A SZŐTTES ÉS A SZÖVEG TEXTÚRÁJA: ARACHNE

A SZŐTTES ÉS A SZÖVEG TEXTÚRÁJA: ARACHNE Ovidius: Átváltozások VI, 1 – 145.

KALOCSAI ZITA MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM DISZCIPLINÁRIS MESTERSZAK

KONZULENS: DR. DARAB ÁGNES EGYETEMI DOCENS ÖSSZEHASONLÍTÓ IRODALOM- ÉS KULTÚTATUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK

MISKOLC 2010

1

Tartalomjegyzék

TARTALOMJEGYZÉK........................................................................................................................................2 1. BEVEZETÉS.......................................................................................................................................................3 2. MI A MITOLÓGIA? MI A MÍTOSZ?.............................................................................................................4 2. 1. MITOLÓGIA A KÖLTÉSZETBEN..............................................................................................................................5 3. AZ ARACHNE-TÖRTÉNET.............................................................................................................................6 3. 1. A MÍTOSZ MINT SZÜZSÉ, AVAGY KINÉL HOGYAN JELENIK MEG AZ ALAPMOTÍVUM?........................................................6 3. 1. 1. Az Arachne-történet tartalma Ovidiusnál...........................................................................................7 3. 2. AZ EGYMÁSTÓL ELTÉRŐ VÁLTOZATOKBAN REJLŐ AZONOSSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK......................................................9 4. A SZÖVEG TEXTÚRÁJA, AVAGY ARACHNE.........................................................................................11 5. A SZŐTTES TEXTÚRÁJA, AVAGY MINERVA ÉS ARACHNE KÜZDELME.....................................18 5. 1. MINERVA SZŐTTESE.........................................................................................................................................18 5. 2 ARACHNE SZŐTTESE.........................................................................................................................................20 6. ÖSSZEFOGLALÁS..........................................................................................................................................22 RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK.......................................................................................................................................23

2

1. Bevezetés

Úgy gondolom, hogy Ovidius fő művében, az Átváltozásokban központi szerepet kap Arachne története. Nemcsak a kiválasztott mítosz tartalma sugallja ezt a központi szerepet, hanem a mű felépítése, struktúrája is. Átváltozás mítoszról és egyben aitiológiai mítoszról, a pók eredetmítoszáról, illetve annak költői megfogalmazásáról van szó. Az átváltozás mint az egész, 15 könyvből felépülő mű egyik fontos strukturáló motívuma egyben annak a nézőpontnak is a metaforája, hogy minden folyamatos változásban van. A mítosz ugyanakkor nem csupán aitológiai, hanem vetélkedés-történet is, amelyben a szövés istennője, Minerva és ennek a mesterségnek felülmúlhatatlan halandó képviselője, Arachne kel versenyre egymással. Egy istennel vetélkedni az antik ember gondolkodásában egyenlő volt halandó mivoltunkból ránk szabott határaink átlépésével, amit hübrisznek neveztek. Az Átváltozások számos ilyen tartalmú történetet is tartalmaz, ezért Arachne mítosza a hübrisz-történetek kontextusába is beilleszthető, és abban is értelmezésre szorul. Tovább szűkíti és egyben tágítja az összefüggések körét, hogy az Arachne-történet művésztörténet. Bár nem ez az egyetlen mítosz, amely vetélkedés- és művésztörténet is egyben, viszont ez az egyetlen történet, melyben a vetélkedő művészek közül a halandó győzi le halhatatlan ellenfelét. Minerva csak hatalmával tud Arachnén felülkerekedni, hiszen a verseny végére kiderül: esztétikailag, művészileg és erkölcsileg a lány egyaránt győzelmet arat az istennő felett. Számomra azért éppen ez a mítosz a legkiemelkedőbb, mert a mindig győzedelmeskedő hatalmas isteneken itt mégiscsak diadalt arat egy halandó művész.

3

2. Mi a mitológia? Mi a mítosz?

Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a mitológia nem feltétlenül vallási 1 szerepű, de a mitológiai alapú költészet sem tud teljesen elszakadni a vallástól2 – többnyire ez akkor következik be, amikor szembefordul a vallással. Viszont az idő előrehaladtával egyre inkább kimutatható a mitológia függetlenedése. A mitológiából nem vezethető le a vallás, sőt nagyon is könnyen félrevezethet3 minket. Az „...istenekről és természetfeletti képességekkel rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szóló elbeszélő hagyományokat görög eredetű szóval mítoszoknak, és ezek összességét, illetőleg a mítoszokkal foglalkozó tudományt mitológiának nevezzük.”4 A „többnyire isteni származású” hősök kifejezés mutatja, hogy bár a mitológia főszereplője legtöbb esetben isteni származású, de nem feltétlenül minden esetben. Az Átváltozásokban (és a költőelődökhöz képest is) Arachne története ezért is különleges, hiszen hősként éppen egy halandó jelenik meg, de ennek ellenére mégis győzedelmeskedik egy istennő, Minerva felett. A mitológia a világ megértésének egyik formája. A különböző szüzsék, melyek a mítoszokban megfogalmazódnak egyetemes5, ugyanakkor személyes kérdéseket vetnek fel. A mítoszok jelentős része aitiolgikus jellegű, vagyis eredetmagyarázó.6 Ehhez társulhat egy paradigmatikus jelleg7 is, melynek lényege, hogy a mítosz az első költői megfogalmazása révén példaértékű legyen, s mintaként szolgáljon az utódoknak. Harmadik elemként felléphet a didaktikus jelleg,8 mely tanító szerepet ad a mítosznak. A három tulajdonság természetesen nem csak együtt jelenik meg, nem kötelező elemei a mítosznak.9 Egyetértek Gloviczki Zoltánnak azzal a megállapításával, miszerint egy-egy adott szöveg mitikus történetei egyrészt legfeljebb egy „történelmileg adott korszak és csoport, nem pedig az emberiség egészének elvontabb kérdéseit és válaszait hordozza a valóságról.”10 A mitológia társadalmi valóságot is kifejezhet.11 Másik lehetőség szerinte az alkotó egyéniség. 1

Bár Kerényi még a vallás és a mitológia viszonyát problematikusnak nevezi. TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 9. 3 KERÉNYI 1984, 352. 4 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 5. 5 Mitológiai Enciklopédia I. 1988, 12. 6 HAHN 2000, 7. 7 HAHN 2000, 12. 8 HAHN 2000, 12. 9 HAHN 2000, 15. 10 GLOVICZKI 2005, 47 – 53. http://glovizol.hupont.hu/4/legkedvesebb-irasaim#kiallitas (2010. október 21.) 11 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 25. 2

4

Tehát mindenképpen egy szűkebb viszonylatban kell gondolkozni: korszakban, csoportban vagy egészen leszűkítve egy egyéniségben, mely kifejti saját nézeteit, személyes gondolatait, s választ keres a benne megfogalmazódott kérdésekre a mitológián keresztül.

