A TULAJDONI ÉS SZERVEZETI VISZONYOK ÁTALAKULÁSÁNAK FİBB JELLEMZİI
A MAGYAR MEZİGAZDASÁGBAN, 1990–1998
Doktori értekezés tézisei
Dr. Herbst Árpád
Gödöllı 2000
A doktori program címe: Agrárökonómia és menedzsment Tudományága: Közgazdaság-tudomány Programvezetı: Dr. Lökös László egyetemi tanár, az MTA doktora A doktori alprogram címe: Agrárvállalkozás menedzsment Programvezetı: Dr. Székely Csaba egyetemi tanár, a mezıgazdaság-tudomány kandidátusa Témavezetı: Dr. Székely Csaba egyetemi tanár, a mezıgazdaság-tudomány kandidátusa
Programvezetı
Témavezetı
2
TARTALOM
1. A TÉMA AKTUALITÁSA, A KUTATÁS CÉLJA 1.1. A téma aktualitása 1.2. A kutatás célja
2. A KUTATÁS ANYAGA ÉS MÓDSZERE 2.1. A kutatás anyaga
2.2. A kutatás módszere
3. AZ ÉRTEKEZÉS FİBB MEGÁLLAPÍTÁSAI, KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK
3.1. A tulajdoni és szervezeti átalakulás fıbb jellemzıi
3.2. A termıföld- és a termelésieszköz-tulajdon elválásának következményei 3.3. A földtulajdonnal és a földhasználattal összefüggı ellentmondások
4. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 4.1. Új tudományos eredmények
4
4 5 6 6 7 8
8
13
15
19 19
4.2. A kutatási eredmények hasznosítása
5. A TÉMAKÖRHÖZ KAPCSOLÓDÓ FİBB PUBLIKÁCIÓK ÉS CITÁCIÓK 5.1. Publikációk 5.2. Citációk
21
22
22 24
3
1. A TÉMA AKTUALITÁSA, A KUTATÁS CÉLJA 1.1. A téma aktualitása
A közép- és kelet-európai országokban végbement politikai és gazdasági átalakulás alapvetı jellemzıje az állam (a politikai szféra) erıteljes beavatkozása az átalakulás folyamatába.
Az átalakulás jogi szabályozásának fı iránya a központi állami irányítású, tervgazdasági típusú gazdasági rendszerbıl a piacgazdaságra való áttérés. Az átalakulás („privatizáció”)
egyes lépéseit – különösen igaz ez Magyarországon is a mezıgazdaságra – a gazdasági ésszerőség mellett politikai érdekek és okok is determinálták. Az egyes területek (piacépítés,
piaci kapcsolatok, termıföld, piaci szereplık stb.) újraszabályozása nem egyszerre, hanem idıben is elhúzva, kiérlelt koncepció nélkül történt. Mindez a meglévı problémák mellett újabb jelentıs ellentmondásokat hozott létre, és az állam (a politika) állandó beavatkozási, jogszabály-módosítási kényszerét vonta maga után.
A téma aktualitását jelzi, hogy még a társadalmi, gazdasági átalakulás kezdete után tíz évvel
is a magyar agrárszektor szereplıi a mezıgazdaság egyik alapvetı problémájaként jelölik meg a tulajdoni és szervezeti bizonytalanságot. Ez különösen két területen jelentıs: a korábbi oszthatatlan szövetkezeti tulajdon, valamint a termıföld tulajdoni és használati viszonyaiban. Mindkét kérdés szabályozása jelentıs hatással van a mezıgazdaság üzemi szerkezetére.
A vizsgálatok elvégzésének aktualitását a közeljövıben várható európai uniós csatlakozás is erısíti, ezért értekezésem fokozott figyelmet fordít az európai országok mezıgazdaságának tulajdoni és szervezeti jellemzıire.
A mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti átalakulásának különbözı részkérdéseirıl már sok tanulmány születetett, illetve publikáció jelent meg, azonban még nem történt meg a tulajdoni
és szervezeti átalakulásnak – a szövetkezeti tulajdonra és a termıföldre fókuszáló – átfogó elemzése.
A témát érintı kutatások egy része agrárpolitikai vagy makroökonómiai összefüggéseket
vizsgál, más részük a mezıgazdasági vállalkozások belsı viszonyait elemzik. Az elemzésekben eddig viszonylag kevesebb figyelmet kaptak a mezıgazdasági átalakulás szabályozása következtében létrejött termıföldtulajdoni és -használati viszonyok, azok hatása a mezıgazdaság üzemrendszerére, valamint az oszthatatlan szövetkezeti tulajdon nevesítése nyomán létrejött ellentmondások.
4
1.2. A kutatás célja
A kutatás során – a Doktori Tanács által jóváhagyott munkatervnek megfelelıen – fıbb céljaim a következık voltak:
– a mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti viszonyainak átalakítását célzó szabályozás – a
kárpótlás, a szövetkezeti közös vagyon nevesítése, az új szövetkezeti törvény megalkotása,
a termıföldre vonatkozó szabályozás stb. – elemzése (ennek keretében a célom nem elsısorban a gazdaságpolitikai, az agrárpolitikai, illetve a makroökonómiai összefüggések vizsgálata volt, hanem a tulajdonlást mint a vállalkozás mőködésének egyik alapvetı
elemét kutattam, a mezıgazdaság szervezetrendszerébıl pedig elsısorban az üzemi szervezetrendszerrel foglalkoztam);
– azon alapvetı összefüggések feltárása, amelyek a mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti
viszonyait – elsısorban a szövetkezeti szabályozást és a földtulajdoni szabályozást – a mezıgazdasági átalakulás választott módjai (a kárpótlás és a szövetkezeti közös vagyon nevesí-
tése) következtében jellemzik;
– a magyar mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti viszonyaiban végbement átalakulás fıbb jellemzıinek áttekintése, valamint e jellemzıknek a mezıgazdaság üzemi szervezetére, illetve a termıföld tulajdoni és -használati viszonyaira gyakorolt hatásának elemzése;
– az elızıekben említett kutatómunka alapján azon ellentmondások jelzése, amelyek az átalakulás vizsgált idıszakának végén megállapíthatók.
5
2. A KUTATÁS ANYAGA ÉS MÓDSZERE 2.1. A kutatás anyaga
A téma feltárását – fıként a kutatási idıszak elején – két tényezı rendkívüli módon nehezítette. Az egyik gondot az jelentette, hogy a hazai mezıgazdaságban a tulajdoni és szervezeti
viszonyok átalakulása idıben elnyújtva, lassan egy évtizede, lényegében napjainkban is
folyik, ezért csak egy adott állapotot tudtam megragadni, és ebbıl levonni bizonyos területekre igaz következtetéseket. A másik nehézség részben összefügg az elızıekben említettel, nevezetesen azzal, hogy a mai mezıgazdaság reálviszonyairól megbízható, a
tudományos kutatásokban felhasználható, konzisztens adatok csak jelentıs idıbeni késéssel, illetve legfeljebb egy-egy területre összpontosítva állnak rendelkezésre.
