A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI KÖZÖTT

A Puszta 2005 A „Nimfea” Természetvédelmi Egyesület évkönyve

A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI 1996-2005 KÖZÖTT DR. KÓKAI KÁROLY, MÉSZÁROS CSABA MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI HELYI CSOPORT 200?

BEVEZETÉS A szegedi Fehér-tó és Fertő a Dél-Alföld egyik legnagyobb kiterjedésű és legjelentősebb vizes élőhelye. Sok neves kutató fordult meg, illetve dolgozott itt. A terület története: természetes „szoloncsák „ típusú szikes tóból édesvízi mesterséges halastóvá alakulása rengeteg fontos (és néha keserű) tapasztalattal szolgált a honi természetvédelem számára. Mindezek ellenére, a Fehér-tó „atyja”, DR.BERETZK PÉTER után, nagyon kevés számszerű adatot tartalmazó publikáció jelent meg e vizes élőhelyről, bár „leíró” jellegű közlésekből több is van. Furcsamód éppen a fontosnak tartott vízi- és ragadozó madarak esetén van ez így. Velük szemben az énekesekről rendelkezünk számszerű adatokkal a FOT gyűrűzőtábor működése óta (LOVÁSZI PÉTER, DR.TOKODY BÉLA). Ezért is döntöttek a szerzők jelen dolgozat közreadásáról. Fontossá teszi ennek megtételét, hogy a szegedi Fehér-tó hazánk egyik első védett területe (1939), ramsari terület (1980) és a Natura 2000 hálózat része.

90

A Szegedi Fehér-tó és a Fertő Halastavaink vízi- és ragadozómadarai 1996-2005 között Dr. Kókai Károly, Mészáros Csaba

IRODALMI ÁTTEKINTÉS Néhány átutazó, sokszor külföldi kutatót leszámítva, a XIX. század utolsó évtizedében két „vadászmadarász”: LAKATOS KÁROLY és ZSÓTÉR LÁSZLÓ szolgáltatta az első részletes adatokat a területről. A Herman Ottó által szervezett országos madár szinkronszámlálásoknál is szerepelt a szegedi Fehér-tó. E korai „kezdést” leszámítva, a terület legelső és legjelentősebb kutatója DR.BERETZK PÉTER orvos. A harmincas évek elején kezdett el a területre járni, kutatásai 1973-ig, haláláig tartottak. Ez idő alatt nemcsak felmérte és vizsgálta a területet, hanem több száz publikációt is közölt a Fehér-tóról. Emellett az ő érdeme, hogy 1935-ben a tó egy része helyi, majd 1939-ben országos védelmet kapott. Ezenfelül gondoskodott a madár- és természetvédelem „emberi utánpótlásának” kineveléséről. 1962-ben megalapította a TIT Madártani Szakkört, melyből később a MME Szegedi Helyi csoportja lett. Az ő tanítványai: DR.MARIÁN MIKLÓS, DR.TRASER GYÖRGY, DR.WOLLEMANN MÁRIA, URBÁN SÁNDOR, DR.MOLNÁR GYULA vitték tovább a kutatásokat. Külön ki kell emelni még PUSKÁS LAJOST, aki közel 60 évig figyelte a Fehér-tó madarait. A jelenlegi periódus (1996-2005) adatszolgáltatói zömmel a 80-as években kezdtek el a területen madarászni (e cikk szerzői pl. 1984-ben).

