A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA. Komár Lajos. A zen története. (Kínától Japánig) Történelem. Budapest, 2011

A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA

Komár Lajos (Kínától Japánig)

Jegyzet Budapest, 2011

Történelem

A zen története

Komár Lajos

A zen története (Kínától Japánig) Verziószám: A5/1.01

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete 2011

Tartalom 1. India: A Tan megjelenése (nincs) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2. India: Az iskolák kialakulása (nincs) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3. Kína: A Tan megjelenése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 4. Kína: Bódhidharma élete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 5. Kína: A pátriárkák kora . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 6. Kína: Huj-neng élete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 7. Kína: Mesterek, iskolák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 8. Kína: Az Öt Ház . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26 9. Korea: A Tan útja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 10. Vietnám: A Tan útja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 11. Japán: A Tan megjelenése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 12. Japán: A Zen elterjedése (nincs) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13. Nyugat: A Zen az Egyesült Államokban (nincs) . . . . . . . . . . . . . . 14. Nyugat: A Zen Franciaországban és hazánkban (nincs) . . . . . . .

Műszaki szerkesztést végezte, és a digitális kiadást elkészítette Dobosy Antal

2

3. Kína: A Tan megjelenése Előzmények Ji-csing (Változások könyve, i.e. 3000–1200) jövendőmondás a természet megfigyelése alapján. Lao-ce (i.e. 604–) híres műve az Út és Erény könyve (k. Tao-te ching), ami bemutatja a tao működését. Az erények révén járjuk az utat. Ebben megjelenik a yin és yang működése (jó és rossz, cselekvő és beleérző). A tao útja a természet megfigyelése, a szövegek tanulmányozása, és a jelen megélése. Az emberi értékek megtartása, a nem-cselekvő cselekvő (k. wu-wei), aki szükségtelenül nem avatkozik be. A legenda szerint a mester bivalyháton nyugati irányba távozott, majd többé nem hallottak felőle. Úgy tartják, Indiába ment, és a Buddha mestere lett.

„Az ember a föld törvényeit követi. A föld az ég törvényeit követi. Az ég a tao törvényeit követi. A tao a természet törvényeit követi.” [Tao-te ching] Csuang-ce (i.e. 369–286) elutasítja a politikát, a természethez való vis�szatérést hangsúlyozza. Amikor a császár udvari tanácsadónak hívja, vis�szautasítja azt. A magyarázat egyszerű: az új miniszter beiktatásakor egy ökröt áldoznak az isteneknek, és így az ökör az életét, Csuang-ce pedig a szabadságát áldozná fel. Konfuciusz (i.e. 551–479) tanításai az erkölcs, fegyelem és hagyomány tiszteletét hangsúlyozták. Az erkölcsi alap és a józan belátás bárki által elérhető. Az állam erkölcsi rendjét fenntartani akaró nemes ember az erényei révén képes kormányozni. Az öt kínai klasszikus írásmű is ebben az időben keletkezett (a Változások könyve, az Írások könyve, a Dalok könyve, a Szertartások könyve, a Tavaszi és őszi évkönyvek). A társadalom alapja a család, amely az ősök tiszteletét szertartásokkal mutatja ki. A művelt, tanult ember kötelessége a társadalmi szerepvállalás. Az állam

3

bölcsen kormányozzon, mintha magát látná el. Így a Föld és Ég harmóniában élhet. „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság. Gondolkodni és nem tanulni: veszedelmes.” [Konfuciusz] A Tan elterjedése „A két nagy birodalom, Róma és Kína közötti kereskedelem nagyban segítette a Tan keleti terjedését. A közép-ázsiai sivatagokat átszelő karavánutak virágzó oázisvárosokon haladtak keresztül, amelyeket i.e.50 körül a hunok és türkök támadásai ellen Kína védelmébe vett. Itt telepedtek le a buddhista szerzetesek és zarándokok, kolostorokat építettek, s térítettek a török, mongol, nesztoriánus-keresztény és kínai lakosok, valamint utazók között. Ezekből a sivatagi városközpontokból terjedt a buddhizmus természetes úton Kína nyugati tartományaiba.” – részlet Tom Lowenstein: Buddha látomása című könyvéből. A hagyomány szerint a buddhizmus i.sz.64-ben érkezik meg Kínába, kereskedők és utazók révén. Szétszórt vallási közösségek alakulnak, és egymástól függetlenül működnek. Az első vallási zarándokokat a taoista kolostorok fogadják be, és ott kezdődik a fordítói munka is. A Tan kínai nyelvezete taoista fogalmakkal lesz bemutatva. Egyes szútrákat többször is lefordítanak, másokat elhagynak. Különféle irányzatok szövegeit ismerik meg, abban nem tesznek különbséget, így hinajána és mahájána szövegeket egyaránt lefordítanak. Majd 148-ban An Si-kao fordítja le kínai nyelvre azt a meditációs gyakorlatokat bemutató könyvet, ami a légzés figyelését ismerteti, ahogy az a Páli Kánonban van. Az ország 311-ben két részre szakad. A hun hódításnak nem tudnak ellenállni, az uralkodóház és az arisztokrácia Dél-Kínába menekül. A déli országrész ellenségesen fogadja a menekülteket: úgy tartják, hogy a széthulláshoz a tolerancia, a taoista tanok vezettek. Szerintük a társadalom gerincét a konfucianizmus adta, a taoizmus ezt tette tönkre (északon a nép körében terjed tovább a Tan). Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép, Ha békés vagyok, megjavul a nép,

4

Ha nem háborgok, gazdagszik a nép, Ha igényem nincsen, egyszerű a nép. [Tao-te king, 57.vers] A délen székelő főváros a buddhizmust kívánta megtenni az ország új államvallásának. A nyugatról érkező, „barbár” vallás nehezen volt elfogadható a kínaiaknak. Ugyanis a Tan nem hirdeti a társadalom fontosságát, a  zerzeteseknek nem lehet családjuk, nem cél a halhatatlanság, nem tiszteli az isteneket. Ezek a tényezők lassították a Tan terjedését. Még így is terjedt mind a hínajána (a konfuciánusok között) és mahájána (a taoisták között) a déli országrészben. Kumaradzsiva (344–413) az első nagy fordító. Indiába megy, ahol Kasmírban szarvasztiváda kolostorban tanul, majd Kasgárban mahájána tanulmányokat folytat. Elismert tanító lesz, Csang-an-ban telepedik le. A kínai birodalom ujjonan meghódított részéből hadizsákmányként érkezik a fővárosba, külön hadjáratot indítanak a kiszabadítására. A legfontosabb mahájána szentiratokat ő fordítja szanszkritból kínaira, mindössze nyolc év alatt. Bevezeti az üresség (sz. sunyata) fogalmát. Szeng-csao (384–414) a legjobb tanítványa , aki korábban taoista műveket másolt, majd a Vimalakirti szútra hatására lesz buddhista, és a mádjamaka műveket átülteti kínaira. Tanítványa: Tao-seng (360–434), aki a pillanatszerű megvilágosodás tanát hirdeti, a fokozatos út szerinte nem lehetséges. Szerinte a jó tettek nem feltétlenül kedvezően hatnak vissza a személyre, ahogy az indiai buddhista tanok állították. A mádhjamaka üresség-fogalmával ellentétben bevezeti a Buddha-természet fogalmát, ami később Huj-neng és Dógen tanaiban jelenik meg. Híres mondása így szól: „Ha látod a Buddhát, akkor nem látod őt. Ha látod, hogy nincs Buddha, akkor látod őt.” Buddhabhadra (359–429) hínajána meditációs mester, távol marad a császári udvar zsivajától. Egy ideig együtt dolgozik Kumaradzsívával. Ő fordítja le a hatvan kötetnyi Avatamsazka szútrát. Közel 30 évig tanít. Halála után az ő tiszteletére alapítják Sao Lin („az erdő fái”) kolostorát.

5

Liang Vu-ti császár betiltja a taoizmust az udvar számára, és kötelezően felveteti a buddhizmust, ezzel egy új arisztokráciát hoz létre, templomokat, kolostorokat építtet. A Kumaradzsíva által megkezdett alapos fordítói tevékenység következménye az lett, hogy Liang Vu-ti császár 517-ben kiadja a teljes, egységes mahájána Kánont. 589-ben a Szúj-dinasztia ismét egyesíti a két országrészt. Szüan-cang (602–664) szerzetes, aki indiai zarándokútja (629–645) alkalmával a Szív szútrából merít lelkierőt, azt recitálja a nehézségek elviseléséhez. Hazatérése után megjelenteti a saját fordítású Szív szútrát (649). Lefordítja Vaszubandhu: Harminc Versszakos Értekezés (sz. Trimsikaya) művét, és ezzel megalapítja a kínai jógacsárja iskolát. Szív szútra (sz. Prajnaparamita Hridaya Sutra), szerzője ismeretlen. Az I. században, Észak-Indiában keletkezett mű, benne az Abhidharmafilozófia, és annak meghaladása együtt vannak megfogalmazva. E rövid terjedelmű szöveg később nagy jelentőségre tesz szert: a legtöbb mahájána, – különösen csan iskola – a gyakorlásban kiemelt figyelemmel kezeli majd.

A helyi irányzatok kialakulása Csan (k. ch’an), a szanszkrit dhyana megfelelője, jelentése elmélyedés, önvizsgálat, befelé tekintés. Az iskola alapítója Bódhidharma, a huszonnyolcadik indiai, – és egyben az első kínai pátriárka. Tiszta Föld (k. Ching-tu), az iskola alapítója Tan-luan (476–542), akit Bódhirucsi indiai buddhista szerzetes térített át a taoizmusról. Az iskola szerint a végtelen számú világok mindegyikében élnek megvilágosodottak. Ezen világok legkiválóbbika Tiszta Föld (sz. Sukhavati), a Nyugati Paradicsom. Itt lakik Végtelen Fény (sz. Amitabha), akiről a Szukhávativjúha ír részletesen. A hívőnek csupán Amitábha alakjára kell összpontosítani hét napon, hét éjen át, miközben a „tisztelet Amitabha buddhának” mantrát kell ismételgetnie, és eléri a megszabadulást. Ez az iskola is túléli a buddhista-üldözést, a népi áhítat ereje által. Mennyei terasz (k. Tientai), az iskola nevét egy dél-kínai hegyről kapta. Alapítója Csi-káj (538–597), fő írásműve: Visszavonulás és töprengés a

6

mahájána módszeréről (k. Ta-cheng chi-kuan fu-men). Szerinte a Lótusz szútra tanai mutatják be a Tan lényegét. Az üresség (sz. sunyata) a végső igazságot jelenti, ami minden jelenségben benne van. („Minden porszemben benne van a világmindenség.”) A szentiratok ismerete és a gyakorlás a személyes megszabaduláshoz vezet. Főleg az értelmiség támogatja az iskolát. Virágfüzér (k. Hua-yen), észak-kínai iskola, alapítója Szüan-cang tanítványa, Fa-cang (643–712). Néhány eleme azonos a Mennyei terasz (k. tientai) tantételeivel. Az iskola elmélete az Avatamszaka szútra részét képező Virágfüzér (sz. Gandavuya) szövegére épül, amely a Buddha megvilágosodása utáni első beszédét tartalmazza. Szerintük a világmindenség minden jelensége egyidejűleg keletkezett. A jelenségek üresek, és egyszerre tartalmazzák az állandótlanságot és a végső igazságot (az aranyszobor esetében a szobor tapintható, állandótlan, de arany a lényege). Itt is a szentiratok ismerete és a gyakorlás vezet a megszabaduláshoz. Az iskola főleg az értelmiségiek körében népszerű. A hagyomány úgy tartja, hogy Liang Vu-ti császár uralkodása idején (502–550) álmot látott: birodalmán túl egy tan virágzik, ami által „az ember az égbe emelkedhet”. Másnap küldöttséget indított Indiába, felkutatni a tant. A küldöttség ereklyéket, és két tanítót hoz: Kasjapá Matanga és Dharma Áranja elsajátítja a kínai nyelvet, és fordítómunkát végeznek. Az azt megelőző 2–300 évben szinte csak a kolostorokban, és a fordításokban virágzik a Tan, és most hirtelen államvallássá lesz. Kína földrajzilag elszigetelt, a tantételek nem terjedtek határain túlra. A taoizmus és konfucianizmus kielégítette a társadalmi elvárásokat. Ám a társadalmi élet bemerevedése, és a kor változása felpezsdíti a vallásokat. Új tanokra lesz szükség. Ezt az uralkodó érzékeli először, és megoldást keres. A Tan első támogatói az arisztokráciából kerülnek ki. Amint népi vallássá válik, elveszíti ezt a támogatottságot. Már egy háromlábú edényhez hasonlítják az országot, amit a buddhizmus, a taoizmus, és a konfucianizmus tart. A Tang-dinasztia (626–905) alatt éri virágkorát a Tan, és ekkor válik önálló irányzattá a csan. Tang Taj-cung császár (uralkodott 626–649 között) alatt helyreáll az ország rendje. Erős hadsereget szervez, újjáépíti a közigazgatást, megszünteti a korrupciót, az állam és az egyház működését szétválasztja. (Noha

7

ekkor a papság még nem volt érdekelt a hatalom gyakorlásában, Tao-sin (580–651) – és ezzel a csan – mégis elutasítja a császár közeledését.) Vu császárnő ismét megpróbálja bevonni a csant a kormányzásba, és Sen-hsziu el is vállalja azt. „Vu-cung taoista császár 845-ben dühödt buddhistaüldözésbe fogott. Sem a mennyei terasz, – sem a Virágfüzér iskola nem maradt fenn – valószínűleg azért, mert ezek az irányzatok kolostori specialistáktól függtek, és az üldözés leginkább éppen a kolostorokat sújtotta. A csan és a Tiszta Föld, amelyek népszerűbb irányzatok voltak, fennmaradtak és lassan ismét megerősödtek, megtalálván helyüket a taoizmus és a konfucianizmus mellett az egyre jobban konfucianizálódó társadalomban” – részlet Andrew Skilton: A buddhizmus rövid története című könyvéből.

