augusztus
„A prefektus nem képviseli a polgárok érdekeit” Sajtótájékoztató keretében adott hangot felháborodásának Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere kedden, augusztus 31-én. Elégedetlenségének oka a Kovászna megyei prefektúra által, a brassói táblabírósághoz küldött átirat volt, a burgonyakísérleti állomással (SCPC) folytatott perrel kapcsolatosan, amelyet aznap kapott kézhez.
Törvény a birtokbahelyezés ellen?! Az átirat azt is megfogalmazza, hogy az állomás által használt 367 hektár feletti jogot a 2009/45-ös törvény szabályozza, ezért nem vehetõ el belõle, a bíróságnak nem áll hatáskörében azt módosítani. A polgármester határozottan kijelentette, hogy nem hagyja annyiba az ügyet. Minden érintett volt földtulajdonos nevében, akinek a mostani kísérleti állomás területén volt a területe, és telekkönyvvel rendelkezik, újabb pert indítanak. Felkéri az érintetteket, jelentkezzenek minél sürgõsebben a Polgármesteri Hivatalnál, hatalmazzák fel a hivatal ügyvédjét, hogy díjmentesen képviselje õket a kísérleti állomás elleni újabb perben.
A Városnapok és Öszi Sokadalom sikere
Telekkönyvvel igazolt szántóföld helyett legelõt a tulajdonosoknak A burgonyakísérleti állomás olyan szántóföldeket bitorol, amelyek telekkönyvvel bizonyíthatóan magánszemélyek tulajdonai. Ezeket a Polgármesteri Hivatal úgy próbálta visszaszerezni, hogy a jogos tulajdonosok nevében beperelte az állomást. A per jó ideje húzódik már, s most megérkezett az említett átirat, melynek következményeképpen a táblabíróság lezárta az ügyet. Az átiratban György Ervin prefektus amellett érvel, hogy a tulajdonosoknak nincs joguk visszakapni saját jussukat, a kísérleti állomás által bitorolt földterületeket, amelyek a város területén levõ legjobb termõföldek. Ez az a magyar prefektus, akit az RMDSZ helyezett a kormánymegbízotti székbe, és akinek a magyar emberek érdekeit kellene képviselnie – jelentette ki a polgármester. Az átiraton egyedül a prefektus aláírása szerepel, tehát mégcsak nem is a jogi osztály jegyzi. Szé-
gyen, hogy a magyar prefektus nem áll a magyar emberek mellé – mondta Rácz. Az átirat arra hivatkozik, hogy a kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal 248,34 hektár mezõgazdasági területtel rendelkezik, ennyire kért állami támogatást a mezõgazdasági kifizetési ügynökségtõl, s ez fedné a visszaigényelt területek nagyságát. A polgármester kifejtette: a Hivatal szántófölddel nem rendelkezik, csupán legelõvel, erre pedig szüksége van, hiszen Kézdivásárhelyen az állattartó gazdák 357 tehénnel rendelkeznek. A törvény értelmében minden tehénre egy hektár legelõt kellene biztosítani, tehát a jelenlegi legelõmennyiség is csak 69%-ban fedi a szükségletet. Ha követnék a prefektus javaslatát, és a Hivatal födterületét osztanák ki a földjüket visszaigénylõ tulajdonosoknak, azok egyrészt legelõt kapnának a legjobb minõségû szántóföldjük helyett, másrészt az állattartó gazdák szarvasmarháinak a város nem tudna legelõt biztosítani, holott sokaknak ez jelenti a megélhetést.
A sajtótájékoztatón az augusztus végi Városnapokról és Õszi Sokadalomról is nyilatkozott a polgármester. Az elöljáró megelégedéssel nyugtázta a sikert, amit a sok pozitív visszajelzés nyomán a városvezetés elkönyvelhet. A polgármester úgy véli, hogy a 2010-es rendezvénysorozat a tavalyinál is sikeresebb volt, mind a mûsorok, a programok sokszínûsége, mind az érdeklõdõk számának tekintetében. Rácz Károly megköszönte a város és a környék lakosságának, hogy a gazdasági válság ellenére, kevesebb pénzzel a zsebükben is tudtak és akartak szórakozni, kikapcsolódni. Az idõ is kitartott, még a vasárnapi esõ és hideg sem zavarta meg a szórakozni vágyókat, hiszen ezrek voltak kíváncsiak a Csillag születik sztárjaira, és emellett még a Skorpió-koncertre is maradtak érdeklõdõk. Ismételten megköszönte a támogatóknak, a vállalkozóknak, cégeknek és magánszemélyeknek, és nem utolsósorban a város lakóinak, hogy hozzájárultak ehhez a sikerhez. Külön köszönetet mondott a FIDESZ-nek, mely a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül fõ támogatója volt az idei Városnapoknak és Sokadalomnak. Koszti Ildikó
2010. augusztus város és önkormányzat
A Skorpió Kézdivásárhelyen A LEGENDÁS Skorpió zenekar hõskora 1973-1979 közé tehetõ, ez után az Új Skorpió néven futó együttes 1983-ig mûködött. A Skorpió neve ma is ezreket képes a színpad elé vonzani, így történt ez Kézdivásárhelyen is, az Õszi Sokadalom záróestjén. Frenreisz Károly, Szûcs Antal Gábor, Németh Gábor, Pálvölgyi Géza, és a vokált erõsítõ Demeter Tamás felejthetetlen élményben részesítette mindazokat, akik a hûvös, esõs nap végéig kitartottak a központi színpad elõtt. A záróbuli elsõsorban a középkorúak számára volt ajándék, de szép számban „csápolt” a fõtéren a tizen-huszonévesek hada is. A zenekari tagok korukat meghazudtoló energiája magával ragadott mindenkit, s a közönség is bekapcsolódott a Rongyláb király, Dédapám, Azt beszéli már az egész város refrénjeibe. A koncert után Frenreisz Károllyal, a Skorpió frontemberével beszélgettünk.
