Vissza Tisza-part városrész 17.10 Tiszaszederkény, Kossuth út 17.00 Bajcsy-Zs. E. út 67. 16.59 Bajcsy-Zs. E. út 37. 16.58 Bocskai I. út 16.57 Bocskai I. úti iskola 16.55 Szederkényi út 16.53 Rózsa út (szakképző iskola) 16.52 Kazinczy út (hotel) 16.51 Autóbusz-pályaudvar 16.50 Városi Temető főbejárata 16.40 Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Lakossági tájékoztató
Katasztrófavédelmi ügyfélfogadás
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Kovács Katalin c. tűzoltó zászlós Tiszaújváros Járás katasztrófavédelmi megbízottja szerdai napokon 13.00 órától 15.00 óráig ügyfélfogadást tart. Az ügyfélfogadás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Az ügyfélfogadás előzetes telefonos egyeztetés alapján történik, az alábbi telefonszámokon: 49/341-244, 20/226-6532. Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Pályázati felhívás
Technikus karbantartó munkakör A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. pályázatot hirdet 1 fő technikus karbantartó munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: • hangtechnikus szakképesítés, • érettségi bizonyítvány, • önálló, precíz munkavégzésre való alkalmasság, • szakmai gyakorlat, • „B” kategóriás jogosítvány, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek, • egészségügyi alkalmasság, • büntetlen előélet. Előnyt jelent: • elektrotechnikai ismeretek, hangosítás terén szerzett szakmai tapasztalat. A pályázathoz csatolni kell: • szakmai, fényképes önéletrajzot, • iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló bizonyítvány másolatokat. A pályázatról bővebb információ kérhető a 06/70-333-8157 telefonszámon. Pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 21. A pályázat elbírálásának ideje: 2016. március 31. A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető. Pályázatok benyújtásának módja: • Személyesen a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. székhelyén (Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6. sz) munkanapokon 8-16 óra között. • Elektronikus úton a
[email protected] e-mail címen. • Postai úton a 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6. szám alatti címre
Közlemény Országos Egészségügyi Információs Központ
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Betegút Egyesület egészségesek és betegek részére információs központot tesz elérhetővé a jobb tájékozódás és a gyógyulási folyamat meggyorsítása érdekében. Az adatbázisokon kívül személyre szabott tanácsadást is biztosítunk, valamint jogsegély szolgáltatást is ellátunk. Az információs központ iránytű az egészségügyi ellátó rendszerben történő eligazodáshoz. www.betegutegyesulet.hu
[email protected] Telefonszám: 70-884-5879 70-389-4178
11. oldal
Chat, e-mail, cyberbullying
A biztonságosabb internetért
A jobb internet sok mindent jelenthet az emberek számára, hiszen a gyermekek védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb és égetően aktuális kérdés. Ennek oka, hogy a felnövekvő nemzedék napról-napra otthonosabban mozog az internet világában és az igénybe vett alkalmazások között nem csupán a tartalmi szolgáltatások megtekintése áll, hanem a chatelés és az e-mail küldés is. A szülők sajnos keveset tudnak arról, hogy gyermekeik mit csinálnak a neten, mivel töltik ott az idejüket. Sokszor nem ismerik azokat az oldalakat, amiket látogatnak, és arról sincs minden esetben megfelelő elképzelésük, hogy ez milyen veszélyekkel jár. Beszélgessen gyermekével! A szülők és nevelők úgy segíthetnek, hogy nyíltan és őszintén beszélgetnek a gyerekekkel online életükről, segítve és támogatva őket az internethasználatban. Ehhez nyújtunk most néhány jó tanácsot. - A személyazonosság felfedése. A felhasználó neve, személyi azonosító száma, lakcíme és telefonszáma nagyon értékes az online zaklatók és bűnözők számára. Javasolja gyermekének, hogy a telefonszámot és a lakcímet csak a barátainak adja meg. Ez bizonyos mértékig megvédi őt attól, hogy online- vagy cyber-zaklatás áldozatává váljon. - Újfajta zaklatás: cyberbullying. Egyre gyakoribb az internetes kortárs-zaklatás, amely