Tisztelt Képviselőtestület!
A TJ ESZI által nyújtott ellátások térítési díj meghatározására vonatkozó rendelet megalkotására a társulási megállapodásban kijelölt, vagy ennek hiányában a társulás székhelye szerinti helyi önkormányzat képviselő-testülete jogosult. A rendelet megalkotásához minden, a Társulásban résztvevő önkormányzat képviselő-testületének hozzájárulása szükséges. A rendelet megalkotására a szociális törvény alapján minden évben április 01. napjáig sor kell, hogy kerüljön. Mind az alap és a szakellátások tekintetében is tartalmazza az előterjesztés melléklete az intézmény Gazdasági Hivatalának összehasonlító táblázatát, mely részletesen indokolja is a díjtételek változásának okait. (1. sz. melléklet) A 2. számú melléklet a TJ ESZI valamennyi ellátására vonatkozóan tartalmazza a díjszámítás pénzügyi háttéradatait, a 3. számú melléklet pedig részletezi az alapellátások sávos díjtételeit az előző és a tárgyévre vonatkozóan. A TJ ESZI ellátásai közül a 2013. január 01. napjától állami feladatnak minősülő fogyatékkal élők bentlakásos ellátása került ki, mivel az állam 2014. január 01. napjával ezt az ellátást átvette a Társulástól. Étkeztetési szolgáltatási díjak A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás által fenntartott Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények valamennyi bentlakó ellátottja és az alapszolgáltatást igénybe vevők (szociális étkeztetés) részére 2012. január 1-től külső szolgáltató biztosítja az étkezést. A szolgáltatók közül 2014. évre vonatkozó emelési szándékát ketten jelezték. Az MNB 2014. évre vonatkozó inflációs előrejelzése alapján a Tatabánya területén szolgáltató Kölyök Kft. esetén 2,5 %-os emelést javasolunk. Szomor Község Önkormányzata 3,6 % emelési kérelmet nyújtott be, így a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények által fizetendő a 613 F/adag étkeztetési költség 635 Ft/adagra növekedne. A többi szolgáltató emelési igényt nem jelzett. A Kölyök Kft. a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézményektől bérelt főzőkonyha és a kapcsolódó helységek alapterületre megállapított díját a fentiek miatt javasoljuk 2,5 %-kal megemelni, így a szolgáltatási szerződés V. fejezetének 1. pontja szerint megállapított díj 2014. április 1-től 5.074 Ft nettó díjról 5.201 Ft-ra növekedne. Az étkezési szolgáltatásokkal kapcsolatos díjemelkedésből származó többletkiadásokat a megváltoztatott térítési díjakból többletbevétele kompenzálná.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megvitatására, az intézményi térítési díjakra vonatkozó rendelet, valamint az étkeztetési szolgáltatási díjakkal kapcsolatos határozati javaslat elfogadására! Tatabánya, 2014. március 19.
Beke László polgármester
Határozati javaslat 1. Környe Község Önkormányzata egyetért a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények ellátottjai részére nyújtott étkeztetési szolgáltatási díjak 2014. április 01től történő alábbiak szerinti emelésével: Tatabánya Szomor
Kölyök Vendéglátó és Gyermekélelmezési Kft. Önkormányzat
2,5 % 3,6 %
Határidő: azonnal Felelős: Beke László polgármester
2. Környe Község Önkormányzata a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények Szent Teréz Idősek Otthonában (2800 Tatabánya Cseri u. 34.) található főzőkonyha bérleti díját a szolgáltató Kölyök Kft.-vel kötött szolgáltatói szerződés V. fejezet. 1. pontjában foglaltak alapján 2014. április 01. napjával 5.201 Ft + Áfa összegben határozza meg. Határidő: azonnal Felelős: Beke László polgármester
TERVEZET
