A Törekvés Táncegyüttes Szicíliában, avagy, reszkess maffia, jövünk
A Törekvés Táncegyüttes, hűen eddigi hagyományaihoz, idén nyáron is útra kelt, hogy külföldön is bemutathassa tudását, illetve, hogy népszerűsítse a magyar kultúrát. 2009 nyarán Szicíliába voltunk hivatalosak, ahová nagy örömmel és várakozással készültünk. Több ezer kilométert utaztunk, részt vettünk két fesztiválon, felkerestük
Szicília
számos
látnivalóját, hétszer
felléptünk,
teljesítettünk
több
kilométernyi menettáncot, keveset aludtunk, négy különböző tengerben fürödtünk, megnyertünk
egy
vetélkedőt,
elfogyasztottunk
„egy
bizonyos”
pálinka-
és
bormennyiséget, voltunk vulkántúrán és még Don Corleonét is felkerestük. Augusztus 4-én, kedden reggel indultunk a Törekvés Művelődési Központ elől, s egy buszban töltött éjszaka után, szerdán kora délután érkeztünk meg Reggio di Calabriába, az olasz csizma orrába, ahonnan már megpillanthattuk Szicília szigetét. Egyébként az úton, ráhangolódásképpen, megnéztük a Keresztapa 1. és 2. részét. Calabriából megérkeztünk
kb.
15
Messinába,
perc a
alatt
sziget
átkompoltunk
egyik
a
legnagyobb
Messinai-szoroson, és
s
legforgalmasabb
kikötővárosába. Már a kompról is láthattunk néhány viaduktot és autópályát, melyeknek építése itt is jól jövedelmező üzletág, s amelyre a maffia rátette a kezét. Mivel volt még időnk, így nem egyenesen a szállásunkra mentünk, hanem útba ejtettük a híres Cefalút, mely települést még a görögök alapítottak. Megnéztük a katedrálist, a régi mosóházat, s tettünk egy sétát a turisták által olyannyira kedvelt kisváros utcáin. Estére értünk a sziget nyugati részére, ahol egy 2000 lakosú település, Vita, iskolájában volt a szállásunk. Ezen a fesztiválon a helyieken és rajtunk kívül egy lengyel és egy orosz csoport is részt vett, akikkel közös szálláson voltunk elhelyezve. A körülmények nem voltak a legmegfelelőbbek, hiszen három kis tanteremben volt elszállásolva az egész csoport, és 4-4 zuhanyzó jutott körülbelül 90 emberre. A zuhanyzót a táncosokon kívül más élőlényekkel is meg kellett osztanunk, hiszen voltak meztelen csigák, bogarak, pókok a sikítozó leánykák legnagyobb „örömére”. De még ez sem lett volna zavaró, ha rendes ételt kaptunk volna. A reggeli édes keksz és lekvár az olaszoknál, de a magyar ember egészen máshoz van szokva. A tavalyi
1
szardíniai turné után már fel voltunk készülve a reggelikre, így mindenki hozott magával ki mit szeretett. Az ebéd körülbelül 2-3 zöldsaláta levél és mellé 3 darab kisméretű virsli vagy gyors fagyasztott halrúd. A mélypont egy bizonyos leves volt, melynek összetevői víz, szétfőtt tészta és kevés krumpli; fűszert, illetve sót ez a leves nem látott. Otthon mindenki elkészítheti (bár mi nem javasoljuk, de legalább megtudhatja, hogy milyen a börtönkoszt), és miközben elfogyasztja, gondoljon ránk! A vacsora megegyezett az ebéddel, de szerencsére dinnye mindig volt. Vendéglátóink egyébként kedvesek voltak, s minden este latin bulit tartottak az együttesek számára az iskola belső udvarán. Az második ott töltött napunkon néhányan részt vettünk egy polgármesteri fogadáson, ahol megkóstolhattunk néhány igazán finom szicíliai édességet. Ugyanennek a napnak az estéjén a helyiek egy kis vetélkedőt szerveztek a 3 külföldi és a helyi csoport 6 fős csapatai számára. Különböző ügyességi feladatot kellett a tagoknak megoldani, mint pl. összekötött lábbal kellett párban futni; egy lavór vízből kellet citromokat szájjal kiszedni, dinnyét kellett időre enni hátratett kézzel, kötélhúzás stb. A magyar csapat, melynek tagjai: Ny. Zsófi, Julcsi, Daniella, Dávid, Peti, S. Gergő, az első helyen végeztek. Itt a többi táncost, mint „B közepes” szurkolótábort is meg kell említenem. Ezután minden nép egy kis táncházat tartott a saját táncaiból. Mi szatmárit tanítottunk