A szervezeti kapcsolatot a könyvtár nevének változásai is híven tükrözték. Az alábbiakban ezeket mutatjuk

24

2.

A KÖNYVTÁR SZERVEZETI HELYE, JELLEGE, FUNKCIÓI

2.1.

A könyvtár a törvényhozó hatalom szervezetében

A könyvtár belső, zárt jellegű, intézményi szakkönyvtárként a törvényhozói munka támogatására jött létre. Megalapításától kezdve 1952-ig a magyar parlament részeként működött: könyvtári hivatalként egyenrangú szerepet töltött be a képviselőház 8–10 hivatalával, és mint a törvényhozás belső "szakmai" információs intézménye, hármas felügyelet alá tartozott. Politikai és szakirányítását a képviselőház könyvtári bizottsága, e felett a Ház (1887-től egyben a könyvtári bizottság) elnöke és végső fokon a képviselőház plenáris ülése végezte, meghatározva és ellenőrizve minden tevékenységét. A szervezeti kapcsolatot a könyvtár nevének változásai is híven tükrözték. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be.

2.11.

A könyvtár elnevezései

A legrégibb névhasználat még a könyvtár nevének köznévi változata volt: a képviselőház könyvtára vagy – más szóhasználattal – képviselőházi könyvtár, illetve röviden a Ház könyvtára. Ezeket az elnevezéseket a múlt század végétől kezdve már nagy kezdőbetűkkel, tulajdonnévként is alkalmazták, váltakozó jelleggel. Az említett elnevezések 7–8 évtizeden át a mindennapi életben és a publikációkban is elsőbbséget kaptak, de a történelmi mozgások és a törvényhozás szervezeti változásai meghatározták a könyvtár nevének "szülőanyjához" való igazítását-igazodását is. 1918. november 16-án, a Habsburg-ház trónfosztása és a polgári forradalom győzelme után megszűnt a főrendiház, és a képviselőház is feloszlott. A könyvtár elveszítette régi "gazdáját", és az Országházi Könyvtár nevet kapta, amelyet – megszokásból és a régi kötödéshez kapcsolódva – a "volt képviselőházi könyvtár" elnevezéssel felváltva használtak. A tanácsköztársaság leverését (1919. augusztus 1.) követően hamarosan megindult a régi képviselőház újjászervezésének előkészítése, ezért a könyvtár újra a Ház Könyvtára névvel lépett a nyilvánosság elé. A választások után a törvényhozói munkát egykamarás parlament (a nemzetgyűlés) végezte 1920–1926 között. Erre az időre a könyvtár – miután visszanyerte régi szervezeti kereteit, hiszen a nemzetgyűlés valójában a képviselőházat helyettesítette – hivatalos neve a Nemzetgyűlés Könyvtára lett, ugyanakkor a Ház Könyvtára névhasználat is gyakori volt. 1927-ben az 1918 előtti főrendiház helyére – a törvényi szabályozás értelmében – a felsőház került, s az országgyűlés megint "két házzal" ülésezett. A könyvtár ezután is a képviselőházhoz tartozott, de hivatása az egész törvényhozás, a parlament mindkét házának támogatása lett. E tényt az is alátámasztja, hogy az 1920-as évek végétől egyre gyakoribbá vált az Országgyűlés Könyvtára, az Országgyűlési Könyvtár elnevezés. Ezt először 1872-ben HORVÁTH Mihály, a könyvtári bizottság első elnöke használta (Képviselőházi Irományok, 1869– 1872. 15. köt. 331–332. p.), de a név akkor még nem tudott gyökeret verni.

25 A mai név használata még a 30-as években sem vált általánossá és véglegessé, mert a képviselőházzal való szervezeti kapcsolatot és funkciót legtöbbször ezután is a Képviselőházi Könyvtár, a Ház Könyvtára intézménynév jelölte a II. világháború végéig, bár az 1943-as szervezeti szabályzat (l. M.2.1.) a mai nevet használta. 1944 decemberében – miközben a nyilas képviselőház Sopronban még 1945 márciusáig folytatta egyre szűkebb körű tevékenységét – Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés a szovjet fennhatóság alá jutott keleti országrész legfőbb államhatalmi szerveként megkezdte működését. Ekkor, körülbelül fél évig, a könyvtár is az Ideiglenes Nemzetgyűlés Könyvtára néven igyekezett rendbehozni a háború ezen intézményt sújtó, káros következményeit. 1945 őszén ismét egykamarás parlamentet, nemzetgyűlést választottak. A könyvtár neve, mivel szervezetileg a nemzetgyűlés hivatala maradt, automatikusan a Nemzetgyűlés Könyvtárává változott, amit két évig tartott meg. A nemzetgyűlési ciklus befejeztével – 1947. szeptember 16-tól a változatlanul egykamarás törvényhozás országgyűlésként ült össze, ami azt jelentette, hogy a könyvtár az Országgyűlés Könyvtára nevet kapta. Bár még évekig érvényesült a birtokviszonyt kifejező elnevezés (pl. az 1948-as könyvtári ügyrendben is), egyre gyakrabban emlegették a mai intézménynevet: Országgyűlési Könyvtár (különösen a könyvtári és múzeumi bizottság 1950-es megszüntetését követően, amikor megkezdődtek a könyvtár nyilvánossá tételének és a szervezeti keretek megváltoztatásának előkészületei). A parlament könyvtára – a hosszú időn át kiforrott és a történelmi hagyományokhoz kötődő – mai hivatalos (birtokviszony nélküli) nevét a Népművelési Minisztérium felügyelete alá rendelése (1952), nyilvánossá válása és szervezeti különválása az országgyűléstől (1953. január 1.) szilárdította meg a magyar könyvtári rendszerben. E hivatalos névhasználatot az azóta kiadott könyvtári ügyrendek (M.2.1.) megerősítették, és – miután a történelmi hagyományokon a névhasználat nem ejtett csorbát – az Országgyűlés szervezetébe történő 1991. január 1jei visszahelyezés sem változtatta meg. A név változatlanul hagyása hűen fejezi ki azt a kettős tényt, hogy a könyvtárnak ismét hivatása a legfőbb államhatalmi szerv, vagyis az Országgyűlés (képviselők, bizottságok, hivatalok) sokoldalú információs ellátása, ugyanakkor nyilvános jelleggel, az országos tudományos jogi, politikai, történelmi és gazdasági szakkönyvtár funkcióit is maradéktalanul teljesíti.

2.12.

A könyvtár, mint a Ház egyik hivatala

A könyvtár, mint hivatal, a képviselőház (1920-tól 1926-ig nemzetgyűlés, 1944–1945-ben ideiglenes nemzetgyűlés, 1945-től 1947-ig ismét nemzetgyűlés, 1947-től országgyűlés) hivatalai között végezte tevékenységét. A Ház hivatali szervezete hosszú fejlődésen ment keresztül. Az 1865-ben összeülő országgyűlés képviselőháza még ideiglenes hivatalokat szervezett, és az ügyek intézésével ideiglenes hivatalnokokat bízott meg. 1868. június 23-án a költségvetési bizottság javaslatot tett (Képviselőházi Irományok, 1865–1868. 258. sz.) a hivatali rendszer és a hivatalnokok állandósítására, amit a Ház ülésének július 20-i utasítására 1868. november 24-én részletes "véleményes jelentés"-ben (Képviselőházi Irományok, 1865–1868. 395. sz.) továbbított újra a Ház elé. A jelentés a könyvtár kezelését a képviselőház levéltárára bízta (ekkor már hatályba léptek az 1868-as házszabályok, amelyek a könyvtár megalapítását hivatalosan rögzítették). Az alábbi hivatali felosztást tartalmazó dokumentumot (Képviselőházi Irományok, 1869–1872. 1. köt. 13–14. p.) a képviselők 1869. május 24-én fogadták el és 15 évig volt érvényben: elnöki iroda, levéltár (amely a könyvtárt is kezeli), kiadói és gyorsírói hivatal, pénztár és számvevőség,

26 háznagyi iroda.

Az első, állandónak minősített hivatali rend tehát már számol a még meg sem alakult könyvtár jövendőbeli létével. A képviselőház újabb hivatali szervezetét a gazdasági bizottság 1884. május 12-i jelentése taglalja (Képviselőházi Irományok, 1881–1884. 877. sz.): 1. elnöki hivatal, 2. pénztári hivatal, 3. a képviselőház levéltára, 4. képviselőházi iroda, 5. háznagyi hivatal, 6. a képviselőház könyvtára, 7. gyorsiroda, 8. posta- és távírdahivatal.

A hivatali rend könyvtárra vonatkozó része a házelnöknek és a könyvtári bizottságnak juttat meghatározó szerepet, hiszen "a könyvtár hivatalnokait a ház elnöke nevezi ki, a könyvtári szolgálat és személyzet a könyvtári bizottság felügyelete alatt áll" (Képviselőházi Irományok, 1869–1872. 22. köt. 42. p.). A könyvtárnok pedig – alárendeltjével, a segédkönyvtárnokkal – köteles a bizottság által megállapított ügyrend szerint közvetlenül kezelni és gondozni a Ház könyvtárát. Miután a képviselőház az Országházba költözött (1902), ismét napirendre került a szervezeti rend megállapítása. Az 1907. július 4-i ülésen elfogadott szolgálati szabályzat (l. M.2.1.) az új szükségleteknek megfelelően módosította a korábbi kereteket: 1. elnöki hivatal, 2. háznagyi hivatal, 3. képviselőházi iroda, 4. gyorsiroda, 5. naplószerkesztőség, 6. könyvtár, 7. gazdasági hivatal, 8. számvevőség, 9. pénztári hivatal. Ugyanezt a szervezeti felépítést követi az 1911. június 28-i képviselőházi ülésen elfogadott szolgálati szabályzat, amelynek a könyvtárt érintő szakaszai 1884-hez és 1907-hez viszonyítva csak annyiban változtak, hogy a felelős vezető személyére bevezette a könyvtárigazgatói beosztást (ezt a funkciót addig a könyvtárnok látta el). A Ház hivatali szervezetének az 1918. április 26-i ülésen megszavazott szervezeti szabályzata (M.2.1.) alapján a könyvtári hivatal szervezeti helye változatlan maradt. Később ez a hivatali felépítés is módosult: az 1935-ös szervezeti szabályzat (M.2.1.) kisebb változásokat hajtott végre. Új hivatalként lépett be az 1929-ben megnyílt Parlamenti Múzeum, amelynek felügyeletét a könyvtárral együtt a könyvtári és múzeumi bizottság látta el.

27 A könyvtár besorolása az Országgyűlés fennhatósága alatti időszakában az utolsó szervezeti szabályzat elfogadásakor, a képviselőház 1943. december 23-i ülésén történt. Ekkor a következő hivatali szervezeti felépítést hagyták jóvá a törvényhozók:

A képviselőház hivatalai: 1. elnöki hivatal, 2. háznagyi hivatal, 3. naplószerkesztőség.

Az Országgyűlés mindkét háza részére szolgálatot teljesítő hivatalok: 1. Országgyűlési gyorsiroda, 2. Országgyűlési könyvtár, 3. Országgyűlési múzeum, 4. Országgyűlési műszaki hivatal, 5. Országgyűlési számvevőség és pénztár, 6. Országgyűlési gazdasági hivatal. A fentiekből is kitűnik, hogy a képviselőház és a felsőház a párhuzamosságok megszüntetése érdekében együttműködve, ésszerűbb gazdálkodást vezetett be – nem utolsósorban takarékossági szempontok miatt. A hivatalok mibenlétét, jogait és kötelességeit tehát a Ház elé terjesztett és elfogadott szolgálati, illetve szervezeti szabályzatok rögzítették. Az említett szabályzatok végrehajtása minden hivatal és tisztviselő számára törvény volt, és ezek rendelkezéseit a hivatali ügyrendek (pl. könyvtári ügyrend), fegyelmi, tűzbiztonsági szabályok, házrend és (nem szabályozott esetekben) szolgálati utasítások egészítették ki – kötelező jelleggel. A szervezeti szabályzatok minden képviselőt és alkalmazottat a képviselőház elnöke rendelkezési jogkörébe utaltak, amelyet az elnök az elnöki hivatal élén álló hivatalvezető jogtanácsos segítségével gyakorolt. A Ház elnökét akadályoztatás esetén hivatali ügyekben a háznagy helyettesítette. A szervezeti szabályzatok a hivatalok szervezeti rendjén, jog- és feladatkörén túl meghatározták a tisztviselők és alkalmazottak jogait, kötelességeit, a betölthető állások megnevezését, címét, jellegét, a szükséges képesítés fokát, a fizetési besorolásokat stb. A könyvtár kezelését, feladatait a szervezeti szabályzatok a könyvtári bizottság által megállapított, és a Ház határozatával jóváhagyott könyvtári ügyrend szabályozó körébe utalták.

2.13.

A könyvtár mint a törvényhozás szakmai–információs intézménye

A könyvtári ügyrendek tanulmányozása világossá teszi, hogy a könyvtár alapvető feladata a törvényhozás maximális és feltétel nélküli támogatása volt. Elsősorban a törvényhozók sokoldalú és gyors tájékoztatása, aktív részvételük előmozdítása a parlamenti életben, a törvényjavaslatok előkészítésében, megtárgyalásában és az egyéb vitákhoz szükséges ismeretek nyújtása kapott hangsúlyt. A legfrissebb és a legrégibb eseményekre, a legkülönbözőbb jogi, politikai, történelmi, közgazdasági, statisztikai, földrajzi vagy egyéb lexikális kérdésekre vonatkozó tényanyagok rendelkezésre bocsátása volt a fontos, hogy az elméleti felkészültség megszerzése a képvi-

28 selők politikai-gyakorlati tevékenységében realizálódjék. Így válik érthetővé, hogy a Ház könyvtára a törvényhozás "szakmai" intézményeként, szakkönyvtárként végezte hivatását, amelyre maga a képviselőház, illetve a könyvtári bizottság, valamint (1887-től) e kettőnek közös elnöke és az általa kinevezett könyvtárigazgató (1911ig könyvtárnok) ügyelt kötelességszerű felelősséggel. Ugyanakkor a könyvtárnak az is kötelessége volt, hogy a törvényhozók kulturális–tudományos érdeklődését, valamint szépirodalmi igényeiket is kielégítse. E célok megvalósítása érdekében besorolták a képviselőház szervezeti rendszerébe, és működéséhez a szükséges pénzügyi, személyi és tárgyi kereteket folyamatosan biztosították. A parlament könyvtára intézményi könyvtárként nem tartozott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá, mint jónéhány más könyvtár Magyarországon. Irányítása, sőt a szakmai felügyelet ellátása is a Ház szerves feladatai közé tartozott. Mint már említettük, az irányítás három szinten valósult meg: a könyvtári bizottság, a Ház elnöke és a Ház ülései voltak a könyvtár irányításának a legfőbb szervei.

2.13.1.

A könyvtári bizottság mint a könyvtár közvetlen felügyeleti szerve

A könyvtári bizottság részletes bemutatása előtt szükséges röviden a bizottságokról általában szólni.

2.13.11.

A képviselőház bizottságai

Az állandó bizottságok az ismétlődő, visszatérő jellegű országgyűlési feladatokat látták el, előkészítő, véleményező, javaslattevő és ellenőrző funkciót is betöltöttek (részletesen l. a Képviselőház házszabályait, M.2.1.). Általában 12–16 állandó bizottság tartozott a képviselőházhoz, egy-egy bizottság munkájában pedig 5–33 képviselő tevékenykedett. A megválasztott bizottsági tagok első, alakuló ülésükön általános többséggel elnököt és jegyzőt választottak. A megválasztás tényéről tájékoztatták a képviselőház elnökét, aki a soron következő képviselőházi ülésen a bizottsági tisztségviselőket a képviselőházban is bejelentette. A bizottságok rendszeresen üléseket tartottak. Ezeken – bár a többi képviselő számára is nyilvánosak voltak – többnyire csak a bizottság tagjai vettek részt. Egy-egy fontosabb, vagy speciális kérdés megvitatásához szakértőket is hívhattak. A Képviselőházi Könyvtár irányítására a Ház külön bizottságot létesített: a könyvtári bizottságot. Ez a képviselőház állandó bizottságaként több mint nyolc évtizeden át folytatta – ma már kultúrtörténeti szempontból sem elhanyagolható – tevékenységét, amit az alábbiakban tekintünk át.

2.13.12.

A könyvtári bizottság létrehozásának előzményei, okai

1865 őszén Ferenc József császár – a magyarokkal való mielőbbi megegyezés reményében – felfüggesztette az 1861. évi, februári pátenshez kapcsolódó alaptörvényt, amely a birodalmi képviseletet szabályozta. Az ún.

29 provizórium időszaka véget ért, Magyarországon újra tarthattak országgyűléseket. 1865. november 10-e és december 11-e között lezajlottak a képviselőválasztások, s az új országgyűlés hároméves ciklusát december 14-én az uralkodó személyesen nyitotta meg. Ezzel párhuzamosan, hírneves építészünk, YBL Miklós megkezdte a képviselőház felépítését a Sándor utcában, ahol a honatyák 1866. április 14-én üléseztek először. Nem sokkal a parlamenti ciklus kezdete után az a javaslat született a képviselőházban, hogy a törvényhozói munka támogatására könyvtárt hozzanak létre. Ez részben abból a tényleges szükségből fakadt, amely a képviselőket a sokoldalú törvényalkotói tevékenység sikeres elvégzése érdekében több és jobb politikai, jogi, gazdasági stb. információ megszerzésére ösztönözte, másrészt pedig követte az európai országok képviselőházainak példáját. Jelentős részük erre az időre már megalapította saját könyvtárát – csak képviselők használatára. A javaslatot elfogadva, a képviselőház költségvetési bizottsága 1866 május havi költségvetésében "törvénykönyvek, országgyűlési irományok és a szükséges statisztikai munkáknak a beszerzésére" 1000 forintot utalványozott, és bizottság kiküldését javasolta "egy képviselőházi könyvtár megalapítása iránt" (Képviselőházi Napló, 1865–1868. 2. köt. 334. p.). A képviselőház 1867. március 18-i ülésén öttagú könyvtári bizottságot választott a létrehozandó könyvtár részére szükséges könyvek beszerzésének véleményezésére. Az 1868. november 6-án tárgyalt házszabályok (M.2.1.) 217. paragrafusa pedig kimondta, hogy "a Ház tagjainak használatára könyvtárt állít". A következő ciklusban végül is NYÁRY Pál (az első könyvtári bizottságnak is tagja volt) 1869. május 24-én tett indítványára (Képviselőházi Napló, 1869–1872. 1. köt. 158. p.) újabb öttagú bizottságot választottak, amelynek valóban jelentős szerepe volt a könyvtár megalapításában. A bizottság döntött a beszerzendő könyvekről, a könyvtár elhelyezéséről, valamint személyi és pénzügyi kérdésekről is. Így kezdte meg tevékenységét a könyvtári bizottság, melyet ezentúl ciklusról ciklusra a képviselőház belső, zárt jellegű szakkönyvtárának irányítására és ellenőrzésére rendszeresen megválasztottak.

2.13.13.

