ADALÉKOK A MICSKEI URADALOM GAZDÁLKODÁSÁNAK

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX

85

ADALÉKOK A MICSKEI URADALOM GAZDÁLKODÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ A XVIII. SZÁZADBAN SZERDAHELYI ZOLTÁN

I. A Baranyi családról

A

XVIII. században a Baranyi-család egy évszázados “tündöklésének” és hanyatlásának lehetünk tanúi. Ez a család - amelynek tagjai sem a XVII. század végéig, sem a XIX. században nem viseltek jelentősebb országos vagy megyei tisztséget1 - a XVIII. században Bihar megye vezető nemesi családjai közé tartozott; a megyében történt fontosabb események során legtöbbször felbukkan valamelyik családtag neve (elsősorban Baranyi Miklósra és fiára, Gáborra kell gondolni). Ennek okát elsősorban abban kereshetjük, hogy a Baranyi-család vagyonának nagyobb része (így az egyetlen micskei uradalom, valamint az irányításuk alá tartozó saját- és zálogbirtokok), Biharban feküdt2, ennek következtében az érdekképviselet során alapvető fontosságú volt a politikai aktivitás. Jó példa lehet erre az 1759-ben “gyors ütemben” kiadott, tizenkét pontból álló megyei urbárium (Universalis Urbarium), melynek kidolgozásán munkálkodó deputációban Baranyi Gábor tevékenyen vett részt, elsősorban azért, hogy a szolgáltatások egységesítésével és áttekinthetőbbé tételével tovább növelhesse a jobbágyi terheket egyre gyarapodó birtokain3. A család történetét a XVII. század utolsó harmadától számított egy évszázadban követtem végig, és a családtagok közül is azokat említem, akiknek valamilyen

1

Ebben a tekintetben elsőnek Baranyi (II.) Mihályt tekinthetjük, aki másodalispán volt 1688-89 között Bihar vármegyében. 2 A Baranyiak birtokosok, részbirtokosok, illetve zálogbirtokosok voltak a következő településeken, pusztákon és erdőkben: Almaszeg, Alsóderna, Andaháza, Barátka, Baromlak, Beznye, Birtiny, Bisztraújfalu, Bogdány, Borostelek, Cséklye, Dienes, Dor, Formafalva, Hontfalva, Izsópallag, Kőrösszegapáti, Királyi, Kisbáród, Kis-Kemény, Kornicel, Kozma, Középes, Mezőszentmihály, Micske, Nagy-Kemény, Nagypatak, Nádudvar, Papfalva, Pósalaka, Pusztaújlak, Sámson, Sáncs, Sastelek, Szakadát, Szentlázár, Szentmárton, Szomalyom, Szuszafalva, Telegd, Telekes, Telki, Terebes, Terje, Tóti, Töttös, Újfalu, Vámosláz, Váncsod, Várhegy, Várvíz 3 Jól jellemzi Baranyi Gábor tekintélyét az az idézet, melyet Kazinczy Ferenc jegyzett le nagyapjára, Bossányi Ferencre hivatkozva: „Hű barátjának, a nagylelkű Baranyi Gábornak viceispánsága alatt, ezzel együtt, kormányon üle ő is; tanácsa nélkül semmi nevezetes nem történt…” Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete. In. Válogatott művei I. Bp. 1960.

86

Szerdahelyi Zoltán: Adalékok a Micskei uradalom gazdálkodásának…

közük volt az alább tárgyalandó témához4. A Baranyi familia történetének megírása természetesen még nagyon sok és alapos kutatást igényel. A történetet egy testvérpárral érdemes kezdeni5, akik révén szerzett nemességet a család, ezek voltak: Mihály és László.6 Címeres nemeslevelet Baranyi László (I. László) 1642-ben, Abaúj vármegyében kapott. Ennek az I. Mihálynak két fia született (II. Mihály és I. György7), akik közül minket a kutatás szempontjából a fiatalabbik, I. György érdekel, noha kettőjük közül II. Mihály “futott be” nagyobb karriert, ugyanis 1688-89-ben bihar megyei másodalispán (subvicecomes) volt. Fia, akit szintén Mihálynak hívtak, debreceni főbíró volt 1724-35, míg György nevével legtöbbször a kereskedők neve között találkozunk. A család kezdetben Váradon, majd Debrecenben lakott. Tehát az említett I. Györgynek Fekete Máriával kötött házasságából született Miklós nevű fia, (a továbbiakban I. Miklós), akinek a nevéhez köthető a család felemelkedése. 1711-1717 között vármegyei főjegyző, majd másodalispán (1721-ig), ezután 1723-1725 között első alispán (vicecomes). Az ő élete során került a család birtokába a micskei dominium (uradalom), s a családtagok neve mellé ekkor kerül a “micskei” jelző8. I. Miklós először Ungvári Katával kötött házasságot, melyből három gyermek született: Mária, Sára és Miklós (a továbbiakban II. Miklós). A két lány nem érte meg a felnőtt kort. Tulajdonképpen innen számíthatjuk a több, mint egy évszázadon át húzódó “bonyodalmak” kezdetét, melyek még Jókai Mór fantáziáját is megmozgatták9. Ungvári Kata egy gazdag kereskedő, Ungvári Sámuel lánya volt. Az első feleségét, akitől Kata született, Bonyhádi Máriának hívták. Sámuel második felesége pedig nem más, mint Fekete Krisztina, Fekete Mária (I. György) feleségének húga, aki állítólag nagy ellenszenvvel viseltetett mostohalánya iránt. A fiú, II. Miklós születése előtt azonban olyan események történtek, amelyek alapként szolgáltak a későbbi pereskedésekben10. I. Miklós ekkor még Rákóczi oldalán harcolt és hosszabb ideig távol volt feleségétől, amikor is az asszonyt “tetten érték” a debreceni patikus, Kazay Sámuel segédével, Nempsovits Jánossal. Ennek a valóságos voltát nem tudjuk cáfolni és bizonyítani sem, de a legvalószínűbb, hogy az egészet Fekete Krisztina és Fekete Mária “szervezte meg”. 4

Korábbi századokra vonatkozó utalásokat nem találtam, Nagy Iván “Bihar megyei előkelőbb nemes családként” említi őket rövid leírásában. (Magyarország családi címerekkel és nemzedékrendi táblákkal c. könyv I. k. Pest 1865.) 5 A Nagy Iván-féle családtörténeti munka és a Kempelen Béla nevéhez köthető mű (Magyar nemes családok címmel I. k. Bp. 1911.) áttekintése során meglehetősen sok pontatlansággal és alapvető tévedésekkel is találkozhatunk. Többnyire megbízható információkkal szolgál Zoltai Lajos e témában írt tanulmánya: A Váradi és Micskei Baranyi család = Turul 165-177. A tanulmány egyik legnagyobb hiányossága az, hogy nem tér ki külön Baranyi Gáborra. 6 Egyes művek szerint Mihály (I. Mihály) 1627-ben Zaránd megyében szerzett nemeslevelet. Mindenesetre az 1642-es címer feltűnően hasonlít a később a család által használt címerekre, így az 1642-es dátum tűnik biztosnak. Kempelen Béla: im. 383. 7 A család két fő ága közül az egyikbe II. Mihály, a másikba az I. György utódai tartoznak. 8 1711-1726 között már adományt szerzett Pósalaka, Telkesd, Telegd helységekre valamint Bosod, Vekerd és Nagy-Kemény pusztákra is. 9 Jókai Mór: Egetvívó asszonyszív Budapest, 1992. 10 Zoltai Lajos pontos ismertetést ad, im. 173-177.