Mindhármunknak keményen meg kellett küzdenie a mûvész pályáért. Nekem apám könnyebben elnézte, hogy elsõ év után abbahagytam a fogorvosi egyetemet, talán míg hozzám értek, kicsit már le is mondtak arról, hogy belõlem is „rendes embert” faragjanak. Szüleim célja az volt, hogy megóvjanak a középszerûségtõl, és biztos kenyeret adjanak a kezünkbe. Amikor látták, hogy ezt a mûvé-
A Gundel-örökségtõl a rocklegendáig Frenreisz Károly családi története legalább annyi figyelmet érdemel, mint zenei pályája, vagy a show-biznisz karriere. Dédapja Gundel Ferenc, a család elsõ híres vendéglátósa. Az õ fia volt Frenreisz Károly nagyapja, a legendás Gundel Károly, egyike azoknak, akik a magyar gasztronómiát nemzetközi szintre emelték. Frenreisz Károly a 27 unoka közül egyedül örökölte a nagypapa nevét – valószínûleg ezért is volt kedvence. A híres Gundel Ferenc lenne a dalban emlegetett dédapa? – Nem, a Dédapám c. dal úgy született, hogy Szûcs Totya írt egy antré-szerû kedves kis zenét, ehhez kerestünk egy dalszöveget, ami jellemzõ legyen a skorpiós könnyed hangzáshoz. Ez lett az „így szólt hozzám a dédapám”, ami aztán egy nagyszerû sláger lett. A Gundel-legendát tehát hiába keresni ebben a dalban. A Gundel-legenda, orvos felmenõk, testvéri szálak Latinovits Zoltán és Bujtor István színmûvészekkel – ilyen háttérrel hogyan lehetett elfogadtatni a családdal azt a pályát, amelyet ön választott? – Orvos édesapám azt szerette volna, ha mindhárman diplomát szerzünk. Így lett Zoltán bátyámból – aki édesapám nevelt fia volt – építészmérnök, István bátyám külkereskedelmi diplomát szerzett.
szi pálya is biztosítja, támogattak, irányítottak. Az ellenõrzéstõl viszont itt sem menekültünk. Figyelemmel követték a fejlõdésünket, nem akarták, hogy fiaik középszerû színésszé vagy zenésszé váljanak. Amikor látták, hogy ez a veszély nem fenyeget, akkor megnyugodtak. Mennyi idõbe telt, míg ezt sikerült elérni? – Zoltán bátyám 26 éves volt, amikor megkapta az elsõ segédszínészi szerzõdését a debreceni Csokonai Színháznál. 825 forintot kapott azért, hogy egy színdarab második felvonásában hajóskapitányként átvonuljon a színpadon. A karrierje gyorsan alakult, két hónap múlva már Henry Higgins szerepét játszotta a Pygmalionban. Bujtor Pista bátyám másodéves egyetemista korában kapta az elsõ filmfõszerepet. Elment egy próbaforgatásra, ahol egy fiatal, nagy darab, erõs férfit kerestek Máriássy Félix Karambol c. filmjéhez. A film sikeres lett, és rögtön utána jött a többi szerep is. Végül diplomás közgazdászként került a gyõri Kisfaludy Színházhoz. Az én esetem abban különbözött, hogy édesanyám ötéves koromban felfedezte: abszolút hallásom van. Attól fogva járatott zongoraórára. Annyira megszerettem a zenét, hogy tizenéves koromban már fõ foglalkozásomnak tartottam. Szolfézst,
Õszi Sokadalom II összhangzattant, zeneirodalmat tanultam, amikor a fogorvosi egyetemre felvettek, már a Metró zenekarban játszottam. Számomra a zenén kívül soha nem létezett más lehetõség.