A könyvtári bizottság jog- és feladatköre, szervezeti fejlődése

A könyvtári bizottságnak a Képviselőházi Könyvtár minden jelentősebb tevékenységébe beleszólási joga volt. Feladatait, kötelességeit a házszabályok és könyvtári ügyrendek írták elő (l. M.2.1. alatt). A könyvtár létrejöttétől kezdve valamennyi házszabály leszögezi, hogy kezelése a könyvtári bizottság vezetése, felügyelete alatt áll. A bizottság állítja össze a könyvtári ügyrendet, amely részletesen meghatározza saját feladatait, a könyvtárvezető, valamint a beosztottak tevékenységi körét és a különböző szabályzatokat (pl. a kölcsönzési szabályzat). A könyvek és folyóiratok megszerzése – a sürgős eseteket kivéve – szintén a könyvtári bizottság megrendelésére történt, s ehhez, illetve a könyvtár működéséhez szükséges pénzösszeget a Ház minden ülésszak elején megszavazta. A bizottság előbb ülésszakonként, később évenként köteles volt a képviselőháznak jelentést tenni a könyvtár tevékenységéről és használatáról. A könyvtári ügyrendek a házszabályok által rögzített jogokat és kötelezettségeket részletezték, pontosították, konkretizálták. Ezek lényegét az 1909 évi ügyrend 5., az 1937 évi ügyrend 4/g. paragrafusa tartalmazza: kizárólag a könyvtári bizottság határozata alapján történhet intézkedés minden olyan kérdésben, amely a könyvtár állományának elhelyezési rendszerére, a katalógus szerkesztésének módjára, a könyvek kiselejtezésére, elajándékozására, eladására, a könyvtári tisztviselők változására vonatkozik és olyan esetekben is, amikor a Ház (és így a könyvtári bizottság) elnöke saját hatáskörén belül nem intézkedik. Az eddigiekből is látható, és a korabeli kéziratos jegyzőkönyvek is arról tanúskodnak, hogy a könyvtári bizottság a könyvtár költségvetésétől kezdve, a könyv- és folyóiratmegrendeléseken át egészen a kölcsönzési reklamációkig minden számottevő szakmai, politikai és gazdasági kérdésben állást foglalt, határozatot hozott, munkáját figyelemmel kísérte és ellenőrizte is. A bizottság történetének első két évtizedében havonként, majd (az első világháborúig) negyedévenként, 1920-tól évenként – az előírt módon – legalább egyszer összeült, megvizsgálta a könyvtár helyzetét, a tervezett és az ad

30 hoc jellegű feladatok végrehajtását, ugyanakkor meghatározta a következő időszak tennivalóit és anyagi kereteit (l. a könyvtári bizottság jegyzőkönyveit és jelentéseit, M.2.2.). A könyvtári bizottság első megszervezésétől a működésére vonatkozó határozatoknak a házszabályokban történt rögzítésén át, tevékenységének részletes meghatározásáig jelentős utat tett meg. A Ház 1867-ben a könyvtári bizottság tagjait a képviselőház elnökének javaslatára szavazta meg. Ez az esemény az 1869. évi május 25-i képviselőházi ülésen, valamint az 1869–72. évi és az 1872–75. évi országgyűlésen a házszabályok értelmében már választással történt. Az 1875-ben elfogadott házszabályok a könyvtári bizottságot állandó bizottsággá nyilvánították (M.2.1.). A könyvtári bizottság elnöki tisztségének betöltése, a bizottságok többségéhez képest, eltérően alakult. Elnökét 1887-ig saját tagjaiból választotta meg, akár a többi parlamenti bizottság (kivétel csak a gazdasági bizottság volt, amelynek elnöki tisztét a képviselőház mindenkori elnöke töltötte be). Az 1887. évi házszabályok 256. paragrafusa értelmében, a képviselőház a könyvtári bizottság elnöki tisztségét hivatalból a képviselőházi elnökre ruházta (M.2.1.). 1905-ben a könyvtári bizottság – hatékonyabb működése érdekében – két albizottság szervezésével szervezeti módosítást hajtott végre: a) egy elnök és három tag részvételével létrehozta az ügyrendi albizottságot; b) megalakult a könyvtár felett általános felügyeletet gyakorló és szerzeményezési albizottság. A két albizottság megalakítása a könyvtári bizottságban ésszerű munkamegosztást tett lehetővé. Különvált és kellő hangsúlyt kapott a könyvtár belső szakmai irányítása, s ugyanakkor jelentőssé vált a könyvtári, s ezen belül kiemelten az állományfejlesztési feladatok teljesítésének ellenőrzése is. Az albizottságok eleinte általában havonta tartottak ülést, később szükség szerint és egyre ritkábban. Az 1920-as évektől kezdve csak évi egy vagy két alkalom a jellemző, de mindig a könyvtári bizottság ülése előtt, amelyen tevékenységükről jelentést tettek. Az ügyrendi albizottság csak az 1909-ben elfogadott könyvtári ügyrend megalkotásáig működött, a könyvtár felügyeletére kiküldött albizottság viszont a könyvtári bizottság megszűnéséig megmaradt (l. a bizottság jegyzőkönyveit, M.2.2.). A könyvtári bizottság tagjainak száma is változott az idők folyamán. 1869–75 között a bizottság 5, 1875-től 1887-ig 7 taggal működött. Eddig az időpontig az országgyűlést háromévenként választották újra. 1887-től vezették be az ötévenkénti ciklust, s ezzel egy időben a könyvtári bizottság tagjainak száma 11-re emelkedett. Ez a szám egészen 1910-ig volt érvényben, ekkor 13, 1917. július 5-én pedig 15 tagú bizottságot választottak. 1920ban a tagok száma 16-ra, 1929-ben pedig a könyvtári és múzeumi bizottság létrejöttekor 21-re emelkedett és ettől kezdve hivatalból a háznagy is tagja a bizottságnak. Az 1930-as évek végétől a bizottsági létszámok, köztük a könyvtári is, még többször változtak: 1939-ben 26, 1941-ben 30, majd 1942-től 33 fő. A II. világháború befejezése után, 1945-től megszűnéséig (1950-ig) a bizottság – az elnökkel és a háznaggyal együtt – 17 taggal működött (l. F.1.). A könyvtári bizottság albizottságainak létszáma sem maradt változatlan. Az ügyrendi albizottság az 1905– 1910. évi országgyűlés alatt tevékenykedett csupán (az 1909-es könyvtári ügyrend elfogadásáig), egy elnök és három tag közreműködésével. A könyvtár felett általános felügyeletet gyakorló és szerzeményezési albizottság 1905-től 1917-ig azonos maradt (1 elnök és 4 tag), ekkor az albizottság tagjainak száma 3-ra csökkent. A könyvtári bizottság 1920-tól évente rendszerint csak egy ülést tartott, az albizottság működésére tehát még nagyobb szükség volt. Ezért a pénzügyi kérdéseket is érintő könyvvásárlások, folyóirat- és hírlapmegrendelések

31 meghatározásán kívül 1923-tól joga volt a könyvtár állományába be nem illeszthető cserenyomtatványok elhelyezéséről intézkedni. A könyvtár általános felügyeletét ellátva, intenzívebben részt vállalt a könyvtár életének, munkájának figyelemmel kísérésében, ellenőrzésében. Az albizottságot általában egy ülésszakra választották, a bizottság elnökének javaslata alapján. Az albizottság felépítése megegyezett a könyvtári bizottságéval, hiszen ugyancsak volt elnöke, jegyzője. Az 1920-as években két tagból, 1929-től pedig (a Parlamenti Múzeum megnyitásától kezdve, amikor a könyvtári és múzeumi bizottság külön könyvtári és külön múzeumi albizottságot választott) 3 tagból állt (l. a könyvtári bizottság jegyzőkönyveit).

2.13.14.

A könyvtári bizottság működése, ülései (1867–1950)

Az 1870-es években a bizottság az országgyűlési ülésszakok elején megtette javaslatait a könyvtári költségvetés összegeire, az ülésszakok végén pedig az országgyűlési irományok között megtalálható jelentésben számoltak be a könyvtár fontosabb adatairól, az állomány alakulásáról, a beszerzésekről, a kölcsönzésekről, számadásairól és kiadásairól. 1891. június 19-től a bizottsági ülésekről jegyzőkönyvet (adatait l. M.2.2.) is vezettek azzal a céllal, hogy a bizottság teljes tevékenységéről, határozatairól folyamatos, valósághű nyilvántartás álljon rendelkezésre. Erre a ciklusonként, illetve ülésszakonként cserélődő bizottsági tagok, a megválasztott új képviselők, a változó képviselőházi elnökök és könyvtári személyzet folyamatos és visszamenőleges tájékozódása miatt igen nagy szükség volt. Az egyes üléseket tartalmazó jegyzőkönyvek példányait – praktikus okokból, bizonyos időszakonként – be is kötötték a hosszú távú megőrzés biztosítása érdekében. A jegyzőkönyvekben elvi határozatok, a bizottság irányítási, felügyeleti funkciói és a könyvtári adminisztrációs tevékenység kérdései egyaránt tükröződnek. A jegyzőkönyvek alapján állapítható meg, hogy az első évtizedekben a bizottság az országgyűlések idején havonta tartotta üléseit. Az ülések első napirendi pontjaként az előző ülés jegyzőkönyvét olvasták fel és hitelesítették. Ez a gyakorlat azonban egy idő után nehézkessé vált, hiszen a jegyzőkönyvi határozatokat a két ülés közötti időben hitelesítés nélkül hajtották végre. A könyvtári bizottság elnökének indítványára minden ülésen két bizottsági tagot jelöltek ki, akik az ülést követő napokban aláírták a jegyzőkönyvet, amelyet a következő bizottsági ülésen az elnök és a jegyző saját kezűleg is hitelesítettek. Az ülések rendszeresen visszatérő napirendi pontjai a könyvtári bizottság jegyzőkönyvei alapján, 1918-ig a következők voltak: – A képviselőháznak adandó jelentés a könyvtár állapotáról. – A könyvtár költségvetési keretére vonatkozó javaslattétel előkészítése. – A könyvtár pénztári bevételeinek és kiadásainak felülvizsgálata. (A bizottság havonként ellenőrizte a könyvtár pénzügyi számadásait, fizetendő számláit. Ezeket előzetesen a bizottsági jegyző látta el kézjegyével, majd a Ház elnöke elé terjesztette, aki engedélyezte az utalványozást.) – A kívánatkönyv felolvasása. A képviselők a kívánatkönyvbe írták be azokat a hiányzó műveket, amelyekre szükségük volt a parlamenti viták során. A (többször a könyvtárnok ösztönzésére) bejegyzett kérelmek teljesítését a könyvtári bizottság – a gyűjtőkör figyelembevételével – a rendelkezésre álló költségvetési keretek között döntötte el. – Határozat a beszerzésre ajánlott könyvekről. A könyvtár személyzete, valamint az illetékes albizottság által megvételre javasolt könyvek jegyzékét sokszorosították, és a könyvtári bizottsági tagoknak előzetesen bemutatták.

32 – Könyvajándékok, könyvadományok ismertetése. Ha volt ilyen az eltelt időszakban, határozatot hoztak az ajándék elfogadásáról és levélben, illetve a bizottsági jegyzőkönyvben köszönetet mondtak. – A könyvtárnokok fizetésére vonatkozó javaslatok megtárgyalása és továbbítása a gazdasági bizottságnak.

A könyvtári bizottság az ülésekről, illetve a könyvtár állapotáról, gyarapodásáról, forgalmáról, számadásairól stb. készített jelentéseit (l. M.2.2.) a parlament plenáris ülése elé terjesztette. Ezt a képviselőház megtárgyalta, határozattal elfogadta, módosította vagy elutasította. A javaslat elfogadásával olyan törvényerőre emelt határozat lépett életbe, amelynek végrehajtása a Ház keretén belül mindenki számára kötelező volt. 1891-ig a bizottság általában havonta ült össze az évnek azon hónapjaiban, amikor a Ház ülést tartott. A nyári és téli szünetek miatt, ez évi 7–8 alkalmat jelentett. Az 1891-től vezetett jegyzőkönyvek tanúsága szerint az ülések száma a házelnöki-képviselői elfoglaltságok következtében csökkent és 1918-ig szükség szerint váltakozva alakult. Előfordult, hogy egy évben csak egyszer hívták össze a könyvtári bizottság ülését (pl. 1895-ben, 1897-ben, 1898-ban, 1906-ban, 1908-ban). Az 1909 októberében elfogadott könyvtári ügyrend (M.2.1.) szentesítette a kialakult gyakorlatot: szükség szerint, de évenként legalább egyszer (lehetőleg decemberben) kell összehívni a bizottságot. A félévenkénti ülések után 1912-től már ezt követték. Az ülések száma tovább csökkent az I. világháború idején. 1914-ben és 1915-ben nem tartottak ülést, a következő két évben is csak egyet-egyet, majd 1920-ig, érthető okokból (háborús összeomlás, forradalom, proletárdiktatúra), hosszabb kényszerszünet bénította mind a könyvtári bizottság, mind a Képviselőházi Könyvtár munkáját. 1920-tól a könyvtári bizottság az ügyrend előírásait betartva – a kéziratos jegyzőkönyvek tanúsága szerint – évenként legalább egyszer összeült, általában december hónapban. A Parlamenti Múzeum megnyitásától kezdve, 1929-től a bizottság neve könyvtári és múzeumi bizottságra változott. Rendes (év végi) ülésen kívüli üléseket csak sürgős napirendi pontok megtárgyalása, vagy rendkívüli események következtében iktattak be. A II. világháború kitöréséig a Ház könyvtári bizottsága 18 alkalommal tartott rendes ülést a decemberi hónapokban, majd 1940–1943 között hasonlóképpen évente egyet. Kétévi szünet után újabb három év végi ülés következett 1948-ig (ekkor volt a bizottság utolsó ülése, l. Kbiz. jkv. 1948. november 24.). Az ülések előkészítése 1920-tól is (ezt megelőzően már 1911-től) a könyvtárigazgató előírt feladata volt, aki az ülés összehívása előtt összeállította az ügyrend által meghatározott, a könyvtár előző évi működéséről szóló jelentéseket, a következő évi tervet és a megoldandó problémák körét. Ezután a házelnökkel, mint a bizottság elnökével egyeztette az összehívandó ülés időpontját, amelyről értesítette a könyvtári bizottság tagjait. A fontosabb, illetve a nagyobb terjedelmű jelentésekről, javaslatokról a bizottság tagjai is kézhez kaptak egy-egy példányt. A könyvtári bizottság üléseit meghatározott – az igazgató összeállította – napirendi pontok szerint tartották. Ezeket a bizottságot alkotó képviselők szintén kézhez kapták. A könyvtári munka folyamatossága, állandó munkaterületeinek figyelemmel kísérése – a bizottság működésének utolsó évtizedeiben is az ülés ún. állandó napirendi pontjaiban fejeződött ki, és minden rendes ülésen visszatérő jelleggel szerepelt (l. a könyvtári bizottság üléseinek jegyzőkönyveit): – az igazgató jelentése a könyvtár előző évi helyzetéről; – az igazgató jelentése a következő évi költségelőirányzatról;

33 – az igazgató előterjesztése a jövő évi hírlapok és folyóiratok megrendeléséről és szállításáról; – az igazgató jelentése a kölcsönzésről, az időben vissza nem hozott könyvekről és reklamációk állásáról; – igazgatói jelentés a parlamenti csere helyzetéről, forgalmáról. A fentieken kívül – természetesen – mindig kerültek napirendre más, aktuális kérdések is (pl. könyvajándékozások, megemlékezések bizottsági tagok vagy könyvtári tisztviselők halálakor, személyi kérdések, idegenek részére létesítendő olvasóterem kérdése stb.). Közülük nem egy probléma több éven át nem került le a napirendről (könyvtárrendezési munkálatok, a szakkatalógus szerkesztése és megjelentetése, a GHYCZY-gyűjtemény elajándékozott részének visszaszerzése stb.). A könyvtári bizottság üléseit változatlanul a házelnök vezetése alatt tartották. Az ülésekről készült jegyzőkönyveket a bizottság elnöke és a jegyző írta alá, és a hitelességet az ülés elején megválasztott két bizottsági tag aláírásával igazolta. Ezek a hitelesített jegyzőkönyvek az Országgyűlési Könyvtár történetének fontos forrásai. Az ülés előadói tisztét a könyvtár igazgatója töltötte be, aki az előzetesen szétküldött napirendi pontok szerint megtette jelentéseit, elmondta részletes beszámolóját a Ház könyvtárának elmúlt évben teljesített feladatairól, a hosszabb munkák állásáról, a könyvtár helyzetéről és fejlődéséről. Ezt követően az igazgató előadta javaslatait, előterjesztéseit, elképzeléseit, a jövő évi feladatokról és egyéb aktuális kérdésekről. A bizottság tagjai véleményezték, megvitatták, vagy egyetértő hallgatással tudomásul vették a jelentéseket, az igazgatói előterjesztések, javaslatok ügyében pedig állást foglaltak, olykor ellenjavaslattal, vagy módosítással éltek. Mindezek figyelembevételével a bizottság határozatot hozott, amelyet a könyvtárigazgató a könyvtári személyzettel együtt köteles volt végrehajtani. Természetesen a bizottság tagjai önálló javaslatokat is tehettek. Ezek általában a képviselők tényleges vagy potenciális politikai-szakmai érdekeit vagy a felszólaló egyéni érdekeit, illetve speciális érdeklődési körét tükrözték. E javaslatok általában könyvek és folyóiratok megrendelésére vagy lemondására, illetve aktuális politikai célkitűzések megvalósítására vonatkoztak, és többnyire – ha a házelnök-bizottsági elnök nem ellenezte – meg is szavazták őket a bizottsági üléseken. A tagok javaslataival, kérdéseivel kapcsolatban – amelyek olykor laikusak, értelmetlenek vagy gyakorlatilag megvalósíthatatlanok voltak – a könyvtár mindig jelenlevő igazgatója általában kifejtette egyetértő vagy ellentétes véleményét, még a határozat meghozatala előtt (l. a könyvtári bizottsági ülések jegyzőkönyveit). A könyvtári albizottság az I. világháború után 1920. február 28-án, röviddel a nemzetgyűlés összehívása után tartotta első ülését. Később is rendszeresen (évente legalább egy alkalommal) ülésezett, bár az ülésekről készült feljegyzéseket a könyvtári bizottság kéziratos jegyzőkönyvei csak elvétve tartalmazzák. Szükség szerint irányították a könyvtár munkáját, intézték a hatáskörükbe tartozó, jelentősebb, feladatokat; az igazgatóval pedig folyamatosan együttműködtek (ezt a bizottsági üléseken elhangzott hivatkozások is tükrözték).

2.13.15. A könyvtári bizottság összetétele és tagjai (1867–1950) NAGY Miklós, a Képviselőházi Könyvtár igazgatója írta 1929-ben a könyvtárról szóló történeti áttekintésében (M.3.3.), hogy általában a tudományos vagy írói pályán elismert képviselők kerültek be a Ház könyvtári bizottságába (a bizottság tagjainak teljes felsorolását – 1867 és 1950 között – időbeli sorrendben, országgyűlési ciklusonként az 1. számú Függelék tartalmazza). A beválasztás ténye maga is kulturális elismerést jelentett. Ez az első világháború végéig terjedő időket tekintve még igaz volt, mert egy-két kivételtől eltekintve a bizottságban tevékenykedő képviselők jelentős, de legalábbis említésre méltó kulturális vagy tudományos tevékenységet végeztek. A két világháború közötti időszakban ez fokozatosan megváltozott: Az első nemzetgyűlés időszakában (1920–1922) a két ülésszak 27 bizottsági tagja közül 15, 1922–1927 között 25-ből 12 tag, 1927–1932 között 25-ből 13, 1931–1936 között 25-ből 11, 1935 és 1940 között 32-ből 9, az 1939–1944-es ciklus idején 58-ból mindössze egyötödnyi a kulturális-tudományos életben eredményesen műkö-

34 dő képviselők száma a könyvtári bizottságban. Az 1945 és 1950 közötti években a 48 bizottsági tagnak a fele tekinthet ilyen múltra. A ciklusonként megjelent országgyűlési almanachok és egyéb életrajzi lexikonok (felsorolásukat l. az M.2.5 alatt) segítségével nyomon követhető, hogy a bizottságba való beválasztásnál a fenti szempont egyre kevesebb szerepet játszott, a 30-as évek második felében ugrásszerűen csökkent. Egyre inkább a politikai megbízhatóság és a párturalmi szempontok kaptak jelentős szerepet. A képviselőházi bizottságok, így a könyvtári bizottság öszszetétele is tükrözte a választások során kialakult parlamenti erőviszonyokat, a mindenkori kormánypárt döntő többségét. A kulturális–tudományos érdemek fontossága csak ezen belül kapott – így már valójában másodrendű – szerepet. A könyvtári bizottság tagjainak száma 1869-től 1918-ig 180, a két világháború között (5 országgyűlési ciklus alatt) 170, 1939 és 1950 között pedig 130 fő volt összesen. E számadatok egyben azt is érzékeltetik, hogy az országgyűlési ciklusonként és ülésszakonként újraválasztott könyvtári bizottság szüntelenül cserélődött, a könyvtárt irányító felügyeleti szerv egyik lényeges jellemzője tehát az állandó változás. Kérdés: milyen hatással volt a Ház könyvtárára, hogy léte az egymást váltó könyvtári bizottságok működéséhez kötődött, azoktól függött? Mi tette mégis lehetővé, hogy munkája állandó, folyamatos, zökkenőmentes legyen? (Egy intézmény irányításában nem lehet egészséges a sok változás, s a könyvtár, amely maga is egy kicsit az állandóság, a nyugalom, a múlt és a jelen megőrzésének a szimbóluma, feltűnően szemben áll a szüntelen mozgással, amely mintegy a labilitás, a viszonylagosság érzetét kelti.) Több tényező együttes ellensúlyozó hatását figyelhetjük meg: – A könyvtár közvetlen vezetősége sokkal stabilabb. Az egyes vezetők működési ideje – általában – az országgyűlési ülésszakok és ciklusok idejénél jóval hosszabb volt (1875-től 1949-ig 7 vezető közül kettő 20 éven át, három egy évtizeden át vezette a képviselőház könyvtárát). Hozzáértő személyük nagyon fontos volt az egyenletes fejlődés szempontjából. Ők voltak a könyvtári bizottsági ülések előadói, a változó bizottsági tagok mellett az ő személyük állandó. Szakmai tekintélyüket a képviselők elismerték, véleményük, javaslataik legtöbbször jelentős hangsúlyt kaptak az üléseken. – A könyvtári bizottsági ülések rendje. Az első világháborúig évenként többször, de utána is legalább egyszer (decemberben szinte törvényszerűen) összeülő ülés a folyamatosságnak, a rendszeres munkának egyik pillére, amely biztosította, hogy évről évre rendben haladhattak az ügyek és fontosabb kérdések nem maradhattak megválaszolatlanok. – A könyvtári bizottságok tagjainak cseréje sohasem volt teljes körű. A cserélődés mértéke különbözött attól függően, hogy az országgyűlési ciklusokon belüli ülésszakonkénti változásról volt-e szó, vagy ciklusváltozásról. A bizottság összetétele egyik ülésszakról a másikra lényegesen nem változott: általában csak néhány új tagot kellett választani a lemondott, esetleg elhalálozott képviselő helyére, a többség azonos maradt. Az országgyűlési időszakok között már jelentősebb mozgásokat észlelhetünk, hiszen ezeket mindig új választások előzték meg. Sok korábbi képviselőt nem is választottak újra, így bizottsági tagságuk automatikusan megszűnt. Általában a bizottsági tagoknak körülbelül egyharmada-fele maradt változatlan. Ez a – parlamenti naplókban, bizottsági jegyzőkönyvekben jól követhető – gyakorlat, miután lehetővé tette a könyvtári tapasztalatok, szakmai és helyi ismeretek továbbvitelét, átmenetet biztosított a bizottságok működése között, folytatólagossá és folyamatossá téve a könyvtár feletti felügyeleti és irányító tevékenység ellátását. A bizottságnak így kialakult viszonylagosan állandó magja tovább erősödött azáltal, hogy több képviselő bizottsági munkája olykor három-négy ciklusra is "prolongálódott". Ilyen volt pl. PULSZKY Ágost (1872– 1876 és 1887–1888-ig), ROMÁN Sándor (1878–1887), KAMMERER Ernő (1887–1905), MIKSZÁTH

35 Kálmán (1887–1896 és 1901–1910), ESZTERHÁZY Kálmán (1892–1906), HERCZEG Ferenc (1896–1901 és 1910–1918), PEKÁR Gyula (1901–1905, 1910–1918 és 1920–1937), JANKA Károly (1920–1931), SZINYEI-MERSE Jenő (1928–1939), MADAI Gyula (1927–1937), SOMOGYVÁRY Gyula (1935–1944), JUSTUS Pál (1945–1949) és RUDAS László (1945–1950), akik általában három országgyűlési ciklus munkájában is részt vettek. Ők és többnyire a hosszabb ideje bizottsági tagként szereplő képviselők alkották a könyvtár felügyeletét ellátó albizottságot. A leghosszabb "szolgálati időt" PEKÁR Gyula töltötte el a könyvtári bizottságban, aki négy ciklusban folyamatosan (1924–1937) haláláig látta el az említett albizottság elnöki tisztségét (sőt, 1918 előtt is hosszú ideig tagja, illetve előadója volt a könyvtári bizottságnak). – A könyvtári bizottság elnöki funkciójának gyakorlása. A könyvtári bizottság (és 1887-től a Ház) elnökének személye nem kötődött szorosan az ülésszak változásaihoz. Ülésszakonként a bizottság elnöke nem feltétlenül változott, és többször – ha ismét megválasztották képviselőnek – a következő ciklusban is újraválasztották. A könyvtári bizottság "legerősebb" embere stabilabb a változékonyabb tagokhoz képest. Kiterjedt jogkörénél és hatalmánál fogva a bizottsági ülések között is irányítja a könyvtár munkáját, közvetlenül "rövid úton" rendelkezik, engedélyez és tilt a könyvtárt érintő és az igazgató jogkörét meghaladó ügyekben. A kapcsolat tehát állandó és folyamatos. Természetesen a tiszavirág-életű, hirtelen távozásra kényszerülő elnökök a könyvtár életére sem voltak kedvező hatással. Az elnökök szerepét, változásuknak negatív hatását is, a későbbiekben részletesen vizsgáljuk. – A bizottsági munka írásos rögzítése, dokumentálása és megőrzése. A könyvtári bizottság ülését – amelyen minden jelentősebb, könyvtárral kapcsolatos kérdés napirendre került, s amely egyben a bizottság működésének alapvető formája volt – 1891-től hitelesített jegyzőkönyvben örökítették meg. Ugyancsak fontos dokumentumtípus a könyvtári bizottság éves jelentése a képviselőháznak, amelyet a képviselők számára sokszorosítottak, és az előbbivel együtt gondosan megőriztek. Az írásos feljegyzések az új bizottsági tagok számára is lehetővé tették, hogy visszamenőleg tájékozódjanak a könyvtári életről, problémákról, a bizottság addigi tevékenységéről, a legutóbbi tervekről, feladatokról.

