A székely jog megjelenése egy rovásemlékben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jogtörténeti Tanszék

A székely jog megjelenése egy rovásemlékben

(diplomamunka)

Készítette: Dr. Hosszú Gábor

Konzulens: Dr. Horváth Attila egyetemi docens

Budapest, 2010.

Tartalom 1.

Bevezető

3

2.

A székelyek története

5

3.

A székely jog (iuri siculicali) története

12

3.1.

A székely jog fejlődése az 1555-ös Székely Constitutióig

12

3.2.

A székely jog 1555-től 1848-ig

22

3.3.

Összehasonlítás a Magyar Királyság jogával

28

A Patakfalvi-féle rovásemlék és jelentősége

38

4. 4.1.

A rovásemlék felfedezésének és megfejtésének története

38

4.2.

A rovásemlék szövege

40

5.

A fiúlányság jogintézménye a székely jogban

46

5.1.

Fiúleányság a székely öröklési jogban

46

5.2.

Kegyelmi rész

52

5.3.

Fiúleánysággal kapcsolatos joggyakorlat

53

6.

Összefoglaló

58

7.

Köszönetnyilvánítás

59

8.

Hivatkozott irodalom

60

9.

Egyéb felhasznált irodalom

65

10.

Záradék

66

2

1.

Bevezető A diplomamunka témaválasztását egy nemrégiben felfedezett és megfejtett székely-

magyar rovásemlék indokolta, amely az eddig ismert rovásemlékekhez képest különleges, mivel a székely jog egy jellegzetes szabályát, a fiúlányság jogintézményét írja le. Az a tény, hogy a XVIII. század utolsó negyedében egy székely ember fontosnak tartotta ennek a szabálynak a rögzítését egy családi bibliában, azt mutatja, hogy ez a szabály különösen fontos lehetett az életében. Az elvégzett vizsgálatok közvetlen célja a rovásemlékben található jogszabály hátterének a megismerése volt. Ugyanakkor ezen a nyomon elindulva a vonatkozó szakirodalomból fokozatosan kibontakozott a székely jog számos jellemzője. A székely jog különlegessége, hogy egyrészről a Magyar Királyság jogának része, másrészről szilárd alapokon álló, a székelységet évszázadokon keresztül védő, önálló jogrendszer. A székelység nagyon sok kulturális kincset őrzött meg. A székelység származása, történelme és saját írása minden részletében még ma sem tisztázott. Ugyanakkor a székely műveltség, s ennek szerves részét képező jogélet megismerése közelebb vihet bennünket ezen titkok megfejtéséhez is. A székely jog története emlékeztet a római jog történetére. Mindkét esetben a jog nemzeti jog volt, kifejezetten egy adott nemzet, népcsoport megmaradását és napi igényeit szolgálta. Abban is hasonlítanak, hogy mindkét társadalomban a társadalom tagjai egyénként is fontosak voltak. Ebben is meg lehet figyelni a párhuzamot a római polgár joga és a székely ember joga között. A középkorban a székely ember sokkal több joggal rendelkezett, mint a magyar királyság többi alattvalója. Ennek fő oka az, hogy a székelységben megvolt és nagyon erősen élt a közösségi érzés. Tudták, hogy csak akkor tudnak megmaradni és katonai szolgálatukat teljesíteni, ha számíthatnak egymásra. A székely tisztviselőket maguk választották, földjeiket nem a királytól kapták adományul, hanem ősi, eredeti foglalásnak tartották. Már a XII. századtól kimutatható, hogy büszkék voltak érdemeikre és meggyőződésük szerinti hun származásukra. A legjellemzőbb hasonlóság a rómaiak és a székelyek között mégis az, ahogyan a saját jogukra tekintettek: teljesen sajátjuknak tekintették, életük szerves része volt. Sokkal inkább magukénak érezték, mint ahogy általában más országokban ezt lehet tapasztalni. Ennek valószínűleg az egyik oka az, hogy a székelyek mindegyike jelentős 3

jogokkal rendelkezett, és túlnyomó többségük között nem jött létre annyira nagy különbség jogaikban, mint a Magyar Királyság többi részén a nemesek és jobbágyok viszonylatában. Ez a diplomamunka sem tud választ adni a székelységgel kapcsolatos alapvető kérdésekre. De az a letisztult jogtudat és azonosságtudat, ami a középkori székelyeket jellemezte, a dolgozat szerzője szerint valószínűtlenné teszi, hogy a székelyek teljesen esetlegesen, csak mint a feudalizmustól menekült szabadok jöttek volna létre. A származásukat még homály fedi, de a szerző biztos benne, hogy a székelység múltjából több van benne a székely-magyar rovásírás tulajdonságaiban és a legrégebbi rovásemlékekben, mint amennyit eddig észrevettünk. S így van ez a székely joggal is: a székely jognak valamilyen előtörténete kellett, hogy legyen a legelső okleveles forrásokat megelőzően is. A Patakfalvi-féle rovásemlék szövege csak hat mondatból áll, így tartalmából csak korlátozott következtetéseket lehet levonni. Az, hogy éppen mit írtak le benne, biztosan esetleges, lehetne más is. Annak azonban jelzésértéke van, hogy éppen azt a jogintézményt, a fiúleányságot rögzítette, ami talán a legtisztábban mutatja a székelyek önállóságát. A diplomamunka a székelyek történelmének vizsgálatunk szempontjából lényeges tényeit ismerteti, majd a székely jognak az 1555-i Székely Nemzeti Constitutióig tartó és az azt követő története kerül ismertetésre. Ezután a hozománnyal és a lány általi örökléssel kapcsolatos legfontosabb magyar és székely jog szerinti jogintézmények összehasonlítása következik. Az utána következő fejezet a Patakfalvi-féle rovásemléket és latin betűs olvasatát mutatja be. Ezután a fiúlányság jogintézményének részletezése következik, majd a végrendeletekben és falujegyzőkönyvekben rögzített, a faluközösség ítélőszéke előtt folytatott perekben láthatjuk a fiúleányság jogintézményének a gyakorlatban történő érvényesülését. A diplomamunka végül összefoglalással, köszönetnyilvánítással és irodalomjegyzékkel fejeződik be.

4

2.

A székelyek története Anonymus, Béla király jegyzője azt írja a székelyekről, hogy a honfoglaló

magyarokhoz a Szentes vidékén csatlakoztak, és a honfoglalásban nekik segédkeztek. Leírja, hogy a székelyek a honfoglaló magyar seregek előtt jártak, s az első sorban harcoltak.1 Werbőczy a Hármaskönyvben azt írja róluk, hogy „rerum bellicarum expertissimi” [a hadi dolgokban igen járatosak].2 Az 1116-i csehek elleni hadjáratban a morva határon az előőrsöt a besenyő és székely határőrök alkották. Az 1146-os osztrák hadjáratban a besenyők és a székelyek szokás szerint a magyar hadsereg élén harcoltak.3 Mátyás király 1463-i hadi szabályzata szerint a székelyek régi szokásuk alapján az ország seregébe haderejük kétharmadát tartoztak küldeni, egyharmada otthon maradt. Fontos megjegyezni, hogy itt nem az erdélyi, hanem a nyugati, a vágvidéki és a mosonyi székelyekről van szó.4 Még IV. Béla király idejében, a XIII. század közepén is jelentős számú székelység élt a Vág völgyében, ahogy az egy oklevélből kiderül.5 A székelymagyar rovásírást éppen a nyugati részeken lakó székelyek keresztény térítése során alakították ki a korábbi Kárpát-medencei rovásírásból.6 A székelyek fő feladata volt a keleti pusztákról érkező vándor népekkel, majd a török, tatár betörésekkel szemben Erdély védelme. De részt vettek a Magyar Királyság egyéb hadjárataiban is.7 A székelység olyan haderőt alkotott, amely a saját fegyverével volt felszerelve, élelmiszeréről is maga gondoskodott, és becslések szerint egy hét alatt harcba hívható erőt jelentett. Hadjáratok során az erdélyi fejedelem hadseregének gyakran több mint a felét a székely katonák alkották.8 Werbőczy István Tripartitumában az általános jogszabályok ismertetése mellett kiemelte, hogy a magyar jogtól eltérően a székelyek „teljesen külön térvényekkel és

1

Szabó Károly: Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről. Írta: Anonymus, fordította: Szabó Károly, Pest, 1860, újabb kiadás: Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1892. 54-55. o. 2 Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve. Eredeti kiadás: 1517. 1894-es fordítást készítette és a bevezetést írta: Csiky Kálmán, az 1990-es kiadás bevezető tanulmányának szerzője: Bónis György, a bibliográfiát összeáll.: Gazda István). Új kiadás: TÉKA. Budapest, 1990. 4. o. 3 Szádeczky Kardoss Lajos, Dr.: A Székely Nemzet története és alkotmánya. Kiadta: Hargitaváralja J. Sz. K. a Franklin-Társulat bizománya, Budapest, 1927 [a továbbiakban: Szádeczky: A Székely Nemzet...] 5. o. 4 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 7. o. 5 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 32. o. 6 Vékony Gábor: Magyar őstörténet – Magyar honfoglalás. Nap Kiadó, Budapest, 2002. [a továbbiakban: Vékony: Magyar...] 214 o. 7 Demény Lajos: Székely felkelések a XVII. század második felében. Bukarest, 1976. 15. o. 8 Tüdős S. Kinga: A székely örökség háramlása a 16-17. századi végrendeletek tükrében. (Aetas történettudományi folyóirat) Aetas Könyv- és Lapkiadó Egyesület. Szeged, 2008. 4. szám. [a továbbiakban: Tüdős S.: A székely örökség...] 205. o.

5

szokásokkal élnek (...) s az örökségben és a tisztségekben egymás közt a régi szokás alapján

törzsek,

nemzetségek

és

nemzetségi

ágak

szerint

részesednek

és

osztozkodnak”.9,10,11 A dolgozatban a „magyar jog” alatt minden esetben a Magyar Királyság Székelyföldön kívüli területein, a nemesség körében érvényesülő jogot értjük (vagyis a magyar nemesi jogot), és nem a Magyar Királyságban érvényesülő mindenféle jog összességét. Fontos figyelembe venni a szokásjog jól ismert természetét, amikor értékelni akarjuk a székely jog jelentőségét. Már az államalapítás előtt kialakultak a magyarság nemzetségi társadalmában az emberi élet minden területére kiterjedő magatartási szabályok. Ezek megtartását a közösség elvárta, a megszegésüket pedig súlyos szankciókkal büntették. Az államalapítás után sem vesztette el a jelentőségét a szokásjog, mint egyetemes jogforrás. A könyvnyomtatás feltalálásáig a királyi dekrétumok maradandó érvényéhez is szükséges volt a szokás. A szokás jelentőségét mutatja, hogy a középkorban a magyar jog tételeinek összességét országos szokásnak (consuetudo regni, jus consuetudionaris) hívták.12 Lényeges különbség azonban a székely és a magyar jog között az, hogy a székely jog a magyar jog egy korábbi állapotát őrizte meg. A székelyek, mint első honfoglalók, nemek és ágak szerint telepedtek meg Erdély keleti részén, azon a földön, melyet aztán róluk Székelyföldnek (terra Siculorum) neveztek. Azokat az ősintézményeket vitték magukkal, melyek Magyarországon a vezérek korában voltak érvényesek. Innen van, hogy „jogi intézményeik régebbiek, mint a magyar királyság alkotmánya.”13 Az erdélyi székelyek hat nemre és minden nem négy ágra oszlott. A székely nemek és ágak felosztása az 2-1. táblázatban látható.14 Az elemzések arra mutatnak, hogy a székely nemek eredetileg hadakat jelentettek, és az első három had az Örlőc, Adorján és a Jenő voltak. Az Örlőc hadból rajzott ki a Meggyes nem, az Adorjánból az Ábrán, míg a Jenő hadból a Halom nem.15

9

Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 5. o. Kolozsváry Sándor – Óvári Kelemen: Verbőczy István Hármaskönyve. Budapest, 1849, III rész, 4. c. 285. o. 11 Sándor Imre: Nemek és ágak a Székelyföldön. (Genealógiai füzetek) 1904. 2. szám. 15–30. o. 12 Horváth Attila: A magyar magánjog történetének alapjai. Sorozat: Jogtörténeti értekezések 33. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. [a továbbiakban: Horváth: A magyar magánjog...] 115. o. 13 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 15. o. 14 Kőváry László: Erdély történelme. I. kötet, Kolozsvár, 1859. 42. o. 15 Balás Gábor – Domokos Andrea: Erdély rövid jogtörténete 1947-ig. Közgazdasági és Jogi Kiadó, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet. Budapest, 1991. 15. o. 10

6

A székely ágnevek egy része török eredetű. Bodor György szerint egy-egy ág 10-10 lófőségből állt és ezek 2-2 ágszázba tömörültek. A gyalogosoknak pedig áganként 120-120 tízesük volt.16

Nem

Ágak

Ábrán

Nagy, Gyerő, Karácson, Új (XVIII. századi adat szerint 5. ág: Göcs)

Adorján

Telegd, Poson, Vaja, Vácmán (XVIII. századi adat szerint 5. ág: Vasmy)

Halom

György, Halond, Náznán, Péter (XVIII. századi adat szerint 5. ág: Gabud)

Jenő

Balási, Boroszló, Szomorú, Új (XVIII. századi adat szerint 5. ág: Nagy)

Meggyes

Dudor, Gyáros, Kürt, Meggyes (XVIII. századi adat szerint 5. ág: Kurta)

Örlőc

Bod, Ecken, Szovát, Seprőd (XVIII. századi adat szerint 5. ág: Zöld)

2-1. táblázat: A székely nemek és ágak A katonai és polgári tisztségek elnevezése hadnagy és bíró volt. Általános szabály szerint egy tőből eredt ág nem viselhette egyszerre a bírói és a hadnagyi tisztséget. Mivel eredetileg 6 nem és mindegyikben 4-4 ág volt, ezért a tisztségeket minden ág 24 éves ciklus alatt felváltva viselte.17 A XVI. századtól annyi változás történt ebben, hogy nem a leszármazás, hanem a birtok, a lófőség (latinul primipilatus) volt a jogalapja a tisztviselésnek, amelyeket vásárolni is lehetett.18 Nemzetgyűléseiken még a XVI. század elején is felségjogokat gyakoroltak,

élet és halál felett ítélkeztek. Általános

hadkötelezettségük a XVI-XVII. században is fennállott.19 Olyanok, akik több lófőség birtokában voltak, mindegyik örökségük után viselhették a tisztségeket, tehát a 24 éves ciklus alatt többször is, pl. Barcsay Gáspár 5-ször volt főhadnagy (1491., 1492., 1493., 1502. és 1505.) s 4-szer főbíró (1494., 1507., 1511. és 1514.) az ezen évekre eső ágbeli lófősége jogán. Az ilyen családokat nevezték főbbeknek, főnépeknek, primoroknak.20

16

Balás – Domokos im. 15. o. Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár II. Kötet. Magyar Történelmi Társulat kolozsvári bizottsága, Kolozsvár, 1876. [a továbbiakban: Szabó: Székely Oklevéltár II...] 78. o. és 139. o. 18 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 15. o. 19 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 5. o. 20 Pallas Nagy Lexikona. Kiadta: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest, 1893-1897. „Székely nemzetségek” címszó 17

7

A székely társadalom alapvető egysége a faluközösség. A településrészek elnevezéséből látszik, hogy a falvak lakossága egyben katonai egység is volt. Csíkban vannak pl. feltíz, altíz elnevezések, amelyek a települések egy-egy részét jelölték. Ezek az elnevezések azt őrzik, hogy a székelyek tízesekben és százasokban vonultak hadba a hadnagyok vezetése alatt. A szántó és egyéb területeket még a XVII. században is nyílhúzással osztották ki.21 A székelyek között letelepedésük korában a vérrokonság szerinti törzsszervezet uralkodott, ennek alapján a nemzetségek és ágak szerint osztották el a földet maguk között hat fő- és huszonnégy alosztályra. Később rokonsági elágazások, kihalások és új birtokszerzések következtében a vérségi kötelékek elvesztették egységes és irányadó jellegüket, és a birtok maga lett az irányadó és alapja a vele járó jogoknak: a hivatalviselési kiváltságoknak. A XVI. században már nem a leszármazás, hanem a birtok, a lófőség (primipilatus) volt a jogalapja a tisztviselésnek. Ekkor már adás-vevés tárgyai is voltak az ilyen lófőségek, a birtok és a vele járó hivatalviselési jog.22,23,24 A székek fokozatosan alakultak ki. „A legfőbb, központi, ún. anyaszék volt Udvarhely, amely eredetileg Telegd néven szerepel s legelőször 1235-ben, mint esperesség, majd mint terület s mint pusztán név V. István király (1270-72) egyik oklevelében említtetik.”25 Később újabb székek is alakultak, majd fiúszékek is. Összesen 7 fő- és 5-6 fiúszék jött létre a történelem folyamán. A fiú székek azonban a főszékek tartozékául tekintettek és kifelé nem szerepeltek. Ha a székelyek összességéről volt szó, mindig csak hét székről van írott emlékezés. Oklevelekben „a hét szék székelyei” gyűjtőnév alatt szerepelnek, máshol mint „három nembeli székelyek” (trium generum Siculi) vagy összefoglalva „a hét szék három nembeli székelyei” (universitas trium generum Siculorum septem sedium). A székely szervezeti rendszert a harc teremtette és emelte történetileg is magas színvonalra. Fontos megfigyelni a szinte katonai fegyelmezettségű felosztását a székekre és a kisebb részekre. Ez egy nagyon tudatos szervezésre utal, ha csak természetes módon fejlődtek volna, akkor nem válhatott volna ennyire szabályossá. Ebből még azt a következtetést is megkockáztathatjuk, hogy a székely székek szervezete a magyar

21 Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében. Sorozat: Erdélyi Tudományos Füzetek, 254. Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása. Kolozsvár, 2005. 3. o. 22 Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár I. Kötet. Magyar Tudományos Akadémia kolozsvári bizottságának kiadása, Kolozsvár, 1872. [a továbbiakban: Szabó: Székely Oklevéltár I...] 291. o. 23 Connert János Dr.: A székelyek intézményei, Kolozsvár, 1901. 193-195. o. 24 A székelyek alkotmánya (ford. Balásy Dénes). Székelyudvarhely, 1906. 38. o. 25 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 18. o.

8

hadsereggel összefüggő katonai szolgálattal kapcsolatos, és nem feltétlenül tükrözi a honfoglalás előtti szervezeti felépítést, bár elnevezésekben és módszerekben nyilván volt folytonosság. A székely székek magyar közjogi értelemben együttesen alkottak egy megyét: comitatust, melynek élén a székelyek ispánja (comes Siculorum) állt. A XV. századtól többnyire az erdélyi vajdák viselték a székely ispáni méltóságot, s a XVI-XVII. században maguk a fejedelmek. 1691-től 1742-ig nem szerepelt ez a cím, majd Mária Terézia a székelyek kérésére ismét felvette fejedelmi címei közé,26 s azóta mindig benne volt a magyar király címeiben. A székek mindegyike külön törvényhatóság volt. Az ispán szóról érdemes megjegyezni, hogy azt a honfoglaló magyarok a honfoglaláskor

a

Kárpát-medencében

itt

élő

népektől

tanulták.