A TERÜLET JELLEMZÉSE Jelenlegi formájában a terület Csongrád megyében: Szeged, Szatymaz, Sándorfalva, Algyő által határolt, mesterséges, ún. körgátas sekély vizű halastórendszer. Természetesen nem volt ez mindig így. A Fehér-tó eredetileg egy ún. deflációs, szél által kialakított mélyedésben elhelyezkedő szikes tó. Régente, tavasszal valóságos „tengerré” vált, majd nyár végére nagyobbrészt kiszáradt. A talajból kioldódott, Na, Ca, Mg sók a csapadékvízzel a felszínre kerültek, kiszáradáskor pedig fel is halmozódtak. Innen ered a Fehér-tó név. Nagyobb árvízkor a Tiszából is kapott vizet a terület. A vadvízi élőhely átváltozása tette mesterséges élőhellyé, és ennek főbb lépései viszonylag jól datálhatók. Az első lépés az 1870-es években a Tisza szabályozásának megindulása, és így a Fehér-tótól való elvágása jelentette. Ezt „súlyosbította” 1872-ben a Maty-ér-Fehér-tói csatorna megásása. A halastórendszer kiépítése négy szakaszban történt: egyre gyorsuló ütemben, ahogy a kézi erővel dolgozó talicskásokat fölváltották a munkagépek. 1928-1936 között készült el az 1. ütem, amely a Fehér-tó déli, Szegedhez közeli részét alakította át mesterséges halastóvá. A Fehér-tó két jelentős főcsatornáját 1942-ig kiásták. A természetvédelmi terület első korszakában tehát már ember által létrehozott mesterséges élőhely volt a természetes védett rész mellett. A második világháború után megszegve az addigi természetvédelmi rendelkezéseket, 1962-ig bezárólag elkészült a teljes fehér-tói halastórendszer. Már csak a csongrádi út keleti oldalán a Fertő volt az egyetlen nagyobb szikes lapos. Ezt a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején két egymást követő gyors ütemben kialakított Fertő halastórendszer követte. Az időszakos szikes tavat fölváltotta egy „édesvizű” mesterséges halastó, megjelent a nád és a fás növényzet. Jelenleg a tavak területe kb. 2000 ha, ennek nagyjából 1/3-a, kb. 650 ha esik a Fertő halastavaira, a többi a Fehér-tóra. A teljes terület (gátakkal környező kisebb rétekkel) kb. 2400 ha. A tavak sekély vizű (80-120 cm-es mélységű), mérnökien tervezett: egyenes gátakkal, csatornákkal, zsilipekkel ellátott mesterséges területek. Tájképi értékét jórészt elvesztette! A két (de tulajdon jogilag egy) halastórendszer külön tárgyalását a két terület eltérő jellege indokolja. A Fehér-tó régebbi, 16 db nagyobb, köztük 3 (XI, XII, XIII) közel 200 ha-os, óriás tóegység alkotja. Sokkal több és idősebb a fás növényzete (fűz, nyár, kőris, ezüstfa). Általában vastagabb a nádszegély a gátak mentén. Több sziget (köztük a nevezetes Koromsziget) található a tavakban. Mindezek ellenére sokkal jobban „bezárt” a terület, gyakorlatilag emberi-

91


civilizációs létesítményekkel körülhatárolt. Ezek a három nagyobb közeli település, 2 közút 1 vonat és most már autópálya is. A Fertő tavai sokkal nyitottabbak, általában változatos: szántók, termőföldek és gyepek határolják. Közvetlen a kapcsolata a Tisza folyóval (kb. 2 km), az Atkai-holtággal (kb. 4 km) és a Sándorfalvi homokerdővel (4-5 km). Az egész Fertő jól átlátható, a tekintetet nem zárja le sem mesterséges, sem természetes tereptárgy. 8 (II ütem) és 4 (I ütem) nagyobb tóból és ivadék- és utónevelőkből, továbbá teleltető tavakból áll. Két nagyobb természetes gyepfolt van: az egyik a Fehér-tótól északra az ún. Sándorfalvi Székalj (adatai a Fehér-tónál szerepelnek) és a Gyevi-fertő rét a Fertő és a csongrádi út között (adatai a Fertőnél szerepelnek). A madármozgalmat jelentősen befolyásolják a tórendszer termelési tevékenységei: leeresztés, feltöltés, nádaratás, hínárkaszálás, gát felújítás. Legjelentősebb a tavak leeresztése és feltöltése. Ennek (bár évenként módosulhat némileg) van egy megszokott üteme a tavakon. Tél végén, az addig jórészt szárazon álló fehér-tavi nagy tóegységeket (XI, XII, XIII, IV, III) és a Fertő II ütem nagyobb tavait feltöltik (a halastórendszernek belvízvédelmi feladatai is vannak). Tavasszal csak egy-két kisebb tavat, főleg a Fertőn szoktak leengedni, illetve az apróbb ivadéknevelők és utónevelők szoktak feltöltve és leeresztve lenni. Nyár közepétől (bár elég változóan) már előfordul 1-1 közepes, nagyobb csapolás (Fehér-tó: I, XIV. Fertő: II/II, II/VIII). Augusztusban pedig már menetrendszerűen követik egymást a csapolások (Fehér-tó: I, II, XV, XVI. Fertő: I ütem+ II ütem néhány tó). A legnagyobb tóegységek (Fehér-tó) október-novemberben kerülnek sorra. Minden piaci illetve tenyészhalat tartalmazó tó szárazon marad télen, csak a növendékek tavai (közepes méretűek) és a teleltető tavak (kicsik, de mélyek) vannak vízzel feltöltve.

ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgálatunkra kijelölt 10 év alatt sok madarász mérte fel a területet, 1-2 héten belül akár több megfigyelési adatsor is van. Ugyanakkor a tórendszer kiterjedése hatalmas és a halgazdaság csak a gyalogos közlekedést engedi meg. Ezért nagyon sok megfigyelési nap csak a tórendszer bizonyos részére, nem az egészre vonatkozik. E két fontos tényező ismeretében értelmetlen és értelmezhetetlen lett volna bármiféle „átlagolt” adatsor feltüntetése. Emiatt választottuk azt a módszert, hogy minden hónapot 3 db tíznapos dekádra osztottunk, és ezen dekádokban külön-külön fajonként a maximum példányszámokat vettük alapul, külön a Fehér-tónál és külön a Fertőnél. Az évente így elkészített táblázatok közül szintén a legmagasabb értéket írtuk be a cikkünkhöz mellékelt 10 évet összefoglaló táblázatba. Így gyakorlatilag azt tudjuk megmutatni, hogy mire képes maximálisan a két terület. Mi az egyes fajok lehetséges leghosszabb idejű előfordulása, illetve milyen legnagyobb példányszámokat képes eltartani a két tórendszer.

EREDMÉNYEK Az utóbbi kb. 40 évben 274 madárfaj fordult elő a területen, ebből 103 a költőfaj, 12 pedig az alkalmi fészkelő. Vízi- és ragadozó madarak közül 154 fajt figyeltek meg 40 év alatt, az általunk tárgyalt 10 éves időszakban pedig 138-at. 39 költő és 7 alkalmi költőfaj van közöttük.

