a Kecskeméti Református Egyházközség Hírmondója XIII. évf., 9. sz. 2005.
A szolga dolga
Máté 25,14-30
Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. (Máté 25, 19) Advent számunkra nem csak a karácsonyi készülődést, a Megváltó születésére való várakozást jelenti, hanem a feltámadott, megdicsőült Krisztus visszajövetelére is figyelmeztet. Jézus Krisztus ebben a példázatban arról beszél, hogy a jövő bizonyságával kell a jelennek megtelni, és hűségben, vigyázó készenlétben kell várni Megváltónk eljövetelét. Arra szólít fel, hogy ne tétlen várakozással, hanem szorgalmas munkával várjunk addig, amíg Ő visszajön. Egyszer majd lesz egy olyan nap, mikor minden szem meglátja Őt, és az lesz az a nap, melyről a példázat úgy beszél, mint arról az időpontról, amikor számonkéretnek a szolgák, hogy hogyan sáfárkodtak a rájuk bízott javakkal.
A gazda, Jézus Krisztus igen jelentős kincset hagy hátra, mellyel az Ő követőinek, szolgáinak sáfárkodniuk kell. Krisztus nemcsak azért választ ki és hív el, hogy megmentsen a kárhozattól, hanem hogy beállítson szolgálatába. Amíg lehet, munkálkodj azokért, akik már Krisztuséi, és munkálkodj azokért, akik még távol vannak tőle, hogy „egy lélekért se érjen vádja téged”. Krisztus maga is szolgált, követőinek is ez a feladata. Olyan jó az, hogy mindenkinek személyre szabott helye van a szolgálatban, és olyan jó, hogy mindannyiunkat ismer Urunk és tudja milyenek a képességeink. „Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-
2 kinek képessége szerint.” A példázatbeli talentumok Krisztustól kapott ajándékaink, feladataink melyeket képességeink szerint kapunk, hogy a várakozás ideje ne tétlenkedéssel teljen, hanem szorgos munkával. Nem az a fontos, hogy hány talentumot kaptunk, hanem az, hogy amit kaptunk, használjuk-e Krisztus egyházának építésében. A hű szolga tudja, hogy a legfontosabb cél a Gazda vagyonának gyarapítása. Az is kiderül a példázatból, hogy nem a talentumok nagysága számít, hanem az, hogy hogyan bánunk azokkal. Ha Istentől kapunk egy feladatot, – legyen az bármilyen kicsi, vagy bármilyen nagy – nincs mentségünk, ha azt nem végezzük el. Lehet, hogy Isten csak egyetlen családtagodat bízta rád, hogy mondd el neki az evangéliumot. De ezt épp úgy számon fogja kérni rajtad, mint azt, akire sokat bízott. A hűséges szolgák jutalma
Áhítat nem marad el, „menj be urad ünnepi lakomájára”, ahogy az egy talentumos szolga büntetése sem, hiszen aki nem gyűjt Jézussal, tékozol, és vettetik a külső sötétségre… A mi Urunk is vissza fog jönni, és nekünk is számot kell adnunk sáfárságunkról Isten ítélőszéke előtt. Nem az lesz a kérdés, hogy kis, vagy nagy dolgokat tettél Isten országának épüléséért, hanem az, hogy mit tettél azokkal az ajándékokkal, feladatokkal, melyeket Isten személyesen rád bízott, hogy azokkal szolgálj. Adja Isten, hogy életünk végén elmondhassuk Pállal: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon.” Ámen. Ferenczy József
3
Advent Adventtől adventig Az advent szónak hangulata van. Ki az, akinek ne jutna eszébe a karácsonyra való készülődés boldog izgalma. A gyermekek az adventi naptár ablakait nyitogatják napról napra, számolják, hogy hányat kell még aludni karácsonyig. Mi felnőttek is készülődünk ki-ki a maga módján, ahogyan hozta családjából, tanulta gyülekezetében. Persze nemcsak ez jut eszünkbe erről az időszakról, hanem sokszor bizony a rohanás, a kapkodás is. Erőfeszítéseket teszünk, hogy a karácsony szép, meghitt legyen. Sokan fáradnak bele a hajtásba, az ünnepi készülésbe, ma egyre több embernek teher az ünnep, a készülődés. Miért? Mert sokszor mi keresztyének is mellőzzük az ünnepre való készülés igazi tartalmát. Állandó időzavarban élve a legkönnyebb elhagyni hitünk dolgait. Tegyük fel a kérdést: milyen ünnepet szeretnénk? Olyat, aminek vége az elfáradás, vagy olyat, amiben találkozunk Megváltónkkal és életünkre, otthonunkra békesség árad?
