A Tan Kapuja Buddhista Egyház. 25 éve

A Tan Kapuja Buddhista Egyház

25 éve


25 éve

Budapest, 2016

ISBN 978-963-86513-5-8

Főszerkesztő Rába Géza Szerkesztő: Kalmár Csaba Korrektor: Nyilas Ágnes Felelős kiadó Mireisz László, A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke A könyvet tervezte és nyomdára előkészítette Dobosy Antal A nyomdai kivitelezés a Print City Europe Nyomda munkája

Előszó Üdv a Megvilágosodottnak, a Tannak és a Közösségnek! Életünk fontos részei a jubileumok, a mérföldkövek. Alkalmat adnak arra, hogy egy pillanatra megállva visszanézzünk a megtett útra, örömeinkre, sikereinkre, küzdelmeinkre és eredményeinkre, és így megalapozottabban határozhatjuk meg az eljövő idők feladatait és tennivalóit. A buddhizmusban is sok ilyen mérföldkő volt. Asóka megtérése, a mahájána, majd később a vadzsrajána megjelenése, ezeken belül pedig a különböző iskolák és irányzatok létrejötte mind egy-egy mérföldkőhöz köthető. Az időben legutolsó fontos esemény talán az volt, amikor 60 éve, 1956-ban Újdelhiben a Buddha Parinirvána 2500. évfordulóján szimpóziumot tartottak, amelyen elhangzott Őszentsége a XIV. Dalai Láma sokat emlegetett beszéde: „A Fényességes Buddha egyik szútrájában megjövendölte, hogy 2500 esztendővel a parinirvána után a Dharma a »vörös arcú emberek földjén« is ragyogni fog. A tibeti bölcsek ezt a jóslatot valamikor saját hazájukra vonatkoztatták, de egyikük, Srí Szakja másképpen magyarázta a kinyilatkoztatást. Szerinte a jóslat Európára utal, ahol a Dharma szintén ragyogni fog. Ennek bizonyos jeleit már most is tapasztalhatjuk.” Az azóta eltelt hatvan év igazolni látszik a jóslatot. Az idők során a keleti országokban kialakult irányzatok szinte mindegyike megjelent Európában, de különösen a tibeti buddhizmus, miután Kína elfoglalta Tibetet, és a tibetieknek menekülniük kellett. Mivel a tibetiek nemzeti identitása teljes mértékben ös�szeolvadt a buddhizmussal, az Európába menekült tibetiek hozták magukkal a Dharmát, jelentős tibeti buddhista központokat létrehozva ezáltal. De számos japán és koreai zenközpont is létrejött, valamint a théraváda buddhizmus is egyre nagyobb európai közösségeket alakított ki. A keleti országokból nyugatra áramló buddhizmus Magyarországon is korán megjelent. A legendák szerint már a festő Mednyánszky nagyapja vaskos könyvet írt a buddhizmusról, amely nem maradt fenn. Fennmaradt viszont az első, magyar nyelven nyomtatott buddhista szöveg, a Hollósy József által jobbára németből fordított Buddhista káté, bevezetés Gótama Buddha tanához című könyv, s ettől kezdve Magyarországon is egyre szélesebb közönség ismerkedhetett meg Buddha tanával. Dr. Hetényi Ernő 1952-ben alapította a Buddhista Missziót és a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet. E négyéves papképző intézet végzett hallgatói közül, valamint a rendszerváltoztatás idején felszínre jött és bejegyzett

5

közösségekből kerülnek ki azok az alapító tagok és közösségek, akik 1991-ben megalapították A Tan Kapuja Buddhista Egyházat. Ez a kötet az Egyház első huszonöt évét, intézményeit és tevékenységét mutatja be, remélhetőleg olyan módon, hogy nemcsak azoknak jelent érdekes olvasmányt, akik részt vettek ebben a felemelő folyamatban, hanem azoknak is, akiket megérintett Buddha magasztos eszméje, a Dharma, és már jelentős eredményeket értek el a megvilágosodás útján. Váljon ez a kötet minden lény üdvére! Mireisz László

6


A Buddha-Dharma Magyarországon Vallások Magyarországon Az ősi magyar vallást, ami valószínűleg egyfajta samanisztikus hit lehetett, tudósok és szakértők próbálják rekonstruálni, de a rendelkezésünkre csak nyelvészeti, etnográfiai és régészeti források állnak, valamint egy kevés külföldi írásos anyag. A katolikus hit volt a meghatározó Magyarországon, de a XVI. század közepétől a református egyház és az ortodox egyház szerepe is jelentősen megnőtt. A XX. században az ateizmus igen meghatározó jelenséggé vált, mivel a II. világháború után az, aki valamilyen vallást gyakorolt, komoly nehézségekkel számolhatott. A szovjet rendszer széthullása után a vallások újra virágzásnak indultak, de még mindig magas azoknak az aránya, akik semmilyen vallásban nem hisznek.

A Buddha-Dharma első megjelenése Európában a buddhizmus iránti érdeklődés feléledése a XIX. század közepére tehető. Ez kánoni szövegek lefordításával kezdődött, amit a Buddháról, a Tanításáról és a Közösségéről szóló könyvek megjelenése követett. Magyarországon a buddhizmusról először keresztény szerzők írtak 1890-ben. Az első könyv, amely kizárólag a buddhizmussal foglalkozott, Szubhadra bhiksu 1893-as Buddhista Kátéja volt. Tíz évre rá kiadták a buddhizmusról szóló első monográfiát, ami aztán évtizedekig meghatározó referenciának számított. Bár a fent említett könyvek voltak az első beszámolók a Buddha tanításáról, volt egy ember, akinek a neve ma már egyet jelent a kompromisszumot nem ismerő és céljától eltéríthetetlen tudós fogalmával. Kőrösi Csoma Sándor hat évet töltött Tibetben 1822 és 1830 között a magyarság eredetét keresve. Összeállított egy angol–tibeti szótárat, egy tibeti nyelvtankönyvet, valamint a Tibeti Kánon két könyvének Kőrösi Csoma Sándor elemzését. Csak sok évvel később követte őt a Kelet-kutatók új generációja, akiknek tagjai nagyban hozzájárultak a Buddha tanításával kapcsolatos tudatlanság sötétségének eloszlatásához. A Buddha-Dharma Magyarországon

9

Az új fejlemények a Buddha-Dharma terjesztésében 1893-tól voltak rövid életű próbálkozások arra vonatkozóan, hogy létrejöjjenek az alapjai egy világi hívő közösségnek, de maradandó eredmény csak 1951-ben született, köszönhetően Hetényi Ernőnek (Dharmakírti Padmavadzsra lama). Megalapította a Buddhista Missziót, és csatlakozott az Árja Maitréja Mandala Rendhez (alapította Anagárika Góvinda lama 1951-ben). Ők alapították a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet, ami 1990-ben szűnt meg működni. A Buddhista Misszió építette az első sztúpát Magyarországon 1982-ben.

A Buddhista Misszió tagjai

Egy évvel 1989, az úgynevezett demokratikus átalakulás után a magyar parlament új vallási törvényt fogadott el, amely egyedülálló lehetőséget adott a különféle vallások kisebb közösségeinek, hogy önálló egyházként ismertessék el magukat a törvény előtt. Új buddhista közösségek születtek ekkor, amelyek többnyire a tibeti Karma-Kagyüpa vonalhoz tartoztak. Ekkor születtek olyan, szilárd alapokon nyugvó kulturális központok, mint a Sambhala Tibeti Központ és a Tibetet Segítő Társaság is. 1991-ben hivatalosan megalakult A Tan Kapuja Buddhista Egyház (Közösség) több kisebb közösség szövetségéből, melyek különféle buddhista vonalakat képviseltek. Ez a kísérleti multikulturális szövetség a különféle buddhista hagyományok képviselőinek együttműködését tűzte ki céljául. Erre részben azért volt szükség, hogy ezek a kisközösségek biztosítsák fennmaradásukat a segítő

10

A Buddha-Dharma Magyarországon

körülmények hiányában, valamint hogy létrehozzanak egy oktatási intézményt ebben a meglehetősen nehéz helyzetben. Az együttműködés eredménye A Tan Kapuja Buddhista Főiskola lett, ami egy felsőfokú oktatási intézmény. A tananyagban megtalálható a buddhizmus története, a főbb filozófiai iskolák története, meditációs gyakorlatok, buddhista művészet és irodalom, a buddhizmus öt szent nyelve és az összehasonlító vallásfilozófia. A Főiskola a kezdetek óta állami jóváhagyással működik, és 1999-ben állami akkreditációban részesült. Hamarosan megjelentek további tibeti közösségek, valamint az első zen közösségek is. A legújabb fejlemények között két új tibeti közösség és egy ambedkarita csoport megalapítása szerepel. Nehéz megállapítani a Buddha-Dharma magyarországi követőinek pontos számát, de a 20–30 ezer fő megbízható becslésnek tűnik.

A buddhizmus szerepe Magyarország békés fejlődésében A buddhista közösségek a politikai változások kezdetétől szorgalmazták a vallások közti párbeszédet, és helyes példával jártak elöl a vallások közötti békés ismerkedésben. Rendszeresen szerveznek alkalmakat a szükséges információ hiánya vagy a félreértés okozta feszültségek feloldása céljával. Az alapvető tanításokat és a legfontosabb szövegeket tartalmazó könyvek kiadása szintén segít megvilágítani ismeretlen területeket. A magyar történelem tragédiái és az úgynevezett modern életvitel kétségtelenül felkavarták sokakban a szamvégát, azaz azt a sürgető érzést, hogy megtalálják a kiutat a szenvedésből. Mégsem egyszerű megjósolni, miként fogja a Buddha tanítása befolyásolni a magyar társadalmat. Azonban ha alternatívákat akarunk nyújtani egy fejlődőben lévő társadalom számára, meg kell tennünk mindent, hogy hangsúlyozzuk: az egyoldalúan anyagközpontú szemlélet nem az egyedüli lehetőség. A versengés helyett az együttműködés és a kölcsönös megértés fontosságát kell kiemelnünk. A Tan lehet az a táptalaj, amin egy egészséges társadalom kifejlődik. Könnyen beláthatóak annak a hátrányai, hogy az ember nem a hagyományos támogató közösségben él. Fontos azonban, hogy felismerjük: lehetnek ennek előnyei is, amennyiben ez egy nyitott, részrehajlástól mentes megközelítés, amely ötvözi a tudományos módszert az újonc eltökéltségével és lelkesedésével. Itt a meleg szívet hideg fej irányítja, és ez lehet az a hozzájárulás, amel�lyel testvéreinket a Buddha-Dharmában segíteni tudjuk. Forduljon meg ismét a Dharmacsakka, a Tankerék, és segítsen a világ népeinek egyetértésben élni! Ezt a beszédet a 2007. május 26–29. között megrendezett bangkoki ENSZ Vészákh Ünnepségen a magyar delegáció nevében Farkas Pál mondta el. A Buddha-Dharma Magyarországon

11

A Tan Kapuja Buddhista Egyház rövid története i. e. kb. 623: Megszületik Gótama Sziddhárta, a történelmi Buddha i. e. kb. 588: A Buddha megvilágosodása, a Tan kerekének megforgatása, a történelmi Buddha tanításának kezdete i. e. kb. 543: A Buddha parinirvánába távozása 520: Bódhidharma Indiából Kínába megy, a Saolin templomegyüttes egyik barlangjában 7 évig a falat nézi meditációban 1893: Hollósy József kiadja a Buddhista Kátét, ez a buddhizmus első megjelenése Magyarországon; Máramaros szigeten létrejön az első magyarországi buddhista közösség 1952: Dr. Hetényi Ernő megalapítja a Buddhista Missziót 1956: A Buddhista Misszió és az Árya Maitreya Mandala közösen létrehozza a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet 1978–1982: Dobosy Antal, Mireisz László és Tenigl-Takács László elvégzik a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet képzését 1980: Dobosy Antal, Mireisz László, Takács László a Buddhista Misszióban menedéket vesznek 1982: Mireisz László elvonulást kezd az Uszón 1984: Hetényi Ernő megbízásából Dobosy Antal lesz a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet tanfolyamainak vezetője. Az oktatást Dobosy Antal és Tenigl-Takács László közösen indítják el Csepelen Dobosy Antal lakásán 1985: Dobosy Antal és Tenigl-Takács László is elköltöznek az Uszóra, Mireisz László pedig bekapcsolódik a tanításba 1985–1989: Dobosy Antal, Mireisz László, Tenigl-Takács László, a TKBE három alapító atyja tanítóként vesz részt a Buddhológiai Intézet munkájában 1985. ősz: Hatalmas érdeklődés mellett elkezdődik a tanítás a „Kisház”-ként elhíresült, garázsból átalakított, Dobosy Antal tulajdonát képező 20 négyzetméteres helyiségben Rákosszentmihályon (1988 őszéig) 1987: Az Uszó tanyán elkészül és felavatásra kerül az uszói sztúpa 1989: Hetényi Ernő, Mireisz László és Dobosy Antal megalapítja az Átama – A Nyugati Tanítvány Nemes Tantrikus Körét; ugyanebben az évben megalakul az első magyar zen közösség, mely a Zen Kvanum Iskolájának magyarországi ágát képviseli, apátjának Dobosy Antalt választja a közösség 1988–1991: Tanítások folynak a Csillaghegyi Művelődési Házban, később pedig az óbudai Zichy-kastélyban 1990. ősz: Békásmegyeren, Mireisz László akkori otthonában kilencen összegyűlnek, és egyeztetik a majdani buddhista egyház alapjait, és elhatároz-

12

Az Egyház története

zák, hogy tanító egyházként főiskolai szintre emelik a buddhista tanok oktatását hazánkban 1991. március: Dobosy Antalnál, Csepelen összegyűlnek a szervezők, hogy az egyház alapítását és a majdani főiskola létrehozását előkészítsék 1991. május 27. este 7 óra: 108 alapító tag a Török Pál utcai Művelődési Házban egy szertartás keretében megalapítja A Tan Kapuja Buddhista Egyházat. Az öt alapító közösség megalakítja az Egyház legfelsőbb döntéshozó szervét, az egyházi tanácsot. Az Egyház elnökének Tátrai Tibort kérik fel. A Tan Kapuja Buddhista Egyház a következő öt közösségből, az egyházi tanács az őket képviselőkből áll: az Átama – A Nyugati Tanítvány Nemes Tantrikus Köre – Mireisz László, a Kvanum Zen Iskola – Dobosy Antal, a Magyarországi Nyingmapa Közösség – Jakab Katalin, a Mennyei Trón Öt Elem Rend – Varga László és a TeKi KaGyü – Tenigl-Takács László. 1991. június: Az egyházi tanács egy főiskola létrehozását határozza el, és a tanács megbízza Dobosy Antalt a rektori és Farkas Pált a dékáni feladatok ellátásával 1991. nyár: Bejegyzésre kerül A Tan Kapuja Buddhista Egyház. Benyújtják a főiskola megalapításáról szóló papírokat. Az uszóiak odaadományozzák az Uszó tanyát az Egyháznak. Megtörténik a tanárok meghívása és a főiskolai tananyag összeállítása, valamint összeállításra kerül a Szervezeti és Működési Szabályzat.

Hetényi Ernő 1987-ben felavatja az uszói Kőrösi Csoma Sándor-sztúpát


13

1991. június-július: A Tölgyfa Galériában lezajlik az első felvételi 61 jelentkezővel; a pótfelvételit Farkas Pál lakásán 16 ember részvételével tartották meg 1991. ősz: A Magyar Közlönyben megjelenik A Tan Kapuja Buddhista Főiskola nyilvántartásba vétele 1991. október 3.: Megkezdődik a tanítás a Keleti Károly utca 13-ban, a Független Jogász Fórum helyiségében (1993-ig) 1993: A Mokusho Zen Ház buddhista közösség is csatlakozik A Tan Kapuja Buddhista Egyházhoz, Myoken mester (Yvon Bec) az egyházi tanács tagja lesz 1993. nyár: Hatalmas érdeklődés mellett zajlik le A Tan Kapuja Buddhista Egyház szertartása az Öt Elem Rend vezetésével a Kertészeti Egyetem aulájában; a szertartás célja, hogy bemutassa a buddhizmus magyarországi stabil jelenlétét és társadalmi fontosságát 1993. nyár: A Tan Kapuja Buddhista Egyház megkapja a jelenlegi, Börzsöny utcai ingatlant, egy egykori IKV-ingatlant; elkezdődnek a felújítási munkálatok, amelyek egészen 1994 nyaráig tartanak 1994-1995-ös év: Ekkorra kialakul a 4 éves oktatási rend (mivel mindig az előző nyáron lett meghatározva a következő tanév rendje) 1995: Tizenegy végzős diáknak átadják az első végzős évfolyam diplomáit. Az egyes számú diplomát Berhidai Tamás kapja 1995: Loszang Szönam gese személyében tibeti buddhista szerzetes tanító érkezik a Főiskolára, aki egészen 2001-ig tanít az intézményben 1996: Elkészül a Főiskola Küldetésnyilatkozata 1998: Megjelenik az első egyházi tájékoztató, amelyben a Magyarországon működő összes buddhista közösség helyet kap. A kiadvány negyedévente jelenik meg 1998: Halála előtt egy évvel előadást tart a Főiskolán dr. Hetényi Ernő, aki ezzel elhelyezi a pecsétet a főiskolai oktatáson. Hetényi egy nagyméretű Maitréja-szobrot adományoz az Egyháznak azzal a céllal, hogy ápolják a Maitréja-kultuszt. Ez lesz az Egyház egyik legfontosabb ünnepe, melyet Maitréja-ünnepség néven minden évben a téli napfordulókor tartanak meg 1998-1999: Hatalmas munkával elkészül és leadásra kerül A Tan Kapuja Bud dhista Főiskola első hivatalos intézményi akkreditációs anyaga; az akkreditáció 2002-ig zajlott 1999: Tátrai Tibor, az Egyház elnöke az egyházi tanács jóváhagyásával átadja az egyházvezetést Mireisz Lászlónak 2000: Hivatalosan is elindul a Főiskolán az esti/hétvégi képzés

14


2003: Elkészül a Börzsöny utcai épület felújítása, az udvar szertartásteremmé, templommá való átépítése, és a szertartásterem tetején elhelyezésre kerül a sztúpacsúcs, melyet Namkhai Norbu Rinpocse avat fel 2004: A Tan Kapuja Buddhista Egyház megalapítja a Kis Tigris Gimnáziumot és Szakiskolát Alsószentmártonban 2004: A Buddhista Vipasszaná Társaság is csatlakozik A Tan Kapuja Buddhista Egyházhoz; Dobos Andrea Beáta, a társaság vezetője az egyházi tanács tagja lesz 2006: az egyházi intézmények közül elsőként a Főiskola áll át a bolognai rendszerre – a 4 éves képzés átalakul 3+2 éves képzésre; 2006-ban a BA-, 2007ben az MA-képzésre is engedélyt kap az intézmény 2006: Megalakul a Dhammadípa – A Tan Szigete Közösség, amely 2013-ban kapcsolódik az Egyházhoz. A közösséget az egyházi tanácsban Farkas Pál képviseli 2010: Az Egyház adományként megkapja az elvonulási központnak és kolostornak szánt bajnai ingatlant 2010: Több buddhista közösség, többek közt A Tan Kapuja összefogásával és támogatásával ismét hazánkba látogat a dalai láma 2011: Az Egyház megvásárolja az elvonulási központnak szánt mánfai ingatlanegyüttest 2011: A Főiskola együttműködési megállapodást ír alá a legnagyobb thaiföldi buddhista egyetemmel, a Mahácsulalongkornrádzsavidjalája Egyetemmel 2013: Az egyházi tanács döntése értelmében az Egyház igazgatói teendőit Farkas Pál látja el, helyettesei: Dobosy Antal, Tátrai Tibor és TeniglTakács László 2014: A Magyarországi Dzogcsen Közösség is csatlakozik A Tan Kapuja Buddhista Egyházhoz, a közösséget képviselő Varga Zoltán az egyházi tanács tagja lesz 2014. szeptember 22. reggel 6 óra: megkezdi adását a Buddha FM, A Tan Kapuja Buddhista Egyház és a magyarországi buddhizmus internetes rádiója 2015: A Magyarországi Nyingmapa Közösség Ligmincha Magyarországra változtatja a megnevezését 2015: A Főiskola régi, sarokdharma-termében új oltár kerül átadásra 2016. május: Távozik az Egyház igazgatói posztjáról Farkas Pál és az eddigi helyettesek, az egyházi tanács döntése értelmében az új igazgató Cser Zoltán, helyettese Rozgonyi Attila 2016: 25 éves A Tan Kapuja Buddhista Egyház Az Egyház története

15

A Tan Kapuja Buddhista Egyház 108 alapítója Ábrahám Péter, Ádám József, Bach Melitta, Bakó Levente, Bakos József, Barta András, Bencsik László, Bindorffer György, Bognár Ferenc, Buczolics Zoltán, Bujdosó Tímea, Burghardt Pál, Császma József, Csörgő Zoltán, Danhauser Ágnes, Diósady Gáborné dr., Doba Éva, Dobosy Antal, Dunai Brigitta, Erdőhalminé Török Klára, Farkas Attila Márton, Farkas Lőrinc Imre, Ferenczyné Divinszky Lívia, Forgó Róbert, Frankó Mihály, Frei Ildikó, Groszmann Gusztáv, Gyenes Iván, György Márta, Hegedűs Róbert, Hendrei Tibor, Hermann Zsolt, Hlatki Zoltán, Hosszú Zoltán, Hörcher Péter, Huber Tibor, Jakab Katalin, Jancsik Károly, Jankovics Levente, Jónás István ifj., Karma Dordzse, Kássa László, Kende Sándor, Kilián Árpád, Kocsor Judit, Kolmt Judit, Kósa Sugár Gyöngyvér, Kósa Zsuzsa, Kovács Endre, Kovencz Gábor, Kozalics Sándor, Kökéndy Ákos, Körtvélyesi Tibor, Köteles Ferenc, Kvitkovszkyné Szatmári Ildikó, Laár András, Lakatos Anna, Lakatos Beáta, Légrádi Gábor, Lengyel Zsuzsanna, Lévai Dénes, Mészáros Teodóra, Miku Károly, Mireisz László, Mireisz Lászlóné Schell Krisztina, Mirza Valér, Molnár Viktor, Nagy Attila, Németh Péter, Nickmann István, Obajdin Anikó, Ódor Endre László, Óházy Marianna, Pachnik Zoltán, Pammer Márta, Patkó Péter, Pénzes Eszter, Perlaky Katalin, Piroska László, Prijatelj János, Prijatelj Jánosné, Prutkay Csaba, Pukli Péter, Rajos Éva, Rusznák Iván, Scherer Aranka, Sólyom Melinda, Stifter Imre, Szabó Ferenc, Szabó István, Szatmáry Zoltán, Szekeres Attila, Szili Péter, Takács Attila, Takács János, Tátrai Tibor, Tenigl-Takács László, Türkössy Emese, Türkössy Zsolt, Ujváriné Scuka Mária, Varga László, Varga Zoltán, Varga Zsuzsanna, Varsányi Péter, Veres Ilona, Virágh Szabolcs, Würtz Ádám ifj., Zsembery András 16

A 108 alapító

A Tan Kapuja Buddhista Egyház hitelvi szabályai Az Egyház hitbéli alapelvei a buddhizmus alaptanításaival összhangban a Nagy Út (Mahájána) tantételeire vezethetők vissza. Az Egyház tagjainak feladata a Buddha Dharma alapelveinek gyakorlati megvalósítása és hiteles közvetítése, a törekvők közössége, a Szangha fenntartása és erősítése. Az Egyház tagjai a buddhista tanítást kétféle – egymást nem kizáró – úton közelítik meg: A hagyományos iskolák mesterek által alapított iskolák, szellemi vezérelvüknek a Felébredést és a Tant tekintik. A Tan átadása a Buddháig visszavezethető mester-tanítvány láncolaton keresztül valósul meg, elméletben a szent iratokra, gyakorlatban a mester útmutatásaira támaszkodva. A nem hagyományos iskolák szellemi vezérelvüknek a Felébredést és a Tant tekintik, és közvetlenül eme alapelvekből valósítják meg a megvilágosodást. Az Egyház tagjai a Tan szellemi megtapasztalására törekszenek. Ezt az Egyház az azonos hitelvek követésén és a közös vallásgyakorlaton túl nem köti semmilyen kizárólagos formához. Az Egyház által képviselt út a világban megjelenő megvilágosodott lény (Bódhiszattva) útja, ennek megfelelően a megvalósítás középpontjában a Bódhiszattva tíz tökéletességének elérése áll, amelyek az alábbiak: 1. Az örömteli adakozás tökéletessége. 2. A makulátlan erkölcs tökéletessége. 3. A fényt hozó türelem tökéletessége. 4. A sugárzó tetterő tökéletessége. 5. A rendíthetetlen elmélyedés tökéletessége. 6. A legfőbb bölcsesség tökéletessége. 7. A messzire ható jártasság tökéletessége. 8. A rendületlen odaadás tökéletessége. 9. A jól uralt erő tökéletessége. 10. A Tan átadásának tökéletessége. E tíz tökéletesség megvalósítása – valamint hagyományos iskolák esetén felhatalmazott tanító jóváhagyása – révén válhat az Egyház tagja a Tan (Dharma) tanítójává, a Nagy Út buddhista tanítás és szemlélet felmutatójává, képviselőjévé. Az Egyház nem végez térítő tevékenységet. E vallás képviselői a feléjük fordulók, magasabb emberi értékekre törekvők számára részvéttel és jóakarattal teli életmódjukkal, megismerésre és bölcsességre épülő tanításaikkal teszik hozzáférhetővé Sákjamuni Buddha tanait. Az Egyház mind a Théraváda, mind a Mahájána Hármas Kosarát szent iratának tekinti. Hitelvi szabályok

17

„Ez úgy önmagából van, nem pedig valaki csinálja”

Ti hárman vagytok az alapító atyjai A Tan Kapuja Buddhista Egyháznak és Főiskolának, a ti fejetekből pattant ki az intézmény létrehozásának ötlete. Hogyan kezdődött ez? Miként találkoztatok ti hárman? Dobosy Antal: Amennyire én emlékszem, a hetvenes évek vége felé, 1977-78 körül találkoztunk. Én a Kőrösi Csoma Sándor Intézet keretén belül tartott tanfolyamra jártam akkor. Mireisz Lacit és Takács Lacit akkor és ott ismertem meg, ezeken az előadásokon. Takács László: Egészen pontosan 1978ban. Úgy kábé egy-másfél év telt el, amíg mi így hárman barátok lettünk. Úgy emlékszem, hogy sorrendben ez úgy volt, hogy én előbb ragadtam rá az Antira, aztán később valahogy Lacira is, és fél évre rá elindult egy ilyen csoporton belüli baráti viszony. Aztán persze voltak még ott emberek, akik azóta már eltűntek a képből, de szintén beletartoztak ebbe a baráti körbe. D. A.: Ezek az előadások általában magánlakásokban voltak, például a Rózsadombon is volt, az Endrődy Sándor utcában. Viszonylag Tenigl-Takács László hamar azt gondoltam, hogy ne széledjünk szét az este nyolc, kilenc körül befejeződő előadások után, így aztán a legtöbbször beültünk az Astoria kávézóba teázni, kávézni, és ott még pár órát beszélgettünk. Ez azért összehozott ott néhány embert, személyesebb kapcsolatok is kialakultak. T. L.: Aztán intenzívvé ez úgy vált, hogy Mireisz Lacinak volt egy tanyája Izsák környékén, és 1980 nyarán meghívott minket oda. Akkor az már egy

18

Interjú a három alapítóval

olyan egyértelműbb összeszövődés volt. Ott egy hétig vagy tíz napig voltunk együtt. Tulajdonképpen az ő tanyáin kezdtünk el hosszabb időket eltölteni egymással, mert hát a később főszerepet játszó Uszó is az övé volt. Mireisz László: Igen, de egy kicsit azért visszább mennék az időben, mert emlékszem, hogy ezelőtt három testetöltéssel én az Anti mamája voltam, és már akkor is nagyon jó viszony volt köztünk. D. A.: Én pedig az apja voltam ugyanakkor. T. L.: És mind a ketten az általam működtetett intézetben töltötték el azt a tizenöt évet, ami egy zárt intézet volt, de nem volt sok probléma velük, mindig mondták egymásnak: Apuci, anyuci… (nevetés) Mireisz László

Ez viszonylag egyértelmű, de mi történt Izsákon? D. A.: Az a néhány nap, amit ott töltöttünk, az önmagában egy regény. Egyrészt ugye a haikuverseny, a gobajnokság, a karcel, a harci játékok… M. L.: Ahol mindenkiből kijött, hogy ki hogyan játszik, tehát azért meg lehetett látni ezt-azt. D. A.: Be kell vallanom, hogy én egyik nap gojáték közben felborítottam az asztalt, életemben nem borultam ki annyira, mint ott és akkor. Aztán volt ott ivásverseny, ami úgy nézett ki, hogy kettő ivott, kettő nem, és az volt a kérdés, hogy miként tudják megtartani a tudatot a részeg páros tagjai. Akik nem ittak, azok figyelték a másik kettőt, és értékelni tudták őket. Aztán mindennap sütöttünk kenyeret. Először egy albedót, aztán egy nigredót, Dobosy Antal majd egy rubedót. T. L.: Nem, a nigredó volt előbb, mert első alkalommal úgy befűtöttük a kemencét, hogy két perc alatt egy fekete üszkös pogácsa lett a kenyerünkből. Másnap meg annyira óvatosak voltunk, hogy nagyon gyengén fűtöttük fel a kemencét, aminek az lett az eredménye, hogy órák alatt sem sült meg rendesen a kenyér, fehér maradt még a héja is. Aztán a harmadik már egészen jól sikerült. Az megsült szép pirosra, barnára. Interjú a három alapítóval

19

Játszottatok, ismerkedtetek, gyakoroltatok, és mi jött ezután? T. L.: Engem behívtak katonának. Akkor én kiestem egy másfél évre. Pont az egyik ilyen izsáki összejövetelre úgy mentem le, hogy katona voltam, és úgy tudtam elmenni, hogy pont szabadságon voltam. Aztán amikor 1983-ban vissza tudtam csatlakozni, akkor onnantól kezdve már nagyon begyorsult a dolog, mert ott a Buddhista Egyházban volt egy kis skizma, egy szakadás, amikor László András – akihez mi együtt jártunk – levált Hetényi Ernőről, és kilépett a Misszióból, és akkor mi valahogy olyan egyértelműen nem váltunk le vele együtt, hanem maradtunk a Missziónál. Akkor kezdtünk el először kettesben az Antival tanítani. M. L.: Ti 1984-ben kezdtétek, én pedig egy év múlva csatlakoztam. D. A.: Igen, mi 1984-ben kezdtük el, akkor a csepeli lakásomban voltak az előadások, én zennel kapcsolatos dolgokról beszéltem, a Laci pedig jógafilozófiáról és hindu filozófiáról adott elő. A Kőrösi Csoma Intézet keretein belül, de mégis egy kicsit magántanfolyamként kezdtük tartani az előadásokat a Misszió szárnyai alatt. Ez azért még jócskán benne volt a rendszerváltozás előtti időszakban, azt gondoltuk, nem kéne kihagyni ezt a lehetőséget, hogy Kőrösi Csoma-tanfolyamként buddhizmust lehessen tanítani. Laci, akkor te már megvetted Uszót? M. L.: Igen, azt már 1982-ben megvettem, és akkor én már ott laktam, elvonulásban éltem a tanyán, a többiek pedig gyakran jöttek hozzám. Anti, Laci, Varsányi Gyuri, Hörcher Péter… Hogyan lett aztán a csepeli lakástanfolyamból továbblépés? D. A.: Az egyik jelentős lépés az volt, hogy elhatároztam, leköltözöm Uszóra. 1985. április 4-én megkaptam az akkori munkahelyemen az operációkutatás területén végzett addigi munkásságomért a Nívó-díjat, majd mindjárt az ünnepséget követő első munkanapomon beadtam a felmondásomat, azért, hogy a két hónap felmondási időt letöltve május végén Uszóra mehessek.

20


T. L.: Igen, én is felmondtam, aztán közösen leköltöztünk a Mireisz Lacihoz. D. A.: Aztán Mireisz Lacival volt egy érdekes beszélgetésünk, amikor is ő kritizálta a tanfolyamunkat, mire én kértem, mutassa meg, hogy kell jól csinálni, és közöltem vele, vagy jön ő is harmadiknak, vagy mi nem tanítunk tovább. T. L.: Így aztán enyhe zsarolás és presszió hatására a legjobb barátunk szintén csatlakozott. (nevetés) D. A.: Nem volt az zsarolás, de hát mégiscsak a legjobb barátunk volt, aki ha nem csatlakozik, akkor nélküle mi sem csináljuk. M. L.: Antinak volt Rákosszentmihályon egy kis épülete, ami eredetileg garázsnak épült, de később át lett építve egy kis lakásnak. Ezt ő felajánlotta a tanfolyam helyszínének, vagyis ezután itt tartottuk a tanfolyamot a csepeli lakás helyett. Ez a hely később „Kisház” néven híresült el. D. A.: Bár Lacit addigra már meggyőztük, és hárman kezdtük volna el a tanítást, 1985 szeptemberében mégsem tudtuk elkezdeni az oktatást, mert még nem voltunk kész a felújítással. Még egy hónapnyi felújítási munka várt ránk, így aztán októberben indulhatott útnak a tanfolyam a kis házban. Eleinte néhányan jöttek, aztán a néhány emberből egyre több lett. Olyannyira, hogy a mindössze tizenkét négyzetméteres szobában harminc, negyven ember volt ös�szezsúfolódva. Már a csilláron is csüngtek, illetve a nyitott ajtón kívül is sokan ültek még.

A „Kisház” utolsó fényképe 2002-ből


21

T. L.: Ráadásul ez a kis házas dolog a mi munkanélküliségünket is megoldotta. Méghozzá úgy, hogy a Misszióba kerültünk fizetés nélküli bejelentett munkaviszonnyal – Mireisz Laci például rektor volt –, tehát nem voltunk KMK-sok, „közveszélyes munkakerülők” többé. Uszóra pedig innentől vetésforgóban jártunk le éveken keresztül. Egészen 1987-ig, amikor aztán elkezdtük a visszaszivárgást Uszóról, mivel nem nagyon tudtuk már megoldani anyagilag az ott-tartózkodást. Ekkoriban jöttek az első nagyobb áremelések, és akkor, 1988-ban már azt is nagyon érezni lehetett, hogy a rendszer is bukni fog. Mi anno úgy mentünk le Uszóra, hogy ott halunk meg, hiszen örökké tart majd a kommunizmus. Na jó, de hogyan lesz egy házból egyház? T. L.: Szerintem minket folyamatosan a skizmák segítettek. Nem volt nekünk egyáltalán olyan szándékunk, hogy majd mi alapítunk egy egyházat, ha megdől a kommunizmus. De aztán megdőlt a kommunizmus, és megint volt egy szakadás a Buddhista Missziónál. Ebben mi már nem nagyon akartunk részt venni, és akkor Mireisz Laci vetette fel, hogy csináljunk egy sajátot, ahelyett, hogy állandóan mindenféle konfliktusba kellene sodródnunk. Sőt nem csak az egyház ötlete, de a név, a Tan Kapuja is Lacitól származott. M. L.: 1990-ig még a Misszió keretein belül működtünk mint Kőrösi Csoma-tanfolyam, rendesen indexeket töltöttünk ki, és a maximum 200 forintos havi tandíjakból származó bevétel tíz százalékát mindig elvittük Hetényi Ernőnek, és szépen beszámoltunk, hogy minden rendben van. D. A.: Ahogy a Takács Laci mondta, ebben az évben aztán a Misszión belül is elindult valami forrongás, és egy olyan helyzet állt elő, amiben mi inkább úgy gondoltuk, hogy különválunk. A saját nevünkben, magánemberekként kezdtünk el tanítani mindenféle felügyelet vagy irányítás nélkül. 1991-re aztán eljutottunk oda, hogy úgy gondoltuk, ezt egy valamivel szervezettebb formában kell továbbcsinálnunk. M. L.: Arra azért határozottan emlékszem, hogy 1986 körül volt egy körteszüret, ahol egy autónyi körtét összehordtunk, és utána leültünk a körtefa alá, és ott arról beszélgettünk, hogy milyen lenne egy jó buddhista iskola. Szerintem már ott elkezdett megfogalmazódni, hogy hogyan lenne jó, mi lenne jó. Szóval már akkor játszottunk a gondolattal. Uszón például minden este ötkor összejöttünk, és beszélgettünk. Volt egy óra, amikor mindent megbeszéltünk, és az is sokszor felmerült mint téma, hogy miként kellene egy jó iskolát csinálni. Ez igazából folyamatosan ott volt, benne volt a levegőben. D. A.: Oktatni akartunk, ez volt célunk. Mi egy olyan egyházat akartunk, aminek a fő profilja az oktatás.

22


M. L.: Igen, ez igaz, és az egyházalapításban az is fontos szerepet játszott, hogy ott volt nekünk akkor már a két közösségünk. 1989-ben létrejött a Kvanum Zen Iskola magyarországi közössége és az Átama is, mi pedig kértük Hetényi Ernőt, hogy jegyeztesse be ezeket. Azt éreztük, hogy az Ernő bácsi nem nagyon mozdult ebben az ügyben, így aztán úgy döntöttük, ezt így akkor nem is erőltetjük mi sem, hanem elkezdünk önállósulni. Az egyház alapításához az akkori törvények szerint szükség volt száz emberre, ami végül 108 lett. M. L.: Először volt Békásmegyeren egy összejövetel, ahol kilencen voltunk: Farkas Lőrinc, Farkas Pali, Tátrai Tibor, Hörcher Péter, Szatmári Zoli, Jancsik Karcsi, Dobosy Anti és én. Ekkor dőlt el ténylegesen, hogy egyházat és iskolát alapítunk. Meg lett hirdetve május 27-ére az egyházalapítás úgy, hogy ha leszünk 108-an, akkor megalapítjuk, ha nem, akkor nem. Meghirdettük, hogy aki tud, az jöjjön május 27-én estére a Pinceszínházba a Török Pál utcába, mert egyházat alapítunk. Aki jött, jött, aki nem, nem. És pont 108-an voltunk. De úgy, hogy a Bindorffer Gyuri még ott állt az ajtóban, és várta, hogy ő legyen a 108-ik. D. A.: Szóval benne volt, hogy ha nem leszünk 108-an, akkor nem lesz egyház, mert mi úgy szerettük volna, hogy 108 legyen, és ne csak a kötelező száz. M. L.: Emlékszem, hogy azért nagyon érdekesen alakultak a dolgok, mert Varga Laci az Öt Elem Rendtől nem sokkal előtte jött el hozzám. Ez egy nagyon érdekes és misztikus történet. Én nem ismertem őt, és nem sokkal azelőtt bejelentkezett, hogy szeretne velünk beszélni. Hosszú ideig beszélgettünk, és kiderült, hogy ő kintről kapott utasítást a kínai Öt Elem Rend tajvani központjából, hogy ezt a kezdeményezést támogassa, és ezért az Öt Elem ezt támogatja. Nem tudta, hogy ő mit támogat, én meg nem tudtam, hogy ő kicsoda. Az egészet akár zavarosnak is nevezhetjük, bár én inkább misztikusnak gondolom. Amióta az eszemet tudom, bízom a láthatatlan szálakban, és nekem ez is ilyen volt. Nem lepődtem meg, nagyon örültem neki. És azért azt is tegyük hozzá, hogy negyvenvalahányan voltak az Öt Elemtől a 108-ban. Azért ha ők nem jönnek, akkor nincs egyház. A jó szándékunk megvolt ugyan, de nem tudtunk azért még olyan sok embert megmozgatni, hogy eljöjjenek. De így, hogy előtte pár nappal megjelentek, így sikerült. D. A.: Végül öt közösség tagjai voltak jelen, az Átama – A Nyugati Tanítvány Nemes Tantrikus Köre, a Magyarországi Nyigmapa Közösség, a Kvanum Zen Iskola, a Teki KaGyü és a Mennyei Trón Öt Elem Rend. Ezek különböző irányzatok voltak, mindenki a saját irányzatának gyakorlatait végezte, az egyházat azonban közösen alapítottuk. M. L.: Miután pedig mind a 108-an aláírtuk az alapítási okiratot, csináltunk egy szertartást szépen, elemekkel meg mindennel, ami ehhez kell. Interjú a három alapítóval

23

Megvolt tehát az egyház, de azért a munka nagy része ezután kezdődött, hátravolt még a főiskola megalapítása és elindítása is. Kinek mi a volt a feladata a kezdetekkor? M. L.: Én intéztem a papírokat, egyszer mentem Tátrai Tibivel, aztán az Antival a különböző ügyvédi irodákba. D. A.: Elképesztően sokat ücsörögtük ügyvédi irodák várószobáiban. T. L.: Engem viszont sosem vittek, mert nem volt megfelelő a külsőm… M. L.: Dehogyis azért. Voltak ott sokan, akik segítettek. Antinál egy ös�szejövetelen eldőlt, hogy Farkas Pali végül feladatot vállal ebben a történetben, mert először nagyon nem akarta. Mivel tudtátok rávenni? M. L.: Nagyon keményen rászóltam, hogy az úgy nagyon nem jó, ha ő erre nemet mond. És akkor végül valahogy elvállalta. D. A.: Tátrai Tibi vállalta az egyház vezetését, én elvállaltam volna a főiskola vezetését, viszont csak úgy, hogyha mellettem ott van egy olyan ember, aki az operatív dolgokat jól tudja intézni, tud ügyintézni. Én akkor Farkas Palit tartottam alkalmasnak erre, és nélküle én sem vállaltam volna el. 1991 augusztusában például még nem volt terem, ahol oktatni tudtunk volna. Amit ígértek, azt felmondták, még szeptemberben se tudtuk, hogy mi lesz, akkor járkáltunk Farkas Palival, hogy valami helyiséget kapjunk. Az évnyitó már megvolt a Török Pál utcai Kosztolányi Kultúrház Pinceszínházában, de hogy hol tanítunk, még nem tudtuk. Végül a Palival sikerült megoldanunk, a Keleti Károly utcában kezdtük el a tanítást a Független Jogász Szövetség helyiségében. Volt felvételi? D. A.: A felvételik a Margit hídnál, a Tölgyfa Galériában voltak. Meglepően sokan jöttek el. Nekem hatalmas élmény volt, hogy ott ugye be voltak zárva a kapuk, és amikor 10-kor elkezdődött a felvételi, mi kinyitottuk a kaput, és egy tömeg özönlött be felvételizni. Mi alapján döntöttetek, hogy kivel fogtok dolgozni, illetve kiket vesztek fel? M. L.: Akik tanítottak, azok is abból a körből kerültek ki, akik lejártak Uszóra. Laár András, Hörcher Péter, Szatmári Zoli, Farkas Lőrinc és mások, velük kezdtük el. Aki szeretett volna tanítani, az tanított. A hallgatók közül pedig voltak sokan, akiket már ismertünk, és nyilván aki nem volt közveszélyes, azt felvettük.

24


D. A.: Nekem volt olyan, akit elutasítottam, de szerencsére ő amúgy sem felelt meg az alapkövetelménynek, mivel még nem volt érettségije.

A Főiskola és az Egyház itt, a Keleti Károly utca 13. alatti helységekben kezdte meg működését

Szóval elindult A Tan Kapuja Buddhista Főiskola. D. A.: A felvételik és a sok rohangálás után a már említett Keleti Károly utcai helyiségben kezdtük meg a tanítást. De ez – bár nagyon szép emlékek kötöttek hozzá – azért mégiscsak szűkösnek bizonyult, és Farkas Palival tovább kerestük a megfelelő helyet. Így aztán 1993-ban sikerült megkapnunk végül a Börzsöny utcai épületet, ami korábban egy IKV volt. Tele volt íróasztallal meg esztergagéppel és rengeteg dossziéval, ami senkinek nem kellett. Ebből kellett aztán iskolát csinálnunk. Laci és te mindeközben hol voltál? M. L.: Amikor a Börzsöny utcába átköltöztünk, én addigra már leléptem fizetés nélküli szabadságra. Akkor már nem is tanítottam, teljesen más utakon jártam. Egészen ’99-ig, amikor is Farkas Palitól visszakaptam az erélyes felszólítást, és ő közölte velem, hogy ideje lenne visszatérnem tanítani az iskolába. 1993-tól 1999-ig teljesen eltűntem innen. D. A.: Olyannyira eltűnt, hogy nekem például fogalmam sem volt, hogy a Laci hol él, vagy mit csinál. Emlékszem, hogy egyszer a Pilis tetejéről indulva siklóernyőztem, és ott repülgettem a levegőben, amikor lenn a mezőn egy ilyen Mireisz-szerű embert láttam bandukolni. Olyan volt a járása meg mindene, hogy biztos voltam benne, hogy ő az. Gondoltam, leszállok, és megkeresem, de mire sikerült földet érnem, addigra ő eltűnt. Akkor derült ki számomra, hogy valahol Kesztölc felé járkál. Interjú a három alapítóval

25

M. L.: Igen, még 1993 márciusában vettem egy kis házat Kesztölcön. Én egy kicsit megsértődve mentem el. Amikor az ember egy Vízöntő, akkor ez előfordul. A klasszikus Vízöntő olyan, hogy gyerünk, csináljuk, és amikor megvan, akkor kiszáll, és nézi. D. A.: Én is klasszikus Vízöntő vagyok. M. L.: Persze van kivétel. Miért, Anti, hát most is gondolkozol, hogy kiszállsz, nem? D. A.: Persze, hát 25 év után valamikor biztosan ki fogok szállni! M. L.: Na látod! (nevetés) De nem vesztettem sokat, mert azok az idők voltak ugye a szenvedéses időszakok. D. A.: Igen, azok nehéz időszakok voltak. Én 1991-től 1993-ig vállaltam a rektorságot. Addig a Pali volt a helyettesem, utána viszont megfordítottuk a dolgot. Pali lett a rektor, én pedig a helyettese, még 8 évig. Miután átestetek ezen a nehéz időszakon, azért 2004-ben Kis Tigris néven egy gimnáziumot is alapítottatok. T. L.: Derdák Tiborral és más barátainkkal együtt alapítottuk. Eleinte béreltünk egy iskolai helyiséget, aztán az évek során építkezni kezdtünk. Ma az iskola modern épülettel, saját tornateremmel bír az ország egyik legszegényebb térségében, illetve falujában, Alsószentmártonban. Hat éven át magam is a faluban éltem, tanítottam, írogattam, meg ilyesmik. M. L.: A múltkor pont láttam egy riportot a tévében, amiben hátrányos helyzetű gyerekeknek adtak át pályázaton megnyert díjakat, és olyan jó volt látni, ahogy a miniszter épp egy olyan diáknak adta át a díjat, aki a Kis Tigrisben tanult. Érdekes hallani, hogy egyszer csak így ott van, és beleteremtődik a dolgok közé. D. A.: Igen, és mostanra a főiskola is ilyen. A minap pont régi kollégákkal találkoztunk egy sörözőben, és az egyikük azt mondta, hogy az egyik lány, akinek épp most írtam meg az opponensi véleményét, az ő unokahúga. Azt kérdezte, hogy tényleg én vagyok-e az, aki ezt az opponensi véleményt írta. M. L.: Egészen hihetetlen helyekről köszön vissza, ami azért azt jelzi, hogy benne van az általános műveltségben, hogy Magyarországon van egy buddhista főiskola. Sőt már kvízkérdés is volt. Az egyik tévéműsorban – ahol lepottyan a játékos, ha nem tud válaszolni – kérdezték, hogy a Tan Kapuja Főiskola milyen valláshoz kapcsolódik. Baptista vagy buddhista? És az illető tudta, nem pedig kitalálta. Tehát érdekes helyekről köszön vissza az egész. Mára aztán ez egy elég nagy intézménnyé nőtte ki magát. Főiskola, gimnázium, az általános iskolákban is jelen vannak a tanítók a hittanoktatás keretein

26


belül. Ráadásul Európa egyetlen buddhista főiskolájáról beszélünk. Mi az, ami erre vitt titeket? Annak idején valószínűleg azért nem gondoltátok, hogy ez lesz belőle. Vagy? D. A.: Egészen visszamenve a kezdetekig: nekem egyetemista koromban volt egy barátom, egy bizonyos Lack Gábor, aki mindenféle érdekes dolgok iránt érdeklődött. Filozófia, ezotéria, jóga meg minden egyéb. Igazából ő már 1960-ban a Buddhista Misszióba járt tanulni. Indexe volt, Hetényi Ernő és László András tartottak neki buddhizmussal kapcsolatos tárgyakat, és vizsgázott is belőlük. Én akkoriban még nem jártam Hetényihez, de így valahogy a buddhizmussal való kapcsolatom elindult. Mindig elmesélte nekem, hogy mi történt, mit tanult, mindig átbeszéltük ezeket, igazából akkor kezdett engem érdekelni a filozófia és a vallás. Mindenesetre általa ismerkedtem meg László Andrással. Segítettem nekik könyveket, jegyzeteket másolni, lefotózni. Aztán amikor később László Andrásnak nem volt munkája – akkor én a Magyar Tudományos Akadémia Műszerügyi Szolgálatánál dolgoztam –, arra gondoltunk, hogy behozzuk oda őt kocsikísérőnek. Ő el is jött, így aztán naponta filozofáltunk. Nem volt neki való a munka, de azért egy ideig csinálta. Amikor aztán 1977-ben megtudtam, hogy előadásokat tart a buddhizmusról, és már nekem is affinitásom lett a zen buddhizmushoz, akkor döntöttem úgy, hogy eljárok az András előadásaira, de én nem tanítványnak tekintettem magam, hanem egy olyan valakinek, aki elhatározta, hogy a buddhizmus ügyét támogatja. Akkor dőlt el bennem, hogy én azt szeretném elősegíteni, hogy a buddhizmus itt, Magyarországon megjelenjen és meghonosodjon. Így tekintettem aztán az uszói létünket is. Egész végig azon gondolkoztunk, hogy A Tan Kapuja miként lehet itt Magyarországon a buddhizmust csinálni. Például: a kolostori élet lehetséges-e? Később sem az érdekelt, hogy az iskolával mi lesz a jövőben, hanem az, hogy amíg működik, amíg lehet tanítani, addig csináljuk. Ez a mai napig így van. Nem a jövő érdekelt, hanem az, hogy egy ügyet támogassak. Mert véleményem szerint a buddhizmus megoldást jelenthet a modern embernek is. M. L.: Nálam, nem is tudom, hogy van-e története. Ha odaköltözöl valahova, akkor azt a helyet berendezed magadnak. Én is ideköltöztem ebbe az országba, ideszülettem, hát akkor próbáltam berendezni úgy ezt az országot, ahogy szerintem jó lehet. Ehhez pedig hozzátartozott az is, hogy legyen itt buddhizmus magyarul. Amit meg lehetett tenni, azt mindig megtettük. Interjú a három alapítóval

27

Van olyan, amit esetleg másképp csináltatok volna? M. L.: Én nem tudok ilyenről. D. A.: Én úgy mondanám, hogy nem bántam meg semmit. M. L.: Nyilván el lehet játszani a gondolattal, hogy például szigorú vagy laza buddhizmust csináljunk-e, és akkor melyiknek milyen következményei lehettek volna. Ez mondjuk egy alapkérdés. Belefér-e az, hogy itt füvet szívjon bárki is, vagy a nagyon szigorú szerzetesi élethez közelítő buddhizmust preferáljuk. Ezek szerint felmerült bennetek, hogy szerzetesi vagy világi buddhizmust csináljatok. Akkor mi volt az, ami miatt a mostani forma mellett döntöttetek? M. L.: Nem emlékszem, hogy evvel kapcsolatban kollektív döntés született volna, de azt tudom, hogy bennem az volt, hogy hagyni kell, hogy szépen magától összeálljon az egész. Nem kell itt azon görcsölni, hogy szerzetesi buddhizmus, szabad, vagy nem szabad. Közös döntés biztos nem volt ebben, mert ez az egész annyira azért nem volt tudatos, hogy minden egyes lépés ki lett volna számolva. Csak annyira, hogy azt azért tudtuk, merre megyünk. Én a magam részéről tudtam, hogy ez majd sokszor problémás kérdés lesz. Ebbe beletartozik az is, hogy amilyen anomáliák eleinte törvényszerűen megjelentek, azokon át kellett menni, és szép lassan kikecmeregni belőlük. Például emlékszem, hogy 1999ben is volt egy összegyűlés, mert állítólag a koleszban mindenki szívott. Akkor most mit csináljunk? Összehívtuk a koleszosokat, és próbáltunk valahogy a lelkükre beszélni, hogy ez így nem fog menni, ez így nem jó. Emlékszem ilyen megoldási kísérletekre, és ez is egy folyamat volt. Nem egyik napról a másikra oldódott meg, de azért elkezdett enyhülni a probléma. Nem volt olyan látványos, de visszafogottabbá váltak a srácok. De hát végül is fiatalok voltak, akik az életet tapasztalták ugyanúgy, mint a kortársaik szerte az országban és a világban. Ez is bekerülhetett a képbe, ez is egy lehetőség volt. Mi pedig alternatívát tudtunk nekik nyújtani, hogy lehet a buddhizmus útját is választani. Végül mégiscsak lett egy forma. Hogyan dőlt el, hogy ez a forma legyen? M. L.: Eleve a kérdés úgy jött, hogy milyen Magyarországon a buddhizmus. Milyen lesz? Átveszi ezt vagy azt? Valamilyen irányzat meghonosodik, és akkor az elterjed? Vagy lesz egy különálló jellegű buddhizmus? D. A.: Mindehhez hozzájött azonban az is, hogy a buddhizmus különböző ágai egyaránt képviseltetve legyenek az egyházon és így a főiskolán belül is. Az egyházat a már korábban említett öt különböző közösség alapította, akik mind a saját gyakorlataikat használták. Így a buddhizmus különböző ágainak

28


sokszínűségében az volt a közös, hogy itt, Magyarországon akarunk buddhizmust csinálni, tanítani, de úgy, hogy közben teljesen autonóm módon van jelen mindenki. M. L.: Szerintem egyébként olyan lesz a buddhizmus itt Európában, hogy nem lesz erős formai kötöttség és keret. Az emberek valahogyan élni fognak, dolgozni fognak, de buddhistaként gondolkodnak. Nem az lesz, hogy egy hirtelen mozdulattal mindenki átöltözik szerzetesi ruhába, és buddhista lesz, hanem elkezd úgy gondolkodni. Például nem öl állatot, megérti, hogy nem éri meg lopni, nem fog hazudni, magyarul úgy kezdi vezetni az életét, mint egy buddhista. A 25 év alatt, úgy tűnik, elég jól sikerült megvalósítani a buddhizmus támogatásának tervét. Végiggondoltátok már, hogy ti mit kaptatok ebben az időszakban? D. A.: Ebből a szempontból még nem néztem az életemet. Nyilván a lehetőséget, hogy most már harmincegy éve tanítok. És azt, hogy ezen idő alatt nekem mindig fel kellett készülni egy órára. Hogy valamilyen témát megbeszéljünk, ez nekem olyan inspiráció volt a kezdetektől egészen a mai napig, amit nem tudom, máshogy hogyan lehetne megszerezni. És azt is, hogy bizonyos kérdésekkel foglalkozzak, gondolkozzak, meditáljak rajtuk. Ez egy hihetetlen inspirációs erő. Megmondom őszintén, hogy nagyon sok kérdés tisztult ki bennem. Ha nincs ilyen felvetés, ami arra késztet, hogy azon gondolkozzunk, azzal foglalkozzunk, akkor nem derül ki a probléma, nem jövök rá, hogy ezt meg kellene oldani, és nem is oldom meg. Mireisz Lacinak is biztos sok ilyen szellemi élménye van. Szubjektív véleményem, de én úgy látom, hogy amikor a Mireisz Laci elkezdett tanítani, akkor minden órára nagyon erősen felkészült, mégis remegett a papír a kezében, és szerintem izgult, amikor nézte a jegyzeteit, hogy miről kell majd beszélnie. Nekünk, mindhármunknak nagyon kevés gyakorlatunk volt az előadásban, tanításban, de ez a helyzet nagyon hamar olyan előadóvá fejlesztette őt, hogy hamarosan kiváló inspirátora lett a hallgatóságnak. M. L.: Kétségtelen, hogy nagyon inspiráló ez az egész. Az alapkérdés az, hogy milyen világban akarja az ember az életét leélni. Lehetőleg olyanban, ahol hasonló gondolkodású emberekkel vagyok együtt, szellemileg inspiráló, szellemi emberekkel. Magyarul az igényeknek megfelelően alakultak így a dolgok, jó emberekkel jó barátságokat sikerült kötni. Ezek fontosak. Meg az is, amit a befektetett energiáért visszakap végül az ember. Itt a Tan Kapujában egy olyan közeg van, ahol lehet tudni, hogy elsősorban olyan emberek jönnek ide, akiket érdekel a buddhizmus, szellemiek, inspirálóak, és szeretnének ők is inspirációt. Kölcsönösen adnak, kapnak. Ez egy ilyen szellemi élet, egy szellemi pezsgés. És ilyen nincs máshol. Mert ez úgy önmagából van, nem pedig valaki csinálja. Interjú a három alapítóval

29

„Én voltam az egyetlen, akinek öltönye volt” Tátrai Tibor a 108 alapító egyike, az egyház eddigi két elnöke közül ő volt az első. A misztikum a főpap szerepét szánta neki.

Mikor volt az első találkozásod a buddhizmussal? A buddhizmussal viszonylag későn találkoztam, de a keleti dolgok iránt már tinédzser koromban is érdeklődtem. Otthon megtaláltam Yesudian jógakönyvét, és autodidakta módon elkezdtem jógázni, akkoriban még nem volt lehetőség jógaklubokba járni. Egyik alkalommal sikerült egy álom és ébrenlét közötti állapotba kerülnöm nagyon lelassult légzéssel, és szegény édesanyám nagyon megijedt, amikor látott a padlón feküdni háton fekvő savászanában. Próbált hozzám szólni, de én nem reagáltam semmit. A jógázás során nagyon sok erős és megrázó élményben volt részben. A buddhizmussal konkrétan a ’70-es évek elején találkoztam Dobosy Antal révén, akivel akkor épp egy munkahelyen dolgoztunk sok éven keresztül. Tőle kaptam zen kóanokat és egyéb, zen buddhizmussal foglalkozó anyagokat. Mindemellett Tátrai Tibor sokat beszélgettünk, és amikor ők a „kisházas” időszakban elkezdtek tanítani, én is részt vettem az előadásaikon. Addigra már én is sokat olvastam a buddhizmusról, és elkezdtem lejárni az Uszóra is. Közben a Buddhista Misszióban is gyakorta megfordultam, ott voltam, amikor Alexander Berzin is járt ide előadni, aki szintén nagy hatással volt rám. De jártam a Ngawang láma-féle Karma Kagyü közösséghez is, velük is szorosabb kapcsolat alakult ki. Később eljutottam Tibetbe, ahol a kisebb falvaktól egészen a nagy kolostorokig számtalan helyen jártam. Ismerkedtem a tibeti buddhizmussal, csináltam napi sok száz leborulást, meditációkat és egyebeket, de végül úgy éreztem, hogy nem ez az én utam. Hogy lettél te az első elnök? Sokat foglalkoztam a buddhizmussal, sokat voltam együtt a „Kisházban” és Uszón is a többiekkel, valahogy bekerültem abba a szűk körbe, akikkel együtt az-

30

Interjú Tátrai Tiborral

tán kiötlöttük az egész Tan Kapuja-elképzelést. A kilenc ember közül a Mireisz Laci engem kért fel az egyház elnöki tisztjére. Korábbi életemből kifolyólag volt rutinom az adminisztratív, ügyintézős dolgokban, a legenda szerint ráadásul én voltam az egyetlen, akinek öltönye volt. (nevetés) De nem csak az öltönyödnek köszönhetted ezt. Ha jól tudom, a kártya is téged választott! Az egyház megalapításában nagy szerepet játszó, igen aktív Átama közösség tagja voltam én is, és Lacinál egyszer egy összejövetelen, egy játék keretében mindenki húzott egy kártyát. 20-an voltunk, és én az ötöst húztam ki. A tarotban az a főpap kártyája. Ez valamit jelentett, igen. Hogy kinek mit is jelent, az ugye változó, de hát emlékeim szerint például a Laci kapta az egyest, az Anti pedig, ha jól emlékszem, a kettest. Mennyi ideig vitted az egyház ügyeit? Hét-nyolc évig. Eleinte sok volt az adminisztratív teendő. Én főleg a külső megjelenéskor képviseltem az egyházat hivatalosan, a szellemi mozgás igazából mögöttem vagy fölöttem történt. Nekem abban volt szerepem, hogy én végeztem a favágó munkát, míg a többiek nyugodtan foglalkozhattak a szellemi dolgokkal. Néha a szereplés azért nehezemre esett a buddhista egyház vezetőjeként, ezt eleinte megosztottuk Lacival, ő ebben sokkal jobb volt. Ő azonban szeretett volna sokkal inkább hátrahúzódni. Volt időszak, amikor hosszú időre el is vonult, aztán a visszajövetelekor átvette a dolgokat, és elkezdte betölteni azt a szerepet, ami valójában mindig is az ő szerepe kellett volna, hogy legyen. Tehát ő lett az egyház vezetője, és ez így van a mai napig. Ezek után neked hogyan alakult a buddhizmushoz és az egyházhoz való kötődésed? Semmi különös nem volt. Akkoriban nekem a privát életemben is sok váltás történt, főleg a munkámban volt nagy kavarodás, akkor indult a saját vállalkozásom, és a lányom is kicsi volt, így aztán kevesebbet voltam jelen az egyházban. Szellemileg idetartozónak éreztem magam, de egy kicsit eltávolodtam. Pár év múlva aztán elkezdett beindulni a munka is, a befektetett energia elkezdett megtérülni, jöttek a jelentősebb megrendelések. Ettől az egzisztenciám Interjú Tátrai Tiborral

31

stabilizálódott, és úgy 2005-től megint kicsit jobban oda tudtam figyelni A Tan Kapujára. Korábban letettem a tíz fogadalmat a Kvanumnál, majd amikorra visszatértem, addigra kialakult A Tan Kapuja Zen Közösség Dobosy Anti vezetésével, így a fogadalmaimat megerősítettem A Tan Kapujánál, majd pár éve a 16 fogadalmat is letettem. Nekem ez a közösség az, ami mellett teljes vállszélességgel ki tudok állni, mert itt igazából egy olyan zen valósul meg, ami a kolostori zent úgy módosította, hogy a világi zen irányába mozdul el az egész. Akik ezt gyakorolják, azok egy polgári világban élnek, ugyanakkor szeretnének valami pluszt, valami szellemi iránytűt, ami kiegészíti az életüket. A Tan Kapuja Zen Közösség tagjaként és az Átama vezetőjeként most úgy érzem, sokkal jobban tudom szolgálni azt a célt, amiért ez az egész létrejött, vagyis ami valójában a buddhizmus magyarországi meghonosítása és magyar körülményekhez való adaptálása.

Csillaghegyen – Mireisz Laci és Dobosy Anti még a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet keretében tanított, és mivel egy idő után a Kisházba már nem fértek be az érdeklődők, új helyszín felkutatásába kellett kezdeni. Hosszas keresgélés után Csillaghegyen találtak helyet, az akkori MSZMP kerületi székhelyén, ami később Banán Klubbá nemesült. A tanítás általában a „Színházteremben” zajlott, a színpadot foszladozó vörösbársony drapéria keretezte, a háttérben furnérból kivágott, fáklyát és vörös zászlót emelő, egymás felé forduló két Moszfilm-alak, a színpad fölött nagy vörös csillag, a színpad alatt rogyadozó, pánttal és lakattal diszkréten lezárt zongora. A zongora mellett kis tábla, arra rótta föl Laci a zodiákus jeleket vagy a Ji king hexagramjait. Később, amikor a terem fűtésének felújítása megkezdődött, titokzatos módon megszűnt az áramszolgáltatás is, a hely ekkor igazi misztikus szeánsz színhelyének benyomását keltette: a sötét és hideg teremben télikabátban és gyertyafénynél hallgatták a résztvevők a tanítást. A jó MSZMP-vezetőség azonban megkegyelmezett nekünk, beengedtek az egyik belső helyiségbe, ahol azután a veterán párttagoknak szervezett klubdélután befejeztével a buddhizmus kerülhetett sorra. Micsoda idők! Farkas Pál

32

Interjú Tátrai Tiborral

Az Egyház közösségei

A Nyugati Tanítványok Nemes Tantrikus Köre (Átama) – buddhista szahadzsija rend

A rend a buddhizmus úgynevezett „nem-hagyományos”, önálló vagy független irányzatai közé tartozik. Alapítói: Dobosy Antal, dr. Hetényi Ernő és dr. Mireisz László. Az Átama jelentős szerepet vállalt a Tan Kapuja létrehívásában és fenntartásában, valamint a bud dhizmus magyarországi megismertetésében. Az Átama „nem-hagyományos”, önálló és független jellege abból fakad, hogy nem kapcsolódik a „hagyományos” keretek között működő buddhista irányzatok egyikéhez sem. Gyakorlatait, szertartásait, vagyis a Tan formai megjelenítését önállóan alakítja ki, a legegyszerűbb és a legtermészetesebb (szahadzsa) módon, elkerülve a merev formai kereteket és minden formai konvenciót. Így a buddhista Tant magyar nyelven és a magyar mentalitásnak megfelelő formában tudja életre kelteni, ahogyan megtették ezt az indiai tanokat átvevő tibeti, kínai, japán, koreai, mongol népek akkor, amikor saját nyelvükön és saját közegükben a tanokat újrafogalmazták. Ha ez az elv a buddhizmusban nem lett volna jelen, akkor ez a vallás nem lett volna képes többször megújulni, filozófiai és formai szempontból átalakulni, új eszméket és gyakorlatrendszereket létrehozni és ezzel a fennmaradását biztosítani. A rend minden buddhista és minden más, szellemet felszabadító tanítást elfogad, és arra törekszik, hogy ezek végső lényegét megvalósítsa. Elfogad minden szakrális életmódot, kiemelt feladatának azonban a tanítást tekinti. Az Átama elutasít minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy valamely buddhista irányzat vagy közösség a buddhista tanok egyedüli hiteles és valódi képviselőjének tüntesse fel önmagát. A gyülekezet tagjainak célja, hogy a különböző szintű kötöttségeiket elnyesegessék, és saját belső iránytűjükhöz igazodjanak. Belátják, hogy az előttük járt mesterek tanításai is a kötődések felszámolására irányulnak, a teljes belső szabadság irányába mutatnak. A rend tagjainak fontos célja az is, hogy a buddhista tanítás mindhárom szintjének elméleti ismeretén túl a vallás gyakorlataiban is kellőképpen elmélyüljenek. Ez összeszedett, a buddhista tanítást középpontba állító életmódot és életvezetést, az élet és a természet mindenekfeletti tiszteletét jelenti, amely együtt jár a magasrendű erkölcsi beállítottság megszerzésével és a lények iránti részvét és segítőkészség kifejlesztésével és birtoklásával. Az Egyház közösségei

33

A rend tagjai a rend céljait egy szélsőségektől mentes középúton törekszenek elérni. A konvencionális szintek meghaladását meg kell, hogy előzze annak birtoklása: az erkölcs meghaladását az erkölcsösség, a gondolkodás meghaladását a folyamon átsegítő élő gondolat, a tudat visszatérését pedig a mindenre kiterjedő tudatosság. Mindennek azonban olyan természetesen és „könnyen” (szahadzsa) kell történnie, ahogy a víz a vízzel elvegyül. Mindezek alapján az Átama egy olyan független buddhista közösség, melynek középpontjában a Tan áll, viszont ennek formai megjelenítése (gyakorlatok, szertartások) mindig az aktuális feltételrendszerhez és közeghez igazodva történik. Tátrai Tibor

A Tan Kapuja Zen Közösség A Tan Kapuja Zen Közösség 1989 novemberében jött létre azután, hogy először találkoztunk Magyarországon Szung Szán koreai zenmesterrel, az élő zen hagyomány kimagasló mesterével. Az Uszón megalakult első magyar zen közösség vezetésére az akkori résztvevők Dobosy Antalt kérték fel. Ezt követően arra kértük a Buddhista Misszió vezetőjét, Hetényi Ernőt, hogy hivatalosan is ismertesse el a közösséget az állami szerveknél. Ettől kezdve a közösség képviselte a Kvanum Zen Iskolát Magyarországon. 1993-ban meghívást kaptunk a Rhode Islandben lévő Providence Zen Centre-ben rendezett ünnepségekre. Itthon rendszeresen vendégül láttunk zentanítókat és zenmestereket, így vendégeink voltak Szung Szán zenmester, Vu Bong és Dae Kvang zenmesterek, számos kiváló zentanító és zen szerzetes. 1994-ben a közösség két tagja az Egyesült Államokba, a Kvanum zen központba utazott hosszabb időre zent tanulni. Ők később letették a szerzetesi fogadalmakat, majd Koreában éltek évekig zen kolostorokban, és ma is magas szinten képviselik a zent Magyarországon és külföldön egyaránt. A közösség egyik igen fontos célja, hogy a buddhizmust és a zent Magyar országon elismertesse és meghonosítsa. Ezért 1991-ben más buddhista közösségekkel együtt elhatároztuk, hogy buddhista egyházat hozunk létre. Közösségünk tagjai a többi alapító taggal együtt megalapították A Tan Kapuja Buddhista Egyházat. Megalakulásától fogva részt veszünk A Tan Kapuja Buddhista Főiskola oktatási tevékenységében is. Közösségünk vezetője, Dobosy Antal kezdettől fogva tanára a főiskolának, de több tagunk is tanított vagy még ma is tanít a főiskolán. Így többek között Tátrai Tibor, Hegedűs Róbert, Szigeti György, Virágh

34


Szabolcs, Stifter Imre, Czéher György, Komár Lajos tartottak vagy tartanak zennel kapcsolatos kurzusokat. A zen közösség tagjai az elmúlt huszonhét évben számos szútrát, zennel foglalkozó könyvet, kóangyűjteményt fordítottak le magyar nyelvre, melyek fontos alapját képezik a magyarországi zen irodalomnak. Páratlannak számít, hogy 1993 és 1997 között egy zennel foglalkozó magazint is szerkesztettünk és adtunk ki Zen tükör címmel. Főszerkesztője Szigeti György volt, akinek hat zen témájú könyve jelent meg. A zen két legfontosabb, általánosan ismert és használt kóangyűjteményét, a Nincs kapu kóangyűjteményt és a Kék szikla gyűjteményt Dobosy Antal fordította le, akinek zen témájú publikációi rendszeresen megjelentek a Javaslapban és az Egyházi Tájékoztatóban. A Tan Kapuja Zen Közösség megalakulása óta heti rendszerességgel tart nyilvános zen szertartást. Évente egyszer egyhetes zentábort tartunk Uszón. A reggeli, valamint az esti szertartáson túl közös tematikus Dharmabeszélgetések, gyakorlati foglalkozások, előadások szerepelnek a programban, és különböző zen művészetekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők. Az elmúlt években vendégül láttuk a koreai Csogje, valamint a Kvanum Zen Iskola zenmestereit és -tanítóit, akik Dharma-beszédeket, visszavonulásokat, kurzusokat tartottak nálunk. Már többször vendégünk volt Jin Wol koreai zenmester, Bon Hae zenmester, Jo Potter dharmatanító, a bécsi Kvanum Zen Központ vezető tanítója, Barry Briggs dharmatanító és Won Do szerzetes. Dobosy Antal

A Tan Szigete Közösség – Dhammadípaszangha „Attadípá viharatha attaszaraná anannyaszaraná dhammadípá viharatha dhammaszaraná anannyaszaraná.” „Úgy éljetek, hogy magatokban leljetek szigetre és menedékre, ne másban, úgy éljetek, hogy a tanban leljetek szigetre és menedékre, ne másban.” (Dígha Nikája, 16.2.26/ii.100.) A Tan Szigete (Dhammadípa) vallási közösséget A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítói és hallgatói hozzák létre azzal a céllal, hogy a Gótama Buddha tanítását a közösség ereje által átható erővel megismerhessék, megérthessék és megélhessék, s erre támaszkodva személyes példájukkal vezethessék az érző lényeket, felebarátaikat a megismerés, megértés és megélés útján. A közösség vezetője a Dhamma, a természet törvénye, amelyre a buddhák, a nagy beérkezettek rátalálnak, és gondolataikkal, szavaikkal és tetteikkel igazságAz Egyház közösségei

35

ként nyilvánítják meg a világban példaként mindazoknak, akik méltónak érzik magukat a követésére. A közösség minden létezőben felismeri a Dhamma világosságát, minden érző lényt képesnek tart arra, hogy – a beérkezettek útmutatása vagy saját tisztánlátása alapján magában lelve szigetre és menedékre – ezt a világosságot felismerhesse és kisugározhassa maga és mások üdvére és javára. A közösség e világossággal való találkozás felismerőinek közössége, így belső hierarchiája nincs, tanító és tanítvány egyaránt a tanítványság útját járja mindaddig, amíg e cél meg nem valósul, azután pedig szavakkal már nincs mit mondani róla. A közösség a Dhamma e világosságát tekinti lámpásának, amikor abban kíván eligazodni, mi a jó és mi a szép. Ebben az eligazodásban a közösség tagjai szükség esetén segítségül hívják felebarátaikat, akik nélkül a tanítványság útján egész-ségük még nem teljes, és egyben felajánlják nekik segítségüket. Mindebből következik, hogy a közösség útja nem kapcsolódik irányzatokhoz, hanem éppen ezen irányzatok közös lényegét, a Dhamma-irányzatokon végighúzódó és az azokat összekötő vezérfonalat igyekszik fellelni, annak útmutatásához igazodni. A közösség természetes hierarchiáját a megvalósítás adja, fizikai hierarchiáját pedig az, ki lépett korábban a közösségbe, köteleződött el korábban nyíltan is a Buddha útja mellett. A közösség tagjai nem tesznek különbséget életmódok, tanítások és tanítók között, csak abban a tekintetben, hogy ezek ismerete és követése elvezet-e a buddhaság mély belső megtapasztalásához. A közösség tagjai világosan látják és vallják, hogy a legigazabb tanítás a maga teljességében hitelesen leélt és felmutatott emberi élet. Farkas Pál

Magyarországi Dzogcsen Közösség A Dzogcsen Közösség azon gyakorlókból áll, akik szeretnék követni a dzogcsentanításokat Csögyal Namkhai Norbu átadásában. A dzogcsen teljes tökéletességet jelent, az egyén eredendő képességének állapotára utal, mellyel minden érző lény rendelkezik. A módszert, amelyen keresztül belépünk a dzogcsen tudásába, és felfedezzük saját valódi állapotunkat, dzogcsentanításnak nevezzük. A dzogcsentanítás sem nem vallás, sem nem filozófiai rendszer, hanem inkább az egyén eredendő állapotára vonatkozó tudás átadása, túl bármilyen

36


faji, vallási vagy filozófiai megkülönböztetésen. A dzogcsen tudása bárkiben megjelenhet, függetlenül attól, hogy az adott személy követ-e valamilyen vallást – úgymint buddhizmus, kereszténység, hinduizmus és így tovább –, avagy materialista, illetve egyáltalán nem hisz semmiben. A dzogcsen tudása ősidők óta létezik, jelen korszakunkban azonban Garab Dordzse adta át először, néhány évszázaddal Sákjamuni Buddha távozása után. A dzogcsentanítás évszázadokon keresztül megszakítás nélkül, folyamatos mester-tanítványi átadási vonalon jutott el egészen a mai napig. A Közösség meditációs gyakorlatai az önfelszabadulás elvét követő dzogcsen (szemde, longde és upadésa), az átalakulás módszerét követő anujóga-tantra, illetve a szútra alapvető elveit egyesítik magukban. Fontos eleme még a gyakorlásnak a nyolcadik századig visszavezethető Jantra-jóga, az egy mandalán zajló Vadzsratánc, valamint a Dzogcsen tanítások kilenc szintből és egy alapból álló oktatási rendszere, a Szanti Maha Szangha. Csögyal Namkhai Norbu alapította Olaszországban az 1970-es évek második felében a közösséget, amely gyorsan fejlődésnek indult a világ különböző országaiban, és nemzetközivé vált. Ma a Dzogcsen Közösségnek több ezer tagja van több mint 40 országban. A Közösség szervezete Csögyal Namkhai Norbu látomásán alapszik: a Gárok („gyülekezőhelyek” – nagyobb központok) és a Lingek („szigetek/helyek – kisebb központok”) egy nagy Mandalát („kör”) formáznak, amely egyesíti a világ különböző földrajzi területeit. Szimbolikusan a Mandala a világegyetemet jelképezi, ahogyan az egyén tapasztalja azt, és ebben az esetben azokat a helyeket, ahol a tanításokat gyakoroljuk. A Mandala látomásán belül a különböző Gárok és Lingek között nincsen hierarchikus kapcsolat, azok az együttműködésre épülnek. A Gárok közül Me rigár Európához tartozik (Nyugat-Merigár Olaszországban és Kelet-Merigár Romániában), Cegyalgár Észak-Amerikához (Kelet-Cegyalgár az amerikai Massa chusettsben és Nyugat-Cegyalgár a mexikói Bajában), Tashigár DélAmerikához tartozik (Észak-Tashigár Venezuelában, Dél-Tashigár Argentíná ban); Namgyalgár pedig Óceániához (Új-Dél-Wales, Ausztrália). Cser Zoltán Namó ratna-trajája, nama árja-dnyána-szágara-vairócsana-vjúharádzsája, tathágatája, arhaté, szamjak-szambuddhája, namah szarva-tathágatébhjah, arhatébhjah, szamjak-szambuddhébhjah, nama árja-avalókitésvarája, bódhiszattvája, mahászattvája, mahákárunikája. Tadjathá: om dhara dhara, dhiri dhiri, dhuru dhuru, iti vatté csalé csalé, pracsalé pracsalé, kuszumé kuszumé varé, ili mili, csiti-dzsvalam-apanajé szváhá! Az Egyház közösségei

37

Ligmincha Magyarország Közösség Közösségünk történetének kezdete A Tan Kapuja Bud dhista Egyház, majd A Tan Kapuja Buddhista Főiskola alapításához kapcsolódik: 1991-ben Magyarországi Nying mapa Közösség néven alapítói voltunk mindkét fenti intézménynek. A Közösség tagjai sok kiemelkedő képességű és magas megvalósítással rendelkező tanártól tanulhattak. Ez a tanulási folyamat Szögyal Rinpocsével kezdődött.1991-ben Budapesten adott tanításának felvételét több évig használtuk gyakorlatainkhoz. Tibeti könyv az életről és halálról című műve sokáig alapkönyv volt a Közösségünk által folytatott hospice-tevékenységhez. Szangha-vezetőként 2002-ben Prágában vettem fel a kapcsolatot Tenzin Wangyal Rinpocsével, akitől elkértem és megkaptam Gyógyítás formával, energiával és fénnyel című könyve fordításának engedélyét. A mű 2003-ban jelent meg a Magyar Könyvklub gondozásában, majd 2007-ben újra kiadták. Ezt követően a tanító három további könyvét fordítottam le, és Rinpocse engedélyével használhattam a Főiskolán tartott szemináriumok és szanghagyakorlatok alapjaként. Mindhárom könyv a Bioenergetic Kiadónál jelent meg: Az álom és alvás tibeti jógája (2007, 2015), A szakrális test felébresztése (2011), A fényességes tudat felébresztése (2013). 2002-ben nevünket Ligmincha Magyarország névre változtattuk, mely A Tan Kapuja Buddhista Egyház tagközösségeként természetes jogutódja a Magyarországi Nyingmapa Közösségnek. Jakab Katalin

Mennyei Trón Öt Elem Rend A Mennyei Trón Öt Elem iskoláját Wu Pei-sheng buddhista szerzetes alapította 1730-ban Shantungban. Ennek jelenlegi vezetője Rev. Dr. Varga László dharmatanító, holisztikus orvos. A Rend szervesen közreműködött A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola megalapításában. A Rend tanításai a négy nemes igazságra épülő négy alapszútrából indulnak ki, valamint a gyakorlatokhoz tartozó szóbeli hagyományból. A testi gyakorlatokhoz jóga és az öt tanvédő harcművészeti formagyakorlatai tartoznak, a lelki képzés a hagyományos ázsiai orvoslás és lélektan tanításaira és a magyar

38


nyelvű – közel 2 órás – áhítatszertartásra épül. A szellemi képzésnek része még az asztrológia és a történetírás megismerése. A Rend egyházi tevékenységként a buddhista fogadalmat tett hívők számára magyar nyelvű névadási, házasságkötési és halottbúcsúztatási szertartást is rendez. A Rend közel 150 fős tagsága összesen négy városban a hét minden napján tart foglalkozásokat, havonta egy alkalommal pedig a teljes tagság dharmatanítással összekötött áhítatszertartáson vesz részt. Rendünk hagyományőrző iskola, szemlélete ökumenikus, ezáltal minden vallás tanításait és hitgyakorlati formáit tiszteletben tartja; meggyőződése, hogy a vallásalapítók ugyanazon prófétai lánc tagjai. Célunk – Csoma bódhiszattva szándékainak megfelelően – a magyar hagyományvonal beolvasztása a buddhista gyakorlatba. Cser Zoltán

Mokusho Zen Ház A Mokusho Zen Ház a japán soto zen vonalát követi, melyet Yvon Myoken Bec alapított 1992-ben. A zen gyakorlása a zazen, mely az elmúlt 2500 évben megszakítás nélkül hagyományozódott mesterről tanítványra. Keresztbe tett lábakkal, egyenes háttal ülve a testtartásra és a légzésre koncentrálni bármiféle haszonszerzés vagy cél nélkül. Elengedni a gondolatokat, hogy hadd haladjanak, mint felhő az égen. A zazen az egyetlen gyakorlat, melyben Buddha elérte a felébredést. Zazenben ülni annyi, mint eljutni Buddha tapasztalásának szívébe. Ez a tanítás érkezett 1967-ben Európába, amikor Kodo Sawaki, a 20. századi zent megreformáló mester Franciaországba küldte tanítványát, Taisen Deshimarut. Deshimaru mester 15 évig élt és tanított Párizsban, ahol megalapította az első nagy nyugati zen templomot, a „la Gendronniére”-t. Yvon Myoken Bec is itt találkozott a zazen gyakorlásával, és később szerzetesi avatást kapott. Deshimaru mester 1982-ben halt meg, tanítványaira hagyva a zengyakorlás továbbadásának misszióját. Első követője és utódja Mokusho Zeisler István volt, aki háromévesen költözött Budapestről Franciaországba a szüleivel. Deshimaru halála után, 1984-ben Dharma-átadást kapott, és karizmatikus egyéniségével, valamint rendkívüli energiájával tartotta össze a közösséget. Vissza kívánt térni szülőhazájába, hogy elhozza a zazen gyakorlását. Azonban 1990-ben bekövetkezett korai halálakor Myoken mesterre hagyta a küldetést, hogy dózsdót alapítson Budapesten, és elhozza Magyarországra és Kelet-Európába az igazi zen gyakorlását. Az Egyház közösségei

39

Myoken mester az elmúlt 24 évben három templomot alapított, és számos szerzetest, valamint világi gyakorlót avatott. A Taisenji zen templom a mindennapi gyakorlás helyszíne Budapesten, ahol reggelente és esténként van lehetőség zazengyakorlásra. A Mokusho Zen Ház másik fő pillére a bukaresti Mokushozenji, mindennapi zazengyakorlást nyújtva a romániai közösség számára. A pilisszentlászlói Hoboji zen templom Kelet-Európa első zen temploma, ahol rendszerint intenzív elvonulási periódusok (sesshinek) kerülnek megrendezésre. Az általában 5, 7 vagy 10 napos sesshinek során a napi többszöri zazen mellett közös étkezések, templom körüli munkák teszik ki a napirendet. Hagyományosan a Hobojiban kerül megrendezésre minden évben a 40 napos nyári elvonulás is. Magyarországon ezenkívül Szombathelyen, Debrecenben és Szigetszentmiklóson van lehetőség a zazen gyakorlására a Mokusho Zen Ház közösségével. Yvon Myoken Bec Myoken mester 1949-ben született Franciaországban, ahol egyetemen tanult jogot és filozófiát. 1974 óta követi Taisen Deshimaru és Mokusho Zeisler mesterek tanítását. Zeisler mester a halálakor küldetésként hagyta rá az igazi zen gyakorlásának Magyarországra való elhozatalát. 1992 óta megszakítás nélkül tanítja a zazen gyakorlását Kelet-Európában.