87

Én nem találkoztam még eddig azzal a vallomással, amire több munka is utal, s melyet egy bizonyos Szilágyi Mártonné tett, miszerint, “Borbély Andrásné (Fekete Mária) asszonyom halála előtt magához hívatván Ungvári Katalin asszonyt, megfogta a kezét és megkövette ilyenképpen: …mert én neked sokat és nagyot vétettem, én miattam ártatlanul szenvedsz…” 11 I. Miklós az ügyről tudomást szerezvén elhagyta feleségét12, elköltözött Debrecenből és anélkül, hogy első feleségével felbontotta volna házasságát, 1707-ben elvette Sándor Zsuzsannát. Ebből a házasságból öt fiú született: Ferenc, Miklós, György, Gábor és László, de csak György (továbbiakban II. György) és Gábor érték meg a felnőtt kort. Kettőjük közül Gábor futott be nagyobb karriert, 1757-1773-ig Bihar vármegye első alispánja volt, s országgyűlési követként is tevékenykedett. I. Miklós harmadik felesége, Jászay Borbála már túlélte férjét (aki 1756-ban halt meg), de házasságukból nem született gyermek. II. György Bucsy Annával való házasságából három gyermek érte meg a felnőtt kort: Gáspár, János13 és Anna. Gábornak nyolc fiúgyermeke született az egyetlen feleségétől, Bagossy Zsuzsannától, úgymint Ferenc, László, Miklós, Péter, Gábor, Mihály, György és István. Ha elolvasunk egyet is abból a több tucat levélből, amit az előbb felsorolt gyerekek szülei váltottak egymással,14 rögtön kiderül, hogy Kempelen Béla könyvének az az utalása,15 miszerint Bagossy Zsuzsanna férje II. György lenne, teljességgel hamis. Ne feledkezzünk meg azonban I. Miklós “törvénytelen” gyermekéről, II. Miklósról sem, aki nem volt hajlandó beletörődni apja akaratába, mely megfogalmazódik annak 1752-es végrendeletében fogalmazódott meg: “Ennek előtte Német Uttzán, mostan pedigh P P. Piaristák ellenében Szent Anna Uttzán lakó Baranyi Miklós nevet usurpáló (használó) Debreczeni Civishez semmi relatiomat nem tudom, s nem tartom, azért ő is sem Ősi, sem aqvirált (szerzett) Jószágimhoz Jussát nem tarthattya, mellyből per expressum ki rekesztem.”16 Ez a II. Miklós elvett egy bizonyos Barak Máriát, akitől tizenegy gyermeke született, akik közül hat érte meg a felnőtt kort (Mihály, Miklós, Erzsébet, Zsuzsanna, Sára és István). Akiknek fontosabb szerepe volt az alább ismertetettek szempontjából, az Mihály, Miklós és Erzsébet. 17 Az 1754-55-ben készült országos nemesi összeírást megvizsgálva a következő eredményt kapjuk a Baranyi családra – az ismert ágakat beleértve - vonatkozóan (Bihar megye): Baranyi Gábor, Baranyi György örökösei (Gáspár, János), Baranyi István, Baranyi Mihály, Baranyi Miklós és Baranyi Sámuel neve szerepel az igazolt nemesek között. Az általam feldolgozott források és a fenti felsorolás között nincs eltérés, nincs okom feltételezni, hogy a család valamely fontosabb tagja kimaradt volna a listából. Ugyanakkor óvatosan kell kezelni az ilyen típusú összeírásokat, ifj. Barta János fejtegetése szerint: “… a kétségbevonhatatlanul nemesi személyek egy

11

Jókai Mór: im. 182. Ungvári Katalin a botanikával is foglalkozó Gyarmathy Mihállyal házasodott össze. 13 János Bécsben halt meg, miután megtébolyult. 14 HBML. IV. A. 6/d. 202. k. 15 Kempelen Béla: im. 386. 16 HBML. IV. A. 6/d. 202. k. 17 Sinai Miklós felesége. 12

88


része kimaradt belőle (az összeírásból)”.18 Esetünkben azonban nem kell ilyen típusú problémával számolnunk, hiszen ebben az időszakban a család egyetlen tagja sem emelkedett fel vagy süllyedt le annyira, hogy kimaradt volna az összeírásból. Nem szerepel viszont a felsorolásban II. Miklós,19 akinek ekkor még folyamatban volt a törvényes fiúsága elismeréséért folyó pere. A család a megyei politikai életben betöltött szerepe és a gazdálkodás vizsgálatán kívül még egy szempontból kelthet érdeklődést a kutatókban, ez pedig az említett - több száz oldalra duzzadt peranyagot jelentő - családi pere, amely szinte az egész XVIII. századot felölelte, sőt, még a XIX. századba is átnyúlt. 20 II. A micskei uradalom irányítása A micskei uradalom A micskei uradalom értékét és jövedelmezőségét is érdemes lenne megvizsgálni. Az alábbiakban azonban szűkebb körben mozgunk, az 1756. évi uradalmi összeírás ugyanis csak a tárgyalandó településekre vonatkozó adatokat tartalmaz.21 Olyan fontos területek maradtak ki a vizsgálódásból, mint a tarcali szőlőterület vagy a sárréti területek (Andaháza, Bosod, Darvas, Dienes, Sámson, Szentmárton, Szomalyom, Vekerd). A következőkben a micskei uradalom gazdálkodásának néhány jellemzőjét szeretném bemutatni. A Baranyi család és az uradalom közé azonban nem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen a tizennégy helység közül hétben (Micske, Tóti, Papfalva, Alsóderna, Terje, Várvíz, Középes) részbirtokosok,22 s hétben kizárólagos birtokosok voltak a család tagjai (Vámosláz, Szentlázár, Baromlak, Terebes, Királyi, Almaszeg, Bisztraújfalu). Az uradalom települései az Érmellék (Ér és Berettyó köze) és a Rézalja területének határán fekszenek. Utóbbira Jakó Zsigmond meghatározását lehet alkalmazni: “kelet felől a megye határával egybeeső Réz-hegység gerince, északról a Beretytyó, illetve a megyehatár, délről a Sebes-Körös völgye, nyugatról pedig a síkság határol”. Ezen tájegységek meghatározásával kapcsolatban nem alakult ki teljes egyetértés23. A síkvidéki vagy enyhén dombos területek elsősorban a Berettyóhoz közeli

18

Ifj. Barta János: A tizennyolcadik század története In. Magyar Századok Budapest, 2000. A források legtöbbször debreceni civisként említik. 20 Ennek túlnyomó része az alábbi helyen található meg: HBML IV. A. 6/d. 202-208, 213-215. k. 21 Az összeírásban szereplő települések hovatartozása kulcsfontosságú volt a peres felek számára, ezért is volt szükség pontos, mindenre kiterjedő munkát végezni az összeírást készítőknek. 22 További birtokosok ezeken a területeken még a Fábri, Csókai, Tarczali, Eödönffy, Dráveczki, Boronkai, Sárosi, Bónis és a Horvát család. 23 Egy 1763-as számadásban a provisor, Mikó Gábor felsorolja, hogy mely területek tartoznak az irányítása alá, melyeket összefoglalóan “sárréti területeknek” nevez, s ezek között szerepel például Andaháza. Az úrbérrendezéssel kapcsolatos forráskiadvány (Bársony István-Papp Klára-Takács Péter: Az úrbérrendezés Biharban I. k. Debrecen 2001.) viszont a sárréti járás helységnevei között nem szerepel az említett település. Benedek Zoltán az Érmellék meghatározásánál megemlíti (Benedek Zoltán: Érmellék Orosháza 1996. 15. o.), hogy nincs egységes álláspont annak az eldöntésére sem, hogy mi is tartozik az Érmellékhez: 19


