A Puszta 1999. 1/16, pp. 233-239.
A Puszta 1999.
A TALAJADOTTSÁG ALAPJÁN JAVASOLT, TERMÉSZETKÍMÉLŐ FÖLDHASZNÁLATI MÓDOK
K ARCAG HATÁRÁBAN
KAPOCSI ISTVÁN, KARCAG HORTOBÁGYI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG, „NIMFEA” TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET
2000.
1. B EVEZETÉS A város közigazgatási határain belül rendkívül változatos talajadottságú és vízgazdálkodású területeket találunk. Ezek jelentős része alkalmatlan szántó művelésre. Ezt támasztja alá az 1998-as év őszén és az 1999-es év tavaszán beállt rendkívüli belvizes helyzet is. A szocialista nagyüzemi gazdálkodás eredményeképpen nagy kiterjedésű, összefüggő táblák kialakítására törekedtek, mely az iparszerű termlést tette lehetővé. Jelentős állami támogatásokat használtak fel a rossz talaj- és vízgazdálkodású területek meliorációs munkáira. Az akkori gazdálkodás hosszútávú tervei szerint ezeket a beavatkozásokat - különösen a vízrendezést és a kémiai talajjavítást -, öt-nyolc éves rendszerességgel meg kellett ismételni ahhoz, hogy az elért eredmények folyamatosan megmaradjanak. Mezőgazdaságunk szerkezetének és a tulajdonviszonyoknak a megváltozása miatt ezek a nagyüzemi beruházások már nem működőképesek. Európai Uniós csatlakozásunk jelentős feladatokat állít mezőgazdaságunk elé. Egyik fontos követelmény a szántó művelési ágú területek csökkentése. Ezeket a területeket természetesen nem kell a termelésből kivonni, hanem művelési ág váltással, lehetőleg természetkímélő gazdálkodással - például gyep- vagy erdőgazdálkodással - kellene hasznosítani. Tanulmányom célja az, hogy javaslatokat tegyek azokra a földhasználati módokra, melyek lehetővé teszik Karcag gyengébb talajadottságú határrészeinek gazdaságos és természetvédelmi szempontból is elfogadható hasznosítását.
158
A Puszta 1999.
2. I RODALMI
ÁTTEKINTÉS
Magyarországon az alkalmazott talajtan már a XVIII. sz. második felében, Tessedik Sámuelnek köszönhetően teret nyert a tudományos életben. Tessedik elemezte a szikesek sajátosságait és leírta főbb jellemzőiket. Eredményes kísérleteket tett a szikesek javítására. Nevéhez kötődik a meszes altalajterítés eljárásának, a digózásnak hazai bevezetése. Munkássága tehát megalapozta a magyar talajtani kutatásokat. A szikes talajok egyes típusait Szabó József geológus professzor a múlt század hatvanas éveiben már elkülönítve említi. A hazai talajtani kutatások közül a témához kapcsolódóan a következő szerzők munkáit emelem ki: A század harmincas éveiben a hortobágyi szikes talajokról készített összefoglalást Arany Sándor. A trianoni békeszerződés utáni Magyarország sós és szikes talajainak ismertetését készítette el Treitz Péter. A talaj és a természetes növénytakaró közötti összefüggéseket a Hortobágyon Szabolcs István 1954-ben kiadott Hortobágy talajai című könyvében elemzi. Kiemeli, hogy a domborzati viszonyok és a vízmozgás, illetve a talajnedvesség között milyen szoros a kapcsolat, és ez hogyan hat a növénytakaró kialakulására. A talaj víz-, levegő- és tápanyag gazdálkodásáról, valamint a talajok osztályozásáról ír Stefanovits Pál 1975-ben megjelent Talajtan című könyvében. A talajok rendszerezéséről, a talajok tulajdonságairól készített összefoglalót Talajrendszertan és alkalmazott talajtan című egyetemi jegyzetében. A talajok genetikai szintjeinek elnevezését, jelölését és talajföldrajzi osztályozását írta le Filep György 1981-ben megjelent egyetemi jegyzetében. Kerényi Attila a talajművelés hatásairól, a termőképességet befolyásoló káros hatásokról, ezek megszűntetéséről, valamint a talajvédelem fontosabb módszereiről ír Környezetvédelem című, 1991-es kiadású egyetemi jegyzetében. A legeltetés és a talajhasználat hatásairól Bukovinszky László ír a Thyll Szilárd által szerkesztett, 1992-ben megjelent Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken című összefoglaló műben. A legeltetés és a talajhasználat alföldi viszonyok között is jelentős felszínalakító tényező, hiszen Karcag térségében éppen a legelőhasználat változása és az állatállomány drasztikus csökkenése miatt kell újragondolni a gyepgazdálkodással kapcsolatban felmerülő természetvédelmi és gazdasági kérdéseket. A földművelési rendszerekről ír Sipos Sándor a Lőrincz József által szerkesztett, 1978-ban megjelent Földműveléstan című könyvben. Ugyancsak a földművelési rendszerekről ír, az újabb kutatási eredményekkel kiegészítve Kismányoki Tamás a Nyiri László által szerkesztett, 1993-ban megjelent Földműveléstan című könyvben.
