A7J E I S Ő T R A t M A T 0 L Ó G I A I M AGY A R0 R SZÁG0 X írta:
dr.
B A L O G H
J Á N O S
MONOGRÁFIA
(Budapest)
TTa ezt a szót halljuk, hogy történelem, akkor diákkorunk emlékei közül uralkodók nevei, dátumok, nevezetes csata napok, időpontok és földrajzi helyek merülnek fel. A ma embere érzi, hogy az ilyenfajta történelem valójában nem az igazi, mert mindenki szenvedélyesen érdeklődik az iránt is, hogy az elmúlt évszázadok homályában hogyan zajlott le az akkori emberek hét köznapi élete. Erre vall, hogy ma igen népszerűek azok a művek, amelyek az elmúlt évszázadok mindennapi életének, gazdasági, kulturális adatait hordják össze. — Ezért foglalkoznunk kell néhány szóban az orvostörténeti k u t a t á s kérdésével is. A nagyközönség az orvostörténeti kutatással kapcsolatban úgy érzi, hogy neki most valami pikáns kultúrtörténeti falatot kell kapnia, valami megmo solyogni való, manapság badarságnak tűnő receptet, egyszóval vala miféle kuriózumot. Valójában azonban az orvostörténeti k u t a t á s ettől lényegesen messzebb van. Ha az orvostörténeti kutatás által összegyűjtött anyagot szemügyre vesszük, rögtön látni fogjuk, hogy a látszólag kusza adathalmaz valójában két egymástól szigo rúan elkülöníthető csoportra osztható. Az adatok egyik csoportja fundamentális, vagyis olyan ismeretekről van szó, amelyek az év századok során szinte teljesen változatlanul megmaradtak az orvosi tudás és ismeret alapvető anyagaként. Az adatok egy másik cso portja komplementer jellegű és attól függ, hogy melyik korból, mely országból, milyen szellemi beállítottságú orvosi iskolától származik. Világítsuk ezt meg egy egyszerű példával. A népszerű orvostörténeti művekből ismeretes, hogy a gyulladá sok úgynevezett klasszikus tüneteit m á r sok-sok évszázaddal
ezelőtt leírták. Nyilvánvaló, hogy ezeket ma is így írjuk le, és az is nyilvánvaló, hogy akkoriban fogalmuk sem volt az orvosoknak arról, hogy van például bakteriális gyulladás, hanem a gyulladások okaként mindenféle misztikus, babonás, mai szemmel nézve naiv okokat kerestek. Ha gondolatsorunkat tovább bontjuk, akkor meg kell állapítanunk, hogy ma m á r az orvostörténeti kutatás abban a helyzetben van, hogy a feledés homályából kiemelt ismeret anyagot kritikai módszerekkel vizsgálja, azt k u t a t v á n , hogy isme retelméleti szempontból mi az, ami egy adott kor orvosi ismeret anyagában egy bizonyos vonatkozásban nagy hatású, fundamen tális, s m i az, ami ma m á r csak muzeális értékű kuriózum. Hallgató lagosan megegyezünk abban, hogy a mai orvosi ismeretanyagot tartjuk mértékegységnek, azzal a megjegyzéssel, hogy i t t nem lezárt, hanem folytonosan bővülő és tökéletesedő ismeretekről van szó. Az orvostörténeti kutatásoknak azonban gyakorlati jelentő sége is van. Nagyon sokszor találkozunk olyan itjnak tartott fel fedezésekkel, amelyeket alaposan megvizsgálva és adatainkkal összehasonlítva, kideríthetjük, hogy az alapgondolat, sőt nagyon sokszor a gyakorlati kivitel egyes mozzanatai is m á r régebben irodalmi közlésre kerültek. Az Orvosi Hetilap 95 esztendővel ezelőtti számában találtam egy „ M u t a t v á n y t " azaz ma tigy mondanók, könyvismertetést. Az Orvosi Hetilap hírül adta olvasóinak, hogy Nagel tanár köny vet szándékozik megjelentetni a csonttörésekről, amelyeket fa metszetekkel gazdagon ékesített ós Pesten a könyvárusoknál rövidesen olcsó árban kapható lesz. Mielőtt tárgyunkkal behatóbban foglalkoznánk vegyük szem ügyre a szerző életrajzi adatait. Nagel Emil 1817. június 30-án Makón született. Iskoláinak egy részét Bécsben végezte és i t t a v a t t á k orvosdoktorrá 1841-ben. 1842-ben már mint műtőnöven dék dolgozik, majd orvosi gyakorlatát Temesvárott kezdi meg. Görögül, franciául jól beszél. Jellemző rá és érdekes, hogy Vörös marty „Zalán F u t á s a " c. művét még gimnazista korában lefor dítja németre, bemutatja Vörösmartynak, aki nagyon elismerően nyilatkozott a fiatal gimnazista munkájáról. 1848-ban a temesvári katonai kórház polgári orvosa, de csak rövid ideig, mert súlyosan megbetegszik, úgy hogy orvosi munkáját egy időre kénytelen 14
Orvostörténeti
közi.
