A természet mint a megismerés alapja

lapjával, a „HALÁSZAT"-tal együtt: Csupán a „Halászat" egy évre 3 korona.

M e g j e l e n i k m i n d e n h o 1-en é s 15-en.

A természet mint a megismerés alapja. Bár a mai nevelés iránya nem termé­ szettudományos s ennek folytán iskolában szerzett nézeteink legnagyobb része minden­ nel, ami a természetből kifolyó, ami termé­ szetes, okszerű fejlődésen alapszik, szóval ami az életbe vág, ellenkezik s így gondolat­ világunk impregnálva van olyan anyaggal, melyet bár nem tudunk külső világunk, való életünk keretébe beilleszteni, de mert sok éven át magunkba szívtuk, nem tudunk tő­ lük megszabadulni: ebben az ellenkező áram­ latban én mégis bátorságot veszek magam­ nak síkra szállni amellett, ami ma még csak ki nem forrott eszme, de aminek szükségét már érezzük, — a természettudományos világ­ nézetet értem. Ha a hal a vízből kikerül, menthetetle­ nül elpusztul. A szárnyaszegett madár éhen hal. Hiába akarjuk a kopoltyús állatot leve­ gőben való lélegzésre szoktatni, nem sikerül. Hiába fognók itt erő­ vel a fecs­ kéket, téli­ re elpusz­ tulnának. Mindennek, ami van, a

B u d a p e s t , II., Donati-

természet rendjét kell követnie. Minden, de főleg ami él, a fejlődés örök törvényének alá van vetve. Az össztermészet fejlődési czélja ismeretlen, de a változás örök és bi­ zonyos. Az egyes, az egyén fejlődése szemmel látható, czélja, legalább az ember előtt, az emberi felfogás hatá­ ráig érthető. De mert az összfejlődés,melynek czélja isme­ retlen, az egyéni fejlődés eredményeinek összefoglalása, az egyéni fejlődés is, lehet, hogy felfogásunk határán túl is tart. E fejlődést akarva, nem akarva követni Íveli. Ha az összfejlődésnek rengeteg sok is az ellenzője, jobban mondva nem hivője, az egyéni fejlődés tagadhatatlan. Minden élő, az ember is, kicsiből, egy parányi sejtből lesz kifejlett lénynyé. Ebben az útjában mindig nő, fejlő­ dik. Ha megakadályozzuk fejlődésmenetében, ha nem a ezéljához vezető útra tereljük, fejlődése visszás lesz, czélját, a tökéletesedést, elérni nem fogja. Minden élő élete törekvés a neki megadott határokon belül a töké­ letesség elérésére. De ezt csak az ő életsajátságainak megfelelő kedvező körülmények mellett érheti el. Az állat és növény tökéletességének végső fokát ivadékaiban érheti el, melyekbe az ő saját szüleitől örökölt s esetleg élete folyamán e sajátságokban elért tökéletesbüléseit oltja át. Ha az ivadékok hosszú sora életén át mind szerez valamelyes tökéletesebb tulajdon­ ságot, végre a 10—20-ik generáczió végleg elüt fejlett­ sége magasabb, tökéletesebb voltánál fogva a 10—20-ik őstől. Ez a fejlődés menete. A tökéletesbülés átöröklése hozta létre az idők végtelen hosszú folyama alatt az egyszerű élőkből a magasabbakat. Ez az összfejlő­ dés, melyet oly sokan tagadnak. Pedig forduljunk csak

az emberekhez! Tekintsük úgy az emberiséget, mint a szerves világ kizárólagos egyetemét, mint ha tehát más élő rajta kívül nem volna. Az emberiség fejlődésmene­ tét történelemnek nevezzük. Többféle emberfajta él a földön. Vegyük már most a dolgot akár úgy, hogy az emberiség egyszerre több ponton lépett föl, akár úgy, hogy közös ősszüleink voltak, mindkét esetben az anyag, a mely fellépése után tökéletesedni indul, egy és ugyanaz: ember. De vegyük csak hát az utóbbi esetet, az ős mythosi né­ zettel is megegyezőt, hogy egy emberpártól lett minden ember, vagy a mi feltevésünk, illetve példánk szerint az élet egy ponton lépett föl a földön. Ez ősanyagtól, az ősszülőktől származó utódok tagadhatatlanul örököl­ ték szülőik meglevő és szerzett jellegeit. A szülők szerzett jellegei már az ő első lépésük a tökéletesedés felé. S e tökéletesség a fiakban már mint meglevő jelleg nyilvánul s ők ehhez ismét újakat, uno­ káik megint újakat szereznek. Az emberiség történelme a lélek fejlődése menetét tárja elénk. És a körülmények, az életviszonyok azok, melyek a jellegek, a tulajdonságok megváltozását okozzák. A külső körülményekhez, az élethez kell alkalmazkodni, mert az ellenkezés megtorlást szül. S a változások, a tökéletesedés felé való lépések vagy önkényesek, akaratlagosak, vagy a külső körülmények befolyása alatt létrejött önkénytelen, de a szervezet hasznára szolgáló elváltozások. Az előbbiek a lelki, szellemi tökéletese­ dés lépcsői, az utóbbiak a testi tulajdonságok megvál­ tozásai, illetve a kö­ rülményekbe való alkalmaz kodásuk nyomai. Az előbbi­ ekről részletesen szólok, az utóbbiak-

Miska bácsi. 4 TERMÉSZET" eredeti tárczája.

í r t a : Nagy

Imre.

ra csak egy példát veszek föl. A ló, mint tudjuk, háta bő­ rét mozgathatja; mozgatja azért, hogy a legyeket elűzze. Az ember hátán a hátbőrmozgató izmok megvannak, de már nem tudjuk használni. Míg őseink ruha nélkül jártak, bátran feltehető, hogy hátuk bőrét mozgatni tudták ugyan azon czélból. De amint a külső körülmények által kénysze­ rítve, a védő burkot, a ruhát kezdték használni, a hát­ bőrt mozgató izmok az ivadékok hosszú sora végén annyira elsatnyultak, nem lévén rájuk szükség, hogy végre is a hátbőr mozgathatatlanná lett s ezen izmok mozgatására szükséges ideg-energia a fejlődő szellemi élet javára Íródott. Ez csak egy példa a számtalan közül. De nézzük az embert, mint szellemi lényt, mint animál

intellectualle-t. A szellemi tehetség az összes többi tények dési fokozatainak összefoglalása az emberben!

tökéleteseMióta az

ember ember lett, fejlődésének czélja a szellemi tehet­ ség tökéletesedése. De az emberi faj fejlődésmenete hasonmása az egész élő világ fejlődésmenetének. Valamint egyes növény- és állatcsoportok a külső körülményekhez való alkalmazkodás folytán tökélete­ sebbek lettek mint mások, de mindegyik azért saját vi­ szonyaihoz képest a legtökéletesebb, úgy az emberi fajták is közös ősszüleik jellegeit, ki tudja, mily okok folytán, egyik kaukázusi, másik mongol, vagy vörösbora, maláji, néger jelleggel váltván föl, mindegyik a maga körülményeinek, a saját életviszonyainak megfelelő mű­ veltségét elérte, mindegyik annyira tökéletesedett, il­ letve annyira fog tökéletesedni, amennyire saját kör­ nyezete viszonyai kívánják és megengedik. Megtörtént sok esetben, hogy európai magas műveltséget szerzett néger visszaszökött hazájába : a hogy a levegőre hozott hal visszaugrik a vízbe! A testi nem alkalmazkodásról nyál, jól ismeri mindkettőt, hisz maga is már az ősz vé­ gét járja. Talán maga sem tudná megmondani, hányad­ szor ül a korhadt fa törzsén? — A sűrű erdővel benőtt Badacsony-tetőre hányadszor fáradt fel már világéletében ós ki tudja, nem utoljára-e? Bizony már öregednek izmai! Most is érzi: nem az ő tagjainak való a hegymászás ! De mi haszna a késő bánat? Ott lenn a völgyben oly kö­ zeinek véli a tetőt, oly ifjúnak magát, mint volt talán 20— 30 évvel ezelőtt! Boldog idők jártak még akkor! Az öreg erekben friss, tüzes vér bugyogott, mely nem ismert, nem érzett soha fáradtságot. Most szomorúan tapasztalja: fel­ mondják csontjai az ily keserves szolgálatot. Búnak adná fejét, de a vén csontok még mindig kibírják a ver­ senyt nem egy mai ifjúval s amint így elgondolja, arcza ismét felderül, életkedve visszatér. Kihúzza csizmaszárából a jó selmeczi makrapipát, a dohány­ zacskót s önmagával megelégedve, megtömi a taj­ tékot. — Ott nyugszik mellette társa, Peti, a hű kopó és elválhatatlan fegyvere. E kettő nélkül nem is egész ember az öreg. Mindkettő régi jó időkből származik, de é^i azért úgy szívéhez nőtt az öreg­ nek, hogy bizonyára életét rövidítené meg, aki meg­ fosztaná bármelyiktől. Ha a sors úgy hozná magával, hogy Peti egy napon másvilágra költöznék, nem tudom, Miska bácsit nem vinné-e magával ? — Együtt vénült urával, tüzes vére megcsappant az idők folyamán. Jobb is így: öreg vér, higgadt vér. A Petinél is idősebb eredetű perkussziós puska ott mellette. Miska bácsi még valamikor újnak látta; remekmű volt az a maga idejében ós még most is az, csak egy a hibája, hogy divatját múlta. Jobban hord, mint sok lancaster, de

nem is szólok. Az európai ember csak relatíve művel­ tebb mint a chinai; a hottentotta is művelt az ő kö­ rülményeihez, viszonyaihoz képest. A gomba épen úgy bír neki megfelelő fejlettségi fokkal, mint a nagy fenyő, de az tökéletesebbé lett ahhoz képest, bár a gomba is tökéletes a maga viszonyai között. A mezítelen ember kezdett öltözködni, ellenségei ellen készített fegyvereket, az elejtett húst már meg is tudja sütni, a tűznél kiolvasztja az érezeket, kezd úszni tanulni, elkészíti az első hajót, háziállatokat szelídít, vesz és elad stb. stb., nem mindig tökéletesedik-e szellemileg s nem mindig az élethez mérten, nem a külső körülmények, a létért való küzdelem viszik eme tapasztalatok szerzésére s ezek felhasználásával a tö­ kéletesedésre ? Az emberiség történelme az ő szellemének ter­ mészetes fejlődési menete. Amit az ember a tudomány, művészet, ipar, kereskedelem stb. terén évezredeken át felhalmozott, győjtött s amennyire e tereken töké­ letesedett, vájjon hogyan lehet máskép megmagya­ rázni, mint a fejlődés törvényének felvétele által ? Váj­ jon csak úgy vizsgáljuk-e az emberiség múltját, mint az akkori időkben volt dolgok tömkelegét, vájjon ne tegyünk-e mindig összehasonlítást a jelennel, vájjon ne nézzünk-e minden szellemi szerzeményt is a fej­ lődés szemüvegén át ? Sőt igen ! Ne nézzük csak a dol­ gokat száraz anyagnak, de keressük mindig, mindenütt

szen mindössze

az emberi agy funkcziójának

élettana.