8

4. Kína: Bódhidharma élete Bódhidharma (470–532) indiai meditációs mester. Dél-indiai nemesi család sarja. Mestere 520-ban Kínába küldi, hogy terjessze a Tant. Öccsével, Daksziszekong-gal érkezik meg (aki Henan-ban, Nanhai templomában hal meg), Kanton tartományban ér partot. Első tanítóbeszéde meghökkentő módon zajlik: egy papagájhoz intézi. Ahogy a mester sétál az utcán, egy ház előtt, a verandára kiakasztott kalitkában ülő madár így szól hozzá: – Nyugatról érkezett Nagy Tudatos, kérlek, taníts, hogy megszabaduljak a kalitkából! – Nyújtsd ki a lábad, húzd be a szárnyad, és megszabadulsz- válaszolta a mester. A madár úgy is tett. Ahogy megjött a gazdája, ő hanyatt vágta magát, a tanács szerint. A gazda kinyitotta a kalitkát, hogy megnézze, mi történt a papagájjal, az meg huss, elrepült. Második tanítóbeszéde hatalmas jelentőségű lehetne, mégsem az. A mester megérkezésének híre eljut a császári udvarba is. Liang Vu-ti, a hívő buddhista uralkodó meghívta magához, és eldicsekedett vele, mennyi jót tett a Tan elterjesztéséért (könyvek, kolostorok, templomok). – Ennyi érdem elegendő-e, hogy a Paradicsomban szülessek újra? – kérdezte a császár. – Ez nem érdem – válaszolta a mester. – Mi hát a Tan szent lényege? – Lényege az üresség, és nincs benne semmi szent. – Ki vagy te, aki így beszélsz velem? – kérdezte a császár. – Mit tudom én – válaszolta Bódhidharma. Ezután „a kékszemű barbár” a Szung hegyén álló Sao Lin kolostorába megy, ahol kilenc évig a falnak fordulva gyakorol. Ez a híres falnézés (k. pi-kuan) időszaka, ami D.T.Suzuki szerint a jógában ismert gondolatmentes tudatállapot gyakorlását jelenti. Mivel az ott élő szerzetesek fizikailag gyengék a megerőltető meditációs gyakorlatokhoz, a mester néhány harcművészeti formagyakorlatot mutat nekik, hogy megerősödjenek: e  gyakorlatok lesznek a kung fu, valamint a csi kung alapjai. A mester egyik alkalommal elalszik álmában: mérgében kitépi mindkét szemöldökét.

9

Ahogy a kis szőrök a földre esnek, rögtön teacserjék sarjadnak belőlük. Így lesz a tea a szerzetesek frissítő itala. Innen a mondás: „A zen (k. ch’an) és a tea (k. cha) íze egy”. Harmadik tanítóbeszéde pedig már új kor hajnalát jelzi. Huj-ko felkeresi a mestert, és arra kéri, fogadja tanítványául. Amaz rá se hederít. Erre Hujko levágja kezét, és a lábai elé helyezi azt. – Mit akarsz tőlem? – kérdezte a mester. – Tudatom nem talál békére, kérlek, csendesítsd le. – Hozd elém a tudatod, és lecsendesítem azt. – Csakhogy amint keresni kezdem, sehol nem találom. – Akkor már le is csendesítettem – válaszolta a mester. És ekkor Huj-ko hirtelen megvilágosodott. Így, közvetlenül, mester és tanítvány kapcsolatában került sor a Tan átadására. A mester még átnyújtja tanítványának a Lankávatára szútrát is. Visszatérés Indiába: mielőtt eltávozott volna (az élők sorából), Bódhi­ dharma hívatta tanítványait, és megkérdezte tőlük, mit tanultak, mennyit sajátítottak el a Tanból. – Az igazság az Út hangszere, nem a szavakban és a szentiratokban van – mondta az első szerzetes. – Megérintetted a bőrét – szólt a mester. – Az igazság, akár a Menny felvillanása. Egyszer látod, és soha többé – mondta egy szerzetesnő. – Megragadtad a húsát – szólt a mester. – A négy elem üres, az öt alkotórész nem létezik, semmi sem megismerhető – így a másik szerzetes. – Kitapintottad a csontját – szólt a mester. Huj-ko szótlanul meghajolt a mester felé. – Érted a velejét – mondta Bódhidharma.

10

5. Kína: A pátriárkák kora Bódhidharma (470–532) lett az első kínai pátriárka. (Legismertebb műve: Két út, négy gyakorlat.) Átadja szerzetesi köntösét és koldulócsészéjét, s  ezzel jelképesen a Tant Huj-ko-nak: „Azért jöttem, hogy a Tan átadásával menedéket adjak. A virág öt szirma kinyílik, a gyümölcs magától megérik.” A négy alapelv a hagyomány szerint Bódhidharma szóbeli tanítása, bár valószínűbb, hogy a Tang-dinasztia (626–905) idején alakul ki. Ezek:

1. A tanításokon túlmenő átadás 2. Nem támaszkodás az írásokra 3. Közvetlenül az ember tudatára való irányulás 4. Buddhává válni az ember természetének meglátása által Huj-ko (487–593) a második pátriárka, korábban tanulmányozza a tao­iz­ must, és a kínai klasszikusokat is. A művelt kínai 40 éves korában keresi fel Bódhidharmát, és kilenc éven át marad mellette. Mestere halála után vándorlásba kezd, hogy megismerje a hétköznapi emberek gondolkodásmódját. A Lankávatára szútra tanulmányozásának időszaka ez. Je-tu városában alapít iskolát. Sok követője lesz, bár a szentiratok nélkül tanít. Módszereivel kivívja Tao-huan, az ismert dhyana mester ellenszenvét, aki, elküldi tanítványait, hogy azok bizonyítékot szerezzenek Huj-ko eretnekségéről; még az 574-ben bekövetkező buddhista-üldözésért is őt okolja. Huj-ko kénytelen kolostorát délre, a Jang-ce folyón túlra telepíteni. Megértette, hogy a túléléshez több, független központ kell. Tanítványai – mesterük utasítása szerint – az ország különböző területein kezdtek el maguk is tanítani. A Tan átadása így zajlott: egy leprás beteg, Szeng-can kér bebocsátást a kolostorba. – Hiszen te leprás vagy, mit akarsz tőlem? – kérdezi Huj-ko. – Noha a test beteg, ennek a beteg testnek a tudata nem különbözik a tiédtől – válaszolja Szeng-can. Ebből a párbeszédből a mester megérti, nem mindennapi tanítvánnyal van dolga, és befogadja.

11

Ezek után Huj-ko kéri tanítványát, hogy vegyen menedéket a három Drágaságban (sz. Buddha, Dharma, Sangha). Szeng-can csak a közösséget ismeri; a mester biztosítja: a három fogalom mindegyike a tudatot jelöli, csak elnevezésük szerint különböznek. Már 106 éves, amikor hamis eszmék terjesztésével vádolják. Elfogják, és kivégzik. Szeng-can (–606) a harmadik pátriárka, hat éven át Huj-ko mellett marad. Mestere átadja neki a Lankávatára szútrát, mondván: most már neki kell közvetíteni azt. (Ekkor még az irányzatot Lankávatára-iskolának hívják.) A nagy buddhista-üldözés (574) idején is együtt menekülnek, később szétválnak, és ő a Huan-kung hegységben telepedik le. Tíz éven át él ott: még a tigrisek is megszelidülnek körülötte. Egyetlen fennmaradt írásműve: A hívő tudat (k. Hsin-hsin-ming), ahol – először a kínai történelemben – megjelenik a taoizmus és buddhizmus elegye. A Tan átadása így történt: Tao-hszin a mester elé járul és megkérdezi tőle: – Mi a megszabadulás módja? – Ki kötött meg? – Engem senki. – Akkor mitől kellene megszabadulni? – kérdezte Szeng-can. És ekkor Tao-hszin hirtelen elnyeri a megvilágosodást. Tao-hszin (580–651) a negyedik pátriárka, életéről több forrás is beszámol. Honan-ban született, már hét évesen a buddhizmust tanulmányozza, és tizenévesen lesz Szeng-can tanítványa. A meditáció és a Lankávatára szútra kiváló ismerője tíz év múlva saját kolostort alapít a Kettős Orom (k. Suang-feng) hegyén, ahol a következő 30 évben 500 szerzetes él, tanul és dolgozik. Elsőként hirdeti a pillanatszerű megvilágosodás tanát, így elszakad a hagyományos indiai értelmezéstől. A szerzetesek figyelmét a meditáció felé irányítja, a szent szövegek tanulmányozását háttérbe szorítja. Ebben az időszakban virágzik az ország, városok alakulnak, és bennük kolostorokat emelnek. A vallási közösségek élete összefonódik a társadalmi változásokkal. A Lankávatára-iskola követői együtt élnek más irányzatokkal, mestereik vándortanítóként járnak városról városra. A császár meghívja Tao-hszint az udvarba, de ő elutasít mindenféle együttműködést: az öregek még élénken emlékeznek az üldöztetések időszakára. A hírnöknek

12

azt mondja: levághatja a fejét, és magával viheti az udvarba, de a tudata marad a kolostorban. A császári támogatás helyett egy gazdaságilag önellátó közösség kialakításán fáradozik. A földművelést beemeli a meditációs praxisba, ezzel kivívja a nép tiszteletét, az állam is megbékél vele. A koldulás szellemi gyakorlattá válik, már nem függnek az adományoktól. A csavargók és menekültek is elkerülik kolostorát, hiszen ott dolgozni kell. Ülve, állva, sétálva vagy fekve: minden testhelyzetben gyakorolnak Taohszin kolostorában. Arra kéri tanítványait, építsenek neki sírhelyet a hegyoldalba. Amikor elkészülnek, felsétál oda, ülő meditációs pózba helyezkedik, és a gyakorlás közben eltávozik. Testét csillogó, lakkozott vászonba csavarják, úgy helyezik örök nyugalomra. A nyitott síremlék vakítóan világít a napfényben. Fa-jung (594–657) a Bikafej-iskola alapítója. Noha nem lesz pátriárka, alakja mégis egyedül álló. Legismertebb írása: A tudat (k. Hsin-ming). A Bikafej (k. Niu-t’ou) hegyén él, a hosszú évek alatt a vadállatok barátja lesz. A madarak köréje gyűlnek, virággal a csőrükben. Tekintélye hírére Tao-hszin is felkeresi. Kettejük beszélgetése közben egy tigris csörtet el a közelben, mire Tao-hszin összerezzen. – Látom, még mindig veled van – mondja Fa-jung. Nem sokkal később, mikor Tao-hszin egyedül marad, felírja a „Buddha” kínai írásjegyet arra a sziklára, amin Fa-jung általában üldögél. Aki, amikor visszaérkezik, meglátja az írásjegyet, habozni kezd, leüljön-e. – Látom, még mindíg veled van – mondja Tao-hszin. Ebben a pillanatban Fa-jung megvilágosodik, és Tao-hszin tanítványa lesz. A madarak többé nem hoznak neki virágot. Iskolája még a hagyományos buddhista vonalat követi. Temetésekor a madarak, és más vadállatok is megjelennek. Az iskola utolsó mestere Csing-san (714–792). Hung-zsen (601–674) az ötödik pátriárka. Először 14 éves korában találkozik Tao-hszinnel: – Mi a neved (k. hsing)? – kérdezi a mester. – Van ugyan természetem (k. hsing), ám az nem közönséges természet. – Mi ez a név? – A Buddha-természet. – Nincs tehát neved? – Mert az üres természet az – válaszolta Hung-zsen.