89

részen találhatóak, ide hat települést sorolhatunk: Királyi, Micske, Papfalva, Szentlázár, Terebes, Vámosláz. Ez látszik igazolódni akkor, amikor megnézzük az ezekhez a falukhoz tartozó úrbéri kilenc kérdőpontra adott válaszokat, konkrétan az egész telekhez tartozó földmennyiség adatait vizsgálva. Az említett hat településen egy egész telek után átlagban 13,5 köblös föld járt, míg a maradék nyolcban ez az átlag 6 körül alakult. Tudjuk, hogy az 1759-es megyei urbárium (amit Baranyi Gábor vezetésével dolgoztak ki24), 18 köblös földben határozta meg az egész telek után járó szántót, azonban ennek betartása nem mindenütt volt lehetséges. Itt elsősorban a hegyvidékekre kell gondolni, ahol eleve kevés művelhető terület állt a földművelés rendelkezésére. Ugyanakkor látjuk, hogy máshol is csak megközelítik a kívánt értéket, Bársony István szerint: “Igen ritka azon helységek száma, ahol a szántók a telkek után vannak felosztva…”25 Mivel a korban a folyószabályozás munkálatai még nem kezdődtek meg, ezért a gyakori árvizek miatt nem jelentett egyértelmű előnyt folyóvíz mellett mezőgazdasági tevékenységet folytatni,. Az uradalomban csak három falunál nem találunk utalást az árvizek és az esőzések okozta károkra: Alsóderna, Terje és Baromlak esetében, nem véletlen, hogy pontosan ezek a települések fekszenek legmesszebb a folyóvizektől. Ugyanakkor a hátrányokon kívül mindenképpen rejtett előnyöket is az ilyen típusú (víz melletti) fekvés: termékenyebb talaj, vízimalmokból26 és a halászatból származó haszon. A tizennégy településnek összesen nyolc vízimalma volt, melyek hat helyen koncentrálódtak, ezek közül is kiemelkedik Tóti és Almaszeg a maga kétkét vízimalmával, utóbbi esetben a három őrlőmalom mellett egy fűrészmalmot is találhatunk. Mivel a vizsgált falvak többsége valamilyen folyóvíz mellett feküdt, nem meglepő, hogy majd minden falu határában folytattak halászatot. Ennek hasznából (“Ex Beneficio Piscationis”) elsősorban az uraság részesült, rendszeresen kapott “konyhai szükségletre” halat. 27 Ez is az úgynevezett kulinárék körébe tartozott, mint például a tojás, a tyúk és a csirke. 28 A földhasználat formái szerint két fő típusba sorolható a tizennégy település: a kétnyomásos, illetve a háromnyomásos gazdálkodást folytató falvak. A kétnyomásos gazdálkodás az uralkodó, háromnyomásra való utalást csupán Micskén és Tótiban találtam, ahol a földek “mind három fordulóban voltak”.29 Egyedül Alsóderna esetében ismeretes, hogy egynyomásos gazdálkodást folytattak.

“Csak az Ér völgyét tekintjük annak, vagy a szomszédos dombvidéket is?” Az említett forráskiadványban pedig a micskei uradalom összes falva az érmelléki járásban van megemlítve. 24 A munkálatok körülményeiről részletes tájékoztatást ad Papp Klára: Biharország jobbágynépe. Debrecen, 1998. 25 Bársony István: A paraszti gazdálkodás feltételei és lehetőségei a XVIII. századi Bihar megyében = Magyar Történeti Tanulmányok XVIII. (Szerk.: Szendrey István) Debrecen, 7-55. 26 Számos problémát is okoztak a vízimalmok. Több panaszos levéllel is találkoztam, amiben a lakosok sérelmezik, hogy ahol malom van, ott felduzzasszák a vizet és így nem jut elég víz az alsóbb szakaszokon. 27 IV. A. 6/d. 208. k. 28 Ezeket bizonyos helyeken pénzben is meg lehetett váltani. 29 Forrásként az úrbérrendezés anyagát használtam fel. HBML IV. A. 1/d.

90


A micskei uradalom (1756)

1 – Vámosláz 2 – Micske 3 – Szentlázár 4 – Királyi 5 – Terebes 6 – Tóti 7 – Terje 8 – Alsóderna 9 – Papfalva 10 – Bisztra – Újfalu 11 – Várvíz 12 – Almaszeg 13 – Középes 14 – Baromlak (A 2., 6., 7., 8., 9., 11., 13. sz. településeken részbirtokos a Baranyi család) A “kéz körüli szolgák” Az uradalom irányítása a tárgyalt korszakban Baranyi Gábor kezében volt, azt is lehet mondani, hogy ő volt a “director familiae”. Ő hozta meg a legfontosabb döntéseket a birtokigazgatás szempontjából.

91

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX 30

Az ő egyik “jobbkezének”, plenipotentiáriusának számított az a Nagy Mihály, aki 1784-ben a tett vallomásában így nyilatkozott: “A Tekintetes Árvák jószágában (is) voltam szolgálatban, de csak a micskei uradalomban tiszttartóskodtam.” 31 Érdekes, hogy a korban mennyire nincsenek egységesítve az egyes alkalmazottak elnevezései, különösen a kevesebb (egy-két) uradalommal rendelkezők esetében. Itt nem valami országrészek szerinti eltérésre kell gondolni, hiszen Nagy Mihályt az általam átnézett forrásokban tiszttartónak (provisor), udvarbírónak, jószágkormányzónak is nevezik.32 Ezek a tisztségek elsősorban a több uradalomból álló nagybirtokokon különültek el. Mindenesetre az említett N. Mihály állt közvetlen összeköttetésben a földesúrral, s legtöbbször a tiszttartó pontosabb adatokkal rendelkezett (például az állatok számáról), mint maga a birtokos, s nem lehetett ritka, hogy a haszon bizonyos hányadától “megszabadították” földesurukat a “hűséges” alkalmazottak. Ezért is érthető, hogy miért törekedtek a korban minél megbízhatóbb tiszteket alkalmazni, mely tulajdonságnak két bevált mércéje volt: a vallásosság és a mértékletesség az italfogyasztásban. Teljhatalmú megbízottnak lenni nagy érdem és nagy felelősséggel járó tisztség volt, ez azonban nem jelentette azt, hogy minden téren szabad döntési joggal rendelkeztek volna. Az egyes alkalmazottak elbocsátása esetén például ki kellett kérniük feljebbvalójuk véleményét. Jó példa erre Nagy Mihály egy 1762-ből való levele, amiből kiderül, hogy egy Budai János nevű pintér “már az árvák szolgálatára öreg és erőtlen másképpen az italt is nagyon gyakorollya33.” Ezért javasolja (!), hogy váltsák le minél hamarabb. Baranyi Gábor, Nagynak, az ő “kéz körüli szolgájának” (levelezésük során így titulálta magát a megbízott) 1756-ban szolgálatai fejében huszonkét kapás szőlőt inscribált Micskén, ezen kívül pénzt és különböző terményeket (elsősorban búzát) is kapott34. Részletes szerződés eddig még nem került elő, így az évenkénti pontos mennyiséget nem tudom bemutatni. Érdemes megemlíteni még egy másik “fontos embert” is, ő volt Mikó Gábor, aki a sárréti területeket kormányozta. Őt is hasonló címekkel illették, mint Nagyot, sőt gyakran számtartóként (rationista) emlegetik, vagyis az uradalom pénzbeli és természetbeli bevételeiről és kiadásairól pontos nyilvántartást vezető alkalmazottnak is tekinthetjük. A sárréti terület ugyan eltér a mi tárgyunktól, de a birtokkormányzat szempontjából mindenképpen megemlíthető. Érdemes megnézni az 1760-as évekből egy-egy levelet, amelyben említik a tiszttartót, akinek a források tanúsága szerint a javakkal való hosszantartó gondatlan bánásmód, uradalmi tiszti karrierjének gyors végét jelentette. Egy 1764-ben keltezett levélben Baranyi Gábornak írta felesége, Bagossy Zsuzsánna: "Különösen jó a termés tengeriből, mert Mikó idején négy év alatt jött be annyi dézsmából, három góré tele van”.35 A termés bőségére való utalás “valószínű”, hogy nem a terméseredmény 30

teljhatalmú megbízott IV. A. 6/d. 202. k. 32 Ebben a tárgyban bővebb áttekintést Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 17111848 Budapest, 1980. című könyvében ad. 33 IV. A. 6/d. 202. k 34 Papp K.: im. 133. 35 IV. A. 6/d. 202. k. 31

