ABarnabás Házban, a Hargitán tölthettem egy júliusi

baptista ifjúsági lap

fotó: www.csedoattila.info

Székelyudvarhely. Fõtér.

103. Zsoltár. Dávidé. „Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensõm az õ szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Õ megbocsátja minden bûnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR. Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival. Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bûneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélõk iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélõkhöz. Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk. Az ember napjai olyanok, mint a fû, úgy virágzik, mint a mezõ virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni. De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélõkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és törõdnek rendelkezéseinek teljesítésével. Az ÚR a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik. Áldjátok az URat, angyalai, ti hatalmas erejûek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára! Áldjátok az URat, ti seregei, szolgái, akaratának végrehajtói! Áldjátok az URat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az URat!“

A

Barnabás Házban, a Hargitán tölthettem egy júliusi hetet mozgássérültek, látáskárosultak között. Úgy készültem, hogy hátha tudok segíteni valamiben nekik, hátha adhatok valamit. Sokkal többet kaptam. Közelrõl szemlélhettem Jézus Krisztust ezekben az emberekben. Megszégyenítõen áradt belõlük a megelégedés, a hála, a derû- körülményeik ellenére. Még mindig a fülemben cseng az egyikük kérdése: „ha Isten mindent elvenne tõled, amiért nem adtál hálát, akkor mi maradna neked?” Megköszönted már az egészségedet? Az ép lábaidat, vagy látó szemed, írni tudó kezed? Erre bátorítalak ezen a nyáron. Biztosan sok szép helyet bejártok kirándulások, táborozások alkalmával… Nyáron ennek van az ideje. Adj hálát mindezért! Sorold el útközben, egy csendes tíz percben, köszönd meg Istennek! Õ örül neki, ha mindezekért hálás vagy. És meglátod, eljutsz a Legfontosabbig is. „Az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Róma 6,23) Jézus Krisztus a legnagyobb kincs. Élj Vele! Ebben a lapszámban bemutatkoznak a székelyudvarhelyi fiatalok, kiderül a rejtvényfejtõk sorsolásának nyertese és a reménység drámája is elétek tárul. Nemrég igazi meglepetés ért: egy borítékolt levelet is kaptam! (Ilyen eddig csak a rejtvényfejtõk esetében történt.) Írója postán küldte el a Mustármagba a cikket. Vajon melyik lehet az? Kelemen Napsugár

magTÁ R Idén is ZENEHÉT! Amint többen is tudjátok, újból lesz zenehét a Hargita keresztyén táborban. Várjuk vissza mindazokat, akik a korábbi években már megtapasztalták a zenehét áldásait és hívjuk azokat is, akik még eddig lemaradtak errõl. Lehetõség lesz új hangszerekkel megismerkedni, ugyanakkor elsajátítani egy kezdõ szintet a választott hangszeren. Mindenkinek lesz része fejlõdni a kottaismeretben, új kották és énekek megtanulásában. Gyülekezeteinkben fontos szerepet kap az ének és a zene, mert a dicsõség Királyának ilyen formában is szeretnénk kifejezni dicséretünket. Annak érdekében jött létre a zenehét, hogy ezt még tisztábban, szebben és kiválóbban tehessük. Az elmúlt években jó volt látni, hogy a fiatalok vágynak elõrébb jutni zenei téren. Szeretnénk fejlõdni nem csak a zeneismeretben, hanem az Úr iránt érzett õszinte dicséretünk kifejezésében és a Vele való kapcsolatunkban is. Kérlek benneteket imádkozzatok azért, hogy ez így legyen! A hét mottója: „A biblia zenéje“. Jelentkezni lehet a tábor igazgatójánál, Borzási Gyula testvérnél. Köszönjük azoknak, akik már ezt megtették. Mindenkit szeretettel várunk! Székely András 0745922747 0721479946 (baptifon)

2. o l d a l

*

Könyvárlista (könyv+CD+kazetta+DVD+apróságok) igényelhetõ különbözõ erdélyi és magyarországi kiadók kiaványaival Kovács Zsoltnál, akár elektronikus postán, akár nyomtatott változatban. E-mail: [email protected], cím: Kovács Zsolt Str. Corneliu Coposu nr.11, bloc X11, sc. C, ap.41 Cod 410445 Oradea. (Abban az esetben, ha valaki nagyobb rendelést ad le, azt kerném elõre kifizetni.) Sokan sokfelé táboroztok most a nyáron. Várom élménybeszámolóitokat, osszátok meg velünk, mit végzett Isten az életetekben ezekben a hónapokban! [email protected]

július-augusztus 2010

Boros Róbert

A keresztyének és a társadalom

ány százalékban terheli felelõsség a keresztyéneket a társadalomban nyilvánvaló és fokozódó istentelenségért és erkölcstelenségért? Könnyen elintézhetõ ez a kérdés egy általánosított megjegyzéssel, vagy egy ítélkezõ mondattal. De vajon vettünk-e már fáradságot, hogy egy kicsit elgondolkodjunk ezen, hogy esetleg mi mivel járultunk ehhez hozzá, mit rontottunk mi el, miért nem vagyunk képesek a társadalmat az isteni igazsággal szembesíteni? Hogyan adja fel egy társadalom az igazságot? Az egyik módja az istenhit nyílt feladása, amely az abszolút igazságok megtagadását hozza magával. Az ember nyíltan szembeszáll Istennel, megkérdõjelezi igéje hitelességét, megpróbálja nevetségessé tenni a hitet, végül pedig halottá nyilvánítja Õt. Egy másik módja az igazság feladásának az apátia- ez egy passzív, nemtörõdöm hozzáállás az Igazsághoz, ami érdektelenségben gyökerezik. Ezt nevezzük keresztyén letargiának. Az igazság azért van mellõzve, mert a hívõk közömbösek lettek. Más érdekeik lettek, fõleg anyagiak. Woodrow Kroll szerint kis „k“-betûs keresztyének vagyunk