13

Később a Sárga Szilvák (k. Vang-mei Shan) hegyén megalapítja kolostorát (és ezzel a Keleti-hegy iskolát), ahol több száz szerzetes gyűlik össze. Ebben az időszakban éleződik ki a vita a „hirtelen” és a „fokozatos” út között. Hung-zsen kolostorában, Shen-hsziu és Huj-neng szellemi párviadalában válik el a két irányzat. A „fokozatos” út követői elemző, művelt szerzetesek, akik a Lankávatára szútrát használják, ezt később az Északi iskola néven emlegetik. A „hirtelen” út követői beleérző, kevésbé tanult szerzetesek, akik a Gyémánt szútrát (sz. Vajracchedika sutra) használják (elsőként Hung-zsen), mint a legfőbb buddhista szentiratot, ezt később a Déli iskola néven emlegetik. Sen-hsziu (606–706) a „hatodik” pátriárka, az Északi iskola mestere. Taoista szerzetesből buddhista lesz, 64 évesen Hung-zsen tanítványa. Miután Huj-neng elmenekül, ő is elnyeri a megvilágosodást. Közel két évtizeden át vándortanítóként is működik. Vu császárnő 701-ben kinevezi udvari papjának. Úgy tűnik, vele végre elkezdődik a csan aranykora. De halála mindent megváltoztat.

14

6. Kína: Huj-neng élete Huj-neng (638–713) a hatodik pátriárka, dél-kínai tisztviselő család gyermeke. Apja halála után anyjával Kantonban telepednek le, ahol tűzifa szállításából és eladásából tartják fenn magukat. Gyermek még, amikor az utcán egy emberre lesz figyelmes, aki egy szútrát recitál. A fiú szinte azonnal megérti a szöveg értelmét. Megkérdezi, miféle szöveg az és honnan való. A férfi Hung-zsen tanítványa, a szöveg a Gyémánt szútra, amit a mestertől kapott. Erre a fiú a pénzéből felfogad egy segítőt anyja mellé, és azonnal Hung-zsen kolostorába indul, hogy szerzetes legyen. Egy hónapig tart az út. Az első találkozása későbbi mesterével így történt: – Mondd fiú, ki vagy, és honnan jöttél? – Egyszerű polgár vagyok Kantonból. Sokat utaztam, hogy tiszteletemet tehessem nálad, s azért jöttem, hogy elnyerjem a Buddha-állapotot. – Hogyan? Egy kantoni barbár? Hogyan is akarsz te Buddhává válni? – Habár létezik északi és déli ember, Buddha-természetük nem különbözik – feleli a fiú. A mester látja, különleges tanítványa lett. A fiú – mint világi hívő – a  kolostor lakója lesz. Nyolc hónapig fát vág, és vizet hord a konyhára anélkül, hogy csak egyszer is látta volna mesterét. A mester egy nap bejelenti, az lesz az örököse, aki a legjobb versben tudja kifejezni, hogy érti a Tan lényegét. Sen-hsziu a kolostor falára írja fel a saját versét: A test Bódhi-fa. A tudat fényes tükör. Mindig gondosan tisztogasd, Ne szálljon rá a por.

A mester hívatja Sen-hsziut, és közli vele, még nem érte el a megvilágosodást, próbálkozzon tovább a versírással, de annak minden erőfeszítése ellenére sem sikerül újabbat írni. Huj-neng – mivel írástudatlan – először felolvastatja Sen-hsziu versét, majd felíratja a sajátját a másik mellé: Nincs Bódhi-fa. Nincs tükör, mely csillogna. Valójában minden üresség. Honnan lenne por, mely rászállna?

15

A szerzeteseknek – noha nem tudják, ki írta – tetszik a vers, de a mester letörli azt a falról papucsával. Majd kijelenti, hogy a vers szerzője még nincs birtokában a végső tudásnak. Azért másnap felkeresi a fiút a konyhában, aki éppen rizs hántolt: – Az Ösvény keresője kockára teszi az életét, ugye? Vajon helyesen teszi? – majd tovább kérdezett: – Kész van-e már a rizs? – Régen elkészült már, csak a szitálás van hátra. Erre a mester háromszor a mozsárra üt a botjával, és elhagyja a konyhát. Még aznap éjjel, hajnali három órakor beavatja a fiút a Gyémánt szútrába, és átadja neki a köntöst és a koldulócsészét. Majd arra kéri, meneküljön. Huj-neng másnap kora hajnalban elhagyja a kolostort, és déli irányba indul. A 24 éves írástudatlan nyomában egy csapat szerzetes, akik vis�sza akarják szerezni a pátriárkaság jelképeit. Üldözői lassan elmaradnak, ő pedig vadászok között telepedik le, velük él tizenöt évig. Mikor úgy érzi, eljött az idő, visszatér Kantonba, a Fa-szin templomba. Ott két szerzetest lát egy zászlórúd előtt beszélgetni: – A zászló az, ami mozog – mondja az egyik. – Nem, a szél az, ami mozog – mondja a másik. – Mindketten tévedtek. A tudatotok az, ami mozog – mondja nekik Huj-neng. Így tér hát vissza a hatodik pátriárka 676-ban, és Cao-csi településén megalapítja kolostorát; ott tanít a következő negyven évben. Halálával véget ér a pátriárkák kora. Huj-neng buddhizmusa (ch’an) már nem kizárólag az elmélyedés (dhyana) útja. A csan elterjed, és irányzatokra bomlik.

16

7. Kína: Mesterek, iskolák Sen-huj (670–762) taoista tudósból buddhista lesz. Sen-hsziu kolostorában gyakorol két évig (699–701), majd Huj-neng tanítványa lesz, öt évig marad mellette, annak haláláig (608–713). (Fennmaradt írásműve Hochang I-chi.) Vándortanítóként járja az országot, majd Lojang mellett, egy kolostorban telepedik le. 732-ben kihirdeti, hogy Sen-hsziu hamis tanító, és valójában Huj-neng a hatodik pátriárka. A következő három évben beutazza az északi országrész kolostorait, hogy támogatókat szerezzen. Tekintélye egyre nő, és az új császár kegyet gyakorol: kinevezi apátnak Ho-ce kolostorába (és ezzel új irányzatot alapít). Folytatja az Északi iskola elleni hadjáratát, ezért a császári udvar 753-ban száműzi kolostorából. Négy év múlva visszahívják, hogy támogassa az uralkodó meggyengült hatalmát. Cserébe támogatják a hatodik pátriárkáról vallott nézeteit. Az elmélyedés tanát, a fokozatos utat felváltja a nincs-tudat tana. A gondolatnélküliség állapotában hirtelen meglátni a tudat valós természetét: íme, az „új” eszménykép. És mégsem Shen-huj államilag támogatott, városi irányzata lesz a követendő példa. Ma-cu (j. Baso, 709–788) Szecsuán szülötte, fiatalon szerzetesnek áll. Első nagy, pillanatszerű felébredése Nan-jüe (677–744) kolostorában – aki Huj-neng tanítványa – következik be: – Mi a célod azzal, hogy meditálsz? – kérdezi a mester. – Buddhává akarok válni – feleli Ma-cu. Nan-jüe erre egy téglát kezd el egy kövön csiszolni. – Miért csiszolod a téglát a kövön? – kérdezi Ma-cu. – Tükröt akarok csiszolni belőle – mondja a mester. – Hogyan tudnál így a téglából tükröt csiszolni? – Hogyan tudnál megvilágosodni azáltal, hogy meditálsz? – kérdez vissza Nan-jüe.

Ma-cu a mester kolostorában él 713–741 között, majd megnyitja saját kolostorát. Hogy tanítványainál elérje a hirtelenszerű megvilágosodást, rájuk kiált, pofozza őket; így teremt váratlan helyzetet, hogy kizökkentse a szerzeteseket a megszokott gondolatmenetből. A neki feltett kérdésekre gyakran értelmetlen válaszokat ad. A szerzeteseket másik mesterhez kül-

17

di valami értelmetlen üzenettel. A nyughatatlan fajtákat másik kolostorba küldi tanulni, rövid időre, vagy akár végleg is. Módszereivel új irányt mutat. Tanítói mozdulatai a kóanokban élnek tovább. Kora legnagyobb mestere: 139 megvilágosodott tanítványát jegyzik a krónikák. Si-tu (j. Sekitó, 700–790), Huj-neng kolostorához közeli faluban születik; a mestert már gyermekkorában meglátogatja, és a temetésén is részt vesz. Kiváló értelmi lépességekkel és határozott önbizalommal hívja fel magára figyelmet. 728-ban avatják fel szerzetessé, majd Csing-jüan mester – aki Huj-neng tanítványa – útmutatásai alapján eléri a megvilágosodást. Hunan tartományban kolostort alapít 742-ben: egy nagy lapos sziklára építi kis kunyhóját. A szikla neve „Kőfej” (Shih-t’ou), a környékbeliek ezután így nevezik az ott élő remetét. Tanítványai növekvő száma szükségessé teszi, hogy 23 év után nagyobb kolostort hozzon létre, 764-ben.

Tao-vu szerzetes kérdéssel fordul Si-tu felé: – Ki birtokolja Huj-neng tanítását? – Aki érti a Magasztos Tanát – válaszolja a mester. – Te a birtokában vagy Huj-neng tanításának? – Én nem értem a Magasztos Tanát – válaszolja a mester. – Akkor mi a megszabadulás? – Ki kötözött meg? – kérdez vissza a mester. – Akkor mi a Tiszta Föld? – Ki koszolt össze? – kérdez vissza a mester. – Akkor mi az Ellobbanás? – Ki taszított a Létforgatagba? – kérdez vissza Si-tu. Pang (740–808) Ma-cu tanítványa. Világi hívő, aki nem akar szerzetes lenni: mester lesz. Minden szabadidejét a Tan tanulmányozásának szentelte. Szükségét érezte, hogy egyedül is lehessen, ezért lakóhelyéhez közel épített egy egyszobás kolostort, és ott elmélkedett minden nap. Családtagjai is gyakorolták a Tant: a napi tevékenységüket tették gyakorlattá. Pang egy nap úgy érezte, belegabalyodott a szútrák szövegébe. Letörten tért haza feleségéhez: – De nehéz! Nagyon nehéz! Próbálom megragadni a lényeget, de mintha szezámmagot gyűjtenék, s a fa lombkoronáját használnám raktárnak!

18

– Csendesen! Nyugodtan! Azok csak szavak. Én a fűszálat vizsgálom, és ott minden harmatcseppben a Magasztos tükörképét látom megcsillanniválaszolt a felesége. – Két öregember buta gondolatai – dörmögte Ling Zsao, a lányuk. – Nocsak, ilyen okos vagy? Te hogy csinálod? – érdeklődött Pang. – Nem nehéz, sem könnyű. Éhes vagyok, eszem. Álmos vagyok, alszom – mondta a lány. És Pang ekkor megértett valamit. Félretette a könyveket, lelakatolta a kolostort, és útra kelt, hogy csan tanítóknál megméresse magát. Így került Si-tu (700–790) kolostorába, és azt kérdezte: – Mester, hol találok olyan embert, aki nem kötődik az anyagi világhoz? Si-tu lassan felemelte kezét és becsukta vele a kérdező száját. Pang ekkor ismét megértett valamit. A kolostorban maradt néhány hónapig. A szerzetesek is felfigyeltek rá, hogy milyen gyorsan, könnyedén beilleszkedett. Egyik nap maga Si-tu kérdezte tőle: – Mindenki csodálja a módszered. Mi a titkod? – Nincs semmi titok. Belefeledkezem a napi tevékenységekbe, próbálok összhangba kerülni velük. Mindent elfogadok, ellenkezés nélkül. Ha másokkal vagyok, próbálok elfogulatlan maradni. A piros szín piros, nem vörös, nem bíbor. Fát vágok, vizet húzok, ennyi a titkom – válaszolta Pang. – Egy ilyen ember szerzetesnek való. Gyere, lépj be a Rendbe – ajánlotta a Mester. – Teszem a dolgom – szólt Pang, és ekkor ismét megértett valamit. Itt volt az ideje továbbállni. És Pang tovább vándorolt. A következő állomás Ma-cu (709–788) kolostora volt, ahol azt kérdezte: – Mester, hol találok olyan embert, aki nem kötődik az anyagi világhoz? – Megmondom, ha egy húzásra kiiszod a Nyugati folyót – válaszolta Ma-cu. És ekkor Pang teljesen felébredetté vált. A kolostorban maradt néhány hónapig. Egy nap így szólt: – Egy Felébredett arra kér, nézz reá – de Ma-cu továbbra is maga elé meredt, nem nézett fel. – Mily csodálatosan játszol a húrnélküli lanton – szólt ismét Pang. Erre Ma-cu felállt, és megkongatta a harangot. Pang meghajolt, és bú-

