Közgyûlési elõkészítõ anyag
A TITÁSZ Rt. Igazgatóságának jelentése a 2003-as évrõl
A most lezárásra kerülõ 2003-as üzleti év mozgalmas, változásokkal és kihívásokkal teli idõszak volt. A TITÁSZ Rt. mûködését döntõen meghatározó makrogazdasági feltételekkel kapcsolatosan kiemelhetjük, hogy a mögöttünk álló évben a magyar gazdaság alakulására a világgazdasági folyamatok kedvezõtlen fejlõdési tendenciái is hatással voltak, ami a GDP növekedésének lassulásában érezhetõ, 2003-ban megközelítõleg 2,9 % volt, míg 2002-ben is közel 3,5 %. 2003. évben két alkalommal volt áremelés februárban átlagosan 10,0 %-kal, míg augusztusban átlagosan 9,0 %-kal nõttek a végfelhasználói árak. Az MVM-tõl, mint nagykereskedõtõl beszerzett villamos energia ára februárban átlagosan 4,2 %-kal csökkent, míg augusztusban 11,2 %-kal emelkedett. A rendszerhasználati díjak elemei közül februárban az átviteli díj 6 %-kal, a rendszerirányítási díj 2 %-kal nõtt, augusztusban a rendszerirányítási díj 19 %-kal nõtt. Az üzleti évben a gazdálkodási környezet feltételeiben fennálló lassulás ellátási területünkön is éreztette hatását, amint azt az energiafogyasztás alakulása, mint fontos gazdasági barométer is jelzi. Ennek, valamint társaságunk vezetésének és munkatársaink erõfeszítéseinek tudható be, hogy 2003. évi gazdálkodásunk eredménye a 2002. évihez hasonlóan alakult.
Az energiapolitikai helyzetet a piaci liberalizáció jegyében a kettõség jellemezte. 2003. január 1-jétõl részlegesen megnyílt a magyarországi árampiac, amely elsõ lépésben a feljogosított ipari nagyfogyasztók és az önkormányzatok számára lehetõvé
tette,
hogy
megválaszthassák
energiaellátójukat,
illetve
részben
importálhassanak villamos energiát. A villamos energia iparban és közvetlen környezetében az elmúlt évet a piacnyitásra való felkészülés jellemezte. (A liberalizáció jegyében 2004. július 1-jétõl tovább bõvült a feljogosított fogyasztók köre, a háztartási fogyasztókon kívül minden fogyasztó feljogosítottá válhat.)
Az új törvény értelmében, mely 2003. január 1-jétõl érvényes a korábbi szolgáltatói mûködési engedélyünk 2002. év végével hatályát vesztette, 2002. szeptemberében
1
társaságunk a Magyar Energia Hivatal felé benyújtotta a közüzemi szolgáltató és elosztói mûködési engedélyek iránti kérelmet, így 2003. január 1-tõl ezen tevékenységekre érvényes mûködési engedélyekkel rendelkezünk.
A hatályos rendelkezések értelmében e két tevékenységet számvitelileg is el kell különítenünk. A 2003-as üzleti évre elkészült az engedélyes tevékenységenkénti „unbundling” beszámoló.
Az Igazgatóság 2003. évben 14 ülést tartott, melyeken 178 határozatot hozott a társaság mûködésével kapcsolatban. Ezáltal a Gt-ben meghatározott feladatainak eleget tett.
Az Igazgatóság elnöke Bakács István úr 2003. április 23-i hatállyal lemondott elnöki tisztségérõl, ezen idõponttól az Igazgatóság elnökévé Antal József urat választotta.
Gazdálkodásunk eredménye
Társaságunk az elmúlt évben 73,8 milliárd Ft árbevételt realizált, amelybõl az alaptevékenység árbevétele közel 72,4 milliárd Ft volt. Adózás elõtti eredményünk 3.326 millió Ft-on alakult, amely gyakorlatilag megegyezik a 2002. évi eredménnyel (2002: 3 328 millió Ft).