H

3. o l d a l

és nagy „k“-betûs kapitalisták. Miért ítél meg Isten egy társadalmat? Õ ezt nem csak a nem hívõk hitetlensége miatt teszi, hanem a keresztyének apátiája miatt is. Nézzünk meg két esetet a Szentírásban. Az elsõ a laodiceai gyülekezet helyzete (Jelenések 3, 15-16). Amikor Jézus Krisztus a gyülekezet lobogó hûségét, dermesztõ hitehagyását és émelyítõ érdektelenségét (forró, hideg és langyos) vette szemügyre, akkor az értékesség ranglétrájának alsóbb fokára helyezte a közömbösséget, mint a hideg hitetlenséget. A langyos állapot visszatetszõ volt az Úrnak és kemény ítéletet mondott reá. Mit mondana ma rólunk? Hogyan néz a mi szellemi érdektelenségünkre? A lágymelegség azt a testi, felszínes és érzelgõs vallásosságot jelenti, amely a XXI. század keresztyénségét is sok helyen annyira átszõtte. Azért lett ez ott annyira erõtlen és hiteltelen. A vallás langyos fürdõjében ma is sok névleges keresztyén lubickol, és azt gondolja, hogy ez így is annyira szuper. A másik történet az Ószövetségbõl való, Sodoma és Gomora megítélésérõl szól. Egyik meghökkentõ részlete a leírásnak az, amikor kiderül az a

*j ú l i u s - a u g u s z t u s 2 0 1 0

IG Em ag szomorú valóság, hogy nem volt a városban tíz igaz és istenfélõ ember, akikért Isten megkímélhette volna a városokat a pusztulástól. Ez is a korábbi állítást erõsíti, miszerint Isten egy kultúrát nem csak a hitetlenek erkölcstelensége miatt ítél meg, hanem a hívõk apátiája miatt is. Ha ma Isten ítéletének különbözõ ábrázatait látjuk körülöttünk, vajon mit árul ez el rólunk, akik Isten népéhez tartozóknak valljuk magunkat? Elveszítette a mai gyülekezet sói mivoltának fontosságát és világosságának értékességét?! Talán ez így túl egyenes, fogalmazzak finomabban? Jó. Egy néhány jel azt mutatja, hogy a keresztyénség valamit ma nem jól csinál. John Stott, egy evangéliumi anglikán teológus szerint, ha a ház sötétségbe borul, mert beáll az est, ne az épületet hibáztasd (ez történik, ha a nap lenyugszik). A kérdést inkább így kellene feltenni: hol van a fény? Amikor a hús megromlik és fogyaszthatatlanná válik, ne arra haragudj (ez történik, ha a baktériumok akadálytalanul szaporodhatnak). A kérdés inkább ez: hol van a só? Ehhez hasonlítható egy társadalom hanyatlása és egy kultúra erkölcsiszellemi mércéjének csökkenése, amíg teljes sötétségbe és kibírhatatlan bûzbe nem zuhan. De itt sem a társadalom ujjal mutogatása a megoldás, hisz ez történik, ha bûnös természettel rendelkezõ férfiak és nõk magukra maradnak, és önzõségük leplezetlen marad, mert azok, akik már megismerték az Igazságot érdektelenek, vagy mással vannak elfoglalva. A kérdés tehát ez: hol van Krisztus gyülekezete? Miért nem hatja át és változtatja meg Jézus sója és világossága folyt. következõ oldalon

UD V ifi azt a társadalmat, amelyben él? Nem azt akarom állítani, hogy a keresztyénség képes kellene legyen mindent megváltoztatni, de legalább valamit! Sajnos, legtöbbször úgy néz ki, hogy semmire nem tudunk hatással lenni. Melyek lehetnek azok a tényezõk, amelyek folyamatosan gyengítik és hiteltelenítik sói és világossági mivoltunkat? Az egyik a konformizmus, (elvtelen alkalmazkodás) - túlságosan is hasonlókká lettünk az istentelen világhoz. Valaki úgy mondta: a hitetlen gyerekek és a hívõ gyerekek játékszerei lényegében ugyanazok lettek! Egy második veszélyes dolog a képmutatás. Ez akkor jelentkezik, amikor álarcot viselünk, és az emberek kedvéért, a látszatért szolgálunk azonnali fizetséget várva érte, mert ha nem, akkor nincs legközelebb, vége... Természetesen az apátia is hiteltelenít - a részben vagy teljességben hiányzó szeretet és gondoskodó együttérzés. Ezek és az ezekhez hasonló tévelygések loptak meg minket attól az erõtõl, amit Krisztustól kaptunk, hogy radikálisan hassunk arra a kultúrára, amelyben élünk. Hiszem, hogy van kiút! Szükségünk van isteni szentségre, hogy nyilvánvaló és kívánatos lehessen keresztyén másságunk. De isteni szeretetre is, hogy missziói küldetésünkben a keresztyén üzenettel újra és újra áthassuk vele kultúránkat. A világot Jézus Krisztus váltotta meg, társadalmunk dekadenciáját szintén Jézus Krisztus képes megállítani és jó irányba terelni, ha mai követõi a Szentlélek által és szerint készek élni.