Zene a színpadon innen és túl Frenreisz Károly neve mérföldkõ a színpadtechnika világában is. Ön alapította Magyarország elsõ hivatásos hangosítóvilágosító cégét. – Amikor erre sor került, akkor már õrülten zenéltem. Zenésztársaimmal sóvárogva néztük a nyugati együttesek számunkra elérhetetlen színvonalú hang- és fénytechnikáját. Céget alapítottunk Omega Sound and Light Kft. néven. Az elsõ felszerelést hitelbõl raktuk össze, az Omega, az Edda és a Skorpió zenekar. Nem volt ez startból sikertörténet, apránként raktuk össze a cuccot. Zenésztársaim hamar le is mondtak errõl a vállalkozásról, én azonban láttam benne a lehetõséget, így kitartottam egyedül is. Sok év folyamatos munkájának az eredménye, hogy ma már nemzetközi szabványnak megfelelõ technikával dolgozunk, és ránk bízzák a legnagyobb rendezvényeket. Nem utasítom el a pinceklubok hangosítását sem, de olyan munkák vannak a hátam mögött, mint a Rod Steward, Brian Adams, Santana, Sting vagy Joe Cocker Kapcsolat Koncertjei. Ez zeneileg is nagy elégtétel, hiszen részévé válunk a produkcióknak. Igaz, emiatt kevesebb idõ jut a saját koncertekre: a Skorpió hõskorában volt évi 2-300 koncertünk is, míg idén ez volt az ötödik. És egyben az elsõ Erdélyben. – Ez engem is meglepett. Tusványoson minden évben kint vagyok a hangosító cégemmel, talán ezért nem tûnt fel, hogy koncertezni még sosem voltunk itt. Lelkes közönségünk volt itt, és mi is mindent megtettünk a jó hangulat érdekében. Mi nagyon szeretünk énekelni, és ezt az érzést mindig sikerül átadni a közönségnek is. Szerintem rendben volt minden, a hangosítás is. A szakember igazán lelkiismeretesen végezte a dolgát. Egy hiányossága azért mégis volt a koncertnek. – Nagyon szerettem volna eljátszani a Kelj fel jóember c. dalunkat. Hallottam, többen kérték a közönség soraiból is. Sajnos nem jött össze, de majd a legközelebbi koncertet ezzel kezdjük. Ferencz Éva
III Közélet
város és önkormányzat 2010. augusztus
Évadnyitás a Városi Színházban A KÉZDIVÁSÁRHELYI Városi Színház 2010-2011-es évadjának nyitóülésére került sor szeptember elsején délelõtt 11 órakor a Vigadóban.
Az évad programja Csapó György társulatvezetõ ismertette az évad programját. Mint mondta, elsõ elõadásuknak, Tamási Áron Tündöklõ Jeromos c. színmûvének az olvasópróbáit szeptember elsején délután el is kezdték. A bemutatóra október 8-án kerül sor. A következõ elõadás, Sütõ András Advent a Hargitán c. mûve bemutatóját december 3-ára tervezik. Ezenkívül december 31-ére szilveszteri kabaréval készülnek. A további két elõadás párhuzamosan indul, tájékoztatott Csapó, az egyik Parti Nagy Lajos Tisztújítás c. darabja, rendezõje Kincses Elemér, a másik Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli c. munkájának az átirata A meccs címmel, amely Csáki Csilla rendezése. Terveznek egy stúdióelõadást februárra Kozma Attila rendezõvel, majd a Csáó bambinó c. musical, Horváth Péter darabja bemutatóját április 15-én tartanák meg.
Tagok és feladatkörök
Támogatók
Amint Csapó György elmondta, ebben az évadban célfeladatokon fognak dolgozni, ezért munkatársaitól gyorsaságot, kreativitást követel, ehhez mindenkivel ismerteti majd elvárásait. Ebben az évadban kétfajta szerzõdés lesz a színháznál, ismertette a társulatvezetõ, darabokra, illetve évadra szóló, ez utóbbi szeptember 1-tõl június 6-ig tart. Lesznek olyan tagok is, akik kétféle munkát végeznek, a színészi mellett a menedzseri tevékenységben is részt vesznek. Fontosnak tartja a rendszeres megbeszéléseket és a kommunikációt munkájuk során, hansúlyozta a társulatvezetõ. Hozzátette: a harmadik évadban fogja ez a társulat azt elérni, amit elvárnak tõle.
A város vezetõsége nagy segítségére volt a színházat mûködtetõ Vigadó Kulturális Alapítványnak, mondta Csapó György, ugyanis felújításra került a mûvelõdési ház teljes elektromos hálózata. A színházbérletek ára nem változott. Lesznek szabadjegyes, illetve olyan elõadások, amikor a helyi színház elõadásaiért cserébe játszanak más színházak – tájékoztatott a társulat vezetõje.
Elsõ elõadás Az elsõ, Tündöklõ Jeromos c. elõadásban 17 szereplõ van, négyen Marosvásárhelyrõl, hárman Kolozsvárról, öt színész Sepsiszentgyörgyrõl, a többiek a helyi társulat tagjai. A rendezõ munkáját Szepesi Katalin dramaturg segíti, a jelmezek nyilvántartásába, elkészítésébe
A mi sokszínû Európánk A BOLDOG ÖZSÉB Kórus néhány tagja A mi sokszínû Európánk elnevezésû testvérvárosi találkozón vett részt augusztus 5-9 között a magyarországi Gyöngyösön. A település 1995 óta testvérvárosa Kézdivásárhelynek. A rendezvény a testvérvárosi szerzõdés elsõ pontja jegyében zajlott: „A testvérvárosi kapcsolat legfõbb célja az, hogy az európai népek között egyre erõsödõ integrációs folyamatba illeszkedve elõmozdítsa a két város polgárai közötti baráti kapcsolatok erõsítését, egymás kulturális értékeinek minél mélyebb megismerését, különös gondot fordítva az életképes gazdasági kapcsolatok létesítésére is.” Ez alkalommal az augusztus 7-13 között megrendezett X. Gyöngy Nemzeti Folklórfesztiválon is részt vettünk. A kézdivásárhelyi küldöttséget a városi önkormányzat és polgármesteri kabinet képviselõi, a KFT (Kézdivásárhelyi Fiatalok Tanácsa) néhány tagja, a Bóbita Egyesület játszóháza, a Polgármesteri Hivatal fõzõcsapata, valamint a mi tizenkét fõs csoportunk alkotta.
besegít Barabás Réka is, így osztották le a feladatokat.
