Afrikai migrációs folyamatok

Afrikai migrációs folyamatok Tarrósy István

Absztrakt Miközben a Szaharától délre elterülő afrikai területek „oroszlán gazdaságainak” növekedésére figyel az egész világ, és az ázsiai „tigrisek” fejlődéséhez mérik közülük például az egyértelmű növekedési pólusként emlegetett Etiópiát, Botswanát, Angolát, nem beszélve a Dél-afrikai Köztársaságról és Nigériáról, a kontinens egészén izgalmas migrációs tendenciák rajzolódnak ki. Elsősorban az Afrikán belüli, illetve az Afrikába irányuló migráció áll az érdeklődés középpontjában. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a szakirodalomban meghatározó „atlanti szál”, amely a transzatlanti rabszolgakereskedelem generációkon átívelő, és még sokáig kísértő élményét emeli ki. A ma interpoláris globalizmusának szerves részét képezik a világ számos országában fellelhető afrikai diaszpórák: transznacionális kapcsolathálójuk mind a kibocsátó, mind a befogadó országok számára jelentőséggel bír. Éppen ezért kevéssé érthető, miért mulasztották el a tudósok a bipoláris világ felbomlása után a volt keleti blokk országaiban maradt afrikai migráns közösségek feltérképezését. E fejezet többek között az „elhanyagolt” afrikai diaszpórákról is említést tesz, miközben összefoglalja a 21. század első évtizedében tetten érhető afrikai migrációs folyamatokat. A fejezetben közzé tett képek a szerző kutató-terepmunkáin készültek Afrika és Ázsia különböző településein 2006 és 2012 között, többségük a szerzővel együtt utazó, fotográfiában jártas kollégák segítségével.

Abstract While the entire world has been following the growing “lion economies” of countries of sub-Saharan Africa, and tends to compare them with the developments of the Asian “tigers”, mentioning Ethiopia, Botswana, Angola, South Africa and Nigeria as best cases for poles of development, exciting migration tendencies are seen across the African continent. Focal attention is paid to internal trajectories, together with processes connected to incoming migrants from different parts of the globe. It is fairly obvious that the “Atlantic

222 | tarrósy istván connection” cannot be forgotten, as the experience of trans-Atlantic slave trade still haunts communities, overarching generations of people. In our presentday world of interpolar globalism the African diaspora constitutes an integral part of various societies and the transnational network of African immigrants significantly contributes both to countries of origin and destination. As a consequence, it is not really understandable why scholarship so far has not uncovered the African migrant communities in the former Soviet bloc since the end of the Cold War. This chapter makes mention of these “neglected” diasporas, and at the same time, offers a summary of African migration patterns and tendencies in the first decade of the twenty-first century. The photos illustrating the flow of arguments were taken during several fieldworks in different African and Asian settlements between 2006 and 2012 either by the author or other colleagues with professional skills in photography. Kulcsszavak: nagy triangulum, rabszolga, belföldön lakóhelyet váltani kényszerült személy (IDP), belső migráns, Kína, urbanizáció, városi mezőgazdaság, cirkuláris migráció, hazautalások, képzett munkaerő, keleti blokk Keywords: great triangle, slave, Internally Displaced Person (IDP), internal migrant, China, urbanization, urban agriculture, circular migration, remittances, skilled labor force, Eastern Bloc

Bevezetés Amennyiben Afrika – ahogy általánosan elfogadott – az emberiség „bölcsője” és a Föld benépesülésének kiindulópontja, figyelmünket nem kerülhetik el a kontinens jelenkori migrációs sajátosságai. A közhiedelemmel ellentétben a nemzetközi migráció tendenciáit vizsgáló szervezetek jelentései nem utalnak arra, hogy Afrika kiemelkedő mértékben venne részt a nemzetközi vándorlásban. Az ENSZ 2013-as adatai alapján a Föld 232 millió vándorának 8 százaléka afrikai – szemben Ázsia 30, Európa 31, ÉszakAmerika 23 százalékos részesedésével (UN Population Division, 2013). A migrációs eseményekből származó demográfiai deficiteket nézve a 21. század első éveiben az afrikai migrációs veszteség 1 százalék alattira becsülhető, ez Ázsiával összevetve is csekélynek mondható. Az afrikai migránsok száma különböző történelmi időszakokban egyenlőtlen mértékben változott. A migráció egyik kényszerű, egyben tragikus formájának tekinthető rabszolga-kereskedelem már az ókorban is bőségesen juttatott afrikai rabszolgákat különböző emberpiacokra, a 16. századtól azonban Afrika népei az atlanti-óceáni „nagy triangulum” beindításával milliós veszteségeket szenvedtek el.

afrikai migrációs folyamatok | 223

Ábra 1: A nagy triangulum az Atlanti-óceánon

Forrás: A http://www.nationalarchives.gov.uk anyaga alapján.

E folyamat eredményeként a háromszög amerikai területeket felölelő oldalán létszámban is jelentős afrikai származású közösségek alakultak ki. 1518 és 1850 között nagyjából 11 millió afrikait hurcoltak el rabszolgaként a tengerentúlra és Európába. Ma a világ legnépesebb afrikai diaszpórái Brazíliában (85 millió fő fekete-afrikai vagy multietnikus fekete-afrikai származású él a több mint 200 milliós országban), az USA-ban (38 millió fő), Kolumbiában és Haitin (9-9 millió fő), az európai államok tekintetében Franciaországban (több mint 4 millió fő), az Egyesült Királyságban (2 millió fő), illetve Olaszországban (több mint 1 millió fő) találhatóak.1 Az elvándorlás, akár kényszerű, akár (az elvándorló önszántából) akaratlagos volt, az afrikai környezeti krízisekre és gazdasági szorításokra adott kézenfekvő válasz (Parnell–Walawage, 2014: 48). A világ menekültjeinek 20 százaléka, valamint az összes, a belföldön lakóhelyet váltani kényszerült személy (Internally Displaced Person – IDP) 45 százaléka az afrikai kontinensen található (Internal Displacement Monitoring Centre, 2008). A kényszerítő okok, azaz taszító (push) tényezők között találjuk a tiszta ivóvíz hiányát, az ökológiai katasztrófákat, vagy a fegyveres konfliktusokat, polgárháborús helyzeteket.