19

csúzóul még odaszólt: – Elszúrtad, nem igaz? És most próbálsz okos lenni – majd távozott. Pang több kolostorban is megfordult, ahol a tanítók mind barátságosan fogadták. A szerzetesekkel azonban néha meggyűlt a baja. Egyik nap havazott, és Pang az eresz alatt állva így szólt: – Jó hó. Nem máshová esik. – Hová szeretnéd, hogy essen?- gúnyolódott vele a mellette álló szerzetes, mire Pang pofon vágta. – Hogy merészeled?- háborodott fel a szerzetes. – És még te gondolod magad szerzetesnek, te pokolfajzat? Noha van szemed, füled és nyelved, mégis vak, süket és hülye vagy – vágott vissza Pang. Pang és a lánya vándortanítókká lettek. Együtt járták a vidéket, együtt öregedtek meg. Utolsó lakhelyük egy barlang volt. Pang érezte, eljött az idő: naplementekor kívánt eltávozni. Elfoglalta helyét, és kiküldte lányát, hogy az figyelje, mikor van napnyugta. Egy idő múlva Ling Zsao izgatottan futott apjához, mondván: napfogyatkozás van. Az öreg kiment, de csak a napot látta. Visszatérve vette észre, hogy lánya az ő helyén ülve, eltávozott. – Ó, te lány! Mindig előttem jártál – sóhajtott Pang. Egy hét múlva ő is eltávozott. Huaj-haj (720–814), Ma-cu tanítványa. Világi neve Paj-csang (j. Ekai), a szakirodalomban gyakran ezen a néven is emlegetik. Már gyermekkorában elkötelezi magát a Tanhoz, szerzetesi nevét Tao-csi mestertől kapja („a bölcsesség óceánja”). Felnőttként felkeresi Ma-cu kolostorát: – Miért jöttél hozzám? – kérdezi Ma-cu. – Buddha igazságát akarom felfedezni – válaszolja Huaj-haj. – Mit vársz tőlem? Miért nem fedezed fel a kincseket a saját házadban, ahelyett, hogy messze tájakon keresed őket? –förmed rá a mester. – Miféle kincseket nem veszek észre? – A te kincsed az a valaki, aki most kérdéseket tesz fel. Semminek nincs hiányában, gazdagsága kimeríthetetlen. Ha tekintetbe veszed, hogy a kincsek felett szabadon rendelkezel, mi értelme hát a vándorlásnak? – válaszolja Ma-cu. Huaj-haj – mesterével ellentétben – jóindulatú és barátságos. „Elülteti

20

a Zen erdejét”, azaz kialakítja az új kolostori szabályokat. Mivel a kínai éghajlat és életmód jelentősen eltér az indiaitól, úgy találja, hogy a Közösségnek is eltérő módon kell szerveződnie, mint ahogy az Indiában kialakult. Önellátó kolostort hoz létre, ahol a fizikai munka beépül a gyakorlatba. Tőle származik a mondás: „egy nap munka nélkül, egy nap étel nélkül”. Az alamizsnagyűjtés megmarad, ami inkább nevelői célzatot szolgált, a megélhetés szempontjából amolyan „vésztartalék”. A napirend pedig a következő: a szerzetesek napkelte előtt kelnek, és először összpontosító gyakorlatot végeznek. Utána tisztálkodás, majd reggeli: Teázás közben a napi feladatok megbeszélése, kiosztása. Ezután a mester mindenkivel négyszemközt elbeszélget, útmutatást és kóant ad. Utána 2–3 óra munka, majd ebéd. Ismét 2–3 óra munka következik, takarítás, karbantartás. Este pedig közös beszélgetés, szóbeli tanítás, és gyakorlás, majd utána alvás. Hosszabb elvonulási alkalmakra egy nagyobb, egylégterű csarnokot használnak: étkezés, alvás és gyakorlás ugyanott zajlik. A napirend mellett kialakul egy személyes feladatokból álló egyéni „tananyag” is. Érdemes megemlíteni, hogy a szerzetesek rövidebb-hosszabb időre más kolostorokat is felkerestek, hogy a nekik megfelelő tanítót megtalálják. Így a száraz évszakban a létszám egyes kolostorokban nagyon lecsökkent. Az új szabályok a vándorló időszakban is használhatóak, nemcsak kolostori körülmények között. Huaj-haj megírja „A hirtelen megvilágosodásról” című művét, ahol kifejti, mely tényezők szükségesek a felébredéshez. Szerinte az elmélyedés: tudatállapot, nem pedig szellemi mozdulat; a „most”- ban nincs „múlt”, sem „jövő”, s így a „jelen” fogalma, – mint megkülönböztető jel – is értelmetlenné válik. Ugyancsak tőle származik a mondás: „Kinek természete a mesterével azonos, az a tanítvány csupán a mester tudásának felét sajátította el. Aki meghaladja mesterét, az a tanítvány lesz a mester utóda”. Nan-csüan (j. Nansen, 748–835) Ma-cu tanítványa. Az északi Honanban született, tízéves korában kezd elmélyedést gyakorolni, majd aVinayaiskola szerzetese lesz, harminc éves korában. Több éven át vándorol kolostorról kolostorra, végül Ma-cu tanítványa lesz, ahol szinte azonnal a legkiválóbb tanítvány lesz. 795-ben megalapítja saját kolostorát, Nanch’uan hegyén. A saját kezével építi meg kunyhóját, és a következő har-

21

minc évben ki se mozdul a hegyről, ahol végül több száz tanítvány veszi körül. Módszereit tekintve mesteréhez hasonlóan a váratlan, meghökkentő élethelyzeteket részesíti előnyben. Több kóan is őrzi tanítási módszereit, közülük a leghíresebb: A szerzetesek összevesztek egy macskán. A mester felkapta azt, és így szólt: – Ha megválaszoltok, megmarad a macska. Ha nem, akkor megölöm. A szerzetesek szótlanul álltak ott, így Nan-csüan kettévágta a macskát. Este megérkezett Csao-csou, és a mester elmesélte neki a történteket. – Te mit tettél volna? – kérdezte Csao-csout. Az levette saruját, a fejére tette őket, és kiment a szobából. – Ha ott lettél volna, a macska még most is él – mondta Nan-csüan. Csao-csou (j. Jóshu, 778–897) Nan-csüan tanítványa. Cao-csouban, San­ tung tartományban született, és már gyermekkorában kolostorba kerül. Később hosszú vándorlásba kezd, míg végül eljut leendő mestere kolostorába. Megvilágosodása története: – Mi az Út? – kérdezte Csao-csou mesterét. – A hétköznapi tudat az Út – válaszolta Nan-csüan, majd így folytatta: – Ha el akarod érni, akkor távolodsz tőle. – De ha meg se próbálom elérni, hogyan ismerhetném meg? – Az Út nem tartozik sem tudáshoz, sem nem-tudáshoz. A tudás: téveszme; a nem-tudás: zűrzavar. Ha valóban ráleltél az Útra, úgy találod majd, hogy az maga a határtalan üresség, akár a tér. Hogyan is lehetne a helyes és a helytelen az Út része? E szavak hallatára Csao-csou elérte a megvilágosodást, és csak ezután lett szerzetes. Itt, ebben a történetben megtudjuk: habár a szerzetes megvilágosodott, egyértelmű bizonyíték nincs, hogy az valóban megtörtént. Csak egy mester képes furcsa kérdések által megbizonyosodni a tanítvány felébredettségéről. Mestere halála után Csao-csou nem alapít kolostort, inkább vándorlásba kezd. Sorra keresi fel a híres kolostorokat, majd harminc év vándorlás után, nyolcvan éves korában letelepedik, és iskolát nyit északon. Nem törődik a az anyagi javakkal, nem várja el a világiak adományait, valószínűleg nem is ápolja a kapcsolatokat. Így Na-csüan és Csao-csou hagyományozási vonala vele meg is szakad. Ragyogó elméjét sok híres történet őrzi.

22

Huang-po (j. Óbaku, -850) Huaj-haj tanítványa. Már fiatal korában szerzetes lesz a Huang-po hegyén lévő kolostorban, majd vándorlása során eljut Ma-cu kolostorába, de a mester már halott. Így hát Huaj-haj tanítványa lesz. Természete nyílt és egyenes, beszéde közvetlen és megnyerő. Megvilágosodása után saját kolostort alapít. Sajnálattal veszi tudomásul, hogy Ma-cu híres tanítóbeszédeit a szerzetesek, mint a szavak értelmét próbálják megragadni. Ezért minden igyekezetével szavak nélkül igyekszik tanítani, előadásaiban pedig a megfogalmazások ellen foglal állást. Úgy tartja, egy mester semmilyen módon nem képes átadni a Tant, és nem képes tanítani, mindenkinek magának egyedül kell elérni a megvilágosodást. Ezért visszatér Ma-cu módszereihez: pofoz, üvölt, ha kell, vagy éppen csendben marad és nem ad választ, ha kérdezik. Ha mégis szóra nyitja a száját, akkor felhívja a tanítvány figyelmét annak zavaros gondolkodására. Így: – Ha az átadás tudatból tudatba történik, azt miért hívod semminek? – kérdezte az egyik szerzetes. – Semmit nem elérni: valójában ez az átadás – válaszolta Huang-po. – Ha nincs semmi és nincs tudat, akkor hogyan van átadás? – Azt gondolod, a tudatból tudatba történő átadás során valamit tényleg megkap a tanítvány. Ez nem így van. Bódhidharma azt tanította: amikor a tudat felébredetté válik, az szavakkal nem kifejezhető állapot. Nincs semmi, amit el kellene érni, vagy ha mégis, az a nem-tudás – mondta Huang-po.

Még életében lezajlik az utolsó nagy buddhistaüldözés (845-ben), és a legtöbb buddhista irányzat elmenekül az országból. Vu-cung császár taoista hírében állott, a hivatalnokok, Konfuciusz tanait részesítették előnyben. A kolostorok adómentességet élveztek, így csökkent az állami bevétel; s mivel a lakosság tartotta el őket, ez további terheket rótt környezetükre. Mégis, a lakosság körében a legnagyobb felháborodást a családot bomlasztó, szüzességi fogadalmat betartó szerzetesi intézmény váltotta ki. 4,600 kolostort, valamint 40,000 szentélyt és templomot romboltak le, 265,000 szerzetest kényszerítettek vissza a világi életbe (ami az akkori lakosság 1%-a). A szobrokat, festményeket és szentiratokat elégették. Az egyházi tulajdon visszaszállt az államra. Ki tudja, milyen véget ért volna a buddhizmus felszámolása, ám a császár hat hónap múlva elhunyt, utóda

23

pedig leállította a folyamatot. Az északi országrészben, főleg a nagyvárosok mentén folyt a pusztítás, a csan kolostorok pedig délen, vidéki környezetben voltak. Mivel elhatárolódtak az államgépezetben való részvételtől, nem is kaptak támogatást, így a hatalom figyelmén kívül estek. Hála a Huaj-haj által kialakított önellátó életmódnak, a csan kolostorokat kevés kár érte, megmenekültek. Ettől fogva a kínai buddhizmus: déli csan, a hirtelen út. Az irányzat nem csupán túléli, de megerősödve éli át az üldöztetést. Ekkor lép színre Huang-po tanítványa: Lin-csi. Lin-csi (j. Rinzai) (810–866), Huang-po tanítványa. Az éles elméjű, jó magaviseletű fiú Nan-huában, Santung tartományban látja meg a napvilágot. Már egészen fiatalom budhista szerzetes lesz, tanulmányozza a szútrákat, azok magyarázó kommentárait, valamint a szerzetesi szabályokat is. Huszonéves korában arra az elhatározásra jut, hogy az elmélet nem vezet megszabaduláshoz, így vándorútra kel, hogy meglelje mesterét. Ám hiába költözik be Huang-pó kolostorába 836-ban, közel három évre van szüksége ahhoz, hogy iskolázott elméje áthangolódjon a beleérző szemléletmódba. Maga az esemény a következőképpen zajlik: a szerzetesvezető segítségére kel, és azt tanácsolja, kérjen útbaigazítást a mestertől. Ő felkeresi Huang-pót:

– Miért jött Bódhidharma nyugatról? Amint a kérdés elhangzott, a mester azon nyomban megütötte botjával. A megdöbbent tanítvány elmesélte a történteket a szerzetesvezetőnek, aki arra bíztatta, ismét keresse fel a mestert. Lin-csi még kétszer kér útmutatást mesterétől, aki mindkét alkalommal botütéssel válaszol. A letört tanítvány bejelenti, elhagyja a kolostort. Mestere azt tanácsolja, hogy a közeli Ta.jü mester kolostorába próbáljon szerencsét. Amikor Ta-jü meghallgatta Lin-csi történetét, majd így szólt: – Huang-pó nagyon is könyörületes volt hozzád. Csak szenvedéseidtől akart megszabadítani. Ebben a pillanatban Lin-csi elnyeri a megvilágosodást. Meg is jegyzi: – Huang-pó buddhizmusa igen egyszerű, nem is olyan nagy dolog! – Te mocsok! Itt panaszkodsz, hogy képtelen vagy tőle tanulni, most meg kijelented, nem is nagy dolog? Mit láttál meg? Beszélj, beszélj! – mor-

24

dul rá Ta-jü. Lin-csi háromszor oldalba vágja Ta-jüt, és visszatér Huang-pohoz. – Igen hamar megjöttél – köszönti a mester. – Csak mert oly kedves voltál hozzám –válaszol Lin-csi, és elmeséli a történteket. – Fecsegő lett az öreg. Na, majd megadom neki is. – Minek várni? Elintézhetjük most is – felesel Lin-csi, és pofon üti a mestert. – Ez az őrült a tigris bajszát rángatja – dörmögi Huang-po. Ezzel a Tan átadása megtörtént. Kettejük kapcsolatáról több történet is beszámol: ezek a történeteknek általában fizikai munkavégzés közben játszódnak. A történetekből úgy tűnik, a mester megkülönböztetett figyelemmel kíséri, és tanítói feladatokkal is megbízza legkiválóbb követőjét. Még azokat a szerzeteseket is rá bízza, akiket ő maga nem tud, vagy nem akar segíteni. Lin-csi önálló útra lép, saját kolostort alapít Hopej tartományban. A hely neve: Őrhely a folyóparton (k. Lin-chi). A környéken zajló zavargások miatt inkább elköltözik, ahol Vang, a helyi kormányzó pártfogásáról biztosítja. Egyik beszélgetésük: – Olvassák a szerzetesek a szútrákat ebben a kolostorban? – Nem, nem olvassák – válaszolta Lin-csi. – Tán az elmélyedést tanulják? – Nem, azt sem tanulják. – Hát akkor mit csinálnak? – Megvilágosodottak és tanítók lesznek – válaszolta Lin-csi. Itt, ebben a történetben a csan már elválik a hagyományos buddhista életmódtól: túllép rajta. Lin-csi végül letelepedik Hszing-hua kolostorában. Módszereit tekintve Ma-cu nyomdokaiba lép: kiabál, püföl, hallgat. Úgy tartja, a mester ne tanítson, inkább segítse a tanítványt a gyakorlásban. Egyik reggel megfürdik, a legjobb köntösét ölti magára, rövid beszédet mond, majd elmélyedésbe merül: így távozik az élők sorából. Halála után példabeszédei kóanokká lesznek, tanítványai rendszeresen használják azokat: a kóanokat használják módszerként.

