A Puszta 1998. 1/15, pp. 101-114.
H ALASTAVAINK VÉDELMÉRŐL SALLAI R. BENEDEK, TÚRKEVE „NIMFEA” TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET 1998
1. B EVEZETÉS Az édesvízi élőhelyek kialakulása és szerepe ősidők óta meghatározza az emberiség, így a társadalmak életszínvonalát, mivoltát, így nem véletlen, hogy a korai kultúrák nagy folyók, folyamok mellett jöttek létre, ahol az éltető víz lehetőséget adott a „civilizált” életre. A vízhez való kötődés a természetközeli (vagy ha úgy tetszik: primitív) népeknél sokáig megmaradt a vadászó halászó életformák miatt. Ilyen példa erre hazánkban a Nagy-sárréten kialakult életforma, a pákászat, amely a gyűjtögető élet utolsó megjelenési formája, amit a közeli népeknél nem találhatunk meg sehol. Szerte a Földön, már régóta tapasztalható ezeknek a vizes élőhelyeknek a kritikus csökkenése. Ezzel együtt természetesen a vízi élőhelyhez kötődő fajok egyedszáma is csökken, hiszen sokszor nem találnak eredeti élőhelyük ökológiai igényeivel megegyező területet. A mesterségesen létrehozott halastavak jelentős másodlagos élőhelyekké küzdötték fel magukat, melyek nagyon sok természetvédelmileg értékes fajnak nyújtanak alkalmas élőhelyet az újbóli megtelepedésre. Így volt ez a századelőn drasztikusan lecsökkent számú nagykócsaggal, vagy a szintén fokozottan védett vidrával is. Nem hanyagolható el az a tény sem, hogy ezen másodlagos élőhelyek – a halastavak – sokszor (pl. szerte az Alföldön) régi érmaradványokon, volt árterületeken kerültek kialakításra, ami valamilyen szempontból mindenképpen élőhelyrekonstrukciónak számít. Így van ez a Hortobágy-Berettyó mentén létrehozott tavakkal (pl. kenderesszigeti, túrkevei stb.) is, csakúgy, mint a Kis-sárrét területén, a Körös egykori vadvízjárta területein létrehozott biharugrai és begécsi halastórendszerrel. Ezek ma már a Körös-Maros Nemzeti Park védett törzsterületei. Mint az utolsó példából is kiderül, a szakemberek hamar észrevették ezen élőhelyek természetvédelmi jelentőségét, és sok helyen léptek is védelmük érdekében. Ma már nemzetközi hírű halastavainkon (pl. Hortobágy halastó, Virágoskúti halastó stb.) megfelelő védelmet élveznek az életközösségek, igyekeznek a gazdálkodást a természetvédelmi szempontokkal összeegyeztetni. Azonban ezeknek a szempontoknak a szem előtt tartása a honi halastavaknak csak egy kis részénél mondható el, míg sajnos meggyőződésem, hogy a fennmaradóaknál – a többségnél –, a
halastó határán megszűnik a természetvédelmi jogszabály hatálya, és elveinket lábbal tiporják számos vélt indok alapján. S mint ahogy a vizes élőhelyek védelmének előtérbe kerülésekor néhány értékes faj egyedszáma örvendetesen megnőtt, ugyanígy még fokozni lehetne – és kell is – az ökológiai igényekhez alkalmazkodó élőlények élőhelyeinek védelmét akkor is, ha ez számos nehézségbe ütközik például a magánkézben lévő halastavak esetében. Munkámmal szeretném felhívni a figyelmet ezen élőhelyek egyre aktuálisabb védelmére, a megoldásra váró problémák kérdéseire, illetve szeretném kezdeményezni a halastavak jogszabályban megfogalmazott közvetlen védelmét a művelési ág változtatások kikerülése érdekében. Az alábbiakban ezen élőhelyek általános értékeit kívánom röviden bemutatni, hogy a halastó rendszerek védelmi kezdeményezését indokoljam.