TEKI-KAGYÜ Ez a tibeties hangzású elnevezés valójában a Termé szet ellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete rövidítése. A Teki Laár András (zenész, humorista és buddhista törekvő) barátunk egy közösségalapítási kísérletének voltaképpeni melléktermékeként kezdődött. András még a rendszerváltás idején, amikor mindenki egyházat alapított (s mi magunk se tettünk másként), létrehozott egy tiszavirág-életű kis közösséget Természetes belátás néven, ami aztán beleolvadt az ÁTAMA-ba. A név inspirálta egyik dákinínket, aki ellenpontozásként létrehozta a Természetellenes Kilátástalanság közösségét, amihez mi, legelvetemültebbek azonmód csatlakoztunk, és rendes nevet adtunk neki, hierarchiát hoztunk létre, és regulát fogalmaztunk. A TEKI őrizte talán legtisztábban a hazai buddhizmus szocialista kori outsider, társadalomból kivonuló, marginális értelmiségi jellegét. Bölcseletünk a buddhizmus intellektu-

40


ális, vagy még inkább világ- és önmegváltó kocsmafilozófiai interpretációinak gyöngyfüzére. Létszemléletünk és művészi önkifejezésünk, mondhatni, kulturális gyökereink részben az avantgárd (szürrealizmus, dadaizmus) hagyományaiban, valamint az egzisztencializmusban lelhetők fel. Ugyanakkor valódi (idő feletti) szellemi eredetünk a tantrikus hagyományokra vezethető vissza, ezen belül is az indiai buddhizmus botrányos életű, csavargó vándorfilozófusainak, a mahásziddháknak a legendáriumára. A TEKI közössége a Nem-Közösség, tagsága a reménytelenek és a bukottak rendje. Jelentkezni, felvételt nyerni senkinek soha nem lehetséges. Viszont akiben a TEKI tagjai meglátják a TEKI szellemiséget, az saját akarata ellenére is a közösség tagja lesz, melynek minden terhét örökké viseli, s tagsága a halálával sem ér véget. A TEKI a szellemi célt a humoron, az emberi gondolkodás határainak megközelítésein, ill. a paradox gondolkodáson keresztül próbálja elérni. Tagjai (világi) tevékenységének köre igen széles, kezdve az amatőr színjátszástól vagy alternatív rádiók számára végzett műsorkészítéstől különféle vallásfilozófiai kutatásokon keresztül a Buddhista Főiskolán történő tanításig. Ám ezek a tevékenységek inkább az egyes tagok kezdeményezései, amelyek csak egy idő után válnak a közösség, vagy inkább annak egyes csoportjai közös tevékenységévé. A Buddhista Főiskolán a TEKI-KAGYÜ volt sokáig a legbefolyásosabb a diákság körében, de az iskola vezetőségét tekintve is, lévén az eddigi hat igazgatóból három TEKI-tag volt. A TEKI egy időben igen nagy szociális érzékenységről tett tanúbizonyságot, ami pedig létszemléletéből nem feltétlenül adódik. (Így pl. jó pár éve közös programokat szervezett a kerületi családsegítő szolgálattal, a közösség több tagja civilben is szociális területen dolgozik, de mindenekelőtt segítette a holdudvarát képező, margóra szorult éhező művészeit.) A TEKI hitelvi szabályzatának alapköve a „spirituális giccs mágikus eszközökkel történő üldözése”, amely legfőképpen az elüzletiesedett és közhelyekre alapuló vallási formák kigúnyolását jelenti. Ez a harc persze természetellenes és kilátástalan, hiszen a vallási élet elsekélyesedése és az elanyagiasult gondolkodás dominanciája nagyon is természetes és belátható folyamatok eredménye. Ámde épp ezzel az árral való szembefordulásban jelenik meg az ember szabadsága. Farkas Attila Márton

Namó tassza bhagavató araható szammá szambudhassza Namó tassza bhagavató araható szammá szambudhassza Namó tassza bhagavató araható szammá szambudhassza


41

Buddhista Vipasszaná Társaság „Amint az ellenálló képesség szükséges a jó egészséghez, a tudat ereje is szükséges a békesség eléréséhez. De az erő nem alakul ki önmagától; fejleszteni kell. A Satipatthana, ha megfelelően gyakorolják, képes létrehozni a tudat erejét.” – Sayadaw U Pandita 1997 őszén találkoztam először Sayadaw U Pandita szerzetessel yangoni kolostorában Mianmarban. Szinte minden este gyakorlati útmutatást tartott azoknak a külföldi jógiknak, akik a kolostorban meditáltak. Mint egy szigorú apa, figyelte gyakorlásunkat és mindennapi viselkedésünket, de éppoly fontosnak tartotta, hogy szükségleteinket, étkezésünket is szemmel tartsa. Nem volt könnyű szembesülni azokkal a tudati szennyeződéseinkkel, amelyekről legjobb esetben is csak halvány sejtésünk volt előtte, és azzal, mit is jelent a valódi erkölcsösség. Ugyancsak katartikus volt annak átélése, hogy mi a jelenlét és a gondolkodás közötti különbség. Amint azután ígérte, elhozta a théraváda buddhizmus szatipatthána vipas�szaná meditációját hazánkba, ahol őelőtte burmai szerzetes még nem nagyon járt. 2000-ben és 2001-ben az ő vezetésével ismerhettük meg a Mahasi Sayadaw által kidolgozott vipasszaná tradíció módszerét, és ezek a hetek sokunkat inspiráltak arra, hogy később hosszabb elvonulásokon vegyünk részt Burmában vagy Nepálban. Ugyancsak 2000-ben az ő biztatására hoztuk létre Buddhista Vipassana Alapítványunkat, amelynek ő a mentora lett. Azt mondta akkor, hogy a vipas�szaná meditáció gyakorlása nem lesz könnyű, nagy elszántság szükséges a gyakorlat fenntartásához, és sok belső akadály nehezíti az előrehaladás útját. Amint mondta, legkevesebb tíz év tevékenység fogja megmutatni, hogy ez a módszer fennmarad-e hazánkban, vagy eltűnik a sokszínű spirituális gyakorlatok sűrűjében. Még ebben az életben címmel kiadtuk könyvét, amely útmutató a gyakor lásunkban. A gyakorlásunkat 2007 óta Tiszteletre méltó Khammai Dhammasami szerzetes segíti, akinek Tudatos jelenlét könnyedén címmel megjelent könyve sokunk számára nyújt napi támogatást a gyakorlathoz. Évente ősszel 10 napos elvonuláson segíti a fejlődésünket. Ugyancsak évente tartunk Dömösön 10 napos erdei elvonulást, ahol gyakoroljuk a Sayadaw Sunlun burmai szerzetes által kidolgozott intenzív légzéses vipasszaná módszert és a Mahasi Sayadaw által kidolgozott ülő, járó, álló meditációs gyakorlatokat. Ezen gyakorlatok célja a saját testi és tudati folyamataink

42


közeli, pontos és éber megfigyelése, amely során fejlődik önismeretünk, mély koncentrációs állapotokat érünk el, és mély, intuitív bölcsességeket ismerünk meg a dolgok valódi természetéről. 2000 óta az elmúlt 15 évben több mint 20 hosszabb elvonulást tartottunk, évente kétszer 10 naposakat szervezünk. Tanfolyamainkon és egész napos gyakorlásainkon több mint 1500 ember vett részt. A 2015-ben megjelent Buddha a porszívóban című könyv és CD az alkalmazott, mindennapi tevékenységek terén nyújt praktikus segítséget. Dobos Andrea Beáta A Buddhista Vipasszaná Társaság alapító elnöke, jelenlegi kuratóriumi elnöke 1968-ban született. Budapesten él férjével és három gyermekével. ThetaHealing-konzulens, vipas�szaná és kvantumpszichológiai meditációkat vezet. Egyéni, páros és csoportos workshopokat, terápiákat tart.

Jurta a kertben • Állt egy remek mongol jurta anno a kollégium udvarán (a betonkör ezért „épült”, persze tévedésből, mert azon megáll a víz, és az egyik jurtának sem tesz jót...). Mondjuk így – jelentős mongol kapcsolataink révén szereztetett be a jurta, és sokáig állt is benne egy oltár, talán órákat is tartottak benne. Több alkalommal kölcsönkérte különféle rendezvény, de mivel igazán nem volt gazdája, lassan tönkrement. (Egy jurtában lakni kell, gondozni, odafigyelni rá, megtölteni élettel, különben az enyészetté válik – derült ki később, mikor rátaláltam néhány „hivatásos” jurtalakóra, akihez tanácsért fordultam ez ügyben.) Volt még a későbbiekben jurtaprojekt, amibe „belerángattak” minket, de lassan már ez is csak emlék. Talán Uszón megtalálható még néhány darab alkatrész valamelyikből... KaCsa


43

Az Egyház intézményei Az Uszó Elvonulási Központ története Az Uszó Elvonulási Központ a hozzá tartozó több hektár erdővel, mezővel egy csodálatos völgyben, Bükkmogyorósd mellett található, egy kis tóval és a háztól északra egy fehér sztúpával. A közeli forrásból ered az Úszó-patak, amely Lénárddarócnál a Csernely-patakba torkollik. Az Uszón a víz a forrásból, illetve ásott kútból nyerhető. Régebben gyakran kijártak a környékbeliek a forráshoz, bajaikra gyógyulást keresve. A gáz, a térerő, a vezetékes víz és a villany részleges hiánya miatt a hely visszarepíti az odalátogatókat a régmúlt időkbe, és tökéletes lehetőséget ad a természet tisztaságának átélésére. Az Uszó története négy nagyobb időszakra bontható: A megvételtől az összegyűlésig (1982–1985). Az összegyűléstől a megnyitásig (1985–1988). A megnyitástól az Egyház alapításáig (1988–1991). Az alapítástól napjainkig (1991–2016). A láma Darmakírti Padmavadzsra által 1952-ben alapított Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet négyéves papképző tanfolyamán 1982-ben végzett az az akkori „évfolyam”, mely a négy év alatt erős szellemi közösséggé kovácsolódott össze. Dobosy Antal, Groszmann Gusztáv, Mireisz László, Pressing Lajos, Szlamka Péter, Varsányi György, Takács László más és más területen kezdték el a Tan megélését, gyakorlását. Mireisz László és Groszmann Gusztáv 1982 nyarán elvonulóhelyet keresve érkeztek az Uszóra. Mireisz László itt kezdte meg többéves elvonulását, Groszmann Gusztáv pedig Mireisz László korábbi, izsáki tanyájára költözött. Eközben az Intézetet elhagyta László András, s ekkor Dr. Hetényi Ernő Dobosy Antalt kéri fel az Intézet vezetésére. Dobosy és Takács 1984-ben újra elindítja a Kőrösi Csoma Intézetet, és megállapodás születik egy együttműködésről, mely szerint 1985 tavaszától Dobosy, Mireisz és Takács közös elvonulást tart az Uszón, ugyanakkor együtt folytatják az Intézetben a tanítást is. Ez utóbbihoz később Pressing, Szlamka és más tanítók is csatlakoztak.

44

Az Egyház intézményei

Dobosy Antal és Takács László 1984-ben kezdett tanítani a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben. Mireisz Lászlóval az évek során egyre szorosabb baráti és szellemi kapcsolatuk szövődött, melynek eredményeként 1985. május 31-én ők is Mireisz László tanyájára költöztek, s Varsányi Györggyel együtt megvásárolták a jelenlegi tanya szomszédságában álló, akkor már romos épületet, illetve az ahhoz tartozó telekrészt. Ezzel vette kezdetét az „Összegyűlés” időszaka, melynek során Dobosy Antal és Takács László mellett mások is éltek rövidebb-hosszabb ideig az Uszón, így Varsányi György, Groszmann Gusztáv és Hörcher Péter. A magát „Uszó Közösségnek” nevező kör a buddhizmus kutatását és gyakorlását tűzte ki célul. Az együttműködés keretén belül Mireisz László is bekapcsolódott az Intézet oktatási munkájába, hetente-kéthetente jártak le Budapestre, s oktattak az azóta legendává vált „Kisházban”, ami Dobosy Antal garázsépületből átalakított menedéke volt. Innentől az Uszó a Buddhista Misszió Alkotóházaként lett jegyezve. 1985-től, a közös elvonulás kezdetétől az Uszót külsősök csak meghívásra látogathatták. A három tanító kolostori körülmények között, szigorú napirend mellett gyakorlással, írással, munkával töltötte az időt. Külön érdekesség volt, hogy Dobosy Anti a zen buddhizmust, Mireisz Laci a sziddhák buddhizmusát, Takács Laci pedig az indiai hagyomány vonalát kutatta, illetve követte. Ebből a helyzetből fogalmazódott meg az az elképzelés, hogy a buddhizmus teljességét, a különböző buddhista irányok összességének az egységét kell megjeleníteni ahhoz, hogy a Dharma nyugaton is „megszólaljon”. Az ez idő alatt született írásokat, tanulmányokat az Uszó néven kiadott tanulmánykötetekben publikálták. 1986-ban kezdődött a sztúpa építése Dobosy Anti tervei alapján. Az épülő sztúpát az akkortájt az Uszóra látogató láma Ngawang is megáldotta, majd 1987. augusztus 16-án láma Dharmakírti Padmavadzsra szentelte fel. Számos érdekes jel kísérte a sztúpa létrejöttét. Például a munkálatok kezdetekor a leendő sztúpa helyén egy összetekeredett kígyó lapult, melyet Kovács Jocó, a későbbi Szakja


45

Tasi Csöling magyarországi vezetője nagy óvatossággal helyezett odébb, hogy a munkálatok elkezdődhessenek. Bár a nyolcvanas években puhult a diktatúra, de az Uszót állandó megfigyelés alatt tartották. Ezen a három tanító jól szórakozott, mert, mint mondták: nincs is annál jobb dolog, mint egy meditáló embert megfigyelni. A sztúpa felszentelése után egyre többen jöttek az Uszóra kisebb-nagyobb összejövetelekre, tanításokra és gyakorlásokra. 1988-tól komoly közösségi élet alakult ki. 1989-ben itt alakult meg az Átama és a Kvanum zen közösség, és itt tartották elvonulásaikat. Az ekkortájt idelátogatók közül sokan a későbbi Tankapu egyházban is alapító tagokká váltak. Például ekkor csatlakozott az uszói gyülekezethez Farkas Pál, Tátrai Tibor, Laár András és sokan mások. Már ekkor megfogalmazódott egy olyan iskola terve, amely egyesíti a különböző irányzatokat, és egységes gyakorlatrendszert képvisel. Ennek akkor jött el az ideje, amikor az Árya Maitreya Mandala németországi vezetésében változás állt be, aminek nyomán annak magyar ága, sőt a Buddhista Misszió is per tárgya lett. A pert Dr. Hetényi Ernő elveszítette. Ekkor az uszóiak elhagyták a Missziót, visszaköltöztek az Uszóról Budapestre, és A Tan Kapuja Buddhista Egyház megszervezésébe kezdtek. Korábbi közös megállapodásuk alapján az ingatlant az Egyház tulajdonába adták át. 1991. május 27-én megalakult az Egyház. Ekkor az Uszó az Egyház és Főiskola elvonulási központja lett. Az Egyház eddigi 25 éve alatt az Uszó további területekkel bővült, így mára jelentős erdő- és földterület tartozik hozzá. Adományok, valamint a Főiskola és az Egyház anyagi támogatása révén sor került az épület külső vakolására, a helyiségek felújítására és burkolására. Fürdőház épült a kertben, s végül fürdőszobát alakítottunk ki a téli elvonulásokhoz. Napelemes rendszer biztosítja a minimális áramszükségletet. Az Egyházat alkotó közösségek és a Főiskola diákjainak, a Tejút buddhista alapítvány gyermekeinek elvonulási központjaként a mai napig képviseli azt a helyet, ahol az emberek – a természet jótékony inspirációja által – befelé fordulván, önmagukat szemlélve megvalósíthatják szellemi céljaikat. Mireisz László és Takács László

46


Dhammadípa kolostor (A Tan Szigete) A leendő Dhammadípa kolostor Budapesttől körülbelül 50 km-re, Bajna község mellett, a Bajna patak partján egy keskeny völgyben fekszik, a Bajnát Epöllel összekötő kis forgalmú út mentén. Szemben vele az Őr-hegy meredek lejtője található. A kolostort jelenleg két nagyobb parasztház alkotja egy nagy udvar közepén. A közelmúltban itt állt a régi vízimalom (az úgynevezett Kinizsi malom) épülete is, amelyet azonban rossz állapota miatt le kellett bontani. Az épületeket körülbelül hetvenötezer négyzetméternyi telek veszi körül igen változatos terepadottságokkal. A terület nagyjából egyharmada évelő fajokkal borított ősborókás természetvédelmi terület, másik harmada 12-15 éves fenyőerdő, amely egy galagonyásra nőtt rá, és erős tisztítást és rendezést igényel. A terület fennmaradó egyharmadát elvadult és elbokrosodott hajdani legelő, illetve szántó teszi ki. A rendezett állapot eléréséhez még sok munkára van szükség. A telek Bajna felőli sarkába egy közel ötven éve felhagyott, mára a természet által lassan visszavett hajdani agyag- és kőbánya ékelődik be. Az oromszerűen kiálló mészkősziklák messziről láthatók; a legmagasabb mészkőszirt 40-45 méterrel emelkedik a völgy fölé, szép kilátással Epöl falura és a mögötte elterülő sziklás Kopasz-hegyre vagy Látó-hegyre, valamint az Őr-hegy vonulatára. A két szomszédos település közül a kétezer lakost számláló Bajna a nagyobb. A rendezett és gazdag falu központjában a híres ördöglovas, Sándor Móric gróf és felesége kastélya, a Hild József által átalakított Sándor–Metternich-kastély áll, melynek helyreállítása 1981-ben kezdődött meg. Epöl, a másik szomszédos község hétszáz lakost számlál. Mindkét települést szépen művelt szántóföldek, szőlőskertek és állattartó telepek határolják. A terület a Gerecse hegység közepén fekszik, gazdag, változatos növény- és állatvilággal rendelkező szép és változatos táj. A környék jelentősebb települései Dorog, Tokod, Tata, Tatabánya, Zsámbék, Pilisvörösvár. A leendő kolostor jelenleg elvonulási központként működik. Viszonylag szerény, de a célnak megfelelő körülmények között télen 14-16, nyáron 20-24 embert tud fogadni, ennyien férnek el jól a Szertartásteremben. A házakba be van vezetve a víz és a villany, a fűtést fafűtésű kályhák biztosítják, mindkét házban van konyha és főzési lehetőség. Amennyiben huzamosabb ideig vendégszerzetes vagy -szerzetesek tartózkodnak valamelyik házban, a kolostori szabályok érvényre juttatása miatt a befogadóképesség a kisebb létszámnak felel meg. Az Egyház intézményei

47

Elvonulóközpont és Alkotóház, Mánfa A Tan Kapuja Buddhista Egyház 2008-ban vásárolta meg a mánfai Collegium Martineumot, amely összesen közel 1000 m2 alapterületű két épületből áll, melyek csaknem félhektárnyi, a domboldalra felhúzódó telken állnak. A régi épület patinás parasztház, melyet tetőtér-beépítéssel és toldaléképülettel nagyobbítottak és tettek komfortossá, a nagy telek domboldali részén pedig új építésű, modern épület emelkedik. Mánfa a Mecsek hegyvonulataival határolva, Pécs és Komló között félúton elhelyezkedő, festőien szép, 870 lakosú község, változatos táji adottságokkal és jó közlekedésföldrajzi viszonyokkal. Vonzó turisztikai célpont (Árpád-kori templom, természetvédelmi oltalom alatt álló Melegmányi-völgy, Gyula-forrás, Kőlyuk-barlang, Vágottpuszta, túraútvonalak, falusi turizmus, kiváló gyógyfürdők, így Orfű és Sikonda közelsége). A mánfai ingatlan régi épülete hagyományos polgárház, Mánfa főutcáján található, a település keleti részén, környezetében gondosan karbantartott lakóházak sorakoznak. Az épület utcai frontjának földszintjén nagy ebédlőt és konyhát találhatunk. Az épület összkomfortos, a 2-4 személyes hálókhoz fürdőszobák csatlakoznak. Az utca szemközi oldalánál, az utcával párhuzamosan fut a települést átszelő patak. A szemközti házakat, illetve kiskereskedelmi egységet kisebb-nagyobb hidakon keresztül lehet megközelíteni. A patakparton végig virágos parkokat, pihenőhelyeket alakítottak ki. Az utca szilárd burkolattal ellátott. Az elvonulóközpont nagyméretű, hosszan elnyúló, keskeny, szabálytalan alakú telke az utca szintjétől számítva 60-70 m-en keresztül enyhén, majd meredeken emelkedik. A telek alsó része keskenyebb, felső része szélesebb téglalap formájú. Itt emelkedik a szinteltolásos új épület, amely földszint plusz két emelet kialakítású, hátsó falazata a mögötte magasodó hegynek támaszkodik, a szobák többségéből ragyogó kilátással a falura és a környező erdős hegyoldalakra. Az Egyház elvonulási központként és alkotóházként kívánja hasznosítani az épületeket, melyek közül egyelőre a régi épület felújítása és karbantartása fejeződött be, amit nemsokára az udvar rendbetétele, majd az új épület felújítása, a telek bekerítése és kertészeti rendezése követ. Hosszú távon elképzelhetőnek tartjuk, hogy a 18 kilométernyire fekvő megyeszékhely, Pécs lehetőségeit kihasználva a Főiskola kihelyezett tagozatát működtetjük majd itt, hétvégenként és a szünetekben fenntartva az elvonulási központ működését is.

48


Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola A Kis Tigris Gimnázium és Szakiskolát 2004 júniusában alapította A Tan Kapuja Buddhista Egyház. Iskolánk létrehozásának legfőbb célja, hogy a hagyományos iskolarendszerből kihulló, többségében roma/cigány fiatalokat felzárkóztassa, érettségihez, ettől függő piacképes szakmához, lehetőség szerint minél magasabb számban a felsőoktatásban folytatott továbbtanuláshoz juttassa. Amíg a hagyományos iskolarendszer általában a családi hátterük vagy a személyes adottságaik szempontjából eleve átlagos készségszintű diákokkal számol, addig a Kis Tigris pedagógiai programja a többségében izolált közösségekben, mélyszegénységben élő diákokat célozza meg, akik el sem jutottak a hagyományos középszintű oktatásig, illetve abban kudarcot vallottak, abból kihullottak. Célunk ennek megfelelően, hogy második esélyt teremtsünk ezeknek a fiataloknak. Az alapító okiratban és a küldetésnyilatkozatban meghatározott tartalmakkal és formával összhangban a roma és nem roma származású tanulók számára olyan konvertálható tudás átadására törekszünk, amely a társadalomba történő integrációjukhoz megteremti az esélyegyenlőséget. Dél-Baranya határ menti szegletében, Alsószentmártonban – és több telephelyen (Pécs, Komló, Kákics) – működő intézményünk az egyetlen felemelkedési és integrációs lehetőséget jelenti a többnyire szinte 100%-ban cigány lakosságú izolált településeknek. Célcsoportjaink változatos társadalmi és szociális közegből kerülnek ki. Az iskola küldetésnyilatkozatában foglaltak alapján legfontosabb feladatunk a nappali és esti tagozaton tanuló diákok közösségének és tudásának fejlesztése. Ezek a fiatalok zömében hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családokból kerülnek ki, izolált településeken élnek. Bemeneti alapkompetenciáik mes�sze alatta maradnak az országos átlagénak. Ennek oka az elégtelen minőségű korábbi iskolai oktatás, a tanulás iránti motivációhiány, a származásukból adódó nem magyar anyanyelvűség, az anyagi háttér hiánya, a szellemi háttér, kultúra mássága. Esetükben általánosan jellemző a kudarcorientáltság, nem hisznek abban, hogy sikereket érhetnek el tanulmányaik során, és hogy ezek a sikerek életminőségeiken is javíthatnak. Mindemellett diákjaink már fiatalkorban aktívan részt vesznek a családfenntartásban, ez is hátráltatja őket a tanulmányi előrehaladásban. Számos leánytanulónk fiatalkorúan vállal gyermeket, ezért sokat hiányoznak, kimaradnak az iskolából. E fiatalok gyakran szembesülnek a diszkrimináció legkülönbözőbb formáival. Mindezek következtében az iskolát nem érzik biztonságos, jövőjüket, sikereiket előmozdító intézménynek. Családjukban igen ritkán Az Egyház intézményei

49

lelhető fel továbbtanuló, magasabb végzettséget elért szülő, így otthonról sem kapnak követhető példát. A tanulási kultúrát nem sajátították el az általános iskolában, tanszereiket beszerezni és azokról gondoskodni csak nagy nehézségek árán képesek. A fent leírtak tükrében különösen fontos szerepet tölt be a Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola abban, hogy a középfokú oktatás a település és a környék minden lakosa számára hozzáférhetővé váljon. Számos fiatalnak biztosítunk lehetőséget a rendszeres iskolába járáshoz, elősegítjük a találkozást más társadalmi státuszú csoportokkal, új viselkedési minták megismerésére, követésére nyújtunk lehetőséget. A település társadalmi, gazdasági, oktatási stb. mutatói már eleve meghatározták intézményünk pedagógiai munkájának alapelveit, céljait. Ezek a tapasztalások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy pedagógiai programunk milyen elvek mentén épüljön fel. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy pedagógiai munkánkat minél hatékonyabbá tegyük. A pedagógiai programunk és gyakorlatunk szerves részét képezi a nappali és esti tagozatos negyedéves vizsgarendszer, az iskolai demokrácia működtetése, a rendszeres tanulmányi utak szervezése, projektnapok és témahetek szervezése, a mentorrendszer és az iskolapszichológusi rendszer kiépítése és működtetése. Elkészítettünk több szakanyagot is, amely a tanárok és diákok mindennapi munkáját egyaránt segíti a készség- és képességfejlesztés területén, a szövegértés, szövegalkotás, valamint a matematikai kompetencia területein. A tanulmányi utak koncepcióját a Nyitni világra és a Szülőföldem programjaink tartalmazzák. Iskolánkat, pedagógiai mun kánkat a folyamatos önkorrekció és megújulás jellemzi. Mindezen elemeknek alapvető feltétele az elkötelezett és korszerű, magas szintű ismeretekkel rendelkező tanári, segítői közösség, az átlagosnál gyakoribb hospitáció és tantestületi gyűlés, melyek során folyamatosan egyeztetésre kerül az egyes szaktantárgyak tananyaga. Hatékonyságunk növelése céljából különös gondot fordítunk a rendszeres teamépítő tréningekre. Módszertanunk fokozottan épít a multimédiás eszközök és IKT-eszközök használatára, a felmerülő témák kerekasztal-jellegű átbeszélésére és a kooperatív tanulás technikáira. Az oktatásban kiemelt szerepet kap a c igány kultúra, nyelv és hagyomány ápolása, különös tekintettel a helyi muncsán tradíciókra.

50


Sikeres érettségi bizonyítványt szerzett tanulók száma 2008-tól 2015-ig: év 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Összesen

érettségi bizonyítványt átvett fő 22 102 19 57 37 38 46 34 355 fő

Sikeres falusi vendéglátó szakmát szerzett tanulók száma 2007 és 2009 között: év 2007 2008 2009 Összesen

szakmunkás bizonyítványt átvett fő 27 9 4 40 fő

Sikeres nyelvvizsgát szerzett tanulók száma 2010 és 2015 között: angol alapfok 1 fő

Nyelvvizsgák száma beás középfok 28 fő

beás felsőfok 4 fő

Harmat Mária okleveles matematikatanár, közoktatási vezető és szakvizsgázott pedagógus A Kis Tigris Gimnázium pedagógusaként és vezetőjeként már 12 éve dolgozik kollégáival azért, hogy a siklósi kistérség leszakadó és elmaradott területein élő fiatalok megfelelő végzettséghez, érettségi vizsgához jussanak. Az iskola nem független a környezetétől, pedagógusi munkájával igyekszik segíteni az itt élő, többségében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű roma/cigány fiatalok társadalmi integrációját. Iskolai munkájának legfőbb motivációja, hogy a diákokat önálló tanulási pályára állítsa, hogy segítse és fejlessze egyéni készségeiket, képességeiket, melyek nemcsak sikeres tanulmányi előmenetelüket biztosítják, hanem társadalmi és szociális kapcsolataik fejlődéséhez is hozzájárulnak. Az Egyház intézményei

51

Tejút Buddhista Pedagógiai Központ A röviden csak Tejútnak nevezett kezdeményezés eredetileg alapítványi, majd közalapítványi formában működött, és kezdettől azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy olyan alternatív pedagógiai módszer kidolgozását segítse, amely ötvözi a keleti és nyugati pedagógia elveit. Annak érdekében, hogy az ősi hagyományok – kitüntetetten a buddhizmus – erkölcsi, bölcseleti és gyakorlati tanításait az iskoláskorú generációnak közvetíthessük, és az átadást elősegítsük, elkezdtük egy buddhista szemléletű, nevelési és képzési tananyaggal és módszerrel rendelkező pedagógiai program kialakítását. Ezzel párhuzamosan tanártovábbképzéseket indítottunk, hogy lehetővé váljon egy buddhista szemléletű óvoda és 12 osztályos iskola megalapítása. Fontos társadalmi küldetést látva ebben a megkezdett folyamatban, elkészült a Tejút Buddhista Tanoda alternatív általános iskola és középiskola alapkoncepciója, újságcikkek számoltak be törekvéseinkről, a Tejútról ismertető filmet mutattak be a Magyar Televízióban, riportok, beszélgetések révén más televíziós és rádiócsatornák is hírt adtak kezdeményezésünkről. A Nemzeti Civil Alapprogramon nyert támogatással tanulmányutat tehettünk az angliai Dharma Schoollal, Európa egyetlen (alsó tagozatos) buddhista általános iskolájával. Egy európai uniós program keretében a hazai alternatív pedagógiai kezdeményezések egyikeként ismerkedhettünk a többi programmal. 2006-ban jelent meg a Tejút-könyvek két kötete: Keleti természeti etika – környezeti nevelés, ökotudatosság; Keleti szemlélet és hagyomány az életvezetésben címekkel. Buddhista gyerektáborainkban alkalmunk nyílik a folyamatosan csiszolódó szemlélet és gyakorlatok kipróbálására és alkalmazására. Az eddigi 15 táborunkban mintegy 700 gyermek vett részt, s a nyáriak mellett már ősszel és tavasszal is tarthatunk táborokat a gyermekek részéről felmerülő igény és érdeklődés eredményeként. Jelentős lépésnek bizonyult a Tejút-szemlélet és -módszertan további fejlesztése és terjesztése kapcsán, hogy az iskolai fakultatív hittanoktatás keretében egyre több iskolába hívják oktatóinkat. Elkészült a buddhista erkölcstanoktatás mintatanterve az általános iskolák 1–8. évfolyama számára, előkészületben van az oktatást segítő tankönyveink és munkafüzeteink megjelenése. Ebben a tanévben (2015–2016) az ország 27 iskolájában 55 csoportnak és összességében 223 7–13 éves gyermeknek tart heti rendszerességgel órát 12 oktatónk. A Tejút iskola önálló intézményként tehát még nem valósulhatott meg, de a buddhista szemlélet és gyakorlat mégis évről évre egyre több gyermekhez jut el. Csörgő Zoltán

52


A Tan Kapuja Buddhista Alapítvány Az alapítványt A Tan Kapuja Buddhista Egyház alapította 1995-ben. Célja a buddhizmus eszméjének, tanainak magyarországi meghonosítása, a hazai buddhista közösségek és intézmények támogatása, kiemelten kezelve A Tan Kapuja Buddhista Főiskola működési feltételeinek javítását, ösztöndíjak alapítását, ösztöndíjak cseréjének megszervezését, tanulmányok és kutatások támogatását, kiadványok megjelentetését és információs bázis kialakítását. Az alapítvány a nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, tudományos tevékenységek, kutatás, kulturális tevékenységek területén igyekszik támogatást nyújtani az alapítvány célja szerinti iskola vagy kollégium, kutatóvagy kulturális intézet számára. A támogatás pályázat útján, vagy kérelemre pályázat nélkül, kuratóriumi döntéssel ítélhető oda, a támogatásban a céloknak megfelelő oktatási intézmények vagy magánszemélyek vehetnek részt. Húsz év alatt az alapítvány számtalan értékes projektet és egyedi kutatást, tanulmányutat támogatott, elsősorban A Főiskola és az ELTE buddhizmussal, Kelet-kutatással és a buddhizmus szent nyelveivel foglalkozó hallgatói megsegítésére, tanulmányok, könyvek és hangzóanyagok megjelentetésére.

Dhammapada Alapítvány A Dhammapada Alapítvány 2004 őszén azzal a céllal alapíttatott, hogy létrehozza és működtesse az öregek tanítása, a théraváda tradíció szerinti első magyarországi buddhista kolostort, és ennek működésére alapozva hitelesen jelenítse meg a Magyarországon mindeddig csak hírből ismert hagyományt. A Dhammapada Alapítvány szándéka szerint több olyan közhasznú tevékenységet kíván folytatni a kolostor megalapítása mellett, amely meggyőzően közvetíti a buddhizmus szellemiségét. Címszavakban kiemelve a legjelentősebbeket: a 2600 éves buddhista hagyomány autentikus megőrzése, a hely és a kor követelményeinek megfelelő honosítása; a buddhizmus szent könyveinek tanulmányozása és oktatása segítségével nevelés, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; természetvédelem, állatvédelem a buddhista erkölcsi tanítás gyakorlati alkalmazása révén; a hagyományos buddhista módszerek, elsősorban a meditáció, valamint a csoportos és magányos elvonulások eszközrendszerének felhasználásával a lelki egészség megőrzése, a társadalmi összetartás erősítése. Az Alapítvány kifejezett szándéka, hogy egy erdei szerzetesi (dhutanga) kolostort hozzon létre a tiszteletreméltó Ácsán Cshá nevével fémjelzett thai átadási vonalon Ácsán Szumédhó mester szellemi mentorálásával. Az Egyház intézményei

53

Adásban a Tan 2014-ben A Tan Kapuja Buddhista Egyház tagjai egy nyugodt szigetet teremtettek a hatalmas digitális információáradatban: létrehozták a Buddha FM internetes rádiót, így az interneten is elérhetővé tették a Tant. A Buddha FM szándéknyilatkozata: A szándékunk az, hogy olyan rádióadót hozzunk létre, amely a Buddha tanításait minél sokszínűbben, számtalan nézőpontból tárja a hallgatók elé. Ezzel a tettünkkel is a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes nyolcrétű ösvényt szeretnénk járni, különös figyelmet szentelve az ösvény egyik fontos tagjának, a helyes beszédnek. Így a rádióban kerüljük a hazug beszédet, a rágalmazást, tartózkodunk a durva beszédtől és a haszontalan fecsegéstől. Nem állítunk féligazságokat vagy hazugságokat pusztán azért, hogy szórakoztassunk. Nem terjesztünk pletykákat, nem festünk hamis képet, nem keltjük mások rossz hírét. Nem beszélünk sokat feleslegesen csak azért, hogy a hallgatóink ne érezzék egyedül magukat. Tudjuk, hogy a beszédnek következményei vannak, még ha nem is annyira nyilvánvalóak, mint a tetteké. Nem szeretnénk egyike lenni azoknak a médiaeszközöknek, amelyek figyelemelterelő, üresen szórakoztató, médiazajt felhangosító műsorokat produkálnak. Arra törekszünk, hogy a rádióban elhangzó szavak, hangok és zenék bölcsességet, békét, egyensúlyt sugározzanak, és utat mutassanak a szenvedés megszűnéséhez. Szándékunk igazmondással megszolgálni a hallgatók bizalmát, hogy a műsoraink a barátságot, összetartozást segítsék elő különféle közösségek, hallgatók és műsorkészítők között, tisztelve a nézőpontok sokféleségét. Szeretnénk a megfelelő időben a tényekkel összhangban a buddhista tanításokról és a hozzájuk kapcsolódó témákról beszélni legjobb tudásunk szerint, közvetítve vagy tolmácsolva megbízható és hiteles tanítók és mesterek szavait. A Buddha FM tevékenysége: Olyan műsorok létrehozásán dolgozunk, amelyek megismertetik a hallgatókat a különböző buddhista irányzatokkal. Az irányzatok hiteles bemutatása csökkentheti azt az óriási tévképzetet, amely szerint egyik irányzat a másik felett áll. Külföldön és Magyarországon élő szerzetesek, kutatók, gyakorló világi buddhisták tanítását, életét, gyakorlását mutatjuk be, és kiemelten foglalkozunk a magyarországi buddhizmus történetével. Feladatunknak érezzük a magyar és világirodalomból szemezgetve hangoskönyvek vagy akár rádiójátékok készítését. A rádió elsősorban A Tan Kapuja Buddhista Egyházhoz kötődik, ugyanakkor törekszik arra, hogy a rádió működésében minden olyan közösség részt vegyen, az adásban egyenlő arányban szerepeljen, amely hitelesen tudja képviselni a buddhizmus tanítását. A közösségek előtt a rádió teljes mértékben nyitott.

54


A rádió nem a versenyképesség és profit mentén tevékenykedik, nem sugároz reklámokat, az ember mindennapi küzdelmeiben próbál segítséget nyújtani a buddhista tanítások közvetítése által. A célcsoportba mindenki beletartozik, aki úgy érzi, hogy a betegség, szomorúság, öregség és halál legyőzhető. Figyeljük a világ buddhista történéseit, és heti rendszerességgel fordítjuk a híreket, melyeknek hitelességét legjobb tudásunk szerint ellenőrizzük. Célunk a magyarországi média számára buddhista hírek autentikus forrásává válni, ezáltal elkerülni a hiteltelen és káros hírek terjedését, és eljuttatni a hallgatókhoz és az olvasókhoz is a buddhizmus pozitív megnyilvánulásait. A híreket honlapunkon írásban is megjelentetjük. Blogoldalunkon bemutatkozási lehetőséget adunk riportalanyainknak. Jelenlegi rendszeres műsoraink: Fél Lótusz – Gyakorlati tanácsok a meditációhoz Mint az összetört gong – Közös meditáció Tiszta vizű mély tó – Alaptanítások A csend elszakad – Gyakori kérdések a buddhizmusról Átjáró – A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola műsora Napúton át a téren – Barangolások más hagyományok között – Magazinműsor Hírek, könyvajánló – Buddhizmusról itthonról és a nagyvilágból Programajánló – Mit? Hol? Mikor? Száll magasba tó hattyúja – Versek, legendák, történetek Nem lát meg a halálkirály – Mesék a világ minden tájáról Üzenet az őzek ligetéből – A buddhizmus szent szövegei Számtalan születésen át – Magyar orientalisák bemutatása Tanítóbeszédek / Dhammatalk – Tanítások magyarul és angolul Mindent Tibetről! – A tibeti buddhizmus világa A hallgatók Birodalma – A hallgatók írásai, kívánságai Afternoon tea – Angol nyelvű teadélután Kapcsolattartás és pályázatok: Komoly levelezést folytatunk a hallgatókkal, pályázatokat írunk ki. Ilyen a négy évszakon át tartó haikupályázat tél, tavasz, nyár, ősz témában vagy a most is éppen zajló történetek és gyerekrajzok gyűjtése a dalai láma könyvéhez. A könyvet a hallgatók történeteivel – háláról, együttérzésről és örömről – őszentsége születésnapjára küldjük el. A következő pályázatunk mantrák megzenésítéséről és magyarosításáról szól majd. A rádióban rendszeresen szereplő külföldi mesterek és magyarországi buddhitsa tanítók névsora megtalálható a www.buddhafm.hu oldalon. Horváth M. Zsófia Az Egyház intézményei

55

Kelet-Nyugat Kutatóintézet A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola által 2004-ben alapított KeletNyugat Kutatóintézet mint a buddhista kutatásokra létrehozott első hazai intézet elsődleges küldetése – alapítólevele szerint – a keleti és nyugati vallások, kultúrák közti párbeszéd szellemi igényű, tudományos szintű művelése, gyakorlása és elmélyítése volt. A két megbízott vezető, Agócs Tamás és Csörgő Zoltán a buddhista létszemlélet következetes képviseletére és alkalmazására törekedett. Megkülönböztettek buddhizmuskutatást, amely a buddhista hagyomány diakronikus és szinkronikus vizsgálatára törekszik, valamint interdiszciplináris kutatásokat, amelyek kiterjednek a buddhizmus egyéb tudományágakkal való kölcsönhatásainak tanulmányozására. A kutatóintézet oly módon kívánt hozzájárulni ehhez az akkoriban globális színtéren kibontakozott kelet-nyugati eszmecseréhez, hogy az egy magasabb egység megvalósulásához vezessen – ez természetesen adódhat abból, hogy a buddhizmus amellett, hogy vallás, egyúttal filozófia, létgyakorlat s a tudat megismerésének tudománya is. A kutatási területek némelyikén természetesen már jó ideje folynak kutatások, az interdiszciplináris témák jelentős része azonban még ma is – főleg idehaza – feltáratlan, fejlesztést igénylő terület. A kutatóintézet elindulásától kezdve törekedett arra, hogy kutatócsoportokat hozzon létre, együttműködések induljanak más hazai és külföldi kutatóintézetekkel és felsőoktatási intézményekkel. A siker, avagy sikertelenség jórészt a környezet ilyen irányú kutatásokra való nyitottságán vagy annak hiányán múlt. A legfontosabb eredmények között megemlítendő, hogy az angliai FWBO buddhista gyakorlói által létrehozott Crucible Research inspirációjára, mintájára és a velük létrehozott együttműködés révén Olvasztótégely néven elindult egy kutatás, amely 2004–2006 között működött. 2007-ben a Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjával kezdődött közös kutatóprogram. Az első nemzetközi konferencia megrendezése a buddhista közgazdaságtanról szintén a kutatóintézethez kötődik: a KNYKI szervezte és rendezte 2007-ben a Buddhista szemléletű gazdaság (Economy with Buddhist Face) című nemzetközi konferenciát. A buddhizmus helyi színei címmel a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetével és a Magyar Vallástudományi Társasággal együtt valósult meg 2007-ben az a tudományos konferencia, amely teret adott a hazánkban zajló buddhológiai kutatások bemutatásának. A kutatóintézet és a Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány 2008-ban rendezte meg a XVI. Magyar Kognitív Tudományok Konferenciát (MAKOG).

56


A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, A Tan Kapuja Buddhista Egyház és a Buddhapada Alapítvány kiadványai 1991–2016-ig: 1. Gótama: A logika szövétneke (fordította Tenigl-Takács László), TKBF, 1992. 2. Upanisadok (fordította Tenigl-Takács László), Ursus – TKBF, 1992. 3. A tudatosság útjáról szóló nagy tanítóbeszéd (fordította Horváth György), TKBF, 1993. 4. Ísvarakrisna: A számvetés megokolása, Patandzsali: Az igázás szövétneke (fordította Farkas Attila Márton, Takács László), TKBF, 1994. 5. A vallomás szavai – Pátimokkha (fordította Farkas László), TKBF, 1994, 2004. 6. India bölcsessége (szerkesztette Takács László), Gandhi Alapítvány – TKBF, 1994. 7. Patandzsáli: Az igázás szövétneke (fordította Tenigl-Takács László), TKBF, 1994. 8. Dhammapada – Az erény útja (fordította Fórizs László), TKBF, 1994. Aruna Publications, 2012. 9. Tenigl-Takács László: India története, Medicina – TKBF, 1997. 10. Lodö Loszang szönam: Olvass tibetiül! (hangkazettával), TKBF, 1997.

11. Körtvélyesi Tibor: Szanszkrit nyelvtan, TKBF, 1998, 2005. 12. Soós Sándor: A nyolcvannégy mahásziddha legendája, TKBE, 2000. 13. Porosz Tibor: A buddhista filozófia kialakulása és fejlődése a théraváda irányzatban, TKBF, 2000. 14. Agócs Tamás: Gyémánt áttörés, TKBF, 2000. 15. Ácsán Szumédhó: Csittavivéka – A tiszta tudat tanítása (fordította Farkas László, Tóth Zsuzsanna), Buddhapada Alapítvány, 2000, 2004. Kiadványok

57

16. Gaál Balázs–Tóth Ibolya: Varuna himnuszok, TKBF, 2001. 17. Normantas Paulius: Kőrösi Csoma Sándor valóságos és álombéli útján (bevezető esszé: Dr. Kara György), Kecskeméti Fotográfiai Múzeum – TKBF, 2001. 18. Porosz Tibor: Rövid szövegek a Buddha beszédeiből (Khuddakapātha), TKBF (tankönyv), 2002, 2005. 19. Porosz Tibor: A Felsőbb Tan Foglalata (Abhidhammatthasangaha); A buddhista filozófia és pszichológia alapfogalmai, TKBF (tankönyv), 2002, 2005. 20. Agócs Tamás: Buddhista ismeretelmélet, 2002, 2005. 21. Sabkar Lama: A Garuda röpte (fordította Agócs Tamás, Berhidai Tamás, Tóth Zsuzsanna), TKBF, 2003. 22. Ácsán Szumédhó: Így van ez – A valóság természete (fordította Tóth Zsuzsanna), Buddhapada Alapítvány, 2004.

23. Naparcú Buddha (fordította és szerkesztette Szigeti György) TKBF – Vizsom Kiadó, 2004. 24. Kósa Gábor: Klasszikus kínai nyelvkönyv I., TKBF (tankönyv), 2004. 25. F. W. Bain: A Nagy Isten hajában (fordította Baktay Ervin), TKBF, 2004. 26. F. W. Bain: A hibák bányája (fordította Baktay Ervin), TKBF, 2005. 27. Lángra lobbant a szikra (szerkesztette Kalmár Csaba), TKBE, 2005. 28. István József: Furoku – segédlet a Kanji és Kana szótárhoz, TKBF (tankönyv), 2005. 29. Thich Nhat Hanh: Szívem a nap (fordította Szabó Zsigmond), Ursus – TKBF, 2005. 30. Dobosy Antal: Zen szöveggyűjtemény, TKBF (tankönyv), 2005. 31. Gery Poulsen: Hótánc Alaszkában (fordította Horváth Ildikó), TKBF, 2006. 32. Análajó: Szatipatthána – A megvalósítás egyenes útja (fordította Tóth Zsuzsanna), TKBF, 2007.

58

Kiadványok

33. Mireisz László: A semmi virágai, TKBE, 2007. 34. Táranátha: A Kálacsakra-tantra története (szerk. és fordította Somlai György), 2007. 35. Ácsán Szucsittó: Buddhista meditáció, Buddhapada Alapítvány, 2007. 36. Francis William Bain: A hajnal leánya (fordította Baktay Ervin), Magvető – TKBF, 2008. 37. Csörgő Zoltán–Szabados Levente (szerk.): Szubjektív tudás – objektív tudomány, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kelet-Nyugat Kutatóintézet – L’Harmattan Kiadó, 2009.

38. Sayadaw U Pandita: Még ebben az életben (fordította Schütz J. István), Buddhista Vipassana Alapítvány – A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2010. 39. Kuzder Rita: Dova Szangmó dákiní élete – Tibeti opera, A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2010. 40. Lopon Choegyal Tenzin: Tibeti–magyar igeszótár (digitális jegyzet), TKBF– Sambhala Tibet Központ, 2012. 41. Porosz Tibor: A buddhizmus lexikona – A Buddha tanítása és a théraváda irányzat szakszavai, TKBF, 2012. 42. Valpola Rahula: A Buddha tanítása (fordította Tóth Zsuzsanna), TKBF, 2014. 43. Dobosy Antal: Ráfújt hajszál, TKBF, 2014. 44. Dobosy Antal: Proving the Blade, TKBF, 2015. 45. Szatmári Botond: Siva, a jóga ura és követői, TKBF, 2016 (megjelenés alatt). 46. Keréknyomok, Orientalisztikai és buddhológiai folyóirat, 1–9. szám, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 2006–2015.

Kiadványok

59

A Tan Kapuja Buddhista Egyház és intézményeinek dolgozói, segítői Egyházvezetők (az Egyházi Tanács elnöke) Tátrai Tibor, Mireisz László

Igazgató Farkas Pál

Igazgatóhelyettesek Dobosy Antal, Tátrai Tibor, Tenigl-Takács László

2016 májusától az új igazgató Cser Zoltán

Az egyház közösségeinek képviselői Dobos Andrea Beáta, Dobosy Antal, Farkas Pál, Jakab Katalin, Mireisz László, Tenigl-Takács László, Varga László, Varga Zoltán, Yvon Bec

Gazdasági vezető Baranyai Ágnes

Egyházi titkárnők és titkárok Horváth M. Zsófia, Kalmár Csaba, Póczos Helga, Ullrich Gergely

Rendszergazdák Réti Arnold, Orsós Miklós

Jogtanácsosok Dr. Bajnai Gábor, Dr. Hardy F. Gábor, Dr. Nagy Zoltán

60

Az Egyház munkatársai

A Kistigris Gimnázium és Szakiskola jelenlegi tanári kara Amrein Anna, Baloghné Gyurgyovics Renáta, Budai Zoltán, Budainé Szabó Edit, Dezsőné Faragó Márta, Dombovári Katalin Mária, Fejes István, Harmat Mária (igazgató), Herner Mihály, Jovánovics Edina, Kiss Krisztina, Kis-Vörös Szabolcs, Komáromi Attila János, Kovács Marietta, Matheisz Mónika Marianna, Mészáros János, Mitrovics Edina, Molnár Ferenc, Németh Ferenc, Orbán Tünde, Pavlik Andrea, Pencs Anikó, Petrovics József, Petrovics Mihályné, Petrovicsné Lakatos Henrietta, Rács Krisztina, Radvánszki Erika Szidónia, Sinkovics Ádám, Szászné Nagy Eszter, Szepes Lajos Marián, Vlaj Máté, Zsobrák Eszter

A leendő bajnai Dhammadípa-kolostor (A Tan Szigete) gondnokai Beke Ádám, Iliás Bence, Homolya Attila, Horváth József

Az uszói elvonulási központ gondnokai Bakó Levente, Homolya Attila (két alkalommal), Iliás Bence, Kathy Sándor, Sümegi Ferenc, Szalai Gyula, Varga Sándor, Varjasi Géza, valamint Janet Helen Drummond és Martin John Sexon.

A mánfai elvonulási központ gondnoka Jakab Gábor

A hittanoktatásban részt vevő tanítók Csörgő Zoltán, Földiné Irtl Melinda, Györgypál Judit, Kiss János, Orsovszky Gyöngyvér, Póczos Helga, Sümegi Kata, Szabó Tímea, Szarvas Dániel, Tánczos Pataki Fruzsina, Udvardy Márton, Zseni Lívia

A Buddha FM működését munkájukkal segítő riporterek, szerkesztők, fordítók, fordítási szakértők, felolvasók, technikai szakemberek, PR-osok és honlapkészítők Becker Zsuzsanna, Bodó Ferenc, Bogdán Árpád, Makara Eszter, Gál Zsuzsanna, Gyurkó Andrea, Harlam Bálint Rafael, Horváth M. Zsófia, Kiss Anna, Koleszár Bazil Péter, Kopcsik Márton, Nyári Gergely, Varjasi Géza, Végh József, Orsós Miklós, Rába Géza, Szabó Gábor, Szalay Petra, Tari Zsuzsanna, Tóth Noémi Az Egyház munkatársai

61

Egyházi mindenes Kalmár Csaba

A főiskolán működő konyhát adományba adta Szabó Zoltán

A konyha munkájában eddig részt vettek Balogh Norbert, Dombóvári Katalin, Horváth Melinda, Németh Andrea, Szabó Ágnes, Zoltán Gyula

Londoni busz Uszón – Varga Sándor (a második) Uszó-gondnok angol barátai közül ketten szintén Uszón éltek: Martin John Sexon és Janet Helen Drummond, méghozzá egy piros emeletes buszban. Az akkor odaérkezők nemcsak egy sztúpával találkoztak a bejáratnál (sőt jóval előtte...), hanem egy angol (londoni) sztenderd városi busszal is, ami felejthetetlen látványt nyújtott. Martinék úgy 1993 és 1995 között tartózkodtak Uszón, majd továbbmentek buszostul. Néhány évvel később jómagam belefutottam a lakhelyükbe, és csak a lakhelyükbe, a buszba egy Balaton-felvidéki hegy tetején, mikor éjszaka néhány kocsival egy balatoni faluból (ott is egy házibuliból) felmentünk, hogy megnézzük a magyar hippiket. Nos, döbbenetes élmény volt újra látni a hatalmas buszt, sajnos azonban ők épp nem voltak otthon. KaCsa

62

Az Egyház munkatársai

Szerzetesek Törekednek fáradhatatlanul Vannak páran, akik a szerzetesi életet választották. A következő oldalakon őket mutatjuk be. Van, aki saját szavaival írja le szerzetesi életútjának főbb pontjait, és van, akit például épp a téli, hosszú elvonulás miatt nem sikerült elérnünk, így őket mi mutatjuk be röviden. A közös bennük, hogy valamilyen úton-módon mind kapcsolódnak A Tan Kapujához. Vagy innen indultak a buddhizmusban olyannyira fontos szerzetesi élet felé, vagy tanítottak a Főiskolán, vagy csak az egyház segítségét, véleményét kérték a kezdeti lépésekhez.

Acsai Szilvia, szerzetesi neve: Won Oh szünyim Jelenleg Koreában tartózkodom zen buddhista szerzetesként, és a tanítóm vezetésével zengyakorlatot folytatok, szerzetesi nevem: Won Oh szünyim. 2002 őszén utaztam ki Dél-Koreába. Úgy emlékszem, nagyjából 1998-1999 körül jártam a Főiskolára másfél-két évig, ami fontos kezdő lépés volt buddhista tanulmányaimban. A buddhizmus iránt már 16 évesen elkezdtem érdeklődni, amikor elolvastam az első ilyen témájú könyvet. A körülöttem levő világ és emberek életét látva éreztem, hogy az életnek mélyebb értelme van, mint hogy csak az anyagi világban éljünk, és a létrehozott szokásokat követve fejezzük be életünket. Kérdések jelentek meg bennem az élet értelméről és a világról, amit érzékeltem és tapasztaltam. A buddhista tanítások választ nyújtottak, és egyértelművé vált számomra, hogy a buddhista út az, amit járnom kell. Amint befejeztem a középiskolát, kerestem az utat a buddhizmushoz, és rátaláltam a Főiskolára. Az itt folytatott tanulmányok alatt egyértelművé vált számomra, hogy a szerzetesi élet az, amit szeretnék követni. Akkoriban Csong An szünyim (Virág Szabolcs) éppen hazalátogatott Dél-Koreából, és a találkozás után Szerzetesek

63

megkértem, hogy segítsen a szerzetessé válásban. Ezt követően befejeztem a főiskolai tanulmányokat, és a Magyarországi Zen Központban hozzáláttam a szerzettessé válás első szakaszához – ekkor 20 éves voltam. Két év után, 2002 őszén kiutaztam Dél-Koreába, és elkezdődött a koreai hagyományos szerzetesi képzésem. Az első lépés az itteni Nemzetközi Zen Központban volt, ahol más külföldi szerzetesek gyakoroltak. Kétéves képzés után megnyílt a lehetőség, hogy a letegyem a szerzetesi alapfogadalmat, ezt követően koreai szerzetessekkel éltem együtt templomban, megismerve a hagyományos szerzetesi életmódot és hagyományt. Négy évet szútraiskolában töltöttem, ahol hagyományos szerzetesi gyakorlatot és szútratanulmányokat folytattam elzárt hegyi környezetben, szerzetesek közt. 2010-ben kaptam meg a teljes buddhista szerzetesi fogadalmat, ami a bikkhuní-vá való avatásom volt. Ezt követően Dél-Koreában több templomot meglátogattam, és tapasztalt zenmestert kerestem. Hyon Ung szünyim a tanítványává fogadott, jelenleg is az ő vezetése alatt folytatok gyakorlatot, és a templomi életet követem szerzetesek között. Jelenleg 14 éve, hogy Dél-Koreában élek.

Dombóvári Katalin A tibeti buddhizmus karma-kagyü ágán Láma Ole Nydhalnál vettem menedéket 1992-ben, és 1999-ig nagyon sok phowa-, mahamudra-kurzuson, különféle tanításokon, beavatásokon vettem részt. Lopon Thsechu Rinpocsével és Láma Kalsang gal magyarországi és európai látogatásaikkor találkoztam a kilencvenes évek elejétől, és egyre nyilvánvalóbbá vált bennem az érzés, hogy „odatartozom”. 2000. november 17-én Katmanduban, Nepálban, a Szanggye Chosling-kolostorban Lopon Thse chu Rinpocsének tettem le azokat a fogadalmakat, amiket általában minden tibeti buddhista apáca letesz, s váltam „Ani”-vá. 2001-ben jöttem vissza, és kezdtem el a Bud dhista Főiskolán a tanulmányaimat. Thsechu Rinpocse azt az iránymutatást adta, hogy visszatérve Magyarországra ne hordjam „kint” (utcán, munkahelyen, iskolában) a tibeti szerzetesruhát, mert Európában ez nem általános viselet, itt nincsenek tibeti buddhista kolostorok, s nem cél a feltűnéskeltés. Ennek szellemében itt csak egyszer, a fiam esküvőjén viseltem a szerzetesruhámat nyilvános helyen mint „ünneplőruhát”.

64

Szerzetesek

A TKBF-en 2006-ban szereztem BA-diplomát tibeti buddhista filozófia specializációval, valamint ugyanitt egy ideig takarítónőként dolgoztam, és óraadó tanárként meditációt tanítottam. Miután elindult az MA-képzés, úgy döntöttem, hogy elvégzem én is: tanulmányaimat így 2013 januárjában fejeztem be a második, MA-fokozatú diploma megszerzésével. Jelenleg A Tan Kapuja Buddhista Egyház alkalmazottjaként dolgozom, és a Kis Tigris Gimnáziumban Alsószentmártonban tanítok buddhista hittant. Lopon Thsechu Rinpocse 2003 júniusában 85 évesen elment. Utána a dolgok fokozatosan megváltoztak, emiatt 2008 januárjában eljött az ideje, hogy új mestert találjak. Thay Hang Truong személyében, akit 2004 óta személyesen ismerek, s aki a kínai hua-jen vonal képviselője (Ven. Hsuan Hua Mester személyes tanítványa), meg is leltem a fantasztikus spirituális vezetőt, és azóta az ő vezetésével gyakorlok. Láma Kalsanggal 2008 márciusában, utolsó találkozásunkkor megbeszéltem, hogy eljövök a tibeti vonalról, és Thay vezetésével gyakorlok tovább – amire ő az áldását adta. A fogadalmaimat viszont nem adtam vissza, így azóta a jelen pillanatig is úgy élek, mint egy apáca. A Mesterrel magyarországi látogatásaikor találkoztam, és részt vettem a tanításain. Szerencsés vagyok, hogy Párizsban és Hamburgban is ott lehettem az elvonulásain. Eddig három alkalommal vehettem részt az USA-ban az évente megrendezésre kerülő „Temporary left home”-on és a WPG-n – és ezek a tapasztalatok mérföldkövek lettek az életemben.

Fajd Ernő 1994 őszén kaptam buddhista tanítói diplomát. Jelenleg a Tiruvannámalaiban levő Arunácsala hegyénél meditatív életet élek. Srí Ramana Maharsit tekintem mesteremnek, az ő tanításait követem. Tapasztalataim szerint a Kegyelem a fő tényező a spirituális úton. Minden a Kegyelem eredményeképpen valósul meg. Ha valaki a Kegyelemre hagyatkozik, biztosan és akadályok nélkül éri el a célt.

Óm Namó Bhagavaté Srí Arunácsala-Ramanája Namaha! Szerzetesek

65

Gambhíró szerzetes 2009-ben tette le az anagárika-fogadalmakat az Aruna Ratanagiri-kolostorban, majd 2011 februárjában lett novícius Ácsán Munindó vezetése alatt. 2012 júliusában megkapta a teljes szerzetesi felszentelést, az upaszampadát az Amarávatí Buddhista Kolostorban Ácsán Amarótól. 2013 decembere óta Portugáliában, a Szumedháráma-kolostorban él Ácsán Vadzsiró pártfogása alatt. Magyarországon alapította a www.a-buddha-ujja.hu honlapot, amely théraváda szent iratokat és tanításokat közöl, és amelynek azóta is ő a főszerkesztője.

Márkos Tamás Emlékeim szerint 1991–1993 között jártam a főis kolára. 1995 és 1999 között Budapesten, az Autiz mus Kutatócsoportban dolgoztam zenészként. 2000-től Angliában teszem ugyanezt; nottinghami speciális iskolákban folytatok zenei interakciós foglalkozásokat autista gyermekekkel, fiatalokkal. 2001 óta az Akshobya buddhista centrumban, Nottinghamben tanulok és gyakorlok mahájána buddhizmust, 2006-tól szerzetesként. Emellett 5 éve a buddhista eseményeinket fotózom, és street fotózást gyakorlok és tanítok.

Stifter Imre, szerzetesi neve: Won Do szünyim (Eredendő Ösvény) 1982-től kezdtem látogatni karateedzéseket, ahol egy magasabb fokozatú klubtársam ismertetett meg a zen buddhizmus és a küzdősportok kapcsolatával. 1988 tavaszán kerestem föl a Buddhista Misszió Dokumentációt, ahol számomra hasznos irodalomhoz jutottam hozzá, ekkor került közelebb hozzám a zen és a buddhizmus. Jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet tanfolyamára, ahová föl is vettek.

66

Szerzetesek

1989-ben alapító tagja voltam az első magyarországi zen közösségnek. Az 1990-es évben öt és tíz fogadalmakat tettem A Zen Kvan Um Iskolája szervezésében. Ezt követően Varsóban, Szung Szán zenmester irányítása alatt 1991. május 18-án lettem szerzetesnövendékké. Hazaérkezvén, május 27-én száznyolcadmagammal együtt megalakítottuk A Tan Kapuja Buddhista Egyházat. Ősztől kezdtem meg tanulmányaimat Vészák-szertartás után együtt A Tan Kapuja BuddhisA Tan Kapuja Zen Közösség tagajaival (2014) ta Főiskolán. 1993-tól hosszabb-rövidebb megszakításokkal tizenkét évet gyakoroltam külföldi templomokban, kolostorokban, zenközpontokban, a többi között Koreában, az USA-ban, Lengyelországban, Franciaországban és Japánban. Teljes jogú szerzetessé 1996. október 27-én Koreában, Tong Do Sza templomában avattak. Mesterem, Szung Szán zenmester halálát követően 2005 májusában tértem vissza Magyarországra. Jelenleg szerzetesként (zen-papként) tevékenykedem, és megpróbálom segíteni a magyarországi zen közösségeket, köztük a Kvan Um Zen Magyarország csoportjait.

Thánavaró szerzetes Budapesten született 1978-ban. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán vallásbölcseletet és összehasonlító vallásfilozófiát tanult, majd a thai erdei szerzetesek Ácsán Cshá által alapított vonalához tartozó angliai Amarávatí Buddhista Kolostorban csatlakozott az ottani szerzetesi közösséghez. 2009-ben tette le az anagárika-fogadalmakat, majd 2010-ben Lungpó Szumédho avatta novíciussá. 2011 júliusában Ácsán Amarótól megkapta a teljes szerzetesi felszentelést, az upaszampadát. Jelenleg Amerikában, az Ácsán Dzsajantó által vezetett New England-i Temple Forest-kolostorban él. Szerzetesek

67

Virágh Szabolcs, szerzetesi neve: Csong An szünyim, az Eredeti Fény Zen Templom apátja Hogyan mondjam el röviden, kérésre 25 év zen gyakorlatának történetét? Ha az elején kezdenénk, vissza kellene menni a múlt századba. Tegyük? Mindenki formálódik valaminek a tüzében. A kétségek tüze az egyik leggyakoribb, mégis legnehezebben használható erő. Koraközép-késő huszonévesen mindenkiben megfordul a gondolat, hogy az a társadalmi szerep, felnőtt személyiség, amelyet épp felvenni készül, vagy már frissen fel is vett, mennyire azonos önmagával. Bennem ezek a kétségek odáig fajultak, hogy egyik lehetőséggel sem akartam élni, mielőtt meg nem tudom, egyszersmind meg nem tapasztalom, hogy MI AZ, ami felvesz bármiféle szerepet, legyen az egy hétköznapi, becsületes, pénzkereső foglalkozással élő ember vagy bármi más. A keresés 1990-ben a koreai zen hagyománya felé vitt, ahol Szung Szán zenmesternek lettem tanítványa. 1991-ben látogatott a nagymester másodszor és utoljára Magyarországra, és mind az előadáson, mind a meditációs gyakorlaton sikerült kérdést feltennem neki, és választ is kapni rá. Az események ezután gyorsan peregtek: miközben befejeztem az egyetemet, illetve sok más teendőm mellett tanítottam két félév angolt a Főiskolán, megerősödött bennem a szándék, hogy életvitelszerűen folytassam a keresést, és szerzetes legyek. Így is történt: 1994-ben az USA-ban nyugati platformon, illetve 1995-ben Koreában hagyományos buddhista platformon novíciusi fogadalmakat vettem fel. A keresés az Úttá vált. Mindösszesen hat évet tartózkodtam Koreában, 1999-ben mesterem tanítóvá avatott, Magyarországra 2000-ben tértem haza. Az évtized elején ismét két félévet tanítottam a Főiskolán, akkor Szútrák és kóanok néven folyt az óra. A diákokkal való együttműködés során kiderült, hogy az ELTE BTK-n szerzett diploma ugyanolyan fontos volt a tanításhoz, mint a koreai évek templomi gyakorlata és a hivatalos tanítói felhatalmazás – de Buddhista Főiskolán szerzett diplomám, az nincs. 2000-ben Szung Szán zenmester ezt mondta búcsúzáskor: 3 évig ne költözz. Ezen időszak elteltével válaszút elé kerültem: vagy visszatérek Ázsiába, vagy itthon kell az életmódnak megfelelő élőhelyet találni és építeni. 2003-ban

68

Szerzetesek

kezdtük a hazai zen templomunk földjét keresni, 2004-ben találtuk meg. 2005ben indult a földvásárlás, 2006-ban az építkezés. Sokféle segítséget kaptunk azóta, és sokféle akadállyal kellett szembenéznünk, ez előreláthatóan a jövőben sem lesz másképp. Bár 2006 óta folyamatos a gyakorlat az Eredeti Fény Zen Templomban, meditációs termünket 2010-ben nyitottuk meg. Templomunk jelenleg a Szudoksza Főtemplom első európai tagtemplomaként működik, tanítási vonalunk továbbra is Szung Szán zenmester szellemi irányvonalát és módszertanát követi. Buddha közvetlenül a Nirvánába távozása előtt a hagyomány szerint ezt mondta: „Törekedjetek fáradhatatlanul!” Madách a Tragé dia végén az egyik legfontosabb útravalóként ezt írta: „S az ember Az Eredeti Fény Zen Temploma célja e küzdés maga”. Kívánom, hogy bármilyen szellemi hátterünk legyen, elméleti vagy gyakorlati úton induljunk el a kezdetekben, mindannyian tudjunk bizalmi alapon, szeretetteli légkörben együttműködni szellemi céljaink megvalósításának és minden lény segítésének útján.. Ngavang lama tanítása • Ngavang lamáról egy történetet hallottam először. Ngavang mester az Árja Maitréja Mandala Rend néhány német képviselőjével együtt érkezett, hogy az uszói sztúpa építésével és felszentelésével kapcsolatos teendőket megbeszélje. A házigazdák kis sétára invitálták a vendégeket a környéken. Az első állomás az akkor már kiépített forrásház volt, az Uszó-patak kristálytiszta, hűvös vizéért néha a helybeliek is eljártak. A német vendégek mint igazi nyugat-európai városlakók heves vitába kezdtek, vajon szűrni kéne-e a vizet, forralni, vagy valamilyen más módon tisztítani. Ngavang lama megkérdezte, miről van szó, amikor azonban elmagyarázták neki, nem nyilvánított véleményt. De amikor a séta folyamán egy mélyebben fekvő tisztáson lévő vaddisznódagonyához értek, amelyben tisztán csillogott a leülepedett víz, mindenki meglepetésére hirtelen letérdelt, a dagonya fölé hajolt, és kezével merítve jót húzott a vízből. – Kiváló – mondta elismerően. A víztisztításról a későbbiekben nem esett szó. Farkas Pál

Szerzetesek

69

Szathmári Botond Mesterek tisztelete Csuang-ce Csuang-ce álma egy tündöklő pillangó. Ő is csak hernyó. Bódhidharma Vízben csillan ó, Daruma szempillája. Ím, tea született. Basó Basó békája nem bukik a tóba, az mégis loccsan. Ifjú Basó Zöld barack versel. Madarak irigyei, de Li-Baj örül. Ifjú Basó 2. Keskeny úton ó Basó, szélesre tárod lelked. Szívembe. Bódhidharma tankája Virág és mosoly, Bódhidharma némán ül, Semmi sem történt. Ő mégis ellobbant. Ó! Hisz szívében nyílt virág.