25

Mikor az éhség jő, megeszem rizsem. Mikor az álom jő, lecsukom szemem. A bolondok kinevetnek. A bölcsek értenek. [Lin-csi]

26

8. Kína: Az Öt Ház A Tang uralkodóház (618–907) időszakára, és az utána jövő bizonytalan évekre esik a két nagy buddhista-üldözés, 845-ben, és 955-ben. Az „idegen vallás” (ahogy sok kínai hívja a Tant) elcsábítja a fiatalokat a kolostorokba, így azok kiesnek a családi gazdaságból, és nem gondoskodnak szüleikről, nagyszüleikről. A kolostorok adómentességet élveznek, növekvő számuk csökkenti az állam bevételeit. Az első alaklommal 4 600 kolostort rombolnak le, földjeiket elkobozzák; valamint 260 000 szerzetest és szerzetesnőt terelnek vissza a társadalomba, adófizető állampolgárnak. Ezt a Tan irányzatai közül (szinte) egyedül a csan éli túl: mivel átvette a kínai szellemiséget is, így már nem „idegen” köntösben jelenik meg. Most, vetélytársak nélkül, (szinte) egyedüli buddhista iskolának többféle igényeket kell kielégítenie: megjelennek a déli, hirtelen út irányzatai. A csan divatos vallássá válik, a kolostorok létszáma felduzzad, s egyben felhígul. Az éretlen ifjakat fegyelmezni kell: a szabályok segítő erejét kell megértetni velük. A másik fontos szempont: a sok tanítványt terelgetni a szellemi úton. Az egyik ilyen alkalmas eszköz a bölcsesség mérésére: a kóan. A Közösség egyben tartása, valamint a Tan átadása olyan nehézségeket támaszt, amikre a kolostorok eltérő módon lelnek megoldást: megjelennek a csan iskolák. Ezen iskolák között barátságos viszony alakul ki, hiszen a szétválást nem befolyásolják nézetbeli különbségek, sokkal inkább a fejlődés és a terjeszkedés a fő mozgatórugók. Ilyen körülmények között öt mester iskolája emelkedik ki, melyeket később Öt Házként emlegetnek. További érdekesség még, hogy ezek közül hármat (a Jün-men, a Fa-jen, és a Caotung iskolákat) Si-tu tanítványainak a tanítványai hoznak létre. Kuej-jang iskola (j. Guiyang) alapítói Kuej-san és Jang-san. Kuej-san (771–853) tizenöt évesen már egy vinaya-kolostor növendéke, théraváda és mahájána szútrákat is tanulmányoz. Huszonhárom évesen pedig felkeresi Huaj-hajt, és tanítványa lesz. Egyik nap a mester arra kéri, élessze fel a tüzet a kandallóban, ám ő nem talál benne parazsat. Erre a mester maga kezd el keresgélni, majd felmutatván egy izzó fadarabot, így szól „Hát ez nem tűz?” Erre Kuej-san elnyeri a megvilágosodást. Később a mester egy új kolostor vezetőjét úgy választja ki, hogy próbára teszi őt és a szerzetesvezetőt:

27

– Hívd, aminek akarod, csak azt ne mondd, hogy ez vizeskorsó. – Semmiképpen sem mondanám róla, hogy fatuskó – válaszolta a szerzetesvezető. Akkor a mester Kuej-sanhoz fordult, aki azonnal belerúgott a korsóba, ami felborult. – A szerzetesvezető vesztett- nevetett a mester, így Kuej-san megalapította az új kolostort. Egyik tanítványa Jang-san (807–883), aki már gyermekkorában szerzetes akar lenni, de szülei nem engedik. Hogy szándéka komolyságát bizonyítsa, levágja két újját, és szülei lábaihoz dobja. Később maga is kolostort alapít. Kettejük nevéből kapja az iskola a nevét. Íme, egyik beszélgetésük: – Ma egész nap hallottam a hangodat, miközben a tealeveleket szedtük, de mégsem láttalak. Mutasd meg magad! – mondta Kuej-san, mire Jang-san megrázott egy teacserjét. – A működését érted, de a lényegét nem – mondta erre a mester. Jang-san megkérdezte, ő vajon mit értett meg, de Kuej-san nem válaszolt. – A lényegét érted, de a működését nem – mondta erre Jang-san. – Felmentelek húsz botütés alól – válaszolta a mester. Kuej-san a hirtelen utat tanítja. A „tökéletes jel”- et mutatja fel: kört rajzol a botjával. A történet: – Mi a neved? – Telihold (k. Yüeh-lun) – mondta a tanítvány. Erre a mester egy kört rajzolt a levegőbe: – Mennyiben hasonlítasz erre? – Mester, ha így kérdezed, erre sokan ellentmondanának. – Nekem ez az utam. Mi a tied? – Még mindig látod a Teliholdat?- kérdezett vissza a tanítvány. – Így is mondhatod, de itt sokan vannak, akik ellentmondanának – válaszolt a mester. Jün-men iskola (j. Ummon) alapítója a dél-kínai Jün-men (864–949), akit szülei (vélhetően megélhetési nehézségek miatt) már fiatalon egy vinayakolostorba adják. Később Huang-po egyik tanítványa, Mu-csu kolosto-

28

rába kerül. Háromszor kéri mesterét, hogy tanítsa, aki mindhárom alkalommal elzavarja: a harmadik alkalommal a mester megragadja, rákiált „beszélj, beszélj!”, majd kidobja és rávágja az ajtót, amitől annak eltörik a lába, és a hirtelen keletkező nagy fájdalomtól megvilágosodik. A mester elküldi Hszüeh-feng (822–908) kolostorába, ahol négy esztendőt tölt, és akinek szellemi örököse lesz. Hosszú vándorlásba kezd, Kuang-tun tartományban a kormányzó kinevezi az éppen elhunyt apát helyére az egyik kolostorba, később új kolostort építenek neki Jün-men hegyén. Észreveszi, a csan népszerűsége hanyatláshoz vezet, ezért csak a legkitartóbb tanítványokat tűri meg. A vándorszerzetesek többségét élesen bírálja, mivel azok inkább csak látni jöttek a mestert, semmint tanulni tőle: vásári látványosságnak használják csupán. Módszere hűen tükrözi saját életútját: üvöltözik és veri a botjával tanítványait, válaszait általában egy szóban, egy rövid mondatban sűríti össze. Pl.: „mi a csan: az”; mi az Út: ragadd meg”; „mi a Buddha: seggtörlő”; vagy „minden nap jó nap”; másutt: „aki tud, nem beszél, aki beszél, nem tud”. Iskolája néhány nemzedéken át működött, majd beolvadt a Lin-csi iskolába. Fa-jen iskola (j. Hogen) alapítója Fa-jen (885–958), már hét esztendősen egy csan kolostor növendéke lesz. Művelt írástudó, aki taoista és konfuciánus tanulmányokat is folytat. Húsz éves, mikor szerzetessé avatják. Később vándorútra kel: az egyik esős nap, Kiangszi tartományban, az egyik kolostor apátjával való beszélgetés közben éri a felébredés: – Hová tartasz majd? – Folytatom gyaloglásom az úton. – Mi az a gyaloglás? – Nem tudom. – Ez a nem-tudás van legközelebb az Igazsághoz. Ezek után Fa-jen letelepedik és kolostort nyit. Szelíd módszerekkel tanít. Legtöbbször az Avatamszaka szútrából idéz: gyakran használja a Lét hat tulajdonságának tanát (egyetemes és egyedi, azonos és különböző, felbukkanó és tovatűnő). Tanítóbeszédei során többször elismétel egy-egy szót, vagy versszakot. Mivel néhány tanítványa próbára teszi, felmutatja a különbséget a hold (megvilágosodás), és a holdra mutató ujj (a megvilágosodást segítő tanítás) között:

29

– Az ujjról most nem kérdezlek. Mi a Hold? – kérdezte az egyik szerzetes. – Hol az az ujj, amiről nem kérdezel? – Nem kérdezlek a holdról. Mi az ujj? – A hold- felelte a mester. – Az ujjról kérdeztelek, miért beszélsz a holdról? – Mert az ujjról kérdeztél – válaszolta a mester. Fa-jen hetvenkét évesen távozott; iskolája rövid ideig állt csupán. Cao-tung iskola (j. Caodong) alapítói Tung-san és Cao-san. Tung-san (j. Tózan, 807–869) már gyermekkorában egy vinaya-kolostor növendéke lesz. Egyik nap, miközben a Szív szútrát ismételgette magában, képtelen volt belátni, hogy „nincs szem, fül, orr, nyelv, test és értelem”. A kolostor apátja azt tanáscsolja neki, hogy az ilyen kérdésekre egy csan kolostorban kap válasz; így huszonegy éves korában csan szerzetes lesz. Később vándorútra kel, és meglátogat több mestert is (Nan-csüan,Jün-jen) Hírnevet szerez, majd saját kolostort nyit a Tung-hegyen (Tung-shan). Szóbeli tanításaiban kerüli az egyértelmű megfogalmazást: kerüli az igazságokat: a tanítványnak magának kell rájönnie a válaszokra. Kidolgozza az Öt Fokozat tanát (a jelenség a valóságban, a valóság a jelenségben, a valóság közepéből kiáradó, a jelenség közepébe érkező, az egység összhangba kerül). Egyik reggel bejelenti, hogy az étkezés után távozik az élők sorából, ezért a tanítványok egy hétig készítik az étket, hogy mesterük minél tovább velük legyen. Egyik tanítványa, Cao-san (j. Sózan, 840–901) gyermekkorában Konfuciusz írásait tanulmányozza, tizenkilenc évesen buddhista lesz, hat év múlva szerzetessé avatják. Első találkozása Tung-sannal:

– Mia neved? – Cao-san. – Mondj valamit a végső valóságról. – Nem mondok. – Miért nem? – Mert az nem Cao-san. Három évig marad a mesternél. Távozása éppoly emlékezetes: – Hová mégy innen? – Oda megyek, ahol nincs változás.

30

– Hogyan jutsz el oda, hol nincs változás? – A törekvésem az, ami nem változik. Mestere halála után végső formába önti az Öt Fokozat tanát, és vándorszerzetesként él élete végéig. Lin-csi iskola (j. Rinzai) alapítója Lin-csi (810–866), Huang-po tanítványa, akinek iskolája csak zsáz esztendővel később lesz széles körben népszerű. A kor legnagyobb iskolájává növi ki magát, mely folyamatosan küzd a tárgyi tudás, a szútrákat magyarázó szándék ellen. . Az egyre szaporodó csan írásművek ugyan gazdagítják a kolostori könyvtárakat, de ezzel csak a gondok szaporodnak: az olvasás a gyakorlás rovására megy. A Tiszta Föld iskola imái, és más, vakhittel párosuló gyakorlatai szintén nemkívánatos elemek. Többféle módszert is alkalmaznak arra, hogy visszatereljék a szerzeteseket a gyakorláshoz, az önmegismeréshez. Gyakran használják a Négy Lehetőség bizonyítását, ahol alany és tárgy létét firtatják (léteznek; nem léteznek; nem léteznek, sem nem léteznek; léteznek is, meg nem is). A másik kedvelt mód a mester-tanítvány viszony meghatározása, a Négy Vitahelyzet (a tanítvány fölénye; a tanító fölénye; mindkettő tanítóként beszél, mindkettő tanítványként beszél). A legfontosabb módszer a kóan, és ehhez társul a váratlan élethelyzetben való párbeszéd. A kínai kung-an jelentése „nyilvános észrevétel”: a híres példabeszédek és tanítások szellemi párbajra hívják a tanítványt, aki a hétköznapi gondolkodás helyett kizárólag a beleérző képességével tud méltó választ adni. A kóan kiváltja a kétséget, ami a pillanatszerű megvilágosodás (j. satori) előfeltétele. A kétség juttat el a felismerésbe.