A

mit a levél chlorophyllja végbe visz, épen olyan ter­ mészeti működés, mint az agy tevékenysége. A levél­ zöld működésének terméke a keményítő, amely a le­ endő növényivadék hasznára lesz, abból épül f e l ; az emberi agy funkcziójának terméke meg az a rengeteg ismeret, amely évezredeken át az utódokra átszárma­ zott, felhalmozódott. Tudom, lesz, aki ezért kinevet, pedig áll, hogy pld. egy Humboldt vagy Newton munkáiba lerakott szellemi

termék

egyenértékű

az ugyancsak

természeti

funkczió termékeként a burgonya gumójába lerakott keményítővel, mert mindkettőből az utókor merít: az uj emberi generáczió, meg a tavaszi új növény! Csak természettudományi methodussal, a fejlődés törvényének világos ismeretével s az emberi ismere­ teknek, mint a nagy természet egyetemes természeti munkálkodása eredményeihez képest csekély dolgoknak feltüntetésével tanulhatunk mindent az élet, a külső körülményeknek megfelelően. Mert máskép tanulnunk fölösleges; az élethez nem alkalmazkodva, a valót, az igazságot nem ismerve, az ismeretek fejlődéstörténe­ tét természeti alapon nem értve, minden ismeretünk, bármilyen jól bevésődjék is agyunkba, alap nélküli lesz. Nem fogjuk tudni megmagyarázni az okot, miért van valami így s miért nincs másképen ?

Minden ismeret, minden tudomány, mely a fejlődésen, az emberi szellem fejlődésén alapul, nem egyéb, mint természettudomány s ennek csak piczi ága, mert hi-

A történelmi tudományoknak kell első sorban a természettudományos világnézethez hozzásimulni, mert hiszen ez a tudomány nem egyéb, mint a Homo erectus természetrajza onnantól kezdve, ahol vele a tulaj­ donkópeni természetrajz foglalkozni megszűnik, ami­ kor tehát már animál íntellectuale. A nyelvtudomány ezen a természetes alapon nem száraz, lélekölő stúdium többé, hanem az artikulált be-

nem a mai kényelemszerető kézbe való. Miska bácsi nem tudna lőni oly fegyverből, melybe nem ő eregette le a puska­ port, sörétet, melybe nem maga verte be a fojtást. De még most nem a csövet tömi, hanem a pipát, még pedig flnáncz nem látta dohánynyal; ez is a régi jó idők kitűnő, de Miska bácsi legnagyobb keservére rohamosan fogyó maradványa. Mert nem is érhet seukit nagyobb ki­ tüntetés Miska bácsitól — egy pipa pohánynál. Aki ebben ré­ szes volt, az bátran a kegyeltjeihez sorolható. Mikor tele a pipa, előkerül a puruszlikból a tűzkő, aczél és tapló. Mindenki tud annyit a művelődés történetéből, hogy e három tüzet ad, de hogy mikor, azt már csak min­ den tizedik és valóságos tüzet csak minden századik tudna létrehozni a hárommal. Pedig nem oly ördöngös a mester­ ség! Egy kis gyakorlat s talán többet ér a gyújtónál, már Miska bácsi ezt tartja. Azt mondogatja: „Az én kovám, taplóm nem érzi az időjárást, mint a ti gyufátok. Mindegy neki szél, eső vagy förgeteg !* S talán igaza van. Összefog aczélt taplóval, azután végigrántja rajta a tűzkövet s ime füstölög a tapló:.szikrát fogott. Belefúj még egyet-kettőt s már bátran mehet a dohányra. Még nem jelentek meg az első füstfellegek, mikor Peti, ki eddig a lehullott leveleken szunnyadozott, vígan útra kél. Alakját lassankint elnyeli az erdő, Miska bácsi el­ kezd tölteni. Leakasztja válláról a tülköt, kettőt nyom a billentyűn s puskapor futott a csőbe. Majd előkerül a ta­ risznya fenekéről a fojtás s azt is leküldi a puskaporra. Mikor végzett, ismét leül a fatörzsre s nyugalmasan tovább eregeti a bodor füstöket. Néha-néha elkémlenek szemei, abba az irányba, ahol

Peti eltűnt a sűrűben, mintha onnan várna valamit. És va­ lóban, hallga ! Egy vakkantás, kettő, három és ismét csend. „Rókát hajt az öreg!" dörmögi a vén vadász és arczán megelégedett mosoly játszadozik. Megbolyatja öblös tarisz­ nyáját, míg vé'gre rátalál arra, amit keresett, a postára. „Öregéből kell küldenem a komának, már erős a bun­ dája!" motyogja. Leutazik a sörét is mint a többi, reá a felsőfojtás, végre gyutacsot nyom a primedlire s lövésre készen áll a fegyver. Mint aki jól végezte dolgát, most végleg letelepedik a természet nyújtotta padra. Meddig esze éri, itt van a fatörzs Badacsony üstökének a közes-közepében. Miska bácsi e jellemző hasonlata magyarázatra szorul azoknál, kik nem látták Badacsonyt. — Badacsony szálas legényként emelke­ dik ki a síkságból. Oldalain terem a híres „badacsonyi" fel egész addig, hol hirtelen 10—15 méter magas sziklák áll­ ják el utunkat. E sziklahomlok felett 300—400 hold Bakony van. E sűrű üstökben nemcsak tömérdek róka található, de sok nagy vad is. Talán azért e vadbőség, mert ide bizony Miska bácsin kívül egy lélek sem j á r fel vadászni. Ő is csak 10—12-szer évente, de mert tudja, nem hiába fárad, szívesen indul útnak. Havonkint beszedi önkényes adóját a tető lakójától és ők rendesen be is számolnak neki egypár vörös bundával. Bizony nem tudom, lenne-e szüretkor ki­ rántott csirke Badacsonyban, ha állandóan meg nem tisz­ telné látogatásaival a komák palotáit? Mialatt mi ezeket elmondtuk, Miska bácsi pipája nya­ kig égett ós eltűnt a bő csizmaszárban. „Már közel kell járniok" gondolkodik hangosan az öreg és valóban, most egész közelben hangzik fel a hármas jeladás. Először azt jelezte Peti „hajtom", most pedig „már

a

miért-et!

S erre a miért-ve csak a természettudományi mód­ szer alapján, a természetes fejlődés feltüntetésével felelhetünk meg igazán. Az

ismeretek

összessége

a szellem

természetrajza.

széd első k e z d e t é t ő l a n a g y szónokig a beszélő ember ismertetése. A t u d o m á n y o k s u m m á j a pedig, a b ö l c s e l e t , n e m egyéb, mint a Homo sapiens természetrajza. A szoros é r t e l e m b e n v e t t t e r m é s z e t t u d o m á n y o k t á r g y a millió m e g millió t e r m é s z e t i t á r g y , a többi tu­ d o m á n y csak egy t e r m é s z e t i o b j e k t u m m a l , az e m b e r r e l foglalkozik. Mik t e h á t ezek ? az a n t h r o p o l o g i á n a k kiegészítő részei. A t ö r t é n e l e m a n é p r a j z h o z , a n y e l v é s z e t az em­ beri g é g e , n y e l v és ajkak, a bölcselet az idegélet ter­ m é s z e t r a j z á h o z tartozik. H a m a j d a n az e m b e r r ő l szóló e z e n t u d o m á n y o k így a t e r m é s z e t t u d o m á n y o s v i l á g n é z e t h e z s i m u l n a k hozzá módszerükben, az i s k o l á b a n szerzett i s m e r e t e k n e m lesz­ n e k az é l e t r e m e d d ő k s az iskolázott e m b e r n e m lesz üvegházi növény, mély a pólusra került.

saiiii

A tenger szárnyas élősdijei. Fiume, 1902 február 25.

