PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Pécs
A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása a büntetőjogban és az önkényuralmi jelképek tiltásának a problematikája
Készítette: Orbán Zsombor 2007.
1.BEVEZETŐ...............................................................................................3 2. TÁRSADALMI ÉS JOGI NORMA.......................................................................4 3. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA.........................................................8 3.1 A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS NEMZETKÖZI SZABÁLYOZÁSA .........................................................8 3.2 ALKOTMÁNYJOGI SZABÁLYOZÁSA, TARTALMA ÉS TÁRGYA......................................................10 3.3 A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSHOZ VALÓ JOG KORLÁTOZÁSA.......................................................11 4. A JOG TÖRTÉNETI ALAKULÁSA...................................................................16 5. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS KORLÁTAI A BÜNTETŐJOGBAN..................................18 5.1 AZ ÖNKÉNYURALMI JELKÉPEK HASZNÁLATA..................................................................18 5.1.1 A szabályozás közvetett tárgya és kialakulásának politikai körülményei........19 5.1.2 A szabályozási technika..................................................................21 5.1.3 Az Alkotmánybíróság határozata........................................................24 5.1.4 A köznyugalmat védő más büntetőjogi tényállások..................................27 5.1.5 Az önkényuralmi jelképek tiltása a gyakorlatban....................................29 6. ÖSSZEFOGLALÁS....................................................................................31 7. IRODALOMJEGYZÉK.................................................................................33
1.Bevezető „A demokrácia vég nélküli beszélgetés.” -Jürgen Habermas E meghatározás alapján a demokrácia egyik legfontosabb alapeleme a párbeszéd, amit a véleménynyilvánításhoz való jog testesít meg. Ez az az alapvető jog, ami tartalommal tölti meg a demokratikus intézményeket, és biztosítja, hogy a funkcióik –mint például a konfliktusok kezelése és a rendszer legitimációja- maradéktalanul érvényesüljenek. „Minden, ami korlátozza a szabadságot és a kommunikáció teljességét, olyan sorompókat helyez el, amely csoportokba és klikkekbe osztja az embereket, egymással szemben álló szektákba és frakciókba, és ezáltal aláaknázza a demokratikus életmódot.” -John Dewey Bár ma az alkotmányunk már maradéktalanul elismeri ezt az alapjogot annak teljes megvalósulását mégis számos szükséges és szükségtelen, jogi és szociológiai tényező akadályozza. Ezek közül elöljáróban kiemelném azt az aggasztó folyamatot, ami azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta nem fokozódik a hajlandóságunk más csoportok véleményének a tiszteletben tartására és a párbeszéd folytatására, hanem éppen napjainkban ez visszaesést mutat. Ez lehet az egyik forrása annak, hogy a demokrácia diszfunkcióira egyre többször inadekvátan válaszol a közélet és a törvényhozás is. Vagyis, hogy sokszor a kormányzat (és esetenként a közvélemény értelmiségi hangadói is) a radikális és felkavaró nézeteket az egyszerűbb „csúszós” utat választva: korlátozással kívánják elfojtani a köznyugalom megóvására hivatkozva. A
továbbiakban
azzal
a
kérdéssel
szeretnék
foglalkozni,
hogy
létezik-e
a
véleménynyilvánítás szabadságának abszolút korlátja, és ha igen, akkor ez a vékony határ hol húzható meg. A probléma szociológiai tényezői mellett elsősorban annak jogi, különösen egyes büntetőjogi vonatkozásait vizsgálom az önkényuralmi jelképek tiltásának szabályozásán keresztül. A büntetőjog ugyanis a jog legsúlyosabb szankciórendszere, amely segítségével –az alkotmány után- lemérhető, hogy mit tekint az adott társadalom a legfontosabb értékekeinek. Úgy gondolom, hogy a Btk. 269/B §-a egy olyan tényállás, amely a véleménynyilvánítás korlátozhatóságának a határán lebeg, ezért annak vizsgálata jól reprezentálja a korlátozhatóság problematikáját. A sok megközelítési módszer közül kettő segítségével próbálom körbejárni a kérdést. A társadalmi és jogi normák határának és a szabad véleménynyilvánítás, mint alkotmányi alapjognak korlátozhatóságának a szempontjából vizsgálom meg a problémát.
2. Társadalmi és jogi norma A társadalmi és a jogi normát vizsgáló megközelítés szélesebb értelemben vett társadalomfilozófiai nézőpontból vizsgálja a kérdést. A tanulmánynak nem célja a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásának elméleti oldalát teljes körűen bemutatni, ezért csak néhány idevonatkozó fontos elméletekből szemezgetünk. A norma általános jelentése szerint magatartási szabály, amely a lehetséges cselekedetek közül előírja a helyeset, a követendőt.1 Az emberi társadalom ab ovo feltételezi a normák létezését, hiszen ezek nélkül nem beszélhetünk rendezett együttélésről. Ezeket a normákat sokféleképpen csoportosíthatjuk (lehetnek vallásiak, technikaiak, politikaiak), de témánk szempontjából az a lényeges, hogy közös jellemzőkkel2 bírnak. A jogi norma egy speciális társadalmi norma, amelynek a különleges helyzete abból fakad, hogy a társadalom a legfontosabb viszonyait és az azokat szabályozó normákat kiemeli a többi közül és jogi szankciót fűz hozzájuk. A jogi és nem jogi szankció abban különbözik, hogy míg az utóbbi esetleg a társadalom vagy annak egy részének a rosszallását váltja ki (pl.: infámia, kiközösítés) a jogi szankció e mellett még más hátrányokat is kilátásba helyez (pl.: pénzbüntetés, szabadságvesztés, kártérítés szabadságvesztés), amiket akár legális kényszer útján is érvényesíthet. Általában ezek a „más hátrányok” súlyosabbak az eljárás alá vont személyre nézve, de az a helyzet is elképzelhető, hogy maga a jogi procedúra ténye nagyobb hátrányt okoz, mint a tényleges büntetés (pl.: gazdasági társaság elveszti a hitelét a piacon egy bírság miatt). A normák tehát, amelyek jogi védelmet kapnak a legkritikusabb és a legtöbb konfliktust eredményező társadalmi viszonyokat szabályozzák. A társadalom létezésének legfontosabb szabályai testesülnek meg a jogi normákban, melyek érvényesüléséhez maga a társadalmi kollektíva: az állam biztosítja a segítséget. Kicsit előreszaladva a témánkban kijelenthetjük, hogy a harmadik alcsoport lehetne a büntetőjogi norma, amely a jogi normák közül emeli ki a legfontosabbakat és foglalja őket egységes szerkezetbe. Ezeknek a szabályoknak az érvényesítése már annyira kritikus, hogy az állam az esetek túlnyomó részében hivatalból intézkedik a betartatásukról.
1
Visegrády Antal: Jog és Állambölcselet; dialóg Campus Kiadó; Budapest-Pécs 2003 87.o A társadalmi normák közös jellemzői az alábbiak: érvényesség, általánosság, ismételtség, hipotetikus szerkezet, normativitás, szankció, reciprocitás, értékviszony. (Visegrády Antal: Jog és Állambölcselet; dialóg Campus Kiadó; Budapest-Pécs 2003 87.o) 2
1 2 3
1.Büntetőjogi norma 2.Jogi norma 3.Társadalmi norma 1. ábra: a normák viszonya A társadalmi és jogi norma közötti határ időben folyamatosan változik és mindig az adott társadalom erkölcsi felfogásához igazodik. Azért fontos ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert a véleménynyilvánítás korlátozása is ehhez a törésvonalhoz igazodik. Hol legyen a társadalmi norma és a jogi norma határa? Mi az a (káros) vélemény, ahol elég, ha a társadalom a rosszallásával válaszol, és hol kezdődjön az a határ, ahol jogi eszközökkel lehet (vagy éppen kell) fellépni ezek ellen. Egyáltalán lehet-e káros bármilyen vélemény a társadalomra, ezen keresztül a demokráciára. Joel Feinberg: A kár elvének nehéz esetei című tanulmánya ennek a határnak a megállapításához nyújt segítséget a következő elvek meghatározásával: Az első ilyen elv az Alkotmánybíróság által is sokszor hivatkozott3 állami paternalizmus kérdése. „A jogi paternalizmusnak nevezett szabadságkorlátozó elvek azt az állami kényszert igazolják, amely az egyént az önmagának okozott kártól védelmezi, vagy amely az egyént –és ez a szélsőséges változat – az egyén érdekében irányítja, akár ez tetszik neki, akár nem. A szülő általában indokoltnak tartják, hogy azon az alapon avatkozzanak bele gyerekeik életébe (és mondjuk meg például a gyerekeiknek, mit kell enniük és mikor kell aludniuk), hogy „apu ezt jobban tudja”. A jogi paternalizmus, úgy tűnik, maga után vonja, hogy az állam –mivel gyakran jobban látja az egyes polgárok érdekeit, mint ő maguk – in loco parentis lép fel a kérdéses érdekek állandó oltalmazójaként.”4 A paternalizmus a fentiek alapján valamiféle káros kerülendő dolognak tűnik, azonban annak teljes elutasítása (ahogy feltétel nélküli elfogadása) nem állja meg a helyét. Számos olyan terület van, ahol az állami paternalizmus egyenesen szükséges, erre számtalan példa található a 3
“Büntetőjogi büntetésekkel (…) nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni – ez paternalista hozzáállás –, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni.” 30/1992 (V. 26) AB határozat 4
Joel Feinberg: Társadalomfilozófia; Osiris Kiadó; Budapest;1999 71.o
büntetőjogban (ilyen például a kábítószerek használatának a tilalma). A kérdés tehát nem ennek az állami atyáskodásnak a létjogosultsága, hanem annak terjedelme és határai. Feinberg az idézett tanulmányában csak és kizárólag az egyén önmagának okozható kár eseteivel foglalkozik. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az általa megállapított állami beavatkozás szükségességének elvei esetünkben is támpontul szolgálhatnak a határok megállapítása során. „Ha van idő mérlegelésre, úgy meg kell gondolni, hogy: (1) mennyire valószínű, hogy kárt okozunk majd magunknak az adott ténykedés során; (2) mennyire komoly az a kár, azaz „annak értéke vagy fontossága”, amit kockáztatunk; (3) mennyire valószínű, hogy a kockázatot vállalva tényleg elérjük a célt, amire törekszünk; (4) mennyire fontos vagy mennyire értékes e cél elérése, vagyis mennyit ér az valójában nekünk (ez az a bensőséges személyes tényező, ami megkívánja, hogy saját értékítéleteinkkel kapcsolatban is döntésre jussunk, s ami ezért a kívülálló számára rendkívül nehézzé teszi a kockázat ésszerűségének a megítélését); s végül (5) mennyire elkerülhetetlen a kockázat, vagyis mennyire vannak a kívánt cél elérésének veszélytelenebb alternatívái.” Ezek alapján (a jogdogmatikai összefüggésektől elvonatkoztatva) az állami beavatkozásnak, ami témánk szempontjából a szabad véleménynyilvánítás korlátozását jelenti, egy hatásvizsgálaton kell alapulnia.
Vagyis
az
elmélet
nem
lehet
független
a
gyakorlattól,
különben
gondolatmenetünk nem lesz más, mint puszta filozofálgatás. Ez a kérdés különösen fontos olyan országokban, ahol a történelem során a centrumhoz való gyors felzárkózási igény a jogszabályokkal való szabályozást a kelleténél jobban preferálja, mint a lassú, de organikus fejlődést. Vagyis az időnként felbukkanó reformerek a lemaradottságot egyik pillanatról a másikra törvényi szabályozás útján próbálják orvosolni. Feinberg a paternalizmuson kívül még három olyan elvvel foglalkozik, amely eligazítást adhat az alapjogok korlátozása során: Az első és legfontosabb az ún. Kár elve, amelyet John Stuart Mill-től vesz át.