Energiagazdálkodás
2003-ban ellátási területünkön 745 ezer ügyfelünk részére 3.754 GWh villamos energiát értékesítettünk, amely 0,9%-os növekedést jelent az elõzõ évhez képest. 2003. évben két alkalommal volt áremelés februárban átlagosan 10,0 %-kal, míg augusztusban átlagosan 9,0 %-kal nõttek a végfelhasználói árak. Az MVM-tõl, mint nagykereskedõtõl beszerzett villamos energia ára februárban átlagosan 4,2 %-kal csökkent, míg augusztusban 11,2 %-kal emelkedett.
A beszerzési költségeket
jelentõsen megnövelte a 2003. január 1-jétõl bevezetett rendszerhasználati díjak.
2003-ban a vásárolt villamos energia 1,8%-kal 4.276,3 GWh-ra növekedett. Az energiaigény 81,0%-át az MVM Rt.-tõl szereztük be, másik jelentõs beszerzési 2
forrásunk a 2000. szeptembertõl üzemelõ DKCE Kft., amelytõl 515,7 GWh-t (2002: 613,6 GWh) vásároltunk. Az éves csúcsterhelés 691 MW (2002: 671 MW) volt.
A hálózati veszteség 11,70%-on alakult (2002: 11,20%). Ebben az értékben szerepelnek az áramlopások is.
Beruházások
A fogyasztói ellátás biztonságának és minõségének javítása érdekében 2003-ban kiemelten magas összeget, 13,9 milliárd Ft-ot fordítottunk beruházásokra. A fejlesztések finanszírozása fõleg saját forrásból történt. Ezen kívül felhasználtunk 1.238,0 millió Ft fogyasztóktól átvett forrást is. Szakképzési hozzájárulás terhére 8,9 millió Ft-ot költöttünk. A beruházások 40,0%-át (5,6 milliárd Ft értékben) saját kivitelezésben végeztük.
Megépült a Baktalórántháza 120/20 kV-os transzformátorállomás és egyidejûleg elkészült az állomáshoz csatlakozó 20 kV-os vezetékhálózat rendezése is.
Az n-1 tartalékolási elv maradéktalan teljesíthetõsége, a fogyasztók transzformátor hiba esetén is megfelelõ paraméterû energiával történõ ellátása érdekében az Ibrány 120/20 kV-os transzformátorállomásban beépült a második transzformátor.
Az ellátási színvonal javítása illetve új csatlakozások kialakítása érdekében új vonali leágazások épültek ki a Mezõtúr, Debrecen OVIT és Debrecen Délkeleti alállomások középfeszültségû
kapcsoló-berendezéseiben
és
folytatódott
az
alállomási
rekonstrukciós program is.
Elkészült a Nyíregyháza Kelet 120/10 kV-os transzformátorállomás táplálását biztosító hosszú 120 kV-os vezeték.
Az elosztóhálózatainkon a jelentkezõ fogyasztói igényeket kielégítõ új hálózat létesítési és hálózat-megerõsítési, illetve az üzemeltetési biztonság növelését, a szolgáltatás minõségének és a hálózatok állagának javítását szolgáló rekonstrukciós munkákat végeztünk. 3
Folytattuk a legrosszabb szolgáltatási színvonallal rendelkezõ középfeszültségû vonalak felújítását, valamint az oszlopkapcsoló csere programot. Az üzemzavarelhárítás idõtartamának csökkentése érdekében csereprogramon keretében további távmûködtetésû
oszlopkapcsolókat
szereltünk
fel
hálózatainkra.
A
közép/kisfeszültségû transzformátorok légköri behatások elleni védelmére folytattuk a túlfeszültség korlátozók felszerelését.