4. o l d a l

Az udvarhelyi ifi

ikor tudomást szereztem a Mustármag decemberi számából az ez évi tervrõl, mármint hogy különbözõ ifjúságok fogják szerkeszteni a lapszámokat, elmosolyodtam magamban és „majd meglátjuk“ gondolattal hamar letudtam a dolgot. Eltelt majdnem egy fél év és egy verõfényes nyári napon, Kelemen Attila ballagásán összefutottam Napsugárral. Köszönés után rögtön szóba került a téma és néhány nap gondolkodás után, végül az ifivel együtt rábólintottunk a dologra. Kik is vagyunk mi udvarhelyi fiatalok? Nos, a válasz nem annyira egyszerû, mint ahogy sokan gondolnák. Elég összetett a helyzet, de azért próbálom felvázolni a helyzetet. Három éve, mikor ide kerültem ebbe a gyülekezetbe, akkor egy tiniklub létezett a Mostis Kinga vezetésével. A tizenévesek egykét év alatt sokat fejlõdnek és így hamar fiatalokká váltak. Ez a kis csapat, (10-15 személy), évek során sok változáson ment át. Néhányan elmentek tanulni,

M

* július-augusztus 2010

mások lelkesedése alább hagyott és a jelen pillanatban elég érdekes a helyzet, mivel 4-en ismét „kirepülnek“, elmennek egyetemre. Ezt az ifit a pénteki ifinek, vagy fiatal ifinek is lehetne nevezni, de nem ez a lényeg. Igen, péntekenként szoktunk összegyûlni, régebb többen, mostanában egyre kevesebben. Közel két éve megalakult egy másik ifi csoport is, ami a 20plusz nevet kapta, mivel többnyire húsz év felettiek alkotjuk. Aki egy kicsit közelebbrõl ismeri a gyülekezetünk ifjúságának a múltját, az tudja, hogy régen is mindig Udvarhely és környéke alkotta az ifit. Mivel iskolaváros vagyunk, ezért a környékrõl sok diák tanult Székelyudvarhelyen. Ritka eset ugyan, de mégis néha megtörténik, hogy a „vándor székely“, vagyis az eltávozott fiatalok visszatérjenek közénk. Pál Ervin volt az egyik ilyen lediplomázott fiatalember, aki feleségével együtt visszatért szülõföldjére. Részben az õ indítványozására jött létre ez a kis csapat, akik minden szerdán

hatom, hogy Isten a szolgálatok által is erõsíti a hitünket. Fiatalok vagyunk és mi is szeretünk együtt sportolni, kirándulni és élvezni a természet szépségét. Május elsején töltöttünk legutóbb egy nagyon szép napot együtt Szentmárton határában. Példaértékû látni azt az áldozatot, amit környékbeli fiataljaink hoznak, és minden héten 20-25 kilométer távolságról bejönnek Udvarhelyre, csupán azért, hogy Isten közelségében töltsünk néhány órát. Személy szerint nekem sokat jelent tudni és látni Isten erejét, szeretetét közöttünk és azt, ahogy formál minket akár egymás által is. Felváltva szoktunk ifit tartani, és volt mikor aktuális témákról beszélgettünk, mint öröm, konformitás, tolerancia, koldusok, stb. Az utóbbi idõben azonban, néhány kispróféta könyvét kezdtük el tanulmányozni. Voltak meghívott elõadóink is, mint például Simon András, Gyõrfi Tóbiás, ifj. Veres Ernõ és mások. Nem vagyunk

Dettó

vá nd or fotó: www.csedoattila.info

találkozunk itt Udvarhelyen. Szentegyházáról és Homoródszentmártonból erõsítik még lelkes kis csapatunkat. Sokan talán elég érdekesnek tartják, hogy két fiatal házaspár is van ifjúságunkban, de mi ennek csak örülünk. Az elején csak kéthetente jöttünk össze igét tanulmányozni, szerdánként 7 órára, de hamarosan annyira megszerettük egymás közösségét, hogy heti rendszerességgel kezdtünk járni. Már megalakuláskor célként fogalmaztuk meg, hogy ne legyünk belterjes csapat, akik olyan jól elvannak egymással. Ami erõssége ennek a csoportnak, hogy szinte teljességében megtért, újjászületett, lelkes fiatalok vagyunk. A miszsziószellem is jellemez minket és elkezdtük a környékbeli kisebb gyülekezeteket meglátogatni, mint Szentegyháza, Szentmárton, Csíkszereda, Korond. Nagy áldás megtapasztalni, hogy jobb adni, mint kapni, és úgy gondolom, hogy a csapat nevében is mond-

egyformák, sõt, nagyon színes csapat vagyunk, de fõ célunk Neki szolgálni, azokkal a képességekkel, amiket kaptunk. Nincsenek jó zenészek közöttünk, nincsenek fantasztikus szervezõk, vagy egyéb emberileg nagyra tartott képességgel bíró személyek, de Isten a szívet nézi és ha azt oda tudjuk tenni az Õ kezébe, úgy gondolom, hogy akkor az áldás nem marad el. Szeretnénk, ha alkalmaink mindig nyitottak lennének bárki elõtt, független a korosztálytól, nemzetiségtõl, vagy vallási hovatartozástól. Kérlek, hogy imádkozzatok értünk, hogy az adott lehetõségeinket tudjuk megfelelõen kihasználni, és hitelesen megélni a hívõ életet. Bárkit szívesen látunk és fogadunk, aki szeretne meglátogatni minket, vagy esetleg épp átutazóban erre jár. Erdõ Levente

5. o l d a l


rég en Talán felmerül a kérdés néhányatokban, hogy miért készítünk riportokat idõsebb testvérekkel, hisz a Mustármag ifjúsági lap. Nos, úgy gondolom, hogy nagyon sokat lehet tanulni idõsebb testvéreink hitébõl és hûségébõl. Õk azok, akik láthatatlanul szolgálnak gyülekezeteinkben, akik imával támogatnak minket, fiatalokat is. Ebben az évben ünnepli az udvarhelyi gyülekezet alakulásának 100-ik évfordulóját, és innen is jött az ötlet, hogy a sokat megélt özvegy Dimény Mariska néninek tegyek fel néhány kérdést. E.L.: Legelõször szeretném megkérni Mariska nénit, hogy egy kicsit meséljen az életérõl, megtérésérõl, fiatalkoráról és az akkori gyülekezeti életrõl! D.M.: Hívõ szülõk negyedik gyermekeként születtem. Édesapám lelkipásztor volt itt Udvarhelyt, aki a misszió miatt nagyon sokat volt távol a családtól, ezért már egész fiatalon részt kellett vegyek a családi feladatok végzésében. Sok nehézség közepette kellett megtapasztalnom Isten közelségét, segítségét és szeretetét. Fiatal koromban határoztam el, hogy az Úr Jézust fogom szolgálni, amit 15 évesen meg is pecsételtem a keresztség által Farcádon (egy kis falu Udvarhely mellett). Az akkori gyülekezet kb. 15 személybõl állt, de a csekély létszám ellenére nagy szeretetben, egységben szolgáltuk az Urat és segítettünk egymásnak, ahogy egy jó családban szokás. E.L.: Mennyivel volt másabb akkor hívõként élni, mint most? Hogyan