2. 1. Mitológia a költészetben Annak a kialakítása, rendszerbe és formába öntése, amit görög mitológiának nevezünk, alapvetően Homéros és Hesiodos12 nevéhez kötődik. Az ő érdemük, hogy a mítoszváltozatok végtelen lehetőségét kihasználva a költészetben kamatoztatják azt. Korábban a mítoszok szájhagyomány útján terjedtek, s különböző változatai éltek. Az alkotásoknak köszönhetően egy-egy változatot megmerevít a költő, s így az alkotás a „megváltoztathatatlanság igényével lép fel”,13 de ennek ellenére nem veszi el annak a lehetőségét, hogy egy másik költő a mítoszban új lehetőséget megpillantva új értelmet adhasson a történetnek. Egy-egy mítosz átformálásával a költő tudatosan is állást foglal,14 hiszen saját meggyőződését, gondolkozásmódját és érzéseit szövi bele a mítoszba. Azok a mítoszok, amelyek ránk hagyományozódtak, tulajdonképpen a költői feldolgozások. A mitológia: szárnyakat ad az emberi öntudatnak, amennyiben pozitív hőseit, sőt ragyogó istenalakjait is az ember önértékelésének magas fokán teremti meg, ...”15 Az öntudat szoros kapcsolatban van a lelki szabadsággal, a képzelet szabadságával, az egyéniséggel. Az a költő, akinek van öntudata, az akarva, akaratlanul megjeleníti ezt műveiben, érzékelteti saját értékeit. A költői nyelvhasználatban a mai napig jelen van a mitológia mint szimbolikus rendszer, hiszen az irodalmi szövegek tele vannak tűzdelve mitológiai képekkel, alakokkal, eseményekkel.

12

SARKADY 1974, 43 – 46. TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 9. 14 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 25. 15 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 21. 13

5

3. Az Arachne-történet

3. 1. A mítosz mint szüzsé, avagy kinél hogyan jelenik meg az alapmotívum?

Maga a történet, mint ahogyan a neve is mutatja, görög eredetű.16 Az egyik legkorábbi mű,17 melyet kapcsolatba lehet hozni a mítosszal, a szakirodalom szerint Nikandros Thériaka című zoológiai tankölteménye. Itt Arachne Phalanx nővéreként jelenik meg, akik mindketten Minerva tanítványai voltak. Arachnét a szövés mesterségére, Phalanxot pedig a fegyverforgatásra oktatta az istennő. Viszont „... bűnös viszonyba kerültek egymással, ezért az istennő meggyűlölte, és olyan rovarrá változtatta őket, amelyet a saját gyermekei falnak fel.”18 Aristotelés természettudományos műve alapján, mely az állatokról szólt, tudjuk, hogy tévesen a pók tulajdonságát vélték felfedezni, s így - szintén tévesen - azt következtették ki, hogy az istennő pókká változtatta a két korábbi tanítványt. Aristotelés megállapítása Plinius Naturalis Historiá-jában is visszaköszön. Nikandros megnevez a művében egy tőle is korábbi forrást, amire támaszkodik, ez pedig Theophilos, aki Zénodotos tanítványa. Mythographus Vaticanusnál szintén megjelenik Arachne alakja, ő Minerva papnőjének nevezi a lányt. Szilágyi értelmezése szerint ez jelenthetné egyszerűen azt is, hogy Arachne mindössze a szövőművészetével szentelte magát az azt képviselő istennőnek.19 De továbbá azt is megjegyzi Szilágyi, hogy a díszítő funkción túl egy sokkal magasabb igényű, szakrális funkciót20 töltött be ez a tevékenység, vagyis helyesebben művészet. Mikor Nikandros azt állítja, hogy a pók a Titánok véréből született, Thériaka című művében Hésiodost nevezi meg információja forrásaként, de a történetnek már nem találta meg a nyomát. Hésiodos mellett megemlíti még Akusilaos vélekedését, miszerint a pók Typhón véréből született; s Apollónios Rhodiosnál a Gorgó véréből született. Ezek mind16

SZILÁGYI 1982, 220. Az következőkben sorra veszem a mítosz vagy egyes elemeinek korábbi előfordulásait., amelyet a Szilágyi János György tanulmányának megállapításai alapján összegzek. SZILÁGYI 1982, 220 – 230. 18 SZILÁGYI 1982, 220. 19 SZILÁGYI 1982, 227. 20 SZILÁGYI uo. 17

6

mind ősmitológiai alakok, az „új istenek”, vagyis az Olympos isteneinek ősellenségei. Ezen mitológiai alakok lénye az ókori görög felfogás szerint a pókok lényében folytatódik tovább.21 Minerva és a pók közötti kapcsolat a fennmaradt irodalmi művek közül legelőször Vergilius Georgicájában tűnik fel: „...akit gyűlölni Minerva / Nem csillapszik, a pók von bő hálót kapuikra.”22 Magát a mítoszt nem mondja el, csak azt a tényt említi meg, hogy Minerva rettentően gyűlöli a pókokat, A Georgica negyedik könyve23 a méhészetről, a méhekről szól, s Vergilius eközben tesz mindössze két sornyi említést tesz a pók és Minerva viszonyáról. Egy korábbi mítoszra támaszkodik, mely Minerva pók iránti gyűlöletét őrizte meg. Ahogy az idézet mutatja, egyértelmű az istennő pók feletti hierarchiája minden tekintetben: mind hatalmilag, mind pedig tekintélyben. A mítosz Ovidius Átváltozások című művében, annak Arachne-történetében24 jelenik meg a legterjedelmesebb és legkidolgozottabb változatban. Viszont fontos megemlíteni, hogy Ovidius a műveiben, s különösképpen a Metamorphoses-ben, majdnem minden esetben nem a mítoszra fekteti a hangsúlyt; sőt, sok esetben azt nem is mondja el, hanem az olvasó előzetes ismereteire építve egy-egy történetet teljesen új kontextusba helyez. A mitológia örök szüzséje az irodalomnak. Egy mű számos interpretációját utólag kapja meg, hiszen minden esetben más a befogadó, más szempontból közelítjük meg a művet, s így természetesen más kontextusba is helyezzük.25 „… minthogy a közeg, amelyben elhangzik, soha nem lehet ugyanaz, minden újra-elmondása egy-egy új változata még akkor is, ha szó szerint idézi egy régebben megfogalmazott szövegét, hiszen az állandó a szüntelenül változó akusztikájú környezetben szólal meg újra és újra; a történet lényege egy, de aktualitástartalma végtelen számú lehet.” Jelen esetben sem értesülünk arról az okról, hogy Minerva miért gyűlöli a pókokat, Ovidius számára ez teljesen lényegtelen. Valójában arról van szó, hogy mivel a pók eredetileg a meggyűlölt lány, Minerva a pók alakjában is őt gyűlöli őt örökre.