92


megnégyszereződésére utal, hanem a járadék pontatlan beszedésére, vagy - ami még valószínűbb – az uradalmi tisztek esetleges visszaélésére. Ugyanakkor számításba kell venni az időjárási viszonyok kedvező, illetve kedvezőtlen voltát. 1764-ből származik az az idézet, amely szintén nem pozitívan emlékszik meg az említett alkalmazottról: “A béreseket Szent Mártonban tartom, hogy ott lakjanak, nehogy szállásbért felvegyenek és mégis ott lakjanak, mint Mikó idejében”.36 Legvalószínűbb, hogy Mikót 1763-ban bocsájtották el a szolgálatból, mivel egy 1763-ból származó számadást még ő készített. 37 A tiszttartók egymással is tartották a kapcsolatot, hiszen a földesúrnak az volt az érdeke, hogy a munka minél olajozottabban menjen és az egyes települések a kínálatukat ne máshová adják el, ha arra az uradalmon belül is szükség volt (egyébként is a feleslegek értékesítésénél az uradalmat tekinthetjük az elsődleges felvevőpiacnak; közvetlen szükségletek kielégítésére vagy további eladás céljából), vagyis igazi gazdálkodó egységet próbált kialakítani. Ennek megvalósításához mindenekelőtt egységes irányításra volt szükség. Ebben a folyamatban fontos lépésnek tekinthető az az 1760-as utasítás,38 mely a hatékonyabb munkavégzés érdekében előírja Mikónak, hogy Nagy Mihállyal ne Baranyi Gáboron keresztül, hanem közvetlenül tartsa a kapcsolatot. Nagy mennyiségű irat maradt meg Baranyi Gábor és Nagy Mihály levelezéséből,39 amiből kiderül, hogy mennyire ismerte a földesúr saját birtokának állapotát. Azt lehet mondani, hogy a legkülönfélébb eseményeket (például szüret felügyelete, építkezések) is pontosan nyomon követte, a hatékonyság (és ennek következtében a jövedelmek) növelése érdekében. A tiszttartó munkaköre több területet is felölelt, ez a nagybirtokon több alkalmazott között oszlott meg, míg a kisebbeken egy, esetleg két kézben összpontosult. A főbb feladatok körét az alábbiakban lehet összefoglalni,40 melyeket a levéltári források is igazolnak: - Gazdasági és lakóépületek karbantartása, felújítása - Kutak karbantartása - Robot számontartása - Árendás ügyek (szőlő, rét, legelő) kezelése - Munkaerő hatékony kihasználása (idénymunkák, például a szőlőszüret idején több faluból irányít át munkásokat robotolni) során végzett munka - Vetés/aratás felügyelete, gabonatárolás, eladás - Erdők, gyümölcsösök, szőlők felügyelete (faeladás, vadgyümölcs-eladás, vadállatok legeltetés, zálogügyek, erdőkárosítási büntetések, makkbér, rőzsehordás) - Növényi/állati eredetű bevételek számontartása - Kocsmáltatás felügyelete

36

Uo. Uo. 38 Uo. 39 IV. A. 6/d. 202-203. k. 40 Kállay I.: im. 129-168. 37


93

A provisor mellett alacsonyabb rangú uradalmi tisztek nevével is találkozunk,41 így sáfárral Micskén és Tótiban, kulcsárral Micskén. A sáfár élelmezési és ellátási feladata volt, míg a kulcsár a bor készítésétől a bor kocsmákba való kiadásáig terjedő munkafázisok felett gyakorolt felügyeletet. A hajdú elnevezéssel is találkozunk, Micske és Papfalva esetében. Általában paraszti származásúak voltak, ők álltak közvetlen kapcsolatban a jobbágyokkal, segítettek a hátralékokat beszedni és őrízték az uradalmi (jelen esetben a micskei) börtönt. Alattuk helyezkedett el az alkalmazottak és szolgák széles köre. A legtöbb faluban megtaláljuk a csordást, a gulyást, a csikóst, a kondást, a kocsmárost, a pálinkaégetőt, a kerülőt. Molnárt ott, ahol volt fűrészmalom vagy vízimalom (pl. Almaszeg, Papfalva, Bisztraújfalu), halászt (pl. Almaszeg), téglaégetőt (pl. Micske), asztalost, esztergályost (pl. Tóti). A szolgáknak minden apró ügyet be kellett jelenteni, s nemcsak a tiszteknek, hanem a földesúrnak is, ezt példázza egy 1755-ös eset, amikor egy sürgős levéllel fordultak a földesúrhoz: “Kis Péter…felesége igen nagy protestatioval kénszerített minket, hogy azt az ártánt, mellyet az ősszel megherélvén az istállóba akartunk addig tenni míg ólat készítünk, fogjuk ki az ő kegyelme nyája közzűl. Mérték szerint adunk a Tekintetes Úr tengerijébűl a gondviselőjének kezébe és úgy hízlalja, mind addig, míg…más parancsolat nem érkezik”. 42 Érezni az óvatosságot a mondatokban, már-már döntésképtelen emberek képe jelenik meg előttünk. Nemcsak be kellett jelenteni mindent, hanem maguktól is megtették mindezt, hiszen egyetlen embertől várhattak védelmet a birtokon élő, más jogállású emberekkel szemben. A fentebb idézett levélben a következőket is találjuk: “Laczka Gyurka szabadosságának semmi hasznát nem láttyuk sőt inkább kárát… kérjük alázatossággal a Tekintetes Urat, hogy… ne légyen annyi sok szabados közöttünk”.43 A birtokos érdekei szintén megkívánták, hogy a munka-, pénz- és terményjáradékot szolgáltatóknak a körülményekhez képest nyugalmas feltételeket biztosítson. III. Paraszti és földesúri gazdálkodás a micskei uradalomban Az összeírások megbízhatósága Az uradalom növénytermesztési sajátosságait az 1743-as és az 1753-as megyei összeírások44 alapján próbáltam megismerni és ezen tanulmányban ismertetni. Az 1756-os uradalmi összeírás45 készítőinek a figyelme ugyanis kevésbbé terjedt ki erre a körre. A kutatást több dolog is nehezítette, melyek közül a két legfontosabbat említeném. Először is a megyei összeírások korántsem adnak mindig pontos számadatokat a terméseredményekről, itt elsősorban arányok megállapítására hagyatkozhatunk 41

42

IV. A. 6/d. 208. k.

IV. A. 6/d. 202. k. Uo. IV. A. 4/b. 47-51, 63-66. k. 45 IV. A. 6/d. 208. k 43 44

94


(pl. az egyes növényfajták megoszlása az össztermelésen belül).46 A megyei összeírás esetében közös cél mozgatta a birtokost és az uradalom népességét: kevesebb adót fizetni, így fordulhat elő, hogy jelentős eltéréseket tapasztalhatunk a különböző források összehasonlításánál. Az uradalmi összeírás esetében azonban a számadatokban is jobban megbízhatunk, hiszen a földesúri járadékok minél pontosabb beszedéséhez pontosabb kimutatásokra volt szükség. A másik nehézség, ami még az arányszámok felállítását is kétségessé teszi jelen esetben, az az, hogy sem az 1743-as, sem az 1753-as összeírásnál (még nem tisztázott okból) nem találhatóak meg hiánytalanul az általam vizsgált tizennégy település adatai. Előbbi esetben tizenkettő,47 utóbbiban tíz falunál vizsgálódhattam.48 Az állattartás vizsgálatánál szintén a megyei összeírásokat (1753, 1763), valamint az 1756-os összeírást használtam, melyet az uradalmi tisztek, elsősorban Nagy Mihály számadásainak49 adataival egészítettem ki. A fentebb említett nehézségek itt kevésbé jelentkeztek, noha az állatok számának eltagadása könnyebben volt megoldható, mint az elmozdíthatatlan növényeké. A segítséget az uradalmi összeírás adta, mellyel finomíthattam a nagyobb (megyei) körre kiterjedő, de éppen ezért pontatlanabb összeírás eredményeit. Növénytermesztés A XVIII. században a Rákóczi-szabadságharc befejezésével kialakult helyzet nemcsak a politikai légkörre volt kedvező hatású, hanem a termelési viszonyokra is. Az egykori birtokosok igazolhatták jogukat a birtokra, s így megtarthatták azt, mások elvesztették a földjük jelentős részét. Megjelentek az ország különböző területein az új adományokkal rendelkezők (mint a Baranyiak), s ott próbálták minél hatékonyabban ellenőrízni a birtokon folyó termelést. Kezdetben a kevésbé stabil viszonyok között (katonai támadástól való félelem, tisztázatlan birtokviszonyok) a földesúr elsősorban a paraszti járadékokból szerezte jövedelmét. Ahogy a század közepére a stabilitás vált jellemzővé, mind a birtokok jogi állása, mind az értékesítési lehetőségek tekintetében, úgy növekedett a saját kezelésű gazdaságok (allódiumok) nagysága. 1756-ban hat majorsági búzaföldön50 580 köböl búza termett a micskei uradalomban, valamint az állatartás szempontjából fontos puszták szerzése, illetve visszaszerzése is megindult. A növekvő részt megfelelő mennyiségű munkerővel kellett ellátni, amíg azonban a jobbágyok előtt nyitva állt annak a lehetősége, hogy a török uralom alól felszabadult országrészek gyéren lakott területeire költözhetnek, kedvezőbb körülmények közé, addig a terhek növelésének folyamata csak kis lépésekben kezdődhetett meg. A század második felében azonban ez az út jórészt lezárult, s a földesúr megkezdhette elsősorban a robotszolgáltatás növelését. A kísérlet Bihar megyében 1759-ben vált hivatalossá, a már említett “Universalis Urbarium” 46