1 Adatok forrása: African Diaspora for Change, Elérés: http://ad4change.org (Letöltve: 2014.08.20.)

224 | tarrósy istván

Ábra 2: Az afrikai rabszolga-kereskedelem legfőbb kiinduló- és célterületei, útvonalai

Forrás: http://ad4change.org/wp-content/uploads/2011/11/african-diaspora-map1.jpg

Ábra 3: A belföldön lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek legmagasabb létszámadatai a világon

Forrás: Az IDMC becslése alapján, 2013 vége


Az Afrikán belüli és Afrika és Európa közötti vándorlás nem új keletű. A vándorlás az afrikai népek mindennapi életének velejárója. Például a kelet-afrikai Nagy Tavak vidéke és a Nagy Hasadékvölgy „ökológiai folyosója” évszázadokon keresztül kínáltak kitűnő terepet a különféle népcsoportok vándorlásához. Az e folyosón keresztül a „Szahara elsivatagosodás előtti területeiről származó […] kusita nyelvűek […] egyes csoportjai [délre tartó vándorlásuk során] a mai Dél-Etiópia és Dél-Szudán határvidékén nagymértékben keveredtek az útjukba eső nílusi nyelvű csoportokkal. […] Ebből a népkeveredésből már az 1400-as évekre kialakult egy olyan gazdaságosan működő, tejeltető állattartó pásztorkultúra, amely képes volt együttműködni a vele kapcsolatba került földművelő bantu nyelvű népekkel” (Lamphear, 1993; Régi, 2006). Leginkább az 1960-as és 1970-es években a függetlenségüket a volt gyarmattartóktól elnyerő új afrikai államok lakói indultak meg több hullámban a nyugat-európai országok felé. E vándorok egyik része munkavállalóvá vált, másik része menekült pária maradt. Mára a glóbusz legfiatalabb korfájú kontinensén – a stabil migrációs célpontnak tekinthető észak-afrikai államokat (így pl. Marokkót, Algériát, Tunéziát és Egyiptomot) leszámítva – egyre több szubszaharai ország válik afrikai belső migránsok desztinációjává (pl. Dél-Afrika, Ghána, Kenya, Szenegál, Mauritius, vagy Kamerun és Zimbabwe). Annak ellenére pedig, hogy sokak szerint Afrika maga nem túlságosan vonzó „külső” betelepülők számára, érdekes folyamatok rajzolódnak ki az Ázsiából kiinduló migrációban. Elsősorban az Afrikába érkező kínai migránsok számának emelkedését látjuk. E jelenség hátterében a McKinsey Global Intézet 2010. júniusi jelentése szerint az „oroszlán gazdaságok” progresszív növekedése és Afrika általános globális felértékelődése, gazdasági, befektetési (és megtérülési) lehetőségeinek bővülése, új piacainak vonzereje áll, amely többek között a kínai és más ázsiai vállalkozókat is egyre komolyabban és hosszú távon érdekli. Ábra 4: Afrika: a legfiatalabb korfájú kontinens

Forrás: ENSZ, 2005, a Ministry of Foreign of Denmark honlapja alapján (um.dk)


Ábra 5: A szubszaharai Afrika népességének kor szerinti megoszlása, 2015-ben és 2050-ben

Forrás: http://populationpyramid.net

A szubszaharai Afrika országainak zömében mutatkozó nemzedéki struktúrát a fejlődő államokra általában jellemző piramis alakú korfával ábrázolhatjuk. Látható a „fiatal korosztályok dominanciája a magas születési arányszám miatt. Az idősebb korosztályok részaránya ugyanakkor elenyésző a rossz életkörülmények, gyenge egészségügyi infrastruktúra és (esetleges) járványok, illetve a gyakori [fegyveres konfliktusok] miatt. A születéskor várható élettartam 45-50 év körülire tehető” (Patkós, 2011). Kínaiak Afrikában Nem tudható pontosan, Afrika-szerte és az egyes országokban hány kínai bevándorló él és tevékenykedik, akár időszakosan, akár hosszabb időre berendezkedve. A becslések (pl. Park, 2009) minimum 800 ezer, de inkább 1 millió kínairól szólnak. A Kínai Társadalomtudományok Akadémiája 2013-ban utóbbi becslést tette közzé. Mások azonban a kínaiak reális számát 1 és 2 millió közé teszik. Megdöbbentő esemény történt a 2011-es líbiai válság, illetve a polgárháború kirobbanásának időszakában. A kínai hatóságok lepődtek meg legjobban, amikor kétszer annyi kínai vendégmunkást kellett kimenteniük, mint amennyit a nagykövetség hivatalos nyilvántartása mutatott. Annak ellenére, hogy az afrikai országok többségében a teljes populációhoz képest a kínaiak jelenléte még mindig elenyésző, kevesebb mint 1 százalék, az elmúlt pár évtized általánosan növekvő tendenciája, illetve néhány állam kiugróan gyarapodó kínai közössége elgondolkodtat e változások következményeiről. A kínai migránsok számaránya három afrikai államban meghaladja a teljes népesség 1 százalékát: Reunionban 3,94, Mauritiuson 3,3, Namíbiában 2,07 százalék (Wang, 2014). Ismereteink szerint az első kínaiak a 17. század közepén, illetve második felében érkeztek a mai Dél-Afrika területére, sokan közülük elítéltként (a Holland Kelet-indi-


ai Társaság által működtetett akkori Batavia (ma Jakarta) gyarmati központ által), de a 19. század elejétől többen szerződött munkásként, főként a transvaali bányák munkaerőigényének fedezésére. Az 1950-es évek Mao Ce-tung által erőltetett „barátság-projektjeire” – például gátépítésekre, stadionok, vasútvonalak megépítésére – politikai nyomásra több tízezer kínai szakember vállalta, hogy Afrikába vándorol. Nem kevesen aztán le is telepedtek az országban. A nagy állami cégek mellett ma egyre több magánvállalkozás, köztük egyéni vállalkozók és kisvállalatok, próbál szerencsét az évek óta jelentős gazdasági növekedést felmutató államokban. Sokan kiskereskedelemmel, magánklinikák működtetésével, farmok és mezőgazdasági beruházások menedzselésével igyekeznek családjaik számára jobb életet teremteni. Ábra 6: Kínai klinikai szolgáltatásokat hirdető utcai falfelirat, Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság

Forrás: Tarrósy István, 2012

A mintegy nyolc év alatt megépített és 1976-ben átadott 1860 km hosszú TAZARA vasút Kína egyik kirakat-projektje volt Afrikában. A zambiai rézbányáknál lévő Kapiri Mposhit a tanzániai Dar es-Salaam kikötőjével összekötő vasútvonal létrehozásán több ezer kínai és közel ötvenezer tanzániai és zambiai munkás, a munka csúcsidőszakában 15 ezer kínai és 45 ezer afrikai dolgozott. A tanzániai kormány 2013-ban újabb megállapodást kötött a kínaiakkal új mozdonyok, vagonok, valamint a vasútvonal modernizálása, illetve bővítése érdekében Ruanda és Burundi felé. Az 1970-as években Dar es-Salaamban felhúzott, akkor csupán pár ezer főre méretezett focistadion után a 60 ezer fős új tanzán nemzeti arénát is a kínaiak építették. A közhiedelemmel ellentétben a kínai cégek nem kizárólag kínai munkaerőt alkalmaznak az építkezéseknél. Növekvő létszámban kapnak munkát a helybéliek is utak, szállodák, kormányzati központok munkálatainál. Az infrastrukturális fejlesztések nélkülözhetetlenek az ország belgazdaságának megerősítéséhez. Bár a kelet-afrikai piacot is ellepték az olcsó kínai motorkerékpárok, ezek azonban szerepet kapnak a


helyi fiatalok munkához jutásában, hiszen sokak furikáznak vagy szállítanak másokat ilyeneken naponta a nagyvárosok állandósult csúcsforgalmában a bővülő és korszerűsödő úthálózaton. Ábra 7: A TAZARA központi pályaudvara Darban, 2011

Forrás: Kalmár Lajos

Ábra 8: A TAZARA éves forgalmi adatait mutató (krétával írt) tábla a központi pályaudvaron. A tábla feletti falfelületen (balról jobbra) Nyerere, Mao és Kaunda elnökök fotói láthatóak

Forrás: Kalmár Lajos, 2011


Hová mennek a kínai migránsok? Hogy hová igyekeznek a kínai migránsok? Oda, ahol üzleti lehetőséget látnak; ahol megjelenik a kínai (állami, tartományi, városi nagyvállalati) tőke, amúgy pedig szinte bárhová, ahol a jobb élet reményét látják maguk és családjuk számára, annak érdekében pedig nem riadnak vissza a nehéz és folyamatos munkától. A család több szintű kötelezettséget jelent a szerencsét próbálni indulóknak: sokszor egyetlen ember, szüleit (2 fő) és a nagyszüleit (4 fő), valamint más rokonait is támogatja, miközben fenntartja önmagát. Tehát annyit kell keresnie, ami elég a nagycsalád (részbeni) eltartására, támogatására. A bemutatott „4–2–1 probléma” a kínai állam egyke-politikájának következménye. Miután több egymást követő generációban a házaspároknak csak egy gyermek volt megengedett, ma „egy fiatal felnőttnek két idős szülőt és négy még idősebb nagyszülőt kell gondoznia, adott esetben eltartania” (Salát, 2012, Mian, 2007 alapján). „A szülők, nagyszülők ellátásának kötelezettsége ősi kínai hagyomány, amelyet a jelenleg hatályos alkotmány is rögzít, s amelyet jellemzően nagyon komolyan vesznek. Ha valaki nem gondoskodik szüleiről, számíthat környezete megvetésére. Így mind a gyerekek szocializációja, mind a társadalmi elvárások abba az irányba hatnak, hogy a gyermek súlyos áldozatok árán is gondozza szüleit és nagyszüleit” (Salát, 2012).

Afrikaiak Kínában Kína határozottan sikeres Afrika-politikájának hozadéka, hogy mára nagyjából 500 ezerre tehető azoknak az afrikaiaknak a száma, akik Kínába vándoroltak szerencsét próbálni. A főleg tengerparti nagyvárosokba, így pl. a Hong Kongtól 120 km-re északra található Guangzhouba (Kanton), vagy a Shanghaitól (Sanghaj) kb. 5 órás vonatozásra dél-nyugati irányban található Yiwuba (Jivu) érkező afrikaiak kereskedőkként próbálnak érvényesülni. Mivel a kínai kormány Afrika-szerte több ezer ösztöndíjat biztosít fiataloknak, évente afrikaiak újabb és újabb hulláma utazik tanulmányi céllal Kínába. A helyi lapok a kantoni vegyes házasságok számának emelkedéséről tudósítanak, de azt is megemlítik, hogy a bevándorló férjek jogai és vízumkötelezettsége kapcsán még sok a megoldandó kérdés. Yiwu Kína meghatározó „nagykervárosa”, ahol szinte Budapest méretű üzlet- és pláza-komplexumot és temérdek portékát találunk. A végeláthatatlan üzletsorokon bevándorló afrikai, közel-keleti és helyi kínai kereskedők kínálják áruikat. E komplexum egyik terjedelmes részén található a pár éve megnyitott Afrika-pavilon. Az ott boltot üzemeltető szenegáli, etióp, és szudáni árusok arról számolnak be, hogy fiatal üzleteiknek hosszú jövőt szánnak, bíznak a sikerben, bár egyelőre döcögnek az üzletkötések. Az ébenfa dísztárgyakkal, nyersfával vagy drágakövekkel kereskedő vállalkozások már ma is jól jövedelmeznek. A boltokba az afrikai ébenfából készült Buddha- és Konfuciusz-szobrok, valamint tanzanitból készített ékszerek legtöbbje valamilyen Yiwuban köttetett üzlet nyomán jut a nagyközönség elé.


Ábra 9: Kínai befektetések Afrika-szerte 2010 óta – a becsült ajánlattételi volumenek alapján

Forrás: Stratfor, 2012, a Chinese Business Review adataira támaszkodva (http://i.imgur.com/JzfLruv.jpg)

1 Külső és belső migráció Afrikában A 2005-ös World Migration Report (idézi Van Moppes, 2006) szerint Afrika külső és belső migrációját a következő jegyek jellemzik: 1. A belső (regionális) és a külső határokon átívelő migráció sok esetben egyfajta stratégiát jelent az ökológiai és gazdasági problémák leküzdésére. 2. Az egyes régiókon belüli egyenlőtlenségek arra ösztönzik az embereket, hogy stabilitást és jobb körülményeket biztosító térségekbe vándoroljanak. 3. Felerősödött az Észak-Afrikán keresztüli tranzitmigráció, amelyben az észak-afrikai területek és települések kapuként szolgálnak.

afrikai migrációs folyamatok | 231 4. Nőtt a tiltott és irreguláris migráció, elsősorban a fejlett Észak megszorító bevándorlás-politikái miatt. Egyre több az Afrikából becsempészett személy. 5. A szakképzettek és magasan képzettek nagyobb számban vándorolnak a szubszaharai Afrikából a gazdaságilag fejlettebb országokba, akár Afrikán belül is. 6. Bár a nők még mindig alulreprezentáltak, látható az afrikai migrációban egy felívelő „feminizációs” tendencia (Búr–Tarrósy, 2011: 109) Ábra 10: Kínai közvetlen tőkebefektetések szektoronként Afrikában, 2011 vége

Forrás: http://en.theorychina.org Ábra 11: Yiwu „nagykervárosának” afrikai pavilonjában több kisvállalkozó próbál szerencsét. Ebben a boltban az etióp menedzser fából készült tárgyakat és nyersfát kínál eladásra.

