Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 15-i ülése 22. számú napirendi pontja A Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi nemzetközi tevékenységének értékelése, javaslat a 2010. évi nemzetközi teendőkre Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Az előterjesztést előzetesen tárgyalta a Közgyűlés valamennyi bizottsága. Tisztelt Közgyűlés! A Tolna Megyei Önkormányzat külkapcsolati politikájának megfelelően ebben az évben is számot adunk a Közgyűlésnek a Tolna Megyei Önkormányzat nemzetközi tevékenységéről, törekvéseinkről és az elért eredményekről. I. A 2009. évi nemzetközi tevékenység értékelése Partnermegyék Alba megye: A két megye kapcsolatában meghatározó gyermektáboroztatást 2009. évben is megszerveztük. Az Alba megyében tartott sítáborra február 8-15. között került sor, melyen a Szent László Szakképző Iskola és Kollégium diákjai – 18 tanuló és 3 felnőtt kísérő – vettek részt. A síelés mellett a vendéglátók kirándulásokat szerveztek a gyerekeknek, hogy megismerhessék Alba megye nevezetességeit. A nyári táborozást Tolna megyében szerveztük meg június 25-július 2. között, melyen 16 tanuló és 3 felnőtt kísérő vett részt. A gyerekek számára mi is szerveztünk kirándulást, ahol bemutattuk megyénk néhány nevezetességét, illetve megismertettük őket a sárközi népi hagyományokkal. Ezenkívül néhány napot töltöttek a gunarasi strandfürdőben is. Egy 2007. évben tett látogatás során megyénk delegációja találkozott a nagyenyedi Magyar Borbarát Körrel, melynek tagjai közül 2009. június 26-28. között 9 fő látogatott megyénkbe. A szakmai program részeként a vendégek ellátogattak egy pincészetbe, megnéztek egy borászati feldolgozó üzemet, illetve előadás keretében megismerhették a szekszárdi szőlősgazdák helyzetét, kezdeményezéseit. A nyári látogatás eredményességének tudható be, hogy november 23-25. között újabb borász delegáció, ezúttal a Fehér Megyei Borút Egyesület 12 tagja érkezett Tolna megyébe. A szakmai program megszervezésébe és lebonyolításába bekapcsolódott a Tolna Megyei Agrárkamara is. A program során a delegáció meglátogatott néhány szekszárdi pincészetet, illetve egy előadáson átfogó képet kapott megyénk gazdasági helyzetéről, kulturális adottságairól és turisztikai lehetőségeiről.
1
2009. szeptember 18-21. között rendezték meg Gyulafehérváron a XVIII. Apulum Agraria Mezőgazdasági Vásárt, ahol a Tolna Megyei Agrárkamara 5 fős delegációja képviselte megyénket. A vásár látogatói többnyelvű turisztikai kiadványokon keresztül ismerkedhettek meg Tolna megyével, de vásárolhattak Tolna megyei mézet, illetve a borászok felajánlásainak köszönhetően megkóstolhatták a borvidékre jellemző borokat is. Aube megye A 2009. évi tervben jeleztük, hogy a 2005. évi utolsó látogatás óta a felek eltávolodtak egymástól. A kapcsolat újjáélesztésének reményében meghívtuk a francia partnert a Megyenap rendezvényeire, ahol Tolna megye ezer éves fennállásának megünneplése jó alkalom lett volna a személyes egyeztetésre. Meghívásunknak a francia fél sajnos nem tudott eleget tenni, azonban válaszuk azt sugallta, nyitottak szorosabbra fűzni a partnerkapcsolatot. Tekintettel azonban a gazdasági válság hatásaira, a rendelkezésünkre álló anyagi forrásokat más célokra kellett fordítanunk, így nem tettünk további lépéseket. Bautzen járás Michael Harig 2008-as meghívásának eleget téve, 2009. októberében a megyei közgyűléssel 4 napos látogatást tettünk a járásban. A járási elnök a térség jellegzetességeit mutatta be a járási reform eredményeként kibővült új Bautzen járásban, ezúttal elsősorban az