Bihar megyei viszonylatban a számításokat megtalálhatjuk: Papp K.: im. 78-81. Bisztraújfalu és Vámosláz hiányzik. 48 Itt a három falu (Szentlázár, Terebes és Várvíz) mellett az egyetlen mezőváros, Micske is hiányzik, ami azért is lényeges, mert például ez a település rendelkezett a legnagyobb szőlőterülettel, így az erre vonatkozó összehasonlításnak nem sok értelme lenne). 49 IV. A. 6/d. 202-203. k. 50 Ez a hat majorsági búzaföld Micskén, Tótiban, Vámoslázon, Szentlázáron, Terebesen és Királyiban volt található. 47


95

51

által. Ezen kísérletet azonban nemcsak a földesúrak szemszögéből érdemes vizsgálni, ugyanis a fentebb említett urbárium terve kedvező fogadtatásra talált a központi kormányszerveknél is. Ez bizonyíthatja a központosítás útján haladó bécsi kormányzat azon törekvését, amely a magyarországi pénzügyekben való “tisztánlátást” és egy hatékonyabb gazdaságpolitikát célzott meg. Mindazonáltal a növénytermesztésben csak nagyon lassan lehetett érzékelni a modernizációs törekvéseket, mind a technológiát (művelés, aratás, szemkinyerés, tárolás), mind a termesztett növényeken belül az egyes fajták arányát tekintve is. A hasznot hozó növények körét két részre oszthatjuk: - “Vadon termett” növények.52 Csak a betakarítás fázisánál kapcsolódik be a termelő, a többit a természetre hagyja. Ide tartoznak a különböző gyümölcsfák (alma, körte, szilva, dió), gomba, s találkozni több helyen a mogyoró nevével is. - “Termesztett” növények. Minden olyan növény, melyeknél a betakarításon kívül jelentős ráfordítást is kellett eszközölni. Ide olyan szántóföldi és kerti növények tartoznak, mint a különböző gabonafélék, a kukorica, a különböző zöldségek, a kender, a len, a káposzta, a hüvelyesek.53 Nem lebecsülendő az első kategóriába tartozó növények értéke, hiszen Alsódernáról, Almaszegről, Papfalváról is jelentős mennyiségű gyümölcsöt és az ebből készült pálinkát vittek más falvakba, hogy cserébe főleg búzát kapjanak, így kompenzálva a rossz gabonatermesztési lehetőségeket.54 A művelés mellett a szüret eredményeiről sincsenek pontos kimutatásaink és azt sem tudjuk, hogy a termésen belül milyen nagyságrendet képviselt az emberi és az állati fogyasztásra szánt rész. A gyümölcs ember általi hasznosításának két fő módja létezett: kedvelt volt az aszalás utáni fogyasztás, de igazán nagy mennyiséget a pálinkafőzés során használtak fel. Mint a korszakban mindenütt, úgy az uradalom szántóföldjein is a gabonatermesztés uralkodott, az 1743-as összeírás alapján a következőképpen alakult az egyes növényfajták megoszlása a termésen belül: Búza Árpa Rozs Zab Köles Kukorica

51

Össztermésen belüli megoszlás(%-ban) 40,0 0,65 0,5 5,55 0,3 53,0

A bevezetésére azonban csak 1761-ben tettek kísérletet. Ezt a kategóriát nem szokás így elkülöníteni, azért tartottam fontosnak megemlítni, mert a jövedelmi viszonyok vizsgálatánál az ezekből származó hasznot is érdemes figyelembe venni. 53 A legelterjedtebb a bab, a borsó és a lencse 54 Az úrbérrendezés vonatkozó iratai alapján HBML IV. A. 1/d. 52

96


Igaz, hogy két falu adatait nélkülözi a fenti táblázat, de így is jól látható, hogy a kukorica XVII. században kezdődött térhódítása tovább folytatódott. Ezt az arányt túlzónak kell tekinteni, mivel a megyei magánbirtokokon55 átlagban 22, 08% volt a kukorica aránya az össztermésen belül, s a búza mindenütt megőrízte vezető helyét. A betakarított gabonafélék szemtermésének kinyerésére ebben az időben két módszer létezett, az egyik a cséplés, a másik a nyomtatás. Az előbbit cséphadaróval végezték, emberi erővel. Ez hosszabb ideig tartott, de kisebb volt a szemveszteség és tisztasági szempontoknak is jobban megfelelt. Az utóbbit kemény vagy keményre taposott földön, lovak segítségével végezték. Ez jóval kevesebb emberi erőt igényelt, azonban a kortársak már felhívták a figyelmet arra, hogy higiéniai szempontból nem mindenkinek felelt meg ez a módszer. Bél Mátyás írja: “Láttam, amint külföldiek nevettek a cséplésnek ezen a módján, s irtózva vették észre, hogy az igás állatok munka közben beleiket is, hólyagjukat is oda ürítik”.56 A micskei uradalomban a nyomtatás volt az elterjedtebb, mint ahogy erre számos utalást találunk az uradalmi tisztek jelentéseiben, Mikó Gábor írja 1764. szeptember 10-én: “A nyomtatók már három hete dolgoznak.” Ugyanebben a jelentésében megírta azt is, hogy az úr (B. Gábor) kérésével ellentétben addig nem tud jelentést tenni a különböző gabonafélék mennyiségére vonatkozóan, ameddig nincs kész a nyomtatás, mert: “akkor lehet specifikálni, ha majd nyomtatás után lesznek, mert különböző méretűek a boglyák és a vontatók”. 57 Ha mindezekkel készen voltak, gondoskodni kellett a gabona tárolásáról. A vizsgált területen ezt gabonavermekkel oldották meg, amit a források is megörökítettek. Jó példa erre egy 1783-ból származó tanúvallomás, melyben Baranyi György lovászának a felesége, egy bizonyos Mejbanis Anna elmondja, hogy a házon kívül Királyiban négy, Micskén öt búzavermet vett el Baranyi Gábor, testvére halála után.58 A különböző búzafajták közül a tiszta és az úgynevezett kétszeres búzát59 részesítették előnyben, a régebben általánosan termesztett tönkölyt (spelta) például nem találjuk sem az 1743-as, sem az 1753-as összeírásokban. A rendelkezésre álló forrásokból, főleg az adósságleveleket60 megvizsgálva kitűnik, hogy szívesen adott az uraság hitelbe főleg természetbeni javakat az uradalom településeinek. Ez utóbbi is jelzi, hogy mennyire erős maradt az egy faluban élők közötti összetartó erő, a communitas-tudat. Az adósságért közösen vállalták a felelőséget, mint ahogy az uraság által megszabott időszakon kívül a kocsmáltatás jövedelme is a faluközösségé volt. Az uraság szempontjából a hitelezés (elsősorban gabonaféléké) nagyon jó üzletnek számított, hiszen a tartozást vissza kellett fizetni, ezenfelül a kamatot (ami a korban 6%-ot jelentett) is ki kellett egyenlíteni, ami természetesen nem ment másképpen, mint napszámos munkán való részvétellel. Számos adattal rendelkezünk az ilyen típusú ügyletekről, mint például az 1754-es évből ránk maradt jegyzék,61 amelyben részletesen be vannak jegyezve az egyes települé55

Papp K.: im. 81. ifj. Barta J.: im. 84. 57 IV. A. 6/d. 202. k. 58 Uo. 59 Ez a búza és rozs keveréke (triticum mixtum). 60 IV. A. 6/d. 202-203. k. 61 IV. A. 6/d. 202. k. 56