Az értekezés elkészítésekor a szakirodalom mellett a témában korábban folytatott saját
kutatásaim eredményeire is támaszkodtam. A mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti viszonyait 1981 óta kutatom. Ennek legfontosabb állomásai a következık voltak:
1983: részvétel a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének a mezıgazdasági termelıszövetkezetek vezetési struktúráját vizsgáló kutatásban (HERBST 1983);
1985: részvétel a Termelıszövetkezetek Országos Tanácsa által szervezett, az új szövetkezeti törvény tudományos megalapozását szolgáló kutatásban (HERBST 1985);
1988: részvétel a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete által koordinált, Döntési folyamatok a mezıgazdasági termelıszövetkezetekben címő kutatásban (HERBST 1988a–c);
1989: részvétel az Országos Szövetkezeti Tanács Kodifikációs Bizottsága által szervezett,
az új szövetkezeti törvény tudományos megalapozását szolgáló kutatásban (HERBST 1989);
1989–1991: részvétel a Mezıgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium AP 07/1316. számú, A tartós válságba jutott mezıgazdasági termelıszövetkezetek talpra állításának szervezeti lehetıségei címő kutatásában (HEGEDŐS–HERBST 1991);
1991–1992: témavezetés a Földmővelésügyi Minisztérium által támogatott, A termıföld tulajdoni és használati viszonyainak alapvetı jellemzıi címő kutatásban;
6
1993–1994: témavezetés a Földmővelésügyi Minisztérium által támogatott, A termıföld tulajdoni és használati viszonyainak alapvetı jellemzıi és ezek hatása a meghozandó földtörvény szabályozási koncepciójára címő kutatásban;
1995: témavezetés a Földmővelésügyi Minisztérium által támogatott, Az optimális birtokstruktúra kialakítását elısegítı új jogintézmények címő kutatásban;
1995–1996: részvétel a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által támogatott, a Kisvállalkozások az agrárszektorban címő kutatásban (ÉDER et al. 1997);
1996–1997: témavezetés a Földmővelésügyi Minisztérium 43.027/1996 számú, A gazdaságilag racionális birtokszerkezet kialakulását elısegítı jogintézmények címő kutatásában;
1.2. A kutatás módszere
A kutatási terület lehetıséget adott széles módszertani bázis alkalmazására. A téma átfogó jellege miatt azonban a kutatás keretében való, legalább reprezentatívnak tekinthetı
adatfelvételre nem került sor, ezért a kutatás meghatározó módszertani eszközei a következık voltak:
– az átalakulással kapcsolatos hazai szabályozás kritikai elemzése (alapvetıen tartalomelemzés), kiegészítve egy közép-kelet-európai összehasonlító elemzéssel;
– a termıföld tulajdoni és használati viszonyaival kapcsolatos nyugat-európai intézmények fıbb jellemzıinek – a hazai szabályozás szempontjából jelentıs – összefoglalása;
– a tulajdoni és szervezeti viszonyokkal, illetve azok változásaival kapcsolatosan rendelkezésre álló adatok, dokumentumok rendszerezése, feldolgozása;
– a kutatáshoz kapcsolódó legfontosabb magyar és külföldi szakirodalom feldolgozása;
– a kutatás témájában rendezett konferenciák, mőhelyviták fıbb megállapításainak áttekintése, elemzése;
– a témával kapcsolatos tudományos kutatómunkám összefoglalása.
Az értekezésben nagy súlyt helyezek arra, hogy a téma megközelítése interdiszciplináris jellegő, elsısorban közgazdaság-tudományi, jogtudományi és szociológiai legyen.
7
3. AZ ÉRTEKEZÉS FİBB MEGÁLLAPÍTÁSAI, KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK
A kutatás során elért eredményeket az értekezés logikáját követve, de nem annak egyes fejeze-teihez szorosan kapcsolódva ismertetem.
3.1. A tulajdoni és szervezeti átalakulás fıbb jellemzıi
1. A magyar mezıgazdaság az ötvenes évek végétıl a nyolcvanas évek közepéig dinamikusan
fejlıdı, exportképes, a mennyiségi mutatókat tekintve nemzetközi szinten is versenyképes szektor volt. Ezt elsısorban a fejlett agrotechnika integrálásának, illetve vegyes üzemszerkezetének köszönhette, amely a magántermelés különbözı megtőrt formáit (háztáji,
részesmőve-lés stb.) is lehetıvé tette. A szocialista rendszer általános válsága azonban az agrárszférát sem kerülte el. A kedvezıtlen hazai és nemzetközi piaci kihívásokra az akkori
magyar mezıgazdaság nem tudott megfelelıen reagálni, felszínre kerültek a korábban mélyen
meghúzódó problémák. A tisztázatlan, nem piaci alapokon nyugvó viszonyrendszer a mezıgazdaság
ellehetetlenülésével
elkerülhetetlen volt.
fenyegetett.
A
gyökeres
átalakulás
emiatt
is
2. A magyar mezıgazdaságban lezajlott tulajdoni átalakulás illeszkedik ahhoz a felfogáshoz,
amely szerint a szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet legfontosabb feladata a
termelıeszközök magánkézbe juttatása. Magyarországon az államtalanítás nagy részben
értékesítés (privatizáció), kisebb részben kárpótlás és ingyenes vagyonátadás útján valósult meg.
Az államtalanítás olyan gazdasági, társadalmi folyamat, amely a gazdaság túlnyomó többségő állami tulajdonától, illetve a nem állami tulajdon területén a gazdaságba való nagymértékő,
közvetlen állami beavatkozástól való megszabadulást jelent. A mezıgazdaság államtalanítása
esetében – politikai, ideológiai és gyakorlati megfontolásoktól egyaránt vezérelve – a kedvezményes formák alkalmazása elterjedtebb volt, mint az ipari szektorban. Amíg az államtalaní-
tás az ipari szektorban leggyakrabban a tıke különbözı megjelenési formáinak, illetve a válla-latok tulajdonjogának eladását, átadását jelentette, addig az agrárszektorban a föld mint
természeti erıforrás értékesítése volt kiemelt jelentıségő. A termıföld tulajdonviszonyának rendezése mellett meghatározó volt az egyéb termelési eszközök tulajdoni helyzetének
újraszabályozása is. Tekintettel arra, hogy nagy tömegben, lehetıleg minél rövidebb idı alatt
8
kellett lebonyolítani a föld és az egyéb termelési eszközök magánkézbe adását, az akkori gazdaságpolitikai döntéshozóknak az elmélet által kínált tulajdonosváltási lehetıségek közül gyorsan kellett választaniuk.
3. Az agrárszektorban végrehajtandó tulajdonreformra a kelet-közép-európai országok általában nem piaci,
hanem kedvezményes,
gyakran
reprivatizációval összekötött
módszereket választottak. Magyarországon a hazai sajátosságokból következıen fontos különbségek mutathatók ki.
Az államtalanítás módjának a kiválasztása, majd a kárpótlás formájának és mértékének a
meghatározása gazdaság- és társadalompolitikai szempontból egyaránt nagyon bonyolult kérdés volt. Egyfelıl ugyanis mérlegelni kellett azt a jogos igényt, hogy az államosítás, illetve
a kényszerszövetkezetesítés során jogtalanul, erıszakosan elvett – és a mezıgazdaságban jelentıs részben a szövetkezetekhez került – egykori magántulajdont vissza kell származtatni korábbi tulajdonosaiknak, illetve azok örököseinek. Ezzel a szemponttal ellentétben állt az,
hogy a termelıszövetkezetek egy teljes körő kártalanítás során olyan mértékben veszítették
volna el vagyonukat, hogy tömegesen mőködésképtelenné váltak volna. Emiatt – mivel az új
szervezeti struktúrák létrejötte hosszabb idıt igényelt – félı volt, hogy a munkanélküliek
egyébként is növekvı száma drasztikusan tovább emelkedik, illetve a termelı struktúrák
szétesnek, s így az agrárgazdaságban súlyos (termék-elıállítási, forgalmazási stb.) zavarok keletkeznek.