70

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola küldetésnyilatkozata A Tan Kapuja Buddhista Főiskola felsőfokú egyházi tanintézmény. Elnevezése az iskola legfőbb küldetésére utal: hogy a Buddha tanításának kapuját az érdeklődők előtt kitárja. Ez a Tanítás átadásában és annak megvalósításában nyilvánul meg. A buddhista Tanítás különböző formákat ölthet, de elsősorban magában az emberben van jelen, és a felébredés belső útjának járása során ismerhető meg. A Főiskola tanárainak célja, hogy a tanulókat segítsék a felébredéshez vezető úton. Ők maguk is törekvők, akik legjobb képességük és tudásuk szerint, saját személyes tapasztalatuk fényében igyekeznek közvetíteni a Tanítást. A Közösség minden törekvőt, tanárt és diákot egyaránt tanítványnak tekint. Hűen a buddhizmus két és fél évezredes gyakorlatához, az élő Tanítást a jelen kor körülményei között (hely, kor, kultúra, nyelv, alkat) valósítjuk meg. A Tanítás egyik megjelenési formáját, a buddhista hagyomány egyik irányzatát sem tekintjük a többinél feljebb valónak, mivel ezen irányzatok mindegyike más és más beállítottságú törekvőknek kínál megvalósítási utat. Lehetőséget biztosítunk ezek megismerésére és olyan új irányzatok létrehozására, amelyek szellemi célkitűzéseinknek megfelelnek. A Főiskola rangsorbeli megkülönböztetés nélkül teret biztosít mind hagyományos, mind új alapítású buddhista vallási irányzatok tanítóinak és a megismerést segítő szaktudományok képviselőinek. A Főiskola tantervében, tanítási módszereiben és számonkérési rendszerében a fenti szempontokat juttatja érvényre. A tanórákon túl egyénekre szabott, személyes mester-tanítványi viszonyt feltételező képzést is lehetővé tesz, amely az alaposabb megismerést szolgálja. A Főiskola képzési rendszerében ötvöződik a tárgyi ismeretek átadása és a Tanítás belső megvalósítását szolgáló gyakorlati képességek kifejlesztése, hangsúlyt fektetve az önálló gondolkodásra. Nyitott szívvel fordulunk más vallások felé, nyitottak vagyunk mindazok megismerésére, akik hasonló szándékkal közelítenek hozzánk. Meggyőződésünk, hogy a vallásoknak az emberi szenvedés enyhítésére tett erőfeszítései meghatározó jelentőségűek. Mindezt szem előtt tartva mindent megteszünk azért, hogy munkánk az emberek összességének és az egyes embereknek egyaránt épülésére váljék. Budapest, 1996. február 1.

Küldetésnyilatkozat

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Tanácsa

73

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola első tíz évének igaz története Farkas Pál hézagos emlékezete szerint A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát 1991 tavaszán alapította meg az ugyanezen év elején bejegyzett, hasonló nevű Egyház. Szándéka szerint az oktatási intézmény a Buddha tanításának közvetítését jelölte meg legfőbb célkitűzésének. 9 fizetség nélkül dolgozó tanítóval és 61 tandíj nélküli hallgatóval 1991 őszén kezdte meg működését a Főiskola egy kis bérelt helyiségben, 200 eurónak megfelelő össztőkével, melyet a három szellemi szülőatya, Dobosy Antal, Mireisz László és Takács László adott össze. Még ebben az évben a Művelődésügyi Minisztérium felvette a Főiskolát a felsőoktatási intézmények hivatalos lajstromába. Ahogyan az Egyház nem kívánt egyetlen buddhista utat kiválasztani és képviselni, hiszen elképzelése szerint egyik sem értékesebb a másiknál, csak más és másféle törekvőknek kínál megvalósítási utat, úgy a főiskola is megpróbálta oktatási rendszerét oly széles látókörűen kialakítani, amint csak lehet, felölelve a buddhizmus reprezentatív nagy irányzatait. Az elképzelések szerint a főiskola négyéves oktatást kívánt nyújtani a hallgatóknak, az induláskor azonban csak az elsőéves tanterv és a szervezeti és működési szabályzat volt készen. Az iskola oktatási szerkezete, a tanterv és a működés kereteit körülíró további szabályzatok menet közben készültek és fejlődtek tovább, és a félévek során egyre több tanító csatlakozott az elképzelésekhez. A hivatalos elismeréssel a főiskola megkapta az elképzelhető legkisebb állami támogatást, ez azonban már elég volt ahhoz, hogy néhány tanítót – akinek nem volt vagy a szervezés okozta időhiány miatt nem lehetett más állása – főállásban foglalkoztasson az óraadók mellett. A főiskola féléves esti tanfolyamokat is tartott, hogy némi többletbevételhez jusson. 1993 őszétől a főiskola átköltözött mostani helyére, a IX. kerületbe. Az épületet először ugyan csak bérelte, ám mégis komoly összegeket kellett fordítania a felújításra. 1994 augusztusában született meg – hosszas viták után, de teljes egyetértéssel – a főiskola életének legfontosabb dokumentuma, a küldetésnyilatkozat. 1995-re alakult ki az oktatá-

74

Az első tíz év

si szerkezet stabil alapja és a tanterv az alapvető szabályozással együtt. A főiskola megkezdte a fölkészülést az akkreditációs folyamatra, és ennek előkészítéseként 1997-ben nagyarányú belső átszervezést hajtott végre, ami a korábbi hét tanszék hárommá összevonásában és személyi változásokban is kifejeződött. Mindez magával hozta a tanterv erőteljes átdolgozását is, részben a hitelesedés, részben a hitelesítés követelményrendszerének megfelelően. Ebben az évben sikerült megvásárolnunk a főiskola épületét. 1995-től béreltük az eleinte kollégiumként működő könyvtár helyiségeit is. A könyvtár nyitóanyagát a tanítók adták össze, majd adományokból gyarapodott tíz év alatt közel tízezer kötetesre az állomány. 1999-ben a főiskola sikeresen jutott túl az akkreditáción, az Akkre ditációs Bizottság azonban két éven belül további három feltétel teljesítését írta elő, amit a főiskola az adott határidőre teljesített, így akkreditációját 2001-ben újra megerősítették. 2001-2002-ben a főiskola áttért a kreditrendszerű oktatásra, és a főiskola udvarának befedésével létrehozta nagy szertartástermét, amely konferenciák megtartására is alkalmas. 2005 nyarán a megváltozott felsőoktatási törvénynek megfelelően a főiskola áttért a bolognai rendszerre, és az elsők között volt a felsőoktatási intézmények közül, amelyeket a hároméves BA és a kétéves MA rendszerében újraakkreditáltak – ez a főiskolától a korábbi négyéves tananyag ötévesre bővítését és ésszerű szétválasztását követelte meg rendkívül rövid idő alatt. Részben az érdeklődés növekedése, részben az oktatási szerkezet újabb átalakítása, valamint a Kelet-Nyugat Kutatóintézet létrehozása szükségessé tette, hogy a főiskola az 1998 óta bérelt kollégiumot is oktatási célokra vegye igénybe. A főiskola jelentős kiadói tevékenységgel igyekezett segíteni azon, hogy az eredeti nyelvből megbízható minőségben fordított buddhista vagy a buddhista tanításról szóló művek addigi csekély száma növekedjen. Egyben útmutatást is kívánt adni ezzel azoknak, akik megpróbáltak kiigazodni az utóbbi időben bőséges számban megjelent ezoterikus és álezoterikus könyvek útvesztőjében. Megalapítása óta a főiskola közel 30 saját kiadású könyvet és fordítást jelentetett meg, tanítói és tanítványai pedig – szerzőként, fordítóként, lektorként – más kiadóknál még ennél is jóval több mű kiadásában működtek közre. A belső alakulás olyan nagy energiákat igényelt, hogy a főiskola csak a Kutatóintézet létrehozásával kezdte megteremteni rendszeres kapcsolatait a hazai és külföldi társintézményekkel és kutatóhelyekkel, bár a kezdeményezések Az első tíz év

75

nem teljesen előzmény nélküliek: 1994–2000 között az intézmény tanítója volt a dalai láma személyes megbízottja, a tiszteletreméltó Lodö Loszang Szönam, és sok híres tanító fordult meg egy-egy előadás vagy elvonulás megtartása erejéig a főiskolán. A teljesség igénye nélkül: Sodo Harada róshi, Nishiyama, Seung San, Dae Kwang, Ming Zheng, Mjóken, Won Do, Csong An zenmesterek, Szögyal rinpócse, Csögyal Namkhai Norbu rinpócse, Tarab tulku, Tenzin Wangyal, lopön Tenzin Namdak, Shenpen lama, lopön Tenzin Csögyal, Ngawang lama, Csöpel lama, Keith Dowman, John Myrdhin Reynolds tibeti mesterek. A főiskola oktatási elképzelései a kezdetektől többször módosultak. Először személyi és anyagi kényszerek hatására talán szűkebb volt a kelleténél, azután meg éppen túl tágra nyílt, és számtalan olyan tárgyat is tanítani kezdtünk, ami ugyan vitathatatlan spirituális értékekkel bír, ám csak lazán kapcsolható össze a Buddha tanításával. Ezért egy idő múlva ésszerű korlátokat kellett szabni, világosan meghatározva a tanulmányok fő vonalát: ezek a tárgyak alkották az úgynevezett törzsanyagot, melynek felvétele minden hallgató számára kötelező. Miután a hallgató bizonyos jártasságra tett szert a buddhizmus alaptanításai terén, szakosodhatott nyelvi (páli-szanszkrit, tibeti, japán, kínai) és vallásbölcseleti szakirányokba, vagy a buddhizmus magasabb fokú ismeretét tűzhette ki célul. Eközben az elméleti ismereteket gyakorlati meditációs tapasztalatokkal egészítette ki, illetve kisebb csoportokban alkalom nyílt a tanítások megvitatására szemináriumok formájában. Egyszerre hátrány és előny, hogy a főiskola nem hagyományos buddhista országban működik: így bizonyos távolságtartással tudja kezelni a különféle irányzatokat, viszont az élő hagyománnyal való kapcsolat hiánya megnehezíti a mély belső megtapasztalást, a közvetlen átvételt. Kolostorok és a szerzetesi szangha hiányában kevés a példaadó, követendő életminta, amely a hallgatóknak útmutatóul szolgálhatna. A tananyag a szakokon meglehetősen szerteágazó volt: a Buddha élete, a buddhizmus alapvető irányzatai (théravádaalapok, abhidhamma, madhjamaka, jógácsára) mellett a hallgató megismerkedhetett a buddhizmus kultúrájával, irodalmával, művészetével. A nyelvi szakirányok a nyelvi megalapozás mellett egyre nehezebb buddhista szakszövegek olvasását tették lehetővé, míg a vallásbölcselet az európai görög és keresztény filozófiával való összehasonlítás mellett kitekintett más nagyobb vallások filozófiai rendszereire is (taoizmus, konfucianizmus, dzsainizmus, sintó, samanizmus, judaizmus, iszlám).

76

Az első tíz év

„Sosem gondoltam azt, hogy a túlélés lenne a cél” Porosz Tibor 1998 óta tanít A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, 2001-től 2005-ig pedig az intézmény főigazgatói feladatait is ellátta. Ő így emlékszik az elmúlt évekre, ez az ő története.

Hogyan találkoztál a buddhizmussal? Emlékeim szerint 11 éves koromban olvastam egy filozófiatörténeti összefoglaló könyvet a görög filozófusokról és filozófiáról, a keleti filozófiákról. Ebben ott volt a buddhizmus is, és bár mindegyik nagyon tetszett, valahogy ez volt a legszimpatikusabb. Dharma-tanokról szólt az a néhány oldal, olyasmiről, hogy a dharmák összeállnak valamiféle személyiséggé, aztán szétesnek. 14-15 éves koromtól aztán rendszeresen jógáztam. Ebben az időben – 1983 körül – nem nagyon voltak elérhető könyvek a témában, ezért ellátogattam a Buddhista Misszióba, hogy jógával kapcsolatos könyvekre leljek. Ott a kezembe akadt egy számomra a mai napig meghatározó könyv, a Buddhista meditáció szíve – a burmai módszer, ami a Szatipatthána-szutta és a módszer bemutatása. Közben a Goenka-féle vipasszaná meditációkat is megismertem, és ez a két gyakorlat a mindennapi gyakorlásom részévé vált. Több éven keresztül egész nap gyakorlatokat végeztem, olyan volt gyakorlatilag, mint egy elvonulás. Ezek szerint a théraváda vonal áll hozzád közelebb? A théraváda az, amelyik hozzám közelebb áll, de tibeti szimbolikával is foglalkoztam. Bár érteni értettem ugyan, de ekkor még átérezni nem tudtam teljesen. Közben azért persze benéztem a Mokusho zenesekhez is, aztán az Ole Nydahl-féle csapattal is voltam. Velük Németországban phowa-gyakorlaton is részt vettem. Csecsu rinpócse igazán mély benyomást tett rám, igazából ő volt az első nagy hatású tanító az életemben, aki aztán 1993-ban fel is vett a szanghába. Egyszer pont Csecsu rinpócse volt itt Pesten, egy magánlakásban, ahol vadzsraszattva beavatást adott. Ehhez kapcsolódóan gyakorlatokat is végeztünk, és ekkor éreztem azt, amit korábban próbáltam racionálisan megérteni a tibeti buddhizmus szimbolikáján keresztül. Itt viszont hihetetlen energetikai Interjú Porosz Tiborral

77

élményeim voltak. A saját mindennapi gyakorlatomnak azonban megmaradt a szatipatthána és a vipasszaná. Később foglalkoztam reikivel is, ami szintén kapcsolódott a buddhizmushoz, hiszen a reiki öntörténetében a Lótusz-szútrára hivatkoznak. Ez nyilván külön felhívta a figyelmemet a szútrára, és ha nem is a reikihez köthető energetikai dolgok, de a dáraník ott vannak benne. Ennek az energetikának az ereje az egészen átjött, és akárhányszor olvastam a szöveget, mindig furcsa bizsergető érzés öntött el. Egy kompendium formájában el is készítettem a szútra fordítását, amiben igazából a szútra képi világát lehet jól érzékelni. Hogyan kerültél a Főiskolára, és miket tanítottál? Amikor elkészültem a Lótusz-szútrával, akkor megkerestem Farkas Lőrincet a kézirattal, aki akkoriban itt tanított. Tetszett neki, és Fehér Juditot jelölte ki a kiadvány lektorának, akivel nagyon jó és szoros munkaviszonyt alakítottunk ki. Ő bemutatta a készülő könyvet Farkas Palinak, az akkori rektornak, aki először egy előadásra, majd egy féléves kurzus megtartására kért fel a Lótusz-szútra témakörében. Később a Bevezetés a mahájánába, majd a Bevezetés a buddhizmusba tantárgyak következtek. Emellett szatipatthána-meditációt tartottam reggelente. Később aztán jött a csikung és a kínai gyógyászat is, mivel korábban tanultam kínai masszázst, akupresszúrát, köpölyözést, a kínai gyógyászat elérhető változatait, valamint reflexológiát is. 2001-ben aztán rektor, illetve főigazgató lettél. Igen, 2001 előtt és 2005 után is rektornak hívták ezt a pozíciót, abban a négy évben viszont, amíg én voltam, a főigazgató titulus szerepelt a nevem mellett. ’98-tól voltam főállású tanár a főiskolán, és volt pár elképzelésem arról, hogy miként lehetne a tantárgyainkat a buddhizmussal szorosabban összefüggővé tenni. Ekkor volt egy olyan külső elvárás is, hogy modulrendszert kell bevezetni. Készítettünk Körtvélyesi Tiborral (Körte) és Fehér Judittal egy belső anyagot a témában, és amikor aztán Farkas Pali után felmerült a rektorválasztás, elindultunk mi is. Csapatként nyertünk végül, és 2001 szeptemberétől főigazgató lettem, a Körte pedig főigazgató-helyettes. Hogy emlékszel vissza erre a négy évre? Küzdelmes volt. A küzdelem egyik része az volt, hogy kezdett túlbürokratizálódni a egész. Túl sok elvárásnak vagy vélt elvárásnak próbáltunk megfelelni, és az lett az alapkonfliktus, hogy a főiskola hogyan tud ilyen és ilyen társa-

78

Interjú Porosz Tiborral

dalmi környezetben túlélni. Alkalmazkodik az akár ki sem mondott elvárásokhoz, ezáltal integrálódik a főiskola egy világi rendszerbe, amibe aztán nem lehet belekötni? Én azon az állásponton voltam, hogy meg kell őrizni azt az autonóm, sajátságos jelleget, amit egy buddhista vagy egyáltalán egy vallási intézmény fel tud mutatni. Ez pedig nem egy mennyiségi szemléletet váró és azt számonkérő, anyagiasságra összpontosító, menedzsertípusú intézményvezetés igényét megfogalmazó szemlélet, hanem egy ehhez képest alternatív működési mód, aminek amúgy a buddhizmuson belül is vannak példái, akár a történelmi Buddhától magától. Ezekre próbáltam támaszkodni, ami persze erőteljes konfliktusokkal járt a továbbiakban. Ugyanez jelentkezett a tantárgykínálat témakörében is, magyarán alkalmazkodjunk-e a világi dolgokhoz, vagyis bölcsész irányba toljuk el a képzéskínálatot, vagy sem. A másik, amit felvetettem, hogy be kellene hozni a pedagógiai, egészségügyi és szociális elemeket a képzésünkbe. Akár úgy, hogy mi felvállaljuk, akár beszámítjuk a külső helyről hozott igazolásokat. Ezek voltak a törekvések és szándékok, és sajnos nem sikerült egyiket sem teljes mértékben keresztülvinni, de azért voltak sikerek. Az sokat segített, hogy sosem gondoltam azt, hogy a túlélés lenne a cél. Mi történt ezután? A főigazgatóság után megmaradtam főállású tanárnak, és a mai napig itt tanítok. Korábban a többi között tanítottam abhidammát, most vipasszanát, csikungot, buddhista eszmetörténetet, buddhista pszichológiát tanítok BA-s és MA-s diákoknak, meditáció pszichológiáját MA-soknak, és természetesen a Páli Kánont, ami most Tipitaka néven szerepel a képzésben. Mi az, amit igazán szeretsz a tanításban? Amikor a diákok hoznak olyat, amiből én is tanulok. Amikor a tanulás és a tanítás oda-vissza működik. Nekem mindig az a legnagyobb élmény, amikor egy kölcsönösségen alapuló munka van a diákokkal, és valamiféle spontán, kreatív együttműködés jön létre. Ebben sokszor volt részem. A tanítás mellett fordítással és írással is foglalkoztál. Lefordítottam az Abhidhammatthasangahát, Anurudha könyvét, ami egy kis kompendiuma az abbhidhammikus szemléletnek. Elkészítettem a Rövid szövegek a Buddha beszédeiből (Khuddakapátha) címen megjelent könyvet, valamint írtam egy könyvet a buddhista filozófia kialakulásáról és a théravádán belüli további fejlődéséről. Legutoljára pedig elkészítettem A buddhizmus leInterjú Porosz Tiborral

79

xikonát négyszáz oldalban, ami a páli kifejezéseket és a legfontosabb páli terminus technicusokat, azok kifejtését, táblázatokat, kiegészítő ajánlókat tartalmaz. Írtam cikkeket és tanulmányokat a buddhizmushoz kapcsolódó kérdésekben, például a Buddha nyelvhasználatáról, a meditáció pszichodinamikájáról, a buddhista pszichológia terápiás használhatóságáról, de a buddhizmus vizuális gondolkodásáról is. És még közel sincs vége…

„Nehéz, de szép időszak volt” Karsai Gábor tanult és tanított is a főiskolán, később pedig rektorként volt szolgálatára az iskolának. Az ő rektorságának idejében ment végbe a bolognai rendszerre való átállás.

Emlékszel, hogyan találkoztál a buddhizmussal? 1992-93 környékén lehetett, még Szegeden filozófia és görög szakon tanultam a jogi tanulmányaim mellett. Nagyon belevetettem magam a filozófiai stúdiumokba, végigolvastam szinte mindent, amit el tudtam érni akkoriban. Valahogy azonban nem találtam meg azt a megközelítést, ami kifejezte volna a gondolatvilágot, amit dédelgettem magamban. Heidegger és Kant művei nyilván közel álltak, és voltak filozófusok, akikben megtaláltam a csíráját azoknak a gondolatoknak, amelyeket érleltem magamban, de valami hiányzott. Akkoriban kezdtek megjelenni keleti könyvek is, A Buddha beszédei, a Farkas Lőrinc-kiadványok, és az egyetemen volt egy kurzus, ami kínai történelemmel foglalkozott, erre be is iratkoztam. Hamar Imre tartotta, aki akkoriban már oktatott az ELTE Kínai Tanszékén, sinológián, de a Buddhista Főiskolán is. Ő említette, hogy létezik a Buddhista Főiskola. Így találkoztam először a Főiskolával, és döntöttem el, hogy ide szeretnék járni. Ez alapvetően egy világképszerű érdeklődés volt részemről, olyan kérdésekre kerestem a választ, mint hogy mi az élet értelme, mi végre vagyunk itt, mi van a halál után...

80

Interjú Karsai Gáborral

Jelentkeztél is A Tan Kapujára? Egy nagy váltással 1995 őszén feljöttem Szegedről tanulni a főiskolára. Úgy, hogy a szegedi tanulmányaimat a filozófia szakon abbahagytam, a görög szakon pedig távoktatásban fejeztem be. A felvételimre mind a mai napig emlékszem, mert jelentős élmény volt. Takács Laci, Fehér Judit és Agócs Tamás felvételiztettek 1995 nyarán. Mitől volt olyan emlékezetes? Attól, hogy komolyan vettek. Abszolút partnernek tekintettek egy 21 éves valakit, akiben a kérdések csak motoszkáltak, meg volt némi háttere, olvasottsága. Azt éreztem, nem azon a szinten tekintenek társnak, partnernek a beszélgetésben, hogy milyen a tudásom, olvasottságom, tárgyi ismeretem, hanem hogy ki vagyok, és milyen gondolatok fogalmazódnak meg bennem. Így aztán egy nagyon személyes, filozofikus eszmecserét folytattunk, ahogy emlékszem. A főiskolai tanulmányaidat azonban nagyon gyorsan a tanítás váltotta fel. A főiskolán a vallásbölcselet szakirány mellett szanszkritot tanultam Körtétől, és még a kínaiba is belevágtam Kalmár Évánál. Három szakirányt vittem párhuzamosan a szegedi képzés mellett. Az itteni tanulmányok megkezdése után fél évvel aztán valahogy úgy hozta a helyzet, hogy talán a Fórizs Laci lehetett, aki említette az akkori rektornak, Farkas Palinak, hogy itt vagyok én, aki Szegeden másfél év alatt elvégeztem a filozófia szakot, és bár nem diplomáztam le, a tudásom megvan hozzá, hogy tartsak előadásokat. Így kezdtem el fél év után tanítani. Körte tanácsára a szanszkritot pedig egyetemi keretek között az ELTE indológia szakán folytattam tovább, illetve úgy döntöttem, hogy elvégzem a filozófia szakot az ELTE-n is. Így a főiskolát nem fejeztem be, sőt tulajdonképpen egy év után megszűntem diáknak lenni, óraadónak viszont megmaradtam. Mindeközben pedig Fórizs Laci, akivel sokat dolgoztunk együtt Whitehead-témában, meghívott egy kaliforniai Whitehead-konferenciára, ahol John Cobb professzor, a Whitehead központ vezetője felajánlott egy egyéves amerikai kutatói ösztöndíjat, amit elfogadtam. És mi történt, miután hazatértél? Már megvolt a szükséges háttér ahhoz, hogy ne csak órákat tartsak, így a vallásbölcseleti tanszék vezetője lettem 2001 környékén. Ebben a minőségemben Interjú Karsai Gáborral

81

dolgoztam pár évig, majd 2005-ben többek kérésére, meg némi belső ösztönzésre elindultam a rektorválasztáson, és rektor lettem. Miért érezted úgy, hogy el kell vállalnod a rektorságot? Akkor már 15 éve létezett az intézmény, és éppen egy jelentősebb felfutási időszakát élte hallgatói létszám tekintetében, és ott volt még az oktatási reform is. A bolognai rendszer bevezetése miatt páran úgy gondoltuk, hogy érdemes a főiskolának egy szintet lépnie oktatásszervezés és képzési struktúra területén. Így történt meg akkor, hogy a négyéves képzés helyett egy három- plusz kétéves képzésre állt át az intézmény, ami jelentős kapacitásokat, komoly operatív munkát, egyeztetést igényelt a különböző érdekcsoportok között. Én mindig is hídépítőnek tekintettem magam: az úgynevezett tudós társaság elfogadott a szakmai hátterem, a képzettségem, a tanulmányaim és a nyújtott munkám révén, ugyanakkor mindig is megvolt bennem egy természetes nyitottság, elfogadás és érdeklődés a gyakorlati aspektusok iránt, a buddhizmus mint gyakorlati út iránt. Emiatt mind a két oldalnak szerettem volna akkoriban a követe lenni, hogy egymással szót értsenek, és megtalálják azt a közös hangot, ami mentén a főiskolát lehet vinni. A nevében benne van, hogy buddhista főiskola, tehát nem egy buddhizmus nélküli iskola, és nem egy buddhista egylet, hanem főiskola. Ez a két dolog már az alapításkor bele volt kódolva az intézménybe, ami később a nehézségeket, a feszültségeket okozta. Én végig annak voltam a híve, hogy ez a kettő együtt éljen egymás mellett. Végül két évig voltál rektor. Nagyon nehéz időszak volt. Az egész felsőoktatási rendszer forrongott. E forrongás kellős közepén zajlott egy intézményen belüli belső forrongás is. Mivel épp egy új koncepció volt alakulóban, óhatatlanul megjelentek eltérő nézetek és elképzelések is. Valaki úgy gondolta, hogy az iskola egy tudományos irányba is továbbfejlesztendő, nemzetközi kapcsolatrendszerbe tagolandó intézmény legyen. Volt, aki azt gondolta, az eredeti gyökerek miatt meg kell maradnunk egy kicsi, egyszerű, földön álló intézménynek. A kettő között nehéz volt megtalálni az összhangot. Személy szerint én úgy éltem meg, hogy a tudományos tábor azt várja tőlem, kevesebb legyen a praxis. A buddhista tábor, a gyakorlók köre pedig azt, hogy szorítsam vissza a tudományos aspektust, miközben én mind a kettőnek szerettem volna egyformán teret engedni, és a jövőbeli fejlesztésekben őket egyforma szereppel megjeleníteni. Végül úgy ítéltem meg, hogy nem akarok a közepén állni ennek a viaskodásnak. Ez volt az egyik oka a döntésemnek, hogy kiléptem ebből a szerepből. A másik pedig

82

Interjú Karsai Gáborral

az, hogy frissen alapítottunk családot a feleségemmel. Éppen az év tavaszán született az első kislányunk, amikor megválasztottak rektornak. Egy másfajta igény, szemlélet is megjelent az életünkben. A diákok nagyon szerették az óráidat. Számomra az oktatás szakrális szerep volt. Tanítónak lenni a szónak a legtisztább értelmében nem azt jelenti, hogy a mestere vagy guruja vagy valaminek, amit mások nem tudnak, tehát nem egy felsőbbrendűségi helyzet, hanem inkább az úton a vezető vagy az útmutató vagy. Tehát együtt gondolkodni és az együtt gondolkodásban a megfelelő kérdéseket feltenni, a kérdések révén orientálni, segíteni a válaszkeresést: ezt tekintettem a küldetésemnek, és ebben a szerepben éltem meg magamat és az óráimat is. Számomra nagyon szép időszak volt a diákokkal, meg a közös gondolkodási térrel, meg azzal az egész helyzettel, amit ott közösen létrehoztunk. Ma már nem vagyok hivatalos értelemben vett tanító, talán más, inkább valamiféle absztrakt, ezoterikus értelemben maradtam az.

„Jólesett ülni a hallgatókkal” Agócs Tamás a buddhizmushoz erősen kötődő, igen színes életpályát mondhat a magáénak. 1992-ben kezdett tanítani A Tan Kapuján, majd egy nehéz, átmeneti időszakban vállalta el a főiskola rektori feladatait.

Hogyan találkoztál a buddhizmussal? Először irodalmi olvasmányaimon, például Jack Kerouac „Dharma csavargók” című regényén keresztül, amit először tizennyolc éves koromban olvastam angolul. A Buddha alakja azonban már korábban megragadta a képzeletem, csak akkor még nem sokat tudtam róla. Később a Buddhista Misszió pár kiadványa is a kezembe került, ezekből származtak első ismereteim. Először a Tibeti Halottaskönyv kezdett igazán érdekelni, aminek létezéséről egy, a halálközeli élményekről szóló munkából szereztem tudomást. Elsősorban ez indított arra, hogy az ELTE bölcsészkarán (ahol Interjú Agócs Tamással

83

angol–történelem szakosként kezdtem 1996-ban) felvegyem a tibeti szakot. Itt az egyik csoporttársam, Hamar Imre (akivel hamar megbarátkoztam) széles körű kapcsolatokkal rendelkezett hazai buddhista körökben, így az ő ismeretsége révén kerültem én is kapcsolatba a Buddhista Misszióval és az akkoriban szerveződő újabb közösségekkel. Első buddhista tanítóm Alexander Berzin (amerikai orientalista professzor, tibeti tolmács, műfordító és tanító) volt, akinek a fokozatos ösvényről tartott előadás-sorozatait látogattam, illetve hallgattam akkoriban a Buddhista Misszión. ’97 őszén vettem menedéket Dzsamgön Kongtrul Rinpocsétől Poznanban, majd a „Közgáz” (Közgazdaságtudományi Egyetem) Ráday utcai kollégiumában működő „Orientalista Munkaközösség” (valójában buddhista akciócsoport, melynek vezetője, Lotfi Farhad szintén egyetemista csoporttársam volt) tagjaként több buddhista előadó látogatásának megszervezésében is részt vettem, főleg tolmácsként. A buddhizmus mely területét kezdted kutatni, és miért? A tibeti szakon buddhista szövegeket olvastunk, de ezek vallásfilozófiai hátterével viszonylag keveset foglalkoztunk, így ezen ismereteket saját olvasmányaimmal igyekeztem kipótolni. Első kutatási témámat, a „Gyémántvágó Szútrát” tanáromtól, Terjék Józseftől kaptam, ami igen hosszú időre meghatározta tanulmányaim menetét. A mahájána buddhizmus egyik kulcsszövege lévén ez volt az a vezérfonal, melynek mentén megismerkedtem a mahájána fő tanításaival, beleértve annak filozófiai irányzatait, a madhjamakát és a jógácsárát is. Nagy hatással volt rám Horváth Zoltán is, aki a buddhista ismeretelméletbe (pramána) vezetett be. Miután 1991-ben lediplomáztam (diplomamunkám a Gyémántvágó Szútra tibeti szövegének átirata és első fordítási kísérlete volt), az MTA tudományos ösztöndíjával önálló kutatóként folytattam posztgraduális tanulmányaim. Ennek keretében két szemesztert töltöttem az egyesült államokbeli Virginiai Egyetemen, ahol kiváló tibetológusoktól tanulhattam. Sok segítséget kaptam tőlük doktori disszertációm elkészítéséhez, mely arról szólt, hogyan lehet felhasználni egy hagyományos kommentárt (jelen esetben Kamalasíla indiai mester Gyémántvágó Szútrához írt kommentárját) egy buddhista szöveg lefordításához. Ezt a munkát végül 1998-ban nyújtottam be és védtem meg az Akadémián. Továbbfejlesztett változata, a „Gyémánt Áttörés” című könyvem 2000-ben jelent meg a Tan Kapuja kiadásában. Hogyan találkoztál A Tan Kapuja Buddhista Egyházzal és Főiskolával? Szintén Hamar Imrén keresztül, aki, ha jól tudom, az alapítók között volt.

84

Interjú Agócs Tamással

Mikor kezdtél el tanítani a Főiskolán? 1992-ben óraadóként, majd 1995-től főállású oktatóként. Közben, 1999–2001 között csak másodállásban, mert akkor az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén volt a főállásom. Milyen tantárgyakat tanítottál a Főiskolán, és melyik volt ezek közül a legkedvesebb számodra? Először csak tibeti órákat, főleg klasszikus nyelvű szövegolvasást tartottam. Később megbíztak a buddhista logika (vagy inkább ismeretelmélet) oktatásával, ami igen nagy kihívást jelentett számomra. Az első kurzussal párhuzamosan készítettem el hozzá a jegyzetet, amiből azután évekig oktattam a tárgyat. Nem mondhatnám, hogy ez volt a kedvencem, de idővel talán sikerült valamit kihoznom belőle. A másik fő buddhista (törzsanyagi) tárgyam a mahájána szútrairodalom volt, ami megfelelő minőségű magyar szakirodalom híján szintén óriási feladatnak bizonyult. Éveken át készítgettem hozzá a fordításokat, jegyzeteket, de ezek sajnos soha nem álltak össze egységes kiadvánnyá. Az egyik fő szövegem természetesen a Gyémántvágó Szútra volt, ami elég kemény dió, nehezen tanítható. Szerencsére akkoriban kaptam megbízást a Corvina Kiadótól „A buddhizmus rövid története” című könyv fordítására, amit aztán lehetett tankönyvként használni. Ezek mellett a tibeti szövegolvasás-órákat is folytattam, amiből számos tehetséges tanítványom is akadt az évek során. Amíg volt tibeti szakirány, addig tibeti kultúrtörténeti tárgyakat is oktattam. Később, miután már jó ideje nemcsak a buddhizmus elméletével, hanem a gyakorlatával is foglalkoztam, elkezdtem meditációs kurzusokat tartani. Az ürességen való fokozatos meditáció volt a specialitásom az éntelenségtől kezdve egészen a buddhatermészet meditációig, ami a törzsanyag része volt. Ezt a szerepkört eleinte szokatlannak találtam, de később a meditáció oktatása lett a kedvencem – talán azért, mert így nem csak szóban adhattam át a tanítást. Egész addigi életemben szövegekkel foglalkoztam, de ekkoriban már kezdtem unni a „szövegelést”. Jólesett ülni a hallgatókkal. Amikor elindult az MA, azon is oktattam egy pár érdekes tárgyat – például a nyugati buddhizmus történetét –, de ezeket csak kétszer adhattam le, mielőtt más szerepkörbe kerültem. Miként lett belőled megbízott rektor? Meglehetősen zűrzavaros körülmények között. Ha jól emlékszem, 2008-ban kitört a „háború” a Főiskola és az Egyház között. Én megpróbáltam valamiféle köztes álláspontot képviselni az akkori, meglehetősen elfajult vitában, szerettem Interjú Agócs Tamással

85

volna megbékélést teremteni a szembenálló felek között. Mint kiderült, ez nem volt lehetséges. Amikor aztán az Egyház menesztette a rektort, nem volt senki, aki átvegye a helyét. Talán én voltam az egyetlen, akit a tanárok többsége el tudott fogadni, ezért az Egyház engem kért fel erre a feladatra. Kizárólag az intézmény működésének fenntartása érdekében vállaltam el egy évre a megbízatást. Hogyan élted meg a rektorságot? Kényelmetlen kényszerként. Az Egyház akkorra már magához vont minden döntési jogot, nekem szinte csak formális, adminisztratív szerepkör jutott. A döntéshozó testület ülésein természetesen részt vettem, de egyre fárasztóbbnak éreztem azt az utóvédharcot, amivel akkoriban el voltunk foglalva. Lélekben egyre jobban eltávolodtam a főiskolától. Az Egyház vezetősége szerette volna, hogy tovább folytassam a főiskola vezetését, de egyre inkább úgy éreztem, hogy ez nem nekem való. Szerencsére akkor jelentkezett Jelen János, aki átvette tőlem a feladatot. Szerintem nem is lehetett volna rátermettebb embert találni, hogy az akkori zűrös helyzetben rendet teremtsen. Végül én is megtaláltam mellette a helyem külügyi rektorhelyettesként, mely funkciót egészen a Főiskolától való távozásomig gyakoroltam. Mivel foglalkozol mostanában? Az utóbbi években visszatértem eredeti mesterségemhez, a fordításhoz. Először az IABU (Buddhista Egyetemek Nemzetközi Szövetsége) megbízásából a vadzsrajána buddhizmust bemutató szemelvényeket válogattam és fordítottam a „Common Buddhist Text” című szöveggyűjteménybe. Közben 2012-ben megismerkedtem Lama Tony Duff-fal, a PKTC (Padma Karpo Translation Committee) vezetőjével, aki éppen tibeti–angol fordítót keresett. Egy pár próbafordítást követően állást ajánlott nekem, amit örömmel elfogadtam. Azóta pár hónapos kihagyástól eltekintve főleg neki dolgozom. Eddig 5-6 PKTCkiadvány elkészítésében vettem részt. Ezek egy része mahájána szútra, mint például a „Maitréja kérdései” vagy a „Szamantabhadra imája” a Gandavjúha Szútrából, másik része pedig nyingmapa szöveg, mint például Padmaszambhava „Szemléletek füzére” című filozófiai műve kommentárral együtt. Közben Tony Duff egy saját, a tibeti kagyü-nyingma meditációs rendszerről szóló könyvét is lefordítottam magyarra (címe: „A teljes meditációs ülés”), a Helikon Kiadó megbízásából pedig a dalai láma két könyvét is magyarítottam. Jelenleg egy hosszabb lélegzetű, enciklopédikus jellegű tibeti munka, a „Megpihenés trilógiájának” angol fordításán dolgozom, amely részletesen bemutatja a „régi iskola” egész szútra-tantra rendszerét. Szerzője az a Longcsen Rabdzsam, akinek

86

Interjú Agócs Tamással

egyik fő műve, „Az alapvető természetünk kincsesháza” 2012-ben jelent meg fordításomban a Cartaphilus Kiadónál. Szerencsésnek érzem magam, hogy most minden időm a fordításnak szentelhetem, de néha hiányzik a tanítás, a tanítványokkal való közvetlen kapcsolat.

„A legnagyobb sikerem az, hogy itt dolgozhatok” Jelen János 2010 óta látja el a rektori feladatokat A Tan Kapuja Bud dhista Főiskolán. A buddhizmushoz fűződő viszonyáról, az eddig rektor ként eltelt öt évéről és a jövőről mesélt.

Hogyan találkoztál a buddhizmussal? Három lépésben tudatosult a bennem formálódó hozzáállás ehhez a világképhez. Az első találkozás egzotikus kalandként írható le, amelyet első diplomáciai kihelyezésem idején éltem át 1980 és 1983 között Vietnamban. A háború utáni országban dolgozó fiatal diplomataként nem nagyon volt szórakozási lehetőségünk. Ezért majd minden hétvégén ÉszakVietnam pagodáit jártuk. Bár izgalmas ismerkedés volt az ismeretlen kultúrával, nem sokat értettünk a látottakból, hiszen kolostori életet csak nyomokban láttunk. A politika ugyanis kitiltotta, néhány helyre központosította a szerzeteseket, a tevékenységüket korlátozta. A buddhizmussal való találkozásom második rétege érzelmi jellegű volt, s mélyen megrázó élmények hozták létre. 1992–93-ban Kambodzsában dolgoztam, ahol először szembesültem a számomra megszokottól élesen eltérő felfogással halálról, gyilkosságról. Először láttam, bár csak mára értettem meg, hogy embertársuk halálát karmikus következménynek tekintik, s akár magára hagyottan, az út szélén eltűrik a holttestet, indulataik kifejezéseképpen esetleg megdobálják. Az életveszély és a halál a mindennapjaink része volt: nem szemlélhettem kívülállóként. Egyiptomi és nepáli rendőr kollégáimmal néhány órával korábban még beszélgettünk, majd aknára futottak a kocsijukkal, s egyiküknek a lábfejét szakította le a szétroncsolódott fém, míg a társa gyomrába szilánkok fúródtak. A hazahozatalukat követően kitört pánik közepette intézkednem kellett orvosi ellátásukról, miInterjú Jelen Jánossal

87

közben három kultúra csapott össze. Az indiai katonai kórház sebésze parancsot várt, hogy a fájdalmuknak csoportosan és indulatosan hangot adóknak engedve a kevésbé súlyos sebesültet operálják, vagy a sorsába belenyugvó, csöndesen haldokló állapotát stabilizálják előbb. Sok olyan dolog történt velem, ami elgondolkoztatott: miként viszonyuljak a legalapvetőbb kérdésekhez, így az élet értelméhez, a halálhoz, a betegséghez, sok minden máshoz. Hogy ennek a buddhizmushoz valami köze lehet, azt akkor még nem igazán éreztem, csak megváltozott az életem. A harmadik meghatározó élményem az volt, amikor Farkas Pali elhívott a London melletti Amaravati-kolostorba, ahol rövidebb-hosszabb időszakokat töltöttem. Akkor ezek az élmények és tapasztalatok kezdtek összeállni. Szavak, fogalmak nélkül felbukkant az élet megélésének új, alternatív formája, ami megváltoztatott. A megértés és a tapasztalat csak jóval később, néhány éve ért meg, amikor Thích Nhat Hanh mester előtt 2013 júliusában fogadalmat tettem az öt éberség gyakorlására, és a Tám Thuong Quang (A szív állandó kiáradása) dharma nevet kaptam. Miként kerültél kapcsolatba A Tan Kapuja Buddhista Egyházzal? Farkas Pál megkeresett, hogy tartsak előadást a főiskolán angkori élményeimről, illetve vietnami tapasztalataimról. Akkor még inkább arról voltam ismert, hogy sokat foglalkozom Angkorral, és erről tartottam először előadásokat a Főiskolán is úgy 2003–2004 körül. Később felkért, hogy tartsak előadásokat, majd kurzusokat a délkelet-ázsiai buddhizmus történetéről. Palival való ismeretségem korábbi meghatározó eseménye 2001-ben volt, amikor be akart vonulni a London melletti Amaravati-kolostorba, ám a határon kiutasították. Az ok az volt, hogy igazat beszélt. Pontosabban nem volt birtokában annak a tudásnak, ami ahhoz kellett volna, hogy felmérje szavai következményeit. A határon azt kérdezték tőle, hogy fog-e dolgozni a kolostorban, amire természetesen azt válaszolta, igen, ha megbízzák. Abban a pillanatban félreültették, mivel nem volt munkavállalási engedélye. Tizenkét órát ültették, majd kiutasították az országból, ám előtte engedélyezték, hogy a helyszínre utazzon, mielőtt elhagyja az országot. Mindez hétvégén történt, így a szerzetesek mást nem tehettek, együttérzően sajnálkoztak Amaravatiban, hiszen nem voltak ott a kolostorban azok a világiak, akik ismerték az ilyen típusú beutazási kérelmekhez elengedhetetlen igazolásokat. Mikor visszaérkezett Budapestre, útlevelében a kiutasító pecséttel, megkeresett a külügyminisztériumban. A szükséges konzuli segítség megadásával visszajuttattuk Angliába. Mindezt nem tartanám fontos eseménynek, ha nem ennek köszönhetném, hogy Pali később meghívott, s megismertette velem a kolostori életet belülről.

88

Interjú Jelen Jánossal

Korábban is volt már közöd a tanításhoz? 1998-tól kezdve a Károli Gáspár Egyetemen, majd az ELTE-n tanítottam Délkelet-Ázsia történetét, régészetét, művészettörténetét, sőt vietnami nyelvet is. 2000-ben az ELTE-n Göncz Árpád közreműködésével egy Délkelet-Ázsia Központot hoztam létre. Elnök urat 1991 óta ismertem, hiszen a támogatásával hoztuk létre az Angkor Alapítványt. Próbáltam beágyazódni a felsőoktatási rendszerbe, ami végül sikertelen volt, hiszen mind a mai napig nem tudtam doktori fokozatot szerezni. 2010. október elsejétől aztán rektor lettél a TKBF-en. Miért vállaltad el a rektorságot, mi motivált? A legfőbb ösztönző erő az volt, hogy a kinevezésemet megelőző két évben, amikor még csak óraadó tanár voltam, súlyos válság bontakozott ki az egyház és a főiskola vezetői, valamint a mögöttük felsorakozó tanárok, alkalmazottak és diákok között. Akkor Farkas Pál, Karsai Gábor és Ruzsa Ferenc is számított arra, hogy tudok segíteni a konfliktus kezelésében. Igyekeztem az egyre inkább eldurvuló vitában közvetíteni a szemben álló felek között. Bár közvetítői tevékenységem sikertelen volt, úgy döntöttem, megpályázom a kiírt rektori pályázatot, és megkísérlem talpra állítani, nem csupán működő, hanem fejlődőképessé tenni a főiskolát. Ez egy olyan izgalmas kihívás volt, amit életem egyik legpozitívabb lehetőségeként éltem meg, és ezt mind a mai napig így látom. Jelenleg is te vagy a főiskola rektora, immár a második négy évedet taposod. Hogyan élted meg az eddigi öt év rektorságot? Három szakaszra osztom az elmúlt öt évet. Az első szakasz, ami szinte az egész első rektori kinevezésem időszakát magában foglalta, klasszikus válságmenedzselés volt. A szemben álló feleket szét kellett választani, az együttműködni képtelen embereket el kellett bocsátani. Meg kellett nyerni az egyház közreműködését, és minden olyan tanárnak, itt lévő alkalmazottnak az egyetértésére és együttérzésére szükség volt, aki évek óta az intézmény fennmaradásán fáradozott. A válságmenedzselésben hozott döntéseket egy informális testület hozta meg egyhangú szavazással. Mialatt közel nyolcvan válságrendező döntés született, ismét egyetértésre kellett jutniuk azoknak, akik az intézményt létrehozták, s akik a kezdetektől fogva itt voltak, vagy később csatlakoztak. Mindezt az első öt évet brutális külső környezetváltozás kísérte: a költségvetésünk felét elveszítettük, a felsőoktatás jogi és adminisztratív követelményrendszere gyökeresen megváltozott. Interjú Jelen Jánossal

89

A válságrendezést követően konszolidálni kellett a helyzetet. A rendkívül fontos tárgyakat tanító elbocsátottakat pótolni, anyagi és adminisztratív helyzetünket stabilizálni kellett. Ehhez az alapelvekben, a szervezet jövőképében újra meg kellett állapodnunk a fenntartónkkal, rendeznünk kellett a végkielégítéseket, mindehhez jelentős kölcsönt kellett kérni az egyháztól, majd vissza kellett fizetni. A második szakasz csak az újraválasztásom idejére fejeződött be. Mára eljutottunk a harmadik szakaszba: minden tartozásunkat visszafizettük, jelentős tartalékokat halmoztunk fel, sőt ha a külső környezet nem romlik ismét, akkor mindez jelentős stratégiai növekedést, közép- és hosszú távú tervezést tesz lehetővé. Széles nemzetközi kapcsolati hálót építettünk ki: nyolc országgal tíz együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá. Közöttük nemcsak nagy, keleti szerzetesegyetemek, hanem a buddhai tanok tanulmányozásában nemzetközileg legtekintélyesebb kutatóintézetek is megtalálhatók, Thaiföldtől kezdve Indián, Japánon és Tajvanon át egészen az Egyesült Államokig. Az első 25 év munkájának eredményeként sikerült olyan elismerést kivívni, amely lehetővé teszi, hogy integrálódjunk a buddhai tanok és a buddhizmus nemzetközi felsőoktatási rendszerébe. Ugyanakkor megteremtődött a lehetősége annak is, hogy olyan szerzetesek és kutatók jöjjenek hozzánk, akik segítik a nálunk folyó fontos oktatási és kutatási tevékenységek megerősödését, minőségének jelentős javulását. Hogyan tovább? Mi a jövőkép, mi az irány? Úgy gondolom, a következő 25 év egyik legfontosabb eleme a nemzetközi együttműködés. A thaiföldi Mahácsulalongkornrádzsavidjalája Egyetemmel (MCU) már kötöttük egy megállapodást. Komoly érdeklődést tanúsítanak aziránt, hogy fogadjuk európai szerzeteseiket, és befogadó közegük, az európai történelem, vallás, politikai helyzet megismertetésével és angolnyelv-oktatással járuljunk hozzá európai feladatuk minél hatékonyabb ellátásához. A másik nagy terület a hazai közoktatásban kormányzati támogatással kiszélesített hitoktatás. Ez személyes meggyőződésem szerint olyan fordulat, amely minden eddigi egyházi és főiskolai erőfeszítést megkoronázhat. Így a Tan legfiatalabb embertársainkhoz juthat el szüleik szabad és független választása eredményeként. Ez egy óriási kihívás. Meg kell szereznünk az állam szakindítási engedélyét ahhoz, hogy világi tanári diplomát is adhassunk a tanítás iránt érdeklődő diákjaink kezébe. Az első kísérletünk sikertelen volt, de az elutasítás indoklása arra bátorított bennünket, hogy újra nekirugaszkodjunk. Két év alatt több mint 200 általános iskolás és gimnazista diák szülője kérte egyházunkat, hogy gyermeküket buddhista szellemben neveljük. Ez a szám megítélésem szerint gyorsan fog növekedni.

90

Interjú Jelen Jánossal

A harmadik ugyanilyen nagy kihívás infrastruktúránk fejlesztése, hiszen az előbb említett, tanárképzésre irányuló kérelmünk elutasításának egyik oka épp a megfelelő infrastruktúra hiánya volt. Ehhez meg kell nyernünk az állam támogatását, vagy ha ez nem lehetséges, akkor magunknak kell megteremtenünk a szükséges feltételeket. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek? A legnagyobb sikerem az, hogy itt dolgozhatok. Ez életem legjobb munkahelye. Olyan intézményben dolgozhatok, ahol az engem őszintén és mélyen megrázó és meggyőző buddhai tanok elterjedését szolgálhatom. Legnagyobb sikerem az, hogy ezt ma még megtehetem. Óm buddha bódhiszattva dhúpam púdzsá kuru kuru szváhá

Határtalan buddhizmus Az elmúlt 25 évben a Főiskola nemzetközileg ismert és elismert, államilag háromszor akkreditált felsőoktatási intézménnyé vált. Az Egyház alapító szervezetei kezdetektől fogva szélesre tárták a Tan kapuját. A dalai láma a Főiskola rektorának kérésére már 1994-ben szerzetes tanítót küldött a főiskolára, aki 8 éven át állt a tanárok és hallgatók rendelkezésére. Számos karizmatikus szerzetes a világ minden tájáról és a buddhizmus megannyi irányzatát képviselve látogatott el és tanított vagy tartott elvonulást hosszabb-rövidebb ideig nálunk. Az Egyház és a Főiskola számos regionális és nemzetközi buddhista szervezet tagja, alapítója vagy irányító testületének tisztségviselője. A Főiskola jelenleg 7 ország (Thaiföld, Japán, Mianmar, India, Srí Lanka, Dél-Korea és Tajvan) felsőoktatási intézményével 8 együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. 2010-ben intézményünket a szerzetes- és világi hallgatók képzését biztosító legtekintélyesebb thaiföldi Mahácsulalongkornrádzsavidjalája Egyetem (MCU) európai oktatóhelyének ismerte el. Ennek nyomán az Oktatási Hivatal engedélyt adott PhD-program, majd MA-program indítására a Főiskola keretei között. A Főiskola vezetői meghívást kaptak a thai partneregyetem (MCU) által létrehozott két nemzetközi szervezet, az ENSZ Vészak Nap Alapítvány (UNDV) és a Buddhista Egyetemek Nemzetközi Egyesülete (IABU) irányítótestületébe. A Főiskola 2012 és 2014 között 3 alkalommal többhetes budapesti Buddhista Nemzetközi kapcsolatok

91

Nyári Egyetemet szervezett burmai, thai, angol, amerikai, mexikói, Srí Lanka-i és dél-koreai szerzetesek, valamint oxfordi, ausztrál, amerikai, holland és lengyel tudósok részvételével. Ezen túlmenően számos további nemzetközileg tekintélyes buddhista felsőoktatási egyetemmel, főiskolával, alapítvánnyal és közösséggel ápolunk szoros kapcsolatot. Így bennünket kértek fel az ausztrál Nan Tien Intézet állami akkreditációjának támogatására. 2015-ben együttműködés kialakítását kezdeményezte az amerikai West Egyetem és Naropa Egyetem küldöttsége is. Jelenleg a lehetséges együttműködési területek kiválasztása folyik. Az együttműködés konkrét tartalma minden esetben a felsőoktatási intézmények diákjainak és tanárainak cseréje, közös kutatási programok indítása. Tavaly első alkalommal az európai felsőoktatási intézmények mobilitási együttműködését támogató Erasmus+ egyezmény sikeres aláírásával 10.000 € támogatást nyertünk el. A Nagytiszteletű burmai Sitagu Sayadaw legutóbbi budapesti látogatása során, az együttműködési szándéknyilatkozat aláírását követően 10.000 USD, majd idén januárban hívei újabb 10.000 USD támogatást ajánlottak fel egy burmai kolostor alapítására. 2015-ben 26 thai főapát látogatta meg főiskolánkat, s idén is várjuk őket. Jelen János

Első nap a dódzsóban • Minden év szeptemberében érdeklődéssel teli félelemmel figyeltük, amikor megjelentek a Buddhista Főiskola elsőéves aikidó szakos hallgatói. Mivel ezt a főiskolát én is elvégeztem, így bátran elárulhatom az intézmény felvételi stratégiáját. A felvételi bizottságnak a legfontosabb feladata mindig is az volt, hogy kiszűrje a megjelent jelöltek közül a történelmi személyiségek potenciális reinkarnációit, az önjelölt buddhákat és az egyéb, nem e világi képességekkel megáldott személyeket. A sokat tapasztalt bizottság előtt így is minden évben megjelent néhány igen fura alak. Az új tanév első aikidóedzése aztán alaposan igazolta, hogy sajnos a tisztelt bizottság éberségét mindig sikerült kijátszania egy-egy jóginak vagy félistennek. Mindenesetre közülük is valahogy a budó vonzotta a legtöbbet. Egyik ilyen szeptemberi álmos reggelen már javában tartott az edzés, amikor is egy kb. két méter magas, szakállas, csapzott-hosszú hajú figura belépett a dódzsóba, és megkérdezte, hogy itt lehet-e átöltözni. Balázs (Dr. Szabó Balázs 5. dan) nem leplezve derültségét mondta, hogy nem, ott hátul van az öltöző. A Sandokan-kinézetű figura csakhamar visszatért átöltözve, s beállt Balázs mellé, velünk szembe, mintha ő is az edzés megtartására készült volna. Füleky András

92

Nemzetközi kapcsolatok

A Főiskola tanárainak történetei és bemutatásuk A következő néhány oldalon a tanárok, tanítók és a főiskolai adminisztráció vezetőjének történetei, emlékei, írásai, az ő rövid bemutatásuk egy könyvrészlet, valamint egy réges-régi interjú kapott helyet. Természetesen itt sem sikerült mindenkit felkutatnunk, és ha valakiről esetleg megfeledkeztünk volna, kérjük, nézzék el nekünk, mi törekedtünk fáradhatatlanul.

Japán, budó, buddhizmus Szeretnék szívből gratulálni A Tan Kapuja Buddhista Főiskola alapításának 25. évfordulója alkalmából. 1998-ban hallottam először az intézményről. A kezdetekben Krepsz János és Szabó Balázs voltak a budó szakirány karate-, illetve aikidóoktatói, és ők javasolták nekem akkoriban, hogy oktassak budótörténetet, filozófiát és kultúrát. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen pont ez volt a szakterületem. 28 éves voltam, amikor 1992-ben Magyarországba érkeztem a Japan Overseas Cooperation Volunteers (JOCV) magyarországi japán delegáció önkéntes tagjaként. A JOCV a japán külügyminiszterium egyik kiemelten fontos területe, mely fejlődő országokba küld mind a mai napig fiatal japán oktatókat. Afrikába, Dél-Amerikába elsősorban mérnököket és tanárokat delegáltak, Magyarországra viszont csak 1992-ben küldtek először önkénteseket. Az első alkalommal két japánnyelv-tanár, egy dzsúdóedző és jómagam mint kendóoktató érkeztünk ide tanítani. Két és fél évig mint a Magyar Kendó Szövetség szakedzője dolgoztam, majd miután megbízatásom a végéhez ért, 1995-ben rövid időre visszatértem Japánba. Ugyanebben az évben megkaptam a Veszprémi Egyetem Tanárképző Karának adjunktusi állását, így 3 évet taníthattam az egyetem testnevelési tanszékén. A valódi kutatási területem a budóval kapcsolatos történelem és gondolkodásvilág filológiai szempontból való kutatása, így boldogan tettem eleget a megbízásnak, hiszen a szakterületemen tevékenykedhettem, taníthattam. 1998-tól oktatok A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. A budó szakirány megalakulása után főleg budóval kapcsolatos tantárgyakat tanítottam, majd miután a szakirány megszűnt, japán nyelvet oktattam az intézményben. Mivel mind a budó, mind a japán nyelv egyaránt kapcsolódik a japán kultúrához, így ezek mély összefüggésben vannak a buddhizmussal is. A budó eszmetörténete mutat rá arra, hogy a budóra mennyire komoly hatással volt a középkori A Főiskola tanárai

93

buddhizmus. Ezért is töltött el nagy örömmel, hogy éveken át ilyen érdekes témákkal foglalkozhattam, és hallgatókat oktathattam a japán kultúra, a budó és a buddhizmus összefüggéseiről. Sajnos azonban ebben az évben megbízatásom A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán a végéhez ér. A szemeszter végén bezár a japán szak is, így ezekkel a sorokkal búcsúzom most az iskolától. Azonban mindig örömmel fogok visszagondolni az itt eltöltött 18 évre, és mindig őszintén hálás leszek, hogy egy japán személynek ennyi éven át biztosítottak oktatási lehetőséget az intézmény falai között. Kívánok még nagyon sok szép esztendőt A Tan Kapuja Buddhista Főiskolának! Abe Tetsushi

Abe Tetsushi 1992 óta él Magyarországon és az eddig itt eltöltött huszonnégy esztendőből tizenhatot a Főiskolánkon való tanítással töltött. Elvitathatatlan érdemeket szerzett mind a budó, mind pedig a japán szakirányok munkájában, igazi japán elhivatottsággal és precizitással segítette hozzá a diákokat és tanárokat a japán kultúra és gondolkodás mélyebb megismeréséhez. Óm namó bhagavaté vadzsraszára-pramardiné tathágatája arhaté szamjak-szambuddhája, tadjathá óm vadzsré vadzsré mahá tédzsavadzsré mahávidjavadzsré mahábódhicsittavadzsré mahábódhimandópaszankramanavadzsré szarva-karma-ávarana-visódhana-vadzsré szváhá

Csak az a fontos, ami érdekes Jelenlegi fizikai létformámat – mint mindenki másét – 13,7 milliárd évvel ezelőtt hozta létre a Big Bang. Az idióta társadalmi konszenzuális valóságleírás szerint pedig 1951. szeptember 17-én születtem. Természetesen a középiskolát többszöri nekirugaszkodással végeztem (kicsapás politikai okokból), egyetemre pedig tudatosan nem jelentkeztem, mert nem akartam száraz teveszart rágni. Sok más mellett persze jártam a ’80-as években a Kőrösi Csoma Intézet előadásaira, amíg Hamvas Béla olvastán 1986-ban feleségemmel, aki a 108-ak egyike volt, és barátainkkal emigráltunk Krétára, hogy remeteéletet éljünk. Ez

94

A Főiskola tanárai

inkább poszthippi vándorlássá alakult, amit rendes könyvtár nélkül nem toleráltam. Hazatérve tehát szokásos „kapun belüli munkanélküli” állásokat vállaltam (mint dekoratőr, újságkihordó, vízműveknél idegenvezető s így tovább), amíg meg nem hívtak tanárnak az alakuló Főiskolára. Könnyebb leírni, hogy mit nem adtam elő, mint azt, hogy mit. De azért néhány témakör: természetfilozófia, fizika és matematika filozófiai problémái), komparatív vallástörténet, kabbala, szufizmus stb., de a legígéretesebbek az elindult TEKI szakirány témái voltak. Apropos, a természetellenes Kilátástalanság Karmikus Gyülekezete (TEKI KaGyü) papi vonalának is tagja vagyok. Részben ez a szellemiség az oka, hogy a Főiskoláról ’97-ben mennem kellett (példának okáért a kvázi és pszeudoreligiózus vonalak nyomására – törekedjetek fáradhatatlanul). Ezek után különböző portási állásokat betöltve még jó pár évig tanítottam magánegyetemeken (Logos, Anima, Szellemi Búvárok, Mesügebájsz és Gumibugyi stb.). Persze országunkban könnyebb egyetemet alapítani, mint zöldségboltot nyitni... Természetesen mindenkit csak az irreleváns tudományés kultúrterületek érdekeltek, így valódi vesszőparipáimra csak nagy ritkán kerülhetett sor. Ezek mindig az emberen túlit célozták, mert ahogy Angmar mondotta, „az ember fos faj”, magam pedig hozzátenném, hogy csak néhány terület van, ahol homályosan ugyan, de kilátunk a fejünkből. Ilyen elsősorban a matematika legabsztraktabb világai, a Grothendieck-féle toposz- és motives-elméletek (általában a kategóriaelmélet), a halmazelmélet (nagy számosságok pl.), de a modern fizika területei is (kozmológia, kvantumelmélet annak interpretációival együtt). A filozófiából is csak az, ami kifelé tapogatózik a „cellából”, tehát semmi etika-esztétika és más léhaságok. Van egy egyszerű princípium tájékozódásra: csak az fontos, ami érdekes (információelméleti nyelven: ami komprimálható és logikai mélységű – szemantikai – információs csomag). Jelenleg egy laza szellemtelenségi kört alkotunk Mászolymácsonya Liget Hét Bölcse néven, többnyire a Főiskolával kapcsolatban voltakkal, belga sörök, single malt whiskyk tanulmányozására, transzcendens élőhalott TEKI-tulkunk, Pu-Tai Lhagpo Dordzse égisze alatt. De misztériumokról ne többet! Végül könnyítésként egy felemelő emlék a Főiskola viharos, de derűs időszakából. A TEKI szakirányon belül hallgatókkal együtt látogattunk ki az ún. labirintusbarlangokba (Bia hegye, Budai-hgs), ahol Chtulhu idézésen kívül indológiai és más órákkal, pszichológiai kísérletekkel múlattuk az időt. Annyira sikeresen, hogy három hallgató öntevékenyen egy éjszakai szeánszra is kivándorolt oda. Majd éjszaka 2 óra körül engem és az akkori rektor urat (Farkas Pali) kétségbeesetten hívta fel az egyikük a faluból, hogy most azonnal menjünk ki hozzájuk, mert „rettenetes apparíciók, természetfeletti támadások” áldozatai. Természetesen tovább aludtunk, de másnap Pali iskolagyűlést hívott A Főiskola tanárai

95

össze, ahol közölte, hogy aki ezután kimegy a barlangokba, mint a Főiskola hallgatója teszi ezt, de kijövetele után már nem lesz az. „Ez így történt és így” (Szutyejev bodhiszattva). Bakos József

Dr. Jose Batuman von Abavr, alias Bakos József Filozófus, vallásfilozófus, ezoterikus író, képzőművész, polihisztor. A Tan Kapuja Buddhista Egyház 108 alaptójának egyike. A Főiskolán 1997-ig tanított a többi között természetfilozófiát, hermetikát, vagy éppen kabbalát.

A vizsgáztató Hihetetlen, de már közel két évtizede (vagy több?) járok évente kétszer is A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára államvizsgáztatni. Először e sorokban is szeretném megköszönni a bizalmat, amit egykor Farkas Pál, majd őt követően valamennyi vezető megszavazott nekem, és felkértek, hogy vegyek részt a végzősök utolsó nagy megmérettetésén, az államvizsgán. A régi „gárdából” sok tanár szintén már az elejétől jelen volt a vizsgákon, de a legstabilabb állandó résztvevők – mellettem – az elnökök, Fehér Judit és alkalmanként Fórizs László voltak. Az évek során sok új kollégával is megismerkedhettem, és őszintén mondom, hogy kiváló oktatói és kutatói lehetőségek rejlettek és vannak e közösségben. Több száz szakdolgozat ment át a kezemen, melyeket néha ELTE-s és más elfoglaltságaim közepette csak „rohamtempóban” olvashattam, s melyek alapján mondhatom, hogy a Főiskola az évek során nagyszámú, sokoldalúan és jól képzett hallgatót bocsátott ki. Közülük – szerencsére – már többen is kollégákká váltak, és tovább kutatják, művelik választott témájukat, teszik közzé eredményeiket, aratnak sikereket hazai és nemzetközi szinten. A rengeteg szakdolgozatból én is nagyon sokat tanultam, és mivel a legtöbbnek a buddhizmushoz kapcsolódik a témája, mintegy „lelki felfrissülés” volt olvasni közülük néhányat – főleg a nyári vizsgaidőszakban. Zárásul egy anekdota: vannak „tesztelős hallgatók”, az évek során több olyannal is találkoztunk, aki egy-egy „ravasz mondat” elhelyezésével mérte a bizottságot, hogy elolvassa-e a művet, vagy pontosabban, hogy kellő figyelmet szentel-e a szövegnek. Egyikük a szakdolgozata vége felé beírta, hogy „aki ed-

96


dig eljutott, az kaphat egy sört”. Rákérdeztem, „Hol a sör?” – és valóban hozott magával, több dobozzal is, hogy válasszunk! A vizsgákon szerzett tapasztalataim, élményeim nemcsak a Főiskola szakmai felkészültségét mutatták meg, hanem – mint ez utóbbi történet is bizonyítja – egy olyan közösséget, ahol tudás és a szabad szellemnek egy-egy ilyen „játéka” megférhet egymás mellett. Birtalan Ágnes

Birtalan Ágnes Az ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszékének tanszékvezető professzora, a Mongolisztikai Doktori Program vezetője. Kutatásainak középpontjában a mongol népek filológiája áll, elsősorban a vallási hagyományok (sámánizmus, buddhizmus és népvallás) és a nyelvjárási folklór. Publikációi egy része elérhető: birtalan.innerasia.hu és Birtalan Ágnes, academia.edu.

Első zarándoklatom az Uszóra 1985. július végén Sz. Zoli barátommal útra keltünk Egerbe gyalog, két nehéz, telipakolt fémvázas hátizsákkal. Előző nap, 20-án ünnepeltük épp a 20. szülinapomat. Akkoriban frissen megtért buddhistákként és ezoterikusokként nagyon másként láttuk a világot, mint korábban, és különösen másként, mint a környezetünk, és persze másként, mint ma. Ő az ELTE jogi karát, én az Államigazgatási Főiskolát hagytam ott a megvilágosodásért, amit egyikünk családja se nézett jó szemmel, s igazi elfogult szülőkhöz méltón kölcsönösen a másikat, a rossz barátot vádolták azzal, hogy meghülyítette kicsi fiukat. Szüleim szerint Zoli engem, az ő szülei szerint én őt. Ez utóbbiban több volt az igazság, bár ha nem lettem volna, szerintem Zoli akkor is kihullott volna a jogi egyetemről, ill. a normális polgárok világából, ez csak idő kérdése volt. Én viszont már kapcsolatba kerültem a Buddhista Misszióval, volt némi tudásom a kihullásról, amit átadtam akkori legjobb – vagy tán inkább egyetlen – barátomnak. Nos, ebben a fellelkesült időszakban határoztuk el, hogy Isaszegről elzarán dokolunk az Uszóra, ahová meghívtak bennünket, ami igen nagy megtiszteltetésnek számított abban a körben. Február óta jártunk a Misszió előadásaira az ún. Kisházba, egy rákosszentmihályi kert tanteremmé átrendezett garázsába. (Ebből nőtt ki egyházunk és főiskolánk a maga színes gárdájával és szerteágaA Főiskola tanárai

97

zó tevékenységével.) A Kisház társasága igen vegyes volt. Részben meg nem értett nagyképű zsenik, részben unatkozó nyugdíjasok, részben kallódó, útkereső fiatalok kis körének a gyülekezőhelye volt, amit még pár bolond színesített. Ennek az iskolának volt titkos, megközelíthetetlen szent helye az Uszó tanya a Bükkben, három szellemi és gyakorlati vezetővel, a Kisház három tanárával, a későbbi Tan Kapuja három alapító atyjával. Összepisálta magát a megtiszteltetéstől, akit ők meghívtak az Uszóra. Zarándokutunk a férfiasság próbája volt. 114 kilométert számoltunk három napra. Szülinapomon meg ittunk egy jót – hogy még nehezebb legyen másnap. Reggel aztán indulás. Hátizsákunkban minden volt, még fazekak is, csak vizet nem vittünk, ez is próba akart lenni, romantikus módon azt fogadtuk, ott iszunk, ahol vizet találunk, mert víz nyilván mindenütt van, nemde. Kiporoszkáltunk Gödöllő felé, majd Aszód és Tura napraforgós határain át eljutottunk Hatvanig, sőt kicsit túl is mentünk rajta, vagyis megtettünk kb. 40 kilométert az első nap. Ott vertünk sátrat, az országút szélén. Annyira fáradtak voltunk, hogy azzal se törődtünk, netán agyonvernek a környékbeli bunkók, mint a szelíd motorosokat. Ekkoriban még nem voltak iglu sátrak, nekem volt egy kétszemélyes, dupla fedelű, kék színű, rohadt nehéz sátram, ami korábban az udvarunkon volt felállítva, és nyáron ott lebzseltem. Rendes sátorcövek helyett még apám faragott hozzá – mert apám általában mindent maga csinált a tulajdon két kezével, ami permanens szívást eredményezett már nemegyszer. Így volt ez most is: ahelyett, hogy normális, vékony, könnyű alumíniumcövekeket vettem volna, apám fabrikálta hasábokat cipeltem. Másnap olyan izomlázam volt, hogy a lélegzetvétel is fájt, ilyet tényleg nem éreztem korábban. Vizünk nem volt, majd szomjan haltunk, gondoltuk, keresünk egy kutat. Ott tudtuk meg a mezőn, hogy a kutak mérgezettek. Úgyhogy tovább baktattunk az emelkedőn, inkább a hátizsákjaink vittek minket, mint mi azokat. Útközben több autó is lelassított mellettünk, és a vezetők kiszóltak, hogy elvinnének bennünket (mennyire más idők voltak azok), mi viszont mondtuk: köszönjük, gyalog szeretnénk megtenni a távot. Nem kérdés, hogy mit gondolhattak rólunk a derék autósok. Citromot nyalogattunk az erőltetett menet alatt, így enyhítvén kínunkat, mígnem beértünk Gyöngyösre. Ott aztán vettünk vizet (Zoli valami szörnyű gyomorkeserűt), aztán a főtéren egy gyepes részen elterültünk, majd kisorsoltuk, melyikünk megy be a kb. húsz méterre lévő postára feladni egy képeslapot a családunknak, hogy még élünk. Zoli volt a pechesebb, s amíg vánszorgott a postára, én az ő gyomorkeserűjét kóstolgattam, így próbálván némi szolidaritást mutatni. Aztán mentünk a Mátra felé, Domoszlón vagy Abasáron (fene se emlékszik) megnéztük Aba Sámuel szobrát. Vicces volt, hogy szobrot állítottak a kommunista királynak, bár egy barátom utólag mesélte, hogy nagy közfelháborodás volt miatta,

98


mivel a falusiak szerint elszórták a pénzt erre a senki által nem ismert uralkodó emlékművére, pedig az az útra kellett volna. Vettünk paprikát, a helyiek nagyon büszkék voltak, hogy milyen jóféle paprika terem ottan, és az egyik – szemüvege alapján értelmiséginek kinéző – vevő a kis közértből Murphy törvénykönyvével biztatott bennünket, de innentől számomra inkább valami delíriumos élmény volt a további út. Megvallom, egyszer meginogtam, és ezen a második estén félálomban felvetettem Zolinak, hogy talán nem volna annyira ciki, ha másnap reggel szépen buszra szállnánk, de ő kitartott, én meg elszégyelltem magam. Érdekes, hogy másnapra mennyire kijózanodtam és felfrissültem. Úgy mondják, átestem a holtponton. Zoli inkább robotnak tűnt a számomra, annak meg ugyebár nincs holtpontja. A lényeg, hogy kedélyesen elbattyogtunk Egerszólátig, ahol akkor még nem volt fürdő, csak szőlők. Ott megpihentünk, és másnap reggel beértünk Egerbe, a vasútállomásra, ahol vidám német diákok hangoskodtak angolul, amint mosták a zoknijaikat és pólóikat az állomás kútjánál. (Sose felejtem el, mennyire irigyeltem őket az angoljukért.) Aztán kisvasútra szálltunk, és elmentünk Szilvásváradra, ahol vidám társaság gyűlt össze: Zoli akkori szerelme, akit én utáltam, annak barátnője, jött a volt szerelmem, Tünde is, akit K. Endre, az ismert költő csapott le a kezemről, s maga K. Endre is, valamint I. Sanyi haverunk, Isaszeg akkori egyik nagyreményű okostojása. Vártam még az akkori barátnőmet, Marit is, de az nem jött – innen tudtam meg, hogy szakított velem, amit némi megkönnyebbüléssel elegy rosszallással vettem tudomásul. Miután elunták buddhista térítésünket (ami inkább Hamvas Béla volt, mint tényleges buddhizmus), a társaság szétszéledt, mi meg Zolival ott maradtunk a Szalajka völgyében, és felcuccoltunk egy régi, palánkkal ellátott kis őrtorony romjaihoz remetéskedni, spirituális életet élni. Milarépa nyomán csalánfőzeléket ettünk, meg ami maradt. Zoli csinált valami pempőt, ami annyira rossz volt, hogy még ő se tudta megenni, így aztán cukorral és liszttel kiegészítve megsütötte, és elnevezte Bükki Csemegének, amit megkóstoltam – ő ette két napig, míg kidobta a javát. Éjszakánként összecsináltuk magunkat a vadak lépteitől, mert azok a koromsötétben nagyon emberi lépteknek tűntek. Zoli viccesen előadta, hogy engem már rég kibeleznek a gyilkosok, de ő egy jokogerikekomival elintézi őket. Egyszer lepett meg bennünket egy kiránduló srác, aki augusztusban ment katonának. Megborzongtam, mert tudtam, hogy ez a sors vár rám is hamarosan – és így is történt egy év múlva. Remeteségünk azzal ért véget, hogy na akkor indulás az Uszóra, hiszen megígérték a Kisház mesterei, hogy Szilvásváradon a második buszmegállóban várnak ránk ekkor és ekkor kocsival. Ezzel: a titkos szent helyre érkezéssel végződött volna a nagy út. Hát persze, hogy nem jöttek ki értünk. És mivel fogalmunk nem volt, hogy hol a francban lehet az Uszó, zarándoklatunk ezzel véget is ért. Míg én hazafelé A Főiskola tanárai

99

morgolódtam, Zoli nyugodtan csak annyit mondott: éreztem, hogy így lesz, ez az út annyira teljes volt, hogy az Uszó ebbe már nem fért volna bele. Mindig is törhetetlen optimizmusát szerettem benne. Zoli aztán a Tan Kapuja első tanári gárdájának tagja lett, és filmesztétikát oktatott. (Ez még az az időszak volt, amikor szakrális matematikától kezdve asztrológián át mitográfiáig mindent lehetett tanítani.) Mivel azonban fél éven át Leone Egy marék dinamit c. filmjét magyarázta, tanári karrierje nem tartott sokáig. Én akkor Takács barátom és akkori mentorom (meg első feleségem) hatására úgy gondoltam, inkább elvégzem az egyetemet, utána próbálkozom a Tan Kapuján. Farkas Attila Márton

Farkas Attila Márton Az ELTE-n régészhallgatóként kezdte, majd 2006-ban egyiptológiából doktorált. Végzettsége szerint egyiptológus és kulturális antropológus. Az egyetemet megelőzte a Buddhista Misszió, lényegében itt szocializálódott, az egyetem már nem tudott sokat rontani rajta. Értelmiségiként a szimbolikus gondolkodással, főleg a képi gondolkodással foglalkozott, s előszeretettel használta fel a kognitív tudományok egyes eredményeit. Részt vett a thébai ásatásokon és egy egyiptomi sivatagi expedícióban, pár társadalomtudományi és történeti kutatásban, ill. különféle műhelymunkákban. Jelenleg A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tanít vallástörténetet, buddhista bölcseleti irányzatokat és hasonló elvont dolgokat. Szakmai publikációi mellett számos esszét, népszerűsítő cikket, sőt közéleti publicisztikát írt. Igazából esszéistának tartja magát, nem tudósnak. De próbálkozott forgatókönyvekkel, drámával, még a Bëlgának is írt egy-két dolgot (az együttes egyik tagjával van egy kognitív nyelvészeti műhelyük), valamint rádiózott, és dolgozott szociális munkásként is. Mondhatni, sok mindent csinált életében, de egyedüli sikeres művének a kislányát tartja.