97

sek hátralékai. Innen tudjuk, hogy például a baromlakiak tartoznak 9 köböl búzával, amit ki is fizethetnek, de köblönkénti egy napi nyári vagy két napi téli munkával is törleszthetik az uraság elmaradt hasznát (interessét), a tartozást elég egy év múlva megadni. A bogdányszovárhegyiek 100 forint értékű búzával tartoznak, ennek hasznát harminchárom napi nyári vagy hatvanhat napi téli robottal megválthatják, s így a tartozást elég a következő évben megadni. Ha megnézzük a különböző termények árváltozásait az 1750-es évek közepén, azt látjuk, hogy nincsenek jelentős eltérések az egyes évek között, ami pedig jelentkezik, az elsősorban az eltérő kereslet-kínálat arány miatt lehetséges (rosszabb termésű években magasabb ár). Ami ebből következik az az, hogy a fentebb említett üzlet jelentős mennyiségű ingyenmunkát eredményezett a földesúrnak, mert ugyanolyan értékű pénzt kapott vissza két-három év múlva is. Még egy esetet érdemes megemlíteni, mégpedig a topaiakét, akik már két éve 104 forint értékű búzával tartoztak, de még most sem tudtak fizetni. Ebben az esetben is megengednek egy év haladékot, de ami érdekes, hogy a haszon fejében harmincöt nap nyári robottal vagy negyven szekér trágyával tartoztak, a fennálló tartozást azonban itt is ki kellett egyenlíteni.62 A korban a szántóföldi növénytermesztésben nem volt széles körben elterjedt a trágyázás, egyrészt a nagyobb terméshozamot nem tekintették elegendőnek, mert féltek, hogy a minőségi mutatók csökkenni fognak. Ettől való félelmüknél azonban nagyobb gondot jelentett, hogy ha akartak volna, akkor sem tudtak volna megfelelő mennyiségű “ganéjt” begyűjteni, a takarmánynövények kis mennyiségben való termesztése miatt: Kevés takarmánybevitellel az állatok kevesebb trágyát produkáltak.63 Királyiban a következő vallomást tették 1769-ben: “Ami a földnek természetét illeti, egy köböl vetés után hol négyet, hol ötöt, és némelykor hatot megterem. De azt is megvalljuk, hogy ekkoráig földet trágyázni nem szoktuk. ” Ugyanerről a micskeiek: “A szántóföldnek természetit ami illeti, minthogy nemigen szoktuk trágyázni, középszerű termékenységűnek lehet mondani…”.64 A szőlőművelésben azonban ekkorra már nagy hagyományra tekintett vissza a trágyázás. Bél Mátyás írta 1723-ban: “szétterítik a vesszőket az elterített trágyára, amelyeket ezután marhatrágyával letakarnak, és a kihányt földdel befednek. A barázdába igen finom trágyát kell hinteni…”.65 Pusztaújlakon egy bizonyos Székely János “tizenkét szekér ganéjért hat máriást kapott”.66 A magyarázatot a szőlőművelés magas jövedelmezőségében találhatjuk meg. Ezen tényező késztette arra a gazdálkodókat, hogy a kevés mennyiségű trágyával annak a növénynek a hozamát növeljék, amely a legtöbb hasznot hozta és a mindennapi életben is kiemelkedő szerepet töltött be a belőle készült ital: a bor Még egy dologra érdemes figyelni: A szőlőtermelésben különösen érdekelt falvak adósleveleiben mindig az állt, hogy a tartozást elég szüret után megadni, valamint az elvégzendő munkák is mindig a (majorsági) szőlőhöz kapcsolódtak, valamint a tartozásukat is mindig gabonaféle - elsősorban búza - tette ki. Vagyis 62

Uo. ifj. Barta J.: im. 83. 64 Bársony-Papp-Takács: im. 134. 65 Feyér Piroska: A szőlő- és bortermelés Magyarországon 1848-ig Budapest, 1981. 199. 66 IV. A. 6/d. 202. k. 63

98


ezek a települések elsősorban szőlőműveléssel foglalkoztak, s a megtermelt feleslegből, illetve az előbb említett módon szerezték be az egyéb élelmiszerszükségleteiket. Az állítás igazolódik, ha megvizsgáljuk a tiszttartók és az uraság levelezését, ahol többször is említik ezeket a településeket, mint szőlőtermelő vidékeket. Bél Mátyás nyomán tudjuk, hogy mi számított jó termésnek: “Vannak évek, amelyekben egy kapásnyi szőlő, amelyet egy ember egész napi munkájával meg tud művelni, három urna bort is terem…”.67 Ehhez hasonló terméseredményekről tudunk Középesen, Királyiban, Várvízen is, sőt Micskén egy kapás öt urna bort is jelenthetett.68 Minőségileg semmivel sem maradhatott el a többi nagyobb termelő területtől, ezt legjobban a bor árából tudjuk lemérni: Diószegen és Micskén egy forint volt a bor ára urnánként, Margittán egy forint ötven dénár. Az úrbéres vallomásokból is kiderült, hogy a micskei bor volt az etalon a többi termelő település számára. Nagy szó volt, ha a micskeivel azonos áron tudták eladni borukat, példa erre Terje: “Hegyi szőlőink bőven vannak, a bor a micskeivel egy áron megy” – vagy Királyi: “Hegyi szőlőnk vagyon. A bor a micskeivel egy becsben vagyon”.69 A micskei uradalomban a legnagyobb szőlőterülettel maga az uradalmi központ rendelkezett, a rendelkezésre álló adatok alapján azt lehet megállapítani, hogy a művelés alá vont terület egyenletes ütemben növekedett. Megművelt szőlőterület Micskén (kapás) 1723 1756 Úrbérrendezéskor 312 673 697 Megművelt szőlőterület70 a micskei uradalomban (1756) szőlő(kapás) Almaszeg Alsóderna Baromlak Bisztraújf

115, 5 14 131

Királyi Középes Micske Papfalva Szentlázár Terebes Terje Tóti Vámosláz Várvíz

133 14 673 110 65 287, 5 253 192, 5 48, 5

alu

Összesen: 67

2037

Feyér P.: im. 200. Papp K.: im. 90. Bársony-Papp-Takács: im. 192. és 114. 70 Az adatok az úrbéres területekre vonatkoznak. 68 69


99

Ezekből az adatokból is igazolható Papp Klára megállapítása, miszerint: “…a Berettyóhoz közeli területektől eltérően a Bisztra-patak melletti hegyvidéki falvak (Papfalva, Almaszeg, Középes), …igen kis szőlővel rendelkeztek“.71 Ezen a három településen összesen 124 kapás szőlőt írtak össze, ami a micskei uradalom szőlőterületéből csupán 6,09%-os részesedést jelentett. Természetesen a kedvező értékesítési lehetőségek és a megfelelő munkaerő birtokában a földesúri kezelésben levő szőlőföldek is növekedtek, ennek eredményeképpen 1756-ban Micskén 73, Terjén 46, Tótiban 89 kapás allodiális szőlőt találunk.72 Az értékesítési lehetőségek említésénél természetesen a borra és annak eladásából származó jövedelemre kell gondolni. Számos országos példa mutatja, hogy a birtokosok bevételeinek nem kis (esetleg nagyobb) része a kocsmák hasznából származott,73 melyben a borkimérés játszotta a vezető szerepet, megelőzve a pálinkaárusítást. A bordézsma és az allodiális szőlőföldek adták a birtokos rendelkezésére álló bormennyiséget. Meg volt határozva, hogy az uraság számára mennyit és melyik időszakban kell árulni. Az 1756-os évben például a tizennégy településen a földesúr borából 1190 kis cseberrel kellett eladni.74 Ha egy cseber bor árát négy máriással vesszük egyenértékűnek, akkor ez valamivel több, mint 1500 forintot tesz ki! Az év fennmaradó részében a falu lakosai árultathatták saját borukat, illetve, ahogy az almaszegiek nyilatkoztak: ”Három hónapi korcsmánk vagyon, mely idő alatt pályinkát is megenged az uraság árultatnunk”.75 Az országos tapasztalat szerint az olyan településeken, melyek nem rendelkeztek szőlőföldekkel, ez három hónapot jelentett (szeptember 29-től számítva).76 Ahol viszont folyt szőlőművelés, ott szeptembertől egészen április 24-ig árulhatták borukat. Ezt a megállapítást azonban finomíthatja az a tényező, hogy az eladás szempontjából mennyire fekszik kedvező helyen az adott település, mert előfordulhatott, hogy még a három hónapos időtartamot sem tudták kihasználni. Érdemes megnézni, hogy mit is jelenthetett egy-egy forgalmasabb út melletti fekvés. A micskeiek vallották: “Ország útjában levő helységünknek Szent Mihály naptól való Szent György napig való korcsmája van…” – ellenben Középesen: “Három hólnapi korcsománk volna, de – minthogy országútján kívül lakván – nem igen kél, ritkán szoktunk árultatni”.77 A micskei uradalom falvaiban az úrbérrendezéskor két település volt, amely szeptembertől áprilisig árult: Micske és Tóti. Ha visszatekintünk az 1756-os összeírás ide vonatkozó adataira, látjuk, hogy itt rendelkeztek a legnagyobb (Micske) és a harmadik legnagyobb (Tóti) szőlőterülettel. Egy 1763-ban írott levélben Baranyi Gábor felsorolta a fontosabb szüreti helyeket, ahová más helységekből is kell átirányítani munkásokat, s itt szintén két település szerepelt: Micske és Tóti (a szüretek időtartama pontosan be van táblázva, így az említett két helységben október

