A suttogó mindent megold

A suttogó mindent megold TRACY HOGG MELINDA

BLAU

Alvásról, evésrôl, viselkedésrôl és sok minden másról kezdô és haladó szülôknek

EURÓPA KÖNYVKIADÓ B U D A P E S T, 2014

Köszönetnyílvánítás

Bevezetés

A suttogástól a problémamegoldásig Legfontosabb titkom

A suttogástól a problémamegoldásig

Suttogóból „Mindent Megold Tracy”

Kedves anyukák és apukák, kisbabák és kisgyerekek, örömmel és alázattal osztom meg sok tekintetben legfontosabb titkomat: hogyan oldjunk meg bármilyen problémát. Mindig büszke voltam arra, hogy segíthettem a szülôknek megérteni és gondozni a gyermekeiket, és mindig megtiszteltetésnek érzem, ha egy család beenged az életébe. Nagyon intim és értékes tapasztalatokkal gazdagodom. Szerzôként ugyanakkor közszereplôvé is váltam. Elsô két könyvem* 2001-es és 2002-es megjelenése óta számos olyan kalandban és meglepetésben volt részem, amelyekrôl yorkshire-i kislánykoromban nem is álmodtam. Szokásos személyes konzultációim mellett szerepeltem a rádióban és a tévében. Beutaztam az országot és a világot, megismerkedtem nagyszerû szülôkkel és gyerekekkel, akik megnyitották elôttem az otthonukat és a szívüket. Ezrekkel beszéltem a honlapomon, amikor elolvastam és megválaszoltam az e-mailjeiket, és csatlakoztam hozzájuk a csevegôszobákban. De ne aggódjon, kedves Olvasó. Népszerûségem ellenére ugyanaz vagyok, aki voltam, ugyanúgy húzom az igát. Bizonyos értelemben azonban mégis változtam: már nemcsak suttogó vagyok, hanem Mindent Megold Tracy is. Önnek és a többi olvasómnak köszönhetôen. Utazásaim során, a honlapomra és az elektronikus postaládámba sok köszönôlevelet és megerôsítést kaptam olyan anyukáktól és apukáktól, akik követték a tanácsaimat. De segélykérô levelekkel is elárasztottak azok, akik késôn vetTracy Hogg–Melinda Blau: A suttogó titkai I. A csecsemô gondozása és nevelése. Európa Könyvkiadó, 2003. Tracy Hogg–Melinda Blau: A suttogó titkai II. A kisgyermek nevelése. Európa Könyvkiadó, 2004. ∗

11



ték meg az elsô könyvemet. Szeretnék napirendre szoktatni a kisbabájukat, ahogyan javaslom, de nem tudják, vajon ugyanazok az alapelvek vonatkoznak-e egy nyolc hónaposra, mint egy újszülöttre. Nem értik, az ô gyermekük miért nem csinálja azt, amit a többiek. Vagy mélyen rögzült alvási, evési vagy magatartás-problémával küszködnek – esetleg, szent ég, mindezek egyszerre jelentkeznek. Akármi legyen is a baj, a kétségbeesett refrén szinte mindig ugyanaz: „Hol kezdjem, Tracy – mit csináljak elôször?” Azt sem értik, hogy egyes módszereim az ô gyereküknél miért nem válnak be (lásd a 19–24. oldalt). Most már több éve ilyen kérdésekkel foglalkozom, és láttam jó néhány igen nehéz esetet: egy három hónapos ikerpár egyik tagjának olyan súlyos refluxa volt, hogy alig maradt meg valami a gyomrában, és soha nem aludt többet húsz percnél, se nappal, se éjszaka; egy tizenkilenc hónapos egy falat szilárd ételt nem evett, mert szinte óránként akart szopni; egy kilenc hónapos babán olyannyira elhatalmasodott a szeparációs szorongás, hogy az anyukája jóformán le se tehette az ölébôl; egy kétéves kisgyermek annyit hisztizett és verte a fejét a földhöz, hogy a család ki sem merte tenni a lábát otthonról. Ezen és az ezekhez hasonló gondok megoldása nyomán váltam Mindent Megold Tracyvé – és ezért tudom, hogy bôvebben el kell magyaráznom az elôzô könyveimben bemutatott módszereket és alapelveket. Ebben a könyvben szeretném Önt kézen fogni, eloszlatni a félelmeit és megmutatni, hogyan lehet magabiztosabb szülô. Ugyanazt akarom megtanítni Önnek, amit én tanultam egy életen át tartó suttogásból, és válaszolok a kérdéseire. Az a célom, hogy megtanítsam úgy gondolkodni, ahogyan én gondolkodom. Megpróbálom elôre látni az összes problémát, amivel szembesülhet, de persze minden gyermek és minden család más egy kicsit. Amikor egy szülô konkrét problémával fordul hozzám, tudnom kell, hogyan zajlik a család és a baba vagy kisgyermek élete, ezért mindig fölteszek legalább egy, de inkább egy sor kérdést, egyrészt a gyermekrôl magáról, másrészt arról, hogy hogyan próbálták

12

a szülôk rendezni a helyzetet. Csak ezután dolgozom ki az akciótervet. A célom most az, hogy Ön belelásson a fejembe, és megszokja, hogy kérdéseket tegyen föl önmagának. Idôvel Ön is nemcsak hogy suttogóvá, de kitûnô problémamegoldóvá, Mindent Megoldó Anyává vagy Apává válik majd. Miközben ezt a könyvet olvassa, szeretném, ha nem feledkezne meg errôl a fontos alapelvrôl: Tulajdonképpen minden probléma egy-egy tüzetes figyelmet igénylô feladat vagy találékony megoldásra váró helyzet. Ha jó kérdéseket tesz föl, megtalálja a jó válaszokat.