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2014. ( ) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló l993. évi III. törvény 92. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Héreg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Környe Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Szárliget Község Önkormányzatának Képviselőtestülete Tarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Vértessomló Község Önkormányzatának Képviselőtestülete, Vértesszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárulásával a következőket rendeli el: 1. Alapellátások 1. §(1) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás intézményi térítési díja: 65 Ft/fő/nap, 2.000 Ft/hó (2) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtásnál a szociálisan nem rászorulók esetén az intézményi térítési díj 225 Ft/nap, havi 6750 Ft/fő. (3)
A szociális étkeztetés intézményi térítési díja 555 Ft/fő/nap ÁFÁ-val együtt. A képviselő-testület az intézményi térítési díjból, amennyiben az ellátott havi jövedelme a) a 28.000 Ft-ot nem haladja meg, adagonként 265 Ft kedvezményt biztosít b) 28.001-40.000 Ft, adagonként 255 Ft kedvezményt biztosít c) 40.001-60.000 Ft, adagonként 210 Ft kedvezményt biztosít d) 60.001-80.000 Ft, adagonként 170 Ft kedvezményt biztosít e) 80.0001-100.000 Ft, adagonként 110 Ft kedvezményt biztosít f) 100.001-120.000 Ft, adagonként 70 Ft kedvezményt biztosít
(4)
Az ebéd intézményi térítési díja házhoz szállítással együtt 700 Ft/fő/nap ÁFÁ-val együtt. A képviselő-testület az intézményi térítési díjból, amennyiben az ellátott havi jövedelme a) a 28.000 Ft-ot nem haladja meg, adagonként 300 Ft kedvezményt biztosít b) 28.001-40.000 Ft, adagonként 285 Ft kedvezményt biztosít
c) d) e) f) (5)
40.001-60.000 Ft, adagonként 235 Ft kedvezményt biztosít 60.001-80.000 Ft, adagonként 185 Ft kedvezményt biztosít 80.0001-100.000 Ft, adagonként 130 Ft kedvezményt biztosít 100.001-120.000 Ft, adagonként 80 Ft kedvezményt biztosít
A házi segítségnyújtás intézményi térítési díja 1.110 Ft/óra. A képviselő-testület az intézményi térítési díjból, amennyiben az ellátott havi jövedelme a) a 28.000 Ft-ot nem haladja meg, óránként 795 Ft kedvezményt biztosít b) 28.001-40.000 Ft, óránként 695 Ft kedvezményt biztosít c) 40.001-60.000 Ft, óránként 590 Ft kedvezményt biztosít d) 60.001-80.000 Ft, óránként 485 Ft kedvezményt biztosít e) 80.0001-100.000 Ft, óránként 380 Ft kedvezményt biztosít f) 100.001-120.000 Ft, óránként 225 Ft kedvezményt biztosít
2. § A hadigondozott személy mentes a személyi térítési díj alól. 2. Szakosított ellátások 3. §
Ápolást, gondozást nyújtó intézmények térítési díja a a) Szent Teréz Idősek Otthonában aa) Átlagos ápolás esetén az intézményi térítési díj: 2.650 Ft/fő/nap, havi 79.470 Ft/fő, ab) Demens ellátottak esetén az intézményi térítési díj: 2.650 Ft/fő/nap, havi 79.470 Ft/fő, ac) Ápolási szükséglet nélküli ellátás esetén az intézményi térítési díj: 5.168 Ft/fő/nap, havi 155.040 Ft/fő. b) Szent Margit Idősek Otthonában ba) Emelt szintű ellátásnál az intézményi térítési díj: 3.112 Ft/fő/nap, havi 93.360 Ft/fő, bb) Átlagos ápolás esetén az intézményi térítési díj: 2.710 Ft/fő/nap, havi 81.300 Ft/fő, bc) Demens ellátottak esetén az intézményi térítési díj: 2.710 Ft/fő/nap, havi 81.300 Ft/fő, bd) Ápolási szükséglet nélküli ellátás esetén, az intézményi térítési díj átlagos ápolás esetén: 5.229 Ft/fő/nap, havi 156.870 Ft/fő, emelt szintű ellátás esetén: 5.435 Ft/fő/nap, havi 163.050 Ft, c) Szent Márton Központ – hajléktalanok tartós bentlakásos ellátása. Intézményi térítési díj: 1.738 Ft/fő/nap, havi 52.140 Ft/fő.