Gyöngyösön megismerkedtünk a farkasmályi mûemlék pincesorhoz tartozó Gyöngyös Borozó borpincéjével, majd közös nóta- és táncestre került sor Zeltweg (Ausztria) és Sanok (Lengyelország) terstvérvárosi küldöttségeivel. Másnap az Együtt Egymásért Konferencia zajlott a Mátra Múzeumban a három testvértelepülés és a helyiek részvételével, ifjúsági, turisztikai és szociális védelem szekciókban. Ezután dr. Füköh Levente igazgató ismertette a múzeum történetét és tevékenységét, amely az elmúlt évben elnyerte Az év múzeuma díjat. Este a Téka együttes Vadvirágok címû lemezbemutatóján vettünk részt. Szombaton délelõtt a zeltwegiek szabadtéri táncát tekintettük meg a ferences templom elõtti téren. A Bóbita játszóház kézmûves foglalkozást tartott a Fesztiválsátorban. A magyarországi néptáncegyüttesek mellett Ausztria, Burját Köztársaság, Bulgária, Costa Rica, Kanada, Paraguay, Spanyolország, Sri Lanka, Tajvan táncegyüttesei is felléptek a fesztiválon. Vasárnap kórusunk a Szent Bertalan templomban a helyi és
csont
A 2010-2011-es évad bérletes elõadásai: Tamási Áron: Tündöklõ Jeromos, Nagy Ignác – Parti Nagy Lajos: Tisztújítás, Egressy Zoltán: A meccs (Sóska, sültkrumpli címû darabja alapján), Sütõ András: Advent a Hargitán. Bérleten kívüli elõadások: Szilveszteri kabaré, Horváth Péter: Csáó bambinó, musical. Bemutató bérlet 50 lej, Székely János bérlet 40 lej, Nyugdíjas bérlet 24 lej, Ifjúsági bérlet 24 lej, Mecénás bérlet 240 lej. Bérletek a Vigadó titkárságán válthatók. a gyöngyösi Pedagóguskórus közremûködésével, valamint az osztrákokkal és lengyelekkel három nyelven próbálta az Európai Unió hivatalos himnuszát, az Örömódát. A Juhász Ferenc fõesperes által celebrált folkmise is újdonság volt számunkra. Ezután a Fõtéren található testvérvárosok kútjánál, az osztrák és lengyel csoportok után, egy népdalcsokrot adtunk elõ, és befejezésül a Székely Himnuszt énekeltük. Eközben már készült a Fesztivál ízei címû gasztronómiai kalandozásra a székelykáposzta, mely a Polgármesteri Hivatal fõzõcsapatának munkáját dicsérte, hiszen rekordidõ alatt elfogyott. Vasárnap a IV. Mátrai Dudástalálkozó, majd a Nemzeti Est következett, ahol a Vidrócki, a zeltwegi és Costa Rica-i táncegyüttesek léptek színpadra. Számunkra az este a Károly Róbert Diákszálló udvarán ért véget, ahol osztrák, lengyel, bulgár, kanadai és magyar népdalokat énekeltünk és táncoltunk. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki vendéglátóinknak, valamint Kézdivásárhely önkormányzatának, hogy a fesztiválon részt vehettünk. Gergely Gábor kántor
2010. augusztus város és önkormányzat
Õszi Sokadalom IV
Zöld Napok A kézdivásárhelyi Városnapok és Õszi Sokadalom keretén belül szervezte meg augusztus 27 és 29 között a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov), a Zöld Nap Egyesülettel együttmûködve, a Zöld Napokat a városi sportcsarnokban. A IX. alkalommal sorra kerülõ rendezvény a Felsõháromszéki Vállalkozói Napok hagyományát folytatta, kiállítást és vásárt, konferenciát és Pityókafesztivál néven gasztronómiai versenyt foglalt magába.
Megnyitó A rendezvény megnyitójára pénteken, augusztus27-én délelõtt 11 órakor került sor. Nagy Lajos, az Asimcov kézdivásárhelyi alelnöke köszöntötte Rácz Károlyt, Kézdivásárhely polgármesterét, Bogár Ferencet, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének külgazdasági attaséját, Bagoly Miklós megyei Asimcov elnököt, Kovács Ödön helyi Asimcov elnököt, illetve Albert Álmos és Bokor Tibor szenátor urakat. Nagy Lajos az expo 9 éves fejlõdését emelte ki, illetve összefogásra buzdította a vállalkozókat. Rácz Károly köszöntötte a régi és új, hazai illetve magyarországi cégeket. A kis- és középvállalkozások fontosságára hívta fel a figyelmet, a gazdasági helyzet és a munkahelyteremtés szem-
pontjából is. Bogár Ferenc elmondta, ez a vásár kitûnõ alkalom arra, hogy a vállalkozók termékeiket bemutassák, és kapcsolatot teremtsenek egymással. Bagoly Miklós a jövõ évben jubiláló rendezvényrõl beszélt, amelyre mindenkit visszavárnak. Kovács Ödön Kölcsey Ferenc szavait idézte a jelenlevõknek: „Hass, alkoss, gyarapíts s a haza fényre derül”.