2. A
PROBLÉMA BEMUTATÁSA
A probléma felvetése Természetvédelmi feladataink közben alapvető fontosságú szemléletváltozásokon megyünk át folyamatosan, mely elveket igyekeznünk kell magunkévá tenni munkánk eredményessége érdekében. Ilyen jelentős szemléletváltozás volt, amikor az elfogadott elvekből leadva, az aktív fajvédelmi programok után ökológiai ismereteink bővülésével áttértünk az élőhely-komplexek védelmére, amely már a védendő fajok mellett igyekezett megvédeni azok élőhelyét, illetve az adott terület ökológiai sajátosságait is. Ezzel ráébredtünk, hogy csakis az élőhelyek állapotának fenntartása lehet a védelem sikeres alapja. Ehhez hasonló szemléletváltozásra lesz szüksége a szakembereknek, amikor elindul az a folyamat, amely most már a „rezervátum szemlélettel” szakítva áttér az ökológiai hálózatok (econet) fontosságának megértésére, mely már a fajok alapvető igénye a szaporodáson alapul. Ezen hálózatok felépítésének ismertetésére azok ismertségére való tekintettel nem fordítanék szót. Ilyen ökológiai hálózatokban elsődleges folyosónak fognak minősülni a vízfolyások, illetve az ehhez kapcsolódó édesvízi élőhelyek, melyek nagyon sok faj számára nyújtanak ideális élőhelyet, annak ellenére, hogy ezek is átalakulnak, ha változó sebességgel is. Az elmúlt években végzett országjáró útjaimon számos mesterségesen létrehozott halastavat sikerült látnom, vizsgálgatva azok élővilágát. Ezek néhány év alatt is jól látható változáson mentek át. A nyílt víz idővel feliszapolódott, és vízinövények telepedtek meg benne. Eleinte csak alámerülők, mint amilyenek a tócsagaz fajok, később lebegők, mint az imbolygó békaszőlő vagy a védett sulyom. A víz fölött elterjedő fajok, mint a nád megtelepedése, a gazdasági érdekek megkérdőjelezhetőségével együtt (nyílt vízből vesz el területet, ugyanakkor védi a töltéseket) a megfelelő talaj, illetve feliszapolódás függvénye. Mindezen vegetációkhoz számos élőlény társul a változatos niche-föltételek miatt, mely élőlényközösségek a csökkenő természetes vízi élőhelyek miatt egyre nagyobb természetvédelmi értéket képviselnek. Hazánk erre vonatkozó természetvédelemi feladatai is egyre inkább aktuálissá válnak az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunk miatt, amellett, hogy más feladatokhoz hasonlóan e témában is nagyon fontos lehet a nemzetközi együttműködések eredményessége, illetve az összehangolt munkák hatásos koordinációja. Mára számos ilyen nemzetközi összefogással felvállalt együttműködés született egy-egy egyezmény formájában. Ezek közül is az egyik legnagyobb múltú és legismertebb az Irán fővárosában 1971-ben létrehozott Ramstari Egyezmény, melyet öt kontinens 106 országa írt alá, a nemzetközi
fontosságú vizes élőhelyek megmentése érdekében. Az 1975-ben hatályba lépett egyezményhez hazánk is csatlakozott 1979-ben, felvállalva az ilyen jellegű honi élőhelyek megóvását. A nemzetközi jelentőségű „Ramstari” vizes területek között ma már kilencszáz élőhelyet tartanak nyilván, melyek eredeti célja az volt, hogy a vízi élőhelyekhez kötődő madárfajok költését és vonulását biztosítsák a szakemberek, mára azonban a terv sokkal összetettebbé vált. Ma már az aggódó szakemberek nem csupán a vízimadarakat féltik, hanem a vizes területeket (illetve ezeket a környezeti rendszereket – ökoszisztémákat), mint alapvető fontosságú élőhelyeket, így újra visszatérhetünk az élőhely-komplexeknek, mint az ökológiai folyosók részének védelmi kezdeményezéséhez. Az alábbiakban tehát a mesterségesen létrehozott vizes élőhelyeket, halastórendszereket szeretném bemutatni, azok életközösségeinek felületes áttekintésével, és bizonyítani, hogy az érintett élőhelyek védelme, az életközösségeik védelme amellett, hogy nemzetközi feladat, jelentős tájvédelmi érdek is.
Anyag és módszer Munkám során egyszerű terepi határozásokkal igyekeztem nagy nagyítású, (több típusú) teleszkóppal és kézi látcsövekkel meghatározni fajokat Hajdú-Bihar megye, Jász-NagykunSzolnok megye és Békés megye több halastó rendszerén. Igyekeztem a lehető legtöbb helyen megfordulni, mégis külön említésre méltó, miután kiemelten figyelemmel kísértem a túrkevei malom-zugi halastavakat, a kisújszállási két rendszert, a ecsegfalvi kenderesszigeti halastórendszert, a karcagi Kecskere-tározót, a Kunhegyes melletti telekhalmi és bánhalmi halastórendszereket. Viszonyítási alapul igyekeztem az ország két legjelentősebb, védett halastavainak (hortobágyi, biharugrai-begécsi halastavak) megfigyeléseivel és adataival összevetni a nem védett területeken végzett megfigyeléseimet.