Óm muni muni mahámuni sákjamunijé szváhá 100


Térjetek el, térjetek meg! Térjetek el néhány órára, napra vagy jó időre korábbi, izmusokhoz kötött létlátásotoktól, és váltsatok szemléletmódot; hiszen a világ szétcsodálkozása megszüli bennetek is a csodás világot; változtassatok gondolkodásmódotokon, s így a gondolat világa megtermékenyíti a gondozás szép tetteit; szóban és cselekedetben újuljatok meg, amivel más életvitelt nyerhettek, amelyben érzületetek, magához az élethez való viszonyulásotok alakul át; minden lehetőségben meglátjátok a léttöbbletet, s a betegség, az öregség, a szenvedés és a halál is csak út lesz: mialatt a végtelen magasban változatlan helyet nyersz, és időtálló helyet találsz, úgy helyénvalóak lesznek gondolataid, szavaid és tetteid, és egészen más rendszerben működnek majd dolgaid, amelyek beleérnek a lét végtelen rendjének örökébe! S ha mégsem – akkor is... De „ha kiterítenek úgyis”, mindenképpen érdemes megszabadulni az izmusoktól, mert hátha nincs is halál – sem szenvedés, öregség és betegség – csak örök élet... Mindezért néhány órára térjetek meg! Farkas Lőrinc Imre

Farkas Lőrinc Imre 1948-ban született Budapesten. Filozófus, A Tan Kapuja Buddhista Egyház 108 alapítójának egyike. A Főiskolán filozófiai tárgyakat tanított, az első tanárok egyike volt. Farkas Lőrinc Imre Kiadó néven sok olyan könyvet adott ki, amely hiánypótló művnek számított a buddhizmus területén, illetve olyanokat, amelyeket A Tan Kapujához köthető tanárok írtak, fordítottak. Alapítója a 2004-ben létrejött Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetemnek, melynek hivatalos akkreditációja jelenleg folyamatban van.

„Fordítottam a nyáron egy könyvet, egy picit beszélek róla, ha érdekel titeket, de ha nem, akkor is…” „A személyiség olyan, mint a tarhonyák, amikor összeragadnak gombóccá – tarhonyagombóc.” (Takács László: CSAKTUDAT-tan – Nagy Nelli gyűjtése)


101

Számság, ahogy még soha Részlet Groszmann Gusztáv A matematikától az aritmozófiáig című írásából, annak összefoglalása és grafikonja. „Megmutattuk, hogy a matematika (és a racionalitás) alapjainak krízise a formális-diszkurzív bekorlátozottság szükségszerű következménye és önelégtelenségi szimptómája. Ezután kifejtettük a matematika (és a racionalitás) metafizikai alapjait ősforrásaihoz visszavezetve a számot (ami az abszolút metafizikai érvényszint vagy Számság), a formális axiómát (ami mint metafizikai axióma az élő gondolkodás valamely érvényszintre való bekorlátozódásának kondíciója) és a logikai következményt (ami a szimbolizált érvényben tartó viszonya szimbólumaihoz).” Groszmann Gusztáv írásának teljes, eredeti példánya megtekinthető és áttanulmányozható A Tan Kapuja Buddhista Egyház Gyűjteményében, A Tan Kapuja Buddhista Szakkönyvtárban.

Groszmann Gusztáv

Matematikus, az Egyház 108 alapító tagjának egyike. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola első éveiben Szakrális matematikát tanított az intézményben.

102


A hallgatók és a kollégák segítségével 2008 februárjában kezdtem japán nyelvet tanítani a TKBF-en óraadó tanárként, majd szeptembertől főállású oktatóként. Az eltelt idő alatt sok csodálatos hallgatóval találkoztam, és számtalan szép emlékkel gazdagodtam. Különösen maradandó emlék, hogy a Magyarországi Japánnyelv-oktatók Társasága (MJOT) szervezésében 2009, 2010 és 2011 nyarán megrendezett japán táborokat, amelyek helyszíne a Főiskola volt, a japán specializációs hallgatók együttműködése nélkül nem tudtuk volna megvalósítani. Hasonlóképpen a minden év márciusában az MJOT által megrendezett japán nyelvi szónokversenyen is aktívan dolgoztak a japán specializációs hallgatók a szervezői csapatban. Nagy örömmel gondolok ezekre a tanórán kívüli tevékenységekre, amelyeket a hallgatókkal közösen végezhettünk. A Főiskolán kiváló japán szakos kollégákkal voltam megáldva, akikkel egy emberként dolgoztunk a tanulni vágyó hallgatók képességeinek növelésén. Büszkén gondolok rá, hogy öt hallgatót tudtunk állami ösztöndíjas tanulóként különböző japán egyetemekre kijuttatni, valamint három hallgatónk is részt vehetett a Japán Alapítvány kiválósági ösztöndíjprogramjában. Semmi kétségem, hogy a megfelelő oktatási környezetet biztosító, mindvégig kedves és készséges főiskolai kollégák és egyéb alkalmazottak szíves együttműködése nélkül az elmúlt nyolc évben én, aki nem beszélek elegendő mértékben magyarul, nem tehettem volna szert ennyi szép emlékre. Mindent köszönök a hallgatóknak és a kollégáknak! Goto Fumiyo

Goto Fumiyo Japántanár, 2008 óta tanít a Főiskolán. Kedves, közvetlen stílusával és kiemelkedő tanári kvalitásaival hatalmas szerepe van abban, hogy a Főiskolán folyó japán nyelvi képzés magas szintre emelkedhetett.

Namo amida butsu A Főiskola tanárai

103

„A testtartás nagyon fontos hatással van a tudatra. Nem vicc, engem az anyám, főképp a nagyanyám minden tudás nélkül úgy hátba vágott, ha görbén ültem…” „Vadzsraülés lesz, na mire hasonlítok most...? Na jó, egy kis túlzással...! Vagy inkább harangot kellett volna mutatnom…” (Jakab Katalin: Mahamudra – Nagy Nelli gyűjtése)

Jubileumi 25 év Így leírva nagyon hosszú időnek tűnik, de a tanításokból tudjuk, az idő átélése mindig relatív, még akkor is, ha térbe és időbe ágyazottan élünk, nem beszélve arról, mikor például álomban a tér és idő fölé kerülünk. 25 év eseményei peregnek le most előttem, ahogy felidézem a történetet A Tan Kapuja Buddhista Egyház, aztán A Tan Kapuja Buddhista Főiskola alapításának évétől, 1991-től kezdődően. Emlékeim szerint a Bartók Béla úton volt az az étterem, ahol Mireisz László javaslatára összeültek a közösségvezetők, és elindítottuk A Tan Kapuja Buddhista Egyház alapítását. Azért étteremben, mert ekkor még semmiféle más helyiség nem állt rendelkezésünkre. Ott én egy vitát indítottam, mikor megpróbáltam a mindenféle tartalommal már régen teli egyházi gyűjtőnevet másra változtatni, de kiderült, hogy a jog szempontjából mégiscsak ez a legjobb választás. Tagközösségem akkor a Magyarországi Nyingmapa Közösség nevet viselte Szögyal Rinpocse inspirációja alapján, aki 1991-ben járt Budapesten, és abban a szerencsében volt részem, hogy tolmácsolhattam a tanítását. Ezzel szinte egyidejűleg A Tan Kapuja Buddhista Egyház létrehozta A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát, és még abban az évben elindult a tanítás a Mechwart liget közelében lévő bérelt helyiségekben. Ott éltük át az intézmény gyermekbetegségeit, melyeket az érthetetlenül bonyolult és túl friss szabályozás okozott. Minden azért volt túl friss, mert Főiskolánk teljesen egyedi volt a maga nemében, és valójában az is maradt. Nagy előrelépés volt, mikor a IX. kerületben a Börzsöny utcai IKV épületét végre megvehette Egyházunk, mely így már sokkal zavartalanabbul működtethette a Főiskolát. Elmondhatjuk, igen változatos életünk volt a mostani, 2016-os esztendőig. 25 év telt el néhány válsággal tarkítva, mely gyakran abból adódott, amiből a történelem folyamán a világban másutt is, azaz a vallási, egyházi élet és a világi vezetés nem zökkenőmentes együttműködéséből. Valahogy úgy tűnik, mostanra kilábaltunk a gyermekbetegségekből, elültek az ellentétek, ami sokban köszönhető a kitartóan megtartó „Vének Tanácsának”, Mireisz Lászlónak, Farkas Pálnak és Dobosy Antalnak. Magamat is közéjük sorolnám az időbeli és együttműködésbeli folytonosság miatt, és ők csupán azért nem vesznek be, mert egy

104


hölgyet nem illik vénnek nevezni. 2011. évi nyugdíjba vonulásom óta tagközösségem gyakorlatvezetésével foglalkozom, fenntartva mindenki számára azt a lehetőséget, hogy a gazdag tibeti hagyomány módszereivel megismerkedhessen. Jakab Katalin

Jakab Katalin Nyelvtanári diplomával fordítóként került kapcsolatba a buddhizmussal, mikor is a nyolcvanas évektől kezdve rendszeresen meghívták tolmácsolni angolul beszélő tibeti tanítók fordításához. Az alapítás idejétől fogva tanított óraadó tanárként A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, 1997-től főállású tanárként. Tanított angol nyelvet, főleg Dharmaangolt. Szemináriumokat tartott a tibeti hagyomány alapján azon tanárai átadása szerint, akiktől tanult. Tantárgyai: Hospice – Bardo-tanítások, Mahámudra, Álomjóga, Az öt elem gyógyító ereje, Cá Lung gyakorlat. Jelenleg 3 éves bentlakásos tanári továbbképzésen vesz részt Tenzin Wangyal Rinpocse ajánlásával a Nemzetközi Ligmincha nonprofit szervezet Lishu Intézetében (India, Dehradun) azzal a céllal, hogy az ott tanultakat a Ligmincha Magyarország szanghagyakorlásának, spirituális fejlődésének segítésére fordítsa.

A buddhisták… A buddhisták olyan emberek, akik mindig képesek tekintetüket a köznapi valóság fölé emelni. Anélkül teszik ezt, hogy mások boldogításán törnék a fejüket. Az elmúlt húsz évre visszatekintve azt mondhatom, hogy a Tan számomra olyan nagy ívű gondolatnak bizonyult, amely a leghatározottabban segített tájékozódni a világban. Mivel az életenergiák tisztán spirituális felszámolására sohasem éreztem magamban hajlandóságot, én – Nietzsche szavaival élve – „az életen való tönkremenetel” közvetett módját választottam. Az első négy évet – a nyolcvanas évek második fele –, amit a buddhizmus vonzásában töltöttem, a tanítások megismerésére és életgyakorlati tájékozódásra fordítottam. Az ezt követő csaknem tíz évben – miután részt vettem a TKBF életre hívásában, elindításában és működtetésében – oktatói tevékenységet folytattam. Emellett intenzív filozófiai kutatómunkát végeztem, valamint bölcsészeti tanulmányokba kezdtem. A Főiskola tanárai

105

Az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált azonban, hogy ezt az irányvonalat csak határozott identitásváltás árán követhetném. Erre nem voltam hajlandó; talán a képesség is hiányzott. Félbeszakítottam egyetemi tanulmányaimat. Oktatói tevékenységemet beszüntettem, és távoztam a Főiskoláról. Visszakanyarodtam eredeti utamra. Azóta saját kertemet művelem. Jancsik Károly

Jancsik Károly 1956-ban született Kiskunhalason. Művészeti tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán folytatta, esztétikát az ELTE-n tanult. A buddhizmussal az 1980-as években került kapcsolatba. A TKBF egyik alapító tagja és hosszú időn keresztül a főiskola oktatója volt. Jelenleg festészettel foglalkozik, az alkotás, a művészi tevékenység tölti ki az életét.

Az első tibeti tanár A dalai láma jó barátja, professzor Róna-Tas András segítségével kaptam ösztöndíjat Magyarországra, a szegedi JATE-re. A tanulmányi időm alatt többször jártam Budapesten hétvégenként tanítani a csillaghegyi Karma Ratna Targye Ling buddhista csoportban. Ebben az időben Steiner Gyula és Dévényi Kata segítségével megismertem Jakab Katalint, Farkas Pált és Agócs Tamást. 1991 szeptemberében, amikor a Buddhista Főiskola elindult, én voltam az első tibetinyelv- és buddhizmustanár. Ekkor Farkas Pál volt az igazgató. Amikor Gese Lobszang Szönam Lodö la (szerzetes- és diáktársam volt az indiai Institute of Buddhist Dialectics intézményben) a kollégám lett a főiskolán, kaptam egy állandó munkalehetőséget az ELTE-n mint tibeti nyelvi lektor. Lodö lával hét évet tanítottunk a főiskolán, amikor acsarja Tenzin Csögyel barátom Magyarországra érkezett, hogy átvegye Lodö la tanítói posztját a főiskolán. Mindeközben, míg tibeti nyelvet és buddhizmust tanítottam a magyar diákoknak, arról álmodoztam, hogy Magyarország buddhista vallású állam lehet egyszer… Míg Lodö lával ketten tanítottunk, reméltem, hogy továbbadhatjuk az indiai Nálanda Egyetem buddhista tradícióit. Később, amikor Csögyel lával oktattunk, azt gondoltam, hogy a főiskola lehet majd olyan jó, mint az amerikai Emory University.

106


Ám nemrég tudtam meg, hogy a főiskolán jelenleg nincs tibetinyelv-oktatás, így sajnos úgy tűnik, minden reményem elveszett. De imáimba foglalom, hogy a Buddhista Főiskola Magyarország fennállásáig létezhessen és fejlődhessen tovább és tovább. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt a főiskolát szolgálhattam, és sok szerencsét kívánok a jövő generációinak! rabdzsampa Karma Dorje

rabdzsampa Karma Dorje 1958. 12. 29-én született Wabchen településen Tibetben. A családjával együtt 2 év múlva Nepálba menekült, pár év múlva pedig Indiába költözött. Tanulmányai során sokféle szöveget tanulmányozott: phar phyin (Pradzsnyá paramita), bdu ma (Madhyamika), byams chos sde lnga, mdzod stb. 1975–1987 között az Institute of Buddhist Dialectics képzését végezte el rabdzsampa fokozattal, mely a buddhista filozófia doktori fokozatával egyenértékű. 1991-1992-ben a JATE Altajisztika Tanszékén volt ösztöndíjas. 1991-től 1993-ig órákat adott A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, 1992-től az ELTE Belső-Ázsia Tanszékén tibeti nyelvi lektorként dolgozik.

A pálióra titkai Pálióra volt, el voltunk merülve valami nyelvtani problémában, nem is vettük észre, hogy csak úgy ott termett. Később megmagyarázta, hogy a páli upapaddzsati ige épp valami ilyesmit jelent, noha a szót a mennyországba csodás módon átkerülő emberekre utalva használják, de nem igazán érti, honnan szedték ezt, mert ő ilyesmiről nem beszélt. Papucsot viselt, és nem volt a nyakában törülköző. És nem úgy nézett ki, mint egy majom, azaz karja egyáltalán nem ért a térde alá, amikor állt, arany szőre sem volt, és nem tűnt úgy, hogy volna 40 foga. Igaz, a majomnak sincs ennyi. Feltűnőek voltak azonban nagy fülcimpái. Azt mondta, ő Gótama, és körülbelül 60 éves. Kerestük a testéből áradó fényözönt, semmi. A jelenlétéből fakadó megnyugtató kisugárzást, semmi. Vagy hogy legalább megremegjenek az ablaktáblák. Egy madár piszogott csak az ágon, lehet, hogy benézett, de ki tudhatja ezt egy madárnál. Annyi csoda azért történt mégis, hogy tudtuk, ő Gótama, és nem kezdtünk el megilletődni. Érdeklődött, hogy mit is csinálunk. Mondtuk, hogy páliul olvassuk azt, amit ő mondott. Megmutattunk neki egy-két szuttát, és meséltünk neki a buddhizmusról. Nagyon rendben lévőnek találta, hogy tanítványai A Főiskola tanárai

107

igyekeztek továbbadni, amiről beszélt nekik. De egy rakás dolgot azért nem értett. Nem értette például, hogyan lettek emberfeletti képességei. De mondtuk neki, hogy ha nem lettek volna ilyenek, akkor most nem tudnánk vele beszélgetni. Az ellentmondást hallgatásával elismerte. Érdeklődtünk, hogy vajon miért hagyott otthon csapot-papot. Ránk nézett, és csak annyit mondott, hogy ezt ugye nem gondoljuk így komolyan? Láthatóan nem akart magáról beszélni. Inkább elmondta, hogy pocsék világ volt épp akkor. De ez a mostani sem tűnik neki tökéletesnek, idefele jövet látott bhikkhukat, koldusokat. De örült annak, hogy többnyire békések és boldogok az emberek, legalábbis annyira, hogy ne akarjanak koldusok, bhikkhuk lenni. Kicsit körbevezettük a Főiskolán, elismerően hümmögött. Azzal búcsúzott, hogy igen derék dolgot csinálunk itt ebben az iskolában, amikor megpróbáljuk kihámozni abból az irdatlan írott szóhalomból a lényeget. És talán még említette Brahmá isten nevét, nem túl hízelgő mosoly kíséretében. Körtvélyesi Tibor

Körtvélyesi Tibor A „Kisházas” nemzedékhez tartozik. Az akkori telefonkönyv egyetlen „buddhista” kezdetű bejegyzése nyomán került a körbe. Aztán szorongott ő is Rákosmicsodán a kispadon. Egy alkalommal az előadások végén várták a buszt, amikor az orruk előtt a kereszteződésben összeütközött két nagy sebességű autó. Azóta tudja, mi a véletlen, és hogy esetleges a léte. A kezdetek óta tanít a Főiskolán, de saját elmondása szerint ma már jobban tudja, miről beszél. Az ELTE latin és indológia szakán végzett a kilencvenes évek közepén, nemrégen szerezte meg az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájában az abszolutóriumot, jelenleg a disszertációján dolgozik, témája a páli kánon rétegződéseinek vizsgálata. A Főiskolán voltak buzgó évei, és voltak csalódásai is, nagyon fáj néhány kollégája elvesztése, de a hallgatói mindig örömmel töltik el. Saját szavaival élve: „Még kapálódzom egy ideig, aztán elhaladok az idővel, az ötvenes könyvben már valószínűleg nem leszek, de addig lelkesen tanítom tovább a pálit és a szanszkritot”.

Gaté, gaté, páragaté, páraszamgaté, bódhi szváhá

108


Az igazgatónő Már jó pár éve itt dolgoztam, és nyáron pár alkalommal behoztam az első osztályos kislányomat. Szeptemberben elkezdődött az iskolája, és a tanító bácsi azt kérdezte, hogy mivel foglalkoznak a szülők. Erre az én kislányom a következőt mondta: Apukám mérnök, anyukámat nem tudom biztosan, mert egy nagyon szép irodában ül, intézi a papírokat, mindenkivel nagyon aranyos. A szomszéd szobából ki szokott jönni egy bácsi (ez volt Farkas Pali), aki mindig kérdez valamit, és anyukám válaszol rá. Én úgy gondolom (mondta ezt a kislányom), hogy biztos iskolaigazgató lehet. 1972-től kezdve sok különböző helyen dolgoztam, szinte minden adminisztrációs területen sikerült gyakorlatot szereznem. 1994-ben kerültem a főiskolára, a negyedik gyermekem születése után. Sok helyen dolgoztam már, de iskolában addig még nem. Az első munkanapon az évnyitó volt, és egyben a beiratkozás, de álltam a sarat, és megpróbáltam a nap végén rendezni a soraimat. Minden új volt, és szokatlan. Ekkor még én intéztem a beiratkozástól a statisztikán keresztül minden adminisztrációt. Ez az időszak arra jó volt, hogy minden munkaterületet megtanultam, volt rálátásom a feladatokra. Később, ahogy a feladatok szaporodtak, új munkatársakkal gyarapodtunk, és kialakítottuk a TO-t, így sok feladat elkerült tőlem. Új rektorok kerültek az iskola élére, új, más típusú feladatokat kellett elvégezni. Nagyon szeretek a hallgatókkal foglalkozni, úgy érzem, hogy a kollégákkal, tanárokkal jó kapcsolatot tudok teremteni. Kovács Attiláné – Erzsike

Kovács Attiláné – Erzsike A Főiskola lelke. 1994 óta dolgozik a Főiskolán, ő az aki mindenről tudja, mi hol van, mindenkiről tudja, ki mit csinál. Hatalmas türelemmel és szeretettel segítette a mindenkori rektorokat, tanárokat, és diákokat. Elviselte a rektorok minden nyűgjét, baját osztozott velük örömükben, bánatukban és hihetetlen türelemmel fordul mindenkihez, aki bármilyen okból kifolyólag megkereste őt.

Óm namó mandzsusrijé namó szusrijé namó uttama-srijé szváhá


109

Volt egyszer egy karate szak Valaha volt két álmom. Még a ’80-as években szerettem volna a karatét annak szülőföldjén, Japánban gyakorolni. Ez teljesült 1985-ben, amikor 70 napot tölthettem el Tokióban, Iida Norihiko mesternél, aki neves személyisége volt a Japán Karate Szövetségnek (JKA). Emellett buddhista pap, aki édesapja munkáját folytatta Tokió közepén, egy kis oázisban (együtt volt buddhista templom, temető, „paplak” a hozzá tolóajtóval csatlakozó edzőteremmel és japánkert tóval, benne koikkal). Ő vezette a buddhizmus oktatását felvállaló Taisho Egyetem karatecsoportját. Esténként felváltva itt és Iida sensei saját dódzsójában, délelőttönként a JKA központjában edzettünk, vasárnaponként futottunk. Ez az intenzív gyakorlás, a tanultak és látottak vezettek egy másik álomhoz: jó lenne az itt tanultakat másoknak is továbbadni. 1992-93-ban Hörcher Péter, Kovencz Gábor és az őket karatéra oktató barátom, Hardi Róbert (ő tette talán a legtöbbet a főiskola fizikai létéért) révén ismertem meg az akkor még a Keleti Károly utcában tanító Farkas Pált, Dobosy Antalt és Takács Lászlót. Ők felvázoltak egy lehetőséget, amiről Robi lemondott a javamra, és elkezdett valóra válni a második álmom is. 1994-ben volt az első felvételi, 1995 őszén elindult a képzés. Az elképzelés helyes volt, de kevesen felvételiztek megfelelő előképzettséggel. Nagy kihívás volt a buddhista képzés teljesítése mellett a „napi gyakorlás”, ami hihetetlen pluszterhet jelentett a szak hallgatóinak (napi plusz 3–4 óra utazással együtt). Összességében tizenegy-két évig élt a szak, közösen tanultuk, és mire belejöttünk, addigra abba is maradt. Kevesen végeztek, de ők karatésok lettek a szó igazi értelmében, technikailag és hozzáállásban – kiváló eredmények is születtek (Eb-címek, vb-érmek) –, közel kerültek a buddhizmushoz, a japán nyelvhez, és beilleszkedtek a nemzetközi karateéletbe. Többségük ma is gyakorol. Az álom valóra váltását mások mellett – de kiemelten – Farkas Pali, Dobosy Anti és persze végig Hardi Robi segítette. Voltak árnyékosabb időszakok is, de az emlékeket ezek sem gyengítették. Köszönöm az akkori lehetőséget, és remélem, viszonozni is tudtam némiképpen. Krepsz János

Krepsz János 65 éve életben, 55 éve mozgásban, 40 éve úton (karate-dó), jelenleg a Shoryumon Dojóban. A Japán Karate Szövetség gaijinként reálisan elérhető legmagasabb minősítéseit szerezte meg (7. dan, instruktori-vizsgáztatói-bírói A fokozat, vizsgáztatói engedély 3. danig).

110


„Ha az ember rá tud tekinteni magára, és mellette mond egy mantrát japánul, az nagyon jó. Ha kínaiul, az is nagyon jó, ha koreaiul, az is nagyon jó, ha tibetiül, az is nagyon jó, ha magyarul, az pláne jó, mert még érteni is lehet!” „Emlékszem, illetve nem emlékszem, olvastam, amikor az V. dalai láma…” (Mireisz László: Mindennapi buddhizmus – Nagy Nelli gyűjtése)

Sokat próbált buddhisták A Tan Kapuja Buddhista Egyház alapítása után az alapítók egy csoportja, későbbi tanárok és diákok elindultak kirándulni a Félbarlanghoz. Ez később kedvelt zarándok-szertartáshely lett, ahová évekig kijártunk egyesével, kettesével egyegy fontosabb konstellációt megszentelni. Budajenő közelében, az erdőben van ez a Félbarlang, amely nevéhez híven nem volt igazi barlang, csak amolyan sziklába vájódott mélyedés, amelyet egy régebben arra folyó, de azóta már teljesen kiszáradt patak mosott ki a sziklából. Az előterében tüzet lehetett gyújtani, és ha esett az eső, védelmet adott. Be lehetett bújni a mélyére úgy, hogy ne érje az embert a víz. Én azon a kirándulós napon voltam ott először, igen emlékezetes körülmények között. A túravezető Bakos Józsi volt, aki egy eléggé kacifántos útvonalat választott a Félbarlang megközelítéséhez. Körülbelül egy-másfél órányit kellett menni az erdőn keresztül, ösvényeken, őzcsapásokon át az eldugott célig. Már a túra kezdetén is csöpögött az eső, és mire beértünk az erdőbe, rettenetes zuhé lett belőle, amely nem maradt abba végig, az egész célba érkezésig. Eleinte persze mindenki a lehetőségeihez mérten igyekezett védeni magát az esőtől, de egy fél óra után feladtuk. Olyan mértékű elázásban, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ruhában történő zuhanyozásban volt részünk, hogy én azóta se éltem át még feleolyat sem. A magam részéről ezelőtt még sohasem tapasztaltam meg, hogy milyen érzés az, amikor az ember fejére zúduló víz egyenesen belecsorog hátul az alsónadrágjába, és onnan tovább, egyenletesen elosztódva végigömlik a két combján, lába szárán, bele a cipőjébe, megtöltve annak üregét, szétáztatva a zoknikat. Volt egy pont, úgy a túra közepe táján, amikor mindenki átkattant. Annyira mindegy volt már, hogy mennyire ázunk el, mert az elázás fogalmát annál jobban nem lehetett megvalósítani, mint ahogy ez ott mindnyájunknál megvalósult. Felszabadult vidámságba csapott át a hangulat, és kacarászva jutottunk el a célhoz. Szerencsére a barlangban megfelelő mennyiségű fát találtunk a tüzek megrakásához, és két hatalmas tábortűznél kezdtünk el végül melegedni, száA Főiskola tanárai

111

rítkozni. Az eső elállt, este lett, és mi a máglyák tüzénél levetkőztünk, többé-kevésbé meztelenre, egymás előtt nem szégyenkezve, igazi testvéri hangulatban beszélgettünk, énekeltünk, valamit még sütöttünk is, és a tüzek köré heveredve végül elaludtunk, mint igazi, sokat próbált buddhisták. Laár András

Laár András Előadóművész. Sok mindennel foglalkozik, komoly és humoros dolgokkal egyaránt, de minden tevékenysége mögött a szabad szellemi állapotban időzés igénye húzódik meg. Ennek megélésében a buddhista szemlélet segíti leginkább, ezért 1985 óta, amikor menedéket vett a Három Drágaságban, buddhistának vallja magát. Egyike volt a 108 alapítónak, aki 1991-ben megalapította A Tan Kapuja Buddhista Egyházat, és vele együtt a Főiskolát, ami azóta már Egyetem. Az első három évben ő is tanított a Főiskolán, szimbológiát és buddhista filozófiát. Időnként előadásokat tart.

Számadás Drága barátaim, meg kell vallanom nektek, az egészből ma már csak a számomra mindig is különösnek tetsző felvételi procedúrákra emlékszem. Azokra az évről évre megismétlődő szertartásokra, melyek során a legkülönbözőbb helyekről és korokból érkező emberek néhány perc, de meglehet, csupán pillanatok alatt kiborították elénk egész életüket. Ránk zúdították, természetesen a mi követelésünkre. Soha nem felejtem el e pillanatokat, pedig évtizedeket ültem az úgynevezett Bizottságban, melynek tiszte élet és halál feletti – mondanom sem kell! – elfogulatlan ítéletben állt. Ezeken a felvételi rituálékon minden kiderült, drágáim, ami meg nem, az tán meg sem történt. Házasságok és válások, bizonyítványok és iskolakerülések, gyermekáldások és vetélések, újjászületések és öngyilkosságok. Bánatok és örömök, elvakultságok és megvilágosodások, függések és függetlenségek széles skálája, ivászatok, evészavarok, csillagok állása, holdkórosság. És persze a szilárdnak hitt elhatározás. Hogy ide kell jönniük, bármi áron. Mi az úgynevezett Bizottságban megrökönyödve, mi több, valósággal megbabonázva ültünk a temérdek kín és kéj hallatán, a túl hirtelen jött, szinte elviselhetetlen közelségtől és közlékenységtől megzavarodva, s miközben szemlesütve babrálgattunk tollainkkal, vagy épp a felvételi aktákat tologattuk feleslegesen jobbra-balra, a szemben ülő villám-

112


gyorsan számadást készített az életéről. S habár sejtettük, mi vár ránk, erre mégsem lehetett felkészülni! Mert ez maga volt a váratlan és megmagyarázhatatlan. A hétköznapi, mégis megunhatatlan, a banális, mégis megjósolhatatlan. Ám a legmegdöbbentőbb még hátravolt, s ezt mi az úgynevezett Bizottságban igencsak megszenvedtük, kár lenne tagadni. Ugyanis ezek az életkiborító és életzúdító emberek azzal a mozdulattal, ahogy kilibbentek az ajtón a pillanat törtrészéig tartó felvételi rituálé után, hogy otthagyjanak minket a totális kimerültség és kiüresedettség megszokhatatlanul nyomasztó állapotában, végképp eltűntek a szemünk elől. Soha nem láttuk őket viszont. Csupán hasonmásaik toporogtak illedelmesen valamelyik mindenkit elnyelő ajtó előtt a beiratkozás során, nevek, évszámok, lakcímek stimmeltek, de életkiöntő embereinknek nyoma veszett. Diákok léptek helyükre, agyongyötört vagy épp önelégült ábrázattal, melyen csak néha futott át ama frivol pillanat emlékét őrző mosoly, mikor oly közel kerültek hozzánk, mint még tulajdon anyjukhoz sem talán. Kerestük-kutattuk, kétségbeesve üldöztük éveken át e pillanatot, fürkésztük, vizsgálgattuk kíméletlenül az arcukat, de nem derült ki már semmi sem. Ott voltak a szemünk előtt, mégis elvesztettük őket. Végül kénytelenek voltunk belátni, hogy különös felvételi szertartásainkkal, nemkülönben azokkal a hirtelen jött számadásokkal végtére is nem elkezdődött, hanem évről évre örökre lezárult valami az életünkben. Dr. Schreiner Dénes

Dr. Schreiner Dénes 1969-ben született, 2000-től óraadó, 2002-től oktató A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. 2005-től 2013-ig a Vallásbölcseleti Tanszék vezetője. Tanított tárgyai: filozófiatörténet, etika, esztétika, vallásfilozófia, vallástörténet.

Emlék a fából faragott királyságból Himalájai barangolásaim alaptáborává Nepál vált. Innen szerveztem tibeti, dardzsilingi, bhutáni útjaimat, innen utaztam Buddha szülőhelyére, Lumbiníbe, és ide tértem vissza a tapasztalatok összegzésére. Tibeti utam előtt a főiskoláról megkértek, hogy juttassak el egy adományt egy nagyon kedves buddhista apátnak. A kolostora a kathmandui Szvajambhunáth-sztúpa közelében volt, de a A Főiskola tanárai

113

sok kolostor és a zegzugos kis utcák rengetegében csak nehezen találtam meg a Buddha Dharma Központot. A kolostor szép, új épület, ahonnan ragyogó kilátás nyílt a völgyet uraló Majomtemplomra. Kalsang láma nagyon kellemes, megnyerő személyiség volt, csak úgy áradt belőle a béke és a szeretet. Meglepett a szobája és egyben irodája egyszerűsége: telefon, ágy, könyvek és oltár. A falon megláttam egy képet a budai Várról. Elmondta, hogy milyen szépnek tartja országunkat és fővárosunkat. Közben sorra érkeztek nepáli és tibeti látogatók, akik ajándékokkal üdvözölték a rinpocsét, Ő pedig megáldotta őket. Dardzsilingi utamat követően több alkalommal kerestem a tiszteletre méltó lámát, míg végül siker koronázta erőfeszítéseimet. Kalsang láma jókat mosolygott az ázott ruházatomon, keksszel és kávéval kínált. Kedves és közvetlen volt, mint mindig, és búcsúzáskor tibeti módon áldott meg, a homlokát a homlokomhoz érintette, majd khatát akasztott a nyakamba. Lumbiní utazásom után ismét találkoztunk, pénzt és gyógyszert vittem neki. Hazautazásom előtt meglátogatott a Hotel Encounterben Szangye lámával együtt. Kalsang rinpocse elmondta, hogy nagyon elfoglalt, sokat dolgozik. Pokharában épít templomot, amelynek első szintje már elkészült kívül-belül. Ezenkívül számos kolostorban tanít, segítő szolgálatot szervez, és kolostorok felújítására biztosít szakembereket. Búcsúzóul megajándékozott egy díszes málával, és megbeszéltük, hogy Magyarországon találkozunk. Ez a vágyam nem sokkal később teljesült is Budapesten. Személyében egy elkötelezett, kedves buddhista tanítót ismerhettem meg, aki mindenben segít a Kathmanduban és Nepálban élő tibeti menekülteknek és embereknek, és még külföldi missziót is vállal a távoli Európában. Ez az egyik kedves emlékem a hallgatag hegyek fából faragott királyságából. Skuczi László

Skuczi László Középiskolai történelemtanár és a Magyarországi Kobayashi Dojók Egyesületének aikidóinstruktora. Szakterülete a keleti országok története és vallásai. Ezen belül behatóan tanulmányozta Japán történetét és vallásait. Több alkalommal járt a felkelő nap országában, élt egy zen kolostorban, és ellátogatott fontos zarándokhelyekre, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzen arról, amit tanít. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára Szabó Balázs mestere hívta tanítani. Éveken keresztül volt óraadó tanár a budó szakirányon. Főiskolai évei alatt japán történelmet és Japán vallásait oktatta az aikidó és karate szakos tanítványainak. Két főiskolai jegyzetet írt Japán történelme és Japán vallásai címmel.

114


A Főiskolán eltöltött évek meghatározó szerepet játszottak az életében, és saját elmondása szerint sok értékes tanítvánnyal és kollégával ismerkedett meg.

A reggeli aikidó A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán először még 1992-ben, a budai Keleti Károly utcai helyszínen jártam Yvon Bec szerzetes kíséretében. Hivatalos kapcsolatom a Főiskolával két évvel később, 1994 májusában kezdődött, amikor japán szakos egyetemi hallgatóként a tudomásomra jutott, hogy japánórákat szeretnének indítani, amihez oktatót keresnek – Farkas Pál fogadott, aki óraadóként fel is vett, sőt mikor megtudta, hogy aikidóval is foglalkozom, a reggeli órákban való edzéstartásra is felkért. Az órák és az edzések egyaránt az év szeptemberében kezdődtek el. 1996-tól az aikidó szakirányként működött már, évente 5-6 lelkes hallgatóval, akik „reggel edzés, napközben iskola, este edzés” ritmusban tanultak és gyakoroltak, a legtöbben pedig emellett még munkát is vállaltak a megélhetésük fedezésére – az első néhány évfolyam hallgatói közül többen aikidó-, illetve harcművészeti oktatóként futottak be karriert. 2011-ig dolgoztam a Főiskolán, utána még néhány évig a japán buddhizmus történetét oktattam külső óraadóként – az ott töltött tizenöt év felejthetetlen volt, életem egyik nagyon fontos szakasza. Skuczi Szabó Balázs

Szabó Balázs Középiskolás korában kezdett el foglalkozni aikidóval, ma már 6. danos mester, a Magyarországi Kobayashi Dojok Egyesületének tiszteletbeli elnöke. 1994-ben kezdett el tanítani A Tan Kapuján, legnagyobb részben az ő áldozatos munkájának köszönhető, hogy elindulhatott és sikeres pályát futhatott be az aikdió szakirány a Főiskolán. „Ez egy fokozatos ürességmeditációs kurzus, ez pontosan azt takarja, amit jelent…” „A buddhista ürességmeditáció fokozatait Marikánál lehet beszerezni…” (Agócs Tamás: Fokozatos ürességmeditáció – Nagy Nelli gyűjtése)


115

Egy színes egyéniség a Főiskolán Talán több mint tíz éve annak, hogy egy nálamnál néhány évvel idősb barátom egyszer csak közli velem, hogy jelentkezni szeretne az Főiskolánkra. Először azt hittem, ezt csak úgy mondja, viccelődik. Amikor kiderült, hogy a szándéka teljesen komoly, igencsak elgondolkodtam, mi vezérelheti Lacit hozzánk. Tudtam, hogy színes egyéniség, de nem értettem, mit keresne nálunk, hiszen egy széles érdeklődési körű művész, de buddhizmusról vagy vallásbölcseletről a jó néhány éves ismeretségünk alatt soha nem esett szó. Laci volt már állatápoló a budapesti állatkertben, tubás a Szent István Király Szimfonikus Zenekarban, és akkoriban kezdtek megjelenni a verseskötetei. Mindemellett üzemeltette az Előre Állóhajót a Dunán, amely szebb napjaiban aknaszedő feladatokat látott el, s amelyen képzőművészeti kiállítások, speciális koncertek és más izgalmas dolgok történtek, de kajakot vagy kenut is lehetett bérelni. Laci művelt, humoros és őszinte egyéniség, és amikor megkérdeztem tőle, áruld már el, miért szeretnél hozzánk jönni, akkor azt válaszolta, mivel vannak ott csajok. Ekkor értettem meg a valódi okot, hiszen erről az oldaláról jól ismertem, ugyan volt felesége és két, már felnőtt lánya, de a társaságban lévő hölgyeknek mindig udvarolt, és ezt sokszor sikerre is vitte. Amikor eljött a felvételi napja, Lacit éppen abba a csoportba osztották be, ahol én is felvételiztettem. Az egyházat Anti képviselte, a többi akkori társunkra már nem emlékszem név szerint. Mivel Laci jó barátom volt, nemigen akartam én kérdezgetni, nehogy utólag bármi is felróható legyen, így talán végig Antival folyt a beszélgetés. A csevej első felében intelligensen elbeszélgettek, majd jött a mindenkinek kijáró kérdés, miért szeretnél hozzánk jönni. Laci egyenesen válaszolt, mivel vannak diáklányok, és kapok diákigazolványt, diákbérletet. Anti ezen kicsit nevetett, de nem vette komolyan, inkább egy ironikus költői megnyilvánulásnak tekinthette. Amikor Laci kiment, és jött a megbeszélő értékelés, én a barátomra való tekintettel nem világosítottam fel Antit és a többieket, hogy Laci tényleg a csajok miatt jönne a Főiskolára. Így az elköteleződésére is jó pontszámot kapott, és felvettük. A következő megdöbbentő élményemet Laci egy igen erőteljes cselekedetével okozta. Mielőtt a poént elbeszélném, azt tudni kell Laciról, hogy valamikor dohányzott, de leszokott róla, én már így ismertem meg, viszont vehemens antinikotinista vált belőle. A jelenlétében dohányzókra rendszeresen rászólt, és a hajójáról nyugodt szívvel kiküldte az ott rágyújtót. A másik ismerendő körülmény, hogy akkoriban tiltották be a Főiskolán belüli dohányzást, amit néhányan még nem tartottak be. Amikor Laci kijött az óráról, és látta, hogy a Taki leült, cigarettát sodort, majd rágyújtott, tanbeszédet tartott a dohányzás agres�szív mivoltáról. Ebben kifejtette, ha ő spenótot eszik, és minden tizedik kanalat a körülötte ülőkre fújja, akkor ahhoz vajon mit szólnának, vagy ha kötőtűvel

116


szurkálná magát, és minden tizedik szúrást a mellette ülőbe döfné, az nem lenne-e agresszió. Taki tulajdonképpen elismerte, hogy igaza van, a dohányzás a passzívakra nézve erőszak. Egy délelőtt Laci berobogott az iskolába, hátrasétált, és az ebédlőasztal végén ott ült a Taki, és dohányozva, lelkesen magyarázott a diákoknak. Laci, aki inkább alacsony és vékony alkatú, hidegvérrel odalépett Takihoz, kivette a kezéből a cigarettát, elnyomta, és határozottan közölte, itt, úgy tudom, tilos dohányozni. Az ott tartózkodók érezték a feszültséget, talán azt várták, hogy Taki felugrik, és szokásos oroszlánüvöltésével kiküldi az elsős hallgatót. Én legalábbis erre számítottam, de nem így történt. A Nagy Takács erre a váratlan lépésre teljesen lemerevedett, nem tudott szóhoz jutni. Laci, mint aki jól végezte a dolgát, besétált a nagyterembe az órájára. Mindez bizonyítja, a zen mindenkié, hiszen ezzel a meglepő és határozott zenes váratlansággal akadt ember, aki ki tudta zökkenteni Takit a szanszárikus életfolyamatából. Ezt követően Laci a Taki órájára „Rítus vagy agresszió” címmel adott be egy dolgozatot, amelyben kifejtette a dohányzás rítusának agresszív mivoltát. Erre természetesen egyest kapott, és Taki attól is elzárkózott, hogy levizsgáztassa a barátomat. Laci nem emiatt, hiszen a Jakab Katinál abszolválta a vizsgát, de hamarosan itt hagyott minket, és nem folytatta a fősulit. Lehet, hogy kimerítette a lánykeretet, és más vizekre hajózott. Szathmári Botond

Szathmári Botond Vallásfilozófus, orientalista. 1996 óta tanít a Főiskolán tibeti vallást, filozófiát, vallástörténetet, kulturális antropológiát. Kutatásait Mongóliában, Észak-Indiában, Nepálban, Kínában, Szíriában és Törökországban végezte. A tanítási témáiban több könyve, jegyzete és számtalan tanulmánya jelent meg. 2012ben Hamvas Béla-emlékplakettel, 2015-ben Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal tüntették ki. „Nem kell ahhoz a nőkkel rossz kapcsolatot építeni, hogy hagyjon az utókorra valamit az ember…” „Elnézést, hogy az utolsó három perc kissé követhetetlen volt, de Thomas Mannt tessék olvasni!” „Nyikolaj Bergyejev nem jóléti turizmusból ment ki Franciaországba…” (Szathmári Botond: Filozófiatörténet 5. – Nagy Nelli gyűjtése)


117

Hála a hallgatóknak A Károli Gáspár Református Egyetemen tanultam anglisztika és japanológia szakon, majd a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetében a Szociálpszichológia Doktori Programban. Az elmúlt években kutatásaimban elsősorban a kollektív trauma feldolgozásának lehetőségeit vizsgálom Japán példáján, amihez kiváló eszközt jelentenek a kollektív identitást hordozó narratívák. 2007 óta tanítok A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, 2010 óta pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen is. A tárgyak, amelyeket oktatok más és más arcát mutatják Délkelet-Ázsia végtelenül változatos kultúrájának. Hálával gondolok minden hallgatómra, akivel a bölcsebbé válás reményében ezekben az években közösen járhattuk be a számtalan kurzus során az idegent ismerőssé, a félelmetest szelídebbé, az álomszerűt valóságosabbá tevő utakat. Szemerey Márton

Szemerey Márton 2007 óta tanít A tan Kapuja Buddhista Főiskolán a többi között modern és klasszikus japán nyelvet, klasszikus kínai nyelvet, japán vallástörténetet, de tanári repetoárjába tazik még a nyelvészet és valláspszichológia is.

Filozofálgatás, dohányzás… – Vallásbölcsészetis, estis elsősként Szathmári Botond tanár úr első filozófiatörténet-előadásán a felvezetőben ez a mondat hagyta el a tanár úr száját: „Most pedig megkérnék mindenkit, hogy hagyja abba a filozofálgatást.”  A következő párbeszéd az előadások közti ebédszünet után hangzott el: A tanárok és diákok a Tan Kapuja előtt „létfelejtettek”, azaz nagy átéléssel dohányoztak. Amikor mentem az iskolába, előttem egy idős házaspár sétált. Éppen az iskola épületéhez közeledtünk, mikor a bácsi azt mondta a feleségének: „Rendesek ezek a buddhisták, csak nagyon sokat dohányoznak.” Ez a mondat számomra már-már szállóige lett. Tat tvam asi – Princz Viktória

118


Dr. Fehér Judit 1953-ban született. 1983-ban végezte el az ELTE BTK angol–indológia–tibeti szakát, aminek eredményeként angol–indológia szakos előadóvá és okleveles tibeti orientalistává vált. 1995-ben megkapta a nyelvtudományok kandidátusa címet. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola működésének korai időszakában csatlakozott a tanári gárdához, 1992 óta madhjamaka-filozófiát, buddhista meditációelméletet, páli és tibeti nyelvet tanított és tanít, valamint három nyelven, szanszkrit, páli és tibeti nyelveken tartott izgalmas szövegolvasásokat. 1998 és 2002 között rendszeresen tolmácsolta Losang Szönam Lodö tibeti szerzetes-tanár angol nyelvű Abhidharma-, Pradzsnyápáramitá-, pramána- és madhjamaka-előadásait. Meghívott előadóként az ELTE BTK Belső-ázsiai Tanszékén, valamint a Szegedi József Attila Tudományegyetemen is oktatott. 1982–1988 között a Kőrösi Csoma Társaság Keleti Nyelvek Kollégiumában a szanszkritnyelv-tanfolyamok vezetője volt. Számos konferencián vett részt, többek között az 1984-ben Visegrádon, Kőrösi Csoma Sándor születésének 200. évfordulóján rendezett szimpóziumon, valamint 1987-ben Sopronban. Előadást tartott 1997-ben a 35. Nemzetközi Ázsiai és Észak-afrikai Konferencián Budapesten és a 45. Állandó Nemzetközi Altaji Konferencián 2002-ben, szintén Budapesten. Több ösztöndíjat és pályázatot is elnyert, melyek magas színvonalról és széles spektrumú látásmódról tesznek tanúbizonyságot. 1986-1987-ban tudományos továbbképzési ösztöndíjat kapott Delhibe, indiai felsőoktatási intézményekbe, könyvtárakba, a Benáreszi Egyetemre, a Hindu Egyetemre, a tibeti tanulmányok és iratok könyvtárába, valamint a Buddhista Dialektikus Intézetbe Dharamszalába. 1987-1988-ban akadémiai ösztöndíjjal, majd 2003 és 2005 között az OTKAprogram keretében több alkalommal vett részt kutatómunkában, tudományos eszmecserében a Bécsi Egyetem Institut für Tibetologie und Buddhismuskund éban. Emellett bráhmanikus, hindu és buddhista filozófiai, vallási források gyűjtésében, filológiai feldolgozásában, interpretációjában, kiadásában, a hat résztvevős OTKA pályázati programban szervezőként és témavezetőként is közreműködött. 2003–2006-ig A középút filozófiája az indiai és a tibeti dge-lugs-pa hagyományban című OTKA-kutatóprogram témavezetője. A Főiskola tanárai

119

2000–2002 között tagja volt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Hit- és Vallástudományi Bizottságának. A többi között a magyar nyelven megjelent Ki az igazi mádhjamika? (lCangskya Rol-pa’i rdo-rje definíciója), a Néyártha és nitártha tanítások a madhjamaka hagyomány alapján (lCang-skya Rol-pa’i rdo-rje értelmezése), a Nágárdzsuna, a mahájána buddhizmus mestere, A buddhista középút filozófiája, Buddhapálita: Múlamadhjamakavritti, A korai madhjamaka buddhista logika és előzményei, Nágárdzsuna: Vigraha-vjávartaní című írásai, jegyzetei, fordításai, valamint angolul és németül készült kutatásai és munkái a mai napig fontos és nélkülözhetetlen irodalomnak számítanak a buddhizmust tanulók és a buddhista szövegeket kutatók között.

Dr. Fórizs László 1959-ben született. Okleveles fizikus, tanár. Tanulmányait az ELTE TTK fizikus (1987) és az ELTE PPK tanár (2006) szakán folytatta le. Tudományos fokozatot (PhD) ért el a Vanderbilt Egyetemen 1997-ben. A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban vezetőtanárként filozófiát tanított. 2006-tól tagja a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Társaságának, 2009-től tevékenykedik a Szanszkrit Tanulmányok Nemzetközi Egyesületében. 1994–1997-ig, majd 2010-től a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Hittudományi Bizottságának tagja. Nyelvi tanulmányokat folytatott és nyelvvizsgákat tett angol, szanszkrit és páli nyelvekből. Az ELTE TTK Tudományfilozófia Tanszékén Alfred North Whitehead filozófiája címmel tartott közös szemináriumot Széchenyi Tiborral. A BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék doktori iskolájában a védikus rítusok bevezetését és A. N. Whitehead tudományfilozófiáját tanította. Korai védikus és buddhista gondolatokról, valamint Whitehead filozófiájának fontosságáról és buddhista vonatkozásairól tartott előadásokat nemzetközi Whiteheadkonferenciákon Lengyelországban és az Egyesült Államokban. További fontos előadásai voltak a szanszkrit világkonferenciákon Finnországban, Skóciában, Japánban és Indiában. 1994-ben jelent meg a Dhammapada – Az erény útja páli-magyar tükörkiadása, amelynek bevezető tanulmányát írta, és amelyet páli nyelvből fordított, jegyzetekkel, magyarázatokkal látott el. Ugyanezen mű bővített és javított kiadása 2002-ben látott napvilágot, míg 2012-ben újra megjelent, immáron csak magyar nyelven, Szamanéra Gambhíró megjegyzéseivel ellátva. 1995-ben je-

120


lent meg Rigvéda – Teremtéshimnuszok című könyve, amelyhez a himnuszokat védikus eredetiből fordította, jegyzetekkel és magyarázatokkal látta el. 2001ben jelent meg Alfred North Whitehead: Folyamat és valóság, Kozmológiai értekezés című művéből készült, Karsai Gáborral közös fordítása. Patanjali: A jóga vezérfonala című szanszkrit–magyar tükörkiadása 2002-ben vált elérhetővé az olvasók számára, amelyhez a bevezetőt írta, szanszkrit nyelvből fordította, és amelyet jegyzetekkel és magyarázatokkal látott el. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán 1992–2000-ig, illetve 2008-tól védi kus vallást, bráhmanizmust, a Rigvédát és védikus rítusokat, ind filozófiát, a Dhammapadát, valamint speciálkollégiumokat tanított és tanít a mai napig. Előadásai sziporkázóak és magával ragadó intenzitásúak. Óráin a szövegek interpretációján keresztül megtapasztalható az a szenvedély, amelynek köszönhetően a hallgató maga is a korai Indiába csöppen, és olyan érzése támad, mintha ott szívná magába az ősi tudást.

Kalmár Éva 1938-ban született, sinológus. Legfőbb tanulmányait a Pekingi Egyetemen folytatta le, ahol 1963-ban kínai nyelv és irodalom szakon szerzett MA-diplomát, melyet itthon orientalista előadó – kínai nyelv és irodalom címen honosítottak. Főiskolánk mellett tanított a Szegedi Egyetem (JATE) bölcsészkarán, a Miskolci Bölcsész Egyesület Kínai Tanszékén, valamint az ELTE BTK Kínai Tanszékén. Munkássága során szerkesztőként mintegy félszáz mű megvalósulásából vette ki a részét, főként kínai, indiai, tibeti, japán és perzsa szépirodalmi írásokkal dolgozott. Emellett számos publikációja és saját fordítása is megjelent, úgymint San Mao: A kő története – amelyet Lelkes kövek címmel kommentárral is ellátott –, San Mao: Az óriás, Chen Cun: Egy nap, vagy Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák . A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán legnagyobb örömünkre 1993 és 2005 között klasszikus kínai nyelv, modern kínai nyelv, kínai buddhista szövegek, kínai buddhista kultúra, kínai irodalom, kínai színjáték és buddhizmus tantárgyakat tanított. 2006-tól főszerkesztőként vett részt a Főiskola által kiadott, Keréknyomok címen megjelenő orientalisztikai és buddhológiai folyóirat első öt számának munkálataiban. Mihalik Dezső, egykori diákja így ír róla: „Kalmár tanárnő óráira jó szívvel emlékszem. Jól kombinálta a tanári szigort és a jó szívét, mind az oktatás, mind a kevésbé kellemes számonkérés során. Nagyra tartott volt tanáraim egyike, aki A Főiskola tanárai

121

pedagógusként és szakemberként is példaértékű volt számomra. Bőven van mit tanulni tőle. Szerencsésnek érzem magam, amiért lehetőségem nyílt részt venni az óráin.”

Kelényi Béla 1989 óta dolgozik a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban mint a Tibeti-Nepáli és a Közel-keleti Gyűjtemény kurátora. Kutatási szakterülete a tibeti és nepáli művészet története, a tibeti és mongol népi vallásosság, a tibeti kortárs művészet, valamint az orientalizmus hatásai a nyugati és magyar művészetben. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán 1996 és 2004 között több kurzust is tartott tibeti ikonográfia, tibeti művészettörténetet és mandalarajzolás témakörökben.

Kósa Gábor Az ELTE angol (1995) és kínai (1997) szakán, illetve a ZsKF vallástudomány (2011) szakán szerzett diplomát. A TKBF-n 1993-1994-ben és 1997–2008 között tanított klasszikus kínai nyelvet és kultúrát, valamint általános vallástörténetet, 2006–2008 között rektorhelyettes volt.

Dr. Somlai György 1946-ban született Budapesten. Tanulmányait a Külkereskedelmi Főiskolán kezdte német–angol szakon, majd 1976-tól 1980-ig az ELTE BTK-n tanult orientalista–tibeti előadó szakon. Pár évvel később a Pekingi Nemzetiségi Egyetemen modern tibeti nyelvet tanult, majd 1993 és 1996 között a Corvinus Egyetem angol nyelv és irodalom szakát is elvégezte. Mindeközben tanított általános és középiskolában, az ELTE Bölcsészettudományi Karán, dolgozott az MHRT-nél és a Magyar Tudományos Akadémiánál. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán a Keleti Károly utcai korai években tanított modern tibeti nyelvet, majd a 2000-es években

122


újabb éveket töltött itt tanítással. Érdekes, hogy ekkor már korábbi tanítványa, Szegedi Mónika hívta meg a Főiskolára, aki egyben így a főnöke is lett. Ezekben az években az intézmény etikai bizottságának vezetői posztját is ő töltötte be.

Tíz Uszó-történet Már a befelé vezető út is különleges volt. Szelíd hajlatú dombok, lankák, messze nyújtózó látvány, szél simogatta rét meg-megdőlő növényruhával. Azután egyszer csak tó, mögötte megvillan a fehér épület. A patakpart mentén, a fák alatt veszem észre először: ezek itt ősatyák lábnyomai. Megilletődöttség. Dharmaterem, légzésfigyelés. Közös teázások. Séták az erdőben. A tücsök ciripelését halljuk egész éjjel az erdőből. I Csing pálcát kapok, annak a méretéhez vágok a mezőn még negyvenkilencet. Lelkesedés, ismerkedés titokzatos erőkkel. Behatolás az ismeretlen-ismerős rengetegbe. Folytatódó nyomkeresés az ösvényen. Teliholdkor máglya a dombtetőn. Az ég felé tekintünk. Éjszaka hárman maradunk, a széthúzott parázsszőnyegen első tűzön járás. Csodák, megerősítések. Egyetlen kétséget sem engedünk meg magunknak. Fiatal remete bukkan elő. Hosszú ideje lakott az erdőben. Fán épített magának kis viskót. Szarvasokat néz reggelente a fáról, beszélget velük. Hitetlenkedünk, feldobódunk. A Bibliája mellé megkapja Buddha beszédeit. Mintha látnánk a bika fejét is. Egyházalapítás után, ahol száznyolc gyertya égett, újra az erdő mellett hallgatjuk a csalogány énekét. Esténként egyetlen gyertya világít. Most már élővé válnak a fák. Évek telnek el. Sok lépés vezetett vissza a gyökérhez és a forráshoz. Legközelebb már Tejút-tábor, gyermekdalokat játszunk. Figyeljük fönt a felhőket, előre haladunk. Esti tábortüzek, Buddha életét meséljük. Utána csend, a tűz dalol. Aki hallja e dallamot, csatlakozik hozzánk. A tiszta világosság ösvénye visz. Nyár után nyár és újra gyerekzsivaj. A nap meleg, a szél enyhe. A hajnal áldott nyugalomban virrad fel. Madarak százai szórják tele utunkat virággal. A Főiskola tanárai

123

A sztúpa körül egyre magasabbak a bokrok. Egyre szállnak a szélparipák. Zubog a víz az új fürdőházban. Egy nyáron a tó kiszárad. Később a patak még utoljára megárad, gátat dönt. Azután már nem folyik tovább. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok. Egy nyáron már kecskék és böglyök fogadnak. Csendben mérlegelve figyeljük az egybeépülés és a szétesés formáit. Átalakulás. Farkasokról hallunk. Fákat vágnak ki az erdőben. A kaptárok elenyésznek, avatott szem lát még nyomokat. Látjuk azt, ami épít, és azt, ami pusztít. A visszafoglalás elkezdődött. Medve is cammog már a közelben. A legcsekélyebb dolog sem különül el önnön valójától. Kertünk szépsége láthatatlan. Nem használunk varázserőt ottlétünk kiterjesztésére. Búcsúzunk. Ruhánk kopott, vastagon poros, mégis mindig áldással vagyunk tele. Csörgő Zoltán

Az upája, avagy a megfelelő eszköz a tan átadásában Számtalan kedves és meglepő történet kapcsol az intézményhez és a TKBFen dolgozókhoz. Az itt töltött elmúlt 18 év rengeteg tanítást adott számomra. Túlzás nélkül állíthatom, hogy azon szerencsés emberek között tudhatom magam, akik a kezdetek óta jó kapcsolatban vannak mind az egyház, mind a főiskola tanítóival kivétel nélkül, ezért bátran „humorizálok a valósággal” azzal kapcsolatban, hogy „hogyan is tanítunk MI”! Kissé furának tűnik megemlíteni, hogy az akkori és a mostani tanáraim és kollégáim esetleg nem érték még el feltétlenül az „Arhatság” magasztos állapotát, és ez is szerepet játszhat abban, hogy számtalan meghökkentő formában tolmácsolják a Dharmát. Az elmúlt közel húsz esztendőben akadt olyan tanár, aki egy szövegolvasás-órán váratlanul felugrott a radiátorcsőre, hogy megbizonyosodjon az éber, nyitott figyelmünkről, vagy egy meglepetésszerűen kedves pofonnal tesztelte a mellettem ülőt, hogy mennyire ragaszkodik az egójához, a hétköznapi ítéletalkotásokhoz, vagy éppen a felkélő értetlenség és harag állapotához. Olyan kolléga is akadt, aki a folyosón oroszlánüvöltést hallatva felkapott és megforgatott, mint egy játék babát, majd rezzenéstelen arccal távozott órát

124


tartani, tesztelvén a toleranciaszintemet. Természetesen akadnak a képzésben nehezebben emészthető elméleti órák, melyek során a diákok hajlamosak elbóbiskolni (ebben jómagam is szereztem tapasztalatokat). Előfordul ugyanis, hogy aki mély belátással és szaktudással rendelkezik a buddhista ismeretelmélet témájában, az kevésbé jártas vagy hatékony az átadás módjában, ezért a diákok rendszeresen elalszanak az órákon. Egyszer, amikor a tompaság állapotának jeleit magam is megtapasztaltam egy elméleti órán, megelőzvén a teljes black-out élményt javasoltam, hogy menjünk át a meditációs terembe, így aki aludni akar, az megteheti azt kényelmesen, a szőnyegen elheverve, és nem kell a fatámlájú székeken ülve a lecsukló fej súlyával küzdenie, illetve aki szeretne, néhány percben elcsendesedhet egy ülő meditációs pózban, és így elmélyültebb tudatállapotban tudja követni a tanításokat. Szerencsére rugalmas fogadtatásra talált az ötlet, átköltöztünk, és működött! A monoton információáradat meditációs gyakorlattá lényegült, és nagyobb hatékonysággal ért célba a Tan. Kedves emlékek fűznek a jóga szakirányon közösen, csoportosan végzett tisztítógyakorlatokhoz is (úgymint a sós vizes orrmosás, hányás és bélmosás a közös mosdókban), amelyek jelentős külső és belső változásokat indítottak el a személyiségünk fejlődésében. Ez persze igencsak eltért a vallásbölcseleti szakon akkoriban megszokott közös kocsmázás gyakorlatától, aminek hasonlóak voltak ugyan a köztes gyakorlatai (a filozófiai eszmecserék és az esetleges hányás utána), de szeretném finoman megjegyezni, hogy az eltérő módszereknek általában eltérőek az eredményességi faktoraik is. Mindig tudtam, és remélem, a jövőben is tudni fogom tisztelettel szemlélni mindenkiben azt, amit magából értékként a közösségnek nyújtani tudott és tud (a túlzó szigortól a végtelen szabadosságig), hiszen életkorunk, élettapasztalataink és eltérő körülményeink kapcsán különféle dolgok befogadására vagyunk alkalmasak. A módszerek, amelyeket alkalmazunk, lehetnek hagyományosak (szútrákat és szabályokat követő), lehet tantrikus, és lehet mindkettőt meghaladó forma is, de kétségtelenül mindannyian a „Nemes Ösvényt” igyekszünk járni, és a magunk képességei és lehetőségei szerint igyekszünk az emberek életét szebbé, jobbá, hasznosabbá, tudatosabbá tenni, vagy legalább a világlátásukat kissé emberibbé formálni, hogy figyelmesebbek, nyitottabbak és együtt érzőbbek legyenek. Rengeteg inspirációt merítettem és merítek ma is ebben a környezetben, ebben a „Szanghában”, és hálás vagyok, hogy aktív részese lehetek a főiskola (egyetem) folytonos megújulásának, formálódásának és fejlődésének. Földiné Irtl Melinda A Főiskola tanárai

125

Történet a Főiskola és a TeKiKaGyü hőskorából

(részlet Tenigl-Takács László Dúlt napjaink voltak című regényéből)

Mariner úgy került a társaságba, hogy a diákom volt – úgy két nap erejéig. Már az első néhány mondat után tudtuk, hogy találkozhattunk volna bárhol és bármikor, szövetségünk egyetemleges természetű, szétrepeszt minden officiális keretet, jóval a mostani tudatkibomlás előtt keletkezett, és minden bizonnyal jelenlegi látszat-testünk múltával sem ér majd véget. Diákéveit azért kellőképpen kiélveztük. Egy alkalommal összebeszéltünk, hogy családlátogatásra megyek egyedül élő édesanyjához. Mariner beadta, hogy ez a főiskolán ugyanúgy kötelező, mint az általánosban és a gimnáziumban, én vagyok az osztályfőnöke, be kell számoljak a szülőknek a gyerek tanulmányi eredményeiről, meg kell ismerjem családi hátterét, és így tovább. Mivel a szóban forgó édesanya az ország másik végén lakott, a családlátogatásra csakis hétvégén kerülhet sor, ez pedig megvendégeléssel és ott alvással jár. Az én feladatom az volt, hogy úriemberként viselkedjek, tartózkodjak a berúgástól, szertelenkedéstől és egyáltalán, bármiféle olyan barbár megnyilvánulástól, ami lebuktathatna minket. Miközben jól viselkedek, és komoly dolgokról társalgunk az anyukával – mintegy véletlenül –, paprikás szafttal kell leköhögnöm a hófehér damasztabroszt. Mi meg majd lessük, hogy mit reagál. Édesanyja – jó családból származó, decensen gyönyörű úriasszony – mindent elhitt. Annyira naiv volt, hogy még akkor sem fogott gyanút, amikor a „tanár úr” képében egy daliás termetű, hosszú hajú, szakállas, fiával nagyjából egykorúnak tűnő fazon feszített az ajtóban, szakadt farmerban, bőrmellényben, bőrsaruban, tarisznyával a vállán. Inkább csak meglepődött egy kicsit, és nem igazán tudta, hogyan szólítson. Mindent bedobtam. Kezicsókolomoztam, ajnároztam a fiút, hogy milyen jól tanul, „igaz ugyan, hogy meditációból még erősítenie kell”, de ha így halad, akár még évfolyamelső és az iskola büszkesége is válhat belőle. Az anyuka felvidulva hallgatta dicsérő szavaimat, majd nekilendült, és sorra tálalta a fogásokat. A sört bocsánatkérő mosollyal visszautasítottam, mondván, hogy fogadalmat tettem, és nem iszom alkoholt. Ettől végleg megnyugodott, és a szívébe fogadott. Ebéd közben sok mindenről kérdezősködtem, főleg olyan természetű dolgokról, melyekről sejtettem, hogy Mariner nem nagyon szeretné, ha éppen én tudnám meg azokat. Így például tanárosan fejcsóválgatva és hümmögve végiglapozgattam barátom általános- és középiskolai bizonyítványait, s közben végighallgattam az édesanya szomorú litániáját, miszerint fiának nem ez az első próbálkozása a felsőoktatásban, egy évet végzett már állattenyésztés szakon, sajnos azonban három ízben is megbuktatták takarmányozástanból, így abba

126


kellett hagynia tanulmányait. Én persze jól tudtam, hogy Mariner direkt rúgatta ki magát a rákényszerített főiskoláról, ennek ellenére álszentül bólogattam: – Emiatt ne tessék aggódni, anyuka. Minden egyetemen van egy gyilkos tantárgy, általában ezen szűrik ki a szakmára alkalmatlanokat. Sokkal jobb, hogy a fiú most filozófiát és keleti nyelveket tanul. A tervet aljas módon meg is fejeltem azzal, hogy a desszert után családi fényképalbumok után kezdtem érdeklődni. Az anyuka ezt természetesnek vette, nyilván így történt ez minden korábbi családlátogatás alkalmával is. Így aztán fejünket összedugva csámcsogtunk és cuppogtunk Mariner „mosolyalbum” stílusban készült csecsemőkori fényképein. Minden egyes képet a kezembe vettem, és hosszasan méltattam: – Milyen szép kisfiú! És ezen a képen… Hát nem édes? A kis popója, a kis bögyörője! Tessék mondani, akkor is ilyen okos volt már? A fellelkesült és büszke anyuka sorra rámolta elő a fényképes dobozokat, a robbanásig felpaprikázott Mariner pedig a háta mögül, hogy meg ne lássa, tisztán tagoltan és némán artikulálta: – Pong, a jó k…a nénikédet! Erről nem volt szó! Marinerről tudni kell, annyira szégyenlős (bár semmi oka erre), hogy még rövidgatyában se láttam soha. Mikor egy ízben befutott valamelyik Tiszatúrám végére, hosszúnadrágban és magas szárú bakancsban ugrott be mellém a kenuba „kipróbálni egy kicsit”. Tapasztalt evezősök tudják, hogy az ilyesminek az esetek többségében borulás a vége. Minden könyörgésem ellenére sem volt hajlandó könnyíteni öltözékén, sőt a folyó kellős közepén kezdett el „guadalcanali partraszállást” játszani, bakancsával a kenu fenekén dobogott, mindkét oldalon mélyen kihajolt a víz fölé, veszettül csapkodott az evezővel, és fennhangon üvöltözte: – Jövünk, k…a japcsik, végetek! Evezős rutinomnak hála megúsztuk a borulást. Az ebéd jól sikerült. A szaft-tesztet is kipróbáltuk, s az anyuka jelesre vizsgázott, ami azt jelenti, hogy diszkrét mosollyal ráhúzott a zsírfoltra egy süteményes tálat. Délután már nem bírtuk tovább a jólviselkedést, így aztán elugrottunk „meglátogatni egy-két barátot”. Ez – úgy hiszem – hajnalig tartott, én pedig már nem mertem csapzottan visszamenni és elbúcsúzni, úgyhogy gyáva kukac módjára hazaszöktem az első vonattal.


127

„Az a fontos, hogy nem kell mindent rögtön teljesen megváltoztatni” LoBszang Szönam gese tibeti szerzetes hét évet tanított A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. 2001-es távozásakor Kalmár Csaba és Barkóczi Beáta készített vele interjút.