cyberbullying néven vált ismertté. Egyre többen próbálják kiközösíteni vagy megleckéztetni a számukra nem szimpatikus osztálytársat például úgy, hogy álprofilt hoznak létre a nevükben, szervezetten pocskondiázzák egy közösségi oldalon vagy mobiltelefonon küldenek kellemetlen, ijesztő SMS-eket. Néhány esetben az internetes zaklatás még rosszabb, mint a zaklatás egyéb formái, hiszen a nap 24 órájában folyamatosan, akár a biztonságos otthoni környezetben is folytatódhat. A kellemetlen, zaklató képek, üzenetek nagyon gyorsan, széles körben elterjednek. Így a megaláztatás még nagyobb közönség előtt történik. A zaklatás áldozata sok esetben nem tudja, kik zak-
Felhívás
Egyre fiatalabbak a netezők. latják, ezért az összes ismerősével távolságtartóvá válhat. Fontos, hogy a zaklató magatartásra, erőszakra az áldozat semmiképpen se erőszakkal válaszoljon, hiszen így belőle is zaklató válik. Tippek szülőknek - Legyen tudatában annak, hogy akár az Ön gyermeke is zaklathat másokat az interneten, illetve lehet zaklatás áldozata. Intő jel lehet, ha gyermeke feszültnek, idegesnek tűnik internetezés vagy mobilozás után. - Beszélgessen gyermekével arról, hogy mire használja az internetet, mobiltelefont! - Ismerje meg a gyermeke által használt szolgáltatások biztonsági eszközeit. A legtöbb közösségi oldalnak, chat oldalnak vannak „blokkolás” vagy „elutasítás” gombjai, biztonsági beállítási menüpontja lehetőséget nyújt az online üzenetek rögzítésére is. - Emlékeztesse gyermekét arra, hogy ne válaszoljon a rossz szándékú, zaklató üzenetekre! - Mentse el bizonyítékként a zaklató emaileket, üzeneteket, online beszélgetéseket! - Nagyon fontos, hogy a zaklatott gyermek környezete határozottan kiálljon mellette. Szülőként ebben mutasson példát! - Jelentse be a zaklatást! Jelezheti a szolgáltatónak, a www.biztonságosinternet. hu oldalon a hotline vonalon vagy forduljon a rendőrséghez! Megosztás a tartózkodási helyről Beszélni kell a megfelelő korban és alkalmas időben arról, hogy ne adjon ki in-
formációt a tartózkodási helyéről. Ez az óvintézkedés nem csak arra vonatkozik, hogy a gyermek ne árulja el a lakcímét, hogy hova jár iskolába vagy sportolni, hanem arra is fontos figyelmeztetni őt, hogy ne beszéljen az utazási terveikről vagy arról, hogy mikor nem tartózkodik otthon senki. Az ilyen információ a legnagyobb ajándék a betörőknek. Szexuális szókimondás A gyermekek hamar felnőnek, és ez azzal jár, hogy a szexualitásukat is elkezdik felfedezni. Értesse meg gyermekével, hogy figyelemfelkeltő, szókimondó fényképet, videót vagy üzeneteket ne készítsen, és ne osszon meg magáról (vagy másokról). Nem csak erkölcsi kérdés, de a jövőbeli csalódások elkerülése érdekében is (főiskola, egyetem, munkavállalás) tanácsos megőrizni a jó hírnevet. Bármilyen információ, amit az interneten közzé tesz, mindörökre ott marad és mindenki láthatja, szinte lehetetlen letörölni. A chat mint találkozóhely A legtöbb chat-rendszerben névtelenül vagy álnéven kerülnek egymással kapcsolatba olyan emberek, akik a normális életben sosem ismerkednének meg. Tudatosítsa gyermekében, ha valaki a névtelenséget kihasználva durván, sértőn, fenyegetően, erőszakosan beszél, azonnal fejezze be a beszélgetést és szóljon felnőttnek! Szűrőprogramok A szűrőprogramok időkorlátozás funkciója használatával kiküszöbölhető, de legalábbis keretek közé terelhető a játék- és internetfüggőség. Ezek segítségével szűrhetőek az interneten elérhető tartalmak, így megelőzhetőek a pedofil jellegű zaklatások, valamint az erőszakos tartalmakkal való találkozás. Amennyiben tanácsra, lelki segélyre volna szüksége (akár névtelenül is), forduljon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz a http://www.kek-vonal.hu/index.php/hu honlapon, ahol chatelve is értekezhet, de a 06-1-116-111-es számon telefonon is kérhető éjjel-nappal. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya
Táboroztatási támogatás