a többieknek. A lengyelek valamilyen kacsatánccal szórakoztattak minket, ami elég röhejes volt, hiszen kiscsoportos óvodás korunkban táncoltunk ilyet utoljára (meg nagyon részegen ). Az esték amúgy jó hangulatban teltek, sokan megkóstolták a helyi söröket, táncoltak a latin zenére, vagy csak egyszerűen élvezték a mediterrán éjszakákat. Vita városában 3 egymást követő estén léptünk fel, általában 20 percet kellett táncolni, s igyekeztünk előadásonként más-más tájegység táncait bemutatni (ellentétben a lengyelekkel, akik állandóan ugyanazt táncolták). A mi műsorunkban szerepeltek kalotaszegi, somogyi, bagi, kalocsai, méhkeréki, somogyi üveges, tapsos, bábos és szatmári táncok. Az összes fellépésre igaz, hogy sok néző előtt nagy sikerrel táncoltunk. Napközben sem unatkoztunk. Az első napokban Tibi és Eszter tartottak délelőtti próbákat, melyek szükségesek voltak, de őszintén szólva nem tartoztak a kedvenceink közé. Pénteken délután végre lejutottunk a Tirrén-tengerhez. A Castellmare del Golfo öbölben a Pirat (kalóz) beach-bárban töltöttük az egész délutánt. Elég nagy hullámok voltak, amit mi nagyon élveztünk. Másnap elmentünk
2
Trapaniba, ami egyebek mellett a tonhalhalászatról vált híressé. Innen felvonókkal emelkedtünk fel a sziklára épített Erice városába. A panorámateraszról leláttunk Trapani sólepárlóira, s megnéztük az ericei erődöt, a dómot és sétálgattunk a szűk, labirintusszerű kis utcákon. Sajnos, a fesztiválszervezők nem tudták elintézni, hogy ebéd helyett hideg csomagot kapjunk, így a városnézésnek hamar vége szakadt, és vissza kellett mennünk Vitába. Mint már említettem, az ebéd nem volt egy nagy szám, így a csapat úgy döntött, hogy az elkövetkező napokon lemond az ebédről, és inkább a városnézést (kultúrát ) választja. Következő napon a sziget déli részére utaztunk Mazara del Vallo városába, ami a Granitula-fok mellett fekszik. A város arról nevezetes, hogy itt már rengeteg arab él, hiszen csupán 138 km-re van Tunéziától. Egyébként Szicília déli partjai délebbre fekszenek, mint Tunézia északi részei. Mikor Mazara del Vallo-ban kiszálltunk a buszból, olyan köd és pára ült a városon, hogy 10 méterre sem láttunk el. Talán itt a ködben alakult úgy, hogy P. Zsófi és P. Peti úgy döntöttek ők is gyarapítják a „Törekvéses-párocskák” csapatát. Ennek nagyon örültünk! A város kikötőjében várt minket egy nagyon kedves és készséges idős bácsi, aki elvezetett minket a dómhoz, utána pedig az arab negyedbe, ahol láttunk tunéziai boltot, csadorba öltözött néniket és arab imaházat is. A délutánt a Földközitenger partján szintén egy beach-bárban töltöttük, ahol a vállalkozó kedvűek megkóstolták a kusz-kuszt, az arabok egyik fő ételét. Itt a tenger vize kb. 10 fokkal volt hűvösebb, mint a többi helyen, ahol fürödtünk, de ez minket nem zavart, hiszen az együttes nagy része egész délután a vízben röplabdázott. Hétfőn szabadnapunk volt, így Bogi egy hosszabb programot szervezett számunkra. Először Monreale-ba mentünk, ahol a busznak elég borsos parkolási díjat kellett fizetni. Itt a szintén elég drága belépő miatt csak a csoport néhány tagja nézte meg a világhíres kolostorkerengő belső udvarát, mely a 268 dupla oszlopáról vált nevezetessé. A Monrealei Katedrálisba már többen bejutottak, ahol a csodálatos mozaikokban gyönyörködhettünk. Innen Palermóba vezetett utunk, ahol először a kapucinusok kriptáját kerestük fel. Elég felkavaró látvány volt a 8000 kiszáradt múmia testközelből való megtekintése. A hatalmas „No film, No foto” kiírások ellenére, mi jó magyar módra több képet is készítettünk. Palermói sétánkat a Porta Nuovánál, azaz az Új kapunál kezdtük. A kapu közelében található a Palazzo dei Normanni, a hajdani királyi palota, amit idő hiányában csak kívülről tudtunk megnézni. Innen egy parkon keresztül jutottunk el a Palermói Székesegyházhoz, mely kívülről igazán lenyűgöző látvány volt. Következő állomásunk a Quattro Canti tere,