Azonos hullámhosszon Ha olvasta az elôzô könyveimet, már tudja, hogy a suttogás alapja a figyelem, a tisztelet és a kommunikáció a gyermekkel. Ez azt jelenti, hogy olyannak fogadjuk el a gyermeket, amilyen – a személyiségével és a bogaraival együtt (nem sértésnek szánom, kedvesem; mindannyiunknak vannak különc vonásai) –, és ôhozzá igazítjuk a nevelési módszereinket. Azt mondják, azon ritka gyermeknevelési szakemberek közé tartozom, akik a gyerek szemszögébôl nézik a világot. Hát, valakinek ezt is kell, nem igaz? Elôfordult, hogy kezdô szülôk bolondnak néztek, amikor bemutatkoztam a négynapos kisbabájuknak. Idôsebb gyerekek szüleinek pedig le szokott esni az álluk, amikor „lefordítom” nekik nyolc hónapos babájuk bánatos sírását, amiért egyszer csak számûzték a családi ágyból, mert ôk – a szülôk – megelégelték a dolgot: „Hé, Anya és Apa, annak idején ti akartátok így. Most azért sírok, mert azt se tudom, mi a kiságy, azt meg végképp nem, hogyan aludjak most két meleg test közelsége nélkül.” Azért is fordítom le a babanyelvet, mert a szülôk hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a karon ülô pici babának vagy a szélvészként közlekedô kisgyermeknek is vannak ér-

13


zései és véleménye. Másképpen fogalmazva, nem csak az számít, amit a felnôttek akarnak. Hányszor láttam ilyen helyzetet: az anyuka azt mondja a kisfiának, „Ugyan már, Billy, nem is kell neked Adam autója”. Szegény kis Billy még nem tud beszélni, de ha tudna, fogadni mernék, hogy rávágná: „Dehogynem, Anya. Mit gondolsz, mi másért téptem ki a kezébôl?” Anyuka azonban nem hallja meg. Vagy elveszi Billytôl az autót, vagy megpróbálja rábeszélni, hogy önként adja vissza. „Légy jó kisfiú, add szépen vissza.” Hát, ezen a ponton már vissza is számolhatnék a hiszti kitöréséig. Ne értsen félre, nem azt mondom, hogy mivel Billynek kell az az autó, nyugodtan erôszakoskodhat Adammel – távolról sem. Utálom az erôszakos embereket, de higgye el, nem Billy hibája lesz, ha ô is azzá válik (errôl a nyolcadik fejezetben esik szó). Csak azt akarom mondani, hogy akkor is meg kell hallgatunk a gyerekünket, amikor olyasmit mond, amit nem akarunk hallani. Azok a készségek, amelyeket egy csecsemô szüleinek tanítok – a testbeszéd megfigyelése, a sírások értelmezése, a tudatos türelem, amellyel elemezzük a helyzetet, mielôtt cselekszünk –, ugyanolyan fontosak maradnak késôbb is, miközben a baba kisgyermekké, majd gyermekké cseperedik. (És ne feledkezzünk meg róla, hogy a kamaszok valójában nagyobb testbe bújt kisgyermekek, vagyis nem árt korán megtanulni a leckét.) Ebben a könyvben újra meg újra eszébe fogom idézni azokat a módszereket, amelyeket a ráhangolódás és a türelem megkönnyítésére találtam ki. Akik már ismernek, tudják, hogy szeretem a rövidítéseket és a mozaikszavakat, amilyen például a 4É (étkezés, ébrenlét, édes álom, az én idôm) és a STOP-módszer (megállok, fülelek, figyelek, értékelek) az elsô könyvembôl, vagy az ÁBCD (álljon félre, bátorítson, csökkentsen és dicsérjen) a másodikból, hogy csak néhányat említsek. Ezeket nem az okoskodás kedvéért találom ki. Azt sem hiszem, hogy a rövidítések és a mozaikszavak egy csapásra leegyszerûsítik a gyereknevelést. Tapasztalatból tudom, hogy szülônek lenni nem egyszerû. Különösen kezdô szülônek

14


nem, aki azt sem tudja, hol áll a feje. Segítségre mindenkinek szüksége van, nem csak a kialvatlan anyukának. Olyan eszközöket igyekszem a kezébe adni, amelyek jól jöhetnek a fejvesztett kapkodás idején. A 4É (az elsô fejezet témája) például a jó napirend elemeire emlékeztet. Azt is tudom, hogy bonyolultabbá válik az élet, ahogy a baba nô, és gyarapodik a család. Abban szeretnék segíteni, hogy az életük zökkenômentesen haladjon a maga útján – már amennyire lehetséges ez, miközben kisgyerekek vannak láb alatt. A gyermekével vagy gyermekeivel folytatott mindennapi huzakodásban könnyû megfeledkezni a jó tanácsokról, és a régi hibákba esni. Mert hogyan tudna higgadtan gondolkodni, amikor a baba torkaszakadtából üvölt, mert büszkén vigyorgó kétéves bátyja az ô kobakján próbálta ki a legújabb világító filctollait? Nem mehetek el mindenkihez, de ha észben tartja ezeket a hasznos rövidítéseket és mozaikszavakat, talán úgy érzi majd, hogy ott állok Ön mellett, és emlékeztetem rá, mit is kell csinálnia.