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 1/2016. (I.28.) önkormányzati rendelete alapján természetbeni ellátásként táboroztatási támogatásban részesülhet az a tiszaújvárosi állandó lakóhellyel rendelkező gyermek, illetve tiszaújvárosi állandó lakóhellyel rendelkező 23. életévét be nem töltött nagykorú személy, aki életvitelszerűen lakóhelyén él, valamint Tiszaújváros közigazgatási területén működő állami, egyházi fenntartású alap- vagy középfokú köznevelési intézmény nappali tagozatán tanul, és Tiszaújváros Város Önkormányzata által fenntartott intézmény, vagy állami, egyházi köznevelési intézmények által szervezett nyári táboroztatásban vesz részt. A táboroztatási támogatás iránt kérelmet kell benyújtani, melyhez csatolni szükséges a kérelemben megjelölt igazolásokat. A táboroztatási támogatásra való jogosultság értékhatárai és mértéke: Családban élő gyermek esetén: A családban az egy Támogatás mértéke főre jutó havi jövedelem (Ft) a táborozási költség 0 – 35.700 70%-a, maximum 30.000 Ft 35.701 - 40.700 50%-a, maximum 20.000 Ft 40.701 – 48.000 30%-a, maximum 10.000 Ft 2. Gyermekét egyedül nevelő szülő esetén A családban az egy Támogatás mértéke főre jutó havi jövedelem (Ft) a táborozási költség 0 – 38.500 70%-a, maximum 30.000 Ft 38.501 - 45.500 50%-a, maximum 20.000 Ft 45.501 –57.000 30%-a, maximum 10.000 Ft A szükséges formanyomtatvány beszerezhető:
• Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyiségében(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. földszint) • Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (3580 Tiszaújváros, Alkotmány köz 2.) • Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (3580 Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.) • Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolája (3580 Tiszaújváros, Rózsa út 10.) • Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola (3580 Tiszaújváros, Munkácsy M. út 18.) • Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola (3580 Tiszaújváros, Rózsa út 12.) • Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (3580 Tiszaújváros, Kazinczy F. út 3.) • Tiszaszederkényi Szolgáltatóház (3580 Tiszaújváros, Bocskai utca 33., keddi és csütörtöki napokon) • A nyomtatvány letölthető Tiszaújváros honlapjáról is: www.ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu A kérelmek benyújtási ideje: 2016. március 1-jétől 2016. március 31-ig. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kérelem a táborozásra történő jelentkezést követően nyújtható be. A kérelmek benyújtása személyesen ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán ( Tiszaújváros, Bethlen G. út 7., I. em. 111. iroda), valamint postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) lehetséges. Bráz György polgármester
12. oldal
Rendezvények
III. Polgári Hurka-pite fesztivál Húsvéti kirakodó vásár Polgár 2016. március 19.
Meghívjuk Tiszaújváros lakóit egy különleges gasztronómiai fesztiválra, amely Polgár város egyedi értékére, a hagyományos falusi disznóvágások különleges ételére, a sajátságos elkészítési móddal készülő polgári hurka-pitére irányítja a figyelmet. Tradicionális, helyben készített ételek bemutatója, kóstolója és vására mellett népművészeti és képzőművészeti kirakodóvásár. Pálinka- és borkínálás, méz, sajt, savanyúság, pékáru termékek vására mézeskalács mustra mellett, délelőtt 11 órától látvány-disznóvágás! Egész nap kulturális programokkal, csigapöndörgetéssel, zenés fellépőkkel, gyerekeknek játszóházzal, délután óránkénti sorsolással, értékes húsvéti tombola-nyereményekkel várjuk az idelátogatókat.
Sztárvendég: Irigy Hónaljmirigy Helyszín: Polgár város főtere, Barankovics tér Időpont: 2016. március 19. Reggel 6-tól helyszíni disznóvágás. Részletes információ facebook oldalunkon: polgári hurka-pite. A rendezvényre érkezőknek belépő díjat és parkolási díjat nem kell fizetni.
2016. március 17.
Kultúra/Oktatás
2016. március 17.
A Derkovits Kulturális Központ programja Derkovits Kulturális Központ A Tisza Média Kft. televíziótörténeti kiállítása. Helyszín: aula és félemelet. Látogatható: március 18-ig.
Városi Kiállítóterem Válogatás. A Derkovits Kulturális Központ kortárs képzőművészeti gyűjteményéből rendezett kiállítás. Látogatható: március 18-ig.