3
mely Palermo egyik legforgalmasabb központja, s melynek szomszédságában megnéztük a San Cataldo-templomot. Ez a templom a három Szicíliára oly jellemző stílusjegyet hordozza magán, melyek: a keresztény, a normann és az arab. Egyébként nem ritka a szőke hajú, kék szemű szicíliai, ők a normannok leszármazottai. Még sok látnivaló lett volna Palermóban, de minket szorított az idő, így már csak a Teatro Massimo-t, Európa egyik legnagyobb színházát kerestük fel. Ez azért is volt számunkra érdekes, hiszen a híres maffiafilmben, a Keresztapa III. részében, itt játszódott a zárójelenet. A délutánt, oly sok palermóihoz hasonlóan Mondello csodálatos tengerpartján töltöttük. Utolsó vitai napunkon ellátogattunk a helyi borkombinátba, ahol a nyugatszicíliai borokkal ismerkedtünk. Felkerestük Segesta romjait, s így állhattunk az ókori világ legépebben maradt görög templománál, illetve csodálatos rálátásunk volt a Castellmare del Golfo öbölre a görögkori színház romjaira. Innen egy kis halászfaluba, Scopelloba vezetett utunk, ahol megkóstoltunk egy helyi specialitást, majd a nap többi részét ismét a tengerparton töltöttük. Az első fesztiválunk utolsó estéjén Salemi városában volt előadásunk. A hangulatos középkori városka szűk, kanyargós utcáin először menettánccal vonultunk végig, majd a főtéren, az erődvár mellett, egy középkori templomromban táncoltunk kétszer 10 percet. Másnap búcsút vettünk Vitától és vendéglátóinktól, s a sziget belseje vitt utunkat. 80 km-t bő 3 óra alatt „sikerült” megtennünk, olyan kanyargós és rossz minőségűek voltak az utak. Többször is eltűnt az aszfalt, s göröngyös földúton haladtunk sofőreink nem túl nagy örömére. Közben megnéztük a Keresztapa 3. részét is, melynek záró jelentében a fent említett Teatro Massimo lépcsőjén lelőtték Don Corleone lányát. A jelenet elég sokkoló volt, s pont mikor vége lett a filmnek megérkeztünk Corleonéba, a maffia jó néhány tagjának szülővárosába. Bejártuk a kisváros szűk utcácskáit, beülhettünk a központi téren levő Maffia Bárba, ahol a híres filmből származó relikviákat is megnézhettük. Mivel Betti és Gergő kissé eltévedtek, így őket a helyi rendőrök szedték össze, de hamar visszakaptuk őket, és folytathattuk utunkat Leonforte felé. De Corleonéban megtanultunk, hogy ha valamelyik pentito megszegi az omertát, akkor jön a vendetta. Vitában még viccelődtünk, hogy visszasírjuk még az ottani szállásunkat (és mi komolyan gondoltuk, hogy ez csak vicc), de mikor Leonfortéba érve, megláttuk új helyünket, rájöttünk, hogy ennek fele sem tréfa, és itt csak a pálinka segíthett. Ismét tantermekben aludtunk, ami nem lett volna baj, de olyan volt az „ágy”, hogy két
4
alumíniumcsőre kifeszítettek egy kb. 50 cm széles vásznat, így még a vékonyabb lányoknak sem volt célszerű éjszaka forgolódni. Eleinte ágynemű sem jutott mindenkinek. Egy, azaz 1, wc, és 2 zuhanyzó jutott 120 emberre. Ismét együtt laktunk más csoportokkal, akik Törökországból, Baszkföldről, Lengyelországból és Szerbiából érkeztek. Itt minden este volt több órás menettánc, ami alatt rengeteget kellett állni és várni, s nem kaptunk még vizet sem, szóval a szervezés nem állt a helyzet magaslatán. A három nap alatt három különböző helyszínen léptünk fel, mindig nagy sikerrel nagyszámú nézőközönség előtt. Leonfortéból egyik nap elmentünk Cataniába, Szicília 2. legnagyobb városába, ami a sziget keleti partján fekszik. Megnéztük a nevezetes látnivalókat, mint pl. a dómot, a lávakőből kifaragott elefántot, az erődvárat, a római amfiteátrumot, s jártuk a halpiacon is, ahol nyers kardhalat is kóstoltuk. Délután egy Cataniától délre eső tengerparti szakaszon fürödtünk. Utolsó leonfortei