A létért való küzdelem örökös harcza nemcsak a tenger színe alatt, hanem a tenger színe felett is folyik s ki tudja mióta, ki tudja meddig. H a a tenger színe alatti csata, élet-haláltusa befejeződött, rövid időre bár, de kezde­ tét veszi a másik szintoly elkeseredett küzdelem, melynek harczosai a sirályok és más tengeri madarak számtalanja. A tenger ós tengerpartvidók fölötte érdekes alakjai a sirály, mely kísérője egyrészt a különféle hajóknak, másrészt jelzője a tenger színe alatt vívott küzdelem szín­ helyének. Részint a magasban, de leginkább a tenger színe felett n é h á n y ölnyire repül, lomha, kif áradást színlelő szárny­ csapásokkal szelve a levegőt. Sasszemével szüntelenül kutat a tenger sima felszínén s h a valami zsákmányt fedez fel bármily magasból, villámgyorsan csap le utána. L e g ­ kedvesebb tartózkodási helye természetszerűleg a partvi­ dék és a kikötő, hol egyrészt a tengerbe ömlő patakok és folyók torkolatában, másrészt a kikötőben horgonyzó megy". Néhány pillanat még s már ott villog vörös bun­ dája a puszta bokrok között. Bozontos farka vég'gsöpri a földet, meg-megpihen s hátra tekint láthatatlan üldözője felé, semmi sejtése arról, hogy elől találja a veszedelem. Mikor kiér a tisztásra, megáll, mintha arról tanakodnék, merre volna tanácsosabb ill a berek, nádak-erek ? Hirtelen jó eszmétől megkapatva, körútra indul a tisztás szélén. Ravasz terve volt! ha kész a kör, kiugrik, azután járhatja nyomát örökké Peti. De e nemes szándékában Miska bácsi jól irányított puskája megakadályozta. Peti is előbukkan ez­ alatt a sűrűből. 0 is elindul a körútra, egész addig, míg szimatoló orra a róka vörös bundájába nem ütközik. Ügye­ sen gerinczen kapja és ragyogó szemekkel viszi urához, lábaihoz fekteti, maga is melléje telepszik, mintha nem bízna a komában. Hátha még kedve kerekednék megug­ r a n i ? Hamis a zúzája, nem tanácsos még halálában sem hinni n e k i ! Mielőtt még egy pipa dohányt szívna az öreg, felnéz az égre, biz a nap már magasan jár, nem fog ártani egy kis fölöstököm ! A tarisznyából erre előkerül a só, paprika, szalonna, czipó s jó töpörtyűs pogácsa. így vadászgat Miska bácsi a hű Petivel. Egy pipa dohány: egy róka, vagy két n y ú l ; két pipa dohány szarvast hoz, három pedig vaddisznót. Miska bácsi és Peti, már rég ily chronométerrel számítják az időt s a vadat. És bizony csak vén, tapasztalt furfangú rókának sikerül néha meg­ bolygatni az ősi rendet, kizökkenteni a kereket járt vágásából.

Az én kedveltjein}. Szunnyad még a föld; verőfényről, szerelmese tüzes csókjáról álmodik. Megdobban rá összezsugorodott szíve. Szinte látni már ez egy szívverésnek is csodás hatását: eltűnik a hó és jégtakaró, epedve tárhatja ki fonnyadt arczát a nap sugarainak. Csak úgy piheg! Oly jól esik neki az a sok csiklandó, langyos napsugár! Szinte látni izgatott­ ságát, hisz úgy szeretne már lenge tavaszi ruhába öltözni. De korán van még nagyon, messze még a tavasz, nagyon messze! Alkonyatkor hallani a jéghideg halál ijesztő zordon hangját, amint kaczag a sötétségen. S e hang oly gúnyos, olyan fitymáló! Meglibbenti szárnyát, melynek szele egy pillanat alatt elfojt minden reménykedést. _ Csak úgy didereg tőle a föld szegény, árva szíve. A kényúr görcsösen kapaszkodik trónja oszlopába, nincs még, aki bilincsbe verje őt, pedig hogy gyűlöli országában minden élő­ lény! . . . A kis madárkák összebújnak a bokor tetején, rebbengetik kicsi szárnyaikat, csicse­ regnek, pepecselnek, mert úgy érzik, hogy közéig a fószekópítós ideje, hiszen oly me­ lengetőn száll rájuk a fénylő napsugár, oly lenyhe szellő suttog itt a bokrok közt. Jön, jön a fészeképítés, kezd már pezsegni a petyhüdt vér, közelgőnek a szerelmi mámor édes napjai. Szegény madárkák, mily korán vigadtok! Hol még a tavasz? Nézzetek az égre! íme, ép most

hajókról mindig' kerül egy kis ha­ rapni való. Óra, sőt naphosszat czirkál, kóvályog, miközben fájdalmas és talán rémesnek mondható síró hangját hallani. Ritkán tart pihenőt s akkor vagy a kikötőben és az előtt elhelyezett bóján guggol n é h a csa­ patszámban, v a g y — s ez ritkább eset -rr a part mellett kevésbbé hul­ lámzó és széltől védett tengeren pi­ hen, közben azonban szorgalmasan ide-oda úszkálva és halászgatva. Mostohább azonban az élete, h a a tenger felett zúg az eső, sivít a tengerszin lakóinak réme, a velőt dermesztő bóra. A tenger tajtékzó hullámain nehezebb a kenyérkere­ set. Az eddig lomhán röpködő si­ rály hegyesszögbe összehúzott szár­ nyakkal villámgyorsan hasítja a le­ vegőt s a legerősebb bóra sem ké­ pes repülési irányát megváltoztatni; majd a tengerre csap, majd a kö­ vetkező perczben ismét toronyma-

gasságban folytatja zeg-zpgos kalandor légi útját. H a a bórával hó, j é g vagy ólmos eső jön, akkor többnyire a partvidéken, a széltől védett és kevésbbé háborgó tengeren húzódik meg. Ilyenkor a tenger zöldes-kék felszínén sze­ rényen meghunyászkodó fehér sirálysereg nagyszerű lát­ ványt nyújt. Zaklatottabb élete van a sirálynak, h o g y ha a bár meleg, de annál nagyobb és erősebb hullámzást okozó szirokkó korbácsolja fel a tenger nyugalmát. A hullámok szünet nélkül özönlenek a part felé, egymást szinte űzve, kergetve. Az öles és jóval magasabb hullámokat verő ten­ gerfelszínre nehéz a különben könnyű leszállás és teljesen lehetetlen a partvidéken, ahol a sziklákhoz csapódott s habbá, majd hófehér porrá vert víz iszonyú tombolással, tompán zúgó morajjal zuhan vissza. Ilyenkor többnyire a levegőben vannak s közvetlen a tengerszín felett látni őket, amint hol egyik, hol másik hullámvölgyben el-eltűnnek. A különben nyugvóhelyűi szolgáló bójákon természet­ szerűleg nem látható, mert ilyenkor minden izeg-mozog a tenger felszínén, kezdve a csónaktól a legnagyobb ten­ geri hajóig egyformán. A parttól távolabb eső tenger felszínén látszólag csupa sirály röpköd, holott az nem egyéb, mint egymás­ után keletkező s ismét eloszló fehér hullám. A tenger ezen részlete fölött repülő sirályokat a hullámtól még a külön­ ben gyakorlott szemnek is nehéz megkülönböztetni. Sehol sem oly kifejezett a mimikri, mint a hullámzó tengeren. Szerencsére a zaklatott élet ritkán szokott hosszú ideig tartani. Ha a hullámzás alább hagy, akkor ismét meg van könnyítve a sirály kenyérkeresete. Különös előszeretettel settengenek a halászó b á r k á k között, ahol a háló fonatai között kiszenvedett s felszínre kerülő apró halakra vadásznak. Valamint türelemmel vár­ j á k a hálók felvonását is, mert akkor is akad egy kis zsákmány. Állandó kísérői a delfineknek, melyeket vala­ hányszor felszínre jönnek, csípéseikkel folyton üldözik; másrészt argusi szemekkel lesik a valamely n a g y o b b ra­ gadozó hal okozta pusztítást, a csapatokban íiszó szardí­ nia s más apró halak között. Az ily alkalommal felszínre t

száll el felettetek egy óriás, fekete gyászruhás sereg csó­ kákból ; csupa csókákból áll e felhőnagyságú csapat. Ezek a halál hírnökei. Megszólal a magasban a vezér bús szava, lehallatszik a vigadókig is. Micsoda csicsergés támad egy­ szerre! Tanácskoznak sokáig, de úgy látszik, nem tudnak dűlőre jutni. Nem tudják elhinni, hogy visszatér még újra a fehér tél. Szegénykék, téved ösztönötök! Csalóka ez a napsugár, csak csiklandozza testeteket, nem melegít, nincsen benne tűz, csak csillog-villog, aranyoz. Csak siessetek még biztos helyre aludni térni, mert nagy hirtelen megjő megint a téli szél s jaj akkor a késlelkedőuek! S a jövendölés igazat b e s z é l t . . . Mikor egy napon felébredt a kis csicsergő sereg, ujjongva röppent ki hirtelen, hisz oly ragyogóan sütött megint a nap. Haj, ds majd el­ vitte őket a hatalmas szél. Zúgott-búgott iszonytatón, sóhaj­ toztak a vékony sudarak. Tánczát járta a zsarnok, az ijesztő halál. Felborzolta tollaikat, szárnyuk alá fújt, majd meg­ dermedtek szegénykék. Összebújtak a sűrű jázmin-bokorban s onnan bámultak némán, csendesen a ragyogó nap felé. Mily fényes, milyen glóriája van s még sincs melege! Jaj, hát meddig tart még ez az Ínséges idő ? Meddig fázzunk, éhezzünk? Megfagyott megint minden széles a föld hátán. Nincs sehol semmi morzsahulladók. Odafagyott a röghöz minden. De hát azért leszállnak mégis a bokorról, hátha, hátha lesz valami. Űzi szegényeket a kegyetlen éhség, hisz úgy sze­ retne élni tovább mindegyik . . . Tipeguek-topognak az ud­ varon, átkutatnak mindent — de sehol semmi. S a szél egyre süvölt. _ Éhség és hideg, mily borzasztó két ellenség s néha-