6. o l d a l

kapcsolódtak be a fiatalok a gyülekezeti életbe, a misszióba, ezelõtt több, mint ötven éve? D.M. : A mi idõnkben is megvoltak a hívõ élet nehézségei, a mindennapi harcaink, de ennek ellenére örömmel szolgáltunk a gyülekezetben. Aktívan részt vettünk a gyülekezeti életben énekléssel, versmondással, bizonyságtevéssel, imádsággal. Vasárnap délutánonként gyakran mentünk gyalog a környezõ falvakba, Farcádba, Szentegyházára. Voltak ünnepélyek, ahova a környék mindig begyûlt. Jellegzetesség volt, ami ma nincs, hogy voltak kézimunka-órák, és az ott készített kézimunkákat az ünnepélyek alkalmával kisorsolták, értékesítették, és az ebbõl származó bevételt a szegények támogatására fordították. E.L.: Hogyan tartották akkoriban a kapcsolatot más gyülekezetek ifjúságával, mert gondolom, hogy nem volt ennyi tábor, ifjúsági találkozó, mint napjainkban? Hallottam, hogy a székelyek nagyon szerettek kirándulni, mesélne errõl egy keveset?


D.M.: Nos, régen is voltak konferenciák, ifjúsági alkalmak, lehet, hogy nem épp annyi, mint manapság, de azért talán sokkal nagyobb volt az összetartás a fiatalok között, mint manapság. Kijelentették a gyülekezetben az ilyen alkalmakat és mi, legtöbbször gyalog, vagy szekérrel mentünk el Szentmártonba, a muzsnai hegyre, a Hargitára, Szejkére, Kisgalambfalvára. (Ezek a helyiségek 5-25 km távolságra esnek Udvarhelytõl, és régen sokkal többet gyalogoltak az emberek, mint ma - rip. megjegyzés). Sokat kirándultunk közösen, és a friss hegyi levegõn dicsértük az Urat. E.L.: Ennyi élettapasztalattal meggazdagodva, milyen bölcs tanácsokat tudna adni a mai fiataloknak? D.M.: A fiataloknak azt szeretném tanácsolni, hogy ne halogassák a megtérést, hanem minél hamarabb fogadják be az Úr Jézust a szívükbe, és engedjék, hogy Õ irányítsa az életüket. Legyenek engedelmes, hû szolgái az Istennek, mert ezt a lépést sohasem fogják megbánni!

drá ma REMÉNYSÉG SZÉKELYFÖLDÖN

A

Word of Life egy nemzetközi missziós szervezet, amely a fiatalok evangélizálását és tanítványozását tûzte ki céljául. Ennek eredményeként jött létre sok országban, köztük Magyarországon is - Élet Szava néven. Célunk a magyar és közép-európai fiatalok evangélizálása és tanítvánnyá nevelése, hogy így építsük és erõsítsük Jézus Krisztus gyülekezetét. Fiatalok között szolgálunk, különbözõ területeken. Nyáron táborokat szervezünk a gyönyörû tóalmási kastélypark területén, évközben nemzetközi Bibliaiskolát mûködtetünk ugyanitt. Ezzel párhuzamosan országszerte (és határon túl is) hirdetjük az evangéliumot sport, ének és pantomim, utcai evangélizáció, valamint a „Reménység egy új életre“ címû színdarab által.

latra is alkalom nyílt. Egyikünk sem tudta, mit fog az Úr elvégezni bennünk és rajtunk keresztül, de ígéretes hét elõtt álltunk. Mielõtt megosztom, hogy miként tapasztaltuk Isten áldó és védõ kezét a turné során, hadd mutassam be röviden magát a színdarabot. A „Reménység egy új életre“ két tizenéves fiatal - Pablo és Adriana Riolo - igaz, szomorú, de mégis reményteljes története. Pablo és Adriana Argentínában nõttek fel. Fiatalon olyan társaságba kerültek, ahol belekóstolhattak a drogok, alkohol, bulik világába. Elindultak egy lejtõn, és - emberileg nézve - nem volt megállás. De Isten kegyelmes! Célja volt az életükkel, megmentette õket, és reménységet adott nekik. Az argentin Élet Szava táborában

Mivel több erdélyi bibliaiskolás diák is tagja volt már a színdarabnak, régi álmunk volt, hogy szülõföldünkre is elvigyük a „Reménység egy új életre“ üzenetét. Hosszú hónapokon át imádkoztunk ezért a lehetõségért, míg 2010 februárjában végre tettekre került sor. Elkezdtük szervezni az erdélyi turnét! Rengeteg kérdés merült fel, de Isten nagyszerû kapukat nyitott. Sok iskola jelezte érdeklõdését a színdarab iránt, és a vártnál több gyülekezeti szolgá-

meghallották az evangéliumot, és elfogadták a bûnbocsánatot. Teljesen megváltozott az életük. Összeházasodtak, majd a bibliaiskola diákjai lettek. Nem sokkal késõbb az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy mind a ketten fertõzöttek voltak a HIVvírussal. Az AIDS betegség két éven belül mindkettõjükkel végzett. Pablo és Adriana vágya az volt, hogy életük tanulság legyen. Haláluk elõtt írásba foglalták történetüket, majd szín-