A mesterek tanítási módszerei, a megvilágosodást elősegítő tetteik a kóanokban élnek tovább. A szerzetesek több kóangyűjteményt is összeállítanak, ezek közül a két leghíresebb a Kék szikla és a Nincs kapu. A száz kóant tartalmazó Kék szikla (k. Pi-yen Lu) gyűjteményt 1125-be állítja ös�sze Jüan-vu (1063–1135): a híres történetekhez Hszüeh-tu szerzetes egyegy verset ír, amikhez ő maga egy-egy magyarázatot csatol. Tanítványa Ta-huj (1089–1163) használja a kóanokat, de nem magyarázza azokat. Sőt, elpusztítja a könyv kiadásait, valamint a nyomatokat is, mondván a magyarázatok nem segítik a tanítványok felébredését. A következő kiadásra csak 1300-ban kerül sor.

31

A negyvennyolc kóant tartalmazó Nincs kapu (k. Wu-men Kuan) gyűjteményt 1229-ben állítja össze Huj-kaj (j. Ekai, 1183–1260), akit később illettek a Vu-men (j. Mumon) névvel. Magyarázatai kevésbé irodalmi alkotások, sokkal inkább segítő kulcsként szolgálnak, szemben a Kék szikla gyüjtemény stílusához. A történetekhez szintén magyarázatot és verset tesz hozzá. Ő maga a címet így magyarázza:„a nincs-kapu a megszabadulás kapuja; a nincs-tudat az Út emberének tudata.” Két módszer a megvilágosodáshoz Hung-csi (j. Wanshi, 1091–1157) a Cao-tung iskola mestere. Gyermek­ ko­rában konfuciánus nevelésben részesül, majd apja hatására a Lin-csi iskola egyik kolostorába kerül tizenegy évesen. hét év múlva megy át egy Cao-tung kolostorba. Több év gyakorlás, valamint kolostorról kolostorra történő vándorlás után irányítása alatt megerősödik a Caodong iskola. A „csendes megvilágító” módszert hirdeti. Az elmélyedés fontosságát hangsúlyozza: szerinte a kóanon való folyamatos elmélyedés végül felébredéshez vezet („fokozatos” út, új köntösben?). Ta-huj (j. Daie, 1089–1163) a Lin-csi iskola mestere. Tizenhét esztendősen avatják szerzetessé, majd két év múlva hosszú vándorútra kel. Kolostorról kolostorra jár, a Caodong mestereket is felkeresi. Végül Jüan-vu (1063– 1135) tanítványaként megállapodik. Itt, a Lin-csi iskola mesterénél találkozik egy másik vándorszerzetessel, Hung-csivel, akivel élete végéig jó viszonyban marad. Újabb vándorévek következnek, majd utolsó éveiben végül megállapodik. Sokan Lin-csi apát újratestetöltését látják benne, közel kétezer tanítványa lesz. Az „önvizsgálat” módszerét hirdeti. Szerinte a kóan lényegének hirtelen felvillanása felébredést eredményez. Használja, de nem magyarázza a kóant: a megértés helyett a megérzést tarja fontosabbnak („hirtelen” út, megújulva?).

A Szung uralkodóház (960–1279) ideje alatt felvirágzik az ország. Az iskolai oktatás magas színvonala, a konfuciánus eszmék megerősödése a művelt, tanult szerzetesek fölényét eredményezi, még a csan kolostorokban is. Ez a társadalmi változás idézi elő a kóan, mint módszer ideiglenes hanyatlását. Ebben az időszakban a Caodong iskola megerősödik, köszönhetően

32

Hung-csi mester irányításának. Ők a kóant magyarázzák, ezzel kiváltják Ta-huj ellenszenvét. Ezért pusztít el Ta-huj minden keze ügyébe eső Kék Szikla gyűjteményt: a tapasztalás helyett a véleményalkotás kerül előtérbe. Szerinte a „csendes megvilágító” módszer: csupán ücsörögni és várni a felébredést. A Lin-csi kolostorokban fontosabbnak tartják a kóan használatát, mint magát az ülő elmélyedést, és elvetik a kóangyűjteményeket (a bennük lévő magyarázatok miatt). A Caodong kolostorokban ugyan használják a kóant az elmélyedés gyakorlásában, de kihangsúlyozzák a folyamatos gyakorlás szükségességét. Használják a kóangyűjteményeket a Tan elsajátításához. Hung-csi figyelmeztet: a kóan gyakorlása által hirtelen megtapasztalt belátás még nem a megvilágosodás. Ha a törekvő túlzott jelentőséget tulajdonít neki, akkor felrúg minden szabályt, elveti az erényeket, és ezzel megtagadja a Tan szellemiségét. Éles szóbeli csatározás alakul ki a két nagy tanító között, de a kölcsönös tisztelet és jó barátság megmarad. Talán ezért is kettejük vitája kevés visszhangot vált ki a korabeli Kínában. A két módszer közötti különbség a csan japán elterjedésénél kerül előtérbe. A 845-ben és 955-ben lezajlott buddhistaüldözések megteszik hatásukat: a szerzetesek létszáma a felére csökken százötven év alatt, 1021-re. A megmaradt kolostorok döntő többsége (a Tiszta Föld irányzat mellett) a csan irányzathoz tartozik, bár a szerzetesek nagy része más iskolához tartozó, a lerombolt kolostorokból elmenekült buddhista. A Szung uralkodóház (960–1279) ideje alatt a Lin-csi iskola a legnépszerűbb. A konfuciánus tanok ismét erőre kapnak, már a csan kolostorokban is egyre több figyelmet szentelnek nekik. A nagy létszám és a felhígult rend végül hanyatláshoz vezet. A Ming uralkodóház (1368–1644) alatt a Tiszta Föld iskola terjed el az országban. Ekkoriban a két irányzat gyakran együtt és a kolostorokban. A XIV. századra a tiszta csan irányzat megszűnik létezni.

33

9. Korea: A Tan útja Előzmények A koreai félsziget régóta lakott, a legősibb régészeti cserépedény leletek 10 ezer évesek. A kínai Han uralkodóház az i.e. 108-ban csatolja birodalma részéhez a területet. Miután lerázzák a megszállást, az országot három erős fejedelemség osztja fel egymás között (i.e. 57–668). Ezek: Gugoryeo, Baekye és Silla fejedelemségek. A Tan megjelenése A félszigeten élő törzsek természeti erőket tisztelő „vallást” gyakorolnak. A Tan, mint a dél-kínai Kin fejedelemség uralkodójának ajándéka érkezik, 372-ben: Sun-tao kínai szerzetes buddhista szobrokat és könyveket hoz a Gugoryeo-udvarba. Az uralkodóház hamar befogadja a Tant. Mivel a helyi hit szerint a szellemek a hegyekben élnek, az első buddhista szentélyeket is ott emelik. A másik két fejedelemség is megismerkedik a Magasztos tanával a következő évtizedekben. Marananta szerzetes 284ben érkezik Baekye uralkodójához, aki kijelenti: „az embereknek el kell fogadniuk a Tant, és boldogságot lelnek benne”. Silla-ban a nép megkedvelik, a nemesek megvetik az idegen vallást. Icsadon udvari udvari hivatalnok 572-ben bejelenti, hogy buddhista, mire lefejezik: vér helyett tej folyik ki testéből. A következő Silla-fejedelem, név szerint Csincsung, már buddhista szerzetes lesz, és államvallássá teszi a Tant. A koreai Banja (562–613) nevű szerzetes hazájában már egy Mennyei terasz (k. Tientai) kolostorban gyakorol Baekye-ben, majd Indiába utazik, szanszkrit nyelvet és a szerzetesi szabályokat tanulmányozni. Ő, és sok más társa egyaránt sokéves külföldi tanulmányok után hazatérnek, és hazájukban, valamint Japánban terjesztik a Tan valamely változatát. Három iskola alakul ki ezekben az időkben: a Samnon (k. Sanlun) iskola, mely mádjamaka irányzat; a Gyeyul (sz. Vinaya) iskola, mely az erényre (sz. sila) helyezi a hangsúlyt; és a Yeolban (sz. Nirvana) iskola, mely a Mahaparinirvana Sutra tanítására épül. Valamivel később jelenik meg a Hwaeom (k. Huayen) iskola, mely a kínai Virágfüzér-iskola tanait viszi

34

tovább (ez az irányzat bír a legnagyobb hatással Koreában). Dzsadzsang (590–658) szerzetes, hét esztendőn át a legkiválóbb mesterektől tanul Kínában. Hazatérése után nagy hírnévre tesz szert: az uralkodó is többször hívja az udvarhoz, végül azt üzeni a mesternek: „Ha nem jelensz meg nálam, engedetlenségedért lefejeztetlek”. A válasz nem sokat várat magára: „ Inkább élek még egy napig a Magasztos tanai szerint, mintsem száz évig azok nélkül”- üzeni vissza a mester. Így elnyervén az az uralkodó támogatását, megalkotja az első szerzeti szabályokat, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Tan az egész nemzet vallása legyen. Vonjo (612–686) szerzetes igen művelt, Kínában tanul. Vándorlása során egyik éjjel egy temetőben alszik, és éjszaka megszomjazik. Talál egy edényben hűs vizet, amit elfogyaszt. Csak reggel veszi észre, hogy egy emberi koponyából ivott. Hirtelen ráébred, hogy a tudat változtatja meg a valóságot, ezután kizárólag jógácsárja filozófiát tanít. Felhagy a szerzetességgel, megnősül, és fia születik. A Silla-fejedelemség elűzi a kínaiakat 676-ban, és egyesíti az országot. A nemzeti egység megteremtését, és az ország felvirágzását belviszályok tarkítják. Egy Beomnang nevű koreai szerzetes Tao-hszin (580–651) a negyedik kínai pátriárka tanítványa lesz, tizennégy éven át. Így kerül a csan irányzata az országba, szon (ko. seon) néven. a szerzetesek Kínában tanulnak, majd hazatérésük után iskolát nyitnak. Lassan növekszik az irányzat népszerűsége, a következő kétszáz évben több kolostor is épül. A „Kilenc Hegy” szon iskolái közül nyolc Ma-cu (709–788) tanait követi; az egyetlen kivétel az Ieom (869–936) szerzetes által alapított Sumi-san kolostor, ami a kínai Caodong-iskola tanait követi. A helyi Virágfüzér, – és Mennyei Terasz irányzatokkal való vetélkedés, valamint a megerősödést követő eltunyulás lassan kikezdi a szon megbecsülését. Eljött az ideje a megújulásnak. Csinul (1158–1210) koreai szerzetes. Gyermekkorában sokat betegeskedik. Apja, aki királyi hivatalnok, Buddhához imádkozik, és megfogadja, ha fia meggyógyul, akkor szerzetesnek adja. Így a fiú hét éves korában kolostorba vonul, tizenöt évesen avatják szerzetessé. Huszonnégy éves korában létrehozza az Elmélyedés és Bölcsesség (sz. samadhi és prajna) társaságát, azzal a céllal, hogy visszavezesse a szerzeteseket az erények (sz. sila) gyakorlására, távol a világi élet zajától. Néhány év vándorlása

35

után, 1190-ben néhány társával nekilát megvalósítani elképzeléseit, és a Kodzso kolostorban telepedik le. Közössége bárkit befogad, aki az erények gyakorlásával kíván haladni, irányzattól függetlenül. Hét év múlva már oly sokan vannak, hogy egy új kolostor építését tervezik: megalapítja a Songgwangsa kolostort. A kínai Cung-mi (780–841) és Ta-huj (1089– 1163) mesterek útmutatásai alapján kijelenti, hogy a „hirtelen” megvilágosodás „fokozatos” gyakorlás által lehetséges. Írásaiban a „lényeg-működés” elméletét hangsúlyozza, mely Asvagósa (80–150) „A hit felébresztése” című munkájában jelenik meg először (mely a legnagyobb hatású szentirat Koreában). A „lényeg” a tudat, minden dolog gyökere. A „működés” az ágak, ami gondolat, beszéd és tettek alakjában jelenik meg. Azt hirdeti, hogy a Függő Keletkezés ok-okozat kapcsolata nem valóságos, hiszen mindenki tökéletesen megvilágosodott, s így nem szükséges törekedni sem. A mindenkiben megnyilvánuló Buddha-természet a „lényeg”, mely nem más, mint a Nirvana: mindig ott vagyunk, minden más téveszme. Csinul vezeti be a hvadu (ko. hwadu) módszert is az országban, mely szerint nem szükséges minden kóant megérteni, elegendő csak egyet tanulmányozni. Erre Csao-csou Nincs- kóanját tartja a legmegfelelőbbnek, amely a következő: – Van-e a kutyának Buddha-természete? – Nincs. Csinul máig a legnagyobb hatású seon tanító Koreában. Az első, koreai nyelven írt buddhista Kánon 1210 és 1231 készül el, a máig fennmaradt második kiadás 1259-ben jelenik meg. Ahogy a mongolok megszállják Kína északi részét, Korea 1231-től huszonöt éven át küzd a függetlenségért, míg végül elismeri a mongol fennhatóságot. Az 1350-es években három szerzetes tanul Kínában, a Lin-csi iskola kolostoraiban. Hazatérve ők hozzák létre a „Három Tan” irányzatot, amiben egyesítik a buddhista, taoista és konfuciánus tantételeket. A kóanok használata széles körben elterjed. A Joseon uralkodóház (1392–1910) alatt a Tan viharos gyorsasággal terjed. A sok kolostor adómentességet kap, a rengeteg szerzetes és apáca kivonul a társadalomból. Emiatt összeomlik a gazdaság. A megerősödő kínai állam ismét szemet vet az országra. Sőt, a kormányzásban elterjed

36

a konfuciánus eszmeiség, a hivatalnokok megpróbálják visszaszorítani a buddhizmus befolyását. Végül –politikai és pénzügyi megfontolásokbólminden irányzatot összevonnak a seon alatt. Ez a vegyes, a Virágfüzér iskola tanaitól új erőre kapott Szon iskola éri meg az újkort.

