A Zrínyi Ilona Általános Iskola története 1886-tól napjainkig Százhuszonöt év hosszú idő egy intézmény életében, főleg akkor, ha egy iskoláról van szó, amely mindig tükröt állít kora társadalmi változásainak. Igazán élővé ugyanakkor azok a tanulók és tanárok teszik, akik falai közt töltik életük egy meghatározó részét. Az épületek átalakításai, a tárgyi felszereltség bővülése, a személyi állomány változásai mind részét képezték annak a hosszú folyamatnak, amelynek eredményeként 2011-ben diákok százai tanulnak a város egyik legrégebbi múltra visszatekintő iskolájában. Hogyan vált tehát a „Szombathelyi ipari és kereskedelmi szakoktatással kapcsolatos államilag segélyezett község polgári iskolájából” Zrínyi Ilona Általános Iskola, és ez a hosszú, összetett átalakulás milyen hatással bírt diákjai, tanárai és az otthont adó város életére? S vajon milyen történeti örökséget ad át nekünk, akik ma kerülünk kapcsolatba az iskolával? 1886-ban alapították Szombathelyen azt a polgári fiúiskolát, amely hatvan éves önálló történetét követően a Zrínyi Ilona Általános Iskola jogelődjévé vált. A polgári iskolák a dualizmus időszakában átmeneti jellegű oktatási intézmények voltak az alapműveltséget adó intézmények illetve a magasabb tudást biztosító felsőfokú szakiskolák közt. Az elemi iskola négy osztályának elvégzését követően a kispolgárság tagjainak gyermekei nyerhettek ezekbe felvételt, akik a gimnáziumokkal ellentétbe több gyakorlati ismeretet nyerhettek itt, valamint a latin helyett a modern nyelveket tanulták. Szombathely dualizmus kori gazdasági fejlődése a képzett szakmunkáshiánnyal párosult, illetve a helyi polgárság gyermekeinek sem volt megfelelő iskolája. Mindezek következtében az illetékes minisztérium 1886. július 31-én kelt rendeletében egyet értett a polgári iskola létesítésével a városban. Vas vármegye jelentős anyagi támogatásával a város által adományozott telken, az akkori Torna utcában – amely ma Zrínyi Ilona nevét viseli –, Brenner János helybeli építész tervei alapján kezdődött meg a reáliskola építése. Az iskolát életre hívó rendelkezést bár már 1886 augusztusában elfogadta a városi képviselőtestület, de az intézmény elnevezéséről ekkor még nem döntöttek. Végül a „Szombathelyi ipari és kereskedelmi szakoktatással kapcsolatos államilag segélyezett község polgári iskolája” hivatalos nevet kapta, amelyről az első tanévet követően kiadott „Értesítő” is beszámol. Az 1886/87-es tanév szeptember elsején kezdődött volna, azonban a tanítás csak a hónap utolsó harmadában indult el. A gondot az okozta, hogy az iskola saját épülete ekkor
még nem készült el. A város végül a Kámoni utcában – a mai Szily János utcában – biztosította tanulók és tanáraik számára az ún. „Kaszárnya” épületet. A legelső tanév a kezdeti nehézségeket követően viszonylag sikeresen zajlott. Megnövekedett az iskola népszerűsége, amelyet táplált a nagyarányú érdeklődés is. A tantestület megalkotta az iskolai életet meghatározó legfőbb dokumentumok közül a „Fegyelmi szabályzatot” és a „Házirendet”. A beiratkozási díjak, a megyei támogatások és magánszemélyek adományai a tanári és ifjúsági könyvtár anyagi alapját teremtették meg. Az új tanítási év változást hozott abban a tekintetben, hogy elkészült az új iskolaépület és jogos használói birtokba is vehették azt. Az első tanítási órákra az új helyen végül 1887. október 27-én került sor, mert azt megelőzően az épület a megyei iparkiállításnak adott otthont. A rajz- és testnevelésórák megtartása a megfelelő helyiségek hiánya miatt azonban továbbra is gondot okozott. Utóbbi gondjait enyhítette tavasszal és ősszel a tágas udvar, ahol a diákok jó idő esetén sportolhattak. 