Magyarországon a döntéshozók – szemben a kelet-európai államok többségével – a részleges és közvetett kárpótlás formáját választották. Ez azt jelentette, hogy a kárpótlásra jogosult ugyan maradéktalan erkölcsi elégtételt kapott, de nem jutott hozzá az egykor elvesztett
tulajdonához, illetve annak teljes értékéhez, hanem arányosítottan kisebb értékő kárpótlási
jegyet kínáltak fel neki. Ugyanakkor a megoldás lehetıvé tette az agrárstruktúrák fokozatos átalakulását. A termelıszövetkezeti átalakulás során a föld nélküli szövetkezeti tagok is földhöz juthattak. Az oszthatatlan szövetkezeti tulajdon lebontását elvégzı vagyonnevesítés során a politikai, erkölcsi elégtétel szolgáltatása, valamint a gazdasági szempontok keveredtek
egymással. Így a tulajdoni és szervezeti átalakulás választott megoldásainak negatív hatásai nálunk is kézzelfoghatóan jelentkeztek.
4. A kárpótlás nem készpénzben, hanem kárpótlási jegy formájában történt, ami bemutatóra szóló, átruházható, a kárpótlás összegének megfelelı, az állammal szemben fennálló követelést névértékében megtestesítı értékpapír.
9
Az állam a kárpótlási jegy többféle felhasználási lehetıségét biztosította. Felhasználható volt
az állami tulajdon privatizációja során értékesítendı vagyontárgyak, részvények, üzletrészek
megvásárlására, termıföldtulajdon megszerzésére, a volt tanácsi bérlakások értékesítése során fizetıeszközként szolgált, illetve a kárpótlásra jogosult kérésére életjáradék megszerzésére volt átváltható.
5. A termıföldvásárlás esetén a kárpótlási jegy felhasználását – a kárpótlás céljaival összhangban – az állam igen liberálisan szabályozta. A kárpótlási jegy felhasználható volt az elvett föld helyén, a jogosultak aktuális lakóhelyén és a szövetkezeti tagság helyén egyaránt. Tekintettel arra, hogy egy-egy szövetkezet területe több közigazgatási egységre is kiterjedt,
így ez utóbbi jogosultság meglehetısen széles felhasználási lehetıséget biztosított. Termıföldet kárpótlási jeggyel földárverésen lehetett vásárolni. Az árveréseken a mintegy ötmillió hektárnyi szövetkezeti termıföldbıl kétmilliót (körülbelül 40 százalékot) adtak el. Ezen kívül állami tulajdonú földeket is bevontak a kárpótlásba.
A kárpótlási árverésen kizárólag alanyi jogon szerzett kárpótlási jeggyel az a kárpótlásra jogosult vehetett részt, akinek az elvett termıföldje a szövetkezet tulajdonában vagy
használatában volt, vagy aki a termıföldet árverezı szövetkezetnek 1991. január 1-jén és az árverés idıpontjában is tagja volt, illetve azért nem volt már tagja, mert a tagsági viszonya a
jogszabályban meghatározott okból szőnt meg. Ugyancsak jogosult volt kárpótlási árverésen való részvételre az az alanyi jogú kárpótolt, akinek 1991. június 1-jén abban a községben, városban volt az állandó lakóhelye, ahol az árverezı szövetkezet termıföldterülete található.
6. A termelıszövetkezetek termıföldön kívüli ingó és ingatlan vagyona szintén nem maradhatott oszthatatlan szövetkezeti tulajdonban. A termelıszövetkezeti egyéb vagyon privatizációjának módja a vagyonnevesítés volt.
Az oszthatatlan, mintegy 260 milliárd forint értékő szövetkezeti vagyon magántulajdonba
adásánál a szabályozás a tulajdonosváltást – elsısorban a vagyonból részesedık kijelölésénél – alárendelte a volt tulajdonosoknak való igazságtételnek. A szövetkezeti átalakulási törvény szerint az oszthatatlan szövetkezeti vagyont egy sajátos értékpapír, a szövetkezeti üzletrész
formájában kellett felosztani. A korábban esetlegesen juttatott szövetkezeti vagyonrészt is
üzletrészre kellett cserélni. A vagyon nevesítésének módját és a vagyonból részesedık körét a törvény rendelkezései, valamint a közgyőlés határozatai állapították meg.
7. A szövetkezeti oszthatatlan vagyonból 41 százalék a szövetkezeti tagoknak, 39 százalék a
szövetkezeti nyugdíjasoknak jutott, 20 százalék pedig olyan személyek kezébe került, akik
10
akkor nem voltak szövetkezeti tagok. Késıbb a külsıüzletrész-tulajdonosok aránya – az aktív szövetkezeti tagok számának nyugdíjazás és a munkaerı leépítése miatti csökkenése következtében – tovább növekedett.
8. A dolgozatban megállapítottam, hogy a vagyonnevesítés alkalmazott módszere következtében a termelıszövetkezetekben egymástól jól elkülöníthetı üzletrész-tulajdonosi csoportok jöttek létre:
– a szövetkezettel munkaviszonyban vagy esetleg vállalkozói jogviszonyban álló termelıszövetkezeti tagok;
– a munkanélkülivé vált aktív korú szövetkezeti tagok; – a nyugdíjas szövetkezeti tagok;
– a szövetkezettel tagsági viszonyban nem álló, úgynevezett külsıüzletrész-tulajdonosok.
9. Annak ellenére, hogy a kutatás fı célkitőzései között nem szerepelt, jelentısége és a kutatás témájával való összefüggése miatt röviden foglalkoztam a mezıgazdaságban lévı állami tulajdonnal is. Rámutattam, hogy az elmúlt évek privatizációs folyamatainak ellenére
az állami tulajdonú mezıgazdasági vagyon még mindig jelentısnek mondható. A mintegy kéttucatnyi állami tulajdonú mezıgazdasági társaság továbbra is fontos szerepet játszik a magyar agrár szektorban. Ez azt jelenti, hogy az államnak az elkövetkezı esztendıkben is lesznek feladatai a mezıgazdasági vagyon mőködtetésében. Szembe kell azonban nézni azzal
a kérdéssel, hogy hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozása milyen speciális gondokat és feladatokat jelenthet az állami tulajdonú agrártársaságokkal kapcsolatban. Köztudott, hogy
az Európai Unió mezıgazdasági struktúrája alapvetıen a családi gazdaságok rendszerére épül.
A másik oldalról megfogalmazva: a különbözı típusú mezıgazdasági társaságok (ideértve az állami tulajdonú társaságokat) szerepe az Európai Unió agrárszerkezetén belül elenyészınek
mondható. Azokban a tagállamokban, ahol társas vállalkozások mőködnek a mezıgazdasági termelésben, teljesen más logika mentén jöttek létre, illetve maradtak fent, mint Magyarországon.