92


A Fehér-tó, Fertő mind fészkelési területként mind vonuló, táplálkozó és éjszakázó helyként jelentős. Igaz, a tavak mesterséges jellege miatt elmondható, hogy vonuló helyként azért fontosabb szerepet tölt be. Mégis természetvédelmi szempontból fontos madárfajok költenek itt. Először a Fehér-tó tavain lévő 5 különálló, vegyes gémtelep említhető meg. Két legértékesebb faja, a kanalasgém (Platalea leucorodia), 15-30 pár és az üstökösgém (Ardeola ralloides), 4-10 pár. Egy-két évben a batla (Plegadis falcinellus) költése is előfordulhatott a III. tó nádszegélyében lévő gémtelepen. Lúdalkatúak közül a cigányréce (Aythya nyroca) a legértékesebb költőfaj, évente változóan 15-30 pár költ a tavakon, kedvenc fészekrakó helye a Korom-sziget. Kisszámú fészkelő récefaj a kanalas réce (Anas clypeata) és a kendermagos réce (Anas strepera), alkalmi pedig az üstökösréce (Netta rufina). A parti madarak az a csoport, melynek a költési sikere a legkérdésesebb a tavakon, és a legtöbb konfliktussal is jár a halgazdaság és a természetvédelem között. Tavasszal előszeretettel rakják le tojásaikat a még tocsogós, iszapos tófenékre a lile alkatúak, főleg a gulipánok (Recurvirostra avosetta). A hal betelepítését megelőző tófeltöltés természetesen elpusztíthatja a fészekaljakat. Akár ez a „forgatókönyv” zajlik, akár a feltöltés megakadályozása hatósági úton: mindenképpen kész a konfliktus a felek között. Az utóbbi években van két kijelölt „madaras-tó” (Fehér-tó X/2, Fertő II/I) melyet megegyezés alapján kisvizes tocsogós állapotban hagynak tavasszal. Sajnos, mivel ugyanazokról a tavakról van szó évek óta, a tófenéken felburjánzott növényzet nem kedvez a gulipán és a széki lile (Charadrius alexandrinus) költésének. A gólyatöcsök (Himantopus himantopus), piroslábú cankók (Tringa totanus), nagy godák (Limosa limosa) jobban viselik ezeket, a körülményeket. Ha mégis sikerül egyszer-egyszer egy „új” még kopár aljú tavat tocsogósan hagyatni, a nagy predációs nyomás (róka, sárgalábú sirály) rontja le a költési eredményeket. Általában 10-30 pár gulipán, 5-20 pár gólyatöcs, 1-2 pár széki lile és kis lile (Charadrius dubius), 20-40 pár piroslábú cankó próbálkozik évente a halastavakon való költéssel. Kisebb számúak, de sokszor eredményesebbek a halastavak határain lévő vizes gyepeken történő költések. Főleg a sándorfalvi Székalj és a mellette lévő ló legelő jelentős. Kedvező vízállású években 1-4 pár széki lile, 6-10 pár gólyatöcs, 2-5 pár gulipán és ugyanennyi nagy goda tud fészkelni itt. A Korom-sziget fészkelő állományában is inkább negatívok a változások: az évtizedekig stabil 10001500 párból álló dankasirály (Larus ridibundus) állomány némileg csökkent. A kilencvenes években 150 párt elérő szerecsen sirályok (Larus melanocephalus) többsége pedig a Csaj-tó sirályszigetére költözött át. A Korom-sziget növényzetének fejlődésével a küszvágó csérek (Sterna hirundo) is gyakran kénytelenek más helyet (pl. kiskundorozsmai Hosszúhát szikkasztó) keresni maguknak. Ragadozók közül a tavak nádszegélyében költ 5-10 pár barna rétihéja (Circus aeruginosus). A peremterületeken pedig néhány pár egerészölyv (Buteo buteo), vörös vércse (Falco tinnunculus), kabasólyom (Falco subbuteo) és karvaly (Accipiter nisus). Bár a cikkünknek nem témája, megemlíthetők a vizes élőhelyhez kapcsolódó „fontosabb” énekesmadár fajok: fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon), kékbegy (Luscinia svecica), réti tücsökmadár (Locustella naevia). A Fehér-tó Fertő halastavai lényegesen jelentősebbek, mint a vonuló madarak táplálkozó, pihenő és éjszakázó helyei. Az őszi vonulás általában kiszámíthatóbb stabilabb, nem változik annyira évről évre. Ennek okai általában a stabilabb tó lecsapolási időpontok, a haltakarmányozás kiszámíthatósága és az, hogy a természetes vizes élőhelyek (a puszták) zömmel, erre az időszakra kiszáradnak. Tavasszal viszont sok függ a körülményektől. Ha sok volt a téli csapadék, vízzel telítettek a Dél-Alföld nagy füves pusztái, sok vízimadár választja inkább azokat és nem a halastavakat. Ha gyorsan feltöltötték a télen, szárazon álló nagyobb tóegységeket, és nincs a tavasz második felében friss csapolás, szintén gyengébb (főleg a parti madár) a vonulás. Ha ugyanekkor a szintén jelentős Csongrád megyében lévő Csaj-tavon friss tóleeresztés van, sok madár pártol át inkább oda. A jégolvadást az úszórécék (fütyülő, nyílfarkú, csörgő) tömegei követik, a bukórécék faj és egyedszáma nem túlzottan jelentős más ekkora méretű területhez képest. A kora tavaszt még a nagy godák (max 3-4000 pd) vonulási csúcsa és valamivel később a pajzsoscankók (Philomachus pugnax) (max 5000 pd) mozgalma jellem-

93


zi. Két vízimadár magas vonulási egyedszáma emelhető még ki a területen: a kanalas réce (tavasszal és ősszel is max 3000 pd) és a füstös cankó (Tringa erythropus), inkább csak ősszel max. 3000 pd. Egyik legjelentősebb és mindenképpen a leglátványosabb a daruvonulás (Grus grus) a Fehér-tavon. A tavaszi daru mozgalom nem jelentős, általában nincs is nagy tóegység üresen a leszállásra. Annál jelentősebb az ő szi gyülekezésük: október közepén-végén kezd nőni a számuk, novemberre már több évben elérte a 25000-t az itt éjszakázó darvak száma. Ezzel a Hortobágy után a második legjelentősebb daru pihenőhely lett az országban. Fő táplálkozó területük Az Atkai-holtág és a Dóci-legelő körüli földek. A hetvenes években még 10000-es vonuló vadlúd sereg viszont lecsökkent 3-4000-re. Legnagyobb a fogyás a fő tömeget adó nagy liliknél (Anser albifrons), de érdekes módon a vonuló nyári ludak (Anser anser) mennyisége nőtt a tavakon. Egyre jelentősebb, főleg késő ősszel a kis kárókatonák (Phalacrocorax pygmeus) mozgalma, többször meghaladja a 100-as példányszámot. Ragadozók közül megemlíthetők a telelő réti sasok (Haliaetus albicilla) akár 4-7 példányszámban, és az átvonuló halászsasok (Pandion haliaetus) 3-5 pd. A terület méretéből, jellegéből és kutatottságából adódóan sok országos ritkaság is előfordult már a tavakon ( sivatagi lile ,sarki csér, sárgalábú cankó, nagy halfarkas, vándorpartfutó stb.), ezeknek a szórvány madaraknak természetesen nincs kihatásuk a tavak összességének madáréletére.