Türelem és tudatosság A türelem és a tudatosság két olyan tulajdonság, amely bármilyen korú gyermek nevelésében hasznos. Amikor a szülôk megkeresnek egy problémával, általában a nagy hármas – alvás, evés, viselkedés – témakörébôl, a javasolt „gyógyszerek” között mindig szerepel legalább az egyik, de inkább mindkettô. A türelem és a tudatosság azonban nemcsak a bajok orvoslásában tesz jó szolgálatot, hanem a mindennapokban is. Játék közben, bevásárláskor, gyerektársaságban és számos más, hétköznapi helyzetben hatékonyabb az az anyuka és apuka, aki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Nincs olyan szülô, aki mindig türelmes és tudatos, de minél többet gyakoroljuk, annál inkább a vérünkké válik, annál magától értetôdôbbnek tûnik. Gyakorlat teszi a mestert. Ebben a könyvben minduntalan türelemre és tudatosságra fogom inteni, ezért most hadd szóljak róluk bôvebben.

15


Türelem. Csak a türelmes szülô neveli jól a gyermekét, mert a gyermeknevelés göröngyös, látszólag soha véget nem érô út, amelyen érdemes elôretekinteni. Ami ma nagy problémának tûnik, egy hónap múlva távoli emlékké fakul, csakhogy az adott pillanatban errôl hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Számtalanszor láttam rá példát: szorongatott helyzetében a szülô a könnyebbnek tetszô utat választja, késôbb azonban ráeszmél, hogy veszélyes zsákutcába jutott. Így kezdôdik az „ötletszerû nevelés” (errôl többet késôbb). Nemrégiben például egy olyan anyukával dolgoztam, aki egyetlen módszert ismert gyermeke lecsillapítására: megszoptatta. Tizenöt hónapos kislánya nem tudott egyedül elaludni, és éjszakánként négyszer-ötször is a cicit követelte. A halálosan elcsigázott anyuka érettnek látta az idôt az elválasztásra, nem elég azonban akarni. Türelem is kell hozzá, hogy átvészelje az átállás idôszakát. Ha gyerek van a háznál, van felfordulás is. Ezért türelem (és lelkierô) szükséges ahhoz is, hogy legalább a rendetlenséget, a foltokat, az ujjlenyomatokat elviseljük. Akibôl hiányzik, nehezebben fogja kibírni gyermeke elsô néhány életévét. Melyik gyerek tud elsôre úgy inni pohárból, hogy nem borítja egy részét a padlóra? Idôvel csak a szájából csorog majd ki néhány csepp, a többi a megfelelô helyre kerül, de nem megy máról holnapra, az pedig végképp kizárt, hogy sose történjék „baleset”. Az asztali illemet, a pohárba töltést, a mosakodást mind meg kell tanulnia, ami jócskán igénybe veszi a szülô türelmét, akárcsak az, hogy szabadjára eressze a tiltott tárgyakkal teli nappaliban. A szülô türelmetlensége akaratlanul is kényszeres viselkedést válthat ki már a nagyon kicsi gyermekbôl is. A kétéves Tara példásan megtanulta a leckét hiperpedáns anyukájától, Cynthiától. Náluk aztán jóformán fel se tûnt, hogy egy gyerek is lakik a házban. Nem csoda. Cynthia egy nedves törlôvel folyton a sarkában járt, megtörölte az arcát, feltakarította, amit kiöntött, azonnal visszarakta a játékokat a dobozukba, ha Tara letette ôket. Nos, az alma nem esett messze a fájától: Tara elsô szavainak egyike a „piszkosz”

16


volt. Ezt akár aranyosnak is találhatnánk, de Tara nem mert egyedül túl messzire merészkedni, és sírt, ha más gyerek hozzáért. Mondhatja erre, hogy szélsôséges eset. Lehet, de igazságtalan dolog megtiltani a gyerekünknek, amit általában a gyerekek csinálnak: néha bepiszkolják magukat és rossz fát tesznek a tûzre. Egy nagyszerû anyuka mesélte nekem, hogy ô a gyerekeivel rendszeresen tart otthon „malacvacsorát”, amikor kézzel esznek. És ami meglepô: ha engedélyt adunk a gyerekeinknek a vadulásra, nem is mindig mennek olyan messzire, mint várnánk. A türelem kivált akkor kulcsfontosságú, amikor rossz szokásokat szeretnénk megszüntetni. Persze minél idôsebb a gyerek, annál tovább tart. Életkortól függetlenül igaz azonban, hogy a változáshoz idô kell – nem lehet siettetni. De hadd mondjam ezt: könnyebb most türelmesnek lenni, rászánni az idôt gyerekeink nevelésére, és megmondani nekik, mit várunk tôlük. Gondolja csak meg, kit kérne meg szívesebben, hogy takarítson össze maga után, egy kétévest vagy egy tinédzsert? Tudatosság. Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek elôször vesz lélegzetet ezen a világon, törekednie kell a megismerésére. Mindig nézze a dolgokat az ô szemszögébôl is. Ezt átvitt értelemben is, szó szerint is értem: guggoljon le mellé. Nézze meg, hogy fest a világ abból a nézôpontból. Tegyük föl, hogy elsô alkalommal viszi templomba. Guggoljon le; ezt látni az autósülésbôl vagy a babakocsiból. Szagoljon bele a levegôbe. Képzelje el, milyennek érzi a gyermek kényes orra a tömjén vagy a gyertyák illatát. Füleljen. Mennyire hangos a gyülekezet közös imája, a kórus éneke, az orgona zenéje? Nem lehet, hogy túl sok a baba fülének? Nem azt akarom mondani, hogy kerüljék az ismeretlen helyeket. Ellenkezôleg: helyes új látnivalókkal, hangokkal és emberekkel megismertetni. De ha idegen helyen rendszeresen sírva fakad, Ön tudatos szülôként megérti, hogy azt mondja: „Sok ez nekem. Lassabban vezess be a nagyvilágba”, vagy „Inkább egy hónap múlva jöjjünk viszsza”. A tudatosság megkönnyíti a ráhangolódást, és hozzá-