Méréstechnikai területen az új fogyasztói bekapcsolásokhoz szükséges mérõk felszerelésén és a lejárt hitelesítésû mérõk törvényi elõírások szerinti cseréjén túl újabb nagyfogyasztói mérõhelyeket korszerûsítettünk és kiemelt fogyasztóknál távleolvasási lehetõségeket alakítottuk ki. A villamos energia piac liberalizációjával kapcsolatosan szükséges fogyasztói profilok kialakításához kijelölt mérõhelyeken elektronikus mérõket szereltünk fel.
A 2003-ban lezárult közvilágítás korszerûsítési projekt keretében 59 településen fejezõdtek be a munkálatok.
Vevõállomány
A teljes vevõállomány 7.590,2 millió Ft, 11,1%-kal nõtt az elõzõ évhez képest. Kintlevõségi állományunk adatainak egyeztetése és tisztítása során hitelezési veszteség elszámolására került sor. A vevõk tartozásai alapján 1.525,0 millió Ft értékvesztést képeztünk. Ez az elõzõ évhez képest 1,2%-os csökkenést mutat, mely a vevõi kintlévõségek megoszlásbeli változásra vezethetõ vissza.
Céljaink között szerepelt, a társaságcsoport (E.ON csoport) tagvállalataival együtt egy új számlázási rendszer bevezetése is, nevezetesen az SAP rendszer közüzemi számlázási moduljáé. A társvállalatoknál észlelt problémák miatt a TITÁSZ Rt-nél az új rendszer bevezetését 2003. tavaszára halasztottuk, s a rendelkezésre álló idõt az alaposabb elõkészítésre fordítottuk.
4
A kintlevõség állomány magas színvonalú kezelése érdekében 2003. májusában egy új szervezet került kialakításra a Kintlevõség Kezelõ Szervezet, a TITÁSZ Rt. és az E.on leányvállalatok kintlevõség állomány kezelésével foglalkozik. Mûködésével beindult a gépesített felszólítórendszer, tértivevényküldés, kikapcsolási work-flow. Június és október között a nem fizetõk tömeges kikapcsolására került sor. Októbernovemberben verzióváltás történt az IS-U rendszerben, ez a kintlévõségek átmeneti növekedését eredményezte a kikapcsolások ismételt leállása miatt.
Kintlévõségeink csökkentése érdekében további jelentõs erõfeszítéseket tettünk, amelynek eredményeivel még nem vagyunk elégedettek, de a pozitív irányú elmozdulás már látszik. Pénzügyi mûveletek eredménye
A pénzügyi mûveletek eredménye –14,7 millió Ft a 2002. évi 261,5 millió Ft-tal szemben. Ennek okai, hogy 2003-ban a leányvállalatainktól kapott osztalék összege 168 millió Ft-tal kevesebb, mint elõzõ évben, valamint hitelfelvevõi pozíciónk - a jelentõsen megnövelt beruházások miatt - 2003-ban a fizetett kamatok több mint 200 M Ft-tal növekedtek, jelentõsen emelve ezzel a pénzügyi mûveletek ráfordításait. Ügyfélkapcsolatok
Társaságunk különös hangsúlyt helyez a fogyasztói elégedettségre, ami munkánk gazdasági eredménye mellett az egyik legfontosabb mérce. Ismert, hogy az áramszolgáltatók fogyasztóinak elégedettségét a Magyar Energia Hivatal évente felméri. A liberalizáció a 2003. évi elégedettségi vizsgálat módszertanának komoly átalakítását, korszerûsítését igényelte A fogyasztói elégedettséget (és a kapcsolódó fogyasztói elvárásokat, a fontosságot) 2003-tól kezdõdõen külön kell mérni az ún. ’Elosztó hálózati engedélyes’és a ’Közüzemi szolgáltató engedélyes” szervezetekre vonatkoztatva. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az Elosztói engedélyesek körében a második legjobb társaságunk megítélése, a Közüzemi engedélyesek körében illetve a két index átlagát tekintve az áramszolgáltatók rangsorában az 5. pozíciót értük el.