Mindezen fontosabb tényezők együttes hatása tette lehetővé, hogy a folyamatos, rendszeres tevékenység nem szakadt meg, a könyvtári bizottság változásai miatt a fejlődés nem szenvedett törést. Azt is érdemes a következőkben megvizsgálni, hogy a könyvtári bizottság tagjaiként nyilvántartott képviselők hogyan, milyen aktivitással vettek részt a könyvtári bizottság s ezzel együtt a könyvtár munkájában. Átnézve a könyvtári bizottság 1948-ig vezetett kéziratos jegyzőkönyveit (M.2.2.) megállapíthatjuk, hogy a képviselők könyvtárügyi ténykedése változó, ingadozó. A bizottsági üléseken való részvétel erősen hullámzott: előfordult a csaknem teljes létszám, nem egyszer viszont alig érte el a határozatképességet (határozathoz a tagok egyharmados jelenléte volt a minimum). Az üléseken általában 50%-os volt a tagok részvételi aránya (néha kevesebb, de a kétharmados jelenlét is előfordult). Minden ciklusban akadt viszont több olyan képviselő, aki egyetlen ülésen sem vett részt. Ezek vagy másirányú elfoglaltságuk vagy közönyük miatt érdektelenséget mutattak a Ház könyvtárának tevékenysége iránt, és valószínűleg nem ismerték sem a könyvtári bizottság, sem a könyvtár munkáját. Miután egy-egy képviselő sokszor három-négy parlamenti bizottság munkájában is részt vett, a távolmaradó képviselők nyilvánvalóan más bizottságokat részesítettek előnyben. Az érem másik oldalához tartozik viszont, hogy ugyanakkor jónéhány olyan bizottsági tagot is tudunk említeni, akik szinte kivétel nélkül minden ülés tevékenységébe bekapcsolódtak: elsősorban PULSZKY Ágost, KAMMERER Ernő, ESZTERHÁZY Kálmán gróf, HEGEDŰS Lóránt, PEKÁR Gyula, HERCZEG Ferenc, VASADY-BALOGH György, SZINYEI-MERSE Jenő, MADAI Gyula, SOMOGYVÁRY Gyula, FARAGÓ Ede, PADÁNYIGULYÁS Jenő, JUSTUS Pál nevét említhetjük meg (időbeli sorrendben), és általában a könyvtári bizottság tag-

36 jainak sorából választott albizottság tagjait. Ugyancsak ők azok, akik hozzászólásukkal, javaslataikkal, gyakori véleménynyilvánításaikkal ténylegesen segítették és előbbre vitték a bizottság munkáját: a legaktívabbnak a bizottsági tagok közül PEKÁR Gyulát tekinthetjük, aki 1901–1905, 1910–1918 és 1924–1937 között csaknem valamennyi ülésen jelen volt, és szinte minden ülésen többször felszólalt vagy javaslatokat tett a legkülönbözőbb, könyvtárt érintő kérdésekben, és indítványait az esetek többségében a bizottság elfogadta. A bizottságok összetételének vizsgálata keretében – a már említett források és kézikönyvek segítségével – végül néhány jeles, vagy valamilyen szempontból kiemelkedő képviselőt mutatunk be az alábbiakban (időbeli sorrendben). A könyvtári bizottságnak azon tagjairól van szó, akik korábbi vagy későbbi politikai szereplésük, vagy jelentős kulturális-tudományos munkásságuk miatt külön is fontosak, érdekesek lehetnek számunkra: PULSZKY Ferenc (1814–1897): Kossuth pénzügyi államtitkára (1848), politikus, régész, művészettörténész, az MTA tagja, a könyvtárak és múzeumok országos főfelügyelője. 1869–1894 között a Nemzeti Múzeum igazgatója, 1895-től 1897-ig az MTA másodelnöke. 1869–1886-ig országgyűlési képviselő, 1869 és 1872 között a könyvtári bizottság tagja. KAUTZ Gyula (1829–1909): közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus, az Osztrák-Magyar Bank főkormányzója (1892–1900), az MTA másodelnöke (1904–1907). A képviselőháznak 1865-től 1883-ig, a főrendiháznak 1886-tól haláláig tagja. A könyvtári bizottságban 1869-től 1875-ig tevékenykedett. PULSZKY Ágost (1846–1901): egyetemi tanár, akadémikus, vallás- és közoktatásügyi államtitkár Eötvös Loránd miniszter mellett (1894–1895), híres jogfilozófus és szociológus, a Társadalomtudományi társaság egyik alapítója és elnöke. Országgyűlési képviselő (1871–1896), a könyvtári bizottság tagja és jegyzője (1872–1876, előbbi 1887-ben is). A könyvtár tevékenységének egyik legodaadóbb támogatója később a képviselőház alelnökeként is. SZILÁGYI Dezső (1840–1901): neves jogász, egyetemi tanár, igazságügyminiszter (1889–1895), az MTA tagja. Korának egyházpolitikai reformjaiban is kiemelkedő szerepet vállalt. 1870-től 1901-ig országgyűlési képviselő, 1875 és 1878 között a könyvtári bizottság tagja. PESTY Frigyes (1823–1889): történész, akadémikus, a Magyar Történeti Társulat egyik alapítója. A képviselőház tagja (1861, 1876–1878), a könyvtári bizottságban 1877–1878-ban vállalt szerepet. IRÁNYI Dániel (1822–1892): politikus, az 1848-as forradalom egyik szervezője, később a 48-as Párt, majd a Függetlenségi Párt elnöke. 1868-tól 1892-ig képviselő, 1878–1879-ben a könyvtári bizottság tagja. ODESCHALCHI Arthur herceg (1836–1925): történész, politikus. Képviselő 1878-tól 1887-ig, majd a főrendiház tagja. A könyvtári bizottságban három évig (1879–1881) tevékenykedett. LÁNCZY Gyula (1850–1911): történész, egyetemi tanár, jónéhány történelmi mű szerzője. A törvényhozó testületnek 1881-től 1884-ig tagja. Ugyanebben az időszakban a könyvtári bizottság jegyzője. RADVÁNSZKY Béla báró (1849–1906): koronaőr, történetíró, az MTA tagja, jeles művelődéstörténeti munkássággal. 1875–1882 között országgyűlési képviselő, majd 10 évig főispán. A könyvtári bizottságnak 1881-től 1883-ig volt tagja. GRECSÁK Károly (1854–1924): ügyvéd, bíró, jogi író. Igazságügyi államtitkár, majd miniszter (1917–1918). 1881–1884 és 1887–1892 között képviselő, 1883–1884-ben a könyvtári bizottság tagja.

37 BEKSICS Gusztáv (1847–1906): történész, író, műfordító, lapszerkesztő, jelentős történetírói munkássággal. Országgyűlési képviselő (1884–1892), 1884–1887-ig a könyvtári bizottságnak a tagja. ORBÁN Balázs báró (1830–1890): író, néprajzkutató, az MTA tagja. Kiemelkedő műve a Székelyföld leírása. 1871-től tagja a törvényhozásnak (1890-ig). A könyvtári bizottságban 1884-től haláláig tevékenykedett. ÁBRÁNYI Kornél (1849–1913): író, újságíró, lapszerkesztő, számos regény, vers, politikai karcolat szerzője. 1884 és 1901 között a Nemzeti Párt országgyűlési képviselője, 1887-ben és 1888-ban a könyvtári bizottság tagja. ARANY László (1844–1898): nagy költőnk fia, maga is költő, műfordító, közgazdasági és politikai író, az MTA tagja. 1887–1892-ben a Szabadelvű Párt képviselője, ugyanebben a ciklusban, végig a könyvtári bizottság tagja. KAMMERER Ernő (1856–1920): jogász, majd történész, az Országos Képtár és Történeti Képcsarnok kormánybiztosa. Éveken át vezetője a Szépművészeti Múzeum megszervezési munkálatainak. Jelentős szerepet játszott a Magyar Történelmi Társulatban s az Országos Régészeti Társulatban. 1887 és 1905 között képviselő, 1887-től 1894-ig és 1896-tól 1904-ig a könyvtári bizottság egyik igen aktív tagja, 1899-ig jegyzője (előadója). MIKSZÁTH Kálmán (1847–1910): klasszikus írónk 1887-től haláláig képviselőként is tevékenykedett. Hosszú időn át (1887–1896 és 1901–1910 között) volt a könyvtári bizottság tagja. Sok humorral és kritikusan írt az országgyűlésről, a képviselőkről (l. A tisztelt ház című kötetét) és a képviselőház első tényleges könyvtárnokáról is az ő írása alapján szerezhetjük a legtöbb információt (Az én halottaim című művében A derék Bazsó címmel). HOCK János (1859–1936): politikus, író. 1918-ban Károlyi Mihály híveként a Nemzeti Tanács elnöke. Országgyűlési képviselő 1887-től 1918-ig. 1888–1892-ig és 1896–1898-ig a könyvtári bizottság tagja. BEÖTHY Ákos (1838–1904): politikus, publicista, az MTA tagja, a Nemzeti Párt vezetője és kiemelkedő szónoka, az angol alkotmányosság kiváló ismerője és szorgalmazója. Országgyűlési képviselő (1872–1881-ig és 1884-től). A könyvtári bizottságnak 1892-ben volt a tagja. ESZTERHÁZY Kálmán gróf (1830–1916): nagybirtokos, hírlaptudósító, majd politikus, főispán. A színházés múzeumügyek lelkes támogatója. 1865–1871 és 1887–1906 között országgyűlési képviselő, a könyvtári bizottság egyik legaktívabb tagja volt (1892–1906). ALMÁSY Imre gróf (1868–1929): nagybirtokos, politikus, főispán (1906–1909). Országgyűlési képviselő (1892–1897), majd 1918-ig a főrendiház, 1927-től haláláig a felsőház tagja. A könyvtári bizottság munkájában rövid ideig vett részt (1896). HERCZEG Ferenc (1863–1954): neves író, újságíró, az Új Idők című lap alapítója és szerkesztője (1894– 1944), hosszú ideig a Petőfi Társaság elnöke és más társaságok illusztris tagja, vezető személyisége. 1896-tól 1918-ig képviselő, 1927-től a felsőház tagja. A könyvtári bizottságnak, az 1901–1905 közötti éveket kivéve, 1918-ig volt agilis résztvevője. HEGEDŰS Lóránt (1872–1943): gazdaságpolitikus, író, az MTA tagja. 1905-től a GYOSZ igazgatója, 1920– 1921-ben pénzügyminiszter, 1925-től a TÉBE elnöke. 1898–1905 és 1910–1918 között országgyűlési képviselő, 1899-től 1905-ig a könyvtári bizottság tagja.

38 ERNSZT Sándor (1870–1938): katolikus pap, lapszerkesztő, a magyarországi keresztényszocialista mozgalom egyik vezető személyisége. 1908-tól a Katolikus Népszövetség vezetője, 1918-ban a Keresztény Szociális Párt megalapítója, 1922-től pápai prelátus. 1930–1931-ben népjóléti és munkaügyi, valamint vallás- és közoktatásügyi miniszter. Kisebb megszakítással 1901 és 1938 között képviselő, a könyvtári bizottságnak 1901-től 1904-ig volt a tagja. RÁKOSI Viktor (1860–1923): író, újságíró, lapszerkesztő, jelentős irodalmi munkássággal. A képviselőháznak és a könyvtári bizottságnak egyaránt 1901–1905 között volt tagja. PEKÁR Gyula (1867–1937): író, az MTA tagja, politikus, miniszter (1919 augusztustól novemberig), 1921-ben vallás- és közoktatásügyi államtitkár. 1920-tól a Petőfi Társaság elnöke. 1901–1937 között képviselő, 1901– 1905 és 1910–1918 között a könyvtári bizottság jegyzője (előadója). Az 1920-as években a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. Vezető szerepet játszott a Magyar Külügyi Társaságban, amelyben széles körű propagandatevékenységet fejtett ki. 1924–1937-ig a könyvtári bizottság legaktívabb tagja és a könyvtári albizottság elnöke. KAAS Ivor báró (1842–1910): politikus és újságíró, jelentős irodalmi munkássággal. 1875-től országgyűlési képviselő és 1904–1905-ben könyvtári bizottsági tag. BALLAGI Aladár (1853–1928): történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1905 és 1910 között országgyűlési képviselőként vett részt a Parlament munkájában. A könyvtári bizottságban 1905-től 1907-ig tevékenykedett. SIMONYI-SEMADAM Sándor (1864–1946): ügyvéd, politikus. 1901-től képviselő, 1920-ban miniszterelnök, 1920–1922 között a nemzetgyűlés alelnöke. A könyvtári bizottságnak 1905-től 1908-ig és 1917–1918-ban tagja, 1905-ben jegyzője volt. UGRON Gábor (1847–1911): neves politikus. 1872–1896 között és 1901-től 1910-ig képviselő, 1905–1907ben a könyvtári bizottság tagja. A Ház az ő javaslatára hozott határozatot a magyar parlamenti dokumentumok visszamenőleges könyvtári gyűjtéséről 1893-ban. ZICHY Jenő gróf (1837–1906): politikus, híres Ázsia-kutató, az MTA tagja. Irodalmi működése számottevő. Országgyűlési képviselőként (1861, 1865–1906) a könyvtári bizottság munkájában is rész vett (1905–1906). THALY Kálmán (1839–1909): történetíró, politikus, költő, akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat egyik alapítója és első titkára, a Századok című folyóirat első szerkesztője volt (1867–1875). 1878–1881 között és 1906-tól haláláig képviselő. 1906–1907-ben a könyvtári bizottság tagja. FARKAS Pál (1878–1921): író, szociológus. A Magyar Társadalomtudományi Egyesület egyik alapítója és főtitkára, az Új Idők egyik szerkesztője. 1910 és 1918 között országgyűlési képviselőként a könyvtári bizottság tagja. JANKOVICH Béla (1865–1939): közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja. Előbb politikai államtitkár, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter (1913–1917). 1910–1918 között képviselő, 1911-ben a képviselőház alelnöke, a könyvtári bizottságnak 1910-től 1912-ig tagja, 1927-től felsőházi tag. Részt vett a könyvtári szakrendszer véleményezésében, a B8 Közgazdaság szak kialakításában. KOZMA Andor (1861–1933): költő, műfordító, újságíró és akadémikus. 1910-től 1918-ig volt parlamenti képviselő, az 1912 és 1918 közötti években a könyvtári bizottságban is vállalt szerepet.

39 LÁNG Lajos báró (1849–1918): statisztikus, politikus, lapszerkesztő, egyetemi tanár, akadémikus. Pénzügyminisztériumi államtitkár (1889–1893), kereskedelmi miniszter (1902–1903), a Magyar Közgazdasági Társaság alapítója és elnöke. 1878-tól képviselő, 1896–1898-ig a képviselőház alelnöke. 1910 és 1912 között a könyvtári bizottság tagja. GIESSWEIN Sándor (1856–1923): politikus, író, publicista, az MTA tagja, pápai prelátus. A magyar keresztényszocialista mozgalom egyik megalapítója, a Szent István Akadémia elnöke. 1918-ban a Károlyi-féle Nemzeti Tanács tagja. 1905-től haláláig képviselő. 1908–1910-ben, 1917–1908-ban és 1920–1923 között a könyvtári bizottság tagja, 1920-ban a könyvtári albizottság elnöke. TELEKI Pál gróf (1879–1941): nemzetközi hírű földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja. Többszörös miniszter, két alkalommal (1920–1921, 1939–1941) Magyarország miniszterelnöke. Számtalan szervezet és egyesület megalapítója és elnöke. 1905-től kisebb megszakítással haláláig képviselő (illetve 1927-től 1938-ig a felsőház tagja). A könyvtári bizottságnak 1917–1918-ban előadója, 1922-től 1926-ig tagja. 1941-ben – mint közismert – öngyilkos lett. NÉGYESY László (1861–1933): a korabeli kulturális élet kiemelkedő személyisége, irodalomtörténész, esztéta, egyetemi tanár, az MTA tagja. A Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak 1921-től haláláig elnöke, a magyar verstan egyik elméleti megalapozója volt. 1920–1922-ig kisgazdapárti programmal nemzetgyűlési képviselő, s mint a könyvtári bizottság illusztris tagja, 1921–1922-ben a könyvtári albizottság elnökeként tevékenykedett. SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos (1859–1935): egyetemi tanár, az MTA tagja, nagy hírű történész. Jelentős szerepet játszott 1919-ig Kolozsvár és Erdély társadalmi, tudományos és közművelődési mozgalmaiban, mint a kolozsvári egyetem magyar történelem tanára. Nagyszámú történelmi munkájának többsége szintén Erdély történetével foglalkozik. 1920–1922-ig nemzetgyűlési képviselő, 1921–1922-ben a könyvtári bizottságnak és albizottságának tagjává választották. RAKOVSZKY István (1858–1931): Habsburg-hű politikus, elnöke volt a Katolikus Népszövetségnek. 1896– 1926 között képviselő, 1905–1910-ig a Ház alelnöke, 1920-ban a nemzetgyűlés és a könyvtári bizottság elnöke lett. A keresztény nemzeti irányzat egyik megalapítója. IV. Károly 1921 októberében, a második királypuccs idején miniszterelnöknek nevezte ki. A puccs bukása után 1922-től 1926-ig a könyvtári bizottság tagjaként tevékenykedett. KÁLLAY Tibor (1881–1964): konzervatív politikus, 1921–1924-ig pénzügyminiszter, Bethlen István miniszterelnök híve 1928-ig. Képviselő 1922-től 1935-ig, a könyvtári bizottságnak 1924-től 1926-ig volt a tagja. LUKÁCS György (1865–1950): jogász, főispán, 1905–1906-ban a Fejérváry-kormány kultuszminisztere. 1910-től 1931-ig képviselő, 1927-től a Magyar Revíziós Liga ügyvezető elnöke. A könyvtári bizottságnak 1924től 1926-ig volt tagja. MADAI Gyula (1881–1937): költő, a Petőfi Társaság főtitkára, a Protestáns Szemle szerkesztője, 1923-tól 1937-ig kormánypárti képviselő. 1927–1937 között aktív tagja és (1933-ig) előadója a könyvtári bizottságnak és albizottságának. SZINYEI-MERSE Jenő (1888–1957): politikus, miniszter. 1927-től 1944-ig képviselő, 1927 és 1939 között a könyvtári bizottság tagja, 1933 és 1939 között a könyvtári bizottság jegyzője, 1938–1942-ig a képviselőház alelnöke, 1942 és 1944 között vallás- és közoktatásügyi miniszter a Kállay-kormányban. ZSITVAY Tibor (1884–1969): jogász, miniszter. A Keresztény Nemzeti Párt egyik alapítója, 1919-ben. 1922től képviselő, 1924–1926-ig a nemzetgyűlés alelnöke, 1926–1929 között a képviselőház és a könyvtári bizottság