1888 januárjától a város vezetése orvosolta a problémát, ugyanis az iskola részére kibérelték a sportegyesülettől a tornacsarnokot. Az elkövetkező években a legnagyobb hiányosságok a tanerő kapcsán jelentkeztek. A duzzadó diáklétszám megfelelő színvonalú tanításához nem volt elég pedagógus az iskolában. A negyedik tanév végére megszűnt ez a hiányosság is. 1890/1891 új kihívást hozott a kibővült tantestület részére: a kereskedelmi és ipari oktatás színvonalas megvalósítását. A hatosztályos polgári iskola fiataljai számára a négy évfolyam elvégzését követően több alternatíva is mutatkozott: elhelyezkedés ipari, kereskedelmi vagy tisztségviselői pályákon, vagy tovább folytatni a tanulmányokat a polgári iskola ötödik-hatodik osztályaiban, illetve az intézmény részét képező felsőkereskedelmi iskolában. Az első négy év után a diákok 50%-a nem tanult tovább, többen elhelyezkedtek középfokú képzettséget nem igénylő kereskedelmi pályán, illetve kistisztviselőnek. A polgári fiúiskola ebben az időben tehát elsősorban a kereskedelemnek adott képzett utánpótlást, és csak kisebb mértékben az ipar számára, amelyet a szülők érdeklődése is determinált. Azok közül viszont, akik tanulmányaikat még két évig tovább folytatták, sokan kerültek be felsőfokú oktatási intézményekbe. A Selmecbányai Akadémia kifejezetten szívesen fogadta a szombathelyi polgári fiúiskola egykori tanulóit, akik mivel mértani rajzot is tanultak, előnnyel rendelkeztek a gimnáziumot végzett társaikkal szemben.
A középkereskedelmi iskola osztályainak létszáma évről évre egyre gyarapodott, míg az iskola végül „kinőtte” az épületét. A Dautlich-féle házban bérelt szobákat az intézmény, miközben nevét többször is megváltoztatták. 1895-től kezdődően már „Szombathelyi államilag segélyezett községi polgári és felsőkereskedelmi iskolának” hívták, ahol 1907-től kezdődően ipari továbbképző tanfolyamokat is indítottak felnőttek részére egészen az első világháborúig. A
századfordulón
szabadon
választható
jelleggel
megkezdődött
a
diákok
kézügyességének a fejlesztése is a „slöjd” tantárgy bevezetése által. A „slöjd” svéd eredetű kifejezése gépek nélkül, kézzel végzett tevékenységek készségeinek fejlesztését jelenti, amely nevelés-egészségügyi vonatkozásai miatt kapott jelentőséget. Az új tantárgy bevezetése mellett jelentkező számos feladat újabb helyigényeket szült, így vette birtokba a polgári iskola a „Dongó”-féle ház helyiségeit is. A folyamatosan jelentkező szűkös helyhasználatot végül a polgári iskolából a kereskedelmi középiskola kiválása oldotta meg. A tanulók száma ugyanakkor továbbra is folyton emelkedett. Ez vezetett az épület megtoldásához, amelyre 1907-ben került sor. Az első világháború előtt még két alkalommal bővítették az iskolát. A munkálatok befejezéséig a „slöjd”oktatása Gestetner Sándor házában, a Rákóczi Ferenc utcában zajlott. Az első világháború az iskola életében is éreztette hatását. A tanárok egy része bevonult katonának, az épületet a honvédség céljaira használták, így a diákok tanítását ismételten máshol oldották meg. 1918 késő őszén hagyták el az épületet a katonák és vette birtokba újra az iskola. A világháború lezárást fél évvel követő Tanácsköztársaság idején a nevelőtestület tagjait ért nehézségek tovább folytatódtak. A politikai diszkrimináció áldozatává vált több pedagógus is, akiket elbocsátottak vagy alaptalan vádak alapján fegyelmi büntetéssel sújtottak. Az aktuális politika rendszer rövid élettartama alatt nagy változások történtek a közoktatásban, amelyhez mind tantervi szinten, mind az újra indított, első négy osztályt követő kétéves ipari jellegű képzés terén meg kellett felelni. Ezen hivatalos feladatok mellett a tanerő másfajta tevékenységet is végzett, amelyből kiemelkednek a háborút követően a rászorulók számára, illetve az új hadsereg és a Horthy-bizottság részére végzett gyűjtőakciók.
