Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter)

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter). I ,ZT A DOLGOZATOMAT tárgyi okokból két részre osztom : az I. részben az a célom, hogy a régiekre támaszkodva, új álta­ lános meglátásokat keressek a tónak és madarainak életében. A II. részben ennek az első magyar madártani kataszternek tulajdonképeni részét tárgyalom. I. Azok a jóhiszeműleg végrehajtott óriási arányú ármentesítések, amelyek a múlt század magyar kultúrmunkásságának egyik főirányát adták, — most utóhatásaikban lemérve, sok te­ kintetben nem felelnek meg a hozzájuk fűzött várakozásoknak. Még a ma divatos és mindenben uralkodó gazdasági szempont sem találhat hiánytalan kielégülést a lecsapolások eredményeiben. Lehetnek ezek a munkálatok mérnökileg nagyon szépek, -- a lényeg az, hogy az Alföld talajvizrendszerének megváltoztatása következtében hatalmas területek váltak még használhatatlanabbá. Amig ugyanis a korábbi állapot hal- és vadbősége számtalan embernek adott megélhetést, — most ezek a területek hallgata­ gok és némák a szik fehér izzásában. De ahogyan a gazdasági érdekek nem nyertek el mindent, — úgy a tudományos törekvések csaknem mindent elvesztettek az őstermészetnek és a kultúrának ebben a halálos birkózásában. Amennyire az idejében végzett népéleti, természettudományi és egyéb kutatásokból kiviláglik, itt egy merőben ősi világ süllyedt el visszavonhatatlanul, ma már romantikusnak látszó ősfoglalkozású és ősi veretű halászó magyarsággal s egy felmérhetetlen becsű vizimadárvilággal együtt. Mivel ezeket a tényeket megmásítani nem lehet, a külön­ böző irányú tudományos kutatások olyan területeket vettek célba, amelyek valamely oknál fogva, többé-kevésbbé megőrizték ere­ deti állapotukat. Itt elsősorban a megmaradt tóvidékek és a velük kapcsolatos madártani irányú vizsgálódások fognak érdekelni

— 73

-

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.)

bennünket. E tóvidékek közül jelentőségében egyre emelkedik a magyar ornitológiai kutatások klasszikus területe: a Velenceitóvidék. De tévedés volna azt hinni, hogy a Velencei-tóvidék je­ lentősége kizárólag ilyen relatív értelemben tudott megnőni. A tóvidék földrajzi helyzeténél fogva mindig is önálló életet élt és történeiileg is végigkísérhető szerves társadalmának és nagysá­ gának váltakozása. Ennek részletezése most nem célom. Ami azonban a mai magyar tóságoknak (Kisbalaton, Fertő, Han­ ság, Velencei-tó stb.) közös jelentőséget ad, az már a lecsapolások következménye. Mert az élőlények és a víz ősi soron rokonok. Ahol az ember és állat a vizet elvesztette, ott egyúttal az ősi életforma is veszendőbe ment. Ahol azonban ma még nagyobb egységben van meg a víz, ott észrevehető, hogy a víz jelenléte valahogy megőrzi az ősi állapotokat. Tudjuk hogy a tó hátán élő magyarság életmegnyilvánulásainak ősi szabásánál fogva néprajzilag ma is legérdekesebb rétege népünknek. A madarak­ nál sem vagyunk másképen ! A madarak társadalmában is a viziszárnyasok képviselik az ősibb testalkatot és életformát. A vizi madaraknál nincs meg az alkalmazkodásnak az a képessége, amellyel más fajok — a kultúrfajok — lassanlassan átváltják magukat a változott viszonyokhoz. Ha nincs víz, eltűnik a madár. Hogy hová? Egyenlőre átcsoportosul más vidékre. Ilyenkor lép ki egy-egy ország madárfaunájából. Hazánk­ ban ez az eset sokszorosan megtörtént. A különféle hattyúk, gödények, darvak több más társukkal együtt még nem is olyan régen, fészkeltek Magyarországon, de a lecsapolt ősmocsarakkal együtt örökre eltűntek. A mai magyar tóvidékeknek tehát madártani szempontból az a jelentőségük, hogy a lecsapolások révén hontalanná lett hajdani gazdag madárvilágunk romjainak menedéket nyújtanak. És ebből a szempontból a Velencei-tóvidék valósággal ma­ gasabbrendű kultúrmisszio teljesítésére hivatott. Mert ma már nemcsak az ármentesített területek nagysága, hanem a természeti emléknek kihasított ősterületek — rezervátumok — száma is fémjelzi az egyes országok kultúráját. A Velencei-tóvidék ma még nem védett terület, bár voltak és vannak e téren pártfogói. A múltban még kevésbbé volt az. Van azonban a Velencei-tóságnak egy hatalmas védője: maga a tó. Halban és vizi vadban való bősége, valamint tekintélyes és jóminőségű nádtermése mindig leszerelte a teljes lecsapolasara irányuló törekvéseket. A Velencei-tó létezése tehát a mindennél erősebb gazdasági érdekeken nyugszik, amelyeket hathatósan egészítenek ki a balneologiai törekvések és a magasabb kultúra

-

73

-

Radetzky Jenő.

ismérvét hordozó régészeti, néprajzi, vízrajzi és madártani kuta­ tások szükségessége. Nem mintha például az ornitológiai búvárkodásokban eddig is hiány lett volna. De a viszonyok élnek és így változá­ soknak vannak alávetve, amelyeket időnkint rögzíteni kell. Ezért vált időszerűvé a Velencei-tóvidék új madártani felvétele (ka­ taszter), amely párhuzamosan halad a Székesfehérvári Múzeumnak a tó környékére vonatkozó régészeti, néprajzi vizsgálataival, vala­ mint más intézetek és egyesületek balneologiai, hydrografiai, geológiai stb. kutatásaival. *

*

Már elől említettem, hogy a Velencei-tóvidék a magyar madártani vizsgálódások klasszikus területe. További fejtegeté­ seim most már ezen a síkon fognak mozogni. Vázlatosan a históriát is célszerűnek látszik egybeállítanom a rendelkezésemre álló irodalmi adatok alapján. — Talán az első, aki a Velencei­ tavat ornitológus szemmel nézte, Grossinger, B. J. volt, az első magyar összefoglaló madártan szerzője. Ő igy ír: „Midőn 1754-ben körüljártam a pákozdi, mások által velenceinek, vagy Kis-Balatonnak nevezett tavat, nem csekély csodálkozással néztem a madárfajokat, amelyek szeptemberben ott éltek. Volt ott 100.000 madár is! Különféle récék, ludak, hattyúk, búvárok, kanalas gémek, gödények, sirályok, buvárrécék, szárcsák, a parton pedig gémek, darvak, székicsérek, szalonkák, bibicek." Grossinger után hosszú űr következett, amely alatt csak térképezők és később néhány madárpreparátor (az osztrák id. Hodek és Natterer, a székesfehérvári Szikla Gábor) járt itt. Ezután következett Chernél István korszakalkotó fellépése a XIX. század utolsó két évtizedében. A nagy magyar ornitológus-triász (Herman—Chernél—Madarász) tagja volt s élete fő­ művének: ,,Magyarország Madarai" с munkájának különösen a vizi és nádi madarakra vonatkozó adatait és ismereteit jelentős mértékben a Velencei-tóvidéken szerezte meg. Eveket töltött Velencén bőkezű rokonainál, a Meszleny-csa\ádná\ és szakadat­ lanul a tavat járva, gyűjtötte megfigyeléseit. О és Herman Ottó hozták le 1891. májusában a budapesti második nemzetközi ornitológiai kongresszus egy diszes csoportját (Homeyer, lovag Tschusi, Othmar Reiser stb.), akik a tavat bevezették a világiro­ dalomba. Az egyik résztvevő, a bécsi Josef Talsky, később meg­ emlékezett erről a velencei kirándulásról. Rövid leírása azonban műkedvelő jellegű; inkább érzelmi és hangulati benyomások ve­ zérlik. Abból az iskolából, amelyet Chernél István teremtett velencei­ tavi működésével, a XX. század elején kitűnő új erők nőttek ki.

— 74

-

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. {Madárkataszter.)