Forrás: Nyitrai Miklós, 2012


Urbanizáció és migráció Az 1990-es évek második felétől a „globális Dél” fejlődő térségeiben felgyorsult városiasodás és az azzal járó népességrobbanás napi szinten jelent kihívást a fekete kontinens települései és azok lakosai számára. Az előrejelzések szerint 2025-re a „világ népességének több mint fele olyan városokban él majd, ahol a lakosság létszáma meghaladja az egymilliót. A vidéki településekből a városokba irányuló exodus főként a fejlődő országokra jellemző” (Henriksen, 1995, idézi Tarrósy, 2012), és azzal, hogy a globalizálódással a kommunikáció, a közlekedés, az információcsere mindenhol gyorsabb és olcsóbb lesz, egyre többen hagyják el a rurális területeket, és próbálnak szerencsét a városokban az elkövetkező évek során. Ez számszerűen azt jelenti, hogy az előttünk álló 10 évben ismét több mint 50 millió ember hagyhatja el vidéki otthonát városi újrakezdésért (Parnell–Walawege, 2014: 44). A városokba beérkezők azonban gyakran a városi szegények amúgy is növekvő számát gyarapítják. „A városi szegénység széleskörű elterjedése jellemző a legtöbb afrikai országra, és elmondhatjuk, hogy a kontinens egyes térségeiben a városi népesség kétharmada illegális lakónegyedekben él” (Keserű, 2010: 63). Táblázat 1: Afrika leggyorsabban gyarapodó nagyvárosai és népességük alakulása 2020-ig

város, ország Kairó, Egyiptom

Lagosz, Nigéria

Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság

Abidjan, Elefántcsontpart Nairobi, Kenya Kano, Nigéria

Dar es-Salaam, Tanzánia Luanda, Angola

Addisz-Abeba, Etiópia

Ouagadougou, Burkina faso

lélekszám a közigazgatási határon1 belül élőkre nézve a legutolsó népszámlálás alapján (év)

A UN WUP adatai alapján (2010) az agglomerációval együtt 2

A UN-Habitat előrejelzései alapján 2020-ban várható lélekszám

5,5 millió (1998)

8,7 millió

12,8 millió

3,1 millió (2009)

3,5 millió

5,2 millió

1,8 millió (2002)

4,8 millió

7,8 millió (2006) 7,9 millió (2006)

4,2 millió (2001)

2,1 millió (2006)

2,5 millió (2002)

2,7 millió (2007)

1,5 millió (2006)

11 millió

10,5 millió 4,1 millió

3,4 millió

3,3 millió 2,9 millió 1,9 millió

12,5 millió 14,2 millió 5,5, millió 4,5 millió 5,1 millió 7,1 millió

3,9 millió

3,5 millió

A UN-Habitat 2010-es beszámolója és további ENSZ források, valamint a BBC News Africa cikke alapján összeállította a szerző. A táblázat megjelent: Tarrósy, 2012: 10.

A közigazgatási terület definíciója természetesen különbözik az egyes országokban – így beszélhetünk tartományról, megyéről, régióról, stb. Egy adott városhoz egyéb közigazgatásilag értelmezhető egységek is kapcsolódhatnak. 3 Különböző adatbázisok elég nagy szórást mutatnak a becsült teljes populációt illetően. Például néhány város esetében nagy különségekről szólnak a citypopulation.de 2010-es adatai: Kairónál több mint 15 millió főt, Johannesburg esetében 7,5 millió főt, Luanda esetében 3,1 millió főt jeleznek. (Ld. további adatok érdekében: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_metropolitan_areas_in_Africa) 2


Ábra 12: Afrika 20 legnagyobb lélekszámú városa (millió fő), 2010-ben és 2025-ben

Forrás: http://blog.frontierstrategygroup.com Ábra 13: Városi maszájok (maszaik) Dar es-Salaamban



Sokan az informális gazdaságban tevékenykednek, és egyszerre több helyen ellenőrizetlen tevékenységekkel jutnak annyi pénzhez, ami az életben maradáshoz is alig elég. A szürke és fekete gazdasági részvétel létfeltétel az afrikai mindennapokban azok számára, akik munkanélküliek, vagy fizetésük kevés családjuk eltartására. Egyesek főállásuk mellett hétvégi pluszmunkát vállalnak lakónegyedükben, például ruhákat varrnak össze potom pénzért. Legtöbben azonban a városi mezőgazdaságot (urban agriculture) választják jövedelem-kiegészítésül, amivel a kvázi farmerek bevételhez jutnak, családjukat pedig minőségi(bb) és biztonságosabb élelemhez juttatják. A városi mezőgazdálkodásban kifejtett tevékenységek a növénytermesztéstől a faültetésen át az állattenyésztésig széles skálán variálódnak. Empirikus megfigyelések szerint a városi szegények túlélési stratégiái közül a városi mezőgazdasági termelés az egyik legéletképesebb (Dongus, 2001). Az erős modernizációs tendenciák ellenére Afrika még mindig elsősorban rurális jegyekkel jellemezhető kontinens. Az erőteljes városiasodást nagyobb részben nem a vidékiek városokba áramlása, hanem elsősorban az eredeti városi népesség számbeli növekedése okozza. Gyakran csupán „technikai urbanizáció” történik, amikor is városkörüli „peri-urbánus” területeket igazgatási úton városokhoz csatolnak, vagy egykori falukat várossá vagy városrésszé minősítenek. Az ilyen igazgatási aktusok Afrika éves urbanizációs rátáját átlag 3,3 százalékra emelik. Ez teszi érthetővé, hogy az ENSZ 2050-ig szóló előrejelzése 60 százalékos városiasodási szintet prognosztizál (UN-Habitat, 2009-et hivatkozza Parnell–Walawege, 2014).