Az

onogur

27

jövevényszavakat a magyar nyelv a Kárpát-medencében vette át. Az egyik ilyen az ispán szavunk, amely eredetileg zsupán alakú volt a X. sz. előtti szláv nyelvben. Ezt vették át a Kárpát-medencében lakó onogurok supán alakban, majd ebből lett még az onogur nyelvben spán. Később a magyar nyelv ispán alakban vette át az onogurból.28 A zsupán szó megtalálható a nagyszentmiklósi kincs egyik görög betűs feliratán is a „Buyla zoapan” és „Butaul zoapan” alakban. A zsupán szó nyilvánvalóan a már jelentősen elszlávosodott bulgároktól ered, akik a IX. században a Kárpát-medence jelentős részét elfoglalták. Ezt igazolja az is, hogy a Buyla és a Butaul nevek türk szavak, míg a zsupán szó szláv hivatalos

cím.29

A

Buyla

név

Béla

alakban

később

is

használatos

maradt

Magyarországon.30 A székelység (siculitas) különleges jogalanyiság volt, mely a székely vérből származás és azzal járó jogok összességét jelentette. Veleszületett nemzetségi jog, melyet a székely nemcsak szülőföldjén élvezett, hanem akkor sem vesztette el, hanem magával vitte, ha máshová költözött is. Ha székelységét igazolta, a magyar korona területén máshol is székely jogokat gyakorolhatott. 31 A székelység közt eleinte nem volt rendi különbség, miden székely egyenlően szabad volt és a magyar nemességhez hasonló jogokat élvezett. Nem volt köztük jobbágy, szolga-

26

Benkő József: Transilvania specialis I. kötet. Kriterion. ISBN 973 36 0524 3. Bukarest, Kolozsvár, 1999. 196. o. Vékony: Magyar... im. 177. o. Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Balassi Kiadó, ISBN 963 506 106 4. Budapest, 1996. 101. o. 29 Róna-Tas im. 110 o. 30 Róna-Tas im. 110 o. 31 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 27. o. 27 28

9

rend. Bírói ítélet nélkül nem volt letartóztatható, csupán tettenérés esetén. II. Ulászló király 1499. évi kiváltságlevele már különbséget tesz a nemes és a nem nemes székely között. A nemes székely ha nemzetárulást követ el, elveszti székely jogállását, ha pedig az állam vagy a király ellen követ el felségsértést, a székelységét és a nemességét, sőt minden vagyonát elveszti, amely a kincstárra száll. Fontos megkötés, hogy a király az ilyen vagyont csak székelynek adományozhatja.32 Innentől kezdve a székelyek között szigorúan megkülönböztették a három rendet, vagyis társadalmi rangosztályt, melyek közül az első „elsők és kiváltképpen valók” (főemberek, főbbek, seniores, potiores, primores, legalább három nyíl földjük volt). Második a lófők (primipili, equites, lófejek, lovasok) rendje, kiknek lehetőségük volt arra, hogy lovon harcoljanak. A harmadik pedig a közrend, amelyet köznépnek (communitas, plebeji, XVI. sz.-tól pixidarii, puskás gyalogosok, darabontok, XVII. sz. végétől „szabad székelyek”, akiknek nem volt annyi anyagi erejük, hogy lovon harcolhattak volna) is neveztek. A lovasokat nevezték már a korai időkben is huszároknak, erre bizonyíték I. Mátyás király 1481-ben Veronai Györgyhöz írt levele, amelyben maga a király említi „könnyű lovasság, kiket huszároknak nevezünk” (Equites levis armaturae, quos husarones appellamus).33 Udvarhelyen a fellebbviteli székely főtörvényszéket az elsők és a lófejek rendjéből alkották.34 A székely székek hatásköre a katonai, bírósági és törvénykezési, valamint közigazgatási, ezen belül is önkormányzati, adózási, közgazdasági és egészségügyi területekre terjedt ki. A szék legfőbb hatásköre volt a törvénykezés peres ügyekben. A bíróság tagjai voltak a középkorban a szék kapitánya, a székbíró, a királybíró és 12 esküdt, akik a bírságokból jutalékot kaptak. Ez volt az elsőfokú fórum, amelyen minden pert kezdeni kellett.35 A szék törvényszékéről a fellebbezés Udvarhelyre került a nemzetgyűlés elé, s onnan a székely ispánhoz (comes Siculorum) és innen a király elé. Az 1505-i udvarhelyi nemzetgyűlés fellebbezési fórumul főtörvényszéket szervezett.36,37 Ennek 17 tagját Udvarhelyszék előkelői (primorok) és lófői közül választották élethossziglan.38

32

Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár III. Kötet 1270-1571. Kiadta a Székely Történelmi Pályadíj-alapra felügyelő bizottság, Kolozsvár, 1889. [a továbbiakban: Szabó: Székely Oklevéltár III...] 142. o. 33 Szekeres Lukács Sándor Dr.: Hunyadi Mátyás és a székelyek. (Székelyföld) XII. évf. 2008. november. [a továbbiakban: Szekeres: Hunyadi Mátyás…] 34 Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 306. o. 35 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 18. o. 36 Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 306. o. 37 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 18. o. 38 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 306. o.

10

Az 1506-i agyagfalvi nemzetgyűlés elrendelte, hogy az ítéletek 15 nap alatt végrehajtassanak.39 Az 1555-i perrendtartás elrendelte, hogy mindenkit csak saját székén perelhetnek először s onnan fellebbezhessenek a felsőbb fórumokra.40 Mária Terézia a bíráskodást egész Erdélyben egyöntetűvé akarván tenni, 1763-ban állandó törvényszékeket (continua tabula) szervezett. Ilyen alakul minden anyaszékben, 12 székülővel (assessores), továbbá 12 számfeletti székülőből és más alantas személyzetből, akik a főkirálybíró elnöklete alatt alkották az állandó törvényszéket, mely évenként hat ülésszakban végezte ezután a törvénykezést.

39 40

Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 316. o. Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 121. o.

11

3.

A székely jog (iuri siculicali) története

3.1.

A székely jog fejlődése az 1555-ös Székely Constitutióig

A székely jog sajátos fejlődési utat járt be. Már a legkorábbi okleveles emlékekből kitűnik a székelyek jogilag való különállása. A XV. század vége felé pedig már okiratokban is találkozhatunk a kifejezett székely joggal (iuri siculicali).41,42 A székely jog okiratokban történő megjelenése együtt járt azzal is, hogy az addig döntően szokásjogon alapuló jog mellett előtérbe került a tételes jog is, azaz a jogoknak írásos, törvénycikkekben történő rögzítése.43 A szokásjog a jog első formája, amely a társadalmakban az emberi cselekvés egyetlen korlátja volt a jog megjelenésének kezdetén. A szokásjog a mások cselekvéseihez való önkéntelen alkalmazkodás, valamint az erősebbtől vagy egy képzelt hatalomtól való félelem következtében alakult ki. A szokás követéséhez bizonyos idő feltétlenül szükséges, mivel az adott cselekvésnek elegendő számban kell ismétlődnie ahhoz, hogy kialakuljon az a vélemény, hogy a magatartás helyes és emiatt máskor is követendő.44 A székely szabadság egyik alapvető fontosságú része volt a birtokjog, amely elsősorban abban különbözött a Magyar Királyság többi részén érvényes birtokjogtól, hogy még hűtlenség, hazaárulás vagy felségsértés esetén sem volt elkobozható, továbbá öröklés esetén, ha nem volt leszármazó (magszakadás), akkor sem szállott a koronára, hanem a vérrokonok örököltek. Ha pedig még vérrokonok sem voltak, akkor a szomszédok örökölték a birtokot. Különleges, helyi szokásjogot ír le Dr. Szádeczky Kardos Lajos, amely szerint pl. Aranyosszék bogáti közös birtokán az örökös nélkül elhunyt székely földje azé lett, aki előbb vágta bele az ekéjét. Látható, hogy ennek a szokásjognak az is célja volt, hogy ne maradjon parlagon föld örökösödési vita miatt.45 A székelységhez tartozás kezdetben nemesi állapotot jelentett, mert ugyan az általa lakott területet nem királyi kiváltságlevél alapján kapta, hanem mint ősfoglaló. Később nemesnek számított, aki származásánál és birtokánál fogva mentes volt a pénzben vagy 41

Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 269. o. Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 121. o. és 135. o. 43 Pál-Antal Sándor: Székely önkormányzat története, Marosvásárhely, 2002. 25. o. 44 Horváth: A magyar magánjog... im. 114. o. 45 Szádeczky Lajos Dr.: A székelyek történeti intézményeiről. (Erdélyi Múzeum) 1902. 19. évf. 8. sz. [a továbbiakban: Szádeczky: A székelyek történeti...] 377. o. 42

12

természetben való kötelezettség alól, beleértve az egyházi tizedet. Később a nemességet a saját birtokukon élő székely főemberek (egregius) és a lófők (primipilusok) képezték. A székelyföldi nemesek azonban általában sokkal kisebb vagyonnal rendelkeztek, mint a máshol lakó nemesek. A székelyek birtokjoga még a magyar nemesekénél is erősebb volt. Azoké ugyanis hűtlenség esetén vagy magvaszakadtával a kincstárra szállt, a székely birtoka akkor is a családé vagy nemzetségé maradt, vagy rokonok nemlétében a szomszédra szállott azon jogi vélelem alapján, hogy az valamikor vérrokon lehetett.46 A székelyek életét a legkorábbi időktől kezdődően szigorú szabályok irányították. Ennek egyik első jele 1279-ből való, a telegdi (udvarhelyszéki) székelyek „törvény és statutumában” szereplő, különállásukra utaló szabályok.47 Egy oklevél szerint pedig V. István király 1270 és 1279 között megparancsolta a telegdi székelyeknek, hogy fogadják be maguk közé Lőrincet és fiát, Lestyánt két örökölt falvukkal (Szederjes és Szentkereszt) együtt. Rendelkezik a király arról is, hogy ezen személyek birtokait az erdélyi vajdák hatósága alól felmentette.48 Az adatok alapján úgy látszik, hogy a székelyek nem engedelmeskedtek a királyi akaratnak, mivel a két település továbbra is vármegyei hatóság alatt maradt.49 Így általánosságban elmondhatjuk, hogy Székelyföldön a király még birtokot sem adományozhatott, s a király kiváltságlevéllel sem tehetett senkit székellyé.50 A székelyek sajátos szokásjogának szabályait Werbőczy István is leírta a Tripartitumban, azaz a Hármaskönyvében 1517-ben.51 Károly Róbert király a Kászonszékben lévő Lak nevű havasi völgyet, amelynek a korábbi birtokosa örökösök nélkül halt meg, a székely Apor Sándornak adományozta, de az alcsíki székelyek hadnagyukkal (major exercitus) az élükön (vagyis hivatalosan) a királyi adományozás ellen tiltakoztak, és ősi örökségüket megtartották.52 Fontos megjegyezni, hogy a székelyek nem mint egyénileg érdekelt birtokosok, hanem mint a szék képviselői, vezetőjükkel együtt egy kihalt székely család gazdátlanul maradt jószága eladományozásának mondtak ellent. Így a székelység összességének közérdekéből a székelyek ősi birtokjogát védelmezték, hiszen kihalás esetén a székely communitas az

46

Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 27. o. Tüdős S.: A székely örökség... im. 206. o. 48 Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 3. o. 49 Pál-Antal im. 21. o. 50 Szabó Károly: A székelyek régi törvényei és szokásai. A régi székelység. Székely történelmi és jogi tanulmányok. Kolozsvár, 1890. [a továbbiakban: Szabó: A székelyek régi törvényei...] 186. o. 51 Werbőczy im. 3. rész, 5. cím, 385. o.; Pál-Antal im. 25. o. 52 Szabó: A székelyek régi törvényei... im. 185. o. 47

13

örökös. Bár maguk az Aporok is székelyek voltak, de a lényeg a jogelv érvényesülése volt, vagyis az, hogy a király a székely birtokkal egyáltalán nem rendelkezhetett, mivel Székelyföldön nem érvényesült a jus regium (a királyi kincstárra való háramlás joga).53 A székelyek szabadságának az egyik legfontosabb eleme volt a székelyek önkormányzati joga. A székeket az ott lakók által választott tisztségviselők igazgatták. A legfőbb tisztségviselő elnevezése a legkorábbi időkben a hadnagy (maior exercitus), más szóval a kapitány volt. Ahogy ezt Szádeczky Kardos Lajos is megállapítja, a székelység elsősorban katonai intézmény volt.54 Ezt mindenképpen figyelembe kell venni a székelység jogintézményei és szokásai eredetének kutatása során. A hadnagy volt a szék haderejének főparancsnoka, ő intézte a székely ispán rendeletére a hadfelkelést, és tartotta béke idején is a hadi szemléket, amit listrálásnak (máshol lustrálás55) neveztek. A hadnagy vezette a szék hadseregét, ha általános hadfelkelés volt. Ha csak részleges hadfelkelés volt, akkor a hadnagy helyett a hadsereg vezetője a szék által választott külön vezér is lehetett.56 Székelyföld önkormányzatának legmagasabb fóruma a nemzetgyűlés volt, amely minden székelyre kiterjedő törvényhozási és bírósági joghatósággal rendelkezett. A székely nemzetgyűléssel először egy 1344-ből származó oklevélben találkozunk.57 De innentől kezdve megállapítható az a szabály, hogy nem rendszeresen, de összehívták, amikor szükségesnek látszott. Az 1451. évi gyűlésen rendelkeztek a székely örökségben való elévülés idejéről és az oldalági örökösödés mikéntjéről is, ezekben az esetekben is a székelyek régtől megtartott szokása szerint.58 Bár közismert tény, hogy a középkorban a „régtől fogva megtartott szokás” gyakori hivatkozási alap volt, semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagyis

ezen

jogszokás

valamilyen

előzményét

feltételezhetjük.

Hunyadi

János

kormányzósága mély nyomot hagyott a székely jogban. Többek között először szerepel oklevelekben a fiúleány jogintézmény. Innentől kezdve oklevélben foglalt határozatként lehetett erre a szabályra hivatkozni. Hunyadi János a székely jogokat és kiváltságokat általában is rendezte és oklevélbe foglalta. Ezeket 1466-ban a zabolai székely nemzetgyűlésen megerősítették.59

53

Jósa János: Adalékok a székelyek régi történetéhez. Szamosújvár, 1913. 37.o. Szabó: A székelyek régi törvényei... im. 378. o. 55 Tüdős S.: A székely örökség... im. 206. o. 56 Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 138. o. 57 Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 51. o. 58 Kilyéni Székely Mihály: A nemes székely nemzetnek Constitutioji, Privilégiumai és a’ Jószág’ leszállását tárgyazó némely törvényes ítéleti több hiteles Leveles-tárokból egybe-szedve. Pest, 1818. 59 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 42. o. 54

14

Természetesen a székely örökség 1451-ben, oklevélben való rögzítése nem azt jelenti, hogy csak ekkor jelenik meg először az örökösödés rendjének ilyen fajta szabályozása, hanem csak ebből az időből van biztos tudásunk arról, a székelyeknek önálló örökösödési szabályai vannak. Ez az örökösödésre vonatkozó előírás mélyen beleivódott a székelység jogtudatába. Dr. Szekeres Lukács Sándor jogász szerint még a XX. század közepén is, a hagyománytisztelő székelyek többsége az örökség megnyílásánál ezt a szabályt alkalmazta, vagyis a fiúk örökölték a családi házat, a kül- és belterületi földterületeket.60 A székely családoknál a fiú örökölte a családi házat, több fiú esetén igyekeztek mindegyiket úgy kiházasítani, hogy katonalegény korára legyen saját háza, a lányoknak pedig bútort kellett csináltatni. Ha több fiú örökös volt, akkor pedig a legkisebb fiú örökös maradt a családi házban (az ősben, „öss”-ben), a többi fiúnak viszont addig saját házat kellett építeni, ami nem volt különösen nehéz, hiszen a székelyeknek nagyon sok erdejük volt és jól értettek a fa megmunkálásához. A nagyobb munkálatok elvégzését együttesen (kalákában) végezték, az egész rokonság összefogott, sőt a faluban lakók általában segítettek, hogy gyorsan és nagyobb költségek nélkül elkészüljön az új ház. Az 1455-ös zabolai gyűlésen a székely ispán elnöklete alatt a magyar főnemesek és a székely székek lakosságának és természetesen vezetőinek nagy része részt vett. Ez a nemzetgyűlés fontos határozatokat hozott, többek között arról döntött, hogy akik a székelységet régi szolgaságába akarják taszítani, életükkel fizessenek és vagyonukat elkobozzák, méghozzá a kegyelem lehetősége nélkül. Az igazságtalan esküdtre pedig bőre lenyúzása és szalmával való kitömése várjon.61 Ezt a gondolatot folytatta az udvarhelyi nemzetgyűlés is 1505-ben, amely az igazságtalan bírákat számkivetésre, továbbá ingóságainak és örökségének elvesztésére ítéli. Sőt, azokat is arra ítéli, akik a megkegyelmezésükért fáradoznak.62 A lustra mint általános katonai összeírás kezdetét onnan lehet számítani, hogy I. Mátyás király 1473. december 9-én elrendelt egy általános összeírást (generalis collustratione), miszerint a maros- és udvarhelyszéki lófőket és gyalog katonákat össze kell írni.63,64,65 60

Szekeres Lukács Sándor Dr.: A székely jogról. 2006. Letöltve 2010-ben: http://www.szekelyszallas.hu [a továbbiakban: Szekeres: A székely jogról...] weboldal, 25. bekezdés 61 Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 84. o. 62 Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 307. o. 63 Imreh István – Pataki József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVIII. század elején. In: Székely felkelés 1595–1596. Bukarest, 1979. 146. o. 64 Székely Oklevéltár. Uj sorozat. 4–8. köt. Székely népesség-összeírások. 1575–1692. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi: Demény Lajos. Kolozsvár, 1998–2000, Marosvásárhely, 2006. 65 Tüdős S. Kinga: Erdélyi Hétköznapok. I. Rákóczi György hadiszemléje a Székelyföldön 1635. Budapest, 2001.