Az egyik a fejérmegyei kenessél Kenessey László, aki Károly János: ,,Fehérvármegye története" című hatalmas munkájának a Velencei-tóra vonatkozó madártani leírását állította össze. Mivel adatainál nem mindig alkalmazott kritikát, leírása szakszempont­ ból veszít értékéből. így például szerinte a „gojzer" fészkel a tó környékén, mert júniusban „vezetgeti fiait." Ez a közvetett bi­ zonyíték azonban nem állja ki a tudományos kritikát. A nagy póling (Numenius arquatus. L.) hazánkban való fészkelésének első tudományos bebizonyítása a másik fejérmegyei kutatónak, Radetzky Dezsőnek sikerült a fejérmegyei Sárréten 1928-ban. Szintén sokat foglalkozott a Velencei-tóvidékkel. Az a 30 esztendő, amelyet a tónak áldozott, annak jelenlegi legjobb ismerőjévé tette. Az ő érdeme, hogy a Magyar Ornithologusok Szövetsége madártani megfigyelőállomást létesített Dinnyésen, a tó ma­ dáréletének gyújtópontjában. Innen végezte ujabb megfigyelé­ seit, amelyek a madárállományban beálló változásokra és az oologiai viszonyokra vonatkoznak. Az ő gondolata volt, hogy a jelenlegi magyar madárállományt madárkataszterekben kell fel­ dolgozni, amelyet a Velencei-tóvidék esetében útmutatásai alap­ ján, kutatásaiban 15 év óta társa — szerény személyem — kö­ zöl ennek a dolgozatnak alakjában. A tó ornitológiai irányú történetéhez tartoznak még a Magyar Királyi Madártani Intézet és a Magyar Ornithologusok Szövetsége munkatársainak, valamint a különféle nemzetek tudós képviselőinek kiszállásai és gyűjtései. Mindezen kutatások alapján a múltban néhány fontos faunisztikai, fenologiai és oologiai probléma is eldőlt a Velencei-tóvidéken. Hogy néhány esetet kiragadjak: a káspi csér (Sterna caspia. Pali) egyetlen magyar­ országi példányát itt lőtték 188Q ápr. 28-án. Itt találták meg a a kékcsőrű réce (Erismatura leucocephala. Scop.) és a csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus aquaticus. Gm.) első magyar fé­ szekaljait is. Áttérve a tó jelenlegi madártani viszonyainak ismertetésére, előzőleg bemutatom azt az általános felosztást, amely meg­ felel a természeti viszonyoknak és a tóra vonatkozó további ornitológiai kutatások módszeres egységeiül szolgálhat. Eszerint a Velencei-tóvidék fogalma alá a következő hármas élettér-egység tartozik: 1) maga a tulajdonképeni tó, 2) a Nádastó, vagy ,,alsó förtőíe, amellyel a Velencei-tó 1861 előtt még összefüggésben volt, 3) a tavat az északkeleti oldal kivételével körülölelő rétségek. Ez a hármas tagolás önként adódik a térszin, a növényzet és a faunák jellegének különbözőségéből. A térszin szempont­ jából ugyanis három nivót lehet megkülönböztetni: a tó körüli rétségek szintjét, amely délen kapcsolódik a Nádas-tó medre -

75

-

ïjadetzky Jenő.

által képviselt alacsonyabb szinthez, végül a legalsóbb nívó magának a Velencei-tónak fenékszine, mint a pannónföld pliocén táblaságának egyik sűllyedésterülete. Ez a hármas szint a vizeloszlás különbözőségénél fogva egymástól többékevésbbé eltérő növény és állatvilág kialakulására vezetett s így a Velencei-tóvidék e hármas életterületét tájképi értelemben is jól jellemzi. Mindamellett a hármas terület bioszociológiailag egymást kiegészíti s egy magasabbrendű egységet alkot, amely­ nek ősi tájtipus-jellege élesen domborodik ki a Velencei-hegység és a Mezőföld által alkotott tágabb környezetből. Talán nem is kell említenem, hogy egyetemes jelentőségé­ nél fogva a Velencei-tóvidék legfontosabb egysége maga a tulajdonképeni tó. Ez a remek madártani terület minden szak­ embernek teljes elismerését vivta ki, nem szólva az amatőrök szent túlzásairól. Madártani szempontból a tó két részre oszlik: délnyugati és északkeleti részre, melyek a továbbiakban helyi elnevezéssel pákozdi sarok (D. Ny.), illetve velencei sarok (É. K.) néven fog­ nak szerepelni. Ennek a felosztásnak alapját a két pólus víz­ összetételének kémiailag eltérő volta adja, amely a vegetáció mértékében tájképileg is szembetűnik. A víz összetételére nézve pontos kimutatások jelentek meg, amelyeknek csak végső ered­ ménye érdekel jelenleg bennünket, ez pedig az, hogy a velencei sarok inkább kénes és oxigénben szegény, a pákozdi sarok meg inkább vasas és oxigéndús. Első sorban ez az adottság szabja meg az ornitológiailag is oly fontos nádnak és a hozzá asszo­ ciálódott növénytársaságoknak kiterjedését s innen van, hogy a két sarok egymástól teljesen különböző két életteret nyújt a ma­ darak számára. A pákozdi sarokban, amely az irodalomban a nem mindig helyes „Dinnyés" helymegjelölés alatt szerepel, a nádas kb. a tó V*-ét elfoglaló összefüggő egészet alkot és a legvadabb „csuhis" ingó láp hazája. Itt vannak a legalkalmasabb fészkelő helyek és a legjobb búvóhelyek. Itt fészkelnek a különféle gémek, a ludak, szárcsák, no és az énekesek népes családjai. Úgyhogy az egyedek és fajok számát tekintve, a pákozdi sarok felülmúlja a velenceit, ahol kevés faj nagy individuum-számban él. (Sirályok, vöcskök.) Ennek az egyenlőtlen helyzetnek okait vizsgálva, az a megállapítás szűrődhetik le, hogy — legalább is a Velencei-tó esetében — valamely madárfajnak egy bizonyos területen való megtelepedésében nem a táplálék közelléte, vagy a vízállás magas volta, hanem a fészkelésre technikailag és környezetileg alkalmas hely a döntő. A tápláló területek mindkét saroktól egyformán messzebb vannak, mégis a pákozdi sarok gazdagabb életű, mert fejlettebb a nö­ vényvilág s így jobbak a fészekalkalmatosságok. Mert a madár

-

76 —

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. {Madárkataszter.)

élethelye (biotop) nem egyesítheti az összes életfeltételeket — szűkebb helyen. Ez túljó volna. Azonban a madárnak a maga nagy mozgékonyságával módjában áll biotopját addig kiterjeszteni, hogy egyéni és fajfenntartó törekvései kárt ne szenvedjenek. Ha tehát a fészkelési hely megfelel az illető madárfajnak, sőt az esetleg speciálisan kialakult „fészkelési gyakorlat'(-пак, akkor mindegy, hogy a táplálóterület milyen messze van. Ezt a megállapítást legjobban a sirályok és gémek élete igazolja a Velencei-tavon. Ha például a sirályok, — amelyek évtizedek óta csak a velencei sarokban élnek — pusztán arra az élelemre számíthatnának, amelyet a sirálytelep közei-környe­ zete nyújthat, már kipusztultak volna itt. Ezzel szemben tény, hogy szerte az egész tóság területén kóborolnak, keresgélnek és még a székesfehérvári Sóstóra is eljutnak (kb. 11 km. D. Ny.). A gémek is nagy utat tesznek meg azáltal, hogy a pákozdi sarok­ ban levő kolóniájuktól délre (5—6 km.) elterülő Nádas tóra járnak táplálkozni. Mindezek ellenére mindkét csoport erősen ragaszkodik fészkelési helyéhez annak jeléül, hogy életberende­ zésüket megoldottnak tekintik ilyen formában is. Ami viszont nem volna lehetséges a már hangoztatott bioszociologiai egy­ ség nélkül. Bár az előbbiekben már érintettem a velencei sarkot, most külön is foglalkozom vele, felosztásom szerint a tó második életterével. Tudjuk már, hogy a viz itt a nádra kedvezőtlen : kén­ tartalmú s így ennek a résznek tájképe és benépesülése más jellegű. A pusztuló nádas világa ez. Nád itt is nagy területen él, de zártsága felbomlott, kisebb-nagyobb foltokat alkot, amelyek sajátságosan kerekded formájúak. Ez a pusztuló nádvilág év­ tizedek óta klasszikus fészkelő telepe a tó nevezetességeinek: a a sirályoknak. A sirálytelep, mint mágnes vonzza a maga körébe a vöcsköket, barna rétihéjákat. A vöcskök bíznak a hangos sirálynép védelmező erejében, azért vegyülnek itt el saját telepeket alkotva a telepben. A ragadozó barna réti héja pedig felsőbb- és alsóbbrendű gerinces társaival mindkét csoport to­ jásaiból, fiókáiból óriási sápot húz. Mivel a vöcskök és héják fészkelési igénye nem különleges, itt tanyázásuk a védelem hi­ tében, illetve a ragadozó életmódban kielégítő magyarázatot lel. Más a helyzet a sirályoknál, ez „elsődleges" csoportnál. Rájuk nézve a vöcskök közömbösek, de a héják károsak. Mégis évti­ zedek óta a velencei sarokban van kolóniájuk. Vájjon miért?! Megpróbálom megokolni. Az ok összefügg a pusztuló nád megjelenési formájával es a rajta kialakult fészkelési technikával. A nád pusztulásában ugyanis több fokozatot lehet megkülönböztetni. Már az utolsó fokozat egyi­ ke, amikor a nád olyan csenevész, hogy a vizszin fölé mind— 77