ipar, a turisztikai fejlesztések és a kisebbségi kultúra szemszögéből. Ellátogattunk a Ralbitz községben működő szorb óvodába, illetve általános és középiskolába, majd a környezetbarát energiatermelés lehetőségeivel ismerkedtünk a „Fekete pumpa” nevet viselő szénerőműben. A járásban uniós támogatással próbálják meg turisztikai célokra hasznosítani az egykori külszíni barnakőszén-bányászat eredményeként keletkezett bányaüregeket, azok összekötésével, vízfeltöltéssel, illetve az úgynevezett úszóházak építésével. Ennek megtekintése a Geierswalde-i tóvidéken szintén a program részét képezte. Michael Harig elnök kezdeményezésére szándéknyilatkozatban erősítettük meg Bautzen járás és Tolna megye között 1994 óta fennálló partnerkapcsolatot, amelynek oka, hogy Bautzen járás a Szászországban lezajlott közigazgatási reform következtében új településekkel bővült. A búcsúesten reményemet fejeztem ki, hogy kapcsolatunk ezzel a látogatással is megerősödött és a jövőben új területeken is lehetőség nyílik az együttműködésre. Ennek első kezdeményezése lehet egy, az oktatás terén, a közeljövőben megvalósuló konferencia, valamint a gazdaságélénkítés tekintetében a Tolna megyei befektetési kalauz népszerűsítése a járásban. Az egyeztetések során a járás új közgyűlését viszontlátogatásra hívtam megyénkbe. Október 11-14. között a Német Színház és a bautzeni Szorb Népszínház együttműködésének keretében a német társulat vendégjátékkal szerepelt Szekszárdon és Tolna megye több településén. Main-Tauber járás Március végén a járásból 2 fős delegáció érkezett Tolna megyébe, hogy a 2009-re tervezett programok szervezési kérdéseit és részleteit egyeztessék. Kifejezték, hogy a
2
járás érdekelt a kapcsolat további ápolásában és élettel való megtöltésében. Jelezték, hogy szeretnék feleleveníteni a korábbi jó kapcsolatot a tűzoltószövetségek között is. A megye és a járás kulturális együttműködését erősítendő 2009. július 23. – augusztus 23. között Tolna megyei művészek állítottak ki Bronnbachban. Korábban ilyen típusú eseményre nem került sor. A rendezvénysorozatot dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Látogatása során felmerült, hogy mind a magyar, mind a német művészek nyitottak lennének szorosabb együttműködésre. Megnyitóbeszédének végén dr. Pálos Miklós meghívta a járás művészeit, hogy egy hasonló jellegű kiállítás keretében mutatkozzanak be a megyénknek. A programsorozatot augusztus 23-án a Szekszárdi Német Színház fellépése zárta a Don Quijote című darab bemutatásával, mely nagy sikert aratott. Az ifjúsági együttműködés keretében 2009. augusztus 20-26. között a tauberi Sportjugend, valamint a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány közös szervezésében Main-Tauber járási, bautzeni és Tolna megyei, továbbá lengyel diákok részvételével nemzetközi ifjúsági tábor volt Fadd-Domboriban. A német partnerek jelezték, hogy örömmel vennék, ha ebbe az együttműködésbe a jövőben bekapcsolódna Tolna megye két további partnere, Alba megye és West-Sussex grófság fiatalsága is. A járás 2009-ben megválasztott új közgyűlése 2009. szeptember 17-20. között Magyarországra és Tolna megyébe látogatott. Felkeresték a hévízi gyógyfürdő igazgatóságát a szolgáltatások megismerése, valamint a bad-mergentheimi gyógyfürdővel történő kapcsolat és együttműködés kialakítása céljából. A látogatás további részét a partnerek kérésének megfelelően turisztikai programok, a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon történő felvonulás és a megyei közgyűlés tagjaival közös sportprogram alkotta. A látogatás során