1927-ben a Horthy-korszak oktatási-nevelési szellemének megfelelően új törvény született a polgári iskolákra vonatkozóan. A rendelkezésnek megfelelően a szombathelyi polgári fiúiskola is négyosztályossá vált, amelynek legfőbb feladata lett, hogy diákjait vallásos, erkölcsi és nemzeti nevelésben részesítse, miközben előkészíti őket a gyakorlati életre vagy a középfokú szakiskolai képzésre. A nevelőtestület így, amelynek tagjai a hatosztályos képzési formát preferálták − ahol az utolsó két évfolyamon az ipari ismeretek jelentek volna meg hangsúlyosan −, kénytelen volt elfogadni, hogy az iskola nem válhat középfokú tanintézménnyé. Ezen feladatokat a gyarapodó számú szakiskola, reáliskola és reálgimnázium töltötte be. A polgári iskolatípus létjogosultságát azonban továbbra is biztosítva látták, ugyanis – az igazgató 1940. évi értékelés szerint – a polgári iskola „áthidalja a különbségeket, amely a kizárólag elemi iskolai végzettségűek aránylag nagy tömege és a magasabb iskolát végzettek igen kicsi tábora közt fennáll.” A Horthy-korszak tanítási koncepciójának megfelelően a „hazafias nevelésre használtak ki minden kínálkozó alkalmat”, illetve a vallásos nevelés kapott nagy hangsúlyt. Ennek fokozását jelzi a hittanra fordítható órakeret 100%-os megemelése, valamint az ún. márciusi „Csendes napok”, amikor két napon keresztül a hitoktató tartott vallásos témájú előadásokat. Az újonnan bevezetett tanterv eltörölte az előnyt jelentő mértani rajz oktatását, de bevezette a kézimunka tanítását és többszörösére emelte a testgyakorlás óraszámát. A rendes tantárgyakon kívül voltak rendkívüli, azaz szabadon felvehető tantárgyak is. A korszak kívánalmainak megfelelően ide tartozott a német társalgás és az egyházi ének. Új célként jelent meg a természetvédelem, amelyhez kapcsolódóan az iskola diákjai több tanulmányi kiránduláson is részt vettek a környéken. Az első világháborúig nem volt kifejezetten ifjúsági szervezet a polgári fiúiskolában, ezek megalakulását a Horthy-korszakban kezdeményezték. Ezek közé tartozott az iskolában 1920-ban létrejött cserkészegyesület.