17


segít ahhoz, hogy idôvel megismerje a gyermekét, és bízzon a vele kapcsolatos megérzéseiben. Tudatosság az is, hogy cselekvés elôtt végiggondolja, amit tenni szándékozik, és hogy elôre tervez. Ne várja meg, hogy beüssön a mennykô, fôleg ha van róla tapasztalata. Ha például több közös játék után azt látja, hogy az Ön gyermeke és a legjobb barátnôje gyermeke folyton veszekszik, és mindig sírás a vége, keressen neki másik játszótársat – még akkor is, ha az ô anyukáját nem kedveli annyira. A közös játék lényege a játék. Ne erôltesse rá a gyermekére olyasvalaki társaságát, akit ô nem különösebben szeret vagy akivel nem jönnek ki jól. Ha Ön a barátnôjével szeretne találkozni, hívjon inkább bébiszittert. A tudatosság azt jelenti, hogy Ön figyel rá, mit mond a gyermeknek, mit tesz vele – és következetes. A következetlenség ugyanis összezavarja. Ha tehát az egyik nap kijelenti: „A nappaliban nem eszünk”, másnap viszont ügyet sem vet rá, hogy egy egész zacskó chipset elmajszol a kanapén, a szavai végül kiüresednek. A gyereknek egyik fülén be, a másikon ki. Lehet érte hibáztatni? Végül tudatosság, hogy mindig a gyermek rendelkezésére áll. A szívem szakad meg, amikor egy szülôt hidegen hagyja a kisbabája vagy nagyon kicsi gyermeke sírása. A sírás az elsô nyelv, amelyet beszél. Ha becsukjuk a fülünket, azt üzenjük: „Nem érdekelsz.” Az elhanyagolt csecsemô végül már nem is sír, de nem is fejlôdik. Találkoztam szülôkkel, akik azért hagyták sírni a kisbabájuk, hogy megedzôdjék („Nem akarom elkényeztetni” vagy „Egy kis sírás jót tesz neki”). És láttam anyákat, akik széttárták a karjukat, és azt mondták: „Most a testvérével foglalkozom – várjon egy kicsit.” Aztán a baba csak vár és vár. Arra nincs elfogadható magyarázat, ha valaki nem figyel a gyermekére. Gyermekeink azt igénylik, hogy figyeljünk rájuk, erôsek és bölcsek legyünk, irányt mutassunk nekik. Mi vagyunk a legjobb tanáraik, az elsô néhány évben az egyetlen tanáraik. Tartozunk nekik annyival, hogy türelmes és tudatos szülôként viselkedünk – hogy a legjobbat hozhassák ki magukból.

18


De miért nem válik be? A „Miért nem válik be?” messze az egyik leggyakoribb kérdés, amellyel a szülôk hozzám fordulnak. Ha például egy anyuka szeretné rászoktatni az újszülöttjét, hogy két óránál tovább aludjon egyvégtében, rávenni a hét hónapos kisbabáját, hogy szilárd ételt egyen, vagy leszoktatni kétéves kisgyermekét a verekedésrôl, sokszor hallom a régi választ: „Igen, de…” „Igen, azt mondtad, hogy napközben ne hagyjam sokáig aludni, hogy éjszaka jobb legyen, de…” „Igen, azt mondtad, hogy idôbe telik, de…” „Igen, azt mondtad, hogy vigyem ki a szobából, amikor erôszakoskodni kezd, de…” Biztos vagyok benne, hogy Ön érti, mire gondolok. Suttogásom módszerei igenis beválnak. Magam is használtam ôket több ezer babánál, a világ minden táján oktattam a szülôknek. Én nem varázsló vagyok. Tudom, mit csinálok, és gyakorlatom van benne. Azt is tudom persze, hogy egyes gyerekekkel nehezebb, mint másokkal – így van ez a felnôttekkel is. A fejlôdés bizonyos idôszakai, például a fogzás vagy a dackorszak beköszönte, megviselik a szülôket is, akárcsak a betegségek (az Öné vagy a gyermeké). De szinte bármilyen probléma megoldható azzal, hogy visszatérünk az alapokhoz. Egy probléma rendszerint a szülôk tettei vagy a hozzáállásuk miatt marad meg tartósan. Ez talán szigorúan hangzik, de ne felejtse el, hogy én a gyermeke érdekeit képviselem. Ha tehát Ön azért olvassa ezt a könyvet, mert le akarja szoktatni valamilyen rossz beidegzôdésrôl, vagy szeretné visszaállítani a család békéjét, de semmi sem válik be – még az én javaslataim sem –, ôszintén kérdezze meg magától, hogy vonatkozik-e Önre valamelyik az alábbi állítások közül. Ha bármelyik igaz Önre, a saját viselkedésén vagy gondolkodásán kell változtatnia, ha ki akarja próbálni a módszereimet. Nem alakított ki napirendet, hanem a gyermek után megy. Ha olvasta az elsô könyvemet, tudja, hogy meggyôzôdéses híve vagyok a napirendnek. (Ha nem olvasta, mindent megtud az elsô fejezetbôl, amely teljes egészében a 4É-rôl szól.)