Karácsonykor, mikor Krisztus testet öltött. eljött az idők teljessége. Ahhoz, hogy egy pohár megteljen szükség van az első csepp vízre is. Ahhoz, hogy az idő teljes legyen, hogy eljöjjön amit várunk az ünneptől, hogy eljöjjön az Istennel való találkozás, hogy meghitten ünnepeljünk szükség van az „első cseppekre” is. Készüljünk úgy adventben, hogy gondolkozzunk el azokról az időkről, amikor Isten eljött és meglátogatta az embert. Isten látogatása mindig valami jót, áldást jelentett azok számára, akik elhitték, elfogadták és befogadták a hozzájuk érkező Urat. Karácsonykor Krisztus emberré lett. Népét addig már sokszor meglátogatta Isten. Küldött prófétákat, akik hirdették Isten szeretetét és üzenetét, hogy mit kell tenni a népnek a megmaradáshoz. Küldött angyalokat, akik a mennyország követeiként szóltak és erősítettek embereket. Ha kellett, akkor Isten ellenséget küldött, akikkel a nyomorúság közepette megtérése hívott. Végre elküldte
4 az Ő egyszülött Fiát, akiben egyértelművé vált, milyen a hozzánk megérkező Isten. Kegyelmes, mert tudja, amit mi sokszor nem látunk. Az ember életének legnagyobb baja, hogy azt gondolja, lehet Isten nélkül élni. Isten tudja, nem lehet nélküle élni. Az ember tud Isten nélkül élni, de Isten nem tud az emberre nem gondolni. Kegyelmes mert Isten eljövetele, emberré létele ezt üzeni számunkra: az Úr velünk akar lenni és legnagyobb nyomorúságunkból, Isten nélküliségünkből akar hitre és bizalomra vezetni. Isten úgy látta, hogy ennek egyetlen útja van: ha Ő maga lesz emberré. Aztán megérkezik hozzánk Isten, amikor mi segítségül hívjuk Őt. Mert Isten meg akar érkezni a lelkünkbe, az életünkbe. Ott akar lenni, amikor időzavarban vagyunk, amikor munkahelyi, családi dolgaink, vagy lelkünk dolgai nem úgy alakulnak, hogy az jó nekünk. Velünk akar lenni veszteségeinkben, hogy terheinket segítsen hordozni. És velünk akar lenni örömeinkben, az áldásokban, a jól sikerült dolgokban. És velünk akar lenni naponként az igeolvasás és az imádság csendességében, mert Isten naponként akar megérkezni hozzánk. Elfogadjuk-
Advent
e a közeledő Istent? Jézus Krisztus vissza készül hozzánk. Nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Miközben mi ünnepre készülünk, Krisztus újra a földre készül, hogy eljöjjön hatalommal és dicsőséggel. Az ő második eljövetele a világ vége, az utolsó ítélet, a halottak feltámadásának ideje lesz. Mikor történik ez? Nem tudjuk. De ma közelebb vagyunk hozzá, mint tegnap. Megtörténike a mi életünkben? Nem tudjuk. Mert Isten még vár. Várja magához a megtérőket, azokat, akik rádöbbenek, nem akarnak Isten nélkül élni, akiknek még rendeznivalójuk van vele. Advent van. Készüljünk! Szánjuk időt végiggondolni dolgainkat, lássuk meg, hogyan keres minket, érkezik hozzánk Krisztus. Még tart az idő! Éljünk jól a felkészülés idejével! Laczay András
Múltba néző
5