15

A székely öröklési jog fejlődésének következő állomása volt az 1473-ban Mátyás királytól elnyert privilégium, amely szerint a székelyeken „ezután semmi pénzbeli Exactiok ne

tétessenek,

és

hogy

a’

Primoroktol

a’

Primipilusok

és

Pixidariusok

megkülönböztessenek.”66 A kapitány szó azóta általános, mióta az erdélyi fejedelmek nevezték ki azokat. Általában a székelyek kapitánya egyben Udvarhely és Várhely királyi várak várnagyai is voltak.67 A korai időkben a hadnagy volt a törvényszék elnöke és az ítéletek végrehajtásáról is gondoskodott azzal, hogy ő hajtotta be a bírságokat. A behajtott bírságokból a hadnagy részesült. Az 1555. évi összeírás szerint az ökörsütés nevű önkéntes adomány esetén is fontos szerepe volt a hadnagynak, s ezért díjazásként a nagyobb székekben 24, a kisebb székekben 12 ökröt kapott.68 1506-ban ismét Udvarhelyszéken a következő szöveggel hívták össze a székelyeket: „Székelyország földének lakói és az egész Székelyföldön lévő székelyeknek közönségesen minden felső és alsó renden levői Udvarhelyszéknek Agyagfalva nevű majorjában az mü országunknak közönségesen való szükséges dolgaiért kiváltképen való gyűlést hirdettek és rendeltek, hogy a külömb-külömbféle egyenetlenségeket és hitván szokásokat eltörlenék és hadnák”.69 A fentiekből fontos következtetésként levonhatjuk, hogy a székely nemzet nemzetgyűlést a saját akaratából és elhatározásából hívhatott össze. A nemzetgyűlés konkrét összehívója a székely ispán vagy Udvarhelyszék, az anyaszék kapitánya. Erre az utóbbira II. Ulászló király 1499-iki kiváltságlevele alapján volt lehetőség. Ennek az volt a jelentősége, hogy szükség esetén Udvarhelyszék kapitánya összehívhatta a székelyek három rendjének összességét, nem kellett ehhez sem a székely ispán, sem a király engedélye. A nemzetgyűlésen vagy a székely ispán, vagy Udvarhelyszék kapitánya elnökölt. A székely nemzetgyűlés hatásköre tág volt. Hatalma annyiban nagyobb volt a királyénál, hogy jószágvesztésre is ítélhetett, amihez a királynak a székelyek esetében nem volt joga. A székely nemzetgyűlés további feladatai voltak a törvények meghozatala és a

66

Kilyéni Székely im. 16. o. Szabó: A székelyek régi törvényei... im. 380 o. 68 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 125. o. 69 Szabó: Székely Oklevéltár I...im. 313. o. 67

16

bíráskodás, 1505 előtt másodfokú bíróságként is működött, továbbá megszavazta az ökörsütés nevű önkéntes adományt is. A székelyeknek eredetileg nem kellett adót fizetniük, mivel szabad és hadköteles nemzet jogállásuk volt. Ehelyett csak ún. ökörsütés nevű ajándékot adtak a királynak ünnepélyes alkalmakkor, ami elég jelentős volt, mivel minden egyes telek után egy ökröt adtak, de ennek önkéntes voltát mindig hangsúlyozták. Később ezt ököradónak nevezték, amelyre utoljára 1555-ben került sor, de az ökörsütést, mint önkéntes ajándékot később az erdélyi fejedelmek idején felújították.70 Az ököradót hagyományosan Székelyvásárhelyen szokták a székelyek a magyar királynak beszolgáltatni.71 Székelyvásárhely (akkori helyesírással Székely-Vásárhely) Marosvásárhely korábbi neve volt, amíg 1616. április 29-én Bethlen Gábor erdélyi fejedelem rendeletével ki nem emelte Székely-Vásárhelyt mezővárosi minőségéből és tette szabad királyi várossá. Ugyanekkor hivatalosan is megváltoztatja a nevét Marosvásárhelyre (korabeli írásmóddal Maros-Vásárhelyre). Orbán Balázs szerint már 1609-ben is megtalálható a „Maros” előnév egy okmányban a város levéltárában.72 II Ulászló 1499-iki kiváltságlevele korlátozta a székely nemzetgyűlés hatalmát azzal, hogy a közszabadság ellen vétők és a nemzetgyűlés által fő- és jószágvesztésre ítélteknek fenn kívánja tartani a legfelső bírói fórumhoz, a királyhoz történő fellebbezés jogát, azon az alapon, hogy ne lehessen ez elzárva a királyi tekintély elől.73 Ezután az 1506-os agyagfalvi nemzetgyűlés az 1499-iki kiváltságlevéllel létrejött helyzetben úgy határozott, hogy a nemzetgyűlésnek is fenntartotta a kegyelmezés jogát. Eszerint a pártütő, nemzetáruló minden tisztességét és becsületét elveszítse, ne viselhessen többet tisztséget és Székelyországban ne lakhasson többet, de az örökségét, a hagyatékát örökösei megkaphassák. Rendelkeztek arról is, hogy az ilyen elítéltnek csak vagy a király, vagy a székelység egésze adhasson kegyelmet. Ez azt jelenti, hogy elismerték a király kegyelmezési jogát, de azzal egyenrangúként kinyilvánítják a székely nemzetét is. A székely szék második tisztviselője volt a székbíró (további elnevezések: főbíró, judex terrestris, judex sedis). A főbíró feladata a szék esküdtjeivel való közös bíráskodás volt. A

70 Szádeczky Kardoss Lajos Dr.: Erdély és Mihály vajda története. Kiadta: Szabó Ferenc, Temesvár. Sorozat: Történeti, nép- és földrajzi könyvtár; 58. 1893. 314. o. 71 Bod Péter: Siculia Huno Dacica. Kézirat, Collectanea Hung. 1028 szám. Teleki-könyvtár, Marosvásárhely. 56. o. 72 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Ráth Mór Bizománya. Nyomtatott Panda és Frohna Könyvnyomdájában, Pest, 1868. XVIII. fej. 73 Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 143. o.

17

főbíró jövedelme részben a bírságok egy részéből, részben pedig az ökörsütésnél székenként 12-18 ökörből állt.74 A kiegyensúlyozottság érdekében a hadnagyság és a bíróság intézményének betöltése váltakozott a nemek és ágak szerint, de minden esetben a szék választotta. 1461-ben I. Mátyás király megerősítette Kászonszék egy kiváltságát, amit még Zsigmond királytól kapott. Ezek szerint Kászonszék maga választhatta a hadnagyot és a székbírót.75 Ezt a választási jogot később, 1462-ben elvesztették. A királyi hatalom képviselője a székelyek felé a székelyek ispánja (comes Siculorum) volt, melyet sohasem székely, hanem magyar főnemes töltötte be. Később az erdélyi vajdák, majd az erdélyi fejedelmek viselték a székelyek ispánja címet. A legelső székely ispánról 1235-ből vannak adataink. A székelyek ispánja kezdettől fogva a király hivatalnoka volt, időnkét egyszerre két székely ispán is ismeretes, továbbá voltak helyetteseik is, alispánok (vicecomites) is, akiket ők neveztek ki. Az erdélyi vajdák általában az erdélyi alvajdákat nevezték ki székely alispánná. A székelyek ispánja volt a székelyek fővezére és főbírája, akihez a pereket a főtörvényszékről fellebbezték. A székely ispán elnökölt a székely nemzetgyűlésen is, s ő intézkedett a székely haderő mozgósításáról véres kard vagy rendeletek segítségével. 1429 óta a székely ispánnak ugyanúgy két bandériumot kellett tartania, mint a vajdának.76 A székely ispán fő jövedelme Törcsvár és Görgény várának uradalmi haszonélvezete volt, továbbá a beiktatása alkalmával mind a hét széktől egy-egy lovat kapott.77 A székelyek önkormányzatának és törvénykezésének elsőfokú fóruma a székgyűlés volt. A legkorábbi időkben minden szabad székely embernek joga és kötelessége volt a székgyűlésen részt venni. Később azonban a harmadik rend már nem vehetett részt azokon. A székgyűlés fontos feladata volt a szék önkormányzati és közigazgatási ügyeiben való intézkedés, továbbá a perekben bíróságként való eljárás.78 Egy érdekes esemény történt 1404-ben, amikor Zsigmond király Miklósvárszéknek jogot adott arra, hogy a többi székhez hasonlóan törvénynapot tarthassanak és a perekben ítéljenek. A későbbiekben már nem a székgyűlés, hanem csak az előkelők ítélhettek a perekben. Újabb fejlődési állomás volt, hogy a XV. században létrejöttek esküdtszékek. Pl. 1466-ban 74

Szádeczky: A székelyek történeti... im. 379. o. Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 195. o. 76 Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 126. o. 77 Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 141. o. 78 Szádeczky: A székelyek történeti... im. 381. o. 75

18

a zabolai gyűlés határozatot hozott arról, hogy más székek mintájára 12 esküdtet választanak. Ezek fele az előkelők, fele pedig a köznép közül került ki. A székelyföldi jogrend demokratizmusát fejezi ki az 1466-os zabolai rendelkezéseknek az a része, amikor elhatározták, hogy „a székbírók és kapitányok addig törvényszéket ne tarthassanak vagy ítéletet ne hozhassanak, amíg az esküdtek az előző módon meg nem választatnak”. Mégis ha előfordulna, hogy egy adott székely szék bíróságán olyan döntés születne, mellyel valaki nem ért egyet, akkor az ítélettel elégedetlen fél fellebbezés útján Udvarhelyszék bíróságához fellebbezhet. Amennyiben az Udvarhelyszék bíróságának ítéletével sincs megelégedve valaki, akkor a székelyek ispánjához, és azután legvégül a magyar királyhoz fordulhat. Minden székelynek az ügyét először a saját székbeli bíróságán kellett elindítania. A székely jogalkotók nagyon vigyáztak arra, hogy a megválasztott esküdtek tisztségükben tiszteletben legyenek tartva, ezért ha valaki az esküdteket tevékenységükért bármely gyalázkodó vagy sértő szóval illette, az ilyen tettért tizenkét márka pénzbüntetéssel büntették. Rendelkeztek arról a legkisebb bírósági testületről, melyben még meg lehet tartani egy bírósági tárgyalást, ha a tizenkét esküdt közül valaki vagy valakik nem tudnának megjelenni. Abban az esetben lehetett csak megtartani a tárgyalást és ítéletet hozni, ha tizenkét esküdtnek legalább fele jelen tudott lenni a tárgyaláson. A kapitányok és a bírák illetékessége volt a tanúvallomások vagy más bizonyítékok összegyűjtése.79 Fellebbezési fórumként eleinte vagy az anyaszék, Udvarhelyszék (as Udvarhely sedem scilicet universalem), vagy pedig a székely nemzetgyűlés elé fellebbezték a pereket. Harmadfokú bíróságként a székely ispán, legfelső fokon pedig a király járt el. Az 1499-ben Ulászló által adott privilégium szerint is a pereket először a székeken kellett tárgyalni, másodfokon Udvarhelyszékhez lehetett fellebbezni. Harmadfokon a székely ispánhoz, legfelső fokon pedig a királyhoz fellebbezhettek.80 A székely perjog fejlődésének következő állomása volt, amikor 1505-ben az Udvarhelyen tartott nemzetgyűlés az összes székely számára külön fellebbezési törvényszéket állított fel. Ez a törvényszék Udvarhelyen székelt és 17 tagja volt. Ezek közül 4 főember, 13 pedig lófő volt. De érdekes módon mind a 17-en Udvarhely és

79 80

Szekeres: Hunyadi Mátyás... im. Szabó: Székely Oklevéltár III... im. 142. o.

19

Keresztúr székekből kerültek ki. A fellebbezési törvényszék tagjait a székely nemzetgyűlés választotta meg.81 1505-ben Udvarhelyen tartottak nemzetgyűlést, ahol „a mi országunknak régi szokása szerént néminemű szükséges dolgaink véghez viteleért és némely illetlen szokásoknak megjobbításáért”... „Szent Erzsébet Királyné nap után ötöd nappal” ... „Közönséges Gyűlést hirdetünk”.82 A székely jogfejlődés egyik csúcsa az 1506-ban, a Székelyudvarhelytől 10 km-re nyugatra található Agyagfalván tartott székely nemzetgyűlés által elfogadott Székely Nemzeti Constitutio, ami azután döntő szerepet játszott a székely jog későbbi fejlődésében.83 A constitutio szó több értelemben is használatos. A székely jog története során a székely székek gyakran alkottak szabályrendeleteket, amelyeket constitutionesnek neveztek.84 Ezekhez képest kiemelkedőek a székely nemzetgyűlések által alkotott constitutiók, s különösen az 1506-os agyagfalvi székely nemzetgyűlés által elfogadott Constitutio, amit az 1555-ös székelyvásárhelyi (ma Marosvásárhely) székely nemzetgyűlés is megerősített. Ezt nevezik Székely Nemzeti Constitutiónak, létrejötte évének pedig szokták mind az 1506., mind az 1555. évet tekinteni. Jelentősége, hogy összefoglalja a székely jog addig elért eredményeit, illetve az akkori állapotát. Az

1505-ös

Székely

Nemzeti

Constitutiót

azután

megerősíti

az

1555-ös

Marosvásárhelyen tartott székely nemzetgyűlés is. Ezen az I. Ferdinánd király (15261564), valamint Dobó István és Kendi Ferenc erdélyi vajdák idejében 1555. április 24-ére Székelyudvarhelyre

összehívott

székely

nemzeti

gyűlésen

történt

a

székelyek

jogszabályainak összeírása, ami egy kodifikálás volt: „A székely nemzetnek a törvénykezést és igazságszolgáltatást illető régi szokásos törvényei melyeket a székely nemzeti gyűlés összeírt, s Kendi Ferencz és Dobó István erdélyi vajdáknak bemutatván azok által megerősített, Székely-Udvarhelyt 1555. április 28-dikán”.85,86 Ennek keretében a székelyek jogszokásait is megerősítették a 88 pontból álló törvénycikksorozatban. Az itt összeállított Székely Constitutióban (alkotmányban) van lefektetve a székelyek egész jogélete.87 Ebben szerepelnek a bíráskodás és pereskedés

81

Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 306. o. Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 306. o.; Kilyéni Székely im. 30. o. Kilyéni Székely im. 33. o. 84 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 5. o. 85 Tüdős S.: A székely örökség... im. 207. o. 86 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 119. o. 87 Tüdős S.: A székely örökség... im. 207-208. o. 82 83

20

módjai, az illetékek, a birtokjog, az örökösödés, ezen belül is a fiúleányság, a büntetőjog, hatalmaskodás, magánjog, sókereskedés, hadügy, stb.88 Ezek a törvénycikkek a székelyek jogéletének fontos részei. Tartalmukat az évszázados gyakorlat fejlesztette ki, s ez maradt a székely törvénykezés alapja 1848-ig. Azért, hogy a szokásjog ne változzon, Dobó István és Kendi Ferenc 1555. április 28-án a Székelyudvarhelyi országgyűlésen ezt meg is erősítették a következő szöveggel: „Valamely embernek fiai-is, Léányai-is vannak, az Örökség a’ fiat illeti: de a’ Léányt kiki az ö Széke Törvénye ſzerént ki-házasíttsa. Ha két Férjfi egy ember gyermekei; egyiknek fia vagyon, máſiknak Léánya vagyon; a’ Léány olly örökös az Attya Örökségében, mint a’ fiu. Valamely embernek két Léánya vagyon, és fia nintsen, a’ Léány olly örökös az Attya örökségben, mint a’ fiu; de ha a’Léányoknak fiok-is léſzem ‘s Léányok-is; a’ fiu a’ Léányt ki-házaſithatja belölle.”89 Ennek alapján amelyik székely férfinak fia is és lánya is volt, az öröksége csak a fiát illette, a lánynak a kiházasításon kívül más abból nem járt. Ha valamelyik ágban volt fiú, addig a lány az örökségből nem részesülhetett, így ezért sikerrel pert sem indíthatott. Ha viszont egy ágban nem marad fiú, akkor a leszármazásban legközelebbi lány kapja az örökséget úgy, hogy ha a fiú nélkül meghalt székelynek két vagy több lánya maradt, akkor az apjuk utáni örökség ugyan egyenlő részben illeti őket, de a legkisebb választhatja meg a lakóhelyet. Ha pedig a lakóhely egyiknek juttatása esetén a többiek nem kaphatnának megfelelő értékű részt, akkor a lakóhely is egyenlően osztódik meg közöttük az örökség többi részével együtt.90 A Székely Constitutio további rendelkezései szerint „székely ember örökségét semmiképpen el nem vesztheti, ha a fejét, hitetlenségét elvesztené is, hanem atyafiára marad”.91 Továbbá „atyafi atyafi ellen idegennek semmijét el nem adhassa”.92 Rokonnak az eladó birtokhoz elővételi joga volt. A Székely Alkotmány szerint „ha valamely örököt eladnak és a kit illetne meg nem kínálnák véle, ha megveheti az örökséget, adják néki”.93 A birtokjog 32 év alatt évült el, ha közben nem tiltakozott senki. Zálogban lévő birtok esetén azonban nem volt időmúlás, vagyis elévülés, továbbá nem volt elévülés „vérgyökér” esetén sem. Ez utóbbi indoka az volt, hogy a vér szerinti rokonok között időmúlás nem lehetett.

88

Kilyéni Székely im. 40. o. Nagy-Aitai Cserei Farkas: A Magyar és Székely Aszszonyok törvénett. Kiadta: Nagy-Aitai Cserei Farkas, Kolozsvár, 1800. 73-74. o. 90 Nagy-Aitai Cserei im. 72-74. o. 91 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 121. o. 92 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 121. o. 93 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 121. o. 89

21

Nagy-Aitai Cserei Farkas szerint „A Székelyek ollyan Törvénnyel, és ſzabadsággal bírják Örökségeket, a’ minémüvel bírták a’ több Magyarok a’ magokét mind addig, mig kereſztényekké lettek, és Királyt válaſztván, ‘s koronázván magoknak, a’Nemesitést, és Joſzág oſztogatását arra bízták,94 valamint az akkor a’ Magyarok meg-tſelekedték, és a’ Jóſzágot melyet fegyverekkel kerestek vala, Király Adómánnya mellett kivánták bírni, ugy most a’ Székelyek, tulajdon Örökségeket, magok földökön, melyet fegyverek után bírnak ők-is ſzabad jó akarattyokból Király Adómánya alá botſáthattyák, ‘s a’ Magyar Atyafiakkal (mert egy Nemzetségből való a’ Székely a‘ Magyarral) egyenlöképpen bírhattyák.”95

3.2.

A székely jog 1555-től 1848-ig

A székely jogrendszer fejlődésében különösen lényeges az önálló erdélyi állam létrejötte, amelynek első, saját jogszabályai az 1540. augusztus 29-i segesvári országgyűlésen hozott határozatokkal kezdődtek. Erdély önálló törvényhozása ezzel az országgyűléssel kezdődött.96 Az erdélyi jog sajátossága, hogy a korább hozott magyar törvények ezek után is hatályosak maradtak. Erdély önálló jogfejlődése 1848-ban szűnt meg, amikor a magyar törvények hatályát kiterjesztették Erdélyre. Az Erdélyi Fejedelemségben nagy számban alkottak törvényeket és országgyűlési határozatokat.97 Ezeket a határozatokat, törvényeket egységes szerkezetbe kívánták foglalni, ezért létrehoztak egy magyar nyelvű törvénykönyvet, amelyet II. Rákóczi György (1648-1657) uralkodása idején 1653. március 15-én törvénybe iktattak Approbatae consitutiones regni Transilvaniae et Partium Hungariae eidem annexarum (fordítása: Erdélyország és Magyarország

hozzákapcsolt

részeinek

jóváhagyott

végzeményei)

néven.98

A

törvénykönyv összeállítása során a szöveget szerkesztették és az elavult törvényeket kihagyták belőle. Az Approbáták első része a vallásügyről, a második az alkotmányügyről, a harmadik a rendi jogokról, a negyedik a peres eljárásról, az ötödik pedig a közigazgatási kérdésekről szólt.99 A későbbi törvényeket I. Apafi István idején szintén egy bizottság állította össze Compilatae contitutiones címmel 1669-ben.100 A későbbi törvényeket nem foglalták

94

Werbőczy im. I. rész 3. cím Nagy-Aitai Cserei im. 85-86. o. 96 Horváth: A magyar magánjog... im. 92. o. 97 Horváth: A magyar magánjog... im. 92. o. 98 Approbatae consitutiones regni Transilvaniae et Partium Hungariae eidem annexarum. Nagyvárad, 1653, Kolozsvár, 1677, Tótfalusi Kis Miklós nyomdája: Kolozsvár, 1696. [a továbbiakban: Approbata...] 99 Horváth: A magyar magánjog... im. 92. o. 100 Compilatae constitutiones regni Transilvaniae et Partium Hungariae eidem annexarum. Kolozsvár 1669, 1670, Tótfalusi Kis Miklós 95

22

hivatalosan rendszerbe. A legfontosabb, 1744 után alkotott törvényeket többször is kiadták a két előző törvénykönyvvel együtt Articuli novellares címmel.101 A XVI. században megszűntek a székely nemzetgyűlések, az utolsó az 1555-i volt, amely a székely szokásjogot törvénybe iktatta. Innentől kezdve Erdélyben rendszeresen tartottak országgyűléseket, és ez feleslegessége tette a székely nemzetgyűlést, s a fejedelmi hatalom sem üdvözölte volna. A székely nemzetgyűléseknek annyi folytatása volt a XIX. században, hogy az erdélyi országgyűlések megnyitását megelőzően a három nemzet (a magyar, a székely és a szász) nemzeti gyűlést tartott. Az utolsó ilyen székely nemzetgyűlést 1848. október 16-17-én tartották Agyagfalvában. Ezt gróf Mikó Imre kincstárnok, választott elnök vezette és kb. 30 ezer székely gyűlt ezen össze. Itt határozták el a haza védelmére a hadfelkelést.102 1556-ban, Izabella királynő lengyelországi száműzetéséből történt visszatérése után komoly veszélybe került a székely örökség védelmét szolgáló szokásjog alkalmazhatósága. Az 1557-ben tartott országgyűlés ugyanis úgy döntött, hogy hűtlenség esetén a székely is elveszítheti fejét és minden jószágát. Ezt követően több alkalommal is megkísérelték a székelyek

különállásának

felszámolását,

a

székely

örökség

folyamatosságának

megakadályozását és a székelység megadóztatását. Erre példa János Zsigmond 1558. és 1559. évi országgyűléseken hozott végzése, melyekben a királybíróknak a széki tisztviselőkkel szembeni hatáskörük erősítése mellett a székelység rendjei közötti feszültséget is növelték azzal, hogy a két kiváltságos rend, akkori szóhasználattal a „fűfű székelyeket” és az „igaz gyökér szerinti lófű őstől” származottakat felmentették az adózás alól, míg a szabad székelyeket adófizetésre kötelezték. Ilyen jogfosztások után a székelyek számára nem maradt más lehetőség, mint a fegyveres felkelés.103 Erre 1562-ben került sor, amikor a székelyek összegyűltek Székelyudvarhelyen és felesküdtek, hogy addig nem teszik le a fegyvert, amíg vissza nem állítják elrabolt szabadságjogaikat. A felkelést leverték, és a székelyeknek kegyetlen megtorlást kellett elviselniük. Ezt követően 1562ben a segesvári országgyűlés olyan határozatot hozott, ami szerint a hűtlenségbe esett székely vagyonát a király elkobozhatja, majd eladományozhatja. A törvény szövege: „Minthogy a’ Székelyek régi szabadságokban bízván, hogy eök Joszágokat, örökségeket el nem veszetenék, ’ Királly Méltósága ellen, és Országunknak békességes állapottya ellen

nyomdája: Kolozsvár, 1696. 101 Horváth: A magyar magánjog... im. 92. o. 102 Szádeczky: A székelyek történeti... im. 384. o. 103 Tüdős S.: A székely örökség... im. 208. o.