37

10. Vietnám: A Tan útja Előzmények A régészeti leletek tanúsága szerint az i.e. VI. században már fejlett, bronzeszközöket használó nép él a Tonkini-öbölben. Az i.e. III. században dél-kínai törzsek vándorolnak a Vörös-folyó vidékére, ők alapítanak királyságot. A kínai Han uralkodóház i.e. 111-ben szállja meg az északi területeket, ami 1000 esztendeig a Kínai Birodalom része lesz. A Tan megjelenése A Tan a II. században kereskedelmi útvonalakon érkezik az országba, két irányból: északról, Közép-Ázsiából, és délről, Indiából. Kínából számos mahájána irányzat, míg Kambodzsából a théraváda telepedik meg. Vinitarucsi indiai szerzetes Szeng-can, a harmadik pátriárka tanítványa hazatérőben Kínából, 580-ban megalapítja a Thien (csan) iskolát, mindössze egyetlen tanítvánnyal. Később két másik csan irányzat, a Vo Ngon thong (Ma-cu követői) és a Thao Duong (mantrát ismételgető) iskolák kínai szerzetesekkel érkeznek az országba. Thao-Duong (XI. század), eredeti neve Cao-tang, s hadifogolyként kerül a vietnámi császári udvarba, majd ő adja át a Tant Ly Thanh Ton császárnak, a Thao-Duong iskola első pátrárkájának. Az iskola a Zen –és Tiszta Föld irányzatok egyesített gyakorlatát tanítja. Ngo Quyen vezetésével az ország kivívja függetlenségét 939-ben, őt pedig királlyá választják. Dinh Bo Linh megtöri a tizenkét kiskirály hatalmát 969-ben, egyesíti az országot, és megalapítja a Dinh uralkodóházat (968– 986). Az új király Ngo Chan Luu csan szerzetest nevezi ki tanácsadóvá. A buddhizmus államvallás lesz 979-ben. A nemzet egyesítése, a közigazgatás megszervezése, valamint a többi államformáló politikai döntés csan mesterek bölcsessége által születik meg. Az ország jó hírnevét már az új Le uralkodóház idején alapozza meg 986-ban: a kínai nagykövet látogatásakor az uralkodó Do Thuan mestert jelöli ki, hogy titokban kísérje a diplomatát. A mester révésznek öltözve evezett a folyón a követtel, aki meg-

38

látott két ludat a vízen, és sebtében egy verset költött: „Lúdpár egymás mellet, megpillantják az eget”. A révész rögtön verssel válaszolt: „Fehér tollak villannak mélykék tóban, piros lábak pedáloznak zöld tajtékban”. A Ly uralkodóház alatt (1010–1225) Van Hanh, thien (csan) mester bölcsessége viszi tovább a nemzetet a fejlődés útján. Irányításával Thang Long lesz az új főváros. A mester úgy tartja, a Tan terjedését a kormány döntései segítik leginkább. A királyi palota kertjébe lótuszvirágokkal ékesített tavat, fa pagodát és buddhista felirattal ékesített kőoszlopot állíttat: a Tanszem előtt van. A következő kétszáz évben az uralkodók mindegyike ilyen szellemben végzi a kormányzást. A Tran uralkodóház (1225–1400) idején a Tan és a konfucianizmus egyvelege jelenik meg. Tran-Nhan-Ton király (1258–1308), s egyben hadvezér, szerzetes és zen mester. Miután kétszer veri vissza az országot ért mongol támadást, vis�szavonul az udvartól (lemon a trónról fia javára) és megalapítja az első vietnámi csan irányzatot 1299-ben. A Truc Lam („bambusz erdő”, a király szerzetesi neve) iskola első pátriárkája lesz, s egyesíti az országban ismert irányzatokat. Phap Loa (1284–1330) a második pátriárka. Truc Lam szerzetessel való találkozása hatására (1304-ben) annak tanítványa lesz. Sokat kérdez, szorgalma legendás. Egyik nap bemutatja verseit a mesternek, aki azt tanácsolja, inkább gyakoroljon. Aznap éjjel, ahogy látja a gyertyalángot kihunyni, Phap Loa megvilágosodik. Szerzetes lesz, és 1301. január 1-én a mester a Sieu Loai kolostor vezetőjévé nevezi ki. Vezetése alatt a Truc Lam iskolának már 15 ezer szerzetese lesz. Huyen Quang (1254–1334) a harmadik pátriárka. Gyermekkorában ütődöttnek vélik. Mindig nagy célok elérésére vágyakozik. Éles eszű, jó tanuló. Magas hivatali tisztségeket tölt be. Tran Nhan Ton király kísérője lesz. A közös utazások során, első találkozása Phap Loa mesterrel: annak tanítóbeszéde hallatán eléri a megvilágosodást. Lemond tisztségeiről, szerzetesnek áll, és Phap Loa tanítványa lesz 1305-ben. A mester tanítóvá avatja 1317-ben, majd annak halála után ő lesz a harmadik pátriárka (77 éves korában), 1330-ban.

39

Ebben az időszakban éli a Tan a virágkorát. Az ország művelt, konfuciánus rétege értetlenül áll a babonás, tanulatlan buddhista nép láttán. Egyikük, név szerint Le Quat így írt erről: „Hogyan képes a buddhizmus íly átható, és mindenre kiterjedő módon befolyásolni az emberek életét? A nemesektől a parasztokig, mindenki oly nagylelkű, amikor valami buddhista célra adományoznak. Ha új kolostorra gyűjtenek, az emberek rohannak felajánlást tenni, mintha tudnák, hogy a befektetett összeg mindenképp megtérül. A Tant önként követik, mert hisznek benne. Minden településen van buddhista templom: ha romos, felújítják; ha tönkre megy, újjáépítik. Mindenhol jelzőtornyok, bennük harang vagy gong. Az emberek hite oly erős, hogy mindenhol körülveszik magukat vallási épületekkel. Jómagam már fiatalon elkezdtem tanulmányaimat, így műveltségem meglehetős; és mégis: nem vagyok hatással az emberekre. Északtól délig bejártam az országot, és alig botlottam iskolákba. De ha összevetem magam a buddhista hívekkel, megszégyenülten érzem magam. Ezért írtam le mindezt, okolásul.” A Tan öt évszázadon át segíti az ország kormányzását: így jön létre a nemzeti egység és függetlenség. A megerősödött államnak művelt, írástudó hivatalnokokra van szüksége: bevezetik a hivatalnokok képzését. Ezzel csökken a buddhista tanítók száma, valamint befolyása az udvarban. A Tan az egyszerű földművesek körében népszerű marad, ám a városokból kiszorul. Ez az állapot egészen a francia gyarmatosítás kezdetéig tart. A thien (csan) gyakorlatok több, kínai eredetű iskola módszereit egyesíti magában. Úgy tartják, a megszabadulás a megvilágosodottak és tökélyharcosok segítségével történik. A két legismertebb szentirat: a Lótusz –és az Amitábha szútrák (kínaiból fordítva). Az elmélet a Mennyei Terasz (k. Tientai) és a Virágfüzér (k. Huayen) tantételek egyvelege, a gyakorlatok a Zen, a Tiszta Föld (k. Ching-tu) és a Mennyei Terasz iskolákból származnak. A hívek bármilyen iskola elméletét és gyakorlatát elfogadják. A szent szövegek kántálásakor Amitábha nevét ismételgetik, aki a Tiszta Főld nyugati mennyországában születik újra. Általánosan elfogadott tétel, hogy a szenvedés nem létezik (Tiszta Föld elképzelés).

40

A Truc Lam iskola a legrégebbi vietnami thien (csan) bölcsességét viszi tovább. Gyakorlatai Hui-ko, Huj-neng és Truc Lam szerzetes, az egykori vietnami király tanításaira épülnek. Thich Thanh Tu vietnami mester szerint ezek a következőképpen függnek össze: Huj-ko szerint a tudat megfegyelmezésének gyakorlata: figyeljük a gondolatokat, de ne azonosuljunk velük. Minden gondolat téveszme: ne kövessük azokat. Ez maga a bölcsesség. Huj-neng szerint ne ragaszkodjunk az érzékszervi működésből származó tapasztaláshoz. Ha nincs kapcsolat az érzékszerv és annak tárgya között, akkor a gondolat sem jelenik meg. Ha nincs gondolat, akkor nincs ragaszkodás sem. A felbukkanó jelenség: nem a tudat. Truc Lam szerint minden megkülönböztetés: a valóság hiánya. A jelenség: állandótlan. A valóság igaz természete: megszabadulás. Ha megszűnnek a gondolatok, többé már nincs szükség a bölcsességre sem.

41

11. Japán: A Tan megjelenése Előzmények Az első emberek valószínűleg száraz lábbal kelnek át Szibériából, legalább 130 ezer évvel ezelőtt. Onnan hozzák magukkal a természeti jelenségek tiszteletét, „az istenek útját” (j. sintó). A szent erő (j. kami) minden természeti jelenségben benne van, ennek meglátása a vallási gyakorlat célja. A sintó vallásnak eredetileg nincsenek templomai, sem papjai. A szentélyek a kiemelt jelentőségű természeti szépségek közelében találhatók. Az emberek közvetítés nélkül, közvetlenül érzékelik a természeti erőket. Ez az élő, minden pillanatban jelen lévő szemlélet alig alkalmas a társadalom megszervezésére, de alkalmatlan a termelőeszközök fejlesztésére, az anyagi javak felhalmozására. Ha így marad, a szigetek lakossága megreked társadalmi fejlődés „alacsony” szintjén, és védtelenül áll a környező országok kénye-kedvének. Az első feljegyzés a Tan megjelenéséről 552-ből származik, amikor a koreai Baekje fejedelme buddhista szerzeteseket küld Nara városába, a japán Soga nemesi családhoz (azzal a céllal, hogy politikai és katonai segítséget kapjon). A szerzetesek szútrákat és szobrokat mutatnak be az előkelőségeknek, hogy népszerűsítsék a Tant. A legnagyobb tetszést a Vimalakirti szútra aratta. A következő fontos esemény 607-ben következik be, amikor a japán uralkodó követeket küld Kínába azzal a céllal, hogy azok minél többet tudjanak meg a Tanról (és a Tan segítségével meggyengítse a sinto papok befolyását). A követek szútrákkal és más ereklyékkel térnek haza. Húsz évvel később 46 buddhista templom működik az országban. Ezek inkább oktatói központok, ahol tanult világiak kínai nyelven olvassák a szövegeket. Szertartásaik bensőségesek, még nem az új vallást látják, sokkal inkább az ország fellendülését látják az idegen tanításban. A Nara korszakban (710–794) hatféle kínai irányzat erősödik meg: Sanron („Három Értekezés”) iskola, 625-ben érkezik az országba. A  Mádja­­maka iskola tanait követik, amely Nágárdzsuana két valamint Árja­déva egy írásán alapul (sz. madhyamaka, „középút”).