Hét évet tanított a Főiskolán. Milyen tervekkel érkezett hozzánk Dharamszalából? A Menekült Tibeti Kormány Vallási és Kulturális Osztálya küldött ide azért, hogy azt a buddhista filozófiát és gyakorlatot tanítsam, amit sok éven keresztül a saját kolostoromban tanultam. Élő hagyományként akartam átadni mindazt, ami a mindennapi élettel van kapcsolatban. Szeretném leszögezni, hogy semmiféle misszionárius terveim nem voltak, az intézet felkérésére jöttem, hogy azt az elméletet és gyakorlatot, amit megtanultam, átadjam azoknak, akiknek erre igénye és érdeklődése van. Mik voltak az első benyomásai a megérkezése után? Minden új volt számomra. Az első benyomásom az volt, hogy az érdeklődőket rendkívül sok minden várja, úgymint filozófia, nyelvek, harcművészetek, tehát nem csak a buddhista filozófia. Olyan dolgok, amik kint a kolostorban nem elérhetőek vagy nem jellemzőek. Amit nehézségnek éreztem már az elején, az az, hogy észrevettem, a legtöbb diákom nem beszél angolul. Úgy éreztem, nehézségek lesznek a kommunikációval. Nem zavarta, hogy a buddhizmusnak nagyon sok irányzata megjelenik, és a hallgatók csemegézhetnek közülük? Ez sohasem volt zavaró számomra. Sőt azt, hogy itt mindenféle irányzatokkal kell együttműködni, nagyon jó dolognak tartom, szükség van ilyesmire. A diákoknak különböző intellektusuk, óhajuk vagy kívánságuk van, hogy mit akarnak elérni az eltérő mentalitásuknak megfelelően, ezért amennyiben csak egy lehetőség lenne, az sokkal inkább problémát jelentene. Ez egyáltalán nem ártal-

128

Interjú Lobszang Szönammal

mas, mert mindenki a spirituális vagy szellemi űrt saját ízlésének megfelelően tudja kitölteni. Ez hasonlóképpen működik, mint egy étterem, ahol többféle étel fogyasztható. Van több menü, amennyiben ez nem így lenne, valószínűleg nem is tudná működtetni a tulajdonosa az éttermet. Ugyanez vonatkoztatható tulajdonképpen a szellemi életre is. Tehát ez egy nagyon jó dolog. Volt alkalma, úgy tudom, Magyarországon több keresztény teológussal, pappal beszélgetni. Milyen benyomásokat szerzett ezekből a beszélgetésekből? Ami az alaptanításokat illeti, rendkívül hasonló a buddhizmus és a kereszténység. Természetesen mások a technikák, a módszerek, de az eredmény rendkívül hasonló. Ahogy az üzenetük is ugyanaz, úgymint a szeretetnek, az együttérzésnek a gyakorlása. Ugyanazokat a dolgokat hangsúlyozza a kereszténység, mint ami főleg a mahájána buddhizmusban kerül előtérbe. Úgy gondolom, hogy minden nagy vallásnak, ha a gyakorlói őszintén gyakorolják, megvan az a képessége, az a potenciálja, hogy egyfajta békés, harmonikus tudatállapotot eredményezzen. Bár a módszerek a vallásoknak megfelelően rendkívül különbözőek, azért mindegyik arra összpontosít, hogy a spirituális vagy szellemi, ill. lelki aspektust fokozza az érző lényekben, mivel nem csak anyagból vagyunk. Ezt mindenki meg is kaphatja a saját vallásában, amennyiben azt valóban őszintén követi és gyakorolja. Valamennyi nagy vallásalapító arra törekedett, hogy harmóniát és békét teremtsen az emberi közösségben. Amikor tulajdonképpen az ő kívánságuknak megfelelően cselekszik valaki, valószínűleg jó irányba tart. Amennyiben a vallást arra használják, hogy ellenségeskedést és konfliktusokat hozzanak létre az emberek között, akkor az már maga ellentmond és ellenzi a vallásalapítók kívánságait, ill. törekvéseit. Az elmúlt hét évben viszonylag kicsiny, de lelkes hallgatói kört tanított a főiskolán. Elégedett volt-e a tanítványaival? Elégedett volt-e azzal, ahogyan át tudta adni a buddhizmust, azt a buddhizmust, amit Ön ismer, és amit Ön gyakorol? Többnyire azért meg vagyok elégedve, és nem gondolom azt, hogy kiváló eredmény, amit itt elértem. De meg vagyok elégedve azokkal a dolgokkal, amiket itt véghez vittem, illetve elültettem, ahhoz képest, hogy Magyarország tíz évvel ezelőtt egy kommunista rendszerből demokratikus rendszerbe való átalakuláson ment keresztül, ami azt jelenti, hogy sokkal nyitottabb állam, illetve közösség lett. Maga ez a demokratikus átalakulás egy ajtót nyitott, megnyitotta a kapukat a külső világra, és ez nem olyan régen ment végbe, de így a feltételek már megvannak. Úgy gondolom, hogy többé-kevésbé (nagy vonalakban) megalapoztam itt a dolgokat, amiket majd a diákok végül is továbbépíthetnek vagy folytathatInterjú Lobszang Szönammal

129

nak. Megalapoztam itt a tibeti buddhista filozófiát, meditációt és gyakorlatokat, egyfajta kapcsolatot alakítottam ki, és a többi már a tanítványokon múlik, hogy hogyan folytatják. Egyik fő gondnak azt tartom, hogy megint visszatérjünk a nyelv problémájához, hogy a legtöbb diák nem beszéli az angol nyelvet. A buddhista filozófia megköveteli, hogy sok buddhista terminust használjunk, ami már maga nehézséget jelent. A buddhista terminusokat lefordítani magyar nyelvre és megmagyarázni a diákoknak újabb probléma. A másik fő akadály, hogy nincsenek a tananyaghoz kapcsolódó kiegészítő olvasmányok, szakirodalom. A kolostorban folyó tanuláshoz a tantárgyhoz megfelelően mindig rengeteg olvasmány és szakirodalom áll a tanulók rendelkezésére. Valójában itt egykét olyan könyv volt, ami ahhoz az anyaghoz kapcsolódott, amit tanítottam. Éppen ezért saját jegyzetre kellett támaszkodnom, és egy vázlatot állítottam össze. Az órák úgy folytak, hogy ezeket pontról pontra elmagyaráztam. A baj az volt, hogy a tanulók ugyanakkor nem tudták a saját szorgalmukkal kiegészíteni a hallottakat, hozzáolvasni. Ez egy olyan dolog, ami a jövőben valószínűleg majd megoldódik. Ennek a generációnak a felelőssége és feladata, hogy megoldja ezt a problémát. Mire hívná föl a figyelmét egy nyugati embernek, aki buddhizmussal szeretne foglalkozni, esetleg buddhistává szeretne válni? Tekintettel a különböző kulturális és vallási háttérre, úgy érzem, hogy a buddhista tanítások nem igazán valók mindenkinek. Rendkívül erős benyomást gyakorolt rám az a felismerés, ami általában a nyugatiakra elmondható, hogy rendkívül óvatosnak kell lenniük, amikor megváltoztatják a hitüket, és lépéseket tesznek a buddhista filozófia és gyakorlatok irányába, vagyis a buddhizmus felé közelednek. Tekintettel a különféle vallási háttérre, vannak, akiknek rendkívül hasznos és a segítségükre van a buddhista filozófia. De mivel egy másik vallási és kulturális háttérrel rendelkeznek, illetve más körülmények között nevelkedtek, éppen ezért nem könnyű megváltoztatni a hitüket anélkül, hogy alaposan megvizsgálnák, ezek a tanítások valójában hasznosak lesznek-e számukra, és valóban nekik valók-e. Ez azt jelenti, hogy nem könnyű buddhista filozófiát, életmódot tanítani nyugati embernek? Nem, ez nem azt jelenti. Valójában számomra nem az átadás, a tanítás jelentett nehézséget, hanem inkább a diákokat igyekszem megóvni. Itt a diákok oldaláról mondom, hogy ne próbáljanak rögtön életstílust, hitet váltani olyan gyorsan anélkül, hogy először is egyfajta atmoszférát, egyfajta környezeti változást ne

130


hoznának létre. Sokkal hasznosabb, ha inkább lassabban, először a buddhista tanításoknak csak a gondolatát megismerve a buddhista gondolkodásmódot teszik magukévá anélkül, hogy megváltoztatnák a környezetüket, otthagynák a családjukat. Az a fontos, hogy nem kell mindent rögtön teljesen megváltoztatni. Mivel más kulturális környezetben nőttek fel, a gyökeres, hirtelen változtatás sokkal károsabb lehet. Előbb foglalkozni kell magával a gondolattal. Gyakorolni kell, és akkor egyfajta spirituális és személyiségfejlődésen megyünk keresztül, ami évről évre egyre erősödik bennünk. Meglátjuk az évek során, ez hogyan dolgozik bennünk, hogy belül sokkal boldogabbak leszünk-e, békét hoz-e az életünkben. Ezt az alkalmat is szeretném megragadni, hogy köszönetet mondjak Farkas Pálnak, a rektornak és mindenkinek, aki segített a munkámban közvetett vagy közvetlen módon. Valójában nagyon jó érzéssel távozom, és nagyon jó tapasztalataim vannak a Főiskolával kapcsolatban. A Buddhista Főiskola nevében mi is köszönjük Szönam gese odaadó munkáját és türelmét. Reméljük, hogy a későbbiekben újból vendégül láthatjuk majd Főiskolánkon!

Paranirvána és a Buddhapest • Csonka Gábor készítette az első főiskolai újságot, a Paranirvánát (1994. tavasztól). Összesen négy száma jelent meg, az utolsót már magam szerkesztettem, és ez volt akkor Dobosy Antal mint leköszönő rektorhelyettes ajándéka a hallgatók részéről (2001). Ebben jelent meg az a cikk, aminek a megírására már régen adjusztáltam Antit, és ami nem mást, mint az uszói „kövezet” mintáját feszegette, ugyanis az nem egy kőműves-csemperakó spontán alkotása volt, hanem Antinak mint matematikusnak a csomók matematikájáról való tudásának járólapba való „rakása”. Később is történtek próbálkozások főiskolai lap létrehozására – például a Buddhapest (főszerkesztette Péter Ágnes, majd Németh Beatrix) –, de minden ilyesmi sajnos gyorsan kifulladt. A könyvtárban még hozzáférhető a múltban vájkálni akarók számára, de ügyesen azért be is szkenneltük és elmentettük mind a négyet. Kérem szépen, ez az örökkévalóság egyik titka. KaCsa


131

25 év tanárai, előadói és dolgozói a Főiskolán Nehéz helyzetbe kerültünk az alábbi felsorolások összeállításával, hiszen a főiskola és az egyház első szűk évtizede sok szempontból elsősorban az emlékeinkben maradt meg. Az emlékek, mint tudjuk, meglehetősen szelektívek és esetlegesek, amihez csak hozzájárult a korai idők adminisztrációjának szerény színvonala. Később pedig már a nagy számok – és a tengernyi iratdosszié – törvénye nehezítette a pontos feltérképezését annak, hogy ki mikor és mit oktatott főiskolánkon. Így előfordulhat, hogy valaki, aki a főiskolán tanított vagy valamilyen kurzust tartott, elveszett az alábbi oldalakról. Megköszönjük, ha erre majd felhívja a figyelmünket, és következő kiadásunkban köszönettel kiegészítjük az alábbiakat! Farkas Pál

A főiskola egykori és jelenlegi tanítói Abe Tetsushi japán- és budóoktató, Agócs Tamás tibetológus, Bakos József filozófus-mítoszkutató, Balikó György filozófus, Barta Zsolt mongolista, Bazsó Edit japántanár, Bánfalvi András buddhista tanító, Becker Zsuzsanna angoltanár, Berhidai Tamás buddhista tanító, Böhm Márta némettanár, Borsányi László kulturális antropológus, Bratka Vanda japántanár, Czéher György buddhista tanító, Cser Zoltán buddhista tanító, Csibra Zsuzsanna sinológus, Csögyal Tenzin tibetológus, Csörgő Zoltán buddhista tanító, Dobosy Antal zentanító, Ecsedy Ildikó sinológus, Erős Petra japántanár, Fajcsák Györgyi sinológus, Farkas Attila Márton egyiptológus-kulturális antropológus, Farkas Lőrinc Imre filozófus, Farkas Pál kertészmérnök-buddhista tanító, Fehér Judit indológus-tibetológus, Fehér Szabolcs buddhista tanító, Fórizs László fizikus-orientalista, Földiné Irtl Melinda jógamester, Geiger János karateedző, Gergely Gabriella sinológus, Groszmann Gusztáv matematikus, Goto Fumiyo japántanár, Ghymes Ádám angoltanár, Hamar Imre sinológus, Hegedűs Róbert buddhista tanító, Horváth Z. Zoltán tibetológus, Hörcher Péter iparművész, Jancsik Károly iparművész, Jakab Katalin orosz–angol tanár és buddhista tanító, Jelen János közgazdász-orientalista, Kalmár Éva sinológus, Kaló Jenő asztrológus, Karátson Gábor festőművész-orientalista-természetvédő, Karma Dorje tibetológus, Karsai Gábor filozófus és görög–latin tanár, Kádár Zoltán sinológus, Kelényi Béla tibetológus, Kiss János buddhista tanító-sinológus, Komár Lajos buddhista tanító, Kovács László Béla matematikus, Dr. Kovács Aranka orvos, Kovács József gyógymasszőrmester-oktató, Dr. Kőszegi Éva orvos, Kovencz

132

A Főiskola munkatársai

Gábor karateedző, Kósa Gábor sinológus, Körtvélyesi Tibor indológus, Krepsz János karateedző, Kuzder Rita tibetológus, Laár András zenész-humorista-buddhista tanító, Láma Csöpel, Lázár Márta buddhista tanító, Lévai Viktor zenész, Lobszang Szönam rabdzsampa, Mecsi Beatrix japántanár, Miklós Ervin Olivér jógamester, Ming Zheng zenmester, Mireisz László buddhista tanító, Nagy József jógamester, Nagy Zoltán tibetológus, Németh Norbert buddhista tanító-jogász, Papp Melinda buddhista tanító-sinológus, Porosz Tibor filozófus-buddhista tanító, Renner Zsuzsanna indológus, Rozgonyi Attila buddhista tanító, Ruzsa Ferenc indológus, Sárai Gábor pszichológus-természetgyógyász, Sárközi Ildikó Gyöngyvér buddhista tanító-sinológus, Schreiner Dénes filozófus-esztéta, Skuczi László japántanár és aikidóoktató, Somlai György tibetológus, Sozui nővér-szerzetes, Stefán Tekla tajcsioktató, Szabó Balázs japántanár és aikidóoktató, Szabó Ferenc zeneművész, Szabó Zsigmond László filozófus, Szász Tibor tajcsimester, Szathmári Botond filozófus-orientalista, Szatmáry Zoltán buddhista tanító, Szecskó Zsolt buddhista tanító, Szegedi Mónika tibetológus, Szemerey Márton japántanár, Szigeti György buddhista tanító, Szőke Szabolcs zenész, Tarr Bence László kulturális antropológus-buddhista tanító, Tarr Dániel kulturális antropológus-buddhista tanító, Tátrai Tibor buddhista tanító, Tenigl-Takács László buddhista tanító, Tóth Zsuzsanna angoltanár-buddhista tanító, Uherkovich László tibetológus, Vámos Péter sinológus, Végh József buddhista tanító, Veszprémi Krisztina angoltanár, Varga László szifu-buddhista tanító, Vargyas Gábor kulturális antropológus, Csong An Szunyim (Virágh Szabolcs) angoltanár-szerzetes, Won Do Szunyim (Stifter Imre) szerzetes, Yü Funian orvos-természetgyógyász-tajcsimester

A főiskola meghívottjai, vendégelőadói Birtalan Ágnes mongolista, David Blundell professzor, Csányi Vilmos akadémikus, Dobay Ádám kultúrakutató-filmesztéta, Gelle Zsóka tibetológus, Gesztelyi Nagy Judit zenész, Gyarmati Andrea szociológus, Gyömbér Noémi sportpszichológus, Hidas Gergely indológus, Havassy Dóra sinológus, Hollós R. László asztrológus, Jinwol Lee professzor-zenmester, Kalotai Dóra angoltanár, Kecskés Péter fotóművész-mítoszkutató, Kenéz László filozófus, Kiss Csaba indológus, Lányi András humánökológus, Lénárt Ágota sportpszichológus, Lin Yi Ying kalligráfiaoktató, Mérő László matematikus-pszichológus, Molnár László integrál tajcsi oktató, Molnár Pál japántanár, Elizabeth H. Moore professzor as�szony, Móró Levente pszichológus-viselkedéskutató, Nagy István jógaoktató, Palumbi Éva jógaoktató, Péli Péter matematikus-művészettörténész, Pluhár Pál integrál tajcsi oktató, Popper Péter professzor, Phra Brahmapundit professzor, Sükösd Miklós szociológus-médiakutató, Süle Ferenc valláspatológus, Szegő A Főiskola munkatársai

133

László sinológus, Szűcs Balázs Péter irodalomtudós, Tiszóczi Roland filozófus,Tóth Erzsébet tibetológus, Török Péter szociológus, Myoken (Yvon Bec) zenmester-filozófus-zongoraművész, Tóth Szabolcs tibetológus, Vásárhelyi Lajos eszmetörténész, Veres Júlia pszichológus, Yu Zemin kínai tanár (további előadók a Konferenciák, nyári egyetemek, kurzusok résznél, a 132–142. oldalon)

Hallgatóink közül tanítottak/tanítanak, esti kurzust vezettek/vezetnek Abuczki László, Bacskai Máté, Bagi Judit, Balázs Valéria Anamé, Balogh Norbert, Baranyi György, Barna Viktória, Bertók Sára, Bjamba Colmon, Bodogán Éva, Bukta Orsolya, Csáki Eörs, Csámpár János, Danyluk Iván, Dombóvári Katalin, Erdei Edit, Erdélyi Zoltán, Fodor György, Forrai Anita, Földi Tamás, Gáncs Nikolasz, Gönczi Veronika, Gyuró Ágnes, Hadházi Zsolt, Halmy György, Héjjas Balázs, Ivánovics Beatrix, Juhász Imre, Kakas Beáta, Károlyi Orsolya, Kása Ágnes, Kenéz György, Kékesi Balázs, Kiss Anikó, Kiss György Ádám, Klein Márk, Koroly Anita, Kovács Gábor, Kovács Gyöngyi Naliní, Kövér György, Kubát Erzsébet, Lakatos Mónika, Lantos László Triceps, Leél-Őssy Tamás, Lengyel Judit, Lukács Levente, Maizl Rita, Máthé Veronika, Mátrai Marianna, Mészáros Tamás, Mihalik Dezső, Moldoványi László, Molnár Zsuzsanna, Nagy László, Németh Beatrix, Ning Zhaoxiong, Odnoborova Eugénia, Orsovszky Gyöngyvér, Péter Domokos Pál, Pipás Olivér, Pusztai Éva, Püski István, Püski Irén, Rajnai Alexandra, Sápi Ádám, Somi Panni, Somogyvári Zsolt, Suskó Zoltán, Szabados Levente, Szabó Ágnes, Szamosi Judit, Száraz Róbert, Szlamka Péter, Szőts Gábor, Tamás Anna, Tenger George, Téby Attila, Tóbiás Tivadar, Tóth Gabriella Szilvia, Tóth Szabolcs, Varga Zoltán, Vaszi Sándor, Vásárhelyi Maja, Veres Károly, Vörös Erika Erzsébet, Zichermann István, Zseni Lívia

A könyvtár munkájában tevékenyen részt vettek Balázsné Sárvári Éva, Bánfalvi András, Barta Zsolt, Farkas László, Kiss Anna, Nagy Gyöngyi, Rigó Krisztina, Sümegi Katalin, Szabó László, Szűcs Gabriella, Tenigl-Takács László, Uherkovich László, Végh József

Rektorok, főigazgatók a 25 év alatt Agócs Tamás, Dobosy Antal, Farkas Pál, Jelen János, Karsai Gábor, Porosz Tibor, Ruzsa Ferenc

134


Rektor-, főigazgató-helyettesek a 25 év alatt Agócs Tamás, Dobosy Antal, Cser Zoltán, Farkas Pál, Fórizs László, Jakab Katalin, Komár Lajos, Kósa Gábor, Körtvélyesi Tibor, Szegedi Mónika

G azdasági vezető Baranyai Ágnes

A főiskola adminisztrációjában dolgozók/segítők Balogh Petra, Bánkúti Gábor, Bogi Gáborné Juli, Csordás Gábor, Csőke Kata, Fenyvesi Boglárka, Göröcs Dorka, Győri Péter, Hódos Edina, Jakab Zoltán Csaba (Josephus), Jenei Rajmund, Kerber Szilvia, Kleiner Kriszta, Kovács Attiláné Erzsike, Leipold Szilvia, Obajdin Anikó, Ódor Máriusz, Papp Anikó, Rácz-Kiss Andrea, Szeles Irén, Tóth Roland, Zsidákovits Andrea

Kollégiumi, főiskolai gondnokok Bogschütz Ákos, Cosa Ildikó, Györgypál Jutka, Hataier Anasztázia, Kalmár Csaba, Kiss Tamás, Kovács Éva Hamvaska, Leél-Őssy Tamás, Paizs Miklós, Páll József Miklós, Sallai Zoltán

A főiskolai jegyzetbolt egykori és mai működtetői Fődi Attila, Márkos Berci, Kalmár Csaba, Száraz Róbert

Rendszergazdák Réti Arnold, Orsós Miklós

A mindenes Kalmár Csaba


135

Vendégeink voltak E neves mesterekből álló lista is minden bizonnyal hiányos maradt, különös tekintettel a ’90-es évekre, hiszen akkor még nem voltunk felkészülve utólagos „nyomkövetésre”. De még így is nagyon impozáns azoknak a listája, akik megtiszteltek bennünket – akár többször is – jelenlétükkel és tanításaikkal, egyszerűen csak a figyelmükkel vagy művészi produkciókkal a Buddhista Főiskola szertartástermeiben. Ha valakinek az emlékeiben él olyan személy, aki itt nem található meg, kérem, jelezze számunkra! (A jövő feladata maradt, hogy e neveket betűrendben és helyesen leírva újra összeszedje. A neveket a hazai hirdetésekben és brosúrákon megjelent formátumban szerepeltetjük.) Farkas Pál

Őszentsége a dalai láma több közösség meghívására a Budapest Sportarénában, valamint Pema Choki, Tenzin Wangyal rinpocse, Láma Ngawang, Láma Konchok Lhundrup, Láma Konchok Jigmet, Csögyal Namkhai Norbu rinpocse, Khenpo Tenpa Jungdrung, Gese Dzsampa Tinley, Láma Shenphen rinpocse, Tanpai Gyalcen rinpocse, Csökji Nyima rinpocse, Szakja Trizin rinpocse, Láma Lhundrup rinpocse, Szamdong rinpocse, Namgyal Tsewang, Cshödzse Togden rinpocse, Tenzin Tsepak, Tarab Tulku rinpocse, II. Beru Khyence rinpocse, Tasi Cering gese, Chope Paljor Tsering, Chhime Chhoekyapa, Szönam Tenzing, Kalsang láma, Gese Nyima Özer Choekortshang, Menri Lopön Trinley Nyima rinpocse, Dorji Rabten, Singye Wangmo, Dupszing rinpocse, Khenpo Rangdrol rinpocse, Gese Delek Dzsinpa, Drukmo Gyal, Khentrul rinpocse, Nida Chenagtsang, KhenpoTashi rinpocse, Láma Lundrup, Trogava rinpocse, Shamar rinpocse, Thubten Csödron, Szögyal rinpocse, Kunga Gyurme, Namgyal Wangdu, Yeshi Silvano Namkhai, Thupten Serab, Dorje Mingyur, Tenzin Trinlay, Gese Ngawang Samten, Chögyam Trungpa rinpocse, Loteng Namling, IX. halha Dzsebcundamba Bogdo Gegen rinpocse, Ch. Dambajav láma, Paramahansza Pradnyánanda, Stit Pradzsnya, Srut Pradzsnya, Pandit Rajeev Janardan, Kamala Shankar, Pundlik Bhagwat, Nandamedha Sengkhong, Ming Zheng, Yü Fun-yan, Ming Lai, Heng Chang, Damdindordzse Danima, Sara Avtar Kaur, Munir Bashir, Cuong Lu, Balchig Katuu, Keya Majumdar, Madhumita Chattopadhyay, Karoline Seltenheim, Jan Boswijk, Bronwen Rees (Sinhagupta), John Myrdhin Reynolds Vadzsranátha, Jeff Shore, Carmen Mensink, Keith Dowman, Alexander Berzin, Láma Tony Duff, Francoise Pommaret, John B. Cobb, Gregory Kramer, Allen Ginsberg, Elisabeth H. Moore, Oliver F. Leick, Rita Renzi, Fabio Andrico, Laura Evangelisti, Adriana

136

Vendégelőadók

dal Borgo, Jacob Winkler, Jim Valby, Michael Katz, Prima Mai, Elio Guarisco, Oni Mckinstry Juneau, Margit Martinu, Sasha Pubants, Igor Berkhin, Dagmar Waldau, Jitka Holubcová, Konrad Kocot, Satya P Gautam, Rishi Vivekananda, Takahashi Daiki, Sodó Harada rósi, Zentatsu Baker rósi, Zoketsu Norman Fischer, Kosen Nishiyama, Dhammacsári Szubhúti, Dhammacsári Száramati, Khammai Dhammaszámi, John Wilson (Paramánanda), Patrick Dunlop (Dánavíra), Richard Huson (Atula), Ácsán Szucsittó, Ácsán Dzsajantó, Szukhacsittó Bhikkhu, Ácsán Dzsajaszáró, Ácsán Kaljánó, Ácsán Bódhipálá, Ácsán Dhammanandó, Ácsán Kongrit (Ratanavannó), Ácsán Jundee, Than Thánavaró, Than Gambhíró, Bhante Ashin Ottama, Szol Csong kunszunyim, Jo Potter, Bon Hae, Barry Briggs, Dae Kwang, Wu Bong, Seung Sahn, Grazyna Pearl, Bon Haeng, Kanthong Unakul, Sompong Sangnanbun, Krit Kraichitti, Malay Misra, Gauri Shankar Gupta, H.E. Mrs. Kanthong Unakul thai nagykövet, H.E. Mr. Sompong Sangnanbun thai nagykövet, H.E. Mr. Krit Kraichitti thai nagykövet, H.E. Mr. Malay Misra indiai nagykövet, H.E. Mr. Gauri Shankar Gupta indiai nagykövet, Hetényi Ernő, Ácsárja Pongrácz Mátyás, Galambos Péter, Lílávadzsra Pressing Lajos, Máté Imre sámán, Halmy György, Avar Ákos, Balogh Mátyás, Vígh Béla, Nemeshegyi Péter...

A dalai láma 2010-es budapesti látogatása

Vendégelőadók

137

Konferenciák, nyári egyetemek, kurzusok A buddhizmust érintő ezernyi kérdés, milliónyi aspektus mind-mind arra vár, hogy azt az érdeklődő emberek felfedezzék, kutassák, megfogalmazzák, átadják. A Főiskola fontos feladata, hogy a „hétköznapi” oktatáson kívül ezeknek a kutatásoknak, új vagy különleges megközelítéseknek is teret adjon. Ennek legjobb módja pedig a konferenciák, a nyári egyetemek és különböző kurzusok megszervezése és megtartása. Ilyenből is volt néhány az elmúlt 25 évben. (Természetesen ez az összeállítás is valószínűleg hiányos, de kérjük, nézzék el ezt nekünk!)

Házi konferenciák 2003 Agócs Tamás: A dzogcsen szellemi hagyományvonala; Fórizs László: Gondolatok a rig-védáról; Pressing Lajos: A buddha önmagunkban; Mireisz László: A gúnák a buddhista tantrában. A középút filozófiája Keleten és Nyugaton – Fehér Judit: Nyelv és valóság a mádhjamaka buddhizmusban; Végh József: A középút élő filozófiája – A hagyomány élete; Szabó Zsigmond: Üresség-dialektika-ritmus – A hegeli középút filozófiájának folytatása; Karsai Gábor: Mi és mi nem a közép? Buddhizmus és hagyomány – Láma Csöpel: Tibeti buddhizmus; Pressing Lajos: Tradíció és megújulás; Dúl Antal: Hamvas Béla hagyományfelfogása; László András: Az átma-váda és az anátma-váda viszonya a dvaitádvaita eszmeiségének a fényében.

2004 Buddhizmus és modernitás – Szabó Zsigmond: Evolúció és üdvtörténet – Megjegyzés Ken Wilber transzperszonális pszichológiájához; Porosz Tibor: Buddhizmus és modernitás; Pressing Lajos: Van-e a hamburgernek Buddhatermészete? – A szellemi út dilemmái a fogyasztói társadalomban. Az idő – Szathmári Botond: Öröklét és idő; Agócs Tamás: A nirvána története – Idő és időfelettiség a buddhizmusban; Müller Péter: Beszélgetés a változások természetéről.

138

Rendezvények

A buddhizmus és a pszichológia – Popper Péter: A buddhizmus egy rokonszenvező pszichológus szemével; Pressing Lajos: „Önmegvalósítás” és énkioltás: találkozhat-e egymással pszichológia és buddhizmus; Daubner Béla: A személyiség tudattalan részének pszichoterápiás lehetőségei. A keleti filozófiák és a természetgyógyászat – Mireisz László: Az ajurvéda szellemi háttere; Dr. Kiss Zsolt: A gyógyítás válsága? Kelet vagy Nyugat? Dr. Eőry Ajándok: A hagyományos kínai orvoslás lehetőségei; Porosz Tibor: A buddhista gyógyászat szemlélete.

2005 A keleti tanítások és a magyar hagyomány – Csörgő Zoltán: Mesék, legendák, művészet – A magyar hagyomány keleti elemei; Halmy György: Lükő Gábor hagyatéka: Magyar hagyományok – buddhista tradíciók; Mireisz László: Beszélgetés a magyar hagyományról. A buddhizmus és a természettudományok – Fórizs László: A modern fizika néhány megoldatlan kérdése; Héjjas István: Kvantumfizika és keleti bölcselet; Agócs Tamás: David Bohm és Krishnamurti párbeszéde – Híd Kelet és Nyugat között. A keleti tanítások és a magyar hagyomány II. – Molnár V. József: A magyarság ősi naptisztelete; Dr. Lázár Imre: A magyarság keltezése és „keletelése” – Eredetmítoszaink orientalizmusa; Voigt Vilmos: A magyar folklór és az egykori távolabbi keleti hagyományok. Buddhizmus és tudatkutatás – Agócs Tamás: A tudatkutató csoport bemutatása; Csörgő Zoltán: A tudatkutatás rövid története – Ciklikusan visszatérő problémák és belátások a tudat természetével, működésével kapcsolatban; Mund Katalin: Mit adhat a buddhizmus a tudatkutatásnak? – A buddhista meditáció vizsgálata a modern tudomány eszközeivel és a buddhista filozófia kognitivista értelmezése; Porosz Tibor: „Sem test, sem tudat?” – Test és tudat kérdése buddhista források alapján és esetleges párhuzamok a kérdés modern interpretációival; Kerekasztal-beszélgetés a tudatfilozófia és a buddhizmus kapcsolatáról, valamint a tudatkutatás perspektíváiról. Moderátor: Agócs Tamás. Résztvevők az előadók, valamint a tudatkutató csoport többi tagja: Farkas Attila Márton, Héjjas István, Karsai Gábor és Kovács László Béla. Rendezvények

139

2006 A buddhizmus védikus gyökerei – Ruzsa Ferenc: Ismerte-e a Mester a védákat? Fórizs László: Dírghatamasztól Nágárdzsunáig – A rítusoktól a grammatikán át a bölcsességig; Vekerdi József: Buddhizmus és hinduizmus. A Kelet-Nyugat Kutatóintézet programja – Karsai Gábor: Tudat-elme-szub jektum-én; Farkas Attila Márton: Szubjektív idő és halhatatlanság; Agócs Tamás: A dharmakája néhány megközelítése. Természetvédelem és ökológiai gondolkodás – Végh József: Ökológia buddhista filozófiai megközelítésben; Sükösd Miklós: Buddhizmus és ökológia: Az elvektől a mozgalomig; Jávor Benedek: Kereszténység és a buddhizmus ökológiai felfogása. A Kelet-Nyugat Kutatóintézet orvosi részlegének bemutatkozása – Cser Zoltán: A Kelet-Nyugat Kutatóintézet orvosi részlegének bemutatkozása és célkitűzései; Dr. Varga László: A betegségek eredete és az orvoslás; Dr. Dávid Zoltán: Metszéspontok – a homeopátia és a keleti szemlélet; Cser Zoltán: Buddhista alaptanítások és az orvoslás.

2007 Buddhizmus és gazdaság – Zsolnai László: A buddhista közgazdaságtan alapelvei; Kovács Antal Ferenc: Klímaváltozás és energiapolitika buddhista szemléletben; Agócs Tamás: Spiritualitás és közösség – Buddhizmus a szervezetfejlesztésben. Buddhizmus és művészet – Péli Péter: A Dharma csendes megtestesülése; Si-La-Gi (Szilágyi Szabolcs): Buddhista filozófia a kortárs művészetben; Szarvas Ildikó: Keleti és nyugati mandalák. Meditáció és pszichológia – Brownen Rees: Test és tudat integrálása – a terápia pszichospirituális megközelítése; Gánti Bence: A meditáció viszonya a pszichológiához és a pszichoterápiához; Bátorfi Andrea: Képmeditáció Zhang Hong: Hegyek kékben és zöldben című festménye alapján. Buddhizmus és politika – Sükösd Miklós: Buddhizmus és politika: Burma és Tibet; Jelen János: „Aki burmai, az buddhista!” – Szerzetesből lett tábornokok, hírszerző szerzetesek tanításai; Porosz Tibor: Buddhizmus és politika.

140

Rendezvények

Lótuszban a matektanárom • Egyszer mentem hazafelé, éppen szokásos bandukolással egybekötött mélázással, és ahogy befordultam a Keleti Károly utca sarkán, benéztem egy félig nyitott ablakon, ami pont térdmagasságban volt nekem. Ott ült lótuszülésben a matektanárom, teljes elmélyülésben. Azt hittem először, hogy hallucinálok, és biztos csak hasonlít, vagy ilyesmi. De másnap matekóra előtt megkérdeztem, hogy mit csinált a földön ülve. Elárulta, hogy meditált. Kérdeztem, miért nem szólt eddig, hisz tudhatta a Kelet iránti vonzódásom. Azt válaszolta, hogy honnan tudta volna, és az én dolgom megtalálni. Úgy is lett, megtaláltam. Ő lett a jógamesterem, Miklós Ervin Olivér. Ez 25 évvel ezelőtt történt, egy évvel később felvételiztem a Tan Kapujára, ami már a mostani, szilárd alapokon nyugvó épületben volt, ahol Kalmár Csaba volt a kapu őre. Őt pillantottam meg először. Pillantása mit sem változott. Van, ami úgy tűnik, mintha nem változna. Szeretem az illúziókat. Melocco T. Anna

Sámán, sámán hátán • Nem bírom ki, hogy meg ne említsem azt a három alkalmat, amikor „sámánszertartáson” vettünk részt jó néhány főiskolai hallgatóval anno. B otond kollégám mint sámánszakértő, valamint Somogyi István rendező-tanár-énekes-sámán vezetésével Cserkút község határában, egy (Uszó-szerű) magánbirtokon kis kőházzal, körbe patakkal, vagyis egy festői helyen hoztunk össze két alkalommal parázslovaglást-tűzön járást, vagy hogyan is nevezzem. Egy másik alkalommal pedig egy indián izzasztókunyhó-szertartást. Nem volt rossz! Persze volt, aki nem vállalta már ott és akkor, de a „hely szelleme” így is megérintett mindenkit. A tűzön járást István erősfélelem-gyakorlatként definiálta, vagyis hogy a tűztől mindenki nagyon fél, és ezt a félelmet lehet átalakítani, transzmutálni e gyakorlatban úgy, hogy ne történjen baleset, súlyosabb égés. Nem is történt. Az izzasztókunyhó komolyabb felkészülést igényelt, de esküszöm, javaslom mindenkinek. Segíthet a testtudatosság kitágításában, hogy mondjak valami homályosat a végére. Sajnos ezen „stúdiumok” teljesen eltűntek a suliból mostanra. KaCsa

141

Karmajóga • Amikor megkezdtük a Főiskolát, volt még néhány illúzióm, amelyet csak évek elteltével sikerült meghaladnom. Az egyiknek azt a címet adhatnám: „a jó példa ragadós”. Határozottan meg voltam ugyanis győződve arról, hogy nem lesz szükségünk takarítóra, mert azt az összességében úgy kétszáz négyzetméteres helyiségegyüttest, amit birtoklunk, fölváltva magunk is ki tudjuk takarítani. Ezért azután, ahogy befejeződött a tanítás, a főiskola akkori dékánjaként bementem a nagyterembe, kezemben partvissal, vödörrel, felmosóval, oldalt halomba raktam a székeket, és elkezdtem takarítani. Napok teltek el anélkül, hogy bárkinek egyáltalán föltűnt volna. Azután, néhány hét elteltével a főiskola egyik diákja, akit jellegzetes arcszőrzete miatt a többiek csak Zappának hívtak, üldögélt az egyik lépcsőn cipőjét igazgatva, amikor odaértem a felmosással. Fölnézett, arcáról döbbenet tükröződött, és azt mondta: – Még ezt is neked kell csinálni, b… m…! – majd megcsóválta a fejét, és hátizsákját vállára véve, még mindig méltatlankodva elvonult. Ez volt az a nap, amikor döntöttem az első főiskolai takarító fölvételéről. Hogy az ilyen illúziók viszont mennyire ragadósak, mi sem bizonyítja jobban, mint az ismétlődésük. Amikor átköltöztünk a IX. kerületbe, új (és egyben mai) helyünkre, egy lepusztult IKV-épületbe, közel sem látszott elégnek a pénzünk a tatarozáshoz. Ezért Takács Lacival úgy döntöttünk, meghirdetjük a hallgatók körében, hogy mintegy karma-jóga gyanánt kifestjük az épületet. Úgy gondoltuk, ha elegen leszünk, néhány hétvége alatt végzünk. Vettünk vödröket, korongecseteket, meszet, glettanyagot, simítókat, és az első szombaton össze is gyűltünk tizenketten. Másnap heten voltunk. A következő szombaton négyen. Vasárnap pedig ketten a Takács Lacival. Egy ideig szótlanul festettünk, azután dél körül egymásra néztünk, és megfogalmaztam mindkettőnk gondolatát: – Nem biztos, hogy nem tudunk a főiskola számára ennél hasznosabbat csinálni. Talán jobb lesz néhány festőt felfogadnunk. Ez volt egy illúzió vége. Farkas Pál

142

2008 Szent helyek (szervező: Blága Tibor) – Cser Zoltán, Tolvaly Ferenc és Szörényi Levente előadásai. Mongol buddhizmus – Birtalan Ágnes: Buddhizmus és samanizmus a mongol népvallásban; Sárközi Alice: A buddhizmus poklai; Barta Zsolt: Írásbeliség és buddhizmus. A TKBF küldöttségének beszámolója a Buddhista Egyetemek Nemzetközi Szövetségének első szimpóziumáról. – Jakab Katalin beszámolója során arra a kérdésre kereste a választ, hogy a szimpózium szervezői miért választották a buddhista etikát a konferencia különböző témái (tudomány, tudatművelés, oktatás stb.) közös nevezőjének. Ehhez felhasználta a hallott előadások anyagát, a szünetek tapasztalatát, az utca élményét és mindent, ami segített egyértelmű választ adni. Körtvélyesi Tibor röviden ismertette a buddhista etika és az irodalom, valamint a társadalmi fejlődés kapcsolatát taglaló szekciók tartalmát és egyes előadásait, rövid beszámolót tartott személyes találkozásokról, illetve megosztotta velünk benyomásait a konferenciáról és az utazásról. Agócs Tamás a „Buddhista etika és oktatás” szekció azon előadásainak anyagát ismertette (sajátját is beleértve), amelyek a buddhista felsőoktatás beilleszkedési nehézségeit tárgyalják a mai „globalizálódó” oktatási rendszerbe. Milyen értékrendbeli különbségeket hoz felszínre ez az integrálódás, és milyen megoldási lehetőségek képzelhetők el a buddhizmus szempontjából.

2009 Jung és Kelet – Szombati Ágnes: A jungi individuációs út és a buddhista gyakorlás; Narancsik Gabriella: Keleti expedíció – Jung keletképe; Dr. Szényei Gábor: A halál utáni bardó-állapotok lélektani elemzése. Kelet és mese – Pressing Lajos: A magyar népmese spirituális gyökerei; Kövesi Péter: Világkép és erkölcsiség a mesében; Boldizsár Ildikó: Európai és keleti mesék a gyógyításban. Az Életkerék – Végh József: Mielőtt az Életkerék forogni kezd... (A tibeti Életkerék előzményei és párhuzamai a buddhista hagyományokban.); Kelényi Béla: Az Életkerék korai ábrázolásai; Agócs Tamás: Életkerék – A buddhista világkép szemléltetése. Rendezvények

143

2010 A harcművészet mint szellemi út – Nagy Tamás: A harcművészet mint a lélektani önfejlesztés eszköze; Somogyvári Szabolcs: Katori sintó rjú japán kardbemutató rövid bevezetővel; Kassai Lajos: Modern világunk a harcművészet tükrében; Havasi András: A test szerepe a szellem művelésében; Száraz Róbert, Karácsony Zoltán, Horányi Péter: Muszó dzsikiden eisin rjú japán kardbemutató rövid bevezetővel; Szabó Balázs: A buddhizmus hatása a japán harcművészetekre. A középút és a tudat filozófiája – Agócs Tamás: A dzogcsen (Nagy Teljesség) tudatfilozófiája; Szabados Levente: AE (Artificial Enlightment), avagy természetes-e a megvilágosodás? Szekeres András Márk: Az üresség tanának megélése – a taoizmus hozománya a csan buddhizmusban; Fórizs László: A gondolkodás határain túl. Tibet – Csögyal Tenzin: A tibeti kultúra; Béres Judit: Az amdoi népdalok; Kuzder Rita: Lhamo, a tradicionális tibeti opera; Hendrey Tibor: Tibet politikája; Somlai György: Táranátha és reinkarnációs vonala; Végh József: A tudat lecsendesítésének Tibetben használt elefántos példázata a figyelem fokozataival; Agócs Tamás: Szemléletek füzére: Padmaszambhava tanítása; Cser Zoltán: A buddhista tantrák Tibetben.

2011 Álom, tudat, buddhizmus – Jankovics Marcell: Mese és álom; Jakab Katalin: Az alvás és álom tibeti jógája; Farkas Attila Márton: A tudatos álom és a buddhista meditáció. Buddhista szimbólumok – Cser Zoltán: Asztrológia és a függő keletkezés; Komár Lajos: Sztúpák; Madarász Csaba: A szvasztika; Siposs Zoltán: A vadzsra. A jóga gyakorlati útjai – Nagy József: Jóga a test, az energiarendszer és a lélek harmóniájáért; Cser Zoltán: Öt csakra, hét csakra? A buddhista jóga; Schenk Judit és barátai (zene): bhadzsanok, kirtanok; Tóth Soma László Gaura Krisna Dász: Patandzsáli jóga-szútrái és a Bhagavad Gítá; Németh Gergő: A jóga és az advaita filozófia.

144

Rendezvények

2012 Loszár – Pár mondat a Buddhista Főiskoláról és a Magyar Bhutáni Baráti Társaságról (Csörgő Zoltán és Valcsicsák Zoltán); Csörgő Zoltán: Bevezetés Bhután történelmébe; Valcsicsák Zoltán: Önkéntes voltam Bhutánban; Bhutáni vendégek: Rövid, informális bevezetés a bhutáni konyhába (angolul); bhutáni vajastea- és ételkóstolás, zenehallgatás, beszélgetés. Buddhizmus és humor – Farkas Pál: Vicces volt-e Buddha?; Cser Zoltán: Nevessük meg a valóságot!; Takács László: Balázs élete. Kognitív metaforák a vallási hagyományokban – Bányai Ferenc: Metaforarendszerek Eckhart mester műveiben. A metaforák univerzalitása; Farkas Attila Márton: A bennünk élő archaikus ember. Ősi hiedelmek maradványai a kognitív metaforákban; Kékesi Balázs: Embodied illúziók. A buddhista értelemben vett szenvedésteli létezés nyelvi okainak megvilágítása a kognitív nyelvészet szemszögéből; Fórizs László: A Rigvédától a Tipitakáig. Védikus és korai buddhista metaforák interpretációja a kognitív nyelvészet segítségével.

Rendezvények

145

Buddhist Economics Research Platform A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központja és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kelet-Nyugat Kutatóintézete 2007. augusztus 23-24-én nemzetközi konferenciát rendezett Budapesten. A rendezvény a – két intézmény által közösen létrehozott – „Buddhist Economics Research Platform” első összejövetele volt, amelyen mintegy 40 kutató és oktató vett részt Angliából, Ausztráliából, Indonéziából, Hollandiából, Norvégiából, Svédországból, Thaiföldről, az USAból és Magyarországról. A konferenciának a IX. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola adott helyet. A konferencia nyitó előadását Zsolnai László, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságetikai Központjának professzora tartotta. Előadásában rámutatott, hogy a nyugati ökonómiával szemben, amely a profitot, a vágyakat, a piacot, a létezők eszközszerű használatát és az önérdeket kívánja maximalizálni, a buddhista közgazdaságtan egy minimalizáló stratégiát képvisel, amely az érző lények szenvedésének enyhítését, az emberi vágyak redukálását, az erőszak mérséklését, valamint mások eszközszerű használatának és az önérdeknek a csökkentését tűzi ki célul. Peter Daniels, az ausztráliai Griffith University környezetgazdász kutatója előadásában a buddhizmus és a fenntartható fejlődés összefüggését tárgyalta, rámutatva, hogy a jelenkori gazdaság anyagi „metabolizmusának” a redukciójához a buddhizmus kiváló szellemi hátteret szolgáltat. Apichai Puntasen, a thaiföldi Ubon Rajathance University dékánja és közgazdász professzora a gazdasági fejlődés problémáit elemezte a buddhista közgazdaságtan szemszögéből. Bemutatott egy új modellt, amelyben nem a tőke, hanem a dolgok valódi természetének a felismerése a legfőbb termelőerő. Bronwen Rees, a cambridge-beli Anglia Ruskin University kutatója és Agócs Tamás, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kelet-Nyugat Kutatóintézetének vezetője a „Kelet-Nyugati Olvasztótégely” (East-West Crucible) projektjüket mutatták be. Munkájuk a buddhista meditációs technikák modern szervezeteken belüli „gyógyító” alkalmazását célozza. René Brohm, az Amszterdami Free University kutatója – a buddhizmus, a taoizmus és a posztmodern filozófia konvergáló eszméi alapján – a szervezeteken belüli élet problémáit értelmezte előadásában a „tánc” metafora segítségével. A konferencia első napját a Gyémánt Út Buddhista Közösség Huszár utcai központjának a meglátogatása zárta, ahol panelbeszélgetés folyt a buddhizmus és az üzlet kapcsolatáról. A vitát Kovács Antal Ferenc, az ETEK (Energy Efficient Technologies) igazgatója vezette. A résztvevők – mind fiatal üzletemberek és egyben gyakorló buddhisták – a következők voltak: Jozach Miller (Euronet Worldwide), Kiskovács Miklós (adótanácsadó), Bócsi Béla (Personnel Development Professional), Fehér Botond (Hypo Investmentbank AG) és Roman Laus (Diamond Way Buddhism Association, Csehország). A konferencia második napja közös meditációval

146

Rendezvények

indult. Az első előadást két norvég professzor, Knut Ims (Norwegian School of Economics and Business Administration, Bergen) és Ove Jacobsen (Bodo Graduate School of Business) tartotta az életminőség témájáról. Megközelítésük szerint az életminőség eszméje egyfajta középutat jelent a materialista konzumerizmus és a spirituális aszkétizmus között. Colin Ash, az angliai University of Reading közgazdász kutatója a boldogság és a közgazdaságtan problémájáról beszélt buddhista perspektívában. Összefoglalta a manapság egyre népszerűbb „happiness economics” legfontosabb empirikus eredményeit. Elemezte azokat a kognitív hibákat, amiket az emberek rendszeresen elkövetnek helyzetük pszichológiai értékelésekor, és kevésbé lesznek boldogok, mint amennyire lehetnének. Kanoksak Kaewthep, a bangkoki Chulalongkorn University közgazdásza az „Asoke” közösség, gazdasági és társadalmi szerveződés életét mutatta be, míg Yulianti, az indonéziai Syailendra Buddhist College fiatal kutatója a buddhista vállalkozók indonéziai sikertörténeteit tárgyalta. Linda Eggleston Nowakowski, a thaiföldi Ubon Ratchathani University kutatója az „elégségességen alapuló gazdaság” (sufficiency economy) gyakorlatát taglalta, míg Suntharee T. Chaisumritchoke (Chulalongkorn University, Bangkok) a thai király buddhista gazdasági koncepciójának alkalmazási lehetőségeit elemezte a helyi gyógyszeriparban. Joel C. Magnuson, az oregoni Portland Community College közgazdász professzora a „tudatos jelenlét” (mindfulness) közgazdasági implikációiról beszélt, és megmutatta, hogy a buddhista alapértékek miként integrálhatók az amerikai közösségi vállalkozások (community corporation) működésébe. Wanna Prayukvong, a thaiföldi Ubon Ratchathani University dékánhelyettese a buddhista közgazdaságtan és a vállalati társadalmi felelősség (Corporate Social Responsibility) összekapcsolhatóságát vizsgálta meg. A konferencia záróeseményére Ortutay Tamás szobrász műtermében került sor, ahol a művész bemutatta az általa vezetett „Zöld Pont” Humánökológiai Iskola tagjaival közösen készített „Élő Buddha” projektet. A konferencia rendkívül sikeresnek bizonyult. Döntés született arról, hogy a következő összejövetelt 2008 decemberében Thaiföldön, az Ubon Ratchathani Universityn rendezik meg. A konferencia előadásaiból angol nyelvű különszámot jelentetett meg a Corvinus Egyetem „Society and Economy” folyóirata. Agócs Tamás

XVI. MAKOG A Magyar Kognitív Tudományi Alapítvány a Kelet-Nyugat Kutatóintézettel karöltve a Buddhista Főiskola mint házigazda védnöksége alatt hirdette meg a XVI. Magyar Kognitív Tudományok Konferenciát „Szubjektív tudás – objektív tudomány” címmel 2008. október 28–30. között. Rendezvények

147

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola többek között azért adott otthont a MAKOG XVI. konferenciájának, mert a Kelet-Nyugat Kutatóintézetben már évekkel korábban létrejött egy tudatkutató csoport. Másfelől a buddhizmus a világ egyetlen olyan, hagyományos értelemben vett vallása, amely tagadja bármiféle „lélek”, avagy én-szubsztancia létét. Az eredeti buddhizmus sem a szertartásoknak, sem az isteneknek nem tulajdonított jelentőséget, ahogyan nem hitt a teremtésben sem. Buddha és követői a külső világ helyett az elme felé fordultak, lévén ezt tartották a megértés és a szabadság kulcsának. Ennek nyomán a buddhista bölcselet is az elme működésével és természetével foglalkozott, és a lélek koncepciójának kiküszöbölésével alternatív hipotéziseket állított föl az érzékelési, illetve általában az elmeműködési funkciók magyarázatára. Így jött létre egy rendkívül sokoldalú, helyenként kifejezetten modernnek ható diskurzus az elméről és a tudatosságról, miáltal is a buddhista bölcselet egyfajta „archaikus elmefilozófiaként” is értelmezhető. Nem véletlen, hogy a buddhizmus pár évtizede gyümölcsöző kapcsolatba került a kognitív tudományokkal, mely kapcsolatot többek között olyan nevek fémjelzik, mint Susanne Blackmore, Joseph A. Goguen, Mark Johnson, George Lakoff, D. R. Hofstadter, de leginkább a magát mindvégig buddhistának valló Francisco Varela, aki munkatársaival és követőivel újra ráirányította a figyelmet az introspekcióra – ez adta a jelenlegi konferencia témájának ötletét is. Mivel a buddhizmus az elmeműködést csakúgy, mint a kozmoszt, elemek folytonosan változó rendszerének, értelmesnek tűnő, ám semmiféle önmagától való értelemmel („lélekkel”) nem bíró szerveződésének tartja, fölfogása több ponton rárímel a „tudat ökológiájával” foglalkozó jelenlegi antikarteziánus törekvésekre. Viszonylag kevesen tudják, hogy a „megtestesült elme” koncepciója részben buddhista inspirációra született meg. E közeledés természetszerűleg hozta magával az addig az orientalisztika által meghatározott buddhológia csöndes átalakulását, és egy ideje sorra jelennek meg olyan munkák, melyek vagy a kognitív tudományok, vagy az érintkező egyéb diszciplínák, illetve irányzatok (pl. a fenomenológia vagy a pszichoterápia) egyes szempontjait és eredményeit a buddhizmus kutatásában hasznosítják (itt többek között olyan szerzők munkássága említhető meg, mint James H. Austen, Christopher de Charms, Paul J. Griffiths, B. Alan Wallace, W. S. Waldron). Mondhatni, az elmekutatás felfutásának köszönhetően a buddhista bölcselet kilépett abból a múzeumi vitrinből, ahová a hagyományos bölcsészet zárta, s emlékei immáron nem csupán vallástörténészek vagy filológusok vizsgálatának tárgya. Mindemellett magában a jelenkori buddhista diskurzusban is fölbukkannak a modern pszichológia és a kognitív tudományok által tárgyalt kérdések, minthogy a kutatók mellett autentikus mesterek – köztük maga a dalai láma

148

Rendezvények

– is felismerték a tudat kutatása és a buddhista bölcselet kapcsolatában rejlő lehetőségeket. A konferencia előadói voltak: Bodor Péter, Czibere András, Deczki Sarolta, Illés Anikó, Kubinyi Enikő, Kutrovátz Gábor, Lehmann Miklós, Levendel Sára, Limbay Róbert, Miklósi Ádám, Mund Katalin, Paksi Dániel, Porosz Tibor, Simon Lehel, Szabó Zsigmond, Szekeres András Márk, Szilágyi Levente, Turcsán Borbála, Végh József, Végh Viola, Zemplén Gábor. A konferencia anyaga megtalálható a Szubjektív tudás – objektív tudomány (szerk. Csörgő Zoltán – Szabados Levente – L’Harmattan, 2009) c. kiadványban. Farkas Attila Márton

Nyári Egyetemek 2011 David R. Loy: Workshop, Gyógyító ökológia: az ökokrízis buddhista nézőpontból; Hang Truang: Tanítás az Avatamszaka-szútráról nyitó ceremóniával és integrál tajcsival; Khammai Dhammaszámi: Vipasszanákurzus; Prof. Richard Gombrich: Pálikurzus.

Khammai Dhammaszámi a Nyári Egyetemen

Rendezvények

149

2012 Khammai Dhammaszámi: Vipasszanákurzus; Prof. Richard Gombrich: Pálikurzus; Prof. Joanna Jurewicz: Korai buddhista és védikus gondolkodás – A Nászadíja-szúkta interpretációja; Játék a tűzzel – a függő keletkezés a védikus gondolkodás szemszögéből; A Rigvéda – „kisméretű” társadalmak és az újjászületés eszkatológiája

2013 Khammai Dhammaszámi: Előadások a délkelet-ázsiai (burmai és thai) buddhizmusról; Vipasszanákurzus; Prof. Graham Priest: Nágárdzsuna; Catushkoti; Tathatá; Prof. Joanna Jurewicz: Buddhista hasonlatok védikus gyökerei; Belső ellentmondások a buddhista és védikus gondolkodásban (közös kurzus Fórizs Lászlóval); Párbeszéd és vita bráhmanák és a Buddha között; Prof. Maurits Kwee: Pszichoterápia karmaátalakítással; Láma Tony Duff: Hínajána- és mahájánaszeminárium Csögyam Trungpa rinpocse tanítási rendszere alapján.

2014 Bhante Kovida: Vipasszanákurzus; Csikung; Bhikkhu Nandisena: A Bud dha első beszédének és az anattá jellegzetességeiről szóló beszédnek a tanulmányozása; Vipasszaná-meditáció; Vincenzo Giorgino: Szociális élet, ahogy az van; Jinwol Lee: Gyémánt-szútra és elvonulás; Gese Ngawang Szamten: Dharmabeszéd és gyakorlás; Ácsán Dhammanandó: Tradicionális Dhutangaelvonulás.

A japán harcművészetek világa 2013–2014-ig. Szervezte: Baranyi György 1. Nemeshegyi Péter professzor: A japán lélek 2. Dobosy Antal: Mi a zen? 3–4. Szabó Balázs: A japán harcművészetek történeti háttere; A harcművészeti iskolák kialakulása 5. Ambrus Péter: Kendzsucu, avagy a Jó, a Rossz és a Kardforgató 6. Dobay Ádám: Harcművészet és japán popkultúra 7. Sakai Toshinobu: Bevezetés a budó elméletébe 8. Mitoma Saeru: A kamae a kendzsucuban és a kendóban – történeti kutatás középpontban az ittorjúval

150

Rendezvények

9. Motoshima Namika: Az empátiát növelő középiskolai kendóoktatási program kifejlesztése és lelki hatásainak vizsgálata 10. Kodera Chihiro: Tényfeltáró kutatás azokról a középiskolákról, ahol a kendóklub-tevékenység különösen erős 11. Cser Zoltán: Mozgásművészetek a megvilágosodás ösvényén 12. Szabó Balázs: Dzsúdzsucu és aikidó II/1. 13. Dobay Ádám: A misztikus harcművészet történetei 14. Abe Tetsushi: A budó kutatása Japánban 15. Rozgonyi Attila: A buddhizmus története 16. Buglyó Gergely: A sógi mint szellemi harcművészet 17. Dobosy Antal: Kóanok 18–19: Szabó Balázs: Dzsúdzsucu és aikidó II/2; Szabó Balázs: Densho – a japán harcművészetek hagyományos irodalma 20. Cser Zoltán: Shambala és a harcos ösvénye 21. Komár Lajos: Teaszertartás és szamurájok 22. Szemerey Márton: Harcművészet és nyelv 23. Szabó Balázs: Ki – a japán harcművészetek misztikuma 24. Szemerey Márton: Az öt elem 25. Mihalik Hunor: Iai – a szamuráj orvtámadás misztikuma és titkai 26. Beszélgetés Masuda Manabu mesterrel (tolmács: Szabó Balázs)

A japán nyelvi táborok oktatói 2009–2011-ig. Szervezte: Goto Fumiyo. Résztvevők: Hricisák Viktória, Markó László, Matsuura Yoriko, Szemerey Márton, Uchikawa Kazumi, Vizsnyiczai Sára, Vörös Erika.

A zenkert-kör A zenkert-kört úgy 10 évig működtette kalákában Dobosy Antal, Czéher György és Szalánczy Tünde. Egyházi kezdeményezésre indult, egyházi támogatással. Ebben az előadás-sorozatban a következő (neves kertészek és botanikusok mellett) külsősök adtak elő: Antal Mihály, Bíró Tamás, Dósa Zsuzsanna, Horváth János, Katona Ervin, Kiszely Gergő, Kósa Ferenc, Kósa Géza, Kovács Imre Barna, Orlóczi László, Tihanyi György. A főiskoláról pedig (a szervezőkön kívül) Cser Zoltán, Farkas Gábor, Jakab Zoltán Csaba. Rendezvények

151

A Tan Kapuján tanultak és tanítottak A Főiskola 25 éves történetében sokan megfordultak és sokan tanultak az intézményben. A TKBF kitűzött céljának megvalósításához kíváncsi, a buddhizmus iránt érdeklődő, tanulni vágyó emberekre volt és van szükség. A könyv következő oldalain az egykori diákoké a főszerep, közülük is először azoké, akik nem csak diplomát szereztek A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, de tanárként is visszatértek, ezzel téve teljessé az egykor megálmodott ideát. Az ő bemutatkozásaik, gondolataik, történeteik következnek a Tan Kapujáról, a Tanról, az Útról, tapasztalataikról, munkájukról, saját megfogalmazásukban, saját karakterük szerint, a sokszínűség jegyében.

Berhidai Tamás (az egyes számú TKBF-diploma tulajdonosa) Mese béli kalandok, próba tételek végtelen során át vitt az Élet Útja – a tapasztalatok egyre sötétebb mélységeibe. S mi koron vég képen veszni látszott a sötétben minden, Fény támadt: meg nyílt a Tan Kapuja. Be léptem, mert nyílván való az Út mutatás. Az Egyetemes Emberi Tudás szédítő Teljessége fogadott, melyben Buda királyfi tanítása mutatott

okos Útat: okról következményre. S vezetett tovább túl a vágyon, meg bocsájtva mindent: Jézus Útjára. Buda s Jézus tanítása értelmezte, Teljesítette Egy mást. Hogy az Úton Egy-be kerekedve váljék valósággá a Magyar nyelv s népünk Hagyománya Új-ra születő csodájában. Tanuságul az Út-ánunk jövőnek. Egy szerű tanítványként járom a Minden Élők Örök Útját. A tudatosság Budai Útját, a meg váltás, meg váltó-zás Jézusi Útját. Az Új-já születő Teljesség: a Szer elem Útját. Hol a tudatos Élet vezet a sötétből a Fénybe, a hol a Szer etet. Táplálja a Lelket. A hol a Szer tart. Meg tart az Ember Létben. Csak menni kell az Úton. Szer elemben lettünk Eggyé, Szer elemmel váljunk minden lény javára.

152

A Főiskolán tanultak és tanítottak

Cser Zoltán A korai hetvenes években, azaz hetvenben láttatták meg velem Naprendszerünk központi csillagának fényét. Röviddel ezután, ’91-ben kerültem A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, miután felismertem, hogy a közgazdasági pálya nem fogja életem gerincét képezni. Akkoriban a Főiskolának két helyisége volt, az első egy előadóterem, a másik pedig egy konyha. Így a csoportbontás révén a német buddhista szaknyelvet a teásbögrék között sajátítottam el. Az osztályunk teljesen heterogén volt, mind a korosztályok, mint pedig a társadalomban betöltött szerepek szemszögéből. Volt, aki Erdélyből szökött el úgy, hogy kiemelte a helyi plébánia perselyéből az aznapi apanázst, míg mások az intézmény közelében, a Rózsadombon bonyolították nehézségben szegény életüket. A tanárok tekintetében sem volt ez másképp. Volt, aki aszkétaként töltötte megelőző éveit, és mi, hallgatók segítettünk neki keresni a szavakat, mások pedig már komoly tanítói múlttal rendelkeztek. De annyi biztos, hogy az egésznek volt egyfajta bája, hiszen a buddhizmus abban az időben, tehát morzsákra a rendszerváltás után még a gyerekcipőjét taposta csak. Ahogy az a középút szelleméhez egyáltalán nem illik, teljes gőzzel vetettem bele magam a megvilágosodás intézményesített keresésébe, minden órára bejártam, mindent tudni akartam. Majd egyévnyi iskola után szerzetes lettem az Öt Elem Rendben, és ezzel a döntésemmel iskolai éveimet is megszakítottam úgy 17 évre, ugyanis akkor már mint a Főiskola nem sok tapasztalattal rendelkező tanára ismét visszaültem az iskolapadba, hogy nehogy a nagy mű befejezetlen maradjon. Iskolai éveimet kissé színesítette, hogy közben az intézmény oktatási rektorhelyettese lettem, amit tanáraink egyáltalán nem vettek figyelembe, amikor a vizsgákra kellett bemennem remegő térdekkel. Talán annyi pozitívum mindenképpen származott a párhuzamos szerepekből, hogy egyszerre láttam a diákok, a tanárok, a vezetők, valamint az egyházi képviselők szempontjait, érdekeit vagy éppen ellenérdekeit, négy cipőben jártam. Mivel sokat járok külföldre oktatóként, nagyrészt ismerem más vonalak gyakorlóinak tudását a buddhizmus terén. Annyi biztos, hogy tananyagunk egyedülálló, és mind a filozófiák, mind a nyelvek vagy vallásbölcselet terén, ha valaki a nálunk megszerezhető tudást szeretné elsajátítani, igen sok egyetemet, tanítót vagy akár kolostort kellene egyszerre látogatnia. A meditáció oktatását persze az állandó formálódás jellemzi, reméljük, minél nagyobb egyéni gyakorlattal és tapasztalattal, esetleg megvalósítással rendelkező tanító vesz majd részt a Buddha által A Főiskolán tanultak és tanítottak

153

felfedezett, elért, beteljesített állapothoz vezető módszerek átadásában. Az iskola másik jelessége, hogy egy nagy családként működik, egy család pozitív és negatív jellegzetességeivel egyaránt. Köszönöm a karma urának, hogy felépítette, amit fel kellett építeni, és lerombolta, amit le kellett rombolni.

Csörgő Zoltán Első jelentős találkozásom a buddhizmussal 16 évesen történt: egy rövid ismertető minden megállapításával teljesen egyetértettem oly természetességgel, hogy az számomra is meglepő volt. Néhány elvetélt kísérletet követően először a barátaim révén léptem kapcsolatba Buddha tanaival és közösségével. A Buddhista Misszió félszamizdatjait olvasgattam, eljutottam az uszói paradicsomba, előadásokra jártam. 1990-ben egyike lehettem A Tan Kapuja Buddhista Egyház alapítóinak. Tapasztalásokban gazdag évek következtek: miközben tanári, majd mentálhigiénés szakemberi diplomát szereztem, évekig újságíróként, később idegenvezetőként dolgoztam, de voltam marketingmenedzser, fesztiválszervező is. 1999 végétől a Stratégiakutató Intézet kutatójaként, majd ügyvezetőjeként dolgoztam. Az ENSZ UNDP megbízásából 2004-ben fenntartható fejlődési stratégiákat írtam Albánia több térsége számára. 2005ben a veszprémi Pannon Egyetemen tanítottam. Rendszeres előadó lettem a tudatkutatás, a szimbólumok és a szellemi hagyományok különböző aspektusai kapcsán szabadegyetemeken (Göncöl, Szintézis, Mantra), felnőttoktatási intézményben (Integrál Akadémia). 1998-tól 16 éven át voltam a Tejút Iskola és Ifjúságnevelő Alapítvány elnöke. 2003-ban kezdtünk el nyári buddhista gyerektáborokat, évközben pedig havonta gyerekfoglalkozásokat tartani. 2004 és 2012 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kelet-Nyugat Kutatóintézetének folyamatmenedzsere voltam. 2007től tanítok a főiskolán, főbb témáim: buddhista pedagógia, buddhista ökológia, tehát egyre inkább az elkötelezett buddhizmus felé indultam el. Másik kedvelt kutatási területem a szimbólumok világa, így lettem a Symbolon Intézet (www. symbolonintezet.hu) egyik alapítója és szakmai vezetője. Írásaim, tanulmányaim hazai és külföldi szakmai folyóiratokban, tanulmánykötetekben olvashatók. Hét könyvet szerkesztettem, önálló köteteim: Hagyománytár 1., 2. Egyik szervezője lehettem őszentsége a dalai láma 2010. szeptemberi magyarországi látogatásának. A következő hónapot a Himalájában töltöttem: ide-

154


genvezetőként csoportot vittem Tibetbe, Nepálba, Szikkimbe, Indiába, Bhutánba. A két élmény időbeli közelsége, most érzékelem igazán, sorsfordító volt. Az utóbbi években a hazai általános és középiskolai buddhista hittan/erkölcstanoktatás szervezőjeként, koordinátoraként, a Tejút Buddhista Pedagógiai Központ vezetőjeként dolgozom. Jelenleg a buddhista nevelőszülői hálózat létrehozásában is részt veszek.

Földiné Irtl Melinda A buddhizmussal és a jógával gyermekkoromban ismerkedtem meg a nővérem révén, aki sok értékes könyvet tolt elém a témában. A klasszikus zeneművészeti képzés mellett a punk-rock-death metál behatásokra (Beatrice-kendővel a nyakamban) 11 évesen katolikus hittanra iratkoztam be, de nem kaptam kielégítő magyarázatokat a lét értelméről, így 12 éves koromtól tudatos érdeklődéssel a keleti tanítások felé fordultam. 1993-ban a hajógyári rockzenei fesztiválon találkoztam a Tibetet Segítő Társasággal, és itt hallottam a TKBF-ről. Az ott végzett meditáció mély, máig is emlékezetes hatása nyomán döntöttem úgy, hogy a középiskolai tanulmányaim után mindenképp ezen az úton szeretnék járni, így utam nyílegyenest a főiskolára vezetett 1998-ban. Az akkor még működő jóga szakirányon végeztem a BA-tanulmányaimat, majd 2014-ben az MA-képzést is sikeresen zártam. A főiskolai évek alatt folyamatosan képeztem magam egyéb iskolákban is (buddhista és jógaelvonulások, tanfolyamok, külföldi tanulmányok Indiában). Az itt töltött évek radikális változásokat indítottak el bennem, és a sors úgy hozta, hogy 2000-től önkéntesként kezdtem dolgozni az intézményben. A TKBE egyházi tevékenységeihez 2002-ben csatlakoztam (esti programsorozat szervezése, Tejút gyermekoktatási program, nyári gyermektáborok, általános iskolai buddhista erkölcstanórák és „lelki gondozás” büntetés-végrehajtási intézményben). A jóga szakirány egy kincs volt számomra, ami pótolhatatlan, mert a TKBF-en a tanítás pusztán a Tan átadása céljából tudott és tud történni. Úgy gondolom, hogy a főiskola legfontosabb szerepe az, hogy megmutassa/kinyissa a „Tan Kapuját”, felmutassa az utakat és lehetőségeket önmagunk és a világ megismeréséhez, A Főiskolán tanultak és tanítottak

155

illetve a szenvedéstől való megszabaduláshoz. A jóga ezen utak szerves része, alapja. A TKBF-en tanítani az életem legnagyobb ajándéka, mert itt a tanítás minőségét és tartalmát nem kell „ezoterikus” önismereti piaci kereslet-kínálat szerint alakítani, hanem gyakorlati tapasztalat alapján a minden lény megszabadulását szolgáló valóságra és a helyes éberségre való ösztönzést lehet tanítani! Ezzel nem gazdasági szempontokon alapuló, anyagi függőségi kapcsolatokat alakítunk, hanem gyakorló közösséget, ahol egymást támogatjuk a felébredés útján!

Komár Lajos Az egészségügyben dolgoztam 1991 tavaszán, és az egyik munkatársam a Buddhista Misszió által szervezett előadásokra járt a szabad idejében. Ő mondta, hogy a Misszió tanárai közül néhányan hamarosan létrehozzák a Buddhista Főiskolát. Mondtam a kollégámnak, szóljon, ha az új intézmény megnyílik, és akkor én is eljárok oda. Így jutottam el október végén a Keleti Károly utcába, ahol az esti órákban Dobosy Antal, Farkas Lőrinc Imre, Mireisz László és Takács László előadásait hallgattam. Az egyik ilyen alkalommal egy fiatalember mellé ültem, aki rám mosolygott, és beszélgetni kezdtünk – Csörgő Zoltánnak hívják, mondta –, akivel a tanév során más alkalmakkor is váltottunk néhány szót egymással. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert ő volt az egyetlen, akivel összeismerkedtem az első tanévben. A tanév vége felé, májusban elhívtam egyik barátomat, Czéher Györgyöt is, aki Dobosy Antal előadásának hatására – velem együtt – felvételizett a Főiskolára. Gyurit felvették, engem nem (Tátrai Tibor és Hörcher Péter is felvételiztetett). Úgy döntöttem, újrapróbálkozom, és megkérdeztem az akkori mindenest, Farkas Pált, melyik esti előadást javasolja nekem ahhoz, hogy megalapozhassam a tudásomat a következő felvételire. Pali tanácsára Laár András buddhista alaptanításokat bemutató, két szemeszteren át tartó „fellépéseit” hallgattam, ahol a humoros előadásmódtól végigröhögtük az évet. A második alkalommal Farkas Lőrinc Imre és Berhidai Tamás voltak a felvételi bizottság tagjai; így lettem a Főiskola nappali tagozatos hallgatója 1993 őszén már a Börzsöny utcai épületben. A tanrendből következett, hogy a théraváda érdekelt a legjobban, a zent gyakoroltam, és tibeti szövegeket fordítottam. Úgy tapasztaltam, ez a sokszínűség inkább erősítette a buddhizmus mélyebb megértését, és segített elfogadóbbá lennem.

156


Úgy terveztem, amit megtanulok, azt másoknak továbbadom: főiskolai tanulóból tanítóvá szerettem volna válni. Oktatóként 2010 óta vagyok folyamatosan jelen az intézmény életében. Fontosnak tartom a múlt megismerését (A zen története, A mahájána kialakulása). A megismerés intuíció révén történik (Zen művészetek), amit a megértés támogat (Mahájána szövegek). Általános rektorhelyettesként 2016. január 1-je óta dolgozom a Főiskolán.

Kuzder Rita, PhD Találkozásom a buddhizmussal a véletlennek köszönhető (pedig véletlenek nincsenek!). Egy zen nagymester ingyenes hétvégi tanításáról szóló hirdetésre lettem figyelmes, mely egy villanyoszlopra volt kiragasztva. Kíváncsi ember lévén gondoltam, ráérek, megnézem, mi ez. Mindent nagyon érdekesnek találtam, bár akkor még nem sokat értettem az egészből. Viszont felírták az elérhetőségemet. Pár hónappal később levelet kaptam, miszerint szeptemberben megnyitja kapuit A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, s ha szeretnék ott tanulni, itt a legjobb alkalom, jelentkezzek. Így történt. A főiskolán nagyon sok érdekes dologgal ismerkedtem meg, akkoriban nem kellett még megfelelni az akkreditációs bizottságnak. És a nyelvek: tanultam szanszkrit és tibeti nyelveket. Ezeket kifejezetten élveztem! Az itt szerzett tudásom nagyon stabil alapot adott ahhoz, hogy felvételt nyerjek, és sikeresen elvégezzem az ELTE tibeti szakát, s később az ELTE magyar és összehasonlító folklorisztika doktori programját a tibeti közmondásokat kutatva. Így alakult ki a szakterületem is: minden, ami kapcsolatos a tibeti folklórirodalommal, a tibeti operával, de a tibeti buddhizmus témaköre is közel áll hozzám. 2015 júniusában kaptam lehetőséget, hogy magam is tanítsak a főiskolán. Tapasztalom, hogy az oktatás folyamata tanulás is egyben a tanár számára. Közvetve azt is a főiskolának köszönhetem, hogy többször is személyesen találkozhattam Őszentségével a 14. dalai lámával, ami életem legmeghatározóbb pillanatai közé sorolható. Tibeti nevet is kaptam tőle, aminek köszönhetően gyökérgurumként tudhatom. A másik hasonlóan emelkedett érzés számomra, hogy édesanyja lehetek az első magyar–tibeti gyermeknek. Ezzel együtt tehát jelen van a buddhizmus a mindennapi életünkben, ahogy mindig is jelen volt, ha nem is ennyire tudatosan. A Főiskolán tanultak és tanítottak

157

Rozgonyi Attila 1994-ben nyertem felvételt a Buddhista Főiskolá ra. Egy ismerősöm biztatására jelentkeztem. A felvételire a kötelező olvasmány Bhikkhu Bodhi A Nemes Nyolcrétű Ösvény volt – az 1993-as kiadás azóta is megvan. Legnagyobb meglepetésemre felvettek. Itt találkoztam a Buddha tanításával először, a vallásosság, a spiritualitás nem volt jelen a családom életében. Egyre biztosabb voltam benne, hogy ez a tanítás fontos üzenettel bír, valóban képes pozitívan formálni az ember tudatát, életét. Az utolsó évben lehetőséget kaptam, hogy a tanulás mellett „tanítóskodjam” is. Farkas Pál mellett részt vehettem a meditációs órákon, néhány alkalommal önállóan is tartottam foglalkozásokat. 1999-ben végeztem a főiskolán, és abban az évben kezdtem el dolgozni a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben mint nevelőtanár, ahol nyolc éve már az intézmény vezetője vagyok. A munka megkívánta az állandó jelenlétet (a javítóintézeti nevelés zárt körülmények között történik), mivel a gyerekek csoportjának pszichodinamikája folyamatosan változott. A rendszeres meditálás segített kézben tartani a tudatom működését, és sok esetben sikerült megőriznem az összeszedettségem, a nyugalmam, és sikerült helyes döntéseket hoznom. Az együttérzés és a türelem is elengedhetetlen ehhez a munkához, valamint a humor, ami a Buddha tanításában markánsan jelenik meg. 2001-ben felvételt nyertem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára pszichopedagógus szakra. A tanulmányaim során olyan módszereket ismerhettem meg, amelyek pedagógiai válaszokat adnak pszichológiai problémákra. 2004-ben addiktológiai konzultáns képzésen vettem részt. 2010 nyarán merült fel a lehetőség, hogy visszatérhessek tanítani a főiskolára. Farkas Pál egy beszélgetés során ajánlotta fel a lehetőséget, amit boldogan elfogadtam. Tanított tárgyaim: théraváda hagyomány, Buddha alaptanításai, buddhista pedagógia, meditáció. Ezek közül az érdeklődésem középpontjában a meditáció áll, annak hatása okán a tudat működésére mint a tudat művelésének módszere, valamint terápiás alkalmazásának lehetőségei miatt. 2015-ben MA-oklevelet szereztem a Buddhista Főiskolán, 2014 óta vagyok hivatalosan A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítója. A Buddha tanítását és az általa hátrahagyott tradíciót tartom a vallásomnak, ebben veszek menedéket. A saját életemben, a szakmai pályafutásom során nagyon sokat segített, sok esetben továbblendített mind a gyakorlat, mind

158


pedig az etikai tanítás. Fontosnak tartom, hogy Magyarországon jelen legyen és fennmaradjon ez a tanítás, ez a hagyomány, remélem, hogy ehhez a magam módján érdemben tudok hozzátenni. „Gyerekek, ez az! Na tessék, itt van, ez a dolog, ami itt kinyílt középen, az a sunnyatá… Na jó, a gyerekeket nem úgy értettem, amióta a középiskolában tanítok, azóta van ez…” „Ne legyetek már ennyire buddhisták!” „Nirvána = szatkájadrsti paramárthaszatja szorozva sunnyatával. Aki ezt megérti, mindent megért!” (Tarr Bence: CSAKTUDAT-tan – Nagy Nelli gyűjtése)

Tarr Bence László – Ánanda Pradzsnyárádzsa Számomra a Felébredés tanítása örök érvényű irány és útmutató. Az öröklött emlékezés és a Tan, hogy tudatom eredendően tiszta, makulátlan, romolhatatlan, és hogy EZ valódi lényegem, mindig is arra ösztönzött, hogy Buddha tanítását hiteles formában ebben a megtestesülésemben is felmutathassam. Így váltam 1993-ban tanítvánnyá A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, majd 1997 és 2004 között a főiskola tanáraként itt tanítottam. 2005-ben értem el a nagy tökéletesség állapotát, eggyé válva a rigpa lényegi természetével, a legfőbb tisztasággal (ka-dang). Erről szóló, Felébredés című megvilágosodásversemet a Dashi Choeling Kolostor Tiszteletreméltó Ch. Dabajav lámának, a Buddhista Világszövetség alelnökének adtam át 2005. 04. 27-én Budapesten, Magyarországon. A Tan Kapuja számomra szélesre nyitotta a felismerés kapuját, és el nem múló hálával gondolok tanítómestereimre, akik a Felébredés tanításába újra beavattak. Menedéket Mireisz Lászlónál és Dobossy Antalnál vettem, tőlük az Ánanda nevet kaptam, bódhiszattva fogadalmat a 17. Karmapánál, Tháje Dordzsénél tettem, akitől a Szönam Gyalpo nevet kaptam. Így buddhista nevem Ánanda Pradzsnyárádzsa. A tibeti dzogcsen hagyományába és gyakorlataiba Keith Dowman tibeti buddhista tanító elvonulásain kaptam beavatást, aki Kandzsur Rinpocse és Dudjom Rinpocse tanítványi láncolatát viszi tovább. A Tan Kapuja Buddhista Egyház képviseletében számos vallásközi párbeszédben vettem részt mint világi buddhista tanító, úgynevezett genjen. A Főiskolán tanultak és tanítottak

159

Felébredés A Felébredett tanítása olyan, mint a csónak, mely átsegít a szenvedés folyóján. A túlpartot mégsem éred el soha, mert időben az időtlen MINDENSÉGET éred el. Kik megpihenni tévedésből kikötőkbe vágynak, nem látják, mily Ékkő pihen Lótusztrónján. Hisz minden Felébredett az elérhetetlent érte el, nyugalmat lelve az elnyughatatlanban. A megszabadultnak nincs végső állomás, az éberség útja csak, örökös otthona: jövés előtt menve, és menés előtt jőve. A szenvedésfolyam örökös sodrában lénye hordozza az el-nem-érők terhét, cipelve bárkit bárhová bármiért. A tudat érintetlen érintésével a sodráson száraz lábbal kel át. Ott nincs elérés, hol mit elérni vágyunk mindig is a miénk. És nincs ráébredés arra, ami most is örök létével ragyog. Mást ne keress hát! Minden csak ehhez vezet. Sem elhagyni, sem megtalálni (azt) nem tudod. Keresni reménytelen, elveszteni nem lehet. Ki birtokolni véli, a célt biztosan elvéti, mert elvenni annyi, mint elveszteni azt, noha elveszíteni képtelen. Tanítása csak a tudatfelettinek szól, mivel sem átadni, sem befogadni nincs rá mód; mégis ki éberen tanít, mást nem taníthat, mert nincs is más, mi átadható. Mily szerencsés, ki az igazság lényegét így ragadja meg, félelem nélkül, az utolsó vágyat is kioltva. Mert sem kezdete, sem vége nincs a nagy felismerésnek, sem jutalom, mit elnyerni kellene. Így a megvalósítás a meg-nem-valósításban érendő el. Hisz ami megvalósul, el nem érhető. Ébredj rá a rá-nem-ébredés képtelen voltára, és a felismerés fénye számodra éberen ragyog! Felfedve mindazt, ami van, és ami mindörökkön lett légyen volt, el nem hagyva semmit, el sem érve akármit is, így mégis győzelmet aratsz MINDEN felett. Győzedelmesen. Bevégezvén a dolgokat. Ezért neveznek Felébredettnek.