-

Radetzky Jenő.

össze néhány deciméternyire nő. Ezt télen nem érdemes levágni. A tavaszi szelek a nádvágásból maradt törmeléket a viz felületén magukkal sodorják addig, mig a fésümódra kiálló cse­ nevész nád, mint egy szűrő fel nem fogja a hordalékot. így ezek nagy területeken felhalmozódnak. A régi nád levágva, — az új nád még sehol ! — amikor a sirályok április közepe felé már fészkelni kezdenek. Egy kis védelem is kell, biztos alap is kell. Ezt jelenleg az egész tavon csak itt, a törmelékes pusztuló nád adhatja meg. Tehát itt fészkelnek. Fészkelési gyakorlatuk is ezekkel az adottságokkal számol s így eltér az irodalomban széltében elterjedt általánosító leí­ rástól, amely szerint „a nádat egyes helyeken letördeli, a viz fölé hajtogatja s erre száraz nádszálakból kúpalakú fészket épit." A Velencei-tóra vonatkozólag ez nem áll. Itt a helyzet az, hogy a csenevész nád árnyékában meghúzódva, a nádtörmeléket fészek­ ké képezi ki, kor és képesség szerint különböző tetszetőséggel. Természetesen ez csak korai, típusos fészkeknél van így, a ké­ sőbbiek egyénileg és a szükséghez képest kevert technikával készülnek. Amire a sirályok fészkelésével kapcsolatban még rá kell mutatnom, az a vízállás kérdése. Egy madártani író találóan vi­ lágít rá, hogy a magas vízállás — ellentétben a közfelfogással — nem kedvező a madárvilágra. A vízállás növekedése ugyanis el­ tünteti a vízből kiálló fészkelőfelületek nagy részét s ezáltal a fészkelést azon a helyen és abban az évben lehetetlenné teszi. A Velencei-tavon is többször előáll ez a helyzet s ez egyik oka a sirálytelep feltagolódásának, valamint a fészkelés helyében mutatkozó évenkinti ingadozásnak. A Velencei-tónak ez a két, részletesebben jellemzett élet­ tere — a pákozdi és velencei sarok — között terül el a tó leg­ nagyobb része, amely azonban madártani szempontból külön jellegzetességet nem mutat. A nagy tisztásoknak ez a vidéke a bukó-, úszó madarak, valamint a mindig nagy számban jelenlévő idegen szárnyasok nappali tartózkodó helye és vadászterülete. A két sarokkal hosszú nádsávok kapcsolják össze, ezek inkább a Velencei-hegység felőli tóvonalat kisérik. Tájképileg új és friss ez a sajátos szépségű tókép. Ezzel a megállapítással egyúttal el is hagyjuk a Velencei-tóvidék hármas életterületének leggazdagabbjai, a tulajdonképeni tavat. Már a gémek táplálkozási viszonyainál említettem a Nádas tavat, helyi néven ,,alsó förtd"-t, amely a Velencei-tóvidék máso­ dik egysége. Ennek jelentőségét abban látom, hogy még mindig tekintélyes kiterjedésével és buja növényzetével a Velencei-tó előszállásának tekinthető, másrészt különösen a már említett gé­ mek, azonkívül a kacsák és ritka fajú vízimadarak tápláló területe. -

78

-

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter)

A vadászatok idején pedig a nagy tóról sikeresen elmenekült szárnyasok százai találnak itt jó búvóhelyre. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Budapest—balatoni új műút a tóhoz tartozó déli és délnyugati rétségeket átszeli, az új és zavaró helyzet elé ál­ lított rétségi lakók — különösen cankók, bibicek, sárga billege­ tők—a védettebb Nádas-tó környékére települtek át. Kár viszont, hogy a fészkek itt a disznócsordák túrásaitól, a madarak pedig kis kaliberű, vadászok lőgyakorlataitól sokat szenvednek. Jelen­ tősége azonban madártani szempontból emelkedik, mert túlélve egy kevésbbé sikerült lecsapolás (1892.) tehertételét — mocsarasodni kezd s így újra ösztönzést ad eléggé úgysem ismert ma­ dárvilágának kutatására. A Nádas-tó, amely 1861 előtt még összefüggött a Velencei tóval, még ma is erős kapcsolatot tart fenn a Velencei-tóval. A két rokon tófelület e bioszociologiai kapcsolataiban rejlő ener­ giáira nagy szüksége van a Velencei-tóvidék harmadik nagy életszinterének, a tavat ölelő réti világnak. A kaszálóknak, posványoknak, szántóföldeknek, legelőknek, — árkoknak, hidaknak, tanyáknak, parcelláknak, — vasutaknak, müutaknak és községek­ nek szines és sokrétű világa ez. Természetes hogy jelenleg ez a terület képviseli a legerősebb súrlódási felületet a kultúra és az eredeti állapot között. Itt látjuk a legnagyobb ellentéteket: rohanó autótól meg nem ijedő pajzsos cankók, gólyák, bibicek, sirályok, ludak, récék békés nyári legelését. De ez csak látszat ! Fészkelésre egyre kevesebb faj marad vissza ezen a területen. Szerencsére, a jó öreg „alsó förtő" és a Velencei-tó még otthont nyújthat a menekülőknek. Helyüket a kultúrfajok (hantmadár, barázdabillegető, búbos pacsirta stb.) veszik át. *

*

*

A Velencei-tóvidékről eddig elmondottak általános keretét alkották a tulaj donkép eni madárkataszternek, amelynek értelme az ezután következőkből még jobban kiviláglik. H. A Velencei-tóvidék hármas életterületének gócpontjában áll őrt a Magyar Ornithologusok Szövetsége ,,gróf Klebelsberg Kunó" madárvártája. Az innen kiinduló megfigyelésekből és vizsgálatokból kitűnt, hogy a Velencei-tóvidék madárállomá­ nyában olyan eltolódások következtek be, amelyek a Velenceitóvidék régebbi irodalmában lefektetett helyzetet ma már nem fedik. így pl. jelenleg nem honos itt a székicsér (Glareola pratincola. L), kékcsőrü réce (Erismatura leucocephala. Scop.), vörösnyakú vöcsök (Podiceps griseigena. Bodd.), — viszont a __

79

__

Radetzky Jenő.