Ez az ifjúsági szervezet országosan már létezett a
háború előtt is, elterjedté azonban csak ezt követően vált. Az 1924-ben megalakult sportkör a kezdetektől népszerű és eredményes volt; az 1925/26-os iskolai jelentés szerint a Haladás Sportegyesület kiemelkedő sportolóinak jelentős része is itt szerezte meg az alapokat. A Diákkaptár-mozgalom már a második világháború előestéjén alakult meg. Célja elsősorban a tanulók érdeklődésének felkeltése a gazdaság iránt, önállóságra, takarékosságra, vállalkozói szellemre nevelés, valamint a hadigazdaság fémhulladék-szükségleteinek részbeni kielégítése volt. Az önképzőkör, amely a felsőkereskedelmi iskola diákjai közt már a századfordulón is
működött, Zsolnay Vilmos Önképző Kör néven 1923-ban alakult meg. Tagjai elsősorban az iskolai ünnepélyek lebonyolításában vettek részt. Mindezek mellett a levente-szervezet az iskolán belül is működött. 1939-től a harmadik és negyedik osztályosoknak kötelező volt hetenként egy alkalommal a kiképzésben részt venni, amely már a háborús felkészülést szolgálta. A két világháború között – részben a világgazdasági válság hatására − a szegény néprétegek kerültek túlsúlyba az intézményben. A tanulók szociális helyzetének megismerésére így egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a nevelőik, részben azon „módszeres” értekezletek témájaként, amelyek a korszak végén kerültek bevezetésre. A diákok szociális hátterét az igazgató is elemezte az 1939/40-es tanév értesítőjében. Ezek alapján a tanulók szüleinek 1939-ben már 65%-a háztulajdonos, amely „nemes emberi tulajdonságok eredménye”. De ezek többsége egyszobás lakás, így nem biztosítottak a nyugodt tanulási körülmények. A szombathelyi polgári iskola fokozatosan olyan intézménnyé vált tehát, amely a szélesebb néprétegek, munkások és falusi emberek gyermekeinek biztosította az általános műveltséget, azt azonban egyre jobb tárgyi feltételek közt. A két világháború között kialakították a természettudományi előadót, a rajztermet, a vetítőtermet, a könyvtári állományt pedig magánemberek adakozásai bővítették. A könyvek állapotának megóvása a könyvkötészet alapjaira megtanított diákok feladatává vált. Az énekkar felkészítésének színvonalát növelte a megvásárolt harmónium. Az 1920-as és 1930-as években ismételten a helyhiány volt a legnagyobb probléma. Az akkori igazgató kénytelen volt a felvehető tanulók létszámának csökkentésére azért, hogy megfelelő körülmények közt tudják biztosítani a tanítást. A harmincas évek közepén az iskola vezetője kezdeményezte a város irányítói felé, hogy szükség van még egy polgári fiúiskola felállítására Szombathelyen. A második világháború előestéjén, 1939 szeptemberében nyílt meg ezen új polgári iskola, tehermentesítve az immáron több mint ötven éve működő korábbit. Mindezek hatására az I. polgári fiúiskolában funkcióiknak megfelelően működhettek a szaktantermek; szertárak és külön könyvtár álltak a tanárok rendelkezésére. A második világháború idején az iskola épületét több alkalommal is – akárcsak huszonöt évvel korábban – a katonaság vette igénybe. A pincét óvóhellyé alakították át, a diákokat pedig már korábban felkészítették egy légitámadás esetére. A háború komoly
fennakadásokat okozott a tanítás folyamatában, amelyről az intézmény igazgatója is írt. 1944 júniusától a katonák helyét a zsidó származású munkaszolgálatosok vették át, majd német hadikórházat rendeztek be az épületben. 1944 őszétől a tanítás feltételei kritikussá váltak, de a nevelőtestület tagjai minden erőfeszítést megtettek azért, hogy diákjaik évvesztés nélkül folytathassák tanulmányaikat. Ezt szolgálta egy kezdetleges jellegű levelező oktatás beindítása, amelynek részeként a tanult ismeretekből történő beszámolás önkéntes jellegű volt. Az 1944/45-ös tanévben rendes körülmények között csak az órák 25%-át tartották meg, a nevelőtestület azonban megfelelő jóakarattal valamennyi diákját tanév végi osztályzatban részesített azért, hogy magasabb évfolyamba lépve folytathassák tanulmányaikat. Szombathelyen 1945. március 29-én ért véget a német megszállás és ezzel egy új korszak kezdődött az iskola életében is. Ebben az évben kelt az a rendelet, amelynek