3. E REDMÉNYEK –
TERMÉSZETI ÉRTÉKEK
Összességében elmondható, hogy nem túl szerencsés ilyen általánosító jellegű természetvédelmi értékelést készíteni, hiszen tájanként, élőhelyenként változik a jelenlévő természetvédelmi értékek száma és jellege. Mégis munkám alátámasztásaként hasznosnak ítéltem meg, ha néhány jellemző, legtöbb helyen előforduló fajt és értéket megnevezek. Így kérem, hogy az alábbi összesítéséket tekintsék csak tájékoztató jellegűnek, és hivatkozásul csakis feltétlen szükséges esetekben használják, hiszen több tórendszer adatait tartalmazza szerte az Alföldről, de csak azok közül, melyek melyeket még nem véd a természetvédelem óvó keze.
Esettanulmányok összesítése halastavak növényvilágáról: Az alföldi halastavaink élővilágának fontosságát a madárvilág sokszínűsége jellemzi, ami sokkal inkább a vízközegnek köszönhető, mint a vegetációnak, bár a költés szempontjából inkább eme utóbbinak tudható be jelentős szerep. A halastó-töltéseken és a tavakat elválasztó területeken számos közönséges faj előfordul. Legtöbb helyen szikes pusztarétekre emlékeztető bolygatott társulás található sok közönséges (ill. gyom) fajjal. Pl.: közönséges cickafark (Achillea millefolium), veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina), orvosi székfű (Matricaria chamomilla), ebszékfű (Matricaria perforata), sziki sóvirág (Limonium gmelini ssp. hungaricum), fűzlevelű peremizs (Inula salicina), tarka koronafürt (Coronilla varia), farkaskutyatej (Euphorbia cyparissias), terjőke kígyószisz (Echium vulgare), tejoltó galaj (Galium verum), mezei szarkaláb (Consolida regalis), mogyorós lednek (Lathyrus tuberosus), közönséges pásztortáska (Capsella
bursa-pastoris), baracklevelű keserűfű (Polygonum persicaria), keszeg saláta (Lactuca serriola), pongyola pitypang (Taraxacum offilinale), fekete ökörfarkkóró (Vesbascum nigrum), közönséges gyújtoványfű (Linaria vulgaris), mezei katáng (Cichorium intybus), szarvas kerep (Lotus corniculatus), tövises iglice (Ononis spinosa), fehér mécsvirág (Melandrium album), orvosi somkóró (Melilotus officinalis), mezei árvácska (Viola arvensis), több helyen előfordult sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicus) és a védett nyúlánksárma (Ornithogalum pyramidale) is. Már sokkal fontosabb a számottevő nádas területek jelenléte, hiszen mind tájképileg, mind más élőlények szempontjából fontos ezek jelenléte. A nádasokban (Scirpo-Phragmiteum) élő madarak, mint amilyenek a védett nádiposzáta (Acrocephalus spp.) fajok, vagy épp a kékbegy (Luscinia svecica) eszményi élőhelyet találnak itt, hiszen kiváló fészkelési lehetőség nyílik a nádszálakon, arról nem is szólva, hogy a rovarok tömkelege terített asztalt kínál. Szintén a nádasok lakója több természetvédelmileg értékes gémféle is, mint a nagykócsag (Casmerodius alba) vagy a bölömbika (Botaurus stellaris), de számos más faj (szárcsa, vízicsibék) is. Ezen élőhelyeken a társulásalkotó nádon (Phragmites communis), keskeny és széleslevelű gyékényen (Typha angustifolia és latifolia) kívül számos közönséges faj előfordul még. Nádszálakra felfutva mindenhol látható folyófű epifiton testvére, a felfutó sövényszulák (Calystegia sepium). Szép sárga foltokkal díszíti a nádasok szélét a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia) és a közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris). A nádasban sokhelyütt láthatjuk a dekoratív virágkákát (Botumus umbellatus), a vízi hídőrt (Alisma plantago-aquatica), a tavi kákát (Schoenoplectus lacustris), a védettségi listáról 1992-ben levett mocsári, vagy sárga nőszirmot (Iris pseudacorus), az ágas békabuzogányt (Sparganium erectum), vízi peszércét (Lycopus europaeus), parti nádtippant (Calamagrostis pseudophragmites), a gyógynövényként ismeretes fekete nadálytőt (Symphytum officinale), itt-ott feltűnik a mocsári tisztesfű (Stachys palustris) és a keserédes csucsor (Solanum dulcamara), június-júliustól pedig a lila színű réti füzény (Lythrum salicaria). A legtöbb tóegységet, az időszakos leengedés ellenére is sokhelyütt elborítják a nyíltvizet lakó (hidatofiton) társulások (Lemno-Urticularietum, Myriophyllo-Potametum) jó néhány vízben úszó mocsári növénnyel (forma aqatica). Ezeken van lehetősége költeni az olyan természetvédelmileg értékes fajoknak, mint a koloniálisan költő, fokozottan védett fattyú szerkő (Chlidonias hybrida). A nyílt vízen sokhelyütt láthatóak a víziboglárka- (Batrachium spp.), süllőhinár- (Myriophyllum spp.), tócsagaz- (Ceratorhyllum spp.), békanyálfajok (Cladophora spp.), csakúgy mint több békalencsék, vízi harmatkása (Glycerina maxima), imbolygó békaszőlő (Potamogeton fluitans), hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus), a vízi páfrányféle a védett rucaöröm (Salvinia natans) és a tömeges, ám mégis európai vöröskönyves sulyom (Tapra natans). A tavakat elválasztó töltéseken több helyen megtelepedett néhány fehér nyár (Populus alba), ill. fehér és szomorú fűz (Salix alba és chrysocoma), melyekből az utóbbiak kiváló költőhelyet biztosítanak például a függőcinegéknek (Remiz pendulinus).