nagy kócsag (Egretta alba. L.) megtelepedett 1936-ban. Ezeket a faunisztikai mozgolódásokat kisérik az állományban beálló nagy változások. Nincs itt már 10.000 sirály, megszámlálhatatlan szárcsa és különösen vöcskök száma ijesztően fogy, — viszont a kisebb nádi énekesek hatalmasan előretörtek. Ezek a tapasztalatok tették szükségessé a Velencei-tó­ vidéken fészkelők madártani felvételét, amely egyúttal kísérlet és minta az egész ország mai madártani viszonyainak lerögzitésére. A munkarend a következő: adva van egy jellegzetes táj­ egység, mondjuk a Bakony, Vértes, Mezőföld, Hanyság, a pest­ megyei homok és szikvilág stb. Kutatni ezeken a helyeken a biz­ tos fészkelők megközelítő számát és pontosabb helyét, egybevetve a megfelelő irodalommal, a fellelhető vagy vonatkozó madár- és tojásgyűjteményekkel. Megrajzolni az illető vidék ornitológiai vo­ natkozású történetét és az egészet általános összefoglaló helyi képbe illeszteni. Idővel, ha ezek a madárkataszterek elké­ szülnének, előttünk lenne az egész ország mai madártani al­ kata a tájakban. Az összehasonlító vizsgálatok folyamán esetleg nagyon fontos és eddig fel nem ismert törvényszerűségek vál­ nának nyilvánvalóvá, amelyek egyes körülményekre idejében fel­ hívnák figyelmünket. A jövő kutatói pedig nem állanának sokszor olyan tanácstalanul, mint az a hősi nemzedék, amely a XIX. század utolsó évtizedeitől kezdve, oly fáradsággal tudta csak a hiányos adatokból felépíteni a tudományos magyar ornitológiát. Ez volna tehát általában a madárkataszter értelme és célja. Most pedig következzék a tulajdonképeni kataszter, amelyet ezúton vezetek be a magyar madártani irodalomba. Radetzky Dezső — édesapám — 30 éves ornitológiai tapasztalatai és hatalmas tojásgyűjteményének tárháza volt útmutatóm és forrá­ som, amelyhez a magam részéről a lehetőségszabta irodalmi kutatásokkal és 15 ornitológiai esztendő igyekezetével járulok. A neveknél a kettős nomenklatúrát használom, zárójelben a magyar névvel. így megértetem magam a szakemberekkel is, de még fokozottabban közönségünk madárkedvelő autodidakta rétegével. Az utolsó öt év (1931—1936) átlagát véve alapul, a jelen időkben a Velencei-tóvidék hármas életterületén megközelítő szám­ becslés szerint a különböző helyeken a következő fajok fészkelnek : 1. Podiceps eristatus. L Szórványosan az egész tavon fész(Búbos vöcsök.) """" kel, de különösen a már említett körülmények között a velencei sarokban levő sirálytelep közelé­ ben. Átvonuláskor számuk megkétszereződik. Az itt maradt fész­ kelők száma 50—60 pár. -

80

-

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter)

2. Podiceps nigricollis. Brehm. A tavon régebben elég gya(Feketenyakú vöcsök.) ~ kori volt, számuk mostanában évről-évre fogy. Chernél István, aki a tavat a vöcskök locus classicusának nevezte az akkori állapotok szerint, most ugyancsak csodálkozhatna. Az ittmaradt költőpárok száma átlagosan 15 párra tehető, amelyek szintén a velencei sarok sirályfészkei kö­ zött helyeződnek el. Vonuláskor 100 — 150 darabot is megfigyel­ hetünk. 3. Podiceps nigricans. Scop. Vonulás alkalmával elég gyakori. (Kis vöcsök.) Mindenütt előbukkan ez a „gom­ bóc bujár". Fészkelésre a sekélyebb vizű tórészeket keresi fel, igy a sukorói zsombékos részeket mintegy 10—12 párban. 4. Larus ridibandus. L. A legnagyobb tömegben előforduló (Dankasirály.) fészkelő a Velencei-tavon. A fész­ kelő párok száma 400—500 körül van. Az I. részben már el­ mondottakhoz itt annyit teszek hozzá, hogy jelenleg 5—6 koló­ niában csoportosulnak és csak a velencei sarokban fészkelnek, mig más években Gárdony község magasságában is volt telepük, sőt volt rá eset, hogy a Nádas-tavon is volt 1—2 kisebb kolóni­ ájuk. Számuk ingadozó. Néha ijesztően sok, máskor megdöbben­ tően kevés. Ezt mindenesetre a vonulást kisérő időjárás is sza­ bályozhatja. 5. Hydrochelidon nigra. L. Elég közönséges és minden év(Kormos szerkő) ben fészkelő faj a Velencei-tavon. Ott, ahol a vihar a kákát gyökerestül forgatja fel és hajtja a nagy tisztások szélére, ezeken a helyeken megtalálhatjuk fészkét. Sok­ szor a „hajó11 csapások veszélyeztetett utaira is rakja fészkét. A fészkelők száma 80—100 pár lehet. 6. Nyroca ferina. L. Számuk fogyóban van. Fészkelésre alig (Barátréce.) 1—2 pár marad vissza a tó melléki kaszálókban. 7. Nyroca ferruginea. Gm. Ez a legelterjedtebb récefaj a vi(Cigányréce) " déken. Szórványosan mindenütt fészkel a tavon. Hozzávetőlegesen 50—60 párban. 8. Anas boschas. L. Ez a faj évről-évre fogy. A fészkelés (Tőkésréce.) ~ alkalmával alig találkozunk vele. Az itt fészkelők számát 8—10 párra becsülhetjük. 9. Anas strepera. L. Elég ritka jelenség a tavon, de 8—10 (Kendermagos réce.) párban bizonyára fészkel, a tó melletti kaszálókban is. 10. Anas querquedula. L. A vonulásban igen gyakori, de (Böjti réce.) ~ fészkelésre alig néhány pár marad vissza a tómelléki kaszálókban. 11. Anser ferus. Bechst. Magyarországon már kevés helyen (Nyári lud.) fészkel s igy a tó nevezetessége. — 81

—

Radetzky Jenő.

Itt a fészkelők száma (40—50 pár) gyarapodik annak ellenére, hogy fészkeiket fosztogatják és a kis libákat összefogdossák. Azok sorába tartozik, amelyekért érdemes a pákozdi és velencei sarkot védett területté nyilvánítani, amint ezt Radetzky Dezső a tó térképén megrajzolta. Fészkelő helyük a pákozdi sarok. 12. Vanellus capella. Schaeff. Vonulás alkalmával nagy tö(Bibic ) " megben mutatkozik, de sajnos a legújabban történt csatornamélyítések annyira leszippantják a mocsaras réteket, hogy számuk ennek következlében is ijesztően fogy. Az új múut az utolsó párokat is elzavarja arról a sávról, amely a tó déli vonala és a „Déli Vasút" pályateste között terül el. Ujabban megtaláltuk őket a Pákozd felé vezető út rétségein, a leégett nádgyár környékén. Számuk általánosan 15 fészkelő pár lehet. 13. Totanus calidris. L. Ennek sorsa hasonló az előbbiéhez, (Vöröslábú cankó.) de még kényesebb madár lévén, alig 5—6 párban fészkel a rétségeken. 14. Oallinago gallinaria. O. F. Müll. Vonuláskor a többi (Középső sárszalonka) sárszalonka fajokkal nagy számban jelennek meg az „alsó förtő"-n\ néhány pár fész­ kelésre is itt marad, mert egész tavaszon lehet hallani „b égetésüket" 15. Rallus aquaticus. L. Nem közönségesen megfigyelhető (Guvat.) madár a tavon, de szorgos kutatás­ sal a „csuhis" sásos-zsombékos mocsarakban 8—10 párban fész­ kelve találhatjuk. 16. Cerex pratensis. Bechst. Az előbbi fajtánál sokkal ritkább. (Haris) ~ Szavát alig hallani. Ez a mocsár­ jelleg mintha nem neki való volna, ahogy az említett középső sárszalonkának sem felel meg egészen. Néhány párban alapít csak családot. 17. Ortygometra porzana. L. Vonulásban elég gyakori és (Pettyes vízicsibe) " egész évadban a tó sekélyebb részeiben tanyázik. Sajátságos, hogy ujabb időben (1934.) alig bukkanhatunk fészkére. (7—8 pár.) 18. Ortygometra parva. Scop. Ez a csibefaj egyik büszkesé(Kis vízicsibe.) ge a tónak. Elég tekintélyes számban fészkel (80—100 pár) a tó elhagyott részein, ahol „avas nád" bőven van. Számuk állandó jellegű. 19. Ortygometra pusilla. Pali. A bár ritkán, de megtalálható (Törpe vízicsibe.) ~ fészekaljáról lehet megkülön­ böztetni az előbbi fajtól. Fészkelési körülményei is hasonlók. ( 7 - 8 pár.) 20. Oallinula chloropus. L. Nem közönséges a tavon! A (Vízityúk.) mocsaras részekben csak imittamott találhatjuk fészkelve. Számuk fogyóban van. (Kb. 10 pár.)

-

83

Adatoka Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.)