3. K ARCAG
HATÁRÁBAN JELLEMZŐ TALAJTÍPUSOK RÖVID ISMERTETÉSE
3.1. Csernozjom talajok Ezeket a talajokat a mezőgazdasági gyakorlatban gyakran nevezik mezőségi talajnak is. Hazánkban főleg síkvidéki viszonyok között, lösz talajképző kőzeten alakul ki. A kilúgozási folyamat lényegesen lassúbb annál, hogy az a talaj elsavanyodásával járna. Ennek oka az, hogy a vízmozgás jellemzően kétirányú. A talaj szerkezetéből adódóan csapadékos periódusokban a víz lefelé áramlik, míg száraz időszakokban a főleg lágyszárúakkal, pázsitfűfélékkel sűrűn fedett felszín erősen párologtat, így a víz fokozottan a felszín irányába mozog. A kilúgozási folyamat a nátrium- és magnézium-sók nagy részét a mélyebb rétegek irányába mozgatja, de a morzsás szerkezetet befolyásoló kálcium-karbonátot is mobilizálja. A száraz időszakokban azonban a mész felfelé vándorlása válik jellemzővé (Filep, 1981). A főtípusba tartozó talajok kialakulásában döntő szerepe volt a növénytakarónak, mely jellemzően fűfélékből állt. Ezek évente gyökérzetük és hajtásrendszerük lebomlása után jelentős mennyiségű humuszréteget képeznek. A csernozjom talajok kálcium telítettsége és a szerves anyagok lebomlásával járó élénk
159
A Puszta 1999.
biológiai tevékenység (aerob baktériumok hatása, földigiliszták, stb.) következtében a talaj morzsás szerkezetű és jó vízgazdálkodású lesz. Növénytermesztés szempontjából ezért ezek legértékesebb talajaink. A város határában a csernozjom főtípuson belül a mészlepedékes csernozjom és a réti csernozjom típus a jellemző.
3.1.1. Mészlepedékes csernozjom Mindig magasabb löszhátakon alakult ki. A típus elnevezésére utal, hogy a talajszelvényben általában harminc-hatvan centiméter mélységben az intenzív párolgás következtében vékony mészbevonat, úgynevezett mészlepedék képződik. Humusztartalma magas, 3-4 % körüli, kémhatása többnyire semleges vagy enyhén lúgos. Tápanyag és vízgazdálkodásuk kitűnő, viszont hibás művelés következtében előfordulhat az úgynevezett „eketalp-betegség”, mely a szántott réteg aljának tömörödöttségét jelenti. Ezt agrotechnikai módszerekkel és helyes talajműveléssel ki lehet küszöbölni. Karcagon jellemző altípusa a mélyben sós mészlepedékes csernozjom, mely a város határának 9 százalékán, azaz 2960 hektáron található. Itt a talajképző kőzet határán sófelhalmozódás mutatható ki.