Hamvas Béla Városi Könyvtár Március 17. (csütörtök) 14.30 óra: Csodapatika - élményközpontú irodalmi beszélgetés12-16 éves diákoknak. Színek, hangok, illatok nélkül a világ? A beszélgetést vezeti Ujjné Tellér Gabriella fejlesztő biblioterapeuta. Helyszín: a Gyermekkönyvtár. Március 17. (csütörtök) 17.00 óra: „Három tálentum az Eötvösből” - Síró Lajos tanítványainak képzőművészeti kamarakiállítása. A kiállítást megnyitja: dr. Fülöp György, alpolgármester. Helyszín: a könyvtár aulája. A kiállítás április 8-ig tekinthető meg. Március 18. (péntek) 17.00 óra: HAMVAS MOZAIKOK. A XIX. századi nagy orosz irodalom és Tolsztoj alakja. Előadó: dr. Reisinger János irodalomtörténész. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Március 22. (kedd) 16.30 óra: Családi játszóház a Gyermekkönyvtárban. Húsvéti tojás méhsejtpapírból és húsvéti tojástartó készítése. A foglalkozásra szeretettel várjuk a gyerekeket az anyukákkal, apukákkal és nagyszülőkkel együtt! Belépődíj: 300 Ft. Március 23. (szerda) 14.00 óra: Úton a tudatosságban - a Pozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele. Helyszín: a könyvtár előadóterme. IDŐPONTVÁLTOZÁS! A március 18-ára tervezett Természetjárók „Nyáridéző” sorozata „El Camino” című program április 1-jén lesz.
Tiszaszederkényi Fiókkönyvár Március 22. (kedd) 16.00 óra: „Amigurumi kedvelők” klubja. A foglalkozást koordinálja: Zádeczkiné Vígh Edit. Eszközöket - fonalat, horgolótűt - mindenki magának biztosít. Bárki, bármikor bekapcsolódhat! Március 25. (péntek) 16.00 óra: Olvasókör - Mi is az a szórakoztató irodalom? A Helytörténeti Gyűjtemény közleménye A Hamvas Béla Városi Könyvtárban található állandó várostörténeti kiállítás felújítás miatt 2016. március 30-ig zárva tart.
13. oldal
Csütörtöki töri pénteken
Amikor Napóleon nyer Waterloonál
A kis káplár, azaz Bonaparte Napóleon vitatott történelmi személyiség. Bár tehetségének köszönhetően a ranglétrát végigjárva lett híres sőt hírhedt - hadvezér, egyedés világuralmi szándékai miatt máig sok országban csak zsarnokként emlegetik. Róla, pontosabban hadi cselekedeteiről tartott előadást – számítógépes játék segítségével -, a legutóbbi Csütörtöki töri pénteken rendezvényen Kiss Zoltán történelemtanár. - Hogy lehet, hogy bár Napóleon elismerten harcászati zseni volt, mégis a két leginkább ismert csatája vereséggel végződött? - Többek között azért, mert például Waterloo egy páratlan karrier végére tett pontot. Emellett ismerjük azokat az apró nüanszokat is melyek, ha nem úgy történnek, akkor akár győztesként is elhagyhatta volna a csatateret. - Mi volt stratégiájának a titka? - Tulajdonképpen Napóleon a forradalom katonája. Egy olyan újítást vezetett be, melyet a francia hadseregre, egy tömeghadseregre méreteztek. Előtte már megvoltak az alapok, de sokkal kisebb méretekben. A francia forradalom azonban megteremtette a tömeghadsereget. A pár tízezres seregek helyett százezres, sőt a Grande Armée már az egymilliós létszámot is elérte az oroszországi hadjárat alatt. Napóleon ezt a létszámot jobban tudta kezelni, mint ellenfelei. Emellett
Szederkényben a franciák győztek Waterloonál. manőverező képessége, és dinamikus tá- dett a hasonlóságra. Legnagyobb ellenfemadási stratégiája is az ő malmára hajtot- le Wellington herceg ezzel szemben nem ta a vizet. Emellett Napóleon mindig ös�- húzta kétszer ugyanazt a taktikát. Éppen szevonta a seregrészeket, a csapatokat, az ezért például a spanyolországi harcokban ellenfeleket mindig külön-külön, túlerő- nem is tudták a francia seregek megverben verte meg. Illetve sikerült neki titok- ni őt. Később, amikor elkezdték kiismerban tartania stratégiai terveit. Sok esetben ni és felhasználni ellene a saját taktikáját, még a legbelsőbb köre is csak az utolsó akkor ellenfelei egyre több sikert értek el pillanatban tudta meg, mit is tervez. Ös�- vele szemben. szességében több mint 60 csatában vett - Akkor stratégiáját a későbbiekben is körészt és nagy részét meg is nyerte. Több vették? csatában volt, mint Julius Caesar, Hanni- - Igen. Egészen az első világháborúig. bal és Nagy Sándor együttvéve. Meglátásom szerint éppen ez volt az oka - Seregének gyors mozgatása mennyire annak, hogy olyan hatalmas veszteségek vált védjegyévé? voltak a harcokban, hiszen a tömeges tá- A 60 csatájából a legtöbbje egy sémá- madás szinte sehol sem vezetett sikerre, a ra épült fel - ezt később kielemezték -, sőt technikai fejlődés ugyanis a védelemnek a hadszíntér megválasztásában is töreke- kedvezett. Szerintem az első világháború a legértelmetlenebb háború volt a világon, mert mindenki úgy akart nyerni, hogy támadott. Holott az, aki támadott, biztos, hogy veszített. Tehát még száz év múlva is a napóleoni taktika volt a meghatározó a hadszíntereken, igaz kudarcra volt ítélve. - A mai előadáson melyik csatát mutatja be? - Waterloo lesz az a csata, melyet lemodellezünk. Pontosabban inkább ezen a hadszíntéren keresztül mutatjuk be azt, hogy milyen is volt a napóleoni hadviselés. De most, hogy igazán érdekessé tegyük, meg is nyerjük a francia seregeknek ezt a sorsdöntő csatát, hiszen a játékban ez is lehetséges. borza A waterlooi csata. William Sadler ír tájképfestő alkotása.