19


Az az ideális, ha még aznap bevezeti, amikor hazaviszi a kórházból a kis csomagot. Ha akkor nem, hát nyolchetesen, három hónaposan vagy még késôbb. De sok szülônek meggyûlik vele a baja, és annál nehezebb, minél idôsebb a baba. Ilyenkor keresnek meg engem elkeseredett telefonhívással vagy az alábbihoz hasonló e-mailben: A 8 és fél hetes Sofia az elsô gyerekem. Nem tudom beállítani a napirendre, mert olyan kiszámíthatatlan. Leginkább az evéssel és az alvással van bajom. Kérlek, adj tanácsot. Ez klasszikus esete annak, hogy a baba kezébe adjuk a gyeplôt. Sofia nem kiszámíthatatlan, hanem kisbaba. Honnan tudhatná? Most született. Fogadni mernék, hogy az anyuka azért nem tudja kiszámítani, mert a nyolc és fél hetes lánya után megy – és mit tudhat egy csecsemô az evésrôl és az alvásról? Csak amit megtanítanak neki. Ez az anyuka azt mondja, szeretné, ha volna napirendjük, de nem ragadja magához az irányítást. (Az elsô fejezetben mondom el, hogy mit kellene tennie.) Az idôsebb csecsemônél és a kisgyermeknél ugyanilyen fontos a napirend betartása. A szülônek az a dolga, hogy utat mutasson a gyerekeinek, ne ô menjen utánuk. Ô jelöli ki a vacsora, a lefekvés idôpontját. Ötletszerûen nevel. Ahogy Mámim mondogatta mindig: Kezdd úgy, ahogyan folytatni akarod. Ámde nehéz helyzetben egy szülô sajnos bármit megtesz, csak hogy elhallgasson a baba vagy lecsillapodjon a kisgyerek. Ez a „bármi” szokott rossz szokássá fajulni, amit késôbb meg kell szüntetni – és ez az ötletszerû nevelés. Ha például a tízhetes Tommy nem tud elaludni, mert az anyukája nem vette észre idejében az álmosság jeleit – ezek láttán kell letenni aludni –, az anyukája fel-alá sétál vele, ringatja, csitítgatja. És mit gondol, mi történik? Ez mûködik. Tommy elalszik az ölében. Másnap, amikor nyûgös a kiságyában, megint fölveszi, hogy megnyugtassa. Talán neki magának is jólesik – olyan finom, ha az emberhez odasimul egy pici test. Garantálhatom

20


azonban, hogy három hónap múlva, ha nem hamarabb, Tommy anyukája kétségbe lesz esve, és nem fogja érteni, miért „utálja a kiságyát” a fia, miért „nem hajlandó aludni, csak ha ringatják”. És ez nem Tommy hibája. Anyuka akarata ellenére arra nevelte, hogy az elalvás szorosan összefügg a ringatással és az ô meleg testével. Tommy most azt hiszi, hogy ennek ez a rendje. Anyai segítség nélkül nem jut el álomországba, és azért nem szereti a kiságyát, mert senki sem tanította meg neki, hogyan érezze magát benne jól. Nem figyel a gyermek jelzéseire. Elkeseredett anyuka hív: „Régebben tartotta a napirendet, most meg nem. Hogyan szoktassam rá vissza?” Amikor a régebben igen, most meg nem valamilyen változatát hallom, az nemcsak azt jelenti, hogy a szülôk a baba kezébe adják az irányítást, hanem általában azt is, hogy inkább az órát nézik (vagy a saját érdeküket), mint magát a babát (errôl bôvebben lásd a 37. oldalt). Nem figyelik a testbeszédét, nem hangolódnak rá a sírására. Ezek akkor is fontosak, amikor már beszél. Például egy erôszakoskodásra hajlamos gyerek sem egyszerûen csak bemegy egy szobába, és nekiáll ütlegelni a társait. Fokozatosan jut el odáig, hogy kitörjön. A bölcs szülô megtanulja felismerni az intô jeleket, és még a robbanás elôtt más irányba tereli az energiáját. Nem számol azzal, hogy a kisgyerek folyamatosan változik. A „régebben” szó akkor is elhangzik, ha a szülô nem veszi észre, hogy megérett az idô valamilyen változtatásra. Az a négy hónapos baba, aki az elsô három hónapra tervezett napirend (lásd az elsô fejezetet) szerint kénytelen élni, nyûgös lesz. Egy erôs testalkatú, régebben jól alvó hat hónapos éjszakánként fel fog ébredni, ha nem kap szilárd táplálékot. Az igazság az, hogy a gyermeknevelésben csak a változás állandó (errôl a tizedik fejezetben lesz szó). Könnyû megoldást keres. Minél idôsebb a gyermek, annál nehezebb leszoktatni az ötletszerû nevelés következményérôl, mondjuk, hogy éjszaka felébred és enni kér, vagy nem hajlandó végigülni egy étkezést az etetôszékében. Sok szülô csodában reménykedik. Elaine például abban kért tanácsot,