23

sokszor feltámadnának ... kikből Országunkra nagy romlás következett; azért hogy minden efféle gonoszságnak és támadásnak okai közüllünk kivettessenek végeztük – eók is azonképpen mint a’ Nemesség és Országbéli több Híveink, örök hitetlenséggel büntessenek és mind fejeket, Jószágokat és örökségeket elveszessék...”.104 Így az 1562-ben Segesváron tartott országgyűlés korlátozta a székelyek birtokjogát azzal, hogy a székelyek „mind fejenként jószágokat és örökségeket elveszessék”.105 Ezt a kiváltságot az 1601. évi országgyűlés sem állította vissza, pedig az a székelyek régi szabadságát általában visszaadta.106 A későbbi országgyűléseken János Zsigmond király egész falvakat adományozott az őt szolgáló főembereknek és lófőknek a szabad székelyek rovására. 1562 után a királybíró foglalta el a székbíró helyét, s ő vált a szék legfőbb tisztségviselőjévé. A királybíróság intézménye nem volt korábban sem ismeretlen, de az ezt megelőző időkben csak a szék törvényszékének ellenőreiként működtek. A királybíró helyettese az alkirálybíró volt. Az 1555-ös Székely Constitutio szerint a királybírák dolga, hogy a székhelyeken legyenek, és egy évig a székbírákat három alkalommal ellenőrizzék.107 1591. június 4-én a marosszéki puskás székelyek és századosaik kérésére Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem rendezte ügyeiket és megállapította jogviszonyaikat. Ennek kapcsán a közrendbe tartozók, abban az időben már darabontoknak nevezettek ügyeivel is foglalkozott a fejedelem. Ennek kapcsán intézkedett arról, hogy amely darabont szükségtől kényszerítve örökségét eladni akarná, annak megvásárlására vagy zálogba vételére elsősorban a gyalogoknak legyen joguk, s kölcsönösen egymásnak adják el, nehogy rendjük elszegényedvén, hivatásuknak eleget tenni ne tudjanak. Ha mindkét nemen magvuk szakadna, örökségeik darabont rokonaikra szálljanak. Ha fiúmagzatuk nem lenne, de lányuk marad: az örökölje és az, aki nőül veszi; ha darabont fia, vagy szabados jövevény (de nem fejedelmi, vagy földesúri jobbágy), a gyalogság rendjébe olyan joggal vétessék be, aminővel az elhunyt bírt. Ilyen kiváltságot a többi székekben lévő darabontok is nyertek Báthory Zsigmond fejedelemtől.108 Báthory Zsigmond 1591. július 15-én az udvarhelyszéki gyalogoknak birtokügyeikről is adott kiváltságlevelet, amelyben meghagyta az udvarhelyi kapitánynak és a szék

104

Kilyéni Székely im. 52-53. o. Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 162. o. 106 Szádeczky: A székelyek történeti... im. 378. o. 107 Szádeczky: A székelyek történeti... im. 379. o. 108 Szádeczky: A Székely Nemzet... im. 67. o. 105

24

tisztjeinek, hogy az Udvarhelyszékben lakó gyalog székelyeket ne háborgassák örökségeikben, akiknek pedig örökségeik nincsenek, lakó falvaikban „nyíl szerinti szántóföldeket és kaszálókat adni és szakasztani tartozzanak”.109 Bár sok küzdelembe került, végül is a székelyek elérték, hogy 1601. december 31-én Déván Báthory Zsigmond fejedelem ismét lehetővé tette a székek számára, hogy szabadon választhassanak kapitányokat, de most már azzal a megkötéssel, hogy a köztük lévő nemesek közül kellett választani. Azonban ez a választás korlátozott jogokat adott, mivel a széknek négy alkalmas embert kellett kijelölnie, amelyek közül az erdélyi fejedelem maga választotta ki a kapitányt. A XVII. században már újra a fejedelem nevezte ki a kapitányt.110 Az 1601-ben Báthory Zsigmond kiváltságlevelében hivatkozik a székek kérésére, amelyben az erdélyi rendek egy régi oklevelét mutatták be neki. Ez biztosan az 1595. szeptember 15-én, a feketehalmi országgyűlésen kapott szabadságlevél volt. Báthory István úgy fogalmaz a kiváltságlevelében, hogy a székelyek a fegyverviselésre alkalmasabbak, mint a jobbágyságra, s megmutatták, hogy lelkükben még él a hun erő és dicsőség (robur, decusque illud Hunnicum). Az indokolásban szerepel, hogy megtekintette a székelyek őseinek jeles és hű szolgálatait a régi dicső magyar királyok iránt, számos győzelmeiket a török és más ellenség felett, különösen hogy az 1595-ös havasalföldi hadjáratban milyen hősiesen harcoltak, ahol idegen nemzetek is megcsodálták hősi vitézségüket, főként azonban hogy a mostani időben mily hűségesen szolgáltak neki és ragaszkodtak hozzá a németek fenyegetései ellenére. Mindezekért Maros-, Csík- (és bizonyára a többi) székek lakosait kiemeli a pór és nem-nemes állapotból és rendből, amelybe az idők viszontagságai (injuria) következtében jutottak, és kiveszi a nemesek és bárki mások hatalma alól, és az ő igazi székely szabadosai sorába és rendjébe iktatja és felszabadítja minden adófizetéstől, tized- vagy kepeadástól és minden jobbágyszolgálattól; megengedvén, hogy ezentúl azon szabadalmakkal és kiváltságokkal éljenek, aminővel őseik éltek a régi dicső magyar királyok idejében (hacsak a szék közös akaratából valamely visszaélést eltörölni és megjavítani nem kívánnának). Úgy mindazáltal, hogy az ő mondott szabadosai (libertini), ivadékaik és utódaik jól és katonásan felfegyverezve minden táborozásban hűségesen szolgáljanak. További kegyként a fejedelem megengedte, hogy tisztjeiket vagy kapitányaikat (praefectos seu capitaneos) a közöttük lakó nemesek sorából szabadon választhassák; amiben olyan rendet kíván

109 110

Lőtsey Spielenberg László: A nemes székely nemzetnek jussait világosító némely darab levelek. Marosvásárhely, 1837. 47. o. Approbata... im.

25

megtartani, hogy a nemesek sorából évenként 3-4 vagy több tekintélyes és hadban jártas férfit válasszanak és terjesszenek fel, hogy azok közül kettőt, kiket leginkább alkalmasnak lát, kapitányukul kinevezze.111 Az így felszabadított székelyek (libertini) és ivadékaik kötelesek személy szerint és pedig a lovasok jó lóval, karddal (hegyes tőrrel), kopjával, dárdával, páncéllal, vas mellvédővel, sisakkal, pajzzsal, a gyalogok pedig puskával és egyéb hadiszerszámmal rendesen felszerelve, az ő és utódai parancsára, minden hadfelkeléskor, akár általános, akár részleges legyen az, minden eshetőségre készen lenni és neki s a hazának életük feláldozásával is minden időben hűségesen szolgálni. A vadakat, halakat és havasokat pedig a régi szokás szerint szabadon használhatják. A csíki vasbányát külön arra rendelt emberei által fogja műveltetni, az ő szabadságuk sérelme nélkül. Hogy pedig a köztük lakó nemesek és a felszabadított székelyek között a béke állandó legyen és megszilárduljon, a szabadosok adják meg a nemeseknek a köteles tiszteletet, és ne merészeljék azokat személyükben és jogosan bírt jószágaikban háborgatni; viszont a nemesek is atyafiságos kölcsönös szeretettel viseltessenek irántuk. Amit a nemesek a székelyek támadása előtt ősi jogon, vagy szerzeményként s azután is jogszerűen bírtak, udvarházaikat, jobbágyaikat, kertjeiket, szántóföldeiket, erdeiket, rétjeiket, halastavaikat, malmaikat stb., azokat ezentúl is békésen bírhassák. Az elzálogosított birtokokat a zálogdíj fejében vissza kellett adni a korábbi birtokosoknak. Ha egy nemes azt a birtokot vagy székely-örökséget, melyet a fejedelem vagy elődei adományoztak neki, másnak adta, eladta, cserélte vagy zálogosította volna, az ilyen adás-vétel nem érvényes.112 A székely szék törvényszékének tagjai a királybírákon kívül a székülők voltak, akikkel a bíró és a kapitány ítéleteket hoztak. A székülőket, a bírót és a kapitányt a két első rendből évente választották, de a zabolai gyűlés 1466-ban kimondta, hogy a 12 esküdt felét a községből kell választani. Ugyanakkor a XVI. században már újra érvényesül, hogy az első két rendből választották. 1562-ben pedig törvény is kimondta, hogy minden székben a 12 esküdtet a főnépek és a lófők közül kell választani.113 A székülők is kaptak részesedést a bírságokból. A székelyeket ért sérelmek orvoslására 1613-ban, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem idején kerül sor, amikor a kolozsvári országgyűlés kimondja, hogy a királybírót a székek

111

Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár IV. kötet, Kolozsvár, 1895. 150. o. Jakab Elek, Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története Budapest, 1901. 295. o. 113 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 163. o. 112

26

évenként szabadon választják soraikból: „Végezetül azt is országul, hogy a székely atyafiai az ő szabadságok szerént, az királybírákat esztendőnként megváltoztathassák, ha közönségesen valamely királybíró nem tetszenék”.114 Ez a döntés a XIX. század első feléig érvényben maradt, csak annyit változott a XVIII. századra, hogy a szék csak kijelölte a királybírákat, de a király erősítette meg azokat. Az Approbáták szerint a kapitányokat a fejedelem nevezte ki.115 I. Rákóczi György uralkodása elején még szerepelt az országgyűléseken a székely jobbágyok, darabontok, lófők és nemesek versengése. Ezt a fejedelem rendezni akarta, ezért összeíratta a nemes, lófő és darabont rendeket. A jogviszonyaikat egy rendelettel szabályozta, amely később bekerült az Approbáták törvénykönyvbe is.116 Ez a rendelkezés megszüntette a jogi bizonytalanságokat a különböző székely rendek között. Közöttük a lófők örökségüket azon szabadsággal bírhatták, mint a nemesség, az elidegenítés és az adásvétel jogán kívül. A XVII. század újdonsága volt, hogy a rendi hovatartozás lassan elszakadt a vagyontól, és egyre inkább fejedelmi kegy által adott joggá váltak. Továbbá kifejlődött egy új rend, a lovas-puskások rendje, akik a lófők és a gyalogok között foglaltak helyet. Egy ideig külön rovatba kerültek a szokásos lustrumoknál, de már 1721-ben a lófőkhöz sorolták őket. A XVIII. században sok átrendeződés ment végbe Székelyföld társadalmában, de valamennyire végig megmaradt a nemesek, a lófők és a gyalog katonák elkülönülése. A székely faluközösség középkori eredetű, ezt a XVIII. században elsősorban a székely határőrség

megszervezése

befolyásolta

csak.

Katonai,

határőrvédő

feladatköre

következtében a székelység jelentős része megőrizte szabadságát. A székely szabadok 3%át possesoroknak nevezik, ők alkotják lényegében a székely mágnás réteget.117 Ez magában foglalja a valamikori székely előkelőket (primorokat), valamint itt megtelepedett nem székely földbirtokosokat. A másik két csoport az egy-két jobbágyos birtokos, a lófő (primipilus) és a gyalogrendű (pixidárus) székelyekből állt, akik a „faluhoz”, a communitashoz tartoztak.118 A XVIII. században minden székely falu őrizte a paraszti önrendelkezést, azt, ami még megmaradt a korábbi időkhöz képest. A faluközösség (communitas) olyan intézménye volt 114

Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540–1690. Szerkesztette: Szilágyi Sándor, Budapest, 1876. 6. kötet 362. o. 115 Szabó: A székelyek régi törvényei... im. 380 o. 116 Approbata... im. III. rész LXXVI. cím, XII. cikk 117 Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983. [a továbbiakban: Imreh: A törvényhozó...] 13. o. 118 Imreh: A törvényhozó... im. 14. o.

27

a székelységnek, amely az életnek keretet nyújtott, a gazdálkodásnak, az igazgatásnak szervezett formákat biztosított, a falu lakóit egybefogta és képviselte a felsőbb hatóságokkal szemben.119 A communitas legfőbb szerve a falugyűlés volt, amely határozatokat (deliberátumokat) hozott. A faluközösség keretében az önrendelkezést, a szabadságot a hagyományokhoz való hűséggel is lehetett védelmezni. Széles tere volt a statútumoknak. A statútumok a helyhatósági jogszabályok, határozatok, amelyek azokon a területeken voltak irányelvek, amelyeket az állami rendelkezések szabályozatlanul hagytak. Ahová pedig a statútumok sem hatoltak be, ott a faluközösségek tagjai maguk teremtették meg a szabályokat a hagyományok által. A szokásokról legtöbbet a falutörvényekből és a falujegyzőkönyvekből lehet megtudni.120 A falutörvény az írásba foglalt szokás, a leírt, de már szóban is rögzített gyakorlat, amely

hosszú

időn

át

csiszolódott

és

nemzedékről

nemzedékre

átöröklődött

szabályrendszer, időnként azonban frissülve az élet új szükségleteivel. A falujegyzőkönyv a gyakorlat rögzítése, azt írja le, hogy milyen módon érvényesülnek a falutörvényekbeli és egyéb jogszabályok. A székely faluközösség lényeges vonása volt az, hogy maga állított vezetőt, bírót és esküdteket (hütösöket). A bíró az esküdtekkel együtt intézi a falu gazdasági ügyeit és ítélkezik a kisebb vitákban (perpatvarok). A székely önigazgató communitas ítélkező szerve a faluszéke volt.121 Jakab Elek fontos megállapítása a székely falvak önigazgatásáról, hogy „Vigasztaló a közszerencsétlenségek között látni a székely községek kebli ügyeinek önkormányzati joguk keretében igazi gyakorlati érzékkel intézését. Ősi szokásaikat helyhatósági szabályokká foglalták öszsze, … a községi életnek oly szervezetet adtak, hogy koruknak és vezérlő férfiaiknak becsületére váltak”.122

3.3.

Összehasonlítás a Magyar Királyság jogával

A székely jogtudat szilárdan azon alapult, hogy az Árpáddal kötött és Szent István király által megerősített szövetség a székelyek és a magyarok között az alapja a székely nemzeti önállóságnak. Ezen önállóság megnyilvánulásai voltak a nemzetgyűlések, az

119

Imreh: A törvényhozó... im. 21. o. Imreh: A törvényhozó... im. 33 o. 121 Imreh: A törvényhozó... im. 54 o. 122 Imreh: A törvényhozó... im. 41.o. 120

28

azokon gyakorolt törvényhozási jog. A székely önállóság következménye volt az is, hogy a székelyt ítélet nélkül nem volt szabad elfogni, sőt, a székelyt nem lehetett az erdélyi vajdához beidézni, hanem csak a saját széke, mint bíróság elé lehetett idézni. A Magyar Királyság többi részétől való eltérést mutatja az is, hogy a székelyeknél a vérdíj (homagium, fejváltság) 25 forint volt, míg a Magyar Királyság megyéiben 200 forint. Hasonló jellemző volt az is, hogy a székely jószág még fejvesztés esetében sem szállhatott a kincstárra (fiscus), hanem az örökösök kapták meg. Így a székely örökségről elmondhatjuk, hogy a királynak nem volt beleszólása. A legalapvetőbb eltérést a székely és a magyar jog között az jelentette, hogy Székelyföldön nem érvényesült az öröklési jogban a jus regium, azaz a Magyar Királyságban egy család kihalása esetén az örökség a kincstáré lett. Székelyföldön azonban még ilyen esetben sem a korona, hanem a szomszéd örökölt.123 Ez jellemezte a székely örökség (siculica hereditas) sajátos jogállását, ennek alapján lehet kimondani, hogy a székelyek birtokjoga erősebb volt a magyar nemességénél.124 Az örökség ezen rendjét Szamosújváron 1636. január 30-án kiadott védlevelével I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) meg is erősítette. Eszerint „Székelyföldön publicatio (meghirdetés) ne legyen, és a fiscus ott ne örökölhessen, és a székelységnek határáról sem barom, se gabonabeli, se semmi egyéb javakról se maguk, se jobbágyok, a pásztoruk és majoruk a fiscus számára való dézsmaadással ne tartoznak”.125 Továbbá azt írta a fejedelem, hogy „az összes székelyeknek azt a kiváltságot adja, hogy közöttük magszakadás ezentúl magtalan halál esetén sem állhat be, sőt a magvaszakadt javai sem a kincstárra, hanem annak mindkét ágon való rokonaira szálljanak által”.126 Továbbá a székelyek régi törvénye értelmében „Valamely ember vérgyökér valamely örökségben, abban időmúlás nincsen, mivel a vér atyafiak között a Decretum szerént idő múlás nem lehet”.127 Ha pedig nem volt sem vérségi, sem más ági örökös, akkor a falu az örökséget eladhatta, ahol elővásárlási joga volt a szomszédnak, ha az örökség székely jogon birtokolt jószág volt.