Az állami szerepvállalás sokrétő az Európai Unió tagországainak mezıgazdaságában. Az agrár-politika különféle cselekvési területeket ölel fel. Az állami jelenlétnek két fı
összetevıje van. Az elsı a piaci kudarcok korrigálásával, a közjószágok elıállításával és fenntartásával, illetve a gazdálkodás kereteinek kijelölésével és folyamatos alakításával a
mezıgazdaság hatékonyságának javítására összpontosít. Az állami jelenlét második
11
összetevıje a nemzetgazdasági jövedelmeknek a mezıgazdaságból élık részére történı elınyös újraelosztását foglalja magába. Az eddigi agrárpolitikai gyakorlat alapján az államnak
a jövedelmek átcsoportosításában betöltött szerepe a hangsúlyosabb. A szerteágazó állami beavatkozás ellenére az állam tulajdonosként nem vállal szerepet a mezıgazdasági
termelésben, mint gazdálkodó nem jelenik meg. Az állam közvetlen agráriumbeli szerepvállalása más területeken figyelhetı meg, így például az erdıtulajdon, az erdıkezelés és
erdımővelés esetében, amit az magyaráz, hogy az erdık, a táj és a környezet védelme olyan feladat, amely pusztán piaci eszközökkel nem oldható meg. Az állam az Európai Unió legtöbb
tagállamában rendelkezik földtulajdonnal, részt vesz a földbérletben és jelenléte aktív a földpiacon, de a földön üzletszerő gazdálkodással nem foglalkozik.
Az Európai Unió országainak tapasztalatait áttekintve megállapítottam, hogy ott nem
mőködnek állami tulajdonú agrártársaságok. Ez nem zárja ki azt, hogy Magyarországon ilyenek legyenek, arra azonban felhívja a hazai döntéshozók figyelmét, hogy az állami
szerepvállalás Unióban szokásos területeinek számbavételével a hazai agrártársaságok (a
tartós állami tulajdon) fennmaradását indokoló megfontolásokat újra kell gondolni. Az uniós tapasztalatok és a hazai gyakorlat alapján (a helyi viszonyokat és az egyes társaságok sajátosságait mérlegre téve) számba kell venni, milyen jövıje legyen az állami
agrártársaságoknak, melyek azok a tevékenységek, amelyek állami keretek között folytathatók, és melyek azok a területek, ahol az állami szerepvállalás szőkítése vagy megszüntetése indokolt.
10. A dolgozatban kifejtettem, hogy a mezıgazdaságban lezajlott átalakulás több jelentıs célját megvalósította, ezeket az alábbiakban foglalom össze:
– végbement a tulajdoni átalakulás, a termıföld és az egyéb termelıeszközök túlnyomó része magántulajdonba került;
– a szocialista mezıgazdaság üzemrendszere alapvetıen megváltozott, a korábbi, szélsıségesen
duális
struktúra
oldódott,
ugyanakkor
az
átalakulás
kezdetekor
megfigyelhetı várakozásokkal ellentétben a családi gazdaságok rendszere nem vált a magyar mezıgazdaságban kizárólagossá.
11. Az átalakulást követıen, a nemzetközi trendeknek megfelelıen, az ágazat szerepe a
nemzetgazdaságban fokozatosan csökkent, ugyanakkor az átalakulás negatív hatásai ellenére a mezıgazdasági termelésben nem következett be összeomlásszerő zavar.
3.2. A termıföld- és a termelésieszköz-tulajdon elválásának következményei
12
1. Dolgozatomban megállapítottam, hogy az átalakulás pozitív vonásai mellett a magyar mezıgazdaságban jelentıs feszültségek tapasztalhatók, amelyek egyaránt kimutathatóak az
együttmőködési rendben, a finanszírozás és az intézményi rendszer hiányosságaiban. Ezek a feszültséggócok nehezítik a mezıgazdaság versenyképességének javítását, a termelés ésszerő bıvítését, a szerkezetváltást, illetve a mezıgazdasági tevékenységnek az élelmiszeripar, valamint a kereskedelem igényeihez való igazodását.
2. Az értekezés témájának megfelelıen elsısorban a tulajdoni és szervezeti átalakulással
kapcsolatos ellentmondásokat vizsgáltam. A tanulmány által feltárt és a következıkben összefoglalt ellentmondások véleményem szerint jelentıs hatással vannak az áttekinthetı hazai agrárstruktúra kialakítására, az ágazat európai uniós csatlakozására, valamint a mezıgazdasági eszközök korszerősítésére.
3. A dolgozatban – a folyamat részletes elemzése alapján – kifejtettem, hogy az átalakulás szabályozása a földtulajdon és az egyéb szövetkezeti vagyon privatizációját kettéválasztotta.
Ennek következtében a föld esetében a magánszemélyek – szétaprózott – termıföldtulajdona alakult ki, míg a mezıgazdasági termelési eszközök esetében az átalakuláskor lényegében
fennmaradt a termelıszövetkezetek használati monopóliuma. A kutatás során megállapítást nyert az is, hogy átalakulás szabályozása nem tette lehetıvé a termelıszövetkezetek ésszerő
széttagozódását sem. Ezt azzal is igazoltam, hogy az átalakulás során a vagyonnak csak mintegy 6-8 százalékát vitték ki a termelıszövetkezetekbıl naturális formában.
4. Kutatásaim alapján elmondható, hogy az átalakult szövetkezetekben kialakult tulajdonosi
szerkezet, valamint a kiválás szabályai (megegyezés hiányában a vagyonmegosztás árverésig
vitele) konzerválták a nagyüzemek szervezeti és együttmőködési viszonyait. A dolgozó tagok
attól féltek, hogy az árverés során a kívülálló tulajdonosok a vagyonrész megszerzésével el
veszik a munkahelyüket. Ezért inkább az egymás közti – csak a rövid távú érdekeket
figyelembe vevı – megegyezésre törekedtek, ami nagyon nehézzé tette, hogy nyílt és
határozott alkukban elkülönítsék az egyes gazdálkodói csoportok vagyonát, és így meginduljon a nagyüzemek ésszerő, önálló vállalkozásokra bomlása. Ezen kívül a mezıgazdasági vállalkozások elınytelen környezeti feltételei is elriasztották a tagokat az
ilyen lépéstıl. A tagság jelentıs részét kitevı nyugdíjasok pedig attól féltek, hogy egy hirtelen átalakulásban kiszolgáltatottá válnak az elıttük bizonytalan szándékú vállalkozóknak. 5.
A
korábban
oszthatatlan
szövetkezeti
vagyon
felosztásának
módszerével,
a
vagyonnevesítéssel és az abban részesülık körének meghatározásával a szabályozás a
13
tulajdonosváltást alárendelte a parasztságnak való jogi és erkölcsi igazságtételnek. Az egykor a termelıszövetkezetekbe kényszerített birtokos parasztok és leszármazottaik azonban nem
azonosak a ma fıfoglalkozásszerően a mezıgazdaságból élıkkel, az egykor sérelmet
szenvedettek és örököseik túlnyomó többségének nincs köze a mezıgazdasághoz. A választott megoldással, a kívül-állók üzletrész formájában való tulajdonhoz juttatásával a szövetkezeti tulajdoni átalakulás is egyfajta kárpótlássá vált.
6. A dolgozatban a szövetkezeti átalakulás következtében létrejött további ellentmondásként
állapítottam meg, hogy az üzletrészek jelentıs hányadát birtokló külsı tıketulajdonosoknak
– amennyiben tagként a szövetkezetbe nem lépnek be, vagy nem veszik fel ıket oda – nincs szavazati joguk a szövetkezet szervezetében, illetve a közgyőlésen is csak tanácskozási jog
illeti meg ıket. A jogalkotó ezzel olyan társasági formát konstruált, amelyben országosan mintegy félmillió értékpapír-tulajdonos nem rendelkezik döntési jogosítványokkal abban a vállalkozásban, amelyben tulajdona van. Emellett a kívülállók úgy érzik, hogy bár névlegesen
jelentıs mennyiségő vagyonhoz jutottak, nem kaptak mást, csak egy papírt, ugyanis a mezıgazdaság jelenlegi jövedelmezıségi viszonyai miatt az eddigi tapasztalatok szerint az
üzletrész utáni osztalék nulla vagy csak csekély mértékő, és a jövıben sem várható ebben változás.