21. Fulica atra. L. Régente a tó nevezetessége volt, a tava(Szárcsa.) szi vonulás alkalmával feketéllett tőlük a viz. Nem csoda, hogy vadászatok idején szárcsa esett a leg­ több, így például az 1894-i 8 tavaszi vadászaton 3587 drb. szár­ csát lőttek. Ma is jelentékeny számban fordul elő vonuláskor, de a fészkelők számát már megolvashatjuk. (100—120 pár.) 22. Platalea leucorodia. L. Hazánkban ma már szintén nem (Kanalasgém.) " sok helyen fészkel s igy a tó egyik büszkesége. A pákozdi sarok hozzáférhetetlen részeiben költ 40—50 párban a gémek társaságában, de mindig önálló te­ lepet alkotva. 23. Cicoma alba. L. Bár a tavon alkalmatosság hiján nem (Fehér gólya.) költ, a környező pusztákon és tanyá­ kon megtalálhatjuk cca. 10 párban. 24. Botaurus stellarís. L. Különösen az „alsó förtő" és a (Bölömbika.) ~ pákozdi sarok visszhangozza mély hangját. Kb. 5—6 pár fészkel. 25. Ardetta minuta. L. Sajátságos, hogy ez a törpe gémfaj (Pocgém.) ~ nem érzi jól magát a Velencei tavon. Annál gyakrabban fordul elő a székesfehérvári téglagyárak elha­ gyott és benádosodott vizes gödreiben. A Velencei tavon a fész­ kelők száma mintegy 20—30 pár. 26. Ardeola ralloides. Scop. Az utóbbi időben feltűnt imitt"Tüstökös gém.) amott 4—5 párban. Sőt az el­ múlt év nyarán (1935.) fiatalokat is találtunk, fészkükből kikelve. 27. Ardea cinerea. L. A tó legendás büszkesége, a vadász (Szürke gém.) gyakorlótárgya, erősen fogyóban. Pe­ dig van „érzéke11 a kultúra iránt. Az új műúttól 30 m-re levő tószélen is szokott vadászgatni. Az autók nem zavarják! De szá­ muk apad a halászok folytonos üldözése miatt, akik a fészkeket kifosztják, a fiakat agyonverik, mert a megátalkodott halpusztítót vélik benne. Innen a gyűlölet! Fészkelő telepüket hacsak lehet fel­ égetik. Ezért vándorolnak a tavon és hol a pákozdi sarokban, hol Gárdony község átellenében állapodnak meg, néha meg 8 — 10 kolóniát alkotva, védekeznek üldözőik ellen. Ma már nem veszedelmes ellensége a halászatnak s ez az oka, hogy a halászatilag kevésbbé kényes Nádas-tavon juthat legnagyobb részük élelemhez. A fészkelők száma hozzávetőleg 30—40 pár. 28. Ardea purpurea. L. Az előbbi fajnál nagyobb számban (VöröFgénő szokott előfordulni. Azelőtt a legné­ pesebb gémfaj volt itt. Ma már alig múlja felül a kanalas géme­ két, amelyet 40—50 párra becsülhettünk. Épúgy üldözött faj, mint a szürkegém. 29. Egretta alba. L. Ennek a fejedelmi gémnek a megmen(Nagy kócsag.) tésére olyan erőfeszítések történnek, -

8B —

Radetzky Jenő.

hogy azok már a társadalomban is visszhangra találnak. Egyesü­ letek, nevéről elnevezett folyóiratok keletkeznek, hogy karöltve más tudományos tényezőkkel, jobbra fordítsák sorsát, amely az említett nagy lecsapolások következtében vált tragikussá. Problé­ májáról kitűnő tanulmányunk is van. Fontos tehát minden meg­ mozdulása. A Velencei-tavon a költés időszakában évek hosszú során át fel-feltünt, méltóságos repülésével, kinyújtott nyakkal, hófehéren s igy már a laikus is határozottan megkülönböztette a kanalasgémtől. A tavon való fészkelésére vonatkozólag Chernél István csak sejtést kockáztat meg. Schenk Jakab a kócsagról szóló tanulmányában Lakatos és Lindner idevágó adatait nem ve­ heti figyelembe. Ugyancsak ő fenntartással fogadja azt a hirt, amely szerint 1915-ben a Velencei-tavon 1 pár nagy kócsag fészkelt volna. Mindebből kitűnik, hogy a nagy kócsag itteni fészkelése állandóan kísérti az ornitológusokat. Az öt éves cik­ lus (1931—1936.) alatt is többször előfordult. 1936-ban 4—5 da­ rab állandóan látható volt a tó fölött. Naponta lejártak az „alsó förtő"-re táplálkozás végett. Meglehetősen alacsonyan szálltak, úgyhogy a dinnyési vasútállomás lakóinak kezdettől fog­ va feltűntek. De csak egyetlen pár fészkelt az állományból a pákozdi sarokban. Három fiókát sikerült felnevelniük, amelyek a nyár derekán, a tó szélén, az öregek vezetése alatt, nap-nap után könnyen megfigyelhetők voltak. Végleges meghonosodása mellett csak akkor foglalhatunk állást, ha az elkövetkező évek tapaszta­ lata rendelkezésünkre fog állani. 30. Phasianus colchicus. L. A költési időszakban alig talál(Fácán.) kozunk vele, mert a környező kis erdőkben fészkel. Csak kivételesen telepedett meg néhány pár az „avas csuhi"-ban. Ősszel azonban behúzódik a nádasba és egy kis kutyacsaholás könnyen fölzavarja. 31. Perdix cinerea. Lath. A tavat környező rétségeken min(Fogoly.) denütt röppenthető. Fészkelő he­ lye a lefolyó csatornák buja gaznövényzete, ahol megközelítőleg 40—50 párban fészkel. 32. Coturnix communis. Bonn. Helyzetük hasonló az előbbi(Fürj.) " éhez, mégis inkább a szántó­ földekről halljuk szavát. Fészkére szénakaszáláskor bukkannak. Különösen az „alsó förtő" tájékán. (20—30 pár.) 33. Turtur communis. Selb. A tómelléki falvakban nagyon kö(Gerle.) zönséges fészkelő. Csak Dinnyés környékén kb. 10 pár fészkel. 34. Circus aeruginosas. L. A sirályteleppel kapcsolatos álta(Barna rétihéja/j lános fejtegetések során volt már róla szó. Most még hozzáfűzöm, hogy a pákozdi sarokban, a ra­ gadozók másik terített asztalán, ugyancsak honos. Noha szak-

-

84

Adatoka Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.)

szerű irtása évről-évre folyik, létszámcsökkenést alig lehet tapasz­ talni. Mérgezett tojásokkal, csapdákkal, fészkének elpusztításával, lődíj kifizetéssel iparkodik a vadász, az ornitológus apasztani számát. Valami elpusztíthatatlan életerő van benne. Rettenetes kárt okoz a sirálytelepen. Bár a sirályok százszámra üldözik, addig nem távozik, amig gyomrát tojással, vagy fiókával meg nem töltötte. Egy-egy lelőtt példány gyomrából csakúgy ömlik a Mg tojás. Számuk meglehetőssen nagy a gyengülő madárállo­ mányhoz képest, túllépve azt a határt, amely a biológiai egyen­ súlyhoz szükséges. (30—40 pár.) 35. Cerchneis tinnunculus. L. Az utak fasoraiban, vagy egyes (Vörös vércse.) fák szarka-, varjúfészkeiben itt ott megtalálhatjuk fészekalját. Dinnyésen cca 4—5 pár fészkel. 36. Athene noctua. Scop. Hellyel-közzel odvas fűz- és nyár(Kuvik.) fákban üti fel tanyáját. Mig a ve­ lencei malom állt, ez volt a főtanya. (3—4 pár.) 37. Cuculus canoms. L. A tó környékén a parkokban, to(Kakuk.) vábbá a Csala-patak fűzfáin tartóz­ kodva, figyeli az apróbb énekeseket, amelyeknek fészkét szeren­ csélteti különböző tipusú tojásaival. (Kb. 6 drb. tojó.) 38. Jynx torquilla. L. A tavat szegélyező uradalmi parkok(Nyaktekercs.)"" " ban és csalitokban hallatja jellegzetes szavát; itt-ott fészkel is, különösen amely park mesterséges fészekoduval van felszerelve. (6 pár.) 39. Dendrocopos major pinetorum. Brehm. Szintén az előbbi (Nagy fakopáncs.) környezetben for­ dul elő néhány párban. 40. Picus viridis pinetorum. Brehm. Jellegzetes madara a tó ~(Zöldharkály.) környékén itt-ott lévő füzeknek, nyárfáknak, amelyek törzsébe, ágaiba előszeretettel vájja lakását. Néhány pár fészkel. 41. Alcedo ispida. L. A tavon minden halász látta már a (jégmadár.) ~ ~ pazar tollazatú jégmadarat. A csator­ napartok löszös oldalába vájt üregekben fészkel, speciálisan a Csala patak mentén 1 pár. 42. Upupa epops. L. A parti füz- és nyárfák tágult odvai(Búbos banka.) ban, valamint mezőgazdasági épületek padlásán fészkel 2—3 párban. 43. Hirundo rustica. L. A tómelléki falvakban mindenütt (Füsti fecske.) nagy számban fészkel. (Körülbelül 250 pár.) 44. Delichon urbica. L. Már csak fél arányban fészkelő faj, (Molnárfecske.) de egyes istállók ereszeit néha úgy ellepi, hogy egy csomóban 3—4 fészek is van. Ilyen helyen oly­ kor 30—40 pár is fészkel. Általában 130 párat becsülhetünk. -