123 Orbán Balázs: A Székelyföld. Válogatás. Európa Könyvkiadó. Sorozat: Pro Memoria. ISBN 9630725584. Budapest, 1982. [a továbbiakban: Orbán: A Székelyföld...] 14-16. o. 124 Demjén Lajos: Székely jog és az udvarhelyszéki bíráskodás a XVI. század második felében. In: Székely Oklevéltár. Új sorozat. 3. kötet. Közzéteszi: Demény Lajos – Pataki József – Tüdős S. Kinga. Európa-Kriterion. 1994. 8. o. 125 Orbán: A Székelyföld... im. 14-16. o. 126 Tüdős S.: A székely örökség... im. 216. o. 127 Szabó: Székely Oklevéltár II... im. 121. o.

29

Hasonló sarkalatos és sajátos törvény volt a külön részletezésre kerülő fiúleányság jogintézménye, valamint az is, hogy a legkisebb perbeli döntést is fellebbezhetett egy székely a királyhoz, továbbá semmilyen pénzadót nem kellett fizetnie, csakis a már korábban tárgyalt ököradót, ami alakilag csak ajándék volt. Viszont ezekért a kiváltságokért és előjogokért cserébe a háborúkban mindig részt kellett venni, továbbá a királyi udvarban mindig száz lovast kellett tartani. A székelyek rendiségének kialakulása után a primornak vagyontól függően három-öt lovast kellett kiállítania. A lófőnek pedig saját költségén felszerelve lovasként kellett részt vennie a háborúkban. A gyalogosoknak, vagy ahogy később nevezték, a pixidáriusoknak szintén rendelkezésre kellett állniuk úgy, hogy a felszerelésüket maguk fizették. Ha a hadjárat egy hónapnál rövidebb volt, akkor nem kaptak zsoldot, ha hosszabb, akkor igen. A székelység megőrzése nemcsak a székelyek érdeke volt, hanem az államé is, hiszen a jól képzett, félig hivatásos katonákra szükség volt. Ezért a székelyek vagyonának védelmében számos rendelkezést hoztak. Ezek egyike volt I. Rákóczi György idején, 1933ban hozott törvény, ami szerint a gyalogos székelytől a jószágot örök áron tilos volt megvásárolni. Ha mégis pénzre volt szüksége a székelynek, akkor legfeljebb a harmadát zálogba adhatta. A székelyek vagyonának megvédését, valamint azt, hogy gazdátlanul ne maradjon ingatlan, szolgálta a fiúleányság jogintézménye is.128 Sem a magyar jogban, sem a székely jogban nem ismerték az unitas hereditatis római jogi fogalmát, hanem eltérő volt az öröklési rendje többek között a földnek, a háznak, a fegyvereknek, a családi okiratoknak, a személyes tárgyaknak és az állatállománynak.129 A székely jogban kulcsfogalom a székely örökség (hereditas). Ez eredetileg azt a birtoktestet jelentette, amelyet a székelyek a letelepedéskor vagy később, de mindenképpen hadi szolgálattal szereztek. Mivel első foglalás (primae occupationis tempore), ezért önálló birtok, és emiatt szállhatott apáról fiúra. A székely ősi vagyon a korabeli felfogás szerint nem az egyént, hanem a nemzetséget illette. A birtokhoz fiúági örökségként hozzákapcsolódhatott az apa életében szerzett új vagyon. A székely ősi vagyon öröklési rendje szerint azt csak az egyenes ági leszármazók vihették tovább, így igyekeztek gátat szabni az eredeti vagyon feldarabolásának.130

128

Balás – Domokos im. 15. o. Horváth: A magyar magánjog... im. 340. o. 130 Tüdős S.: A székely örökség... im. 210. o. 129

30

Az örökölhető vagyon törzse volt a székely örökség, ez a szülőkön keresztül őstől, esetleg oldalági rokonságon keresztül örökölt ingatlan. Az ingatlanba beletartozott a ház (korabeli névvel: „élet”), továbbá a gazdasági épületek (istálló, sütőház, csűr, kert, tó, malom) és a földvagyon. A székely örökségtől élesen elkülönült az erdőkből kihasított és szántófölddé alakított irtásföld, valamint az ingóságok (akkori szóhasználattal aquiralt javak), mint pl. a ruha, fegyver, ékszer, lószerszám, ágynemű, bútor, lábasjószág, bor, készpénz, gabona.131 Az utóbbiakra más szabályok vonatkoztak, mint az ingatlanokra. Így az ingóságokat a gyermekek egyenlően osztották meg egymás között, míg az ingatlanok közül az ősi örökséget csak fiú örökölte. Érdemes a székely és a magyar jog szemléletét abból a szempontból összehasonlítani, hogy miként kezelik a különböző birtokokat az eredetétől függően. A magyar jogban az ősi (avititia) és szerzett (acquisititia) birtok között csekély különbség volt. Werbőczy szerzett birtok alatt azt a birtokot érti, amelyeket a birtokos maga kapott, ezért szabadon rendelkezhet felette. Az ősi birtok pedig az a magyar jogban, amit a felmenőitől örökölt a birtokos. Ez utóbbit magszakadás esetén a rokonai is öröklik. A magyar jogban a harmadik típusú birtok a vásárolt (emptitia) birtok, amely a pénzhez és az ingó javakhoz hasonló elbírálás alá esik.132 Ezek esetében mindkét nem örökölt.133 A magyar jogban az első öröklés után a szerzett birtok is ősinek számított. Amennyiben valaki, aki a magyar jog alá tartozik, fiú örökös nélkül hal meg, az ősi birtokait rokonai öröklik, ha pedig nincsenek, akkor az a koronára száll vissza. Ez a eset viszont lehetetlen volt a székely jog szerint. A székely öröklés gyakran alkalmazott része volt a végrendelkezés. A végrendelkezés azonban az erős családi kötelékek tiszteletben tartásával történt. A végrendelkező fél általában a családfő, akinek vagyona elsősorban a felesége és gyermekei között oszlott meg. A székely jogban (hasonlóan az erdélyi joghoz) megkülönböztették a gondviselő özvegyet, akinek fel kellett nevelnie a gyermekeit, a kereső özvegyet, akinek nem volt gyermeke, de a férjével közösen szerzett vagyont birtokolta, valamint a magánvaló özvegyet, aki egyik csoportba sem tartozott.134

131

Tüdős S.: A székely örökség... im. 210. o. Banyó Péter: Birtoköröklés és leánynegyed. Kísérlet egy középkori jogintézmény értelmezésére. (Aeatas történettudományi folyóirat). Aetas Könyv- és Lapkiadó Egyesület. Szeged, 2000. 3. szám. 62-75. o. 133 Bónis György: Középkori jogunk elemei. (Római jog, Kánonjog, Szokásjog.) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972. 200. o. 134 Nagy-Aitai Cserei im. 232. o. 132

31

Végrendelet hiányában a törvényes (intestat) öröklés érvényesült.135 A törvényes öröklésnél először a lemenők, aztán a felmenők, és ha ilyenek nem voltak, akkor az oldalági rokonok örököltek. A leszálló öröklésnél az örökhagyó törvényes fiúgyermekei örököltek egyenlő részben, kivéve az atya családi házát, ami a legfiatalabb fiúnak járt, valamint a családi iratokat, amelyeket a legidősebb testvér kapott meg. A lánygyermekek fivéreikkel egyenlő részben örököltek a szerzett vagyonban, ha az adományos jóváhagyta és az adománylevélben az öröklést a lánygyermekre is kiterjesztették az adományozott jószágokban, az ősi és szerzett anyai vagyonban s az ingóban, kivéve a levéltárat, fegyvereket.136 Végrendelkezni a magyar nemesi jogban csak az ingókról és a nem adomány révén szerzett birtokról lehetett. Ősiről csak akkor, ha az örökhagyónak nem maradtak örökösei.137 A székely jog megegyezett a magyar joggal abban, hogy a feleséget nem lehet kirekeszteni a szokott lakhelyéről, hanem özvegyi jogon ott élhetett tovább mindaddig, amíg új házasságra nem lépett.138 Az örökhagyó feleségét özvegyi jog illette meg megfelelő lakhatásra és ellátásra, illetve ha újból férjhez kívánt menni, a kiházasításra.139 Az özvegyet hitbére és negyede kifizetéséig nem lehetett férje birtokából kimozdítani.140 Pl. Kézdialmáson 1613-ban Forró György úgy végrendelkezett, hogy „ez mostani jámbor házas társamot, Erzsébet asszonyt így hagyom, hogy a nagyobbik házban az míglen az én nevemet viseli, lakjék békességesen veszteségben” addig, amíg fiaival megfér egy fedél alatt. Ha az együttélésük nem hoz „áldásos napokat”, akkor arra kéri a fiait, hogy anyjuknak „külön csináljanak magára való házat”, ennek építésére elegendő örökséget hagyott. Így a végrendelet értelmében megmaradhatott az özvegye a férje „életében” (házában).141 Ha egy özvegy újabb házasságra lépett, férje ősöktől maradt vagyonát a tőle származó gyermekek örökölték. 1624 tavaszán Varga Péter így végrendelkezett: „hogy azt a házat melyben most lakom, mind szántó földjeivel egyetemben” felesége, amíg a nevét viseli

135

Horváth: A magyar magánjog... im. 342. o. Horváth: A magyar magánjog... im. 341. o. 137 Horváth: A magyar magánjog... im. 341. o. 138 Werbőczy im. I. rész, 98. cím. 139 Horváth: A magyar magánjog... im. 341. o. 140 Bónis im. 199. o. 141 Tüdős S. Kinga (válogatta és a bevezető tanulmányt írta): Erdélyi Testamentumok. I. Hadviselő székelyek végrendeletei, Háromszék, Marosvásárhely, 2003. [a továbbiakban: Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok...] 106. o. 136

32

békességesen birtokolja, de úgy, hogy közben a lányainak gondját viselje. Ha az özvegy időközben a nevét megváltoztatja vagy meghal, az örökség fiára, Varga Jánosra szálljon.142 1616-ban Székely István dálnoki nemes a pestisjárvány idején úgy végrendelkezett, hogy „a maga őstül maradt”, azaz apai ágon örökölt „bennvalóját” így különböztette meg az anyjától származóktól: „Az házam minden épületivel együtt, mind az öreg csűrrel együtt őstől maradt”, így azok húgait nem illetik, hasonlóan „Az bolgári kerthez, amely szintén ősörökség, tehát leányt az sem illet”. Viszont hozzáteszi az anyai örökséggel kapcsolatban, hogy „anyáink földjei, kik az húgaimat is illetik”.143 Az 1555. évi Székely Constitutio úgy rendelkezik a szülők elhalásával az ősi vagyon gyermekekre való háramlásáról, hogy „Valamely embernek fia, leánya vagynak, az örökség a fiait illeti, de úgy hogy a fiú a leányt, ki-ki a maga székének törvénye szerént kiházasítsa.” Tehát a fő szabály az, hogy az egyenes ági leszármazást a fiú vitte tovább és ő örökölt, ugyanakkor kötelessége volt a lányt kiházasítani. A székely joggal összehasonlítva fontos megállapítani, hogy a lány fiúsítása megvolt a magyar jogban is. Ehhez abból kell kiindulni, hogy a magyar jogban is a fő szabály az volt, hogy a nemességet és a vagyont a törvényes fiági leszármazottak öröklik az apjuk után. Így a nem nemes anyától és a nemes apától származó gyermekek nemesek lettek, míg a nem nemes apától származó gyermekek nem, hacsak az uralkodó nem fiúsította az anyát.144 Fiúsítás esetén a lány megörökölte ugyan az apai birtokot, de ez csak akkor vált teljessé, ha törvényes fia született, aki azután megörökölhette a nagyapai birtokokat. Ha azonban a fiúsított lánynak nem született törvényes fia, akkor a fiúsítás hatályát vesztette. Ennek következtében pedig a birtok visszaszállt a királyra, tehát a fiúsított nő után az apai birtokokat nem örökölhették meg annak lányai.145 A Magyar Királyságban forrásokkal bizonyíthatóan a XIII. századtól biztosan (természetesen nincs kizárva, hogy előbb is) érvényesült a leánynegyed (quartalitium), amely egy olyan adomány, ami a csak a fiúági utódoknak szóló nemesi javakból a lányágnak járó rész. A leánynegyed szokásjogi intézmény volt, bár királyi oklevelek is gyakran hivatkoznak rá. Maga az Aranybulla is említi.146 142

Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 122. o. Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 170. o. Werbőczy im. I. rész, 7. cím; I. rész 22. cím 145 Homoki-Nagy Mária: Megjegyzések Banyó Péter: Birtoköröklés és leánynegyed (Kísérlet egy középkori jogintézmény értelmezésére) című tanulmányára. (Aeatas történettudományi folyóirat). Aetas Könyv- és Lapkiadó Egyesület. Szeged, 2001. 16. évf. 2. szám. [a továbbiakban: Homoki-Nagy: Megjegyzések...] 141-148. o. 146 Bak, János M. – Bónis, György – Sweeney, James Ross (szerk.): Decreta Regni Mediaevalis Hungariae. The Laws of Medieval 143 144

33

Werbőczy szerint a leánynegyed „a hajadonoknak és az asszonyoknak az apai örökségi fekvő javakból és jogokból a nemzetségi leszármazás jeléül (in signum parentelae propagationis)”járt.147 Így a leánynegyed a lányokat illető örökrész azokból a birtokokból, amelyekben a nemzetségnek örökös joga volt. Mivel ez a fiúágat megillető birtok csökkenéséhez vezetne, ezért az országos jogszokás az volt, hogy a leánynegyedet gyakran pénzben adták ki, így az ősi birtokot nem kellett megbontani. A leánynegyed a jószágon fekvő teher volt, és emiatt csak egyszer lehetett kiadni. A lányok azt abban a sorban követelhették, amint az első szerzőhöz ág és íz szerint közelebb állottak. Ha több lány volt jogosult, mindegyik a maga illetőségét külön is követelhette. Szerzetbe lépett lányt a leánynegyed nem illette. A leánynegyedet vagy természetben, vagy pénzben lehetett kiadni. A XVI. század előtt a leánynegyed természetben történő kiadása a lány férjére nézve a testvérré fogadás egy fajtája volt, s az ilyen házasságból származott gyermekek nemesek voltak, még akkor is, ha az apjuk nem volt az. Ez a szokás később megszűnt, feledésbe ment. A leánynegyednek pénzzel való kifizetése esetében a lányoknak a jószág közbecsűjének negyede járt. Készpénz helyett a lányoknak csak ménesből való lovakat, de mást nem kellett elfogadniuk.148 A leánynegyed, mint a fiúágiság következménye az ősiség eltörléséről szóló 1848. XV. törvénycikk szellemében megszűnt. Ha több lány volt a családban, akkor a leánynegyedet együttesen kapták. A leánynegyed az érintett ősi és szerzett birtokok felbecslése után, általában pénzben került kiadásra.149 Leánynegyed csak azokból a birtokokból járt, amelyekben a nőág nem örökölt, hiszen azokból a lányok is egyenlő hányadot kaptak.150 A leánynegyed nem a birtok negyedének valódi értéke, mivel az értékbecslés a közbecsű alapján történt, ami a középkorban a birtok egy évi jövedelmének a tízszeresét jelentette.151 A közbecsű célja az volt, hogy a birtok eladása esetén, mivel azt fel kellett ajánlani a rokonoknak a közbecsű értékén, így a rokonság birtokjogainak védelmét szolgálta. A birtokot nem lehetett a közbecsű értékén felüli összegért elzálogosítani sem.152 Fontos megkülönböztetni a leánynegyedet a hajadoni jogtól. Ez utóbbi előírja, hogy az apátlan, árva hajadonok házasságkötésükig benne maradhattak az apai birtokban (ez egy

Hungary. Vol. 1. 1000-1301. Idyllwild, CA, Charles Schlacks, Jr., Publisher, 1989. 32. o. 147 Werbőczy im. I. rész 88. cím 148 Werbőczy im. I. rész 101. cím 149 Werbőczy im. I. rész, 89. cím 150 Banyó im. 62-75. o. 151 Homoki-Nagy: Megjegyzések... im. 141-148. o. 152 Fügedi Erik: Az Elefánthyak. Osiris Kiadó. Budapest, 1999. 48. o.

34

haszonélvezeti jog), és a birtok örököseinek kötelessége volt a leányok tartásáról, ellátásáról és férjhezmenetelükkor kiházasításukról gondoskodni. Ez a jog nem kötődött kizárólag a leánynegyedhez.153 Abban az esetben viszont birtokban kell kiadni a leánynegyedet, ha a lány rokonai tudtával birtok nélküli emberhez megy feleségül, mert ebben az esetben a birtokok örökjogon illetik.154 A leánynegyed nevű jogintézmény a magyar jogból később a lengyel, majd a litván jogba is átszármazott.155 A székely jogban a tágabb értelemben vett család ősi birtokának védelme csorbítatlanul az első helyen állt. Ezzel szemben a magyar jogban számos példa van arra, hogy a leánynegyedet éppen az ősi birtokból adták ki.156 A székely joggal való összehasonlítás másik területe a fiúsítás (praefectio) intézménye a magyar jogban. Ezt a jogintézményt leginkább a székely fiúleánysággal érdemes összehasonlítani. Mindkettő célja végső soron az volt, hogy a lány örököljön. De amíg bármelyik székely ember, fia nem lévén, saját jogi tényével, a székelységnek 1451-es törvénnyel helybenhagyott ősi szokása értemében ráruházott jogánál fogva átszállíthatta birtokát lányára, mint törvényes örökösére, addig ezt még a leghatalmasabb magyar főúr sem tehette meg, csak akkor, ha királyi kegy szállította át a birtokát a lányára.157 Továbbá az is különbség volt a kétféle öröklés között, hogy a székely fiúleány az apja birtokát ősi birtokként örökölte, jogilag nem különbözve attól, ahogy egy fiú örökölte az ősi birtokot, így a fiúleány ősi joggal örökölt. Ezzel szemben a magyar nemes birtoka a királyi kegy által fiúsított lányra csak szerzeményi birtokként szállott. Az ilyen birtoknak pedig a magyar jogban „csak annyi tulajdonsága és ereje vagyon, mint a donatiónak és első adománynak”.158 A fiúsítás során nemcsak az elhunyt lányára, hanem nővérére is szállhatott a birtok, de csakis szerzeményi joggal. A fiúleányság csak a székely jogban, a fiúsítás csak a magyar jogban létezett. A 3.3-1. táblázat röviden összefoglalja a székely és a magyar jog egymásnak megfeleltethető vizsgált jogintézményeit. A táblázatban szerepelő kiházasítás és a leánynegyed együttesen adja a hozományt.159

153

Homoki-Nagy: Megjegyzések... im. 141-148. o. Werbőczy im. I. rész 28. cím Magyar Katolikus Lexikon, „leánynegyed” címszó 156 Banyó im. 62-75. o. 157 Jósa im. 10.o. 158 Werbőczy im. I. rész 50. cím 159 Homoki-Nagy: Megjegyzések... im. 141-148. o. 154 155

35

Jellemző

Székely jog

Magyar jog kiházasítás (parafernum)

kiházasítás

(apa vagy fiútestvérek

Minden egyes

(parafernum, perefernum)

kötelessége, hogy a leányt

lánynak jár

(jegyruha, kelengye,

férjhezmenetele esetén

ruhanemű)

megfelelő vagyonnal ellássa) leánynegyed (quartalitium, quarta

Összes lánynak együttesen jár

puellaris)

-

(pénzben vagy birtokban az ősi és a szerzett birtok közbecsű értéken negyede)

fiúleányság Fiúörökös hiánya

(naturaliter praefecta)

fiúsítás (praefectio)

esetén

(fiútestvérek hiánya esetén

(kivételes királyi kegy)

automatikus) 3.3-1. táblázat: A székely és a magyar öröklési jog néhány jogintézménye Nagyon érdekes kérdést vetett fel Nagy Géza (1855-1914, MTA levelező tagja) még 1912-ben, aki szerint Aba Sámuel királysága adja meg a magyarázatot arra, miért kellett hangsúlyozni a külföldre menekült Árpád-ivadékok trónigényével szemben, hogy Aba ősei, Ed és Edenten hun vezérek egyenesen Attilának a leszármazottai, amit Anonymus korában, amikor Árpádot is Attilával kötötték össze, indokolatlannak tartottak. Ugyanis Aba Sámuel a fiúleányság alapján, felesége révén elsőbbséget követelt magának a mellékágon lévő (Mihály fia Szár László fiai) Endre, Béla és Levente trónigényével szemben.160 Ha Nagy Géza elmélete helyes, akkor a türk eredetű fiági leszármazással szemben a székelyek fiúleány alapú leszármazási joga állt. Fraknói Vilmos (1843-1924, MTA titkára) is valószínűnek tartja, hogy Aba Sámuel trónra jutásában feleségének származása volt a

160

Nagy Géza: A honfoglalók Zemplénben. (Ethnographia). 1912. 4. szám. 217. o.