40 elnöke, 1929-től 1932-ig a Bethlen- és a Károlyi-kormány igazságügyminisztere. 1935-től 1937-ig a könyvtári bizottság tagja. 1944-ben Svájcba emigrált. BUCHINGER Manó (1875–1953):szociáldemokrata politikus, hosszú időn át a Népszava munkatársa. A Tanácsköztársaság bukása után (1920–1929) 10 évet tölt a bécsi emigrációban. 1931-től 1944-ig és 1945–1953 között országgyűlési képviselő. 1931-től 1935-ig a könyvtári bizottság tagjaként is tevékenykedett. GRATZ Gusztáv (1875–1946): miniszter, legitimista politikus, közgazdasági és történetíró, az MTA tagja. Részt vett a Huszadik Század című folyóirat és a Társadalomtudományi Társaság létrehozásában. 1917-ben az Esterházy-kormány pénzügyminisztere, 1921-ben a Teleki-kormány külügyminisztere. A második királypuccs után történetírói, közgazdasági publicisztikai tevékenységet folytat. Hosszú időn át képviselő. 1937-től 1939-ig a könyvtári bizottság, 1938-tól az albizottság tagja. SOMOGYVÁRY Gyula (1895–1953): népszerű író, újságíró, 1928-tól a Magyar Telefonhírmondó és Rádió irodalmi igazgatója. 1935–1944 között kormánypárti képviselő és a könyvtári bizottság aktív tagja, hosszú ideig jegyzője. KÉTHLY Anna (1889–1976): szociáldemokrata képviselő, munkásmozgalmi vezető, a Nőmunkás című folyóirat felelős szerkesztője. 1922-től 1948-ig országgyűlési képviselő, 1928-tól 1931-ig és 1935–1937-ig a könyvtári bizottság tagja. Az 1956-os forradalom bukásától élete végéig külföldi emigrációban élt és szociáldemokrata vezetőként tevékenykedett. BOGNÁR József (1917- ): közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja, 1949-ig FKGP-politikus, 1946 és 1956 között többször miniszter. Budapest polgármestere (1949–1952), a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke (1961– 1969), az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének igazgatója (1963–1987), a Magyarok Világszövetségének elnöke (1963–1990). 1945-től 1990-ig országgyűlési képviselő, 1946–1947-ben a könyvtári bizottság tagja. ILLYÉS Gyula (1902–1983): kiemelkedő író, költő, az MTA tagja, irodalmi folyóiratok szerkesztője, háromszoros Kossuth-díjas. Országgyűlési képviselő 1945–1949 között, a könyvtári bizottságnak 1946–1947ben volt a tagja. JUSTUS Pál (1905–1965): társadalomtudományi író, költő, műfordító, lapszerkesztő, szociáldemokrata politikus. 1955-től haláláig a Corvina Kiadó felelős szerkesztője. 1945-től 1949-ig képviselő, 1946-tól a könyvtári bizottság aktív tagja és előadója. PÁTZAY Pál (1896–1979): szobrász, az MTA tagja, kétszeres Kossuth-díjas. 1945–1970 között a Képzőművészeti Főiskola tanára. 1946–1947-ben országgyűlési képviselő és a könyvtári bizottság tagja. RÉVÉSZ Mihály (1884–1977): újságíró, történész, lapszerkesztő, szociáldemokrata politikus. 1945-től 1948-ig az MTI főszerkesztője. Ugyanebben az időben országgyűlési képviselő, a könyvtári bizottságban 1946–1947ben tevékenykedett. RUDAS László (1885–1950): filozófus, egyetemi tanár, az MTA tagja, lapszerkesztő, kommunista politikus. Egy ideig a Közgazdasági Egyetem rektora. 1945–1950 között országgyűlési képviselő és a könyvtári bizottság tagja. VATAI László (1914- ): lelkész, filozófus, író, irodalomtörténész, egyetemi tanár, lapszerkesztő, FKGPpolitikus. 1945–1946-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kultúrpolitikai osztályának vezetője. 1945– 1947-ig nemzetgyűlési képviselő, a könyvtári bizottság tagja.

41 MÓD Aladár (1908–1973): történész, egyetemi tanár, író, lapszerkesztő, kommunista politikus. 1954–1961 között a TIT főtitkára. 1945–1953-ig országgyűlési képviselő, 1946–1947-ben a könyvtári bizottság tagja. ECKHARDT Sándor (1890–1969): irodalomtörténész, nyelvész, lapszerkesztő, egyetemi tanár, az MTA tagja. KDNP-, majd demokrata néppárti politikus. 1945–1949-ig képviselő, 1947–1949-ben a könyvtári bizottság tagja. ACZÉL György (1917–1991): kommunista politikus, művelődésügyi miniszterhelyettes (1957–1967), az Állami Díj és Kossuth-díj Bizottság elnöke (1974–1982), az Országos Közművelődési Tanács elnöke (1974–1976 és 1980–1982), a minisztertanács elnökhelyettese (1974–1982), az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet főigazgatója (1985–1990). Párt- (a kultúráért felelős KB-titkárként, illetve PB-tagként) és állami funkcióiban évtizedeken át a magyar kultúra legfőbb irányítója. Országgyűlési képviselő (1947–1949, 1958–1967, 1971– 1990), a könyvtári bizottságnak 1947-től 1949-ig volt a tagja. KUNSZERY Gyula (1906–1973): költő, újságíró, irodalomtörténész, KDNP-politikus. 1947-től 1949-ig országgyűlési képviselő és a könyvtári bizottság tagja. ZSOLT Béla (1895–1949): költő, publicista, író, lapszerkesztő, a Magyar Radikális Párt egyik vezetőjeként 1947-től haláláig képviselő és a könyvtári bizottság tagja. BÓKA László (1910–1964): író, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1945-ig könyvtáros, 1947– 1950 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára. 1948-tól 1953-ig országgyűlési képviselő, 1948–1950-ben a könyvtári bizottság tagja. KASSÁK Lajos (1887–1967): költő, író, festő, lapszerkesztő. A Szociáldemokrata Párt országgyűlési képviselője és a könyvtári bizottság tagja 1948–1949-ben. SUPKA Géza (1883–1956): régész, műtörténész, publicista, lapszerkesztő, az MTA tagja. A Polgári Demokrata Párt parlamenti képviselője (1945–1949) és a könyvtári bizottság tagja (1948–1949). KATONA Jenő (1905–1978): író, újságíró, FKGP-politikus, lapszerkesztő. 1945-től 1953-ig országgyűlési képviselő, 1949–1950-ben a könyvtári bizottság tagja. 1952 és 1966 között a Könyvtáros című folyóirat főszerkesztője volt. TÖRÖK Júlia (1910–1971): újságíró, szociáldemokrata politikus, 1948-tól a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének főtitkárhelyettese. 1948-tól 1956-ig a Népszava, 1957-től 1971-ig a Magyar Nemzet munkatársa. Országgyűlési képviselő (1945–1953), a könyvtári bizottság tagja 1949–1950-ben. ZILAHY Tibor (1925–1987): publicista, szociológus, lapszerkesztő, FKGP-politikus. 1945 előtt verseket és novellákat is írt. 1948–1953 között képviselő, 1949–1950-ben a könyvtári bizottság tagja. NYERS Rezső (1923–): SZDP-, MDP-, MSZMP-, majd MSZP-politikus, 1956-ban élelmiszeripari, 1960–1962 pénzügyminiszter, 1988–1989-ben államminiszter. Gazdaságpolitikai KB-titkárként (1962–1974) a magyar gazdasági élet egyik fő irányítója. 1974-től 1981-ig az MTA Közgazdasági Intézetének igazgatója, majd 1988-ig tudományos tanácsadója, a Közgazdasági Egyetem c. egyetemi tanára. Országgyűlési képviselő (1948–1953-ban és 1958-tól), 1949–1950-ben tagja a könyvtári bizottságnak. Az előzőkben röviden bemutatott képviselők a könyvtári bizottság tagjainak mintegy 15%-át jelentik 1869től 1950-ig. Rajtuk kívül még jó néhány képviselőt említhetnénk, akik valamilyen szempontból jelentősebb személyek voltak. Ennyi is elegendő azonban annak illusztrálására, hogy a parlament könyvtári bizottsága és a

42 Képviselőházi Könyvtár élete is állandóan kötődött a mindenkori politikai-kulturális élethez, mert irányítása a legaktívabb, nem egyszer kiemelkedő politikai, társadalmi vagy kulturális szerepet játszó személyek kezében volt. Ezek döntő többsége az uralmon levő kormánypárt törekvéseit, céljait szolgálta.

2.13.2. A házelnök részvétele a könyvtári bizottság és a könyvtár irányításában A könyvtári bizottság vezető posztját, az elnöki tisztséget 1887-től – hogy a Ház így is kifejezze a könyvtárnak, a törvényhozó munka információs támogatásának a fontosságát – a házelnök automatikusan megkapta és ellátta.

2.13.21. Az elnök jog- és feladatköre A Ház elnöke a képviselőház legfőbb tisztviselője volt, felügyeleti, kinevezési, rendelkezési, utalványozási és fegyelmi jogkörrel. Nagyhatalmú, befolyásos tisztség, rangban a miniszterelnök és a főrendiház (felsőház) elnöke után következett. Hivatalba lépésekor a könyvtári bizottság elnöke, valamint a könyvtár legfőbb irányítója is lett. A könyvtári bizottság elnöke a bizottsági ülések között a könyvtárigazgató hatáskörét meghaladó esetekben belátása és szükség szerint döntött (a sürgősen megrendelendő folyóiratok és könyvek ügyében éppúgy, mint a nagyobb kölcsönzések, vagy az idegenek részére kiállítandó könyvtárlátogatási engedélyek kiállítása tárgyában). Bármilyen fontosabb, halaszthatatlan tennivaló meghatározásában, a megvalósítás elvi irányítása, a pénzügyi fedezet engedélyezése, a személyi ügyek lebonyolítása az elnök hatáskörébe tartozott. Vele az igazgató folyamatosan, egész éven át tartotta a kapcsolatot, a napirendre kerülő, a könyvtárt érintő ügyek gyors elintézése céljából. A könyvtári bizottság rendes és rendkívüli ülésein is természetesen ő az "első ember". Egyetértése nélkül vagy akarata ellenére döntés, határozat nem születhetett. A könyvtár előrehaladásában, fejlesztésében személye egyáltalán nem mellékes, nagyon sok minden "tőle függ". Szava nemcsak azért döntő, mert kapcsolata a könyvtárral – a bizottsági tagoktól eltérően – állandó és folyamatos, hanem azért is, mert nem célszerű "ujjat húzni" a Ház urával, akitől, mint a gazdasági bizottság elnökétől, elsősorban függ a könyvtár pénzügyi támogatása. Az eddigiekből is kitűnik: egyáltalán nem volt mindegy, hogy kulturális-tudományos érdeklődésű, a kultúra iránt fogékony, könyvszerető, a könyvtár fejlődését, fejlesztését szívügyének tekintő képviselő lesz-e a sokirányú jogkörrel rendelkező házelnök, vagy ellenkezőleg, mindezek iránt közömbös politikus. Személyük fontossága miatt az alábbiakban a házelnököket, mint a könyvtári bizottság elnökeit tesszük röviden vizsgálat tárgyává a különböző ciklusok képviselőházi almanachjainak és a könyvtári bizottság jelentéseinek, valamint üléseinek, illetve ezek jegyzőkönyveinek segítségével (l. M.2.). 1887 és 1950 között 32 házelnök tevékenykedett a bizottság élén hosszabb-rövidebb ideig. Voltak közöttük olyanok, akik hosszú éveket töltöttek el az elnöki poszton, de az ellenkezőjére is akad példa, mert csupán fél évig, sőt, rövidebb ideig volt házelnök. A szoros összetartozás miatt az 1887 előtti könyvtári bizottsági elnököket is – akik még házelnöki funkciót nem töltöttek be – (szám szerint 6-ot) e fejezetben tárgyaljuk.

43 2.13.22. A könyvtári bizottság elnökei (1869–1950) HORVÁTH Mihály (1809–1878): történetíró, kultúrpolitikus, miniszter, püspök, akadémikus, a történettudomány jeles személyisége, a Magyar Történelmi Társulat és a Kisfaludy Társaság egykori elnöke. 1869-től 1878ig országgyűlési képviselő. 1869 és 1875 között a könyvtári bizottság első elnökeként hatékonyan irányította a könyvtár életét. Jelentős munkát végzett a munka megindításához alapvetően szükséges első könyvbeszerzés összeállításában (1869– 1870). Már 1872 tavaszán szorgalmazta a "könyvtár kezelési rendszerének" sürgős megállapítását, s ugyanakkor a könyvtári bizottság élén ő javasolta először, hogy "a könyvtár szélesb körökre nézve is hozzáférhetővé tétessék, azaz nyilvános könyvtárrá változtattassék", mert (1872-ben vagyunk!) "már is igen becses gyűjteményévé vált a szakmunkáknak" és "a nagyobb közönség szükségeit és igényeit is kielégítheti" – írta a könyvtári bizottság 1872. évről szóló jelentése. (Képviselőházi Irományok, 1869–1872. 15. köt. 331. p.) HORVÁTH sokat tett a közel 15 000 kötetes GHYCZY-hagyaték átvételével és elhelyezésével kapcsolatos problémák megoldásáért is, a könyvtárnak a Nemzeti Múzeumból az YBL Miklós-féle régi pesti képviselőházba költöztetéséért (1873-ban). Az általa vezetett könyvtári bizottságnak még ugyanebben az évben sikerült kialakítania a könyvtár használati és – az addig tilos – kölcsönzés rendjét, s bevezetnie a "kívánat és panasz" könyvet. A bizottság elnökeként a képviselőházban többször is szót emelt a könyvtár megfelelő dotálása, fejlesztése és egy állandó könyvtárnok alkalmazása érdekében, amely három évi küzdelem után, 1875-ben járt csak sikerrel, amikor július 1-jétől GHYCZY Kálmán képviselőházi elnök kinevezte BASSÓ Ármin könyvtárba osztott írnokot könyvtárnokká. HORVÁTH Mihály és nagyon aktív küzdőtársa, PULSZKY Ágost írták alá a könyvtári bizottság első jelentését a könyvtár állományáról 1873. június 13-án, kezeléséről 1873. november 12-én, valamint a bizottság első jelentését a Képviselőházi Könyvtár "állapotáról és használtatásáról" 1874. augusztus 1-jén, amelyben első ízben szerepeltek a helybenolvasási, kölcsönzési forgalom és könyvköttetési adatok. Ugyancsak ők szorgalmazták és segítették a könyvtár első és második nyomtatott kötetkatalógusának a kiadását is. TÓTH Kálmán (1831–1881): író, költő, az MTA tagja, lapszerkesztő. Országgyűlési képviselő (1865–1879), a könyvtári bizottságnak 1875 és 1878 között elnöke. A nehéz kezdeti lépéseken már túljutott könyvtár további fejlesztéséért ő is síkraszállt, elsősorban a könyvtári célokra korábban biztosított költségvetési keret további fenntartása – 24 törvényhozási, valamint tudományos folyóirat "folytatandó előfizetéséért" és mert "a könyvtár még sok tekintetben hiányos, némely nevezetesebb törvényhozási gyűjtemény megszerzése eddig még egyáltalán lehető nem volt s a jelen országgyűlés nagyfontosságú teendői, a büntetőjog, a főrendiház rendezése, a pénzügyi, nemzetgazdasági kérdések terén ... számos irodalmi mű lesz megszerzendő" (Képviselőházi Irományok, 1875–1878. 6. köt. 362–363. p.) – érdekében. Sokat foglalkozott a GHYCZY-gyűjtemény állományba be nem osztott részének elhelyezési gondjaival és megoldásának lehetőségeivel is. Elnöksége alatt folytatódott a kötetkatalógus összeállítása és kiadása is (1876ban jelent meg a betűrendes, szakosított szaporulati katalógus). TARAY Andor (1822–1900): jogász, bíró, jeles jogi és politikai szakirodalmi munkássággal. Országgyűlési képviselő 1878 és 1881 között. Ugyanebben az időben a könyvtári bizottság elnöke. Még az ő elnökségének idejében is szükséges volt külön indokolni a költségvetési fedezet szintentartását, hogy a T. Házat és a gyanakodó honatyákat az egyetértő szavazáshoz megnyerje: "a képviselőház könyvtára sok, csaknem nélkülözhetetlen ... a törvényhozási munkálkodáshoz szükséges régibb munkát nélkülöz, tekintve, hogy csak a legkitűnőbb munkákat számítva, az irodalom naponta szaporodik..., hogy könyvtárunkra csak rövid időtartam óta történnek a gyűjtések és beszerzések – és hogy e könyvtárnak feladata van a jövőre nézve – az eddig megszavazott 450 frtnyi havijáradék mutatkozik a könyvtár részére szükségesnek, hogy az a képviselőház igényeinek a legszerényebben is megfelelhessen" – olvashatjuk a bizottság 1878. évi jelentésében (M.2.2.). A bizottság élén 1878-ban ő kezdeményezte a parlamenti cserekapcsolatok kialakítását, mert "a könyvtár lényeges hiányának tartotta, hogy abban a nevezetesebb külföldi államok részletes évi költségvetési és törvényho-

44 zó testületeik ... gyűjteményei nincsenek meg" (Képviselőházi Irományok, 1878–1881. 1. köt. 95. p.). A cél érdekében a könyvtári bizottság 1879. február 10-i ülésén megkérte GHYCZY Kálmán képviselőházi elnököt "szíveskednék oda hatni, hogy fentebbi irományok a képviselőház hasonnemű nyomtatványival cserében, a könyvtárnak rendesen megküldessenek" (l. uo.). A házelnök – TISZA Kálmán miniszterelnök közbenjárását kérve – meg is tette a szükséges lépéseket – sikerrel: több ország 1878-as parlamenti dokumentumai 1879-ben megérkeztek, és ettől kezdve azóta is érkeznek. Ugyancsak az ő idejében, 1879-ben biztosították a könyvtárt tűzveszély ellen, és adták ki az 1876-os katalógus első pótkötetét.

KISS Lajos (1814–1885): debreceni polgármester, jogász, ügyvéd. Szakirodalmi munkásság: jogi, közigazgatási területen. A képviselőháznak két évtizeden át (1865-–1885) tagja, a könyvtári bizottságnak 1881-től 1885-ig, haláláig elnöke. Vezetése alatt a bizottság tovább küzdött a már kiharcolt költségvetési ellátmányért: "a képviselőház könyvtára ... mint törvényhozási, politikai szakkönyvtár az ország ebbeli közgyűjteményei sorában kiváló helyet foglal el – még távol van attól, hogy czéljának tökéletesen megfelelő legyen, több érzékeny hézagnak betöltését igényli. A könyvtári bizottság feladatává tűzte, hogy ezen országgyűlés alatt a t. ház törvényhozási munkálkodásának oly szükséges segédeszköze rendszeresen kiegészíttessék, tervszerűen fejlesztessék. Különösen a külföldi államok positiv törvény- és rendeletgyűjteményei lesznek teljességgel beszerzendők és kiegészítendők" – olvasható a bizottság 1881-es jelentésében. (Képviselőházi Irományok, 1878–1881. 25. köt. 97–98. p.). Ekkor hívták fel a Ház figyelmét arra a lehetetlen körülményre, hogy "a könyvtár kezelésével megbízott közeg, minden segédmunkaerő, sőt szolga nélkül – egymagában, ügybuzgósága és fáradozása daczára sem képes a könyvtári kezelés és jókarban tartás igényeinek minden tekintetben megfelelni és a legnagyobb erőfeszítéssel is alig sikerül a folyton szaporodó könyvkészletnek elhelyezését, kiszolgáltatását, lajstromozását és nyilvántartását kellő pontossággal és gyorsasággal eszközölni", ezért egy "könyvtársegédi állomás" szervezését javasolták. Így került sor KÜFFER Béla, a későbbi jeles könyvtárnok felvételére. Ekkor határozták el és valósították meg, hogy a gyarapodásról betűrendes címjegyzékeket nyomatnak és osztanak ki a képviselők között, illetve a teljes állomány nyomtatott katalógusának előkészítését. Elnöksége alatt sikerült elérni, hogy YBL Miklós tervei alapján újabb 20 000 kötet befogadására a képviselőház egyes termeit átalakítsák és berendezzék (1883-ban, a képviselőházi ülések nyári szünete alatt). 1884 végén, 1885 elején szerezte meg a bizottság az erdélyi országgyűlések jegyzőkönyveit, irományait és naplóit, valamint a Nádasdy-féle könyvtár bécsi árverésén számos régi közgazdasági és Erdélyre vonatkozó értékes művet. Elnöki működésének végén kezdték meg az Országház építését. SZONTÁGH Pál (1820–1904): a reformkor egyik neves ellenzéki vezetője, politikus. Képviselő (1865–1887), a képviselőház alelnöke (1879, 1881–1887), a főrendiház tagja (1887–1904). Rövid ideig (1886-ban) a könyvtári bizottság elnöki tisztét is ellátta. Elnöki működése alatt adták át a GHYCZY-könyvtár mezőgazdasági műveit az Országos Magyar Gazdasági Egyesület részére 1886-ban (az ok: helyhiány és nem főgyűjtési terület). Ugyanebben az évben jelent meg a könyvtár 1876-os katalógusának második pótkötete. ZICHY Antal (1823–1898): író, politikus, történész, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja. Országgyűlési képviselő (1848–1849, 1861, 1865–1887), majd haláláig a főrendiház tagja. A könyvtári bizottságot 1887-ben, rövid ideig, a ciklus végéig vezette. A bizottság az ő vezetése alatt tett panaszt a Háznak, amiért a gazdasági bizottság a parlamenti csere szállítási költségeit és a katalógusok kinyomatási költségeit a könyvtár számlájára írta. Tette ezt anélkül, hogy a könyvtári bizottság véleményét kikérte volna, s ezzel a könyvtár amúgy is bizonytalan költségvetését (ez abból fakadt, hogy csak arra a hónapra biztosítottak keretet, amikor a Ház ülést tartott, így a kifizetésekben rendetlenség alakult ki) rendkívül feszítetté és labilissá tette. A bizottság nyomatékosan kérte a Házat, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő (Képviselőházi Irományok, 1884–1887. 24. köt. 213–214. p.).