ki. Az idén második alkalommal vett részt a rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Exopalma cég, amely lakástextíliá-
Kiállítás és vásár A városi Ssportcsarnokban megrendezett expón különbözõ tevékenységû vállalkozások vettek részt, a termékek széles skálája volt megtekinthetõ. Többek közt szórakoztató ipari felszereléseket, hangszereket, burgonyát, tujákat, irodai felszereléseket, folyóiratokat, könyveket, népmûvészeti, valamint építõipari termékeket állítottak
kat forgalmaz. Gászpor Éva a cég képviseletében elmondta, fontosnak tartja, hogy megismerjék a céget és termékeiket. Sepsiszentgyörgyrõl érkezett Kertész Áron is, aki az Öcsi bácsi borozójában kínálta kóstolóját. Jelen voltak a székelyudvarhelyi Bajka Sándor fújtüvegei is, amelyeket öt éve forgalmaz.
Konferencia A Zöld Napok keretében konferenciát tartottak pénteken és szombaton Regionális ágazati gazdasági struktúrák kialakítása, Megújuló energiahasznosítási formák Háromszéken, illetve Mezõgazdaság és vidékfejlesztés címmel. A Megújuló energia-hasznosítási formák Háromszéken témában elhangzott ezek fontossága a megye gazdasága, illetve a mezõgazdaságból élõ lakosság szempontjából. A fosszilis energia végessége miatt idõben el kell
V Õszi Sokadalom tervezni a jövõbeli energia-hasznosítási formákat, Háromszéken már több mint 20 hektár területet ültettek be energiafûzzel, hangzott el. A Mezõgazdaság és vidékfejlesztés címmel tartott konferencián kiderült, a globális felmelegedés esélyének elkerülése csekély, mivel egyik folyamat beindítja a másikat. Amit tehetünk az az életmód változtatás, a vegetáriánus életmódra való áttérés, mivel az állattenyésztés olyan ipari méreteket öltött, hogy egyre több takarmány felhasználására van szükség. Ezenkívül odafigyelhetünk a vásárlásra, a csomagolóeszközökre, amelyekbõl hulladék lesz. Fontos az energiatakarékosság, a környezettudatos magatartás, az emberek tájékoztatása arról, hogy nem szabad túlságosan beavatkozni a ter-
város és önkormányzat 2010. augusztus
A Nõk Egyesülete csapata a fõzõversenyen
összhatását, az asztaldíszítést, a tálalás módját és a menü bemutatását. 23 csapat nevezett be a versenyre, kézdi-
A Zöld Nap Egyesület csapata a fõzõversenyen
mészetbe, mivel az láncolatban épül fel.
Pityókafesztivál és fõzõverseny Augusztus 28-án a Zöld Napok keretén belül sor került az elsõ Pityókafesztiválra, amelyen fõzõversenyt hirdettek. A Sportcsarnok melletti területen a szervezõk egy sátrat, egy asztalt, egy padot, négy kötényt, fát és 5 kg krumplit biztosítottak a versenyzõknek. A 3-4 személybõl álló csapatok hozták a bográcsot és az állványt, a fûszereket, a húst és a fõzéshez szükséges eszközöket. A verseny ideje alatt kellett elkészítenia fõételt 20 személyre. A zsûri pontozta a csapatok öltözetét, a munka megszervezését, a hozzávalók elõkészítését, magának az ételnek az elkészítését, a készítmények ízét és
vásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, illetve magyarországi jelentkezõk. Jelen volt a kézdivásárhelyi Nõk Egyesülete, a Zöld Nap Egyesület, a 100+ csapat,
akiknek neve a testes csapattagokra utalt, mely eredményt saját bevallásuk szerint, sok flekkennel és pityókával érték el. Többek között a Diószegi Pékség, a CEC Bank, a Háromszéki Népmûvészeti és Kézmûves Egyesület is részt vettek a megmérettetésen, de a Nagyik, a Vidám Nagyik és a Szupernagyi is összehívott egy csapatot, illetve a gyöngyösiek és a mezõhegyesiek is fõztek. A versenyen a sok finomság közt szilvásgombóc, rakottpityóka és tokány is készült, de bort is lehetett kóstolni. A Bagoly Miklós Asimcovelnök által vezetett zsûri az elsõ díjat a sepsiszentgyörgyi Tribel vendéglõ csapatának, a második díjat a Nõk Egyesületének ítélte oda, harmadik helyen pedig Gyöngyös csapata végzett. A Zöld Nap Egyesület a legvidámabb asztal kategóriájú különdíjat kapta. A pityókafesztiválon a jelenleg Mezõhegyesen élõ Farkas-Major Annamária, a kolozsvári Magyar Opera egykori énekese örökzöld dalokkal szórakoztatta a közönséget.