85

-

Radetzky Jenő.

45. Clivicola ríparía. L. Szintén a tó éléstára táplálja; elég (Parti fecske.) "~ közönséges is. Parti szakadékok üregeiben, lyukaiban kb. 50 párban található fészkelve. 46. Muscicapa grísola. L. Több párban (8—10) nem ritka (Szürke légykapó.) fészkelője a tókörnyéki parkok­ nak és ligeteknek. 47. Lantus minor. L Az útszéli fasorok közönséges lakója. (Kis őrgébics) (15 pár körül.) 48. Lanius collurio. L. Ahol apró énekes van, ott ő is meg(Tövisszúró gébics.) jelenik. Különösen parkokban és csa­ litokban. (15 pár.) 49. Corvus cornix. L. Számuk fogyóban van a fészkelő al(Dolmányos varjú") kalmatosságok hiánya miatt. A tó partjai általában fátlanok s igy a szükség arra készteti, hogy a nyesett fűzfákon is fészkeljen. Mintegy 20 pár él a tájon, 50. Corvus frugilegus. L. A börgöndi részen lévő kis aká(Vetési varjú.) cosban van 30—40 párból álló kis telepe. 51. Coloeus monedula spermologus. Vieill. Amely parkban (Csóka.) odvas topolyafa van, néhány párban tanyát ver. 52. Pica rustica. Scop. A tóban egyetlen kis fűzfa van az (Szarka.) egyik lápszigeten. Itt állapodott meg néhány évvel ezelőtt egy pár szarka. Ezt a fészket ledobtuk. Nem sokat törődött e beavatkozással, nem messze ugyanazon a szi­ geten a nádba fészkelt, egészen közel a földhöz. Itt is póruljárt. Láthatjuk, mennyire nélkülözi az alkalmas helyeket s igy számuk talán 6—8 pár. 53. Oriolus galbula. L. A parkokban meglehetős számban (Aranymálinkó.) fészkel (kb. 10 pár.) 54. Passer domesticus. L. A Velencei tóvidéken sem vagyunk (Házi veréb.) másképen ezzel a kozmopolitával. Nagy „gyakorlati érzéke" van a civilizáció iránt. (Kb. 170 pár.) 55. Passer montanus. L. Már inkább odulakó; szívesen fog(Mezei veréb.) lalja el a műodukat is, miáltal el­ lensége lesz a hasznos cinegefajoknak. Elég gyakori fészkelő. (100 pár.) 56. Fringilla coelebs. L A parkok bájos énekese, mindenütt (Erdei pinty.) fészkel. (Kb. 20 pár.) 57. Ligurinus chloris. L. Ugyancsak gyakori fészkelő az ut(Zöldike.) vonalak szegélyező fáin és a par­ kokban. (Kb. 20 pár.) 59. Acanthis cannabina. L. A díszparkokat szegélyző élő(Kenderike ) sövények ritkább fészkelője. (Kb. 6—8 pár.) -

86

-

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.)

60. Emberiza calandra. L. Az utakat szegélyző eperfák ko(Sordély.) rónájában gyakran halljuk egy­ hangú szavát. Innen figyel 3—4 tojójára ez a többszörös bigámiában élő madár. Tojói a lucernatáblákban ülik fészküket. (Kb. 25 fészek.) 61. Emberiza citrínella. L. 3—4 pár éldegél a diszkertek (Citromsármány.) elvadult helyein. 62. Emberiza schoeniclus. L. Az egész tavon találkozunk ez(Nádi sármány.) zel az igénytelen énekű madár­ ral. Családi életét jól elrejtve éli a cca. 30 pár nádisármány. 63. Motacilla alba. L. Szerencsétlen madár. Fészkét rende(Barázdabillegető^ sen a tél folyamán kitermelt nádké­ vék közé rakja, ahol a tavaszi elhordás alkalmával fészkük meg­ semmisül. Annyira szenved a fészkelési hely hiányában, hogy a madárvárta egyik zugában is megtelepedett — nagy örömünkre — és szerencsésen ki is költött. A szerte fészkelők száma 20—25 pár. 64. Motacilla flava. L. Mindenütt ott bukdácsol a kaszáló(Sárga billegető.) kon és a tó hullámterében, de jól elrejtett fészkét nehéz megtalálni. Ha állandóan zavarják, áttelepül nyugodtabb helyekre. Meglehetősen nagy a fészkelők száma, úgy 40—50 pár. 65. Alauda arvensis. L. A tómelléki legelők és müveit terüle(Mezei pacsirta.) tek közönséges lakója. Hozzávető­ leg 150 párban. 66. Oalerida eristata. L. Inkább a falvak, gémes kutak és (Búbos pityer.) libalegelők tájékának mintegy 60 párban előforduló fészkelő madara. 67. Certhia familiáris. L. Ahol a cinege megtelepszik, ott a (Fakúsz.) fakúsz is előfordul. Elsősorban tehát az uradalmi parkokban 1—2 pár. 68. Sitta europaea caesia. Mayer—Wolff Néhány pár fész(Csúszka.) kel, szintén a parkokban. 69. Parus major. L. Amely kertben sok műodút helyeztek (Széncinege.) el, bőven fészkel is. De felkeresi a természetes odúkat, faüregeket. Nagyjából 20 párra tehetjük számukat. 70. Parus coeruleus. L4 Hasonló körülmények között, de rit(Kék cinege.) " kábban fordul elő (8—10 pár.) 71. Panurus biarmicus russicus. Brehm. Végre egy jellemző madár! Értékes madara a tónak nemcsak gazdaságilag (a nádat pusztító férgek­ kel táplálkozik), hanem ,,idegenforgalmilagí( is. Mivel országrésze­ ket kell megjárni, hogy szem elé kerüljenek, a külföldi szak-

-

87

-

Radetzky Jenő.

emberek kedvelt szemléleti tárgya. Fészkelése egyszerű, tojása jellegzetes, semmi más tojással össze nem téveszthető. Fészkét a legsűrűbb „avas'' nádba rakja, a nádszálakra támaszkodva, sokszor a talajt is érintve. Belseje csupa nádbojtból áll. Nagy veszte, hogy az alzathoz ily közel fészkel, mert fészekalja sokszor a vizipatkányok (Hypudaeus amphibius.) martaléka lesz. De kár­ pótolja magát, mert évente két- három generációt nevel, sokszor 8—10—12 tojásból álló fészekaljjal. így a számuk növekszik, de állandóan ingadozó aszerint, hogy az előző év költése jól, vagy kevésbbé sikerült. Mindenütt előfordulnak a tavon, de kedvelt tartózkodási helyük a pákozdi sarok, ahol a ,,hajó" csapások szélein is megtalálhatjuk. A fészkelők száma körülbelül 200 pár. 72. Anthoscopus pendulinus. L. A kis Csala-patakot kisérő (Függő cinege ) " fűzfasorban nem minden évben, de elvétve 1—2 párban fészkel aszerint, hogy a fűzek nyesve vannak-e, vagy sem. 73. Sylvia nisona. Bechst. A parkok bokraiban néhány (Karvaly poszáta.) párban fészkelő madár. 74. Sylvia atricapilla. L Mindegyik parkban költ úgy 30 (Barátka poszátT)

párban.