5
Ennek
lényege, hogy egyes alapjogokat nem azért szükséges korlátozni, hogy az egyént az állam az „erkölcsös cselekedetre” kényszerítse” rá, hanem hogy a társadalmat anyagi vagy szellemi károsodástól óvjuk meg. Ez így önmagában egy „gumi’ paragrafus lenne, ahogy ezt Mill is érezte ezért egy kisegítő elvet is beiktatott, amely szerint ennek a kárnak közvetlennek és igazolhatónak is kell lennie. Ez azt jelent, hogy például egy uszító beszéd esetén nem elég, ha bizonyos csoportokban ez felháborodottságot kelt. Meg kell vizsgálni, hogy az adott esetben maga a beszéd mennyire veszélyezteti a közösség tagjainak a méltóságát, ha ez csak áttételes és távoli, akkor a korlátozás nem indokolt. Azonban (és ez egyben a tanulmányának tárgya), léteznek olyan magatartások, amelyek nem okoznak kárt, de ettől még erkölcstelenek minősülnek. Ezeket Feinberg a kár elve nehéz eseteinek nevezi. Tipikus példaként említi azt az esetet, amikor valaki ruha nélkül jelenik meg nyilvános helyen. Ebben az estben nem mondhatjuk azt, hogy ez a magatartás kárt okozna, de mégis okoz valamifajta zavart a társadalom működésében. Ekkor két kiegészítő elv segít eligazodni.
5
John Stuart Mill: A szabadságról- haszonelvűségről; Helikon; Budapest; 1980
A megbotránkozás elve arra a speciális problémára ad választ, hogy léteznek olyan esetek, amelyek önmagukban nem erkölcstelenek (pl.: meztelenkedés) és kárt sem okoznak, de ha ezek bizonyos helyzetekben felbukkannak (pl.: ahogy előző példánkban valaki ruhátlanul jelenik meg az utcán), akkor képesek nyugtalanságot kelteni. Ezt az esetkört nem lehet az előző elv alá szubszumálni (ami tehát itt csődöt mond). A példánál maradva az emberek ebben az esetben figyelmüket olyan gondolatokra fordítják, amelyeket más helyzetekben elfojtanak, vagy a szokásostól eltérően viselkednek, de mindenképpen a megszokottól eltérően reagálnak az adott helyzetre. Például a buszra felszálló meztelen személy miatt az utasok, hogy ezt a látványt elkerüljék, leszállnak, ami nekik többlet fáradságot okoz. Ezt a helyzetet hivatott a megbotránkozás elve kiküszöbölni, aminek azonban van két további feltétele is. Az első feltétel azt követeli meg, hogy egyetemes legyen ez „a megbotránkozás”
vagyis
az
adott
magatartásnak
a
társadalom
szerint
általában
elítélendőnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy ha egy reprezentatív kutatást végzünk, akkor annak arra az eredményre kell jutnia, hogy a megkérdezettek nagy többsége egyetért az elítélendőség kérdésében, vagyis nem lehet szó pusztán valamely társadalmi alcsoportnál előforduló értékekről. A második feltétel szerint ennek a megbotránkoztató magatartásnak ésszerűen elkerülhetetlennek (ezt nevezi az Alkotmánybíróság foglyul ejtett közösségnek) is kell lennie. Ez utóbbi esetben, ha a polgároknak lehetősége van kitérni az ilyen magatartások elől (ignorálni azokat) akkor semmi sem indokolja azok tiltását. Ennek alapján, nem kell egy pornográf képet tartalmazó könyvet betiltani, amelyhez csak az fér hozzá, aki megrendeli, de nagyon is indokolt egy óriás hirdetésen való megjelenését, amelyik egy aluljáróval szemben helyezkedik el és a gyalogosoknak nincs lehetőségük az előle való kitérésre. A harmadik elv a kár elvén alapul és azt vizsgálja, hogy egy adott magatartás külvilágban való megjelenése egyértelműbb és közvetlenebb veszélyt jelent-e a társadalomra nézve, mintha a véleménynyilvánítási szabadságot korlátoznánk. Ez az elv abból indul ki, hogy esetenként a cenzori hatalom azzal a veszéllyel jár, hogy társadalmilag értékes anyagokat is betiltanak, vagyis, hogyha egyes anyagok kimaradnak a társadalmi kommunikációs folyamatból akkor ennek következtében a teljes kép helyett részigazságok alakulnak ki a közvéleményben. Ez az elv kapcsolatban van a paternalizmus kérésével is, ugyanis bármifajta korlátozás feltételezi, hogy a „cenzoráló hatalom” jobban tud valamit a társadalom egészénél, és ez szükségképpen csorbítja annak pluralitását. Tehát itt mérlegre kerül a közlés megjelenése által okozható zavar és a társadalom pluralitásához fűződő érdek. Itt nem másról van szó, mint egy hatásvizsgálatról. Ezt az elvet, ahogy később látni fogjuk az Alkotmánybíróság is alkalmazza. Fontos megemlítenünk az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának egyik, a szólásszabadság ügyében mérföldkőnek számító Abrams v. United States ítéletét. Érdekes, hogy nem az ítélet, hanem azzal szemben megfogalmazott különvélemény, amelyet a Supreme Court legendás bírája, Oliver Wendell Holmes6 jegyzett, vált jogi klasszikussá. Holmes szerint „a kívánt legfőbb jó a gondolatok szabad áramlása útján érhető el – az igazság leghatékonyabb 6
főbíróként működött 1902-31 között
próbája annak ereje, hogy elfogadtassa magát a gondolatok piacának versenyében…”. Holmes másik fontos elve az ún. csúszós lejtő veszélye, amelynek lényege, hogy hasonló körülmények
között,
következetességet
hasonló
megszegjük,
típusú akkor
közléseket elindulunk
korlátozzunk, egy
olyan
ugyanis
ha
ezt
a
lejtőn,
amelyik
a
véleménynyilvánítás kiterjedt korlátozásához vezet. A főbíró tehát elveti az ad hoc jellegű és a minden alapokat nélkülöző sui generis korlátozásokat, és egységes következetes szabályok és elvek alkalmazását tartja elfogadhatónak. A fentiektől elhatárolva röviden megemlítendő még a jog túlburjánzásának7 a veszélye is, amely alkalmas lehet arra, hogy lerontsa a jogi norma hatékonyságát azzal, hogy komolytalanná teszi az igazságszolgáltatást. Fontos kérdés a jelen probléma esetén is, hogy a jogalkotó megtalálja az egyensúlyt a jogi és társadalmi normák aránya között, és egy túlzottan kazuisztikus szabályozással ne rontsa le a jogszabályok érvényesülését.
3. A véleménynyilvánítás szabadsága Ha a társadalomfilozófiai megközelítéstől szeretnénk elhatárolni a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányjogi vizsgálatát, akkor azt a természetjog és pozitív jog párhuzammal szemléltethetjük a legjobban. Mill, Feinberg és Holmes elveit a magyar Alkotmánybíróság is integrálja a gyakorlatába, ezért most az alábbiakban arra keressük a választ, hogy a magyar alkotmányban és az Alkotmánybíróság ítéletei alapján (a pozitív jogban) hol húzható meg ennek az alapjognak a határa.
3.1 A véleménynyilvánítás nemzetközi szabályozása A magyar alkotmány 7. § (1)-e alapján „a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját”, ezért fontos, hogy elöljáróban végignézzük a legfontosabb, ezzel kapcsolatos nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeinket.
7
A jogi normák számbeli növekedése általában együtt jár az inflálódásukkal is. Másik szélsőséges jogtörténeti példa erre a jelenségre, amikor a jogi norma a jogalkotó aprólékos gyámkodása miatt válik nevetségessé. Pl.: „Salzburgban a tizenhetedik században előírták, hogy a szülők ne vegyék maguk mellé az ágyba egyévesnél kisebb gyermeküket, 1669-ben pedig elrendelték, hogy az éjjeliőrök „Dicsérjük az Urat!” kiáltással jelezzék az időt, majd 1667-ben az érseki kormányzat szükségét érezte, hogy ezt kiegészítse annak kötelezővé tételével, hogy a zárófordulat ezután az „és a Miasszonyunkat!” hozzátételével kiáltandó a város éjszakára kihalt utcáin”. (Kajtár István; Egyetemes állam- és jogtörténet I. Dialóg Campus; Budapest-Pécs; 2000; 23.o)
Ezek közül a legjelentősebb a PPJNE 19.8 és 20.cikke9 illetve az EJENY 19.cikke10 és az EJEE 10. cikke. A lényeges számunkra jelen esetben az a tény, hogy bár elismerik a szabad véleménynyilvánítást, de nem abszolút módon. Számos esetet sorolnak fel, amikor indokolt (pl.: közrend védelme), sőt egyenesen kötelező ezt a jogot korlátozni (pl.: gyűlölet hirdetése). A bevezetőben felvetett egyik kérdésre tehát elöljáróban már sommásan válaszolhatunk is. Létezik a véleménynyilvánítás szabadságának abszolút korlátja, pontosabban
léteznek
minimum
követelmények,
amik
a
jog
felelősségteljes
és
rendeltetésszerű gyakorlásához elengedhetetlenek. Ezek alapján már halvány képet kaphatunk ezen alapjog tartalmáról, de pontosan csak akkor látjuk majd, ha megvizsgáljuk a hatályos magyar szabályozást. Külön tanulmányt érdemelne az Európai Unió gyűlöletbeszéd elleni kerethatározata11. Ezzel azonban nem szeretnék foglalkozni, ugyanis az önkényuralmi jelképek tiltásának problematikáját ez nem érinti.
8
PPJNE (Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya)19. cikk 1. Nézetei miatt senki sem zaklatható. 2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra való tekintet nélküli - szóban, írásban, nyomtatásban, művészi formában vagy bármilyen más tetszése szerinti módon történő - keresésének, megismerésének és terjesztésének a szabadságát is. 3. Az e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges kötelezettségekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyek a) mások jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben tartása, illetőleg b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme érdekében szükségesek. 9
PPJNE 20. cikk 1. Minden háborús propagandát törvényben kell megtiltani. 2. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat. 10
EJENY (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata)19. cikk Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. EJEE (Emberi Jogok Európai Egyezménye) 10.cikk 1.Mindenkinek joga van a véleménynyílvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vélemény alkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságátországhatárokra való tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió, televízió vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2. E kötelezettségekkel és felelőséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethetők alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából. 11
A tervezet 1. cikke határozza meg azokat a cselekményeket, amelyeket a tagállamoknak büntetendővé kell nyilvánítani. Eszerint büntetendő lenne • nagy nyilvánosság előtt megkülönböztetésre, erőszakra vagy gyűlöletre való izgatás faji, bőrszín szerinti, vallási, származási, nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja, vagy a csoport tagja ellen (1. cikk a) pont); • az a) pontban említett cselekmény röpiratok, képek vagy más anyagok nyilvános terjesztése vagy forgalmazása útján való elkövetése (1. cikk b) pont); • a Nemzetközi Büntetőbíróság alapokmányának 6., 7. és 8. cikke értelmében faji, bőrszín szerinti, vallási, származási, nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja, vagy a csoport valamely tagja ellen irányuló népirtás, emberiség elleni és háborús bűntettek nyilvános védelmezése, tagadása vagy durva banalizálása, amennyiben az ilyen bűncselekményeket nemzetközi bíróság jogerős határozatában történelmi tényként megállapította (1. cikk c) pont); illetve • a Nemzetközi Katonai Törvényszéknek az 1945. április 8-ai Londoni Egyezményéhez csatolt chartája 6. cikkében meghatározott faji, bőrszín szerinti, vallási, származási, avagy nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja, vagy a csoport valamely tagja ellen irányuló bűncselekmények nyilvános védelmezése, tagadása vagy durva banalizálása (1. cikk d) pont).