7. A szövetkezeti átalakulás szabályozásával létrejött szervezet jellemzéseként a dolgozatban
bizonyítom, hogy az a törvényi elnevezés ellenére nem szövetkezet. A szövetkezetnek
ugyanis általánosan elfogadott lényeges fogalmi eleme a közös gazdasági érdek, ami azonban a tıkehasznosítás nem lehet. A közös gazdasági érdekeik elımozdítása céljából létrehozott szövetkezetben
a
szövetkezık
a
létrehozott
társaság
tevékenységében
személyes
közremőködésükkel vagy a szövetkezet tevékenységének (feldolgozás, értékesítés, beszerzés, hitel stb.) igénybevételével vesznek részt. Ezzel szemben a magyar szövetkezeti törvény alapján létrejövı szövetkezetek inkább álcázott tıketársaságok, tekintettel arra is, hogy a
kívülállókat mint külsı tıkebefektetıket kizárólag a tıkemotívum köti a szövetkezethez. A
létrejött konstrukció ugyanakkor nemcsak szövetkezetnek, hanem tıketársaságnak is rossz, ugyanis a kívülállók a tıketulajdonosi jogokkal nem rendelkeznek.
Értekezésemben javasoltam, hogy célszerő a szövetkezeti szabályozás területén a jelenleginél
egyértelmőbben meghatározni a szövetkezet fogalmát, illetve a gazdasági társaságtól való elha-
tárolását, az eddigi egymodellő szövetkezeti szabályozás helyett pedig több modellt kívánatos
14
a szövetkezık számára felkínálni. Ma még a magyar szövetkezeti jogból hiányzik a disztributív szövetkezeti modell.
A termelıszövetkezeti átalakulások után létrejövı szövetkezetek tulajdoni szerkezetét vizs-
gálva megállapítottam, hogy elhibázott volt a szövetkezeti törvényhozás azon koncepciója, amely egyetlen szövetkezeti modellbe (ez ráadásul a termelı típusú szövetkezet jegyeit viseli
magán) kényszerítette a szövetkezeteket. Az átalakuló szövetkezeteknek ugyanis nem volt
más választásuk, mint az, hogy vagy „új típusú” szövetkezetté, vagy gazdasági társasággá alakulnak. A szövetkezeti törvénynek különbözı szövetkezeti modelleket (beszerzı-, értékesítı-, feldolgozó-, termelı-, hitel- stb.) kellett volna felkínálnia a szövetkezıknek, és
szükség lett volna egy, a szövetkezet és a gazdasági társaság között átmenetet biztosító társasági formáció létrehozására is. Ezzel a jogalkotó nem kényszerítette volna az átalakuló szervezeteket olyan „ruhába”, amely nem illik rájuk. Az azóta eltelt idıszak azt igazolta, hogy
a formálisan jelentıs vagyon tulajdonosává tett kívülállók, az aktív szövetkezeti tagok és a
jelentıs számú nyugdíjas tag érdekei, illetve érdekeik érvényesítési lehetıségének hiánya
folyamatosan feszegeti ezt a „kényszerzubbonyt”, idırıl idıre felmerül az újabb tömeges mérető átrendezıdési és az ismételt jogszabály-változtatási igény.
3.3. A földtulajdonnal és a földhasználattal összefüggı ellentmondások
1. A tulajdoni átalakulás szabályozása következtében nemcsak a termıföldtulajdon és a termelésieszköz-tulajdon vált el egymástól, hanem a legtöbb esetben a földtulajdon és a földhasználat alanya is különbözı, vagyis általában nem a földtulajdonos vállalkozik, illetve a
vállalkozó nem a saját földtulajdonán gazdálkodik. Ez önmagában természetesen nem okozna
problémát. Dolgozatomban röviden összefoglaltam azokat a nyugat-európai példákat, ahol hasonló rendszer alakult ki. A fejlett államok gyakorlata alapján, ha ilyen a struktúra, a
termıföldre vonatkozó szabályozásnak kell lehetıvé tennie, hogy hatékonyan mőködı rendszer jöjjön létre. Így például elıtérbe kerül a földbérlet intézménye, meg kell teremteni a
földhasználó hosszú távú érdekeltségét, quasi tulajdonosi pozícióba kell helyezni, garantálva
beruházásának biztonságát stb. Megállapítottam, hogy a magyar szabályozásban eddig ez még nem történt meg.
2. Az átalakulás során a földtulajdon jelentıs mértékő aprózódása ment végbe, mintegy másfél millió termıföld-tulajdonos volt a folyamat kezdetén. Azóta a végbemenı koncentráció követ-keztében számuk folyamatosan csökken.
15
3. Megállapítottam, hogy mivel a földtulajdonosok különbözı jogcímeken (kárpótlás, rész-
aránytulajdon stb.) jutottak földhöz, termıföldjük általában nem egy tagban található. Ez
ellent-mond a racionális földhasználat követelményének.
4. A termıföldre vonatkozó 1994-es szabályozásban a jogalkotó tulajdoni és földhasználati korlátozásokat intézményesített. Ezek a korlátozások a dolgozatban elemzett és az alábbiakban összefoglalt okok miatt indokoltak:
– a hazai és külföldi termıföldárak között óriásiak a különbségek;
– a piacra jutás lehetıségét és a föld mobilitását gátolná, ha egyes tıkeerıs vállalkozók az alacsony földárak révén esetleg csak spekulációs céllal óriási területeket vásárolnának fel;
– a jogi személyek földtulajdonszerzése alapvetıen a termelı típusú szövetkezetek földtulajdonszerzését jelentette volna, amely tovább erısítette volna e vállalati forma
európai mér-tékkel mérve egyébként is túlreprezentált szerepét, és ellentétes azon uniós
szabályozással, amely elsısorban a magánszemélyek földtulajdonlását és földbirtoklását részesíti elınyben;
– szociálpolitikai szempontból, mert sok vidéken a segélyek mellett egyetlen megélhetési forrás a saját földön folytatott termelés vagy még inkább annak bérbeadása.
Ugyanakkor ezek a korlátozások az alábbi hátrányokkal járnak:
– nehezítik a földtulajdon és a földhasználat bizonyos mértékig kívánatos egyesítését, gátol-
ják a szükséges birtokkoncentráció kialakulását, ezért annak elısegítésére másfajta eszközöket kell keresni;
– a tiltások következtében illegális földpiac jön létre; – nehezül a reális földpiac kialakulása;
– a tulajdonszerzési korlátozás közvetve gátolja a mezıgazdasági tevékenység hitelezését (ez a probléma a földhasználat átfogó szabályozásával orvosolható).