71

Papp K.: im. 89. IV. A. 6/d. 208. k. 73 “A regéci uradalomban 1701-ben a birtok összjövedelmének 80%-át származtatták a korcsmáltatásból, Károlyi Sándor legfőbb jövedelmét ugyancsak a borárulás biztosította. ” ifj. Barta János: im. 85. 74 IV. A. 6/d. 208. k. 75 Bársony-Papp-Takács: im. 114. 76 Szent Mihály: szeptember 29. , Szent György: április 24. 77 Bársony-Papp-Takács: im. 134. 72

100


17-19 közötti).78 Arra is van példa, hogy szomszédos falvak közös kocsmában árultak bort (a forgalmasabb hely nagyobb felvevőképességgel rendelkezett), mint Szentlázár és Vámosláz esetében : ”…nékünk (a szentlázáriaknak) és vámosláziaknak együtt volt korcsmánk, Szent Mihály naptól fogva Szent György napig”.79 Állattenyésztés A növénytermesztés mellett az állattenyésztésnek is fontos szerepe volt, illetve a kettőt nem is érdemes egymástól élesen elkülöníteni, hiszen elsősorban az ökör és kisebb mértékben a ló nélkülözhetetlen szerepet töltött be a különböző mezőgazdasági munkálatok során is. Az ökröt alapvetően igásjószágnak tartották, de a fuvarozásban is használták, míg a lovakat főleg fuvarozásra és a gabonabetakarítás végső fázisában (nyomtatás) használták. Az ökörtartás jelentősége abban is megmutatkozik, hogy szántóföldet nem a belső telek után osztottak, hanem az igásállatok számának arányában, hiszen az tudta megművelni a nagyobb földet, akinek több ökre volt. Az alábbi táblázatokból az ökörtartó gazdák és az általuk tartott állatok számára vonatkozóan nyerhetünk bővebb információkat.

Almaszeg Alsóderna Baromlak Bisztraújfalu Királyi Középes Micske Papfalva Szentlázár Terebes Terje Tóti Vámosláz Várvíz Összesen:

78 79

Ökörtartó gazdák száma 1743 1753 1763 3 7 9 25 13 19 3 11 4 6 8 10 13 15 23 3 8 5 33 36 27 6 12 5 4 9 12 7 11 14 3 12 8 16 15 27 7 18 31 6 14 7 135 189 216

IV. A. 6/d. 202. k. Bársony-Papp-Takács: im. 177.

Ökrök száma 1753 1763 6 16 20 69 32 47 8 30 8 14 22 20 31 33 64 8 16 10 96 89 62 15 28 12 12 21 32 14 32 30 6 32 20 53 37 64 12 43 82 14 40 12 358 503 483

1743

101

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX Ökörtartó gazdák száma 1756 Almaszeg Alsóderna Baromlak Bisztraújfalu Királyi Középes Micske Papfalva Szentlázár Terebes Terje Tóti Vámosláz Várvíz Összesen:

7 10 12 26 47 8 33 10 28 21 13 12 31 9 267

Ökrök száma 1756 14 22 54 78 134 22 107 38 100 60 36 44 105 28 842

Érdemes összevetni a tízévenként készült megyei összeírások adatait az 1756-os uradalmi összeírás adataival, amelyből kiderül, hogy a megyei adatok mind az ökörtartók számát, mind az ökrök számát tekintve jelentősen elmaradnak az uradalmi összeírás eredményeitől. Ha a két legközelebb eső évet nézzük (1753 és 1756), akkor még feltűnőbb a különbség: Míg 1753-ban elvileg 189 gazda 503 ökörrel rendelkezett, addig az 1756-os adat szerint 267 gazdának 842 ökre volt. Nem valószínű, hogy ilyen mértékben gyarapodott volna az állatállomány és az állattartók száma. Az 1763-as adatokat megvizsgálva pedig biztosak lehetünk az előbbi állításunk igazában: 216 gazdára 483 ökör jut, aminek azt kellett volna jelentenie, hogy a gazdák száma 19, 1%-kal, az ökrök száma pedig 42, 6%-kal csökkent volna! Igaz ugyan, hogy egy-egy járvány idején (mint például az 1747-es vagy 1750-es) 80 az állatállomány fele is elhullhatott, de az 1756-1763 közötti időszakból nincs híradásunk ilyen méretű marhavészről. Kisebb (ha nem is ilyen mértékűt) csökkenést azonban elkönyvelhetünk, hiszen, ha csak a megyei adatokat hasonlítjuk össze, kiderül, hogy 1753 és 1763 között az ökrök száma 503-ról 483-ra csökkent, ami 3, 9%-os visszaesést jelent, de ez messze elmarad az előbb említett 42, 6%-tól. Ami a legvalószínűbb, hogy jelentős számú igásállatot titkoltak el a gazdák, valamint a felmérés pontossága múlott azon, hogy az összeírást végző biztosok mennyire végeztek lelkiismeretes munkát. Az egy gazdára eső ökrök aránya a táblázatban feltüntetett három évre vonatkozóan 2, 65 ökör gazdánként, míg ez az arány az 1756-os összeírást alapul véve 3, 15-re módosul. Ezek a számok nagyjából megfelelnek a megyei átlagnak, (ez hozzávetőlegesen 3-4 db/fő).

80

Papp K.: im. 92.

102


Azt is érdemes megnézni, hogy az egyes gazdák hány ökörrel rendelkeztek: ökörtartó gazdák száma, az állatok számának függvényében (1756) 248 - 157 3 92 2 12 1 Ez azt jelenti, hogy igás robotot (amit általában négy ökörnél kevesebbel nem végeztek) 107 gazda tudott teljesíteni, ami az úrbéres népesség húsz százalékát tette ki. Ha ehhez még hozzászámoljuk azokat, akik egymással összefogva teljesíthettek igás robotot (megfelezve a kétökrösök számát), akkor ez a szám harminchat százalék körül mozog, vagyis korlátozottak voltak a földesúr lehetőségei az igás robot igénybevételére. A többi állat számát is tudjuk az 1756-os összeírásból: ökör tehén növendék ló juh Almaszeg Alsóderna Baromlak Bisztraújfalu Királyi Középes Micske Papfalva Szentlázár Terebes Terje Tóti Vámosláz Várvíz Összesen:

14 22 54 78 134 22 107 38 100 60 36 44 105 28 842

36 26 43 72 110 25 39 47 77 57 44 48 80 31 735

26 9 28 44 42 6 25 23 40 42 34 27 41 10 397

4 3 8 10 3 29 6 5 2 11 21 46 3 151

26 135 24 4 189

kecske 3 38 20 46 3 18 10 138

disznó 65 25 68 126 160 45 98 73 100 25 10 75 145 32 1047

Bihar megyére már rendelkezünk részletes adatokkal abban a tekintetben, hogy átlagban hány állat jutott egy tenyésztő településre81 a magánbirtokokon, a különböző állatfajtákból. Ezeket és az 1756-os adatokat felhasználva (Az ökrökre vonatkozóan magam is elvégeztem a számítást.) ki lehet számítani, hogy a micskei uradalom összességében milyen mértékben egyezik meg, illetve tér el a megyében található magánbirtokok egy településre számított átlagától.