3. 1. 1. Az Arachne-történet tartalma Ovidiusnál

Az elbeszélés azzal kezdődik, hogy Minerva arra kéri a Múzsákat, most már ne csak más diadaláról, vagyis a saját diadalukról énekeljenek, hanem az ő diadaláról is. Majd a 21

SZILÁGYI 1982, 229. IV. 246 – 247. 23 A méhészetről szóló leírás után bekapcsolja Vergilius Aristaeus, valamint Orpheus és Eurydice történetét is. 24 OVIDIUS 1975, VI, 1 – 145. 25 SZILÁGYI 1982, 218. 22

7

továbbiakban a Múzsák énekét hallva értesülünk a történtekről. Az istennő felkeresi Arachnét, mivel úgy hallja, hogy az „... nem gyatrább gyapjúszövésben nála.”26 A lány nem volt nemesi születésű, mindössze „csak” a művészete és a szorgalma tette ismertté. Az apja egy Idmon nevezetű colophoni bíborfestő, anyja pedig már nem él, de társadalmilag szintén alacsonyrangú. Annak ellenére, hogy kicsiny városban, Hypaepában él, mely szinte falu, a lány művészetének a híre igen távolra elér. Munkáját gyakran megcsodálták a nimfák is. A szövésben való ügyessége miatt feltételezték, hogy Minerva tanította meg őt olyan remekül a mesterségre. Arachnét sérti ez a gondolat, így fennhangon kijelenti, hogy bátran versenyre kelne az istennővel, akár vállalva annak a következményeit is, ha ő lenne a vesztes. Az istennő ősz anyó képében jelenik meg Arachne előtt, s próbálja meggyőzni a lányt, hogy álljon el korábbi kijelentésétől, s ezen felül tegye jóvá gőgjét: könyörögjön bocsánatért az istennőhöz. Arachne kijelenti, hogy az ő vélekedése nem fog megváltozni. Az intés eredménytelensége után az istennő leveti az álruháját, s máris készülődnek a versenyhez. Mindkettejük szőttesén a múltban megtörtént események jelennek meg. Minerva szőttesének középpontjában a hajdani Cecropsi várért folytatott csata áll, melynek neve már Athén, s a csata éppen a város feletti uralom megszerzéséért folyt. Az istennő ábrázolja valamennyi olimposzi istent, akik között Jupiter ül középen. A szőtt jelent témája Minerva és Neptunusz küzdelme az Athén fölötti hatalomért. A tenger istene vizet fakaszt a kemény szirtből. Minerva válaszként olajfát sarjaszt a földből, s ezzel ő diadalmaskodik. A szőttes négy sarkában négy harcot sző. Az első sarokban láthatjuk Rhodopét és Haemost, a másodikban pedig „pygmaeus anyát”27 láthatjuk, a harmadikban Antigonét, a negyedikbe Cinyrast hímzezte Minerva, amint a szentély lépcsőjét s a lányait öleli át. A szőttest körben olajág díszítette. Arachne Europe elrablásával kezdi a munkáját, s megannyi isten szerelmi kalandja látható a művön. Sorrendben a következő alakokat jelenteti meg a gőgös lány: Asteriét, Ledát, Jupitert, Nycteist, Tirynthiát, Danaét, Asopist, Mnemosynét, Deoist, Neptunust, Aloidákat, Bisaltist, Melanthót, Phoebust, Issét, Libert, Erigonét, Chiront, valamint Saturnust. Az ő szőttesének a szélén tarka virágkoszorú fonódik repkényfutamokba. Sem Minerva, de még az Irigység sem tud kivetnivalót találni a szőttesben. Az istennő dühében széttépi Arachne munkáját, majd fejbe veri a lányt, aki már éppen készülne felakasztani magát, de megkönyörül rajta az istennő, s pókká változtatja.

26 27

OVIDIUS 1975, 153, VI, 6 – 7. OVIDIUS 1975, 155, VI, 90.

8

3. 2. Az egymástól eltérő változatokban rejlő azonosságok és különbségek

A legnyilvánvalóbb azonosság az ovidiusi Arachne figurával a lány mestersége. Több forrás28 is úgy őrizte meg, hogy a szövőmesterséggel foglalatoskodott. Egyes változatok Minerva tanítványaként beszélnek róla, míg Ovidius éppen ezt tagadja: „… vélnéd: maga Pallas volt tanítója. / Sérti e gondolat is, letagadja e nagy tanítót is.”29 Viszont tagadni csak akkor tudunk valamit, ha az igaz; különben a hamisat cáfolni szokás. Már Nikandrosnál megjelenik Arachne és Minerva ellenséges30 viszonya: a lány valami olyat tesz,31 amely nem tetszik az istennőnek, ezért megbünteti. Ezeket a főbb vonásokat Ovidiusnál is megtaláljuk. Vergiliusnál konkrétan nem Arachne és Minerva kapcsolatáról van szó, hanem arról, hogy Minerva gyűlöli a pókokat. De mint tudjuk, Arachnét Minerva „... olyan rovarrá változtatta ..., amelyet a saját gyermekei falnak fel.”32 Bár téves az, hogy a pókra vonatkoztatják ezt a megállapítást, de az azonosítás fogalmi alapon mégis a pókra vonatkozik, így közvetetten utalhat Vergilius az istennő és a lány kapcsolatára, s így érthető az a gyűlölet, melyet Minerva érez a pókok iránt; hiszen tanítványát (aki ne feledjük el magára haragította), Arachnét változtatta éppen pókká. Több forrás megemlíti, hogy a pókok egyik-másik ősmitológiai lény véréből születtek. Ókori görög felfogás szerint a pókok lényében folytatódik ezeknek a mitológiai alakoknak a lénye33, s az egymástól eltérő isten nemzedékek harca is folytatódik ezzel együtt. Így a Vergiliusnál látott változat magyarázata az is lehet, hogy Minerva a pókok iránti gyűlölete, az új isteneknek a régiekkel való harcát jelenti;34 s így két különböző generáció harcának is tekinthetjük Arachne és Minerva viszonyát. Hatalmas ovidiusi újítás, hogy a mítosz személytelen vetélytársából egy hús-vér eleven karaktert formál. Tehát Arachne mesterségén túl azt látjuk, hogy Ovidius olyan Arachne figurát teremt, aki saját értékeivel teljesen tisztában van; s habár az istennőtől tanulta mesterségét, mégis letagadja azt, mivel sértőnek érzi, hogy az ő művészi képességeit akárkihez is viszonyítsák. Az ellentétes viszonyt és Minerva gyűlöletét Ovidius vetélkedéssé gyúrja át; tehát tulajdonképpen a két fél viszonyának alapvonásai megmaradnak, viszont 28

Nikandros elsőként Thériaka című tankölteményében, majd pedig maga Ovidius az, aki Arachnét szövőlányként jeleníti meg. 29 VI, 23 – 24. 30 A kezdeti tanítvány-mester viszony utáni időszakot tekintve. 31 „... bűnös viszonyba kerültek egymással, ezért az istennő meggyűlölte...”. SZILÁGYI 1982, 220. 32 SZILÁGYI 1982, 220. 33 SZILÁGYI 1982, 229. 34 SZILÁGYI UO.

9

Arachnét művészet és bátorság viszonylatában felemeli az istennőhöz. Az más probléma, hogy ez sajnos nem elegendő az istennő tényleges legyőzéséhez. A két generáció harcának viszonylatában viszont – a pók mint ősi isteni lény és Minerva mint az új isteni nemzedék képviselője– éppen az ellenkező tendenciát láthatjuk Ovidiusnál: Minerva egy korábbi nemzedéket képvisel, míg a pókká zsugorított Arachne - s Arachne lényén keresztül természetesen Ovidius maga35 - egy újabb feltörekvő nemzedéket.

35

Ovidius természeténél fogva vetélkedett az őt megelőző költőnemzedékkel. ADAMIK 2001, 257.