7. o l d a l


darabot rendeztek belõle. Maga a darab egy öt jelentbõl álló 55 perces elõadás. Az elõadást szemléletesebbé teszik a különleges hang- és képeffektusok, a zenei háttér, a valóságot ábrázoló fotók, a fõszereplõ beszámolóját tartalmazó eredeti hanganyag, valamint egy multimédiás bemutató. Célunk, hogy a színdarabbal olyan fiatalokat is elérjünk, akik talán soha nem mennének el templomba, gyülekezetbe, keresztyén táborokba. Az elõadás után a csoportunk tagjai személyesen beszélgetnek a jelenlevõkkel a színdarabról felmerülõ kérdésekrõl és az evangélium üzenetérõl. Sok-sok magyarországi (és néhány felvidéki) iskola, mûvelõdési ház, börtön után jó volt végre Erdélyben is elõadni a színdarabot. Elsõsorban a Székelyföldet céloztuk meg. Nem csekély feladat volt megszervezni ezt a turnét, hiszen szerettük volna jól kihasználni a rövid tavaszi szünetet, és úgy hitetlenek, mint hívõ testvérek felé is szolgálni. Bátorítás volt tudni, hogy Isten szervezi a lehetõségeket, nekem csak bíznom kell Benne! A mi számításaink szerint 837 fiatal látta a színdarabot és hallotta ezáltal az evangéliumot. Tizenegy elõadásra és nyolc gyülekezeti szolgálatra került sor egy röpke hét alatt a húsvétot megelõzõ idõszakban. Öröm volt számunkra, hogy testvéreink felé is szolgálhattunk, nem utolsó sorban pedig egymás felé. Volt olyan nap, hogy négyszer is elõadtuk a drámát, így sok erõre, szeretetre és türelemre volt szükségünk. Egy kis bepillantás az egyik csapattagunk naplójába: 2010. március 31. Szerda Végre elérkezett a sokat emlegetett szerda, igen, az a bizonyos négy elõadásos nap! Egy nagyszerû lehetõségnek ígérkezik, csak ne kellene olyan korán kelni..., vagyis inkább, ha az elõzõ este korábban le lehetett volna feküdni... De folyt. köv. old.

lét ezi k sebaj, ez egy következõ túlélõpróba, vesszük az akadályt! Hajnali 4:20-kor csörög az óra, ugrás ki az ágyból, a reggelit most inkább kihagyjuk, és rohanunk is Anitával személyes testõreink, Chris és Cody kíséretében a bázisra. Úgy látom, nagyjából mindenki vette az 1. akadályt, felkeltek ma reggel, az már biztos! De most irány a kisbuszokba, hogy idõben induljunk, Csíkszereda vár! Igen, az elsõ pár méter után már jelentõsen érzékelhetõ szemhéjaink súlytömege... Ki képes ilyenkor gyõzni a gravitáció felett (2. számú akadály)? Elõ a kispárnát, ha már egyszer becsomagoltuk! Egyszercsak valami latinos zene üti meg a fülemet. „Kedves Salvadorék, biztos, hogy pont most akartok zenélni nekünk? Nem lehetne ezt inkább a holnapi szabadnapunkra tartogatni?“ Oké, mindent a béke érdekében! Ennél már csak a kátyus utak érdekesebbek... na de így felrázni az embert korán reggel? Segítség, megadom magam, ebbõl aztán alvás nem lesz - 2. számú akadály legyõzve! Megérkeztünk!!! Szolgálni mentünk, de sokkal többet kaptunk, mint amennyit nyújtottunk. Végtelenül hálás vagyok a székelyföldi testvérek vendégszeretetéért, szüleimért, akik felajánlották otthonunkat, hogy találkozásaink „bázisául“ szolgáljon minden nap, anyukámért, aki fáradhatatlanul fõzött 18 fõs csapatunk számára, nem utolsó sorban pedig azért a sok barátért, testvérért, akik naponta imádkoztak értünk és anyagiakkal is hozzájárultak, hogy ez az álom valóra váljon. Áldott legyen az Úr neve mindenért! Rákossy Mónika Sepsiszentgyörgy/Tóalmás (Magyarország)

Mindezekrõl olvashattok még az Élet Szava Alapítvány, valamint a reménységdráma honlapján: www.eletszava.org www.remenysegdrama.hu

8. o l d a l * j ú l i u s - a u g u s z t u s

www.freedigitalphotos.net

BIZONYSÁGTÉTEL

szüleim nem voltak hívõ emberek, úgy nõttem fel, hogy Istenrõl keveset tudtam, nem érdekelt, nem foglalkoztam vele. Nem is hittem Benne úgy, mint akivel ember kapcsolatot teremthet. Nem jártam templomba, nem tudtam mi az, hogy megtérés, bûnbocsánat, mi az evangélium. De minden más megvolt az életemben, nem volt szükségem még Istenre is, hosszú ideig a haverok, bulik, az éjszakai élet töltötték ki az életem. Egy ismerõsöm elkezdett imádkozni értem, a tudtom nélkül. Nemsokára a gyakori koncertek, kocsmázások beszélgetések már nem jelentettek olyan sokat, valami megváltozott. Másoknak jó volt, én sokszor nagyon üresen mentem haza. Belül vágytam valamire, de ezt már nem kaptam meg. Ebben az idõszakban elhívott az imaházba is, ahol hozzám hasonló fiatalokkal találkoztam. Nem emlékszem szinte semmire abból, amit ott hallottam, de feltûnt az, ahogyan imádkozni láttam õket. Korábban nem találkoztam hívõ emberekkel. Láttam, hogy úgy beszélnek Istennel, mint akik tényleg hisznek benne, majd a megtapasztalásaikról is beszéltek, ez új volt nekem. Nem sokkal késõbb suli miatt elköltöztem, és ott is ott volt bennem az a hiányérzet, amit nem tudtam megmagyarázni, és nem tudtam mivel lehet kitölteni. Telt az idõ és nem értettem, hogy mi bajom, csak azt láttam, hogy mint a szomjúság, ez egyre erõsebb, és nap mint nap meg kell birkóznom ezzel az állapottal. Nem tudtam figyelni, készülni a vizsgákra, sõt végül pihenni sem már. És ez egy nap elviselhetetlenné vált. Mielõtt elkezdtem volna piálni vagy valami másba menekülni, amit ma már bánnék, elõbb megpróbáltam imádkozni, megszólítani Istent én is még egy lehetõségként, hátha mégis létezik, bár én nem hittem Benne. “Istenem, ha vagy, segíts“. Tudtam, hogyha létezik, akkor én egy bûnös ember vagyok. Elõtte nem tudtam, hogy vannak bûneim. Amint elkezdtem sorolni és kérni a bocsánatot, egyszer csak eltûnt a feszültség, a fejfájás, a gombóc a torkomból, eltûnt az ûr, nyugalom, megelégedettség és öröm töltött el, amit elõtte még nem tapasztaltam. Örültem a felismerésnek, hogy Isten valóban létezik. Az evangéliumot csak ezek után értettem meg. Addig nem beszéltek róla, „csak“ imádkoztak értem. Tegyük ezt mi is másokért, mert ez többet ér, mint bármilyen marketing. Engedjük Istent elõre! Pásztor Csaba, Székelyudvarhely