45 PÉCHY Tamás (1829–1897): alispán, főispán, politikus, közmunka- és közlekedésügyi miniszter (1875–1880). 1868-tól országgyűlési képviselő, 1880 és 1892 között a képviselőház elnöke, 1887–1892-ig a könyvtári bizottság első házelnöke. Az ő idejében kezdték vezetni a könyvtári bizottság kéziratos jegyzőkönyveit, amelynek bekötéséről és megőrzéséről 1891. június 16-án a bizottság határozatot is hozott. BÁNFFY Dezső báró (1843–1911): politikus, főispán, 1895 és 1899 között miniszterelnök. 1904-ben az Új Párt alapítója és vezetője. 1875-től három évtizeden át országgyűlési képviselő. A könyvtári bizottságot, mint házelnök, 1892-től 1895-ig vezette. Vezetése alatt a bizottság újra javaslatot tett a könyvtárba be nem osztott GHYCZY-könyvek "eladományozására". 1892-ben a fokozódó helyhiány (ennek csökkentésére könyvtári bútorokat is rendeltek) és az összefoglaló kötetkatalógus kiadásának előkészítése kapcsán a bizottság a döntést elhalasztotta, de 1894-ben a gyűjtemény egy részét a Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete Könyvtárának átengedték. Először került a bizottság elé és készült részletes kimutatás a késedelmes képviselői kölcsönzésekről: módosították a kölcsönzési szabályzatot (az eredménytelen reklamációk után elnöki intés következett). Még ebben az évben határozat született, amely minden hónapra biztosította a könyvtár számára a 450 forintot, éves szinten 4500 helyett tehát 5400-at, és a könyvtári személyzet fizetését a Ház többi hivatalnokainak szintjére emelték. 1892. december 17-én a bizottság felkérte a könyvtárnokot, hogy az 1848 előtti országgyűlések vitáinak és irodalmának összegyűjtésére készítsen javaslatot, miután a Ház – UGRON Gábor képviselő indítványára – utasította a könyvtári bizottságot a régi magyar törvényhozás forrásmunkáinak eredetiben vagy másolatban történő beszerzésére. A előkészítő munka egy teljes évig folytatódott, majd ezt követően 1893. december 15-én hozta meg határozatát a képviselőház az országgyűlési iratok gyűjtésére, amelyre 1895-től külön költségvetési fedezetet biztosított. 1893-ban a könyvtár a Magyar Történelmi Társulat alapító tagjainak sorába lépett. Ez év végén rendelte el a bizottság a lapok egyes példányainak lebélyegzését, mert a képviselők állandóan és követhetetlenül széthordták azokat. 1894-ben hosszú, kemény munka után megjelent a könyvtár összefoglaló kötetkatalógusa, amely a kezdetektől 1893-ig állományba vett műveket tartalmazta, s amely által "a könyvtár használata tetemesen meg van könynyítve" – írta a kötet bevezetője (l. M.3.1. KÜFFER Béla). BÁNFFY elnök még ebben az évben szorgalmazta a kezelési szabályzat összeállítását, amely decemberre el is készült. A bizottság kéttagú különbizottságot küldött ki ESZTERHÁZY Kálmán gróf és FRANCSICS Norbert személyében. Azt kellett megvizsgálniuk, hogy a könyvtár rendje, munkálatai, katalógusai a szabályzatnak megfelelnek-e. SZILÁGYI Dezső (1840–1901): a bizottsági tagok között már részben bemutattuk, itt csak elnöki tevékenységéről szólunk. Négy éven át (1895–1898) volt a képviselőház és egyben a könyvtári bizottság elnöke. Ebben az időszakban az alábbi jelentős események történtek az elnök javaslata, közbenjárása vagy támogatása révén: A kezelési szabályzat miatt kiküldött két tag indítványára az elnök tárgyalt az MTA elnökével az akadémiai kiadványok rendetlen küldése miatt. A kiküldöttek javaslatát az évi gyarapodási katalógusok megjelentetésére – a nagy költségekre hivatkozva – elutasították. A helyhiány enyhítésére alkalmas hely keresésére és javaslattételre ILLYÉS Bálintot és BELITSKA Bénit küldték ki. 1895-ben folytatódott a könyvtárba be nem sorolt GHYCZY-gyűjtemény átengedése – a tulajdonjog fenntartásával a Nógrádmegyei Múzeumi Társulatnak és a Magyar Királyi Természettudományi Társulatnak (Kbiz. jkv. 1895. február 8.). 1896-ban megindult és éveken át folytatódott a könyvtár elhelyezésének előkészítése, figyelemmel kísérése az új Országházban, ezzel a két kiküldött helykeresési munkája befejeződött. A könyvtárnok könyvszekrények készíttetésére vonatkozó javaslatát elfogadták. Az év végén bizottsági határozat született pótkatalóguskötet kiadásáról. 1898-ban könyvtári célra először rendeltek írógépet.

46 MADARÁSZ József (1814–1915): politikus, ügyvéd, lapszerkesztő. Költeményeket és színdarabokat is írt. 1848-tól haláláig képviselő. Mint korelnök többször töltötte be a házelnöki funkciót, s így 1898–1899-ben a könyvtári bizottság elnöki funkcióját is gyakorolta néhány hónapig. Ez alatt az idő alatt csak a folyó ügyek (könyv- és laprendelések) rutinszerű elintézésében működött közre, komolyabb tevékenységet nem végezhetett. PERCZEL Dezső (1848–1913): ügyvéd, alispán. 1895 és 1899 között belügyminiszter, 1910-től 1913-ig a Nemzeti Munkapárt elnöke. Országgyűlési képviselő (1887–1906, 1910–1913), a képviselőház alelnöke (1893– 1895). Házelnökként először 1899-től 1901-ig vezette a könyvtári bizottság, valamint a könyvtár munkáját. E kétéves elnöksége alatt fontos munkák folytatódtak és újak kezdődtek el. Ismételten napirenden szerepelt a könyvtár elhelyezésének szervezése az új épületben. A költözködés előkészítésével összefüggésben könyvtári revíziót rendelt el 1899-ben, és jelentős mértékű könyvkötési munka indult meg. Ebben az évben készült el és jelent meg az összefoglaló katalógus pótkötete az 1893–1899. évi gyarapodásról. Idegenek többszöri bejövetele miatt kitették a "Csak képviselők használhatják!" feliratú táblát (1899ben). 1900 nyarán némileg emelik a könyvtár költségvetését. 1901. január 4-én tűzeset történt a Képviselőházi Könyvtárban. Az 1901. február 27-i bizottsági ülésén a könyvtárnok cáfolta a lapok pótolhatatlan művekről szóló tudósításait. A kár mértéke több mint 8200 korona volt (a könyvtár közel egy évi költségvetése), amelyet a biztosító megtérített. Ugyanakkor a bizottság határozatot hozott tűzmentes szekrények beszerzéséről és javaslatot kért az unikumok (kéziratok és csak ebben a könyvtárban meglevő művek) sokszorosítására. PERCZEL – a költözködési előkészületek jegyében – sürgette a kölcsönzési reklamációk elintézését (a képviselők az elnök által aláírt erélyes felszólítást kaptak). APPONYI Albert gróf (1846–1933): nagybirtokos, konzervatív politikus, több párt vezéralakja. Az MTA tagja, vallás- és közoktatásügyi miniszter (1906–1910 és 1917–1918), a magyar békedelegáció elnöke (1919–1920), Magyarország népszövetségi fődelegátusa (1925–1933), világhírű szónok (5 nyelven). 63 éven át országgyűlési képviselő. 1901-től 1903-ig a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöke. APPONYI Albert mozgalmas időszakban irányította a bizottságot és közvetve a Képviselőházi Könyvtárt. A költözködés előkészítése keretében – új munkaerők felvételével – megtörtént 50 000 kötet számozása, beosztása, revideálása. Az elnök komoly összegeket engedélyezett a könyvek bekötésére (a gyarapítás, illetve a régi országgyűlési dokumentumok gyűjtési keretének terhére, amelyre viszont később pótkeretet biztosított a Ház költségvetéséből) a leltározás és a költözködés megkönnyítésére. A könyvtárnok kérésére a bizottság az új Országházban könyvtári célokra állandó helyek, a könyvtári személyzet részére állandó irodák biztosítását határozatban fogadta el. 1902 nyarán a KÜFFER Béla könyvtárnok által gondosan előkészített, valamint az elnök és PEKÁR Gyula bizottsági jegyző által felügyelt költözés a Sándor utcából a STEINDL Imre alkotta Országházba rendben zajlott le. Ezt a rendkívüli erőfeszítést igénylő és sikerrel teljesített feladatot használta fel jó alkalomként APPONYI és a bizottság arra, hogy a 10 éve fizetésemelésben nem részesült KÜFFER Béla könyvtárnok "mostoha előmenetelét" megvizsgálja, és annak, aki "ebben a felelősségteljes, fontos állásban ... oly igyekezetet, szorgalmat s munkásságot fejt ki", és aki "a Ház könyvtárát a szakkönyvtárak között mintakönyvtárrá emelte 19 évi főnöksége alatt", végre megfelelő fizetési fokozatot hagyjon jóvá (Kbiz. jkv. 1902. október 17.). A bizottság az elnök vezetésével többször foglalkozott a késedelmes kölcsönzések ügyével, amely a költözködés miatt újabb halasztást szenvedett (de a sürgetések révén sok elmaradást sikerült megszüntetni). APPONYI elnök javaslatára a bizottság a régi országgyűlési iratok évek óta akadozva folyó gyűjtésére, mivel "az szakszerűen és tudományosan képzett emberek egész idejét igénybe veszi, ... hasonló munkálatokkal foglalkozó történettudós" alkalmazását határozta el (Kbiz. jkv. 1902. november 13.), és a munka elvégzésére TAKÁTS Sándort vette fel 1903. március 1-jétől. TAKÁTS munkaprogramját a bizottság megvitatta, majd határozatot hozott, amelynek értelmében májusban a régi országgyűlési anyagok gyűjtése (1790-től 1861-ig) megkezdődött.

47 PERCZEL Dezső: második elnöksége (1903–1905 eleje) alatt nem fogadták el azt a képviselői javaslatot, hogy a nagyobb politikai lapokat – a képviselői olvasótermen kívül – a könyvtár számára is rendeljék meg "a rendszeres gyűjtés és állandó megőrzés végett". Az elutasítás oka az 1903. decemberi könyvtári bizottsági ülés értelmében: "a túlterhelt költségvetés és a munkaerőszaporítás" (Kbiz. jkv. 1903. december 12.). HEGEDŰS Lóránt bizottsági tag 1904 júniusában a Dewey-féle decimális könyvtári rendszer bevezetését javasolta, kifogásolta a sorozatok hiányait és a régóta vissza nem hozott kölcsönzéseket. A bizottság intézkedéseket tett a helyzet javítására, a Dewey-rendszert tanulmányozásra adta ki. Ugyanekkor a bizottság elfogadta, hogy az ülésszakonkénti jelentés mellett a naptári évre szóló számadást is készítenek. 1904-ben bejelentették KÜFFER Béla nyugdíjba vonulását, megromlott egészségi állapota miatt. A bizottsági üléseken már FÜLÖP Áron segédkönyvtárnok vett részt. Jelentés hangzott el az országgyűlési dokumentumok intenzív, TAKÁTS Sándor vezette gyűjtéséről. JUSTH Gyula (1850–1905): politikus, hosszú időn át a Függetlenségi Párt vezetője. Országgyűlési képviselő (1884–1917), a könyvtári bizottságot 1905 és 1909 között mint a ház elnöke vezette. Elnökségének időszakában egész sor fontos intézkedés és esemény történt. A bizottság saját tagjaiból két albizottságot választott: a beszerzés és a könyvtár felett általános felügyeletet gyakorló, valamint az ügyrendi albizottságot. Új könyvtári ügyrend kidolgozását rendelték el 1905 áprilisában (a régi elavult és soha nem terjesztették a Ház elé). Ennek tervezetét – amely a bizottsági viták után többször átdolgozásra került – a KÜFFER Béla helyébe lépő FÜLÖP Áron készítette el. A könyvtári ügyrend bizottsági elfogadása és a Ház jóváhagyása után 1909-ben lépett életbe. Ekkor az ügyrendi albizottság – feladatát teljesítve – megszűnt. Megindultak a könyvtár újrarendezési munkálatai, amely FÜLÖP Áron javaslatára nem a Dewey-féle decimális, és nem a régi alfabetikus rendszer, hanem az úgynevezett "magazin"-rendszer alapján, vagyis a szakkatalógus és a raktári elhelyezés rendjének szoros egységén épült fel: ezt a bizottság 1907 decemberében fogadta el (Kbiz. jkv. 1907. december 18.). 1907-ben a Petőfi-ház kérését teljesítve a bizottság határozata alapján a könyvtár az 1840-es évekből származó szépirodalmi folyóiratokat adott át a volt GHYCZY-gyűjteményből. A főrendiház elnöke átiratban ajánlotta fel a főrendiház 5000 kötetes könyvgyűjteményét, és cserében a Képviselőházi Könyvtár használatának engedélyezését kérte a főrendiház tagjainak. A bizottság a kérés teljesítését 1908. december 14-i ülésén határozta el. A késedelmes és be nem hajtható kölcsönzések nagy része peres eljárással végződött (1908–1909). PAPP Elek kétnapos (kor)elnöki működése után a képviselőház és egyben a könyvtári bizottság elnöki irányító funkcióját GÁL Sándor (1868–1937) örökölte, aki mindössze fél évig vett részt a Képviselőházi Könyvtár életében (1909. november – 1910. június) – érdemi intézkedés nélkül. BERZEVICZY Albert (1853–1936): történetíró, kultúrpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Vallás- és közoktatásügyi államtitkár (1887–1894), kultuszminiszter (1903–1905), az Akadémia elnöke (1905– 1936), 1923-tól a Kisfaludy Társaság elnöke, 1932-től a Magyar Pen Club elnöke. 1881-től 1917-ig országgyűlési képviselő. A képviselőház egyik alelnöke is volt (1895–1898), majd elnökként (1910–1911) a könyvtári bizottság elnöke. 1917–1918-ban a főrendiház, 1927-től pedig a felsőház tagja. Elnöksége alatt teljes erővel folyt az előző országgyűlési ciklusban megkezdett könyvtárrendezési munka, a leltározás, a szakkatalógus újjászervezése a raktári elhelyezés egyidejű összehangolásával. A könyveket számozógép segítségével új, számozott címkékkel látták el (könyvporoló gépet is ezidőtájt szereztek be). A feszített tempójú újrarendezést – váltakozó jelleggel – 8 képviselőházi szolga segítette, közülük a könyvtárnok javaslatára "3 értelmes könyvkezelő szolga kiválasztását" engedélyezte a bizottság 1910-ben. Egy év múlva – miután a szolgákat betanították – a könyvtár vezetője a három laboránsi állás véglegesítését kérte, melyet a könyvtári bizottság egyetértéssel továbbított a gazdasági bizottságnak.

48 Minthogy "a képviselők gyakran keresnek régi lapokat", a bizottság hozzájárult két magyar lapnak (Budapesti Hírlap és az Újság), valamint a Times-nak "a könyvtár számára való állandó gyűjtéséhez és megőrzéséhez" (Kbiz. jkv. 1910. július 22.). A főrendiház könyvtárának átvételére, amelyre a bizottság csak (az átirat után 3 évvel) 1911 októberében hozott határozatot, PEKÁR Gyulát, JANKOVICH Bélát és FÜLÖP Áron (ekkor már) könyvtárigazgatót bízták meg. 1911-ben a kölcsönzési perek folyamán módosították a kölcsönzési szabályzatot. NÁVAY Lajos (1870–1919): alispán, politikus. 1905-től 1918-ig parlamenti képviselő, 1906 és 1911 között a Ház alelnöke, 1911–1912-ben a képviselőháznak és könyvtári bizottságának az elnöke. A megkezdett munkák folytatásán túl a bizottság 1912 januárjában elfogadta az igazgató indítványát, hogy a már rendezett és feldolgozott szakokat külön füzetben nyomassák ki, melyek majd egy teljes katalógus alapját fogják képezni, és azt is, hogy az évi szaporulat szak szerinti katalógusát minden év februárjában nyomtatásban kiadják a képviselőknek. PEKÁR Gyula bizottsági jegyző 1912 januárjában jelentette, hogy a főrendiházi könyvtárt (amely 5107 kötet magyar és külföldi parlamenti naplóból, irományból, költségvetésből és zárszámadásból rendezetlenül és katalogizálatlanul áll) teremmel és szekrényekkel együtt, leltári jegyzéken veszik át, s az ügy lényegében befejezettnek tekinthető (Kbiz. jkv. 1912. január 30.). TISZA István gróf (1861–1918): politikus, pártvezér, az MTA tagja. A Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank elnökeként jelentős közgazdasági szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Két ízben Magyarország miniszterelnöke (1903–1905, 1913–1917). HERCZEG Ferenccel 1911-ben megindította a Magyar Figyelő című politikai lapot. Országgyűlési képviselő (1886–1906, 1910–1918), főrendiházi tag (1906–1910). 1912 májusától egy évig a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Az elnök a bizottság – felügyelete alatti – egyetlen ülésén részletesen tájékozódott az újrarendezés hatalmas munkájáról, amelyet jeles tudósok is véleményeztek (CONCHA Győző, JANKOVICH Béla, FÖLDES Béla, ZSILINSZKY Mihály). A feladat teljesítését 1915-re tervezték. PEKÁR Gyula javaslatára, elnöki egyetértéssel, a bizottság hozzájárult, hogy a könyvtár számára 7 magyar napilapot járassanak az addigi kettő helyett. Ugyancsak PEKÁR kérésére TISZA István elnök elvállalta, hogy a könyvtárnak ingyen megszerzi a minisztériumok kiadványait (Kbiz. jkv. 1912. december 6.). BEŐTHY Pál (1866–1921): földbirtokos, katonatiszt, főispán. 1910-től 1918-ig országgyűlési képviselő, a képviselőház alelnöke (1911–1913). 1913 és 1917 között a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöke. Elnöki ideje alatt a bizottság két ülést tartott: 1913-ban még örömteli hírek szerepeltek napirenden: a könyvtár 1912. évi jól sikerült katalóguskötete (1914-ben még megjelent az 1913.évi gyarapodás katalógusa is), a hírlapkönyvtár felállítása a képviselők számára, és az újrarendezési munkálatok nagyszerű, és biztató befejezést ígérő haladása, valamint az 1848–1849. évi országgyűlési nyomtatványok rendezése, mutatókkal ellátása (Kbiz. jkv. 1913. december 20.). 1916-ban, a szeptemberi ülésen, a háború okozta kényszerű szünet után, már csak negatívumokról hallani: az egész könyvtárban egy ember dolgozik (a többi a fronton, FÜLÖP Áron betegeskedés után nyugdíjba ment, az új igazgató, PLECHL Béla a Honvédelmi Minisztériumban teljesít szolgálatot), az újrarendezési munkák eredményei tönkrementek, a katalógusok összeállítása leállt, a könyvkötés szünetel, NAGY Sándor segédkönyvtárnok elesett a háborúban stb. Ami még említésre méltó, hogy NAGY Miklós könyvtárnok javaslatára a bizottság – megszorításokkal – engedélyezte a minisztériumok és más hatóságok, intézetek részére a kölcsönzést (Kbiz. jkv. 1916. szeptember 20.). SZÁSZ Károly (1865–1950): író, politikus, az MTA tagja. Számos vers, színmű, irodalmi tanulmány és kritika szerzője. 1910–1918-ig a Nemzeti Munkapárt országgyűlési képviselője,