3.1.2. Réti csernozjom Folyóvölgyek magasabb fekvésű területein alakult ki. Képződésükkor a vizesebb körülmények miatt időszakosan anaerob folyamatok is lejátszódtak, ezért humuszrétegük sötét és a C-szintjükben vaskiválás is megfigyelhető. A talaj B-szintjének alsóbb rétegeiben mészkonkréciók, mészgöbecsek találhatók. Humusztartalma magasabb, mint a mészlepedékesé, kémhatása semleges körüli. A város határában típusos réti csernozjom 8400 hektáron van, ez az összterület 25 százaléka. Ezen belül megtalálható a mélyben sós réti csernozjom altípus is.
3.2. Szikes talajok Magyarországon főleg az Alföldön találunk szikes talajokat. Kialakulásukban a magas talajvízszint, valamint a felszíni vizek bepárlódásából származó sófelhalmozódás a legfontosabb tényező. Sajátos tulajdonságuk kialakulásában legnagyobb jelentősége a nátrium-sók felhalmozódásának van. A szikesedést okozó Na+-ionok talajoldatban, a kolloidok felületén adszorbeálva vagy kristályos állapotban találhatók meg. Aszerint, hogy a sófelhalmozódás maximuma hol található kétféle szikesedésről beszélünk. Ha a talaj felső rétegében sok a vízben oldható nátrium-só, akkor szoloncsák-típusú, ha azonban mélyebb talajrétegben (B-szint) van a kicserélhető nátrium felhalmozódás maximuma, akkor szolonyec típusú a szikesedés. A Hortobágyhoz hasonlóan a Nagykunság szikeseinél is megfigyelhető az agyagbemosódás jellemző kísérő jelensége, az amorf kovasavak megjelenése, azaz a szologyososdás. Ez a lepusztult Aszint alatt fehéres-szürke por alakban a felszínen is megjelenik. Növényzete teljesen hiányzik vagy nagyon gyér, erre utal elnevezése is, „vakszik”. Karcag határának 25 százalékán, összesen 8072 ha-on réti szolonyec, míg sztyeppesedő réti szolonyec 10 százalékán, összesen 3200 ha-on van.
3.2.1. Szolonyec talajok Két típusa a réti és a sztyeppesedő réti szolonyec. Ezek közül Karcag határában a réti szolonyec a jellemzőbb, de Magyarországon is ez a legelterjedtebb szikes talajtípus. Talajszelvényében az A-szint rendszerint 15 centiméternél vékonyabb, gyakran amorf kovasavval borított felszínű, és humusztartalma is több, mint kétszerese a szoloncsákénak, azaz 2-3,5 %. Felhalmozódási szintjét B1 és B2 alszintekre osztjuk. A B1 alszint oszlopos, tömör, az oszlopok felső része legömbölyített, a kicserélhető Na+-ionok mennyisége itt a legnagyobb. A B2-ben viszont a
160
A Puszta 1999.
vízoldható sótartalom jelentősen megnő, ami a felszínre kerülve jelentősen rontja a talaj víz- és tápanyag gazdálkodását, ezért ezek a másodlagos felszínek rendszerint kopárak lesznek. A réti szolonyec altípusait az A-szint vastagsága szerint kérges- (1-7 cm), közepes- (7-20 cm) és mély (több, mint 20 cm) szolonyecnek nevezzük (Szabolcs, 1954). Ezek mindegyike megtalálható a város határában. A Kecskeri-puszta Természetvédelmi Területen és a Hortobágyi Nemzeti Park Karcag közigazgatási határába eső részén előkerül a padkás réti szolonyec is. Ennél a réti szolonyec változatnál az erózió és defláció felszínalakító hatása miatt lekopott az A-szint és helyenként a B-szint egy része is. A megmaradt felszínt többnyire amorf kovasav borítja.