42

Hosso iskola, 654-ben érkezik az országba. A Jógacsárja iskola tanait követik, melyet Szüan-cang (602–664) terjeszt el Kínában, és tanítványa, a japán Dosó hoz Japánba, Huj-ko tanaival egyetemben. (sz. yogacarya, „a jóga útja”). Jojitsu (sz. satyasiddhi) iskola, 658-ban érkezik az országba (egy koreai szerzetes, Ekan révén). A Szautrántika iskola tanait követik, akik elvetik az Abhidharma tantételeit, mondván azok nem a Magasztos szavai (sz. sutra anta, „a szútrákkal vége”). Kusha (sz. kosa) iskola, 710-ben érkezik az országba. Szentiratuk Vaszubandhu: Abhidharna-kósa című műve. A Szarvasztiváda iskola tanait követik (sz. sarvam asti, „minden létezik”). Kegon (k. Hua-yen) iskola, 736-ban jelenik meg az országban, Bódhi­ széna indiai szerzetes által. A Virágfüzér iskola tanait követik, szentiratuk az Ava­tam­szaka szútra. Ritsu (sz. vinaya) iskola, 753-ban érkezik az országba. Az indiai Dharma­ gupta iskola szerzetesi szabályai szerint élnek és gyakorolnak.

A Heian korszakban (794–1185) további két kínai buddhista irányzat jelenik meg az országban: Tendai (k. tientai) iskola, 804-ben érkezik az országba. A Mennyei Terasz iskolát Szaicsó japán szerzetes kínai tanulmányait követően hozza létre. A „Hármas Igazság” rendszere: az üresség tana, az állandótlanság tan, és a középső út tana. Szentiratuk a Lótusz szútra. Shingon („Igaz szó”) iskola, 804-ben érkezik az országba. Hazatérése után Kukai japán szerzetes (Szaicsó utitársa) megalapítja kolostorát, ahol a mantrák hangoztatása a legfőbb gyakorlat. Központi alakjuk a Végtelen Fény Buddhája, szentiratuk a Mahávajrócsana szútra.

E két utóbbi iskola közös jellemzője, hogy ezoterikus tanokat követnek, valamely Buddhához imádkoznak segítségért, így az elmélyedés (sz. dhyana) gyakorlata háttérbe szorul.

43

A VIII. század végére kb. 900 templom létezik, beleértve azokat a megyei templomokat is, amelyeket Shomu császár (699–756) építtetett a hatvanhat megyében 741-ben, államvallássá téve ezzel a buddhizmust. Úgy látszik, az uralkodó szükségesnek látja a kínai államiság másolását. Átveszi a kínai közigazgatást, és a kultúrát is. Ő rendeli el a héttornyú pagodák építését, a szútrák kötelező olvasását, a Buddha szobrok készítését, és a szerzetesi kolostorok és apácarendek létrehozását. A modernizáció túl jól sikerült: az ország saját értélei háttérbe szorulnak. A Nara fővárosi (710–84) templomok olyan vagyont és hatalmat gyűjtenek, – meghatározva ezzel az egész ország politikáját – hogy Kammu császár [736–806] új fővárost létesít, először Nagaokát (784), majd Hieant (később Kyoto) 794-ben, ezzel új irányt szabva a buddhizmus további alakulásának. Sok templomnak beszűnteti a támogatását, sok papot megfoszt hatalmától és tanítványaitól. Mint a konfuciánus Akadémia feje tetszése szerint támogatj a buddhista templomokat, és ő küldi Szaicsó-t és Kukai-t Kínába (azzal a céllal, hogy új buddhista iskolát hozzanak, ellensúlyozni a már meglévőket). A japán buddhizmus egyedi jellegzetessége, hogy megengedi a szinkretizmust; gondolatok kölcsönvevését, keverését és átértelmezését. Ez nagyon jelentőssé vált a IX. század ezoterikus iskoláinak, a Tendai és a Shingon megjelenésekor, amelyek emberfeletti képességeket meghaladó tanításokra alapulnak. A Tendai iskola elfogadja az ember buddha-természetét és rugalmasan alkalmazza az egyéb tanításokat, míg a Shingon iskola sok misztikus elemet tartalmaz szertartásaiban. A sintó és buddhista gondolatok és szertartások összefonódása lehetővé tesz, hogy a buddhizmus elterjedjen, és túllépje a művelt osztályoknak szánt szerepkörét. A buddhizmus lesz a felelős a temetések lebonyolításáért, és a Tendai iskola által hirdetett Amida (sz. Amitabha) – imádat hamar elterjed. A kínai csan iskola néhány képviselője alkalmanként megjelenik a szigeteken, bár maradandó hatást egyikük sem kelt. Az áttöréshez állami támogatásra lesz szükség, és az adott helyzet nem kedvez az új tanoknak. Egy társadalmi változásra van szükség. Eiszai (1141–1215) szerzetes, a Rinzai (k. Lin-chi) iskola megalapítója az országban. Gyermekkorában a Tendai iskola szerzetese, 27 évesen zarándokútra kel Kínába. A Mennyei Terasz iskola hanyatlóban van a saját hazájában, így figyelme a virágzó csan felé fordul. Mégis, hazatérése után

44

visszatér kolostorába, és a következő húsz esztendőben folytatja tendai gyakorlatait. A következő zarándokútján, 1187-ben szeretné meglátogatni Indiát, ám a kínai hatóságok nem teszik lehetővé az utazást. Így figyelme ismét a csan felé fordul, és a Tientai hegyén levő Lin-csi iskola kolostorában, a Huang-lung (j. Óryó) vonal tanítójává avatják 1191-ben. Sem a mester, sem annak kolostora már nem a tiszta csan tanokat hirdeti, így Eiszai egy „kevert” Tant visz haza Japánba. Otthon rögtön megalapítja a Lin-csi (j. Rinzai) iskola kolostorát, és teaföldet is létesít Kyushu szigetén, igen távol a fővárostól. Hosszú alkudozásba kezd az udvarnál, hogy az államvallássá lett Tendai iskola mellett megjelenhessen Kiotóban, a fővárosban. Először Kamakurában, a sógun (katonai vezető) székhelyén, a harcosi elit számára hoz létre egy kolostort 1199-ben. Végül olyan kolostort alapíthat a sógun támogatásával 1205-ben, ahol a Zen (k. ch’an), a Tendai és a Shingon iskolának is vannak szerzetesei. Megírja a „Teaivás meghosszabbítja az élete” című művét, amivel kultúrát teremt. Noha tanításai kevés sikert aratnak, az ország harcosi elitje körében rohamosan terjed, főleg a kóannal történő gyakorlás, valamint a szigorú kolostori szabályok. A kevéssé művelt, ámde a hirtelen cselekvésre felkészült, fegyelmezett fegyveres rend éppen ilyen módon képes a bölcsesség útján haladni. A következő sógun, Tokijori (1227–1263) már egy kínai csan mester irányításával világosodik meg, és még több mestert (a Lin-csi iskolából) hív be az országba. Így lesz az elmélyedés iskolája (sz. dhyana) a japán harcművészetek alapja. A Rinzai (k. Lin-chi) iskola végül Sói-csi (1202–1280) és Dai-o (1236– 1308) japán szerzetesek által erősödik meg az országban. Mindkét mester kínai kolostorokban lesz tanítóvá. Irányításukkal a Rinzai vezető szerepre tesz szert a zen elterjedésében. Dógen (1200–1253) szerzetes, a Szótó (k. Cao-tung) iskola alapítója az országban Nemesi családból származik; két éves, mikor elveszíti édesapját. Négyévesen már kínai nyelvet tanul; hét éves korában elveszíti édesanyját. Tizenkét éves, amikor nagybátyja a Tendai iskola szerzetesének adja. Már felszentelt szerzetes, amikor felteszi magának a kérdést: „Ha eredendően rendelkezem a Buddha-természettel, akkor miért kell a megvilágosodásra törekednem?” Hogy választ kapjon a kérdésre, vándorútra kel. Mjózen

45

(1184–1225) rinzai mestertől tanul 1217-ben (aki Eiszai tanítványa). Kilenc évig marad a mesternél, akivel Kínába utazik, 1223-ban. Ott elcsodálkozik azon, hogy az egyik kolostori szakács vajon miért dolgozik olyan keményen. A szakács-szerzetes azt mondja: „Úgy látom, semmit nem értesz a Tan gyakorlásából. Ha megleled a választ, akkor már meg is valósítottad a Tant.” Noha a beszélgetés nagy hatással van rá, a következő két évben sorra kiábrándító tapasztalatokat szerez. Úgy találja, a csan mesterek már nem birtokolják a bölcsességet, csupán a mester címet bitorolják. Nem érti, a szerzetesek miért csak a kóanokat tanulmányozzák, és a szútrákat miért nem? Elkeseredésében a hazatérés mellett dönt, amikor hírét veszi, hogy a Tien-tung kolostor új apátja nagyszerű mester. Ju-csing (1163–1228) Caodong tanító, akire egy Lin-csi féle kolostort bíznak. Az ő irányítása alatt éri el Dógen a megvilágosodást 1225-ben. Íme, a történet: Egyik reggel, gyakorlás közben az egyik szerzetes elbóbiskol, mire a mester ráförmed: – A zazen (ülő elmélyedés) jelentése: a test és tudat elhagyása. De mi haszna, ha közben elalszol? A szavak hallatán Dógen felébredetté válik. Később a mester elé járul: – Mester, megtapasztaltam a test és tudat elhagyását. – Igen, valóban. – De mester, honnan is tudhatod, ha nem teszel próbára? – Elhagyott test, elhagyott tudat – hangzik a válasz. Dógen még két évig marad a mesternél, majd 1227-ben visszatér Japánba, hóna alatt a Kék Szikla gyűjteménnyel (melyet a hagyomány szerint az utolsó, Kínában töltött éjszaka másolt le). Első értekezését az ülő elmélyedés (j. zazen) fontosságáról írja, Javallatok az ülő elmélyedéshez címmel (j. Fukanzazengi). Csalódottan veszi tudomásul, hogy Eiszai tanítványai körében lazul a fegyelem. Egy kis vidéki templomba költözik, híre rohamosan terjed, és három év múlva ismét költözik: egy romos kolostort újítanak fel, ahol kényelmesen elfér tanítványaival. Ekkor csatlakozik hozzá Edzsó (1198–1280), aki legfőbb tanítványa lesz (és aki mestere tanítóbeszédeit, valamint írásait rendszerezi). A tanítványok egyre csak gyűlnek, így Dógen megnyitja az első igazi, japán zen kolostort, 1236-ban.

46

Ötvennégy év az égre villan A reszketeg világ szétesik Hah! Nincs több ragaszkodás Élve alámerülök a sárga tavaszba. [Dógen]

47

Irodalomjegyzék Összefoglaló művek Thomas Hoover 1980, The Zen Experience, Penguin Books Heinrich Dumoulin 1963, A History Of Zen Buddhism, Faber and Faber Heinrich Dumoulin 1988, Zen Buddhism: A History I., Macmillan Publishing Company D.T. Suzuki 1935, Manual Of Zen Buddhism, buddhanet.net Alan W. Watts 1997, A Zen útja, Polgár Kiadó India Agócs Tamás 2000, Gyémánt áttörés, TKBF Baktay Ervin 1990, szanátana Dharma, Arkánum Mircea Eliade 1995, Vallási hiedelmek és eszmék története I.-II., Osiris Fehér Judit 1997, Nágárdzsuna, Farkas Lőrinc Imre Kiadó Héjjas István 1994, Ókori indiai bölcselet, Orient Press Donald S. Lopez 2001, The Story of Buddhism, Harper Andrew Skilton 1997, A buddhizmus rövid története, Corvina Kiadó Schmidt József 1920, Ázsia világossága, Athenaeum Takács László 1997, A jógácsárja filozófiája, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó Robert F. Thurman 1986, The Vimalakirti Nirdesa Sutra, Pennsylnania State Universaty Kína Dobosy Antal 2005, Zen szöveggyűjtemény, TKBF Helmuth von Glasenapp 1993, Az öt világvallás, Gondolat Jig Hui 2004, The Gates of Chan Buddhism, buddhanet.net Tom Lowenstein 1997, Buddha látomása, Helikon Kiadó Pressing Lajos 1992, Ji King, A változások könyve, Orient Press Tőkei Ferenc 1986, Kínai filozófia, Akadémiai kiadó Varsányi György 1984, A csan buddhizmus története, Buddhista Misszió

48

Vietnam Korea Hegedűs Róbert 1995, Csinul élete, diplomamunka, TKBF Szigeti György 1996, A kopár hegycsúcs, Farkas Lőrinc Imre Kiadó Mu Soeng Sunim 1987, Thousand Peaks, Parallax Press Japán Bhikkhu Satori Bhante 1990, A sintoizmus, Gondolat Kiadó John Daido Loori 1992, The eight gates of Zen, Dharma Publications Tom Lowenstein 1997, Buddha látomása, Helikon Kiadó Miklós Pál 1979, A Zen és a művészet, Magvető Kiadó Dana & Richard St Ruth 1998, The simple guide to Zen Buddhism, Global Books Ltd Végh József 2009, Dógen zen mester élete, TKBF Cikkek, tanulmányok az internetről Thich Nhat-Tu, Distinction of The Buddha’s Teaching from Brahmanism and Sramanism V. Rahula, 1996, Theravada-Mahayana Buddhism, Buddhist Missionary Society Richard King 1994, Early Yogacara and its Relationship with the Madhyamaka School

49

50

51

52