További jellemző afrikai migrációs folyamatok Afrikai migrációját vizsgálva szembeötlik az országhatárok kérdése. A prekoloniális Afrika történetében „az embereknek és a javaknak az árucsere-forgalomhoz kötődő áramlása állandó elemnek tűnik, amit a régiók egymást kiegészítő jellege diktált. Ma az ilyen áramlásokat gyakran a határokat kikerülő egyéni életstratégiák vagy az illegális mobilitás »fekete piacának« nevezik” (Csizmadia, 2009: 52). Bár az 1960-as évektől a politikai függetlenség elnyerésével az új afrikai elitek az uti possidetis, azaz „amit birtokolok” elve alapján elfogadták a gyarmatosítóktól örökölt államhatárokat, a gyarmatosítás előtti állapotok egybefüggő területisége, a határok porózussága, könnyű átjárhatósága megmaradt. A félig vagy egészen nomád állattenyésztő népcsoportok 2014-ben sem azt kémlelik, hol tilos az aktuális államhatár átlépése, hanem az állataik és családjaik jóltartásához szükséges jó legelőket keresik. Az egykori gyarmatosítók által vonalzóval meghúzott mesterséges államhatárok időszaka előtt a határokon átlépő migráció pl. Nyugat-Afrikában magától értetődő volt. Jóllehet számos biztonsági probléma, pl. a könyvünk megjelenése idején is ezrek halálát okozó Ebola-járvány4 nehezíti az átkelést egyes határszakaszokon, különösen az időszakos Ld. a Póczik Szilveszter által írt fejezetben található infoboxot.

4


munkákat vállaló szezonális migránsok számára evidencia, hogy a nagy afrikai rurális élettér területei közti vándorlás csupán egyfajta belső elmozdulás, alig foglalkoznak tehát az államhatárokon való átkelés jogi vonzataival. Ha határfolyó keresztezi útjukat, mint Gambia és Szenegál között az Atlanti-óceán közelében fekvő Kartong településnél, a halászatból és kagylóhalászatból élő családok természetesnek veszik, hogy a határon élnek. A kagylótelepen minden halásznak saját kupaca van kisméretű kagylókból (oyster), melyeknek a héját adja el nagy mennyiségben építkezésekhez. Van olyan vásárló, aki a háza előtti útba vagy járdába építi be a kagylóhéjat, mások szegélyt készítenek belőle, de a héjak között lapuló kagyló is – megfelelően megtisztítva – remek csemegének számít a helyi piacokon. Ábra 14: Kagylótelep a gambiai-szenegáli határon, Kartong


E csoportok életében meghatározó jelentőségű a törzsi és klánbeli szolidaritás, összefogás, kölcsönös segítség, a fiataloknak gondoskodás, az időseknek tisztelet jár, a nagycsaládok és faluközösségek számíthatnak egymás segítségére. A gyengélkedő állam sok országban képtelen megfelelő szolgáltatásokat nyújtani, nincs, vagy alig működik az egészségügy, nincs nyugdíjrendszer. Ez még inkább felértékeli a helyi, térségi, sőt, transznacionális közösségek összetartását. A vándorlással kapcsolatos döntések is közösségi szinten nyernek igazán értelmet, hiszen a döntést, bár azt az egyén hozza meg, egy egész közösség érzi sajátjának, és az egész közösségre is hat


vissza. A migráns felelőssége, hogy a közösség javát is szolgálja, elsősorban a hazautalt pénztámogatásokkal. A hazautalások (remittances) mértéke több afrikai ország esetében az adott nemzet gazdaságának egészét tekintve is jelentős. A Nemzetközi Valutaalap adatai szerint (Barajas et al., 2010) vannak afrikai országok, például Nigéria, Sierra Leone, Togo, Szenegál, a Zöldfoki-szigetek, Gambia, Marokkó, Szudán, ahol a hazautalások a GDP arányában 5 és 11 százalék között mozogtak az elmúlt harminc évben. Bár a Nyugat-Európából, leginkább Franciaországból, Spanyolországból, Olaszországból és Belgiumból, az Egyesült Királyságból, illetve az észak-amerikai országokból Afrikába irányuló tranzakciók a teljes fejlődő világba érkező utalásoknak csupán nagyjából 15 százalékát teszik ki, a kivándoroltak jövedelmeinek hazaküldött részei összesítve sokszor kiemelkedő gazdasági hatást képviselnek. A kétezres évek elején a hazautalások nagyobb része Észak-Afrikába irányult az arab térségek fejlettebb pénzügyi szolgáltatásainak köszönhetően. Azóta a bankszektor délebbre is kiépült, messze fejlettebb, mint egy évtizede, így nagyobb pénzvolumen mozgatására képes a szubszaharai Afrikában is. Az arab térség országainak „nemzetközi pénzforgalmát egyértelműen a hazautalások dominálják”, hiszen a kivándorlók európai célországokban és gazdag, „olajállamokban” vállaltak munkát, bár az arab tavasz, ahogy a líbiai konfliktus is mutatta, sokaknak munkahelyük elvesztésével járt. Fekete-Afrika, melynek „világgazdasági és migrációs részesedése alacsony[abb], kevesebb átutalásban részesül” (Barajas et al., 2010). Bár az elvándoroltak hozzájárulásai nem hagyhatók figyelmen kívül az anyaországok gazdaságaiban, ezeket jelentős veszteség éri azzal, hogy a relatíve kisszámú képzett munkaerő elvándorol. A humán erőforrások és szellemi kapacitások veszteségei hosszabb távon is csak nehezen pótolhatóak, ami súlyos társadalmi és gazdasági gond lesz a későbbiekben.

Cirkuláris migráció, agyelszívás, feminizáció A különböző formákat és jegyeket valamint igen kevert népességet felmutató afrikai migrációs körképen egymás mellett vonulnak menekültek, lakóhelyüket belföldön elhagyni kényszerülők, a globális munkaerő-piacon szerencsét próbálók, klímavándorok, elszipkázott értelmiségiek, „csempészett” fiatalkorúak és mások. Az Afrikában folyó migráció azonban egyre inkább kétirányú folyamat, ahogy az ázsiai betelepülők példáján láttuk, számos térsége a nemzetközi immigráció célpontja. Az afrikai migráció jelenlegi állása szerint azonban az „afrikai bevándorlók legnagyobb számban nem a fejlett világban, hanem Afrikában vannak” (Hettyey, 2011). „Az Afrikán belüli migráció a munkanélküliség csökkentését is elősegíti, hiszen az a bevándorló, akinek otthon nincs munkája (így nem adózik és fogyaszt), külföldön keresethez jut, fogyasztásával a befogadó ország gazdaságát pörgeti, hazautalásával az anyaországot támogatja” (Uo.). Egyre inkább mindennapi valóság a többirányú, illetve cirkuláris migráció, és nyilvánvaló hasznossága. A cirkularitás folyamatos visszatérést jelent a kibocsátó országba, onnan a vándorlók gyakran