Esettanulmányok összesítése a halastavak állatvilágáról: Általánosságban nem szívesen bocsátkoznék pontatlan adatok közlésébe a halastavak gerinctelen faunájával kapcsolatban, részben hozzáértés, részben pedig adatok hiányában, részben pedig azért, mert több csoport jelenléte csakis attól függ, hogy a tórendszer kialakításának helyszínén korábban milyen vegetáció volt. A téma egyébként mindenképpen említésre méltó,
hiszen több család (pl. szitakötők, szúnyogok, tegzesek stb.) tömegesen kötődnek a tórendszerekhez. A kétéltűeket (Amphibia) kevés faj, de nagy egyedszám jellemzi a legtöbb helyen. Rendkívül gyakori a feltöltőcsatornák környékén a vöröshasú unka (Bombina bombina). Mindenfelé előfordul, de nem túl nagy számban a zöld varangy (Bufo viridis) is. Sokfelé találkoztam a zöld levelibékával (Hyla arborea). A kecskebéka fajcsoport (Rana esculenta complex spp.) egyedeinek vizsgálata jelentősebb felkészültséget igényelt volna, így nem volt módom azokat (R. ridibunda, R. lessonae, R. esculenta) egymástól elkülöníteni, de mindenképpen a leggyakoribb kétéltűek a vizsgált területeken. Ezerszám kerülnek a lehalászásokkor a halászok hálójába is, amellett, hogy hangjuk meghatározza a terület alapvető hangulatát. A feltöltő csatornákban néha gőte is (Triturus spp.) megtelepedik. A halastavakra vezető kövesúton, illetve töltéseken gyakran találkozhatunk több helyen fürge gyíkkal (Lacerta agilis), és gyakran látható a vízen úszó vízisikló (Natrix natrix) is, melynek populációja több helyen még stabil, de mindenképpen alacsony egyedszámmal. A halastórendszerek legjelentősebb értékét az itt előforduló madarak alkotják, hiszen mind szaporodó, mind táplálkozó helynek ideálisak a létrehozott tórendszerek. A madártani megfigyelések egyik bázisaként ismert halastavakon számos unicum faj előfordulhat kóborlóként, így sokkal inkább a csak jellemzőbbeket említeném meg. A nádasokban a legtöbb helyen rendszeresen hallható a bölömbika (Botaurus stellaris), több helyen költ is. Szintén állandóan jelen van, és bizonyítottan sok helyen költ több pár pocgém (Ixobrychus minutus). Gyakran láthatóak a táplálkozó bakcsók (Nycticorax nycticorax), kis kócsagok (Egretta garzetta), szürke gémek (Ardea cinerea) és néhány példány a még ezeknél is ritkább selyemgémből (Ardeola ralloides) is. A nagy kócsag (Casmerodius alba) és vörös gém (Ardea purpurea) szintén több tórendszeren költ, és néhol van példa a kanalasgém (Platalea leucordia) megtelepedésére is. A települések fehér gólya (Ciconia ciconia) populációi is állandó táplálkozó és gyülekező helyül használják az egységeket. A nádasokban él a monoton énekéről ismert nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides), a fülemülesitke (Acrocephalus melanopogon), a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus), az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palusris) a cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus), a nádi sármány (Emberiza schoeniclus), és az erőteljes énekéről felismerhető nádirigó (Acrocephalus arundinaceus). Több revírt sikerült bizonyítani a fokozottan védett kékbegyből (Luscinia svecica) is. Nem évenként ismétlődő rendszerességgel, de több alkalommal költ kormos szerkő (Chlidonias niger), mely fajhoz csatlakozhat dankasirály (Larus ridibundus), küszvágó csér (Sterna hirundo) is. Ezeknél gyakoribb a tavakon a nyíltvízi társulásokon a fattyú szerkő (Chlidonias hybridus). Szintén a nyílt vízen készítik el úszó fészküket a vöcskök (Podicesp ssp.), melyek közül a búbos vöcsök (P. cristatus) gyakorlatilag mindenhol költ, szintén gyakori a kisvöcsök (P. ruficollis), de több alkalommal sikerült a ritkább feketenyakú (P. nigricollis) és még ritkábban, alkalmanként a vörösnyakú vöcsök (P. grisegena) költését is bizonyítani. Sok tó környékére gyakran bejár szitakötőket vadászni a kabasólyom (Faco subbutes), míg a barna rétihéja (Circus aeruginosus) költ is a sok tó nádasában, és a téli időszak kivételével rendszeresen látható. Számos helyen sikerült megfigyelni a télen vendégeskedő kékes rétihéja (Circus cyaneus) átéjszakázását is. Több alkalommal láttam vadászó gatyás ölyvet (Buteo