36

mérvadó.161 Fontos megjegyezni, hogy itt a jogi érvelés a lényeges. Vagyis az, hogy egyrészt a legkorábbi időkben is létezhetett a fiúleányság, másrészt ezt valahogyan a hunokkal kötötték össze. Vizsgálatunk szempontjából fontos megjegyezni, hogy a székelyek hun származásának tudata Nagy Géza szerint a XII. században már általános volt,162 korábbi időkről nincsenek erre vonatkozó adataink. Természetesen ez a gondolatmenet önmagában nem bizonyítja, hogy a székelyek fiúleánysága a X. századra vagy még inkább az azt megelőző korokba nyúlik vissza.

161 162

Fraknói Vilmos: A királyság örökösödési rendje az Árpádok alatt. (Kath. Szemle). 1913. I. szám; (Akad. Ért.) 1913. II. szám. Jósa im. 89.o.

37

4.

A Patakfalvi-féle rovásemlék és jelentősége A 2009. év elején vált széles körben ismertté az eddigi egyik leghosszabb székely-

magyar rovásírásos emlék, amelynek különlegessége az, hogy egy jogi szöveget tartalmaz. A rovásemlék felfedezésének, megfejtésének és írástörténeti jelentőségének rövid leírása után ismertetésre kerül a szöveg tartalma.

4.1.

A rovásemlék felfedezésének és megfejtésének története

A Patakfalvi egy ősrégi lófő székely család. Az Erdélyi Oklevéltár Új sorozatú IV. kötetében Énlakán (Jenlaka néven) megtalálható a Patakfalvi család, nevezetesen Patakfalvi Péter és Patakfalvi János néven.163 Az összeírás szerint primipilusok, azaz lófők voltak. 1941-ben Patakfalvi Sámuel elutazott Énlakára, mert meg szerette volna kapni a családi címeres oklevelet. Mivel ez abban az időben nem sikerült, az akkori unitárius tiszteletes megsajnálta és odaajándékozott neki egy régi 1028 oldalas bibliát, amire az volt írva, hogy a „Patakfalvi család Bibliája”, lásd a 4.1-1. ábrát.164

163

Demány Lajos: Székely oklevéltár IV. Új sorozat IV. Székely népesség-összeírások, 1575-1627, Erdélyi Múzeum Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1997. 763. o. 164 Albrecht Gyula: Kutyabőrért indult, Bibliával tért meg. (Unitárius Élet) 2006. 4. szám 17-18. o.

38

4.1-1. ábra: A Patakfalvi-biblia.165 A Biblia tele van kézzel írott családi bejegyzésekkel, gyakran dátumokkal együtt. A Bibliát 1776-ban nyomtatták Lipcsében. Az idézett cikk alapján Patakfalvi Sámuel szerint „Éppen 271 évvel azután, hogy az első írásos feljegyzés – még 1505-ből – Patakfalvi Kelemen székbírót és a „gyorsaságosnak” is nevezett Pétert (aki valószínűleg gyorsfutár lehetett) említi az udvarhelyi Constitutio.” A Biblia igazi érdekességére már csak itthon, Pesten bukkant rá Patakfalvi Sámuel a könyv végén, a kötés dupla belső borítóján két oldalt valaki rovásírással rótt tele. Patakfalvi Sámuelt idézve: „Számomra ezek megfejthetetlen jelek, de nagyon valószínű, hogy olyasféle titkokat rejtenek, ami írójuk szándéka szerint csak kevesek, talán kizárólag a családtagok tudomására tartozott. Egyedül azokéra, akik ezeket a „róvásokat” olvasni tudták.” A megfejtés 2009. január végén történt, magyar rovásírással foglalkozók internetes együttműködése keretében. A „Patakfalvi-biblia” néven ismert rovásemlék felfedezői

165

Tisza András – Rumi Tamás: A Patakfalvi Bibliában található rovásírás megfejtése (weboldal), 2009. Letöltve 2009-ben: http://unitarius.eu/Patakfalvi-Biblia/index.htm

39

énlakai Patakfalvi Sámuel, Albrecht Gyula és Ifj. Forrai Márton. A megfejtők: Tisza András és Rumi Tamás. További független megfejtők: Sólyom Ferenc, Koszta Péter. További közreműködők: Kormos Krisztián, Dr. Hosszú Gábor, Dr. Pasztuha Tocsek Zénó, Vér Sándor, kiegészítő anyagokat szolgáltatott még Libisch Győző és Szakács Gáborné Friedrich Klára.

4.2.

A rovásemlék szövege

Rumi Tamás és Tisza András megmutatta, hogy a Patakfalvi-bibliában található rovásemléket közvetlenül követő latin betűs kézírásos bejegyzés évszáma 1785. szeptember, így a rovás bejegyzés nem lehet későbbi ennél az időpontnál.

4.2-1. ábra: A Patakfalvi-bibliában található, 1776...1785 között íródott kétoldalas rovásszöveg együtt.166

166

Hosszú Gábor, Rumi Tamás, Sípos László: Az élő rovás. Nemzeti írásunk az egységesítés útján. Második, bővített kiadás. Kiadta: Imagent Kft. és WOU Magyarország Kft. ISBN: 978-963-87967-5-2. Budapest, 2009. 299. o.

40

4.2-2. ábra: A Patakfalvi-bibliában található, 1776...1785 között íródott rovásszöveg első oldala.167

167

Tisza – Rumi im. weboldal

41

4.2-3. ábra: A Patakfalvi-bibliában található, 1776...1785 között íródott rovásszöveg második oldala.168

168

Tisza – Rumi im. weboldal

42

A Patakfalvi-féle rovásemlékben szereplő székely-magyar rovásírással írt szöveg latin betűs átírása látható az alábbiakban.

A székelyföldi joszág a constitció szerint valameddig fijok vagynac, leányt nem illet. Ha egy embernec apja holta után két férfiu gyermeke marad s az edicnek tsac fija, a másiknak tsak leánya lesz, a leány olyan örökös a maga apjaiban mint a fiu a maga apjáéban. Ha pedig II leánya van, fija nintsen, a két leány megosztja a joszágot. A kisebbik a lakohelyben válszthat. Ha a nagyobbiknak hasonlot nem tudna, akkor a lakohelyet két felé osztják. Már ha ezen két leányok edgyiknek fia és leánya is lesz, a fiu egyedül fogja joszágot birni, a leányt kiházasitván.

A szöveg elemzése során feltűnő, hogy a k betű (M) első két mondatbeli előfordulásai közül négy esetben c betűvel helyettesítette a szöveg írója, később viszont egyszer sem. Ennek az a valószínű magyarázata, hogy egy olyan magyarul írt, latin betűs szöveget másolt le a rovásírás készítője, amelyen régies volt és a régi magyar helyesírás alapján a k betűt (M) c-vel (c) jelölte. A következetlenséget fokozatosan kiküszöbölte, ahogy belejött a rovásírásba, és a szöveg további részében már csak a k jelét (M) használta. A negyedik mondat utolsó szavában („válszthat”) egy példa látható a magánhangzó kihagyására. Ezt korábbi időkben a székely-magyar rovásírásban használták, azonban a papírra történő rovásírás megjelenésével a betűkihagyás egyre ritkábbá vált. A székelymagyar rovásírásban a XVI. századig a betűkihagyás szabályai között szerepelt, hogy a hosszú magánhangzókat mindig kiírták, míg a rövid magánhangzókat csak szóvégi helyzetben jelölték.169 Hasonló szabály érvényesült a székely-magyar rovásírás elődjében, a Kárpát-medencei rovásírásban, és rokonában, a kazár rovásírásban is. 170 A jelen példa

169 Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. Sorozat: Magyar Őstörténeti Könyvtár 2. Kiadó: Szegedi Tudományegyetem, Altajisztikai Tanszék, Szeged, 1991. 66. o. 170 Vékony Gábor: A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. Nap Kiadó. ISBN 963 9402 45 1. Budapest, 2004. 251. o.

43

megfelel ennek a szabálynak, bár esetünkben a betűkihagyás nem következetes, a szabálynak csak alkalmi használatáról van szó. A rovásfelirat érdekessége, hogy a sorok nemcsak jobbról balra haladnak, hanem a sorok sorrendje alulról felfelé haladó. Ez a sorvezetés egyedülálló a székely-magyar rovásírásos emlékek között. A Patakfalvi-bibliában használt betűk közül néhány nagyon sajátos, de egyértelműen a székely-magyar rovásírásba tartozik minden betűalak. Ilyen különleges alakú betű pl. az É, az Ö és a T. A Patakfalvi-bibliában használt betűket a 4.2-1. táblázat szemlélteti.171

4.2-1. táblázat: A Patakfalvi-bibliában használt betűk.

171

Tisza – Rumi im. weboldal

44

A Patakfalvi-bibliában az Á betűt két A betűvel jelölték. Ugyanezt használta egy másik rovásemléknek, a „Kova Áron könyvének” szerzője, lásd 4.2-4. ábra.172,173

4.2-4. ábra.: Kova Áron könyve A latin betűs írásban is időnként felbukkan a hosszú magánhangzóknak a rövid magánhangzó kétszerezésével történő jelölése. Mivel ugyanaz a módszer felbukkan két XVIII.-XIX. századi rovásemlékben is, a Patakfalvi-bibliában és Kova Áron könyvében,174 látható, hogy a latin betűs írás hatott a rovásírásra. A székely-magyar rovásírás az ékezetes betűk jelölésében mégsem ezt az utat követte, hanem a megfelelő magánhangzók korábbi betűalak-változataiból egyet-egyet kiválasztva azokat alkalmazták az ékezetes betűk jelölésére. Így A-Á párra: a-A, E-É párra: e-E, I-Í párra: i-I, O-Ó párra: o-O, Ö-Ő párra:

q-Q, U-Ú párra: u-U és az Ü-Ű párra: w-W a manapság leggyakrabban használt rovásjel.

172

Somogyi Antal: Régi magyar énekek 1. és 2. füzet. Arad, 1873. Libisch Győző: Rovás Kincsek. A Régi Magyar Írás Emléktára. Kiadta: Két Kerék Alapítvány. Első kiadás. ISBN 693-217-169-1. Budapest, 2004. CD-kiadás 174 Hosszú Gábor: A Patakfalvi Biblia Á-betűjének egy párhuzama, 2009, Letöltve 2009-ben: http://rovasirashonlap.fw.hu/cikkl/patakfalvi_a_betu/patakfalvi_a_betu.pdf 173

45

5.

A fiúlányság jogintézménye a székely jogban

5.1.

Fiúleányság a székely öröklési jogban

A székelyek szokásjogi alapon az örökségüket nemzetségeken és azon belül ágakon belül igyekeztek tartani.175 Ezalatt természetesen csak a fiúágat értették.176 A székely jog szerinti örökségnek, mint fegyverrel szerzett jószágnak a természetéből következik, továbbá mind a székely szokásjog, mind a Magyar Királyság törvényei szerint csak fiú örökölhet, és az örökségnek fiúról fiúra kell szállnia. A székely jogban az öröklésnek nagyon szigorú rendje volt, amely mindenkire érvényesült, függetlenül attól, hogy a székelyek melyik rendjébe tartozott. Ez az öröklés ugyan írott jog volt, de eredetét eddigi ismereteink szerint semmilyen királyi kiváltságra nem lehet visszavezetni.177 A székely öröklési jog 1451-től ismert írott alakban, amely 1451. június 17-én Vásárhelyen (1616-tól a neve: Marosvásárhely) egy székely székgyűlésen hozott határozat után keltezett oklevélben található. Azonban megvizsgálva az alábbi oklevelet látható, hogy egy pontos, kiforrott jogi szabályozással van dolgunk, aminek nyilván voltak előzményei. Az oklevél Kovacsóczi István ítélőmester 1628-i átiratában maradt fenn.178 Ennek egy részét érdemes idézni:179 „Mi, Vízaknai Miklós, az erdélyi részek alkormányzója és Vingárdi Geréb János, görgényi várnagyok, akiket a dicsőséges hadvezér, Hunyadi János, Magyarország kormányzója a székely Marosszék bírájául rendelt, a jelen oklevél által tudtul adjuk, hogy a székelyek egyetemének (Universitas Siculorum) Szent Barnabás ünnepe előtti legközelebbi kedden Vásárhely mezővárosában tartott közgyűlésünkön Szentgyörgyi Barnabással, egy nagyobb sereg kapitányával, és Miklós fia: Gyalakuti Péterrel, főbíránkka1, Imre fia: Meggyesfalvi Kis Jakabbal, továbbá Szentháromsági Simonnal, Balázs fia: Andrásfalvi Mihállyal, Mosoni Bichak Benedekkel, és a többi 24 esküdttel az összes székely dicséretes törvénye és kipróbált régi szokása szerint törvényszéket tartottunk, egyhangúlag és közös akarattal, más örökérvényű határozatokkal együtt úgy rendelkeztünk, hogy senki bármely örökség ügyében, ha 32 évig semmiféle jogi lépést és tiltást nem tett, a továbbiakban már semmiféle 175

Werbőczy im. III. rész 4. cím Werbőczy im. I. rész 7. cím § Pater auium querat. Tit. 27. § Hinc eſt Inſtit. 177 Tüdős S.: A székely örökség... im. 206. o. 178 Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 164. o. 179 Szekeres: A székely jogról... im. weboldal, 25. bekezdés 176

46

követelést nem támaszthat, hanem örökre hallgatni tartozik, és a múltban valahányszor két testvér a székely örökségen kölcsönösen megosztozott, akkor az őket követő örököseik úgy birtokolják és tartsák a székely örökséget, hogy ameddig bármelyikük ágában férfi örökösök vannak, a női örökösök a még élő férfi örökösök kárára, az effajta örökség birtokába magukat nem vezettethetik be, elfogyván a férfi örökösök, és női örökösök tovább élnének, akkor amíg élnek, a rokonság másik ágából való férfi örökösök az ilyesfajta örökségnek arra az ágára eső részéhez nem kapcsolhatják magukat.”.180 Az oklevél következő részében rendelkezik arról, hogy ha mindkét nembeli örökösök elfogynak, akkor a másik ágra kell szállnia az örökségnek. Az oklevélben megemlítésre kerül a főkapitány (captianeus maior exercitus), a főbíró (capitalis judex), egy albíró és 24 székülő (assessores). A székely jogon (iuri siculicali) belül az örökjogban az alapelv az, hogy a fiútestvérek a nőtestvéreket kizárják, de ezeknek az ún. hajadoni joggal (tartás, kiházasítás) tartoznak. A lány csak fiúgyermek hiányában örököl, az ilyen lány neve fiúleány (fiúsított lány, naturaliter praefecta vagy praefecta naturalis); fiú- és lányleszármazók hiányában a legközelebb álló fiú rokonokat, s ilyeneknek teljes hiányában (ha ti. fiúleány sincs) a legközelebb álló nőrokonokat illeti az örökség. Ilyeneknek is hiányában a birtok nem az államkincstárra (fiscus), hanem a legközelebbi szomszédokra száll. Arra nézve, hogy ki a legközelebbi szomszéd, a belső telek az irányadó.181 Nagy-Aitai Cserei Farkas 1800-ban ezt így foglalja össze: „... mikor közöttük fiu nem lévén, a’ Léány ſzokott meg-maradni Attyának Örökségében, abban is a’ Régieket követik, és a’ fiat illető Örökségnek terméſzetét azzal meg-nem rontyák... Ilyen Törvénnyel éltek eleitől fogva, ‘s élnek ma-is a’ Székelyek, e’ mellett maradnak-meg az Atyai örökségben a’ Léányok: midőn az ő Attyoknak fiai nincsenek, az illyeneket nevezik fiu Léányoknak.”182. A fiúleányság 1800-ban, amikor még a székely jog csaknem fél évszázadig hatályos volt, megjelent egy jogkönyvben, és a következőképpen került leírásra: „Mi hát a’ fiu Léányság a’ Székelyek között? Mint fellyebb-is mondám, a’ Székely örökségnek terméſzete az, hogy tsak fiat illessen, és fiuról fiura ſzállyon. Ha tehát történik, hogy fiu nem maradvány a’ le-írt mód ſzerént, Léányra kell ſzállania annak, az illyen Léány az örökségnek terméſzete ſzerént fiu Ággá léſzen;nem külömbben mint mikor valamely aſzſzony-állatáltal az ő Attya, vagy Attyafia Jóſzágában, a’ Királytól tsupá tsak fiu ággá 180

Szabó: Székely Oklevéltár I... im. 162-163. o. Pallas im. „Székely jog” címszó 182 Nagy-Aitai Cserei im. 75-77. o. 181

47

tétetödik, ‘s valamint oſztán ennek Jóſzága Léányt nem illet ugy ollyan Székely fiu Léánynak fiai,183 ‘s Léányi maradván, Öröksége tsak a’ fiaié léſzen, és azokkal az ő Léányi abból nem oſztozhatnak, minthogy ö-is az Attya örökségében fiu helyett maradott, midön annak régi terméſzete erőſzakot nem ſzenvedhetvén, a’ Léányt fiuvá tette, és igy a’ mely Székelynek két fia lévén, egyiknek azok közül fia, a’ másiknak pedig leánya marad, a’ Léány-is ollyan örökös ugyan az Attya Jóſzágában, mint a’ fiu, de ha oſztán az illyen Léánynak fia is léſzen, a’ fiu a’ Léányt ki-házasithatja azon Jóſzágból,”184 A székely jog szerinti fiúleányság finoman ki volt dolgozva. Külön foglalkoztak azzal az esettel is, amikor a fiúleánynak is csak lánya született. Nagy-Aitai Csere Farkas gondosan elemzi a lehetőségeket: „Hát ha az illyen Léánynak fia nem lévén Léánya marad, fiu Léány léſzené az-is? Mondhatnám azt-is, hogyfiu Léánynak tsak azt lehetne tartani, kire legközelebb attyáról ſzáll az örökség; mert a’hól fiu nem lévén, Léány marad, ugyan-is fenn-áll még abban az ö Attyának magva, mely az Atyai Nemzésnek emlékezetét fenntartya, ‘s egyſzersmind a’ mellett örökössé téſzi a’ Léányt, ‘s fiu gyanánt maraſztja a’ Jóſzágban: ezen ok pedig meg-ſzünik ott, a’ hól meghalván az illyen Fiuléány, az Atyai Nemzésnek emlékezetét magával el-viſzi, ‘s az ö Attya magvából magához haſonlo Léányt nem hagyhat; nem hagyhatna pedig, mert az ö Léánya más Magból ſzármozott, és nem abból, melynek ereje által belölle fiu Léány lett vólt: tehát nálánál tovább a’ Fiuléányság maga úttyát nem folytathatná, annál-is inkább hogy a’ terméſzet a’ Nemzéſt a’ férjfinak engedvén185 az Aſzſzony állatot tsak helyt adó eſzköznek rendelte a’ Magzatnak fogantatásában.” A következő bekezdésből látható a fiúleányság jogszabályának ereje: „De még-is azt mondom: Ha a’ Fiu léánynak fia nem lévén Léánya marad, Fiuvá téſzi ezt-is az Örökségnek terméſzete: mint hogy nem a’ Nemzés, hanem az Örökségnek tulajdonsága után ſzokott járni a’ Székely fiu Léányság. Ugyan-is; ha Örökség nem vólna, héába viſelne ott fiu képet a’ Léány, a’ hól magának a’ fiunak ſem vólna mit kereſſen; Léány byrja azt, de Fiu nevezet alatt azért, hogy az Örökségnek, mely tsak Fiat illet, terméſzete eröſzakot, és változáſt ne ſzenvedjen. Léány hát a’ Székely Léány a’ Nemzésben, de fiu az Örökségben.”186