49 1917–1918-ban a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöki funkcióját látta el. A háború utolsó előtti évében a bizottság még tartott egy ülést (1917. július 23-án). A könyvtár helyzete a jegyzőkönyv szerint még siralmasabb. A bizottság elhatározta, hogy az égető emberhiány miatt megpróbálja PLECHL Béla igazgatót visszaszerezni a Honvédelmi Minisztériumból. A korábbi háromból egy laboránsi állást és egy könyvkötősegéd-felvételt is megszavaztak. A beszerzés aránya igen alacsony: erőfeszítések történtek a háborús irodalom és az ellenséges országok sajtótermékeinek megszerzésére a hágai követen keresztül. RAKOVSZKY István: 1920. február 18-tól 1921. július 29-ig elnöke a Háznak és a könyvtári bizottságnak. Mivel 1922–1926-ban is tagja volt a könyvtári bizottságnak, a bizottsági tagok tárgyalásánál már beszéltünk róla. Itt csupán annyit említünk meg, hogy viszonylag rövid ideig vezette a könyvtári bizottságot, s ezalatt mindössze egy ülésen vett részt (1921. május 7.). Részletesebb életrajza (l. a Nemzetgyűlési almanach 1920–1922. évi kötetét) szerint említésre méltó kulturális tevékenységet nem folytatott. A háború utáni gazdasági csőd következtében hozott erőteljes takarékossági intézkedések miatt a könyvtár életében nem játszott jelentősebb szerepet. GAÁL Gaszton (1868–1932): nagybirtokos, kisgazdapárti politikus, a tanácsköztársaság leverése után Somogy, Tolna és Baranya vármegye kormánybiztosa, később Somogy vármegye főispánja volt. 1922-ben az Egységes Párt alelnöke, majd 1926-ban megalapította az Agrár Pártot. 1931-ben az újonnan létrehozott Kisgazdapárt elnöke lett. Jelentős szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Számos közgazdasági, ornitológiai cikke jelent meg a szakfolyóiratokban. 1921. augusztus 12-től 1922. február 16-ig, majd 1922. június 22-től augusztus 29-ig volt a nemzetgyűlés, illetve a könyvtári bizottság elnöke. Ő nevezte ki 1921. december 3-án könyvtárigazgatóvá NAGY Miklóst, aki közel 20 éven át vezette a könyvtárt. GAÁL hozzájárult ahhoz, hogy – a súlyos drágaságra való tekintettel – felemeljék a könyvtár költségvetését, sőt az intézmény nem kielégítő gyarapodásának ellensúlyozását ötletekkel, javaslatokkal segítette. A könyvtári bizottság 1921. december 12-i ülésén tett javaslatára készült el a nemzetgyűlés elé terjesztett indítvány: a Ház könyvtára is részesüljön kötelespéldány-szolgáltatásban (Kbiz. jkv. 1921. december 12.). Szorgalmazta a könyvek és a parlamenti kiadványok fölösleges példányainak értékesítését, hogy ezek ellenértékét is újabb könyvvásárlásokra fordíthassák. Az 1910-ben megkezdett és a háború kitörése óta szünetelő könyvtárrendezési munkák folytatását – a nagy költségekre való tekintettel, noha csekély anyagi- és munkaerőtámogatással – de jóváhagyta. Elnöki tevékenységének rövid ideje alatt intézkedései elősegítették a könyvtár fejlődését. SCITOVSZKY Béla (1887–1959): nagybirtokos, jogi végzettségű, 1910-től 1918-ig munkapárti képviselő, 1922–1935 között egységes párti képviselő, 1926-tól 1931-ig a Bethlen-kormány belügyminisztere. 1917–1918ban a képviselőház, 1922-ben a második nemzetgyűlés alelnöke. 1922. augusztus 18-tól 1926. október 16-ig a nemzetgyűlés és könyvtári bizottság elnöke. Érdeklődése elsősorban jogi és politikai természetű volt. Több mint négyéves elnöki ténykedése alatt az országot még javarészt a gazdasági káosz jellemezte. Ez a tény a könyvtár fejlesztését is károsan befolyásolta: az újrarendezés munkálatai pénzügyi fedezet híján megszakadtak, majd a könyvtári tisztviselők létszámának 50%-os csökkentése után abbamaradtak, s végül SCITOVSZKY a bizottság 1925. decemberi ülésén döntött a munka folytatása mellett. Nem valósult meg az elnöki hatáskörbe utalt – NAGY Miklós által javasolt – könyvkötő- és javító műhely és a BECK Lajos képviselő indítványozta külön olvasóterem felállítása sem. Ugyanakkor ő kezdeményezte a Parlamenti Múzeum felállítását, támogatta NAGY Miklós igazgatónak a szakkatalógusok kiadására vonatkozó tervét, és kiállt amellett, hogy Magyarország külföldi követségeinek konzulátusait is bevonják a könyvek vásárlásába, hazaszállításába. ZSITVAY Tibor (1884–1969): a bizottsági tagok között már az ő személyéről is megemlékeztünk. 1926. október 16. és 1929. február 5. között folyamatosan töltötte be a könyvtári bizottság elnöki tisztét (a Ház elnökének egymás után kétszer is megválasztották). Mint elnök pártfogolta és támogatta a Képviselőházi Könyvtár munkáját (ő maga is élénk szakirodalmi tevékenységet folytatott). Ismét nagy lendületet kapott a könyvtárrendezői munka, amely a szakkatalógus kiadásának is alapvető feltétele volt. 1928-ban ZSITVAY vezetésével hozott a bizottság határozatot arra, hogy a könyvtár közjogi és közigazgatási tudományanyagának (B6-os szak) kiadása

50 után a közgazdaság (a B8) majd ezt követően a történeti szakok (C1–C4) is kiadásra kerüljenek (Kbiz. jkv. 1928. május 24.). A B6-os könyvkatalógus nyomdai munkálatait elnöki működése végén kezdték el. ZSITVAY Tibor házelnök a könyvtár munkáját nemcsak szavakban támogatta. 1927-ben hozzájárult a könyvek vásárlására és kötésére fordítható összeg felemeléséhez, mert 1928 májusában 6000 pengős rendkívüli segítséget hagyott jóvá. NAGY Miklósnak, az elajándékozott GHYCZY-gyűjtemény visszaszerzését szorgalmazó indítványát intenzíven segítette, és ennek eredménye volt, hogy még elnöksége alatt meg is indult ez a munka. Hozzájárult a felsőházi olvasóterem létesítéséhez és a háborús felelősség irodalmának összegyűjtéséhez, amely a rendszer revíziós politikai törekvéseit kívánta szolgálni a könyvtári állomány nyújtotta lehetőségekkel. 1929 januárjában ZSITVAY nyitotta meg a Parlamenti Múzeumot is. ALMÁSY László (1869–1936): ügyvéd, ügyész, majd politikus. Részt vett a Nemzeti Munkapárt megszervezésében, amelynek 1910-től 1918-ig országgyűlési képviselője volt. Széles körű publicisztikai tevékenységet végzett. 1922–1936 között kormánypárti képviselő, 1922–1923-ban a nemzetgyűlés alelnöke, 1923-tól az Egységes Pártnak ügyvezető alelnöke, 1927–1929-ben pedig elnöke. A két világháború között ő töltötte a leghosszabb időt a képviselőház elnöki székében: 1929. február 7-től 1935. május 1-jéig állt egyúttal a könyvtári bizottság élén is. Személyében a könyvtár kiemelkedő pártfogóra talált. Ezt a tényt a könyvtári bizottság 1929–1935 között csaknem valamennyi ülésén rögzítette. ALMÁSY László, akinek "könyvtár iránti szeretete és jóindulata közismert" volt, a fejlesztésben valóban aktív szerepet vállalt. Rendes és rendkívüli keretekből, különféle megtakarításokból jelentős összegeket fordított a Ház könyvtárára, s így nagyrészt ellensúlyozta a gazdasági válságnak a könyvtárt is érintő káros hatásait. A B6-os közjog és a közigazgatási szak 1929-es megjelenése után szorgalmazta és dotálta a B8-as közgazdasági szak kiadását is, amely a súlyos helyzet és a tetemes költségek ellenére 1932-ben meg is jelent. Sőt, 1933ban jóváhagyta a négy történeti szak kiadásra előkészítésének munkálatait. 1929-ben az addig elhanyagolt kötési feladatok pótlására, fellendítésére 80 000 pengő rendkívüli hitelt biztosított, és ezzel 1934 decemberéig közel 30 000 kötet könyv kötve került a polcokra (csak összehasonlításképpen: 1925-ben mindössze 510 kötet szerepelt a kötött könyvek listáján). A könyvkötési akció a könyvtár állományvédelmi tevékenységének kiemelkedő teljesítménye volt. ALMÁSY javasolta 1932-ben, hogy az "idegenek" részére külön olvasótermet létesítsenek, s ez 1934-ben meg is nyílt. A GHYCZY-könyvtár elajándékozott részének visszaszerzésébe, az új könyvtári ügyrend kialakításába is tevékenyen bekapcsolódott. A könyvtárnak a válság alatti csökkentett költségvetése ellenére is biztosította a folyamatban levő vagy elhatározott feladatok megvalósításához szükséges pénzösszegeket; a fentieken kívül a "magyar igazság" (trianoni revízió) propagálására vonatkozó anyagok nagymértékű gyűjtésére, de könyvtári eszközökre, berendezésekre is. Mindezek mellett a könyvtári bizottság jegyzőkönyvének tanúsága szerint "egész évben bármikor rendelkezésre áll" a könyvtár érdekében. Az elnöki érdemek elismerése 1932 decemberében domborodott ki a legjobban. Ekkor ugyanis a bizottság hangsúlyozva ALMÁSY Lászlónak "a könyvtár javára szóló nemes munkásságát", "méltatását a Ház plénuma előtt is elhatározza" (Kbiz. jkv. 1932. december 12.) SZTRANYAVSZKY Sándor (1882–1942): konzervatív politikus, 1912-től 1918-ig munkapárti képviselő, Tisza István híve, 1922-ben Nógrád és Hont vármegye alispánja. 1926–1931 között belügyminisztériumi államtitkár. Ő szervezte és irányította az 1931-es és 1935-ös országgyűlési választásokat. 1938-ban néhány hónapig az Imrédy-kormány földművelésügyi minisztere. Számos tisztséget töltött be az evangélikus egyház világi életében. 1926-tól 1929-ig országgyűlési képviselő, 1935. május 31-től 1938. május 17-ig a képviselőház elnökeként állt a könyvtári bizottság élén. ALMÁSY Lászlóval ellentétben SZTRANYAVSZKY nem viselte szívén a könyvtár sorsát, csak az általa legszükségesebbnek vélt kiadásokat engedélyezte. Támogatására vonatkozó ígéreteit többnyire nem teljesítette. 1935 decemberében a könyvtári bizottság ülésén NAGY Miklós igazgató a kötési akció folytatását kérte, amelyre ígéretet tett ugyan, de nem biztosította a pénzügyi fedezetet. Az 1909 óta elavult könyvtári ügyrend új változatának érdemi megtárgyalását is halogatta, végül csak 1936 decemberében hagyta jóvá a könyvtári bizottság, majd 1937-ben a Ház határozata.

51 Az elnök merev álláspontja, amely szerint a – kötelespéldányként amúgy is beérkező – magyar könyvekből plusz példány vásárlása fontosabb, mint az ellentétes politikai irányzatokat képviselő külföldi könyvek beszerzése, megnehezítette az utóbbi könyvek gyarapítását. E szemlélet ellen az 1937 decemberi bizottsági ülésen PETRÓ Kálmán és GRATZ Gusztáv képviselők is felszólaltak – eredmény nélkül (Kbiz. jkv. 1937. december 10.). A történeti szakok anyagát a könyvtár a bizottság határozata értelmében feldolgozta és nyomdai kiadásra előkészítette. A kiadáshoz szükséges fedezetet, noha SZTRANYAVSZKY, aki mint a gazdasági bizottság elnöke, elődjéhez hasonlóan sokat tehetett volna az ügy sikere érdekében, a könyvtári bizottság 1935-ös, 1936-os és 1937-es évi decemberi ülésein csak megígérte. Ezt az ígéretét sem teljesítette, s így nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a történeti szakok könyv alakban sohasem jelentek meg (elnöki működésének lejárta utáni év már a második világháború kezdetének az éve volt). KORNIS Gyula (1885–1958): filozófus, egyetemi tanár, az MTA tagja, a Horthy-korszak neves és jelentős kultúrpolitikusa volt. Számos tisztséget betöltött, ezek közül a jelentősebbek: 1927-től vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár, 1945–1946-ban az MTA elnöke. 1931-ig kormánypárti képviselő. Mint házelnök rövid ideig tevékenykedett a könyvtári bizottság élén (1938. május 20-tól 1938. december 1-jéig), ezt megelőzően 1935-től a Ház alelnöke volt. Féléves elnöki működése alatt a könyvtári bizottság nem tartott ülést, komoly szerepet – az idő rövidsége miatt – a könyvtár életében nem játszhatott. DARÁNYI Kálmán (1886–1939): jobboldali politikus, a jogi végzettség megszerzése után az 1910–1920-as években több vármegye kormánybiztosaként és főispánjaként tevékenykedett. 1928-tól 1935-ig a miniszterelnökség politikai államtitkára, majd 1935-től a Gömbös-kormány földművelésügyi minisztere. 1936 októberétől 1938 májusáig Magyarország miniszterelnöke. 1927-től 1939-ig kormánypárti képviselő, a házelnöki tisztet 1938. december 5-től haláláig (1939. november 1-jéig) látta el. Egyéves működése alatt a bizottság egy ülést tartott, az elnökké választását követő napokban, 1938 decemberében. Az újdonsült elnök még kevéssé ismerte a könyvtár ügyeit, érdemben nem is nyúlt a problémákhoz. Az ülésen érdeklődése inkább a látványosabb eredményekkel kecsegtető Parlamenti Múzeum felé irányult, de ő is ígéretet tett a hosszú évek óta napirenden szereplő történelmi szakkatalógus kiadásának finanszírozására, ha a költségvetési év végén megtakarítás mutatkozna (Kbiz. jkv. 1938. december 16.). A vállalkozás befejezését azonban a háború elsodorta. TASNÁDY NAGY András (1882–1956): politikus, ügyvéd, ügyész. Igazságügyi államtitkár (1933–1935), vallás- és közoktatásügyi politikai államtitkár (1935–1938), a Nemzeti Egység Pártjának országos elnöke (1938), igazságügyminiszter (1938–1939). 1936-tól 1945-ig országgyűlési képviselő, 1939 és 1945 között a képviselőház és a könyvtári bizottság elnöke. A nyilas képviselőházzal Sopronba menekült, ahol 1944 novemberétől 1945 márciusáig a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének elnökségi tagja volt. Elnöksége alatt a történeti szakok katalóguskötetének kiadása végleg lekerült a napirendről (20–24 000 pengős kiadás lett volna). 1939 végén NAGY Miklós, 1940 végén PANKA Károly igazgató jelentette be nyugdíjba vonulását a bizottsági üléseken, 1941-től TRÓCSÁNYI György lett a könyvtár igazgatója. Az új igazgató először a bizottság 1941. december 12-i ülésén vetette fel a könyvtári évkönyv és a szaporulati katalógus kiadásának fontosságát. TASNÁDY NAGY a helyeslés ellenére csak megtakarítás esetén látott lehetőséget a megjelentetésre. A téma újabb felvetésére (1942. június 19-én) az elnök – az előfeltételek biztosításáig – halasztást jelentett be. 1941 végén a könyvtár feletti felügyeletet ellátó albizottság megválasztásakor vita kerekedett: PALLÓ Imre kifogásolta, hogy pártja nincs képviselve az albizottságban, gróf APPONYI György pedig tiltakozott a pártszempontok albizottságba vitele ellen (Kbiz. jkv. 1941. december 12.). A folyamatos könyvtári aprómunka intézésén kívül egyre több időt kellett szakítani a könyvszállítási nehézségek (többször kérték BÁRDOSSY László miniszterelnök és a Külügyminisztérium segítségét a külföldi könyvek és

52 lapok beszerzéséhez), a kölcsönzési hátralékok, az alacsony létszám (katonai behívások), a légoltalmi intézkedések okozta problémák megbeszélésére. 1943-ban megkezdődött a könyvtár leltári ellenőrzése, amelynek eredményeit a későbbi háborús események ugyancsak elsodorták. A problémák ellenére a könyvtár új hivatali helyiségeket és katalógusszekrényeket kapott. ZSEDÉNYI Béla (1894–1955): főjegyző, jogakadémiai tanár, ügyvéd, lapszerkesztő. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke 1944–1945-ben, a Nemzeti Főtanács elnöke (1945). Politikai és jogi irodalmi munkássága számottevő volt. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenből Pestre költözése után a könyvtárt – könyvtári bizottság hiányában – rendeletek és utasítások segítségével, közvetlenül irányította. 1945 nyarán ő nevezte ki TRÓCSÁNYI György igazgatót főigazgatóvá. A fasiszta anyagok megőrzésében a kormányrendelettel szemben – amely ezek megsemmisítéséről intézkedett – a könyvtár mellé állt. NAGY Ferenc (1903–1979): FKGP-politikus, kisgazda. 1930 és 1943 között a Független Kisgazdapárt főtitkára, 1943-tól 1945-ig országos elnöke, 1941-től a Parasztszövetség alapító elnöke. 1945-ben újjáépítési miniszter, 1945 végén és 1946 elején a Nemzeti Főtanács tagja és a nemzetgyűlés, valamint a könyvtári bizottság elnöke. 1946–1947-ben Magyarország miniszterelnöke. 1947-től haláláig emigrációban élt. Rövid elnöksége alatt a könyvtárral jelentősebb kapcsolata nem alakulhatott ki, a könyvtári bizottság sem ült még össze. VARGA Béla (1903 – 1995): katolikus pap, pápai prelátus, politikus. A Független Kisgazdapárt egyik alapítója, 1937-től 1945-ig alelnöke, 1945–1946-ban ügyvivő alelnöke, a Nemzeti Főtanács tagja. 1939-től 1947-ig képviselő, 1946–1947-ben a nemzetgyűlés és a könyvtári bizottság elnöke. 1947-ben emigrált, 1991-ben tért haza. A II. világháború utáni első bizottsági ülésre Varga Béla elnöklete alatt 1946. december 18-án került sor. A hosszú szünet után sok témával foglalkoztak (35 napirendi ponttal, és ezen kívül hetet elhalasztottak) a háborús károktól kezdve a könyvtári életnek szinte valamennyi területét érintve. Ezek közül a jelentősebbek: – a volt, a nyugatra távozott, illetve elhalálozott képviselők és tisztviselők kölcsönzési ügyeinek rendezése, – a nemzetközi cserekapcsolatok helyreállítása, – a svéd követség útján 1941 szeptemberében megvásárolt szovjet követségi könyvtári anyagok visszaadása, állományból törlése, – a kötelespéldány-beszolgáltatás új rendje és az elmaradt kötelespéldányok pótlásának intézése, a fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek zárt anyagként kezelése, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság intézkedései, – TRÓCSÁNYI György (1945-től) könyvtári főigazgató előterjesztése újabb olvasó- és raktárhelyiségek biztosításáról, – a háború alatti leltározás és a raktári ellenőrzés kérdésköre, – határozat a Könyvtári Évkönyv 1948. március 15-i megjelenéséről, – albizottság kinevezése a főigazgató, politikai irodalmi szemle szerkesztése és kiadása tárgyában tett javaslatának tanulmányozására, – az új könyvtári ügyrend előkészületei, – jelentés a korábbi évekről, új rendelések megvitatása stb. (Kbiz. jkv. 1946. december 18.).

53 SZABÓ Árpád (1878–1948): iskolaigazgató, FKGP-politikus (1947–1948-ban ügyvezető elnök). 1945-ben a Nemzeti Bizottság elnöke, 1947–1948-ban közellátási, majd földművelésügyi miniszter. Képviselő 1945–1948 között, 1947-ben rövid ideig a nemzetgyűlés (és a könyvtári bizottság) elnöke, majd alelnöke. Könyvtári és bizottsági szerepéről a források nem tesznek említést. NAGY Imre (1896–1958): MKP-, majd MDP-politikus, közgazdasági író, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1944 és 1956 között többször miniszter (időbeli sorrendben: földművelésügyi, belügy-, élelmezésügyi, begyűjtési és külügyminiszter). 1952–1953-ban miniszterelnök-helyettes, 1953–1955-ben és az 1956-os forradalom alatt miniszterelnök. 1944-től 1955-ig képviselő, 1947–1948-ban az Országgyűlés és a könyvtári bizottság elnöke. 1947. december 12-én elnöklete alatt (l. a könyvtári bizottság e napi jegyzőkönyvét) döntöttek a Szövetséges Ellenőrző Bizottság átirata értelmében, a fasiszta és szovjetellenes anyagok OSZK-nak történő átadásáról. A bizottság megvitatta és elfogadta az új könyvtári ügyrend tervezetét, amelyet a Ház határozata 1948-ban léptetett életbe. A főigazgató részletes jelentését a Könyvtári Évkönyv munkálatairól a bizottság egyetértőleg tudomásul vette. A bizottsági ülés a nyilvános olvasóterem és a könyvtár nyilvánosságának ügyében albizottságot küldött ki. Részletesen megtárgyalták a könyvtár létszámhelyzetét és illetményeit. A Szimbolikus Nagypáholy kérvényét az 1919 óta OSZK-letétként kezelt 3481 kötet visszaadásáról a bizottság megvitatta, és határozatot hozott a visszaadás feltételeiről. 1948. november 24-én ugyancsak NAGY Imre elnök irányította a könyvtári bizottság utolsó ülésének munkáját. Az évkönyv még szóba került, de már sohasem jelent meg. A könyvtár 1947. évi jelentése, az 1949. évi megrendelések, a helyiséghiány és a Parlamenti Múzeum 1947. évi működése szerepeltek még napirenden (Kbiz. jkv. 1948. november 24.). OLT Károly (1904–1985): MKP-, MDP-, majd MSZMP-politikus. Népjóléti miniszter (1947–1949), utána hét évig a pénzügyek minisztere (1950–1956), majd a kormány titkárságának vezetője (1956–1959). Az Elnöki Tanács titkára (1949–1951), később tagja (1957–1961). Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke (1959–1961). 1945től 1967-ig országgyűlési képviselő, 1949 nyarán (június 8-tól mindössze augusztus 23-ig) volt az Országgyűlés, valamint a könyvtári bizottság elnöke. Utóbbi minőségében végzett tevékenységéről nincsenek adataink. DRAHOS Lajos (1895–1983): MKP-, majd MDP-politikus. Az 1947 és 1951 közötti években parlamenti képviselő. Az Országgyűlés elnöke (1949. augusztus 23-tól 1951. május 18-ig) és a könyvtári bizottság utolsó elnöke (1949–1950). Az új országgyűlési ciklusban – bár a könyvtári és múzeumi bizottságot még megválasztották – a bizottsági ülést már nem hívták össze. Az alkotmány elfogadása után az Országgyűlés szerepkörét, hivatali feladatait és a könyvtár irányítását is egyre inkább az Elnöki Tanács vette át. A Parlamenti Múzeum átadása a Nemzeti Múzeumnak 1949. november 1-jétől már szintén az Elnöki Tanács intézkedésére történt. Az új, 1950. május 8-án tárgyalt és elfogadott házszabály pedig e nagy múltú és jobb sorsra érdemes bizottságot – DRAHOS Lajos elnöklete alatt – indokolás nélkül megszüntette (Országgyűlési Napló, 1950. május 8.).