Kézdivásárhely municípium Polgármesteri Hivatalának havi tájékoztatója. Felelõs kiadó: Rácz Károly polgármester A Polgármesteri Hivatal címe: 525400 Kézdivásárhely, Gábor Áron tér 24. szám. Telefon: 0267-361 974, 0267-361 773, 0267-361 178, Fax: 0267-361 652, e-mail:
[email protected]
csont
Irodák VI
2010. augusztus város és önkormányzat
Sportiroda Kerékpártúra Zágonba és Cófalvára Sportirodánk augusztus 2-án biciklitúrát szervezett a céhes városból Kovásznán keresztül Zágonba, a Zöld Nap Egyesülettel és a Tekergõ kerékpárüzlettel közösen. A túrán 8 személy tekert 75 kilométert gyönyörû idõben. Augusztus 10-én a céhes város és Cófalva között szerveztünk kerékpártúrát a Zöld Nap Egyesülettel közösen Kirándulásunk célja a Nemere Útja projekt folytatása volt, amelyet a kolozsvári Cholnoky Jenõ Földrajzi Társaság és a kézdivásárhelyi zöldek kezdeményeztek Felsõháromszéken. Célunk, hogy a Nemere Útja kerékpározó turistákat csalogasson vidékünkre, és egyre több háromszéki is használja majd ezt az utat. Népszerûsíteni szeretnénk a biciklis kirándulás elõnyeit: nem szennyezzük a környezetünket, egészséges életmódot folytatunk és utazásunk során gyönyörködhetünk a természetben.
Guruljunk együtt! Az Õszi Sokadalom alatt mintegy szá-
zan jelentek meg görkorcsolyával, gördeszkával, kerékpárral és egyéb guruló alkalmatossággal a sportcsarnok parkolójában, hogy versenyezzenek. Eredmények: Görkorcsolya: óvodások: 1. Veres Tamás, 2. Benczõ Betina, iskolások, lányok: 1. Jakab Anita, 2. Tóth Kinga, 3. Benczõ Rozália, fiúk, alsó tagozat: 1. Kovács Tihamér, 2. Daczó Alpár, 3. Erõs Erik, felsõ tagozat: 1. Benczõ Botond, 2. Milinte Balázs, 3. Pál Csaba. Kerékpárverseny: óvodások: 1. Fábián Zoltán, 2. Barta Kriszta, 3. Lusztig Krisztián, iskolások, alsó tagozat: 1. Okos Erik, 2. Demeter Zsolt, 3. Sebastian Ursache, felsõ tagozat: 1. Székely Árpád, 2. Baróthi Roland, 3. Budi Árpád.
Lábtenisz Az Õszi Sokadalom alkalmából rendezett lábtenisz bajnokság díjazottjai: Felnõttek: 1. Pleşa Sorin – Vitán Domokos, 2. Török Botond – Pethő Csongor, 3. Babos Attila – Kocsis Károly Ifik: 1. Babos Gerzson – Siklódi Attila, 2. Deák Fogarasi Norbert – Fetés Szabolcs, 3. Szejke Lóránd – Bíró Zsolt Gyerekek: 1. Bihari Balázs – Bajka Róbert,
2. Pál Csaba – Becző Botond, 3. Fetés Róbert – Datner Lóránd.
Kerékpáros találkozó Augusztus 28-án harmadik alkalommal került sor kerékpáros találkozóra Kézdivásárhelyen. E rendezvény keretén belül biciklitúrán és különbözõ versenyeken vehettek részt az érdeklõdõk. Huszonhárman jelentkeztek az Ika-vári kerékpártúrára. A kerékpáros csapat reggel 9-kor indult a városi sportcsarnoktól és mezei-erdei utakon haladva, Ikafalván és Felsõcsernátonon keresztül jutott el az Ika várához. Délután lassúsági versenyt szerveztek a Béke utcában.
Dirt-jumps Este dirt-jumps versenyre került sor a sportcsarnok melletti ugratópályán. Eredmények: BMX: 1. Gligor Botond – Kézdivásárhely, Székely Ákos – Csíkszereda, 2. Reisz Zoltán – Csíkszereda, 3. Márton Péter – Kézdivsárhely MTB gyermekek: 1. Kémenes Attila - Kézdivásárhely, 2. Szőcs Kadocsa – Kézdivásárhely, 3. Kratochwill Tóbiás – Kézdivásárhely MTB ifjak: 1. Comi Laurenţiu – Csíkszereda, 2. György Áron – Csíkszereda, 3. Pál Előd – Csíkszereda Kocsis Zoltán
SzemélyAdó- és nyilvántartó Iroda illetékiroda
Mezõgazdasági iroda
Eltöröltek néhány juttatást, amelyeket eddig az anyakönyvi hivatalnál lehetett igényelni. Erre a gazdasági egyensúly helyreállítását szabályozó, 118-as számú, 2010. június 30-án közzétett törvény értelmében került sor. – Nem érvényes a családalapítás anyagi támogatására vonatkozó 2006. évi 396-os számú törvény, melynek alapján 2007. január elsejétõl kezdõdõen az elsõ házasságukat kötõ és romániai állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkezõ házastársak 200 eurónak megfelelõ anyagi támogatásban részesültek. – Érvénytelenítették a 2001. évi 416-os számú törvény 25-ös paragrafusát, mely szerint az elsõ 4 gyermek születése után esetenként 230 lej támogatásban részesültek az anyukák. Azon személyek, akik a törvény megjelenése elõtt kötöttek házasságot, illetve szültek gyermeket, még megkapták a támogatást.