5
Fogyasztóink elégedettsége, így hosszabb távon megtartásuk, a társaság jövõjének záloga. Ebbõl a szempontból tartjuk kiemelkedõnek tevékenységünk teljes egészét felölelõ minõségügyi rendszer kialakítását és folyamatos mûködtetését. Humánerõforrás
Az átlagos állományi létszám az év során 1 404 fõrõl 1 394 fõre, 0,7%-kal csökkent. Részesedések
A TITÁSZ Rt-nek 2003. év végén 6 társaságban volt érdekeltsége, amelyek közül – a társaság számviteli politikája szerint – a konszolidációs körbe a Debreceni Erõmû Kft. és a Nyíregyházi Erõmû Kft. került bevonásra.
Az erõmû kft-k fõ tevékenysége a hõenergia termelés és értékesítés. E mellett mindkét erõmûben jelentõs mennyiségû villamosenergia-termelés is megvalósul, amelynek egy része az erõmûvek önfogyasztását képezi, nagyobb részét pedig a TITÁSZ Rt. vásárolja meg. 2003-ban a hõenergia üzletág a Nyíregyházi és Debreceni erõmûben is veszteséges volt, míg a villamos energia üzletág nyereséges volt mind a két erõmûben. A hõenergia termelés veszteségének oka a 2003. január 1-jétõl megváltozott törvényi szabályozás, mely szerint a hõenergia vételárának meghatározása önkormányzati hatáskörbe került. Az önkormányzatokkal történõ ártárgyalások során az erõmûvek nem tudták érvényesíteni még az inflációs hatást sem. Az erõmûvek és a DKCE Kft. berendezéseinek üzemeltetése az E.ON EÜT Kft. tevékenységi körébe tartozik. 2003-ban a Debreceni Erõmû Kft. 184,0 millió Ft adózott eredményt ért el, melyet teljes egészében a TITÁSZ Rt. részére osztalékként kifizetésre kerül. A Nyíregyházi Erõmû Kft. adózott eredménye az üzleti évben -17,8 millió Ft veszteség.
Kitekintés 2004
6
A TITÁSZ Rt. legfontosabb célja 2004-ben is a fogyasztói elégedettség, a szolgáltatás biztonságának fokozása ill. piaci pozícióink erõsítése. Céljaink megvalósításához korszerû szervezettel kívánunk ügyfeleink elvárásainak maximálisan megfelelni. A villamosenergia-értékesítés növelését jobb marketing és értékesítési tevékenységünk révén kívánjuk elérni. A TITÁSZ Rt. vezetése 2004. június 1-jétõl bevezeti egy új korszerû, számítógép vezérlésû munkairányítási rendszert (FSMS = Field Service Management System), mely a mobilszerelõi állomány hatékonyabb munkavégzését támogatja. A TITÁSZ Rt. vezetése elkötelezte magát egy Minõségirányítási rendszer (MIR) bevetése mellett. A már korábban bevezetett PQM rendszer mûködésének elsõ fokmérõje volt az Észak Alföldi Minõségi Díj elnyerése volt, 2004. áprilisában pedig a PQM rendszer ISO 9001 szabvány szerinti tanúsítására kerül sor. A
2004-es
év
egyik
jelentõs
feladata
lesz
a
Magyar
Energia
Hivatal
közremûködésével teljes körû eszköz- és költség-felülvizsgálat lefolytatása, mely alapját fogja képezni a 2005. január 1-jétõl induló új villamosenergia-ipari árszabályozási ciklusnak. 2004-ben célkitûzéseink között szerepel a hálózati veszteség és a vevõállományunk csökkentése.