Szegedi Kis István Ebben az esztendőben emlékezünk az 500 éves született reformátorra Szegedi Kis Istvánra. Szegedi óriási munkát végzett a reformáció elterjedése során. Személye kötődik egyházközségünkhöz is, hiszen egyes adatok szerint megfordult Kecskeméten, így gyülekezetünk alapítása is az ő nevéhez fűződik. Az alábbiakban rövid életrajzával ismerkedhetünk meg. Szegedi Kis István (1505-1572) a legtudósabb magyar reformátor. Tanulmányait a bécsi, krakkói és a wittenbergi egyetemeken végezte, majd az 1540-es és 1550es években a török hódoltság tiszántúli és dunamelléki területein volt tanár és lelkész. Megfordult Tolnán, Laskón, Baranya számtalan gyülekezetében, majd Kálmáncsára került. Egy prédikáció által magát megsértettnek érző asszony bevádolta a töröknél, így 1561-
ben fogságba ejtették, ahonnan két év pécsi, majd szolnoki raboskodás után szabadította ki egy jómódú ráckevei tőzsér, Mező Ferenc. Élete végén Ráckevén volt lelkipásztor, valamint a Dunamellék superintendense. Tanítása kezdetben megmaradt a lutheri tanok keretei között, 1558-ban azonban tanítványával, Thúri Farkas Pállal együtt a svájci reformáció tanai mellé állt, s megindította azt a folyamatot, amely a református egyház szervezeti önállóságához vezetett. Latin nyelvű teológiai munkái Svájcban jelentek meg halála után, általuk európai hírnevet szerzett. S z e g e d i Kis Istvánra emlékeztünk a Reformáció ünnepén egy ifjúsági csoportunk előadásával. A könyvtár előterében pedig kiállítás tekinthető meg a legtudósabb magyar reformátor életéről.
6
Énekkar Énekes zarándokút Kárpátalján 2005. szeptember 30-október 2.
Énekkarunk régi, melengetett álma volt, hogy eljussunk Kárpátaljára azon testvéreink gyülekezeteibe, amelyekkel régóta szeretetet adó és kapó kapcsolatban áll gyülekezetünk. Gondos előkészítés, kitartó énekpróbák, imádságok után ez megvalósult. Péntek hajnalban az „áldás esője” hullt, mikor összegyülekeztünk harmincöten a bérelt autóbusznál. Népszámlálás és karvezetőnk rövid áhítata után 5 óra körül indultunk sötétben és esőben, de azzal a reménységgel, hogy Urunk kísér és oltalmaz a hosszú úton. Az első napon, pénteken Munkács, Beregszász és Szolyva szerepelt útitervünkben, de szinte csak a munkácsi látnivalókra maradt idő. Két éve már jártam e csodálatos várban, de most is felkaptattam, hogy lássam, mennyit haladt előre a restaurálás. A felújítás folyik ugyan, de a már felújított részeken – a tető kijavításának híján – újra javítani kellene. Az egykor a várban raboskodó Kazinczy emléktáblán található intelem ma is megszívlelendő: „Veszedelmes időben a gondatlanság annyi mint vétek.” (…) Este 8 óra körül érkeztünk Tivadarfalvára, ahol testvéreink meleg vacsorával vártak minket. Az itteni parókián és a gimnázium internátusában volt szállásunk. Szombaton derűs napra ébredve
kelhettünk útra. E nap estéjén már várt ránk egy zenés áhítat, ezért útitervünkben csak Nagyszőlős és Huszt szerepelt. Nagyszőlős a Perényi család birtoka volt, tőlük függött, hogy mikor melyik vallás hívei voltak többségben. Az itteni gyülekezet múltjáról és jelenéről Czirok Béla lelkipásztor szólt. (…) Huszton nem volt alkalmunk megállni a vár „bús düledékeinél”, de kárpótolt a mintaszerűen felújított erődtemplom, amelyet egykor a tatárok ellen épített védfalak öveznek. Mindannyiunk számára emlékezetes marad az a nagyszerű egyháztörténetóra, amelyet a gyülekezet tudós lelkipásztora Józan Lajos tartott nekünk az Árpádok korában épült templom múltjáról és a benne ma igét