Az alábbi két elnök idejében a könyvtári bizottság már nem működött. A két elnök ennek ellenére még játszott némi szerepet a könyvtár életében, ezért az elnöki felsorolást velük fejezzük be:

DÖGEI Imre (1912–1964): kommunista politikus. 1950-től volt a SZÖVOSZ elnöke, 1956–1960-ig földművelésügyi miniszter. 1947 és 1962 között képviselő, 1951. május 18-tól 1952. augusztus 14-ig az Országgyűlés el-

54 nöke. Az Országgyűlési Könyvtár nyilvánossá válásáról és a Népművelési Minisztérium felügyelete alá helyezéséről szóló 2042/1952. sz. Minisztertanácsi határozat az ő elnökségi ideje alatt született.

RÓNAI Sándor (1892–1965): SZDP-, MDP-, majd MSZMP-politikus, 1948-tól kommunista vezető. 1945-től 1950-ig egymást követően három miniszteri tárcát tölt be. 1950–1952 között az Elnöki Tanács elnöke, 1956-tól 1965-ig tagja. 1944 végétől haláláig parlamenti képviselő, az Országgyűlés elnöke 1952. augusztus 14-től (1963-ig). Az ő idejében adták át 1953. január 1-jétől a könyvtárt a Népművelési Minisztériumnak.

2.13.3. A Ház plenáris ülése mint a könyvtári bizottság és a könyvtár irányításának legfelsőbb fóruma Az elnök (1887-től házelnök) által irányított könyvtári bizottság a könyvtár működéséért, amely 1911-től az igazgató közvetlen vezetése alatt állt, végső fokon a képviselőháznak tartozott felelősséggel. A könyvtári bizottság évenként köteles volt jelentést tenni a Ház ülésén a könyvtár elmúlt évi állapotáról, használatáról, állományáról stb., s ezt a házszabályokban rögzített módon a bizottság jegyzője, egyben előadója útján teljesítette is. A jelentést a Ház határozattal hagyta jóvá. Ugyancsak a Ház elé kellett terjeszteni a könyvtár életével kapcsolatos jelentősebb szabályzatokat (kölcsönzési szabályzat, könyvtári ügyrend) és a komolyabb változással járó tevékenység végrehajtásához is a Ház előzetes hozzájárulását kellett kérni (mint pl. a GHYCZY-gyűjtemény elajándékozott részének visszakérése a különböző intézményektől). A feladat teljesítéséről pedig utólagos jelentésben kellett beszámolni a t. Ház plénuma előtt. A könyvtár tevékenységéről, helyzetéről tehát éppúgy döntöttek a törvényhozók, mint bármely törvényjavaslatról, vagy a Ház ülése elé kerülő egyéb kérdésről. A képviselőház (1920–1926-ig, valamint 1945–1947 között a nemzetgyűlés) határozata végleges és megfellebbezhetetlen, amelynek végrehajtása a könyvtári bizottságnak és a könyvtárigazgatónak egyaránt elsőrendű kötelessége volt. A képviselőház a könyvtári bizottság évi jelentését általában másfél éves eltolódással tárgyalta meg. Ez a késés a szervezeti keretek és az ügyrendi előírások miatt következett be. Mivel a bizottság évi rendes ülése az 1910-es évektől év végén (általában) decemberben zajlott le, az előző évi jelentés csak ez év decemberében került a bizottság elé, megvitatása és elfogadása után pedig csak a következő év tavaszán szerepelhetett legkorábban a képviselőház ülésének napirendjén (tehát pl. az 1924-es évről szóló jelentést a bizottság 1925 decemberében, a Ház ülése 1926 tavaszán–nyarán fogadta el). A képviselőházi naplók, melyek hűen regisztrálták a Ház üléseinek vitáját, a felszólalásokat és a képviselők valamennyi megnyilvánulását, arról tanúskodnak, hogy a könyvtári bizottság jelentése – a hőskorszakot kivéve, amikor még a könyvtár kialakítása, léte, nemléte, állandó költségvetési kerete, helyviszonyainak megteremtése volt a tét – többnyire nem váltott ki különösebb emóciót és aktivitást a képviselők körében. A képviselők általában vita nélkül, egyhangú határozattal hagyták jóvá a jelentést. Egy konkrét időszakot (például a két világháború közötti korszakot) megvizsgálva is ezt szűrhetjük le. A Ház 1920–1939 között az évi jelentések jóváhagyásán túl négy határozatot hozott a könyvtárra vonatkozóan: 1922-ben a könyvtári ügyrend 1. pontjának módosításáról, 1926-ban a hírlapkölcsönzés szabályozásáról, 1931ben a visszaérkezett GHYCZY-gyűjteményről szóló beszámoló elfogadásáról és 1937. március 12-én az új könyvtári ügyrend életbelépéséről. A könyvtár életével kapcsolatos egyéb kérdések, a lényegesebb teljesített és elvégzendő feladatok az évi jelentéseken belül kerültek elfogadásra. A két évtized alatt a könyvtár tevékenységének napirendi tárgyalásakor mindössze három hozzászólás akadt, kettő 1922-ben a könyvtári dotáció növelése és a kölcsönzések ügyében, 1933-ban pedig a Parlamenti Múzeumra vonatkozóan. Mi lehet az oka ennek a passzivitásnak, amikor egyébként a Ház ülésein rengeteg hozzászólás, vita, véleménynyilvánítás, szópárbaj, viharos összecsapás zajlott le? A válasz nem csupán a képviselők érdektelenségére, közönyére hivatkozhat, noha a törvényhozók egy részénél kétségtelenül ezt is számításba kell

55 közönyére hivatkozhat, noha a törvényhozók egy részénél kétségtelenül ezt is számításba kell venni. Az egyik ok, amelyről szólni kell, az, hogy a képviselők elégedettek voltak a könyvtár tevékenységével: vezetői általában szakszerűen, hozzáértéssel vezették, szervezték a közgyűjtemény mindennapi életét, a könyvtári bizottság irányító szerepe kellőképpen érvényesült. Nem lehetett mellékes az a körülmény sem, hogy 1887-től maga a házelnök volt a könyvtári bizottság vezetője is, akinek irányításával a képviselők könyvtári vonatkozású érdekeit és igényeit igyekeztek maximálisan kielégíteni. A kívánságkönyvbe beírt képviselői óhajokat is, az esetek nagy százalékában teljesítették. Ugyancsak fontos okként említhető meg, hogy a könyvtári bizottság előadója a Ház ülésén többnyire átfogó képet adott a könyvtár helyzetéről, tevékenységéről. Nem egyszer az intézmény addigi életét, történetét is ismertette és részletes elemzésekkel tájékoztatta a képviselőket a könyvtár használatáról, a képviselők támogatásában játszott szerepéről. Az évi jelentés, melyet előzetesen szétosztottak a Ház tagjai között, már előre meggyőzhette a képviselőket arról, hogy a könyvtár ügyeit (a házszabályok, a könyvtári ügyrend, a könyvtári bizottság, a házelnök és a könyvtár megbízható vezetőjének irányítása alapján) rendben intézik. Végül – s ez lehet a legfontosabb ok (miként a képviselőház ülésein a könyvtári bizottság előadója többször is kifejtette) – a politikum hiánya is közrejátszott abban, hogy a könyvtári beszámolót nem követték szóbeli csatározások. A könyvtár használata valamennyi képviselő számára – pártállásra való tekintet nélkül – egyaránt biztosítva volt. Fejlesztése, a könyvek és egyéb dokumentumok beszerzése – noha a könyvtári bizottságban is (mint láttuk) általában többségben voltak a kormánypárt tagjai – egy-két kivételtől eltekintve valamennyi párt, illetve képviselő érdekeinek figyelembevételével történt. A politikai ellenfelek által kiadott és terjesztett művekre, kiadványokra ugyanis minden pártnak szüksége volt, hiszen mindenki számra nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenfél eszmei és politikai tevékenysége ellen, azok ismeretében lehet csak hatékonyan küzdeni. Az előbbiek értelmében a pártharcok a könyvtári beszámolóval kapcsolatban fölöslegessé váltak, a személyi ellentétek is csak néhány közbekiáltásban merültek ki: a képviselőház számára a könyvtári bizottság jelentése nem számított lényeges politikai kérdésnek. Mindezeken túl a törvényhozók a könyvtár tevékenységét a képviselőház belső ügyének tekintették, amelyet ráadásul a házelnök "sérthetetlen személye" képviselt. Maga a képviselőházi ülés tehát a könyvtár feletti felügyelet legfelsőbb szerve, a könyvtár irányítási szervezetének a csúcsa volt. Az üléseken elfogadott házszabályokat, szervezeti szabályzatokat, könyvtári ügyrendeket és a könyvtárral kapcsolatos határozatokat apelláta nélkül kellett a könyvtári bizottságnak, a könyvtári hivatalnak, és minden érdekelt személynek tudomásul vennie és végrehajtania.

2.2. Az Országházi Könyvtár szervezeti helyzete (1918–1920) A Károlyi-érában a forradalmi események hatására 1918 novemberében feloszlott az országgyűlés: a képviselőház és a főrendiház is befejezte működését. A könyvtár szervezeti viszonyai is megváltoztak, hiszen a képviselőház november 16-i feloszlatásával megszűnt a házelnök és az általa vezetett könyvtári bizottság működése, irányító, felügyelő szerepe. A háborús károkhoz járuló gazdátlanság csak fokozta az intézmény bizonytalan helyzetét. A könyvtár, melynek neve – mint láttuk – ettől kezdve nem Képviselőházi Könyvtár, hanem Országházi Könyvtár vagy "volt Képviselőházi Könyvtár", a belügyminiszter felügyelete alá került. Gróf BATTHYÁNY Tivadar és NAGY Vince belügyminiszter irányítása alatt a nagyfokú takarékosság meghatározta szűk keretben a könyvtár létezni is alig tudott. Mégis tovább működött, személyzete a helyén maradva próbált alkalmazkodni a történelmi események okozta változásokhoz.

56 A tanácsköztársaság 1919 márciusi győzelme után a könyvtári életben bekövetkező változások az Országházi Könyvtárt is alapjaiban érintették. Ennek előzményei korábbi időre nyúlnak vissza. DIENES László és KŐHALMI Béla már februárban elkészítették a "Könyvtári program"-ot. Az egész könyvtárügy forradalmi átszervezésének jegyében – egy nagy szakkönyvtári rendszer kialakítása érdekében – Budapest nagy könyvtárainak egyesítését is célul tűzték ki, s programjuk szerint "a Képviselőház könyvtára is átadandó a nyilvánosságnak". A könyvtárügy átszervezésének részletes tervét "Az országos könyvtárügy rendezésének általános alapelvei" című dokumentum tartalmazza, amely 1919 márciusában jelent meg. Több figyelemreméltó előírás ellenére a koncepció – elsősorban a helyiség- és a szakemberhiány miatt – illuzórikus, irracionális volt. Megvalósítása az elmaradott magyar könyvtárügy számára valójában lehetetlen feladatot jelentett, amelyet a túlzott centralizáció erőltetésével akartak megoldani. A korabeli művelődéspolitikának egyik fontos részét képező könyvtárügyi munka mindenesetre a fentiek szellemében indult meg, s a volt képviselőházi könyvtár életét is jelentős mértékben befolyásolta. A Károlyi-rendszert követően a belügyminiszternek a könyvtár feletti hatáskörét a Belügyi Népbiztosság vette át, s ez hamarosan intézkedett a könyvtár további sorsáról. 1919. április 5-én a 3875. sz. belügyi népbiztosi rendelet a volt képviselőház könyvtárát a társadalomtudományi szakkönyvtári rendszer központjának, a forradalmi eseményekben aktív szerepet játszó Szabó Ervin Könyvtárnak adta át április 15-i hatállyal, hogy dokumentumaiból "a tanácsok országos gyűlése részére szükséges gyűjteményt" – az új törvényhozást segítő jogi, politikai, közgazdasági, történelmi és országgyűlési anyagokról van szó – állítsanak össze (A Tanácsköztársaság Könyvtárügye, 1919. 2–3. sz. 5–6. p). A Szabó Ervin Könyvtár lett tehát (több más beolvasztott könyvtár mellett) az állományával, felszerelésével és személyzetével átadott Országházi Könyvtárnak – rendelkezési joggal felruházott – felettes szerve. Ezt a rendelkezést kezdetben, úgy látszik, nem vették figyelembe a Ház könyvtárában. Erről tanúskodik az a levél, amelyet a Szabó Ervin Könyvtár április 29-én küldött NAGY Miklósnak, s amely nyomatékosan hangsúlyozta a volt képviselőházi könyvtár szervezeti hovatartozását, valamint a Szabó Ervin Könyvtár egyedüli rendelkezési jogkörét minden kérdésben, beleértve a személyzeti ügyeket is (OK Irattár, 1919.). A könyvtár az áprilisi rendelet után is az Országház épületében maradt, a tervezett átköltöztetés megfelelő hely hiányában (a Szabó Ervin Könyvtár csak később kapta meg a Hazai Bank Erzsébet téri palotáját, ide átköltözni a rövid kommün-uralom, illetve a könyvtárral kapcsolatos koncepcionális változások miatt már lehetetlenség volt) nem valósulhatott meg, noha a parlament épületének elhagyását az Országház gondnoksága több ízben szorgalmazta, mert igényt tartott a helyiségekre. A könyvtárügyi politikai megbízottak május 16-i panaszára a Belügyi Népbiztosság viszont a könyvtár helyben maradásáról intézkedett. A volt Képviselőházi Könyvtár – mint NAGY Miklós főkönyvtárnok írta 1919. augusztus 20-án kelt levelében PALMER Kálmán képviselőházi elnöki tanácsosnak – június 21-ig volt "a Szabó Ervin Könyvtár országházi fiókja" (OK Irattár, 1919.). Ekkor a Történelmi Materializmus Kutató Intézet, melynek létrejöttéről a Vörös Újság június 18-án írt először, vette át az Országházi Könyvtár irányítását. A Történelmi Materializmus Kutató Intézet a tanácsköztársaság tudományos intézetei közül elsőként jött létre. Az intézet célja – miként a Vörös Újság 1919. június 18-i számában olvashatjuk – "egységes irányt adni a történelmi kutatásnak, kijelölni és megoldani azokat a feladatokat, melyek egyrészt a történelmi materializmus elméletének teljes kiépítésével, másrészt annak alkalmazásával kapcsolatosak". Legfontosabb feladatának tekintette Magyarország történetének revízió alá vételét és történelmi materialista szellemben történő tudományos feldolgozását, valamint azt, hogy "a szellemi élet egész világát a marxizmus nézőpontjain át" elemzés tárgyává tegye. Ilyen, nagy forrásanyagra támaszkodó, hosszú távú kutatómunka csak jól szervezett, a célnak megfelelő

57 állományú társadalomtudományi könyvtár segítségével végezhető el. Nem véletlenül esett a választás a volt Képviselőházi Könyvtárra, amely bőségesen el volt látva a fenti célok megvalósításához szükséges dokumentumokkal, és közelsége is kedvező körülményeket teremtett a használók számára (a Történelmi Materializmus Kutató Intézet is az Országházban működött). Az Országházi Könyvtárnak a tanácsköztársaság életében, illetve a Történelmi Materializmus Kutató Intézet tervében játszott fontos szerepéről egy, az Országgyűlési Könyvtár régi iratai között talált, NAGY Miklós akkori könyvtáros által javítgatott, nem iktatott korabeli feljegyzés tanúskodik. Egyebek között ez áll benne: "A kormányzótanács hivatalainak egyik nélkülözhetetlen s kiegészítő részét képezné a közel százezer kötetet tartalmazó volt képviselőházi könyvtár is. Amint a múltban az országgyűlés törvényhozási és a kormányhivatalok törvényelőkészítő és szabályrendeletalkotó munkálataiknál nem nélkülözhették a képviselőházi könyvtár, mint az ország egyik első szakkönyvtára a külföldi törvényeknek és a parlamenti nyomtatványoknak, a jog- és államtudományi, közgazdasági, társadalomtudományi, történelmi, statisztikai műveknek kiváló szaktudással összeállított, gazdag gyűjteményét, úgy a most kialakult új tanácsrendszer hasonló funkciót végző szerveinek, korszakalkotó munkái végzésénél is valóságos életszükségletét kell képeznie a könyvtárnak, mely évtizedek óta a törvényhozás és kormányzás minden igényének figyelembevételével fejlesztetett, s amely épp úgy felöleli a marxizmus teljes irodalmát, mint a legmodernebb szociálpolitikát. Az ilyennemű művekben való gazdagságánál fogva választotta a könyvtárat alépítményül a Történeti Materializmus Kutató Intézete is, mely szellemileg van hivatva előkészíteni a tanácsok rendszerén alapuló társadalmi berendezkedést, melynek gyakorlati kiegészítéséül fog szolgálni a szovjetek törvény- és rendszeralkotó tevékenysége. A könyvtárnak ezelőtti kettős hivatása a szovjetek és a kormányhivatalok tagjainak kiszolgálása, jövőre a Történeti Materializmus Kutató Intézetének vezetői, dr. BOLGÁR Elek h. külügyi népbiztos, és dr. FELEKY Géza külügyi osztályvezető és dr. DIENES László könyvtárügyi megbízott között létrejött megállapodáshoz képest újabb kettős hatáskörrel bővülne, éspedig a Tört. Materializmus Kutató Intézet könyvszükségletének ellátása és a könyvtárnak a nagyközönség számára való nyitvatartása." (OK Irattár, 1919.) Az idézett feljegyzésből – amely egyértelműen vázolja a tanácsköztársaságnak a könyvtárra vonatkozó elképzeléseit – kitűnik, hogy a volt Képviselőházi Könyvtár szerepének, tevékenységének megítélése változott a korabeli könyvtárügyi tervekben: mind a Kormányzótanács, mind a Közoktatásügyi Népbiztosság égisze alatt működő Történelmi Materializmus Kutató Intézet alapvetőnek tartotta a munkájához, a feladatvégzéséhez szükséges, rendszeres és folyamatos könyvtári szolgáltatásokat, s ennek érdekében szervezeti változtatásokat is hozott. Ezért 1919 júniusában megszűnt a SZABÓ Ervin Könyvtár felügyeleti jogköre, illetve a Belügyi Népbiztosság hatásköre az Országházi Könyvtár felett. A Történelmi Materializmus Kutató Intézet a szervezeti szabályzatában (l. M.2.1.) – ha csak általános megfogalmazásban is – kitért a könyvtár vezetésére, irányítására. Ez is bizonyítja, hogy az intézet már létrejöttekor eleve tervbe vette a könyvtárnak, mint a kutatóintézet szerves részének tevékeny közreműködését az intézet tudományos feladatainak végrehajtásában. A Történelmi Materializmus Kutató Intézet júliusban – LUKÁCS György A történelmi materializmus funkcióváltozásai címmel tartott nyitó előadása (júl. 6.) után – előadássorozatot rendezett BOLGÁR Elek, FELEKY Géza, FOGARASSY Béla, RÉVAI József és más előadók részvételével. Ezekhez a könyvtár anyagát is igénybe vették. A tanácsköztársasági hatalom rövid ideig tartó uralma miatt az intézet is rövid ideig állott fenn. A könyvtárral való együttműködése mindössze 40 napra tehető, így a közös munka a kezdeti szakaszon sem juthatott túl. A proletárdiktatúra uralma alatt – mint az eddigiekből láthattuk – a könyvtár nagy változásokat ért (volna) meg. A tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jén bekövetkezett bukása után viszont a Képviselőházi Könyvtár ugyanott folytatta tevékenységét, ahol 1918 novemberében abbahagyta. Néhány hónapra ismét a belügyminisz-

58 ter fennhatósága következett, majd az 1920-ban megtartott év eleji nemzetgyűlési választások eredményeképpen tovább szolgálta a törvényhozást. Ettől kezdve az intézmény 1950-ig – a már korábban tárgyaltak szerint – ismét a Ház könyvtári bizottsága, elnöke és plenáris ülése által meghatározott keretek között működött, s rövid átmeneti idő – az Országgyűlés szerepkörét helyettesítő, illetve ténylegesen betöltő elnöki tanácsi felügyelet – után a Népművelési Minisztérium hatáskörébe került.