értelmében a polgári iskolákat fokozatosan meg kellett szűntetni. Ez azzal a gyakorlati következménnyel járt, hogy az 1945/46-os tanévben a polgári iskolák első osztály helyett a létrejövő általános iskolai ötödik osztály indult el. A következő tanév végét megelőzően a polgári iskolából a II. Rákóczi Ferenc utcai Községi Elemi Iskola fiútagozata első négy évfolyamával bővülve megalakult a Zrínyi Ilona utcai Általános Iskola. Mindezek következtében megszűnt az első szombathelyi polgári fiúiskola és megkezdte működését az általános iskola, amelynek mind a nyolc évfolyamára érvényes új tanterv 1946 nyarán lépett életbe. Az utolsó polgári iskolás diákok 1948-ban fejezték be tanulmányaikat. A háború okozta hiányok pótlása jelentette immáron a legnagyobb feladatot az új képzésre történő átállás mellett, amelynek helyszínéül 1945 októberétől ismét az iskola saját épülete szolgált. Az 1950-es évektől az iskola infrastruktúrája és felszereltsége is folyamatosan bővült. Az egykori izraelita felekezeti iskola múlt századi épületét megkapta az általános iskola, majd az épületegyüttes egészét tatarozták. A nagyiskola udvarát megnövelték, hogy alkalmasabbá váljon a sporttevékenységek űzésére. Az ötvenes évek végén bevezették az általános iskolákban a gyakorlati foglalkozásokat. A megvalósuláshoz szükséges műhelytermek építése 1959 tavaszán kezdődött meg. Fél évtizeddel később elkészült a lányok számára a főzőkonyha és a varrószoba is. A diákok étkeztetésének lehetőségei is javultak. Az ötvenes években kialakítottak egy étkezőt és egy tálalókonyhát, amelyet a következő évtizedben továbbfejlesztettek főzőkonyhává. A hatvanas évek második felében új sportpályával és tornaszobával gazdagodott az iskola. Így megvoltak már a tárgyi
feltételei a megye első testnevelés tagozatának megindítására, amelynek diákjai napjainkig szép eredményekkel szerepelnek a különböző versenyeken. Az új rendszer a tárgyi feltételek bővülésén túl nagy változásokat hozott az ifjúsági életben is. 1947-ben megalakult az iskolai úttörőmozgalom, amelynek zenekara a későbbiekben jelentős nemzetközi sikereket is fel tudott mutatni. 1953-ban megalakult az iskola saját napközi otthona, amely elsősorban a vidéki, naponta ingázó tanulók ellenőrzött délutáni tartózkodásának és tanulásának helyszínéül szolgált. A feladatkörök újabb bővülésére került sor 1971 nyarán, amikor megszűnt a II. Rákóczi Ferenc utcai Általános Iskola. Tanáraik, diákjaik és az épület is a Zrínyi Ilona utcai Általános Iskolához kerültek. A hatvanas és hetvenes évek fordulója nemcsak az ország egészét érintő technológiai fejlődést hozta magával, hanem az oktatás intézményeiben is éreztette hatását. A „televíziót az iskolának” program keretében a tévékészülékek mellett más technikai eszközökkel, így több írásvetítővel is gyarapodott az intézmény. Kialakították ezekben az években a szaktantermeket, amelyeket a megfelelő technikai színvonalon rendeztek be. A rendszerváltást követően az iskola akkori igazgatója Boros Andrásné az intézmény irányítást két főpillérre helyezte. Az egyik a hagyományok ápolását jelentette, amelynek szerves részét képezte a Zrínyi Ilona Általános Iskola név felvétele a Zrínyi Ilona utcai Általános Iskola elnevezés helyett. A másik fő irányvonalat a személyiségközpontú nevelés adja, amely máig meghatározza az iskolai életet. Utóbbi elvei közé tartozik, hogy egy diákot minél kevesebb pedagógus tanítson, ezáltal a diákok biztos támaszaivá váljanak tanítóik. A személyiségközpontú nevelést szolgálja a bevezetett Rogers Program is. Nagy hangsúlyt kapott továbbá a társadalom elvárásainak megfelelően az idegen nyelvi oktatás fejlesztése. A nevelő-tanító tevékenyég folyamatos átalakulása mellett több mint egy évszázad alatt egyre színesedett az iskola azon történeti hagyománya, amelynek méltó megünneplésére először 1896-ban, a polgári iskola tízéves évfordulóján került sor. Az iskola alapításának századik, majd százhuszadik évfordulója szintén jelentős eseménynek számított. A 2011. évi jubileum résztvevői hasonlóan méltó ünnepléssel készülnek megemlékezni a Zrínyi Ilona Általános Iskola fennállásának százhuszonöt éves fennállásáról.