10

4. A szöveg textúrája, avagy Arachne Minerva helyénvalónak tartja a Múzsáknak a Pierisek iránt érzett haragját, s így nyilván elismeri azok büntetésének jogosságát. Az istennő szívesen hallgatja a Mnemosyne lányainak énekét. Bizonyára azért, mert kedveli a művészetet (hiszen ő is művész). Másrészt valószínűleg azért, mert azok behódolnak neki – nemcsak viselkedésben, hanem szavakban is kifejezik ezt – („»Ó, te, ki, hogyha a bajnok-erény nem emelne fölébünk«…”36), s Minerva sem érzi őket konkurenciának. Jól tudjuk, az istenek ugyanolyan irigyek tudnak lenni, mint az emberek. De jelen esetben Minervának nincs oka irigykedni ezekre a félisten Mnemonisekre, hiszen amint már kifejtettem, azok egyrészt behódolnak neki, másrészt azért, mert Minerva a saját művészetét valószínűleg magasabb színvonalúnak37 tartja (habár a két más típusú művészet – éneklés és szövés – nem összehasonlítható). Mindezekből következik, hogy nincs oka arra, hogy ne tudja élvezni az Aonisok művészetét, 38 és fordítva is igaz, mivel élvezi („Adta fülét szivesen Tritonia szózataiknak…”39) a Múzsák előadását, ezért nyilvánvalóan nem irigykedik rájuk. Azon kívül éppen ők jogosultak és képesek arra, hogy megénekeljék az ő diadalait is („»Dícsérni kevés, dícsérjenek engem is«…”40). „… »istenségünket sose tűrjük semmibe venni«”41 kijelentésével sorsközösséget vállal a Múzsákkal, akik éppen az imént énekelték el saját vetélkedés-történetüket Minervának a Pierisekkel kapcsolatban. Összekapcsolva és értelmezve az előbbi két idézetet42 a következővel: „Sújtani kész végzettel Arachnét…”,43 egyértelműen nemcsak, hogy megjósolható, hanem már előre nyugtázható is a történet végkimenetele. Már a történet indítása megadja egyben a zárást is. Az indokokra természetesen nagyon is kíváncsiak vagyunk,44 hiszen a legizgalmasabb válaszokat sosem a mi történtre adott válaszok, hanem leginkább a hogyanra és a miértre adott válaszok produkálják. Hacsak a mítoszok alaptermészetéből indulunk ki, akkor egy mítoszt el lehet mondani úgy, hogy magán a történéseken nem változtatunk, csak bizonyos elemeken. S éppen ezek az apróságnak tűnő elemek lesznek a legfontosabb, sőt kulcsszerepű 36

V, 269. A későbbiekben Arachne szőttesének széttépésében lesz szerepe. 38 A legkisebb irigység is beárnyékolja a felhőtlen élvezet átélését. 39 VI, 1. 40 VI, 3. 41 VI, 4. 42 „»Dícsérni kevés, dícsérjenek engem is…«”. VI, 3. Valamint: „… »istenségünket sose tűrjük semmibe venni«”. VI, 4. 43 VI, 5. 37

44

11

komponensek ahhoz, hogy megértsük ezek segítségével a költő gondolatvilágát, valamint a világhoz való viszonyát. Mégis milyen indokok magyarázzák azt, hogy Minerva okozza Arachne végzetét? Mi lesz Arachne végzete? Az utóbbi kérdést később vizsgálom, időrendiségének megfelelően. Az előző kérdésre a választ szintén megadja maga a szöveg, a következő szövegrészekben érhetjük ezeket tetten: „… istenségünket sose tűrjük semmibe venni”; 45 „Sújtani kész végzettel Arachnét…”;46 „... mert hallotta: e lány nem gyatrább gyapjuszövésben / nála.”47. Az első idézet azt mutatja, hogy Minerva és Arachne viszonya hatalmi alapokon nyugszik.48 A második pedig igen jól szemlélteti, hogy Minerva eleve a haragját akarja kitölteni Arachnén, s így Arachne helyzete predesztinált.49 Minerva egyik legfőbb oka arra, hogy Arachét leigázza, hogy a lány nem tiszteli őt kellőképpen; istenségét alapjaiban hagyja figyelmen kívül, s ez sérti az önérzetét. Valamint az istennő félti a saját hírnevét: ha nem bünteti meg a szentségtörőt, veszíthet a tekintélyéből. Ezek már éppen elegendő okot szolgáltatnak a bosszúállásra, viszont ezen kívül mást is rejteget még az istennő. A hatalomvágy is hajtja az istennőt, s az, hogy a hatalmát fitogtassa. Arachne híre igen távolra elér, még a szövés mesterségének istennőjéhez, Minervához is. Talán a legváratlanabb indok az, hogy Minerva féltékeny Arachne mesterségbeli tudására. A harmadik idézet szerint a vetélytárs nem rosszabb az istennőnél („... nem gyatrább ...”50), tehát legalább olyan jó, mint az istennő. De természetesen nem zárja ki azt, hogy jobb az istennőnél. Sőt maga az istennő sem cáfolja meg azt, amit hall: hogy létezik nála tehetségesebb a szövésben; s ez pedig éppen egy halandó. Ez annyira felkelti az istennő érdeklődését, s annyira feldühíti, hogy ő maga látogatja meg a lányt, s jár utána a híreszteléseknek. „Neves nem volt sem rangról sem születésről, / csak művészetről.” 51 „Idmon, colophoni, az apja…”52. Az anyja nem élt, alacsonysoru volt, az urával / egyenrangú.” 53 Első olvasásra talán lényegtelennek tűnhetnek ezek az életrajzi elemek, de nem véletlen, hogy közli velünk 45

VI, 4. Elemzésemben első idézetként utalok rá vissza. VI, 5. Második idézetként utalok rá vissza. 47 VI, 6 – 7. Harmadik idézetként utalok rá vissza. 48 GLOVICZKI 2008, 61. 49 GLOVICZKI 2008, 61. Gloviczki úgy gondolja, hogy Arachne „... a Pierisekhez hasonlóan predesztinálva van a pusztulásra.”Úgy vélem, hogy értelemzavaróan, illetve félreérthetően fogalmaz, hiszen a pusztulás szó leginkább a halálra utal, de legalábbis a teljes ellehetetlenítésre. Igaz, hogy Gloviczki értelmezésében Arachne fizikai ellehetetlenítését kell értenünk – úgy, mint a Pieriseknél, s „... képes vesztessé tenni ...” őt. Az előbbiek Calliope éneke kapcsán hangzanak el. A későbbiekben Arachne kapcsán (GLOVICZKI 2008, 65.) Arachne haláláról beszél, ami szerintem teljes mértékben téves, hiszen Arachne semmilyen értelemben nem hal meg. Bár tény, hogy pókká változik, de élőlény marad. 50 VI, 6. 51 VI, 7 – 8. 52 VI, 7. 53 VI, 10 – 11. 46