3.2 Alkotmányjogi szabályozása, tartalma és tárgya „61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra (…)” Az alkotmányunk a nemzetközi meghatározásokhoz képest szűkszavúan rendelkezik a véleménynyilvánítás szabadságáról. Az alapjog négy eleme- nevezetesen a vélemény kialakításához, kinyilvánításához, a véleménynyilvánítás mellőzőséhez és az ignoráláshoz való jog- közül csak a másodikról tesz expressis verbis említést az alkotmány. Ezért az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatai12 alapján és a jogtudomány segítségével tudjuk az alapjog tartalmát a dolgozat tárgyához igazodó mértékig kibontani. A véleménynyilvánítás szabadságának tárgya a vélemény és annak kinyilvánítása. A vélemény mindig egy belső gondolkodási folyamatot feltételez, amely a jog számára csak akkor releváns, amikor az megjelenik. Ez a produktum sokféleképpen értékelhető, de legfontosabb, hogy el kell határolni a puszta adatok, tények ismertetésétől13. A jog tárgya azonban elsődlegesen enne a véleménynek a kinyilvánítása, vagyis az a magatartás, amivel a kialakult vélemény megismerhetővé válik. Ennek a mozzanatnak több formája létezik, a kinyilvánítás ugyanis történhet: szóban, ráutaló magatartással, írásban, nyomtatásban, képek, képzőművészeti alkotások útján, stb. A jog tartalma két oldalról határozható meg. Egyrészt a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy mindenkinek joga van véleményét (kritikáit, meggyőződését, állásfoglalását) kifejezni. Természetesen további magatartások is a jog tartalma alá vonhatók úgy, mint ezeket a véleményeket cserélni, ütköztetni, megvitatni, terjeszteni, megismerni, keresni, sőt ignorálni (vagyis figyelmen kívül hagyni). Ebben az olvasatban ez egy egyénileg gyakorolható szabadságjog, ami az emberi méltósághoz való jogból (pontosabban annak egyik eleméből: a személyiség szabad kibontakozásához való jogból) közvetlenül levezethető. Itt kell megjegyeznünk, hogy a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett annak tartalmára való tekintet nélkül. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben utal az EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága) gyakorlatára is: „A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik lényeges vonása, és nemcsak olyan információkra vagy eszmékre alkalmazható, amelyek kedvezően fogadtatnak, avagy amelyeket ártatlannak vagy közömbösnek tekintenek, de azokra is, amelyek támadnak, 12
13
30/1992 (V. 26) AB határozat a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről 36/1994 (IV. 24) AB határozat a hatóság vagy hivatalos személy megsértése tényállás megsemmisítéséről 12/1999 (V. 21) AB határozat közösség elleni izgatás egyes tényállási elemeiről 13/2000 (V. 12) AB határozat nemzeti jelkép megsértése tényállás alkotmányosságának megállapításáról 14/2000 (V. 12) AB határozat az önkényuralmi jelképek használatának a tilalmáról
Puszta adatok és tények ismertetése esetén a törvény általában többletkövetelményeket támaszthat, mint például azok pontos, hiteles tájékoztatásának a követelményét.
sokkolnak vagy nyugtalanítanak.”14 Hangsúlyoznunk kell, hogy bár most csak a politikai tartalmú véleménnyel foglalkozunk, de a szabad véleménynyilvánítás kiterjed a politikai mellet a művészi, tudományos, erkölcsi és ízlésbeli és egyéb véleményekre is. A másik oldalról közelítve a véleménynyilvánítás szabadsága- és ez témánk szempontjából a legfontosabb- egy politikai alapjog, ami akár egyénileg akár kollektíven is gyakorolható. Ebben az értelemben ez a jog közvetlenül a demokratikus közvélemény kialakulásának és működésének, közvetve pedig a demokrácia létezésének a feltétele. Ebből következik, hogy ennek a jognak a fenntartása és biztosítása egyben állami kötelezettség, ami magában foglalja a joggal való visszaélés megakadályozását is. Ez utóbbi jelenség teszi szükségessé a véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását.
3.3 A véleménynyilvánításhoz való jog korlátozása Ez a korlátozás problematikája a szabad véleménynyilvánítás gondolatával egyidős, és abból a paradoxonból indul ki, hogy miért kell egy rendszernek óvnia olyan magatartásokat, amelyek a rendszerre magára támadnak. Ahogy Széchenyi István fogalmazott a Világban: „Legyen szabad kinyomatni mindent, de bűnhődjék az anarchiát javasló, veszedelmes magot hintő, rágalmazó: vagyonával, személyével, vérével”15 Ahogy korábban megállapítottuk, a szabad véleménynyilvánításhoz való jog nem korlátlan jog. Ezt maga az alkotmány mondja ki implicite, amikor úgy rendelkezik, hogy rendkívüli, szükségállapotban
és
veszélyhelyzetben16
valamint
nemzetközi
kötelezettségekből
kifolyólag is korlátozható. Ez a korlátozás, ahogy az összes többi is, csak utólagos lehet, tehát az úgynevezett cenzúra semmilyen formában sem megengedett.17 A továbbiakban az a kérdés, hogy a korlátozás határa önkényes vagy létezik-e egy következetes módszer, aminek segítségével meg lehet húzni a határvonalat. Az Alkotmánybíróság egyértelműen megválaszolja ezt a kérdést, amikor leszögezi, hogy „a vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely „intézmény” közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték (pl.: köznyugalom) önmagában a tárgy.18”. Ez a gondolatmenet nem más, mint az Alkotmánybíróság tesztrendszere (ami a 2. pontban említett kár elvén alapul), ami jelen alapjog esetében a szükségesség-arányosság és az ún. reális veszély tesztjét jelenti. A szükségesség-arányosság teszt lényege, hogy az alapjog 14
Chronowski- Drinóczi- Petrétei- Tilk- Zeller: Magyar alkotmányjog III.; Dialóg Campus; Budapest-Pécs; 2006 297.o SZÉCHENYI ISTVÁN: Világ. Pest, 1831. 543.o 8.§ (4) Rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlása - az 54-56. §ban, az 57. § (2)-(4) bekezdésében, a 60. §-ban, a 66-69. §-ban és a 70/E. §-ban megállapított alapvető jogok kivételével - felfüggeszthető, vagy korlátozható. 17 „A véleménynyílvánítás szabadság érvényesülésének lényeges garanciája a kifejezésre juttatandó gondolatok előzetes tartalmi szempontú vizsgálatának a tilalma. Olyan eleme ez a szólásszabadságnak, amely kifejezett alkotmányos rendelkezés nélkül is e szabadság elengedhetetlen biztosítéka.” Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indoklása a 13/2001 (V.14) AB határozathoz 18 30/1992 (V. 26) AB határozat a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről 15 16
korlátozásának alkotmányosságához nem elegendő a cél, hanem annak megfelelően arányban kell lennie a jogsérelemmel. Tehát a törvényhozó köteles mindig a korlátozás során a legenyhébb eszközt alkalmazni. A reális veszély indokolhatósága a közösség elleni izgatás tényállása kapcsán lehet a legjobban bemutatni. Az Alkotmánybíróság leszögezte 19, hogy míg a gyűlöletre uszítás a köznyugalom zavarása mellett egyéni alapjogokat is sérthet, ezzel szemben a „gyalázkodás” szófordulat ”csak” a köznyugalom megzavarására alkalmas. Ez az elvont és közvetett veszélyeztetés nem teszi indokolttá, hogy a véleménynyilvánítást a büntetőjog eszközeivel korlátozzák. Bár nem tartozik szorosan a témánkhoz, de rövid említést kell tenni a véleménynyilvánítás korlátozásának eltérő terjedelméről értékítélet és tényközlés esetén. Ebben az esetben ez alapjog nem vonatkozhat tények meghamisítására, tehát csak a szubjektív véleményre alkalmazható, ugyanis a „félretájékoztatás” nem lehet alkotmányi alapjog. A korlátozásokat a vélemény tartalma szerinti típusok alapján lehet a legjobban megvizsgálni. E szerint a korlátozás a következő érdekeket védheti: az állami, a társadalom egészének, egyes társadalmi csoportoknak és az egyéni becsület érdekét. A korlátozhatóság terjedelme ezekhez a csoportokhoz igazodik, legkisebb mértékben az állam érdekére hivatkozással
és
legszélesebb
körben
a
magánszféra
érdekében
korlátozható
a
véleményszabadság.20 Az állami érdek kategóriáján belül az első csoport a politikai beszéd. Az Alkotmánybíróság szerint21 az állami feladatokat ellátó személyek és szervek tevékenységének a bírálata kiemelkedő alkotmányos érdek. Ez a demokrácia működése szempontjából egy lényegi elem, amely csak szűk körben korlátozható. Az ország szuverenitása is alapeleme a demokráciának ezért a második csoportot nemzetbiztonsági érdek és az államtitok védelme alkotja. Ez azonban nem kapcsolódik a témánkhoz, ezért bővebben nem foglalkozunk vele. A második kategória a társadalom, pontosabban a köz érdekeinek az elvont értékeit védi pl.: közrend, köznyugalom, a közerkölcs és a közegészség. A téma szempontjából a legfontosabb
érték
a
köznyugalom.
A
köznyugalom
(bár
ennek
tartalmát
az
Alkotmánybíróság nem határozta meg) a demokratikus jogállam működésének és létezésének az egyik feltétele, és ennek védelme érdekében a büntetőjogi szankcionálás egyes esetekben nem tekinthető se szükségtelennek, se aránytalannak. A kérdés ezek után az,
hogy
a
köznyugalom
milyen
mértékű
megzavarása
esetén
tekinthető
a
véleménynyilvánítási szabadság korlátozása alkotmányosnak. Ez a vékony határvonal az 19
30/1992 (V. 26) AB határozat a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről „A korlátozás alkotmányosságának a megítélésénél a kiindulási pontot a véleménynyílvánítás (és a sajtó) szabadságának a demokratikus rendszer fentartásában, a közösség tájékoztatásában és a közvélemény kialakulásában játszott különösen fontos szerepe jelenti. Ez a szerep előtérben áll és ezért e szabadságjogok korlátozása szűk körben lehetséges olyankor, ha politikai vitáról, az állam bírálatáról van szó. Nem vagy alig jelenik meg azonban a véleménynyilvánításnak és a sajtónak a demokrácia védelmében játszott szerepe azokban az esetekben, amelyekben a közvéleményt gazdasági érdekből a gazdasági élet egyik szereplője teszi gazdasági verseny keretei között a gazdasági élet másik résztvevőjéről; ilyenkor e szabadságjogok korlátozása tágabb körben lehetséges” (57/2001. (XII.5.) AB határozat) 21 36/1994. (VI.24.) AB határozat 20
Alkotmánybíróság
gyakorlatában
nehezen
rajzolódik
ki.
A
testület
szerint
a
rémhírterjesztést büntetni nem alkotmányos, mert itt a köznyugalom fenyegetettsége túl közvetett.22 Azonban ha ugyanez rendkívüli helyzetben vagy közveszély idején történik, akkor ez a köznyugalom megzavarásához vezethet, és itt már nincs akadálya a büntetőjogi korlátozásnak.23 Másként döntött a testület az önkényuralmi jelképek használatáról szóló határozatában24. Véleményük szerint itt a köznyugalom olyan mértékű megzavarására alkalmasak ezek a jelképek, amelyek indokolják a véleménynyilvánítási szabadság (vagyis a jelképek viselését nyilvánosság előtt) büntetőjogi korlátozását. Ez a szabályozás más alkotmányos értékek védelmét is szolgálja, de ezt a kérdést később bontjuk ki (az 5.1.3. pontban). Mivel tehát a köznyugalom fogalmát az Alkotmánybíróság nem részletezi, megállapíthatjuk, hogy mindig maga mérlegel abban a kérdésben, hogy a köznyugalom milyen mértékű megzavarása vezethet egy alapjog korlátozásához. A harmadik kategóriát a diszkriminatív megnyilvánulások alkotják, amit más néven gyűlöletbeszédnek hívunk. Ide tartozik minden olyan szélsőséges megnyilvánulás, amely a társadalom, egy meghatározott csoport vagy azok tagjai ellen irányul és alkalmas társadalmon belüli harmónia megbontására. Szükséges, hogy ezzel a résszel bővebben foglalkozzunk. Az Alkotmánybíróság a közösség elleni izgatás tényállása kapcsán a következőket fejtette ki: „A büntető tényállás két magatartási típust szankcionál: a gyűlöletkeltést /gyűlöletre uszít/ és a megvetés kifejezésre juttatását /sértő vagy lealacsonyító kifejezések használata, vagy ilyen
cselekmény
elkövetése/.
A
Btk
269.