5. Kutatásom során megállapítottam, hogy a gazdaságilag racionális birtokszerkezet kialakítása érdekében a hatályos szabályozás csak nagyon korlátozott hatású rendelkezéseket
tartalmaz. Ezzel kapcsolatosan nem elsısorban a tulajdoni kérdésekre, hanem a földhasználat
szabályozására kellene koncentrálni. A dolgozatban bemutattam, hogy a gazdaságilag racionálisabb birtokszerkezet kialakulását, illetve a földtulajdon és a földhasználat egy kézbe
kerülését segíthetik elı a tulajdonnal kapcsolatos elıvásárlási jogok. Eszerint termıföld vagy
16
tanya eladása esetén a haszonbérlıt, a feles bérlıt és a részesmővelıt illeti meg elıvásárlási jog. Ezzel a jogalkotó azt kívánta elérni, hogy a termıföld tulajdonjoga és használata egy
személyhez kerüljön. Természetvédelmi okokból a védett természeti területen a magyar államot is elıvásárlási jog illeti meg, amelyet nevében az illetékes természetvédelmi (nemzeti
park) igazgatóság a haszonbérlıt, a feles bérlıt és a részesmővelıt megelızıen gyakorolhat. A mezıgazdasági vállalkozó gazdálkodásának biztonságát növeli az a szabály, amely szerint
a haszonbérlıt a haszonbérelt földre – kivéve, ha a szerzıdés azonnali hatályú felmondás következtében szőnt meg – elıhaszonbérleti jog illeti meg. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy lehetıség szerint a földet hosszabb ideig ugyanaz a személy használja.
6. Az elızıekben ismertetett szabályozás mellett a racionális birtok- és üzemszerkezet
kialakulásának elısegítése érdekében javasoltam annak intézményesítését, hogy a
haszonbérlı a szomszédos földterületekre is elıvásárlási vagy elıhaszonbérleti joggal élhessen.
7. A hatályos szabályozás szerint a haszonbérleti szerzıdés idıtartama – néhány kivételtıl eltekintve – maximum tíz év lehet. Ennek a szabálynak az átalakulás során meglévı
indokoltságát dolgozatomban részletesen elemeztem, ugyanakkor megállapítottam, hogy ma
már több érv szól amellett, hogy a bérleti szerzıdés idıtartamának meghatározása a vállalkozó, beruházó biztonságát helyezze elıtérbe. Ennek megfelelıen nem a haszonbérleti
szerzıdés idıtartamának maximumát, hanem a minimumát kellene meghatározni, és erre a szerzıdı feleket különbözı eszközökkel (például adókedvezménnyel) is ösztönözni kellene.
8. Ugyancsak a mezıgazdasági szereplık biztonságát növelné a termıföldek önálló ingatlanként való kialakításának felgyorsítása, ennek telekkönyvezése, ami a biztonságos földforgalom elemi feltétele. A legalitás, a rendezett viszonyok kialakulása irányába hatna a földhasználati viszonyok regisztrálása.
9. Dolgozatomban elemeztem a birtokrendezéssel kapcsolatos hatályos szabályokat, megállapítva, hogy azok nem elégségesek a kívánatos célok eléréshez. Véleményem szerint
szükség van egy birtokrendezésrıl, tagosításról szóló törvényre, amelynek a következı fıbb elveket kell követnie:
17
– a birtokrendezés legyen általános, terjedjen ki az adott település teljes külterületére;
– meg kell határozni a kialakítható legkisebb birtoktest nagyságát, amelynek elérését azonban elsısorban pénzügyi (illeték, adózási stb.) eszközökkel kell ösztönözni;
– a birtokrendezés lebonyolításánál az önkéntesség legyen a fı szabály, azonban ennek eredménytelensége esetén – megfelelı garanciákkal körülbástyázva – megfontolandó a köte-lezı rendelkezések alkalmazása;
– ki kell dolgozni az általános birtokrendezés részletes eljárási szabályait (elrendelésétıl kezdve a közigazgatási döntéshozatal elleni bírói jogorvoslat lehetıvé tételéig);
– lehetıség szerint az aranykorona érték alapján azonos értékő földeket kell a birtokrendezésbe bevonni, értékkülönbözet esetén járjon kártalanítás, illetve meg kell vizsgálni a birtokrendezési eljárásban a létrehozandó Nemzeti Földalap szerepét;
– meg kell határozni a versenyképes mezıgazdasági egységek kialakítása érdekében a törvényben alkalmazandó preferenciákat. Ilyen lehet például az, hogy elsıbbséget kell biztosí-tani a helyben lakó, élethivatásszerően mezıgazdasági tevékenységgel foglalkozó
személynek a máshol lakóval vagy nem mezıgazdasági tevékenységet folytatóval szemben, illetve a földjét mővelı tulajdonosnak a földet bérbeadó tulajdonossal szemben.
10. Ma Magyarországon – több nyugat-európai országgal ellentétesen – bárki haszonbérlı
lehet, függetlenül attól, hogy ért-e a mezıgazdasághoz, vagy várhatóan gondoskodik-e a
termı-föld mővelésben tartásáról. A dolgozatban javaslom, hogy nálunk is szabályozni kellene a termıföld tulajdonszerzésénél, illetve bérlésénél a mezıgazdasági tevékenységre való képesség és készség vizsgálatát.
18
4. ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 4.1. Új tudományos eredmények
1. Az értekezés a rendszerváltást követı idıszakot átfogva elsıként adott komplex elemzést a szövetkezeti tulajdonban és a termıföldtulajdonban bekövetkezett változásokról, valamint a II. számú földalappal kapcsolatos gyakorlatról.
2. A mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti átalakítása nem egy csomagban történt, hanem a
legfontosabb szabályozandó kérdéseket (tulajdoni viszonyok átalakítása, szövetkezeti
törvények, földtörvény, agrárpiaci rendtartás, erdıtörvény, a mezıgazdasági közigazgatás átalakítása stb.) idıben elnyújtva, gyakran kiérlelt koncepció nélkül szabályozták. Ez részben
állandó állami beavatkozási kényszert (különbözı jogszabály-módosításokat) hozott létre, másrészt még tovább fokozta azt a bizonytalanságot, amely az olyan mértékő és jellegő változásokkal kikerülhetetlenül együtt jár, mint amilyenek a magyar mezıgazdaságban lezajlottak.
3. A tulajdoni átalakulás választott módjai – a kárpótlás és a szövetkezeti közös vagyon nevesítése – következtében a termıföld tulajdona és az egyéb termelési eszköz túlnyomó részének tulajdona elvált egymástól. Az elıbbi alapvetıen a magánszemélyek kezébe került, az utóbbi tekintetében pedig a vizsgált idıszak elején fennmaradt a termelıszövetkezetek
monopóliuma. A szabályozás nem tette lehetıvé a mezıgazdasági szövetkeztek ésszerő széttagolódását sem, egyetlen szövetkezeti modellbe kényszeríttette a szövetkezeteket, amely
a termelı típusú szövetkezetek jegyeit viseli magán. A szövetkezeti törvénynek különbözı szövetkezeti modelleket (beszerzı-, értékesítı-, feldolgozó-, termelı-, hitel- stb.) kellett volna
felkínálnia a szövetkezıknek, és szükség lett volna egy, a szövetkezet és a gazdasági társaság között átmenetet biztosító társasági formáció létrehozására is.
4. A szövetkezeti átalakulás szabályozásával létrejött szervezet a törvényi elnevezés ellenére
sem szövetkezet. A magyar szövetkezeti törvény alapján létrejövı szövetkezetek inkább tıke-
társaságok, tekintettel arra is, hogy a kívülállókat mint külsı tıkebefektetıket kizárólag a tıkemotívum köti a szövetkezethez. A létrejött konstrukció ugyanakkor nemcsak szövetkezetnek,
hanem tıketársaságnak sem megfelelı, ugyanis a kívülállók tıketulajdonosi jogosítványokkal nem rendelkeznek. Ebbıl következıen a szövetkezeti szabályozás területén a jelenleginél
egyértelmőbben kell a szövetkezet fogalmát meghatározni, illetve a gazdasági társaságtól való
19
elhatárolását szabályozni, az eddigi egymodellő szövetkezeti szabályozás helyett pedig több modellt kívánatos a szövetkezık számára felkínálni.