csakúgy, mint Bautzen járás esetében, kezdeményeztem az oktatás terén konferencia szervezését, valamint Tolna megyei befektetési kalauz propagálását. Pozsega-Szlavón megye Már a 2009. évre vonatkozó külkapcsolati tervben jeleztük, hogy az ispánsággal 2005ben aláírt partneri szerződést nem tudjuk tartalommal megtölteni, lévén a horvát fél nem reagál a partnerkapcsolat megmentését célzó megkereséseinkre. Az év folyamán helyhatósági választások zajlottak az ispánságban. Gratuláló levelünkkel ezt az alkalmat igyekeztünk megragadni az együttműködés felélesztésére. Válasz sajnos ezúttal sem érkezett, ezért a jövőben nem teszünk további kísérletet a partnerkapcsolat megmentésére. Szecsuán tartomány 2009. november 1-2. között 6 fős magas rangú politikai delegáció érkezett a megyébe a partnerség erősítése és új együttműködési lehetőségek keresése céljából, valamint azért, hogy hálájukat fejezzék ki a megye lakosainak a múlt évi kínai földrengést követő segítségnyújtás miatt. A delegáció tagjai egynapos itt tartózkodásuk alatt előadás keretében ismerkedtek meg a megye adottságaival, fejlesztési lehetőségeivel, felkerestek egy borászati üzemet, ahol a folyamatban lévő beruházási munkálatokat tekintették meg, valamint ellátogattak a paksi atomerőműbe, ahol tapasztalatcserére és rövid üzemlátogatásra került sor. (A kínai fél a közeljövőben tervezi atomerőmű építését.) 3
A látogatás eredményeként felmerült az együttműködés kialakításának lehetősége a borászat, valamint a turizmus területén. A kínai fél meghívott egy Tolna megyei delegációt azzal a céllal, hogy a megyei befektetési kalauzt a 2010-es Nemzetközi Fejlesztési Hét keretében mutathassa be a tartományban. West-Sussex grófság A kapcsolat élénkítésének reményében az angol partnert meghívtuk a Megyenap rendezvényeire, ami jó alkalmat kínált volna a személyes egyeztetésre. Meghívásunknak az angol fél sajnos nem tudott eleget tenni, azonban válaszuk alapján nyitottak lennének a jövőben közös programokban való együttműködésre. Nemzetközi szervezetek A gazdasági válság következtében a megye külkapcsolatait 2009-ben a takarékosság jellemezte, amely a nemzetközi szervezetek munkájába történő részvételben mutatkozott meg legerőteljesebben. A nemzetközi szervezetekben a tagsági viszonyunkat továbbra is fenntartottuk, azonban a Duna Menti Tartományok Munkaközössége, az Európai Bortermelő Régiók Gyűlése valamint az Európai Régiók Gyűlése munkacsoportjainak, bizottságainak ülésein 2009-ben a megyei delegáltak nem vettek részt. Az Európai Régiók Gyűlésének 2009. november 24-26. között Bázelben megrendezett közgyűlésén Kapitány Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke képviselte megyénket. Az ülés részét képezte a MÖOSZ megyei vezetőknek szervezett tanulmányútjának.
II. A 2010. évi nemzetközi teendők Partnermegyék Alba megye A két megye közti partnerkapcsolat visszatérő eleme a kölcsönös gyermektáboroztatás. Ezt a hagyományt 2010. évben is folytatni kívánjuk. Az Alba megyei sítábor, illetve a Tolna megyei nyári táborozás időpontja még egyeztetés alatt áll. Mindkét táborozást a korábbi évek gyakorlatában megszokott létszámmal tervezzük. A német partnerekkel fennálló együttműködéshez hasonlóan a közgyűlési látogatást 2010. évben szeretnénk kiterjeszteni a román félre is, így tervezzük a két Közgyűlés közti cserelátogatást, azonban ennek időpontja még egyeztetés alatt áll. Az Alba megyével fenntartott jó kapcsolat és folyamatos egyeztetés során további látogatásokra is sor kerülhet, bár konkrét időpont és témajavaslat eddig egyik fél részéről sem merült fel.