21


hogy hogyan fogadtassa el szoptatott kisbabájával a cumisüveget, késôbb azonban váltig állította, hogy nem vált be a módszerem. Az elsô kérdésem mindig ez: „Mennyi ideig próbálkoztál?” Elaine bevallotta: „Megpróbáltam a délelôtti etetésnél, de aztán feladtam.” Miért hagyta abba ilyen hamar? Azonnal eredményt remélt. Emlékeztettem a türelem erényére. Nem kötelezte el magát igazán a változtatás mellett. Elainenel az volt a másik baj, hogy csak fél szívvel csinálta. „Féltem, hogy Zed éhes lesz, ha kitartok”, magyarázkodott. De mint oly sokszor, más is meghúzódott a háttérben. Azt mondta, hogy szeretné, ha a férje is tudná etetni az öt hónapos Zedet, pedig valójában nem akart lemondani errôl a kiváltságáról. Ha megpróbálunk orvosolni egy problémát, akarnunk is kell a sikert – és legyen bennünk elég határozottság és kitartás, hogy végigvigyük. Dolgozzon ki egy tervet, és tartson ki mellette. Ne térjen vissza a régi módszeréhez, ne próbáljon ki újabbakat. Ha kitart egy megoldás mellett, sikerülni fog… feltéve, hogy nem hagyja abba. Legyen állhatatos. Nem tudom elégszer hangsúlyozni: Az új módszerrel ugyanolyan következetes legyen, mint a régivel. Tény, hogy egyes gyerekek a vérmérsékletük miatt jobban ellenállnak a változtatásnak, mint mások (lásd a második fejezetet); de csaknem mindegyik tiltakozik, ha a napirendjüket akarjuk átalakítani (a felnôttek is!). Ha azonban mi elszánjuk magunkat, és nem cserélgetjük a szabályokat, a gyermek is meg fogja szokni az új rendszert. A szülôk néha önmagukat csapják be. Állítják, hogy két héten keresztül próbálkoztak egy módszerrel – például a felvesz/letesz technikámmal (lásd a hatodik fejezetet) –, de hiába. Tudom, hogy ez nem lehet igaz, mert a felvesz/letesz egy hét után mindenképpen eredményt hoz, bármilyen vérmérsékletû babánál. És valóban, amikor rákérdezek, kiderül, hogy igen, három-négy napig csinálták a felvesz/leteszt, mûködött is, de néhány nap múlva, amikor a baba hajnali háromkor felébredt, nem folytatták. Elkeseredésükben valami mással kísérleteztek. „Úgy döntöttünk, hogy sírni

22


hagyjuk – vannak, akik ezt javasolják.” Én nem; a baba olyankor úgy érzi, hogy magára hagyták. És akkor nemcsak elbizonytalanodik a szabályok változása miatt, hanem fél is. Ha nem fogja végigcsinálni, el se kezdje. Ha egyedül nem tudja végigcsinálni, kérjen erôsítést – szóljon a férjének, az édesanyjának, az anyósának vagy egy jó barátnôjének. Különben fölöslegesen sírja ki a lelkét az a szegény baba, a vége úgyis az lesz, hogy átviszi magához a saját ágyába (errôl bôvebben lásd az ötödik–hetedik fejezetet). Olyasmivel próbálkozik, ami nem felel meg a családnak vagy Önnek. Amikor napirendet, vagy egy rossz szokás megszüntetésére valamilyen módszert javasolok, általában meg tudom állapítani, hogy az anyukának vagy apukának érdemes-e próbálkoznia vele – az egyikük fegyelmezettebb, a másiknak viszont vajból van a szíve, vagy ami még rosszabb, a „szegény gyermekem” szindróma áldozata (lásd a 313. oldalt). Némely anyukák el is árulják magukat, amikor azt mondják: „Nem akarom, hogy sírjon.” Én semmit sem akarok ráerôltetni egy kisbabára, sôt ellenzem, hogy sírni hagyják. Azt is helytelennek tartom, hogy egyedül állítsák ki, még ha csak nagyon rövid idôre is. A gyermeknek szüksége van a felnôtt segítségére, amit nekünk mindig meg is kell adnunk. Ez különösen akkor embert próbáló feladat, amikor az ötletszerû nevelés következményeit igyekszünk „visszacsinálni”. Ha ellenérzéseink vannak egy bizonyos módszer iránt, esetleg nehéznek találjuk, vagy bele se kezdjünk, vagy találjunk valamilyen áthidaló megoldást, például azt, hogy egy ideig a partnerünkre bízzuk (aki lélekben erôsebb), vagy segítséget kérünk az édesanyánktól, az anyósunktól, barátnônktôl. Nincs megoldás, mert nincs probléma. Nemrég egy négy hónapos baba szüleitôl kaptam e-mailt: „A kisfiunk átalussza az éjszakát, de csak hatszáznyolcvan grammot eszik. A könyvedben azt írod, hogy kilencszáz-ezer grammot kellene ennie. Hogyan vegyük rá, hogy többet egyen?” Hány anyuka odaadná a jobb karját, ha a csecsemôje átaludná az éjsza-