néha arra röppen egy-egy sólyom, karvaly, héja is, az is áldozatot kíván. Mindenütt csak ellenség; pártfogó, jóbarát s e h o l . . . Szegény nyomorultak, így fizetnek nektek azért, hogy szeretitek örömben-búban egyaránt e hont, a drága szülőföldet; ez a bór öufeláldozástokért, hogy el nem hagytok minket a többi csicsergőkkel, hogy el nem szálltok szebb, melegebb hazába a fecskével, dalos fülemilével s annyi más madárral, hogy itt éheztek-fáztok körülüttünk! Szegény nyomorgók, ti csak remélitek, hogy akad majd itt-ott egy részvevő kebel, mely meg-megszánja nyomortokat s juttat, ha mást nem is, csak morzsahulladékot, hisz nem vagytok ti kényesek! Szegénykék, reményetek csak kába ábránd­ képeket rajzol szemetek elé. Mert hát ki venné észre azt, hogy ti is fáztok, ti is nyomorogtok, hogy éhhalál oltja ki kedves élteteket. Ki venné észre? . . . Majd megéltek ti is valahogy — halljátok annak ajkáról, ki mégis észrevesz. Gondot visel rátok a Mindenható két keze. Igen, de számított ám az emberek részvevő \ .Td szívére is! . . . Fáztok, szegény madárkáim? Óh, hogy sivít az a hideg szól. Havat, kapunk biztosan. No gyertek, gyertek ide hozzám, csíp, csíp, csíp! Hamar, ti is gyertek onnan f e l ü l r ő l . . . Xo itt egy csipetke zsemlyéből! . . . Nekiront vagy tíz veréb, mindegyik magának szeretné megkapar! tani. Egyik elkapja, menekül, a többi utána ront, csipkedik, kergetik, de az hogy engedné a drága falatot! Egyszerre azonban leejti, rája csap legott egy kis csa­ pat, verekednek, csicseregnek, pörlekednek, csak úgy hangzik tőle az udvar.

kerülő zsákmány fölött rendszerint valóságos csatát vív­ n a k e g y m á s között, miközben a szarka cserregésére em­ lékeztető rövid, szaggatott hangot hallatnak. A sirályok nemcsak a költés alkalmával, hanem többnyire a táplálékszerzés közben is társaságban élnek. A nap lemente előtti órákban leginkább a tengerparton tanyáznak s e czélra a sekély s egyúttal valamely patak torkolatához közel eső helyeket kiválóan kedvelik. E g y e ­

A sirály azonban n e m c s a k a halászatnak él, hanem a tengerpart lakóinak az időjárásban beálló változást órákkal megelőzőleg jelzi. Ha u g y a n i s szirokkó van támadóban, akkor a sirályok mind a partvidékre és a kikötőkbe vo­ nulnak s nyugtalanul kóvályognak a tengerszíne felett, várva a folyton egymást űző-kergető hullámok által, a partra kidobott zsákmányra. A m a g a s létra hegyében tinnhalakra leselkedő halászok valószínűleg szintén a sirály-

sek a tengerből kiálló köveken guggolnak, mások pedig a beömlő víz torkolatában szorgalmasan halásznak. E halá­ szati mód többé-kevésbbé egyezik a vízimadarak halá­ szati módjával; érdekes azonban az, h o g y a sirály, akár­ csak a kacsa, testének mellső felével a víz alá merül, miközben szárnyait repülésre készen tarrtja, kiterjeszti. Az egész víz alá merülés azonban eltérőleg a kacsafélóktől, csak n é h á n y másodperczig tart.

tói tanulták m e g azt, h o g y a tengerben a halat magasból lehet a legjobban meglátni. Mint mindennek az ég alatt, ú g y e szegény teremt­ m é n y e k n e k is száz meg egy az ellensége. E z e k között természetesen legelői kell említeni a legnagyobb r a g a d o ­ zót : az embert, aki üldözi e madarat részint érdekből, részint vad szenvedélyből. Első sorban felkeresi otthoná­ ban, a fészekben s kiszedi tojásait, amelyet nyilt piaczon

No gyertek ti irigyek, itt van megint néhány darabka s odavetem 3 lépésre elém. S a kis nyomorgók odaröp­ pennek, fölszedik a morzsákat s beröppennek a bokrok közé. Nem félnek, nem rettegnek már tőlem. A bátrabbak így találtak már maguknak egy kis eleséget, de ott gubbasz­ kodnak még mellettem a fán a gyávák, az óvatos öregek. Nincs hozzá szívem, hogy az éhség által kényszerítsem őket, hogy ide jöjjenek elém; pedig hej, de hamar el tud­ nám érni ezt a szelídítést! Oda aprózom hát elém a földre a többit, abból jut elég mindegyiknek s azután távolabb megyek a lakoma szín­ helyétől s csalogatom, hívogatom őkat. Csíp, csipcsíp, csíp, csíp! . . . Erre nekibátorodik valamennyi, odaröppennek, a me­ lyiknek az apraja jut, az ott marad a lakoma színhelyén; amelyik nagy darabot tud magának kaparítani, az meneküi a buja fák alá, a bokrok tövébe, hogy háborítatlan költhesse el. De észreveszi valamelyik buksi éhező, hozzárepül s kez­ dődik a veszekedés. Ha megették a kis tolvajok a nagy darabokat, sietnek újra vissza a terített asztalhoz. 8 nekem olyan jól esik néznem ezt a jelenetet. Oly édes örömet érzek bensőmben, hogy ki sem mondhatom. Talán a jótett öröme? Szeretem már nagyon ezt az ugráló kis csapatot, a szívemhez nőttek egészen, ezért esik oly rosszul, ha valaki háborgatja, ijesztgeti őket. Csak én érez­ ném egyedül ezt az örömet ? Nem hihetem, hisz más is szereti a természetet, az állatvilágot! Bizonyára érezni fogja min­ denki, aki meg-megszánja olykor-olykor szegénykéket s ha kopogtatnak az ablakon, ha nagyon keresni látszanak az embert, szór nekik egy kis táplálékot. Az a benső élvezet megérdemli ezt a fáradságot!

S mi önzők, akik már csak azt tudjuk tenni, ami hasznunkra válik, hát jusson eszünkbe, hogy mennyi káros rovartól, hernyótól, pondrótól fogják majd e kicsi teremté­ sek megszabadítani kertünket, ha a fészekrakás, a költés ideje eljövend. Sok hasznot hajtanak e sokat üldözött vere­ bek, nem lehet tagadnunk s mert itt-ott kárt is okoznak, csak nem haragudhatunk reájok ! Csíp, csíp, csíp! . . . Alig hangzik el e hívó hang, nagy csapatokban jönnek felém minden irányból. Ha nagyon éhesek, arczom előtt röppennek el, lábaim előtt ugrándoz­ nak minden félelem nélkül. Leszórom nekik a kenyér-tör­ meléket s azután elmegyek néhány lépésnyire, hogy egész bátran lakmározhassanak s nézem, nézem őket, mily jól esik nekik. Bármikor hívom őket, úgy sietnek hozzám, mert tudják, hogy mindig jut va­ lami nekik. Mintha csak tudnák, hogy sze­ retem őket. Nem szépek, nem valami ked­ ves dalosok az én kedveltjeim; de nyo­ morognak, az éhhalál ellen küzdenek s ez elég, hogy megessék rajtuk a szívem, hogy szeressem őket. Nem tudom rideg egy­ kedvűséggel nézni, ha szenved valaki; , érzem, hogy jól esik a szenvedőnek a rész­ vét könye, a szív vidám jótékonysága. A hideg enged megint, tél apó tré­ fál! Fehér, sűrű lepel takar be földet, kék eget. Napokig tart az egyhangú szürkeség, de végre győz ismét a nap. Leküldi a ma­ gasból nyilait s azok tépik, szaggatják e páratömeget, szellő is támad e dulakodás

értékesít. Azután, mikor ezzel m á r nem lehet boldogulni, megvárja, míg kikelnek a fiókák s akkor ezeket gyilkolja. Majd pedig az öregek röptéből való lövöldözésében, in­ dokolatlan pusztításában leli örömét. Sokszor ez a szenve­ dély megszűnik vadászszenvedélylyé lenni s ahelyett a leg­ undokabb állatkínzássá fajul. Gyerekek, — de felnőttek is — csupa mulatságból élve fogják a sirályt, még pedig olymódon, h o g y hosszú zsineg végére kötött kenyér- v a g y húsdarabok közé egy horgot is rejtenek el. Az ilymód felszerelt csalétket vízbe dobják s a legközelebb arra re­ pülő sirály azonnal lecsap utána a vízre, de egyúttal a saját vesztére is. H o g y ez minő állatkínzás, azt talán fö­ lösleges ecsetelni. A tengerszíne feletti létért való k ü z d e ­ lemnek a sirályon kívül vannak m é g más harczosai is ; ezek életéről, fáradságos kenyérkeresetéről azonban más alkalommal fogunk írni. Iietegh

Lajos.

Hazai történetünk állatregéiből. (Folytatása és vége.)