A

2010

9. o l d a l

kép: Koki

tavalyi áldások és élmények után, nagyon örültünk annak, hogy idén újra lesz biciklitúra. Hiszem azt, hogy nagyon sokan imádkoztunk ezért a hétvégéért, és Isten meg is hallgatta imáinkat. Bár sokak elbátortalanodására a túrát el kellett halasztani egy hetet az esõs idõ miatt, de Isten kegyelmébõl a biciklitúra meg lett szervezve. Idei mottónk a 62-ik Zsoltár 5. verse volt: „Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tõle van reménységem.“ Idén 50-en vehettünk részt, 18 gyülekezetbõl. Zilahról indultunk egészen Sámsonig, ami nem is volt olyan könnyû, mint ahogy némelyek elképzelték. Mivel péntekre esõt mondtak, kicsit aggódtunk az indulás miatt, de nem adtuk fel a reményt, és bár elkezdett esni az esõ, mi elindultunk nagy elszántsággal. Isten csodálatosan gondoskodott az idõjárásról most is. Nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy Isten velünk van és uralma alatt van a természet is. Mindannyiunk számára élménydús volt már az elsõ nap is. Elsõ este Nagyfaluban szolgáltunk az imaházban, majd Pardi Félix testvér igét hirdetett. Erõteljes igehirdetés volt ami arra bátorított minket és a jelenlévõ gyülekezetet, hogy „Ne add fel a reményt, ha távol a cél!“ Hiszem azt, hogy az üzenet mindannyiunk szívét megérintette és bátorított minket. Egy jó pihenés után a sólyomkõvári dombok igazi kihívást jelentettek. Igazából ez volt az, ami leginkább különbözött a tavalyi utaktól. Személyes megtapasztalásom szerint ez a rész volt a legfárasztóbb az egész túra alatt. A dombok, szerpentinek, elfárasztották még azokat is, akik jó formában voltak. Szükség volt arra, hogy egymást bátorítsuk különösen arra, hogy ne adjuk fel a reményt, nem sok van már és vár a finom ebéd. Engem az is motivált, hogy tudtam, ha most felfele megyünk, majd jövünk lefele is. A táborban a nagyfalusi testvérek vendég-

A

ke rék túr a

„NE ADD FEL A REMÉNYT!” szeretetét élvezhettük, akik nagyon finom bográcsossal vártak ránk. A jó ebéd és hosszas pihenés után tovább, vagyis visszamentünk Nagyfaluig, így volt lehetõségünk a dombok jó oldalát is kihasználni, ami egy-két balesethez is vezetett. Mindenki megérkezett Ippra, ahol újból szolgáltunk és ekkorra már több bizonyságtevés is volt, mint elõzõ este. Ez már a túra lelki áldásait jelezte, hogy a fiataloknak megtapasztalásaik vannak és nem csupán jó és rossz élményeik. Mondhatom szombat este voltunk a legfáradtabbak, ezért is volt szívhez szóló Szabó László testvér igehirdetése. László testvér üzenete az volt, hogy „Ne adjuk fel a reményt, amikor megfáradtunk.“ Az igehirdetés alatt az jutott eszembe, hogy milyen sokan vannak, akik megfáradtak és feladták a reményt! Nem mozdulnak, egyhelyben állnak. Sõt, mi is sokszor így vagyunk. Szükséges megpihenni és tovább menni. Nem adhatjuk fel a reményt csak azért, mert nehéz az út. Isten azt akarja, hogy mind célba érjünk, akik startoltunk. Az istentisztelet után az ippi testvérek vendégszeretetét élveztük, majd a maradék erõvel átbicikliztünk Kémerre. Vasárnap délelõtt áldott alkalmunk volt a kémeri testvérekkel együtt. Jó volt azt látni, hogy egyre több


bizonyságtevõ van. Bándi Sándor testvér igét hirdetett, majd Úrvacsorához járultunk. Az igehirdetés arról szólt, hogy ne adjuk fel a reményt, mikor közel a cél. Hát ekkor már mi is tudtuk, hogy közel a cél, de itt igazából nem csak arról volt szó. Itt arról a célról volt szó, amelyrõl Pál apostol is beszél, az üdvösségünkrõl. A kémeri testvérek nagyon finom ebéddel készítettek fel minket az útra, amelyet hamar elfogyasztva útnak is indultunk. Az Úr kegyelmébõl mind célba értünk Sámsonba. Magamban azt mondom, bár csak mind célba érnénk a lelki versenyen is! Sõt, akik még nem startoltak, azok is startolnának! Úgy elképzeltem, hogy ha ilyen nagy az öröm egy 3 napos biciklitúra után célba érni, milyen nagy öröm lehet majd az Úr Jézus Krisztussal találkozni, elnyerni a jutalmat a futásunkért, az örök életet. Sámsonban volt a legtöbb bizonyságtevõ, amiért nagyon hálásak vagyunk. Számomra ez nagyon bátorító volt. Sámsonban Veress Efraim testvér zárta alkalmunkat, majd elvettük földi jutalmunkat, a finom vacsorát. Isten meghallgatta imáinkat és megáldotta a biciklitúrát idén is. Szívbõl remélem és kívánom, hogy ezek az áldások legyenek maradandóak és a megtapasztalások épülésünkre szolgáljanak. Józsa Zsolt