3.3. Réti talajok A réti talajok kialakulásában az időszakos vízborítás, a túlnedvesedés, a viszonylag magas talajvíz és az anaerob folyamatok együttes hatása érvényesült. Előfordulnak többé-kevésbé szikesedett típusai (szoloncsákos réti talajok, szolonyeces réti talajok), de típusos változata nem a sós talajvizek hatása alatt alakult ki (Filep, 1981). Elsősorban a mélyebb fekvésű területeken, folyók régi elöntésein és medrei helyén található. Talajképző kőzete agyag, iszap és homok is lehet, és meszes vagy mészmentes viszonyok is jellemezhetik. Nagy részük erősen kötött és savas kémhatású, de vályog fizikai féleségű meszes réti talaj is előfordul (Filep, 1981). Ezeken a talajokon víz hatására a réti növényzet erőteljesen tud fejlődni, maradványai pedig anaerob körülmények között bomlanak le. Általánosságban elmondható róla, hogy A-szintje szerves anyagban dús, de a humusz minősége épp az anaerob viszonyok miatt lényegesen gyengébb, mint a csernozjomé. A levegőtlenség és a víz hatására jellemző a vasvegyületek mozgása, ez a réti talajokon megfigyelhető folyamat a glejesedés. Az erős mállás következtében ezek a talajok kötött vagy gyakran erősen kötött „nehéz agyag” talajok. Karcag határának 27 százalékát borítja típusos réti talaj, ez összesen 9080 hektárt jelent, de ez kiegészül még 4 százalékot kitevő szolonyeces réti talajjal, mely 1440 hektárnyi területet fed.
4. S ZÁNTÓ
KIVÁLTÁSÁRA ALKALMAS EGYÉB MŰVELÉSI ÁGAK
Javaslatom kidolgozásakor a következő szempontokat vettem figyelembe: nagyobb határrészekre lebontva megadtam legalább egy alternatív megoldást a szántó művelési ág kiváltására, úgy, hogy az adott terület használata hosszú ideig fenntartható legyen. Célszerű volt ezeket a három kategóriás földhasználati zónarendszerbe is besorolni. Északkeletről indulva, a várost körüljárva a kritikus területek közül először Ecse-zug azon részét tárgyalom, ami nem része jelenleg a Hortobágyi Nemzeti Parknak (továbbiakban: HNP), illetve a Vágotthalmi úttól keletre az Adler-lapos, Lakatos-lapos, valamint az úgynevezett Tetves-hát, Disznórét és Zádor-lapos nevű területeket. Ezek túlnyomóan réti szolonyec, -kevés sztyeppesedő réti szolonyeccel- talajú földek. Ezen határrészek gyeppel és erdővel borított darabjai már ki vannak jelölve a természeti területek körébe (az 1996. évi LIII. törvény értelmében). Rövid távon (5 éven belül) azonban a HNP törzsterületéhez kellene ezeket is kapcsolni, így védelmi rendeltetésűek lennének. A felsorolt területek jelenleg több fokozottan védett, veszélyeztetett madárfaj egyedének biztosítanak jó élőhelyet (pl. túzok, székicsér, stb.), és jelentős őz áttelelő helyek is. A beékelődő feltört gyepekből kialakított szántókat vissza kell gyepesíteni, ütközőzónájukba mozaikosan minimális vegyszerfelhasználással extenzív lucerna, repce vagy kalászos gabona kerülhet (ezek a kultúrák természetvédelmi és vadvédelmi szempontból is fontosak). Általános elv, hogy az ütköző-, védő- vagy más szóval puffer zónába, eredményesen nagy vegyszerfelhasználással termelhető intenzív ipari növény ne kerüljön (például kukorica, napraforgó, cukorrépa stb).
161
A Puszta 1999.