Mikor Kún László királyunk idejében Albert osztrák herczeg Kőszeget vívta, a vár védői méhköpüket dobáltak a támadókra s a magyar méhek honvédelem dolgában meg­ tették a kötelességüket. Halász község a Tisza mentén onnan nyerte nevét, hogy birtokosainak őse szerencsés halász volt, kézrekerítette a Budán lakó magyar király leányának el­ szabadult aranyhalát. A Margitszigeten tartogatta, minden reggel meglátogatta a királykisasszony kedves kis halát, de megjött egyszer a Duna nagy árja, elmerítette a szigetet, magával vitte az aranyhalat s az a Dunából a Tiszába tévedt át, a hol horogra került. Ezért kapta a halász a környéket királyi ajándékul s alapította a nevét viselő községet. Nagy-Szeben város alapítását állatregével köti össze a népmonda. Hameln városban 1284-ben módnélkül fölsza­ porodtak a patkányok, a város tanácsa díjat tűzött az el­ pusztításukra. Egy vasárnap reggel megjelent egy ifjú, fu­ rulyázni kezdett a piaczon s minden patkány előbujt halinyomán, mely erős kezekkel kergeti széjjel a megmaradt ködfoszlányokat. S nemsokára újból ragyogón süt le a magas égből a nap. De az éj azért a halál uralma alatt van. Holdvilág és csillagok fénye mellett dolgozik. Mit a nap megépít, éjjel lerontja ő. Hah ! De él az erős remény, hogy meg jő az, aki megtöri végre a zsar­ nok hatalmát. Egy reggel, mikor már pedig úgy örültek kedveltjeim, arra ébred­ tek, hogy hó, fehér hó borít be újra mindent. A fák meg voltak rakva virággal, a hó csillag­ virágaival, majd leros­ kadtak a tehertől. Sze­ génykék, — gondoltam magamban — még sokat kell szenvednetek, hisz oly messze van még a virányos tavasz, oly hosszú még a t é l ! . . . Glück

István.

gatni ő t ; ekkor megindult a Weser folyó felé, a patkányok követték elbővülő furulyáját s mind belevesztek a vízbe. A fösvény tanács megtagadta a jntalmat a könnyű munká­ ért. Jövő vasárnap ismét kiállott az ifjú a piaczra furulyázni s ekkor a város minden gyermeke előjött s vakon követte a bűvös furulyát. Az ifjú a város mellett egy dombhoz ve­ zette őket, megütötte varázssipjával s az barlangot tárt föl, mely elnyelte őt s a gyermekeket és utánok bezáródott. A föld alatt vezette a kicsinyek seregét s napvilágra Er­ dély földén hozta, hol azok a gyermekek megalapították Nagy-Szeben várost s a környező vidék szász községeit. Midőn 1385. Szilveszter estéjén Kis Károly fejérvári koronáztatása után Budára visszaérkezett, a torony-tetők varjú madarai veszekedve tépték egymást; belőle a nép rosszat jósolt a fiatal királyra és az 39 nap múlva 1386. február 7-én be is következett. Nem szerette a Vágvidék népe Stibor vajdát s azért a következő mondát költötte. Kegyetlenül letaszíttatta vára meredek sziklájáról régi hűséges szolgáját a halálthozó mélységbe, csak azért, hogy a kényúr kedvelt kutyáját meg merte fenyiteni. Az iszonyú átokmondások között meghaló szolga Isten széke elé idézte a könyörtelen vajdát és épen az első évforduló napján marta meg Stibort egy mérges kígyó a szikla közelében, melyet a szolgája vére festett pirosra és nyomorultan halt el ő is. Felesége, Dobrochna pedig tőrt mártott ennek láttára a saját szivébe. Fekete holló ragadta el a gyermek Hunyadi János egyetlen vagyonát, az arany gyűrűt, melyben a nemes érez­ nek se eleje, se vége, csupa csillogás az egész, amely meg­ nyitja Zsigmond király emlékező szivét de a gyermek nagy­ bátyjának biztos nyila elérte a magas fa ágán s a tolvamadár piros vérében hevert a tölgy alatt. Ezért vette Huj nyadi czimerébe a holló madarat s nevezték a nemzetségét Korvin-nak. Volt Mátyás király idejében kutyavásár Budán, de csak egyszer. Két kis ökrén keservesen szántogatott a zsöllér ember, módos szomszédja meg vígan haton. Az isme­ retlenben ott járt király szólt, hogy adjon oda 2-őt kölcsön­ ben a szegény ember kettője mellé, hogy jobban bírják az ekét, de az nem adta. Azt monda ekkor a király, add el a két ökröt és végy annyi kutyát, amennyit birsz, hord a bu­ dai piaczra, a többi az én dolgom. Meg is vették busás ára­ kon a főurak valamennyit s a szegény ember egyszerre gaz­ dag lett. Vérszemet kapott kapzsi szomszédja, eladta mind a 6 ökrét s az árukon vett kutyákkal megjelent a budai vásáron, de mind a nyakán maradt, mert csak egyszer volt ott a kutyákra jó vásár. Galeotto olasz tudós azt irja Mátyásról, hogy gyermek­ korában nagyon megutálta a csukamájat, mert látta, mint veszett össze rajta két magyar s a kölcsönösen egymáson ejtett sebekbe belehalt mind a kettő. A nép regéje ellen­ ben úgy tartja, hogy nagyon is szerette a király a csuka­ májat. Csórón történt volna, hogy ebédkor nem adta föl neki a vendéglős; követelte a király, de amaz úgy szólt, hogy nincsen Csórón a csukának m á j a ; mire Mátyás azt felelte, hogy akkor a palotai pálezának sem lesz száma és megkerült a csukamáj hamarosan. A róka fogta csuka, a csuka fogta róka, varga fogta mind a kettőről szóló adomát szintén Mátyás király nevé­ hez fűzi a hagyomány. Kiszökött a Duna jege lékjén egy csuka és odafagyott; ki akarta kezdeni egy arra verődött róka, de a fogas hal belekapott az orra czimpájába s a rókát foglyul ejtette. Meglátta egy budai német varga, föl­ szabadította a csukát és magával vonszolta a királyig a szé­ gyenkező rókát azokkal a szavakkal, amelyek az adomát föntartják. Mátyásnak a halálakor, 1490. ápril 6-án, egy varjú sem maradt Budán, mind Székes-Fejérvárra törte magát, hogy a királynak oda való eltemetését jelöljék ki. Varjak töme­ ges megjelenése hirdette a népnek az 1514-iki parasztláza­ dás szomorú végét is. II. Lajos királyunknak 40,000 db. aranyba került va-

dászsólyma volt. •Erdélyrészbeu Sólyomkő onnan vette a ne­ vét, hogy oda egyik fejedelem járogatott okos sólymával vadászni. A táj legnemesebb vádja a szép Ágnes volt. Fu­ tár zavarta föl egyszer őket, ,hogy ellenség tört be az or­ szágba. Fejedelmét a szép Ágnes férfiruhában követte a harczba, de ott elveszett; a fejedelem pedig nem ment többé vadászni a tájra, csak a sólyma nem birta feledni a jó Ágnest, aki szeretettel simogatta meg. Várt rá a hű ma­ dár a sziklákon, de hasztalan; nem kellett neki préda, nem a hűs patak vize, szivehasadottan hullott alá a kemény kő­ sziklára. Szapáry Pétert az érdi török bég, Hamza, egy ökör és egy szamár közé fogatta, úgy szántatott a magyar főúrral. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek 50 k o p ó j a v o f t 2 peczér gondozása alatt, noha évente alig 3—4-szer ment vadászni. 1598-ban fölkérték a magyarok a töröktől Győr várát, de a büszke ozmán parancsnok azt felelte, hogy akkor lesz az övék, ha a tűztorony vaskakasa megszólal. Az ostrom­ lók betörtek már és egy magyar vitéz fölszaladt a toronyba, nagyot kukorékolt, min a babonás törökök úgy megijedtek, hogy egyszerre megbénult az ellenállásuk. Buda visszavétele napján (1686. szept. 2.) sasok rö­ pültek le a közel hegyről a vár felé s annak emlékére ne­ vezték el azt az ormot Sashegynek, amelyen jó bor termett. Apor István megszelídített farkasa beszabadult a ko­ lozsvári ref. templomba s ott nagy riadalmat okozott. Mivel pedig hamarjában háború lett, azután meg éhség, de leé­ gett Brassó is, mindenki azt hitte, hogy a farkas váratlan megjelenése jósolta meg ezt a szerencsétlenséget mind. Az egyszeri sárospataki diákot a csókája tette boldoggá. Midőn a Bodrog partján tanulgatott, 200 aranyat hordott össze ölébe a tolvaj madár a Rákócziak kincstárából. Ezzel a költséggel a szegény diák külföldi egyetemre mehetett, úgy irja Tsétsi János egykori pataki professzor. Temes vármegyében Végvár község 1901-ben ünne­ pelte fönnálása 100 éves fordulóját s ekkor jött szóba Vígh István farkasa is, mely rengeteg kárt tett a nyájakban. Egy éjen Vígh akla tetejét is kibontotta a „féreg" és benn összemarczangolta az egész nyájat. A káros gazda harmadma­ gával ment be hozzá, subát dobott rá és úgy fékezte meg s azzal büntette meg, hogy a kos kolompját lánczolta a nyakába és szabadon eresztette. Szidták ezért Vígh Istvánt, de tudta ő, mit cselekedett. Elárulta ezentúl a szerencsét­ len ragadozót lépten-nyomon a kolompcsörgés és többé húseledelhez nem juthatott, 2 évig nyomorgóit, míg éhen veszett. Sokszor hallották a keserves vonítását. Véletlenül Vígh István találta meg a hulláját, fölbontotta és benne mindenféle növényi törek között váratlanul vászonzácskót is lelt teli aranynyal, amiből az elpusztult juhainak ára bő­ ven megtérült. Szintén történeti állat lett a pannonhalmi benczések szamara a XIX. század 20-as éveiben. Kazinczy is megnézte, mikor Guzmics Izidornál ott járt. Ezt az állatot a furfangja tette nevessé. Akkor a monostor alatt fekvő Szent-Márton­ ból szamárháton hordták föl a vizet; minden szamár két puttonyt czipelt és a cselédség úgy kezelte az állatrajt, hogy amelyek puttonyai megteltek, azokat külön állították. Egy és ugyanaz azonban rendesen átlopódzkodott üres edénynyel a már megterheltek közé, de csak akkor, mikor körülbelül egyenlő számmal voltak a szamarak innen is, onnan is. így azután könnyű volt neki üres edényekkel hegynek menni. Lestek, nevették a furfangos szamarat, de az rendesen megcsinálta a mesterfogást. Darazsak mentették meg egyszer Rózsa Sándort hon­ véd korában. Temesvár mellett a kis erdőnél a vasas német lovasság már egészen a sarkában volt, de a volt banditát el nem hagyta a furfang; meglátott egy fán függő darázs­ rajt, közéjök lőtt, mikor az ellenség épen oda ért s a föl­ bőszült állatok olyan dühhel rontottak emberre, lóra, hogy az egész üldöző csapat kénytelen volt csúfosan megfutni s Rózsa Sándorokat a körmei közül kiszalajtani.