lagopus) és a jóval ritkább kis sólymot (Falco columbarius). A téli vendégeknél mindenképpen említésre méltó a nagy őrgébics (Lanius exubitor), illetve ritkán feltűnő holló (Corvus corax), ami több helyen is feltűnt. A ragadozók közül még alkalmanként halász sas (Pandion haliäetus) és a vándor sólyom (Falco peregrinus) is előfordul néhol. Gyakorta hallhatunk és láthatunk tavak környékén parlagi pityert (Anthus campestris), hantmadarat, (Oenanthe oenanthe) ami költ is, továbbá a lecsapolt tavakon táplálkozó bíbicet (Vanellus vanellus) és godát is (Limosa limosa). A töltések bokrosaiban rozsdás- (Saxicola rubetra) és cigány csaláncsúcsok (Saxicola torqata) telepednek meg. Az igazi színjáték az őszi-tavaszi vonulás idején kezdődik. Igaz, hogy a több helyen a nagy teljesítményű szivattyúk hatására nem sok időt vannak a tavak csupaszon, de akkor ellepik a felszínüket a parti madarak ezrei. Egy-egy jó vonulású esztendőben, mint amilyen az 1998. is volt, egyszerre akár húsz limikólafajt is meg lehet figyelni. Hogy az értékesebbekkel kezdjem: lehet itt találkozni széki gólyával (Himantopus himantopus), gulipánnal (Recurvirostra avosetta), széki csérrel (Glareola pratincola), nagy szélkiáltóval (Numenius arquata) és kis lilével (Charadrius dubius) is, mely fajoknak költése bármelyik évben várható lenne, ha tavakon a gazdálkodást sikerülne ezen fajok igényeihez egyeztetni. További vonuló fajok jelenlétét is regisztrálhattam számos helyen: parti lile (Charadrius hiaticula), arany lile (Pluvialis apricaria), ujjas lile (Pluvialis squatarola), apró partfutó (Calidris minuta), temminck-partfutó (Calidris temminckii), sarlós partfutó (Calidris ferruginea), havasi partfutó (Calidris alpina), pajzsos cankó (Philomachus pugnax), sárszalonka (Gallinago gallinago), kis szélkiáltó (Numenius phaeopus), füstös cankó (Tringa erythropus), piroslábú cankó (Tringa totanus), szürke cankó (Tringa nebularia), erdei cankó (Tringa ochropus), réti cankó (Tringa glaerola), billegető cankó (Actitis hypoleucos), vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus lobatus), kis sirály (Larus minutus), vihar sirály (Larus canus), sárgalábú sirály (Larus cachinnans). A ritkaságnak mondható csigaforgató (Haematopus ostralegus) szinte minden évben megjelenik. Idén ősszel több alkalommal sikerült megfigyelni fenyérfutót (Calidris alba) és sarki partfutót (Calidris canotus) is. A Magyarországról költőfajként kiveszett tavi cankó (Tringa stagnatilis) is vendég is alkalmanként. Egyelőre szintén csak tavaszi-őszi vonulásban figyelhetőek meg az esetenként gyülekező fekete gólyák (Ciconia nigra), melyekből néha tizenöt egyedet is meghaladó csapat van jelen. Szintén vonuló a vetési lúd (Anser fabalis), nagy lilik (Anser albifrons) és nyári lúd (Anser anser), melynek a több terület egyébként kiváló költőhelyet kínál. A kendermagos réce (Anas strepera) kis számban rendszeresen vonul, csakúgy mint a nyílfarkú réce (Anas acuta) és a kontyos réce (Aytihya fuligula). Ezeknél jóval nagyobb számban figyelhető meg böjti réce (Anas querquedula), fütyülő réce (Anas penelope) és kanalas réce (Anas clypeata). Szinte tömeges a csörgő réce (Anas crecca), a barát réce (Aythya ferina) és természetesen a tőkés réce előfordulása (Anas platyrhyncos) is. Az emlősök (Mammalia) jelenlétének általánosítását szintén mellőzném, hiszen ez területenként változó, annak függvényében, hogy. pl. milyen távolságra van erdő stb. Jelentős a vaddisznó (Sus scrofa) előfordulása. A róka (Vulpes vulpes), nyest (Martes foina), görény (Mustela putorius), menyét (Mustela nivalis), pézsmapocok (Ondatra zibrthica), mezei nyúl (Lepus europaeus), keleti sün (Erinaceus europaeus), vakond (Talpa europaea), mezei pocok (Microtus arvalis), mezei cickány (Crocidura suaveolens), közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus), közönséges vizicickány (Neomys fodiens), házi egér (Mus musculus), hörcsög