12

ezeket Ovidius, s az sem elhanyagolható, hogy épp a következőkkel állítja oppozícióba: „De a lány lyd városokon nemenyésző / hírre jutott szorgalmával, noha póri családból / lett, s noha városa is kicsi volt, falu szinte, Hypaepa.”54 Többféleképpen lehet valaki híres. Egyrészt a szülei55 lehetnek istenek, félistenek. Másrészt pedig, ha az illető szülei valamely előkelő családi származással dicsekedhetnek, s így a gyermekük is. Ezek közül Arachnét egyik sem érinti, hiszen apja is és anyja is egyszerű emberek. Apja bíborfestő, anyja már nem él. A szövőlány kicsiny városban él, melyet akár falunak is tekinthetnénk mérete alapján, s a család ráadásul szegény is; ennek ellenére szorgalma és leginkább a tehetsége miatt híre egészen a szövés istennőjéig, Minerváig is eljut. S így Arachne egy harmadik kategóriát képvisel − melyek csak kevesek mondhatnak el magukról −, azokét, akik művészetük révén nyertek maguk számára hírnevet. S méltán el kell ismernünk, hogy ezt a legnehezebb, s egyben legjogosabb is elnyerni. „Hogy csoda-munkáját láthassák, gyakran esett meg: / szőlőskertjüket elhagyták a timolusi nimfák… ”56. „Pactolus folyamát odahagyták gyakran a nimfák.”57 „Nemcsak az elkészült szövetet volt nézni mulatság; / azt is, ahogy készült: mert bájjal tette a dolgát.” 58 A két idézetből egyértelműen kiderül, hogy a nimfák – akik jelen esetben a természet alkotó erőinek és a szépségnek a megtestesítői – sűrűn látogatják meg Arachnét, csak azért mert kész munkája gyönyörű, sőt az alkotás folyamatát is élvezik nézni. A nimfák idejük nagy részét mulatozással töltik, ösztönösen azt keresik, ami jókedvre deríti őket, s ami esztétikus, s éppen ezért a szőlőskertjüket, s Pactolus folyamát is felcserélik Arachne szövésének látványával. Arachne szövésének folyamata gyönyörködtet, mely a művészet egyik legfontosabb alappillére. „ha akár nyers gyapjúját gyűjtötte gomolyagba…”59 „… vagy hímzett, vélnéd: maga Pallas volt tanitója.”60 Mesterségét tekintve Arachne olyan szépen dolgozott, mintha Minerva személyesen tanította volna neki a szövés minden apró csínját-bínját. „Sérti e gondolat is, letagadja e nagy tanítót is, /» Versengjen velem ő; érhet «szól» bármi, ha vesztek «.” 61 Arachnét sérti az a gondolat miszerint az istennő volt az ő mestere; így dölyfösen kijelenti, hogy ő bátran versenyre kelne az istennővel, akár vállalva annak a következményeit is, ha ő maradna alul. De természetesen Arachne teljesen biztos abban, hogy az ő képessége 54

VI, 11 – 13. Ha az anya vagy az apa isteni származású, akkor a születendő gyermek félisten. 56 VI, 14 – 15. 57 VI, 16. 58 VI, 16 – 17. 59 VI, 19. 60 VI, 23. 61 VI, 24 – 25. 55

13

felülmúlja még az istennőét is, ezért úgy érzi, hogy nincs mitől tartania, s teljes mértékben jogos a vélekedése. „Pallas, anyó-képet s vendéghajat öltve, fehéret, / megjelenik, bottal lépdel, vén s gyönge tagokkal…”62 Az Átváltozásokban csak kevés olyan eset van, amikor az istenek nem istenként jelennek meg, hanem valamilyen más alakban. Ehhez a cselhez leginkább hódítás céljából folyamodnak a férfi istenek: legtöbbször valamilyen természeti jelenséggé változnak, valamint a kiszemelt hölgy kedveseként jelennek meg, vagy női istenként ébresztenek bizalmat. Az is előfordulhat, hogy állati alakot öltve próbálják az istenek magukhoz édesgetni a kiszemeltet. Például az Europa63 című mítoszban, ahol Jupiter „bika-álorcát”64 ölt, annak érdekében, hogy Europa ne féljen tőle. Próbál nagyon szelíd lenni, hogy a lány ne gyanakodjon, így bizalma legyen felé, majd mikor már a lány a bika képében kacérkodó Jupiter hátán ül, nyomban viszi is el magával a vízen a lányt. Jelen esetben Minerva jelenik meg anyó képében. Ha a két alakot összehasonlítjuk, a bikát és az anyót; azt látjuk, hogy az egyik esetben egy erős, fiatal, játszadozó állatot látunk, míg a másik esetben egy ősz hajú, botra támaszkodó, gyenge öregasszonyt. Az első esetben a cél az, hogy bizalmat keltsen az isten Europában, s így elrabolhassa őt. Ezzel szemben Minerva azért anyó képében jelenik meg Arachne előtt, hogy korral együtt járó tapasztalattal („»A magas kor nemcsak ijesztő / dolgokkal gazdag: nagy idő – s a tapasztalat eljő.«”65) érveljen amellett, hogy a lány jobban teszi, ha nem firtatja tudását. Ha azt vizsgáljuk, hogy Jupiter erős bika képében jelent meg, s szándéka célt ért, Minerva pedig gyenge öregasszony képében áll kihívója elébe; s a küzdelem végén esztétikai és erkölcsi szempontból alulmarad ellenfelével szemben; az erős bika és a gyenge öregasszony előrevetítheti a végkimenetelt. Minerva, mint Arachnéhoz képest magasabb hatalmi pozícióban levő istennő; megalázkodik a halandó művész előtt, csak azért, hogy Arachné kedélyeit lecsendesítse (arra hivatkozva, hogy nem érdemes egy istennővel versengenie), s a lány elálljon az istennővel való versenytől. „»Hallgass rám, le ne nézz: csak légy te a földilakók közt / legjobb gyapjuszövő, hírednek ez épp elegendő; / istennőt versenyre ne hívj ki, de merszed esengő szókkal tedd jóvá; könyörülni fog ő a könyörgőn.«”66 A szabadszellemű művész, akinek nincs szüksége mesterre már az első két szónál67 megütközik. Minerva arra szólítja fel Arachnét, hogy érje be azzal, hogy halandók közül ő tud a legszebben szőni, s ne akarjon egy istennőt versenyre hívni. Ez az istennő 62

VI, 26 – 27. II, 833 – 860. 64 II, 850. 65 VI, 28 – 29. 66 VI, 30 – 33. 67 „»Hallgass rám…«” VI, 30. 63