1898. szeptember 8-án délután a magyarok egyetlen fia­ vesztett királyasszonya Erzsébet, Territetben, a Genfi tónál egy mohos sziklán ült, a kezében őszi baraczk s azt egy hirtelen föl­ röppent holló a szárnyaival kisodorta onnan. Ha 2 nap múlva orgyilkos tőre alatt nem vérzett volna el Magyarország nagyasszonya, senki sem gondol vala arra, hogy a Habsbur­ gok történetében már több izben volt vésztjósló madár a holló. Hanusz

István.

A zsírok mikroszkópi vizsgálata Ha állati zsírt aetherben, benzolban vagy chloroformban oldunk ós ezen oldatokból egy cseppet mikroszkópi tárgylemezen önként be hagyunk száradni, a vaj, faggyú és disznózsír Különféle jegeczeket képez, melyek a mikroszkóp alatt, különösen polarizált fényben, jellegző alakokat mutat­ nak, így a disznózsír aetheres oldatból ferde négyszögű táblákban válik ki, míg a faggyú kéve-alakúan csoportosult, kissé hajlott, finom tűkben jeged. Mikroszkópi vizsgálatid tehát megkülönböztethetjük a faggyút a disznózsírtól és felismerhetjük a faggyúval hami­ sított disznózsírt, valamint a műzsirt, mely utóbbi főleg faggyú és valamely növényi olaj (többnyire cottouolaj) elegyéből áll. A vizsgálatot következő módon végezzük: Körülbelül 1—D/2 gramm zsírt száraz kémcsőben fel­ oldunk 10 köbczentiméter aetherben. A kémcsövet gyapottal bedugjuk és hideg helyen 6 óráig állni hagyjuk. Mihelyt az edény fenekén jegeczes lerakodás képződött, a folya­ dékot letöltjük és a jegeczekre néhány köbczentiméter színtelen olajat (cottonolajat) öntünk. Most finom platina­ huzallal néhány jegeczet kiveszünk, ezeket kevés olajjal tárgylemezre teszszük, fedőlemezzel óvatosan letakarjuk ós félig elsötétített láttérben 300-szoros nagyításnál a mikrosz­ kóp alatt vizsgáljuk. A faggyú egy pontból kiinduló, finom tűkből alkotott kéve-, vagy lófark-alakú jegeczcsoportokat képez; az egyes tűk pedig többé-kevésbbó hegyes csúcsban végződnek. A disznózsír szintén közös központ körül elhelyez­ kedő, végükön ferdén levágott, jól kifejlett táblákból álló jegeczcsoportokat képez, melyek közt egyes önálló táblák is láthatók. Gyanús zsírok vizsgálásánál soha el ne mulaszszuk a képződött jegeczeket tiszta zsírból előállított jegeczekkel összehasonlítani. Kevesebb sikerrel használhatjuk a mikroszkópot, vagyis inkább a polarizátorral egyesített mikroszkópot a müvaj (margarin) felismerésére. Ha ugyanis tiszta friss vajból igen keveset tárgylemezre teszünk és ezt fedőlemezzel szétnyomjuk, erre az átlátszó preparátumra pedig .-. millim. vastag JBiJL selenitlemezt fektetünk ós azl kereszíJjfL tezett nicolok mellett a polarizáló mikHP*! roszkóp alatt vizsgáljuk, pirosas vagy ISLrt ibolyás szinű, finom szemcsék halmazát látjuk. Margarin, vagy margarinnal kevert vaj szivárványszíneket játszó szemm. | mk csókét mutat. Ez a vizsgálat magában m' | M g V véve azonban nem elegendő a művaj, áffe ISSSPB vagy hamisított vaj felismerésére, mert TÉ^^^P""! olvasztott, valamint régi (állott) vaj, ép l E y Kí 1 úgy mint a bórsavval, saliczylsavval, |pf SÍ | tejczukorral, szőlőczukorral stb. ele_ 'fei--J^LjJ gyített vaj ugyanazt a színezést mutatja, í iá^^'Sr% mint a margarin. í s s s ^ A r Egyáltalán zsír- és vaj-utánzaWjf tokát és hamisításokat kétségtelenül és _~JJ» j biztosan csakis komplikált c h e m i a i vizsC^$fW • gálatokkal mutathatunk ki és a mikroszkópi vizsgálatot csak tájékoztató próba1

-

r

mÉE£SZm~*l

nak használjuk.

f/Jt/K/f''*

Néhány szó az ölyVkérdésfyez. Ma, midőn az egerésző ölyv (Buteo vulgáris L.) káros vagy hasznos voltának kérdése aktuálisabbá vált, mint valaha, engedtessék meg annak tisztázásához néhány szóval nekem is hozzájárulnom. A terület, melyen adataim 75<>/o-at gyűjtöttem, a Kisós Nagy-Küküllő völgyeire szorítkozik, a többi hiányzó %-ot Csanád-, Arad- és Szabolcsmegyék szolgáltatják. Ami a Buteo vulgaris-nak ez említett helyeken való előfordulását illeti, az erdélyi részeken az összes nagyobb ragadozó madarak között a határozottan legközönségesebb, Csanádban télen gyakori, Szabolcs s különösen Aradmegye keleti részeiben a költőpárok is mindennaposak. Hogy a haszon és kár nagyságát joggal elbírálhassuk, az ölyvek itt tartózkodásának idejét két periódusra kell osztanunk. A rövidebb időköz a szorosan vett költési időt öleli fel, kezdve azon időponttól, midőn a kotló ülni kezd, a fiatalok kiröpítését követő hét végéig bezárólag. Ez idő, az erdélyi viszonyokhoz mérten, rendesen áp­ rilis 25-étől június 10-óig terjed; mindössze tehát 11, leg­ mostohább esetben 12 hetet tesz ki. Az ezen kívül eső idő tenné ki a másik, nagyobb cziklust. Normális körülmények között az ölyv, mint vándor­ madár, novemberben kisebb laza csoportokban délibb vidé­ kekre vonul, különösen magasabb hóállás mellett; enyhe lefolyású teleken pedig, mint amilyen az idei is, hómentes helyeken áttelel. -(Avis passim hibernaus). Az elhúzódottak igen korán, már február végén, márczius elején kezdenek visszaszállingózni, Az ölyvek — költési idejöket kivéve — állandóan mezőkön, rétségeken tartózkodnak naphosszat s csak éjjelre vonulnak vissza rendes beszálló fájukra, erdők széleire, vagy magas facsoportok fái közé; a költési idő már inkább az erdei tisztásokhoz s erdőszólekhez köti. Táplálékát is ezek a helyek szolgáltatják s mert ma­ darunk kizárólag csak hússal él s a dögre is csak a lehető legnagyobb szükségben száll, táplálékát az ezeken a területe­ élő állatoktól szerzi be.

Nézzük tehát, melyek ezek s a fenti területekhez mérten az állomány miként alakul ? Erdélyben fáialan területeken, töméntelen mennyiségű Arvicola és Hypudeus, ritkábban Cricetus, szórványosan nyúl és fürj; a rovarokból Grillus campestris, Rhyzotrogusfajok, Gryllotalpa; ezeken kívül van Lacerta agilis, Bufo cineréüs, viridis, Bombinator, Bana esculenta ós Tropido­ notus natrix. Fás, bokros területeken Myacus avellanarius, Sciurus vulgáris, sok fogoly, Lacerta viridis, Eana temporaria, stb. A Hargittán a Tetrao urogallus és Tetrao bonasia is! Csanád- és Szabolcsban a nyúl és fogoly túlnyomóan és állandóan sok helyeken s nagy mennyiségben él; hoz­ zájárul ehhez az ürgék s hörcsögök nagy száma s a p r ó rágcsálók fokozottan nagyobb mennyisége. Tekintetbe vehető a költő vízi- és gázlómadarak nagy mennyisége is. Az aradi teriileteken az állomány aszerint, amint azok fásak, vagy nyíltak, az előzőek szerint alakul; a fogoly mindenütt egyaránt előfordul. z

a

* *

*

Az elejtettek száma jóval meghaladja a 100-at, a figye­ lemmel tartott fészkeké 35 körülbelül. Ez a szám pedig arra, hogy az ölyvek káráról ma­ gunknak fogalmat alkothassunk, bőségesen elegendő. Es most lássuk, minő eredményt mutattak fel a kü­ lönböző időben és helyeken lőtt példányok gyomor- és begyvizsgálatai? 1. Komoród-Remete,

1889. rj* ad. augusztus

12.

Gyomor: lúdtojás nagyságú összetömörült szőrcsomó és apró csonttörmelék, tömve apró rágcsálók (Arvicola arvalis) koponyáival és állkapcsaival. Begy: 1 drb gyík-fark (Lacerta agilis) és 2 drb csak­ nem egészben lenyelt mezei egér. A madár erdő közé felnyúló hegyoldali tarlón lövetett le s karmai között akkor is egy mezei egeret tartott.

2. Székely-Udvarhehj,

1900. június 28. 9

juv.