209
félbeszakítani. 1852. júniusától a kolozsvári Orvossebészi Akadé mia t a n á r a , később igazgatója. 1868-ban betegsége miatt állásáról lemond, sokat utazik, idejét felváltva, hol Győrben, hol Bécsben, hol Budapesten tölti. 1892-ben Pesten halt meg. Szóban forgó könyve 1862-ben, Pesten jelent meg. Címe : ,,A csonttörések kórbonctani, kórtörténeti és gyógyeljárási tekintet ben", Pest, 1862. Az egyszerű kiállítású, szép fametszetekkel ékesített könyvecskének mindjárt az előszava nagy meg lepetés. Rövid, higgadt, cikornyától mentes, mintha nem is a X I X . században írták volna. Előszavában Nagel elmondja, hogy bécsi, prágai, berlini, braunscfrweigi és brüsszeli tanulmányai u t á n Párizsban megszemlélte Dupuytren kísérleteit és bonctani készítményeit. Ezeken alapszik a könyv és megjegyzi, hogy a bonyolult, drága, nagyobb részt csak külföldről hozatható kötöző észközök helyett a leghasznosabb, legegyszerűbb és biztosan bevált kötözőeszközöket mutatja be, olyanokat, amelyeket egy ügyes kezű vidéki orvos is elkészíthet. A p á r soros előszó u t á n az általános rész következik. Az első, ami feltűnik az a szinte matematikai pontosság, amellyel a csont törést igyekszik megfogalmazni. Azt írja : . . . ,,a csonttörésnél az erőszak a csont/parányok összefüggését (kohézió) gyöngítvén, törés keletkezik". Szembeállítja evvel a csontsebet, a vulnera ossiumot : . . . ,,a sebzőeszköz ik módjára választja meg a csontot, mi természetesen lágytakarók együttes sérelmével létesülhet csak". Megállapítja, hogy a törésre való kórhajlam lehet általános és különös. Altalános, mert minden ember minden csontja eltörhet. Hivatkozik Malgaigne statisztikájára, amely szerint csonttörés a 4. és 5. életév között a legritkább, 55. és 58. év között a leggyako ribb, s a férfiak száma a nőkéhez viszonyítva 5 : 2-höz. Művére nagy hatással volt Gurlt berlini sebész hatalmas munkája, amely 12 584 törés adatait dolgozta fel. Nem lesz érdektelen a sebészek részére, ha egy-kettőt ezekből az adatokból felsorolok. Előkar . Lábszár Fölkar . Kézcsontok Lábcsontok
18,95% 17,35% 13,25% 2,08°/ 1,90%
0
Ezek az adatok m á r csak azért is érdekesek, mert a mai nagy biztosító intézetek baleseti anyagából köztudomású, hogy a bal eseti sérültek igen magas százaléka főleg kézsérült, ami a hatalmas gépipar egyik következménye. A különös kórhajlam alatt összefoglalt csoport a patológiás törések csoportja. Nagel is ezt a kifejezést használja és pontosan ugyanazt érti alatta mint mi, vagyis olyan törésekről van szó, amikor a beteg csont, a megbetegedés helyén valami egészen hétköznapi megszokott mozdulatra, vagy aránylag kicsiny mecha nikai ártalomra eltörik. Nagel a következő patológiás törésekről beszél : ráksenyv, bujakor, süly és fragilitas ossium, vagy ahogy ő is írja : osteopsa thyrosis, ami azért is érdekes, mert eddig ő az egyetlen régi magyar szerző, akinél erre a ma is nagyon ritka megbetegedésre utaló említést találtunk. Hivatkozik külföldi szerzőkre, maga két esetét ismerteti. Az érdekesebbiket elmondom : Erdélyi nemes emberről van szó, akit Nagel tanár éveken keresztül kezelt bujasenyves arcidegzsába miatt. A kezelés befejezte után évek múlva egy este hívták el Nagelt régi betegéhez, aki sarkantyús csizmájának lehúzása közben pattanást érzett a combjában és többé ráállni a végtagjára nem tudott, Nagel pedig klasszikusan szép leírását adta ebben az esetben a combcsont