hallgató, számban nagyon megfogyatkozott kicsiny gyülekezet példás buzgóságáról. Este 7 órára értünk Akliba, ahol zenés áhítaton Igével és szép énekkel szolgálhattunk a kicsinyke gótikus templomban, ahol 1540től dicséri Urát a református hívek serege. A templom kis fatornyában a kecskeméti gyülekezet által adományozott nagyobb harang hívogat Isten dicséretére. Legyen áldott Isten a teli templomért és az azt követő szeretevendégségért, ahol Seres János esperes úr és az ott szolgáló fiatal lelkészpár megosztotta
Énekkar
velünk a szomszédos társegyházak örömeit és gondjait. Tivadarfalván vasárnap 11 órakor kezdődött az istentisztelet. Példaszerű volt az a méltóságteljes rend, ahogy a gyülekezet és a gimnáziumi tanulók egyenruhás serege már félórával az istentisztelet kezdete előtt bevonult és elfoglalta helyét a templomban. Külön öröm volt számomra, hogy Isten bátorító, hitbeli helytállásra erősítő üzenete rajtam keresztül szólhatott a 121. zsoltárból. Az Ige üzenetét még jobban felerősítette az istentisztelet második felében énekkarunk többszólamú, erőt sugárzó hitvalló énekeinek sora. A befogadó gyülekezettel együtt élhettük át Isten
7
közelségét és zenghettük befejezésül a kárpátaljai testvérek Himnuszt is helyettesítő éneké: „Mindig velem uram, mindig velem!” Útban hazafelé már csak Csetfalva gyönyörűséges felújított műemlék templomának és szoknyás fatornyának, majd a történelmi emlékekben bővelkedő Beregszász nevezetességeinek megtekintésére jutott egy-egy óránk. A beregszászi séta után hazafelé vettük az irányt, s már éjfél is elmúlt mire hazaértünk. Fárasztó volt utunk, de fényben és borúban érezhettük Istenünk közelségét, oltalmát. Bárdos Zoltán
8
Reménysugár Reménysugár Kecskeméten
„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) November 13-án lázas készülődés vette körül a gyülekezeti termünket és környékét. Reménysugár címmel református gyermekés ifjúsági napot szerveztünk hagyományteremtő szándékkal. Lázár Ervin: A tizenkét nagyon testvér története adta a napnak a keretét, amin keresztül megláthatták kicsik és nagyok egyaránt, hogy milyen is testvérnek lenni Jézusban. Az egész napos program istentisztelettel kezdődött a templomban, ahol a Napsugár é n e k k a r szolgált. Szép s z á m m a l jöttek kicsik és nagyok, hívők és Istent keresők, hiszen több mint 300 résztvevő látogatott el és kapcsolódott be a ki-
lenc helyszínen rendezett különböző foglalkozásokba: volt itt bábszínháztól kezdve zászlókészítésen át, sport-és szellemi vetélkedők, sógyurmázás, krétarajz, gyermekkoncert, szóval mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot. A közös ebéd után, amit szponzoraink jóvoltából térítésmentesen fogyaszthattunk el, folytatódott tovább a színes kavalkád, még a felnőttek is találhattak maguknak csemegét: amíg gyermekeik ragasztottak, vágtak addig ők „Életre szóló reménység” címmel egy tartalmas előadáson és beszélgetésen vehettek részt. Ötvenöt segítő adta a hátteret,
Reménysugár