Volt egyszer egy jégpálya Hétről hétre évről évre
Sajnos én már csak archív felvételeken láttam azt, ahogy bikinis, csinos lányok suhannak a TVK jégpályán, vagy, ahogy a felhevült férfiak hason csúsznak az olvadékvízen. Tény, én nemigen tudok nosztalgiázni a jégpályáról, de azt tudom, nagyon hiányzik a városlakóknak. Hogy a TVK-strand és jégpálya kálváriája mikor kezdődött, azt pontosan nem tudom, ám hogy az egyik utolsó aktus lehetett annak eladása, azt szinte biztosra veszem. Erről találtam cikket 2006-ból, annak is 11. hetéből a Tiszaújvárosi Krónikában. „Úgy tűnik nyugvópontra jutott a TVK Szabadidőközpont, ezen belül a jégpálya jövője. A szerződés megköttetett és kedd óta a Knapp és Társa Kft. - mint tulajdonos működteti a létesítményt.” Bár a tulajdon megszerzésének anyagi részleteit nem sikerült a cikkben kideríteni, érződött nem „bagóért” jutott hozzá a kft., azaz nem kellett attól tartani, hogy ez komolytalan üzlet. A lapnak nyilatkozó egyik ügyvezető, Kocsis Józsefné ezt terveik felvázolásával is alátámasztotta, Igaz azt is beismerte, ezen a területen nem rendelkeznek tapasztalattal. „A cég profilja eddig teljesen más volt. Takarítással, mosással, kártevőirtással, védőeszköz- kereskedelemmel foglalkozunk, tehát egy szolgáltató cég vagyunk. A profil azonban változtatható, bővíthető a tevékenységi kör. Egyébként mi, mint üzemeltető szeretnénk
A Tisza TV műsora Március 17., csütörtök 9:00: Héthatár: Március 15-i ünnepségek városszerte - Sajtónap - Eötvös ötös - Tavasz a kertben - Sport 9:15: Hétről-Hétre: Félmúlt - Kitüntetettek köszöntése (A műsor a szerdai adás ismétlése)
közreműködni, és partner vállalkozókat keresünk az étterem, a büfék, a szolgáltató létesítmények működtetésére.” Mint elmondta, a jégpálya önmagában nem lehetett rentábilis, csak a stranddal karöltve. Ennek ellenére, mint fő attrakciót ez előbbit akarták fejleszteni. Plexi palánk, modern hűtőberendezés, jégkorongmérkőzések, jégmotoros versenyek is szerepeltek a megálmodott jövőben. Sajnos nem így lett. Jövő héten az újság 2005 tizenkettedik heti számából szemlézgetünk. borza
Március 21., hétfő 18:00 Sporthétfő: A Termálfürdő FC Tiszaújváros - Nyírbátor FC NB III-as labdarúgó mérkőzés közvetítése felvételről - A Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - MEAFC NBI/ B-s kosárlabda mérkőzés közvetítése felvételről Március 23., szerda 18:00 Héthatár: Önkormányzati esték - Húsvét előtt - Hurka-pite-fesztivál - Kiállítás - Ötórai tea 18:15 Hétről-Hétre magazinműsor: Félmúlt - Mi újság a MOL Petrolkémia Zrt.-nél?
Rendezvények/Hirdetés
14. oldal
A Tiszaújvárosi Krónikában is megjelenik lakossági apróhirdetése, amennyiben azt a Tisza TV Képújságában legalább 5 napra (2500 Ft), legkésőbb kedden 12 óráig feladja.
Eladó Tiszaújváros kertvárosában 117,5 nm-es tetőtér beépítésű zártsorú családi ház. Kandallós, amerikai konyhás nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, gardrób, háztartási helyiség. Vailant gázkazán. Kertben fúrt kút. Érdeklődni: 70/333-7567
2016. március 17.