A Debreceni úttól délre Bengecsek és a Tolvajos-hát (talajadottság: szolonyec, sztyeppesedő réti szolonyec, réti talaj) mélyfekvésű, belvízveszélyes részén célszerű hosszú távon (15-20 év) gyepgazdálkodásra átállni. Azokon a területeken, ahol a belvíz még a gyepgazdálkodást is ellehetetleníti, ott vizes élőhelyeket kell hagyni. Ez a rész földhasználat szempontjából extenzív agrárterület lehetne. Ugyanez mondható el Kunlaposról (talajadottság: réti szolonyec, sztyeppesedő réti szolonyec, réti talaj) is, de itt védőzónaként a magasabb fekvésű területekre kizárólag őshonos fafajokkal erdő vagy erdősáv telepítése is elképzelhető lenne. A 4-es számú főúttól délre, a Hortobágy-Berettyó medre és a Gyarmati út közötti területen (talajadottság: réti talaj, réti szolonyec) csak a magasabb fekvésű, nagyobb (5-10 ha fölötti) összefüggő szántókat érdemes meghagyni, máshol vissza kell állítani a gyepművelést. Ez a határrész is hagyományosan jó túzok dürgő- és költőhely. A szántókon itt is az extenzív földhasználatot érdemes támogatni. Az elszigetelt, kisebb, de jó talajadottságú tizenegynehány hektáros foltokon szintén őshonos fafajokkal kell erdőt telepíteni. Minden erőfeszítés ellenére a régmúltban, de a közelmúltban is a víz volt itt az úr. Erről tanúskodnak az olyan határnevek mint például Lente-sziget, Cseh-sziget, Nádas-ér, Keserves, Botonás (ez utóbbi a pelikán egyik régi népi neve). A 4-es számú főút, a Gyarmati út, a Hortobágy-Berettyó, és a Villogó-csatorna által határolt területből (talajadottság: szolonyeces réti talaj, réti szolonyec) a Rajner-föld, a Magyarkai-legelő és a Ládafia (vagy Hegedűshát) továbbra is gyepművelésben maradjon. Ezek mellé folyamatosan (5-15 év alatt) be kell vonni azokat a nagyobb kiterjedésű, de elszigetelt, belvízveszélyes táblákat is, melyen a szántó művelés gazdaságosan nem tartható fenn. A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a rendszeresen vizes területeken (a mély fekvés miatt) meddő próbálkozás a belvízzel szembeszállni. Évek óta kisebb-nagyobb eredménnyel költ ilyen vizes szántókon a székicsér. Ennek a fokozottan védett, veszélyezetett fajnak az egész országban ezen kívül kevés jelentősebb költőhelye ismert. Számos fokozott védelem alatt álló madárfaj átnyaraló, táplálkozó és szaporodó helye ez a határrész (például daru, kanalasgém, nagy kócsag, fekete gólya, stb.). Nemcsak a természetes vizes élőhelyek vonzóak az említett fajok számára, hanem a rizsföldek és a legelők közelsége is. A rizstermesztés fenntartása az óriási költségek miatt sajnos csak valamilyen nagyobb gazdasági szervezeti formában képzelhető el. Ezeket a rizstelepeket talán gazdasági megfontolások alapján is célszerű lenne hosszabb távon fenntartani, ennek feltétele -természetvédelmi szempontból- a csökkentett vegyszerfelhasználás. Ebbe a térségbe tartozik a Magyarkai-halastórendszer is. A 80-as évek végén jelentős szerkő, nagy kócsag, nyári lúd állomány élőhelye volt ez a terület. Ennek halászati célú rekonstrukciós munkái már elkezdődtek. Továbbhaladva, a 4-es főúttól északra kezdődik a Kecskeri-puszta Természetvédelmi Terület (talajadottság: réti szolonyec), mely földhasználat szempontjából védelmi rendeltetésű. Itt a beékelődő, egyébként is rossz minőségű szántók külterjes gyepgazdálkodásba vonása lenne a középtávon (10 év) megvalósítható cél. Természetvédelmi kezelés szempontjából ide tartozik még két védett természeti terület, a Dudás-fertő és a Bige-fertő. Az ezeket közvetlenül körülvevő belvízveszélyes szántókon célszerű extenzív gyepeket telepíteni. A Gergely határrész (talajadottság: mélyben sós réti csernozjom, réti csernozjom) szinte teljes egészében kiválóan alkalmas szántó művelésre, itt viszonylag kicsi a belvizes területek aránya. A Madarasi út és a Tilalmasi út közötti területről, valamint az Asszonyszállási határrészről (talajadottság: mélyben sós réti csernozjom, réti csernozjom, mélyben sós mészlepedékes csernozjom, sztyeppesedő réti szolonyec) is ugyanez mondható el. Kivételként kell megemlíteni az - egykori folyómeder - Üllőlapos jelenleg is gyeppel borított részét (talajadottság: réti talaj), ami már 1998-óta
162
A Puszta 1999.
felkerült a természeti területek listájára. Itt a jelenlegi állapot megőrzése érdekében külterjes gyepgazdálkodás és a „partosabb” részeken az őshonos fafajok telepítése kívánatos. (Lásd térképmelléklet. A térképmelléklet a DATE Karcagi Kutató Intézet és a MTA TAKI adatainak és térképeinek felhasználásával készült.)