14

részéről a legmagasabb elismerés, hiszen hajlandó elismerni, hogy minden bizonnyal a halandók között Arachne a legtehetségesebb gyapjúszövő. Másrészt viszont az istennő a már korábban Arachnéról hallottak68 alapján próbálja kikerülni a számára akár csúfos vereséggel végződő küzdelmet. Továbbá az istennő anyóként inti a lányt, hogy lássa be a vétkét, s még időben engesztelje ki Minervát, s biztos lehet benne, hogy az istennő megszánja őt. „Rá a leány görbén pillant, … fékezi még a kezét, de arcán lángol a méreg, / s adja az álcázott Pallasnak e szókkal a választ: / »Gyöngeeszű, te, nagyon fölemésztett már az öregség, / s túl sokat élni megárt. Az ilyen szót, hogyha menyed van, / hallja csak az; s a lányod ha akad csak hallja a lányod. Nékem eszem van elég; sose hidd, hogy tőled az intés / használhat nékem, sose lesz más a vélekedésem. Miért nem jön maga el? Mért fél vállalni a versenyt?«”69 Arachne előtt nem tekintély a kor, épp ellenkezőleg, mint ahogy Minerva gondolta. Arachne nem éri be azzal, hogy ő csak a halandók között lehet a legjobb. Minerva szavaira a lányban hatalmas harag gerjed, mely hatására arca teljesen lángba borul. Méltán büszke a tehetségére, s éppen ezért a halandó művészekkel való versengéssel nem éri be; ő a legjobbnak mondottal kívánja megméretetni tudását, még pedig éppen azért, hogy bizonyítsa tudásának önállóságát70. Arachne nem kételkedik az anyó jó szándékában; viszont gyöngeeszűnek nevezi az anyót, s éppen azért, mert az koránál fogva nem értheti, hogy mi a jó egy fiatal művészléleknek. Az anyó a menyének vagy a lányának nyugodt szívvel tanácsolhatná ugyanezt, s a legfőbb különbség az, hogy ki hogyan vélekedik a művészetről, s rendelkezik-e művészi öntudattal. Arachne tudja, sőt érzi, hogy neki nem az a sorsa, hogy elsüllyedjen a névtelenségben, s ez őt nem is tenné boldoggá. Bár bizonyára rögösebb utat választ, mikor kihívja az istennőt („»… de sose lesz más a vélekedésem… «”71) de ezt a tettét nem bánja meg. „»Eljött« - mondja az istennő, veti messze a vénkort, / s Pallasként ott áll. Leborulnak előtte a nimfák s lányai Mygdoniának; a szűz egyedül riadatlan. Elpirosult mégis, nem akarja, de fénylik is, ég is, / tűnik is ujra a pír arcáról…”72 „Megmakacsolja magát, mást nem vágy, csak diadalmát, / és vesztébe rohan; Jupiternek lánya se hátrál, / inteni már nem akar, párharcuk nem halogatja.” Minerva nem tűrve ezt a hübriszt, megjelenik Arachne előtt isteni mivoltában, álruha nélkül. Kezdetben próbálta inteni őt, hogy ne akarjon ő lenni minden áron a legjobb, érje be a halandók közötti dicsőséggel. Majd mikor látja, hogy a lány nem tágít gőgjétől, az istennő már csak a rajta esett sérelem megbosszulásával foglalkozik, s nem akarja tovább jobb belátásra bírni Arachnét. Mindenki fejet hajt az istennőnek Arachne kivételével. 68

„… hallotta: e lány nem gyatrább gyapjuszövésben / nála.” VI, 6, VI, 34 – 42. 70 A kifestést ld. később. 71 VI, 41. 72 VI, 43 – 47. 69

15

Bár tény, hogy az ő arca is elpirul, de nem hajlandó behódolni az istenségnek, hiszen úgy érzi, hogy nagyszerű művészként neki is van olyan értéke, mint az istennőnek. Vélekedését, láthatjuk, nem módosítja, kiáll amellett, hogy ő megküzd az istennővel. Ezután már az istennő sem halogatja a küzdelmet, hiszen (bár anyó képében), de személyesen hallotta Arachne nyílt kihívását. Gyávaság lenne részéről, ha nem fogadná el a kihívást. „S ők igyekeznek, a mellük alatt megkötve ruhájuk, / jár ügyesen karjuk, könnyebbé kedv teszi dolguk.”73 A verseny stresszes helyzetét maga a művészet mívelése oldja. „… Tyrus üstjében főtt bíbor-szál szövetik be, / egymástól alig is különült piciny árnyalatokkal…”74. A két versengő fél számára ugyanazok a lehetőségek adottak, ugyanolyan szövet áll mindkettejük rendelkezésére, így ez biztosítja, hogy a két szőttes közti különbség nem az anyag milyenségéből fakad. „… szőttesüket beszövik hajdan megesett dolgokkal.”75 Szőtteseiken mindketten csak olyan eseményeket szerepeltetnek, melyek a múltban megtörténtek.76 „Pallas sem, s az Irígység sem tudhatta e művet / ócsárolni. A szőke Leányt e siker dühösíti: / tépi az égnek e sok vétkét mutató szövedéket / rögtön szét, s a cytorusi fát fogván, a vetélőt, / három-négyszer az Idmon-lányt veri fejbe, Arachnét.”77 A küzdelem végén Minervának is rá kell döbbennie, hogy bizony Arachne csodálatos szőttest alkotott. Sem az a szövés istennője, sem az Irigység nem talál a szőttesben kifogást, pedig Minerva irigységéből kifolyólag éppen azt szerette volna tetten érni, hogy Arachne jogtalanul kérkedik tehetségével, s nem jobb nála. Minervát éppen ez dühösíti fel a legjobban, s a tehetetlenség a kiváló művésszel szemben, s már nem tudja türtőztetni tovább féltékenységét, ezért teljes önkívületi állapotban megsemmisíti Arachne határtalan tehetségének bizonyítékát. Ezen felül a lányt is fejbe veri néhányszor, bár ezzel csak saját erkölcsi lefokozását éri el. „Ezt a szerencsétlen nem tűrte, nyakára kesergőn / köt kötelet. De mikor fenn függ, megszánja Athena, / és» Élj csak, de azért mégiscsak függj, gonosz;«így szól /» és ez a bűnhődés – a jövőbe se vesd a reményed - / nemzetségedet és késő unokáid is érje «. Arachne nem tűri ezt a megaláztatást, inkább felakasztja magát; nem tudja elviselni, hogy nem értékelik a művészetét. Később, miután már a fizikai bántalmazás megtörtént, az istennő egy józanabb pillanatában megszánja a lányt (az segíti hozzá, hogy látja, Arachne már-már majdnem felakasztja magát), s nemzettségére is kiterjedő büntetést szab ki. „… hecatéi növény nedüjével hinti meg őt / hinti meg őt; ahogy éri a mérges nedv, a leánynak / már hajafürtje lehull, füle tűnik, tűnik az orra, / 73

VI, 59 – 60. VI, 61 – 62. 75 VI, 69. 76 A szőttesről szóló elemzést ld. a következő fejezetben. 77 VI, 129 – 133. 74

16

lesz feje pöttömmé, lesz teljes teste kicsinnyé: / oldalt, lába helyett, vékony kicsiny ujjai nőttek, / minden egyéb has lesz; hanem ebből küldi tovább is / szálait és szövi, szorgos pók, szövetét szakadatlan.”78 Minerva mérges nedűt hint Arachnéra, s apránként minden testrésze átváltozik, mostantól pókként éli űzi a szövés mesterségét.

78

VI, 139 – 145.

17

5. A szőttes textúrája, avagy Minerva és Arachne küzdelme

Mindkét fél ugyanolyan esélyekkel indul, ugyanolyan anyagok közül választhatnak. „… Tyrus üstjében főtt bíbor-szál szövetik be, / egymástól alig is különült piciny árnyalatokkal…”.79 A két szőttes alapvető megjelentetett elemeit tekintve nincs eltérés, hiszen mindkét fél isteneket sorakoztat fel, s mellettük halandók is szerepelnek. „… szőttesüket beszövik hajdan megesett dolgokkal.”80 A szüzsét tekintve ugyanazon elemek állnak rendelkezésükre, s ezekből kedvük és gondolkodásmódjuk szerint válogathatnak.