Sport
2016. március 17.
Karate
Érem, érem hátán
Mesterek és tanítványaik. A napokban a Justitia Fuji-Yama Se tiszaújvárosi csoportja Budapesten vett részt a 20. Kodomo Kupa gyermek- és ifjúsági karate versenyen. A karatékák 11 versenyzővel képviseltették magukat a rangos erőpróbán, ahol számtalan dobogós helyezéssel öregbítették egyesületük hírnevét. Eredmények: Turóczi Roland, alaptechnika 1. hely, Tóth Imre, alaptechnika 2. hely, Besenyei Sára kata(formagyakorlat) 1. hely, kumite(küzdelem) 1. hely Besenyei Martin kata 1. hely, kumite 3. hely, Kanyó Máté kata 1. hely, kumite 3. hely Kurucz Hanna kata 1. hely, Kósa Ádám kata 2. hely, kumite 2. hely Kósa Áron kata 1. hely, szivacskumite 2. hely Kujbus Annabella kata 3. hely, kumite 2. hely Magasi Lili kata 1. hely, Magasi Zoltán kata 3. hely, szivacskumite 3. hely Felkészítő edzők: Barta Péter és Oláh Sándor.
Triatlon
Úsztak és futottak
Hat háromtusás egyesület mintegy 100 versenyzője látogatott el Tiszaújvárosba a hétvégén, hogy a közelgő triatlonos idény előtt felmérje felkészültségét az úszásból és futásból álló versenyen. A korosztályos és felnőtt válogatott versenyzők nagy része edzőtáborokban készül ebben az időszakban, ezért a rendezvény elsősorban az utánpótlás korosztálynak hivatott versenyzési lehetőséget biztosítani, ugyanakkor meglepetésre jelen voltak elit versenyekre, sőt olimpiára készülő felnőtt triatlonisták is. A Budaörsi Triatlon Klub képviseletében elindult, és meg is nyerte az abszolút női versenyt Vanek Margit, a 2014. évi tiszaújvárosi világkupa futam ezüstérmese, de rajthoz állt Bicsák Flóra, nanjingi ifjúsági olimpikon, és Király Kristóf, egykori junior világbajnoki bronzérmes is. A hazai elitet Hankó Dávid képviselte, a középtávon versenyző tiszaújvárosi fiatalembernek a számára igen rövid pályán ezúttal meg kellett elégednie a bronzéremmel. A fiatalok az újonc, gyermek és serdülő korosztályban mérték össze tudásukat, ahol óriási csatákat vívtak egymással a dobogós helyezésekért. A tiszaújvárosi utánpótlás dobogós helyezettjei: Újonc I: 1. Filep Zóra Újonc I.: 1. Varga Martin Újonc II: 1. Lehmann Sára, 3. Bán Lilla Újonc II: 2. Hajdu Máté Gyermek: 2. Putnóczki Réka Gyermek: 2. Vágási Zoltán Serdülő: 1. Tóth Anna, 2. Bóna Kinga Serdülő: 1. Sánta Ármin, 2. Berencsi Ádám
A Sportcentrum eseményei Március 18., péntek
Kosárlabda 18.00 Tiszaújvárosi Phoenix KK - MEAFC Bajnoki kosárlabda mérkőzés Játékcsarnok 20.00 Tiszaújvárosi Phoenix KK -MEAFC U20-as bajnoki kosárlabda mérkőzés Játékcsarnok Március 19., szombat 11.00 Pepper Akrobatikus Rock and Roll Gála Játékcsarnok Kosárlabda 09.00 U14- es csapatok kosárlabda tornája Edzőterem Labdarúgás 15.00 TFCT - Nyírbátori FC bajnoki mérkőzés Labdarúgó stadion Március 20., vasárnap Labdarúgás 09.00 Bozsik Torna U13 korosztály Műfüves pálya U11 korosztály Füvespálya 10.00 TFCT - Nyíregyháza U19 bajnoki mérkőzés Füves pálya 12.00 TFCT - Nyíregyháza U17 bajnoki mérkőzés Füves pálya
Írta és szerkesztette: Kiss Péter
15. oldal
Labdarúgás
Csak hetven percig álltuk a sarat
Nem rózsás a helyzet az NB III-as Termálfürdő FC Tiszaújváros háza táján. A bravúros Magyar Kupa szereplést már elhomályosítja a csapat siralmas bajnoki menetelése. Bocsi Zoltán vezetőedző menesztése után Molnár Zoltán kapusedzőre várt a feladat, hogy felrázza a csapatot, ráadásul a tavaly még NB I-es, jelenlegi listavezető Nyíregyháza ellen a Nyírségben. Sajnos csak részben sikerült, a tiszaújvárosiak hetven percig állták a hazaiak rohamait, azt követően kétszer rezdült a hálójuk. Derekasan helytálltak, de ez a jelenlegi helyzetükben nem nagy vigasz. A csapat a sereghajtó szerepét tölti be a 22. forduló után. Nyíregyháza Spartacus FC - Termálfürdő FC Tiszaújváros 2-0 (0-0) Nyíregyháza: 1000 néző. V.: Lovas (Pogonyi, Kövér) Nyíregyháza Spartacus FC: Perger-Ramos (Kostic), Zofcak, Rezes, Szécsi, Rubus, Pálinkás (Csorba), Rakovic, Szokol, Pölöskei (Harsányi), Törtei. Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth-Fodor, Hajdu (Holecz), Polényi, Czégel, Katona (Varga), Kerekes, Kovács Sz. (Potyka), Kovács P., Hussein, Molnár. 70. perc: Zofcak végezhetett el szögletrúgást. Harsányi csúsztatta kapura a labdát, Tóth pechére kétszer is a kapufára pattant a labda, mely utána róla vágódott a hálóba. (1-0) 80. perc: A második gól is Zofcák és Harsányi összjátéka után született, előbbi beadására Harsányi jó ütemben érkezett és a védőket megelőzve közelről a hálóba lőtte a hazaiak második gólját. (2-0) Mátyus János, vezetőedző: Egy nagyon szervezett ellenféllel találtuk szembe ma-
gunkat, de a mérkőzés végén azért kijött a két csapat közti különbség. Sok sikert kívánok a Tiszaújvárosnak a bajnokság végére. Molnár Zoltán, kapusedző: A hozzáállással maximálisan elégedett vagyok, a csapat hetven percig megnehezítette a Nyíregyháza dolgát. Sok sikert kívánunk nekik a bajnokságban. Az elmúlt héten a Termálfürdő FC Tiszaújváros elnöksége által megjelentetett közlemény arról szólt, hogy szeretnének minél hamarabb - akár már a Nyírbátor elleni hazai mérkőzés előtt - új edzőt találni a csapat élére. Mint megtudtuk, továbbra is tart a keresés, jelöltek és önjelöltek vannak, de úgy tűnik ilyen rövid idő alatt nem biztos, hogy sikerül betölteni a posztot. Ebben az esetben továbbra is Molnár Zoltán irányítja a gárdát. A tabellára nézve egyértelmű, hogy a következő mérkőzés a Nyírbátor ellen „hatpontos”, amennyiben nem sikerül begyűjteniük Fodoréknak a három pontot, akkor nagy lépést tesznek a kiesés felé. További eredmények Rákosmente KSK - Tállya KSE 2-0 KBSC FC - Putnok FC 3-4 FC Hatvan - Felsőtárkány-M.kövesd-Zsóry 3-0 Nyírbátori FC - Jászberényi FC 0-0 REAC - Cigánd SE 2-3 DVTK II. - Somos SE 1-0 DVSC-DEAC II. - Ceglédi VSE 0-1 Következik a 23. forduló 2016.03.19. szombat, 15:00 TFC Tiszaújváros - Nyírbátori FC Ceglédi VSE - Nyíregyháza Spartacus FC Putnok FC - FC Hatvan Tállya KSE - KBSC FC Somos SE - Rákosmente KSK 2016.03.20. vasárnap, 11:00 Újpest FC II. - Jászberényi FC
2016.03.20. vasárnap, 15:00 Felsőtárkány-M.kövesd-Zsóry - DVSCDEAC II. Cigánd SE - DVTK II. Szabadnapos: REAC
Méretes zakók A Termálfürdő FC Tiszaújváros utánpótlás csapatai is követték a nagyok példáját, valamennyien vereséggel zárták a legutóbbi fordulót. Eredmények: U19 KBSC FC - TFCT 3-1 U17 KBSC FC - TFCT 5-2 U15 TFCT - Sajóvölgye FSE 1-6 U14 TFCT - Sajóvölgye FSE 0-8
A regionális döntőben Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetségének szervezésében U 11es futsal tornát rendeztek Tiszaújvárosban a hétvégén. Öt csapat, a Borsod Volán, a Cigánd, az Edelény, a Sárospatak és a házigazda Tiszaújváros nevezett az eseményre. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolított tornát végül a Tiszaújváros nyerte, jogot szerezve ezzel a regionális döntőben való szereplésre. Hágen Zsolt, edző: Minden mérkőzésünket végig irányítva, eredményes, helyenként látványos játékkal nyertük meg a tornát, valamennyi játékosomat elismerés és dicséret illeti. A TFCT eredményei: TFCT - Borsod Volán SE 2-1, TFCT - Cigánd SE 4-2, TFCT - SUSI (Sárospatak) 9-3, TFCT - Bódva-völgyi TE (Edelény) 6-1. A torna végeredménye: 1. FC Tiszaújváros 2. Borsod Volán SE 3. Cigánd SE 4. Bódva-völgyi TE 5. SUSI.