183

Werbőczy im. I. rész 17. cím Nagy-Aitai Cserei im. 77-78. o. 185 Werbőczy im. I. rész 7., 22. címek 186 Nagy-Aitai Cserei im. 78-80. o. 184

48

Végül van rendelkezés arról az esetről is, amikor: „Ha meg-hal a’ Székely gyermek nélkül, ‘s férjfi teſtvérei, vagy más közel vaó Rokoni nem lévén Léány Attyafira marad Öröksége, fiu helyett léſzen ez-is abban, ‘s leg-ottan annak Fiuléányává válik, kinek Ága Fiakból ki-fogyván, közelebbről benne akadott-meg.”187 Dr. Szádeczky Kardoss Lajos 1902-es leírásában a székely örökösödés úgy történt, hogy ha valakinek fia és lánya is volt, a birtok joga a fiút illette, de a fiúnak a lányt a megfelelő székely szék törvénye szerint ki kellett házasítani. Ha egy székelynek csak lány örököse maradt, birtokát a lány örökölte, s az ilyen lányt „fiúleány”-nak nevezték. Ha két lánya maradt, egyenlő arányban örököltek, vagyis mind a kettő fiúlánnyá vált. A Magyar Királyságban a fiúörökös nélkül meghalt magyar nemes birtoka a koronát illette, s csak a király tehette örökössé a lány utódot. Ezzel szemben Székelyföldön maga a székely jog tette örökössé a lányt. Ezt a jogintézményt nevezték fiúleányságnak. Ha nem volt egyenes örökös, akkor az oldalági rokonokra szállott az örökség.188 A székely fiúleánysággal kapcsolatos fontos szabály, hogy mindenben nem vált azonos helyzetűvé a fiúleány a fiúkkal. Ugyanis ha legalább három férfi volt testvér és egyiknek közülük csak lánya maradt és a másik pedig gyermektelenül halt meg, akkor a szokásjoguk azt a célt követte, hogy a fiú leszármazottak vagyona ne aprózódjon el, ugyanis biztosítani kellett, hogy a fegyveres szolgálathoz szükséges anyagi háttere meglegyen a férfiaknak.189 Ezért erre az esetre a szokásjog úgy szólt, hogy a fiú nélkül meghalt férfi lánya a saját apjának örökségében fiúleány jogállású, de az apja gyermektelenül meghalt testvéreinek vagyonából nem részesedik, abból csak az életben lévő fiú utódokra száll.190 Ez szerepelt Werbőczy Hármaskönyvében is.191 A fiúleánysággal kapcsolatos hasonló szabály az is, amely szerint ha a fiúleány másik faluba megy férjhez, akkor az eredeti faluban az apja után örökölt földeket a továbbiakban nem birtokolhatja. A XVIII. századi szóhasználattal ezek „nyíl földek”, ami az ősi faluközösségre és a földek kiosztásának módjára utal. Ez a szabály természetesen csak a lófő és katona családokra vonatkozott, a legfelső réteget alkotó mágnások nem vesztették el a földjüket, ha más faluba házasodtak.192

187

Nagy-Aitai Cserei im. 80. o. Szádeczky: A székelyek történeti... im. 378. o. 189 Werbőczy im. III. rész 4. cím 190 Nagy-Aitai Cserei im. 80-82. o. 191 Werbőczy im. III. rész, 36. szám. 192 Nagy-Aitai Cserei im. 82. o. 188

49

A fiúleányság szabályának erősségét jelenti azonban, hogy csak az apja testvéreire vonatkozott, hogy azok fiú leszármazottjai örökölték a gyermektelen testvér vagyonát. A fiúleány nagyapjának testvéreire és azok fiú leszármazottjaira ez már nem volt érvényes. Vagyis ha három testvér közül egyik gyermektelenül halt meg, a másik kettőnek pedig csak lányai voltak, ezen fiúleányok az apjuk gyermektelen testvérének örökségén egyenlő arányban osztoznak, és a távolabbi ágakról való leszármazó fiúk nem részesülnek az örökségből. Vagyis a közös nagyapa vagyona közöttük marad.193 A székely örökösödési szabályok teljességéhez tartozik az is, hogy a nő által vásárolt vagyonból minden gyermeke egyenlő arányban részesült, függetlenül a nemüktől.194 A székelyek közös földjének megőrzését szolgálta az a szokásjogi eredetű szabály is, miszerint ha a fiúleány jobbágyhoz ment férjhez, akkor onnantól kezdve nem birtokolhatta tovább az apja örökségét.195 Ugyanakkor ki sem akarták forgatni a vagyonából, így azt a megoldást alkalmazták, hogy hites emberek, vagyis falubeli esküdtek megbecsülték a vagyonát és a becsértékét a legközelebbi férfi rokona kifizette neki, az örökségben lévő föld és ház pedig az illető rokoné lett.196 A törvény értelmében az „olyan örökség valamiképpen jobbágy örökséggé ne tétetődgyék, s azzal maga természetét el ne veszessze”.197 A jobbágyfeleség elveszett örökségét adott esetben a majd szabad emberhez férjhez menő lánya válthatta vissza, miután az örökség árát atyafiainak kifizette.198 Annak a ténynek, hogy a fiúleányság intézményének fő célja a katonai szolgálathoz szükséges vagyon biztosítása volt, egy fényes bizonyítéka az a szokásjogi rendelkezés, ami arról rendelkezik, hogy milyen hadi szolgálati kötelezettsége van a fiúleánynak táborozási idő esetén. Eszerint a fiúleány addig, amíg hajadon, hadakozás idején egy zsoldos révén tesz eleget a katonai szolgálati kötelezettségének, ha pedig férjhez ment, akkor a hadseregbeli és az otthoni kötelezettségek teljesítése a férjének a feladata.199 Abban az esetben, ha a fiúleány jobbágyhoz megy feleségül, azzal a fiúleánysága teljesen nem szűnik meg, hanem csak felfüggesztődik. Ez azt jelenti, hogy ha megözvegyül, majd egy szabad emberrel köt ismét házasságot, újra fiúleánynak tekintették. Az örökségének azt a részét, amit korábban egy férfirokona magához váltott,

193

Nagy-Aitai Cserei im. 82-83. o. Nagy-Aitai Cserei im. 84. o. Nagy-Aitai Cserei im. 91. o 196 Approbata... im. III. rész 76. cím, 12. cikk. 197 Nagy-Aitai Cserei im. 92. o. 198 Tüdős S.: A székely örökség... im. 213. o. 199 Nagy-Aitai Cserei im. 97. o 194 195

50

visszaválthatja. Ezt korabeli szóhasználattal úgy fejezték ki, hogy ha jobbágyhoz ment férjhez, akkor a fiúleányság „örököſsön el-nem marad”, csak „fel-akad egy ideig”, amíg megözvegyülve a „fiu léányságnak ſzabadsága elöbbeni uttyába igazodhatik”.200 A székely örökség még házasság útján sem szállhatott jobbágyra, mert ha a fiúleány (praefecta) jobbágyhoz ment férjhez – ami ritka eset volt –, akkor a tisztek a jószágot megbecsültették, s ezen becsárt a lánynak zászló alatt lévő férfi rokonai lefizetvén a jószágot azok nyerték el.201 Ha a fiúleánynak törvényes házasságon kívül (vagyis mielőtt férjhez ment volna, vagy pedig özvegysége idején) gyermeke született, arra a fiúleány öröksége nem maradhat. A törvényes házasságon kívül született gyermek örökségének nem lehet része a fiúleányságból eredő vagyon. Ennek az oka az, hogy a fiúleányra ilyen minőségében szállt örökség nyilvánvalóan nem lehet anyai jószág, mivel azt a lány a fiú helyén kapta. A székely jogban azért feltétele ennek a törvényes házasság, mivel maguk a fiúk is csak akkor örökölhettek az apjuktól, ha törvényes házasságból származnak. Ez még abban az esetben is érvényesül, ha az apa elismerné a fiút. A források szerint azonban a kifejezetten az anyjától származó vagyon esetén a törvényes házasságon kívül született gyermek azt örökölheti. Az akkori idők jogszemléletét és egyben a székelyeknek a magukról alkotott képét is kifejezi, hogy a székelyek úgy tartották, hogy ezen szabályok érvényesültek a régi honukban: „Ezt tartották a’ Székelyek-is, kik mind régi honukban, Nagy Szkítiában, mind pedig onnét való kiköltözésük után, majd a Magyar Birodalomban…”. Vagyis élesen és következetesen elkülönítenek három helyszínt a székelység életében: (i) egy keleti őshazát, (ii) önálló létet, ami már nem keleten van, de még nem is a magyarságon beül, valamint (iii) a Magyarországon (a fejedelmek, majd a királyok idején). Látható, hogy kétség sem merült fel bennük, hogy a honfoglalás előtt volt önálló történelme a székelyeknek. A székely hagyományokhoz tartozott, hogy igyekeztek elkerülni a nem székelyekkel való házasságot, valamint a házasságon kívüli kapcsolatokat. Akik pedig házasságon kívül születtek, a hátrányos megkülönböztetésük addig tartott, amíg ők maguk meg nem házasodtak. Ahogy a korabeli író, Nagyajtai Cserei Farkas írja: „fejeket ſem ſzabad ugy viſelniek, mint más Aſzſzonyoknak, kik magokat jámborul kontyoltattyák-bé”.

202

A

törvénytelen gyermek az anyjától egyébként örökölhető jószágnak abból a részéből nem

200

Nagy-Aitai Cserei im. 93-94. o Approbata... im. 119. 12. art. 4. p. 202 Nagy-Aitai Cserei im. 96. o 201

51

részesülhetett, amely királyi adomány volt. Az ilyen jószágot csak a törvényesen születettek örökölhették.203 Fontos történelmi adat, hogy a székely örökösödési törvénynél hangsúlyozottan és gyakran arra hivatkozik a közös jogtudat, hogy a székelyek törvényei olyanok, amilyenek a magyaroké voltak a kereszténység felvétele előtt. Vagyis a székelyek összetartozása a kereszténység felvétele előtti időre nyúlik vissza. Megjegyzendő, hogy ebből nem következik, hogy ebben az időben a székelyek már nem voltak keresztények. Csak az következik, hogy a Szent István által bevezetett törvények rájuk nem vonatkoztak. Ez pedig olyan korai etnikai elkülönülésre mutat, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek a sajátos székely jogtudatnak lehetséges magyarázata lehet az, hogy a székelyek már a honfoglalás előtt is a Kárpát-medencében éltek. Természetesen ez csak egy lehetséges következtetés, és önmagában nem jelentheti ennek az állításnak a bizonyítottságát.

5.2.

Kegyelmi rész

Külön kell szólni a kegyelmi résznek nevezett jogintézményről, mivel ennek is volt a fiúleánysággal kapcsolatos része. Az alábbiakban a kegyelmi rész (régi kifejezéssel „Kegyelem Réſz”) egyes esetei kerülnek ismertetésre. Amikor egy székely meghal és özvegy marad utána, aki vagy nem lakhat a gyermekeivel, vagy nincs gyermeke, akkor egy év múlva elveszti a jószágot, amit egyébként az örökösök kapnak. Ennek ellensúlyozására a jószág egy részét fenntartják számára, amely a megélhetési költségeit fedezi. Ez a joga addig érvényesül, ameddig nem megy ismét férjhez. Ha valaki megöregszik és emiatt közszolgálatra (pl. katonáskodásra) alkalmatlanná válik, átadja jószágát a fiainak, ha pedig nincsenek fiai, akkor a rokonainak azért, hogy helyette a szükséges szolgálatot azok végezzék el. Ilyen esetekben is a jószágból megfelelő részt megkap a megélhetéséhez. Ha ez fiúleányok esetében történik, vagyis a házukat és a jószágukat a továbbiakban már nem tudják fenntartani, akkor ezeket a fiaiknak adják, de a megélhetésükhöz egy bizonyos részt megtartanak belőle.

203

Nagy-Aitai Cserei im. 94-96. o

52

Ha a falu ún. nyilat ad valakinek (ősi faluközösség maradványaként felosztott földet), de idős kora miatt már nem tud cserébe szolgálatot végezni, akkor a nyilat vissza kell adnia, viszont egy része megmarad neki addig, amíg él, azért, hogy ebből megélhessen. Ezért a részért semmilyen szolgálattal nem tartozik.204

5.3.

Fiúleánysággal kapcsolatos joggyakorlat

Az öröklési jogszokások egyszerre őriztek ősi formákat és igazodtak az új állapotokhoz.205 A XVIII. században a fiágon forgó birtoklás, a kiházasítás (perefernum adás, azaz hozomány, amiben jegyruha, kelengye és ruhanemű tartozott), az özvegyi hitbér (dos, dotalitium), a kisebbik fiú joga az ősi belső telekhez (az udvarhoz és a házhoz) s további vagyonjogi, örökjogi hagyományok a gyalog és lovas katonacsaládok birtokát védték az elporladástól. Ezzel kapcsolatban sok per is folyt, ahol felsőbb törvénykezési fórumok perfolyási rendjét átvéve a faluszéke ítélkezett vagyonjogi ügyekben. A következőkben néhány példát látunk ilyen esetekre.206 A falu közföldjétől elkülönülten kezelték a székely örökséget. Ha azonban az örökös egy másik faluba költözött, a földjeit a falu határából ki nem „bírhatta”, ezzel is védve a faluhoz tartozó birtokok egységét. Ez elsősorban a fiúleányra vonatkozott, akit ha más faluba adtak férjhez, a falu, amelyből származott, nem engedte meg, hogy a fiúleány apai öröksége után szakasztott nyíl földeket azon faluból „kibírhassa”.207 A székely faluközösség életét elsősorban a jogszokás szabályozta, majd az erdélyi fejedelmek korától kezdődően megjelentek a falutörvények, amelyek írásba foglalták a korábbi gyakorlatot. A közösség ügyeit pedig választott testület intézte. A székely nemzet tagjai önmagukat a közösség tagjaként határozták meg, három szinten: (i) a faluközösség tagjaként, (ii) a szék tagjaként és (iii) a székelység összességének tagjaként, ami megnyilvánult pl. a székely nemzetgyűlésben.208 A fiúleányság szokásjogból alakult ki, és végig megőrizte szokásjogi jellegét. A szokásjogot pedig elsősorban a perek folyamán keletkezett iratokból és az egyéb okleveles anyagokból ismerhetjük meg. Ezért a következőkben néhány példa kerül felsorolásra,

204

Nagy-Aitai Cserei im. 97-98. o. Imreh István: A rendtartó székely falu (Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973. [a továbbiakban: Imreh: A rendtartó...] 224-225 o. 206 Imreh: A rendtartó… im. 230. o. 207 Nagy-Aitai Cserei im. 82. o. 208 Balogh im. 3-4. o. 205

53

amelyek részben végrendeletek, részben falusi ítélőszékek ítéletein keresztül bemutatják, hogy milyen módon alkalmazták a székely jogban a fiúleányság jogintézményét. Ez utóbbiak a falujegyzőkönyvekből származnak, amelyek jól dokumentálják a székely faluközösség életét.209 Szentkatolna, 1560. A fiúleányság napi gyakorlatát jól mutatja a Szentkatolnán lakó Faragó János 1560-ban keltezett végrendelete, amely szerint „én rólam csak az fia eredetit vegyék. Ha az fiak deficiálnának, úgy szintén leány ág is succedáljon, mivel kicsiny jószágom eddigi leányi ágon nem forgott, úgy szintén ez után is (...), leányágra nem szakadjon”.210 Oroszfalva, 1655. Az ősi javak apáról fiúra való háramlása általában az erős családi kötelékek tiszteletben tartásával történt, de akadtak kivételek. Ilyen volt id. Forró Péter végrendelete, amelyben azt írta, hogy „szeme elejében vévén gyermekeinek, fiának kisebb Forró Péternek rajta esett és cselekedett sokszori injuriáját, úgymint szidalmazását és egyéb illetlen cselekedetet, melynek mind az Istennek, s mind embernek, és természetnek törvénye ellen”.211 Ezért azon ingó és ingatlan javait, amelyet a „magam industriájával kerestem” nem fiára, hanem második felségére, Hodor Margitra hagyta. Ugyanakkor a törvény ereje miatt a család fiúági részéből nem tagadhatta ki. Brassó, 1707. Árapataki Geréb János Brassóban úgy végrendelkezett, hogy: „A leányomnak, az hol mi illeti, adják ki az ősből, de a lelemésből212 neki semmit sem hagyok, mivel hivattam, mikor bészorulék Brassóba, de nem jőve bé, azért neki semmit sem hagyok; az őst tőle el nem vehetem”. A végrendelkező csak a szerzett javakkal tudott rendelkezni.213 Lécfalva Kászoni Kata özvegy Szabó Györgyné a végrendeletében felhívta a figyelmet arra, hogy „mivel az apertinetiához fiú nincs, én voltam fiú benne”, így kerülhetett hozzá az örökség.214 209

Imreh: A rendtartó… im. 5. o. Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 170. o. 211 Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 186-187. o. 212 mai szóval: lelés, találás, Forrás: Pallas im. „Elavult szók” címszó. Ebben az esetben a szerzett jószágot jelenti. 213 Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 345. o. 214 Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 336. o. 210

54

Markosfalva Kézdiszéki markosfalvai nemes Barabás II. Mihály végrendelkezett. Mivel hosszú betegségében, tehetetlenségében és világtalanságában lánya, Török Máténé Barabás Kata gondosan ápolta, és mivel fiai nem voltak, ezért ősi örökségét – „mely vagyon Kézdiszékben, Markosfalván, néhai Deák Istvánné öröksége és háza vicinussában, és ahhoz való mezőn, réten való ős szántó földeket, széna füveket, jobbágyi lakhelyeket, házbeli eszközöket, épületeket és egyebeket is, az mi enyéim voltanak, mindeneket, akármi névvel neveztettek” – lányának hagyta.215,216 Csíkjenőfalva, 1781. június 22. „Csíkjenőfalvi Kálmán Mihálynak és Józsefnek controversiájok [vita, perlekedés] következett ugyan jenőfalvi Borbély Józsefnével, Kálmány Annával, terstvérhúgokkal a kiházasítása, perafernuma [hozomány] kifizetése iránt. Kévánnya Borbély Józsefné, hogy szoknyát, főrevalót és csizmát néki nem attak. Álíssák az báttyai, hogy egy marhát adtak volna neki a pretensiónak [követelés, jogigény] kifizetésiért. Ellenben azt mongya: az édesattyok nem azért atta volt néki, a leányának, hogy perafernumába computáltassék [számoltassék be], hanem olyan elnyomorodott kicsid borjú volt, meg akart dögleni, s úgy mondotta az attya, - fiam legyen a tied, ha megél szerencsédre. Nem is computáltatik perafernumában [nem is számíttatik be a hozományába] Borbély Józsefnénak, hanem tartoznak a báttyai szoknyával, főrevalóval, csizmával kifizetni hazánk törvénye szerint; és a mostohaannyok csergéit [gyapjúpokróc], akit elvitt, a helyiben mást adni, és azt az leánya az attyának visszaadni, mindhogy a mostohaannyoké volt, ítíltetett.”217 Csíktaploca, 1781. július 2, 4. „Csíktaplocai Holló Simon teszi fel maga keresetit ut actor [hogy a felperes] csíktaplocai Miklós Istvánné Holló Katalin ellen, mint inctus ellen, hogy néhai Holló Lőrinc édesattyok lévén ketten maradtak fiakul, írt Holló Simon és néhai Holló Damokos. Simon még az attya idejiben kiosztozott, külön is szállott. Damokos pedig maradott az attya mellett. Írt Damokos megházasodván, született elsőbben egy leánya. Írt Holló Damokos meghalálozván, felesége terhesen maradott. Született egy fia, Tamás. Ezen fia az írt