§
(1)
és
(2)
bekezdésében
foglalt
bűncselekmények mind az elkövetési magatartást magát, mind pedig veszélyességüket tekintve lényegesen eltérnek, így az Alkotmánybíróság e két elkövetési magatartás alkotmányosságát külön vizsgálta. (…) A gyűlöletkeltés legszélsőségesebb, már ténylegesen bekövetkezett kártékony hatását bizonyító történelmi és jelenkori tapasztalatok mellett figyelembe kell venni azokat a mindennapi veszélyeket is, amelyek a gyűlölet felkeltésére alkalmas nézetek, eszmék korlátok nélküli kinyilvánításával járnak. E megnyilvánulások akadályozzák, hogy az emberek bizonyos közösségei harmonikus kapcsolatban éljenek más csoportokkal. Ez, növelve egy adott, kisebb vagy nagyobb közösségen belüli érzelmi, szociális feszültségeket, szétszakítja a társadalmat, erősíti a szélsőségeket, az előítéletességet és intoleranciát. Mindez csökkenti a plurális értékrendet, a különbözőséghez való jogot elismerő, toleráns, multikulturális, az emberek egyenlő méltóságának elismerésén alapuló, a diszkriminációt értékként el nem ismerő társadalom kialakulásának esélyét. (…) A véleménynyilvánítás és sajtószabadság körében az emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése feloldhatatlan ellentmondásban lenne az Alkotmányban kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a
22
30/1992 (V. 26) AB határozat 18/2000 (VI. 6) AB határozat 24 14/2000 (V.12.) AB határozat 23
diszkrimináció tilalmára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó alkotmányos tételekkel. A "gyalázkodásnál" ezzel szemben nem tényállási elem a sértő kifejezésnek vagy azzal egyenértékű cselekménynek a köznyugalom megzavarására alkalmas volta. A "gyűlöletre uszítással" ellentétben az elkövetési magatartásból sem következtethető ez ki. A Btk abból indul ki, hogy a nemzeti vagy vallási közösségekre nézve sértő kifejezés használata általában
ellentétes
a
társadalom
kívánatos
nyugalmával.
Ez
az
immateriális
bűncselekményi tényállás tehát a közrendet, a köznyugalmat, a társadalmi békét önmagában véve, elvontan védi. A bűncselekmény megvalósul akkor is, ha a sértő kifejezés a körülmények folytán nem jár annak veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási
szabadságot
büntetőjogi
büntetéssel
alkotmányosan
korlátozni
25
lehessen.”
Az Alkotmánybíróság tehát ebben az esetben a véleménynyilvánítás korlátozásának a határát a ”gyűlöletre uszítás” és a „gyalázkodás” között húzta meg, és ezen álláspontját egy későbbi határozatában megerősítve ismét kijelentette: „a büntethetőség alkotmányos maximuma a gyűlöletre uszítás”.26 (Ez a kérdés részletesebb a 5.1.3-ban kerül kifejtésre) A védett érdekek negyedik csoportját az egyén becsületének és méltóságának a védelme alkotja. Ahogy korábban már megjegyeztük, ezen csoport kapcsán lehet leginkább korlátozni a véleménynyilvánítást, ugyanis a becsületsértő beszéd a politikai beszéddel ellentétben többnyire semmifajta közérdeket sem szolgál. Itt a véleménynyilvánítással konkuráló alapjog a méltósághoz (magánszférához) való jog, ami az Alkotmánybíróság szerint eltérően érvényesül a közhivatalt vállaló és a közélet egyéb szereplői illetve a magánszemélyek esetében27. A fentiek alapján megvonható egy határ, amelyet az Alkotmánybíróság alakított ki:
Véleménynyilvánítási szabadság
1. másik alanyi alapjog érvényesítése és védelme 2.kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely „intézmény” közvetítésével véd, 3.s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték (pl.: köznyugalom) önmagában a tárgy
2. ábra A véleménynyilvánítás szabadságának konfliktusa más védendő tényezőkkel Minél lejjebb található a védendő érték a táblázatban, annál nyomósabbnak kell lennie (a fent már említett egyértelmű és közvetlen veszély tesztjének megfelelően), hogy indokolja a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását. Ezt a bonyolult hatásvizsgálatot le lehet egyszerűsíteni a jelen esetünkben két magatartási szabály segítségével. A gyűlöletre uszítás a fenti táblázat alapján igen, a gyalázkodás nem indokolja az alapjog korlátozását. Tehát a határ a két magatartás között helyezkedik el. 25
30/1992 (V. 26) AB határozat 12/1999 (V. 21) AB határozat 27 36/1994 (VI.24.) AB határozat 26
4. A jog történeti alakulása A véleménynyilvánítás szabadságának a története annak külső korlátjának: a cenzúrának az alakulásától függött. A latin censura (vizsgálat) szó eredetileg írásművek ellenőrzését jelenti, használata a katolikus egyházjoghoz nyúlik vissza. Megkülönböztetjük előzetes (preventív) és utólagos (represszív) változatait. A könyvcenzúra a könyvnyomtatással (kb. 1450) egyidős. 1521-ben betiltották Luther Márton írásait, 1540-ben összeállították a tiltott könyvek császári jegyzékét, 1564-ben a pápai indexet. A 18. században megindul a küzdelem a sajtószabadságért, kivívása csak a 19. sz. végétől teljesedik be, sok helyütt átmenetileg. Fontos állomás volt a 1789-es francia forradalom, ahol az egyik legfőbb törekvés az ideológiai cenzúra eltörlése volt. Ennek eredményeként született meg az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, ami a véleménynyilvánítási szabadságról alkotott akkori természetjogi nézeteket foglalta magában. Ugyancsak fontos megemlíteni az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát és alkotmányát, amelyek szintén a legmodernebb filozófiai nézeteket tükrözték. A cenzúra a Habsburg Birodalomban nyilvánosan működött, eszközei között volt a szerzők, nyomdászok, kiadók és könyvkereskedők állandó megfigyelése, pénz- és börtönbüntetése, újságadó, a papírellátás nehezítése, koncessziók és kiváltságok megvonása, az erkölcsi vagy politikai szempontból (átfésült) kiadások kényszere, kifogásolt bekezdések kihagyatása vagy átfestése, vagy az öncenzúra kikényszerítése. Ellenőrizték a tankönyveket, a tananyagot, a katolikus egyház erkölcsi és az állam politikai parancsainak megfelelően. Magyarországon is akut kérdés volt a cenzúra léte, amelyet az 1848 áprilisi sajtótörvény töröl el rövid időre. A második világháború után indult meg az a globális folyamat, melynek a kiindulópontja az ENSZ által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt, és amelyik az alapvető emberi és politikai jogok között a szabad véleménynyilvánítás jogát is magában foglalja. Ezt a képet árnyalja, hogy a 20. században a diktatórikus és totalitárius hatalmak világszerte a cenzúrázás legkíméletlenebb formáit vezették be. A náci Németországban mindjárt 1933-ban nyilvánosan elégették a liberális, kommunista, vagy zsidó írók műveit. A Szovjetunióban és a befolyása alatt álló országokban központosították a könyv- és újságkiadást, súlyos börtönbüntetéssel vagy munkatáborral sújtották a rendszer bírálóit. A totális rendszerek egy kézbe fogták a tömegtájékoztatás technikai eszközeit, így a filmet, a rádiót, a televíziót. Csak a Szovjetunió bukása után valósult meg e térségben is a sajtószabadság. Az alapvető emberi és politikai jogokat biztosító országokban azonban ezzel nem szűnt meg a véleménynyilvánítási jog körüli polémia, hanem az internetnek köszönhetően jelentősen átalakult. A probléma abból adódik, hogy szinte korlátlan a hozzáférés bármilyen anyaghoz a világ bármely részéről, és így annak ellenőrzése és szabályozása nagy kihívás a mai jogalkotás számára. Bár az egyes országokban léteznek bonyolult jogszabályok a tartalom szolgáltatásra vonatkozóan, az sok esetben kijátszható, ahogy azt a kuruc.info ügyben láthattuk28. 28
A kuru.info internetes oldal számtalan esetben jelentet meg személyes adatokat (pl.: bírák, országgyűlési képviselők telefonszáma) egyfajta „bosszúállási célból”. Azonban a magyar hatóságok nem tudnak fellépni a portál ellen, mivel annak tárhely szolgáltatója az Egyesült Államokban található. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium többször fordult jogsegélykérelemmel az Egyesült Államokhoz, de az elutasították.
Ahogy az előző részben megállapítottuk, a szabad véleménynyilvánítás nem csupán egy egyént megillető, önkifejezésének szabadságát biztosító alapvető jog. Annak csorbulása a társadalomra is rendkívül káros hatást gyakorol, ugyanis „történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. A káros következmények nem csupán az individuum, hanem a társadalom életében is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének sok szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a még oly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele”29 A múlt rendszerekben a magyar társadalom a véleménynyilvánítás korlátozása miatt nyitottságából sokat veszített, és természetes, hogy egy nyitás után könnyebben zavarodik fel a közvélemény. A rendszerváltás kétségtelenül feszültségekkel járt és az ún. antropológiai rendszerváltás még mindig folyamatban van. Vagyis az emberekben elevenen élnek az előző rendszer jellegéből fakadó szociológiai beidegződések (pl.: más vélemények iránti intolerancia, egyetlen igazság létezésének hite, párbeszéd kultúrájának a hiánya, stb.) és ennek következménye, hogy egy sokáig tiltott gondolattal illetve jelenséggel nem tudnak mit kezdeni. A magyar történelemben 1989-et megelőzően csak tiszavirág életű demokráciák léteztek, és a XX. századot a különböző paternalizmusok váltakozása jellemezte, hol a keresztény-keresztyén nemzetet, hol a szocialista embertípust központba állítva. Ezért különösen nagy kihívás ennek a társadalomnak a hirtelen megnyíló szabadságot kezelni és a mindenkori államot irányítóknak a „bölcsek kövének kereséséről”30 lemondani. A továbbiakban a kérdés, hogy ha egyesek büntetlenül adhatnak kifejezést nagy nyilvánosság előtt bizonyos csoportokkal szembeni gyűlöletüknek, megvetésüknek vagy ellenérzésüknek akkor ez a közvélemény nyitottsága vagy éppen ellenkezőleg annak radikalizálódása irányában hat.
29 30
14/2000 (V. 12) AB John Stuart Mill: A szabadságról- haszonelvűségről; Helikon; Budapest; 1980
5. A véleménynyilvánítás korlátai a büntetőjogban A fent meghatározott elvek és azok lecsapódása a magyar alkotmányban értelemszerűen érvényes az összes jogterületre is. A büntetőjog, mint a normák legspeciálisabb és a társadalmi viszonyokba való beavatkozás legsúlyosabb esete (lásd 2.) csak kivételesen és következetesen korlátozhatja a szabad véleménynyilvánítást. A továbbiakban csak a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. Törvény; XVI. fejezetének II. címében meghatározott köznyugalom elleni bűncselekményekkel szeretnénk foglalkozni.
Az
itt
meghatározott
bűncselekményeket
az
önkényuralmi
jelképek
használatának vétsége kapcsán érintem, ugyanis véleményem szerint a Btk. 269/B. §-a a véleménynyilvánítási szabadság korlátozhatóságának a határán lebeg, ezért érdekes kérdés annak vizsgálata, hogy vajon alkotmányos-e ez a szabályozás vagy nem.