7
A TITÁSZ Rt. 2003. évi mérlegének fõbb adatai (M Ft-ban)
Befektetett eszközök
51.001,5
Saját tõke
Forgóeszközök
14.087,4
Céltartalék
Aktív idõbeli elhatárolás
Eszközök összesen
2.381,3
67.470,2
34.932,6
188,0
Kötelezettségek
15.672,9
Passzív idõbeli elhatárolások
16.676,7
Források összesen
67.470,2
Saját tõke összetétele
Jegyzett tõke
34.158,5
Tõketartalék
0,0
Eredménytartalék
757,7
Mérleg szerinti eredmény
Javasolt osztalék
1 részvényre jutó osztalék
2.852,2 M Ft
835 Ft
8
16,4
A TITÁSZ Rt. 2003. évi eredmény-kimutatásának fõbb adatai (M Ft-ban)
Értékesítés nettó árbevétele
73.782,1
Aktivált saját teljesítmények értéke
5.638,2
Egyéb bevételek
2.042,5
Anyagjellegû ráfordítások
64.975,5
Személyi jellegû ráfordítások
5.175,6
Értékcsökkenési leírás
7.063,8
Egyéb ráfordítások
1.648,7
Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye
2.599,2
Pénzügyi mûveletek eredménye
-14,7
Szokásos vállalkozási eredmény
2.584,5
Rendkívüli eredmény
742,2
Adózás elõtti eredmény
3.326,7
Adófizetési kötelezettség
458,1
Adózott eredmény
2.868,6
Javasolt osztalék, részesedés
2.852,2
Mérleg szerinti eredmény
16,4
9
Közgyûlési elõkészítõ anyag A TITÁSZ Rt. Felügyelõ Bizottságának jelentése a 2003 -as évrõl
A Felügyelõ Bizottság 2003. évben 4 ülést tartott, ülésein az Igazgatóság a Felügyelõ Bizottságot a 2003-as üzleti év során is rendszeresen tájékoztatta szóban és írásban a TITÁSZ Rt. üzlet menetének alakulásáról. Az üzleti év során a Felügyelõ Bizottság a vállalat és a részesedési viszonyban lévõ társaságok tevékenységét a törvényi elõírások, az alapító okirat, valamint az érvényben lévõ ügyviteli szabályzatok figyelembevételével vizsgálta.
Minden, a társaság szempontjából lényeges folyamat és esemény – így a költségcsökkentés és hatékonyság növelés, a kintlevõségek kezelése, a fogyasztói ellenõrzések hatása, a 2004. évi üzleti terv – megvitatásra kerültek.
Az Igazgatóság 2003. április 23-i hatállyal az elnökévé választotta Antal József urat.
A 2003-as üzleti évre vonatkozó beszámolót és az üzleti jelentést a közgyûlés által a könyvvizsgálattal megbízott Pricewaterhouse-Coopers Kft. könyvvizsgáló cég megvizsgálta és korlátozás nélkül hitelesítette. A Felügyelõ Bizottság a könyvvizsgálat eredményét tudomásul vette.
A Felügyelõ Bizottság az Igazgatóság 2003-as évrõl szóló beszámolóját és az éves zárást megtárgyalta. Az adózott eredmény 2.868,7 millió Ft, a mérlegfõösszeg 67.470,2 millió Ft-ra változott.
A TITÁSZ Rt. 2003. éves beszámolóját, konszolidált éves beszámolóját és üzleti jelentését a Felügyelõ Bizottság ellenvetés nélkül elfogadta és egyetért az Igazgatóság eredményfelosztására tett javaslatával.
Az éves beszámolót, a konszolidált éves beszámolót, a könyvvizsgálói jelentést és az Igazgatóság eredmény felosztására tett javaslatát a közgyûlésnek elfogadásra ajánlja.
1
A
Felügyelõ
Bizottság
köszönetet
mond
a
Tiszántúli
Áramszolgáltató
Rt.
vezetésének, Igazgatóságának és minden dolgozójának a beszámoló évében végzett eredményes munkájáért és az elért teljesítményért.
Konrad Kreuzer a Felügyelõ Bizottság elnöke
2