23


kát! Itt mindössze arról van szó, hogy ez a kisfiú nem olyan, mint amilyennek egy négy hónapos babát leírtam. Lehet, hogy az átlagosnál vékonyabb testalkatú. Ha a gyermekorvosuk nem tette szóvá a súlyát, a tanácsom pusztán annyi, hogy nyugodjon meg, és figyelje a fiát. Lehet, hogy néhány hét múlva éjszakánként elkezd felébredni, ami valószínûleg annak lesz a jele, hogy napközben több táplálékot igényel. Egyelôre azonban nincs probléma. Irreális elvárásokat támaszt. Egyes szülôknek téves elképzeléseik vannak arról, hogy mit jelent gyereket nevelni. Ezek a szülôk többnyire nagyon sikeresek a szakmájukban, kitûnô vezetôk, okosak és kreatívak, és a szülôvé válást is csak egy nagy horderejû eseménynek tekintik, amiben tökéletesen igazuk van. Csakhogy több is annál, mert óriási felelôsséggel jár: egy emberkének kell gondját viselniük. Ha gyermekünk születik, nem folytathatjuk úgy az életünket, mintha mi sem történt volna. A csecsemô éjszaka is enni kér. A kisgyermeket nem feltétlenül lehet ugyanolyan hatékonyan irányítani, mint a munkánkat. Nem programozható kis gép. Gondoskodást, állandó készenlétet és tömérdek szeretetet igényel. Önnek kell ismernie, még akkor is, ha más vigyáz rá, és ez idôt és energiát emészt föl. De azt se felejtse el, hogy bármilyen – jó vagy rossz – idôszakát éli is jelen pillanatban a gyermeke, el fog múlni. Ahogyan az utolsó fejezetbôl kiderül, épp amikor azt hiszi, hogy minden rendben van… minden megváltozik.

Errôl a könyvrôl… és a fejlôdési versenyfutásról Ez a könyv az olvasók kérdéseire válaszol. Azt is kérték tôlem, hogy részletesebben magyarázzak el bizonyos módszereket és különféle problémák megoldásait. Sokan szeretnének konkrét életkori bontásokat látni. Akik olvasták az elôzô könyveimet, tudják, hogy nem vagyok nagy híve az efféle táblázatoknak, soha nem is voltam. A csecsemô elôtt álló kihívásokat nem lehet nett kis csoportokba szedni. Az per-

24


sze igaz, hogy általánosságban egy-egy adott idôpontban érik el a fejlôdés egyes állomásait, de rendszerint azokkal sincs baj, akik késôbb. Ám mivel annyian kértek konkrétumokat és részletesebb eligazítást, ebben a könyvben életkorok szerint foglalom össze a tanácsaimat, és életkorokhoz igazítom a módszereket – születéstôl hathetes korig, hathetes kortól négy hónapos korig, négy hónapos kortól hat hónapos korig, hat hónapos kortól kilenc hónapos korig, kilenc hónapos kortól egyéves korig, egyéves kortól kétéves korig, kétéves kortól hároméves korig. Azt szeretném elérni, hogy Ön jobban megértse, hogyan gondolkodik gyermeke és hogyan látja a világot. Nem mindegyik fejezetben térek ki az összes korcsoportra – ez attól függ, milyen témáról van éppen szó. Például az elsô fejezetben, amely a 4É-vel foglalkozik, csak az elsô öt hónapot tárgyalom, mert a szülôknek ekkor van a legtöbb kérdésük a napirenddel kapcsolatban, ezzel szemben a negyedik fejezetet, amelynek a kisgyermek táplálása a témája, a hat hónapos korral kezdem, mert akkor vezetjük be a szilárd ételt. Láthatja, hogy a korcsoportokat meglehetôsen tágra hagytam. Az volt ezzel a célom, hogy beleférjenek az egyéni eltérések. Továbbá azt sem szeretném, ha olvasóim beneveznének a „fejlôdési versenyfutásba”, azaz összehasonlítgatnák az egyik gyerek fejlôdését vagy problémáit egy másik gyerekéivel, vagy aggódni kezdenének, ha az ô gyermekük nem egészen olyan, amilyennek az adott korcsoport leírása szerint lennie kellene. Nagyon sok olyan játszócsoportot láttam, amelyben a gyerekek nagyjából egykorúak voltak. Anyukáik rendszerint a kórházban vagy a szülésre felkészítô tanfolyamokon ismerkedtek össze. Ülnek, beszélgetnek, de látom, hogy figyelik egymás gyerekeit, összehasonlítják ôket, gondolkodóba esnek. Ha nem mondják is ki, én szinte hallom, mi jár a fejükben: Miért kisebb Claire Emmanuelnél, aki csak két héttel idôsebb nála? És hogy lehet az, hogy Emmanuel már felhúzza magát – Claire miért nem csinálja még? Elôször is, egy három hónapos baba életében két hét igen nagy idô – élete egyhatoda! Másodszor, az életkori táblázatokat tanul-

25


mányozó szülôk nagyobb elvárásokat támasztanak gyermekük fejlôdésével kapcsolatban. Harmadszor, minden gyermek más. Lehet, hogy Claire késôbb fog járni, mint Emmanuel (vagy nem – ezt ilyen zsenge korban nem lehet megállapítani), de lehet, hogy korábban kezd majd beszélni. Azt tanácsolom, hogy mindegyik korcsoport leírását olvassa el, mert a korábbi gondok továbbélhetnek – nem ritka, hogy öt-hat hónapos korban üti fel a fejét egy olyan probléma, amely a két hónapos babákra jellemzô. Egyébként is elképzelhetô, hogy az Ön gyermeke elôrébb tart egy bizonyos területen, ezért érdemes tájékozódni a dolgok várható alakulásáról. Hiszek abban is, hogy vannak optimális életkorok egy-egy készség megtanítására – például hogy átaludja az éjszakát, hogy az egyébként szoptatott baba megtanuljon cumisüvegbôl inni, hogy etetôszékben ülve egyen. Különösen a kisgyermekkor küszöbén fontos, hogy ne szalasszuk el a legkedvezôbb idôszakokat, különben hatalmi harcba torkollhatnak erôfeszítéseink. Tervezzünk elôre. Ha az egyes feladatokat, például az öltözködést és a szobatisztaságra szoktatást nem játéknak vagy kellemes élménynek tekinti a gyermek, akkor nagy valószínûséggel ellenkezni fog.