5.1 Az önkényuralmi jelképek használata
269/B. § (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el. (3) Az (1)-(2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem vonatkoznak. (4)31 Véleményem szerint az önkényuralmi jelképek terjesztésének, nagy nyilvánosság előtti használatának és közszemlére tételének a tiltása szükségtelen és alkotmányellenes ugyanis:
1. A Btk. 269/B.§-ának a szabályozási technikája kifogásolható, 2. az Alkotmánybíróság idevonatkozó gyakorlata alapján a véleménynyílvánítás szabadságának korlátozása kétséges,
3. a védelem tárgya -vagyis a köznyugalom- más tényállások által kellően biztosított és 4. a gyakorlat azt mutatja, hogy a köznyugalom megzavarása sokszor e tényállás miatt következik be. 31
1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről
5.1.1 A szabályozás közvetett tárgya és kialakulásának politikai körülményei Említettük már, hogy az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatos közvetlen védendő tárgy a köznyugalom, ami egy gyűjtőfogalom és mindig egy közvetett tárgyra utal. Ez a közvetett tárgy a Btk. 269/B. §-t beiktató törvény preambuluma szerint: „A XX. század szélsőséges politikai eszméi Európában és Magyarországon a hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos birtoklása útján olyan diktatúrákat hoztak létre, amelyek semmibe vették az emberi jogokat és magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek. Az Országgyűlés abból kiindulva, hogy az említett szélsőséges eszméket magukénak valló államok, szervezetek, mozgalmak jelképeinek használata fájó sebeket szaggat fel és összeegyeztethetetlen alkotmányos értékeinkkel, az alábbi törvényt alkotja (…) ” A törvényalkotó tehát a XX. század önkényuralmi rendszereinek az emlékeit jelöli meg olyan tényezőként, amely „fájó sebek” felszaggatása útján alkalmas a köznyugalom megzavarására. A közéletben sokszor felmerülnek olyan nézetek, amelyek a szabályozás közvetett tárgyának a szétválasztására törekszenek32, és a kommunista jelképek törvény alóli kivételét szorgalmazzák. Véleményem szerint értelmetlen bármifajta mérleget felállítani és mérlegelni a két típusú rendszert „bűneit”, elégséges, ha társadalomra gyakorolt hatását vizsgáljuk. Ennek alapján mind a fasiszta és kommunista rendszerek „elégséges” mértékű kellemetlen emlékeket ébresztenek a társadalomban.33 Ez azonban felvet egy aktuális kérdést, amely részben a Btk. 269/B. § alkalmatlanságára is rámutat. Léteznek-e más jelképek, amelyek hasonló hatást kelthetnek a társadalom körében. Mivel ez a probléma a következő részbe tartozik, ezért csak egy aspektusban szólunk róla. Aktuális és vitatott kérdés az ún. Árpád-sáv megítélése. A vita egy töréspont mentén húzódik: a támogatók szerint történelmi emlék34, az ellenzők szerint pedig a nyilas diktatúra jelképe. A vita eldöntése szempontjából éppen az önkényuralmi jelképek tiltásának parlamenti vitája során hangzott el egy fontos érv, amely szerint:
32
Gyakran előforduló érv a kommunista jelképek rehabilitálását akarók körében a Párizsi szerződés mely szerint Magyarország „csak” a náci ideológiával szemben köteles fellépni. 1947. évi XVIII. Törvény a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában 4. cikk : „Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.” 33 Érdekes, hogy az Európai Bizottság szerint sem egyértelmű, hogy ezt a két rendszert, nevezetesen nácit és a szovjet-bolsevikot együtt kellene kezelni. 2004 és 2005 fordulóján a „Harry hereceg ügy” kapcsán foglalkozott Franco Frattini Bel- és Igazságügyi Biztos javaslatára a Bizottság az önkényuralmi jelképek uniós szintű tiltásának a kérdésével, azonban csak Szájer József, és Vytautas Landsbergis, képviselők javaslatára vették bele a kommunista diktatúrák jelképeit is. 34 “Az „árpádsávok” a kései Árpád-háziak által használt, vörössel és ezüsttel (általában) hétszer vágott pajzsmező sávjai. Zászlóként először az 1270-es években fordulnak elő bizonyíthatóan. A motívum, amely az Árpád-kor utolsó évszázadában jelent meg az addig vörös színt használó család címerében, később a magyar címer részévé vált. Leghírhedtebb modern kori változata a Nyilaskeresztes Párt zászlajában és karszalagjában volt látható.”
„Amit még az eddig elhangzott felszólalásokkal kapcsolatban szeretnék megjegyezni az, az, hogy
elhangzott
itt,
hogy
totális
rendszerek
kihasználnak,
felhasználnak
olyan
szimbólumokat, amelyek eredetileg más célra szolgáltak. Ez való igaz. Ha megnézzük, akkor
az összes
ilyen
típusú
szimbólum
olyan,
amely eredetileg igenis pozitív
jelentéstartalmú volt. Ezek az önkényuralmi szervezetek ezeket a jelképeket egészen egyszerűen bemocskolták, de a mocsok a jelképeken van. És attól kezdve - és erre a huszadik század igazán jellemző század -, tehát attól kezdve, hogy huszadik századi szervezetek ezeket a jelképeket ilyen módon és emberek meggyilkolására használták fel, ezek a jelképek, sajnos - tudomásul kell vennünk -, kompromittálódtak, nem azt jelentik, amit eredetileg jelentettek, hanem valamiféle egészen más jelentéstartalom tevődött hozzájuk.”35 Úgy gondolom ezek az érvek az Árpád-sávos zászló esetében is megállják a helyüket. Itt nem csak a nyilas rendszerrel, amely többletjelentést adott ennek a szimbólumnak, kapcsolható össze, hanem aktuálpolitikai kérdésekről is szó van. Különösen az utóbbi években lehet társítani ezt a zászlót olyan radikális csoportokkal is, amelyek tevékenysége36 hasonló vagy akár nagyobb félelemérzetet kelthet a társadalom többségében. Ha mindenképpen ragaszkodunk egy ilyen jelképeket tiltó szabályozáshoz, akkor figyelemmel kell kísérnünk a jogszabály tartalmának esetleges változását, bővülését, különben a véleménynyilvánítás szabadságának a korlátozása önkényes és diszkriminatív lesz. Az Árpádsáv a Btk. 269/B.§ logikája szerint bele kellene, hogy tartozzon a tiltott önkényuralmi jelképek listájába. Ha a törvényt historikus szempontból vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy egy felfokozott hangulatú időszakban született. A rendszerváltás után –ahogy korábban kifejtettük – a társadalmat jobban felzaklatta bármifajta szokatlan radikális megmozdulás. Egy ilyen sorozat előzte meg a Büntető Törvénykönyv módosítását is 1992-ben, amikor náci csoportok alakultak és kezdték meg tevékenységüket Magyarországon.
35
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF) 268. ülésnap (1993.02.08) Legyen szó akár állam elleni bűncselekmények hivatásszerű elkövetéséről vagy olyan internetes oldal működtetéséről, ahol gyakran tesznek közzé személyes (és különösen védett) adatokat is. 36
A közvéleményt leginkább 1992 október 23-án történtek37 zaklatták fel, amely heves parlamenti vitát (amit jól példáz az egyik képviselő felszólalása)38 és annak alapján egy törvénymódosítást eredményezett. Nem a dolgozat feladata minősíteni a politikusok döntését, de megállapítható, hogy a Btk. 269/B § beiktatása jogpolitikailag nem kikezdhetetlen döntés volt.
5.1.2 A szabályozási technika Ahogy az előző bekezdésben már megállapítottuk, a Btk. 269/B §. tárgya a köznyugalom megóvása az olyan diktatúrák emlékétől, amelyek „semmibe vették az emberi jogokat és magyar állampolgárok tömeges kiirtásához vezettek”. Tehát nem önmagában a horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács, ötágú vörös csillag vagy ezeket ábrázoló jelkép az, amely alkalmas a „fájó sebek felszaggatására”, hanem az általuk közvetített jelentés, tartalom. Ha ábrázolni szeretnénk, akkor az alapunk a védendő tárgy és abból ágaznak ki annak a megjelenései.
Tárgy Tiltott Megjelenések (Btk. 269/B §)
Nem tiltott megjelenések (Pl.:egyenruhák, köszönések, indulók, hasonló szimbólumok
)
3. ábra Btk. 269/B §-ának viszonyulása a köznyugalom tárgyához Azonban ha ezeknek az ideológiákat a kivetülésüknél fogva próbáljuk megragadni, akkor számolnunk kell azzal, hogy ez a jelképcsoport idővel változni fog, vagy hogy esetleg már a szabályozás időpontjában nem vontuk a hatáskörébe az összes lehetőséget. Bár kétségtelen, hogy a Btk. 269/B §-a a legfontosabb jelképeket fedi le, de mégis számtalan más, hatásában majdnem olyan kifejezés létezik, amely a köznyugalmat ugyanolyan módon képes felzaklatni. 39 37
„Nyilvános gyűléseken (Gönc Árpádot) többször kifütyülték. Ezek közül a legismertebb az 1992 október 23-i füttykoncert a Kossuth téren. Az akkori parlamenti ellenzék azt állították, a fütyülők bőrfejűek voltak és fasiszta jelszavakat kiabáltak, míg a kormánypárt tagjai azt vetették szemére Göncz Árpádnak – állítva: a fütyülők közt lévő bőrfejűek száma elenyésző volt– hogy a kritikát az elnök „kisszerű politikai csatározásokba való belebonyolódása miatt” kapta (…) (Wikipédia: Gönc Árpád szócikk)” 38 “Most azonban Göncz Árpádot a Kormányt éltető, fasiszta skinheadek fütyülték ki, és a FIDESZ megítélése szerint ilyen esetben demokrata politikusok között a szolidaritás kötelező. (..) A jelen lévő kormánytagok, a péntek este a Kossuth téren jelen lévő kormánytagok nehéz helyzetét megértjük: választaniuk kellett saját - egyébként náci viseletbe öltözött - híveik és az ország elnöke között. S önök, uraim, nem az elnököt választották. (…) Végezetül pedig (…) el kell mondanunk önöknek, hogy megítélésünk szerint az ország fél. Az egzisztenciális félelem mellé fizikai félelem is társul. Nem önmagában néhány száz skinheadtől fél ez az ország, hanem úgy gondoljuk, az ország attól tart, hogy a Kormány gyanúba hozható, és összjátékkal vádolható meg: a szélsőjobboldali erőszakos csoportokkal való együttműködés vádjával. (....)” Orbán Viktor (Fidesz) 236. ülésnap (1992.10.26) 39
Csak néhányat említve: a skinhead szubkultúrában a horogkereszten és SS-jelvényen kívül számos más olyan ábrázolás vagy magatartás létezik, amely alkalmas lehet a köznyugalom megzavarására. Ilyenek: „sieg heil” köszöntési mód, vagy a sajátos megjelenésük (bomberkabát, fekete bakancs fehér cipőfűzővel). Érdekes példa még a számok használata melyek az angol ABC alapján utalnak a „heil Hitler” (88) és az „Adolf Hitler” (18) szavakra. Ezeket általában együttesek csoportok nevéhez vagy internetes felhasználói nevekhez szokás társítani (pl.: Lelkiismeret88). Az un. Szabó Albert jelenség is kitűnően példázza ezen szabályozás tökéletlenségét. A radikális vezető a kilencvenes évek második
Ez nem a legszerencsésebb szabályozási megoldás, ugyanis ha a törvényalkotó minden eshetőséget le kíván fedni, akkor az egy rendkívül kazuisztikus szabályozáshoz vezet, ami a jog túlburjánzásával is fenyegethet. Más országok is alkalmaznak ilyen tiltásokat, de eltérő szabályozási technikával. Először vegyünk szemügyre egy Magyarországéhoz hasonló történelemmel és politikai kultúrával rendelkező országot, majd egy olyat, ahol kialakult egy totális rendszer. A lengyel alkotmány 13. cikke kifejezett utalást tartalmaz a totalitárius különösen a náci, fasiszta és kommunista módszerek alapján működő pártok és szervezetek tilalmáról40. „K.K. 256 cikk: Aki a nagy nyilvánosság előtt fasiszta vagy más totalitárius rendszereket népszerűsít vagy nemzeti etnikai faji vallási vagy meggyőződési alapon gyűlöletre uszít, pénzbüntetésre, személyi szabadság korlátozására vagy két évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető41” A K.K (Kodeksz Karny, Büntető Törvénykönyv) 256. cikkének az első fordulata lényeges számunkra. Ez ugyanis a köznyugalom tárgyára koncentrál, és ezzel együtt lefedi azok bármifajta megnyilvánulását, amelyek szerves összefüggésbe hozhatók a fasiszta vagy más totalitárius rendszerekkel. A lengyel bíróságok gyakorlata szerint ide sorolhatók a Btk. szerinti önkényuralmi jelképek is, de ez a szabályozás mindenképpen rugalmasabb, mint a magyar megoldás, hiszen a feltétel csak a fent meghatározott rendszerek népszerűsítése és így az ebből következő minden származékos megnyilvánulás is tilos. Érdekes megvizsgálni még egy olyan ország szabályait, ahol az egyik totalitárius rendszertípus létrejött és ahol már régóta létezik egy, többek között annak a jelképeit is tiltó szabályozás. A német szabályozás azért is érdekes a számunkra, mert a lengyel regulációhoz hasonlóan a bűncselekmény tárgyára koncentrál, de annak megjelenését is egyedi módon szabályozza. Ezzel a differenciált tényállással kiküszöbölhető az a pontatlanság, ami a lengyel regulációnál előfordulhat. Az StGB 86. §-a pontosan és mégis rugalmasan határozza meg az önkényuralmi rendszerek szimbólumait. A német büntető törvénykönyv a Strafgesetzbuch (StGB) témánk szempontjából két fontos rendelkezést tartalmaz: az StGB 86. § Alkotmányellenes szervezetek propagandájának felében tűnt fel. fogaskerekes zászlókkal riogatta a járókelőket és a krisnásokat a Blahán és a Ferencieken. Hívei szigorúan bomberdzsekiben, fehér ingben és fekete nyakkendőben jelentek meg. Politikai visszhangot váltott ki, a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület augusztusi avatásán megjelent Nemzeti Őrsereg Árpád-sávos karszalagja. A szalag közepén, ugyanis a székely rovásírás „H” karaktere szerepelt, ami a kifogásolók szerint egyértelműen utal egy hungarista jelképre, ahol szintén „H” betű szerepelt az Árpád-sáv közepén. 40 KONSTYTUCJA RZECZYPOSPOLITEJ POLSKIEJ: Art. 13. Zakazane jest istnienie partii politycznych i innych organizacji odwołujących się w swoich programach do totalitarnych metod i praktyk działania nazizmu, faszyzmu i komunizmu, a także tych, których program lub działalność zakłada lub dopuszcza nienawiść rasową i narodowościową, stosowanie przemocy w celu zdobycia władzy lub wpływu na politykę państwa albo przewiduje utajnienie struktur lub członkostwa. 41 Art. 256.Kto publicznie propaguje faszystowski lub inny totalitarny ustrój państwa lub nawołuje do nienawiści na tle różnic narodowościowych, etnicznych, rasowych, wyznaniowych albo ze względu na bezwyznaniowość, podlega grzywnie, karze ograniczenia wolności albo pozbawienia wolności do lat 2.
terjesztése tényállást.