patológiás törésének. Sokat és részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi a csonttörések oka, vagy ahogy ő mondja: causa exeitans.Megkülön böztet direkt, indirekt, ellenlökés általi törést, izomhúzásból származó, ún. önkénytes törést, egyszerűt és szövődöttet. A követ kező paragrafusban a csontvégek egymástól történő elmozdulásá ról ad csoportosítást, pontosan úgy, ahogy azt ma tanítják és tanul ják az egyetemen. Érdekes, hogy a beékelődésre a gomphosis megjelölést használja, ezt a kifejezést ma már nem használjuk. Ugyancsak a zöldgaly törésre a szegletes meghajlás elnevezést alkalmazza. M i t tarthatott annak a kornak a sebésze a csonttörés gyógyulá sáról ? Ennek a problémának Nagel különös figyelmet szentel. Leírása szerint a csonttörés alkalmával a kiömlött vér megalszik, 8—10 nap alatt egészen felszívódik, vagy részben zsíranyaggá fajul. A véralvadék reaktív lobbal jár, izzadmány keletkezik, ez 14*
211
csontszövetté szervül, s a csont körül tokot képez. A törés gyógyu lásának ezt a szakaszát Nagel callus primae formationis seu provisoriusnak mondja. Ezen folyamatban részt vesz a csont hártya és az izomzat. A törési felületek közé a velőhártya lobja folytán kiizadás történik, kocsonyanemű anyag keletkezik, ez elcsontosodik, csonthíd képződik, vagyis végleges kórgesülés : callus definitivus secundae formationis képződik. Ha ezt a leírást mai ismereteink fényénél szemügyre vesszük, akkor a 95 év előtti tudósnak csak elismeréssel adózhatunk. Nyilvánvaló, hogy Nagel-nél régebbi sebészeknek is voltak m á r bizonyos fokú ismereteik és elképzeléseik a csontosodás folyamatáról. Sok-sok régi közlemény átolvasása után azonban b á t r a n állíthatom, hogy ez a közlemény valamennyi közül kitűnik, világos, egyszerű stílusa, széleskörű olvasottságot tanúsító anyaga alapján. Az előző korokhoz képest nagy haladásnak kell tekintenünk, hogy a csont gyógyulását mint folyamatot tárgyalja, benne szakaszokat külön böztet meg. Mai ismereteink világánál persze sok benne a hibás elképzelés, de éppen az előzőekben elmondottaknál fogva és éppen kikötéseink alapján el kell vetnünk az olyan fajta megjelöléseket, amely szerint valaki messzire megelőzte korát, mert az ehhez hasonló kifejezések metafizikusok és misztifikálok. Nyilvánvaló, hogy minden korban voltak és lesznek éleseszű emberek, akik koruk ismeretanyagának a legjavát gyűjtik és foglalják össze, világos, kerek egésszé úgy, hogy ez a munka a következő nem zedék munkálkodásának biztos fundamentumát képezze. A könyv nek ezt a szakaszát éppen ezért gondoljuk nagy jelentőségűnek, mely gyümölcsöző és termékeny szemléleti módot vezet be egy olyan hallatlanul fontos hétköznapi, biológiai fofyamat értelme zésére, mint amilyen a törött csontok gyógyulása, Nagel szerint a csontgyógyulás folyamata 25—60 napot vesz igénybe. Leírja, hogy a csonttörés gyógyulása után a csontkéreg bizonyos mértékben visszaképződik, felszívódik. Hangsúlyozza, hogy az előbb elmondottak elsősorban a csöves csontokra vonat koznak. A koponya, válltető, könyökcsúcs, combnyak, térdkalács esetében csak akkor forr össze a csont, ha a törési végek érintkezése szoros. Már Nagel is tudta, hogy a csonttörés gyógyulása nagyon gyakran szabálytalan lefolyású. í g y előfordulhat, hogy a csontheg