újabb desztinációk felé mozdulnak tovább. A célországok köre egyértelműen bővült, ez a mai afrikai vándorlások egyik legfontosabb jellemzője. Az afrikai kormányok különösen a kvalifikált, főként magasan képzett munkavállalók, cirkuláris mozgását igyekeznek számos regionális együttműködés keretében elősegíteni, és a tudásbirtokosokat így saját gazdaságaik számára legalább részben „visszaszívni”. Több afrikai szervezet évek óta egy afrikai „agybank” létrehozásán dolgozik azzal a céllal, hogy Afrika képes legyen megtartani, egyes országaiban megfelelő ajánlatokkal helyzetbe hozni képzett intellektusait. Az egyik ilyen összefogás, a 2002-ben megalakított Digitális Afrikai Diaszpóra Hálózat (Digital Diaspora Network Africa) a képzett tudósok, orvosok, mérnökök, közgazdászok, IT-szakemberek megtartását, illetve általában az elvándorolt képzett munkaerő visszaszívását tűzte zászlajára. Maga az Afrikai Unió azzal a kéréssel fordult a világban élő afrikai diaszpórákhoz, hogy hathatós szerepvállalással segítsék a tudások és szakképzettségek visszaáramlását Afrikába. Ahogyan Adepoju (2004, 2008) elmondja, a hagyományosan férfiak által dominált migráció rohamléptékben alakul át. Amíg a múltban a nők otthon maradtak, megteremtve a hátteret ahhoz, hogy férjeik, bátyjaik jobb élet, vagy csak a túlélés reményében munkát találhassanak, addig ma már sok képzett afrikai nő vállalja az esetek többségében hosszú utakat, viszontagságokkal terhes mindennapokat, hátrahagyva férjeiket, hogy azok vigyázzák a családi otthont és neveljék a gyerekeket. „A női migráció viszonylag új jelensége” (Rédei, 2007: 276) „az afrikai nemi szerepek meghatározó változásához járul hozzá” (Adepoju, 2004, idézi Tarrósy, 2011a). A képzett afrikai ápolónővérek migrációja pontosan példázza ezt a jelenséget. Az 1990-es évek végétől látható felívelő tendencia a feminizációra irányította a nemzetközi vándorlást kutatók figyelmét. 1998 és 2007 között 2566 ápolónővér vándorolt Zimbabwéből az Egyesült Királyságba (Nursing and Midwifery Council, NMC, 2007). McGregor (2007) szerint azonban nagy valószínűséggel jóval többen dolgoznak nővérként a privát szektorban, de róluk az NMC-nek nincsenek regisztrált adatai. Yeboah és Mambo (2012) beszámolója szerint a betegápolók erősödő migrációja és kivándorklásuk földrajzi zónájának szélesedése négy okban leli magyarázatát: 1. Az Egyesült Királyság egészségügyi szektorában nővérhiány alakult ki, és a kormányzat által megfogalmazott politika ösztönzi a globális perifériákról származó képzett nők bevándorlását és munkavállalását, hiszen ebben a szektorban erős és folyamatos a kereslet irántuk); 2. Zimbabwében a helyi sanyarú gazdasági, társadalmi és politikai feltételek taszító hatást gyakorolnak a képzett nőkre; 3. A britek egykori gyarmati oktatási rendszerében a betegápolónak tanuló zimbabwei lányok a brittel kompatibilis standardokat és gyakorlatokat sajátítottak el, így diplomáik könnyen honosíthatóak az Egyesült Királyságban; 4. A folyamatos keresletet és utánpótlást a régtől fennálló brit szociális háló előnyei táplálják, ezek ugyanis a volt gyarmatról származó és az egészségügyben munkát vállaló afrikaiak vándorlási költségeit lényegesen csökkentik.


2

Az „elhanyagolt” diaszpóra: afrikaiak a volt keleti blokkban A Szovjetunió felbomlásáig tartó kétpólusú világ keleti blokkjának országaiban az 1960-as évektől emelkedő számban jelentek meg afrikaiak, akik állami ösztöndíjakat és továbbtanulási lehetőséget nyertek el jónevű egyetemeken. Diplomát szereztek, elsajátították a fogadó ország nyelvét, sokan családot alapítottak, mások hazatértek szülőföldjükre, és szinte kivétel nélkül egzisztenciát teremtettek. A Magyarországon tartózkodó afrikaiak nagy része is főként tanulmányi céllal érkezett hazánkba. 2013-ban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint kevesebb mint 4000 legális afrikai bevándorló élt nálunk. Sokan aktívak vesznek részt civil szervezetek munkájában vagy kulturális egyesületekben, és hídszerepet töltenek be anyaországuk és választott hazájuk kultúrája és társadalma között. Rendszerint jól integrálódtak, jelentős mértékben járulnak hozzá választott hazájuk gazdasági teljesítményének növeléséhez is. Róluk igazából vajmi keveset tudunk, hiszen a nemzetközi migráció szakirodaloma roppant szerényen foglalkozott velük az elmúlt évtizedekben. Elhanyagoltnak tekinthetjük őket abból a megközelítésből is, hogy a többségi, befogadó társadalom – ugyan érzékeli őket – nem igazán vesz tudomást róluk, mint „hozzáadott értéket” képviselő, amúgy a gazdasághoz, de még inkább a sikeres külpolitikához hozzájárulni képes populációról. Különösen egy expanzív és pragmatikus külgazdasági politika számára jelenthet fontos kapcsot az afrikai diaszpóra az anyakontinensen vállalt szerepek definiálásában, illetve az egyes külügyi és külgazdasági akciók megvalósításában. Izgalmas, egyúttal hasznos kutatási területet jelöl ki tehát a volt keleti blokkban élő afrikaiak feltérképezése. Táblázat 2: Demográfiai változások és afrikaiak Magyarországon 2003 és 2013 között 2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

Népesség (millió fő)

10,174

10,116

10,097

10,076

10,066

10,045

10,030

10,014

Külföldiek (ezer fő)

115,88

130,1

142,15

154,43

166,03

174,69

184,36

197,8

206,9

143,36

141,36

Afrikaiak

1281

1455

1556

1800

1783

1913

1998

2513

2779

3284

3850

Forrás: Saját szerkesztés a KSH adatai alapján

9,985

9,931

9,908

afrikai migrációs folyamatok | 239 15. ábra: A Magyarországon élő afrikaiak számának változása 1995 és 2013 között