42
és az StGB 86./A §.-a Alkotmányellenes szervezetek jelképeinek a használata
43
A szakaszok részletesen meghatározzák az önkényuralmi jelképek forrását, vagyis az alkotmányellenes szervezetek „propagandát” (86.§ (1)), majd erre visszautalva az ilyen szervezetek jelképeinek a használatát tiltják. A törvény nagyon szakszerűen először csak általánosságban szól ezekről a szimbólumokról, majd a jogalkalmazásnak eligazításképpen ad egy exemplifikatív felsorolást, és a jogszabály kijátszásának a megkerülése érdekében a „megtévesztően hasonló” szimbólumokat is e rendelkezés alá szubszumálja. A végén megállapíthatjuk a hatályos magyar szabályozásról, hogy annak taxatív meghatározása kétségkívül a legfontosabb eseteket fedi le, de rugalmatlan, és mint láttuk számtalan más olyan jelkép illetve magatartás létezik, amelyek hasonló módon képesek a köznyugalmat megzavarni. Ha mindenáron ragaszkodunk egy ilyen jelképeket tiltó szabályozáshoz, célszerűbb lenne a kérdést a tárgyánál megragadni, vagyis definiálni az önkényuralmi jelképek forrását és abból kiindulni (pl.: demokrácia alapvető értékeit semmibe vevő eszmék jelképeinek nagy nyilvánosság előtti terjesztése).
5.1.3 Az Alkotmánybíróság határozata Az Alkotmánybíróság a 14/2000. határozatában foglalkozik az önkényuralmi jelképek tényállásával. A testület megismételte a 30/1992 (V. 26) AB határozatban kifejtetteket, és 42
StGB 86. §Alkotmányellenes szervezetek propagandájának terjesztése
(1) Aki belföldön terjeszt, előállít, tart, importál, exportál, a nagy nyilvánosság számára számítástechnikai rendszeren keresztül belföldön és külföldön hozzáférést biztosít olyan propagandához amely: 1. olyan párté, amelyet a Szövetségi Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított vagy olyan párté vagy szervezeté, amelyről jogerősen megállapítást nyert, hogy ilyen szervezet utóda, 2. olyan szervezeté, amelyet jogerősen betiltottak az alkotmányellenes vagy békés nemzetközi együttélés ellen irányuló tevékenysége miatt, vagy amelyről jogerősen megállapítást nyert, hogy ilyen szervezet utóda, 3. olyan e törvény területi hatályán kívül lévő kormányé, szervezeté vagy intézményé amelyek az 1. vagy a 2. pontban meghatározott pártok vagy szervezetek céljait magáévá teszi, 4. célja a korábbi Nemzet Szocialista szervezet céljainak továbbvitele vagy pénzbüntetéssel vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (2) Az (1) bekezdés csak azokra az írásokra és tartalmakra vonatkozik, amelyek a szabad, demokratikus és alkotmányos rend vagy a békés nemzetközi együttélés ellen irányulnak. (3) Az (1) bekezdésben nem alkalmazható, ha a propaganda a további társadalmi felvilágosítást, alkotmányellenes törekvések megállítását, tudományos, oktatási, történelmi vagy művészeti célt szolgál. (…) 43
StGB 86. §/Alkotmányellenes szervezetek jelképeinek a használata
(1) Aki 1.belföldön terjeszti, vagy nyilvánosan használja, gyűléseken vagy írásban terjeszti, a 86.§ (1) bekezdésben meghatározott pártok vagy szervezetek szimbólumait, 2. terjesztés vagy belföldi és külföldi használatra, olyan tárgyakat állít elő, tart, importál, exportál, amelyek a fent meghatározott szimbólumokat ábrázolja vagy tartalmazza az 1. pontban meghatározott módon pénzbüntetéssel vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szimbólumok különösen zászlók, jelvények, egyenruhák, szlogenek, köszöntési módok. Azok a szimbólumok, amelyek megtévesztően hasonlóak az első mondatban meghatározottakhoz azokkal egy tekintet alá esnek. (3) A 86.§ (3) bekezdése itt is irányadó (…)
ahogy már fentebb vázoltuk a véleménynyilvánítás szabadságának a határát az uszítás és a gyalázkodás között húzta meg44. Ugyanakkor leszögezte, hogy a gyalázkodás esetén már nem indokolt a büntetőjogi szabályozás, de nem elképzelhetetlen a két magatartás között elhelyezkedő olyan tevékenység45 (pl.: közösségek méltóságának a megsértése), amely lehetővé teszi a véleménynyilvánítás korlátozását. A kérdés ezek után csak az volt, hogy a Btk. 269/B§-a melyik tartományba fog esni. Uszítás
Btk. 269/B§ ?
Btk. 269/B§ ?
Gyalázkodás
4.ábra A szabad véleménynyilvánítás határa az uszítás és a gyalázkodás között húzódik Az Alkotmánybíróság ennek a kérdésnek az eldöntésekor két körülményre hivatkozik. Az egyik szerintük az, hogy az önkényuralmi rendszerek jelképeinek a viselése nem más, mint az ezekkel az ideológiákkal való azonosulás és azok hirdetése, ami más alkotmányos alapjogokba ütközik. Ilyen a testület szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében említett jogállam demokratikus volta, továbbá a 2. § (3) bekezdésében meghatározott tilalom és az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott azon követelmény, amely szerint a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. Ezen alapvető jogokba való ütközés miatt, az alkotmánynak nem feladata védeni ezt a fajta véleménynyilvánítást, hanem egyenesen kötelessége fellépni ellene46. A történelmi tapasztalatok az Alkotmánybíróság szerint a második ok, ami miatt a korlátozás szükséges. A rendszerváltás közelsége miatt ez egy társadalmi igényre való válasz és
44
“a köznyugalom fenntartásához nem elkerülhetetlen, hogy a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezés nagy nyilvánosság előtti használatát önmagában véve (illetve az ezzel egyenértékű cselekményt) büntetőjogi büntetéssel fenyegesse a törvény. Ez a törvényi tényállás szükségtelenül, és az elérni kívánt célhoz képest aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. A köznyugalom elvont, esetleges fenyegetettsége nem elégséges indok arra, hogy a véleménynyilvánításhoz való alapjogot, amely a demokratikus jogállam működéséhez nélkülözhetetlen, a büntetőtörvény a 269.§ (2) bekezdése szerint korlátozza (…) A gyalázkodással a köznyugalomban okozott sérelem olyan feltételezés csupán, amely a szabad véleménynyilvánítás korlátozását kielégítően nem indokolhatja. Itt ugyanis a külső korlát megléte, azaz más jog sérelme, maga is bizonytalan. Ezzel a véleménynyilvánításhoz való jog korlátozása elkerülhetetlenségének és arányosságának vizsgálata idő előttivé válik. A ‘köznyugalom’ ráadásul maga sem független a véleményszabadság helyzetétől. Ahol sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg zárt társadalmakban sokkal inkább felkavarhatja a köznyugalmat egy-egy szokatlan hang is. Másrészt a véleménynyilvánítás szükségtelen és aránytalanul szigorú korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat” 30/1992 (V. 26) AB 45
„ a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet. Nem zárja ki tehát a határozat azt, hogy arról a törvényhozó akár a gyűlöletre uszítás tényállásán túlmenő büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék.” 30/1992 (V. 26) AB 46 „Az Alkotmány nem értéksemleges, az Alkotmánynak van értékrendje. Az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen véleménynyilvánítást az Alkotmány 61. §-a nem védi. (…) Az Alkotmány a demokratikus jogállam alkotmánya, ami azt jelenti, hogy az alkotmányozó hatalom védendő alkotmányos értéknek tekinti a demokráciát, a pluralizmust, az emberi méltóságot, s egyben az Alkotmányon kívülre utasít minden olyan tevékenységet, amely a hatalom erőszakos megszerzésére, gyakorlására, kizárólagos birtoklására irányul [2. § (3) bekezdés]. A Btk. 269/B. §-a olyan szimbólumok terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát és közszemlére tételét rendeli büntetni, amelyek politikai diktatúrák jelképei voltak; e diktatúrák tömegesen követtek el törvénytelenségeket, sértették meg az alapvető emberi jogokat. Ezek a jelképek, mint az állami önkény jelképei, a XX. századi magyar történelemben megvalósult olyan politikai törekvéseket szimbolizálnak, olyan negatív értékeket hordoznak, amelyeket a hatályos Alkotmány 2. § (3) bekezdése kifejezetten tilt, és mindenki kötelezettségévé teszi az ilyen törekvésekkel szembeni fellépést.” 14/2000 (V. 12) AB
közvélemény még nincs abban az állapotban, hogy ezeknek az ideológiáknak a megjelenését feldolgozza, amik így szűkségképpen zavart okoznak a köznyugalomban.47 Más alapjogok sérelme (külső korlátok)
1. Alkotmány 2. § (1) bekezdésében említett jogállam demokratikus volta 2. 2. § (3) bekezdésében meghatározott tilalom 3. az Alkotmány 70/A. §-a a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie
Történelmi körülmények
Köznyugalom megzavarására alkalmas
5. ábra Az Alkotmánybíróság érvei az önkényuralmi jelképek korlátozása mellett A testület végül a döntését azzal erősíti meg, hogy a Btk. 269/B. § egy szubszidiárius tényállás „ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg” és büntetési tétele relatíve alacsony ezért alkotmányos eszköze a véleménynyilvánítás korlátozására. Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleményében cáfolja a fenti érveket. Az alkotmánybíró szerint először is azt feltételezni, hogy bárki, aki ilyen jelképet visel, az szükségképpen az alkotmányos értékek ellen támad, egyfajta bűnösségi vélelem. Az egyén, ha az itt meghatározott ideológiákkal azonosul, csak és kizárólag az ilyen tiltott önkényuralmi jelképek útján tudja kifejezni politikai hovatartozását, aminek csak nyilvánosság előtt van értelme. 48
47
“Rossz történelmi tapasztalat érzékenység : Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország történelmi tapasztalatai, és az alkotmányos értékeket fenyegető az a veszély, amelyet ma még az elmúlt diktatúrák ideológiáin alapuló tevékenységeknek a nyilvánosságban való megjelenése jelenthet a magyar társadalomra, meggyőzően, objektíve és ésszerűen igazolják e tevékenységek tiltását és a büntetőjogi eszközökkel való fellépést; a véleménynyilvánítási szabadságnak a Btk. 269/B. § (1) bekezdésében megjelenő korlátozása a történelmi háttér fényében nyomós társadalmi szükségletre adott válasznak tekintendő.” 14/2000 (V. 12) AB 48
“a Btk. a szélsőséges politikai szimbólumokkal kapcsolatos tevékenységek közül éppen azokat szankcionálja, amelyek leginkább a véleménynyilvánítás körébe tartoznak, ezért a legerősebb alkotmányos védelem alatt állnak. A jelképek nyilvános használatával, megjelenítésével az egyén politikai álláspontját, hovatartozását tudatja másokkal. A társadalmi kommunikáció részeseként a jelkép viselője véleményét fejezi ki, személyes elköteleződésére hívja fel mások figyelmét. Aki ötágú vörös csillagot vagy horogkeresztet tartalmazó jelvényt visel, aki a közönség számára nyitva álló helyen kommunista vagy fasiszta szimbólumokat jelenít meg, aki ilyen jelképeket meggyőződésének illusztrálására sajtótermékben tesz közzé, mások számára egyértelművé és világossá teszi, hogy azonosul a szélsőséges eszmék egyikével. Tehát véleménynyilvánítási, önkifejezési szabadságával él az, aki a nyilvánosság előtt önkényuralmi jelképet használ. A Btk.-ban felsorolt elkövetési magatartások semmiképpen sem tekinthetők kivételesnek, hiszen jelkép segítségével az egyén csak ilyen, a Btk. 269/B. §-ában jelenleg büntetendő cselekvéssel fejezheti ki más emberek számára a véleményét. Mások által felismerhetetlen módon, “négy fal között” nincs értelme politikai, ideológiai szimbólumokat használni.” 14/2000 (V. 12) AB
A „közösség méltóságát” sértő érv kapcsán kifejt, hogy az a tény, hogy valakinek az érzelmeit sérti, nem jelenti azt, hogy méltóságukat is sértené egyben49. Bár elképzelhető olyan viselése ezeknek a jelképeknek is, hogy a kitérés előlük lehetetlen és így alapjogokat korlátoz (az ún. foglyul ejtett közösség)50, azonban ez a tényállás ennél az esetnél sokkal tágabb (természetesen az ilyen magatartásokkal szemben fel kell lépni). Ezért a Btk. 269/B. § esetében nem lehet a méltóság védelmére hivatkozni, és a köznyugalom ilyen elvont védelme az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján nem elégséges indok a véleménynyilvánítás szabadság korlátozására. Legvégül az értéksemlegesség tesztjére hivatkozik Kukorelli, és az Alkotmánybíróság gyakorlatára alapul véve azt állítja, hogy az önkényuralmi rendszerrel való egyetértés kifejezése önmagában, tartalma alapján nem büntethető, ugyanis azt csak ún. külső korlátokba ütközés alapján lehet csak korlátozni. Amíg ilyen külső korlátokba nem ütközik, addig a véleménynyilvánítás ténye és lehetősége annak értéktartalmától függetlenül védett.51 A történelmi körülményekre vonatkozóan éppen az ellenkező következtetést vonja le és kijelenti, hogy „a szólásszabadság korlátozásával sehol sem sikerült megfékezni a totalitárius eszmék terjedését”52. Az alkotmánybíró az érvelését azzal zárja, hogy elhatárolódik az önkényuralmi ideológiáktól és leszögezi, hogy bár szerinte nem alkotmányos a Btk. 269/B. §.-a, de ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az állam egyéb módokon lépjen fel és határolódjon el ezektől az ideológiáktól.