4
Bautzen járás A Tolna megyei közgyűlés látogatása során 2009-ben kezdeményeztem egy, az oktatás terén megvalósuló konferencia megszervezését, valamint a gazdaságélénkítés tekintetében a Tolna megyei befektetési kalauz népszerűsítését a járásban, valamint viszontlátogatásra hívtam az új járás közgyűlését megyénkbe. Michael Harig úr a meghívást elfogadta. (Az időpontok egyeztetése a programokkal kapcsolatosan az előterjesztés készítésének időpontjában még nem történt meg.) A járással fenntartott aktív kapcsolat további programokat, látogatásokat hozhat. Többek között várható lesz idén is a Német Színház és a bauzteni Szorb Népszínház együttműködésének köszönhetően színházi vendégjátékok rendezése. Main-Tauber járás 2010-re meghívást kaptunk a tavasz folyamán megrendezésre kerülő Wertheimi Gazdasági Hétre, valamint a Tauber-Franken turisztikai kiállításra. Jelenleg folyik az egyeztetés a megyei kamarákkal Tolna megye ezeken a rendezvényeken történő képviselete kérdésében. 2010. nyarán tovább folytatódik a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány és a járási Sportjugend közös táborozása, a járásból érkező, illetve bautzeni és lengyel diákok részvételével. A táborozásra Tolna megyei fiatalokat is várnak. Várjuk a német fél visszajelzését a tervezett oktatási konferencia, valamint a gazdaságélénkítés területén kezdeményezett előadások és bemutatkozás időpontjával kapcsolatban is. Mindemellett más programokra, látogatásokra is sor kerülhet, azonban konkrét időpont és témajavaslat még nem érkezett. Szecsuán tartomány A kínai fél 2009-es látogatása során meghívott egy Tolna megyei delegációt a 2010ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Fejlesztési és Partnerségi Hétre, mely alkalmat kínál arra, hogy Tolna megye bemutassa befektetési lehetőségeit a lehetséges kínai partnereknek. Meghívást kaptunk továbbá a május végén, június elején Chengduban megrendezésre kerülő csúcskonferenciára, melyet a tartomány a külföldi partnerei számára szervez tapasztalatcsere és együttműködési lehetőségek találása céljából. Aube megye, West Sussex grófság A horvát valamint az angol partnerekkel témajavaslatok nem szerepelnek a napirenden.
5
2010-ben
konkrét
programtervek,
Nemzetközi szervezetek A különböző nemzetközi szervezetekben, mint az Európai Régiók Gyűlése, a Duna Menti Tartományok Munkaközössége valamint az Európai Bortermelő Régiók Gyűlése, a Tolna Megyei Önkormányzat továbbra is fenntartja a tagsági viszonyát. A jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel azonban – a költségtakarékosság szem előtt tartásával – delegáltjaink a különböző bizottságok és munkacsoportok ülésein 2010ben sem vesznek részt. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a külkapcsolati feladatok értékeléséről szóló beszámolót és a külügyi tervre vonatkozó javaslatot fogadja el! Határozati javaslat: A Tolna Megyei Közgyűlés ……./2010. (II.15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi nemzetközi tevékenységének értékeléséről és a 2010. évi nemzetközi teendőkről A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi nemzetközi tevékenységének értékelését, valamint a 2010. évi külügyi tervre vonatkozó javaslatot megvitatta és elfogadja. Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke, valamint dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző (a 2010. évi feladatok vonatkozásában). Határidő: folyamatos. Szekszárd, 2010. január 25.
dr. Puskás Imre a Közgyűlés elnöke
6