2.3. A könyvtár a művelődési tárca irányítása alatt (1953–1990) A 2042/1952. számú Minisztertanácsi határozat a könyvtárügy egyes kérdéseit szabályozta, és – többek között – megszüntette az Országgyűlés és könyvtára között nyolc évtizeden át fennálló szervezeti kapcsolatokat. 1952. július 1-jétől az Országgyűlési Könyvtár a Népművelési Minisztérium felügyelete alá került (noha a tényleges átadás-átvétel csak 1953 januárjában történt meg). Mit jelentett mindez? 1. Véget ért a könyvtári bizottság, a házelnök és a Ház ülésének irányítási, ellenőrzési jogköre. Bár a könyvtár továbbra is az Országházban, a képviselők közvetlen szomszédságában működött, a szervezeti összetartozáson alapuló, kölcsönhatást eredményező, szoros tartalmi kapcsolat, valamint az információs együttműködés a törvényhozás és addigi könyvtára között jóidőre megszakadt. 2. A könyvtár hivatalos elnevezése már egyértelműen a birtokviszony nélküli forma, amely részben tükrözi a szervezeti változtatást: Országgyűlési Könyvtár. A hivatalos pecsét is ezt alkalmazta a köriratban, az alapítási évnek tartott 1849-cel együtt. 3. A régi helyét az új irányítás szervezeti mechanizmusa vette át. Ennek jellemzői: A könyvtár mint önálló költségvetési fejezet szerepelt a művelődési tárca (1956-ig Népművelési Minisztérium, 1956–1974 között Művelődésügyi Minisztérium, 1974-től 1980-ig Kulturális Minisztérium, 1980 és 1990 között Művelődési Minisztérium) költségvetésében. Feladatainak elvégzésére egyrészt tehát innen kapta a költségvetési ellátmányt, másrészt meghatározta (vagy közvetítette) a kultúrpolitikai célkitűzéseket és szakmapolitikai irányelveket, s ezek teljesítését ellenőrizte. A könyvtár szakmai-politikai felügyelete a következő szinteken történt: – – – – – –

a könyvtár közvetlen vezetését továbbra is az igazgató (1983 júniusától főigazgató) látta el, a minisztérium könyvtárosztálya (1972–1977-ig önálló osztály), a könyvtárosztályt irányító minisztériumi főosztály, a könyvtárügyet felügyelő miniszterhelyettes, első miniszterhelyettes, államtitkár, a tárca vezetője, a miniszter, a minisztérium felett álló (a Minisztertanácsot és az – Országgyűlést "helyettesítő" – Elnöki Tanácsot is irányító) állampárt kulturális ügyekért felelős központi bizottsági titkára (PB-tagja).

A könyvtár vezetői Az Országgyűlési Könyvtár egyszemélyi felelős vezetői a művelődési tárca irányítása alatti időszakban (1952 és 1990 között) a következők igazgató, illetve (1983-tól) főigazgatók voltak: 1952–1971 VÉRTES György 1971–1983 VÁLYI Gábor 1983–1989 dr. BALÁZS Sándorné dr. VEREDY Katalin 1989–1990 dr. PINTÉR Katalin.

59 VÉRTES igazgatói időszakának elején került a könyvtár a Népművelési Minisztérium felügyelete alá. Nyilvános közkönyvtárként más lett az intézmény feladata és szervezete is. Az 1952-ben a szakminisztérium által elfogadott Szervezeti és működési szabályzat a könyvtár jellegét és feladatait az alábbiakban jelölte meg: "A Könyvtár politikai alapkönyvtár. Feladata, hogy a gyűjtőkörébe eső anyagot a legfelsőbb államvezetés, valamint a szocializmus építését elősegítő tudományos kutatás számára, továbbá a dolgozó nép politikai műveltségének elmélyítésére, szakmai tudásának növelésére beszerezze, szakszerűen feldolgozza és elsősorban olvasóhelyiségeiben rendelkezésre bocsássa." (L. M.2.1.) Ez a prioritás. És bár a képviselőkről közvetlenül nem esik szó, a tágabban megfogalmazott körbe természetesen ők is beletartoznak: "Fontos feladatának tekinti a könyvtár a legfelsőbb államhatalmi szervek munkájának a szükséges szakirodalommal való rendszeres támogatását. Ennek megfelelően felkérésükre a Könyvtár dolgozói a megadott tárgykörökben kutatómunkát végeznek és szakbibliográfiákat állítanak össze." (L. M.2.1.) Hangsúlyeltolódásokkal több változás történt a könyvtár gyűjtőkörében is (részletesen l. a gyűjtőkört tárgyaló fejezetben): – a politikai irodalomban a marxizmus-leninizmus (ezzel összefüggésben a Szovjetunió és a népi demokráciák) kiemelt szempontot képvisel; – ugyancsak kiemelt "a külföldön megjelent magyar vonatkozású politikai művek, továbbá hírlapok és folyóiratok beszerzése"; – a jog, valamint a magyar és külföldi parlamenti kiadványok beszerzése főgyűjtőkör maradt; – kiegészítő gyűjtőkörök lettek: az egyetemes, külföldi és magyar történelem, szociológia, statisztika, filozófia, könyvtártudomány, szótárak, lexikonok, cím- és névtárak (a közgazdaságról nincs szó a gyűjtőkörök között); A szervezeti kötődést az említett szabályzat a következőképpen hangsúlyozta: – "A Könyvtár élén a Népművelési Miniszter által kinevezett könyvtárvezető áll", aki "egyszemélyi felelősséggel irányítja a Könyvtár munkáját". – A népművelési miniszter nevezi ki a könyvtár dolgozóit a tudományos státuszban 701–705 kulcsszámig (ez gyakorlatilag a könyvtár szakmai és gazdasági vezetőit és helyetteseit jelentette). Az igazgató a minisztérium jóváhagyásával nevezheti ki ugyanebben a státuszban a dolgozókat a 706-os kulcsszámtól a 716-ig, és a műszaki státuszban a 257 kulcsszámig (ez a középvezetők kategóriája). A többi dolgozó igazgatói hatáskörbe tartozott. – A könyvtár költségvetése "a Népművelési Minisztérium költségvetésében önálló címként szerepel". Az előirányzott összegek felhasználását csak a könyvtár vezetője engedélyezhette és utalványozhatta. – Fegyelmi ügyekben szintén a könyvtár vezetője volt illetékes. A könyvtár belső rendjét is ő állapította meg. – A könyvtár köteles volt feladatát "az évenként megállapított munkatervek alapján" végrehajtani és erről "évenként jelentést tenni felügyeleti hatóságának, a Népművelési Miniszternek".

60 – Az Országgyűléssel való szorosabb kapcsolat mindössze egy területen maradt meg, amelyre a szervezeti szabályzat utolsó pontja tért ki: "A Könyvtár által az Országházban elfoglalt ingatlanrész karbantartási, átalakítási, világítási és fűtési költségei az Országgyűlés Gondnoki Hivatala költségvetését terhelik." (M.2.1.) A korábbi feladatok és a régebbi funkciókhoz szükséges szervezeti keretek tehát szinte teljesen megváltoztak. A fenti szabályzat 13 évig volt érvényben. 1965. augusztus 23-án hagyta jóvá BIRÓ Vera, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője az Országgyűlési Könyvtár újabb Szervezeti és működési szabályzatát (M.2.1.) az alábbi fontosabb változásokkal: – A körpecsétben már nem szerepelt az 1849-es alapítási év (ez már az 1956-os forradalom utáni, új magyar címert ábrázoló bélyegzőről is lemaradt). – A könyvtár jellege is módosult az időközben történt fontosabb döntések következtében: "a könyvtár nyilvános közkönyvtár, a legújabbkori történelem (1917-től), valamint az állam- és jogtudományok országos jellegű tudományos szakkönyvtára, az Egyesült Nemzetek Szervezete kiadványainak letéti könyvtára, a Magyar Országgyűlés kiadványainak gyűjtését végző könyvtár". Nem szerepel a politikai alapkönyvtári funkció, valamint a külföldi parlamenti kiadványok gyűjtése, nincs szó mellékgyűjtőkörökről sem, ugyanakkor a történelem egy korszaka főgyűjtőkör lett. – A három felső vezető kinevezése a művelődésügyi miniszter hatásköre, a középvezetők kinevezéséhez a minisztérium Közművelődési Főosztályának előzetes hozzájárulása szükséges. – Az osztályvezetői értekezlet az igazgató szakmai tanácsadó testületévé változott, hivatalosan is létrehozták a szerzeményezési bizottságot, amelyhez hasonló előd már 1960-tól működött. – A szabályzat a gazdasági ügyek intézését, a költségvetési, beruházási, felújítási terv össszeállítását a gazdasági igazgatóra bízza, a kifizetéseket továbbra is az igazgató engedélyezi. – Az Országházzal való bármiféle kapcsolatról említés nem történik. Ez a szabályzat VÉRTES György igazgatói működésének végéig érvényben maradt (a következő már – könyvtári ügyrendként – 1973-ban, VÁLYI Gábor igazgató vezetési időszakában született).

A könyvtárosztály mint felügyeleti és irányító szerv A könyvtár szakmai és politikai felügyelete ténylegesen a szakminisztérium könyvtári osztályán keresztül valósult meg, amely egyébként az ország könyvtárügyét is felügyelte. A legmagasabb párt- és állami szinten elfogadott politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális célkitűzéseket ez az osztály továbbította a hosszú távra (10–20 éves távlati tervek, koncepciók), a közép távra (ötéves terv) és a rövid távra (éves terv), az ötvenes években gyakran hónapokra szóló elvárásokat, olykor a napi feladatok szintjén is. Ezeket írásbeli utasítások, körlevelek formájában és – nem ritkán – rövid, telefonon adott utasításokban, vagy az igazgatóknak meghirdetett értekezleteken továbbították. A feladatok teljesítését akár gazdasági, akár szakmai, akár politikai vonatkozásban időszaki tervekben kellett meghatározni, a megvalósítás adatait és mikéntjét pedig ugyanolyan ciklusokra szóló jelentésekben rögzíteni, és határidőre a könyvtári osztályhoz eljuttatni. E jelentéseknek ki kellett terjedniük a könyvtár helyzetére, költségvetésére, állományára és gyarapodására, személyi és dologi kiadásaira, létszámára, forgalmára és egyéb, bármilyen jellegű kultúrpolitikai, ideológiai tevékenységére. Az ellenőrzés gyakran a jelentések tudomásulvételében ki is merült. Időnként azonban szigorú hangú írásbeli reflexiók vagy szóbeli számonkérések történtek telefonon, de ezek sokszor formálisak voltak, és a könyvtár viszonylagos belső önállóságát nem érintették. Az ellenőrzéshez tartozott a minisztériumi revizorok

61 rendszeres vizsgálata is, amelynek során a feltárt hiányosságok megszüntetésére intézkedési tervet kellett készíteni. A revizori jelentések alkalmasak voltak és több helyen ürügyet szolgáltattak vezetők felmentésére, áthelyezésére is, amiket már korábban felsőbb politikai szinteken eldöntöttek (ez az Országgyűlési Könyvtár négy évtizedes vizsgált időszakában nem volt jellemző). A könyvtári osztály (vagy felettes szerveinek) utasításait, döntéseit, egyetértő, illetve elutasító határozatait az osztály vezetője közvetítette a könyvtár vezetőjének.

A minisztérium könyvtárosztályának vezetői

A népművelési főosztály irányítása alatt: (1951)–1953

BARABÁSI Rezső

A könyvtári és ismeretterjesztő főosztály felügyelete alatt: 1953–1954

BARABÁSI Rezső

A könyvtári főosztály szervezetében: 1954–1955 1955–1956

BERZA László KONDOR Istvánné

A közművelődési főosztály keretében: 1957 1957–1960 1960–1972

MIHÁLYI Imre SZEKERES Pál KONDOR Istvánné

Az önálló könyvtári osztály vezetőjeként: 1972–1978

KONDOR Istvánné

A közgyűjteményi főosztály szervezeti rendjében: 1978–1979 1979–1988 1988–1990

FUTALA Tibor mb. osztályvezető JUHÁSZ Jenő (kinevezett osztályvezető nélkül)

(WELKER Ottó: A művelődésügyet irányító minisztériumok szervezete, ügybeosztása és vezető tisztviselői. 3. köt. 1945–1984. Bp. Kézirat, 1984.)

62 A minisztérium könyvtár(i) osztályát irányító főosztály A minisztérium szervezeti rendjében a könyvtár(i) osztály főosztály(vezető)i irányítás alá tartozott. A könyvtár felügyelete főleg a könyvtárosztály köré szerveződött, életébe a főosztály általában nem, vagy csak ritkán – fontosabb ügyek esetén, pl. rendkívüli felső utasítás teljesítésekor, különböző szabályzatok, ügyrendek (szervezeti és működési szabályzatok, zártanyag-szabályzatok stb.) jóváhagyásakor, általuk jelentősnek ítélt személyi kérdésekbe (egy időben még a könyvtári középszintű vezetők kinevezésébe is) – szólt bele. A könyvtárosztály számára a felsőbb szintről közvetítendő feladatokat, irányelveket, rendelkezéseket természetesen a főosztály határozta meg. A könyvtárosztály 1953-ig a népművelési főosztályhoz, majd rövid ideig a könyvtár és ismeretterjesztő fősztályhoz tartozott. 1954-ben önálló főosztály lett és három osztályt irányított [a tömegkönyvtári osztályt – ennek vezetését BARABÁSI Rezső látta el –, a tudományos könyvtári osztályt (BERZA László osztályvezetővel az élen) és a módszertani osztályt (KONDOR Istvánné irányításával]. 1955–1956-ban az első két osztály összevonása révén két egység működött: a tudományos és módszertani osztály, valamint a tömegkönyvtár osztály (vezetőik KONDOR Istvánné és MIHÁLYI Imre voltak). 1957-től 1972-ig a könyvtárosztály a közművelődési főosztály felügyelete alatt, majd 6 éven át – főosztályi irányítás nélkül – önálló osztályként tevékenykedett. 1978-tól 1990-ig, mindvégig a közgyűjteményi főosztály szervezeti rendszerében működött. A könyvtárügy felügyeletét ellátó minisztériumi főosztály vezetői:

(1951)–1953

NEMES Dezső (népművelési főosztály)

1953–1954

MIKÓ Zoltán (könyvtár és ismeretterjesztő főosztály)

1954–1955

ÚJHELYI Szilárd (könyvtári főosztály)

1955–1956

BARABÁSI Rezső (könyvtári főosztály)

1956

KEREK Gábor (könyvtári főosztály)

1957–1972

BÍRÓ Vera (közművelődési főosztály)

1972–1978

nincs főosztályi irányítás, a könyvtári osztály önállóan működött KONDOR Istvánné vezetésével

1978–1990

VILLANGÓ István (közgyűjteményi főosztály)

(WELKER: I. m.)

A minisztérium könyvtárügyet felügyelő miniszterhelyettesei A minisztériumi hierarchiában a következő lépcsőfokon a könyvtárügyért (is) felelős miniszterhelyettesek, első miniszterhelyettesek, államtitkárok álltak, akik közül valaki – több más területtel együtt – a könyvtárügyet (közművelődésügyet, közgyűjteményügyet) is revíziós területként kapta meg. E vezetők a szakmai könyvtári ügyekkel általában nem foglalkoztak. Csak igen komoly kérdések eldöntésénél játszottak szerepet: többnyire jelentősebb átszervezések döntésébe szóltak bele, illetve számos ügyben aláírási jogot gyakoroltak. Részt vettek a könyvtárügyet érintő jogszabályok előkészítésében, és ugyanakkor az előkészített könyvtári jogszabályok egyeztetésében, formálásában is közreműködtek.

63 A minisztérium könyvtárügyért felelős miniszterhelyettesei, államtitkárai: 1951–1953

JÁNOSI Ferenc első miniszterhelyettes

1953.II–VII.

NON György első miniszterhelyettes

1953–1955

JÁNOSI Ferenc első miniszterhelyettes

1955–1956

NON György első miniszterhelyettes

1957–1958

MIHÁLYFI Ernő miniszterhelyettes

1958–1964

ACZÉL György első miniszterhelyettes

1964–1970

MOLNÁR János miniszterhelyettes

1970–1971

GOSZTONYI János miniszterhelyettes

1971–1977

GARAMVÖLGYI József miniszterhelyettes

1977–1980

BOROS Sándor miniszterhelyettes

1980–1983

KORCSOG András államtitkár

1983–1984

DRECIN József államtitkár

1984–1985

RÁTKAI Ferenc miniszterhelyettes

1986–1987

PUSZTAI Ferenc miniszterhelyettes

1987–1989

RÁTKAI Ferenc miniszterhelyettes

1990.I–VI.

MANHERZ Károly miniszterhelyettes

1990.VI.–

FEKETE György helyettes államtitkár

(WELKER: I. m.)

A művelődésügy miniszterei Az ágazat vezetőiként az egész könyvtárügyet felügyelő szerv megtestesítői voltak. Felelősek a magas szintű, könyvtárakra vonatkozó jogszabályok (törvények, törvényerejű rendeletek, kormányrendeletek vagy -határozatok) végrehajtásáért (pl. 2042/1952. MT határozat, 1956. 5. tvr. a könyvtárügy szabályozásáról, 1976. 15. tvr. a könyvtárakról, 17/1976. MT. számú rendelet, előbbi végrehajtásáról, 1976. évi V. törvény a közművelődésről stb.). Maguk is hoztak a könyvtárügyet szabályozó, végrehajtó vagy önálló jogszabályokat (pl. 5/1978. KM. számú rendelet a könyvtári rendszer szervezetéről és működéséről, 131/1968. MM. számú utasítás a tudományos és szakkönyvtárak gyűjtőköréről, 176/1973. MM számú utasítás a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes kérdésekről stb.). Az 1959-es és 1981-es, ún. zártanyag-utasítást is (bár az előkészítő munkálatokba a miniszter irányítása alá tartozó vezető személyek és egységek – lefelé haladva egészen a könyvtár igazgatójáig – szintén bekapcsolódtak) a tárca vezetői adták ki. Az Országgyűlési Könyvtár felett a három felső vezető gyakorolta (igazgató, igazgatóhelyettes, gazdasági igazgató) a munkáltatói jogokat: kinevezésüket, felmentésüket ők hagyták jóvá, kitüntetéseiket ők terjesztették elő és adták át, béremelésüket, jutalmaikat ők írták alá. A könyvtár nagy átszervezésében, átvételében utasítási jogkört, és az Országgyűlésnek történő visszaadásában (1990. október 25.) aláírási jogkört gyakoroltak. A kormány és a pártszervek felső határozatait, irányelveit, rendelkezéseit személyesen vagy közvetve, a minisztériumi apparátus segítségével készítették elő, továbbították, illetve képviselték vagy hajtották végre.

64 Kultuszminiszterek (1952–1990) Népművelési miniszterek (1949.VI.11.)–1953.VII.04. 1953.VII.04.–1956. X. 24. 1956. X. 26.–1956. X. 31. 1956. XI.12.–1956.XII.31.

RÉVAI József DARVAS József LUKÁCS György KÓNYA Albert kormánybiztos

Művelődésügyi miniszterek 1957. I. 01.–1957.III.01. 1957.II. 28.–1958. I. 18. 1958. I. 28.–1961. IX.13. 1961.IX. 13. –1973.VII.13. 1973.VIII.3.–1974. IV.29. 1974. V. 13.–1974. VI.21.

KÓNYA Albert kormánybiztos KÁLLAI Gyula (1957. V. 09.-ig megbízva) BENKE Valéria ILKU Pál NAGY Miklós POLINSZKY Károly

Kulturális miniszterek 1974. VI.21.–1976.VII.22. 1976.VII.22.–1980. VI.27.

ORBÁN László POZSGAY Imre

Művelődési miniszterek 1980. VI.27.–1982. VI.15. 1982. VI.25.–1988. VI.29. 1988. VI.29.–1989. V. 10. 1989. V. 10.–1990. V. 23.

POZSGAY Imre KÖPECZI Béla CZIBERE Tibor GLATZ Ferenc

Művelődési és közoktatásügyi miniszter Az Országgyűlési Könyvtár Országgyűlésnek történő visszaadása idején: 1990. V. 23.-tól (WELKER: I. m.)

ANDRÁSFALVY Bertalan

A művelődésügyért felelős KV- és KB-titkárok, PB-tagok Az állami élet pártirányítása következtében a legfelső szinten valójában az állampárt (1956-ig MDP, 1956– 1989 MSZMP) kulturális ügyekért felelős titkára (PB-tagja) játszott elsődleges szerepet, aki apparátusa segítségével előkészítette a művelődésügyre vonatkozó párthatározatokat (pl. 1958-as művelődéspolitikai irányelvek, 1969-es tudománypolitikai irányelvek stb.), és minden kulcskérdésbe közvetlen beleszólási joga volt. Az alábbiakban felsorolt titkárok szinte teljhatalmat gyakoroltak (a könyvtár esetében az első számú vezető kinevezése, felmentése vagy betiltott könyvek, zárt anyagok ügyében).

65

KV- és KB-titkárok, PB-tagok (1949)–1953

RÉVAI József (KV-titkár, PB-tag, népművelési miniszter)

1953–1955 majd

RÁKOSI Mátyás (ideiglenesen) FARKAS Mihály (KV-titkárok, PB tagok)

1955–1956

ÁCS Lajos (KV-titkár, PB-tag)

1956 végén

KÁLLAI Gyula (a KV kulturális osztályvezetője, PB-tag, népművelési miniszterhelyettes)

1957–1959

KÁLLAI Gyula (ideológiai és kulturális KB-titkár, PB-tag, művelődésügyi miniszter)

1959–1963

SZIRMAI István (ideológiai és kulturális KB-titkár, PB-póttag, majd tag)

1963–1967

CSETERKI Lajos (kulturális KB-titkár, PB-póttag)

1967–1974

ACZÉL György (kulturális KB-titkár, 1970-től PB-tag)

1974–1980

ÓVÁRI Miklós (kulturális KB-titkár)

1980–1982

ÓVÁRI Miklós (kulturális és ideológiai KB-titkár)

1982–1985

ACZÉL György (kulturális KB-titkár, PB-tag)

1985–1988

PÁL Lénárd (kulturális KB-titkár)

A kulturális KB-titkári funkciót 1989-re nem újították meg (az ideológiai titkári funkció még megmaradt ) 1989. VI. 24-ig: 1989. VI. 24-től:

BERECZ János BARABÁSI János

(Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerk. Nyírő András. Bp. Interart, 1989. 419 p.)