49
„Az emberek többsége az önkényuralmi jelképek nyilvános használatát egyes csoportokkal szembeni gyűlölet, megvetés és ellenérzés kifejezésének tekinti. E szimbólumok megjelenése az esetek nagy részében sérti mások érzelmeit. Önmagukban ezek a körülmények azonban még nem jelentik az emberi méltósághoz való jog sérelmét. Senkinek nincs joga arra, hogy mások véleménynyilvánítását az állam azért tiltsa be, mert az rá, mint egy etnikai, faji, vallási vagy kulturális csoport tagjára sérelmes. A véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog ugyanis az egyén azon jogát is védi, hogy mások érdekeit, szemléletét, érzékenységét sértő nézeteinek is hangot adhasson.” 14/2000 (V. 12) AB 5 50 Természetesen a szélsőséges eszmék szimbólumainak használata bizonyos körülmények között méltóságot sértő lehet. Ha valaki azért használja a náci vagy a kommunista múltat felidéző jelképeket, hogy meghatározott személyeket, illetve személyek egy meghatározott csoportját zaklassa, sértegesse, akkor az elkövető felelősségre vonása indokolt. Különösen fontos a büntetőjogi szankció alkalmazása azokkal szemben, akik oly módon nyilvánítják ki szélsőséges politikai meggyőződésüket, hogy a sérelmet szenvedetteknek nincs módjuk kitérni a közlés elől (“foglyul ejtett közönség”). A Btk. 269/B. §-a ezzel szemben a “mindenkihez”, a “névtelen közösséghez” szóló véleménynyilvánítást is büntetni rendeli, ezért nem az emberi méltósághoz való jogot és nem a “közösségek méltóságát” védi. 14/2000 (V. 12) AB 5 51 „A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. (…) Az Alkotmány a szabad kommunikációt – az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke.” [ABH 1992. 179.] Nincs tehát olyan vélemény, amelynek közlése kontextusától függetlenül, pusztán tartalma alapján korlátozható lenne. A jogkorlátozás szükségessége minden esetben a véleménynyilvánítás körülményeinek összességétől (helyétől, idejétől, a címzettek körétől stb.) függ. Az
értéksemlegesség elvéből következik, hogy az önkényuralmi rendszerrel való egyetértés kifejezése önmagában, tartalma alapján nem büntethető. A Btk. 269/B. §-a ellentétben áll ezen elvárásokkal, mivel a véleményt értéktartalma alapján minősíti, s nem külső korlátot állít a közlés szabadságával szemben.” 14/2000 (V. 12) AB 52
“A szólásszabadság korlátozásával sehol sem sikerült megfékezni a totalitárius eszmék terjedését, ahol pedig az antidemokratikus erők hatalomra kerültek, nem a véleményszabadság segítette őket uralomra. (…) Ez a jellemző a magyar történelemre, a politikai kultúrára, a választópolgári magatartásra is: Magyarországon szabad választásokon szélsőséges politikai erők sohasem kerültek hatalomra. A fasiszta vagy a kommunista diktatúrák a XX. századi magyar történelemben akkor jöttek létre, amikor az ország idegen katonai megszállás alatt állt.” 14/2000 (V. 12) AB
Részemről Kukorelli álláspontjával értek egyet, nevezetesen, hogy az a feltételezés, hogy bárki aki önkényuralmi jelképeket visel, az gondolatban a demokratikus rendszerre kíván támadni az nem más, mint egy sajátos bűnösségi vélelem. Ezért a véleménynyilvánítási szabadság külső korlátokba való ütközésének az érve nem állja meg a helyét. Véleményem szerint ezeknek a jelképeknek a viselése nem más, mint a „gyalázkodás” egyik formája, amely az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes. Ahogy ezt korábban leszögezte a testület „a vélemények ilyen tartalom alapján történő megválogatása –a korábbiakban kifejtetteknek megfelelően- nem más, mint paternalizmus az állam részéről, amely a közvélemény alakulását a büntetőjog segítségével próbálja meg befolyásolni”. Kukorelli leszögezi az indoklása végén „a gyermekek oktatása, a kulturális támogatás preferenciái révén és még számos módon az állam kifejezésre juttathatja, hogy a totalitárius eszmék mélyen megvetendők.”53 Ez igaz az alternatív jogi megoldások választására is, amire jó példa a Polgári Törvénykönyv mostani módosítása54, amely a kisebbségek tagjai számára biztosít jogi utat a méltóságukat sértő kifejezésekkel szembeni fellépésre. Ez mindenképpen sokkal enyhébb eszköznek minősül, mint a büntetőjogi út.
5.1.4 A köznyugalmat védő más büntetőjogi tényállások Ahogy az előző részben megállapítottuk az önkényuralmi jelképek használata nem más, mint gyalázkodás. Elképzelhetőek azonban olyan helyzetek is, amikor ezeket a jelképeket más meghatározott csoportok zaklatására használják fel (pl.: a foglyul ejtetett közösségek). Mivel a Btk. 269/B. §.-a szubszidiárius tényállás ezért a továbbiakban azt szeretném megvizsgálni, hogy más büntetőjogi tényállások elégségesek-e a köznyugalom fenntartására, vagy léteznek a Btk. 269/B. § alá szubszumálható olyan magatartások, amelyek többek, mint gyalázkodás, de más büntetőjogi tényállások által nem védettek.
Más büntetőjogi tényállások Btk. 269/ B.§
Léteznek, további magatartások? Gyalázkodás
6. ábra Kérdés, hogy a Btk. 269/B.§-a alá milyen magatartások szubszumálhatók Ha valaki az önkényuralmi jelképeket olyan módon viseli (nagy nyilvánosság előtt használja, közszemlére teszi), hogy azzal célja más (vagy mások) elleni szimbolikus támadás, akkor két eset foroghat fent. Ha ez a támadás egy személy ellen irányul és ez a becsületének csorbítására alkalmas, akkor rágalmazás vétségét követi el55. Természetesen ebben az esetben 53
14/2000 (V. 12) AB T/3719. számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról 55 Btk. 179.§ 54
a tényállás valamelyik minősítő körülménye is érvényesül (aljas indokból vagy célból, jelentős érdeksérelmet okozva) a támadás ideológiai töltete miatt. A második eset, amikor az önkényuralmi jelképek használata egy közösség ellen irányul, ekkor ugyanis a közösség elleni izgatás56 büntette jöhet szóba. A törvények tökéletesen lefedik azokat az eseteket, amikor valaki az önkényuralmi ideológiákkal való azonosuláson túlmenően ezeknek érvényt is próbál szerezni. Ilyenek többek között a Büntető Törvénykönyvben az állam elleni bűncselekmények, a köznyugalom elleni bűncselekmények, vagy az előbb említett rágalmazás. Ezen túlmenően a legfontosabb szabályt maga az alkotmány tartalmazza „Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni”57 Bár nem kapcsolódik szorosan a tárgyhoz, érdekesség az az eset, amikor valaki éppen az önkényuralmi rendszerek elleni tiltakozásként szeretné felhasználni ezeket a jelképeket (pl.: áthúzott horogkereszt vagy vöröscsillag). A hatályos szabályozás szerint ez is tilos58. Véleményem szerint a Btk. 269/B.§-ban foglalt magatartások csak és kizárólag a gyalázkodás fogalmát merítik ki, amelyek az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően alkotmányos magatartások, tehát nem indokolják a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását. Tehát abban az esetben, amikor valaki „pusztán” a kabátján visel egy ilyen jelet az alkotmányos.
Más büntetőjogi tényállások Btk. 269/B.§
Gyalázkodás
7. ábra A Btk. 269/B.§-a alá szubszumálható magatartások 5.1.5 Az önkényuralmi jelképek tiltása a gyakorlatban Elöljáróban elmondhatjuk, hogy a legismertebb esetek tanulsága, hogy a Btk. 269/B.§ nem a legalkalmasabb eszköz a köznyugalom megóvására. A Szabó Albert59- és a Bácsfi-eset60 tanulsága, hogy éppen ez a szabályozás volt az, amelyik nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elkövetők sajtónyilvánosságot kaptak a szélsőséges 56
Btk. 269.§ 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 2.§ (3) 58 A német szövetségi bíróság 2007. március 15-i döntése alapján azonban nem tilos az antináci jelképek használata és sokszorosítása, pl. az áthúzott horogkereszt. 59 Szabó Albertet 1996. március 4-én a Fővárosi Bíróság felmentette önkényuralmi jelképek használta vádja alól. A vádirat szerint egy sajtótájékoztatón Szabóék kitették az asztalra Szálasi 1944. október 15.-i hadparancsát, melyen ott szerepelt a nyilaskereszt. 60 2004-ben Bácsfi Diána a nagykörúton helyezett el nyilaskeresztet tartalmazó plakátokat amin nyíltan hungaristaként definiált szervezetébe a Magyar Jövő Csoportba toborzott tagokat. A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt bűnösnek találta, és ezért két évre próbára bocsátotta nem jogerős elsőfokú ítéletében. 57
nézeteik terjesztéséhez. Hasonló volt az indítéka a Vajnai-ügynek61, amellyel többek között az Európai Unió Bírósága is foglalkozott, ahol az elkövetőnek a célja a sajtó figyelmének felkeltése és a vörös csillag használatának tilalma elleni demonstráció volt. Pécsett előfordult hasonló eset, amikor Fratanolo Jánost a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét a Pécsi Városi Bíróság önkényuralmi jelkép viselése miatt, tárgyalás mellőzésével egy év próbára bocsátotta62 idén szeptemberben. Számos ügy annak abszurdsága miatt keltette fel a közvélemény figyelmét. Ilyen volt az eset, amikor az augusztus 20-ai tűzijáték alkalmával véltek politikusok vörös csillag alakú tűzijátékokat felfedezni, vagy amikor Pécsett vörös, csillag alakú díszeket helyeztek el a főtéren felállított karácsonyfán63, de ide sorolható még a Marxim pizzéria ügye is, ahol kötelezték a tulajdonost a vörös csillag alakú díszítés megváltoztatására. Végül megemlíthető, hogy a Heineken és a Converse márkákkal ellátott termékek, annak ellenére, hogy vöröscsillaggal vannak ellátva szabadon forgalmazhatók Magyarországon. Úgy vélem, hogy a Btk. 269/B.§ -val kapcsolatos ügyek nagy része vagy félreértésen alapul, vagy a közvélemény figyelmének a felkeltésére irányulnak, és ennélfogva nemhogy a köznyugalom megóvására, hanem annak megzavarására alkalmasak. Kis János írta 1996-ban: „Mi több, a nyilvános beszéd korlátozása politikai taktikának is rossz. Jelentéktelen csoportosulásokat országos szószékekkel kínál meg. Huszadrangú figurákból hőst csinál. A társadalomnak azt üzeni, hogy a demokrácia tábora nem bízik igazában és politikai erejében. És még csak véletlenül sem érheti el a kitűzött célt, a nácik elhallgattatását.”64. Azóta már tudjuk, igaza volt.