Adókedvezményt igényelhetnek azon természetes adófizetõk, akik az elmúlt években indokolt esetekben nem teljesítették adókötelezettségüket és -hátrálékkal szerepelnek a Kézdivásárhelyi Polgármesteri Hivatal adó- és illeték irodájában. A kedvezmény a késedelmi kamatok eltörlését jelenti. Ennek értelmében azon természetes személyek, akik 2010. október 31-ig kifizetik az adóhátrálékukat, valamint a 2010-es évi adójukat, igénylést nyújthatnak be az elmúlt évekbõl fennmaradt késedelmi kamatok eltörlésére. Ehhez a hivatal iktatójában kell az igénylést benyújtani, amiben az illetõ megindokolja, hogy miért nem teljesítette adókötelezettségét az elmúlt években, illetve mellékeli a kifizetett adók és illetékek nyugtáját. A kérés benyújtásától számított 10 munkanapon belül az iroda értesíti az igénylõt annak elbírálásáról.
Újabb 6163 köbméter fa került árverésre a város erdejébõl. Ebbõl 4573 köbméter fõvágásból, 1590 köbméter gyérítõ vágásból származik. Az árverésre hét erdõkitermelésre szakosodott cég – öt Bákó megyébõl, kettõ Kovásznáról – jelentkezett. A gyérítõ vágásból származó faanyagból mindössze 211 köbméterre volt kereslet, a fõvágások mind gazdára találtak. A kézdivásárhelyi Carmilemn Kft. és a dofteanai Prodimar Kft. közötti versengésben az elõbbi nyerte a szalancfürdõi területen való kitermelést. A két Bákó megyei Alex&Crina és az Albu családi vállalkozás közül az elsõ kapta meg a faanyag kitermelésének jogát. A lakosság igényeinek kielégítésére 907 köbméter bükkfát tervezünk kitermelni az utolsó negyedévben a lemhényi 3-as üzemegységbõl. Ezt a kézdivásárhelyi Helyi Tanács júniusi 114-es Határozata szabályozza. Ezt a faanyagot a Polgármesteri Hivatal raktárhelyiségeibõl értékesítjük a fával tüzelõknek.
Kovács Éva irodavezetõ
Keresztes László
Kovács Mária-Magdolna irodavezetõ
VII Tanácshatározatok
város és önkormányzat 2010. augusztus
Augusztusi tanácshatározatok kivonatai 2010/128-as Határozat Kézdivásárhely municípium Helyi Tanácsa elhatározza: Megválasztja Deme László tanácsost 3 hónapra ülésvezetõ elnöknek. 2010/129-es Határozat Kézdivásárhely municípium Helyi Tanácsa elhatározza: Azon magánszemélyeket, akik 2010. szeptember 30-ig kérést nyújtanak be és a jelzett idõpontig kifizetik adóhátrálékukat, felmentik a késedelmi kamat kifizetése alól. Akinek többfajta adóhátráléka van, a felmentést arra az adónemre kapja, amelyet kifizetett a határidõig. A kéréshez csatolni kell a kifizetett összegekrõl szóló nyugtát. A kéréseket 10 napon belül felülbírálja egy pénzügyi bizottság. Ha ez a bizottság elfogadja a kéréseket, nem szükséges mindeniket külön tanácshatározattal jóváhagyni, a polgármester láttamozhatja azokat. Aki igénybe vette a késedelmi kamat eltörlését, nem igényelhet másfajta pénzügyi kedvezményt az önkormányzat részérõl. 2010/130-as Határozat Kézdivásárhely municípium Helyi Tanácsa elhatározza: Módosul a helyi költségvetésre vonatkozó 2010/35-ös Határozat a következõ képpen: - az elsõ Melléklet a jelen Határozat szerves részét képezõ 1. Melléklet szerint, - a 2., 2a, 2b, 2c és 2d Mellékletek a jelen Határozat 2, 3, 4, 5 és 6-os Mellékletei szerint, - a 4-es Melléklet a jelen Határozat 7-es Melléklete szerint - a 8, 8a, 8b, 8c, 8e, 8f és 9-es Mellékletek a jelen Határozat 8, 9, 10, 11, 12, 13 és 14-es Mellékletei szerint. 2010/131-es Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa elhatározza: Megállapítják a fõtéri közterületek elfoglalására vonatkozó speciális béreket a 2010-es Kézdivásárhelyi Városnapok és Õszi Sokadalom idejére, az 1es Mellékletnek megfelelõen. A Városnapok és Õszi Sokadalom rendezvényeiért egy, a polgármester által kinevezett közalkalmazott a felelõs. A bé-
rekbõl befolyt összegeket kizárólag a Vigadó költségeinek pótlására fordítják, a 2-es Mellékletnek megfelelõen. 1-es Melléklet: A Kézdivásárhelyi Városnapok és Õszi Sokadalom idejére kiszabott bérek