Kosárlabda
Jobban akartuk a sikert Az NB I/B Keleti csoport alapszakasza a hajrájához érkezett. A Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK hátralévő mérkőzéseit már mind hazai környezetben játssza. Az etap első találkozóján a csoportelsőségre pályázó békésiek érkeztek Tiszaújvárosba. Az igen jó erőkből álló vendégek azonban csak megszorítani tudták a remek napot kifogó hazaiakat, akik újabb sikerükkel már 10. győzelmüket ünnepelhették a találkozó végén. Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK - Békési SZSK 84-69 (22-17, 28-17, 18-23, 16-12) Tiszaújváros, 300 néző. V.: Pozsonyi, Mészáros, Zalai. Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK: Czura (25/9), Kiyén (5/3), Varga Á. (13/6), Pöstényi (6), Mohay (8). Csere: Kovács Z. (2), Magyar L. (13/9), Osnach (6), Benőcs D. (6/6), Vida (-), Joó (-). Békési SZSK: Koma (25), Krisztics (16/9), Kertész (9), Béres (12/6), Kovács B. (4). Cs.: Gruda, Farkas (3/3), Czuprák, Zsíros, Molnár, Csorba, Plavecz. Hazai kosárral, Varga két pontot érő dobásával kezdődött a találkozó. A vezetést a 6. percig sikerült is megtartani, ám ekkor a vendégek beérték a Phoenixet és két pont erejéig, 10-8-ra át is vették a vezetést, de mint kiderült csak másodpercekig. Ritmust váltott a Brunyánszky legénység és pontos, gyors játékuknak köszönhetően újra előnyre tettek szert. (22-17) A folytatásban is megmaradt a lendület és pillanatok alatt tízpontos lett a különbség. Kapkodott a Békés, csak villanásaik voltak a viharsarkiaknak. A kék-sárgákat nem tudták megállítani, akik szórták a kosarakat, és végül 16 pontos vezetés birtokában vonulhat-
A palánk alatti csaták ezúttal a sárgamezes tiszaújvárosiaknak több pontot hoztak „a konyhára”. madik negyed kivételével végig jobbak tak az öltözőbe. (50-34) A Keleti csoport alapszakaszának győzel- voltunk, megérdemeltük a győzelmet. mére is esélyes békésiek, ahogy arra szá- Balog Vilmos, vezetőedző: Úgy tűnik, mítani lehetett, a szünetben rendezték so- hogy nem sikerült kihevernie a csapatraikat és igyekeztek felzárkózni, ám hiába nak a múlt heti, Debrecentől elszenvedett voltak eredményesebbek, mint az első két vereséget. A hosszú hétvégén van lehetőjátékrészben, nem tudtak tíz pontnál kö- sége mindenkinek egy kis pihenésre, felzelebb kerülni a Phoenixhez. (68-87) töltődésre, rendezhetik edzők, játékosok Az addig látottak alapján sokan már úgy a gondolataikat. Fejben kell rendet tengondolták nagy izgalmak nem várhatónünk, tisztázni, hogy a következő három ak, az utolsó tíz percben. De nem így törmeccsből minél többet behúzzunk. tént, öt percig nem sikerült kosarat dobA hátralévő három hazai mérkőzés erednia a hazai együttesnek, már 68-64 volt az állás, amikor Kiyén három pontos kosa- ményétől függetlenül már biztos, hogy a ra végre megtörte a jeget, innentől kezdve rájátszást a középcsoportban kezdi meg a Phoenix ismét a régi volt. Osnach zsá- a tiszaújvárosi együttes. Az alapszakasz kolása már csak hab volt a tortán. A kö- hátralévő programja: március 18. péntek, zönség extázisban ünnepelte csapatát. A 18.00, Phoenix - Miskolci EAFC, márci84-69-es győzelem teljesen megérdemelt us 25. péntek, 18.00, Phoenix - Kecskeméti TE, április 3. vasárnap, 18.00 Phoevolt. Brunyánszky István, vezetőedző: A har- nix - Debreceni EAC.
16. oldal
Rendezvények
2016. március 17.