81

Papp K.: im. 94.

103

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX (Az adatok db/település összefüggésben értendőek) Magánbirtokok átlaga Micskei uradalmi átlag 58 60 Ökör Tehén

68

53

Ló Sertés juh és kecske

36 116 112

11 75 23

A tizennégy település egyedül az ökörtartásban előzi meg az átlagot és talán még a tehéntartás az, amely lépést tart a megye magánbirtokaival. Ez jól kirajzolódik, ha megnézzük az ökörrel rendelkezők, illetve nem rendelkezők arányát, s így 52:48 arányt kapunk. Ez az érték a magánbirtokokon széles sávban mozog, az ökörrel nem rendelkezők esetében 37-72%-os tartományról beszélhetünk. A többi állat esetében messze alacsonyabb értékeket kapunk, különösen a juh- és kecskeállományra, valamint a lovak számára vonatkozóan. A disznótartással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az országos tendenciához igazodva, a sertésállomány folyamatos növekedésével párhuzamosan megjelent a makkoltatás fejében követelt járandóság, a makkbér. Az uradalom népessége azonban kedvezményben részesült, erről is tanúskodnak az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok. A terjeiek így emlékeznek az uraságra: “a mi sertéseinket elébb s inkább fogadta be, mintsem az idegenekét, sőt Baranyi uraság két polturával kevesebbet kívánt a magunk jószágától, mint az idegenektől“.82 Ezenkívül a földesúri állatállomány növekedése is tapasztalható: A Baranyi családnak három nagy kondája volt, amit fekete, vörös (vagy piros), illetve szőke (vagy sárga) névvel illettek83. Arról is vannak információink, hogy a gyarapodó állomány takarmányszükségletének kielégítésére gyakran a legközelebb fekvő hegyekbe vitték a disznókat makkoltatni, de más területeken is próbáltak élelmet keresni az állatoknak. Nagy Mihály így ír erről: “Tiszán által menvén makk keresni Lónyai Zsigmond urakhoz Gyenge István kondás, másodmagával adtam útiköltséget Tekintetes Úr parancsolattya szerént, egy forint harminchat krajcárt”.84 A földesúri gulyáról és ménesről is vannak adataink, azokból a kimutatásokból,85 melyeket Nagy Mihály készített, azért, hogy Baranyi György örökségét jól nyomon lehessen követni (a legidősebb fiú, Gáspár ekkor még csak tíz éves). Ha a II. számú melléklet adatait összevetjük az ugyanilyen célból készült 1761-es kimutatással,86 igazolódni látszik a fentebb vizsgált folyamat, miszerint az 1760-as évek elejére csökkent a szarvasmarha állomány, amelynek az okát több tényező együttesen adhatja, de nem biztos, hogy érdemes összehasonlítani ezeket az értékeket. Az alábbi adatok alapján azonban megállapítható, hogy a földesúri gulya nagyobb mértékben csökkent (21%), mint az ökörtartó gazdák állatállománya (3, 9%). Nem szabad megfeledkezni ugyanakkor arról sem, hogy az urasági gulyából 82

Bársony-Papp-Takács: im. 192. IV. A. 6/d. 202. k. 84 Uo. 85 IV. A. 6/d. 202.-203. k. 86 IV. A. 6/d. 202. k. 83

104


rendszeresen adtak el hol kisebb, hol nagyobb mennyiséggel, amire a jobbágyok természetesen nem voltak képesek. Az sem biztos, hogy valamennyi csorda, gulya és ménes bekerült a számadásba, hiszen lehet, hogy Nagy Mihály csak a közvetlenül az irányítása alá tartozó területek (az uradalom falvai) állatállományát tudta pontosan felmérni, ami jelentősen növelheti az állatok számát. Ezeken kívül a ház körül tarthattak baromfit is, de ezekeket nehezen lehetett volna számon tartani, így nem készült róluk felmérés. Az úrbérrendezéskor a kilenc kérdőpontra adott válaszokból kitűnik, hogy a micskei uradalom falvainak többségében évente meghatározott számú csirkét kellett leadni a jobbágyoknak, a baromlakiak így nyilatkoztak erről: “…nékünk is kiadatott, ki mennyivel tartozik az uraságnak, úgymint: minden házhelyes gazda…két csirkével és tíz tojással“.87 Ez a menynyiség ismétlődik a többi uradalmi településnél is. A korban növekvő jelentőségű a méhészet, s ennek két terméke a méz és a méhviasz. A megyei összeírásokon kívül, a micskei uradalomra vonatkozólag pontos számadatot még nem találtam, de a későbbi tanúvallomásokból egyértelműen kiderül, hogy a méhészet jelentősége folyamatosan növekedett, például Királyiban nagyobb mennyiséget termeltek, több helyen is elhangzik: “A méz csebrekkel állott a pincében”.88 Az 1756-os összeírásba méhészként Vámoslázon kívül egyetlen helyen került be valaki a felsorolásba, ez pedig Királyi. Ugyanezt a települést tekintve az 1743-as és az 1753-as összeírásba mindösszesen 1 kaptár került! Dolgozatom a Baranyi család történetének, gazdálkodásának és jövedelemforrásainak egy szűkebb körét érinti. A további kutatások az itt leírtakat még pontosabbá, egyes megállapításaimat árnyaltabbá tehetik, a Hajdú Bihar Megyei Levéltárban ugyanis a családra vonatkozóan még nagy mennyiségű irat vár feldolgozásra.

Details of the History of the Management of the Micske Estate in the 18th Century Zoltán Szerdahelyi This essay deals with one of the most significant families of Bihar County in the 18th century: the Baranyi family. Exploring the history of the family in the late 17th and early 18th centuries, a phenomenal rise in political and economic terms may be traced, which nevertheless was not unique in the age. The originator of this career was Miklós Baranyi (first sub-prefect between 1723 and 1725), and at the zenith we find Gábor Baranyi, also a first sub-prefect in the middle of the 18th century, who filled this position from 1757 to 1773. This outstanding political activity was due in a large part to the fact that the majority of the estates of the family were situated in Bihar County. The name of Gábor Baranyi may also be familiar to anyone interested in the history of the county or the period, since he played an active role in the depu87 88

Bársony-Papp-Takács: im. 39. IV. A. 6/d. 202. k.


105

tation working on the 12-point “Universalis Urbarium” in 1759. In addition to the national and county censuses, for the history of the management of the Micske estate, a manorial census from 1756 is also available, which proved more precise than any other listings of the estate, and which can be well supplemented by the sources on the arrangements of statute labor in Bihar County. The further history of the family was determined by a complicated lawsuit, the history of which may be reconstructed from the sources of the Hajdú Bihar County Archives.

106


I. számú melléklet

Baranyi Gábor szarvasmarha-állománya 1758-ban negyedfű89

harmadfű

tavalyi

bika

ökör

tehén

bika

ökör

üsző

bika

ökör

üsző

3

62

72

2

13

20

2

34

30

bika 2

Idei ökör 22

üsző 20

Baranyi György örököseinek szarvasmarha-állománya 1758-ban tavalyi ökör 6

üsző 9

Baranyi Gábor lóállománya 1758-ban Csődörök kancák tavalyi idei heréltek öreg harmadfű tavalyi 10 10 5 32 6 5

idei 10

Baranyi György örököseinek lóállománya 1758-ban Csődörök kancák harmadfű tavalyi idei heréltek öreg harmadfű tavalyi 4 3 4 4 25 5 3

idei 7

bika 3

negyedfű ökör tehén 30 34

bika -

harmadfű ökör 9

üsző 4

bika 1

Idei bika

ökör

üsző

1

6

16

Harmadfű 6

89

A negyedfű, harmadfű az állat életkorára utal: négyéves, hároméves.

107

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX A könnyebb áttekinthetőség érdekében egy összesítő táblázat is készült: Baranyi Gábor Baranyi György örökösei Összesen:

szarvasmarha(1758) 280 120 400

Baranyi Gábor Baranyi György örökösei Összesen:

szarvasmarha(1761) 225 90 315

ló(1758) 84 55 139

ló(1761) 50 52 102

ADALÉKOK A MICSKEI URADALOM GAZDÁLKODÁSÁNAK

Recommend Documents