75. Sylvia borin. Bodd. Elvétve 1—2 pár fészkel. (Kerti poszáta.)

76. Sylvia communis Lath. Utak s árkok gazosaiban mintegy (Mezei poszáta.) ~ 30 párban, közönséges fészkelő. 77. Phylloscopus collybita. Vieill. A parkok sűrűbb, zavarta(Csilcsal füzike.) " lanabb részen 1—2 pár otthont talál. 78. Hyppolais icterina. Vieill. A velencei vasútállomáson lé(öeze.) " vő egyik gömbakácban Schenk Jakab találta fészkelve. A Meszleny parkban egész tavasszal hal­ lani egyéni énekét. 79. Acrocephalus amndiaaceas. L. Ahol mélyviz előfordul, a (NádirigóT) tavon közönséges madár, de közel sem fészkel olyan számban, mint ezt az ember a Velencei­ tóról elképzelné. A pákozdi sarokban például alig él 20 pár, mig a velencei sarokban talán 200 pár is fészkel. Úgylátszik, a koloniális hajlamú madaraknak nem felel meg mindenben az egységes náderdő. Egyetemlegesen, az összekötő nádsávokat beleértve 300—350 párt becsülhetünk. 80. Acrocephalus streperus. Vieill. Az előbbinél kisebb szám(Cserregő nádiposzáta.) ban él. Igénytelen kis ma­ dár, bár ép oly művészi fészket épit, mint rokona. A pákozdi sarokban közönséges. (Kb. 80 pár.) 81. Acrocephalus schoenobaenus. L. A nagy tulajdonképeni "Foltos nádiposzáta.) tavon ritkaság. Úgyszól-

88

-

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.)

ván nem is fordul elő. De az „alsó förtőn" közönséges fészkelő cca 40 párban. 82. Acrocephalus aquaticus. От. Ahol sok a schoenobaenus, "(Csikosfejü nádiposzáta.) társaságukban előfordul az aquaticus is. Ha jól megfigyeljük csikós fejét, akkor bizonyos, hogy 1—2 párban láthatjuk is. Már említettem, hogy az első magyar fészekalj Dinnyésről való és a Magyar Nemzeti Múze­ umban található. 83. Locustella luscinioides. Savi. Nem lehet eléggé méltá~~(Nádi tücsökmadár^ nyolni azt a helyzetet, amelyben a Velencei-tó van azáltal, hogy szinte tömegesen fész­ kel ez a régebben nagy ritkaságnak tartott madár. Szem elé ugyan ritkán kerül, de ha tücsők-szerű hangját ismerjük, igazán nagy számra következtethetünk. Az embert rendesen mindig előbb veszi észre, és tökéletesen eltűnik. Egyes helyeken való gyér előfordulása miatt messze földről fölkeresik, különösen angol gyűjtők. Fészkét megtalálni nem könnyű feladat, mert fész­ ke tisztán sáslevelekből való, a környezetben teljesen elsimuló. A tojót sohasem kapjuk szemre, csak hangja árulja el jelenlétét. Egy öreg madarász élt a tavon (Sarvejcz Péter), aki az angolo­ kat szokta kalauzolni a nádasban. Ő közölte az egyik angollal : „Uram, ha egy tűt a nádasba dobok s Ön azt megtalálja, csak akkor jöjjön velem ,,lusci''-fészket keresni" Ma már ellesték szegény madár titkát és minden halász meg tudja keresni a „luscit". Az egész tavon fészkel, főleg a pákozdi sarokban. Szá­ muk kb. 150—200 pár. 84. Lusciniola melanapogon. Temm. A tó egyik legközönsé(Fülemile sitke.) gesebb madara, mégis legnagyobb büszkesége. Magyarországon nagyon kevés helyen fordul elő (legutóbb dr. Qreschik Jenő észlelte Csepelen) úgyhogy tanulmányozás szempontjából feltétlenül csak a velencei-tavi tipikus. Úgylátszik, hogy a tó élettényezőinek összessége és e madár biológiája annyira kiegészítik egymást, hogy ez a körül­ mény a legnagyobbfokú affinitást váltja ki a madárban a tó környezetéhez. Nem a nagy vizet szereti, hanem a sekély, elha­ gyott részeket és különösen — ezt minden szerző említi — a ,,varsabab át," Ebbe épiti művészi fészkét, amely a nádirigóéhez hasonlóan, nádszálakra van erősítve. A „varsababa" felső cso­ mója adja a védelmet az eső és vihar ellen. Sokszor egy ilyen helyen 2—3 fészket is találunk, amelynek alján esetleg szakállas cinege is megtelepedett. Ez a közkedveltség adta az ötletet, hogy ilyen varsababákat (400—500-at) köttettünk a pákozdi sarokban. De később be kellett látnunk eljárásunk helytelenségét, mert fészkeik közprédává lettek és pirománikus emberek egy izben fészkelés idején gyújtották fel fülemile-sitke falunkat. Ez nagyon -

89

-

Radetzky Jenő.

felháborító volt főleg azért, mert nincs hatályos törvényünk ilyen esetek ellen. De szerencsére a fészkelők száma egyre gyarapodik, örömére a jobb érzésüek közül főleg a halászoknak és horgá­ szoknak. Körülbelül 300 pár számolható meg. 85. Turdus merula. L. A parkokban néhány pár fészkel. (Fekete rigó.)

86. Saxicola oenanthe. L. кт országutak kőrakásaiban és el(Hantmadár.) hagyott épületromoknál gyakran fészkelő madár. (Kb. 20 pár.) 87. Praüncola rubelra. L. Ritkábban bár, de a réteken elő(Rozsdástorkú csaláncsúcs.)

fordul 5—6 fészkelő pár.

88. Praüncola rubicola. L. Kultúrmadár. A vasúti töltést (Cigány csaláncsúcs.) kiséri végig, Velencétől Dinynyésig 5—6 párban. 89. Erithacus phoenicurus. L. A parkok müodúiban fészkel (Kerti rozsdafarkú.)

n é h á n y pár.

90. Erithacus rubecula. L. Elhagyatottabb parkrészletek la(Vörösbegy.) kója 1—2 párban. 91. Erithacus svecica cyanecula. Meyer—Wolff. Azok az an(Fehércsillagos kékbegy.)

~ gólok,

akik

eddig csupán a szakállas cinege, fülemile sitke, nádi tücsökmadár kedvéért keresték fel a tavat, ma nagy igyekezettel gyűjtik a kékbegy tojásait is. Fészkét nagyon elrejti, nehéz megtalálni, de a kitartó angol mindennek a módját megtalálja, amelyet magyar­ jaink is megtanulnak. Egy utóbbi látogatásuk alkalmával 5 fé­ szekaljat találtak egy délelőtt az ő sajátos kereső szisztémájukkal. Azért a fészkelők száma mégis gyarapodik. Már nemcsak az árok partok lakója, hanem bent a tavon a halászutak mentén is meg­ települt. Hogy milyen földrajzi változatok vannak köztük, jó és időszerű tanulmány lenne, azonban a vizsgálati anyagot lelövés útján beszerezni — ezt nem tudnám megtenni ! A fészkelők száma mintegy 45 pár. 92. Erithacus luscinia. L. A parkok kedves dalosa, mindenütt (Fülemile.) szeretettel fogadják. Körülbelül 15 pár vidítja a környéket.

Végére értem a madárkataszternek. Összegezem az eredményt Megközelitő becslés szerint tehát az egész Velencei-tóvidéken, a nagy vadászatokat követő nyugalmi periódusban 92 helyt fészkelő madárfaj él, 8500 darabban, 4250 párban. Ebből magán a tulajdonképeni tavon (26 km2) a fajoknak csak egyharmada (29 faj) fészkel, a többi faj nagy részben a tóval kapcsolatos rétségeken és kultúrtájakon honos és csak kevés faj jut a Nádas-tóra. —

90

—

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez. (Madárkataszter.)