160


Tarr Dániel „Cyberguru” Buddhista tanító, filozófus, kulturális antropológus, irodalmár, nyelvész, pedagógus, tanár, informatikus, és megannyi más „címke”. Mégis a hindu aszkétákat és a tibeti buddhista kolostorokat kutattam, többször megjárva Indiát és Nepált. Siva kultuszáról és a hindu tantráról szóló írásaim első ízben hívták fel a magyar közönség figyelmét a hindu misztikára és a jógahagyomány okkult aspektusaira. Szellemi munkásságom leginkább a keleti és nyugati misztikus hagyományokat öleli fel. Tanításaim átfogóan világítanak rá a világ hermetikus összefüggéseire, amelyekben ugyanúgy helyet kapnak az elmúlt korok tradicionális filozófiái és vallási diszciplínái, mint a legújabb kori tudományos felfedezések vagy a jövőbe illő fantasztikumok. Tanításaimban felsejlenek azok az ősi bölcsességek és titkos tanítások, melyek nem függnek kortól, helytől és időtől. A kor izmusait az időtlenség okkult, mágikus és tantrikus vezérfonalára fűzöm fel, rámutatva az emberi létezés tér-időn túli, transzcendentális, örök aspektusaira. 1995–2003 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola adjunktus előadójaként tanítottam a dharmát. Imamalom a világhálón • Az interneten keresztül forgatható imamalom ötlete Bencsik Attilától származik, aki egy szoftveres cég valakije volt anno. Begyalogolt a suliba, és megkérdezte, tudunk-e adni egy imamalmot, amit átvarázsolnának „netes” működésre. Adtunk. Csögyal Tenzin tibeti oktatónk és Mireisz László annak rendje és módja szerint „felszentelték” az épp kéznél levő kis imamalmunkat, és átnyújtották Attilának. Az elkészült műalkotás először a Millenáris Központban került bemutatásra, majd végül hozzánk került a főiskolára. Rendíthetetlenül működik, és bármikor bárki megforgathatja – egy kattintással: www.imamalom.hu! KaCsa


161

CyberGuruként jelen vagyok az internet frontvonalában is (www.tarrdaniel. com): e-könyvtáramban a buddhista, hindu, taoista és egyéb vallásfilozófiai témák mellett megtalálhatók a hermetikus hagyományok, az antropológia és megannyi más bölcsesség szerteágazó gyűjteménye is.

Tóth Zsuzsanna 1996-ben kerültem a főiskolára, klasszikus tibeti szakirányra, ahová akkor már a bátyám, Tóth Szilárd is járt. Akkoriban úgy fogalmaztam meg, hogy szanghát keresek – és ahogy idővel kiderült, jó helyen kerestem. Egy olyan rugalmas, elfogadó és befogadó közösségnek lehettem a tagja, amely más formában ugyan, de most is létezik. Leél-Őssy Tamással, Szabó Ágnessel, Zsidákovits Andreával és sok más barátommal együtt közösen fedeztük fel az ismeretlen filozófiai terepet, és a szatipatthánagyakorlatok során Farkas Pál irányításával együtt tapogatóztunk körbe tudatunk ismeretlen tájain. Néhány év múlva Szabó Krisztina barátnőmmel valóságos ismeretlen tájakon is jártunk: eljutottunk Ladakhba, ahol közvetlenül ismerhettünk meg egy keleti kultúrát. Krisztával akkor és azóta is több közös fordításon dolgoztunk-dolgozunk. Közben végzett angol szakos hallgatóként (de még TKBF-es diákként) angol nyelvórákat tartottam a főiskolán, később pedig szatipatthánát, buddhista szakszövegolvasást, alaptanításokat, etikát és kozmológiát tanítottam – így kerültem abba az érdekes helyzetbe, hogy egy rövid ideig egyszerre lehettem tanár és diák. Farkas Pál (akinek mindig hálás leszek a megelőlegezett bizalomért) ekkoriban bízott meg Ácsán Szumédhó Csittavivéka című könyve második részének lefordításával. Ezt további fordítások követték: Ácsán Szumédhó: Így van ez; Análajó: Szatipatthána – A megvalósítás egyenes útja; Valpola Ráhula: A Buddha tanítása; illetve a klasszikus tibetiből készült A Garuda röpte, Shabkar láma munkája, amely több fordítással együtt gyűjteményben jelent meg. Közben elvégeztem az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központjának képzését, és jelenleg szabadúszó szakfordítóként és szinkrontolmácsként dolgozom. A főiskolán már nem tanítok, de – Horváth Zsófinak, a Buddha FM főszerkesztőjének hála – sokszor nyílik lehetőségem arra, hogy rádió-előadásokat tartsak a buddhizmusról. Továbbra is dolgozom buddhista fordításokon, és az ELTE-n

162


magyar nyelvű buddhista szövegek terminológiai kérdéseiről írom a doktori disszertációmat. Nehezen tudnám megmondani, hogy a buddhizmus hogyan van jelen az életemben – úgy érzem, hogy beivódott a hétköznapjaimba, a munkámba, a tudatom működésébe (ami nem jelenti azt, hogy a kapcsolat ne lehetne intenzívebb). Az egésznek keretet és alapot ad a szellemi közösség, amely már kevésbé kézzelfogható módon létezik, de nagyon is megvan. Mint egy kézzelfogható, biztonságot adó, tágas háló.

Végh József Életem első felében Kecskemét mellett éltem, egy kis faluban, ahol könyvtáros-népművelőként dolgoztam a helyi művelődési házban. 1994-ben felkerültem Budapestre, ahol A Tan Kapuja Főiskolán kezdtem meg a tanulmányaimat Loszang Szönam mal, egy tibeti szerzetessel, aki Dharamszalából, a Buddhista Dialektika Intézetből (Institute of Buddhist Dialectics) érkezett hozzánk, és 2001-ig azt a szerzetesi oktatási programot tanította, amelyen a dalai láma rendjének szerzetesei is végigmennek. Ebből a programból elsajátítottam a tibeti szerzetesek hagyományos látásmódját. Emellett a buddhista főiskolán japán, páli és tibeti nyelveket tanultam. 1997-től tartok előadásokat is az intézményben szakrális szimbólumokról, buddhista filozófiáról, művészetről, illetve tanítok tibeti nyelvet és vezetek meditációkat a buddhista főiskolán kívül is különböző csoportokban. 2009-ben Létkerék címmel a Damaru Kiadó gondozásában, jelent meg a buddhizmus leggyakrabban használt szimbólumát, a címben is szereplő létkereket bemutató könyvem, amely a szimbólum bemutatásán keresztül bevezetést nyújt a buddhista alaptanítások képi ábrázolásának világába. 2013 őszén az ELTE doktori iskolájában, mongolisztikán két 18. századi, mongol származású tibeti láma életrajzának történeti forrásértékét kezdtem vizsgálni, mivel az egyikük a leghosszabb ideig uralkodó mandzsu császárnak, Qianlongnak volt a buddhista nevelője. Irodalmi folyóiratokban jelentek meg esszéim, illetve fordításaim, valamint szerkesztője vagyok a Keréknyomok című orientalisztikai és buddhológiai folyóiratnak. A Főiskolán tanultak és tanítottak

163

A Tan Kapuján kilépve – diákok történetei Kedves Barátaim! Az alábbi felsorolás elkészítése volt számunkra a legnehezebb, hiszen ki az, aki eldöntheti, ki mire vitte az életben. Mégis alkut kellett kötnünk, és elfogultságunkat nagyon is vállalva, de a világi és a belső, lényegi út „között” őket találtuk meg. Nem volt szempont, hogy valaki e sorból befejezte-e a főiskolát, vagy sem, és az is igaz, hogy azt a körülbelül 2640 tanulót, aki megfordult itt az elmúlt 25 évben, lehetetlen figyelemmel kísérni. Így vállaljuk a lehetetlenség ódiumát az elkövetkező oldalakra, és tudjuk, hogy minden bizonnyal még félmunkát sem végeztünk. Farkas Pál

Balázs Valéria Anamé Koraszülöttként, másfél kilóval, gerincdeformitás sal és csípőficammal születtem. Gyermekkorom ban asztmával, cisztákkal, miómákkal, több szervem autoimmun betegségével és vérző vastagbélgyulladással küzdöttem. Bántalmazó családban éltem, és már fiatalon tisztán láttam, hogy ha nem változtatok a családi körülményeimen, akkor a lelki terheim még tovább súlyosbíthatják a betegségeimet, amik miatt már így is a halál szélén táncoltam. Így tizennyolc évesen elhagytam az otthonom, és Budapestre költöztem. Pénz és támogatás híján egy télen át hajléktalanként éltem a veseelégtelenség végstádiumában, mégsem volt bennem sem önsajnálat, sem kétségbeesés. A kezembe vettem az életem: elkezdtem a Buddhista Főiskolát, pár hónap múlva munkát találtam, és albérletbe költöztem. Az orvosok már gyerekkoromban jelezték, hogy mindkét vesém le fog állni, gép fog életben tartani. Ez 20 éves koromban következett be, ezzel együtt tolókocsiba kerültem, és elvesztettem a látásomat. Ez volt számomra a végső jel arra, hogy figyeljek befelé, mozgósítsam minden erőmet, és találjam meg a kivezető utat. Elvégeztem az ELTE pszichológia szakát és a Buddhista Főiskola jóga szakát is, mégis a saját tapasztalataim alapján dolgoztam ki egy módszert, az Anamé Kundalini Programot, ami nemcsak az én egészségemet állította vissza teljesen és tökéletesen, hanem több ezer emberét is az azóta eltelt időszakban, amivel kiérdemeltem a média figyelmét és a bulvársajtó csodatévő titulusát.

164

Diákok történetei

Az Anamé Központ vezetőjeként az általam képzett oktatókkal együtt a módszerem tökéletesítésével és átadásával foglalkozom. Két könyvem jelent meg eddig, és heti rendszerességgel 100–150 főnek tartok előadásokat, gyakorlást és meditációt.

Baranyi Tibor Imre Nem hiszek abban a téveszmében, hogy létezik egy „Baranyi Tibor Imre” nevű személy. Azt a téveszmét sem vallom, hogy megszülettem volna valahol valamikor. Nem jöttem sehonnan és nem megyek sehova. Csak annyit mondhatok, hogy vagyok. Már ha vagyok. Nem hiszek abban téveszmében sem, hogy van tőlem független világ. Arra emlékszem amikor a világ elkezdett felmerülni körülöttem. Ekkor teremtettem meg a földet és az eget, anyámat és apámat. Ők azt sugallták, hogy előttem is volt már világ, de ma már tudom, hogy tréfáltak. El akartam magamat varázsolni velük és általuk. Átmenetileg. Mert minden általam lett és nálam nélkül semmi sem lett, ami lett. De csak úgy lett, hogy nem lett. Fennforog. Ha akarom van, ha nem akarom nincs. Látván látom, hogy minden üres, és minden lényegtelen. Létformák jönnek, létformák mennek. A létezők szenvedélyek rabjai. Üres állapotok csupán, amelyek vég nélkül hullanak az ürességbe a tudat óceánjának peremén. Minden én vagyok. Mindent magamként szeretek. A szenvedélyeket kinevettem. S kinevettem mindenkit, aki nem nevette ki önmagát. Szeretetem maradt egyedüli lényegem. Kezdettelenül, csendben időzöm a nem-létben. És játszok. Ha akarok... És az vajon lehet, hogy én ne legyek? Ha nincs már világ, akkor nem vagyok már én sem. Már azt sem mondhatom, hogy vagyok. Csupán túl vagyok. Magamhoz tértem. Eltűnt körülöttem minden. Foglalkozásom nincs más, mint hogy nem-létező önmagam szemléletében időzzem. Nem hirdetek semmit és nem prédikálok. Csak annyit mondok neked barátom, hogy én te vagyok. Már ha magadnál vagy... Isten nem tud nem lenni. Én még arra is képes vagyok, hogy ne legyek. Nem lesz sírom, de írjátok rá nevetve: „nem nyugszik itt senki”. Diákok történetei

165

Barkóczi Bea 1995-től 2000-ig voltam az iskola tanulója. A tibeti buddhista – tibeti szakfordító szakirány mellett indiai templomi táncokat és tajcsicsuan tanultam, mely tárgyak végleg meghatározták irányultságomat. Hat hosszabb indiai utazásom alatt észak- és dél-indiai klasszikus és néptáncokat, harci és törzsi táncokat, valamint hindusztáni zenét tanultam szitáron. A táncelőadások mellett keleti mozgásművészeteket tanítok, melyeket felolvasószínházak műsoraiba is beépítek a „mesés Kelet” képi világával illusztrálva a filozofikus gondolatokat. 2008-ban két nagy sikerű előadást adtam Delhiben és Benáreszben, emellett a legjelentősebb magyar és határon túli színházakban is felléptem. Több buddhista témájú fordításom is megjelent angol nyelvből. Jelenleg keleti témájú mesejátékokat írok gyerekeknek, valamint művészetfilozófiai témákban tartok előadásokat. Most tértem haza iráni tanulmányutamról, ahol perzsa hangszeres zenével (TAR) és táncokkal bővítettem repertoáromat.

Berényi Csaba Nekem a főiskola az emberekről szólt, akiket megismerhettem, és bölcsességükkel útbaigazítottak. 2000 előtt a Tilos Rádióban voltam DJ-műsorkészítő, majd kis ideig polgári szolgálatos katona. Tóth Szabolcs mint a rádió „buddhistafőiskolás” ügyvezetője támogatott, hogy jelentkezzek ebbe a suliba. Farkas Pali felvételiztetett, az uszói gólyatáborban Takács Lászlóval és Porosz Tiborral voltak a felügyelők. Az évfolyamtársaimnak is köszönhetően az alaptanításokon megerősödve és még jóga szakosként Agócs és Berhidai Tamás, valamint a Tarr testvérek hoztak közelebbi kapcsolatba további módszerekkel. Ezek után Végh József, Rúzsa Ferenc és Karsai Gábor már a bölcsesség szeretetének szigorú világába vittek, amit Farkas Attila Márton, Szabó Zsigmond, Schreiner Dénes és kicsit korábban Fórizs László tett zeneivé nekem és a tantársaimnak.

166


THEAHÁZ • Meglehetős szép számmal fordultak meg a főiskolán meghívott művészek különféle kulturális rendezvényeinken, mint például a karácsonyi Maitréja-ünnepségen, ahol esetenként négy együttes is fellépett egy este. A múlt ködébe merül lassan a Farkas Pál által szervezett THEAHÁZ, ahol szintén neves művészek „lepték meg” a betérőt. A teljesség igénye nélkül, koncertet adott a főiskolán többek között Jeszenszky István, Laár András, a Fabula Rasa, Hobo, Somogyi István sámán-énekes, Kövi Szabolcs, Gesztelyi Nagy Judit, a Santál együttes, Pandit Rajeev Janardan szitárművész és együttese. Teaházunk vendégei voltak a Bëlga együttes, Csonka Gábor világutazó-buddhista tanító, Dresch Mihály szaxofonművész, Horgas Eszter fuvolaművész, Eöry Ajándok orvosbiológus-akupunktőr, Belső Nóra pszichológus, Berecz András „mesemondó” és Vad Katalin – igen, ő az – pornósztár. Játszott az aulában a Krétakör Színház (Hamlet), fellépett Dus Polett wayang színháza. (És volt még a híres Ujj Színház – egy középső ujjas bemutatós plakáttal – szintén a híres Farkas Pál szervezésében, ahol együtt látogattunk avantgárd színházakat: a Szkénét, Pintér Bélát, Goda Gábort és az Artust.) Fotókiállítása volt S. Varga Ilonának (Lion), Návay Ákosnak, Irimás Balázsnak, a Csoma Szobája Alapítvány vezetőjének és Révai Sárának. Baranyi György pedig a Japán Alapítvány fantasztikus fotósorozatát hozta el iskolánkba. Természetesen épp aktuális főiskolai hallgatóink is jó néhányszor álltak össze zenekarrá, vagy „magányos” művészként egy szál hangszerrel léptek föl valamelyik rendezvényen, mint például Ivánovics Beatrix, aki klasszikus hárfaszólót játszott több alkalommal is az aulában, Gubányi Gréta és Iván Tünde mint dél-indiai templomi táncosok, Tóth Szabolcs pedig szitárművészként. Anno domini a költészet napját is megünnepeltük, külön hála a szuper szervezésért és a díszletekért Lázár Mártának, majd később Györgypál Jutkának. És még sokan mások és sok minden más… KaCsa

167

Ökotábor • Három alkalommal vett részt főiskolánk (és egyházunk) egy ökotábor szervezésében-reklámozásában a Börzsönyben (2005– 2007). Kiváló hallgatónk, Nemeskéri Péter (azóta szerzett egy pszichológusi diplomát is a főiskolai mellé) ötlete volt, hogy saját börzsönyi birtokára egy ilyesmit szervezzen. Kedves kollégánk, a már a bardóba távozott Kovács László Béla vállalta részünkről az aktív résztvevői kapcsolatot, aminek eredményeképpen egy fantasztikus egyhetes programsorozat jött létre három éven keresztül az organikus és ökoépítészet, életmód, hagyományőrzés területén. Eme ökotábor egyetlen megmaradt díszlete most a suliban a zöld színű, faágkeretes tábla a bejárati folyosó végén, a kanyarban. KaCsa

Keményen dolgozni és elengedni • 2007-ben kezdtem a Buddhista Főiskolán. Agresszív, mérges, magányos fiatalként érkeztem. Sosem gondoltam volna, hogy egy intézmény, ahol az emberek általában szenvedni szoktak, megváltoztathatja az életem. Már az első év alatt észrevettem, hogy megnyugodtam a világgal szemben. Nem mérgesítettek az emberek, nem mérgesített többé az utca zaja. Egy új érzés öntött el… Elkezdtem örülni a legkisebb dolgoknak is. A tanárok folyamatosan biztattak, amit eddig sosem tapasztaltam máshol. Elhitették velünk, hogy ha igazán akarjuk, és megdolgozunk érte, bármit elérhetünk, amit szeretnénk. Mindig volt kihez fordulni, ha az ember magányosnak érezte magát, vagy ha segítségre volt szüksége. Négy évet töltöttem el a Főiskolán, melynek japán nyelvi szakiránya megtanított, hogyan kell keményen dolgozni, a buddhista órák pedig, hogy hogyan engedjem el az élet dolgait, és csak létezzek, fájdalmas túlbonyolítás nélkül. A Buddhista Főiskola volt az egyetlen hely, ahol érző emberekkel találkoztam, és ahol én is embernek érezhettem magam. Mint egy fénysugár a sötétben, ami örökké a szívemben fog élni, és segíteni az életutamon. Legalábbis ebben az életemben… Varga Edina

168

Bodó Ferenc A Főiskolát 2001-ben kezdtem, majd 2005-ben, a buddhista szigorlat után úgy döntöttem, hogy Angliába megyek egy évre nyelvtanulás és szakdolgozatírás végett. Az egy évből végül is tíz lett, és A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán csak 2009-ben végeztem vallásbölcselet szakon. Még ugyanabban az évben beiratkoztam a Londoni Egyetem (SOAS) 12 hónapos buddhista MA-képzésére, ahol 2010 decemberében kaptam kézhez a diplomát. A SOAS-on vált bizonyossá számomra, hogy engem elsősorban a théraváda irányzat tudatról alkotott elképzelései és leírásai érdekelnek. Jelenleg a Srí Lanka-i Kelaniya Egyetemre készülök, ahol terveim szerint megírom a doktori disszertációmat, amelynek témája a halál és újjászületés a théraváda buddhizmusban. A doktori kutatás mellett A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiójának, a Buddha FM-nek készítek műsorokat.

Czéher György Az alkalmazott zen buddhizmussal és a jógával először Vietnamban találkoztam, amikor 1989-ben egy saját szervezésű állatgyűjtő expedíción volt szerencsém két hetet együtt utazgatni a Dalati Buddhista Egyetem egyik zen tanítónőjével, aki úgy gondolta, hogy Saigonban megmentettem az életét. Kedvességére jellemző, hogy mindent megtett, hogy testközelből ismerhessem meg a vietek rejtett mindennapi életét, többek között több katonai ellenőrzési ponton is átjuttatva még egy titkos hernyóselyemszövő gyárba is becsempésztetett egy ládába bújtatva… Az átélt kalandokon is felbuzdulva nem meglepő, hogy egy évvel később megint kiutaztunk barátaimmal – többek között Kómár Lajossal – Vietnamba, de akkor már a szomszédos Laosz és Thaiföld théravádin kolostoraiban és magán a bangkoki buddhista egyetemen is megfordulhattunk, majd Éles Gyuri barátommal Nong Khaiban részt vehettünk egy észak-thaiföldi kolostor néhány napos felavató ceremóniáján is… A kulturális antropológia értelmezésében vett „hármas megszületés” útján haladva ezek az élmények fokozatosan megváltoztatták az életünket, és később Diákok történetei

169

itthon is megragadtuk a kínálkozó lehetőségeket, hogy utólag is jobban megérthessük az átélteket. Így kerültünk Málnai Tibor jógafoglalkozásaira és A Tan Kapuja Buddhista Főiskola alapítóinak előadásaira is. Hamarosan Lajossal felvételiztünk is A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, én pedig később TKBF-es vendéghallgatóként több évig részt vehettem abban a búvópatak-jellegű munkában, amit Boglár Lajos az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékén indított el. Ezenkívül Babulka Pétertől etnobotanikát tanulhattam az ELTE Néprajz Tanszékén, Szombathy Zoltántól az iszlám világ antropológiáját és Birtalan Ágnestől mongol hagyománytörténetet. A főiskolán nagyszerű előadókkal és diákokkal találkozva érdeklődésem a japán budó és az alkalmazott zen művészetek mélyebb megismerése felé fordult. Egész hátralevő életemben hálás leszek azért, hogy Abe Tetsushival és Dobosy Antallal megismerkedhettem, és tőlük tanulhattam és tanulhatok. Szalánczy Tündével és Szántai Gáborral elindítottunk egy japánkertész-zenkertész önképző kört, amelyet társas tanulással egybekötött társas oktatással Dobosy Antallal, Bíró Tamással, Katona Ervinnel, Kiszely Gergővel együtt munkálkodva 10 éven keresztül vezettünk, megvetve ezzel a hazai alkalmazott zen művészetek és különösen a zen kertészet, valamint a magyar nemzeti kertészet alapjait. Jelenleg egy nemzeti és nemzetiségi kincses kert program kialakításán, a természetes tanulás és a zenes tanulás tanulmányozásával, zoopedagógiával és őshonos háziállataink – főként archaikus munkakutyáink – génmentő akciócsoportjának létrehívásával foglalkozom.

Csíky Ferenc Az ELTE BTK tibeti szakán 2006-ban szereztem meg a diplomámat. 2007–2009 között a TKBF tibeti (buddhista tanító mester) MA-szakán folytattam tanulmányaimat. Központi témám a tibeti orvosi szövegek tanulmányozása volt. A Masszőr Akadémia alapítójaként jelenleg szakmai továbbképzéseket tartok egészségügyi és sporttal foglalkozó szakembereknek magyar és nemzetközi szervezésben. Szakterületem a mozgásszervi rehabilitáció, a sportsérülések megelőzése, a teljesítményfokozás, az alakformálás és a relaxáció az emberi testet behálózó kötőszöveti rendszer ös�szefüggésein alapuló technikák használatával.

170


Csonka Gábor „Vándorboy” 1993-tól jártam a TKBF vallásbölcseleti szakára, de már előtte is – közvetlenül a főiskola megalapítása után – bejártam az esti órákra. Hallgatóként kitaláltam, megalkottam és szerkesztettem a Para-nirvána címen évente megjelenő főiskolai lapot. Ebben a főiskola diákjai és tanárai publikálhatták gondolataikat és művészeti alkotásaikat. Aktívan részt vettem a Börzsöny utcai épület felújításában, közösségi életet éltem, s az egyik rendezvényen karikatúrakiállítást is csináltam, illetve diavetítéseket tartottam hátizsákos útjaimról. Ekkoriban már évek óta független rádiósként készítettem heti rendszerességgel műsorokat Keleten a nyugalom változatlan címmel, ahol egy-egy órára érdekes/híres embereket hívtam el a stúdióba beszélgetni, gyakran a főiskola tanárait is. A képzést megszakítottam egy 1 éves indiai utazással, mely akkor egy ashram körút volt, s ott vettem részt első hosszabb vipasszaná meditációmon is, illetve Teréz anya korházában is önkénteskedtem. Miután hazajöttem, megírtam a szakdolgozatomat A halálhoz való hozzáállás különböző kultúrákban címmel. Azóta 5 hosszabb kolostori elvonuláson is részt vettem délkelet-ázsiai utazásaim során, s amikor itthon tartózkodom, bevezető vipasszaná gyakorlatokat tartok a belső utazás iránt érdeklődők részére. Ekkor már sejteni lehetett – A tanú c. filmet idézve –, hogy sokat fogok külföldre járni. Addig is sok mindennel foglalkoztam, érdeklődésem sokirányú volt, sokat utaztam, de akkor még én sem gondoltam volna, hogy végül az utazás lesz az egyik fő attribútumom. Természetesen az utazás és a buddhizmus párhuzamát hamar felismertem, amelyről blogomban is írok. Vándorboyként, a legtöbbet utazó magyar hátizsákos stopposként ismert meg a világ. 150 országban stoppoltam kalandosan, 13 éven keresztül folyamatosan úton voltam low-budget független utazóként, természetesen autóstoppal. Dolgoztam, önkénteskedtem, hegyet másztam, dzsungelban, sivatagban éltem túl. A rengeteg tapasztalatot és élményt weblapomon (www.vandorboy.com) kezdtem el megosztani, s közben elemző írásokat publikáltam folyóiratokban, majd később az online újságok utazási rovataiban is. Ezt az ismertséget felhasználva kezdtem el egy outdoor utazási irodánál utakat vezetni egzotikus országokba, s az utak között folytattam nomád életmódomat, hogy újabb ismeretlen régiókat ismerjek meg. Diákok történetei

171

Hobbim a fotózás, így nem meglepő, hogy rengeteg diavetítéses előadást tartok. A főiskolai rendezvényeknek is rendszeres előadója vagyok, s próbálom a fiatalabb nemzedéket a világ és önmagunk megismerésére sarkallni – mely kettő szerintem közös gyökerekkel bír. Ennek a missziónak az egyik legnagyobb dobása, hogy elhatároztam, megszervezem – Magyarországon először – a független utazók fesztiválját, a Járatlan utakon fesztivált. Ott hozzám hasonló különleges utazók osztják meg élményeiket, többek között már a „tanítványaim” is tartottak előadást. Művészetek Völgye • A kapolcsi Művészetek Völgye keretén belül 2002-ben „összehozott” buddhista programról sem feledkezhetünk meg, ami – hiszi, aki hiszi – Szőke András alternatív művész-filmrendező-celeb meghívására jött létre András taliándörögdi tanyáján, a Mogyorók házában. András valahogy összefutott a Balatonon Agócs Tomival, és Tamás volt a közvetítő ebben az ügyben. E programra meghívtuk az ös�szes nagyobb buddhista egyházat is, és (házon belül) három helyszínen lehetett előadásokat hallgatni, jóga-, harcművészeti és egyéb programokat megtekinteni-meghallgatni, ezeken lecsendesedni. Sámánszertartás – az is volt. Ide egy egész „stáb” utazott le a főiskoláról, és teherautó vitte a „díszleteket”. Aki bővebben kíváncsi rá, a 2002-es nyári Egyházi tájékoztatóban megtalálja a részletes programot. Mivel abban az időben még nem voltak fényképezős mobilok, így ha valaki fotót készített volt akkor és ott, igazán ideadhatná azokat nekem! KaCsa

Darvas Gabriella „Gabó” 2004-ben már nem akartam sehová sem jelentkezni, csak a Buddhista Főiskolára: elindultam saját történetem keresésének hosszú útján. Közben igyekeztem más lényeknek is segíteni, hátha szebben alakul az ő történetük is. Diploma után hívott a nagyvilág, és 2011-ben elmentem Tajvanra, hogy még többet tanuljak magamról, és még több bódhiszattva mesével gazdagodjam. Ott éltem, míg a Föld négyszer körül nem sétálta a Napot. 2015 augusztusában tértem haza, zsebemben buddhista tanulmányokból a Fo Guang Egyetemen szerzett MA-diploma,

172


szívemben pedig kicsivel több megértés arról is, hogy én nem én vagyok. Azóta leginkább olyan vagyok, mint Pom Pom; azzá alakulok, amire csak szükség van. Kóborlok, fordítok, írok, tanítok, segítek, mesélek. Járom tovább a keresés hos�szú útját, fáradhatatlanul.

Dóra Attila 1999-től 2003-ig jártam a TKBF-re, diplomamunkámat „Az időről” címmel 2004-ben védtem meg. 2001ben menedéket vettem, és a Dharmaszama nevet kaptam. Több mint 40 lemezem jelent meg szerte a világban (köztük négy szólóklarinét/szaxofon-lemez), és 2010-ben a Magyar Műhely Kiadó gondozásában Palkó Tibor festőművésszel egy közös könyv/CD. Ezen Lisa Ullén, Rafał Mazur, Raymond Strid, Toshi Makihara, Mieczysław Górka, Benkő Róbert, Michał Dymny és Sőrés Zsolt voltak a partnereim. Húszévnyi improvizálás után komponálni is kezdtem. Írtam színházi zenét Gál Eszter, Ladjánszky Márta, Várszegi Tibor, Piotr Bikont, Daniel Lepkoff, Benno Voorham és a Jekatyerinburgi Művészeti Központ felkérésére is. Játszottam szabad improvizációt és kortárs komponált zenét az 50. Ljubljanai Jazz Fesztiválon, a New York Improvisation Festivalon (1997, 2002), a Krakow Autumnon (2008, 2009, 2010), a Bydgoszczi New Music Festivalon (2011, 2013). Tanítottam huszadik századi zenetörténetet a TKBF-en, valamint improvizációt a Kontakt Budapesten, Brüsszelben és Moszkvában. Az utóbbi években kortárs komolyzenét komponálok, és kortárs magyar szerzők műveit játszom, valamint a ByArt Galéria zenei kurátoraként koncerteket szervezek. Írásaim az actualentity.blogspot.com-on olvashatók. 2016-ban jelenik meg Kalmár János szobrászművész felkérésére Nagy Ákossal közösen jegyzett „Spiritual Gravitation” darabom, mely zongorára, szobrok aurájára és élő elektronikára íródott. „Dóra’s blowing into wild regions of our human subconscious, be it nighmarish or dreamlike, and anything in between.” (Stef Gijssels – www.freejazzblog.org) „A zenesekkel egyébként is vigyázni kell, mert a Buddha-szobrokat be szokták hajigálni a tűzbe, azért a nagy fa-Buddháért meg kár lenne…” (Mireisz László: Mindennapi buddhizmus – Nagy Nelli gyűjtése)


173

Ermesz Csaba „öregdiák” Ötvenhárom évesen kezdtem meg a tanulmányaimat a Tan Kapuján. Most, hogy hatvanéves lettem, elmondhatom, hogy életem legszebb és legtartalmasabb éveit köszönhetem a Főiskolának. Sok szeretettel és nagy hálával gondolok azokra a tanítókra, akiknek volt szerencsém a tanítványa lenni. Az évek során nagyon sok élményben volt részem, s hamar azt vettem észre, hogy minden, ami az iskolával kapcsolatos, egy folyamatos áramlássá, Ott-létté, Ösvénnyé válik… S ez a mai napig tart. Az alábbi haikukkal – melyeket Dobosy Anti zengyakorlat-órái inspiráltak – szeretnék tisztelegni egykori iskolám Szelleme előtt…

Zazen Susog a köntös. Végre! Lassan közelít a megváltó bot… Megnyúlt az árny. Ej, te láb, maradj magadnak! Szarka csörög kint… Zazen. Viszket a vállam… végre elmúlt, a lábam zsibbad most. egyszerre hunytak ki az utcai lámpák szürke az égbolt levél se rezdül a tenger hullámzik a füleimben szőnyeg foltjain a felfénylő Világ a Világba olvad

174

(2011. 10. 01. – 11. 19.)


Farkas Attila A 2000-es évek elején jártam a TKBF-re kínai szakon. A főiskolai évek alatt is folyamatosan tolmácsoltam, idegenvezettem. Jelenleg is tolmácsként es idegenvezetőként dolgozom. A munkák fele állami delegációk és különböző együttműködési projektek koordinálása, tanácsadás es segítségnyújtás a munkához a kínai ismereteim által. Illetve különböző magyar és kínai városok, megyék, tartományok és települések testvérvárosi kapcsolatainak ápolásában is dolgozom. Egy évig dolgoztam az Oktatási es Kulturális Minisztérium Szakdiplomáciai Főosztályán is, ahol különböző kulturális es oktatási együttműködési projektekkel foglalkoztunk. A munka mellett pedig jelenleg ejtőernyősnek készülök.

Farkas Gábor „Viking” 1988-ban, 14 évesen a Bruce Lee-filmek hatására kungfut szerettem volna tanulni. Akkoriban sem Dunaújvárosban, sem Esztergomban, ahol laktam és tanultam, nem volt rá lehetőségem. Maradt először, ahogy akkoriban hívtuk, a power lifting a kollégiumban, és a futás. Aztán egy nyári napon, a Dunai Vasmű egyik gyárépületének irodájában találtam egy szórólapot, az állt rajta: tajcsicsuan kezdő edzés. Először nem is foglalkoztam vele, visszatettem oda, ahol találtam. Az járt a fejemben: ez nem kungfu, ez „csak” tajcsi! Egy évvel később ismét találtam egy szórólapot, ugyanolyat, ugyanott, ahová az előzőt letettem. Eltelt egy év, és megint ott volt! Akkor ismét ezt gondoltam: ez „csak” tajcsi, és nem kungfu! Gondoltam, várok még egy szórólapot, mert kettő még nem az igazi. Ha tényleg ezzel kell foglalkoznom, akkor biztosan fogok még vele találkozni! Pár nap után megbántam ezt a döntésemet, mert csak motoszkált belül valami a tajcsi szót olvasva. Ezután már én kezdtem el keresni a kezdő tajcsis szórólapot, de nem találtam. Eltelt még egy év, mire ráleltem. Így azon a nyáron, két év halogatás után, 1990-ben elkezdtem gyakorolDiákok történetei

175

ni a tajcsicsuant! Különböző mesterek keze alatt 19 évesen kezdtem el oktatni és tartottam első önálló edzésemet az ő felkérésükre. Számomra a tajcsicsuan különböző stílusai egyenértékűek. Mindenképpen érdemes választani legalább egy stílust a tajcsicsuanon belül, ami megfelel az ember, a gyakorolni vágyó mentalitásának, testalkatának, amiben el tud mélyülni. Én úgy érzem, hogy nekem a jang és a wu stílusú tajcsi az, ami megfelelő. Az említett két tajcsistílus gyakorlásában találtam meg önmagam. A tajcsicsuan művészetét a csikung és a nejkung gyakorlása egészíti ki, melyek azonban önállóan is megállják a helyüket. Számomra a gyakorlás az önismeret fejlesztését, az öngyógyítást, önfejlesztést jelenti, s ezeket használni tudom a társas kapcsolatokban, a mindennapi életben. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán (1993–1999, buddhista tanító) megszerzett tudásra, mind a filozófiai, mind a kínai nyelvi alapokra a mai napig tudok építeni. Az ott megszerzett testmasszőri végzettség végigkíséri az oktatói munkámat, mellyel segíteni tudok tanítványaimnak egészségük megőrzésében és annak visszaszerzésében is. Tanáraim mindig segítették gyakorlásomat, hol bátorítással, hol helyet biztosítottak a gyakorlásomhoz. Az Uszón eltöltött időre is szívesen emlékszem, és nemcsak a „kötelezően” odaszervezett hétvégékre, amikor lementünk gyakorolni egy-egy tanárunkkal, hanem arra is, mikor önként mentünk le vigyázni vagy csak pihenni. 2011-ben megalapítottam tajcsicsuan, csikung és nejkung oktatással foglalkozó saját iskolámat, mely a Fénymag Közhasznú Egyesület szervezeti egységeként működik. Több tajcsicsuancsoportom van Budapesten, a belvárosban, teljesen kezdőtől a haladóig. Rendszeresen tartok hétvégi tajcsicsuan-szemináriumokat, gyakorló hétvégéket, egyéni és csoportos Bian Hui Chun Gong – Tavasz visszahozatala és Hun Yuan – Körök egyesítése csikungtanfolyamokat igény szerint. www.sanbao.hu „Ugorjunk át az unalmon. Az unalom onnan van, hogy nálunk, az európai gondolkodásban minden fogalmat tisztázni kell.” „Olyan meditáció nincs, hogy van 20 percem, most sajtot vegyek a közértben, vagy meditáljak…” „Azt mondták, menjünk le alfába, és hatoljak be a macskába. Én megkérdeztem, melyik végén. Erre kidobtak az Agykontrollról.” „Lesz itt vélemény sok, ha hagyjuk… De nem hagyjuk!” „Hogy lehet az, hogy Buddha nevében soha senkit nem öltek meg? – Ezt kérdezte tőlem a portás – Révai utca 12.” (Dr. Popper Péter: Valláspszichológia – Nagy Nelli gyűjtése)

176


Farkas Szabolcs Főiskolai tanulmányaimat emlékeim szerint 2011-ben kezdtem meg. Sajnos a számokkal időnként hadilábon állok, ezért sem tudom pontosan felidézni az időpontot. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy foglalkozásomat tekintve programozó vagyok, akikről hagyományosan azt tartják, jól érzik magukat a számok birodalmában. Úgy vélem, ez rám kevésbé igaz. Engem a programozásban sokkal inkább az analitikus gondolkodásmód, az összefüggések kutatása és elemzése fogott meg. A főiskolával való kapcsolatomat mégsem közvetlenül ez, hanem a pszichológiával, pontosabban a jungi analízissel való tapasztalataim határozták meg. Hogy hogyan függ össze az analízis elmélete az összehasonlító vallástörténettel? Erre is léteznek válaszok, de engem nem ez a kérdés foglalkoztatott, ugyanis nem az elmélet, hanem a praxis indított el ezen az úton. Vajon mindaz, amit egy analízis alanyaként megélhetünk, létezik-e a vallás territóriumában? Másként megfogalmazva: amikor az önmagunkon való én-munka képes megmutatni a bennünk rejlő isten közelségét, az már elég indok lehet-e arra, hogy egy kicsit mélyebben, mások tapasztalatát is felhasználva megvizsgáljuk a léthez kapcsolódó kérdéseket? Mindent egybevetve úgy érzem, sokat gazdagodtam a főiskolán töltött idő alatt. Hogy azt kaptam-e, amire számítottam? Természetesen nem, és ez nem is lehet másként. Az azonban bizonyos, hogy azokra a kérdésekre, amik az ismeretszerzés irányába motiváltak, sikerült választ kapnom. Ezt pedig kiegészítette mindaz a gyakorlati tapasztalat, aminek gyakorlóként a részesévé válhattam. Fontos megjegyeznem azt is, hogy az általánosan elfogadott – a bölcsész területek hasznosságát időnként negatívan megítélő – gondolkodásmód ellenére mennyire tartom a való életben is alkalmazhatónak a tanultakat. Talán meglepő, de úgy érzem, hogy mára mind a belső út bejárását segítő meditációs gyakorlatokat, mind az elméleti összefüggések átlátását célzó ismereteket nélkülözhetetlennek találom. Ennek megfelelően munkám – ami jelenleg a cégvezetést, a szervezetfejlesztést és a coachingot foglalja magában – megkérdőjelezhetetlenül magán hordozza a főiskolán eltöltött évek tapasztalatát, és lehetőséget ad a saját és mások belső birodalmának felfedezésére. A tanulás folytatódik, végeláthatatlanul. Diákok történetei

177

Fődi Attila Természettudományos alapokkal és humán érdeklődéssel jelentkeztem a Főiskolára, melyet 2004-ben végeztem el kínai nyelv és filozófia szakirányon. Néhány tanegység híján megszereztem a vallásbölcselet szakirány összes tanegységét, de számos kínai és koreai tárgyú tanegységet hallgattam az ELTE BTK-n is. A Főiskola után a kereskedelemben dolgoztam gyógynövényekkel, gyógyhatású gombákkal, ezért drogériakereskedő OKJ (2006), gombatermesztő OKJ (2013) és gombaszakellenőr OKJ (2013) szakképesítéseket szereztem. Felsőfokú gombaismerőként (2015) 2016 januárjában sikeres szarvasgombász- (triflász-) vizsgát tettem. Publikációimban elsősorban a különböző gombafajok gyógyhatásait mutatom be. Nagy előny, hogy a nyugati publikációk mellett az ősi kínai gyógyszerkönyvi forrásokat és a modern kínai publikációkat is eredetiben olvasom. Jelenleg a kínai MA-diplomamunkámat írom, emellett több hazai és nemzetközi cég külső szakmai tanácsadója vagyok, gombaismereti tanfolyamaim több városban indulnak. www.fodiattila.hu

Füleky András Nős vagyok, három leánygyermekem van, Budapesten élek. Gyerekkoromban dzsúdóztam, majd a repülőtiszti főiskolai évek alatt Szolnokon shihan Furkó Kálmánnál karatéztam. 1998 őszén visszatértem Budapest re, és a Műszaki Egyetemen folytatott tanulmányaim idején kezdtem el aiki dóval foglalkozni Kitayama Toshiyu kinál. 2000-től – Toshiyu ki Japánba való visszatérése óta – a gyakorlást Szabó Balázs, jelenleg 6. danos mesternél folytatom mind a mai napig. Balázs hatására jelentkeztem A Tan Kapuja Buddhista Főiskola budó-aikidó szakára. Balázs ott – japán nyelvismerete és budó eszmetörténeti kutatásai révén – több olyan tárgyat is tanított, amely mélyebb ismereteket adott szá-

178


momra a japán kultúrkörről, és ez hozzásegített a budó, esetemben az aikidó összefüggéseinek jobb megismeréséhez. Természetesen ehhez alapvetően hozzájárult a buddhista vallásismeret oktatása is. 2004 óta Mihalik Hunor, jelenleg 7. danos iaidómester útmutatásai alapján végzem az iaidó gyakorlását. Ez évben volt hazánk EU-csatlakozása is, és mint katonatiszt vállalást tettem, hogy a hivatalos átadási ceremónia után Brüsszelből 1392 km út megtételével gyalog hazahozom Budapestre az Európai Unió zászlaját. A Buddhista Főiskolán 2007-ben diplomáztam. Közvetlen ezután jelentkeztem a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetébe, ahol aikidóedzői (2008) és iaidóoktatói (2009) képesítést szereztem. Mivel az életemben egyre jelentősebb szerepet töltött be a budó gyakorlása és a budókutatás, 2009-től a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájában hivatalos formában is folytattam a kutatást. Témám: A budó hatása a személyiségre, konfliktuskezelés, viselkedés téthelyzetben. Kutatásomban nagy segítséget kaptam a hazánkban élő Abe Tetsushi 7. danos kendómestertől és aikidómesteremtől, Szabó Balázstól. Két jelentős tanulmányutat tettem Japánban. A 2009. év őszén ellátogattam Shikoku szigetére (Kóchi prefektúra) Iwata Norikazu iaidónagymesterhez (1913–2012), akitől tanítást kaptam. Iwata mester a Muso Jikiden Eishin Ryu akkor még élő, utolsó nagy személyisége volt. Mivel aikidó tekintetében közvetlenül Kobayashi Yasuo aikidónagymesterhez – Ueshiba Morihei, az aikidó alapítójának egyik közvetlen tanítványához – tartozom, így egyértelművé vált számomra, hogy én is Kobayashi mesterhez jelentkezek 2 hónapra közvetlen tanítványnak. Az út 2010. év február 28. és május 3. közé esett. Jelenleg aikidó (Aikikai) 3. dan fokozattal és iaidó (zenken) 3. dan fokozattal rendelkezem. 2014-ben a Saucony futómárka magyarországi képviselete sportteljesítményem elismeréséül a cég sportnagykövetének választott. A Honvéd Vezérkarban szolgálok alezredesi rendfokozatban mint kiemelt kiképző- és szállítórepülő referens. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán töltött idő életem egyik különleges időszaka volt. Akit megérintett annak szellemisége, az örökre a szívébe zárta. Én is a szerencsések közé tartozom! Békesség!

Buddhamm szaranam gaccshámi Dhammam szaranam gaccshámi Szangham szaranam gaccshámi Diákok történetei

179

Gaál Balázs 1992–1996 között, a második induló évfolyamban tanultam A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, majd 1998-ban szereztem oklevelet. Körte volt az, aki felkeltette a szanszkrit iránti érdeklődésemet. Tóth Ibolyával, akivel a főiskolán ismerkedtem meg, és azóta is egy párt alkotunk, egyéni tanterv alapján a védikus szövegek tanulmányozásába fogtunk. Ebből született meg a „Varuna-himnuszok” c. könyv (2001), amelyet a főiskola adott ki annak idején. 2001–2007 között ógörög–indológia szakpáron tanultam az ELTE BTK-n másoddiplomás képzésben. Itt alakult ki a mostani kutatási területem: a vegetarianizmus és az állati élet megkímélése az ókorban. Mindkét szakon ebből a témából írtam a diplomamunkámat (ógörög: 2010, indológia: 2013), ami lehetővé tette számomra, hogy a kérdést nyugati és keleti szempontok alapján egyaránt megközelítsem. 2010–2013 között ösztöndíjas doktori hallgató voltam az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Ókortudományi Programján. Doktori értekezésemet a vegetarianizmus ókori formáiról és változásairól remélhetőleg most fogom megvédeni. 2015 óta az ELTE alkalmazásában vagyok tudományos segédmunkatársként.

Diplomavacsora • 20 évvel ezelőtt még megengedhettük magunknak, hogy „diplomavacsorát” is szervezzünk évente a tanári kar és a friss diplomások tiszteletére. Évekig a Nagykörúton egy haveri étteremben történt meg ez az aktus, később tucatnyi más étteremben került sor évente egyszer ezen esemény megünneplésére egészen addig, amíg az idők – különösen a pénzhiány és diplomásaink számának évi radikális növekedése miatt – ezt az utat is járhatatlanná nem tették. A legutolsó ilyen alkalomkor már a volt koliban hoztunk össze egy „állófogadást”, mostanra már ez is megszűnt. Mint ahogy az évenkénti nagy tanári-alkalmazotti-egyházi összejövetel is, ami Farkas Pál lakásán tartatott karácsony előtt, jelentős pizzarendeléssel és kaja/sütemény/italadománnyal körítve. Ajándék is volt. KaCsa

180


Gáncs Nikolasz 2005 őszén vallásbölcseleti szakirányon – az akkor még négyéves főiskolai oktatás keretein belül – kezdtem meg tanulmányaimat a Főiskolán. A nyugati filozófia felől vonzott az iskolába kezdeti érdeklődésem, ami azonban még az első félév során hamar a buddhista tanítások és gyakorlat irányába tolódott el. A buddhizmuson belül a zen gyakorlás volt az, ami mágnesként vonzott magához, és ezzel együtt a japán kalligráfia felé is. Koráb ban hosszú éveket töltöttem el művészeti oktatásban, ezért azt gondoltam, hogy a japán kalligráfia esztétikája könnyen elérhető lesz a számomra. Mesterem mellett azonban hamar rá kellett ébrednem, hogy – akárcsak a zazen – a kalligráfia tanulása és gyakorlása is folyamatos, és sosem ér véget. 2009-ben diplomáztam le, majd 2010– 2011-ben Japánba, Okajamába utaztam, a rinzai zen egyik gyakorlókolostorába, a Sógenjibe. Ott Harada Róshi vezetése alatt gyakoroltam, fogadalmat tettem, és a Sóhan nevet kaptam Róshitól. A kolostori, szerzetesi életet követően hazatérve folytattam japán kalligráfiai tanulmányaimat, amivel párhuzamosan a tanítványokkal közösen is elkezdtem gyakorolni. Azóta mind a japán kalligráfia, mind a japán tusfestészet területéről sokakkal találkozhattam, és bár „civil munkám” talán kevésbé spirituális jellegű, de mind a mai napig megmaradt a tanulás, oktatás és gyakorlás öröme az életemben.

Győrffy Tamás Vallásbölcselet szakirányra jártam 1996–2000 között. Az utolsó szigorlat után nem sokkal, még 2000-ben elkezdtem szövegíróként dolgozni egy reklámügynökségnél, ahol kamatoztatni tudtam a főiskolán szerzett filozófiai ismereteimet, mert a kommunikációs üzletág is hasonló rizselésből áll – és sokat lehetett cigarettázni is. Ezen a pályán a lendületem a kreatív igazgatói szintig dobott, 10 tömény évig voltam irodai munkás, jelenleg ad hoc vállalok Diákok történetei

181

megbízásokat – de már elsősorban csak digitális termékek kreatív tervezésével foglalkozom. Emellett a ’98-ban megalakult Bëlga nevű bandánkat is korán fölkapta a szél, és a mai napig ez az egyik fő elfoglaltságom – 14 megjelent albumunk van, és évi 50 koncertünk úgy 15 éve folyamatosan. A főiskola előtt három dolog érdekelt igazán (Buddhán kívül): zene, írás, film – a főiskola előtt operatőrként dolgoztam. Ezekből az első kettő pipa, azok teszik ki az életemet, abból építettem az illuzórikus váramat. Ahhoz, hogy mindez így lehessen, nagy segítségemre volt a „buddhista igénytelenség”, amit a főiskola és a kolesz nélkül nem ismernék, és amit azóta is fáradhatatlan törekvéssel gyakorlok a mindennapokban.

Győri Péter 2003 őszén jöttem japán szakirányra a nyelv és a zen miatt. Az utolsó tanévben közel 1 évet Kínában töltöttem, ahonnan úgy jöttem vissza, hogy főállású rendszergazda lettem, mivel az akkori honlapot Tiencsinből fejlesztettem. 2011-től a tanulmányi osztályt erősítettem, majd 2016. januártól ezt a feladatot leadva a nemzetközi ügyeket, az Erasmuspályázatokat vettem kézbe. Emellett a főiskola online felületeinek kezelése is a feladataim közé tartozik. Jelenleg végzős vagyok a buddhista tanító MA-n, miközben elsős hallgatóként a thai partnerünk (MCU) angol nyelvű MA-képzésébe is beleálltam. Nem utolsósorban pedig a Tan Kapuja Zen Közösség tagja vagyok.

Hendrey Tibor Talán úgy kezdődött, hogy harmincöt éve vegetárius lettem. Vagy egy nullát lehagytam volna? Aminek persze nincs igazából jelentősége, de azért ha valamire büszke vagyok (semmire), akkor az mégis az, hogy máig sem fogyasztok más érző lényt. Azért nem, mert szeme van. Vicces? Lehet! Volt egy jól menő butikom, a Kék Elefánt, és érdekes, de

182


már abban is benne volt valami mag-zat. Aztán egyik pillanatról a másikra befejeztem, azt éreztem a zsigereimben, hogy ez biztosan nem lehet elég. Számtalan ezoterikus grádics után a dharmával Mireisz László által ismerkedtem meg; bizonyos megközelítésből mondhatom, ő a gyökérgurum. Máshogyan a gurum bennem lakik, a tudatomban, és keményen, de jól megvagyunk. Néha elkóricál, vagy én? A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára mint a 108 alapító közül egy 1992ben iratkoztam be, és még az itt és mostban is jó erre emlékezni. Öt évig koptattam a dharma padjait, közben több barátom támogatásával megalapítottam a Sambhala Tibet Központot. Nem bántam meg, mert sokan szeretik, de ma már biztosan így nem tenném. Olyan, mint egy hangszer, szeretek rajta játszani. Bárcsak mindenki hallgatná, és boldog lenne tőle! Egyébként verseket is írok, mert az jó praxis, és zongorázok is. Álljon itt alább egy versem, és kérem, kedves Olvasó, válaszolj haikumra, közben hallgasd játékomat! elmúlik minden és én csak sírok és nevetek rajta hát lőj le szerelmem

Horváth M. Zsófia Tizennyolc éves koromban roma gyerekek táboroztatásában vettem részt, kézműves foglalkozásokat tartottam. Reggelente, miközben mi énekeltünk, táncoltunk és virágokat szórtunk egymásra, láttam a tábor vezetőjét lótuszülésben ülni egy sivár sarokban. Nem értettem, miért teszi ezt, amikor olyan jó a hangulat. Farkas Pálnak hívták. Tíz évvel később, életem sokadik sorsfordulója után, ki tudja, honnan, előbukkant emlékeimből ez a kép, és 2006-ban elkezdtem a főiskolára járni. Ezúton szeretném kifejezni hálámat az életemet gyökeresen átformáló és megerősítő alaptanításokért, a reggeli szatipatthána és ánápánaszati meditációkért, a szuttákért és magyarázataikért Farkas Pálnak és Tóth Zsuzsának. A később bennem minden tanítást elmélyítő meditációkért és elvonulásokért, a jelképek, az abhidhamma megértéséért, a sok önzetlen segítségért Végh Józsefnek. A tibeti és páli nyelvért Diákok történetei

183

Szegedi Móninak és Körtvélyesi Tibornak, a sok vidámságért és tudatlazításért Cser Zoltánnak, a tartalmas beszélgetésekért, zenéért és matematikáért Dobosy Antalnak. Délkelet-Ázsia megértéséért és a hozzám való végtelen türelméért az angol nyelvű órákon Jelen Jánosnak. A Buddha FM rádió létrehozásához belém vetett bizalomért Mireisz Lászlónak. A háttérben láthatatlanul dolgozóknak, amiért lehetővé tették, hogy idejárhassak. Külön köszönöm, hogy tanítóim nemcsak tanítóim, hanem barátaim is. Köszönöm az egyháznak és a főiskolának azt a szellemiséget, amelyben életemben először tanulhattam nyugalomban és biztonságban anélkül, hogy versenyeznem kellett volna. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán 2010-ben szereztem diplomát buddhista tanító végzettséggel. A Tan Kapuja Buddhista Egyházban négy éven át titkári és olykor grafikusi feladatokat láttam el, 2014-től pedig a Buddha FM rádió főszerkesztőjeként dolgozom. Korábbi életemben tanultam díszfestőnek, tervezőgrafikusnak, voltam rendezőasszisztens a Stúdió „K”-ban, dolgoztam grafikus/operátorként a D’Arcy Avenue reklámügynökségnél, szintén grafikusként és programkoordinátorként segítettem az Open Society Institute több programját. Ezek a tapasztalatok és a Tan Kapuján megszerzett tudás és szemlélet juttattak el aztán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre, ahol posztgraduális képzésben elvégeztem a Művészettel nevelés szakirányú képzést. A Buddha FM-en végzett munkám mellett ez az a terület, amin szívesen dolgozom most és a jövőben is.

Jáger Barnabás 1996-ban kezdtem el a főiskolát, és öt évig jártam. Nagyon szeretek olvasni, kirándulni, túrázni, netezni, sorozatokat nézni. Sütni, főzni is szeretek annak ellenére, hogy ez a szakmám. Kedvenc tanáraim: Takács, FAM (bár ő csak egy félévet tanított, de sokat kocsmáztunk, miután befejeztem a főiskolát), Bakos, Karsai, Ruzsa, Kósa, de a többit is szerettem (volt egykét kivétel). És természetesen ott vannak az iskolatársak, évfolyamtársak. Az ő barátságuk, szeretetük, bölcsességük nélkül, úgy érzem, nem lehettem volna az, aki vagyok most, és nem érhettem volna el azt, amit elértem az életben. Ami nagyon tetszett még, hogy jó volt a hangulat, lehetett tegezni a tanárokat, meg úgy általában a lazaság. Köszönöm!

184


Zarándoklat • A zarándoklatok „ötlete és szervezése” eredetileg a Sambhala Tibet Központhoz fűződött, mostanra azonban erősen a Buddhista Főiskola „magánprodukciójává” vált, sőt ettől az évtől immáron kreditet is ér hallgatóink számára. Ebben az évben a 18. számú zarándoklatra kerül sor, amit a kezdetektől fő terminátorunk, Szathmári Botond szervez és vezet. Két útvonal volt váltogatva mind ez idáig, a Veszprémtől Zalaszántóig és a Tartól Uszóig, pontosabban az e két helyen álló sztúpá-

kig. Az elmúlt évekre a kezdeti 5-6 főből álló zarándoklat mostanra 30–40, sőt esetenként még több rajthoz állóval indul. Volt tibeti oktatónk, Csögyal Tenzin is részt vett az egyiken, és nem értette, hogy esténként miért nem kopogtatunk be valakihez, hogy adjon kosztot és kvártélyt, hiszen zarándokok vagyunk. Felháborodásában „lekirándulósozta” az egészet, no de nem várhatjuk el egy született tibetitől, hogy megértse a magyar „rögzarándoklat” hogyanját és mikéntjét... Szívből mondhatom (magam vagy ötször vettem részt rajta), hogy csodálatos élmény, szívet melengető tájakon kel át az ember, és ha valaki a belső „lecsendesedést” is meg akarja valósítani, mindegy, hogy buddhista, keresztény vagy hitetlen, csatlakozzon egyszer, mert nem bánja meg! KaCsa

185

Történet a Kollégiumhoz • 2001 tavaszáig a „lámalak” még kollégiumi lakás volt. Három hallgatónak volt ez a kollégiumi lakrésze. Fábián Andor, Falcsik Sándor, Molnár Endre szemináriumra jártak hozzám 1999-től. Ők találták ki, hogy jó volna, ha én rá tudnék érni, és az iskolai tanórán kívül zen kóanokról és más zen témákról tudnánk beszélgetni. Több olyan témát felvetettek, amit közösen megbeszélhetnénk. Örömmel elvállaltam, és egy héten egyszer egy-két órát náluk töltöttem a kollégiumban, a témát legtöbbször egy zen kóan adta. Egy idő után egyre többen érdeklődtek ez iránt a foglalkozás iránt, és 2001-re kinőttük a „lámalakot”. Ez adta az ötletet, hogy a főiskolai oktatásba is be kellene illeszteni egy zen kóanokkal foglalkozó kurzust. Az első ilyen „Kóanok és zen szövegek” szemináriumot 2001 őszén tartottam, mely azóta szervesen illeszkedik a zennel kapcsolatos kurzusokhoz. Dobosy Antal

A nemtudás gyakorlata • Egy nap Mireisz László egyik óráján vettem részt a szertartásteremben. Amikor bementünk, már az ajtóval szemközti oldalon sorban meg voltak „vetve” a takarók, a párnák sorban álltak, ki-ki előkészítette magának az órához. Én is odamentem a magaméhoz, mellettem jó barátném ült, ő szorgosan figyelt, míg én egyre lejjebb és lejjebb csúsztam az „ágyamban”. A levegő rám nehezült, a meleg fojtogatott, a szememet komisz álommanók húzták lefelé… Egy horkantás hangjára ébredtem a közelből. Kinyitom a szemem, néma csend van. A barátném engem néz mosolyogva, körbenézek: mindenki más is engem néz, beleérte a nagytiszteletű tanár urat is. Ekkor értettem meg, hogy a saját horkantásomra ébredtem fel, és ez másoknak is feltűnt. Gyorsan felültem, elnézést rebegtem, majd hirtelen ötlettől vezéreltetve teátrális meghajlást színleltem ültömben: „Köszönöm, hogy bemutathattam a nemtudást”. A tanár úr ezután udvariasan arról kezdett beszélni, hogy az ember akár még álmában is lehet éber, valamint a szervezetnek nagyon nagy szüksége van megfelelő mennyiségű alvásra. Krausz András

186

Jakab Zoltán Csaba „Jozefusz” Kolozsváron született kertépítő művész, asztrológus vagyok. 1978-ban belsőépítész technikusként érettségiztem Nagyváradon. 1992-től Budapesten élek. 1998-ban A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán szereztem diplomát vallásbölcselet szakon; záróvizsgámat a japánkertekről írtam. Ugyanabban az évben másoddiplomát szereztem a Baktay Ervin Asztrológiai Intézetnél. Könyvben is megjelent szakdolgozatom hiánypótló jelentőségű, mely tartalmazza a Szaturnuszon túli bolygók magyar nyelven megjelent első, átfogó igényű asztrológiai elemzését: A változás örvényében. Tömegsorsok az asztrológia tükrében (1999). 1998–2001 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán dolgoztam tanulmányi előadóként. 2003–2007 között teaházat vezettem Budapesten, 2008 és 2011 között főkertészként teljesítettem szolgálatot a brit nagykövetség rezidenciáján. 2007-től hivatásszerűen foglalkozom japánkerttervezéssel és -építéssel. Budapesten és vonzáskörzetében készülő alkotásaimban megkísérlem átültetni magyar környezetbe a japánkertépítés elveit, sajátos stílusjegyet képviselve a műfajon belül (zen tündérkert). A Kőrösi Csoma Sándor emlékének felajánlott művem „hazánk talán legszebb kertje” lett (2013).

Janits-Szabó Virág Nagyjából ötévesen láttam egy könyvet nagypapa polcán, amely Tibetről szólt. Kinyitották nekem, és ott ragyogott aranyló pompájában dupla oldalon a Potala-palota. „Ó, itt már voltam!” Csak ennyit mondtam, és meg is kaptam a könyvet ajándékba, majd sokkal később elvégeztem A Tan Kapuja Főiskolán a tibeti fordító szakirányt. A mai napig úgy látom, kissé kívülálló maradtam, hiszen egyszerre három szakot végeztem az ELTE-n és a főiskolán, így nagyon kevés szabad időmben kizárólag tibeti fóliánsokat böngésztem magányosan. Másodikra egyedül maradtam mint tibeti szak, és bizton állíthatom: nagyDiákok történetei

fotó: Sárosi Zoltán

187

szerű tanáraimmal kettesben töltött óráimon a Dharma nyelvének legfinomabb kis jellegzetességeit is elsajátíthattam. Köszönet nekik! Mivel egész életemben a dolgok mögött rejlő istenit kerestem, mindent feltettem egy lapra: sok ázsiai tanulóutat, buddhista szövegfordítást és még több spirituális csalódást követően elvonultam férjemmel és kisfiammal a Balaton mellé. Három évig meditáltunk a tudat eredendő természetén, és számomra a Guru ott nyilvánította ki ragyogását: a Balaton istennőként tanított, és eltűntek a kérdéseim, mert a válaszok mindig is ott voltak mindenben. Beérkezésem és örömöm rendületlen. Azóta a Városi Jógi mestereként mutatok utat azoknak, akik a szabadságot keresik. Zabolátlan jógini lettem, aki mindenben hajlandó meglátni és -láttatni a megvilágosodást. A mahásziddhák szemlélete dübörög szívemben. Nagyon boldog ember vagyok. Legfontosabb átadásaim a Női bölcsesség jóga, a Halál jóga és a Csend ébredés. Két könyvem jelent meg eddig: egy szakrális szakácskönyv (Örömfőzés, avagy Buddhák a konyhámban), valamint egy spirituális mesekönyv (Látó mese). Hálás vagyok a megvilágosodásnak, mert mindent átitat. Hálás vagyok a tanítóimnak, mert csupaszabb lettem. Hálás vagyok a Gurunak, mert ébren lehetek. Hálás vagyok, mert mindig minden ébren van amúgy is. Köszönöm!

Juhász Imre 2001-ben kezdtem el tanulni a főiskolán. Több év hiábavaló keresgélés után találtam rá arra a helyre, ahol a lelki és szellemi fejlődésem új irányt vett. Kezdetben vallásbölcsész szakon tanultam, majd közelebbről megismerve a keleti nyelveket a 2. évtől kínai szakirányon folytattam tanulmányaimat. 2005-ben a főiskola hallgatójaként a kínai–magyar kormányközi megállapodás keretében felvételt nyertem a Pekingi Nyelvi Egyetem nyelvi tanszékére. Már a főiskola előtt is harcművészetet tanultam, az itt tanult filozófiák és eszmék hatására a fizikai és az elméleti rész szervesen összekapcsolódott és értelmet nyert. A nyelvi akadályok megszűnése után a kínai tanulmányutam alatt lehetőség adódott, hogy korunk legnagyobb harcművészeitől tanuljak. Jelenleg is minden évben több hetet töltök Kínában, hogy nyelvi és harcművészetbeli tudásomat továbbmélyítsem. Most tolmácsolással és harcművészet-oktatással foglalkozom.

188


Kékesi Balázs Először 2001-ben végeztem a főiskolán, másodszor pedig 2009-ben, amikor már egyetem lett. Farkas Pál azzal a nemes feladattal küldött utamra a főiskoláról, hogy épüljek be a szamszára legmélyebb bugyraiba, ott végezzek bomlasztó tevékenységet, és folyamatosan jelentsek neki, hogy tudja, hol kell a Tannak lecsapnia a sötétségre. Ezért a marketingszakmában helyezkedtem el. Sajnos kudarcot vallottam. Nem sikerült felszámolnom a tudatipart. Farkastól azonban kaptam még egy esélyt. Azóta a szórakoztatóipart próbálom nevetségessé tenni, hogy elforduljanak tőle az emberek, és kövessék a Dharmát. Egyelőre még ez sem sikerült, de rajta vagyok.

Kelemen Kálmán 46 éves vagyok, apa, férj, barát, közlekedésmérnök, közgazdász, vállalatvezető – mindig éppen a fontosság sorrendjében. Eddigi éveimből az első 40-et a racionális dolgok, számok, mérnöki törvényszerűségek, szabályok mentén töltöttem, vallások kapcsán szkeptikusan, kvázi ateistaként. A főiskolai pótfelvételin feltett beugratós „Miért jelentkezett a TKBF-re?” kérdésre adott válaszomon, miszerint „azért, mert egy agykontrollos gyakorlás közben ez ugrott be”, az általam nagyon tisztelt későbbi tanáraim közül az egyik a fejét csóválta, maga elé motyogva, hogy ez milyen semmitmondó, gáz válasz; egy másik teli szájjal mosolygott, hogy végre valami új, az ilyen válasz tetszik neki. Így három évig jártam 2011-től a dharmatanítói szakra esti tagozaton. Az első félév számomra furcsán, feszélyezetten telt, azt tapasztalva, hogy mennyivel kevesebbet tudok a többieknél a keleti kultúrákról, filozófiákról, nem vagyok spirituálisan „képzett”, semmilyen buddhizmushoz kötődő előéletem nincs, és még lótuszba sem tudok leülni a meditációhoz. Az első tudás, amit kaptam a lemaradásaimmal (?) szembesülve, hogy ez nem egy verseny, csak a magam elvárásait kell itt teljesítenem. Ez a felismerés 15 multis, terv-tény, elvárás-megfelelés koordinátarendszerben eltöltött év után kinyitott számomra sok kaput. Nyitottan és tisztelettel fogadtam be a sok tudást, tanítást a 3 év alatt. Diákok történetei

189

Most Európa legnagyobb kukoricafeldolgozó gyárának az ügyvezetőjeként dolgozom, átmegy a kezem alatt évente több száz milliárd forint, felelős vagyok több mint 300 emberért, és ismerek egy sereg „fontos embert”. Ahogy ezt a mondatot leírom, tudom, hogy ezek már számomra sokkal-sokkal kevésbé fontos dolgok, mint lettek volna öt évvel ezelőtt. Bár nem lettem napi gyakorló buddhista, nem vettem menedéket, szem előtt tartom a mindennapokban az alaptanításokat, laikus követőként igyekszem betartani a saját életemben és a munkámban az öt erkölcsi szabályt, tisztelem és megélem a karma törvényét. Amit a TKBF-en tőletek – tanítóim és társaim – kaptam: másként látom, mint korábban, kik az értékes emberek számomra, mi a fontos tudás, változtak a prioritásaim, és meghittebb a viszonyom önmagammal. Még csak az út elején járok.

Kenéz György „Jorgosz” A ’70-es évek óta ismerkedem a jógával – egy gimnáziumi iskolatársamtól kapva kölcsön Yesudian Sport és jóga című könyvét, amit szinte teljesen átmásoltam –, majd 1980-ban megismertem László András iskoláját, aminek keretében később indult az orientalisztikai képzés, de ezen még nem vettem részt. Ugyanott megismertem Horváth József, a Buddhista Misszió akkori ügyvezetőjét, így jelnek tekintettem A Tan Kapuja Buddhista Egyház és Főiskola megalakulását és a kapott hívást. Többet nem hezitáltam, felvételiztem Mireisz Lacinál és Dobosy Antalnál. Így a kezdetek kezdetétől hallgatója lettem a Főiskolának, amit többszöri megszakítással végül pont 10 év múlva sikeresen befejeztem. Ezen évek alatt a tanulás mellett vagy éppen azt megszakítva sok mindennel foglalkoztam, idegenvezetés, építőipar Németországban, némettanítás a Főiskolán és egy óvodában, gyógy- és reflexológiai mas�százs, jógaoktatás, tanulmányút Kanadában és Kínában, és közben, ahol csak lehetett, fényképezés és videózás. A Főiskola mellett elvégeztem egy fényképész-videós és egy számítástechnikai iskolát is, mert bár sokáig tiltakoztam a számítógép használata ellen, a szigorlati előadásom kidolgozása során be kellett látnom, hogy az alapvető ismeretek a PC kezelését illetően meggyorsíthatják az írásos szerkesztői munkát, és szebbé tehetik annak eredményét. Azóta autodidakta módon eljutottam a számítógépes videófeldolgo-

190


zásig, és a számítógép a mindennapi munkám, kikapcsolódásom része. 2007 és 2014 között édesanyámat ápoltam egyfolytában, közben megszűnt az a sokszínű életvitel, ami korábban jellemző volt rám. Jelenleg közmunkásként dolgozom, tavaly az MTVA-nál, aztán most egy kormányhivatalban. Két mondat még a miértről. Tinédzser korom óta elégedetlen voltam a kereszténység válaszaival az élet nagy kérdéseire, a jóga és Lin Yutang vitt tovább. A dharmatanításoknak köszönhetem, hogy más szemmel nézek hiányosságaimra és jóságaimra, belső harcaimban vigaszra és támaszra lelek. „Semmi sincs, mi van; mind lehet, mi nincs” – ez a gondolat egy buddhista lelkigyakorlat után fogant meg bennem, amikor Horváth Marika megkért, írjak valamit az emlékkönyvbe.