túlburjánzik, szokatlan méreteket ölt. Előfordulhat, hogy ízmerevülés, azaz ízületi merevedés keletkezik, és anélkül, hogy valaha életében módja lett volna egyetlen röntgenfelvételt is látni, ismerte a csontaszályt, atrophiât, amely a használaton kívüli végtag és a sebész legnagyobb ellensége, a gyógyulás egyik gátló tényezője. Könnyen érhető, hogy Nagel idejében még nagy szere pet játszott a csonttörés alkalmából keletkezett vérömleny elgennyedése, továbbá az orbánc, és a szövődmények legszomorúbbika, az üszkösödés. A ma baleseti sebészetének egyik igen komoly probléma-csoportja az álízület, amelyet Nagel helyesen articulatio spuria-nak hív. Szerinte erőkimerülés, senyv, érsérülés, csontvégek eltérése, valamint interpozitum az okozója, de elő fordulhat az is, hogy csak a csontképzés vesztegel, terhesség, szop t a t á s , hosszas gennyedés, lázas betegség alatt. A csonttörések diagnózisánál a ma orvosa lényegesen könnyebb helyzetben van, mint a 95 év előtti orvosok. A betegről készített röntgenfelvétel pontos képét adja a csonttöréseknek. Nem így Nagel idejében. Nagel idejében a diagnózist,,. . . a sérült tag körül ményes vizsgálata, összehasonlító mérés" adta meg. A szerző és kortársai számára csak a csonttörés klasszikus tünetei, úgymint a csontrecsegés, duzzanat, fájdalom, torzulás, működési tehetet lenség, álltak mint tünetek rendelkezésre, a kórisme felállításához. Mint új vívmány szerepel, hogy ha a beteg nyugtalan és nagy fáj dalmat jelez, akkor a pontosabb vizsgálat érdekében hangyhalvaggal, kloroformmal el kell bódítani. A száz év előtti Orvosi Hetilap törésekkel foglalkozó cikkeiből láthatjuk, hogy a gondos klinikai megfigyelés az aprólékos, részletes fizikai vizsgálat, mérés milyen helytálló diagnózisokhoz vezette orvos elődeinket. Régi orvosi tapasztalat, hogy a beteg t a l á n nem is annyira és elsősorban az érdekli, hogy m i is tulajdonképpen a testét gyötrő betegség, hanem számára talán mindennél fontosabb, hogy milyen lesz a betegség lefolyása, milyen kilátás van a gyógyulásra, vagyis röviden, milyen lesz a kórjóslat. Nagel azt írja : „mentül egy szerűbb a törés, mentül jelentéktelenebb, a t ö r t csontok elhibbanása (elmozdulása) annál szebb a kórjóslat". Ezt is olvashat juk : . . . „vén egyéneknél sajátlagos veszély a süllyedési t ü d ő lob".
A mai baleseti sebészek egyik legkedveltebb kézikönyve a Böhlerféle. Akik ezt elolvasták, azok tudják, hogy Böhler klinikájának előadótermében tábla látható ezzel a felírással: , , K i gyógyítja a csonttöréseket? — A z i d ő . " Egy másik táblán ez á l l : „Mit kell az orvosnak az időben tennie ? — Az orvosnak elő kell segí tenie, hogy a természet a lehető legkedvezőbb feltételek mellett hozza létre a csonttörés gyógyulását, a törött csontot nyugalomba kell helyezni". Nagel 1862-ben ezt írta : ,,A sikeres esonttermő gyógyfolyamnak a tőrvégek érülközése, nyugalom és mérsékelt lob lévén főtényezői, a gyógykezelő sebésznek ezen feltótelek előállításáról kell gondoskodnia." Ehhez a megállapításhoz sem hozzátenni, sem elvenni belőle semmit nem tudunk ma sem. A csonttörések gyógykezelésében szerzőnk szerint két lényeges mozzanat van: a helyretétel és a helybentartás. A kezelés tulajdon képpen az elsősegélynyújtással kezdődik. Megható és tanulságos a 95 évvel ezelőtt leírtakat olvasni : ,,A beteg a testi és lelki megrázkódtatása miatt üdítő eljárást kíván". Nagel meg is jelöli ezeket, majd hangsúlyozza a végtag kíméletes vizsgálatának és a szállításhoz való ideiglenes rögzítésének szükségességét. Ha