akik sárga pólóban nyitott szívvel, segítőkészen várták a különböző helyszíneken a gyerekeket. Szívet melengető érzés volt látni a sok-sok mosolygó gyermekarcot, ahogy gyűjtik a fabatkákat és mutogatják egymásnak, szüleiknek dicsekedve az azokért kapott „zsákmányt”: könyvet, édességet. Bár sokan voltunk, nem volt szemetes a környék, furcsa módon a focizás közben kakaskodó ifjak is rövid időn belül békejobbot nyújtottak egymásnak. Az idő pedig repült. Olyan gyorsan elszaladt ez a nap, hogy észre se vettük és már esteledett. Az egész nap vásárolható tombolákat délután sorsoltuk ki nagy várakozások közepette a sorsoló bizottság segítségével, s hogy a hoppon maradtak se
9
legyenek szomorúak, cukrot kaptak a szervezőktől. A nap lezárásaként a szolgálók és fiatalok közösen adtak hálát az Úrnak egy közös istentiszteleten, melyet fórumbeszélgetés követett. Az Úr áldását éreztük az egész napon, ahogy talentumaikat vagy anyagi javaikat adó jó szándékú emberek megmozdultak úgy az előkészületeknél, mint a nap lebonyolításánál is. Öröm volt látni, ahogy közössé tesszük kincseinket szolgálva az egyházközségünk gyermekeit, családjait. Reméljük lesz folytatása, hiszen hittanos s nem hittanos gyermekek egyaránt már másnap azzal a kérdéssel álltak elő: mikor lesz legközelebb Reménysugár? Ritter Nándor
10
Könyvajánló C.S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény
A szerző hallatlan sikeres mese sorozata 1950-ben indult világhódító útjára és nagyon sok kiadást megért. A Narnia-sorozat egyik epizódja most, egy hónapja új kiadásban jelent meg. Filmet készítettek belőle, melyet karácsonytól láthatunk a mozikban. A szerző egy jó nevű oxfordi és cambridge-i irodalomtörténész professzor, teológiai művek szerzője, fantasztikus regények és mesék alkotója, elkötelezett keresztyén ember. Élettörténetének egy különös szakaszáról készült könyv, Brian Sibley Árnyékország című műve, melyet Richard Attenborough filmesített meg 1993-ban, Anthony Hopkins főszereplésével. Ez a könyv egy mesét tartalmaz. Jézus Krisztus is sokszor példázatokon keresztül mondott el nagy igazságokat. A könyv szereplői is a valóságot tárják elénk, a gyermekek a földön élő embereket ábrázolják, a szekrényen keresztül
lépnek be a valóságos világba, amit addig gyermekként nem is ismertek fel igazán, ez Narnia országa. Itt örökös tél uralkodik, hidegség. Ennek az országnak az uralkodója a Fehér boszorkány, a Sátánt jeleníti meg, aki világosság angyalává változtatja át magát, élvezetet kínál aztán megkötöz, meggyötör és megfélemlít. Aslan, az oroszlán Narnia minden szabadulásra vágyó élőlényének egyetlen reménye, aki meg tud szabadítani a Fehér Boszorkány rabságából és megszünteti az örökös telet. Ő az Úr Jézus Krisztust ábrázolja, a Júda törzséből való oroszlánt (Jel 5,5). Különös leírása ez Isten szabadító, üdvözítő munkájának. Olvassuk el, olvassuk fel gyermekeinknek és beszélgessünk róla az evangélium fényében. (C.S. Lewis könyvei: Az öröm vonzásában; A szeretet négy arca; A fájdalom; Csodák; Míg arcunk nem lesz; A bánatról…/Harmat kiadó/)
Elkészült egyházközségünk új internetes honlapja, mely megtekinthető a www.krek.hu címen. A folyamatosan fejlesztés alatt álló honlapon információk, aktualitások olvashatók gyülekezetünk életéből, valamint prédikációk is letölthetők. A honlappal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat szívesen fogadjuk.