ÖSSZEFOGALALÁS A hajdani természetes szikestóból, a szegedi Fehér-tóból 1928-1982 között 4 ütemben alakítottak ki édes vizű mesterséges halastavat. A megváltozott táj és madárvilág azért így is jelentős értéket képvisel. A vizsgált időszakban (1996-2005) 138 vízi- és ragadozó madár fordult elő a területen, melyből 39 faj költ a tavakon 7 fajnak alkalmi fészkelései, vannak (lehetnek). A fészkelők közül az 5 vegyes gémtelep és a cigányréce 15-30 páros állománya a legértékesebb. A partimadarak (gulipán, gólyatöcs, széki lile, nagy goda, piroslábú cankó) költései gyakran sikertelenek a tómedrekben. A madárvonulásban jelentősebb a halastavak szerepe. Kiemelhető a daruvonulás (max. 25000 pd.). A szerzők minden hónapot 3 dekádra osztottak, és minden dekádban, minden madárfajnál a megfigyelt maximális példányszámot vették be a táblázatokba, külön a Fehér-tó és külön a Fertő halastavainál.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Elsősorban köszönetet szeretnénk mondani a területre való bejutásért és a kutatások végzéséért a Kiskunsági Nemzeti Parknak (ezen évek alatt még ők gyakorolták a természetvédelmi hatósági jogkört) és a Szegedfish KFT-nek (halgazdaság). Köszönjük a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei Helyi Csoport azon tagjainak az adatait, akik a vizsgált időszakban megfigyeléseket végeztek a tavakon. Nevezetesen: Barkóczi Csaba, Bérdi Gergely, Domján András, Engi László, dr.Kasza Ferenc, Kerényi Zoltán, dr.Keresztes Gábor, Lovászi Péter, Nagy Tamás, Puskás Lajos, Puskás József, és dr.Tokody Béla.

94


SUMMARY From 1928 till 1982 the former natural salty lake, the lake Fehér near Szeged had been formed to an artificial fresh-watered fish pond in four times. The changed region and the changed birds are still representing great value. 138 species of waterbirds and raptors were detected in lake Fehér and Fertő from 1996 till 2005, 39 species of them are nesting and 7 bird species are nesting only occasionally here. The five mixed herons’ colonies and the 15-30 breeding pairs og the ferruginous duck (Aythya nyroca) are the most valuable. The nestings of the shorebirds: the avocets (Recurvirostra avosette), the black-winged stilts (Himantopus himantopus), the kentish plovers (Charadrius alexandrinus), the blacktailed godvits (Limosa limosa) and the redshanks (Tringa totanus) are often unsuccessful int he fishponds. The migratory of the birds is more important int he fishponds than the nestings. We like to point out the migratory of the cranes (Grus grus) (25000 cranes in one time). The authors have divided every month into three ten-days periods and they have write the highest numbers of the specimens into the tables of Fehér-tó and into the tables of Fertő.

IRODALOMJEGYZÉK CSIZMAZIA GYÖRGY: Fehér-tói madarak. Szeged 1991 DR.MARIÁN MIKLÓS (szerk.): A Dél-Alföld madárvilága. Szeged 1980 TARDY JÁNOS (szerk.): A magyarországi vadvizek világa. Pécs 2007 VEPRIK RÓBERT, BAKACSI GÁBOR: A szerecsensirály (Larus melanocephalus) védelmének lehetőségei halastavi környezetben. Puszta 2001. p.116.

MELLÉKLETEK Jelmagyarázat: VT = vonuló, téli vendég faj Fé = fészkelő faj Vo = tavaszi, őszi rendszeres vonuló faj Rv = ritka, rendszertelenül megfigyelt faj Af = alkalmi fészkelő R = rendszeresen, az év bármely időszakában megfigyelhető faj T = csak táplálkozás céljából látogatja a területet / általában a Fehér-tavon költ /

95


96


97


98


99


100


101


102


103


104


105

A SZEGEDI FEHÉR-TÓ ÉS A FERTŐ HALASTAVAINK VÍZI- ÉS RAGADOZÓMADARAI KÖZÖTT

Recommend Documents