Gyomor: kevés rovartörmelék, faj szerint meg nem határozható, néhány ép szöcske és egypár tisztán felismer­ hető Gryllotalpa-lábbal. Begy: középszerűen telt tisztán mezei tücsökkel (Gryllus campestris). A fiatal, rétről beszálló madarat fürdése közben lőttem meg. Szentegyházas-Oláhfalu,

Hargitta,

1900. szept. 1. e? ad'

Gyomor: Csaknem merőben üres. Begy: 2 drb. Tropidonotus natrix, az egyik alig arasznyi. A lelőtt madár kenderáztató tó fölé hajlott Alnus incana bokor tetején ült. 4. Nagy-Galamb falva, 1892. május 5. C? ad. Gyomor: 1 drb hörcsög, 1 drb madárfej (Turdus me­ rül a?) s 3-4 Arvicola maradványai. Begy: 1 darab Bufo cinereus (csaknem egészben nyelve el) 5. Petneháza, 1894. június 16. rf ad. Gyomor: alig fölismerhető ürgemaradványok, nagyon sok vízipoczokfej és állkapocs. Begy: 1 drb. csupán a fej és lábakról fölismerhető fiatal Hydrochelidon leucoptera. A szóban forgó ölyvet a „Bagda" nevű mocsártól, melyen egy 40—45 fészekaljból álló nagy Hydrochelidonkolónia volt, alig egy kilométernyire lőttem le egy távíró­ oszlop tetejéről. 6". Csanád-Palota,

1896. október 10. d? juv.

Gyomor: sok mezei és vízi poczok, mezei nyúl marad­ ványokkal. Begy: apró rágcsálók s köztük egy béka hátsó lábai. 7. Pitvaros

1896 július 20. ?

Gyomor: alig felismerhető kígyómaradványok. 1 ürge, fej nélkül.

Begy:

8. Pécska 1896 deczember 19.
1902 január 8. CF ad.

Gyomor: bőséges egérmaradványokkal telt. Begy: ü r e s !

*

*

Ime, az a 11 begy- és gyomortartalom, mely a többek között legváltozatosabbnak bizonyult. Az elő nem sorolt mennyiség begy- és gyomortartal­ mának 70°/o-a a 11. pont alatti, 25°/o-a a 10. pont alatti és 5°/o-a az 5. pont alatti esettel volt analóg. Nem sok fáradságba kerül ezek után levonni a konzekvencziát. 100 közül 70 ölyvnél a gyomor, részben a begy is, tisztán egérmaradványokkal volt telve s mivel csupán kártékony apró emlősöket pusztítottak, a mezőgazdaságra mérhetetlen hasznot hajtottak. 100 közül 25 ölyvnél a gyomor és a begy tömve eger­ es békamaradványnyal, a megvizsgált példányoknál körül­ belül 6 : 4 arányban. Itt tehát a haszon csak felével múlja felül az indirekt okozott kárt s a 25 madár közül csak 5-öt vehetünk olyannak, amely tisztán használt, a többi 20 kö­ zömbös maradt. A haszon és kár közti ezen arány (6 : 4) azonban egész évre semmi szín alatt sem fogadható el. Tavaszszal, különösen az árterületeken, a békafogyasztás határozottan túlnyomó ; legnagyobb április hóban, de amint a növényzet az előrehaladó idővel mind nagyobb és nagyobb lesz, a békák már csak esetleges °/o-át képezik a tápláléknak, mely júliustól kezdve már csaknem kizárólag egerekből áll. A 100-ból még fenmaradó 5 ölyvnél a gyomor és begy tartalma már meglehetősen vegyes. A fogyasztott egórmennyiség még mindig jelentékeny, néha túlnyomó, de már madár-, nyúl- s gyíkmaradványokkal vegyes. Ami a madarakat illeti, feltűnő, hogy leggyakrabban a Miliaria calandra maradványait találtam ; Merula vulgáris, Monticola saxatilis, Turdus viscivorus, musicus, Emberiza citrinella és Hydrochelidon leucoptera koponyarészeit s lá­ bait egyes esetekben szintén, de ezek maradványairól Ítélve, csaknem kivétel nélkül mind fiatal madarak voltak. Nyúlmaradványokat csak egyetlen magyarországi (Csa­ nád-Palota) példányban találtam, foglyot egyben sem. Ez az 5 madár, mondjuk, nem használt többet, mint amennyit ártott hasznos madarak pusztítása által, tehát sem a haszon, sem a kár szempontjából tekintetbe nem jöhet. Ám ezek a példányok sem tartják meg egész éven át indifferens voltukat, mert ha a madarak költése június végével bevégződik s nem botlanak úton-útfélen röpülni alig képes madárfiókákba, bizony ők is kénytelenek az ege­ rek után látni s azokból venni ki a maguk részét. Ez időtájban tehát csakúgy hasznosak, mint a többiek. Ami az öly költési időszakát illeti, ez, mint fentebb is említve lett, legtovább 12 heti időközt ölel fel s április legutolsó napjaitól (legkorábbi adatom április 25.), körülbelül július 10-éig terjed. Nagyobb kiterjedésű lomberdőket szeret leginkább, jóllehet fenyőerdőben is találtam fészkelve. A fészkes fa, tapasztalatom szerint, rendesen patak mentén áll s legin­ kább bükk, ritkábban tölgy, még ritkábban fenyő vagy nyárfa. A fészek és tojások részletesebb leírása nem tartozik e tárgy keretébe. A teljes fészekalj rendesen 3, elég gyak­ ran 4, ritkán csak 2 tojásból áll, 5-ből soha s legkésőbb május 8-ig. már teljes. Á tojásokat csak a tojó üli s a kot­ lási idő átlag 26—27 napot vesz igénybe. Nem tartom e helyen fölöslegesnek megjegyezni, hogy a 4 fészekaljakból rendesen 1 tojás költetlen (zápon) marad. A fészekben ülő tojót a hím látja el élelemmel, mely valami túlságos bőnek semmi szín alatt sem mondható. Egy 1899 május 9-én talált fészket, melyben a 3 tojást a kotló már javában ülte, bővebben megfigyelve, a rj*-et egy nap alatt csak 7-szer láttam táplálékkal szállani a fészek­ hez és pedig d. e. 7 és 11 óra között négyszer, d. u. 1 és 5 óra között háromszor. (Folytatása következik.)

Itt Vannak ők! 1

aczára a hideg , szeles, épen n e m tavaszias időjárásnak, a hosszú­ csőrü vendég előhírnökei m á r már• czius hó első napjaiban kezdtek mutatkozni, í g y első szalonkahírünket Gödöllőről, majd azután hazánk északkeleti részeiről vet„ tük! ami a vonulás ezidőszerint I ~** '"W< való roppant, szinte hihetetlen elő­ rehaladottságát jelenti, ám minde­ nütt csak szórványosan található a nemes hosszúcsőrü ván­ dor. Az erdei szalonkák vonulásához képest a vízi vándo­ roknál némi késést tapasztalhatunk. U g y a n i s az első bíbi­ czek, kis sárszalonkák (!) és szárcsák intézetünkbe csak folyó hó 11-én érkeztek, holott a bibicznek márcziusban már tojása szokott lenni. — Vadlúd, kacsa nemcsak a n a g y állandó vizeken, például a Balatonon és Velenczei-tón, de a folyók körül is állandóan tanyázott a tél folytán, sőt a dunai szigeteken egész télen át szürke gémeket (Ardea cinerea) is láttak. Sajátságos azonban az, h o g y — amint írják — az adriai szigeteken az erdei szalonka csak most kezd mutatkozni, ellenben a szegedi Fehórtóról a legjobb hírek érkeznek. A gojzer Má­ tyásnapkor megszólalt és amint halljuk, Zs. Laczi, a „gojzerek atyamestere", m á r ki is vette belőlük a vámot s különösen a lotyó-sneffrokonzathoz (Limosa) lett volna n a g y szerencséje. V a n m á r a F e h é r t ó n k a c s a és lúd is özö­ nével; a k i s szürke barázdabil­ legető is javában illegeti a kis legyezőjét a várvavárt tavaszi madárkonczerthez, amely iga­ zán a „jövő zenéje" m é g ugyan, de érezzük m á r a tavasz lehet s az igazi tavaszi n a p s u g á r nem is késhetik m á r sokáig. A

állították elő, hanem már elpusztult hernyók kipréselése által nyerték. Az így nyert anyag pedig nem más, mint az állati test rothadó maradványai, a rothadásnak már előre­ haladottabb stádiumában levő fertőző anyag keverve a levegőből odakerült hasadó és penészgombák spóráival. Dr. Eckstein K. által végzett kísérletek arra az eredményre vezettek, hogy a nedvesség által elpusztult hernyókból származó, valamint a renyhekórban elpusztult hernyókból szerzett baktériumok nem voltak képesek fertőzést elő­ idézni. A pebrinás selyemhernyóból szerzett és tiszta kultú­ rában tenyésztett anyaggal sikerült az apáczapille hernyói között a renyhekórt előidézni, de csak beoltás által, vagy ha etetés közben juttatták az állatba. Ha egészséges és beteg, vagy pedig elpusztult hernyókat egy helyen tartottak, eredmény sohasem mutatkozott. A Wachtl és Tubeuf által felfedezett „testecsek" tehát azonosak a beteg selyemher­ nyón észlelt pebrina okozójával, melyet az apáczapille her­ nyóira átültetni sikerült. A formaldehyd, mint konzerváló folyadék. Újabban aformal-