Alkalmaink
11
November 29, kedd - 5 órakor házi bibliaóra Bajnóczy Lászlóéknál December 1, csütörtök - fél 6-kor dr. Tőkéczki László előadása az Újkollégium Dísztermében “Érettségi, felsőoktatás, műveltség, jövő” címmel December 3-4 - Karácsonyi vásár a Kiskonviktusban. Szombaton 9-12 óráig, vasárnap 10-12 óráig December 4, vasárnap - Fotókiállítás Katonatelepen a templom épüléséről és a felszentelés óta eltelt egy év eseményeiről. December 7, szerda - 5 órakor házi bibliaóra Varga Sándoréknál December 7, szerda - 6 órakor házi bibliaóra Mészáros Jánoséknál December 13, kedd - 5 órakor házi bibliaóra Bárdos Péteréknél December 13, kedd - 5 órakor házi bibliaóra Khin Józseféknál December 11, vasárnap - 11 órakor a gimnázium családi istentisztelete December 15 - fél 6-kor pesbiteri gyűlés a Tóth Endre teremben December 19, hétfő - 5 órakor a Kollégium Énekkarának hangversenye az Újkollégium Dísztermében December 19-23 - minden este 6 órakor bűnbánati előkészítő istentisztelet a templomban December 24, szombat - a templomban fél 4-kor, Katonatelepen 2 órakor gyermekek karácsonya December 25, - Karácsony I. napja, istentisztelet a templomban úrvacsoraosztással 9, fél 12 és 5 órakor. Imaházakban és Katonatelepen a szokott rend szerint. December 26, - Karácsony II. napja, istentisztelet a templomban úrvacsoraosztással 9, 11 és 5 órakor. Imaházakban és Katonatelepen a szokott rend szerint. December 31, - Óév napja, istentisztelet a templomban 9, 3 és este 6 órakor. Január 1 - Újév napja, istentiszteletek úrvacsoraosztással a szokott rend szerint.
Az esetleges változások miatt kérjük figyelje az istentiszteleteken elhangzó hirdetéseket is !
12
Imádkozzunk, Híreink - Adjunk hálát Urunknak azért, hogy karácsonyra készülhetünk és a második adventben a dicsőségben visszatérő Krisztust várhatjuk! - Könyörögjünk, hogy adventi készülődésünk lelki elcsendesedéssel, megújulással legyen teljes! - Adjunk hálát a megtartott gazdag gyermekfoglalkozásokért. Könyörögjünk, hogy lássuk ezek gyümölcsét beérni!
Híreink Megválasztottuk gyülekezetünk új presbitériumát. Az új presbitérium 2006. január 1-től kezdi meg szolgálatát. November 14-19 között Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi püspök szolgált evangélizációval gyülekezetünkben. Minden este hangfelvétel készült, amely a Lelkészi Hivatalban megrendelhető. November 19-én Kato-
natelepen, 26-án Kecskeméten tartottunk adventi gyermekdélutánt. Ez utóbbin a Habakuk Színház szolgált. Gyülekezetünkben megtartottuk a harmadik családos délutánt. Örülünk a sok felnőttnek, akik lelkükben épülhettek, és a gyermekeknek, akikkézműves és uszodai programban vehetettek részt. Várunk minden családot a további öt alkalomra!
a Kecskeméti Református Egyházközség Hírmondója
Kiadja: Kecskeméti Református Egyházközség Kecskemét, Szabadság tér 7. Tel.: 500-380, Fax: 500-387 www.krek.hu
[email protected] Felelős kiadó: Somogyi Péter Szerkesztő: Laczay András