4. §
(1) A nappali ellátást nyújtó intézmények körébe tartozó idősek klubja. Az idősek klubjában a tartózkodás díjmentesen vehető igénybe. (2) Szent József Központ – fogyatékossággal élők nappali ellátása: a) gyermekek étkeztetésének térítési díja nettó 313Ft/fő/nap, b) nem gyermek ellátott esetén az étkezés díja 650 Ft/nap. c) a napközi otthonban a tartózkodás díjmentesen vehető igénybe, (3) Mentálhigiéniás Klub intézményi térítési díja: a) az étkezés 640 Ft/nap, A képviselő-testület az intézményi térítési díjból, amennyiben az ellátott havi jövedelme
aa) a 28.000 Ft-ot nem haladja meg, adagonként 350 Ft kedvezményt biztosít ab) 28.001-40.000 Ft, adagonként 340 Ft kedvezményt biztosít ac) 40.001-60.000 Ft, adagonként 295 Ft kedvezményt biztosít ad) 60.001-80.000 Ft, adagonként 255 Ft kedvezményt biztosít ae) 80.0001-100.000 Ft, adagonként 195 Ft kedvezményt biztosít af) 100.001-120.000 Ft, adagonként 155 Ft kedvezményt biztosít ag) 120.001 Ft felett adagonként 85 Ft kedvezményt biztosít b) a mentálhigiénés klubban a tartózkodás díjmentesen vehető igénybe. 5. §
Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények térítési díja a a) Szent Márton Központ - hajléktalanok ellátása átmeneti szállásán díj 570 Ft/fő/nap, havi 17.100 Ft/fő, b) Szent Márton Központ - gyermekek átmenti otthonában 7.840 Ft/fő/nap, havi 235.200 Ft/fő, c) Szent Márton Központ - családok átmenti otthonában szülőnek 1.177 Ft/fő/nap, havi 35.310 Ft/fő, gyermeknek 1.177 Ft/fő/nap, havi 35.310 Ft/fő, d) Szent Teréz Idősek Otthona - időskorúak átmeneti ellátása, gondozóházban 2.135 Ft/fő/nap, havi 63.980 Ft/fő.
3. Az ellátások igénybevételének feltételei, eljárási szabályok 6. §
(1) A Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények által nyújtott szociális étkeztetés azon személynek biztosítható, aki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 62. §-ban megfogalmazottakon túl, a) öregségi nyugdíjban, rokkantsági nyugdíjban, nyugdíjszerű szociális ellátásban, (átmeneti járadék, vakok személyi járadéka, rokkantsági járadék, rendszeres szociális járadék, központi szociális segély) vagy fogyatékossági támogatásban, időskorúak járadékában, rendszeres szociális segélyben részesül, illetve a kezelőorvos véleménye alapján étkezését betegségéből adódóan nem képes biztosítani. b) a 65. életévét betöltötte vagy egészségi állapota (átmeneti egészségkárosodás, tartós betegség, fogyatékosság) miatt önmaga, illetve eltartottjai számára étkezésről más módon nem képes gondoskodni. (2) Kérelem benyújtására az igényelni kívánt szolgáltatást biztosító telephely vezetőjénél kerülhet sor. (3) Az e rendelet alapján felülvizsgált és megállapított új személyi térítési díjat a bentlakásos intézmények illetve a hajléktalan átmeneti ellátása esetén a tárgyhónap utolsó napjáig, a területi gondozás (idősek klubjai, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, mentálhigiéniás klub) esetén pedig a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell megfizetni. Amennyiben az ellátott, törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy kérelme alapján a fenntartó a személyi térítési díjat felülvizsgálja, az új személyi térítési díjat az erről szóló döntés jogerőre emelkedését követő naptól kell megfizetni.
(4) Rendkívüli, súlyos életveszély esetén az intézményvezető haladéktalanul gondoskodik az intézményi ellátásról. (5) Az intézményvezető az intézményi jogviszonyt megszünteti, ha a jogosult a) a házirendet súlyosan megsérti, b) a jogosultsági feltételek fennállása esetén a számára megállapított ellátást 30 napig nem veszi igénybe nappali ellátás esetén, és ennek okát hitelt érdemlően bizonyítani nem tudja, c) bentlakásos intézményben az ellátást éves szinten 30 napon túl nem veszi igénybe, s ennek okát alapos indokkal nem tudja igazolni. Alapos indoka gyógyintézeti kezelés, és a betegség. (6) A házirend súlyos megsértésének fajtáit az intézményi házirend tartalmazza. (7) A személyi térítési díj elengedésére a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsának határozata alapján kerülhet sor írásbeli kérelem benyújtásával. A Tanács rendkívüli élethelyzet esetén gyakorolhat méltányosságot. Rendkívüli élethelyzetben lévőnek minősül, aki a) munkanélkülivé vált, b) tartós kórházi kezelésben részesül, és ez legalább 50 %-os jövedelem kiesést jelent számára, vagy c) jövedelme oly mértékben lecsökkent, hogy kiadásai a létfenntartását veszélyeztetik.
4. Záró rendelkezések 7. §
(1) Ez a rendelet 2014. április 01. napján lép hatályba. (2) Hatályát veszti a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 35/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelet.
Schmidt Csaba polgármester
Tamásné Lobenwein Gizella jegyző