5. Az oszthatatlan szövetkezeti tulajdon lebontását elvégzı vagyonnevesítés során a politikai,
erkölcsi elégtétel szolgáltatása, valamint a gazdasági szempontok keveredtek egymással. Ennek következtében a szövetkezetben egymástól jól elkülöníthetı érdekő üzletrésztulajdonosi csoportok jöttek létre. Ezek az érdekellentétek csak további szabályozással
oldhatók fel. A tulajdoni átalakulás szabályozása következtében nemcsak a termıföldtulajdon
és a termelésieszköz-tulajdon vált el egymástól, hanem a legtöbb esetben a földtulajdon és a földhasználat alanya is különbözik, vagyis általában nem a földtulajdonos vállalkozik, illetve a vállalkozó nem a saját földtulajdonán gazdálkodik. Emellett a földtulajdon jelentıs mértékő
aprózódásának lehettünk tanúi, illetve, mivel a földtulajdonosok különbözı jogcímeken jutottak földhöz, termıföldjük általában nem egy tagban található. A dolgozat rámutat arra,
hogy nem elsısorban a termıföld tulajdoni aprózódásának ténye, hanem az gátolja a
racionális földhasználat stabilizálódását, hogy a földaprózódás konzekvenciáinak a levonása a
szabályozásban csak részben történt meg.
6. A termıfölddel kapcsolatos viszonyok rendezésekor az átalakulásban – érthetıen – a tulajdoni viszonyokra helyezıdött a hangsúly. Ugyanakkor ma már a gazdaságilag racionális birtokszerkezet kialakulását jobban elısegítené, ha – a tulajdoni viszonyok helyett – a
termıföld használati viszonyai kerülnének a szabályozás középpontjába. A gazdaságilag racionális birtokszerkezet kialakítása érdekében egyrészt általános birtokrendezési törvényt kell alkotni és meghatározni ennek az alapelveit, másrészt bıvíteni kell az elıvásárlási, illetve elıhaszonbér-leti jogosultságok körét (például a szomszédos birtokra vonatkozóan).
7. A jelenlegi szabályozással ellentétben ma már indokolt lenne a haszonbérleti szerzıdések idıtartamának maximuma helyett a minimális idıtartam meghatározása, mivel ez növelné a
vállalkozó, a beruházó biztonságát. Erre a szerzıdı feleket különbözı eszközökkel, például adókedvezmény nyújtásával is ösztönözni kellene.
20
4.2. A kutatási eredmények hasznosítása
Kutatási eredményeim segítséget nyújthatnak a jogalkotás számára azzal, hogy felhívják a figyelmet a mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti átalakulása során megmaradt, illetve
létrejött ellentmondásokra, feszültségekre, és több helyen bemutatják a szabályozás lehetséges irányait is. A dolgozatban felvetett, de annak tárgyköre, illetve terjedelmi korlátok miatt
részletesen nem elemzett kérdések további kutatások kiindulópontjául szolgálhatnak. Az értekezés felhasználható egyetemi jegyzetek, tankönyvek továbbfejlesztésénél is, mert átfogóan bemutatja a mezıgazdaság tulajdoni és szervezeti struktúrájának átalakulási folyamatát.
21
5. A TÉMAKÖRHÖZ KAPCSOLÓDÓ FİBB PUBLIKÁCIÓK ÉS CITÁCIÓK 5.1. Publikációk
ÉDER T. – HERBST Á.: Fenntartható fejlıdés Magyarország háromhatár szegletében.
In: Az átalakulás egyes szükségszerő lépései a magyar mezıgazdaságban. Nyíregyháza:
I. k. 1995.
ÉDER T. et al.: Kisvállalkozások az agrárszektorban. [Budapest, I. k., 1997.] (MVA Kutatási Füzetek 8.)
HEGEDŐS I. – HERBST Á.: A tartós válságba jutott mezıgazdasági termelıszövetkezetek talpra állításának szervezeti lehetıségei. Gödöllı: Mezıgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, AP 07/1316. számú kutatás, 1991. (Zárótanulmány)
HERBST Á.: Az érdekképviseleti szervek irányelvei, ajánlásai, jogi természete. In: Jogász Szövetségi Értekezések. Szerk.: NAGY L. Budapest: Magyar Jogász Szövetség, 1982. p. 141–171.
HERBST Á.: Prugberger Tamás: A magyar agrárjogi szabályozás jellege és kritikai elemzése. Hozzászólás. In: Szövetkezeti Kutatóintézeti Közlemények, 1983., 177. sz., p. 85.
HERBST Á.: A közgyőlés a mezıgazdasági termelıszövetkezetekben Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete, 1984.a. (Kézirat)
HERBST Á.: A „szocialista” vállalat szervezeti-vezetési struktúrájának önigazgatói-önkormányzati irányú koncepciója a vállalati érdekkutatások tükrében. Szempontok a vállalati
belsı mechanizmus továbbfejlesztéséhez. Budapest: „Szocialista vállalat” országos kutatási fıirány, 1984.b. (Kézirat)
HERBST Á.: Az ipari szövetkezetek érdekképviseleti rendszere és mőködésének néhány jellemzı vonása. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete, 1985.a. (Kézirat)
HERBST Á.: A közgyőlés a mezıgazdasági termelıszövetkezet vezetési struktúrájában. Budapest: Termelıszövetkezetek Országos Tanácsa, 1985.b (Kézirat)
HERBST Á.: A szövetkezeti érdekképviselet szervezetrendszere, különös tekintettel az ipari szövetkezetek érdekképviseleti szervezetére. Budapest: Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézete, 1986. (Kézirat)
22
HERBST Á.: A gazdálkodó szervezetek állami irányítása In: A mezıgazdaság jogi szabályozása. Szerk.: BÍRÓ S. Budapest: Mezıgazdasági Kiadó, 1987.a, p. 57–82.
HERBST Á.: Az ipari szövetkezetek érdekképviseleti rendszere és mőködésének néhány
jellemzı vonása. In: HERBST Á. – KİHEGYI K.: Az ipari szövetkezeti szövetségek munkájáról. Szövetkezeti Kutatóintézeti Közlemények, 1987.b, 199. sz., p. 9–46.
HERBST Á.: A magyar mezıgazdasági vállalatok joga In: A mezıgazdaság jogi szabályozása. Szerk.: BÍRÓ S. Budapest: Mezıgazdasági Kiadó, 1987.c, p. 89–151.
HERBST Á.: Azé a csıd, akié a szövetkezet, de kié? Döntési folyamatok és a döntések feltételrendszere a domoszlói Mátragyöngye Mezıgazdasági Termelıszövetkezetben.
Budapest: az Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete, Döntési folyamatok a mezıgazdasági termelıszövetkezetben címő kutatás, 1988.a. (Kézirat)
HERBST Á.: Egy hagyományos mezıgazdasági szövetkezet tündöklése és… Döntési folyamatok és a gazdálkodás feltételrendszere a markazi Mátravölgye Mezıgazdasági Termelıszövetkezetben.