olv asó i i, emberek, nagyon türel-

Mmetlenek vagyunk. Nem

szeretünk várni, várakozni. Nehezen tudjuk kivárni, hogy a dolgok a maguk idejében történjenek meg. Hányszor halljuk a szüleinktõl, hogy „mindennek megvan a maga ideje“! De miért nem hiszünk nekik? Miért vagyunk türelmetlenek? Hányszor mondjuk, hogy nekem ez is kell, s ezt én is át akarom élni, hiszen már mindenkinek van, már mindenkivel megtörtént, csak velem nem! Hányszor hangzanak el ezek a szavak? Hányszor keressük a miérteket? De sajnos a válaszokat nem akarjuk meghallani! Mindannyian ismerjük ezt az érzést, ugye? S ez érzés miatt, úgy érezzük, hogy lemaradunk valamirõl, s ez érzés miatt nem

MIÉRT VAGYUNK TÜRELMETLENEK? tudunk örülni szeretteink boldogságának sem, mert irigyek vagyunk. A Zsoltárok 32:8-ban és a Példabeszédek 3:6-ban azt olvashatjuk: „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged“ illetve „Minden te útjaidban megismered õt; akkor õ igazgatja a te útjaidat.“ Igen, Istennek egy klassz terve van az életünkre! A várakozás, az nem rossz dolog, csak azt jelenti, hogy még nem vagyunk készek a feladatra. Még tanulnunk kell. Türelmetlenségünkkel csak azt fejezzük ki, hogy kételkedünk Isten tervében. Ha õszintén elfogadjuk Õt, s azt, amit Õ ígér számunkra, akkor az egyetlen feladatunk az, hogy higgyünk Benne,

hiszen tudjuk, hogy Õ nem ejt hibát sosem. A következõ versrészlettel azt szeretném hangsúlyozni, hogy legyünk türelmesek, bízzuk az életünket Istenre, hiszen Õ ismeri szívünk minden apró titkát, kívánságát. Bár útjai kifürkészhetetlenek, de tudjuk azt, hogy a legjobbat készítette számunkra: „Krisztus Megváltód! Õ a vezéred, Ha nehéz úton vezet, Tanítja az engedelmességet, S az életed boldog lehet! Õ már elõre kiválasztotta, Utad merre vezessen, Lépésrõl lépésre eléd hozza! Te maradj a helyeden.“ Antal Piroska, Nagyfalu

SZIKSZAI BÉNI: ZSOLTÁRMAGYARÁZATOK I, II, III.

Méret: 108x171 mm, kötött. Három kötet egy csomagolásban. Ára: 78.00 RON / 4950 Ft mikor a szent szöveg magyarázója és a magyarázat eggyé válik, az írás megértése életet átformáló eseménnyé lesz, senki sem vonhatja ki magát a hatálya alól. Az egyháztörténet kivételes pillanatai ezek, a nagy ébredések ideje, amikor a történelem megfáradt és elcsüggedt foglyai ismét a szövetség népévé válnak. Szikszai Béni

A

10. o l d a l

ilyen áldása lehetett a református egyháznak, hangja messzire elhatott, és még most is a személyes megszólítás ajándékában részesít. A kéziratok és hangfelvételek formájában õrzött gazdag hagyaték gondozása és megismerése boldog kötelessége mindazoknak, akik a száraz, élettelen szószéki tanítások szolgái helyett a testté lett Ige megszabadított tanítványaivá kívánnak lenni. (Visky András) A Zsoltárok könyve ezzel a kijelentéssel kezdõdik: „Boldog ember az“ és így ér véget: „Dicsérjétek Istent.“ Ez a zsoltárok alaphangja. Közben pedig bemutatja a boldogtalan, megvert, nyomorult ember boldogtalanságának okait és körülményeit, hogy megmutatkozhassék az emberi boldogság egyetlen lehetséges alapja, az Isten kegyelme. Így lehet ez a végszó: „Dicsérjétek az Urat mindenek! Minden lélek dicsérje az Urat!“ A Zsoltárok könyvének lapjain Isten Lelke végigvezet az emberi élet sokféleségén, hogy a könyv befe-


jezésével, de még inkább akkor, amikor emberi életünk véget ér, és ott állunk majd a dicsõséges Isten magasságos trónja elõtt, felhangozzék ajkunkon a kiáltás: „Dicsérjétek az Urat!“ (Molnár Sára) Szikszai Béni (1908-1985) a második világháború utáni magyar szellemi ébredés kiemelkedõ személyisége, egyik vezetõje volt. 1930-tól Bethánia Egylet választmánya utazótitkárként alkalmazta. Az 1940-1950-es évek lelki ébredésének vezéralakja lett. 1950ben a Bethánia Egylet egyházi kényszer hatására feloszlott. A Konvent átmenetileg alkalmazta Szikszai Bénit, majd 1951. június 30- án állását és az egyház minden missziói tevékenységét megszüntette. 1976-ban az egyház vezetõi visszahívták evangélizációs szolgálatba, ezt haláláig hûséggel végezte. Koinónia Kiadó str. Mãrginaºã nr. 42, 400371 Kolozsvár, Tel.: 0264-450119 www. koinonia.ro

Ré bu sz MUZSIKÁS rejtvények. BEKÜLDÉS: SZEPTEMBER 15-IG.