5. K ÖVETKEZTETÉS A megfelelő művelési ág kiválasztásához nemcsak a talajadottságokat, környezeti feltételeket, hanem napjainkban fokozottan a közgazdasági, piaci viszonyokat is figyelembe kell venni. A hosszú távú tervezésekkor hangsúlyozottan előtérbe kell helyezni a természetvédelmi, környezetvédelmi szempontokat is. Már ezt célozzák meg az új uniós agrár támogatási rendszerek, melyek 2000-től fokozatosan életbe lépnek Magyarországon is. Az általam gyeptelepítésre javasolt területek egy részét a rizstermesztés következményeként csatornák hálózzák be, melyek tájrendezési és természetvédelmi szempontból egyaránt megszüntetendők. Ezeknek általában vízrendezési műszaki szerepük sincs. Az extenzív gyepeken a gazdasági körülményeknek megfelelően juh és szarvasmarha-tartással lehetne foglalkozni. Figyelembe véve a piaci igényeket, úgynevezett biotermékek előállítására lenne mód, mely célra az őshonos magyar háziállatok tökéletesen alkalmasak. Ehhez azonban a régi pásztorhagyományok felújítására képes szakembergárda is kell. A legfontosabb azonban: az előzőekben leírt célok eléréséhez gyökeres szemléletváltásra van szükség.
6. Ö SSZEFOGLALÁS Tanulmányom célja, hogy Karcag város közigazgatási határán belül, elsősorban a talajadottságok alapján, olyan természetkímélő földhasználati módokat javasoljak, melyek természetvédelmi szempontból is elfogadhatóak. A művelési ág kiválasztásánál figyelembe vettem azt is, hogy a táj és az adott terület képét ez hogyan befolyásolná, és mennyire van összhangban a város hagyományos gazdálkodásával.
7. I RODALOMJEGYZÉK ARANY, S. (1934): A hortobágyi szikes talajok. A magyar szikesek. FILEP, GY. (1981): Talajtani alapismeretek. DATE, Debrecen, jegyzet. KERÉNYI, A. (1991): Környezetvédelem. Tankönyvkiadó, Budapest. LŐRINCZ, J.(szerk., 1978): Földműveléstan. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. NYIRI, L. (szerk., 1993): Földműveléstan. Mezőgazda Kiadó, Budapest. STEFANOVITS, P. (1975): Talajtan. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. STEFANOVITS, P. (1977): Talajvédelem, környezetvédelem. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. SZABOLCS, I. (1954): Hortobágy talajai. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. THYLL, SZ. (szerk., 1992): Talajvédelem és vízrendezés dombvidéken. Mezőgazda Kiadó, Budapest. TREITZ, P. (1934): Csonka Magyarország sós és szikes talajai. A magyar szikesek.
S UMMARY There can be very diverse soil-conditions and water managemented areas found between the borders of executive area of the town Karcag. The most of these areas are unsuitable for the agriculture. This is supported by the extraordinary quantity of the inland waters in the autumn of 1998, and in the spring of 1999. During the socialist largescale farming, the first aim was the creating of huge, contiguous areas, which made the industry-like farming possible. They used huge state aidings for making the unsuitable areas „suitable” for the farming. Every activity, done for this process had to be repeated systematically after five or eight years, to be able to keep the needed resoults.
163
A Puszta 1999. These methods, mentioned above are unsuitable, for the farming these days. The joining of the EU expects important tasks from our agriculture. One of the important expectations is the reduction of the agricultural areas. These areas have not to be withdraw from the yield, just the changing of the type of the production is needed, for example forest or field agriculture should be done by methods, which are taking care of nature.
164
A Puszta 1999.
165