Elöljáróban Ebben a könyvben a legkülönfélébb témák kerülnek szóba, mivel igyekszem kitérni az összes lehetséges problémára. Mindegyik fejezet problémákkal foglalkozik, de mindegyik fejezetnek más a szerkezete, hogy Ön minél jobban megérthesse a lényeget és beleláthasson abba, én hogyan közelítem meg az egyes gyermeknevelési helyzeteket. Mindegyik fejezetben vannak az adott témához kapcsolódó adalékok: tévhitek, listák, fontos információkkal szolgáló keretes részek, megtörtént esetek és reflektorfénybe állított témák. Az esettanulmányokban, valamint a honlapomra vagy személyesen nekem küldött és itt közölt üzenetekben

26


és e-mailekben megváltoztattam a neveket és egyéb személyes jellegû részleteket. Összegyûjtöttem a leggyakoribb panaszokat, és megismertetem Önt azokkal a kérdésekkel, amelyek segítségével fel szoktam tárni a problémák hátterét. Ahogy vannak szakértôk, akik „átvilágítják” a vállalatokat, hogy lássák, miért nem mûködik tökéletesen, nekem is meg kell tudnom, kik jutnak szerephez a család életében, hogyan viselkednek, és mi minden történt az adott probléma megjelenése elôtt. Utána elmondom, mit kellene másképpen csinálniuk, hogy megváltozzon a helyzet. Ebben a könyvben abba engedek bepillantást, ahogyan én gondolkodom a csecsemôvel és a kisgyermekkel kapcsolatos gondokról, ahogyan kidolgozom a megoldási tervet – ennek ismeretében Ön is minden problémát megoldhat a saját családjában. Mint korábban emlíEbben a könyvben az általam föltett tettem, az a célom, hogy Ön kérdéseket úgynevezett félkövér beis úgy tudjon gondolkodni, tûkkel szedtük, hogy kiugorjanak a ahogyan én, és önállóan orszövegbôl. vosolhassa a nehézségeket. A könyvben szereplô példákban igyekeztem egyenlô arányban szerepeltetni kislányokat és kisfiúkat. Nem tehettem meg ugyanezt az anyukákkal és apukákkal, mert az e-mailek, fórumos üzenetek és telefonhívások többsége anyukáktól érkezik, és ez az egyenlôtlenség e lapokon is tükrözôdik. Apuka, ha Ön olvassa ezt a könyvet, tudnia kell, hogy nem szándékosan szorítottam háttérbe. Tudom, hogy manapság (szerencsére) sok apuka kiveszi a részét a gyermeknevelésbôl, sôt az Egyesült Államokban körülbelül húsz százalékuk otthon marad a csecsemôjével. Önnek köszönhetôen remélem, hogy egy napon többé nem mondhatjuk azt, hogy az apukák nem olvasnak gyermekneveléssel foglalkozó könyveket! Ezt a könyvet elolvashatja az elsô oldaltól az utolsóig, de megteheti azt is, hogy pusztán az Önt érdeklô problémákat lapozza föl. Ha viszont nem olvasta a korábbi köteteimet, mindenképpen azt tanácsolom, hogy olvassa el legalább az elsô két fejezetet, amelyek a gyermeknevelésre vonatkozó fi-

27

Felvesz/letesz


lozófiámról szólnak, és azt elemzik, miért jelentkeznek folyton problémák. A harmadik–tizedik fejezet arra a három fô témára összpontosít, amely a legtöbb bosszúságot okozza a szülôknek: az evésre, az alvásra és a viselkedésre. Sok olvasómtól hallottam, hogy még a tanácsaimnál is többre értékelik a humorérzékemet. Humorban ez a kötet is bôvelkedik. Végtére is, ha elfelejtünk nevetni, ha nem örülünk a nyugalom és a siker különleges pillanatainak (még ha csak öt percig tartanak is), akkor valóban elviselhetetlen teherként nehezedik ránk a gyermeknevelés eleve bonyolult feladata. Némely javaslatom talán meglepi majd, és nem bízik a sikerben, de számos példával bizonyítom, hogy más családokban nagyon is beváltak. Akkor miért ne próbálkozhatna meg velük Ön is?

Tartalom

Bevezetés • 9

A suttogástól a problémamegoldásig Legfontosabb titkom Elsô fejezet • 29

A 4É nem feltétlenül könnyû (de beválik!) A csecsemô napirendjének kialakítása Második fejezet • 67

Még a csecsemônek is vannak érzelmei A hangulat felmérése az elsô évben Harmadik fejezet • 119

A csecsemô folyékony étrendje Táplálkozás az elsô hat hónapban Negyedik fejezet • 171

Az étel nem csak táplálék A szilárd ételek Ötödik fejezet • 217

Hat dolog, amely megnehezítheti az alvást Az alvás tanítása az elsô három hónapban Hatodik fejezet • 277

Felvesz/letesz Az alvás tanítása négy hónapos kortól egyéves korig

511

Tartalom

Hetedik fejezet • 335

„Még mindig nem alszik eleget” Alvásproblémák egyéves kor után Nyolcadik fejezet • 373

A kisgyermek megszelídítése Érzelmi nevelés Kilencedik fejezet • 427

Szobatisztaságra szoktatás A korai kezdés dicsérete Tizedik fejezet • 461

„Épp amikor azt hiszi, hogy minden rendben van… minden megváltozik!” A tizenkét alapkérdés és a problémamegoldás tizenkét alapelve Tárgymutató • 495

512

A suttogó mindent megold

Recommend Documents