5. 1. Minerva szőttese

Először Minerva szőttesének a leírását láthatjuk. „Cecropsi várban a Mars dombját hímezte be Pallas / s a hajdani híres pört, mely e földnek folyt a nevéről.”81 Az istennő művének középpontjába a saját maga által vívott harcot állítja, ezzel is mintegy sugallva, hogy ez a küzdelem sem érhet másként véget, mint az ő győzelmével. Ebből az idézetből kiderül, hogy az istennő legfőbb célja nem az, hogy méltó módon győzze le ellenfelét, hanem hogy minden áron ő legyen az, aki diadalmaskodik. Mars dombját, vagyis a háború mezejét hímzi. Komolyan veszi a harcot, s győzelmének jogosságát Minerva egy korábbi győzelmével támasztja alá, ami valljuk be, igencsak gyenge indoknak bizonyul. „Égbeli kétszer hat, Jupiter közepütt, ül a trónon, / mindjük fenséges; mindnek jól látni az arcán, / hogy melyik is közülük; Jupiternek képe királyi.”82 Jupiter az istenek között a legelső; ez Minerva előtt sem kérdéses. Minden istent fenségesen jelenít meg a szövés istennője, mindegyiket fel lehet ismerni attribútumáról. „Tengerek istene - így szövi - áll, meredő szigonyával / szirtbe csap, és a kemény szirtből, szigony adta-sebéből / tenger szökken elő, bizonyítja: övé ez a város; / ámde magát pajzzsal, fegyverzi heves kelevézzel, / hord a fején sisakot, mellét fedi-óvja az aegis: / s hímzi a földet, mely, megütötten az ő gerelyétől, / fölsarjasztja bogyó-terhelten a szőke olajfát, / ámul rajta az ég: diadal koszorúzza a művét.”83 A jelenet azt ábrázolja, amikor 79

VI, 61 – 62. VI, 69. 81 VI, 70 – 71. 82 VI, 72 – 74. 83 VI, 75 – 82. 80

18

Minerva és Neptunus megküzd egymással az Athén fölötti hatalomért. A tenger istene szigonyával vizet fakaszt a kemény szirtből; a vízfakasztás révén próbálja szemléltetni, hogy a városnak rá nagyobb szüksége van, mint az istennőre. Minerva válaszként olajfát sarjaszt a földből, s ezzel ő diadalmaskodik. „És, hogy a példákból versenyző társa megértse, / mily jutalom vár rá merszéért, őrületéért, / négy sarkába a szőttesnek négy harcot is iktat, / színnel szembetünőek mind, noha csak piciny ábrák.”84 Minerva a négy apró ábrával azt kívánja szemléltetni, hogy földi halandó semmi eshetőségre sem múlhat felül egy istent. Minervát végig sértettsége vezérli, alkotás közben is csak erre tud gondolni, s így alkotásának tárgya is nem más, mint sértettségének képi megformálása. „Thrák Rhodope s Haemos látszik sarkán a szövetnek, / most hólepte hegyek, hanem egykoron emberi testek, / kik nevüket merték elorozni az égi nagyoknak.” 85 Az első sarokban két hegyet látunk: Rhodopét és Haemost, kik korábban emberek voltak, s isteni büntetésként szenvednek mostani alakjukban. Bűnük az volt, hogy versenyre mertek kelni az istenekkel. „Más szeglet pygmaeus anyának mostoha sorsát /ábrázolja, akit Juno győzött le harcban, / s váltott át daruvá, maga népét öldöklővé.”86 A második sarokban egy darut látunk. Geranát Juno változtatta át, mert az istennő helyett az önmagát tisztelte.87 „Antigonét hímezte be még, ki a nagy Jupiternek / versengett feleségével, s kit az égi királynő / szárnyassá bűvölt; nem használt Ilion akkor / néki, se Laomedon, nemzője: de tolla fehérlik, / s csattogó csőrrel tapsol, mint gólya, magának.”88 Antigone Junóval vetekedett, hosszú hajára volt oly büszke.89 Büntetése az lett, hogy gólyává változtatta az istennő őt, s gólya képében csőrével tapsolhat tovább magának, amely már nem olyan szórakoztató, mint emberként ujjongani. „Hátra csak egy szeglet van még: Cinyras, az elárvult, / rajta a szentélynek lépcsőjét s lányai testét, / fonja körül karral, könnyezve s a kőre borulva.” 90 Az utolsó sarokba Cinyrast hímzi Minerva, - akinek az öntelt lányait Juno templomlépcsőkké változtatja91 -, s árván öleli át immár a lépcsőket. „Hátra csak egy szeglet van még…”92 Már csak egy szeglet maradt, csak egy szeglet áll a művész rendeltetésére. Kijelöli a helyet: ettől se többet, se kevesebbet 84

VI, 83 – 86. VI, 87 – 89. 86 VI, 90 – 92. 87 Jegyzetszótár 1975, 523. 88 VI, 93 – 97. 89 Jegyzetszótár 1975, 494. 90 VI, 98 – 100. 91 Jegyzetszótár 1975, 499. 92 VI, 98. 85

19

nem alkothat. Túlságosan is lekorlátozza a művész alkotási felületét s egyben alkotói szabadságát. Egy igazi művész nem tud határokban és korlátokban gondolkodni, mert abban a pillanatban megszűnik igazi művész lenni. „Hímzi körül végül békés olajággal a szőttest, / s végzi is így a saját szentelt fájával a munkát.”93 Egyrészt az istennő saját maga attribútumával bélyegzi meg a szőttest. Másrészt viszont azt jelzi itt az istennő, hogy a Neptunus ellen folytatott küzdelemben is az olajfa hozta neki a dicsőséget, most is a dicsőség megszerzésére vágyik.

5. 2 Arachne szőttese

Arachne szőttesének leírását rögtön Minerváé után olvashatjuk. „Ez meg a maeoni lány, Europe elcsalatását / hímezi: hinnéd, él a bika, s hullámzik a hullám. / Látszik a lány, Europa, amint néz vissza a partra, / társnőket hivogat, s a szökellő hab, mikor éri, / megriad és félénk talpát fölhúzza előle.”94 Jupiter, a főisten bika képében rabolja el Europát. Arachne ábrázolása nem statikus, hanem dinamikus, szinte magunk előtt látjuk, ahogy hullámzik a hullám, szinte a szemünk előtt zajlik az egész esemény. Arachne

szőttesén

öt

istenalakot

láthatunk,

s

így

az

istenalakok

mentén

csoportosíthatóak a szőtt események. Az első csoportba a főisten, Jupiter, és az ő csábításai sorolhatóak. A második csoportban a tengeristen, Neptunus hódításait láthatjuk. A harmadik csoportot Apollón és az ő csábításai képviselik. A negyedik csoportot Bacchus nyitja. Az ötödik csoport képviselője Saturnus. „Asteriét is hímzi, amint a sas égberagadja; / s hattyui szárnyak alatt feküvő szerelemteli Ledát; s hogy Jupiter satyrus képében mint lepi bájos / Nycteist, mint tölti iker-nemzéssel a méhét; / s Amphitryonként mint ejt meg, Tirynthia, téged, / és Danaét arany, Asopist tűz ejti meg – ő az! -, / Mnemosynét pásztor, Deoist többszinű kígyó.”95 Arachne Jupiter hódításainak körét Asteriével nyitja; őt sas képében ragadta el az isten, s úgy tette magáévá. Ledát hattyúként környékezte meg. Nycteist szatírként tette magáévá. Tirynthiát pedig saját férjének a képében látogatta meg. Danaét aranyesőként, s Asopist tűzesőként tette magáévá.