Budapest:
az
Magyar
Tudományos
Akadémia
Politikai
Tudományok Intézete, Döntési folyamatok a mezıgazdasági termelıszövetkezetben címő kutatás, 1988.b. (Kézirat)
HERBST Á.: Gondolatok a szövetkezetek jogi szabályozásának korszerősítéséhez. In: Az
agrárgazdaság fejlıdési pályájának korszerősítése konferencia-kötet. Szerk.: MAGDA S. –
TÓTH T. Gyöngyös: 1988.c, p. 157–165.
HERBST Á.: Tulajdoni és szervezeti viszonyok változása a magyar mezıgazdaságban.
(A Gödöllı Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vállalati környezet és alkalmazkodás az élelmiszer-termelésben címő konferencián elhangzott
elıadás alapján) In: GATE GTK Tudományos közlemények. Szerk.: LEHOTA J. – ILLÉS B. CS., 1988.d, 1.sz., p. 48–53.
HERBST Á.: A vállalkozó szövetkezet. Döntési folyamatok és a döntések feltételrendszere a
fóti Vörösmarty Mezıgazdasági Termelıszövetkezetben. Budapest: az Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete, Döntési folyamatok a mezıgazdasági termelıszövetkezetben címő kutatás, 1988.e. (Kézirat)
HERBST Á.: A szövetkezeti munkavégzési viszonyok egyes kérdései a „vállalkozó szövetkezetben”. Budapest: Országos Szövetkezeti Tanács Kodifikációs Bizottsága, 1989. (Kézirat)
23
HERBST Á.: Az állam és a szövetkezetek viszonya a jogállamiság keretei között. In: Gazdálkodás, 1990.a, XXXV. évf. 9. sz., p. 16.
HERBST Á.: Az állam és a szövetkezetek viszonyának néhány új vonása a jogállamiság
keretei között. In: A reform és a mezıgazdaság. Szerk.: MAGDA S. – TÓTH T. Gyöngyös:
1990.b, p. 141–150.
HERBST Á.: Észrevételek a szövetkezetek jogi szabályozásához In: Szövetkezés, 1991.a, IX. évf. 1. sz., p. 65–75.
HERBST Á.: Az új szövetkezeti törvény alapkoncepciója és megoldási változatai. Gödöllı:
Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, „Új gazdasági és társadalmi folyamatok az átalakuló magyar mezıgazdaságban” címő konferencia, 199l.b. (Kézirat)
HERBST Á.: Mi a korlátolt a korlátolt felelısségő társaságban In: Ítélet, 1993.a, II. évf. január, p. 8–10.
HERBST Á.: Mit visznek a ködösbe? Szövetkezeti átalakulás. In: HVG, 1993.b, XV. évf. 10. sz., p. 7.
HERBST Á.: Földaprózódás In: HVG, 1993.c, XV. évf. 10. sz., p. 8.
HERBST Á.: A termıföld tulajdoni és használati viszonyainak alapvetı jellemzıi, ezek hatása a meghozandó földtörvény szabályozási koncepciójára. Budapest: Földmővelésügyi Minisztérium, 1993.d. (Kutatási jelentés)
HERBST Á.: Az állam vagyona. A privatizáció. In: Gazdasági jog II. Szerk.: BÍRÓ S. Gödöllı: Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Egyetemi jegyzet, 1994.a, p. 2–25.
HERBST Á.: A földjog alapjai. In: Gazdasági jog II. Szerk.: BÍRÓ S. Gödöllı: Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Egyetemi jegyzet, 1994.b, p. 134–144.
HERBST Á.: A földtulajdoni viszonyok átalakulása. Budapest: Politikatörténeti Alapítvány Földreformok a modernkori Magyarországon címő konferencia, 1994.b
HERBST Á.: A termıföld tulajdoni és használati viszonyainak alapvetı jellemzıi. Gödöllı: 1994.c. (Kézirat)
HERBST Á.: A termıföld tulajdoni és használati viszonyainak alapvetı jellemzıi. Budapest: Földmővelésügyi Minisztérium, 1994.d. (Kutatási jelentés)
24
HERBST Á.: A tulajdoni átalakulás néhány ellentmondása a mezıgazdaságban In:
Agrárökonómiai Tudományos Napok Konferencia-kötet. Szerk.: MAGDA S. – RADÓ A. Gyöngyös: Gödöllıi Agrártudományi Egyetem Mezıgazdasági Fıiskolai Kar, 1994.e, p. 221–223.
HERBST Á.: A tulajdonjog alapjai és a vállalkozások. In: Jogi ismeretek II. Szerk.: BÍRÓ S. Budapest: Cégér Könyvkiadó, 1994.f, p. 93–216.
HERBST Á.: A csıdeljárás szabályai. In: Gazdálkodók kézikönyve. Szerk.: HERBST Á. et al. Budapest: Raabe Könyvkiadó, 1996.a, p. 1–8.
HERBST Á.: Földvásárlás és haszonbérlés In: Gazdálkodók kézikönyve. Szerk.: HERBST Á. et al. Budapest: Raabe Könyvkiadó, 1996.b, p. 1–10.
HERBST
Á.:
A
gazdaságilag
racionális
birtokszerkezet
kialakulását
elısegítı
jogintézmények. Budapest: Földmővelésügyi Minisztérium, 1996.c. (Kutatási jelentés)
HERBST Á.: Market Mechanisms – Elements of Legal Regulations in the Agriculture of Hungary. In: Hungarian Agricultural Research. 1996.d, June. p. 11–14.
HERBST Á.: Vállalkozások alapítása a mezıgazdaságban In: Gazdálkodók kézikönyve. Szerk.: HERBST Á. et al. Budapest: Raabe Könyvkiadó, 1996.e, p. 1–22.
HERBST Á.: A felszámolási eljárás és a végelszámolás In: Gazdálkodók kézikönyve. Szerk.: HERBST Á. et al. Budapest: Raabe Könyvkiadó, 1997. p. 1–10.
HERBST Á. – KOVÁCS L.: A vállalkozások jogi szabályozásának alapjai. Gödöllı: Emberi Erıforrás Fejlesztése Alapítvány, 1993.
25
5.2. Citációk
ÁGH A.: Az új parlament 1001 napja. In: Mozgó Világ, 1993. XIX. évf. 6. sz. p. 30.
FERTİ I.: Egy szocialista sikertörténet bukása. (A magyar mezıgazdaság, 1986–1992) Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézet, 1993. Kézirat.
HERCZEG I.: Az üzletrész problémája a mezıgazdasági szövetkezetekben. In: Szövetkezés, 1995. XIII. évf. 2. sz. p. 49.
JUHÁSZ P. – MOHÁCSI K.: A magyar élelmiszer-gazdaság: tények, problémák és lehetıségek. In: Közgazdasági Szemle, 1994. XLI. évf. 7–8. sz., p. 621–623.
POKOL B.: Az érdekképviseleti szervek és a politikai rendszer. In: A politikai intézmények fejlesztési irányai. Szerk.: SCHMIDT P. Budapest: MSZMP KB TTI, 1984. p. 139.
POKOL
B.:
Az
érdekképviseleti
szervek
a
politikai
Társadalomtudományi Közlemények, 1985. XV. évf. 1. sz.
akaratképzésben.
In:
PRUGBERGER T.: Vállalkozás, szövetkezet és a munkahely biztosítás kérdései tulajdonjogi megközelítésben. In: Jogtudományi Közlöny, 1990. IV. évf. 2. sz., p. 70.
TÖLGYESSY P.: Gazdasági érdekképviseletek Magyarországon. In: Mőhelytanulmányok. Budapest: MSZMP KB TTI, 1988.
26