Kertai Éva 1950-ben születtem Budapesten. Dolgoztam idegenvezetőként, külkereskedőként, voltam tolmács, és tanítottam közgazdasági tárgyakat és nyelvet. Sokat utaztam, többször jártam Dél- és Közép-Amerikában, Spanyolországban és Portugáliában. Férjhez mentem, felneveltem két nagyszerű fiút, van egy nevelt kislányom is, szóval éltem az életem. Amikor egyik percről a másikra otthagytam a külkereskedői pályát – ma sem tudom megfogalmazni, hogy konkrétan miért –, valami új kezdődött az életemben. Tanítani kezdtem, többet voltam a gyerekeimmel, megváltozott a kapcsolatom az emberekkel. Új témák érdekeltek, ennek megfelelően újfajta könyvek kerültek a kezembe, megváltozott a társaságom is. Elkezdtem a tibeti buddhizmus iránt érdeklődni, elolvastam mindent, ami ezzel volt kapcsolatos. Néha számomra érthetetlen olvasmányok is akadtak, ezek felkerültek a polcra, várták, hogy megérjek a megértésükre. Közben a spiritualitás iránti érdeklődésem révén egy parapszichológiai iskolát is elvégeztem, majd tibeti kristálygyógyászatot tanultam. Maga a gyógyítás egyre jobban érdekelt, sokféle módszerről olvastam, másokat meg is tanultam. Egy barátom hívott meg a Főiskolára úgy 10 évvel ezelőtt egy újévi szertartásra. Valami megfogott, egy rész belőlem itt maradt. Menedéket vettem, naponta meditáltam, és egy meditációs csoportba is jártam. Figyeltem a honlapot, ha tehettem, eljöttem a szertartásokra, előadásokra. Így kerültem be egy előadás-sorozatra, melyről nem tudtam semmit, de a végére kiderült, hogy ez a Főiskola előkészítő tanfolyama. Megírtam a „záródolgozatot”, és ráírtam, Diákok történetei

191

hogy „ne dobjátok ki, de nem hiszem, hogy ide tudnék járni, de soha sem lehet tudni…” Azért bementem a tanulmányi osztályra, ahol megtudtam, mennyibe kerül a félév, és már biztos volt, hogy ezt nem fogom tudni vállalni. Ezt meg is mondtam az előadónak, aki hihetetlen kedvesen elkezdte átnézni a papírjaimat, megkérdezte, állami finanszírozásúak vagy önköltségesek voltak-e a tanulmányaim… Ahogy így felgöngyöltük a dolgokat, kiderült, hogy jogom van állami ösztöndíjra. Már majdnem minden együtt állt, de ott volt a munkám. Ám ebben is „segítséget” kaptam, mert feltették a kérdést, hogy nyugdíj, vagy tovább dolgozom. Azonnal a nyugdíj mellett döntöttem, így lettem 63 évesen nappalis, állami finanszírozású tanuló. Azóta itt vagyok a Főiskolán, bepótoltam a műveltségem hiányosságainak jó részét, csodálatos előadásokat hallgathatok, ragyogó tanárokkal ismerkedhettem meg, sok új ismeretet szereztem, és még a tibeti nyelvet is felvehettem, ami nagyon felkeltette évekkel ezelőtt az érdeklődésemet. Rengeteg új élmény ért, sok olyan könyvet megértettem, mely a polcon várt rám, mert mikor megvettem őket, nem tudtam, hogy előzetes ismeretek kellenek ahhoz, hogy ezeket megértsem. Hatalmas mennyiségű könyvet elolvastam, számtalan beszámolót írtam, most éppen a szakdolgozatom foglalkoztat már mint utolsó évest. A szent iratok olvasása, magyarázata nagyon érdekel, azt hiszem, még sokat fogok ezekkel foglalkozni azután is, hogy végzek. És reménykedem, hogy még mindig tartogat az élet egy-két olyan csodát, mint az unokám születése vagy a Főiskolára való bekerülésem.

Király Attila A kilencvenes években az ELTE japán szakával párhuzamosan tanultam két évig a főiskolán, először még a TKBF őseredeti budai „kampuszában”, majd később a Börzsöny utcában. Végül orientalisztikai tanulmányaimat kiegészítendő, a buddhizmus tudományos feldolgozása mellett döntve az ELTE buddhológiai programját fejeztem be. Ugyanakkor antropológushallgatóként még visszajártam a főiskolára is, amikor a magyar buddhizmust a modern vallási élet keretein belül vizsgáltam. Fordításaim, tanulmányaim jelentek meg a japán buddhizmussal és vallási élettel kapcsolatban, és később Tajvanon és Japánban is tanultam. Jelenleg elsősorban másik végzettségemnek élek, és nyelvtanárként dolgozom Japánban egy magyar és közép-európai egyetemi program keretében.

192


Koltai László 2012 júniusában végeztem a TKBF-en a buddhista tanító alapszak vallástörténeti és filozófiai specializációján. A főiskola szellemisége és oktatói meghatározó módon formálták a gondolkodásmódomat, világlátásomat. Szerettem a TKBF-re járni. A legjobb barátaim közül többel is itt találkoztam. Eredetileg mérnök végzettségem van. Szeretem a tudomány világát, és nagyon érdekelnek az emberek. Anyagtudományok és technológiák tudományágban PhD-fokozattal rendelkezem. Egyetemi docensként oktatok az Óbudai Egyetemen, ahol az utóbbi években oktatási dékánhelyettesként oktatásszervezéssel is foglalkozom.

Kovács Dominika A buddhista főiskoláról kikerülve úgy gondoltam, nem lépek ügyvédi pályára, hanem kimegyek önkéntesnek Afrikába. Így jelentkeztem egy önkénteseket képző iskolába, ahol dolgoztam és oktatásban is részesültem több mint egy évig. Bár sajnos Afrikába nem kerültem ki a rendszer hibája miatt, a tapasztalat és az ott szövődő barátságok miatt mégis nagyon megérte, nem beszélve a sok utazásról. Ezek után úgy döntöttem, hogy a Szegeden szerzett állatkerti állatgondozói szakmámban szerzett tudásomat kellene használnom a továbblépéshez. Mindig is vonzott a tengerentúl, úgy döntöttem hát, hogy szerencsét próbálok a nagyvilágban, és felvettem a kapcsolatot egy Costa Rica-i vadmentő központtal. Costa Ricán találtam meg azt, amire mindig is vágytam: a fantasztikus, zöld és vadregényes dzsungelt, a reggeltől estig tornyosuló gyümölcshegyeket – egyszerűen csodálatos! Megbecsülöm a helyem, és azóta is próbálok a lehető legtöbbet tenni az itteni vadvilágért. Az az álmom, hogy nyithassak egy saját mentőközpontot, ahol az erdő-visszatelepítés, az oktatás és a Diákok történetei

193

vadállatok védelme játszana szerepet. Minél több állatot szeretnék visszatelepíteni a természetes környezetébe. Nagyon hálás vagyok a Buddhista Főiskolának, mert egy rendkívül nyitott szemléletet adott át, ami sokat formált a világnézetemen. A legjobb döntés volt a főiskolára jelentkezni!

Kovács Éva „Hamvaska” 1995-ben kezdtem a Buddhista Főiskola kínai nyelvű szakán Kalmár Éva tanárnő diákjaként, mint vendéghallgató. Először 1999-ben jöttem ki Kínába ösztöndíjjal egy évre, az osztálytársak között ekkor ismertem meg a későbbi japán páromat; majd 2002-ben másodjára. Az utolsó ösztöndíj lejárta után viszont nem mentem haza, hanem a páromhoz költözve, alkalmi tolmácsolásokat vállalva szinte fél Kínát beutaztam. 2006-ban egy akkori TKBF-es, szintén ösztöndíjas diák ajánlására a Pekingi Magyar Nagykövetségen alkalmaztak szerződések fordítására, majd telefonközpontos lettem, voltam még konzuli adminisztrátor és nagyköveti titkárnő is, amikor az erre kiküldött személyek szabadságra mentek; s végül a legtovább űzött munkakör a gondnoki volt. 2007-ben a párom elvégezte a Pekingi Filmművészeti Egyetemet, s mint filmrendező tevékenykedik. 2011-ben a jelek azt sugallták, hogy egy régi, nekem nagyon kedves szálat kövessek. A változás szelét és nagy erőt érezvén magamban átigazoltam a Kunming város Jünnani Agrár Egyetem Puer Teatanszékére teatermesztést és -feldolgozást tanulni. Egy év alatt a szaktantárgyakat mind felvettem (3. és 4. évfolyam), a tanév végén pedig 10 napos szakmai gyakorlaton vettem részt. 2013-ban a párom tarthatatlannak nevezte azt, hogy a kapcsolatunkban nincs változás! (Ennek mások, lehet, hogy örültek volna…) A megoldás a problémára a házasság lett. Azóta ismét mint szabadúszó tolmácsolok. Érdekesség, hogy a kulturális vonal indult be főképpen, lovas bemutatók lebonyolításánál segédkeztem. Egy ilyen alkalommal volt szerencsém megismerni Kassai Lajost, akinek az iskolája hamarosan Kínában is meg fog nyílni, ehhez igyekszem érdemlegesen hozzájárulni. A TKBF 4 évét végighallgattam, viszont diplomát nem szereztem. Mert amit a főiskola megadhatott nekem, az mind itt van nálam/velem.

194


Farkas Pali egyik reggeli meditációja alkalmával széteresztett minket egy iskolához közeli parkban, mottó: – Mi az út? Az óra végére mint szikra pattant ki a válasz mindenkiből: – Menj! Hát én megyek! Járom az utam, élem a mindennapokat. Ilyen szellemiséggel sikerült eljutnom Indiába, vagy épp most jöttem vis�sza Japánból, ahol volt szerencsém végigülni és -kóstolni egy tradicionális japán teaszertartást. De így jutottam el Dunhuangba is, ahol azokat a gyönyörű, több mint 1000 éves falfestményeket csodálhattam meg. Mert mindannyian egy kézben vagyunk, egy hatalmas kézben. Nem szembeszegülés, inkább elfogadás, az van, ami van. És legyen minden úgy, ahogy lennie kell! (Így egy kicsit egyszerűbb.)

Kovács Gyöngyi Naliní Évekkel ezelőtt egy magazinban olvastam a főiskoláról egy többoldalas cikket, és ekkor támadt föl bennem az a megingathatatlan érzés, hogy erre a főiskolára szeretnék járni. Utánajártam, és jelentkeztem A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára. Csodás 4 évet töltöttem ott, imádtam mindent, ami a főiskola: a tanárokat, a diáktársaimat és mindent, amit ott tanultunk. (No, a szanszkritot azért nem annyira.) Amikor választanom kellet, hogy melyik szakot kezdjem el, meg voltam győződve, hogy nekem kettő is menni fog egyszerre, így a kínai szakfordítói és a jógaoktatói szakot választottam. Hamar kiderült, hogy mindkettő legalább egy egész embert kíván, így a jógaoktatói szaknál maradtam. Életem egyik legjobb döntése volt ez, szerelem volt a javából, amely azóta is tart. Negyedik éves voltam a főiskolán, amikor belső sugallatra és minden külső nehézség ellenére megnyitottam Magyarország első jógastúdióját, a Padma Jógastúdiót, ami immáron 15 éve töretlenül működik. A 15 év alatt a Himalájai Tradíció jóga- és meditációoktatója lettem, és egyetemen (ELTE Pszichológiai Kar) képeztem ki magamat perinatális szaktanácsadónak. 10 éve működtetek egy elvonulóhelyet, a Naptanyát, ahol élek, és a jógatáboraimat is ott tartom, és ahová más elvonulócsoportok is szívesen látogatnak. Rendszeresen részt veszek külföldi és belföldi képzéseken, valamint többször jártam Indiában, ahol mindig a jógatudásomat mélyítettem tovább. Indiai harcművészetet (shirayan vajramutti) is tanultam évekig. 14 éve vagyok Birthlight kismamajógaoktató, babásjóga-oktató és intimtornatréner. Diákok történetei

195

Hivatásos szülésfelkészítőnek és dúlának is tanultam, szakterületem a nőiség. Így alakult, hogy a tudásomat, a tapasztalataimat és a tanulmányaimat évek óta a nők segítésére fordítom. A nőiség jobb megértése és megélése érdekében évekkel ezelőtt kidolgoztam a Naliní női jóga módszerét, valamint a nőiséggel kapcsolatos egyéb gyakorlatok és módszerek tanulmányozásával foglalkozom. Kismamajóga-oktatókat, babásjóga-oktatókat és Naliní nőijóga-oktatókat képzek már több mint 11 éve. Az évek alatt számos csodás tanítótól és mestertől tanulhattam. Legutóbb Dr. Indu Arora nemzetközi jógaterapeuta-képzésére jártam, ahol még a záróvizsgáim vannak hátra. Könyvem jelent meg Jógával a záróizmok egészségéért címmel, Ördög Nórával közösen adtuk ki a Kismamajóga DVD-nket. Számtalan cikket írtam különböző újságokba, magazinokba, rendszeresen hívnak szakértőként tévéműsorokba.

Lázár Márta „tics” Egy táncworkshopon hallottam rólad. Gyorsan elkértem a neved, címed. Nálunk, Erdélyben a főiskola egyenlő volt azzal, hogy „patinás, klasszikus, konzervatív”. Ehhez képest téged alig találtalak a lakótelepi házak között. Színész létemet veled váltottam fel, ezt a színházi szakma úgy definiálta, hogy „megbolondult, elszállt”. Hatfős koleszszoba várt, a felsősökkel remekül összemagázódtunk. Imádtam, hogy létezik iskola, ahol a meditáció tantárgy. A keleti témák mellett szlengleckéket kaptam. „Tics, ne ilyen pöpec ruhában! A legredvásabb cipőjében, dzsuvás nadrágban menjen gólyatáborba.” Este 8-kor értem Szilvásváradra. Elvarázsolt hely, ismeretlen árny a ködös tök sötétben. Lámpa híján hogy találok az útra? És ha eltévedek? Egyáltalán… hol van Uszó? Izgalmasan szimbolikus volt. :) A 6 év alatt, amit veled töltöttem, éltem a sivatag böjtjét, Gangá-parti naphimnuszokat, kalandokat és sírásból fakadó csöndet. Sok mindent lehetett nekem, de lényedből áradt, hogy mindent azért mégse. Szerettem ápolni termeidet, tanyádat, a kapud előtti virágágyat, szervezni költészet napját, gólyabált (Gy. Tomival), meditációs színészetet tanítani. Végzős voltam, a 12 nidána-témájú gólyabált szerveztük, és megfogadtam, hogy egy évig semmi szívügy. Ám legott megjelent egy (elsősnek hitt) ismeretlen, akihez később hozzámentem, és 3 gyermekkel gazdagítottuk a létforgatagot. Emlékszem, egyszer számlát kértem virágföldre, tagoltan mond-

196


tam a neved, és az árus ezt írta le: A Tank Apuja. Szóltam, áthúzta, és így javította: A Tanka Puja. Áldjanak az égiek az alapítókkal, tanítókkal, fenntartókkal együtt. Köszönök minden percet, amit veled töltöttem, kedves Főiskola.

Leél-Őssy Tamás 1996-tól 2001-ig jártam a főiskolára karate és japán szakra, és minden túlzás nélkül állítom, hogy életem legjobb és legmeghatározóbb döntése volt. Itt ismerkedtem meg a Tan mellett a csikunggal is, ami mára az egyik legértékesebb tevékenysége lett az életemnek. Nekem ez tette élővé a buddhizmust, és a mindennapos gyakorlások biztosítják számomra a folyamatos fejlődést. Ma több mint ötven embernek oktatom ezt a testi-tudati-szellemi Utat heti két alkalommal.Hálával tartozom – többek közt – karatemesteremnek, Krepsz Jánosnak, aki pont a mindennapos gyakorlásban rejlő Erővel ismertetett meg, Sárai Gábornak, aki az első csikungmesterem volt, és Zhang Shen mesternek, aki az első kínai mesterem volt, és négy évig volt szerencsém tőle tanulni. „Kell gyakorol, biztos lesz jó!” (Zhang Shen)

Komoly fogás • Egy időben, amikor a Főiskola hivatalos aikidó-edzőhelyeként működő, Somogyi Béla utcai dódzsóba jártam esti edzésekre, felfigyeltem egy középkorú, igen markos úrra. Hihetetlenül erősen fogott meg mindig, egy-egy gyakorlás után komoly véraláfutások keletkeztek a csuklómon vagy éppen a nyakamon. Egy alkalommal, amikor következtek a fegyveres technikák, Balázs szólt, hogy dzsó (128 cm-es bot) következik. Megint összekerültünk, s láttam, hogy igen furcsa dzsója van. Az első technikák után, amikor mit sem ért a dzsóm harci értéke, láttam, hogy valójában egy barnára festett, dzsóméretű betonvas néz velem szembe. Lehetett vagy 10 kg súlyú. Kiderült, hogy egy kőművesmesterrel gyakorlok, aki egy építkezésen szerezte be a fegyverkészletét, s nem egy budóboltban… Nehéz volt meggyőzni őt arról, hogy az aikidó gyakorlásánál előnyösebb a fából készült dzsó használata... Füleky András


197

Malik Tóth István Sopronban születtem 1971-ben. A buddhista főiskolára a magyartanári diploma megszerzése után mentem 1996-ban. Az első tanév végén, 1997-ben hívott először India, és ez egyben főiskolai tanulmányaim végét is jelentette. Összesen nyolcszor jártam Indiában, ahol volt szerencsém találkozni nagy tanítókkal, és elmélyülhettem az ásramok és szellemi központok meditatív légkörében. Elsősorban a hinduizmus egyik iskolája, az advaita védánta kortárs megnyilvánulásai foglalkoztatnak, és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy 1997-től kezdve fontos könyvek magyarra fordításában és kiadásában vehettem részt (pl. Srí Ramana Maharsi összes művei, Én Az vagyok, India misztikája stb.). Az advaita mellett a jóga elméletével és gyakorlatával is régóta behatóan foglalkozom. Több jógával és meditációval kapcsolatos könyv mellett buddhista és keresztény könyveket is fordítottam (pl. Rádzsa-jóga, A jóga áldásos ereje, A cselekvés és a szeretet jógája, A jóga füzére, A buddhista meditáció, A tibeti buddhizmus alapjai, A szemlélődés magvai, Nyitott tudat, nyitott szív). A könyvkiadásban végzett munka mellett jógaoktatóként dolgozom. Feleségemmel, Veszprémi Krisztinával – aki ugyancsak fordító – szintén a buddhista főiskolán találkoztam. Két gyermekünk született, Biatorbágyon élünk.

Márkos Albert Kolozsváron születtem 1967. november 5-én, zenész családban. Ötévesen hegedülni kezdtem, azt abbahagytam, aztán nyolcéves korom óta csellózom. A kolozsvári zeneiskolába jártam, aztán a zeneakadémiára, de azt a másodév végén otthagytam. Játszottam csellistaként egy évadot a vásárhelyi, két vagy három évadot a kolozsvári filharmonikus zenekarban. 1993-ban Budapestre kerültem, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára jártam négy évig, de ott sem szereztem diplomát. Zeneszerzőként eddig csupán egy albumom jelent meg a BMC gondozásában, Hang hangba hull és hangot kerget a címe. Zenészként leginkább az improvizáció, a szabad improvizáció, az instant kom-

198


pozíció érdekel. Megjelent egy szabad improvizációs duólemezünk Mezei Szilárddal a portugál Creative Sources nevű kiadónál, Korom a címe, aztán egy szabad improvizációs kvartettlemez (Gratkowski–Mezei–Márkos–Blume) a kanadai Red Toucan kiadónál. Vezetője vagyok a W. H. nevű zenekarnak, amivel Shakespeare-szonetteket és -dalokat dolgozunk fel, Sena Dagadu, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és én vagyunk az állandó tagok. Megjelent két CD-nk. Tagja vagyok az ARGO nevű zenekarnak (Tijana Stanković – ének, hegedű, Nikos Sahpazis – oud, Ajtai Péter – nagybőgő, Porteleki Áron – brácsa, ütőhangszerek, és én csellón), mellyel főképp rembetiko alapú zenét játszunk, amit improvizációval ötvözünk. Alkalmazott zeneszerzőként színházi zenét, tánc- és filmzenét komponáltam. Díjaim: ENSOR 2014 – Best Music Award az I’m the Same, I’m an Other című film zenéjéért 40. Magyar Filmszemle (2009) – Legjobb filmzene – Utolsó idők A Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága (2006) – Különdíj – színházi zeneszerzői munkásságáért, különösen a Krétakör Színház Phaidra c. előadásának zenéjéért

Máthé Veronika „Roni” 2007 és 2009 között végeztem a mesterszakos képzést a Főiskolán, és állítom, hogy az a két év életem egyik legnagyszerűbb időszaka volt. Mi voltunk a legelső MA-s évfolyam, és a főiskolán éppen akkor végzettekből, a „külsősökből” és a „nagy öregekből” (mint Bauxit és Kanada Káosz) nagyszerű csapat alakult ki. De az órák nemcsak emiatt voltak nagyon élvezetesek, hanem mert úgy tűnt, a tanárainkat is lelkesítette, hogy egy magasabb szinten oktathattak, mint korábban. Nagyon szerettem Farkas Attila Márton előadásait, Farkas Pál meditációit, Ruzsa Ferenc és Körtvélyesi Tibor pálióráit, de ami visszanézve a legmeghatározóbbnak bizonyult, azok Agócs Tamás kurzusai a modern buddhizmusról. Elkezdett érdekelni, hogy hogyan lehet „megfogni” mindazt, ami itt, Európában buddhizmusként megjelenik. Így lettem az ELTE Társadalomtudományi Karán PhD-hallgató, kutatási témám a magyarországi buddhizmus. Emellett a Károli Gáspár Református Egyetemen tanítok holland nyelvet és fordítást, ill. az őszi félévekben vallásbölcsész-hallgatóknak tartok egy buddhizmusról szóló kurzust a „Nem keresztény vallások” sorozatban. Diákok történetei

199

Medve Linda 1996 és 2002 között voltam A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatója. A főiskola elvégzése után Kínában tanultam nyelvet egy évig, majd felvételiztem a Pekingi Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetemre. Azt 2009-ben sikeresen elvégeztem, a jó tanulmányi eredményeknek köszönhetően ösztöndíjat kaptam a kínai államtól, így 2011–2014 között a Harbini Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetem doktori hallgatója lettem. Azóta is orvoslással foglalkozom, ha éppen nem dolgozom, akkor Indiában, Dél-Koreában vagy Kínában tartózkodom, ahol az évek során megismert mesterek segítségével képzem magam tovább. A TKBF megalapozta a jövőmet, és csak köszönettel tartozom mindenkinek, akik részesei voltak a fejlődésemnek, mert a buddhizmus, a szellemiség azóta is nagyon fontos részét képezi az életemnek.

Melocco T. Anna Gyerekkorom óta az élet nagy kérdéseivel és lehetséges válaszaival élek együtt. Az érettségit a Belvárosi Tanodában tettem le 1993-ban. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát 1995-ben kezdtem meg, buddhista tanítói diplomát 2008-ban kaptam. Diplomamunkám címe: A helyes megismerés és a nyelv kapcsolata. Jógatanári diplomamunkám címe: A kettősség egysége, amelyet 2000-ben adtam be. Első jógaóráimat a IX. kerületi nyugdíjasklubban tartottam 2001-től és a buddhista főiskolán 2000-2001-ben. Később vidéken tanítottam jógát. 2001-ben házasságot kötöttem, majd 2002ben leánygyermekem született. Szeretek festeni, rajzolni, táncolni, énekelni. A tajcsi, kungfu, aikidó, csikung, aktív meditáció, vipasszaná, a zen meditációs gyakorlatok mind életem része volt. Végül a dzogcsen lett a megérkezés. Sorsmodellezés-képzésen a családállítást Kövesdi Krisztinától tanultam 2010től. A rendszeres képzéseiben, elvonulásaiban való aktív részvétellel 2014-ig a tudásom tovább mélyült. A családállítás-csoportvezetés életem része. Egyéni tanácsadást 2011 óta vállalok, amiben segít a shiatsu, a biodinamikus-kranioszakrális érintés, az NLP ismerete és sok más izgalmas tanítás.

200


Mesics György „Mesó” 1993-ban, húszévesen kerültem szülővárosomból, Győrből Budapestre. Ebben az évben kezdtem nappali tanulmányaimat a Főiskola vallásfilozófia szakirányán, ahol 1997-ben diplomáztam. Másrészről pedig ekkor kezdtem táncházi muzsikát, népzenét tanulni hegedűn. A mai napig nosztalgiával emlékszem azokra az időkre, amikor – egyéb szállásom nem lévén éppen – egy-egy táncházas mulatsággal eltöltött görbe este után az iskola valamelyik termében töltöttem jól megérdemelt éjszakai pihenésemet fotó: Lajtos István egy kényelmes tatamin, több esetben a reggel előadásra érkező tanárok, diákok nem kis meglepetésére. Ezúton is köszönöm az akkori gondnok, Paizs Miki irántam való jóságát, valamint tanáraim és diáktársaim elnéző segítőkészségét: elmondhatom, hogy hamisítatlan buddhista vendégszeretetben volt részem. A szorgalmas gyakorlásnak (mármint a hegedűn…) meglett az eredménye, táncházi zenészként, prímásként játszom különböző formációkban immár két évtizede. Néhány éve művészeti iskolában tanítom a jövő muzsikusnemzedékét a hangszer fortélyaira. A magyar népzene mellett egy ideje újra feltűnt az életemben fiatalkori szerelmem, a rock’n’roll: a powerfolk műfajban jeleskedő Apnoé zenekar hegedűs-gitáros-énekes frontembere vagyok. Főiskolai diplomámat nem használtam soha semmire, ennek ellenére egy pillanatig sem tartottam feleslegesnek a Tan Kapujában eltöltött időt. Egyrészről a tanárok és diákok személyében sok igazán kiváló embert ismerhettem meg, másrészről pedig a tőlük kapott tanítások azóta is nyomot hagynak a mindennapjaimban. Őszintén köszönöm! „Lehet, hogy Kalki már itt jár közöttünk, és remélem, mihamarabb felfedi kilétét, és lerendezi ezt a Káoszt!” „A śivai aszkéta a legjobb értelemben véve is egy homeless, piszkos, büdös, torzonborz, rendezetlen alak…” „Mindenkinek házi feladat, hogy szerezzen egy saját koponyacsészét!” „Ezo-bio-spiritio megfogalmazása a tudatalattinak az Akasa.” „Ha nálunk valaki női ruhába öltözik, még nem jelenti azt, hogy jógázik!” (Tarr Dániel: Hindu Tantra – Nagy Nelli gyűjtése)


201

Molnár Gábor – Molnár G. Farkasok Olyan családban nőttem fel, ahol semmiféle szakralitásnak, vallási vagy szellemi gyakorlatnak nem volt helye. Állatorvosnak készültem mindig – ehelyett a középiskola után Miskolcra kerülve bölcsésszé lettem. A harcművészet útján járogatva kezdett belülről feszíteni a bizonyosság, hogy van egy fontos terület, amire eddig nem fektettem különösebb hangsúlyt. Később még nyilvánvalóbbá vált, hogy ezt a sokkal rejtélyesebb területet kell kiművelni elsősorban... Így váltottam a dzsúdóról (amit 10 éves koromban kezdtem) az aikidóra. Végül a tanulást háttérbe szorította a harc művelése, olyannyira, hogy már minden szabad és munkaidőmet ennek rendeltem alá: gyakorlatilag mindegy volt, mit, milyen körülmények között, mennyiért kellett vállalnom, csak edzhessek. Alázatot tanulni kénytelen voltam: dolgoztam három műszakban műanyag-feldolgozóban szitázómunkásként, majd pizzafutárként, ügynökösködtem mindenfélével, voltam nagyon durva helyen kocsmáros-éjjeliőr, mezőgazdasági munkás, kávéautomata-forgalmazó, biztonsági őr, kidobó… Ismerem az éhezést: akkortájt hónap végére semmi nem maradt, és napokig nem ettem. Viszont ezt senki nem tudta körülöttem, nem panaszkodtam, vidám gyerek voltam, élveztem az életet – a pénz arra kellett csak, hogy az edzéssel kapcsolatban mindenhova eljuthassak. A miskolci évek utolsó munkahelyén már a régi nagy harcosok halállal kapcsolatos felfogását kerestem, és hullaszállító ügyeletes lettem a proszektúrán. Saját hullazsákot szereztem, hogy az országban való utazgatás során ne ázzak csontig, ha az éjszaka az út mellett ér. Ez sokszor megesett, mivel pénzem nem lévén a Miskolc–Mohács-távolságot nem mindig sikerült egy nap alatt lestoppolni. Télen sem. Ekkor még semmi fogalmam nem volt arról, hogy mit tanított a Buddha, inkább csak különféle filozófiai és ezoterikus könyveket olvastam, amikbe belefutottam. De a hullaházban éber szemlélődéssel töltött év és az erős alázatra tanító létkörülmények természetesen komoly „gyakorlatok” voltak, és nagyon erős alapokat adtak egy életre. A főiskola választása egyenesen következett ezután: harcművészet és szellemiség, és csak ez, mindennap, egész nap. A főiskolán töltött évek nagyon intenzívek voltak: nemcsak a sokszor 20 fölötti heti edzésszám miatt, hanem mert végre válaszokat kaptam azokra a kérdésekre, amik az addigi évek alatt felmerültek. És barátot, mint Virga Jani, a Buddha tanítását, a szatipatthána gyakorlatát Farkas Palitól. Itt találtam meg a társam, Katinkámat, akivel az utat együtt járjuk. A létezés fo-

202


lyamatos változás – az én életemben hatalmas kanyarokkal. Még intenzívebb évek jöttek. Japánt többször megjártam, ami megint különleges változásokat eredményezett. Összegezni úgy tudnám, hogy a tanulás és szellemi elmélyülés évei után újra a gyakorlatiasság lett egyre inkább a fontos. A gyakorlás szempontjából a maximális hatékonyság elérése, az, hogy minden alkalommal azt érezzem, volt előrelépés, konkrét fejlődés, gyarapodás – testben-lélekben egyaránt… Ez alatt az időszak alatt lettem tanító: a fegyveres harcot tekintve Katori Shinto Ryuval foglalkozom (Somogyvári Zsolt barátom irányításával), a napjaim nagy részét pedig a brazil dzsúdzsucu gyakorlása tölti ki (Gracie Barra akadémiája). Az utóbbi kapcsán sok nemzetközi és világversenyre sikerült eljutnom, és jöttek is az eredmények szépen. Nagyszerű csapatom és tanítványaim vannak, akik egyben csodás barátok is. Mára kialakult mederben folyik immár az életem, az egész családom részt vesz ebben, együtt gyakorlunk mindennap, egész nap. Így azt mondhatom, nagyon szerencsés vagyok, csupa csoda az életem!

Dr. Mund Katalin A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán a TEKI KAGYÜ tagjaként 1998-ban szereztem diplomát vallásbölcseleti szakirányon. Enyém lett a 108. diploma! Ezen felbátorodva jelentkeztem az ELTE szociológia szakára, ahol 2004-ben diplomáztam. Közben még diákként elnyertem a rangos Pro Scientia Aranyérmet, többek között éppen azért, mert sokat tudtam a magyarországi alternatív vallási közösségekről, és nem átallottam ezekről neves szaklapokban publikálni. A vallások tanulmányozása után a tudományos gondolkodás felé fordult a figyelmem, mert beláttam, hogy a tudományos munka is nagyrészt hiteken, vélekedéseken alapul. A doktori fokozatot tudományszociológiából szereztem 2009-ben, disszertációmban azt vizsgáltam, hogyan dolgoznak az ELTE etológusai. Munkámból könyv is született, mely 2015-ben jelent meg a Metropolis Media Kiadó Univerzum könyvek sorozatában. Tanítottam az ELTE-n, számos nemzetközi konferencián vettem részt, többek között Dániában, Oxfordban, Cambridge-ben és Philadelphiában. Több mint 40 publikációm jelent meg hazai és nemzetközi szaklapokban. Jelenleg a Galaktika Magazin lapigazgatója vagyok. Diákok történetei

203

Nacsinák Gergely Szerencsés véletlen, hogy épp amikor frissen érettségizett lelkes ifjoncként a TanKapura kerültem – éppen húsz éve –, akkor indult a kérészéletű, de annál intenzívebb Teki szakirány. Innen szereztem be némi immunitást a spirituális giccs megannyi formájával szemben, valamint a világ bonyolultsága iránti lelkesedést. Továbbá ennek köszönhető, hogy azóta sem illek igazán sehova. Nemigen hiszem, hogy sok államilag elismert buddhista tanítói diplomával rendelkező görög ortodox pap szaladgálna reménytelen kis hazánkban, és ez nem kérkedés, csak ténymegállapítás. Majdnem mindent a TKBF akkori poszthippi szubkultúrájának köszönhetek: intellektuális szempontból éppúgy, mint a napi megélhetési gondokat. És mindkettőért tényleg hálás vagyok, még ha ettől még nem is pályázhatok az igazi taoista göcsörtösfa-státuszra...

Nagy-György Attila 2004 szeptemberében Mireisz László javaslatát elfogadva kezdtem el egy mélyebb szintű pokoljárást. A Tan Kapujához úgy érkeztem, hogy én már eleget szenvedtem, történjen valami pozitív változás az életemben! Mikor beléptem a Tan Kapuján, kiderült, hogy semmit nem tudok a saját szenvedésemről. A tanítások egyre mélyebbre vittek a megélésben. A négy nemes igazság égetett, és gyengének éreztem magam a nyolcrétű ösvényre lépéshez. Csak ezek után tudtam belátni, hogy nincs esélyem a megszabadulásra, ha nem törekszem a „helyes” dolgokra. Ennek szellemében lett mára élhető életem, ami szenvedéssel és örömökkel teli, de elfogadom. Ezt kaptam! Szocioterapeutaként, művészetterapeutaként, segítőként és kommunikációs tanácsadóként erre a tapasztalatra támaszkodva javaslom, hogy ha már nem megy másként, akkor próbáljuk meg helyesen. Köszönöm a Tanításokat.

204


A karma. Igen. • 2004. Szeptember. Péntek reggel. Az őszi napfény álmosan pislog be az ablakomon. Pislogok én is. Ébredek. „Ma van a gólyatábor első napja” – konstatálom magamban. Talán mégiscsak el kellene menni, megismerkedni a leendő iskolatársakkal. A szokásos reggeli kávémat magamba döntöm. Majd döntök. Nekivágok. Már a volánbuszon zötykölődöm. „Végállomás” – mondja a sofőr. Szuper, elfelejtettem idejében leszállni. Várható volt, hiszen még a metróaluljáróban is képes vagyok eltévedni. Sebaj, úgyis indul vissza a busz Budapestre, elvisz egy darabon. Már szürkül, mikor végre leszállok Bükkmogyorósdon. Kézzel rajzolt térkép alapján vágok neki a földútnak, amely látszólag a végtelenbe vezet. Ahogy egyre jobban körülölel a sötétség, úgy ver a szívem is egyre szaporábban: talán megint eltévedtem, és az erdőszélen kell éjszakáznom? Ám ekkor felsejlik a fák között egy fehér házikó: az Uszó tanya. Jókor érkezem, a társaság épp indul vissza a faluba, hogy felfrissítsék magukat a Lila büfében. Fordulok én is – ma már másodszor –, újabb séta az erdőszélen, a csillagok alatt. A Lila büfé előtt jókedvű társaság fogad minket, a gólyák másik csapata. Egy padnál ülnek, nevetnek. – Végre itt egy lány – mondja egy kócos fiú. Ülj le mellém, melegíts. Csípős a szeptemberi este. Odaülök. 2014. Szeptember. Péntek. – Igen – mondom, és az egykor kócos fiú ujjamra húzza a gyűrűt. Iliás-Nagy Katalin

Kollégium is volt pár… • …ha nem is klasszikus többemeletes, borozóval és biliárdasztallal fölszerelt és beléptető portás bácsival rendelkező és egyebek, de volt. Az első a II. kerületi Erőd u. 20. első emeletén. Majd a II. kerületi Százados utcában, az Újhegyi lakótelepen, valamint a III. kerületi Lido Szállóban. Majd immáron már a József Attila-lakótelepen, az „új” épületsorunk túlsó végén, a Börzsöny u. 13. szám alatt (most ott leledzik a könyvtár), végül pedig a Csengettyű u. 3. alatt, ami szinte már igazinak volt nevezhető. Ez – szenátusi döntés alapján – 2006-ban szűnt meg. A későbbiekben már csak „kiközvetített” kollégiumi elhelyezés volt, aztán már ez sem. A kollégiumi történéseket összeszedni sajnos lehetetlenség, de aki ott volt, az örökké emlékezni fog rájuk. KaCsa

205

A légkalapács és a Tan • Az 1992-93-as tanév felénél lehetett tudni, hogy ki leszünk rakva a Keleti Károly utcai épületből, így elkezdődött a főiskola új helyszínének keresése. 22 polgármester kapott levelet arról, hogy iskolának alkalmas helyet keresünk, hárman válaszoltak, kettő azt mondta, sajnos nincs lehetőség, egy pedig azt írta, hogy üljünk le, így a 9. kerülettel elkezdődött a tárgyalás. Először a Vágóhíd utcában ajánlottak egy épületet, de a lakosok nem akarták, hogy odaköltözzünk, aztán a dzsumbuj mellett ajánlottak még egyet, azt pedig mi nem fogadtuk el. Majd ajánlották a jelenlegi épületet a József Attila-lakótelepen. Volt IKV-iroda, romhalmaz, rázott a fal, hát elfogadtuk. 1993 nyarának a végén elkezdődtek a felújítási munkálatok, a csatorna keresése és javítása, az IKV-papírok kidobása, elektromos csövezés, szobák átalakítása… A felújítás egészen 1994 nyaráig tartott, ekkor lett kész, közben folyt a tanítás, a falakra lett felírva minden, mert nem voltak táblák.

Az egyik oldalon ment a légkalapács, a másik oldalon meg a Tan. Az 1994-es tanév kezdetén ki lett hirdetve, hogy aki jön, az hozzon magával bútordarabot. A lakótelepen pont aznap kezdődött a lomtalanítás, amikor a tanévnyitó volt, így aztán a diákok szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb ülőalkalmatosságokkal, többek közt egy Trabant-üléssel érkeztek az évnyitóra. Farkas Pál

206

Németh Norbert Ma is emlékezem arra az őszi napra 1990-ben, amikor a Hagyomány és a Transzcendencia Iskolájában meghallgattam Mireisz László nyitó előadását a hermetika témakörében. Kortalan arc, mélyen ülő szemek, mindent átható tekintet… Mint később egyértelmű lett, Laci számomra a legizgalmasabb és legfontosabb témáról, a szellemi megvalósítás útjairól tartott előadásokat, amelyek körében a buddhizmus kiemelt szerepet kapott. Innen szinte egyenes út vezetett odáig, hogy 1991-ben az akkor formálódó Tan Kapuja Buddhista Főiskolára felvételizzek, és az első évfolyamot elkezdjem. Akkoriban minden nyitott és átalakulóban volt. 1993ban félbeszakítottam a főiskolai tanulmányaimat, miközben az ELTE jogi karán diplomát szereztem. A kilencvenes évek második felében felerősödött bennem a szándék, hogy a buddhizmust átfogóan és részleteiben is megismerjem, ezért élve Farkas Pali nagyvonalú ajánlatával és támogatásával, 1999-ben folytattam a főiskolai tanulmányaimat. A Főiskola, illetve gondosan összeválogatott könyvtára kitűnő keretet biztosított a buddhizmus elmélyült tanulmányozásához, amelynek eredményeképpen 2004-ben buddhista tanítói szakon diplomát szereztem. Nem gondolom, hogy buddhista tanulmányaimat rohamtempóban végeztem volna, a mintegy tizenöt év ugyanakkor meghozta gyümölcsét: diplomamunkám kibővített változata A buddhizmus eszméi címen a Kvintesszencia Kiadó gondozásában jelent meg 2005-ben. Ezt követően örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy a Főiskolán néhány éven keresztül óraadóként a buddhizmus eszmetörténetéről, tantrikus buddhizmusról, misztikáról és közvetlen ösvényekről, valamint a tibeti kultúráról tartsak előadás-sorozatokat. Mivel Tibet szellemi hagyománya kezdettől fogva inspirált, jelentkeztem a mesterképzési szak tibeti nyelvi és kultúrtörténeti szakirányára, amelynek elvégzésekor sikerrel védtem meg két tibeti dzogcsen szöveg fordítását tartalmazó szakdolgozatomat 2010-ben. A buddhizmus és más távol-keleti vallások (hinduizmus és taoizmus) világában tett kalandozásaim közepette kezdetben kihívásként, később egyre inkább kivételes lehetőségként éltem meg a kifelé fordulásra hajlamos nyugati környezet, valamint a benső elmélyedésben, meditációs gyakorlatokban gazdag keleti kultúra találkozásait. Az utóbbi időben különösen örömteliek azok a pillanatok, amikor elveszíti jelentőségét, hogy éppen cégjogászként látom el a napi teendőimet, vagy visszavonultságban végzem benső gyakorlataimat, mert mindez feloldódik a spontán jelenlét élményében. Diákok történetei

207

Németh Péter A harc művészete Minden harcol; a világos és sötét, a kemény és lágy, a kint és bent, a lent és fent, az Én és a Más. A harc összefonódás, egyensúlyi helyzetek – vonzások és taszítások tánca. A harcművészet ezeknek a harcoknak a művészete. A tanítványaim közül csak kevesen használják a kalit ezen eredeti rendeltetése szerint: nem járnak a szomszédos szigetekre fejet vagy kenut szerezni, nem lopakodnak az éj sötétje alatt a hódító spanyol gályához elnémítani az őrt, nem a dzsungelre készülnek. Csak a harcra! A harc megváltozott formában, de ugyanolyan intenzíven dúl tovább, ahogy régen – az életünk a tét: önbecsülésünk, én-erőnk, kontroll saját magunk felett, félelmeink, agresszióink, határaink, fókuszáltságunk és a saját életünkben való valódi jelenlétünk a tét! A harcművészet praxis. Praxis – gyakorlás – a hitemhez, magamhoz, az emberekhez, a kommunikációhoz, a gravitációhoz, egyszóval mindenhez. A harcművészet magányos gyakorlással kezdődik. Az alapok ismerete nélkül nem lehet másokkal gyakorolni. Először a test megzabolázása a cél. A következő lépés a figyelem megteremtése. Muszáj figyelni, különben arcul kapják az embert. A harcművészet kifinomulttá nemesít a művelése által. Játék, amibe belefeledkezik az ember – gyerekké válva megint. A magunkkal való harcnak a legszebb eszköze. Művészet, mert egy varázslatos pillanatban, a szatori pillanatában, a festészetben a kép aláírásának pillanatában – hirtelen – az egész többé válik, mint részeinek összege. Ahogy a kép több mint a fél kiló festék, ahogy a hit több mint katekizmus, ahogy egy formagyakorlat több mint pozitúrák összessége, ahogy a gyakorlás több mint út. Ez a megérkezés. Az élet harc, a harc művészet!

208


Paizs Miklós A 2. évfolyammal indultam (azok közé tartozom, akiket egy adminisztrációs hiba következtében vettek fel), ott voltam az iskola költözésénél, ill. segédkeztem az új iskola rendbehozásában, miközben az épületben laktam. Ebből fakadt, hogy az iskola kertésze, illetve gondnoka lettem, és hogy lett hol gyakorolnom, úgyhogy a zenész lényem is itt nyert alapozást. Közvetlenül a főiskolának köszönhetem a Korai Örömbe és a Bëlgába való kerülésemet is. Jelenleg Sickratman néven működök, és a BASZ-nak (Budapesti Anarchista Színház) vagyok a tagja, illetve írok (könyv, libretto, filmforgatókönyv, vers, dalszöveg).

Péter Domokos Nehéz pár mondatban leírni azt a hálát és köszönetet, amit – mi, korábbi tanítványok – érzünk/érezhetünk a Főiskola felé. Amikor 16 évvel ezelőtt végeztem dharmatanítóként, még nem értettem semmit abból a hatalmas tudásanyagból, amivel találkozhattunk Farkas Pál vagy TeinglTakács Laci óráin, és főleg nem tudtuk, hogy egy ilyen végzettség hogyan fogja segíteni spirituális és világi Dharmánkat. A hosszú évek alatt azonban sok minden megérett és világossá vált számomra: egy diplomától senki nem lesz tanár vagy tanító… A Tan idővel megérik a tanítványban, aki egyszer (hosszú évek gyakorlása után) tanárrá válik. A jógatanári szak megadta azt a lehetőséget, hogy az életemet egyszerre folytassam a buddhizmus és a jóga útján, mégis a való világban, a városom közepén, mindennapi emberek között. Nagy József ösztönzésére rögtön elkezdtem tanítani, aminek eredményeképpen mára egy 160 főt foglalkoztató stúdiót vezetünk feleségemmel Dunaújvárosban. Hatalmas előnyökkel indultunk az „egyszerű gyakorlókhoz” képest minden képzésen, szemináriumon, workshopon, amin részt vettünk itthoni, külföldi és indiai tanulmányaink során. Olyan ismereteink voltak a régi tanítók, a szent iratok vagy Diákok történetei

209

az erkölcsi tanítások terén, amiket mások sokszorta annyi idő alatt tudtak elsajátítani általuk választott irodalomból, hiteles tanítók magyarázatai és esetleges kérdésekre adott válaszaik nélkül. A buddhizmus tanításai azóta is elkísérnek, azok szellemében éljük életünket, oktatjuk tanítványainkat, és neveljük három gyönyörű gyermekünket. Hari Om. „Akkor most meditáció helyett két perc kétségbeesés…” „Képzeljétek el József Attilát, amint rendbe jön… többé már nem lenne József Attila!” Husserl fenomenológiájáról: „Nehéz lesz és unalmas, kb. 50 percig…” „A tantra tanítása csak idomítás a valóság faktikus brutalitásához…” (Karsai Gábor: Filozófiatörténet 5. szem. – Nagy Nelli gyűjtése)

Prutkay Csaba „Csaba Lu” Buddhista nyelvfilozófusként végeztem A Tan Kapuja Buddhista Főiskola kínai szakirányán (1998), majd sinológusként (orientalista előadó) az ELTE kínai szakán (2001). Elvégeztem nyelvész szakirányon a 3 éves PhD-kurzust, de nem doktoráltam le. Szabadúszó, szellemi kreatív emberként jól megtaláltam a helyem a kínai kultúra kutatásában, művelésében és terjesztésében. Sokfelé jártam Kínában és Délkelet-Ázsiában. Laktam buddhista kolostorban Gaoxiongban, fordítottam titkosírással írott évszázados taoista szövegeket, gyűjtöttem talizmánokat kínai templomokban, ittam teát buddhista szerzetesekkel ködös kolostorok furcsa helyiségeiben, részt vettem sötét sikátorban zajló taoista szertartáson, lapozgattam a taoista kánont egy elhagyott templom könyvtárában Hongkongban, avatott mesterektől tanultam a dél-kínai harcművészetek titkait egy kínai vidéki hátsó udvarban, hogy csak pár dolgot említsek, ami meghatározza létszemléletemet. Ezen élményeim inspiráltak arra, hogy 2010-ben létrehozzam a Dél-Kína Kulturális Egyesületet. Magánemberként aktívan 1999-től folyamatosan mozgok Budapest dinamikusan fejlődő „Kínai Negyedében”. Az itt szerzett tapasztalataimat mint különféle cégek képviselője és tanácsadója szívesen használom fel bármilyen projekt megvalósításában. www.kinainegyed.hu

210


Rajnoha Szilvia 1995-ben kezdtem el a Főiskolát, és igen hamar a jóga szakirányra váltottam, ahol egy elképesztően inspiráló közegben találtam magam. Persze egyrészt a buddhizmus és a jóga elmélete és eszköztára, de különösen a Főiskola tanárainak és közösségének megalkuvás nélküli őszintesége és elszántsága radikális, transzformáló erővel hatottak rám. Néhány év igen kalandos és intenzív kísérletezgetés és keresgélés után egy konkrét, hiteles és tradicionális ösvényre és tanítóra vágytam, így elutaztam Indiába. Itt őszentsége Penor Rinpocse, a Nyingma egyik vonaltartója, a „nagy öreg” dzogcsen tanítók egyike fogadott tanítványául, és a következő 5 évben (őszentsége haláláig) soksok hónapot töltöttem a több mint 4000 fős kolostorában rövidebb-hosszabb elvonulásokon, tanításokon, szertartásokon. Ez idő tájt lettem egy másik rendkívüli tanító, a szintén Nyingma-vonalbéli Dzongszár Khjence Rinpocse tanítványa is, aki amellett, hogy hagyományos tanító és filmrendező, számomra ő (és különösen a humora) testesíti meg a leghitelesebben a dzogcsen szemléletét. Az elmúlt több mint 10 évben számtalan alkalommal próbáltam meghívni őt a Főiskola és Láma Csöpel támogatásával, de legalább most már mindig megígéri, hogy hamarosan jön. Összesen 2 és fél évet töltöttem kint, ebből fél évet Kathmanduban, ahol a Boudhanath, ezen belül pl. az International Buddhist Academy, a Rangjung Yeshe Institute nyújtottak elméleti és gyakorlati hátteret a meditációs gyakorlásomnak. Belemerültem az Advaita Védánta tanításaiba is egy bombayi megvilágosodott bankigazgató, Nisargadatta Maharaj tanítványa, Ramesh Balsekar szatjaingjai révén. Közben elvégeztem egy tanárképző főiskolát és egy pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás posztgraduális képzést. A buddhista meditáció mellett testtudatos módszerekben, ájurvédikus szemléletű jógaterápiában képzem magam folyamatosan. Az érdekel, hogyan lehet a testünkön keresztül egyre mélyebb szinten kapcsolódni önmagunkhoz, a másikhoz és a világhoz a nyugati és a keleti szemlélet ötvözésével.

Om szalba moccsa modzsi szadaja szabaha


211

Soós Sándor 1971-ben születtem, A Tan Kapuja legelső évfolyamának hallgatójaként végeztem a főiskolán. Szűkebb kutatási területem a buddhista hagiográfia, az indiai buddhista sziddhák világa, valamint a zen története és filozófiája lett. 2000-ben a főiskola kiadásában jelent meg A nyolcvannégy mahásziddha című kötetem. 2014-ben szereztem doktori fokozatot a Debreceni Egyetemen. Értekezésem címe: A zen mint filozófia, illetve a zen buddhizmus mint tudati háttér fogalmának vizsgálata Nisida Kitaró Dzen no Kenkjú című írásának szemelvényei alapján.

Szabados Levente Hivatásom a tudat és folyamatainak kutatása, legyenek azok bár természetes vagy mesterséges eredetűek. Tanulmányaim korai szakasza és programozói végzettségem megszerzése után figyelmem saját tudatom felé fordult. Ekkor köteleztem el magam a buddhizmus tanulmányozása mellett, melyre elméleti oldalon előbb a 2000 és 2006 közti BA-, majd az ezt követő, 2008 és 2010 közti MAképzésem és óraadói tevékenységem során nyílt módom. Kiemelkedő lehetőségként éltem meg, hogy a hiteles belső tradíciók tanítói által vezetett meditatív praxisomat kiegészítően a Főiskolán a buddhizmus történeti és filozófiai rendszerével, egyéb filozófiai irányzatokhoz fűződő viszonyával kapcsolatosan strukturált felsőoktatási képzésben részesülhettem. Ezt a nyugati féltekén továbbra is páratlan lehetőségnek tartom, mely hozzájárult későbbi tevékenységem kibontakozásához. Jelenleg mesterséges intelligenciarendszerek – ezen belül is szervezeti tudásgráf és prediktív technológiák – fejlesztésével foglalkozom, és az Analogy Zrt., egy növekvő startup vállalkozás technológiai igazgatójaként igyekszem kamatoztatni a tudatfilozófiai háttér és az informatikai tudás kombinációját. Szervezet- és közösségfejlesztési területen pedig kifejezett hangsúlyt fektetek a buddhizmus inspirálta nyitott közösségek létrehozására és fejlesztésére, amit nyilvános beszélőként és előadóként igyekszem a civil és üzleti élet tágabb szférájában is propagálni.

212


Szabó Ágnes Bár a szívem mélyén táncosnak vallom magam, a színészmesterség alázatos szolgájaként veszek részt az International Institute for Theatre Research és a Coatesville Cultural Society által közösen létrehozott produkciókban 1997 óta (igaz ugyan, hogy egy másik időzónában). Nemcsak a gyermekemet, hanem utazásaim nagy részét is a velük való kapcsolatnak köszönhetem, hiszen felléptünk az Egyesült Államokban, Puerto Ricóban, Olaszországban és Magyarországon is. Ugyanakkor tagja vagyok a Bérczi Zsófia által vezetett Élőkép Társulatnak annak megalakulása óta fotó: Adrián Zoltán (2002). Legutóbb a Lepkévé válás – Konspiráció című előadással, mely idén ünnepli létrehozásának 10. évfordulóját, a Fadjr Nemzetközi Színházi Fesztiválon léptünk fel Teheránban. Az éberséget, mely bennem mindig is összemosódott a színészi jelenléttel, előbb csak vendéglátás, majd vendéglátás és gyereknevelés mellett három felvonásban is gyakorolhattam a Tan Kapuján:1997–1998, 2001–2003 és 2009– 2011 között. Aikidó szakirányon én voltam az első és egy ideig az egyetlen lány hallgató is. Később a mesterképzést már japán nyelvi és kultúrtörténeti specializáción végeztem el. A felvonások közötti szünetekben álltam az egyház és a főiskola alkalmazásában is.

Szabó Kriszta 1996-ban, rögtön az érettségi után kezdtem a Főiskolát. Az alapozó tantárgyak és a dalai láma látogatásának hatására a tibeti nyelvet választottam. A harmadik évtől már párhuzamosan jártam az ELTE tibeti szakára is. A fordítások nagy részén már a kezdetektől Tóth Zsu zsan nával közösen dolgozunk. A Főiskola segítségével vele indultunk el az első tanulmányutunkra Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain Ladakhba, amit számos utazás követett a Világ tetejére. Az első munkahelyeDiákok történetei

213

met is a Főiskola ajánlásával szereztem a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban, ahol kommunikációval és a kiállításokhoz kapcsolódó rendezvényekkel foglalkoztam. Ez a vonal azóta is töretlen az életemben, később az Iparművészeti Múzeumban és az Indiai Kulturális Központban dolgoztam hasonló munkakörökben, de mindig a művészet és a keleti kultúra közelében. Jelenleg művészeti képzések szervezésével foglalkozom, illetve az ELTE Mongol Nyelvészeti Doktori Programjának keretében írom a PhD-met az iszlám és a buddhizmus kulturális kölcsönhatásairól.

Szakács Gábor A főiskolát a második induló évfolyammal kezdtem 1992-ben. A dolog érdekessége, hogy a Buddhista Főiskoláról a katonaságban szereztem tudomást, és így utamat a leszerelés után rögtön a főiskolával folytattam. Néhány vargabetű után ma azzal foglalkozom, ami számomra már a ’80-as évek vége óta nagyon fontos: a Hamvas Béla-életművel. A Medio Kiadóban 2001-ben kaptam először munkát Dúl Antaltól, idővel egyre több feladattal bízott meg, míg 2013 decemberében kollégámra, Palkovics Tiborra és rám bízta a Hamvas-hagyaték gondozását és a kiadó vezetését.

Zen(E) Akadémia • Valamikor a ’70-es évek végén történt, amikor egyszer az akkori Majakovkszkij utcában jártam, meglepődve, de egyúttal örömmel láttam, hogy nagy neonbetűkkel az egyik épületre az van kiírva, hogy „ZEN AKADÉMIA”. Ebbe az épületbe egyébként gyakran jártam komolyzenei koncertekre. Néhány héttel később persze kijavították a kiégett E betűt, de nekem megmaradt az emlék, és dolgozott bennem az idea egy zen akadémiáról, valamint a zen és a zene kapcsolatáról. Egy iskoláról, ahol zent lehet tanulni, egy iskoláról, ahol a zennel kapcsolatos művészetek oktatása is helyet kap. Úgy negyvenöt évnek kellett eltelnie, hogy megvalósuljon ez a vízió. 2016 tavaszán huszonöt hallgatóval elindult egy zen hangszeres tanfolyam, a japán zen meditációs hangszerének oktatása, a sakuhacsi-kurzus. A „fúvós zen” kurzus oktatója Kenéz László művésztanár. Dobosy Antal

214


Szalai Gyula A főiskolára 2000-ben iratkoztam be, 2005 novemberében Takács Laci invitálására Alsószentmártonba mentem, hogy segítsem a Kis Tigris Gimnázium gazdasági és műszaki fejlesztését. Hat nagyon kemény, de szép évet töltöttünk együtt. Ő visszament a fősuliba, én pedig a TKBE közoktatási projektjét irányítom az egyház megbízásából. Ez elsősorban a fenntartó törvényi felelősségét, helyszíni képviseletét, másodsorban pedig gazdaságmenedzseri és közösségépítési feladatot jelent. Az intézmény szakmai elismertségét fémjelzi az ezerhez közelítő sikeres érettségi, a kiemelt állami ösztöndíjas tanulóink, továbbá hogy igazgatónkat felvették a nemzeti videós arcképcsarnokba. Törvényi helyzetünk szilárd, és mára önerőből épített, százmillió forintos iskolaépület – kis tornakomplexummal – várja a tanulóit. Rövid távú fejlesztési tervünk a gimnázium utánpótlását biztosító általános iskola építése, ami reményem szerint 3 éven belül megvalósul.

Szántai Zsolt 1966-ban születtem, tizenhat éves korom óta jelennek meg műfordításaim, írásaim. Elvégeztem néhány iskolát és tanfolyamot, szereztem ilyenolyan papírokat, bizonyítványokat, megtanultam néhány nyelvet, dolgoztam külkereskedőként, nyelvtanárként, programozóként és mentőcsónakosként, csavarogtam egy kicsit, és amikor muszáj volt, katonáskodtam egy keveset, de közben csak és kizárólag a könyvcsinálás érdekelt. Huszonhat éves korom óta „csak” könyves vagyok: fordítok, írok, szerkesztek, időnként főszerkesztek és lektorálok. Dolgoztam a régi Galaktika és Atlantisz Magazinoknak, a Móra, a Valhalla, a Novella, a Szukits, a Cartaphilus, a Delta Vison, az IPC, a Totem, az Európa, az Alexandra Kiadóknak, és még egy sor másiknak. Sci-fi, fantasy, horror, klasszikus és kortárs irodalom, zenészek/ együttesek életrajza, szakácskönyv és képregény, lektűr és filozófia, kaland és pszichológia – meglehetősen sok és meglehetősen sokféle könyv készítésében vettem már részt valamilyen szerepkörben. Diákok történetei

215

Mindig is meg akartam tanulni a tibeti nyelvet. Eredetileg a ’90-es évek közepén szerettem volna jelentkezni a TKBF-re, de aztán úgy alakult az életem, hogy erre csak 2004-ben került sor. Három évet teljesítettem, a negyediket (családi és anyagi okok miatt) nem vállalhattam, így nem végeztem el a főiskolát. Nem végeztem el, viszont az alatt a három év alatt, amíg odajártam, megtanultam egy nyelvet, néhány tanáromtól pedig olyan szemléletmódot, olyan viselkedésmintát kaptam, ami azóta is sokat segít a magánéletemben és a munkámban is. Több buddhista témájú és irányultságú könyvet fordítottam (pl.: T.W. Shakabpa: „Tibet története”; Őszentsége, a XIV. Dalai Láma néhány műve; A tizennégy dalai láma története stb). A főiskolán az egyik tanárom egy alkalommal megjegyezte: nem biztos, hogy a nagy és bonyolult rendszerek tanulmányozásával kell foglalkoznia annak, aki még a Négy Nemes Igazság lényegét sem fogta fel egészen. Találónak éreztem ezt a megállapítást – egyebek mellett ez az oka annak, hogy az évek során saját kiadóimmal és másokkal is arra törekedtem és törekszem ma is, hogy az „emberközeli”, „hétköznapi” buddhizmust bemutató és népszerűsítő könyveket jelentessek meg, olyan műveket, amelyek megértéséhez nincs szükség különösebb szakmai, filozófiai műveltségre, csupán józan és nyitott gondolkodásra.

Száraz Róbert Áve. Erdélyben születtem, Szatmárnémetiben. 15 évesen elkezdtem karatézni, és mivel érdekelt a szellemi háttér is, egyszerre két szerelemre leltem, a harcművészetekre és a buddhizmusra. A szerelem szívás, így nem lettem hippi költő, sem csajozós katolikus pap. Így kerültem a Buddhista Főiskolára valamikor a XX. század utolsó éveiben. Ott jó sok időt töltöttem, tibeti szakon kezdtem, később felvettem az aikidó szakot is. Időközben a főiskola jegyzetboltjában is dolgoztam, amit kissé kibővítettünk, „webesítettünk”, illetve a hiányzó szakirodalom miatt egy kis kiadót is összedobtunk. Először az aikidóban, később az iaidóban találtam meg azt, hogy ha a külső sallangoktól lecsupaszítjuk, akkor a harcművészetek és a buddhizmus egy-

216


fajta jin-jang jelként kiegészítik, tartalmazzák egymást. Ez nem csak a japán harcművészetekre igaz. Egy ideje a Fülöp-szigeteki harcművészeteket, a kalit is gyakorlom, és abban is megtaláltam ezt az egységet. A kard, illetve a bot művészetének tanítása közben is ezt a szemléletet igyekszem megvilágítani. Közben aikidóedzői diplomát is szereztem a Testnevelési Főiskolán, aikidóból 1. danig, iaidóból 3. danig jutottam. A buddhizmus–harcművészetek-tengely egy harmadik elemmel, a gitározással bővült. A klasszikus és spanyol zene igen nagy gyönyörűséggel tölt el. Ha több időm lenne, mindennap jógáznék – mert az fantasztikus, de a kézművessör-lelőhelyeket is szívesen látogatom, és gyakran rácsodálkozom arra, hogy a tudatom – bár a szamszárában kavar – elég jó világot teremtett, hiszen a nők gyönyörűek.

Széll Andor Kedves Ti, kik a Tan útját követve e könyvet kezetekbe veszitek, és a dicső múltat tanulmányozzátok, hogy porral sűrűn fedett szemetekbe a fény halvány sugarai ösvényt leljenek, halljátok üvöltésem: a lét szenvedés, melynek oka a szomj, ne fogyasszunk hát lét mértéktelenül, és ügyeljünk az alkoholtartalomra. Széll Andor vagyok, 2002-ben szabadult tőlem az alma mater – bár igyekeztem nem túl messze esni a fájától. A fenti mélységek megtapasztalásán túl a csoda – mely 1991-ben megszületett – a folyamatos önfejlesztés útjára terelt bennünket, megtanított felállni a kudarcok után, de ami talán ennél is fontosabb: megtanított kezelni a sikert is. Shotokan karatét gyakoroltam a főiskolán Krepsz János Sensei vezetésével, akinél jobb fizikai és szellemi tanítót nem is kívánhatnék magamnak. A karatéban 2009 és 2012 között az Európa-bajnokságokon, egyszeres Európa-bajnok, négyszeres Európabajnoki 2. helyezett, egyszeres 3. és egyszeres 4. helyezett lettem egyéni és csapat formagyakorlatokban, míg a világbajnokságon 6. helyezést értem el egyéni formagyakorlatban. Álmaimat követve 2015 augusztusa óta karatét tanítok gyerekeknek 3–6, illetve 7–12 éves korig, és van egy felnőtt csoportom is. Mindezt Norvégiában teszem családommal, a képen balról jobbra Áron, a mosolygó veszedelem, Dominika, a legcsodálatosabb anyuka a szamszárában, Zsuzska, aki per pillanat Diákok történetei

217

egy hercegnő (annak létező összes attitűdjével) és a kialvatlanságtól meglehetősen elhasznált Apuka vagyok én a jobb szélen. Erre nem ragadtam még meg a lehetőséget, így most szeretném megköszönni mindenkinek, különösképpen Krepsz János Senseinek, Farkas Palinak, Abe Tetsushi és Szabó Balázs Senseinek, Erzsikének... de igazán-igazán MINDENKINEK, aki ott volt, aki tanított, és aki tanult együtt velem, és segített megmutatni: merre érdemes mennem. Köszönöm.

Szigeti Árpád Ezelőtt 25-27 évvel, az akkor még Csillaghegyen tartott egyik előadása után Mireisz László tanár úr meghívta a jelenlévőket, különösen a nagyobb arcokat – mint például egy jelen lévő filmrendezőt – Uszóra a hétvégére. A különösen meghívottak azonban nem mentek el, a kevésbé vártak viszont igen. Ezek között voltam én is. Egy rend szerveződött, és olyan előadások, hozzászólások és más események történtek, amik örökre emlékezetesek maradnak. A résztvevők mindegyike – egy kivételével – részt vett a Tan Kapuja létrehozásában, mind tagjai voltak a száznyolcaknak. Az egy kivétel én voltam. Én a Hagyomány és Transzcendencia Iskoláját hoztam létre, és szerkesztettem az Őshagyományt, több éven keresztül. Amikor már a politika is bele akart ezekbe vicsorogni, akkor abbahagytam. Beiratkoztam A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára. Olyan előadások, szemináriumok voltak, amikért örökké hálás leszek. Igyekeztem valamit én is hozzáadni a Főiskola életéhez, ez volt a Buddhabarlang, ami közel hozta egymáshoz a tanárokat és diákokat. Szépséghiba csak az volt, hogy a gyengébbik nem nem érdeklődött irántam, sem esztétikailag, sem szellemileg nem látott bennem figyelemre méltót. Jelenleg bálnafos vagyok, pontosabban bánatos. Sem jelenlegi élethelyzetem, sem az ország helyzete nem vidít fel. Ez utóbbira is jellemző a következő kérdés-válasz. Nemrég eszembe jutott valami, amivel még most is szolgálhatnám a Főiskolát. Valakinek elmondtam. A kérdés: ez nagyon jó ötlet! Isteni szikra! De melyik istené? A válaszom: hogy melyiké? Nem tudom. Lehet, hogy Jahvéé, az Öreg Istené, de lehet, hogy a fiáé, Jézusé. De nekem nem ez számít. Hanem az, hogy a végtelen szellem az én véges szellemembe tekintett, és szikrát küldött. Köszönöm. Nektek is köszönöm. A figyelmet.

218


Szőts Gábor 1996–2000 között jártam a főiskolára aikidó és vallásbölcselet szakirányokra. Barna övesként egy évig voltam Szabó Balázs segédoktatója, majd vidékre költöztem. 2002-ben vizsgáztam aikidóból 1. danra, és később ki-aikidóból is fekete övet szereztem. Az elmúlt 15 évben gyerekek és felnőttek oktatásával foglalkoztam Tolna megyében, jelenleg két sportegyesület szakmai irányítása a feladatom. Munkám kiindulópontja egy általam kidolgozott speciális harcművészeti mozgásfejlesztő, melynek alapjait az aikidóból, a grapplingból, a brazil dzsúdzsucuból és a birkózásból gyúrtam össze. Foglalkoztam hátrányos helyzetű és enyhe értelmi fogyatékos gyerekekkel, tanítottam iskolában testnevelőként, dolgoztam nemzetközi bíróként a birkózósportban. Edzőként jelenleg a birkózósport felvirágoztatásáért dolgozom Tolna megyében. Legnagyobb sikereimet a grapplingben értem el (nem olimpiai birkózó fogásnem – földharc) edzőként és versenyzőként is. Korosztályos tanítványaim a világ élvonalába tartoznak, és jómagam is három alkalommal voltam a világ legjobbja a 35 év felettiek közt. Jelenleg a Gracie dzsúdzsucu nemzetközi brazil iskola magyarországi vezető oktatója vagyok, valamint a combat wrestling sport magyarországi képviseletét látom el. Két fiúgyermekem van.

Tóth Ibolya Ahogy már Gaál Balázs írta, egy időben jártunk A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, ahol én 1997-ben szereztem oklevelet. Ezután együtt tanultunk az ELTE-n is ógörög– indológia szakon 2001–2007 között. Én 2013-ban szereztem diplomát mindkét szakon. 2013 óta ösztöndíjas doktori hallgató vagyok az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Ókortudomány programján. A kutatási témám mindkét tudományterületet érinti: az írásbeliség és az epigráfiai gyakorlat kialakulása Indiában, különösen Asóka ediktumai mint legkorábbi epigráfiai emlékeink Indiában, illetve az ebben az időszakban kimutatható görög–indiai kulturális érintkezések. Diákok történetei

219

Tóth Szabolcs 1991-ben, az első évfolyamban kezdtem a Főiskolán. 1995-ben lettem a Tilos Rádió ügyvezetője és munkatársa, és a mai napig nagyon szeretek rádiózni. Hogy lenne másképp lehetőségem órákon át faggatni olyan nagyszerű emberi lényeket, mint Csányi Vilmos, Vekerdy Tamás, Feldmár András vagy Farkas Pál. Ugye! 1997 óta élek boldog párkapcsolatban Laurával. Gyerekünk nincs, de annyi jó fej gyerek van, akinek nincsenek igazi szülei, mi megengedhetjük magunknak, hogy jó fej szülők legyünk igazi gyerek nélkül. Paizs Miklóssal zenével és hangszerekkel kísérleteztünk. Alapító tagja voltam a Főiskola hírhedté vált Bëlga zenekarának és több más under- és overground zenekarnak is. Zeneszerzőként színházak, táncosok mellett dolgozom. Az indiai klasszikus zenével való találkozás egy teljesen új irányba vitte az életemet. A 2000-es évek felét Indiában éltem. Édesapám mellett Pandit Rajeev Janardan szitárművész és Han Kui Yuan Chen taijiquan mester is fiának fogadott, azaz mindösszesen három apám van.

Ullrich Gergely Kezdetben kínai szakirányra akartam jönni a saolin kungfu edzések miatt, de szerencsére vallásbölcselet szakirány lett belőle, ami a mai napig sokat segít a vallások és az emberek megértésében, illetve a vallási félreértések és téveszmék felismerésében. A modern lakodalmas ezotéria terjedése miatt ennek egyre több haszna van, bár inkább csak az én életemben. Nagyon sok jó emberrel és baráttal ismerkedtem itt össze, akinek a hatása és fontossága ugyanannyira felbecsülhetetlen, mint az, amit az órákon (vagy azokon túl) tanultam a tanároktól. 2001 óta vagyok itt (közben úgy alakult, hogy az Egyháznak dolgozom), ami már több, mint az iskola fennállásának a fele... Különös így belegondolni. De tetszik!

220


Vadász Ákos Tullió 1995–99 között jártam a főiskolára. Jógaoktató szakon végeztem. Már az első napokban megismerkedtem egy diáktársammal, Váradi Tiborral, akit a tanítómmá fogadtam, és mai napig járok az előadásaira. Tanításai az életszemléletem, világnézetem alapjává váltak. Azzal foglalkozom, hogyan őrizheted meg fiatalságodat és az egészségedet léböjtkúrákkal és mozgással. A főiskolai jógaképzés után Párizsba mentem, és Iyengarjóga-oktató lettem. Arra jutottam, hogy a jógát újra kell értelmezni, hogy a modern ember problémáira (is) adjon megoldást. Ismét tanulni kezdtem, személyi edzőnek, gerinctrénernek stb. A Kelet szemlélődését, folyamatközpontúságát a Nyugat céltudatosságával és eredményközpontúságával egészítettem ki. Új célt, küldetést adtam neki, és a határtudományok szakértőinek bevonásával (orvos-természetgyógyász, sportoktató, gyógytornász) egy modern mozgásrendszert alakítottam ki: a funkcionális jógát. Jógaoktatókat képzek és továbbképzek, léböjtkúrákat vezetek, és műhelyeket tartok. Honlapjaimra hetente írok tanulmányt, vagy készítek videót, eljuttatva a tudást vidékre és külföldre is. A főiskolán szerzett eredeti „szakmámból” kiindulva sikeres vállalkozást fejlesztettem. Meggyőződésem, hogy az üzleti életnek is alá kell rendelődnie a spirituális értékeknek, szemléletnek.

Váradi Tibor A vallás és a filozófia iránti érdeklődésem okán választottam A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát. Fontosnak tartottam, hogy ez a tudás minél több emberhez eljusson, ezért már a főiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan is tartottam előadásokat, kezdetben főleg természetgyógyászati és egészséges életmód témakörökben. Diplomamunkámat szintén ezen a területen írtam: A tibeti buddhista gyógyászat és a nyugaton elterjedt természetgyógyászat összehasonlító elemzése. Az elmúlt 20 évben több mint 700 előadást tartottam belföldön és külföldön egyaránt az öngyógyítás, az önismeret, a vallásfilozófia és a szellemtudomány témaköreiben. Azok számára, akik nem jutnak el az előadásokra, a fent említett témákban 11 könyvet is írDiákok történetei

221

tam. Munkámat a Napfényes Élet Alapítvány égisze alatt végzem. Barátaim és munkatársaim segítségével létrehoztuk emellett a Napfényes Gyógyközpontot, a Napfényes Éttermet, a Napfényes Rendezvénytermet és a Napfényes Óvodát. Az elmúlt években számtalan felkérés, tévé- és rádiószereplés tette lehetővé, hogy minél több emberhez eljussanak azok a tanítások és gyakorlatok, amelyek révén megőrizhető az egészség, megteremthető a belső béke, és felébreszthető az együtt érző szeretet. Az a tudás és szemléletmód, amit a főiskolai évek alatt kaptam, a mai napig kíséri utamat, és segíti tevékenységemet. Köszönet és hála érte mindenkinek!

Varjasi Géza Hát, ami a dharmát illeti, amit elég szívesen csinálok mostanában, az a Buddha FM rádiós riportok. A rádiót nagyon fontosnak tartom, mert szerintem egy nagyon jó fórum arra, hogy a magyarországi buddhizmus kilépjen családias keretei közül, és jó sokan tájékozódhassanak arról a végtelen érdekes és lényeges tudásról és lehetőségről, amit a közösségek és/vagy a magas megvalósítással rendelkező személyek vagy gyakorlók eléjük tárni képesek. Meg rendkívül szórakoztató is. Sok társammal tavaly, 2015-ben fejeztük be a Peace Vase Project magyarországi részét. A Békeváza Programot egy az 1800-as évek második felében feltárt Guru Rinpocse-terma alapján Dilgo Khjence Rinpocse indította 1990-ben. Napjainkban már Dzongsar Khjence Rinpocse vezényli. A világban tibeti asztrológusok által meghatározott helyekre kell kb. 6000 megszentelt vázát elásni vagy vizekbe süllyeszteni. Ezek a vázák aztán megbékítik az emberi tevékenység által megbolygatott földszellemeket. Ennek egyenes következménye lesz a béke, az egészség és a jólét a Földön. Hozzánk ebből kb. 40 jutott, amit 2005 óta kitartó türelemmel plántált el több, egymástól különböző csapat. Igen jó érzésű szimbolikus cselekvés volt. A Keith Dowman tanításait követő Radikális Dzogcsen Közösségben gyakorlok ’98 óta, amikor is az Uszó gondnoka voltam 3 évig. Mind az Uszó, mind a dzogcsen igen mély tapasztalásokhoz juttatott. Az Uszó azért kicsit kemény is volt, nem mindig voltam benne biztos, hogy ép elmével megúszom. Az erdei magány határozott tanító. A TKBF-re 1992-ben kezdtem járni, ’93-tól mint rendes hallgató voltam ott. Meglehet, idén lediplomázok. Minden a testvérem.

222


Vásárhelyi Béla Most Tajvanon vagyok, már hat éve. Előtte Kínában éltem egy évig. Elvégeztem itt egy mesterszakot vallástudományokból, és most a doktori disszertációmon dolgozok filozófia szakon. Leghamarabb egy év múlva végzek.

Vaszi Sándor – Urgyen A tibeti hagyományokon alapuló Tiszta Fény Jógája oktatója vagyok. XI. Tarab Tulku rinpocse hatalmazott fel a tanításra az általa tartott képzések elvégzése után, a kilencvenes évek közepén. Ebben az időben a Buddhista Főiskolán oktattam a Mester „Egység a Kettősségben” rendszerét, amely mostani tanításaimnak is az alapja.