Forrás: Saját szerkesztés a KSH adatai alapján

Első afrikai származású parlamenti képviselők Lengyelországban „A lengyel társadalom befogadóképességéről, a kisebbségek iránt tanúsított nagyfokú nyitottságáról árulkodik az a tény, hogy egy kevesebb mint 5000 főt számláló afrikai közösségből bekerülhettem a parlament alsóházába, a Sejmbe,” nyilatkozza a 42 éves John Abraham Godson, aki 1999-ben tanulmányi céllal érkezett Nigériából. Ma már lengyel állampolgárként lengyel feleségével négy gyermeket nevelnek közösen. Rajta kívül van még egy afrikai származású tagja a törvényhozásnak: az 51 éves zambiai Killion Munyama, aki 1982-ben szintén tanulmányi céllal utazott az akkori kommunista Lengyelországba. 1994-ben már doktori fokozattal a kezében kezdte meg oktatói és tanácsadói tevékenységét – elsősorban EU-s pályázatokkal foglalkozik, illetve a poznani közgazdaságtudományi egyetemen tanít. (Ayieko, 2012) Záró gondolatok Változó politikai konfigurációkat mutató világunk dinamikái egyfelől részben eredményei, másfelől okozói a nemzetközi migrációs folyamatok változásainak. A dinamikák a Globális Dél fejlődő országainak feltörekvő gazdaságaira, illetve a Globális Észak technológiailag és gazdaságilag fejlettebb országainak társadalmi, pénzügyi, demográfiai problémáira irányítják a figyelmet. Az Afrikához kötődő migrációs tendenciák – amellett, hogy általában egyre fontosabb referenciakeretet jelentenek a nemzetközi migráció jelenségeinek kutatásában – az afrikanisztikával foglalkozók számára is új ismeretek, összetettebb, interdiszciplináris megközelítések alkalmazá-


sát követelik meg. Annak ellenére, hogy az afrikai népek történelmében mindig jelen volt a vándorlás, és ezzel több tudósgeneráció behatóan foglalkozott, az Afrika-kutatók új generációjának képessé kell válnia arra, hogy túl tudjon látni az egyes afrikai országokon, térségeken belül zajló folyamatokon, hiszen ma az afrikai migrációnak is egyik fontos jellemzője a transznacionalitás. Ugyanakkor a nemzetközi relációk értelmezésekor éppen a népcsoportokhoz kapcsolódó, országokon, régiókon belüli jellegzetességek antropológiai, szociológiai, etnográfiai ismerete is nélkülözhetetlen. A módszertant tekintve pedig, ahogyan Alessandro Triulzi (2013: 55) hangsúlyozza, ezen ismeretekre a résztvevők (migránsok) és a „szemtanúk” (fogadó társadalom tagjai) megszólaltatásával, véleményeik rögzítésével, lejegyzésével tehetünk szert. Interjúkra, megfigyelésekre, folyamatos párbeszédre van szükség. A fejezetben legelőször szót ejtettünk a transzatlanti rabszolga-kereskedelem generációkon átívelő történelmi örökségéről, amely a világban található legjelentősebb létszámú afrikai diaszpórák kialakulásához legelsőként járult hozzá. A világpolitikában az egyik legnagyobb izgalommal nyomon követett sino-afrikai kapcsolati dinamika kitüntetett dimenziójának tekinthető interkontinentális migrációt részletesebben vizsgáltuk, egyúttal jeleztük, hogy a volt keleti blokk országaiban élő afrikai közösségekről érdemes lenne többet tudnia akár a külpolitikákat meghatározó döntéshozóknak is. A legújabb kutatásokra utalva továbbá összefoglaltuk a 21. század első évtizedében tetten érhető afrikai migrációs folyamatokat, azok jellemzőit. Mindezek alapján világosan kirajzolódik, hogy a század során további figyelemre méltó politikai, gazdasági, társadalmi kérdések miatt érdemes közelebbről megismernünk a fekete kontinens migrációs folyamatait.

1.

Melyek az afrikai migráció történeti távlatban meghatározó eseményei?

4.

Mit jelent a „4–2–1 probléma” kifejezés?

2. 3.

5.

6. 7.

8.

A kényszerű elvándorlás esetében milyen „kényszereket” látunk Afrika-szerte? Magyarázza meg a 2000-es években tapasztalható kínai migrációt Afrikában! Értelmezze a migráció és az urbanizáció összefüggéseit Afrikában!

Miért lényeges viszonyítási pont a „porózus határ” Afrikában a migrációs folyamatok értelmezése számára? Milyen jellemzői vannak a migráció feminizációjának Afrikában?

Miért nevezhetjük a volt keleti blokk afrikai migráns közösségeit „elhanyagolt diaszpóráknak”?

Ajánlott linkek az interneten


http://www.age-of-migration.com http://www.oecd.org/els/mig/imo2013.htm http://www.africaneconomicoutlook.org/theme/developing-technical-vocational-skills-inafrica/tvsd-in-specific-contexts/migration/ http://www.afdb.org/en/topics-and-sectors/initiatives-partnerships/migration-anddevelopment-initiative/afdb-migration-activities/ http://www.un.org/africarenewal/magazine/january-2006/african-migration-tensionssolutions http://allafrica.com/list/aans/post/af/cat/migration/pubkey/publisher:editorial:00010887. html http://www.economist.com/news/books-and-arts/21613162-mass-immigration-chinesepeople-africa-almost-entirely-driven-money