(Cricetus cricetus), vándorpatkány (Rattus norvegicus), törpe cickány (Sorex minutus), és a titokzatos éjjeli repülőemlősök közül a szürke hosszúfülű-denevér (Plecotus austriacus), kései denevér (Eptesicus serotinus), korai denevér (Nyctalus noctua), valamint a vízpartok odúlakó faja, a vízi denevér (Myotis daubentoni) egyaránt, szintén előfordul. Több tóegységnél vitákra ad okot a fokozottan védett vidra (Lutra lutra) is.
4. K ÖVETKEZTETÉSEK –
TERMÉSZETVÉDELMI TEENDŐINK
Védelmi intézkedés A társadalom, gazdaság és tudományok területén jelentkező újabb és újabb eredmények szükségessé teszik a környezetvédelmi feladataink folyamatos átértékelését, eddigi eredményeinek fejlesztését. A túlnépesedés, szűkülő élettér, a technológia fejlődése és az ezzel szemben egyenes arányban jelentkező bioszféra rohamos pusztulása világossá tették, hogy az emberiség lélekszámának növekedésével egyre nagyobb nyomás nehezedik a természetes állapotokat őrző élőhelyekre. Miután tudjuk, hogy a genetikai erőforrások elvesztése pótolhatatlan veszteségekkel jár az emberiség számára, mindenképpen meg kell akadályoznunk némely fajok egyedeinek létszámcsökkenését. Ha az olyan ritka fajok, mint a vékonycsőrű póling, önerőből fenn tudna maradni, akkor nem lenne szükség védelmi intézkedésekre. De mindaddig, amíg ezen élőközösségek fajszáma csökken, elsődleges feladatnak kell lennie, a ritkuló közösségek védelmének, amit csakis élőhelyek védelmével lehet elérni, legyen az természetes, vagy természetes állapotú terület. Munkánkban mindenképpen elsőbbséget kell biztosítani azoknak a fenyegetett területeknek, melyek szaporodóközösségei szerte a világon veszélyeztettek. A vízimadarak számos családja használja a bemutatott élőhelyet vonuló- pihenőhelyül, így mindenképpen elsődleges ökológiai folyosónak minősül, ami bár nem indokolná önállóan a komplex védelmi javaslatot, de ezen élőhelyek számos természetvédelmileg értékes, Európa méretekben is ritkuló számú fajnak nyújthatnak költőhelyet. 1996-ban megszületett az új természetvédelmi törvény, az 1996. évi LIII. sz. törvény, mely első részében az alapelvek között kimondja, hogy „minden természetes és jogi személy, valamint szervezet kötelessége a természeti értékek és területek védelme”. A halastórendszerek számos ökológiai, természetvédelmi szempontból értékes élőhelyet őriznek, és miután a fentebb említett jogszabály 7. § (2.) bekezdésének [h] pontja kimondja, hogy: „biztosítani kell a jellegzetes tájképi elemek fennmaradását”, s miután a vizsgált élőhelyek többsége tájképi jelentősége mellett nemzetközileg hazánkra bízott életközösséget tart fenn, így természeti védelmét mindenképpen indokoltnak tartom, s tekintettel a számos védett és fokozottan védett fajra, a tavaink védelme ugyenezen törvény által előírt 8. §-ának (1) bekezdése is érvénybe lép, mely alapján: a védelemre érdemes „(...)életközösségek megőrzését élőhelyük védelmével együtt kell biztosítani.”
Védelmi feladatok, megoldandó problémák Számos ellentét alakult ki a természetvédelem ügye és a halastavi gazdálkodás között melyeknek megoldása még mindig nem megy simán, de egyre több lehetőség lesz ezek orvoslására. A legjelentőbb ellentét abból alakulhatott ki, hogy a halastavi gazdálkodásban – ha a gazdák és kezelők eltúlozzák is – mindenképpen van bizonyos kártétele a védett és fokozottan védett állatfajoknak.