a sérült egyén a rendeltetési helyére megérkezik, a sebésznek segédekről, kötszerekről, alkalmas ágyról kell gondoskodnia. A beteg ágya olyan legyen, hogy minden oldalról meg tudjuk közelíteni, lába az ágynak a végét ne érje el, s a beteg alá tett gerezna három részből álljon, hogy ürítéskor a középső részt k i tudják emelni. Ma furcsán hat ilyesfajta összeállítás egy tudomá nyos könyvben, de tudnunk kell, hogy a X I X . században a bete gek nagyrésze otthonában kezeltette magát. Hiszen 1866-ban a pesti sebészeti klinikán 26 á g y volt, amelynek beteganyagán 173 orvosnövendék és 56 sebészmester tanuló tanult. Ha a csonttörés helyretételének minden feltétele megvolt, akkor a törési pont felett a sérült tagot vagy a törzset hurkok vagy segédek segítségével rögzítették és nyújtással igyekeztek a t ö r t csontok illesztésére alkalmas helyzetet teremteni. Különösen külföldön, de hazánkban is m á r akkoriban ismeretesek voltak drága és bonyolult gépezetek, amelyek a sérült tagok nyújtásánál nagy erő alkalmazására adtak lehetőséget. Nagel figyelmezteti a sebé-
széket, hogy ilyen készüléket csak nagyon óvatosan használjanak, mert könnyen jöhetnek létre melléksérülések. Amíg a segédek a törött tag nyújtását végzik, addig a sebész az arra alkalmas idő pontban a törött csontok összeillesztését, a coaptatio-t végzi. Az érintkező csontok recsegése a tag idomának és mértani viszonyai nak rendes volta fogja a sebészt arról meggyőzni, hogy a helyre tétel sikerült. A törött csontok helybentartása Nagel szerint történhet ideigle nes vagy állandó kötéssel. Szerzőnk Burggraeve belga t a n á r nyo mán annak a híve, hogy a töréseket, a helyretétel után azonnal végleges kötéssel kell ellátni. Intézetben arra a tapasztalatra jutott, hogy ez a módszer adja a jó eredményeket. A rögzítő kötések anyaga fa, nemezpapír, túrómész, gipsz, bádog, az előre elkészített kötések lehetnek szekrény, csatorna, saruformáj úak. A kor sebé szei nagy előszeretettel használták a plánum inclinatum duplex Cooperi-t, amely fából készült fekvő Z alakú készülék volt, főleg combcsonttörések kezelésére. A körkörös kötéseket Nagel tok kötésnek mondja, s ezek úgy készültek, hogy a kiálló csontdudorokat pamutréteggel fedik, s rátekerik a ragasztó anyagot tartalmazó pólyát. A gipszkötéseket Nagel idejében is úgy készítették mint ma. Ismerték az ablakos kötés fogalmát, vagyis, ha a végtagon sérülés volt, a gipsztokon a sérülés helyén megfelelő nagyságú nyílást vágtak. Ismerték a tartós húzókötést is. Nagel előírja, hogy húzókötést csak olyan helyen lehet feltenni, ahol a csontot vékony lágyrész fedi, de vigyázni kell, mert könnyen áll elő pír, üszkösödés, s ezért a nyomást nagyobb területre kell elosztani. Szabáyl, hogy a nyújtásnak tengely irányban kell történnie és az orvos a húzóerőt tetszés szerint adagolhassa. Nagel a kötés eltávolítását általában felsővégtagon hat, alsó végtagon nyolc hétben állapítja meg. Minden mai szakembert elismeréssel kell, hogy eltöltsön Nagel azon megfigyelése, hogy lábszártöréseknél korábban kell használtatni a végtagot, mint combcsonttörésnél. Ma m á r csak históriai érdekességű az a kitétel, hogy nyílttörésnél nem tanácsos csontszilánkok után kutatni, vagy azokat túlhevesen eltávolítani. Érdekes, hogy a csonttörések ből keletkező gennyedéseket, tartós vízfürdővel, kezdetben 8—10, később 18—20 C° vízben, a Langenbeck-féle készülékben kezelték.