Felhasznált irodalom

Adepoju, Aderanti (2004): Changing Configurations of Migration in Africa. Migration Policy Institute, Washington, D.C., Elérés: http://www.migrationpolicy.org/article/changingconfigurations-migration-africa. (Letöltve: 2014.07.30.) Adepoju, Aderanti (2008): Migration in sub-Saharan Africa. Current African Issues 37. Nordiska Afrikainstitutet, Uppsala. Ayieko, Odindo (2012): The two blacks in the Polish parliament. Saturday Monitor, 2012.11.11. Elérés: http://www.monitor.co.ug/Magazines/PeoplePower/The-two-blacks-in-the-Polishparliament/-/689844/1616804/-/r0lo4l/-/index.html. (Letöltés ideje: 2014.10.04.) Barajas, Adolfo et al. (2010): The Global Financial Crisis and Workers’ Remittances to Africa: What’s the Damage?. IMF Working Paper, WP/10/24. Elérés: http://www.imf.org/external/pubs/ft/wp/2010/wp1024.pdf. (Letöltve: 2014.07.25.) Búr, Gábor – Tarrósy, István (2011): Az afrikai vándorlás hátteréről és jellemzőiről. In. Tarrósy, István – Glied, Viktor – Keserű, Dávid (eds.): Új népvándorlás. Migráció a 21. Században Afrika és Európa között. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 99–114. Csizmadia, Sándor (2009): Az afrikai államhatároktól a határtalan Afrikáig. In. Csizmadia, Sándor – Tarrósy, István (eds.): Afrika ma. Tradíció, átalakulás, fejlődés. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 51–74. Dongus, Stefan (2001): Urban Vegetable Production in Dar es Salaam (Tanzania) – GISsupported Analysis of Spatial Changes from 1992 to 1999. APT-Reports, No. 12. pp. 100–144. Henriksen, Jørgen et al. (ed.) (1995): Market orientation of small scale milk producers. Background and global issues. Proceedings of a Workshop. Sokoine University of Agriculture, Food and Agriculture Organisation of the UN, Rome. Hettyey, András (2011): Nem jutnak tovább Afrikánál az afrikaiak. Index, 2011.09.18. Elérés: http://index.hu/kulfold/2011/09/18/nepvandorlas_afrikaban/. (Letöltés ideje: 2014.07.28.) Keserű, Dávid (2010): Fenntartható állapotok?! Az urbanizáció Afrikában. In. Tarrósy István (ed.): Fenntartható Afrika. Publikon Kiadó, Pécs. pp. 55–74. Lamphear, John (1993): Aspects of ’Becoming Turkana’: Interactions and Assimilation between Maa- and Ateker-Speakers. In. Spear, Thomas – Richard Waller (eds.): Being Maasai: Ethnicity and Identity in East Africa. Ohio University Press, Athens. pp. 87–104.


Mariano Jr., Bernardo (2014): African Migration Trends: Key Facts and Figures. IOM AfricanEuropean Parliamentary Dialogue on Migration and Development. AWEPA Conference Talk, Midrand, South Africa, 3 October 2014. Elérés: http://www.awepa.org/wp-content/ uploads/2014/10/2-Oct-2014-Migration-trends-in-Africa-for-AWEPA-conference.pdf. (Letöltve: 2014.10.10.) Park, Yoon Jung (2009): Chinese Migrants in Africa. SAIIA Occasional Paper, No. 24. Elérés: http://www.saiia.org.za/type/occasional-papers. (Letöltve: 2014.08.23.) Parnell, Susan – Ruwani Walawege (2014): Sub-Saharan African urbanisation and global environmental change. In. Parnell, Susan – Edgar Pieterse (eds.): Africa’s Urban Revolution. Zed Books, London. pp. 35–59. Patkós, Csaba (2011): A globális népesedés humánökológiája. Educatio Kht., Hallgatói Információs Központ, Budapest. Elérés: http://www.tankonyvtar.hu. (Letöltve: 2014.09.18.) Rédei, Mária (2007): Mozgásban a világ. A nemzetközi migráció földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Régi, Tamás (2006): Nomádok között Kelet-Afrikában. Anthropolis, Budapest. Salát, Gergely (2012): Demográfiai folyamatok Kínában. Kommentár, 2012/1. Elérés: http:// kommentar.info.hu/iras/2012_1/demografiai_folyamatok_kinaban. (Letöltve: 2014.08.23.) Tarrósy, István (2011a): Afrikai migránsok a fejlett világban és Magyarországon. Migrációs trendek, integráció, tapasztalatok. OKRI Szemle, 2011/2, pp. 76–89. Tarrósy, István (2011b): Afrikai agyelszívás. A kérdéskör néhány mérvadó aspektusa. Afrika Tanulmányok, Vol. 5., különszám, pp. 46–55. Tarrósy, István (2012): Urbanizáció és fenntartható fejlődés Dar es Salaamban. Afrika Tanulmányok, Vol. 6., No. 2. pp. 4–21. Tarrósy, István (2014): Mozgásban lévő oroszlánok. Afrikaiak vándorúton. A Földgömb, Vol. 32., No. 285. pp. 88–91. Tarrósy, István (2014): African Immigrants in Hungary: Connection with the New National Foreign Policy. Society and Economy, Vol. 36., No. 2. pp. 285–305. Triulzi, Alessandro (2013): Listening and Archiving Migrant Voices: How It All Began. In. Engel, Ulf – Manuel João Ramos (eds.): African Dynamics in a Multipolar World. BRILL, Leiden – Boston. pp. 51–66. Van Moppes, David (2006): The African Migration Movement: Routes to Europe. Working papers Migration and Development series, Radboud University, Nijmegen. Wang, Huiyao (2014): Recent Trends in Migration Between China and Other Developing Countries. IOM Workshop presentation. Elérés: http://www.iom.int/files/live/sites/ iom/files/What-We-Do/idm/workshops/South-South-Migration-2014/South-SouthMigration-2014-Presentation-Huiyao-Wang.pdf. (Letöltve: 2014.10.01.) Yeboah, Ian E. A. – Tatenda T. Mambo (2012): Geography of Globalized Nursing Markets: Zimbabwean Migrant Nurse Trajectory and Work Experience in the United Kingdom. In. Arthur, John A., Joseph Takougang, Thomas Owusu (eds.): Africans in Global Migration. In Search for Promised Lands. Lexington Books, Plymouth. pp. 135–160.

További ajánlott irodalom

Afrika Tanulmányok folyóirat 2011. Vol. 5., különszám Bondarenko, Dmitri M. et al. (2002): Postsocialism Meets Postcolonalism: African Migrants in the Russian Capital. Anthropological Journal of European Cultures, Vol. 18., No. 2. pp. 87–105.


Castles, Stephen – Mark J. Miller (1998): The Age of Migration. International Population Movements in the Modern World. The Guildford Press, New York. Kane, Abdoulaye – Todd H. Leedy (eds.) (2013): African Migrations. Patterns and Perspectives. Indiana University Press, Bloomington and Indianapolis. Lumumba-Kasongo, Tukumbi (2011): Foreword on „African Migration: Understanding Trends and Traditions”. African and Asian Studies, Vol. 10., No. 1. pp. 1–5. Tarrósy, István (2013): Afrikai szafarin a tigris: Indo-afrikai kapcsolatok a „változó globális térben”. Biztonságpolitikai Szemle, Vol. 6., No. 1. pp. 1–17. Elérés: http://biztpol. corvinusembassy.com/jscripts/tiny_mce/spirit_docs/upload_31/bsz_vol_6.1.pdf. Zeleza, Paul T. (2002): Contemporary African Migrations in a Global Context. African Issues, Vol. 30., No. 1. pp. 9–14. Yehaw, Emmanuel – ’Dimeji Togunde (eds.) (2010): Across the Atlantic. African Immigrants in the United States Diaspora. Common Ground, Champaign, IL.

Afrikai migrációs folyamatok

Recommend Documents