61
Az ügyészség azért emelt vádat Vajnai Attila ellen, mert 2003 februárjában Budapesten - az elbontott Marx-Engelsszobor talapzatánál tartott rendezvényen - beszédének elmondása után rövid időre, a rendőri intézkedésig 30-50 ember előtt láthatóvá tette a kabátja alatt viselt öt centiméter átmérőjű, kartonpapírból készített ötágú vörös csillagot. Vajnai Attila, aki a tárgyalás alatt is vörös csillagot viselt a zakóján, és az önkényuralmi jelképet a bíró felszólítására sem vette le, elmondta: végső esetben nemzetközi bíróság előtt fog fellépni azért, hogy a munkásmozgalom jelképeit, melyek a világ minden civilizált országában elfogadottak és szabadon terjeszthetőek, töröljék Magyarországon a tiltott önkényuralmi jelképek közül. A Munkáspárt alelnöke nem vitatta a tényállást, de tagadta bűnösségét. A Pesti Központi Kerületi Bíróság végül egy év próbára bocsátotta első fokon a Munkáspárt alelnökét. 62 A tárgyalás mellőzésével meghozott döntés szerint Fratanolo János annak dacára viselte egy 2004. május elsejei felvonuláson zakója hajtókáján ezt a szimbólumot, hogy "tisztában volt azzal, hogy a törvény az ötágú vörös csillagot önkényuralmi jelképnek nyilvánította, s annak nagy nyilvánosság előtt történő viselése bűncselekmény". A végzés kitér arra is: a vádlott úgy nyilatkozott, hogy a szimbólumot nem tekinti önkényuralmi jelképnek, s azt "szolidaritásból" viselte, mivel pártja egyik vezetője ellen ugyanilyen cselekmény miatt volt akkor folyamatban bírósági eljárás. 63
Pécs központjában fölállított karácsonyfára negyven, vörös csillagra emlékeztető karácsonyfadísz véletek felfedezni a helyi polgárok 1999-ben. Az Egyesült Államokból importált díszeket a szponzoráló cég leszedette a fáról. 64 Kis János: Szólásszabadság és a náci beszéd; Népszabadság; 1996
6. Összefoglalás Bármelyik állásponton is vagyunk az önkényuralmi jelképek tiltását illetően, azt elismerhetjük, hogy ez a szabályozás egy határeset az alkotmányosság vékony vonalán. Ha Feinberg által említett elvek segítségével szeretném feloldani ezt a dilemmát, akkor megállapítható, hogy a Btk 269/B. §.-a egy olyan erkölcstelen magatartás, amelynek nem nyilvános használata nem okoz kárt. Vagyis a kár elvének egyik tipikusan nehéz esete. Ez azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy a jelképek nagy nyilvánosság előtti használatát miként értékeljük. Ehhez az egyértelmű és közvetlen veszély elvét kell segítségül hívnunk. A korlátozás megengedhetősége attól függ, hogy a szabad véleménynyilvánítással szemben milyen más jogok, intézmények vagy értékek állnak. Ahogy korábban kifejtettem, a horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács, ötágú vörös csillag használata nem más, mint gyalázkodás, amely ennek a kommunikációs és kiemelt politikai alapjognak nem alkotmányos korlátja. Ez a terület, bár tartalma minden józan demokratikus értékeke tisztelő ember számára elítélendő, nem tartozhat a büntetőjog alá. Ez ugyanis olyan paternalizmus, ahol beavatkozás által okozott kár nagyobb, mint a köznyugalom megóvásához fűződő érdek. Az az eset pedig, amikor valaki úgy használja ezeket a jelképeket, hogy azok ésszerűen elkerülhetetlenek (pl.: hatalmas plakátot tesz ki az egyik közösség tagjainak lakóhelye közelébe) egy súlyosabb bűncselekményt tényállása alá tartozik. Kis János, aki egyik cikkében érinti ez a kérdéskört is a következőt jegyzi meg: „Talán azt gondolják: így az okoskodik, aki az emberi jogok absztrakcióitól nem látja meg magát az embert. Egész biztosan hiba van a jogi érvelésben, ha az agresszív gyűlölködőt védi, nem a gyűlölet céltábláját. Én azonban nem a gyűlölködők mellett érvelek. Azt állítom: nem jól védik sem önmagukat, sem a magyar demokráciát, akik a szólásszabadság korlátozásában keresnek menedéket a szélsőjobboldali veszélytől.”65 Ezzel összhangban léteznek egyéb alternatív módok ezen eszmék fellépése ellen, amelyek kevésbé kemény eszközök, mint a büntetőjog. Ilyenek lehetnek: az oktatás a felvilágosítás, vagy akár a polgári jogi út is. Elképzelhető (bár ez pusztán spekuláció), hogy az Alkotmánybíróság is másként mérlegel, ha a határozta időpontjában létezett volna egy olyan polgári jogi út, amely fellépési lehetőséget biztosít a kisebbségek számára az őket érő gyalázkodó támadásokkal szemben66. 65
Kis János; Szólásszabadság és náci beszéd; Népszabadság; 54. évfolyam 76. szám; 1996 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959 . évi IV. törvény a következő új 76/A. §-szal egészül ki: „76/A. § (1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik . (2) A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az (1) bekezdés szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányult. (3) A 84. § (1) bekezdése szerinti igények érvényesítésére az a közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy alapítvány is jogosult, amelynek célja az emberi és állampolgári jogok védelme . A 84 . § (1) bekezdés e) pontja szerinti igényt az említett szervezetek csak a sértett közösség érdekében és az e célra létrehozott valamely közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú alapítvány javára érvényesíthetik. 66
Történetileg megközelítve a kérdést elmondható, hogy ez a szabályozás egy aktuálpolitikai esemény szülöttje, amely szakszerűtlenségével aláássa a büntetőjog és a bíróságok tekintélyét. Bár tény és való, hogy bármi fajta jogszabály a jogpolitika eredménye, ami abban különbözi a hétköznapi értelemben vett politikától, hogy általában átgondolt, megalapozott és hosszú távra tervez. Azért is különösen aktuális ez a kérdés, mivel deja vu-szerűen megismétlődnek ugyanolyan radikális események, mint 1992-ben és mint akkor is, most is a kormányzat a büntetőjog szigorával próbálja a helyzetet orvosolni és a helyzet stabilizálása helyett a csúszós lejtő útjára lépett. Az elején azt mondtuk, hogy a demokrácia párbeszéd, ennek megfelelően arra kell törekednünk, hogy a lehető legkevesebb kommunikációs csatornát korlátozzuk. A magyar társadalom ma több szellemi vonal mentén dimenzionált, és az egyes részek közötti párbeszéd nem jellemző. Ha radikális és nem radikális részre osztjuk a társadalmat, és arra törekszünk, hogy valahogy felvegyük a kapcsolatot a sokszor antidemokratikus eszméket hirdetőkkel, és elmondjuk nekik, hogy szerintünk miért nem helyénvaló amit gondolnak, akkor nem kezdhetjük azzal a párbeszédet, hogy a legelején expressis verbis kijelentjük, hogy nekünk van igazunk. Márpedig ha tiltjuk az önkényuralmi jelképeket, akkor ezt tesszük. Párbeszédet, eszmecserét akkor érdemes kezdeményezni, ha készek vagyunk saját véleményünket felülvizsgálni. E nélkül a kommunikáció nem más, mint kioktatás. Végül Bibó István egy nagyon sokat idézett, de annál helyénvalóbb megállapításával szeretném befejezni a dolgozatot: „Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.”
7. Irodalomjegyzék Kathleen Mahoney: The Canadian Constitutional Approach to Freedom of Expression in Hate Propaganda and Pornography; Law and Contemporary Problems; Winter, 1992 ● C Calvert: Hate speech and its harms: a communication theory perspective; Journal of Communication; Volume 47 Issue 1 Page 4-19, March 1997 ● Ustawa z dnia 6 czerwca 1997 r. Kodeks karny ● Strafgesetzbuch (Deutschland) ● A Polgári és politikai jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (PPJNE 1966. december 16.) ● Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (EJEN 1948 december 10.) ● Emberi Jogok Európai Egyezménye (Európa Tanács 1950. november 4-én, Rómában kelt) Kis János: Szólásszabadság és a náci beszéd; Népszabadság; 1996 ● Bence György: Észérvek és megsértett érzések; Népszabadság; 1996; ● Kende Péter: A náci beszéd fogadtatásáról; Népszabadság; 1996 ● Gadó György: A mellőzhetetlen memento; Népszabadság; 1996 ● Eörsi István: Holocaust és higénia; Népszabadság; 2007 ● Karsai László: Szent számok és dokumentumok; Népszabadság; 1996 ● Tőkéczki László: Szemléltetés kívülállóknak; Népszabadság; 1996 ● Haraszti Miklós: „Erről nem nyitunk vitát”; Népszabadság; 1996 ● Halmai Gábor: Gyűlölködő beszéd és jog; Népszabadság; 1996 ● Kis János: Ismét- Szólásszabadság és náci beszéd; Népszabadság; 1996 ● Boros János: A demokrácia, mint kommunikáció; Élet és Irodalom; 46. évfolyam, 31. szám ● Rácz Johanna: Bácsfi Diána, a felkent nyilas; index.hu; 2004 ● Tóta W. Árpád: Kis fekete ruci; w.blog.hu; 2007 Tilk Péter: A kifejezés szabadság és a gyűlöletbeszéd néhány alkotmányjogi vonatkozása; Acta Humana; 2005. 1. sz ● Ádám Antal: A véleményszabadság problémái az alkotmánybíráskodásban; Az európai alkotmánybíróságok 1996. máj. 6-10-én Budapesten tartott 10. konferenciájára előterjesztett összefoglaló jelentés röv. változata ● ChronowskiDrinóczi- Petrétei- Tilk- Zeller: Magyar alkotmányjog III.; Dialóg Campus; Budapest-Pécs; 2006 ● Kajtár István; Egyetemes állam- és jogtörténet I. Dialóg Campus; Budapest-Pécs; 2000 ● Visegrády Antal: Jog és Állambölcselet; dialóg Campus Kiadó; Budapest-Pécs 2003 ● Koltay András Szólásszabadság alapvonalai a Magyar, angolszász és európai összehasonlításban;Budapest;2007 Joel Feinberg: Társadalomfilozófia; Osiris Kiadó; Budapest; 1999 ● Halmai Gábor: Gyűlöletbeszéd és személyiségi jogok; Fundamentum 2001. 4.sz ● John Stuart Mill: A szabadságról- haszonelvűségről; Helikon; Budapest; 1980 Balogh Zsolt- Holló András- Kukorelli István- Sári János: Az alkotmány magyarázata KJKKerszöv, Budapest 2003 ● 30/1992 (V. 26) AB határozat: a közösség elleni izgatás tényállás egyes elemeinek a megsemmisítéséről ● 36/1994 (IV. 24) AB határozat: a hatóság vagy hivatalos személy megsértése tényállás megsemmisítéséről ● 12/1999 (V. 21) AB határozat: közösség elleni izgatás egyes tényállási elemeiről ● 13/2000 (V. 12) AB határozat: nemzeti jelkép megsértése tényállás alkotmányosságának megállapításáról ● 1978. évi IV. törvény. a Büntető Törvénykönyvről