Ezt a módszert egyébként Balassa már az 1840-es években is alkalmazta francia példák nyomán. Súlyos szövődmény a visszér és nyirokérlob, a derme, vagyis a tetanus és a gennyvér. Nagel keserűen, de kétségtelenül a természettudós elfogulatlanságával szögezi le, hogy ilyen szövődmények esetén nem sokat tudtak tenni a betegért — 18(52-ben. Az álízülettel kapcsolatban szerzőnk azt írja, hogy külföldi és hazai szerzők nagy számban ajánlják a Vilsavas mész, kína- és vaskészítmények szedését. Szerinte ezek teljesen megbízhatatlan módszerek. Az álízület megoldására műtéti megoldásokat is t u d ajánlani, bár ezek inkább elvi jelentő ségűek voltak, mert ilyen m ű t é t e k e t akkoriban nem mertek vé gezni, a korszak másik nagy magyar sebészéé, Lumnitzeré az érdem a kezdeményezésért. Nagel az utókezelésnek is tulajdonít jelentő séget, azt írja, hogy a csontkéreg megkeményedése után a gyó gyulás ugyan teljes, de a végtag működése érdekében ajánlatos ásványi fürdők használata. Nagyon érdekes az általános rész utolsó paragrafusának a láb jegyzete. N é h á n y sorban megemlékezik ugyanis arról, hogy bizo nyos hadisérüléseknél egyes sebészek az ízületi részeket rezekálják. „Megnéztem L . úr által kirezekált csontkészítményeket, de eze ket L . úr is csakis a múzeumában tudta megmutatni". Ez a rövid, de velős vélemény világosan mutatja Nagel kérlelhetetlen és be folyásolhatatlan kritikáját a gyógyító eljárások bírálatánál. A részletes részben testtájanként adja a csonttörések klinikai tüneteit, kórjóslatát és kezelési módozatait. í g y nem lesz érdek telen ha megemlítjük, hogy a felső és alsó állcsont töréseinél Nagel a fogakra erősített rögzítő sínkötéseket ajánlja. A borda törések veszélyes szövődményei : a bőralatti légdag és a légmell. A bordatörés rögzítésére ragtapaszkötést kell alkalmazni, a bőralatti légdagot apró szurkál ásókkal kell kibocsátani. Tudjuk, hogy a kulcscsonttörés rögzítésére még ma is sokféle készüléket ajánlanak. Minden szerző a maga készülékét tartja a legjobbnak. Nagel maga is ajánl egy egyszerű és roppant szel lemes módon szerkesztett, bőrszíjakból álló készüléket. A felkartörések gyógyításánál ma is használt és a nagyközönségtől repülőkötésnek becézett rögzítőkészüléket Nagel egy külföldi sebésztől vette át és mint egyszerű és használható eljárást ajánlotta.
Az elmondottak mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy a könyv anyaga gazdag, s majdnem azt mondhatnám modern. Ezt a köny vet pedig 95 évvel ezelőtt írták, s a tollat olyan valaki forgatta, aki Petőfinek, Kossuthnak, Széchenyinek volt kortársa, egyszóval a X I X . századnak volt izzig-vérig a gyermeke. Élete, munkája, cikkei és ez a kis könyvecskéje világosan példázzák, hogy nyelv ismeret, világlátottság, szellemi adottságokkal párosultan, milyen világos szemléletet, nagyszerű rendszerezést tudnak produkálni, vagyis olyasmit, amit a felnövekvő generációk továbbvisznek és fejlesztenek. A szellemi arckép teljessége érdekében megemlítem, hogy Nagel nemcsak a t ö r ö t t csontoknak és ficamoknak volt biztos kezű mestere és gyógyító orvosa, hanem nagyszerű szemész is volt és szívesen foglalkozott az altatás problémáival. A l t a t ó készüléket is szerkesztett, s ezt Bécsben 1871-ben Billroth előtt nyilvánosan mutatta be. Sőt még egy kis könyvecskét is írt a kloroform gőzök adagolásának problémáiról. Mai modern töréskezelésünk sok elvi elképzelése, ma is helyes nek elfogadott tételek találhatók ebben a könyvben, vagyis Nagel munkája olyan, amelyben gazdag a fundamentális, az építő, az előrevivő elem és csak kevés az ami muzeális, komplementer jellegű adat, annak ellenére, hogy 95 évvel ezelőtt írták, amikor még az orvosok javarészének gondolkodás módja még nagyon is messze volt attól, amit természettudományosnak nevezhetünk. Űgy gondolom móltányos tehát, hogy erről a könyvecskéről letöröljük a feledés porát és nemzeti orvosi kultúránk kincsei közé besoroljuk.