93

VI, 101 – 102. VI, 103 – 107. 95 VI, 109 – 115. 94

20

Mnemosynével folytatott nászából születnek a Múzsák. Deoist, vagyis Cerest96 kígyó képében csábítja el a legfőbb isten. „Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol / lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus / képében nemzed; s kosnak Bisaltis, a szűz, hisz; / érzett mint csődört gabonák szelid anyja, a szőke, / érzett mint madarat a kígyóhaju anyja a szárnyas / ménnek téged, s mint delphint fogadott be Melantho.”97 Neptunust először bika képében ábrázolja Arachne, amint egy aeol lányra veti magát. Majd azt láthatjuk, amint Enipeus98 képében az Aloidákat nemzi. Bisaltist Neptunus kosként ostromolja. Medusát madárként teszi magáévá, s Melanthót pedig delfin képében. „Mindezek arcát és a helyet, hol a nász megesett volt, / mind odahímezi…”99 „… földmívesként Phoebus amott áll, / s ölyvtollban meg oroszlánbőrben, s pásztoralakban, / úgy, ahogyan Macareus lányát ejtette meg, Issét…”100 Arachne Apollónt földművesként ábrázolja, még pedig olyan öltözetben, ahogyan Issét tette magáévá: pásztorként oroszlánbőrben. „… amott áll…”101 „… Liber is, Erigonét aki mint fürj vonja magához…”102 Baccus Erigonét fürj képében ragadja magához. „… s kétalakú Chiront aki ménként nemzeni tudta, / Saturnus.”103 Arachne szőttesének utolsó istenalakja Saturnus, aki Philyrét104 ló képében termékenyíti meg; Chiron a közös gyermekük „Leheletszerű szál szegi szőttese szélét: / tarka virágkoszorú, repkényfutamokba fonódva.”105 Arachne a művét zárásként repkénnyel szövi körbe.

96

Jegyzetszótár 1975, 501. VI, 115 – 120. 98 Jegyzetszótár 1975, 503. Folyó Thessaliában. 99 VI, 88. 100 VI, 122 – 124. 101 VI, 89. 102 VI, 92. 103 VI, 93. 104 Jegyzetszótár 1975, 521. 105 VI, 127 – 128. 97

21

6. Összefoglalás

A két szőttes, Minerva és Arachne szőttese alapjaiban tér el egymástól. Az istennő keze munkája szemmel láthatóan rendezett, precízen megszerkesztett, minden egyes elemnek megvan a maga helye, szinte már-már a görcsös változtathatatlanság bélyege pecsételi meg. Minerva az isteneket fenséges pozícióban ábrázolja, s attribútumaikról mindjük felismerhető, ebből látható, hogy Minerva mélyen szabálykövető. Saját magát, illetve győzelmét állítja művének a középpontjába, ezzel azt sugallva, hogy ez most sem lehet másként. Az istennő célja a minden áron való győzelem, hogy diadalmaskodhasson Arachne felett. Elrettentő példaként négy ábrát helyez el Minerva a sarkokban, minden sarokba egyet-egyet helyez el. Ezzel jelezve, hogy nyilvánvaló, hogy egy istennel szemben egy halandó csakis veszthet; s ebből kifolyólag ez most sem lesz másként. Mind a négy példa átváltoztatással végződik, melyet a halandók kapnak büntetésképpen attól az istentől, illetve istennőtől, akit megbántottak. Minerva a klasszikus stílus képviselője. Arachne szőttese - szemben Minerváéval – nem tartja tiszteletben az isteneket; s nemcsak, hogy a leghétköznapibb alakjukban mutatja be őket, hanem leemeli arról a piedesztálról, amelyre az elődök helyezték őket. A szőttes a valóságot híven tükrözi, tehát az isteneket nem magasztos mivoltukban jeleníti meg, hanem az olykor igencsak esendő, emberi arcukat ismerteti meg velünk. Arachne szembefordul a hagyománnyal, éppen ezért műve eredeti. Ábrái dinamikus mozzanatokat tükröznek. Arachnét nem korlátozza sem, szabad szellemű művész. Látszólag találomra szövi azokat az eseményeket, amit a szőttesen látunk, de ha utólag jobban megvizsgáljuk mégis rendszerezetten - de nem merev szabályszerűséggel – jelennek meg alakjai.

22

Rövidítésjegyzék

1, ADAMIK 2001 – ADAMIK Tamás, Római irodalom az aranykorban, Bp., Magyar Könyvklub, 2001, 139 – 176, 239 – 268. 2, GLOVICZKI 2005 – GLOVICZKI Zoltán, Ovidius: Metamorphoses = Átváltozások, szerk. ANDRÁS Edit, Budapest, 2005, 47 – 53. http://glovizol.hupont.hu/4/legkedvesebb-irasaim#kiallitas (2010. október 21.) 3, GLOVICZKI 2008 − GLOVICZKI Zoltán, Ovidius ars poeticája, (Apollo Könyvtár), Bp., Akadémiai Kiadó, 2008. 4, HAHN 2000 – HAHN István, Mítosz és történelem = Mitológia, összeáll. KELEMEN Hajna, Bp., Holnap Kiadó, 2000, 11 – 15. 5, Jegyzetszótár – Publius OVIDIUS Naso, Jegyzetszótár, összeáll., SZEPESSY Tibor = Átváltozások, ford. Devecseri Gábor, Bp., Helicon, 1975, 487 – 531. 6, KERÉNYI 1984 – KERÉNYI Károly, Mi a mitológia = Uő., Halhatatlanság és Apollón-vallás, Bp., Magvető Könyvkiadó, 1984, 352 – 369. 7, Mitológiai Enciklopédia I., 1988 – Mitológiai Enciklopédia I., főszerk. Szergej Alexandrovics TOKARJEV, magyar kiadást szerk. HOPPÁL Mihály, Bp., Gondolat Kiadó, 1988, 11 -21. 8, OVIDIUS 1975 – Publius Ovidius Naso, Átváltozások, ford. Devecseri Gábor, Bp., Helicon, 1975. 9, SARKADY 1974 – Görög vallás, görög istenek, összeáll., előszó, magyarázatok, jegyz., SARKADY János, Bp., Gondolat Kiadó, 1974. 10, SZILÁGYI 1982 – SZILÁGYI János György, Arachné = Uő., Paradigmák, Tanulmányok antik irodalomról és mitológiáról, Bp., Magvető Kiadó, 1982, 217 – 233. 11, TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960 – TRENCSÉNYI-WALDAPFEL Imre, A mítoszok eredete, fejlődése, és jelentősége = Uő., Mitológia, Bp., Gondolat Kiadó, 1960, 5 – 27. 12, VERGILIUS 1967 – P. VERGILIUS Maro, Vergilius összes művei, ford. LAKATOS István, Bp., Magyar Helikon, 1967.

23