11. o l d a l


KITEKINTÕ Isten megmentõ kegyelme Életünk hasonló egy kishajóhoz, Amit születésünkkor Isten útnak indított. Kis hajónk az élet óceánján olyan, Mint egy homokszem a forró sivatagban. Elindulunk, gyönyörû a kilátás, Jól megy sorunk, élvezzük az utazást. Ámde ahogy közeledünk az óceán szíve felé, Megjelennek a viharfelhõk életünk egén. Jön a vihar, a tenger háborog, Kishajónk fölött összecsapnak a hullámok. Akkor kétségbeesve ajkunk imát rebeg, S egy kéz kiemeli hajócskánk a hullámok közül, szeretve, Ez a kéz nem más, mint Isten megmentõ kegyelme. Kishajónk mostmár biztos kezekben van És biztos rév felé halad. Bár megtört és roncsolódott az élet viharaitól, Mégis megmaradt és halad az úton. Majd mikor kishajónk a kikötõbe ér, Lábunk újra biztos talajra lép. Ahol ujjongva száll fel ajkunkról szívünk hálaéneke: ’Mindvégig megtartott az Isten megmentõ kegyelme!’ Fehér Barbara, Barót

romániai magyar baptista fiatalok lapja Kiadja az EMABISZ Elnök: Szabó László Szerkeszti: Kelemen Napsugár Tördelés: Gönczi Géza Cím: Str. Tudor Vladimirescu 50 540014 Târgu Mures

E-mail: [email protected] Internet: www.emabisz.ro www.mustarmagajanlo.blogspot.com

legszebb évszakában, 2005 legszebb helyen volt a megtérésem: júliusban, a Hargita Keresztyén Táborban. Hívõ családban nõttem fel, hála az Úrnak. Mindig jártam gyülekezetbe, vasárnapiskolába, körzeti misszióba, keresztyén táborokba, sok bibliai történetet, tanítást, prédikációt hallottam, de sajnos nem fogtam fel, hogy milyen nagy áldás van rajtam. Sajnos úgy gondoltam, hogy még túl kicsi vagyok, nem vagyok még megérve az ilyen dolgokra, ráér még nekem… nagy hálával köszönhetem Istennek, hogy szólt hozzám személyesen is. Szóval, az úgy volt, hogy…. 2005 nyarán is megérkeztünk a várva várt tinitáborba a Hargitára, ahogy mint az azelõtti években is inkább a barátaimmal szórakoztuk végig a tábort. Mint minden este voltak tanítások, amik nagyon áldásosak voltak, de igazán nem érdekeltek, a tanítások végén mindig felszólítottak, hogy maradjunk vissza együtt imádkozni. Sokszor a büszkeségem nem engedte, hogy ott maradjak ülve a helyemen, inkább a lelkiismeret-furdalásommal és barátnõimmel együtt kimentem. Ám az utolsó elõtti este Tóth Attila régeni lelkipásztor prédikált, azon az estén hallottam meg igazán, hogy Isten szólt hozzám. Visszamaradtam imádkozni, nem volt semmire erõm, csak ülni és sírni. Még most is elõttem van, ahogy körbeültünk a kápolnában egy páran és sorban imádkoztunk. Akkor elõször döbbentem rá, hogy milyen sok bûnöm van, akkor kértem elõször õszintén bocsánatot bûneimért, megvallottam õket, és mire kimondtam volna az áment, éreztem, hogy megszabadultam bûneimtõl, mintha egy nagyon nehéz szikladarab esett volna le szívemrõl. Felfoghatatlan békesség, öröm és biztonság fogott körül. Boldog voltam, hogy Istent megismerhettem személyesen és Megváltómnak vallhatom. Most is kérem Istent, hogy napról napra köszönhessem meg irgalmát és szeretetét. Hálás vagyok, hogy Neki köszönhetem az életem, hogy kiválasztottja, tanítványa vagyok. Örömmel telve vagyok, hogy azóta is tapasztalhatom felfoghatatlan szeretetét, irgalmát és kegyelmét nap, mint nap. Köszönöm, hogy imáimat meghallgatja, ha hittel kérem, és hogy ezután is velem lesz és fogja kezem. Imádkozom továbbra is, hogy erõsítsen nagy erejével, és hogy megálljam a helyem, ahova helyez. „De te maradj meg abban, amit tanultál és amirõl megbizonyosodtál, tudván kiktõl tanultad.“ 2 Tim 3,14 Ezzel az igeverssel szeretnék mindenkit bátorítani, hogy növekedjünk és maradjunk meg az Istentõl kapott hitünkben. Az Úr legyen velünk és áldjon meg minden fiatalt itt, Erdélyben is! Dóczi Eszter AZ ÚJABB SORSOLÁS EREDMÉNYE (A FEBRUÁR-MÁJUSI REJTVÉNYEK MEGFEJTÕI KÖZÜL), A NYERTES MEGFEJTÕ: SZILÁGYI TÍMEA (BESZTERCE). GRATULÁLUNK!

Egyik fia neve: Samuel Itt született: Coffeyville 1994-es lemeze: God is able 1996-os lemeze: Welcome home Egyik dala: You are

A MÁJUSI ÉS JÚNIUSI REJTVÉNYEK MEGFEJTÉSE : Énekesnõ: Amy Lee Grant Szülõváros: Augusta 1988-as albuma: Lead me on 1994-es albuma: House of love Egyik dala: Better than Hallelujah valamint... Az elõadó neve: Ron Kenoly Felesége neve: Tavita

...ÉS MEGFEJTÕI: Király Rebeka (Nagyfalu), Máté Beáta (Ipp), Debre Dávid (Szilágyperecsen) valamint... Király Rebeka (Nagyfalu), Simon Salomé (Radnót), Máté Beáta (Ipp), Debre Dávid (Szilágyperecsen), Marián Noémi (Nagyvárad)

ABarnabás Házban, a Hargitán tölthettem egy júliusi

Recommend Documents