dehyddel, mint konzerváló folyadékkal igen jól sikerült kísérleteket tettek. Konzerválásra legalkalmasabb a 4%-os formaldehyd (a kereskedésben kapható 40° o-os). Igen sike­ rülten lehet vele különböző rovarlárvákat konzerválni, ha a lárvákat' előbb forró vízben öljük meg. A víz forrósága az illető lárva nagyságától függ. A formaldehyddel készült preparátumok évek múlva sem változnak, bár a folyadékét nem újítjuk meg. A prepará­ tumok nem zsugorodnak össze, mint az alkoholban s nem is lesznek kocsonyásak, hanem inkább nagyon jól megkemé­ nyednek s kikészített bőrszerű tapintásúak lesznek. A formal­ dehyd rossz tulajdonsága, hogy kissé nehezen nedvesíti meg a beléje tett tárgyakat. Azon­ ban ezen úgy segíthetünk, hogy az illető tárgyat, melyet f'ormaldehydbe akarunk tenni, előbb egy pillanatra alkoholba mártjuk. Egyes esetekben azon­ ban a formaldehydnek ez a tulajdonsága emeli a praeparatum szépségét, például ha a Diaspidítae családhoz tartozó levóltetveket (Chionaspis, MytiVaddisznó befogó laspis, Aspidiotus) akarunk kon­ A hosszú bajuszú zöld szöcs­ zerválni. Ezek a levéltetvek kék, mint rovarpusztítók. T. V. úr a „Természet" f. évi XI. számában megfigyelést tett közzé, alkoholban egészen az illető növényrészre tapadnak s így mely arról szólott, hogy a zöld szöcskék a Vanessa Jo her­ alig lehet őket meglátni a preparátumon. Formaldehydben nyóit ették. Erre vonatkozólag megemlítem, hogy a Locusazonban, épen azért, mert rosszul nedvesíti meg a beléje ták, vagyis a nagy, hosszúbajuszú zöld szöcskék, úgy mint tett tárgyakat, a levéltetvek megmaradnak természetes számos más Locustida, nagy rovargyilkosok. A múlt nyáron állásukban. A formaldehyd egyes színeket nagyon jól meg­ egy kertben nekem olyan pöszméte-ültetvényt mutattak, tart, a legtöbbet azonban elhalványítja. A növények levelei melyet egészen elleptek és félig le is kopasztottak már a formaldehydben piszkos szürkészöldek lesznek. Azonban a pöszméte-levéldarázs (Nematus ventricosus) fekete bibircses, színeket nem szívja ki, mint az alkohol s így a folyadék zöld hernyói. Közelről nézve még mást is láttam. Volt ott nem is festődik meg, hanem mindvégig szép kristálytiszta vagy 30 félig megnőtt álczája a Locusta viridissimá-aak és marad. A formaldehyd madarak (egészen harkály nagyságig) egy részük jóízűen falatozott a pöszméte-hernyókból. Egy­ ós emlősök (mókus nagyságig) száraz konzerválására is szer meg bogáncsokon láttam őket hasonló munkában, alkalmas. A madarakat és emlősöket nagyságuk szerint csakhogy itt levóltetveket ettek. Különben a Locustidák három-négy napig kell 4 % formaldehydbe tenni. A madarak közt a kannibálság is uralkodik, legalább akkor, ha fog­ és az emlősök a formaldehydből kivéve egészen megkemé­ ságba kerülnek. jö k. nyednek. Czélszerű őket előbb kizsigerelni s mielőtt formal­ dehydbe tennők, egy pillanatra alkoholba mártani. Fertőzési kiséri etek és más élettani megfigyelések az apáczapille hernyóin. Határozottan állítható, hogy az apáczapille her­ nyóin bizonyos körülmények között fertőzési betegségek IRODALOM. léphetnek fel, melyeknek lefolyása hasonló a selyemher­ nyókon tapasztalt renyhekóréhoz. A mesterséges fertőzés r^iarányi Ignácz nagyérdemű földmívelósügyi ministerünk sohaeddig járványt nem idézett elő a szabadban élő hernyók sem szűnő ügybuzgalma s körültekintő gondossága ismét között. A fertőzés direkt átvitel által történik. A fertőző két jeles gazdasági érdekű művel ajándékozta meg a magyar anyagot pedig mesterséges kultúrával tisztán még nem gazdaközönséget. Az egyik az Édesvízi halászat és haltenyésztés

Vei egyesek.

Sa

-

12 — Emlékeim, elbeszélések és rajzok. Irta Perjéssy Lajos. Java­ részt vadásztörténeteket tartalmazó, a Bársony és Lakatos-féle kultuszt követő szines, kedves rajzok, igen szépen, egyszerű közvetlenséggel megírva. A müvet Herczeg Ferencz igen kedves és elismerő előszava órdokesíti. Egyéb müvekről tárgyhalmaz miatt jövő számunkban fogunk megemlékezni.

czíimí, a jeles szakem­ ber: Bépássy Miklós kir. főmérnök avatott tollából. A minden tekintetben nagy értékű, 28 képpel ellátott népszerű munkát az Orszá­ gos Halászati Felügyelőség bocsájtotta közre s akik bírni óhaitják,ugyanezen intézettől szerezhetik meg. — A másik megjelent m ű a vízi társu­ latokra vonatkozó statisztikai adatokat egyesítő gyűjtemé­ nyes munka Kvassay Jenő mi­ niszteri tanácsos összeállítá­ sában, mely igazán páratlan érdekű és értékű mű a maga nemében úgy, hogy a legna­ gyobb elismeréssel nyilatkoz­ hatunk róla. „Állattani Közlemények" A K. M. Természettudományi Társulat állattani szakosztá­ lya ily czímű új folyóiratának immár előttünk v a n az első fw füzete — az első gyönyörű EJ ígéret a jövöro nézve, amit fp hazánk köt zoológiai kitűnő­ sége : dr. Entz Géza és Méhely Lajos nyújt nekünk, amiért csak igaz, őszinte bálával adózhatik a haza minden tudomány kedvelő fia, ki a m a g y a r zoo­ lógia jövőjét Így a legjobb s legavatottabb kezekbe látja letéve. Virrad tehát s bogy a kikelet éltető napja teljes pompájában vi­ lágíthassa be e téren való tudományosságunk egét — nincs m á s hátra, mint a bolygók kívánatos tömörülése a fényes virradat megtestesltéséboz s örömmel hisszük is, hogy úgy leend. — B füzet 9 eredeti rajzzal illusztrált k é t igen magas nívójú érteke­ zést foglal magában, az e g y i k : Állattani törekvések a múltban és jelenben czimü Dr. Entz Géza, a m á s i k : A fölös számú végtagok keletkezéséről Méhely Lajos tollából való, mindkettő nagy tudással, fényos készültséggel mógtrva. — A füzet ezenkívül m é g órdokes apróságokat stb. is tartalmaz. Melegen ajánljuk ozt a nagyérdokű folyóiratot minden művelt magyarember s különösen a tanférfiak figyelmébe és pártfogásába.

IP

H i r d e t m é n y . A Broczkó, nyitramegyei község határához tartozó Sasvár uradalmi erdőben gyakorolható vadászati jog 6 esztendei tartamra, vagyis 1907. deczember hó végéig szabadkézből alhaszonbórbe bocsájtatik. Az erdő a morvavölgyi vasút mentén, jelesen e vasútnak „Kutti" nevű állomásától egy fél órányi távolságra fekszik és 1776. kataszt. holdra terjed. Kihaszonbérelni szándékozók szíves­ kedjenek az alulírott vadászati intózősóghez fordulni.

L I E C H T E N S T E I N JÁNOS herczeg rabensburgi

(Alsó-Ausztria) v a d á s z a t i intézössge (Kiir-t Jobanii L»ieCbtensteiu's< he J&gÜleitung, Rabensburg, Nieder-Osterreich).

Szerkesztői üzenetek. Fölkérjük lapunk vadászatkedvélő és erdész sóit, szíveskedjenek bennünket a madarak tavaszi galmáról, különösen a szalonkaszezón lefolyásáról, bárcsak egy levelező-lapon is tudósítani.

olva­ moz­ ha

Többeknek. Intézkedni fogunk, hogy a „Mauch'-féle „Nitrol" Budapesten is kapható legyen, úgyszintén az „ Ungewitter'sche Rostsutzpatronc" is. Jelenleg nálunk még sehol sem kaphatók. — Dr. L. L. S.-Ujhely. Köszönöm kedves sorait. Kérem a föntebbit elolvasni. Ha isten segít, a n y á r elején teszem tisztele­ temet, de lehet, hogy előbb is. A legszívesebb üdvözlettel! — Hogy^ áll az ecsedi láp ? Nem kaphatnánk erről valamit ? — P. Gy. Óviz. Még magunk sem tudjuk, hol kaphatók, most tudako­ zódunk. Jövő számunkban m á r benne lesz. — Z. A. Budapest. A czikkek beérkeztek, alkalmasint sort kerítünk rajok. Szeretnénk tudni, micsoda állat volt a z ? Nem volna belőle? Majd mi meg­ határoznánk. — S. K. Budapest. Az aprósá­ gok beérkeztek. Véletlenség s nem irányzatosság. Az a. m. jövőre jön. Üdvözlőt. — B. Gyula. A kiadóhivatal megismételje hirdetésedet a házhelyekre vonatkozólag ? j j ^ r t kom a hirdetés ügyekre nincs befolyá­ som. Csak egy kérdezősködő volt tudtom­ mal s azt hozzád utasították.— D.erdőmester úrnak. Kitűnő őzsípok, melyekkel egyszer­ smind a hója vijjogása s a nyúlveszékelés is pompásan utánozható, Gödöllőn kaphatók 3 korona árban. Czímmel szí­ vesen szolgálunk. — N. K. Budapest. A Novotny czég az angol híres czégekkel egyrangú. Olyan hordású puskát küld, amilyent a k a r ön. Tessék r á n k hivat­ kozni.

M^aiiitciAfigi

nnctit

MŰ VESZETI SOKSZOROSÍTÁSOK. Clichék

folyóiratok, k ö n y v e k , árjegyzékek ós t u d o m á n y o s müVek szamara, kitűnő kivitelben, legjobb inódszorgjjfjyrint

Czím

csakis:

BUDAPEST,

Jutányos árak.

Vf.Itemr TELEB$j£ 18—99.

előállítva.

Királif-titcza

30.

J u t á n y o s árait.

szám.