A madárkárt szokták elsődlegesen okolni a természetvédelem és a gazdálkodások rossz viszonyáért, és ezen problémák megoldása egyre sürgetőbb feladat. A gazdálkodás során többféle kár is keletkezhet, melyeket röviden bemutatok: • Elsőként a madarak által hordozott hal-parazitákat említeném, ami legtöbbször szerencsére elkerüli a halastókezelők figyelmét, mindenképpen kell róla szólni, bár természetvédelmi megoldására ennek nem látok jelenleg módot. • A második probléma az állítólagos takarmányfogyasztás, azaz a madarak haltakarmánnyal való táplálkozása, ami megítélésem szerint csak vélt probléma, a kártétel jelentéktelen. • A legnagyobb vitákat a halakkal táplálkozó madárfajok és esetleg a vidra egyedszámának csökkentése váltja ki. Számos esetben a fokozottan védett fajok, mint amilyen a nagykócsag is, okoznak halkárt, de legtöbbször mégis a sirályfélék ivadékpusztítását, a gémfélék és a kárókatona halpusztítását emelik ki. Eme utóbbi faj jelentős állománynövekedésen ment keresztül és ma már a jogszabályok sem védik, így szabadon gyéríthető, mégsem támogatom ezen megoldását a problémának, miután a gyérítéssel nem oldjuk meg, hiszen újabb és újabb egyedei érkeznek a fajnak, és vadászás során az összes többi faj is jelentősen zavarva van. Amit hamarosan meg kell oldanunk, az a faj költőállomány-szabályozása, amiben viszont nem ártana a nemzetközi összefogás. • Szintén nagy gondot jelent az, hogy a halastavi gazdálkodás során a tavak kezelése semmilyen természetvédelmi elvet nem vesz figyelembe. Az illegális nádégetésekkor számos gondot okoznak a gyújtogatók (melyeknek kiléte nyílt titok) mindenképpen, de a fő gondot az jelenti, hogy mindez a költési időszak megkezdése előtt történik, ami nehezíti számos természetvédelmileg értékes faj megtelepedését. • Gondot jelent a halastavakon történő vadászás és vadásztatás is. Mindennaposnak mondható sajnos a szürke gém, kócsagok, sirályok és más fajok elejtése is a tavakon az előbbi problémából adódóan. Még nagyobb gond alkalmanként az olasz vendégvadászok által okozott kár, miután azok semmilyen emberi és isteni törvényt nem hajlandóak figyelembe venni. Eme utóbbi problémát a feladataink közül az egyik legfontosabbnak nevezném meg, hiszen az olaszok túlkapásai mindenhol ismeretesek, és már-már embertelennek nevezhető pusztításaik vérlázítóak. Megoldási javaslatként számos gondolat felmerülhet. Tájanként más-más megoldásokat szoktak javasolni, míg én vallom, az általam felvetett problémák és gondok sajnos nem csupán egy-egy halastóra érvényesek, hanem hazánk legtöbb hasonló gazdálkodású alföldi tavára. Éppen ezért néhány szerény ötlet, melyek kivitelezése kedvezően befolyásolhatja gazda-természetvédő viszonyt. • Szakmailag megalapozott, reális kártérítési rendszert kellene létrehozni a központi környezetvédelmi alap (vagy jogutódja) terhére, amely már indokolatlanná, értelmetlenné tenné a fölösleges lövöldözést. • Megfelelő, nemzetközi együttműködésen alapuló költőállomány szabályozást kellene kidolgozni a kárókatonák esetében. • Az olasz vadásztatások lehetőség szerinti minimálisra csökkentését kellene elérni, azok fokozott felügyeletével. • Jogszabályilag előírt védelmet kell biztosítani az összes olyan halastóra, amely sok védett fajnak nyújt otthont, illetve tisztázni kell a gazdákkal, hogy a halastavak üzemeltetése során x százalékos kárt ütemezzenek be, ami ezen típusú gazdálkodással együtt jár.