napunkon Szicília közepét, a sziklára épített várost, Ennát kerestük fel. Ezt a városkát méltán nevezik a sziget kilátóteraszának, hiszen csodálatos fekvése és panorámája egyedi. Tiszta időben egészen az Etnáig el lehet látni. Ezt a napunkat sajnos beárnyékolta Kitti rosszulléte, akit néhány órára kórházba is vittek, de szerencsére már másnapra rendbejött. A fesztivál záró estjén részt vettünk a többi csoporttal együtt egy szentmisén, ahol minden együttes elénekelt egy dalt, mi történetesen a régi Székely Himnuszt. Érdekes volt látni a török csoportot, ahogy a katolikus templomban egy muszlim dalt énekeltek. A mise után megint órákig tartó menettánc, s várakozás következett, mire éjfél körül végre színpadra kerültünk. Búcsúzóul somogyit, tapsost és méhkerékit táncoltunk nagy sikerrel. A fellépés után néhány táncosnak a színpadon kellett maradnia és a műsorvezető a következő kérdéseket tette fel nekik: „A magyar vagy a szicíliai bor jobb-e?” „Kik a szebbek, a magyar vagy a szicíliai lányok?” A kérdéseket nem minősíteném; megpróbáltunk udvariasan, de természetesen a magyarok mellett kiállva válaszolni. Utolsó szicíliai napunkon végre elmentünk az Etnához, Európa egyetlen mai napig is működő vulkánjához. Az Etna-csúcs közelébe több lépcsőfokon keresztül lehetett feljutni. Mi busszal felmentünk az 1700 m magasságban levő parkolóba, ahonnan egyesek gyalog, mások felvonóval vágtak neki a következő szintnek, ami egy menedékháznál volt. Láttunk olyan épületet is melyet elöntött egy lávafolyam, s már csak a ház teteje látszik ki a lávából. A menedékháztól a csúcs közelébe, kb.
5
3000 m-es magasságba, dzsipekkel vittek fel minket. Itt egy helyi idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a csúcs 4 főkráterből áll, aminek az átmérője összesen 3 km. Az Etna legutóbb 2008. májusában tört ki, de folyamatosan vannak gázkitörések, kigőzölgések. Holdbéli tájon jártunk különböző méretű kráterek peremén, növényzet sehol, csak lávakő mindenhol. A föld meleg volt, ami a vulkán aktivitására utal. Itt úgy döntöttünk, hogy a kráter széle épp alkalmas hely a maradék otthoni pálinkánk elfogyasztására. Amikor ez megtörtént hirtelen olyan vihar kerekedett, hogy mindenkinek le kellett jönni a hegyről. A hegy mely addig fekete volt a lávakőtől, pillanatok alatt fehér lett, úgy beterített mindent a lezúduló jég. Dzsipekkel vittek minket vissza a menedékházhoz, s az út is olyan fehér volt, mintha tél lett volna. A felvonót biztonsági okokból nem indították el, így dzsippel jutottunk le a buszunkhoz. Ez a vulkántúra hatalmas élmény volt, ne hagyja ki senki, aki Szicíliában jár!!! Innen a tengerpartra mentünk, s a görögök által alapított Giardini Naxos-on (Naxosi kertek) keresztül, Szicília gyöngyszemébe, a gyönyörű Taorminába érkeztünk. Még néhány kilométerrel arrébb, az Etnán, hó- és jégvihar volt, addig itt 30-35 C. A kisvárost szó szerint ellepték a turisták, így az utcákon hömpölygött a nép. Nem is csoda, hisz az egész városka kanyargós, szűk utcákból áll, hangulatos éttermekkel, kávézókkal, templomokkal, mindenhol színes, mediterrán virágerdő, méregdrága boltok, sőt még egy arannyal futatott Harley Davidsont is láttunk. Taormina szépsége már Csontváry Kosztka Tivadart is megérintette, hiszen annak idején megfestette a helyi görög színházat, háttérben a tengerrel és az Etnával. Mi sajnos csak néhány órát tölthettünk a városkában, aztán elbúcsúzva Szicília szigetétől, átkompoltunk Calabriába. Reggelre értünk Ancona alá, Porto di Recanatiba, ahol az egész napot az Adriai-tenger partján töltöttük. Fellépésekben, látnivalókban és élményekben gazdag út áll mögöttünk. Köszönjük a vezetőknek, Eszternek és Tibinek, a szervezést, a felkészítést, a sok türelmet, na és a sok kerítésszaggató pálinkát!
Bánhegyi Boglárka
6