Vázsonyi János 1993-ban kezdtem el járni a Buddhista Főiskolára. A dzsessztanszakról mentem át, és már a felvételin feltűnt a nyitottság és a jó értelemben vett lazaság, ami jólesett a Zeneművészeti Főiskola versenyszelleme után. Jártam Uszón is, ami csodás hely elvonulásokra. A zene és a meditáció sok analógiát mutat, és főleg az improvizatív zenékben lehet megélni a pillanat szépségét. Sok későbbi művész barátot ismertem meg itt (Paizs Miklóst és Márkos Albertet például), akikkel később dolgoztunk is együtt. A hangszeres technikai fejlődés csak akkor ér valamit, ha belső szellemi fejlődéssel párosul. Ennek megértésében sokat segített a buddhizmus és a suli. Talán ez a szellemiség is hozzájárult ahhoz, hogy szaxofonosként mostanra olyan művészekkel hozott össze a sors közös fellépésekre (Esterházy Péter, Udvaros Dorottya, Rudolf Péter, Bálint András stb.), akikre fiatalon úgy gondoltam, mint távoli, elérhetetlen csillagokra. Jó alkalom a 25. évforduló arra, hogy ezt a szellemi segítséget megköszönjem! Diákok történetei

223

Virga János 1996 és 2000 között jártam a főiskolára, ahol az aikidó szakirányt végeztem el. A főiskola befejezését követően visszaköltöztem Tatabányára, ahol szociális munkásként helyezkedtem el, és a munka mellett aikidóoktatással foglalkoztam. 2003-ban megszereztem a sportoktatói diplomát, 2007-ben pedig a szociális munkás diplomát is. 2009-ben megnősültem, ami számomra azért fontos és emlékezetes, mert felkértük Farkas Pált, hogy adjon össze bennünket a párommal buddhista szertartás szerint. Életem egyik meghatározó élménye volt ez. Pályafutásom egyik emlékezetes éve 2010 volt, amikor levizsgáztam 4. dan fokozatra. 2014-ben elköltöztünk családommal Zala megyébe, egy kis faluba, ahol most 3000 négyzetméter területen élünk, kertészkedünk, és állatokat tartunk. Itt is gyermekvédelemmel és aikidóoktatással foglalkozom.

Zilahi Gábor Szervusztok, dehogy telik, csak a szamszára forog? Vagy hogy is van ez, no de nem akarok ilyen vicces lenni, haha. Szóval nagy megtiszteltetés ez számomra, s rendkívül örülök, egyrészt hogy az iskola és az egyház ily hosszú ideje végzi tevékenységét, másrészt pedig annak, hogy 1997–2001 között az iskola diákja voltam, s részese lehettem a számomra igen meghatározó s azóta is felejthetetlen éveknek. A kínai szakirány terelgetett, s természetesen a buddhizmus nevelgetett. Ezt követően az ELTE kínai szak vett a szárnyai alá, de nem a tudománynak szentelődött további vonalam, mert a tolmácsolásokból aztán kereskedelem lett. Cégünk jelenleg is Kína és Kelet-Európa közt teljesít gazdasági, kereskedelmi tevékenységet. Én pedig sokat utazok kis családommal Kína s Magyarország közt, s rengeteg köszönettel gondolok a fősulira, s arra is, hogy mi lett volna, ha másodszorra sem vesztek fel. Mélységes üdvözlet mindenkinek, a Zilahi-Fu család. A végzős sálat a mai napig használom, s cseppet sem kopott a fénye.

224


Buddhisták a várban • Így hallottam. 1995-96-ban, valamikor nyáron egy-egy hét végére kibérelte a Főiskola a diósgyőri várat. Mostani szóhasználattal két nyáron, kétszer két napra szerveztünk nyári egyetemet. Az elsőt Farkas Palkó „hozta össze”, a másodikat pedig jómagam. Akkoriban a bürokrácia még gyenge lábakon állt, és például az egész várat egy kulcs nyitotta, amit a gondnok adott oda. A kerítéskulcs, és ennyi. Találkoztunk a bejárat előtt, átnyújtotta, és volt egy várunk. Mindkét évben szinte ugyanazok az előadók léptek fel, mint például a Makám, a Dresch Quartet, Oláh Andor (aki azóta már a bardóba távozott) és együttese, a Dr. Valter & The Lawbreakers, Lantos Zoli az indiai hegedűvel, Szőke Szabolcs valamelyik zenei formációjával, Somi Panni dél-indiai tánccsapata. Láthattuk Tasnádi István Bábelna című színházi produkcióját, a Szkéné Színház előadását, harcművészeti bemutatókat – tán Szabó Balázs aikidósait... (Elnézést mindazon fellépőktől, akik nem jutnak eszembe, de semmi szórólap vagy egyéb nem maradt erről a rendezvényről.) Természetesen plusz „betétdalként” a buddhizmusról szóló rövidebb szösszeneteket hallgattunk Agócs Tamástól, Farkas Palitól stb., Buddha tudja. Szép számban eljöttek a suliból is, felejthetetlen berúgások voltak többek között Balatoni (Boli) Endrével együtt (ő szintén a bardóba távozott pár éve, sajna), amiből még szabálysértési eljárás is lett Miskolcon... Persze inkább mulatságos volt az egész, semmint szabálysértéses, de mindenre nem kell itt és most emlékeznem. A ’96-os utolsó műsorszám este a VHK fellépése volt esőben, amikor is annyira zuhogott, hogy a technikai vezetékeken időnként szikrák és felvillanások futottak végig. Grandpierre Attilával és az együttes dobosával az egyik bástya tetejére másztunk fel, hogy megpróbáljuk közös erővel eldönteni, érdemes-e a koncertet elkezdeni. Végül bólintottak. Zuhogó esőben, villámokkal a fejünk fölött kb. 300 ember ugrált, táncolt és révült egy csodálatos akusztikájú helyen. Elképesztő volt, hihetetlen és felejthetetlen... Ja, Kőhegyi Attilát is itt „szedtem össze”, azóta már buddhista tanítóként (is) egzisztál Budapesten. Külön köszönet Balázs Valinak, aki kölcsönadta a lakását Miskolcon a főszervezőnek, vagyis nekem. És külön köszönet a miskolci buddhista segítőnek, kinek neve szintén nem jut már eszembe. Ő szervezte a helyszínre a büféseket, akikből csak akkor jelent meg néhány, amikor már híre ment a városban, hogy azért egész sokan vannak a helyszínen – szomjasan (trisná). KaCsa

225

Lazatantarakör és Buddhabarlang • A „lazatantarakör” már a ’90-es évek elejétől a Wichmann borozóban jött össze. Akkortájt még nem volt minden tíz méteren két kocsma, így ha valaki éppen betévedt a Wichmannba, mindig talált ott valakit a főiskoláról. Ezzel párhuzamosan működött a Tilos Rádió irodája is később, aminek abban az időben Tóth Szabolcs volt a főnöke, így ez is magától értetődött. Majd a budai Tölgyfa utcában lévő csehót is bejárattuk, 20 méterre a Varjasi család képviselőitől. A József Attila lakótelepen is akadt egy-két hely, ahol hozzájutott az ember a napi betevőhöz ital formájában (az Attila söröző, ahol még órákat is tartottak néhányan, majd a „C-épület” és az Ezeregyéjszaka). Később, a Csengettyű utcai kollégium második generációs ottlakóival már a Szimplába mentünk (úgy is hívtuk e programot, hogy öregdiák-találkozó), még később a Vittula lett a törzshely, ahol a pult mögött is buddhista főiskolás állt esetenként. Viszonylag gyakran átruccantunk még Párkányba is a frissen megépült hídon, és emlékezetes nyomokat hagytunk a helybéli kocsmák „szívében”. Az idő előrehaladtával maga Szigeti Árpád – immáron hallgatóként – próbálta feleleveníteni a régi idők ódon hangulatát, és bevezette a BUDDHA BARLANG intézményét először a Mátyás utcai Asylum pincében, majd a Soroksári út elején egy hangulatos bérleményben. Remek koncertek voltak e két helyen a többi közt Barta Zsolt és Schreiner Dénes jelentős közreműködésével: Dénes énekelt, Zsolt meg a többiek voltak a hangszeres stáb. Ez idáig a legutolsó kísérlet a közös nosztalgiázásra sör mellett a Bútorszalon létrehozása és működtetése volt a Nagykörúton, de meghótt ez is, sajna. Azóta szünet. KaCsa

226

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola diplomás és abszolutóriummal rendelkező diákjai A Főiskolán mesterszakon diplomázott hallgatók: Bartha Rita, Benkucs Angéla, Bíró Dávid, Cser Zoltán, Csörgő Zoltán, Dombovári Katalin Mária, Ermesz Csaba Károly, Forrai Anita, Földiné Irtl Melinda Mónika, Gubányi Gréta, Györgypál Judit, Hadházi Zsolt, Karlik Barbara, Károlyi Orsolya, Kékesi Balázs, Kiss Anna, Komár Lajos, Kovács Gábor, Kurucz Erika, Láng Péter, Máthé Veronika, Mikus Róbert, Németh Norbert, Osztafin Attila, Pákné Csornai Katalin, Rozgonyi Attila, Sárközi Ildikó Gyöngyvér, Sembery Gábor, Szabados Levente, Szalay Péter, Takács László, Takácsy Gábor, Végh József

A Főiskolán alapszakon diplomázott hallgatók: Abonyi Ádám, Ábrahám Linda, Ádám Viktória, Agócs Tamásné, Alattyáni István, Ali Borbála Réka, Almási Lajos, Almásy Metód, Ambrus Asma, Andrasek Zsolt Miklós, Antal Ferenc, Antalóczi Lajos, Anyiszonyán Diána, Appl Roland, Argat Zsuzsanna, Babeczky László, Bácsi Enikő Gabriella, Balázs Valéria, Balikó Ádám, Bálint Gergely, Bálint Gyöngyi (Kolarovszki Gyöngyi), Bálint Nikolett, Bálint Zoltán László, Ballai Helga, Bancsi Judit, Bánfalvi András, Bánkuti Gábor, Bara János, Baranyi György, Baráth István, Barcsi Viktória, Bardóczi Gábor, Barkóczi Beáta, Bartha György János, Bartha Rita, Barti Ágnes Lídia, Becskereki Ida, Békes Norbert, Bekő Éva Mária, Bencsik Ágnes, Benkovics István, Benkucs Angéla, Berekai Judit, Berényi Csaba, Berhida Tamás, Berkicsné Koroly Anita, Bertók Kata, Besenyei Lili, Bielik Mónika Zsófia, Bíró Dávid, Biró Levente, Blahut Péter, Bodó Andrea Edit, Bodó Ferenc, Bodogán Éva Barbara, Bogner Anita, Bogschütz Ákos, Bohos Szilveszter, Boros Szilárd, Bukta Orsolya, Cibor Péter, Clemente Palmané, Cosa Ildikó, Crestan Melinda, Cziffer Veronika, Csámpár János, Cseke Szabolcs, Csepregi Edina, Cser Zoltán, Cseri Zsófia Dorottya, Csernay-Kézdi Balázs Andor, Cservinka Balázs Tibor, Csibi Krisztina, Csicsai Attila, Csikós Olivér, Csonka Gábor, Csordás Gábor, Csornai Katalin, Darvas Gabriella, Dávid-Félix Anita, Deák Enikő, Dékány Virág, Demeter Péter, Dénes Attila Ferenc, Dombovári Katalin Mária, Domján Dániel, Dóra Attila, Dovecz András, Dömötörfi János, Duhaj Ádám, Erdős Ádám, Ermesz Csaba Károly, Fábián Gábor, Fajd Ernő, Falcsik Sándor, Farkas Csilla, Farkas Gábor, Farkas Jácint, Farkas László, Farkas Szabolcs, Fazekas Ádám, Fazekas Péter, Fehérvári Dániel Pál, Fekete Márton Bence, Fenyvesi Boglárka, Fodor A Főiskola diákjai

227

György, Forgó Róbert, Forrai Anita, Forró Dávid, Fődi Attila, Földi Tamás, Füleky András, Fülöp Attila Gábor, Gaál Balázs, Galambos Marcella Fruzsina, Gáncs Nikolasz, Garai Kata, Garamvölgyi Szilvia, Gazda Edit, Gazsó Dániel, Géber Vivien, Gergely Anett, Gerhard Ákos, Germann Annamária, Gesztes Napsugár, Gindl Amália, Godány Zsuzsanna, Gombocz Bence, Gombos Annamária Erna, Gondos Máté, Gordos Magdolna Lilla, Göröcs Dorottya, Gubányi Gréta, Gunyhó Gergely, Guttmann Gábor, Gyebnár Hajnalka, Gyepesi Julianna, Gyimóti Szilárd, Győrffy Lili (Szász Lili), Györgypál Judit, Győri Péter, Györkei Máté, Habodász Emese, Habony Gábor, Hadházi Zsolt, Halápi János, Hamar Kristóf, Harmai Illés, Hataier Anasztázia, Hechtl Gábor, Hegedüs Bálint, Hegedűs Gábor, Hegedűs Róbert, Hegyi Krisztina, Héjjas Emese, Herdt István, Herjeczki Máté Márton, Horváth Dániel, Horváth Edit, Horváth Hajnal, Horváth László, Horváth Zsanett, Horváth M. Zsófia, Horváth-Kmetzik Liána Remény, Horváthné Komjátszegi Gizella, Huszák Ervin, Huszár Ambrus, Hutvágner Mátyás, Iliás Katalin, Irtl Melinda Mónika, Iván Tünde, Ivánovics Beatrix, Jakab Gábor, Jakab Luca, Jakab Zoltán Csaba, Jankovich Tibor, Járos Zoltán, Kalóz Csaba, Kaluzsa Anikó, Kánnár Zsolt, Kara István, Karcagi Éva Mária, Karlik Barbara, Károlyi Orsolya, Kárpáti Vilmos, Kása Ágnes, Kasza Miklós, Kasza Tóth Tünde, Kaucsek Lilla, Kávai Péter, Kecskés Györgyné, Kékesi Balázs, Kende Sándor, Kenéz György, Kenyeres Péter, Kerpács Rezső, Kertész Zsolt Gábor, Kevély Flóra, Kisházi Csilla, Kiss Anna, Kiss Éva, Kiss János, Kiss Judit, Kiss Tamás László, Klein Márk, Klincsek Sándor, Koltai László, Komár Lajos, Kopcsik Márton, Kordik Szabolcs, Kovács Brigitta, Kovács Csaba, Kovács Dominika Márta, Kovács Pálné Orsovszky Gyöngyvér, Kovács Renáta, Kovács Tamás, Kovács Timea, Kőhegyi Attila, Kőrösi Ilona Márta, Köteles Géza, Kövér Balázs István, Kövesdi Krisztina, Krausz András, Krett Tímea, Krix Antal Baján, Kullai Márta, Kurucz Erika, Kurucz Tímea, Kuzder Rita, Lakatos Albert, Lakatos Albertné, Lakatos Ernő, Laki Zoltán Péter, Láng Péter, Lapis Borbála, Lápossy Sándor, Lászlók András, Ledniczky Tamás, Leél-Őssy Tamás, Lehr Ágnes, Leipold Szilvia, Lengyel Judit, Lengyel Zsolt, Lévai Dénes Viktor, Ligeti Róbert, Lizák Lívia, Lőrincsi Zsuzsanna, Lukács Adél, Majer Melinda, Major László, Major Tamás Dániel, Márkus Antónia, Mátyus Melinda, Medve Linda, Megyeri Luca, Megyeri-Csető Hanna, Méhesfalvi Edna Hajnalka, Meier Tibor, Melegh Márta, Melocco T. Anna, Mesics György Barnabás, Mester Klaudia, Mészáros Melinda, Mészáros Zoltán, Mihalik Dezső, Miklós Margit, Mikus Róbert, Milesz Anna Sára, Molnár Endre, Molnár Regina, Monos Lívia Eszter, Mórocz Éva, Mozsár Gyöngyi, Mrovcsák Zoltán József, Mudra Éva, Mund Katalin, Müller Péter, Nacsinák Gergely, Nagy Annamária, Nagy Erika Dalma, Nagy Henriett, Nagy Henrietta, Nagy István, Nagy Judit, Nagy László, Nagy Szimona, Nagy Zsófia, Nemesi Laura Enikő, Nemeskéri Péter, Németh Barbara Csilla, Németh

228

A Főiskola diákjai

Beatrix Johanna, Németh Dávid, Németh Ferenc György, Németh Norbert, Németh Orsolya, Nickné Páris Eszter, Novák Ákos, Novák Beáta, Odler Lívia, Ollósi Adrienn Zsuzsa, Orczy Rafael, Orosz Katalin Márta, Osztafin Attila, Pap Melinda, Papp Tímea, Pataki Anett, Pekárovics Előd, Péter Ágnes, Péter Alvarez, Péter Domokos Pál, Petőcz Zsolt, Petrovics Bertalan, Pipás István Olivér, Pizvor Titanilla, Posztós Gábor, Pöltl János, Princz Rózsa Viktória, Prókai Norman, Pruch Zoltán, Prumek Sára, Prutkai Csaba, Rába Géza, Ráckevei Mirtill, Rácz Jenő Iván, Rácz-Kiss Andrea, Rajnoha Szilvia, Ranga Katalin, Réti Krisztina, Rikker Zsuzsanna, Ripcse Judit, Romanek Bence, Rozgonyi Attila, Ruhnke Ilona Erzsébet, Sajgó Ildikó, Sallai Ervin, Sallai Zoltán Ferenc, Sándor Zsolt, Sárközi Ildikó Gyöngyvér, Sárközy Csongor, Schneider Enikő, Sebő Imre, Seibert Péter, Sembery Gábor, Ser Gergely, Sermaul Cintia, Siebenhofer Balázs, Siklósi István, Simon Gábor, Simon Ildikó, Simonfalvi Anita, Simonics Lívia, Simonyi Zsolt, Sipos Katalin, Sipos Sándor, Soltész Péter, Soós Sándor, Soualmia Éva, Sperling András, Stefanovics Attila, Steidl Krisztina, Sümegi Ferenc, Sümegi Katalin, Szabados Levente, Szabán Vanda, Szabó Ágnes, Szabó Ajtony, Szabó Anikó, Szabó Annamária, Szabó Erzsébet Kinga, Szabó Ildikó Ágnes, Szabó Krisztina, Szabó László, Szabó Márta, Szabó Virág Katalin, Szalai Julianna Szilvia, Szalay Károly Kálmán, Szalay Péter, Szamosközi Krisztina, Szappan István, Száraz Róbert, Szarvas Ádám, Szecskó Zsolt, Szederkényi Marcell, Székely Zsolt János, Szeles Irén, Széll Andor, Szentirmai Gábor, Szigeti György, Szikora Szandra Virág, Szikra Edit, Szilágyiné Obsitos Ildikó Júlia, Szmandra Tamás, Szolnoki Szilvia Szonja, Szőcs Gergely, Szőke Ádám Mihály, Szőke Lukács, Szűcs Gyöngyike, Takács László, Takácsy Gábor, Tánczos-Pataki Fruzsina, Tarr Bence, Tarr Dániel, Tas Gergely, Técsi Éva Judit, Ternyák Zsolt Imre, Thoma Huszár József, Thurzay Gábor, Tóbel Ibolya, Tokos Margit, Tompa Gábor Richárd, Tongori Péter, Torockóy Bettina, Tóth Ákos, Tóth Edina, Tóth Edit, Tóth Ferenc, Tóth Gyula, Tóth Ibolya, Tóth Krisztina, Tóth Marianna, Tóth Mátyás László, Tóth Noémi, Tóth Szabolcs, Tóth Szilárd, Tóth Zoltán, Tóth Zsuzsanna, Tóth-Gáti Zsófia, Török Klaudia, Török Tünde, Újváriné Scuka Mária, Urai Róbert, Vadász Ákos, Vágási Erika, Vajda György, Váradi Tibor, Váradi Violetta Zsuzsanna, Várady Edina, Várfalvi Balázs Gábor, Varga Edina, Varga Krisztina, Varga Orsolya, Varga Viktória Alexandra, Várnagyné Papp Anikó, Vásárhelyi Béla, Végh József, Végh Judit, Venczel Ferenc, Verő Nikoletta, Vicen Dorina, Vidovits Iván, Virág Ágnes, Virga János, Vörös Erika, W. Müller Katalin, Wéber Krisztina, Wigmond Éva, Zadravecz Éva, Zelei Tünde, Zentai Lilla, Zilahi Gábor, Zsankó Viktória, Zseni Lívia, Zserdin Zsuzsanna, Zsigrai Zoltán


229

A Főiskola mesterszakán abszolutóriummal rendelkező hallgatók: Antal Ferenc, Bácsi Enikő Gabriella, Bara János, Bencsik Ágnes, Bohos Szilveszter, Csibi Krisztina, Fenyvesi Boglárka, Fődi Attila, Göröcs Dorottya, Guttmann Gábor, Guttmann-Papp Anikó, Győri Péter, Koroly Anita Ilona, Ledniczky Tamás, Melegh Márta, Németh Beatrix Johanna, Prumek Sára, Szabó Ildikó Ágnes, Tokos Margit, Tóth Ákos

A Főiskola alapszakán abszolutóriummal rendelkező hallgatók: Abuczki László, Achim Kornélia, Ács Dóra Zsófia, Ádám Szilvia, Alaitner András, Ármós Boldizsár, Árvay Ilona Viktória, Balázs Lajos, Bálintné Pintér Mariann, Ballók Dávid, Balta Melinda, Balthazár-Bohn Ágnes, Bara Erdélyi Oszkár, Baranyai Dávid, Baranyi Zoltán, Bartha Ildikó, Bartha Tamás, Bérces Dóra, Berekai Judit, Berencsy Istvánné, Berényi Gábor, Bertók Sára, Bialkó László Gergő, Biró Andrea, Bíró Balázs, Biró Pál István, Bodoki Józsefné, Borbély Szandra, Both Fruzsina, Brieska Boglárka, Burján Emese, Chmelár Fanni, Czakó László, Czéher György, Csadó Attila, Csáki Veronika Nóra, Csertán Attila, Csimma Vilmos, Csókás Szilvia Ágnes, Csomós Éva, Csorba Szilvia, Csőke Katalin, Dániel Zoltán, Danyluk Iván, Dávid Barbara, Détári Adrienn Tímea, Deverdics Kinga Noémi, Diós Andrea Diána, Dömötör Lajos, Durucskó Zoltán, Ellenbacher Ádám, Erdődi Richárd Antal, Eszterhás Emőke, Fábián Andor, Farkas Krisztina, Farkas Viktor, Fejér Ida Gabriella, Ferenczi Tímea, Filkóházi Anna Mária, Fitos Parádi Ágnes, Fogarasi Tibor, Füzes Veronika, Gáborné Váradi Zsuzsanna, Gaburi Edith, Gál Vanda, Gede József, Gerecs Diána, Gesztes Napsugár, Gombás Angéla, Guba Anita, Gulyás Csenge, Guttyán Katalin, György Ákos, György Anita, Gyurcsok Virág, Hábelné Simon Judit, Hajda Réka Eszter, Harlam Bálint Rafael, Hegedűs Ilona, Hetényi Orsolya, Horváth Hanka, Hudi László, Huszár Bettina, Hutvágner Tímea, István József, Jáger Szabolcs, Jakab István, Jóvér Barnabás, Juhász Imre, Kalmár Ákos, Karácsony Anett, Kardos József, Kelemen Kálmán, Kerber Szilvia, Kiss András, Kiss Csilla, Kiss Olivér, Kiss Renáta, Klement Nikolett, Kner Nikoletta Katalin, Koós Erzsébet, Kopecsni Gábor, Koroknay-Simon Eszter, Kósa László, Kovács Zsuzsanna, Kováts Katalin, Kővári Kata, Kővári Kitti, Kukucska Gábor János, Kun Katalin, Lázár Erika, Lénárt József, Lenchés Ottó, Lendvai Zsolt, Linczényi Andrea, Lovrity Dénes, Marosi Zsuzsanna, Marschalkó Attiláné, Marton Péter, Mata Katalin, Menyhárt Gábor, Mervel Miklós, Mester Olga, Mészárosné Üveges Réka Angyalka, Mizsei Ágnes, Molnár Regina, Mucsi

230


Zoltán, Nagy Antal, Nagy Gyöngyi, Nagy Kornélia, Nagy Tibor, Némethné Nagy Katalin, Novák Ákos, Novák Anita, Nyikos Hajnalka, Ódor Márius, Őri Katalin, Paál Mária, Paján Anita, Pájer Csaba, Palacskó András, Páll József Miklós, Palla Csilla, Palotai Péter, Papp Anikó, Papp Gergely, Papp Krisztián Gyula, Papp Zoltán, Paróczy Nikolett, Pásztor János, Pavelkovits Petra Lívia, Penci Zsombor István, Perhács-Sinkovits Virág, Péter Ilona, Pető Hajnalka, Póczos Helga, Polgár Judit, Póth Tamás, Pulai Anikó, Puskás Júlia Viola, Radics Ágnes, Radics József Attila, Rajos Ildikó, Révész György, Rutkai Róbert, Sándor Klára, Sápi Ádám, Saskői Anikó, Schubauer Barbara, Sembery Leila, Singerné Borsa Piroska, Sőbér Tímea, Szabó Adrienn, Szabó Attila, Szabó Gergely, Szabó Gergely Dávid, Szabó László, Szabó Mária, Szabó Sándor, Szabó Szilvia, Szalai Julianna Szilvia, Szántai Ágnes, Szebeni Ildikó, Székely Sára Fanni, Szekszárdi Péter, Szellő János, Szencsák Júlia, Szilágyi Erzsébet Emília, Szilágyi József, Szlabony Anikó, Szmilkó Dávid, Szondi Zoltán, Szőnyegi Patrícia Kitti, Szpéhi Fatime, Thurzó Réka Hajnalka, Tóbiás Tivadar, Tóth Bernadett, Tóth Csilla, Tóth Edina, Tóth Zita Rebeka, Tőkés Gyopár Ágota, Trapp László, Tusán Linda Ágnes,Ullrich Gergely, Vágó Zoltán, Váradi Gábor, Varasdy Sándor, Varga Tamás, Varga Zoltán, Varjasi Géza, Varjassy Kristóf, Vass Rózsa, Veres Éva, Veres Károly, Virág Balázs, Viszlay Zoltán Fülöp, Zacsek Dóra, Zavilla Ágnes, Zelei Katalin, Zilahi Dávid, Zupka Bianka, Zsidákovits Andrea, Zsigovics Zsófia A nyílvessző • 1995-ös diplomaátadás óta minden végzősünk egy szimbolikus diplomát is kap az írott mellé: egy nyílvesszőt, amibe rovásírással van bevésve a neve, és amin egy „színkód” is szerepel a tollazat alatt. A nyílvessző az egyenes és közvetlen útra emlékeztet, ez Szarahapáda sziddha jelképe, a rovásírás a magyarságunké, a színkód pedig a tathágata buddhákhoz tartozó elemi minőségeket jelenti, amit a születési időpont asztrológiai jegye jelöl ki, azaz ki milyen minőségben inkarnálódott. Ez két szín kombinációja: a fehér kör Vairócsana szimbóluma (ádi-Buddha, az ős felébredett, az ürességtermészet reprezentánsa). Akshóbja a kék szín, a tavasz, Amitábha a vörös, a nyár, Ratnaszambhava a sárga, az ősz, Amógasziddhi a zöld, a tél szimbóluma. A kör, amit a hegyükkel összefordított nyílvesszőkkel alkotnak a végzettek diplomaosztás után, egymás vállára téve a kezüket, egy szvasztikát alkot, ami a nap, a megvilágosodás, a Buddha Nap-nemzetségének jelképe. Később ez az ajándék kiegészült egy bordó sállal, amibe a főiskola logója volt belevarrva, majd „belenyomva”. A végzettek számának bővülésével, végül egy bordó színű kis kerámiatálat készíttettünk pluszban ajándékként (füstölőtartónak nagyon jó!), amibe a logónk bele van „égetve”. KaCsa


231

Halottaink Bánfalvi András (1955–2002) Bánfalvi András 1955. február 25-én született Budapesten. Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán szerzett diplomát 1982-ben. Üzemmérnökként dolgozott a Pestvidéki Gépgyárban, majd munkahelye 1986-ban Indiába küldte hat hónapra. 1990ben rövid ideig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnál volt informatikus. Mindezek mellett mechanikai műszerészi szakvizsgát szerzett, elvégezte a moziüzem-vezetői és gépkezelői szaktanfolyamot, amatőr csillagászként távcsöveket is készített; német, angol és orosz nyelvből fordított szépirodalmi műveket, filmelméleti írásokat. 1991-től A Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatója, majd később könyvtárosa. A Főiskolán az első évben filmesztétika-órákat tartott, később filmklubot vezetett. A Főiskola könyvtárának jól válogatott állományát jórészt András alakította ki munkatársa segítségével. Számos fordítással gyarapította a magyar nyelvű buddhista szakirodalmat: Gyémánt szútra (1998), Szertartás a halottakért: tibeti halálmeditációk (1998), 101 zen történet (1994), Szív szútra (2001), valamint az Egyiptomi halottaskönyv (1994, 1995) és a Válogatás a Nag Hammadi könyvtár ókeresztény (apokrif) szövegeiből (2002). A Magyar Könyvklub 1996-ban jelentette meg Az ördög alternatívája címmel Frederick Forsyth regényének fordítását, amit szintén András készített el. Számos munkája maradt befejezetlenül, szövegfájlokban. Amatőr filmesként számos kisfilmet alkotott, rövidfilmjei közül néhány Amszterdamba is eljutott. 2002. április 28-án, hosszú betegség után a halál lefogta kezét. Kalmár Csaba Bánfalvi András a Kőbányai Nonprofessional Filmstúdió munkájában kezdetektől fogva fontos részt vállalt. Az 1970-es évek elején szerveződő, amatőr filmesekből álló stúdió célja mindig az volt, hogy az éppen aktuális és hivatalos filmes irányzatok mellett teret és lehetőséget kínáljon a szakma iránt érdeklődő, új szemléletet kialakítani vágyó fiataloknak. András minden, szárnyait próbálgató fiatalnak segítséget nyújtott munkája elkezdésében. A forgatókönyvek és a kész felvételek szigorú bírálatával segített

232

Halottaink

formálni filmes látásunkat, filmelméleti hozzászólásai, széles körű ismeretei elmélyítették a filmről mint művészetről, funkciójáról, eszközeiről való tudásunkat. Az elméleti és technikai segítségnyújtás mellett ő maga is rendre készítette saját kisfilmjeit. A videoesszé vagy talán a videokísérlet lehet a megfelelő szó munkáira, melyekben létfilozófiáját, a világról alkotott filozofikus képét igyekezett egészen egyedi látásmóddal képkompozíciókba önteni. Irányzatokba besorolhatatlan megformálású filmjei igazi szellemi utazást, meditációs élményt kínáltak az értő közönségnek, azokat rendíthetetlenül, saját lelki útja bejárásának eszközeként készítette akkor is, mikorra már a maroknyi értő közönség is elveszett. A filmstúdió megszűnése után tovább vezette az utódként létrejövő filmklubot, melynek közönsége éjszakába nyúlóan hallgatta többek között az általa legtöbbre becsült rendező, Tarkovszkij filmjeiről szóló, egyedülállóan mélyen értő filmelemzéseit. Mindig új szempontokat felvető meglátása, véleménye pótolhatatlanul hiányozni fog. Kárpáti Ildikó

Ecsedy Ildikó (1938–2004) „A test üres és üres a test, a test tehát üresség, az üresség test pedig” – mondja a Szív-szútra. Ecsedy Ildikó megtapasztalta a rúpa üres, romlandó, nem állandó lényegét, és egész életét az állandóbb: a bölcsesség elérésének szentelte. Ungváron született 1938. március 23‑án. A háború után édesanyja négy gyermekével menekült Magyarországra, apja évekig hadifogságban volt – már ennyi is elég lett volna a szenvedés tapasztalataiból. Ildikó már gyermekkorában hihetetlen akarattal győzte le a betegséget, amely két és fél éves korában támadta meg, és a sugárzón okos kislány mindvégig kitűnő eredménnyel járta végig az iskolákat: 1956-ban érettségizett Budapesten, a Veres Pálné Gimnáziumban. Tizennyolc évesen elkötelezte magát szakmája és hivatása, a sinológia mellett, amelynek majd nemzetközi tekintélyű tudósa lesz. Öt éven át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kínai–magyar szakos hallgatója volt, majd még az egyetem elvégzésének évében, 1961-ben az orientalisztika két félelmes hírű professzora, Ligeti Lajos és Németh Gyula előtt kitüntetéssel Halottaink

233

ledoktorált. Olyan témával foglalkozott már ekkor is, melyről kevesen tudnak a világon, s mely látszatra lényegtelen, véletlen adalék csupán a világtörténelemben. (Doktori disszertációjának címe: Adalékok a karluk nép történelméhez kínai források alapján.) De a kultúrák határvidékén, találkozásánál élő népek története, azok forrásainak vizsgálata a történelem legfontosabb összefüggéseire világít rá, lényeges elméleti és általános tanulságokkal szolgál. Különösen pedig a magyar nép régmúlt története kutatásának szempontjából szolgálnak fontos tanulságokkal az ázsiai nomád népekről szóló források. Ennek a témának, a magyarság őstörténetének Ecsedy Ildikó sok kiváló cikket szentelt: jól ismerte a nomád népekre vonatkozó kínai forrásokat és a magyarság története szempontjából fontos egyéb, különböző nyelvű forrásokat is. Kandidátusi címét 1980-ban az ázsiai nomád népek történelmének kutatásában elért eredményeiért kapta a Nomádok és kereskedők Kína határain című, 1979-ben megjelent könyvével. Érdeklődési területe azonban az egész kelet-ázsiai történelmet, Kína kultúrhistóriájának minden ágát felölelte. Írt tudományos és ismeretterjesztő cikkeket a kínai és tibeti szertartásokról, zenéről, a koreai vallásról, eurázsiai samanisztikus kultuszokról, a kínai írás és könyvnyomtatás rejtelmeiről, a kínai orvoslásról, mongol népszokásokról, türk temetésekről... Az irodalomnak – a klasszikus és modern kínai szépirodalomnak – pedig már egyetemista korától értő fordítója és interpretátora volt: fordított verset és prózát, drámarészletet, figyelemmel kísért és recenzeált minden fontos magyarul megjelent kínai irodalmi művet. Tudományos érdeklődése a 1970–80-as években a kínai állam legősibb története felé fordult, archeológiai és csillagászati adatokat vetett össze, és ezekből bontotta ki a történelem előtti Kína viszonyait, az ősi települések és államalakulatok kialakulásának valószínű kereteit. Archeoasztronómiai kutatásait nemzetközi érdeklődés kísérte; eredményeit A kínai állam kezdetei című könyvében foglalta össze (1987), mely munkájáért 1985-ben akadémiai doktori címet kapott. Megalakulásától, 1972-től kezdve tagja volt az MTA Orientalisztikai Kutatócsoportjának, mestere, Tőkei Ferenc oldalán részt vett az ázsiai termelési mód marxi fogalmából adódó történeti következtetések kutatásában, több cikket és tanulmányt szentelt e témának, a kutatócsoport tanulmányköteteinek szerkesztését tudós hozzáértéssel és hallatlanul lelkiismeretes aprólékossággal végezte. Kína és Belső-Ázsia kultúrtörténetének sok vonatkozását kutatta, más kultúrák neves magyar tudósainak (például Harmatta Jánosnak, Uray Gézának, Barlai Katalinnak) nyújtott segítséget saját területükre vonatkozó kínai források értelmezésében. Fiatalabb korában megfordult az európai Kína-kutatás neves központjaiban, de élete utolsó huszonöt évében alig hagyta el lakótelepi, szűk lakását, mégis figyelemmel kísérte szakmája és a világ minden fontos történését. Hozzá jártak

234

Halottaink

kollégák és tanítványok, tisztelők és barátok. És mindenkinek segített tanáccsal, biztatással, kölcsönadott könyvekkel. Témákat adott, átsegítette a fiatalokat a buktatókon. Mert tanár és mester is volt: címzetes egyetemi tanár az ELTE-n, a kínai tanszék tudományos irányítója a Miskolci Bölcsész Egyesületben, egyetemi tanár A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. Az ELTE bölcsészkarán a kínai doktori programot vezette, de már korábban a fiatal nemzedék több jeles fiatal sinológusa az ő vezetésével szerezte kandidátusi címét. Művelődéstörténeti tanulmányai, tankönyvei pedig a következő nemzedékek számára is lehetővé teszik, hogy merítsenek hatalmas tudásának tárházából. 1994-ben a római Academia Europaea tagjai közé választotta, a Harvard Egyetem a világ legjobb ezer Közép-Ázsia-kutatója közé sorolta, 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös József Koszorúja jelezte itthoni elismerését. A buddhizmus mint összekötő kapocs azon népek kultúrájában, melyek történelmét és kultúráját kutatta, régóta foglalkoztatta. Elsősorban a nagy Tang-kori (618–907) kínai zarándokok, Fa-xian, Xuan-zang és Yi-jing útleírásai, belső-ázsiai buddhista országokról és tanokról szóló beszámolói tartoztak kutatásainak körébe. Élete, akaratereje, morális tartása példaként marad meg mindazok számára, akik megpróbálnak a külső jelenségektől és formáktól függetlenül élni, akik önmaguk lényegét akarják megtalálni, akik önnön személyiségüket mindinkább visszafogva alkotnak mások: minden élőlény számára. Kalmár Éva

Horváth Zoltán (1955–1996) Horváth Zoltánról nem egyszerű dolog buddhista kiadványba írni. Noha kétségkívül ő volt az az ember, aki Magyarországon – de talán ennél jóval nagyobb területen is – a legtöbbet tudott a buddhista filozófiáról és a buddhista logikáról, elképzelhetőnek tartom, hogy nem mindenki tekintene csodálattal arra a rendkívül széles spektrumú életre, amelyet ő élt. Ez az élet a budapesti valóságban telt el. A zseniális elméleti ismeretek szoros kapcsolatban voltak a mindennapi élet jelenségeivel, és maguk az ismeretek sem korlátozódtak pusztán a szorosan vett orientalisztika világára, hanem a körülöttünk – akkor – lévő politikai rendszer szemHalottaink

235

lélete, ismerete és természetesen kigúnyolása éppúgy részét képezte a fiatalember világának, mint a buddhista logika egyes speciális részterületei. A kettősség – melyet inkább továbbra is széles spektrumú életvitelnek neveznék – folyamatosan jelen volt. Egy, az ELTE keretein belül rendezett tibetisztikai konferencián, ahol sorban követték egymást az érdekes vagy érdektelen előadások, amikor Horváth Zoltánra került sor, az addig elegánsan öltözött és mindenképpen értelmesnek tűnni akaró előadók után ballondzsekijében az asztalhoz lépett, rákönyökölt, és egy elképesztő előadással kápráztatta el a népes közönséget. Az MTA Orientalisztikai Munkaközösségében, az Eötvös Loránd Tudo mányegyetemen, a szegedi egyetemen és a Buddhista Főiskolán végzett oktatómunkája kiegészítéseként folyamatos kapcsolatban volt az őt körülvevő világgal, amely állandó kihívást jelentett számára, és ezért annak határait próbálgatta. Kevés műve jelent meg a buddhista filozófiáról, ám azok annál mélyebbek. Nem zárkózott el a népszerűsítő irodalom fordításától sem, így számos nyelvből fordított Tibet kultúrájáról szóló munkákat. Az ő munkájaként olvasható magyarul a XIV. dalai láma önéletrajzi könyve, de fordított Mircea Eliadét, vagy akár tibeti orvosi ismereteket taglaló művet oroszból. Hamarosan elérte, hogy a tibetisztikában ő lett a „horvátzoli”, ami természetesen rangot, és nem is akármilyen rangot jelentett. Ez a rang kísérte el őt a budapesti éjszaka különféle kocsmáiba, ahol éppúgy tudott kapcsolatot teremteni a valójában csak az éjszakára szakosodott emberekkel, mint saját kollégáival, akik közül többen is vele tartottak ezeken a kalandozásokon. A kocsmák boxaiban gyakran folyt beszélgetés kedvenc buddhista szakterületéről, de e szakterület semmivel nem érvényesült jobban a beszélgetésekben, mint Petri György munkássága vagy akár az ’56-os események akkoriban még szabadon nem tárgyalható részletei. Mindezek a témák talán komolynak tűnnek első pillantásra, és a komolyság rendszerint merevséget von magával – nála azonban ugyanehhez humor járult. A vidámság és a sajátos humor volt az, ami – megkockáztatom a kijelentést – nem engedte, hogy bármit is túlságosan komolyan vegyen, ettől azonban mindaz, amiről humorral szólt, megőrizhette méltóságát. Az általa választott életmód, a nap 24 órájának kiterjesztése, a hegy és egyéb nedvtermők levének mértéktelen fogyasztása nem segítette elő a hosszú létet a szamszárában. A virtuális szamszárának azonban azóta is része, az általa fordított könyveket ma is forgatjuk mindannyian, a magyarországi tibetisztika és buddhológia már a legfontosabb nevek között tartja számon Horváth Zoltánt. Útkeresése közben lassan ráébredt arra, hogy érdemes lenne vigyáznia magára, de akkor más késő volt.

236

Halottaink

Horváth Zoltán (1955. március 12., Budapest – 1996. szeptember 14/15., Budapest). A Toldy Gimnáziumban érettségizett 1973-ban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán tibeti és általános nyelvészet szakon végzett. Fő kutatási területe a buddhista logika. Tanított a szegedi József Attila Tudományegyetemen, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán és az ELTE-n. Nagy Zoltán

Karátson Gábor (1935–2015) Karátson Gábor két szemeszteren át tanította a Főiskolán az 1990-es évek közepén Lao-ce Tao te Kingjét, melynek általa készített fordítását akkor még nem adták ki. Tanításában már megjelentek későbbi Ji king-fordításának elemei is, persze a rá jellemző változatos és rendkívül illusztratív kitekintésekkel a buddhizmus, az európai filozófia és a művészet felé. Gábor rendkívül szenvedélyes és izgalmas előadó volt, plasztikus képei és életszerű hasonlatai általában az ősi kínai ideogramok vizuális és történeti megközelítéséből indultak ki, és gyakran meglepő és rendkívül változatos utakon jutottak el a szavakkal megfogalmazható jelentésig. Magyarázatait hallgatni olyan volt, mintha egy Európából kiinduló és oda visszatérő keleti utazáson vettünk volna részt, egyszerre magasfokú szellemi és esztétikai élmény. Gábor igazi reneszánsz ember volt, kiváló író, fordító, festő, és nem utolsósorban természetvédő, a Duna szerelmese és egyik legelszántabb védelmezője, a Duna Charta alapítója. Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után egyetemi tanulmányait nem folytathatta, amit elért, beleértve a kínai nyelvben való jártasságát, saját erejéből érte el. A magyar állam később számtalan díjjal ismerte el munkásságának valamennyi területét. Életfilozófiáját mindennél jobban kifejezi a Duna Kör számára választott jelmondata, egy Comenius-idézet: „Minden szabadon folyjék, távol legyen a dolgoktól az erőszak”. Emlékét tisztelettel őrizzük. Farkas Pál Námo Ámitábhája Buddhája

Halottaink

237

Kovács László Béla (1939–2015) Kovács László Béla eredetileg alkalmazott matematikusként végzett az ELTE-n 1962-ben. A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Auto matizálási Kutatóintézetében dolgozott, az operáció kutatás volt a kutatási területe, elsősorban a diszkrét programozással foglalkozott. 1985-ben Dániába költözött, ahol a Koppenhágai Műszaki Egyetemen, a DIKU-n, a mesterséges intelligencia témakörét kutatta és tanította. Ott került kapcsolatba a Buddha tanításával, vett menedéket, és egyre mélyebben elköteleződött a buddhizmus mellett. 2005-ben települt haza, és nem sokkal a hazaérkezése után már kurzusokat kezdett tartani a Főiskolán. A csoportos foglalkozások szerepét nagyra becsülte az oktatásban, és ezeket a módszereket oktatta később szemináriumokon is az úgynevezett „Látókör”-ökben. Komplex megközelítése sok hallgatót és tanítót ihletett meg és segített hozzá saját pedagógiai munkásságának fejlesztéséhez. Ezt a szemléletet képviselte az Egyház Oktatási Bizottságában, és az akkreditáció folyamatában is támaszkodtunk a tanácsaira, elsősorban a minőségbiztosítás terén. Szerteágazó érdeklődése újabb és újabb területek megismerésére sarkallta, elsősorban a gyógyítás és az egészség fenntartása terén. Kiemelt kutatási területe volt a buddhizmus és a modern tudományok kapcsolata, valamint a tudat szerepe a modern élet okozta problémák megoldásában. Dobosy Antal

Patai István (1933–2001) Patai István, a kicsapott és Magyarország minden színpadától eltiltott színészből lett sziddha 1933-ban született Budapesten klasszikus, régi vágású polgári családban. Fiatalkoráról keveset tudni. Idős, még élő nővére szerint a családi kötelékek sohasem béklyózták, s habár „a Pista szíve színarany”, gyermekkorában éppúgy nem foglalkozott a családdal, miként nősülése után, majd később elvált feleségétől és gyerekétől is távol került. Mindenkor szabad ember volt. Kortársai és művész ismerősei – közöttük több befutott figura – véleménye szerint vérbeli színész volt.

238

Halottaink

Sokan tehetséges embernek tartották, s a színészet mellett még a hatvanas években a zenélésbe is belekóstolt: egy jazzbandet alapított, amely viszonylag nagy sikerrel föl is lépett itt-ott. Jeles András szintén azon kevés művész barátok közé tartozott, akik nem hagyták cserben. Többek között neki köszönhető, hogy több filmben szerepelt akkor is, amikor már egészen lent volt – na nem szellemileg, hanem e világi egzisztenciáját tekintve. Így még utcaseprő korában is kapott egyegy rövid (ám annál emlékezetesebb) szerepet egy-két magyar művészfilmben. A Kis Valentinóban például, vagy az Oscar-díjra is jelölt Kicsi a bors, de erősben. A legnagyobb alakítása Jeles Álombrigádok-beli Duba elvtársa. Jobbára önmagát játszotta: a szájával zenélő, olykor álfrancia nyelven halandzsázó, öreg, részeges, lepusztult művészfigurát. A sikeresnek induló pálya még a hatvanas évek végén (vagy a hetvenes évek elején?) egy többféleképpen elmesélt botrány miatt törik ketté, melynek részletei máig tisztázatlanok. Az egyik verzió szerint meglehetősen kellemetlen, bizonyos politikai tartalmaktól sem mentes kijelentéseket intézett a Thália Színház igazgatójához – annak szidalmazása közepette. Egy másik változat szerint viszont egy nőnapi ünnepségen elszavalta kedvenc verseinek egyikét, Baudelaire Egy dögjét olyan hangsúlyokkal és átéléssel, hogy másnap fegyelmi tárgyalásra volt hivatalos. A tárgyalásra persze már igencsak ittas állapotban érkezett, elmondása szerint szándékosan botrányt okozva. Talán itt hangzottak el az ominózus, politikai tartalmaktól sem mentes mondatok, mindenesetre a következmény nem váratott magára: először Budapest összes színházából tiltották ki, később pedig a tiltás az egész országra kiterjedt. Ezt követően a nyugdíjazásáig utcaseprőként dolgozott. A sors gonosz iróniája, hogy éppen a Magyar Rádió körzetében kapta meg első szolgálati helyét a Köztisztasági Hivataltól, ami igen kínosan érintette, mert régi művésztársai már az első munkanapján fölismerték egykori kollégájukat. Patai István Huszárik Zoltán rendező egyik legközelebbi barátja volt. Olyannyira, hogy a fiatalon elhunyt rendező halála után annak családja egyedül őt hívja meg Huszárik szülőfalujába a halotti torra. Mi több, végső soron neki köszönhető a legendás magyar rendező halála is: amikor ugyanis több év után összetalálkoztak, olyannyira megörültek egymásnak, hogy egy álló hétig – bezárkózván Huszárik lakásába – addig ittak, amíg össze nem estek. Az eredmény: Patai túléli, Huszárik nem. Patai sokat mesélt erről a nevezetes esetről, főleg arról, hogy Huszárik lakása tele volt rajzokkal: a haldokló Szindbád utolsókat rángó kezének számtalan vázlata borította a padlót. A Dharmával utcaseprő korában találkozik. Közvetlenül ezt megelőzően, még a hatvanas években (vagyis gyakorló művész korában) egyik szervezője és egyben állandó vendége volt annak a ma már legendás zuglói értelmiségi körnek, ahol Hamvas Béla olykor-olykor megfordult és előadott, főként élete Halottaink

239

utolsó éveiben. Patai elmondása szerint ő akkoriban rendkívül unalmas és érdektelen embernek tartotta Hamvast, s csak később, a buddhizmussal és különféle ősi tanításokkal való találkozása után jött rá, hogy kit is nem ismert meg, amikor még lehetett volna. Életét azután egyfajta „tantrikus szerzetességnek” fogta föl. Miután felesége, a fiatalkorában rendkívüli szépségű fotómodell elválik tőle, szobrászművész fia pedig Franciaországba távozik, Patai egy Totyi nevű tyúkot vesz maga mellé a lakásába. Patai specialitása a halálmeditáció volt, amelyről igen gyakran beszélt és írt is. Sokszor járt elvonulni az erdőbe, a budai hegyek és környékének sötét barlangjaiba, illetőleg bomló állattetemekhez szemlélődni. Egy éjszaka az apját is kiásatta a sírból egy leitatott sírásóval, s a málladozó koporsóból kiválasztotta a számára legszebbnek, legalkalmasabbnak tetsző csigolyát, amit külön kis ládikóban tartott, amelyre az volt írva: „Apám”. Műveinek kéziratban megmaradt többsége is jórészt a halállal foglalkozik. Az egyetlen megjelent írása egy ilyen erdei elvonulás rövid naplója, amely azonban elveszett, merthogy hívei és barátai elajándékozták a tiszteletpéldányokat. Fő műve, a Gondolatforgácsok pedig a Bia-hegy egy kis barlangjába van eltemetve. Persze a világtól sem távolodott el egészen. Zuglóban élete utolsó éveiben megszervezett egy kulturális – főleg színjátszással foglalkozó – kört eladdig idejük nagy részét a kerület kocsmáiban töltő proletároknak. Ettől kezdve az egyik borozóként funkcionáló pincehelyiségben gyakorta hangzottak föl a francia szimbolisták és Pessoa halhatatlan sorai vagy éppen tibeti szövegek. (Ami már csak azért is szép teljesítmény, mert őt magát a környék kocsmáinak többségéből akkor már jó ideje kitiltották.) De tanított a Buddhista Főiskolán is: drámapedagógiát és ezzel összekapcsolt halálmeditációt. Ő ismertette meg egyik-másik erdőbe járóval azt a kunyhót, ahová Hamvas Béla járt elvonulni. Több titkos és szakrális helyet ismert, így az ő fölfedezése például egy máig ismeretlen eredetű mesterséges labirintus a budai hegyekben, ahová instrukciója alapján sokan jártak meditálni, sőt a TeKi közösség egyes tanárai is idevitték tanítványaikat. Mert tudni kell, hogy Patai István Phutai-Lhagpo-Dordzse néven a TeKi-KaGyü közösség egyik alapítója és spirituális atyja, földi halála után is élő szentként tisztelt mágikus alakja, Kánhapa, vagy más néven Krisnácsárja mahásziddha inkarnációja. Alakjához kapcsolódik az első hazai buddhista csoda is, amikor is már a halála után kihozott a börtönből egy bajba jutott TeKitagot, aki e sorok írásának idején éppen Patai tiszteletére tesz zarándoklatot Keleten. Varázslatos személyiségének köszönhetően fiatal lányok is beleszerettek, éjszakánként esőtől átnedvesedett száriban keresték föl, hogy tanítsa őket, és áldozati tűzifa gyanánt önmagukat ajánlották föl neki: a rendkívüli szegénységben élő, öreg és iszákos városi remetének.

240

Halottaink

Életének utolsó tanításaként, amikor barátai és tanítványai közvetlenül a halála előtt meglátogatták a kórházban – ahová azután cipelték be, hogy két napig hevert lakásának padlóján – , és megrendülten látták, ahogyan félig lebénultan fekszik, és még beszélni sem tud, nos, akkor Patai a még úgy-ahogy ép bal kezével, nagy ákombákomokkal a következőket írta egy füzetre a jelenlévőknek: „Őszinte részvétem”. Farkas Attila Márton

Szigeti György (1970–2014) A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végzett 1996-ban, szakdolgozatában Szung Szán zenmester életét és tanítását dolgozta fel. A Kvanum Zen Iskola magyarországi zen közösségének volt a tagja szinte a kezdetektől, 1990től. Főszerkesztője volt a Zen Tükör Magazinnak 1993 és 1996 között. Számos könyvet fordított és szerkesztett 1996 és 2005 között. Könyvei: Kopár hegycsúcs, Zen történetek, Egyetlen szál virág az egész világ, A zen: önmagunk megismerése, A zen kapui, Hui Neng: A Hatodik Pátriárka szútrája, Buddha tudat, Zen levelek, Hamut a Buddhára, Naparcú Buddha. Fontosnak tartotta, hogy a zen szellemiségét és gyakorlatát a hétköznapi életében is alkalmazza. Dobosy Antal

Halottaink

241

Galéria

Épület

A Tan Kapuja épülete 2002-ben

Bejárás az új épület körül (1993)

Ilyen formán már nincs

Felújítási munkálatok a volt IKV-épületben

Régi oltár

Galéria

Jurta építése a kertben

Átalakulóban

Kőszobor a folyosón – Novák Tibor munkája

Vigyázó szemek

245

Oltár a szertartásteremben

Fedél kerül az udvar fölé

A Csengettyű utcai „Tan kapuja”

Készül a szertartásterem

Szertartásterem

Sztúpa a szertartásterem tetején

246

Zen kőkert részlet

Az imazászlók a helyükre kerülnek

Galéria

Készülőben a Csengettyű utcai zen kert

2015-ben átadott új oltár a dharmateremben

Lámpás a zen kertben

Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola

Ünnepség 2005-ben

Tanévnyitó (2006)

Ünnepi műsor a tornaterem átadásakor

Galéria

A Kis Tigris épülete

A tornaterem átadása (2014)

247

Évnyitók

Hallgatóvá fogadás

Farkas Lőrinc Imre

Első évnyitó a Börzsöny utcában

Fórizs László, Allen Ginsberg

Egy új diák

248

Az első évnyitó a Török Pál utcában

A láng átadása

Illusztris vendég az évnyitón

Évnyitó az udvaron

Évnyitó (1997)

Galéria

Tanárok és diákok

Porosz Tibor

Tenigl-Takács László rituális évnyitó tánca

A boldog évkezdet

Sümegi Ferenc, Berhidai Tamás, Porosz Tibor

Lobszang Szönam gese

Yvon Bec

Szerzetesek

Évnyitó (2001)

Galéria

Évnyitó a kollégiumi kertben

249

Tanítás

Mireisz László előadást tart

Meditáció a kertben

250

Pressing Lajos tanít

Kendósok a szertartásteremben

A hallgatóság

Elvonulás után

Buddhista ismeretelmélet Agócs Tamástól

Galéria

Popper Péter a Főiskolán

Cser Zoltán szertartástan órán

Farkas Pál szatipatthána meditációt tart

Szigeti György szertartást vezet

Zen meditáció gyakorlat

Zen meditáció gyakorlat

Benkő Attila előadása a japán kardművészetről

Zen kóan óra

Galéria

251

Mesterek

Saolin szerzetesek látogatása

A dalai láma Budapesten (1991)

Homokmandala készítés

Tibeti szerzetesek a Duna partján

Kalmár Éva, Ming Zheng és szerzetestársa

Szakja Trizin tanítás ad

Shamar rinpocse

Cser Zoltán és Heng Chang

252

Chong Jeun szünyim

Galéria

Jan Boswijk

Menri Lopön Trinley Nyima rinpocse

Dr. Nida

Ácsán Dhammanandó Khammai Dhammaszámi elvonulása

Jakab Katalin és John M. Reynolds Ácsán Dzsajaszáró és Farkas Pál

Koshen Nishiyama és hallgatósága

Galéria

Jin Wol Lee

253

Bulik

Farkas Pál és Tenigl-Takács László

Tömegjelenet

Laár Andris

Paizs-Jáger és Kékesi-ászana

Koszorús Belgák

Körte és Erős Petra

254

Buli a „Keleti Károly”-ban

Galéria

Tics-Körte-Poti „előtér”

Karsai Gábor és Porosz Tibor

elöl Zoli

KaCsa

Berhidai Tamás őssámán

Farkas Pali jelmezben (!!!) Szabó Ágival

Botond mindenképp

Farkas Palkó

Schreiner Dénes és Barta Zsolt a Buddhabarlangban

Galéria

255

Legközépen: Orsós Miklós rendszergazda Tantra Magyar

Molnár Orsi fogadja Takács hódolatát Válogatott csapat

Költészet Napja Hölgykoszorú - Mester és tanítványok

Iliás Bence és a kertben rotyogó étek

256

FAM parafrázis: Nincs kegyelem!

Galéria

Diplomaosztó

A nyílvessző átnyújtása

Friss diplomások tankerékben

Kékesi Balázs, Irtl Melinda, Szabó Virág, Tóth Zsuzsanna, Széll Andor, Porosz Tibor

Ünnepélyes diplomaosztás

Galéria

Szatmáry Zoltán – alapítóból diplomás tanító

Porosz Tibor gratulál

257

Ünnepek

Vészák (2004)

Laár András

Holdújév ünnepség

Tátrai Tibor a szertartásterem avatási ünnepségén

A szertartásterem avatása (2003)

258

A 2006-os év horoszkópja

Galéria

A hajtincs levágása

Drikung Kagyü csö szertartás

Vészák ünnepség (2012)

Menedékvétel (2015)

Tóth Szabi koncertje

Galéria

Tibeti bárd

A szertartásterem avatása (2003)

259

Képek a múltból

Tenigl-Takács László, Dobosy Antal és Farkas Pál a Keleti Károly utcában

260

Galéria

Zarándokok Zalaszántón

Szathmári Botond, a főzarándok

Az időjárás nem akadály

Mireisz László, Dobosy Antal és Farkas Pál

Kerékpártúra Tibetért

Gólyatáborozók a sztúpánál

Galéria

Szimpátiatüntetés Tibetért

261

Farkas Pál és Karátson Gábor Farkas Pál és Dobosy Antal

Lobszang Szönam gese és Farkas Pál

Öt rektor

Dobosy Antal, Mireisz László és Pálmai Dezső

Barátok egymás között

262

Tanári értekezlet

Galéria

Az uszói ház

A Tan kapuja Uszón

Az uszói sztúpáról

Az uszói terasz

A Kőrösi Csoma Sándor-sztúpa télen

Sztúpa az Őzek Ligetében

Bivaly, a sokkezű istenség

Az uszói erdő gyümölcsei

Boci örül, Gábor tanakodik, Geri figyel

Galéria

263

Mireisz László, Kalmár Csaba, Szathmári Botond, Karsai Gábor A Lacik egymásra mutatnak

Tarr Dániel, Tóth Zsuzsanna, Csordás Gábor, Schreiner Dénes

Közös karácsonyozás 2003-ban

Ajándékpillanat Tanári karácsony Farkas Palinál

Farkas Pali Csögyal Tenzinnek tolmácsol

264

Tanárok Farkas Pali nappalijában

Galéria

Farkas Pál (1991)

Farkas „Buddhaszobor” Pál

Küldöttség a thaiföldi MCU egyetemről

Dobosy Antal

Tenigl-Takács László

Hó Ganésa

Galéria

265

Hetényi Ernő és a Buddhista Misszió tagjai

A Buddhista Misszió közössége

Szertartáshoz készülődve

Öregdiák találkozó

Iskolanap a „Keleti Károly”-ban

A zen közösség (2003)

Diplomavacsora a Darshan Udvarban

Bindorffer György, Dévényi Katalin, Láma Csöpel

266

Galéria

Kőrösi Csoma Sándor-sztúpa Rács Géza kertjében

Az uszói Kőrösi Csoma Sándor-sztúpa

Sztúpa avatás a Csigaházi kertben

Egyházi küldöttség a Csigaházi-sztúpánál

Csigaházi Csilla és Pusztai Zsolt

Zen szertartás Hadházi Zsolt és Kárpáti Ildikó esküvőjén

Galéria

A Csigaházi-sztúpa (2014)

Bánfalvi András temetési szertartása

267

Dokumentumok

Porosz Tibor gyűjteményéből

268

Galéria

Galéria

269

Egyházi tárgyak

Moktak

Gandha és vadzsra

Lámpás

Buddha és bódhiszattva szobrok

Imamalom

Ülőpárnák

270

Tibeti dob

Tanka

Kerámia logó

Az okiratok helye

Galéria

A kötet szerkesztői Rába Géza 1942-ben ismerte meg Dániel Zoltánt. 1978-ban aztán ebben a testben született meg, és már közel sem volt olyan biztos benne, hogy valaha is ismerte Dániel Zoltánt. Kalpákkal korábban szemtanúja és elszenvedője volt egy szanghaszakadásnak, és már akkor sem értette, hogy miért is kell szétválasztani azt, amit amúgy sem lehet, de hát mégis ez történt, az emberek már csak ilyenek. A ’90-es évek végén hallott már a Buddhista Főiskoláról (ahol sokféle buddhista közösség egy egységet alkot), de akkor még volt néhány kötelező köre a szórakoztatóiparban, így tizen-egynehány évig még zenei újságíróként és szerkesztőként, a szamszára édes és mámorító világában pörgött. Aztán beérett a korábbi tettek gyümölcse, pálfordulás, kitanulta a természetgyógyászat csínját-bínját, elkezdett segíteni a hozzá fordulókon, nekilátott leszoktatni az embereket a különféle függőségeikről, és akkor felsejlett benne, hogy van itt egy tanítás, ami a megszabaduláshoz vezet. Jóga, meditáció és találkozás Farkas Palival, majd egy elvonulás a thai erdei szerzetesekkel, és már a felvételi bizottság kérdéseire adott válaszokat. Jöttek az órák, a beadandók, a vizsgák, a Tan, majd elrepült ez a pár év is, ami sokkal meghatározóbb és előremutatóbb volt, mint előtte bármi, és amiért nagyon hálás. Közben végigbandukolta az Országos Kéktúrát, megjárta Thaiföld és Laosz kolostorait, látott buddhista módszerekkel, leszokó drog- és alkoholfüggőket, tanult pár dolgot az ott lévő szerzetesektől, megpróbált meditálni egy thaiföldi erdőben is, és megtanulta megbecsülni a csendet. Eközben persze folytatta a gyógyítást is, és az írással sem hagyott fel teljesen, csakhogy már nem művészekről és műveikről szóltak lerótt szövegei, hanem különböző vallások világlátásáról, jelenkori használhatóságukról. Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok címmel könyv formájában csokorba gyűjtötte a legjobb írásokat, melyeket öt nagy vallás huszonkét hazai tanítójával közösen készített el, és amelyek nem titkolt célja a megismertetés, a megértés és az elfogadás. Fentiek vezettek odáig, hogy nemrégiben e könyv szerkesztésére kérték fel, amit hatalmas megtiszteltetésnek tart, és kitörő örömmel vállalt el, és ha e sorokat olvassa valaki egy könyv utolsó oldalainak egyikén, akkor sikerrel be is fejezett. Szerkesztők

271

KaCsa Kalmár Csaba a ’80-as évek elején találkozott a buddhizmussal, az akkori idők szokásának megfelelően könyveken keresztül. Shotokan karate tanulmányaitól inspirálódva (1984-ben találkozott először Krepsz János mesterrel, akivel hosszú évek kihagyása után a Buddhista Főiskola oktatójaként futott össze újból) és az akkortájt megjelenő első „karateszakkönyvekben” talált rá a zen buddhizmusra, annak különféle szövegeire. A zen „minták” semmiféle különösebb megütközést nem keltettek benne, mondhatni, magától értetődő volt, hogy Így van (transzegzisztenciális poliambivalens munkahipotézis). Stifter Imrével (Won Do szünyim) egy karate-edzőtáborban találkozott össze úgy 1985 tájékán. Budapestre való felköltözése után 1988-ban Farkas Pállal is többször összefutott a Videoton Külker Vállalat talán 3. emeletén, ahol mindketten dolgoztak. Sajna, ismeretség akkor nem lett belőle. 1989-ben többször próbálkozott bejutni a Buddhista Misszió központjába, Hetényi Ernő bácsi lakásába, de az öreg mindig elküldte. „Itt nincs buddhizmus” – mondta az öreg, és becsukta az ajtót. A levelekre pedig semmi válasz nem érkezett... 1991-ben szerzett tudomást a Buddhista Főiskola létrejöttéről, nem mástól, mint Stifter Imrétől (Won Do szünyim) a 4-es, 6-os villamoson. A ház, amiben lakott, adott otthont (az 1. emeleten) a főiskola bizonyos óráinak és hallgatóinak is. Paizs Mikivel a lépcsőházban találkozott, Jakab Katival az első emeleti lépcsőfordulóban, plusz Antival, Palkóval, meg még vagy harminc emberrel. Sólyom Melindával a Séf Álma salátabárban... stb. Szép számban másokkal a Török Pálban. És volt, akivel egyáltalán nem. Csak 1994-ben kezdte el a főiskolát, aminek eredményeképpen 2010-ben újra felvételizett – sikeresen. 1998-tól munkába fogták a suliban immáron hivatalból (is), ez azóta (is) megvan (a sulit viszont nem sikerült befejezniemostanra sem). Centripetális beállítottságánál fogva a múltat (a múlt mögöttit) őrzi rendületlenül. Két ember hatott rá nagyon e körből: Bakos Józsi, aki megismertette az intellektuális tisztesség fogalmával, és Farkas Pál, aki az egyebeket felmutatta. Ezeken kívül életét egyetlen mondatban össze lehet foglalni: egy lépést előre, és 7+1-et hátra (azért nem nyolcat, mert aki Bakos mítoszelemző óráira járt, az tudja, hogy ez egészen mást jelent: sokkal rosszabbat…). KaCsa (magának adta ezt a nevet pár éve, sajátos „önhivatkozásul”)

272

Szerkesztők

Tartalomjegyzék Előszó......................................................................................................................... 5

A Tan Kapuja Buddhista Egyház........................................... 7 Történelem............................................................................................................... 9 A Buddha-Dharma Magyarországon.................................................................9 A Tan Kapuja Buddhista Egyház rövid története...........................................12 A Tan Kapuja Buddhista Egyház 108 alapítója...............................................16 A Tan Kapuja Buddhista Egyház hitelvi szabályai......................................... 17 Interjú a három alapítóval.................................................................................18 Interjú Tátrai Tiborral........................................................................................30 Az Egyház közösségei.......................................................................................... 33 A Nyugati Tanítványok Nemes Tantrikus Köre (Átama).............................33 A Tan Kapuja Zen Közösség..............................................................................34 A Tan Szigete Közösség – Dhammadípaszangha...............................................35 Magyarországi Dzogcsen Közösség.................................................................36 Ligmincha Magyarország Közösség.................................................................38 Mennyei Trón Öt Elem Rend...........................................................................38 Mokusho Zen Ház..............................................................................................39 TEKI-KAGYÜ....................................................................................................40 Buddhista Vipasszaná Társaság........................................................................42 Az Egyház intézményei.......................................................................................44 Az Uszó Elvonulási Központ.............................................................................44 Dhammadípa kolostor (A Tan Szigete)........................................................... 47 Elvonulóközpont és Alkotóház, Mánfa...........................................................48 Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola................................................................49 Tejút Buddhista Pedagógiai Központ...............................................................52 A Tan Kapuja Buddhista Alapítvány................................................................53 Dhammapada Alapítvány.................................................................................53 Buddha FM – Adásban a Tan...........................................................................54 Kelet-Nyugat Kutatóintézet...............................................................................56 Tan Kapuja kiadványok 1991–2016-ig................................................................57 Az Egyház és intézményeinek dolgozói, segítői........................................60 Szerzetesek............................................................................................................. 63 Acsai Szilvia.........................................................................................................63 Dombóvári Katalin ...........................................................................................64 Fajd Ernő.............................................................................................................65 Tartalomjegyzék

273

Gambhíró szerzetes............................................................................................66 Márkos Tamás.....................................................................................................66 Stifter Imre..........................................................................................................66 Thánavaró szerzetes............................................................................................ 67 Virágh Szabolcs...................................................................................................68

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola........................................ 71 A Tan Kapuja Buddhista Főiskola küldetésnyilatkozata...............................73 A Tan Kapuja Buddhista Főiskola első tíz éve...............................................74 Interjú Porosz Tiborral, Karsai Gáborral, Agócs Tamással és Jelen Jánossal...................................................................... 77 Határtalan buddhizmus..................................................................................... 91 A Főiskola tanárainak történetei és bemutatásuk.................................. 93 Abe Tetsushi........................................................................................................93 Bakos József.........................................................................................................94 Birtalan Ágnes....................................................................................................96 Farkas Attila Márton.......................................................................................... 97 Farkas Lőrinc Imre........................................................................................... 101 Groszmann Gusztáv.........................................................................................102 Goto Fumiyo.....................................................................................................103 Jakab Katalin.....................................................................................................104 Jancsik Károly...................................................................................................105 Karma Dorje.....................................................................................................106 Körtvélyesi Tibor..............................................................................................107 Kovács Attiláné – Erzsike................................................................................109 Krepsz János......................................................................................................110 Laár András....................................................................................................... 111 Dr. Schreiner Dénes.........................................................................................112 Skuczi László.....................................................................................................113 Szabó Balázs......................................................................................................115 Szathmári Botond............................................................................................116 Szemerey Márton.............................................................................................118 Dr. Fehér Judit..................................................................................................119 Dr. Fórizs László...............................................................................................120 Kalmár Éva........................................................................................................ 121 Kelényi Béla.......................................................................................................122 Kósa Gábor........................................................................................................122 Dr. Somlai György............................................................................................122 Tíz Uszó-történet..............................................................................................123

274

Tartalomjegyzék

Az upája, avagy a megfelelő eszköz a tan átadásában..................................124 Történet a Főiskola és a TeKiKaGyü hőskorából..........................................126 Interjú Lobszang Szönam gesével..................................................................128 25 év tanárai, előadói és dolgozói a Főiskolán.......................................132 Vendégeink voltak..............................................................................................136 Konferenciák, nyári egyetemek, kurzusok.................................................138 A Tan Kapuján tanultak és tanítottak........................................................152 Berhidai Tamás.................................................................................................152 Cser Zoltán........................................................................................................153 Csörgő Zoltán...................................................................................................154 Földiné Irtl Melinda.........................................................................................155 Komár Lajos......................................................................................................156 Kuzder Rita, PhD.............................................................................................157 Rozgonyi Attila.................................................................................................158 Tarr Bence László.............................................................................................159 Tarr Dániel „Cyberguru”................................................................................. 161 Tóth Zsuzsanna.................................................................................................162 Végh József.........................................................................................................163 A Tan Kapuján kilépve – diákok történetei.............................................. 164 Balázs Valéria Anamé......................................................................................164 Baranyi Tibor Imre..........................................................................................165 Barkóczi Bea.....................................................................................................166 Berényi Csaba...................................................................................................166 Bodó Ferenc......................................................................................................169 Czéher György..................................................................................................169 Csíky Ferenc......................................................................................................170 Csonka Gábor „Vándorboy”........................................................................... 171 Darvas Gabriella „Gabó”.................................................................................172 Dóra Attila.........................................................................................................173 Ermesz Csaba „öregdiák”................................................................................174 Farkas Attila......................................................................................................175 Farkas Gábor „Viking” ....................................................................................175 Farkas Szabolcs.................................................................................................177 Fődi Attila..........................................................................................................178 Füleky András...................................................................................................178 Gaál Balázs........................................................................................................180 Gáncs Nikolasz................................................................................................. 181 Győrffy Tamás.................................................................................................. 181 Győri Péter........................................................................................................182 Hendrey Tibor..................................................................................................182 Tartalomjegyzék

275

Horváth M. Zsófia............................................................................................183 Jáger Barnabás..................................................................................................184 Jakab Zoltán Csaba „Jozefusz”........................................................................187 Janits-Szabó Virág ...........................................................................................187 Juhász Imre........................................................................................................188 Kékesi Balázs.....................................................................................................189 Kelemen Kálmán..............................................................................................189 Kenéz György „Jorgosz”..................................................................................190 Kertai Éva.......................................................................................................... 191 Király Attila.......................................................................................................192 Koltai László......................................................................................................193 Kovács Dominika.............................................................................................193 Kovács Éva „Hamvaska”..................................................................................194 Kovács Gyöngyi Naliní....................................................................................195 Lázár Márta „tics” ............................................................................................196 Leél-Őssy Tamás...............................................................................................197 Malik Tóth István.............................................................................................198 Márkos Albert...................................................................................................198 Máthé Veronika „Roni”...................................................................................199 Medve Linda.....................................................................................................200 Melocco T. Anna..............................................................................................200 Mesics György „Mesó”.................................................................................... 201 Molnár Gábor – Molnár G. Farkasok............................................................202 Dr. Mund Katalin ............................................................................................203 Nacsinák Gergely.............................................................................................204 Nagy-György Attila..........................................................................................204 Németh Norbert...............................................................................................207 Németh Péter....................................................................................................208 Paizs Miklós......................................................................................................209 Péter Domokos.................................................................................................209 Prutkay Csaba „Csaba Lu”...............................................................................210 Rajnoha Szilvia................................................................................................. 211 Soós Sándor......................................................................................................212 Szabados Levente.............................................................................................212 Szabó Ágnes .....................................................................................................213 Szabó Kriszta....................................................................................................213 Szakács Gábor...................................................................................................214 Szalai Gyula.......................................................................................................215 Szántai Zsolt......................................................................................................215 Száraz Róbert....................................................................................................216

276

Tartalomjegyzék

Széll Andor........................................................................................................217 Szigeti Árpád....................................................................................................218 Szőts Gábor ......................................................................................................219 Tóth Ibolya........................................................................................................219 Tóth Szabolcs....................................................................................................220 Ullrich Gergely.................................................................................................220 Vadász Ákos Tullió........................................................................................... 221 Váradi Tibor...................................................................................................... 221 Varjasi Géza.......................................................................................................222 Vásárhelyi Béla..................................................................................................223 Vaszi Sándor – Urgyen.....................................................................................223 Vázsonyi János...................................................................................................223 Virga János.........................................................................................................224 Zilahi Gábor......................................................................................................224 A Főiskola diákjai............................................................................................... 227 Halottaink........................................................................................................... 232 Bánfalvi András (1955–2002).........................................................................232 Ecsedy Ildikó (1938–2004).............................................................................233 Horváth Zoltán (1955–1996)..........................................................................235 Karátson Gábor (1935–2015).........................................................................237 Kovács László Béla (1939–2015)....................................................................238 Patai István (1933–2001).................................................................................238 Szigeti György (1970–2014)........................................................................... 241

Galéria.................................................................................243 A kötet szerkesztői.............................................................................................271 Rába Géza.......................................................................................................... 271 KaCsa.................................................................................................................272 Köszönetnyilvánítás......................................................................................... 279

Tartalomjegyzék

277

Tisztelet a Buddhának, a Dharmának és a Szanghának! Köszönet mindenkinek, aki az elmúlt években, évtizedekben bármilyen módon – gondolataival, szavaival, cselekedeteivel, nem cselekedeteivel – segítette, akadályozta, támogatta, egyszóval hozzájárult A Tan Kapuja Buddhista Egyház és A Tan Kapuja BuddhistaFőiskola létrejöttéhez és eddigi 25 éves működéséhez! Köszönet a könyvben szereplő szerzőknek, diákoknak, tanároknak, vezetőknek, mindenkinek, aki ötleteivel, írásaival, képeivel, munkájával, támogatásával hozzájárult a jubileumi kötet elkészültéhez. Külön köszönet a könyv szerkesztésében, tervezésében, az anyagok gyűjtésében, nyomdakésszé tételében részt vevőknek: Dobosy Antal, Farkas Pál, Horváth M. Zsófia, Melocco T. Anna, Dr. Mund Katalin, Nyilas Ágnes, Kalmár Csaba, Porosz Tibor, Rába Géza, Ullrich Gergely. Váljék ez a munka minden lény üdvére!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház. 25 éve

Recommend Documents