1. Eladási hely (fix, 3m x 3m = 9m2) bármilyen kereskedelmi tevékenységre, szeszes italra is (helyben fogyasztás nélkül): 50 lej/m2/3 nap 2. Eladási hely (2m X 2m = 4m2) – fagylalt, popkorn, kukorica, vattacukor árusításra (kocsi nélkül): 50 lej/m2/3 nap 3. Fix eladási hely (3m x 3m = 9m2) közélelmezési céllal pék- és cukrászsütemények árusítására (alkohol nélkül), beleértve a kürtőskalácsot, hot-dogot, szendvicset, kocsi nélkül: 40 lej/m2/3 nap 4. Kocsis eladási pont (kürtőskalács, lángos, szendvics, hot-dog, nem alkoholos italok árusítására vagy termékkiállításra, -előállításra minimum 12 m2): 60 lej/m2/3 nap 5. A bérlő által berendezett közélelmezési jellegű helyek (minimum 50 m2) – árverésre kiírt kiindulási ár: 50 lej/m2/3 nap 6. Gyerekszórakoztató miniparkok: 12 lej/m2/ 3 nap 7. Népművészek és mesteremberek, antikvárium, könyvkereskedők kiállítási pontjai: ingyenes 8. Faházikók bére (3m x 3m = 6m2): 300 lej/ kisház/3 nap 9. Autókiállítás, minimum 60 m2: 50 lej/ m2/ 3 nap 10. Termékkiállító hely (gépek, ATV, motorbicikli): 20 lej/m2/3 nap 11. Építőanyagok, bútorok kiállítási helye: 25 lej/m2/3 nap 2010/132-es Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa elhatározza: Elfogadja a Kézdivásárhely Állomás utca 49/A szám alatti, 25545 telekkönyvi számmal, 25545-ös kataszteri számmal azonosítható 9539 m2-es terület kettéosztására vonatkozó, Kondra István mérnök által összeállított dokumentációt. 2010/133-as Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa elhatározza: Elfogadja a Kézdivásárhely Haladás utca 16-18 sz. alatti terület négy parcellára való osztásának Tóth Szilárd László mérnök által összeállított dokumentációját. A 2271 nm-es, állami
tulajdonú, a Polgármesteri Hivatal adminisztrálása alá tartozó terület a 25768-as Telekkönyvi, valamint a 3738/3/11/6-os topszámmal azonosítható. Ugyanakkor visszavonják a 2010/120-as Határozatot. 2010/134-es Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa elhatározza: Elfogadják a város tulajdonából a fiataloknak ingyenesen kiutalt Fortyogó utcai telkek használatba helyezését a 2003/15-ös törvény alapján, a Mellékletnek megfelelõen, mely a Határozat szerves része. 2010/135-ös Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanácsa elhatározza: Elfogadja a Fortyogó utcai Közös Lakóházak Együttese címû városrendészeti tervet, a Mellékletnek megfelelõen. 2010/136-os Határozat Kézdivásárhely municípium Helyi Tanácsa elhatározza: Elfogadják a Kézdivásárhely, Állomás utca 49/A cím alatti, a város tulajdonát képezõ telek nyilvános árverésen történõ bérbeadását. Bérbe adnak a 72.809 m2-bõl 12.000 m2-t, a 25546os telekkönyvi számmal, illetve a 25546-os topszámmal azonosítható, faanyag raktározása céljából. A bér kikiáltási ára 6000 lej/hó. Elfogadják az árverés tenderfüzetét, a bérlés feltételeit, melyeket a 2-es és 3as Mellékletek tartalmaznak. Megszavazzák az árverezõ bizottságot a következõ összetételben: 1. Szarvadi Jozsef – alpolgármester, elnök 2. Bokor Erzsébet – fõkönyvelõ, tag 3. Tóth Csilla – jogtanácsos, tag 4. Kovács Gyöngyi – fõépítész, tag 5. Kovács Éva – szakfelügyelõ, tag 2010/137-es Határozat Kézdivásárhely Helyi Tanács elhatározza: Jóváhagyják a polgármesteri iroda apparátusának organigrammáját (szervezeti felépítését), az 1-es Mellékletnek megfelelõen. Elfogadják a polgármesteri iroda személyzeti státusát, funkcióit és létszámát, a 2-es Melléklet szerint.
Õszi Sokadalom
2010. augusztus város és önkormányzat
VIII
Városnapok és Õszi Sokadalom – 2010
A rendezvény Tolcsvay László–Tolcsvay Béla Magyar Miséjével indult.
A 36. Országos Jelvénykiállítás és a Jelvénygyûjtõk 2. Országos Kongresszusán
Az elsõ világrekord Kézdivásárhelyen: Papp Zoltán 1000 kilométert biciklizett 45 óra 25 perc alatt.
A Tankcsapdát 1989 februárjában alapították Debrecenben. A kézdivásárhelyi koncerten többezren kiáltották: „Tankcsapda, szeretünk!”
A Nõk Egyesülete jótékonysági pityókatokányt készített a város lakóinak és vendégeinek. Köszönet a Polgármesteri Hivatalnak a szállításban nyújtott segítségért, Hodor Jánosnak az adományozott pityókáért.
A Molnár Józsiás park a gyerekek birodalmává vált a Sokadalom idején