215

Tüdős S.: Erdélyi Testamentumok... im. 175-179. o. Tüdős S.: A székely örökség... im. 212-213. o. 217 Csíkjenőfalva jegyzőkönyve 1772-1800, Csíkszeredai Múzeum. Dokumentációs anyag. 216

55

Damokos halála után meghalálozék. Így marad életben levő Miklós Istvánné Holló Katalin; és így azt kívánja írt Holló Simon, hogy azon részjószág, amely bírattatik írt Holló Katalintól, redeáljon cum ad se pertinentiis [tartozékaival együtt szálljon vissza218], mert leányágra meg nem engedi, hogy bírattassék, minthogy a fiú kiholt belőle. Inctus [Alperes] ad haec [ezekre], honn nem lévén, királyi szolgálatban voltam, nem készülhettem a literálékból [iratokból, okmányokból], párt [másolatot] kívánok s exmissiót [halasztás (kibocsátás/időadás) perbeli bizonyításra]. Deliberátum [Ítélet]. Pár adjudicáltatik [Másolat megítéltetik], exmissio [halasztás] is eccersmind. Ítíltetett. Causa levata anno 1781 die 4-ta Julii in Csíktaploca. Coram jurato judice Josepho Botár item ejusdem juratis ac notario... [Perfelvétel az 1781. esztendőben, július 4. napján Csíktaplocán; Botár József esküdt bíró, továbbá esküdtjei és jegyzője előtt219]. Deliberátum [ítélet]. Felvévén mind az actornak [felperesnek], mind az inctusnak [alperesnek] productumait [bemutatott igazoló irat], világos az actornak productuma [felperes bizonyítéka]. Hiteles relatoriájából [válaszleveléből] edoceálja [igazolja], melyet az inctus sem tagad, hogy úgy nem volna. De az inctus meghalálozásával néhai édesattyának, Holló Damokosnak azután meghalálozott testvéreccsiről egyedül maradván a jószágba, mint fiúleány, a szerént nem redeálhat [nem szállhat vissza] az actor [felperes] Holló Simonnak az jószág, hanem marad az incta [alperes], Miklós Istvnné Holló Katalin kezébe. Ítiltetett. Actor protestat super hoc deliberato et apellat causam ad forum civile. Inctus pariter de ulterioribus expensis et fatigiis. Deliberatum transmittitur [A felperes ellentmond az ítéletet illetően, és fellebbezi a pert a polgári (széki) bírósághoz. Az alperes hasonlóképpen (jogfenntartással él) a további költségek és fáradságok tekintetében. A per felsőbb székre bocsáttatik220].”221 Csíktaploca, 1782. március 9. „Amint in anno 1781 die 7-ma Decembris Almsi Antal néhai nagyattya, Botár Tamás ami felkelhető barmokból álló keresményi maradtanak azok fiat-leánt haza törvénye

218

Imreh: A rendtartó… im. 315. o. Imreh: A rendtartó… im. 315. o. 220 Imreh: A rendtartó… im. 315. o. 221 Csíktaploca község iratai, 1. sz. „Protocollum”. 1770-1795. Állami levéltár, Csíkszereda. 219

56

szerént egyaránt illetnek; melyek qua tutornak [gyámként], primipilus [lófő] Botár Andrásna kezinél marattanak, in summa 122 magyar forintokot érő vagyonság, melyből az engemet illető rész a proportione [arányosan] nekem általadattassék. Ezen pretensiót írt Almási Antal nem próbálja elegendő bizonyságokkal, hogy az édesanyjának, Botár Erzsébetnek tutora [gyámja] lett volna Botár András, innet exmittáltatik ad futurum [idő adatik (ezen bizonyítékok jövőbeli beszerzésére)]. Ítíltetett. Actor protestat super hoc deliberatio et aplellat causam ad forum civile. Inctus pariter protestat de ulterioribus expensis et fatigiis. Deliberátum: trasnmittitur [A felperes ellentmond az ítéletet illetően, és fellebbezi a pert a polgári (széki) bírósághoz. Az alperes hasonlóképpen (jogfenntartással él) a további költségek és fáradságok tekintetében. A per felsőbb székre bocsáttatik].”222

222

Csíktaploca község iratai, 1. sz. „Protocollum”. 1770-1795. Állami levéltár, Csíkszereda.

57

6. Összefoglaló A

diplomamunkában

ismertetésre

került

a

XVIII.

századi

Patakfalvi-féle

rovásemlékben szereplő jogszabályi leírás, amely a székely jog egyik jellegzetes jogintézményét, a fiúlányságot írja le. A fiúlányság történeti és jogi hátterének a vizsgálata részletesen szerepel a dolgozatban. A leányok öröklésével kapcsolatos jogintézmények gyakorlati érvényesülése részletesen tanulmányozható a fennmaradt oklevelekben, végrendeletekben és falujegyzőkönyvekben fennmaradt ítéletekben, amelyeket a falu közösségének ítélőszékén hoztak. Ezek közül több ismertetésre kerül a diplomamunkában. Az elvégzett vizsgálatok alapján kijelenthető, hogy a vizsgálat kiindulópontját képező írástól egyenesen vezetett az út a székelyek és a székely jog izgalmas múltjába. A székely jog korai, kikristályosodott alakja a legkorábbi okleveles emlékeknél korábbi korokra mutat. A fentiekből levonható az a következtetés, hogy mind a székely-magyar rovásírás, mind pedig a székely jog részletes elemzése, különösen ezek korai emlékei nem hagyhatók figyelmen kívül a székelyek múltját kutató általános elemzések során.

58

7. Köszönetnyilvánítás

Szeretném köszönetemet kifejezni konzulensemnek, Dr. Horváth Attila egyetemi docensnek szakmai vezetéséért.

Köszönettel tartozom Édesanyámnak, akitől nagyon sokat tanultam a jog területén, aki türelemmel és nagyon hasznos tanácsokkal lehetővé tette ennek a dolgozatnak az elkészülését. Meg szeretnék emlékezni Édesapámról, aki megismertette velem a magyar gyorsírást és megszerettette a történelmet.

59

8. Hivatkozott irodalom Hivatkozott könyvek, könyvfejezetek Approbatae consitutiones regni Transilvaniae et Partium Hungariae eidem annexarum. Nagyvárad, 1653, Kolozsvár, 1677, Tótfalusi Kis Miklós nyomdája: Kolozsvár, 1696. Bak, János M. – Bónis, György – Sweeney, James Ross (szerk.): Decreta Regni Mediaevalis Hungariae. The Laws of Medieval Hungary. Vol. 1. 1000-1301. Idyllwild, CA, Charles Schlacks, Jr., Publisher, 1989. Balás Gábor – Domokos Andrea: Erdély rövid jogtörténete 1947-ig. Közgazdasági és Jogi Kiadó, MTA Állam- és Jogtudományi Intézet. ISBN 963 222 415 9. Budapest, 1991. Balogh Judit: A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében. Sorozat: Erdélyi Tudományos Füzetek, 254. Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása. Kolozsvár, 2005. Benkő József: Transilvania specialis I. kötet. Kriterion. ISBN 973 36 0524 3. Bukarest, Kolozsvár, 1999. Bónis György: Középkori jogunk elemei. (Római jog, Kánonjog, Szokásjog.) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972. Compilatae constitutiones regni Transilvaniae et Partium Hungariae eidem annexarum. Kolozsvár 1669, 1670, Tótfalusi Kis Miklós nyomdája: Kolozsvár, 1696. Connert János Dr.: A székelyek intézményei. Kolozsvár 1901. Die Rechten der Székler. Nagyszeben. 193-195. o. Demány Lajos: Székely oklevéltár IV. Új sorozat IV. Székely népesség-összeírások, 15751627, Erdélyi Múzeum Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1997. Demény Lajos: Székely felkelések a XVII. század második felében. Bukarest, 1976. 15. o. Demjén Lajos: Székely jog és az udvarhelyszéki bíráskodás a XVI. század második felében. In: Székely Oklevéltár. Új sorozat. 3. kötet. Közzéteszi: Demény Lajos – Pataki József – Tüdős S. Kinga. Európa – Kriterion. 1994. 8. o. 60

Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540–1690. Szerkesztette: Szilágyi Sándor, Budapest, 1876. Fraknói Vilmos: A királyság örökösödési rendje az Árpádok alatt. (Kath. Szemle). 1913. I. szám; (Akad. Ért.) 1913. II. szám. Fügedi Erik: Az Elefánthyak. Osiris Kiadó. Budapest, 1999. Horváth Attila: A magyar magánjog történetének alapjai. Sorozat: Jogtörténeti értekezések 33. Gondolat Kiadó, Budapest, 2006. ISBN 963 9610 19 4 Hosszú Gábor – Rumi Tamás – Sípos László: Az élő rovás. Nemzeti írásunk az egységesítés útján. Második, bővített kiadás. Kiadta: Imagent Kft. és WOU Magyarország Kft. ISBN: 978-963-87967-5-2. Budapest, 2009. Imreh István: A rendtartó székely falu (Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából). Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973. Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983. Imreh István – Pataki József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVIII. század elején. Könyvfejezet. In: Székely felkelés 1595–1596. Bukarest, 1979. 146. o. Jakab Elek – Szádeczky Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története. Budapest, 1901. Jósa János: Adalékok a székelyek régi történetéhez. Szamosújvár, 1913. Kilyéni Székely Mihály: A nemes székely nemzetnek Constitutioji, Privilégiumai és a’ Jószág’ leszállását tárgyazó némely törvényes ítéleti több hiteles Leveles-tárokból egybe-szedve. Pest, 1818. Kolozsváry Sándor – Óvári Kelemen: Verbőczy István Hármaskönyve. Budapest, 1849. Kőváry László: Erdély történelme. I. kötet, Kolozsvár, 1859. Lőtsey Spielenberg László: A nemes székely nemzetnek jussait világosító némely darab levelek. Marosvásárhely, 1837. Nagy-Aitai Cserei Farkas: A magyar és székely aszszonyok törvénett melyet: E két nevezetű, de egy Vérű Nemes Nemzetnek Törvényiből, Törvényes Szokásiból, Végezésiből, Birák Ítéletiből, és más Törvény-Tudók Irásiból egybe-szedett NagyAitai Cserei Farkas Az Apostoli Királyi Felségének Udvai Tanácsos Hive. Kiadta: 61

Nagy-Aitai Cserei Farkas, Kolozsvár, 1800. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból.

Ráth

Mór

Bizománya.

Nyomtatott

Panda

és

Frohna

Könyvnyomdájában, Pest, 1868. Orbán Balázs: A Székelyföld. Válogatás. Európa Könyvkiadó. Sorozat: Pro Memoria. ISBN 9630725584. Budapest, 1982. Pál-Antal Sándor: Székely önkormányzat története, Marosvásárhely, 2002. Pallas Nagy Lexikona. Kiadta: Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest, 1893-1897. Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem ismeretébe. Balassi Kiadó, Budapest, ISBN 963 506 106 4. Budapest, 1996. Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. Sorozat: Magyar Őstörténeti Könyvtár 2. Kiadó: Szegedi Tudományegyetem, Altajisztikai Tanszék, Szeged, 1991. Somogyi Antal: Régi magyar énekek 1. és 2. füzet. Arad, 1873. Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár I. Kötet. Magyar Tudományos Akadémia kolozsvári bizottságának kiadása, Kolozsvár, 1872. Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár II. Kötet. Magyar Történelmi Társulat kolozsvári bizottsága, Kolozsvár, 1876. Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár III. Kötet. 1270-1571. Kiadta a Székely Történelmi Pályadíj-alapra felügyelő bizottság, Kolozsvár, 1889. Szabó Károly (szerk.): Székely Oklevéltár IV. kötet, Kolozsvár, 1895. Szabó Károly: A székelyek régi törvényei és szokásai. A régi székelység. Székely történelmi és jogi tanulmányok. Kolozsvár, 1890. Szabó Károly: Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről. Írta: Anonymus, fordította: Szabó Károly, Pest, 1860, újabb kiadás: Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1892. Szádeczky Kardoss Lajos Dr.: A Székely Nemzet története és alkotmánya. Kiadta: Hargitaváralja J. Sz. K. a Franklin-Társulat bizománya, Budapest, 1927. Szádeczky Kardoss Lajos Dr.: Erdély és Mihály vajda története. Kiadta: Szabó Ferenc. Sorozat: Történeti, nép- és földrajzi könyvtár; 58. Temesvár, 1893. 62

Székely Oklevéltár. Uj sorozat. 4–8. köt. Székely népesség-összeírások. 1575–1692. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi: Demény Lajos. Kolozsvár, 1998–2000, Marosvásárhely, 2006. Tüdős S. Kinga (válogatta és a bevezető tanulmányt írta): Erdélyi Testamentumok. I. Hadviselő székelyek végrendeletei, Háromszék, Marosvásárhely, 2003. Tüdős S. Kinga: Erdélyi Hétköznapok. I. Rákóczi György hadiszemléje a Székelyföldön, 1635. Budapest, 2001. Vékony Gábor: A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. Nap Kiadó. ISBN 963 9402 45 1. Budapest, 2004. Vékony Gábor: Magyar őstörténet – Magyar honfoglalás. Nap Kiadó, ISBN 963 9402 16 8. Budapest, 2002, 2005. Werbőczy

István:

Tripartitum.

A

dicsőséges

Magyar

Királyság

szokásjogának

hármaskönyve. Eredeti kiadás: 1517. 1894-es fordítást készítette és a bevezetést írta: Csiky Kálmán, az 1990-es kiadás bevezető tanulmányának szerzője: Bónis György, a bibliográfiát összeáll.: Gazda István). Új kiadás: TÉKA. Budapest, 1990. Hivatkozott folyóiratcikkek Albrecht Gyula: Kutyabőrért indult, Bibliával tért meg. (Unitárius Élet) 2006. 4. szám. 1718. o. Banyó Péter: Birtoköröklés és leánynegyed. Kísérlet egy középkori jogintézmény értelmezésére. (Aeatas történettudományi folyóirat). Aetas Könyv- és Lapkiadó Egyesület. Szeged, 2000. 3. szám, 62-75. o. Homoki-Nagy Mária: Megjegyzések Banyó Péter: Birtoköröklés és leánynegyed (Kísérlet egy

középkori

jogintézmény

értelmezésére)

című

tanulmányára.

(Aeatas

történettudományi folyóirat). Aetas Könyv- és Lapkiadó Egyesület. Szeged, 2001. 16. évf. 2. szám, 141-148. o. Nagy Géza: A honfoglalók Zemplénben. (Ethnographia). 1912. 4. szám. Sándor Imre: Nemek és ágak a Székelyföldön. (Genealógiai füzetek) 1904. 2. szám. 15–30. o. Szádeczky Lajos Dr.: A székelyek történeti intézményeiről. (Erdélyi Múzeum) 1902. 19. évf. 8. sz., 377-384. o. 63

Szekeres Lukács Sándor Dr.: Hunyadi Mátyás és a székelyek. (Székelyföld) XII. évf. 2008. november. Tüdős S. Kinga: A székely örökség háramlása a 16-17. századi végrendeletek tükrében. (Aetas történettudományi folyóirat). Aetas Könyv- és Lapkiadó Egyesület. Szeged, 2008. 4. szám. 205-222. o. Hivatkozott irattári anyagok, kéziratok Bod Péter: Siculia Huno Dacica. Kézirat, Collectanea Hung. 1028 szám. Teleki-könyvtár, Marosvásárhely. Csíkjenőfalva jegyzőkönyve 1772-1800, Csíkszeredai Múzeum. Dokumentációs anyag. Csíktaploca község iratai, 1. sz. „Protocollum”. 1770-1795. Állami Levéltár, Csíkszereda. Hivatkozott internetes weboldalak és CD kiadványok és egyéb Hosszú Gábor: A Patakfalvi Biblia Á-betűjének egy párhuzama, 2009, Letöltve 2009-ben: http://rovasirashonlap.fw.hu/cikkl/patakfalvi_a_betu/patakfalvi_a_betu.pdf Libisch Győző: Rovás Kincsek. A Régi Magyar Írás Emléktára. CD-kiadás. Kiadta: Két Kerék Alapítvány. Első kiadás. ISBN 693-217-169-1. Budapest, 2004. Szekeres

Lukács

Sándor

Dr.:

A

székely

jogról.

2006.

Letöltve

2010-ben:

http://www.szekelyszallas.hu Tisza András – Rumi Tamás: A Patakfalvi Bibliában található rovásírás megfejtése (weboldal),

2009.

Letöltve

2009-ben:

Biblia/index.htm

64

http://unitarius.eu/Patakfalvi-

9. Egyéb felhasznált irodalom Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Dialóg Campus Kiadó. Budapest, Pécs, 2000 Béli Gábor: A halál esetére szóló rendelkezés az Árpád-korban a törvények és az ország szokásjoga alapján. In: A magyar államiság első ezer éve. Pécs, 2000 Holub József: „A fiúsításról.” In Klebersberg Emlékkönyv. Budapest, 1925. Homoki Nagy Mária: A magyar magánjog történetének vázlata. JatePress. Szeged, 2001. Hosszú Gábor: Revised proposal for encoding the Szekely-Hungarian Rovas in the SMP of the UCS. Action: For consideration by JTC1/SC2/WG2 and UTC, 2010, benyújtás alatt. Kállay Ferenc: Az ős székely nemzet eredete. Budapest, 1829. Kálti Márk: Képes krónika. Kézzel készítette Kálti Márk, 1358. Hasonmás kiadás: Képes Krónika. 1358. 1-2. köt. [1. Hasonmás kiadás. 2. A krónika latin eredetijének magyar fordítása. Ford. Bellus Ibolya. Jegyz. Kristó Gyula. - Kísérő tanulmányok: Dercsényi Dezső, Csapodiné Gárdonyi Klára.] Bp.: Helikon, 1987. Szádeczky Lajos Dr.: A székely határőrség szervezése 1762-64-ben okirattárral (17611790) Kiadó: Magyar Tudományos akadémia Kiadóhivatala, Budapest, 1908. Thelegdi, Ioannis: Rudimenta, Priscae hunnorum linguae brevibus quaestionibus ac responcionibus comprehensa opera et studio, 1598. [A hunok régi nyelvének elemei], kéziratban terjesztett. Új kiadás: Ars Libri, 1994. Timon Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Hornyánszky Viktor Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1906.

65

10.

Záradék

Nyilatkozat

„Alulírott Dr. Hosszú Gábor, mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatója nyilatkozom arról, hogy ez a diplomamunka saját szellemi alkotásom és egyetlen más egyetemhez sem került beadásra, megírásához kizárólag a megjelölt segédeszközöket használtam fel.”

Budapest, 2010. március 12.

…………………………………………. Dr. Hosszú Gábor egyetemi hallgató

66