Ö SSZEFOGLALÁS A halastavak védelmével mindenképpen változatos élőhelyeket védhetnénk meg, amelyek számos természetvédelmileg értékes fajnak nyújtanak otthont. Biztos, hogy az egyik legnehezebb feladat a természetvédelem munkatársainak, hogy a magán kézben lévő területeken aktív természetvédelmi szempontokat tudjanak érvényesíteni, hiszen a gazdák rövidtávú gazdasági érdekek miatt rendszerint figyelmen kívül hagyják a természetvédelmi szempontokat. Így van ez a változatos, összetett ökoszisztémáknál halastavaknál is, melyeknek fenntartása és kezelése rendkívül fontos természetvédelmi feladat, amely mindenképpen eszköze a Föld fenntartható fejlődésének, éppen ezért fel kell vállalni ezen területek védelmének ügyét is. Minél hamarabb, annál jobb. Véleményem szerint a halastavakat, mint másodlagos élőhelyeket egységesen egy Környezetvédelmi Minisztérium által kibocsátott rendelettel védeni kellene, a vadkacsanevelést, illetve az ehhez kapcsolódó vadásztatás mennyiségét csökkenteni (ezáltal is ösztönözve a vadásztatókat vizes élőhelyek létrehozására), és fokozottan ellenőrizni. A halastavi gazdálkodást rendeletben meghatározott feltételekkel megkötni, hogy azok a természetvédelem érdekeivel azonosulni tudjanak, és mintegy cserében a vizes élőhelyek fenntartásáért egy csekély normatív állami támogatást nyújtani amellett, hogy egyedi elbírálások után kártérítést kell megállapítani a védett és fokozottan védett állatfajok kártétele után. Ennek mértékének a vélt kár szerintem csupán kis mértékének kell lennie, ugyanis a halastavi gazdáknak tudomásul kellene venni, hogy tevékenységük olyan, amely bizonyos kárral jár, mint ahogy bármelyik mezőgazdasági tevékenységnél is vannak kockázatok egy-egy mikroba megjelenésével, vagy egy-egy rágcsáló esetleges degradációjával.
F ELHASZNÁLT
IRODALOM :
BARATI – DEMETER (szerk.): Ökológiai hálózatok Európában (CEEWEB, 1997) BŐHM ANDRÁS: A Ramsari Egyezmény (Természetbúvár, 1998/3) DAVID ATTENBOROUGH: Az élővilág Atlasza (Geoholding, 1994) DUNKA – FEJÉR – VÁGÁS: A verítékes honfoglalás (Vízügyi Múzeum, 1997) GERA PÁL: Gondolatok a természetvédelemről (Természet, 1998/9) DR. LAKATOS GYULA: Fókuszban a vizes élőhelyek (Természetbúvár 1994/4. sz.) MAROSI SÁNDOR DR. (SZERK.): Magyarország kistájainak katasztere (MTA, 1990) SZABÓ BALÁZS: Halastavaink jelene (Madártávlat, 97/4)
S UMMARY About the uniform protection of fish ponds The formation and function of fresh water habitats determine the human societies and their living standards since the ancient times. It is no accident that the early cultures were established near the big rivers. Some societies kept thier hunting and fishing life style. For example in Hungary in the Nagy-Sárrét there was a fishing method called „pákászat”. Wet lands are decreasing all over the World for a long time. So decreases the number of those species which live here.
The human made fish ponds are important secondary habitats, which are suitable habitats for many protected and rare species (for example Egretta alba, Lutra lutra). These secondary habitats were created on former flood areas so they pass for habitat reconstructions. It is so about the fish ponds near the Hortobágy-Berettyó (Kenderes-sziget, túrkevei), in the Kis-Sárrét, Biharugra and Begécs. These areas are now included in the Körös-Maros National Park. The viewpoints of nature conservation and fishing are reconciled in our internationally significant fish ponds (Hortobégy, Virágoskút). The nature conservation should be increased all of the fisponds even if they are privately owned. The author would like to call the attention to the increased protection of these habitats. The protected species of the fish ponds are presented.
(Benedek Sallai, Túrkeve)
K ÉPMELLÉKLET
1. kép: A halastavak a teljes évben nagyszerű élőhelyet nyújtanak sok védett madárfajnak. Tavasszal-ősszel vonuló fajok ezerei lepik el a vízfelszínt és a csapolásokat, nyáron számos faj költ, télen áttelelő lehetőséget biztosít sok hazai és északi fajnak.
2. kép: Őszi “madárzsongás”
3. kép: Szinte mindennapos az olasz vadászokat behozó csónakban az elejtett védett faj
4. kép: Sirályok, vöcskök, több cankófaj gyakran olasz teríték része lesz, de nem ritka a fokozottan védett zsákmány sem
5. kép: A lecsapolt tómedreket azonnal partimadarak ezrei lepik el
6. kép: A szürkegém, a halászok fő ellensége
7. kép: A védett récefajok közül talán az egyik legszebb a nyílfarkú réce
8. kép: Vonulási időben a kontyos réce is mindennapos sok tavon
9. kép: Halastavak nyíltvizi társulásain több kolóniláisan költő faj is megtelepedhet (fattyúszerkő)
10. kép: A bakcsó is gyakran megfigyelhető a tavakon