Viszont az egyedek számában a tulajdonképeni tó a Velenceitóvidék mai madárállományának felét is túlhaladja: 4628 darab, 2314 párban. Ezekből a megközelítő számadatokból az a fontos megállapítás következik, hogy a velenceihez hasonló típusú tavak és általában a viz, mint madárélettér — a maga kor­ látolt vegetációbeli változatosságánál fogva fajban kevés madár biotopját tudja megteremteni. Az egyedszámban azonban messze meghaladja más, változatosabb s igy fajokban gazdagabb életszövetktzetek (erdő, rét) teherbíró képességét. Ezt mutatja az a körülmény is, hogy a telepekben fészkelő madarak legnagyobb része a viziszárnyasok sorából kerül ki. Ez az oka annak is, hogy az olyan tóvidék, amely nagyobbmértékű erőszakos be­ hatástól nem szenvedett, madáréletének erős megnyilvánulásaiban a laikus előtt is a ,,gazdagabb<( benyomását teszi. De azért — visszatérve a Velencei-tóvidékre — nem szabad engednünk a helytfészkelők becslésénél annak a látszatnak, hogy júniusjúliustól kezdve megsokszorozódik a madarak száma. Ha ugyanis feltesszük, hogy a fészekaljaknak 1/8-ad része elpusztul (ember, ragadozók, természeti körülmények), az említett 4250 fészekaljból marad 3720 fészekalj. Átlagban 5'5-es fészekaljakat véve alapul, a kikelt fiókák száma egy évadban mintegy 20.460 Ebből ősz elejére marad kb. 5/e-od rész, azaz 17.050 darab. Úgyhogy egy szép szeptemberi napon az öregekkel együtt 25.550 darab saját madara van a Velencei-tóvidéknek. A vendégek ilyenkor már megszámlálhatatlanok. Ezek a számok biztatnak, de figyelmeztetnek is bennünket. Biztatnak, hogy még van mit megmenteni, — de a régebbi helyzet tükrében egyúttal figyelmeztetnek a cselekvés órájára. A magam részéről a mai helyzet feltárásával, a szétszórtan meg­ jelent ornitológiai vonatkozású ismertetések és adatok kritikai összegezésével igyekeztem hozzájárulni ahhoz a kultúrmunkához, amely a Velencei-tóvidékkel kapcsolatban a különböző irányok­ ban megindult. Egyúttal a tóvidék szerves életét feldolgozó nagyobb monográfia eszméjét is kivánom szolgálni és ennek megalapozásában ily módon is résztvenni. Kísérletem nem tarthat igényt a tökéletességre; ez termé­ szeténél fogva lehetetlen. Annál inkább tárgyilagos szakbirálatra, amely — méltányolva igyekezetemet — igazítson el esetleg hely­ telen utaimról. Lelkiismeretem benső szava szerint érdemes ha­ sonló módon próbálkozni, de még több és sohasem elegendő tapasztalati tudással és irodalmi tájékozottsággal. Mégis azzal az illúzióval nyugtatom meg magam, hogy kísérletem új ösztönzé­ sek forrása lesz mindazoknál, akik most már az egész mai magyar madárállományt felkutatni és megmenteni hivatottak. -

91

-

Radetzky Jenő.

IRODALOM. CHERNÉL ISTVÁN: FÖLDVÁRY MIKSA:

Magyarország madarai. II. III. kötet. Magyar madárrezervátumok. Kócsag, 1929.

I. 6. oldal. dr. GRESCHiK JENŐ: Egy májusi nap a velencetavi „Gróf Klebelsberg Kunó" madárvárta környékén. Kócsag, 1930. I—-II. sz. 27. Oldal. HERMÁN OTTÓ: A magyar halászat könyve I. II. kötet. KÁROLY JÁNOS: Fejérvármegye története. V. köt. 476-500 old. dr. KELLER OSZKÁR: A dankasirály. Természet. 1927.17—18. szám 132, oldal. dr. KOGUTOWicz KÁROLY: A Dunántúl és Kisalföld Írásban és képben. I. köt. 309. old. KOSTKA LÁSZLÓ: A magas vízállás befolyása az Alföld ma­ dárfaunájára, Aquila, 1916. 317. old. dr. NAGY JENŐ: Adalékok ritkább madaraink ujabb előfor­ dulásához. Aquila, 1931-34. 364. old. dr. szalóky NAVRATIL DEZSŐ: A madárvédelem. Budapesti Hirlap, 1929. febr. 22. dr. POLGÁR IVÁN: A Velenczei tó. Fejérmegye kiadása. 3, 4, 9, 25, 30. old. RADETZKY DEZSŐ: A nagy póling (Numenius arquatus. L.) fészkelése Magyarországon. Kócsag, 1928. III. sz. 28. old. RADETZKY DEZSŐ: Ritkábban megfigyelhető madárfajok ha­ zánkban. Kócsag, 1932. 1—2. sz. 56. oldal. RADETZKY DEZSŐ: Megfigyelések a Velencei-tó mai vöcsök­ állományáról. Kócsag, 1933. 1—2. sz. 51. oldal. RADETZKY DEZSŐ: A „MOSz" gróf Klebelsberg Kunó ma­ dárvártájának 1934. éve. SCHENK JAKAB: A kócsag hajdani és jelenlegi fészkelőtele­ pei Magyarországon. Aquila, 1918. A 13. oldalon idézi a Velencei tóra vonatkozólag: Grossinger J. В.: Universa história physica regni Hungáriáé, etc. Tom II. Ornithologia, sive História avium regni Hungáriáé. 1793. SCHENK JAKAB: Kócsagvédelem—Természetvédelem. Aquila, 1931—34. 329—330. old. WARGA KÁLMÁN: Phaenologiai és nidobiologiai adatok a kisbalatoni nagy kócsag (Egretta alba. L.) telepről. Aquila, 1931—34. 164—173. old. dr. VASVÁRY MIKLÓS: A kékcsőrü réce védelme érdekében. Természet, 1931. december 1 — 15. 300. old.

Adatok a Velencei-tóvidék madártani viszonyainak ismeretéhez, (Madárkataszter.)

dr. VOTISKY ANTAL: A Velencei tó problémái. A Magyar Fürdőélet kiadása. Bp. 1934. 7. old. TALSKY j . : Die Excursionen zum Velenczeer- und kleinen Plattensee. Különlenyomat a bécsi „Die Schwalbe" madártani egyesület közleményeiből. Wien. 1 —11. old.

Radetzky Jenő múz. gyakornok.

A muzeumegyesület előterjesztése a Székesfehér­ váron tartott országgyűlések és koronázások megörökítéséről. J~\ MUZEUMEGYESÜLET alapszabályszerű hivatásának meg­ felelően arra törekedve, hogy Székesfehérvár magyar múltja kül­ sőleg, emlékművek utján is kifejezésre jusson, felvetette az esz­ mét, miként lehetne a Székesfehérvárott tartott országgyűlések emlékét és az itt lefolyt koronázások lefolyását megjelölni. Az ehhez szükséges adatok tudományos összegyűjtésére és irásba foglalására felkérte Juhász József oki. középiskolai tanárt, a város történetének szorgos kutatóját, ki azt el is készítette és az egye­ sület közgyűlése elé terjesztette. Ennek alapján a közgyűlés úgy határozott, hogy Juhász József dolgozatát megküldi a városnak azzal a kérelemmel, hogy Szent István centenáriumára a Székes­ fehérváron tartott országgyűlések emléke az uj városházán, a koronázási szertartás egyes tényei pedig a dolgozatban említett helyeken emlékművel megörökítessenek. Juhász Józsefnek a város­ hoz megküldött dolgozatait a következőkben közöljük: A Székesfehérvári királykoronázások helyrajza. Szé­ kesfehérvár városa az egész magyar középkor folyamán különö­ sen két dologról volt nevezetes : itt koronázták meg és temették el királyainkat. Régi írók, akiknél városunk neve bárminő vonat­ kozásban előfordul, ezt a két körülményt mindig megemlítik. Sajnos a XVIII. századi újjáépítés alkalmával ezeknek minden látható emléke megsemmisült. Ma sem hivatkozik reájuk semmi­ féle momentum, pedig nem lehet számunkra közönbös, hogy a régi nagy Magyarország annyi királyának felavatása történt az ősi Alba falai között. Az összes magyar városok közül -

93

-

ké

P-

dr. Sulyok Dénes felv.

Ritkán előforduló 5-ös fészekalj egy kevert tipusu sirályfészekben.

5. kép. Sirályok a levegőben.

dr. Sulyok Dénes felv.